MELIUS JUHÁSZ PÉTEIl í r t a Dr. BÁN I M R E (Debrecen)
-Debrecen egykori n a g y h a t a l m ú ,,püspök-plébános"-ának 1578ban megjelent Herbáriuma váratlanul és meglepő m ó d o n zár le egy harcos, hitvitázó, teológus életpályát. Az emésztő szen vedélyek izgatott hangjai, a skolasztikus kereteket szétrobbantó indulatkitörések u t á n , amelyek egyébként oly jellemzőek Melius egyéniségére, mindent i n k á b b várnánk, mint egy szelíd és közhasznú botanikai kézikönyvet. 1572-ből, élete utolsó évéből Melius egyetlen m á s írását sem ismerjük, mintha ez a folytonos t e t t v á g y t ó l sarkallt, testi-lelki lázban sorvadó ember megpihent volna, s b á r valószínűsíthető, hogy füveskönyvét nem egyvégtében írta, mégis az az érzésünk, hogy k o r á n alko nyodó életútjának végén mással m á r nem foglalkozott. A kéz iratot mindenesetre befejezve hagyta h á t r a . Jelen t a n u l m á n y u n k nem lép fel azzal az igénnyel, hogy Melius J u h á s z P é t e r egész életművének értékelését adja. Ügy véljük nem lenne helyénvaló a magyar t u d o m á n y t ö r t é n e t e becses dokumentuma, a Herbarium bevezetéseként a szenth á r o m s á g t a n i vitákról, s Meliusnak b e n n ü k játszott jelentékeny szerepéről részletesen értekezni. Az irodalomtörténetíró feladata azonban, hogy a ,,debreceni keresztyén respublika" megszilárdítójának, az „áros és tőzsér n é p e k " polgári rendje k e m é n y kezű és kíméletlen védelmezőjének szellemi arcképét megrajzolja, egyben megmutassa: a Herbarium, minden látszat ellenére, nem idegen test Melius életművében, sorait ugyanaz a szellem d i k t á l t a , ugyanaz a kéz vetette papírra, amely t ö b b i m ű v e i t is létrehozta.
Debrecen a X V I . század derekán Magyarország egyik, vagy é p p e n a leggazdagabb városa. Tinódi Sebestyén 1553-ban a város földesuránál, Török Jánosnál vendégeskedve, „ a r a n y l á b ú n a k " nevezi; nyilván gazdagságára akar célozni ezzel a nem minden napi jelzővel. É r d e m e s idézni legújabb monográfusának n é h á n y s o r á t : ,,A X V I — X V I I . század folyamán Debrecen mind a népesség számát, mind a gazdasági és kulturális jelentőségét tekintve Tiszántúl legnagyobb városa. Ha a városi életnek oly külső jegyeit, m i n t a nyugat-európai vagy még a szerencsésebb felvidéki vagy erdélyi városokban nem is találjuk i t t meg, nem v i t á s , hogy gazdasági, t á r s a d a l m i és kulturális élete alapján valóban jogosult a város megjelölése. K a l m á r a i n a k kereskedelmi kapcsolatai Danzigtól Isztambulig, Brassótól Augsburgig érnek. A városban dolgozó 14 céh a kézműipar komoly differenciáló d á s á t jelzi, a most m á r évente h é t ízben két-két hétig t a r t ó vásárain nemcsak a közvetlen környék árucseréje bonyolódik le, hanem főleg a Balkán félsziget és a Baltikum közötti áruforga lom is." Melius idejében lakosainak száma nyolc-kilencezer között mozoghatott, sánccal és árokkal k e r í t e t t belső területe pedig minden bizonnyal t á g a s a b b volt valamennyi magyar városénál. B á r ebben az időben még az Enyingi Török-család birtokolta, önkormányzata az 1361-es Nagy Lajos-féle városi s t a t ú t u m és a H u n y a d i a k t ó l szerzett sok kiváltság alapján m á r szinte teljesnek m o n d h a t ó . Melius J u h á s z Péter egyéni életsorsát, szellemi küzdelmeinek alakulását nagy mértékben ez az ,,áros-tőzsér" respublika, ennek igényei határozták meg; b á r egyáltalán nem állítható, hogy a kíméletlenül következetes fiatal püspök mindig a legjobb viszonyban lett volna a ,,nemes v á r o s " magisztrátusává 1. Melius (Melios) Juhász (Ihász) P é t e r a török hódoltság viha raiban elpusztult Somogy megyei Horniban született, ezért í r t a magát olykor Horhi P é t e r n e k , Somogyi Péternek, vagy somogyi fiú"-nak. Melios a magyar Juhász n é v humanista szokás szerint görögösített alakja. Társadalmi hovatartozásáról, osztályhelyzetéről nincs kétségtelenül bizonyos adatunk, maga1
t a r t á s á n a k fölényéből, tradicionalista gondolkodásmódjából, magyar t ö r t é n e l m i ö n t u d a t á b ó l azonban nyugodtan k ö v e t k e z t e t h e t ü n k nemesi eredetre. /« Hosszú időn keresztül t a r t o t t a vita születési évéről: régebben 1515-re t e t t é k , míg a z u t á n egy, az 1930-as évek végén ismertté v á l t cseh forrás végleg é l n e m d ö n t ö t t e , hogy az 1530-as évek valamelyikében, alighanem 1536-ban kellett születnie. í g y halálakor is legfeljebb 36 éves lehetett, a m i t bizony nehéz elhinni, ha meglevő és elveszett műveinek tekintélyes jegyzékét szemléljük, s felidézzük v i t á i nak hosszú sorát, társadalmi-politikai tevékenységének szinte fergeteges lendületét. Ifjúkoráról is szűkös adatokkal rendelkezünk csupán. 1553—54 táján T o l n á n iskolázott, mint Eszéki Imre és Szegedi Kis István t a n í t v á n y a . 1556 őszén m á r Wittenbergben találjuk Károlyi Gáspárral együtt, s hamarosan a magyar bursa seniorává v á l a s z t o t t á k . Ü g y látszik, a vezetés talentuma igen hamar jelentkezett nála. 1558-ban Enyingi T ö r ö k János v i t t e Debre cenbe, előbb nyilván udvari papjául, később azonban a város is megválasztotta lelkészének. 1561 végén m á r püspökként emlegetik. Nyilván kivételes képességek és szuggesztív akarateőr á l l h a t t a k mellette ajánlókként. E g y k o r ú adatok szerint az erasmusi ,,szent nyelvek" (latin, görög, héber) ismeretén kívül beszélt n é m e t ü l és törökül is, ami éppen nem volt gyakori a Wittenberget járt és a hódoltságban lakó magyar értelmiségiek k ö z ö t t : amott kizárólag latinul beszéltek, idehaza pedig a török t a n u l t meg magyarul. Ez u t ó b b i t u d o m á n y á n a k akkor vette h a s z n á t , midőn 1562-ben a török fogságba jutott Szegedi Kis I s t v á n é r t járt közben Szolnokon, v a k m e r ő bátorsága miatt maga is csaknem veszélybe jutva. Ez az a k a d á l y t nem ismerő tettre-készség Melius legjellemzőbb vonásai közé tartozik. A fentebb m á r idézett cseh forrás is azt mondja róla, hogy a helyesnek t a r t o t t ü g y érdekében b á r m i k o r kész negyven mér földet is utazni. Csakugyan élete jelentékeny részét úton t ö l t ö t t e , zsinatokban, főúri pártfogóknál, egyéb tanácskozásokon. Haner luteránus superintendens p l . személy szerint neki tulaj donítja az erdélyi m a g y a r s á g n a k a sacramentárius (református) hitre való átvezetését: ez pedig rengeteg személyes t á r g y a l á s , 1
2
3
4
rábeszélés nélkül nem mehetett. Az önmaga kímélésének hiánya annál feltűnőbb, mert m á r fiatalon súlyos betegség g y ö t ö r t e : m a g y a r b r ó d i cseh ismerőse azt közli róla, hogy olykor a szó széken lett rosszul. Nehéz lenne betegsége természetére követ keztetni, annak alapján azonban, hogy egykorú adat szerint daliás, szép férfi volt , a legközönségesebbet, a debreceni ,,száraz betegséget", úgy vélem, mégis k i lehet zárni. Melius Juhász P é t e r életének eseményekben leggazdagabb szakasza az 1561 és 1571 közé eső évtized. Révész Imre kiváló t a n u l m á n y á b a n ezt a t í z esztendőt „Debrecen lelki v á l s á g a " időszakának nevezi, t á g a b b értelemben véve az egész magyar politikai és szellemi élet vajúdásának évtizede volt. Dereka táján, 1566-ban megindul a világhódító Szulimán szultán utolsó rohama Magyarország ellen, Szigetvár és Gyula o d a v é s z , de az agg császár is ott marad Sziget falai a l a t t : a török hatalom ereje hanyatlani kezd. Az 1567-es drinápolyi békekötés 25 esztendős nyugalmi helyzetet teremt ugyan, de az évtized nagyobbik része a t ö r ö k t ő l való apokaliptikus félelemben telik el. I t t a világ közeli vége, hirdeti K á r o l y i Gáspár 1563-ban megjelent K é t k ö n y v - e , erre tesz célzást Heltai Gáspár Száz fabulá-jának (1566) remekbe készült 99. meséjében. A magyar reformáció további osztódása meggyorsul: Arany T a m á s 1561ben m á r antitrinitárius és egyéb észak-olaszországi eredetű eretnek tanokat hirdet Debrecenben; E g r i Lukács a Tiszáninnen lép fel hasonló eszmékkel; 1566 t a v a s z á r a kiderül, hogy a magyar protestantizmus két vezető szelleme, Dávid Ferenc és Melius P é t e r nincsenek egy konfesszión, megindul k ö z ö t t ü k az emésztő vita, amelyben a szabad szellemű, folyton a jobbra törő Dávid Ferenc, J á n o s Zsigmond fejedelem pártfogásával, mind merészebb léptekkel halad a d o g m á k felszámolásának útján, nem anélkül azonban, hogy a rajongó anabaptista tanok hatása alól k i t u d n á m a g á t vonni. 1567-ben megjelent R ö v i d m a g y a r á z a t - á b a n misztikus spekulációval hirdeti 1570-re az Antikrisztus uralmának felszámolását, a reformáció végleges győzelmét, Krisztus „ezeréves b i r o d a l m á n a k " , a béke és a szociális igazság u r a l m á n a k eljövetelét. Mindezt pedig az ellenreformáció megindulása festi alá. Oláh érsek 1561-ben a 5
