Mikszáth Kálmán (1847-1910) -
-
1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán (ma Szlovákia) az evangélikus vallás és a nemesi származás hagyományait őrző iparos-gazdálkodó családban 1869-ben a győri jogakadémia hallgatója lett, majd a pesti jogi karra iratkozott be, de diplomát nem szerzett 1873-ban elvette Mauks Ilonát annak apjának akarata ellenére újságírói állást vállalt Pesten 1875-ben kilátástalan egzisztenciája miatt válást kezdeményezett. Később irodalmi és publicisztikai sikereivel rendeződő anyagi helyzete nyomán újra megkérte Mauks Ilona kezét 1881-ben a Pesti Hírlap munkatársa lett. Megjelent A tót atyafiak, majd a következő évben A jó palócok című elbeszéléskötete tagjai sorába választotta a Petőfi Társaság, 1883-ban pedig a Kisfaludy Társaság 1887-ben a Szabadelvű Párt támogatásával országgyűlési képviselő lett, huszonhárom képviselői éve alatt mindössze kétszer szólalt fel 1889-ben az Akadémia levelező tagjává választották 1895-ben megjelent a magyar irodalom egyik legnagyobb világsikere, a Szent Péter esernyője, amelyet eddig több mint 20 nyelvre fordítottak le 1909-ben a Kisfaludy Társaság döntést hozott Mikszáth negyvenéves írói jubileumának megünnepléséről 1910. május 28-án, tizenkét nappal az írói jubileum főünnepsége után súlyos tüdőgyulladás következtében meghalt. A fekete város, Beszterece ostroma és Különös házasság c. regényeiből film is készült Tk. 86-87. o.
-
-
-
Pályakép Mikszáth életműve a novellától a nagyregényig, a regényes életrajztól (Jókairól) a köznapi karcolatig átfogja a széppróza és a publicisztika fontos műfajait. Életművének értelmezői a 20. század utolsó negyedéig a romantikától a realizmus felé történő elmozdulást tartották művészete legjellemzőbb vonásának. Mai felfogás: Prózaművészete kétségtelenül kötődik a romantikus természetfelfogáshoz, a kalandos meseszövéshez, az anekdotához, valamint a realista életképhez. Mégis fontos területeken bizonyul újítónak. Újszerűen alkalmazza a hagyományos műfajokat, prózaformákat. Újító idő- és történelemszemléletében, az elbeszélői hang nyomatékos jelenlétében, az epikus hangnem művésziségében és a nézőpontok kezelésében is. Ironizáló, minden lényeget és értéket viszonylagossá tevő megoldásai. Mikszáth egyaránt határozottan eltávolodik a romantikus és realista prózapoétikától. Így e stílusirányzatokon belül a mai irodalomtudomány már nem tartja értelmezhetőnek az életművét. Alkotásmódja az epizódszerepű anekdotát fő prózaszervező elvvé teszi, ami több következménnyel is jár. 1. meghatározza a műfajválasztást (a legsikerültebbek épp
azok a novellái, amelyek középpontjában 1-1 anekdota áll. 2. nyitottá teszi a kompozíciót, így a regények többnyire anekdoták laza füzéreként állnak össze. bővíthető, módosítható, alakítható nyitott szerkezet jön létre a felfüggesztő modern próza eredményei felől tűnik újításnak. Kialakítja az élőbeszédszerű, a szóbeli előadásmód stilizációján alapuló elbeszélői stílust. Ez az elbeszélői stílus támaszkodik a beszélgetés társas közegére, az anekdotamondó és a befogadó közös előismereteire, szokás- és értékrendjére, továbbá az anekdotának a hagyományt (az ismert történet) újramondó sajátosságára. -
Mikszáth több művének alapötletét (Beszterce ostroma, Különös házasság, A Noszty fiú esete Tóth Marival) olyan megtörtént esetek képezték, melyek ismertek voltak a korabeli lapokból.
