Mesztegnyő Község Önkormányzatának Közérdekű Információs Havilapja
MESZTEGNYŐI GÓLYA-HÍR II. évfolyam évfolyam 7. 7. szám szám
2014. július július IX. Mesztegnyői Tánctábor
Ballagás és tanévzáró az iskolában únius 21-én reggel ünneplőbe öltözött diákok igyekeztek hozzátartozóikkal az iskola felé, hogy a tanévzárón kezükbe vehessék éves munkájuk értékelését, a bizonyítványt, aztán elkezdődhessen a várva várt vakáció. E napon búcsúztak el tanáraiktól és…(Folytatás a 7. oldalon)
J
hónap végén kezdődött a HONI és a Honi Tücskök Néptánc csoport 9. tánctábora. Az idei évben a két csapat külön dolgozott, hogy a… (Folytatás a 5. oldalon)
A
Úrnapja volt
Ha végre itt a nyár… z óvodai évzárót megelőző hetek megfeszített tempója után megkönnyebbülten sóhajtottunk fel a gyerekekkel együtt, hiszen vége a lázas készülődésnek. Sehol egy próba… végre csakis és kizárólag az önfeledt játéké a főszerep! (Folytatás a 8. oldalon)
A
únius 22-én ünnepelte Anyaszentegyházunk Úrnapját, vagyis Krisztus szent testének és vérének főünnepét. Az emberekben leginkább az úrnapi körmenet jut először az… (Folytatás a 13. oldalon)
J
Mesztegnyői Gólya-hír
II. évfolyam 7. szám
2
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
3 Tisztelt Mesztegnyőiek!
K
edves Olvasó! Átléptük az év felét. E hónap a nevét Julius Caesar római császárról kapta, régi magyar elnevezése Szent Jakab hava. A hónap másodika Sarlós Boldogasszony napja, egyik legrégebbi ünnepünk. A „Sarlós” név eredete az aratáshoz kötődik, amikor még a nők vágták a gabonát, sarlóval. Ezt a régi szokást elevenítik fel az Alföldön, ahol sarlóval vágnak fodormentát és megszentelik. 1958. június 15-én tartották Nagy Imre, 1956-os magyar miniszterelnök koncepciós perének utolsó tárgyalását, ahol a kommunista diktatúra működtetői halálra ítélték őt. Nagy Imre az ítélet kihirdetése után ezt mondta: „A halálos ítéletet igazságtalannak tartom, elfogadni nem tudom. Előbb vagy utóbb a magyar nép majd felment a súlyos vádak alól. […] Kegyelmet nem kérek.” A következő napon mártírhalált halt, majd szöges dróttal összekötözve, arccal lefelé elhantolták egy jelöletlen parcellában. 1989. június 16-án, 31 évvel később, megadva az emberhez méltó kegyeletet, újra temették, több hasonló módon kivégzett vádlott társával együtt. Ezzel kezdetét vette a rendszerváltozás folyamata. Két évvel később, 1991. június 19-én már az utolsó -„ideiglenesen”, 35 éve- itt állomásozó szovjet katona is elhagyta hazánkat. Az országgyűlés 2001-ben úgy döntött, hogy június utolsó szombatját ezután a magyar szabadság napjaként ünnepeljük. 100 évvel ezelőtt, 1914. június 28-án, Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban, merénylet áldozata lett Ferenc Ferdinánd főherceg, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse és hitvese Zsófia főhercegné. A halálos lövéseket Gavrilo Princip nacionalista szerb diák adta le. E
II. évfolyam 7. szám
korszak tele volt politikai és területi feszültségekkel a létrejött szövetségi rendszerek között. A szerb diák gyilkos golyói olyan „szikrát” jelentettek, amely kirobbantotta az első világháborút. A merénylet csak ürügy volt, hiszen a két birodalmi tömb (Osztrák-Magyar Monarchia, Németország, majd később Olaszország, s ezek ellenében az AngolFrancia-Orosz Szövetség) közötti összecsapás már a levegőben lógott. Az előzetes elképzelésekkel és haditervekkel ellentétben -amelyek rövid háborút jósoltak- elhúzódó, 4 évig tartó, rendkívüli vérveszteségek árán tudták csak legyűrni egymást a csatázó felek. Az 1914-1918ig tartó háború, amely valójában a korabeli gyarmati és érdekeltségi rendszer újrafelosztásáért indult, 15 millió ember halálát okozta. A háborút lezáró Versailles-i békeszerződés számos - a háborúban részt vevő- nemzet számára hozott a történelmét hosszútávon meghatározó, tragikus fordulatot. (lásd. az előző számunkban a Trianonról szóló megemlékezést) Házunk tájáról… Amint azt az előző Gólya-Hír újságunkban már jeleztem, a gombatermesztési próbálkozásunk első szezonja - mondhatnánk úgy is, hogy tanuló ideje- sikeres volt. Mint minden újszerű kezdeményezésnél, a szerzett tapasztalatok nagyon fontosak, hogy a termesztés során megfigyelteket felhasználva, a következő időszakban még sikeresebbek lehessünk. Azt azonban elmondhatjuk, hogy ígéretünkhöz híven-, a megtermelt gombát sikerült a saját konyhánkon is felhasználni, s más társintézmények konyháinak és kereskedőknek is értékesíteni. S ami még ennél is fontosabb, hogy Mesztegnyő lakóinak is tudtunk árusítani
megfizethető, szerényebb áron. Mindezt figyelembe véve, hamarosan indítani fogjuk a második termesztési periódust. A pályázati pénzből megvalósuló, három helyen felépült, 24 férőhelyes kerékpártároló ünnepélyes átadása lezajlott. Ennek keretében -a mesztegnyői iskola fiataljainak nagy örömére-, játékos vetélkedőkkel egybekötött, vidám délelőttöt tölthettek el a gyerekek az iskola udvarán. A korábban már beharangozott, valamikori szemétteleppel kapcsolatos elképzelésünk a megvalósulás küszöbén van. Mint ahogy az arra járók láthatják is, megszüntettük azt az áldatlan állapotot, ami ott tapasztalható volt. A testület állásfoglalása szerint sem tűrhető tovább a 21. században, hogy egy ilyen szégyenfoltja legyen ott a falunak. Elképzelésünk szerint befüvesítjük a szóban forgó terepet, és csupán a ledarálásra alkalmas ágakat, gallyakat engedjük be a területre, természetesen szabályozott körülmények között. Ezért kérek mindenkit -a falu közösségének érdekében is-, hogy a fentiek értelmében segítse az egészséges környezet fenntartását. Már nem újdonság senkinek, hogy szinte
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
4
100%-ban csak pályázati kereteken belül tudunk előbbre lépni egyes megvalósítandó feladataink tekintetében. Két új pályázatban veszünk részt jelenleg. Az egyik az orvosi és védőnői rendelő felújítását célozza meg, mintegy 30 millió forintos építési költségvetéssel. A másik az óvodánk áramellátását igyekezne -mintegy 10 millió forintból- úgy megoldani, hogy a tetőre felhelyezett áramtermelő napelemek annyi áramot termeljenek, amennyi elegendő az óvoda működtetéséhez. Továbbra is versenyben vagyunk a több község összefogásával tervezett Balatonmáriától Mesztegnyőig létesítendő kerékpárút megépítéséhez szükséges EU-s források Somogy megyére leosztott, a Területi Operatív Programból elnyerhető pénzekért. Mint azt a lakosság észrevette, elkezdtük a kopott, esetenként lepusztult buszváróink felújítását, frissítő festését. Elkezdtük a kátyúk rendbetételét is, amit természetesen folytatunk tovább. Aki jártas az internet világában és látogatja a Mesztegnyői Honlapot, annak üzenjük, hogy egy teljesen más szemléletű, friss és színes honlapot hozunk létre, amely terveink szerint könnyen átlátható, valamint időszerűbb lesz az előzőnél. Nagy segítségünkre van ebben -sokak mellett- Bors Bernadett és a párja, Kulcsár Péter is. 2014. szeptember 13-án (szombat) Mesztegnyő Község Önkormányzata kirándu-
lást szervez Budapestre, ahol terveink szerint a Magyar Parlament épületénél fogad bennünket országgyűlési képviselőnk, Móring József Attila. Parlamenti látogatásunk kapcsán megnézzük a koronázási ékszereket. Később ellátogatunk a megújult Kossuth térre, illetve a Bazilikát is megnézzük. Ha belefér az időbe, akkor a teljesen újjáépített Várkertbazárhoz is ellátogatunk. Az utazás költségét – valamint egyszeri étkezést - az önkormányzat fedezi. Kettő darab 50 személyes busz áll rendelkezésre ennek a kirándulásnak a lebonyolítására. Jelentkezni Oláh Anna titkársági ügyintézőnél lehet az önkormányzati hivatalban. A Brazíliában zajló futballvilágbajnokság híreit valószínűleg még azok sem tudják elkerülni, akik távolabb állnak ettől a sportágtól. Ferenc pápa, a június 12-én kezdődött bajnokságra video üzenetet küldött, melyben három
Felhívás! Bor- és bográcsos pörköltfőző verseny
F
elhívjuk a község és környéke bortermelőinek figyelmét, hogy Mesztegnyő Község Önkormányzata idén is megrendezi borversenyét a falunapon. A borverseny időpontja 2014. július 20. vasárnap. Helyszín az iskola pincéje. A regisztráció és a borminták leadási ideje aznap 8.00-9.00 óráig. Aznap rendezzük meg pörköltfőző versenyünket is, ahová a vállalkozó szellemű csapatok még jelentkezhetnek az önkormányzati hivatalban. II. évfolyam 7. szám
fontos dologra hívja fel a figyelmet: „az edzés, a tisztességes játék, és az ellenfél tisztelete”. Hisz a sport elsősorban arra tanít -fejti ki a pápa-, hogy a győzelemhez szükség van az edzésre. A mindennapokban is hasonlóképpen kell küzdeni a jó eredményekért. A sportszellem azt fejezi ki, hogy áldozatokra van szükség, melyek gyarapítják emberi erényeinket. A futball békét és harmóniát visz az emberek közé. Meg kell tanulni a fair play, a tisztességes játék szabályait. A pályán ez azt jelenti, hogy mindenekelőtt a csapat javára gondolunk és nem magunkra. A Real Madrid sztárja, C. Ronaldo ezekkel a gondolatokkal buzdította csapatát a VB előtt: „Ferenc pápa szavaival élve, senki nem nyerhet egyedül, sem a futballpályán, sem az életben.” E gondolatok jegyében kívánok a falu minden lakójának sikeres csapatmunkát és jó hangulatú felkészülést a közelgő rétes fesztiválra és falunapra. (Segítő diákok jelentkezését örömmel fogadjuk Kövesdiné P. Antóniánál, munkájuk elszámolható a kötelező 50 órás diákmunka terhére). Megköszönve valamennyi munkatársamnak a már eddig elvégzett komoly előkészítő munkát, jó egészséget kíván: Nagy László Péter polgármester
Felhívás!
