Meum est ex iure Quiritium

zLINszKv JANos Il

Meum est ex iure Quiritium

Il

A szerzö: Dr. Zlinszky János

A lektor: † Dr. Pólay Elemér

egyetemi docens az állam- és jogtudomány kandidátusa

ny. egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány doktora

Miskolci Egyetem

.lózsef Attila Tudományegyetem

Jogtörténeti és Jogelmeleti Tanszek

Római Jogi Tanszek

Miskolc-Egyeremváros H-3515

Szeged Lenin krt. 54. H-6701 (Pf. 454.)

1. A római jog kezdeti szakasza a kérdöjelek világa. Sok miııdent tutltııık rfılrt, még többet gondolunk és sok a megoldatlan feladat. All ez af. ítllaııısrcrvcretlel

kapcsolatos szabályokra éppügy, mint a büntetések világára, a családi ııorıııitkrrı ln, rt vagyonnal kapcsolatos jogra is. Több a forrásunk - kivált más antik jngnklıııı viszonyitva - hogysem mellözhetnök a tárgy feldolgozását. Ahhoz mégis lıézngosrtk, hogy biztos és teljes képet tudjunk kialakitani 1. A források kis részben egykorñak, de kesöbbi áthagyományozásban. Nngyrêsıt

több századdal késöbbi, sokszor áttételes leírások. Harmadrészt közvetett, régésıeti vagy osszehasonlıto adatok . A jogtortenesz szamara csak kulon crtekelo tevekenyseg alapján válnak használhatóvá. «

r

ı

2

o

ıı

1

1

ı

ı

..

„

ı

f

rr

.

Az utóbbi 50 évben Kaser, de Visscher és Diósdi kisérelték meg az ösi róımıl vagyonjogról összefoglaló kép megrajzolását. 3 (Atfogó feldolgoríısoklıaıı termeszetesen minden római jogásznak szembe kellett néznie a kérdesltörrcl.) Mindhárman elvetették a római krónikások meseszerü adatait Róımı keletkezéstörténetéröl. Egyértelmü volt számunkra a források alapján, hogy az (ist római jog hosszíı társadalmi-gazdasági fejlödés eredményekép jött létrc. Ezt ıı fcjlödést kívánták széleskörü forráselemzéssel, összehasonlító jogi módszerekkel es logikaí eszközökkel megoldani. Mindhárman éreztetik, ki is mondják, hogy sok kérdésben nem sikerült az utolsó szót kimondaniok. Ez annál is nyílvánvalóbh, mert sok esetben a három kiváló kutató homlokegyenest ellenkezö nézetet vall. 2. A XII táblás törvény szinte jogi tanulmányaim kezdete óta vmıznttn érdeldödésemet. Egyre ínkább kialakult bennem az a meggyözödés, hogy tt különbségnek azonos vagy hasonló társadalmi-gazdasági viszonyok között kell, hogy legyen oka. A római történelem müvelöí ítıjabban már nem vetik el teljes határozottsággal Livius vagy Dionisius leírásait , hanem megkísérlik felhasmáltıl az azokban szerintiik feltalálható történelmi magot, amit aztán a régészeti leletck gazdag anyagával párosítva dolgoznak bele az összképbe. Ha a részletekben nem is egységcs még a történészek felfogása sem, egyre többen fogadják el azt. hogy Róma "alapítása" azaz létrehozása adott viszonylag rövid történeti szakaszban elfogadható, es ennek alapján lehet a továbbí kutatásokat folytatni. Ezt a kiindulást választottam magaın ls. IBS

amikor legutóbb egy kis tanulmányban megkíséreltem a familia és pacunia kettös fogalmának az eddígí tartalmi - dogmatíkus szemlélettöl eltérö módszerrel magyarázatát adni. Azon római jogaszok bíztató véleménye, akik]-cel álláspontomról

beszélhettem, elsösorban a tárgy leghívatotabb kutatója, Max Kaser véleménye bátorít arra, hogy folytatva az elemzést, most a Róma kezdeti idöszakára vonatkozó vagyonjogi lcérdések közül vegyek néhányat vizsgálat alá.5 Kiindulásunk tehát, hogy röviden vázoljam: az i.e. 8. században a Középitáliában jórészt törzsi-nemzetségben élö, de részben már a polis-szerü letelepedési formára áttért latin, oszk-szabell és etruszk közössegek találkozási területén, a Tiberis menti dombokon és mocsarak között, az ott összeverödött kitaszított elemeket egy alkalmas vezetö egységcs szervezetbe tömörítette. Ezzel megmentette öket a pusztulástól. A menedék lakói egy nemzedék alatt eiérték azt a létszámot, ami tartós fennmaradásukat biztosította. Katonai szervezetük biztosította védelmiiket is, a gazdasági jólétre vezetö zsákmányszerzés lehetöségét is. A környezö népek egy idön tül "bevették” öket, noha a XII táblás törvény korában még távol voltak attól, hogy "egyenrangünak" számítsanak. 6 Az üj város fennmaradásához mesterséges "törzsi" szervezetet hozott létre. amely már államszervezetnek minösíthetó. Társadalmi együttélési normákat vett át vagy hozott létre, s amennyiben ezeket az üj szervezet szankcionálta, ezek jogszabályok. Äm az t'ıj telep nem az emberanyag elitjét szívta el a szomszédoktól. Gazdasági-termelési potenciálja azokhoz hasonló, ám ínkább azokénál gyengébb volt. Lakói eredeti környezetükben kisparasztok és pásztorok voltak, azok maradtak az üj városban is7. e Ebböl a kiindulásból következtethetö, hogy Róma viszonylag korán kényszerült államapparátust létrehozni és jogot alkotni. Ez sok mindent megmagyaráz a rómaiak "jogászi" mivoltából; a forma visszahat a tartalomra. Ugyanakkor az elemek, amelyekböl ezt a szervezetet és e normákat merítette, mintázta, egy törzsi-nemzetségi társadalom elemei, formái voltak, amelyet osztályviszonyai még nem kényszerítettek államalapításra. Igy a formák felhasználásánál bizonyos esetlegesség érvényesült, és találunk oly kettösségeket, amelyeket éppen a többféle tudati összetevöböl kialakult római gondolkodás magyaráz meg. 8 Az elsö írott emlékek Róma társadalmi szabályairól - ha a sokat vitatott leges regiaetöl eltekintünk - a XII táblás törvény töredékei. Ezek mintegy három századdal az alapítás után jöttek létre 9. Ebben a társadalmilag és föleg gazdaságilag nem dinamikusan fejlödö korban három század nem hosszü szakasz. Ezalatt rendezni kellett az üj város körülményeit, be kellett hozni a régi környezetböl való kiszakadással járó gazdasági visszaesést. Ugyanakkor e környezet korántsem volt homogén, a felzárkózás hozzá különbözö síkokon történhetett. A XII táblás törvény ezért sok elemet örizaz alapítás korából, söt vísszamutat a róma elötti vagy körötti világ viszonyaira is. Innét van, hogy annyian látják egyes szabályaiban a hosszü 186

fejlödés eredmenyet. Viszont normáiban a törzsi szokásokkal vegyillnek olyan elenıelt is, amelyek a jogalkotó tevékenység tipikus jelei lo. 3. A korai államszervezet jellemzöi vonatkozásában vissıratıtalnk eldıd tanulmányomra. Ugyancsak az ott elınondottakra hívatkozom a töbhretil (lııtln szabin - etruszk) törzsi és polisııormák római hatásával kapcıuılıthaıı. If. tanulmányban a római korai vagyonjoggal kívánok foglalkozni. Familia es pertınlıı ugyan a vagyont jelzö fogalmak voltak maguk is, ám most nem a kifcjerea erntete. hanem a vagyoni viszonyok és azoknak a társadalmi normákban való ııteglelvtıbıe érdekel bennünket. A XH táblás törvény a hagyomány szerint a helsö jnglılıtrınıag igénye alapján jött létre. A nem egységcs hagyomány szerint gnııılnllmılfı tıılrfıııtag követelte, hogy az alkalmazott normák rögzitésre kerüljenek. lin volt is e törveııylııırn tevékenység során a megfogalmazásból adódó íıjitásra is lelıetöség, ıııégls ııııgyrtwt ı már használatban volt szabályokat vették fel a táblákra. Ha tehát a XII tábla anyagát a szerint elemezzlik, milyen ererletil egy egy norma, esetleg értékes felvilágosításokhoz jutunk a római jog klnlnkııllıııàröt. A szabályok között lehetnek ugyanis olyanok, amelyeket az alapílnk clöıö köı'ııyrıı~tlllt szokásaiból hoztak magukkal és nyilván ez a legösíbb réteg; vannak nlyrııınk, rııııclyvlt közvetlen az alapítás idöszakának nehézségeit tükrözik; és vannak olyaıınk, rtrııelyeltet a változó életviszonyok már az eltelt három század alatt hoztak letre. tclıfıt e km társadalmáról tartalmaznak értékes közléseket. Megkiséreljilk e lıltmııı jogszabálycsoportot jellemzöi alapján szétválasztani és aztán mcgállapltanl, ınlt art er a müvelet a vagyonjog vonatkozásában a római jogról eddig alkotott képilııklıllı. _ 4. Az ösi római jog szabályainak elsö csoportja törzsi szokás eredetil. Az lıın(~t származó társadalmi normák jórésze nem is válik rögtön joggá, azaz nent tıyer és igenyel állami szankciót. A mes szabálıyai még késöbb is jórészt jogi szankeió ııélkill. vagy csak közvetett állami nyomással 1 érvényesülnek. Az énfénycsitö forum jórésıt a család, amelynek köreibe az állam lehetöleg nem avatkozik be tcvöleg 12. A törzsi szokás eredetii társadalmi normák maguk is többrétüek. Az elsö réteg a XII táblás törvényig megmaradt a társadalmi erkölcs szintjén, semmiféle jogi hozzájárulást, állami támogatást nem igényelt. A második réteg is a társadalom spontán jogérzése alapján nyert érvényt, de a jog regisztrálta az ide tartozó normákat. E normák jellemzö jegye, hogy érvényesítésük a társadalom közvetlen beavatkozásával vagy egyéni önsegéllyel történt. A jogszabály csak regisztrálta. nyilvántartotta ezeket, hogy ezzel éppen a kikényszerítés jogosságát nyilvánítsa kl H. E szabályok egységcs jogi neve volt ius. A ius tartalmával egyetért a közösseg. A lust

nem alkották, a ius van. A közösseg, az állam csak alkalmazza, kímondja (ius dieere. ebböl iudicare). Ez az elismert szabály, a mindenkit megilletö jogosultság, a joghatást kiváltó forma, a jogszolgáltatás helye és folyamata 14.

l87

Mégis nem valami társadalmak feletti rend ez, hanem jog. A római polgárok saját joga, ius proprium 15. Büszke neve ius Quiıítium. Közösen védik. Biztositása, hirdetése a korai államszervezet elsörendü kötelessége. A római polgáré mindaz, amire kímondja: meum est. 16 Ami az övé, azt jogosult megvédeni. Am amire azt mondhatja: meum est ex iure Quiritium, azt segít megvédeni az egész közösség, a római állam egész szervezett apparátusa: ez tehát tulajdonjogot jelent. Az utóbbi kör, kivált kezdetben, jóval szükebb az elöbbinél. A római államnak elég gondja volt a közösség védelmével, nem foglalkozott, lehetöleg, egyéni gondokkal. Vizsgáljuk meg, melyek voltak a quiritár tulajdon tárgyai a legkorábbi idöben? a) Az elsö quiritár tulajdon a hadi zsákmányon állott fenn minden bizonnyal. Amit az egyén az ellenségtöl szerzett, az meum est, ám amit a közös hadizsákmányból részére kiadtak, az ex iure Quiritium az övé. Az elosztás nyilván közösen törtent, s a neki jutó zsákmányrészre mondhatta el elöször a római polgár: Hanc ego rem ex iure Quiritium meam esse aio s ha a késöbbi peres formák alapján következtethetünk, fegyverével meg is érintette jelképesen a neki jutott vagyontárgyat, szolgát. A zsákmány e kor társadalmában egyébként is fontos forrása a vagyonnak 17, a római tulajdonnak is ez volt minden valószínüség szerint az elsö tárgya és forrása. 18 b) A tulajdonjog második tárgya minden bizonnyal a heredíum, a családfök részére kiosztott két-két iugerum kert lehetett. Itt a római polgár herus, ür a sajátján, s gyermekei társai, heredes sui. A ius Quiritium biztositja ezt részükre. A herediumon épült ház, domus, amely felett ugyanesak uralkodik (domat), szinten jelképévé válik ennek az uraságnak 19). Mikor késöbb a heredium mint hereditas az átöröklödö vagyon szimboluma, müszava lesz, a domusból levezetett domirıus lép a herus helyébe, mindenesetre még abban a korai idöben, amikor a tulajdon és a személyi hatalom fogalmai nem differenciálódtak 20. A meum est ex iure Quiritium tárgya kezdetben maga a heredium, ház és kert, ennek védelmére korai adataink vannak. Az oda bekerült személyek, egyéb vagyontárgyak összessege, a farnilia pecuniaque köre, csak a jogátszállás révén olvad be a herediumba, lesz része a hereditasnak, és részesül késöbb még említendö védelemben: a quiritar tulajdonnak ezek kezdetben nem tárgyai. Viszont a heredium a familia része, a család közös tulajdona, átszállása automatikus. Valószínü, hogy mint ilyen, sokáig nem is volt forgalom tárgya. Ilyen értelemben megalapozott lehet azok álláspontja, akik szerint Róma kezdetben csak az ingók forgalmát ismerte. 21 Ez a heredium a prae-római idök paraszti hagyományaiba, a familia vagyoni fogalmába illik és onnét keriilt át Rómába. Ott általános lett annak ellenére, hogy a lakosság pásztor-törzsekböl kikerült része számára nem volt természetes keret. Ezértis kellett állami üton rendezni, védeni, söt még különös védelméröl is gondoskodni (erröl mindjárt szólunk). Ami föld a herediumokon felül római uralom alá került, a törzsi keretekben élö népek szokása szerint nemzetségi-törzsi közös föld, legelö lett volna. Am Rómában a gens mesterséges képlet, katonai egység a korai szakaszban 22. Igy a föld ugyan 188

közös lesz Rómáhun is, agcr publicus, de nem ager gentilis. (Az agcr curiarur nal vannak forrásszerü nyomai, de az sem volt gazdálkodási egység.) Nem lehet ert ru nger publicust állami tulajdonnak tekinteni: ilyet abban a korban nem isıncı tt-tt, rt rt római jog fejlödése elörehaladott szakában sem ismerte az állam jngnlnııylslıglıt, nılııt lehetöséget. A föld az összes quirites közös tulajdona s at›l›(›l lıischtı ıırıgyntılı esoportok (családok, gensek, curiák) használatra kaphatnak. Szántju a |›nrııwt, ir-gr-ltr-t rajta a pásztor. Uri fruı' licet. A környezö törzsi világ ncmzclségi tıılrıjrlrııın l-rt elsajátıtása tehát Rómában közös tulajdonná és egyéni ill. cstıportris lınsrııttlnttlı

módosul a megváltozott körülmények között 23. c) A Róma körüli társadalmak ismerték a kereskedelmet. nz iıı't'ıcwı('t, ınıtın más-más mértékben. Az etruszkoknak fejlett kereskedelmük volt. A fiilılıııttvr-›¬ szomszédok általában önellátásra rendezkedtek be, s termónyfcltfslcμikırt ıımıntıtı idökre tárolták 24. Csupán a söt és a fegyver- és eszközkészitéslıez s/ilk.s(~|,;t~s ren-t

szerezték be csereiigyletekkel. Ennek maradványa lehet a piaci iigylet, nlınl ml-t lr~μ_r-lt ércért adtak terményeket. (Késöbb aztán egyéb árüért nıérlegclt rcıı~t, ııılııt általánosan keresett értéket.) A pásztor törzsek a vagyon mozg(~k<›ııynt›l› itt-|›lt-tt-ltwı szoktak: termelöeszköz és termék, értékhordó és értékmérö egylıenlvntl, nz lıllıtt

mindezt képviseli. Nagyobb tömegekben is tartották a vagyontárgyniknt .s ııgyıııııılttııı egysíkübbak voltak azok, tehát jobban rá voltak utalva a cserére: a mnrlın es rt l›lı kn, mint eseretárgy és mint ertékmérö egyaránt szerepeltek 25. A korai qııirltlıı- jog rı kereskedelmi tevékenységet kihagyta rendezési köréböl. Neııı l`ogInll<«m›tt vt-Ira Csupán a nyersréz vonatkozásában ismert kötelezö iigyletet, anıelyheıı rt/ í'ıtt"ltt't

kapó fél személyét kötötte le a visszaszolgáltatás biztosításául. Mégis kiıılııkıılt rı nyersréz-vételi ügyletnek egy jogilag elismert formája, a qtıiritár tıılııjrlnn átruházására. A tulajdon eredeti két alakja nem volt átruházható. A herediııın clı-vt' a családban maradt, zsákmányt pedig római polgár római polgártól nem szcreılıvtı-tt. Mégis nyilván épp a zsákmányolt vagyontárgyak cseréjének sziikséglete arlı'›«l<"ıtt, at erre a jelentösebb vagyontárgyak viszonylatában kidolgoztak egy format, amely ins quiritium-ot keletkeztetett. Ez a mancipatio. Eredete szerint két ügyleti fm-ııırı kombinációja. A régi nyersrézvételi ügylet nyilván tanük jelenlétében (a piacon) fnlyı, mérlegelö szakember bevonásával, s a formailag kötött szavakkal is: (az árü) "mr'hi emptus esto pro hoc aere aeneaque !ı`bra." Az irodalom rámutat, hogy ennek is vnıı foglalás jellege, egyoldalü nyilatkozat, de itt a vétel jelleg nyilvánvaló. Ü) Am v(-tclhiil nem keletkezett quiritár tulajdon. Ezért a vételi elött elhangzott a rórnai pnlgíıı' zsákmányfoglaló nyilatkozata is: "Hana ego rem ex iure Quiıitium mcam cssı' ain” s ehhez kapcsolták que kötövel a vételi formát. Elébe tették ezt a nyilatkozatot nıınnk ellenére, hogy a dolog értelemszerüen csak a vétel megkötéséve! lett a vevöé. lizt bizonyítja, hogy a vételi megegyezést követöen és a vételi formával együtt cz a zsákmányszerzö tulajdonjogot keletkeztetö forma is az ügylet része lett. 27 A zsákmányszerzö forma viszont oly egyértelmüséggel keletkeztetett quiritár~tulnjdont, hogy teljesen függetlenítette a tulajdonszerzést az ügylct lényegétöl.