A tót atyafiak és a jó palócok -
1881. A tót atyafiak – elbeszéléskötet, első írói sikere 1882. A jó palócok – prózakötet, országos hírnév A két kötetet több nyelvre is lefordították A tót atyafiak 4, közepesen hosszú és különböző hangvételű elbeszélést tartalmaz. E történetek hőseinek többsége zord hegyek között, a Fátra vidékén él, magányosan, a természettel meghitt közelségben
-
A jó palócok 15 rövidebb darabból áll, melynek mesei, példázatos és életképszerű elbeszélései a palóc vidék hagyományaiban gyökereznek. A szereplők állandó visszatérése, fölvillantása a közösségi otthonosság atmoszférájának megteremtéséhez is hozzájárul. A novellák közös jellemzője a személyes elbeszélésmód, az erőteljes történetmondói hang (közbeszólások, kiszólások, előre- és visszautalások, kitérők). Ezt a szereplői gondolkodáshoz való alkalmazkodásban és az elbeszélői szólam lenyűgöző változatosságában is megtapasztalja az olvasó. Az elbeszélő kommentáló, értelmező, értékelő megjegyzéseinek tömegéről lehetetlen például eldönteni, hogy a narrátor, valamelyik szereplő vagy a közösség nézőpontja érvényesül-e bennük Szülőföldjének tájai, gyermekkori ismerősei jelennek meg a novellákban. Beleéli magát babonás hiedelmeikbe, átveszi paraszti szemléletüket, sajátos értékrendjüket, hőseit nagy-nagy szeretettel ábrázolja. Ennek következménye, hogy ezekben az írásokban Mikszáth gyakran kilép a kívülről szemlélő és mindent tudó elbeszélő szerepéből, s szinte észrevétlen nézőpontváltással csak annyit közöl, amennyit szereplői tudnak, látnak, felfognak az eseményekből. Ennek eszköze gyakran a 20. században elterjedő szabad függő beszéd alkalmazása: nem lehet eldönteni, hogy az író vagy a szereplő gondolatai, érzelmei öltenek-e nyelvi formát. Ezekben a mondatokban elsősorban a szereplő érzelmei, a tájhoz, saját földjéhez fűződő gondolatai jelennek meg.
-
-
-
-
-
-
Parasztjai lényegesen különböznek az előző kötet bogaras, magányos különceitől. Mikszáth kedves, közvetlen palócai falvakban élnek: nemcsak jól ismerik egymást, hanem szoros baráti, komasági szálak fűzik össze őket: szegről-végről mindnyájan „rokonok”. A szomszédos helységek lakosai is tudnak egymásról, mintha mindenki ugyanabba a tágabb családba tartozna. => nem is létezhetnek olyan lényeges ellentmondások egy-egy ember valódi jelleme, egyénisége és a falusi közvélemény kollektív ítélete között, mint a tót elbeszélések szereplői esetében. kitűnően megkomponált, visszafogott, rendkívül tömör alkotások a balladaszerű, kihagyásos előadásmódot és szerkezetet támasztja alá, hogy palóc elbeszéléseiben is gyakoriak a megrendítően tragikus mozzanatok. A palóc elbeszélések világában – miként a népballadákban és a népmesékben is – a bűn következménye mindig a bűnhődés. ld. Tímár Zsófi özvegysége szűkszavú, az eseményeket nem részletezi, legtöbbször elhallgatással, balladás sejtetéssel utal a cselekmény lényeges fordulataira, az egyes történetek végső kimenetelére A novellák balladás hangulatát, sejtelmességét fokozza a babonáknak, hiedelmeknek az a világa, amely át- meg átszövi a civilizációtól távol eső palóc falvak parasztjainak mindennapi életét. Bede Anna tartozása: a gyermetegül naiv hitre, a túlvilág népies elképzelésére épül a meghatóan bájos történet. Annát orgazdaság vétsége miatt félévi fogságra ítél a bíróság, de a leány közben meghalt. Az idézésre húga, Erzsi jelenik meg, hogy nővére helyett letöltse a büntetést Milyen a lány bemutatása? Milyen kontraszt van a bíróság épületének és a lány bemutatása között? Miképp oldják meg a helyzetet? Vajon miért akarja törleszteni Bede Erzsébet és anyja Anna tartozását?
