MAZÓVIAI VAJDASÁG. (Województwo mazowieckie)

MAZÓVIAI VAJDASÁG (Województwo mazowieckie)

Mazóvia Lengyelország szíve. Az ország területének több mint 11 %-át foglalja el, és a legfontosabb közlekedési útvonalak kereszteződésében fekszik. Itt helyezkedik el Lengyelország fővárosa, Varsó, s rajta kívül a régió jelentős városokkal büszkélkedhet: Radom, Płock, Sidelce, Ciechanów és Ostrołęka. Mazóviában több mint 5 millió ember él, így népességét tekintve ez a legnagyobb lengyelországi régió. A jól képzett fiatalok szívesen választják lakóhelyül Mazóviát, főként a Varsó környéki agglomeráció gyors fejlődése miatt. Annak ellenére, hogy a vajdaság területén fekszik Varsó, a legnagyobb lengyel város, a régió sokat megőrzött természetes jellegéből. A térség földrajzi képe meglehetősen változatos, a földterületek többségén mezőgazdasági termelés folyik, főként szántóföldek és kertgazdaságok láthatók. A vajdaság, köszönhetően az országban valamint a Közép-Kelet-Európában elfoglalt központi helyének, fontos közlekedési csomópont szerepét tölti be. Kiépített köz- és vasúthálózat kapcsolja össze az ország többi részével, és itt található a legfontosabb lengyel légikikötő, a varsói F. Chopin Repülőtér (Port Lotniczy Warszawa im. Fryderyka Chopina) is, amely a Lengyelországba érkező utasok több mint 80%-át kiszolgálja. Mazóvia a lengyel irodalomban is kitüntetett helyet foglal el: számos alkotó neve hozható összefüggésbe a régióval. A XVI. században Czarnolasban alkotott Jan Kochanowski (1530 – 1584. august 22.), a lengyel költészet atyja. Élénken fejlődött Mazóviában a nemesi irodalom, és a XVII. századi emlékirat-irodalom. Żelazowa Wolában jött a világra a legkiválóbb lengyel zeneszerző és zongoravirtuóz, Fréderic Chopin [felvett francia nevén Frédéric François Chopin, eredetileg Fryderyk Franciszek Chopin, (lengyel levelezésében olykor Szopen is) (1810. március 1. – 1849. október 17.)], akinek műveiben is tetten érhető a régió népzenéjének hatása. Chopin zenéje a lengyel romantika kvintesszenciája.

A múlt számos tárgyi emléke is fennmaradt Mazóviában, ilyen többek közt a mazóviai hercegség ősi várának romja Czerskben, vagy a több tucat nemesi udvarház, mint például a Żelazowa Wolában található porta. Az érdeklődésre számon tartó objektumok közé tartozik a modlini erőd, a Varsó melletti Konstancin üdülőhely, valamint Płock, Mazóvia régi fővárosa. A Varsó melletti Karolinban található a világhírű, a lengyel folklórt világszerte népszerűsítő Tadeusz Sygietyński Mazowsze Állami Népi Ének és Táncegyüttes székhelye. Varsó (Warszawa) Varsó az egyik legnagyobb meglepetést nyújtó és legjobban fejlődő városa Lengyelországnak. 1979-ben voltam itt első ízben, majd 2003ban ellátogattunk Varsó Urszynów városrészébe. 2006. évi autós kirándulásunk során érintettük újra. Mindannyiszor a főváros egy-egy részét ismertük meg. A város rohamos fejlődése szinte megállíthatatlan méreteket öltött. A bevezető részben említett útikönyveken kívül többek között teljes egészében Varsóról szól Małgorzata Omilanowska és Jerzy S. Majewski Warszawa című könyve (Wydawnictwo Wiedza i życie, Warszawa 1996). Varsó (lengyelül Warszawa) a Mazóviai vajdaság (województwo mazowieckie) székhelye, 1596 óta Lengyelország fővárosa, emellett fontos tudományos, gazdasági, kulturális és politikai központ. Lakossága kb. 1,7 millió fő, az agglomerációval együtt kb. 2,4 millió fő, így Lengyelország legnagyobb városa. Varsóban ülésezik a lengyel parlament, a Szejm, itt van az elnök székhelye, valamint itt vannak a központi államigazgatás szervei. Varsó az ország mértani középpontjától keletre, Mazóvia (Mazowsze) szívében, a Varsói-

medencében helyezkedik el a Visztula (lengyelül: Wisła) középső folyása mentén, közel a Bug-Narew torkolatvidékéhez. A főváros a Visztula folyó két partján levő síkságon helyezkedik el. A Visztula nincs teljes hosszában szabályozva, a nyári vízszint alacsony, és télen jégtakaró borítja. A nyugati parton van a város központja és északon az Óváros (Stare Miasto). Majdnem minden látnivaló ezen a részen terül el, és erre a területre települtek a turistákat kiszolgáló létesítmények. A város neve a Warsz (ejtsd: Vars) név birtokos esetéből származtatható. Warsz a Warcisław név rövidített alakja, vagyis az eredeti helységnév Warszowa (Varsova) vagy Warszewa (Varseva) volt. A kedves népi etimológia szerint a név Wars halásztól és a Visztula hableányától, Sawától ered. Az első megerősített helység a mai Varsó helyén Bródno (IX-X.század) és Jazdów (XII-XIII. század) volt. A városiasodás felé vezető út első lépését jelzi a bal parti Solec sóátrakó és vámszedő hellyé történt kijelölése. Miután 1281-ben II. Bolesław, Płock hercege lerohanta Jazdówot, hasonló települést alapított egy kis halászfalu területén, melyet Warszowa-nak hívtak. Egy 1321. évi okiratban szerepel először a város mai neve. A XIV. század elején ez a helység lett a mazóviai herceg székhelye. 1408-ban egy oklevél már a városfalaktól északra elterülő Újvárosról (Nowe Miasto) is említést tett. 1413-ban a mazóviai hercegek székhelyéül Czersk várából Varsóba helyezték át. A hercegi dinasztia kihalása után 1526-ban a területet visszacsatolták a lengyel koronához. 1529ben először ülésezett a szejm Varsóban. 1569-től Varsó lett a szejm állandó helye. A Jagelló-ház kihalása után, 1573-ban Varsó adta a nevét a Varsói Konföderációhoz, ez a lengyel nemesség által kötött egyezség volt, mely szentesítette a Lengyel Királyságban a vallásszabadságot. 1576-ban Báthory Istvánt is a wolai mezőn emelték a lengyel trónra. Tekintettel Varsó központi helyzetére, a Lengyel-Litván államszövetség két fővárosa Vilnius és Krakkó között, Varsó lett 1596-ban a főváros és királyi székhely, amikor III. Vasa Zsigmond király áttette székhelyét Krakkóból. 1611-ben Varsót hivatalosan is az ország fővárosává választották. Varsót a svéd és porosz háborúban 1655-1656-ban borzalmasan lerombolták, a város épületeinek egyharmada romba dőlt. 1656. július 28-30-án zajlott le a háromnapos varsói csata a lengyellitván-tatár sereg és az egyesült svéd-brandenburgi hadak között. A tatárok hordái a nyáron betörtek a hercegi Poroszországba. X. Károly Gusztáv svéd király Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem seregével egyesülve a Varsó felé vonultak. A lengyel-litván haderőt személyesen II. János Kázmér lengyel király irányította. Serege egyik szárnyán néhány ezer főnyi tatár sereg is ott

volt, a segédcsapatokban pedig a kozákok, akik még a tavasszal álltak vissza ideiglenesen a lengyelekhez, de oroszlánul harcoltak a betörő svéd és német hadak ellen. A csata második napján a litván huszárság ugyan egyetlen rohammal kettévágta a svéd sereget, de július 30-án kemény harcban a svédek kerekedtek felül. A lengyelek stratégiai visszavonulást rendeltek el, s kénytelenek voltak feladni Varsót, amit csak néhány hónappal ezelőtt foglaltak vissza Arfuid Wittembergtől. A főváros elvesztése ellenére Károly Gusztáv Krakkót már nem tudta elfoglalni, ráadásul az ősszel vívott prostki csatában a svédek és porosz szövetségeseik olyan súlyos vereséget szenvedtek a tatároktól és a lengyelektől, hogy megint Varsó feladására kényszerültek. Ekkor Károly Gusztáv II. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől kért segítséget, akivel közösen 1657-ben bevonult Varsóba. II. Rákóczi György (felsővadászi) (Sárospatak, 1621.– Nagyvárad, 1660.) erdélyi fejedelem 1648 és 1660 között, megszakításokkal. I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna fia. Az országgyűlés még apja életében, 1642. február 3-án fejedelemmé választotta. 1644-ben a III. Ferdinánd elleni háború idején Erdély kormányzója. 1648. október 11-én lépett trónra. Felesége, Báthory Zsófia, a Báthory család utolsó sarja révén kerültek a Báthory birtokok a Rákóczi család kezére. II. Rákóczi György Báthory István nyomdokaiba szeretett volna lépni, ezért kezdettől fogva a lengyel korona megszerzésére törekedett. 1649-ben szövetségre lépett a kozákok hetmanjával, Chmielnicki Bogdánnal, majd 1653-ban hűbéri fennhatósága alá vonta Moldvát és Havasalföldet. Az 1655-ben Lengyelország és Svédország közt újabb háború tört ki. A svédek ellen viszont egy hatalmas koalíció jött létre, s hogy X. Károly Gusztáv el ne veszítse a háborút Rákóczi segítségét kérte 1656 végén a prostki-i vereség után, felajánlva neki Dél- és Közép-Lengyelország egy részét, ahol új királyságot alapíthat. Egy évvel ezelőtt a lengyelek is Rákóczihoz fordultak, s ők is felajánlották a koronát, ha Erdély Svédország ellen lép hadba. Az elbizakodott fejedelem, aki túlbecsülte országa erejét azonnal megindította a hadjáratot. A vállalkozáshoz Zrínyi Miklós is nagy reményeket fűzött, mivel Rákóczi (akihez a két román vajdaság is hű volt) akkor az egyesült erdélyi-magyar-lengyel-svéd-román sereggel a törökök ellen fordul és akkor talán a Balkánt is sikerül visszafoglalni. II. Rákóczi György 1657 januárjában nem törődve a Porta tiltakozásával, szövetségben a svédekkel hadat indított János Kázmér lengyel király ellen, kiegészülve a moldvai és havasalföldi csapatokkal. A hadjárat első szakaszában sikeres volt: bevette Krakkót, aztán bevonult Varsóba, de alighogy találkozott a svédekkel, a királyuk magára hagyta őt az országát ért újabb dán támadás miatt. Ennek

ellenére Rákóczi még mindig bízott sikerében, tovább ment észak felé, de a lengyelek Jerzy Lubomirski vezetésével végzetes támadást intéztek Észak-Erdély ellen és Munkács környékét is elpusztították. Rákóczi vereséget szenvedett, a román és kozák csapatok cserbenhagyták lengyel földön és az ellenségtől is magas összegű hadkárpótlás fejében kapta meg a szabad eltávozást. Rövidesen magára hagyta hadait, amit Kemény Jánosra bízott, de a határnál elfogta a tatár kán. Székelyföldet rövidesen a török és tatár hadsereg pusztította. A XVIII. század második felében uralkodó utolsó lengyel király, Stanisław Poniatowski (1732-1798) idején a főváros ismét felvirágzott és klasszicista jelleget öltött. 1792-ben a város addig önálló részeit egyesítették, a jobb parton fekvő Pragát is Varsóhoz csatolták. 1788-ban, viszonylag kedvezőnek tűnő nemzetközi helyzetben (orosz-török háború) sikerült összehívni az ún. Négyéves Szejmet. Az 1792-ig tartó ülésein olyan döntéseket fogadott el, amelyek megváltoztatták az állam korhadt szerkezetét, és modern felfogást próbáltak meghonosítani a hatalom és a társadalom viszonyában. A legfontosabb esemény az 1791. május 3-án sajátos "békés államcsínnyel" elfogadott alkotmány volt. A Május 3-i Alkotmány, a modern Európa első írott alkotmánya kimondta, hogy a Rzeczpospolita parlamentáris monarchia lett. Megszűnt a lengyellitván állam dualizmusa, egységes állam született, amelynek politikai rendszere a képviselőház által reprezentált törvényhozó hatalmon nyugszik, a szenátus hatásköre korlátozott, kiiktatódott a "liberum veto". A királyi hatalom örökletes, a végrehajtó hatalmat a király, mint a kormány elnöke gyakorolja. Beemelték az alkotmányba mindazokat a törvényeket, amelyeket a Szejm előzetesen elfogadott, így a százezres hadseregre, polgárságra, a vallásszabadságra vonatkozó törvényeket. Az alkotmány egy modernebb, az egész társadalom felé nyitott felfogást képviselt. Mindez kiváltotta a mágnás ellenzék tiltakozását. Pétervárott összeült a magát targowiczainak nevező konföderáció, és döntése alapján az orosz csapatok 1792. május 12-én behatoltak Lengyelországba, orosz nyomásra a király is átállt a targowiczaiakhoz. Oroszország felülkerekedett. 1793. január 23-án Oroszország és Poroszország aláírták Lengyelország következő feldarabolását. Lengyelország 212 ezer km2-re szorult vissza. A teljes kilátástalanság sokakat emigrációba kergetett, egyesekben valami halvány reményt még egy nemzeti felkelés gondolata tartott életben. 1794. március 24-én Tadeusz Kościuszko Krakkóban kihirdette a felkelést Lengyelország függetlenségéért és határainak visszaállításáért. Az amerikai függetlenségi háború demokratikus iskoláját megjárt fővezér a parasztságot is