llif)

A XII táblás törvényben külön szabály rögzítctte, hogy amennyiben a mancipatio ténylšeg vételt takar, a tulajdon átruházása ill. átszállása függ a vételár kífizetésétöl. A quiritár-tulajdont keietkeztetö mancipatio nem vált szokvány-ügyletté. Csak a vagyontárgyak szigorüan meghatározott körére vezették be. Egyes vélemények szerint az értékesebbekre, ám a források szerint ínkább azokra, ahol a tulajdon védelme a gazdasági jelentöség miatt fontos volt és ugyanakkor a

szerzés könnyebben volt vitatható. Erre mutat, hogy a feleség, a szolga, a gyerek, valamint a paraszti munkát végzö állat lehettek a tárgyai, a föld és a földön szerzett "mezei" használati jogon tül: csupa paraszti vagyonrész. 29) Nyílván nem is fordult elö lépten-nyomon. 4 Azáltal, hogy a mancipatio ius Quiritiumot keletkeztetö hatását elismerték, lehetséges volt ilyen jog átruházása egyik polgárról a másikra. Ugyanarra a dologra ketten mondhatták különbözö idöpontokban: meum est ex iure Quiritium, s a második csak akkor mondhatta, ha az elsö ilyet neki tenyleg juttatott. á vevö jogának az eladó a szerzöje, auctora, akár ügy, hogy a dolgot az ellenségtöl szákmányként tényleg szerezte és így azon a quiritárjogot létrehozta, akár azzal, hogy sajátját átadja. Mindenesetre helyt kellett állnia azért, hogy az ö szerzösége jogos: formailag is, hogy volt ilyen joga, tartalmilag is, hogy joggal ruházza azt át. A családi vagyont elpazarló prodigus ellen, a vagyonával meggondolatlanul vagy nem elvárható mérlegeléssel rendelkezö személy ellen, vagy az apa ellen, aki fíát rendszeresen árüba bocsátja, a XH t.t. már korlátozó törvényeket hozott 30. Aki viszont formailag is visszaélt a mancipatioval, mert nem is volt quiritar-tulajdona, amit átruházhatott volna, az felel ezért, a kettös értékkel, éppügy, mint a tolvaj. 31 Másrészt az ügylet fontossága miatt a ius körébe tartozott az abban való közremüködés ügy is, mint a teljeskorü római férfi joga, ügy is, mint kötelezettsége. Ha valaki ezt megszegte, a tanüskodásnak nem tett eleget, elvesztette ezt a jogát, a törzí szokás szerint automatikusan végrehajtott (a törvény által csak nyilvántartásba vett) büntetés, az intestabilitas következınényeként. d) Mikor Rómát a latin és szabin, valamint etruszk szomszédok közösséget viszonylag hamar - elismerték hasonló, ha nem is míndjárt egyenrangü félnek, ezzel megnyíltak elötte a szomszédok piacaí. Másrészt a saját termelés eredmenyei is felhalmozódtak a háztartásokban: fegyver, ruházat, apróállat, terménykészletek kerültek a meum est körébe. Eredetileg az állam nem szólt bele ezek védelmébe. Sem az ezzel kapcsolatos ügyleteket nem ellenörizte, sem az esetleges rosszhiszemü elvételnél - lopás, sikkasztás - nem állt ki a polgárok mellett. Látszik a XII t.t. rendelkezéseiböl, hogy a lopás ellen a ius nem nyüjtott védelmet, legfeljebb a késöbbiekben korlátozta a magánbosszü korlátlan érvényesülését. (A quiritár tulajdon körében igen, de ott nem a jogellenes elvétel miatt, hanem éppen a dologhoz tapadó

jog miatt adott védelmet.) 3 Az állam erösödésével és az üj város belsö viszonyainak rendezödésével együtt járt, hogy az önsegély helyebe lassan a jogsegély lépctt. A meum est cx iure Quiritium 190

tárgyköre is kiterjedt, ınindarra, amit római polgár sajátjánnk vallhtıtntt. 'l'r~lıAt rt quiritár tulajdon kiveteles esetei helyébe a quirites dolgainak nltalárıns v(-rlelııw lep, az usus intésményével. Amit a római polgár egy éven keresztül tartott srıjätjatıóııt

ıššagáııál, az ezzel nem csak "meum est” hanem ezután "menni est ex tum Qulmium"„ Ez az usus az ösi idöben a quiritar-tulajdon szerzési formája csııpliıı. ııeııı ıır átruházásé. Késöbb is önálló jogcím marad, éppügy, mint a zsákmány. Ustısrnıl rı lmıııl idöben más polgár tulajdonát akkor sem lehetett megszerezni, hn nıt ru r¬lr'iın tulajdonos maga adta át vagy engedte át. Az usus mint ius quiritium-keletkeztetö ok elismerésc után is rt qıılıltnı tulajdon átruházása egyik polgártól a másikra csak per aes el Iilırıırıı ti*›ıt(~ıılıı~tı~tt, vagy akkor, ha a legis actio sacramento pervesztesc volt k(-ııytı-lt-ıı tııınlııt ıt tulajdonának vallott tárgyat a pernyertesnek. Még ha n nat- rrıamlμl vllt-ııseg zsákmányává lesznek és attól szerzi is vissza száknıányként ııılısik rfıııırıl |ı›I|.gttr. azokon feléled az eredeti ius quíritium iure postlirninii. Ezt a lıt'-/ngnt. lıngy iıtvgt-ııtı'il lehet quiritár tulajdont szerezni, helyesebben idegentöl sn-ı'/ctt vngyııııttııgvıııı usussal keletkezhet ilyen, de római polgártól szerzett tárgyuıı nt-ın, ıı Xll t.t. mit IÖIIÖIIC ki. Legalább iS biZlOIlSággal Item ållílhaló CZ. Hogy lttég tt |ıt'nt'lt›tl jııtglınıı l-t

beszélünk a polgárok közti formåtlan âtadás esetén az átıtdóııal tncgtnnı'ntlı'ı mrrlırm

ius quiritium-ról, ezt látszik igazolni. Az ilyen átadást nyilván csak rt ,/hh-.-. biztosította 34. e) Bizonyos kapesolatban áll a vagyonjoggal a ius sznlıályniıuık ıımıı ıt-.~tn-. amely a vagyon védelmében az önsegélyt elismeri. A meum est védelıne ncııı töıett-ııik az állam által, de az állam elismeri az ilyen védelem jogosságát, kiııyilvítııitjn nıt. Minthogy pedig az önsegélyre gyakran került sor éppen római polgárok kiiıött is. adott esetben meg kellett állapítani, melyik az, aki ius fecit, s melyik, aki iniurirr vettıel a dolgot, ütötte meg vagy akár agyon a másikat. A per ütján álltuk közvetvı: rt/ önhatalom esetei is állami kontroll alatt. Hogy ez csak lassan történt. mtıtntjn. hogy a perbe az önhatalmát gyakorló római viszont elöször csak saeralis eszközölckcl volt kényszeríthetö, ezeket késöbb váltották fel, nyilván jelentös vívmánykéııt, tt perbeállásra kötelezö és az ellenkezést szankcionáló törvények 35. 5. Ex iure Quiritium a római polgár csak kevés, kiváltságos módon szerzett vagyontárgyat mondhatott magáénak az alapitás korszakában. Mégis azt mtıttıtjlık tı régi törvények, egészen a XII táblás törvény ránkmaradt szabályaiíg, hogy fesziiltclt ebben az t'ıj közöségben olyan ellentétek, amelyek létfenntartását is veszélyeztették, s ezek is az életmóddal, a gazdálkodással, így a vagyonnal kapesolatban élezödtek ki. A pásztorok és a kisparasztok ellentétei voltak ezek 36. A viszonylag szük teriilctre összeszorított, azon védekezö állást kiépitö, harcias lakósság egy része eredetilcg félnomád pásztor, másrésze már letelepült kisparaszt volt. A pásztorok, mikor Rómába keriiltek, kiszakadtak termeszetes nemzetségi-törzsi kÖtelékeikb('il, s ezeket

a létesített gens-ek és tribusok nem pótolták. A parasztcsaládok addigi csalítdi kötelékeikben éltek tovább. Ez állott nyitva a pásztoroknak is, a herediumokon. lgy lfll

az üj város társadalmi struktürája a paraszti szervezet jcllegzetességeit vette fel.

Ennek eleme a védett, szilárd határok között folytatott parasztgazdaság. A paraszt ragaszkodik földjéhez, termövé teszi és be is akarja takarítani, amit terem neki. Kerítéssel védi a betolakodó ellen, mesgyével határolja, termékeit a következö termésig kamrájában örzi, s halottjait is a földjébe helyezi. A pásztor élettere ott van, ahol a nyája legelöt talál, eleve mozgékonyságra kényszerül. Neki nincs határ, ha legelö kell, nincs növény, amit állata nem falhatna fel. A nyája vagyon, ám élelem és csereérték is, amije van, állataí hátán mozog vele. Halottait elégeti, csak emléküket örzi. Ez a kétféle szemlelet szükségszerüen ütközött. Ezen nem segített az egymásraütaltság sem, kivált, amikor a közösseg már megerösödött. Hiába adtak ki az ager publicus-ból legelöt is, szántót is, a pásztoroknak éppen az elhatároltság lehetett ellenére. Az t'ıj város elpusztulhatott volna ezeken a küzdelmeken, amelyek élességét nyilván a származási kiilönbségek is emelték, s amelyek belsö hatalmi harcokban is kifejezödhettek 37. Itt az istenek seglthettek és segítettek. A prae-római világban, a Rómát körülvevö felaprózott egységekböl álló világban is a törzsek, városok egymás közti harcait a közösen tisztelt istenek papjai tartották kordában annyira, hogy önpusztítássá ne fajuljanak ezek. Sacralis szabállyal e korai idöben ott találkozunk, ahol a feszítö társadalmi ellentét oly komoly, hogy feloldása nem lehetséges megegyezéssel, csak harccal vagy mísztikus parancs ütján. A fas normáira volt szükség 38. a) Igy került a saeralis vedelem alá, Ianus, a Lares és Penates védelme alá maga a ház. Az ide behatolás csak rituálisan - mert az isteneket sérti - és csak a paterfamilias hozzájárulásával történhetett. Idézni, törvény elé hívni sem lehetett házából a rómaít 39). b) A kertet és a vetést Ceres védte. Neki áldozták fel azt, aki megsértette. A saeralis halálbüntetések jelentös köre mutatja, milyen társadalmi érdekek és milyen ellentétek feszültek e kérdésben az üj városon belül 40. c) Sacralis védelem illeti az igahüzó barmot, a bos arator-t. Erdekes, hogy a hagyomány ezt is, a határkö, a terminus védelmét is a kesöbbi királyokra vezeti vissza. Ebbcn a mondában lehet annyi igaz mag, hogy ez a probléma már az alapítás után, a város belsö életében merült fel, okozott törést, és igényelt ezért saeralis eszközökkel megoldást 41. . d) Könnyen lehet, minthogy azonos körhöz tartozó tárgyról van szó, hogy eredetileg a kiirtott fa és a nem éjjeli legeltetés és állatkár miatt is saeralis védelem járt. Mindenesetre erre mutat, hogy a károkozó feláldozásával, noxa-ba adásával szabadulni lehet a büntetéstöl. Ezeknek a sérelmeknek azonban már csak a következö szabálycsoporttal, törvénnyel való rendezéséröl maradt ránk adat 42. 192

is

e) Már jeleztük elt'il›l›, hogy az önscgély közösségi kontroll niit ketıys/cı'lt(-sltlıeıı nyilván szerepe volt a Sacralis eszközöknek, akár tt sptıııslfıs lgfnt'-t

kikényszerítésénél, akár a perrel kapcsolatos sacramcntum ütján. E2 ııt(›l›l›lvııt rııeg részletesebben foglalkozunk. 6. Az üj közösség, bár környezetével azonos gazdaságiüırsnılrtlıııl rtılııtvıı állott, sajátos keletkezese és eltérö társadalmi szervezete reven (ıj lltlröıfíμnıııııltaı termett ki. Igy nem tudta mindenben a régi keretekböl hozott ııortııftlutt rıltuılııırıınl, vagy legalább is választania kellett a különbözö normák között. l~'.ı tıj tnırnnlrılıııt normarendszer megalkotását tette szükségessé, melynek egyes .smlınlynl t-ltltttlt mellékerültck a ius Szabålyainak, hogy aztán a XII l.t. korártt n ıttıııııltk lı“›l›l›¬(~gt`~t

tegyék ki és saját körükbe vonják be a még megmaradt törzsi s/«›l
jog keletkezésében a saeralis eszközöknek amügy is volt szerepük), lényeg, hogy r`u.t' facere egyéni elhatározással is tudott a római polgár (ami más szóvııl nz államhatalom eszközeinek igénybevételét tette lehetövé az így alkotott ius kikényszeritésére 46. a) Ha az alapítástól a XH táblás törvény keletkezéséig eltelt idö tiirvéııylıtızásítt elemezziik a társadalmi rendezést kívánó kérdéskörök szempontjából, szeııılıeiitlö, lıogy a herediumok használatát, a polgárok egymás mellett élését a sülyos. saeralis körbe csö normákon tül egy sor részlettörvény is szabályozza. A Vl. és föleg a Vll. l93

tábla töredékei közé bcosztott szabályok a mesgyéröl, az ambitusról, a határ beültetéséröl, a határmenti fával kapcsolatos rendelkezésck, azután a különbözö átjárási jogosultságok, a vízvétel és a vízfolyás biztositása az üj közösség hétköznapjaiban felmerült kérdéseket rendezik. (Nem ellenkezik ezzel, hogy ehhez esetleg mintául vették más közössegek normáít, így pl. a soloni törvényt 44. b) Tárgyunkhoz képest nem érintjük azokat a törvényeket, amelyek a családi élettel, a személyi joggal és annak sérelmével, vagy a forgalom biztonságával kapesolatban sziilettek. Ugyancsak nem tárgyaljuk részletesen a XH t.t. jelentös üjításait a peres eljárás körében. Ez meghaladná a jelen tanulmány kereteit. Csupán röviden utalunk arra, bár ez a tulajdon körét is érintette, hogy részletes törvényes szabályozást nyert ebben az idöben a temetkezés, melynek kétféle hagyománya nyilván okozott gondokat. Cicero szerint a tüzesetektöl való félelem okozta, szerintem lehetett a temetkezési hely forgalmon kíviilisége, az építési telkek hiánya miatt is, de mindenesetre mindkét temetkezési módot törvénnyel kitiltották a városból 48. c) A leges körében részletezett két, a vagyonjogot közelröl érintö kérdéskörrel viszont részletesebben kell foglalkoznunk, minthogy szabályaik eredet szerinti elemzése esetleg hozzásegíthet eddig erösen vitatott kérdések megválaszolásához. Ezek egyike a római polgár vagyonában történö utódlás rendezése. A ius körében három lépcsös utódlás állhatott fenn a quirites vagyonában: a sui heredes automatikusan maradtak benn az apai vagyonban s abban osztatlanul is gazdálkodtak tovább az esetek többségében. Sui heredes híjján, nyilván törzsi szokás szerint, tehát szintén a ius áthozott szabályai alapján, a proximus agnatus öröklése következett. S ha sem ilyen, sem olyan örökös nem volt, a gens vette birtokba az elárvult vagyont. Mindhárom szabály ismert a XII t.t.-böl. Ez a három lépcsö nyilván nem jelentett a ius szerint soha sem successio ordinumot, hanem egyszer határozta meg az illetékes örököst. Ha nem volt örökös, a heredium, s a hozzá kapcsolt teljes vagyon foglalás tárgya lehetett. Erre azonban az arehaikus korban azért nem volt példa, mert a gens mesterséges kerete mellett kihalásával nyilván nem kellett számolní. Ha ennek ellenére ez a kömyezö nemzetségi-törzsi társadalmakban szokásos utódlási rend Rómában már igen korán kíegészítésre szorult, ez is arra mutat, hogy a gentilis szervezet nem jelentett igazi kapesolatot, a nagycsaládok, az agnatio pedig csak nemzedékeken keresztül szervezödtek üjjá illetve létesiiltek a természet rendje szerint az üj környezetben. Az állandóan háborüskodó római polgár csak saját közvetlen háza népében számíthatott biztos utódra, s ha ilyen nem volt vagy meghalt, índokolt volt arról valami módon gondoskodni. Legközvetlenebbül akkor jelentkezhetett ez a gond, ha a római polgár hadba vonult, és nem hagyott maga mögött házában felnött megfelelö utódot. Ilyenkor esetleges halála esetére rendelkeznie kellett családjáról, annak ellátásáról, esetleg magáról az utódlásról is.