7
8
9
jezsuiták betelepítésével kísérletezik. Verancsics érsek és a királyi hatóságok mind következetesebben üldözik a prédikáto rokat, Heltai 1570-es művében, a Háló-ban m á r az inkvizíció hazai megjelenésének komor á r n y é k á t vetíti a kortársak elé: „ E z t kívánják, ezt szomjúhozzák az ördögnek hóhéri és ezt keresnek minden voltaképpen t ü r a j t a t o k is művelni, a t y á m fiai magyarok m i n d Erdélyben s mind Magyarországban. E z é r t gyűjtenek volt ennyi papok, b a r á t o k mindenfelől Maximilianus császár t á b o r á b a n , mikoron az vén törek császár vitatja és vészi vala Szigetet és G y u l á t " . — Magában Debrecenben is meg mozdul a talaj Melius lába a l a t t : a népfelkelés fergetege forrong körülötte, 1569-ben megjelenik Debrecenben K a r á c s o n y György, a titokzatos fekete ember, 1570-ben pedig kevésben múlik, hogy meg nem valósul a lázadó nép anabaptista Sion-királysága. 10
11
Ilyen történelmi-társadalmi körülmények közé kell helyez n ü n k Melius életének utolsó mozgalmas évtizedét. Harc és makacs k i t a r t á s minden vonalon: ez teszi k i lényegét. H á t r á lásra kényszeríti Arany T a m á s t ; 1562-ben az egri vitézeknek és az egervölgyi nemességnek n y ú j t segítséget az ellenreformáció politikai t á m a d á s a ellen egy nagy hitvallás megszerkesztésével; 1564-ben az erdélyi luteránusokkal vitázik, majd Egri L u k á c s ellen vonul fel Károlyi Gáspár segítségére. Az erdélyi a n t i t r i n i t á r i u s előretöréskor, 1566-ban összegyűjti a debreceni zsinatot és a Tiszántúlt a sacramentárius erők b á s t y á j á v á építi k i . Vitáról vitára jár, polemizál D á v i d d a l , olykor kevéssé eredménye sen, de vereségét soha el nem ismerve. E g y i k m ű v é t a másik u t á n adja sajtó alá, csökönyösen ismételve meggyőződését, féktelen és komor szidalmakkal árasztva el ellenfeleit. Nem egy ízben kerül szinte komikus helyzetbe, egyik váradi dispután (1569) J á n o s Zsigmond leckézteti meg: „ N e pápálkodjék a m ü birodalmunkban", majd hamarosan egy igen tehetséges u n i t á r i u s szerző (alighanem Válaszúti György) ír ellene csúfondáros komédiát, a híres Debreceni disputá-t, amelyben Péter p á p á n a k nevezi, g ú n y o s a n célozva Meliusnak a katolikusokénál semmivel sem ésszerűbb dogmatikai merevségére. A Karácsony-féle népforrongás idején — ú g y látszik — egészen háttérbe szorul
(egyetlen debreceni adatunk sincs róla ebből az időből!), de J á n o s Zsigmond halála u t á n (1571), az antitrinitárius hullám elapadtával, ismét élre kerül Debrecenben, s kíméletlen eréllyel számol le az unitárius tanokat m á r 1568 óta hirdető paptársával, földijével, Somogyi Mátéval. Nem m o n d h a t ó természetesen, hogy Melius nem éli át e súlyos évtized apokaliptikus izgalmait, bár a rajongásra minden kortársánál kevésbé hajlamos. Az intellektuális meggyőződés és meggyőzés heve azonban oly erős nála, hogy ez tartja szinte állandóan izgalomban. Azonnal elkomorul, ha valaki a legcsekélyebb mértékben is másként gondolkodik, mint ő. Jellemző, hogy a sok tekintetben rokon hitelveket valló cseh-morva testvérközösséggel sem tudja magát megértetni, a szelíd lelkű nagy humanistával, Dudith Andrással pedig éles polémiába keveredik; van arra is eset, hogy még K á l v i n n a k is ellenemond. Szótárában ismeretlen fogalom a t ü r e lem. A Dávid-féle „semperreformari" elvet vagy Dudith András derűs szellemi főlényét, dogmáktól megszabadult, egyetemes emberségét Melius, meggyőződésének lázától fűtve, farizeusi k é p m u t a t á s n a k minősíti és súlyosan megrója. M i sem jellemzőbb rá, m i n t az a rövid latin válasz, amellyel Dudith Krakkóból 1571. j a n u á r 30-án kelt levelére felel, ugyanezen év augusztus 16-án. Igaz, hogy D u d i t h is k e m é n y v o l t : szemére vetette, hogy Meliusék ellenfeleiket (,,így nevezitek — ú g y m o n d — azokat, akik tőletek különböznek") kivégezni szeretnék, s ez az állítás meg is felel a valóságnak: Melius kánonaiban csakugyan t ö b b ízben szerepel az eretnekség halálbüntetéssel sújtása, bár ilyesmire a magyar protestáns gyakorlatban sohasem került sor, a szomorú nagyharsányi esetet k i v é v e . B e n n ü n k e t azonban most csak Melius komor bibliás pátosza, mereven elutasító, ellenfelét megvető m a g a t a r t á s a érdekel: „Isten fia helyesen nevezi meszelt síroknak, kivül megtisztított, belül undokságokkal rakott poharaknak a k é p m u t a t ó k a t . A fügefák gyakran hoznak levelet gyümölcs nélkül, s az éhező Krisztusnak nem n y ú j t a n a k eledelt. Elszáradnak és elpusztulnak a sziklára és az útszélre hullott magvak. Téged is azok számából valónak ismertelek meg, akik szájjal vallják, cselekedeteikkel megtagadják az Urat. Hitvallásod és írásaid bizonyítják, hogy meszelt fal vagy, 12
13
17
Orvostörténeti
Közi.
257
konkoly a búza között, kecskebak a juhok között, vadkan és báránybőrrel fedett farkas. í r á s a i m a t add t e h á t haladéktalanul Threcius Kristóf ú r kezébe. Ha ezt nem teszed, a becstelenség v á d j á t el nem kerülöd. Élj j ó l ! " Roppant jellemző e levél a z é r t is, mert kiérezni belőle, hogy Melius fékezi lávaömlésü haragját : a nemzetközi tekintélyű Dudith Andrással szemben hideg és fölényes akar maradni, noha legjobban szeretne ú g y odamondani neki, ahogyan a p á p á n a k és a „csalárd cseri fakók"nak szokott. A konfesszionális szempontú protestáns egyháztörténetírás Melius e k e m é n y m a g a t a r t á s á t a református egyház megerősí téseként, sőt megmentéseként ünnepelte, és szívesen hasonlí totta Kálvin genfi tevékenységéhez. Nem kétséges, hogy Melius P é t e r t u d a t á b a n a vallási m o t í v u m o k játszották a vezető szerepet, és a Trinitas-dogma elfogadását, az európai közvéle m é n y t ú l n y o m ó részével e g y ü t t , a kereszténységhez való tar t o z á s nélkülözhetetlen ismertető jegyének t a r t o t t a . Ez a vallá sos ideológia azonban nagyon világosan kirajzolódó társadalmi és gazdasági követelmények szellemi köntöse volt. A reformáció mozgalmának egésze polgári törekvéseket hordozott, de Európaszerte mindenhol k i kellett egyeznie a feudális rend kereteivel: így a z u t á n az egyes országok t á r s a d a l m i viszonyainak megfelelő m ó d o n , nagyon tarka egyházi képződmények jöhettek létre. Legújabb irodalomtörténeti, kutatásaink, főleg P i r n á t Antal óta egyáltalán nem szükséges fenntartanunk monográfiája azt az álláspontot, hogy az a n t i t r i n i t á r i u s mozgalom a magyar reformáció plebejus-népi változata volt. Társadalmi felfogásuk, a jobbágykérdésben vallott álláspontjuk tekintetében az erdélyi háromságfogadók sem különböztek lényegesen Meliustól, m á s u t t volt a szakadék közöttük. Melius megállt a dogma talaján, s próbálta megmagyarázni az érthetetlent, az erdélyi antitrinitáriusok racionális dogmakritikája pedig, az európai humanizmus legújabb t u d o m á n y o s v í v m á n y a i t (főleg Erasmusét) felhasználva, m á r előre mutatott a felvilágosodás felé. Melius m a g a t a r t á s a az európai feudális rendet meggyőződéssel vállaló nemesi és „áros-tőzséri" felfogás következménye, amely ebben a társadalmi rendben Isten világtervének megvalósulását látja, megváltoz14
15
16
17
18