F
elhívjuk azoknak a mesztegnyői lakosoknak a figyelmét, akik szabad vendégszobával rendelkeznek - és azt az ideérkező vendégek részére díjazás ellenében ki szeretnék adni a rétesfesztivál ideje alatt – hogy ezt jelezzék az Önkormányzati Hivatalban.
Felhívás!
T
ekintettel a XV. Rétesfesztivál közeledtére, felkérem a tisztelt lakosságot, hogy a háza előtt lévő zöldterületet lekaszálni, a teljes területet megtisztítani szíveskedjen. Amennyiben egészsége vagy idős kora ebben akadályozza és nem számíthat mások segítségére, úgy jelezze az önkormányzat felé, segítünk. Köszönettel: Nagy László Péter polgármester
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
5 IX. Mesztegnyői Tánctábor
A
hónap végén kezdődött a HONI és a Honi Tücskök Néptánc csoport 9. tánctábora. Az idei évben a két csapat külön dolgozott, hogy a későbbiekben egymás segítsége nélkül is előadhatóak legyenek a darabok. A nagyok a szilágysági táncokat tanulták meg, a kicsik a moldvai táncokból kaptak ízelítőt. Nagy örömömre új arcokkal is találkozhattunk a résztvevők között, akik így szerettek volna csatlakozni a csapathoz. Nagyon jó hangulatban, de szigorú elvárások mellett teltek a próbák. Erről Gálber Attila, a pécsi Misina koreográfusa gondoskodott. Hosszú évek óta Ő a csoport koreográfusa, így biztosak lehetünk az összeállított anyagok hitelességében, eredetiségében, minőségében. Már csak az akarat, az erő, és a tűz kellett hozzá, és készen állt a bemutatásra az új tánc. A hosszúra nyúló esti beszélgetések, bulizások után nagyon nehezen indultak a reggelek. A 8 órás reggelik után, a 9 órakor kezdődő próbákon még nagyon álmosan kapkodták a lábaikat a fiatalok, de aztán mindenki megemberelte magát. Délelőtt 912-ig, délután 14-18 óráig tartottak az edzések. Minden vacsorához farkasétvággyal ült le a csapat. Margit néni vezérletével, a konyhából kikerülő isteni finomságokkal csillapíthatták étvágyukat a gyerekek. Az alapanyagok jó részét a szülők, nagyszülők és az egyesület teremtette elő. Az előírt viseletet is megpróbáltuk összerakni a rendelkezésünkre álló ruhatárból, ami többé-kevésbé sikerült is. Nagy izgalommal várta a csoport a táborzáró bemutatót, ahova mindenki meghívta a szüleit, nagyszüleit, rokonait, ismerőseit. Majdnem teltházas közönség előtt kezdődött a bemutatkozás. Az előző években tanultakat is csatarendbe állítottuk, így a következő számokat láthatta a közönség: Dél-alföldi és a Somogyi táncok, majd jöttek az újak – Szilágysági táncok, Moldvai táncok és zárásként a tavalyi koreográfia a Szatmári következett. Biztosan elfogult is vagyok a csoporttal szemben, de mondhatom, hogy nagyon jól sikerült az előadás. Hatalmas taps kísérte a produkciókat. Ráadásként a két társaság a szilágysági zenéjére
II. évfolyam 7. szám
egy közös rövid zárással fejezte be az estét. A kicsik és a nagyfiúk – a „Tökös-mákos férfikar” is készültek meglepetés műsorral, amin nagyokat nevetett a közönség. Majd az emléklapok és ajándékok átadása következett. Ezt követően a Faluház udvarán várta a fiatalokat és meghívott közönséget a szabadtűzön főtt csülkösbabgulyás és a felajánlásokból származó fantasztikus házisüti kínálat, amit ezúton szeretnék megköszönni a szülőknek, nagyszülőknek, a sok összehordott finomsággal együtt. Mindenkinek hálával, tisztelettel megköszönöm a munkát, a segítséget, a támogatást, aki hozzájárult ügyünk sikeréhez. Köszönöm a táncosoknak, hogy velünk tartottak, hogy együtt lehettünk, köszönöm Árvai Ilona tanárnőnek az éjszakai ügyeleteket! Hiszem és tudom, hogy a szülőfaluhoz való kötődés, a gyökerek, a hagyományok és a közösség ereje csodákra képes. Tartást, erőt, identitást nyújt egy olyan korban, ahol az értékek veszni látszanak. Tapasztalatból állíthatom, hogy a közös élmények, emlékek, fellépések, még évtizedek múlva is visszaköszönnek, visszaidézve a fiatalságot, a gondtalan gyerekkort, a csapatot és a Honit. Mindenkinek szép, tartalmas nyarat, erőt, egészséget kívánok szeretettel! Kövesdiné Panyi Antónia
Egyesület vezető
Áramszünet! Tisztelt Lakosság! Folyamatos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültség-mentesítése. A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében
2014. július 16-án 08:30 órától várhatóan 16:30 óráig Mesztegnyő Jókai u. teljes területén
áramszünet lesz. A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük megértését! A balesetek megelőzése érdekében felhívjuk figyelmét, hogy az áramszünet ideje alatt hálózathoz csatlakoztatott áramfejlesztőt használni csak az E.ON-nal megkötött - a leválasztás feltételeit tartalmazó - üzemviteli megállapodás előírásai szerint szabad. Ezzel kapcsolatos bejelentéseit a 06-93/503-533 telefaxon várjuk. A tervezett üzemszünetekről internetes oldalunkon tájékozódhat:www.eon-deldunantul.com E.on, Hálózati Régió Nagykanizsa 2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
6 Mesztegnyő számokban
Amiről érdemes megemlékezni Július híres szülöttei 1722. július 25. Fellner Jakab építész születése Morvaországban, a késő barokk copfstílus mestere, számos egyházi épület építője: 1769. egri érseki palota, 1776. veszprémi püspöki palota, 1776. tatai Esterházy-kastély. 1755. július 20. Martinovics Ignác születése Pesten, a magyar jakobinus mozgalom vezetője, amiért 1795. május 20-án társaival együtt kivégezték. 1806. július 3. Teleki Blanka pedagógus, festő-szobrász, feminista születése az erdélyi Hosszúfalván, 1846-ban az első magyar nyelvű leányintézet megnyitója. 1818. július 1. Semmelweis Ignác orvosdoktor születése Budán, a klórvizes fertőtlenítés bevezetésével a gyermekágyas anyák megmentője. 1845. július 4. Szinyei Merse Pál impresszionista festő születése Szinyeújfalun. (1874. Lilaruhás nő) 1848. július 27. Eötvös Loránd fizikus születése Svábhegyen, Eötvös József író és kultuszminiszter gyermeke, 1891-ben a torziós inga feltalálója. 1853. július 5. Csontváry Kosztka Tivadar posztimpresszionista festő születése
II. évfolyam 7. szám
Kisszebenben. (Római híd Mosztarban, 1903.). 1869. július 10. Kandó Kálmán születése Pesten, 1898-ban a Valtellina villamosmozdony megtervezője. 1879. július 19. Móra Ferenc író, muzeológus, régész születése Kiskunfélegyházán. Néhány műve: 1918. Kincskereső kisködmön, 1932. Aranykoporsó, 1935. Dióbél királykisasszony. 1900. július 24. Bay Zoltán fizikus és radarcsillagász születése Gyulavárin (a háború alatt zsidó munkatársak mentése és az Ellenállási Front egyik szervezője). 1914. július 17. Tolnay Klári (er. Rózsi) születése Budapesten (1937. A kölcsönkért kastély, 1942. Katyi). Július híres halottai 1849. július 31. Petőfi Sándor eltűnése a segesvári csatában. 1886. július 31. Liszt Ferenc romantikus zeneszerző és zongoraművész halála Bayreuthban a Wagner-napok alatt. 1966. július 5. Hevesy György Nobeldíjas kémikus halála Freiburgban, 1923ban a hafnium felfedezője, 1943-ban a radioaktív izotópos kutatásaiért Nobeldíjjal tüntették ki.