194

\

Igy índokolt arra gondolnunk, hogy a hadbavonuló római polgár akár rt cruıta elött harcostársal körében, akár a fegyveres polgárok testülete elött a cotnltlıı cıırlııta

alkalmából suusai közé emelhette azt, akiben utódját vagy emellett lılsknrtı vagy nönemü hátrahagyottai tánıaszát szerette volna látni. Hogy az ilyen örökiisse rrıııtrléı együttal fiüvá fogadást is jelentett, amellett bizonyít, hogy a családon klvllll tlrtltrös rendelésére ez idöben még nem volt mód, arra azonban a mesterséges rıcıııır¬ıst~gl kötelékek világában, s az idegenek befogadására berendezett Róınlıtıaıı ııılıııteıı nehézség nélkül, hogy az örökös a családba belépve, a vérszcrintl sınısnk lır-lyet foglalja el ill. kapja meg. Igy az áthozott ösi szabályokat mihamnr kiegésıltlır-tt« nr arrogatio lehetösége, amellyel együtt járt a testamentum in procirıcrtr es in mrrıirtlt calatis: a leges lehetövé tették egyedi rogatio, egyedi legislatív lııtí-ılt~t~tlt~.~tr›r~l rı megnem született vagy elhalt utód pótlását a familia, a társnrlnltnıı rılrıjı-gysl~gr~ megóvására. Minthogy az agnatio az elsö generációkban a város ala|›ítı'ı.-tn ııılııı tt-ı~_|t-«lt es épült ki, tehát az átvett törzsi rendszer öröklésben való mc:gval<'›sııI:'ısáıırık lı-tıı-tı't¬(-|,;rnem fogyott, hanem növekedett, véleményem szerint a népgyı'il(-sen vagy sı~ı~ı-μ_l›t~ıı :ölı;ténö4åuussá fogadás és ezzel örökössé nevezés igen korán letcsiilt lt~lıı~t«'"›~.t-tg 8 etetl

E kétféle örökössé nevezés és fiüvá fogadás egységcs lépése a késr'il›lıiı~kl›r-ıı testamentum in comitiis calatis ill. in proeinctu nevet kapott. ami arra ııtnl, lıııgy rt paterfamilias intézkedését a testületek nem annyira jóváhagyták, ıniııt iııkftlıtı

tanüsitották 5°. A töıvényt ö hozta személyes döntésével. Az akkori környezö n(:pek társadalmi viszonyaihoz képest ez a - bizonnyal nem elvétve clöfordıılt esctl rendelkezési lehetöség is sajátos római vonás, amint ezt már sokan megállapítııttlık. A római jogtudomány ennél ínkább még tovább megy: a XII t.t. korára a paterfamilias teljes szabad rendelkezési jogát véli kiolvasni a törvény 5.3. és 5.4. rendelkez(~seit›ı'il. Ezt az eléggé általános véleményt nem osztom 51. A XII táblás törvéııyböl nem lehet kiolvasni olyan tételt, hogy a peterfamilias suusai helyett bárki mást örököseve jelölhetett. A vitatott elsö forráshely háromféle áthagyományozásban maradt rank. Legtömörebben Gaiusnál: uti legassit suae rei, ita ius esto 52. Hosszabb szöveggel Ciceronál, akit más forrás is megerösit: Paterfamilias uti super familia pcetıninque sua legassit, ita ius esto 54. Szintén hosszabban, de más szavakkal Uljgianııs (és hasonlóan Paulus): Uti legassit super pecunia tutelave suae rei, ita ius esto 4. Mclyik változat az eredeti, nehéz elbírálni. Ervek mindegyik mellett hozhatók fel. A magam részéröl ügy vélem, hogy a Iegassit tárgyaként nyilván meg volt említve mind a familia, mind a pecunia, mind a tutela. Alláspontomal a következö érvekre alapítom: a XII t.t. még általában nem használ általánositó megjelöléseket. Hogy a három fogalom helyett egyszerüen a "suae rei" álljon, valósziniitlen. A fıırnilin és pecunia eltérö árnyalati jelentése ill. különbözö származásü polgárcsoportoktıiil l95

eltérö használata a vagyon megjelölésére igen korai kellett, hogy legyen. Ez legfeljebb kikophatott idövel a szövegböl, bele semmiesetre sem került. Nem keriilhetett bele különösen oly korban, amikor a familia sem, a pecunia sem vagyon értelemben volt

elsösorban használatos. Másrészt, ha akkor keletkezett a szöveg, mikor még mindkettö párhuzamos használatban volt, akkor bármelyik kihagyása félreérthetövé tette volna a szövegei, még pedig nem a vagyontárgyak egy csoportjára érthetövé, mint Wlassak és többen vélték, hanem a polgárok egy csoportjára vonatkoztathatóvá, márpedig a XH t.t. egyértelmüen a polgárok közötti egyenlö jogok hírdetöje volt, privilegiumokat nem ismert. Sziikséges volt viszont a tutela vonatkozásában is a külön lex, mert amint az arrogatio az agnat rokonság öröklése helyett állított suust, a suusok mellé gyámot az agnat rokon helyébe ugyancsak logikusan állíthatott a paterfamilias 55. Ha viszont a teljes vagyonra és a tutela-ra is vonatkozott a rendelkezes joga, akkor az a logikus, hogy mindhárom említve is lett légyen. Ez a tutela vonatkozásában tartalmát illetve is egyértelmü. Mit jelent azonban a legassit a familia pecuniaque vonatkozásában? Valóban teljes szabad végrendelkezési és kitagadási lehetöseget? Elöször is hangsülyozni kell, hogy a XII t.t. sehol nem hoz semmiféle megjegyzést arról, hogy a suusokat ki lehetne vagy kellene tagadni. Ez az "uti lingua nuncupassit, ita ius esto" szabályból sem vezethetö le, mert az kifejezetten a per aes et libram ügyletekre, azok között is tételesen a mancipació és a nexum vonatkozásában fennmaradt rendelkezés 56. Másrészt a legassit kifejezés a XII t.t. tartalma szerint sem a végrendelkezés müszava, legalábbis erre ütal a "si íntestato moritur” szöveg. Igy tehát a szövegböl szerintem csak annyi olvasható ki, hogy a paterfamilias, amellett hogy suust örökbefogadhatott, halála esetére övéinek rendelhetett gyámot és tehetett egyedi intézkedéseket is vagyontárgyai körében (elajándékozhatott egyes tárgyakat vagy felszabadíthatott egyes rabszolgákat). Ez utóbbit közvetve alátámasztja a 7.12. töredékként számontartott Ulpianus-hely is, amely szerint a feltételes felszabaditás lehetöségére és rendezésére is volt a XII t.t.-ben szabály. A Iegare ebben az ertelemben került át a késöbbí jogi nyelvben a testare mellett. Utóbbi ugyan a törvényben ilyen értelemben nem szerepel, de az íntestatus kétszer is, mégpedíg egyszer szöveghü idézetben (5.4.), egyszer értelemszerü átfogalmazásban (5.8.). Nincs alapunk arra, hogy a közbensö értelemváltozást, módosulást feltétezzük, - hacsak nem ezzel akarjuk alátámasztani az érvelésünket. De akkor viszont arra kellene más biztos támasz. Még ez a hagyományozási jog sem volt az antik világban termeszetes. Késöbb történtek is azzal visszaélések és azért törvényben több lépcsöben korlátozták. Ez arra mutat, hogy eredetileg nem volt ilyen korlátja, de fennállt, megpedig korábban, mint a szabad végrendelet 54. Mindenesetre a XH t.t. szövege a legatum lehetöségét tanüsítja, a testamentumét még nem.

Ellene mondhat ennek a magyarázatnak a 4.5. töredék: si intestato moritur cui suus heres nec escit, adgnatus proximus familiam habeto. - vagy Cicero szerint: Si 196

paterfarnüias irtresrato moritur, familia pecuniaque eius adgrıarorurrı gırırlllurrıw esto. Másrészt az elöbb említett 5.8 töredék szerint: liberti heredirruem In . . . parrono defert, si intestato sine suo herede decesserit - Ulpiaııustól. Mlıırtlıäımrıııll

a sorrend látszat szerint testare - suus heres - agnatus/patronus. Külön ıavıır ar etı általában eredetinek elfogadott szöveghelyen a cui suus heres nec eselt Mintha az, akinek nincs végrendelete, örökössel sem rendelkeznek, rt heres a grammatikai értelmezés által a végrendelkezés möge a második Ez késöbb így is volt Rómában, nem csoda, ha a klasszikus korl lrók alátámasztására ezt az ösi forrást így értelmezik 58.

- ııınglnttlleı erıel rı ınını hr-Iyın im ltl lılllıııjııııljııtt

Nézzük elöször a grammatikai értelmezést. Nec Festus .~m~ı~lııt rt XII tt szövegében egyszerüen non helyett áll. Igy kell fordítanunk a rr-.r rm- rmrrırıμı szövegében is, és így forditandó Festus által idezett másik két lıclycıı SU). A ttıııtıttıs tehát helyesen nem: ha végrendelet nélkül hal meg, akinek suus lıcrc.st~ .n'm'.r, Iınııvrıı' ha végrendelet nélkül hal meg, akinek suus herese nincs - (ugyanis rt cnıııltlrtlınıı ttıııııt elött fogadhatott volna örökbe ilyet) - a legközelebbi agnat rokutı tııegkn|ı_|a rt vngvııııt

(Végrendelet = testamentum in procinctu) Erre mutat az is, hogy vt-gırııılt-lt-tı<~ (tw örökbefogadásra) nyilván nem mindig került sor akkor, ha legııltilılı kisltııııı .¬nıı¬ maradt a hadbavonuló után otthon. Ezért kellett a tutela ról vnlo t-gyvrll rendelkezésnek ütat engedni akkor is, ha egyébként suus örökl›efognıl{ısn ııcııı volt okvetlen szükseges. Ezért kerül a tutor rendelés lehetösége a lcgare melle. lıisıı-ıı hn nagykorü örököst örökbe fogadnak, az esetleges otthonmaradt kiskortirtktınk lrııı tutora a közvetlen családban, nem kell arról is rendelkezni. Felfogásoın mellett

bizonyít negative a familias emptío íntézménye is. Elöször is sehol sem szerepel tt XII t.t.-re visszavezetve 60. Jellege szerint nyilván a törvény rendelkezéseit fellııtsrnlıló pontifíkális interpretatio eredmenye. Mind a fiktív vetel (ha volt sııılmrl végrendelkezés, minek), mind a suusok egyidejüleg kcletkczhctett rtlnki mellözhetetlenségének tana és a querela ínofficiosi testamenti fikcióıı (~|›lllı'i gyakorlata emellett bizonyít 61. Igy tehát a XII táblás törvény korára kialakult a törvénykezés eszköze reven az ösi ius utódlási rendjének a következö javitott, római ígényekre átformált kiarlíısn: 1. a sui heredes automatikusan öröldik az apai vagyont s abban általában tovfılıh gazdálkodnak. (Ezt a közösséget törvényengedte módon fel is lehetett srámolni). 2. A pater familias a népgyülésen felvehet valakit (felnött férfit) suusai közé. .logosıılt továbbá enélkiil is kiskorü hátramaradottairól, azok gyámságáról rendelkerııl. valamint egyes vagyontárgyakat halál esetére hagyományozni, egyes szolgákat nr esetre felszabadítani. Ezt nyilván tanük elött kellett tennie (hogy ezt is az egész népgyülés elött vagy esetleg más tanük elött, esetleg éppen suusai felé tette c. kétséges. En az utóbbit tartom valószínünek.) 3. Ha a paterfamilias nem hagyott suust hátra, testamentumban, tehát a comitia elött sem, az agnatus proximus öröklése fill be. Ha nincs se suus, se agnatus, a gens kapja a vagyont.

l 'I7

A késöbbi fejlödés eredményénck tartom azt a követelményt, hogy a paterfamilias a suusa felé sem rendelhetett hagyományt vagy felszabadítást. csak végrendeletben. Elöször is, mi akadályozta volna a suust az ilyen rendelkezes végrehajtásában? Másrészt nyilvánvaló, hogy a késöbbi testamentum a mancipatio-t (familiae emptio-t) tanusító tabula-ból fejlödött ki és vált általánossá, s csak ennek elismerése után lehetett megkövetelni, hogy minden végintézkedést örökösnevezés elözzön meg - a suusok ösi öröklésénél ez teljesen felesleges lett volna. Az apai rendelés tiszteletben tartásának ez nem lehetett akadálya. Igy hát szerintem a legatumok lehetösége ebben az ösi idöben nem volt kötve a végrendelethez és örökösnevezéshez. Erre utal az a kesöbbi fejlödés is, hogy amikor a legatumokat az azokat amügy is korlátozni iparkodó törvényhozás a végrendeletek érvényességéhez köti, a gyakorlat áttöri ezt az akadályt, és fideicommissum formájában, a fidesre bízva, (azaz ösi jogi eszközzel) teszi azt üjból lehetövé végrendeleten kíviil is 62. d) A korai leges talán legjelentösebb csoportja a peres eljárást szabályozó törvényes rendelkezéseké. A római városállam lépésröl lépésre, ahogy erösödött, iparkodott ellenörzése alá vonni az önsegélyt uraló privát szférat, mert ez felelt meg a közösseg önvédelmi érdekeinek is, de késöbb az egyre jobban élesedö vagyonos vagyontalan rétegek közötti egyensüly fenntartása is ezt igényelte. á jog ellenörzése alá vont életviszonyok mindig a kereseti, perlési lehetöségen keresztül váltak az állami ellenörzés tárgyaivá, innét a római jog késöbb is megmaradt perjogias beállítottsága, amely közismert 64. Míg a késöbbi jogfejlödésröl azt mondhatjuk el: ahány akció, annyi jog, jogosultság, addig a korai idöre az áll, hogy a perlés lehetöségével kezdödött a magánélet jogi kézbentartása. A XII t.t. élén álló szabály nyilván egész korai: si in ius vocat, ito, s lényegében azt az elvet fejezi ki, hogy jogvédte érdeke biztosítására bárki a jogszolgáltatásra appellálhat. A második szabály, amely ezt követi, mutatja, hogy maga a perbehívás még egész ösi, törzsi szokási elemekkel indult, s ínkább állami kontrollt, mint közvetlen beavatkozást jelentett: si non it, antestamirıo, ígitur em capito' - azaz, ha vonakodnék a jogszolgáltató elé jönni az alperes, a körülállókat kell erre tanükul felhívni, s aztán önsegélyt lehet vele szemben alkalmazni. Ilyen törzsi szokás jelleg érvényesülhetett a tartozása fejében magát per aes er libram , nexummal lekötö s aztán fizetni képtelen adóssal szemben is a manus irıiectio, a személyi végrehajtás során. A XH t.t. ezt az eljárást is csak hatósági kontroll alá vonta, anélkül, hogy magába a jogérvényesítésbe belenyült volna az állam mindaddig, amig az megmaradt a kihirdetett ius keretei között. Részletszabályok rendezhettek egyes kérdéseket 64, de az eljárás ura a végrehajtó hitelezö maradt. Eredetileg nyilván ilyen magánügy volt a dolog vagy személy feletti uralommal kapcsolatos vita, a meum est keretében felmerült véleménykülönbség. Am a meum est ex iure Quiritium sérthetetlenségét a köz, az állam garantálta, ebbe valamilyen módot 198

