A KRISZTUS SZERETETE EGYHÁZ LAPJA | 2009. FEBRUÁR | XIV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM
K A R Á C S O N YI C S O D A –
ÁRA 50 FT
műtétre váró daganat és ciszta tűnt el!
Karácsonyi Sándor, egyházunk egyik pásztorának édesapja tavaly élete egyik legszebb karácsonyi ajándékát kapta. Fia hite és engedelmessége által Isten csodát tett vele: természetfeletti gyógyulásban részesült.
Mi volt a problémája? – Mellékhere-daganat és- ciszta. Mikor vette észre, hogy valami nincs rendben? – 2008 októberében, fürdés alkalmával fedeztem fel a tüneteket. Mi történt ezután? – Fontolgattam, hogy elmenjek-e orvoshoz vagy sem, de amikor egyre jobban kezdett fájni, úgy döntöttem, felkeresek egy szakembert. Az orvos megállapította a betegséget, és ultrahangos vizsgálatot is végzett, amelyen saját szememmel láttam mind a kettőt: a daganatot és a cisztát is. Ezután írt nekem egy beutalót, hogy kérjek időpontot a műtétre. Az időpont-egyeztetésre a feleségem ment el, elő is jegyeztek.
Az orvos tehát műtétet javasolt. – Igen, azt mondta, hogy kétféle módja van a gyógyulásnak: gyógyszeres kezelés vagy operáció. A gyógyszeres kezelés hosszadalmas és drága, a műtéti egyszerűbb és gyorsabb. Én az utóbbit választottam, és megbeszéltük, hogy az orvosom lehetőség szerint mihamarabb elvégzi a beavatkozást. A betegség híre hogyan érintette lelkileg? – Ez a harmadik ilyen jellegű problémám. Először nagyon rosszul érintett, de bíztam az orvosban, és vártam, hogy túl legyek rajta. Amikor kiderült a betegség, illetve, hogy műtétre lesz szüksége, gondolt-e arra, hogy Isten meg tudja gyógyítani természetfeletti módon? – Nem, ilyesmire nem gondoltam. Az orvos megállapította a betegséget, én is láttam a saját szememmel mindkét herénél. Nem gondoltam, hogy más módon eltűnhet a daganat és a ciszta. folyt. az 5. oldalon
MINT NAPPAL, ÉKESEN JÁROK (Róm.13,13)
Egy műhiba folytán születésem óta erősen mozgáskorlátozott voltam. Nagyon nehezen tudtam csak járni, és folyamatosan műtéti beavatkozásokra volt szükségem. Az operációk azonban nem segítettek, az állapotom egyre rosszabb és rosszabb lett. Ezért az orvosok által legutóbb javasolt csípőműtétet már nem vállaltam. A mozgásszervi problémám mellett néhány évvel ezelőtt asztmás is lettem. Szigethalmon lakom, mindössze két utcára a Krisztus Szeretete Egyház istentiszteleti alkalmainak helyétől. Sokáig nem akartam elmenni a gyülekezetbe, míg végül egy kedves ismerősöm, Judit hívására mégis ellátogattam. Már az első alkalommal olyan érzést tapasztaltam, olyan felszabadultságot, mint soha azelőtt. Az Úr annyira megérintett, hogy visszafojthatatlan sírás tört fel belőlem. El sem tudom mondani, mennyire csodálatos volt mindaz, amit akkor átéltem. Azóta semmitől sem félek, mert az Úr velem van. folyt. a 6. oldalon
ÍZELÍTŐ a tartalomból:
BIZONYSÁGTÉTELEK – csodálatos gyógyulások – isteni gondviselés – anyagi gyarapodás – megváltozott életek PRÓFÉCIA
Mit mond az ÚR 2009-ről?
– a hétszeres növekedés éve – a dicsőség éve TANÍTÁS
A félelem cselekedetei
– hogyan lehetünk szabadok? HÍREK, ÚJDONSÁGOK, STB.
2
örömhíradó
„ HATALMASAN
bizonyságok megvallások az Úr csodái
M ŰTÉT
CSELEKEDETT VELÜNK AZ
AZÉRT ÖRVENDEZÜNK .”
(Zsolt. 126,3)
ÚR,
„Sok más jelt is tett ugyan Jézus az Ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben; ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az Ő nevében.” (Ján. 20,30.31)
ELŐTT ELTŰNT A VESEKŐ !
2 éve vagyok az Úrban, és bizonyságot szeretnék tenni Jézus csodálatos munkájáról, miként gyógyított meg engem. Egy hétfőn, késő este történt, hogy nagyon begörcsölt a vesém. Orvoshoz fordultam, ő azonnal beutalt a kórházba. A röntgenfelvétel egy nagy vesekövet mutatott, amely a vesémet akkor már elhagyta, de azt mondták, hogy mindenképpen meg kell műteni. Ezt én nem akartam elfogadni, ezért megkértem drága testvéremet az Úrban, hogy imádkozzon értem. Ő be is jött hozzám, és imádkozott. És az Úr csodát tett! Csütörtökön fél tíz felé volt a műtét előtti vizit. Kértem az orvosokat, hogy újból vizsgáljanak meg. Nem nagyon akartak belemenni, de én már akkor tudtam, hogy nincs ott a kövem. Kitartóan állítottam az orvosoknak, hogy nekem nincs már kövem. Nagy nehezen beleegyeztek még egy vizsgálatba. A vizsgálat is igazolta, hogy már nincs kő! Dicsőség Istennek, halleluja! Az orvosok nem akartak hinni a szemüknek, a röntgen után még elküldtek ultrahangra is. Köszönöm az Úrnak, ott is bebizonyosodott, hogy nyoma sincs a kőnek! Az orvos akkor egyre csak azt hajtogatta: „Asszonyom, mit csinált, hová tette a kövét?” Az volt az utolsó szava: „Hát nem hallotta, hogy kiesett magából?” Nem hallottam, mert az Úr fájdalommentesen, észrevétlenül szabadított meg tőle! Az orvosok annyira hitetlenek voltak, hogy három hét múlva visszarendeltek egy újabb vizsgálatra. Vissza is fogok menni, és aztán újból bizonyságot teszek, hogy
nincs többé vesekövem, mert Jézus sebeivel meggyógyultam már kétezer évvel ezelőtt! Hallelúja!
„É N
VAGYOK AZ
Béres Lászlóné, Izsák
Ú R , A TE
GYÓGYÍTÓD ”
Hálás szívvel mondok köszönetet az Úr Jézus Krisztusnak, hogy elhívott engem a Krisztus Szeretete Egyház orosházi gyülekezetébe. Ezáltal megtapasztalhattam az Úr csodálatos gyógyító munkáját és erejét az életemben. 2008. január 19-én erős fejfájást éreztem, és napokig fájt a fejem. 28-án este bevittek a kórházba, ahol agyvizet vettek, és CT-vizsgálatot végeztek. Az orvos agyvérzést állapított meg. Nagyon nagy fájdalmat éreztem a fejemben és a gerincemben. A kórházba eljöttek a pásztoraink, Szőke Antal és felesége, Marika, akik imádkoztak értem. Én tudom, hogy az Úr Antalt használta, és kijelentette általa, hogy amilyen hirtelen jött ez a hazug tünet, olyan hirtelen fogja az Úr levágni rólam. Én hittem és bíztam az Úrban a családommal együtt. Nagyon vigyáztunk a szánkra, hogy semmi rosszat ki ne ejtsünk, amit az ördög szívesen hallana. Két nap múlva átszállítottak Szegedre, az idegsebészetre egy újabb kivizsgálásra. Agyérfestést és újabb CT-vizsgálatot végeztek. Míg vártuk a vizsgálat eredményét, én hittem abban, hogy nekem szent egészségem van, és egyre jobban éreztem magam. Mikor meglett a vizsgálat eredménye, az orvos megállt az ágyam mellett, és azt mondta: „Uram, magának semmi baja, egyáltalán nincs vérző ér a fejében, az agyvérzésnek nyomát sem lehet látni.” Dicsőség és hála az Úr Jézus Krisztusnak, még aznap a saját lábamon hagytam el a kórházat! Isten gazdag áldása szálljon azokra az emberekre, akik tiszta és odaadó szívvel imádkoztak értem!
Sz. István, Orosháza
1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
„ K ÉRJÉTEK ,
ÉS
Ő
MEGSEGÍT TITEKET ”
Kedves Testvérek! Szeretettel köszöntelek benneteket. 2005-ben elmentem egy lajosmizsei fodrászhoz, aki a gyülekezet tagja. Fájt a vállam, és ő imádkozott értem. Megmozgatta a kezem, és észrevettem, hogy meggyógyult a vállam. Ezután elkezdtem járni a gyülekezetbe, Lajosmizsére és Felsőlajosra is. Egy időben fájt a kézfejem, az ujjaimmal nem tudtam fogni. A lajosmizsei pásztor rátette a kezét, és a fájdalom elmúlt. 4 hét múlva ismét fájni kezdett a kezem. A felsőlajosi gyülekezetben voltam, akkoriban Adácsi Imre pásztor járt oda kisegítőként, és mondta, valakinek a keze fejével baj van. Én nem szóltam semmit, ő megsimította a saját keze fejét, felfelé nézett, és azt mondta: „Köszönöm Uram, hogy szóltál nékem.” Nekem elmúlt a kézfájásom, újra tudtam fogni az ujjaimmal. Táborfalván Labát Istvánné tartotta az istentiszteletet. Mondta, valakinek fáj a válla. Kimentem. Rátette a kezét, és a vállam meggyógyult. Amikor Lajosmizsén volt, fájt a hátam, ő rátette a kezét, és az meggyógyult. Egy másik alkalommal, amikor Ilonka itt járt, fájt a szemem sarka, de ez a fájdalmam is rögtön elmúlt. Egyszer Fenyvesi Lászlóné Piroska és pásztortársa, Katalin látogattak ide Pestről, akkoriban tályog volt a lábamon. Egy hónap alatt kitisztult a tályog, és meggyógyult. Fejfájásom is meggyógyult a gyülekezeti alkalmakon. Köszönöm az Úr Jézusnak és a pásztoroknak, evangélistáknak a gyógyulásokat. Pásztorom, Zsuzsika, a tizedről prédikált nekünk. Az Úr segítségével eladtam egy darab földet a tanyán. Mivel nagyon tanult embernek láttam a vevőt, először bizonytalankodtam, féltem az átveréstől, becsapástól, és egyéb más dolgoktól, ezért sokat imádkoztam. Van kék, zöld imakönyvem és Bibliám. Kértem az Úr Jézust és a szolgáló angyalokat, hogy segítsenek. Köszönöm az Úrnak, hogy minden jól sikerült. Május 7-én kötöttük meg az adásvételi szerződést Kecskeméten, és a beérkezett pénzből adtam tizedet februárban. Kedves Testvérek, imádkozzatok, higgyetek az Úr Jézusban, kérjétek, hogy segítsen, és Ő megsegít titeket!
