Mészely József Csillagporos varázslatok
A kiadó és a szerző köszönetet mond dr Nagy Istvánnak, Mosonmagyaróvár polgármesterének és a DIAMANT-DENT kft vezetőségének a könyv megjelenését segítő támogatásért
© Mészely József, 2011 © Mészely Ilka, 2011 © AB-ART, 2011 ISBN 978-80-8087-107-9
Mészely József Csillagporos varázslatok
József Mészely Csillagporos varázslatok
Kiadta az AB-ART www.ab-art.hu Felelős kiadó: Balázs F. Attila Szerkesztette: Ondrejcsák Lydia Nyomdai előkészítés: Balázs Béla Nyomta a Bocz Nyomda Kft., Pécs
Vydalo Vydavateľstvo AB-ART www.ab-art.hu Zodpovedný vydavateľ: F. A. Balázs Zostavil, redigoval: Lydia Ondrejcsák DTP, design: B. Balázs Tlač: Bocz Nyomda s.r.o.
MÉSZELY JÓZSEF
Csillagporos varázslatok A téli ünnepkör versei és meséi Rékának, Ilkának és Neked
AB-ART
Ezer felhő
Ezer felhő jár az égen kéken, szürkén, hófehéren. Ezer felhő nélkül az ég, milyen lehet? Felhőtlen kék. Ezer felhő császkál, mászkál. Ezer felé elkóricál. Ezer felhő nélkül ott fenn, ragyog tiszta égszínkéken.
Hó hívogató Jöjj, hó, hullj hó, puha hó, Fehér színben tobzódó! Jöjj, hó, hullj hó, csillogó, fűre, fára simuló ! Jöjj, hó, hullj hó, takaró, őszi vetést megóvó ! Jöjj, hó, hullj hó, porzó hó, szánkót és sít csúsztató ! Jöjj, hó, hullj hó, jeges hó, csizmám alatt csikorgó. Jöjj, hó, hullj hó, csuda-jó, fület s arcot rózsázó!
Sütőtök sül… Diri-don, duruzsol a kis kályha.
Sütőtök sül benne jó kásásra. Rékának, Ilkának uzsonnára.
Tél lesz megint Levél pereg, levél kering. Hamarosan tél lesz megint. Azt károgja három varjú: Tél lesz megint, jégcsap-fogú. Tél lesz megint, fagyot hozó, a tó vízét páncélozó.
Tél lesz megint, havat fújó, fület, arcot rózsásító. Tél lesz megint, én nem bánom, repülök majd a szánkómon.
Havazás Pilinkél. Zúdul. Táncra kél. Dúl, fúl. Térdig ér, Mordul. Jegessé zordul. De sebaj, síkul, örömünk virul!
Hópihe soroló Látom az első pihét hullani, ami a sapkámat bepihézi. Nagyon örülök a másodiknak, hisz csöpp foltja ő a kabátomnak. A harmadiknak azért ujjongok, mert pici hógolyót gyúrhatok. A negyedik hópehely oly kacér, hogy a csizmám szinte már hófehér. Juj, elég, – szólok az ötödiknek – hisz még hóembernek néznek.
Hóember Sose szomjas, nem is éhes, mégis, mégis terebélyes. Mit gondoltok a bumfordi, mitől olyan pufók, dundi? Azt fecsegik a cinegék: Rátapadtak a hópihék.
Télbűvölő kívánságok Havacskám, e télen légy porka hó, jó ropogó és jól is tapadó. Jegecském, légy csicsonkázható, kitárt karokkal sodrón csúsztató. Szánkócskám, legyél száguldó, a hóba mély nyomokat nyomtató. Korcsolyácskám, legyél repeső, jeget cirkáló sebes repülő. Sítalpacskám, legyél suhanó, havat bárányfelhővé porzató. Hógolyócskám, legyél suhogó, de senkit soha sebesre nem bántó. Hóemberkém, te pedig legyél bohó, az arcomra rózsa-pírt ragyogó. S víg játékunk mindig repessze szét, a vacogtató fagy dühöngő dühét.