t a t á s á t súlyos eretnekségnek bélyegezi. Az antitrinitárius polgári gondolkodók (Sommer J á n o s , Paleologus Jakab, Dávid Ferenc, Dudith András) viszont az ész Ítélőszéke elé vonják e feudális felépítmény bizonyos tételeit, anélkül, hogy a radikális t á r s a dalmi következményeket — mint azt a lengyel antitrinitáriusok egy része teszi! — le m e r n é k vonni. Az perszenem t a g a d h a t ó , hogy az antitrinitárius (unitárius) eszmevilág éppen szélsősé gesen racionalista spekulációi következtében olykor hajlamos volt átlendülni a másik végletbe, az irracionalizmusba, s nem egy helyen lehet kimutatni náluk, a csakugyan plebejus jellegű anabaptista rajongás t ü n e t e i t . Melius azonban — érdekes m ó don — nem ezeket t á m a d t a , sőt, mint m á r mondottuk, nél külözni vagyunk kénytelenek a véleményét Karácsony György anabaptista jellegű népi mozgalmáról is. (Számomra természete sen nem kétséges, hogy ez a vélemény súlyosan elítélő volt !) Meliust nem annyira „megalkuvónak", m i n t inkább a nemesi rend csökönyös védelmezőjének kell t e k i n t e n ü n k , anélkül persze, hogy m a g a t a r t á s á n a k t á r s a d a l m i háttere t u d a t o s s á vált volna számára. Egy írót azonban mégis saját művei, írásos nyilatkozatai jellemeznek legjobban. Az alábbiakban n é h á n y szemelvénnyel szeretnők bemutatni Melius társadalmi nézeteit, egyéniségét, írói modorát, stílusát. Csak magyar nyelvű műveire szorítkozunk. 2. Melius mérhetetlen szenvedéllyel fordul a katolikus egyház feje, papjai, intézményei ellen. Vakmerően, kivételt nem t ű r v e általánosít: a papság intézményét, a katolicizmus minden meg nyilvánulását a lelki paráznaság bűnében marasztalja el, és, ótestamentumi példára, a testi paráznaság képeivel szidalmazza. Sőt, minthogy erre a X V I . századi katolikus klérusnak csak ugyan erkölcstelen élete m ó d o t nyújt, Melius kedvtelve, olykor egészen visszatetsző módon, keveri össze a testi és lelki „ p a r á z n a s á g " leírásait. Ha csak ezeken a szidalmakon mérnők le Melius ideológiájának jellegét, azt kellene mondanunk, hogy a feudalizmusnak nincs nála nagyobb magyar ellensége. Az igaz17*
259
ság persze az, hogy Melius p u s z t á n a feudális rend „ m e g t i s z t í t o t t " , bibliásabb változatát kívánta maga körül iát m „A pápa pedig halandó b ű n ö s ember, ördög kamoiaszéke, semmi igazság benne nincsen, paráznák, francusok, mint a hatodik Benedek pápa, hogy a francuban holt meg is, ördög bordéli, Antikrisztus, Sátán országa, s hogy lehet t e h á t feje az Anyaszentegyháznak? . . . Hogy menthet meg ördögtől és a bűntől, ha francus, meghal, elvész, ördögnek rabja és minden undokságnak k ú t f e j e ? " 19
„ O n t s á t o k k i a disznóknak, p á p á n a k minden m o s l é k j á t ! "
20
„Mint az Antikrisztus országában, pápa és Mahumet orszá gában ezt h á n y t á k és hazudtak, hogy lélek jelent meg nekik, angyal jelöntötte meg, hogy misét mondjanak, angyalt szol gáljanak, holt szenteket imádjanak, böjtöljenek, bulla-leveleket vegyenek, templomot csináljanak, b a r á t t á , misegyártó legé nyekké és Beliál pilises papjaivá legyenek, apácákká legyenek, alamizsnában és emberi érdemben bízzanak, gyertyát szentel jenek, keresztül járjanak, szentelt vizet csináljanak, kocsanyát szenteljenek. . . Rontja, rútolja, hátra veti, semmivé teszi szent P á l barátoknak, papoknak, fatalpú kuklya Ferencnek és a szűz k u r v á k n a k , az a p á c á k n a k minden színmutató hazug ságokat. A z t hazudja Ferenc-barát, hogy a megfeszült Krisztus jelent meg neki, hazud, mint eretnek, mert ha jelent is, az ördög jelent meg n e k i . " 21
És így folyik t o v á b b a szidalomáradat a Válogatott p r é d i k á ciók (1563), a Magyar prédikációk (1563), az Apokalypsisk o m m e n t á r (1568) és Az egész szentírásból való igaz t u d o m á n y (1570) számos lapján. Melius a prédikáló bibliamagyarázat minden a l k a l m á t megragadja, hogy a katolikus papság ellen t á p l á l t féktelen gyűlöletét kiöntse. Képtelen arra, hogy az a k t u alizálás legkisebb lehetőségét elmulassza. Midőn a Keresztelő Jánoshoz kivonult különböző zsidó szekták mivoltát meg akarja magyarázni, a farizeusok törvénytiszteletét „külső t e t t e t é s színő lator b a r á t i jámborság"-nak értelmezi, a sadduceusokat „álnok carthúsianus csali b a r á t , fekete és fecskefarkú dominicanes, franciscanek" nevezi, akik „cseri b a r á t módra a p á c á t ,
azaz b a r á t á g y a t tartottak, r ú t , fertelmes, parázna életűek, pogán jesuiták voltak". Az erkölcsös életű esseusok pedig az „érdemes hajas szentek, pikhárdok, a n a b a p t i s t á k , szűz p a r á z n á k " minősítést k a p j á k . Ez utóbbi mondat azért érdekes, mert Meliusnak a valóban népi-forradalmi vallásosság, az anabaptizmus i r á n t érzett megvetése világlik k i belőle. Nyíltan a t á r s a d a l m i igénynek tesz eleget Melius, amikor a szolgák kötelességeit m a g y a r á z z a az apostoli levél n y o m á n : „. . . a szolgák engedjenek uroknak, hiven szolgáljanak, ne lopva, se h á t megé, vagy csak szembe, hogy csak akkor m u n k á l kodnék, mikor az ura látja, csak szeresse és kedveskedvén hízelkedjék urának. Ura pedig eltávozván, aludjék. L o p ó k és hamisak aféle szolgák. . . Ha igazán szolgálsz testi uradnak, oly kedves, mintha a mennyeinek szolgálnál." Az urak is meg kapják a bibliai figyelmeztetést, ami azonban nem t ö b b , m i n t „az igazán való megfüzetés", a szolga „bérének és ételének igazán való m e g a d á s a " , a csalárd húzás-vonás elkerülése és az emberséges b á n á s m ó d : pontosan annyi, amennyi a h ű b é r i gazdasági-társadalmi rendnek magának is érdeke. Melius nemzetfogalma lényegében azonos a nemesi rendével, az ismert szittya-büszkeség ez, de a reformátorok nemzeti b ű n t u d a t a járja át, amellett ott van benne a nemzeti egység Az vágya és a honvédelem megbecsülése. Legérdekesebben egész szentírásból való t u d o m á n (Debrecen 1570) c. m ű v é n e k sok személyes mondanivalót tartalmazó bevezetéseiből világ lik k i : „Ez bosszúságért, az k i t A t t i l a , az h é t kapitányok, Mathias király is, és az Ördöngös Lajos Király az k i t ezeken m í v e l t , nem felejthetik el (a) figét az olaszok. Noha az szegény magyar nemzet a Noe fiatul, a J á f e t t ü l való, ennek második fia Magog vala, ettül valók az magyarok, és Magognak ismeg unokája vala H u n aut Hunyor, e t t ü l mondatnak hunyusoknak avagy hungarusoknak, bosszúságból sokat hazudnak az szegény magyarokra, de lásd Gen, 10, s Par. 1, 5 az magyarok igaz nem zetségét. Vajha az Isten ollyan szerelmet, egyességet adna közénk, mint A t t i l a , Lajos, Mathias király idejében, ú g y hallgatnók egymást, a pártolást, árulást, sokféle király válogatást, hitnek 22
23
24
t é t o v a h á n y á s á t elhagynék, Isten diadalmat anna ( = adna) az m i nyomorult n e m z e t ü n k n e k . De miolta az Dobsa király és az táncos, játékos, részög és gondviseletlen, nyulászó és p á p a papjai, p a r á z n a püspökök, érsekek kezdek bírni az országot, és az ország h a s z n á t elszopni, kurvákra költeni, nem a szegény soldos, vitéz, jámbor csatázó urakra, hanem barátok apácák, papok bordélyára, tobzódásra, táncra kezdek költeni, azólta veszték az o r s z á g o t . " Felsorolja Melius e nevezetes bevezetésben, de egyebütt is, a magyarság veszedelmének nyolc okát, azaz a nemzeti b ű n ö k e t . Az a megvesztegethetetlen tisztánlátás, amely a század refor mátorainak sajátja, még Melius tollát is vezeti, emidőn ezt a súlyos t á r s a d a l o m k r i t i k á t papírra veti. E bűnöket egyébként így állítja rendbe: a bálványozás, a „tobzódás, haja-lmja, éktelen undok paráznaság", a törvénytelenség, az igazság k i nem szolgálhatása, a „község" ( = a szegény nép) nyúzása, fosztogatása, a hamis fortély, az eretnekség és végül az e g y m á s gyűlölése. Bibliai szigorúságában addig megy, hogy megrója nemzetét, mert „az emberi szerzésért, décret ómért, I s t v á n , László király, Verböczi István decrétomaiért Isten és a természet törvényét, az Mózes által kiadott t ö r v é n y t m e g u t á l j a " . Melius szilárdan, de nem fenntartás nélkül védi a rendi-nemesi társadalom szerkezetét, és a magyar világot el t u d n á képzelni Werbőczi jogrendszere nélkül abban a Debrecenben, ahol a Tripartitum 1565-ben magyarul is megjelent. A „biblia m i n t t ö r v é n y k ö n y v " protestáns-puritán fictióját a Meliusnál sok kalta h a l a d ó b b Apáczai Csere János is fenntartja; az ő eszméit azonban m á r az angol forradalmi independentizmus t á p l á l j a . Melius még főúri pártfogóihoz (Török Ferenchez, B á t h o r y Miklóshoz, Mágócsi Gáspárhoz) intézi szavait, első sorban t ő l ü k várja a segítséget és — ami roppant jellemző rá — az eretnekség (az antitrinitáriusok) visszaszorítását. Melius, akárcsak a t ö b b i reformátor, nem t u d a teológiai circulus vitiosusból kitörni, s a helyesen felismert t á r s a d a l m i kórkép igazi okainak feltárá sára képtelen. Történelmietlen követelés lenne egyébként ezt várni t ő l e vagy bármelyik kortársától. Érdemes m é g kél részletet idézni Melius írásaiból, mennyire 25
