MERÉNYLET SZARAJEVÓBAN Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny 2015 Döntős esettanulmány
Copyright ©2015 Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny Az esetet Ábrahám Zsolt készítette elemzés céljára, nem pedig bizonyos történelmi helyzetek hatékony vagy nem hatékony kezelésének bemutatására. Minden jog fenntartva. Az anyag egészben vagy részletekben történő sokszorosítása, elektronikus eszközök segítségével való tárolása vagy bármilyen formában és eszközzel való átvitele csak a Szerző, illetve az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny szervezői engedélyével lehetséges.
Bevezető 1914. július 12-‐ét írunk. Borús fellegek jelentek meg az alig tíz éve megnyitott Országház felett. Hangos vita zaja szűrődött ki a főrendi ház ülésterméből, ahol a karzaton éppen a Magyar Királyság miniszterelnöke, Tisza István érvelt hevesen. Alig két hete, hogy a boszniai Szarajevóban egy nacionalista diák, Gavrilo Princip meggyilkolta az Osztrák-‐Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot, és hitvesét, Hohenberg Zsófiát. Az esemény megdöbbentette a közvéleményt. Sokan határozott válaszlépéseket követeltek Ferenc Józseftől. Tisza, habár néhány hónappal korábban még a szerbek elleni határozott fellépés mellett foglalt állást, tudta, hogy egy háború hatalmas kockázattal jár. A kiterjedt európai szövetségi rendszereknek köszönhetően ugyanis egy lokális konfliktus gyorsan kontinentális méretűvé terjedhet. Habár az Osztrák-‐Magyar Monarchia hadserege képes lenne felvenni a harcot Szerbiával, egy kontinentális háború esetén már nem ennyire egyértelmű a helyzet. II. Vilmos, német császár támogatásáról biztosította az osztrák-‐magyar uralkodót, de vajon hogyan reagálnak az oroszok, a franciák és az angolok egy esetleges hadüzenetre? Tisza mélyen hitt az osztrák-‐magyar dualizmus rendszerében, de tudta, hogy egy ilyen konfliktus az egész Monarchia fennállását veszélyezteti. Szabad-‐e háborúba vinni egy nemzetiségi és politikai feszültséggel terhelt országot? Miként lehetne megerősíteni a meggyengült dualista rendszert? Ferenc József másnapra hívta össze az Osztrák-‐Magyar Monarchia haditanácsát, ahol Tisza Istvánnak kellett képviselnie a magyar álláspontot. Az uralkodó nem csak egy rövid távú választ várt Tiszától, hanem hosszú távú koncepciót a bel-‐ és a külpolitika kérdések kapcsán egyaránt.
Magyar Királyság, mint az Osztrák-Magyar Monarchia társországa Az 1848-‐49-‐es forradalom és szabadságharc leverését tömeges kivégzések és bebörtönzések követték, a Habsburgokkal történő kiegyezésre egészen 1867-‐ig kellett várni. A Deák Ferenc nevével fémjelzett kiegyezéssel a Magyar Királyság a dualista berendezkedésű Osztrák-‐ Magyar Monarchia társországává vált. Az országban az alkotmányos monarchia mellett egy, a társadalom szűk rétegére korlátozódó parlamenti demokrácia született. A kiegyezés után Magyarország rendezte viszonyát Horvátországgal, és megszületett a nemzetiségi törvény is. Az országgyűlési választások ekkorra már korszerűtlenül magas cenzussal (és nyílt választási rendszerrel) működtek. A korszakot a Szabadelvű Párt szinte kizárólagos parlamenti fölénye jellemezte. A politikai helyzet megszilárdulása és a viszonylagos nyugalom élénkítően hatott a gazdaságra. A békés években nagy összegű külföldi tőke áramlott az országba. A Monarchia más részei remek piacot jelentettek a magyar termékeknek (elsősorban a
2
mezőgazdaság számára). A vasútépítés, az ehhez kapcsolódó nehézipar és az élelmiszeripar fejlődése voltak mind közül a leglátványosabb sikerek. A korszak művelődéspolitikáját az Eötvös József miniszter által megalkotott korszerű oktatási törvény határozta meg. Az irodalomban Arany János, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Ady Endre, a festészetben pedig Munkácsy Mihály, Csontváry Kosztka Tivadar alkották meg remekműveiket. A tudományos életben is sorra születtek a magyar feltalálók nevével fémjelzett találmányok, mint például Jedlik Ányos dinamója. A századvég Magyarországának sikereit és dicsőséges múltját mutatták be az 1896-‐os milleniumi ünnepségek.
