A REACH*-ről másképpen: polimerek/műanyagok és gumik DR. KÖRTVÉLYESSY GYULA okleveles vegyész a Magyar Kémikusok Egyesületének örökös tiszteletbeli főtitkára 1. Bevezetés 2007. június elsejével hatályba lépett a REACH, a vegyi anyagok egész Európát átfogó új szabályozása. A magyar korrigált szöveg hozzáférhető [1]. A polimerek előállításával és importjával, valamint a műanyagok újrafeldolgozásával foglalkozó vállalkozásoknak már 2008. júniusától, a rendelet kötelező alkalmazási idejétől kezdve, teljesen új feladataik vannak a rendelet értelmében. Idén júniusban tették közzé a polimerekre és a monomerekre vonatkozó, részletesebb eligazítást tartalmazó dokumentumot, a RIP 3.1 részeként [2]. (A RIP-ek, REACH Implementation Project-ek, a REACH bevezetését segítő, a részleteket ismertető dokumentumok, melyek folyamatosan jelennek meg a REACH európai szintű hatóságának, az Európai Vegyi Anyag Ügynökségnek [3] a honlapján). Mindezeket felhasználva, de saját értelmezési véleményemet is megadva szeretném az alábbiakban a műanyag- és gumiipar szereplői feladatát részletesen ismertetni (sem az enyém természetesen, de a RIP-ekben megjelent elképzelés nem jogi érvényű: bármely vita esetén csak a rendeletszöveg alapján dönt a bíróság). Polimereknek a továbbiakban – a REACH elnevezését alkalmazva – valamely folyamatban létrejött termékeket nevezem, melyek tartalmazhatnak a polimer stabilitását biztosító segédanyagokat (hő- vagy fénystabilizátorokat, antioxidánsokat), és olyan oldószert is, mely a folyamatból származik, de a termék kémiai bomlása nélkül nem távolítható el. Fontos megkülönböztető jegy, hogy a termék csak addig polimer, vagyis a REACH nagyobb fogalomköre szerint anyag, amíg más segédanyagot nem kevertünk hozzá, és amíg a felhasználás érdekében nem adtunk neki formát (tehát az anyag és a készítmény mindig az ömlesztett formát jelenti). Az előbbieket a REACH készítménynek, utóbbiakat árucikkeknek nevezi. Azt, hogy a monomer egységeket tartalmazó molekulák közül az európai jog, és így a REACH is, melyiket tekinti polimernek, a műanyag- és gumiipart nem igazán érdekli, de a vegyiparban több terméknél fontos kérdés. Ezt mind a [2] irodalom, mind a téma főként vegyipari vonatkozású kérdéseit tárgyaló közleményem [4] részletesen elemzi. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy a propilén-trimer azért nem polimer, mert nincs elég monomer egység benne, a propilén-tetramer, melyet régen a dodecil-benzol-szulfonátok alapanyagaként kiterjedten használtak azért nem, mert a tetramerből – célszerűen – túl sok volt benne, tehát a polimerizációfok-eloszlás túl szűk volt. Ugyancsak nem foglalkozom az új polimerekkel, melyek eddig nem voltak ismertek, mert ilyen a hazai termelői gyakorlatban várhatóan nem fordul elő. Oldószer tekintetében utalok a poli(vinil-alkohol) vizére, vagy a habosítható polisztirol oldószerére. Mindkettő az értékesített termék egyértelmű része, de kémiai bomlás nélkül eltávolítható, tehát minden REACH követelmény az oldószer-mentesített termékre vonatkozik. Azért, hogy a továbbiakban kifejezetten csak a műanyag- és gumiipar szereplőinek feladataira tudjak koncentrálni, a REACH alapvető követelményeit csak felszínesen ismertetem. 2. Regisztrációs kötelezettség A polimereket gyártó vállalkozások a REACH 6.3 cikke szerint kötelesek a polimerhez tartozó, természetesen a polimerben már kémiailag kötött formában lévő monomert regisztráltatni a Vegyi Anyag Ügynökségnél, amennyiben a monomer mennyisége több, mint évi 1 tonna, és amennyiben a monomert – ha ugyanez a vállalkozás gyártotta ő, vagy pedig az, aki előállította még nem regisztráltatta. Ugyanez a feladata a polimert Európába behozó importőrnek is. Ez az a
