Munkapiaci..botránykrónika

.KÖLL◊ JÁNOS.

.Munkapiaci. .botránykrónika. E

llentétekkel szabdalt országunkban, ahol egymásnak feszülnek a nemzetrontás és a nemzetmentés er√i, megütköznek a vizitdíjpártiak a tandíjellenesekkel (miközben nyergéb√l visszafordulva Molotovkoktélt dob ellenfelére a vágtázó nyilas) legalább egyvalamiben sikerült a középosztályt egyesít√, békés közmegegyezésre jutni: mi sem természetesebb, mint hogy tíz iskolázatlan magyar feln√tt közül csak négy dolgozik. Még annyi sem.1 Mert ez, el√ször is, nem igaz, csak afféle statisztikai látszat. Vagy igaz, de olyan világjelenség, aminek a szomorú következményeit tudomásul kell venni. Vagy éppen, hogy nem világjelenség, hanem egy nagyon is jól körülhatárolható magyarországi kisebbség kulturális elmaradottságának következménye. Vagy, ha egyik sem, hanem az, aminek látszik, akkor els√sorban hosszú távon megoldandó probléma: legyen tíz iskolázatlan magyar feln√tt helyett el√bb nyolc, majd hat, majd négy, és így tovább, amíg a probléma el nem enyészik. Vagy tegyünk valamit már most is, de ne essünk túlzásokba, hiszen annyi más társadalmi probléma vár megoldásra! A hárítás, halasztás és mulasztás elemeib√l összeálló társadalmi percepció és politika m∫ködni látszik: a társadalmi botrányból nem lett, és talán sosem lesz éles, azonnali cselekvésre kényszerít√ skandalum. A lakóhelyi, iskolai és munkahelyi szegregáció2 távol tart minket a problémától, a munka világából kies√kre pedig egyébként is (Kis János telitalálatával élve): kivetjük a szociális hálót. Van id√nk tehát, hogy ráér√sen szemügyre vegyük a társadalom alsó és fels√ részét elválasztó szakadékot, ami

a politikai rendszerváltás éveiben, történelmi léptékkel mérve egy pillanat alatt keletkezett, mint azt az 1. ábra mutatja. A diplomás és 0–8 osztályt végzett férfiak közötti foglalkoztatási esélykülönbség alig több mint 10 százalékpontos volt 1990-ben, 37 százalékos két évvel kés√bb, és 47 százalékos ma. A n√knél a képzetlenek hátránya ma ugyanekkora, de jelent√s volt már a rendszerváltás el√tt is. Léteznek más (például regionális) törésvonalak is a magyar társadalomban, de ilyen mérték∫, a megélhetés alapjait érint√, nagy társadalmi csoportokat elválasztó, az ország gazdasági teljesítményét meghatározó módon befolyásoló szakadékot más dimenziók mentén nehéz lenne kimutatni. Két ország van, és a két részt alapvet√en az iskolázottság szintje különbözteti meg egymástól.

STATISZTIKAI LÁTSZAT?

B

evett vélemény szerint egyszer∫ számbavételi problémáról, s√t álproblémáról van szó: az iskolázatlan emberek feketén dolgoznak, csak a statisztikai kiadványokban mutatkoznak munkanélkülinek vagy inaktívnak. Ezt az állítást – a dolog természeténél fogva – sem bizonyítani, sem megcáfolni nem lehet, árnyalni azonban nagyon is lehetséges, és egyben kívánatos. Statisztikai szempontból a foglalkoztatás három részre osztható. Egy része legális, a munkát végz√k adót és járulékot fizetnek (fehér). Egy másik része el-

63

Köll√ János

1. ábra: A foglalkoztatás valószín∫sége az érettségizettekhez viszonyítva, 1970–2005 Férfiak N√k 25

25

20

20

10

10

0

0

–10

–10

–20

–20

–30 1970

1980

1990

1995

2000

–30 1970

2005

1980

1990

1995

2000

2005

0–8 osztály

szakmunkásképz√

0–8 osztály

szakmunkásképz√

középiskola

f√iskola, egyetem

középiskola

f√iskola, egyetem

Megjegyzés: az adatok a 25–64 éves népességre vonatkoznak, és azt mutatják, hány százalékkal volt nagyobb vagy kisebb a foglalkoztatás valószín∫sége az adott iskolázottsági kategóriában, mint az érettségizetteknél, azonos életkor esetén. A becslés olyan probit modellel készült, melynek jobb oldalán az életkor, az életkor négyzete és a három iskolázottsági csoportot megkülönböztet√ változó állt. 1992 el√tt a népszámlálások 2 százalékos mintáit használtam, 1992-t√l a Munkaer√-felvételek október–decemberi hullámait.

kerüli az adózást, de a munkavégzést a kérdezettek bevallják a statisztikai hivatal kérdez√biztosának (szürke), míg a harmadik rész a tisztán statisztikai célú adatfelvételekben is rejtve marad (fekete). A felosztás egyénekre, és az egyének munkában töltött idejének megoszlására egyaránt vonatkoztatható. A fehér munka megjelenik az adminisztratív nyilvántartásokban. A kérd√íves felvételekben a fehér és a szürke munka egyéni szinten nem különböztethet√ meg, de az utóbbi (a szürke munka részesedése a fehér és szürke munka összmennyiségéb√l) csoportszinten megbecsülhet√ a kérd√íves felvételekben és az adminisztratív adatbázisokban mért foglalkoztatotti állomány különbségének megállapításával. A fekete foglalkoztatás nagyságrendjére természetesen csak közvetett módszerekkel következtethetünk. Mit mondhatunk az arányokról a rendelkezésre álló sz∫kös bizonyítékok alapján? Els√ lépésben a fehér és szürke foglalkoztatás nagyságrendjének megállapítására teszünk kísérletet. Az el√bbit az Országos Nyugdíjbiztosítási F√igazgatóságnak (ONYF) bejelentett foglalkoztatással, az utóbbit a KSH Munkaer√-felvételben (MEF) mért foglalkoztatásnak az ONYF-adat feletti többletével mérjük, 2004-es adatok segítségével. Az ONYF jóvoltából ismerjük az ún. „valódi jogszerz√k” számát, azokét, akik az év során akár csak egynapi járulékköteles foglalkoztatási jogviszonyt jelentettek a nyugdíjbiztosítónak.3 Ez egy folyamlás típusú adat (nevezzük N-nek), ami önmagában nem

vethet√ össze a Munkaer√-felvételnek a foglalkoztatotti állományra vonatkozó pontszer∫ megfigyeléseivel. A jogszerz√k éves átlagos állományának nagysága (J) azonban megbecsülhet√ az egyes foglalkozásokban az év során átlagosan összegy∫jtött „szolgálati id√” változójának (t) felhasználásával. Annak valószín∫sége, hogy a vizsgált foglalkozási csoport egy tagja az év egy véletlenszer∫en kiválasztott napján járulékköteles munkát végzett p=t/365-tel egyenl√, és J=pN. A Munkaer√-felvétel esetében az éves átlagos foglalkoztatotti állományt a négy negyedév megfigyeléseinek átlagaként számíthatjuk ki, figyelmünket a nem nyugdíjas (potenciális jogszerz√) népességre korlátozva. A két adatsor összehasonlításából (1. táblázat) az a következtetés adódik, hogy az ILO-OECD kritérium szerint mért foglalkoztatási adatokban igen hangsúlyosan megjelenik a nem regisztrált munka. A mez√gazdasági foglalkoztatás több mint kétszer, az épít√ipari és szolgáltatásbeli foglalkoztatás kétszer magasabbnak mutatkozik a Munkaer√-felvételben, mint az ONYF regiszterben. Az aggregált foglalkoztatásban 20 százalékos a többlet. A szürke munka részarányát iskolázottság szerint csak igen pontatlanul lehet meghatározni. Az ONYF regiszterében szerepl√k iskolázottsága nem ismert, de a foglalkozásuk igen. A különböz√ foglalkozások m∫vel√inek iskolázottság szerinti megoszlását alapul véve azonban foglalkozásonként megbecsülhet√, majd iskolázottság szerint összegezhet√ a külön-

