lehet a megyei tanácsok munkaügyekben illetékes részlegénél. A megyei tanácsa elutasító határozata is megtámadhatóbíróságelőtt. 13 A jogszabály így szól: „A munkanélküli segély folyósításának kezdő napja a munkanélküli segélyre jogosult közvetítő szervnél történő jelentkezését követő nap." (114/1988. (XII. 13.) MT. számú rendelet, 4. paragrafus, 2. bekezdés) Az „irányelvek" szerint viszont: „A munkanélküli segély folyósítása kezdetének első napja az arra irányuló kérelem benyújtását követő nap." (Szakmai irányelvek a munkanélküli segély megállapításával, nyilvántartásával és kifizetésének bonyolításával kapcsolatos állami feladatok ellátásához, Országos Munkaerőpiaci Központ, 1988. december, 5. oldal) 14 Többváltozós regresszióelemzéssel vizsgáltuk az egyes irodákhoz tartozás önálló hatását a segélyezés valószínűségéreajogosultakkörében. is Adataink alapján egyébként a hasonló iskolázottsá gú cigány és nem cigány munkanélküliek között semmilyenmunkaerőpiaci jellemző tekitetében nem
mutatható ki számottevő különbség. A munkanélküli segélyre való jogosultságot, ami tulajdonképpen azt mutatja, hogy milyen tartósan állt munkaviszonyban valaki, önmagában nem befolyásolja, hogy a munkanélküliek cigányok-e. A legfeljebb nyolc általánossal rendelkező munkanélküliek közül a munkaközvetítő irodák ugyanolyan arányban minősítették gyakori munkahelyváltoztatónak a cigányokat, mint a többieket. Nincs különbség a két csoport között a tekintetben sem, hogy milyen módon szűnt meg az utolsó munkaviszonyuk: bár a cigányok között valamivel többen vannak, akik „kiléptek", ugyanakkor nagyobb arányban található munkakÖnyvükben„munkaviszonyamegszűnt"bejeg yzés is, és viszonylag kevesen távoztak úgy, hogy Ők mondtak fel.
Sik Endre
Menekülésről, vándorlásról két konferencia ürügyén Két éve, amikor foglalkozni kezdtem az Erdélybıl való menekülés jelenségével, a menekültek helyzetével, mindössze két dolgot nem sejtettem. Egyrészt, hogy két év múlva Kelet-Európa politikai struktúrája teljesen átalakul, másrészt, hogy a menekülés, a vándorlás maradandó és növekvı jelentıségő társadalmi ténnyé válik. Most, 1990 vége felé - milliók menekülnek, vándorolnak Európában, s további tömegek mozdulnak meg pillanatokon belül (ezenközben az Európán kívüli menekülés és vándorlás sem csökken); - eleddig áthághatatlan országhatárok könynyííszerrel átléphetıvé válnak, s korábban nem volt határokon épülnek a szögesdrót akadályok; - nemzetiségi ellentétek törnek fel a mélybıl, és „splendid isolation"-re törekednek hagyományosan menekülıket befogadó országok, stb. A menekültpolitika csinálói és a szakértık kezdik észrevenni, hogy „helyzet van", ami „fokozódik", s keresik a cselekvés módozatait. Teszik mindezt, egyebek mellett, konferenciákon és munkamegbeszéléseken. Ezek az összejövetelek ugyanis, bár manapság inkább cikizni szokás İket, új információkkal szolgálnak (vö. kémke dés), szokatlan érvek és nézıpontok sokaságát nyújtják, személyes kapcsolatok létrejöttének
esélyét növelik, segítve a politika és a tudomány emberei, illetve a különbözı országok hasonszırőjei közti jobb megértést (vagy a teljes értetlenség felismerését). A következı két fejezet azokat a gondolatokat tartalmazza, amelyek két konferencia végighallgatása során és nyomán ötlöttek fel bennem. Azért vélem a megválaszolatlan kérdéseket, kezdeti stádiumban lévı gondolatsorokat közreadhatóknak, sıt közreadandóknak, mert felvillantják azokat a problémákat, amelyek 1991-ben (is) próbára fogják tenni az intézményeket és az egész közvéleményt. Továbbá: hátha kapok kritikát, véleményt az alábbi elemzéskezdeményekre, netán újszerő választ a felvetett kérdésekre. Röviden a két konferenciáról. Az egyiken a magyarországi pártok menekültügyekkel foglalkozó politikusai vettek részt.1 A másikat egy bécsi illetıségő ENSZ-kutatóintézet rendezte Berlinben. Ennek során a menekülést, a tömeges vándorlást mint krízishelyzetet jellemezték, s arra keresték a választ, hogyan játszhat szerepet e válság kezelésében a nem állami szektor.2
