MINISZTERI ENTERIŐRÖK háttér anyagok, ismertetők a Külügyminisztérium épületének miniszteri tereihez
a Külügyminisztérium régi szárnya
A régi szárny épülete eredetileg nem minisztériumnak épült. A külügy, amíg épületét a háborúban porrá nem bombázták, fent a várban, a Dísz téren székelt, a Duna-parti házat eredetileg a Magyar Királyi Legfőbb Állami Számvevőszék részére építette a Monarchia. Ez az intézmény 1870–1949 között működött, funkciója pedig — a rendszerváltás óta ismét működő állami számvevőszékhez hasonlóan — „Az állam bevételeinek és kiadásainak, az államvagyonnak és az államadósság kezelésének s általában az állam számvitelének ellenőrzése”. A fent idézett 1870. évi XVIII. törvény rendelkezik a számvevőszék személyi állományáról is: elnök, főszámtanácsos, valamint kellő számú számtanácsos, segéd, és kezelôszemélyzet — a Ferenc József uralkodása alatti hosszú évtizedek alatt azonban jócskán szaporodott a hivatali apparátus. 1907-ben már a következő tisztségek betöltői dolgoztak az intézményben: elnök, alelnök, három tanácsos, hat osztálytanácsos, hat titkár, három főszámtanácsos, tizennyolc számvizsgáló, ezenkívül nem meghatározott létszámban számellenőrök, számtisztek, irodaszemélyzet, altisztek, szolgák. Nagyjából ennek a gárdának megfelelő épület tervezésére írták ki 1909-ben azt a tervpályázatot, amely során a Bálint Zoltán—Jámbor Lajos építészpáros elnyerte a Bem rakparti székház megtervezésére szóló megbízást. Az Osztrák—Magyar Monarchia alatti időkben minden jelentősebb állami építkezéshez pályázatot írtak ki, a megbízást pedig rendszerint az elsődíjas terv alkotói kapták. Ez esetben tizenhárom pályamű került a bírálóbizottság elé. A héttagú zsűriben három számvevőszéki ember és négy építész foglalt helyet, köztük Hauszmann Alajos, a Királyi Vár, valamint Neuschloss-Knüsli Kornél, a fővárosi állatkert elefántos főbejáratának tervezője. Hivatali épület tervezése általában rutinmunkának számít: az építésznek nem kell mást tennie, mint folyosóról nyíló irodai helyiségek sorát elhelyezni. Mai szemmel nézve a számvevőszéki épületben csak az a különös, hogy az elnök, sőt helyettesének lakása is itt volt, ráadásul a földszint legnagyobb részét ez a két lakás teljesen el is foglalta. Hatalmas, sokszobás, nagy és kis szalonnal, dohányzóval, úri szobával, a hivatalba vezető lifttel felszerelt lakások voltak ezek. A számvevőszék elnöke egyébként a miniszterekkel azonos fizetésben részesült, megbízatása korlátlan időre szólt, ugyanakkor személyes felelősséggel tartozott mindenért, ami a hivatalban történt.
1
A ház két tervezője, Bálint Zoltán (1871–1938) és Jámbor Lajos (1869–1955) egész pályáját a közös munkának szentelte, harminchét esztendőn keresztül dolgoztak együtt. A szakmát olyan mesterektől tanulták, mint Lechner Ödön (Iparművészeti Múzeum), Alpár Ignác (városligeti Vajdahunyadvár), Korb Flóris és Giergl Kálmán (Zeneakadémia). A millenniumi világkiállítás építkezésein mindketten mint helyszíni művezetők dolgoztak. Lechner Ödön követői közül a későbbiekben azzal tűntek ki, hogy sok kortárssal ellentétben nem másolták szolgaian a mester alkotásait, inkább saját útjukat járták. Számtalan pályázaton indultak, sokat meg is nyertek. Terveztek megyeházát Debrecenbe, bankot Szolnokra, szállodát, vigadót Nagybányára és Szatmárra, magyar pavilont az 1900-as párizsi világkiállításra. A tervezőpáros aktív korszaka, csakúgy, mint a magyarországi szecessziós építészet ideje a millenniummal kezdődött, és az első világháborúval zárult le. Hogy mi lett velük a későbbiekben, arról nem sokat lehet tudni. Ha alaposabban szemügyre veszik a Bem rakparti épületről készült képet, láthatják az egykori koronás címer helyét, amelyet valamikor az ötvenes években véstek le az épületről. Az első emelet Duna parti oldalán helyezkednek el az egykori Számvevőszéki Elnöki és Főszámtanácsosi dolgozószobák, amelyek helyén ma a Külügyminiszter dolgozószobája, titkársága és a Monarchia egykori külügyminiszteréről Andrássy Gyula grófról elnevezett miniszteri tárgyaló található. Az impozáns fehérmárvány lépcsőkön felérkezve a szoborfülkékben 1907-ben, az épülettel együtt született szobrok láthatók, amelyek mitológiai alakokat ábrázolnak (Thalia, Nymfa és Aszklépiosz a kígyóval)
A miniszteri hall bútorai és műalkotásai
2
Figyelmet érdemel a miniszteri hall északi fala előtt álló 1780-as évek táján készült barokk stílusú, intarziás, főként diófából készített 21 fiókos tabernákulum, tetején egy 120 éves, ütőrugós, neoempire órával, mely ma is működőképes. Átellenben ugyancsak gyönyörű, míves bútordarabban – egy empire stílusú, 3 ajtós, topolyafa berakású rézveretes komódban gyönyörködhetünk, mely az 1870-es évek táján készült (mai forgalmi értéke: kb 3,5 millió Ft).
A tér közepén lévő háromfiókos barokk szekreteres komód gyertyán fából készült, szemesjávor berakással. A neobarokk ülőgarnitúra a miniszterhez érkező várakozó vendégek kényelmét hivatott szolgálni.
Festmények: Hondecoeter, de, Melchior: Vadász-csendélet olaj/vászon, 127x182 cm, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 6. 000. 000.- Ft
Melchior de Hondecoeter flamand-holland festőművész (Utrecht, 1636 – Amsterdam, 1695) A protestánsüldözések idején Flandriából Hollandiába menekült de Hondecoeter festőcsalád legkiválóbb tagja, Melchior csendélet- és madárképfestő volt, korában a műfaj egyik legelismertebb művelője. Hágában és Amsterdamban tevékenykedett. Baromfiudvart, kakasviadalokat, egzotikus madarakat ábrázoló képei München, Párizs, Brüsszel stb. múzeumaiban vannak. A budapesti Szépművészeti Múzeum három képét őrzi. Stílusát többen követték, köztük a magyar származású Bogdány Jakab is. A miniszteri hallban látható Vadász-csendélet nívósan jeleníti meg a barokk állatképek minden szükséges műfaji kellékét és elemét. Valójában nemcsak csendélet, mert a holt tárgyakon és állatokon kívül élőlények, sőt, jelentős tájrészlet is részét képezik a kompozíciónak. A természethű ábrázolás, a tökéletes anyagszerűség, a magas szintű
3
technikai tudás mellett megfigyelhető az a barokk korra jellemző sajátosság is, hogy a szabad térbe helyezett téma ellenére a kép központját, fő motívumait belső téri, mesterkélt műtermi világítás, szinte műfény világítja meg.
