MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Makó város oktatási-nevelési rendszerének átszervezése Melléklet: 4db Megállapodás; 2db Közoktatási megállapodás; 4db Használatba adási szerződés; 3db Alapító Okirat Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt.sz.: 1/495-1/2012/I. Üi.: dr. Debrey A./Simonné/dr. Dobó A.
MAKÓ Tisztelt Képviselő-testület! Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 60/2012. (II.28.) MÖKT határozatával felhatalmazta Makó város polgármesterét, hogy az egyes oktatási-nevelési intézmények telephelyének átadásával kapcsolatos tárgyalásokat Makó-Belvárosi Református Egyházközség (továbbiakban: Egyházközség) vezetőségével, valamint Szeged-Csanádi Egyházmegye (továbbiakban: Egyházmegye) püspökével, Dr. Kiss-Rigó Lászlóval folytassa le. Ezt követően tájékoztassa az érintett intézmények alkalmazottjait és az oda járó gyermekek/tanulók szüleit az egyes intézmények egyházi fenntartásba adásával kapcsolatos elképzelésekről. A tárgyalások eredményeként alakult ki az az álláspont, mely szerint, az Egyházközség a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet (továbbiakban: Makói Általános Iskola) Kálvin tér 6. szám alatt működő alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatást ellátó feladat-ellátási helyét, az Egyházmegye a Belvárosi Óvoda Zrínyi u. 57. szám alatti épületében működő óvodai nevelést végző telephelyét, az Újvárosi Óvoda Tulipán u. 40. B. szám alatti épületében működő óvodai nevelést végző telephelyét, illetve a Makói Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményét venné át fenntartásba a 2012/2013. nevelési évtől/tanévtől. Egyházközség elnöklelkésze, Kondrát Zoltán által Dr. Buzás Péter polgármester számára írt levelében kifejezte szándékát, hogy a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri épületét az Egyházközség át kívánja venni, és ott református általános iskolát kíván indítani 2012. szeptember 1-jétől. „A közoktatás ügyének fontosságát szem előtt tartva, valamint az oktatásra és nevelésre vonatkozó helyi igényeket figyelembe véve Egyházközségünk Presbitériuma szándékát fejezte ki az intézmény működtetésére a 2012/2013-as tanévtől kezdődően, amennyiben a felettes hatóság ehhez hozzájárul. Amennyiben az átvételre sor kerül, az iskola nyitva áll az egyházhoz tartozó és felekezeten kívüli, minden általános iskolás korú gyerek előtt. A jelenleg tanulói jogviszonyban lévő diákok számára biztosítjuk, hogy a jogelőd intézmény részére elfogadott és jóváhagyott pedagógiai program megvalósulhasson.” A Szeged-Csanádi Egyházmegye Dr. Kiss-Rigó László püspök által aláírt levélben fejezte ki szándékát a Makói Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményének, valamint a Belvárosi Óvoda Zrínyi utcai épületének, illetőleg az Újvárosi Óvoda Tulipán utcai épületének átvételére, az alábbiak szerint: „A közoktatás ügyének fontosságát szem előtt tartva, és a megfogalmazódott helyi igényeket figyelembe véve – a keresztény értékrend alapján történő oktatás-nevelés vonatkozásában- vállaljuk a HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL:
[email protected] -1. old
közoktatási intézmények egyházi fenntartásba történő átvételét a felek megbeszélése és egyeztetése után. A Szeged-Csanádi Egyházmegye ezért kinyilvánítja azon szándékát, hogy a 2012/2013-as tanév szeptember hó 1. napjától Makó Város Önkormányzatának fenntartásában működő Kertvárosi Általános Iskola (6900 Makó, Návay L. tér 12/A) fenntartását átveszi.” „A Szeged-Csanádi Egyházmegye ezért kinyilvánítja azon szándékát, hogy a 2012/2013-as tanév szeptember hó 1. napjától Makó Város Önkormányzatának tulajdonában és fenntartásában működő Tulipán utcai Óvoda (6900 Makó, Tulipán u. 40.B) fenntartását átveszi.” „A Szeged-Csanádi Egyházmegye ezért kinyilvánítja azon szándékát, hogy a 2012/2013-as tanév szeptember hó 1. napjától Makó Város Önkormányzatának tulajdonában és fenntartásában működő Zrínyi utcai Óvoda (6900 Makó, Zrínyi u. 57.) fenntartását átveszi.” A tárgyalások eredményeként folyamatosan ütemezve történtek meg az alkalmazotti közösségek, valamint a szülők tájékoztatása az átadással kapcsolatosan az egyházak vezetőjének részvételével. z Időpont: 2012. március 13. Helyszín: Makói Általános Iskola Kertvárosi tagintézménye A jegyzőkönyv alapján Dr. Kiss Rigó László részéről elhangzott lényeges gondolatok: „A jelenlegi tanulókra és a most beiratkozókra az vonatkozik, a vallásuknak megfelelően járhatnak hitoktatásra, illetve ha ezzel a lehetőséggel nem kívánnak élni, akkor a köznevelési törvény által előírt erkölcstan órákon kell részt venniük. A létszámokat a törvényben meghatározottak szerint kell kialakítani.” z Időpont: 2012. március 21. Helyszín: Újvárosi Óvoda Tulipán épülete A jegyzőkönyv alapján Dr. Kiss Rigó László részéről elhangzott lényeges gondolatok: „Az odajáró gyermekek mindegyikét átvennék, valamint az ott dolgozók mindegyikét hajlandók a fenntartásban tovább foglalkoztatni. A jelenleg az óvodába járó gyermekeken túl szívesen fogadják azokat a gyermekeket, akik érdeklődnek a katolikus nevelési elvek, értékek iránt." z Időpont: 2012. március 26. Helyszín: Belvárosi Óvoda Zrínyi utcai épülete A jegyzőkönyv alapján Dr. Kiss Rigó László részéről elhangzott lényeges gondolatok: „Felmenő rendszerben, fokozatosan kívánja az óvodában a katolikus szellemiséget kialakítani. A szülőkkel és gyerekekkel kapcsolatban elmondta, nem elvárt a katolikus keresztség és a rendszeres templomba járás.” „Az óvoda a szakmai munkáját megtarthatja, folytathatja tovább, fokozatosan fog beépülni a katolikus szellemiség az óvoda mindennapjaiba.” „A dolgozókat megerősítette abban, hogy ha maradni akarnak, akkor maradhatnak. Alkalmazásuk az Mt. szerint válik lehetővé. A bérük, szabadságuk, munkaidejük a Kjt. szerint marad, szakmai munkájuk a Közoktatási törvénynek (2012. 09. 01-jétől a Nemzeti köznevelési tv-nek) megfelelően szerveződik.” z Időpont: 2012. március 23. Helyszín: Makói Általános Iskola Kálvin téri épülete A jegyzőkönyv alapján Kondrát Zoltán elnöklelkész részéről elhangzott lényeges gondolatok: „Elvárják a lojalitást, nem kötelező templomba járni, de havi egy alkalommal szívesen látnak mindenkit. Nem kívánnak változtatni sem a jelenlegi pedagógiai programon, sem a tantestület összetételén, maradnak az egyéb alkalmazottak, maradnak az eddig alkalmazott módszerek, gyakorlatok, az ünnepségek helyszínei és lebonyolításuk gyakorlata. Az átalakítást csak kis lépésekben türelemmel végrehajtva képzeli el és majd csak pár év múlva tervezi, hogy az akkor belépő osztályok már hithű egyházi intézménybe iratkoznak.” Valamennyi tájékozatót követően megtörtént a szülői szándéknyilatkozatok kiosztása, az átvételt aláírásukkal igazolták a szülők. A kitöltött szándéknyilatkozatok leadása zárt borítékban történt. A szülők tizenöt napot kaptak a nyilatkozatok kitöltésére. A szándéknyilatkozatok borítékjainak felbontásáról készített jegyzőkönyvek összesítése a következő: Kiadott Leadott nyilatkozatok nyilatkozatok Érvénytelen Érvényes száma száma Tulipán utcai
65
65
3
62
Igen/nem szavazatok megoszlása igen 61
HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL:
[email protected] -2. old
feladat-ellátási hely Kertvárosi Tagintézmény
223
223
2
221
Kálvin téri feladatellátási hely
579
576
5
571
Zrínyi utcai feladatellátási hely
76
73
5
68
nem igen nem igen nem igen nem
1 220 1 562 9 68 0
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 88. § (6) bekezdése szerint „A helyi önkormányzat a közoktatási intézményét, illetve egyes szolgáltatás ellátását – részben vagy egészben – (…) akkor szervezheti át, ha az adott tevékenységről, szolgáltatásról továbbra is megfelelő színvonalon gondoskodik oly módon, hogy annak igénybevétele a gyermeknek, tanulónak, szülőnek nem jelent aránytalan terhet. Ennek eldöntéséhez be kell szerezni a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, (…) – fejlesztési tervre épített – szakvéleményét. A helyi önkormányzat közoktatási szakértő véleményét köteles beszerezni tervezett intézkedésének véleményezése céljából. (…) A független közoktatási szakértő személyére – a helyi önkormányzat megkeresésére – a közoktatási feladatkörben eljáró oktatási hivatal tesz javaslatot.” Mindezek alapján az oktatási hivatal által kijelölésére kerülő szakértők közül a feladatra felkért Sipos János szakértői (igazolás száma: SZ022496) a következő összegző véleményt adta ki: „ A fenntartó tervezett intézkedéseivel 2012. szeptember 1-től az eddigiektől ugyan részben eltérő fenntartási formában,de továbbra is teljesíti az önkormányzati és a közoktatási törvényben előírt kötelező közoktatási feladatait. …a tervezett közoktatási intézményátszervezés a közoktatási feladatellátásban továbbra is biztosítja a megfelelő színvonalú szolgáltatásokat és a meglévő pedagógiai szolgáltatásokat úgy, hogy a szolgáltatások igénybevétele nem jelent aránytalan terhet az érintett gyermekek, tanulók és szülők számára. „ A közoktatási szakértői véleményt megküldtük a Csongrád Megyei Kormányhivatalhoz szakvélemény megkérése céljából. A szakvélemény a következőkben összegezhető: „ Az átszervezést követően tehát az önkormányzati és az egyházi fenntartók a közoktatásról szóló 1993. évi tv. (továbbiakban: Közokt. tv.) 88. § (6) bekezdése szerint a szolgáltatást továbbra is megfelelő színvonalon biztosítják oly módon, hogy annak igénybevétele a gyermeknek, tanulónak, szülőnek nem jelent aránytalan terhet.” „Összegzésben megállapítható, hogy az önkormányzati intézkedés összhangban van a Csongrád megyei Feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési terv célkitűzéseivel.” A fenti intézmények fenntartásának átadás-átvétele jelen előterjesztés mellékletét képező Megállapodásban foglaltak alapján történik. Kt. 81. § (13) bekezdése szerint: „ Ha az ingatlan nem tartozik a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény hatálya alá, és a helyi önkormányzat a fenntartásában lévő, az ingatlanban működő nevelési-oktatási intézményét az egyházi jogi személy fenntartásába adja, köteles az átvevő egyházi jogi személy megkeresésére közoktatási megállapodást kötni. A közoktatási megállapodás alapján az egyházi jogi személy jogosulttá válik a kiegészítő támogatásra a közoktatási megállapodás aláírását követő tanítási évtől kezdődően. A kiegészítő támogatást a központi költségvetés terhére kell kifizetni és az e törvény 118. § (9) bekezdése szerint az átadó helyi önkormányzattal elszámolni.” Közoktatási megállapodást az Önkormányzat és az Egyházmegye, illetve az Önkormányzat és az Egyházközség a Kt. 81. § alapján 2012. szeptember 1. napjától számítottan 5 nevelési, illetve tanévre kötik. Az Önkormányzat a kiegészítő támogatást az óvodába, iskolába beírt makói lakosú tényleges gyermek/tanulólétszám alapján biztosítja. Az önkormányzati támogatás csak az intézményre vonatkozó férőhely legalább 70 %-os kihasználtsága esetén adható, amennyiben a csoport/osztálylétszám eléri a Kt. 3. számú mellékletében meghatározott átlaglétszám kilencven százalékát. Az Önkormányzat és az Egyházmegye illetve az Önkormányzat és az Egyházközség megállapodnak HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL:
[email protected] -3. old
abban, hogy az Egyházmegye, illetve az Egyházközség a közoktatási megállapodás megkötését követően kezdeményezi a közoktatási feladatkörében eljáró kormányhivatalnál, hogy a Kt. 81. §-nak (11) bekezdésében meghatározottak szerint egyoldalú nyilatkozatot tehessen. Amennyiben a közoktatási feladatkörében eljáró kormányhivatal a hozzájárulást megadja, az egyoldalú nyilatkozat benyújtását követő nevelési évtől kezdődően az egyházi fenntartók az egyoldalú nyilatkozat alapján jogosulttá válnak a kiegészítő hozzájárulásra, a közoktatási megállapodásokat pedig bármelyik fél – az egyoldalú nyilatkozat megtételét követő hatvan napon belül – azonnali hatállyal felmondhatja. Ezáltal az Önkormányzat mentesül a kiegészítő támogatás finanszírozásának kötelezettsége alól. A makói nevelési-oktatási intézmény rendszer átszervezésével az Újvárosi Óvoda, valamint a Belvárosi Óvoda, illetve a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédia Intézet alapító okirata az alábbiak szerint módosul: A Belvárosi Óvoda: z a Makó, Kassai utcai feladat-ellátási hely telephely helyett tagintézmény lesz, z a székhelynek és a tagintézménynek önálló beóvodázási körzete lesz, z Makó Város Önkormányzata a Belvárosi Óvoda alapító okiratába és nevelési programjába 2012. szeptember 1-jétől kívánja beemelni a - többiekkel együtt nevelhető - nagyothalló gyermekek nevelését is. Az Újvárosi Óvoda z székhelye Makó, Bajza u. 71. szám alatti épület, z a Makó, Petőfi park 14. sz. alatti épület tagintézmény, z a székhelynek és a tagintézménynek önálló beóvodázási körzete lesz, z a Makó, Erdélyi püspök u. 8. sz. alatt pedig telephely lesz, z Makó Város Önkormányzata az Újvárosi Óvoda alapító okiratába és nevelési programjába 2012. szeptember 1-jétől be kívánja emelni a - többiekkel együtt nevelhető - gyengénlátó gyermekek nevelését is. A Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédia Intézet z székhelye a Makó, Szegedi utca 4-6. szám alatti épület, z módosítani szükséges a székhely és a makói tagintézmény felvételi körzetét, z intézményegységei: általános iskola, alapfokú művészetoktatási intézmény, logopédiai intézet. Tisztelt Képviselő-testület! A fentiek alapján kérem az alábbi határozati javaslatokat elfogadni szíveskedjenek! 1. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Belvárosi Óvoda Makó, Zrínyi utca 57. szám alatt működő óvodai nevelést folytató telephelyét Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásába adja, és ennek kapcsán: z felhatalmazza Makó város polgármesterét arra, hogy a Belvárosi Óvoda Makó Zrínyi u. 57. szám alatt működő óvodai nevelést folytató telephely fenntartói jogának átadásáról szóló Megállapodást, valamint a Használatba adási szerződést Szeged-Csanádi Egyházmegyével megkösse; z felhatalmazza Makó város polgármesterét arra, hogy amennyiben Szeged-Csanádi Egyházmegye kezdeményezi, Közoktatási megállapodást kössön a Makó, Zrínyi utca 57. sz. alatti épületben a 2012/2013. nevelési évtől működő katolikus nevelési-oktatási intézményben óvodai nevelést folytató feladat-ellátásra; z felhatalmazza Makó város polgármesterét arra, hogy amennyiben Szeged-Csanádi Egyházmegye egyoldalú nyilatkozatot tesz, a Közoktatási megállapodást azonnali hatállyal felmondja. 2. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Újvárosi Óvoda Makó, Tulipán utca 40.B szám alatt működő óvodai nevelést folytató telephelyét Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásába adja, és ennek kapcsán: z felhatalmazza Makó város polgármesterét arra, hogy az Újvárosi Óvoda Makó, Tulipán u. HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL:
