MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ ◆ CUKR ÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON
MUSEUM CONFECTIONERY CAFE ◆ CONFECTIONERY CHOCOLATIER
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ
A
z apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szávics Mladen - aki még a Balkánról menekült osei vérével örökölte a keleti édességek iránti vonzalmát - éppen cukrásztanuló volt a nagyhíru Auguszt E. József Krisztina körúti üzletében. Egy szép napon - a harmincas évek elején - a céghez egy dán cukrász vetodött, aki megmutatta: kello kézügyességgel, figyelemmel és sok-sok gyakorlással a cukros, mandulás masszából, a marcipánból, csinos rózsákat lehet készíteni. Jó pár óra, nap, hónap, év és évtized, és sok-sok százezer marcipánrózsa telt és kelt el azóta. Asszony is került, persze cukrászdából, lettek szép gyerekek, mára az unokák is fölcseperedtek, isteni szerencse, remek, derék vo jött a házhoz és mind megtanult rózsát készíteni, rózsával vészelték át a nehéz éveket, rózsával lett ki a zsebpénz, rózsából került az ösztöndíjpótlék, a mellékkereset, és végül a múltban gyökerezve, a közelmúlt viszontagságain edzodve, a mai kedvezo adottságokat jól kihasználva, rengeteg munkával, családi összefogással ebbol a rózsából hajtott ki a kilencvenes évek közepére a többszáz dolgozót foglalkoztató, a magyar piac kilencven százalékát szolgáló, hét országba szállító, ígéretesen fejlodo pilisvörösvári marcipáncég, a Szamos, amely 1987-ben megnyitotta a pesti Belváros egyik legszebb üzletét is. Persze Szamos bácsi már kezdettol kísérletezett ezzel a varázslatos, keleti eredetu, hántolt mandulából és cukorból összegyúrt anyaggal. Marcipánból ugyanis minden elkészítheto. A kis Szamos gyerekek minden jeles alkalommal, születésnapon, karácsonykor, húsvétkor a legváltozatosabb, a legmeghökkentobb, különleges, sosem volt, de mindig egyként finom marcipánfiguráknak örvendeztek. (Nem véletlen talán, hogy a szakmában maradt mind a három.) Ma már százezrek osztozhatnak a kis cukrászcsemeték egykori örömében. A cég ma már korántsem csak marcipánmasszát, rózsát, figurát készít, hanem a legkülönfélébb édességeket, tortát és nem utolsósorban pralinékat. A receptek többsége Szamos Mátyás leleményességét dicséri. Ahány darabka, annyi forma, annyi íz, annyi specialitás, megannyi meglepetés. Matyi bácsi még megérte, hogy a kis családi vállalkozásból Európa-híru nagyüzem fejlodjön, és megérte azt is, hogy a termelés mellett mind nagyobb szerepe legyen a vendéglátásnak, hogy egymás után nyíljanak a Szamos-cukrászdák, és majdnem megélte azt is, hogy szülovárosában, Szentendrén is fölkerüljön a Szamos név egy cukrászdának csillogó üvege fölé. Szamos Mátyás Szentendrén, a cukrászdától öt perc sétányira nyugszik az ortodox szerb temetoben. Matyi bácsi hazatért kétszeresen is.
