ie
te ia et f ideli
ta
sc
nt
TARTALOMJEGYZÉK 2
Dékáni köszöntő
2
Piliscsaba
3
Az egyetem és a Bölcsészettudományi Kar története
4
Oktatás
4
Alapképzés
4
Mesterképzés
10
Doktori képzés
12
Kari kutatások
13
Bibliotheca
14
Ösztöndíjak, külföldi tanulási lehetőségek
15
Felnőttképzés
17
Diákélet a campuson
19
Egyetemi lelkészség
20
Hallgatói szolgáltatások
24
Elérhetőségek
2012 | PPKE BTK
1
ie
te
nt
ia et f ideli
ta
sc
Kedves leendő Egyetemista!
Tisztelettel köszöntöm Önt, aki a felvételizni készül, és bölcsészeti, pedagógiai, társadalom-tudományi vagy gazdaságtudományi érdeklődése egyetemünk Bölcsészettudományi Kara felé irányította. A magyar katolikus egyetem egy olyan szellemi műhely és egyben egy olyan közösség, amely sajátos küldetésén túl a nemzet, a haza felemelkedésén munkálkodókat kívánja kinevelni. Ebből következőleg a Pázmányon tanulni, az egyéni szakmai gyarapodás horizontján túl, értékek mentén történő elköteleződést is jelent. A Pázmány Péter nevét viselő régiúj egyetem Bölcsészettudományi Kara a szakmai kíváncsiság kielégítésén túl a szakmai igényességet, a felelősségteljes magatartást, az összetett gondolkodást és a keresztény értékek tudatos vállalását is feladatának tartja. Személyes meggyőződésem és tapasztalatom, hogy az átlagból való kitűnéshez ez az út vezet. A jövő elitjéhez akar tehát csatlakozni? Ahhoz a közösséghez, amely a jövőért, a környezetért, az emberi méltóságért felelősséggel kíván tevékenykedni, és amely a szakmai kiválóságot tartja az egyéni és a közösségi boldogulás alapjának? Azok közé kíván tartozni, akik a fentiek alapján és önmagukkal szemben támasztott követelményeik miatt sikeresek lesznek szakmai karrierjükben éppúgy, mint emberi viszonyaikban? Akkor Önnek köztünk a helye.
2
PPKE BTK | 2012
Dr. Botos Máté dékán
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ
Piliscsaba Piliscsaba község Pest megye északnyugati részén, Budapest határától 14 km-re, a Pilist és a Budai-hegységet elválasztó völgyben fekszik. A rómaiak az „Ad lucum felicem” (Boldog-liget) nevet adták az erdős hegyoldalakkal körülvett, festői szépségű helynek. A néphagyomány a falu mai nevét Csaba királyfitól származtatja. A terület évezredek óta (az őskortól kezdődően) vonzotta a letelepedni szándékozókat. Első írott emléke is korai, a XIII. századból való. A történelem viharai ugyan időnként alaposan megtépázták a falut, ám a vidék természeti értékeinek és kedvező fekvésének köszönhetően mindig újjáépült. Új fejezet nyílt a falu életében azzal, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara 1994-ben itt nyitotta meg kapuit. Azóta nemcsak az egyetemisták előtt tárulnak fel itt lehetőségek, hanem létrejött egy igazi pilisi kulturális központ, ami a falu életére is kedvezően hat. Az elmúlt tíz év közös rendezvényei, művészeti eseményei vagy már a több ízben megrendezett majális ennek az együttműködésnek a látványos gyümölcse.
AZ EGYETEM ÉS A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TÖRTÉNETE
gyetemünk 1635-ben alapított és azóta folyamatosan működő magyar universitas. Pázmány Péter esztergomi érsek az ország történelmének legtragikusabb éveiben, a török hódoltság korában, 1635-ben hozta létre a magyar oktatásügy és egyházi kultúra történetében korszakos jelentőségű egyetemet. Meggyőződése volt, hogy a nemzet fennmaradásának és erkölcsiségének biztosítéka a szellemi műveltség. Az általa alapított egyetem szellemi örökségét is vállalva vette fel intézményünk az ő nevét. Az egyetemet Nagyszombatból Mária Terézia helyezte át Budára. Az 1848-as reformok jegyében a pesti egyetem modern, autonóm oktatási központtá vált. Átmeneti korlátozó időszak után, 1860-ban visszanyerte régi jogait, s a XX. század elején a világ legszínvonalasabb egyetemei közé emelkedett. Az első világháború vérzivatarát és a Tanácsköztársaság korlátozó intézkedéseit túlélve, 1921-ben, a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem alapítójának, Pázmány Péternek nevét vette fel, melyet egészen 1950-ig viselhetett. A kommunista államhatalom intézkedésének következtében az Orvosi és a Hittudományi Kar leválasztása után jött létre a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem. A magyar országgyűlés 1993-ban
ismerte el és jegyezte be a Bölcsészettudományi Kart és ezzel egy időben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet az államilag elismert egyetemek sorába. Egyetemünkön ma öt kar működik: Hittudományi Kar (Budapest), Bölcsészettudományi Kar (Piliscsaba), Jog- és Államtudományi Kar (Budapest), Információs Technológiai Kar (Budapest), Vitéz János Kar (Esztergom), valamint a fakultás jogú Kánonjogi Posztgraduális Intézet (Budapest). A Bölcsészettudományi Kar 1992-ben Budapesten kezdte meg működését. 1994 szeptemberében költözött a fővároshoz közeli Piliscsaba-Klotildligetre, az egykori Perczel Mór-, majd szovjet laktanya helyére. A páratlan természeti szépségű hely vasúton és közúton egyaránt jól megközelíthető. Az építkezések során részint átalakították és felújították a régi épületeket, részint újakat emeltek Makovecz Imre és az általa vezetett Makona Egyesülés építészeinek tervei alapján.
