MÁTYÁS KIRÁLY ÉLETÉRŐL

MÁTYÁS VALÓ

KIRÁLY É L E T É R Ő L ELMÉLKEDÉSEK

NOHA A MI MAGYAR NÉPÜNK mindenkoron i n k á b b vitézségnek c s e l e k e d e t e i b e n gyönyörködött, hogysem a maga dicsőségének leírásában fáradozott volna: mindazonáltal sok vitéz királynak tündöklő neve köztünk is indított jó írókat, akik elégségesek voltak a magyar jó nevet örök feledékenységből dicsőségre és világra kihozni. Ha azért most é k e s e n író historicusink nincsenek, nem tulajdoníthatjuk nemzetünk íráshoz való restségének annyira, mint annak, hogy megholtak Mátyás királyok, s újak nincsenek, kik indítanának új elméket, és nevezetes okokat adnának az ékesen való írásra. Holott annak a dicsőséges k i r á l y n a k halála után ha lettek volna mások is olyanok, mi sem síratnánk annyi veszedelmünket. De nem mindenik seculumban születik Fenix, és sok száz esztendeig kell fáradozni a természetnek, meddig formálhat oly embert, a k i világ s országok megbotránkozásának gyógyítója legyen s maga nemzetének megvilágosítója. Ilyen vala a jó Mátyás király, a k i mellé avagy igen kevés, avagy s e n k i keresztyén királyok közül, k i k utána voltak, ne álljon hasonlatosságért, mert bizony megocsusodik é r d e m e Mátyás mellett, s elvész tündöklősége, mint a csillagok nap t á m a d á s á n . . . Én az ő királyi erkölcseiben gyönyörködvén, ezen a k é t héten magam mulatságáért jegyzésben venni a k a r o m az e l m é l k e d é s r e való d o l g a i t . . . Az én pennám meg fog akadozni Mátyás k i r á l y nemzetsége számlálásában s eleget versengettek m á r a historicusok abban. Bonfinius rómaiaktul s régi tündöklő Corvinusoktól hozza ki a genealogiát, el is hittem, hogy úgy v a g y o n ; a magyar irók penig nem egyeznek vele ebben, h a n e m hogy Zsigmond királytul és egy bujér (bojár) asszonytól való volna, nem törvényes házasságbul, hanem szerelem gerjedéséből. Ha így volna is, nem volna mind ebben mit s z é g y e n l e n i . . . A m a z erős vitézségi Hercules, a k i ez világot betöltötte szép neve zengésével, ki fia v o l t ? Jupiteré, Alcmenábul. Sok száz másnak, vitéz nevű főembereknek eredetét nem tudjuk, fabulákkal támogatván tudatlanMátyás király e m l é k é n e k kivánunk hódolni születésének ötszázadik évfordulóján, mikor k i a d j u k Z r i n y i Miklósnak, az 1650-es é v e k közepén Mátyás királyról í r t j e l l e m r a j z á t Szövegét Zrinyi Miklósnak a Magyar Szemle Társaság kiadásában m e g j e l e n t Összes Prózai Munkái-ból v e t t ü k , m e l y e t Markó Á r p á d rendezett sajtó alá. Terjedelme több m i n t k é t í v ; jelen közlés a szükségessé vált kihagyások ellenére is hűen őrzi Zrinyi eredeti gondolatmenetét.

Erdélyi Magyar Adatbank

2

Zrinyi Miklós

ságunkat. Igy ha Hunyadi János is r é g i seculumokban lett volna, e n n e k is J u p i t e r t atyjául a d t á k volna, vélvén a régiek, hogy csaknem l e h e t e t l e n embertől fajozni a n n a k , k i n e k jó cselekedetei nag y o b b a k más e m b e r e k n e k rendinél. Hunyadi Jánosnak fia Hunyadi Mátyás volt, s nem elég-e a z ? Mutasson ilyen apát s ilyen fiat n e k e m egy historicus, a k i ezer esztendőre fonja is némely királyn a k g e n e a l ó g i á j á t . . . A z é r t Hunyadi János Mátyásnak tartott világ o s s á g o t ; annál a szép carbunculusnál l á t t á k meg Mátyást a magyarok, kit talán meg nem t a l á l t a k volna olyan könnyen, ha az a világosság nem lett volna. Az atyja é r d e m e é r t lén király, akit még k i r á l y s á g r a valónak nem i s m é r t e k v o l n a . . . MIHÁNT AZ ORSZÁGNAK BOTJÁT k e z é b e n vette Mátyás, és nem is szoríthatta volt jól összve a markát, mindjárt oly három ellensége és hada támada, az ki mindenik elnyelni gondolta országostul. Két világbíró c s á s z á r , német és török, h a r m a d i k a Giskra, c s e h , maga országában, k i t n e h é z volt kiveszteni, mint a nyüvet a r o t h a d t sebből. Nosza most, vitéz király, lássuk, vagy-e olyan mint Hercules, Jupiter fia, a k i bölcsőben még két sárkánt ölt meg egyszersmind, mindenik k e z é v e l egyet. De a te állapotod annál is n e h e z e b b volt, mert mindenik k e z e d r e egy ellenség jutott: az h a r m a d i k a t mire s z á m l á l o d ? az áruló szolgáidat. Tedd hozzá országodnak szegénységét, t á r h á z a d n a k ürességét és a közönséges tébolyodást az országban ilyen nagy ellenségnek félelmétől: mit fogsz csinálni, hová fogsz k a p n i ? Nagy Simon nagy h a r c c a l győz e t t e t i k meg, szabadon f u t a te vitéz sereged a német előtt, Vas vármegye füstöt vetett, füstölög: távolrul is megláthatod. De mit érne az arany, ha a tűzben füstté lenne, mire való volna a kormányos, ha csak jó időben tudna h a j ó k á z n i ? Ezeket a confusiókat, a h á b o r u s á g o k a t a Fatum mind Mátyás szerencséjére hozta és fundálta, nehogy k ö n n y ű s z e r r e l jusson dicsőséghez s halhatatlansághoz. A z é r t összveszedi a k i r á l y minden elméjét, minden erejét, a m n e s t i á t s t i s z t e k e t í g é r az árulóinak s magához hódítja. Ráküldi ugyan ismét Nagy Simont és gróf Szentgyörgyi Zsigmondot, a k i az előbbeni h a r c b a n ellensége volt, a római császárra, k i t meg is v e r t . . . s k i r á z z a a császárnak a kevély német gondolatokat a f e j é b ő l ; félni kezd, a k i azelőtt ijesztett, fél a maga prédájátul, k i t h á z á b a n tartott, úgymint az k o r o n á t ; örömest ellenne nála nélkül, ha tiszteséggel lehetne, gondolja, hogy amiatt l e s z n e k i romlása, ha sokáig lesz nála. De a király magnanimitása (nagylelküsége) megmenti ettűl a félelemtűl; a császárnak kalácsot vet a torkába, mint A e n e a s a Cerberusnak, hetvenezer aranyat vet néki, k i v e l fösvény szemét befedte. Másfelől Rozgonyi Sebestyén a c s e h e k e t sok likjából kiűzi, de k i r á l y nélkül Giskrát nem veheti k i ; rámegyen a király mind e n birodalmábul, h a d á b u l s erejéből, de a k i nagyobb, az ő szelédíthetetlen elméjét megszelédíti, s tolvajoknak kapitányából mag á n a k h ü v e t csinál és állhatatos vitéz e m b e r t Más király addig várta volna, hogy k e z é b e kaphassa, hogy harcolhatott volna széll e l városokrul városokra t r i u m p h u s b a n ; de a mi királyunk ilyen


