Megsebzett generációk
Rejtő Jenő a Japán kávéházban - montázs
Szabó Petra Daniella 11.F
Még egy lépcsőfok, még egy, aztán három lépés és megfogom a kilincset. Az ajtó nehéz, túl nehéz. Vagy talán én vagyok a gyenge? Fény! Metsző fény mindenütt. Égeti a szemem. 1945. február vége lehet. Három hete nem tettem ki a lábam a pincéből, beteg voltam, lázas, bűz és mocsok mindenütt. Kilépek az utcára - a levegő dermesztően hideg. Elindulok. Körülöttem sovány, kétségbeesett apák, anyák, leányok és fiúk. Egy hangos zaj – behúzom a nyakam, hirtelen azt hiszem, egy ablakból lőnek. De már nem lőnek, már nincs miért. Elsétálok egy kirakatüveg előtt – belém villan – ez vajon hogyan maradt épen, de meglátom a tükörképem és lefagynak a fogaskerekek. Úgy nézek ki, mint egy gyerek, aki túl nagy ruhába bújt, soványan, szakállasan, mocskosan, kétségbeesetten. Fejemen kötés rongyokból csavarva. Nem emlékszem mi történhetett. Elfordulok, s körülnézek. Merre induljak, hol kezdjem a keresést? Jenő éjszaka szólt hozzám – kinyitottam a szemem, ő az ágyam felett lebegett, folyton beszélt és beszélt, láttam, hogy mozog a szája, de nem hallottam. Meg kell keresnem. Mi történt vele, hol lehet? Gyerekként barátommal, Rejtő Jenővel – akkor még Reich volt a vezetékneve – együtt rajongtunk a színházért. Emlékszem hányszor készültünk fellépéseinkre a Gyermekbarát Egyesület Eötvös utcai épületében tartott előadásokon, és mennyit szórakoztam humorán, míg a jelmezeket készítettük. Büszkén olvastuk az előadást hirdető plakáton neveinket: „írta – Reich Jenő, zenéjét szerezte – Buttola Ede.” Jenőt a kereskedelmi iskolából hamar kicsapták, mert a numerus clausus tartalmán vitatkozva – indulatain nem tudván uralkodni – bántalmazta tanárát annak antiszemita megjegyzései miatt. A numerus clausus törvény sértette meg először a polgári jogegyenlőség alapelvét, előkészítette a szellemi-politikai talajt a következő évtizedek sokkal súlyosabb, jogfosztó intézkedései számára. Elindulok a Dunapatra, el kell jutnom a kávéházig. A Japán kávéház volt Jenő „munkahelye”. Alig megyek néhány métert, befordulok és azonnal le is cövekelek. Látom Budapest utcáján kísérni a magyar és német foglyokat. Az utcasarkon könnyes szemű asszonyok is állnak, akik férjüket, síró gyermekeik apjukat kutatják a menetelő, szomorú foglyok között. Lerogyok egy „Kein bombe” (nem bomba) feliratú tartály mellé. A lábaim nem visznek tovább, a gondolataim pörögnek. Jenő barátom Reich Lipót nyomdai tisztviselő harmadik fiaként született. Gyermekként együtt játszottunk a közeli homokbányánál és a környékbeli városligeti Fáskörben. Később, 18 évesen egy közös operett librettót írtunk „Három nap” címmel, melynek szövegét Jenő, zenéjét pedig én írtam. Bemutatásra sosem kerülhetett, nem vettek komolyan minket. Később színi tanulónak mentünk Rákosi Szidi színésziskolájába. A színitanodában hamar kiderült, hogy Jenőnek nem sok tehetsége volt a színészkedéshez, így 2
