Műsorfüzet Auto-Szoft Kupa Bajna- Lábatlan 2015.11.14-15. Készítette: Horváth „Bandee” a rendezők engedélyével www.nyilasroka.gportal.hu
November 15-én idén utoljára dübörögnek a lóerők az MARB Nyugat régiójában. Ezen a vasárnapon rendezi ugyanis az Arrabona Rally Club lelkes csapata a 2015-ös év utolsó rallysprint futamát, az Auto-Szoft kupát, melynek egy igazi legendás gyorsasági szakasz, a Bajnát Lábatlannal összekötő út ad otthont. Ez a pálya korábban több neves rendezvény otthonául szolgált, hisz megannyi OB és RTE futamot rendeztek itt a korábbi évekbenévtizedekben. A pilóták között közkedvelt gyorsasági szakasz híres látványosságai a pusztamaróti elág, a "pinafás" kanyar, a gázvezeték átemelő és a Csibegyári lassító, de talán a Bajót elágazó a nézősereg igazi kedvence, ahol unalmas verseny talán még sosem volt. A mostani versenyen a pilótáknak 5 mért körön kell teljesíteni eme szakaszt, 3-szor egyik, illetve 2 alkalommal a másik irányba. Ezen kívül a rendezők egy bemelegítő, Shakedown szakasszal is kedveskednek a mezőny számára, melynek várható rajtja 7:00. Pályabejárásra szombat délután van lehetőség.
Az MARB Nyugati csoportjának jelenlegi éllovasát, a Honda Civic TypeR-el versenyző pilótát, ifj. Fogarasi Attilát kérdeztem a vasárnapi előkészületekről.
A futamnál egyelőre azt jobban várom, hogy elkészüljön az autó. Jelenleg Kisteleken vagyok, tőlünk 240 km-re, és várok egy váltó alkatrészre. Kb. délután 5 körül fognak tudni neki állni össze rakni a váltót, majd a helyére rakni. Reméljük össze áll, és tudunk menni a hétvégén. A pályán mentünk már 2-3 éve, tetszik nagyon! Rengeteg induló van. Nagyon izgalmas verseny lesz, hiszen itt dől el az Országos Amatőr Abszolút Bajnoki cím sorsa is. A pontjaink már nem számítanak bele, mert meg van a 10 futamunk, de mindenképpen nyerni szeretnénk a nyugati régió miatt is. Hálás köszönet a csapatnak az egész éves segítségért, pláne a maiért, hogy hajnalba nyúló szerelést fognak végezni, hogy sikerüljön indulnunk!
Előnevezési lista 2015.11.13-ai állapot szerint kat. EF 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Pilóta Gazdik László Szilas Péter Lencse Zoltán Balics Ákos Biránti Lajos Régi Péter Marozsi Zsolt Fodor Márton Matics Mihály Varga Tamás Veréb Zoltán Bosch Péter
Nem Rajtsorrend!