64

Munkapiaci botránykrónika

1. táblázat: Az Országos Nyugdíjbiztosító F√igazgatóságnál bejelentett és a Munkaer√-felvételben mért foglalkoztatatás a saját jogú (öregségi vagy rokkant-) nyugdíjjal nem rendelkez√ népességben, 2004-ben Becsült éves átlagos állomány (ezer f√) ONYF MEF 60,1 139,2 65,8 133,4 107,4 213,8 317,7 414,3 420,0 529,3 675,3 733,8 1421,4 1568,3 24,7 8,7 3092,6 3740,9

Foglalkozási csoportok Mez√gazdasági foglalkozások Szolgáltatási foglalkozások Épít√ipari foglalkozások Kereskedelmi és vendéglátóipari foglalkozások Ipari foglalkozások Egyéb fizikai foglalkozások1 Nem fizikai foglalkozások Egyéb, besorolhatatlan Összesen

Arány MEF/ONYF 2,3 2,0 2,0 1,3 1,3 1,1 1,1 0,4 1,2

1

◊r, portás, takarító; anyagmozgató és egyéb segédmunkás; gépkezel√ és összeszerel√, gépkocsivezet√. Források: Országos Nyugdíjbiztosítási F√igazgatóság, 2004, és Munkaer√-felvétel 2004. január–december

anyagi és általános elégedettségét elemzik, úgy, hogy a munkaer√-piaci státusz hatását a bevallott jövedelem azonos szintje mellett vizsgálják.5 A becslési eredmények szerint, a munkanélküliség, illetve az alkalmi munkán élés sokkal nagyobb mértékben csökkenti az elégedettséget, mint az, ha a család egy tagja tartósan beteg! Ez nagyon er√s eredmény, hiszen józan feltételezés szerint a be nem vallott egy forint ugyanolyan mértékben növeli az elégedettséget, mint a bevallott, ezért, ha a fekete munkavégzés tömeges lenne, annak jelent√sen sz∫kítenie kellene a foglalkoztatottak és a munkanélküliek elégedettségi szintje között, azonos bevallott jövedelem esetén kimutatható rést. Molnár és Kapitány ennek ellenére is jelentékeny különbséget találnak a magukat foglalkoztatottnak, illetve munkanélkülinek mondók között: a fekete jövedelem, ha van is, nem elég magas ahhoz, hogy ellensúlyozza az állástalanság jóléti hátrányait. További támpontot nyújtanak Szabó (2007) eredményei, melyek különböz√ társadalmi csoportok bevallott jövedelem és bevallott fogyasztás szerinti helyzetére vonatkoznak. A háztartási költségvetési felvételek kérdezettjei a jövedelmüket gyakrabban és nagyobb mértékben rejtik el, mint a kiadásaikat vagy a fogyasztásukat, ezért az elemz√k a jövedelmi és fogyasztási rangsorban elfoglalt pozícióik különbségét a fekete jövedelem egyik közelít√ változójaként használják. Szabó (2007) azokat tekintette rejtett jövedelemmel rendelkez√knek, akik legalább két kvintilissel magasabb jövedelmi csoportba tartoztak a kiadásaik, mint a bevételeik alapján.6 A többvál-

böz√ képzettség∫ jogszerz√k száma. Ezt az adott iskolázottsági és korcsoportok nagyságára vonatkozó, népszámlálásokon nyugvó népességszámokkal összevetve megbecsülhet√ a jogszerz√k aránya is. A becslés szerint az iskolázatlan népesség ILOOECD foglakoztatási rátájában – a figyelembe vett korosztályokban – összességében 37 százalékos súlyt képvisel a szürke munka, kevesebbet, mint a szakmunkás végzettség∫eknél (42 százalék). Ebb√l, a népesség egészére vetítve, figyelembe véve, hogy 2004-ben a 15 évesnél id√sebb, nem tanuló és nem nyugdíjas népességnek durván a fele dolgozott a 0–8 osztályt végzetteknél, és több mint háromnegyede a szakmunkás végzettség∫eknél – lényegesen alacsonyabb szürkemunka-arány adódik a legkevésbé iskolázottakra. A kirívóan alacsony foglalkoztatási ráták felett tehát nem térhetünk napirendre azzal, hogy azok „csak a bejelentett állással rendelkez√k arányát tükrözik”. Hogy a fekete munka a teljes nem regisztrált munkavégzésnek mekkora hányada lehet, és ha ismernénk, az módosítaná-e a munkaer√-piaci egyenl√tlenségekr√l az elérhet√ adatok alapján kialakult képünket, természetesen csak közvetett bizonyítékok alapján mérlegelhet√. A kutatási eredmények4 arra utalnak, hogy a munkanélküliség (a kérd√íves felvételekben munkanélküliségnek min√sített állapot) a jövedelmi szegénység egyik legfontosabb forrása. Az ilyen elemzésekkel szemben felvethet√, hogy a kérdezett nemcsak a munkavégzést, hanem az abból szerzett jövedelmét is letagadja, ez az ellenérv azonban nem áll meg Molnár–Kapitány (2006) tanulmányával szemben, ahol a szerz√k a kérdezettek

65

Köll√ János

tozós becslési eredmények szerint a 0–8 osztályt végzetteknél 1,5–2 százalékkal kisebb valószín∫séggel fordult el√ ilyen módon kimutatható fekete jövedelem, mint az iskolázottabb csoportokban. Mindez valójában a legkevésbé sem meglep√, ha számot vetünk a köznapi észleléseink – az úgynevezett megbízható tapasztalat – óriási torzításaival. A fekete segédmunka az utca embere számára minden pillanatban elérhet√nek és mindenütt jelen lév√nek t∫nik, de hogy a látszat a mértékek megítélésekor milyen durván csal, arra jó példával szolgálnak Sík Endrének a Moszkva téri emberpiacon folytatott vizsgálatai.7 Az alkalmanként kétórás id√tartamra kiterjed√ megfigyelések szerint a téren munkát keres√k átlagos állománya 115, illetve 78 f√ volt 1995-ben és 2004-ben: aki arra járt, mindig feketemunkások seregét láthatta. Az ajánlatok száma azonban kétóránként mindössze 3,6 és 1,2 volt a két vizsgálati évben, és a kutatás becslése szerint egy-egy napon a téren tartózkodók kevesebb mint egytizede jutott, alkalmanként 3–5 napos álláshoz. Könnyen kiszámolható, hogy 2004-ben az így megkereshet√ bér várható értéke nem sokkal haladta meg a minimálbér egynegyedét!8 A rejtett gazdaságnak a megélhetésben játszott szerepér√l keveset tudunk, de a rendelkezésre álló adatok alapján nincs okunk a „tapasztalatra” hivatkozva torznak és megbízhatatlannak bélyegezni a KSH által közölt foglalkoztatási statisztikákat, mint azt oly sokan teszik. Az ILO-OECD kritérium szerint mért foglalkoztatás valójában magába foglalja a nem regisztrált munkavégzés egy – valószín∫leg nem csekély – részét. Az adatfelvételekben munkanélkülinek vagy inaktívnak min√sül√k társadalmi hátrányait pedig nem szünteti meg a fekete munka: a jövedelmük és a fogyasztásuk alacsony, és sokkal elégedetlenebbek az életükkel, mint a foglalkoztatott társaik.