megpróbálta bevonni a háborúba, de a kétszeres orosz túlerővel szemben vereséget szenvedett. A felkelés leverését Lengyelország harmadik felosztása követte. A felosztások során a Rzeczpospolita legnagyobb része, területének közel 60 %-a (471 ezer km2, 6 millió lakossal) Oroszországhoz került. Itt etnikaliag a lakosságnak csak 10 %-a volt lengyel. Habsburg uralom alá került Galícia és Lodomeria, (129 ezer km2) 3,8 millió lakossal, amelynek 36%-a volt lengyel, a többi ukrán és más nemzetiségű. A lengyelség 54%-a, 148 ezer km2, 2,7 millió lakossal Poroszországot gazdagította. A XVIII. század második felében uralkodó utolsó lengyel király, Stanisław Poniatowski (1732-1798) idején a főváros ismét felvirágzott és klasszicista jelleget öltött. 1792-ben a város addig önálló részeit egyesítették, a jobb parton fekvő Pragát is Varsóhoz csatolták. 1793-ban – Lengyelország második felosztásakor – a Visztula bal partja porosz, Praga városrész pedig cári orosz megszállás alá került. 1794-i ostrom során az orosz hadsereg tömegmészárlást hajtott végre a jobbparti városrész, Praga lakossága között. Varsó 1795-ig maradt Lengyelország fővárosa, amikor a Porosz Királyság annektálta, ettől kezdve Új Kelet-Poroszország tartomány fővárosa lett. Miután I. Napóleon hadserege felszabadította 1806ban, Varsót tették az újonnan létrejött Varsói Nagyhercegség fővárosává. 1812-ben orosz megszállás alá került. 1815-ben megtartott, Bécsi Kongresszus némileg módosította a lengyel területek korábbi felosztását: a Varsó Hercegség nagy részéből 127 ezer km2 -ből 3,3 millió lakossal létrehozták a Lengyel Királyságot, Oroszországhoz kapcsolva hagyományos perszonálunió formájában. A Poznani terület Poznani Nagyhercegség néven autonómiát kapott Poroszországon belül, Krakkó és környéke pedig a három nagyhatalom ellenőrzése mellett "örökké semleges" státust nyert. Az 1815. évi bécsi kongresszus döntésének megfelelően Varsó lett a Lengyel királyság fővárosa, mely állam alkotmányos királyság lett perszonálunióban az Orosz Birodalommal. A Lengyel Királyság (Kongresszusi Lengyelország) néven perszonálunió formájában Oroszországhoz csatolt terület, félig szuverén organizmus volt. Miután az oroszok sorozatosan megsértették a lengyel alkotmányt, kitört az 1830. novemberi felkelés. Az orosz–lengyel háború egy évvel később kudarccal végződött és a királyság autonómiáját megkurtították. 1845-ben nyílt meg a Varsó-Bécs vasútvonal. Kereskedelmi szerepköre megerősödött. Az 1858ban alakult Mezőgazdasági Társaság ülései hamarosan egy sajátos nemzeti parlamentté alakultak. Kiemelkedő szerepet játszott Andrzej

Zamoyski gróf („a lengyel Széchenyi”). Előtérbe került az iparosítás feltételeinek megteremtése, valamint felmerült az 1830 előtti helyzet visszaállítása (az 1830-as felkelést követően ugyanis a Lengyel Királyság teljesen elvesztette önállóságát és alkotmányát, Oroszország tartományává vált). A Herzennel kapcsolatban álló egyetemisták és a fiatal tisztek a radikálisabb, fegyveres megoldásban bíztak. 1860-ban hazafias tüntetések kezdődtek, a Mezőgazdasági Tanács februári ülését követően a tüntetők közé lőtt a katonaság, melynek „eredménye” 5 halott volt. A tömeg bosszút követelt, a kormányzat pedig visszavonult. Pétervár 1861 márciusában Aleksander Wielopolskit nevezte ki a vallási és közoktatásügyi bizottság fejévé. Wielopolski tervei között szerepelt az 1832-es lengyel statútum visszaállítása, amelyre május elején sor is került. Emellett az oroszok végleg le akarták törni a lázongásokat, ezért 1861. április 8-án ismét a tüntetők közé lőttek a varsói Palota téren. A vérengzésben közel kétszáz ember vesztette életét, a tüntetések elhaltak. Oroszországban végbement ekkorra a jobbágyság megszüntetése, a lengyel parasztok ezen felbuzdulva sorra tagadták meg a szolgáltatásokat. A feszültségeken a cári hatóságok erőszakkal, rendkívüli állapot bevezetésével, tüntetők elleni támadásokkal igyekeztek enyhíteni. Ezek hatására megerősödött a „földalatti mozgalom”. Varsóban a radikális fiatalok, Jarosław Dąbrowski volt cári tiszt és társai, az ún. „vörösök”, hozzákezdtek a városi bizottságok kiépítéséhez. 1862 tavaszára létrehozták a KCN-t (Nemzeti Központi Bizottságot). A Mezőgazdasági Társaság körül csoportosuló ún. „fehérek” szintén függetlenségi elképzeléseket hangoztattak. 1862-ben a cár Wielopolskit nevezte ki a lengyel polgári kormányzat vezetőjévé, a helytartó pedig Konsztantyin Nyikolajevics nagyherceg lett. Wielopolski több reformot vezetett be. Lengyelesítette a közigazgatást és az iskolahálózatot, Varsóban főiskolát alapított. Megszüntette a zsidók jogi megkülönböztetését, és kötelezően bevezette a haszonbérletet. Wielopolski idő előtt ki akarta robbantani a felkelést, ezért sorozást rendelt el 1863. január 14-15-re, mire a varsói fiatalok az erdőkbe menekültek. 1863. január 22-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány nevében felhívással fordultak Lengyelország, Ukrajna és Litvánia lakosságához. Két dekrétumot is közzétettek, megszüntettek minden bért és robotot, a földnélkülieknek földeket ígértek, amennyiben részt vesznek a felkelésben. Az erdőkből visszatérő rosszul felfegyverzett felkelők sikereket tudtak elérni a jól felszerelt orosz hadsereg ellen. 1863 májusában az Ideiglenes Nemzeti Kormány Nemzeti Kormánnyá alakult, amely maga mögött tudhatta a társadalom nagy

részének támogatását, valamint a parasztságét is. A felkelés hamarosan partizánharcokká alakult, maga mögött tudhatta Európa szimpátiáját, Garibaldi és Kossuth is kifejezetten a lengyelek oldalán állt. A nagyhatalmak azonban továbbra sem avatkoztak közbe. A felkelés 1864 tavaszáig tartott. Március 2-án II. Sándor kihirdette a Lengyel Királyság parasztságának felszabadítását, igyekezve többet nyújtani, mint a nemzeti kormány. A harcokban 5-6 ezer ember esett el, 35 ezer felkelőt Oroszországba hurcoltak, 10 ezren külföldre menekültek. A cári hatóságok 400 ezer birtokot koboztak el. 1915-ben a visszavonuló orosz csapatok mindent magukkal vittek, majd a Visztula hídjait felrobbantották. A helyükre bevonuló német csapatok 1918-ig tartották megszállva. 1918 novemberében ismét Varsó lett a független Lengyelország fővárosa. 1920. augusztus 14–22. között, a lengyel-szovjet háború során lezajlott nagyszabású varsói csata a város keleti határában zajlott, melynek során sikeresen megvédték a lengyel fővárost, és a Vörös Hadsereg megfutamodott. A varsói csatában a lengyelek megállították Tuhacsevszkij csapatait. A II. világháború akkor kezdődött, amikor Németország inváziót indított NyugatLengyelország ellen 1939. szeptember 1-én, a Szovjetunió szeptember 17-én lépte át az ország határait, s Lengyelország keleti részét a MunkásParaszt Vörös Hadsereg (oroszul: РабочаяКрестьянская Красная Армия – RabocsajaKresztyanjszkaja Krasznaja Armija) foglalta el. Varsó 1939. szeptember 27-én elesett, Lengyelország hat hét harc után kapitulált. NyugatLengyelország a Német Birodalom, KeletLengyelország pedig a Szovjetunió része lett, míg a középső területek Varsóval együtt a nemzetiszocialista gyarmati adminisztráció, az ún. Generalgouvernement fennhatósága alá került. Az 1939. szeptemberi offenzíva folyamán Varsót erősen bombázták és Varsó ostroma alatt az épületek 10-15%-a megsérült. Varsó az SS parancsnoksága alatti megszállott város lett. Minden felsőfokú tanintézetet azonnali hatállyal bezártak és Varsó teljes zsidó lakosságát – néhány százezer főt, a teljes népesség mintegy 30%-át – internálták a Varsói Gettóba. 1942 őszén a németek felépítették a varsói koncentrációs tábort, ahol 1944 augusztusáig valószínűleg 200 000 lengyelt öltek meg gázkamrákban. Amikor a „végső megoldás” részeként Hitler parancsot adott a gettó megsemmisítésére, a zsidó önvédelmi harcosok 1943. április 19-én kirobbantották a varsói gettófelkelést. Annak ellenére, hogy mind létszámban, mind fegyverzetben lényegesen gyengébbek voltak, a gettó csaknem egy hónapig kitartott. Amikor a

harcok véget értek, a túlélőket lemészárolták. A gettófelkelésben 60 ezer zsidó felkelő esett el.

1-jén a Honi Hadsereg és a lakosság kirobbantotta a varsói felkelést.

A varsói Pawiak börtönét 1830-1835 között még a cári hatóságok építették. Több négyemeletes épületszárnyból állt. Az 1877-1878. évi orosz-török háborúban a szerbiai harcszíntéren harcoló cári csapatok elhelyezésére a női szárnyat átmenetileg kórház céljaira vették igénybe. Az 1939-1944 közötti náci megszállás idején a Gestapo fennhatósága alá került. Megközelítően 100000-an sínylődtek a Pawiak börtöncelláiban, s közülük 30000-t kivégeztek a város valamelyik rommezőjén, vagy a Puszcza Kampinoska erdejében, 60000-et pedig koncentrációs táborokba hurcoltak. 1939 szeptemberében szabotázs címén kivégzett első két női fogoly Eugénia Włodarz és Elżbieta Zahorska volt. Amikor 1944 júliusában a németek kiürítették Pawiakot, az épületet a levegőbe röpítették, helyén csak rommező maradt. Ma börtönmúzeumként működik.

1944. augusztus 1-jén a lengyel fővárosban általános felkelés tört ki, melyet az Armia Krajowa (Honi Hadsereg) irányított a németek ellen. A több hónapon át tartó fegyveres harcot 1944. október 2ára a Wehrmacht a Waffen-SS egységeivel együtt leverte. A lengyel vesztesége mintegy 200 000 fő volt. Az Óvárostól kezdve a város alatt húzódó csatornákig mindenhol folyt a harc. A varsóiak bukásában több dolog is szerepet játszott: a szovjet csapatok elérték a Visztulát, a fővárostól 30 km-re azonban hadtesteik megálltak, és megvárták, hogy a lengyel egységek elvérezzenek. Mindezt azért, hogy a háború végén az általuk nagyban támogatott szovjetbarát kormány kerüljön hatalomra. A Vörös Hadsereg parancsnoksága azt sem engedélyezte, hogy a segélycsomagokat szállító szövetséges repülőgépek a visszaútra feltöltsék tartályaikat az orosz légiflotta repülőterein.

Varsótól északra, a Kampinosi-erdőben összesen 1700 lengyel, köztük 170 nő alussza örök álmát, akiket a németek a Pawiakból vagy Varsó utcáiról idehurcoltak. 1939. december 14-én volt itt az első tömeges kivégzés. 1943. július 17-én hajtották végre az utolsó mészárlást. Itt nyugszik többek között Janusz Kusociński, a Los Angeles-i olimpiai játékok aranyérmes futója, aki részt vett az ellenállási mozgalomban, 33 éves koráéban, 1940ben szenvedett itt mártírhalált. Maciej Ratajt, a lengyel országgyűlés (szejm) elnökét 1940-ben végezték ki itt. Mieczysław Niedziałkowski szocialista párti vezető is nyugszik.

Az élelem, lőszer kifogyásával három hónap után a lengyelek megadták magukat. Azok a védők, akik túlélték, koncentrációs táborokba kerültek. Egyvalamit a győztes németek is elismertek: a varsóiak bátorságát. Mikor a legyőzötteket elszállították, a német tisztek tisztelgéssel fejezték ki hódolatukat a lengyelek hihetetlen bátorsága és becsülete iránt.

Talán a leghíresebb gettó Varsóban állt. 1939-ben, nem sokkal az első zsidótörvények kihirdetése után kezdték el kiépíteni a lengyel fővárosban. 1940-ben Varsó és a környező települések zsidó lakosságának nagy részét – mintegy 450.000 embert – a kijelölt lakórészekre telepítették át. Dr. Fischer, a Varsói Gettó, és a politikailag Varsói Körzetnek nevezett terület főparancsnoka, 1943 tavaszára új törvényt léptetett életbe: megkezdte a gettó kiürítését, és deportálását a treblinkai haláltáborba. 1943. április 19-én (amikor már csak mintegy 60.000 zsidó maradt a gettóban) felkelés tört ki, mely 27 napig tartott, és a németek május 15-én verték le. Ezután a gettó összes lakóját deportálták, majd porig rombolták. 1944 júliusában a szovjet hadsereg már mélyen benyomult lengyel területekre, Varsó felé szorítva a németeket. Sztálin ellenezte a független Lengyelország gondolatát, ezért a Londonban székelő emigráns lengyel kormány parancsot adott a földalatti Honi Hadseregnek (Armia Krajowa AK) hogy kísérelje meg megszerezni a németektől az ellenőrzést Varsó felett, mielőtt a szovjetek elérnék azt, így a Szovjetunió elvesztette volna a jogalapját az ország megszállására. 1944. augusztus