1967. július 22. Kassák Lajos költő és képzőművész halála Budapesten, a magyar avantgárd egyik meghatározó alakja. 1988. július 13. Gobbi Hilda színésznő halála Budapesten. (1949. Mágnás Miska, 1956. Hannibál tanár úr c. filmek). 1998. július 2. Gábor Miklós színészrendező halála Budapesten (1948. Valahol Európában, 1955. Budapesti tavasz). 2010. július 11. Kállai (er. Krampner) Ferenc színész, rendező és tanár halála Budapesten, a Tanú c. film (1969.) „Pelikán elvtársa”. Július híres eseményei 1953. július 4. Nagy Imre kinevezése miniszterelnökké. Reformjai mérsékelték a diktatórikus rendszer túlkapásait, gazdaságpolitikai intézkedései hozzájárultak az életszínvonal növekedéséhez, amnesztia és vallási türelem hirdetése. Pozíciójából 1955. április 18-án mozdították el. 1988. július 6. Bartók Béla hamvainak újratemetése a Farkasréti temetőben (1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban). (Szerk.: Pintér Aliz)
2014. július
7
Mesztegnyői Gólya-hír
Ballagás és tanévzáró az iskolában
J
únius 21-én reggel ünneplőbe öltözött diákok igyekeztek hozzátartozóikkal az iskola felé, hogy a tanévzárón kezükbe vehessék éves munkájuk értékelését, a bizonyítványt, aztán elkezdődhessen a várva várt vakáció. E napon búcsúztak el tanáraiktól és társaiktól a nyolcadik osztályosok is, hogy szeptembertől már a középiskolákban próbálhassanak szerencsét és tegyék mérlegre a megszerzett tudást. Azok a gyermekek, akik szorgalmukkal, magatartásukkal, közösségi munkájukkal és versenyeken elért eredményeikkel kitűntek társaik közül, jutalomkönyvet vehettek át iskolánk igazgatójától. Az ünnep zárásaként hagyományosan egy-egy szál virággal mondtunk köszönetet azoknak a lelkes szülőknek, akik munkájukkal sokat segítettek a tanév során. Árvai Ilona
Pedagógusnap Aradpusztán
J
únius első vasárnapja 1951 óta ünnep: pedagógus nap. Nem valami fontos, kitüntetett, hangos ünnep. Nem is
kell, hogy az legyen. Csak egy lehetőség, hogy a gyermekek és szüleik megköszönjék az óvónéniknek, tanáraiknak, és mindazoknak, akik közvetve, vagy közvetlenül - sokat dolgoznak értük. A pedagógusi munkát a csendes esőhöz lehet hasonlítani. A csendes esőhöz, amely jó sokáig tart, áztatja a földben megbújó magokat. Azok magukba szívják a nedvességet, és később ezért aztán akár szárazság idején is képesek termőre fordulni. Június 12-re meghívást kaptunk Nagy László Péter Pol-
gármester úrtól, hogy a közeli Aradpusztai vadászháznál töltsünk el egy kellemes délutánt pedagógusok, és pedagógiai munkát segítők, iskolai és óvodai dolgozók együtt, a meghívott képviselőtestületi tagokkal. A Polgármester úr és Ősz János köszöntője, és a finom vacsora után kellemes, kötetlen beszélgetéssel folytatódott az együttlét. Akinek kedve volt, felfedezhette a gyönyörű természeti környezetet, sétálgatott a tó partján. Jólesett az, hogy gondoltak ránk, köszönjük a meghívást, jól éreztük magunkat. Az óvoda dolgozói nevében: Bajkai Józsefné
FÉSZEKHAGYÓ
I
skolánkban évek óta hagyomány, hogy ősszel az elsősöket avatjuk iskolánk polgáraivá, júniusban pedig a nyolcadikosoktól veszünk búcsút a Fészekhagyó keretében. Erre a programra valamennyi osztály egy-egy feladattal készül a nyolcadikosoknak, akik ezeket lelkesen hajtják végre. Az ideiek közül talán legjobban a hetedikesek által vezetett Ki vagyok én? volt a legmurisabb. Itt a nyolcadikosoknak magukra kellett ismerniük jellegzetes mondataik, mondásaik alapján. A harmadikosok vízibombái elől is menekülniük kellett. Az alsósok ezzel a játékos feladattal „álltak bosszút” az őket ért sérelmek miatt. A negyedikesek pedig nem csak a búcsúzókat, hanem az egész iskolát megénekeltették és megmozgatták a Ha jó kedved … című dalukkal. Reméljük, ballagó nyolcadikosaink jó kedvvel fognak visszaemlékezni az együtt töltött évekre, az utolsó napokra és órákra. Tüttőné Linha Katalin DÖK-segítő tanár
II. évfolyam 7. szám
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
8 Ha végre itt a nyár…
A
z óvodai évzárót megelőző hetek megfeszített tempója után megkönnyebbülten sóhajtottunk fel a gyerekekkel együtt, hiszen vége a lázas készülődésnek. Sehol egy próba… végre csakis és kizárólag az önfeledt játéké a főszerep! Természetesen nyáron sem tétlenkedünk. Szinte az egész napot a szabadban töltjük, így az udvart és a teraszt teljes egészében berendezzük a nyári életre. Ilyenkor kikerül a főzősarok, a babaszoba, a gyurma, a rajzeszközök, hogy nyáron se kelljen senkinek nélkülöznie kedves játékát illetve kedvenc tevékenységeit. Tágas teraszunkat – ahová bármikor elbújhatunk a tűző nap, vagy akár az eső elől – folyamatosan díszítjük és szépítjük az évszaknak megfelelően. Pedagógiai programunkban nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományok ápolására. A nyárhoz köthető néphagyományok – időjóslások, hiedelmek, népköltészeti alkotások – azáltal, hogy játékosan belopóznak mindennapjainkba, elősegítik a haza, kultúránk és a szülőföld tiszteletének, szeretetének kialakulását. Megfigyeltük, hogy Medárd hoz-e esőt
II. évfolyam 7. szám
(mert akkor 40 napig esik), beszélgettünk a Margit-napi hiedelmekről, hogy ki mivel töltötte otthon az év leghosszabb napját, ami a csillagászati nyár kezdete is egyben. Június 24-én Iván napja alkalmából tüzet raktunk az udvaron, és vidám nótázás mellett – külön erre az alkalomra készült, tüzet szimbolizáló fejdíszünket feltéve – izgatottan vártuk, hogy ropogósra süljön a szalonnánk, hagymánk, virslink, padlizsánunk, amelyből egy nagyon jó hangulatú piknik kerekedett. Az udvarunkon található meggyfák bő termését leszüreteltük, másnap együtt kimagoztuk, és ügyes kis kezek segítségével lelkesen készítettünk finom meggyes pitét, amit ebéd után fogyasztottunk el. Lakóhelyünk nagyszerű lehetőségeket kínál, hogy közvetlen környezetünkben figyelhetjük meg a nyár szépségeit, változatosságát, természeti csodáit, állat- és növényvilágát, a jellegzetes kerti és mezőgazdasági munkákat, a folyamatosan érlelődő gyümölcsöket, a nyaralás és a szünidő vidámságát. Néha békát hajkurászunk, teknőst gondozunk, néha szöcskét ugratunk, tücsköt csalogatunk…
Kihasználjuk az időjárás szélsőségességét is. Az elmúlt három hétben volt eső, szél, hűvös idő, és kánikulai meleg is. Esős, hűvös napokon előkerülnek a bábok, diafilmeket is nézegettünk. Sok-sok beszélgetéssel felidézzük az elmúlt év legjobb pillanatait, a közösen átélt élményeket, ünnepeinket, miközben a gyerekek önkéntelenül megértik és megérzik az évszakok körforgását, az idő múlását. Az összevont csoport ilyenkor jól szolgálja a gyermekek lelki- és személyiség fejlődését. Más csoportbeli gyerekekkel folytatott közös játék során alakul alkalmazkodóképességük. Reméljük, még kegyes lesz hozzánk az időjárás, és lesznek még igazi forró napok, hiszen ilyenkor lehet a homokozóban sározni, dagonyázni, mezítláb lenni, és ebéd előtt jóleső zuhanyt venni az első udvaron. Célunk nyáron is a sokféle, változatos tevékenykedés, hiszen a közvetlen tapasztalás útján szerzett ismeret a leghasznosabb és legmaradandóbb a gyermekek számára. Hosszú-Hanzel Veronika óvodapedagógus
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
9 Elsőáldozás Mesztegnyőn
„Az elsőáldozó az Oltáriszentséget, Krisztus Testét veszi magához. Ez a szentség a lelki fejlődés, a keresztény élet folyamatos segítője.”
Mesztegnyőn elsőáldozás volt június 8án. Minden évben az első szentgyónást követően a kisfiúk és kislányok megújítják keresztségi fogadalmukat, amit egy-
kor szüleik és keresztszüleik tettek helyettük. Idén 2 kisfiú és 4 kislány tapasztalta meg a Jézussal történő első szimbolikus találkozást.
Bravúros somogyi nyomozás
E
lfogta a rendőrség a még 2011-ben történt „mesztegnyői rablás” elkövetőit, az ügy részleteiről sajtótájékoztató keretében számoltak be Kaposváron. Sajtótájékoztató megtartására került sor 2014. június 27-én 11 órakor egy 2011. április 5-én rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt elrendelt nyomozással kapcsolatban a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányságon. A nyomozás részleteiről a megjelent média képviselőit dr. Szijártó István rendőr alezredes megyei főkapitányhelyettes (bűnügyi), és Bogdán József rendőr főhadnagy tájékoztatta. Még 2011. április 5-én 4 óra 30 perc és 5 óra közötti időben ismeretlen tettesek a Mesztegnyői Plébánia Hivatal épületébe és az ahhoz tartozó lakásba - szúnyogháló letépését követően a kamra helyiség nyitott ablakán - bemásztak. Az ott lakó
II. évfolyam 7. szám
plébánost, aki a zajra felébredt, bántalmazni kezdték és a plébánián lévő készpénz átadását követelték tőle. A követelés a plébánia által korábban elnyert nagyobb összegű pályázati pénzre irányult, melyet a sértett átadni nem tudott, mert a pénz nem volt a plébánián. Az elkövetők a sértettet – akinek az orvosszakértői vélemény alapján 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek - távozásuk előtt megkötözték, majd készpénzt, mobiltelefonokat és egyházi kegytárgyakat tulajdonítottak el több százezer forintos értékben. A nyomozás korábbi szakaszában, a végrehajtott nyomozati cselekmények alapján - az osztrák hatóság közreműködésével - a megalapozott gyanú megállapítására nyílt lehetőség egy komlói férfival kapcsolatban, aki Belgiumban tartózkodott. Az eljárás során a 36 éves O. Lajost - a Kaposvári Járásbíróság által kiadott
nemzetközi elfogatóparancs alapján - a belga hatóságok letartóztatták és a magyar hatóságoknak átadták. O. Lajost a Somogy megyei nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A terhelt kihallgatása alkalmával részletes, feltáró jellegű, beismerő vallomást tett. Társát, a 27 éves O. Imre mesztegnyői lakost a nyomozók 2014. június 24-én elfogták, és szintén rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett, majd őt is őrizetbe vették. Az illetékes járásbíróság elrendelte mindkét terhelt előzetes letartóztatását. (FORRÁS:http://www.police.hu/hirekes-informaciok/legfrissebbhireink/bunugyek/bravuros-somogyinyomozas)
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
Szent László napi ünnepség Mesztegnyőn
A
Mesztegnyői Polgárőr Egyesület június 27-én immár 4. alkalommal rendezte meg Szent László napi ünnepségét, melyet Nagy László Péter polgármester nyitott meg. Köszöntötte a megjelenteket és röviden ismertette Szent László életútját. Ezt követően Kiss János az egyesület elnöke mondta el ünnepi beszédét, méltatva Szent László érdemeit és egyben megemlékezett az elhunyt polgárőr kollégákról is. A Somogy Megyei Polgárőr Szövetség részéről Bende Ottó méltatta a mesztegnyői kezdeményezést, hogy Szent László királyunkat a polgárőrök védőszentjévé válasszák. A koszorúzást a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája színesítette dalaival. Az ünnepséget követően a meghívott vendégek egy bográcsgulyás mellett baráti megbeszélésre gyűltek össze a kultúrház kistermében. Kiss János egyesület elnök
10 Nyári programok a Faluházban – 2014. Kirándulások Júniusban elkezdődött a kirándulócsoportok fogadása a Faluházban. Az iskolaév utolsó heteiben Marcaliból a Noszlopy, a Zamárdi általános iskola, több kaposvári óvodából és iskolából – Madár Utcai, Honvéd Utcai, Gárdonyi G., Kodály Z., - érkeztek osztálykirándulásra gyerekcsoportok, akik a Faluház néprajzi és helytörténeti gyűjteményét tekintették meg tárlatvezetéssel együtt. Kézműves foglalkozásokon rongybabát, gyöngypillangót, csuhévirágot stb.. készítettek, langallóztak és az erdei kisvonattal a Boronka-melléki Tvk-be kirándultak. A kisiskolás korosztály számára tartalmas, egész napos programkínálattal rendelkezünk. Korosztálynak megfelelő nehézségű, választható kézműves műhelyfoglalkozásokat, múzeumpedagógiai interaktív beszélgetéseket, hon és népismereti témájú tárlatvezetést, templomtúrát kínálunk a hozzánk érkező csoportoknak. A langalló készítés alkalmával megismerkedhetnek a fiatalok a kenyérsütés rejtelmeivel. Az alapanyagokkal, a dagasztással, az eszközökkel, a kemencével, és a végén a frissen, ropogósan gőzölgő langallóval, amire fokhagyma és tejföl kerül. Táborok A Kisfaludy Utcai iskolával kezdődött a táborok sora, amit a HONI táncosok tánctábora követett. Egész éves munkánkra ebben a táborban helyezzük fel a koronát, hiszen ilyenkor sajátítja el a csapat az új koreográfiát, amivel bővítjük repertoárunkat! Ez a pár nap, a sok munka, és a fárasztó próbák mellett egy kicsit jutalomjáték is a tagságnak. Júliusban a Napközis táborra 30fő feletti a jelentkezők létszáma, aminek nagyon örülök. Sok színes, érdekes játék, szabadidős program, feladat várja a résztvevőket! Majd a 15. Rétesfesztivál következik, a szokásos kísérő programokkal, rétes és kötélhúzó versennyel. Falunapi programokkal, bor és főzőversennyel, kulturális rendezvényekkel, zenés produkciókkal. Az augusztusi 28. Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozóra – augusztus 1521. - ismét 80 fő határon túli fiatalt várunk, előadásokkal, koncertekkel, kirándulással. Majd a hónap végén érkezik a Lelle Néptánc Egyesület tánctábora, akik lassan 20 éve tanulják Mesztegnyőn legújabb táncaikat. „Civilek a fedélzeten” Egész évben folyamatosan tartja hétfőnkénti próbáit a Honi Hagyományőrzők csoportja. A tavalyi fellépésünk után, ahol az aratást, mint népszokást dolgoztuk fel, most a tollfosztóval készültünk. Az elmúlt hetekben több helyre kaptunk meghívást – Somogyzsitfa-Szépkorúak Találkozója, Tapsony – Roma nap, Nagyatád – Solar Fesztivál, Dalárda Születésnapi Rendezvény – Marcali. Mindenhol nagy sikert arattunk vidám összeállításunkkal, mert stílusát tekintve kicsit „kilógunk” a sorból. Véleményem szerint a népi játékok, életképekhez tartozó feldolgozást azért kedvelik a nézők, mert igazán „életszagú”. Megmutatja a régi népi életmódhoz tartozó hagyományt, és egyben betekintést nyújt nagyanyáink, dédanyáink mindennapi életébe is, persze egy csipet humorral, iróniával fűszerezve. Ezt szeretnénk a mesztegnyői falunapon is bemutatni közönségünknek! Kövesdiné Panyi Antónia Faluház vezető
IMPRESSZUM Felelős kiadó: Mesztegnyő Község Önkormányzata Szerkesztőség: Nagy László Péter főszerkesztő Móri Csaba szerkesztő 8716 Mesztegnyő, Szabadság tér 6. E-mail:
[email protected] Megjelenik: 490 példányban Nyomdai munkák: Qualité Kanizsa Kft., Nagykanizsa
II. évfolyam 7. szám
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
11 Kézilabda
U
tánpótlás kézilabdacsapatunk számára befejeződött a bajnokság. Mint arról már beszámoltam, csapatunk az U12-es korcsoportban versenyzett az ERIMA Országos Gyermekbajnokság Dél-Dunántúli Régiójában. Ebben a csoportban 15 csapat nevezett. Lányaink,
helyezés
csapat
1.
