Médiatörténet előadás Időpont: 2005. október 3 Budapesti Corvinus Egyetem Heti 1/75 perces előadás Előadó: Szávai Ferenc egyetemi tanár Az első előadásról: 3. hét Média és a nyilvánosság a kora újkorban. A reformáció. Nyilvánosság változatossága. Kereskedelem, ipar, kommunikáció. 1. Új világ Európában (mozgató erők, 2. Az átalakulás főbb jellemzői, 3. Média és nyilvánosság a kora újkori Európában, 4. A reformáció hatása a magyar könyvnyomtatásra, 5. Európa és sajtói 4. hét A könyvipar, az ipari közvetítés (mediatizáció) kezdetei, nyomtatás és fogyasztás. Nagy példányszámú sajtó. A könyvipar kulcsfigurája a Kiadó. Új piaci lehetőségek kiaknázása. 1. 1815 Európája, a piacok vonzereje, 2. A tömegkommunikáció forradalma, 3. A könyv élete a 18. században, 4. Az ipari méretű könyvkiadás (C. Barbier) a francia példa, 5. Az üzleti sajtó, hír, sajtókarrierek Magyarországon I. 1. 1815 Európája - a kezdődő békés 19. század Franciaország visszaszorulása és Anglia felemelkedése. London 1914-ig megőrzi vezető szerepét. Egyre nagyobb az olvasóközönség és egyre nő a kultúra iránti igény. A kontinens Anglia mögött lemarad, egy emberöltő távolságban követik ezt az átalakulást. Mégis: felbolydulnak a hagyományos életformák, a társadalmi kötelék természete változik jelentősen. A médiumok, különösen a nyomtatott formák kulcsszerepet játszottak az 1770-1780 közötti átalakulásban, ugyanakkor azok is hatottak vissza a média alakulására. Nyomtatás és fogyasztás: 1. Vasút és a földrajzi integráció. Mobilizáció. A világfalu ideája. Ezzel párhuzamosan mélyreható változások jelennek meg az emberek időfelfogásában, illetve időbeosztásában. Egyre többen kell azzal számoljanak, hogy el kell jutni a munkahelyre (City). 2. Az idő ugyanakkor elkülönül, munkaidő és szabadidő. A kérdés, hogyan lehet eltölteni a felszabaduló időt? Ez már a mezőgazdasági és időjárási feltételektől teljesen független idő lesz. 3. A nyomtatványok értékesítése akkor lesz sikeres, ha a pénzforgalom lényeges fejlődésen megy keresztül. A társadalom végleg túllép a cserekereskedelem és az önellátás rendszerén. 4. Jövedelmi szint növekedése és az életszínvonal változik meg. Ez kedvez a nyomtatványok elterjesztésének. Az alapvető fogyasztási javak helyett (táplálék, lakhatás, ruházkodás) a felesleg szétosztásának kellemes gyakorlata következett. 5. Modern fogyasztás nyugat-európai rendszere: 1830-1880 között. Ennek ellenére London lakosságának 30%-a 1899-ben a szegénységi küszöb alatt élt. 2. A piacok vonzereje: • A tradicionális társadalomhoz képest jelentős életforma váltás következett be. A piaci környezet jelentős változása. Olvasókabinetek. • Új és hatékony terjesztési formák jelentek meg. Reklám falragaszok, könyvújdonságok.
•
Ismert írók és értelmiségiek új státusra tesznek szert (A tömegmédiumok erre alapoznak, ki akarják használni a neves írók hírnevét).