A lengyelek bíztak abban, hogy a szovjet hadsereg segíteni fogja őket a közös német ellenség elleni harcban, de nem így lett. Annak ellenére, hogy a Vörös Hadsereg már megközelítette a jobbparti Varsót, a felkelés hírére a szovjet offenzíva megtorpant. Bár a felkelés hadműveleteit csak pár naposra tervezték, a felkelők 63 napig kitartottak. Himmler figyelmen kívül hagyva a megadás feltételeit, parancsot adott a város teljes lerombolására és a könyvtárak és múzeumok gyűjteményeinek elégetésére. Német bombázók még az év végén lebombázták a főváros még ép részeit, így Varsó a földdel vált egyenlővé. Amikor végül 1945. január 17-én a szovjetek átkeltek a Visztulán és behatoltak a balparti városrészbe, a város 85%-a romokban állt a történelmi Óvárossal és a Királyi Palotával egyetemben. A Honi Hadsereg életben maradt katonáit a szovjet titkosszolgálat, az NKVD begyűjtötte és vagy megölte, vagy Szibériába deportálta. A háború után Varsó újjáépült, újra benépesült. A történelmi városrész legfontosabb épületeit (némelyiket az alapoktól) helyreállították, de Varsó barokk jellege örökre elveszett Az átépítés folyamatát számos korabeli könyv követi nyomon. Bolesław Bierut (1892-1956) lengyel kommunista politikus, a Lengyel Népköztársaság elnökének a LEMP (Polska Zjednoczona Partia Robotnicza) 1949. július 3-án, varsóban tartott konferenciáján elhangzott előadása alapján megjelentetett, orosz nyelvű, „Varsó Újjáépítésének Hatéves Terve”

tárgyú könyv (Boleslav Bierut: Szescioletni Plan Odbudowy Warszawy. Varsó, 1950.), valamint Edmund Kupiecki varsói fotóalbuma (1963) és Zbyszko Siemaszko (Stanisław Ryszard Dobrowolski előszavával ellátott) Warszawa című könyve (Sport i Turystyka, Warszawa 1964) rendelekzésemre áll. Az újjáépítést követően 1980ban a varsói Óvárost az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. A város élén elnök (lengyelül: prezydent) áll. A városi önkormányzat legfőbb szerve a Városi Tanács (Rada Miasta).1994 áprilisától Varsó 11 helység szövetsége volt: Warszawa-Centrum, Warszawa-Białołęka, Warszawa-Targówek, Warszawa-Rembertów, Warszawa-Wawer, Warszawa-Wilanów, Warszawa-Ursynów, Warszawa-Włochy, Warszawa-Ursus, WarszawaBemowo, Warszawa-Bielany. 2002-től Varsó egyetlen járási jogú helység, a korábbi helységek jelenleg kerületek lettek, és hozzájuk csatoltak egy új kerületet: Warszawa-Wesoła-t. Varsó Lengyelország legnagyobb egyetemi városa. Az ország négy legnagyobb egyetemének központja itt található, de további több mint 62 kisebb felsőfokú tanintézet található itt. A legfontosabbak: az 1818-ban alapított Varsói Egyetem (Uniwersytet Warszawski), Stefan Wyszynski Bíboros Egyeteme (Uniwersytet Kardynała Stefana Wyszyńskiego), Varsói Műszaki Egyetem (Politechnika Warszawska), Katonai Műszaki Akadémia (Wojskowa Akademia Techniczna), Kereskedelmi Főiskola (Szkoła Główna Handlowa), Mezőgazdasági Főiskola (Szkoła Główna Gospodarstwa Wiejskiego) valamint a Varsói Orvosi Akadémia (Akademia Medyczna w Warszawie|Akademia Medyczna). Híres varsóiak közül meg kell említeni Krzysztof Kamil Baczyński (1921-1944) költőt, Witold Gombrowicz (1904-1969) írót, dramaturgot, Jacek Kaczmarski (1957-2004) költőt, Ryszard Kapuściński (1932) írót, újságírót, Antoni Słonimski (1895-1976) költőt, Stefan Wiechecki (Wiech) (1896-1979) írót, a varsói folklórral foglalkozó újságírót, Stanisław Ignacy Witkiewicz (Witkacy) (1885-1939) írót, festőt és fotóművészt. Itt született Eugeniusz Bodo (1899-1943?) színész, énekes és Agnieszka Holland (1948) filmrendező, Krzysztof Kieślowski (1941-1996) filmrendező. A város szülöttei közül sokan politikai pályára léptek illetve politikával foglalkoztak. Itt született Lech Kaczyński (1949) lengyel államfő, Zbigniew Brzeziński (1928), Jimmy Carter amerikai elnök tanácsadója, Ryszard Kukliński (1930-2004) a CIA ügynöke a hidegháború idején valamint Adam Michnik (1946) ellenzéki politikus, újságíró, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője. A város zenei gazdag életéhez kapcsolódik a Varsóhoz közeli Zelazowa Wolában született

Fryderyk Chopin (1810-1849) zeneszerző, zongoraművész, Witold Lutosławski (1913-1994) zeneszerző és Władysław Szpilman (1911-2000) zeneszerző, zongoraművész. Szpilman 1945-ben, a háború vége után nem sokkal megírta túlélésének történetét. A könyvet Lengyelországban adta ki, Śmierć Miasta ("A város halála") címmel. Ezt követően Szpilman életrajza 50 évig nem került újra kiadásra, mígnem 1998-ban megjelent angolul (és sok más nyelven is) A zongorista címmel, amelyből film is készült Roman Polański rendezésében 2002ben, francia-német-brit-lengyel koprodukcióban. Itt született Maria Curie-Skłodowska (1867-1934) Nobel-díjas kutató valamint Wacław Sierpiński (1882-1969) matematikus is. A város szülötte Lucyna Ćwierczakiewiczowa (1829-1901) az első lengyel szakácskönyv szerzője. Varsóban halt meg Erdős Pál matematikus. (1913. március 26., Budapest – 1996. szeptember 20., Varsó), a 20. század egyik legkiemelkedőbb matematikusa, az MTA tagja. 1983-ban megkapta a legmagasabb nemzetközi elismerést, a Nobel-díjjal egyenértékű Wolf-díjat. Magyarországon Kossuthdíjjal és Állami Díjjal tüntették ki. A lengyel fővárosban egy utca viseli Teleki Pál nevét, aki kiállt a lengyel-magyar barátság mellett a náci Németországgal szembeszegülve. Itt működik az 1992-ben alakult Id. Dr. Antall József LengyelMagyar Baráti Társaság (Warszawskie Towarzystwo Przyjaźni Polsko-Węgierskiej im. dr. J. Antalla sen.). A Marszałkowska és a Nowogrodzka utca sarkán található Domszky Pál (1903-1974) történész kétnyelvű emléktáblája. Az 1300-as évek elején az akkori mazóviai herceg új várat építtetett a Visztula bal partján (ma a királyi palota áll a helyén), körülötte alakult ki a mai varsói Óváros. A régi városmag, az Óváros mára egybeolvadt a tőle északra fekvő Újvárossal és több egykori külvárossal. A történelmi várost 11 kapuval ellátott városfal és várárok övezte. A helyén ma egyfajta körút van, de nem házak szegélyezik, hanem még több helyen látható a fal, az árok helyén pedig park van (Podwale). A palota előtti téren 1644 óta áll a Zsigmond-oszlop, innen indul az Óváros két főutcája. Ez az egykori polgári negyed, a Szent János székesegyházzal és a piactérrel. Ez utóbbi a 73x90 méteres, négyszögű Rynek, amely Varsó legfestőibb látványossága. A zömök és karcsú, emeletes épületek eredetileg késő gótikus stílusban épültek, később reneszánsz majd barokk stílusban átépített polgárházak voltak, cégéres boltokkal. Nagy részük a második világháborúban elpusztult, de a varsóiak visszaállították az 1939 előtti állapotokat. A II. Világháború előtt Európa leggyönyörűbb városai közé tartozott, de a háború nagyon nagy pusztítást végzett itt. Az Óvárost az alapokból építették újjá, mert a háború után nem maradt más belőle, csak egy halom kőtörmelék. Varsó mai képe

lényegében a háború után alakult ki, így a város megjelenésében és szellemiségében is a háború utáni időket tükrözi. Kevés megmaradt történelmi épületüket aprólékosan felújították, de a város látképe főleg modern. Az 1949 és 1963 közötti monumentális helyreállítási munkáknak köszönhetően a városrész visszanyerte a XVII és XVIII. századi képét. A romok között talált minden hiteles építészeti maradványt felhasználtak a helyreállításnál. Az óváros központja a Rynek (Főtér vagy Piactér), közepén a Sellővel (Syrena Warszawska). Továbbhaladva a Plac Zamkowyn (a Palota téren) áll az 1644-ben felállított Zsigmond-oszlop, a Varsót fővárossá emelő királyra emlékeztetve. Különösen figyelmet érdemlő látnivalók az óvárosi Piactér és a tér körüli polgárházak, a gótikus eredetű, majd reneszánsz stílusban átépített, majd barokk-klasszicista stílusban kialakított Királyi palota (Zamek Królewski w Warszawie), a Barbakán körbástya, valamint a gótikus Szent János-katedrális.

A város fő sugárútja az északdéli Királyi út, amely a Királyi Palotától fut a királyi család nyári rezidenciájáig, a Lazienki palotáig. Az Óvárostól (Stare Miasto) vezető királyi út mentén nagybecsű templomok és paloták találhatók. Az innen kiinduló tulajdonképpeni királyi út, a Krakowskie Przedmiescie utca sokak szerint Európa egyik legszebb utcája. Itt található Varsó számtalan katolikus temploma közül a Szent Kereszt-, illetve a Szent Anna-templom, valamint a varsói egyetem központi épülete, és a legnagyobb lengyel költő, Adam Mickiewicz szobra. A Szent Kereszttemplom (Kościół św. Krzyża) főhajójában őrzik a Chopin szívét tartalmazó urnát. Az utca torkolatában álló Stanisław Staszic kastélya (Lengyel Tudományos Akadémia) előtérében Kopernikusz szobor található.

1. ábra A Varsói Királyi Vár

3. ábra Stanisław Staszic kastélya (Lengyel Tudományos Akadémia) és a Kopernikusz szobor

2. ábra A Barbakán középkori falai

A Piłsudski téren (Plac Marszałka Józefa Piłsudskiego) lévő ismeretlen katona sírja (Grób Nieznanego Żołnierza) közelében fekvő Szászkertben (Ogród Saski) csodálatos szökőkutak láthatók. A téren áll Józef Piłsudski emlékműve.

A Királyi palota tövében halad a Kelet-Nyugati út (Trasa Wschód-Zachód) a második világháború utáni első nagy közlekedési beruházás. 1947-1949 között épült meg, 1949. július 22-én adták át a forgalomnak. Az Óváros téren 1945-ben csak két ház falai magasodtak ki a romok közül, mára a turistákat egy harmonikus, reneszánsz, barokk és gótikus elemekből álló egyveleg fogadja. A hangulatos tér tele van teraszos kávézókkal és elárusító bódékkal. A Varsói Történelmi Múzeum foglalja el a tér egész északi részét.

4. ábra Szász-kert Varsóban

5. ábra Az ismeretlen katona-sírja 8. ábra Brama Straceń – A Varsói Citadella keleti kapuja, 1833-1835 között épült A két palota-park együttes: a királyi Łazienki-park – az utolsó lengyel király nyári rezidenciája (Pałac na Wodzie, Łazienki), valamint a barokk Wilanow – III. Sobieski János király vidéki rezidenciája (Pałac w Wilanowie). A Łazienki-parkban Fryderyk Chopin szobra áll, közelében található a park felett magasló Belweder-palota, a nagy állami fogadások helyszíne. Sokáig ez volt a köztársasági elnökök rezidenciája, ám napjainkban már az óvárosi Radziwill-palota ad otthont az államfőnek.

6. ábra Józef Piłsudski emlékműve Az 1965-ben újjáépült Varsói Nagyszínház – Nemzeti Opera (Teatr Wielki — Opera Narodowa w Warszawie) a Színház téren áll. A II. világháborúban teljesen elpusztított, majd később aprólékosan újjáépített Óvárost az ott található Királyi palotával együtt felvették az UNESCO Kulturális Világörökségi Listájára. 1944. augusztus 1-jén a Honi Hadsereg és a lakosság kirobbantotta a Varsói Felkelést. 1944. évi varsói felkelés emlékművének monumentális és mozgalmas szoborcsoportja a kegyelet és emlékezés helye.

7. ábra A varsói felkelés emlékműve A Visztula-part közelében álló, oroszok által 183335 között épített Citadellában (Brama Straceń) örökmécses emlékezik a varsói mártírokra.

9. ábra Fryderyk Chopin szobra a Łazienki-parkban A Marszałkowska sugárút mellett magasodó Kultúra és Tudomány Palotája (lengyelül: Pałac Kultury i Nauki, vagy rövidítve PKiN) Varsó, egyben Lengyelország legmagasabb épülete, a 12. legmagasabb épület Európában. Mintájául a moszkvai Hét nővér, az amerikai felhőkarcoló építések technológiáját felhasználó, a szocialistarealista építészet stílusában felépült épületek szolgáltak. Az egykori Szovjetunió területén kívül ez az egyetlen épület, mely ilyen formában jött létre, 230,68 méteres magasságával pedig a második legmagasabbnak számít közülük a Moszkvai Egyetem központi épülete után. Az épület építése 1952-ben kezdődött, és 1955-ben fejeződött be. A torony a Szovjetunió ajándéka volt Lengyelország részére, a szovjet tervek alapján történő építésében mintegy 3500 szovjet munkás vett részt. A városközpontban az utóbbi években nagyszabású felhőkarcolók épültek.

Wilanów Varsó déli peremén ékeskedik a francia barokk paloták mintájára a XVII. század végén, a törökverő III. Sobieski János nyári rezidenciájaként épült wilanówi kastély (Pałac w Wilanowie; latinul: Villa Nova). III. Sobieski János (lengyelül Jan III Sobieski), született 1629. augusztus 17-én Lwów közelében, meghalt 1696. június 17-én Varsóban Lengyelország királya, Litvánia nagyhercege 1674től. 1656-tól a korona nagy zászlóvivője, 1665-től a korona nagy marsallja, 1666-tól Korona tábori hetmanja, 1668-tól Korona nagy hetmanja. Amikor 1673 novemberében meghalt Wiśniowiecki Mihály a királyválasztó szejm csak a litván küldöttek ellenszavazata mellett egyhangúlag utódjául választotta 1674. május 19-én III. Sobieski Jánost. A választásban jelentős szerepet játszott Maria Kazimiera d'Arquien, Marysieńka, Sobieski felesége. Sobieski a lengyel hadsereggel az ostromzár alatti osztrák fővároshoz vonult és 1683. szeptember 12-én vezénylete alatt lezajlott a kahlenbergi csata, amely a törökök lemészárlásával végződött. Ezután a Magyarországon keresztül visszavonuló török csapatokat követve Sobieski még egy jelentős győzelmet aratott Párkánynál, majd decemberben az egész sereggel visszatért Krakkóba.

kápolna épült (Kaplica pw. św. Jakuba). A kastélyt 1532-ben újították fel, és 1552-ben II. Zsigmond Ágost (I. Ágost) lengyel király itt tartózkodott. III. Vasa Zsigmond lengyel király idején, 1611. december 18-án – testvéreivel, Dimitrijjel és Ivánnal – a várban tartózkodik IV Wasyl Iwanowicz Szujski (ros. Василий IV оаннович уйский) (1552–1612), aki 1606-1610 között az oroszok cárja volt. 1612. január 20. –november 4. között népfelkelés tör ki Moszkvában, mely elűzi a lengyel csapatokat. 1612. szeptember 12-én Wasyl Iwanowicz Szujski Gostyninban hunyt el. A svéd háborúk során a város súlyosan megrongálódott. 1793-ban porosz fennhatóság alá kerül, 1807-ben a Varsói Nagyhercegség része lett. 1809-ben tűz pusztít a városban. 1815-ben a Kongresszusi Lengyelországhoz került. 1832-ben felépül a vásárcsarnok. A második világháború idején, 1939. szeptember 16-án érték el a Wehrmacht csapatai. A város lakói közül sokakat a dachaui koncentrációs táborba deportáltak. A város 1945. január 18-án szabadult fel. A város fő látnivalója a XIV. századi eredetű, szépen felújított vár. A városközpontban fekvő városháza 1821-1824 között, klasszicista stílusban épült.