A mikulásvirág igaz meséje Ugye ismeritek a decemberben pompázó növények legszebbikét, a skarlátvörösen virító mikulásvirágot? Hogy miért mikulásvirág a neve? Talán azért, mert nem is az igazi virágainak, hanem a sziromszerű felleveleinek a színe hasonlít a Mikulás palástjának és sipkájának a színéhez, és mert származási helyén, a Földközi- tenger és a trópusok vidékén éppen ilyen tájban, Mikulásjárás idején izzik a legszebben. A decemberi ünnepi asztalok cserepes díszét sok helyen a „szent éj virágjának” vagy „karácsonyéj lángjának” nevezik. A világ sok táján, de elsősorban ÉszakAmerikában ugyanolyan szorosan kapcsolódik a decemberi ünnepekhez, mint nálunk felé a fenyő vagy az északi népeknél a fagyöngy. Származásának helyén hatalmas bokorrá vagy fává is terebélyesedik és fellevelei több hónapon át vöröslenek. Mexikóban karácsonykor mikulásvirág ágakkal köszöntik szeretteiket és barátaikat az emberek. Egy réges-régi mexikói legenda szerint hajdanában útszéleken és trópusi pusztákon tenyésző leveles kóró volt ez a manapság oly szépnek tartott virág. Egy kis parasztlány a karácsonyi éjféli misén szerette volna valamivel megajándékozni a jászolban nyugvó szegények királyát, a Jézuskát. Ez a kislány olyan szegény volt, mint a templom egere. Semmije sem volt, amit odavihetett volna a Kisded jászlához. Erre gondolva szégyenében elpityeredett, láss csodát, hirtelen szivárványló fényesség jelent meg fölötte egy egész angyalsereggel. Az angyalok legbölcsebbike azt tanácsolta a sírdogáló lánynak, hogy gyűjtsön egy csokornyi leveles kórószálat, és azt vigye magával az éjféli misére. A kislány hallgatott az angyal tanácsára, s szedett egy nagy csokor leveles kórószálat. Amikor belépett az ünnepi díszben pompá-
zó templomba, sokan összesúgtak a háta mögött, volt, akik kinevették, sőt meg is dorgálták, hogy miként merészkedett olyan éktelen értéktelenséggel a kis Jézus jászlához járulni. De ekkor megint csoda történt. Mindenik leveles kórószál hegye izzani, parázslani kezdett és skarlát-színű lángra lobbant a kislány kezében. Az emberek, akik tanúi voltak a csodának, térdre borultak. A kislány pedig büszkén vitte ajándékát Jézuska jászlához. Mexikóban azóta „karácsonyéj lángjának” nevezik a mikulás-virágot.
A mikulásvirág meséje Hajdanában egy dísztelen leveles kórószál voltam, ám, egy szegény lány kezében bíborszín virággá váltam. A lány angyali tanácsra vitt Jézuska jászolára, de szegénykét kinevették, hogy kórót visz ajándékba. És a jóság csodát termett: lángra lobbant a kóróvég, s azóta lettem bíborszín karácsony-lángú ékesség.
Mikulás-váró vers Jöjj, Mikulás bácsi, szép, bíbor palástos, ma este sok szempár csillogóon ábrándos. Aki belealszik a várakozásba, álmaiban is csak a jöttödet várja. És azt, hogy virradjon a Mikulás-éjjel, s telt legyen a csizma minden jóval, széppel.
Ha már alszom… Nyolc rénszarvas húzza szánját, alig bírják tömött zsákját… Tán éjfél lesz, szép hópelyhes, mikor hozzánk titkon beles. Ha már alszom, mire kukkint? Arra, ami reá kacsint, a két fényes cipellőmre, hogy kedvemre jól megtömje!