Tisza István Tisza István arisztokrata családból származott. Édesapja, Tisza Kálmán a Magyar Királyság 8. miniszterelnöke (1875-‐1890), a Szabadelvű Párt egyik alapítója, elnöke. A családban tehát nagy hagyománya volt a közéleti szereplésnek. Tisza István 1903. november 3-‐án alakíthatta meg az első kormányát, de a hatalomra jutása után példátlan módon megosztotta a közvéleményt. Erőszakos módon oszlatta fel az 1904-‐es országos vasúti sztrájkokat, valamint a karhatalom segítségével letörte az ellenzéki obstrukciót. A Szabadelvű Párt 1905-‐ös országgyűlésen elszenvedett veresége súlyos belpolitikai válságot eredményezett. A választási vereség után csak a főrendi háznak volt a tagja, a kormányzati politikában nem vett részt aktívan. 1910. február 19-‐én alapította meg a Nemzeti Munkapártot. Az azévi választási győzelmet követően számos bizottságnak lett tagja, kormányalakítást azonban nem akart vállalni, részben a Ferenc Ferdinánd trónörökössel fennálló kibékíthetetlen ellentéte miatt. A Habsburg-‐birodalmat ismét centralizálni szándékozó főherceg ugyanazért kívánta az általános választójog bevezetését Magyarországon, amiért Tisza makacsul ellenezte: mindketten úgy vélték, hogy az általános választójog bevezetése gyengítené a magyar szupremáciát. „A nemzetiségiek miatt nem lehet megcsinálni az általános választójogot" mondta Tisza egy parlamenti felszólalásában. A véderőtörvény kapcsán is határozott véleménye volt. Úgy gondolta, hogy elengedhetetlen a hadsereg reformja, továbbá ennek halogatása a Monarchia katonai pozícióját gyengíti, és Magyarország biztonságát ássa alá. Az ellenzék álláspontja szerint a Monarchia hadseregében a magyarok nem rendelkeznek kellő befolyással, mely véleményt az obstrukció eszközével nyomatékosították a Parlamentben. Miután a korábbi házelnök, Návay Lajos lemondott, Tisza István lett az országgyűlés elnöke. Tisza házelnöki kinevezése ellen az ellenzék azonnal tüntetést szervezett, mely vérvörös csütörtök néven vonult be a történelembe. A tüntető munkások általános választójogot követeltek és a Parlament elé vonultak, ahol a rendőrség feltartóztatta a tömeget. Az összecsapásokban hat ember vesztette életét és kétszázan sebesültek meg. A véderőtörvény kapcsán Tisza nem engedte felszólalni a házszabályok kérdésében jelentkező ellenzéki képviselőket, s vita nélkül
3
bocsátotta szavazásra a kérdést. A törvény elfogadásának másnapján a kitiltott képviselők egyike az újságírói karzatról „Van még itt ellenzéki!” felkiáltással revolvert rántott és háromszor a házelnökre lőtt. A golyók célt tévesztettek, nyomuk a mai napig látható az Országház faburkolatán. 1913 júniusában Ferenc József ismét Tisza Istvánt bízta meg a kormányalakítással és legfontosabb feladatának az államhatalom megerősítését tekintette. Rendeletekben korlátozták a gyülekezési jogot és sajtótörvényben növelték a hatóságok jogköreit. Tisza az osztrák-‐magyar dualista rendszer fenntartásának őszinte híveként az úgynevezett liberális-‐ konzervatív konszenzus képviselője volt. Habár a parlamentarizmus és az alkotmányosság elve mentén működő politikusnak tekinthető, ugyanakkor a magyar állam irányítását az arisztokrácia és a dzsentri vezető szerepében látta.