103
2 Menekültekrıl, vándorlókról - hazulról nézve 1. Hagyományai vannak a kérdésnek, hogy a menekültügynek mely fıhatóság alá kell tartoznia, illetve, hogy" jó lenne egy független állami menekültügyi szervezet. Korábban ez a kérdés az akkor még alternatívnak nevezett szervezetek részérıl oly módon vetıdött fel, hogy miért a rendırségi profilú BM kebelében hozták létre a menekültügy elsı állami szervezetét, a Tárcaközi Bizottságot. Az volt az ellenzék döntı érve, hogy az elnyomó hatalom központi szervezetérıl aligha lehet feltételezni, hogy a menekültekkel (akkortájt ez kizárólag erdélyi, s zömmel magyar származású embereket jelentett) képes lenne korrektül bánni. Azt is helytelenítették, hogy a menekültügyekkel foglalkozó szervezet a BM épületében mőködjön, merthogy a Házba nem nagyon tehette be a lábát menekült. Mára a Menekültügyi Hivatal kiköltözött a BM fıépületébıl, de továbbra is annak fıosztályaként tevékenykedik. A beszélgetésben a pártok képviselıi ellenezni látszottak azt, hogy a Menekültügyi Hivatal a BM szervezeti egységeként mőködjön. Erre két érvvel szolgáltak: más országokban sem tartozik a menekültügy a belügyhöz, illetve a belügyhöz tartozás lehetetlenné teszi, hogy a menekültekkel ne rendıri módon bánjanak. Az elsı érv komolysága igencsak megkérdıjelezhetı, hiszen csak egy adott ország fıhatóságai munkamegosztásának, kapcsolatrendszerének, mőködési mechanizmusainak ismeretében dönthetı el, hogy lehet-e és célszerő-e független menekültügyi apparátust létrehozni, s ha nem, mely fıhatósághoz tartozzon a menekültügy. Ami a menekültügy „rendırtelenítését" illeti: bárhol legyen is a menekültügy helye az állam makroszervezetében, a rendıri tevékenység számos menekültügyi tevékenységben elkerülhetetlen. Ebbıl az is következik, hogy akkor sem elképzelhetetlen, hogy egyes menekültügyi tevékenységeket más szervezethez tartozó egységek végezhessenek, illetve hogy a rendıri munka alávetve legyen más szervezetek folyamatos ellenırzésének, ha a BM marad a menekültügy gazdája. Ez a vita alapvetıen azért sekélyes, mert a makroszervezeti hovatartozásnak tulajdonít meghatározó szerepet a mőködési stílus és az egyes tevékenységek felügyelete szempontjából. Figyelmen kívül hagyja, hogy a menekültügy akkor is mőködtethetı „rendıriesen", ha az Igazságügyi
104
Minisztérium alá tartozik, továbbá bizonyítatlan az a feltételezés, hogy a BM alá tartozás lehetetlenné teszi, hogy más szervezet (például bíróság) hatékonyan ellenırizhesse a rendıri munkát. A fentiekbıl természetesen nem következik, hogy feltétlenül a BM-hez kell tartoznia ma Magyarországon a Menekültügyi Hivatalnak. Ez esetleg alapos vizsgálatot érdemel (márcsak azért is, mert látható, hogy ez a kérdés foglalkoztatja a pártokat), de célszerő ehhez pontosan elgondolni, hogy milyen szempontok szerint kellene a makroszervezeti hovatartozást és a mőködés során az ellenırzést és felügyelelet (tágabban, a szervezetek közötti alá-fölé- és mellérendeltségi viszonyokat) kialakítani. 2. Elınyös vagy hátrányos Magyarország számára a menekültek, a hazatérık és a bevándorlók befogadása? Ha abból indulunk ki, hogy semmilyen hatalomnak nincs joga embereket mozgásukban akadályozni, akkor kötelességünk beengedni mindenkit, aki Magyarországra tart, s ha ez így yan, akkor nincs sok értelme általánosságban mérlegelni, hogy milyen elınyei vagy hátrányai származnak Magyarországnak a menekültekbıl. A fenti gondolatmenet érvényes akkor is, ha a Magyarországra igyekvık egyes csoportjai esetében a menekültügy politikai szempontok miatt válogatás nélkül beenged bizonyos csoportokat, például minden magyar származásút, vagy mindenkit, aki a genfi konvenció szerint életében veszélyeztetett. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kellene alaposan mérlegelni, hogy mi módon lehetne a lehetı legtöbbet nyújtani az értékválasztás szerint prioritást élvezı csoport(ok)nak anélkül, hogy ezt az itthoniak megsínylenék, illetve hogy a prioritást nem élvezı csoportok ne kerüljenek többszörösen hátrányos helyzetbe (másként: hogy a prioritás hiánya ne váljon diszkriminációvá). A fentiek mérlegelése két tényezıcsoport együttes elemzését feltételezi. Egyfelıl, hogy mennyi bevándorló és menekült, milyen ütemben, milyen összetételben várható Magyarországra, illetve hogy miként alakul a menekültek és vándorlók számára fontos magyar intézmények várható állapota (iskolarendszer, munkaerıpiac, segélyezési rendszer, lakáspolitika stb.) 3. A menekültek jelenthetnek a fogadó ország számára elınyt és hátrányt is. Statikus, rövid távú és csak a közvetlen gazdasági szempontokat ma-
3 gában foglaló modellben gondolkozva minden valószínőség szerint a menekültek hátrányosan érintik a fogadó országot. Hogyan fest ez a modell? Vegyünk egy idıpontot (Ii), amelyben menekültek jelennek meg egy adott országban. Ebben az idıpontban az adott ország GDP-je (bruttó nemzeti termék) Xi értékkel egyenlı, amit az Ii idıpontot megelızı Pl idıszakban állítottak elı. A menekültek értelemszerően nem vehettek részt GDPi elıállításában, hiszen Pi megelızi Ii-et. Ugyanakkor az Ii idıponttól kezdıdı P2 idıszakban a menekültek is fogyasztani fogják az adott ország javait, amely magában foglalja Xi-et és a P2 idıszakban megtermelt GDP-t (X2). Mármost Ii idıpontban és P2 idıszak kezdeti szakaszában a menekültek fogyasztása minden valószínőség szerint meghaladja GDP növelı tevékenységüket (feltételezvén, hogy fogyasztásukat nem nemzetközi alapok finanszírozzák, illetve hogy nem gazdasági tehetısség alapján szelektált - hongkongi - bevándorlókról van szó). Következésképpen rövid távon a menekültek veszteséget jelentenek a GDPi-et megtermelt hazai népesség számára. A fenti modell megismerése azért fontos, mert nagy szerephez jut a hétköznapi gondolkodás, a közvélemény formálásában. Márpedig ez a gondolkodásmód - a modell egyoldalúsága, statikus volta, rövid távúsága és csupán közvetlenül gazdasági elemeket figyelembe vevı struktúrája miatt igaz elemekbıl hamis ítéletet alkot. Másként: e modell, amely kellıen egyszerő ahhoz, hogy a hétköznapi gondolkodás számára „magától értetıdınek" tessék, a maga korlátai közt igaz. A korlátok fel nem ismerése miatt azonban ez az igazság az elıítéletes gondolkodás melegágyává válik. A modell statikusságát, rövidtávúságát és leegyszerősítı gazdasági nézıpontját feloldva látni fogjuk, hogy miért lehet az elıbbi ítéletet elıítéletnek tekinteni. Oldjuk fel elsı lépésben a modell statikus és rövid távú jellegét. Tételezzük fel, hogy a menekültek P2 idıszakban letelepednek és dolgozni kezdenek a fogadó országban. Következésképpen I2 idıpontig (P2 idıszakban) maguk is részt vesznek az eddig elıállított GDP megtermelésében, amit X2-vel jelöltem. Ebben a modellben a menekültek akkor jelentenek továbbra is veszteségforrást a fogadó társadalom számára, ha részesedésük a teljes idıszak (P) fogyasztásából nagyobb, mint amennyivel ennek elıállításában részesedtek (X). Ha P2 nem túl
hosszú (s ezért X-en belül nagy marad X| aránya), illetve ha nem kapnak munkalehetıséget a menekültek, vagy/és ha munkájuk nem hajt hasznot (fekete munka, ami nem jelenik meg a GDPben, a kriminalitás határát súroló tevékenység: spekuláció, prostitúció stb., ami munka ugyan, de értékeink szerint nem tekintjük hasznos tevékenységnek), akkor nagy a veszélye, hogy a menekültek továbbra is rontják a fogadó népesség életszínvonalát. Ezzel szemben ha a menekültek GDP-termelése egy idı után meghaladja fogyasztásuk mértékét, akkor létük hasznossá válik a fogadó népesség számára. Ha ez a többlettermék elég nagy, vagy/és ha P2 idıszak elég hosszú, akkor X értékén belül X2 egyre nagyobb arányt képvisel. Vagyis a menekültek elıbb csökkentik, majd akár kamatostól vissza is adhatják azt a tartozást, amit Xi-bıl termelés nélkül elfogyasztottak. Ily módon a statikus modell igazsága semmivé válik: ami eredetileg segítségadásnak látszott, az valójában jól kamatozó kölcsönnek bizonyul. (Ha a menekültek hosszú távon sokkal