Mohács I. Rinyamenti KC U 12 lány Mohács II. NIKÉ SEMesztegnyő PSN Zrt U12-11 lány Nádasd12lány Kocsolai Sportklub U12 Marcali VSZSE Siófok KC SE U1211 leány Tamási 2002 TolnaKCU12 Csurgó U 12 Letenye Hosszúhetény Festetics DSE Böhönye
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
megítélésem szerint, erőn felül teljesítettek és mindössze 2 ponttal maradtak le a dobogóról. A mi keretünk volt az egész mezőnyben a legszűkebb, ezért is tartom nagyon jó eredménynek a negyedik helyet. Büszkék lehetünk rá, hogy nálunk sokkal nagyobb egyesületeket sikerült
magunk mögé utasítani. Úgy gondolom, ha a jövőben sikerül tovább erősíteni a csapategységet és bővíteni a létszámot, akkor ez a gárda még nagyobb sikerekre is képes lesz.
56
28
0
0
játszott meccsek 28
50
24
2
2
28
478
204
41
19
6
3
28
388
260
39
19
8
1
28
443
244
38 36
18 17
8 9
2 2
28 28
355 407
234 297
32
16
12
0
28
449
352
31
15
12
1
28
330
302
23
11
16
1
28
253
315
19 18 13 12 12
9 9 6 6 6
18 19 21 22 22
1 0 1 0 0
28 28 28 28 28
211 225 150 209 196
311 327 408 328 445
0
0
28
0
28
35
52
pontszám győzelem vereség döntetlen
dobott gólok 563
kapott gólok 138
A bajnokság vége számunkra nem jelenti a teljes leállást, mert sorra következnek a nagy nyári tornák. Egy nemzetközi tornán már túl is vagyunk, mégpedig jó eredménnyel. Kassán voltunk 2014.06.06-08 között. Két korcsoportban indultunk U14 és U12. Még érződött rajtunk a bajnokság és a tanév utolsó napjainak fáradtsága, így a tavalyi eredményünket nem tudtuk megismételni. De panaszra most se lehet okunk, mert az U14-es korcsoportban 2., míg az U12-es korcsoportban 3. helyezést értünk el. Ebben a korosztályban a gólkirálynői címet Gróf Alexandra szerezte meg. Ezután egy hónapos pihenőt kaptak a lányok, de rövidesen kezdjük az edzéseket és a rétes fesztiválról egyenesen a YOUTH HANDBALL FESZTIVÁL-ra megyünk Kaposvárra, ahol szintén két korcsoportban, két csapattal harcolunk a minél jobb helyezésekért. Ősz János edző
II. évfolyam 7. szám
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
12
Vers Wass Albert: Szent a falu Két emberfajta él, az egyik önmaga elöl elmenekszik, a másikhoz nem ér a lárma, mert elrejtőzik önmagába. Az egyik élete malom: mindent felőrlő izgalom. Rohan, s az élet fut vele, pénzcsörgető kacér zene kíséri éjjét, nappalát, s agyába őrli vad dalát. Izzítja egyre a kohót, és épít felhőkarcolót, és épít büszke tornyokat, és szédít messze ormokat (telefon, autó, lift, vonat). S az élet mégis elrohant: mit ér a szikratávíró, mit ér a tőzsde, rádió, a gép-órjások mind mit érnek? Az érctraverzek égig érnek, a reklámfények égig érnek, a villanydrótok égig érnek, az Istenig föl mégsem érnek s a gyertyák mégis tövig égnek. A másik élete: falu. Nádfedelű. Meszelt falú. A két szeme két tiszta ablak: reggeltől-estig nyitva vannak. Vagy felnéznek a fényes égre, vagy mindkettő a rétre néz le, s körös-körül oly halk a béke mint messzi csermelyek zenéje. S bárhogy forogjon a világ: a réten mindig lesz virág. És harsoghat a dáridó, s épülhet sok száz emelet: itt él tovább a szeretet és Isten jár a kert alatt. A falu mindig megmarad, a falu mindig egy marad: a falu mindig szent marad!
II. évfolyam 7. szám
Közeledik a falunap!
T
amási Áron írja: „azért vagyunk a világon, hogyvalahol otthon legyünk benne.” Fontos, hogy az ember ragaszkodjon a szülőföldjéhez, szeresse a faluját, s a benne élőket. Keresse a jót a másikban, s támogassa a közösség ügyeit előrevivő dolgokat. Az évente megrendezett falunap, s a rétes fesztivál immár hagyománnyá vált Mesztegnyő életében. Kiemelt rendezvényünk, melyre sok vendéget és érdeklődőt várunk. A rokonok és ismerősök találkoznak, s az elszármazottak hazatérnek. Olyan jó beszélgetni, összejönni, s felidézni a régi közös emlékeket. Tartalmas, szép élményeket kívánunk mindenkinek.
Múlt idéző emlékezés
1
900. június 29-én született és 1944 júliusában, 100 éve hunyt el Antoine de Saint-Exupéry, a „harcos misztikus, talányos csodalény: gyermeklelkű óriás és bölcs. Evangéliumos ember; a legtisztább tékozló fiú. Kisbolygó, de vakító csillag az irodalmi univerzumban, azon kevesek egyike akik evangéliumi szellemben tudtak gondolkodni. Amit A kis hercegben szikár költőiséggel foglalt össze, azt regényeiben és hatalmas biblikus parabolájában, a Citadellában fejtette ki. Mindig ugyanarról írt, s ugyanarra tért vissza. Csak a lényeges érdekelte: a szeretet, szerelem, barátság, a bajtársak, az alkotó ember, az út és a híd; az élet, amely Istenhez vezet”- jellemzi őt Pallós Tamás. Gyermekeknek és felnőtteknek szóló mese A kis herceg, a második világháborúban odaveszett Exupéry, ma már klasszikusnak számító francia író remekműve. A történet egy repülőkalanddal indul, de a bonyodalom nem a valóságban, hanem a költői képzelet világában folytatódik. Egy képzelet szülte bolygón, az író fantáziájában, néhány rózsa társaságában él a kis herceg, aki a természet és az ember harmóniájára törekszik. És az író úgy meséli el főhőse történetét, hogy mindnyájan vágyakozni kezdünk azután a másik bolygó után -melynek embersége, tisztasága és szépsége sajnos már csak a költészet világából való-, s szívünkbe zárjuk az emberségben óriásira nőtt kis herceget. Néhány gondolat a regényből: -„Légy szíves, szelídíts meg!” – kérte a róka a kis herceget. -„Kész örömest -mondta a kis herceg-, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
-Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít. Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem!” S aztán a kis herceg lassan „megszelídítette” a rókát. Először csak szavak nélkül, hisz „a beszéd csak félreértések forrása”. Aztán egyre szorosabb lett a kapcsolatuk, s aggódva, izgalommal várták a délutáni találkozásokat, amire „díszbe öltöztethették a szívüket.”Végül a rókától, s a gondosan ápolt rózsától is búcsúzni kellett. „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan!” Az idő, amit a barátságra, s a rózsák ápolására fordítottál amíg megszelídítetted őket, az tette mindkettőt olyan értékessé és fontossá. „Az emberek elfelejtették ezt az igazságot”, nekünk azonban nem szabad „elfelejtenünk” azokat, akikért egyszer s mindenkorra felelősek lettünk.
