MEZŐGAZDASÁGI JÖVEDELEMSTABILITÁSI ESZKÖZ BEVEZETÉSE MAGYARORSZÁGON

Agrárgazdasági Kutató Intézet Research Institute of Agricultural Economics H-1093 Budapest, Zsil utca 3-5. www.aki.gov.hu

Iktatószám: _ _ _ / _ _ / _ _ _ _

MEZŐGAZDASÁGI JÖVEDELEMSTABILITÁSI ESZKÖZ BEVEZETÉSE MAGYARORSZÁGON VITAANYAG

Postacím: H-1463 Budapest, Pf. 944 | Telefon: (+36 1) 217-1011 | Fax: (+36 1) 217-7037 | E-mail: [email protected]

1 / 95

Mezőgazdasági jövedelemstabilitási eszköz bevezetése Magyarországon

Vitaanyag

Tartalom

Résztvevők

Vezetői összefoglaló ................................................................... 3 Problémafelvetés.................................................................... 3 Módszer .................................................................................. 3 Eredmények ........................................................................... 4

Szerkesztő

1. Bevezetés ............................................................................... 6 2. Irodalmi áttekintés .................................................................. 8 2.1. A kockázatkezelési eszközök megítélése a WTO szempontjából ........................................................................ 8 2.2. Kockázatkezelés Kanadában ........................................ 10 2.3. Kockázatkezelés az USA-ban ....................................... 15 2.4. A kockázatkezelés új lehetőségei az EU-ban ............... 18 2.5. A különböző biztosítási eszközök elméleti értékelése .. 20 3. Anyag és módszer ................................................................ 23 3.1. A díjfizetési kalkuláció módszertana ............................. 24 3.2. Az alap likviditásának becslése..................................... 27 4. A jövedelemingadozás nagysága a magyar mezőgazdaságban ................................................................... 29 4.1. Szántóföldi növénytermesztés ...................................... 29 4.2. Vegyes gazdálkodás ..................................................... 33 4.3. Állattenyésztés .............................................................. 36 4.4. Kertészet ....................................................................... 50 5. Problémák és döntési pontok a jövedelemstabilitási alap működésével kapcsolatban ...................................................... 57 5.1. A jövedelemstabilitási alappal kapcsolatos kérdéskör .. 57 5.2. A jövedelemmegállapítással kapcsolatos kérdéskör .... 60 5.3. A díjakkal kapcsolatos kérdéskör .................................. 62 5.4. Az alap tagságával kapcsolatos kérdéskör ................... 64

Kemény Gábor [email protected]

Szerző Kemény Gábor [email protected] 1., 2., 3., 5., 6., 7. fejezet Fogarasi József [email protected] 2. fejezet Kiss Andrea [email protected] 3., 4., 6. fejezet Zubor-Nemes Anna [email protected] 3. fejezet

Közreműködött Vajdicsné Bélteki Beáta [email protected] formázás Szabóné Haszonits Ágnes [email protected] formázás Kamarásné Hegedűs Nóra [email protected] formázás

6. A jövedelemstabilitási alap működésének modellezése ...... 66 6.1. A. Teljes körű üzemi részvétel ...................................... 66 6.2. B. Jövedelemingadozásra érzékeny üzemek részvétele .............................................................................................. 72 6.3. C. Jövedelemingadozásra érzékeny társas vállalkozások részvétele ............................................................................. 79 7. Összefoglalás ....................................................................... 88 Irodalomjegyzék ....................................................................... 93

2 / 95

Postacím: H-1463 Budapest, Pf.: 944. | Telefon: (+36 1) 217-1011 | Fax: (+36 1) 217-7037 | E-mail: [email protected]


Vitaanyag

Vezetői összefoglaló Problémafelvetés A hazai mezőgazdaság esetében tapasztalható kockázati elemek száma és hatása várhatóan növekedni fog. E kockázati növekmény visszavezethető úgy a klímaváltozásra, mint az árupiaci helyzet megváltozására, az árvolatilitás növekedésére. A növekvő kockázatok azonban alapvetően eltérő helyzetben találják a hazai mezőgazdaság fontos szegmenseit: a szántóföldi növénytermesztést, az állattartást és a zöldség-gyümölcs termesztést. A szántóföldi növénytermesztés a területalapú támogatásoknak köszönhetően kedvező jövedelmi pozícióból, az alapvetően egyedi kockázatok kezelésére szolgáló biztosítások, továbbá a szisztematikus kockázatok kezelésére szolgáló intézmény, a tőzsde kockázatcsökkentő eszközeinek felhasználásával készülhet fel e kockázatokra. Ezzel szemben az állattartók és a kertészetek a múltban nem kaptak érdemi támogatást (kivéve a juh- és szarvasmarhatartást) és a versenyhelyzetük is kedvezőtlenebb. Ráadásul ugyanúgy szembenéznek a növekvő ár- és költségkockázatokkal, mint a szántóföldi növénytermesztők, viszont számukra Magyarországon sem a tőzsde, sem a biztosítók nem kínálnak megoldást. Ezért tarthat számot különös érdeklődésre az EU által a KAP 2014–2020 közötti időszakában engedélyezett jövedelemstabilitási eszköz, amely mind az egyedi, mind a szisztematikus kockázatokból fakadó jövedelemcsökkenéstől képes lehet megvédeni tagjait. Tanulmányunk egy ilyen eszköz magyarországi bevezethetőségét és annak hatásait járja körül.

Módszer A fentiekben vázolt jövedelemstabilitási rendszer iránti várható termelői érdeklődés mértékének meghatározása során a teljes ágazat jövedelemingadozásából származó kockázatát határoztuk meg. A jövedelemingadozás mint kockázati tényező számítását az Európai Bizottság 1305/2013-as EMVA-rendeletének 39. cikkelyében leírtaknak megfelelően végeztük el. A számításokat a Tesztüzemi Rendszer (FADN) adatbázisán futtattuk le olyan üzemekre vonatkozóan, amelyeknél lehetőség volt a hároméves átlagolás alkalmazására (ez legalább négy adatszolgáltatást igényel). A tesztüzemi rendszer mintegy 1900 üzeméből így nagyságrendileg közel 900 üzem került be a vizsgálatba 2001 és 2014 között, melyeket – az FADN-metodika szerint – a 2010-es Általános mezőgazdasági összeírásban (továbbiakban: ÁMÖ) szereplő üzemszerkezet alapján új súlyokkal láttunk el, hogy így reprezentálni tudják a 4000 euró standard termelési érték feletti 90 ezres mezőgazdasági üzemi alapsokaságot, amely a hazai mezőgazdasági termelés 95 százalékát állítja elő és amelyet a Tesztüzemi Rendszer reprezentálni kíván. A díjnak az alábbi feltételeket kell teljesítenie: a jövedelemstabilitási alap szintjén egyensúlyban legyenek a be- és kifizetések a vizsgált tizenegy év összességét tekintve (I.), valamint üzemszinten biztosítania kell, hogy az alapban tagként részt vevő termelők díjbefizetéseinél nagyobb (vagy egyenlő) legyen a kifizetett kártérítési összeg szintén a vizsgált tizenegy év összességét tekintve (II.). A mindkét feltételt teljesítő díj meghatározásának eszköze egy iterációs eljárás volt, ahol kiindulásként minden gazdaságot a jövedelemstabilitási


3 / 95


Vitaanyag

alap tagjaként vettünk számításba, és ezen üzemek bruttó termelési értékére (BTÉ) vagy adózás előtti eredményére (AEE) mint díjfizetési alapra, illetve az üzemi összes kártömegre kalkuláltuk a fenti feltételeknek megfelelő díjat. Ezután kivettük a mintából azon üzemeket, ahol nem teljesül a (II.) feltétel, és újrakalkuláltuk a díjat – tulajdonképpen a jövedelemstabilitási alap tagságának kontraszelekcióját szimuláltuk. Ezt követően megállapítottuk az egyensúlyi díjakat az egyes ágazatokra, majd szimuláltuk az alap működését 2004–2014 között az összes gazdaság, a jövedelemingadozásra érzékeny üzemek és a jövedelemingadozásra érzékeny társas vállalkozások esetében, figyelembe véve, hogy hitelfelvételre képes-e az alap vagy nem.

Eredmények A magyar mezőgazdasági üzemek a 2004–2014 közötti időszakban igen jelentős jövedelemkockázattal néztek szembe, a válságos időszakokban akár az üzemi kör több mint fele, átlagos időszakokban pedig 15-30 százaléka szenvedett el 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést az előző három év átlagához viszonyítva. A legsúlyosabb, éves átlagban az üzemi kör 40 százalékát érintő jövedelemcsökkenést a zöldségtermesztő üzemek szenvedték el, ezt követik több mint egyharmados aránnyal a sertéstartó gazdaságok, majd a baromfitartó, gyümölcs- és szőlőtermesztő és a szántóföldi növénytermesztő gazdaságok. A sort a tejtermelő gazdaságok, a legeltető állattartók, valamint a vegyes gazdaságok zárták mint olyan üzemek, amelyek a hazai viszonyok között legritkább esetben szenvedtek el 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést. A fenti sorrendet jelentős mértékben árnyalja, hogy míg a kertészeti üzemek jellemzően magas jövedelmezőség mellett kénytelenek súlyos visszaeséseket elkönyvelni, és ugyanez igaz a szántóföldi növénytermesztésre, addig a baromfitartó, de még inkább a sertéstartó gazdaságok a rendkívül gyenge átlagos jövedelmezőségi viszonyokhoz képest szenvednek el 30 százalékot meghaladó jövedelemcsökkenést, ezáltal ez utóbbi kör sokkal inkább rászorulna egy potenciális jövedelemstabilitási alap segítségére, mint a kertészeti ágazatok. Általánosságban is elmondható, hogy a logikának megfelelően minél nagyobb méretű egy üzem, annál kisebb az esélye arra, hogy 30 százalékos jövedelemcsökkenést szenvedjen el, és minél diverzifikáltabb a termelési struktúrája, annál ritkábbak a jövedelmi sokkok. A magyarázat az üzemen belüli kockázatkezelésből fakad: a nagyobb terület, illetve nagyobb állomány esetén kisebb a valószínűsége az egyedi kockázatok bekövetkezésének (öt hízóbika esetén egy jószág lábtörése 20 százalékos kiesést jelent, 100 darabnál 1 százalékot), több lábon állás esetén pedig még a szisztematikus (ár-)kockázat esetén is van esély arra, hogy az egyik üzemi ágazat jó eredménye kompenzálja a másik ágazat súlyos veszteségét. A tanulmányban megvizsgáltuk, hogy amennyiben ilyen alap működött volna 2004 és 2014 között, az milyen hatást gyakorolt volna a mezőgazdasági termelők jövedelmi viszonyaira. A vizsgálatot az összes üzem részvételével (A), azon vállalkozások részvételével, amelyeknek megéri taggá válni (B), illetve abban az esetben végeztük el, ha csak azon társas vállalkozások lesznek tagok, amelyek számára megéri csatlakozni az alaphoz (C). Mindhárom esetben megvizsgáltuk a hitelfelvétellel és az anélkül működő alap teljesítményét. 4 / 95



Vitaanyag

Az A esetben az alap egyensúlyi működéséhez a tagok bruttó termelési értékének 0,85 százalékára lenne szükség, ennek fejében az alap a legnehezebb években akár a tagok összes bruttó termelési értékének 5,3 százalékát is képes lenne kifizetni. A B esetben az egyensúlyi működéshez már a tagok BTÉ-jének 1,44 százalékára van szükség: ennek oka az, hogy a kifizetések nagyjából a termelői kör ahhoz a feléhez tartoznak, amelyik továbbra is tag marad, miközben a befizetők BTÉ-je a 60 százalékára csökken. Ennek megfelelően az alap kifizetése nagyjából az A eset másfélszeresére, 8 százalékra rúgna a legnehezebb években. A tagságban felülreprezentáltak a jövedelemingadozásra érzékeny üzemtípusok, így a sertéstartók és a gyümölcstermesztők, szántóföldi növénytermesztők, az alapbeli átalánydíj pedig a kertészeti üzemeket kedvezményezi. A C esetben a társas vállalkozásokhoz tartozó üzemi körnek BTÉ-arányosan és AEEarányosan 50 százalékával számolhatunk, főként szántóföldi növénytermesztőkkel. E társas vállalkozási körnek közel 80 százaléka válna taggá BTÉ-arányosan, de ide tartozna a sertéstartó üzemek 50, a tehenészetek 50, a baromfitartó üzemek 20 százaléka a BTÉ arányában. Mivel ezen üzemtípusnál létezik teljes körű jövedelemkimutatás, itt AEE-arányosan határoztuk meg az egyensúlyi díjat, ami az adózás előtti eredmény 3,06 százalékára rúg. Ebben az esetben a legnehezebb években akár az AEE 30 százaléka is lehet a térítés, egyes üzemtípusoknál pedig akár az AEE 100 százaléka fölé is emelkedhet.


5 / 95


Vitaanyag

1. Bevezetés Általánosan elfogadott tény, hogy akárcsak a világ mezőgazdasági termelésében, a hazai mezőgazdaság esetében tapasztalható kockázati elemek száma és hatása várhatóan növekedni fog. E kockázati növekmény többek között visszavezethető a klímaváltozásra, az árupiaci helyzet megváltozására és az árvolatilitás növekedésére. A növekvő kockázatok azonban alapvetően eltérő helyzetben találják a hazai mezőgazdaság fontos szegmenseit: a szántóföldi növénytermesztést, valamint az állattartást és a zöldség-gyümölcs termesztést. A szántóföldi növénytermesztés ugyan komoly ár- és költségkockázatokkal, valamint növekvő hozamkockázattal néz szembe, azonban ezt ellentételezni képes a területalapú támogatásokkal és a magas terményárak okán több éve halmozódó jövedelmével mint a gazdaságon belüli kockázatkezelés egyik alapjával (tartalékok), valamint megfelelő eszközök állnak rendelkezésére a kockázatok áthárítására: az árkockázatokat a tőzsdén, míg a hozamkockázatokat a biztosításokkal (díjtámogatott és díjtámogatás nélküli biztosításokkal egyaránt), valamint a kárenyhítéssel mérsékelheti. Közel sem ilyen kedvező a zöldség-, gyümölcstermesztés, de különösen az állattenyésztés helyzete. Ezen ágazatok a múltban nem kaptak érdemi támogatást (kivéve a juh- és szarvasmarhatartást), versenyhelyzetük rossz, így az utóbbi években nem a jövedelmük, hanem az adósságuk nőtt. Ráadásul ugyanúgy szembenéznek a növekvő ár- és költségkockázatokkal, mint a szántóföldi növénytermesztők, viszont számukra sem a tőzsde, sem a biztosítók nem kínálnak megoldást. Ennek oka egyrészt, hogy Magyarországon az állati és kertészeti termékekkel nem kereskednek a tőzsdén, másrészt a klasszikus állatbalesetés betegségbiztosítások által lefedett kockázatok a tenyésztési technológia fejlődésével jelentős mértékben szűkültek, és az állattenyésztés legfőbb kockázatává az árkockázatok mellett a költségkockázat vált, erre pedig nincsenek megfelelő biztosítási termékek. A kertészeti termékeknél ennél jobb a helyzet, léteznek megfelelő biztosítási termékek, de mivel magas termelési értékű és érzékeny kultúrákról van szó, a biztosítók igen jelentős abszolút önrész mellett fogadják be ezen ágazatokat, ennek megfelelően tehát csak kockázatuk egy részét tudják ilyen módon fedezni. Kijelenthető tehát, hogy az állattenyésztésben és a kertészeti ágazatokban felmerülő és várhatóan növekvő kockázatok kezelésére úgy a KAP I. pillére és az abban foglalt támogatások, mint az alapvetően az egyedi kockázatok kezelésére szolgáló biztosítások (legyenek azok díjtámogatottak vagy sem), továbbá a klasszikusan az olyan szisztematikus kockázatok, mint az ár- és költségkockázat kezelésére szolgáló tőzsde is csak részben jelentenek megoldást. Ennek megfelelően különös érdeklődésre tarthat számot az EU által a KAP 2014–2020 közötti időszakában engedélyezett jövedelemstabilitási eszköz, amely eszközzel kapcsolatban már hosszú időszakra visszanyúló tapasztalatokkal rendelkeznek az észak-amerikai államok, így Kanada és az Egyesült Államok.

6 / 95



Vitaanyag

Tanulmányunk egy ilyen eszköz magyarországi bevezethetőségét és annak hatásait járja körül. Vizsgálatunk során áttekintjük a legfontosabb nemzetközi modelleket és az ezekre vonatkozó tapasztalatokat. Ezután arra keressük a választ, hogy mely hazai ágazatok esetében a legjellemzőbb a jövedelemingadozás, ez az ingadozás az adott üzemtípus gazdálkodóinak hány százalékát érinti, milyen veszteségek jelentkeznek ezen üzemeknél. Emellett górcső alá vesszük, hogy milyen konkrét megvalósíthatósági nehézségek jelentkezhetnek a jövedelemstabilitási alap magyarországi implementációjakor. A továbbiakban többféle modellt állítunk fel, amelyekkel megvizsgáljuk, mekkora segítséget adott volna egy ilyen eszköz a hazai gazdatársadalomnak, ha már az uniós csatlakozás időpontjától elindulhatott volna a rendszer. Végezetül állást foglalunk abban a kérdésben, hogy szükséges-e egy ilyen rendszer bevezetése, és ha igen, működése milyen hátrányokkal és hozadékokkal járhat.


7 / 95


Vitaanyag

2. Irodalmi áttekintés Jelen fejezetben bemutatjuk a jövedelemvédelmi rendszerek jelentőségét a mezőgazdasági támogatási politikában, valamint működését Kanadában, az USA-ban és az EU-ban, öszszefoglalva és kiegészítve a Felkai és Varga (2010) tanulmányában tárgyaltakat.

2.1. A kockázatkezelési eszközök megítélése a WTO szempontjából A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) mezőgazdasági támogatásokat szabályozó megállapodásában, az 1994-ben a WTO létrehozásával együtt aláírt Mezőgazdasági Megállapodásában (Agreement on Agriculture, AoA) három, illetve négy kategóriát különböztetett meg: a zöld dobozos, a kék dobozos, a sárga dobozos és a piros dobozos (tiltott) támogatásokat. E színek azt jelölték, milyen mértékben zavarják ezen támogatások a mezőgazdasági áruk szabad kereskedelmét. A sárga dobozos támogatások beavatkoznak a piaci árak és mennyiségek alakulásába azzal, hogy ezen tételekhez kapcsolódnak. A kék dobozos támogatások szintén termeléshez kötöttek, de csak a termelés limitálása, szint alatt tartása esetén nyújthatók az adott szinttel arányos nagyságrendben, míg a zöld dobozos támogatások esetén nincs kapcsolat a támogatás és a termelés egyéb feltételei között. A zöld és kék dobozos támogatások esetében a WTO nem szabott felső korlátot az egyes tagállamoknak, míg a sárga dobozos támogatásokat csak bizonyos támogatási összeghatárig engedélyezték az államoknak, így az AoA aláírása után minden jelentős agrártámogatásokat adó tagállam arra törekedett, hogy a meghatározott szint alá csökkentse a sárga dobozos támogatások szintjét, és minél több támogatást mozgasson át a kék, de lehetőség szerint a zöld dobozos támogatások kategóriájába. Ez a mozgás jellemezte az Európai Unió Közös Agrárpolitikáját is, ahol 1994 után a termeléshez kötött támogatások mint kék dobozos támogatások jelentek meg, amit a támogatások termeléstől való teljes elválasztása követett 2003-ban, ezáltal ez a támogatás teljes mértékben zöld dobozos támogatássá vált. A zöld dobozos támogatások közé a következő kategóriák tartoznak:  általános szolgáltatások, amelyek közvetve javítanak a termelők helyzetén, de közvetlenül nem jelentenek támogatást (kutatás, ellenőrzés, marketing és promóció, infrastruktúra, járványügyi tevékenység);  élelmezésbiztonsági készletek felhalmozása piaci áron;  élelmiszersegély nyújtása piaci áron történő felvásárlásból;  termeléstől függetlenített termelői támogatás;  egyedi termelői jövedelemkimutatáson alapuló jövedelembiztosítás 30 százalékot meghaladó kiesés esetén;  természeti károkból eredő károk biztosítása 30 százalékot meghaladó hozamkiesés esetén;  termelők nyugdíjazásának támogatása;  természeti erőforrások termelésből való kivonása;  beruházási segély a strukturálisan hátrányosan érintett termelőknek;  környezetvédelmi program; 8 / 95



Vitaanyag

 hátrányos régiókban gazdálkodó termelők támogatása. Jól látható ebből a felsorolásból, hogy a kockázatkezelés két kategóriánál jelenik meg: az egyedi jövedelmeken alapuló jövedelembiztosítás és a természeti károkból fakadó hozambiztosítás kapcsán. Ezzel szemben minden olyan kockázatkezelési eszköz, amely nem természeti csapásokból származó károk megtérítését, illetve nem egyedi termelői jövedelemkockázatok mérséklését szolgálja, a sárga dobozos támogatások kategóriájába sorolható, így alkalmazásuk első látásra nem jelent könnyebbséget a WTO-tagállamok számára. Ennek ellenére az ilyen jellegű, tehát a WTO-szabályoktól egy-egy tétel szerint eltérő, ezért sárga dobozos támogatásoknak minősülő tételek – mivel nem terményspecifikus támogatások – a de minimis támogatások közé sorolhatók, ezáltal sárga dobozos jellegük ellenére az 5 százalékos termelésiérték-arányos szintig alkalmazhatók. A kockázatkezelési eszköztár főbb elemeinek zöld dobozossá tétele, illetve de minimis támogatásként való elismerése jelentősen növelte a fejlett államok érdeklődését ezen eszközök iránt, így az 1990-es évek második felétől, a WTO megalakulásától jelentősen nőtt az ilyen jellegű eszközökre fordított támogatás a fejlett államokban (Smith és Glauber, 2012). A 2001-ben a világkereskedelem további liberalizálását célzó Doha-forduló legfontosabb kérdésköre a mezőgazdasági terményekhez kapcsolódó szabályozás és ennek párjaként az ipari és szolgáltatáspiac további liberalizálása volt, ami azonban olyan érzékenynek bizonyult, hogy a 2001 óta lezajlott több tárgyalási forduló ellenére sem történt érdemi előrehaladás. A fő ellentét a fejlődő és fejlett országok között éppen abban a kérdéskörben nyilvánult meg, hogy a fejlett országok által alkalmazott egyes zöld dobozos támogatásnak minősített eszközök (elsősorban az EU területalapú támogatásai) mégis jelentős piaci zavart okoznak, valamint abban, hogy az engedélyezett sárga dobozos támogatások (elsősorban az USA exportösztönző, árbevétel-biztosító, illetve a speciális termékeket [pl. gyapot] védő pénzügyi eszközei) olyan súlyos piaci zavart okoznak, ami mindenképpen indokolná csökkentésüket és kivezetésüket. Ennek ellentéteként a fejlett országok piacra jutást igényeltek a fejlődő országok ipari és szolgáltatási piacain. A tárgyalások menetében 2008-ig nem történt érdemi előrehaladás, bár a fejlett országok, elsősorban az EU részéről elhangzottak ígérvények az agrártámogatások csökkentésére (Fergusson, 2011). A 2008-as világgazdasági válság jelentősen csökkentette a továbblépés esélyét, mivel a válságkezelés közepette a kormányzatok kevésbé voltak fogékonyak olyan megállapodás megkötésére, amely kockázatot jelent bármely ágazatuk számára. A mezőgazdaság szempontjából tovább erodálta a megállapodás esélyét, hogy a válság múlásával tartósan magasan maradtak a fontosabb termények mezőgazdasági árai, ezáltal jelentősen enyhült a támogatásokból fakadó piaczavarás mértéke. Így jelentősen csökkent a fejlődő országok érdekeltsége saját ipari és szolgáltatási piacuk megnyitására, amiért cserébe támogatáscsökkentést kaphattak a fejlett országoktól, a támogatások viszont a magas árak miatt már nem rontották olyan mértékben a fejlődő államok versenyképességét, mint korábban. Összességében megállapítható, hogy bár jelentősen csökkent a Doha-forduló sikeres és közeljövőbeli lezárásának esélye, ehhez képest pedig jelentősen nőtt a bilaterális megálla-


9 / 95


Vitaanyag

podások kötésének fontossága (lásd TTIP – transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerség – EU–USA közti szabadkereskedelmi megállapodás), világosan látható, hogy egy jövőbeni megegyezés nyomán egyre nagyobb jelentősége lehet az olyan támadhatatlanul zöld dobozos, illetve de minimis kategóriába sorolható támogatásoknak, mint amilyenek a biztosítási díjtámogatások, illetve a jövedelemstabilitási rendszerek.

2.2. Kockázatkezelés Kanadában Kanadában mély gyökerei vannak a termelői kockázatkezelés állami támogatásának: az első államilag támogatott biztosítási rendszer az 1929–33-as gazdasági világválság idején jött létre, míg az első kifejezetten a jövedelemingadozások mérséklését szolgáló biztosítási rendszer 1958-ban lépett életbe (Antón et al., 2011). Ennek megfelelően a termelői kockázatkezelés kultúrája és eszközei is fejlettek: a mezőgazdasági termelők aktív szerepet vállalnak a kockázatkezelésben, egyrészt olyan termelési eljárások megválasztásával és pénzügyi menedzsmenteszközök alkalmazásával, amelyekkel kockázati kitettségüket csökkenteni tudják, másrészt a piacon kialakult kockázatkezelési eszközök mellett a kormányzati programok számos kockázatkezelési eszközének igénybevételével (1. táblázat). 1. táblázat: Kiemelten fontos mezőgazdasági kockázatkezelési stratégiák Kanadában Farm, háztartás és közösség

Piac

Kormányzat

- Betegségek megelőzése - Ártámogatás a szabályozott kíKockázatcsökkentés - Termelési eljárások nálatú termékeknél (tej, baromfi, tojás) - Szervezett értékesítés: - Ragályos betegségek ellenőr- Farmon kívüli jövedelmek szövetkezetek, CWB zése és kártalanítása - Pénzügyi menedzsment stb. - Kiegyenlítő kifizetések (AgriS- Határidős ügyletek tability, ASRA) Kockázatmérséklés - Támogatott közösségi biztosítások (AgiInsurance) - Támogatott megtakarítási számlák (AgriInvest / NISA) - Természeti csapás megtéríté- Banki megtakarítások sének támogatása (AgriReKockázatelhárítás és hitelek covery) - Ad hoc támogatások Forrás: Antón et al., (2011)

Kanada agrárpolitikai keretprogramjában négy alapvető üzletikockázat-kezelési program (AgriStabilitay, AgriInvestment, AgriInsurance, AgriRecovery) működik. Ezen kívül az üzleti kockázat kezelésére rendelkezésre állnak a hitelgarancia- és – bizonyos termékek (tej, baromfi és tojás) esetében – a kínálatszabályozó programok. 2.2.1. A jövedelemstabilitási rendszer kialakulása A mezőgazdasági jövedelemstabilitást célzó agrárpolitikai intézkedés a Mezőgazdasági stabilitási törvény (Agricultural Stabilization Act, ASA) 1958-as bevezetésétől kezdve létezik

10 / 95



Vitaanyag

Kanadában. E program életbe lépésétől kezdve mindig volt legalább egy jelentős forrásokkal működő országos költségvetési program a mezőgazdasági termelők jövedelemstabilitásának szolgálatában. Az ASA keretében (1958–1975) a központi kormányzat és a gazdálkodók által finanszírozott, szántóföldi növénytermesztésre és állattenyésztésre kiterjedő országos jövedelemstabilitási programmal versenyeztek a tartományi programok. Ezt váltotta a Nyugati gabona stabilizációs törvény (Westrern Grain Stabilization Act, WGSA), amely ugyancsak a szántóföldi növénytermesztő és állattenyésztő farmok jövedelemstabilitását célozta központi kormányzati és termelői finanszírozás keretében (1976–1991), a kifizetés alapja továbbra is egy meghatározott küszöbár maradt, viszont a korábbi 10 éves átlagárhoz viszonyított 80 százalékos küszöbárat megváltoztatták 5 évre. Még ebben az időszakban indították el a Nemzeti Háromoldalú Stabilizációs Programot (National Tripartite Stabilization Program, NTSP), amelyben a központi kormányzat és a termelők finanszírozása mellett a tartományi kormányok is beszálltak a finanszírozásba. Ez a program is a szántóföldi növénytermesztésre és az állattenyésztésre fókuszált, viszont a kifizetés alapja a garantált jövedelem, mely szerint ártámogatásban részesültek a termelők, amíg a becsült garantált jövedelem el nem érte az elmúlt 5 év átlagos jövedelmét (1986–1993). Ezen időszaktól kezdve az országos kiterjedésű jövedelemstabilitási programokat a központi és a tartományi kormányzatok közösen finanszírozzák. A Bruttó Árbevétel Biztosítási Program (Gross Revenue Insurance Program, GRIP) bevezetésével a szántóföldi növénytermesztés jövedelemstabilitását támogatták a bruttó árbevétel alapján: a területegységre vetített árbevételi cél meghatározása az elmúlt 5 év hozamaira és áraira, valamint a választott biztosítási lefedettségre alapult (1991–1995). Ennek a programnak a működése alatt indult az egész farmra (whole farm) kiterjedő Nettó Jövedelem Stabilizációs Számla (Net Income Stablization Account, NISA) a kis jövedelemingadozások megtakarítási számláról való támogatása céljából (1994–2003). Az ad hoc programok szükségességének elkerülése céljából vezették be a Mezőgazdasági Jövedelem Kárenyhítési Támogatást (Agricultual Income Disaster Assistance, AIDA) 1998ban, amit később integráltak a Kanadai Farm Jövedelem Programba (Canadian Farm Income Program, CFIP), amelyben az egész farmra kiterjedő bruttó jövedelem csökkenésekor támogatták a termelőket (1998–2002). A termelők akkor részesültek támogatásban, amikor a jövedelmük az olimpiai átlag1 70 százalékánál kisebb. Ennek a programnak a folytatását biztosította a Kanadai Mezőgazdasági Jövedelem Stabilitási (Canadian Income Stability, CAIS) program (2003–2007), amelyben a kifizetés alapját a nettó jövedelem jelentette: támogatásban addig részesültek a termelők, amíg a referenciajövedelem el nem érte 5 év olimpiai átlagát. A CAIS bevezetése jelentette a kanadai agrárpolitika első ötéves agrárpolitikai tervezési időszakának (Agricultural Policy Framework, AFP) vezető jövedelemstabilitási programját. Részletesen nem mutatjuk be ezt a programot, mivel már más programok váltották fel, de a kiindulási helyzet szemléltetése miatt fontosnak tartjuk a jogosult termelők kifizetésének

1

Egy ötéves periódus átlaga, melynél az átlagszámításból kihagyják a periódus legnagyobb és legkisebb értékét.