2012 | PPKE BTK
3
OKTATÁS 2006 szeptemberétől új rendszerben indult el a felsőoktatás Magyarországon. Az úgynevezett „Bolognai folyamat”, amelynek nyilatkozatát 1999-ben Magyarország is aláírta, az egységes Európai Felsőoktatási Térség megteremtését tűzte ki célul. Az alapvető törekvés az, hogy rokon elvek alapján az egész életen át tartó tanulás jegyében kialakuljon a kétciklusú képzési rendszer, amelyhez harmadik ciklusként a doktori képzés kapcsolódik. Ebben a rendszerben a diplomák Európa-szerte kölcsönösen elismerhetők, a hallgatói és oktatói mobilitás kiszélesedik (ezt segíti a megfelelő kreditrendszer), és lehetővé válik egy versenyképes, tudásalapú Európa kialakulása.
Az első képzési ciklus, amelyet nemzetközileg bachelornek ismernek, és magyar elnevezéssel alapképzésnek (BA) hívunk, 3 éves (6 szemeszteres, 180 kredites) időtartamú képzés.
A második képzési ciklus, amelyet a nemzetközi terminológiában masternek, magyar elnevezéssel mesterképzésnek (MA) hívunk, az alapképzés utáni, arra épülő, 2 éves (4 szemeszteres, 120 kredites) időtartamú képzés.
A harmadik képzési ciklus (doktori képzés) a mesterképzés utáni, arra épülő 3 éves (6 szemeszteres, 180 kredites) képzés, amely tudományos (illetve művészeti) képzést nyújt, és doktori fokozat (PhD) megszerzésére készít fel.
Képzési ciklus
Képzési idő
Kreditmennyiség
BA
3 év (6 félév)
180
MA
2 év (4 félév)
120
PhD
3 év (6 félév)
180
ALAPKÉPZÉS (BA)
MESTERKÉPZÉS (MA)
Az alapképzéseinkre jelentkezők alapszakokra, illetve bizonyos szakoknál szakirányokra nyerhetnek felvételt érettségi eredményük alapján. Az alapszakos hallgatók tanulmányaik során minor programjaink színes palettájáról választhatnak ún. minor szakot főszakjuk mellé, valamint a különféle szakirányokon és specializációkon tovább mélyíthetik tudásukat.
Mesterképzéseinkre azon felvételizők jelentkezhetnek, akik rendelkeznek valamilyen alapdiplomával. Az egyes mesterszakokra többféle alapdiplomával is lehet jelentkezni, bizonyos esetekben azonban 50 kreditnyi kiegészítő tanulmány után kezdhető csak el a képzés. A mesterképzések esetében a felvételi eljárás része egy szóbeli felvételi elbeszélgetés is, amelyre Piliscsabán, a szak oktatóinak részvételével kerül sor. A jelentkezők választhatnak, hogy ún. diszciplináris mesterképzési szakon (amely lehetőséget ad egy tudományterületen való elmélyülésre, szaktudás, szakértelem megszerzésére) vagy tanári mesterképzési szakon kívánják-e folytatni tanulmányaikat.
4
PPKE BTK | 2012
PPKE – BTK ALAPKÉPZÉS (BA) Képzési ág
Modern filológia
Alapszakok
Magyar Pedagógia és pszichológia Politikatudomány
Szabad bölcsészet
Helyszín
Angol
Anglisztika
Piliscsaba
Germanisztika
Német
Germanisztika
Piliscsaba
Francia
Francia
Olasz
Olasz
Spanyol
Spanyol
Cseh
Cseh
Lengyel
Lengyel
Arab
Arab
Hebraisztika
Hebraisztika
Romanisztika
Keleti nyelvek és kultúrák
Kínai Ókori nyelvek és kultúrák
Közgazdasági
Minor program
Anglisztika
Szlavisztika
Ókori és keleti filológia
Szakirányok
új szakirány
Klasszika-filológia (latin, ógörög)
Piliscsaba
Piliscsaba
Kínai Latin Ógörög
Közszolgálati Magyar
Piliscsaba
Piliscsaba Piliscsaba
Magyar Elméleti nyelvészet
Elméleti nyelvészet
Pszichológia
Piliscsaba Piliscsaba
Nemzetközi tanulmányok
Nemzetközi tanulmányok
Piliscsaba
Politológia
Politológia
Piliscsaba
Szabad bölcsészet
Esztétika
Esztétika
Filmelmélet, filmtörténet
Filmelmélet, filmtörténet
Filozófia
Filozófia
Művészettörténet
Művészettörténet
Film- és videotanulmányok Kommunikáció- és médiatudomány Társadalom-ismeret
PR
Piliscsaba
Kommunikáció
Piliscsaba (nappali) Budapest (levelező)
Szociológia
Piliscsaba
Rádió és televízió Újságírás
Szociológia Társadalmi tanulmányok Történelem
Történelem
Piliscsaba Régészet Történelem
új szakirány
Régészet
Piliscsaba
Történelem
Piliscsaba
2012 | PPKE BTK
5
PPKE – BTK MESTERKÉPZÉS (diszciplináris MA) Képzési terület
Mesterszak megnevezése Anglisztika
Választható szakirány, orientáció Angol irodalom Angol elméleti nyelvészet
Piliscsaba (magyar, angol) Piliscsaba (magyar)
Arabisztika Digitális bölcsészet
Helyszín (képzés nyelve)
Számítógépes nyelvészet
Piliscsaba (magyar)
Elméleti nyelvészet
Piliscsaba (magyar)
Esztétika
Piliscsaba (magyar)
Filozófia
Vallásfilozófia
Piliscsaba (magyar, francia)
Francia nyelv, irodalom és kultúra Klasszika-filológia
Piliscsaba (magyar)
Klasszika-filológia Antik örökség
Piliscsaba (magyar) Piliscsaba (magyar)
LENGYEL NYELV ÉS IRODALOM Régi magyarországi irodalom Bölcsészettudomány
Magyar nyelv és irodalom
Klasszikus magyar irodalom Modern magyar irodalom
Piliscsaba (magyar)
Irodalomtudomány Történeti nyelvészet Középkori művészet
Művészettörténet
Újkori művészet
Budapest (magyar)
Legújabb kori művészet Budapest (magyar, olasz)
Olasz nyelv irodalom és kultúra
Pszichológia
Interperszonális és interkulturális pszichológia Fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia
Budapest (magyar)
Klinikai és egészségpszichológia Társadalom-, életmód- és művelődéstörténet Történelem
Társadalmi krízisek és uralmi technikák
Piliscsaba (magyar)
Középkortörténet Vallástörténet Kommunikáció-és médiatudomány* Társadalomtudomány
Nemzetközi tanulmányok
Szociológia
* Budapesten levelező tagozaton is indul a képzés.