Publicisztikája: -
Mikszáth saját korában publicistaként is népszerűnek bizonyult. Cikkei szellemességük, csípős humoruk miatt az utókor is nagyra értékeli 1882-ben kezdte el írni az Apróságok a házból, majd A tisztelt Ház címmel a honatyák és a parlament tevékenységét bemutató gunyoros, szatirikus hangvételű karcolatait, melyek a Pesti Hírlapban jelentek meg. (majd 20 évig)
Regényei: -
19. sz. utolsó negyede – az európai irodalomban már nem a nagyregény a meghatározó epikai műfaj, hanem az egészelvűség megbomlásának és a dolgok viszonylagosságának tapasztalatát kifejező novella.
-
-
Mikszáth esetében mégis két novellakötete után 1883 és 1910 között legnagyobb alkotásai a regény és a kisregény műfajában születtek. Nemzetes uraimék, A beszélő köntös, Beszterce ostroma, Szent Péter esernyője, A gavallérok, Új Zrínyiász, Különös házasság, A sipspirica, A Noszty fiú esete Tóth Marival, A fekete város Mikszáth írásainak gyakori témája az a nemesi középréteg – a dzsentri -, amelyik a polgári átalakulás folyamatában elvesztette a földbirtokát. Lecsúszott, ugyanakkor meg akarta tartani az előkelő életmód látszatát (Gavallérok, A Noszty fiú esete Tóth Marival)
Beszterce ostroma -
főhőse: Pongrácz István gróf – nedeci várában középkori világot teremt maga köré színhely: Észak-Magyarország
Idő: a gróf alakjának megalkotása módot ad a középkor és a 19. sz. végének történelmi idejének szembesítésére. E két történelmi időt együttes jelenvalóságában érzékeli a befogadó. Olyan együttállásként, melyben a kívülálló különc a környezete számára, a környezete pedig a kívülálló tükrében látható. A regény értékrendje így a viszonylagosság tapasztalatához juttatja a befogadót. Egyik időrend sem emelkedik a másik fölé, jó vagy rossz vonásai egymáshoz viszonyítva, kiegyenlítetten jelentkeznek. Mikszáth történelemszemlélete tehát szakít a fejlődés-haladás képzetével. A változásokat a múlt és a jelen szembesítésével, egymásba tükrözésével láttatja. Olyan időbeli folyamataként, amelyet összeolvadások és elkülönbözések sorozata jellemez. A mű világában, ha valaki eredményes párbeszédbe akar lépni a feudális nagyúr szerepében élő Pongrácz István gróffal, át kell lépnie az ő idejébe. Az ő „nyelvén” kell megszólalnia, vagy középkori szerepbe lépve magának is alakot kell váltania. Pongrácz helyzetét egy hölgyismerőse azzal világítja meg, hogy elküldi neki Cervantes Don Quijotéjét. A főhős e mű olvastán felismeri ugyan saját különc voltát, de továbbra is kitart értékrendjének tudatos képviselete mellett. Mivel nem változtatja meg az életmódját, végzetesen összeütközik környezetével. Ezt az összeütközést az olvasó egyszerre tapasztalhatja tragikusnak és komikusnak. Egyenes beszéd: valóságos vagy képzelt személy közléseinek szó szerinti idézése. Főként epikai művekre jellemző. Azokat mintegy dramatizálja azzal, hogy a szereplők megszólalásait idézet formájában, a megszólalóra és a megszólalás tényére utaló kifejezésekkel adja elő. Függő beszéd: valóságos vagy képzelt személy közléseinek nem szó szerinti idézése. Epikus művekben például gyakran használatos az elbeszélt anyagnak az elbeszélő szempontjából történő csoportosítására, bemutatására. Használatakor a közlés áttételes, mert az elbeszélő szavai vezetik be vagy zárják le, így a mondat felépítése nehézkesebb, mellékmondatot, kötőszóhasználatot igényel.