Mese a Mikulásról Szélsebesen repül szánja, csengő csendül ahol jár. Nyomában a puszta táj sem marad unott és kopár. Szakállából havazást ráz, pilleszárnyon repdesőt, azért láthatsz télen átal szánkózót és síelőt. Bár úgy tűnik pihekönnyű, vélheted is laposnak, puttonyában még sincs híja mogyorónak,diónak... Ő tudja a legjobban csak, hogy én azért jó vagyok, még akkor is,ha időnként kópéskodva hibázok. Jóságos ő,virgácsát is mesefáról tördeli, azért olyan csillagporos s ezüstösen mennyei.
Mikulás-est Leszáll az est, csillag villan, a háztető havas kucsma. Kire várhat az ablakban a sok fénylő cipő,csizma?
Kire másra, hogyha nem az örömosztó Mikulásra, hiszen ma van érkezése, sok óhaj száll felé máma. Nincs,aki ne várná jöttét, ajándékos suhanását, titokzatos Mikulás-est csillagporos varázslatát.
Érkezik a Mikulás Hegyen-völgyön hóhullás, érkezik a Mikulás. Nem látható varázslat, villan,mint a káprázat. Ám,ha csendül a csengő, megtelik a kis cipő, földi jókkal hirtelen, s ő már suhan nesztelen. Megy, mert várja sok gyerek, a süvegén dér rezeg, és ahová csak betér, ott az álom égig ér.
A Mikulás puttonya A Mikulás puttonya, olyan mint egy csodafa. Álomszerű varázslat, titkokból szőtt káprázat. Piros bársony sátrai, ajándékok tornyai. A Mikulás puttonya, olyan mint egy csodafa.
Mikulás-este csodája Arcokat rózsáz az öröm láza. Szemet fényez a titkok varázsa. Egy fuvallat és rebben a függöny, s a Mikulás-est csodája köszön. Csak egy fuvallat és telt a csizma, de fénye van a percnek s dallama, amely úgy árad, hömpölyög, kering, mint a csengőből zengő csingiling.
A Mikulás igazi varázslata Azon az örömszerző, kökény-kék decemberi éjszakán már bontogatni kezdte hamvas kontyát a hold, amikor a Mikulás feltűnt a parki lámpák fényében. A puttonya nem volt már nehéz, csak egy-két dió és mogyoró csörrent benne. – Milyen jó, hogy jutott ajándék minden gyerek csizmájába – töprengett elégedetten. Fáradt volt. Mérföldeket lépő csizmájával egyetlen éjszaka járta be a világ összes falvát, városát, de még a legeldugottabb tanyákat is. A város szélén lakó tanító kisebbik lánykájára, Ilkára gondolt, aki arra kérte őt, hogy a jövő évi Mikulás-estén egy kis kutyával ajándékozza meg. Ekkor egy behavazott pad alól nyöszörgést hallott. Egy kutya didergett ott árván. Ölbe vette, simogatni kezdte a bozontos jószágot. – Nemcsak fázik, biztosan éhes is – dörmögte Mikulás bácsi. – De mit adhatnék én neki? Egy éhes mókuson könnyebben tudnék segíteni, mint ezen a vacogó kutyuson. Csörgő dió, mogyoró… hókusz-pókusz, változz kolbásszá! Azzal benyúlt a puttonyába, s láss csodát, arasznyi kolbászt húzott ki onnan. – No, pajtás, neked is jut ma ajándék! – biztatta a kutyát, de az nem mozdult meleg tenyere simogatásából. – Nem vagy éhes! Te gazdira vágyol, aki játszik veled és kedves hozzád… Már tudom is, kinél a helyed. Azzal felállt a padról, és elindult szaporán a város széle felé. Reggel, amikor óvodába indult a mamájával, Ilka az ajtójuk előtt fehér prémes, piros kabátba botlott.
– A Mikulás elvesztette a palástját! – kiáltotta, és lehajolt érte. A ráncok közül egy csillogó szemű, fényes szőrű kis kutya nézett szembe vele, mintha azt mondta volna: – Egy évvel hamarabb érkeztem, mint ahogy rendeltél, de nagyon foglak szeretni, ha jó gazdim leszel.
