napló
Bácskai
> KARÁCSONYI VÁSÁR A SZENTHÁROMSÁG TÉREN 12. OLDALON
BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI MAGAZINJA
16. OLDAL
IFJÚ TRÓNKÖVETELŐK
„Szívbemarkoló látvány” www.baja.hu
2008. november 22. ■ II. évfolyam 22. szám ■■■■■
Eredményt hirdetett a bajai Trianon-emlékmű megtervezésére kiírt ötletpályázat zsűrije. Véleményük alapján a beérkezett hatvanhét pályamunka közül egyöntetűen kiemelkedett Vadász Bence Ybl- és Pro Architectura-díjas építész és Palotás Artúr építész közös alkotása. A bírálóbizottság ezt a művet találta a megvalósításra leginkább alkalmasnak, mivel jól szimbolizálja Trianon szellemiségét, érthető, időtálló, reálisan kivitelezhető, összhangban van az építészeti környezettel – mondta el Klossy Irén, a zsűri egyik tagja. Mint fogalmazott: ez a látvány volt a legszívbemarkolóbb, mélyen megérintette a zsűri tagjait. Az összes pályamunka közül ez a leginkább XXI. századi, mind anyagában (üvegbetont használnának), mind filozófiájában. A témában ehhez fogható alkotás nincs is az országban – tette hozzá a grafikusművész.
Az alkotás föld feletti és föld alatti résszel is ÉPKÖZ Trendelkezne, oldalán PON az elszakadást jelkéBAN pezve egy agresszív repedés futna végig, harangja minden nap délután fél ötkor, a trianoni-szerződés aláírásának pillanatában megszólalna. A torony alatt kiszélesedő részén – ahová lépcsők vezetnek – az elszakított települések nevei kapnának helyet. Az ötletpályázatot a Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság írta ki, miután tavaly a képviselő-testület szándéknyilatkozatba foglalta, hogy a Köztársaság téren Trianon-emlékművet kíván felállítani. 2007. június 4-én pedig le is tették az emlékmű alapkövét. Egy Trianont idéző alkotás felállítását egyébként az Országos Trianon Társaság Bácska Tagozata kezdte el szorgalmazni. FOLYTATÁS A 9. OLDALON
MUNKAHELYTEREMTŐ, BEFEKTETÉSÖSZTÖNZŐ LÉPÉSEK Önkormányzati segítség a vállalkozásoknak. A gazdaság és a munkahelyteremtés helyi támogatásáról szóló rendeletét fogadta el október végén a bajai képviselő-testület. Az ülésen Búcsú Lajos alpolgármester a kedvezményrendszert korszakos jelentőségűnek nevezte. A Bácskai Napló ezen a héten őt kérdezte a rendelet gyakorlati hasznáról.
– A rendszerváltás óta a bajai gazdaság legnagyobb problémája, hogy a városban nincs igazán munkahelyi kínálat. Sok ember állástalan. Azt gondoljuk, hogy a bajai gazdaság akkor tud elindulni, az önkormányzat akkor tud fejlődni, ha munkahelyek létesülnek, beruházások valósulnak meg. A november elsején hatályba lépett rendelet kidolgozásakor a munkahelyteremtés ügye motivált bennünket. >3. OLDAL
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
Kistérségi Jegyzői Klub alakult Baján November 6-án, csütörtökön délelőtt a városházán tartotta alakuló ülését a bajai kezdeményezésre létrejött Kistérségi Jegyzői Klub, melynek célja, hogy az aktuális szakmai témákat a kistérség jegyzői megvitathassák, illetve közvetlenebbül tarthassák egymással a kapcsolatot. Köszöntőjében dr. Révfy Zoltán polgármester hangsúlyozta, hogy azért is örül ennek a rendezvénynek, mert ilyenre eddig még nem volt példa Baján és környékén, így ennek megszervezéséért köszönetet mondott dr. Sas Gábor jegyzőnek. A polgármester hangsúlyozta, hogy a jegyző úr komolyan veszi a helyi együttműködést a környező településekkel, komolyan veszi azt a munkát, ami a többcélú kistérségi társulásban zajlik. Nyilván ráérzett arra is, hogy Baja városa egyfajta szolgáltatóközpontként dolgozik a Felső-Bácskában, ahol három kistérség, a bajai, a bácsalmási és a jánoshalmi együtt mintegy 200 ezer fős vonzáskörzetet jelent. Városunk a környezet nélkül nem tudná a je-
Dr. Sas Gábor jegyző
lenlegi szerepét betölteni. Baja megyei jogú városnak tekinti magát, hiszen a fejlesztések kapcsán létrehoztak egy gazdasági társaságot, bizonyítva ezzel is, hogy mennyire komolyan veszik itt a fejlesztéseket. Emellett a körzetközponti szerepet illetően – pl. az intézményrendszer fenntartásával – egy olyan felsőbácskai centrumnak tekinthető a város, ami szinte megyei jogúnak
felel meg. Természetes ezen hivatalos jogi státusz elérésének lehetőségét sem adta fel még a város. Baja azonban a környező települések támogatása nélkül nem lehetne az, ami. Végezetül dr. Révfy Zoltán hangsúlyozta, hogy nem egyszerű ma a közigazgatásban dolgozni, az anyagi körülmények romlása, illetve a megnövekedett és folyamatosan változó jogi környezet okán sem. Dr. Sas Gábor jegyző megnyitójában először ismertette a jelenlevőkkel a tervezett programot, melyben eredetileg egy „páratlan párost” szeretett volna összehozni, az önkormányzati, illetve a pénzügyminisztérium képviselőjének személyében. Az összejövetel okán elmondta, hogy a bajai jegyző semmivel sem több és nincs fentebb, mint bármelyik környékbeli településé. Ugyan sokféle és helyenként különböző munkát végeznek, de az alapproblémák, alapkérdések közösek, ezért is jött létre ez az új szervezet, melynek kapcsán kifejezte azon
szándékát, hogy szeretné, ha havonta összejönnének. Ehhez Baja részéről annyit szeretnének segíteni, hogy várják a javaslatokat a meghívandó előadók személyét illetően, illetve lehetőség szerint jó lenne minden hónapban máshol találkozni. Ezáltal megismerhetnék mások „hazáját”, munkaterületet is, különösen a távolabb eső településeket illetően. Első előadóként Szittáné Bilanics Erzsébet, az Önkormányzati Minisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztályának főosztályvezető-helyettese igencsak közérdeklődésre számot tartó témáról, az önkormányzati gazdálkodás aktuális kérdéseiről, a helyi önkormányzatok jövő évi lehetőségeiről szólt. Másodikként Dudás Ferenc, a közigazgatási törvény szülőatyja – aki maga is régóta jegyző, és jelenleg a KözigPress című folyóirat és egy tudományos segítő informatív kezdeményezés vezetője – tartott előadást. Z. L.
Baján lesz a 2009-es EFOTT
KELEMEN ISTVÁN KARIKATÚRÁJA A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁGRÓL
Az EFOTT Menedzsment döntése alapján 2009. július 1419. között Baján, a Petőfi-szigeten lesz az év legnagyobb hallgatói bulija, az EFOTT. A nyár legjelentősebb múltra visszatekintő diákrendezvénye az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. A fesztivál története 1976-ra nyúlik vissza, manapság az egyik legnagyobb magyar rendezvény, idén – létszámrekordot döntve – közel 60 ezren látogattak el az
EFOTT-ra. A fesztiválnak évről-évre más-más város ad otthont. Három évtized alatt a rendezvény bejárta az országot. Baján már kétszer is volt EFOTT, 1989-ben és 1997-ben. Az EFOTT Menedzsment a helyszíni terepbejárásokat követően úgy ítélte meg, hogy a Baja város szívében elhelyezkedő Petőfi-sziget kitűnő infrastruktúrával, adottságokkal rendelkezik, így minden szempontból ideális a fesztivál megrendezéséhez. A jövő évi fesztivál házigazdája így az Eötvös József Főiskola lesz. •
BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI MAGAZINJA. Megjelenik kéthetente 16 500 példányban.