Mátyás király életéről való elmélkedések

3

hiuságos gondolatokat nem gondolt: az, ki az közönséges jónak szolgálatjára volt, inkább kévánta, hogysem a maga magános dícséretét... Harmadik felől megüté az országot a török. Hali bég, az ki akkor híres hadviselő basa vala, k é t úttal megpróbálta a király szerencséjét, egyszer Száva s Duna között, másszor E r d é l y ben. De drágán megvette volna oda nem mentét, m e r t mind h a d a s mind maga gyalázatosan jára, az prédát, maga vitézeinek felét, és az egész tisztességét oda hagyá, s ez lőn is méltó oka írnia a maga császárának, hogy a magyar k i r á l y n a k csak az esztendői ifjak, de vitézsége, de bölcsessége, de szerencséje érettek és vastagok, és hogy se ne szégyenelje kijövetelét, se el ne mulassa a maga személye szerint, ha a k a r j a , hogy a muszulmán birodalom ez a g y e r m e k miatt h á t r a ne maradjon. Az király cselekedettel megbizonyítá Hali bég levelét, mert r á m e n e J a j c á r a , a k i n e k erőssége minden másnak lehetetlenséget csinált volna a megvételben, csak Mátyásnak n e m ; azért magyar módra hozzányulván, könnyen megvevé török császárnak örök gyalázatjára és bosszú, ságára. Kinek megtorlására és visszavételére eljöve ugyan Mahomet császár nagy készülettel, megszállá J a j c á t , erősen ostromlá. De nem aluvá el a király annak oltalmát, mint azelőtt a császár, rá indítá h a d á t , Szapolyai Imrét (kit akkor Imre d e á k n a k h í v n a k vala), ereszté előttök. Verd meg, ha mered, császár, ezt a diákot, nézd szemben a király hadát, ha olyan r e t t e n e t e s vagy, az mint kívánsz láttatni. De nem kívánja Mahomet aztat, azt tudá, valahol magyar sereget halla, hogy mindenütt ott van a király, k i t s z e m ben nézni nem jónak tartott. Elkéle J a j c a alól mint a füst, ott hagyá sátorait, álgyúit, ott sok gazdagságát. Kicsoda i j e s z t e t t e e l ? Az Isten, a k i Mátyás király nevének oly rettenetességet engede, hogy meg nem meri vala várni senki mezőben, úgy annyira, hogy még a kis leánzók is k ö z é n e k k e l é n e k l i k vala akkor Mahomet császárrul: Mikor magyar király zászlóját látá, Jó lovának száját futni bocsátá. E r d é l y és Moldova f e l ü t i k magokat, a k i r á l y szerencséjének ellen mernek rugni. Erdély adónak nagyságát veszi okul, de rosszul. Szükséges királynak az adó, főképpen az olyan k i r á l y nak mint Mátyás v o l t . . . Nincs a népnek nyugalma h a d s e r e g nélkül, nincs h a d s e r e g zsold n é l k ü l és zsold adók nélkül. Ez a k i rály sem bolond épületekre, sem eszelyős költséges vendégségekre, sem bolondok gazdagítására nem költötte az ország jövedelmét, hanem hazája megmaradására, dícsősítésére és öregbülésére. Kicsoda nem kévánná maga értékével segíteni az ilyen k i r á l t ? . . . E z e k b e n ismég a k i r á l y serénységét o b s e r v á l h a t j u k ; nem hagyott a pártolásnak üdőt, hogy nagyobbra t e r j e d j e n : m i n d j á r t rá ment az eredetében. Második observatio, hogy ennek a k i r á l y n a k nemcsak egy mestersége volt a dolognak véghezvitelében. Moldva