26
27
28
összeforrott városával, s mily k e m é n y szóval t u d o t t védelmére kelni főrangú fosztogatóival szemben is. Az egész szentírásból való t u d o m á n . . . (1570) m á r e m l í t e t t bevezetésében ezt olvas suk a város szenvedéseiről: ,,Ezólta fogva ( t i . 1558 óta) i t t az szegény nyomorólt várossal nyomorgottam, kinek égése lőn A . D . 1564. Az első 4 die Septemb. bora 7 az prédikáció alatt, az másik lőn 6 Septemb. 7 órakor. Akkor ége meg az templom és a plébánosság háza. T á m a d a ez a Csapó utcából, az I s t v á n deák h á z á t u l . Rettenetes égés lőn. A harmadik lőn Székely Antal által, k i az kastélyt g y ú t á meg először, azután sok n y i r i pór fita (=.elvetemedett) hajdúkat, grabantokat az boltoknak állata, azt vágata, d ú l a t á , az várost égeté, kiből pénzt, ezüst m a r h á t , bécsi, krakkai, t ö r ö k országból költ m a r h á t v i t t el harmadfél százezer forint á r r á t . Az házak égetésében is t ö t t sok ezer forint k á r t . . . Mindezeket számlálom elő azért, hogy megértsük az m i nyomorult országúnknak romlását, három felé való szakadását : egy felé a török császáré, m á s felé az r ó m a i imperátor, harmad felé az erdéli birodalom bírja és kínozza. Látjuk ezt, hogy mind az k é t idegen nemzet becstelenül t a r t , ront, nyúz, fogyat n a p o n k é n t . " / 28
3
1570. november 26-án kelt levelében kemény szóval osto rozza Brebiri Melith Ferenc diósgyőri k a p i t á n y t , aki megdúlatta Debrecent: „ H a Isten szava igaz, ezt elhiggye te kegyelmed, hogy a debreceni dúlásért megdúlatja kegyelme det. . . A k i az híveket dúlatja a Christus szeme fényit üti k i . . . Te kegyelmed megbocsásson, mert Isten látja, hogy nem lehetek néma eb, trombita, kiáltó szó vagyok, nem magamtul, de Istenéből szólok." / Melius írásai t á v o l vannak minden művészi törekvéstől, a retorika bennük csak itt-ott, szinte önkéntelenül lebbenti meg szárnyait, evvel szemben kevéssé méltányolt erényük, hogy roppant közel maradnak a hétköznapi valósághoz, s ezt nem egyszer pompás nyomatékkal fejezik k i . Melius sokszor kusza fogalmazású, sebtében papírra vetett sorai között mind untalan tetten lehet érni az egykorú debreceni magyar életet, azt a nemesi-polgári világot, amelyet Melius kormányoz, fedd, szidalmaz és egyben kiszolgál. í m e p l . a keresztelési u t a s í t á s : 28
b
„ E z u t á n ezt mield, hogy ennek ( t i . a szülők megvizsgálásának) végére m e n t é l : egy k a n n á b a vagy korsóba, vagy valami fördő szerszámba tölts vizet és vidd a keresztelőket a gyüleközet helyére, ahol prédikállasz, prédikáció u t á n reggel, vagy vala mely közönséges helyt és időt választ a kösség, azzal szabad, csak hogy tisztességgel, jó móddal, isteni félelemmel és röttögéssel, ne bordélyba, pápista templomba, ne fördőházba vagy korcsomán, hogy a lelki fördőt a testivel öszve ne ölcsits, hanem a h o v á gyűlnek, józanon, könyörgéssel az hívek gyüleközetibe kereszt ö l j . " 29
A házasodás szabályai közül: „ F i a k o r á t agg b á b á n a k , mint Váradon, ne adjad, se leányakorát agg ducha el ne vegye. . . H á t átkozottak, akkik Isten ellen igyenetleneket ( = össze nem illőket) öszveszöröznek, csak p é n z é r t , marháért apjakorához m e g y é n . Végre meg nem adhatja egyik fél az adósságot. A gazda asszony igen iffiú, te elaggottal mellőle, nem adhadd meg a természet adósságát, sem magva nem lehet, segítség nem lehet, a paráznaság sem t á v o z t a t h a t i k el e féle egyenetlen házasságba, semmi vége (— célja) nem lehet igazán meg ez házasságnak. . . " 3 0
Magát az esketési aktust szinte akusztikai pontossággal adja elő, ahogyan nap m i n t nap gyakorolja a debreceni civis közösség ben: „No i m é r t i t e k házasok tiszteteket, Isten öszvekötött és megáldott, mert Isten szerént házasultatok. A z é r t m á r soha ember el nem v á l a s z t h a t . De mégis, hogy a t t i házasságtok e világ előtt erősb légyen, im öszveeskütlek. Fogjátok meg egymás kézit. No mondjad Gál bíró. . . , hogy te e K a t i asszont szereted... No Dorkó néne mondjad te is. . . , hogy a jámbor uradat szere ted. . . Ama pápai m ó d o t elhagyjátok (ez m á r az eskető papnak szól!). . . Gigán lova futtatás ez!" Melius egyébként m á s u t t is lépten-nyomon hangsúlyozza a házassági szövetség testi oldalának fontosságát, minden szem forgató kegyeskedés vagy aszkézis távol van t ő l e : a magyar reneszánsz bővérű világában e tekintetben sem akar egyebet, m i n t kiegyensúlyozott polgári rendet. Nem tiltja meg a vigassá got sem: „illik keresztyén módra örülni, vigadni, táncolni, mint 31
32
a jámbor szentek, mert a t i s z t á n a k minden tiszta." A v i r á g éneket ugyan ő is elítéli, életközelsége és érdeklődése azonban annyira terjed, hogy közülük háromnak m é g a címét is feljegyzi — egyedüli kivételként az egész X V I . s z á z a d b a n . A hegedősök erkölcstanító, hazafiasán b u z d í t ó énekeit megbecsüli, a t ö b b i magyar reformátorhoz hasonlóan szinte szövetségestársnak tekinti ő k e t : „ . . . v i g a s s á g t e v ő szerszám mellett mondó és éneklő dicsérettel, mint a hegedősök, k i k ékes dicsérettel éne keljenek, kivel intsenek, t a n í t s a n a k , építsenek, parázna v i r á g éneket ne mondjanak. . . " Olykor még mintha esztétikai érzéke is megmozdulna : egy helyen azt fejtegeti, hogy ,,a p á p a miséje, ceremóniái, orgonái, gyertyái, ruhái, í r o t t képei, drága öltözeti, oltári, bömbölési, discantolási, körösztől járási" szépek nek tetszenek, de nem jók, haszontalanok, m e r t nincsenek a bibliában. Az orgonának, a hangszeres zenének — sok refor m á t o r t á r s á v a l ellentétben — egyáltalán nem ellensége: „ M i n d hegedő, m i n d virginal, orgona mellett énekelhetni ilyen m ó d o n akárhol. M i n t Dávid és a próféták sokféle vigasságtevő szer számmal éneklett en ek." 33
3 4
35
36
Képei, hasonlatai minduntalan a legegyszerűbb napi életbe visznek, s a dogmatikai mondanivaló é r t h e t ő v é tételét szol gálják: „Miként te nem szereted K a t i asszont, ha a paráznák, a hajdúk ruhájába jár, noha aran lánc, aranyas ruha, fedél, szép saru rajta, mert a d t á k neki azt a paráznaságért, kivel a t e tisztességed romol, feleséged elvész, de te atte feleségedet, noha paraszt braszlai ( t i . köntös), a k k i t adtál, a k k i t jámborul visel, abba szereted, akkibe téged szeret, és tisztességedet viseli, úgy Christus..." A bibliai pubikánust í g y m a g y a r á z z a : „ravők, fukarok, emengek, harmincadosok v o l t a k . " Megjelöli t e h á t a korabeli összes kifejezéseket, még a t ö r ö k emeng (emin) szót is, h á t h a valaki csak így érti. Pilátusról egyszer azt mondja : kadia. Maga előtt látja hosszú, s nem egyszer kegyetlenül száraz prédikációi alatt ellankadt híveit, és szemükre is hányja figyelmetlenségüket: „mikor hallgatod is az Isten igéjét, aluszol, alig várod, hogy vége legyen, izzad a nyakad, furdal a h a j d ú ördöge, mert a telhetetlenség, gazdagság, ez világi rútság vagyon eszedbe." 37
38
39
40