3. A média fejlődésének keretei: a kereslet és a kínálat A kereslet-és kínálat változása a 19. században:
Kettős folyamat: 1. Az iparág fejlődésétől függ, 2. másfelől megfelelő közönség kialakulásától (társadalmi árucikk kereslet és kínálat, szabadidős szolgáltatás és információ) A kereslet Az Információ, a szórakozás iránti keresletet számos tényező befolyásolta, de ezek közül háromnak van különös jelentősége: 1. A rendelkezésre álló idő mennyisége, 2. a társadalmi csoportok gazdaságának és hatalmának 3. Egyéb kulturális tényezőknek. A kínálat A mediatizált (média által közvetített információ), a tudás és a szórakozás iránti igények. A médiatermékek kínálata döntően három fontos tényezőtől függ: 1. a kereskedelmi, 2. a jogi és 3. a technikai feltételektől. A kereslet szerveződési elveit és módjait a kínálat hozza létre. II. A tömegkommunikáció forradalma A polgárság megerősödése, gazdasági ereje a társadalomfejlődés során minőségileg új társadalmi formációt hozott létre: a kapitalizmust, melynek vezető társadalmi rétegévé vált. A tömegkommunikáció forradalmának jellemzője, hogy az információ rögzítésének és tárolásának új módjait találják fel, illetve a korábbiakat (nyomtatás) tökéletesítik. Emellett abszolút újdonság, hogy megoldják az információ gyors továbbításának a problémáját is, amire korábban nemigen volt példa, hiszen azt csak a postagalambok és a futárok segítségével tudták megvalósítani, ami meglehetősen esetleges volt. Mindehhez felhasználják a tudomány eredményeit. Az információtovábbításhoz kapcsolódó találmányokat tekintjük át először, hiszen ez volt az egyik első lépés a tömegkommunikáció kialakulása felé. Ez volt a modern sajtó kialakulásának egyik feltétele éppúgy, mint az elektronikus médiumoké. A XVIII-XIX. században megindult gazdasági és társadalmi átalakulás és a technika fejlődésének hatására keresni kezdik a gyors információtovábbítás lehetőségét. Először Claude Chappe francia mérnök járt sikerrel, aki 1792-ben megalkotta optikai távíróját, s először Franciaországban, de hamarosan Európa szerte elterjedt. Igaz, még kissé nehézkes volt a hírtovábbítás, hiszen őrházakat és árbocokat kellett felállítani, és a jelrendszer is bonyolult volt, de működött. Minőségi változást jelentett, amikor Amper felfedezte az elektromos áram mágneses hatását, amit aztán sok-sok kísérlet után felhasználtak az elektromos távjelzés céljaira. Az első elektromos távírókat 1845 körül állították szolgálatba, miután Morse 1838-ban feltalálta a róla elnevezett abc-t, ami már a gyorsaság és az írásosság követelményének is megfelelt, és gyakorlatilag bármilyen szöveget továbbítani lehetett a segítségével. Ezt követte egy gyorsabb, nemzetközi kódrendszer kidolgozása, 1874-ben vezették be a Baudot-rendszert, amely már kétirányú kommunikációt biztosított, ugyanaz az eszköz alkalmas volt az adásra és a vételre egyaránt. Még gyorsabbá vált az írott információ továbbítása a XX. század első éveiben bevezetett telex segítségével, mely egy írógéphez hasonló gép volt, az egyik oldalon begépelték az információt, melyet a másik oldalon ugyanolyan gép fogadott, s az érkezett elektronikus impulzusok hatására automatikusan „leírta” a szöveget.