Lang Sándor, Lajosmizse
„PERELD MEG URAM, LELKEMNEK PERÉT...”
Szeretettel köszöntelek az Úrban, drága Testvér, aki olvasod e sorokat, épülj belőle. Hatalmas dolgokat cselekszik az Úr az életemben és a családom életében folytonosan. Anyagi gyarapodásom folyamatos, amióta 16 éve az Úrban vagyok. 5 évig voltam Svájcban bébiszitter. Családtagnak fogadtak be. Ma is tartjuk a kapcsolatot.
örömhíradó
3
Az első év kemény volt, de áttörést hozott az anyagi életemben, és teljesen megváltoztatta a gondolkodásmódomat. Azelőtt sem hittem a szegénységben, most pedig nevetem. Hetedik éve lesz, hogy édesanyám hazaköltözött az Úrhoz. A családi házát hárman örököltük, két bátyám és én. Az idősebbik néhány éve édesanyámnál lakott, és a házat sem eladni nem akarta, sem tisztességesen kifizetni bennünket. Több módon próbáltunk vele egyezségre jutni, nem sikerült. Polgári pert kellett indítanunk, de ez sem hozott megoldást. Vártam az Úrra hosszútűrésben. A Jeremiás siralmai 3,58-as (Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet!) és 3,36-os igeverseken (Hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: Ezt az Úr nem nézi el.) álltunk meg hitben Tibor bátyámmal. Tavaly nagy hirtelen előjött jogos pénzünk, két részletben, peren kívül. Nagy örömmel tudtam én is az év végén tizedet adni az Úrnak. Hiszem, hogy a perköltség is el van törölve!!! Fiatalabbik lányom 2007-ben babát várt, és miómát találtak a méhében a baba mellett. Rátettem a lányom hasára a kezem, és megparancsoltam, hogy a mióma száradjon ki gyökerestül. A következő ultrahang kimutatta, hogy eltűnt. Dicsőség Istennek! Lányom egészséges kislányt szült császármetszéssel, de hazajövetele után belázasodott. A makacs láz miatt vissza kellett mennie a kórházba. Nagyon erősen vérzett, a vérzéscsillapító nem használt, de nőgyógyászatilag rendben találták. Tanácstalanok voltak az orvosok. Folyamatosan imádkoztam az Úrhoz, hogy megtalálják a vérzés és a magas láz okát. Hat orvos tartott orvosi konzíliumot fölötte, újra felnyitották és kitisztították, mert kiderült, hogy megszakadt egy főér a hasfalon a hólyag mögött, és belső vérzése volt, az okozta a tüneteket. Öt napig volt a kórházban, a picit a vejem hordta be szoptatásra. Mivel nincs jogosítványa, az Úr mindig küldött neki sofőrt. Otthon tápszert kapott a kisunokám, a tejet pedig lefejtük, hogy el ne apadjon. A lányomnak végül egyéves koráig sikerült szoptatnia Adélkát. Az Úr Jézus és a segítő angyalai végig velünk voltak ebben a hitharcban, és Istennek hála, győztesen kerültünk ki belőle. Az orvosok csodájára jártak lányom gyors gyógyulásának. Köszönet az Úrnak a gondoskodó nővérekért, a lelkiismeretes orvosokért, és nem utolsó sorban a pásztoromért és a buzgó imaharcosokért a dorogi gyülekezetben, ahová tartozom. Köszönöm az Úr Jézusnak, és hogy mindezt megoszthattam veletek.
Joó Zita Margit, Dorog
1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
4
örömhíradó
„MAGASZTALTASSÉK AZ ÚR, AKI GYÖNYÖRKÖDIK AZ Ő SZOLGÁJÁNAK GYARAPODÁSÁBAN.” (ZSOLT. 35,27)
Tavaly karácsony előtt az Úrhoz imádkoztam, bőséges, gazdag karácsonyért. Mutatott számomra néhány szükséget mind a saját családomban, mind a gyülekezeti testvérek között, és egy szolgálatot is szerettem volna megajándékozni. Mivel a láthatók a láthatatlanból állnak elő, a „Pénz és gazdagság hozzám jöttök!” imádság igen erőteljes pofon Egyiptomnak, használjuk is buzgón. Tudjuk, hogy Izrael népe gazdagon jött ki a fogságból, „Egyiptom” önként odaadta ezüstjét-aranyát. Már hetek óta jelen volt a Szellem kijelentése a 2Mózes 3,22 igeversből („s így fosszátok ki Egyiptomot”), amikor az év végén egy csütörtök reggel (a helyi istentiszteletünk napján) a 4Mózes 18,21-es igeverssel keltett fel az Úr: „De ímé, a Lévi fiainak örökségül adtam minden tizedet Izraelben; az ő szolgálatukért való osztályrész ez, amellyel teljesítik ők a gyülekezet sátorának szolgálatát.” Zita testvérünk évek óta akadályoztatott öröksége végre kifizetésre került. Hűséges és engedelmes testvérem tizedet fizetett örökségéből, amelyből én is nagy örömmel és boldogan tudtam tizedet adni az Úrnak, és akit már előre mutatott az Úr, boldogan megajándékozhattam. Az összeg fele így visszakerült Isten királyságába, és tudom, hogy ismét Ő lesz az, aki megsokasítja a vetésünket, hogy a teljes jószívűségre meggazdagodhassunk. Örökké hálás a szívem a mennyei gondviselésért, és boldogan engedelmeskedem az Úr vezetésének, mert áldás lenni más számára a legnagyobb öröm – és csak így leszünk mi is áldottak!
Husvétiné Szabó Katalin, pásztor
„MINT A VIZEKNEK FOLYÁSAI, OLYAN A KIRÁLYNAK SZÍVE AZ ÚRNAK KEZÉBEN, VALAHOVÁ AKARJA, ODA HAJTJA AZT.” (Péld. 21,1)
Kedves Testvéreim! Szeretnék nektek elmondani egy esetet az életemből, amely Isten csodálatos gondviseléséről tanúskodik. A jogosítványom körülbelül 15 éves volt már, mert elég fiatalon megszereztem, de a környezetem nem támogatott abban, hogy autót vezessek, mert féltettek a balesetektől. Évekig jártam gyalog mindenhová, és intéztem a nagybevásárlásokat is a család részére, miközben a zsebemben lapult a lehetőség. Az évek során a vezetéshez szükséges önbizalmamat is elveszítettem. Egyszer aztán az Úrhoz folyamodtam, hogy segítsen, legyen egy saját autóm, és a családom is lássa ennek szükségét. Megkértem, támogasson engem, hogy megtanuljak biztonságosan autót vezetni. Ez a segítségem a Szent Szellemtől a mai napig megvan, megerősít abban, hogy egyre jobb és jobb sofőrré váljak. Nem
sokkal ezután a férjem végre beleegyezett, hogy néhány vezetési leckét vegyek, tudásomat felelevenítendő. Ez alatt az idő alatt Isten vigasztalt, mert nagyon úgy tűnt, hogy erősen szükségem van ezekre az órákra, igen nehéznek tűntek. Néhány hónappal később az apósom elkezdte erőltetni, hogy bárhová megyek is vele, mindig én vezessem az autót. Ezt követően a férjem egyik napról a másikra közölte velem, hogy úgy látja, szükségem van egy saját autóra, holott addig évekig a már meglévő közös autónkat sem vezethettem. Még néhány hónap, és ölünkbe pottyant a lehetőség, hogy egy ismerősünk autóját megvegyük nekem. Azt gondoltam, erre aztán most egyáltalán nincs pénzünk. Imában kértem az Urat, hogy változtassa meg az eladó szívét a Példabeszédek 21,1 alapján. Hamarosan megtörtént az üzletkötés, mert egy héten belül 3 havi részletre megvásárolhattuk az autót. Ma bárhová kell mennem, az Úrtól kapott jármű és tudás segít abban, hogy elérjem a célomat, mert Ő minden szükségünket betölti.