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
THE WHOLE THING STARTED WITH ROSES
T
he poor, fatherless Serbian boy from Szentendre, little Mladen Szávics - who inherited his affinity for Eastern sweets through the blood of his Balkan refugee ancestors - was just a confectionery apprentice at the famous shop of József E. Auguszt on Krisztina Boulevard. One day - in the early 1930s - a Danish confectioner joined the shop, who demonstrated that with sufficient dexterity, attention and lots and lots of practice, pretty roses could be made from the sugary almond paste, marzipan. A good few hours, days, months, years and decades have passed and hundreds of thousands of marzipan roses have been sold since then. He also found a wife, in a confectionery of course. They had beautiful children, and even their grandchildren have grown up since then. Fortunately, a fine and upstanding son-in-law joined the family business and along with the children and grandchildren they all learned to make roses. Roses helped them tide over the difficult years. Roses were a source of pocket money, scholarship allowance, extra income and, finally, rooted in the past, hardened by the ups and downs of recent times, availing of current favourable conditions, with a lot of work and by joining forces, by the mid-nineties the family had built Szamos, an up-and-coming marzipan company based in Pilisvörösvár with several hundred employees, serving ninety percent of the Hungarian market, and supplying to seven countries, which in 1987 opened one of the nicest shops in downtown Pest. Of course old Mr Szamos experimented with this magical, eastern blend of peeled almonds and sugar from the outset, as anything can be made from marzipan. On every special occasion, birthdays, Christmas, Easter the little Szamos children were delighted to receive the most varied array of amazing, unique, original and always intact delicious marzipan figures (it is perhaps no coincidence that all three kids stayed in the business). Today, hundreds of thousands of customers have the chance to share the erstwhile joy of the little confectioners to be. The company now makes much more than just marzipan fondant, roses and figures; it produces a wide range of sweets, cakes and last but not least, delicious desserts. The majority of the recipes praise the ingenuity of Mátyás Szamos, so many shapes, flavours, specialties, and surprises. Old Mátyás lived to see the family business turn into a large-scale operation known throughout Europe. He also lived to see, parallel to production, the growing role of hospitality in the business, Szamos confectioneries opening one after another and almost lived to see the Szamos name adorn the top of the shiny window of a confectionery in his hometown of Szentendre. Mátyás Szamos rests a five minute walk from the confectionery in the Serbian Orthodox cemetery in Szentendre. Old Matyi returned home twice.
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
KÁVÉKÜLÖNLEGESSÉGEK ◆ COFFEE SPECIALITIES
ESZPRESSZÓ ESPRESSO
3 cl
470 Ft
AMERICANO Eszpresszó kávé, 5cl forró víz AMERICANO Espresso coffee, 5cl hot water
8 cl
520 Ft
KAPUCSÍNÓ Eszpresszó kávé, habosított tej CAPPUCCINO Espresso coffee, whipped milk
15 cl
570 Ft
KAPUCÍNER Hosszú kávé, tejszínhab CAPUCCINER Long coffee, whipped cream
15 cl
570 Ft
HABOS KÁVÉ Eszpresszó kávé, tejszínhab WHIPPED COFFEE Espresso coffee, whipped cream
3 cl
570 Ft
BÉCSI MELANZS Hosszú kávé, forró, habosított tej WIENER MELANGE Long coffee, hot whipped milk
15 cl
540 Ft
TEJESKÁVÉ Eszpresszó kávé, forró tej CAFFEE LATTE Espresso coffee, hot milk
15 cl
540 Ft
20 cl
680 Ft
LATTE MACCHIATO Eszpresszó kávé, forró tej, tejhab LATTE MACCHIATO Espresso coffee, hot milk, whipped milk
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
KÁVÉKÜLÖNLEGESSÉGEK ◆ COFFEE SPECIALITIES
MÉZES KÁVÉ 20 cl Eszpresszó kávé, forró tej, tejhab, méz HONEY COFFEE Espresso coffee, hot milk, whipped milk, honey
730 Ft
BUDAI KÁVÉ Eszpresszó kávé, vaníliás forró tej BUDAI COFFEE Espresso coffee, hot vanilla milk
630 Ft
15 cl
ITALAINK KOFFEINMENTES KÁVÉBÓL IS KÉRHETŐEK. ALL OUR DRINKS ARE AVAILABLE AS DECAFFEINATED.
FORRÓ CSOKOLÁDÉ (szezonális) HOT CHOCOLATE (seasonal)
15 cl
750 Ft
KAKAÓ COCOA
15 cl
550 Ft
TEJ MILK
10 cl
180 Ft
TEJSZÍNHAB WHIPPED CREAM
1 adag 1 portion
220 Ft
MÉZ HONEY
1 adag 1 portion
50 Ft
ITALAINK LAKTÓZMENTES TEJBŐL IS KÉRHETŐEK. +200 Ft ALL OUR DRINKS ARE AVAILABLE WITH LACTOSE FREE MILK AS WELL.