4

Zrinyi

Miklós

fegyver nélkül nem szelédülhelett meg, fegyverrel büntette. Erdély megesmeré v é t k é t : megkegyelmeze néki, e g y n e h á n y a t számkivet é s b e n hajta, de e z e k közül is egynehány a k i r á l y könnyűségében bízván, a t e r m i n u s n a p r a ki nem mene. Az k i r á l y h ó h é r kezében adatá őket, a h o l tanult a többi, hogy nem k e l l k i r á l y kegyelmességével és törvényével jádzani. Isten előtt sem l e h e t e t t nagyobb bűn, mint v a k m e r ő bizakodás az Isten irgalmában. Harmad i k observatio a k i r á l y serénsége az moldvaiak ellen való harcb a n s más k i r á l y elfutott volna a helyből, ő megvárta vitéz módra, meg is verte, a k i r á l y is sebbe esék, de avval jár a z : virtus vuln e r e viret (a vitézség s e b e k k e l ékeskedik). Cseh k i r á l y r a s országra támad a h a d e n n e k u t á n n a ; ösztönözték e r r e a k i r á l y t a római pápa s római c s á s z á r : religio volt p r a e t e x t u s a l a t t (hitvédelem volt a háború jogcime). Nem tudom m i k é p p e n kell dicsérnünk azt az e x p e d i c i ó t : igazságrul nem, annál i n k á b b nem szükségéről. Az mostani világ, (hogy ne nevezz e k egy fejedelmet is), mikor színt a k a r adni a maga hadakozás á n a k , religiót obtendál (a h i t védelmét a d j a ü r ü g y ü l ) ; de hun vagyon az az egész keresztyének regulájában vagy Krisztus urunk tanításában, hogy f e g y v e r r e l kell e r e t n e k e t , törököt az mi hit ü n k r e h o z n u n k ? Sehol bizonyára én azt fel nem találom, de találom azt, hogy békességesen, tűréssel, szenyvedéssel szenyvedjünk mindent. Az mi h i t ü n k más vért nem a k a r ontani, hanem az maga fiaéit az Isten dicsőségére. De én igen messze menék a propositumrul (tárgyamtól). Nézze meg minden ember, már ha igazán volt-e religio ennek a hadnak célja, holott a vége országoknak nyeresége és accessiója (szerzése). Azonban meddig hussitákra a király hadakozék, az török eljárá dolgában, sok ezer l e l k e t elvive fogságban. Sabácot megépíté, t u d n i a i l l i k : Delirant Reges, plectunur Achivi (a királyok esztelenségéért a nép bűnhödik). ENNEKUTÁNA AZ ESZTERGOMI ÉRSEK sok főurakkal, sok v á r m e g y é k k e l az királytól elpártolkodék; királyt választának magoknak bolondában. Magahittül cselekedének, nem gondolván meg, hogy az a fej, a k i koronát hordozott, nem könnyen fosztat i k meg pártolkodással; de ők is a jó szerencsében és a király familiaritásában (jóindulatában) elbízták magokat. Az érsek, akinek a többinél okosabbnak kell vala lenni, megtébolyodék. Homo sanctus in sapientia manet sicut sol, nam stultus sicut luna mutatur. (A szent ember a bölcsességben állandó, mint a nap, mert csak a bolond változékony, mint a hold.) Ütet a király mint az a t y j á t böcsülte, mint szent szerzetüt obszerválta (tiszteletben tartotta), de ugyanaz vala az oka az ő tébolyodásának. Fortuna puem nimium fovet, stultum facit. (Akinek a szerencse igen kedvez, azt e s z t e l e n n é teszi.) A conspiratio (összeesküvés) király ellen nagy volt, és minden más szívet e l i j e s z t h e t e t t volna a királyon kívül; ő csak egyedül kévánatos m a t é r i á n a k gondolá az ő hallhatatlan nevének öregbülésére. Az magyarok Kazimir királynak fiát, ugyan azt is



5

Kazimért, az országba béhozák, m a g y a r királynak n e v e z é k ; de az igaz k i r á l y ráméne és beszorítá Trencsinben minden hadastul ezt az é j s z a k a i királyt, ahonnan a m a g y a r o k elállának a l e n g y e l e k t ü l ; az érseket szép szóval magához egyesíté a király és ígérettel. Tudta, hogy a fösvénység fundálta a szívét és ambitio. Fumo saturentur qui fumo vescuntur. (Füsttel t e l n e k meg, a k i k füsttel táplálkoznak.) Igy csaknem egy szempillantásban minden, mind az a machina oda lőn. Köszönöm a k i r á l y serénységének. A polgárháborúk megszüntetésére legjobb orvosszer a király jelenléte, mert ha a felség okossága legjobban meggyőz is, – a mindennapi tapasztalat bizonyítja – soha nem f é l n e k jobban a lázadók, mint, ha azt hallják, hogy a király r a g a s z k o d i k a büntetésekhez. (Barth Gram.) Kazimir Lengyelországban szalada szégyenvallva, a hada nemsokára ugyanazzal a mocsokkal utána lézenge és szállankozék, k i k b ő l a polgár is eleget v e r e agyon. Igy jár, ki községnek szavára indul. A község avagy a favor populi (a nép kegye) szintén olyan mint a t e n g e r : n é h a zavaros, néha csendes, az mint a szelek engedik, nincs a b b a n bizonyság. Pietro Maffei szavait referálom. A z é r t itt a lengyel k i r á l y n a k é r t e l m é t megszólhatni, a k i oly könnyen e z e k n e k a megháborodott u r a k n a k szavára b e l é ereszti magát e b b e n a tengerben, akiből naufragium (hajótörés) nélkül ki nem mehete. Mátyás király penig elvégezvén ennek a tragoediának első actusát és a többit, az utolsóra jőve, az é r s e k e t nyakon k a p a t á s fogságban k ü l d é : nem menthette meg a szentséges character, holott inquinálta (bemocskolta) az árultatás. Elereszté végtére, de ő teli gyalázattal s h a r a g g a l h a m a r m e g h a l a . . . ISMÉG F E L T Á M A D A LENGYEL KIRÁLY, a f i á v a l Lászlóval, cseh királlyal, k i k nagy országos k é t h a d a t összehozván, Braszlót megszállák. De a m a g y a r k i r á l y előbb, noha k e v é s néppel ugyan, jóval belé szálla, ahol sehol semmit nem tehetének néki c s e h e k és lengyelek, ő p e n i g viszontag számtalan rabot fogata, úgy annyira, hogy elijedének a magyar szerencsétül, Lengyelországban lett károktól (Kinizsi Pál és Szapolyai István által) és az é h s é g t ü l : békességet k é r é n e k tüle, oda engedvén n é k i Morvát, Silésiát, Lusátiát, és hogy csehországi királyság titulusával ő is éljen. Méltó itt a király mesterséges vitézségén megállapodni, és e l m é n k b e n vennünk, hogy miképpen tudá ő az alkalmatos időket megválasztani minden állapotra és történetre. E b b e n a h a d b a n néki ereje nem vala, kivel szemben megharcolhatott volna, a z é r t soha semmiképen ki nem hagyá magát venni a m e z ő r e : eleget mesterkedék, h o g y kicsalhassa, n é h a f u t á s n a k tettivel, néha boszszus kihivatallal, n é h a dücsőségnek képével, de e n n e k az okos hadviselőnek az vala az ő feltett célja, hogy az ellenséget onnan kiuntassa és kiéheztesse. Azért nem a k a r a az ellenség tanácsán járni, sem az ő k e d v é é r t s bosszuságáért bolondságot a maga igyek e z e t i n e k elfordításával cselekedni. Jut jól eszembe F a b i u s Maximus, jut ama másik római hadnagy, kit P y r r h u s király h a r c r a ki akarván venni: Gyere ki egyem a mezőre, ha vitéz v a g y : az vala