[email protected] -4. old
z
z
40.B alatt működő óvodai nevelést folytató telephely fenntartói jogának átadásáról szóló Megállapodást, valamint a Használatba adási szerződést Szeged-Csanádi Egyházmegyével megkösse; felhatalmazza Makó város polgármesterét arra, hogy amennyiben Szeged-Csanádi Egyházmegye kezdeményezi, Közoktatási megállapodást kössön a Makó, Tulipán u. 40.B szám alatti épületben a 2012/2013. nevelési évtől működő katolikus nevelési-oktatási intézményben óvodai nevelést folytató feladat-ellátásra; felhatalmazza Makó város polgármesterét arra, hogy amennyiben Szeged-Csanádi Egyházmegye egyoldalú nyilatkozatot tesz, a Közoktatási megállapodást azonnali hatállyal felmondja. 3. HATÁROZATI JAVASLAT
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kertvárosi Tagintézményének Makó, Návay Lajos tér 12/A. szám alatt működő alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatást folytató feladat-ellátási helyét és a Makó, Vásárhelyi u. 4. szám alatti feladat-ellátási helyét a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásába adja, és ennek kapcsán: z felhatalmazza Makó város polgármesterét arra, hogy a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kertvárosi Tagintézménye Makó, Návay Lajos tér 12/A szám alatt működő alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatást folytató feladat-ellátási hely fenntartói jogának átadásáról szóló Megállapodást, valamint a Használatba adási szerződést Szeged-Csanádi Egyházmegyével megkösse; z felhatalmazza Makó város polgármesterét arra, hogy amennyiben Szeged-Csanádi Egyházmegye kezdeményezi, Közoktatási megállapodást kössön a Makó, Návay Lajos tér 12/A. szám alatti épületben a 2012/2013. tanévtől működő katolikus nevelési-oktatási intézményben folyó alapfokú (általános iskolai) nevelő-oktató feladat-ellátásra; z felhatalmazza Makó város polgármesterét arra, hogy amennyiben Szeged-Csanádi Egyházmegye egyoldalú nyilatkozatot tesz, a Közoktatási megállapodást azonnali hatállyal felmondja. 4. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Makó, Kálvin tér 6. szám alatt működő alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatást folytató feladat-ellátási helyét MakóBelvárosi Egyházközség fenntartásába adja, és ennek kapcsán: z felhatalmazza Makó város polgármesterét arra, hogy a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Makó, Kálvin tér 6. szám alatt működő alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatást folytató feladat-ellátási hely fenntartói jogának átadásáról szóló Megállapodást, valamint a Használatba adási szerződést MakóBelvárosi Egyházközséggel megkösse; z felhatalmazza Makó város polgármesterét arra, hogy amennyiben Makó-Belvárosi Egyházközség kezdeményezi, Közoktatási megállapodást kössön a Makó, Kálvin tér 6. szám alatti épületben a 2012/2013. tanévtől működő református általános iskolában folyó alapfokú (általános iskolai) nevelő-oktató feladat-ellátásra; z felhatalmazza Makó város polgármesterét arra, hogy amennyiben Makó-Belvárosi Egyházközség egyoldalú nyilatkozatot tesz, a Közoktatási megállapodást azonnali hatállyal felmondja. 5. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet 183/2009. (V.27.) MÖKT határozattal kiadott, - többször módosított - Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. Felhívja Makó Város jegyzőjét, hogy a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet módosított Alapító Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő módosítás céljából a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL:
[email protected] -5. old
illetékes szerveknek. 6. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Belvárosi Óvoda 185/2009. (V.27.) MÖKT határozattal kiadott, - többször módosított - Alapító Okiratának a módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. Felhívja Makó Város jegyzőjét, hogy a Belvárosi Óvoda módosított Alapító Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő módosítás céljából a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az illetékes szerveknek. 7. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Újvárosi Óvoda 184/2009. (V.27.) MÖKT határozattal kiadott, - többször módosított - Alapító Okiratának a módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. Felhívja Makó Város jegyzőjét, hogy az Újvárosi Óvoda módosított Alapító Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő módosítás céljából a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az illetékes szerveknek. 8. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a Belvárosi Óvoda, Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet, valamint az Újvárosi Óvoda vezetőjét, hogy a változások miatt szükségessé váló alapdokumentumok (Pedagógiai program, Nevelési program, Intézményi Minőségirányítási Program, Házirend, Szervezeti és Működési Szabályzat) módosításait készítse el 2012. június 15. napjáig. Határidő: azonnal Felelős: 1-4. határozati javaslat tekintetében polgármester, jegyző 5-7. határozati javaslat tekintetében jegyző 8. határozati javaslat tekintetében intézményvezető Erről értesítést kap: z Makó város polgármestere z Makó város alpolgármestere z Makó város jegyzője z Polgármesteri Hivatal Közoktatási Osztálya z Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya z Belvárosi Óvoda z Újvárosi Óvoda z Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet z Makó-Belvárosi Református Egyházközség z Szeged-Csanádi Egyházmegye z Királyhegyes polgármestere és jegyzője z Nagyér polgármestere és jegyzője z Nagylak polgármestere és jegyzője Makó, 2012. május 11.
Dr. Buzás Péter polgármester
HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL:
[email protected] -6. old
MEGÁLLAPODÁS TERVEZET mely létrejött egyrészről Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3., adószám: 19982287-1-06, Nyilvántartó bíróság: Fővárosi Bíróság, nyilvántartási szám: 6.Pk.63367, képviseli: Kondrát Zoltán elnöklelkész és Hajdu Gábor főgondnok), továbbiakban: Egyházközség, másrészről Makó Város Önkormányzata (6900 Makó, Széchenyi tér 22., képviseli: dr. Buzás Péter polgármester), továbbiakban: Önkormányzat továbbiakban együttesen: Felek - között alulírott napon és helyen az alábbiak szerint: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Makó, Kálvin tér 6. szám alatt működő alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatást folytató feladat-ellátási helyét Makó-Belvárosi Egyházközség fenntartásába adja – 2012. szeptember 1. napjától - határozatlan időre. Felek elöljáróban kinyilvánítják elkötelezettségüket a makói református nevelés-oktatás haladó hagyományainak ápolása, valamint a város felekezetbéli hovatartozásának megoszlására tekintettel az általános iskolai nevelés-oktatás sokszínűségének biztosítása iránt. 1. Felek egyezően rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő 6900 Makó, Kálvin tér 6. számú …………… hrsz., mindösszesen 9264 m2 alapterületű, kivett általános iskola megnevezésű ingatlanra az Egyházközséggel ingyenes használatba adási szerződést kötnek, melynek feltételeit külön szerződésben rögzítik. Az intézmény működtetéséhez, és a feladat-ellátáshoz szükséges berendezések, eszközök és felszerelési tárgyak átadásáról szintén a fenti megállapodásban rendelkeznek. Az Önkormányzat kijelenti, hogy a fentebb jelzett időpontig az ingatlan állagának megőrzéséről és rendes karbantartásáról gondoskodik. 2. Az Egyházközség kijelenti, hogy az ingyenes használatba átvett ingatlanban a jelenleg ott működő önkormányzati közoktatási intézményegység feladatával azonos alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatást kíván folytatni, általános iskolát szándékozik alapítani 2012. szeptember 1-jei hatállyal, fenntartva a jogot az alapfokú nevelő-oktató feladat-ellátási körének bővítésére. Az Egyházközség az átvett feladathoz szükséges pénzügyi forrásokat a mindenkori éves állami költségvetésben e célra biztosított normatív állami támogatásból és közoktatási kiegészítő támogatásaiból, valamint az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 6. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott kiegészítő támogatásból, a fenntartásba vett intézményekkel jogviszonyban álló gyermekek, tanulók és alkalmazottak után járó normatívákból teremti meg. 3. Az Egyházközség a feladatátvétel minél zavartalanabb lebonyolítása érdekében vállalja, hogy: a) az intézménybe 2012. szeptember 1. napja előtt beíratott tanulók esetében a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Makó, Kálvin tér 6. szám alatti feladatellátási hely jelenleg érvényben lévő pedagógiai programja szerinti nevelést-oktatást tovább folytatja az alapfokú (általános iskola) nevelés-oktatás teljes időtartama alatt;
1
b) a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri feladatellátási helyén dolgozó közalkalmazottakat (48 fő határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező pedagógus, 15 fő határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező egyéb munkakörben foglalkoztatott) 2012. szeptember 1. napjától átveszi a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben szóló 138/1992. (X.8.) Korm. rendeletben, illetve a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 122.§ (1) bekezdésében, valamint a Magyarországi református Egyház közoktatási törvényében foglaltak szerint – nem kerülnek a közalkalmazottakénál hátrányosabb helyzetbe és munkaviszony keretében tovább foglalkoztatja, amennyiben azok elfogadják a református intézmény szellemiségét. 4. Az Önkormányzat nyilatkozik arról, hogy a) jegyzője a tanügy-igazgatási feladatokat az átadás időpontjáig ellátja, az addig keletkező ügyeket befejezi; b) a feladat átadásához szükséges kötelező jellegű tájékoztatásokat megteszi; c) a Kt. 104. § (1) bekezdése szerinti törvényességi ellenőrzése nem tárt fel olyan hiányosságokat, melyek intézkedést igényeltek volna; d) a tanulók és az alkalmazotti közösség részére az Önkormányzat által fenntartott közoktatási intézményekben meglévő feltételek szerint biztosítja- a Makói Kommunális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságon keresztül - a közétkeztetési szolgáltatások ellátását 2012. december 31. napjáig, melyet külön megállapodás rögzít; e) a 2012. augusztus havi bért és járulékait az Önkormányzat fizeti meg, akkor is, ha annak kifizetése szeptemberre áthúzódik; f) a tanulók számára biztosítja a városi fürdő létesítményeinek ingyenes igénybe vételét testnevelés foglalkozás keretében történő úszásoktatás céljából; g) a pedagógusok számára lehetővé teszi az Önkormányzat által szervezett, ingyenes, oktatással kapcsolatos rendezvényeken való részvételt; h) biztosítja a református fenntartású általános iskola pedagógusai részére, hogy a Makó Város Nevelésügyéért kitüntető címet és a pedagógus napi Makó Város Pedagógiai Nívódíja elismerést az intézmény alkalmazottai az önkormányzati intézményben dolgozó pedagógusokkal egyenlő feltételek mellett elnyerhessék,
2
i) az új református általános iskola tanulói továbbra is részt vehetnek a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet alapfokú művészeti nevelésében. 5. Az Önkormányzat vállalja, hogy 2012. december 31. napjáig az Egyházközség 10918001-00000060-34620007 számú bankszámlaszámára átutalással 7.500.000,- Ft, azaz Hétmillió-ötszázezer forint összegű vissza nem térítendő működési célú támogatást biztosít. Felek továbbiakban megállapodnak abban, hogy az Egyházközséget a pénzeszköz átadásra vonatkozóan 2013. december 31. napjáig elszámolási kötelezettség terheli az Önkormányzat irányába, a felhasználásra vonatkozóan. 6. Az Önkormányzat vállalja, hogy a 2012. szeptember 1. és 2012. december 31. közötti időszakra vonatkozóan a pedagógusok garantált illetményen felüli bérének fedezetéül az Egyházközség 10918001-00000060-34620007 számú bankszámlájára átutalással 8.060.000,- Ft, azaz Nyolcmillió-hatvanezer forint összegű vissza nem térítendő támogatást biztosít, melyet havonta négy egyenlő részletben utalja át. Az első részlet 2012. szeptember 30-ig 2.015 ezer Ft, a második részlet 2012. október 31-ig 2.015 ezer Ft, a harmadik részlet 2012. november 30-ig 2.015 ezer Ft, a negyedik részlet 2.015 ezer Ft 2012. december 28-ig kerül átutalásra. 7. Az Önkormányzat vállalja, hogy az Egyközség részére 2012. szeptember 1. és 2012. december 31. közötti időszakra vonatkozó működési költségek megelőlegezésére 81.869 ezer Ft visszatérítendő támogatást biztosít, melyet havonta, négy egyenlő részletben utal át az Egyházközség 10918001-00000060-34620007 számú bankszámlájára. Az első részlet 2012. szeptember 10-ig 20.467 ezer Ft, a második részlet 2012. október 10-ig 20.467 ezer Ft, a harmadik részlet 2012. november 10-ig 20.467 ezer Ft, a negyedik részlet 20.467 ezer Ft 2012. december 10-ig kerül átutalásra. Az Egyházközség vállalja, hogy a támogatás teljes összegét 2012. december 28. napjáig az Önkormányzat 12069000-01103144-00100007 számú bankszámlájára visszafizeti. Az Egyházközség felhatalmazza az Önkormányzatot, hogy visszafizetési kötelezettség nem teljesítése esetén a követelést a 10918001-00000060-34620007 számú fizetési számla javára azonnali beszedési megbízás (inkasszó) alkalmazásával érvényesítsen. 8. Szerződő Felek vállalják, hogy 2012. december 31. napját megelőzően a közétkeztetési szolgáltatás ellátását felülvizsgálják és annak ellátására vonatkozóan 2013. január 1. napjától érvénybe lépő - a mindenkori hatályos jogszabályoknak, illetve megállapodásuknak megfelelő - külön megállapodást köthetnek. 9. Szerződő Felek rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata a DAOP-4.2.1/2F-2f2009-0006 számú „Makói Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri épületkomplexum infrastrukturális fejlesztése” című projekt során a Makó, Kálvin tér 6. szám alatti iskola fejlesztése valósult meg (ingatlan felújítás, bővítés és ingóságok beszerzése). Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a fenntartói jogok átadása nem érinti a projektből származó támogatásból felújított és bővített ingatlan tulajdoni viszonyát.