az átlagosnál, de távolról sem olyan mértékben, mint Magyarországon. A hozzánk hasonló aggregált foglalkoztatottsági rátával rendelkez√ nyugati OECD országokban a magyarnál nagyjából 20 százalékponttal magasabb a képzetlenek foglalkoztatása, és a legfeljettebb piacgazdaságok egész sorában az általános iskolát végzettek 70–80 százaléka dolgozik. Ez igaz marad akkor is, ha a potenciális munkavállalókat nem iskolázottság, hanem az alapkészségek megléte szerint soroljuk csoportba. Kétségtelen, hogy az alacsony iskolázottságú magyarok alapkészségei er√sen hiányosak. A Nemzetközi Írásbeliségvizsgálat11 szerint Magyarországon az alapfokon képzett (10 osztályt vagy kevesebbet végzett) férfiak 63, 54 és 40 százaléka teljesített egyesre egy ötfokozatú skálán a szövegértési, dokumentumértelmezési és számolási készségeket mér√ teszteken, kétszer annyian, mint a hasonló végzettség∫ek Nyugat-Európában (31, 26 és 20 százalék).12 Csakhogy ebb√l nem feltétlenül következik munkanélküliség. Aki nem hiszi, vessen még egy pillantást az IALS adataira! Az általános iskolát végzett tipikus magyar férfi 223 pontot ért el a három teszten átlagosan a maximálisan lehetséges 500-ból, a legrosszabbul teljesít√ válaszadó 107 pontot. Nyugat-Európában a 223 pontnál kevesebbet teljesít√k 66 százaléka, és még a 107 pontnál kevesebbet teljesít√k 46 százaléka is dolgozott! Szó sincs arról, hogy egy írni-olvasni épp csak tudó ember ne találhatna munkát a világ legmodernebb piacgazdaságaiban, vagy csak olyan eséllyel, mint a magyar társa. Az alapkészségek – még visszatérünk rá – sokat számítanak, de nem azért, mert létezik valamiféle vastörvény, amely szerint az írni-olvasni rosszul tudó ember munkátlanságra van ítélve. Az alapfokon iskolázott népesség kiszorulása nem világméret∫, nem is magyar, hanem jellegzetesen közép-kelet-európai, posztszocialista jelenség. Az általános iskolát végzettek foglalkoztatása az összes visegrádi országban kívül esik a nyugati szóródási tartományon, miközben az iskolázottabb rétegek foglalkoztatási rátája eléri vagy megközelíti a nyugati szintet (a középfokon végzett lengyelek esetét leszámítva). Miközben a nyugati OECD-ben a képzetlenek foglalkoztatási helyzete valamelyest javult a kilencvenes évek második felében, térségünk több országában is kétszámjegy∫ romlás következett be. Ez alól éppen Magyarország volt kivétel, ahol a nagy visszaesésre néhány évvel korábban került sor. Az ezredforduló óta az olló még tágabbra nyílt: 2001 és 2004 között, miközben a 25–64 éves, általános iskolát végzett népességben a foglalkoztatottak aránya

A „MODERN PIACGAZDASÁG”

„A

modern piacgazdaság nem igényli az iskolázatlan munkaer√t”, szokás mondani. Ez egyszer∫ téveszme. A 25–64 éves, alapfokon iskolázott9 népesség foglalkoztatási rátája a nyugati OECD országokban 50 és 86 százalék között, relatív (az aggregálthoz viszonyított) foglalkoztatási rátája pedig 72 és 99 százalék között szóródott 2001-ben.10 A képzetlen munkaer√ foglalkoztatási szintje mindenhol alacsonyabb

66

Munkapiaci botránykrónika

ba a kilencvenes évek közepén Berman et al. (1997) szerint, és mindössze 4 százalékuk rendelkezett alapfokú képzettséggel. Ma már a m∫szaki változások sem a kétkezi munkások állásait fenyegetik els√sorban. Mint Autor et al. (2003) megmutatják, a m∫szaki haladás középpontjában ma a rutinjelleg∫ kognitív feladatok gépesítése áll, és ez leginkább az egyszer∫ fehér galléros munkahelyeket sodorja veszélybe. Az SBTC-irodalom nem ad közvetlen választ arra a kérdésre, miért szorultak ki az alacsony iskolázottságúak másutt nem ismert mértékben Kelet-Európa munkaer√piacairól.

az OECD egészében 57-r√l 61 százalékra emelkedett, Csehországban 47-r√l 43 százalékra, Lengyelországban 41-r√l 37 százalékra, Szlovákiában 30-ról 23 százalékra csökkent. Magyarországon az OECD-nek jelentett foglalkoztatási ráta 39 százalék volt,13 a Munkaer√-felvétel adataival végzett saját számításaim ennél valamivel alacsonyabb, 37,6 százalékos szintet jeleztek.

„TUDÁS IRÁNTI KERESLETET NÖVEL◊ MıSZAKI HALADÁS”?

A

„CIGÁNYKÉRDÉS”?

közgazdász olvasóban nyilván felmerül, hogy mégis csak létezik egy, a képzetlen munkaer√ kiszorulását magyarázó világméret∫ folyamat, a tudás iránti keresletet b√vít√ m∫szaki haladás, bevett angol nevén „skill-biased technological change”, röviden SBTC. A kiszorító hatás magyarázata a m∫szaki fejl√dés átható jellegében rejlik, abban, hogy a folyamat szinte minden fejlettebb ország szinte minden iparágában egyidej∫leg megy végbe.14 Ha ugyanakkor, ugyolyan munkafajtákból keletkeznek feleslegek a világkereskedelemben részt vev√ országokban, az kikapcsolja a Heckscher-Ohlin mechanizmus m∫ködését, ami hosszú távon az er√források relatív sz∫kösségéhez igazodó, a feleslegeket és a hiányokat mérsékl√ nemzetközi munkamegosztást alakítana ki. De mir√l is szól pontosan az SBTC-irodalom? A figyelem els√sorban az információs és kommunikációs technológia (ICT) térhódítására, illetve a kutatás és a termelés közötti kapcsolat er√södésére irányul. Sanders–Ter Veel (2000) szinte minden fontos empirikus SBTC tanulmányt áttekint√ szakirodalmi szemléje szerint 78-ból 41 cikk az ICT, további 23 pedig a K+F kiadások hatását elemezte. Ennek megfelel√en az SBTC-tanulmányok zöme a high-technek az érettségizett és a diplomás munkaer√ közötti helyettesítésre gyakorolt hatását kutatja, és ez valójában azokra az írásokra is vonatkozik, melyek a termel√ és nem termel√ munkaer√ közötti helyettesítést vizsgálják. A „production worker” kategória ugyanis a fejlett országokban egészen mást jelent, mint amire mi, kelet-európaiak szoktunk gondolni e kifejezést hallva. Az amerikai feldolgozóiparban dolgozó „termel√ munkások” 58 százaléka befejezett középiskolai, 30 százaléka befejezetlen, 8 százaléka pedig befejezett fels√fokú tanulmányok után állt munká-

A

közvélemény – és gyakran a tudományosság fórumain kötetlenül megnyilvánuló szakmai vélekedés is – hajlamos összemosni az alacsony iskolázottságúak és a romák foglalkoztatási problémáit. Ez a magyarázat nem csak azért t∫nik eleve hibásnak, mert a képzetlen munkaer√ olyan volt szocialista országokban is kiszorult a munkaer√-piacról, ahol elenyész√ számban élnek romák (Szlovénia, Lengyelország). Ennél nyilvánvalóbb fogyatékossága, hogy nem vet számot a nagyságrendekkel. Kemény–Janky–Lengyel alapján a 2003. évi 20–59 éves cigány férfinépességet 137 ezer f√sre becsülhetjük.15 Közülük legfeljebb általános iskolát végzett 76,6 százalék (105 ezer f√), az ilyen végzettség∫ek közül nem dolgozott 72 százalék (76 ezer f√).16 Ugyanakkor a 20–59 éves, legfeljebb nyolc osztályt végzett, nem tanuló és nem is foglalkoztatott férfiak száma az országban, éves átlagban 224 ezer f√re rúgott a 2003. évi Munkaer√-felvétel szerint. Közöttük a cigányok aránya 34 százaléknak adódik, a mintavételi hibákat és a fogalmi eltéréseket figyelembe véve nagyjából 30–40 százalékosra tehet√. A n√k esetében az arány még akkor sem haladhatta volna meg ezt az értéktartományt, ha az ilyen korú roma n√k közül senki sem végzett volna nyolc osztálynál többet, és senki sem dolgozott volna. A nem dolgozók teljes száma ugyanis az adott életkori és képzettségi kategóriában 414 ezer, a 20–59 éves dolgozó és nem dolgozó roma n√ké pedig az összes képzettségi kategóriában együttesen is csak 142 ezer volt, ami 34 százalékos aránynak felel meg. A rendelkezésre álló adatok segítségével durván megbecsülhet√ az alacsony iskolázottságú nem cigány férfiak foglalkoztatási rátája is. A romák részaránya