6

Zrínyi

Miklós

válasza: Sőt, ha te vagy vitéz,, végy ki innen ellenemre, hogy kim e n j e k a mezőre veled harcolni. J u t ismég Julius császár, akinél s e n k i j o b b a n nem tudta a hadiállapotokat s tanácsokat változtatni, m e r t néha, hol kelletett, oly vakmerőn mégyen vala az ellenségre, néha, mikor ismég más szüksége volt, úgy besáncolta magát, senki ki nem v á j h a t t a . . . Az mi s z e r e n c s é t l e n Lajos k i r á l y u n k nem tudta azt a hadi mesterséget, sem az ő h a d a s azt tudja vala, hogy nincs a h a d a k o z á s b a n több mesterség az ütközetnél, azért most is sóh a j t j u k a k k o r b e l i romlásunkat. Non licet in bello bis peccare. (Nem szabad a háboruban ugyanazt a hibát k é t s z e r elkövetni.) Mátyás király ezért, mint a k á r m e l y i k régi hadnagyok közül, tudá különböztetni a maga actióit ( h a d m ü v e l e t e i t ) : aminek mikor i d e j e volt, a k k o r vette elő. M a g y a r o r s z á g b a n l e n g y e l e k r e mintegy vakmerő rájok mene, és r á j o k vitta Trencsént. Braszlóban ki nem mutatá mintegy félénk m a g á t a mezőre; e l e g e t nevetkezék és csúfolódék ellene az ellenség, de avval nem g o n d o l a ; az ő igyekezetét véghez vivé okosan és emb e r ü l . Ismég más elmélkedésünk is lehet ennek a h a d n a k folyás á b a n , mert a király sok mesterséggel élt az ellenség e l l e n ; unt a l a n csatákat ereszte széllel a zsákmányosira, és avval úgy elfogyatá az ellenséget, hogy mind tornyok s mind tömlöcök rakva v a l á n a k vele, egynehány e z e r volt az: azért az ellenség ettül igen megfélemlék. Második mestersége a királynak a diversio (figyelmet eltérítő h a d m ű v e l e t más hadszíntéren). A k i ezzel tud élni, bizony nagy hasznait veszi. Szapolyai István, Kinizsi Pál dulja vala Lengyelországot bízvást, senki nem vala oltalmazója; tudta jól az király, hogy az ilyen k á r r a és h i r r e az ellenség el fog menni h a z á j a segítségére, aminthogy nem is hibáza, s ez k é n s z e r í t é őket bék e s s é g e t csinálni. Nem kell akárminémű kicsin dolgot maga eleib e n venni, hanem derekast, mert ellenséged nem indul meg a k á r minémű kicsin k á r é r t , főképpen ha az, amihez kezdett, nagyobb állapatu és érdemű. H a n n i b a l Olaszországban hozta a hadat rómaiak ellen, és s e n k i onnan k i nem tudta v e t n i ; Scipio viszont bémene A f r i k á ban, sőt indítá h a d á t Carthago ellen, kit ők el nem állhatának, hanem Hannibált visszahivák. A z é r t minden hadnagy elhigyje, hogy az diversio legmesterségesebb vitézség mindennél: a k i okosan él avval, nem h i b á l h a t . Harmadik mestersége a k i r á l y n a k , hogy ő nem volt oly felfuvalkodott, hogy szégyenlette volna a jó szót és ajándékot osztani, a k i n e k kellett, és noha nyert pöre volt már az ellenségnek annyi nyomorúságában, mindazonáltal ő sok szép ajándékokat k ü l d e az ellenség t á b o r á b a n a főurakhoz, a k i v e l magához kapcsolá szív e k e t azoknak, és azok osztán az k é t királynál jó prókátori val á n a k az Mátyásnak, úgyhogy mindenképpen az ő k e d v é r e szólán a k a z királyoknál. Negyedik observatio (észrevétel): miképpen a király, hogy annyival i n k á b b kivesse az ellenségnek reménségét szívéből, nagy t h e a t r u m o k a t csináltata a város mellett, hol ő nagy vendégsége-