A szabad függő beszédben nincs bevezető ige, és elmarad a kötőszó is. A függőség nyelvi jeleinek csökkenése, elmaradása eredményezheti, hogy az elbeszélőnek és a szereplőnek a szólamai „összecsúszhatnak”. Átélt beszéd. Elbeszélői közlési technika a szereplők gondolatainak kifejezésére. Olyan függő beszéd, amelyből hiányzik az „…azt mondta, hogy…” nyelvi forma; az író észrevétlenül siklik át hőse gondolatainak – gyakran egyes szám első személyű – közlésébe. -
-
Mikszáth a regényt először a Pesti Hírlapban közölte folytatásokban, majd 1 évre rá kötetben is megjelent. Alcíme: „Egy különc ember története” Keletkezésének körülményeiről maga az író tájékoztatja az olvasóit a Bevezetésben s más hírlapi cikkeiben is. Hősének, gróf Pongrácz Istvánnak furcsa históriáját – kedélyes anekdotázás közben – egyik képviselő barátjától, gróf Pongrácz Károlytól hallotta. Anekdota: rövid, csattanós, humoros történet. Leggyakrabban közismert személyeket jellemez, azok életrajzi epizódjait elevenítik fel a hitelesség igényeivel. Elnevezése szóbeli terjedésére utal: eredetileg írásban ki nem adható történeteket jelentett.
A későn született ember -
Pongrácz jellemzése, lélekrajza kivételének számít Mikszáth életművében: sok oldalról, sokféle élethelyzetben mutatja be alakját lassan, körülményesen, messziről indítja el az író a cselekményt. Két, egymástól teljesen független, időben is távol eső novellából áll a regénynek csaknem fele, az első 2 rész (Estella, Kedélyes atyafiak). A két főszereplő, Pongrácz és Apolka sorsa csak a harmadik fejezetben (A túsz) fonódik össze. Ettől kezdve már sokkal egységesebb kompozíciójú a mű, a negyedik fejezettől (Az éj) pedig az események is fokozatosan felgyorsulnak, a korábban elejtett, elhagyott meseszálak újra egyesülnek.
A színhely: Nedec vára (a kuruc szabadságharc leverése után várrombolási hullám, de Nedec vára megmenekül, mert kastélynak mondják) -
-
-
a bemutatása elnagyolt, az írót láthatólag jobban érdekli a környék mondavilágának, babonás hiedelmeinek, sajátos, az ősi múltat őrző hangulata. Pongrácz I. nem vette észre vagy nem akarta tudomásul venni az idő múlását, a történelem változását. Fura, különc, „későn született” ember volt, rögeszmés hóbortjainak élő figura. A 17. sz.-ban megállt számára az idő a falu is közrejátszik: vitézi tornák, hadgyakorlat, mindennapi élet a lovagi szokások és szertartások rendje szerint Mikszáth lélektanilag nem fejti meg Pongrácz rögeszméit, adós marad különcsége kifejlődésének elemzésével is. Kerüli a részletes leírásokat. Legfőbb jellemzési módja az apró, néha fölöslegesnek mutatkozó tények halmozása, a szereplők cselekedeteinek minél gazdagabb elemzése, az anekdotikus érdekességek hajszolása Pongrácz I. külsejét egy mondattal írja le („Különben derék szál legény volt, magas, daliás, feltűnő piros arccal, hetyke bajusszal.” A következő mondat – „Nem volt más
-
hibája, csak hogy sántított egy kicsit” – már egy közbevetett anekdota bevezetése, ürügy, hogy elmesélje, miért nem tudták eltört lábát helyreigazítani.” szinte ellenállhatatlan kényszer űzi az írót, hogy minden furcsaságról tájékoztassa az olvasót. Ennek érdekében sok-sok kitérését, a cselekmény fő vonalától való eltérést enged meg magának. A páratlanul gazdag tény- és életanyag elmondásában azonban sohasem bőbeszédű, sőt egyenesen szűkszavú, néha csak egy-egy odavetett megjegyzésre, zárójeles utalásra szorítkozik.