3
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a fenntartói jogok átadása nem érinti jelen megállapodás 1. sz. mellékletében tételesen felsorolt projektekből származó ingóságok tulajdoni viszonyait, melyek részletes felsorolását jelen megállapodás 2. sz. melléklete tartalmazza. Az Egyházközség kötelezettséget vállal arra, hogy jelen megállapodás 1. sz. mellékletében szereplő pályázati indikátorokat teljesíti és a pályázati forrásból beszerzett eszközöket fenntartási időszak végéig megőrizi, azokat szabályszerűen üzemelteti. Az eszközök meghibásodása esetén az Egyházközség kötelessége cserélni, javítani, pótolni. A selejtezésre kerülő eszközökről külön nyilvántartást kell vezetnie. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a Közreműködő Szervezet bármikor helyszíni ellenőrzést tarthat a pályázatok fenntartására vonatkozóan, ezen időszakban az Egyházközség köteles biztosítani az eszközök ellenőrizhetőségét a Közreműködő Szervezet részére. Szerződő Felek vállalják, hogy az új református nevelési-oktatási intézmény létrejöttét követően együtt eljárnak a Közreműködő Szervezetnél a Támogatási Szerződés módosítása érdekében. A Közreműködő Szervezet által jóváhagyott módosításokat keresztülvezetik ezen megállapodáson. 10. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy azoknál a pályázatoknál, melynek kedvezményezettje a Makó Város Önkormányzata fenntartásában lévő Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet az új református nevelési-oktatási intézmény létrejöttét követően a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet képviselője és az Egyházközség képviselője együtt eljárnak a Közreműködő Szervezettnél a Támogatási Szerződés módosítása érdekében. A Közreműködő Szervezet által jóváhagyott módosításokat keresztülvezetik ezen megállapodáson. 11. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen megállapodás felmondását bármelyik fél kezdeményezheti, legkésőbb az aktuális tanév első félév utolsó tanítási napjáig. A megállapodás kizárólag az aktuális tanév végére mondható fel. 12. Amennyiben az új református általános iskola nem kapja meg a működéshez szükséges engedélyeket a 2012. szeptember 1-jei indításhoz, akkor jelen megállapodás érvényét veszti. 13. Ezen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a hatályos jogszabályok rendelkezései, valamint a Magyarországi Református Egyház Közoktatási törvénye az irányadó. Ezen négy (4) számozott oldalból álló megállapodást Felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012. …………….
Makó, 2012. …………….
Makó-Belvárosi Református Egyházközség képviseletében:
Makó Város Önkormányzata képviseletében:
4
_____________________ Kondrát Zoltán elnöklelkész
______________________ Dr. Buzás Péter polgármester Pénzügyileg ellenjegyeztem:
_____________________ Hajdu Gábor főgondnok
…………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
ellenjegyeztem: …………………………………. Dr. Bölcskei Gusztáv püspök …………………………………. Dr. Virágh Pál főgondnok
5
KÖZOKTATÁSI MEGÁLLAPODÁS TERVEZET amely létrejött egyrészről Makó Város Önkormányzata (6900 Makó, Széchenyi tér 22., képviseli: Dr. Buzás Péter polgármester) - továbbiakban: Önkormányzat -, másrészről Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3., képviseli: Kondrát Zoltán elnöklelkész, Hajdu Gábor főgondnok), mint a Kálvin Téri Református Általános Iskola (6900 Makó, Kálvin tér 6.) fenntartója - továbbiakban: Egyházközség - között a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 81. § (13) bekezdése alapján, illetve a 81. § (3) bekezdés figyelembe vételével a mai napon, a következő feltételek szerint: 1.
Az Egyházközség vállalja, hogy a) az általa alapított református általános iskolában fogadja mindazokat a makói gyermekeket, akinek a szülei egyetértenek azzal, hogy gyermekük a református iskola által biztosított világnézetileg elkötelezett neveltetésben, oktatásban részesüljön a maximálisan felvehető létszám keretén belül; b) ingyenesen, illetve térítési díj ellenében ellátja a Kt. 114. §, 115. §, 116. § és 117. §-aiban meghatározott általános iskolai alapfeladatokat azon tanulók számára, akiket a szülők a szabad intézményválasztás alapján ebbe az általános iskolába iratnak be; c) az általa fenntartott intézményben a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben foglaltak alapján lehetővé teszi a gyermekek étkeztetését; d) az intézménybe 2012. szeptember 1. napja előtt beíratott tanulók esetében az általános iskola jelenleg érvényben lévő pedagógiai programja szerinti neveléstoktatást tovább folytatja az alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatás teljes időtartama alatt; e) a gyermekek általános iskolába történő jelentkeztetését legkésőbb az önkormányzati általános iskolára vonatkozó, Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete által meghatározott városi beiratkozási időszakban lebonyolítja; f) az általános iskola tanulólétszámát a későbbiekben is a jelenlegi tanulók számával azonos szinten, a 600 fős maximális létszám keretein belül, 24 osztályban biztosítja; g) biztosítja továbbá a jogszerű és köztartozásmentes működés folyamatos fenntartását, az oktatási integrációs feladatokban való részvételt, és hozzájárul a feltételek teljesülésének ellenőrzéséhez, az e tevékenységhez kapcsolódó adatgyűjtéshez, adatkezeléshez; h) az általános iskolája autonómiáját megőrizve Makó közoktatási hálózatának a szerves része marad; i) az Önkormányzatnak a kiegészítő támogatás megfinanszírozásához a makói lakosú, tárgyhó 1-jén beírt és az ellátást ténylegesen igénybevett tanulólétszámról tárgyhó 5. napjáig tájékoztatást küld; j) az éves közoktatási statisztikát minden évben október 15. napjáig megküldi az Önkormányzatnak.
2.
Az Önkormányzat vállalja, hogy biztosítja
1
a) a tanulók számára a városi fürdő létesítményeinek ingyenes igénybe vételét testnevelés foglalkozás keretében történő úszásoktatás céljából; b) a pedagógusok számára az Önkormányzat által szervezett, ingyenes, oktatással kapcsolatos rendezvényeken való részvételt; c) a református fenntartású általános iskola pedagógusai részére, hogy a Makó Város Nevelésügyéért kitüntető címet és a pedagógus napi Makó Város Pedagógiai Nívódíja elismerést az intézmény alkalmazottai az önkormányzati intézményben dolgozó pedagógusokkal egyenlő feltételek mellett elnyerhessék. 3.
Szerződő Felek egyezően rögzítik, hogy az Egyházközség igénybe veszi a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény V. fejezet A központi alrendszer és az államháztartáson kívüli szervezetek kapcsolata, 14. Az egyházak és társadalmi önszerveződések közcélú és egyéb tevékenységének támogatása cím alatt a 38. § (1) bekezdés szerinti normatív és egyéb hozzájárulást, valamint a 38. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti kiegészítő támogatást, és a továbbiakban Makó Város Önkormányzatával szemben pénzügyi követelése nincs.
4.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat a kiegészítő támogatást a Kt. 118. § (9) bekezdése szerint az általános iskolába beírt makói lakosú tényleges tanulólétszám (maximum 600 fő) alapján biztosítja. Szerződő Felek tényleges tanulólétszámnak tekintik a tárgyhó 1-jén beírt és az ellátást ténylegesen igénybevett tanulólétszámot, amit az Önkormányzattal tárgyhó 5. napjáig közölni kell. Az Önkormányzat a kiegészítő támogatást csak az intézményre vonatkozó férőhely (maximum 600 fő) legalább 70 %-os kihasználtsága esetén biztosítja, amennyiben az osztály létszám eléri a Kt. 3. számú mellékletében meghatározott átlaglétszám kilencven százalékát.
5.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a tényleges tanulólétszám alapján havonta leigényelt kiegészítő támogatás jogszerűségét évenként egy alkalommal, legkésőbb február 15. napjáig a beírási és osztálynapló, valamint a törzslapok adatainak áttekintésével az Önkormányzat képviselője ellenőrzi.
6.
Szerződő Felek egyezően rögzítik, hogy az Egyházközség a kiegészítő támogatást jelen megállapodásban rögzített közoktatási feladat ellátásán kívül más célra nem használhatja fel. Az Egyházközség a részére átutalt összegekről évenként, a vonatkozó pénzügyi rendelkezések szerint a tárgyévet követő év január 31. napjáig elszámol. Ha a fenntartó jogtalanul vette igénybe az összeget, akkor azt az elszámolt időszak utolsó napján érvényes jegybanki alapkamat kétszeresével növelten köteles visszafizetni.
7.
Szerződő Felek ezen közoktatási megállapodást a Kt. 81. § és a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény V. fejezet A központi alrendszer és az államháztartáson kívüli szervezetek kapcsolata, 14. Az egyházak és társadalmi önszerveződések közcélú és egyéb tevékenységének támogatása cím alatt a 38. § (11) bekezdésében foglaltak alapján 2012. szeptember 1. napjától számítottan 5 éves időtartamra kötik.
8.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az Egyházközség jelen megállapodás megkötését követően kezdeményezi a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervénél, hogy a Kt. 81. §-nak (11) és a 118. § (9) bekezdésében
2
meghatározottak szerint egyoldalú nyilatkozatot tehessen. Amennyiben a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve - a közoktatási feladatkörében eljárva - a hozzájárulást megadja, az egyoldalú nyilatkozat benyújtását követő tanévtől kezdődően a fenntartó az egyoldalú nyilatkozat alapján jogosulttá válik a kiegészítő hozzájárulásra, a közoktatási megállapodást pedig bármelyik fél – az egyoldalú nyilatkozat megtételét követő hatvan napon belül – azonnali hatállyal felmondhatja. 9.
Az ezen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, továbbá a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény és ezek végrehajtási rendeletei, valamint a Magyarországi Református Egyház közoktatási törvénye az irányadóak.
10.
Szerződő felek megállapodnak abban, hogy ezen megállapodás teljesítése során felmerülő vitás kérdéseket először tárgyalás útján próbálják rendezni, amely tárgyalásról feljegyzést, illetőleg jegyzőkönyvet készítenek. A peren kívül nem rendezhető jogvitáik eldöntésére felek perértéktől függően a Makó Városi Bíróság, illetve a Szegedi Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
11.
Jelen megállapodás a fenntartói jogok gyakorlását nem érinti.
Ezen három (3) számozott oldalból álló megállapodást felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012.
Makó, 2012.
Makó Város Önkormányzata képviseletében:
Makó-Belvárosi Református Egyházközség képviseletében:
………………………………………….
………………………………………… Kondrát Zoltán Hajdu Gábor
Dr. Buzás Péter
elnöklelkész
polgármester
Pénzügyileg ellenjegyeztem:
főgondnok
ellenjegyeztem:
…………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
………………………………………. Dr. Bölcskei Gusztáv püspök …………………………………. Dr. Virágh Pál főgondnok
3
HASZNÁLATBA ADÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET amely létrejött egyrészről Makó Város Önkormányzata (Székhely: 6900 Makó, Széchenyi tér 22., adószám: 15726913-2-06, törzsszáma: 726917, képviseli: Dr. Buzás Péter polgármester) mint Használatba adó (továbbiakban: Használatba adó), másrészről a Makó-Belvárosi Református Egyházközség (székhely: 6900 Makó, Kálvin tér 3., adószám: 19982287-1-06, Nyilvántartó bíróság: Fővárosi Bíróság, nyilvántartási szám: 6.Pk.63 367, képviseli: Kondrát Zoltán elnöklelkész, Hajdu Gábor főgondnok), mint Használatba vevő (továbbiakban: Használatba vevő) - továbbiakban együttesen: Szerződő Felek - között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel: Az Egyházközség az átvett feladathoz szükséges pénzügyi forrásokat a mindenkori éves állami költségvetésben e célra biztosított normatív állami támogatásból és közoktatási kiegészítő támogatásaiból, valamint az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 6. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott kiegészítő támogatásból, a fenntartásba vett intézményekkel jogviszonyban álló gyermekek, tanulók és alkalmazottak után járó normatívákból teremti meg. 1.) Szerződő Felek rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata ….. /2012. ( ) MÖKTh. számú határozatával jóváhagyott Megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) alapján és erre figyelemmel a Makó-Belvárosi Református Egyházközség kinyilvánította abbéli szándékát, hogy Makón általános iskolát kíván működtetni 2012. szeptember 1. napjától a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Makó, Kálvin tér 6. szám alatti iskolaépületében. 2.) Használatba adó használatba adja, Használatba vevő megtekintett állapotban kizárólagos használatba veszi a Makó Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező, -egyébként per-, igény- és tehermentes-, Makó ……………..sz. alatt nyilvántartott, valóságban Makó, Kálvin tér 6. faliszám alatti ingatlanból - a jelen használatba adási szerződés 1. számú mellékletét képező változási vázrajzban körülírt - mindösszesen 9264 m2 alapterületű, kivett általános iskola megnevezésű ingatlanrészt, a rajta található iskolai épülettel, tornateremmel és egyéb felépítményekkel, kiszolgáló helyiségekkel a jelen szerződésben foglalt feltételek mellett. 3.) Jelen szerződéssel való használatba adás kizárólag a Használatba vevő 2.) pontban meghatározott épületekben megvalósuló, a Megállapodásban foglalt feladatainak teljesítése érdekében és céljából történik. 4.) Használatba adó Használatba vevő használatába adja - ingyenesen - az ingatlan tényleges átadásakor készített leltárban szereplő ingóságokat, berendezési tárgyakat. 5.) Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy Használatba adó ingyenesen adja Használatba vevő használatába a 2.) pont szerinti épületeket közfeladat ellátása céljából. 6.) Használatba vevő köteles saját költségére és veszélyére gondoskodni a helyiségek és az ott elhelyezett, használt ingó eszközök rendeltetésszerű használatra való mindenkori alkalmasságát eredményező állagmegóvásáról, karbantartásáról, a kopó, fogyó (tan)eszközök, egyéb ingóságok pótlásáról.