■ Főszerkesztő: Bócsa Barnabás ■ Lapszerkesztő: Banga Szabolcs
■ Felelős kiadó: a Baja Marketing Kft. ügyvezetője ■ Szerkesztőség: 6500 Baja,
Szentháromság tér 11. ■ Telefon: 79/420-811, 20/369-14-10 ■ Fax: 79/420-792
■ E-mail:
[email protected] ■ Hirdetésfelvétel: Nagy Előd 20/451-0557 ■ Nyomdai munkálatok: Arculat Nyomda Kft., Baja
ISSN 0201-114X
www.baja.hu
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
Munkahelyteremtő és Itt a tél! befektetésösztönző lépések FOLYTATÁS A CÍMLAPRÓL
Egy másik tényező az önkormányzat gazdasági helyzete, ami a jelenlegi körülmények között igen rossz. Az állami normatívákból több bevételre nem számíthatunk, az utóbbi két évben jelentős támogatás-megvonást tapasztaltunk. Kórházunk évi 700 millióval kap kevesebbet, az oktatásból pedig 3400 millió forintot vont ki a kormány az egyik évről a másikra. A tendencia várhatóan 2009-ben is folytatódik. Arra számítok, hogy jövőre az állami támogatásunk 300500 millióval lesz kevesebb az ideinél. Erre a helyzetre választ kell adnunk, hiszen a költségeink nem csökkentek. A 2008-as esztendő a tervezgetéssel, a megfelelő támogatási rendszer kidolgozásával telt. Az év eleje
A támogatás fajtái: – Munkahelyteremtő vissza nem térítendő támogatás Összege az újonnan létesített, teljes idejű foglalkoztatást biztosító álláshelyenként a telekárból egyszeri 500.000 forint, részmunkaidős foglalkoztatás esetén a teljes 8 órás munkaidőhöz és az 500.000 forintos összegű egyszeri támogatáshoz viszonyítottan arányosan kerül megállapításra. A vállalko-
Búcsú Lajos alpolgármester
óta a hivatalban Benkő Nikolett személyében egy vállalkozói referens elemző, tervező munkája segíti döntéseinket. Vállalkozói fórumokat tartottunk, más városokkal is konzultáltunk, s azt láttuk, hogy egy ilyen rendelet elfogadása biztosíthat lehetőséget arra, hogy az önkormányzat bevételei növekedjenek. Hiszen ha a vállalkozások új munzásnak az új álláshelye(ke)t a támogatás nyújtásától számított legalább öt éven keresztül folyamatosan fenn kell tartania. – Beruházás-ösztönző vissza nem térítendő támogatás 50, 35, 20 vagy 10 százalékos telekár-kedvezményben részesülhetnek a vállalkozók, attól függően, hogy mekkora összegű beruházást hajtanak végre. A legnagyobb kedvezmény nettó 250 millió forintot meghaladó fejlesztés esetén jár, de
kahelyeket teremtenek, akkor a személyi jövedelemadó egy része Baján marad, a vállalkozások autókat működtetnek majd itt, súlyadót fizetnek, ingatlanokat tartanak fenn. Mindezek hatására az önkormányzati bevételek valamennyire növekedhetnek, bár ez kevésbé lesz intenzív, egy része ugyanis a kormánynál landol. ■ Mekkora az érdeklődés a cégek részéről? ■ Reményeink szerint novemberben már meglesz az első vállalkozás, amelyik igénybe veszi az általunk kínált lehetőséget. Három-négy céggel tárgyalunk, közülük többen Bajára hoznák központjukat, továbbá várhatóan helyi vállalkozásokat is tudunk majd támogatni azzal, hogy kedvezményes telekárat biztosítunk számukra. B. SZ.
már nettó 15 milliós beruházás megvalósításakor is 10 százalékos telekárkedvezmény vehető igénybe. A rendelet által megfogalmazott kedvezményeket a Baján székhelylyel vagy telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, valamint családi gazdaságok és családi gazdálkodók vehetik igénybe. FORRÁS: A RENDELET
A Bajai Kommunális és Szolgáltató Kht. Bokodi úti telephelyén a téli munkákra való felkészülés részeként gépszemlét tartottak. Fercsák Róbert alpolgármester elmondta: reméli, hogy a jelenlegi, részben elavult, részben felújított géppark meg tud birkózni a téli feladatokkal. Derekas László, a Városüzemeltetési Iroda vezetője kitért arra, hogy az idei évben első körben a városi gyűjtőutakat tisztítják majd, ezután következnek a lakóutak. A hóeltakarítási, síkosságmentesítési munkában a kommunális gépei mellett bérelt járművek, valamint a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. két tolólapos teherautója is részt vesz. Derekas László hozzátette: télen téli útviszonyokra kell felkészülni, az autósok ne várjanak nyári körülményeket. Glavatity András, a közterületfelügyelet vezetője arról beszélt, hogy a tél folyamán a külterületeket folyamatosan és fokozottan figyelni fogják, segítséget nyújtanak az ott élőknek. Gond esetén az érintettek a közterület-felügyelet telefonszámain jelentkezhetnek. B. SZ.
Összesen tizenöt munkagéppel takarítják majd a közterületeket
Vakvágányon a Baja és Budapest közötti vonatközlekedés?
Zsigó Róbert, a térség országgyűlési képviselője „Ésszerűsítésként járatritkítás a MÁV-nál? Meddig nehezítik a Baja és térségében élő polgárok közlekedési lehetőségeit?” címmel írásbeli kérdést nyújtott be dr. Szabó Pál közlekedési miniszternek. Zsigó Róbert tájékozódott a választókerületet érintő menetrendi változásokról, ugyanis a sajtóban
felröppent hírek alapján 2009-ben a Magyar Államvasutak járatritkítással igyekszik spórolni. A képviselő információi szerint a jelenlegi menetrendhez képest a jövő évben jelentős visszalépés tapasztalható. A tervek szerint a mostani öt közvetlen vonatpár helyett Baja és Budapest között már csupán két közvetlen vonatpárral számolnak. – Igen elkeserítő lenne, ha valóban tovább nehezedne a vonattal
való közlekedés Baja és Budapest között. Ha így van, jogos az itt élők aggodalma a járatritkításokat illetően – fejtette ki az országgyűlési képviselő. Zsigó Róbert több kérdést is megfogalmazott a miniszternek: A készülő változások hogyan érintik a Budapest-Baja vonalon közlekedő utasokat? Hány közvetlen járatot szüntetnek meg a jövő évben az érintett szakaszon? Az elmúlt évek tendenciái alapján mikorra követ-
kezhet be, hogy végleg megszűnik a Baján és környékén élők számára a közvetlen vasúti kapcsolata a fővárossal? Ön elfogadhatónak tartja-e azt, hogy a XXI. században egy vonat négy óra alatt tesz meg 180 kilométert? Mikor várhatóak fejlesztések, hogy csökkenjen a menetidő az érintett szakaszon? Dr. Szabó Pál, a közlekedési tárca vezetője várhatóan 15 napon belül ad választ a feltett kérdésekre. B.
4
HIRDETÉS
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
Ez a hely a fiataloké!
szimbolikus, hiszen itt korábban egy kocsma működött, melyből sokak munkájának köszönhetően egy ifjúsági közösségi tér jött létre. Bán Béla, a Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke ezután úgy fogalmazott: a legjobb, amit a másiknak adhatunk az az, hogy meghallgatjuk egymást. Erre kínál lehetőséget ez az új klub. A BISZI hétköznap 13-17 óráig várja a fiatalokat internetezési lehetőséggel, csocsóval, biliárddal, társasjátékokkal, folyamatosan bővülő kínálattal, alkalmanként kulturális, ismeret- terjesztő rendezvényekkel. Szombatonként 18 és 23 óra között pedig tartalmas elfoglaltságot az Éjjeli Bagoly Klub programjai kínálnak – tudtuk meg a BISZI vezetőjétől, B. Szabó Orsolyától. B. SZ.
Béreljen autót km-korlátozás nélkül! Tel.: 06-70/513-0192
NON-STOP!
Baja Város Közterület-felügyelete Mobil: 70/380-5779 (ügyfélszolgálat) 70/380-2243 (külterületi járőr) E-mail:
[email protected] Lili és Mili Játszóház Kft.
K ÉS ÁZ R H A Ó P Z ÁT S AND J L A K K R ME E Y G
Megnyílt Baján az első és legnagyobb kalandpark és gyermek-játszóház! Vállaljuk születésnapi és névnapi partyk megrendezését, gyermekmegőrzést és egyéb partyk lebonyolítását. Óvodáknak, iskoláknak kedvezményes belépők. Várunk mindenkit szeretettel. Baja, Attila u. 11. Telefon: 30/545-94-95 Nyitva tartás: H – Szo: 9.00-20.00 Vasárnap: 8.00-12.00, 14.00-20.00
5
2008. 12. 10-ig jegyezhető a Generali-Providencia Zrt. Global Selection befektetése, ami: – egyedi befektetési hátteret (Next 11, Hedge Fund, klímaváltozás) – dinamikus portfólió kezelést – vonzó hozamgaranciákat – kockázatmentes extraprofitot – maximális befektetési biztonságot – a hazai piacon legalacsonyabb költségen működő megtakarítást nyújt a befektetőknek.
Bán Béla a megnyitón
Megnyílt a Bajai Ifjúsági Szolgáltató Iroda, a BISZI új klubhelyisége a Közösségi Házban (a volt Helyőrségi Klubban). A helyiség most vidám, fiatalos hangulatú, ám korábban egyáltalán nem így nézett ki. A felújítási, átalakítási, csinosítási munkák jelentős részét a klub vezetője, B. Szabó Orsolya, számos fiatal és a Baja Marketing Kft. munkatársai végezték el. – Azt szerettük volna, ha lenne egy hely, ahol a fiatalok együtt, jó közösségben tölthetik el szabadidejüket. Ezért alakítottuk ki ezt a klubot – mondta Dobos Edit, a Baja Marketing Kft. programkoordinátora. Dr. Révfy Zoltán polgármester arról beszélt, hogy manapság nagy szükség van közösségi terekre, ezért is öröm, hogy az ifjúságot szolgáló helyiség átadásán lehetünk. A hely
HÍREK
Jegyezhető: Generali-Providencia Zrt. Bajai Kirendeltségén 6500 Baja, Fáy u. 1. Személyes tanácsadáshoz időpont kérhető a 79/428-556-os telefonszámon.
Állás A Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület keres irodai munkára felsőfokú végzettséggel rendelkező alkalmazottat. Előnyt jelenthet pályázatírásban, civil szférában, nonprofit szervezeteknél szerzett gyakorlat és a könyvelésben való jártasság. Jelentkezni: önéletrajzzal a Baja, Szent Antal u. 24/a címen, vagy e-mailben: egymasert@ baja.hu. Jelentkezési határidő: 2008. november 28.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
Köszönet az 1%-ért
Meghívó
Az Alsóvárosi ÁMK és a Központi ÁMK alapítványai ezúton megköszönik támogatóiknak adójuk 1%-ból beérkezett 2007. évi támogatásokat. • „II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány” 348.452,-Ft. Az összegből a kiváló eredményt elért tanulóinkat jutalmaztuk. • „Lőkert sori óvodásokért Alapítvány” 157.710,-Ft. Az összeget fejlesztő játékokra, játékeszközök tárolására szekrény vásárlására, játékok karbantartására használtuk fel. • „Menő Manó Alapítvány” 66.692,-Ft. Az összeget fejlesztő játékok vásárlására használtuk fel. • „Damjanich utcai óvodásokért Alapítvány” 117.224,-Ft. Az összeget az alapítványban meghatározott célokra használtuk fel. • Alma Mater „110 „Alapítvány 240.588 Ft. Az összeget a tehetséges gyermekek versenyeztetésére, jutalmazására és a sportrendezvények utazási költségeire használtuk fel. • Nyelvében él a nemzet Alapítvány 2.868 Ft. Az összeget a tehetséges gyermekek versenyeztetésére használtuk fel. Támogatóink felajánlásaira a jövőben is számítunk.