Hosszú sort lehetne összeállítani Melius élettől d u z z a d ó ,,feddőzései"-ből a puszta stilisztikai értékelés céljára is; meg kapják i t t a magukét az erőszakos főurak, a csaló és kapzsi debreceni tőzsérek, a duhaj, parázna k a t o n á k , a testi életbe belemerült parasztok: de minden feddés csak a visszaterelés, a bibliás alapozású t á r s a d a l m i rend fenntartása és erősítése céljából hangzik el. Ezt m u t a t j á k a Melius szerkesztette b i t vallások is (az 1562-es egervölgyi, az 1567-es debreceni), ame lyekben legalább ugyanannyi társadalomszabályozó részlet van, mint dogmatikai. Félrevezetnők azonban az olvasót, ha Melius szellemi p o r t r é j á n a k megrajzolása során nem figyelmeztetnénk arra, hogy írásai nak nagy részében mégis a dogmatikai elem van t ú l s ú l y b a n . Melius első renden h i t v i t á z ó , hittani m ű v e k , latin és magyar confessiók szerzője, s m u n k á s s á g á n a k ez a része ma m á r iro dalmilag sem él. P á z m á n y magyar nyelvű teológiai fejtegetései avult tartalmuk ellenére is n y ú j t h a t n a k élvezetet a stílus i r á n t érzékeny modern olvasónak, Melius vitázó-dogmatikus m ű v e i ma m á r olvashatatlanok. Minden olyan esetben azonban, amikor a magyar társadalom valamelyik időszerű kérdéséről van szó, Melius kuszált mondatai megelevenednek. Arca nem fordul a jövő felé, egész egyéniségét a csökönyös konzerválás szenvedélye jellemzi, amit azonban jelenéről mond, az mindig figyelemre méltó. 3. A Herbarium a magyar nyelvű n ö v é n y t a n i irodalom legkorábbi opusa. °/ Nem tudjuk pontosan megállapítani, mi k é s z t e t t e Meliust egy orvosi füveskönyv összeállítására, feltehetjük azonban, hogy a gyakorlati szükséglet, hiszen a kor teológusának, mint a t u d o m á n y o k egyetemessége birtokosának, igen gyakran hívei testi gyógyítását is vállalnia kellett. Melius humanista érdeklődésének és segítőkészségének szép bizonysága e m ű , amelynek receptjeit bizonyára nem egyszer gyakorlatban is alkalmazta. A Herbarium számos u t a s í t á s a végén ezt olvas hatjuk: „Próbált dolog". Komoly mag\ ar kortársának egyet4
a
r
len m ű s z á m í t h a t ó , Szikszai Fabricius Balázs Latin—magyar szójegyzéke, amely n y o m t a t á s b a n ugyan csak 1590-ben látott napvilágot, de szerzőjének m á r 1574-ben bekövetkezett halála kor készen volt, és Szikszai alapos n ö v é n y t a n i ismereteiről tanúskodik. Melius nem használhatta, közös növényelnevezéseik azonban akadnak. Debrecen t u d ó s püspöke idegen források n y o m á n volt k é n y telen indulni ú t t ö r ő műve megalkotásakor. N ö v é n y t a n i szak irodalmunk, elsősorban Fialowski Lajos, m á r a m ú l t században megállapította, hogy Melius m ű v e Lonicerus Históriáé naturalis opus novum (1569) c. műve alapján készült, ennek sorrendjét végig megtartotta, később azonban Tragus, Matthiolus, Fuchs, Dioscorides, Plinius, Galenus könyveiből b ő v í t e t t e szövegét. A Herbarium első nyolc cikke feltűnően rövid, a további 44 m á r bővebb, a reájuk következő 70 nagyjából egyezik Lonicerus szövegével, az utolsó 111 pedig meghaladja Lonicerus terjedel m é t . Ebből a t é n y b ő l a magyar botanikai szakirodalom arra következtet, hogy a m ű nem egyszerre, hanem négy részletben készült. Fialowski az Akadémiának benyújtott t a n u l m á n y á b a n a 2000-re menő magyar növénynevet 627 növényre vonatkoz tatja, 1892-es előadásában 620-ra. Sok növénynek csak egy-két magyar n é v j u t , de számos m á s tucatnyi névvel szerepel. A Papa ver hybridum-nak 16, a Papaver rhoeasnak 12, a Melilotus officinalis-nak 11 nevét közli a Herbarium. A gyapjúfű vagy a kakasláb elnevezés tíz-tíz növényfajtának j u t , a csókaorrú fű hét félét jelent. Gombocz E n d r é n e k a Melius-féle terminológia ingadozó volta, a Linné előtti általános rendszertani zűrzavar miatt csak 394 növényfaj azonosítása sikerült, ezeket részletes nomenclat u r á b a n közli e m l í t e t t m ű v é b e n . Ma ezt t e k i n t h e t j ü k a Her barium legjobb t u d o m á n y o s feldolgozásának, magunk részéről legfeljebb azt kifogásoljuk, hogy a feldolgozás nem Melius cikkei nek rendje szerint t ö r t é n t , hanem betűsorban, így mindig fárad ságos „visszakereséssel" kell megállapítanunk, hog} a Herbarium éppen felütött cikkében előforduló növényeknek m i a hivatalos modern neve. Még legkönnyebb a helyzet a fák esetében, mert a meliusi Ficus, Linné szerint is Ficus carica, a Malus Cydonia 41
42
43
44
43
7
Cydonia oblonga, a Buxus Buxus sempervirens, a Coryllus Gorylus avellana, a Fagus pedig Fagus silvatica. Az egyéb n ö v é n y n e v e k tekintetében azonban sok a nehézség. Melius kétségkívül botanizált, gyűjtés alapján ismert számos n ö v é n y fajt, m á s o k a t viszont á t v e t t forrásaiból, olyanokat is, amelyek h a z á n k b a n nem honosak. Az egymáshoz hasonló vagy közelálló fajokat összekeverte, m á s esetekben összetartozókat választott szét. Mindezen nincs m i t csodálkoznunk, a botanika korabeli színvonalán még így is jó m u n k á t végzett. Lássunk azonban egy találomra kiválasztott cikket, az ilyfajta rövid vizsgálódás legjobban feltárja a Herbarium botanikai színvonalát. A 83& lapon találjuk a Lathyris címszót, mellette m é g a Cataputia minor, Tithymalus, Esula minor megjelöléseket, majd az apró sár mag, hasindító, ebtej, nap után néző magyar neveket. A Cataputia és a Tithymalus manapság nem használa tosak nemzetség-nevek g y a n á n t , a L a t h y r i s név pedig egyáltalán nem jelenti a modern Lathyrus fajokat ( = lednek), hanem valamennyi Euphorbia ( = kutyatej) féle. Melius is n é g y e t ír le, ezeket Gombocz Endre az Euphorbia amygdaloides, Euphorbia cyparissias. Euphorbia helioscopia és az Euphorbia lathyris fajtákkal azonosítja. Ez utóbbi a magyar flórában nem fordul e l ő . Hozzáveti azonban még Melius: „Az ott levélő ebtej az erdőn is terem", ez pedig nem lehet m á r Euphorbia, hanem Gombocz szerint az Impatiens noli tangere ( = nenyúljhozzám) a Balsaminaceae családból. A Nyírségen és a Szamos m e n t é n csakugyan előfordul gyertyános tölgyesekben, liget erdőkben, égerlápokon, erdei patakok m e n t é n . Melius füveskönyvének egyik érdemét abban szoktuk látni, hogy irodalmunkban elsőnek jegyzett fel lelőhelyeket. Ezeket, érdekességük miatt, mind bemutatjuk, egy-kettővel meg is szerezve, olvanokkal, amelyekre az eddigi k u t a t á s nem figyelt fel: 33b lap: Portulaca, porcsinfű, disznó orrja (Portulaca oleracea - porcsin). ..Az t ó t o k salátája, az kunok paréja, ecetben az h o r v á t o k igen laknak v é l e " . 36&—37a lap: Trixago, Chamaedris, cserlevelő fű (Teucrium chamaedris = gamandor). „Az harmadiknak kék az virága, 46
47
48
n ő s t ö n fű ez, a Cserén igaz elég terem". Csere v. Nagycsere Debrecennek ma is erdős határrésze. 416 lap: Tribulus aquaticus, Lappa campestris, sullyom, kuldos t e t ű (Lappula echinata = bojtorjános mizsót, koldustetű). ,,. . . az fancsikai r é t e n , az Urréten az fű között, széna között elég vagyon". Fancsika ma is erdős debreceni h a t á r r é s z , az Úrréte kuszáló a mai Nyulas nevű városrész helyén v o l t 51b—52a lap: Mandragora, Morion, nagydragula, bolond fű, elalutó fű (Atropa belladonna = nadragulya). „Az almája mint egy kis macsi dinnye. . . Magyar országban is az havasokon terem a nősténnyé, az egyik. . . " Macs Debrecen mezőgazdasági művelés alatt álló határrésze volt m á r a X V I . században is. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Melius leírása nem igen illik az Atropa belladonnára, ennek bogyótermése ugyanis csak jókora cseresznye nagyságú, a virága pedig kétivarú, s így a k é t lakiságára utaló megjegyzés sem vonatkozhat r á . A havasok emlegetése arra mutat, mintha Melius járt volna a királyi Magyar ország felső vidékein. Életrajzi adatunk erre nincs. 55b—56a lap: Lithospermum, Milium Solis, tengeri köles, n a p k á s a (Lithospermum arvense = gyöngyköles). „Madár köles, m e d d ü sovány földen terem, mint a N y i r i föld." . 786—79a lap: Condrilla, Endivia sylvestris, apró kotang, disznókék (Chondrilla juncea = nyúlparéj). „Szálában saláta g y a n á n t eszik". Érdekes gyermekkori emlék a somogyi Meliusnál. Soó—Jávorka szerint m a n a p s á g m á r Somogyban és Zalában is ritka, a Tiszántúl pedig csak Hajdúnánáson m u t a t t á k k i . A X V I . században bizonyára mindkét helyen közönségesebb volt. 85a—86a lap: Solanum, Solatrum . . . ebszőlő, szépszőlő, papmonya (Solanum nigrum vagy Solan am dulcamara = csucsor, ebszőlő). „ A sárban a Malomgátnál terem, istár neve." Melius i t t ismét t ö b b növényt kever össze, az istárnak vagy csomorikának semmi köze a Solanum-félékhez, hanem ez a Cicuta virosa, a legveszedelmesebb mérges növénysk egyike. A Malomgát folyása a debreceni h a t á r b a n B á n k puszta Ha láp felőli részén a fancsikai földek közelében f e k ü d t ; valamikor talán Bánkfalva vízimalmát hajtotta. 48;i