1
7.) Használatba vevő tudomásul veszi, hogy a használati jogviszony időtartama alatt felmerülő felújítási, beruházási, korszerűsítési, átalakítási munkákat Használatba adó előzetes írásbeli hozzájárulásával végezhet, a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzéséről is Használatba vevő köteles gondoskodni. 8.) Használatba adó Használatba vevő használatába az ingatlant az épület tényleges átadáskor készített használatba adási jegyzőkönyvben rögzített megtekintett állaggal adja át. A használatbavétel időpontjától kezdődően a Használatba vevő saját költségére és veszélyére köteles gondoskodni az átvett épületkomplexumban-, valamint az ott végzett oktatási és egyéb tevékenységek vonatkozásában a tűzvédelmi, vagyonvédelmi, rendészeti, munkavédelmi, munkabiztonsági, egészségvédelmi és népegészségügyi szabályok betartásáról, betartatásáról, az ezekkel kapcsolatos hatósági kapcsolattartásról, a vonatkozó jogszabályok, hatósági határozatok végrehajtásáról. A korábbi jegyzőkönyvek és megfelelősségi nyilatkozatok másolatát az Önkormányzat 2012. augusztus 31. napjáig átadja az Egyházközség részére. Szerződő Felek megállapodnak továbbá abban, hogy a használatba adáskor a közüzemi mérőórák állását együttesen leolvassák és jegyzőkönyvbe rögzítik, a közüzemi szolgáltatóknak bejelentik és kezdeményezik a közüzemi szerződések módosítását. Az új épületet érintő szükséges jótállással összefüggő javításokat, és egyéb igényeket Használatba adó saját jogán érvényesíti a kivitelező felé. 9.) Használatba vevő felelős minden olyan ingó és ingatlan kárért, amely az általa gyakorolt rendeltetésellenes használattal áll okozati összefüggésben. A használatba adott épületkomplexum vagyonbiztosítását saját költségére és veszélyére a Használatba adó rendezi. Használatba vevő kárkockázata csökkentése érdekében köteles a használatba vett ingók vonatkozásában vagyonbiztosítást-, a használt ingatlanban végzendő tevékenysége vonatkozásában felelősségbiztosítást kötni és a jelen szerződés megkötését követő 8 (nyolc) napon belül a biztosítási jogviszonyok fennálltát hitelt érdemlően igazolni Használatba adó felé, illetve köteles bárminemű változásról Használatba adót - a változás bekövetkeztétől számított 8 (nyolc) napon - belül értesíteni. 10.) Jelen szerződés megszűnik, amennyiben az 1. pont szerinti Megállapodás megszűnik. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen használatba adási szerződés megszűnését követően Használatba vevő köteles ellenszolgáltatás nélkül átadni a korábban átadott használati jogokat jelen szerződés 2.) és 4.) pontjában foglaltaknak megfelelően. 11.) Használatba vevő kötelezettséget vállal arra, hogy a használati jogviszony megszűnése napját követő 5 (öt) munkanapon belül jegyzőkönyvezett használatba adási és ingóleltári eljárás keretében a helyiségeket rendeltetésszerű használatra alkalmas, kitakarított állapotban visszaadja Használatba adónak, s egyben igazolja, hogy az ingatlankomplexum használatával járó összes közüzemi költséget a használati jogviszony megszűntének napjáig maradéktalanul megfizette. A használati jogviszony tartama alatt a helyiségeken végzett beruházások értékét Használatba vevő semmilyen jogcímen nem követelheti, valamint használati jogviszony megszűnésekor a használatba adott helyiségek helyett más ingatlan használatára nem tarthat igényt. 12.) Használatba vevő feltétlen kötelezettséget vállal a helyiségek használatával kapcsolatosan előírt tűzrendészeti, balesetvédelmi, munkavédelmi, egészségügyi, valamint az
2
ingatlan rendeltetésszerű használatával kapcsolatos egyéb hatósági szabályok, előírások maradéktalan betartására. 13.) Használatba adó jogosult jelen szerződésből eredő, Használatba vevő használati jogviszonyával kapcsolatos kötelezettségek teljesítését ellenőrizni. Használatba vevő köteles a használatba vett javakat-, valamint az azokra fordított költségeket saját könyveiben elkülönítetten nyilvántartani a vonatkozó számviteli szabályok szerint. 14.) Szerződő felek az esetleges vitás kérdéseket igyekeznek elsődlegesen békés úton rendezni. Arra az esetre, amennyiben ez nem vezet eredményre, kikötik – perértéktől függően - a Makói Városi Bíróság, illetve a Szegedi Törvényszék kizárólagos illetékességét. 15.) Szerződő Felek a jelen szerződést 2012. szeptember 1. napjától számítottan határozatlan időre kötik. Használatba adó jelen szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy Használatba vevő használati joga – kérelmére – az ingatlan-nyilvántartásba jelen okirat alapján bejegyzésre kerüljön. 16.) Jelen használatba adási szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény előírásai az irányadóak. Ezen három (3) számozott oldalból álló megállapodást felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012.
Makó, 2012.
Makó Város Önkormányzata, mint Használatba adó képviseletében:
Makó-Belvárosi Református Egyházközség, mint Használatba vevő képviseletében:
…………………………………………. Dr. Buzás Péter polgármester
………………………………………. Kondrát Zoltán Hajdu Gábor elnöklelkész főgondnok
Pénzügyileg ellenjegyeztem: …………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
ellenjegyeztem: …………………………………. Dr. Bölcskei Gusztáv püspök ………………………………….. Dr. Virágh Pál főgondnok
3
MEGÁLLAPODÁS TERVEZET mely létrejött egyrészről a Szeged-Csanádi Egyházmegye (6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 2., képviseli: Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök), továbbiakban: Egyházmegye, másrészről Makó Város Önkormányzata (6900 Makó, Széchenyi tér 22., képviseli: dr. Buzás Péter polgármester), továbbiakban: Önkormányzat - továbbiakban együttesen: Felek - között alulírott napon és helyen az alábbiak szerint: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Újvárosi Óvoda Makó, Tulipán utca 40.B szám alatt működő óvodai nevelést folytató telephelyét Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásába adja határozatlan időre. Felek elöljáróban kinyilvánítják elkötelezettségüket a makói katolikus nevelés haladó hagyományainak ápolása, valamint a város felekezetbéli hovatartozásának megoszlására tekintettel az óvodai nevelés sokszínűségének biztosítása iránt. 1. Felek egyezően rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő 6900 Makó, Tulipán utca 40. B. számú 2000 m2 alapterületű 7050 helyrajzi szám alatti óvoda megnevezésű ingatlanra az Egyházmegyével ingyenes használatba adási szerződést kötnek, melynek feltételeit külön szerződésben rögzítik. Az intézmény működtetéséhez, és a feladat-ellátáshoz szükséges berendezések, eszközök és felszerelési tárgyak átadásáról szintén a fenti megállapodásban rendelkeznek. 2. Az Egyházmegye kijelenti, hogy az ingyenes használatba adott ingatlanban a jelenleg ott működő önkormányzati közoktatási intézményegység feladatával azonos óvodai nevelést kíván folytatni 2012. szeptember 1-jei hatállyal. Az Önkormányzat kijelenti, hogy a jelzett időpontig az ingatlan állagának megőrzéséről és rendes karbantartásáról gondoskodik. 3. Az Egyházmegye a feladatátvétel minél zavartalanabb lebonyolítása érdekében vállalja, hogy: a) az intézménybe 2012. szeptember 1. napja előtt beíratott gyermekek esetében az Újvárosi Óvoda jelenleg érvényben lévő Tulipán Utcai Telephelyére vonatkozó nevelési program szerinti nevelést tovább folytatja az óvodai nevelés teljes időtartama alatt; b) az Újvárosi Óvoda Makó, Tulipán u. 40.B. alatti feladat-ellátási helyén dolgozó közalkalmazottakat (5 (öt) fő határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező pedagógus, 4 (négy) fő határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező egyéb munkakörben foglalkoztatott) 2012. szeptember 1. napjától átveszi – akként, hogy a fizetési feltételeket, előmeneteli rendszert, illetménypótlékokat, éves szabadságot és pótszabadságot, valamint az egyéb kedvezményeket illetően nem kerülnek a közalkalmazottakénál hátrányosabb helyzetbe, - a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben szóló 138/1992. (X.8.) korm. rendeletben, illetve a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 122. § (1) bekezdésében foglaltak szerint – a munkaviszony keretében tovább foglalkoztatja, amennyiben azok elfogadják a katolikus intézmény szellemiségét.
1
4. Az Önkormányzat nyilatkozik arról, hogy: a) jegyzője a tanügy-igazgatási feladatokat az átadás időpontjáig ellátja, az addig keletkező ügyeket befejezi; b) a feladat átadásához szükséges kötelező jellegű tájékoztatásokat megteszi; c) a Kt. 104. § (1) bekezdése szerinti törvényességi ellenőrzése nem tárt fel olyan hiányosságokat, melyek intézkedést igényeltek volna; d) a gyermekek számára biztosítja a városi fürdő létesítményeinek ingyenes igénybe vételét testnevelés foglalkozás keretében történő vízhez szoktatás céljából; e) a pedagógusok számára lehetővé teszi az Önkormányzat által szervezett, ingyenes, oktatással kapcsolatos rendezvényeken való részvételt; f) biztosítja a katolikus nevelési-oktatási intézmény pedagógusai részére, hogy a Makó Város Nevelésügyéért kitüntető címet és a pedagógus napi Makó Város Pedagógiai Nívódíja elismerést az intézmény alkalmazottai az önkormányzati intézményben dolgozó pedagógusokkal egyenlő feltételek mellett elnyerhessék. 5. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen megállapodás csak közös megegyezéssel vagy valamely fél súlyos szerződésszegése esetére történő felmondással a nevelési év végére mondható fel. 6. Ezen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Ezen kettő (2) számozott oldalból álló megállapodást Felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012. …………….
Makó, 2012. …………….