2
Mindezzel párhuzamosan a XIX. század második felében megszülettek a hírügynökségek, melyek direkt arra alakult szervezetek voltak, hogy összegyűjtsék a világ minden részéből érkezett információkat, s továbbították azokat az újságoknak, akik azután híreik összeállításánál felhasználták azokat. Az első hírügynökséget Reuter alapította 1851-ben Angliában, majd a következő évtizedben Európa nagy fővárosaiban mindenütt megszervezték ezeket. A létrejött hírügynökségek összeköttetést teremtettek egymás között, s megszervezték az együttműködést. Ezzel gyakorlatilag az információs rendszer az egész világot behálózta, s a tőzsdei árfolyamoktól kezdve a politikai hírekig minden hír pillanatok alatt eljutott bárhonnan bárhová. A XIX. század lesz a sajtó tömegkommunikációs eszközzé válásának időszaka. Az Egyesült Államokban és Európa nyugati felében már a század elején, keleti felében, így Magyarországon is a század utolsó harmadában alakultak ki azok a feltételek, melyek lehetővé tették a modern polgári sajtó kibontakozását. Melyek voltak ezek? • •
•
Lezajlottak azok a technikai újítások, modernizációs folyamatok, melyeket fentebb ismertettünk, és amelyek a sajtótermékek tömeges előállítását lehetővé tették. A legtöbb helyen megtörtént a polgári átalakulás, melynek következtében a lakosság műveltsége nőtt, az analfabétizmus a polgári állam oktatáspolitikai törekvéseinek eredményeképpen háttérbe szorult, így egyre nagyobb tömegek váltak olvasóközönséggé a sajtó számára. Megszűnt, vagy legalábbis csökkent a cenzúra, mely korábban akadályozta a gondolatok sajtó útján való közzétételét.
Ennek következtében megvalósulhattak az újságszerűség követelményei, melyek a sajtóterméknek nevezett orgánumokat jellemzik, más szóval: érvényesült a sajtó hármas ismérve, melyeknek együtt, egyszerre kell érvényesülniük ahhoz, hogy valódi értelemben vett sajtóról beszélhessünk: Aktualitás, ami azt jelenti, hogy mindig új, aktuális, közérdeklődésre számot tartó információkat kell közölnie az újságnak. (Ez már a hírlevelek esetében is megvolt.) Periodicitás, ami azt jelenti, hogy a sajtótermék rendszeres, meghatározott időközökben, naponta, hetente, havonta, stb. jelenik meg. (Ez korábban eléggé esetleges volt, főleg a posta rendszertelen működése okán.) Publicitás, ami az jelenti, hogy tömeges olvasói igény van jelen a társadalomban, s az újság által közvetített információk nagy tömegekhez jutnak el, elvileg a működő társadalom minden tagjához szólnak. (Ez korábban az írástudatlanság miatt nem volt lehetséges.) Fentieket alapján az írott sajtó rohamos fejlődése figyelhető meg. Gyorsan kialakultak az egyes újságtípusok és a sajtó műfajai. A megjelenő sajtótermékek száma is megnőtt, (pl. 1906-ban Londonban 25, Berlinben 36, Bécsben 24, Budapesten 39 napilap jelent meg!) sőt, közönségük is differenciálódott. A XX. század első éveiben tehát már modern sajtóról beszélhetünk. III. Várkonyi Nándor: Az írás és a könyv. Budapest, 2001. A könyv élete a 18. században De míg a fraktúra szabadságharca folyt a feudális kacskaringók ellen, más csaták is zajlottak Németországban. A könyvpiacon az elsőségért vívott harc Lipcse javára dőlt el Frankfurttal szemben, s ez utóbbi 1750-ben hosszú időre megszüntette vásárkatalógusainak (Messekatalog) kiadását. A lipcsei vásárkatalógus 1730-1739 közt évi átlagban 2719 könyvet tartalmazott, 1765 és 1845 között, ez a duplájára emelkedett. Mindazáltal a könyvkiadás és a kereskedelem egységes rendje, szerveződése távoli álom maradt. Az egészséges fejlődés rákfenéje mindenesetre közös volt mindenütt: a cenzúra és az utánnyomás. A cenzúra áldásait fölösleges ecsetelni. Arról nem is szólva, hogy a gondolat terjesztésének útját állta, önkényének csak a szeszély vetett határt, s ez néha az elmezavarig fokozódott. 1775-ben Szászországban megtiltották Goethe Wertherének terjesztését. Midőn egy
3