a beleszólásra kellett találnla. Utaltunk már rá, hogy általános nezet ıtıerlııt ıı

szakrális eszköz segltett a két szembenálló fél vitájåba való bcavatknılısııll. Ant éppügy lehetseges az is, hogy a zsákmány és a heredium quiritar jellege ıılııpjan

lehetett a vitát a köz színe elé idézni és csak az eldöntés és bizonyltás vorırıtlnııäıtlttnııı merült fel a sacramentum jogos voltának kérdése. Legalább is erre utal, hogy a legis actio sacramento vitával, söt ııırıgtııılırırt-rrıl indul 65. Ez nem meglepö, a meum est védelmének ez a módja. Egyáltnllın lıngyrııı lıı kerül az ügy a király elé? Az esküszegés isteneket sértö volta miatt lılmııııynt nem. hiszen amikor a felek oda kerültek, még egyikük sem tett eskilt. s k(~ts(-gm, tıı›μ_v fognak-e tenııi és míre 66. Kaser szerint a per elözetes eljárással indult ru rıljwıvs házánál, s ami in ius történik, csak annak formai megismétlése. 47 llclycscn nıııtrıt ıtt Diósdi, hogy erre minden forrás nélkül nem alapozhatunk 64. Egyélıkeııı nmı slıır-rt semmiféle forrásunk, hogy egyáltalán hogyan kerülhctett be a fel|›cı't~s nz nljwııw házába, annak engedélye nélkül, ehhez az elözetes eljtiráslıoz. A lt-(~.-tttlıttl ingatlanperekben a földekre is csak hatósági parancsra mentck ki n felek, ıı ttılvnllnl szembeni házkutatás szakrális eljárás volt, s ez sem töı'térıIıetı~tt n lıtıı um hozzájárulása nélkiil. Elemezzük a legis actio sacramertto forrásszerü szöveget. A lt-lt-lt ıı magistratus elött - a király elött is - elmondják a római polgár zsfıkıııtıııy.~.ıı~ııt'i formuláját: Harte ego rem ex iure Quiritium meam esse aío (s mivel a sıeıvt'-s ııvııı most történik, hanem már megtörtent volt) secundum suam causam 44. I-`.ct'c ttht vindictam imposui. (Itt a tibi a másikkal szembeni rátételt jelenti, de egyélıkéııt aı történt. ami a zsákmányelosztáskor.) Ha csak a felperes mondja el ezt a forınııltıt, ti a zsákmányâzerzö: iure Quiritium elvíszi magával a dolgot. A hatóság ert ııyilvtııı megerösíti .Azonban a perben a másik fél is kijelenti a dologról, hogy az .vccurırlıtrrı suam causam meum est ex iure Quiritium. S ezzel a hatóság érdeklödése l<ötelczr'icıı az ügyre irányul. A ius Quiritiumnak védelem jár, de két ius Quiritium nem íılllıııı fenn ugyanazon a dolgon, hacsak nem coheredes a felek. Ezért a magistratus n ius Quiritium védelmére elrendeli: mirtite ambo rem! Ezzel a dolgot ideiglenesen ıı ıntıgıı hatalma alá helyezte, az most egyik félnél sincs. Következik a ius Quiritiıını keletkeztetö okának tisztázása. A Gaiusnál ránk maradt szöveg szerint a felperes megkérdi az alperest: Postulo, anne dicas, qua ex causa vindicaveris? (Követclcm, mondd meg, milyen okon vindikáltál?) Amire az alperes egyszerüen kíjelenti: hrs feci, sicuti tibi vindictam imposui (azaz jogommal éltem, mikor veled szemben rt dolog birtokát akár fegyverrel is követeltem.) Utána kölcsönösen esküre lıívjfık fel egymást és ezt követöen az alperesnek kell igazolnia a meum est ex iure Quiritium keletkeztetö okát. Ezen a nehézségen nem jut tül a tudomány. Miért az alperes? Kaser ügy véli, a ránk maradt forrás hézagos, s nyilván mindkettönek igazolnia kellett a jogcimét. s akié relative jobb volt, az kapta a dolgot. Kaser ebböl - hogy esetleg cgyiknek sine.-t

l 9')

abszolut jogcime és mégis döntcni kell közöttük7~ vezeti le az általa mcgfogalnıazoll tételt a római quiritár tulajdon relativ voltáról 1. Diósdi joggal rámutat arra, hogy Kaser megoldása ellenkczik Gaius vonatkozó szövegével. Csak egyik fél igazsága vitatott, arra teszík le a kölesönös sacramentumot. így ö ügy véli, olyan kis közösségben, mint Róma, a felperes išényének jogossága ügy is kösisınert volt, tehát elég volt, ha az alperes bizonyított 7 . Am ez kényszeredett magyarázat. Ha a közösseg a felperes érvelését eleve kellett, hogy ismerje, az alperesét miért nem? Es miért nem forditva? Elvégre a követelönek a bizonyitékát logikusabb

kérni. Ez a megoldás nem kielégítö. Induljunk ki saját eddígí gondolatmenetünkböl. Milyen alapon lép be a magistratus (rex) a vitába? A meum est ex iure Quiritium védelmében. Öt tehát ez kell, hogy érdekelje. A, míttite ambo rem' után mindkét fél nyilatkozatát kivánja hallani, mi is az a sua causa. Ha egyik féhıek sincs iure Quiritium joga a dologra (azon már vizsgált néhány keletkeztetö cim alapján) avagy ha mindkettönek van (ercto non cito, megnemosztott örökségként), akkor a magistratus elküldi a feleket: a vita nem tartozik az ö hatáskörébe. Relative jobb jogról tehát nem lehet szó, csak teljes értékü

ius Quiriıiumróı 73.

Amennyiben a felek vitája a magistratus elé tartozott, az két okból lehetett: mindkettönek volt iure Quiritium olyan dolga, mint az, ami vitás, de a két dolog nem volt azonos, tehát egyik a tárgyban tévedett; vagy míndkettö ügy vélte, hogy van ius Quiritiumot keletkeztetö címe a dologra, de akkor egyik kizárta a másikat. Ha csak az egyikük joga lehetett helytálló, a döntés akkor is egyértelmü: az egyik hadizsákmányba kapta a dolgot, a másik egy görög kereskedötöl vette meg a közben elkóborolt állatot; az elsö peres félé a ius Quiritium, mert az nem veszhet el. A magistratus neki itéli a per tárgyát. A másik két helyzetben a magistratus meghallgatja a felek elöadását és annak alapján alkot az ügyben véleményt. Az egyik állítja, hogy a perbeli marha a legutóbbi hadizsákmányból jutott neki, a másik azt, hogy ez nem az az állat, ezt az 6 tehene borjazta harmadéve, csak hasonlítanak (elsö fordulat). Vagy azt válaszolja: lehet, hogy a zsákmányból kaptad, mert tölem a veiibeliek elrabolták; de most visszakerült és iure postliminii nekem jár, mert már iure Quiritium volt az enyém (második fordulat). Mindkettö nyilván emlegetni fogja a bizonyítékait. Gaius elmondja, ha nem is a helyes sorrendben, hogy ilyenkor mi történt. és ez oldja meg a problémát. A magistratus megfontolta, hogy melyik érvelése a jogszerübb és annak adta a dolgot birtokba. Fenti tényállás mellett az elsö fordulat szerint adhatta bármelyiknek, a második fordulat esetén nyilván a másodiknak (mert, ha mindkét elöadás igaz, övé az erösebb - nem relativ, de abszolut - jog). Festus is említi, hogy a vindiciae, amelyen a felek vitatkoznak, a pertárgy ideiglenes birtoka. Ez tehát az elöadás alapján nem mindig az alperesnél marad. A magistratus megitélése szerint odaadja a dolgot az egyik félnek és amennyiben a másik kérte, a késöbbiekben biztosítékot adatott vele arra vonalkozólag, hogy pcrveszlcsség cstén 200

kíadja azt. E7. a prucılcs cl vadcs vindiciarum, ez a biztositék kérdés. ıııııl cgyl-I›H¬ııı nyilván késöbbí hoz?/átét az ügyhöz - homályosította cl a kulalók sıı°ııı{~l. lıngy

clmenjenek a valószínü megoldás mellett. Nem az kapja a birtokot. akiııêl voll, ııı-ııı is az, aki jobb biztositékot tud adni, hanem akinek elöadása valósiıgıı 1.-:wii-ıı an kapnia kellene. A vindiciae odaítélésével a magistratus állást foglalt ıı jııgkéıiılinslıı-ıı,

hogy modem kifejezésseı éıjünk 74.

Mit tehetett az üres kézzel maradt fél? Vitathatta a másik fél léııyfıllııhnnıv Esküdj meg, hogy igazat mondtál! Arta az esetre. ha iniuria. Quiritfıı' jog ııı-IHII víndikáltál, felhívlak a sacramentum letételére. En is téged -így a másik (ılc arra. hogy Ö, a birtokba került igazat mondott). A vita tárgya tehát az a tényállás lesz. nıııçlyııvk alapján az ideiglenes birtokot megadták, annak a tényalapját kell bizoııyíıııııl H. A bizonyítás eredménye vagy az, hogy a birtokba helyezett lıcl ıııııyiıjıı ıı dologra: meum est ex iure Quiritium. Akkor ítélettel megállapitást ııycr. Iı«›gy_ (5 valóban quiritár-tulajdonos és ez abszolut hatályü mindenki ellen ható ílélcı lcsı 7". Vagy nem tudja bizonyítani az igazát, amelyre esküdött: akkor elveszti a dolgot ıı másik javára büntetésül és még a sacramentum összegét is. A másik ıızonlııııı . ukl ıı dolgot mintegy perbüntetként megkapta, ezzel nem nyílvánult quiritar-ııılajıloııosıııık. Az ö joga a magistratus elözetes döntése alapján szóba se került. Ö tehát csak rclıııiv jogot nyert a per tárgyán, vele szemben egy harmadik erösebb jogon (vagy talán xu elöbbi ellenfél üj taníık, üj bizonyítékok elövezetésével) még fclléphct u dolog megszerzesere. így tehát volt a legis actio sacramento alapján valóban olyan döntés is. amely relativ jogot eredményezett, és volt olyan, amely abszolutot; az ååus est iure Quiririum megállapítása azonban mindig abszolut jog megállapitása volt A legis actio sacramento ilyen szerkezetéböl könnycn levezethetö a késölılıl formulás per. A praetor is a jogkérdésben döntött elöre és a tényállás vizsgálatát hízlu a bíróra. Minthogy azonban a praetori jog a forgalom biztonsága céljából Iélrchozııı a bírtok jogosságának vélelmét, abban csak igen ritkán fordult elö olyan csct, hogy ıı birtokot elnyert fél utóbb mégis pervesztes lett és ki kellett azt adnia. általábaıı ıı birtokos a possessorius helyzetböl védel<ezhetett79)' 7. Foglaljuk össze az elmondottakat: Az ösi római vagyonjog normáinak egy része prae-római származásü, törzsi szokás jellegü s ezek az ösi ius és fas körélıcıı rendezett szabályok. Más normákat az üj államszervezet, vagy maga avagy polgárai. a rájuk ruházott autonomia körében, alkottak, ezek a leåes , a ius üjabb része. Az elsö rész stabil, a második hajlékony, mobil jellegü norma . Meum est a római jog kezdeti korszakában kifejezés midarra. ami a római polgár uralma alatt áll, amije van, anélkül, hogy e vagyonnak határozott jogi míismvıı ınár léteznék. A különbözö párhuzamosan alkalmazott kifejezések: familia, pccııııiıı.

manus, mancipium, potestas, domus részben a prae-római korból különbözö szomzédés elödmépektöl

áthozott, átvett kifejezések, egymást átferlö értclcmmel

és 201

tartalommal, legtöbbnyire nem is differenciáltan használt kifejezései e "nekem

vagyon"-nak. Meum est ex iure Quiritium a vagyon azon része, melynek védelmében a quirites nem csak önmagukra vagy a környezet spontán támogatására számíthatnak, hanem a hivatalos közösség, az állam támogatására is. Ez tehát kezdetleges formában. de tulajdonjog. Meum est ex iure Quiritium abszolüt, kizárólagos hatalmat jelent annak tárgya felett. Alanya forma szerint a paterfamilias. az önjogü római férfi, tartalmilag azonban a család. A tulajdon Rómában kezdetben családí tulajdon. Arról, hogy a gentilis közösség tulajdonát az állam védte volna, nincs forrásunk. A gensnek jogi reprezentánsa, képviselöje, megtestesítöje sincs. A meum est ex iure Quiritium tárgya kezdettöl lehetett ingatlan, nevezetesen a hereditas és a domus is. Az ingatlanon a korai idöben vagy a család, vagy az összes polgárok közös védett joga állhatott fenn, mint kizárólagos meum est: csoportok, curia vagy gens valószínüleg csak használati jogot kaphattak a közös (nem köz-) tulajdonü ager publicuson. A meum est ex iure Quiritium elöször a hadizsákmányon és a herediumon állott fenn. Késöbb átruházott körben ugyancsak a zsálanányszerzö formula valamint a per aes et libram forma kombinációjával lehetövé vált szerzése más quiritár tulajdonostól. Utoljára usus-sal, egy vagy kétéves használattal szerezhetett a római

polgár védett tulajdont addig quiritar tulajdonban nem állott dolgokon. Ätruházni a quiritar-tulajdont csak szük körben lehetett: a res mancípl, személyek és teljes vagyonok esetében. Ismerte a római jog a legkorábbi idötöl a heredium, majd a házhoz tartozó minden vagyon átszállását a családon belül a sui heredesre. Ehhez nem kellett külön aktus, természetes átszállása volt a közös családi tulajdonnak, a herus halálával a heres helyébe lépése. A paterfamiliasnak heres hijján, vagy a családban felnött férfi hijján módja volt valakit suusává fogadnia a polgárok testülete elött, s az ezzel suus heressé vált. Joga volt ezen tül családja részére gyámot rendelni, valamint egyes vagyontárgyairól halála esetére hagyakozni, rabszolgának szabadságot rendelni. Ehhez e korai idöben nem kellett a teljes vagyon sorsának rendezése, örökösnevezéses végrendelet. Ilyet még a XII táblás törvény is csak a suussá fogadás módján ismert. Akinek nem volt suus herese, az intestato halt meg és vagyonát a legközelebbi agnat rol
levékenységet is igen korai- társadalmilag gazdaságilag viszonylag fcjlvtlı-ıı is már (Rómában gyakorlatilag kezdettöl) megköveteltók.

Ltııhnıı

A meum est ex iure Quiritium védelmére a legis actio .mmmıwım m wm szolgált. A kérdést a magistratus (rex) elé az utalta, hogy ius Quiritium. tıllıımıhıg elismert meum est volt a vita tárgya, itt a felek igényelhctték u köz v(~ılı~lıııt~ı A μm lárgya csakis meum est ex iure Quiritium lehetett. A perben a ııırıμlslınıııı ıı fvlvt. meghallgatása után abban döntött, hogy melyik félnek jár saját elíinılfı.-tıılı .~m~ı ıııı ııı ex iure Quiritium védelem, és ennek adta át a vindieatio tárgyál. n vlıııllıtlıw ı. ıı pertárgy birtokát. Ha a másik fél ezzel nem értett egyet, birsággııl Iılı|ı›.~ıııı›ıı mklıır kényszeríthette a birtokot nyert felet saját igaza tényállásszerı'ls(~y_ı~ ıvklıııı-ır~lı-ıı, hogy a vindieatio-nál tényleg ius feeit, quiritar jogával élt. Ha u l›lı'ıokı›.›t ıııı~;;ım-ı ır a pert, ezzel abszolut joga bizonyosodott be most már íléleıhcıı ı°öμ_ıl|\«ı- llıı elvesztette, nem tudta bizonyítani, hogy ius fecit sicuti vindicmm ı'm;›«›.mit tglngμnl követelte magának a dolog birtokát), büntetésül elvesztette mim! ıı snrı'nıııı-ııııııııoı, mind a dolog birtokát. A nyertes ellenfél ugyan megkapta a dolgot. «lc :mm ft-ııııfılln quiritar tulajdona ezzel nem nyert igazolást. Igy a dologhoz való joga nz Itt-lvl nlnμltııı csak relativ, más által továbbra is kétségbe vonható. Igy a meum ost cx imv ()mmıımı ugyan kizárólagos jog, azonban perbeni döntés ennek tárgyálımı relativ _|«›;;„ı |¬ eredményezhet, ami az abszolut jog érvényesítését a jogosultja rész(~ı'ı'il ıı |›rıI›ı~ıı nyert jogosultsággal szemben továbbra sem akadályozhatta. A XII táblás törvény koráig a korai római jog legtöbb kezdeti jellı-gıı~tı'sst~;gı~ még nem tünt el, noha a törvény tartalmazza az alapítás óta eltelt sılımıluk jogalkotásának eredményéit is, és maga is hozott üjításokat. A jognak a ti'›rv(-ııyhı-ııl rögzítése nyitotta meg aztán az interpretatio, a töıvénymagyarámtlzıl töı'ı(~ııı'i jogfejlesztés ütját, és ez a XII táblás törvény tartalmát már haladottabb kor igéııyélıvı alkalmazta, gyakran el is torzitotta. Részben ez az interpretáció, részbcn a lörvéııylıcıı még tükrözödö prae-római társadalmi szabályok teszík nehézzé a római jog korııl szakaszának tisztán átását.