Valami van a levegőben: a nemzetközi helyzet fokozódik 1871-‐ben a versaillesi kastélyban német császárrá koronázták I. Vilmost. A Német Birodalom megszületésével új hatalmi pólus jött létre Európában. Az 1871-‐1914 közötti időszakban a német a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaságává vált. A gyarmatosításból kimaradt Német Birodalom bejelentette igényét a világ újrafelosztására. Európában a 19. századig a diplomácia kétoldalú, államközi kapcsolatokra épült. Nem léteztek a maiakhoz hasonló multilaterális szövetségek, sem államok felett álló nemzetközi szervezetek. A felgyorsult növekedés, valamint a gyarmati osztozkodás bonyolult szövetségesi rendszerek születését eredményezte. A katonai szövetségrendszer kezdetét a Németország és az Osztrák-‐Magyar Monarchia között 1879-‐ben létrejött kettős szövetség jelentette. Az elsősorban a cári Oroszország ellen irányuló titkos szerződést 1879. október 7-‐én írták alá Bécsben, Andrássy Gyula és Heinrich VII. Reuss zu Köstritz herceg közreműködésével. 1883-‐ban a kettős szövetség tovább bővült Olaszország csatlakozásával. A szerződés majd egy évtizedig, 1888-‐ig titokban maradt. Anglia és Franciaország között a 19. század folyamán számos nézeteltérés, konfliktus volt, mely a század második felére egyre inkább a gyarmatokra koncentrálódott. Németország növekvő súlya mindkét ország vezetőit mélyen aggasztotta. Az 1904-‐ben megkötött Entente Cordiale gyakorlatilag a két ország gyarmatosítási vetélkedésének vetett véget. A Henry Landsdowne brit külügyminiszter és Paul Cambon londoni francia nagykövet által aláírt megállapodás rögzítette a gyarmati érdekvonalakat. Miután II. Miklós orosz cár visszavonta a II. Vilmossal 1905-‐ben kötött szövetségi szerződést, az Orosz Birodalom egyre inkább az angol-‐francia szövetséghez kezdett közeledni. Az oroszok végül kétoldalú (az Entente Cordiale-‐t nem írták alá), külön egyezményeket kötöttek az angolokkal, a franciákkal, valamint a szerbekkel.
4
A berlini diplomatákat aggodalommal töltötte el az antant létrehozása, hiszen a szerződés a világ újrafelosztására törekvő Németország számára rendkívül kedvezőtlen volt. 1905-‐6 fordulójára a nemzetközi politika középpontjába Marokkó került. Franciaország már régóta szerette volna kiterjeszteni befolyását az észak-‐afrikai ország területére. Hogy az antantot gyengítse, II. Vilmos császár váratlanul Tanger városába látogatott, ahol személyesen biztosította Abd el-‐Aziz szultánt a támogatásáról Marokkó szuverenitásának megőrzése érdekében. A császár tehát nyíltan fellépett a francia terjeszkedés ellen, és a két ország konfliktusa majdnem háborúhoz vezetett. Az európai nagyhatalmak 13 ország részvételével 1906-‐ban konferenciát rendeztek a spanyolországi Algecirasban, ahol a német császárnak sikerült elérnie Marokkó függetlenségét. Mindezért azonban nagy árat kellett fizetnie. Az Osztrák-‐Magyar Monarchia kivételével az összes jelentősebb európai ország a franciák mellett sorakozott fel, Berlin pedig elszigetelődött. 1911-‐ben, öt évvel az első Marokkói válság után ismét az észak-‐afrikai ország került az európai nagyhatalmi politika középpontjába. A szultán az ellene indított lázadás során Franciaországhoz fordult segítségért. Hogy védje pozícióját, II. Vilmos július 1-‐én Agadir kikötőjébe küldte Panther nevű hadihajóját. Berlin célja az akcióval az európai nagyhatalmak megosztása volt, ám ezt nem sikerült elérnie.
Szarajevói események Ferenc Ferdinánd főherceg és Hohenberg Zsófia hercegnő az Osztrák-‐Magyar Monarchia boszniai hadgyakorlata miatt utazott Szarajevóba. Bosznia az 1908-‐as annexiója óta közismerten a szerb nacionalista mozgalmak melegágyának számított. A főhercegi pár korán reggel érkezett meg a szarajevói pályaudvarra, ahonnan egy nyitott autóval indultak el a város polgármesteréhez. Útközben Nedjelko Cabrinovic egy gránátot dobott a hercegi delegáció irányába, mely azonban célt tévesztett. „Polgármester úr! Idejövünk az Ön városába látogatóba, s az embert bombával dobják meg! Ez megdöbbentő!” mondta Ferenc Ferdinánd osztrák-‐magyar trónörökös az első, sikertelen támadás után. A sikertelen merényletkísérlet miatt a hercegi pár az útvonal megváltoztatása mellett döntött, ám balszerencséjükre a szerb nacionalista Fekete Kéz terrorszervezet egyik tagja, Gavrilo Princip közel tudott férkőzni az autóhoz. Közvetlen közelről két lövést adott le a trónörökösre és feleségére, akik pár órával a merénylet után belehaltak a sérülésükbe. Ferenc József a merényletet a szerb nacionalizmus, közvetetten pedig a szerb állam számlájára írta és határozott fellépésben gondolkodott. Belgrád szerepe a merénylet megszervezésében a mai napig kérdéseket vet fel, de például tény, hogy a szerb titkosszolgálat főnökének egy bizalmi embere fegyvereket adott Princip akciójához.