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
althaus TEÁK ◆ althaus TEAS
650 ZÖLD TEA Kínai tea eros, testes ízét enyhe füstösség árnyalja, visszafogott utóízzel. GREEN TEA Gunpowder Zhu Cha tastes thick and strong, with a subtle hint of smoky flavor and a slight aftertaste.
Ft
650 ZÖLD TEA, ÍZESÍTETT Egyedülálló sencha keverék, zamatos gyümölcsök és virágszirmok varázsolják a tea ízét feledhetetlenné. fLAVOURED GREEN TEA Unique combination of Sencha, delicious fruit aromas and flower petals create unforgettable taste of this tea.
Ft
FEKETE TEA Tradícionális reggeli teakeverék a legjobb Ceylon-i teákból. Hírnevét a páratlan aromájának és gazdag ízvilágának köszönheti. BLACK TEA Traditional breakfast tea combined of best Ceylon teas. Famous due to its brilliant aroma and rich taste.
650 Ft
650 FEKETE TEA, ÍZESÍTETT Indiai és Ceylon-i teák keveréke bergamot olajjal és a citrom intenzív ízével. Ideális reggeli tea. FLAVOURED BLACK TEA Blend of Ceylon and Indian teas with bergamot oil flavour and strong lemon taste. Ideal for morning tea. GYÓGYNÖVÉNY TEA Kellemes és frissíto tea trópusi gyógynövények és a ginseng ízével. HERBAL INFUSION Smooth and refreshing herbal tea with unique aroma of tropical herbs and ginseng taste.
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
Ft
650 Ft
althaus TEÁK ◆ althaus TEAS
GYÓGYNÖVÉNY TEA, ÍZESÍTETT Eper és tejszín kiegészülve a rooibush enyhe aromáival utánozhatatlanul gyümölcsös illattal ajándékozza meg ezt a teát. FLAVOURED HERBAL INFUSION Combination of strawberry & cream taste with slight aroma of rooibush creates unique fruit bouquet of this tea.
650 Ft
GYÜMÖLCS TEA, ÍZESÍTETT Kifinomult íz, mely az otthon fozött gyümölcslekvár felejthetlen aromáját idézi. Kiváló és különleges gyümölcsös kompozíció. Összetevok: hibiszkusz, ribizli, csipkebogyó, bodza, szamóca, áfonya FLAVOURED FRUIT INFUSION The delicate flavour of this tea resembles the unforgettable aroma of home made jam while cooking. Excellent exclusive fruit composition with complex characters. Ingredients: hibiscus, currant, rose hip, elderberry, blackberry, bilberries
650 Ft
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
REGGELI ÉS UZSONNA SÜTEMÉNYEK ◆ BREAKFAST AND AFTERNOON PASTRIES
SAJTOS CROISSANT Leveles vajas tészta, tejes sajtkrémmel töltve CHEESE CROISSANT Flaky buttered pastry filled with milky cheese cream
355 Ft
SONKÁS-SAJTOS CROISSANT Sonkával és sajtkrémmel töltött tészta sajttal szórva HAM-CHEESE CROISSANT Dough filled with cheese cream and ham dredged with cheese
560 Ft
TÚRÓS TÁSKA Blundel-tészta, mazsolás, vaníliás, citromos túró töltelékkel DANISH PASTRY WITH COTTAGE CHEESE FILLING Blundel pastry with a filling made from raisins, vanilla, lemon and cottage cheese
320 Ft
PÁLMALEVÉL Porcukorban nyújtott, hajtogatott leveles vajas tészta PALM LEAF Flaky buttered pastry stretched and folded in powder sugar
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
355 Ft
REGGELI ÉS UZSONNA SÜTEMÉNYEK ◆ BREAKFAST AND AFTERNOON PASTRIES
POGÁCSA Gouda sajtos, burgonyás, tökmagos, kapros-túrós SCONE Gouda cheese, potato, pumpkin seeds, dill cottage cheese
10 dkg
TÚRÓS POGÁCSA Tehéntúrós kelt tészta COTTAGE SCONE Yeast pastry with curd cheese
10 dkg