11 / 95


Vitaanyag

szemléltetését. A jövedelemstabilitás biztosítása három szinten működött, annak függvényében, mekkora volt a jövedelemcsökkenés. Az I. lépcsős jövedelemvédelem keretében 15 százalékos jövedelemcsökkenésig a kieső jövedelem 50 százalékát térítették meg, 15 és 30 százalék között a 70 százalékát, 30 és 100 százalékos jövedelemkiesés között a 80 százalékát, a negatív jövedelemszintnek pedig a 60 százalékát. A II. lépcsős jövedelemvédelem keretében csak 15 százalékos jövedelemcsökkenés felett lépett be a térítés, de ugyanolyan mértékben, amint az I. lépcsőnél leírtuk. A III. lépcsős jövedelemvédelem esetén csak 30 százaléktól kezdett el téríteni a rendszer, 80 százalékot, majd veszteségnél 60 százalékot, akárcsak az I. lépcsőnél. Így teljes jövedelemkiesés esetén a III. lépcsőben a referenciajövedelem 70 százalékának 80 százaléka=56 százaléka kerül térítésre, míg az I. lépcsőben 70 százaléka (a számítás szerint 74 százalék járna, de a WTO-szabályok szerint csak 70 százalék téríthető). A CAIS működése alatt a következő hiányosságokat azonosították:  A kifizetések nem történtek meg időben.  A program nem volt kiszámítható és bankképes.  A termelők veszteségét nem mindig térítették meg, amikor negatív jövedelmük keletkezett vagy vita volt a készletértékelési módszertannal kapcsolatban.  Hatástalannak bizonyult súlyos katasztrófák bekövetkeztekor, ezek kezelésére jelentős ad hoc intézkedésekre volt szükség.  A térítéshez képest igen jelentős termelői betétet igényelt, amelyet egyrészt a saját gazdaságban hatékonyabban is el lehetett költeni, másrészt csak a betét arányában lehetett támogatást adni, ami súlyos esetben nem bizonyult elégségesnek. A következő agrárpolitikai tervezési (Growing Forward I) időszakban (2008–2012) a Kanadai Mezőgazdasági Jövedelem Stabilitási (CAIS) programot az AgriStability és az AgriInvest váltotta a nagyobb rugalmasság, kiszámíthatóság és bankképesség biztosítása céljából. Jelenleg egy újabb agrárpolitikai tervezési (Growing Forward II) időszak (2013–2018) kezdődött, amelyben kisebb módosításokat vezettek be, a két jövedelemstabilitási program bemutatása a későbbiekben ezek figyelembevételével történik. 2.2.2. Az AgriStability főbb jellemzői Az AgriStability jövedelemalapú program, melyben a csatlakozó termelők jövedelemtámogatásban részesülnek nagyobb jövedelemveszteségek bekövetkezése esetén. A veszteségek kompenzálására akkor történik kifizetés ebben a programban, ha a jogosult termelő programévi jövedelme a referenciajövedelemhez képest 30 százaléknál nagyobb mértékben csökken. A résztvevők köre azokra a mezőgazdasági termelőkre terjed ki, akik legalább 6 hónapja mezőgazdasági termelést folytatnak, már lezártak egy termelési ciklust és mezőgazdasági jövedelemről számoltak be jövedelemadó-bevallásukban. A jövedelemadó-bevallást legkésőbb a programba való bejelentkezésig be kell nyújtani az adóhatóságnak, illetve a referenciaévekre is jövedelemadó-bevallás szükséges.

12 / 95



Vitaanyag

Az éves részvételi díjat két tételből számolják ki: 55 kanadai dollár (CAD) adminisztratívköltség-hozzájárulás és a gazdálkodó saját referenciajövedelem-hozzájárulására vetített 0,45 százalékos díj 70 százaléka. Például 100 000 CAD referenciajövedelem-hozzájárulás esetén a termelő 315 CAD (450 CAD×70 százalék) éves díjat és 55 CAD adminisztratívköltséghozzájárulást, összesen 370 CAD díjat fizet a programban való részvételért. A referenciajövedelem a teljes gazdaság elmúlt 5 évi jövedelmének olimpiai átlaga. Kiszámításánál csak a szűken vett termékértékesítésből származó bevétel és a termék megtermeléséhez kapcsolódó közvetlen ráfordítások vehetők figyelembe, vagyis nem veszik figyelembe sem az egyéb bevételeket, sem az egyéb költségeket, így a pénzügyi eredményt sem. A jövedelemcsökkenésből származó veszteség megtérítése változott, a korábbi háromlépcsős rendszer megszűnt. A 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenés a referenciajövedelemhez képest 70 százalékos vesztességtérítésben részesül (negatív jövedelem esetén is). A program résztvevői 3 millió CAD veszteségtérítésig jogosultak kifizetésre az AgriStability programból és a jövedelemcsökkenés veszteségtérítése referenciajövedelem-korláttól függ. Utóbbit 2013-ban vezették be és a kifizetés kiszámításakor a termelő saját referenciajövedelme vagy a saját átlagos jogosult kiadása közül az alacsonyabb értéket veszik figyelembe. 2.2.3. Az AgriInvest főbb jellemzői Az AgriInvest megtakarításiszámla-jellegű program, mely rendelkezik a szükséges rugalmassággal az alacsony jövedelemingadozások és beruházási támogatások fedezésére a kockázat mérséklése és piaci jövedelem növekedése céljából. Azok a mezőgazdasági termelők jogosultak ebben részt venni, akiknek jövedelme származik mezőgazdasági termelésből (kivételt képeznek a kínálatszabályozás körébe tartozó termékek) és ezt a jövedelmüket a programévben bevallották az adóhatóságnak jövedelemadó-bevallásukban. A program működésének lényege, hogy a jogosult termelők minden évben a saját nettó árbevételük maximum 100 százalékáig betétet helyezhetnek el egy részt vevő pénzintézetben és ennek fejében betétjük után kamattámogatást kapnak a szövetségi és tartományi kormányoktól, a számlán összegyűlt összeget pedig bármikor kivehetik és a jövedelemingadozás kockázatának mérséklésére vagy beruházásra használhatják fel. Fontos kapcsolódási pont az AgriStabilityhez, hogy amennyiben egy termelőnek van AgriInvest-számlája, akkor veszteség esetén először arról kell felhasználnia az összes pénzét, és ha a jövedelemkiesés olyan mértékű, amit ez az összeg nem fedez, akkor történhet térítés az AgriStability rendje szerint. A programban részt vevő termelőknek számlát kell nyitniuk valamelyik közreműködő pénzintézetben. Az AgriInvest-számlának két alkotóeleme van. Az 1. alapba fizetik be a termelők a betétjüket és a 2. alapba fizetik be a kormányzati hozzájárulást, valamint az összes kamatbevételt. A pénzkivétel először a 2. alapból történik, ha ez kimerült, a további pénzkivételt az 1. alapból teljesítik. A 2. alapból kivett pénz után adót kell fizetni. Az AgriInvest-számláikat a termelők átvihetik egyik közreműködő pénzintézetből a másikba.


13 / 95


Vitaanyag

Egy jogosult termelő egy programévben legfeljebb 1,5 millió CAD betétet helyezhet el AgriInvest-számlán az engedélyezett nettó bevétele (allowable net sales, ANS) alapján. Az engedélyezett nettó árbevétel az AgriInvest keretében engedélyezett termékekre és a termelő által előállított hozzáadott értékre vonatkozik. Minden engedélyezett termékkörnél (gabonafélék, olajos növények és speciális növények; kertészet; állattenyésztés) fel van sorolva, hogy milyen tételeket lehet figyelembe venni a hozzáadott érték megállapításához. Minden, az AgriInvest program esetében figyelembe vehető termékjövedelemre érvényes szabály, hogy a termék elkülöníthető és azonosítható legyen más termelők termékeitől, a saját gazdaságban előállított termékért a gazdálkodó viseli a termék minden kockázatát, valamint a termelőnek biztosítania kell ezekre a termékekre az elkülönített számlázást és könyvelést, amiből világosan kiderül a termék eladási értéke és minden levonás. 2.2.4. A jelenlegi rendszer költségei Az AgriStability és AgriInvest programok kormányzati finanszírozása megoszlik a szövetségi kormányzat (60 százalék) és a tartományok között (40 százalék). Mivel mindkét program kiadásait a kereslet határozza meg, ezért ezek mértékét nem lehet pontosan előre jelezni, értéke évenként változik. A két programra szükséges források nagyságrendje 600 millió CAD körül változik (2. táblázat). 2. táblázat: A jövedelemstabilitási programok kiadásai millió CAD 2007/08 AgriStability AgriInvest Összesen

753,4

2008/09 382,8 188,8 571,6

2009/10 553,5 134,6 688,1

2010/11 391,5 206,0 597,5

Forrás: OAE (2012)

Az egy kérelemre jutó átlagos adminisztratív költségek (AK) meghaladják az 1300 CAD-ot és az átlagos adminisztratív költségek aránya az összes költségen belül (ÖK) 13,3 százalék az AgriStability esetében, míg az AgriInvest programban ezek az értékek 86,3 CAD és 4,7 százalék (3. táblázat). 3. táblázat: A jövedelemstabilitási programok adminisztratív költségei

2007/08 2008/09 2009/10 2010/11 Átlag

AgriStability AK/kérelem, AK/ÖK, CAD százalék 1 012 (CAIS) 8 1 140 17 1 090 16 1 976 12 1 304,5 13,3

AgriInvest AK/kérelem, CAD – 32 110 117 86,3

AK/ÖK, százalék 1 3 6 5 4,7

Forrás: OAE (2012)

14 / 95



Vitaanyag

2.3. Kockázatkezelés az USA-ban A szövetségi kormány már az 1930-as évek végétől szervez a farmerek számára valamilyen formában növénytermesztési biztosítási programokat a termelési veszteségekből eredő jövedeleminstabilitás csökkentése céljából. Erre azért van szükség, mert a magán-biztosítótársaságok nem képesek piaci alapon kezelni az igen szerteágazó okból keletkező éves veszteségeket (CBO, 1983). 2.3.1. Az államilag támogatott biztosítási piac fejlődése Az USA-ban a biztosítási piac fejlődése klasszikus ívet írt le: az egyedi kockázatokat mérséklő, alapvetően a hozamokat fedező biztosítási formák mellett már az 1950-es években megjelentek az összkockázati biztosítások, majd az árak ingadozását is kezelő árbevételbiztosítások, tovább bővítve a farmerek számára elérhető kockázatkezelési eszköztárat. Az összkockázati (all-risk) típusú hozambiztosítások a kedvezőtlen időjárás, rovarok, növénybetegségek miatt és egyéb okból bekövetkező elkerülhetetlen veszteségekre nyújtanak fedezetet. A szövetségi növénybiztosítási programot igénybe vevő farmereknek garantálják a biztosítási szerződésben szereplő hozammennyiséget. Ha a betakarított termény ennél kevesebb valamelyik biztosítási kárnemből következően, az eltérést visszafizetik a biztosítási szerződésben megállapított áropció szerint. Ezeknek az összkockázati biztosításoknak a díja annak függvényében változik, hogy a farmer a kár bekövetkezése esetén milyen viszszatérítési árat és milyen garantált hozamszintet választ. A kockázatok bekövetkezését egyéni gazdasági, megyei vagy megyén belüli hozamadatok alapján állapítják meg. A visszatérítési árak és garantált hozamok különböző kombinációi által biztosított rugalmasság ellenére a biztosítási díjtámogatás 1981-es bevezetése után nőtt a gazdálkodók érdeklődése e kockázatkezelési forma iránt. Az átlagtermelés 65 százalékára fedezetet nyújtó, 30 százalékos biztosítási díjtámogatás mellett igényelhető biztosítás penetrációja ennek következtében jelentősen növekedett. Míg az USA szántóföldi növénytermesztési területének 13 százaléka volt biztosítva 1981-ben, addig ez az arány 1994-ig elérte a 40 százalékot, majd a díjtámogatás 1995-ös 59 százalékra emelésével a 75 százalékot. A szántóföldi növénytermesztés biztosítására fordított szövetségi kiadásokat adminisztratív és működési kiadásokra, a biztosítási díjbevételeket meghaladó kárrendezésre és biztosítási díjtámogatásra használták fel: 1977–1981 között költségvetési évenként átlagosan 26 millió USD szövetségi kormányzati forrást költöttek összkockázati biztosításokra, míg a támogatás bevezetése után, 1983-ban 308 millió USD-t (CBO, 1983), 1995-ben 1,5 milliárd USD-t, 2011-re pedig elérte a 2,4 milliárd USD-t (Zulauf és Orden, 2012). A farmerek jövedelemstabilitását eredményező bevételbiztosításokat az 1990-es években vezették be azzal a szándékkal, hogy előmozdítsák a határidős szerződések elterjedését és kockázatkezelési megoldást nyújtsanak az 1996-os mezőgazdasági törvényben elfogadott közvetlen, rögzített kifizetésekről való áttérésre (Coble és Dismukes, 2008). A bevételbiztosítások abban különböznek a hozambiztosításoktól, hogy megtérítik a várható jövede-


15 / 95


Vitaanyag

lemnél alacsonyabb bevételből keletkezett veszteséget, szemben a várható hozam csökkenéséből adódó veszteség megtérítésével. A várható bevételt gazdaság- vagy megyei szintű hozamokkal és határidős piaci árakkal számolják. A hozambiztosításokhoz hasonlóan, a bevételbiztosítások is díjtámogatásban részesülnek. A piaci biztosítási díj 40 százalékát támogatták 2007-ben, és a szövetségi növénytermesztési biztosítási program által lefedett terület több mint felét a bevételbiztosítások jelentették, ezen belül a kukorica, szójabab és búza biztosított vetésterületének 70 százalékát, a gyapot 50 százalékát (Coble és Dismukes, 2008). A bevételbiztosítások 46 millió hektárra terjedtek ki 2003-ban, ez a szám 2011-re 70 millió hektárra nőtt, ezzel az összes mezőgazdasági terület 65 százalékára rúgott. A legfontosabb és legnépszerűbb bevételbiztosítási programok ebben az időben a Szántóföldi Növénytermesztés Bevételbiztosítása (Crop Revenue Coverage, CRC) és a Bevétel Biztosítás (Revenue Assurance, RA), valamint Csoport Kockázati Jövedelembiztosítás (Group Risk Income Protection, GRIP) voltak. E programokat egészítette ki a kormányzati viszontbiztosítási háló: a kormányzat viszontbiztosítási megállapodást kötött a biztosítótársaságokkal. Ezt a kormányzat nevében a Szövetségi Növénybiztosítási Társaság (Federal Crop Insurance Corporation, FCIC) intézi a Standard viszontbiztosítási megállapodásban (Standard Reinsurance Agreement, SRA) és az Állatár viszontbiztosítási megállapodásban (Livestock Price Reinsurance Agreement, LPRA). 2.3.2. A rendszer reformja és az új farmtörvény Az előző farmtörvény (Farm Bill) 2012-ben járt le, és hosszas egyeztetés után 2014-ben született meg az új farmtörvény, az Agricultural Act (AA), melynek bevezetéséig az előző farmtörvény élt tovább. Az AA 2014-től 2018-ig rendezi az agrártámogatások körét. Az új farmtörvény alapstruktúrája nem változott, továbbra is az élelmiszerjegy-program adja a támogatások döntő többségét, 80 százalékát. A piaci biztosítások díjtámogatására a támogatási összeg 8 százaléka megy el, az állami bevétel- és jövedelembiztosítási programokra 5 százalék, a természeti értékek megőrzésére 6 százalék, míg az egyéb célokra, így a vidékfejlesztésre 1 százalék (USDA ERS, 2014). Az AA egyik alapvető célja egyrészt a támogatások csökkentése volt a költségvetési deficit visszafogása érdekében, másrészt az elavult kormányzati programok reformja, korszerűsítése, konszolidációja. Ennek megfelelően eltörölték a közvetlen kifizetéseket (Direct Payments), az anticiklikus kifizetéseket (Counter-Cyclical Payments, CCPs), az Átlagos Növénytermesztési bevétel Választása (Average Crop Revenue Election, ACRE) programot, a Kiegészítő BevételtámogatásiKifizetés (Supplemental Revenue Assistance Payments, SURE) programot. A reformok nem hagyták érintetlenül a bevételbiztosítási programokat sem: az USA két korábbi bevételbiztosítása – a Szántóföldi Növénytermesztés Bevételbiztosítása (Crop Revenue Coverage, CRC) és a Bevétel Biztosítás (Revenue Assurance, RA) – 2011-től meg-

16 / 95



Vitaanyag

szűnt. Az egyetlen országos kiterjedésű jövedelembiztosítás – a Csoport Kockázati Jövedelembiztosítás (Group Risk Income Protection, GRIP) – 2014-től szűnt meg és az ilyen biztosítással rendelkezőket visszairányították a hagyományos Aktuális Termelési Történet (Actual Production History, APH) hozambiztosításba. Az egyetlen, az átmeneti 2013-as évben megmaradt piaci alapú jövedelembiztosítási program az Arányosított bruttó bevétel (Adjusted Gross Revenue, AGR) biztosítás maradt, amely kísérleti jelleggel működött az előző hat évben. Az AGR-biztosítást (később az AGR-Lite-ot is) azokban a megyékben igényelhetik az adóbevallással (Schedule F és 7 éven keresztül változatlan adóalany-besorolással) rendelkező termelők, amelyek részt vesznek a programban. Kötelezettségeik nem haladják meg az 1 millió USD-t, a továbbértékesítés céljából vásárolt termékek aránya nem haladja meg az 50 százalékot és a burgonyából származó árbevétel nem haladja meg a teljes árbevétel 83,35 százalékát. A kormány 48 százalékos, 55 százalékos és 59 százalékos biztosítási díjtámogatásban részesíti a termelőket 80 százalékos, 75 százalékos és 65 százalékos fedezetet nyújtó biztosítás vásárlása esetén. Az AA az állami kockázatkezelési eszközök (commodity programs) közül választási lehetőséget biztosít két opció között: a termelők egyszer, 2014-ben választhattak, hogy terméktermék vagy gazdaság-gazdaság alapon kívánják kockázataikat kezelni jelentős veszteség bekövetkezése esetén. Ezért az Árveszteség biztosítás (Price Loss Coverage, PLC) és a Mezőgazdasági kockázatbiztosítás (Agricultural Risk Coverage, ARC) elfogadását javasolják. A PLC- és az ARC-programokat a vetésterületre és nem a farm teljes területére alkalmazzák, viszont ezeket a programokat nem vehetik igénybe a gyapottermelők. Az ARC esetében további választás előtt áll a termelő: megyei vagy egyéni termelői alapokon kívánja-e megkötni a biztosítást. A PLC egy olyan kockázatkezelési eszköz, amelynek célja a többéves árcsökkenés által okozott nagy veszteség kezelése. Ennek megfelelően a termelő akkor kap kifizetést a PLCből, ha az adott termék ára alacsonyabb, mint a rögzített referenciaár. A kifizetés összege a tényleges és a referenciaár különbségének és a termelői historikus vetésterület szorzatának 85 százaléka. Az ARC célja a számított hozamérték stabilizálása. Ennek keretében a megyei verziót választó termelők akkor kapnak bevételtérítést, ha az aktuális megyei növényenkénti árbevétel kisebb, mint a megyei hozam 5 éves olimpiai átlaga és az országos ár 5 éves olimpiai átlaga (ARC garantált ár) szorzatának 86 százaléka. A termelők nem a vetésterületük, hanem a historikus vetésterületük alapján kapják a térítést. Az ARC termelői verziója esetében a programban részt vevő szántóföldi növények összességéből származó termelői bevételnek kell kisebbnek lennie, mint a termelői referenciabevétel, de mindkét értéket az ARC garantált ár és a termelői hozamok szorzásával kell előállítani.


17 / 95


Vitaanyag

A szántóföldi növényeket termelő farmereket célzó ARC és PLC mellett a tehenészeteket a Tejüzemi árrésvédelmi program (Dairy Margin Protection Program) védi a súlyos jövedelemkockázattól, amikor a bevételek és a takarmányozási költségek közti rés jelentősen beszűkül. A piaci biztosításoknál továbbra is fennmarad az állami díjtámogatás a hozambiztosítások esetében. Két lényeges változás történt: az AGR és annak egyik verziója, az AGR-Lite öszszevonásra került a Teljes Farmbevétel védelem (Whole-Farm Revenue Protection, WFRP) program keretében, valamint a piaci biztosítások által nem lefedett kockázat, az önrész csökkentésére megjelent a Kiegészítő fedezeti opció (Supplemental Coverage Option, SCO) a főbb növények esetében, amely a piaci biztosító által vállalt térítési küszöb és a referenciahozam 85 százaléka közötti rész biztosítására köthető (USDA, 2014). Az előző farmtörvényhez képest az állami kockázatkezelési programok esetében 21 százalékos támogatáscsökkenés valósult meg, az élelmiszerjegy-programban 1 százalékos csökkenés, míg a biztosítási díjtámogatásoknál 5 százalékos keretnövekedés történt. Ez jól jelzi, hogy bár az állami programok tovább élnek (az ACRE folytatásának az ARC megyei verziója tekinthető, a termelői verzió pedig a SURE-nek feleltethető meg, míg az anticiklikus kifizetéseket a PLC helyettesíti), a kormányzat világos célja a piaci szféra minél teljesebb bevonása a kockázatkezelésbe, és inkább csak támogatást, esetenként pluszfedezetet (lásd SCO) ad az effajta kockázatkezeléshez (EP, 2014). Összességében elmondható, hogy bár az USA-beli állami kockázatkezelési eszköztár eddigi fejlődése sikeresnek tekinthető, mivel egy rendkívül széles veszélyközösséget teremtett és hatékonyan védte a termelőket az árbevétel- és jövedelemcsökkenés okozta károktól, a korábbi kormányzati éra által bőkezűen támogatott programok szűkítésre kerültek, ami a jelenlegi árszínvonalat és piaci helyzetet, valamint az USA-beli termelői jövedelmek elmúlt évekbeli alakulását tekintve alapvetően elfogadható.

2.4. A kockázatkezelés új lehetőségei az EU-ban Az Európai Unió tagállamai a mezőgazdasági kockázatkezelés területén nem rendelkeznek átfogó és egységes irányvonallal, ennek megfelelően számos gazdaságpolitikai eszköz áll a gazdálkodók rendelkezésére az eltérő kockázatformák kezelésére, amelyek időbeni alakulása mind tagországi, mind közösségi szinten nyomon követhető (Tangermann, 2011). 2.4.1. Uniós helyzetkép Egyedi kockázati biztosítás jégkárokra minden tagországban elérhető, főleg magánbiztosítások formájában, de néhány tagország részben támogatja is ezeket a biztosításokat. Néhány tagországban többkockázatú (hozam-)biztosítás is rendelkezésre áll a termelőknek különböző természeti kockázatok (aszály, fagy) kezelésére. A legfejlettebb biztosítási rendszer mindenféle természeti kockázat kezelésére Spanyolországban működik, ahol egy hibrid rendszer keretében a hozambiztosításokat, a magán-biztosítótársaságok termékeit a termelők saját forrásból és kormányzati támogatásból vásárolják meg. Bevétel- és jövedelembiztosításokat még egyetlen tagországban sem dolgoztak ki, egyedül Spanyolországnak és

18 / 95



Vitaanyag

Ausztriának van valamennyi tapasztalata az indexalapú biztosítások terén. Az Egyesült Királyságban egy magán-biztosítótársaság vezetett be indexalapú biztosítást, mely rövid idő után érdeklődés hiányában megszűnt. Ennek az Észak-Amerikához képest szegény kockázatkezelési eszköztárnak a bővítése érdekében határozott úgy az Európai Bizottság, hogy a KAP keretében lehetőséget ad egy jövedelemstabilitást szolgáló eszköz használatára. Tovább erősítette ezt az elhatározást az a gondolat, hogy az intervenciós rendszer kiváltható egy alapvetően a piaci kockázatkezelési eszköztárral és az annak állami támogatásából álló rendszerrel (Meuwissen et al., 2011). 2.4.2. A jövedelemstabilitási alapról szóló rendelkezés Az Európai Bizottság új rendeletének lényege alapvetően a kanadai modell leírása. Itt esik szó (a 39. cikkben) a termelők által önkéntesen felállított jövedelemstabilitási alapról, melyhez a termelőknek állami segítség és támogatás nélkül kell összegyűjteniük az indulótőkét, és amely drasztikus jövedelemcsökkenés esetén nyújthat számukra támogatást (állami segítséggel). Az így létrehozott jövedelemstabilitási alapokban a résztvevők köre az alap felállításában részt vevő mezőgazdasági termelők. A referenciajövedelem a teljes gazdaság elmúlt 5 évi jövedelmének olimpiai átlaga vagy az elmúlt 3 év átlaga. Akárcsak a kanadai modellben, itt is egyedi üzemszintű jövedelmet kell megállapítani, a kiszámításánál viszont „piacon szerzett bevételekről”, valamint a támogatások összegéről van szó a bevételeknél, és általában az inputköltségekről van szó a költség esetében, így ebbe az üzem minden költsége beleérthető. A bizottsági modellben a referenciajövedelemhez viszonyított 30 százalék feletti jövedelemkiesés legfeljebb 70 százaléka téríthető. Az önkéntes pénzalapok finanszírozását (részvételi díját) nem szabályozza pontosan a rendelettervezet, erről csak annyit ír, hogy a termelői jövedelemstabilitási alap által kifizetett összegekhez történhet pénzügyi hozzájárulás a kifizetett összeg 65 százalékáig. További támogatás vehető igénybe 3 éven keresztül az alap adminisztratív költségeinek fedezésére, fokozatosan csökkenő mértékben. 2.4.3. A kanadai és az európai modell eltérései Ha megvizsgáljuk a kanadai és az európai uniós modell fő különbségeit, a legnagyobb eltérést a részvételi díjban találjuk. Míg a kanadai rendszer az átlagos mezőgazdasági termelő adózás előtti eredményének nagyságrendileg 0,5 százalékát kéri el, és ezért képes makroszinten akár a számított (üzemi eredménynél is nagyobb) referenciajövedelmet (tehát a befizetett összegnek akár a 100-szorosát) kifizetni, addig az uniós modell makroszinten csak a befizetett összeg 3-szorosát képes kifizetni (a 65 százalékos támogatási intenzitás okán). Ez alapvetően az előző (2007 előtti) kanadai modell, a CAIS (Canadian Agricultural Income Stabilization) 2005 előtti változatának felel meg, amikor a termelő egyéni számlával rendelkezett, arra betétet helyezett el, és a III. lépcső esetén az elhelyezett betétnek maximum az


19 / 95


Vitaanyag

5-szörösét kaphatta vissza (a 80 százalékos állami támogatás után). Ez az egyéni számlás rendszer 2005 után (2 évvel a bevezetése után) megszűnt ebben a formában működni, és felváltotta az előző fejezetben bemutatott, az eredmény minimális százalékához kötött díj mellett védelmet adó jövedelemstabilitási rendszer. 2.4.4. Az új európai uniós eszköz várható alkalmazása Az Európai Unió tagállamai közül eddig Olaszország, Spanyolország és Magyarország jelezte, hogy a 2014–2020 közötti időszakban implementálni kívánja vidékfejlesztési programjába a 39. cikknek megfelelő jövedelemstabilitási eszközt. Várhatóan tehát e három országban válik gyakorlattá a tervezet, ami jól jelzi, hogy az EU és tagállamai egyelőre csak pilotjelleggel próbálják bevonni ezen Észak-Amerikában használt eszközöket az európai termelők jövedelemkockázatainak mérséklésébe. A magyar Vidékfejlesztési Programban 18,8 millió euró, nagyságrendileg 5,8 milliárd forintnak megfelelő összeg került elkülönítésre. Ez éves szinten 2017–2020 közötti, 4 éves működés mellett 1,4 milliárd forintos támogatást, illetve évi 2,2 milliárd forintos kártérítés-kifizetést képes generálni, amennyiben a termelők éves befizetése eléri a 0,8 milliárd forintot.