7

k e t és táncokat szereztetett. Hihető, hogy nem a maga gyönyörködéséért, mert Mátyás király nem olyan természetű volt, h a n e m az ellenség bosszantására, aki éjjel-nappal l á t h a t j a vala ezt a vigasságot, holott ő éhezik s koplal vala. A z é r t az is használt a Mátyás intentiójára nem keveset, gondolván az ellenség, ha a m a gyarok ilyen könnyen jutnak a hadakozáshoz, vendégséggel s tánccal, meddig mi azokat k i u n t a t j u k , midnyájan éhel m e g h a l u n k addig... Ötödször, lássuk a k i r á l y n a k serénységét. Mikor a három király békességesen összvejöttek egymással való tractálásra, mely serényen viseli magát a mi k i r á l y u n k ; őtet sem a szép szó, sem harag, sem ijesztés ki nem tudá verni a maga praetensiójának (követeléseinek) elhagyásából, s noha mindeniknek megadja vala a becsületet felettébb is, ugyan a maga intentióját végbenvivé b á t r a n : úgy annyira, hogy a Mátyás mind a két királytul sem fél vala, amazok penig tartani k e z d t é k volt már a háboruságos szivétül. Tanuljon ebből minden ember, ne fogjon lágyan senki a dolgában, hanem keze-lába legyen az aktiónak, a k i t ember cselekeszik, mert ha csak lassú és negédesen operál, semmi jutalmát nem vészi. Qui timide petit, docet negare. (Ki félve kér, megtagadni tanít.) Hatodszor, méltó observálnunk azt is, hogy a Mátyás k i r á l y megvendéglé a több királyokat. Mely nagy volt az ő providentiája (előrelátása), hogy oly méltóságosan t a r t h a t t a őket és k i r á l y i módra. Hihető, hogy még otthon is meggondolta ő eztet, és a r r a való készülete is volt, és nem k e l l e t t a k k o r osztán k é t f e l é k a p n i , sem futkozni, k e r e s v é n a pohárszékeket, pohárokat és egyebet kölcsön másoktul. A z t í r j a a história, hogy semmi hijja nem volt a három király t a r t á s á r a való méltóságnak. E z e k mind méltóságra való grádicsok, akit Mátyás el nem mulatott, sem más k i r á l y nem mulatja el, aki olyan lészen mint Mátyás. Sabácot közép télen szállá meg a király, oly r e s o l u t i o v a l : vagy ott meghal, vagy megveszi. A k i ilyen resolutióval megyen a hadban, nem jön szégyenvallással vissza. Harminc nap a l a t t megvevé stratagémával (hadicsellel); elmentté tette vala magát, de fele hadának ott marada t i t k o n ; a törökök nekiörülvén a k i r á l y elmenetelének, pusztán h a g y á k az tulsó bástyákat, csak mind a k i r á l y felé néztek, azért nekimenének tul ostromnak a magyarok; a király is visszatérvén, könnyen megvevék. Tanuljon itt minden kapitány az törökök szerencsétlenségén, ne h a g y j a el a vigyázást, az őrzést, ha elmégyen is az ellenség, ne járjon úgy, mint s a b á ciak és régen trójaiak a falóval. Mindenkor álnokságot kell gondolni az ellenségről, és így meg nem csalattatik. T u r p e est d i c e r e : n u n putaram. (Csunya dolog azt mondani: nem hittem volna). Hogy télen szállotta meg Sabácot, a sincs mysterium (rejtett ok) nélkül; tudniillik tudta jól, hogy a k k o r a török összve nem g y ü l e k e z i k , nem is mehet könnyen s e g í t s é g é r e ; jó azért oly időt választani a vitézkedésre, az k i t az ellenség megsem gondolna és n é k i alkalmatlan.