KÖNNYŰ SÓS TEASÜTEMÉNY Könnyu leveles és vajas tészta sajttal megszórva LIGHT SALTY TEA BISCUITS Light flaky and buttered pastry powdered with cheese
10 dkg
SÓS SÜTEMÉNY Különbözo alakú sós omlós tészta, magvakkal vagy sajttal szórva SALTY TEA BISCUITS Salty crispy pastry of different shapes powdered with seeds or cheese
10 dkg
TÖLTÖTT SÓS TEASÜTEMÉNY Vajas tészta pirított káposzta vagy parajkrém töltelékkel STUFFED SALT TEA CAKES Buttered pastry with browned cabbage or spinach cream filling
10 dkg
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
332 Ft
Egységár: 3320 Ft/kg
344 Ft
Egységár: 3440 Ft/kg
344 Ft
Egységár: 3440 Ft/kg
344 Ft
Egységár: 3440 Ft/kg
387 Ft
Egységár: 3870 Ft/kg
sütemények, csemegék ◆ CAKE, delicacies
MARCIPÁN BURGONYA Párizsi krémmel töltött piskóta, diómarcipánnal bevonva és kakaóporba hempergetve MARZIPAN POTATO Sponge cake filled with Parisian cream, coated in walnut marzipan, rolled in cacao powder
540 Ft
ESZTERHÁZY-TALLÉR 355 Ft Darált dió és tojásfehérje hab keverékébol egyenként sütött lapok, kávés krémmel töltve, dióval díszítve ESZTERHÁZY-MEDALLION Sheets baked individually from the mixture of ground walnuts and beat-up egg whites, filled with light coffee cream NARANCSTALLÉR Linzertészta narancslekvárral töltve, mandulával díszítve, csokoládéba mártva ORANGE MEDALLION Linzer shortcake filled with orange jam, decorated with almond, dipped in chocolate
360 Ft
LINZERKARIKA Linzertészta baracklekvárral töltve, dióval megszórva LINZER RING Linzer shortcake filled with apricot jam, powdered with walnut
310 Ft
ISLER Diós linzertészta ribizlilekvárral töltve csokoládéval mártva ISCHLER Walnut linzer shortcake filled with red-currant jam coated in chocolate
330 Ft
MEGGYES LINZERTORTA Diós linzer tészta fahéjas, mogyorós meggytöltelékkel SOUR CHERRY LINZER CAKE Walnut shortcake with cinnamon, hazelnut, sour cherry filling
515 Ft
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
KRÉMES SÜTEMÉNYEK ◆ CREAMED PASTRIES
KRÉMES Leveles vajastészta lapok között, tejszínnel lazított vaníliakrém. A krémhez vanília rudat használunk KRÉMES /CREAM-FILLED PASTRY/ Vanilla cream loosened with cream between flaky short pastry. We use vanilla beans for the cream
535 Ft
TIRAMISU Piskótalapon konyakos, mézes, kávélikorös Rothchild piskóta darabok és mascarpone krém TIRAMISU Rothschild sponge cake with coffee liqueur filled with mascarpone cream
560 Ft
CSOKOLÁDÉS MOUSSE DESSZERT Piskóta korongon tejszínes csokoládékrém CHOCOLATE MOUSSE DESSERT Creamy chocolate cream with brandied cherries on sponge cake discs
560 Ft
EPRES MOUSSE DESSZERT Piskóta korongon tejszínes eperkrém EPRES MOUSSE DESSERT Creamy strawberry mousse on sponge cake discs
560 Ft
VANÍLIA ARABICA Piskóta korongok, fehércsokoládés és kávés krémmel töltve, kávézselével áthúzva VANILLA ARABICA DESSERT Sponge cake discs filled with white chocolate, coffee cream, covered in coffee jelly
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
515 Ft
TORTASZELETEK ◆ CAKE SLICES
TRÜFFEL TORTA 570 Csokoládés-diós piskóta tejszínes csokoládékrémmel töltve, csokoládé forgáccsal és trüffel golyóval díszítve TRUFFLE CAKE Chocolate-walnut sponge cake filled with chocolate cream, decorated with chocolate chippings and truffle balls
Ft