újság valakit a közönség jóindulatába ajánlott, például kérdőre vonták a koldulási rendelet áthágása miatt. Minthogy a könyvek sorsa kiszámíthatatlanná lett, kiadó, nyomdász, szerző minden lehetséges módon igyekezett álcázni magát. 1767-ben megjelent egy könyv "Spanyoljezsuita anekdoták" címmel; a címlap szerint Strassburgban nyomtatták 1767-ben, a valóságban azonban Nürnbergben, s kiadója az ulmi Bartholomä, volt, szerzője pedig Georg Gasseler. Minthogy a könyv nemcsak a jezsuitákat, hanem a keresztény vallást is érintette, a cenzúra pert indított; a szerző Svájcba menekült, a kiadót 800 forint bírságra ítélték, a könyvet elkobozták, végül Ulmban - a városi tanács, harminc katona és a nép jelenlétében - "az akasztófa és a pellengér között" az "Anekdoták" 1257 példányát három bálában ünnepélyesen elégették. Másutt viszont enyhén kezelték vagy végre sem hajtották a cenzúrarendeleteket. E visszás zűrzavarban az egyetlen pozitív intézkedés II. József cenzúraenyhítő rendelete volt. A császár cenzúrabizottságot nevezett ki a sajtótörvény megszerkesztésére, s azonnal életbe léptette. Életrajzírója, S. Padover így számol be az új törvényről és hatásáról: Idegen nyelvű könyveket mindenki kinyomtathatott vagy eladhatott, mert a császár ezeket árucikknek tekintette. Ami a röpiratokat illeti, korlátlanul megjelenhetnek, ha nem rágalmazóak, s nem sértik más ember becsületét; magát az uralkodót is meg lehetett támadni épp annyi szabadsággal, mint legjelentéktelenebb alattvalóját, de a szerző - jóhiszeműsége bizonyítékaképp - teljes nevével tartozott munkáját jegyezni. A pápai Indexben felsorolt könyvek is felszabadultak... A rendelet által betiltott könyveket könyvtárakban gyűjtötték össze, ahol a tudósok bármikor olvashatták őket. Említésre méltó, hogy az új cenzúratörvény nem szabott ki büntetést azokra, akik megszegték... A császár főként a vakbuzgó babonákat terjesztő könyvek ellen lépett fel könyörtelen szigorral. A tudósoknak azonban minden lehető szabadságot megadott... A cenzúratörvényt még a pásztorlevelekre is kiterjesztették, az egyház minden ügye a világi hatóságok igazságszolgáltatása alá került. A főpapok persze keserűen tiltakoztak az egyház régi, megszentelt kiváltságainak megsértése ellen. A cenzúra enyhítése következtében mint egy zsilipjét áttört folyó árasztották el az országot a német és idegen nyelvű nyomtatványok. Az évszázadok óta elfojtott vágyak és érzések, az elnyomott tervek és elhallgatott ismeretek sáros, gyakran trágár, olykor naiv áradatként özönlötték el az olvasóközönséget. Könnyen meglehet egyébként, hogy a veszélyesnek ítélt, és ezért elnyomott véleményszabadság, amelyet a császár mintegy varázsvesszővel felszabadított, mentette meg a Habsburgokat attól, hogy a Bourbonok sorsára jussanak. Bécs valóságos Paradicsomává vált a röpiratszerzőknek és az irodalom többi csúszómászójának. Több mint négyszáz hivatásos író nyüzsgött a kávéházakban, s nagy pipázás és sörözés közben gyűjtött anyagot röpiratai számra..." Természetes, hogy a tehetséges császári műkedvelő kísérlete végeredményben balul ütött ki; a sajtószabadság nem érheti el célját, ha nem szerves alkatrésze a szabadságjogok valamely teljesebb rendszerének, ez a rendszer pedig hiányzott, mert a felvilágosult császár összes haladó szellemű reformja egészében egyéni, ötletszerű mozaik volt. A könyvkiadás másik rákfenéje az utánnyomás volt. Ha a cenzúra pusztított, az utánnyomás a meghagyott könyvek között teremtett káoszt. Minthogy a kiadásjog ismeretlen volt, a védekezés egyetlen módja abban állt, hogy az iparjog akkori rendje szerint a nyomtató egy-egy könyvre kiadói különjogot, privilégiumot szerzett az államfőtől, s a kizárólagos engedélyt a címlapon feltüntette. Ez már régi uzus volt, s a hatása a legtöbbször annyi, mint az ördögűzésé szenteltvízzel. Először is a privilégium érvénye csak a kibocsátó fejedelem területére szólt, másutt a művet szabadon utánnyomatta akárki. Azonkívül, ha az utánnyomó valamit változtatott a könyvön, a címlap