többet termelnek, mint amennyit kaptak, akkor úgyis értelmezhetı a modell, hogy a fogadó társadalom kizsákmányolja ıket.) Természetesen a fenti modell csak vázlat. Bonyolítja a dolgot, hogy - menekültek további idıszakokban is érkezhetnek, tehát a menekültek újra meg újra segélyezettként, adósként „jelennek meg" a fogadó ország közvéleményében. Másként: sok egymást követı statikus modell hat (egymást erısítve!) a közvéleményre a dinamikus modell helyett; - a menekültek nem a fogadó országnak, hanem maguknak termelnek, csak ez a fogadó országnak is hasznot hajt (a teljes mértékben meg nem fizetett bérmunkán, az adón, az innovációkon, a vállalkozókedYen stb. keresztül), ami azonban kevésbé látványos mint az elsı idıszakban történı ellentételezetlen fogyasztás. Márpedig a látható fogyasztás és a láthatatlan termelés paradoxona is a statikus modell hamis igazának fennmaradása irányába hat.3 Ha a dinamikus és hosszú távú modellt ki akarjuk egészíteni a társadalmi hatások elemzésével is, akkor alig mérhetı és egymással bonyolultan egymásba kapcsolódó tényezıket kell modellünkbe illesztenünk. Feltételezhetı például, hogy a menekültek megjelenése kihat a lakosság demográfiai magatartására, a nemzettudatra, az idegenekkel kapcsolatos viselkedésre, az elosztási
105
4 viszonyokra stb. Ezek mind visszahatnak a GDP alakulására, de ennek mikéntjét még a legoptimistább társadalomtudós (még a leginkább modellezhetı demográfiai változások esetében is) csak félve merheti megbecsülni. Az Erdélybıl Magyarországra jött menekültek szociológiai vizsgálatából lehetséges némely közvetett érveket találni amellett, hogy a menekültek nem túl hosszú idı alatt4 le tudják dolgozni menekültként kapott ellentételezetlen fogyasztásukat. Fiatalok, készek és képesek sokat és jól dolgozni5 (a magyar társadalom szerint munkafegyelmük nagyobb, mint az itt nevelkedetteké) van szakmájuk, mégpedig olyan, ami (legalábbis a közelmúltig) hiányszakma volt Magyarországon.6 Hosszabb távon és tágabb társadalmi értelemben pozitív hatást gyakorolhatnak a magyar társadalomban azzal, hogy pótolják a meg nem születettek egy részét, továbbá vallásosak, családcentrikusak és magyar érzületőek. Természetesen vannak olyan rétegek, amelyek rövid távon is vesztenek a menekültek megjelenése miatt (házassági piacon a 20-30 éves férfiak, növekvı szakmunkás munkanélküliség esetén a menekültekéhez hasonló képzettségő csoportok stb.) Nyilvánvaló, hogy a fentiek csak az erdélyi magyar származású menekültekre érvényesek. Más kulturális hátterő, más képzettségő menekültek megjelenése másként hat a társadalomra, mint ahogy a társadalom is másként viselkedik velük szemben. 4. A genfi konvenció aláírásával Magyarország kötelezte magát, hogy a dokumentumban menekültként definiált embereket befogadja. Ez azonban csak annak a problémakörnek az egyik - s látni fogjuk, nem egyértelmő - sarokpontja, hogy kit tekintsen menekültnek a mindenkori bürokrácia. Továbbra is nyitva marad a kérdés: mit juttasson nekik az állam és milyen módon tegye ezt, vagyis hogy a menekültek ellátására hivatott mechanizmusok milyen csatornákat foglalnak magukba, ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz, milyen elvek szerint mőködnek, milyen kormányzati és nem kormányzati szereplık vesznék részt e tevékenységekben. Hasznos ha a közvélemény, a tömegkommunikáció hatására alakuló, politikailag determinált kérdésfeltevéstıl amennyire lehet, függetlenné válnak a bürokrácia alapelemei. 5. Kik tehát a menekültek? A Magyarország által vállalt genfi konvenció (pongyolán fogal
106