67

Köll√ János

gyermektámogatásokig mindent, ami alternatívája a munkajövedelemnek). Megmutatható, hogy ebben a helyzetben a képzett és a képzetlen munka – vagy általánosabban, az alacsonyabb, illetve magasabb termelékenység∫nek ígérkez√ tevékenységek – között elkerülhetetlenül jelent√s mérték∫, bár átmeneti foglalkoztatási és jövedelmi egyenl√tlenségek alakulnak ki.18 Az egyenl√tlenség mértéke és a rendszerváltással járó aggregált jövedelemveszteség is függ attól, hogy az átalakulást vezet√ politikai er√k hogyan kombinálják a privatizációs, jóléti és adópolitikát. A kormányzat három eszközzel tudja befolyásolni ezt a folyamatot: a lebontási ütem megválasztásával, a munkanélküli segélyekkel és olyan transzferekkel, melyek az alacsony termelékenység∫ munkavállalói rétegeket segítik az újraelhelyezkedésben. Megmutatható, hogy miközben egyik eszköz hatása sem jelezhet√ el√re a másik kett√ ismerete nélkül, a munkapiaci teljesítmény er√sen függ a három eszköz egymáshoz való viszonyától. A legkedvez√bb kimenetet (magas aggregált foglalkoztatás, mérsékelt egyenl√tlenség) az a politika biztosítja, ahol a gyors lebontás alacsony segélyekkel és jelent√s kiegyenlít√ transzferekkel párosul. A túl lassú lebontás – különösen, ha közben magasak a segélyek – megbénítja a gazdaságot, nem indítja el azokat a béralkalmazkodási folyamatokat, melyek elengedhetetlenek a magánszektor felépüléséhez, és ezen a transzferek bevetése sem sokat segít. Az átmenet felgyorsítása a segélyekt√l és a transzferekt√l függ√en hat: önmagában sem magasabb aggregált jövedelmet, sem kisebb (vagy nagyobb) egyenl√tlenséget nem implikál. Hasonlóképp, a fokozatosság, az oly gyakran ajánlott „gradualizmus” következményei is a másik két gazdaságpolitikai paraméter értékeit√l függnek. Az a fajta liberális politika, amelyik a gyors privatizáció mellett teszi le a voksát, de szolidáris az állásveszt√kkel, azaz, magas munkanélküli segélyeket állapít meg, ugyanakkor bízik a piaci mechanizmusok és az öngondoskodás erejében, ezért nem m∫ködtet a foglalkoztatási esélyeket kiegyenlít√ támogatási rendszereket – és amelyikhez szellemében legközelebb állt a magyar átmenet során követett politika –, alacsony aggregált foglalkoztatáshoz és súlyos egyenl√tlenségekhez vezet. Ez utóbbiak nemcsak kártékonyak, hanem feleslegesek is abban az értelemben, hogy sem szükséges, sem elégséges feltételét nem képezik a sikeres (a lehet√ legkisebb aggregált foglalkoztatási és jövedelemveszteséggel járó) poszt-szocialista átmenetnek. (b) Közös vonása a volt szocialista országoknak, hogy nagy számban tartottak fenn az alapkészsége-

a 0–8 osztályt végzett 20–59 éves férfiak között 21 százalékos, a foglalkoztatásuk 28 százalékos volt, miközben a cigány és nem cigány népességben együttesen 55 százaléknak volt munkája. Ebb√l rövid számolás után 62 százalékos nem roma foglalkoztatási ráta adódik az adott iskolázottsági és életkori kategóriában. Hasonlóan bontható nyugat-európai mikro-adatok a Nemzetközi Írásbeliség-felvételben (1994–98) állnak rendelkezésre: ott a legfeljebb 8 osztályt végzett, már nem tanuló 20–59 éves férfiak foglalkoztatása 72 százalékos, az alapfokot (ISCED 0-2 kategóriát) végzetteké pedig 78 százalékos volt.17 Az elmaradás tehát a nem roma férfiak esetében is jelent√s – az iskolázottsági mutató megválasztásától függ√en 10–15 százalékpontos – és természetesen ennél jóval nagyobb lenne egy diszkriminációtól (az √ esetükben: pozitív diszkriminációtól) mentes világban. A nagyságrendek alapján nyilvánvaló: sokkal inkább beszélhetünk arról, hogy a képzetlen munkaer√ kiszorulása – a diszkriminációval súlyosbítva – különösen er√sen érintette a cigányságot, mint arról, hogy az iskolázottság szerint bontott foglalkoztatási adatok csupán az etnikai-kulturális alapon történ√ marginalizálódást tükröznék. Mindez nem jelenti, hogy a cigány foglalkoztatásnak és munkanélküliségnek ne lennének sajátos megkülönböztet√ vonásai. Mint Kertesi (2006) megmutatja, az alacsony képzettség∫ romák munkahelyei sokkal rövidebb élettartamúak, munkaer√piacukat a fejletlen gazdaságok „szekunder szegmensére” jellemz√ felfokozott mobilitás jellemzi.

HA SEM EZ, SEM AZ, AKKOR MI?

N

yilvánvaló, hogy ha meg szeretnénk érteni a kiszorulás természetét, akkor nem érvelhetünk sem magyar sajátosságokkal, sem világtendenciákkal, hanem olyan tényez√ket kell keresnünk, melyek közösek a viszonylag gyors rendszerváltáson átesett közép-kelet európai, volt szocialista országokban. (a) Egy ilyen tényez√, hogy a posztszocialista átmenetben a bérek csak késedelmesen, a munkanélküliség nyomására alkalmazkodnak a munkavállalók termelékenységéhez. Miközben az állami szektor bezárása folyamatosan táplálja a munkanélküliséget, a kevéssé termelékeny munkásoknak felkínált bérek elkerülhetetlenül alacsonyak lesznek a segélyekhez képest (segélyen értve a korai nyugdíjaktól kezdve a

68

Munkapiaci botránykrónika

ket kevéssé mozgósító munkahelyeket, és az iskolarendszereik, ehhez igazodva, tömegesen bocsátottak ki olyan gyerekeket, akiket nem vérteztek fel a tanuláshoz és az alkalmazkodáshoz szükséges alapvet√ jártasságokkal.19 Legalább két oka van annak, hogy miközben a modern piacgazdaságokban az írástudás hiánya nem tekinthet√ a munkához jutást kizáró oknak, a volt szocialista országokban az alapkészségek hiánya mégis er√sen korlátozza a legkevésbé képzett rétegek foglalkoztatását. Egyfel√l igen alacsony a funkcionális írástudás átlagos szintje, az érettségizett és diplomás fiataloktól eltekintve. (Ez alól csak Csehország kivétel, de az érettségit nem szerzettek relatív tudászintje az IALS-vizsgálatban szerepelt más térségbeli országokhoz, Magyarországhoz, Lengyelországhoz és Szlovéniához hasonlóan, ott is nagyon alacsony.) Ez azzal a következménnyel jár, hogy a vállalatok már igen kevés írás-olvasási feladat el√fordulása esetén is magasabb iskolázottságú munkaer√t keresnek: néhány ilyen feladat esetén szakmunkás végzettség∫eket a 0–8 osztályt végzettek helyett, többféle feladat esetén érettségizetteket a szakmunkások helyett.20 Másfel√l történelmi okokból Közép-Kelet Európában igen alacsony az önfoglalkoztatás és a családi alapon m∫köd√ tradicionális kisvállalati szektor aránya.21 Életképes vállalkozások indításához gyakran hiányozott a t√ke és a vállalkozási tapasztalat, a legegyszer∫bb vállalkozástípusok (a házkörüli gazdálkodástól a házilagos építésig, a turkálótól a palackos italboltig) átmeneti felfutás után teret vesztettek, a gazdaságot a szocialista nagyvállalatok romjain létrejött, bérmunkát alkalmazó kis és közepes vállalatok és a külföldi t√ke zöldmez√s beruházással létrehozott – többnyire szintén a kis-közepes kategóriába es√ – vállalkozásai uralják. Ezek a gyakran csak látszatra kicsi – nagyvállalatokhoz, üzletláncokhoz, franchise hálózatokhoz tartozó – vállalkozások nehezen boldogulnak írni-olvasni alig tudó, a szervezeti kultúrába nehezen illeszked√ munkásokkal. (c) Szintén közös örökség a tanoncrendszer∫ szakmunkásképzés. A visegrádi országokban a rendszerváltás pillanatában az ilyen képzettség∫ek adták a népesség legnagyobb csoportját. A rendszerváltást követ√en a szakmunkások egyrészt visszahódították a szakmunkákat, kiszorítva onnét a képzetlen munkásokat, másrészt maguk is tömegesen foglaltak el segéd- és betanított munkahelyeket. A szocializmusban a nagy gyártási sorozatok és az alacsony min√ségi követelmények megengedték az