2.5. A különböző biztosítási eszközök elméleti értékelése Az állam által támogatott biztosítások 1990-es évek óta tartó expanziója a fejlett országokban az agrár-közgazdasági szakirodalom figyelmét is ráirányította a különböző kockázatkezelési eszközökre és azok állami támogatására. Ezzel kapcsolatosan azonban nincs közmegegyezés a szakirodalomban: míg egyes szerzők alapvetően pozitívnak tartják a fejleményeket, addig más elemzések a növekvő káros hatásokra hívják fel a figyelmet. Több elemzésben arra a következtetésre jutottak, hogy a legtöbb működő támogatott mezőgazdasági biztosítási program (sőt a jövedelempótlást biztosító, így jövedelemkockázatot csökkentő KAP I. pilléres támogatás is) igen költséges és különböző formában torzítja a mezőgazdasági piacok működését. A támogatások arra ösztönzik a mezőgazdasági termelőket, hogy nagyobb kockázatot vállaljanak (Enjolras et al., 2014). Növelik azoknak a növényeknek a termelését, amelyeket támogatnak és így a biztosítási kockázatátvállalás olcsóbb lesz a biztosítótársaságoknak. A támogatott biztosítások hatására növekszik a környezetileg érzékeny (éppen ezért termelési szempontból is kockázatosabb) földterületek bevonása a termelésbe (Summer és Zulauf, 2012) és csökken az alternatív kockázatkezelési eszközök, mint a diverzifikáció vagy a növényvédelem alkalmazása. Ez azonban a másik oldalról a kemizált mezőgazdaság extenzifikációját is jelenti, ami nem nevezhető kedvezőtlen jelenségnek (Smith és Glauber, 2012). Más elemzések szerint a biztosítások megfelelő kockázatkezelési eszköznek bizonyulhatnak a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás folyamatában (de Bruin et al., 2009), és ha a biztosítás által megcélzott kockázat és megvalósítandó cél jól meghatározott, akkor az ilyen programok hatásosak lehetnek (Anton et al., 2011). Emellett a biztosítási díjtámogatások költsége, forrásigénye nagyon alacsony, ha ezen öszszegeket az országos katasztrófa elhárítására felállított alapok költségeihez viszonyítjuk (Burgaz, 2003).

20 / 95



Vitaanyag

Összességében azonban megállapítható, hogy olyan alapvető jóléti közgazdasági vizsgálat, amely a biztosítási rendszerek állami díjtámogatásának összes externális hatását mérlegre tette volna, még nem készült (Smith és Glauber, 2012), így egyértelműen nem lehet pálcát törni az akár magas szintű állami díjtámogatás mellett működő rendszerek felett sem. Emellett az alacsony díjtámogatással működő, alapvetően a biztosítási piacot fejlesztő önkéntes rendszerek egyértelműen pozitív elbírálás alá esnek (Mahul és Stutley, 2010). A jövedelemstabilitási eszközt közelebbről megvizsgálva a következő megállapítások tehetők: a kanadai jövedelemstabilitási rendszer – annak ellenére, hogy hosszú, 1958 óta töretlen fejlődés eredményeként jött létre – felvet olyan problémákat, amelyek megoldása további reformot igényel. Ezek a következők (Antón et al., 2011):  A rendszer alapvetően a farmerek egyedi, adózáshoz kötött jövedelembevallásaihoz kötődik, tehát célzott program, annak ad támogatást, aki valóban rászorul. Ennek hátránya, hogy minél bonyolultabb a rendszer, annál nehézkesebb az adminisztráció mind a termelőnek, mind az államnak. Ráadásul lassúvá válik a program, mivel a termelő csak az adóbevallás után tud térítési igénnyel fellépni, így nem akkor jön a támogatás, amikor szükség lenne rá.  További problémát jelent, hogy mivel a specializáció fokozza a jövedelemingadozást, a program azon termelőknek kedvez, akik semmit nem tesznek jövedelemingadozásuk csökkentéséért, hanem összjövedelmüket igyekeznek maximalizálni, csökkentve a diverzifikációjukat.  Szintén problematikus, hogy a program közvetve gyengítheti az innovációs képességet is: minek ruházzon be egy termelő a kockázatot, így a jövedelemingadozást csökkentő technológiába, ha az állami program éppen hogy a magas jövedelemingadozás esetén fizeti ki a legmagasabb összeget?  További gondot jelent, hogy nincs összekapcsolva az adót csökkentő veszteségelhatárolás és a jövedelemstabilitási kifizetés. Így a gazdák igyekeznek kihasználni a jövedelemstabilitási eszköz jövedelemszámítása és az adózási jövedelemszámítás, valamint ezek eltérő időzítése közötti különbséget – alapvetően adóoptimalizálási céllal. Összességében elmondhatjuk, hogy a jövedelemstabilizálási programok térnyerése a kanadai agrárpolitikában a WTO-megállapodáshoz való alkalmazkodás jegyében, valamint az USA-val való kereskedelmi ellensúlyozási problémák elkerülése céljából történik (Antón et al., 2011). Emellett azonban a program értékelése pozitív: a 30 százaléknál nagyobb hozamcsökkenések esetében érdemi jövedelemsimítás történik a kanadai programban. A jövedelemstabilitási rendszer európai bevezetésével kapcsolatosan – éppen a már jelenleg is működő támogatási és biztosítási rendszerek kétséges kockázatcsökkentő volta miatt – többen ellenző álláspontot képviselnek (Enjolras et al., 2014). Más szerzők (Capitanio et al., 2016) azt hangsúlyozzák, hogy egyrészt egy ilyen, automatikusan, stabil kifizetési szabályok szerint működő eszköznek a KAP I. pillérében lenne a helye, másrészt olyan mértékű kifizetéseket generálna, amelyek nagyságrendjükben a vidékfejlesztési program több 10


21 / 95


Vitaanyag

százalékát emészthetik fel, így bevezetésük a KAP teljes támogatási rendszerének átgondolása nélkül kockázatos. További nehézséget jelent a jövedelmek pontos mértékének megállapítása (különösen az EU keleti felében) és az ehhez kapcsolódó termelői, illetve állami adminisztrációs teher, amely nagyban hátráltathatja a program sikerét (dell’Aquila és Cimino, 2012; Meuwissen et al., 2011). Nehézséget jelent, hogy még a nyugat-európai gazdaságoknál is jelentős lehet az évenkénti jövedelemingadozás, amelyek okán jelentős tartalék felhalmozása válhat szükségessé. Ráadásul az alapba való önkéntes belépés esetén kezelni kellene az erkölcsi kockázat és a kontraszelekció kérdéskörét is (Pigeon et al., 2014). Összességében azonban egy ilyen alap működése során képes lenne érdemben simítani a jövedelemingadozásokat (Finger és El Benni, 2014), tehát az elvi koncepció jónak tekinthető.

22 / 95



Vitaanyag

3. Anyag és módszer Tanulmányunk a jövedelemstabilitási alap modellezéséhez az ún. méltányos biztosítás logikai rendszerét veszi alapul. Ez azt jelenti, hogy olyan díjat határoz meg, amely mellett a biztosítási időszak alatt a kockázatközösség tagjai kártérítés címén közel akkora összeget kapnak, mint amekkorát a biztosítási rendszerbe díjként befizettek. A „közel” kifejezés arra utal, hogy a biztosított kockázatkerülő magatartása okán az összesített befizetéseinél kisebb kártérítéssel is beéri vagy magasabb díjat is vállal, ami a konstrukció működési költségeinek fedezetét és profitorientált alapkezelő esetén annak nyereséges működését is biztosítja, megfizetve az alapkezelő veszélyközösséget szervező, toborzó és adminisztráló munkáját. A fentiekben vázolt jövedelemstabilitási rendszer iránti várható termelői érdeklődés mértékének meghatározása során első lépésben a teljes ágazat jövedelemingadozásából származó kockázatát határoztuk meg. A jövedelemingadozás mint kockázati tényező számítását az Európai Bizottság EMVA-rendeletének 39. cikkelyében leírtaknak megfelelően végeztük el. A számításokat a Tesztüzemi Rendszer adatbázisán futtattuk le olyan üzemekre vonatkozóan, amelyeknél lehetőség volt a 3 éves átlagolás alkalmazására (ez legalább 4 adatszolgáltatást igényel). A tesztüzemi rendszer mintegy 1900 üzeméből így nagyságrendileg közel 900 került be a vizsgálatba, melyeket – az FADN-metodika szerint – a 2010-es Általános mezőgazdasági összeírásban szereplő üzemszerkezet alapján új súlyokkal láttunk el, hogy így reprezentálni tudják a 4000 euró standard termelési érték feletti 90 ezres mezőgazdasági üzemi alapsokaságot, amely a hazai mezőgazdasági termelés 95 százalékát állítja elő, és amelyet a Tesztüzemi Rendszer reprezentálni kíván. A jövedelemkiesés számításakor csak az üzemi eredményeket vettük figyelembe, a pénzügyi eredményeket nem. Ennek két oka van: egyrészt ezzel elkerültük azt a problémát, hogy egy üzem tőkehelyzetéből fakadó eltérő pénzügyi viszonyait is számításba vegyük (minél nagyobb az idegen tőke aránya, annál nagyobb a jövedelemingadozás azonos üzemi eredmény esetén – a pénzügyi eredmény figyelembevétele erős kontraszelekciót indítana el az erősen eladósodott üzemek irányába, illetve felvetne erkölcsi kockázatot is – mindenki tagi kölcsönnel adósítaná el a saját üzemét a nagyobb térítés elérése érdekében). Másrészt praktikus okok is ezen módszer mellett szólnak: az üzemi eredmény szinte minden ágazatban pozitív, viszont a pénzügyi eredményekkel összevezetett vállalkozási eredmény már a nullához konvergál egyes ágazatokban, így ezen ágazatoknál igen nehéz lenne értelmezni a százalékos jövedelemveszteség fogalmát (nulla vagy negatív jövedelem mint osztó problémája). Az üzemi eredményben természetesen szerepelnek a jövedelempótló támogatások, így a területalapú támogatások is. A jövedelemkieséseket a teljes mezőgazdaságra és üzemtípusonként is vizsgáltuk, ahol a szakágazati bontás az FADN-metodika tízes osztályba történő besorolását követi. Emellett az egyéni és társas gazdaságok esetében is megvizsgáltuk a jövedelemhullámzásból fakadó kockázat nagyságát.


23 / 95


Vitaanyag

3.1. A díjfizetési kalkuláció módszertana Feltételezhetjük, hogy egy jövedelemstabilitási alap komoly segítséget jelent azon termelői kör számára, amelynek a jövedelme a piaci folyamatok hatására évenként több mint 30 százalékkal csökkent. A következő kérdés, hogy e termelői körből kik hajlandók részt venni egy alapban, amennyiben térítési díjat is fizetniük kell. A „méltányos biztosítás” elve szerint is csak annak a termelőnek éri meg hosszabb távon szerződést kötni, az marad benn a kockázatközösségben, aki az éves díjat a kockázatközösségben eltöltött évek során kárkifizetésként visszakapja. Ennek megfelelően egy egységes, az egész mezőgazdaságra érvényes díjrendszer mellett vizsgáltuk meg, hogy mely gazdaságok esetében vált volna pozitívvá a jövedelemstabilitási alapba való befizetések és az onnan kifizetett térítések szaldója a kérdéses időszakban. A feladatnak megfelelő adatstruktúra a kiegyensúlyozott panel lett volna, amelyben minden megfigyelési egység teljes idősorral szerepel. Azonban ennek a követelménynek – egy közel tízéves időszak adatszükségleteit tartva szem előtt – csak az adatbázis mintegy negyede felelt volna meg, így ennek a paneltípusnak a reprezentativitása gyenge lett volna. Ezért kiegyensúlyozatlan panelt alkalmaztunk, amelyben a gazdaságok idősora eltérő, viszont a reprezentativitás magasabb. Ez a panel teljesebb, ennélfogva többletinformációval rendelkezik a kiegyensúlyozott változatához képest, viszont a panelben a gazdaságok különböző időtartamú részvételét valamilyen súlyértékekkel (pl. ún. panelelemsúlyokkal, melyek a vizsgált időszakon belül azoknak az éveknek a részarányát fejezik ki, amelyekben a panelelem gazdaság folyamatosan részt vett) kifejezésre kell juttatni. Vagyis potenciálisan mekkora lehet az a gazdálkodói kör, amely számára a jövőben racionális gazdasági döntéssé válhat egy ilyen rendszerbe való belépés, amennyiben a jövedelemingadozások karakterisztikája a jövőben ágazatonként nem változik meg? Kiinduló feltételeink:  Adatbázis: tesztüzemi adatbázisból képzett kiegyensúlyozatlan panel 2001–2014 között. A térítés 2004-től indul (ekkortól számítható a 3 éves jövedelemátlag). Az üzemek országos reprezentativitását egyedi súlyozással (FADN-súlyozás) biztosítottuk a 2001– 2014 időszakra.  Az alap térítése az üzemi eredmény (ÜE) 3 éves jövedelmi átlagától vett 30 százaléknál nagyobb csökkenés esetén indul el. Ezt 30 százalékos „eléréses önrész” esetén számoltuk ki: ez 31 százalékos jövedelemcsökkenésre ezen kiesés egészének 70 százalékát fizető térítés.  A termelők által befizetett díj vetítési alapja vagy a bruttó termelési érték (BTÉ) vagy az adózás előtti eredmény (AEE).  A termelői összdíjbefizetésnek az alap működése 11 évének összességében el kell érnie az alap összkifizetésének 35 százalékát, mivel az EMVA-rendelet szerint az alap költségeinek 65 százalékát fedezheti uniós forrás.

24 / 95



Vitaanyag

 Feltételezzük, hogy a termelők pontos információval rendelkeznek a múltbeli jövedelmi viszonyaikról, és biztos eseményként könyvelik el, hogy jövedelemalakulásuk a jövőben is hasonló mintázatot ad ki.  Feltételezzük, hogy a jövedelemstabilitási alap működési költsége elhanyagolható.  Számításaink során eltekintettünk az inflációtól. Ennek alapján díjiterációs eljárással kiszámítottuk, hogy mekkora az az üzemi kör, amely a megadott feltételek mellett tagja kíván lenni a jövedelemstabilitási rendszernek, továbbá mekkora az az egyensúlyi összeg, amely mellett az alap a termelői díjakból és az uniós forrásokra épülő állami támogatásokból fedezni tudja összes kifizetését, amennyiben él az a feltétel, hogy a jövedelemstabilitási alapba befizetett összeghez az állam még közel kétszer annyit ad. Emellett megvizsgáltuk, hogy mely üzemi tevékenységi irányok mennyiben válnak érintetté egy ilyen rendszerben. 3.1.1. A modellezés menete A díjnak az alábbi feltételeket kell teljesítenie: a jövedelemstabilitási alap szintjén egyensúlyban legyenek a be- és kifizetések a vizsgált 11 év összességét tekintve (I.), valamint üzemszinten biztosítania kell, hogy az alapban tagként részt vevő termelők díjbefizetéseinél nagyobb (vagy egyenlő) legyen a kifizetett kártérítési összeg szintén a vizsgált 11 év öszszességét tekintve (II.). A mindkét feltételt teljesítő díj meghatározásának eszköze egy iterációs eljárás volt, ahol kiindulásként minden gazdaságot a jövedelemstabilitási alap tagjaként vettünk számításba, és ezen üzemek BTÉ- vagy AEE-összegére mint díjfizetési alapra és az üzemi összes kártömegre kalkuláltuk a fenti feltételeknek megfelelő díjat. Ezután kivettük a mintából azon üzemeket, ahol nem teljesül a (II.) feltétel, majd újrakalkuláltuk a díjat – tulajdonképpen a jövedelemstabilitási alap tagságának kontraszelekcióját szimuláltuk. A művelethez a BTÉ/AEE hányadában kifejezett kárfüggvényt használtuk, ahol a BTÉ/AEE hányadában kifejezett – függőleges tengelyen jelölt – térített jövedelemkieséseket csökkenő sorrendbe állítottuk (1. ábra). A vízszintes tengelyen a biztosításra szerződött gazdaságok BTÉ-jének/AEE-jének összege szerepel.2 A kontraszelekció beindulásakor a részt vevő gazdaságok összes BTÉ-je/AEE-je: s0 . A jövedelemstabilizációs konstrukcióban a jövedelemstabilitási alap az ehhez kalkulált díjelőírása: d 0 . A kilépés lehetőségének első megnyílásakor az azzal élők távozását követően a bennmaradók BTÉ-je/AEE-je: s1 . Ehhez az BTÉ/AEE-összeghez az alap által kalkulált díj:

d1 . A folyamat további BTÉ/AEE-összegeit és az azokhoz igazodó díjakat s és d a növekvő indexeikkel jelzik. A következő, a kockázatközösség együttes BTÉ-jének/AEE-jének csökkenését követő díjkorrekció annál a díjszintnél ( d i ) áll meg, ahol a „kár” egyenesnek és az

2

Tekintsük az előző diszkrét kárfüggvény folytonos (vagy majdnem mindenütt folytonos) kiterjesztését a 0; s0  vagy 0; s0  intervallumon

(ez az értelmezési tartományától függ), ahol

s0

az összes gazdaság AEE-jének összege. Ezek közül a monoton csökkenő lépcsős

függvény a legegyszerűbb, de közelíthető elemi függvényekkel is, ekkor lehet probléma a 0 pontban való értelmezés. Az egyszerűség kedvéért a kárfüggvény azon részét, ahol a kár nem 0, tekintsük elsőfokú függvénynek, egyébként konstans 0-nak.


25 / 95


Vitaanyag

egyensúlyi mozgást végző d i egyenesnek a metszéspontjára nézve középpontosan tükröződő két háromszögnek a területe – az említett feltételezett méltányosság érvényesülése miatt – egyenlő. A kontraszelekció folyamata során d i tart a kárfüggvény 0 pontban vett bal oldali határértékéhez, si tart ahhoz a legnagyobb BTÉ/AEE-értékhez, melyre teljesül, hogy a hozzá tartozó kárhányad d i határértéke. Esetünkben d i tart a kárfüggvény és a függőleges tengely metszéspontjához, illetve si tart 0-hoz.

Kár és díj (a BTÉ/AEE %-ában)

1. ábra:

A kontraszelekció folyamata

d5 d4 d3 d2

d1

d0

s5 s4

s3

s2

s1

Gazdaságok BTÉ-i/AEE-ei (%) s0

A díjtámogatás következtében a kontraszelekció folyamata úgy módosul (2. ábra), hogy annak a gazdálkodónak éri meg a kockázatközösségben való részvétel, akinek a kárhányada / / nagyobb az általa fizetett d i díjszázaléknál, ahol d i jelöli a d i teljes díjszázalék állami tá-

mogatással csökkentett értékét. * * A kontraszelekció folyamata során si tart s -hoz, d i tart d -hoz. Az elért egyensúlyi hely-

zetben s  -ra és d  -ra teljesül a következő egyenlőség:



s

0

s

f x  dx   d dx 0

,

ahol f (x) a kárfüggvényt jelöli. Az előző egyenlőség felírható az alábbi alakban is s

 f x dx  d s .  

0

26 / 95



Vitaanyag

A fenti egyenlet megoldásakor kihasználjuk, hogy d *  f (s* ) / 0,35 . (A gazdálkodót terhelő támogatott díj a teljes díj 35 százaléka.) A fentiek teljesülése esetén igaz, hogy a kárkifizetés és a beszedett díjak összege megegyezik (méltányossági feltétel). A gazdálkodót terhelő díjköltség a d * díj állami támogatással csökkentett értéke. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy a d * szint feletti kárkifizetést jelentő háromszög területe megegyezik az állami támogatás által nyújtott többletdíjbevételt kifejező háromszög területével.

Kár és díj (a BTÉ/AEE %-ában)

2. ábra:

A kontraszelekció folyamatának megszakadása díjtámogatás hatására

d5 d4 d3 d2

d1

d0

s5 s4

s3

s2

s1

Gazdaságok BTÉ-i/AEE-ei (Ft) s0

Forrás: AKI

3.2. Az alap likviditásának becslése A térítéseket évente az alapba befolyó tárgyévi díjaknak a termelőket terhelő 35 százalékából, valamint uniós forrásból a kártérítési összeg 65 százalékáig terjedő támogatásból, továbbá az alapban esetlegesen bent lévő tartalékokból képződő forrásból kell kielégíteni. A jövedelemstabilitási alap működésének két esetét tekintettük át aszerint, hogy vehet-e fel az alap az alapban található összegnél nagyobb térítési igény esetén hitelt vagy nem. Nem hitelfelvevő alap esetén, amennyiben az alap nem tudja teljesíteni a tárgyévi kártérítéseket, az az évi termelői térítési igény elveszik. Hitelfelvevő alap esetén viszont a térítések fennmaradó részére kamatmentes hitel felvételére kerül sor. A számítás menete a termelői likviditásig azonos az 0. pontban leírtakkal.


27 / 95


Vitaanyag

Az alap hitelügyletét a kereskedelmi banki gyakorlattól eltérőnek feltételeztük. Uniós korlátozások miatt ilyen tétel nem nyújtható az alap indulótőkéjéhez. Az alap működéséhez, annak megteremtését követően viszont, ha indokolt, modellünkben a tárgyévet követően, kamat nélküli, ötéves futamidejű, egyenlő mértékű részletek formájában történő, tőketörlesztéses hitelfelvételre van lehetőség. Számításainkban a felvett hitel törlesztése egyenlő részletekben történik a tárgyévet követő öt évben. Az alapból a kifizetések preferencia-sorrendjében az első a hiteltartozás aktuális törlesztőrészletének a kiegyenlítése. Abban az esetben, ha ez tartalékok hiányában nem megoldható, további hitelfelvételt feltételeztünk. Sorrendben a második a termelői kártérítés. Amennyiben a szükséges fedezet a fent említett három forrásból nem képződik meg az alapban, annak eladósodottsága mértékére való tekintet nélkül további hitelek felvételével számoltunk. Ha az alapban maradt tartalékok mértéke lehetővé teszi, előtörlesztésre nyílik lehetőség. Modellünkben – intézmény hitelezéséről lévén szó – nem azt a szokásos banki gyakorlatot követjük, mely szerint tetszőleges mértékű előtörlesztést követően a fennmaradó tartozás arányos újraosztásával állapítunk meg a futamidő megtartásával a korábbiaknál kisebb törlesztőrészleteket, hanem változatlanul hagyva a törlesztőrészleteket, a futamidőt rövidítjük, nem csak egész számú részletek előtörlesztését engedélyezve. Ilyen előtörlesztést feltételezve a sorrendben harmadik a legkorábban felvett hitel legközelebbi törlesztőrészlete, majd ezt követi – amennyiben az alap forrásai megengedik – a legkorábbi hitelből az előtörlesztést követően immár legközelebbinek tekintendő részlet kiegyenlítése. Ez a léptető algoritmus folytatódhat a legújabb hitel teljes visszafizetéséig. A kiegyenlítések sorrendjében ezután a legközelebbivé váló hitel legkorábbi részlete következik és így tovább, akár az összes hitel visszafizetéséig is, ha az alap tartalékai ezt lehetővé teszik. Az alap kifizetéseinek hosszú távú fenntarthatóságát az a modellezési feltétel biztosítja, miszerint az alap díjának kalkulációjára úgy kerül sor, hogy az alap 11 éves működése során egyensúlyban legyen.

28 / 95



Vitaanyag

4. A jövedelemingadozás nagysága a magyar mezőgazdaságban Annak érdekében, hogy fel tudjuk mérni, potenciálisan milyen nagyságrendű igény jelentkezhet a magyar mezőgazdaságban egy jövedelemstabilitási alap szolgáltatásai iránt, először fel kell becsülnünk, mekkora problémát jelent a jövedelemingadozás. Ennek megfelelően a legfontosabb üzemtípusok esetében megvizsgáltuk, hogy a 2004– 2014 közötti időszakban milyen nagyságrendet képviseltek azon gazdaságok, amelyek üzemi jövedelme az előző három év átlagához képest több mint 30 százalékkal esett.

4.1. Szántóföldi növénytermesztés A hazai árutermelő mezőgazdasági üzemek közel felét adó szántóföldi növénytermelő gazdaságok esetében elmondható, hogy az elmúlt évtizedben éves átlagban a termelők közel 29 százaléka szenvedett el 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést, e termelők pedig az összes előállított bruttó termelési érték 17 százalékát adták. Az egész időszak mélypontját a globális pénzügyi válság nyomán kibontakozó mezőgazdasági ár- és keresletcsökkenés okozta, melynek nyomán 2009-ben a termelők közel felénél csökkent legalább 30 százalékkal a jövedelem, miközben e termelők a bruttó termelési érték 44 százalékát állították elő (3. ábra). 3. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők aránya az összes szántóföldi növénytermesztő termelőhöz képest

100 80 60 40 20 0

Az érintett termelők aránya a bruttó termelési értékből

százalék

százalék

Az érintett termelők aránya

Érintett termelők darabszáma

100 80 60 40 20 0

Érintett termelők termelési értéke

Forrás: A tesztüzemi rendszer alapján készült az AKI Pénzügypolitikai Osztályán

A szántóföldi növénytermesztők adózás előtti eredménye jelentősen növekedett 2004 és 2014 között, nagyobb visszaesés a 2009-es, válsághoz köthető évhez kapcsolódik (4. ábra). Összességében elmondható, hogy annak ellenére, hogy a súlyos jövedelemcsökkenést elszenvedő termelők BTÉ-arányosan az összes termelés közel 17 százalékát adták, az adózás előtti eredményből csupán 7 százalékkal részesedtek a 11 év folyamán, és átlagosan 18 százalékpontos lemaradásban voltak az átlagos növénytermesztőkhöz képest a BTÉarányos adózás előtti eredmény tekintetében, vagyis a jövedelemcsökkenést elszenvedő termelők jóval alacsonyabb jövedelmezőséggel rendelkeztek, mint az átlagos termelők.