6
PPKE BTK | 2012
Vallástörténet
Piliscsaba (magyar)
Közösségi és közéleti kommunikáció orientáció
Budapest (magyar)
Multimédia orientáció Európa-tanulmányok Regionális és civilizációs tanulmányok
Budapest (magyar)
Kulturális diplomácia Kultúra és életvitel Település- és kisebbségkutatás
Budapest (magyar)
MESTERKÉPZÉS (tanári MA) A többciklusú felsőoktatási képzési rendszerben a tanári szakképzettséget csak mesterképzési szinten lehet megszerezni. A tanári mesterképzésre jelentkezőknek azonban már az első képzési ciklusban (BA) meg kell tervezniük későbbi tanulmányaikat. Tanári mesterszakon két tanári szakképzettséget kell megszerezni, ettől csak néhány kivételes esetben lehet eltérni (például korábbi főiskolai és egyetemi szintű végzettség esetén). Az első tanári szakterületi modulnak az alapképzés főszakja lesz a bemeneti feltétele, a másodiknak az 50 kredit értékű minor szak. Az alapképzésben elvégzett 10 kredites tanárképzési modul elvégzése a mesterképzés pedagógia-pszichológiai modulja számára ad előképzettséget. A tanárképzés első és második szakterületi modulja ugyanazt a végzettséget biztosítja, csak az előtanulmányi feltételek eltérők. A megszerzett szakképzettség a közoktatás 5–12. (13.) évfolyamán, illetve a szakképzés valamennyi formájában a tanári szakképzettségnek megfelelő tárgyak oktatására jogosít.
TANÁRI MESTERKÉPZÉS FELÉPÍTÉSE Tanári mesterszak része
Kredit
Félévek száma
Bemenet
1. szakterületi modul
40
4 félév
120 kredites BA szak (vagy korábbi egyetemi / főiskolai végzettség)
2. szakterületi modul
40
4 félév
50 kredit szakterületi ismeretkör (minor program)
Tanárképzési (pedagógiaipszichológiai) modul
40
4 félév
10 kredites tanárképzési modul a BA képzés során
Tanítási gyakorlat
30
1 félév
Összesen
120+30
4+1 félév
Kimenet
okleveles ...tanár
180
2012 | PPKE BTK
7
PPKE BTK – MESTERKÉPZÉS (tanári MA) Első tanári szakképzettség
Angoltanár *
Etikatanár / Filozófiatanár / Franciatanár / Latintanár / Magyartanár / Némettanár /Mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár / Pedagógiatanár / Spanyoltanár / Történelemtanár
Franciatanár
Angoltanár / Etikatanár / Filozófiatanár / Latintanár / Magyartanár / Mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár / Némettanár / Pedagógiatanár / Spanyoltanár / Történelemtanár
Latintanár
Angoltanár / Etikatanár / Filozófiatanár / Franciatanár / Magyartanár / Mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár / Némettanár / Pedagógiatanár / Spanyoltanár / Történelemtanár
Magyartanár *
Angoltanár / Etikatanár / Filozófiatanár / Franciatanár / Latintanár / Mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár / Némettanár / Pedagógiatanár / Spanyoltanár / Történelemtanár
Mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár
Angoltanár / Etikatanár / Filozófiatanár / Franciatanár / Latintanár /Magyartanár / Némettanár / Pedagógiatanár / Spanyoltanár / Történelemtanár
Némettanár
Angoltanár / Etikatanár / Filozófiatanár / Franciatanár / Latintanár / Magyartanár / Mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár / Pedagógiatanár / Spanyoltanár / Történelemtanár
Spanyoltanár
Angoltanár / Etikatanár / Filozófiatanár / Franciatanár / Latintanár / Magyartanár / Mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár / Némettanár / Pedagógiatanár / Történelemtanár
Történelemtanár *
Angoltanár / Etikatanár / Filozófiatanár / Franciatanár / Latintanár / Magyartanár / Mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár / Némettanár / Pedagógiatanár / Spanyoltanár
PEDAGÓGIATANÁR
Angoltanár / Etikatanár / Filozófiatanár / Franciatanár / Latintanár / Magyartanár / Némettanár /Mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár / Spanyoltanár / Történelemtanár
* Budapesten levelező tagozaton is indul a képzés.
8
Második tanári szakképzettség
PPKE BTK | 2012
FELVÉTELI A jelentkezés és a felvételi eljárás központilag, az Oktatási Hivatal szervezésében zajlik. A jelentkezők felvételi pontszámát egy központi számítógépes rendszer számolja ki, és az általuk megjelölt sorrend alapján dönt arról, hogy melyik intézmény melyik szakjára, államilag támogatott, avagy költségtérítéses képzésre nyernek felvételt. Az alapképzéseinkre jelentkezők összpontszámát a tanulmányi, az érettségi, valamint a többletpontok képezik. A mesterképzéseinkre jelentkezők összpontszámát az oklevél minősítése, a felvételi vizsga eredménye és az esetleges többletpontok teszik ki. Minderről részletes tájékoztatást kari honlapunk nyújt: a www.btk.ppke.hu weboldalon.
DOKTORI KÉPZÉS Karunk jelenleg három tudományterületen nyújt akkreditált doktori képzést: irodalom-, nyelv- és történelemtudományok.
Irodalomtudományi Doktori Iskola
Az Irodalomtudományi Doktori Iskola egyes műhelyeiben folyó munka a szakos képzéseken alapul, ám azoknál elmélyültebb, új tudományos eredményekre vezető formában. Az irodalmat, mint a művészet egyik ágát elméleti, történeti és kultúraközpontú megközelítésből egyaránt vizsgálja, ugyanakkor lehetőség nyílik egy-egy korszak (pl. a régi magyarországi) vagy egy-egy nyelvterület (angol, arab, héber, német, szláv, latin, francia, olasz, spanyol) irodalmában alaposan elmélyülni, filológiai, irodalomtörténeti és elméleti kutatásokat folytatni. A Doktori Iskola vezetője: Dr. Nagy László egyetemi tanár.