Szeged-Csanádi Egyházmegye képviseletében:
Makó Város Önkormányzata képviseletében:
_____________________ Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök
______________________ Dr. Buzás Péter polgármester Pénzügyileg ellenjegyeztem: …………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
2
MEGÁLLAPODÁS TERVEZET mely létrejött egyrészről a Szeged-Csanádi Egyházmegye (6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 2., képviseli: Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök), továbbiakban: Egyházmegye, másrészről Makó Város Önkormányzata (6900 Makó, Széchenyi tér 22., képviseli: dr. Buzás Péter polgármester), továbbiakban: Önkormányzat - továbbiakban együttesen: Felek - között alulírott napon és helyen az alábbiak szerint: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Belvárosi Óvoda Makó, Zrínyi utca 57. szám alatt működő óvodai nevelést folytató telephelyét Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásába adja határozatlan időre. Felek elöljáróban kinyilvánítják elkötelezettségüket a makói katolikus nevelés haladó hagyományainak ápolása, valamint a város felekezetbéli hovatartozásának megoszlására tekintettel az óvodai nevelés sokszínűségének biztosítása iránt. 1. Felek egyezően rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő 6900 Makó, Zrínyi utca 57. számú 1157 m2 alapterületű 2015 helyrajzi szám alatti óvoda megnevezésű ingatlanra az Egyházmegyével ingyenes használatba adási szerződést kötnek, melynek feltételeit külön szerződésben rögzítik. Az intézmény működtetéséhez, és a feladat-ellátáshoz szükséges berendezések, eszközök és felszerelési tárgyak átadásáról szintén a fenti megállapodásban rendelkeznek. 2. Az Egyházmegye kijelenti, hogy az ingyenesen használatba adott ingatlanban a jelenleg ott működő önkormányzati közoktatási intézményegység feladatával azonos óvodai nevelést kíván folytatni 2012. szeptember 1-jei hatállyal. Az Önkormányzat kijelenti, hogy a jelzett időpontig az ingatlan állagának megőrzéséről és rendes karbantartásáról gondoskodik. 3. Az Egyházmegye a feladatátvétel minél zavartalanabb lebonyolítása érdekében vállalja, hogy: a) az intézménybe 2012. szeptember 1. napja előtt beíratott gyermekek esetében a Belvárosi Óvoda jelenleg érvényben lévő Zrínyi utcai telephelyére vonatkozó nevelési program szerinti nevelést tovább folytatja az óvodai nevelés teljes időtartama alatt; b) a Belvárosi Óvoda Makó, Zrínyi utcai feladat-ellátási helyén dolgozó közalkalmazottakat (6 (hat) fő határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező pedagógus, 5 (öt) fő határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező egyéb munkakörben foglalkoztatott) 2012. szeptember 1. napjától átveszi – akként, hogy a fizetési feltételeket, előmeneteli rendszert, illetménypótlékokat, éves szabadságot és pótszabadságot, valamint az egyéb kedvezményeket illetően nem kerülnek a közalkalmazottakénál hátrányosabb helyzetbe, - a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben szóló 138/1992. (X.8.) korm. rendeletben, illetve a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 122. § (1) bekezdésében foglaltak szerint – a munkaviszony keretében tovább foglalkoztatja, amennyiben azok elfogadják a katolikus intézmény szellemiségét. 4. Az Önkormányzat nyilatkozik arról, hogy a) jegyzője a tanügy-igazgatási feladatokat az átadás időpontjáig ellátja, az addig keletkező ügyeket befejezi;
1
b) a feladat átadásához szükséges kötelező jellegű tájékoztatásokat megteszi; c) a Kt. 104. § (1) bekezdése szerinti törvényességi ellenőrzése nem tárt fel olyan hiányosságokat, melyek intézkedést igényeltek volna; d) a gyermekek számára biztosítja a városi fürdő létesítményeinek ingyenes igénybe vételét testnevelés foglalkozás keretében történő vízhez szoktatás céljából; e) a pedagógusok számára lehetővé teszi az Önkormányzat által szervezett, ingyenes, oktatással kapcsolatos rendezvényeken való részvételt; f) biztosítja a katolikus nevelési-oktatási intézmény pedagógusai részére, hogy a Makó Város Nevelésügyéért kitüntető címet és a pedagógus napi Makó Város Pedagógiai Nívódíja elismerést az intézmény alkalmazottai az önkormányzati intézményben dolgozó pedagógusokkal egyenlő feltételek mellett elnyerhessék. 5. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a Makó Város Önkormányzata fenntartásában lévő Belvárosi Óvoda által benyújtott pályázatok esetében az új katolikus nevelési-oktatási intézmény létrejöttét követően a Belvárosi Óvoda képviselője és az Egyházmegye képviselője együtt eljárnak a Közreműködő Szervezetnél a Támogatási Szerződés módosítása érdekében. 6. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen megállapodás csak közös megegyezéssel vagy valamely fél súlyos szerződésszegése esetére történő felmondással a nevelési év végére mondható fel. 7. Ezen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Ezen kettő (2) számozott oldalból álló megállapodást Felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012. …………….
Makó, 2012. …………….
Szeged-Csanádi Egyházmegye képviseletében:
Makó Város Önkormányzata képviseletében:
_____________________ Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök
______________________ Dr. Buzás Péter polgármester Pénzügyileg ellenjegyeztem: …………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
2
MEGÁLLAPODÁS TERVEZET mely létrejött egyrészről Szeged-Csanádi Egyházmegye (6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 2., képviseli: Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök), továbbiakban: Egyházmegye, másrészről Makó Város Önkormányzata (6900 Makó, Széchenyi tér 22., képviseli: dr. Buzás Péter polgármester), továbbiakban: Önkormányzat - továbbiakban együttesen: Felek - között alulírott napon és helyen az alábbiak szerint: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kertvárosi Tagintézményének Makó, Návay Lajos tér 12/A. szám alatt működő alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatást folytató feladat-ellátási helyét és a Makó, Vásárhelyi u. 4. szám alatti feladat-ellátási helyét a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásába adja 2012. szeptember 1. napjától határozatlan időre. Felek elöljáróban kinyilvánítják elkötelezettségüket a makói katolikus nevelés-oktatás haladó hagyományainak ápolása, valamint a város felekezetbéli hovatartozásának megoszlására tekintettel az általános iskolai nevelés-oktatás sokszínűségének biztosítása iránt. 1. Felek egyezően rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő 6900 Makó, Návay Lajos tér 12. A. számú általános iskola megnevezésű 2646 m2 alapterületű, 7864/1 helyrajzi számú ingatlanra, valamint Makó, belterület, Vásárhelyi utca 4. számú épület megnevezésű, 841 m2 alapterületű, 7606 helyrajzi számú ingatlanra az Egyházmegyével ingyenes használatba adási szerződést kötnek, melynek feltételeit külön szerződésben rögzítik. Az intézmény működtetéséhez, és a feladatellátáshoz szükséges berendezések, eszközök és felszerelési tárgyak átadásáról szintén a fenti megállapodásban rendelkeznek. 2. Az Egyházmegye kijelenti, hogy az ingyenes használatba adott ingatlanokban a jelenleg ott működő önkormányzati közoktatási intézményegység feladatával azonos alapfokú (általános iskolai) nevelési-oktatási tevékenységet kíván folytatni 2012. szeptember 1-jei hatállyal. Az Önkormányzat kijelenti, hogy a jelzett időpontig az ingatlan állagának megőrzéséről és rendes karbantartásáról gondoskodik. 3. Az Egyházmegye a feladatátvétel minél zavartalanabb lebonyolítása érdekében vállalja, hogy: a) az intézménybe 2012. szeptember 1. napja előtt beíratott tanulók esetében a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kertvárosi Tagintézményében jelenleg érvényben lévő pedagógiai program szerinti nevelést-oktatást tovább folytatja az alapfokú (általános iskola) nevelés-oktatás teljes időtartama alatt; b) a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kertvárosi Tagintézményében dolgozó közalkalmazottakat (20 fő határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező pedagógus, 7 fő határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező egyéb munkakörben foglalkoztatott) 2012. szeptember 1. napjától átveszi – akként, hogy a fizetési feltételeket, előmeneteli rendszert, illetménypótlékokat, éves szabadságot és pótszabadságot, valamint az egyéb kedvezményeket illetően nem kerülnek a közalkalmazottakénál hátrányosabb helyzetbe, - a közalkalmazottakról szóló
1
1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben szóló 138/1992. (X.8.) Korm. rendeletben, illetve a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 122. § (1) bekezdésében foglaltak szerint – a munkaviszony keretében tovább foglalkoztatja, amennyiben azok elfogadják a katolikus intézmény szellemiségét. 4. Az Önkormányzat nyilatkozik arról, hogy a) jegyzője a tanügy-igazgatási feladatokat az átadás időpontjáig ellátja, az addig keletkező ügyeket befejezi; b) a feladat átadásához szükséges kötelező jellegű tájékoztatásokat megteszi; c) a Kt. 104. § (1) bekezdése szerinti törvényességi ellenőrzése nem tárt fel olyan hiányosságokat, melyek intézkedést igényeltek volna; d) vállalja, hogy a gyermekétkeztetés költségei vonatkozásában külön megállapodás kerül megkötésre; e) a tanulók számára biztosítja a városi fürdő létesítményeinek ingyenes igénybe vételét testnevelés foglalkozás keretében történő úszásoktatás céljából; f) a pedagógusok számára lehetővé teszi az Önkormányzat által szervezett, ingyenes, oktatással kapcsolatos rendezvényeken való részvételt; g) biztosítja a katolikus nevelési-oktatási intézmény pedagógusai részére, hogy a Makó Város Nevelésügyéért kitüntető címet és a pedagógus napi Makó Város Pedagógiai Nívódíja elismerést az intézmény alkalmazottai az önkormányzati intézményben dolgozó pedagógusokkal egyenlő feltételek mellett elnyerhessék. 5. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a fenntartói jogok átadása érinti jelen megállapodás 1. sz. mellékletében felsorolt projektekből származó ingóságok tulajdoni viszonyait, melyek részletes felsorolását jelen megállapodás 2. sz. melléklete tartalmazza. Az Egyházmegye kötelezettséget vállal ezen pályázatok fenntartási időszakában meglévő kötelezettségek teljesítésére, továbbá, hogy a fenntartóváltással összefüggésben a támogatott projektekben bekövetkező változás bejelentését a támogatási szerződésmódosítási kérelem Közreműködő Szervezet részére történő benyújtásával teljesíti. Az Egyházmegye kötelezettséget vállal arra, hogy jelen megállapodás 1. sz. mellékletében szereplő pályázati indikátorokat a fenntartási időszak végéig biztosítja. 6. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy azoknál a pályázatoknál, melynek kedvezményezettje Makó Város Önkormányzata, az új katolikus nevelési-oktatási intézmény létrejöttét követően az Önkormányzat képviselője és az Egyházmegye képviselője együtt eljárnak a Közreműködő Szervezettnél a Támogatási Szerződés módosítása érdekében, majd a Közreműködő Szervezet által jóváhagyott módosításokat legkésőbb 2013. 06. 30. napjáig keresztülvezetik jelen megállapodáson. 7. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy azoknál a pályázatoknál, melynek kedvezményezettje a Makó Város Önkormányzata fenntartásában lévő Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet az új katolikus nevelési-oktatási intézmény létrejöttét követően a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet képviselője és az Egyházmegye képviselője együtt eljárnak a Közreműködő Szervezettnél a Támogatási Szerződés módosítása érdekében, majd a Közreműködő Szervezet által jóváhagyott módosításokat legkésőbb 2013. 06. 30. napjáig keresztülvezetik jelen megállapodáson.
2
8. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen megállapodás csak közös megegyezéssel vagy valamely fél súlyos szerződésszegése esetére történő felmondással a tanév végére mondható fel. 9. Ezen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Ezen három (3) számozott oldalból álló megállapodást Felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012. …………….
Makó, 2012. …………….
Szeged-Csanádi Egyházmegye képviseletében:
Makó Város Önkormányzata képviseletében:
_____________________ Kiss-Rigó László megyéspüspök
______________________ Dr. Buzás Péter polgármester Pénzügyileg ellenjegyeztem: …………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
3
MEGÁLLAPODÁS TERVEZET mely létrejött egyrészről Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3., képviseli: Kondrát Zoltán elnöklelkész és Hajdú Gábor főgondnok), továbbiakban: Egyházközség, másrészről Makó Város Önkormányzata (6900 Makó, Széchenyi tér 22., képviseli: dr. Buzás Péter polgármester), továbbiakban: Önkormányzat - továbbiakban együttesen: Felek - között alulírott napon és helyen az alábbiak szerint: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Makó, Kálvin tér 6. szám alatt működő alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatást folytató feladat-ellátási helyét Makó-Belvárosi Egyházközség fenntartásába adja határozatlan időre. Felek elöljáróban kinyilvánítják elkötelezettségüket a makói református nevelés-oktatás haladó hagyományainak ápolása, valamint a város felekezetbéli hovatartozásának megoszlására tekintettel az általános iskolai nevelés-oktatás sokszínűségének biztosítása iránt. 1. Felek egyezően rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő 6900 Makó, Kálvin tér 6. számú…………………, mindösszesen 9264 m2 alapterületű, kivett általános iskola megnevezésű ingatlanra az Egyházközséggel ingyenes használatba adási szerződést kötnek, melynek feltételeit külön szerződésben rögzítik. Az intézmény működtetéséhez, és a feladat-ellátáshoz szükséges berendezések, eszközök és felszerelési tárgyak átadásáról szintén a fenti megállapodásban rendelkeznek. Az Önkormányzat kijelenti, hogy a jelzett időpontig az ingatlan állagának megőrzéséről és rendes karbantartásáról gondoskodik. 2. Az Egyházközség kijelenti, hogy az ingyenes használatba átvett ingatlanban a jelenleg ott működő önkormányzati közoktatási intézményegység feladatával azonos alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatást kíván folytatni, általános iskolát szándékozik alapítani 2012. szeptember 1-jei hatállyal. Az Egyházközség az átvett feladathoz szükséges pénzügyi forrásokat a mindenkori éves állami költségvetésben e célra biztosított normatív állami támogatásból és közoktatási kiegészítő támogatásaiból, valamint az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 6. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott kiegészítő támogatásból, a fenntartásba vett intézményekkel jogviszonyban álló gyermekek, tanulók és alkalmazottak után járó normatívákból teremti meg. 3. Az Egyházközség a feladatátvétel minél zavartalanabb lebonyolítása érdekében vállalja, hogy: a) az intézménybe 2012. szeptember 1. napja előtt beíratott tanulók esetében a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Makó, Kálvin tér 6. szám alatti feladatellátási hely jelenleg érvényben lévő pedagógiai programja szerinti nevelést-oktatást tovább folytatja az alapfokú (általános iskola) nevelés-oktatás teljes időtartama alatt; b) a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri feladatellátási helyén dolgozó közalkalmazottakat ( … fő határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező pedagógus, …. fő határozott idejű kinevezéssel rendelkező pedagógus, … fő
1
határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező egyéb munkakörben foglalkoztatott, …. fő határozott idejű kinevezéssel rendelkező egyéb munkakörben foglalkoztatott) 2012. szeptember 1. napjától átveszi – akként, hogy a fizetési feltételeket, előmeneteli rendszert, illetménypótlékokat, éves szabadságot és pótszabadságot, valamint az egyéb kedvezményeket illetően, - a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben szóló 138/1992. (X.8.) korm. rendeletben, illetve a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 122.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint – nem kerülnek a közalkalmazottakénál hátrányosabb helyzetbe és munkaviszony keretében tovább foglalkoztatja, amennyiben azok elfogadják a református intézmény szellemiségét. 4. Az Önkormányzat nyilatkozik arról, hogy a) jegyzője a tanügy-igazgatási feladatokat az átadás időpontjáig ellátja, az addig keletkező ügyeket befejezi; b) a feladat átadásához szükséges kötelező jellegű tájékoztatásokat megteszi; c) a Kt. 104. § (1) bekezdése szerinti törvényességi ellenőrzése nem tárt fel olyan hiányosságokat, melyek intézkedést igényeltek volna; d) a tanulók és az alkalmazotti közösség részére az Önkormányzat által fenntartott közoktatási intézményekben meglévő feltételek szerint biztosítja- a Makói Kommunális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságon keresztül - a közétkeztetési szolgáltatások ellátását 2012. december 31. napjáig, melyet külön megállapodás rögzít; e) a 2012. augusztus havi bért és járulékait az Önkormányzat fizeti meg, akkor is, ha annak kifizetése szeptemberre áthúzódik; f) a tanulók számára biztosítja a városi fürdő létesítményeinek ingyenes igénybe vételét testnevelés foglalkozás keretében történő úszásoktatás céljából; g) a pedagógusok számára lehetővé teszi az Önkormányzat által szervezett, ingyenes, oktatással kapcsolatos rendezvényeken való részvételt; h) biztosítja a református fenntartású általános iskola pedagógusai részére, hogy a Makó Város Nevelésügyéért kitüntető címet és a pedagógus napi Makó Város Pedagógiai Nívódíja elismerést az intézmény alkalmazottai az önkormányzati intézményben dolgozó pedagógusokkal egyenlő feltételek mellett elnyerhessék, i) az új református általános iskola tanulói továbbra is részt vehetnek a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet alapfokú művészeti nevelésében.