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
13 Úrnapja volt
J
únius 22-én ünnepelte Anyaszentegyházunk Úrnapját, vagyis Krisztus szent testének és vérének főünnepét. Az emberekben leginkább az úrnapi körmenet jut először az eszébe, amikor Úrnapról hall. Nem véletlen, hiszen szentmise „számtalan” van az évben, de körmenet, általában csak kettő: a feltámadási és az úrnapi körmenet. Természetes, hogy erre a kettőre odafigyel az ember. Továbbá mindkettő örömünnep, amikor a hívek túláradó öröme kisugárzott a templomból. A feltámadásnál az ÉLET győzelmét ünnepeljük, de minek is örvendezünk Úrnapján? Röviden összefoglalva, a mindvégig velünk lévő ÉLET-nek. A 13. század során alakult ki az ünnep az Eukarisztia (Oltáriszentség) megünneplésének igénye nyomán. A század vége felé tartottak először úrnapi körmenetet. Ekkor még csak Krisztus szent testének ünneplése volt a tartalma. 1849-ben IX. Pius pápa bevezette Jézus szent vérének ünnepét. Ekkor még külön ünnepek voltak. 1969-ben a naptárreform során kapcsolták össze a két ünnepet, s alakították ki a mai Úrnapját. A körmenetek zarándoklétünkre emlékeztetnek bennünket, s egyfajta tanúságtétel is a külvilág felé. Ezért is elengedhetetlen hozzá bizonyos létszám, tömeghatás jelenléte. A körmenetnek őszinte hitvallásnak is kell lennie, amikor a hívek tevékenyen bekapcsolódnak a szertartásba énekükkel és magatartásukkal. A körmenet a templomból indul ki és oda is tér vissza. Az út során a szentségi Jézust kísérjük diadalútján. A kis létszámú, avagy néma kíséret csak a hit lejáratására alkalmas, ezért fontos az előző feltételek megléte körmenethez. Felhívnám a figyelmet egy jövőbeni eseményre, amely szintén az
II. évfolyam 7. szám
eukarisztikus Jézus ünneplése. Július 13án van Mesztegnyő szentségimádási napja, amikor általában egész nap ki van helyezve az Oltáriszentség az oltárra, s lehetősége van mindenkinek szentségimádásra jönni a templomba. Idén ez a nap vasárnapra esik, ami kissé bonyolítja a helyzetet, hiszen nem tarthatunk nyitó és záró misét is, továbbá a kezdés időpontja is adott. Terveim szerint a délelőtti 11 órai szentmisével nyitnánk meg a szentségimádást, és délután 19 órakor egy litániával zárnánk azt be. Ezen időtartamon belül bárki bemehet a templomba szentségimádásra. Szokás szerint azt kérnénk, hogy akik vállalnának szentségimádási órát, félórát, azok iratkozzanak fel a listára. Úgy vélem, valamennyiünknek van köszönni, avagy kérnivalója Jézus felé. Ez éppen egy ilyen lehetőség erre. Minden kedves hívőt szeretettel hívunk és várunk istentiszteleti alkalmainkra. Galambos Ferenc plébános
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
14 Gyermekeinkre leselkedő nyári veszélyforrások
H
abár a nyár csodás időszak a gyerekek számára, a szabad levegőn töltött idő számos veszélyt rejteget. Az állandó felügyelet elengedhetetlen, hiszen a játszótereken, strandokon és a kertben is magasabb a balesetek kockázata, ha odakint épp tombol a kánikula. Fontos, hogy állítsunk fel szabályokat, hiszen a gyermekünk biztonsága a legfontosabb! Kiszáradás, leégés és napszúrás – a nyár jellemző balesetei A kicsik órákig el tudnak játszani a melegben, ezért fokozottan ki vannak téve a napszúrás veszélyének és az ezzel járó kiszáradásnak. A kiszáradás gyakoribb és sokkal veszélyesebb csecsemők és kisgyerekek esetében, megelőzése érdekében mindig figyelj oda, hogy gyermeked rendszeresen, és megfelelő mennyiségű vizet, teát és gyümölcslevet fogyasszon! Mivel a gyerekek bőre vékonyabb és érzékenyebb, ezért fokozott fényvédelemre is szükségük van, ha a napon tartózkodnak. Használjunk magas faktorszámú naptejet vagy krémet, amelyet kifejezetten számukra fejlesztettek ki. A napszúrás elkerülése végett
adjunk gyermekünkre kalapot, sapkát vagy valamilyen világos színű kendőt. Lényeges emellett, hogy kánikula idején kerüljük a napozást, napoztatást 11 – 15 óra között, valamint legyünk tisztában azzal, hogy vízpart vagy medence mentén még intenzívebb a nap ereje! A gyermek biztonsága a játszótéren és a strandon Nemcsak a vízparton vagy séta közben, hanem otthoni vagy játszótéri játék közben is fontos a biztonság! Mindig legyen jelen egy felnőtt! Ez a legbiztosabb módszer arra, hogy egy esetleges balesetet elkerülj! Válassz biztonságos környéket! Magyarázd el gyermekednek, hogy kizárólag a kijelölt helyen játszhat, és semmilyen körülmény között nem hagyhatja el a játszóteret vagy az udvart. Tanítsd meg gyermekednek, hogyan használja biztonságosan a játszótéri játékokat! A strandra érve mesélj gyermekednek az esetleges balesetekről! Fontos, hogy a gyermeket megtanítsd úszni, a későbbiekben ez hasznára válik majd. Egymás iránti tisztelet: tanítsd meg Őt, hogy soha ne színleljen fulladozást vagy rosszullétet a vízben, ne kia-
Felhívás! Ismét eltelt egy esztendő! Községünkben „új időszámítás” kezdődik. Közeledik a Rétesfesztivál. A rétes készítéséhez sok alapanyagra van szükség. Az eltelt évek során már hagyománnyá vált, hogy akinek felesleges gyümölcse /meggy, cseresznye, barack, ribizli…/, illetve zöldsége / káposzta, cukorrépa…/ termett felajánlotta az Önkormányzatnak. Kérjük, azon jó szándékú lakosok jelentkezését, akiknek erre lehetősége van, az jelezze a következő telefonszámon: 85/329-232 vagy személyesen a Gondozási Központban. A gyümölcsök betakarításában, elszállításában, előzetes egyeztetés alapján segítséget nyújtunk! Az alapanyagokon túl, szívesen fogadunk mindenkit, aki segíteni szeretne a július 1920-án megrendezésre kerülő rendezvényen. Közös összefogással segítsük a Rétesfesztivál sikerességét! Felajánlásaikat és segítő munkájukat előre is köszönjük! II. évfolyam 7. szám
báljon segítségért, ha nincs rá szüksége, hiszen ha valóban bajba kerül, akkor nem fogják őt komolyan venni! Az elsősegélyt megtanulni gyerekeknek sem nehéz! Hasznos lehet, ha egy nagyobb gyerek tisztában van az elsősegélynyújtás alapfogalmaival, hiszen sohasem tudhatod, mikor segíthet megmenteni egy társa életét.... Tóthné Szabó Ilona védőnő
Szentivánéj 2014
A
z idei Szentivánéji vonatozáson 50 fő vett részt. Baráti társaságok, családok gyönyörködtek a természetben, örültek a fák között felbukkanó őzikéknek, szarvasoknak, a tóról felröppenő vadkacsa csapatoknak. Kakpusztán tábortűz várta utasainkat. Hamarosan sült szalonna illata lengte be a környéket.
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
II. évfolyam 7. szám
15
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
16 Diplomamunkák Mesztegnyőről
Az egyház szerepe Mesztegnyő életében (A diplomamunkát készítette Talián Nikoletta, a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar tanító szakos hallgatójaként, Kaposvár 2003.) - V. Rész 1./ Dorffmaister István Az oltárképek Dorffmaister István bécsi festőművész munkái. Dorffmaister István Bécsben született 1729 körül. A bécsi festészeti akadémián tanult. 1760-ban jött Magyarországra templomot festeni a csornai premontrei prépostság megbízásából. Nem is tért vissza Bécsbe, hanem Sopronban telepedett le (1762). Három fia született itt, akik szintén folytatták apjuk foglalkozását. Dorffmaister István 1797-ben bekövetkezett haláláig egyrészt soproni műtermében festette oltárképeit, másrészt Dunántúl helységeiben falés arcképkestő megbízásoknak tett eleget. Hihetetlen szorgalmával, gyorsaságával, sokszor kritikátlan könnyedségével, ami rendszerint technikai felületességgel társult, valósággal ontotta a megrendelt festményeket. Így azután műveinek rangsorolása fölöttébb bizonytalan és hullámzó. A meglepően jó alkotások mellett silány műveket is találunk, néha ugyanabból az évből, hogy ha a névjelzés nem bizonyítaná, kételkedhetnénk, hogy Dorffmaister kezéből kerültek ki. Legfontosabb falképeit a türjei (1761), a császári (1775) és a novai (1780) templomokban találjuk. A szentgotthárdi templom mennyezetének kupolájában a szentgotthárdi csatát (1784), a szigetváriban a Szigetvár elestét és viszszavételét ábrázolta, s ezzel a magyar történeti festészet úttörőjévé vált. A sárvári kastélyban 1769-ben festett ószövetségi jelenetekről készült, gyöngébben sikerült falképei reánk maradtak, de az 1794-ben festett, s egyebek között a világ hét csodáját ábrázoló hegyfalusi falképsorozata megsemmisült, csak a maga által német nyelven írt magyarázatból, s ennek magyar fordításából tudunk róla. Dorffmaister életművének korai darabjai a korstílus értékes emlékeit jelentik Magyarországon. 2./ Az oltárképek ismertetése Főoltár: A templom kívülről egyenesen lezárt szentélyének sarkait belülről lekerekítették, így egy 250 cm mély, 770 cm széles oltárfülke alakult ki. Négy lizénával (lizéna: a falak síkját tagoló, abból csak kissé kiemelkedő, pillérszerű
II. évfolyam 7. szám
függélyes sáv) tagolt oldalfalának magassága szintén 770 cm. A kannelúrázott lizénák (kannelúra: függőleges rovátka, vájolat a görög-római oszlop vagy pillér törzsén) között festett fülkékben Szent István és Szent László grisaille [e: grizáj] technikával (grisaille: 1. a szürkének különböző árnyalataival való festési mód; 2. az így készült, dombormű hatását keltő kép) festett életnagyságú „szobra” áll. Magát az íves lezárású főoltárképet szépen faragott, aranyozással díszített rokokó keret foglalja magába. Alatta az aranyozott, festett tabernaculum (tabernákulum: az oltáriszentséget őrző díszes szekrényke katolikus templomokban az oltár közepén) foglal helyet, két oldalán aranyozott, hódoló angyalokkal. Maga az oltárkép Nepomuki Szent János apotézisét ábrázolja. Mérete kb. 370x200 cm. A szentély boltozata felett báró Hunyady Nepomuki János és felesége, Haller Erzsébet keretbe foglalt címerpárja látható. Az értékes főoltárképet az 50es években restaurálták. A templomban északról kettő és délről is kettő mellékoltár látható. A Szeplőtelen Fogantatás – vagy Boldogasszony – oltárfülke boltozatán ma csak az ég kékje, egy sugárkoszorú, puttók láthatók. Az oltárképet valaha Szent Anna és Szent Joachim grisaille falképe egészítette ki, de a II. világháborúban az oltárkép elpusztult. Helyére ma egy XIX. századi Immaculata (Szeplőtelen Fogantatás) szoborcsoport került. Rokokó stílusú tabernaculuma ma is eredeti állapotban látható. Az északi oltárfülke falképei kevésbé sérültek meg, csak a penészesedés miatt meszelték le 2,5 m magasságig. Az első oltárfülkében a Szent Ferenc oltár látható. Az oltárkép mellé Szent Bonaventúra és Toulouse-i Szent Lajos grisaille képei kerültek. A fülke boltozatán a ferences rend jelvénye jelenik meg. Az oltárkép mérete: 310x185 cm. Maga az oltárkép Szent Ferenc elragadtatását ábrázolja. A Szent Antal oltárfülke falképeinek egy része is elpusztult. Az oltárképet egy keresztet tartó ferences szent és Kapisztrán János grisaille képe vette közre. Ma a fülke boltozatán kis puttó lebeg, feje fölött hatágú csillag. Maga az oltárkép az alapító, Hunyady Antal védőszentjének
tiszteletére készült: a szentnek ima közben megjelenik Mária a gyermek Jézussal. A Szent Erzsébet oltár építészeti kialakítása megegyezik a Szent Ferenc oltárral. Az oltárkép mellett női szentek állnak: Szent Katalin és Szent Borbála. Középen Mária alakja jelenik meg. Oltárképe Szent Erzsébetet ábrázolja, akinek arcvonásai hasonlóságot mutatnak Hunyady János első feleségének, Haller Erzsébetnek 1756-58 között született portréjával. A szószék A szószéket Padányi Bíró Márton püspök ajándékozta a templomnak. Mellvédjén aranyozott dombormű: Páduai Szent Antal a halaknak prédikál. Ez alatt helyezték el a feliratos táblát, amelynek szövege ma a következő: „Cum icolla Rimin Sanctum Antonium predicantem andire nolunt, in li tore maris predicat piscibus se cupid andientibus, qui commonti nomines magno cum rubore Santo aures prebent.” Kórus A jelenlegi fehér meszelés alatt megtalálható a virágfüzéres, architektonikus festés. A meszelésen felismerhetőek a kékkel, vörössel festett virágok. Ma a kórus dísze egy 550 cm hosszú, 180 cm magas, íves lezárású kép. A kép alsó sarkában a Hunyady család címere látható. Fontos megemlíteni a templomban található szobrokat, tartozékokat. Így a Szűz Mária szobrát, s a Szent Ferenc szobrot két angyallal. Található 3 kazula is (kazula: miseruha) (piros, zöld, fekete), amelyek Lichtenstein hercegnő és grófi leányainak keze munkája és ajándéka 1838-ból. Egyházi szempontból nagy jelentőségük van a faluban található műemlékeknek is. A falu terén, magas oszlop tetején látható a barokk stílusú Szenvedő Krisztus szobor. A falubeliek elbeszélése szerint ezt a szobrot Mesztegnyő községe állíttatta a 19. század második felében tett fogadalmuk emlékére, az akkoriban pusztító kolerajárványból való felgyógyulásuk hálája és örök emlékezetük jeléül. A plébánia-templom előtt található egy kőkereszt, amelyet Rumi Ferenc kovácsmester és felesége, Horváth Julianna állíttatott 1843-ban.