Bővebb információ: https://www.btk.ppke.hu/kepzeseink/ doktori-kepzes-ph-d/irodalomtudomanyidoktori-iskola
10
PPKE BTK | 2012
Nyelvtudományi Doktori Iskola
A Nyelvtudományi Doktori Iskola a nyelvtudomány fontos központi területein, azaz az elméleti nyelvészet, ezen belül a szintaxiselmélet, a fonológiaelmélet, valamint a szocioling-visztika, a magyar leíró nyelvészet, a történeti nyelvészet, a klasszika-filológia, az arabisztika, anglisztika, germanisztika, romanisztika, szlavisztika, továbbá az elméleti nyelvészet terén nyújt doktori képzést. Míg a fölsorolt területek többségéből szerzett PhDfokozat elsősorban tudományos kutatásra és felsőfokú oktatásra képesít, az elméleti nyelvészeti PhD-fokozat a kutatásfejlesztésben, illetve az iparban is versenyképes tudást nyújt. A Doktori Iskola vezetője: Dr. É. Kiss Katalin egyetemi tanár.
Bővebb információ: https://www.btk.ppke.hu/kepzeseink/ doktori-kepzes-phd/nyelvtudomanyidoktori-iskola
Történelemtudományi Doktori Iskola
A Történelemtudományi Doktori Iskola azt vallja, hogy aki nem ismeri múltját, annak jövője sincs. A képzés során a történelemtudomány számos területén kínál olyan tudásanyagot és tudományos módszertani fölkészítést, amellyel a végzettek a gazdaság-, társadalom-, eszme- vagy egyháztörténet területén alapos jártasságot szerezhetnek. Az egyes kutatóműhelyeken belül ki-ki az általa választott területen az eredeti források segítségével alaposabban elmélyülhet, és új tudományos eredményekre juthat. A Doktori Iskola vezetője: Dr. Fröhlich Ida egyetemi tanár.
Bővebb információ: ttps://www.btk.ppke.hu/ kepzeseink/doktori-kepzes-ph-d/ tortenelemtudomanyi-doktori-iskola
www.mediakapu.hu
2012 | PPKE BTK
11
KARI KUTATÁSOK A PPKE az országban egyedüli egyetemként tagja egy nemzetközi kutatóegyetemi hálózatnak, az IRUN-nak. A BTK-n a bölcsészettudományok, a társadalomtudományok és a pedagógia szinte minden oktatott területéhez kapcsolódnak tudományos kutatások. Ezeket a Kar oktatói részben egyéni kutatás formájában, részben kutatócsoportokban végzik, sok esetben különböző pályázatokon elnyert támogatással, többször pedig nemzetközi együttműködésben. Az itt végzett kutatások természetesen megjelennek az oktatói munkában is, egy részük pedig hallgatók bevonásával folyik, ami a mester- és a doktori képzésben szerves része az utánpótlás nevelésének. A Karon működik több OTKA-finanszírozású kutatás (akár egyéni, akár csoportos), illetve dolgozik több MTA Bolyai ösztöndíjjal támogatott kutatást végző tanár. Ezek az értékes támogatások a jelentős nemzetközi ösztöndíjakkal együtt a Karon folyó tudományos munka magas színvonalát fémjelzik. A konkrét kutatások pedig új távlatokat nyitnak az irodalomtudományban, a történettudományban, a művészettörténetben, az ókortudományban, az orientalisztikában, a filológiában, a vallástörténetben, a filozófiában, az esztétikában, a nyelvtudományban, a régészetben, a művelődés-, eszme- és társadalomtörténetben, a szociológiában, a pedagógiában, valamint a kommunikáció- és médiatudomány terén. A Karon folyó, illetve a közelmúltban lezárult kutatási témákat részletesen a kari honlapon mutatjuk be.
12
PPKE BTK | 2012
BIBLIOTHECA Könyvtárunk állománya mintegy 300 000 kötetes, és jelentős külön gyűjteményekkel rendelkezik; úgymint Mályusz Elemér, Kniezsa István és Lakó György könyvtára, valamint az értékes Régi Könyvek Gyűjteménye. A kötetek a bölcsészet- és a társadalomtudományok majd minden szakterületéről kölcsönözhetők, s számos idegen nyelven is olvashatók. Az állományban való tájékozódást online katalógus segíti. A további kutatást az egyre bővülő CD-ROM állományunk teszi lehetővé, ezen felül más internetes adatbázisok (EBSCO, EISZ, JSTOR) használatát is biztosítjuk. Internet hozzáférést az olvasótermeinkben és számítógéptermeinkben biztosítunk hallgatóink számára, akik a WiFi rendszernek köszönhetően a campus számos pontján kapcsolódhatnak a világhálóra. weboldal: http://www.btk.ppke.hu/szolgaltatasaink/konyvtar
2012 | PPKE BTK
13
ÖSZTÖNDÍJAK, KÜLFÖLDI TANULÁSI LEHETŐSÉGEK Hallgatóink és oktatóink egyre nagyobb számban utazhatnak külföldi tanulmányutakra, elsősorban sokszínű és több éve működő csereprogramjainknak köszönhetően. Az ERASMUS és a CEEPUS programok keretében évente közel száz hallgatónk tölthet el egy szemesztert vagy akár egy tanévet Európa leghíresebb egyetemein, például a Katholieke Universiteit Leuven, University of Worcester, Universität Heidelberg, Università Catollica Del Sacro Cuore, Institut Catholique de Paris, University of Oslo egyetemeken. Partnereink száma évről évre növekszik, az ERASMUS programban jelenleg közel 80 külföldi intézménnyel állunk kapcsolatban. A CEEPUS közép-európai országok felsőoktatási intézményei számára létrehozott csereprogram hálózat, amelynek keretében a bécsi, olomouci, krakkói, besztercebányai, szófiai és Albániában a shkodrai egyetemekkel vagyunk kapcsolatban. Nemcsak küldünk, fogadunk is hallgatókat részképzésre Európa számos országából. Több mint tíz éve szervezünk Erasmus Intenzív Nyelvi Előkészítő Kurzust, amely nyári egyetemként egyre népszerűbb a Magyarországon tanuló külföldi diákok körében. Kiváló európai partneregyetemeink mellett sikeresen működünk együtt olyan tengerentúli intézményekkel is, mint például a University of South Dakota, University of Notre Dame, Universidad Michoacana de San Nicolás de Hidalgo. Egyetemünk tagja a katolikus egyetemek nemzetközi szövetségének, és a tíz európai kutató-egyetemet összefogó nemzetközi (International Research Universities Network) hálózatnak. Ez utóbbi célja a részt vevő egyetemek közötti együttműködés kiépítése, diákcsere, kutatói ösztöndíjak, közös kutatások, tudományos konferenciák, közös alap- és mesterképzések kidolgozása. Az ösztöndíj lehetőségekről az érdeklődők a tanév eleji kari ösztöndíjbörzén és egész évben folyamatosan tájékozódhatnak a Nemzetközi Osztályon, valamint a kari honlap ösztöndíjak rovatában.