A Csácsé Rom Cigány Kulturális Egyesület szervezésében lesz a II. Bajai Roma Mikulás-ünnepség december 6-án a Tanya 144. szám alatt (közösségi ház). Program: • 13.00: A rendezvény megnyitása (Horváth Szilveszter) • 13.05: Cigány Himnusz eljátszása (Románe Sáve Együttes) • 13.10: Mikulásműsor Frederico és Bonifác • 14.00: Mikulás és krampusz megérkezése (Kaméleon Csoport) • 14.30: Mikulás-csomagok kiosztása • 15.15: Az ünnepség zárása. Üdítők és sütemények fogyasztása a rendezvény alatt folyamatosan zajlik.
AZ ALAPÍTVÁNYOK KURATÓRIUMAI
A Piaget Alapítvány köszöni mindazok felajánlásait, akik a 2007. évben a személyi jövedelemadójuk 1 %-ával támogatták az alapítvány működését. A támogatásból befolyt összeg 900.558,-Ft, melynek felhasználása az Alapító Okiratban foglaltak szerint történik. Köszönettel: KERESZTES JÓZSEF, A KURATÓRIUM TAGJA A Bajai Cigány Kisebbségi Önkormányzat honlapjának elérhetősége: http://www.bajaiciganysag.extra.hu. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk oldalunkra! HORVÁTH SZILVESZTER ELNÖK, BAJAI CKÖ
HORVÁTH SZILVESZTER ELNÖK
Véradás Tisztelettel várjuk a régi és új véradókat december 4-én és 5-én 8-14 óráig a Bajai Kórház Vérellátójában. (Diagnosztikai épület, 2. emelet)
Tisztelt Bajai Polgárok!
A Szent László Általános Művelődési Központ jogelődjében tevékenykedő Kákonyi Konstantina nővér születésének 100. évfordulóját ünnepeljük ebben az évben. Szeretnénk az egykori kitűnő művész alkotásaiból kiállítást szervezni. Néhány öregdiák úgy tudja, hogy Kákonyi-alkotások találhatók a nővér egykori bajai tanítványai tulajdonában. Tisztelettel kérem mindazokat, akik őriznek valamilyen emléket egykori tanítójuk művei közül, és azt szívesen bocsátanák az intézmény rendelkezésére egy kiállítás erejéig, jelentkezzenek a Szent László ÁMK titkárságán. (Tel.: 79/523-770) Köszönettel: KERESZTES JÓZSEF IGAZGATÓ
■ St. Martin koncert. Ünnepi koncert és lemezbemutató december 5-én, pénteken 19 órától Baján, a városi könyvtárban. Jegyek elővételben vásárolhatók a könyvtárban 1800,- forintért, a koncert napján 2000,- forintért.
F O G A D Ó Ó R A ■ Dr. Révfy Zoltán polgármester, az V. számú választókerület önkormányzati képviselője a hónap első péntekjén 11 órától fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Türr István Termében. ■ Zsigó Róbert országgyűlési képviselő irodájának címe: Baja, Vörösmarty utca 14., nyitva tartás: hétfő, kedd, szerda, péntek: 9-12 óráig, csütörtök: 14-17 óráig. Telefon/fax: 79/422-034. E-mail:
[email protected] ■ Márfai Péter országgyűlési és önkormányzati képviselő választókerületi irodájának nyitva tartása: kedd, szerda, csütörtök 9-12 óráig. Helye: Baja, Vörösmarty u. 14. Telefon: 79/325-064. ■ Gorondy István, az I. számú vk. önkormányzati képviselője minden hónap első szerdáján 17 órakor tart fogadóórát a Szentistváni ÁMK (Dózsa György út 131-
133.) „B” épület földszint 1. osztálytermében. ■ Búcsú Lajos alpolgármester, a II. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első hétfőjén 17 órától fogadóórát tart a Bajavíz ebédlőjében, a Mártonszállási úton. ■ Fercsák Róbert alpolgármester, a III. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-től 18 óráig fogadóórát tart a BKMÖ Speciális Iskolájában (Szivárvány utca). ■ Rausch Sándor, a IV. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-től 18 óráig fogadóórát tart a kiscsávolyi iskolában. ■ Király József, a VI. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-18 óráig fogadóórát tart a Bereczki Máté SZKI-ben. Ezen kívül
telefonon (30/955-1604) előre egyeztetett időpontban is elérhető. ■ Vancsura Gábor Imre, a VIII. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első hétfőjén 17-18 óráig fogadóórát tart a Vöröskereszt tér 1. sz. alatt. ■ Dr. Zöld Lászlóné, a IX. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első szerdáján 17-18 óráig tart fogadóórát az Alsóvárosi ÁMK Szent Antal u. 60. szám alatti épületében. ■ Nemes Gábor, a XI. számú választókerület önkormányzati képviselője december 1-jén, hétfőn 17 órától tart fogadóórát az Újvárosi ÁMK könyvtárában (Oltványi u. 14.) ■ Dr. Barna Hedvig, a XIII. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-18 óráig fogadóórát tart az Újvárosi ÁMK Felsővárosi Intézményegységében (Flórián utca).
■ Ágfalvi György, a XIV. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-18 óráig fogadóórát tart az Újvárosi ÁMK Felsővárosi Intézményegységében (Flórián utca). ■ Hajdú Miklós önkormányzati képviselő a 70/33-283-66-os telefonszámon, előzetesen egyeztetett színhelyen és időben tart fogadóórát. ■ Kajtár József önkormányzati képviselő a 70/331-7957-es telefonszámon, előzetesen egyeztetett színhelyen és időben tart fogadóórát. ■ Várhalmi Antal Miklósönkormányzati képviselő minden hónap első hétfőjén 17-18 óráig fogadóórát tart a városházán, az emeleti 2-es szobában, a képviselői irodában. ■ A Bajai Horvát Kisebbségi Önkormányzat minden hónap első péntekjén 10-11 óra között fogadóórát tart a városháza I. emeletén, a képviselői irodában.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
60 éves a nyilvános könyvtári szolgáltatás Baján Október 29-én bensőséges keretek között tartották a „60 éves a nyilvános könyvtári szolgáltatás Baján” című kiállítás megnyitó ünnepségét az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központban, az egykori zsinagógában. A tárlat tartalmazza az intézmény történetét időrendi sorrendben, az eddig igazgatók életrajzát, az irodalmi és szakmai téren is alkotó könyvtárosok műveit. A kiállítás és a megnyitó ünnepség egyaránt Blága Borbála helyismereti könyvtáros munkáját dicséri. A rendezvény védnöki tisztét dr. Révfy Zoltán polgármester vállalta el. Az eseményen jelen volt számos könyvtáros a városból és a megye más településeiről is, köztük Ramháb Mária, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár igazgatója. Az intézmény korábbi munkatársai közül is többen eljöttek a meghívásra. A rendezvény Letenai Mária igazgató asszony köszöntőjével kezdődött, majd Bán Béla, a kulturális bizottság elnöke következett, aki beszédét három gondolatmenetre építette. Elsőként dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit idézte, aki a Holocaust megemlékezéseken elmondta, mennyire örül,
hogy az egykori zsidó templomból a könyvek temploma lett. Másodsorban az elnök úr (úgy is, mint református lelkész) a könyvek könyvéről, azaz a Bibliáról, mint az emberiség alapművéről szólt, végezetül némi történelmi visszatekintést adott, felidézvén, hogy mennyi minden rossz történt 1948-ban, pl. padlássöprés, egyházak szétverése, ugyanakkor azért jó kezdeményezések is történtek, mint pl. a nyilvános könyvtári szolgáltatás elindulása. A kiállítást hivatalosan dr. Gerő Gyula, a bajai városi könyvtár első vezetője, az Országos Széchényi Könyvtár Széchényi-díjas, nyugalmazott munkatársa nyitotta meg. Színes és élvezetes beszédében kitért egyrészt a háború utáni könyvtári helyzetre, valamint arra, hogyan került a könyvtár élére, és milyen volt a „hőskor”. Szavaiból kiderült, hogy a Bajai Városi Könyvtár az 1945 után alapított, folyamatosan működő városi könyvtárak között a legelsők egyike volt. Minden nehéz körülmény ellenére jól működött a könyvtárak rendszere az akkori Magyarországon. Dr. Gerő Gyula 1950 decemberében egyszerre két helyről is kapott állásajánlatot, otthonról, Kaposvár-
Dr. Gerő Gyula köszönti az ünneplőket ról, illetve Bajáról, egyaránt 840 forintos fizetést kínálva. Amikor ideutazott, és meglátta a könyvtár még a múzeumban lévő „kincseit”, a régi könyveket, rögtön városunkat választotta. Az intézmény kölcsönző része az év nyarán került a Tóth K. tér 1. szám alatt volt banképületbe (ahol egészen 1985 nyaráig volt – szerk.). 1950. december 11-étől lett dr. Gerő Gyula a bajai városi könyvtár vezetője. Ekkor rajta kívül még két dolgozó volt a könyvtárban, Zélity Anna, aki kölcsönzött és Végvári Antal hivatalsegéd. Érdekességként megemlítette, hogy az ’50-es évek elején Baján katonáskodó Száraz György, a későbbi neves író sokat járt be a könyvtárba, amiről úgy vélte, hogy a könyvtáros
Köszönet és tisztelet a véradóknak! A véradók napján, sok szeretettel köszöntünk minden véradót, hogy kifejezzük tiszteletünket, hálánkat és elismerésünket azok felé az emberek felé, akik erre igazán érdemesek. Önök azok, akik megértették és átérzik azt, hogy a véradás nem csonkítás, nem valamitől való megfosztás, és még csak nem is véráldozat. Épp ellenkezőleg. A véradás egy áldozat az életért. A legszebb ajándék azoknak az embereknek, akiknek az életét az Önök segítsége nélkül nem lehetett volna megmenteni. Aki vérre szorul, annak nincs megalkuvás. Aki vérre szorul, annak vér kell. Korunkban a tudomány fejlettsége lehetővé teszi számtalan betegség egyszerű
gyógyítását. Elő tudnak állítani természetazonos anyagokból protéziseket, az őssejt-kutatás előrehaladtával különböző emberi szöveteket. Vannak azonban olyan dolgok, amelyeket csak önmagukkal lehet pótolni. Ilyen az emberi vér is. A vér fontosságát az is megmutatja, hogy ha kell, testünk még önmagát is kész feláldozni, hogy legfontosabb anyagok egyensúlyban legyenek a vérben. Ha tehát a test „feláldozza” magát a vérért, akkor annak még fontosabbnak kell lennie. Ez a fontosabb szerep abban áll, hogy a vér alkotja a hidat az ember fizikai része – a teste – és nem anyagi része – a szelleme – között! „A vér élet” olvashatjuk az Ótes-
tamentum különböző helyein is. A vér az összekötő kapocs az élő szellem és a fizikai test között. Önök lemondtak valamiről, mert megértették, hogy miről szól a felebarátainkon való segítség egyik legmagasabb szintje. Azok, akik az önök vérét befogadták, egy olyan ajándékot kaptak, amelynél nagyobbat, még ha ezt nem is érzik, soha nem fognak kapni. Egy emberéletet adtak vissza. Bizony, nincs ennél értékesebb ajándék. Akik vérüket adják azért, hogy az arra szorulók életben maradhassanak, a legősibb, legszebb keresztényi tanításnak tesznek eleget: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Hiszen mi is kerülhetünk olyan hely-
FOTÓ: Z. L.