Kuzsnerné Samu Andrea, Nagykanizsa
„JÓ AZ ÚR, ERŐSSÉG A SZORONGATÁS IDEJÉN, ÉS Ő ISMERI A BENNE BÍZÓKAT.” (Náh. 1,7)
40 év kemény munka után nagyon beteg lettem. Súlyos depresszióba estem. Más idegrendszeri panaszaim is voltak. Egy kanál levest sem tudtam egyedül megenni, mert mire a számhoz ért volna, üres volt a kanál. Minden dolog miatt sírtam. Úgy 10 évvel ezelőtt valaki megkérdezte tőlem, hogy ismerem-e Jim Sanders-t, aki gyógyító alkalmat tart Tatán. Gondoltam, bár nem ismerem őt, mit veszíthetek, így hát elmentem. Csodálatos volt számomra, amit megtapasztaltam. Az Úr Jézus elkezdte a munkát az életemben. Sokat sírtam az alkalom alatt, de a testvérek biztattak, hogy nyugodtan sírjam ki magamat, mert megkönnyebbülök. Azóta is rendszeresen járok az alkalmakra. De most már egész másképp látom a dolgokat az életemben, mint akkor láttam. Más ember lettem, hatalmas változáson mentem keresztül. „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” (2Kor. 5,17). Ez idő alatt sok-sok csodán mentem keresztül. Köszönet érte az Úrnak. Köszönöm Istennek az elöljáróimat, Jim Sanders-t és feleségét, akik által csodálatos tanításokat kapunk. Másfél hónapja született egy drága fiúunokám. A vejem azzal hívott fel, hogy csak az isteni csoda segíthet rajta. Ő pedig hisz az isteni csodában. A kisfiú nyitott gerinccel született, a feje is nagyobb volt az átlagosnál. Összekapcsolva a hitünket a vejemmel, az
1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
egész gyülekezet imádkozott az unokám gyors gyógyulásáért. Hála legyen az Úrnak, „...a hitből való imádság megtartja a beteget...” (Jak. 5,15) Azóta az unokám napról napra jobban van. Ő meggyógyult Jézus sebeivel az 1Péter 2,24 igevers alapján. Dicsőség és hála az Úrnak! A combomon volt egy borsó nagyságú kinövés. Jim Sanders egyik tanításán hallottam, hogy neki a mellkasán volt egy kinövés, ő pedig elátkozta, és utána leesett a mellkasáról. Gondoltam, az Isten nem személyválogató. Egyik este én is elátkoztam ezt a kinövést, aztán el is felejtkeztem róla. Néhány nap múlva vettem csak észre, hogy eltűnt a combomról. Hála az Úrnak, az Ige éles kardja mindannyiunk számára működik, csak működésbe kell hoznunk. A Biblia olyan könyv, amelyben mindenre ott a ‘recept’, a válasz. Nekünk hinnünk kell benne, és cselekednünk kell az Ige alapján ahhoz, hogy változások következzenek be az életünkben. A tanító kazettákon és cédéken csodálatos útmutatások vannak számunkra. Ez minden egyes hívőnek szellemi táplálék. Meg van írva: „…nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden Igéjével.” (Luk. 4,4) Higgyetek az Úrban, mert Ő jó, az Ő kegyelme örökkévaló! Mielőtt kiáltasz, Ő felel, Te még beszélsz, Ő már meghallgatta (Ésa. 65,24). Hálát adok Istennek, hogy annak idején elhívott engem a tatai gyülekezetbe. Köszönöm az Úrnak, hogy ezt a levelet megírhattam. folyt. az 1. oldalról
Csuha Pálné, Tata
Mi történt, amikor bement a kórházba? – Az orvos megkérdezte, hogy miért jöttem, én pedig emlékeztettem rá, hogy daganatot és cisztát kell nálam eltávolítani. Akkor újra megvizsgált, és megkérdezte, hogy hol van. Beküldött a vizsgálóba, ott újra megnézett különböző készülékekkel, de az ultrahangos felvételen csak a helye látszódott. Akkor meglepetésében azt mondta az orvosom: „Ilyen nincs, nem hiszem el!” Aztán így szólt: „Holnap reggel még megnézem magát.” Újra elvégezte a vizsgálatokat, nem talált semmit. Később kerestem az orvost, hogy kiadja a papírjaimat, de a nővér már nem talált a számítógépes nyilvántartásban. Kiderült, hogy az orvos kitöröltetett a listából. Azt mondta, hogy nem talált semmit, megmagyarázhatatlan ez az esemény, ami velem történt, ezért vegyük úgy, mintha nem végzett volna semmilyen vizsgálatot. Mit gondolt, mi történt Önnel? – Én is elkezdtem találgatni, hogy hogyan szívódhatott fel az a daganat. A fiamat azzal hívtam fel, hogy csoda történt, nincs daganat, nem kell műteni, mert nincs mit műteni. Karácsonykor azt mondtam mindenkinek, hogy nekem Jézus már meghozta az ajándékot. Akkor úgy gondolja, hogy Isten műve a csoda, ami Önnel történt?
„AKI
MEGBOCSÁTJA MIN-
örömhíradó 5
DEN BŰNÖDET, MEGGYÓGYÍTJA MINDEN BETEGSÉGEDET.”
(Zsolt. 103,3)
Szeretném mindenkinek elmondani, másokkal megosztani, mily sok csodát tett velem az Úr Jézus Krisztus. 9 éves voltam, amikor olyan nagymértékben romlott a látásom, hogy szemüveget kaptam. Majd ahogy telt az idő felettem, úgy jöttek a bajok az életemben. Súlyos gerincsérv, majd érszűkület a nyakamban, mindkét lábamban érelmeszesedés, továbbá egyensúlyzavarban is szenvedtem. Egyszer hallottam a faluban, hogy itt, Tiszatenyőn evangelizációs összejövetel lesz, ahol Jézus gyógyít. Elmentem az alkalomra, és éreztem Isten erejét és az Ő mérhetetlen szeretetét a testemben és életemben. Másfél éve rendszeresen járok a helyi gyülekezetbe, ahol hatalmas dolgokat cselekedett velem az Úr. 65 éves vagyok, és az Úr minden betegségből meggyógyított. A látásom olyan tökéletes, hogy nincs szükségem többé szemüvegre. Köszönöm Jézusnak a csodás gyógyulásomat. A mi Urunk Jézusnak kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen!
Juhász Sándorné, Tiszatenyő
– Igen, biztosan köze van hozzá. Ifj. Karácsonyi Sándor, riportalanyunk fia régóta egyházunk tagja és pásztora. Őt is megkérdeztük édesapja gyógyulásáról. Amikor megtudtad, hogy édesapádnál ilyen betegséget állapítottak meg, mit éreztél? – Nagyon mérges lettem az ördögre. Sajnáltam apukámat, és arra gondoltam, hogy nem lehet, hogy újra ilyen problémája legyen, hiszen ez már a harmadik volt. Biztos voltam benne, hogy ez a támadás is egy ördögi terv része. Egy reggeli készülődés alkalmával, amikor imádkoztam, azt a vezetést kaptam, hogy használjam, gyakoroljam a Jézus nevében kapott hatalmamat, és szóljak a gonosz erőhöz. Megtettem. Jézus nevében hittel megparancsoltam, hogy keljen fel, és hagyja el apu testét. Ezután hálát adtam Istennek, és kijelentettem: a gyógyulás a miénk, hittel elfogadjuk. Jézus vérével körbevettem apukám életét és egészségi állapotát. Mikor tetted ezeket a kijelentéseket? – Apu kórházba vonulása előtt néhány nappal. Ezután nyugalom szállt rám. Belül tudtam, hogy a munka el van végezve. Apu a vizsgálatok után visszament a kórterembe, és mindenkinek elújságolta, hogy CSODA TÖRTÉNT VELE. Életében először mondta azt, hogy „Hallelúja!”
1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
6
örömhíradó
folyt. az 1. oldalról
Köszönöm az Úrnak, hogy teljesen kigyógyított a két éve tartó asztmámból. A lábaim pedig napról napra, nagyon erősen gyógyulnak. Amikor megtudtam, hogy gyógyulás van az Úr Jézusban, úgy döntöttem, hogy motorral fogok járni. De most már kezd olyan szintre eljutni a lábam gyógyulása, hogy gyalog is el tudnék
ISTEN
jutni bárhova. Már ott tartok, hogy nem csak én veszem észre, hanem a körülöttem lévők is látják, hogy egyre szebben és könnyebben járok. Köszönöm szépen pásztoromnak, Ilonának is a segítséget hogy elvezetett az Úrhoz és köszönöm, hogy megoszthattam veletek a gyógyulásomat. Legfőképpen pedig az Úrnak köszönöm, dicsőség legyen Istennek!
Bolya Gabriella, Szigethalom
AZ, AKI SZOLGÁJA BESZÉDÉT
BETELJESÍTI ÉS VÉGHEZVISZI KÖVETEI TANÁCSÁT.
AZ ATYÁNAK
GONDJA VAN AZ IGÉRE, HOGY BETELJESÍTSE AZT.