JEGYZETEK

1. V.ö. Kaser Max: Eigentum und Besitz im älteren römischen Recht (Kaser lili) I942. 2. kimi.

kieg. 1956., az elöszóban. 2. Történeti és régészeti adatok kombinált felhasználásában kitünnek Alföldy András: Das |'rlIIıı~ Rom und die Latiner, ang. 1965., ném. 1977., hatalmas irodalommal, és PaNottt`m›, Mas.rı`tm›: Le origini di Roma, Aufstieg und Niedergang der römischen Welt (ANRW) I. rész I. 22-47 o. 3. Kaser EB; továbbá összefoglalóan Römisches Privatrecht I. (RP) legüjabban Über "relııtiveı" Eigentum im altrömisehen Recht, SZS 1985 (102), De Visscher, Fernand: Ius Quiritium, civiııu romana et nationalité modeme; Observations sur les origines du dominium remain; "lin iure Quiritium", ”Auctoritas", "res mancipi” et "usucapio"; Kaser Mar: Das allrömische ius (Al) 1949.; Diósdi GYÖRGY: Ownership in ancient & preelassical roman law, lip. I070.

203

Egyet ertenek ebben Alföldy im.: Pallottina i.m.; Poucet, Jacques: Les sabins aux origines de Rome, ANRW 1.1.; Gjerstad, Einer: Innenpolitische und militärische Organisation, ANRW I.l.; Martin M. Paul: L' idée de royauté á Rome, Miroir des eivilisations antiques I. 1982. Zlths cy Jenas: Familia pecuniaque, Jogtörténeti tanulmányok VI. 1986. 395-406. o. (FP) Index 16 (1988) 31-42. o. Erdekes Róma és a környezó latin népek korai kapcsolatára Alföldy 2. alatt im.

így Gjemaa es Aıföıdy sm. Eııenmoen Diósdi, am egyik ıefmeıesı man feıvaııojanak :anja Rómában is a másikat a sablonos indogermán törzsi fejlödés képlete szerint. L. FP 404 o.: a familia és pecunia mellett még a furtum és peculatus, a házasság két formája, a kétféle értékméró, heredium és ager publicus. Amint az alapítás idópontja is ingadozik azoknál is, akik egyébként beszélnek ilyenról, az i.e. X-V századokon belül, - illetve pl. Gjerstad kettös alapításról, Poucet a szabinok mintegy két századdal késóbbi törzsi csatlakozásáról beszél - ügy a XII táblás törvényt is egyes szerzók az V. század közepénél késóbbre teszík. Azonban a mi témánk szempontjából a római kronologia nagyjából elfogadható, amint a történészek többsége bizonyos bizonytalansági faktorral el is fogadja. A forma és a tartalom kölcsönhatása jog és szabályozott viszonyok vonatkozásában elfogadott elméleti tétel. Témánk érdekes bizonyítékait szolgáltatja annak, hogy ez a legkorábbi jogszabályok vonatkozásában is áll. Gondolok pl. a ccnzori regimen morumra V.ö. Pólay Elemér, A censori regimen morum és az un házi bíráskodás, Szeged 1965. A társadalmi norma jogon kívüli szankciójáról Marton Géza: Les fondements de la résponsabilité civile, 1938. müvében. A családfói hatalomról ebben a vonatkozásban lásd FP 400. o. A családban látja a szankcionáló állami hatalom elsó elóképét Rómában Mommsen Friedrich, Römisches Strafrecht, 1899. 16.0. Igy a XII t.t. a 8. 2. és 12. töredekekben az éjjeli tolvaj megölésére vagy a taliohoz való jogot. V.ö. Kaser AI., az ösi római ius fogalom teljes kimerító tárgyalását adja, az összefoglaló müvek azóta ót követik, ha részletekben el is témek tóle vagy vitatkoznak vele, így éppen De Visscher is im.-ben. Talán így kerül be a jogi müszavak közé a proprius, és keletkezik aztán belóle a hatalomtól elvált római tulajdon müszava, a proprietas? Az enyén fogalma a mai közönséges nyelvhasználatban is tágabb a vagyon feletti tulajdon fogalmánál: mondhatjuk pl. az én feleségem, az én gyermekem, vagy Arannyal, "az enyém, ha töröm, ez az ünncp, az enyém, ha szidom, ez az lsten!”. A korai római jogra széles irodalom elemzi, hogy a hatalom és a birtoklás hogyan olvad össze fogalmilag, potestas, manus, usus-auctoritas, meum est, mancipium hogyan jelentik mindkettöt. A római jogi nyelv korai megielenésére vezethetö vissza szerintem, hogy oly sok a nem differenciálódott jogi müszó, v.ö. az emlitettek mellett hereditas, res, actio, damnum, stb. E különbségekkel most

nem foglalkozom, mert tárgyunkat nem érintik. V.ö.AIjöldy im. 333.0.: ". . . die latinischen Staaten mit ihrer archaischen Gesellschaftsstruktur und ihrer immer noch eher auf ständige Beraubung der Nachbarn als auf friedlichen

Gttteraustausch eingestellten Wirtschaftsformf' Ugyancsak a zsákmányolásról, mint a gazdagság archaikus formájáról i.m. 323.p.

Aljöldy l.m. 380. p. A spolia a római vallásban is különös ı2.ı~rn|›nı tıııμ, Iıııl ı,...ıı›ı ›-,mn-t A görög oikos hasonló fogalmat takar. A héberben ıı Mar. fııμlıııı ııμıımııtı μıeıtıı tt családot, de a hatalmat is, Wodke elemzése szerint ıı ızó kltt ııh fñ lııırr t t-*but

többezerszer fordul elö az ószövetség könyveiben (I)t'ıviıl Iıılııı. nı In in an trum" er menedékem), Wolfgang Wodlce, Haus und oikos, llaus und llcrr I't Itt A dominus éppügy a hatalom gyakorlója, mint a tulajdon ıılmıyn; ıı Iıı-ıınlıını ıwnııf-~ mıtnıg egyaránt. › Igy Kaser is, Diósdi is. Elvi éllel ezt a felfogást nem os1.toııı, mıtı ııımt Iı-in tt t.t..---tum. természetszerüleg maradt a család birtokában és szállotl (ıt: ı~lvı~ıı.lı~|μ›ıeıı= ıı t «miatt tr-ınıaıtμt veszélyeztette volna. Am ha a római quiris a fiát és egész esıılfııljttı ı~Iıı«tIıaıııı_ vaμ ››t tt-I»-im tóle adósság fejében venni, az ingatlanát miert ne? Gjerstad im. szerint is a gens késóbbi képzódmény, a korai vgyıbg ıı .mm V n tt' tn: .. Szerintem volt korai gens a környezó tarsadalmak szewemftót ııııııınm ıoııııı ıllıııııtımı »nrmutat, hogy a szinten korai, de idöben mégis üjabb terttlvtı mlnıı tvlıııııııtmı ıı ıı-ıtııtıı neveket kapták a tribusok, de a vérségi alapon létesttlt gvıısı-k vıılntmıı ıı ımμ. ~.ıIı'\.t››Lt.f'›t nóttek ki idóvel. Erre azért volrlehetóség, mert a rónıııı ıtıııııılıılmıııııık ıı |4.ıı.t.›«.t\gı fejlettségéhez képest megfelelt volna a nemzetségi reııcl, csak n-ıôıı nthnııııı t'ılI«ım~ı~=ı \-›› ı›~ıt=ı mert azt pótolnia kellett. Diósdi a gentilis tulajdon elsóbbségét vallja a csaláılivııl szvıııtı-ıı A'um I-'It ıımıııı nf ingatlanok köztulajdona megelózte azok magán- ill. csaláıli lıılııjılııııtıt AIIt\ı|›ı›ıııı›ııı m-ııııı itt a római jogból és nyelvból kiolvasható praerómai hagyomnııyok Ix~Iı~vı¬ı|tt\ıt~ ınıımıılı tt római valóságbaz Rómában a mondottak szerint kezdettól miııdkt-t ııılııμlmıı rnııım t vıvıı Idó sincs a római történelemben arra, hogy ilyen lassü fejlóılôsi fntvmıınıntı „Imıı lejátszódjanak. Még Cato De re rustica-ja szerint is, a jó gazda nem vásárol, Iegfeljı-.lılı rıntı vlml Aı adás-vétel különleges voltára utal az ügylet nehézkessége is. A XII t.t. a büntetésmegváltó értékeket még marhában és birkában svfııııolta, st wmt tvıt pecunia a neve a késóbbi pénznek is, amely ugyan fémból volt, de a marhn k(~|›(~t vııvlıv A pásztorok könnyedebb vagyonkezelésének emléke a pecuniával kapcsolatos sr.(›tııı.mıhlnıl›mı késóbb is tükrözödött és megtévesztette azokat, akik a_ pecunia fogalmat nnıjıl nv. ıııgrı vagyonnal, majd a személyi vagyonnal, vagy éppen a res nec mancipival kivántfık ıızoııııııtınııı Diósdi Familia pecuniaque, Acta Antiqua, I964, tanulmányában reszletes elcnızésscl ınıılnttıı ki, hogy egyik azonosítás sem helytálló, mindegyik ellenkezik a forrásokkal. de nıegolıtthıt nz értelmezésre nem talált, noha mind a szó latin eredetét, mind a pecunia ptlsztor--vııgyııııt jelleget érintette. Az emere szó gyökerét a venni - elvenni értelemben keresik. A magyar nyelv szcriııt in leszármaztatható a venni tóból az egyoldalü vétel, el-vétel éppügy mint a meg-vetel. A mancipációs ügyletból a korai államot csupán a quiritár-tulajdon átruházása érılckcltc. Hogy egyéb kikötéseket a felek tettek-e és azokat betartják-e, magánügy volt. Azoıılııın azzal, hogy a per aes et libram forma bekerült a törvényes formák köze jogkeletkeztetó hatállyal, megnyitotta az ütat e forma alapján más kötelezettségek vállalñsfırn, ııkhr tulajdonszerzéssel (meum est létesitésével) jártak, mint a coemptio, mancipiıınıhn ıııttls, nexum, fiducia, akár nem. XII t.t. 6.11. Az eredeti ügylet jogi hatása tehát csak a quiritar-tulajdon átsztlllfısıı volt. mtls obligatio abból nem keletkezett. Volt a XII t.t.-nek arra vonatkozó reıııielkezése is, hogy ugyanazon formában fizetést is ki lehet kötni (6.l.). Kérdéses, hogy a per aes er lihram fm-rm:

205

átvételével annak löbbféle tartalmat megerósftó hatályát is mindjárt átvették-e a rómaiak, vagy elöször csak a tulajdon keletkeztetö hatást és utóbb terjesztették azt ki általános jogi

kötelezettséget keletkeztetö hatássá. En ínkább az elsö nezet felé hajlok. Az adós személyes lekötelezése a nexumban bizonnyal korábbi a XII táblánál, az ezt a kérdést már reformálta, az adós kiszolgáltatottságát jogi ellenórzés alá vonta. Mindenesetre, ha az adásvételt mancipatio formájaban kötötték is a korai idöben, a vételár fizetésére csak akkor jött létre jogi kötelezettség, ha azt külön per aes et libram ügylettel, a nexummal erósitették meg, (vagy - késóbb? - sponsioval kötötték ki.) Ilyen értelemben áll, hogy a prae-római "familia" vagyonfogalom tárgyainak quiritar-tulajdonát ruházták át mancipatióval, ez' azonban nem jelenti semmiesetre sem azt, hogy a "familia" a res mancipi, a "pecunia" pedig a res nec mancipi körével azonos, amint

Wlassak állitotta. V.ö. M. Wlassak: Studien zum altrömischen Erb- und Vermächtnisrecht, 1933; Diósdi im. 23. skk, p. A kérdés megoldására javaslatom a kézirat lezárása utáni Gedenken zur 1. a.s.i.r. SZS 106. (1989) 106-151. o. XII t.t. 5.7., 5.2., 4.2. V.ö. WIEACKER, FRANZ: Hausgenossenschaft und Erbeinsetzung, 1940.33.p. Ebbcn az archaikus idószakban senki sem kérdezte, hogy az eladó hibás (vétkes) volt-e abban, hogy nem saját quiritár tulajdonát ruházta át. Nem vizsgálták azonban annál sem, akinél a lopott dolgot megtalálták, hogy azt tényleg 6 lopta-e, hogy került egyáltaláıı hozzá. V.ö. Manon Géza: A furtum, mint delictum privatum, 1911. Az ösi jog a meum est er iure Quiritium jogi védelme körében a quirisnek a dolog feletti uralma érvényesítéséhez nyüjtott segítséget; a per aes et libram, vagy sponsioval vállalt kötelék körében az adós személye feletti hatalom érvényesitésében. A tolvaj ellen az önsegélyhez kellett nyülnia a sértettnek: a jog csak az iniuria vádjálól óvta meg ezen eljárás során, illetve a házi istenek körébe való behatolásnál támogatta saeralis védelemmel. Diósdi i.m. 87. skk p., Kaser EB 86. p. Amint a fiducia körében a zálogtárgy visszadását, a XII t.t. utáni testamentum per aes et libram esetében a végrendelet végrehajtását, vagy még jóval késóbbi idószakban a fideicommissum teljedsítését. A római jogtól ez a megoldás nem idegen, s hogy a fejletlebb idószakban még tovább is fejlesztették a hagyomanyok körében, azt mutatja, hogy társadalmi nyomás melletti érvényesítése megfelelö biztonsággal történt. E körben csak a principatus korában nyültak jogi eszközökhöz. Ez a szankeió csak közvetett. Ha a római polgár ııem áll perbe, absens indefensus, szándékosság esetén latitans, ügy a magistratus hatalmi sülyával kiáll a perbehívó mellett. Per azonban csak az alperes hozzájárulásával indulhat. Ez ugyan felületes szemléletre nem nagy különbseg, de, mint alább látjuk, abszolut jogot, res iudicata-t a pernyertes javára csak ítélet jelentett. A magistratus fellépése ellen intercessioval, in integrum restitutioval volt védelem vagy orvoslás. A perböl való távolmaradás hatása a legkorábbi idöben mindenesetre szankciót vont maga után, ami alól bizonyos esetekben az igazoltan absens részére már a XII t.t. adott kimentési lehetöseget (XII 2.2.) V.ö. Zlinszky János: Die Verschollenen im römischen Recht, 1962. V.ö. FP 402., 404.0.

A régi mondák Romulus és Remus, Romulus és Titus Tatius, Mettius Fufettius, Servius Tullius és a Tarquiniusok ellentéteiben ilyen viszálykodások, hatalmi harcok emlékét tartlıatták fenn. V.ö. Aiföldy i.m., Poucet i.m.

lil' 403.0. lins es ius között ebben a korai idöben nem oly eles n Iınttlr, mint kóıölılı Af hllımı a korai szakaszban szivesen veszi a papi rendek ıámogaıñsáı ıı ıliısmtnlıııı ıınıımttı érvényesitésénél, a rex hatalmi köre szakrális is, világi is. Csak jóval késóhlı lu«-ı.ılMttı ııwg a vallási tényezók visszaszorítása a politikai életból (vagy a kcttó clvtllııszlfuuı nıóıı. Iıngy ıı

vallási téren a patriciusok privilegizált helyzete fenntartható Icgyeı ). lim« ınııltııvlıııt párhuzamokkal más ókori államok vagy akár a középkor is bóveıı szulgtllıııık. XII. 3.15. V.ö. Mar Kaseri Römisches Prozessrecht, 1966.

XII t.t. 8. 8-9-10., 8.6., 8.24. V.ö. Moritz Voigt: Leges regiae, 1876. 638.0. XII t.t. 8. ll., 8. 7. A rómaiak szemlélete szerint, egyébként az interpretatio tudatosan is ıııóılnıítıııln. A praetor ius facere non potest - elv valószínüleg már a legkortilıbi knrluııı ls reıııl«-Iknrvıı megfelelóvel. Legüjabban v.ö. G. Crifo: La legge delle XII Tavole, ANRW 1.2. A "contractus contrahentibus Iegem ponit” tétel korai megfelelöje.