14
PPKE BTK | 2012
TOVÁBBKÉPZÉSEINK A továbbtanulási és felnőttképzési formák részét képezik az élethosszig tartó tanulás (LifeLong Learning) stratégiájának – mi is ezt vesszük figyelembe a képzések tervezése és működtetése során. Karunk tanfolyamai, emelt szintű szakképzései, felsőfokú szakképzései, valamint szakirányú továbbképzései jó alapokra építve, több irányban kínálnak korszerű modelleket a szakmai építkezéshez. Profilunkból adódóan elsősorban a kommunikáció, pedagógia, pszichológia és humánerőforrás területei, valamint a társadalom és közéleti szféra számára nyújtunk gyakorlatorientált továbbképzéseket. Egyre bővülő kínálatunk folyamatos lehetőséget nyújt új ismeretek elsajátítására, a tapasztalatok beépítésére. Új képzési területünk 2011 őszétől a gazdaságtudományok. Szakképzéseink diplomával nem rendelkező hallgatókat várnak, míg szakirányú továbbképzéseink a diplomások számára nyitottak.
Tanfolyam
Borismereti tréning
Emelt szintű szakképzések Idegenvezető Protokoll-ügyintéző
Felsőfokú szakképzések Kommunikáció és médiatudomány alapszakon történő továbbtanulás esetén többletpontot és kreditbeszámítást nyújtó képzések Idegennyelvi kommunikátor Intézményi kommunikátor Moderátor Sajtótechnikus Sportkommunikátor
Közszolgálati alapszakon történő továbbtanulás esetén többletpontot és kreditbeszámítást nyújtó képzések Banki szakügyintéző Idegenforgalmi szakmenedzser Gazdasági idegen nyelvű menedzser Kereskedelmi szakmenedzser Logisztikai műszaki menedzserasszisztens Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző Pénzügyi szakügyintéző Projektmenedzser-asszisztens Reklámszervező szakmenedzser Számviteli szakügyintéző Titkárságvezető
Szociológia alapszakon történő továbbtanulás esetén többletpontot és kreditbeszámítást nyújtó képzések Csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó (regisztráció alatt) Ifjúságsegítő
2012 | PPKE BTK
15
Szakirányú továbbképzések
Általános mediáció (közvetítés) Alkotó vers- és prózaírás (Kreatív írás) Általános neuropszichológia Biblioterápia Drámapedagógia Filozófiai praxis Igazgatásmenedzsment Integrált szülő-csecsemő konzultáció (Hédervári-Heller és Németh) Irodalomkritikus és művészeti kritikus Könyvkiadói szakember Műfordító/Irodalmi fordító Nonprofit szakreferens Olasz kulturális referens Pedagógus szakvizsga a következő területeken: 1. Minőség- és folyamatmenedzsment pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak 2. Közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak 3. Mentorpedagógus (pedagógus szakvizsgára felkészítő) szakirányú továbbképzési szak 4. Pedagógus szakvizsga tanügyigazgatási szakértői területen szakirányú továbbképzési szak 5. Vizsgaelnöki feladatokra felkészítő pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak Szociális menedzser Társadalmi devianciák Társadalomtudományi, jogi, gazdasági és bölcsészettudományi szakfordító angol/ francia/ német/olasz/spanyol nyelvből Távol-Kelet referens Tranzakcióanalízis
Korszer ű tudás – Hagyomány –Értékek
16
PPKE BTK | 2012
Továbbképzési Osztály
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar 2087 Piliscsaba, Egyetem u. 1. Catharineum I. emelet 105, 111, 107. telefon: 06-26/577-000 mellékeink: 2234, 2233, 2231 fax: 06-26/577-026 e-mail:
[email protected] http://www.btk.ppke.hu/kepzeseink/ tovabbkepzesek
©Tamáska György
DIÁKÉLET A CAMPUSON A Hallgatói Önkormányzatnak minden egyetemi hallgató alanyi jogon tagja. A hallgatók érdekérvényesítését, kollektív jogait a Hallgatói Önkormányzati Tanács gyakorolja. A Hallgatói Önkormányzati Tanács választott képviselőket küld a Kari és az Egyetemi Tanácsba, ezek bizottságaiba, továbbá minden olyan testületbe, amelyeknek döntései érintik az egyetem hallgatóit. A Hallgatói Önkormányzati Tanácsnak javaslat tételi joga van az ösztöndíjjakkal, a szociális támogatásokkal kapcsolatban, továbbá rendezvényeket szervez, alakítja az egyetemi életet a campuson. A Karral közösen minőségbiztosítási rendszert működtet, gondozza a hazai és külföldi oktatási, kulturális és tudományos képzési kapcsolatokat. Folyamatosan tájékoz-
tatja a hallgatókat az egyetem életével kapcsolatos kérdésekről, pályázatokról, ösztöndíjakról és álláslehetőségekről.