Płock

10. ábra A wilanówi kastély A helyreállított kastély a Varsói Nemzeti Múzeum részlegeként működik. Ottjártunkkor éppen a felújítás alatt álló Nemzeti Múzeum híres képtárát állították ki benne.

Gostynin A mai Gostynin területén az első települések a XII. és XIII. század során jöttek létre. Első írásos említése 1279-ből való. 1382-ben kapta meg a városi jogokat. A XIV. században fából épült várral és tégla toronnyal rendelkezett. 1439-ben fa

Płock (németül Plotzk, Plozk, 1939-41: Plock, 1941-45: Schröttersburg) város Lengyelország középső részén, a mazóviai vajdaságban, a Visztula mentén 738 km-re a forrástól és 319 km-re a baltitengeri torkolattól. A Varsótól mintegy 120 km-re fekvő Płock a Visztula partján, magasparton, Skarpán, a folyó jobb oldalán, Mazovia és Kujavia határán fekszik. Płock Mazovia legrégibb települése volt, egykori püspökváros. Płock a 1075-től püspöki, hercegi, majd I. Ulászló és utódja, Ferdeszájú III. Boleszláv idején királyi székhely. 1138-tól a XV. század végéig a mazóviai és a płocki hercegek lakóhelye volt. 1237-ben nyert városjogot. Ezt követően a litvánok, poroszok és a Német lovagrend hadai dúlták. A mazoviai hercegek székhelyüket előbb Czerskbe, majd a Visztula elkanyarodása után Varsóba tették át. 1495-ben – a hercegi ház kihalása után – a hercegség a krakkói királyra szállt. Varsó lett a főváros, Płock püspökváros maradt. A mai Tumski domb a X. századig a pogány kultusz regionális központja volt. A X. században hercegi megerősített városka épült. 1009-ben behívták Płockba a bencéseket. A város 1031-ben

elpusztult az orosz Jaroszláv és Msztyiszlav Vlagyimirovics támadása következtében.

eltávolítása nyomán összedől a városfalak egy része.

1037-1047 között Płock Masław, II. Mieszko vajdája önálló államának fővárosa volt. 1075-ben megalapítják a mazóviai püspökséget, melyet később płocki püspökségnek hívnak. Az első püspök Marek volt.

1564-ben a város épületeinek száma elérte a 600-at, ez az akkori Varsóéval összemérhető szám volt. 1603-ban súlyos járvány sújtja, melynek következtében több mint kétezer lakos hal meg. 1616-ban leégett a város több mint 70%-a. 1625ben újabb járvány szed kétezer áldozatot. 1657-ben a svéd hadsereg pusztítja el Płockot. 1705-ben, a svéd háború idején ismét súlyos pusztítás éri.

1079-1138 között, I. Ulászló Herman és III. Ferdeszájú Boleszláv uralkodása alatt Płock volt az állam fővárosa. A XI. században először jelenik meg a latin oklevelekben a "Płock" név 1130-1144 között a Várhegyen Malonnei Alekszander püspök felépíti a román katedrálist. 1138-ban meghal Ferdeszájú Boleszláv. Płock Mazóvia fővárosa és a mazóviai hercegség székvárosa lesz. 1177-ben először vernek pénzt Płockban. 1180-ban a Szent Mihály templom mellett elemi iskola nyílik, amely a középkori iskolák közül egyedül ma is működik (jelenleg mint Stanisława Małachowski általános gimnázium). 1237-ben a város I. Mazóviai Konrádtól lengyel típusú városi privilégiumokat kapott. 1255-ben Mazóviai I. Siemowit megerősíti és kiterjeszti a privilégiumokat. 1262-ben a Mendog vezetésével támadó litván és ruszin hadsereg felégeti a várost. 1286-ban a litvánok és ruszinok újra felgyújtják a várost. 1325ben I. Lokietek Ulászló vezetése alatt a kislengyelországi lovagok felégetik a várost. 1329-ben Luxemburgi János cseh király és Werner, a német lovagrend nagymestere ostromolja a várost – a płocki hercegség cseh hűbérbirtok lesz 1351-1370 között, Nagy Kázmér uralkodása alatt a płocki hercegség központja. Megépülnek a városfalak, új gótikus vár épül. 1405-ben Alexandra hercegnő, II. Jagello Ulászló nővére és IV. Płocki Siemowit herceg felesége megalapítja a mai napig működő Szent Háromság kórházat. 1410-ben Płock képezi a fő utánpótlási bázist a német lovagrend elleni nagy háborúban. 1435-ben I. Płocki Vladiszláv megújítja a város privilégiumát (chełmi jogok). 1495-ben hunyt el az utolsó płocki herceg, II. Płocki János. A płocki hercegséget a lengyel koronához csatolják – a város a płocki vajdaság és sztarosztaság fővárosa lesz. 1496-ban a város vízvezeték építésére kap privilégiumot. 1534-ben Jan Alantsee polgármester városi vízvezetéket épít. 1511-ben hatalmas tűzvész pusztítja el a várat és a várost. 1529-ben Bona Sforza királynő kezeibe kerül a sztarosztaság. 1532-ben a támpillérek

1793-1816 között – Lengyelország második felosztása után – a város porosz megszállás alá kerül és kamara és helytartóság székhelye lesz. 1803-1816 között lebontják a városfalakat és kapukat. 1806-ban a francia hadsereg bevonul Płockba. 1807-ben Płock a Varsói Hercegség egyik részének fővárosa lesz. 1815-ben Płock a Lengyel Királyság vajdasági székhelye lesz 1811-ben az egykori Szentháromság templom épületében megnyílik a színház. 1820-ban kerül sor a Płocki Tudományos Társaság megalapítására. 1824-ben kiadják az első płocki folyóiratot a "Dziedzilia – czyli Pamiętnik Płocki" 1825-ben I. Sándor cár meglátogatja Płockot. 18241827 között Jakub Kubicki felépíti a klasszicista városházát. 1831-ben a płocki városházán ülésezik utoljára a Lengyel Királyság forradalmi szejmje. 1837-ben Płock kormányzósági központ lesz. 18361839 között hajóhíd épül a Visztulán. 1846-ban megindul a gőzhajózás a Visztulán. 1869-ben megnyílik a Vasárnapi Kereskedelmi Iskola (az egyik első szakiskola Lengyelországban) – jelenleg Gazdasági-Kereskedelmi Iskola. 1906ban alapítják a helyi gimnáziumot. 1869-ben alakul az élelmiszerkereskedők "Zgoda" szövetkezete, ez az egyik első szövetkezet Lengyelországban. 1920 augusztus-18-20. között, a lengyel-szovjet háború idején Płock hősiesen védekezik az orosz támadás ellen. 1921. április 10-én Józef Piłsudski marsall a város hősies védelméért Płock városát kitünteti a Krzyż Walecznych-el (Bátrak keresztje). 1937-1938 között megépül a Visztula állandó vasúti hídja. 1939-ben a várost a III. Birodalomhoz csatolják, a ciechanówi helytartóság járási központjaként Schröttersburggá nevezik át. 1945-ben a lengyel hadsereg és a Vörös Hadsereg felszabadítja a várost a német uralom alól. 1951-ben nyílik a płocki állatkert. 1975-ben a város vajdasági székhely lesz, új utak, iparvállalatok alakulnak, a város gyorsan épül, jelentős népesség növekedés észlelhető. 1991-ben II. János Pál látogat a városba.

1999-ben Płock járási székhellyé minősül. 2002-ben megkezdődik a második híd építése a Visztulán (ez Lengyelország leghosszabb kábelhídja lesz). A Visztula parti dombvonulat, a Skarpa északi oldalán elhelyezkedő Óváros, az ettől kissé elkülönülő dombon, a Wzgórze Tumskién a királyi vár áll. Az Óvárosi főtér (Stary Rynek) a Plac Marcelego Nowotki közepét egykor a gótikus városháza foglalta el, amely azonban nyomtalanul elenyészett. Utódja a tér északnyugati oldalán álló, 1824–1827 között egyemeletes klasszicista stílusban épült városháza, Domenico Merlini tanítványa, Jakub Kubicki (1758-1833) lengyel építész alkotása. Itt tartották 1831. szeptember 23án az orosz uralom elleni felkelés alatt a Lengyel Királyság lázadó szejmjének utolsó ülését. Oldalához tapad az Odwach, az egykori városi őrség épülete.

palánkokkal megerősített földvárat emeltetett itt. A vár közepét a XI. században kis körtemplom foglalta el, s mellé épült az uralkodói palota, a palatium. 1079-1139-ig királyi, ezt követően pedig hercegi székhely lett. Gótikus királyi palotaerődítmény épült. 1495-ig őrizte jellegét. A főváros ekkor Varsó lett. A svéd háborúk idején pusztulásnak indult. 1740-1803 között az erődműveket lebontották, s csak néhány régi falrész maradt meg. A királyi hercegi palota, és a Benedekrendi apátság maradványát magába foglaló épületegyüttes most a Mazovia Múzeum székháza. A várbeli Wieża Zegarowa (Óratorony) a katedrális harangtornya. Ulászló Herman román stílusú palatiuma helyén épült 1353-ban. A tornyot a XVI. században Giovanni Baptista Venetes olasz hadmérnök, a varsói Barbakán építője formálta át. A barokk toronysisakok 1723-1735 között, a toronyóra pedig a XVIII. század végén került a toronyra. A toronyhoz balról XVIII-XIX. századi szárny csatlakozik. Az innen kezdődő keleti szárny középső része foglalja magába a Szt. Adalberttemplom maradványát. A szárny a Visztulára néző Wieża Szalchecka-ban (Lovagok bástyája) végződik. Ez az 1353-ban emelt, 1796-ban egy szinttel alacsonyított bástyatorony volt a Szlachta, a nemesi származásúak börtöne. A bástyához csatlakozó visztulai szárny foglalja magába a Nagy Kázmér uralkodása alatti időkből való palota maradványait. Új épületszárny köti össze az Óratoronnyal.

Płocki Városháza A barokk homlokzatú, 1356-ban gótikus stílusban épített Szt. Bertalan-plébániatemplom (Kościół Św. Bertłomieja) 1356-ból való. Megépültekor kétszer olyan hosszú volt, mint jelenleg, homlokzata pedig a Visztulára nézett. A templom 1545-ben leégett. A XVII. századi újjáépítésekor a Visztula felöli részt lebontották, a templomtérre néző része pedig barokk jellegű homlokzatot kapott. A templomban XVI. századi polgári sírlapok láthatók. A Narutowicz tér egykor a város papi negyedének központja volt, kanonok-házak övezték és a XVIII. században Rynek Kanonicni (Pap-piac) néven emlegették. A XVIII-XIX. század fordulóján szüntették meg a pap-piacot. A tér Visztula felöli oldalán a XVI-XVII. század fordulóján emelt, a XIX. században klasszicista stílusban átalakított egykori püspöki palota most hivatali (bírósági) épület. A XIX. század első felében kanonok-háznak épült épületet 1872-ben püspöki palotává építettek át. A płocki Wzgórze Tumskién elterülő királyihercegi vár a Visztula fölött emelkedő dombon épült. A domb a pogány időkben kultikus hely volt. A kereszténység felvétele után Vitéz Boleszláv

A mazóviai hercegek vára A płocki Mazóviai Miasszonyunk katedrális 11341144 között épült román stílusban. Ebben az időben ez a háromhajós, latin kereszt alaprajzú, bazilika stílusú templom az ország legnagyobb temploma volt. A gótika idejében épült a két homlokzati torony. A szentély apszisát a XVI. század első harmadában reneszánsz stílusban építették át. Az 1531-1535 közötti építések nyomán ez lett az első nagy lengyelországi reneszánsz templom. Andrzej

Krycki, Płock püspöke, Lengyelország későbbi prímása építtette. A templomot 1902-3-ban jelentősen átépítették, homlokzatát a XX. században román kori képében állították helyre. A templom királyi kápolnájában (Kaplica Królewska) levő I. Ulászló Herman (1040-1102) és fia, Ferdeszájú III. Bolesław (1086-1138) király szarkofágja 1825-ben készült empire stílusban. A székesegyháza mellett gazdag Egyházmegyei Múzeum található.

és Szent Szaniszló püspök templom (gotycki kościół Matki Bożej Różańcowej i św. Stanisława Biskupa) 1477-ben épült. XVII. századi vendégfogadó és a XIX. századi udvarház szép látnivaló. Határában 1915-ből származó katonai temető található.

Raciąż A płocki Mazóviai Miasszonyunk katedrális A Wzgórze Tumskietől keletre lévő Dominikánustemplom és kolostor (Kościół i Klasztor Dominikanów), valamint a Norbertinusok XVIII. századi kolostora (Klasztor Norbertinek) szép építészeti emlék. A belvárostól északra lévő Szent Hedvig-templom (Kościół Św. Jadwigi) a modern építészet remeke. A Visztula meredek partján, a szülőháza mellett áll Władysław Broniewski (1897-1962) lengyel kommunista költő 1972-ben felavatott, 10 méter magas monumentális emlékműve.