Kedves Testvérem az Úrban! Ezek az Igék az életünkben valósággá váltak. Kérem a Szent Szellemet, hogy miközben olvasod e sorokat, érintsen meg téged. Adjon bátorítást, útmutatást az életedben minden olyan dologgal kapcsolatban, ami jelenleg kilátástalannak, reménytelennek tűnik. Tizenhárom évvel ezelőtt egy istentiszteleti alkalmon behívtam Jézus Krisztust a szívembe. Ő lett az életem Ura, Megváltója, Gyógyítója és Szabadítója. Átadtam akkor a gyermekeimet is Istennek, mert tudtam a szívemben, hogy egyedül nem vagyok képes arra, hogy neveljem őket. Van egy 28 éves lányom és egy 17 éves fiam. Bence 2 éves koráig, amit megevett, mindent kihányt, csak folyadék maradt meg benne. 3 éves koráig tej-, liszt- és húsérzékeny volt. Fulladásos rohamai voltak, főleg éjszaka. Heti 4 alkalommal a Heim Pál Klinika intenzív osztályára jártunk. A láza egyik pillanatról a másikra igen magasra szökött. A sok antibiotikumtól gyógyszermérgezést kapott. Az orvosok soha semmi konkrét problémát, szervi elváltozást nem tudtak megállapítani nála! Amikor megismertem az Urat, Bence velem együtt járt a helyi gyülekezetbe és az imakörökre. Isten minden betegségéből kigyógyította. Három évvel ezelőtt azt mondta, nem jön többet a gyülekezetbe. Nem mondta meg az okát. Új iskolába került, új barátai lettek. Sajnos nem jók! A szülő-gyermek kapcsolatunk kezdett hideggé válni. Nem tudtam a valódi okát. Nem beszélt, nem osztott meg semmit velünk. Bezárkózott! Egyre rosszabbá vált a helyzet. Durva, goromba, tiszteletlen lett. Az iskolában annak ellenére, hogy soha nem tanult otthon, igen jó eredményeket ért el. De az utolsó évben a helyzet katasztrofálissá vált. Behívattak az iskolába, mert a tanárokkal is agresszív volt. Minden és mindenki ellen lázadt. Nem tekintett minket szüleinek, engedetlen és elutasító volt. Tüntetéseken vett részt, ahol erőszak uralkodott. Csak Istenben volt a bizodalmam. Tudtam a szívemben, Kiben hiszek, és Nála nincs lehetetlen. Amit a magam erejéből tudtam, azt megtettem, a többit rábíz-
tam az Atyára. Bence fél évvel ezelőtt összecsomagolta mindenét, és elköltözött a nagyszüleihez. Nem volt könnyű, de nem engedtem meg, hogy az elmémben a „NEHÉZ” gyökeret verjen! Isten Igéje, szeretete, kegyelme és irgalma képessé tett minket, hogy a történtek ellenére szeretetünket árasszuk ki fiunk felé. Tudtuk, hogy hazajön, mert ő Isten gyermeke. A legsötétebb órában kaptam a szívemben egy megértést, egy bátorítást az Igéből. Adjunk hálát Istennek, hogy Krisztus Testéhez tartozhatunk! Ha a helyeden maradsz ebben a csodálatos családban, ha a sereg katonája maradsz, biztos lehetsz abban, hogy Isten a segítségedre siet. Ő szeret téged, és soha, soha nem hagy egyedül. Isten serege, a keresztény testvéreid, pásztorok, szolgálók, az Úr munkásai körbevesznek. Mindenben támogatnak, bátorítanak, imádkoznak érted. Mindaddig, amíg újra el nem foglalod azt a helyet, ahova Isten emelt. Mindenkinek, Isten minden fiának és leányának el kell foglalnia a hatalmi helyét, amely Jézus Krisztusban adatott nekünk! Használnunk kell ezt a hatalmat! Élni kell ezzel a hatalommal! Minden szavunkban, gondolatunkban, a cselekedeteinkben meg kell nyilvánuljon az Ige, élnünk kell ezt az életet! Mindennap ez alapján kell léteznünk. A családunkban, a munkahelyen, az utcán, mindenhol. Amikor szilárdan megállunk az Igében, akkor működésbe lép Isten. Továbbá nem a mi képességeink, erőnk, lehetőségeink fognak „dolgozni”. Isten képessége, ereje, az Ő hatalma és csodái válnak a szemünk előtt, fizikai síkon valósággá. Az Ige számunkra is élővé vált, láttuk a saját szemünkkel, hallottuk a fülünkkel. Bence felhívott minket telefonon: „Anya, gyertek értem, hazamegyek!” Ésaiás 57,18–19 „Útjait láttam, és meggyógyítom őt; vezetem őt, és vigasztalást nyújtok néki és gyászolóinak, megteremtem ajkaikon a hálának gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt!” Isten megcselekszi a te életedben is! Legyen az bármi! Isten kegyelméből kaptam egy új gyermeket,
1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
aki kerüli az ifjúkori kívánságokat, követi az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, akik segítségül hívják az Urat tiszta szívből. Egy évvel ezelőtt az Úr a 2Timótheus 2,22–26 igerészt küldte nekem. Ezeken az Igéken álltam meg. Megvallottam, és teljes szívemből és elmémből hittem a valóságát. Kérlek, kedves Olvasó, fogadd el ma az Úr bátorítását, és keress egy helyi gyülekezetet, hogy te is Isten családjába tartozhass, és el tudd venni minden áldását, itt az élők földjén. Az Úr pásztorok, tanítók, evangélisták, apostolok által fog mindenben segítséget nyújtani.
örömhíradó 7
Hidd el! Mindezt azért teszi, mert annyira szeret téged. Szeretné, hogy boldog, kiegyensúlyozott, áldásokban bővölködő gyermekévé válj. Higgy Őbenne! Hidd el a szívedben, hogy Isten minden értelmet felülhaladó békessége, szeretete, öröme, túlcsorduló gazdagsága vár rád! Legyél nyitott szívű, mint egy kisgyermek. Isten az Ő részét elvégzi. A te részedet nem tudja és nem is akarja, mert szabad akaratot adott neked. Az Atyának a te hajlandó és engedelmes szívedre van szüksége. Add oda neki, még ma!
Peilober Judit, pásztor
A k i t a F i ú m e g s za b a d í t , a z v a l ó s á g g a l s z a b a d ( J á n . 8 ,3 6 )
Csordás Istvánnak hívnak, és már két és fél éve vagyok börtönben. Igazából arról szeretnék beszélni Önöknek, drága Testvéreim, hogyan találtam rá az Úr Jézusra. Körülbelül egy éve találkoztam először az Úrral, amikor édesanyámat a szívével műtötték, és az Úr megtartotta nekem őt. Nem sokkal később megismerkedtem két kedves asszonnyal: Dórával és Kati nénivel. Ők mutatták meg nekem, hogy nem vagyok elveszve, hiába vagyok bezárva. Talán úgy fél éve furcsa dolog történt velem. A zárkánkban volt egy tévénk, és véletlenül ráöntöttem 3 dl vizet. Kértem az Urat, hogy segítsen nekem. Mert ha tönkremegy a tévé, akkor megharagszik a nevelőm. Egész éjszaka imádkoztam az Úrhoz, hogy segítsen, és másnap reggel, amikor bedugtam a konnektorba, hibátlanul működött a készülék! Ekkor már biztos voltam benne, hogy az Úr vigyáz rám, és nem engedi, hogy a sátán győzedelmeskedjen felettem. Én ezért mondok hálát az Úrnak, és azért, amiért megtartotta nekem a családomat. Köszönöm az Úr Jézusnak! Csordás István
A tököli büntetés-végrehajtási intézetből írok. Már a büntetésem tizedik hónapját töltöm, és 2009. november 29-én szabadulok. Nagyon örültem, amikor a két pásztor (Kati néni és Dóri) eljött hozzánk hirdetni az Igét. Beültem a gyülekezetbe, és hallgattam az Úr Igéit, amit aznap az Úr ajándékba hozott. Azóta is folyamatosan járok. Hiszek az Úrban tiszta szívemből, mert Ő az én Gyógyítóm, Megváltóm. Nem gondoltam volna soha egészen idáig, hogy ennyire csodálatos az Úr. Minden este imádkozom Hozzá, és beszélgetek Vele. Be szoktam számolni Neki arról, ami aznap történt velem. Ha valami rosszat követtem el, bocsánatot kérek, és elmondom könyörgésemet az Úrnak. Kimondhatatlan, hogy mennyire csodálatos az Úr. Általános iskolás koromban 8 évig egyházi iskolába jártam, de már nem konfirmáltam. Egyszer hatalmas dolgot kértem az Úrtól, és megadta nekem. A vér szerinti szüleim bántottak, vertek, és ötévesen betettek az intézetbe. 13 éves koromban egy karácsonyi vásárba mentem nézelődni, ahol vásároltam is kevéske összegyűlt zsebpénzemből. Láttam a gyerekek és a szülők
arcán a mosolyt és boldogságot. Mindennap az Úrhoz fordultam könyörgésemmel, én is szeretnék egy családot, ahol szeretnek engem, és én is szeretem őket, akikkel együtt sírunk, nevetünk. Az Úr meghallgatott. 15 és fél évesen egy kedves, aranyos családdal találkoztam, és egyre többet voltam velük. Megszerettük egymást, és azóta ott is lakom. Most, amíg a büntetésemet töltöm, itt vagyok Tökölön, de máig is változatlanul szeret engem a család, amelyet az Úr adott nekem ajándékba 4 és fél éve. Egy boldog, kedves családot. Ez csodálatos ajándék az Úrtól. Csak az Úr útján fogok járni. Nagyon boldog vagyok, hogy a Krisztus Szeretete Egyház gyülekezetében vagyok és lehetek. Amikor szabadulok, akkor is el fogok járni a közösségbe. Csodálatos pásztorokat küld hozzánk az Úr, mindhárman nagyon kedvesek – beleértve Istvánt is, aki a B szinten hirdeti az Igét. A Krisztus Szeretete Egyháznak és a gyülekezetnek minden jót kívánok a 2009-es esztendőre. „Aki hisz énbennem,… élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (Ján 7,38)
Szekszárdi Ferenc
1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
8
A Dicsőség ragyogni fog!
örömhíradó
2009
Mi a helyzet 2009-cel? A sötétség ideje lesz? Vagy olyan időszak lesz, amikor a Dicsőség ragyog? Igen, a Dicsőség itt van. A Dicsőség eljött...