évekig csak statisztaszerepeket kapott. A színésztanonckodás mellett 100 német márkámat felhasználva „Nagykörút" címmel közös lapot alapítottunk. Az újságnak azonban csupán egyetlen száma jelent meg. Ekkor döntött Jenő úgy, hogy a színészkedés helyett inkább az írás felé fordul, és 23 évesen megkezdte a két évig tartó európai körutazását. Bejárta egész Európát - sőt még Észak-Afrika partjain is megfordult. Először néhány fillérrel a zsebében és némi családi segítséggel - Berlinbe utazott, ahol Szidi néni közbenjárására színházban tanulta a színdarabírás kulisszatitkait, mint fizetés nélküli "student". Tized magával lakott egy szobában, mind nemesek és szörnyen szegények voltak. A szobában volt két dívány és két ágy. Lakótársa volt Főzelékes, ki állította, hogy vegetáriánus, de „szemmel láthatóan jóízűen gyilkolta magát parizerrel”, Sír Lajos a költő, kinek „külseje éhtifuszról beszélt és kiváló modell lehetett volna egy tuberkulózis elleni propaganda plakáthoz”. Mivel pénze fogytán volt, továbbállt Hamburgba. Annyira jellemző Jenőre az is, ahogy rám talált Hamburgban. Beült a Waterland kávéházba délelőtt, mert arra gondolt, hogy aki délelőtt kávéházba jár „az csak jobb ember lehet”, mert megengedheti magának, hogy míg más dolgozik, ő újságot olvasson. Azzal a biztos tudattal ült a kávéházba, hogy mindig és mindenhol akad ismerős. Miközben ott ült, igaza is lett. Belépett az ajtón egy régi ismerős - pesti dobozgyáros lecsúszott üzletember, akitől megtudta, hogy a Trocadero-ban zenélek a zenekarommal. Hát így találkoztam Jenővel Hamburgban, ahol egy mínusz 30 fokos téli éjjelen, vékony esőkabátban és fehér tornacipőben megjelent a lokál ajtajában. Jenő megtapasztalta, hogy számára „Hamburgba beköltözött a legnagyobb nyomor: az éhség és a hajléktalanság”. Utána Svájcba ment, aztán következett Prága és Bécs, ám e városokban is csupán ilyen-olyan alkalmi munkából próbált megélni. Innét továbbment Párizsba, a kalandok és élmények legfontosabb színterére. Minden munkát elvállalt, volt cukorkaárus, hajómunkás, heringhalász és mosogató is. Marseille-ben végkimerültségében jelentkezett a Francia Idegenlégióba, de a kimerítő szolgálat hamar megtörte és az ezredorvos egészségügyi okokból leszerelte. Azonban barátomról azt is el tudom képzelni, hogy egyszerűen megszökött. Ezután kisebbnagyobb kitérőkkel 1930. évében tért vissza Budapestre. A nagyvilágban mindig nyitott szemmel járt és későbbi regényfigurái hazajöttek vele. Nádasi László segítségével belekezdett abba, amire mindig is hivatott volt. Jenő írt és írt, először fejben, majd papírra, szalvétára, és minden darab fecnire, ami elé került, sorban álltak a munkáiért. Így lett Jenőből kabarészerző, színdarabíró, regényíró. Egy csattanás, egy gramofon hang. Befogom a fülem, de hiába - a hang belülről jön és így is hallom, ahogy a budai hegyek visszhangozták az orosz megafonok hangját: "Magyar katonák, hagyjatok fel a harccal, ellenállással. Gyertek át a szovjet csapatokhoz, tegyétek le a 3
fegyvert, senkinek nem esik bántódása, mindenkit hazabocsátunk szeretteihez. A nácik az utolsókat rúgják, titeket ágyútölteléknek használnak, hogy ideig-óráig meghosszabbítsák Hitler és Szálasi rémuralmát." Felállok - a fogolymenet még mindig halad. Elindulok, át kell jutnom Pestre, az Andrássy útra. Megyek a Duna felé, a lábam alatt egyre szaporábban kopognak a macskakövek, az emlékek, az érzések kavarognak bennem. Jenő rendkívül gyorsan írt, egy éjszaka alatt megírta "Az elveszett cirkáló" kézzel írt példányát, ennek ellenére sok időt töltött munkával. Gyakran egész éjszakákon keresztül dolgozott. Befutott prózai és színpadi szerző lett, a színi direktorok álma, aki egy óra alatt képes volt megírni