29 / 95


Vitaanyag

4. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes szántóföldi növénytermesztő termelőhöz képest 400 350

milliárd HUF

300 250 200 150 100 50 0 -50

2004

2005

2006

2007

Érintett termelők

2008

2009

2010

Nem érintett termelők

2011

2012

2013

2014

Termelők összes


Csak az egyéni gazdaságokra szűkítve a vizsgálatot megállapítható, hogy azok az átlagos növénytermesztő gazdaságokhoz hasonló arányban és hasonló lefutással kerültek olyan helyzetbe, amikor üzemi jövedelmük 30 százaléknál nagyobb mértékben csökkent (5. ábra). 5. ábra:

A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett egyéni gazdaságok aránya az összes szántóföldi növénytermesztő egyéni gazdasághoz képest

100 80 60 40 20 0

2004−2014, növénytermesztés, egyéni, BTE%

száazlék

százalék

2004−2014, növénytermesztés, egyéni, N%


100 80 60 40 20 0



A jövedelmi sokkot elszenvedő egyéni gazdaságok az adózás előtti jövedelemből az összes gazdasághoz képest minimálisan kisebb értékkel, közel 6,5 százalékkal részesedtek. Az átlagos és a gyengén teljesítő gazdaságok AEE/BTÉ értékei között pedig 22 százalékpont feletti különbség adódott, tehát elmondható, hogy az egyéni gazdaságok esetében a jövedelmi sokkot elszenvedő termelők az átlagnál alacsonyabb eredményt tudtak elérni.

30 / 95



Vitaanyag

6. ábra:

A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett egyéni gazdaságok részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes szántóföldi növénytermesztő egyéni gazdasághoz képest

250

milliárd HUF

200 150 100 50 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

-50 Érintett termelők

Nem éritntett termelők

Termelők összes


A társas gazdaságoknál a jövedelmi sokkot elszenvedő üzemek számaránya jóval kisebb, átlagosan 19 százalék volt, miközben a bruttó termelési értéket tekintve közel 16 százalékos volt a részarányuk 2004 és 2014 között (7. ábra). A társas gazdaságoknál is a 2009-es év volt a legnehezebb, ekkor 37 százalékuknál csökkent 30 százaléknál nagyobb mértékben a jövedelem, viszont e cégek a társas vállalkozások BTÉ-jének 44 százalékát adták. Ebből következik, hogy 2009-ben inkább a nagyobb, jellemzően hitellel jobban megterhelt cégek esetében esett vissza az üzemi jövedelem, vélhetően azért, mert e cégeket a hitelforrások beszűkülése sokkal nagyobb mértékben érintette, és nagyobb kényszer jelentkezett annak érdekében, hogy minél előbb árbevételhez jussanak, függetlenül a válság miatt romló értékesítési viszonyoktól. 7. ábra:

A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett társas gazdaságok aránya az összes szántóföldi növénytermesztő társas gazdasághoz képest

100 80 60 40 20 0

2004−2014, növénytermesztés, társas, BTE%

százalék

százalék

2004−2014, növénytermesztés, társas, N%


100 80 60 40 20 0




31 / 95


Vitaanyag

A társas vállalkozások adózás előtti eredménye esetében is jól látszik, hogy 2009-ben jóval nagyobb mértékben érintette a válság ezt az üzemcsoportot – ekkor a jövedelemsokkot elszenvedő cégek adták az összes AEE közel 31 százalékát (8. ábra). Átlagosan azonban nagyjából az üzemtípusnak megfelelő, annál valamivel nagyobb arányú ezen cégek részesedése az összes adózás előtti eredményből, mintegy 8 százalék. Mivel az átlagos társas vállalkozások kisebb BTÉ-arányos adózás előtti eredménnyel rendelkeznek, a jövedelemsokkot elszenvedő cégek átlagosan csupán 15 százalékponttal kisebb BTÉ-arányos nyereséggel kell beérjék, ami jól jelzi, hogy itt az átlagos és a jövedelemsokkot elszenvedő üzemek között nincs olyan nagy különbség, mint az egyéni gazdaságok esetében. Ez az érték különösen a válságos 2009-es évben szűkült be, ekkor csupán 5 százalékpont volt a különbség a 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést elszenvedő és az annál jobb jövedelmi helyzetű társas vállalkozások között. 8. ábra:

A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett társas gazdaságok részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes szántóföldi növénytermesztő társas gazdasághoz képest

160 140

milliárd HUF

120 100 80 60 40 20 0 2004

2005

2006

Érintett termelők

2007

2008

2009

2010


2011

2012

2013

2014

Termelők összes


Összességében megállapítható, hogy a társas vállalkozások nagyobb üzemméretüknél fogva kevésbé hajlamosak 30 százaléknál nagyobb mértékű jövedelemcsökkenést elszenvedni, mint az egyéni gazdaságok. Emellett megállapítható, hogy ugyanezen okból jóval kisebb az eltérés az ilyen jövedelemcsökkenést elszenvedő társas vállalkozások és az átlagos társas vállalkozások üzemi eredménye között, mint az egyéni gazdaságoknál. Mindkét gazdaságtípusra elmondható azonban, hogy a jövedelmi sokkot elszenvedő üzemek rosszabbul teljesítenek, mint az átlag, és jobb években az üzemi BTÉ 5-10 százalékát, roszszabb években 15-20 százalékát termelik meg. Egy olyan nagyságrendű válság esetén, mint a globális pénzügyi válság, még az igen jelentős uniós támogatások mellett is akár a termelők fele abba a helyzetbe kerülhet, hogy jövedelmei 30 százaléknál nagyobb mértékben esnek.

32 / 95



Vitaanyag

4.2. Vegyes gazdálkodás A vegyes gazdálkodást folytató üzemek meghatározó szerepet játszanak a hazai agrárgazdaságban, annak ellenére, hogy számuk jelentősen visszaesett az elmúlt 11 évben. Ennek ellenére számosságban még mindig a második legnagyobb csoportot alkotják a növénytermesztő gazdaságok után a hazai üzemi struktúrában. Ezen üzemek közel fele olyan gazdaság, amely a szántóföldi növénytermesztés mellett sertéstenyésztéssel is foglalkozik, és ezért nem sorolható sem a sertéstartókhoz, sem a növénytermesztőkhöz. A 9. ábrán jól látható, hogy az üzemszám alapján a vegyes gazdaságok túlnyomó része, több mint 80 százaléka volt kénytelen 30 százaléknál nagyobb visszaesést elkönyvelni közvetlenül az uniós csatlakozás után. Jól látható az ábrán az is, hogy ezek túlnyomórészt kisebb gazdaságok voltak, mivel a bruttó termelési értéknek csak viszonylag kis részét adták. A 30 százalékos jövedelemsokk az EU-hoz való csatlakozást követően a 2009-es válság során érintett ismét több vegyes gazdaságot, ekkor számuk elérte a 40 százalékot, BTÉarányosan pedig a 20 százalékot. 9. ábra:

A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők aránya az összes vegyes üzemtípusú termelőhöz képest

100 80 60 40 20 0

2004−2014, vegyes, BTE%

százalék

százalék

2004−2014, vegyes, N%


100 80 60 40 20 0



A vegyes gazdaságok adózás előtti eredményében a 30 százaléknál nagyobb jövedelemkiesést elszenvedő gazdaságok minimális mértékben, átlagosan az összes AEE nem egészen 3 százaléka erejéig vettek részt (10. ábra). A jövedelemsokkban érintett gazdaságok BTÉ-arányos adózás előtti eredménye átlagosan 18 százalékponttal volt alacsonyabb az átlagos vegyes gazdaságokénál, tehát összességében kijelenthető, hogy a súlyos jövedelemcsökkenésben érintett gazdaságok jelentős jövedelemhátrányban voltak az átlagos gazdaságokhoz képest, annak ellenére, hogy ezen gazdaságokat is súlyosan érintette a 2009es válság.


33 / 95


Vitaanyag

10. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes vegyes üzemtípusú termelőhöz képest 80 70

milliárd HUF

60 50 40 30 20 10 0 -10

2004

2005

2006

2007

Érintett termelők

2008

2009

2010

Nem értintett termelők

2011

2012

2013

2014

Termelők összes


A vizsgált üzemek körét csak az egyéni gazdaságokra szűkítve megállapítható, hogy ezen gazdaságok esetében nem a 2009-es válság, hanem az uniós csatlakozást követő időszak jelentette a legsúlyosabb megpróbáltatást. Ekkor nemcsak számuk, hanem termelési értékük alapján is a gazdaságok több mint 70 százaléka került súlyos helyzetbe (11. ábra). Erre reakcióként indult meg a vegyes kisgazdaságok növénytermelővé alakulása, aminek következményeként nem csupán a vegyes gazdaságok száma esett vissza, de a hazai sertésállomány is. A folyamatot katalizálta a 2009-es válság is, de ekkor már „csak” az egyéni gazdaságok 40 százaléka került súlyos jövedelemhelyzetbe. 11. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett egyéni gazdaságok aránya az összes vegyes üzemtípusú egyéni gazdasághoz képest

100 80 60 40 20 0

2004−2014, vegyes, egyéni, BTE%

százalék

százalék

2004−2014, vegyes, egyéni, N%


100 80 60 40 20 0



A vegyes egyéni gazdaságok jövedelemtömege is jól jelzi, hogy ez az üzemcsoport nem tekinthető az uniós csatlakozás nyertesének. Bár az uniós csatlakozást követően itt is nőtt a jövedelem, a 2009-es visszaesés után csak rövid ideig tartott a fellendülés, amelyet 2013–

34 / 95



Vitaanyag

2014-re kisebb visszaesés követett (12. ábra). A jövedelemsokk által érintett egyéni gazdaságok ezekben az években alig termeltek jövedelmet, ennek okán az átlagos egyéni gazdasághoz képest 27 százalékpontos különbség mutatkozott a BTÉ-arányos adózás előtti eredményben a két csoport között. 12. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett egyéni gazdaságok részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes vegyes üzemtípusú egyéni gazdasághoz képest 16 14

milliárd HUF

12 10 8 6 4 2 0 -2

2004

2005

2006

2007

Érintett termelők

2008

2009

2010


2011

2012

2013

2014

Termelők összes


A társas gazdaságok esetében jelentősen eltér a kép az egyéni gazdaságokhoz képest: mind számarányosan, mind termelésiérték-arányosan csupán a gazdaságok kis része, átlagosan 10 százaléka szenvedett el jelentős jövedelemcsökkenést, ezen üzemek az összes vegyes üzemtípusú gazdaság bruttó termelési értékének pedig átlagosan csupán 4 százalékát adták (13. ábra). A legnagyobb mértékben ebben a csoportban is a 2009-es év viselte meg az üzemeket, azonban ekkor is csupán 26 százalékuk esetében csökkent több mint 30 százalékkal az üzemi jövedelem, és ezen üzemek csak az összes BTÉ 14 százalékát adták. 13. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett társas gazdaságok aránya az összes vegyes üzemtípusú társas gazdasághoz képest

100 80 60 40 20 0

2004−2014, vegyes, társas, BTE%

százalék

százalék

2004−2014, vegyes, társas, N%


100 80 60 40 20 0




35 / 95


Vitaanyag

A vegyes társas gazdaságok esetében összességében nőtt a jövedelem, de csak a 2009es pénzügyi válság utáni időszakban. A jövedelemsokkot elszenvedő gazdaságok és az összes vegyes társas gazdaság között csupán 13 százalékpontos különbség van a termelésiérték-arányos adózás előtti jövedelemben, jól látható tehát, hogy a 30 százalékos jövedelemcsökkenést elszenvedő gazdaságok sem kerültek olyan mély válságba, mint a vegyes egyéni gazdaságok, ahol ez az érték a társas gazdaságok értékének több mint kétszerese. 14. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett társas gazdaságok részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes vegyes üzemtípusú társas gazdasághoz képest 70 60

milliárd HUF

50 40 30 20 10 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014



Termelők összes


Összességében elmondható, hogy a vegyes gazdaságok esetében az EU-hoz való csatlakozás jelentette a legnagyobb sokkot az elmúlt 11 évben, ennek nyomán főleg a kisméretű egyéni gazdaságok szüntették meg állattenyésztésüket és váltak ki a vegyes üzemcsoportból. Egyebekben a vegyes gazdálkodást folytató termelők kisebb arányban szenvedtek el jövedelmi sokkot, mint akár a szántóföldi növénytermesztők, aminek oka az üzemen belüli kockázatporlasztás, amely a több ágazattal való foglalkozásból fakad, ami ezen üzemtípus specialitása. Különösen igaz volt ez a nagyobb társas vállalkozásokra is, ezeknél átlagosan csupán néhány százalékra tehető azon üzemek száma, amelyek az elmúlt 11 évben 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést szenvedtek el.

4.3. Állattenyésztés 4.3.1. Baromfitartó üzemek A baromfitartó üzemek a hazai állattenyésztés fontos szegmensét képezik, számarányukhoz képest nagyobb mértékben járulnak hozzá a mezőgazdaság bruttó termelési értékéhez. Ezen ágazatról elmondható, hogy túlnyomó részben olyan üzemekhez kapcsolódik, amelyek csak és kizárólag baromfitartással foglalkoznak, tehát nem jellemző, hogy egy baromfitartó üzem más ágazattal is foglalkozzon. Ennek megfelelően ezen üzemek számára az EU-csatlakozás 11 éve nem egy magától értetődő, nagy volumenű támogatásnövekedést

36 / 95



Vitaanyag

jelentett, hanem jelentős konkurenciát, ami már jóval a 2009-es válság előtt jelentős jövedelemcsökkenést okozott az üzemeknek – alapvetően a 2006-os madárinfluenza, a 2007– 2008-as takarmányár-robbanás okán, amely főleg a nagyobb üzemeket érintette, majd a 2009 után ismét magasan stabilizálódó gabonaárak miatt, amelyeket csak lassan követett a baromfihús ára. Ennek megfelelően a 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést elszenvedő baromfitartók az összes baromfitartó átlagosan 30 százalékát adták, és ezen termelők állították elő a baromfitartó üzemek bruttó termelési értékének több mint 22 százalékát (15. ábra). A legsúlyosabb években, 2009–2011 között minden évben, valamint 2013–2014-ben az üzemek közel felénél esett 30 százaléknál nagyobb mértékben a jövedelem, és az üzemtípus kibocsátásának 35 százalékát sújtotta ennél nagyobb jövedelemkiesés. 15. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők aránya az összes baromfitartó termelőhöz képest

100 80 60 40 20 0

2004−2014, baromfi, BTE%

százalék

százalék

2004−2014, baromfi, N%


100 80 60 40 20 0



Az üzemtípus adózás előtti jövedelmének alakulásából jól látható a 16. ábrán, hogy a jövedelemsokkon átesett üzemeknek jellemzően nem csupán kisebb eredménnyel kellett megelégedniük, hanem jelentős mértékben negatívvá vált az adózás előtti jövedelmük, miközben az egész üzemtípusra jellemző volt az adózás előtti jövedelem nagymértékű csökkenése (csak 2011-ben érték el a 2005-ös jövedelmi szintet nominálisan).


37 / 95


Vitaanyag

16. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes baromfitartó termelőhöz képest 25

milliárd HUF

20 15 10 5 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014



Termelők összes


Az egyéni baromfitartó gazdaságoknál főként a 2009–2011 közötti időszak okozott súlyos válságot, ekkor a termelők több mint 50 százalékánál csökkent drasztikusan a jövedelem, és ezen gazdálkodókhoz tartozott a termelési érték több mint 40 százaléka. Jól látható a 17. ábrán, hogy míg a madárinfluenza elsősorban az átlagosnál nagyobb termelési értékkel rendelkező gazdálkodókat érintette (a BTÉ aránya magasabb a számszerű aránynál), mivel ekkor az értékesítési csatornák szűkültek be a kereslet csökkenése miatt, addig a 2009– 2011 közötti időszak inkább a kisebb termelőket érintette, akik nem tudták fokozni a hatékonyságukat, amit az inputárak gyors és az értékesítési árak ettől jelentősen elmaradó, vontatott növekedése kívánt volna meg. 17. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett egyéni gazdaságok aránya az összes baromfitartó egyéni gazdasághoz képest

100 80 60 40 20 0

2004−2014, baromfi, egyéni, BTE%

százalék

százalék

2004−2014, baromfi, egyéni, N%


100 80 60 40 20 0



Az egyéni baromfitartók összességében növelni tudták eredményüket 2009 után (18. ábra), emellett azonban igen jelentős veszteséget realizáltak azon termelők, akik 30 százaléknál

38 / 95



Vitaanyag

nagyobb jövedelemcsökkenést szenvedtek el. A jövedelemsokkot elszenvedő termelők átlagosan 14 százalékponttal kisebb BTÉ-arányos adózás előtti eredményt értek el, ami jól jelzi ezen üzemek nehéz helyzetét, ugyanis az átlagos baromfitartók 11 éves üzemi jövedelmi átlaga nem éri el a 13 százalékot. 18. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett egyéni gazdaságok részesedése az adózás előtti jövedelemből az összes baromfitartó egyéni gazdasághoz képest 12 10

milliárd HUF

8 6 4 2 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

-2 -4 Érintett termelők


Termelők összes


A társas gazdaságoknál hasonló tendenciák érvényesültek az elmúlt 11 évben: a vizsgált évtized első felében inkább az átlagnál nagyobb, a második felében a kisebb üzemek kerültek nehéz jövedelmi helyzetbe. Összességében az egyéni baromfitartó gazdaságokhoz képest nagyobb számú, de alacsonyabb bruttó termelési értékű társas vállalkozást sújtott 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenés. A 11 év átlagában a vállalkozások átlagosan 35 százaléka volt érintett, miközben a bruttó termelési érték közel 20 százalékát adták (19. ábra). 19. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett társas gazdaságok aránya az összes baromfitartó társas gazdasághoz képest

100 80 60 40 20 0

2004−2014, baromfi, társas, BTE%

százalék

százalék

2004−2014, baromfi, társas, N%


100 80 60 40 20 0




39 / 95


Vitaanyag

A 20. ábrából jól látható, hogy a társas vállalkozásokat, amelyek jellemzően nagyobbak az egyéni gazdaságoknál, sokkal súlyosabban érintette a 2006-os válság, és csak 2011-től nőtt érdemben az adózás előtti eredmény. A generális válság okán a 30 százalékos jövedelemkieséssel érintett társaságok és az átlagos társaságok között átlagosan csupán 10 százalékpontnyi különbség adódik a BTÉ-arányos adózás előtti eredmény vonatkozásában. 20. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett társas gazdaságok részaránya az adózás előtti jövedelemből az összes baromfitartó társas gazdasághoz képest 20

milliárd HUF

15

10

5

0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014



Termelők összes


A baromfitartó üzemtípus esetében a korábbi, növénytermesztéssel is foglalkozó üzemekhez képest markánsan eltérő jövedelempályát lehet megfigyelni: itt nem az a kérdés, hogy a jövedelemsokkon áteső gazdaságok mekkora pozitív jövedelemmel rendelkeznek; ezen üzemek súlyos veszteségeket szenvedtek el, jövedelmük sok esetben megfeleződött, megharmadolódott, és csak a vizsgált évtized végére érte el az évtized elején tapasztalt szintet. A jövedelemsokkal érintett baromfitartó gazdaságok mind számarányban, mind termelésiérték-arányosan jóval nagyobb súlyt képviseltek az ágazatban, mint a szántóföldi növénytermesztéssel is foglalkozó gazdaságok. 4.3.2. Sertéstartó üzemek Magyarország EU-csatlakozásának legnagyobb vesztese az elmúlt 11 év távlatában egyértelműen a sertéstenyésztés. Ennek megfelelően az összes vizsgált üzemcsoport közül éppen a sertéstartó üzemeknél a legmagasabb az éves szinten 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést elszenvedő üzemek aránya, átlagosan 40 százalék úgy a darabszámot, mint a bruttó termelési értéket tekintve (21. ábra). Ennek a rendkívül magas átlagos arányszámnak egyetlen oka van: ezen üzemtípus esetében tartósan a legalacsonyabb az üzemi eredmény, ennek következtében itt már egy kisebb áresés vagy költségnövekedés is igen nagy százalékos változásokat generál, ezáltal az

40 / 95



Vitaanyag

üzemek többsége egy kedvezőtlen sokkot követően hamar elveszítheti jövedelme harmadát-felét. A sertéstartók számára a takarmányárak megugrása, a 2007–2008-as év jelentette a legnagyobb nehézséget, 2009-ben pedig azért csökkent jelentősen a 30 százaléknál nagyobb jövedelemveszteséget elszenvedők száma, mert egyrészt akkorra már éreztette hatását a takarmányárak csökkenése, valamint mert addigra a 2006–2007–2008-as év alacsony bázisa olyan mértékben lerontotta az üzemek referenciajövedelmét, hogy azt még a válság közepette is csak kevesen múlták alul. Újabb nehézséget okozott 2010-től az ismét emelkedő takarmányár, amely megint csak növelte a 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést elszenvedő termelők arányát. 21. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők aránya az összes sertéstartó termelőhöz képest

100 80 60 40 20 0

2004−2014, sertés, BTE%

százalék

százalék

2004−2014, sertés, N%


100 80 60 40 20 0



A sertéstartó üzemtípus az egyetlen a tanulmányban vizsgáltak közül, amely számottevően nem tudta növelni jövedelmét az uniós csatlakozás óta: a legjobb éveknek tekinthető 2009– 2010-es és 2012-es években sem tudta érdemben meghaladni a 2005-ben beállított kb. 10 milliárd forintos adózás előtti eredményt. Jól látható, hogy a 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést elszenvedő termelők jellemzően minimális jövedelmet termeltek, gyakran pedig súlyos veszteséget szenvedtek el, így 2006-ban és 2013-ban (22. ábra).


41 / 95


Vitaanyag

22. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes sertéstartó termelőhöz képest 15

milliárd HUF

10

5

0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

-5



Termelők összes


A sertéstartó egyéni gazdaságok az összes sertéstartó gazdasághoz képest kevésbé voltak érintettek a 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenés által, átlagosan a termelők 34 százaléka (BTÉ-arányosan 23 százaléka) szenvedett el ilyen mértékű visszaesést (23. ábra). Ez elsősorban az egyéni gazdálkodók magasabb üzemi jövedelmének köszönhető, ami a családi munkaerő bérköltségének üzemi jövedelemben való megjelenésére vezethető vissza. Emellett azonban a válságosabb időszakokban az egyéni gazdák közel 70 százaléka került nehéz jövedelmi helyzetbe, miközben ők állították elő a sertéstartó üzemtípushoz sorolható egyéni gazdaságok termelési értékének több mint felét. Tehát azt is megállapíthatjuk, hogy az egyéni gazdaságok közül inkább az átlagnál kisebb üzemek kerültek súlyos, 30 százalékot meghaladó jövedelemcsökkenést hozó helyzetbe. 23. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett egyéni gazdaságok aránya az összes sertéstartó egyéni gazdasághoz képest

100 80 60 40 20 0

2004−2014, sertés, egyéni, BTE%

százalék

százalék

2004−2014, sertés, egyéni, N%


100 80 60 40 20 0



42 / 95



Vitaanyag

Az egyéni gazdaságok összesített adózás előtti eredménye ennek ellenére növekedett, bár az üzemek sérülékenységét jól mutatja, hogy gyakran a jövedelemsokkot elszenvedő termelők adták az összesített adózás előtti eredmény közel egyharmadát (24. ábra). Összességében a nehéz jövedelmi helyzetbe kerülő gazdák átlagosan 22 százalékponttal tudtak kisebb üzemi eredményt elérni, mint átlagos társaik, ez a 11 év átlagában gyakorlatilag 0 közeli üzemi eredményt jelent a nehéz helyzetű üzemcsoport esetében. 24. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett egyéni gazdaságok részesedése az adózás előtti jövedelemből az összes sertéstartó egyéni gazdasághoz képest 3,5 3

milliárd HUF

2,5 2 1,5 1 0,5 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

-0,5 Érintett termelők


Termelők összes


Amint korábban jeleztük, az összes üzemcsoport közül a sertéstartó gazdaságokat jellemzi a legkisebb üzemi eredmény. Ezen belül a társas gazdaságok még rosszabb helyzetben vannak, ami abból adódik, hogy e cégeknél a munkaerő költsége is csökkenti az üzemi jövedelmet. Mivel tehát az üzemi jövedelem a 11 év átlagában nem haladja meg a 7 százalékot (a BTÉ arányában), ennek megfelelően már egy kisebb negatív hatás (költségnövekedés, árcsökkenés) is azonnal negatív tartományba lökheti az eredményt. Ennek megfelelően a sertéstartó társas gazdaságok átlagosan 42 százaléka (BTÉ-arányosan 45 százaléka) esetében következett be 30 százaléknál nagyobb mértékű jövedelemcsökkenés (25. ábra). De míg számarányosan – a kiugró 2007-es évtől eltekintve – nagyjából stabilan 40 százalék fölött alakult az érintettek száma, addig BTÉ-arányosan jelentősebb volt az ingadozás. Ez utóbbi azonban inkább a tesztüzemi minta kis elemszámából fakad, amelyet az évenként változó súlyozás nagyíthatott fel. Összességében azonban egyértelmű, hogy ezen üzemtípus tekinthető a legsebezhetőbbnek a teljes magyar mezőgazdaságon belül.


43 / 95


Vitaanyag

25. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett társas gazdaságok aránya az összes sertéstartó társas gazdasághoz képest 2004−2014, sertés, társas, BTE%

100 80 60 40 20 0

százalék

százalék

2004−2014, sertés, társas, N% 100 80 60 40 20 0




A sertéstartó társas vállalkozások összesített adózás előtti eredményéből látható, hogy az üzemek nem tudtak érdemi tartalékot felhalmozni az utóbbi években (26. ábra). Azt, hogy az egész üzemcsoport sebezhető, jól mutatja, hogy a jövedelemsokk által nem érintett üzemek adózás előtti eredménye és a nehéz jövedelmi helyzetbe kerülő cégek jövedelme között mindössze 5 százalékpont a különbség, ami azt jelzi, hogy nincs számottevő különbség a kétféle üzem között, és teljesen nyitott az átjárás a 30 százaléknál nagyobb jövedelemvesztés és az annál kedvezőbb kategória között. 26. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett társas gazdaságok részaránya az adózás előtti jövedelemből az összes sertéstartó társas gazdasághoz képest 10 8

milliárd HUF

6 4 2 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

-2 -4 -6 -8 Érintett termelők


Termelők összes


Összességében elmondható, hogy a sertéstartó üzemtípus a leginkább sebezhető jövedelmi szempontból, mivel éppen itt a legkisebb a jövedelmezőség, és minden sokk átlendítheti az üzemeket a 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenésbe. Ebben az üzemcsoportban nem érvényesül a nagyobb üzem, kisebb kockázat elve, mivel a nagyon alacsony

44 / 95



Vitaanyag

jövedelemszintnél sokkal többet számít, hogy az egyéni gazdaságok üzemi jövedelmébe beleszámít a munkabérköltség, mint az, hogy a nagyobb üzem méreténél fogva csökkenteni tudja a termelési kockázatokat. 4.3.3. Legeltető állattartással foglalkozó üzemek A legeltető állattartás, vagyis a húsmarha- és juhtartás esetében csak összességében tárgyaljuk az üzemcsoportot, és nem bontjuk ketté egyéni és társas gazdaságokra, mivel egyrészt az egyéni gazdaságok túlnyomó súlyt képviselnek az üzemcsoportban, másrészt jövedelemingadozási viszonyaikban nincs érdemi különbség, harmadrészt az alacsony tesztüzemi mintaelemszám miatt nehézkes lenne a társas kategória önálló elemzése. A legeltető állattartással foglalkozó üzemeket, hála a KAP kérődzőkkel kapcsolatos támogatási politikájának, alapvetően hasonlóan kedvező gazdasági környezet vette körül az elmúlt 11 évben, mint a szántóföldi növénytermesztőket. Ennek megfelelően átlagosan a termelők 22 százaléka (BTÉ-arányosan 15 százaléka) került olyan helyzetbe, hogy jövedelme 30 százaléknál nagyobb mértékben esett (27. ábra). Ebből is látható, hogy a jövedelemcsökkenés inkább az átlagnál kisebb termelőket érintette. A legnehezebb időszakot 2007– 2009 jelentette, amikor a kedvezőtlen időjárási viszonyok (aszály) mellett az értékesítési árak is csökkentek a gazdasági válság hatására. Azonban ezekben az években sem haladta meg a jövedelemsokkot elszenvedő termelők aránya a 40 százalékot (BTÉ-arányosan a 26 százalékot). 27. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők aránya az összes legeltető állattartással foglalkozó termelőhöz képest

100 80 60 40 20 0

2004−2014, legelő, BTE%

százalék

százalék

2004−2014, legelő, N%


100 80 60 40 20 0



Az üzemtípus összjövedelme a támogatásoknak és a 2010-től növekvő átvételi áraknak köszönhetően jelentősen növekedett (28. ábra). Viszont azon üzemek, amelyek jövedelme jelentősen csökkent, általában negatívvá vált, ennek megfelelően az átlagos és a jövedelemsokk által érintett gazdaságok között 31 százalékpontos jövedelmi különbség mutatkozik. Ez azonban vélhetően inkább az induló vállalkozásokra jellemző gyors jövedelemingadozások következménye, semmint annak, hogy a piacon régóta termelő üzemeket fenyegetné ilyen veszély.