mazva) az európai üldözötteket tekinti annak. Ez azonban nem jelenti, hogy - ne lehessen (indokolt esetben) nem európaiakat is befogadni; - egyformán kezeljenek mindenkit, akit beengednek Magyarországra; - egyszer s mindenkorra változatlan feltételek jellemezzék a menekült fogalmát. Következésképpen a menekültfogalora politikai és értékrendi „véglegesítésének" csak keretet szab a genfi konvenció. Bonyolítja a dolgot, hogy nem csak menekültekkel kell az adminisztrációnak foglalkoznia. Az „egyéb" csoportok nagyon durván a következı módon definiálhatók: - bevándorlók, akik engedéllyel birtokukban, általában alapos felkészülésre idıt adó procedúra után jönnek Magyarországra; - hazatérők, akik (vagy akiknek felmenıi) korábban Magyarországon éltek; - átmenetileg itt élı külföldiek, akik több-kevesebb ideig itt élnek, de formálisan nem tervezik ezt legitimálni. Eltérı társadalmi összetételük, kulturális hátterük és aspirációik miatt e rétegek mást és mást várnak Magyarországtól, következésképpen a magyar igazgatási és társadalompolitika, illetve az adminisztráció számára is más és más módon jelentenek feladatot. 6. A menekültek, a bevándorlók, a hazatérık és a külföldiek (a fent leírt alapvetı strukturális eltéréseken túl) legalább két további dimenzióban megkülönböztetendık egymástól. Aszerint, hogy magyar származásúak-e, és hogy szomszédos országok lakói-e. E két dimenzió ugyanis meghatározó jelentıségőnek tőnik mind a közgondolkodás számára (amit a politika csinálóinak kötelessége és elemi érdeke is figyelembe venni), mind az adminisztráció számára, amelynek fel kell készülnie a várható teendıkre. A pártközi beszélgetésben voltak olyan vélemények, amelyek szinte modellszerően vázolták fel e két dimenzió alkotta típusokat. Eszerint vannak (az ott megfogalmazott prioritás sorrendjében) a Kárpát-medencében, de határainkon túl élı magyarok, a távolabb élı magyarok, a Kárpát-medence nem magyar lakosai, az egyéb európai, s végül a nem európai nem magyar népek. További elemzés elıtt csak két megjegyzés a fenti skálához:7 - a fenti szempontok tipologizáláshoz való használata elkötelezettséget jelent egy „összma-
5 gyár" (így hangzott el a beszélgetésben) érték vállalása mellett, amely idınként konfliktusba kerülhet a humanitás általános elvével; - kimondatlanul ott szerepel a táguló köröket jelentı tipológia centrumában az itt élı magyarság abszolút prioritása, amit nyíltan kell vállalni, mert (és erre is elhangzott utalás a vitában) az nem jó, ha a hazai népesség rovására alakul a befogadókkal kapcsolatos társadalompolitika. 7. A legelsı erdélyi menekülthullám idején már felvetıdött, hogy két, egymást kizáró politikát kell folytatnia a mindenkori magyar politikának: egyfelıl befogadni minden magyart, aki ide igyekszik, másfelıl fennmaradni segíteni a szomszédos országok magyar közösségeit. Az elıbbi nézet dominált addig, amíg a menekültek zöme létében fenyegetve volt, bár már ekkor felmerült, hogy a hátramaradtak is hasonló veszélyeknek vannak kitéve, következésképpen a menekülık gyávábbak, mint a maradók, illetve hogy a hátrahagyottak helyzete a menekülık miatt tovább romlik,8 következésképpen a menekülık árulók. Mára a helybenmaradást támogató politika egyre nagyobb hangsúlyt kap. Ugyanakkor minden magyarellenes jel Erdélyben (és Szlovákiában, Horvátországban) ellentétes irányban módosít a fentieken. 8. Kapcsolódik a fenti kérdéskörhöz a menekültügyi politika és a környezı országok magyar szervezeteinek kapcsolata. Miközben természetes, hogy a tájékoztatásban ezek a kapcsolatok igen hasznosak lehetnek (bár azzal reálisan számolni kell, hogy - különösen, amíg a Menekültügyi Hivatal a BM része - a szomszédos országok mindig gyanakodni fognak az ottani magyar szervezetek és a hazai hatóságok jó kapcsolatai láttán), de életveszélyes lenne a menekültügynek bármilyen más módon együttmőködni ezekkel a szervezetekkel. Ha például szelektálás jellegő feladatokat adnának számukra (azon az alapon, hogy ık tudják, kire nincs szükségük), az szükségképpen korrupciós és kontraszelekciós mechanizmusokat eredményezhetne. Ha azzal a szándékkal támaszkodna a hazai adminisztráció a külföldi magyar szervezetekre, hogy azok akadályozzák meg a menekülést, akkor még rombolná is az ottani közösséget azzal, hogy saját szervezetüktıl idegenednének el az ott élık. 9. A különbözı prioritásokat igazgatási és társadalompolitikai eszközök kombinálásával lehet leghatékonyabban biztosítani. Elsı lépésben eldöntendı, ki jöhet és ki nem, és hogy aki jöhet,