kisasszonynak akart udvarolni. Évekkel később, amikor már az Országos Széchenyi Könyvtárban dolgozott és meglátogatta őt Száraz György, derült csak ki, hogy egy Muity nevű tanárral találkozott itt rendszeresen, akivel „összeesküvést” szőttek! (1952 telén, katonaidejének leszolgálása után titóista szervezkedés vádjával börtönbe is került az író…) Mi lett volna, ha kiderül, hogy mi zajlott a könyvtárban… A program végül egy kis műsorral zárult, melyben közreműködtek a Kaméleon Csoport tagjai (Ablonczy Ágnes, Bartos Aranka és Moretti Gemma egykori könyvtárosok néhány művét adták elő), és a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási. Intézmény növendékei. Z. L.
Dr. Scheibl Éva, a vérellátó vezetője
zetbe, hogy csak egy másik ember önzetlensége menthet meg minket. Baján 2008. november 7-én került sor a véradók megünneplésére. Köszöntöttük a 10., 20., 25., 30., 40., 70., 90., 160., 240. alkalommal vért adó véradóinkat. Az est folyamán rövid műsorral, köszöntővel, jelképes ajándékkal, valamint zenés vacsorával kedveskedtünk az ünnepelteknek. MAGYAR VÖRÖSKERESZT BAJAI SZERVEZETE
8
HIRDETÉSEK
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
K arát ékszer Kossuth u. 11/a (Ibusz iroda mellett)
Megnyitottuk
EZÜSTÉKSZER DISZKONTUNKAT! Várjuk kedves vásárlóinkat • arany • acél • muránói • Swarovski ékszerekkel is. Nézzen be hozzánk! Ezt látni kell!
HELYI HÍREK
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
„Szívbemarkoló látvány” ÉPKÖZ TPON BAN
Röntgenképek – mostantól digitálisan
út di ge
Dr. Borsos Ilona, a röntgenosztályt vezető főorvos elmondta: már nem kell röntgenfilmet használni, elfelejthetjük a hagyományos előhívási folyamatot, ezáltal gyorsabban tudjuk a betegeket ellátni. Orvosi szempontból pedig korrektebb, pontosabb diagnózist tudunk felállítani, ráadásul a felvételek archiválása is korszerűvé vált, digitális adathordozón tároljuk a képeket – ismertette a részleteket a főorvos asszony. Gémes László, az eszközöket biztosító Medimat Kft. ügyvezető igazgatója szerint az orvosi képalkotás új korszaka érkezett el, ez a jövő. Az új rendszer előnye, hogy a hagyományos röntgengépek megmaradtak, a felvételek egy ún. digitális képlemezre készülnek, mellyel sokkal jobb képminőséget lehet elérni. További előny a digitális képarchívum létrejötte, melyből az előzmények pillanatok alatt előhívhatók. B. SZ.
A
Az ötletpályázatra beérkezett műveket a kulturális bizottság által felkért Köztér Esztétikai Munkacsoport, valamint egy szakmai zsűri értékelte. Utóbbi grémium tagja volt Adorjáni Endre szobrász, Kántor József iparművész, Klossy Irén grafikusművész, Lakatos Pál szobrász, valamint Preininger Rozália, az Országos Trianon Társaság képviselője. Az alkotás megvalósításához szükséges pénzt közadakozásból és pályázatok bevonásával kívánja az önkormányzat biztosítani. Bán Béla, a szakbizottság elnöke örömét fejezte ki, hogy a nagyszámú pályamunka közül a zsűri egyöntetűen ki tudta választani a legjobbat. Reményét fejezte ki, hogy a becslések szerint több tízmillió forintba kerülő emlékmű belátható időn belül megvalósul. B. SZ.
e Sz
Valódi korszakváltás történt a Bajai Kórházban: ezentúl nem filmre, hanem digitális adathordozóra rögzítik a röntgenképeket. Az új eljárást a megyében elsőként vezették be. Komoly technikai előrelépés történt a Bajai Kórházban a röntgendiagnosztika területén – tájékoztatta a sajtó képviselőit Dr. Tóth Gábor, a Bajai Kórház főigazgató-főorvosa. A közbeszerzési eljárás lefolytatása után a Kodak csoporthoz tartozó Medimat Kft. szállította le a röntgenfelvételek digitális feldol- gozáshoz szükséges eszközöket. A 36 millió forintos beruházást a kórház saját erőből finanszírozta. Az új rendszer gazdaságosabb, tulajdonképpen korlátlan számú vizsgálatot tesz lehetővé, valamint a korábbiaknál sokkal jobb minőségű felvételek készíthetők segítségével.
FOLYTATÁS CÍMLAPRÓL
Autóátadás
9
A Móczás Autóház Kft. egy autó használati jogának átadásával támogatja a Baja Marketing Kft. munkáját. A Ford C-Max típusú személygépkocsit november 17-én vette át Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója Móczás Józseftől, a Móczás Autóház Kft. alapító-tulajdonosától. Móczás József tetszését elnyerte, hogy a Baja Marketing munkájának köszönhetően megpezsdült az élet a városban, ezért döntött a cég támogatása mellett. Megtudtuk: november 22-én, szombaton 11 órakor leplezik le a vadonatúj Ford Fiestát. Az alkalomhoz kapcsolódva a hétvégén változatos programokkal várják az érdeklődőket a Móczás Autóház bajai és kalocsai szalonjaiban. Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy a város vezetése és dr. Révfy Zoltán polgármester az év eleje óta aktív párbeszédet folytat a helyi vállalkozókkal, ezáltal egyre jobb a kapcsolat a város, a városi cégek és a helyi vállalkozók között. Ennek egyik példája a Móczás Autóház és a Baja Marketing együttműködése. B. SZ.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE lyek a szociális intézmények átadásával valójában le akarják rázni magukról az intézmények fenntartásának nyűgét. A bajai önkormányzat valódi partnerséget kínált és mi is igényt tartottunk arra, hogy közösen, egymással folyamatosan egyeztetve fejlesszük tovább a város ellátórendszerét, és keressük meg azokat az ellátási hiányokat, ahol szükség van a rászorulók megsegítésére. Azt látom, hogy az önkormányzat a tárgyalások alatt is, és a szerződéskötés után is nagyon felelősen gondolkodik, felelősséget érez és vállal a városban élők szociális biztonságáért, és számunkra ez a legfontosabb garancia arra, hogy együtt fogunk tudni dolgozni. De az együttműködés kiterjed mindenkire, aki a városban élő emberek szociális védelméért dolgozik. A közeljövőben szeretnénk bekapcsolódni a helyi szociálpolitikai kerekasztal munkájába, és megismerni a helyben működő egyházak, civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, magán- intézmények gondolatait és elképzeléseit: csak ezek figyelembevételével lehet az önkormányzattal együttműködve kidolgozni a szociális ellátások fejlesztési koncepcióját. Nem csak a tárgyalások folyamán, hanem a további együttmunkálkodásban is a legtermészetesebb partnerünk a helyi református gyülekezet, amely eddig is nagy mértékben segítette tájékozódásunkat, munkánkat, felkészülésünket.