Raciąż település nyomai a X. századig nyúlnak vissza. A XIII. és a XIV. század között a Raciąż kastellán székhelye volt. 1425-ben városi jogokat kapott, 1495 után megyeszékhely lett. 1512-ben Raciąż a płocki püspök birtokába került. A XVI. században a vajdaság egyik legnépesebb városa lett. A svéd háborúk idején a város gazdasága összeomlott. Városi jogait 1922-ben nyerte vissza.

1959-ben döntés született a Mazóviai PetrokémiaiKöolajfinomító Vállalat megalapításáról (később PKN Orlen). Az 1960-ban megkezdett építése jelentősen fellendítette a város és környéke gazdasági életét.

Drobin A Mazóviai Vajdaságban fekvő Drobin várost a XII. században említik először. 1410-ben rövid ideig Jagelló Ulászló tartózkodott a városban, útban a grünwali csatába. 1511-ben városi jogokat kap. 1793-től porosz uralom alatt áll. 1807-ben a Varsói Hercegséghez tartozik, 1815-ben a Lengyel Királysághoz kerül. Az 1863-as felkelés egyik központja. 1869-ben elveszti városi jogait. 1939-1945 között német megszállás alatt áll. 1994től újra város. A négyszögletes piactéren néhány XIX. századi ház látható. A gótikus stílusú Rózsafűzér Szűz Mária

Szent Adalbert-templom (Kościół św. Wojciecha) A jelenlegi kéttornyú, neogótikus stílusú Szent Adalbert-templom (Kościół św. Wojciecha) 1886ben épült. Egyes források szerint Szent Adalbert 997-ben, útban a poroszok felé egy időre Raciążban tartózkodott.

Glinojeck Glinojeck első említése 1403-ból való. A város a 7. számú (E77: Varsó – Gdańsk) és a 60. számú (Plock Ciechanów) főútvonalak találkozásánál fekszik. A nemesi tulajdonban lévő település az 1859-ben alapított Izabelin cukorgyárnak köszönheti fejlődését. A cukorgyár 2009-ben Pfeifer & Langen Polska S.A társaság csoportjához került. A cukorgyár a várostól északra, az E 77. számú főútvonal mellett található.

Zsigmond kiváltságot adott a városháza felépítésére. Valószínűleg 1550-ben emelték a mai temetődombon a Szent Lőrinc (kościół pw. Św. Wawrzyńca) fatemplomot. 1572-1573 között, a pestisjárvány során 1300 fő halt meg. 1659-ben svéd csapatok felégetik, 1661-1662-ben pestisjárvány dúlja a várost. Az 1692. november 23-án kitört tűzvész szinte az egész várost elpusztítja, beleértve a templomot és a városházát is. 1708-1712 között újabb pestisjárvány dúl. 1730-ban II. Ágost lengyel király megerősíti a földmíves céh jogait. 1764-ben Mława városi elöljárósággá válik. 1776. szeptember 19-én nagy tűzvész során öt utca és a városháza elpusztul. 1782-ben befejeződik a leégett városháza rekonstrukciója.

Strzegowo Strzegowo (1997. december 31-ig Strzegowo Osada) dinamikusan fejlődő falu, a falusi turizmusra berendezett település. 1349-ben említik először. A fennmaradt műemlékek közül említésre méltó az 1756-ból való régi Szent Anna fatemplom. XVIII. századi főoltárát 1959-ben felújították. A templom közelében álló fákat Nagy Kázmér vadászatainak idején ültették. Közelében nemrég új templom épült. A második világháborút megelőzően a település lakóinak közel 30 %-a zsidó kézműves és kereskedő volt. A német megszállás idején zsidó lakosait elpusztították, a háború után a régi zsinagóga leégett. A zsidó temető 2002-ben felújításra került.

Mława Mława a középkor óta fontos település. 1426. július 2-án a három mazóviai herceg (V. Siemowit, II. Trojden és I. Ulászló) a hercegi bíróság ülését tartották Mławában. 1429. július 13-án városi jogokat kap. 1470-ben Mławai Wojciech fia, Jakab beiratkozott a Krakkói Egyetemre. Valószínűleg 1477-ben emelik a Szentháromság-plébániatemplomot, az első téglatemplomot a Ryneken. 1485-ben említik először az egyházi iskolát, melynek tanára Miklós volt. 1491-ben II. János herceg a mławai cipészek céhének engedélyt ad a mesterség űzésére. 1495ben János Albert (Jan Olbracht) királyi várossá nyilvánítja és a lengyel Királysághoz csatolja. Történeti források 1504-ben említik először a város első ismert polgármesterét, Piotr Czychwlast. 1521ben, a porosz háború idején a keresztesek elfoglalták és kifosztották, a városban nagy tűzvész ütött ki. 1545-ben a város területe bővült, Öreg

Városháza Mławában 1795-ben, Lengyelország harmadik felosztását követően porosz uralom alá került. 1797-ben létrejön a zsidó gettó. 1805-ben megalapítják az első gyógyszertárat. 1807-ben a Varsói Hercegséghez, 1815-ben a Lengyel Királysághoz csatolják. 1824-ben újabb területekkel gyarapszik. 1837-ben kolerajárvány sújtja. 1856-ban megalapítják a városi kórházat. 1869-ben a cári hatóságok bezárják a járási iskolát. 1877-ben átadják a vasútvonalat, felállítják a vámhivatalt és megnyitják a vasúti járműjavító műhelyt. 1889-ben megalapítják a tűzoltóságot. 1898-ban újabb kolerajárvány pusztít a városban. 1906-ban megnyitják a nyolcosztályos Kereskedelmi Iskolát, megnyílik az első könyvtár. 1909-ben megalapítják a Szatócsok Mławai Szövetkezetét (Mławska Spółdzielnia Spożywców). Az első világháború kezdetén, 1914 júliusaugusztus folyamán tizennégy alkalommal felváltva foglalták el a várost a német és az orosz csapatok. 1917-ben megnyílik a zsidó gimnázium. 1923-ban alakul meg a Mławianka Mława városi futballklub. 1925-ben működni kezd a városi villanyerőmű. 1929. december 18-án megnyílik a regionális múzeum. 1930-ban Ignacy Mościcki, 1926–1939 között a Lengyel Köztársaság elnöke a városba látogat.

1939-ben kitör a második világháború. Szeptember 1-4. között zajlik a Mławai csata (bitwa pod Mławą). Lengyelország bukását követően a Német Birodalomhoz csatolták. 1942-ben a németek 6500 zsidót gyilkolnak meg. 1945. január 18-án a németek 364 személyt végeztek ki a Kalkówcén lévő kavicsbányában. 1985-ben ünnepélyes látogatást tett a városban Luigi Poggi érsek, a Vatikán képviselője. 1987-ben megalapítják a Szűz Mária, Lengyelország Királynéja plébániát (parafia Matki Bożej Królowej Polski). 1991. június 26-27-én Mlawski Pogrom néven elhíresült zavargások törtek ki a városban a romák ellen. 1999-ben Mława járási székhely lett. 2003. október 12-én Mława Városi Tanács díszpolgári címet adományozott II. János Pál pápának.

Versaillesi-békerendszer revízióját, külön figyelmet fordítva a Szudéta-vidék, a Saar-vidék, a Rajna menti demilitarizált terület és a lengyel korridor kérdésére is. 1939. augusztus 23-án Litvánia a német nyomás miatt átadta a Memel-Vidéketa Harmadik Birodalomnak. A németek tovább követelték a Danzigi kérdés megoldását, végül is ez az incidens lett a kezdete a második világháború kirobbanásának. A „Fehér hadműveletet”, más néven a Lengyelország elleni hadjáratot a német hadsereg vezérkari főnöke, Franz Halder tábornok tervezte, és a főparancsnok, Walther von Brauchitsch tábornok irányította.

A városháza a XVIII. század végén épült. A temetődombon álló Szent Lőrinc-templom 1786ban épült. "Lelewelówka" egy XVIII századi fából készült magtár. Az 1889-ben épült megyei börtön jelenleg a Fővárosi Levéltár fiókja. A vásárcsarnok 1912-ben épült.

A hadműveletet már a német hadüzenet előtt, a lengyel-német viszony megromlásakor elkezdték tervezni. A terv a hagyományos katonai tételekre alapozott, azaz az ellenséges csapatok bekerítésére és megsemmisítésére. Németország anyagi fölénye, beleértve a modern légierőt és harckocsikat, óriási előnyt jelentett. A német gyalogságot – amely bár nem volt teljesen gépesített, de mozgékony tüzérséggel és hadianyag támogatással rendelkezett – harckocsik és néhány teherautón szállított gyalogos egység segítette. Az ilyen gyalogos egységek, az úgynevezett Schützen-ek voltak a későbbi páncélgránátos (Panzergrenadier) alakulatok előfutárai. A gyalogság ilyen fajta segítsége azért volt fontos, mert így gyorsabban odaértek a frontszakasz adott részéhez, ahol nagy erőket felvonultatva áttörtek és elszigetelték egymástól az ellenséges csapatokat, akiket ezután könnyebben körülvehettek, majd megsemmisíthettek. Néhány tábornok, köztük Heinz Guderian, a háború előtt megalkotott páncélos hadviselés elméletet (melyet egy amerikai újságíró Blitzkriegnek nevezett el 1939-ben) támogatta. Ez annyiban tért volna el az eredeti tervtől, hogy itt a páncélos alakulatok lyukakat ütnek az ellenséges védelmi vonalakon, majd mélyen benyomulnak az ellenséges területekre. Ennek ellenére a Lengyelországi hadjárat még inkább a hagyományos hadviselésre alapozott. Ugyanakkor a hadművelet felnyitotta a német hadvezetés szemét, akik addig a páncélos haderőt főként a gyalogság támogatására használták.

A versaillesi béke szerint népszavazást kellett kiírni a Kelet-Poroszország területének hovatartozásának kérdéséről, de a lakosok elsöprő többsége Németország mellett döntött. A területet elvágták az anyaországtól, Danzigtól nyugatra létrehoztak egy korridort, ezáltal Kelet-Poroszországból szárazföldön csak Lengyelországon áthaladva lehetett elérni a központi területeket. Az új határ Varsótól 120 km-re húzódott. A Memel-vidéket francia csapatok szállták meg, majd azt annektálta 1923 és 1939 között Litvánia. Hitler hatalomra kerülése után itt is kialakították az új körzeteket, az úgynevezett Gau-kat, amelynek Erich Koch lett a vezetője. Ezután Hitler egyre inkább sürgette a

A lengyelországi viszonyok igen kedvezőek voltak a mobil hadviselés számára, amennyiben az időjárás is megfelelő volt. Lengyelországon óriási síkságok voltak, valamint az ország mintegy 5600 km-nyi határvonallal rendelkezett, amelyből északi és nyugati irányban 2000 km-en érintkezett Németországgal. Ezt a határszakaszt újabb 300 kmrel hosszabbította meg az 1938-ban létrejött Müncheni egyezmény, amely Bohémiát (Csehországot) és Morvaországot is Németországhoz csatolta, valamint létrehozta a német bábállamként működő Szlovákiát. Ezzel a Lengyelország elleni támadás már déli irányból is lehetővé vált.

A város fő látnivalója az 1477-ben épült, gótikus stílusú Szentháromság-plébániatemplom, melyet 1882-1886 között kibővítettek és eklektikus stílusban teljesen átépítettek. A szentélyben lévő, oltár fölötti gótikus ablak a templom középkori eredetére utal.

Szentháromság-plébániatemplom

A németek a hadműveletet úgy tervezték meg, hogy teljesen ki tudják használni a hosszú határszakasz nyújtotta előnyöket, így a támadást három irányból indították. 

A fő támadás Németország felől indult, Lengyelország nyugati határán keresztül. Ezt a támadást a Gerd von Rundstedt tábornok vezette Déli Hadseregcsoport hajtotta végre, Szilézia és Morvaország irányából. A Johannes Blaskowitz tábornok irányítása alatt álló 8. hadsereg Łódź felé, a Wilhelm List tábornok vezette 14. hadsereg pedig Krakkó felé indult meg, majd a lengyelek Kárpátokbeli szárnyát támadta meg. Walter von Reichenau tábornok 10. hadserege, a Déli Hadseregcsoport páncélos alakulataival együtt pedig középen támadott, hogy döntő csapást mérve az ellenálló lengyel csapatokra, egészen az ország szívéig nyomuljon.



A második támadás az egykori Poroszország északi területéről indult. Ezt a támadást a Fedor von Bock tábornok vezette Északi Hadseregcsoport hajtotta végre, kiegészülve Georg von Küchler tábornok 3. hadseregével és Günther von Kluge tábornok 4. hadseregével. A 3. hadsereg Kelet-Poroszországból déli irányban támadt, a 4. hadsereg pedig nyugati irányba indult, a danzigi korridor ellen.



A harmadik támadást, Szlovákia irányából a Déli Hadseregcsoporthoz tartozó szlovák alakulatok hajtották végre.



Lengyelországon belül a helyi német lakosságból álló Selbstschutz alakulatok segítették a támadást, kisebb szabotázsakciók végrehajtásával. Ezen alakulatok kiképzését már a háború előtt elkezdték.