iskolázatlan munkaer√ tömeges alkalmazását a szakmunkák egész sorában. 1986-ban a 0–8 osztályt végzettek aránya elérte a szakmunkás oklevéllel rendelkez√két a szakácsok, a pincérek, a pékek, a szabók, a kárpitosok, az ékszerészek, a villanyszerel√k, a nyomdászok, a kohászok és a hegeszt√k között, és igen magas volt olyan szakmák m∫vel√i között is, mint az ácsok (33%), a k√m∫vesek (35%), a forgácsolók (29%), a lakatosok (26%) vagy a cipészek (19%). Összességében, az általános iskolát vagy azt sem végzettek kevesebb mint fele dolgozott egyszer∫ foglalkozásokban, és több mint egyharmadukat szakmunkásként alkalmazták.22 Tömegesen vették fel √ket a hiányzó kisegít√ gépi berendezések (például anyagmozgató és csomagológépek, adagolóberendezések) helyettesítésére azokban az üzemekben, melyek leírására Ellmann (1979) találóan alkalmazta a „t√keintenzív technológiák munkaintenzív változatai” kifejezést. A 0–8 osztályt végzettek azonban nemcsak ezekb√l a foglalkozásokból, hanem a legegyszer∫bbekb√l (portás, √r, takarító, segédmunkás, sof√r) is tömegesen szorultak ki, átadva helyüket a tanoncrendszer∫ szakmunkásképzésb√l kilép√knek. Ehhez hozzájárult, hogy a szakmunkás végzettség∫ek bérei rugalmasnak bizonyultak: a kutatások a szakmunkásbérek süllyedésér√l tanúskodnak Magyarországon és a térség többi országában is.23 Amikor az általános iskolát végzettek nemzetközi összehasonlításban elképeszt√en alacsony foglalkoztatási rátáit értékeljük, figyelembe kell vennünk, hogy egy valójában igen nagy méret∫ képzetlen munkaer√piac „alsó” szegmensét figyeljük meg. A drámai mérték∫ kiszorulás nem érthet√ meg önmagában, a nyolc általánost végzettek adottságainak tanulmányozásával. A marginalizálódásuk bizonyára nem lett volna ennyire végletes, ha az átalakulás nem érint egy náluk sokkal nagyobb, és nem sokkal képzettebb munkásréteget is.

MULASZTÁSOK, HALASZTÁSOK

A

képzetlen munkaer√ kiszorulása nagyon gyorsan ment végbe, lényegében lezajlott 1994–95-ig. Azóta kisebb hullámzások mellett egyensúlyban van a képzetlen munkaer√piac, a fejlett piacgazdaságokra jellemz√ munkahely-rombolási és munkahely-teremtési ütemek mellett.

69

Köll√ János

Harmadszor, miközben az érettségivel nem rendelkez√k foglalkoztatási esélyeit nagymértékben rontja, hogy nem rendelkeznek a szolgáltatásokban és a modern gyáriparban keresett, a folyamatos alkalmazkodáshoz szükséges alapkészségekkel, a feln√ttképzésb√l szinte teljesen kiszorultak. Magyarországon a feln√ttképzésben való részvétel általában is rendkívül alacsony szint∫, az alapfokon iskolázottak részvételi esélye azonban abszolút és relatív értelemben is kirívóan rossz.26 Negyedszer, a széles értelemben vett munkanélküli segélyezési rendszerben továbbra is olyan, a munkaer√piacról való távolmaradást támogató programok dominálnak, melyekhez nem társulnak a reintegrációt segít√ szolgáltatások. Továbbra is tömeges a korai nyugdíjazás, és a rokkantnyugdíj-, illetve járadékkérelmek száma az öregségi nyugdíjra jogosultságot nem szerz√k növekv√ száma miatt várhatóan n√ni fog. A gyermekgondozáshoz nyújtott állami támogatások rendszere – a fejlett világban a kisgyermek második–harmadik életévében nyújtott támogatásokkal összehasonlítva – széls√séges mértékben torzított a passzív készpénzes támogatások felé, rendkívül drága, és anélkül vezet a kisgyerekes anyák nagyon alacsony foglalkoztatási szintjéhez, hogy a magasabb termékenységhez hathatósan hozzájárulna. 1997–2005-ben átlagosan 4,7 év telt el az utolsó munkaviszony megsz∫nését√l a gyesr√l való kilépésig.27 Alaposan dokumentált tény, hogy a tartós munkanélküliek segélyezésére kialakult rendszer (RSZS és közmunkák) nem a munkakészség tesztelésére, nem is a munkapiacra történ√ visszajutás támogatására, hanem alapvet√en a helyi kommunális feladatok elvégzésére és a legszegényebb családok egyedi döntések alapján történ√ segélyezésére szolgál. A segélyezettek elhelyezkedési esélye alacsony, a tartós munkanélküliek és a munkaügyi kirendeltségek közötti kapcsolat a rendszer bevezetése után meglazult. A helyben végzett munkák zöme nem fejleszti a résztvev√k emberi t√kéjét.28 Végül, de nem utolsósorban, a foglalkoztatáspolitikai célú közkiadások nem kell√en szelektívek, rendkívül tágan határozzák meg a támogatásra javasolt tevékenységek és munkavállalói csoportok körét. Ez nemcsak az er√források elcsorgásával, jelent√s holtteherveszteséggel fenyeget, hanem azzal is, hogy nem jut elég támogatás a rászoruló csoportoknak. Magyarország jelenleg (az EU-direktívák szellemével ellentétesen) bértámogatási programok sokaságát üzemelteti. Bérszubvencióhoz lehet jutni kifejezetten e célra létrehozott „munkaer√piaci programok” bérköltségtámogatása formájában; regioná-

Nem csökken√ munkahelyrombolási ütem mellett csak akkor számíthatunk egy ilyen „alacsony egyensúlyi” állapot megtörésére, ha hatékonyabbá válnak a munkahelyek és a munkanélküliek egymásra találását segít√ mechanizmusok, javul a találati hatékonyság (matching efficiency). Ez egyrészt a keresett és a kínált állások jellemz√inek közeledését feltételezi, másrészt a piaci tranzakciós (információs, utazási, toborzási, sz∫rési) költségek csökkenését. Továbbá, az üres állások kínálatának növekedésére akkor számíthatunk, ha a munkanélküliség er√teljesebb nyomást gyakorol az él√munka költségeire. Ezt az állam az álláskeresés ösztönzésével, a piacról való távolmaradást ösztönz√ jóléti rendszerek átalakításával, a béralkalmazkodási korlátok (minimálbér, bértáblák, mezoszint∫ kollektív bérmegállapodások) eltávolításával vagy puhításával, illetve az adók mérséklésével mozdíthatja el√. Nem csökken√ foglalkoztatás esetén azonban a kormányzat nehezen szánja rá magát a piacot a kívánatos irányba mozdító reformokra. Ezek egy része (például az oktatási reformok) túlságosan lassúnak, más része (mint a közlekedésfeljesztés vagy a gyermekintézmények számának szaporítása) drágának, a harmadik csoportja (a bérmeghatározás decentralizálása, a korai nyugdíj vagy a családtámogatások átalakítása) konfliktusgerjeszt√nek, a negyedik (mint az adócsökkentés) feleslegesen kockázatosnak t∫nhet olyan helyzetben, amikor a munkapiaci mutatók nem romlanak. Mi mindent mulasztottak (halasztottak) el a magyar kormányok a képzetlen munka piacának tizen-egynéhány évvel ezel√tt bekövetkezett stabilizálódása óta? El√ször is, elhalasztották az általános iskola és a szakiskola érdemi reformját, ami a tanárképzést√l a tananyagfejlesztésig, a kisgyermekkori segít√ beavatkozástól a szegregáció mérsékléséig, az oktatásirányítási rendszert√l a megbízható mérésig és értékelésig terjed√ széles skálán igényelne alapvet√ fordulatot. Err√l lásd az Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal anyagait,24 illetve a sikeres oktatási reformok tapasztalait feldolgozó McKinsey-jelentést.25 Másodszor, nem tettek hatásos lépéseket a középiskolai lemorzsolódás csökkentésére, ami els√sorban a szakmunkásképz√ intézetekben ölt tömeges méreteket. Annak ellenére, hogy az általános iskolából kikerül√knek csak kevesebb mint 5 százaléka nem tanul tovább, a mindenkori 23 évesek 14–15 százaléka általános iskolai végzettséggel kerül ki – végleg – az iskolarendszerb√l, a MEF 2002–2005. évi adatai szerint.