45 / 95


Vitaanyag

28. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes legeltető állattartással foglalkozó termelőhöz képest 30 25

milliárd HUF

20 15 10 5 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014



Termelők összes


A legeltető állattartás alapvetően az EU-csatlakozás kedvezményezettjei között szerepel, ez meglátszik úgy az összjövedelem alakulásán, mint azon, hogy a vállalkozások hány százalékát érintette az elmúlt időszakban 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenés. 4.3.4. Tejtermelő gazdaságok A tejtermelő üzemtípusba sorolható gazdaságok hasonló szerepet töltenek be a hazai agrárgazdaságban, mint a vegyes gazdaságok: jelentős nagyságú földterülettel rendelkeznek, de termelési értékük túlnyomó részét a tehenészetekből származó tej értékesítése adja. Ez az üzemtípus különösen az uniós csatlakozás utáni években, valamint a 2009-es válság idején került nehéz helyzetbe, amikor a tej ára jelentősen csökkent az előző időszakhoz viszonyítva, miközben a költségek nem követték ezt a mozgást. Ezt a helyzetet részben orvosolni tudta a Közös Agrárpolitika hazai megvalósítása, ami egyrészt közvetlen támogatást tett lehetővé az állatállomány után, másrészt a pénzügyi válság nyomán jelentős támogatást adott a tejtermeléshez kötődően. Ennek köszönhetően a termelők átlagosan 26 százaléka került olyan helyzetbe, hogy jövedelmei 30 százaléknál nagyobb mértékben estek (26. ábra). Jól mutatja, hogy a jövedelemcsökkenés elsősorban a kisebb termelőket érintette, hogy a termelési érték arányában csupán a termelők 10 százaléka vált érintetté. Kétségtelen tény azonban, hogy 2009-ben a termelők 35 százaléka (BTÉ-arányosan 28 százaléka) került súlyos jövedelmi helyzetbe, az azt követő időszakban azonban szinte megszűntek az ilyen súlyos jövedelemsokkok ebben az üzemtípusban.

46 / 95



Vitaanyag

29. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők aránya az összes tejtermelő gazdasághoz képest 2004−2014, tej, BTE%

100 80 60 40 20 0

százalék

százalék

2004−2014, tej, N% 100 80 60 40 20 0




A tejtermelő üzemek adózás előtti eredménye érdemben növekedett 2004 után (30. ábra). A jövedelemsokkban nem érintett termelők és az ilyen jellegű sokkot elszenvedő társaik között közel 17 százalékpontos különbség adódik az adózás előtti eredményt nézve. Emellett azonban elmondható, hogy a nehézségekkel küzdő termelői csoport esetében is 10 százalék körüli átlagos eredmény a jellemző, ami egyértelművé teszi, hogy a nehéz helyzetbe jutott termelőknek sem elsősorban az üzemük további működéséért, a csőd elkerüléséért kellett harcolniuk, hanem a kedvezőbb eredmény elérése érdekében. 30. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes tejtermelő gazdasághoz képest milliárd HUF adózás előtti eredmény

70 60 50 40 30 20 10 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014



Összes tejtermelő


Az egyéni tejtermelő gazdaságok közül számarányosan az átlagnak megfelelően, termelésiérték-arányosan azonban azt meghaladó módon, 15 százalékos mértékben kerültek nehéz jövedelmi helyzetbe az üzemek az elmúlt 11 évben (31. ábra). Míg az EU-csatlakozás utáni években főként a kisebb termelők kerültek ilyen helyzetbe, addig 2009-ben inkább a


47 / 95


Vitaanyag

nagyobb gazdaságoknál csökkent a jövedelem, elsősorban a hitelválság okán beszűkülő fogyasztás és finanszírozás miatt, ami jelentős mértékű értékesítési kényszert jelentett ezen üzemek számára, kedvezőtlen feltételek mellett. Az utolsó években azonban gyakorlatilag nem fordult elő olyan eset, hogy tejtermelő gazdaság jövedelme több mint 30 százalékkal csökkent volna. 31. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett egyéni gazdaságok aránya az összes tejtermelő egyéni gazdasághoz képest 2004−2014, tej, egyéni, BTE%

100 80 60 40 20 0

százalék

százalék

2004−2014, tej, egyéni, N% 100 80 60 40 20 0




Az egyéni tejtermelő gazdaságok esetében is igaz az, hogy a nehéz jövedelmi helyzetbe jutó termelők jóval kisebb átlagos jövedelemmel rendelkeznek, mint az átlagos termelők, sőt ez a jövedelemkülönbség jóval nagyobb, mint a társas vállalkozásoknál. Ennek megfelelően közel 30 százalékpont a különbség a BTÉ-arányos adózás előtti eredmény tekintetében a jövedelemsokkot elszenvedő és az azt elkerülő termelők között. Az egyéni gazdaságoknál az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt a jövedelem, konszolidálttá vált a piaci helyzet (32. ábra).

milliárd HUF adózás előtti eredmény

32. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett egyéni gazdaságok részesedése az adózás előtti jövedelemből az összes tejtermelő egyéni gazdasághoz képest 25 20 15 10 5 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

-5 Érintett egyéni termelők

Nem érintett egyéni termelők

Összes egyéni termelő


48 / 95



Vitaanyag

A tejtermelő üzemkategóriába tartozó társas gazdaságok esetében az egyéni gazdaságoknál jóval kisebb mértékű volt azok aránya, amelyeknél bekövetkezett egy 30 százaléknál nagyobb jövedelemkiesés: számarányosan a 11 év átlagában a cégek 12 százaléka, termelésiérték-arányosan 8,6 százaléka esett ebbe a kategóriába. A legnehezebb év a 2009es volt, ekkor a társas vállalkozások 33 százaléka (BTÉ-arányosan 22 százaléka) került nehéz jövedelmi helyzetbe (33. ábra). 33. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett társas gazdaságok aránya az összes tejtermelő társas gazdasághoz képest 2004−2014, tej, társas, BTE%

100 80 60 40 20 0

százalék

százalék

2004−2014, tej, társas, N% 100 80 60 40 20 0




A tejtermelő társas vállalkozások adózás előtti eredménye a támogatásoknak és a 2010-től javuló értékesítési áraknak köszönhetően jelentősen nőtt (34. ábra). A jelentős jövedelemcsökkenést elszenvedő cégek esetében nem egészen 11 százalékponttal volt alacsonyabb az átlagos adózás előtti eredmény, mint az átlagos üzemekben. Viszont a jövedelemsokk által érintett cégeknél is meghaladta az adózás előtti eredmény a 13 százalékot, ami a legjobb eredmény az összes társas vállalkozási üzemi kategória között (a zöldség- és gyümölcstermesztést kivéve). 34. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett társas gazdaságok részaránya az adózás előtti jövedelemből az összes tejtermelő társas gazdasághoz képest 60 50

milliárd HUF

40 30 20 10 0 2004

2005

2006

2007

Érintett termelők

2008

2009

2010


2011

2012

2013

2014

Termelők összes



49 / 95


Vitaanyag

Összességében a tejtermelő gazdaságok a legkiegyensúlyozottabban működő üzemtípust jelentik a vegyes gazdálkodást folytató üzemkategória mellett, ami egyrészt a több lábon állásnak (e gazdaságok zöme szántóföldi növénytermesztést is folytat), másrészt a jelentős nagyságrendű támogatásoknak köszönhető.

4.4. Kertészet Ebben a fejezetben nem bontjuk egyéni és társas gazdaságokra az egyes üzemcsoportokat, annak érdekében, hogy megőrizzük a referencia-adatbázishoz szükséges üzemszámot és pontos képet tudjunk adni az egyes csoportok jövedelmi mozgásairól. További érvet jelent az a tény, hogy a kertészeti ágazatokban az egyéni gazdaságok túlnyomó többségben vannak, ráadásul ezekben az üzemcsoportokban jóval kevésbé feleltethetők meg a kisebb üzemek az egyéni, a nagyobb üzemek pedig a társas gazdaságokkal. 4.4.1. Szántóföldi zöldségtermelő üzemek A szántóföldi zöldségtermesztő gazdaságok alapvetően kis szeletét adják a hazai mezőgazdasági üzemi körnek. A termelők kevesebb mint 3 százaléka sorolható ebbe az üzemcsoportba és a termelési értéknek kevesebb mint 2,5 százaléka tartozik hozzájuk. Ennek ellenére a hazai zöldségtermesztés zöme ezen gazdaságokban folyik, amelyek annak ellenére, hogy a mezőgazdasági terület mindössze 1 százaléka van kezükben, az öntözött területek több mint 10 százalékát birtokolják. Általában is elmondható a kertészeti kultúrákról, hogy rendkívül hektikus ár- és hozamingadozások jellemzik ezt a piaci szegmenst. Ennek megfelelően a 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenéssel érintett termelők aránya az elmúlt 11 évben átlagosan elérte a 40 százalékot, bár ezen üzemek a szántóföldi zöldségtermesztő üzemcsoport bruttó termelési értékének 15 százalékát adták (32. ábra). Jól látható tehát, hogy az egyébként jellemzően kisméretű üzemekből álló csoporton belül is elsősorban az üzemcsoport legkisebb termelőit érte jelentős kár. Ez az üzemcsoport különösen azért érzékeny, mert jellemzően egytermékes (vagy paprikával, vagy dinnyével, vagy spárgával, vagy más növénnyel foglalkozó) termelőkből áll, így ha az adott termék hozama vagy ára jelentősen esik, azt nem képes kompenzálni egy másik terméknél bekövetkező jövedelemjavulás. Ezt az üzemi kört leginkább az uniós csatlakozással jelentősen megnövekedett verseny érintette hátrányosan: 2004-ben a termelők 70 százaléka (a bruttó termelési értékkel súlyozva 47 százaléka) került súlyos jövedelmi helyzetbe. A későbbiekben, 2008-ban főként a kisebb üzemek esetében (a csökkenő árak miatt), 2010-ben pedig a nagyobbnél (a rendkívül csapadékos időjárás miatt) ugrott meg a nagy jövedelemcsökkenést elszenvedők aránya.

50 / 95



Vitaanyag

35. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők aránya az összes szántóföldi zöldségtermesztő termelőhöz képest 2004−2014, szántóföldi zöldség, BTE%

100 80 60 40 20 0

százalék

százalék

2004−2014, szántóföldi zöldség, N% 100 80 60 40 20 0




A szántóföldi zöldségtermesztők jövedelmei alapvetően nőttek az uniós csatlakozással, ami elsősorban a 2007-től növekvő, és néhány jelentős árcsökkenést hozó évtől eltekintve magas szinten ingadozó áraknak volt köszönhető. Ennek ellenére az egyes években hol az egyik, hol a másik termény ára vagy hozama esett jelentősen a túlkínálat vagy a kedvezőtlen időjárás nyomán (36. ábra). Összességében azonban még a legrosszabb jövedelmi helyzetű, 30 százalékos jövedelemcsökkenést elszenvedő üzemek BTÉ-arányos adózás előtti eredménye is átlagosan 20 százalék körül volt az elmúlt 11 évben, tehát jól látható, hogy ennél az üzemi körnél nem a jövedelemszint, hanem a jövedelem erőteljes ingadozása jelenti a fő problémát. Kétségtelen tény emellett, hogy az átlag eltakarja egyes üzemek súlyos válságát és azt a tényt, miszerint egy kis üzem egyébként sem képes nagy tartalékokat felhalmozni, amellyel átvészelhet egy több évig tartó veszteségsorozatot. 36. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes szántóföldi zöldségtermesztő termelőhöz képest 20

milliárd HUF

15

10

5

0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014



Termelők összes



51 / 95


Vitaanyag

Megállapítható, hogy a szántóföldi zöldségtermesztők a kezdeti nehézségek után képesek voltak növelni jövedelmüket, és bár majdnem minden évben volt olyan növény és termelő, amelyet/akit súlyos jövedelemsokk ért, összességében és üzemcsoporti szinten magasan stabilizálódott a jövedelmezőség. Az is igaz azonban, hogy ezen üzemek esetében is vegyes jellegű üzemekről beszélhetünk, ahol a bérköltség megjelenik az üzemi jövedelemben, így alapvetően magasabbak a jövedelmek, mint egy túlnyomórészt társas vállalkozások által dominált üzemcsoportban. 4.4.2. Növényházi zöldségtermelő üzemek A növényházi zöldségtermelő és növényhajtató üzemek annak ellenére tudhatnak magukénak a szántóföldi zöldségtermesztőkhöz hasonló nagyságrendű BTÉ-t, hogy csupán néhány ezer hektáron gazdálkodnak. Mivel azonban ez a termelési mód igen jelentős védelmet ad a kedvezőtlen időjárási eseményekkel szemben, ezen üzemcsoport termelői jóval kevésbé vannak kitéve a hozamkockázatoknak, mint a szabadföldi termelést folytató társaik. Ennek okán akár azt is várhatnánk, hogy igen alacsony lesz azon termelők aránya, akik 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést szenvednek el. A valóság ezzel szemben az, hogy ezen termelők átlagosan ugyanolyan arányban (40 százalékos szinten) válnak érintetté, mint a szabadföldi zöldségtermesztők, sőt a nehéz jövedelmi helyzetbe jutók jövedelemcsökkenése eléri a 25 százalékot is, ami jól jelzi a nagyobb érintettséget (37. ábra). A magyarázat ezen termesztési technológia magas beruházási igényében rejlik: mivel igen magas a tőkelekötés, jóval kisebb lesz az üzemi jövedelem, amelyet sokkal érzékenyebben érint egy ugyanolyan nagyságú árcsökkenés, mint egy azonos terményt előállító szabadföldi üzemet. Ennek megfelelően a legnehezebb évek az uniós csatlakozás után, 2006-ban, 2009-ben (gazdasági és pénzügyi válság, amely az eladósodott üzemek helyzetét érdemben rontotta) és 2011-ben (németországi E. choli-botrány) következtek be. Ezekben az esetekben a termelők 50-70 százaléka, a termelési érték 30-50 százaléka vált érintetté a 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenésben. 37. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők aránya az összes növényházi zöldségtermesztő termelőhöz képest

100 80 60 40 20 0

2004−2014, növényházi zöldség, BTE%

százalék

százalék

2004−2014, növényházi zöldség, N%


100 80 60 40 20 0



Az adózási eredmények emelkedésén jól látható, hogy fejlődő, de egy-egy keresleti sokk által jelentősen visszavethető üzemcsoportról van szó (38. ábra). Emellett azonban még a

52 / 95



Vitaanyag

kedvezőtlen helyzetbe kerülő vállalkozások is átlagosan pozitív jövedelmi helyzetben vannak, bár a jövedelemsokk által nem érintett termelők és a válságba került termelők között 23 százalékpontnyi a különbség. Azonban itt sem lehet általánosítani, mivel a növényházakban csak egy-egy zöldségfélét termesztő gazdálkodók rendkívül kiszolgáltatott helyzetben vannak, amikor az adott növény ára valamilyen oknál fogva jelentősen csökken. 38. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes növényházi zöldségtermesztő termelőhöz képest 30 25

milliárd HUF

20 15 10 5 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014



Termelők összes


4.4.3. Gyümölcstermesztő üzemek A gyümölcstermesztő üzemekről ugyanaz mondható el, mint az egyéb kertészeti üzemcsoportokról: általában kisebb üzemek, gyakran egy gyümölcsfélére specializálódva végzik a termelést, így nagymértékben kitettek mind a hozam-, mind az árkockázatoknak, és üzemen belül korlátozottak a lehetőségeik a kockázatok porlasztására. Ennek megfelelően átlagosan az üzemek 30 százaléka (BTÉ-arányosan 24 százaléka) kerül évenként súlyos jövedelmi helyzetbe (39. ábra). Ezen üzemcsoport esetében is az Európai Unióhoz való csatlakozás okozta a legnagyobb sokkot, majd folyamatosan csökkent a nehézségekkel küzdő üzemek száma. 2009-ben egyrészt a válság, másrészt a súlyos tavaszi fagyok okán ismét megnőtt a jövedelmi sokkot elszenvedő termelők aránya, ezután azonban inkább a gyümölcstermelői átlagnál kisebb üzemek kerültek nehéz helyzetbe.


53 / 95


Vitaanyag

39. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők aránya az összes gyümölcstermesztő termelőhöz képest 2004−2014, gyümölcs, BTE%

100 80 60 40 20 0

százalék

százalék

2004−2014, gyümölcs, N% 100 80 60 40 20 0




A gyümölcstermesztők az EU-csatlakozás utáni nehéz éveket követően növelni tudták adózás előtti eredményüket, amelyhez a válságba került gazdaságok minimális mértékben járultak hozzá. A 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést elszenvedő termelők a termelési érték arányában 30 százalékponttal tudtak kisebb jövedelmet felmutatni, mint a nagyarányú jövedelemkieséssel nem érintett társaik. Összességében ha egy gyümölcstermesztő válságba került, annak adózás előtti jövedelme jellemzően negatív értéket vett fel. Ez a tény nem csupán a gyümölcstermesztőknek a zöldségtermesztőkénél alacsonyabb átlagos jövedelmezőségéből származtatható, hanem abból a helyzetből is, hogy a tavaszi fagyból (vagy a hideg, rossz idő miatti gyenge terméskötésből) eredő hozamkárok jellemzően az érintett üzemek termésének nagy részét megsemmisítették, vagy éppen ellenkezőleg, a jó termés miatt érdemben estek az árak, így a legnehezebb években (2007, 2009, 2010, 2014) az érintett termelők zöme súlyosan veszteségessé vált (40. ábra). 40. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes gyümölcstermesztő termelőhöz képest 25

milliárd HUF

20 15 10 5 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014



Termelők összes


54 / 95



Vitaanyag

4.4.4. Szőlészetek A szőlészeteket az egyéb kertészeti ágazatokhoz hasonló paraméterek jellemzik: zömében kisüzemi gazdaságokról van szó, amelyek kizárólag szőlő termesztésével foglalkoznak és gyakran borfeldolgozó kapacitásokkal is rendelkeznek. Összességében tehát itt is egy jövedelemingadozásra érzékeny termelői körről van szó, amit jól jellemez az a tény, hogy a 11 év átlagában évente a termelők több mint 30 százaléka került nehéz jövedelmi helyzetbe, és ezen kör adta a bruttó termelési érték 21 százalékát (41. ábra). A kisebb szőlészeteknél főként a rossz évjáratokban (2005, 2010, 2012) vagy az átvételi árak esésekor (2014) jelentkezett a jövedelemcsökkenés, míg a nagyobb szőlészetek főként a gazdasági válság és az azzal egyszerre előforduló rossz évjárat (2009, 2010) hatására váltak kevéssé jövedelmezővé. A legnehezebb időszakban, 2009–2010-ben akár a szőlészetek 50 százaléka (úgy számarányosan, mint BTÉ-arányosan) jelentős, 30 százalékot meghaladó jövedelemcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni. Ennek megfelelően az üzemek zömét alapvetően a hozamkockázatnak való kitettség jellemzi, az árkockázat alapvetően a lédig borok esetében jelent meg, főként 2005-ben és 2009-ben, amihez jelentős mértékben hozzájárult az EU-ból érkező borimport felfutása is. 41. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők aránya az összes szőlészethez képest

100 80 60 40 20 0

2004−2013, szőlő, BTE%

százalék

százalék

2004−2013, szőlő, N%


100 80 60 40 20 0



A szőlészetek esetében az EU-csatlakozás főként a vidékfejlesztési források megnyílása formájában hozott nagy fellendülést, emellett azonban jelentősen nőtt a borimport, az árak pedig inkább csak 2010 után kezdtek el érdemben emelkedni. Ennek megfelelően az üzemcsoport adózás előtti eredménye csak 2011-ben érte el a 2007-es csúcsot, azóta viszont jelentős mértékben tovább emelkedett (42. ábra).


55 / 95


Vitaanyag

42. ábra: A 30 százaléknál nagyobb jövedelemkieséssel érintett termelők részesedése az adózás előtti jövedelemből (AEE) az összes szőlészethez képest 25

milliárd HUF

20 15 10 5 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014



Termelők összes


A jövedelemsokkot elszenvedő és az átlagos üzemek között AEE/BTÉ-arányosan több mint 28 százalékpontos különbség mutatkozik, ami azt jelenti, hogy amennyiben jövedelemcsökkenés következik be, akkor a szőlészeteknél is jellemzően veszteségessé válik a termelő, ami alapvetően a hozamkockázatnak tudható be. Az átlagos szőlőtermesztők jövedelemaránya eléri a 30 százalékot, tehát elmondható, hogy alapvetően kedvező helyzetben vannak az üzemcsoport szereplői.

56 / 95



Vitaanyag

5. Problémák és döntési pontok a jövedelemstabilitási alap működésével kapcsolatban Az EMVA-rendelet 39. cikkelye jelentős szabadságot hagy a tagállamoknak a tekintetben, hogy milyen módon alakítják ki a jövedelemstabilitási alap működésével kapcsolatos jogszabályi környezetet. Emellett azonban – amint azt az irodalmi áttekintésben láttuk – vannak olyan szigorú megkötések, amelyek jelentősen korlátozzák a tagállamok döntési szabadságát és olyan problémákat vetnek fel, amelyek magyar viszonyok között komoly nehézségeket okoznak, amennyiben a jövedelemstabilitási eszköz gyakorlati megvalósításának mikéntjéről kívánunk határozni. Ezen alfejezetben bemutatjuk, melyek azok a kulcsproblémák és döntési pontok, amelyeket a jövedelemstabilitási alap hazai bevezetése során indokolt figyelembe venni ahhoz, hogy egy világosan működő, jól áttekinthető rendszer alakuljon ki.

5.1. A jövedelemstabilitási alappal kapcsolatos kérdéskör 5.1.1. Problémák Vállalni kívánt kockázatok köre A mezőgazdasági kockázatokat két főbb típusra bonthatjuk, melyek a következők: • Szisztematikus kockázatok: egy ágazat egészét érintő problémák – főbb típusai: költségkockázatok, árkockázatok, esetleges országos/nagytáji kockázatok (aszály, belvíz, tavaszi fagy). Ebben az esetben ha egy termelő veszteséget szenved, nagy a valószínűsége, hogy egy másik, azonos ágazatba tartozó termelő is veszteségessé válik. • Egyedi kockázatok: egy ágazatnak csupán egy-egy szereplőjét vagy annak egy-egy csoportját érintő kockázatok – főbb típusai: klasszikus természeti kockázatok: jég, vihar, felhőszakadás, katasztrófakockázatok (aszály, belvíz, fagykatasztrófa). Ebben az esetben nincs kapcsolat az egyes termelőknél bekövetkező veszteségek között. A jövedelemingadozás nyilvánvalóan mindkét kockázati típus által befolyásolt, de például az állattenyésztésnél alapvetően a szisztematikus kockázatok jellemzőbbek, mivel ezt az ágazatot olyan kockázatok érintik leginkább, mint az ár- és a költségkockázat. Ebben az esetben előfordulhat, hogy egy ársokk az egész ágazatot, a jövedelemstabilitási alapban lévő összes termelőt érinti. Az egyedi kockázatok kezelésének klasszikus eszköze a biztosítás. Ekkor az ugyanazon kockázatnak kitett kör (ún. veszélyközösség) fog össze, hogy az egyedileg fenyegetően nagy kockázatot porlassza szét az egész veszélyközösségre. A szisztematikus kockázatok esetében a veszélyközösség nem alkalmas a kockázatáthárításra, mivel mindenkit egyszerre ér kár. Ennek megfelelően az ilyen kockázat áthárítására csak a kockázattal kapcsolatban ellenérdekelt fél áll készen, eszköze pedig a tőzsde, ahol a termelők fedezhetik kockázatukat határidős vagy opciós ügyletekkel, melyeket terményeik felvásárlóival, illetve a pénzügyi alapokkal, brókercégekkel tudnak megkötni. Amennyiben a


57 / 95


Vitaanyag

kockázat átháríthatatlan (katasztrófakár, elhúzódó gazdasági válság stb.), végső menedékként az állam nyújthat segítséget a termelőknek. Kárkifizetés idejének kérdésköre A jövedelemstabilitási alap esetében kulcstényezőt jelent az időzítés. Egy ilyen alap akkor lehet sikeres, ha legalább a válságos évet követő év elején képes kifizetést teljesíteni a bajba jutott termelők számára. Amennyiben meg kell várni az adóbevallások benyújtását (következő év május) és feldolgozását (következő év augusztus–november), akkor akár két év is eltelhet, mire a jogosult megkapja a kifizetését – ha akkorra még nem hagyta abba a termelést. Mivel a hazai bankrendszer rendkívül óvatos hitelezési politikát folytat, és itt egy új eszköz bevezetéséről van szó, nem várható, hogy egy az alap által kibocsátott ígérvényre, amely kifizetést valószínűsít a termelő számára, bármelyik bank hajlandó legyen áthidaló hitelt adni addig, amíg az adóbevallások nyomán világossá válik, valóban jogosulte a termelő a támogatásra vagy sem. Tehát mivel a jövedelemstabilitási eszköz (legalább az első években) biztosan nem lesz bankképes, akkor tud hatékony lenni, ha már a jövedelemcsökkenést követő évben lehetővé válik a károsult termelők megsegítése. 5.1.2. Döntési pontok Egy alap vagy több alap Az EMVA-rendelet teljes szabadságot hagy annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy egy tagállamban hány alap kerül kialakításra. Nyilvánvalóan megfogalmazott cél, hogy az alapnak önkéntes termelői szerveződésnek kell lennie, tehát nem tehető kötelezővé az alapba való belépés. Az EB előtt valószínűleg az önkéntes kölcsönös pénzügyi alapok példája lebegett, amelyet különböző célból hoznak létre (termelői kölcsönös biztosítóegyesületek, lakossági egészségbiztosító egyesületek, segélyegyletek stb.). Ezen egyletek – különösen indulásukkor, illetve kis taglétszám esetén – azonban csak akkor tudnak sikeresek lenni, ha egyedi kockázatokkal foglalkoznak. Ekkor is kulcstényező, hogy legalább a kritikus tömeg meglegyen, amelynél már kicsi a valószínűsége, hogy mindenkit egyszerre sújt károsodás. A szisztematikus kockázatok esetében azonban mindenképpen minél nagyobb ügyfélkörre vagy egy viszontbiztosítóra, tőzsdei ügyfélre van szükség, amelyik biztosítja az egyletet a szisztematikus kockázat bekövetkezése esetén. Ennek megfelelően, valamint annak érdekében, hogy a rendszer működésének adminisztratív költségei elviselhetők legyenek, továbbá azért, mivel Magyarországon nincs széles körű gyakorlata az ilyen jellegű biztosítóegyesületeknek és alapoknak a termelők körében, javasolt, hogy egyetlen alap kerüljön létrehozásra. Ez garanciát jelent arra, hogy a jövedelemstabilitási eszköz termelői penetrációjának növekedése egyben az alap növekedésével is együtt jár, csökkentve a fajlagos adminisztratív terheket és növelve az alap kockázattűrő képességét mind az egyedi, mind a szisztematikus kockázatokkal szemben.