az állandó vagy idıleges tartózkodást kaphat-e. Ezenkívül ki lehet kötni, hogy a belépésnek milyen feltételei vannak (munkavállalási lehetıség, kezesség, vagyon, készpénz). További lehetıség a belépés utáni helyzetre kikötéseket tenni (kötelezı vagy preferált letelepedési hely, munkaterület). Ezután következhet a preferenciák társadalompolitikai különbségekkel való érvényesítése (ki mire jogosult, kinek miben van elınye és fordítva: ki mibıl van kizárva, illetve csak milyen feltételekkel juthat hozzá). Meggondolandó, hogy lehet-e általános és egységes „prioritási" politikát kialakítani, elvégre úgy is felfoghatjuk az elızıkben elmondottakat^ hogy három teljesen eltérı elven értékelendı, gyökeresen más szociológiai összetételő és aspirációjú népességgel foglalkozunk: - nem magyar származású menekültekkel, akikrıl a humánum, - nem magyar származású bevándorlókkal, akikrıl az érdemesség, és - magyarokkal, akikrıl jogaik alapján kell az értékelés során kiindulnunk. 10. Felvetıdött a beszélgetésben az is, hogy az egyéni jogok szembekerülhetnek a kisebbség közösségi jogaival, s ekkor el kell dönteni, melyiknek ad prioritást a politika. Hajlok arra, hogy ily módon feltéve a kérdést nem juthatunk el megnyugtató válaszhoz. Ugyanis harmadik személy, s különösen egy kívülálló hatóság nem dönthet az egyén morális kérdéseiben, s nem képviselheti - mintegy pótolni próbálóan - az egyén lelkiismeretét, a közösséget. Egy hozzászóló például szembeállította a kivándorolni szándékozó tanár és a magyarul tanulni vágyó diák egyéni érdekeit, kérdezvén: most akkor melyiknek van prioritása? A probléma így különösen álságosán van felvetve. A tanár ugyanis - akármi is a kivándorlás oka - nyilván azért dönt a kivándorlás mellett, mert más megoldást nem lát gondjainak megoldására, ezzel szemben a diákokat nem csak az elvágyódó tanár taníthatja magyarul. Más kérdés, mi van, ha az összes magyarul tanító tanár elmenekül. A tanár szemszögébıl nézve a késıbb menekülınek egyre nagyobb lelki teherrel kell szembenéznie, tehát ha ettıl meg akarja kímélni magát, jobb ha hamar menekül, ami felgyorsítja a menekülést. A probléma elérhet olyan fokra, hogy már a közösség létét fenyegeti, s ezért orvoslásra szorul. Megítélésem szerint azonban még
107
6 ekkor sem a tanárok menekülésének megakadályozása a megoldás (az a tanár, akit kényszeríteni kell a maradásra, nem valószínő, hogy a diákokat jól fogja tanítani), hanem szervezett pótlásuk által például - tudom, hogy ez abszurd, de nem biztos, hogy lehetetlen - román származású tanárok tanítanának magyarul, Magyarországról mennének tanítani bérért vagy önként stb.) Az egyén és a kisebbség közösségi jogai nem állnak ellentélben, ha valamilyen jog megadása, valamilyen lehetıség felkínálása, tehát valamilyen pozitív diszkrimináció a cél. A gond akkor merül fel, ha negalív diszkriminációról van szó, mert ha egy egész kisebbség van megfosztva valamitıl, van kitiltva valahonnan, az rasszizmus. Menekültekrıl, vándorlókról - külföldrıl nézve 11. Egyre elfogadottabb az a nézet, hogy az állami szervezetek mellett a nem kormányzati szervezetek is fontos szerepet játszanak (egyebek mellett) a szociális gondoskodásban. Ugyanakkor e kérdéskör minden szakértıje hangsúlyozza, hogy ez nem vezethet az állam szociális tehervállalásának csökkenéséhez. Inkább arról van szó, hogy az állam a közvetlen központi elosztás helyett közvetett támogatásokkal gondoskodik a rászorulókról. A közvetett gondoskodás szunnyadó társadalmi energiákat mobilizál, s a rejtett erıforrások egyrészt növelik a társadalmi erıforrások menynyiségét, másrészt csökkentik a mőködés költségét. Az ilyen módon történı szociális ellátás társadalmi hatásai kedvezıbbek, mint a központi elosztásé. A menekültek lakáshoz juttatása például még a gazdag befogadó országoknak is gond, a szegényebbek számára pedig egyenesen lehetetlen. E lakáselosztás bürokráciaigényes, s a „hazai" szegények igazságtalannak érzik, ha az „idegenek" ilyen kedvezményekben részesülnek. Na már most, ha lakásépítés és -osztogatás helyett az önkormányzatok központi alapokból kapott költségvetésbıl finanszíroznak lakásépítı szövetkezeteket a menekültek és a „hazai" lakásnélküliek számára, akkor az állami pénzhez hozzáadódik a saját munkának és a munkaegyesítés hatékony többletmunkájának értéke. Továbbá: a közös szállítás, szervezés, ellenırzés csökkenti az építés fajlagos költségeit, tehát növeli az állami pénzek felhasználásának eredményességét. Végül: az ilyen építkezési mód csökkentheti a
108
„hazai" és menekült népesség közötti feszültséget. 12. A fenti paradicsomi állapot természetesen nem hozható létre egykönnyen. Hiszen ehhez is kell állami pénz, s az elosztásért folyó harcban a nem kormányzati szervezetek esélye értelemszerően rosszabb az állami szervezetekénél. Még a piaci vállalkozások kedvezményekkel való ösztönzése is elfogadottabb az állam számára, mint a gyanús nem kormányzati kezdeményezés. Ám ha volna is pénz, az önkormányzatok (és mögöttük a helyi lakosság) vállalkozó kedve és saját erıforrásai kellenek ahhoz, hogy egy ilyen project lehetıvé váljon. És akkor még nem említettem az „emberi tényezıt", tehát hogy lennie kell a menekültek vagy a „hazai" építeni vágyók között olyan személynek, akiben megvan a képesség, hogy végigharcolja a harcot. És ha sikeresen végrehajtatik is a fenti program, ha felépül olcsón, jó minıségben az önsegítı munka áldásos közremőködésével az új lakótelep, akkor is számolni kell negatív társadalmi következmények lehetıségével. Például: - a menekültek csak olyan helyeken telepedhetnek le, amelyek ilyen project-re vállalkoznak, s ez minden valószínőség szerint azt eredményezi, hogy nem nagyvárosokban élnek majd;9 - csökkenhet a beilleszkedés gyorsasága, mivel a menekültek kolóniákba tömörülnek. Ez roszszabb esetben stigmatizációt, gettósodást is eredményezhet, különösen ha az építkezésben részt vevı „hazai" rétegek a helyi társadalomban alacsony presztízsőek. - Végül, a menekültek közötti feszültségek is növekedhetnek egyfelıl az építkezés gondjai miatt, másrészt azért, mert olyan közösséget alkotnak, amelyet kényszer hozott létre. 13. A menekülteknek Európa-szerte rengeteg önsegítı csoportja van, amelyeket egy non-profit szervezet fog össze egy hollandia alapítvány segítségével. Ez a szervezet információkkal, ötletekkel, önképzı találkozók szervezésével és képzéssel törekszik támogatni a menekültek önsegítı szervezeteit. S ez nagyon rá is fér ezekre a szervezetekre, melyek strukturális okoknál fogva igen sérülékenyek. Mik e sebezhetıség okai? a) Az önsegítés motivációja idegen a modern társadalmak domináns motivációjától, a pénzszerzéstıl, ami eleve kisebbségi szerepre kárhoztatja az önsegítésre törekvıket. Ennek a kisebbségi szerepnek lehetne ugyan a
7 kommunákhoz, a vallási kisközösségekhez vagy az alternatív életmódot folytatók közösségeihez hasonló büszkén vállalt, presztízst adó, a másságot az újjal való kísérletezéssel ötvözı jellege, de ennek ellentmond, hogy a menekültek rossz anyagi körülmények között élnek és idegenek a befogadó társadalom számára, következésképpen pozíciójuk nem lehet más, csak a domináns motivációnak alávetett szerep. b) Szervezetileg függetlenek ugyan a menekültek önsegítı csoportjai, de anyagi értelemben nagyon is függı helyzetben vannak. Elemi tevékenységükhöz is elengedhetetlen az állam, az alapítványok, a vállalatok hozzájárulása. Ez pedig könnyen csorbíthatja az önállóságot. Még akkor is, ha a pénzt adó szervezetek semmit sem kérnek cserébe. Még ebben az ideális esetben is megjelenik például a könyvelés mint a pénz rendeltetésszerő felhasználásának biztosítéka, ami új szerepet ró a csoportra. Vagy például az egyszer kapott pénz beépül a csoport tevékenységébe, ám ez az új tevékenység csak akkor folytatható, ha a pénzfolyam sem apad el. Ez azonban kihat a csoport magatartására, csökkenti például a radikális tevékenységek esélyét.