570 ESZTERHÁZY TORTA Darált dió és tojásfehérje hab keverékébol egyenként sütött lapok, narancslikorös diós krémmel töltve, dióval panírozva, fondanttal áthúzva ESZTERHÁZY CAKE Sheets baked individually from the mixture of ground walnuts and beat-up egg whites, filled with orange liqueur and walnut cream, crumbed in walnuts, striped with fondant
Ft
SZATMÁRI SZILVATORTA Aszalt szilvával sütött piskóta lapok között mandulapraliné és csokoládékrém. Szilvával díszítve és pörkölt mandulával megszórva SZATMÁRI PLUM CAKE Sheets baked with dried plum, filled with plum jam, chocolate cream and almond nougat
560 Ft
600 SZILVAGOMBÓC TORTA Sacher lapok között vaníliás tejszínkrém aszalt szilvával. A torta közepén marcipános, szilvás desszert bújik meg (70%-os belga csokoládéba mártott marcipán és piskóta szilvalekvárral töltve) PLUM DUMPLING CAKE Vanilla creamy cream between sacher sheets with dried plums. In the middle of the cake a marzipan plum dessert hides (marzipan and sponge cake dipped into Belgian chocolate of 70% filled with plum jam)
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
Ft
TORTASZELETEK ◆ CAKE SLICES
TEJSZÍNES CSOKOLÁDÉTORTA Csokoládé piskóta lapok között tejszínes csokoládékrém, csokoládé forgáccsal díszítve CHOCOLATE CAKE Chocolate-sponge cake filled with chocolate cream, decorated with chocolate chippings
560 Ft
MANDULATORTA Dobos cukorral áthúzott piskótalapok, fehércsokoládés, mandulapralinés krémmel töltve, mandulával díszítve ALMOND CAKE Sponge cake sheets covered with Dobos sugar filled with white chocolate, almond praline cream, decorated with almonds
580 Ft
570 DOBOSTORTA Egyenként sütött doboslapok, csokoládékrémmel töltve, dióval panírozva és karamell lappal díszítve DOBOS CAKE Individually baked Dobos sheets filled with chocolate cream, crumbed in walnut and decorated with caramel sheets FEKETEERDŐ TORTA Kakaós piskóta cseresznyepálinkás tejszínkrémmel, tejszínes csokoládékrémmel és meggykrémmel töltve BLACK FOREST CAKE Cacao sponge cake filled with creamy cherry brandy cream and creamy chocolate and sour cherry cream
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
Ft
560 Ft
TORTASZELETEK ◆ CAKE SLICES
MARCIPÁN TORTA 600 Piskótalapok csokoládékrémmel és marcipánnal rétegelve MARZIPAN CAKE Sponge cake sheets layered with chocolate cream and marzipan
Ft
SZARVASGOMBÁS CSOKOLÁDÉTORTA (SZEZONÁLIS) Sacher piskóta, szarvasgombával ízesített, pisztácia és csokoládés mousse krémmel töltve CHOCOLATE CAKE WITH TUBER (SEASONAL) Sacher sponge cake filled with pistachio and chocolate mousse cream flavoured with tuber
620 Ft
KARAMELLÁS KÁVÉTORTA Cornflakes-es mandulanugát alapon, kávés piskótalapok, tejcsokoládés és fehércsokoládés kávékrémmel töltve, karamell mázzal áthúzva COFFEE CAKE WITH CARAMEL Coffee sponge cake sheets on a cornflakes almond nougat base filled with milk and white chocolate coffee cream, striped with caramel icing
600 Ft
E-80 TORTA 600 Dobos lapok között kávékrém és tejszínhabbal lazított párizsi krém, marcipánnal rétegelve, kakaóporral megszórva E-80 CAKE Coffee cream and Parisian cream looesened with cream between Dobos sheets layered with marzipan, dredged with cocoa powder
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
Ft
TORTASZELETEK ◆ CAKE SLICES
SACHER TORTA Csokoládés piskóta, baracklekvárral töltve, csokoládés mázzal bevonva SACHER CAKE Chocolate sponge cake filled with apricot jam, coated in chocolate icing