szövegén vagy akár csupán az árán, jogilag máris nem számított azonosnak az eredeti, privilegizált kiadvánnyal. Ily esetben még újabb privilégiumot is lehetett rá szerezni, úgy hogy létrejött a "privilégizált utánnyomás", mint nyomtatástörténeti kuriózum és mint beteg kinövés. Végezetül, ha megvolt is a privilégium, egészen más lapra tartozott a megvédése. Előzetes védelem nem volt, a jogot csak pör útján lehetett érvényesíteni, s a paragrafusok útvesztőjében az igazság addig tévelygett, amíg el nem fáradt; a pör könnyen túlélhette magát a könyvet. Volt eset, hogy a pör 1723-ban indult, 1736-ban még nem jutott ítéletig, további sorsa ismeretlen.
4
IV. Az ipari méretű könyvkiadás (C. Barbier) a francia példa A kiadást gyakran hitelezéssel kombinálták. Értékpapírok, esetleg harmadik féltől. A rendszer a résztvevők kölcsönös bizalmára épült. A könyvkiadók csak akkor számíthattak sikerre, ha rendelkeztek egy „baráti” hálózattal, amelynek tagjai készek hitelezni egymásnak. A növekvő kereslet problémáját a régi rendszer nem tudta megoldani, a francia kiadókat megoldhatatlan feladat elé állította a belga konkurencia. Az ipari méretekben előállított könyv Gervais Charpentier nevéhez fűződik. Az ötlet a gazdaságossági számításokon alapult: a nyomtatványok kiadásával járó bekerülési költségek egy része állandó, a példányszámtól független nagyságot ad ki (a kézirat megvétele, a szedés, nyomdagépek kopása, vállalkozási költségek. Megemelt példányszám esetén ezek a fix költségek többfelé oszlanak, olcsóbban lehet tehát árulni a könyveket. Az árcsökkenés elősegítette az új sűrűbb szedési rendszer (oldalanként 1560 leütés) a kiadványok kevesebb nyersanyagot, papírt igényeltek, egy hosszabb mű is kiadható lett, egy esetleg két kötetben. Charpentier egy új stratégiát honosított meg a sorozatok kiadásában is. Az elv lényege: a sorozat darabjai voltaképpen szabványszerűen gyártott, ipari tárgyak, állandó külsővel és állandó áron kerülnek forgalomba. Az újítás jelentős előnye, hogy a kiadó előzetes költségszámítást végezhet. Ezt egész sorozatra vonatkozóan megteheti. Ilyen a német Reclam kiadó 1867-ben indított Universalbibliothek című monumentális több ezer kötetes sorozata. Halála után fia Georges követte a kiadó élén. A Charpentier-rendszer sikere rövidesen nyilvánvalóvá válik: a könyvek átlagos vételára egy emberöltő leforgása alatt (1848-1870 között 48%-kal csökkent, sőt 1870 és 1910 között további 23%-kal esett. Zt a receptet átvette a francia és a külföldi konkurencia. -
Michael Lévy 1856-ban „négy garasos regények” A nyomdatechnika fejlődése – az a tapasztalat, hogy megéri a kiadóknak nagy példányszámú kiadásokkal foglalkozni. Nagy amortizáció – nagyobb költségvetéssel dolgoztak a kiadók A nagy példányszámú sajtó – az angol Charles Knight – Penny Magazine
A könyvipar kulcsfigurája: a kiadó - Új szervezeti keretek meghonosodása (a médiumok megváltozott helyzete) - A kiadók feladatai: rá hárulnak a termelés harmadik szektorbeli feladatai - terjesztés Ha a francia rendszert vizsgáljuk, a könyvkereskedelem Párizsra koncentrálódott. A kor legjelentősebb kiadója: Louis Hachette (1800-1864) Kiadók és nyomdászok: A nyomdaipar konjunktúrája jelentős hatást gyakorolt a könyvkiadáshoz, illetve a nyomtatáshoz szükséges gépek gyártásához. Hyppolite Marinoni (olasz bevándorló család) – gép- és rotatív sajtó előállítása Európa egyik legjelentősebb vállalkozása. A médiumok új rendszere a 18. század végén indul fejlődésnek. Az innovációs kényszer új működési alapelv, új technikai, gazdasági és pénzügyi módszerek kialakítása. Végül a termék és a termelési folyamatok megújulása visszahat az újítást gerjesztő társadalom struktúrájára. A közvetítők: (a szerzők, az értelmiségiek), pozíciója. A szövegek meghatározása, („mi az irodalom”), illetve a szövegek befogadásának különböző módozatai alapvető átalakuláson mennek át a tömegmédiumokra jellemző logika fokozatosan átveszi az uralmat.