kötelezettség, melyet még a REACH-hez értő szakemberek sem tudatosítottak, mindig arra hivatkozva, hogy maguknak a polimereknek a regisztrációja felmentést élvez a REACH-ben. Ez így igaz, de – teljesen a REACH szemléletével ellentétes módon – a polimer gyártóknak és importálóknak a polimert nem, de a hozzá tartozó monomert regisztráltatniuk kell. A 6.3 cikk szerint nemcsak a monomereket kell regisztráltatni, hanem a polimerekben lévő, kémiailag kötött egyéb anyagokat is, ha azok mennyisége (kémiailag kötötten!) a polimerben nagyobb, mint 2%, és ezt a regisztrációt – ugyan úgy mint a monomereknél - a felhasználási láncon felfelé valamelyik szereplő még nem tette meg. A 2%-os mennyiségi határ következtében a legtöbb polimerizációs vagy polikondenzációs katalizátor kiesik a regisztrációs kötelezettségből: bár ezek egészben vagy részben általában beépülnek a polimerbe mint „egyéb anyagok”, annak végcsoportját alkotva, de mennyiségük általában 2% alatt van. De ilyen anyagnak számítanak természetesen a komonomerek, vagy hogy egy egész más példát mondjak, a monoklór-ecetsav a karboximetil-cellulózban. Fontos rámutatni, hogy csak azoknak a monomer és egyéb anyag gyártóknak a regisztrációja fogadható el, akitől a polimer gyártó az anyagot veszi, tehát aki a felhasználási láncon felette helyezkedik el. Az nem elegendő, hogy az adott monomert, pl. etilént, etilén-oxidot, kaprolaktámot, formaldehidet stb. valaki más regisztrálta már. A problémát az okozza, hogy a regisztrációt a gyártók nem fogják rögtön a REACH alkalmazási kötelezettségi határidejében, 2008. június 1.-jével rögtön megtenni, hiszen ez lehetetlen követelmény lenne. A rendelet lehetővé teszi, hogy ekkor csak egy egyszerű bejelentkezést tegyenek, ezt hívja a REACH előregisztrációnak. Ezután már a gyártási volumentől és az anyag veszélyességétől függő 3,5-11 éves határidőkig elég a teljes regisztrációt megtenni. Mivel az első ilyen határidő 2010. december 1., tehát 2008-tól kezdve minden polimer gyártó vagy importáló folyamatosan vét a REACH előírásai ellen, hiszen olyan polimert gyárt, aminek a monomerét még nem regisztrálták. A következő esetek fordulhatnak elő: - a polimer gyártója állítja elő a monomert és az egyéb anyagot is, tehát pl. a TVK a polietilén mellett az etilént (és tegyük fel, hogy a komonomert, az 1-hexént is). Ekkor úgyis regisztrálni köteles mindkét anyagot, tehát 2008. december 1.-ig megteszi a két előregisztrációt, és majd a mennyiségtől függő határidőig a két regisztrációt; - a polimer gyártója az Európai Unión belülről vásárolja ezeket az anyagokat (ilyen példa a Dunastyr a polisztirol gyártással és a sztirol monomerrel). Ekkor minden bizonnyal ezen anyagok EU gyártója a szükséges időben megteszi a regisztrációt. Azonban a polimer gyártó 2008. december 1. után már vét a REACH előírásával szemben, hiszen úgy gyártja a polimert, hogy annak monomere és egyéb kémiailag kötött anyaga még nincs regisztráltatva annak EU gyártója által (a regisztráció határideje ezen EU gyártó számára pl. 2010. június 1.). Ezen a polimer gyártó csak úgy tud segíteni, hogy ő is elvégzi a monomerre és az egyéb anyagra az előregisztrációt, és bízik abban, hogy az a gyártó, akitől ezeket veszi, el fogja időben végezni a regisztrációt. - Sokkal rosszabb helyzetben van a polimer importálója, hiszen a nem-EU gyártó nem is regisztrálhat. Két lehetősége van: o a beszállítója, a nem-EU polimer gyártó megbíz egy EU képviselőt, aki elvégzi a monomer regisztrációját. Ekkor véleményem szerint a polimer importálójának nem kell már elvégeznie a monomer előzetes regisztrációját, hiszen a képviselő megbízásával ő jogilag további felhasználóvá válik (ha ezt a papírt megkapja 2008. december 1. előtt); o ha a beszállítója, a nem-EU polimer gyártó ezt nem teszi meg, akkor további két lehetőség áll a polimer importálója előtt: elvégzi mind az elő-, mind a végleges regisztrációt maga, átvált egy EU polimergyártóra és akkor csak az előregisztrációt kell megtennie. 3. Polimerből álló árucikkek gyártói