Öntevékeny körök: Filmklubok (klasszikus, kommersz, kortárs) – színjátszó körök (Boldog Özséb Színtársulat, Brown Cow Company) – Pázmány Televízió (PTV) – Pázmány Rádió – Pázmány Campus (egyetemi újság) – Insel-Online (Germanisztika Intézet online magazinja) – Kultúra & Kritika portál (Esztétika Tanszék online kritikai magazinja) – Énekkarok – Pilisi Fonó és Táncház – Szó Szerint Keresztény Diákkör – szakos vitakörök
2012 | PPKE BTK
17
HAGYOMÁNYOK, PROGRAMOK Pázmány Nap
Pázmány Péter, egyetemünk alapítójának tiszteletére rendezett ünnepség. Ekkor kerül sor a Pázmány-díjak és a PhD-diplomák átadására.
Gólyatábor
Az elsős hallgatók számára rendezett négynapos tábor. A pázmányos gólyatáborokban figyelmet fordítunk a kulturált és ötletes programokra, illetve az egyetemi évekhez adunk hasznos gyakorlati információkat. A leendő elsősök számára meghatározó jelentőségű.
Nyitóbuli
A tanév legelső rendezvénye, mely segít visszazökkenni az egyetemi életbe a nyári kikapcsolódás után. Általában az Információs Nap előzi meg, ahol a hallgatók megismerhetik/átismételhetik az egyetemmel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Gólyabál
Főleg a névadó gólyáknak szóló rendezvény. Előkelő esemény, általában élőzenével, nyitótánccal tarkítva.
Felezőbuli
Régebben a harmad, jelenleg inkább a másodéves hallgatóknak szánt könnyűzenei esemény. Nálunk azt is megünnepeljük, hogy a képzési idő felén már túl vagyunk.
Mozdul a Pázmány
©Tamáska György
Karunk legnagyobb tömeget vonzó rendezvénye, mely a régi pilisi majálisok hangulatát idézi. Rendszerint szakok közötti versenyek, közös főzés, zenei és sportprogramok szerepelnek a repertoárban.
18
PPKE BTK | 2012
Pázmány ALL STARS
Irodalmi programunk a Pázmányon végzett költőket, írókat látja vendégül, hogy egy kötetlen beszélgetés, valamint kötetbemutató keretén belül azok is megismerhessék őket, akik most kezdik tanulmányaikat a Karon.
Házi futballbajnokság
Egyetemi focikupa, mely egész évben zajlik. A csapatok tetszés szerint alakulnak, de csak a legjobbak kerülhetnek a Pázmány-kupába.
Szakos kirándulások és szakestek
A legtöbb szak évente egyszer szakestet szervez, és szakos kirándulásra viszi hallgatóit. Ezeken lehetőség nyílik a hallgatóknak, hogy jobban megismerjék szakos társaikat, illetve más helyzetekben is találkozzanak oktatóikkal.
APCSEL- A Piliscsabai Egyetemi Lelkészség Az Egyetemi Lelkészség a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának szerves része. A Lelkészségen minden nap 11 és 14 között található egy-egy atya, aki a hallgatók rendelkezésére áll. A Lelkészség munkáját két nagyobb részre oszthatjuk: a hétrőlhétre ismétlődő programokra és az évente megrendezésre kerülő eseményekre. A heti programok közül mindenekelőtt szeretném kiemelni a vasárnap este 8 órás gitáros szentmisét a Szent Lujza házban. Ezen túl minden kollégiumban a megfelelő rendben vannak szentmisék a hét különböző napjain. Szerda esténként külön egyetemista hittant tartunk, melynek első része teológiáról, lelki dolgokról szól, a második része pedig kötetlen beszélgetéssé alakul át. Minden évben meghirdetésre kerül a bevezető szentségekre való felkészítés: keresztségre, elsőáldozásra, bérmálkozásra. Igény szerint jegyesoktatást is tartunk külön megbeszélt időpontban. Piliscsabán, a LIA Iskolában besegítünk a napközibe. Naponta több egyetemista vállalja a gyerekek korrepetálását. Az egyetemi lelkészség keretein belül működik a Szósz (Szó Szerint Keresztény diákkör). A diákkör tagjai hetente találkoznak, évente több programot szerveznek a bölcsészkar hallgatóinak, és naponta tartanak közös imádságot. Az évenként rendszeresen megrendezésre kerülő programok közül időrendben az első az un. 56-os út, amelyen 1956. október 23-ára emlékezve gyalogos, éjszakai, ifjúsági zarándoklatot szervezünk Csobánkáról Esztergomba. Az utat közös szentmisével zárjuk az esztergomi bazilika altemplomában, Mindszenty bíboros úr sírjánál. Az adventi időszakban hétfőnként közös gyertyagyújtással készülünk karácsonyra.