Zrinyi

8

Miklós

AZ KIRÁLY MEGHÁZASODÉK, neapolisi királynak leányát, Beatrixet, hozatá e l m a g á n a k . . . Véghezvivén a király a házasságot, nem nyughatik, de a német császárra való bosszuság annyira eltöltötte vala a szüvét, hogy magával sem b i r h a t a . Mesterkedék ugyan Bonfinius előszámlálni az okait ennek a háboruságnak, de maga is megvallja, hogy hívságosan. A z t mondja a b ö l c s e s é g : Coelum sursum, t e r r a deorsum, cor autem Regis inscrutabile. (Az ég magas, a föld alacsony, a k i r á l y o k szíve pedig kifürkészhetetlen.) Ki lész t e h á t a ki általl á t h a t j a annak okait, hogy sem ez a dicsőségre termett király, tudván, hogy méltóbb hadakozása l e h e t n e a török pogány ellen, sőt i n k á b b szükséges, mégis hátrahagyván aztat, sőt elszenyvedvén a nagy károkat, k i k e t a hadakozások alatt A l i bég Dalmatiaban tett, h ú s z e z e r e m b e r t belőle elvivén, ismét más h a d Szegedéig rabolván az országot, harmincezer lelket vivének e l ; mégis inkább mene a német császárra. Hihető bizony, hogy nem kicsin ok volt, sem penig egy, mert valmint a nagy h a j ó k a t nem evedzhetik evedzővel, szintén úgy a nagy országos dolgok nem indulhatnak egy okkal, hanem s o k k a l . . . Méltó e l m é l k e d n ü n k és megállapodnunk egy kevéssé a király t a n á c s k o z á s á n : hogyha jó-e Ausztriára menni haddal avagy nem. Báthori István nem javallá, sőt éppen ellenkező sententiát (véleményt) ada e r r e a hadakozásra, sok jó okokat előállatván, k i k között egy méltó gondolkodásra. Igy mond vala: Ha Ausztriát elfoglalod, – hiszen a Corvin vitézségnek és szerencsének semmi sem á l l h a t ellent, – hidd el nekem, ritkán, igen ritkán fog téged látni Magyarországod, özvegyként el lesz hagyatva, és amaz fog g y a r a p o d n i ; bár h a m i s jós lennék, el fogják ragadni urunkat és királyunkat az osztrákok. Igazán nagy punctum (ok) és nem tudom mi módon felelhetni meg neki, mert kettő a consequentiája. Egyik: az ország k i r á l y távollétével megkárosodik és árvájul marad, más i k : hogy a k i r á l y Bécsben lakván, ellágyul természetében és megtompul vitézségében, mint Hannibál Capuában, Nagy Sándor Babyloniában. De ezeket a nagy okokat a k i r á l y kívánsága, a világbíró császár ellen h a d a k o z n i , kicsinné tette és semmivé. Meghallá a z é r t a többi u r a k ítéletét is, k i k között Kinizsi Pál ellentmonda Báthori Istvánnak, és refutálá (megcáfolta) okait, c s a k a maga vitéz bátorságától viseltetvén és nagy szívétől. Itt azt k e l l mondanom, hogy egy mélységes tanácskozásban nem jó a v a k m e r ő szívű e m b e r e k e t hallani, m e r t az bizonyos, hogy ők soha nem fognak mondani, hogy ne, hanem m i n d e n k o r : neki. Maga a tanácskozásban nem úgy kell. Lingua in consilio valet, in certamine d e x t r a . (A tanácsban a nyelv, a harcban a k a r számit.) De mindazonáltal egy ilyen bátor szavú és szivű ember, mint Kinizsi Pál, ha szólhat tanácsban, a többit is a maga sententiájára h o z h a t j a könnyen, a jó okoknak veszedelmes elbomlásával. A k i r á l y legutolsó volt a maga sententia mondásában. Én azt nem javallom, hogy a király a maga voxát (szavát) kimondja a tanácsban, mert ha legelőször szól, bizonyosan senki utána a tanácsban ellenkezőt nem mond, ha utólszor, úgy is a maga voxára


Mátyás király

életéről való

elmélkedések

9

kényszeríti t é r n i azokat is, kik először szólottak. Legjobb tehát, hallgassa meg mindnyájokat, és figyelmetesen szenvedje pro et contra való disputatiokat (vitatkozást), ne concludáljon (határozzon) ott semmit, hanem magába tartsa a conclusiot; amikor a k a r j a , akkor tegye világosságra a maga s z á n d é k j á t : így az ő tanácsának is meg marad libertása (szabad elhatározása), a v é g e z e t n e k sem hiresedik el végezése, amint szokott más tanácskozásokban lenni. Rámene azért a király Ausztriára, és a z t erősen megrablá, sok városokat b e n n e megveve. Bécset megszállá, és ha h a m a r követek a császártól nagy alázatossággal, hízelkedéssel, ígérettel el nem érkeztek volna, odalett volna a k k o r az egész A u s z t r i a . De király azoktól megenyhődék, végeze a k ö v e t e k k e l , hogy bizonyos terminusra, bizonyos summa pénzt a császár n e k i letegyen, addig a király a megvett várasokat birná, a császár a koronát és praetensióját eleresztené (igényéről lemondana). Igy a z é r t meglén ismét az szövetség; a király itt is megmutatta nagy magnanimitását (nagylelkűségét,) mert noha nem vala a végezésben az, ugyan a császárnak a megvett városokat visszaadá, és A u s z t r i á t épen visszaereszté. Az király a császárt úgy mint f e g y v e r r e l meggyőzé, úgy k i r á l y i méltóságos generositással (bőkezüséggel) is a k a r á . De a császár hamissággal felele neki, az igéretekben semmit meg nem álla: ez lén osztán méltóbb bosszuja a királynak az elsőnél, kivel magára a császár bút, veszedelmet és gyalázatot hoza. DE VELENCÉSEK IS a szokott adójokat meg nem adák, sem a p á p a ; kin az király m e g h á b o r o d é k s észbe k e z d é magát venni, hogy a keresztyén fejedelmek, a k i k az ő paizsa alatt ülnek vala békességben, el a k a r j á k vala hadni, csak magát a török hatalmassága ellen. A z é r t a király is másképpen gondolkodék, és ő is elhagyá Dalmátiának oltalmát, hanem csak a maga h a t á r a i t ő r z é : velencések magoknak m a r a d á n a k . (Tehát az illyr határokról, melyeket a városokban szétosztott ő r s e r e g e k k e l védett, csapatait a költségek terhes volta és az olaszok részvétlensége és fösvénysége miatt visszahívta és c s a k a saját tartományait biztosította.) Bonfinius szavait repetáltam. De megadák az árát velencések, mert oly k é t csapással megnyomorítá őket a török, hogy soha olyan nyavalyájok azelőtt nem volt. Itt volna helyem és alkalmatosságom, hogy invectivákat (szemrehányásokat) csinálhatnék a k e r e s z t y é n f e j e d e l m e k r e , hogy Magyarország s a n n a k elpusztulását mindenkor úgy negligálták (elhanyagolták), holott az volt k a p u j a és g r á dicsa a török veszedelemnek; de ők egymásra k i s boszuságért is i n k á b b h a d a k o z á n a k . Bella g e r i placuit nullos habitura triumphos (inkább viseltek ők hadat, b á r az semmi dicsőséget nem igért) hogysem a szomszéd h á z n a k tüzét oltották volna el. De az Isten őket megverte és vakította. Jupiter quem p e r d e r e vult, dementat (akit Jupiter el a k a r veszteni, annak eszét veszi). Látja most mind az egész világ, hogy a m a g y a r nyavalyája n e m c s a k magáé, h a n e m közönséges, holott a török rá jöhet Bécsre, mikor a k a r j a , rá velencések or-