Neumann Ignác: Tájkép (1877) olaj/vászon, 85x110 cm, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 2. 500. 000.- Ft
Neumann (Neuman) Ignác festőművész (XIX. sz. második fele)
A művész személyéről nem sokat tud a szakirodalom, fennmaradt műveiről – melyek közül több, ez a kép is datált – annyi megállapítható, hogy a két Markó Károly – főleg az ifjabb – köréhez tartozhatott, követője lehetett. A képeken található keltezéshez képest a festmények korábbi szemléletet és stílust hordoznak, nem érezhető rajtuk a századvég évtizedeiben végbemenő festészeti változások, a barbizoni iskola hatása. A miniszteri hallban látható, 1877-re datált Tájkép érdekes keveredése a korábbi, hűvösen eszményítő klasszicista korszak és a késő-biedermeier kor jellemző tájképfestészeti sajátosságainak. A mű a klasszicizmus szigorú szabályai, az ún. háromsíkú kompozíciós módszer szerint készült: a sötét előtér hangsúlyt ad a megvilágított középtérnek, ahová a figurák kerülnek a romantikus hangulatú várral ékes hegyvidéki tájba; a kék távlatba vesző folyami és hegyi háttér adja a harmadik síkot. A kép több vonatkozásban ugyanakkor a klasszicizmus lassú elhalása közben kifejlődött átmeneti stílus, a biedermeier – amely tulajdonképpen a romantika korai, kispolgári változata – jellemzőit is hordozza. A késő-biedermeier kor reminiszcenciájaként megfigyelhető, hogy ezen az ún. eszményi tájképen is konkrét, részletező a természeti motívumok megjelenítése, a figurák a kor jellegzetes kispolgári öltözeteit viselik (turnűr, keménykalap). Az aprólékos kidolgozás, egy fajta lírai, érzelmes látásmód és a – rajzi naivitások ellenére is – gondos, tárgyilagos ábrázolás az egész képre jellemző, a romantikára visszautaló késő-biedermeier vonás. Mindebből következően a festmény az 1870-es, 1880-as évek – korábbi nagy művészeti korszakokat felidéző, azok stílusait keverő – eklektikájának színvonalas példája.
Szőnyi István: Táj szénásszekérrel olaj/vászon, 80x160 cm, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 2. 000. 000.- Ft
4
Szőnyi István festőművész, grafikus, művészet-pedagógus, szakíró (Újpest, 1894 – Zebegény, 1960) Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész, a poszt-nagybányai iskola vezető személyisége. Ferenczy Károly és Réti István voltak a mesterei, fiatal korában azonban inkább az aktivisták és Rembrandt befolyásolták (Fürdés után, Bethsábé). Már e korai korszakában is hatott fiatal társaira, Aba-Novák Vilmosra, Korb Erzsébetre, Patkó Károlyra. A húszas évek végétől nyarait, később minden szabad idejét Zebegényben töltötte, ahol a Duna-kanyar, a család, a földművelő lakosság a festői témák megszámlálhatatlan sokaságát nyújtotta neki. Itt alakította ki egyéni stílusát, melyet az egybemosódó atmoszférikus hatások, lírai színvilág, puha ecsetkezelés, sajátos temperatechnika jellemez. Zebegényi korszakának korai fő művei: Zebegényi temetés (1928), Átkelés a Dunán (1928), Zebegényi est (1928), Eladó a borjú (1933), Este (1934). A harmincas évek közepétől többnyire temperával, világos, finom színekkel festette fő műveinek sorozatát, az egyik legszebb dunakanyari táját: Szürke a Duna (1935), a ház előtt ballagó két falusit: Hazafelé (1938), a legrafináltabban artisztikus kompozícióját: Esernyők (1939), a heroikus és nagyvonalú Anya kislányával című képét (1944) és a látomásszerűen sugárzó Kerti padot (1949). Egész pályája során szívesen és sokszor készített rézkarcokat is. 1937-től a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, pedagógusként is nagy hatást gyakorolt: az 1940-es évektől sajátos Szőnyi-iskola alakult ki. Szerkesztette és részben írta A Képzőművészet iskolája c. művet (1941), elméleti műve A kép (1943). A háború után hatalmas feladatokat kapott, monumentális méretű seccókat is festett középületeken. 1954-ben nagy kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban. Halála előtt Zebegényben élt, ahol tájképeket, figurális kompozíciókat festett, mesteri gouache-okat és rézkarcokat készített. Halála után zebegényi műtermét múzeummá alakították. 1963-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg nagyszabású emlékkiállítását, 1984-ben a Vigadó Galériában állították ki legszebb alkotásait. Hatása máig él, kimutatható a modern magyar művészetben, melynek Szőnyi István az egyik legnagyobb alakja. A miniszteri hall előterében látható Táj szénásszekérrel című festmény Szőnyi fiatal kori, az 1920-as évek elején festett alkotása, melyen a nagybányai mesterek hatása figyelhető meg. A kissé még szecessziós modorú tájmotívumok, a borongós színvilág a 20-as évek elejére jellemzőek, de a tökéletes kompozíció, a távlat kitűnő érzékeltetése, a képszerkesztés magabiztossága már egy nagy tehetség jelenlétét igazolják.
Telepy Károly: A Kazáni Szoros előtt olaj/fatábla, 28x50 cm, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke 1. 700. 000.- Ft
Telepy Károly festőművész (Debrecen, 1828 – Budapest, 1906) Pesten Barabás Miklósnál, majd Münchenben és Velencében tanult. Pályája kezdetén Barabás stílusában portrékat (Hegedűsné arcképe) és néhány oltárképet festett (Krisztus megjelenik Magdolnának, Hitetlen Tamás a nagyoroszi templomban), majd áttért az egész életművére jellemző romantikus tájképfestésre. Id. Markó Károly modorában festett tájképei főleg olaszországi tájélményeket rögzítenek. 1861-ben Pesten telepedett le és ez időtől kezdve a történelmi nevezetességű várakat és tájakat, a Tátra és a Mátra romantikus hegyvonulatait örökítette meg számos látképszerű kompozícióban (Diósgyőri várrom, Dévény, A Balaton Aligánál, Mátraszentkereszt, Tátralomnic stb.). Életművében találhatók munkaábrázolások is (A bolgárok vízemelője, Óbudai hajógyár, Szénégetők stb.). 1861-től haláláig a Képzőművészeti Társulat tagja volt és 40 éven át mint műtárnok működött. Már a Társulat alapításánál is nagy érdemeket szerzett. 1967-ben Debrecenben rendezték meg emlékkiállítását. Számos művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria.