Igen gyakran fordul elő, főként a hőre keményedő polimerek esetén, hogy a polimerizációs reakció, tehát a polimer létrejötte közben egyidejűleg a termék formát is kap, tehát árucikk jön létre. (Itt jegyzem meg, hogy egy polimer granulátum nem számít árucikknek, itt nem a forma a lényeges, hanem a termék kémiai összetétele, tehát a granulátum vagy anyag, ha csak stabilizátorokat tartalmaz, vagy készítmény, ha mást is). Akár tisztán polimerből áll ez az árucikk, akár tartalmaz – a stabilizátorokon kívül – más, pl. színező, csúsztató, stb. adalékanyagot, az ilyen gyártást végző vállalkozásnak nem kell a megfelelő monomereket regisztráltatnia. Azért nem, mert nem polimert gyárt, hanem árucikket. Az ilyen termékek gyártóinak általában a REACH 7. cikkének követelményeivel sem kell számolni, mert a polimer tartalmú árucikkekbe általában nem tesznek olyan komponenseket, melyek szabaddá válásukkal teszik lehetővé az árucikk használatát. Bár elképzelhető, hogy pl. a mosdószivacsot (mely tipikusan a 7. cikk alá tartozó termék) a szivacs polimerizációjával egyidejűleg impregnálják, de ez nem túl valószínű. Aki – külön lépésként - beviszi a szivacsba az impregnálószert, annak kell ezt a szert regisztráltatnia a 7.1 cikk szerint. 4. A polimerek adalékanyagai A polimerekhez adott adalékanyagok a REACH szempontjából kétfélék: vagy olyanok, melyek a polimer stabilitását biztosítják: ezeket úgy kell tekinteni, mintha ezek együtt születtek volna a polimerrel (ez gyakran valóban így is van, mert az első granuláláshoz is szükség van a jelenlétükre), tehát beletartoznak a polimer anyagba, mint összetevők. Érdekes módon a RIP 3.1 nemcsak a hőstabilizátorokat vagy antioxidánsokat, hanem az UV stabilizátorokat is ide sorolja. Az összes többi adalékanyag hozzáadása a polimerhez a REACH felfogása szerint már tudatos keverés, tehát a kapott termék már készítménynek számít. Ez azt jelenti, hogy csak a stabilitást biztosító adalékot tartalmazó polimer gyártása vagy importja esetén, csak a polimer monomerét és egyéb kémiailag kötött anyagát kell előregisztrálni a fentiek szerint, ezeket a stabilizátorokat nem, hiszen ezek nem önálló, regisztrálandó anyagkomponensek, hanem összetevők, ugyanúgy, mint az adott polimerizációs fokú molekula összetevők a polimerben, melyek kémiailag mind eltérő molekulák. Ezt főként a polimer importja esetén kell tudatosítanunk. Ezzel szemben, ha olyan polimert importálunk, mely a stabilizátorokon kívül más adalékot is tartalmaz, akkor ez a REACH felfogása szerint már nem polimer-anyag, hanem egy készítmény. Ekkor csak ezeket az egyéb adalékanyagokat kell regisztrálni az importált termékben, a szokásos feltételek fennállása esetén, amelyek közül az 1 t/év a legfontosabb szempont. Gondolni kell arra is, hogy ezek az egyéb adalékanyagok általában maguk is készítmények, tehát több anyagból formulázták azokat. E végső anyagkomponenseket kell tekintetbe venni a regisztrációnál, és a volumen megállapításánál. Igen nehéz feladat, mert ezekről nincs információja az importőrnek. Várhatóan az ilyen, nem-EU segédanyag gyártók EU képviselőn keresztül fogják megoldani a kérdést. Ekkor már az adalékolt polimerekben (mesterkeverékek) lévő adalékokat is tekintetbe veszik a regisztrációnál, és így leveszik a gondot a polimert importáló válláról. Ilyen készítmények importja esetén a bennük lévő polimer monomerét már – véleményem szerint – nem kell regisztráltatni (erről a RIP 3.1 nem szól, és vannak más szakértői vélemények is). Ennek oka az, hogy a 6.3 cikket úgy fogalmazták meg, hogy a megfelelő monomereket a polimerek importálóinak kell regisztrálnia, nem pedig úgy, hogy a „a polimereket önmagukban vagy készítményekben importálóknak” lenne ilyen feladatuk. Ennek a „vagy készítményekben” résznek az elmaradása teszi lehetővé, hogy a készítményben importált polimerre ne vonatkozzék a 6.3 cikk.