Reméljük, hogy a későbbiekben is oszlopai maradnak az együttműködésnek, hiszen minden szociális szolgálat számára fontos, hogy egy szerető és befogadó testvéri közösség vegye körül a rászoruló embert. Erre utal Pál apostol a római levélben: „Fogadjátok be egymást!” ■ Az intézményben dolgozók számára mit jelent ez az együttműködés? ■ A minőségi ellátásnak a legfontosabb tényezője nem az ingatlan, amelyben a gondozás folyik, nem is a korszerű fejlesztő eszközök, ezek pótolhatók, beszerezhetők. Amire azonban nagyon vigyázni kell, az a humántőke, az intézményekben dolgozók szakmai tudása és tapasztalata, hozzáállása, elkötelezettsége. Ez olyan kincs, amelyet nagyon meg kell becsülnünk. Mi mindenki számára további együttműködést ajánlottunk, és egy-két esettől eltekintve mindenki bizalmat szavazott nekünk. És mi igyekszünk ennek a bizalomnak megfelelni. ■ Milyen terveik vannak a jövőre nézve? ■ Jelenleg még kevés idő jut a tervezésre, hiszen az átállás adminisztrációja és az, hogy ebből a munkatársak és a gondozottak minél kevesebbet vegyenek észre, minden erőforrásunkat leköti. Ugyanakkor folyamatosan gondolkodunk a fejlesztésekről. Így máris pályázatot adtunk be az idősotthon korszerűtlen infrastruktúrájának javítására, amely a vizesedést meggátolná, és napelemek alkalmazásával átalakítaná az intézmény teljes fűtésrendszerét.
Szombati és vasárnapi napokon csak a Pokorny J. u. 1-3. szám alatti főzőkonyháról van lehetőség az ebédelvitelre, ezeken a napokon egyelőre teljes áron: 486,-Ft-ért. A CÉDRUS saját üzemeltetésű konyhája változatos étrenddel várja az érdeklődőket! Az étkezésért fizetendő térítési díjak a piaci árakhoz képest kedvezőek, a kérelmező jövedelmének függvényében kerülnek megállapításra. Célunk, hogy minél több arra rászoruló személynek tudjunk segíteni a napi egyszeri meleg étkezés biztosításával!
Célunk továbbá kibővíteni a szolgáltatásaink körét az étel házhozszállításával, illetve diétás étrend biztosításával. Ezen szolgáltatások előreláthatólag a jövő év első felében kerülhetnek bevezetésre. A szolgáltatás igénybevételéhez „Kérelem” nyomtatvány beszerezhető: CÉDRUS Gondozási Központ Baja, Móra F. u. 1-3. szám alatt. További információért hívhatja a 322-360-as telefonszámot, melyen a Gondozási Központ munkatársa ad bővebb tájékoztatást a szolgáltatásokról.
„Fogadjátok be egymást” 2008 októberétől a bajai önkormányzat a szociális ellátórendszer nagy részét ellátási szerződéssel a CAT Kht.-nak adta át működtetésre. Az alábbiakban Czibere Károlyt, a Kht. ügyvezetőjét kérdeztük a részletekről, a tervekről. ■ Hogyan kezdődött az együttműködés az önkormányzattal? ■ Valamikor 2007 derekán kapott a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálata jelzést az önkormányzattól, hogy üljünk le beszélgetni a város szociális védelmének kérdéseiről. Ezekből a beszélgetésekből bontakozott ki 2008 közepére az az elképzelés, hogy az önkormányzat és az egyház együttműködésével próbáljuk meg a helyi szociális szolgáltatások rendszerét áttekinteni, megkeresni a minőség javításának lehetőségeit, és új szolgáltatási területeket felkutatni az elesettek védelmére. ■ Röviden bemutatná az egyház szociális munkáját? ■ A Magyarországi Református Egyház diakóniai munkája a gyülekezetekben zajlik, a diakónia a gyülekezetek számára saját hitük és identitásuk megélésének természetes velejárója. Ezen túl az egyházban 176 olyan diakóniai szolgálat működik, amely a szociális jogszabályok szerint dolgozik, és ebből 37 tartozik a Szeretetszolgálathoz, tehát „központi” intézményeknek tekinthetők. A református egyházban jelenleg
6400 rászoruló embert segítünk különböző szolgálatokban, döntően fogyatékkal élőket és időseket. Olyan területeken is igyekszünk segíteni, amelyeken még nem született jogi szabályozás és ellátás, mint például a menekültek támogatása. ■ Miért egy kht-vel kezdődik a közös munka? ■ Óvatosságból. A kht az egyház szeretetszolgálatának kizárólagos tulajdonában áll, és azt a célt szolgálja, hogy egy átmeneti időszak igénybevételével felkészítse az intézményt és egyúttal az egyházat az intézményrendszer befogadására. ■ Miért lehet előnyös a város polgárai számára az egyházzal történő együttműködés? ■ Egyrészt az egyháznak hosszú időre visszanyúló tapasztalata van a rászorulók, elesettek, terheket cipelők segítésében. Másrészt a rászorulók problémáira egy egyházi vagy civil szolgáltató hamarabb és rugalmasabban tud reagálni, átalakítani szolgáltatásstruktúráját. Olyan terhek hordozásában is képes szerepet vállalni, amelyet a szociális törvény nem ismer és ezért nincs rá ellátási forma. Továbbá erősíteni tudja a mentálhigiéné szerepét a szolgáltatásokban, minden kliensnek felkínálva a lelkigondozás lehetőségét. Azt is hozzá kell tenni, hogy az egyház csak azzal a feltétellel vállalta ezt a szerződéses kapcsolatot, hogy az valóban együttműködés lesz. Nagyon rossz tapasztalataink vannak az olyan önkormányzatokkal, ame-
Étkeztetés rászorultaknak A CÉDRUS Egyesített Szociális Intézmény az alábbi szolgáltatásával várja az arra rászorulókat: étkeztetés. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről szeretnénk gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, például koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük,
szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Jelenleg három helyről lehetséges az éthordóban történő ebédelvitel hétfőtől-péntekig: • Baja, Móra F. u. 1-3. szám alatti ebédkiosztó helyről, (Gondozási Központ) • Baja, Pokorny J. u. 1-3. szám alatti főzőkonyháról, (Pszichiátriai Betegek Otthona) • Baja, Szabadság u. 43. (Idősek Klubja)
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
Brüsszelben lobbizhat a régió
A Bács-Kiskun megyei képviselők nemrégiben arról határoztak, hogy közös brüsszeli irodát nyitnak a dél-alföldi régió megyéi és megyei jogú városai, a költségeket közösen állják. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye, valamint Békéscsaba, Hódmezővásárhely és Kecskemét önkormányzata érdekképviseleti és információs irodát nyit az Európai Unió fővárosában, Brüsszelben. Az iroda céljai: az érintett megyék és települések által kezdeményezett projektek és programok elfogadásának és végrehajtásának európai eszközökkel történő elősegítése; gyors információ-ellátás az európai folyamatokról, különös tekintettel az Európai Bizottság, az Európai Parlament, és a Régiók Bizottsága munkafolyamataira; a térség érdekeinek szolgálatában fejlesztési források feltárása és közvetítése uniós és hazai támogatások, valamint
befektetők, továbbá nemzetközi szakmai és társadalmi intézmények révén. Dr. Becsey Zsolt, a Dél-Alföldi Régió Európai Parlamenti képviselője október végi bajai sajtótájékoztatóján szintén a érdek-képviseleti iroda megnyitása mellett érvelt. A városháza dísztermében megtartott találkozón elmondta: a régiónak együtt kell előrelépnie, összefogással mindannyiunk érdekében tudunk eljárni közvetlenül Brüsszelből. Az iroda révén könynyebben megszerezhetők egyes támogatási források, egyszerűbben lehet lobbizni, hamarabb szerezhetők információk a kidolgozás előtt álló jogszabályokról. A befektetők is az unió központjában vannak, így ők is könnyebben meg tudnak ismerni bennünket, a régió kínálta lehetőségeket. Dr. Becsey Zsolt szerint az iroda a regionális hungarikumaink bemutatása szempontjából is kulcsfontosságú lesz. B. SZ.
December 3-án, szerdán 15 órától a bajai városháza dísztermében a hungarikumok védelméről, a helyi értékek feltárásának és megőrzésének fontosságáról rendez konferenciát a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete. A rendezvény egy megyei konferenciasorozat része. A programon előadást tart mások mellett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke is. A konferencián természetesen szóba kerülnek Baja, a bácskai térség hungarikumai is.