5
A miniszteri hallban látható A Kazáni Szoros előtt című, kis mérete ellenére monumentális hatású tájkép mély távlatával, kékes levegő-perspektívájával és a folyam víztömegének erejét – a felület tükörsímasága ellenére is – érzékeltető kitűnő megjelenítő képességével ragadja meg a nézőt. A víz, a hegyek pontos, realisztikus ábrázolása mellett az égbolt, a felhőzet alakzatainak romantikus formálása a mestereitől tanult, minden részletre kiterjedő, aprólékos gondosságra, figyelemre mutatnak. A festmény Telepy Károly életművének egyik jelentős darabja, valódi kis mestermű.
Dobyaschofsky, Franz: Fiú kutyával olaj/vászon, 68x53 cm (ovális), szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 750. 000.- Ft
Dobyaschofsky, Franz: Leány kecskével olaj/vászon, 68x53 cm (ovális), szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 750. 000.- Ft
Dobyaschofsky, Franz osztrák festőművész (Bécs, 1818 – Bécs, 1867) A lengyel származású festő a biedermeierbe hajló romantikus korszak egyik tehetséges osztrák művésze. Főként Bécsben élt és tevékenykedett, de az 1860-as években Magyarországon is dolgozott, Simor János győri püspök foglalkoztatta egyházmegyéjében, ahol több oltárképet, egyházi témájú kompozíciót festett (Sopron, Völcsej, Győr). A miniszteri hallban látható Fiú kutyával és Leány kecskével című páros festmény jellegzetes, megkapóan bájos romantikus-biedermeier népéletkép. A pásztorfiú és a kertészleányka a későrokokó (osztrák területen a copf) korszaktól kezdődően, a XVIII. század óta kedvelt, továbbélő téma, a figurák szeretetteljes, életteli, érzelmeket hangsúlyozó megfogalmazása viszont az 1800-as évek első felére jellemző, idealizáló, romantikus szemléletre vall. A festményeken a német-osztrák kispolgári realizmus, a biedermeier közelgő megjelenésének jelei is megfigyelhetők.
I.M.C. monogramista: Csendélet (1791) olaj/falemez, 94x68 cm, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke : 1. 500. 000.- Ft
6
Ismeretlen festő: Virágcsendélet olaj/falemez, 100x73 cm, szignó nélkül Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 1. 500. 000.- Ft
I.M.C. monogram és 1791-es évszám található a miniszteri hallban látható képen, melynek alkotója – a festményeken megfigyelhető számos közös vonás, rendkívül hasonló képi elem miatt – nagy valószínűséggel azonos az előző kép alkotójával. Az IMC (vagy JMC) monogram mögött meghúzódó művész személyének kiderítéséhez hosszadalmas tudományos vizsgálatokra, összehasonlító tanulmányok elkészítésére volna szükség. Mindkét festmény a későbarokk-rokokó korszakban tevékenykedő, tehetséges és magas fokon képzett művész alkotása. A kissé idealizáló látásmód, a világos színek gondos harmóniája, a sokféle, különlegesen szép virágból komponált csendélet statikus szemlélete a magyar származású, korábban, Angliában nagy sikerrel tevékenykedő Bogdány Jakab művészetére emlékeztet, annak ismeretére, követésére is utalhat.
Rokokó festő (XVIII. század): Lovagló vadásztársaság olaj/vászon, 140x100 cm, szignó nélkül Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 700. 000.- Ft
A miniszteri hallban látható Lovagló vadásztársaság címmel nyilvántartott kép jellegzetesen XVIII. századi, dekoratív célú festmény, melynek alkotója ismeretlen. A képen szereplő, sólymászaton résztvevő alakok kissé negédes, kellemkedő megformálása, ruházata, az állatok és a növényzet – kiváltképpen a nagy fa – megjelenítése a rokokó korszakában alkotott, kastélyok falmezőinek kitöltésére szánt, elsősorban épület-díszítési célt szolgáló falképekre és kárpitokra jellemző vonásokat hordoz.
Ismeretlen XVIII. századi festő: Főúri család 7
olaj/vászon, 76x63 cm, szignó nélkül Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 600. 000.- Ft
A miniszteri hallban látható Főúri család címet viselő festményen nem található semmiféle szignó, a kép szerzője ismeretlen. A stíluselemzés eredményeképpen valószínűsíthető, hogy a családi portré a XVIII. század második felében, Angliában készülhetett és valamelyik angol főnemesi, hercegi család fiatal tagjait ábrázolja. A festő egyike lehetett a kor számos angliai portréfestőinek, akik a műfajt magas színvonalon művelték. Bár e kép művészi értékei elmaradnak a legjobb portretistákétól (Thomas Gainsborough, Sir Joshua Reynolds, George Romney), könnyed formálásával, barokkos lendületével, eleven színeivel és jól egyénített arcmásaival a kép az angol barokk-rokokó arcképfestők második vonalába tartozók (John Hoppner, Thomas Lawrence, Richard Cosway) műveihez mérhető. Nem zárható ki, hogy képünk a nagy-britanniai nemesi családok egyik legkedveltebb arcképfestőjének, a skót Sir Henry Raeburn-nek (1756 – 1823) az alkotása.
Rokokó festő (XVIII. sz.): Gitározó férfi olaj/vászon, 75x55 cm, szignó nélkül Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 500. 000.- Ft
A miniszteri hallban látható, Gitározó férfi című, ismeretlen szerzőjű későbarokk-korarokokó festmény témája a korszakra jellemző ún. udvari téma: udvarhölgyek (arisztokrata hölgyek) egy udvari zenész gitárjátékát hallgatják, jellegzetesen rokokó, idealizált kerti, tájképi környezetben. Két vonatkozásban tér el a kép a szokványos szabályoktól: az egyik az, hogy a gitározó férfi szokatlan módon kitekint a képből, ránk, a nézőkre. A másik érdekesség az, hogy a kép jobboldalán álló főalakja, a zenészre figyelő hölgy mellett, nagy hangsúlyt kap a kép bal sarkában ülő és kutyával játszó piros sapkás kislány is, aki pedig kompozíciós helyzetét tekintve csak mellékalakja a festménynek. A stílusjegyek és ruházat alapján a kép alkotója francia vagy flamand festő lehetett, egyike a francia forradalom előtti évtizedek sok rokokó festőjének, akik Watteau és Lebrun követőjeként az arisztokrácia dekorációs festészeti igényeinek kielégítésén dolgoztak.