Navigátor
Autó
Berényi Norbert Papp Tamás Ungvárszki Milán
Mitsubishi Lancer Evo VI Mitsubishi Lancer Evo 7/9 Mitsubishi Lancer EVO IX Suzuki Ignis VW Golf Citroen C2R2 Fiat Grande Punto S2000 Mitsubishi Lancer EVO VI. Mitsubishi Lancer EVO IX BMW E36 Lada VFTS Mitsubishi Lancer EVO VI
6.kat 1. Staudinger Zoltán 2. Berki Gábor "Gagarin" 3. Dulai Roland 4. Somogyi Zoltán
Lovász Rita Huszár Roland "Papesz" Tóth Olivér Egerszegi Dávid
BMW E36 BMW E30 BMW E36 BMW E30
5.kat 1. Máté Péter 2. Linczmayer Balázs 3. Magyari Beck Szabolcs 4. Hámori Balázs 5. Hollósi Endre 6. Biránti Dániel 7. Schmidt Tamás 8. ifj. Szőke András 9. Pénzes Csaba 10. Burján Balázs 11. Kubovics István "Szityu" 12. Flaskár Sándor 13. Kenesei Gábor 14. ifj. Fogarasi Attila 15. Apkó Dániel 16. Győrfi Gábor
Máté-Szabó Hajnalka Linczmayer Ádám Török András Doleschall István Tóth Vilmos Locher János Egeresi Szabolcs Szőke Nikolett Mészáros Sándor Kovács Goda Balázs Gerendás Ádám Flaskár Katalin Kőnig Balázs Toloczkó Péter Budai László Bartek Mihály
Renault Clio Renault Megane Renault Clio Williams Peugeot 205 Lada VFTS VW Golf Peugeot 306 S16 Citroen Xsara VTS Lada VFTS Lada VFTS Lada 2107 VW Golf Opel Astra Honda Civic TypeR Lada 2105 Peugeot205
Németh Balázs Hofbauer Tamás
"Barátok" Leimeiszter István
4.kat 1. Aczél József 2. Bauer Zoltán "Nyaki" 3. Békési Lajos 4. Csizmadia Péter 5. Desics Péter 6. Galuska Szabolcs 7. Gasztonyi Martin 8. ifj. Géringer Zoltán 9. Jámbor László 10. Janovich Krisztián 11. Jobbágy Ákos 12. Kerbel Balázs 13. Kiss Roland 14. Kulcsár Balázs 15. Pénzes József 16. ifj. Pethő István 17. Schebek István 18. Siska Richárd 19. Stréhli Dominik 20. Szabó Zsolt 21. Székely Árpád 22. Vass Károly 23. Vörös Balázs
3.kat 1. Bognár Gergely 2. Bereczki Péter 3. Mitnyik János 4. Oberling Attila 5. Mosoni István 6. Tóth Márk 7. Tradler Attila
Aczél András Hetesi Renáta "Nyakiné" Horváth András Somoghy Attila Nagy Péter Várfalvi Gábor Somodi Attila Jámbor Péter Sándor Richárd Kása Balázs Vaczola László Haraszti Zsolt Varga Kristóf Viczena Gábor Bergmann Bence Imrei Zoltán Bagi Dániel Menyhárt Gábor Szabó Alexandra Simon Ervin Szabó Lajos Vörös Tamás
Karizs Péter Grünwald Balázs Mitnyik Márk Hada Tímea Mócher László Marcsa Nikolett
Honda Civic Vti Lada 2101 Lada2107 Lada 21074 Peugeot 106 XSI Lada 2107 Lada 2107 Honda Civic Vts Lada 21013 Lada 2107 Lada VFTS Lada 2107 Lada 2105 Skoda Felicia Lada VFTS Lada VFTS Peugeot 106 Lada 2107 Skoda Felicia Lada VFTS Citroen Saxo Vts Lada 21013 Lada 2107
Suzuki Swift Gti Suzuki Swift Gti Suzuki Swift Suzuki Swift Gti Suzuki Swift Gti Skoda Favorit Suzuki Swift
L1 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Kelő- Gere László Hock Pál Jedlóczky László Schubert István Michael Stöchelmaier Bernard Stüber Kocsomba Károly
Erdélyi Ágnes Kemény Viktor Hubicska Melinda Leányvári László Hegedüs Krisztián Ősze Róbert Bárdos Péter
Mitsubishi Lancer EVO IX Audi Quattro Subaru Imprenza Mitsubishi Lancer EVO VI Subaru Imprenza Subaru Imprenza Mitsubishi Lancer EVO IX
L2 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Tóth József "Yondi" Balics Ákos Tóth Attila ifj. Kerék György "Guriga" Ábrahám Zoltán Szikszay Attila Oberling Krisztián Czézinger Kristóf Tőzsér Áron Erdélyi György GyörgyGábor
Faragó Richárd
Lada Suzuki Ignis Lada VFTS Lada VFTS Peugeot 208 R2 Ford MK Escort Suzuki Swift Gti Suzuki Swift BMW E36 Suzuki Swift Suzuki Swift
Bata Zsolt Tóth Gábor Gyurcsik Tibor Devecseri Gábor Oláh Zoltán Szalay László