... és 2009-ben olyan dolgok, amelyekről azt gondoltad, hogy soha, semmiképpen nem fognak valóra válni, annyira simán, és olyan könnyedén fognak megtörténni, hogy azt mondod majd „Nem is értem, miért zavart ez engem valaha is. Dicsőség legyen Istennek!” És ez növekedni fog, és növekedni, és növekedni. Mielőtt véget ér a 2009-es év, nem fogsz magadra ismerni, sem a nemzetedre, mert az Élő Isten Szelleme olyan utakon fog mozdulni, amiről eddig csak álmodtál, te pedig még csodálatosabb és hatalmasabb dolgok felé fogsz haladni. Ez az Úr szava, ami hozzám jött. Dicsérjük az Urat!
„Figyelmezzetek Rám… az én rendszerem erősebb, mint valaha!” Ne arra figyeljetek, és ne az alapján tervezzetek, amit a média vagy a politikusok mondanak. Álljatok meg az én Igémen, a János 16 szavain. Rám figyeljetek. Én (a Szent Szellem) engedelmeskedni fogok a 13–15-ös verseknek. Meg fogom mutatni nektek a bekövetkezendőket. Keresztül foglak vezetni titeket a nehéz időkön. Már megvan A TERVEM számotokra, és az egy nagyon jó terv. Kövessétek azt! Nem csak hogy keresztül fog vinni titeket, hanem egy nagyon magas helyre is fog helyezni – egy gazdag helyre –, a győzelem erős helyére. Meg kell fegyelmeznetek magatokat, és szorgalmasan hallgatnotok kell Rám. Az összes többi hangnak is lesz terve, szava, elképzelése a jövőtökre és biztonságotokra vonatkozóan. Ne hallgassatok Babilon rendszerére! Az már széthullott. Az én rendszerem erősebb, mint valaha. Az én Királyságom virágzik, és AZ ÁLDÁS az a hely, ahol lennünk kell. Tartsátok a szemeteket az én Igémen!
Hallgassátok! Vezérelni fog titeket, és én be fogom teljesíteni azt. Szeressetek engem. Szeressétek az én népemet, ahogy én szerettelek titeket. Járjatok ebben. A szeretet soha nem vall kudarcot, és az én tervem sem. Nagyon figyeljetek arra, hogy teljesen tiszták maradjatok a kapzsiságtól. Az 1Timótheus 6,10-et előtérben kell tartsátok a gondolkodásotokban. Ha ezeket a dolgokat cselekszitek, és megmaradtok bennük, el fogtok jutni a gazdag helyetekre. Egy felemeltetett helyre. Egy helyre Bennem, ami már el van tervezve és készítve számotokra. Itt. Nem a mennyben – még nem. De úgy fog tűnni, mint a mennyország – az összes gond kellős közepette –, és képesek lesztek szenvedő emberek megszámlálhatatlan sokaságához elérni az Evangélium Örömhírével. Nagyon hamar eljövök. Hamarabb, mint gondolnátok. Tartsátok Rajtam a szemeteket, és el fogjátok végezni a munkát. Kenneth Copeland, 2008. október 19.
1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
örömhíradó
9
A HÉTSZERES NÖVE KE DÉS ÉVE
(részlet Chris Oyakhilome 2008. december 31-i próféciájából, Sandersné Erzsébet 2009. január 11-i tanítása alapján. A teljes üzenet letölthető honlapunkról audió és videó formátumban!)
Mit hoz nekünk a 2009-es év? Elváró reménységgel legyünk, hogy ez tényleg jó év lesz a számunkra! A világban lévő összes rossz hírrel ellentétben a mi Istenünk HÉTSZERES NÖVEKEDÉST szólt szolgáján, Chris Oyakhilome pásztoron keresztül azoknak, akik az Igével meghitt és mély kapcsolatban vannak!
1. Növekedés lesz a kegyelemben, sokszorosára növekszik a kegyelem az életünkben. Ez a különleges kegyelem lehetővé teszi majd, hogy véghez tudjunk vinni olyan dolgokat, amiket a saját erőnkből nem tudnánk. Mindenki meglátja majd rajtunk, hogy Isten kedvességet ad nekünk, és a Szellem szépségével öltöztet fel minket. Olyan kegyeltséget ad nekünk, amely ajtókat nyit számunkra. 2. Növekedés lesz a képességeinkben, új képességek jönnek elő. Amiről nem is tudtuk, hogy képesek vagyunk rá, a Szent Szellem ereje által képesek leszünk megtenni. Isten így fogja megmutatni, hogy különbség van azok között, akik szolgálják Őt, és azok között, akik nem! Ezek természetfeletti képességek lesznek! 3. Növekedés lesz a tudásban és az ismeretben. Növekedés lesz Isten Igéjének az ismeretében, de növekedni fogunk a tudományokban, a találmányok, az orvostudomány és a rákkutatás területén is. Mindezek természetfeletti módon jönnek elő Isten dicsőségére, az újjászületett hívőkön, Krisztus Testén keresztül. 4. Növekedés lesz a vagyoni javainkban, a kincsestárházunkban, az anyagiakban, és mindez természetfeletti lesz. Az elvetett magoknak óriási, természetfeletti növekedése lesz az idén: olyan helyekről és olyan módokon, amire nem is számítottunk, és ezt csak Isten tudja megcselekedni! Megismerjük az adakozás és a segítségnyújtás örömét. Isten nem csak megáld minket, hanem áldássá tesz mások számára. 5. Növekedés lesz a bölcsességben, amely minden érvelést megszégyenítve jön hozzánk. A legmagasabb szintű bölcsesség ez. A földi, világi érvelés, magyarázkodás felett Istennek egy olyan bölcsessége, ami megmutatja nekünk, hogy mit kell tennünk. Megtéveszthetetlenül
fogjuk tudni, hogy mit tegyünk. Krisztus Teste ebben a bölcsességben fog járni 2009-ben! 6. Növekedés lesz a gyorsaságban és a sebességben. Az Ige nem csak növekszik az életünkben, hanem hatalmat vesz, és egyszer csak megjelenik a látható világban, és győzedelmeskedik a helyzetek felett. Ez az Ige egyik tulajdonsága. Lesznek természetfeletti áthelyezések, ahogy Illés prófétával is megtörtént. Észre fogjuk venni, hogy több lesz az időnk, mert Isten felgyorsít számunkra helyzeteket: amik eddig órákba, napokba teltek, azokat percek alatt fogjuk tudni elrendezni. Így több időnk marad Istenre, mert kívánunk Istennel lenni, az Igével több időt tölteni. Ez is mutatja, hogy az utolsó napokban felgyorsul az idő, közeledünk az elragadtatáshoz. 7. Növekedés lesz a pontosságban és a tökéletességben. Természetfeletti növekedés! Nem fogunk hibázni, téveszteni, késlekedni, ezeket az Úr mind letörli rólunk. A szellemünkben fogjuk tudni, és nem tévesztünk. Óriási áldása ez Istennek. Mindezeket meg fogjuk látni az életünkben, a gyermekeink életében, a családtagjaink életében, a gyülekezeteink életében, a gyülekezeti tagok életében. Siker, gyarapodás, erő, gyógyulás, kiválóságra való jutás jön el hozzánk 2009-ben. Ez a hívők öröksége az idén az Úr Jézus Krisztus Testében!