8
Miniszteri dolgozószoba bútorai és műalkotásai
A miniszter dolgozószobája 2000-ben kapott új berendezést és ekkor a festése, színezése is megújult Czakó Kálmán belsőépítész tervei szerint. Az empire stílusú bútorokat eredeti minták alapján, diófából gyártották újra, így akár további száz, kétszáz évig is reprezentálhatják a magyar bútorművességet. 2000 óta valamennyi külügyminiszter változtatás nélkül megtartotta a berendezést a ma is látható állapotban.
Műalkotások Szinyei Merse Pál: Tuja (Parkrészlet tujával) olaj/vászon, 70,5x90,6 cm A Magyar Nemzeti Galéria tartós letétje Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 18. 000. 000.- Ft
Szinyei Merse Pál festőművész (Szinye-újfalu, Sáros vm., 1845 – Jernye, 1920) A magyar festészet egyik legnagyobb alakja. A müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult, s noha egyik mestere az akadémikus K. Piloty volt, őrá mégis Gustave Courbet friss természetszemlélete, majd később A. Böcklin tiszta, erőteljes színei hatottak. Akadémiai tanáraitól csak a szakmai ismereteket sajátította el, egyéni sajátosságai más művészi célok felé irányították. Érdeklődését kezdettől fogva a táj, a természet, a napfény festésének problémája kötötte le. Művészetében az ember és a táj kapcsolata, a természeti valóság gyöngéd szépségeinek örömteli
9
megragadása foglalkoztatta. Az élet szeretetét és a természet szépségét sugárzó művei (Anya és gyermekei, Szerelmespár, Hinta, Ruhaszárítás) után 1873-ban alkotta élete fő művét, a magyar festészet egyik gyöngyszemét, a Majálist. E képe minden akadémiai kötöttségtől mentes festői ábrázolás, pompázó színeivel, oldott körvonalaival és napfénytől sugárzó ragyogásával megelőzte a francia impresszionisták törekvéseit. A magyar plein air festészet megteremtője, a modern festészet első nagy képviselője a nyugat-európai – elsősorban is a francia – kortársakkal egy időben fedezte föl a szabad levegő, a napfény festői ábrázolásának lehetőségét, s teremtette meg gazdag színvilágú, realista táj- és portréművészetét. A maga korában nemcsak megnemértést és heves ellenállást váltott ki, de hivatalos elismerésben is volt része. Egy időben országgyűlési képviselő volt, jómódú földbirtokosként nagyúri módra élt, megengedhette magának, hogy ne a festészet jelentse számára a megélhetés forrását. Ha a birtokára visszavonulva ritkábban is vette kezébe az ecsetet, mindahányszor megkapó műveket alkotott (Lilaruhás nő, Pacsirta, családjának arcképei). A Majális 1896-i kiállítása és ezúttal aratott nagy sikere után a hazai művészeti közélet egyik vezető alakja lett, amit egyetlen francia kortársa sem mondhatott el magáról. 1905-től haláláig a Képzőművészeti Főiskola igazgatója volt. Késői alkotásainak plein air törekvései a nagybányai iskola fölfogásához állnak közel. A dolgozószobában látható Tuja (Parkrészlet tujával) című festmény Szinyei Merse Pál híres park-képeinek sorából az egyik legkiemelkedőbb darab. A realista szemléletű, igazi plein air tájképről a természet derűje, a nyári napfény melege árad. A merészen, a képmező bal oldalára, az előtérbe helyezett fő téma, az erős lombozatú, tömör tujafa – melyet a kép jobboldalán a középtérben pompázó színes virágok, hangsúlyos lombok és az előtérre jobboldalról vetődő árnyék ellensúlyoz – a tárgyias valóságábrázoláson túli mondanivalót is hordoz, mintegy az életerő, az életigenlés szimbólumává emelkedik. A kép az 1940-es évek vége óta díszíti a külügyminiszteri szobát.
Auguste Rodin: Férfi akt bronz, 60 cm magas, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 10. 000. 000.- Ft
Auguste Rodin francia szobrászművész (Párizs, 1840 – Meudon, 1917.) A XIX. század utolsó negyedében és a XX. század elején a szobrászat legkiemelkedőbb és legnagyobb hatású mestere, a modern szobrászat első nagy képviselője. 14 éves korában kezdte el tanulmányait a párizsi École des Arts Décoratifs-ban. Rövid ideig J. B. Carpeaux-nál tanult, majd háromszor is megpróbálta felvétetni magát az École des Beaux-Arts-ra, de mindannyiszor sikertelenül. Ekkor egy Constant nevű kőfaragómester mellé szegődött el, hogy megkeresse kenyerét és párizsi, brüsszeli középületek épületdekorációin dolgozott, mint díszítőszobrász. 1864-ben küldte be a párizsi Salon-ba első szobrát, a Törött orrú férfit, mely már egy kivételes tehetség félreismerhetetlen jelentkezése; a szobrot a Salon zsűrije visszautasította. 1864-től 1871-ig a kor divatos portrészobrásza, A. E. Carrier-Belleuse mellett tanult. 1876-i olaszországi tanulmányútján Donatello és Michelangelo művészetét tanulmányozta. Nagy hatással voltak rá a görög szobrászat remekművei, az emberi test bravúros mintázását és ugyanakkor tömör egységbe foglalását az antik szobrokról leste el. 1877-ben készítette első nagy művét, az Érckorszakot, amely a remekbe mintázott férfitest nagyszerű, feszes mozdulatával az ember öntudatra ébredését sűríti egyetlen, kifejező mozdulatba. Nagy viták után a szobrot a Salon zsűrije elfogadta, a mű végre a közönségsikert is meghozta Rodin-nek. 1878-ban mintázta a Keresztelő Szent Jánost, melyhez több férfiakttanulmányt mintázott (pl. a Lépő ember). 1880-ban bízták meg az akkor épülő Musée des Arts Décoratifs kapujának elkészítésével. A Pokol Kapuja c. sokalakos, hatalmas kompozíció ihletője Dante volt, Rodin 9 évig dolgozott rajta. A kompozíció két legjelentősebb részlete a kapu felett álló Három árny c. csoport és a híres Gondolkodó, amely Rodin összes
10
művei közül a legérzékelhetőbben ábrázolja azt a heroikus küzdelmet, melyet a művész az emberi szellem plasztikai kifejezéséért vívott. Rodin egész életében többször került szembe a hivatalos bírálók vagy megrendelők ízlésével. Így járt másik monumentális kompozíciójával, a Calais-i polgárok c. szoborcsoporttal, melyet Calais város tanácsa megrendelésére 1884-ben kezdett el mintázni, de csak elkészülte után 10 évvel, 1895-ben állítottak fel. Hasonló vitákat keltett Victor Hugo-emlékműve (1896) és Balzac-ról készített robusztus figurája (1898), fő műveinek egyike, a jellemábrázoló művészet legmonumentálisabb példája, melyet a megrendelő nem fogadott el, és amely csak 1939-ben kapott méltó helyet Párizsban. Az 1900-ban megrendezett párizsi világkiállítás után Rodin kivívta a kor legnagyobb szobrászát megillető elismerést. A nagy lélegzetű művek mellett Rodin számos kis remekművet hagyott az utókorra. Szobrai gyakran több példányban készültek. Alkotásai – köztük számos rajza, mozdulattanulmánya – a világ múzeumainak féltve őrzött kincsei. Műveinek gazdag gyűjteményét a párizsi Rodin-Múzeum őrzi. A dolgozószobában látható Férfi akt című bronz kisplasztika a Keresztelő Szent János c. nagy műhöz készített tanulmányok sorából való, viszonylag kis mérete ellenére is monumentális, nagy erejű alkotás. A férfitest gazdagon kidolgozott izomzata finom mozgásainak expresszív erővel hangsúlyozott megjelenítésén kívül figyelemre méltó a prófétai férfialak hívó mozdulata és aszkétikus arcának mély meggyőződést, elhivatottságot, megértést tükröző kifejezése is. A szobor több mint ötven éve díszíti a külügyminiszteri dolgozószobát.
