MEZÕGAZDASÁGI BIOTECHNOLÓGIÁK Biotechnikai fejlődés és fenntartható mezőgazdaság Tárgyszavak: hagyományos mezőgazdaság; fenntartható mezőgazdaság; géntechnika; agrár-biotechnika. Abban a vitában, amely tudományos, kormányzati és társadalmi szinten változatlan intenzitással folyik a géntechnika vállalható, ill. megengedhető szerepéről a fenntartható mezőgazdaságban, az e téren egyik vezető világcég, a Monsanto képviselője úgy foglal állást, hogy a célzott géntranszfer nem pusztán hasznos, hanem a fenntartható fejlődés elengedhetetlen feltétele. A géntechnikai módosítások ugyanis – megháromszorozhatják a terméshozamokat új területek művelésbe való bevonása nélkül, megmentve az esőerdőket a további irtástól, – csökkentik a földművelés környezetet mérgező vegyszerezését, – segítenek megőrizni értékes talajokat és talajvizet. Az ellenzők nagy és harcias csoportjai tagadják, hogy a genetikailag módosított élelmiszerek összeegyeztethetők a fenntartható mezőgazdasággal. Pl. az Egyesült Királyságból kiindult „A Föld barátai” környezetvédő mozgalom meghirdetett programjában a táplálék érintetlenségét és biztonságát támogatja a multinacionális biotechnikai társaságok termesztési módszerével, termékeivel szemben, keresve a fejlett és a fejlődő régiók gyakorlatának egyensúlyát. A hagyományos és a fenntartható mezőgazdaság szembenállása Egy amerikai egyetemi szociológus szerint a fenntartható mezőgazdaság alapvetően más módon viszonyul a növénytermesztéshez és állattartáshoz, mint a hagyományos, amely eljárásainak mai skáláját a géntechnikára is kiterjeszti. A hagyományos mezőgazdaság azt a kísérleti biológiában gyökerező tudományos mintát követi, amely a haszonnövények és -állatok kedvező jegyeinek továbbfejlesztésére összpontosít. A kapitalizmus gazdasági rendszerében az immár géntechnikával (is) előállított tulajdonságok (termékek) átalakulnak eladható, forgalmazható áruvá válnak. A kísérleti biológia redukcionisztikus (szűkítő, egyszerűsítő), „jegyeket” felismerő, „kiszűrő” természete így ponto
san illeszkedik a neoklasszikus gazdaságtanba, amely struktúrát is kínál jegyek tulajdonná való átalakításához. A fenntartható mezőgazdaság ökológiaiként jellemezhető biológiai paradigmához kötődik, és mint ilyen, nem alkalmas redukcionista tudományból fejlődött technikák befogadására. Így a fenntartható mezőgazdaság mindaddig nem helyettesítheti a „hagyományos”, termelési mintául szolgáló mezőgazdaságot, amíg a társadalomtudomány nem fogad el egy új (vagy módosított) termelési mintát. Ennek kiindulása lehet egy közösségközpontú problémamegoldás perspektívája. A közösségi tömörüléseket, szövetkezéseket mint a társadalmi problémák – köztük a szegénységgel összefüggő – megoldását kezdeményező, majd segítő gócokat, a 19. század közepe óta (Tocqueville) tartja számon a szociológiai szakirodalomban. A hagyományos mezőgazdaság jellemzése A hagyományos mezőgazdaság az iparilag fejlett országok termelési rendszere, amely a növénytermesztés és az állattartás leghaladóbb módszereivel kapcsolatban felhalmozott elméleti és gyakorlati tudást alkalmazza. Elsődleges célja a lehető legtöbb élelmiszer és rost termelése a lehető legkisebb költséggel. Fő mutatói a termelékenység és a hatékonyság, megszervezésének alappillérei a kísérleti biológia és a neoklasszikus gazdaságtan. A kísérleti biológia parancsa: próbálkozások és kudarcok sorozatából okulva létrehozni a legnagyobb hozamú haszonállatokat és a legtöbbet termő növényeket. Ennek a termelési modellnek az irányítói a felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, valamint a tantermek és kísérleti laboratóriumok tudását és tapasztalatait összesítő mintagazdaságok, újabban pedig a multinacionális agrár-üzlethálózatok. Az elmúlt 120 évben az agrárgazdálkodási („farmer”-) képzés – agronómiai, – növénykórtani, – állategészségügyi, állatorvosi, – növénynemesítési és – rovartani diszciplínákra szétválva töltötte ki az egyre-másra felismert hézagokat. Mindegyikben