„A világosság fog jönni, és a világosság áttör a sötétségen, a Jézus nevében! Az Urat fogod szolgálni teljes erőbedobással, teljes odaadással, a Jézus nevében! Ami eddig akadályozva volt, az eltűnik az utadból, a Jézus nevében! A bűneidből megtisztultál, megbocsátatott neked, a Jézus nevében. Előre nézz, egyenesen előre menj, a Jézus nevében. Új ajtók nyílnak neked, új ajtók nyílnak. Az ajtók nem zárultak be előtted, az ajtók még mindig nyitva állnak a számodra, a Jézus nevében.” – Jim Sanders, 2008. december 27. pásztorkonferencia
1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
10
örömhíradó
A
ezt tanultuk vasárnap:
ÉLELEM cselekedetei
Keresztény életünk során alapvetően kétfajta erőnek nyithatjuk meg magunkat: a hitnek vagy a félelemnek. Kint élünk a világban, ahol bizony jelen van a félelem és a pánik. Amelyiknek megadjuk magunkat, az lesz hatással a cselekedeteinkre, s attól függően esszük annak gyümölcsét. Isten erejének óriási megnyilvánulása az életünkben akkor jön elő, amikor hitben megcselekedjük azt, amit a Szent Szellem hoz nekünk, amire Ő indít minket. Így jönnek elő a csodák: amikor a Szent Szellem indíttatására megcselekedjük azt, amit a Szent Szellem mutat. Ekkor tud a Szent Szellem ereje megnyilvánulni az életünkben. A megszáradt kezű embernek azt mondta Jézus: „Nyújtsd ki a kezedet.” De hogyan tudta megtenni, ha elszáradt a keze? A hit hallásból van, és amikor a beteg hallotta Jézus szavait, hit ébredt a szívében, és hitből megcselekedte azokat. Amikor annyira, amennyire tőle tellett, kinyújtotta a kezét, akkor tudott Isten ereje működésbe lépni, és ez meghozta a tökéletes gyógyulását. Amikor a mi képességeinknek a végére értünk, akkor indítjuk el Isten erejének a működését az életünkben. Miért tudott ez a csoda megtörténni? Mert az ember az alapján cselekedett, amit a Szent Szellem mutatott, amire a Szent Szellem indította. A Szent Szellem ereje így képes ebben az anyagi világban megnyilvánulni, realizálódni. Istennek ez a csodatévő ereje, amely döbbenetes dolgokat művel, akkor képes megjelenni az életünkben, amikor az Úrnak az indíttatásaira, sürgetésére megindulunk, és megcselekedjük azt. Van itt valami, ami nagyon hasonlóan működik! A félelmeink alapján való cselekedeteinknek pontosan ilyen mechanizmusa van az életünkben. Ahelyett, hogy Isten csodatévő erejét hozná az életünkbe, a halált és a pusztulást hozza felszínre. A félelem a hitnek az ellentéte. Amikor megadjuk magunkat a félelemnek, és az alapján cselekszünk, az a legveszélyesebb dolog, amit csak tehetünk. Emlékeztetlek benneteket arra, hogy az ördög le van győzve, de bölcsnek kell lennünk, amikor az ördög trükkjeire és cselvetéseire kerül a sor. Az ő egyedüli
eszköze, amivel az életünkben teret nyerhet, az a félelem. Ha valaki nem hitben van, akkor félelmekben van. Az ördögnek lehetőségekre van szüksége, hogy azokon keresztül férjen hozzá az emberek életéhez, és pusztulást tudjon okozni benne. Helyet vagy ajtót kell találnia, amelyen át bejöhet. Az Írások figyelmeztetnek bennünket arra, hogy ne adjunk lehetőséget neki! Te vagy a felelős azért, hogy az ajtó be legyen zárva a gondolkodásodban. Te vagy, aki dönthetsz úgy, hogy nem időzöl azokon a rossz, rémisztő dolgokon, amelyeket az ördög sugall neked. Hová szeretne vezetni minket, keresztényeket az ördög? Olyan helyre, ahol lopni, ölni és pusztítani tud az életünkben. A 2Timótheus 1,7-es igevers alapján tudnod kell, hogy a félelem nem Istentől jön, ezért nem kell, hogy a félelem szellemében élj. Léteznek titkos, rejtett félelmek – ide sorolható a félénkség, szégyenlősség, remegés is. Ezek rejtett félelmek. Ha sokáig dédelgetjük őket, akkor előbb-utóbb ki is fogjuk mondani azokat. Azt is elmondom nektek, hogy így jön a rákbetegség is. Igen ravaszul elrejtett gondolatok, sugallatok, javaslatok. Egészen távolról és régről, évekre visszamenőleg. A szívnek teljességéből szól a száj. Ha valami eléggé erőteljesen benned van, ki fog jönni a szádon, elkezdesz beszélni róla. A rejtett, titkos gondolatokat nem szabad hónapokig, évekig megtűrni, mert egyre erősebbek és erősebbek lesznek benned, és a végén azok alapján cselekszel. És ha a félelmek alapján cselekedtél, akkor az ördögnek jogot adtál, hogy mindazt valóságba hozhassa az életedben. Mit mondott Jób? „… amitől remegve remegtem, az jöve reám…” Jób a végén felfedezte, hogy amitől félt, a végén meg is történt vele. Nem látod még, nincs természetes bizonyítékod róla, hogy úgy lesz, de mivel várod, hogy az fog megtörténni, a félelem a rosszat hozza. Ez az egyetlen különbség a félelem és a hit között! Mert ha félünk valamitől, és a félelmeink irányában cselekszünk, akkor azok a dolgok történnek meg velünk. Ha erősen hiszel abban, hogy valami megtörténik veled, akkor meg is fog történni. Ez
1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
pedig az elferdített hit, ez ad jogot az ördögnek, hogy mozdulhasson az életedben. Mondd ki hangosan: „Én nem félek!” Az ördög azt fogja mondani: „De bizony félsz, és tudod is, hogy félsz, és ne hazudj erről.” „Nincs túl későn, ördög, ez a legnagyobb hazugság, amit mondtál! Mert ezek csak a félelem tünetei. Mint ahogy a fájdalomnak is vannak tünetei.” Itt meg kell tanulnunk valamit: ha az ember a halál árnyékának völgyén megy keresztül, akkor bizony fog érezni ezt-azt, fog látni egyet s mást. Mert a halál árnyékának völgye nem rózsalugas, és ott nem süt a nap. Ez az én szabad döntésem, hogy mit választok: megadom magam, vagy ellenállok a félelemnek. A félelem döntéshozatallal jár, mint ahogyan a hit is döntéshozatallal jár. Élet és halál függ tőle, hogy min gondolkodsz. Ez mind a Bibliában van. Tehát jó dolgokon kell gondolkodnod, amelyek táplálják a hitedet. Olyan környezetben kell élned, ahol az életet, a hit szavát táplálják beléd, mert a test gondolata halál, a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Tehát olyan dolgokat keress, amelyek megerősítenek, megnyugtatnak téged, és olyan dolgokat hallgass, amelyek békességet teremtenek benned. Ez olyasmi, ami Jézus körül van. Jézus mindig győzelemre fog vezetni. Ezek a dolgok igenis kihatással vannak a szellemünkre. Ha valami jó hírt hallottál, mint például az Igét hallgattad, azt újra és újra meg kell hallgatnod. Sok hang van kint a világban, és mindegyik azt munkálja, hogy megijesszen. Ha pedig még gondolkodsz is ezeken, akkor a világ bolondja leszel. Senki sem engedheti meg magának, hogy a félelmeket hallgassa éjjel és nappal, mert igenis hatással lesz rá. Egyikünk sem olyan erős, hogy azt állíthassa: bármit is hallgat, ugyanolyan erős marad, és nincs rá hatással. Nekünk pedig a gyógyulásra, a védelemre van szükségünk.
örömhíradó
11
Miért aggodalmaskodunk? Mert attól tartunk, hogy valami megtörténik majd velünk. Vagy attól tartunk, hogy amit szeretnénk, hogy megtörténjen, az nem történik meg velünk. 1Péter 5,9–10. Miután megtanultál ellenállni, és ellen is állsz a félelmeknek, megalapozott leszel, szilárd leszel, és biztonságban is leszel. Megtanulod minden gondodat az Úrra vetni. Én megtagadom, hogy aggodalmaskodjak, megtagadom, hogy féljek! Filippi 4,6. Ha valami olyan jelenik meg, ami miatt aggódnál, azonnal fordulj Istenhez, és hálaadással szóljál Istennek felőle! Filippi 4,7. A békesség Istene – ez nem úgy hangzik, mintha valaki félne. Rossz bizonyság a világ felé, ha azok, akik Istent szolgálják, eltaposva, megtaposva, tönkretéve szolgálják Őt. Az igazság az, hogy nincs annál jobb élet, nagyobb öröm, mint az Úr szolgálata. Az Ésaiás 7,2-es igeversben tehát nemcsak, hogy félelmeik voltak az embereknek, hanem a szívükben lévő félelem megindította őket. És a szívnek a teljességéből szól a száj! Ha megindul a szíved, akkor a szád is szól. Ha megindul a szád, akkor meghoztad a döntést. A világban mindent átható félelem uralkodik. De nekünk nem kell, hogy a gazdasági világválság iránti félelmek legyenek a szívünkben. Ez az az idő, amikor új lehetőségek jönnek feléd. Nagyon sok jó munkahely születik, ilyenkor gazdagodik meg az ember. Jézus azt mondta, hogy „az én békességemet adom néktek… Ne nyugtalankodjék a ti szívetek…” Ne engedd, hogy a félelmek meggyötörjék a szívedet. Jézus ezért mondta ezt. És ha Jézus mondta neked, akkor képes vagy a legnagyobb vihar közepette is megállni ebben a békességben. És nem mozdulsz, nem teszel semmit félelemből, csak akkor lépsz, ha az Úr mondja. Legyen a békesség Istene a döntőbíró az élethelyzeteidben – mondja a bővített bibliafordítás (Kol. 3,15). Ha valamiben lépni, mozdulni próbálunk, akkor odatekintünk a bíróra, hogy mit mond, nem a félelmeink és a pánik helyzeteink alapján cselekszünk, és nem a különböző halott helyzeteink alapján, sem a hírek alapján, amelyeket a világban hallunk. Ő a békesség Istene. Az a jó, amikor telítődünk Isten békességével. A félelmektől meg fogunk szabadulni, és nem fogunk a félelmek szerint lépni. Az Úrban fogunk bízni. A hit nem más, mint az Őbenne való teljes bizalom. Dicsőség Istennek! Ámen!
Jim Sanders tanításai ingyenesen letölthetőek weboldalunkról – www.ksze.org – angol, magyar, kínai, olasz, román és szlovák nyelven! 1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
12
örömhíradó
pásztorok magukról: PÉTER LÁSZLÓ ÉS ZSUZSA „A jeleket és csodákat, amelyeket cselekedett velem a felséges Isten, illendő dolognak tartom megjelenteni.” (Dán. 4,2)
„Lelkipásztor lett, betegekért imádkozik a vidék egykori legjobb sportlövője: Azt mondják, a sportlövők különc emberek. Hogy ez tényleg így van-e, azon lehet vitatkozgatni, az viszont tény; a kaposvári Péter László minden tekintetben kilóg a sorból” – írta a Somogy Megyei Online (Sonline) 2008. március 29-én. Nem lehet azt mondani, hogy Péter László története szokványos lenne. Egész gyermekkorát végigbetegeskedte; vérhas miatt került kórházba, ahonnan két és fél éves korában kiadták, mondván, ne rontsa a statisztikát... Három évvel később aztán iszonyatos erővel fejen találta egy futball-labda. Azonnal elájult, és azután még nagyon hosszú ideig zúgott a feje. László 20 évesen, 1966-ban junior korú versenyzőként került a magyar válogatottba, amelynek több mint másfél évtizeden át volt a tagja. 1971-ben megnyerte Kassán a szlovák bajnokságot, majd ’72-ben, ’75-ben és ’98-ban – utóbbi két évben kétszer is – egyéni bajnoki címet szerzett. A különböző rangos versenyeken vagy félszáz alkalommal állhatott a dobogó tetején, 1972-ben olimpiai kerettag lett. Közel két évtizeden át edzősködött. Tanítványai közül sokan szerepelhettek rangos megmérettetéseken, egyikőjük egészen az olimpiai kerettagság érdeméig vitte.