Hungarikum
Tisztelt Frakcióvezető Urak! Kedves Miklós és Gábor! Köszönjük a kedves, baráti szavakat, de azt a tényt nem feledtetik, hogy ezzel a hangnemmel kissé elkéstek,– nagyjából két évet – bár mindenképpen szimpatikusabb számunkra, mint az eddigi. Nem látjuk értelmét a közös mérlegelésnek, hiszen nincs mit közösen értékelnünk. Ha Önök és frakcióik eddig érdemben részt vettek volna a város ügyeinek alakításában, ha nem a rágalmazás politikáját folytatták volna, akkor lenne alapja ennek a beszélgetésnek a Fidesz-frakció és Önök között. Gondolkozzanak el azon, hogy előreviszik-e Baja életét és működését a személyeskedések és a hátbatámadások, melyeket a város vezetése és az önkormányzati cégek vezetői ellen tesznek? A válaszunk határozott nem. Mi azon dolgozunk, hogy fejlődjön és erősödjön városunk, Önök pedig nem működnek együtt velünk ebben, úgy tűnik, nagyobb kedvüket lelik abban, hogy hiteltelen információkkal bombázzák a lakosságot és megzavarják a nyugalmukat! Uraim, úgy gondoljuk, mindenki tegye mérlegre a saját tevékenységét! Ha követték a bajai eseményeket, láthatták, mi eddig is megtettük. Természetesen az önkormányzati ciklus felénél is megtesszük, hiszen rengeteg minden történt a két év alatt a városban. Nekünk van miről beszélnünk! Kérem, gondolják át eddigi tevékenységüket, és fontolják meg, hogy a jövőben konstruktívan működjenek közre a város ügyeinek intézésében! Ha ez a pozitív változás az Önök és frakcióik részéről megtörténik, a jövőben természetesen a Fidesz-frakció is nyitott lesz az ehhez hasonló felvetésekre. Tisztelettel: DR. RÉVFY ZOLTÁN POLGÁRMESTER, BÚCSÚ LAJOS ALPOLGÁRMESTER, FERCSÁK RÓBERT ALPOLGÁRMESTER
Kitüntetés
Bács-Kiskun megyében az Év Polgárőr Egyesülete a bajai lett. A kitüntető címet október 23-án Budapesten dr. Túrós András, az országos szövetség elnöke adta át Glavatity Andrásnak, a Bajai Polgárőr Egyesület elnökének. Mint megtudtuk: a bajai polgárőrök a közbiztonság javítását szolgáló járőrözést végeznek, jelző-figyelő szolgálatot, gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat látnak el. A rendőrök mellett a polgárőrök segítik a járókelők közlekedését az iskolák környékén reggelente és minden kora délután. A vérellátóval kötött megállapodás értelmében indokolt esetben sürgősségi vérszállítást végeznek. Az egyesület együttműködik az önkormányzattal, a rendőrséggel és természetesen a lakossággal, az ő támogatásuk nélkül nem érhettük volna el ezt a rangos elismerést – mondta Glavatity András. Hozzátette: az önkormányzat mellett a bajai vállalkozók anyagilag is támogatták szervezetünk működését, ezúton is köszönet érte. Országos akcióvá nőtte ki magát az a bajai kezdeményezés, ami párbeszédet hirdet az utakon. A kampány népszerűsítését, a matricák kiküldését szintén a Bajai Polgárőr Egyesület végzi. Ismeretes, hogy „Párbeszéd az utakon!” matricát az kaphat, aki vállalja, hogy betartja a szabályokat, toleráns, odafigyelő módon autózik. Glavatity Anrás elmondta: várják azok jelentkezését, akik szívesen bekapcsolódnának munkájukba. Telefon: 70/334-68-37, e-mail:
[email protected] B. SZ.
12
PROGRAMAJÁNLÓ
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
A K a r á cso n y i V á sá r p ro g ra m ja i A november 28-30-i hétvégi programok támogatója a Ford Móczás Autóház Kft.
2008. 11. 28. péntek 17.00 - 17.30 Karácsonyra hangolva – a Starlight Művészeti Közösség énekeseinek műsora 17.30 - 18.00 Az Ad Libitum Kórus karácsonyi műsora 18.00 órakor Ünnepélyes megnyitó, tombolasorsolás 18.15 Betlehemes életkép a Jelky ÁMK közreműködésével 2008. 11. 29. szombat 15.45 - 16.00 A karácsonyi rajzverseny eredményhirdetése 16.00 - 16.15 Az EJF Gyakorló Általános Iskola növendékeinek műsora 16.15 - 16.30 Az EJF Gyakorló Általános Iskola kiskórusának műsora 2008. 11. 30. Advent első vasárnapja 16.00 - 17.00 A Fashion Dance növendékeinek műsora 2008. 12. 04. csütörtök 14.00 - 15.00 A BKMÖ Bajai Közoktatási Intézményének és Gyermekotthonának műsora
2008. 12. 05. péntek 16.30 - 18.00 „Mikulás a téren” – a Jumbo Játékbolt és a Baja Marketing Kft. Mikulás-napi ajándékműsora 18.00 órától Betlehemes életkép a Jelky ÁMK közreműködésével 2008. 12. 06. szombat 15.00 - 16.00 Mikulás napi gyerekkoncert, ajándékosztás a Budapest Bank Rt., a Délinfó és a Baja Marketing Kft. támogatásával 16.00 - 16.30 A Fashion Dance meglepetés műsora 2008. 12. 07. Bronzvasárnap, Advent második vasárnapja 15.00 - 16.00 A Magic Dance versenycsapatának bemutatója 16.00 - 16.20 Az Iringó Népdalkör műsora
K a r á c s o n y i v á s á r a Sz e n t h á r o m s á g t é r e n n o v e m b e r 2 8 - t ó l ! Kínálatunk: Kézműves termékek, kerámiák, kosarak, fonott áruk, fafaragások, könyvek, ajándéktárgyak, dekorációk, órák, féldrágakövek, díszgyertyák, ezüstékszerek, mézeskalács, szaloncukor, édesség, büfé, forró italok, bor, pálinka, gesztenye, kürtűskalács
KULTÚRA
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
13
MIKOR? HOL? MI? ■ November 25-én, kedden, 17 és 20 órakor: Georges Feydeau – Szentirmai Ákos – Bradányi Iván: OSZTRIGÁS MICI – zenés komédia, a Turay Ida Színház produkciója együttműködésben a Soproni Petőfi Színházzal Szereplők: Petypon, orvostanár – SZACSVAY LÁSZLÓ, Petyponné, a felesége – HŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓ, Petypon de Grelé tábornok – JANKOVITS JÓZSEF, Osztrigás Mici – SAJGÁL ERIKA, Mongicourt orvos – MÁRTON ANDRÁS, De Valmonté hercegnő – SOMFAI ÉVA, De Valmonté herceg – GYŐRI PÉTER, Etienne, Emile ikertestvérek – BESZTERCZEY ATTILA, Coringnon hadnagy – MADÁR TAMÁS, Abbé – NAGY GÁBOR, Vidaubartné – RÁTONYI HAJNI, Sauvarel, alprefektus – BENKŐ PÉTER, Sauvarelné, a felesége – RÁK KATI, Hantignolné – DARVASI CECÍLIA, Ponantné – TÉBI MÁRTA, Clémentine – AMBRUZS KLAUDIA. Közreműködik: az Ördöglovas Tánckar és a Duetto Kamarazenekar. Továbbá: vendégek, muskétások Tartalom: Valamikor a XIX. század legvégén – Petypon, a híres és köztiszteletben álló párizsi orvosprofesszor egy napon szörnyű fejfájással ébred a saját kanapéja alatt. Az elmúlt estéről arra emlékszik csupán, hogy életében először megivott egy pohár bort a hírhedett Maxim nevű lokálban… Utána rendelt még egy üveggel… majd… minden ködbe borult. A másnapos ébredés után viszont kezdetét veszi az orvos rémálma. Ágyából ájtatos öregecske felesége helyett előbukkan a Maxim sztárja, maga Osztrigás Mici. Ettől kezdve a félreértések, a személy- és szerepcserék, a bohózati helyzetek egyre gyorsabb ütemben peregnek, miközben megszólalnak Szentirmai Ákos és Bradányi Iván remek dalai...
■ December 8-án, hétfőn, 17 és 20 órakor: Bram Stoker regénye nyomán Mészáros László és Szemenyei János zenéjével: DRAKULA – musical, a budapesti Sziget Színház előadása Szereplők: Drakula – PINTÉR TIBOR, Jonathan – NAGY BALÁZS, Van Helsing – MÉSZÁROS LÁSZLÓ, Mina – VÖRÖS EDIT, Arthur – MEZŐ ZOLTÁN, Lucy – GALLUSZ NIKOLETT/ BORDÁS BARBARA, Lelkész – GESZTESI KÁROLY/ MAKRAI PÁL Artisjus-díjas, Quincey – MISKOVICS RÓBERT/ BENCZE SÁNDOR, Ördöghegedűs – EDVIN MARTON/ PÁL ISTVÁN, valamint Tánckar
Tartalom: A Drakula gróf életét feldolgozó musical két igazán tehetséges fiatal szerző páros remekműve, melyet a Sziget Színház ősbemutatóként tűzött repertoárjára. Drakulához, mint történelmi figurához nekünk magyaroknak is sok közünk van, hiszen az erdélyi grófot Mátyás király tartotta fogva a visegrádi várbörtönben. Ezen kívül a Drakula gróf életéről szóló közismert hollywoodi film főszereplője az erdélyi származású Lugosi Béla volt. A romantikus musical gyönyörű dallamaival, korhű jelmezekkel és fantasztikus látványtechnikával várja kedves nézőit.
JEGYÁRAK: 2.250,- 2.000,- 1.800,- 1.500,- Ft Jegyek megrendelése telefonon: 79/324-229 vagy 79/420-811 Jegyek válthatók: a Baja Marketing Kft. irodájában – Baja, Szentháromság tér 11. szám alatt. Kérjük, igényüket minél előbb jelezni szíveskedjenek! Az előadások helyszíne: Színházterem, Baja, Oroszlán u. 3. A műsorváltozás jogát fenntartjuk! SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES KÖZÖNSÉGÜNKET!
Forgalomkorlátozások, parkolási rend 2008. november 22. – 2009. január 5. A Baja Marketing Kft. a Szentháromság téren Karácsonyi Vásárt szervez, ezért 2008. november 22. és 2009. január 05. között a vásár ideje alatt valamint a faházak építési és bontási munkálatai alatt tilos
parkolni a Kereskedelmi és Hitelbank és a Belvárosi Bemutatóterem előtti háromszögben és a háromszög előtt lévő útszakaszon. A tiltás ellenére parkoló gépjárműveket a rendőrség elszállíttatja! Türelmüket, megértésüket előre is köszönjük! BAJA MARKETING
■ „XVIII. Karácsonyt várva” jótékonysági gálaest ideje: 2008. december 13. szombat 17 óra. helye: Városi Színházterem (Baja, Oroszlán u.). Sztárvendég a Princess együttes. ■ Görög est a Permessos zenekarral november 29-én, szombaton 19 órától az Ifjúsági Házban. Koncert, táncház, ételkóstoló. Belépődíj: 300,- Ft. Szervező az AEVKMK.