49
50
88a—886 l a p : Prunella, toroknak öröme, szilva levelii fű (Prunella laciniata = fehér gyíkfű vagy P. vulgaris = közönsé ges gyíkfű). ,,Sok terem a réteken, a N y í r b e n , a pércsi és bodóházi földeken." Peresen a Debrecen közelében fekvő Mikepereset kell érteni, Bodóháza mikepércsi h a t á r r é s z . 92a lap: Amaranthus, Flos amoris, Helychrysum, Chry santhemum, bársonszép, fonnyadhatatlan fű, ázhatatlan fű, szeretők füve, aranyvonó fű, aranyvirágú fű. (Ismét t ö b b faj, nemzetség, sőt család Összekeverése, csak a Helichrysum arenariumról, a szalmagyopárról lehet szó, mert az Amaranthus caudatus Magyarországon nem termő dísznövény.) „A Nyírben homokos, száraz helyen terem." Jegyezzük meg, hogy Soó— Jávorka szerint csak a D u n á n t ú l és az Alföldön terem, tiszántúli területeink közül csak a N y í r s é g b e n . 1836 lap : Clematis, Unica peruvinca, folyó fű, lonc, magyarbörvei fű. (Valószínűleg a Clematis Viticeila = olasz iszalag, vagy a Clematis integrifolia = réti iszalag.) Felvethető, bár éppen nem bizonyos, hogy Magyarbörve a Nagykároly közelében fekvő Börvely községgel azonos. Van régi börvény növénynevünk is, ez azonban télizöldféléket (Apocynaceae) jelöli. Melius növényleírásainak jellemzése céljából mutassunk be egy közismert növényt. A 77b lapon találjuk az Intubus címszót, mellette a Cichorium, nap u t á n járó fű, vad cichoria, kotangkoró növény nevek et: „ I n t y b u s vagy intibus kétféle: egyik az mezei, ennek a neve heliotropion, solsequium, azaz nap után járó fű. Ez a mezei is kétféle: egyik m i n t a konkolynak vagy b ú z a v i r á g n a k kék virága vagyon, az nap után fordul, ez a kotang. A másiknak a virága fejér szabású, nem t e r ü l el úgy, mint a kotangnak, a nap után járó fűnek. Az réteken, szántóföldeken igen terem. Ezt híják Cichoriának, Scariolnak. Serisnek híják az patikáriusok, E n d i v i á n a k azaz keserű vad salátának. Az másik Intybus, nap u t á n járó fű, Endivia, akit vetnek, amaz keserű fodor saláta, szintén ollyan az kórója, m i n t az kotangkórónak. Ezzel e t t é k a zsidók a h ú s v é t i báránt. Ez igen keserű, fodor a levele, a virága kék és fejér, mint a nap u t á n járó fűnek, fodor ennek a levele, mint egy n é m e t gallér." 51
Lényegében csak k é t növényről, a Cichorium (== katáng) két fajtájáról van szó (Cichorium intybus, Cichorium endivia.) É r d e m e s megfigyelni Melius laza, egymás mellé rakosgató stílusát. E g y é b n ö v é n y n e v e i és leírásai közül még n é h á n y szem léletesebbet! A Pimpinelláról (67a) megmondja, hogy ez a Csaba íre (Pimpinella saxifraga = földi tömjén; a Csaba íre mai nevén Sanguisorba minor); az Aquilegiáról (65a) meg jegyzi: ,, . . . mint az asszonyember tarsolya ollyan a v i r á g a " (Aquilegia vulgaris = harangláb); egy a Buphtalmummal ( = ökörszemmel) összekevert virágról (71a) azt írja: „széles, mint egy lengyel garas". Tulajdonképpen az Anthemis arvensis-ről, a pipitérről van szó. A Gentiana cruciata-ról m é g nem tudja, hogy ez a Szent László füve. Melius önálló fej. hivatkozik ugyan tekintélyekre, de nem követi őket szolgailag. Kifakad pl. a nagytekintélyű Mattioli ellen is: „Jóllehet Matheolus igen csácsog az doctorok ellen, mint egy Válla, de Dioscorides is az egyik nigellán az konkolyt érti"(59a) — „Ezt Alsinénak, Anagalisnak, azaz tyikbegynek, tyikszemnek mondja Fuchsius, de nem igaz". (80a) „ A b á b á k cigánkodnak véle, mint Pilinius mondja, háromszor köszöntik reggel, ú g y szedik. De hamis bálványozás Isten ellen." (182a) — „Az hamis fekete hunyorral az juhászok a juhok dögét orvosolják, mint Columella mondja, de Columella, Plinius, mint egy agg bábák urasolnak ( = v a r á z s o l n a k ) . " (187a) Első magyar füveskönyvünk népszerű orvosi műnek készült, egyéb öncélú t u d o m á n y o s feladata nem is volt. Először is érdekes g y ű j t e m é n y t lehet belőle összeállítani a régi magyar betegség nevekről: rászt = l é p d a g a n a t (266, 37a), arábiai francu = ele phantiasis (396), rothasztó fene seb = cancer, t á g v. t á g y - kelés (636), kimenyült tagok = luxata membra (112a), mérges köves kelés — furunculus (1166), hagymáz = phrenesis (1176), far sába = ischias (119a). ízekre járó köszvény = morbus articularis (1196), száraz kórság = phtisis (117a—6), királyok betegsége = sárgaság, morbus regius (177a—6), kegyetlen himlő (1776). Olykor a betegséget illetve t ü n e t e i t röviden le is írja. „Az ele phantiasis, azaz arábiai francu, mikor az malus var az egész testet befogja, mint egy fekete bőr" (396). — „Ám az carci52
nomot, azaz cancer morbust vagy cangrénát, vagy amaz cacoetest, azaz r o t h a s z t ó fene sebet e pápafűnek vize, succusa, főtt vize, ha füvestől, gyökerestől megfőzed, kötezed a fene sebet vagy antaltüzét véle, meggyógyul valóban, k é s é r t e t t dolog (46a). A Cnicus benedictus-ról, a bendekfűről van szó. Ez utóbbi leírással m á r á t is léptünk a Herbarium legterje delmesebb rétegének — a gyógyító eljárások leírásának — tárgyalásához. í m e a Carduus: ( = bogáncs) félék sok haszna. Legfeljebb még annyit jegyezzünk meg, hogy Melius vagy forrása összekeveri őket a Dipsacus: ( = mácsonya) félékkel. Ez a t é v e dés azonban eléggé érthető. ,,Külső hasznai. A bogács kóró fejében t e r m e t t férget egy bőrben az negyednapi hideglelőknek a kezére k ö t ö d , vagy gyöke rével az férget öszve töröd disznóhájjal vagy popiommal ( = nyírfakenőccsel), és kened vele kezét, h a s á t , vak szemét, lábát, meggyógyul az negyednapi hidegből, Dioscorides mondja." ,,Az bábák (== kuruzsló javasasszonyok) n y a k á r a kötik ( t i . a betegnek) ; az levét vagy succusát, ha megtöröd ( t i . a bogáncsot), az hagymázt meggyógyítja, fejét, nyakát kened vele. Ha az levelének vizét veszed, az fülben való férget megöli a succusa, azaz kifacsart succusa, ha az fülben tölted. Ha az vizével omlott szájat mos(s), meggyógyítja. Ha az g y ö k e r é t borban addig főzed, mig ollyan lészen, mint egy olvasztott viasz vagy p é p , ha az alfeled fakadásit vele kened, meggyógyul, ezt cserépben töd(d) az orvosságot, élhetsz vele télben is. Ha amely víz levelében megáll, a szemedet mosod véle, hállyogot, homált a szemben gyógyít, és sömört az orcáról eltöröl, özön ( = i t t , ezáltal) elvész." (43a—b) Orvosságait olykor igert eredeti modorban ajánlja, p l . a birs a l m á t : ,,Te paraszt ember, süsd meg, és ú g y egyed a zabálódás u t á n " (56). — ,,Ha penig igen alunnék ez mandragóra italért, az fejére önts ecetet, az orrába borsot, vagy prösszöktető hunyort, felserken" (52b). A mandragóra mint szerelmi bájital volt hasz nálatban, í g y néha súlyos mérgezési esetek fordultak elő. — A spenót vagy mint Melius mondja, b a r á t p a r é : „Igen jó
párénak, jobb az östörnél is. Az ember hasát lágyítja. I I a penig gyakran eszed, hígan megyén a ganéj söprője, k i nem mégyen (azaz eddig megszorult). Igen o k á d t a t , és sok f . . . á s t és szelet csinál." (91a). A régi magyar orvosi nyelv még nem ismerte a finomkodást. — Az ezerjófű (Dictamnus albus): ,,A tagokba lőtt nyilakat kivonsza, ha fellyül reá kötöd e füvet. Vasat, golyóbist kivonszon a testből. Virgilius mondja, hogy még a baromból is, lóból kivonsza a vasat, golyóbist, ha r e á kötik és a vizét belé facsarják. Virg. Aeneid: 12" (109a). Az utalás Vergilius eposzának híres jelenetére vonatkozik, amikor Venus sebesült fiát, Aeneast a dictamnus fű varázsos erejével gyó gyítja: „Hic Venus Dictamnum
indigno nati concussa dolore genetrix Cretaea carpit ab Ida." ( X I I . én. 411-412. sor.)