560 Ft
Budapest bortorta chilis (SZEZONÁLIS) Csokoládés sacher lapok között csokoládé mousse, chilivel enyhén pikánsítva, szekszárdi vörös borzselé betéttel és marcipán lapokkal rétegezve. Marcipán chili paprikával díszítve Budapest Wine Cake With Chili (SEASONAL) Chocolate mousse cream with pungent chili between chocolate sacher sheets, layered with Szekszárdi red wine jelly and marzipan. Decorated with a marzipan chili paprika and Budapest chocolate plaquette
670 Ft
EPERTORTA Kakaós piskóta lapon tejszínes eperkrém, gyümölccsel díszítve STRAWBERRY CAKE Creamy strawberry cream on cocoa sponge cake sheet, decorated with fruit
540 Ft
GYÜMÖLCSÖS TÚRÓTORTA Piskótalapon oszibarack és tejszínes túrókrém, friss gyümölccsel díszítve FRUITY CHEESECAKE Peach and creamy cottage cheese cream on a sponge cake sheet, decorated with fresh fruit
540 Ft
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
DESSZERTEK ◆ DESSERTS
GESZTENYEPÜRÉ (szezonális) 700 Ft Gesztenyepüré tejszínhabbal tálalva, konyakmeggyel díszítve MASHED CHESTNUTS WITH WHIPPED CREAM (seasonal) Chestnut puree served with whipped cream and cognac cherry
SOMLÓI GALUSKA Vaníliás, kakaós és diós piskótalapok sárgakrémmel, mazsolával, dióval töltve, csokoládéöntettel és tejszínhabbal díszítve SOMLÓ TRIFLE Vanilla, chocolate and walnut sponge cake sheets filled with yellow cream, raisins walnut, decorated with chocolate dressing and whipped cream
860 Ft
MIGNON Félgömb alakú marcipános tészta, krémmel töltve, fondanttal áthúzva MIGNON Semispherical marzipan dough filled with cream, coated in fondant
300 Ft
10 dkg 560 Ft DESSZERT TEASÜTEMÉNY Egységár: 5600 Ft/kg Kíváló alapanyagokból készült Szamos kézmuves teasütemény DESSERT TEA BISCUITS Szamos hand-made tea biscuits prepared from excellent raw materials
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
KÁVÉHÁZI SÜTEMÉNYEK ◆ COFFEE HOUSE PASTRIES
PÁRIZSI CSÚCS Párizsi krém marcipán talpon, csokoládéval mártva PARISIAN CREAM DESSERT Parisian cream on marzipan base with chocolate coating
270 Ft
NARANCSOS MONT BLANC Narancsos párizsi krém marcipán talpon, fehércsokoládéval mártva ORANGE MONT BLANC Orange Parisian cream on marzipan base coated with white chocolate
270 Ft
ANGOL PUNCS MEGGYES CSEMEGE Tejcsokoládéba töltött rumos piskóta megyszemmel ENGLISH PUNCH CHERRY DESSERT Chocolate covered rum flavoured sponge cake with cherry
430 Ft
BARACKLEKVÁROS SZÍV Linzer szív baracklekvárral töltve, szóró cukorral díszítve PEACH JAM HEART Shortcake heart filled with peach jam, decorated with sprinkled sugar
360 Ft
MARCIPÁNOS SZÍV Linzer szív marcipán szegéllyel díszítve, ribizlilekvárral töltve MARZIPAN HEART Shortcake heart decorated with a marzipan edge, filled with red-currant jam
360 Ft
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
ÜDITŐK ◆ SOFT DRINKS
NARANCSLÉ Frissen facsart Kicsi Közepes
FRESH ORANGE JUICE
0.2 l 0.3 l
540 Ft 810 Ft
0.3 l 0.5 l
660 Ft 1100 Ft
0.3 l 0.5 l
660 Ft 1100 Ft
1 dl
200 Ft
Freshly squeezed Small Medium
CITRUSOS LIMONÁDÉ Citromlé, narancslé, szódavíz, cukor, friss citrommal, naranccsal, lime-al díszítve Közepes Nagy
CITRUS LEMONADE Lemon juice, orange juice, soda water, sugar, decorated with fresh lemon, orange, lime Medium Large