10

Zrinyi

Miklós

szágára, mikor szereti. Cyprus oda van, Candia halódik; mit fogsz azután mondani, Sicilia, hozzá, talám nem juthat neked ebben a t ű z b e n ? Ne nevess bár, Olaszország... Ezt mindazonáltal meg akarom mondani, kit a Bonfinius mond, hogyha a német császár a magyar n e m z e t t e l olyan módon Mátyás k i r á l y alatt törökre egyenlőképpen ment volna, bizony általűzték volna a t e n g e r e n . . . M Á T Y Á S KIRÁLY CSEHORSZÁGI KIRÁLLYAL ú j a b b szövetséget szerze, nem a k a r á sok ellenséggel magát megterhelni felettébb. Nem ravasz, h a n e m bölcs a török proverbiumja (közmondás): ha tiz ellenséged van, a kilenccel b é k é l j meg, a t i z e d i k k e l hadakozzál. Mátyás k i r á l y n a k más nagyobb ellenséggel való h a d a kozásra gondja volt, azért szövetséget szerze eggyel, hogy szabad a b b legyen az másikkal. Az király azért nem szenyvedheté tov á b b a római császár hitetlenségét és szavának meg nem állását, holott k i t í g é r t e k vala a követei, semmit sem álla meg b e n n e ; igen nagy készülettel lén reá és Ausztriára, s maga akara magának executiót (végrehajtást) tenni vitéz k a r d j á v a l . De azonban a török császár is, mint az ólálkodó éhfarkas, látván a k i r á l y n a k messze voltát, Sléziában való hosszú gyűléseit, rá külde országára és azt igen megraboltatá és dulatá, harmincezer lelket belőle elvive. Nossza most, magyar király, megválik állandó szíved, helyen van-e bátorságod: két világbíró császár ellenséged, elég volna egy is, hogy elnyelne. Tudniillik a Hercules nem v é t e t e t t i s t e n e k számában, meddig a sokfejű h y d r á v a l meg nem h a r c o l a : így az mi dicsőséges k i r á l y u n k is, míg a k é t császár e r e j é t egyszersmind meg nem próbálá, nem nyughaték meg. Az ő élete merő bátorság volt, és minden gondolatja vitézség, az ő e l m é j é b e n és szájában mindenkor ama h i r e s római generálisnak szava v a l a : Audendo agendoque r e s h u n g a r a crevit, non segnibus consiliis, quae timidi cauta vocant. (Merészség és t e v é k e n y s é g emelte fel a magyar ügyet, nem pedig meddő tanácsok, miket az aggodalmaskodók óvatosságnak neveznek.) Utána indula a töröknek, Jaicáig űzé, de el n e m érheté, h a n e m kiválogata t i z e n h a t e z e r lovast, a k i k visszan y e r é k a p r a e d á t . Verbaszint Bosznában megvevék és sok számtalant a törökben levágának. Igy álla azért boszut a király egy császáron. A másikkal mit csinála osztán, im megmondom. Nagy kéntelenségét, í r j a Bonfinius, a k i r á l y n a k német császár ellen való hadakozására, csaknem üstökén fogva vontatott reá, holott őnéki mind okai mind k e d v e nagyobb volt a török ellen való harcolásra, de a császár minden igyekezetiben m e g g á t o l á ; és mikor legutolszor a török had után ment volna a király, és azokat megveré Bosznában, azonban a császár Győr felé k ü l d é hadait, és az országot erősen pusztíttatá, és máskor is, valamint a k a r a a k i r á l y cselekedni, m i n d j á r t amaz hátul megüté az országot. A z é r t által a k a r a esni r a j t a , és elvetni az kockát avagy hatra, a v a g y v a k r a . A z é r t a király megszállá Hainburgot, kit megveve, azután renddel az ausztriai várasokat, k i k mind fejet h a j t á n a k neki. V é g r e Bécset, a császári lakóhelt elvoná t ü l e . . . Nem hagya k i r á l y n a k sokáig e b b e n a hadakozásban is a tö-