Magyar Don Quijote -
-
-
-
-
A spanyol Cervantes híres regényének főszereplője és Pongrácz I. között sok közös vonás: mindketten hátat fordítottak a jelennek, megfeledkeztek az időről, s egy rég letűnt világ ideáljaihoz ragaszkodtak csökönyösen, már-már tébolyult elszántsággal Különbségek: Don Quijote annyira beleélte magát a lovagregényekbe, olvasmányai annyira megzavarták a fejét, hogy ezek világát valóságnak hiszi. Felcsap kóbor lovagnak, világboldogító eszmékért rajong: az igazságért, a nők, az árvák és a szegények védelméért száll síkra – egyedül. Pongrácznak nincsenek ilyen világboldogító nagy eszméi, saját maga hóbortjainak központja és célja. – Don Quijote minduntalan egy józan, kegyetlenül valóságos világba ütközik, s halálos ágyán megrendítő módon vallja be önmagának élete kudarcát. – Pongrácz ezzel szemben nyugodtan éli a maga különc, rögeszmés életét. Hóbortjait kímélik, valósággal megbecsülik, cinkosa az egész vármegye. A regény cselekménye abból alakult ki, hogy az egész környék közreműködik Pongrácz bolondságaiban, mindenki a kezére dolgozik. Mikszáth tudatosan bizonytalanságban tartja az olvasót abban a tekintetben, hogy őrült-e Pongrácz vagy sem. A vita egyértelmű eldöntése legfőbb varázsától fosztaná meg a regényt. Csak ez a szándékolt homály, ez az „igen is”, „nem is” állapot szolgálhatja írói céljait. az író nem azonosul a hősével, kívülről és ironikusan szemléli, de némi rokonszenvet mutat iránta. Ha mosolyog is rajta, nem teszi egyértelműen komikus, nevetséges figurává Pongrácz sok tekintetben becsülésre méltó ember, nemes érzések élnek benne, és egész lényében van valami lovagi finomság, tisztaság. Hiányzik belőle az önző törtetés, a mohó élvezetvágy s mindenekelőtt a hazug képmutatás. Őszintén hisz egy letűnt kor, a kisszerű jelennel szemben jobbnak és szebbnek hitt múlt eszményeiben. A röghöz kötött nép is a bálványozásig szerette. Nemcsak más, hanem különb is, mint a jelenben élő dzsentrik túlnyomó többsége. Pongrácz gróf becsületessége, erkölcsi tisztasága jobban megérthető, ha összehasonlítjuk a szomszédban élő Behenczy bárókkal (apa és fia, mindent eldorbézolnak). A Behenczy bárókban Mikszáth megteremtette az egyéni tulajdonságaikban is elaljasodott, erkölcsileg lezüllött, a polgári fejlődés során elszegényedett és élősködővé vált, de a régi úri életmód látszatához ragaszkodni akaró
-
-
-
-
-
-
dzsentri típusát, az „úri svihákot”. A Behenczy család és Pongrácz találkozása indítja el az eseményeket, Beszterce megostromlását. A 2. részben (Kedélyes atyafiak) megszakad a történet, csak a 3. részben egyesülnek a szálak. A második rész a szerencsétlen sorsú Apolka története. Anekdotának sorából áll, pl. a zsolnai vaskereskedő 3 fiának, a Trnowszky fivérek története – de bizonyos részeket homály fed, pl. miért gyűlölik egymást. A zsolnaiak szemében a Trnowszky fivérek is bolondok az önzés, a kapzsi falánkság ütközött ki belőlük. Az irigységük az ellenkezőjére fordul, esztelen pazarlással próbálják meg elhalmozni Apolkát. Itt jelenik meg a szerelmi szál, nagybátyjának fia, Emil fellépésével De újabb bonyodalom, a szerelmesek elszakadnak egymástól, Apolka ismét a gyámjához kerül, aki el akarja venni, így a lány inkább a folyóba akarja ölni