Mednyánszky László : Ködös erdő olaj/vászon, 58x75 cm, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 9. 000. 000.- Ft
Mednyánszky László, báró festőművész (Beckó, Trencsén vm., 1852 – Bécs, 1919) Festői tehetsége korán jelentkezett. 1872-től a müncheni Képzőművészeti Akadémia növendéke volt, 1873-75 között a párizsi École des Beaux-Arts-on tanult. Ekkortájt festett képein a barbizoniak, elsősorban Corot hatása érezhető. 1877-ben egy képével részt vett a párizsi Salon kiállításán, majd ez év őszén Szolnokra utazott, ahol Pettenkofen hatására képeinek tónusa világosabbá és levegősebbé vált. 1878-ban itáliai tanulmányutat tett. Az 1880as évek elején Bécsben volt műterme, közben Magyarországra is ellátogatott. Anyja halála után 1883-ban rövid időre visszavonult a családi birtokra, a Szepes megyei Nagyőrre. 1884-től Budapesten bérelt műtermet, ettől kezdve rendszeresen részt vett a Műcsarnok tárlatain. 1889-től 1892-ig ismét Franciaországban élt, és az ott megismert impresszionizmus hatására műveinek szürkés, borongós alaptónusát lassan levegős, közvetlen festésmód váltotta fel. 1892 őszén Máramarosban készített tájképeket, 1896 nyarától 1897 őszéig ismét Párizsban tartózkodott, 1900ban Galíciában, 1901-ben az Adria vidékén, majd négy évig Bécsben dolgozott. Ez idő tájt készült képeit ismét sötét színárnyalatok, erős fény-árnyék hangulatok jellemzik, melyek csak 1909 körül oldódnak újra világosabb tónusúvá. 1905-től 1911-ig Budapesten élt, ezután ismét visszatért Bécsbe. Az I. Világháború kitörése idején Budapesten tartózkodott és önkéntes harctéri rajzolóként bejárta Galíciát, Szerbiát és Dél-Tirolt. Megrázó harctéri élményeit számos festményen és vázlaton örökítette meg, mélységes emberi tartalommal gazdagítva művészetét. Tájképfestészete mellett műveinek másik nagy csoportját az ún. csavargó-képek alkotják, melyek mintegy előkészítői a későbbi katona-ábrázolásoknak. Csavargókat és a meggyötört katonákat ábrázoló képei gyakran látomás-szerűek. Mednyánszky a kritikai realizmus legjobb magyar képviselői közé tartozott. Számos kitüntetést kapott. 1888-ban a Műcsarnok téli tárlatán társulati díjat, 1898-ban az őszi tárlaton díjat és állami nagy aranyérmet kapott (Hegyi táj c. képéért), 1914-ben ismét társulati díjat stb. kapott. 1897-ben Párizsban nagysikerű gyűjteményes kiállítást rendezett. Élete utolsó nyarát 1918-ban Nagykőrösön töltötte, októbertől ismét Bécsben tartózkodott haláláig. Sok képét és vázlatát őrzi a Magyar Nemzeti Galéria. Hamvait 1966-ban hazahozták és a
11
Nemzeti Pantheon-ban (Kerepesi temető) dísz-sírhelyen temették el. Mednyánszky életműve, elsősorban tájképfestészete sok évtizeden át hatott, tanulságokkal, példaként szolgált a XX. századi magyar festőművész generációk számára. A dolgozószobában látható Ködös erdő című festmény Mednyánszkynak az 1890 körüli években festett derűsebb, levegősebb tájképei közül való, melyen a festészetet megújító francia impresszionisták hatása jól felismerhető. A kép jobb oldalán lévő mocsaras erdőt uraló borongós homályt a kép baloldaláról beragyogó, a fák között a ködön átszűrődő aranyló napfény oldja fel. Az ecsetkezelés szinte már a pointillistákra emlékeztetően laza, a legjobb francia impresszionisták technikájával vetekszik.
Vedres Márk: Furulyázó fiú bronz, 50 cm magas, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 3. 000. 000.- Ft
Vedres Márk szobrászművész (Ungvár, 1870 – Budapest, 1961) Kossuth-díjas, kiváló művész. Müncheni, majd párizsi tanulmányai után 1902-14 és 1925-34 között Firenzében élt. Eleinte Rodin-t követte, majd az egy időben szintén Firenzében dolgozó nagy német szobrász, Adolf Hildebrand szobrászi formát hangsúlyozó törekvései érlelték művészetét. Korai alkotásai az impresszionizmussal szemben klasszikus szerkezetű, részleteiben az emberi test jellegzetes vonásait visszaadó, kisméretű bronzszobrok (Emberpár, Éneklő fiú, 1903; Álló fiú 1913, Nemzeti Galéria). Meghívott művészként részt vett a Nyolcak kiállításain, s klasszicizáló stílusa ellenére az avantgarde útját egyengette. 1914-24 között Budapesten dolgozott, 1934-ben végleg hazaköltözött. A harmincas években a valóságtól elvonatkoztatott formában a test szerkezetét, az egyensúly törvényeit, a mozgáslehetőségeket, a térbeliség problémáit igyekezett márványszobrain, domborművein megoldani (Álló nő, 1934, Nemzeti Galéria). Számos bel- és külföldi kiállításon vett részt, 1948-ban a Fényes Adolf Teremben volt gyűjteményes kiállítása. Több köztéri művet (pl. a Béke kútja, Bp.) és síremléket alkotott. 1962-ben a Nemzeti Galéria emlékkiállítást rendezett műveiből.