58 / 95



Vitaanyag

Állami alap vagy magánalap Az EMVA-rendelet alapvetően magánalapok létrehozását tűzi ki célul, de nem tiltja, hogy az állam közreműködjön ezen alapok létrehozásában, kezelésében. Különösen fontos szerep hárul az államra az alap működési szabályainak meghatározásában, az alap működési engedélyének kiadásában, valamint az alapban részt vevő termelők jövedelemcsökkenésének hivatalos igazolásában. Mivel az ilyen alapok működtetésére vonatkozóan nincs kidolgozott szakmai gyakorlata a hazai agrárirányításnak, várható, hogy a működési szabályokkal kapcsolatos jogi munka egyfajta tanulási folyamatként valósul meg (lásd az irodalmi feldolgozás Kanadára vonatkozó részét). Ez akkor működhet a legjobban, ha közvetlen a kapcsolat az alapkezelő és az állami szabályozás között. Ez legrövidebb úton egy állami alapkezelővel oldható meg. Az állami alap melletti döntést támasztja alá, hogy állami hivataloknak kell igazolniuk az egyes termelők jövedelemcsökkenését. Vagyis a termelőknek mindenféleképp fel kell venniük a kapcsolatot az állami szervekkel, így az adminisztratív terheik is csökkennek, ha „egyablakossá” válik az ügyintézés, és úgy a díjfizetés, mint a jövedelemigazolás és a jövedelempótló kifizetés ügyében egy helyre, egy állami hivatalhoz kell fordulniuk. Ráadásul nem merülnének fel jelentős adminisztratív költségek egy új szervezet létrehozásával. A magánalapok mellett szóló érv, hogy amennyiben az évek során nagy pénzügyi alap képződne, annak a jövedelmező forgatása csak ezen alapokban képzelhető el. Mivel azonban itt egy biztonsági tartalékalapról van szó, valószínűleg csak a biztonságos állampapírok jöhetnének szóba befektetési lehetőségként, ennek hozamai pedig egyrészt jelentős mértékben csökkentek az elmúlt években, másrészt egy induló időszakban nem valószínű, hogy komoly pénzmennyiség gyűlne össze auz alapban, így ez az opció nem jelent érdemi többletet egy állami alaphoz képest. Hitelfelvevő alap vagy nem hitelfelvevő alap A szisztematikus kockázatokkal szembeni legjobb védelmet a nagy tartalékok képzése jelenti. Mivel egy induló alapnak erre nincs lehetősége, az EMVA-rendelet lehetővé teszi hitel felvételét, melynek kamatköltsége 65 százalék erejéig támogatható EMVA-forrásból. Ez az opció a magánalapok esetében jelent érdemi lehetőséget, mivel a magyar államháztartási törvény szerint állami alap nem vehet fel hitelt. Egy induló alapnál pedig, amely alacsony taglétszámmal kezd el működni, igen valószínű, hogy néhány tag jelentős jövedelemcsökkenése már hiányt okoz az alapban, tehát a hitelfelvétel egy ésszerű időbeli kockázatporlasztás lehetőségét adja meg. A nem hitelfelvevő alap esetén szembe kell nézni a ténnyel, hogy súlyos válság esetén az alap csak pro rata térítést tud adni a termelőknek, ami jelentősen csökkentheti az alap jövedelemvédelmi funkcióját.


59 / 95


Vitaanyag

5.2. A jövedelemmegállapítással kapcsolatos kérdéskör 5.2.1. Problémák Adóbevallás és jövedelemstabilitási rendszerbeli bevallás eltérésének problémája Az EU példájaként használt kanadai jövedelemstabilitási rendszer alapját a kanadai adórendszer képezi. Bár a kanadai termelők adóbevalláshoz és jövedelemstabilitáshoz kapcsolódó bevallásai eltérőek, mégis azonos definíciókkal, azonos tételekkel számolnak, így a két bevallás összevezethető és nincs köztük ellentmondás. A kanadai adórendszerrel ellentétben a hazai adózás bonyolult, az egyes termelők között adózási szempontból jelentős különbségeket megengedő a rendszer, ahol a 0-s bevallástól a társasági adóbevallásig bármi elképzelhető (Lámfalusi, 2015). Így bizonyos mezőgazdasági szereplők részletes könyvelési adatokkal rendelkeznek, kettős könyvvitelt vezetnek, míg más gazdálkodóknak semmiféle jövedelembevallásuk nincsen. Ennek megfelelően a hazai adózási gyakorlat és adórendszer nem lehet alapja a hazai jövedelemstabilitási alapra vonatkozó bevallásnak. Felmerül a kérdés, hogy milyen kockázatot jelent az alapra nézve, ha az adózástól teljesen független bevallási gyakorlatot rendszeresít, amelynek számai nem találkoznak az adóbevallásokkal. Egyrészt kockázatot jelent, hogy egy termelő két közhiteles bevallása ellentmond egymásnak, ami jogi szempontból kusza helyzetet jelent az állam számára, másrészt egy ilyen jogi problematika egy EU-audit esetén akár az alap megszüntetését is magával vonhatja, vagy annak elvárását, hogy a két közhiteles nyilvántartás ellentmondása kerüljön megszüntetésre. Feltételezhető ugyan, hogy zömében olyan termelők csatlakoznak majd az alaphoz, amelyeknél az adóbevallás és a jövedelembevallás alapbizonylatai megegyeznek, így védettek az ilyen kockázatokkal szemben, ez azonban nem jelent garanciát erre az esetre. Emlékeztetőül: a 4 millió forintos árbevételhatár alatt a nemleges nyilatkozó termelőnek csak a bevétel 20 százalékát kell számlával lefednie, és elfogadásra kerül, hogy nincs jövedelme. Ugyanilyen problémás a 8 millió forint bevétel alatti termelők helyzete, akik akár jövedelemátalányos adózást, akár a kistermelői költségátalány lehetőségét is választhatják. Előbbi esetben csak a bevételekről, utóbbi esetben csak a bevételekről és a bevételek 60 százalékára rúgó költségekről kell számlát gyűjteniük. Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági jövedelmek szétválasztásának problémája Az EMVA-rendelet szerint az alapba belépő mezőgazdasági termelő csak a mezőgazdasági alaptevékenysége után számolhat el jövedelmet. A magyar viszonyok között azonban gondot jelent, hogy még azon termelők is, akik könyvvitelt vezetnek, csak 5-ös számlaosztályban könyvelnek, tehát nem tudják ágazati szinten megbontani a költségeiket, jövedelmeiket. Ennek megfelelően hiába rendelkeznek számlákkal, amelyek megegyeznek az adóbevallásban szereplő összegekkel, nem tudják elkülöníteni a nem mezőgazdasági tevékenységükből származó jövedelmeket. Ráadásul a nem mezőgazdasági jövedelmek elkülönítése tételes leírást kíván, mi tartozik ebbe a kategóriába és mi nem.

60 / 95



Vitaanyag

Családi érdekeltségek egybeszámításának problémája A hazai viszonyok között fokozza a nehézséget, hogy adóoptimalizálási szempontból egy gazdálkodó családnak jellemzően több cége is van, így egy gazdálkodó egységre, egy tulajdonosi körre jellemzően 2,4 üzem jut (a családban van két őstermelő meg egy kft.). Ez azért jelenthet problémát, mert a jövedelmek évenként más-más üzemnél történő kimutatása igen komoly ingadozásokat generálhat, növelve a jövedelemstabilitási alapból történő kifizetési összeget. A jövedelemstabilitási alap hatékony működéséhez tehát szükséges lenne, hogy a mezőgazdasági termelők konszolidált jövedelembevallásokkal jelentkezzenek, amelyben egybeszámításra kerülnek a különböző mezőgazdasági cégek jövedelmei. Induló év problémája A fentiekben bemutatott bizonytalan könyvelési hátterű termelői kör számára komoly gondot (ha nem éppen lehetetlen feladatot) jelent az alap indulásakor egy 3 vagy 5 éves, állami hivatalok által igazolható referenciajövedelem kiszámítása, amelyhez azután a jövedelemszámítás igazodhat. Kezdő gazdálkodó problémája Az induló év problémájához tartozik a kezdő gazdálkodó problémája, akinek nyilvánvalóan nincs 3 vagy 5 éves átlagjövedelme, így vagy csak bizonyos megkötések (legalább három lezárt adóév) vagy bizonyos ágazati átlagok alapján kiszámított érték alapján lehet bevonni a jövedelemstabilitási alapba. 5.2.2. Döntési pontok Termelői önbevallás vagy kalkulált egyedi jövedelemszámítás A fenti problémakörök bemutatása után megállapítható, a jövedelemstabilitási alapba való belépés csak azon társas gazdaságok és a tételes adóbevallást választó egyéni gazdaságok számára lesz problémamentes, amelyek nem végeztek semmilyen nem mezőgazdasági tevékenységet és legalább 3 éve működnek. Ezen gazdaságok esetében megtalálhatók azon alapbizonylatok, amelyek alkalmasak egy jövedelemstabilitási alapbeli bevallás kitöltésére, és amelyek alapján az adóbevallást elvégezték ezen termelők. Minden más mezőgazdasági termelő számára ilyen vagy olyan okból kifolyólag nehézkes lesz az adatszolgáltatás teljesítése. Amennyiben az EB nem várja el az adóbevallások és a jövedelemstabilitáshoz tartozó bevallások közötti átjárhatóságot, akkor is csak azon termelők csatlakozhatnak az alaphoz, akik rendelkeznek az összes alapbizonylattal, tehát legalább tételes költségelszámolók, mivel csak esetükben biztosítható, hogy egy tételes ellenőrzés el tud jutni az alapbizonylatokig, amelyek alapján az alaphoz érkező bevallások leellenőrizhetőkké válnak. Amennyiben a jövedelmek tételes ellenőrzésén nem az összes bevételi és költségbizonylat meglétét értjük, hanem egy nagyságrendi jövedelemkalkulációnak való megfelelést, úgy elképzelhető, hogy a termelői önbevallást kalkulált egyedi jövedelemszámítás váltsa fel, ahol


61 / 95


Vitaanyag

alapvetően a termelő termelési struktúrájához igazított, ágazati költségekből kalkulált adatok kerülnek felhasználásra. Mivel minden egyes termelő eltérő ágazati struktúrával és mérettel rendelkezik, az általános ágazati szorzók ellenére egyedi adatok kalkulálhatók ki. Problémát jelent azonban, hogy az egyes termelők esetében nincs információ arról, hogy akár költség-, akár jövedelemszempontból a hazai termelői sokaság alsó, felső vagy középső harmadába tartoznak-e. Egy ágazati költségkalkuláció viszont csak a legfontosabb ágazatoknál képes az ágazati szereplőket legalább 3 csoportba soroló költség/jövedelembontásra, így egy olyan rendszer, amely minden ágazatot kalkulációval kíván kezelni, nem lehet minden termelő számára megfelelő az eltérő termelési költségek miatt. Elmondható, hogy egy nagyságrendi költség-jövedelem kalkuláció jól alátámasztott, hiteles, minden termelő esetében eltérő egyedi adatokat tartalmazó referenciajövedelem mellett megfelelő eszköz arra, hogy egy szisztematikusan bekövetkező kockázat esetén modellezni tudja a termelői jövedelmek csökkenését. Azonban egy ilyen rendszer kevéssé alkalmas a speciális, egyedi kockázatok kezelésére, emellett gondot jelent, ha már a referenciajövedelmek megképzése is kalkulatív módon történik, mivel ebben az esetben a modell nehezen tudja kezelni az egyes termelők költség- és jövedelemviszonyainak eltérését. Ennek megfelelően javasolt, hogy a rendszer termelői önbevalláson alapuljon (ezzel kezelhetővé válnak az egyedi kockázatok is), és emellett működjön egy adminisztratív ellenőrzési rendszer, amely kiszűri a szélsőértékeket, és csak ott rendel el tételes ellenőrzést, ahol nagy valószínűséggel nem hiteles a termelői adatszolgáltatás. Ahhoz pedig, hogy a tételes ellenőrzés kivitelezhető legyen, legalább tételes jövedelemelszámolást vezető termelőnek kell lennie az alap tagjának. Ennek a feltételnek a 2014-es szja-bevallásban szereplő termelők 16 százaléka, közel 24 ezer termelő felel meg, akik az összes egyéni gazdálkodói bevétel 48 százalékát, közel 480 milliárd forintot adták.

5.3. A díjakkal kapcsolatos kérdéskör 5.3.1. Döntési pontok Díjfizetés alapjának kérdésköre – BTÉ-arányos, ÜE-arányos vagy AEE-arányos díj Az EMVA-rendelet szabad kezet hagy a tagállamok számára abban a kérdésben, hogy milyen alapon kívánják beszedni a termelői hozzájárulásokat. Elvileg minden, a mezőgazdasági alaptevékenységhez kapcsolódó költség és bevétel elszámolható a jövedelem kalkulálásakor. Ezen az alapon akár ez a jövedelem, az adózás előtti jövedelem is elszámolható. A kanadai rendszer csak az üzemi eredményeket veszi figyelembe, abból a logikából kiindulva, hogy a finanszírozás részben termelői döntés, és két azonos jövedelmi viszonyok között működő termelő közül miért legyen kedvezőbb helyzetben az, aki inkább idegen tőkével finanszírozza vállalkozását (így a kamatfizetés miatt alacsonyabb jövedelemmel, így azonos nominális jövedelemváltozás esetén nagyobb jövedelemvolatilitással rendelkezik), mint az, aki saját tőkével teszi mindezt. Amennyiben a díjfizetés alapjául a bruttó termelési értéket tesszük meg, kedvezőtlen helyzetbe hozzuk a nagy árbevételű, de alacsony jövedelmű üzemeket, míg azon ágazatokat,

62 / 95



Vitaanyag

amelyek magas, de erősen ingadozó jövedelmekkel rendelkeznek, kedvezményezzük. Viszont ennek a díjfizetési módnak a legkönnyebb az ellenőrizhetősége, mivel elvileg bevételi számlákat minden termelőnek gyűjtenie kell. Az üzemi eredményen alapuló díjfizetés csak azok számára lehetséges, akik tételes adóelszámolást vagy kettős könyvvitelt vezetnek, míg az adózás előtti eredményben már a pénzügyi eredmény is benne van. Mivel a pénzügyi eredménye általában a nagyobb cégeknek rosszabb (ezen cégek gazdálkodnak nagyobb hitelállománnyal), ez inkább a nagyobb cégeknek, főként a társas vállalkozásoknak kedvez. Ez némileg ellensúlyozhatja a kisebb gazdaságok nagyobb jövedelemingadozásából fakadó előnyeit. Ennek megfelelően a minél szélesebb termelői kör megszólításakor javasolt vagy az üzemi vagy a bruttó termelési érték díjalapként történő megállapítása. Egy alap – egy díj vagy ágazatonkénti kockázatértékelés Amint az előző, az üzemtípusonkénti jövedelemingadozást számba vevő fejezetben láthatóvá vált, az egyes üzemtípusokat domináló ágazatok sajátságainak megfelelően igen eltérő jövedelemingadozások jellemzik a kertészeti, illetve az állattenyésztéssel foglalkozó üzemeket. Így a kertészeti üzemeknél az egyes termékek volatilis ármozgásai miatt magasak a jövedelmi kilengések, ami nagy jövedelempótlást igényel. Ezzel szemben az állattenyésztés esetében jóval kiegyensúlyozottabb a helyzet, itt inkább az a probléma, hogy az üzemek zöme egyszerre kerül válságba, így egy ilyen alap kevéssé képes vállalni a terheket. Ennek megfelelően az átalánydíjazás kedvezően érinti a kertészeti üzemeket, mivel ott magasabb díj kivetése lenne fair, míg az üzemtípusonkénti díjazás inkább az állattenyésztéssel foglalkozó üzemeknek, elsősorban a baromfi- és tejtermelő állattartást folytató cégeknek segítene, mivel ott viszonylag ritkák a nagy ugrások. Összességében a rendszer egyszerűsége és az üzemtípusok közötti szolidaritás megőrzése érdekében javasolt egy átalánydíj alkalmazása. A kertészeti ágazatok esetében azonban célszerű a hozambiztosítások megkötésének és a kárenyhítési alapbeli tagságnak az előírása, amelyek legalább az ezen üzemeknél felmerülő hozamkockázatokat csökkenteni tudják. Kockázatarányos díj vagy jelképes díj Az új EMVA-rendelet szerint a jövedelemstabilitási alapból csak a termelői befizetések 3szorosa fizethető ki, szemben a valós biztosítási szintű kanadai védelemmel, amely állami védelmet garantál mindössze 0,45 százalékos referenciajövedelem-arányos díjfizetés mellett. Ennek megfelelően megállapítható, hogy amennyiben a hazai jövedelemstabilitási alap érdemben kívánja csökkenteni a termelői jövedelemingadozást, nem tekinthet el attól, hogy jelentős díjtömeget gyűjtsön össze. Ehhez azonban az EMVA-támogatás 65 százalékban történő limitálása miatt viszonylag magas (a számított átlagos adózás előtti eredmény nagyságrendileg 10 százalékát kitevő) díj szükséges. Ez viszont komoly gátja lehet a termelők alapba történő belépésének.


63 / 95


Vitaanyag

Amennyiben egy jelképes díj megállapítására kerül sor, az nagyban növelheti az alap népszerűségét, viszont ekkor nyilvánvalóvá kell tenni, hogy az alap hatóereje limitált marad, mivel a potenciálisan felmerülő károknak csupán kis részére lehet elegendő az alap térítése – bár ez is egyértelmű nyereséget jelent az alap tagjainak összessége számára, mivel a betett díj háromszorosa kerül vissza az ágazatba –, amennyiben történik kifizetési esemény.

5.4. Az alap tagságával kapcsolatos kérdéskör 5.4.1. Problémák Kontraszelekció Egy mindenki számára nyitott jövedelemstabilitási alapból az adott tag akkor szerezheti meg a legnagyobb jövedelmet, ha minél nagyobb jövedelemingadozások jellemzik a gazdálkodását. Egy hazai jövedelemstabilitási alap esetében tehát jó eséllyel a zöldség-gyümölcs ágazat extenzíven termelő tagjai lehetnek a fő kedvezményezettek, miközben az állattenyésztők kiegyensúlyozott termelésük okán (kivéve azokat, akik prociklikusan állítanak be több vagy kevesebb állatot, lefölözve a jó árak időszakát) ennél lényegesen kisebb térítésekben reménykedhetnek. Ez éppen ellentétes a jövedelemstabilitási alap egyik céljával, hiszen a növénytermesztők számára a kárenyhítés és a díjtámogatott biztosítás is perspektívát jelent, miközben az állattenyésztőknek nincs más lehetőségük a kockázatáthárításra, csak a jövedelemstabilitási alap. További nehézséget jelent, hogy az alap szervezésekor nyilvánvalóan azon termelők fognak belépni, akik az elmúlt évek gazdálkodása nyomán tudják, hogy képesek lesznek igazolni a 30 százaléknál nagyobb jövedelemkiesést, míg azon termelők, akiknek kisebb a kockázatuk, távol maradnak az alaptól. Ebből következően az alap várhatóan igen nagy kifizetési igényeket fog generálni a díjbevételekhez képest, amennyiben a díjbevételeket az átlagos üzemekkel működő alaphoz igazítjuk. Erkölcsi kockázat Mivel a kifizetések a 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenéshez kötöttek, minden tag érdekelt lesz abban, hogy elérje ezt a szintet. Ez nagyban növelni fogja azon termelők alap iránti érdeklődését, akik számla nélkül értékesítik árujuk egy részét, ennek megfelelően oly módon tudják manipulálni bizonylataikat, hogy lehetségessé váljon számukra az alapból történő kifizetés. Ez a hazai feketegazdaság viszonylag nagy kiterjedése miatt érdemi kockázatot jelent az alap működésére. Ugyanezen okból válhat népszerűvé az alap az olyan körökben, ahol egy gazdálkodó egység több jogi formában működik, és lehetőség van a jövedelmek, illetve veszteségek egy üzemnél történő kimutatására – amennyiben nem konszolidált adatokat vár el az alap az azonos érdekkörbe tartozó üzemek esetében.

64 / 95



Vitaanyag

A kritikus tömeg elérésének kérdésköre Egy veszélyközösség valamilyen kockázattal szembeni hatékony védekezésének alapja a veszélyközösség nagysága – minél nagyobb a közösség, annál inkább működik a kockázatporlasztás elve, annál inkább mérsékelhetők a díjak, mert a nagyszámú tagság alacsony díjak mellett is biztosítja a nagy tömegű alap képzését. A termelők alapba való belépésének megfelelő ösztönzője lehet egy alacsony díj meghatározása, ekkor azonban (feltételezve, hogy az alap hosszú távon egyensúlyban van) a kifizetések nem képesek hatékony védelmet adni a termelőknek. Ennek megfelelően komolyan törekedni kell az alap méretének, a termelői részvételnek a növelésére. Mivel azonban itt egy új eszközről van szó, amely jóval nagyobb transzparenciát és adminisztrációs terhet kíván meg a termelőktől, mint az eddigi kockázatkezelési eszközök (kárenyhítési alap, biztosítások), ezért kulcstényező a termelők meggyőzése. Mindezt úgy kell megtenni, hogy nem áll az állam rendelkezésére a penetráció növelésében anyagilag is érdekelt fél, mint a díjtámogatott biztosítások esetében a biztosítók (a díjtámogatott biztosítások arányának növekedéséről bővebben lásd Kemény et al., 2014 munkáját). 5.4.2. Döntési pontok Kötelező tagság mindenkinek öt évre, vagy csak azoknak, akik kaptak kifizetést Az EMVA-rendelet nem ír elő kötelező tagságot, sőt kiemeli, hogy csak szabad termelői belépésen nyugodhat a rendszer. Amennyiben azonban lehetőséget adunk a hitelfelvételre, szükséges, hogy azon termelők, akik érdekében a hitelfelvételre sor került, fizessék is vissza az adott hitelt, és ne lépjenek ki a rendszerből egy jelentős, részben hitelből finanszírozott jövedelemtámogatás felvétele után. Azon termelőknél, akik nem részesültek jövedelempótlásban, felmerül a kérdés, hogy szabad-e korlátozni a kilépést. Egy 5 éves elköteleződés, amelynél ráadásul nem kerül sor ígéretre, hogy az alapba történő befizetés nagyságrendje hogyan fog alakulni, igen komoly visszarettentő erő lehet a termelők számára. Ha viszont kedvező díjazással történik az alap meghirdetése, és nyilvánvalóvá válik, hogy csak azok maradnak kötelezően az alap tagjai, akik kifizetésben is részesültek, kisebb lehet a termelői ellenállás, ezért javasolt egy ilyen modell bevezetése.


65 / 95


Vitaanyag

6. A jövedelemstabilitási alap működésének modellezése Az eddigiekben leírt fejezetek alapján be kívánjuk mutatni, milyen díjak mellett milyen eredményességgel működött volna egy jövedelemstabilitási alap, amelyet 2004 és 2014 között az ebben az időszakban gazdálkodó termelők jövedelemingadozásának simítására hoztak volna létre. Ez a példa nagyságrendi becslést adhat arról, hogy a jövőben milyen kockázatokkal, milyen részvétellel működhet a jövedelemstabilitási alap, és a különböző feltételek milyen változást eredményeznek a kifizetésekben, részvételben, díjakban. Számításainkat összesen három fő esetre készítettük el. Mindegyiknél nem hitelfelvevő és hitelfelvevő alappal is számoltunk: A. Minden mezőgazdasági termelő részt vesz az alapban, a díjak kalkulálása BTÉalapon történik: A1. – hitelfelvevő alap; A2. – nem hitelfelvevő alap. B. Csak azok lépnek be, akiknek megéri az alapban való részvétel (díjkalkuláció BTÉalapon): B1. – hitelfelvevő alap; B2. – nem hitelfelvevő alap. C. Csak azok lépnek be, akiknek megéri, és van kettős könyvelésük, tehát társas vállalkozások (díjkalkuláció AEE-alapon): C1. – hitelfelvevő alap; C2. – nem hitelfelvevő alap. A három eset közül az első esetben minden üzemtípusba tartozó termelő tagságát feltételeztük, míg az utolsó két esetben csak azon termelők vesznek részt a rendszerben, akikre igaz, hogy a térítési időszak alatt (maximum 11 év) kifizetésként legalább az általuk befizetett díj 65 százalékát megkapják.

6.1. A. Teljes körű üzemi részvétel A teljes körű üzemi részvétel természetesen nem jelenti azt, hogy az összes kertészettel és állattenyésztéssel foglalkozó mezőgazdasági termelő részt vesz az alapban. Azon termelők, akiknek van kertészetük és állattenyésztésük, de nem tekinthetők árutermelő gazdaságnak, kimaradtak becslésünkből, bár a VP szerinti jövedelemstabilitási alap esetében nincs alsó mérethatárhoz kötve a belépési jogosultság.

66 / 95



Vitaanyag

6.1.1. A1. Hitelfelvevő alap A teljes körű részvétellel kalkuláló modell esetében a díjazás alapja leginkább a BTÉ lehet, mivel ez az az érték, amelyet a legszerényebb könyvvitellel rendelkező termelők is problémamentesen kezelni tudnak. Ennek megfelelően az átlagos díj értéke egyensúlyi működés esetén a bruttó termelési érték 0,85 százaléka, ami BTÉ-arányosan nem jelentős összeg, de egyes nehézségekkel küzdő ágazatoknál már az adózás előtti eredmény igen jelentős hányadát képes kitenni. Amennyiben a díjakat üzemtípusonként kalkuláljuk, és az üzemtípusok által befizetett és igényelt jövedelempótló támogatást hozzuk egyensúlyba (figyelembe véve a 65 százalékos EMVA-támogatást), az átlagtól jelentősen eltérő díjértékeket kapunk. A tejtermelő, baromfitartó és a vegyes üzemek esetében az átlagnál jóval alacsonyabb, a növénytermesztő és a legeltető állattartó üzemeknél az átlaggal azonos díjak jelennek meg, a többi típusnál pedig ennél magasabb (a szőlő- és gyümölcstermesztő üzemeknél jóval magasabb) értékekre lenne szükség. Ebből következik, hogy egy átlagos díjkalkuláció esetén a vegyes, a tejtermelő és baromfitartó üzemek mintegy „keresztfinanszírozzák” a nagyobb jövedelemingadozással terhelt üzemeket. 43. ábra: Az üzemtípusonként fair és az összesített alapban fizetendő átlagos tagdíj baromfi 2,50% szántóföldi zöldség

2,00%

gyümölcs

1,50% növényházi zöldség

1,00%

legelő

0,50% 0,00%

Tagdíj bruttó termelési érték aránya Átlag

növénytermesztés

vegyes

sertés

tej szőlő


Ebben a modellben az alap működése a kertészeti és az állattenyésztő üzemek teljes részvétele esetén jelentős pénzmozgásokkal jár: a termelői díjbevételek a kezdeti 5 milliárd forintról 10 milliárd forintra, majd 16 milliárd forintra növekednek. Az éves EMVA-forrás 11 év alatt átlagosan közel 21 milliárd forintra rúg, de az időszak vége felé már eléri a 30 milliárd forintot. Az alap évente 1-3 milliárd forint, a 11 év alatt összesen közel 20 milliárd forint felvételére (és 5 év alatti visszafizetésére) kényszerül, amelyet 2014-gyel bezárólag szinte teljes egészében sikerül törleszteni (mintegy 725 millió forintnyi hitel marad a 2015 utáni időszakra).


67 / 95


Vitaanyag

A 11 éves működés alatt 355 milliárd forintnyi térítés kerül kifizetésre, 124 milliárd forintnyi termelői pénzből és 231 milliárd forintnyi EMVA-támogatásból. 44. ábra: A jövedelemstabilitási alap finanszírozása 70 60 50

milliárd HUF

40 30 20 10 -10

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

-20 Termelői térítési igény

Termelői díjbefizetés

Alap kifizetéséhez kapcsolt támogatás

Alap hitelfelvétele/többlete


Az alap termelőkre gyakorolt hatását jól jelzi, hogy a tagok éves összesített bruttó termelési értékük 1,3-5,3 százalékát kapják meg, átlagosan éves 2,5 százalékot. 45. ábra: A jövedelemstabilitási alap hatása a tagok összesített BTÉ-jére átlagdíjazás esetén 6% 5%

százalék

4% 3% 2% 1% 0% 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

Tagok térítési igénye a bruttó termelési érték arányában Tagdíj a bruttó termelési érték arányában Forrás: A tesztüzemi rendszer alapján készült az AKI Pénzügypolitikai Osztályán

Amennyiben üzemtípusonkénti díjakkal és kifizetésekkel vizsgáljuk meg az alap működését megállapítható, hogy olyan termékpályák esetén, amelyek az elmúlt évtizedben súlyos válságon estek át, akár a BTÉ 17 százalékánál is nagyobb lehet a legnagyobb kifizetés (sertéstartó üzemek), míg az egyéb állattenyésztő üzemeknél még a legnehezebb években sem haladja meg a kifizetés a BTÉ 3-6 százalékát.

68 / 95



Vitaanyag

46. ábra: A jövedelemstabilitási alap hatása a tagok összesített BTÉ-jére üzemtípusonkénti díjazás esetén I. Sertés 20% 15% 10% 5% 0%

Tej 4% 3% 2% 1% 0%

Tagok térítési igénye a bruttó termelési érték arányában Tagdíj a bruttó termelési érték arányában

Tagok térítési igénye a bruttó termelési érték arányában Tagdíj a bruttó termelési érték arányában Legelő

Baromfi 4% 3% 2% 1% 0%

8% 6% 4% 2% 0%

Tagok térítési igénye a bruttó termelési érték arányában


Tagdíj a bruttó termelési érték arányában



A szántóföldi növénytermesztőknél átlagos, míg a vegyes üzemeknél messze átlag alatti kifizetési igény keletkezik. A kertészeti ágazatok esetében a nagyobb árvolatilitás és az extenzív gazdálkodás melletti nagyobb hozamingadozások okán jóval nagyobbak a jövedelemingadozások, ennek megfelelően a növényházi zöldségtermesztő üzemek kivételével valamennyi üzemtípusnál előfordul, hogy a térítési igény a legválságosabb évben meghaladja az üzemtípus összesített BTÉ-jének 15 százalékát is. Átlagosan azonban 5 százalék körül marad az éves kompenzáció mértéke.