Mátyás király életéről való

elmélkedések

11

rök nyugodalmat, mert Erdélyt k e m é n y e n rablá A l i b é g ; és noha személye szerint nem lehete ottan, az ő szerencséje ugyan el nem hagyá, m e r t Báthori István és Kinizsi Pál ott m e g h a r c o l á n a k a törökkel, és vesztéig verék. Másodszor ismét ugyan Kinizsi Pál és Dóczi Péter máshun megverék a törököt Magyarországban. Horvátországban harmadszor ama nagy e m l é k e z e t ű W u k deszpot és Bernardi Frankopán. És nemcsak Magyarországot tölté meg dicsőséggel ennek valahova mégyen a k i r á l y n a k fátumja, h a n e m a magyar szablyája mindenütt dicséretet és jó hirt-nevet h a g y a . Szintén Neapolis országra is ada segítséget k i r á l y az i p á n a k török ellen, oda küldé Magyar Balázst k é t e z e r magyarral, az ki Hidruntumot a töröknek kezéből gyorsan kicsapá. Igy azért a k i r á l y hadakozék a k é t császár ellen egyenlő szerencsével és készséggel. Observálom a többi között a Bécs megszállásában, hogy a király felettébb nagy bátorságagal, de még nagyobb veszedelemmel személye személye szerint forgolódott a b á s t y á k n a k k e r ü l é s é b e n és megvizsgálásában. Az ilyen vakmerőség hadi fővezérekben nem kévánatos, s nem is d i c s é r e t e s ; egy puska pattanás elrontja életével az egész hadának, s országának s z e r e n c s é j é t ; azért nem a királyok tiszti az, noha a maga népének bátorítására m u t a t h a t ugyan néha több confidentiát (önbizalmat) is, hogysem v a g y o n . . . Ebben a hadakozásban a király, noha ilyen nagy gondjai valának, semmit el nem mulata, aki csudára méltó, a k i országának megmaradására való lett volna avagy ékesítésére. Mert lengyel királyt, k i n e k alattvalói az országban tolvajságokkal h á b o r g a t j á k vala a földet, megfenyegeté és megijeszté, úgy hogy elég volt n é k i az. Az törököket nagy csapásokkal egy néhány ízben m e g r o n t á ; az csehekkel megbékéle az országon kívül. Belül penig nem számlálom az épületeket széllel az országban, nem a nagy költségeit, az sok számtalan idegen e m b e r e k r e való gondviselését, k ö v e t e k nek becsületes tartását, mert ez haszontalan volna kicsiny irásban foglalni, hanem országának securitására nézendő dolgokat considerálom: úgy mint, tiszteknek érdemes distributióját (adományozását), törvényeknek fundatióját (alkotását), városoknak erősitését, nemzetének fényesülését és az b a r b a r i e s n e k (műveletlenségnek) elromlását, igazságnak mindenütt administratióját (igazságszolgáltatást.) Ezek a dolgok nem minden k i r á l y o k n a k adatnak, és legfőképpen azoknak soha sem, a k i k a magok országát s alattvaló nemzetét nem tiszta szívből s z e r e t i k és nem gyönyörködnek benne, mint Mátyás k i r á l y . . . HADI TUDOMÁNYÁT és militaris disciplináját a k i tudni a k a r j a ennek a k i r á l y n a k , olvassa meg Bonfiniust; én itt többet nem mondok, h a n e m csak azt, hogy a k i r á l y o k b a n semminémű mesterség nem oly szükséges, mint bene imperare, jól parancsolni: ha ezt a mesterséget t u d j a , mindent tud. Igy a h a d i generálisokban is ez a mesterség elegendő, ha semmi többet nem tudnak is: qui bene imperat, b e n e obeditur, (Aki jól parancsol, annak jól engedelmeskednek). A disciplina militaris a b b a n áll, tudni miből áll az, és tudni parancsolni a szerint.


12

Zrínyi

Miklós

Másik punctumot itt azt considerálom, hogy soha Mátyás király oly dolgokat végben nem vitt volna, ha ő rendtartást magában nem csinált volna és disciplinát; az nélkül a h a d nem had, hanem confusio. Mi magyarok bizony már azt sem tudjuk, micsoda a disciplina, mi az oka, hogy megholt Mátyás király. Továbbá azt irják az krónikák, hogy Mátyás király halála előtt csaknem az egész Á z s i a és Európabeli fejedelmektől vala követség nála, k i k mind barátságot és békességet k é r é n e k t ü l e . . . De szintén úgy nem örülhete sokáig neki, mint Nagy Sándor, az kinél az egész világi követek harmad n a p p a l halála előtt öszvegyülének. Igy v a n ez világi dicsőség, így benne való reméns é g ; mikor az üveg legfényesebb, eltörik. Mindazonáltal ez a szomorú gondolat a nagyszívű e m b e r e k e t a jó cselekedettül el nem ijesztheti, és s e n k i méltán é l e t é n e k rövidségéről nem panaszkodh a t i k ; mert noha nem sok, holott azokban sokat a gyermekség, sokat betegség, sokat az éjszaka haszontalanul elvon, mindazonáltal az a kevés esztendő, a k i feljül marad, elégséges sok és szép dolgoknak véghezvitelére. . . . I l y e n állapotjában a z é r t meghala a vitéz Mátyás király, kinek sok csudálói, k e v é s követői voltanak, maradának. Bízvást boldog életünek mondhatjuk, k i n e k ennyi testi és lelki jókat és szerencséket az Isten ada. Holott nemzetsége minden familiánál r é g i e b b vala, Corvinusoktul. Szerencséje minden világi a k k o r b e l i k i r á l y o k n a k szerencséjét meghaladá, élete sem hosszú, sem rövid, mert annyi dolgot víve véghez, két császárt, k é t k i r á l t megzabolázhata, velencei respublicát adóztatá, és az egész világot jó hirével-nevével betölté. Nem hosszu, mert ő sok betegséget nem láta, az ki együtt (jár) a vénséggel, az mint mondják: Time senectutem, non enim venit sola (félj az öregségtül, mert nem jön egyedül); az i f j a k n a k contempusából (megvetéséből) nem juta, amint a vén emberek szoktak testi és lelki erőtlenségek miatt i f j a k n a k csak unalomul l e n n i . . . És nem látá szerencsének változását gonoszabbra, mit minden lát, aki sokáig él. Minden szerencsétlenséget a Fatum az ő életében megtarta és gátolta, hogy annál nagyobb veszedelemmel országunkra ereszthesse holta után. Amint meg is lén, s bizony csaknem e r r ü l a k i r á l y r u l mondhatnánk: Vagy sohasem születtél volna, vagy örökké k e l l e t t volna élned. ILYEN VALA AZÉRT MÁTYÁS KIRÁLY melynek emlék e z e t e örökétig lészen a magyaroknál és kévánsága ennek a vitéz hollónak. Saskeselyüket kergetett, és azoknál magasabban járt vitézséggel, serénységgel, untalan szorgalmatos fáradsággal. Őtet senki meg nem győzte, az ő udvara Mars oskolája volt, az ő tekintete oroszlánt hasonlított, az ő állandósága és hadi tudománya mindent meghaladott, az ő jóságáért a föld jól termett, az Isten r e á n k kegyelmesen nézett, és az egész ország-világ előtt tündöklő volt. ZRINYI MIKLÓS


MÁTYÁS KIRÁLY ÉLETÉRŐL

Recommend Documents