5
V. Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet Bp. 1993. A polgári nyilvánosság megszületése, 18651878 A sajtótörténet egyik fontos jelensége az a vizuálisan is nyomon követhető folyamat, amint a hosszú eszmefuttatások, a közvetlen (politikai) befolyásolási és nevelési cél mellé benyomulnak a rövid hírek, ezekkel együtt az áttételesebb, alig-alig észrevehető, a kimondásból a válogatásba visszahúzódó rafináltabb formák. A hír mind a demokratizálódó politikai élet, mind a fellendülő ipar és kereskedelem, az üzlet nélkülözhetetlen kísérője. A főfoglalkozású újságírói pálya is a kiegyezés után kristályosodott ki. Budapest egyesítése idején a fővárosi magyar nyelvű sajtó 65 munkatársat foglalkoztatott - egy évtizeddel később hozzávetőlegesen a tízszeresét. A politikai lapok szerkesztői túlnyomórészt az országgyűlési képviselők közül kerültek ki, de ez ekkorra már azt jelentette, hogy politikusi rangjukat, hírnevüket újságíróként és szerkesztőként szerezték meg. A pártok vezető politikusai is többkevesebb rendszerességgel kifejtették nézeteiket a sajtó hasábjain. Vagyis a sajtó politikai jelentősége, a politika és a sajtó viszonya már a modern európai társadalmak mintájára alakult. Az irodalmi és a divatlapoknál, illetve a nők vagy a gyermekek-ifjúság számára készült lapoknál még erős volt a szépírók, költők részvétele, a közművelődési, képes családi lapokat és az élclapokat viszont már nagyrészt főhivatású újságírók szerkesztették és írták. Az üzleti sajtó térhódítása, 1878-1918 A múlt század nyolcvanas éveit követő három és fél évtizedben kiszámítható keretek között működött a nyilvánosság, nagy iramú gazdasági fejlődés erősítette a technika és a városok szerepét, és tankötelezettségen alapuló, tervszerűen működő közoktatási rendszer növelte az olvasni tudó lakosság számát. Ezek a feltételek együttesen megalapozták a sajtó gyors fejlődését, s lehetővé tették, hogy a lapkiadás üzletté váljék. A magyarországi sajtó robbanásszerű gyarapodását néhány szám is érzékeltetheti: 1870-ben a postán szállított hírlapok száma 15,5 millió volt, 1905-ben több mint 154 millió. Ez azt jelentette, hogy míg 1870-ben az ország egy lakosára nem egészen egy hírlappéldány jutott, 1905-re viszont mindenkire több mint hét. Egy másik számítás szerint 1909-ben Magyarországon már minden írni-olvasni tudó emberre évi 50 lappéldány jutott. A politikai pártsajtó közel fél évszázados uralmának az üzleti érdeken alapuló független sajtó megerősödése vetett véget. A változás nagy jelentőségű volt. A politikai pártszempontok uralma és a politikai szempontoktól való függés egzisztenciálisan is kiszolgáltatott helyzetben tartotta a hírlapokat, hiszen működtetésüket, irányukat, munkatársaik összetételét és foglalkoztatását külső, hatalmi szempont határozta meg, és beavatkozásaitól semmi sem mentesítette a lapokat. A politikai szándék változása minőségtől és népszerűségtől függetlenül labdázott a sajtóval, mint az például a Magyarország vagy A Hon esetében