Mindhárom támadás végső célpontja Varsó volt, ahol később a németeknek sikerült körbezárniuk a lengyel hadsereg nagy részét a Visztula nyugati partján. A Fehér hadműveletet 1939. szeptember 1jén indították meg. Ez volt a második világháború első hadművelete Európában. A lengyel védelmi terv, az úgynevezett Zachód (Nyugat) terv szerint a lengyel csapatokat közvetlenül a német-lengyel határra helyezték. A lengyelek ezen kívül nagy hangsúlyt fektettek az ország nyugati határánál fekvő nyersanyag lelőhelyek, iparvidékek és népesebb területek (mint például Szilézia) védelmére is, mivel számos politikus attól tartott, hogy ha a lengyel sereg, a németek nyomására visszavonul ezekről a területekről (csakúgy mint a danzigi korridor esetén a híres „Danzig vagy háború” ultimátumnál), a brit és francia kormány odaadja e területeket Németországnak, hasonlóan az 1938-as Müncheni Egyezményhez. Mindezek mellett egyik ország sem garantálta kifejezetten Lengyelország határainak vagy területi egységének megóvását. Ezeken a

területeken a lengyel kormány nem is fogadta meg a franciák azon tanácsát, hogy csapataik nagy részét helyezzék olyan természetes határvonalak mögé, mint a Visztula vagy a San folyók, bár néhány lengyel tábornok támogatta volna ezt a stratégiát. A Zachód terv szükség esetén megengedte volna a lengyel csapatok visszavonulását az ország belseje felé, de ennek lassúnak kellett volna lennie, és előre kialakított védelmi állások mögé – melyek főként a Visztula, a San és a Narew folyók mentén helyezkedtek el – vonultak volna. A lassú visszavonulással az ország maradék haderejének lett volna lehetősége a mozgósítás befejezésére, majd amikor a Szövetségesek lindították volna saját támadásukat, a lengyel csapatokkal kiegészülve általános ellencsapásba mehettek volna át. A lengyel haderő legpesszimistább visszavonulási terve szerint a csapatok egészen a San folyó mögé, az ország délkeleti részébe (az úgynevezett romániai hídfőhöz) vonultak volna vissza, ahol hosszú ideig tarthatták volna magukat. A brit és francia becslések szerint a lengyel haderő két vagy három hónapig tudta volna tartani ezt a területet. A lengyelek ennél is tovább mentek, az ő becsléseik szerint ugyanis legalább hat hónapig lettek volna képesek tartani a romániai hídfőt. Ennek az az oka, hogy a lengyelek azzal számoltak, hogy a Szövetségesek megtartják szavukat, és támadást indítanak a németek ellen. Ezzel szemben sem a britek sem a franciák nem terveztek támadást Németország ellen, amíg a lengyelországi hadjárat tart, sőt arra számítottak, hogy a német támadás, az első világháborúhoz hasonlóan állóháborúba megy át, és végül sikerül a németeket megadásra bírni, ami után a lengyel határokat is visszaállíthatják majd. A lengyel kormány viszont nem tudott erről az elképzelésről és teljes mértékben a Szövetségesek gyors segítségére támaszkodott. A lengyelek azon terve, hogy megvédik határvonalukat, nagyban hozzájárult vereségükhöz. A Mławai csata – a II. világháború kezdeti szakaszában lefolytatott védelmi harcok egyike – a várostól északra, 1939. szeptember 1-3. között zajlott le. A második világháború kitörésekor a német 3. és a 4. hadsereg egységei megindították a támadásukat a lengyel balti-tengeri kijárat lezárására. Guderian két gyalogoshadtest által támogatott 19. motorizált hadteste visszavonulásra kényszerítette a lengyel 9. gyalogoshadosztályt és a pomerániai lovashadosztályt. A lengyelek a Brda folyó (a Visztula bal oldali mellékfolyója, hossza 238 km, vízgyűjtő területe 4634 km²) mögé vonultak vissza, lerombolván maguk után a hidakat, de a német 3. páncéloshadosztálynak már az invázió első napján sikerült pontonhidakat építenie a folyón, és ennek köszönhetően már a második napon egyesült a 3. és a 4. hadsereg. A német 4. hadsereg kelet felé haladt tovább, a 3. hadsereg pedig dél felé támadott. A

kötelékébe tartozó "Kempf" páncéloshadosztály, amelynek a magját a 7. páncélosezred és a motorizált "Deutchland" SS gyalogosezred képezte, elérte a Mława városa körül kiépített lengyel védelmi vonalat.

város. Észak-kelet Lengyelország fontos adminisztrációs központja. Dinamikusan fejlődő szolgáltató és energetikai, építőipari, papíripari és élelmiszeripari központ. A krup nemzetiség népművészeti központja.

Az 1939. szeptember 1-3. között lezajlott Mławai csata az Emil Krukowicz-Przedrzymirski tábornok parancsoksága alatt álló Modlin Hadsereg (Armia Modlin) és a Georg von Küchler tábornok vezette német 3. hadsereg között zajlott le. Az SS egységek súlyos veszteségeket szenvedtek, amikor megpróbáltak áttörni a lengyel aknamezők és betonbunkerek között – a lengyel tankelhárítás 8 német tankot kilőtt, 32-t pedig megrongált. A hadosztály parancsnoka kénytelen volt segítséget kérni a 11. és a 61. gyalogoshadosztálytól, és a súlyos harcok a város körül még három napig eltartottak. A lengyelek ezután feladták a várost, de ha nem lett volna ilyen kemény a mławai védelem, a németeknek sikerült volna villámgyorsan, egyenesen Varsóra csapniuk. A Luftwaffe eközben szétbombázta a lengyel vasút-, és úthálózatot, szétforgácsolva ezzel az amúgy is nehézkes lengyel mozgósítást.

Ostrołęka Lengyelország észak-keleti részén fekszik az észak-mazúriai síkságon a kurp rengeteg szélén, az ostrołękai járás közepén. A város területén három folyó folyik keresztül: a Narew, Omulew és a Czeczotka. A város neve: ostre łąki annyit jelent, hogy zord mezők, vagyis olyan területek a folyó mentén, melyeket tavasszal elönti az árvíz. Kb. itt állt az a XI-XII. sz-i földvár (a Narew és Omulew folyók összefolyásánál), amelyből a város keletkezett. Jelenleg már csak egykori földsáncok láthatóak.

Mławai csata emlékműve A második világháború előestéjén erődítmények sora épült, melynek építészeti emléke a Mławai erőd. 55 betonbunker és fából készült épületek maradtak fenn. A várostól északkeletre, Uniszki Zawadzkie közelében található Mławai csata emlékműve a város védőinek állít emléket.

Ostrołęka Ostrołęka járási jogú város Lengyelországban, a mazóviai vajdaságban, a Narew folyó partján. Lakossága: 53.605 fő (2007), területe 29 km². 1999. óta a Mazóviai Vajdasághoz tartozik, korábban az Ostrołękai Vajdaság fővárosa volt (1975-1998. között). Jelenleg az Ostrołękai Járás székhelye és járási jogú

A mai napig Óvárosnak nevezett rész a földvárnak, az ostrołękai terület első épített emlékének maradványa. A régészek szerint az első építmények (félig földalatti lakóépületek) a XI. században keletkeztek. A mazóviai hercegek – akik kiterjedt területek tulajdonosai voltak – őrhelyet építették itt. A későbbi időkben ennek alapján jött létre egy adminisztrációs-védelmi központ, amely az állam érdekeit védte az ország északi részén. A védővár mellett alakult ki a település, 1,5 km-re a Narew völgyében, a folyó bal partján, az Omulew betorkollásával szemben. Legnagyobb stratégiai jelentősége idején a vár védőfalakon belüli átmérője 5 m volt. Az alapjuknál 8 m széles és 6 m magas védőfalak belül fa szerkezettel épültek, kitöltve földdel, kővel és agyaggal. A falakon kívül futott a várárok, amely akkoriban vizesárok volt, és feltehetőleg felhúzható híd vezetett át fölötte, a hídnál volt egy külső vár, lakó- és gazdasági épületekkel. A várat 1914-ben Ludwik Sawicki (1893-1983) professzor fedezte fel, állagvédelmi munkálatok során. A feltárás nyomán részleges ásatási munkákat is végzett. Megállapította, hogy a külső vár területén egy méter mélységű kultúrréteg található, a vár idejéből származó kerámiákkal. A földvár tudományos kutatások helye lett. Ennek eredményeképpen 1995-ben elkészült a földvár és a külső vár makettje, mely a „Kurpiowi Kultúra Muzeumában” látható. A terület hasznosításának koncepciói még kidolgozásra várnak. Ostrołęka neve összekapcsolódik Bem József, "Bem apó" nevével. Az ő állandó jelzője "Ostrołęka véres csillaga". Részt vett az 1830–31-es lengyel szabadságharcban. 1831 elején, őrnagyként, egy lovasüteg parancsnoka lett. Az ostrołękai csatában tíz ágyú összpontosított tüzével szinte az egész támadó orosz hadsereget feltartóztatta, időt nyerve a lengyel hadtest újrarendeződésére, és bár a vereséget így sem sikerült elkerülni, Jan Skrzynecki tábornok még a csatatéren ezredessé léptette elő.

- Petőfi Sándor AZ ERDÉLYI HADSEREG Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk, A szabadság régi bajnoka! Bosszuálló fénnyel jár előttünk Osztrolenka véres csillaga.

Egy a célunk: a közös bilincset Összetörni, melyet hordozánk, S összetörjük, esküszünk piros mély Sebeidre, megcsufolt hazánk!

Ott megy ő, az ősz vezér; szakálla Mint egy fehér zászló lengedez; A kivívott diadal utáni Békeségnek a jelképe ez.

Küldd elénk, te koronás haramja, Légiónként bérszolgáidat, Hogy számodra innen a pokolba Holttestökbül építsünk hidat.

Ott megy ő, a vén vezér, utána A hazának ifjusága mi, Igy kisérik a vén zivatart a Tengerek szilaj hullámai.

Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk, A szabadság régi bajnoka! Bosszuálló fénnyel jár előttünk Osztrolenka véres csillaga!

Két nemzet van egyesűlve bennünk, S mily két nemzet! a lengyel s magyar! Van-e sors, amely hatalmasabb, mint E két nemzet, ha egy célt akar?

(Bánfihunyad, 1849. március 26–27.)

Różan Różan a Mazóviai Vajdaság északi részében, fontos turistaútvonalak mentén helyezkedik el. Több mint hatszáz éves történelemmel büszkélkedhet. 1378-ban kapta meg avárosi jogokat. A neogótikus stílusú Szent Annaplébániatemplom (Kościół pw. Św. Anny) gazdag belső berendezéssel rendelkezik, a Szent Annát ábrázoló festmény a XVI. századból való. Różan környékén a XIX. században erődök létesültek. 1920-ban a bolsevikok több helyi lakost gyilkoltak meg. A Różant védők második világháborús emlékművét a Plac Obrońców Różana 1991-ben állították fel (Pomnik poświęcony obrońcom ojczyzny wrzesień 1939 r.)

Różan, II. világháborús emlékmű

Pułtusk Pułtusk a XI-XIII. században Mazóvia határvárosa, püspöki birtok volt. A későbbi századokban kereskedőváros és jezsuita kollégiuma révén jelentős kultúrközpont lett. Történelmi központja a Narwa folyó egyik ága által képzett szigeten fekszik. Piactere az egyik leghosszabb Európában (380 m). A IX-X. században a városban egy régi földvár állt. Utalások szerint a Szent Kereszt dombon valaha egy ősi pogány szentély állt az akkori telep középpontjában. I Siemowit 1257-ben, Klemens Pierzchała płocki püspök 1339-ben városi jogot adott Pułtusknak, melyet 1380-ban és 1405-ben megerősítettek. Pułtusk ebben az időben Varsó és Płock után Mazóvia harmadik legnagyobb, városfalakkal övezett városa volt. A XIII-XVIII. században Pułtusk a płocki püspökök tulajdona volt, akik a pułtuski várban laktak. A város a XIV-XVI. század között fejlődött, ami főleg a gabonakereskedelemnek köszönhető. A város a tűzvészek, árvizek és a svéd háború pusztításai következtében hanyatlásnak indult. A XV. század első felében a városban felépült a társaskáptalani templom. A XVI. században három templom, kórház, városi fürdő, gyógyszertár és szegényház épült. 1530-ban itt nyílt meg Mazóvia első nyomdája. 1566-tól a jezsuiták telepedtek le az I. Köztársaság területén. A XVI. század első felétől megnyílt jezsuita iskolában jött létre az első népszínház. 1568 augusztusában Jan Kochanowski költő is bemutatkozott a városban. A híres jezsuita iskola tanárai voltak többek között: m.in. ks. Piotr Skarga, Andrzej Bobola és Jakub Wujek, valamint Wojciech Slaski. Az iskola diákja volt Jerzy Ossoliński kancellár, Báthory András warmiai püspök, Maciej Kazimierz Sarbiewski költő. 1590ben a pułtuski várban vendégeskedett Waza III. Zsigmond lengyel király. A nagy északi háborúk idején XII. Károly svéd király 1703-ban Pułtusk alatti lovassági csatában leverte a kétszerte erősebb szász sereget. Napoleon 1806-ban és 1812-ben kétszer is a város vendége volt. 1806-ban itt került sor a napoleoni francia seregek és az orosz csapatok közötti csatára, amelyet a párzsi diadalív (Arc de Triomphe) is megörökít. A Charles de Gauelle közepén álló, Párizs legismertebb diadalíve a napóleoni háborúk alatt elesett franciáknak állít emléket. Az 51 méter magas, és 45 méter széles diadalív a világ 2. legnagyobb, és Európa legnagyobb ilyen jellegű építménye. Az Arc de Triomphe építése 1810-ben kezdődött, de, többek között, Napóleon bukása miatt, csak 1836-ra fejeződött be.

1868. január 30-án a közelben ért földet egy meteorit, melyet később pułtuski meteorit néven neveztek el. Darabjai a londi British Museumban, valamint a Lengyel Tudományos Akadémia Varsói Földtani Múzeumában láthatók. Hét évvel késbb hatalmas tűzvész pusztított a városban. Henryk Sienkiewicz varsói újságíró is ellátogatott ekkor ide, és ennek alapján írta meg a Quo Vadis című regényben Róma pusztulását. A II. Köztársaság idején helyőrségi város volt, a 13. gyalogsági ezred (13 Pułk Piechoty) állomásozott itt. A II. világháború folyamán a város 85 %-a elpusztult. 1985-ben a város megkapta a Lengyelország Újjászületése Érdemérem Tiszti Keresztjét (Krzyż Komandorski Orderu Odrodzenia Polski). A város az Aleksander Gieysztorról elnevezett Humanista Egyetem székhelye.

Városháza Pułtuskban Fő látnivalói az újjáépített késő gótikus, téglából épült tornyú városháza melyben Helytörténeti Múzeum található és az eredetileg gótikus, 1560ban reneszánsz stílusban átépített társaskáptalani templom, melyet 1975-ben VI. Pál pápa a basilica minor rangra emelt. A templom 1443-ban épült, majd Velencei Gianbattista reneszánsz stílusban építette át 1551-1556 között.

Bazylika kolegiacka Zwiastowania NMP Ezenkívül egyéb reneszánsz-barokk templomok, XVI. századi bástyák és városfalmaradványok is láthatók. A Narew-parti parkban van a hajdani földvár helyén a XIV. századból származó, eredetileg gótikus püspöki palota, melyben az

1980-as felújítás után a Lengyel Diaszpóra Háza (Dom Polski) kapott helyet. Egykor Waza III. Zsigmond lengyel király, XII. Károly svéd király és I. és II. Sándor orosz cár is tartózkodott benne.