Ünnepi készülődés Cseng a mozsár. Búg az örlő. Sistereg a kávéfőző. Szita huppog, lisztet szitál, a fakanál körtáncot jár. Tortakrémben habzik a méz, cuppog, dagad a majonéz, dobog, hoppláz a habverő, billeg, ugrál a vasfedő. Serpenyőben serceg a hús, érte nyávog Pamacs cicus. Miért e zaj, csengő lárma? Versem címe elárulta. S nyekereg a konyhaasztal, mert azt várja szép damaszttal terítsük meg, s üljük körbe, felöltözve ünneplőbe.
Tésztagyúró mondóka Szitált liszt halomból kerekítsünk várat, s annak közepébe üssünk tojást, hármat. Apró sóval s vízzel gyúrogassuk össze, gömbölyítsünk gyorsan egy labdát belőle. Potyoljuk, sodorjuk, nyújtsuk ki vékonyra! Göngyöljük lisztesen vég-vászon laposra. Vágjuk, daraboljuk cérna-halacskákra, s dobjuk a levesbe, a zubogó tóba!
Városunkban… Városunkban él egy mézesbábos, karácsonytájt a csillaga lángos. Nem is kell, ám hangosan kínálja, mégis elkel apraja és nagyja. Városunkban él egy kosárfonó, karácsonytájt csengőket himbáló. A csengőit szalmaszálból fonta, azt hírelni: víg lesz a nap arca! És még él egy almaárus kofa, karácsonytájt kuncog a kosara. Almáinak pirosa úgy derül, bűvkörétől lelkünk is megzendül.
A bábsütő meséje Van nekem egy furcsa nevű barátom, nemcsak nevét, termékét is imádom. Becses neve: MÉZES ÁLMOS, OKLEVELES MÉZESBÁBOS. Ez piroslik cégtábláján, az üzlete homlokzatán, mint naptárban az ünnepnap. Ó, örülök, ha rám kacag! De ő ünnepnap sem szabad, vevőtől vevőig szalad. Kínálgatja portékáit, mézes-mázas pogácsáit. Mind a pékek, általában, keveset henyél az ágyban, még mielőtt ránk virradna, ő a pogácsáit gyúrja. Vagy már éppen, amíg sülnek, krémet kever hímzésüknek. Aztán jön a pepecselés, a sok csodás díszítgetés. Hogyha ezzel végre kész lett, s ne száradjon rá a készlet,
verejtékből kifürödve, pult mögé áll szívrepesve. Vagy búcsúkban vásározik, vásárlókkal parolázik. Tukmálgatja a portékát, milyet ma szem, csak ritkán lát!
A minap ezt óbégatta: „Veszélyben a dinasztia! Bábsütő volt minden ősöm, sok fortélyuk csak én őrzöm. És nemcsak e drága szakmát, eszközeim is ők hagyták, mind utánuk maradt hátra: a ritka és sűrű szita, mozsarak és fakanalak, gyúródeszkák, sütőlapok, kavarófák és nyújtófák, szaggatók és nyomóformák, és a tölcsérek a krémnek… Most csak ennyi, legyen vége! Jaj, napestig sorolhatnám, s a lényeget nem folytatnám. Veszélyben a dinasztia, nem lesz szakmám folytatója. Lehet, így velem kimúlik, mert a fiaim rühellik. Nem áll kezükre a sütés, a türelmes pepecselés. Tudom, ma már más a módi, de jó lenne továbbvinni.” Ha ezt el nem mondta volna, a mesém is folytatódna. Így hát zárszó következik: JELENTKEZŐ KERESTETIK!
Vásárfia Mézeskalács, mázas, krémmel meszelt házas. Mézeskalács, cifra, indázza sok minta. Mézeskalács, tükrös, kell- e neked öcskös?