■ Önálló hangversenyt ad az Ad Libitum Kórus november 22-én, szombaton 18 órától az Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának sportcsarnokában (Vonatkert). Vezényel: Pethőné Kővári Andrea, közreműködik: Horváth Katalin fuvolán, valamint a III. Béla Gimnázium Vadvirág Népdalköre. ■ Gazdagimnáziumi előadás a Szentistváni ÁMK-ban november 24-én, hétfőn 17 órakor. Helyszín: Szentistváni ÁMK, Baja, Dózsa György út 133. B. épület. „Baja város labdarúgása 1908-2008” dr. Szilárd Illés könyvbemutatóval egybekötött előadására kerül sor. ■ Marich Géza emlékkiállítása tekinthető meg a Bajai Belvárosi Bemutatóteremben (Szentháromság tér 11.) december 12-ig, naponta 10-13, 14.30-17 óráig, valamint szombaton kilenctől délig. ■ Adventus Domini címmel nyílik 2008. november 30-án, vasárnap délután 3 órakor Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas festőművész, Baja város díszpolgárának karácsonyt váró kiállításaa bajai Duna Wellness Szálloda különtermében. A kiállítást advent első vasárnapján Korzenszky Richárd OSB, a tihanyi Bencés Apátság perjele nyitja meg. Verset mond: Mohai Gábor. A kiállítás december 12-ig naponta 1012 és 14-18 óra között látogatható. ■ A Nagy István Képtárban (Baja, Arany János u. 1.) a veránkai nemzetközi képzőművészeti alkotótelep 2008 című kiállítás látható. A művek december 13-ig, szerdától szombatig, 10-16 óráig tekinthetők meg. Kiállító művészek: • Bartis Elemér Márton • ButtererKiss Márta • Damó István • Victor Ioan Cacovean • Marie-Laurence Clam • Emma Cousin • Renate Kroh • Anne Mette Larsen • Wolf-Christian Leithauser • Francesco Lucianetti • Bianca Tschödrich-Rotter.
EGYHÁZI ÉLET + PROGRAMOK
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
Advent – éberen várakozni Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum – Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat. „Az adventi liturgia évenként visszatérő ünneplésével az Egyház aktualizálja […] a messiásvárást; ezáltal a hívők részt vesznek a Megváltó első eljövetelének hosszú előkészítésében, és megújítják magukban a vágyat második eljövetele iránt.” (KEK 524) Az advent említésével talán mindenkinek az adventi koszorú jut először az eszébe. A hagyományos – és szabályos – adventi koszorú fenyőből készül, négy gyertya van rajta: három viola (lila) és egy rózsaszín vagy fehér a négy adventi vasárnap jelképeként. Egyes helyeken az a szokás, hogy a gyertyák fehérek, alattuk azonban a viola és rózsaszín szalagok jelzik, melyik gyertya melyik vasárnapot jelképezi. A színek liturgikus színeknek felelnek meg: a lila a bűnbánaté, a rózsaszín (vagy fehér) az örömnek a színe. Az adventi koszorúk mind lakásaink, mind templomaink díszéül szolgálnak. A gyertyák meggyújtását közös énekléssel, imádsággal és szentírási részek felolvasásával végezzük. Az advent Szent András ünnepéhez közelebbi vasárnapon, idén november 30-án kezdődik. Az egyházi (liturgikus) év ezzel veszi kezdetét. Ebben az időszakban a katolikus templomokban nem díszítik virágokkal az oltárt, az orgona csak az ének-kísérésre szorítkozik, a miséző pap lila színű miseruhát használ, kivéve a harmadik vasárnapon, ami az öröm vasárnapja, ekkor rózsaszín, vagy fehér miseruhát ölt. Régi szokás az adventi hétköznapokon a „rorate”, vagyis a hajnali misék végzése. A népi jámborság megnyilvánulásai ebben az időszakban a betlehemezés vagy a Szent Család-járás. Mindezen képek, szimbólumok és cselekmények mögött van egy mély tartalom, ami valójában ennek az időszaknak a lényege. Az advent a várakozás, a virrasztás ideje. A vir-
rasztás nem álmatlan hánykolódás, hanem egy értékkel teli várakozás. A virrasztó vigyáz valakire, vagy készenlétben áll, hogy segítsen, vagy vár valakit. A keresztény virrasztás azt jelenti, hogy várni Krisztusra, a vele való találkozásra, készen állni a döntő órában. Így adventnek három készenlét-jellege van. Egyrészt emlékezés Krisztus történelmi eljövetelére. Az emlékezés itt többet jelent, mint megemlékezni róla, sokkal inkább belehelyezkedni, átélni azt. Krisztus eljövetelének lényege, hogy az Ige megtestesült Szűz Mária szűzen szülése által Betlehemben. Célja az volt, hogy Isten végtelen szeretetét igazolja, ugyanakkor sorsa az, hogy az emberek nem vettek róla tudomást. Másrészt készenlét Krisztus második eljövetelére. Jézus figyelmeztetett, hogy erre szüntelen virrasztó lelkülettel kell várakoznunk. Az első keresztények buzgó imával várták és siettették Krisztus második eljövetelét (a parúziát): „Jöjj el, Uram, Jézus!” Érdemes elgondolkoznunk saját hitünkön, ha mi inkább késleltetnék szerető Urunk eljövetelét, mert félünk Tőle… Végül készenlét a saját életünk végén való találkozásra. Ha azt gondoljuk, hogy már 2000 éve várat magára Krisztus második eljövetele, nem érdemes ezzel foglalkozni, akkor idézzük fel, hogy földi életünk végén biztosan találkozni fogunk Vele. Erre mindenképpen érdemes készülnünk, mert ez biztosan eljön. Szívből kívánom mindenkinek, hogy az idei advent és karácsony ne legyen „elprofanizálva”, nehogy a csillogás, a külsőségek és az ajándékozási láz megfosszon a karácsony igazi ajándékától, Isten Fiának megszületésétől! P. Z.
Városi egészségnap Az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, az Egészséges Baja Városért Közalapítvány és a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. november 29-én szombaton 8-13 óráig városi egészségnapot szervez. Helyszín: Árpád tér 1. előtér. A rendezvény fővédnöke: dr. Révfy Zoltán Baja Város Polgármestere. A rendezvény támogatója: Egészségügyi és Szociális Bizottság. • Ingyenes szűrések: testzsírtömeg, vércukor, vérnyomás, koleszterinszint-mérés. A szűréseket a budapesti ÁNTSZ szakemberei végzik, akik azonnal értékelik az eredményeket. • Komputeres szemvizsgálat és szemnyomás-mérés. Házigazda: Baja Városi Kórház Szemészeti Osztályának dolgozói. • Állapotfelmérés komputeres vizsgálattal, Zapper-terápia, vírus-, baktérium, gomba elleni kezelés. Házigazda: Ribárné Lakatos Ágnes.
• Spa méregtelenítő lábfürdő. Elektromos stimulátorok és masszírozók bemutatása. Házigazda: Rich&Run Kft. • A természetgyógyászat csodái. A Természetes Gyógymódok Alapítvány bemutatója. Gyógytea kóstoló és ajánlás különböző megbetegedésekre, talpmasszázs (Koller Jánosné és Müller Józsefné). • „Ne csak együnk, hanem táplálkozzunk!” Természetes makrobiotikus táplálkozási bemutató, tanácsadással, ételkóstolóval egybekötött. Házigazda: Markóné Virrasztó Irén makrobiotikus. • Gerinc- és kézmasszázs. Házigazda: Szeretet Fény Alapítvány dr. Gózner Magdolna vezetésével. • Környezet és egészség. Bemutatók, tanácsadások, konzultációs lehetőség. Házigazda: Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft., Zöld Levente. A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk! A SZERVEZŐK
SPORT
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
Evezés a tengeren San Remo, Olaszország
A versenyen Bajáról egy kormányos négypárevezős egység indult. Tagok: Nagy Roland Henrik, Alföldi Zoltán, Lakatos László, Rókus Zorán, Kelemen Áron. A csapat az előfutamban és a döntőben is 11. helyezést ért el. A vihar miatt Lakatos Laci lapátja eltört, így hárman éppencsak beeveztek, és bejutottak a döntőbe. A fiúk gyorsan megérezték az új evezési formát, így nagy hazai ellenfelüket, a Danubius csapatát is megverték. A nyolc km-es távon ötven egység indult szerte a világból. A bajai fiúk tizenegyedik helyezése ezért igen jónak számít, ráadásul tengeri versenyen még nem indultak. Baja sikerét igazolja az is, hogy a verseny rendezői meghívták a fiúkat a 2009. évi Monte Carlo Regattára. A közeljövőben indul a téli alapozás, és a felkészülés az Ergométeres Országos Bajnokságra.
Kosárlabda
Bajai Bácska FKE – Nagykálló 83-76 (25-24, 20-22, 20-16, 18-14) Férfi kosárlabda NB I. B Keleti csoport. Baja, MNÁMK, 300 néző. Vezette: Földvári, Gyurka. Baja: KANCSÁR 20, Ács 2, Radnóti 15/9, ÁGFALVI 28/3, Szabó A. 3/3. Csere: Pongó M., Szabó Á. 5/3, KATI 10, Éber. Edző: Pump Gábor. A Bácska annak köszönhetően nyert, hogy három jó teljesítménye akadt, Ágfalvi, Kancsár és Kati révén. Ami viszont negatívum, hogy ezúttal is 20 eladott labdát és 10 kihagyott büntetőt hozott össze a gárda.