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír VII. Az egyház szerepe a település életében a II. világháború előtt, alatt és után
A kereszténység felvétele óta minden község és város életében meghatározó szerepe volt az egyháznak. Különösen a művelődésben, a kultúra terjesztésében. Levéltári adatok szerint Mesztegnyőn már az 1334-37. évtől kezdődően plébánia volt, mert már akkor említést tesznek papjáról. A II. világháború előtt is volt a falunak papja és jó hírű plébániája. Mesztegnyőn a templom a Hunyady grófok kegyúri temploma volt. A Hunyady birtokrendszeren belül az egyháznak illetve a plébániának egyformán erős befolyása volt. Elég gyakran fordult elő az, hogy Kéthelyről helyeztek káplánt Mesztegnyőre, vagy az is előfordult, hogy a mesztegnyői plébánost helyezték Kéthelyre. Legtöbbször azért, mert a falu papja túlságosan népszerű volt és a falu pártján állva részt vett valamilyen falusi – az ország által „rendetlennek” tartott – megmozdulásban. Akkor elhelyezték Kéthelyre (ahogy akkor mondták „Kéthelre”), vagy pedig Kéthelyről ide. 1936-ban Kéthelyről érkezett Vizsy Pál plébános. Népszerű volt a falusiak körében. Visszaemlékezések alapján tudjuk, hogy a II. világháború előtti bevonulások idején elbúcsúztatta a családapákat, vigasztalni járt a családokhoz. Melléállt az olyan embereknek, is akiket üldöztek. Egyébként Mesztegnyőn nem volt zsidóüldözés, igaz, hogy csak 1 zsidó család élt itt. A plébános az iskola mindenkori felügyelője is volt. Vizsy Pál a tanítókkal jó viszonyt tartott fenn. Részt vállalt a leventeképző megnyitásában, amelynek a mai Faluház adott otthont. Segített a tanítóknak, és a leventék kiképzésekor sok esetben ő maga is jelen volt. Támogatta az egyház a tanítók által vezetett sportkört, a faiskolát, az apácák által vezetett nőmozgalomhoz tartozó Márialányok körét. Minden esetben részt vett a jeles napokhoz, évszakokhoz, egyházi ünnepekhez tartozó ünnepélyek megszervezésében. A plébános részt vett a Tűzoltó Egyesület életében is. Támogatta a falusi Iparkör által szervezett és működtetett könyvtárat. Nyilvánvaló, hogy vezető szerepet játszott, mert a falusi emberek templomba járók voltak, és amit a pap mondott, annak úgy kellett lennie. Amikor a II. világháború kitört, Mesztegnyőről is egyre több legényt, és családos embert hívtak be katonának. A plébános közbenjárt a grófnál azért, hogy az apa nélkül maradt gyerekek ruhát és élelmiszert kapjanak. Visszaemlékezésekből ismert, hogy a grófnő karácsonykor a pusztáról bejövő gyerekek részére kis csizmát, ruhát ajándékozott. 1944. június 26-án elvitték a templomból a harangot. Mivel tudták, hogy a plébános fel tudja lázítani a falusiakat a
II. évfolyam 7. szám
17 harang visszaszerzésére, ezért Vizsy Pált Pécsre rendelték. Közben jöttek a harangért. Egy leírás szerint sírva kísérték a falusiak a harangot a vasútállomásra.(Melléklet) A háború szörnyű pusztítást végzett itt. A mesztegnyői erdő és határ háromszori aknazárral volt körülvéve. Erre a területre tették az utolsó védelmi vonalat, amivel a zalai olajmezőket védték. Ezt a harci vonalat Margit-vonalnak is hívták. Három és fél hónapos állófront alakult ki. A falut 1944. decemberében kitelepítették. A plébános, Vizsy Pál pedig utasítást kapott, hogy hagyja el a falut. Erre ő így válaszolt: „Milyen pásztor az, aki elhagyja a nyáját?” S a mesztegnyőiekkel együtt menekült. Elkísérte, majd visszahozta népét. Elsők között vette ki részét az újjáépítésből, amire nagy szükség volt, hiszen egyik háznak sem volt ajtaja, ablaka. A kutak fertőzöttek voltak. Rengeteg halott és állattetem hevert temetetlen. A pap vigasztaló szaván kívül semmi nem volt, ami reményt keltsen az emberekben. Még a templomba sem tudtak bemenni, a 400 akna és tüzérségi találat miatt a templom oldala és tornya megsérült. A megmaradt kisharangot csak úgy tudták megkondítani, hogy jó messzire, kívül vezették le a harangkötelet. Az 1936-ban épült paplak is súlyos károkat szenvedett. Az utcára néző szobák ablakai közül kettő 25 éven át deszkával volt beszegezve, mely szobákat ez idő alatt nem lakták, hiszen minden anyagi erőt a templom újjáépítésére kellett összpontosítani. A templom oldalfalain óriási rések tátongtak, a kórus leszakadt, a templompadokat elhurcolták és megsemmisítették, a templomkellékek eltűntek, a torony a repülőgépek bombázásaitól félig leégve siralmasan meredt az ég felé. A templomban egyedül – csodával határos módon – a Jézus Szíve szobor maradt meg, valamint ezernyi lyukkal, szakadással a négy Dorffmaister festmény a főoltár falán és a mellékfalakon. A templom újjáépítésének megszervezésében nagy szerepe volt Vizsy Pál plébánosnak. A püspökség utasította, hogy a hívektől még több adót szedjen be, hogy párbért emelje fel és a felújítást abból oldja meg, ne folyamodjon a veszprémi püspökséghez segélyekért. A plébános nem volt hajlandó adót emelni, mondván, hogy a háború ezt a falut úgy tönkre tette, hogy az embereknek a saját családjuk fenntartására sincs erejük, nem tudnak miből adni, ezért őt engedetlenség miatt 1945 novemberében Karmacsra helyezték. A lakosság annyira hálás volt neki, hogy 1978-ban, mikor meghalt, a fél falu elment Karmacsra a temetésére. Vizsy Pál helyére Kakas Aladár került, akit a kezdet kezdetén nehezen fogadott el a falu. Bigottnak tartották. A lakosság valamelyest az új pap és a veszprémi püspökség ellen fordult. Ka-
kas Aladár azonban lelkipásztori feladatának nem a népszerűséget, hanem az elvégzendő sok-sok munkát tekintette. Kemény, következetes, igazságos, bátor egyénisége, jó szervezőkészsége gyümölcse a romjaiból felépített és újjávarázsolt hatalmas mesztegnyői templom. Minden erejét, fáradozását erre összpontosította. Örökös tevékenykedésben töltötte mesztegnyői lelkipásztorságának 25 évét. Miután a templomot misék tartására alkalmassá tette (1948), 65000,- Ft-ért nagyharangot vásárolt, 140000,- Ft-os költséggel két játszóasztalú, modern villanymotor fújtatású orgonát építtetett Gergely Ferenc orgonaművész tervei szerint. Még nyugdíjas évei megtakarított fizetéséből is 20000,- Ft-tal segített a mesztegnyői műemléktemplom felújításában. A sok munka kikezdte egészségét, kétszeri-háromszori összeesése a szentmise közben lemondásra kényszerítette. Mesztegnyői híveitől már csak a következő levél szövegével tudott elköszönni: „Krisztusban szeretett hívek! Huszonöt évvel ezelőtt Mindszenthy József bíboros érsek úr, akkor még, mint a veszprémi püspökség apostoli adminisztrátora a mesztegnyői műemléktemplom és egyéb egyházi épületek helyreállítása céljából ideküldött és megbízott a mesztegnyői plébánia vezetésével. Ezt a munkát most egészségi állapotom romlása miatt abbahagyom, és a mai napon a hívektől elbúcsúzom. A mai evangéliumban felhívás hangzott el: „Adj számot!” Ez ugyan majd a halál alkalmával fog elhangzani az embert megítélő Krisztus részéről, de életünk egy szakaszáról számot adhatunk, mikor keményítsék meg szívüket. Amit a magam számára is, imába kérek mindegyiktől, én is sokszor fordulok Jézus irgalmas szívéhez a plébánia minden tárgyáért, akár lelki kapcsolatot tartanak Isten népével, akár elhidegültek, sőt elpártoltak is Jézustól, a jó Pásztortól. – Arra kérem a híveket, hogy utódomat szeretettel fogadják és lelkipásztori munkájában odaadóan támogassák. Ezt nem csak az egyház képviselőtestületétől, de minden kereszténytől kérem. A Szentháromság egy Isten áldja meg a mesztegnyői, kelevízi, hosszúvízi és cserfekvési híveket! Dicsértessék a Jézus Krisztus!” 1 Talán Kakas Aladárnak is köszönhető, hogy 1948 után megnőtt az egyház szerepe a művelődésben, a vigasztalásban, az építkezésben is. Ennek előkészítésében nagy szerepe volt az 1948-ig itt élő apácáknak is. A faluban az egyház életmódot változtatott. A zárda szerepét átvette az állami iskola. A fiúiskola megmaradt, de már vegyes iskolaként és csak alsó tagozatosok jártak ide.