A dolgozószobában látható Furulyázó fiú című bronz kisplasztika az antik szobrászat nyugodt formáit, nemes arányait hordozó, a klasszikus kultúra emelkedettségét felidéző szép példája Vedres Márk művészi tehetségének. A kisméretű bronz szobor a művész első firenzei tartózkodásának idején, a XX. század első évtizedében született. Figyelemre méltó a szobor patinázásának kiváló minősége is, melynek köszönhetően a mintegy száz éves bronz olyan nemes, friss fénnyel csillog, mintha napjainkban készült volna. A bronz kisplasztikák tökéletes, időálló kivitelezésének technikáját is Firenzében sajátította el a művész.
Nagybányai festő (Ferenczy Károly követője): Délután a kertben olaj/vászon, 80x100 cm, szignó nélkül Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 300. 000.- Ft
12
A dolgozószobában elhelyezett, ismeretlen nagybányai festő műveként nyilvántartott Délután a kertben című festmény kétségkívül nagybányai szemléletű és iskolá-zottságú, ezen belül is Ferenczy Károly útját követő alkotótól származik. Anélkül, hogy a festő személyét megtippelnénk, valószínűsíthető, hogy az alkotó az I. Világháború után Szépművészeti Iskola néven újjáalakult nagybányai művésztelep résztvevője lehetett. A lombokon át betűző napfény foltjai, a nőalakok könnyed, szinte lebegő megformálása, az egész képet beragyogó nyári derű a plein air festészet eredményeinek tudatos, színvonalas felhasználásáról tanúskodnak.
Burghardt Rezső: Erdőrészlet olaj/karton, 50x41 cm, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 350. 000.- Ft
Burghardt Rezső festőművész, főiskolai tanár (Zsombolya, Torontál vm., 1884 – Budapest, 1963) A Mintarajziskolában Hegedűs László növendéke volt, majd 1903-1911 között Milánóban, Rómában, Párizsban, Londonban és a müncheni akadémián tanult. 1913-tól 1919-ig a Benczúr mesteriskolában képezte magát. 1904-től szerepelt bel- és külföldi kiállításokon. 1927- és 1931-ben a Műcsarnokban, 1929-ben az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítást. 1937-től 1948-ig a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Reális látásmódról tanúskodó portrékat, intim hangulatú aktkompozíciókat, külföldi útjainak friss benyomásait rögzítő városképeket, a természet gazdagságát tükröző csendéleteket és tájképeket festett. Munkácsy-díjas, érdemes művész. Számos művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria (pl. Velence, 1914; Nagy téli táj, Napos táj, 1934; Hóolvadás a Tabánban, Fekvő női akt, 1936). A dolgozószobában látható Erdőrészlet című festményén Burghardt Rezső számot ad a Barbizoni Iskolától, és annak legnevesebb magyar résztvevőjétől, Paál Lászlótól tanultakról. A természet hangulatos, lírai ábrázolása, a napfény és a színek kölcsönhatásának boncolgatása, a szabad, lendületes ecsetkezelés a francia impresszionisták ismeretéről, a plein air törekvések követéséről is tanúskodnak. Az alkotás igazi „paysage intime”, bensőséges tájképfestés, valódi kis remekmű.
13
Zórád Géza: Falusi délután olaj/vászon, 60x80 cm, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 350. 000.- Ft
Zórád Géza festőművész, illusztrátor (1882 – 1961) Budapesten, majd a müncheni Művészeti Akadémián tanult. 1907-től kezdve állított ki figurális olaj- és pasztell tájképeket a Nemzeti Szalonban és a Műcsarnokban. Főleg mint illusztrátor tevékenykedett és különösen élcla-pok részére készített igen sok adoma-illusztrációt. Mint festő realista szemléletű, tájképein a nagybányai iskola mestereinek, elsősorban Ferenczy Károlynak hatása figyelhető meg. A dolgozószobában látható Falusi délután című festmény impresszionista felfogású, üde, derűs, jellegzetesen magyar falusi atmoszférájú figurális tájkép, melyen az emberi alakok nemcsak kompozíciós elemei, de mondanivalót hordozó tartalmi alkotórészei is a témának. Élénk kolorit, könnyed, laza ecsetkezelés, a figurák realista megformálása jellemzik a kellemes hangulatú alkotást.
Antonio Foppa: Velencei utca olaj/vászon, 88x65 cm, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 300. 000.- Ft
Antonio Foppa festőművész (Barcelona, 1914 – Róma, 1962)
14
Katalán anyától, olasz apától született. Előbb Madridban, majd Olaszországban folytatott művészeti tanulmányokat, több évig élt Párizsban is, ahol az impresszionisták művészetét tanulmányozta. A II. Világháború után végleg Olaszországban telepedett le és részt vett a festészet megújítását célzó olasz művészeti kezdeményezésekben. A római művészeti akadémia tanáraként művészetpedagógiai és -elméleti munkásságot is folytatott. Több olasz és külföldi művészeti díj birtokosa. A dolgozószobában látható Velencei utca a művész korai, impresszionista korszakából való festmény. A jellegzetes velencei lagúna vizén visszatükröződő égbolt, az épületeket beragyogó aranyló napfény, a szinte ringó gondolák, a könnyed kézzel odavetett, mégis pontos rajzi megfogalmazás, a kitűnő távlat- és levegő-érzékeltetés, a városkép friss élményszerűsége maradandó értékűvé emelik az alkotást.
Miniszteri titkárság műalkotásai
Mihalik Dániel: Tiszapart olaj/vászon, 140x211,5 cm, szignált A Magyar Nemzeti Galéria tartós letétje Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 6. 000. 000.- Ft
Mihalik Dániel festőművész (Tallós, Pozsony vm., 1869 – Szolnok, 1910) Budapesten Székely Bertalannál és Lotz Károlynál, majd a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult. Budapesten és Szolnokon működött, ahol – Deák-Ébner Lajos, Fényes Adolf, Olgyay Ferenc, Szlányi Lajos, Aggházy Gyula és mások mellett – egyike volt a művésztelep törzstagjainak. Szolnokon festett műveik kiállításaik révén Párizsig eljutottak és fölkeltették a kortárs festők érdeklődését a szolnoki, a magyar alföldi tájak iránt. Mihalik Dániel is főként alföldi tájakat festett, természethű felfogásban, széles ecsetkezeléssel. Több díjat kapott. Számos festménye van a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában (A Balaton, Kukoricatörés, Zagyvapart, Tiszai ártér, Tél az Alföldön).