egy kabarétréfát. Humort humorba fűzve, utánozhatatlan egyediség és egyéniség, egyszeri és hihetetlen karakterei, fantasztikusan megalkotott egyedi párbeszédei, sziporkázó szójátékai, és néha már-már absztrakt helyzetkomikummal átitatott történetei mindig mindenkinek beválnak búskomorság ellen. Az ő humora otthonos, emberséges, és a társadalom perifériáján élők világából jött, nem kopik, nem fárad el. A műveit egy olyan utánozhatatlan optimizmus hatja át, mely beszivárog a lelkünkig, áthatja egész lényünket és legalábbis az olvasás idejére - védőruhaként óv meg minket a külvilágtól. Jeleneteiben mindenki által ismert pesti figurák szerepelnek, nagykörúti vagányok, piti ügyeskedők, egy kis pénzért mindenre vállalkozó balekok, nőcsábászok, csetlő-botló kisemberek, örök vesztesek. Egyszerre abszurd és valóságos. Kedvenc alakjaim Rozsdás, Ragyás, Bivaly, Piszkos Fred, Vanek úr, Fülig Jimmy, aki rendre Netudki aláírásával tartja sakkban a királyi palota első emeletét, 13. Pác Tivald, a peches betörő, akinek semmi se sikerül. Humora bölcselkedő megjegyzéseiben is érvényesült. A szőke ciklonban egy szabó mondja, "az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye – rövid és céltalan" és "a nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme." Jenő saját magáról is karikatúrát mintázott Charles Gordon, a szökött fegyenc személyében, kinek "feltűnő ismertetőjele: magas, kopaszodó, hízásra hajlamos egyén, régebbi sérülései következtében forradás torzítja el az arcát". Sajátos pesti humora volt, melyben megtalálható a cinizmus és az öngúny is. A képzeletén keresztül a dolgokat groteszk módon látta. Hogy regényeit jobban el tudja adni, álneveket vett fel - Gibson Lavery francia, és P. Howard angol írói bőrbe bújt és Müller úrnak, a Nova könyvkiadóba ponyva légiós- és detektívregény paródiákat írt. 1935-re már havi 2000 pengőt keresett. A Japán kávézó volt Jenő törzshelye, ahol megfordult a korabeli művészvilág szinte egésze. Rendszeresen „kéziratvalutával” fizetett. Kávéházi ember volt ahol "saját" márványasztalánál írva nem zavarta a körülötte folyó hírekkel, pletykákkal megtűzdelt diskurzus. Újságcikkek, kabaréjelenetek, novellák, színházi kritikák íródtak a kávéházi asztalok mellett. A főpincérek 4
kötegszám tárolták a hosszú, fehér ívpapírt, a kutyanyelvet, hogy az írónak kéznél legyen. A Japánhoz tartozó galérián volt a hamiskártyások szektora. Jenő minden hazárdjátékot szeretett, így a kártyát is. Tudta, kikkel ül le játszani, de a csalás művészetének tanulmányozásáért hajlandó volt anyagi áldozatot is vállalni. Jól keresett, de rengeteget is költött: italra, cigarettára, kártyázásra, szerencsejátékokra, éjszakázásokra és lóverseny fogadásokra. Romokon kúszva-mászva érem el a Duna partját - amit ott látok, egyenesen szívfacsaró borzalom. A gyönyörű Duna-hidak, mint törött szárnyú madarak vergődnek a folyóban, az épületek szétlőve, rombolás és romhalmaz mindenütt. A jéghideg Dunán kis apró csónakok, kajakok úsznak ide-oda Buda és Pest között. Kicsit feljebb a folyón bekéretőzöm egy kedves családhoz, kik szintén Pestre igyekeznek. A farrészen szorosan elhelyezkedünk és elindulunk Pest felé. 1918. és 1944. között folyamatosan erősödött az antiszemitizmus hazánkban, majd 1934. és 1944. között sorban jöttek a zsidótörvények és rendeletek, amik