– Több, mint másfél évtizeden át voltam a sportlövőválogatott tagja; egész sor szovjet városban léphettem fel, de a sportnak köszönhetően eljutottam a távoli Kubába és Koreába is. 1966-ban még junior korú versenyzőként mutatkozhattam be a nemzeti együttes tagjaként Lipcsében, s 1981-ben, Taskentben köszöntem el a válogatottól. „Azt mondják, nemcsak az eredményeivel lógott ki a többi sportlövő közül.”
– Idővel rájöttem, hogy a verseny okozta izgalmak feldolgozására, megszüntetésére tökéletes megoldást jelent a jóga. Ennek segítségével a légzést, a szívverést
Barátaim, Testvéreim! Nagy örömmel írom le e történeteket. Hiszem, hogy az Úr kegyelméből néhányan ezáltal is erőt tudtok meríteni a győzelmében való járásra. Minden dicsőség az Úré! (Ésa. 42,8)
és más belső, lélektani folyamatokat tökéletesen tudtam kontrollálni, irányítani. Ez volt az első lépés, amelyet aztán az autogén, illetve a mentáltréning követett. Közben azonban két szívinfarktuson is átestem. Majd jött az újabb megpróbáltatás: 1990-ben vastagbél-daganatot diagnosztizáltak nálam. Minden létező módszert kipróbáltam, megismerkedtem az agykontrollal, eljártam Kecskemétre, az úgynevezett szellemsebészetre, ám egyiknek sem volt eredménye. Aztán amikor a neves amerikai misszionárius, Jim Sanders Kaposváron járt, én is elmentem. Tudom, hogy sokak számára hihetetlenül hangzik, de ott meggyógyult a szívem, nem sokkal később pedig eltűnt a diónyi nagyságú daganatom is! Azóta forgatom rendszeresen a Bibliát. Másfél évtizede vagyok hívő ember. Ha előbb elfogadom Isten segítségét, még többre viszem. Meggyőződésem, hogy akár olimpiát is nyerhettem volna! „’98-as visszatérése remekül sikerült”
– Annak, hogy továbbra is a Kaposvári Sportlövő Klub tagja maradhassak, az volt a feltétele, hogy bajnokságot nyerjek. 52 éves voltam akkor, s talán ha másfél hónapom maradt a felkészülésre. Előbb megnyertem Szentendrén a vidékbajnokságot, majd rá egy hétre Budapesten a Mexikói úti lőtéren két számban is bajnoki címet szereztem, Isten segítségével. Elkezdődött a ’98-as sportlövő bajnokság. Ígéretet tettem a bajnoki cím elnyerésére, és úgy gondoltam, hogy rögtön a legkönnyebb versenyszámban, a „fekvőben” meg is szerzem. Az eredményhirdetéskor azonban kiderült, hogy csak kilencedik lettem. Ekkor félrevonultam, és végiggondoltam, hogy mit is rontottam el. Azt, hogy magamban bíztam – pedig akkor már nem voltam kezdő keresztény –, noha tudtam, hogy Krisztussal vagyok győztes. Így hát bocsánatot kértem a Mennyei
1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
Atyámtól a kevélységemért, és imában kértem Jézust, hogy Isten dicsőségére segítsen fel a győzelmi helyre (ugyanis nagy volt a tét: az, hogy a családommal ott maradhassunk a szolgálati lakásban a lőtéren). A következő „három testhelyzetű” versenyszám volt. Csodálatos megtapasztalás volt számomra, hogy az én Urammal együtt versenyzem, és minden találatért Istent dicsőítettem. Időközben elérkeztem az utolsó előtti „álló” lövéshez, és elhibáztam: csupán 7-es találatom lett. Akkor úgy gondoltam, hogy végleg elúszott számomra a bajnoki cím. De abban a pillanatban erőteljes hangot hallottam onnan fentről: „Elég az neked”– hangzott. Ekkor már tudtam, hogy mi történt, és hogy mit kell tennem. Így szóltam az Úrhoz: „Drága Mennyei Atyám! Bocsásd meg nekem kicsinyhitűségemet. Alig egy órája imádkoztam Hozzád, kértem Tőled, és elfelejtettem már, de Te nem felejtetted el. Te meghallgatod imánkat, és megcselekszed, de ha mi el is rontjuk, és már feladnánk, Te akkor is kiemelsz, megtartasz bennünket, mint a süllyedő Pétert a tengerből, és magas helyre emelsz bennünket.” (2Kor. 12,9) Vesztett helyzetből egy szempillantásnyi idő alatt győztes pozícióba emelt az Úr! Dicsőség Istennek! Ezután következett a „légpuskás verseny”, amelyet szintén nekem adott az Úr. Igen, mert Ő több mint elegendő! A győzelmi dobogón állva Istennek adtam a dicsőséget. A magam erejéből csak kilencedik lettem, de az Úrral mindenkor győztes vagyok. „Aranyakat hozott, rá egy évre mégis befejezte a sportpályafutását.”
– Három hónap múlva beköltözhettünk saját kertes házunkba, néhány hónap múlva pedig elindulhattunk a szolgálatban, amiben azelőtt akadályozva voltunk. Úgy hozott ki bennünket arról a helyről az Úr, mint Izrael fiait a szolgaság házából. Ahogy Ő megígérte nekünk – egy évvel korábban – imánkra válaszolva: győztesen, duplán győztesen! Halleluja! Figyelmetekbe ajánlom, sportolók és nem sportolók, legyetek győztesek Ti is Krisztussal; teljes szívetekből bízzatok Istenben! Azóta pásztorkodom. Járom a gyülekezeteket, imádkozom a beteg emberekért, hogy meggyógyuljanak. Ez alkalommal is megköszönjük Jim Sandersnek és Erzsikének, valamint pásztorainknak, testvéreinknek, akik kitartó türelemmel és szeretettel tanítottak, bátorítottak bennünket. Megtiszteltetés és igen nagy öröm Veletek az élet. Az Isten szeretete, az Úr Jézus kegyelme és a Szent Szellem közössége legyen Veletek!
„Még ha a halál árnyékának völgyén megyek is át, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy…” (Zsolt. 23,4)
Ez ideig sok helyen bizonyságot tettem az Úr Jézus hatalmas kegyelméről, az édesanyámról, de tartozom Istennek, hogy a nagy gyülekezet előtt is elmondjam a hét évvel ezelőtt történteket. Egyszer, amikor meglátogattuk édesanyámat, ottlétünk alatt rosszul lett, és elájult. Hosszú ideje több hazug tünet is kínozta őt. Feleségemmel együtt hitben voltunk, és nem fogadtuk el ezt az állapotot, azonnal imádkozni kezdtünk. Kitartottunk imában, hitben, de az idő múlásával mintha nem jött volna válasz kérésünkre. Egyszer csak észrevettük, hogy édesanyám meghalt. Ettől fogva még inkább bevetettük a hitünk tartalékait, és teljes szívünkből az Úrhoz kiáltottunk: „Drága Úr Jézus! Te hatalmas vagy arra, hogy visszahozd őt! Kérünk Téged, hozd vissza, még nincs itt az ő ideje, hogy eltávozzon közülünk. És imádkoztunk, imádkoztunk nyelveken és értelemmel is. Hogy ne az előszoba kövén feküdjön, térdelve tartottam édesanyám fejét. Egyszer csak egy hangot hallottam a jobb fülemben (életemben először): „Ilyenkor le szokták húzni a szemhéjat!” Váratlanul ért a tolakodónak tűnő kioktatás, de a nagyobb, aki bennünk van, arra késztetett, hogy egy teljesen felszabadult nevetés törjön ki belőlem. Mintha a legjobb viccet hallottam volna! „Ébresztő, édesanyám, nincs semmi baj!” Megpaskoltam az arcát, és dicsőség Istennek – visszatért az élet a testébe, és győzelemmel ért véget a kissé keménynek mondható hitpróba. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy nyíltan beszélhessünk a történtekről. Édesanyám azt mondta: „De jó hogy itt voltatok.” Mi azt válaszoltuk: „De jó, hogy itt volt az Úr Jézus!” Édesanyám 83. évében van, és az Úr gyermekeinek ajándékozott szent egészségben él. Dicsőség Istennek! Azóta határozottan tudom, hogy nem én vagyok, aki gyógyít, aki feltámaszt, aki megszabadít, az én dolgom, hogy teljes szívemből higgyem és kimondjam Isten Igéjét. Márk 9,23: „… minden lehetséges a hívőnek.” Így jön valóságba a Márk 16,17–18 a 20-as igevers által: „… az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az Igét a jelek által, amelyek követik vala. Ámen!” Zsidó 10,39: „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” Köszönet és hála a Szent Igéért, és a Te érintésedért, Uram! Minden dicsőség Istené! Hallelúja!
1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
14
örömhíradó
K ÖZ ÖS
GI SÉ
H Í RE K
TV - M Ű S O R A I N K
-
http://www.halozattv.hu
ÚJ KÖNYVEINK: KennethE. Hagin:
AZ
ÚJJÁSZÜLETÉS
GORDON LINDSAY:
SÁTÁN,BUKOTT
ANGYALOK
ÉS DÉMONOK
„Tégy jót mindenkivel, leginkább a te hited házanépével.” GAL. 6,10. A Krisztus Szeretete Egyház számlaszáma –
10401282–49565755–56511004 EGYHÁZI
ADOMÁNYOK:
10103881–74785400–00000007
A Krisztus Szeretete Alapítvány számlaszáma Figyelem! A régi, budapest bankos számlaszámunk megszűnt, kérünk mindenkit, hogy csak az itt feltüntetett számlaszámokra utaljanak!