Nagyon szellemes az alábbi utalás: „ H a megégeted a roz marint, dögös házat t i s z t í t a füsti, m i n t a fönyű mag, de a halált el nem űz, csak bűzt (126a). — A zord prédikátor is nem egy helyen megmutatkozik: „A b á b á k boszorkányokat, éjjeli rettegést, azt hazudják hogy e balha fűvel és a csengő fűvel elűzhetni: de kész hazugság. Az Isten lelke az, a k i az igaz hittel az Sátánt, afféle rettegést elűzi, mint írva vagyon Psal. 91 : A k i veti segedelmét etc. — Amely házba tartod, férget űz, de nem oltalmaz m e n n y ü t ő kőtől, m i n t Plinius mentirigái (hazudozik)" (1395). Annál kedvesebb, hogy ez a női hiúság és pipere ellen gyakran mennydörgő prédikátor számos szépítőszert ajánl a fehérnépnek. A gyermekláncfű (Taraxacum officinale): „Az vén asszonyok, ha az orcájokat az vizével mossák, agg színt, sömörgést elveszi" (76a). — Az zsálya hajfeketítő szer (1246) — „A virágának vize a szagos ökörfarknak igen jó az friss asszonynépek orcáját véle mosni" (1476—148a). — A liliom- „ olaj is kiváló széíptőszer (1656). — „ H a m a g v á t míg zöld, meg töröd ecetben és a nap hevén melegíted, és megkened vele, Alphos az az Vitiligines, azaz ama fejér szeplőt eltörli" (1696). Az Althaea officinalis-ről ( = ziliz) van szó. 18
Orvostörténeti
Közi.
27
Felsorolja könyvében, ez a roppant gyakorlati érzékű, a m i n dennapi élet minden realitásával számoló ember,az összes korában használt aphrodisiacumokat is. Stílusa i t t nem egyszer mulat ságos, a barátokkal, papokkal gúnyolódó, olykor nyers. ,,A csa lán a veséket megtisztítja, és felindítja a b a r á t o k a t az apácákra hogy nyerítsenek. Akinek virgája meglankadt, csak főzze ezt borban, ezzel éljen, a főt csalánnal kötözze" (99a—ö). — A fodor menta „akit megkötnek, felserkenti K a t i asszony mellé" (105a). — „ H a főve eszed ( t i . a borsfüvet) tehénhússal, ha főzöd, iszod, felgerjeszti benned jámbor feleséged szerelmét" (1206). — „ E z fűvel a satyrusok, az buja természetűek éltek, mert ez kétféle fű, az borsfű és Sz. János füve. Az elveszett férfiságot gerjeszti, ha borban issza, étekben főzi. Ez is próbált dolog" (123a). Melius i t t a Satureja hortensisről beszél. — A nyúlárnyéka (Asparagus officinalis) „meddűséget elűz, m i n t a borsfű, szapo rítja a férfiságot és szaporító magot" (148a). ,,A lenmagot t ö r d meg, mézzel, borssal, szerecsen dióval timporáld öszve; ha meg eszed, hurutot gyógyít, és neveli a férfiúságot és szenet ( = t ü z e t ) az emberben, m i n t a borsfű" (163a). — Részletesen leír egy szeretetre hajtó fűnek vagy ágyban t a k a r ó fűnek nevezett növényt, majd így folytatja : „Csak a b ű v ö s bájos b á b á k urázsolnak vele. Az házasokat akarják véle . . . szerettetni. De az Isten az k i mieli, a z u t á n az egyeség és adósság megfizetése és engedelem. Eph. 5, 6" (1665). Az „adósság megfizetésén" Melius i t t , és m á s helyen mindig a házastársi kötelesség telje sítését érti. — „ H a gyakran élsz a besózott m u s t á r r a l (a fejér levelű, fejér m a g ú m u s t á r jobb, akit jó mustba csinálnak), h á t felindítja férfiságodat, m i n t a borsfű tehénhússal főve" (177a). — A „lidércesség" ( = magfolyás) ellen viszont jó a rózsa (23a), a saláta (74a), a ruta (uo. és 132a), az ebnyelv (150a), a kendermag (63). Ez utóbbi, nagy mértékben használva, mag t a l a n n á tesz. Ajánl receptet a Herbarium a szülés megkönnyí tésére is (pl. 184b). K e m é n y e n küzd, m i n t kora egész orvos t u d o m á n y a a syphilis ellen; számos orvosságot ajánl, m i n t a guaiácum (316), a szapon fű (54a), a Csaba íre (67a), az ebnyelv (1506), főleg azonban a föld füstinek nevezett Fumaria officinalist: „ H a gyakran iszod vizét, succusát, levét a föld füsti-
nek, igen jó francus var ellen. Minek előtte purgációt vennél hozzád, igyad a föld füsti vizét egy kis terjékkel, takaródjál be, izzadj meg u t á n a , igen undok v é r t kitisztít. Minden belső dög ellen jó, m í g Isten akarja. Ha a gőzferedőben m é g y is, igyad előszer a föld füsti vizét, a lator r ú t varat kitisztítja" (1806). Számos helyen fakad k i Melius a b a b o n á k és a varázslás ellen. A holdrutáról (Botrychium lunaria) megjegyzi: „Az b á b á k babonás füve" (55a), a borbálafűről (Barbarea vulgaris) szintén: „A b á b á k bűvölnek vele" (178a). Fentebb n é h á n y m á s ilyfajta n y i l a t k o z a t á t m á r közöltük. Egészen természetes azonban,, hogy nála is megtaláljuk a csodás antik természetrajz — a Physiologus — t ö b b , akkoriban hitelesnek vélt meséjét : A kőrisfa (Fraxinus excelsior) alatt kígyó meg nem maradhat; a csoda fát (Ricinus communis) viszont a vakondok (Meliusnál: vakan dag) nem t ű r i . Se szeri, se száma Melius H e r b á r i u m á b a n a gyakorlati t a n á csoknak. A X V I . századi magyar gazda utasítást kap a bor kezelésre (27a, 1026, 182a), a poloskairtásra (40a), a sertésvész elleni küzdelemre (44a), a szablya acéljának edzésére (806), p a t k á n y - és t e t ű i r t á s r a (157a), denevér- és egérűzésre (57a, 1886), a moly (93a) és a bolha (1136) ellen való védekezésre. Olvasunk a húskonzerválás (59a), a könyvfestés (136a) módjáról; ellenszert kapunk a méhcsípés (114a, 1486) és a kopaszság (1506, 176a, 181a) ellen. A keresztes fűvel (Gentiana cruciata) sebes, sánta, t ú r o s lovakat kell kezelni, a méhfű (Melittis melissophyllum) jó légyűző. J ó tintareceptet közöl a k ö n y v (16a), a sajtkészítésre ad t a n á c s o t (176), sőt m é g a fokhagymabűz elűzésére is: a ruta jó ellene (133a). Mondanunk sem kell azon ban, hogy nem ezeknek az apróságoknak a megemlítése, hanem a növényi gyógyszerek h a t á s á n a k részletes taglalása alkotja a Herbarium lényegét. Irodalomtörténetünk ezideig meglehetősen elhanyagolta a Herbarium elemzését, noha sikerült t a l á n bemutatnunk, hogy tartalmi szempontból Meliusnak hozzánk legközelebb álló m ű v e . Ezt is a prédikátor, a keménykezű társadalomszervező alkotta, de soraiból sokkal t ö b b megértés, humanista együttérzés á r a d , mint b á r m e l y m á s írásából. Ez a megállapítás, ú g y véljük, n é m i 18*
275
leg színesíti Melius Péter oly vigasztalanul komornak t ű n ő szellemi portréját. 1572. december 16-án éjjel 11 órakor halt meg, amint azt Debrecen város jegyzőkönyvének pontos feljegyzéséből tudjuk. E l t e m e t t é k m á s n a p délután két órakor a város közönségének t ö m e g e s részvételével a Cegléd utca végén elterülő nagy sír kertben. Özvegye, Kiss Erzsébet, Kiss Jakabnak. Bocskay György kismarjai gazdatisztjének leánya és gyermekei, Anna és Dorottya gyászolták. A család sorsáról, n é h á n y apró peres adaton kívül, azt tudjuk, hogy a város minden adófizetés alól felmentette őket, míg az atya nevét viselik. 1593 márciusában m i n d k é t leány férjnél volt m á r . Okmányból ismeretes Melius házának a helye: a N a g y t e m p l o m t ó l nyugatra, a Hatvan utca torkolatánál állott. Melius sírját 1908-ban próbálta meg keresni Zoltai Lajos, Debrecen múltjának lelkes búvára. Való színűsíthető, hogy az eredeti, egyébként jeltelen sírkövet meg t a l á l t á k , ma a Déri Múzeum szomszédságában látható 53.
* Debrecen szellemi életének régibb és újabb vizsgálói gyakran m u t a t t a k m á r r á a város kettős arculatára : a haladás fáklya vivője éppúgy volt, mint ,,a maradandóság v á r o s a " . Lehetetlen e kettősséget m á r Meliusban fel nem fedezni, s bátran mond hatjuk, hogy a n a g y m ú l t ú civitas csak napjainkban fordítja c r c á t egyértelmüleg a jövendő felé. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy múltját bíráló szemmel nézve, méltassa és méltányolja, ami benne érték.
Jegyzetek 1.
Balogh István : Debrecen, Bp. 1958, Ki — 17. (1. Magvar Műem lékek) l a Bod Péter nemesi eredetéről tud (Hist. Hung. Eccl. Bp. 1888, I . köt. 255. 1.), ugyanígy Weszprémi István (Succincta . . . biographia, Lipsiae 1774,1. köt. 104 — 105. 1.) Szatmár megyében nemesi birtokai voltak (1. Nóvák B. alább idézendő művének 76. lapján)
2.
3.
4. 5.
6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
15.