5
Az osztrák politikusok egy része a merényletet szerb hadüzenetnek tekintette, és jó oknak tartották a szerb állam elleni katonai fellépésre. Mindezt azonban nem önállóan, hanem a Német Birodalom esetleges támogatásával kívánták megvalósítani. Július 5-‐én II. Vilmos német császár megüzente Ferenc Józsefnek, hogy a Monarchia „számíthat Németország teljes támogatására”.
Hogyan tovább? A beszéd után Tisza elfoglalta helyét a főrendiház termében és tovább tűnődött. Mi tévő legyen? Az Osztrák-‐Magyar Monarchia és a Magyar Királyság egyaránt válaszút elé érkezett. Mi legyen a magyar álláspont a bécsi haditanács másnapi ülésén? Hiába biztosította támogatásáról II. Vilmos Ferenc Józsefet, a négyes szövetség hadereje meglehetősen bizonytalan. A szövetséges Románia a magyarok szempontjából inkább ellenség, mint partner. ”Vajon hogyan reagál az eseményekre a cári Oroszország, Szerbia titkos szövetségese?” – tette fel a kérdést magának a miniszterelnök. 1914 nyarán az Osztrák–Magyar Monarchia lakossága 51,4 millió főt számlált. A véderőtörvény hatására megindult modernizáció ellenére a hadi arzenál felemás képet mutatott, hiszen a hadsereg közel 50 éve nem vett részt háborúban. 1913-‐ban a Monarchia 5,3 milliárd koronát fordított hadügyi kiadásokra. A közös hadsereg újonctartaléka 159 500 fő, a császári királyi Landwehré 26 996, a honvédségé 25 ezer, a Bosznia-‐Hercegovinában lévő csapatoké 7 763 fő volt. A haderő 414 679 főnyi békelétszáma 34 183 tisztet és 380 496 fő legénységet jelentett. Hadiállománya 1 800 000 fő, melynek kb. 30%-‐át a Magyar Szent Korona országai állították ki. Mi történik ha a Monarchia győztesen kerül ki a háborúból? Egy győztes háború után a szlávok lakta területeket az Osztrák-‐Magyar Monarchia magához csatolhatná, mely azonban növelné a nemzetiségi problémákat. Egy vesztes háború természeténél fogva a dualista berendezkedésű birodalom végét jelentené. A belpolitika terén az általános választójog kiterjesztésének kérdése is megosztó volt. A választójog kiterjesztése nagy számban adna politikai jogokat a dualista berendezkedést elutasító pártoknak (szociáldemokraták és a 48-‐as ellenzék), valamint az ország területén élő nemzetiségieknek. Tisza tudta, hogy ezt a problémát is előbb-‐utóbb meg kell oldania. ”Valóban elkerülhetetlen a háború Szerbia ellen? Mi lesz, ha a helyi konfliktus kontinentális méretűvé terebélyesedik?” tette fel a kérdéseket magának Tisza István. Megállt egy pillanatra, megtörölte szemüvegét és nagyot sóhajtott. A kiegyezés óta kényesen egyensúlyozó osztrák-‐magyar dualista berendezkedés falain repedések jelentek meg. A külső háború veszélye mellett belső feszültségekkel terhelt Magyar Királyságban a nemzetiségi törekvések, valamint az általános választójog követelése mind-‐mind olyan hosszú távú kérdés, melyekre a másnapi haditanács ülésén választ kell találni.
6
Mellékletek
1. ábra Tisza István portréja
2. ábra Európa nagyhatalmai 1914-‐ben
7
3. ábra A szarajevói merénylet
4. ábra Pesti napló címlapja a merénylet után
8
ORSZÁG HADERŐ MÉRETE Központi hatalmak Németország 1 900 000 Osztrák-‐Magyar Monarchia 450 000 Antant hatalmak Oroszország 1 400 000 Franciaország 1 290 000 Szerbia 190 000 Belgium 186 000 Nagy-‐Britannia 120 000 5. ábra Európai országok szárazföldi hadereje
9