magát Itt fonódnak össze a meseszálak. A Besztercét megostromló Pongráczcal csak az ő nyelvén lehet beszélni, így túszcserét ajánlanak neki Pongrácz eddig inkább egy anekdota hőse, de ettől a találkozástól személyisége elmélyül, helyenként megrendítő drámai hangsúllyal gazdagodik. Lénye csendesebbé, szelídebbé vált, boldog volt. Csak a leány neveltetésével törődött, féltékenyen őrizte a lánnyal szembeni magatartása kifogástalan lovaghoz illő bár örökbe akarja fogadni, mégis érezzük, inkább szerelem áll a háttérben (párbajozik érte, börtönbe záratja Emilt) az örökös rettegéstől, hogy a lány elhagyja, állapota tovább romlik, elméje méginkább megbomlik Pongrácz világa és a valóság Apolka alakján keresztül ütköznek össze. Igazi érzelmek kötik a lányhoz, akit megpróbál bevonni világába, de őt kötik a valóság határai: a tiszta szerelem De ő marad továbbra is a legkövetkezetesebb szereplő, a regény végén ismét középkori lovaggá nemesedett, hiszen visszacseréli a túszokat Ugyanakkor a szerelem valósága összetörte az ábrándvilágát, ezzel lemondott az életéről, majd megmérgezte magát. Befejezése inkább tragikus mint komikus, még a halála után sem maradhat ábrándjaiban (nem lovával temetik el, hanem „gyalogosan” és egyedül) Mikszáth keserűsége: a dzsentri Magyarországon a fennen hangoztatott nemesi hagyományokat, elveket, eszméket már csak egy őrült veszi komolyan, a többiek számára ezek üres pózzá szegényültek, parazita életük leplezésére szolgálnak De reménnyel tekint az idealista ifjú szerelmesre, Emilre és Blázy polgármesterre
1. A cím értelmezése a) Készíts a magad számára pókhálóábrát a regény címéről! Minél több szempontot érvényesíts! b) Csatlakozz 3 másik társadhoz, és asszociációitok segítségével készítsetek csomagolópapírra fürt-ábrát a Beszterce ostromához, vagyis teremtsetek kapcsolatot,
összefüggést a felmerült témák, fogalmak között, egészítsétek ki azokat további asszociációkkal! Lehetséges megoldások a) Meg nem történt esemény, Beszterce helyett zsolna, ostrom helyett megegyezés, Pongrácz haditerve, anekdota, irónia, valóság vagy látszat, regény, anekdotikus regény, őrült, képtelen terv, sértettség, játék stb.
2. Kit, miért tartasz különcnek? Kit, miért tartasz bolondnak? Készíts listát a magad számára!
3. Pongrácz István rejtélye a) A regény legnagyobb kérdőjele Pongrácz személye. Ti hogyan vélekedtek róla? Bolond? Őrült? Különc? Mániákus? Normális, játszani szerető ember? Lelki sérült? Gátlástalan, hatalmaskodó főúr? Korát tudatosan tagadó bölcs? Érveljetek álláspontotok mellett, és próbáljátok egymást meggyőzni, próbáljatok közös nevezőre jutni! Közben tisztázzátok: kit nevezünk bolondnak, őrültnek, különcnek, mániákusnak, normálisnak, játékosnak, lelkileg sérültnek, gátlástalannak, zsarnoknak, bölcsnek, korát tagadó embernek? b) Milyen tetteit tudjátok felsorolni, amelyek józan, normális emberre vallanak? Mely tettei vallanak őrültre? Melyek utalnak egy hatalmaskodó, zsarnoki főúrra? Melyek mutatják bölcsességét? c) Elképzelhető-e, hogy csak játszik Pongrácz? Hol játszik ő a környezetével? Hol játszik a környezete vele? Ki játszik jóindulattal? Ki játszik rosszindulatúan, kegyetlenül, önzésből? Tudatában van-e Pongrácz István annak, hogy mit cselekszik?