2
5. Az Önkormányzat vállalja, hogy 2012. december 31. napjáig az Egyházközség……….. számú bankszámlaszámára átutalással 7.500.000,- Ft, azaz Hétmillió-ötszázezer forint összegű működési célú támogatást biztosít. Felek továbbiakban megállapodnak, abban, hogy az Egyházközséget a pénzeszköz átadásra vonatkozóan 2013. december 31. napjáig elszámolási kötelezettség terheli az Önkormányzat irányába, a felhasználásra vonatkozóan. 6. Szerződő Felek vállalják, hogy 2012. december 31. napját megelőzően a közétkeztetési szolgáltatás ellátását felülvizsgálják és annak ellátására vonatkozóan 2013. január 1. napjától érvénybe lépő - a mindenkori hatályos jogszabályoknak, illetve megállapodásuknak megfelelő - külön megállapodást köthetnek. 7. Szerződő Felek rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata a DAOP-4.2.1/2F-2f2009-0006 számú „Makói Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri épületkomplexum infrastrukturális fejlesztése” című projekt során a Makó, Kálvin tér 6. szám alatti iskola fejlesztése valósult meg (ingatlan felújítás, bővítés és ingóságok beszerzése). Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a fenntartói jogok átadása nem érinti a projektből származó támogatásból felújított és bővített ingatlan tulajdoni viszonyát. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a fenntartói jogok átadása nem érinti jelen megállapodás 1. sz. mellékletében tételesen felsorolt projektekből származó ingóságok tulajdoni viszonyait, melyek részletes felsorolását jelen megállapodás 2. sz. melléklete tartalmazza. Az Egyházközség kötelezettséget vállal arra, hogy jelen megállapodás 1. sz. mellékletében szereplő pályázati indikátorokat teljesíti és a pályázati forrásból beszerzett eszközöket fenntartási időszak végéig megőrizi, azokat szabályszerűen üzemelteti. Az eszközök meghibásodása esetén az Egyházközség kötelessége cserélni, javítani, pótolni. A selejtezésre kerülő eszközökről külön nyilvántartást kell vezetnie. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a Közreműködő Szervezet bármikor helyszíni ellenőrzést tarthat a pályázatok fenntartására vonatkozóan, ezen időszakban az Egyházközség köteles biztosítani az eszközök ellenőrizhetőségét a Közreműködő Szervezet részére. 8. Szerződő Felek vállalják, hogy az új református nevelési-oktatási intézmény létrejöttét követően együtt eljárnak a Közreműködő Szervezetnél a Támogatási Szerződés módosítása érdekében. A Közreműködő Szervezet által jóváhagyott módosításokat keresztülvezetik ezen megállapodáson. 9. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy azoknál a pályázatoknál, melynek kedvezményezettje a Makó Város Önkormányzata fenntartásában lévő Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet az új református nevelési-oktatási intézmény létrejöttét követően a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet képviselője és az Egyházközség képviselője együtt eljárnak a Közreműködő Szervezettnél a Támogatási Szerződés módosítása érdekében. A Közreműködő Szervezet által jóváhagyott módosításokat keresztülvezetik ezen megállapodáson. 10. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen megállapodás felmondását bármelyik fél kezdeményezheti, legkésőbb az aktuális tanév első félév utolsó tanítási napjáig. A megállapodás kizárólag az aktuális tanév végére mondható fel.
3
11. Amennyiben az új református általános iskola nem kapja meg a működéshez szükséges engedélyeket a 2012. szeptember 1-jei indításhoz, akkor jelen megállapodás érvényét veszti. 12. Ezen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a hatályos jogszabályok rendelkezései, valamint a Magyarországi Református Egyház Közoktatási törvénye az irányadó. Ezen négy (4) számozott oldalból álló megállapodást Felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012. …………….
Makó, 2012. …………….
Makó-Belvárosi Református Egyházközség képviseletében:
Makó Város Önkormányzata képviseletében:
_____________________ Kondrát Zoltán elnöklelkész
______________________ Dr. Buzás Péter polgármester Pénzügyileg ellenjegyeztem:
_____________________ Hajdú Gábor főgondnok
…………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
Jelen megállapodás a Tiszántúli Egyházkerület Elnöksége, és a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége hozzájárulásával lép hatályba.
4
1. számú melléklet DAOP-4.2.1/2F-2f-2009-0006 Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri Épületkomplexum Infrastrukturális Fejlesztése Pályázó szervezet: Makó Város Önkormányzata Önerő: 203,8 mFt Támogatás: 476,7 mFt Összesen: 680,5 mFt A projektzárás dátuma: 2011.04.28. Fenntartási időszak vége: 2016.04.28. Pályázat tartalma: Az 1980-as években épült épületszárny 2025 m2 felújítása, valamint 928m2 bővítése. Az épületben újbejárat és kapcsolódó aula építése került kialakításra, ezenkívül melegítő konyha, mobil falú ebédlő és kiegészítő helységek, lift, 2 új tanterem és két szertár megépítése, valamint az udvar rekonstrukciója, IKT eszközök fogadására alkalmas környezet kialakítása és teljeskörű akadálymentesítés valósult meg a pályázat által.
Indikátor neve
Megvalósítás időszaka alatt Fenntartási időszak M.e. Bázisérték (célérték) 1 2 3 1 2 3 4 5
6
A programok által érintett tanulók között a 11/1994 (VI.8) MKM rendelet 39/E §. Fő értelmében integrált nevelésbe bevont tanulók száma
0
A fejlesztett nevelési-oktatási intézményekben tanuló diákok száma (A támogatott Fő intézményekben ellátott/tanuló gyerekek átlagos létszámának összege)
584
561 554 563 556 551 554
A támogatott intézményekben ellátott/tanuló gyerekek átlagos Fő létszámának összege- ebből sajátos nevelési igényű
30
52
46
40
Fejlesztett nevelési-oktatási intézményekben tanuló Fő hátrányos helyzetű gyermekek száma
85
118 112 110 103 94
86
0
1
0
35
36
48
37
49
41
46
42
44
1. számú melléklet TIOP-1.1.1-07/1-2008-0346 Infokommunikációs tudásbázis a Maros mentén Önerő: 0 mFt Támogatás: 53,65 Ft Összesen: 53,65 mFt A projektzárás dátuma: 2011.05.15. Fenntartási időszak vége: 2016.05.15. Pályázat tartalma: Informatikai eszközök beszerzése az alábbi bontásban. Elvégzendő feladatok: A Kertvárosi tagintézményben lévő gépparkot változásbejelentővel aktualizálni szükséges (az üzemeltetőt, az eszközök elosztását és az indikátorokat). A fenntartási időszakban minden évben fenntartási jelentést szükséges benyújtani, amelyhez az együttműködés szükséges. Megnevezés Számítógép (db) Monitor(db) Interaktív tábla(db) Projektor (db) Hordozható számítógép(db) Szerver(db) Szerverszoftver(db) Szavazógép(db) Wi-Fi csomag(db)
Kálvin Almási Kertvárosi Nagyér Királyhegyes Összesen 3 3 144 38 25 75 38 3 3 144 75 25 1 2 21 3 1 14 3 1 2 21 14 1 3 1 2 21 14 1 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 1 0 1 1 4 1 1 0 1 1 5 1 1 1
Indikátor, mutató megnevezése IKT alapú mérés-értékelés aránya IKT eszközökkel oktatott hátrányos helyzetű tanulók arány IKT eszközökkel tanított oktatási órák aránya IKT eszközökkel oktatott SNI tanulók aránya
2
Mutató M.e.
Kiinduló érték
Célérték
%
0
30
%
0
30
%
0
30
%
0
30
1. számú melléklet TIOP-1.2.3-09/1-2010-0006 XXI. Századi iskolai könyvtárak Makón és Kiszomboron Önerő: 0 Ft Támogatás: 0 Ft Összesen: 8 mFt A projektzárás dátuma: 2011.08.31. Fenntartási időszak vége: 2016.12.31. Pályázat tartalma: Korszerű IKT eszközök, integrált könyvtári rendszer, internet használatára alkalmas infrastruktúra kialakítása a Makói Ált. Isk. és a kiszombori Dózsa György Ált. Isk. könyvtáraiban. Eszközbeszrezés: 12 db számítógép, monitor és operációs rendszer. A makói iskola könyvtáraiban a HUNTÉKA IKR beszerzése, a könyvtárak elektromos hálózatának korszerűsítése. Elvégzendő feladatok: A teljes pályázatot a Református Iskola viszi tovább. A pályázatban vállalt programok és egyebek indikátorai nem változnak, azonban az esélyegyenlőség érvényesülésének és a környezeti fenntarthatóság indikátorai változni fognak. A projekt fenntartás végéig várható átlagos értékek csökkenni fognak, mivel a létszámok, a területek nagysága, a közüzemi fogyasztások a két épületre fognak csak vonatkozni. A beszerzett eszközök is maradnak a Kálvin épületben. A projekt fenntartási jelentését évente szükséges benyújtani. Minden eszköz a Református Iskolába kerül át, helyettük más kerül áthelyezésre a két épületbe. Változásbejelentővel aktualizálni szükséges. A pályázat számszerűsíthető eredményei
Mértékegység
Bázisérték
Célérték
A könyvtári rendszer működését segítő, a 1. támogatásból beszerzett, illetve bővített számítógépek száma
db
0
10
A támogatásból beszerzett, nyilvános, a 2. használók számára fenntartott, internetelérést biztosító számítógépek száma
db
0
7
3
2. számú melléklet
TIOP-1.1.1-07/1-2008-0346 Infokommunikációs tudásbázis a Maros mentén
Telephely AZONOSITO Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin
004588 004589‐131112 004591‐131112 004592‐131112 004595‐131112 004596‐131112 004602‐131112 004605‐131112 004612‐131112 004613‐131112 004614‐131112 004618‐131112 004619‐131112 004622‐131112 004624‐131112 004626‐131112 004630‐131112 004631‐131112 004632‐131112 004633‐131112 004636‐131112 004640‐131112 004644‐131112 004645‐131112 004648‐131112 004649‐131112 004653‐131112 004654‐131112 004656‐131112 004658‐131112 004659‐131112 004662‐131112 004663‐131112 004664‐131112 004665‐131112 004666‐131112 004670‐131112 004671‐131112 004672‐131112 004675‐131112 004676‐131112 004677‐131112 004678‐131112 004679‐131112 004682‐131112 004683‐131112 004684‐131112 004686‐131112 004687‐131112 004688‐131112 004689‐131112 004690‐131112 004691‐131112
NEV Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100
M.e. Meny. GYARTSZAM DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB
1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00
1
SCZC039CMB0 SCZC039CM8H SCZC039CM8K SCZC039CM8L SCZC039CM8P SCZC039CM8Q SCZC039CM8X SCZC039CM9B SCZC039CM9J SCZC039CM9K SCZC039CM9L SCZC039CM9Q SCZC039CM9R SCZC039CM9V SCZC039CM9X SCZC039CM9Z SCZC039CM93 SCZC039CM94 SCZC039CM95 SCZC039CM96 SCZC039CM99 SCZC041FB1K SCZC041FB1Q SCZC041FB1R SCZC041FB1V SCZC041FB1W SCZC041FB20 SCZC041FB21 SCZC041FB23 SCZC041FB25 SCZC04203HB SCZC04203HL SCZC04203HM SCZC04203HN SCZC04203HP SCZC04203HR SCZC04203JB SCZC04203JD SCZC04203JG SCZC04203JL SCZC04203JM SCZC04203JN SCZC04203JQ SCZC04203JS SCZC04203JX SCZC04203JY SCZC04203J2 SCZC04203J5 SCZC04203J6 SCZC04203J7 SCZC04203J8 SCZC04203J9 SCZC04203KC
Jelenlegi Pályázat Leírt érték nettó ár bekerülési csökkenés (2012.03.3 érték 1) 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft
54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft
86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft
2. számú melléklet
TIOP-1.1.1-07/1-2008-0346 Infokommunikációs tudásbázis a Maros mentén
Telephely AZONOSITO Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin
004692‐131112 004693‐131112 004694‐131112 004696‐131112 004698‐131112 004701‐131112 004703‐131112 004706‐131112 004707‐131112 004708‐131112 004709‐131112 004711‐131112 004712‐131112 004713‐131112 004717‐131112 004719‐131112 004723‐131112 004725‐131112 004726‐131112 004727‐131112 004728‐131112 004729‐131112 004734‐131112 004735‐131112 004736‐131112 004737‐131112 004738‐131112 004740‐131112 004741‐131112 004742‐131112 004743‐131112 004744‐131112 004746‐131112 004747‐131112 004748‐131112 004749‐131112 004750‐131112 004751‐131112 004752‐131112 004755‐131112 004756‐131112 004757‐131112 004758‐131112 004759‐131112 004760‐131112 004761‐131112 004762‐131112 004764‐131112 004765‐131112 004766‐131112 004767‐131112 004768‐131112 004769‐131112