c) Az önsegítı csoportok általában kis közösségek, amelyekben nagy szerepe van a személyes kapcsolatoknak. Ezek azonban legalább annyira konfliktusforrások, mint amennyire a csoport legfıbb összetartó erıi. Az elızı két tényezı hatásaként nagy az esélye, hogy függı helyzetben lévı kiscsoport konfliktusok sorozatát éli át a környezetével, s emiatt a csoporton belüli viszonyokra nagy külsı nyomás nehezedik. d) A menekültek a társadalom mobil részét alkotják. Következésképpen feltehetı, hogy az önsegítı csoportok tagsága is gyakran cserélıdik. Ez pedig tovább növeli a csoport sebezhetıségét. 14. Az önsegítı csoportoknak az a legfontosabb „többlete" a szociális gondozásban, hogy hatékonyabban tudják kiválasztani a segítséget igénylıket, mint a többi szervezetek. Ez egyrészt azt jelenti, hogy minden hivatalos procedúra nélkül (tehát gyakorlatilag költség- és bürokráciamentesen) végigfuttatják az információkat a potenciális érdekeltek nagy tömegén, másrészt azt, hogy mesterséges kiválasztás helyett önkiválasztással mőködnek, amitıl igazságosabb lesz a tevékenységük - vagy legalábbis másként lesz igazságtalan.
Jegyzetek 1 A konferencián részt vettek (az én székemhez képest távolodó sorrendben, ami nem fejez ki értékítéletet, mivel én hamarabb leültem, mint a többiek) a KNDP, az MDF, az MSZMP, az SZDSZ, a Fidesz képviselői. Az MSZP és a FgKP nem képviseltette magát a megbeszélésen. 2 A konferencia szervezője az European Centre for Social Welfare Policy and Research volt. Az első előadás az európai tömeges vándorlás típusait és trendjét vázolta fel, a második a menekültek self-help csoportjainak tevékenységét elemezte. A hozzászólók az Ausztriában jelenleg fontos szerepet játszó Caritas, a Német Vörös Kereszt és két nagy jótékonysági szervezet vezetői voltak, valamint a magyar Népjóléti Minisztérium egy osztályvezetője. 3 Ezt a tömegkommunikáció is erősíti - akkor is, ha nem akarja - hiszen hírértéke csak a menekültekért tett áldozatosságnak (amely a fogadó ország büszkeségét csiklandozza), illetve a menekültek ezen jótéteményeket meg nem háláló magatartásának van. 4 A menekültek túlnyomó többsége Magyarországon akar letelepedni, tehát megvan részükről a készség, hogy itt töltsék a Vz-t és az azt követő Pn időszakokat. (Vö: jelentés az erdélyi menekültekről (1989) Tárki Gyors-jelentések 3.sz. Budapest) 5 Hosszabb távon az is ide tartozik, hogy ambícióik nagyok, ami megjelenik fogyasztani, felhalmozni, de tanulni vágyásukban egyaránt.
< Munkakészségüket és felhalmozási ambícióikat mutatja, hogy megérkezésük után nem sokkal aktívan tevékenykedtek a második gazdaság „fehér" szegmensében (Jelentés...... 1989). 7 Nem tudományos okvetetlenkedés indított e fenti tipológiát skálának nevezni, hanem az, hogy a szociálpszichológia ismeri is a fenti skálát, ami az egyénhez képest az „idegenség" mértéke szerint rendezi el a Másokat. Ennek során két természetes dimenzió a nyelvi és a földrajzi közelség-távolság. 8 Ez kétféleképpen is elképzelhető, rövid távon azáltal, hogy a rezsim megbosszulja az ottmaradtakon a menekülést, hosszú távon, hogy a menekülés szelekciója a rosszabb helyzetben lévők, a kevésbé alkalmasak arányát megnöveli a hátrahagyott társadalomban. Ez utóbbi érv egy változata, hogy az értelmiség (s különösen a kultúravivő értelmiség: pap, tanár s mindenfajta szóművész) távozása a közösségek és a kultúra összeomlásához vezet Erdélyben. ^ Ez rontja munkahelyhez jutási esélyeiket is. Tanulságos e tekintetben az a svéd kísérlet, amely a jelenlegi kényszerlakhely-kijelöléses megoldást váltaná fel (a menekültnek jelenleg három évig kell egy számára kijelölt településen laknia). Ennek lényege, hogy az önkormányzatok ahhoz kérhetnek támogatást, hogy munkahelyet teremtsenek a menekültek számára.
109