jelentősen szűkítették életlehetőségeiket, komoly anyagi veszteségeket okoztak a nekik, megtiltották a vegyes házasságokat, a föld- és ingatlanszerzést. A zsidóság teljes elszigetelését célozták meg. Hazánk a nagy Magyarország visszaszerzése érdekében fokozatosan Hitler mellé állt. Aztán a Horthy-rendszer 1939-ben létrehozta a fegyvertelen honvédelmi munkaszolgálat intézményét, majd az új honvédelmi törvény minden 18 és 48 év közti férfi számára elrendelte a munkaszolgálatot. Jenő is zsidó felmenőkkel rendelkezett, zsidó családból származott. A velük szembeni atrocitások és kegyetlenkedések őt is utolérték. Túlhajszolta magát és az idegrendszere nagymértékben meggyengült. 1939-től sok időt töltött idegszanatóriumokban. A Csontbrigád című művében, mely addigi írásaitól teljesen eltérő komorabb darab, a haláltáborok hangulatát idézte fel. Hátborzongató víziót festett a jövőről, a koncentrációs tábornak megfelelő Pokoltetőről. Az embertelen körülmények között foglyok és rabtartók mind fizikailag, mind mentálisan sérültek, s ezt a beteges, reménytelen hangulatot sikerült Jenőnek bámulatos megjelenítő erővel visszaadnia. Minél jobban közeledett a fasizmus szörnyűsége, könyveinek figurái annál groteszkebbekké váltak. Szembenézett korunk rémségeivel és a fasiszták szemébe nevetett. Jenő életfilozófiája szerint „az élet egy különös színpad, amelynek meglehetősen zavaros célja és furcsa repertoárja van.” Átérünk a Dunán, megköszönöm a család segítségét és továbbindulok célom felé. Alig teszek meg pár háztömbnyi utat, újra elhurcoltakat látok menetelni. Kísérőik egyre azt ismételgetik: „málenykij robot, málenykij robot”. Akkor megláttam, azt az ismerős arcot..., 5
aki eddig Árpád-sávos karszalagot viselt, most már vörös színben tűnt fel a zöld helyett. Nem értem. Mi történhetett? Kifordult a világ? A zsidókat fosztogató és üldöző nyilasból hogyan lett ellenálló és szabadsághős? És ekkor eszembe jut minden. Hirtelen az agyamba csap a fájdalom, a szívem összefacsarodik, megbénít a bánat. A fasizmus képében testet ölt a borzalom. Jenő meghalt! A tudatomban ez több az elképzelhetetlennél. Megölte őt az őrült kor, amelyben élt. Az "Egyedül vagyunk" című nyilas folyóirat 1942. október 9-én megjelenő számában közölt le egy cikket, "Bemutatjuk a Piszkos Fred szerzőjét" címmel. Az írás gunyoros hangnemben tálalta P. Howard írói mivoltát, hazugsággal vádolta, megbecstelenítette őt. Kihangsúlyozta, hogy Rejtő Jenő ugyan zsidó származású, mégis nyugodtan írogatja a regényeit egy kávéházban, és nem kapott még munkaszolgálati behívót. A rosszindulatú, gyilkos, „nemzetvédő” cikk hatására Jenő szinte azonnal megkapta a munkaszolgálatra behívó parancsot. Bevonulása előtt megírta személyes jajkiáltványát, "Az utolsó szó jogán"-t, melynek mottója: "a tornádóban panaszkodik, kidőlt ősfák alatt, egy lehullott, elsárgult, hervadt, nyílt levél". Megérezte halálának közelségét és a könyv utolsó oldalán papírra vetette saját sírfeliratát. „Sír (a) felirat / Ki itt nyugtalankodik csendesen, / Író volt és elköltözött az élők sorába. / Halt harminchat évig, élt néhány napot, / S ha gondolkozott, csak álmodott / Néhány lapot. S mikor kinevették: / Azt hitte, hogy kacagtatott. / Most itt fekszik e nehéz / Temetői hant alatt, / Zöld koponyáján kiüt a csíra / És azt álmodja, hogy él. / Szegény. Béke