A miniszteri titkárságon látható Tiszapart Mihalik Dániel egyik legnagyobb szabású festménye, a Tisza Szolnokhoz közeli szakaszán készült. A kép szélesre nyitott látószöge, a tiszai táj egyszerű, mégis tömör, nagy lélegzetű formái, a növényzet, a bárányfelhős égbolt és a víz természethű megjelenítése révén a festmény igazi magyar alföldi tájábrázolás. A nagyvonalú, széles ecsetkezelés nem megy a természethűség rovására, sőt, hozzájárul a tájkép monumentális hatásához.
15
Holland festő (XVIII. század): Mulatozó parasztok olaj/fatábla, 35x45 cm, szignó nélkül Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 3. 000. 000.- Ft
A miniszteri titkárságon látható Mulatozó parasztok című festmény a Németországban és a Németalföldön, az 1500. körüli években keletkezett festészeti témakör, az úgynevezett zsánerkép (életkép) jellegzetes, XVIII. századi példája. A paraszti élet köznapi eseményét népéletkép-szerűen ábrázoló kis festmény mind tartalmában, mind művészeti sajátosságait tekintve szoros kapcsolatban van az adott történelmi időszak és helyszín sajátosságaival. Jól megfigyelhető a különféle embertípusok eltérő viselkedése, realisztikus a ruházat, a gesztusok, a mozdulatok ábrázolása; az egész kép ugyanakkor bizonyos iróniát, kissé karikaturisztikus látásmódot tükröz, amely a holland (korábban németalföldi) népéletkép-festészet jellemző, ha úgy tetszik, kritikai sajátossága a XVI. század óta.
Spányi Béla: Mocsaras táj olaj/karton, 48,5x68,5 cm, szignált A Magyar Nemzeti Galéria tartós letétje Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 2. 500. 000.- Ft
Spányi Béla (ifj. Spányi Béla, K. Spányi Béla) festőművész (Pest, 1852 – Budapest, 1914) Egy ideig Szolnokon, majd Bécsben, Párizsban és Münchenben tanult. Tanulmányai után 1878-ban Szolnokon telepedett le. Kizárólag tájképeket festett. Nagy tehetségről és brilliáns szakmai tudásról, valamint a századvég tájképfestészetét megújító francia festők – a barbizoniak – eredményeinek ismeretéről tanúskodó tájképei az úgynevezett paysage intime, a bensőséges tájképfestés kiemelkedő példái. Szolnokról Bodajkra, majd Párizsba és Münchenbe költözött. Stílusa egyre oldottabbá, ecsetkezelése egyre kevésbé részletezővé vált. 1893-ban Őszi verőfény című képével állami aranyérmet nyert. Az Országház étterme számára öt nagyméretű tájképfalfestményt készített. 1905-ben gyűjteményes kiállítása volt a Műcsarnokban. Számos művét (pl. Faluvége, Országút este, Bodajki Kálvária stb.) a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.
16
A miniszteri titkárságon látható Mocsaras táj egyike Spányi kedvelt, többször megfestett témáinak. A látszólag kevés színnel, de mégis színgazdagon megfestett táj nagy távlata, az alkonyi égbolt színeinek tükröződése a mocsár vizén, a tökéletesen kiegyensúlyozott kompozíció, az egész festményt átlengő szomorkás hangulat kiemelkedő minőségűvé emelik a kis mérete ellenére monumentális hatású műalkotást.
Kaufmann, Isidore: Erdei vadászok olaj/vászon, 97x144 cm, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 850. 000.- Ft
Kaufmann, Isidore (Izidor) festőművész (Arad, 1853 – Bécs, 1921) Az Osztrák-Magyar Monarchiában született, később osztrák állampolgárságú művész eredeti foglalkozása kereskedő volt. A budapesti Mintarajziskolában, majd a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult és végleg Bécsben telepedett le. Gondosan kidolgozott, naturalisztikus életképeket, tájképeket festett, melyek közül többet a Magyar Nemzeti Galéria és a bécsi Kunsthistorisches Museum őriz. A miniszteri titkárságon látható Erdei vadászok című képén megfigyelhető a valóság szinte fényképszerűen naturális ábrázolása. A kép a téli erdő, a természet nagyszerű voltát érzékelteti, a hatalmas öreg fák alatt szinte eltörpülnek a gondosan megrajzolt vadász-figurák. A festményen, noha a kompozíció fókuszában vannak és a kép címét is adják, a vadászok, az emberek csak részei, szereplői, de nem domináns meghatározói a fenséges, magasztos természetnek.
Kézdi-Kovács László: Tórészlet olaj/vászon, 48x63 cm, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke (2001.): 450. 000.- Ft
Kézdi-Kovács László festőművész, művészeti író (Pusztaalsócikola, 1864 – Budapest, 1942)
17
Akadémiai tanulmányok nélkül, Ligeti Antal útmutatásai mellett kezdett festeni. Naturalista szemléletű tájképeivel 1886-tól állandóan szerepelt a Műcsarnok tárlatain. 1900-ban a párizsi világkiállításon ezüstérmet, Erdőrészlet című képével Londonban aranyérmet nyert. 1908-ban gyűjteményes kiállítása volt a Könyves Kálmán Rt. Szalonjában, 1911-ben és 1921-ben a Nemzeti Szalonban, 1928-ban a Műcsarnokban volt kollektív kiállítása. 1902-ben kiadta Barabás Miklós emlékiratait. 1893-tól a Pesti Hírlap képzőművészeti kritikusa volt. Több képét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria. A miniszteri titkárságon látható Tórészlet című festmény a természethű tájábrázolás vonzó példája. A könnyed, impresszionisztikus ecsetkezelés, a távolba kifutó táj fölött szinte remegni látszó levegő (lég-perspektíva) ábrázolása a századforduló francia plein air festészetének hatásáról is tanúskodik.