70

Munkapiaci botránykrónika

lis beruházási támogatás és foglalkoztatási támogatás részeként; munkaer√-piaci program keretében nyújtható munkahelyteremt√ támogatásként; képzési és utazási támogatás formájában; közhasznú munkahely és alkalmi munkaviszony létesítésével; a munkahely meg√rzése jogcímén, „annak elkerülésére, hogy a munkáltató gazdasági helyzetére tekintettel [akár egy f√t érint√ – K. J.] létszámleépítést hajtson végre”; a START, a START-PLUSZ és a STARTEXTRA programok keretében; valamint adókedvezmények útján (tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetése alóli mentesség, adókedvezmény álláskeres√k alkalmazása esetén, minimálbér SZJA-mentessége). A jogosultak köre széles, egyes esetekben nem is korlátozott. A különböz√ programokban rászorulónak min√sülnek a pályakezd√k; a „munkahelyük elvesztésével fenyegetett személyek”; azok, akiket „átképzés hiányában a munkahelyük elvesztése fenyegetne”; az „elbocsátásban érintett munkavállalók”; a regisztrált álláskeres√k; a tartós munkanélküliek; a gyedr√l-gyesr√l visszatér√k; a 45 évesnél id√sebbek vagy, például, azok az 50 évnél id√sebbek, akiknek a közhasznú foglalkoztatására egészségügyi, szociális, m∫vel√dési, közoktatási vagy környezetvédelmi tevékenység keretében kerül sor.29 Mindezt tetézi a 2001 óta folytatott minimálbérpolitika (példátlan mérték∫ emelés, majd meg-megújuló kísérletek a kialakult szint tartására, a minimálbér járulékterhének növelése), ami rontja a képzetlen munkaer√ foglalkoztatási esélyét. A jelenlegi, nagyon alacsony foglakoztatási szintet egy sor különösen bérérzékeny és földrajzilag mobil ágazat tartja fenn. A kutatások szerint30 a nagy minimálbér-emelések csökkentették a versenyszféra munkaer√-keresletét, miközben rontották a költségvetés pozícióját, és a jövedelmi egyenl√tlenséget is csak kismértékben csökkentették. A minimálbéren fizetettek ugyanis jellemz√en nem els√ keres√k a háztartásban, nem családfenntartók, és nem tartoznak az alsó jövedelmi kategóriákba.31 A minimálbér-politikát er√sen átszínezi az az adatokkal kell√en alá nem támasztott vélekedés, hogy a minimálbéren bejelentettek számottev√ része további készpénzes kifizetésekben részesül.

bizonyos hátrányokon, intézményi és gazdaságszerkezeti adottságokon nem lehet változtatni: a középkorú vagy id√sebb népesség alapkészségei hiányosak; viszonylag kicsi az önfoglalkoztatáson, családi gazdálkodáson alapuló hagyományos kistermel√i szféra, ami a képzetlen munkaer√ f√ foglalkoztatója a hozzánk hasonló fejlettség∫ országokban; a jóléti rendszer alapvet√en a kontinentális európai trendet követi. Marad tér azonban ezeken a korlátokon belül is arra, hogy a kormányok javítsák, vagy legalább ne rontsák az érettségivel nem rendelkez√k foglalkoztatási esélyeit, a munkavállalást számukra a mainál vonzóbbá, az inaktivitást pedig kevésbé kifizet√d√vé tegyék. Nem elképzelhetetlen például, hogy egy kormány a háromoldalú érdekegyeztet√ tárgyalásokon ellenálljon a minimálbér–átlagbér arány növelésére irányuló szakszervezeti nyomásnak, világossá téve, hogy ezt nem a munkáltatói érdekeknek engedve teszi, hanem a szakszervezetek által igen kevéssé képviselt, képzetlen munkavállalói csoportok foglalkoztatásának védelmében. Felülvizsgálhatja a minimális járulékalapra és a kapcsolódó, egyedileg elbírált kedvezményekre vonatkozó szabályozást is, amit a „minimálbéren bejelentés és zsebbe fizetés” gyakorlatára vonatkozó vélelmek alapoznak meg, noha a rendelkezésre álló adatok (például a Bértarifa-felvétel) alapján megbecsülhet√, hogy mennyire elterjedt ez a gyakorlat, és milyen munkáltatói és munkavállalói körben (szakágazat, foglalkozás, vállalatméret, terület) kell keresni. Az erre a körre irányuló szigorú jövedelemvizsgálatokkal, vagy a minimális járulékalap foglalkozási jogviszony, régió vagy iskolázottság szerinti differenciálásával anélkül javítható az adófegyelem, hogy a szabályozás mesterségesen megdrágítaná az alacsony bér∫ munkaer√ – a valódi minimálbéresek – foglalkoztatását. A rossz elhelyezkedési esélyek által motivált rokkantnyugdíjazás visszaszorítására is akadnak követhet√ példák. Ilyen például a brit „Utak a munkához” program, melyben egyidej∫leg van jelen a rehabilitációs szolgáltatás, az álláskeresés segítése, valamint a munkavállalási készség tesztelése a „rokkantosítási” eljárásba beépített eszközökkel.32 A gyermekgondozási támogatások esetében megfontolható, hogy a kétéves korig járó készpénzes támogatások fenntartása mellett, a harmadik évben a szül√k munkavállalását segít√ támogatások váljanak meghatározóvá. Ezek közé tartozhatnak a kisgyerekes anyák részmunkaid√s foglalkoztatását és munkába járását segít√ szubvenciók, a munkáltatót az igazolt hiány-

A SZEGÉNYPOLITIKA ALTERNATIVÁI

V

an-e alternatívája a reintegrációról gyakorlatilag lemondó, passzív támogatásokra épül√ szegénypolitikának? Kétségtelen, hogy sz∫k a cselekvési tér,