A kettó kapcsolatáról vedd

6.

J. DELZ:

Der

griechische

liinfluss

auf

«lle

Zwölftafelgesetzgebung, Mus Helv 1963. XII t.t. 10. t. v.ö. Alföldy i.m.., melyek szerint az archeologiai lelelek egynıfıs ııwllctt kimutatják Róma legrégebben1akottrészein,így a Palatinuson is, mindket temetkezesi ıııóılııı. Jellemzó, hogy a kitiltás is mindkét módra történt, holott tüzveszély esetén elég lett volna ıı halottégetés, a telkek felszabadítása szempontjából a földbetemetés kitiltása. Olynn elleııtétvı éreztet ez a rendelkezés is, ahol a két ellentétes hagyományt ápoló polgárcsoport féltékcııyı-.ıı ügyelhetett arra, nehogy az 6 halottjai hátrányos megkülönböztetésbeıı reszestlljcııı-k ıı másikéival szemben. Ha ne urito, akkor neve sepelito és viszont. V.ö. Wíeaker i.m. l7.p., Voci i.m. 14., 2l.p. V.ö. Bonfante, Storia di diritto romane I. V.ö. Voci im. 4 skk p., 6 ínkább az ellenvéleményre hajlik.

Ezt er6síti meg Pomponius is D.50.16.l20. Gaius mellett azzal érvelnek, hogy 6 fcl
Ehhez viszont nem kellett örökbe fogadni, így csak egyedi rendelkezéssel volt lclıelséges. A XII. t.t. e16tt a per aes et libram tlgyletek ritka és fontos llgyletek voltak. Az ltgyleı szimbolikus vagyonszerzó vagy kötelezettséglétesító tartalma volt a lényeges, viszont é|›peıı ez a törvényhely, amely az tlgylet közben elhangzott szövegnek (nyilván eredetileg ıı hmıı'

\

207

ego rem ex iure Quiritium meum esse aio stb. szövegnek) ius esta hatást tulajdonít, nyitotta meg a lehetöseget a késóbbi interpretatio el6tt a formának más szövegekkel való kombinálásåra. Igy véli Gaius is, 2. 224.: Hajdan ki lehetett meríteni a teljes vagyont hagyományokkal és az örökösre az örökösi puszta néven kívül semmit sem hagyni; ezt látszik megengedni a XII t.t., amely meghagyja, hogy amint valaki saját dolgairól (l1gyében?) tanuk elött rendelkezett, ügy Iegyen érvényes, e szavakkalz (...quod quisque de re sua testatus esset, id ratum haberetug his verbis: un' legassit suae rei, ira ius esta.) Erdekes, hogy Gaius nem öröklésre magyarazza törvényszövegét, csak hagyományozásra, bár a maga szövegében a testatus kifejezest alkalmazza: Pomponius i.h. Quintus Muciust kommentálva a helyet örökösnevezésre, széleskörü hagyakozásra és gyámrendelésre! is vonatkoztatja (Gaius és Pomponius szövegében a "tutelave" szó egyébként nem szerepeli. Ö nyilván nem tartotta elképzelhetónek

a késóbbi interpretatio nyomán a legatumok rendelését és a felszabadítást örökösnevezés nélkttl. Ulpianus is, Pomponius is, Gaius is a megfelelö helyeken. Festus F. 162.: nec coniunctionem positam pro non, ut et in XII est, ast ei custos nec escit' si adorat ırto, quad nec manife stum erit' (5.7., 8.16.) Akik bele akarják szorítani, erre is az uti lingua nuncupassit, ita ius esto - formulát használják fel. Ez azonban nem ezt jelentette, hanem csak így magyarázták késöbb.

Hogy jön egy adásvételi szerzódésbe a suusok említésének kötelezettsége? Altalában ez az egész kicsavart jogmagyarázás csak már megszilárdult és szentnek tartott szövegek továbbí használata és felhasználása által jöhetett Iétre: amikor a norma még hajlékony volt, egyszerüen hoztak volna erre is rendelkezést. Nem véletlen a 12.5. töredék Liviusból, amely a Iegutolsó lexre mondja ki, hogy az ius esse! (Livius 7.17.12.) A XII t.t. tehát ugyanügy vonja be a ius körébe a fidesen alapuló uti legassit rendelkezeseket, mint a principatus korában a senatus az extraordinaria cognitio alá a fideicommissumokat. Igy Jhering, Geist des römischen Rechts, föleg II. Igy, hogy kell-e fogatot küldeni a beteg alperesért és abban legyen-e párna, milyen kötéllel kötözhetó meg a fizetésképtelen adós és mennyit kell neki naponta enni adni, stb. V.ö. Jhering i.m., Kaser Al. A hamis eskünek majd a perbüntetésnél lesz szerepe, de nem emiatt kerül az ügy in ius. Kaser EB 68.p. Diósdi i.m. 98. skk p. Diósdival szemben (aki Probus egy szövegére alapozva látja így) én ide, és nem az ecce tibi vindictam imposui elé, helyezem a secundum suam causam szavakat, bár lehetne kifacsartabban ügy is értelmezni: a jogcímen alapján követelem a birtokot fegyverrel is veled szemben.) Ez történt késóbb az in iure cessio esetében, amikor a magistratus el6tti egyoldalü meum esse ex iure Quiritium alapján ellentmondás hijján addictioval elvihette a szerzö a dolgát. EB 117.0. SZS 102 (1985) Diósdi i.m. 106. p.

Iix iure Qııtriltııııı csak cgyvalakié, egy családé lehet egy dolog; ıntls jog feletti vııaınl vıımııı a per fornııılajtinnk világos szövege szerint nem lehetett abban sm. Ez alól csak egy kivétel volt, a szabadságper, ahol mindig a szııluıılıtlgııatı Iuıılwmı-ıı hetteıı megadni az ideiglenes birtokot; azonban maga ez a kivétel is tm lılvmıyttlıı. Im“ „nett esetekben a magistratus a valószínübb (nem a relative eróscblı, lıuıınııı ıı nett lntıtnın meggyózó) elóadás alapján adta meg a vindieiae-t (XII t. 6.7., 12.3.) tirnııııteııı muııııt értelmezi Kaser Gaiust, mikor a vindiciaeben a per vegéıı ııılntegy v6;ıı~Iıa|ılun+ıı\›iıı megadott jogot lát. Gaius nem tartja a sorrendet, mert a birtııkvéıtvlı-ııı tı~›veıı›ıı'm› ıııııı at elözetes birtokbeadás elvesztette jelentóségétz mindig a birtoluııı htvtttt følııetı tıμttvıı bizonyítania. Viszont a saját igazsága alapján nyerhetett is. Ez abból a magistratusi elódöntésból következik, hogy igazsaga esetóıı ıı tıtı'tı›tıt›ıı μııııııııı tal tényállása a ius Quiritium alapján álló; most már csak azt lehetett vllııtnl. Iıngy tμı ı› ıßnytıfμ A jog relativ volta ellen bizonyít, hogy nem kellett keresııi. melyik flsl joga )ı›t›t› Iuı ııı vμtlıl jó volt, a másiké nem lehetett az. Res iudicata-t eredményez, késóbbi kifejezéssel. Ennyiben Kaser helyesen érzékelte, hogy a perben lehet olyıııı vmlıııóııy, ıııııtiwı ıı való-Il quiritar-tulajdonos fel sem lép. Azonban ilyenkor is csak ügy lelıvt um pm-ıñl. Im ııı vgyılı tat meum est ex iure Quiritiumot állit. A per alapján helyes ereılıııóııy oıvıôıı ıtıılμnı vl h.,|_|ıı veszíteni és a másik a perfogadás alapján relativ jogon nıcgkııpjıı ıı ılıılgut. Nvııı ııımı azonban, mert az 6 joga relative jobb, hanem mert n másik Illtszııtrıı jo joga Iııııııııııııtı bizonyult és büntetésból veszített. Az ilyen per eldöntésénél lıfırnıelyik l›m›ııytıııım ıı, vnlm eredmény esetén csak negativ (és relativ) eredmény sztllethet - a iure Qııirııtııııı aI›ııı›tııı tulajdonos ugyanis nem vesz a vitában részt. _ Van tehát igazsága Kasemek is, Diósdinak is, a kérdés azonban csak pvrjtıgt ttı ıwııı dogmatikai alapon válaszolható meg a relativ-abszolut vitában. Igy a recuperatorius interdictumoknál, unde precario, unde clam és unde vi, vulnnıinl nv. ulrıılıt egyes eseteinél. Ilyenkor elvben megeshet, hogy a birtokba és alperesi pozicióluı IıeIyı~.u~tt fél a jogvitában mégis vesztes lesz és utóbb a birtokot gyümölcseivel ki kell adnia. Ez tehette szükségessé a XII t.t. 12.5. szabályát, mely szerint - archaikus korban egytllıalhıı nem magától értet6d6en - lex posterior derogat priori (az utóbbi törvény Iıalalyoıı klvtll helyezi a vele ellenkezö' korábbit). _ A proxirnus agnatus nem állt a paterfamilias hatalma alatt, felé valószlnüleg lıiába lcgıısslt, hagyakozott vo1na.A vagyont is csak külön ünnepélyes nyilatkozattal vehette at, ilyet csak n hagyaték megnyílta után tehetett. Ez a megnyílás is éppen azt jelképezi, hogy a hcrcdiumtııııı nincs herus, se heres, így nyitva áll, be lehet abba menni. Ilyen esetben nem volt, ııki n legatumot kiadhassa, a pater familias intestato halt meg.

21 1')

JANOS ZLINSZKY "MEUM EST EX IURE QUIRITIUM" Zusammenfassung 1. Die Quellenlage und die reiche Literatur zum altrömischen Eigentumsrecht mahnen bei der Bearbeitung zur Vorsicht. Dennoch muss sich ein jeder, der sich mit römischem Recht befasst, Fragen stellen über die Anfänge der verschiedenen Institutionen. Die Rechtshistoriker greifen, bei Mangel der Quellen, zu rechtsvergleichenden Methoden. Diese aber setzen voraus, dass die wirtschaftliche und soziale Entwicklung des Römervolkes in Parallele zu stellen ist zur Entwicklung des zu vergleichenden Volkes. Dabei verwerfen sie diejenigen späten römischen und antiken Quellen, die über eine besonders geartete Entstehung Roms berichten. Aber eben der Rechtshistoriker muss feststellen, dass Roms Recht und Rechtsgeschichte trotz mancher Ähnlichkeit auch Eigenarten zeigt, die bei keinem anderen Volk zu finden sind. Gehen wir davon aus, dass gleiche wirtschaftliche und soziale Bedingungen in grossen Zügen zu ähnlichen strukturellen Ergebnissen führen, so müssen wir fragen, was denn eigentlich in der Geschichte Roms so eigenartig war und wie daraus die eigenartige Rechtsentwicklung Roms zu erklären ist. Um sich rıicht in Hypothesen zu verlieren, sollte man versuchen, die römischen Historiker als Grundlage zu benützen. Die Historiker der neuesten Zeit neigen dazu, in den Erzählungen des Livius oder Dionisius über die Frühgeschichte einen wahren Kem anzunehmen. Vielleicht wird dasselbe auch der Rechtsgeschichte nützlich sein. 2. Ich gehe davon aus, dass im 8. Jahrhundert vor Chr. im Grenzgebiet der etruskischen, latinischen und oskischen Territorien sich verschiedene ausgestossene Elemente zu einer festen Gruppe

zusammenfanden. Sie kamen aus allen diesen Regionen und ethnischen Gruppen. Von ihren eigenen Stämmen ausgestossen und dem Verkommen preísgegeben, schlossen sie einen Trutzbund gegen alle diese, nahmen eine militärische Organisation an und richteten sich auf Verteidigung sowie auf Beutezüge ein. Einem Bandenhäuptling bedeutenden Formats ist es gelungen, dieser Gruppe eine feste Organisation zu geben und diese für längere Zeit aufrechtzuerhalten: die Nachwelt nennt ihre Siedlung Roma, die Leute Quirites, ihren Führer aber Romulus oder Quirinus. 3. Nach dieser Entstehungshypothese wurde Rom geprägt durch das, was die Einwohner mit sich bringen konnten. Es waren Bauern und Hirten: diese Lebensweise haben sie beibehalten. Sie waren darauf eingestellt, eher zu beuten als zu tauschen: Rom tat dasselbe. Sie lebten in einer Starnmesordnung. Die haben sie bei der Flucht zurückgelassen: Rom hat eine ähnliche zustandegebracht. Und hier liegt der erste grosse Unterschied zu andem Völkem: diese Ordnung war nicht das Ergebnis einer langwierigen natürlichen Entwicklung, sondern wurde ldinstlich in kurzer Zeit aufgestellt. Die Normen, die in der Stammesgesellschaft gegolten haben, brachten die Einwohner Roms auch mit sich. Doch da die Normen und Gewohnheiten der verschiedenen kleinen Gruppen in der Umgebung teilweise verschiedenartig waren, ist da eine Vielfalt entstanden, die nötigerweise zu Kontroversen ftlhren musste. Über diese Kontroversen geben uns die frühen römischen Normen interessante Aufklärungen. Das XII Tafelrecht ist, drei Jahrhunderte nach der Gründung, in dieser Hinsicht noch aufschlussreich. Da die Rahmen des Zusammenlebens künstlich konstruiert werden mussten, trugen sie sowohl im Wesen wie nach Funktion Elemente eines primitiven Staatswesens. Das Staatenbild entspricht äusserlich den Organisationen der nachbarlichen Gruppen, die zur Bildung als Muster dienten. Somit sind die Gesellschaftsregeln, die diese neue Organisation sichert, Rechtsnormen frühesten Typs, wenn sie auch denen der Stammesgesellschaft ähnlich sind. Unter ihnen gibt es a) solche, die bei den prae-römischen Gesellschaften allgemeine Anerkennung gehabt hatten und so auch in Rom allgemein und natürlich beachtet wurden. b) Andere wiederum mussten sich gegen einen Teil der Bevölkerung durchsetzen und brauchen dazu ein Autoritätsgewicht. c) Weitere endlich bezogen sich auf Bedürfnisse, die die neue Situation mit sich brachte und waren spezielle Normenbildungen eben dieser neuen Gesellschaft. In den frllheıı rönıisclıeıı Gesetzen spiegeln sich die Züge dieser Entwicklung: die prae-römische Tradition, die häufig l)o|›|›<-ll›t-;.~_rif f1.- oder l')o|›|›elfigııreıı