Az orosz hadsereg teljes parancsnoksága Mihail Fjodorovics Kamenszkij: orosz tábornagy (17381809) kezében összpontosult, aki viszont öreg és egyre betegeskedőbb volt. Az orosz első hadsereg gróf Bennigsen parancsnoksága alatt 55 000– 68 000 főből állt, visszavonult a Visztulától, hogy a Wkra folyó partján egyesítsék erőiket a 37000 fős Buxhowden vezette második hadsereggel, ami Oroszországból 15 nappal előbb indult el, mint az első hadsereg. Kamenszkij azonban felismerve a hibáját, hogy a franciák átkeltek a Visztulán, december elején megpróbálta visszaszerezni az állásait a folyóparton. A francia erők átkeltek a Bug folyón Modlin-nál december 10-én, és a porosz hadtest L’Estocq tábornok arancsnoksága alatt nem tudta visszafoglani Thornt (ma: Toruń). Bennigsen december 11-én visszafoglalta, és megtartotta a Wkra folyó partját.

Egykori püspöki palota

Amikor ezt jelentették Napóleonnak, azt feltételezhette, hogy az oroszok teljesen visszavonultak. A császár Murat parancsnoksága alá rendelte erőit (Davout 3. hadtestét, Augereau 7. hadtestét és Lannes 5. hadtestét és az 1. lovas tartalékhadosztályt), hogy nyomuljon előre a Pułtusk irányába, miközben Ney, Bernadotte és Bessières (6., 1. és 2. tartaléklovasság) forduljon szembe az orosz jobb szárnnyal és Soult (a 4. hadtest) kapcsolódjon a a hadsereg két szárnyához.

A városban a napóleoni idők emléke az egykori invalidus-ház, ebben volt 1806-ban – az oroszokkal folytatott harcok idején – a Napoleon császár vezérkarának székhelye. Érdemes megnézni a XVIII. századi jezsuita Szent Péter és Páltemplomot is.

Kamenszkij megállítatta az orosz visszavonulást, és elrendelte, hogy támogassák a csapatokat a Ukra folyónál, mert a franciák megkísérelték a nehéz átkelési manővert a folyón, de ez egészen addíg nem sikerült, amíg Davout Wkra és a Narev folyó találkozási pontjának közelében december 22-én átkelt, így a franciák jutottak előnyhöz.

A pułtuski csatára 1806. december 26-án került sor Pułtusk-nál, Új-Kelet-Poroszországban, (ma: Lengyelországban) Leontyij Leontyjevics Bennigsen herceg körülbelül 40 000–45 000-es serege (128 ágyúval) és Jean Lannes marsall 20.000 francia katonája között. A csata eldöntetlenül ért véget, az oroszok visszavonultak. Az ütközet ugyanazon a napon zajlott le, mint a golymini csata.

December 23-án, miután Soldaunál Bernadotte 1. hadteste kisebb ütközetbe keveredett L’Estocq tábornok porosz hadtestével, észak felé vonult Königsberg irányába. Megérezve a veszélyt, Kamenszki visszavonulást rendelt el Ostrołękánál. Bennigsen megszegve a parancsot, úgy döntött, hogy megáll, és felveszi a harcot december 26-án Pułtusknál. Észak-nyugatra, Golicin herceg 4. hadtestének nagyobb része és Dohturov tábornok 5. hadosztálya visszafelé vonult Ostrołęka felé, Golymin városán keresztül. A 3. hadosztály Sacken tábornok vezetésével, aki a kapcsolatot képezte a poroszok között, szintén Golymin-en keresztül akart visszavonulni, de már a franciák továbbűzték északra, Ciechanow felé. A 4. hadosztály néhány egysége Pułtusknál maradt.

Miután Napóleon császár 1806 őszén meghódította Poroszországot, bevonult Lengyelországba, hogy szembenézzen az orosz hadsereggel, ami már arra készült, hogy támogassa a poroszokat, de egészen váratlanul érte őket a szövetségeseik veresége. Miután a franciák átkeltek a Visztula folyón, bevonultak Varsóba 1806. november 28-án.

Az időjárás súlyos nehézségeket okozott mindkét oldalon. Az enyhe őszi időjárás is tovább tartott, mint rendesen. Az egyébként fagyott utak december 17-én felolvadtak és sártengerré változtak, aztán újabb kétnapos olvadás következett be december 26-án is. Az eredmény az lett, hogy mindkét fél megállapította, hogy nagyon nehéz a manőverezni.

Különösen a franciák (mivel ők támadtak), nagyon nehezen szállították a tüzérséget. Ellátási nehézségek is akadtak. Marbot kapitány, aki Augereau seregében szolgált, a következőket írta: „Esik és szüntelenül havazik. Az ellátás kezd egyre rosszabb lenni: nincs több bor, sör is alig van, és ami a legrosszabb, nincs kenyér, és könyörögni vagy harcolni kell egy darab disznó vagy marhahúsért.”

egységet, amely a tüzérségi támogatás ellenére visszafordult. Amikor francia centrum is támadni kezdett, Bagavout a szárnyakon indított rohamot. Mindkét fél ért el kisebb sikereket a hóviharban az oroszok a lovasság révén, a franciák a gyalogságuk által, végül a zűrzavaros csetepaté után az oroszok visszakerültek az eredeti helyzetükbe. Lannes lovasságának Treilhard vezette divíziója támadást indított az orosz tüzérség ellen.

Pułtusk Narev folyó nyugati partján fekszik, külvárosa a folyó keleti partján. Strzegociz felől jövő út átvezet a folyón egy hídon, majd északnyugati irányba, Golymin felé fut. A másik út Varsó irányából a várost dél-nyugati oldalán érinti, majd a folyó nyugati partján Rozan irányába vezet. Mielőtt elérte Pułtuskot ez az út, csatlakozott hozzá egy másik Nasileskből. Egy másik hosszabb útvonal Rozanon futott végig a folyó keleti partján. A utolsó út, amely Markov felé vezet, északi irányba nyúlt a várostól.

Ugyanakkor, amikor a francia jobbszárny megkezdte támadását, a francia balszárnyon Suchet divíziója élére Lannes személyesen állt és támadta a Barclay de Tolly hadállásait. Az első támadást mégis az oroszok indították az erdőből és elzsákmányolták az ott lévő francia ágyúállást, de Barclay tartalékát a franciák visszaűzték az erdőbe visszafoglalták az ágyúkat. A francia centrum is támadásnak indult. Az orosz lovasság visszavonult a fő vonalaik mögé, ezáltal a francia tüzérségi tűz elérhette az orosz ágyúállásokat, ütegeket.

A város maga egy alacsony síkságon fekszik. Északról és nyugatról a síkság egy széles gerincen szűkül közelebb a folyóhoz. A folyó egy szurdokot vágott a síkság közelében. Egy nagy erdő terül el a síkság észak-nyugati oldalán, Mosin falu irányában. A falut erdőkön keresztül lehet megközelíteni Varsóból.

Délután 2 óra körül a franciák helyzete válságosnak tűnt. Az orosz balszárny teljesen birtokolta a csatateret, a francia centrum a tüzérségi tűztől szenvedett, és a jobbszárnyon az egyre nagyobb nyomás miatt Suchet divízióját kiűzték az erdőből. A franciák visszavonulás lehetősége már közelinek tűnt, amikor váratlanul erősítést kaptak. Davout 3. hadtestének 3. hadosztályának ideiglenes vezérkari főnöke, D’Aultanne érkezett meg, aki egy Pułtusk felé visszavonuló orosz hadoszlopot követett.

Bennigsen a Pułtusk–Golymin út mentén rendezte erőit, három vonalat alkotott a 21. 18. és 5. zászlóalj erőiből. A balszárny a városban, a jobbszárny a mosini erdőben. A tüzérséget az első sorok előtt állította fel. A szélsőjobboldalon Barclay de Tolly tábornok a mosini erdőt szállta meg három zászlóaljjal, egy lovasezredet és egy tüzérüteget golymini úton helyeztek el. Bagavout tábornokhoz balszárny vonala és a Nareven átvezető híd, a vízmosás előtt tíz zászlóaljjal, két dragonyosszázaddal és tüzérségi üteggel. A 28 század lovasságot vetettek be a gerinc peremén, ami összekötötte Barclay és Bagavout erőit és a kozák lovasság állt harcra készen előttük. Lannes átkelt hadtestével a Nareven Pułtusknál és úgy tudta, hogy az orosz haderő elõtte áll, de nem volt tudatában annak nagyságával. Miután megküzdöttek a sárral, az első csapatok 10 óra körül érték el a terület és visszaűzték a kozákokat az orosz fő vonalakig. Mivel a terepviszonyoktól Lannes csak az orosz elővéd helyzetét láthatta a szélsőbal és a jobbszél és a lovasság között. Lannes Suchet hadosztályát a balszárnyon vetette be, szemben a mosini erdővel, Gazan, Wedell és Claparede hadait tartalékba tette, a többit az orosz vonal ellen küldte. Néhány ágyút is bevetett a balszárnyon és a centrumban. 11 óra körül francia jobbszárny támadást indított Bagavout ellen.Ezt az orosz kozákok és lovasság visszaverték, Bagavout elküldött előre egy vadász

D’Aultanne-t aggodalommal töltötte az orosz lovasság ereje, a fegyverek és tartalékok, szeretett volna támadni, de még nem mert. A támadásra való készülődést leállította az este, amikor csatazajt hallott a jobbszárnyról, és így Pułtusk felé vonultak. Harcra és útrakészen csak egy ágyúja volt. Látva a közelítő ellenség erejét, Bennigsen visszanyarodott a fő vonalba az erdővel szembe, így csökkentve a Lannes egységeitől ráirányuló tüzérségi tüzet. Barclay felfedezte d’Aultanne támadását a jobb szárnyán, visszavonta a jobb szárnyát a fő orosz vonalakra. Bennigsen megerősítette őt két gyalogsági ezreddel és néhány lovassal, és átirányította egy tüzérségi üteg tüzét az erdőbe. Az így megerősített Barclay az erdő felé támadt. A franciák kitértek, és d’Aultanne jobb szárnyát felfedezték. Ezt a támadást húsz század orosz lovasság indította, de a 85. francia gyalogezred négyszögeket alkotott és folyamatosan tüzelve visszaverte őket. Este 8 órakor a támadás elhalt, és d’Aultanne visszavonult az erdő szélére. Az éjszaka folyamán Bennigsen úgy döntött, hogy visszavonul, és azt, hogy a következő napon, december 27-én a hosszabb úton a Rozan mentén, a Narev keleti partján majd tovább Ostrołęka irányába indul. D’Aultanne hadosztálya is elindult, hogy csatlakozzon a francia 3. hadtesthez Golyminnál. A franciák nem tudták állásaikat

megtartani, az oroszok december 28-án megszállták Pułtuskot.

megszállt lengyel területek határán, 1810-1812 között még Napoleon utasítására kezdték építeni.

A veszteségek nagyságát mindkét fél vitatja. Lannes marsall 2000 halottra, 3000 sebesültre és 1800 hadifogolyra, összesen 6800 főre tette az orosz veszteségeket, Sir Robert Wilson,az orosz hadsereg angol tisztje ugyanezt 5000 főben állapította meg. Lannes saját veszteségét 700 halottra és 1500 sebesültre becsülte, az orosz források 7000 halottal vagy sebesülttel és 70 hadifogollyal számolnak. December 28-án Napóleon megállította az előrenyomulást, és miután elvesztette a kapcsolatot az orosz hadsereggel, úgy döntött, hogy elvonul a téli szállásra. A csapatai kimerültek és elégedetlenek voltak, és az ellátásuk akadozott. A pillanatnyi fegyvernyugvás nem tartott sokáig. 1807. február 8-án a két hadsereg a vérzivataros eylaui csatában ütközött meg egymással.

Serock Serock Mazóvia egyik legrégibb helysége. A XII. század elején fontos átkelőhely volt Mazóviában. 1155-ben már állt és 1417-ben kapott városjogot Janusz I Starszy (warszawski) mazóviai hercegtől. Gótikusreneszánsz templomát – kościół Zwiastowania Najświętszej Maryi Panny (korábban św. Wojciecha) – a XVI. század elején alapították az utolsó mazóviai hercegek. A svéd háború idején 1655-1660 között súlyosan megsérült. 1795-ben pororsz uralom alá került. 1807-től a Varsói Hercegség része, a napóleoni háborúk idején fontos erődtámaszpont volt a mostani fürdőhely. 1815-től orosz uralom alá került. Serock magaslkatáról szép kilátás nyílik az itt egyesülő Narew-Bugra.

Modlin A Narew [vagy egyes adatok szerint a Nyugati-Bug (ukránul: Західний Буг, oroszul: Западный Буг, belaruszul: Заходні Буг) – folyó Ukrajnában, Fehéroroszországban és Lengyelországban, a Narew bal oldali mellékfolyója] és a Visztula összefolyásánál az egykori orosz erőd, Modlin található. A két folyó egybeömlése által oltalmazott ponton, a hajdani cári Oroszország és a poroszok által

Az erődöt a későbbiek folyamán az oroszok többször is kibővítették, korszerűsítették. Amikor a náci csapatok 1939 szeptemberében Lengyelországot lerohanták, Varsóval, a Helfélszigettel és a Westerplattéval együtt Modlin is egyik volt azoknak a helyeknek, amelyek még ezután is végsőkig álltak, csak Varsó eleste után kapitulált.

Modlini erődrendszer Egyedül a barakk kerülete 2800 méter; ez Európa leghosszabb építménye. Az egész erdei helyőrség – 26 ezer fő – elfért falai között, s ma is katonai terület.

Modlini erődrendszer részlete Modlintól keletre terül el a Zegrzyński víztároló (Zalew Zegrzyński), amelyet 1964-ben hoztak létre a Narew folyó vízerejét felhasználva.