MÁLNÁS-GYÖMBÉRES LIMONÁDÉ Házi készítésu málnalé, citromlé, narancslé, gyömbér, friss citrommal, naranccsal, lime-al díszítve Közepes Nagy
LEMONADE WITH RASPBERRY-GINGER Home made raspberry juice, orange juice, ginger, decorated with fresh lemon, orange, lime Medium Large
ROSTOS ÜDÍTŐK (oszibarack, narancs, ananász, alma)
FRUIT JUICES (peach, orange, pineappe, apple)
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
SOFT DRINKS ◆ MINERAL WATERS
PFANNER ÜDÍTŐK Üveges
0.2 l
450 Ft
0.25 l
450 Ft
0.25 l
380 Ft
0.33 l
450 Ft
0.25 l
380 Ft
FRUIT JUICES Bottled
NESTEA JEGES TEA Citromos, barackos Üveges
NESTEA ICE TEA Lemon, peach Bottled
SZÉNSAVAS ÜDÍTŐK Coca.cola, Coca-cola Zero, Coca-cola light, Fanta, Tonic, Gyömbér Üveges
CARBONATED SOFT DRINKS Coca-cola, Coca-cola Zero, Coca-cola light, Fanta, Tonic, Ginger Ale Bottled
Römmerquelle Szénsavas vagy szénsavmentes Üveg
Römmerquelle Sparkling or still Bottle
NATURAQUA Szénsavas vagy szénsavmentes Üveg
NATURAQUA Sparkling or still Bottle
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
ITALOK ◆ SPIRITS
Palackos sörök Bottled beer HEINEKEN Üveges sör HEINEKEN Bottled beer
0.33 l
650 Ft
TÖRLEY CHARMANT DOUX Édes pezsgo Palack TÖRLEY CHARMANT DOUX Sweet champagne Bottle
0.2 l
900 Ft
HUNGARIA EXTRA DRY Száraz pezsgo Palack HUNGARIA EXTRA DRY Dry champagne Bottle
0.2 l
900 Ft
pezsgő champagne
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
múzeum CUKRÁSZDA ◆ MUSEUM CONFECTIONERY
Különleges élményekkel és finomságokkal várjuk Szentendrén! Múzeum Cukrászda A süteményes pultot megtöltik a hagyományos, kézmuves receptek alapján készített torták, csemegék, bonbonok. Husíto fagylaltkelyhek, bécsi kávékülönlegességek, üdítok teszik teljessé a választékot.
Marcipán- és Csokoládé Manufaktúra A cukrászda szomszédságában található híres Szabó Marcipán Múzeumban marcipánból, cukorból vagy csokoládéból formázott szobrok, képek és alkalmi díszmunkák láthatók.
We are looking forward to offering you some unique experiences and delicacies in Szentendre! Muzeum Confectioner’s The counter is filled with handmade cakes, delicacies and sweets all based on traditional, recipes. Ice-cups, soft drinks and coffee specialities from Vienna complete the assortment.
Manufacture of Marzipan and Chocolate The famous Szabó Marcipán Museum can be found nearby. The Museum exhibits sculptures, artworks, paintings and decorations manufactured from marzipan, sugar or chocolate.
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
múzeum CUKRÁSZDA ◆ MUSEUM CONFECTIONERY
Szamos Marcipán Marcipán Cukrászda Helyben fogyasztás esetén 15% szervízdijat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill. Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák. Our prices include VAT. Tortarendelést felveszünk! We are welcome to make your cake order! Kérjük tekintse meg a vitrinben bemutatott napi ajánlatainkat is! We have more selection at the showcase. Üzletvezető: bárány-Farádi Viktória Manager: Viktória bárány-Farádi Szentendre, 2000 Dumtsa Jenő utca 14. Tel.: 06-26-310 545 Nyitva tartás / Opening times minden nap / every day nyári / summertime 9-2000 téli / wintertime 9-1900 Cukrászati vezető: Nagy Péter Pastry Chef manager: Péter Nagy Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.
Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your bill.