Révész Imre : Méliusz Péter levélváltása a cseh-morva atya fiakkal, Theol. Szemle, 1938. és 1939. évf. - E forrásban egy Debrecen és Magyar-Bród között kereskedő cseh polgár azt mondja, hogy a magyar város hatszorta nagyobb, mint a morvaországi. Melius életrajzi adatainak legpontosabb összeállítása Zoványi Jenő (Cikkei a theol. lexikon részére. . . Bp. 1940.) és Horváth János (A reformáció jegyében, 2. kiad. Bp. 1957, 279. skk. 1.) müvében található. A régebbi irodalomból kiemeljük Nóvák Béla: Méliusz Péter és munkái. Bp. 1899. c. könyvét. Idézi Nóvák Béla említett dolgozatának 12. lapján. Ezt az életrajzírók által elhanyagolt adatot tulajdonképpen Sinai Miklós találta meg Beregszászi J á n o s : EmeaXápuov in honorem nuptiarum Clarissimi. . . D. Petri Caroli. . .Witten berg 1559. (RMK. I I I . 591.) c. görög nyelvű művében. A szerző az Ilias I I . énekének 671. sorára hivatkozva Meliust a legszebb férfiak közül valónak állítja. Vö. Pap Károly: Méliusz Péter arcképe, I t . 1913, 366 1. Debrecen lelki válsága 1561 — 1571, Századok 1936. évi L X X . kötete, különlenyomatban: Értekezések a történeti tudományok köréből, X X V . köt. (5. sz. Vö. Harsányi András: A Két könyv, Károlyi-emlékkönyv, Bp. 1940, 26 — 39. 1. és Kathona Géza: Károlyi Gáspár tör ténelmi világképe, Debrecen 1943, 6., 25. skk. 1. Heltai Gáspár válogatott munkái, sajtó alá rend. Székelv Erzsébet, Bukarest 1957. 230. 1. R M K . I . 61. Hasonmás kiadása Boros Györgytől, Kolozsvár 1910, 4 0 - 4 2 1. Székely E. id. kiad. 252. 1. Lásd minderre Révész Imrének a 6. jegyzetben idézett művét. Egy ilyen esetet Révész Imre idéz Méliusz és Kálvin c. tanulmányában, Kolozsvár 193(5, 16. 1. 26. jegyzet (Erdélyi Tudományos Füzetek, 85. sz.) L . Horváth János id. m. 330. 1. — Az 1567-es kánonok rövid kivonata uo. 289. 1. Dudith és Melius levélváltása a Bibliotheca Fratrum Polonorum, Amsterdam 1610. c. nagy unitárius kiadványban található. Én a debreceni Kollégiumi Könyvtár R. 707, 4/a számú X V I I I . századi kéziratos másolataiból ismerem őket. A latin szöveg fordítása tőlem. Vö. Bod Péter: História Hungarorum Ecclesiastica, Bp. 1888,1. köt. 256-57, 405.1., Tóth Ferenc: A . . . túl a tiszai. . . református püspökök élete . . . Győr, 1812, 61. 1. Nyomukban azután a modernek, pl. Czakó Gyula: Méliusz Juhász P é t e r élete és működése, Debrecen 1904.
16. Soós Béla: Melius Péter szentháromságtana c. művében (Debrecen 1930) ismerteti a X V I . századi európai vélemé nyeket az „arianismus"-nak nevezett antitrinitárius felfo gasról ( 9 - 1 0 . L). 17. Die Ideologie der Siebenbürger Antitrinitarier in den 1570-er Jahren, Bp. 1981. — A Pirnát A. kutatásai előtt elfogadott álláspontot legjobban Klaniczay Tibor foglalta össze A magyar irodalom története 1849-ig Bp. 1957. c. műben (73. és 85 — 86. 1.). Vö. még Bán Imrének Pirnát Antal kandi dátusi vitáján előadott opponensi véleményével, A Magy. Tud. Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának közieménvei, Bp. 1961, X V I I . köt. 357-58 1. 18. Pirnát A. id. m. 157. és 159. 1. 19. A Szent Pál apastal levelének, mellyé t a Colossabelieknek írt, praedicacio szerént való magyarázatja, Debrecen 1561. Az Incze Gábor-féle modern kiadást idézem, Bp. 1937, 5.1. — V I . Benedek pápa i . u. 973 —74-ben uralkodott, így nem is szenvedhetett az Európában akkoriban még ismeretlen „francia betegség"-ben. Melius nyilván a reneszánsz erkölcs telen életű pápáira gondol. 20. Uo. 94. 1. 21. Uo. 12í>. 1. — Fatalpú kuklya Ferencen Assisi Ferencet kell érteni, s az Alverna-hegyi csodáról van szó. 22. Válogatott prédikációk, Debrecen 1563, 133-134. 1. 23. Colossabelieknek, id kiad. 158. 1. 24. Uo. 161. 1. 25. B verso — B j j recto lap — A Gen. 10 a Genesis, azaz Mózes I . könyvének 10. részét, az 1 Par. 1, 5 a Paralipomena, azaz a Krónikák I . könyvének 1. és 5. részét jelenti (A Károlyi biblia szerint). 26. Pl. az Apokalypsis-magyarázat bevezetésében. Vö. Nóvák B. id. m. 8 0 - 8 1 . 1. 27. Ajjjj recto lap. 28. Lásd a Magyar Encyclopaedia X . részének X X V — X X V I I I . szakaszát Bp. 1959, 356 — 363. 1. (Magyar Klasszikusok). 28a Ajj verso — A j j j recto 28b Irodalomtört. Közi. 1929, 463. 1. 29. Válogatott prédikációk, 363. 1. 30. Uo. 4 0 0 - 4 0 1 . 1. 31. Uo. 409. 1. 32. Magyar prédikációk, Debrecen 1563, O oo verso lap. Idézi Révész Imre: Méliusz igehirdetéséről. (A 19. jegyzetben említett kiadás bevezető tanulmánya, 17 — 18. 1.) 33. Colossabelieknek id. kiad. 146. 1. — Vö. H o r v á t h J á n o s : Hír három virágénekről, Magyar Nyelv, 1949. évf. Űjra Tanulmányok, Bp. 1956, 6 1 - 7 1 . 1.
34. Ua. 154. 1. - Vö. Klaniczay Tibor: A magyar reformáció irodalma, Irodalomtört. Közi., 1957., 20 — 21. 1. 35. Uo. 132. 1. 36. Uo. 155. 1. 37. Válog. préd. 297. 1. 38. Uo. 143. 1. 39. Uo. 119. 1. 40. Magy. préd. O o o 1. Idézi Révész Imre. 40a Melius Herbáriumát (RMK. I . 141) a Debreceni Református Kollégium H 795a jelzetű példányában használtam. A könyv a híres kartéziánus gondolkodó, a debreceni születésű Apáti Miklósé (1662 —1724) volt, amint az l a lap alján olvasható bejegyzése bizonyítja: ,,Ex libris Nicolai Apáti de Debrecen de Matre nepotis authoris". Apátiról írt életrajzi tanulmá nyomban (Filológiai Közlöny 1958. évf.) nem említettem ezt a régebbi irodalmunkban felbukkanó hagyományt, hogy Melius nőági leszármazottja volt, mert nem tartottam hite lesnek: íme reá a sajátkezű bizonyság. — I t t említem meg, hogy lapszámidézeteim Gombocz Endre lapszámada taitól némileg eltérnek. Ebből arra következtetek, hogy a műnek Heltainé sajtójából több, ú n . nyomdai változata került k i , s ezek egymással pontosan nem egyeznek. 41. Vö. Melich J á n o s : Szikszai Fabrieius Balázs latin — magyar szójegyzéke 1590-ből, Bp. 1906. és Gombocz Endre: A magyar botanika története, Bp. 1936, 22 — 25. 1. 42. Fialowski Lajosnak Melius Herbáriumáról készített kiváló tanulmánya kéziratban maradt, sőt elveszett, vagy lappang. A Magyar Tudományos Akadémia Mathematikai és Termé szettudományi Osztályának 1884. nov. 17.-i ülésén mutatta be Eötvös Lóránd r. tag, és ma is csak annyit tudunk róla, amenynyit a I I I . Osztály Értesítőjének I I I . (1884 —85. évi) kötete ismertetésként közöl (19-—22.1.) Ugyanezt németül is közre adta a Mathematisch-Naturwissenschaftliche Berichte I I I . , 1884 — 85. évi kötete (104-107. 1.). Fialowski még a Termé szettudományi Társulat egyik ülésén is értekezett Melius növényneveiről. Lásd Term. Tud. Közi. 1892, X X I V . köt.. 270 — 71. 1. — Mindehhez még Gombocz E. id. m. 31 — 33. 1. —Használtam m é g Soó Rezső: A botanika 400 éve a Tiszántúlon c. t a n u l m á n y á t is, Debrecen, 1938. 43. Eötvös Lóránd i d . beszámolója 22. 1., Term. Tud. Közi. 1892, 271. 1. 44. Uo. 45. 3 7 - 5 6 . 1. 46. I d . m . 44. 1. 47. Soó Rezső — J á v o r k a Sándor: A magyar növényvilág kézi könyve, Bp. 1951, I . köt. 469-475. 1.
48. Gombocz 45. L, Soó — J á v o r k a 377. 1. 48/a. Zoltai Lajos: Ismeretlen részletek Debrecen muhVából, Debrecen 1936, 101. 1. 49. I I . 719 50. Zoltai Lajos: Debrecen v i z e i . . .Debrecen 1935, 23. 1. 51. I I . 668. 52. A Szent László fűve elnevezés először a Clusius-Beythe-féle Stirpium Nomenclator Pannonicus-ban (1583) fordul elő. Vö. Gombocz E. id. m . 127. 1. ; 53. Tóth Ferenc: Túl a tiszai püspökök élete, Győr 1812, 62, 1.; Nóvák Béla id. m. 44 — 45. 1.; Zoltai Lajos: Jelentés Melius Péter sírja kereséséről, Debrecen 1908; Csűrös Ferenc: A debreceni városi tanácsülések jegyzőkönyvéből kiírt ada lékok Melius Péter életéhez, Irodalomt. Közi. 1910. 106-111. 1.