történt. Amikor megjelenik az üzleti szempont érvényesülésének lehetősége, az adott ország, nyelvterület sajtótörténetének egyik határkövéhez érkezünk: a politikai szempont esetlegessége és önkényessége helyébe mozgatóerőként a kalkulálhatóság, az áttekinthetőség kerül, melynek elvileg érdeke az emberek minél nagyobb körének igényeire figyelni, s ezért a pártelfogultságoktól óvakodni. Az üzleties sajtó megjelenésének idején a váltás jelentőségét nem a későbbi kinövések, hanem az előzményekhez viszonyított pozitívumok szerint kell megítélni. A nyers pártérdekek gátlástalan szolgálata, az olvasóközönség manipulálása - amelynek egyik szélsőséges példáját, Csernátony Lajos működését és az Ellenőrt már említettük - olyan fokot ért el a Tiszakorszakban, hogy az üzleti szellem ténylegesen a közéleti erkölcs, a nyilvánosság megmentőjeként jelent meg. Ha nem hódíthatott volna teret az e szempontokon alapuló, független pártállású tömegsajtó, akkor a közélet a fokozatos kitágulás helyett teljes mértékben klikkek belügyévé záródott volna össze.
6
A sajtó üzleti jellegének és az ebből következő hatásoknak vitatása mindennapos lett a 20. századra. 1912-ben például a Nyugat is vitát indított ezekről a kérdésekről. Aki nem a szépirodalmi szempontok és a sajtó összekeveredése, sem a pártpolitikai függés visszaszerzésének vágya felől, hanem az öntörvényű sajtó és modern kori kötelességei felől közelített, azért ítélte el a magyar sajtóélet üzletiességét, mert az "okos, tisztességes üzlet", "tisztességes szolgáltatás becsületes ellenértéke" helyett különféle ürüggyel, jogcímeken és összeköttetések révén "ingyenes szolgálat"-ot nyújt és vár el. S ekkorra már teljes mértékben kifejlődött az üzleti sajtó vadhajtása, a szenzációsajtó. A hirdetések szerepének megváltozása, a lapterjesztés megújulása: a kolportázs A sajtócsinálás főbb tevékenységei közül utolsóként ekkor különült el a terjesztési terület. Amíg előfizetés útján a posta szállította a lapokat, ennek a tevékenységnek kevés köze volt a sajtóélethez, de a példányszámnövelés szempontja előtérbe állította a terjesztés megszervezésének szükségességét - s az újfajta terjesztés visszahatott a lapok jellegére. Az előfizetés útján történő hírlapterjesztés addig játszhatott főszerepet, amíg tiltó rendeletek korlátozták az újságok árusítását. Az 1867. június 26-i 1731/R. sz. belügyminiszteri rendelet a törvényhatóságok jogává tette, hogy - a lap bemutatása után - területileg engedélyezzék a lapok szabad árusítását. A terjesztési terület felszabadítása kettős eredménnyel járt. Először is postán kívüli hírlapszállítás vált szükségessé. 1885-ben létrejött a Csomagszállítási Rt., mely huszonötéves fennállása idejére kizárólagos joggal szállította vidékre és árulta pályaudvarokon a legjelentősebb napi- és hetilapokat. Befolyásának megtörésére a századeleji koalíciós kormányzat idejétől történtek kísérletek, főleg miután néhány ellenzéki lap megszelídítésében nem segédkezett például azzal, hogy betiltja pályaudvari árusításukat. 