1
Kakas Aladár búcsúlevele a mesztegnyői hívektől, 1970. június. In: Mesztegnyői Faluház
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
18
Fontos tudnivalók a tűzgyújtási tilalomról, a tűzgyújtás szabályairól
F
okozott tűzveszély esetén az erdészeti hatóság, illetve az erdőgazdálkodásért felelős miniszter rendelheti el a tűzgyújtási tilalmat, például a katasztrófavédelem kezdeményezésére. Tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakó helyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlag- és gazégetés is. A tűzgyújtási tilalom a közzétételtől a visszavonásig él! Az erdőgazdálkodók a parkerdők területén turisztikai célból állandó és biztonságos tűzrakó helyet kötelesek kialakítani. A kijelölt tűzrakó helyet az erdőgazdálkodó kötelessége karbantartani és arról is gondoskodnia kell, hogy az erdőtűz elleni védelemmel kapcsolatos feltételek biztosítottak legyenek. A kialakított tűzrakó helyen az alábbi szabályok betartásával bárki rakhat tüzet, de számos fontos szempontot figyelembe kell venni. A tűz meggyújtása előtt a tűzrakó hely környékét meg kell tisztítani a tűz terjedését lehetővé tevő anyagoktól, levelektől, faágaktól. Soha nem szabad felügyelet nélkül hagyni az égő tüzet, a még ki nem hűlt parazsat, hamut. Fel kell készülni a tűz eloltására, ha feltámadna a szél, gondoskodni kell arról, hogy készenlétben legyen a tűz oltására alkalmas anyag, eszköz (pl. víz, homok, lapát). Ahogy a tűzre nincs szükség, azt gondosan el kell oltani és meg kell győződni arról, hogy valóban elaludt, a hamura távozás előtt lehetőleg földet kell szórni. Az erdőgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó égetésre csak az erdőgazdálkodó vagy az erdő tulajdonosa írásbeli engedélye birtokában lévő személy jogo-
sult. Nagyon fontos tudni, hogy az erdőgazdálkodási tevékenység keretében végzett égetés alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységnek minősül, amelyet 24 órával a tevékenység megkezdése előtt az illetékes tűzoltósághoz be kell jelenteni. Védett természeti területen lévő erdőben, a kijelölt és a kiépített tűzrakó hely kivételével, tűz gyújtásához a természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges.
A jogi szabályozás és az ehhez kapcsolódó tűzgyújtási tilalom az erdőkre és azok környezetére terjed ki, de a tűz keletkezésének és a terjedésének fokozott veszélye ebben az időszakban minden növényzet esetén fennáll, így az ilyen időszakban történő szalonnasütés, grillezés esetén különösen fontos a szabályok betartása. Tudni kell azt is, hogy a településeken önkormányzati rendeletben szabályozzák, szabályozhatják, hogy az égetésre az év mely hónapjaiban, illetve mely napszakokban kerül sor. A rendelet, illetve a tűzgyújtási tilalom vagy szabályok megszegői szabálysértést követnek el, amennyiben a cselekményt szándékosan követik el. Ha abból közveszély, sérülés, halál, kár származik, akkor az elkövető bűncselekményt (rongálás vagy közveszély okozás) valósít meg.
Az ilyen nyílt lángú berendezések, eszközök használata, a tűz gyújtása az ingatlanon belül az általános égetési szabályok betartását követelik meg. Ezek röviden a következők:
A tűzoltóság ajánlása szerint, az összegyűjtött égetnivalót lehetőleg egy gödörben helyezzük el, vagy árkoljuk körül tűzgyújtás előtt. Tüzet csak szélcsendes időben szabad gyújtani! A kerti égetés során is gondoskodni kell arról, hogy már a gyújtást megelőzően megfelelő oltóanyag álljon a rendelkezésünkre, illetve a tüzet minden esetben a tevékenység végén el kell oltani, ügyelni kell arra, hogy parázs ne maradjon hátra,
nem szabad felügyelet nélkül hagyni az égő tüzet, még ki nem hűlt parazsat, hamut; gondoskodni kell a megfelelő, tűz oltására alkalmas anyag, eszköz készenlétben tartásáról, pl. víz, homok; a tevékenység befejezését követően a tüzet gondosan el kell oltani, meg kell győződni arról, hogy elaludt;
Amennyiben baj történik, a tűz elterjed, nem tudjuk megfékezni, avagy tüzet észlelünk, azt kötelesek vagyunk azonnal bejelenteni! A bejelentést megtehetjük a tűzoltóságnál, a rendőrségnél, avagy a 112-es általános segélyhívó számon. Amennyiben azt észleljük, hogy valaki a tűzgyújtási szabályokat megszegi, vagy tűzgyújtási tilalom ellenére gyújt tüzet, szintén bejelentési kötelezettségünk van.
A saját tulajdonú, belterületi ingatlanon található tűzhely, vagy grillsütő használata nem tiltott a tűzgyújtási tilalom idején sem.
•
•
•
Mesztegnyő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2014.(V.05.) számú rendelete szabályozza az égetést, amely megtekinthető a Polgármesteri Hivatalban. Kiemelném, hogy a rendelet szerint a kerti hulladékot inkább komposztáljuk, műanyag és veszélyes anyag égetése pedig tilos! Ladencsics J. Zoltánné közbiztonsági referens
II. évfolyam 7. szám
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
19 A régmúlt emlékei képekben
Néptánccsoport (1976)
Óvodás jelmezbál Balról: Boda Tünde, Bíró Kati, Óvári János, Csernalovics Zoltán, Óvári Kati (1970.)
Népi színjátszókör előadása a Művelődési Házban. (1960-as évek évge)
„Bors” zenekar. Lakodalom az 1970-es években.
Iskolás jelmezbál a Művelődési Házban (1970-es évek)
5. osztályos úttörő avató az általános iskolában (1977.)
II. évfolyam 7. szám
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
20 ÉLETUTAK Kántor Tibor - II. Rész -
gyetemista évek Budapesten A társadalmi légkör 1949-ben kedvezett a továbbtanulásnak. Akkoriban volt egy olyan politikai jelszó, hogy "Fiatalok gyertek az Egyetemre". Két egyetemre lehetett jelentkezni felvételi vizsgára és én mindkettőt megcéloztam: Pécsi Orvostudományi Egyetem, és Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Kar. Az írásbeli felvételi vizsgám az utóbbira sikerült, amihez egyébként is nagyobb vonzódást éreztem. Azonban felmerült a kétség, hogy szüleim anyagi helyzete megengedi-e a taníttatásomat. Anyám bizakodó volt, azok után, hogy felvételt nyertem a Budapest Műszaki Egyetem Vegyészmérnök Kar Kollégiumába.
E
Nagy érdeklődéssel hallgattam a kémiai előadásokat és nagy kedvvel vettem részt a laboratóriumi gyakorlatokon. A műszaki pályára való ráállás a kereskedelmi érettségi után egyedül a matematika tárgyból követelt sok pótolni valót, melyet egy "elégséges" kollokvium jelzett az első félév végén. De sikerült ebből a tárgyból is fokozatosan feljavulnom, és Szűcs Sándor barátommal a későbbiekben már versenyeztünk a differenciál és integrálszámítási feladatok megoldásában. A harmadik évfolyam után "szakosodtak" a vegyészhallgatók, a két fő ágazat a szerves kémiai technológia (textil, gyógyszer, műanyag stb.) és a mezőgazdasági és élelmiszer kémiai technológia (cukor, szesz, bőr stb.) lehetett. A szervetlen kémiai iparok ismereteinek oktatása a Veszprémi Egyetemre került. A magam részéről a mezőgazdasági kémiai szakot választottam, és az
ehhez tartozó témában készítettem el a diplomamunkámat. Ennek témája egy kisüzemi szeszlepárló elválasztási hatásfokának (elméleti tányérszámának) meghatározása volt. A védésem és az államvizsgám 1953. júniusában volt. A kollégiumi életmód már nem volt ismeretlen számomra: katonás módon, emeletes ágyakban aludtunk, közös tanulószobánk volt, és reggelente 10 perc tornára gyűltünk össze a közös reggeli előtt. Kaptunk csekély ösztöndíjat is, melyből fedezni tudtuk az egyetemi diákmenzán az ebédet és a vacsorát. A vegyész kollégium helye csaknem évenként változott, a következő időbeli sorrendben: XII. Tartsay Vilmos utca Budán (1949-50), I. Bérc utca a Gellért hegyen (1950-51) és a IX. Ráday utca Pesten (1952-53). Az 1951-52-es tanévben, a Mészáros utcában és a Ráday utcában albérlők is voltunk a Kenézlőről (Borsod megye) származó Berei Ferenc barátommal, utóbbi helyen, télvíz idején, fűtés nélküli szobában. Édesanyám vette a fáradságot és vonaton dunnát hozott nekem. A Ráday utca 39 sz. házban egy apai ágról származó rokon nénikém élt, Acél Albertné, Csanaki Julianna, akitől ugyancsak segítséget kaptam. Már Kaposváron életmódommá vált, hogy minden második nap két órára elmentem edzésre. Kaposváron ökölvívással kezdtem, amit aztán folytattam az érettségiig, majd pedig Budapesten első éves egyetemistaként is. Akkor aztán átjelentkeztem a műegyetemi szertornász csapatba. Hozzátartozott az egyetemista életünkhöz, hogy katonai oktatást kaptunk. Év-
Földtani Intézet (MÁFI) (2005).
II. évfolyam 7. szám
közben elméleti foglalkozásaink voltak és lövészeteken vettünk részt. A nyári szünetekben pedig egy hónapot, mint beöltözött katonák töltöttünk el, nagyrészt táborokban. Zalában, a galamboki erdőben volt az első táborunk, majd a Duna mellett Sződligeten. Édesapám, az egyik vasárnapon, meglátogatott a galamboki táborban. A végzésünk évében (1953) behívót kaptunk egy tartalékos tisztképző táborba, mely a Pilis hegységben, Izbég pusztán volt. Néhányunkat azonban, mint "létszámfelettieket" leszereltek, és én így szakaszvezető maradtam. A vegyészhallgatók kötelezettségéhez tartozott a nyári szakmai gyakorlaton való részvétel, ami esetemben a választásomnak megfelelő mezőgazdasági és élelmezésipari üzemekben való munkát jelentette egy hónapig. Budapesten a GLOBUS Konzervgyár két üzemében is dolgoztam, egymást követő években (Maglódi úton és Soroksári úton). Az un. "könnyűipari" fizikai munkásokkal együtt dolgozva próbáltam megállni a helyemet, ami nagy próbatételnek bizonyult. Egyik feladat volt pl. 30 kg szeletelt vöröshagyma kisütése étolajban egy gőzzel fűtött, nyitott autoklávban, egy fakanállal történő folyamatos keveréssel. Amikor a hagyma megpirult, ebbe került bele az asszonyok által leszeletelt zöldpaprika, amiből aztán felszabadult a köhögtető paprikafelhő. Egy ilyen "kikeverés" garantáltan, fél kiló fogyással járt együtt. Az egyik nyáron elkerültem a Kaposvári Cukorgyárba is, ahol viszont laboratóriumi, vizsgálati módszerekkel foglalkoztam.