Németh Gyula: Falusi udvar szamárfogattal olaj/vászon, 17x26 cm, szignált Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 250. 000.- Ft
Németh Gyula festőművész (Hegyhátgyertyános, 1892 – ?) Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Az első világháborúban hadifogságba esett, ahol igen sok portrét és a hadifogoly életből valamint az orosz paraszti életből vett figurális művet alkotott, de azokat hazahozni nem tudta. Hazatérte után 1924-től állandó kiállítója volt a Nemzeti Szalonnak és a Műcsarnoknak. Képeinek tárgyát főleg a magyar népéletből merítette. Arcképfestészettel is foglalkozott. A két háború közti időszak egyik kedvelt magyar „kismestere”. A miniszteri titkárságon látható Falusi udvar szamárfogattal című kisméretű festmény a szeretettel ábrázolt népéletkép iskolapéldája. A kedves, derűs falusi környezet, a megfestett ember- és állatfigurák vonzó egyszerűsége, a színek harmóniája megkapó összhatást eredményez, olyan műalkotást, mellyel kellemes az együttlét.
18
Gróf Andrássy Gyula terem (Miniszteri tárgyaló) A termet 2 éve, 2006-ban nevezték el Andrássy Gyula grófról. A szabadságharcot követő évtizedekben száműzetésben élő politikusról, aki a kiegyezést követően miniszterelnök, majd a Monarchia közös külügyminisztere lett, Benczúr Gyula készített életnagyságú térdképet. A teremben bepillantást nyerhetünk levelezésébe is az Országos Levéltártól, a Hadtörténeti Múzeumtól és a Nemzeti Múzeumtól kapott dokumentumok révén. Ezekből kiderül többek között, hogy milyen személyes baráti hangú levelet vált Erzsébet királynővel, vagy miképpen készíti elő Bismarckkal a Berlini Konferenciát. De megtalálható itt Munkácsi Mihállyal, vagy Liszt Ferenccel folytatott levelezésének egy-egy dokumentuma is.
Benczúr Gyula : Gróf Andrássy Gyula térdképe olaj/vászon, 150x97 cm, szignált Kölcsönszerződéssel a Budapesti Történeti Múzeumtól Eszmei (becsült forgalmi) értéke: 20. 000. 000.- Ft
Benczúr Gyula festőművész (Nyíregyháza, 1844 – Dolány, Nógrád vm. 1920) A 19. század második felének egyik legnagyobb magyar festője. Kassán folytatott középiskolai tanulmányai mellett Klimkovits Béla és Ferenc testvérek magániskolájában tanult rajzolni és festeni. 1861-től a müncheni Képzőművészeti Akadémián, 1865 – 1869 között Piloty növendéke volt. Történeti témáit eleinte a nemzeti elnyomás elleni tiltakozás érzéséből merítette. A Hunyadi László búcsúja c. festményével 1866-ban nagy sikert aratott Pesten. 1869-ben elkészült II. Rákóczi Ferenc elfogatása c. műve (román királyi gyűjteményben) is. Történeti festményei mellett egyidejűleg több arcképet is készített Etelka nővéréről és Benczúr Gézáról. II. Lajos bajor király megrendelésére festett rokokó témájú alkotásai közül jelentős XV. Lajos és Dubarry c. képe. 1875-ben készült el Vajk megkeresztelése c. műve. A hatalmas kompozíció festői képességeinek legjavát mutatja. 1876-tól a müncheni Képzőművészeti Akadémia tanára lett, Münchenben élt. 1883-ban haza költözött, a Mesteriskola igazgatója lett, melyet haláláig vezetett. Számos közepes, de több átlagon felüli festő is került ki
19
iskolájából, ahol a Müncheni Akadémia mintájára a technikai tudás mesteri elsajátítása volt a fő cél. Hazaköltözése után a hivatalos Magyarország, mely Benczúr képességeit igen megbecsülte, állandó megrendelésekkel látta el. A Millenniumra, 1896-ban megfestette Budavár visszavétele c. hatalmas művét. A sok alakot felvonultató, pompás kolorittal és sok festőiséggel komponált festmény az akadémikus stílű történelmi festészet jellemző, kimagasló példája. Az 1907-ben festett, 1944-ben elpusztult Millenniumi hódolat (A főrendiház üdvözli az uralkodópárt a Millennium alkalmából) a csoportfestészet hagyományát élesztette fel (a kép Benczúr iskolájából származó másolata – a Külügyminisztérium tulajdonaként – a bécsi magyar nagykövetség nagytermét díszíti!). Történelmi művein kívül számos portrét festett az arisztokrácia és a politikai élet vezető személyiségeiről. Ezek közül jelentősebb: Ferenc József (többször), gróf Tisza István, Tisza Kálmán, gróf Andrássy Gyula, Trefort Ágoston, Rudolf trónörökös, Károlyiné arcképe. A reprezentatív portré Benczúr működése nyomán a századforduló egyik legkedveltebb műfaja lett, melyet aztán Benczúr több tanítványa mesterének modorában művelt tovább. Művészetét mindinkább a pompás kosztümök, hatásos jelenetek különleges ábrázolása jellemezte. Később Rubensből merített tanulságokat és mitológiai jeleneteket és virágok közé helyezett puttókat festett. A budai királyi vár Hunyadi-terme számára tervezett 8 képből álló sorozatának csak két darabja készült el (Mátyás fogadja a pápa követeit és Diadalmas Mátyás, 1915. és 1919.), ezek voltak Benczúr utolsó jelentős történelmi vásznai. Önarcképeinek sorából egyet a firenzei Uffici-képtárban őriznek. Dolányt, a községet, ahol élt és elhunyt, halála után Benczúrfalvának nevezték el (ma: Szécsény). Leánya, a szintén festő Ida a Dolányi nevet vette fel. Benczúr Gyula legjelentősebb alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, de művei számos más európai gyűjteményben is megtalálhatók. A miniszteri tárgyalóban látható Gróf Andrássy Gyula térdképe Benczúr kitűnő politikus-arcképeinek egyike, jellemábrázoló tehetségének és mesteri szakmai tudásának szép példája. A képről a nézőre nyugodt, határozott arckifejezéssel az Osztrák-Magyar Monarchia kiváló képességű, energikus külügyminisztere tekint, aki az 1848-as forradalomban viselt szerepe miatti halálos ítélete ellenére férfikora delére elérte, hogy „a szép halálraítélt”-ből Ferenc József külügyminiszterévé, megbecsült, Európa-hírű politikussá emelkedjék. A díszmagyar öltözet pompás anyagszerűsége, a sötét háttér előtt felragyogó mélytüzű színek, a klasszikus – az ábrázolt személy arcára, ott tükröződő jellemére koncentráló – kompozíció igazi remekművé teszik a festményt. (Egy kisméretű, vázlatos arcképet leszámítva ez a Benczúr által festett reprezentatív kép az egyetlen fennmaradt, korabeli képzőművészeti ábrázolás a politikusról.)
(Összeállította: Jack Tibor)
20