Készüljön fel a télre! Olcsó tűzifa, igény szerint méretre vágva, egész évben kapható. Érdeklődni: 20/226-7763
Idén is csúszhatunk a téren Idén ismét élvezhetik a jég adta örömöket a Szentháromság téren az erre vágyók. November 14-ére a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is felépítették a korcsolyapályát. A megnyitó délután 5 órakor várta az érdeklődőket. Mielőtt a nagyközönség előtt megnyitották volna a kapukat a szervezők, egy órás műsorral kedveskedtek az megjelenteknek. A bajai korcsolyázás hagyományait emelték ki leginkább. Nagyszüleink még természetes kis tavakon csúszhattak Baján, azonban ezeket beépítették, így egy, de inkább két generáció kimaradt a jégen siklás nyújtotta élményekből. Ezt a hiányosságot a város a tavalyi évben szüntette meg. Ebben az esztendőben a korcsolyapálya nagyobb, mint a tavalyi, hiszen a tanuló részt megszüntették, valamint a jég minőségén is javítottak. Most is lesz Fondü Menü Kupa Jégkorong Bajnokság, sőt ezen kívül szeretnék még a csúszókorongot is meghonosítani. A délután folyamán több műkorcsolyázó lépett fel, színesítve a programkínálatot, amivel talán a kedvet is jobban meghozták a korcsolyázáshoz. Először Nagy Zsófia mutatta be a kacsatáncot. Utána a
Délelőttönként bajai diákok használhatják a jégpályát – városi támogatásnak köszönhetően
Dzsungel könyve zenéjére táncolt Nagy Zita és Nagy Gábor újonc utánpótlás versenyzőpáros. Majd a junior magyar páros, László Emese és Fejes Máté tartott bemutatót a 30-as, 40-es évek zenéjére. A táncok után dr. Révfy Zoltán, városunk polgármestere mondott pár szót. Megemlítette, hogy a korcsolyázás a tavalyi évben Baján társadalmi esemény lett, valamint hogy örül neki, hogy a mai fiatalok is
élhetnek a jég adta lehetősségekkel, örömökkel. A beszéd után a Mézga család zenéjére Gréf Helga és Gréf Judit mutatták be koreográfiájukat, majd ismét Szabó Emese és Fejes Máté csúszott előttünk latin ritmusú táncokra. Végül a Tolnai Jégkorong Egyesület csapata bemutató mérkőzést tartott. Ezután a nagyközönség előtt is megnyitották a kapukat. N. L.
Nem sikerült szépen zárni Az utolsó őszi bajnokin is vereséget szenvedett a csapat.
FC Tatabánya – BLSE-KaloMÉH 3-2 (3-1) Tatabánya, 1000 néző, vezette: Farkas Á. (Ortó, Márkus) Baja: Baranyai – László M. (Gyenei, 65.), Mitasz, Zsók, Jenei (Rozsi, 68.) – Trucz, Hernády Késmárki, 85.), Lógó, Papp P. – Nagy E., Da Silva. Vezetőedző: Goretich Gábor. Gólszerzők: Gellér (7.), Flores (12.), Dombai (36.), ill. Da Silva (18., 67.) A 7. percben Kollár szögletét követően Dombai fejelt vissza az alapvonaltól, Mátyus a felső lécre stukkolt, végül a harmadik labdába
érő tatabányai, Gellér szerezte fejjel négy lépésről meg az első hazai találatot. A 12. percben Flores góljával már kettővel ment a Bányász. Hamarosan váratlanul szépített a vendég gárda. A 18. percben Roni előbb luftot rúgott az ötösön, majd miután előtte maradt a labda, két lépésről a jobb alsó sarokba gurított. A Tatabánya rákapcsolt: előbb Vámosi, majd Vass lövését is védenie kellett Baranyainak. Fél óra elteltével mégis a Baja egyenlíthetett volna, Nagy Előd azonban ziccert hibázott. A hazaiak újabb gólt szereztek. Vass középre ívelését Dombai lőtte 10 méterről a jobb felső sarokba.
A második félidőt az elsőhöz hasonló lendülettel kezdte a Tatabánya, ám a helyzetek kimaradtak. A vendégek erőre kaptak, és sorra dolgozták ki helyzeteiket. Előbb Lógó fejelt közelről Dénes kezébe, majd Roni közeli fejesével a szépítő gólt is megszerezte a BLSE. A 74. percben Roni ismét egyenlíthetett volna, ám a ziccer kimaradt. A 76. percben Vass megkapta második sárga lapját, ezért a játékvezető kiállította. Edzői nyilatkozat: Goretich Gábor (Baja): – Sajnos, csak a második félidőben kezdtünk el igazán futballozni, ma nemcsak az ellenféllel kellett megküzdenünk.
16
SPORT
BÁCSKAI NAPLÓ 2008. NOVEMBER 22.
A motorcsónaksport ifjú trónkövetelői Bronzérmet szerzett a floridai Lake Alfred városában (USA) október 25-e és 27-e között megrendezett motorcsónak világbajnokságon, az O-125 köbcentis kategóriában a tizenkilenc esztendős Vő Viktor, a Bajai Spartacus Vízügy SC versenyzője, a mezőny egyedüli magyar indulója. Testvére, Kornél jövőre bizonyíthat a felnőttek között.
A 125 köbcentiméteres géposztály egy ún. formula kategória, ami azt jelenti, hogy a járgány szabadon tuningolható – tudtuk meg a bajai csapat tagjaitól. A szóban forgó vízi jármű sikló típusú, melyben a versenyzőnek hason fekve kell a távot minél gyorsabban teljesítenie. „A hajóban kézzel, lábbal kell dolgozni. S ez nem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják. Nagyon figyelni kell a motor hangjára, s arra, hogy milyen fordulaton miként játszok a kipufogóval” – engedett bepillantást a motorcsónak-vezetés rejtelmeibe Vő Viktor. A kétütemű erőforrás által meghajtott motorcsónak egyébként 1012 liter metil-alkoholt fogyaszt egy-egy futam, nagyjából 5-6 km
Centimétereken múlott, hogy nem ezüst lett belőle. 19-es rajtszámmal Vő Viktor, 66-ossal az olasz Giuseppe Rossi
alatt. Viktor hajója és a benne duruzsoló motor is olasz gyártmány, előbbit a Trombetta nevű cég, míg utóbbit a VRP gyártotta. Vő Viktor a Bácskai Naplónak arról is beszámolt, hogy az amerikai világbajnokságon a sportág kemény magja versenyzett. Mindenki ott volt, aki Európában az élvonalat képviseli. Viktor a húsz főt számláló mezőnyben lett a harmadik. A remek eredménynek számító bronzérem különösen nagy fegyvertény annak ismeretében, hogy a technika összeesküdött ellenük. Az első szabadedzés után megadta magát a motor, ezt ugyan kijavították, de a második szabadedzés közben ismét szétment a főtengelycsapágy. Végül valahogy mégis sikerült összerakniuk a gépet,
A floridai világbajnokságra hatfős magyar csapat utazott ki. Vő Kornél versenyző, Vő András menedzser, Vő Viktor versenyző, Havas Attila csapatkapitány (kilencszeres világbajnok, nyolcszoros Eb-bajnok versenyző), Salló Judit (fotós), Sinkovits István szerelő (guggol). A képről hiányzik, de a csapat „oszlopos” tagja Tubákos Iván szerelő.
de a késés miatt már csak a legutolsó helyről rajtolhatott el Vő Viktor. A verseny egyébként négy futamból állt. Ugyanazt a távot négyszer kell teljesíteni, melyek közül a három legjobb eredmény számít bele az összetettbe. Vő Viktor kétszer harmadik, egyszer második
Élvonalbeli motorcsónakfutamok Baján
Jövőre – a sportdiplomáciai erőfeszítéseknek hála – a Forma 500 cm3-es világbajnoki és a Forma 350 cm3-es Európa-bajnoki sorozat egyegy futamát városunkban rendezik. Az időpontot már jó előre bejegyezhetjük naptárunkba: 2009. június 19-20-21. (Baján legutóbb 1996-ban volt ehhez hasonló verseny, melyre akkor több ezren voltak kíváncsiak.) A Vő-fivérek akkor bizonyíthatnak hazai vizeken, ha sikeresen zárulnak azok a jelenlegi tárgyalások, melyek egy 175 cm3-es futam megrendezésére irányulnak. Az viszont már biztos, hogy 2010-ben a motorcsónaksport három kategóriája számára rendeznek világversenyt Baján – tájékoztatott Vő András.
lett, így érdemelte ki összetettben a bronzérmet. A dobogó első két fokára profi csapatok tagjai, olasz versenyzők állhattak fel: az első Francesco Marsala, míg a második Giuseppe Rossi lett. – A versenyt a pilóta szempontjából maximálisan hoztuk, a csapat is jól vizsgázott, a rengeteg szerelési munka ellenére kitűnően szerepeltünk, olyannyira, hogy csak negyed hajóhosszal maradtunk le az ezüstről – értékelte a világbajnokságot Vő András, Viktor édesapja és menedzsere. Vő Viktor tizenegy éves kora óta indul versenyeken, már kétszeres magyar bajnok, a 2008-as Európabajnoki futamsorozatban (F-125) az összetett hatodik helyen zárt. Öccse, Kornél kilenc éves kora óta versenyzik. A 16 éves fiatalember az idei évtől már a felnőtt 125 cm3-es kategóriában „próbálgatta szárnyait”. Több versenyen is szerepelt, a feladata az volt, hogy megszokja ezt az osztályt, felzárkózzon a többiekhez. A 2008-as Eb-n már a tizenegyedikként zárt. Vadonatúj hajója decemberben érkezik. Kornél két éve a junior 250 cm3 kategóriában az országos bajnokságon második lett, az Eb-n kilencedik, egy nemzetközi versenyen pedig hatodik helyet szerzett. BANGA SZABOLCS