5. Természetes polimerek Ilyen köztudottan nagyon sok van és évente „megtermelt” mennyiségük három nagyságrenddel nagyobb, mint a mesterséges polimereké. Esetleges gyártásuk, vagy importjuk általában mentesül a regisztráció alól, hiszen ezek a természetben előforduló anyagok. Kivétel, ha veszélyesek, vagy ha kémiailag módosítjuk ezeket (gondoljunk a karamellre, a fehérje hidrolizátumokra, stb.). A karboxi-metil-cellulóz nagy mennyiségben gyártott, kémiailag módosított természetes polimer. Ennek gyártója köteles a polimerjéhez tartozó monomert, illetve az egyéb beépülő anyagot regisztráltatni a 6.3 cikk szerint. Ez ebben az esetben a monoklór-ecetsav regisztrációját jelenti csak, hiszen a cellulóz és „monomerje”, a D-glukóz, fel van mentve, mint természetes anyag. Itt is az a helyzet, hogy a CMC gyártójának el kell végezni a monoklór-ecetsav előzetes regisztrációját, majd bízni abban, hogy az a cég, akitől ezt veszi, elvégzi a végleges regisztrációt. 6. A polimerek kémiai átalakításával kapott polimerek esete Ilyen anyag a természetes eredetű CMC, de ilyen a klórozott polietilén és még sok más, iparilag nagyon fontos anyag. A gyökösen, vagy besugárzással térhálósított polietilén, vagy a gumivulkanizálás már nem tartozik ide, hiszen ezek a kémiai folyamatok már akkor mennek végbe, mikor a termék alakot kap, és árucikké válik. Az árucikkben lévő polimer pedig ugyanúgy nem regisztrációköteles, mint a készítményben lévő (sem annak gyártásakor, sem pedig importjakor). Egy klórozott polietilén (CPE) esetén a kémiailag ehhez tartozó monomer az etilén, a beépülő anyag a klór, tehát ezeket az anyagokat kell előzetesen regisztráltatnia a gyártónak. A BorsodChem Rt. esetén az általa gyártott klór úgyis elő- és teljes regisztrációköteles, ami nem jelent külön feladatot. De az igen, hogy hiába fogja majd a TVK, akitől a polietilént veszik, regisztrálni –később - az etilént, a BorsodChem Rt.-nek is ezt előzetesen regisztráltatnia kell. 7. Műanyagok visszanyerése (nem műanyag hulladék hasznosítók?) A 2.7.d cikk alapján a polimereket hulladékokból visszanyerő (műanyag hulladék hasznosító) cégek fel vannak mentve a monomer és a „más anyagok” regisztrációja alól, ha ezeket az anyagokat bárki más már regisztrálta. Ennek ellenére elterjedt nézet, hogy a műanyag visszanyerők komoly gondok elé néznek. Ez alapvető félreértés, és a műanyag és a polimer fogalmának keveredésén alapul. Az a cég, amelyik pl. egy műanyag hulladékból kiválogatja a natúr polipropilén palackokat, azokat ledarálja, és a darálékot eladja, az polimert gyárt, hiszen a polipropilén palackban általában csak stabilizátor van, tehát ez a gyártott polipropilén anyag. Ez ugyanolyan anyaggyártás, mint ami Százhalombattán a Mol Rt.-nál történik, amikor a nyersolajból fizikai módszerrel, rektifikációval kiválasztják az atmoszférikus benzinpárlatot, ami persze regisztráció köteles. Ha ezt a cikket nem tették volna be (utólag) a REACH-be, akkor a polipropilént visszanyerő cégünknek azt a céget kellene megkeresnie, aki abba a palackba a polipropilént gyártotta, és csak akkor mentesülne a propilén regisztrációja alól, ha az ezt megteszi. De mivel a 2.7.d cikk alapján bárkinek a propilén regisztrációja elegendő a felmentéshez, elegendő, ha a visszanyerő cégünk előregisztrációt tesz a propilénre, hiszen azt biztos, hogy valaki Európában az etilént 2010-ben regisztrálni fogja. A műanyag visszanyeréssel (újrahasznosítással) foglalkozó cégek túlnyomó többsége nem gyárt anyagot, hiszen nem nyer ki a hulladékból olyan granulátumot, mely csak egyféle polimert és annak stabilizátorát tartalmazná. A visszanyert hulladék általában készítménynek számít, vagy azért, mert többféle polimert, vagy mert nemcsak stabilizátort, hanem másféle segédanyagokat (lágyítót, csúsztatót, égésgátlót, színezőanyagot stb.) is tartalmaz. Ha egyetlen ilyen anyag is van