71

Köll√ János

zásokért kompenzáló utalvány (meghatározott plafonig), valamint az állami és alternatív gyermekintézmények igénybevételét könnyít√ egyéni támogatások. A reintegráció szempontjából nyilvánvalóan diszfunkcionális helyi jóléti rendszer sem az egyetlen elképzelhet√ megoldás a tartós munkanélküliség kezelésére. Igaz, ahogy a gyermektámogatások esetében, itt is teljességgel hiányoznak az ésszer∫ politikát megalapozó adatok.33 Az Új Magyarország Fejlesztési Terv operatív programjai jelent√s átképzési ráfordításokkal számolnak, és tükrözik azt a felismerést, hogy a technológiai változásokhoz csak megfelel√ alapkészségek birtokában lehet alkalmazkodni, melyek különösen az alacsony iskolázottságúaknál hiányosak. E szempontból kiemelked√ jelent√ség∫ek az írás-olvasási, informatikai és szociális jártasságokat javító „átfogó tanulási programok”. Ugyanakkor a rangsorba nem állított prioritások sokfélesége miatt nincs biztosíték arra, hogy a hiányzó alapkészségek pótlása megfelel√ súllyal szerepel majd a programok között. A TÁMOP a legkülönfélébb vállalati átképzési programok támogatására vállalkozik, a továbbképzés tartalmának meghatározásában dönt√ szerepet szán a kamaráknak, és a címében megjelölt céltól (Az alkalmazkodóképesség javítása) eltér√en, a konkrét technológiákhoz kapcsolódó, gyakorlati képzés súlyát tervezi növelni. A program indikátorai között nem szerepelnek az érettségivel nem rendelkez√k átképzési hátrányának alakulására vonatkozó mutatók. További segítséget jelenthet a foglalkoztatási szubvenciók rendszerének radikális átalakítása. A keresleti oldali támogatások két esetben tekinthet√k in-

dokoltnak: ha a támogatással olyan munkahelyteremt√ beruházások valósulnak meg, melyek jelent√s hasznot hajtanak valamely harmadik félnek,34 vagy, ha a támogatás valamilyen piaci korlátot és/vagy kudarcot segít leküzdeni. Az el√bbi megfontolás alapján indokolt lehet néhány kiemelked√ jelent√ség∫ zöldmez√s beruházás szubvencionálása: „a multik támogatása”, ahogy mondani (vagy inkább ordítani) szokás. A piaci korlátok és kudarcok esetében a támogatással mérsékelhet√ a minimálbér-szabályozásból ered√ keresletcsökkenés, továbbá, megsegíthet√k azok az emberek, akik rajtuk kívül álló okból, vagy méltányolható választásaik következtében emberi t√keveszteséget szenvedtek (például a gyermeknevelés éveiben vagy a munkaképesség csökkenése miatt). Nem véletlen, hogy miközben az általános munkahelyteremtési támogatásokat a közgazdász szakma (és az Európai Unió) kifejezetten ellenzi, a képzetlen vagy más okból alacsony termelékenység∫ munkaer√ keresleti oldali támogatására számos kiemelked√ tudós35 tett javaslatot, sokkal kevésbé kiélezett helyzetben, mint amilyen Közép-Kelet-Európában kialakult. Minderre b√séges fedezet teremthet√ a fenti körön kívüli nyílt és burkolt bérszubvenciók felszámolásával, ami hatékonysági és egyenl√ségi megfontolásokból egyaránt kívánatos. Nem biztos, hogy az aktív politika célba ér, s√t, az sem, hogy belátható id√n belül lesz politikai er√, amelyik szembe mer szállni a kádári jóléti rendszert, az oktatásban kialakult status quót és a durva szegregációt védelmez√ militáns er√kkel, és a támogatások erdejében nyüzsg√ járadékvadászokkal. Pedig ezzel nem próbálkozni: a botrány elfogadását jelenti.

Hivatkozások

CXIII, 245–279. o. Ellmann, Michael (1979): Full employment – Lessons from state socialism, H. E. Stenfert-Kroese B. V., Leiden, Antwerpen Filer, Randall, Stepan Jurajda and Jan Planovsky (1999): Education and wages in the Czech and Slovak Republics during Transition, Labour Economics, 6(4), November, 581–593. o. Firle Réka és Szabó Péter András (2007): A rendszeres szociális segély célzottsága és munkakínálati hatása. Közpénzügyi Füzetek, ELTE-TÁTK, 2007. ápr. 17. Galasi, Péter and Gyula Nagy (2002): Assistance recipients and re-employment following the exhaustion of insurance benefit, in K. Fazekas and J. Koltay (eds.): The Hungarian labour market – Review and Analysis, Institute of Economics, Hungarian Employment Foundation, Budapest, 242–253. o. Halpern, László, Miklós Koren, Gábor K√rösi and János Vincze (2004): A minimálbér költségvetési hatása, Közgazdasági Szemle, 51 (4), 325–345. o. Hámori Szilvia (2007): A feln√ttképzés Magyarországon és nemzetközi összehasonlításban, Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal, oktatas.magyarorszagholnap.hu

Akerlof, George A., Andrew K. Rose, Janet L. Yellen and Helga Hessenius (1991): „East Germany in from the cold: The aftermath of currency union”, Brookings Papers on Economic Activity, 1: 1991, 1–85. Arandarenko, Mihail, Mariana Kotzeva and Bianka Pauna (2003): Valuing human capital in Balkan transition countries, www.cerge-ie.cz/pdf/gdn Augusztinovics Mária – Köll√ János (2007): Munkapiaci pálya és nyugdíj 1970–2020, Közgazdasági Szemle, 54. 6. Autor, David H., Frank Levy and Richard Murnare (2003): The skill content of recent technological change: An empirical exploration, Quarterly Journal of Economics, 118(4) Bálint Mónika – Köll√ János (2008): A gyermeknevelési támogatások munkaer√-piaci hatásai, Esély, 2 Balla, Katalin – János Köll√ – András Siminovits (2008): Transition with Heterogeneous Labour, Structural Change and Economic Dynamics, 1 Benedek, Dóra, Mariann Rigó, Ágota Scharle and Péter Szabó (2006): Increases in the minimum wage in Hungary, 2001–06, Pénzügyminisztérium, January 2006 Berman, E., J. Bound and S. Machin (1998): Implications of skill-biased technological change: International evidence, Quarterly Journal of Economics, Vol.

72

Munkapiaci botránykrónika Havas Gábor (2007): Iskolai szegregáció, Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal, oktatas.magyarorszagholnap.hu Katz, Lawrence F. (1996): Age subsidies for the disadvantaged, NBER Working Paper 5679. Kemény István – Janky Béla – Lengyel Gabriella (2004): A magyarországi cigányság, 1971–2003. Gondolat Kiadó–MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 105. o. Kertesi Gábor–Kézdi Gábor (2005): Általános iskolai szegregáció, I. rész: Okok és következmények. Közgazdasági Szemle, 52. 4. sz. 317–355. o., II. rész: Az általános iskolai szegregálódás folyamata Magyarországon és az iskolai teljesítménykülönbségek. Közgazdasági Szemle, 52. 5. sz. 462–479. o. Kertesi Gábor – Varga Júlia (2005): Foglalkoztatás és iskolázottság Magyarországon. Közgazdasági Szemle, 52. 7–8. sz. 633–662. o. Kertesi Gábor (2006): A társadalom peremén. Romák a munkaer√piacon és az iskolában, Osiris, Budapest Kertesi, Gábor and János Köll√ (2004): Fighting low equilibria by doubling the minimum wage – Hungary’s experiment, IZA Discussion Paper No. 970, Bonn Kopasz Marianna (2004): Lakóhelyi szegregáció és társadalmi feszültségek a magyarországi településeken, in: Jelentés a TÁRKI önkormányzati adatbank 2003. √szi adatfelvételér√l, TÁRKI, Budapest, Január, 16–23. o. Maloney, William F. (2004): Informality revisited, World Development, Elsevier, vol. 32(7), 1159–1178, July. Mckinsey (2008): Mi áll a világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterében?, Principal, McKinsey and Company, Budapest Molnár György – Kapitány Zsuzsa (2006): Mobility, Uncertainty and Subjective Well-being in Hungary, Institute of Economics Discussion Paper Series, 5 Molnár György (2007): Informális jövedelmek a munkanélküli és inaktív háztartásokban, in Fazekas Károly – Cseres Gergely Zsombor – Scharle Ágota (szerk.): Munkaer√piaci Tükör 2007, MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, Budapest Muraközy Balázs (2006): Teremt√ képzelet, Magyar Narancs, 2006/5. Murnane, R. J. and F. Levy (1996): Teaching the new basic skills. Principles for educating to thrive in a changing economy, Free Press, New York Nickell, Stephen and Brian Bell (1996): „Would cutting payroll taxes on the unskilled have a significant impact on unemployment?”, CEPR Discussion Paper No. 276.