210

für dieselbe lnstltııtlnıı gt-liefert lınt; die Überbleibsel einheitlicher Stamınesnorıııen aus ıleı μııw tttıııtıı hen Zeit; die Gegeııslltze vcrsclıletlcner Volksgruppen der Bauern und Ilirten; ıınıl eine fllr ılıuı 'ttıınıl «lm wirtschaftlich- sozialen Niveaus äusserst frühe legislative Tätigkeit der Gescllsclınfl. 4. Die älteste Gruppe der Regeln des XII Tafelrechts soll aus (lewolınlıritsrvgelıı «lm pt an ınıntı« lıını Zeitalters bestehen: es sind Normen, die von verschiedenen Einwanderern eiıılıeıtliclı aııeı Iıaıınt wm en, mitn-ı keiner besonderen Formulierung oder Sanktionierung harrten. Falls ein Vorgehen iııı Slııııu ıtvıwltawt amt; war, wurde diese entweder von der Gemeinde spontan vollzogen, oder der Selhsı hilfe «les Il In tvlıwıı von .tm Gemeinde kontrolliert - überlassen. Die erste Gruppe der Gesetzesregeln ist tlt~ıs«~llı~ıı llııgıııııμı Alle Regeln, die zu dem Kreise des ius gehören. Der stolze Name dieses Rechts ist ius qımltlımı I'ı ııı »lm Eigen-Recht der Römer, ius proprium. Ius ist jedermans Sache. In wird nicht gesrlıafltnı, im nıııııvıt lin« Gemeinde oder deren Vertreter sagen darüber nur aus, dicunt ius. Ius ist aııerkaııııtı~ I-'ı›ıııı, Item lıııgııng. lebendige Norm, auch Ort der Gerechtigkeit. a) Das Vermögen des Römers ist, quod meum est. Das verteidigt er nllgeıııelıı ln «lm an Iıaııı Iwıı Periode selbst. Meum est ex iure Quiritium bedeutet, dass die Gesamtheit oder die ( )rganlıatlı›ıı um t )nıı um lm die Verteidigung eintritt: das ist Eigentumsrecht. Meum est ex iure Quiritium wıır ıııeiıwı l'rm~Iııı=ııı ııwı ıt «lle Beute, was mit der Waffe vom Feinde erworben oder von der gemeinsamen lleııte ı-iıı'ı.ı~Iııı-n rııy_nıı¬ılı wnııle Man kann anhand des späteren Prozess- und Erwerbungs-Aktes siclı gut vorstı-llen. wie lıel ılvıı ltnııwııı «lin gemeinsame Beuteteilung vor sich ging: Man sprach die Formel "hanc ego renı ex iure Qııltıtlııııı ııımıın mw aio", und gleichzeitig symbolisierte man seinen Anspruch vor den Geftllırten ıhıruh Aııflegııııg ılvı Walle ıılm Berührung mit derselben. Die Beute war das erste Eigentum ex iure Quiritium, ttlıerlımıμt eine wlı Iıtıμ_ı¬ t_›m~llı~ des Reichtums in dieser Zeit. b) Der zweite Gegenstand des meum est ex iure Quiritium muss wohl das lu-rrtliımı gvwı-st-ıı win, «ltr 2 iugerum Garten, der Familie zugeteilt. Der herus, der Herr über seine domus und el›cııso ıııırlı sein« Kınılvı, die sui heredes, werden in diesem ihren Besitz vom Staate verteidigt. Später, als die lirlıliclılufil «les lıvı t-ttluııı betont wurde und der Begriff sich in die hereditas umformte, betrachtete maıı als Gegeııstııntl des ius Qııiı ıtnıııı die domus des dominus. Hier wird alles zusammen geschützt, quod meum est, familia und pecııniıı alles llıılı und Gut. Der Begriff heredium ist dem Sinne nach eigentlich nach der Traditioıı denı Kreise tler fııınilnı, ılı-¬. Bauemvermógens zuzuordnen. Es kann wohl sein, das dieses Familiengrunclsttlck aııfangs nicht verltnswıt werden konnte und in diesem Sinne können die Behauptungen stimmen, die meiııen, am Anfang lııılıe Rum ıııır den Austausch beweglicher Güter gekannt. Nach Sitte der Stammesgesellschaft sollte das weitere Land ausserhalb der hereıliıı den geııtvs, beziehungsweise dem Stamme gehören, als Weidegut. Doch Stamm und Sippe, tribus und gens sind im archaischen Rom künstliche Gebilde. Ob also kurial oder gentil, der Boden wurde zum ager publirns. Kein Staatsvermögen, so etwas gab es in der archaischen Gesellschaft nicht, sondern gemeiıısames Gut aller Quirites, das entweder öffentlicher Benützung vorbehalten oder einzelnen Gruppen zur Benützung lll›erlıısseıı wurde. Der Bauer bebaute es, der Hirt weidete darüber. Uti frui licet. c) Erwerb durch 'Handel war in Rom üblich. Als Eigentumserwerb ex iure Quiritinnı wurde er anerkannt, sofern die Übertragung in der Form des Kaufes durch aes rude des Quiritareigentums gesclnılı. I lass man der alten Kaufform, wahrscheinlich und textgemäss zum Akt gehört hat "is mihi emptus este” - die I~`orıııı~I der Beutebesitznahme vorangehen liess, obwohl das neue Quiritareigentum sicherlich nur nach ıleııı Kaufabschluss infolge des Kaufes bzw. Verkaufes entstehen konnte, zeigt meiner Ansicht naclı, dass der Kaufakt für sich allein zwar zu einem meum esse, aber nicht zu einem meum esse ex iure Quiritium geltllırt hätte. Dazu brauchte man die Erbeutungsformel. Die aber wirkte so absolut, dass aus dem Übertragııngsııltt eine abstrakt wirl-same Übertragung geschaffen wurde ohne causa, resp. man dem Akt diese lleıleııtııııg zumessen konnte. Der wahre Kauf musste dann später extra geschützt werden - das Eigentum bis zur Zalılııııg des Preises in pendenti gehalten werden. Das war schon eine gesetzliche Regelung aufgrund sptlter au tommender Probleme in den XII Tafeln. Mit Anerkennung der Rechtswirkung der Mancipation wurde neben der Beute vom Feinde und dem zugeteilten bzw. vererbten heredium nun auch die Übertragung von Quiritareigentum von einem lltlrger auf den anderen möglich. Solche Übertragungen blieben in den meisten Fällen vom Staat unbeachtet. Sie geschahen sozusagen in der Privatsphäre, ausserhalb der Grenzen des ius. Die mancipatio war eine Aıısıınlııııe. Sicherlich war sie auch selten und wurde nur bei wichtigen Gelegenheiten benutzt: Erwerb von ganzen Familien, von Frau, Kind, Knecht, von Zugtieren, von Nutzungsrechten am fremden Grundstück und enılliırlı von Grundstücken.

2lI

Da aber bei einem Mancipationsakt an derselben Sache zwei Quirites eiıı meum esse behaupten konnten, musste der erste, der überlassende, als Auktor des zweiten Rechts mit dafür einstelıen, dass er die Rechtsrnacht hatte zu übertragen. Diese auctoritas musste einmal eine formelle sein - er musste das ius quiritium an der Sache erworben haben, bevor er es weitergab. Zweitens musste auch im wesentlichen die Übertragung mit Recht geschehen: Gegen den prodigus, der sein Hab und Gut, (Eigentum der Familie) versclıleudert, gegen den Vater, der seinen Sohn verschiedene Male als mancipium überlässt, werden bis zu den X11 Tafeln Sanktionen und Massnahmen geschaffen, offenbar durch Erfahrungen des Lebens angeregt. Wer aber nicht einmal formell im Recht war, als er mancipierte, der musste dafür einstehen, und zwar mit dem doppeltem Wert, so wie der Dieb. Das Mitwirken beim Mancipationsakt ist Bürgerrecht und -P icht, die auf

Gegenseitigkeit beruht. Daher gegen dem Verstoss die automatische, nach Stammessitte vollzogene (vom Gesetz nur registrierte) Sanktion der intestabilitas. d) Die römische Rechtsfigur des asus ist die am spätesten hinzugekommene Möglichkeit eines Erwerbes des "meum esse ex iure Quiritium". Viele Autoren haben das schon richtig erwähnt. Der an Ansehen und Macht gewinnende Staat verteidigt damit seinem Bürger auch das, was er an Hab und Gut durch seine Arbeit, durch die Frucht seines Eigentumes, durch den Kleinhandel erworben hat, sofern der Bürger es schon eine Zeit lang unter seiner Macht hatte. Der usus ist aber nicht dazu bestimmt, Quiritareigentum eines anderen dadurch zu erwerben. Dies ist eine viel spätere Entwicklung. e) Eine gewisse Beziehung zu Besitz und Eigentum habe im Kreise des ius die Selbsthilfe sowie das Verteidigungsrecht: das Recht den Dieb zu töten, den Hausfriedensbrecher zurückzuschlagen, sein "meum est" auch mit Gewalt zurückzunehmen. Unter dem Schutz des ius Quiritium wurden diese Eigenrechte nur gezogen, weil sie meist eben unter Quirites zur Geltung kamen. Der Staat nahm sich das Recht, festzustellen, welcher seiner Bürger ius fecit, im Rechte sei, wer die Eigenmacht auszuüben berechtigt ist. 5. Der Inhalt der frühen römischen Normen zeigt uns, dass binnen den Rahmen der neuen Gesellschaftsgruppe tiefe, kaum überbrückbare Gegensätze bestanden. Dies waren die Gegensätze der Hirten und der Bauern. Die beiden Lebensweisen stehen scharf gegeneinander. Der Hirt braucht Bewegung, Weide, akceptiert keine Grenzen, lässt sein Vieh ziehen überall, wo er geeignetes Land dazu findet. Die Herde ist ihm Vermögen, Tauschgut, Nahrung in einem; was er noch braucht, ist am Rücken seiner Tiere. Seine Tote traut er nicht der Erde, sondem dem Feuer an. Der Bauer hält an seiner Scholle fest, die er erträglich machte, zäunt sie ab, bebaut sie, legt darin seine Tote zur Ruhe, und will sein Habe gesichert in seiner Kammer aufbewahren.

Wenn diese beiden in Kon ikt geraten, nützt keine Interessengemeinschaft. Der neue Staat, angewiesen für den Überlebenskampf auf alle waffenfähigen Arme, hätte an diesen Gegensätzen zu Grunde gehen können. Da halfen die Götter. Mit ius war nichts zu erreichen, man berief sich auf dasfas. Der neue Staat wollte auch den Hirten eine Lebensmöglichkeit schaffen, gab ihnen die Möglichkeit, auf dem ager publicus ihre Herden zu Weiden, aber innerhalf den heredia musste das bäuerliche Leben erhalten werden. a) So schützten die Götter, Ianus, Lares und Penates das Haus. Auch einen Rechtsakt kann man dort nur mit Einverständnis des herus vollziehen und auch das nur rituell (lance et licio). Auch vor das Gericht gerufen werden kann der Römer aus seinem Hause nicht. b) Ceres schützt die Saat und die Ernte. Auf Magie, auf nächtliche Beschädigung, auf Brandstiftung an einer Scheune, auf den durch Vieh verursachten Schaden, auf Abweidung der Saat stand der sakrale Tod. c) Der sakrale Schutz gebührt dem p ugziehenden Rind. Das soll der zweite König angeordnet haben. Allerdings deuten die sakralen Massnahmen, zurückgeführt auf den zweiten König, auf Anfangsschwierigkeiten in Rom, die auf diesem Wege mit der Zeit behoben werden mussten. Dasselbe steht auf den sakralen Schutz des Terminus, des Grenzsteines, für den Bauern so wichtig, für

den Hirten so lästig. d) Zur Regelung dieser Bauem-Hirten Gegensätze gehören noch der Schutz gegen unbefugtes Fällen von Bäumen, die spätere Strafe de pastu pecoris. Diese kennen wir aber nur in einer Form der Gesetze der etwas späteren staatlichen Periode.

e) Endlich sei anzudeuten, dass der Weg zur Kontrolle des Privatkampfes, der schon erwähnten Selbsthilfe, auch durch Einsatz von sakralen Mitteln führte, sowohl bei der sponsio, wie auch bei dem sacramentum im Prozesse, von dem wir noch ausführlicher berichten (6.d.). 6. Es kommen im Alltag des Zusammenlebens der bunt zusammengewürfelten römischen civitas Probleme auf, die auf keiner der vorhererwähnten Weisen zu lösen waren. Früh schon beginnt die legislative Tätigkeit. lm Gegensatz zum ius sind die leges keine immer schon existierenden Regeln, sondern Resultate einer bewussten Auswahl von praktischen Lösungen. Es dünkt wie ein ”contrat social". Der König holt die Meinung seines Rates ein (consulere - censere - placere), wählt sich die passende Lösung aus und bringt sie zur

212

Bestätigung vor das bewııffnete Volk:"velitis iubeatisne Quirites"? Die neue Nnrın wird ııııqetı-am ınq a ıtuı aufgezählt - legere - und heisst ler. Es wird durch den legislativen Akt ein 'l'ell dn tııı Uııtılıtnm ııμnıı qnıμına populus ipse sibi ius constituit). Ein beweglicher Faktor allerdings, flexibel ftlr dla llmttıılntııı «hm tt »tm-›n gemeinsamen Akt der drei legislatorischen Faktoren zustande gebracht. Olıııe «lle Mtıwlılınng «tıı ımtrmı kann das keiner von ilmen, leges, also ius facere.

Für die eigenen Verhältnisse und unter den Abschliessendeıı gttltlg lınnııon du jmtwlı tn« ttıııμı untereinander. Die durch feierliche formale Akte vollbrachten Bindungen (ıılılıgııımeıı ıtnd nn an wıtıı-at Sinne des Wortes. So kann der Einzelne von sich ein iusfeci behauptcıı. Per ııeı nl lılıı nm. pn ıgııııtmenı μı-t

confarreationem, aber auch mit legalen Gewaltakten kann man ius facere. a) Mit ldeinlicher Sorgfalt wurden die nachbarlichen licziehııııgvıı g«~ıı›gı=lı det tn den In-ti-»tes wohnenden Quirites. Das ungewohnte Nebeneinander artfremder Leute auf nııgem ltımııs list.-sie .tan Gegenstand dieser leges. Ambitus, circuitus, iter, via, actus, aqua, die lle|›flnıı-mııg ılvı ttwııımı, ıtı-ı th lııuı-n des Nachbarbaumes, die zum Nachbar fallenden Früchte usw. waren solclıe l'ıt›tılı«ımı Iftınıı« um Wu; um Ufer, die Bauregeln, der Schutz der Wasserläufe. b) Ein Teil dieser leges sind familiärer Art oder Personenbezogcn. dn- Imwn wlı μm ıııııeı Ai tn Etliche betreffen die Bestattungen, da die althergebrachten Iiestııttııııgsııttvıı tn ııeı ııınn-n llıııμtııng Änderungen unterworfen wurden. Archäologische Funde zeugen ılııftıı, tlaıı am Anfang ta-t.t.. Bestattungsmethoden, sepelire et urire, binnen der Stadtgrenze vorgeknııııııı-ıt ıııııl. Nm tıtwı ıılıeı mama beide unseren Quellen gemäss aus der Stadt verbannt. Dafür sind für das Eigentum die leges, die die Erbfolge bestiınıııt Inıtı-ıı_ ıt ›wn~ tn« I'ı t .wm .-gt-ln ~ - at besonderer Bedeutung. Unsere Analyse scheint für beide Gebiete Aıılıııltspnıılııt- ııı Iıı~l«~ııı, dn« vıı-Ilm« In nn Lösung alter Probleme beitragen werden. c) Als erstes betrachten wir die leges der Erbfolge. Sie bezielıen sit.-Iı nn ht ııııt the .äıulltıııg du nn heredes. Die sui haben ein ius auf das väterlich verwaltete Familiengut. Durch leg«-.r wıırı lv ıı tt« ııwı A mit tıt um tt der Familienvater auch noch im XII Tafelrecht nicht bemächtigt, seine sui lıvrı-ıtı~ı aus ttıvwııı ıtıırnı nn auszuschliessen. Was haben ihm die leges zugesagt? Er konnte einen suus heres mit lıısııııııııııııg ıleı vnllııtı annehmen, wenn er keinen solchen, oder wenigstens keinen erwachsenen wııffvııfttlııgvıı .äulııı μılm Enkelssohn) hatte. Also wahrscheinlich auch zu seinen Mädchen oder seiner lirau einen Mann tn die I mııılle aufnehmen. Diese Arrogation ist durch Gesetz (oder durch Zustimmung der ın Waffen ıtolıoıutnıı Aıııınel geschehen. Diese meine Behauptung steht im Gegensatz zu einer breiten Meinung, die den Satz “utt legııııtt na ius est" im Sinne der vollen Testierfreiheit auffasst. Da sind auch die klassischen Juristen ıııitiıılxagrıffvıı. Mvlııeı Auffassung nach bedeutet der Satz, wo anscheinend nicht suae rei, sondem familia, pecunia tıııı¬lmμıı~ ursprünglich gemeint wurden, einmal, dass der Familienvater über die Betreuung seiııer Zıırtlckgı~lnssvıı««ıı t ıeı bestimmen kann. Das ist vielleicht klar und weist auf die lockeren Beziehungen der gentes, auf die lltnıfıglwıı der kleinen Familien hin. Der Vater konnte im allgemeinen nicht damit rechnen, die Seinen der Ulılıııt det Verwandtschaft hinterlassen zu können und so war eine Bestimmung über die tutela wünsclıenswert. Andererseits kann legassit super familia pecuniaque meiner Ansicht nach nur bedeuten, dass der Vater befugt war über einzelne Gegenstände oder über die Freilassung seiner servi zu verfügen, dieser oder jener Person Wertgegenstände zu hinterlassen. Schon das ist in der Antike nicht allgemein üblich gewesen soııtlerıı nur für Rom charakteristisch. Aus dieser Möglichkeit entstehen später die Legale. Mehr ist meines liraclıtens in dieses Gesetz nicht hieinzudenken, zumal die Verfügung über das ganze Familiengut (nach dem erlıaltcneıı Ausdruck intestato zu folgem) auch schon damals nicht mit legassit sondern mit testavit oder lllınliclı ausgedrückt wurde. Dass das heredium zur Zeit des Zwölftafelrechts noch unbeirrbar den sui heredes zufällt, beweist einmal die Arrogation für sich: wer zum Erben emannt wird, soll zugleich auch suus werden. Sodann negative die Irıstitution der familiae emptio, die unseres Wissens den XII Tafeln nicht bekannt war, sondem eine liruclıt der pontifikalen Imerpretation war. Sowohl die Umgehung des Gesetzes durch dem Scheinverkauf, wie auch die gleichzeitig konstruierte Regel der Erwähnungspflicht der sui (bei einem Kauf?!), und die der querela ínofficiosi testamenti zugedachte Fiktion der dementia des Testierenden zeugen für diese Deutung. Was aber dann mit der Regel: "si intestato moritur, cui suus heres nec escit ...”. Die ordnet doclı nach verbreiteter Meinung an, dass erst das Testament beachtet wird, dann die sui, und wenn der inte status auch keine sui nicht hat, so kommen die Agnaten.