Minden évben meghívunk közel 50 csángó illetve székely fiatalt, akiket az egyetemisták maguk szállásolnak el, és karácsonyi ajándékként szervezünk nekik egy hetes ismerkedést az anyaországgal. Ők pedig évről évre rövid műsorral lepik meg a vendéglátóikat. Advent idején ajándékcsomag gyűjtést is szervezünk. Ezeket az összegyűlt ajándékokat a kárpátaljai, délvidéki és székely árvaházakba juttatjuk el. Pünkösd táján részt veszünk a csíksomlyói búcsún, ahová a zetelaki keresztaljával érkezünk 50 km-es gyalogút megtétele után. A legnagyobb vállalkozásunk a Szövetség az életért tábor, ahol évente közel 150 egyetemista táboroztat 450 árva, illetve nehéz sorsú fiatalt Kárpátaljáról, Székelyföldről, Csángóföldről, Délvidékről és az anyaországból. Ezt a tábort már több éve Csobánkán szervezzük meg. Célunk, hogy a gyerekeknek megmutassuk, mi köt egybe bennünket, anyaországi magyarokat velük, és ezt az összetartozást erősítsük bennük. Továbbá, hogy megmutassuk számukra, van lehetőség teljes életre a nehézségek közepette is. Reméljük, hogy a különféle programokkal, meghívott vendégekkel igen emlékezetes heteket tudunk a gyerekeknek biztosítani, ami lelki-szellemi-fizikai feltöltődésüket is szolgálja. Idén nyáron, immár ötödszörre, augusztus 20-án bemutattuk a Valahol Európában című musicalt Beregszászon, az Amfiteátrumban. A darab különlegessége volt, hogy a kárpátaljai Rát faluban lévő Szent Mihály Gyermekotthon lakóit is bevontuk a szereplők közé. Remélem, hogy a rendszeres heti programok és az évenként visszatérő kiemelkedő események is hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyetemisták lelkileg is feltöltődjenek, és élményekben gazdag emlékezetes éveket töltsenek a bölcsészkaron. Szűcs Balázs egyetemi lelkész
2012 | PPKE BTK
19
HALLGATÓI SZOLGÁLTATÁSOK ÉLETPÁLYA TANÁCSADÓ ÉS ALUMNI IRODA A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán 2006. február 1. óta működik karrier iroda, májustól megújulva Életpálya Tanácsadó és Alumni Iroda néven. A szervezetfejlesztés a tevékenységi kör új feladatokkal történő bővítésével is járt. Irodánk számos, az egyetemi képzéshez és az elsajátított ismeretek gyakorlati kamatoztatásához kapcsolódó szolgáltatással várja térítésmentesen a Kar hallgatóit és öregdiákjait. Célunk, hogy támogatást és segítséget nyújtsunk a pályaválasztásban, a személyes karrierépítésben, az életpályatervezésben és megalapozásban, valamint az elhelyezkedésben. Ingyenes tréningek és egyéni tanácsadások révén igyekszünk felkészíteni a hallgatókat az egyetem utáni évekre, a munka világába való beilleszkedésre. Munkaerőpiaci partnerhálózatunk révén gyakorlati helyeket és diákmunka-lehetőségeket is kínálunk mindazoknak, akik már tanulmányaik mellett is szeretnének szakmai tapasztalatot szerezni, vagy adott esetben diákmunkát vállalni. Végzett hallgatóink számára a Kar profiljához illeszkedő állásokat kínálunk, és az évente megszervezett állásbörzén a lehetséges munkáltatókat közvetlenül is bemutatjuk. A mindenkori hallgatói igényekhez igazodó, rövid, gyakorlatorientált tréningjeink elsősorban kompetenciafejlesztő képzések. Egy részük pályaorientációs, önismereti tréning, amely segíti a karriertervezést, valamint rámutat a hallgató hasznosítható személyes erősségeire, fejlesztésre szoruló gyengeségeire, illetve érdeklődési területeire. A tréningek másik nagy témaköre az eltervezett munkahely megtalálásának és elnyerésének szolgálatába állított kompetenciafejlesztés. A hallgatók álláskeresési technikákat, irodai alapismereteket, jogi ismereteket sajátíthatnak el, fejleszthetik kommunikációs készségeiket, megtanulhatnak önéletrajzot írni, és gyakorolhatják az állásinterjún való helyes viselkedést. A tréningek harmadik csoportját képezik az egyetemi közösség és személyes kapcsolatok fejlesztését szolgáló, játékos csapatépítő tréningek, melyeket nemcsak a campuson, hanem a kollégiumokban, és külföldi vendéghallgatók bevonásával, angol nyelven is szervezünk. A jövőtervezés mellett a mával, azaz a szűken vett hallgatói évekkel is foglalkozunk. Rendszeres havi hírlevélben igyekszünk felhívni a hallgatók figyelmét az aktuális tanulmányi információkra, határidőkre, szakmai gyakorlati helyekre, diákmunkákra és álláslehetőségekre. Diáktanácsadóink segítenek a tanulmányi
20
PPKE BTK | 2012
ügyintézésben, és hasznos gyakorlati tanácsokat adnak például az adott félévi kurzusok összeválogatásához vagy a vizsgaidőszak hatékony megtervezéséhez. Irodánk pszichológus szakemberét szabadon felkereshetik azok a hallgatók, akiknek tanulmányait magánéleti problémák veszélyeztetik, vagy például a vizsgadrukk kezeléséhez szeretnének segítséget kapni. Ha problémáikat inkább a velük egykorú kortársaikkal szeretnék megbeszélni, akkor az iroda keretein belül működő önkéntes kortárssegítői hálózat tagjait is megkereshetik, akik a felsőéves pszichológia szakos hallgatók közül kerülnek ki. A TÁMOP 4.1.1. nyertes pályázatnak köszönhetően egyetemünkön folyamatban van az öregdiák szövetség kiépítése – a kari alumni tevékenység a szervezetfejlesztés jegyében az iroda szolgáltatásai között kapott helyet. Az említett pályázatnak köszönhetően a Diplomás Pályakövető Rendszer kiépítéséhez is kapcsolódik irodánk. A fejlesztéssel szélesebb körű segítséget, támogatást tudunk nyújtani karunk jövőbeli-, jelenlegi- és végzett hallgatói számára, az elégedett hallgatónál pedig nincs jobb reklám egyetemünk, karunk és irodánk számára. Továbbra is fiatalos lendülettel és segítőkész munkatársakkal várjuk intézményünk minden jövőbeli, jelenlegi és végzett hallgatóját.