megmaradtak azonban az eredeti közös célok: a növényekkel kapcsolatos tudományos és gyakorlati tananyag a terméshozamot növelő talajerőt, betegségek csökkentését és ellenálló genetikai változatok létrehozását, az állatorvoslás a takarmányozást és a tenyésztő fogásokat vette célba. A közölt tudományos eredményeket a gazdaságok felelősei a „legjobb irányítási gyakorlat” (best management practice) szűrőjén át alkalmazzák a legnagyobb hasznot ígérő eljárásokban. A neoklasszikus gazdaságtannal összhangban a mezőgazdasági termelés optimális hatékonyságának és várható legnagyobb profiljának eléréséhez
egyensúlyban kell lennie az elmélet termelési függvényében szereplő négy tényezőnek: – a termőföldnek, – a munkának, – a tőkének és – az irányításnak („vállalkozásnak”). A mezőgazdasági termelési modell középpontjában a megfigyeléssel, kísérletekkel, beavatkozásokkal támogatott nagytételű termelés áll. A kisebb gazdálkodók (farmerek) ebből a nézőpontból csupán munkások, akiknek feladata a „fentről jövő” tanácsok, ha ugyan nem utasítások szerint tenni, dolgozni. Egy ilyen agrármodell mozgatóereje az „iparosítás”, amelynek hatására a mezőgazdasági termelés mára kereskedelmi tevékenységgé vált. Kezdete a 20. század elején megindult nagyarányú gépesítésre tehető, amelyet ugyanilyen fokú intenzifikálás, koncentrálás és specializálódás követett. A gazdaságok területe megnőtt, számuk csökkent, a második világháború után pedig elkezdődött a hagyományos földművelésre mindennél jellemzőbb kemizálás. A hozamok drámaian megnőttek, a gazdaságokba fektetett tőkével együtt. A fenti átalakulást az elmúlt 25 év alatt fokozódó gondok kísérik, amelyek a hagyományos agrármodellt – környezetvédelmi és – társadalmi szempontból jellemzik. Kiderült ugyanis, hogy a legtöbb hagyományos mezőgazdasági technika kimeríti a talajt, szennyezi a vizet és igen sok energiát fogyaszt. Emellett a hagyományos mezőgazdaság a legkevésbé sem törődik a gazdaságok és a vidéki közösségek életképességével, a termelés és hatékonyság mint központi cél mellett a családok, háztartások megélhetésével. Ennek a jelenségnek ismert példája az észak-amerikai „farmkrízis”, amelynek jellemzői az alacsony gabonaárak, a piacok hiánya és a kormányzat kivonulása a farmerek boldogulása iránti kötelességvállalásból. A fenntartható mezőgazdaság kérdései A fenntartható mezőgazdaság fogalmát a legtöbb nyugati országban a tradicionális agrártermelésnél környezeti szempontból egészségesebb, társadalmilag felelősebb rendszer megjelölésére vezették be. A szakirodalomban százával megfogalmazott meghatározásai közül a legszélesebb körben elfogadott az USA szakminisztériumáé. Eszerint a fenntartható mezőgazdaság a növénytermesztés és az állattartás helyi alkalmazású módszereinek olyan összevont rendszere, amely hosszú távon – kielégíti az emberiség élelem- és rostszükségletét, – javítja, gyarapítja azon környezeti minőségeket, természeti erőforrásokat, amelyektől a mezőgazdaság függ,
– a leghatékonyabban használja a nem megújuló készleteket, és ahol ez célszerű, beépít biológiai ciklusokat és szabályozásokat, – megtartja a kisgazdaságok tevékenységének jövedelmezőségét, végül – javítja a gazdálkodóknak és a társadalom egészének életminőségét. Fontos, hogy a fenti definíció magába foglalja a fenntartható mezőgazdaságnak mindhárom, azaz gazdasági, ökológiai és társadalmi dimenzióját, és az ezekben lezajló folyamatok kölcsönhatásait, és ezáltal korszerű holisztikus szemléletet közvetít. Fenntartható mezőgazdaság és agrár-biotechnika Az elmondottak alapján a fenntartható és a hagyományos mezőgazdaság lényegük szerint összeegyeztethetetlenek egymással. Még ha az alapjukat képező kísérleti és ökológiai irányultságú biológiának vannak is érintkezési pontjai, az előbbi a faji változatokra, s bennük „jegyekre” jellemző vonásokra figyel, az ökológia a lejátszódó folyamatok és a kapcsolódások foglalata. A hagyományos mezőgazdaság redukcionizmusa specializálódásra törekszik, a