NEV Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Számítógép HP Elit 7100 Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT
M.e. Meny. GYARTSZAM DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB
1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00
2
SCZC04203KF SCZC04203KH SCZC04203KJ SCZC04203KP SCZC04203KW SCZC04203K4 SCZC04203K9 SCZC04203LJ SCZC04203LL SCZC04203LQ SCZC04203LR SCZC04203LV SCZC04203LX SCZC04203LZ SCZC04203L8 SCZC04203MB SCZC04203MJ SCZC04203MN SCZC04203MQ SCZC04203MS SCZC04203MT SCZC04203MV YV2A012174 YV2A012175 YV2A012176 YV2A012198 YV2A012199 YV2A012201 YV2A012202 YV2A012577 YV2A012872 YV2A012873 YV2A012876 YV2A012878 YV2A012879 YV2A012880 YV2A012881 YV2A012882 YV2A012884 YV2A012887 YV2A012888 YV2A012890 YV2A012927 YV2A012929 YV2A012935 YV2A012937 YV2A012938 YV2A012940 YV2A012941 YV2A012943 YV2A0012945 YV2A012946 YV2A012947
Jelenlegi Pályázat Leírt érték nettó ár bekerülési csökkenés (2012.03.3 érték 1) 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 140 944 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft
54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 54 252 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft
86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 86 692 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft
2. számú melléklet
TIOP-1.1.1-07/1-2008-0346 Infokommunikációs tudásbázis a Maros mentén
Telephely AZONOSITO Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin
004770‐131112 004773‐131112 004778‐131112 004779‐131112 004780‐131112 004781‐131112 004801‐131112 004827‐131112 004828‐131112 004830‐131112 004831‐131112 004832‐131112 004833‐131112 004834‐131112 004835‐131112 004836‐131112 004837‐131112 004838‐131112 004839‐131112 004840‐131112 004841‐131112 004842‐131112 004843‐131112 004844‐131112 004845‐131112 004846‐131112 004847‐131112 004848‐131112 004849‐131112 004850‐131112 004853‐131112 004854‐131112 004855‐131112 004856‐131112 004857‐131112 004858‐131112 004860‐131112 004862‐131112 004863‐131112 004864‐131112 004865‐131112 004866‐131112 004868‐131112 004874‐131112 004876‐131112 004877‐131112 004878‐131112 004879‐131112 004880‐131112 004881‐131112 004882‐131112 004883‐131112 004884‐131112
NEV Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT Interaktív tábla SB 685 Interaktív tábla SB 685 Interaktív tábla SB 685 Interaktív tábla SB 685 Interaktív tábla SB 685 Interaktív tábla SB 685 Interaktív tábla SB 685 Interaktív tábla SB 685 Interaktív tábla SB 685
M.e. Meny. GYARTSZAM DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB
1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00
3
YV2A012948 YV2A013024 YV2A013057 YV2A0113058 YV2A013459 YV2A013460 YV2A019777 YV2A025092 YV2A023910 YV2A206638 YV2A023918 YV2A206639 YV2A024152 YV2A013454 YV2A205846 YV2A013358 YV2A012794 YV2A0206806 YV2A0205842 YV2A205848 YV2A0205850 YV2A206628 YV2A205840 YV2A024122 YV2A024124 YV2A020304 YV2A206629 YV2A012842 YV2A025076 YV2A205845 YV2A206631 YV2A013453 YV2A012934 YV2A205851 YV2A205647 YV2A012383 YV2A205838 YV2A206641 YV2A205645 YV2A012491 YV2A013352 YV2A024918 YV2A025077 YV2A015106 SB685‐H2‐013404 SB685‐H2‐013403 SB685‐H2‐013882 SB685‐H2‐013377 SB685‐H2‐013877 SB685‐H2‐013883 SB685‐H2‐013876 SB685‐H2‐014311 SB685‐H2‐013380
Jelenlegi Pályázat Leírt érték nettó ár bekerülési csökkenés (2012.03.3 érték 1) 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 31 869 Ft 574 286 Ft 574 286 Ft 574 286 Ft 574 286 Ft 574 286 Ft 574 286 Ft 574 286 Ft 574 286 Ft 574 286 Ft
12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 12 268 Ft 221 058 Ft 221 058 Ft 221 058 Ft 221 058 Ft 221 058 Ft 221 058 Ft 221 058 Ft 221 058 Ft 221 058 Ft
19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 19 601 Ft 353 228 Ft 353 228 Ft 353 228 Ft 353 228 Ft 353 228 Ft 353 228 Ft 353 228 Ft 353 228 Ft 353 228 Ft
2. számú melléklet
TIOP-1.1.1-07/1-2008-0346 Infokommunikációs tudásbázis a Maros mentén
Telephely AZONOSITO Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin
004885‐131112 004886‐131112 004887‐131112 004889‐131112 004890‐131112 004897‐131112 004899‐131112 004904‐131112 004905‐131112 004906‐131112 004908‐131112 004909‐131112 004910‐131112 004911‐131112 004912‐131112 004913‐131112 004914‐131112 004915‐131112 004917‐131112 004921‐131112 004923‐131112 004924‐131112 004925‐131112 004926‐131112 004927‐131112 004928‐131112 004929‐131112 004930‐131112 004931‐131112 004932‐131112 004934‐131112 004935‐131112 004936‐131112 004939‐131112 004940‐11142 004945‐131112
NEV
M.e. Meny. GYARTSZAM
Interaktív tábla SB 685 DB Interaktív tábla SB 685 DB Interaktív tábla SB 685 DB Interaktív tábla SB 685 DB Interaktív tábla SB 685 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Notebook Acer 5741 DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Projektor EPSON EB 450W DB Szerver Fujitsu TX100 DB Windows szerver szoftver DB Router WIFI csomag (szám.gép haDB
1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00
4
SB685‐H2‐013375 SB685‐H2‐013881 SB685‐H2‐013880 SB685‐H2‐013355 SB685‐H2‐013383 LXPSZ0C0660236087E lLXPSZ0C06602360B5 LXPSZ0C06602360D2 LXPSZ0C06602360B0 LXPSZ0C06602360AE LXPSZ0C0660236087C LXPSZ0C066023608F4 LXPSZ0C0660236088C LXPSZ0C06602360A9 LXPSZ0C06602360A9 LXPSZ0C06602360AE LXPSZ0C06602360AF0 LXPSZ0C066023608EF LXPSZ0C0660236200B MRTF080160L MRTF080146L MRTF080150L MRTF040088L MRTF080152L MRTF080156L MRTF080145L MRTF0801161L MRTF080164L MRTF080142L MRTF080148L MRTF080158L MRTF080162L MRTF080147L YL1V038732 nincs 44079500605293
Jelenlegi Pályázat Leírt érték nettó ár bekerülési csökkenés (2012.03.3 érték 1) 574 286 Ft 574 286 Ft 574 286 Ft 574 286 Ft 574 286 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 232 214 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 255 186 Ft 359 822 Ft 55 000 Ft 17 250 Ft
221 058 Ft 221 058 Ft 221 058 Ft 221 058 Ft 221 058 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 89 385 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 98 228 Ft 138 504 Ft 21 172 Ft 6 640 Ft
353 228 Ft 353 228 Ft 353 228 Ft 353 228 Ft 353 228 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 142 829 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 156 958 Ft 221 318 Ft 33 828 Ft 10 610 Ft
2. számú melléklet
DAOP-4.2.1/2F-2f-2009-0006 Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri Épületkomplexum Infrastrukturális Fejlesztése Nagy értékű tárgyi eszközök (bruttó 100.000 Ft felett)
Telephely Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh.
Azonosító 002292-131122 002293-131122 002294-131122 002295-131122 002296-131122 002297-131122 002298-131122 002299-131122 002300-131122 002301-131122 002302-131122 002303-131122 002304-131122 002305-131122 002306-131122 002307-131122 002308-131122 002309-131122 002310-131122 002311-131122 002312-131122 002313-131122 002314-131122 002315-131122 002316-131122 002317-131122 002318-131122 002319-131122 002320-131122 002321-131122 002322-131122 002323-131122 002324-131122 002325-131122 002326-131122 002327-131122 002328-131122 002329-131122 002330-131122 002331-131122 002332-131122 002333-131122 002334-131122 002335-131122 002336-131122 002337-131122 002338-131122 002339-131122 002340-131122 002341-131122 002342-131122 002343-131122 002344-131122 002345-131122 002346-131122 002347-131122 002348-131122 002349-131122 002350-131122 002351-131122 002352-131122 002353-131122 002354-131122 002355-131122 002356-131122 002357-131122 002358-131122
Név
M.e. Meny. Gyártási szám
Szalagfüggöny Szalagfüggöny Szalagfüggöny Szalagfüggöny Szalagfügg. motoros mozg. Vegyszerszekrény Vegyszerszekrény Vegyszerszekrény Rackszekrény Rackszekrény Rackszekrény Tároló szekrény Mosógép Elektrolux EWF 14981 Mérleg Ishida IGX 150 Kézi mikrofon vez.nélk.S5.3HD Csiptetős mikrofon vez.nélk.S5.3L CD/MP3 lejátszó DN-V210 Sorrund proc.akt.hangfalhoz ADP61 Keverőpult RGBHV mátrix Professz.videovetítő Motoros vetítővászon Aktív kétutas hangsugárzó HPR122i Aktív kétutas hangsugárzó HPR122i Aktív kétutas hangsugárzó HPR122i Aktív kétutas hangsugárzó HPR122i Aktív kétutas hangsugárzó HPR122i Aktív kétutas hangsugárzó HPR122i Aktív mélysugárzó HPR181i Aktív mélysugárzó HPR181i Mobil rackszekrény Tantermi tábla Tantermi tábla Tantermi tábla Tantermi tábla Tantermi tábla Tantermi tábla Tantermi tábla Tantermi tábla Tantermi tábla Tantermi tábla Tantermi tábla Tantermi tábla Tantermi tábla Tantermi tábla dupla oldalszárnyas Tantermi tábla Tanári laborasztal Öltözős szekrényrendszer Öltözős szekrényrendszer Öltözős szekrényrendszer Öltözős szekrényrendszer Öltözős szekrényrendszer Öltözős szekrényrendszer Öltözős szekrényrendszer Öltözős szekrényrendszer Öltözős szekrényrendszer Öltözős szekrényrendszer Öltözős szekrényrendszer Öltözős szekrényrendszer Számítóg.sarok polcrendszer Számítógépes sarok polcrendszer Számítógépes sarok polcrendszer Számítógépes sarok polcrendszer Számítógépes sarok polcrendszerrel Számítógépes sarok polcrendszer Számítógépes sarok polcrendszer Számítógépes sarok polcrendszerrel
DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB
1
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
940000013 09080801 09E7380066 09E7380016 9106601990 933342190448
GL8330124 GK7330253 GH8330967 GH8330968 GL6330685 GL6330689 GL7370537 GL7370539
Jelenlegi Pályázat Leírt érték Nettó ár bekerülési csökkenés (2012.03.31.) érték 237 500 Ft 54 467 Ft 183 033 Ft 237 500 Ft 54 467 Ft 183 033 Ft 237 500 Ft 54 467 Ft 183 033 Ft 237 500 Ft 54 467 Ft 183 033 Ft 2 250 000 Ft 516 435 Ft 1 733 565 Ft 160 000 Ft 36 777 Ft 123 223 Ft 160 000 Ft 36 777 Ft 123 223 Ft 160 000 Ft 36 777 Ft 123 223 Ft 237 500 Ft 54 467 Ft 183 033 Ft 237 500 Ft 54 467 Ft 183 033 Ft 212 500 Ft 48 721 Ft 163 779 Ft 475 000 Ft 109 058 Ft 365 942 Ft 175 000 Ft 40 225 Ft 134 775 Ft 150 000 Ft 34 478 Ft 115 522 Ft 137 500 Ft 31 604 Ft 105 896 Ft 137 500 Ft 31 604 Ft 105 896 Ft 125 000 Ft 28 731 Ft 96 269 Ft 250 000 Ft 57 341 Ft 192 659 Ft 1 750 000 Ft 401 631 Ft 1 348 369 Ft 375 000 Ft 86 072 Ft 288 928 Ft 6 587 500 Ft 1 511 955 Ft 5 075 545 Ft 750 000 Ft 172 145 Ft 577 855 Ft 225 000 Ft 51 594 Ft 173 406 Ft 225 000 Ft 51 594 Ft 173 406 Ft 225 000 Ft 51 594 Ft 173 406 Ft 225 000 Ft 51 594 Ft 173 406 Ft 225 000 Ft 51 594 Ft 173 406 Ft 225 000 Ft 51 594 Ft 173 406 Ft 350 000 Ft 80 327 Ft 269 673 Ft 350 000 Ft 80 327 Ft 269 673 Ft 175 000 Ft 40 225 Ft 134 775 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 356 250 Ft 81 823 Ft 274 427 Ft 131 250 Ft 30 108 Ft 101 142 Ft 131 250 Ft 30 108 Ft 101 142 Ft 156 250 Ft 35 854 Ft 120 396 Ft 618 750 Ft 142 037 Ft 476 713 Ft 618 750 Ft 142 037 Ft 476 713 Ft 618 750 Ft 142 037 Ft 476 713 Ft 618 750 Ft 142 037 Ft 476 713 Ft 618 750 Ft 142 037 Ft 476 713 Ft 618 750 Ft 142 037 Ft 476 713 Ft 618 750 Ft 142 037 Ft 476 713 Ft 618 750 Ft 142 037 Ft 476 713 Ft 618 750 Ft 142 037 Ft 476 713 Ft 618 750 Ft 142 037 Ft 476 713 Ft 618 750 Ft 142 037 Ft 476 713 Ft 618 750 Ft 142 037 Ft 476 713 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft
2. számú melléklet
DAOP-4.2.1/2F-2f-2009-0006 Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri Épületkomplexum Infrastrukturális Fejlesztése Nagy értékű tárgyi eszközök (bruttó 100.000 Ft felett)
Telephely Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh.