PPKE BTK – Életpálya Tanácsadó és Alumni Iroda Piliscsaba, 2081, Egyetem u. 1. Quaestura fsz. 16. 06 26 577 000 /2031, 2035 http://www.btk.ppke.hu/hallgatoinknak/eletpalya-tanacsado-iroda
A zöldebb Campus felé Sokunk fejében gyakran felvetődő kérdés, hogy mit is jelent „zöld gondolkodású” állampolgárnak lenni, mit tehet ma egy fiatal a természet és a környezetvédelem területén? Erre szeretnénk mintát adni a hallgatóknak. Az intézmény zöldebbé alakítása egy több lépcsőből álló komplex folyamat eredménye lesz. A program első eleme a Campuson történő szelektív hulladékgyűjtés bevezetése. Több mint 300 dolgozó és hallgató töltötte ki azt a kérdőívet, mely felmérte, hogy milyen hulladékok gyűjtésében vennének szívesen részt. Szinte mindenki örömmel fogadta a kezdeményezést! A papír, a műanyag és az üveg szelektív gyűjtése mellett a veszélyes hulladékok (pl. elem, izzó, nyomtatópatron) gyűjtését is javasolták. Néhány vélemény:
„Jó lenne, ha a Kar és az Egyetem e téren jeleskedni tudna. Nem csupán a tudomány területén, hanem ilyen kérdésekben is fontos lenne élen járni.” „Alig várom, hogy végre a Karon is legyen szelektív hulladékgyűjtés!” „Nagyon hasznosnak tartanám, ha a Kar olyan projekteket tudna megvalósítani, amelyek a környék lakói számára is példaértékűek lehetnének… Jó közösségteremtő ereje lehetne egy közösségi kertnek is: olyan területnek, ahol hallgatók, tanárok közösen termeszthetnének dísz- és haszonnövényeket.” „Ha a Kar vezetése felállítja a szelektív hulladékgyűjtő berendezéseket, nagy örömmel fogom rendeltetésszerűen használni azokat.” 2012 | PPKE BTK
21
KOLLÉGIUMOK A kollégiumokat szerzetesrendek működtetik, a vidéki hallgatóknak három leány- és egy fiúkollégiumban biztosítanak elhelyezést. Az épületek többsége a faluban, de a Karhoz közel található, és komfortszintje megfelel a mai kor követelményeinek. Jól felszerelt, 2-3-4 személyes szobákkal, konyhákkal és fürdőszobákkal, tanulótermekkel, TV- és klubszobákkal, számítógép- és internet-hozzáféréssel, valamint PIN-kódos és kártyás telefonrendszerrel rendelkeznek. Társalkodójuk alkalmas kollégiumi rendezvények tartására, istentiszteleten pedig a kollégiumok kápolnájában lehet részt venni. A kollégium házirendje minden bentlakóra érvényes, betartatása a nyugodt együttélés biztosítéka. Azon diákok számára, akik a helyhiány miatt a kollégiumok egyikében sem kapnak elhelyezést, vagy nem kívánnak kollégiumban lakni, egyéb szálláslehetőségeket is kínálunk.
Boldog Gizella Kollégium (leánykollégium)
Fenntartó üzemeltető: Mária Szíve Leányai Társaság Cím: 2081 Piliscsaba, Mátyás király út 44. Telefon: (06-26) 575-611 Postacím: 2087 Piliscsaba, Pf. 44. Elhelyezés: főként kétágyas szobákban, de vannak egy-, három- és négyágyas szobák is.
Szent Péter Kollégium (leánykollégium)
Fenntartó üzemeltető: Egyházközségi Nővérek Társasága Cím: 2081 Piliscsaba, Mátyás király út 38. Telefon: (06-26) 373-764 Postacím: 2087 Piliscsaba, Pf. 38. Elhelyezés: két-, három- és négyágyas szobákban.
Iosephinum (leánykollégium)
Fenntartó üzemeltető: Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Magyar Tartománya Cím: 2081 Piliscsaba, Fő u. 2/a. Telefon: (06-26) 375-329 Honlap: www.iosephinum.hu Elhelyezés: kétágyas, külön fürdőszobás szobákban.
Szent Vince Kollégium és Szakkollégium (fiúkollégium)
Fenntartó üzemeltető: Misszióstársaság (lazaristák) Cím: 2081 Piliscsaba, Templom tér 14. Telefon: (06-26) 375-083 Honlap: www.sztvince.hu Postacím: 2081, Piliscsaba, Pf. 46.
A fiúkollégium két helyszínen, három épületben működik. „A” egység
„B” egység
„C” egység
Név
Szent Vince Ház
Clet Szent Ferenc Ház
Szent Lujza Ház
Telefon
(06-26) 575-400
(06-26) 575-400
(06-26) 375-083
22
PPKE BTK | 2012
EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK CIB Bank
Bankomat a campuson a főporta épületében
OTP Bank
Bankomat az Ambrosianum földszintjén
Posta
Quaestura földszint Telefon: (06-26) 375-375/2046 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9.00–17.00 Pénztárszolgálat: 9.00–16.00 (Ebédidő: 13.00–13.30)
Orvosi rendelő
Műszaki Épület Telefon: (06-26) 375-375/2117 Rendelési idő: kedd 14.00–16.00
Büfék
Ambrosianum földszint Telefon: (06-26) 375-375/2870 Nyitva tartás: hétfő–péntek: 8.00–17.00 Stephaneum aula Telefon: (06-26) 375-375/2590 Nyitva tartás: hétfő–csütörtök: 7.30–16.00, péntek: 7.30- 15.00, szombat: 7:30–14.00
Étterem
Menza Stephaneum Klub-szárny Telefon: (06-26) 375-375/2598 Nyitva tartás: 11.00–14.30
2012 | PPKE BTK
23
ie
te ia et f ideli
ta
sc
nt
ELÉRHETŐSÉGEK A felvételivel és a Karon folyó képzésekkel kapcsolatos további információk: 2087 Piliscsaba-Klotildliget, Egyetem u. 1. Telefon: (06-26) 577-000 Honlap: www.btk.ppke.hu
TANULMÁNYI OSZTÁLY Quaestura földszint Telefon: (06-26) 577-000/2040 E-mail:
[email protected]
HÖT IRODA
Stephaneum Telefon: (06-26) 577-000/2580 E-mail:
[email protected] Honlap: www.hot.btk.ppke.hu
EGYETEMI LELKÉSZSÉG
Ambrosianum 119–120. Telefon: (06-26) 577-000/2987 Honlap: www.btk.ppke.hu / Egyetemi lelkészség
NEMZETKÖZI OSZTÁLY
Stephaneum 022 Telefon: (06-26) 577-000/2852 Honlap: http://nko.btk.ppke.hu
ÉLETPÁLYA TANÁCSADÓ ÉS ALUMNI IRODA Quaestura földszint 16. Telefon: (06-26) 577-000/2035 E-mail:
[email protected] Honlap: www.btk.ppke.hu / Életpálya Tanácsadó Iroda
TOVÁBBKÉPZÉSI OSZTÁLY
Chathaineum I. emelet 105-107-111 Telefon: (06-26) 577-000/2231, 2233 E-mail:
[email protected] 24
PPKE BTK | 2012