fenntartható mezőgazdaság pedig, problémamegoldó késztetése folytán a diverzitást hangsúlyozza (1. táblázat). A különbség társadalomtudományi alapját a verseny és a közösség ellentétpárja képezi. A hagyományos mezőgazdaság meghatározó kategóriái a sebesség, a mennyiség és a profit, a fenntartható mezőgazdaság az együttműködéshez, a tartóssághoz, a minőséghez, sőt a szépséghez is ragaszkodik. Egy 2000. évi közlemény bevezeti a „polgári mezőgazdaság” fogalmát, olyan közösségi alapú mezőgazdaságot és élelmiszer-termelést értve azon, amely nemcsak a friss, megbízható és helyben előállított élelmiszerek iránti fogyasztói igényeket elégíti ki, hanem munkahelyeket is teremt, bátorítja a vállalkozó kedvet és erősíti a közösségek identitástudatát. A polgári mezőgazdaságban a közösségeken belül egymásra találnak a termelői és fogyasztói érdekek és tevékenységek, a fogyasztó nem szorul az agrárnagyipar és üzlethálózat egyedüli kínálatára. A „biológia évszázadának” nevezett 21. században a biológiai alapú iparágak és szolgáltatások valóban a gazdaság motorjai lehetnek, különösen az iparilag fejlett régiókban. Ezzel párhuzamosan, ugyanezen országokban megjelennek a bioirányzatot kísérő forradalmi átalakulások az élelmiszerkínálatban, annak származásában, a táplálkozási szokásokban, az étel és az étrend egészségmegőrző, sőt gyógyító funkcióiban. A genomika hatásai pedig a mezőgazdaságra és az élelmiszer-termelésre, valamint ember és állat egészségére még csak ezután kezdenek megmutatkozni gazdasági, társadalmi, demográfiai, és ezáltal politikai téren is a fejlett és fejlődő világban egyaránt. A fenntartható mezőgazdaság kihívást jelent mind a hagyományos mezőgazdaságnak, mind a hozzá idomuló agro-géntechnikának. A mezőgazda
ságban hosszú idő óta uralkodó produkcionista szemléletnek legalábbis meg kell tűrnie maga mellett a fenntartható változatba beépülő környezeti, de még a társadalmi dimenziót is. 1. táblázat A két szembenálló mezőgazdaság legjellemzőbb elemei Hagyományos mezőgazdaság
Fenntartható mezőgazdaság
A természet különállása
Harmónia a természettel
– az ember mintegy a természeten kívül él
– az ember része a természetnek
– a természet elsődlegesen felhasználható javakból, erőforrásokból áll
– a természet önmagában és önmagáért értékes
– lezáratlan életciklusok, hulladékhasznosítás hiányában előálló veszteségek,
– teljes életciklusok, növekedéssel kiegyenlített veszteségek
– ember alkotta rendszerek rátelepednek a természetre
– természetes ökoszisztémák utánzása
– a termelés fenntartása vegyszerekkel
– a termelés fenntartása egészséges talaj létrehozásával
– erősen feldolgozott, dúsított élelmiszerek
– kevéssé feldolgozott, természetesen tápláló élelmiszerek
Specializálódás
Diverzitás
– szűk genetikai bázis
– széles genetikai bázis
– számos monokultúra
– többnyire polikultúrák
– egymást követő egynemű termesztések
– többféle termény egymást kiegészítő vetésforgók
– termények és háziállatok elkülönítése
– egységesen szabályozott termelőrendsze- – növények és állatok közös tartása rek – helyhez alkalmazott termelőrendszerek – specializált, redukcionista tudomány és technológiák
– interdiszciplináris rendszer-orientált tudomány és technika
Verseny
Közösség
– együttműködés hiánya, önérdek
– mind szorosabb együttműködés
– „túlhaladott” gazdálkodási hagyomány
– a gazdálkodási hagyományok és a falusi kultúra megőrzése
– kis gazdálkodási közösségekre nincs szükség
– a kis gazdaságok nélkülözhetetlenek
– a mezőgazdasági munka lélekölő, minimálisra csökkentendő
– a mezőgazdasági munka értékes, ésszerűen végzendő
– a gazdálkodás csupán üzletág
– a gazdálkodás üzlet, de létforma is
– fő a tempó, a mennyiség és a haszon
– fő az állandóság, a minőség és a szépség
(Dr. Boros Tiborné) Lyson, Th.: Advanced agricultural biotechnologies and sustainable agriculture. = Trends in Biotechnology, 20. k. 5. sz. 2002. p. 193–196. Gura, T.: The battlefields of Britain. = Nature, 412. k. 6849. sz. 2001. aug. 23. p. 760–763.