Hószín szárnyon jön karácsony Hószín szárnyon jön karácsony, gyertyát gyújt a fenyőágon. Csengettyűzi a szeretet, akit vártunk megszületett. Zengi jámbor áhítattal, békességes dallamokkal: Hószín szárnyon száll karácsony, fénylik almán és kalácson…
Karácsonyi duruzsoló Karácsonyi kalácsom, irul-pirul a rácson. Jobbra tőle perecek, só-indáktól díszesek. Balra tőle habcsókok, pillekönnyű-pufókok. Békét zsongó mindegyik, duruzsol és rózsállik.
A mi karácsonyunk Gyertyafénytől ragyog szobánk közepén a karácsonyfánk, körbeálltuk énekelve, érkezésed így köszöntve: Kis Jézuska, jó királyunk, üdvözlégy ma itt, minálunk. Jó, hogy jöttél hű vendégünk, kóstold meg a friss kenyerünk, falatozz a sült halunkból, kortyolj bort a kulacsunkból, aztán ízleld bejglink, almánk, le is fekhetsz, mert a dunnánk is melenget, s anya mesél neked is, hogy megpihenjél. Maradj nálunk egész évben, a mosolygós szeretetben.
Karácsony Csillagfény a fenyőágon, itt van újra a karácsony. Gyönge fénye úgy világít, távolról is hazaszólít. Bíztatja a fáradt lelket, s ácsolja a békességet. Áhítattal zsong az ének mindannyiunk kisdedének. Velünk van ő szívmelegben, s egymást óvó szeretetben.
Csillagkövetők éneke Csillagizzás talán rejtjel, fénye után induljunk el! Merre vezet a fénycsóva, arra van a szülőszoba. Nem is szoba, csak istálló, ott sírdogál a Megváltó. Bölcsője egy szerény jászol, a földre mennyet varázsol. Csillagfényes örömestet, s melengető szeretetet.
A karácsonyrózsa meséje Szentestén a pásztorok összegyűltek a tűz körül beszélgetni. A legidősebb, akihez eljutott a kis Jézus születésének a menjünk el mi is Betlehembe, és köszöntsük fel a Kisdedet. Ajándékot vettek magukhoz: vajat, mézet, egy sajtárnyi friss tejet, sajtot, báránybőrt és kecskegyapjút. Csak a kis pásztorfiúcskának nem volt semmilyen ajándéka amikor elindultak. Ő azt gondolta, hogy útközben szed majd a pusztán egy csokor virágot. De a puszta havas volt. Nagyon elkeseredett és pityeregni kezdett. Potyogtak, peregtek a könnyei. Ahol földet éretek, ott azon nyomban virágok sarjadtak ki a csontkeményre fagyott földből. A különösen érdekes virágok szirmai a rózsa szirmaihoz hasonlítottak. Öt fehér szirom simult csodás virágkehellyé, melynek közepéből aranyszínű portok-koszorú ragyogott a pásztorfiúcska szemébe, akár csak egy királyi korona. Boldogan szakította le a pompás csoda-virágokat, melyeket hamarosan sokan megcsodáltak a Kisded jászolánál. Ezt a könnycseppekből lett szerény virágot azóta is, Jézuska rózsájának, vagy karácsonyrózsának nevezik, mert minden évben karácsonytájban virul, hogy gyöngyházfehér színű szirmaival és üde, hó leheletű illatával emlékeztesse az embereket az első karácsonyra.
A jászolnál Csillagfény-rejtelem, titok szülte őt, a karácsonyonként újraszületőt. Szép királyi testét szúrja a szalma, szelíd barmoknak zizegő alomja. Bárányok bégetnek jászola körül, párát lehel felé mind, aki örül. S mind, aki boldog,hogy reá mosolyog, köszöntik királyok, szegény pásztorok. És mind,aki várta,melengeti őt, a szeretet szavát újrafényezőt.
Karácsonyi aranyágunk A decemberi dühöngő szél a nyárfa ágról lesodorta a fagyöngy ékes, üde-zöld gömbjét a frissen esett hóba. Sétánk során a gyöngyeit épp egy fuvolahangú léprigó kóstolgatta. Sajnálta is cserregve, hogy a fagyöngy-gömböt hazavittük a szobánkba, mely így lett az ünnep pompás aranyága. Mama piros szalagból csokrot kötött rája, és felfüggesztette az ajtó fölötti gerendára, hogy aki belép a házba, és áthalad alatta, annak a jövőben teljesüljön reménye, s minden vágya.