Műegyetem (BMGE) kémiai épület.
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
21 néni szőlőjében, a kukoricafosztás őszi estéken a pajtában és a tollfosztás téli estéken, a meleg konyhában, a szomszédasszonyok és lányok társaságában. Pályafutás, munkakör Úgy vélem, hogy a szakmai tevékenységem áttekintéséhez, egy "külső szemlélő" leírása inkább objektív lehet, és erre lehetőséget ad a Magyar Kémikusok Egyesületének (MKE) lapjában megjelent riport, melyet kissé rövidített formában, az alábbiakban idézek.
ELTE spektroszkópiai labor (1998). A mesztegnyői háttér Annak ellenére, hogy diákéveimet városokban, Kaposváron és Budapesten töltöttem, a családi hátterem ténylegesen Mesztegnyőn volt. Hogyan is folyt az élet ebben a családban a háború utáni években? Az 1944-es év igen gazdag volt terményekben, és ami ebből megmaradt az a krumpli volt, a jól megásott vermekben. Édesapám 1945-ben eljárt a szomszéd faluba Gadányba, dolgozni a kovács szakmában, ahonnan kapott segítséget a baromfiállomány újraélesztéséhez is. A szenyéri erdőben annyi vargánya termett abban az évben, hogy ilyenre senki sem emlékezett korábbról. Aztán valami módon sikerült két üszőt is szerezni, akik a háborúban elpusztult "Füge" és "Narancs" nevét örökölték. Amikor ezek megerősödtek, meg lehetett őket tanítani a szekerezésre. Mindössze öt hold körüli földünk volt a baráttói (kb. 2,5 km), Sósgát-téglaházi (kb. 4 km) és vajdahomoki (kb. 1,5 km) dűlőkben. A tehenek kizárólagosan Vajdahomokra szerettek menni, mert az közel volt és ott mindig jó fű volt. A Narancs igen erős és akaratos tehén volt, és ha az apám nem tartotta keményen a kapun kihajtva, akkor ő Vajdahomok felé vette az irányt, a Fügét is elhúzva szekerestől, mindenestől. Persze, tejelésben viszont a Füge volt a jobb. Édesapám, lépésről-lépésre, egyre inkább a földművelést és az állattartást tartotta elsődlegesnek az iparával szemben. Két tehén, egy-két borjú, háromnégy disznó és számos baromfi takarmányozását kellett végezni egész évben. Nyaranta részt vettem az aratásban és a gabonahordásban. Édesanyám aratáskor ebédet hozott a Sósgát-téglaházi dűlőbe, ami nem volt könnyű dolog. Udvarun-
II. évfolyam 7. szám
kon, a nyár végén volt egy kis gabona kazal, a cséplést a háztól-házig járó gépek végezték. A teli zsákokat jó erős legények hordták fel a padlásra, akiket megcsodáltam. A nyár eleji kaszálásban is részt vettem apám segítőjeként. Telente biciklivel mentünk a libickozmai erdőbe faírtásra. Ily módon nemigen volt olyan munka a gazdaságban, amiben nem vettem részt, legalább is rövid ideig, hiszen az iskolai szabadságok és a hétvégék szabták meg az időbeli lehetőségeimet. Ahogyan a tsz-esítés elkövetkezett a hatvanas években, a családon belül megművelendő terület a "háztájira" zsugorodott, de ez is kitett kb. egy katasztrális hold földet. Időbeli sorrend nélkül említem az olyan kimondottan hangulatos foglalkozásokat, mint a szüretelés Anna néném, és a szomszéd Varga Rózsi
Az MKE Spektrokémiai Társasága ünnepi előadói napon köszöntötte Kántor Tibor c. egyetemi tanárt 80. születésnapja alkalmából, 2010. november 12-én Budapesten. Kántor Tibor 1953-ban szerzett vegyészmérnöki oklevelet, első munkahelye a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) Spektroszkópiai Osztálya volt majd 1959-ben a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Általános és Analitikai Kémiai Tanszékére került tudományos munkatársként, ahol a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Műszaki Analitikai Kémiai Kutatócsoportjában dolgozott 1975-től tudományos főmunkatársként 1990-ig, nyugdíjazásáig. Pályájának elején az ívgerjesztéses, spektrográfiás elemzési módszerek fejlesztése volt kutatásainak központi témája. Ezen a területen készítette műszaki doktori (1966), majd kandidátusi értekezését (1976). Ezt követően kiszélesedett lehetősége a lángok, a grafitkemencék és indukciós csatolású plazma (ICP) spektroszkópiai források alkalmazási módszereinek fejlesztésére, amelynek eredményei jelentős nemzetközi ismertséget szereztek számára.
Eötvös Egyetem (ELTE) kémiai épület.
2014. július
Mesztegnyői Gólya-hír
22
Ezen kutatásai szolgáltak a "kémiai tudomány doktora" fokozat elnyerésének alapjául 1987-ben. Az évtizedek során az analitikai atomspektroszkópia területén végzett alapkutatásai elsősorban a spektroszkópiai forrásokban, nagy hőmérsékleten végbemenő kémiai folyamatok vizsgálatára irányultak. Ezen tevékenysége rendkívül eredményes volt, és számos, jelentős karriert befutó hazai és külföldi kutató munkájával fonódott össze. Kutatásainak eredményeit mind ez idáig 119 referált nemzetközi folyóiratban megjelent közleményben és 10 könyvben, könyvfejezetben tette közzé. Tudományos előadást közel 150 konferencián tartott. Hosszabb külföldi tanulmányutjai Houstonba (Texas, egy év) és Gainesville-be (Florida, 6 hónap) vezettek. Egy-egy hónapos vendégkutatói munkát végzett Kubában, ( Havana, 2x) Dél-Afrikában, ( Pretoria) Törökországban, (Bursa, 2x)Hollandiában (Delft, 2x) Kínában, (Xiamen) és Németországban (Überlingen, Jülich, Kempten). Kántor Tibor évtizedeken át oktatómunkát is folytatott itthon és külföldön. Egyhónapos továbbképző kurzusokon oktatott Egyiptomban, Indiában, Irakban, Iránban, és Peruban. Oktató- és kutatómunkájának elismeréseként, a BME Rektori Tanácsa 1991-ben címzetes egyetemi tanárrá nevezte ki. Tudományos szervezetek és bizottságok tisztségviselőjeként is tevékenykedett. Az MKE Spektrokémiai Társaságának négy évig volt társelnöke (1995–1998). A Spectrochimica Acta Part B folyóirat tanácsadó testületének tagja 1987-től. A Colloquium Spectroscopicum Internationale és a European Symposium on Atomic Spectrometry konferenciasorozatok nemzetközi tudományos testületének rendszeres és állandó tagja. Aktivitása a hivatalos nyugdíjazását követően sem szűnt meg, előbb az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), majd 2006-tól a Magyar Állami
Földtani Intézetben (MÁFI) végez kutatómunkát. Eduard Plško professzor (Comenius Egyetem, Pozsony) köszöntésében felidézte az 1970–80-as éveket, amikor mindketten ugyanazon a tématerületen dolgoztak. Kiemelte a szlovák–magyar barátság elmélyítésének fontos eszközét, a népdaléneklést is, melyben ugyancsak megnyilvánult a kölcsönös érdeklődés. A
A fenti riportban szereplő szakkifejezések (spektrográfia, analitikai spektroszkópia, spektrometria, spektrokémia) értelmének megvilágításaként elmondható, hogy egyfajta anyagvizsgálati módszerekről van szó, melyek révén meghatározható a legkülönfélébb anyagok összetétele, vagyis, hogy miből mennyi van egy összetett anyagban, ami lehet talaj, víz, fémötvözet, élelmiszer, stb. E
ELTE hallgatói labor (2005). köszöntés befejezéseként átadta a Szlovák Spektroszkópiai Társaság Nicolaus Konkoly Thege (1842–1916) emlékérmét. Ide tartozik annak említése, hogy az MKE Spektrokémiai Társasága a Török Tibor Emlékérmet adományozta számára 2002-ben, és a Lengyel Tudományos Akadémia a Dr. Jerzy Fijalkowski 2007 Emlékéremmel tüntette ki 2009-ben. (Szerző: Galbács Gábor, kémiai tud. doktora) MAGYAR KÉMIKUSOK LAPJA, LXVI. ÉVFOLYAM (2011) 134-135 old.
módszereknél a kibocsátott vagy elnyelt fény, színek szerinti (hullámhossz szerinti) felbontása alapján történik a vizsgálat. A spektroszkópiának két főága van, az egyik az atomspektroszkópia, mely az elementáris összetétel (pl. vas, réz, arzén, stb.), a másik a molekulaspektroszkópia, mely a vegyi összetétel (pl. cukrok, fehérjék, vitaminok, stb.) meghatározásával foglalkozik. Az általam művelt terület az atomspektroszkópia, melyre jellemző, hogy a vizsgálat nagy hőmérsékleten (3000-7000 oC) történik, melyen a vegyületek nagyrészt atomjaikra bomlanak.
Helyesbítés A legutóbbi számunkban megjelent közterületi bokrokra és fákra vonatkozó „rongálás” megtiltására kimondottan a kis és nagylevelű hársfák virágainak vandál módon (vékonyabb és vastagabb ágak lepusztítása) történő leszedése miatt kényszerült a képviselő testület. Természetesen a közterületen ültetett gyümölcsfák terméseinek kíméletes szedésére ez a tiltás nem vonatkozik. Ezt a félreértések elkerülése végett kívánjuk jelezni. Mesztegnyő Község Önkormányzatának képviseletében: Nagy László Péter polgármester
II. évfolyam 7. szám
2014. július
Vegyeskereskedés Megújult árukészlet: ruházat, cipő, játékok… Rövidáru: cipzár, zsebkendő, cipőfűző… Műanyagáru: vödrök, tároló dobozok, hámozó... Használt ruha! Mesztegnyő, Vörösmarty u. 10. Gróf László
N y í l á s z á r ó k Ajtó, ablak, műanyag-fa, gyártása-beépítése megrendelhető. Redőny, reluxa, szallagfüggőny Tel.: 06-30/283-61-71; 06-85/329-370
Júliusi képes összefoglaló
A polgármesterek köszöntik a pedagógusokat
Az idei tánctábor gálaelőadása
Szent Iván napja az óvodában
Folyamatban a buszmegállók karbantartása
Játékos vetélkedő a kerékpártároló átadásán
Elsőáldozás Mesztegnyőn
Szent László napi megemlékezés
Ballagás az általános iskolában