a visszanyert anyagban, akkor már nem anyagot gyárt a visszanyerő, hanem készítményt. A készítmény gyártóknak pedig nincs regisztrációs kötelezettségük. Az azonban a REACH alapvető szemléletváltása, hogy bármilyen gyártónak kötelessége, hogy beszállítójától tudja meg, hogy mit vesz, abban milyen veszélyes komponensek vannak, és értékelje ezek alapján gyártott termékének a veszélyességét. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor maga vizsgálja meg a termékét. Ha úgy találja, hogy a visszanyert műanyag (mely készítmény) veszélyes, mert pl. nehézfémeket, vagy bármely más veszélyes komponenst tartalmaz a készítmény irányelvben, vagy más irányelvekben megadottnál nagyobb koncentrációban, akkor kötelessége (eddig is kötelessége volt!), hogy a felhasználóit erről biztonsági adatlappal értesítse. A veszélyes anyag- és készítmény gyártóknak fel kell deríteniük, hogy mire használják a terméküket és megadni a felhasználóknak a biztonsági adatlapon, hogy miként kell biztonságosan terméküket használni. A vevőktől beérkező egyre nagyobb számú kérdés a termékünk nehézfém tartalmáról, VOC tartalmáról, rákkeltő anyagtartalmáról, stb. jól jelzi, hogy ez a szemlélet mennyire terjed és ez nagyon jó. A REACH ezt a kötelességet még határozottabbá teszi. 8. Egyéb feladatok a polimerekkel a REACH-ben Bár – amint az előbbiekben tárgyaltam - a polimereket magukban nem kell regisztráltatni, de vonatkozik rájuk az engedélyezés, a korlátozás és a 2010-ben esedékes osztályozási bejelentés. Mind a három feladat mennyiségtől független, de – pontatlanul fogalmazva – csak a veszélyes polimerekre vonatkozik. Az ilyen pedig elég ritka. De egy veszélyesnek besorolt (és 2010ben ezt a besorolást már az új, Globális Harmonizálási Rendszer GHS alapján kell végezni) polimer gyártójának vagy importálójának, akár milligrammos mennyiségek esetén is, ha azt piacra dobja (a saját felhasználásra szolgáló import már piacra helyezésnek számít), már 2010. december 1.-ig be kell jelenteni a Vegyi Anyag Ügynökségnek ennek a polimernek a veszélyességi besorolását. Így akar Európa egy teljes veszélyes anyag adatbázist létrehozni. 9. Összefoglalás A polimer alapanyag gyártóknak és importálóknak fontos, hogy előzetes regisztrációt tegyenek 2008. december 1.-ig a polimerben lévő monomerekről és egyéb kémiailag kötött anyagokról. A gyártóknak valószínűleg nem, de az importálóknak nagy eséllyel teljes regisztrációt kell tenniük a mennyiségtől függő határidőkig. Ugyanez a feladatuk a natúr hulladékot visszanyerőknek, ha a visszanyert termék egyetlen fajta polimert, és csak stabilizáló adalékanyagokat tartalmaz. Irodalomjegyzék [1] http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/site/hu/oj/2007/l_136/l_13620070529hu00030280.pdf [2] http://reach.jrc.it/03_rdds_web_content/polymers_en/polymers_en.pdf [3] http://ec.europa.eu/echa/ [4] Körtvélyessy, Gy.: A REACH-ről másképpen: Monomerek és polimerek, Magyar Kémikusok Lapja 62/10, 348 (2007). [5] http://ecb.jrc.it/DOCUMENTS/New-Chemicals/Manual_of_decisions.pdf