69 / 95


Vitaanyag

47. ábra: A jövedelemstabilitási alap hatása a tagok összesített BTÉ-jére üzemtípusonkénti díjazás esetén II. Szf. növénytermesztés 10%

Vegyes 3% 2%

5%

1% 0%

0%





Gyümölcs

Szőlő

30%

15%

20%

10%

10%

5%

0%

0%





Növényházi zöldség 15%

Szántóföldi zöldség 20% 15% 10% 5% 0%

10% 5% 0%






6.1.2. A2. Nem hitelfelvevő alap Azonos résztvevői kör és azonos díjszabás mellett vizsgálva az alap működését, bevezetve azt a szűkítő feltételt, hogy az alap nem vehet fel hitelt, a legnehezebb években többször is előfordult, hogy a felmerülő térítési igényeknek csak egy részét tudta volna kielégíteni. Így amennyiben működött volna egy ilyen alap, a vizsgált 11 évből 3 évben (2004, 2009, 2010) nem lett volna képes teljes térítést nyújtani, a téríthető mértékek rendre az igényelt kompenzáció 86, 59, 73 százalékára rúgtak volna. Emellett azonban az alap átlagosan évi 32 milliárd forintnyi igényt fogadott volna be, 28,5 milliárd forintnyi térítést fizetett volna ki, mindezt évi 11,3 milliárd forintnyi termelői díjbefizetés mellett.

70 / 95



Vitaanyag

48. ábra: A nem hitelfelvevő jövedelemstabilitási alap működése 70

milliárd HUF

60 50 40 30 20 10 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

Termelői térítési igény



Az Alap által kifizetett térítés

2013

2014


Amennyiben megvizsgáljuk, hogy egy nem hitelfelvevő alap esetében mely üzemtípusok milyen helyzetbe jutottak volna, a következő megállapítások tehetők. Amennyiben ágazati szinten elkülönített kasszákkal működött volna az alap, az egyes üzemcsoportok igen jelentős mértékben jövedelemkompenzáció nélkül maradtak volna. Míg az összesített alap esetében csak a 2009-es válságévben lett volna jelentős elmaradás a térítési igényekhez képest (59 százalék), a működés további éveiben pedig egy esetben sem esett volna a térítési összeg a jogos igény 70 százaléka alá, addig ágazati elven működtetve a sertéstartó üzemeknél 2004-ben, 2006-ban és 2007-ben nem érte volna el a térítés az 50 százalékot. A baromfitartóknál 2004-ben, 2010-ben és 2011-ben, a tejtermelő és a legelő állattartáshoz sorolt üzemeknél a 2006–2009-es években, míg a növénytermesztőknél 2010-ben lett volna kisebb a térítés, mint az összevont alap esetében. 49. ábra: A nem hitelfelvevő jövedelemstabilitási alap hatékonysága az ágazati alapokhoz és a hitelfelvevő alaphoz (ennek térítése 100 százalék) képest I. 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 2004

2005

2006

Sertés

2007 Tej

2008 Baromfi

2009

2010 Legelő

2011

2012

2013

2014

Összesített alap



71 / 95


Vitaanyag

A szántóföldi növénytermesztőknél és a vegyes gazdaságoknál az indulás éveiben és a 2009–2010-es gazdasági válság éveiben, a kertészeti ágazatoknál a gyümölcstermelő és szántóföldi zöldségtermesztő üzemeknél az alap indulási évében, míg a szőlőtermesztő és a növényházi zöldséggel foglalkozó üzemeknél 2010-ben, illetve 2011-ben lett volna jelentősen kisebb a térítés mértéke, mint az összevont alap esetében. 50. ábra: A nem hitelfelvevő jövedelemstabilitási alap hatékonysága az ágazati alapokhoz és a hitelfelvevő alaphoz képest II. 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

Szf. növénytermesztés

Vegyes

Gyümölcs

Szőlő

Növényházi zöldség

Szántóföldi zöldség

2013

2014

Összesített alap Forrás: A tesztüzemi rendszer alapján készült az AKI Pénzügypolitikai Osztályán

6.2. B. Jövedelemingadozásra érzékeny üzemek részvétele Ebben a modellverzióban csak azon üzemek lépnek be az alapba, amelyeknél a modellezett 11 éves időszakban a termelők a befizetett díj minimum 65 százalékát visszakapják térítés formájában. 6.2.1. B1. Hitelfelvevő alap Amennyiben az előző, az üzemtípusok összességét tartalmazó modellváltozathoz hasonlítjuk ezt a verziót, megállapítható, hogy nagyjából az érintett üzemtípusba tartozó termelők 80 százaléka az alap tagja marad. BTÉ-arányosan azonban csak a termelők 57 százaléka marad továbbra is tagja az alapnak, és itt az ágazatok között is markánssá válik az eltérés. Míg a legtöbb üzemtípusnál a létszámarányos részvételnél jóval kisebb a BTÉ-arányos részvétel, tehát főképpen a kisebb termelők maradnak a rendszerben, addig a sertéstartó üzemek és a gyümölcstermesztők esetében a BTÉ-arány megegyezik a létszámaránnyal, tehát a bennmaradó üzemek átlagos méretűek. A vegyes, a baromfitartó üzemek és tehenészetek esetében a legkisebb a BTÉ-arányos részvétel, és itt a legkisebb az alap kötelékébe tartozó termelők száma, ami jól jelzi, hogy e három ágazatban viszonylag ritka esemény a 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenés. Az adózás előtti eredményre vonatkozó diagram alapján megállapítható, hogy az alap tagjai az összes üzem adózás előtti eredményének 57 százalékát adják a BTÉ-aránynak megfelelően. Ezt ugyan nem sokkal,

72 / 95



Vitaanyag

de meghaladja a szántóföldi és növényházi zöldségtermelők aránya, és alulmúlja a sertésés baromfitartóké, valamint a legeltető állatartóké. Összességében tehát megállapítható, hogy a termelők zöme, és főképpen a kisebb, rosszabb jövedelmezőségű termelők maradnak az alap tagjai. Kivételt képeznek a sertés- és baromfitartók, valamint a legeltető állattartók és a zöldségtermesztők, előbbieknél átlagos méretű, de átlagtól elmaradó jövedelmezőségű termelők vesznek részt az alap működésében, utóbbiaknál azonban nem csak átlagos méretű, de átlagos jövedelmezőségű termelőkről van szó. Ebben az esetben tehát nem jövedelemhiányról, hanem rendkívül nagy jövedelemfluktuációról beszélhetünk, ami felveti annak kérdését, van-e értelme azon termelőket támogatni, akik teljesen átlagos jövedelmezőségűek, csak ezt az összességében átlagos jövedelmet társaiknál nagyobb évenkénti ingadozás mellett érik el. 51. ábra: Termelői részvétel aránya az alapban üzemtípusonként baromfi szántóföldi 100% 80% zöldség 60% növényházi 40% zöldség 20% 0%

gyümölcs legelő növénytermesztés

vegyes

sertés

tej

baromfi szántóföldi 100% 80% zöldség 60% növényházi 40% zöldség 20% 0%

legelő növénytermeszt és

vegyes

sertés

tej

szőlő Tagok létszámaránya Összesített alap létszámaránya Tagok bruttó termelési aránya Összesített alap bruttó termelési aránya

gyümölcs

szőlő Tagok AEE aránya

Összesített alap


Amennyiben az alap egyensúlyi működéséhez szükséges, BTÉ-arányos díjakat tekintjük, láthatóan 70 százalékkal nő az átlagos díj, és eléri az 1,44 százalékot, ami értelemszerű, mivel az alapban nagyjából a termelők BTÉ-jének 60 százalék marad benn, és mint az 51. ábra mutatja, e termelőkhöz kapcsolódik a teljes mezőgazdasági jövedelemingadozásból fakadó jövedelemhiány szinte egésze. Tehát ugyanakkora kifizetést kell megoldani kicsivel több mint feleakkora termelési értéket előállító tagság befizetéséből. Az alap kedvezményezettjei továbbra is a szőlő- és gyümölcstermesztő, valamint a zöldségtermesztő üzemek, bár az arányokon némileg változtat, hogy míg a gyümölcstermesztő ágazat szinte egésze bennmarad az alapban, a másik két kertészeti ágazatban végbemegy némi kontraszelekció, ezáltal az alap működését jobban kihasználni tudó termelők maradnak benn. Az alapban kockázatukhoz képest többletbefizetővé válnak a vegyes gazdaságok, a baromfitenyésztők és a tehenészetek, míg a sertéstartók a korábbi verzióhoz képest minimálisan kedvezőtlenebb helyzetbe jutnak, ugyanolyan okokból, mint ami miatt a gyümölcstermesztők átlagos pozíciója is romlik. A szántóföldi növénytermesztők nagyjából átlagos helyzetbe kerülnek.


73 / 95


Vitaanyag

52. ábra: Az üzemtípusonként fair és az összesített alapban fizetendő átlagos tagdíj

szántóföldi zöldség

baromfi 3,0% gyümölcs 2,0%

növényházi zöldség

legelő

1,0%


0,0%

Összesített alap átlagdíja növénytermesztés

vegyes

sertés

tej szőlő


Ebben a verzióban az alap működése érdemben nem változik: a termelői díjbevételek átlagosan 11 milliárd forintra rúgnak, míg az éves EMVA-forrás értéke eléri a 20,5 milliárd forintot. Az alap évente 1-2 milliárd forintnyi, a vizsgált 11 éves periódus alatt összesen közel 14 milliárd forintnyi hitelt vesz fel. A hiteltörlesztés a vizsgált időszak második felében válik dinamikussá, ezáltal a 2013-as záróévben 346 millió forintra csökken a törlesztendő hitelállomány. A 11 éves működés alatt 348 milliárd forintnyi térítés kerül kifizetésre, amely 121,8 milliárd forintnyi termelői pénzből és 226,2 milliárd forintnyi EMVA-támogatásból áll össze. Elmondható tehát, hogy a teljes ágazati lefedettséget biztosító verzióhoz képest az alap tagjainak térítési igénye mindössze 7 milliárd forinttal csökken, miközben az érintett termelői kör bruttó termelési értéke közel 60 százalékára esik. 53. ábra: A jövedelemstabilitási alap működése 70 60 50

milliárd HUF

40 30 20 10 0 -10

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

-20 Termelői térítési igény



Az Alap hitelfelvétele/többlete


74 / 95



Vitaanyag

A jövedelemstabilitási alap működése a teljes ágazati részvételhez képest megnő: míg a 44. ábra tanulsága szerint az összes üzem részvétele esetén a válságos években sem haladja meg az alap kifizetése a tagok bruttó termelési értékének 5,5 százalékát, addig ebben az esetben ez az érték meghaladja a 8 százalékot. Ennek oka az, hogy míg a jövedelemingadozásra érzékeny termelők BTÉ-je az összes ágazati szereplő termelési értékének 60 százalékát adja, addig a térítési igény szinte egésze ezen üzemeknél jelentkezik, ennek megfelelően az azonos nagyságú térítés BTÉ-arányosan több mint másfélszeres hatást vált ki a tagság körében, és a viszonylag kisebb kifizetéseket generáló években is 4 százalék körül ingadozik. 54. ábra: A jövedelemstabilitási alap hatása a tagok összesített BTÉ-jére átlagdíjazás esetén 10% 9% 8% 7% 6% 5% 4% 3% 2% 1% 0% 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

Tagok térítési igénye a bruttó termelési érték arányában Tagdíj a bruttó termelési érték arányában Forrás: A tesztüzemi rendszer alapján készült az AKI Pénzügypolitikai Osztályán

Az alap működése az üzemtípusokra hasonló hatást gyakorol ebben az esetben is, mint a teljes ágazati lefedettség esetén, jellemzően csupán a résztvevői kör szűküléséből és a térítési igény állandóságából fakadóan nőnek a BTÉ-arányos térítések. Ez alól kivételt képez a sertéstartó üzemek köre: mivel itt gyakorlatilag alig történik kilépés a teljes ágazati részvételhez képest, így az arányok sem változnak, és a legválságosabb években nagyjából ugyanúgy megközelíti a BTÉ 20 százalékát a térítés összege, mint a korábbi modellverzióban. Ezzel szemben a tehenészeteknél a hatás több mint kétszeresére nő, míg a baromfitartó és a legeltetést folytató üzemeknél másfélszeresére nő az alap tevékenységének hatása. Ez azzal magyarázható, hogy bár e három üzemtípusnál érdemben visszaszorul a tagság létszáma az első verzióhoz képest, a tehenészeteknél a károk igen jelentős mértékben koncentrálódnak, addig a baromfi- és legeltető üzemek esetében az alapból olyan résztvevők lépnek ki, akik számára lehetséges volna térítés kifizetése, de a befizetett díj meghaladja a kifizetés értékét – így az első modellverzióhoz képest az alapból távozó üzemek nem csak díjat, de kárigényt is visznek magukkal.


75 / 95


Vitaanyag

55. ábra: A jövedelemstabilitási alap hatása a tagok összesített BTÉ-jére üzemtípusonkénti díjazás esetén I. Sertés 20% 15% 10% 5% 0%

Tej 10% 5% 0%




Tagdíj a bruttó termelési érték arányában Legelő

Baromfi 6%

15%

4%

10%

2%

5%

0%

0%






A kertészeti ágazatok esetében is a BTÉ csökkenésével arányos az alap térítésének aránylagos növekedése. A gyümölcstermesztőknél nincs jelentős változás az előző verzióhoz képest, mivel minimális kilépés történik. A többi kertészeti üzemtípusnál nagyjából másfélszeres-kétszeres növekedés következik be. Kiemelendő a szőlőtermesztő üzemek helyzete, ahol szinte minden második évben a tagi BTÉ közel 20 százaléka kerül kifizetésre a bajba jutott üzemek részére – ez jól jelzi az alap működésének jelentőségét az egyes üzemtípusok esetében.

76 / 95



Vitaanyag

56. ábra: A jövedelemstabilitási alap hatása a tagok összesített BTÉ-jére üzemtípusonkénti díjazás esetén II. Szf. növénytermesztés 15%

Vegyes 10%

10% 5%

5%

0%

0%





Gyümölcs 30%

Szőlő 20% 15% 10% 5% 0%

20% 10% 0%







30%

30%

20%

20%

10%

10%

0%

0%






6.2.2. B2. Nem hitelfelvevő alap A jövedelemingadozással különösen érintett üzemeket tömörítő alap, amennyiben nem tud hitelt felvenni, három évben nem képes teljes körű kártalanításra: 2004-ben, az induló évben, 2009-ben és 2010-ben. A legsúlyosabb esetben, a 2009-es válságévben sem csökken azonban az alap térítése a jogos igények 65 százaléka alá, a további két évben pedig meghaladja a 80 százalékot. Összességében a 11 év alatt felmerülő 348 milliárdos igényből 316 milliárd forintot tud téríteni az alap, ez 9 százalékos kiesést jelent az előző, hitelfelvevő verzióhoz képest.


77 / 95


Vitaanyag

57. ábra: A nem hitelfelvevő jövedelemstabilitási alap működése 70

milliárd HUF

60 50 40 30 20 10 0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012




Az Alap által kifízetett térítés

2013

2014


A modell működését az elkülönült ágazati alapokéhoz viszonyítva jól látható az összesített alap működésének előnye. Az állattenyésztő üzemtípusok esetében a nagyobb kockázati alap kiegyensúlyozó szerepe főként a sertéstartóknak kedvez, mivel az ő önálló alapjuk nem három, hanem négy éven át nem tudott volna teljes térítést adni, ráadásul két egymást követő évben még az igény 50 százalékát sem érte volna el a térítési összeg. A baromfitartó és a legeltető állattartást folytató üzemeknél ebben az esetben kifizetési oldalról már vegyes a kép: önálló alap esetén is csupán két évben nem tudtak volna teljes térítést fizetni, és a legrosszabb évben is akkora (megközelítőleg 70 százalékos) aránylagos térítést kaptak volna az önálló alapok tagjai, mint az összesített alap esetében. 58. ábra: A nem hitelfelvevő jövedelemstabilitási alap hatékonysága az ágazati alapokhoz és a hitelfelvevő alaphoz képest I. 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 2004

2005

2006

Sertés

2007 Tej

2008 Baromfi

2009

2010 Legelő

2011

2012

2013

2014

Összesített alap


A növénytermesztő ágazatoknál négy üzemtípusnál teljesen egyértelmű az összesített alap előnye: a gyümölcs-, a szőlő- és a szántóföldi zöldségtermesztő üzemek, valamint a vegyes gazdaságok esetében az alap az elkülönült alapoknál még a legrosszabb években is jobb

78 / 95



Vitaanyag

aránylagos térítést kínál (60 százalék, összevetve a 24, 51 és 26, 45 százalékos térítéssel), és ugyanúgy három, illetve négy évben kell megelégedniük a térítési igénynek csupán egy részével, mint az összesített alap esetében. Az összesített alap „kárvallottja” ebben az esetben a növényházi zöldségtermesztő üzemtípus, ezen gazdaságoknál a legrosszabb évben is legalább az igények 70 százalékát ki lehet fizetni egy önálló alapból, így ezen üzemtípusnál nagyjából közömbös, hogy ágazati vagy összesített alapok működnek a jövedelemstabilitási rendszerben. A szántóföldi növénytermesztők pedig nagyságrendileg ugyanolyan helyzetbe kerülnek az önálló, mint az összesített alap esetén. 59. ábra: A nem hitelfelvevő jövedelemstabilitási alap hatékonysága az ágazati alapokhoz és a hitelfelvevő alaphoz képest II. 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

Szf. növénytermesztés

Vegyes

Gyümölcs

Szőlő



2013

2014


6.3. C. Jövedelemingadozásra érzékeny társas vállalkozások részvétele Harmadik modellverziónkban feltételezzük, hogy csak a kettős könyvvitellel rendelkező társas gazdaságok léphetnek be az alapba. Ha áttekintjük, hogy milyen nagyságrendet képviselnek ezen gazdaságok, megállapítható, hogy elsősorban a társas vállalkozások állattenyésztésen belüli nagy súlyának köszönhetően igen jelentős ezen vállalkozások szerepe a mezőgazdasági termelésben, nagyobb annál, mint amennyire a földhasználat predesztinálná a csoportot.


79 / 95


Vitaanyag

60. ábra: A társas vállalkozások szerepe az árutermelő gazdaságok csoportjában Létszám 80,0% 60,0% Üzemi eredménykiesés

40,0%

Értékesítés nettó árbevétele

20,0% Összes társas vállalkozás aránya

0,0%

Adózás előtti eredmény

Bruttó termelési érték

Üzemi eredmény Forrás: A tesztüzemi rendszer alapján készült az AKI Pénzügypolitikai Osztályán

A társas vállalkozások adják az árutermelő mezőgazdasági üzemek árbevételének és BTÉjének több mint 60 százalékát, üzemi és adózás előtti eredményének 50 százalékát. Viszont e cégek a vizsgált üzemek csupán 7,7 százalékát adják létszámarányosan, és a 2004–2013 közötti időszakban az összes 30 százalékot meghaladó üzemi eredménykiesésnek csupán 24 százaléka merül fel a társas vállalkozásoknál. A továbbiakban vizsgálatunkhoz bázisként az összes társas vállalkozás mutatóit használjuk, és azt elemezzük, hogy e termelői kör hányad része vállal tagságot a jövedelemstabilitási alapban. 6.3.1. C1. Hitelfelvevő alap Egy hitelfelvevő jövedelemstabilitási alapnak a társas vállalkozások közel 70 százaléka lenne tagja. A tagság állítaná elő a csoport összes bruttó termelési értékének 52 százalékát, adózás előtti eredményének pedig 50 százalékát, tehát inkább az átlagnál kisebb társas vállalkozások lennének az alap tagjai. Ezen átlag azonban jelentős üzemtípusonkénti eltéréseket takar. A vegyes és a sertéstartó gazdaságok 35 százaléka, a tejtermelő és baromfitartó vállalkozások nagyjából 50 százaléka, míg a szántóföldi zöldségtermesztő és legeltető gazdaságok, valamint a szőlészetek 40 százaléka válna taggá. Ezzel szemben a gyümölcstermesztő vállalkozások közel 70 százaléka, míg a növénytermesztő társas vállalkozások közel 80 százaléka lenne tag. Az üzemtípusonkénti bruttó termelési értékek is jelentősen eltérnek az összesített alap átlagától: a sor a társas vállalkozásként működő gyümölcstermesztők 81 százalékos és a szántóföldi növénytermesztők 78 százalékos szintjétől a vegyes gazdaságok 17 százalékos és a növényházi zöldségtermelők 7 százalékos BTÉ-arányáig terjed. A szőlőtermesztő, legeltető állattartással foglalkozó, illetve a szántóföldi zöldségtermesztő tagok nagyjából az

80 / 95



Vitaanyag

összesített alap BTÉ-arányának megfelelően vesznek részt, míg ez az arány a baromfitartóknál 20 százalék alatti, a sertéstartók és a tehenészetek esetében 60, illetve 50 százalékos. A létszámadatokat összevetve a BTÉ-adatokkal megállapíthatjuk, hogy az alapba átlagos szántóföldi növénytermesztő társas vállalkozások, tehenészetek és legeltető állattartók, átlagnál nagyobb sertéstartók és gyümölcstermesztők, az átlagnál kisebb szőlészetek és jóval kisebb vegyes gazdaságok, baromfitartók és növényházi zöldségtermesztők tartoznak. Ehhez hozzávéve az adózás előtti eredményekre vonatkozó arányokat megállapítható, hogy az üzemtípusonkénti átlagnak megfelelő jövedelmezőségű üzemek csatlakoznak az alaphoz, a két kivételt az átlagnál kevésbé jövedelmező legeltető állattartók és az átlagnál jóval jövedelmezőbb, a növényházi zöldségtermesztés BTÉ-jének 7 százaléka mellett az adózás előtti jövedelem közel 20 százalékát adó üzemek jelentik. 61. ábra: Termelői részvétel aránya az alapban üzemtípusonként baromfi szántóföldi 100% 80% zöldség 60% növényházi 40% zöldség 20% 0%

gyümölcs legelő

növénytermeszt és

vegyes

sertés

tej

baromfi szántóföldi 100% 80% zöldség 60% növényházi 40% zöldség 20% 0%

legelő növénytermeszt és

vegyes

sertés

tej

szőlő

Tagok létszámaránya Összesített alap létszámaránya Tagok bruttó termelési aránya Összesített alap bruttó termelési aránya

gyümölcs

szőlő Tagok adózás előtti eredménye

Tagok átlagos AEE-je


Ebben a modellverzióban, mivel olyan üzemekről van szó, amelyek képesek tételes eredménykimutatásra, az adózás előtti eredményhez viszonyítottuk a jövedelemstabilitási alapba befizetendő tagdíjat. Ez azért is reális feltételezés, mert ez az a tétel, amely egy ilyen pluszbefizetés valódi alapját képezi egy önkéntes alapba történő befizetés esetén. Az alap egyensúlyi díja az adózás előtti eredmény 3,06 százaléka, ami jóval kisebb arányt jelent, mint a „B” verzióban vizsgált BTÉ-arányos 1,44 százalékos díj (ez adózás előtti eredményre átszámítva 5,23 százalék lenne), annak nagyjából 60 százaléka. Ennek oka az, hogy a jövedelemingadozásra érzékeny társas vállalkozások esetében átlagosan jóval kisebb a 30 százaléknál nagyobb jövedelemkiesés mértéke, mint az egyéni gazdaságoknál (nem függetlenül a nagyobb méretből fakadó üzemen belüli kockázatporlasztástól). Ha megvizsgáljuk az ágazati jövedelemkockázatnak megfelelő díjazás és az összesített alap átlagdíjazása közötti kapcsolatot megállapítható, hogy a fő kedvezményezettek a szőlészetek és a legeltető állattartó üzemtípusba tartozók, valamint a sertéstenyésztők. A kockázatarányos befizetésnél nagyobb mértékben fizetnek be a zöldségtermesztők, a tejtermelők, valamint a gyümölcstermesztők. Külön érdemes megjegyezni, hogy milyen jelentősen megváltozik a zöldség- és gyümölcstermesztő üzemek jövedelemkockázati karakterisztikája


81 / 95


Vitaanyag

a társas vállalkozások esetében: míg az egyéni gazdaságokat is magában foglaló modellverzióknál e három üzemtípus a leginkább kedvezményezett kategóriába tartozik a magas jövedelemingadozás miatt, addig a társas vállalkozások esetében egy jóval kiegyensúlyozottabb működést és kisebb kockázatot, ennek megfelelően kisebb díjigényt látunk. Nyilvánvaló azonban, hogy ezen üzemtípusoknál a társas vállalkozások az összes üzemnek csupán elhanyagolható részét képezik. 62. ábra: Az üzemtípusonként fair és az összesített alapban fizetendő átlagos tagdíj baromfi 10,0% szántóföldi zöldség

gyümölcs

8,0% 6,0% 4,0%

növényházi zöldség

legelő

Tagdíj aránya az AEE százalékában

2,0% 0,0%

Összesített alap átlagdíja növénytermesztés

vegyes

sertés

tej szőlő


Az alap 11 éves működése során 88 milliárd forintnyi térítési igényt teljesítene, ez átlagosan évi 8 milliárdos tételt jelent. A térítési igények maradéktalan teljesítéséhez összesen 6 milliárd forintnyi hitelt kellene felvennie az alapnak, amelyből 2013-ra csupán 147 millió forint maradna, ami gyakorlatilag elhanyagolható tételt jelent. 63. ábra: A jövedelemstabilitási alap működése 20,0

milliárd HUF

15,0

10,0

5,0

0,0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

-5,0 Termelői térítési igéyn



Az Alap hitelfelvétele/többlete


82 / 95



Vitaanyag

Az alap átlagosan az adózás előtti eredmény 3 százalékát igényli a tagoktól, ennek fejében a 2009-es válságévben az összes tagi adózás előtti eredmény 30 százalékára rúg a térítési igény, emellett a vizsgált 11 évből 7 esetben meghaladja a térítési igény az összesített AEE 8 százalékát, ebből három esetben a 15 százalékot is. Az alap tehát mindenképpen érdemi segítséget nyújt a tagoknak. 64. ábra: A jövedelemstabilitási alap hatása a tagok összesített adózás előtti eredményére átlagdíjazás esetén 30%

20%

10%

0% 2004

2005

2006

2007

2008

2009

Tagok térítési igénye

2010

2011

2012

2013

2014

Tagdíj


Üzemtípusonként vizsgálva az alap hatását, a jövedelemstabilizálás nagyságrendje sokkal markánsabb, mint az összesített esetben. A sertéstartó üzemtípus esetében a 11-ből 4 évben van szükség érdemi segítségre, e négy évből azonban két esetben az adózás előtti eredmény nagyságrendjét is eléri a térítési igény. A tejtermelő cégeknél nem ekkora a térítési igény, nagysága a legsúlyosabb, 2009-es évben is csak az összesített AEE 20 százalékára rúg. A baromfitartóknál 5 olyan év van, amikor jelentős térítési igény mutatkozik, ezen esetekben 10-től 30 százalékig terjed a térítés nagyságrendje. A legeltető állattartással foglalkozó társas vállalkozások esetében csak egy évben merül fel térítési igény, ekkor azonban nagyságrendje az adózás előtti eredmény 400 százalékára rúg, ami jól jelzi a minta kis számosságát, valamint a keleti húsmarhaexport összeomlásával együtt járó drasztikus jövedelemcsökkenést.