Új évet köszöntő Új évet köszöntő versemmel jöttem, ha elmondhatom, azonnal mentem. Elnézést, hogy csak így rád rontok, hiszen tudom közhely az is, amit mondok, de remélem a szám nem téved: Legyen nagyon boldog új éved!
Januári biztató Mint a liszt, a hó úgy szitál, milliónyi ezüst kristály, milliónyi porka csillag a fehér domb, hová hívlak . Villantsuk fel pántlikáját, örömeink sícsúszdáját, s rójuk tele kanyargással, piros pozsgás ujjongással!
Téli hangok Kéményen szél fütyörészik, pihe táncol, keringőzik. Mint cintányér, ablak zörren. Párkányára rigó röppen. Azt fütyöli: „Éhes vagyok. Segítsetek, kis pajtások!”
Farsangoljunk Félre tőlem unalom! Kezdődjön a vigalom. Szabad a tánc, bolondulj, petrezselymet ne árulj! Perdülj, bokázz, oldj kontyot, most kell rázni a rongyot! Farsangoljunk hat hetet, míg elűzzük a telet!
A fonóban A fonóban ron-tom, rin-tem, az orsómat pederintem, heje, huja, haj. Az orsómmal rin-tem, ron-tom, a csepűmet sodorintom, heje, huja, haj. A fonóban ron-tom, rin-tem, a hangomat elvesztettem, heje, huja, haj!
Este, ha már nincs több mese… Este, ha már nincs több mese és megpuszil mama s papa, félek, hogy jön a fekete, sárkány-gonosz, rút éjszaka. Addig félek míg elalszom, mert utána védelmet ad, s körhintaként a szép álom ébredésig röpít, forgat. Röpít, forgat és lemetszi a sárkány-éj mind hét fejét, majd győztesen felemeli küllőző- fény tekintetét.
Elalvás előtti alkudozó Várj mama egy kicsit, mindjárt elalszom, csak egy kicsit, még egy picit ujjaimmal játszom. Egyből görbítek napocskát. Kettőt ringatok. Nézd csak, ők a sármányok! Kettőt ívelek karéjba. Ugye, hasonlítnak A szivárványra? Alájuk kettőből kerekítek tavacskát. Kettőt újra ringatok, ők a hullámocskák. Egyet úsztatok cikázva. Nézd, a hullámzó tóban, ő a gyönyházfényű halacska!
Várj mama egy kicsit, ne oltsd el a villanyt! Akarom látni még, csak egy ici- picit még, ragyogni a napocskát, ingó-bingó madárkát, pompázni a szivárványt, csillogni a tavacskát, s úszni benne a legszebbik, gyöngyházfényű halacskát!
Tartalom Ezer felhő Hó hívogató Sütőtök sül… Tél lesz megint Havazás Hópihe soroló Hóember Télbűvölő kívánságok A mikulásvirág igaz meséje A mikulásvirág meséje Mikulás-váró vers Ha már alszom… Mese a Mikulásról Mikulás-est Érkezik a Mikulás A Mikulás puttonya Mikulás-este csodája A Mikulás igazi varázslata Ünnepi készülődés Tésztagyúró mondóka Városunkban… A bábsütő meséje Vásárfia Hószín szárnyon jön karácsony Karácsonyi duruzsoló A mi karácsonyunk Karácsony Csillagkövetők éneke A karácsonyrózsa meséje A jászolnál Karácsonyi aranyágunk Új évet köszöntő Januári biztató Téli hangok Farsangoljunk A fonóban Este, ha már nincs több mese… Elalvás előtti alkudozó
4 5 6 7 8 9 10 11 12 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 33 34 35 36 37 38 39 40 41 43 44 45 46