Nickell, Steven J. and Brian Bell (1996): „Would Cutting Payroll Taxes on the Unskilled Have a Significant Effect on Unemployment?,” CEP Discussion Papers 0276, Centre for Economic Performance, LSE. OECD (2000): Literacy in the information age, OECD, Paris OECD (2003): Employment Outlook, OECD, Paris OECD (2006): Education at a Glance, Paris OKA (2008): Az Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal dokumentumai, oktatas.magyarorszagholnap.hu Phelps, Edmund S. (1994): „Low-wage employment subsidies versus the welfare state”, American Economic Review, Papers and Proceedings, 84(2), 54–58. o. Sanders, Mark and Bas ter Ween (2000): Skill-biased technical change: Theoretical concepts, empirical problems and a survey of the evidence, Paper presented at the DRUID Conference, Copenhagen, Denmark, 6–8 January 2000 Scharle Ágota (2007): A tényeken alapuló szakpolitika egy foglalkoztatást ösztönz√ program példáján, in Fazekas Károly – Cseres-Gergely Zsombor – Scharle Ágota (szerk.): Munkaer√piaci Tükör, MTA KTI, OFA, Budapest Sik Endre (1999): Emberpiac a Moszkva-téren, Szociológiai Szemle, 1 Sík Endre (2006): Emberpiac a Moszva-téren – Sz∫kül√ változatlanság 1995 és 2004 között, Közgazdasági Szemle, (53) 253–270. március, 97–119. o. Skoufias, Emanuel (1999): The structure of wages during the economics transition in Romania, FCND DP 57, Food Policy Research Division, International Food Policy Research Institute, Washington DC, February Snower, Denis (1994): „Converting unemployment benefits into employment subsidies”, American Economic Review, Papers and Proceedings, 84(2), 65–72. o. Statistics Canada (2000): Literacy in the information age, OECD and Statistics Canada Szabó Péter András (2007): A 2000–2001. évi minimálbér-emelés hatása a jövedelemeloszlásra, Közgazdasági Szemle, LIV. évf., május, 397–414. o. Szalai Júlia (2007): Nincs két ország?, Osiris, Budapest Szívós Péter – Medgyesi Márton (2001): Kereseti és jövedelmi egyenl√tlenségek, in: Fazekas Károly – Köll√ János (szerk.): Munkaer√piaci Tükör 2000, MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, Budapest Tóth István György (2005): Jövedelemeloszlás. A gazdasági rendszerváltástól az uniós csatlakozásig. Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság–Századvég Kiadó. Budapest, 2005. 334. o.

Jegyzetek

1. Ez az írás rövid összefoglalása készül√ könyvem gondolatmenetének (Távol a f√sodortól – Iskolázatlan munkanélküliek a poszt-szocialista gazdaságban). Számos, ott részletesen tárgyalt és empirikusan bizonyítani próbált összefüggésre itt csak röviden és tézisszer∫en tudok kitérni. Ahol tudtam, hivatkoztam a könyvben is felhasznált el√tanulmányokra, ami az olvasó számára megkönnyíti a leírtak ellen√rzését, ugyanakkor szégyenteljesen megnöveli az önhivatkozások számát. 2. A lakóhelyi szegregáció mértéke jelent√sen elmarad ugyan a fejlett országok némelyikében, különösképpen az Egyesült Államokban kialakult szintt√l, de az ötezer f√snél nagyobb települések felében a romák, illetve a szegények, negyven százalékában pedig a gazdagok részben vagy egészben elkülönülten élnek (Kopasz 2004), és az elkülönülés egyre könnyebbé válik a bérlakáspiac b√vülésével és a jelzáloghitelezés fejl√désével. Az iskolai szegregáció rendkívül er√teljes, a PISA-mérések szerint Magyarországon a leger√sebb a felvételekben résztvev√ OECD-országok közül. (Ennek mértékér√l, formáiról és ösztönz√ir√l lásd például: Kertesi–Kézdi 2006, Havas 2007). A munkahelyi szegregációról kevesebb szó esik, pedig a társadalom iskolázott és iskolázatlan tagjai közötti munkahelyi interakciók rendkívüli mértékben megritkultak a rendszerváltás óta: 1986-ban a diplomások elenyész√en kis része dolgozott olyan vállalatnál, ahol egyetlen 0–8 osztályt végzett embert sem alkalmaztak: az arányukat ekkor alig több mint 2 százalékra, 2003-ban azonban már 47 százalékra becsülhettük a Foglalkoztatási Hivatal Bértarifa-felvételének adatai alapján! 3. Az adatokhoz Augusztinovics Máriával közös kutatásunk (Augusztinovics–Köll√ 2007) révén jutottam, amiért neki, továbbá, mindenek el√tt Máté Leventének és Gyombolai Mártonnak (ONYF) tartozom köszönettel. 4. Szívós–Medgyesi 2001, Tóth 2005.

5. A kutatók a Háztartási Költségvetési Felvétel adatait használták. 6. A cikk ismer√inek futó zavart okozhat, hogy ott szürke megnevezés alatt fut, amit itt feketének hívunk. 7. Sík 1999, 2006. 8. Tekintsük a 2004. évi adatokat: a téren lév√k átlagos száma 78 f√, a naponta felfogadottaké 6 f√, az állások id√tartama 4 nap, a napi kereset 3000 Ft. A törvényes minimálbér (havi 53 000 Ft) egy ledolgozott munkanapra es√ értéke 2700 Ft körüli. A piaci szerepl√k száma 96 f√, hiszen a megel√z√ három napon felvettek nem tartózkodnak a téren. A napot √k és a frissen felvettek töltik munkával, 24 f√, a piaci szerepl√k számának egynegyede. Az átlagos piaci szerepl√ várható napi keresete 3000/4=750 Ft, az egy napra es√ minimábér 28%-a. 9. ISCED (International Standard Classification of Education) 0–2 fokozatot végzett. 10. A nemzetközi összehasonlításokhoz használt legfontosabb forrásunk az OECD Education at a Glance cím∫ évkönyve. Azért hivatkozunk viszonylag régi, 2001-es adatokra, mert az újabb kiadványokban közöltek nem alkalmasak a közép- és fels√fokon végzettek foglalkoztatási átlagainak kiszámítására. 11. IALS, 1998. 12. A nyugat-európára vonatkozó érték az országos átlagok súlyozatlan átlaga. 13. OECD 2006, A8.1 táblázat. 14. Berman et al. 1998. 15. Kemény–Janky–Lengyel 2003, 18. 16. Uo. 105. 17. Az adatok az alábbi országok összevont mintájára vonatkoznak: Egyesült Királyság, Írország, Hollandia, Belgium, Németország, Olaszország, Dánia, Svédország, Norvégia és Finnország. Saját számítás.

73

Köll√ János 18. Balla et al. 2008. 19. Az olvasás- és írástudás munkapiaci jelent√ségér√l lásd például OECD 2000, Murnane–Lévy 1996. 20. Köll√ 2007. 21. Maloney 2004. 22. Az idézett adatok az 1986. évi Bértarifa-felvételb√l származnak. 23. Kertesi és Varga 2005, Filer et al. 1999, Skoufias 1999, Arandarenko et al. 2003. 24. OKA 2008. 25. McKinsey 2008. 26. Hámori 2007. 27. Bálint–Köll√ 2008. 28. Firle–Szabó (2007), Kertesi 2006, Szalai 2006. 29. Az idézetek a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapjáról (szmm.gov.-

hu) származnak. 30. Kertesi–Köll√ 2003, Halpern et al. 2004. 31. Benedek et al. 2006. 32. Cseres–Gergely–Scharle 2007. 33. Mivel a rendszeres szociális segély jövedelemfügg√, lehet√ség van olyan, azonos képzettség∫ és munkapiaci el√élet∫, hasonló anyagi helyzet∫ egyének összehasonlítására, akik közül egyesek kapnak, mások nem kapnak segélyt, ami lehet√vé teszi a jóléti és foglalkoztatási hatások megbízható felmérését. Egy ilyen módszerrel végzett longitudinális adatfelvétel elengedhetetlenül szükséges a rendszer bármiféle átalakítása el√tt, mert az RSZS és a közmunka – els√sorban a munkahelyekt√l elzárt településeken – a szegények fontos jövedelemforrása. 34. Lásd err√l Muraközy 2007 rövid írását. 35. Akerlof et al. 1991, Phelps 1994, Snower 1994, Katz 1996, Nickell–Bell 1996.

74