Meiner Ansicht nach stimmt die Übersetzung nicht. Nec heisst in den Xll Tafeln nach Festus einfach nein, nicht (non). Also heisst der Satz im Latein der XII Tafeln: Wenn jemand kein 'l`estamcnt geınaclıt lıııt, der

213

keine sui hat, erben nach ihm die Agnaten, - und kann mit derselben Sicherheit eben dafür ausgedeutet werden, dass der, der keine sui hat, ein testament machen soll, sonst erben nach ihm die Agnaten. Das war aber in Rom ebensowenig natürlich, wie auch die Tutel der Agnaten es nicht war. Demnach wäre also die legale Ordnung des Nachlasses bis zu den XII Tafeln: 1. Das heredium - alles Gut im Hause - fällt den sui zu. 2. Der pater familias kann für seinen Todesfall für die sui einen tutor bestellen. Er kann gegebenenfalls jemandem zum suus adoptieren bzw. arrogleren. Er kann ferner über einzelne Wertgegenstände legale Bestimmungen treffen. 3. Sind nach seinem Tode keine - geborene oder angenommene - sui vorhanden, fällt die Erbschaft dem nächsten Mitglied der Grossfamilie, dem proximus agnatus zu. Falls auch solche nicht vorhanden sein sollten, fällt das Vermögen - nach prae-römischer Stammesregel - an die gens. Zwei Bemerkungen zu diesem System. Das erste ist nicht neu: das System ist ein Beweis für die Schwäche der gentilen Rahmen in Rom. Die andere ist meines Wissens neu: die gens war in Rom in der frühen Periode keine Verwandtschaft! Wäre sie eine gewesen, hätte man nicht extra die Agnaten als Gegensatz zu den Gentilen nennen müssen! Bei den späteren gentes, die aus Grossfamilien entstanden sind, die Fabier, die Claudier, war auch eine agnatio zwischen den gentiles vorhanden, nicht aber in der Gründungszeit, vor den XII Tafeln. . d) Die weitere Gruppe der leges, die sich auf unseren Gegenstand beziehen, sind gewisse Prozessnormen: die Regelung der Prozesspflicht, die der manus iniectio. Wenn auch dem Ursprung nach prae-römisch oder sakral, ist auch die legis actio sacramento durch eine gesetzliche Regelung zu dem geworden, was wir kennen. Schon der Anfang der XII Tafeln und auch des Prozesses, - si in ius vocat, ito - ist solch ein Gesetz, womit der Staat die Streitenden vor die Magistrate zwingt. Die zweite Regel - si non it, antestamino, igitur em capito -, zeugt noch für die Frühzeit des Gewohnheitsrechts: eine unter Gemeinschaftskontrolle gestellte Selbsthilfe, im Gesetz deklariert. Wenn beide Parteien erschienen, beginnt die Imitation des Zweikampfes. Und damit beginnen auch die Kontroversen unserer Wissenschaft. Kaser meint, es gab ein Vorverfahren, und was wir kennen, ist nur der formale Nachspiel. Dafür aber, so Diósdi, fehlen die Quellen. Es fehlt auch jede quellenmässe Erklärung darüber, wie man zu diesem Vorverfalıren in das Haus des Bürgers ohne sein Erlaubnis hätte eindringen können. Was tun die beiden Parteien? Sie sprechen beide vor dem Magistrat die Formel der Beuteaneignung: Hanc ego rem ex iure Quiritium meam esse aio - undzwar, da es ein schon bestandenes Recht sein sollte secımdum suarn causam. Dieser Satz gehört also hierher, Diósdi entgegen. Gleichzeitig wird auch die Waffe, wie bei der Beutenahme, gegen den Anderen, tibi, angelegt. Nun aber ist, wie wir sahen, ein "meum est ex iure Quiritium" Sache des Staates. Der Staat hat einzuschreiten und tut dies auch unverzüglich mit dem magistralen "Mittite ambo rem". Die Sache ist nun bei keinem der Beiden. Jetzt kommt die Befragung: "Postulo, anne dicas, qua ex causa vindicaveris?” - worauf nach Gaius ein einfaches iusfeci folgt. So folgt die Aufforderung zum gegenseitigen Sakramentum und dann muss der Verklagte sein Recht beweisen. Kaser denkt, es habe schon im Voraus gegenseitige Befragung gegeben, beide mussten beweisen und wer das relativ bessere Recht hatte, der siegte. Das wird aber, wie Diósdi beweist, durch die Quellen widerlegt. Diósdi meint, des Klägers Rechtgrund wäre in der kleinen Gemeinde sowieso bekannt gewesen, so genüge es, wenn der Verklagte Beweise verbringt. Diese Lösungen sind nicht befriedigend. Quiritareigentum an der Sache konnte nur einer haben - ausgenommen den Fall, dass Beide ercto non cite Miteigentümer waren. Waren beide Eigentümer ex iure Quiritium oder war es keiner der Parteien, so wurde die Sache abgewiesen: sie fiel nicht in die Kompetenz des Gerichtsherrn. Mithin kann vom relativen Eigentum keine Rede sein. Dem Gerichtsherm geben die Parteien also ihren Grund zu einer vindicatio, zu einer Forderung der Sache an. Der Grund muss ein Tıtel nach ius Quiritium sein. Wenn nur der eine Grund geeignet ist, ius Quiritium zu rechtfertigen, wird die Sache diesem zugesprochen und der andere abgewiesen. Wenn beide einen solchen behaupten, kann das auf zweierlei Weise geschehen: entweder muss bei der einen Partei ein Irrtum über die Sache vorhanden sein, oder schliesst eine causa die andere aus. Was tut der Gerichtsmagistrat nach diesem Verhör, nach der causae dictio? Das sagt uns Gaius, wenn auch nicht in der richtigen Reihenfolge. Er gibt dem einen der Parteien die Sache als Besitz über. Natürlich dem, dessen vorgebrachte causa ihm für richtig erscheint. Vindicias dat, sagen die Quellen. Und zwar nicht immer dem Verklagten. Das beweisst die Ausnahme bei Freiheitsprozessen,wo dieser interimistische Beschluss immer secundum libertatem zu fällen sei. Sonst bekommt die Sache der, der nach Meinung des Magistrates "ius fecit, sicuti vindictam imposuit". Also der, der nach seiner Erklärung, falls diese wahr ist, ein Recht auf den Schutz des Staates beanspruchen

214

kann. Das kann aber nur einer der beiden sein. Mithln fällt die Möglichkeit elnır Relatlvltlt dıı meum ut wie auch Diósdi behauptet - weg. Der Magistrat entscheidet also die Rechtsfrage mit dem vlndlclaı dare. Was lııınn dla

zurückgewiesene Partei tun? Sie kann den Besitzer provozieren - und das kann jetzt sowohl der ıırıprttııgllıšlıı Kläger wie auch der Beklagte sein -, um eidlich zu bestätigen, dass er nicht lnlurla vlndlravlı, wlhmnl ıtı, ihrerseits das Gegenteil beschwört. Nicht über ihre ursprüngliche eigene Behauptung. Die ı|ılılt gar lıılnı ltııllı mehr. Sie schwört, dass der andere unwahr aussagt. Dadurch geht dann der Prozess ln lıııllı.-lu wetter, um ıtlı Tatsachen bewiesen werden. Undzwar diese Tatsachen, auf deren Grund der (lerlchtılııırr wlmıı ltııı-ht gesprochen hat. Siegt der Besitzende, so hat er ein absolutes Recht zum meum esse ex lııre Qıılrttıııın .lim-h Urteil zugesagt erhalten, die nun gegen jedermann ihm zusteht. Verliert er, war seine vindicatio iniuria, verliert er die Sache an den Anderen ııııı Strafe In lı «Item Andere hat die Sache durch die Prozesswette erhalten. Sein meum esse ex lure Oulrlthını lıı nl«-hı ııewıımı worden. Er erhält also nur ein relatives Eigentum, gegen seinen Prozessgegııer: ein drlıınr luuın ıutnını Anspruch auf die Sache jederzeit strittig machen. Auf dieser Erklärung des Verfahrens ist die spätere Formularprozessordnııııg ganz gut ıılmılolıaıı I tat Gerichtsherr bestimmte auch dort wie hier über die Rechtsfrage, nur dass er ıpltter gngvıı den lloılt reııılıın immer die Erklärung des klägerischen Rechtsgrundes forderte, und einen interlnılıllıı~lıı¬ıı lloılts ılnı klagt-ıı nur in sehr engem Kreise zuliess. 7. Zusammenfassend, wir sehen unter den Normen des altrömischen liigcııtıııııırıwlıtı ıı ıltlııı, the ııı ıt lı prae-römischen Ursprungs sind, durch ius und fas geregelt, und auch solche, die das frlthv ltnnı alı legen geschaffen hat. Die erstgenannten sind stabil, wenn auch ihr Inhalt durclı die lııterprı-ıııtiı›ıı ıptttor ıııııgnıtmıtet werden kann, die letzteren sind mobil. Das meum est ex iure Quiritium" bedeutete absolute Herrschaft über deıı (it-geııstaııtl: tlernıı .tlıılılvtıı war der Form nach der paterfamilias, dem Inhalt nach die Familie. Es gab iıı Rom von Anfang an am lı ein Eigentum über Liegenschaften, über heredium und domus. Die Verhältnisse am ager publicus sind ılvı I'mııı nach Überbleibsel eines prae-römischen gentilen bzw. Stammesvermögens, in Rom fallen sie als Rnrlıt allen Bürgern prinzipiell zu. Staatlich anerkanntes und geschütztes Quiritareigentum bestand zuerst über der lleuto und ılvııı heredium. Dazu kommen dann die durch dieselben Formen erworbenen, mancipierteıı Dinge bzw. l'ı~rımn¬n. und endlich am spätesten noch der usus als Quelle des Quiritareigentums.

Das Eigentum war nicht verschieden nach beweglichen und unbeweglichen Dingen. Auch elncıı Unterschied zwischen Objekten der familia und der pecunia hat es in Rom nie gegeben. Nur die lloıchrlntnıııg des Übertragens von Quiritareigentum bestand und wurde beschränkt auf die res mancipi, obwohl s|›tltı~r aurlı res nec mancipi mitmancipiert hatten werden können. Das frühe römische Vermögensrecht ist geprägt durch die Gegensätze der iıı der urbs vereiıılgıeıı Hirten und Bauern, ihren Kontroversen und Fähden. Einmal das Fehlen der natürlichen Gesellschaftsciıılıeiteıı. andererseits aber der Gefahr solcher Fähden führte dazu, dass der römische Staat sehr früh - im Verlıtlltnlıı zur wirtschaftlichen Entwicklung - sowohl gesetzgeberisch wie auch prozessleitend lıı dle

Privatangelegenheiten sich einmischte, und dann auch durch Gewohnheit oder durch sakrale Regeln feststehende Normen in Gesetze abfasste, um sie neu zu formulieren und sicher zu stellen.

JANos zLINszı
215

zLıNszı
Quiritium” de plus près. Le résumé.

HI-IOIII BJIPIHCKPI "MEUM EST EX IURE QUIRITIUM" Coııcpııcarmc Bßcnemmc. 0Tpı›ıBı
npaamı ncxomıoro puncxoro rıpaamıa. Plcronxoßamıc npaßıuı ımcıcomıoro pumcıcoro npaamıa. I/Ic'ı¬o.m
216

PUBLICATIONES UNIVERSITATIS MISKOLCIENSIS

SERIES JURIDICA ET POLITICA TOMUS IV FASCICULUS 1-7.

Ä

,f ± 1

1 - __* ?_* .__

MISKOLC 1 9 90.

Redigunt

Szerkeszıik Dr. Horváth Tibor Dr. Gáspárdy László

Dr. Kalas Tibor Dr. Novotni Zoltán

Dr. Ruszoly József felelós szerkesztó

Nota

Rövidítés Publ. Jur. er Pol. Miskolc

A kézirat lezáıva 1987. jánius 30.

Kjadja a Miskolci Egyetem Kiadásért felelós: Dr: Csclényı' .Iózsef rektorhelyettes Miskolci Egyetem Sokszorosító Üzeme Nyomdaszám: KSZ-1720 Miskolc-Egyelemváros, l990. Sajtó alá rendezte: Du Farkas Józvcf egyetemi tarıár

'ı'ecrmiı
Megjelenl a Miskolci Egyetem Közleményei Szerkesztóségének gondozásában Kéziraı szedése: 1990. jül. 15. - 1990. nov. 13-ig. Sokszorosílóba Ieadva: 1990. november 21. Példányszám: 300+25 Készüll HVP szedéssel, rolaprinl lemezról az MSZ 5601-S9 és MSZ S602-55 szabványok szerint 20 B/5 ív terjedelemben A sokszorosllásért felelósz Kovács Tíbomé üzemvczetó

TARTALONUEGYZEK

Kalns Tibor: A társadalomirányítás kibernetikai modellje ............................................... .. 3 l)as kibernetisclıe Modell der Gesellschaftsregelung ...................................... ..26 Cybernelical model of the control of the society ......................................... ..27 Le modèle cybcrnétique de la direction sociale ........................................... ..27 Knôcpııernuecxaa Monetıb ynpaaneıina o6n1ec'rnoM . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .. 27 Jobbágyi Györg: Mesterseges megtermékenyítés és genetika a polgári jogi személyiségvédelem tükrébcn ...................................................................................... ..29 Künstliche Befruchtung und Genetik im Spiegel des bürgerrechtlichen Personcnschutzes ............................................................................ . . 39 Artificial impregnation and genetic in the mirror of the civil right protection .......... ..39 L' insémination et la génétique protection de la personnalité dans le droit civil ........ ..39

I/lcxyccrncıiiıoe onnoııoraonenuc n renernxa c 'rouıcu apcmuı

ıopıinu uecxoñ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39 Bíró György: Konszenzuson alapuló szerzödési feltételek (Az általános szerzödési feltételek a gazdálkodó szervezetek tartós kapcsolatâban) ............................................. ..4l Allgemeine Vertragsvoraussetzungen auf dem Grund der Konsensus. (Allgemeine Vertragsvoraussetzungen in der dauerhaften Verbindung der Wirtschaftsorganisationen) .............................................................. ..58

General conditions of contract based on concensus. (General conditions in the permanent connection of economic organizations) ........................................ .. 59

Conditions contractuelles générales fondées sur le concensus. (Des conditions générales du contrat dans les relations organismes économiques) ........................ ..59

Oôuıne ııoroaonıibıe Y cnoaiısı, oeıioaaıinbıc na cortıaınennn Oôuınc noroaonubıe

yctıonun a npoqnoii casıan xoanhcraenubıx opraıiıisaunii) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ..59 Szabó Miklós: A jog evolüciós elmélete. Kisérlet egy fogalmi váz kialakítására ..................... ..6l I)ie Evolutionstheorie des Rechts: Ein Versuch zur Ausarbeitung einer Skizze der Theorie ........................................................................ .. 106 Evolution theorie of the law. Trial for developping of a concept skeleton ............ .. IO9 La theorie de l' evolution du droit. Experience pour la formation d' un squelette conceptuelle ................................................................................ .. 109 Saotıyuuouıiasi 'rcopmı npana nonbrrıca na clıopıvmpuatıuc c'rpyı<'rypbı rıonrrrnsı . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . _ . . . . . . . 109

237

Takács Péter: Politika, jog és igazságosság a szofista filozófiában .................................. .. I l 1 Politik - recht - Gerechtigkeit in der Sophistischen Philosophie ....................... .. 170

Policy, law and justness in the soplıist philosophy ...................................... ._ 180 La politique, le droit et la justice dans la philosophie sophiste ......................... .. 181 Iloııırrnxa, npaao ii cnpanennnnocrb B coqmcrımeuıtoll qıunocoqııuu . . . . . . . . . . . 181 Zlinszky János: "Meum est ex iure Quiritium" ....................................................... .. 183 "Meum est ex iure Quiritium" (Zusammenfassung) ..................................... ._ 210 "Meum est ex iure Quiritium" (Summary) ............................................... _. 215 "Meum est ex iure Quiritium" `(Sommaire) .............................................. .. 216 "Meum est ex iure Quiritium" (Conepxcanııe) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . _. 216 András Fóldl: Living Institutions of Roman Law in Hungarian Civil Law .......................... .. 217 Eló római jogi intézmények polgári jogunkban .......................................... .. 234 Lebende römische Rechtsinstitute im ungarischen Zivilrecht ........................... .. 234 Les institutions vivantes du droit roman dans le droit civil hongrois .................. _. 234 Cynıecrnyiouıue pumcxonpaaoabıe nuc'rn'ry'rı›ı a neurepexon rpaxuıancxom rıpane . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 235

238