Radom Radom Lengyelország középső részén, a Mleczna folyó partján fekvő város, az ország keleti felének – Varsó mellett – legfontosabb közlekedési csomópontja a Góry Świętokrzyskie és a Mazóviai-síkság határán. A mostani Rynek közelében, a Mleczna folyócska völgyében már a VIII-IX. században kora középkori városias település, földsánccal körülvett grodzisko alakult ki. A későbbi Radom ennek sáncain kívül fejlődött ki. A X. század második felében indult meg a vár építése. A XII. század második felében fejlődött ki Radom Óvárosa, a Stare Miasto, amely kasztellánusi székhely volt Św. Péter és Szt. Pál tiszteletére emelt fatemplommal. E templom lett a névadója az őstelepülésnek, a grodzisko Piotrówkának. A kasztellánusi székhelyet Radomir személynévről Radomnak nevezték el. Radom neve oklevélben IV. Adorján pápa bulláján, 1155-ben bukkan fel először. A később Stary Radomnak (Öreg Radom) nevezett település 1300 körül Środa Śląska mintájú városjogot kapott, amikor megépült a helység első kőtemploma. 1340-ben III. Kázmér lengyel király megalapította a mostani 89 x 116 m területű Rynek körül elhelyezkedő 0,09 km2 kiterjedésű Nowy Radomot (Új Radomot). Nowy Radomot városfalak vették körül, melyben az egyik kapu a Lublini kapu volt. A várfalakhoz csatlakozott a kasztellánusi vár. 20 évvel később Radom magdeburgi városi jogokat kapott. 1360-1370 között Nagy Kázmér városfalakat és királyi várat építettett, megépült a városháza és a Keresztelő Szent János plébániatemplom. A XIV. században emelt, soktornyos, gótikus kerengőjű várkastély (zamek) a kasztellánus székhelye volt. A várkastély a svéd háborúk idején kitört tűzvészben pusztult el, melyet azonban 1787-ben újjáépítettek. A városi várfalakat és bástyákat azonban elbontották. A Rynek délkeleti oldalán álló, 1360-1370 között épült Keresztelő Szt. János-templom Új Radom plébániatemploma eredetileg egyhajós, hármas apszisú, két homlokzati tornyos gótikus csarnoktemplom volt, melyhez később kápolnák épültek. 1630-1633 között készült el a waweli Zsigmond-kápolna hatását magán viselő kupolás reneszánsz kápolna, Jan Kochanowski családjának alapítványa. A templomot 1908-1909-ben neogótikus stílusban építették át. Szentélye és néhány részlete továbbra is gótikus maradt. A templomban látható Madonna a kisdeddel gótikus faszobor a XIV. század végéről származik. A

Kochanowski-kápolna reneszánsz stílusú, itt van a XV. század közepéről való gótikus keresztelő kút, valamint egy XVII. század eleji manierista oltár. Az óvárosi piactéren a XIV. században felépült a Św. Wacław-templom. Ez 1802-ben osztrák katonai raktár lett. A régi városházát (Ratusz) 1818-ban bontották le. 1383-ban a Radomba összehívott szejm Lengyelország királyává választotta Hedviget, Nagy Lajos magyar király lányát. 1401-ben Radomban aláírták a Vilnius–radomi uniót, az első uniót Lengyelország és Litvánia között. 80 évvel később Radomba költözött IV. Jagello Kázmér második fia, Kázmér királyfi, aki a Litvániában időző apja távollétében kormányozta az országot. Johann von Tieffen (†Lwow (Lemberg), 1497. augusztus 25.) 1489-1497 között a német lovagrend nagymestere, 1489-ben a radomi várban tette le a fegyvert IV. Jagello Kázmér előtt. 1505– ben a Radomban ülésező szejm kikiáltotta a Nihil novi alkotmányt, valamint kiadta a "Statut Łaski"-t, a lengyel állam első alaptörvény gyűjteményét. A mostani városháza – három korábban itt állt polgárház helyén – 1545-1547 között épült Henryk Marconi tervei szerint, neoreneszánsz stílusban, kétemeletes attikával. Egy nagyobb és egy kisebb toronnyal kialakított, változatos ablakkiosztású épület. Az épület belső tereit 1941-ben átépítették. A magdeburgi rendszerű városjoggal felruházott Radom egyben kasztellánusi és bírósági székhely is lett. 1564-ben a végrehajtott összeírás szerint a városnak 1800 lakosa, 180 háza, 14 mészárszéke, 2 fürdője és 2 malma volt. A Bernardinusok temploma és kolostora a korábbi fatemplom és rendház helyén a XVI. század második felében gótikus stílusban épült, majd reneszánsz és barokk elemekkel gazdagították. A XIX. században klasszicista stílusban átépítették. A rend feloszlatása után az épületet börtönként használták. A Szt. Katalin tiszteletére szentelt egyhajós, gótikus téglatemplomtól balra emelkedik a barokk sisakos templomtorony. A templomtól jobbra elterülő kerengőt kápolnák és kolostori épületek szegélyezik.

Bernardinusok temploma és kolostora

1613-ban Radom a Kincstári Felügyelőség (stał się siedzibą (Trybunał Skarbowy Radomski) székhelye lett. 15 évvel később hatalmas tűzvész pusztított a városban. A tűzvész során házaiból mintegy 80 maradt meg épségben. 1655-1656-ban a svédek foglalták el és dúlták fel a várost. Mindössze 37 ház és 395 lakos vészelte át a vészterhes éveket. 1656-ban a svéd betörés alatt a Piactér 4. számú házában szállt meg a svéd király, X. Károly Gusztáv svéd király. 1660-ban miután kiürítették a várost a svédek, csak 395 lakosa és 37 háza volt. A várfalakon kívül eső Benedek-rendiek kolostorát a XVII. század végén alapították. A svéd háborúk során elpusztult templomot és kolostort 1691-1733 között kora barokk stílusban Tylman van Gemeren tervei alapján építették újjá. A Szentháromság tiszteletére szentelt, bazilika típusú, háromhajós, oszlopdíszes barokk Kościół Św. Trójcy 1914-1924 között raktárként szolgált. 1701-1706-ban a főleg földműveléssel foglalkozó Radomot újabb svéd támadás érte. 1737-1756 között volt piarista kollégium építése Antonio Solari tervei szerint. 1763-ban a Kincstári Felügyelőséget Varsóba helyezték át, Radomnak 1370 lakosa és 137 épülete volt ekkor. 1767-ben Karol Radziwiłł összehívta Radomba a konzervatív nemesség és főnemesek konföderációját és itt alakult meg – a bari konföderáció ellenében – a Stanisław II August Poniatowski lengyel király reformjait ellenző oroszbarát radomi konföderáció, mely az orosz cárt ismerte el a nemesi köztársaság garantálójaként. 1787-ben Stanisław II August Poniatowski Radomba összehívta a Jó rend bizottságát (Komisja Dobrego Porządku). Az 1794-es Kościuszko-felkelés elfojtása után, 1795-ben a város a Habsburg-birodalom részeként osztrák igazgatási központ és katonai támaszpont lett. 1810-1812 között Radom a Napóleon által alapított varsói Nagyhercegség határvárosa, majd a Kongresszusi királyság idején a cári Oroszországhoz tartozott, cári kormányzósági székhely lett. 1816-ban alakult meg a sandomierzi vajdaság Radom fővárossal. 1809-ben megalakul az első színház. 1817-ben alapították az első világi elemi iskolát. 1819-ben Fryderyk August Schnierstein bőrgyárat alapított, megkezdve a város ipari fejlődését. 18251827 között folyt a vajdasági hivatal épületének megépítése Antonio Corazzi tervei szerint. 1827ben megalakult a Radomi Tudományos Társaság. 1844-ben Radom a radomi kormányzóság fővárosa lett. 1867-ben a város a királyság egyik első városaként csatornázást kapott. 1885–ben az első vasút indult Dęblinből Dąbrowa Górniczába. 1901ben a királyság egyik első erőművét és a városi

világítási hálózatot üzembe helyezték. 4 évvel később Radomban a sztrájk alatt összetűzés zajlott a munkások és a cári különítmények között. 1911ben Radomnak 51 934 lakosa volt. 1915-1918 között a monarchia csapatai tartották megszállva. 1918-ban Radomban körzeti vasúti igazgatóság létesült (a háború után ezt Lublinba helyezték át.). 1918-tól az újjáéledő Lengyelország egyik ipari városa lett. 1935-ben Radom vasúti összeköttetést kapott Varsóval. 1936-1939 között Radom a központi ipari körzet része lett, megnyílt a vegyi gyár, a Łucznik fegyvergyár, városi gázgyár, telefongyár és cipőgyár. Megnyílt a Sokféleség Színháza (Teatr Rozmaitości w Radomiu) és a Varsói zeneművészeti főiskola helyi részlege. 1938ban a városnak 90 059 lakosa volt. 1939-1945 között Radom a Főkormányzóság (Generalny Gubernatorstwo) radomi kerületének fővárosa. A hitleri megszállás idején tömeges kivégzések, deportálások, egyben partizánakciók és élénk ellenállási mozgalom színhelye volt a város. 1944-ben a varsói felkelés leverése után Radomban megalakult a Varsói Egyetem titkos oktatási központja. 1945 decemberében még csak mindössze 69000 lakosa volt, de rohamos fejlődésnek indult. 1945. január 16-án Radom felszabadult a német megszállás alól. 1949–ben megalakult a NOT esti mérnökképző iskolája, mely a későbbi Radomi Műszaki Egyetem közvetlen előzménye. Két évvel később a városban repülőtiszti iskola létesült. 1963ban alakul újjá a Radomi Tudományos Társaság. 1975-ben adminisztrációs reform keretében Radom a radomi vajdaság székhelye lett. 1976. június 25én a radomi munkások tiltakozást kezdtek a kormány és a párt politikája ellen, a város az antikommunista ellenállás ismert központjává vált. 1984-ben megalakult az Természeti Kincsek Kitermelésének Tárcaközi Tudományos Központja (Międzyresortowe Centrum Naukowe Eksploatacji Majątku Trwałego) – a mai Bányászati Technológiai Intézet (Instytut Technologii Eksploatacji), az egyik élenjáró tudományos intézet Lengyelországban 1991-ben II. János Pál pápa tett látogatást a városban. 1996-ban a radomi műszaki főiskola (Radomska Wyższa Szkoła Inżynierska) Radomi Műszaki Egyetem (Politechnika Radomska) rangját kapta. 2002-ben Joseph Ratzinger kardinális, a későbbi XVI. Benedek pápa Zygmunt Zimowski püspökké szentelése alkalmából Radomba látogatott. 2005ben aláírták a Kelet-Nyugati gyorsforgalmi út (S12) építéséről szóló egyezményt. A város fő látnivalói: A X. században épült "Piotrówka" földvár egykor a radomi várispán székhelye volt.

A vár alatt kézműves-kerekedő telep fejlődött. A földvárat részlegesen helyreállították. A Szent Vencel-templom (Kościół św. Wacława) Radom legrégibb és egyben legtalányosabb épülete. A hajóban talált kőbe vésett felirat szerint 1216-ra vagy 1276-ra datálják. A XIX. században rommá vált. 1978-1986-ban restaurálták. A Szt. János plébániatemplomot (Kościół św. Jana Chrzciciela) III. Kázmér alapította. 1360-1370 között gótikus stílusban épült. A Minorita templomot és kolostort (Klasztor i kościół oo. Bernardynów) 1468-ban alapította Jagelló Kázmér a radomi sztarosztával, Dominik Kazanowskival együtt. 1507-ig fallal teljesen körülvették. A kolostor konyháját érdemes megtekinteni. A Királyi várat 1360-1370 között III. Kázmér építtette. Később többször átépítették. A svéd támadás alatt lerombolták, az épületeknek csak egy része maradt meg: az ún. "Nagy ház" földszintje és pincéje. Jelenleg régészeti kutatás és részleges restaurálás folyik. Városfalakat III. Kázmér lengyel király a várral együtt építtette 1364-től. Harminc egynéhány bástyája és három kapuja volt. Az egyik kapu egyes részei mai napig megmaradtak beleolvadva a piarista kollégium déli szárnyába. A középkori plébánia iskolája 2005-ben teljesen véletlenül találták meg a plébánia előtti tér régészeti kutatásai alatt. Maradványait a régi gótikus falak habarcsa eltakarta. A komplex régészeti feltárást még csak most tervezik, ez választ adhat az építés időpontjára. A Piarista kollégiumot (Kolegium oo. pijarów) 1736-tól több részletben építették A. Solari tervei szerint. A két világháború között Körzeti vasútigazgatóságként működött, jelenleg múzeum.

A vajdasági komisszió épülete 1825-1827 között épült Antonio Corazzi tervei szerint, klasszicista stílusban. Egykor az 1816-ban létrehozott sandomierzi vajdaság hivatalai voltak benne. A vajdaság fővárosa ekkor Radom volt. Vigadó 1847-ben Ludwik Radziszewski tervei szerint épült. 1918-1939 a Sokrétűség színháza kapott benne helyet. A háború után mozinak átépítve. Jelenleg 'Resursa' művészeti központ. Két vámház maradt meg, a lublini és varsói útnál. A XIX. században a Szabadkőműves páholy részére épült klasszicista épületben jelenleg körzeti ügyészség tevékenykedik. A Radomi Falumúzeum skanzenjében (Muzeum Wsi Radomskiej) a népi építészetet idéző faházak, szélmalmok és két XVIII. századi udvarház látható.

Szydłowiec Szydłowiec (latinul: Shidloviecz, oroszul: идловец, héberül: ‫שידלוביץ‬, zsidóul: ‫ )שידלאווצע‬első írásos említése 1360-ból származik. Főterén lévő restaurált pártázatos városháza 160226 között épült. A város névadó földesúri családja, a Szydłowieckiek alapították a XIV-XV. század fordulóján a gótikus és reneszánsz részleteket őrző plébániatemplomot. A templomban az egykori földesurak, a Szydłowieckiek és Radziwiłłek reneszánsz és barokk síremlékei láthatók.

Bencés templomot és kolostort (Klasztor benedyktynek z kościołem św. Trójcy) 1613-ban alapították. Az épületek jelentős részét Tylman később építette. Többször leromboták és újjáépítették. Utoljára 1920-ban renoválták. Az eredetileg gótikus Városháza (Ratusz) a piactér közepén állt. A jelenlegi épületet a XIX. század közepén lebontották. Az új, neoreneszánsz épület Henryk Marconi tervei szerint 1847-1848 között épült fel.

Radomi Városháza (jelenleg levéltár)

Városháza Szydłowiecben Az 1510-1526 között épült és a XVII. században átalakított masszív, nagy tömegű gótikusreneszánsz szydłowieci vár napjainkban kulturális intézményként működik.

Várbelső