hangjaira! / Ámen.” 1942. november 27-én Nagykátán az Ukrajnába induló 101/19-es munkaszolgálatos század a peronon gyülekezett. A végső búcsú fájdalmával patakzottak a könnyek, görcsberándultak a szívek, és némán ott lebegett a kimondatlan kérdés: „Valaha láthatlak-e még?” Jenő a karján az emberi méltóságot megalázó sárga karszalaggal várta az induló tehervonatot. A vagonok elnyelték az elhurcoltakat. Rajna János artistával, egymást bíztatva próbálták túlélni Ukrajnát, a megerőltető menetelést, és az elrongyolódott nyári polgári ruháikban a rendkívüli mínusz 40 fokos hideget. Utolsó pillanatáig írt és küzdött az életéért. Jenő 1943. január elsején már halott volt. Meghalt Jevdokovoban, 38 évesen egy munkaszolgálatos zseni. A barátom mély nyomot hagyott. A Japán kávéház ajtaja előtt állok. Megfogom a kilincset, benyitok, néhány lépés, leülök kedvenc asztalához. Meggyújtom a gyertyát az asztalon, bámulom a lángját. Kikérek egy híg feketét. A szívem mennydörög, a szememre felhő száll, az arcomon patak csörgedezik. Az idő túl hosszú. A barátomat gyászolom. De mégis mi lett volna, ha túléli a
6
munkaszolgálatot, a fasizmust, a deportálásokat, a frontot és Budapest ostromát. Mit írhatott volna még? Vajon élete fő műve még a fejében volt? Benyúlok a belső zsebembe, kihajtogatok egy kis papírt. Barátom, Jenő írta. Bélának gratulál fia, Gábor születése alkalmából. Gyakran olvasgatom. „Ő fejetlensége I. Fülig Jimmy Levele Királyi ő arkangyalságának St. Gabriello Y'Lynzero
El
Tarnopólo
Ó-Katinai
főherceginek
és
trónöröklőnek,
abból
az
alkalmatlanságból, hogy világra születésének mostmár semmi akadálya, ami ikaszán örvenetes minden alávaloi szivnek. Bolondság Szigete. Királyi vár. Kupecki u. 7. Tekintetes Felsék! Köszöntöm Felsékes Főherceg urban királyi apja szemefényit és a királyi anyja mindenit! Továbbá vagyunk bátor tiszteletel alulirottak. Mert ezen fenkölt dátumon nem csak én vagyok eogyütt, hanem mindazok tisztelettel, akiket illet éspedig: a hasonnevü Piszok Alfréd kapitány (asz jol kitolt velem), Vanekné Edu Árt (esz valami hüje!), ez a Tusko Hopkins, akinek semmi gyerekszobája se volt, és ötödiknek, de nem utolsó, hanem legutolsó sorban esz a trémences Wágner ur nevü Sorhajóbicskás, akit már igaszán minden hajózó vállalat régen a b-vel jelölt alkohol-listára helyeszet. A család szeretve tisztelt, számos töpp tagja, pillanatnyi fenforgás miatt, becses ittlét mellőzésbe kénytelen, mert valamennyi matrósz, kit az élet forgataga sodor magával a komoly vándorélet bizonytalanságába és bojongva és kóborolva... Szóval esztet mit himeszem? A többi csirkefogót bezárták. ... De én aszért nem irigylek semmit atyja ővőlegénységétől. Magától irigylem asz összes mindkét nagynénjét. Bár kölcsönadna egyet belőlük, jövő élet elsejéig. Eszt még tőlem senki se hallotta. És Lincer urat is megkérem, hogy a hallottakról vagy jót, vagy semmit. De ennek is én vatyok az oka. Mer van az a közmondás, hogy ki mint vet. Arattam tisztelettel: Az Önök szeretve alulirt gratuláló Fülig Hüje JENŐJE” Elmosolyodok. Jenő a nevettető. Felhasznált irodalom: Rejtő Jenő: Az utolsó szó jogán Rejtő Jenő: Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam Egyéb források: http://www.168ora.hu http://www.szineszkonyvtar.hu http://hu.wikiquote.org http://tortenelemklub.com/eletrajzok 7