1911-ben, Tisza István Nemzeti Munkapártjának hatalomra jutása után megalapították az Általános Beszerzési Rt.-t, hogy ez kormányzati szempontoknak megfelelően vegye kézbe a hírlapterjesztést. A lapterjesztés megszervezését több kiadó saját maga vette kézbe. 1910 táján "kiosztó"-nak nevezett (az expediáló magyar fordítása) tisztviselőket kezdtek alkalmazni, illetve saját lapkihordókat szerződtettek. A Légrády Testvéreknél 120 lapkihordó működött, bármilyen biztosítás nélkül - a Népszavával viszont az okozott összetűzést, hogy visszaélt helyzetével. Az újságárusok és lapkihordók szociáldemokrata színezetű szakszervezetet hoztak létre, a Népszava kiadója viszont arra hivatkozva, hogy elvtársak, igen alacsonyra nyomta le a béreiket. Újságírók - sajtóerkölcs - sajtókarrierek Az elismerés egyik formája volt az állami kitüntetések különböző fokozatainak elnyerése. A századfordulótól kezdve már igen nagy számban kaptak magas kitüntetéseket a sajtó munkatársai: Ferenc József-rendet, Vaskorona-rendet, Koronás arany érdemkeresztet és titkos tanácsosi címet. A legmagasabb címekkel és rangokkal kitüntetettek a magyar sajtóélet elitjét képezték. Báróságot kapott Dóczy Lajos (külügyi sajtófőnök, költő és színműíró, műfordító), lovag lett. Falk Miksa (a Pester Lloyd főszerkesztője), nemességet kapott Zilahi Simon (a Budapesti Hírlap kiadóhivatali igazgatója, a Magyar Újságkiadók Országos Szövetségének elnöke), Stauber József (az Aradi Közlöny főszerkesztője) és Hirsch Lipót (a Franklin Társulat igazgatója). A főrendiház tag lett Rákosi Jenő (a Budapesti Hírlap tulajdonosa és főszerkesztője), Wolfner József (a Singer és Wolfner kiadó tulajdonosa, az Új Idők kiadója), Singer Zsigmond (a Pester Lloyd főszerkesztője) és Gajári Ödön (az Újság tulajdonos-főszerkesztője); udvari tanácsosi címet kapott Zilahi Simon, Márkus Miksa (a Magyar Hírlap főszerkesztője), Ágai Adolf (a Borsszem Jankó főszerkesztője és tárcaíró), Wodiáner Hugó (nyomdatulajdonos és a Budapest, a Kis Újság, a Mátyás Diák tulajdonos-kiadója), Váradi Antal (az Ország-Világ szerkesztője, drámaíró), Barát Ármin (a miniszterelnökségi sajtóiroda vezetője, a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetségének megalapítója), Surányi József (a Pesti Napló tulajdonos-főszerkesztője, Bródy
7
Lajos (a Neues Pester Journal tulajdonos-főszerkesztője), Radó Sámuel (a Magyar Távirati iroda igazgatója) és Földes Árpád (ügyvéd, a napisajtó munkatársa).
8
A főbb lapok példányszámai (ezer pld.)
1890
1906
1910
60-80
80-90
8
9
28
58
25
45
45
28,8
54
65
22
15
A Nap A Nemzet
6,2
Alkotmány Az Újság Budapest Budapesti Hírlap Budapesti Napló Egyetértés
16
Esti Újság Friss Újság Keresztény Magyarország
38 70-80
80-100
170-180
170-180 150-180
3
Kis Újság
15
170-180
Magyar Állam
6,8
15
Magyarország Neues Pester Journal Népszava Pester Lloyd
35
46
28,5
34
34
20-22
35
15
18
15
21
18
P L. Abendblatt Pesti Hírlap
26,9
54
60
Pesti Napló
8,4
32
45
15-20
30-35
Új lap 1910-1918 között: Az Est 200-476
9