A 2008. decemberi számban hibásan jelent meg az alapítvány adószáma. A pontos adatok:
HELYESBÍTÉS
2x1%
OKTATÁS
an go l
minden vasárnap 09.30-tól ismétlés másnap, hétfőn 0:30-tól
nyelv-
BEREGSZÁSZI ROLAND
l-
HÁ L ÓZ AT T V
yo an sp
ÚJ IDŐPONTBAN!
francia- német-
+36 (70) 363 6411
IMAKÖRÖK minden
hétfőn, szerdán és pénteken 17-19 óráig
AZ IMAHÁZBAN
(Pestszenterszébet, Török Flóris utca 70.)
Mindenkit szeretettel várunk!
Minden hónap első szerdai vagy pénteki imakörén különösen számítunkpásztoraink részvételére!
GYERMEK-ÉS
IFJÚSÁGI TÁBOR
A tábor ideje: 2009.07.22–28.
‘09
Helyszín: Zamárdi Részvételi díj: 21.000 Ft Jelentkezni lehet: Bálint Csillánál a 30/3858-337 Bálint Zsombornál a 30/3858-338 telefonszámon, vagy a következő e-mail címen:
[email protected]
Az egyház technikai száma: 0626 KRISZTUS SZERETETE EGYHÁZ
Az alapítvány adószáma:18096954-1-43 KRISZTUS SZERETETE ALAPÍTVÁNY
2x1%
levél New Yorkból
örömhíradó
15
Drága Erzsike és Jim! Sokszor gondolok Rátok, hiányoztok. Hiányoznak a csodás vasárnapok, a szeretet, a béke és a hit, melyet minden ember, ha eljön, megkap itt. A csodás tanítások és imádságok mind-mind Hozzátok kötnek, a lelkem szárnyal, ha ott vagyok. Az Úr dicsérete közben csak sírok. Ömlik a szememből a könny, pedig nem akarom. Szívem felmelegszik, ha jön a vasárnapi alkalom, az ott elhangzó gondolatok megérintik a lelkemet. 2000 óta járok a gyülekezetbe. Először egy „GYÓGYÍTÓ HADJÁRAT”-on vettem részt. Előtte műtétem volt, a lelkem összetört, és állandóan kétségek gyötörtek. Emlékszem arra a szombati napra, amikor elmentünk a Fradi-pályára, sajnos az alkalmat elmosta az eső, pedig sokan várták.. A hívek tudomásul vették csendesen, én pedig úgy éreztem magam, mint egy karácsony esten; komolyan mondom, mindenkinek azt meséltem, hogy a karácsonyi szenteste ilyen, mint amit ott átéltem. Szerencsére másnap is sikerült bejutni, és amit ott tapasztaltam, csodálatos volt. Azóta, ha nem is minden alkalommal, de a szívemben hűséggel járok a gyülekezetbe. Amit ott hallok, csodás tudás. Ki tudná – mint Ti, átadni – ki más? Benneteket nekem a Jóisten adott, s általatok annyi sok jóval megáldott. Átsegített sok nehézségen engem az Úr. Lelkem gyógyítja, ha benne bánat dúl. Imádkozom minden nap többször is, reggel, délben, este; van, hogy ötször is. Nemcsak engem segít az Úr, hanem a családomat is, ilyenkor sokszor könnyesen hálálkodom. Mondom a gyerekeimnek: „Ne csak kérjetek! A hálaadás fontos – ehhez felnőjetek! Mert az Úr csodálatos, jó és hű, Őhozzá szólni mindig egyszerű.” A fiúunokám elsőáldozó volt, és néha templomba is jár. Talán 10 éves lehetett, amikor az Úrról beszélgettünk. Mondtam neki:„Norbika, ha hiszel, mindent megkapsz, csak kérj, kérj hittel.” Nemsokára elutazott a Balatonra, és magával vitt egy búvárszemüveget békalábbal. Hazajövet azután elmesélte: „Elveszett, de eszembe jutottál, Mama, és meglett. Kértem az Urat, hogy adja vissza. Először nem találtam, de bent volt az iszapban.” Hát kell ennél csodálatosabb megvallás? Egy kisgyermek hite a családnak áldás. Áldás van rajta és az egész családon. A kislányom eleinte csak mosolygott. Aztán teltek-múltak a hónapok, évek, és a kislányom munkája egyre kevesebb lett. Egy napon panaszkodott a telefonban, én vigasztaltam, és imádkoztam érte. Nem telt bele három nap, és felhívott: „Anya, te küldted? Munkám lesz holnap!” Azt feleltem: „Kislányom, mondtam, hogy az ÚR tud adni, s kérlek, de komolyan – most kell hálát adni!” Még egyszer köszönöm Tenéked, Uram, hogy Erzsike és Jim kíséri utam. Tudom, otthon imádkoznak értem, érzem a szívemben, lelkemben, s nem félek. Mióta velem vagytok, mindent jobban értek. Nemsokára látjuk egymást – hazatérek. Szívem minden melegével ölellek benneteket
Weiszhauszné, Kati
babák születtek Bálint Noémi vagyok. 2008.11.01.-én születtem Budapesten 3350 grammal és 49 centiméterrel. Anyukám Bálint Csilla, apukám Bálint Zsombor. A testvérem pedig Barnabás.
d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d
Rajmond Anna vagyok. 2008.12.24.-én születtem Kiskunhalason 2950 grammal, 50 cm-esen. Anyukám Rajmondné Tallér Edina, apukám Rajmond Viktor.
1461 Budapest, Pf. 174. | +36 (1) 283 5092 |
[email protected] | www.ksze.org
Jim Sanders misszionárius alkalmai
KONFERENCIAKÖZPONT Budapest, Pestszenterzsébet, XX. ker., Török Flóris u. 76.
PÁSZTORKONFERENCIA, Budapest ORSZÁGOS IMANAP, Budapest DUNAÚJVÁROS, Polgárm. Hiv. C szárny PÁSZTORKONFERENCIA, Belényes
JÉZUS KRI SZTU S GYÓGYÍT
minden vasárnap 9.30 órától
(1) 283 5092
SZÉKESFEHÉRVÁR, Tolnai úti Ált. Iskola
Február 28. | szombat 9.30 óra Március 14. | szombat 12 óra Március 22. | vasárnap 15 óra Március 28. | szombat 9.30 óra (helyi idő szerint) Április 5. | vasárnap 15 óra
SZEKSZÁRD, Babits Mihály Műv. Ház BUDAPEST, Konferenciaközpont TÚRKEVE, Mozi KECSKEMÉT, Apeh étterem
Május 16. | szombat 11 óra Május 17. | vasárnap 9.30 óra Május 19. | kedd 11 óra Május 19. | kedd 17 óra
DEGAU Lakodalmas terem
Bill Kaiser alkalmai
(volt Dutép étterem), Kurucz krt. 16.
IPOLYSÁG (SZLOVÁKIA), Színházterem DEBRECEN, Vasutas Egyetértés Műv. Közp. Faraktár út 67.
BUDAPEST, Konferenciaközpont SZEGED, Deák Ferenc Gimnázium
Bereczky Kálmán Göncziné Oroszi Ágnes Klement Lászlóné, Katalin Kovács Sándor Labát Istvánné
Május 21. | csütörtök 17 óra Május 23. | szombat 11 óra
Május 24. | vasárnap 9.30 óra Május 24. | vasárnap 16 óra
EVANGÉLISTA (20) 525 2301 EVANGÉLISTA (70) 418 2734 EVANGÉLISTA (30) 535 2883 EVANGÉLISTA (20) 933 8683 EVANGÉLISTA (78) 311 797
ADA (SZERBIA), Első Helyiközösség
Március 7. | szombat 13 óra
JÁSZSZENTLÁSZLÓ, Közösségi Ház
Április 5. | vasárnap 15 óra
ÉRSEKCSANÁD, Művelődési Ház LAJOSMIZSE, Művelődési Ház HARTA, Művelődési Ház
Lihor József Varga István
KEREKEGYHÁZA, Művelődési Ház VÁROSFÖLD, Club könyvtár KÖBÖLKUT (SZLOVÁKIA), Nyugdíjas club MADARAS, Teleház MEZŐKÖVESD, Kispipa Étterem, JÁZSÁROKSZÁLLÁS, Művelődési Ház RÉPCELAK, Művelődési Ház
Március 21. | szombat 15 óra Április 25. | szombat 14 óra
Május 10. | vasárnap 15 óra EVANGÉLISTA +40 (749) 042 448 EVANGÉLISTA (20) 382 1977
Február 22. | vasárnap 15 óra Március 1. | vasárnap 15 ór Március 6. | péntek 17 óra Március 7. | szombat 14 óra Április 4. | szombat 10 óra Április 4. | szombat 15 óra Április 26. | vasárnap 16 óra
Az üdvösség imája
„Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” Róma 10,9–10.
Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia. Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért. Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból az én megigazulásomért, a Biblia tanítása szerint! Kérlek Jézus, legyél az én Uram! Kérlek Jézus, legyél az én Megváltóm! Kérlek Jézus, legyél az én Gyógyítóm! Jézus, Te vagy az én Uram! Jézus, Te vagy az én Megváltóm! Jézus, Te vagy az én Gyógyítóm! Meg vagyok váltva! Újjászülettem Krisztusban. Az Ő szent vére megtisztított minden bűntől. Köszönöm, Úr Jézus, az örök életet! Ámen.
„Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az ő igazsága, és üdvössége, mint a fáklya tündököl.” (Ésa. 62,1)