83 / 95


Vitaanyag

65. ábra: A jövedelemstabilitási alap hatása a tagok összesített adózás előtti eredményére üzemtípusonkénti díjazás esetén I. Sertés 150%

Tej 25% 20% 15% 10% 5% 0%

100% 50% 0%

Tagok térítési igénye/Adózás előtti eredmény


Tagdíj/Adózás előtti eredmény

Tagdíj/Adózás előtti eredmény Legelő

Baromfi 50% 40% 30% 20% 10% 0%

500% 400% 300% 200% 100% 0%






A növénytermesztési és vegyes üzemtípusoknál jelentős, bár csak néhány évre korlátozódó igények jelennek meg. A szántóföldi növénytermesztőknél a 2009-es válságév és az azt követő 2010-es évben jelentkezik 35, illetve 15 százalékot meghaladó térítési igény. A vegyes gazdaságoknál 2009-ben az üzemcsoport adózás előtti eredményének több mint 45 százalékára rúgó érték jelenik meg. A gyümölcstermesztőknél egy évben merül fel jelentős igény (közel 80 százalékos), a szőlészetek esetében három évben (75-80 százalékos nagyságrendben), a növényházi és a szántóföldi növénytermesztőknél szintén egy-egy évben (40 és 55 százalékos AEE-arányos térítési igénnyel).

84 / 95



Vitaanyag

66. ábra: A jövedelemstabilitási alap hatása a tagok összesített adózás előtti eredményére üzemtípusonkénti díjazás esetén II. Szf. növénytermesztés 40% 30% 20% 10% 0%

Vegyes 60% 40% 20% 0%





Gyümölcs 80% 60% 40% 20% 0%

Szőlő 80% 60% 40% 20% 0%







60%

40% 30% 20% 10% 0%

40% 20% 0%






Összességében megállapítható, hogy az alap érdemi segítséget nyújt az egyes üzemtípusok egyes években megmutatkozó kárainak mérséklésére. Ezen esetekben akár az adott üzemtípushoz tartozó tagok adózás előtti eredményének megfelelő nagyságrend kifizetésére is sor kerülhet, ezzel jelentősen tompíthatóvá válnak az ágazatonként jellemzően egyszerre felmerülő jövedelemsokkok. 6.3.2. C2. Nem hitelfelvevő alap Amennyiben nincs mód hitelfelvételre, az alap nem tudja kezelni az indulás évében, valamint a 2009-es gazdasági válság következtében egyszerre felmerülő nagy kárigényeket, ezekben az esetekben csupán a jogos térítési igények 60-70 százalékát képes kifizetni. A további években azonban már teljes térítést fizet az alap, így a 11 év összességében a


85 / 95


Vitaanyag

felmerülő 88 milliárd forintos térítési igényből 74 milliárd forint kerül térítésre, a nem térített összeg alig éri el a teljes kifizetés 15 százalékát. 67. ábra: A nem hitelfelvevő jövedelemstabilitási alap működése 25,0

milliárd HUF

20,0 15,0 10,0 5,0 0,0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012




Az Alap által kifizetett térítés

2013

2014


Az elkülönült ágazati alapok és az összesített alap teljesítményét összevetve megállapítható, hogy a sertéstartó és a tejtermelő gazdaságok számára egyértelműen előnyös a közös alap működtetése, míg a baromfitartó és a legeltető állattartást folytató gazdaságok esetében kérdéses a részvétel kedvező volta. 68. ábra: A nem hitelfelvevő jövedelemstabilitási alap hatékonysága az ágazati alapokhoz és a hitelfelvevő alaphoz képest I. 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 2004

2005

2006

Sertés

2007 Tej

2008 Baromfi

2009

2010 Legelő

2011

2012

2013

2014

Összesített alap


A növénytermesztési és vegyes üzemtípusok esetében nem egyértelmű a közös alap előnye: a 2004-es induláskor az üzemtípusonkénti alap nyújt jobb teljesítményt, míg a 2009–

86 / 95



Vitaanyag

2010-es válságévekben inkább a közös alap. A gyümölcstermesztő vállalkozásoknál egyértelműen megnyilvánul a közös alap előnye: az önálló alap szinte minden évben csak az összevont alap térítése alatt lenne képes jövedelemtérítést fizetni, de ugyanez a helyzet a növényházakban gazdálkodókkal is. A szőlőtermesztők és a szántóföldi zöldségtermesztők esetében vegyes a kép: az önálló alapok 2004–2014 között jobb teljesítményt nyújtanak, mint a közös alap. 69. ábra: A nem hitelfelvevő jövedelemstabilitási alap hatékonysága az ágazati alapokhoz és a hitelfelvevő alaphoz képest II. 100% 80% 60% 40% 20% 0% 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

Szf. Növénytermesztés

Vegyes

Gyümölcs

Szőlő



2013

2014


Összességében megállapítható, hogy a jövedelemingadozásra érzékeny társas vállalkozásokat védő jövedelemstabilitási alap mindössze az adózás előtti eredmény 3 százalékáért képes olyan védelmet nyújtani a legkitettebb üzemtípusoknak is, amely akár az adott üzemtípusból taggá váló termelők eredményével is vetekedhet, és még a nem hitelfelvevő alap esetében is csupán néhány évben kerül olyan helyzetbe, hogy a jogos igények csupán 6070 százalékát téríti meg.


87 / 95


Vitaanyag

7. Összefoglalás Megvizsgálva az EU EMVA-rendeletének 39. cikkelyében engedélyezett és Magyarország Vidékfejlesztési Programjában megvalósítandó célként szereplő jövedelemstabilitási alap bevezethetőségének körülményeit, a következő megállapításokat tehetjük. 1.

A termelői kockázatok mérséklésének általános eszközei a különböző biztosítások, így a hozam-, az árbevétel- és a jövedelembiztosítások. Ezen biztosításoknak nagy hagyományai vannak az észak-amerikai kontinensen, az Egyesült Államokban és Kanadában. Mindkét államban jelentős állami támogatás mellett, önkéntes termelői részvételen alapul a biztosítások működtetése.

2.

Ezen állami támogatások alapvetően vagy a WTO zöld dobozos támogatásaihoz sorolhatók, vagy a sárga dobozos támogatásokhoz, viszont mivel nem terményhez köthetők, így besorolhatók a de minimis támogatások közé, ezáltal nem kell beszámítani azokat a WTO által megszabott támogatási szintbe. Ennek köszönhetően az elmúlt két évtizedben jelentősen nőtt az ilyen jellegű állami támogatások súlya.

3.

A szakirodalomban erősen vitatott az ilyen jellegű állami támogatások szerepe, mivel ezen eszközök a termelőket alapvetően kockázatvállalóbbá teszik, illetve növelik a kockázattal szembeni közömbösséget. Ennek eredményeként környezetileg sérülékeny területek is bevonásra kerülhetnek a termelésbe és csökkenhet a termelői szintű kockázatkezelés mértéke. Ugyanakkor nem állítható biztosan, hogy makroszinten kedvezőtlen hatása lenne akár a túlnyomó mértékben állami támogatásokból finanszírozott programoknak is, míg a kisebb támogatási szint mellett működő kockázatkezelési programok egyértelműen pozitív elbírálás alá esnek.

4.

Az Európai Unióban korábban jóval kisebb eszköztár állt a termelők rendelkezésére, ha csökkenteni akarták jövedelemkockázatukat. Ennek okán az EU a 2014–2020-as időszakban engedélyezte tagállamai számára a WTO szabályainak megfelelő, alapvetően kanadai mintát követő jövedelemstabilitási alap létrehozását.

5.

A magyar Vidékfejlesztési Programban is nevesítésre került a jövedelemstabilitási eszköz (éves 1 milliárd forint EMVA-forrás áll rendelkezésre erre a célra), alapvetően az állattenyésztést és a kertészeteket célozva, de nem megtiltva más ágazati szereplők belépését sem. A kertészeti és állattenyésztő üzemek priorizálásának oka az, hogy e két üzemtípus vagy nem alkalmazhatja az elmúlt időszakban kialakított kockázatkezelési eszközöket (az állattenyésztő gazdaságok sem a kárenyhítési rendszert, sem a díjtámogatott biztosításokat nem tudják igénybe venni), vagy nincs módjuk a szisztematikus kockázatok piaci alapú kezelésére (nincs elérhető hazai tőzsdei jegyzése az általuk előállított termékeknek, szemben a szántóföldi növénytermesztéssel).

6.

A magyar mezőgazdasági üzemek a 2004–2014 közötti időszakban igen jelentős jövedelemkockázattal néztek szembe, a válságos időszakokban akár az üzemi kör több mint fele, átlagos időszakokban pedig 15-30 százaléka szenvedett el 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést az előző 3 év átlagához viszonyítva. A legsúlyosabb,

88 / 95



Vitaanyag

éves átlagban az üzemi kör 40 százalékát érintő jövedelemcsökkenést a zöldségtermesztő üzemek szenvedték el, ezt követik több mint egyharmados aránnyal a sertéstartó gazdaságok, majd a baromfitartó, gyümölcs- és szőlőtermesztő és a szántóföldi növénytermesztő gazdaságok. A sort a tejtermelő gazdaságok, a legeltető állattartók, valamint a vegyes gazdaságok zárták mint olyan üzemek, amelyek a hazai viszonyok között legritkább esetben szenvedtek el 30 százaléknál nagyobb jövedelemcsökkenést. 7.

A fenti sorrendet jelentős mértékben árnyalja, hogy míg a kertészeti üzemek jellemzően magas jövedelmezőség mellett kénytelenek súlyos visszaeséseket elkönyvelni, és ugyanez igaz a szántóföldi növénytermesztésre is, addig a baromfitartó, de még inkább a sertéstartó gazdaságok a rendkívül gyenge átlagos jövedelmezőségi viszonyokhoz képest szenvednek el 30 százalékot meghaladó jövedelemcsökkenést, ezáltal ez utóbbi kör sokkal inkább rászorulna egy potenciális jövedelemstabilitási alap segítségére, mint a kertészeti ágazatok.

8.

Általánosságban is elmondható, hogy a logikának megfelelően minél nagyobb méretű egy üzem, annál kisebb az esélye arra, hogy 30 százalékos jövedelemcsökkenést szenvedjen el, és minél diverzifikáltabb a termelési struktúrája, annál ritkábbak a jövedelmi sokkok. A magyarázat az üzemen belüli kockázatkezelésből fakad: nagyobb terület, illetve nagyobb állomány esetén kisebb a valószínűsége az egyedi kockázatok bekövetkezésének (öt hízóbika esetén egy jószág lábtörése 20 százalékos kiesést jelent, 100 darabnál 1 százalékot), több lábon állás esetén pedig még a szisztematikus (ár-)kockázat esetén is van esély arra, hogy az egyik üzemi ágazat jó eredménye kompenzálja a másik ágazat súlyos veszteségét.

9.

Annak ellenére, hogy a hazai termelői kör közel felének a hazai jövedelmek magas volatilitása miatt érdemes lenne belépnie a jövedelemstabilitási rendszerbe, a megvalósításnak jelentős problémákkal kell szembenéznie. A legfontosabbak a következők: a hazai adórendszer rendkívüli bonyolultsága miatt a jövedelemstabilitási alapbeli jövedelembevallás nem alapulhat az adórendszeren. A hazai termelők zöme nem köteles tételes jövedelemkimutatást készíteni. A jövedelemstabilitási alap csak a mezőgazdasági jövedelmeket biztosítja, míg Magyarországon a vállalatok nem kötelezettek az üzemen belüli jövedelmek ágazati szintű megbontására. A hazai agráriumban gyakori a gazdaság adózási, illetve földtulajdon-szerzési indokból történő szétíratása, így kevéssé követhető az egy érdekeltségbe tartozó gazdálkodó egység jövedelmének alakulása. Nehezen megoldható az alap indulásának évében a belépő termelők referenciajövedelmeinek kiszámítása.

10. A formai-adminisztratív megvalósítási nehézségek mellett további problémaként merül fel az információs aszimmetriából fakadóan a kontraszelekció (főként a legnagyobb jövedelemingadozással terhelt termelők lépnek be), az erkölcsi kockázat (a termelők nem tesznek meg mindent a jövedelemcsökkenés ellen), valamint a kritikus tömeg elérésének kérdésköre (ha nem lép be elegendő termelő, az alap nem képes érdemi kifizetést teljesíteni). További kérdésként jelenik meg az alapok számának kérdése Postacím: H-1463 Budapest, Pf.: 944. | Telefon: (+36 1) 217-1011 | Fax: (+36 1) 217-7037 | E-mail: [email protected]

89 / 95


Vitaanyag

(egy vagy több), az alapkezelő tulajdoni hátterének kérdése (állami vagy magán), a hitelfelvételi lehetőség megadásának kérdése, valamint a kockázatarányos ágazati díjazás vagy átalánydíjazás közötti választás kérdése. 11. A tanulmányban megvizsgáltuk, hogy amennyiben ilyen alap működött volna 2004 és 2014 között, milyen hatást gyakorolt volna a mezőgazdasági termelők jövedelmi viszonyaira. A vizsgálatot az összes üzem részvételével (A), azon vállalkozások részvételével, amelyeknek megéri taggá válni (B), illetve abban az esetben végeztük el, ha csak azon társas vállalkozások lesznek tagok, amelyek számára megéri csatlakozni az alaphoz (C). Mindhárom esetben megvizsgáltuk a hitelfelvétellel és az anélkül működő alap teljesítményét. 12. Az A esetben az alap egyensúlyi működéséhez a tagok bruttó termelési értékének 0,85 százalékára lenne szükség, ennek fejében az alap a legnehezebb években akár a tagok összes BTÉ-jének 5,3 százalékát is képes lenne kifizetni. Üzemtípusonként vizsgálva, az átalánydíj alapvetően a kockázatosabb tevékenységeknek (kertészeti ágazatok, sertéstartás) lenne kedvezőbb, és ezen üzemtípusok esetében a legnehezebb években akár a BTÉ 15-20 százaléka is kifizetésre kerülne, míg a kevésbé kockázatos ágazatokban ez az érték nem haladná meg a 3 százalékot. Amennyiben üzemtípusonkénti és nem hitelfelvevő alapok jönnének létre, az szinte minden specializált termelő számára elsősorban veszteséget jelentene, mivel az összevont alap még hitelfelvétel nélkül is nagyobb kártérítési arányt tudna fizetni, mint az egyes „ágazati” alapok. 13. A B esetben az egyensúlyi működéshez már a tagok BTÉ-jének 1,44 százaléka szükséges: ennek oka az, hogy a kifizetések nagyjából a termelői kör ahhoz a feléhez tartoznak, amelyik továbbra is tag marad, miközben a befizetők BTÉ-je a 60 százalékára csökken. Ennek megfelelően az alap kifizetése nagyjából az A eset másfélszeresére, 8 százalékra rúgna a legnehezebb években. A tagságban felülreprezentáltak a jövedelemingadozásra érzékeny üzemtípusok, így a sertéstartók és a gyümölcstermesztők, szántóföldi növénytermesztők, az alapbeli átalánydíj pedig a kertészeti üzemeket kedvezményezi. Figyelemre méltó ebben az esetben, hogy az üzemtípushoz kapcsolódó adózás előtti nyeresége milyen nagy részben kötődik a taggá váló gyümölcstermesztő és növénytermesztő üzemekhez, vagyis nem a leggyengébb jövedelmezőségű, hanem a leginkább volatilis üzemek kerülnek be az alapba. Nem hitelfelvevő alap esetében az alap összevont működése szinte minden üzemtípusnál komoly előnyt jelent, a csak a szántóföldi zöldségtermesztő és a baromfitartó típusnál közömbös, hogy ágazati vagy összevont alap működik-e. 14. A C esetben a társas vállalkozásokhoz tartozó üzemi körnek BTÉ-arányosan és AEEarányosan 50 százalékával számolhatunk, főként szántóföldi növénytermesztőkkel. E társas vállalkozási körnek közel 80 százaléka válna taggá BTÉ-arányosan, de ide tartozna a sertéstartó üzemek 50, a tehenészetek 50, a baromfitartó üzemek 20 százaléka. Mivel ezen üzemtípusnál létezik teljes körű jövedelemkimutatás, itt AEEarányosan határoztuk meg az egyensúlyi díjat, ami az adózás előtti eredmény 3,06 százalékára rúg. Ebben az esetben a legnehezebb években akár az AEE 30 százaléka 90 / 95



Vitaanyag

is lehet a térítés, egyes üzemtípusoknál pedig akár az AEE 100 százaléka fölé is emelkedhet. Nem hitelfelvevő alap esetén az összevonás főként a sertéstartó és tejtermelő üzemek számára előnyös, a többi üzemtípus szempontjából inkább közömbös az öszszevonás kérdése. A fenti megállapítások alapján az alábbi következtetések vonhatók le: 15. A hazai mezőgazdasági üzemek számára érdemi védelmet jelentene egy jövedelemstabilitási eszköz, amely különösen a súlyos válságok esetén akár a tagság felének is képes lenne kifizetéseket teljesíteni, amennyiben egyensúlyi díjbefizetések történnek az alapba. 16. Az átalánydíjazás esetén éppen azok a kertészeti ágazatok kerülnek a legkedvezőbb helyzetbe, amelyek jövedelmezősége általában is jó, mindenféleképpen meghaladja az alap más tagjainak átlagát és a következő 7 éves ciklusban további támogatásokhoz juthatnak. 17. Gyakorlatilag nincs érdemi különbség a hitelfelvevő és a nem hitelfelvevő alap működése között, mivel egyensúlyi díj esetén már 2-3 év után megteremtődik az a tőke, amely biztosítja, hogy válság esetén is nagyságrendileg elegendő pénz álljon rendelkezésre a termelői igények kielégítésére. Emellett azonban meg kell jegyezni, hogy ha rögtön az első évben jelentős válság éri az ágazatot, akkor az alap a jogos igényeknek csak a töredékét képes kifizetni. 18. Az összevont alap jóval sikeresebben tudja kezelni a beérkező ágazati igényeket, mint ha külön ágazati alapok jönnének létre. 19. Az alap részére a hazai Vidékfejlesztési Programban elkülönített EMVA-forrás a potenciálisan a belépésben érdekelt, jövedelemingadozásra érzékeny társas vállalkozások (C verzió) igényeinek 30 százalékát képes fedezni, mivel azonban egy új eszköz bevezetéséről van szó, és a potenciális kedvezményezetti kör feltehetően óvatosan fogja kezelni ezt a lehetőséget, várhatóan elegendő lesz a forrás egy „próbaüzem” jellegű működéshez. 20. A minden érdekeltté tehető termelői kör (B verzió) bevonásának teljes támogatási igénye a 2014–2020-as VP-ben a jövedelemstabilitási alaphoz dedikált díjtámogatás 14-szeresére tehető. A megfelelő díjtámogatás biztosítása egy 7 éves periódusra a teljes 2014–2020-as VP-keretösszeg több mint 10 százalékát emésztené fel. A tanulmány alapján az alábbi javaslatokat fogalmazhatjuk meg a döntéshozók és a termelők részére: 21. Érdemes egy állami alapot felállítani, amely nem vesz fel hitelt, de amely egy súlyos válság idején fogadhat adományokat olyan privát szereplőktől, akiknek érdekében áll a válságba kerülő üzemtípus megsegítése.


91 / 95


Vitaanyag

22. Mindenképpen érdemes tekintetbe venni az egyes üzemtípusok jövedelmezőségét a díjtételek kialakításakor, különösen ha BTÉ-arányos díjazási rendszert kívánunk bevezetni. Ezáltal megakadályozhatóvá válik, hogy a legjobb, de egyben legvolatilisabb jövedelmi helyzetben levő termelői csoport kerüljön kivételezett helyzetbe az alap működtetésekor.

92 / 95



Vitaanyag

Irodalomjegyzék 1. Antón, J., Kimura, S. és Martini, R. (2011): Risk management in agriculture in Canada. OECD Food, Agriculture and Fisheries Working Papers No. 40. DOI http://dx.doi.org/10.1787/5kgj0d6189wg-en 2. Benni, E., Finger, N. és Mann, S. (2012): A regional analysis of income risk in Swiss agriculture. SGA Jahrestagung, Spiez. 3. Burgaz, M. F. J. (2003): The Spanish agrarian insurance system: 25 years protecting agrarian profits. Centro de Publicaciones del Magrama, ENESA. 4. de Bruin, K., Dellink, R. és Agrawala, S. (2009): Economic Aspects of Adaptation to Climate Change: Integrated Assessment Modelling of Adaptation Costs and Benefits. OECD Environment Working Papers, No. 6, Paris: OECD. DOI http://dx.doi.org/10.1787/225282 5. dell’ Aquila, C. és Cimino, O. (2012): Stabilization of farm income in the new risk management policy of the EU: a preliminary assessment for Italy through FADN data. 126th EAAE Seminar, Capri (Italy), June 27-29., 2012. p. 18. 6. Capitano, F., Adinolfi, F. és di Pasquale, J. (2016): The income stabilization tool: assessing the hypothesis of a national mutual fund in Italy. American Journal of Applied Sciences, p. 7. 7. CBO (1983): Farm Revenue Insurance: An Alternative Risk-Management Option for Crop Farmers. ACBO Study. Washington, DC: U.S. Congressional Budget Office, p. 32. 8. Coble, K. H. és Dismukes, R. (2008): Distributional and Risk Reduction Effects of Commodity Revenue Program Design. Review of Agricultural Economcs 30, 3: 543553. DOI http://dx.doi.org/10.1111/j.1467-9353.2008.00429.x 9. Coble, K. H., Dismukes, R. és Thomas, S. (2007): Policy Implications of Crop Yield and Revenue Variability at Different Levels of Disaggregation. Selected paper in the American Agricultural Economics Association Annual Meeting, Portland, Oregon, July-August 2007. 10. Enjolras, G., Capitanio, F., Aubert, M. és Adinolfi, F. (2014): Direct payments, crop insurance and the volatility of farm income. Some evidence in France and in Italy. New Medit N. 1/2014. p. 10. 11. European Commission (2012): Proposal for a Regulation on support for rural development by the European Agricultural Fund for Rural development (EAFRD). Working Document. 12. European Parliament (2010): The increase in risk exposure of the European farmers: A comparison between EU and North American tools looking at the CAP post 2013. Study. p. 132. 13. European Parliament (2014): Comparative analysis of risk management tools supported by the 2014 farm bill and the CAP 2014-2020. Study. p. 89. Postacím: H-1463 Budapest, Pf.: 944. | Telefon: (+36 1) 217-1011 | Fax: (+36 1) 217-7037 | E-mail: [email protected]

93 / 95


Vitaanyag

14. European Parliament (2014): The first CAP reform under the ordinary legislative procedure: a political economy perspective. Study. p. 155. 15. FARRM (2013): Federal Agriculture Reform and Risk Management Act. 16. Felkai B. O. és Varga T. (2010): Az egyedi és összkockázatú agrárbiztosítások hazai és nemzetközi gyakorlata. Agrárgazdasági Tanulmányok 2010/5, Budapest: Agrárgazdasági Kutató Intézet, p. 84. 17. Fergusson, I. F. (2011): World Trade Organization Negotiations: The Doha Development Agenda. CRS Report for Congress. p. 27. 18. Finger, R. és El Benni, N. (2014): A Note on the Effects of the Income Stabilisation Tool on Income Inequality in Agriculture. Journal of Agricultural Economics 65(3), 739-745. DOI http://dx.doi.org/10.1111/1477-9552.12069 19. Glauber, J. W. és Westhoff, P. (2015): 50 Shades of Amber: The 2014 Farm Bill and the WTO. ASSA Conference, Boston. 20. Goodwin, B. K. és Smith, V. H. (2012): What Harm Is Done by Subsidizing Crop Insurance? American Journal of Agricultural Economics 95 (2), 489-497. DOI http://dx.doi.org/10.1093/ajae/aas092 21. Hambrusch, J. és Tribl, C. (2012): Mögliche Modelle zur Kompensation von Einkommensrückgängen in der österreichischen Landwirtschaft. SGA Jahrestagung, Spiez. 22. Kapronczai I., Keszthelyi Sz. és Takács I. (2014): Gazdaságok jövedelmezőségének és hatékonyságának változása. Gazdálkodás 58 (3), pp. 222-236. 23. Kemény G., Felkai B. és Varga T. (2012): A hazai mezőgazdaság időjárási kockázatainak hatása a kistérségi biztosítási költségekre és hozamszintekre. Agrárgazdasági Könyvek, Budapest: AKI, p. 88. 24. Kemény G., Kiss A. és Zubor-Nemes A. (2014): Az agrár-kockázatkezelési rendszer működésének értékelése, 2013. Agrárgazdasági Információk, Budapest: AKI, p. 57. 25. Kemény G., Zubor-Nemes A., Lőrincz K. és Keményné Horváth Zs. (2016): Az agrárkockázatkezelési rendszer működésének értékelése, 2014. Agrárgazdasági Információk, Budapest: AKI, p. 66. 26. Kemény G., Varga T., Fogarasi J., Kovács G. és Tóth O. (2011): A hazai mezőgazdasági biztosítási rendszer problémái és továbbfejlesztésének lehetőségei. Agrárgazdasági Könyvek, Budapest: AKI, p. 124. 27. Lámfalusi I., Domán Cs., Fogarasi J., Tóth O., Péter K. és Bene A. (2015): A jövedelemadózás és a járulékfizetés szabályai a mezőgazdasági struktúra függvényében. Belső jelentés. Budapest: AKI, p. 104. 28. Mahul, O. és Stutley, C. J. (2010): Government Support to Agricultural Insurance: Challenges and Opportunities for Developing Countries. Washington: World Bank, p. 250. DOI http://dx.doi.org/10.1596/978-0-8213-8217-2 29. Merkel K. és Tóth K. (2011): A mezőgazdaság adózása, különös tekintettel az egyéni gazdaságokra. Agrárgazdasági Könyvek, Budapest: AKI.

94 / 95



Vitaanyag

30. Meuwissen, M. P. M., van Asseldonk, M. és Huirne, R. (ed.) (2008): Income Stabilisation in European Agriculture: Design and Economic Impact of Risk Management Tools. Wageningen Academic Pub, p. 223. DOI http://dx.doi.org/10.3920/978-908686-650-2 31. Meuwissen, M. P. M., van Asseldonk, M., Pietola, K., Hardaker, B. és Huirne, R. (2011): Income insurance as a risk management tool after 2013 CAP reforms? EAAE 2011 Congress, ETH Zurich, Switzerland. p. 11. 32. OAE (2012): Evaluation of Income Stabiltiy Tools – AgriStability and AgriInvwest. Office of Audit and Evaluation (OAE), Agriculture and Agri-Food Canada. 33. Pigeon, M., de Frahan, B. H. és Denuit, M. (2014): Evaluation of the EU proposed farm income stabilisation tool by skew normal linear mixed models. ISBA Discussion Paper 2014/03. p. 23. 34. Schnepf, R. (2005): Agriculture in the WTO: Policy Commitments Made Under the Agreement on Agriculture. Congressional Research Service, Washington, p. 31. 35. Schnepf, R. (2014): Agriculture in the WTO: Rules and Limits on Domestic Support. Congressional Research Service, Washington, p. 17. 36. Smith, V. H. és Glauber, J. W. (2012): Agricultural Insurance in Developed Countries: Where Have We Been and Where Are We Going? Applied Economic Perspectives and Policy, Oxford University Press, p. 28. DOI http://dx.doi.org/10.1093/aepp/pps029 37. Stummer I., Ecsediné Wanek Zs., Egri E., Isépy A., Kálmán Á., Keményné Horváth Zs., Mándi-Nagy D. és Molnár Zs. (2015): A fontosabb termékpályák piaci folyamatai, 2014. Agrárgazdasági Információk, Budapest: AKI, p. 79. 38. Summer, D. A. és Zulauf, C. (2012): Economic & Environmental Effects of Agricultural Insurance Programs. The Council on Food, Agricultural & Resource Economics, p. 20. 39. Tangermann, S. (2011): Risk Management in Agriculture and the Future of the EU’s Common Agricultural Policy. Issue Paper No. 34, International Centre for Trade and Sustainable Development. DOI http://dx.doi.org/10.7215/ag_ip_20110621a 40. United States Department of Agriculture (2014): The Farm Bill. http://www.usda.gov/wps/portal/usda/usdahome?navid=farmbill (2015. 04. 06.) 41. USDA Economic Research Service (2014): Agricultural Act of 2014. Highlights and Implications. http://www.ers.usda.gov/agricultural-act-of-2014-highlights-and-implications.aspx (2015. 04. 06.) 42. Zulauf, C. és Orden, D. (2012): US Farm Policy and Risk Assistance: The Competing Senate and House Agriculture Committee Bills of July 2012; ICTSD Programme on Agricultural Trade and Sustainable Development; Issue Paper No. 44; International Centre for Trade and Sustainable Development, Geneva, Switzerland, www.ictsd.org. DOI http://dx.doi.org/10.7215/ag_ip_20120912


95 / 95

MEZŐGAZDASÁGI JÖVEDELEMSTABILITÁSI ESZKÖZ BEVEZETÉSE MAGYARORSZÁGON

Recommend Documents