Azonosító 002359-131122 002360-131122 002361-131122 002362-131122 002363-131122 002364-131122 002365-131122 002366-131122 002367-131122 002368-131122 002369-131122 002370-131122 002371-131122 002372-131122 002373-131122 002374-131122 002375-131122 002376-131122 002377-131122 002378-131122 002379-131122 002380-131122 002381-131122 002382-131122 002383-131122 002384-131122 002385-131122 002386-131122 002387-131122 002388-131122 002389-131122 002390-131122 002391-131122 002392-131122 002393-131122 002394-131122 002395-131122 002396-131122 002397-131122 002398-131122 002399-131122 002400-131122 002401-131122 002402-131122 002403-131122 002404-131122 002405-131122 002406-131122 002407-131122 002408-131122 002409-131122 002410-131122 002411-131122 002412-131122 002413-131122 002414-131122 002415-131122 002416-131122 002417-131122 002418-131122 002419-131122 002420-131122 002421-131122 002422-131122 002423-131122 002424-131122 002425-131122
Név
M.e. Meny. Gyártási szám
Számítógépes sarok polcrendszer Számítógépes sarok polcrendszer Számítógépes sarok polcrendszer Számítógépes sarok polcrendszer Számítógépes sarok polcrendszer Számítógépes sarok polcrendszer Szállítókocsi Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükkszínű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk színű Tanári asztal bükk Tanári asztal bükk színű Zárt pulpitus bükk színű Lépcsős dobogó bükk színű Lépcsős dobogó bükk színű Mozgatható asztal Mozgatható asztal Mozgatható asztal 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulói asztal bükk szín 3 szem.tanulói asztal bükk színű 3 szem.tanulóasztal bükk színben 3 szem.tanulóasztal bükk színben 3 szem.tanulóasztal bükk színben 3 szem.tanulóasztal bükk színben 3 személyes tanulói asztal bükk színű
DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB
2
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Jelenlegi Pályázat Leírt érték Nettó ár bekerülési csökkenés (2012.03.31.) érték 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 106 250 Ft 24 361 Ft 81 889 Ft 168 750 Ft 38 724 Ft 130 026 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 118 750 Ft 27 234 Ft 91 516 Ft 187 500 Ft 42 976 Ft 144 524 Ft 437 500 Ft 100 438 Ft 337 062 Ft 437 500 Ft 100 438 Ft 337 062 Ft 156 250 Ft 35 854 Ft 120 396 Ft 156 250 Ft 35 854 Ft 120 396 Ft 156 250 Ft 35 854 Ft 120 396 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft 107 250 Ft 24 665 Ft 82 585 Ft
2. számú melléklet
DAOP-4.2.1/2F-2f-2009-0006 Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri Épületkomplexum Infrastrukturális Fejlesztése Nagy értékű tárgyi eszközök (bruttó 100.000 Ft felett)
Telephely Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh.
Azonosító 002426-131122 002427-131122 002428-131122 002429-131122 002430-131122 002431-131122 002432-131122 002433-131122 002434-131122 002435-131122 002436-131122 002437-131122 002438-131122 002439-131122 002440-131122 002441-131122 002442-131122 002443-131122 002444-131122 002445-131122 002446-131122 002447-131122 002448-131122 002449-131122 002450-131122 002451-131122 002452-131122 002453-131122 002454-131122 002455-131122 002456-131122 002457-131122 002458-131122 002459-131122 002460-131122 002461-131122 002462-131122 002462-131122 002462-131122
Név
M.e. Meny. Gyártási szám
Kosárpalánk gyűrűvel,hálóval,fa Székszállító kocsi székkel Székszállító székkel Székszállító székkel Székszállító kocsi székkel Székszállító kocsi székkel Székszállító kocsi székkel Székszállítókocsi székkel Székszállító kocsi székkel Mozgáskorlátozott munkaasztal Kosárpalánk gyűrűvel,hálóval,fa Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados szekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény öltözőpados öltözőszekrény Öltözőpados öltözőszekrény Sportszertároló szekrény Sportszertároló szekrény Sportszertároló szekrény Sportszertároló szekrény Számítógépes asztal /tároló Fali dekor antik,dió színű Fali dekor antik,dió színű Fali dekor antik,dió színű
DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB
3
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Pályázat bekerülési érték 118 750 Ft 312 500 Ft 312 500 Ft 312 500 Ft 312 500 Ft 312 500 Ft 312 500 Ft 312 500 Ft 312 500 Ft 356 250 Ft 118 750 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 132 000 Ft 112 250 Ft 112 250 Ft 112 250 Ft 112 250 Ft 306 250 Ft 4 476 875 Ft 4 476 875 Ft 4 476 875 Ft
Leírt érték csökkenés 27 234 Ft 71 706 Ft 71 706 Ft 71 706 Ft 71 706 Ft 71 706 Ft 71 706 Ft 71 706 Ft 71 706 Ft 81 823 Ft 27 234 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 30 241 Ft 25 814 Ft 25 814 Ft 25 814 Ft 25 814 Ft 70 331 Ft 1 027 464 Ft 1 027 464 Ft 1 027 464 Ft
Jelenlegi Nettó ár (2012.03.31.) 91 516 Ft 240 794 Ft 240 794 Ft 240 794 Ft 240 794 Ft 240 794 Ft 240 794 Ft 240 794 Ft 240 794 Ft 274 427 Ft 91 516 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 101 759 Ft 86 436 Ft 86 436 Ft 86 436 Ft 86 436 Ft 235 919 Ft 3 449 411 Ft 3 449 411 Ft 3 449 411 Ft
2. számú melléklet
DAOP-4.2.1/2F-2f-2009-0006 Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri Épületkomplexum Infrastrukturális Fejlesztése Kis értékű tárgyi eszközök (bruttó 100.000 Ft alatti) Telephely Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh.
cikkkod 13179-09883 13179-09884 13179-09885 13179-09886 13179-09887 13179-09888 13179-09889 13179-09890 13179-09891 13179-09892 13179-09893 13179-09894 13179-09895 13179-09896 13179-09897 13179-09898 13179-09899 13179-09900 13179-09901 13179-09902 13179-09903 13179-09904 13179-09905 13179-09906 13179-09907 13179-09908 13179-09909 13179-09910 13179-09911 13179-09912 13179-09913 13179-09914 13179-09915 13179-09916 13179-09917 13179-09918 13179-09919 13179-09920 13179-09921 13179-09922 13179-09923 13179-09924 13179-09925
cikknev Sötétítőfüggöny Nylon függöny Karnis Szőnyeg Parafatekercs Tükör Létra Pedálos szemetes Kulcstartó szekrény Fém elsősegélyláda Térképtartó állvány Flipcart tábla Hangszóró Elosztó Elosztó Áruszállító kocsi Takarító szekrény Vasaló gőzállomás, Házimozi rendszer Dinamikus mikrofon Monitor fejhallgató Fali hangsugárzó konzol Fali csatlakozótábla 1 szem.tanulóasztal Tanulószék Tanulószék Interaktiv eszközszekrény Táblavonalazás Tantermi tábla Tantermi tábla kerámia acél Szivacstartó 3 személyes laborasztal Mosogatós laborszekrény szerelvényekkel Számítógépes szék Trapézasztal 2 személyes Trapézasztal 1 személyes Számítógépasztal Asztal Konténerkocsi Tanári szék Szállítókocsi Tanári asztal Tanári szék 1
mennyiségi egység DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB
mennyiség 152 152 76 26 17 2 16 53 2 6 2 3 37 21 25 2 2 1 19 3 1 8 1 312 312 312 18 13 4 2 6 12 6 121 32 268 4 11 49 42 1 2 2
2. számú melléklet
DAOP-4.2.1/2F-2f-2009-0006 Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri Épületkomplexum Infrastrukturális Fejlesztése Kis értékű tárgyi eszközök (bruttó 100.000 Ft alatti) Telephely Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh. Kálvin isk.beruh.
cikkkod 13179-09926 13179-09927 13179-09928 13179-09929 13179-09930 13179-09931 13179-09932 13179-09933 13179-09934 13179-09935 13179-09936 13179-09937 13179-09938 13179-09939 13179-09940 13179-09941 13179-09942 13179-09943 13179-09944 13179-09945 13179-09946 13179-09947 13179-09948 13179-09949 13179-09950 13179-09951 13179-09952 13179-09953 13179-09954 13179-09955 13179-09956 13179-09957 13179-09958 13179-09959 13179-09960 13179-09961 13179-09962 13179-09963 13179-09964 13179-09965 13179-09966 13179-09967 13179-09968
cikknev Ebédlőasztal Ebédlői szék Tanári számítógépes asztal Táskatartó Kis asztal Táskatartó szekrény Falifogas Kétajtós polcos szekrény Üveges polcos szekrény Egyajtós szekrény Nyitott polcos szekrény 45 cm Polc 4 ajtós médiaszekrény Számítógép asztal+szék 3 személyes ülőpad Dobogó Térelválasztó Tárolórendszer (Inbox M) Tárolórendszer (Inbox L) Projektor konzul univerz.fali Jobboldali háztartó Baloldali háztartó Tornapad 4 méteres Tornaszekrény 5 részes Dobbantó Zsámoly Tornaszőnyeg Kézilabdakapu Bordásfal tornatermi Focikapu kisméretű fém hálóval Mászórúd min.7 méteres Mászókötél min.7 méteres CD tartó ajtóra szerelhető Számítógépes asztal/tároló szekr.tart. Számítógépes asztal/tároló szekr.tart. Symbox tárolórendszer Fotel Pihenőelem hatszög alakú narancs Pihenőelem négyzet alakú sötétzöld Pihenőelem háromszög alakú kék Kordon Paravántábla L táblamodul Állvány paravántáblához 2
mennyiségi egység DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB
mennyiség 7 120 3 4 4 7 48 12 7 4 7 10 2 1 20 12 10 12 12 21 114 3 12 2 2 32 16 2 48 2 8 8 1 1 1 1 12 2 12 12 10 10 10
2. számú melléklet
DAOP-4.2.1/2F-2f-2009-0006 Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri Épületkomplexum Infrastrukturális Fejlesztése Kis értékű tárgyi eszközök (bruttó 100.000 Ft alatti) Telephely
cikkkod
cikknev
Kálvin isk.beruh. 13179-09969 Táblavonalazás
3
mennyiségi egység DB
mennyiség 1
2. számú melléklet
TIOP-1.2.3-09/1-2010-0006. XXI. századi iskolai könyvtárak Makón és Kiszomboron
Telephely
AZONOSITO
Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin Kálvin
000396-11142 001289-131112 001290-131112 001291-131112 001292-131112 001293-131112 001294-131112 001295-131112 001296-131112 001297-131112 001298-131112
NEV
HUN Téka integrált könyvtári szoftver + könyvtáros licence számítógép konfiguráció kompletten számítógép konfiguráció kompletten számítógép konfiguráció kompletten számítógép konfiguráció kompletten számítógép konfiguráció kompletten számítógép konfiguráció kompletten számítógép konfiguráció kompletten számítógép konfiguráció kompletten számítógép konfiguráció kompletten számítógép konfiguráció kompletten
Jelenlegi Pályázat Leírt érték nettó ár M.e. Meny. GYARTSZAM bekerülési csökkenés (2012.03.31) érték DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
nincs CZC9475G4H CZC0078FWJ CZC0078TYL CZC0078FYV CZC9475G51 CZC0078FWO CZC0078FWY CZC0078F27 CZC9475G45 CZC9475G46
940 000 Ft 500 088 Ft 120 000 Ft 76 495 Ft 120 000 Ft 76 495 Ft 120 000 Ft 76 495 Ft 120 000 Ft 76 495 Ft 120 000 Ft 76 495 Ft 120 000 Ft 76 495 Ft 120 000 Ft 76 495 Ft 120 000 Ft 76 495 Ft 120 000 Ft 76 495 Ft 120 000 Ft 76 495 Ft
674 912 Ft 73 505 Ft 73 505 Ft 73 505 Ft 73 505 Ft 73 505 Ft 73 505 Ft 73 505 Ft 73 505 Ft 73 505 Ft 73 505 Ft
2. számú melléklet
TIOP-1.2.3-091-2010-0006 XXI. századi iskolai könyvtárak kialakítása Makón és Kiszomboron Kis értékű tárgyi eszközök (bruttó 100.000 Ft alatti) Telephely Kálvin Kálvin
cikkkod 13179-6351 13179-6352
cikknev HP CM1312 multifunkciós készülék HP CM1312 multifunkciós készülék
mennyiségi egység DB DB
mennyiség 1,00 1,00
MEGÁLLAPODÁS TERVEZET mely létrejött egyrészről Szeged-Csanádi Egyházmegye (6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 2., képviseli: Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök), továbbiakban: Egyházmegye, másrészről Makó Város Önkormányzata (6900 Makó, Széchenyi tér 22., képviseli: dr. Buzás Péter polgármester), továbbiakban: Önkormányzat - továbbiakban együttesen: Felek - között alulírott napon és helyen az alábbiak szerint: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kertvárosi Tagintézményének Makó, Návay Lajos tér 12/A. szám alatt működő alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatást folytató feladat-ellátási helyét és a Makó, Vásárhelyi u. 4. szám alatti feladat-ellátási helyét a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásába adja határozatlan időre. Felek elöljáróban kinyilvánítják elkötelezettségüket a makói katolikus nevelés-oktatás haladó hagyományainak ápolása, valamint a város felekezetbéli hovatartozásának megoszlására tekintettel az általános iskolai nevelés-oktatás sokszínűségének biztosítása iránt. 1. Felek egyezően rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő 6900 Makó, Návay Lajos tér 12. A. számú általános iskola megnevezésű 2646 m2 alapterületű, 7864/1 helyrajzi számú ingatlanra, valamint Makó, belterület, Vásárhelyi utca 4. számú épület megnevezésű, 841 m2 alapterületű, 7606 helyrajzi számú ingatlanra az Egyházmegyével ingyenes használatba adási szerződést kötnek, melynek feltételeit külön szerződésben rögzítik. Az intézmény működtetéséhez, és a feladatellátáshoz szükséges berendezések, eszközök és felszerelési tárgyak átadásáról szintén a fenti megállapodásban rendelkeznek. 2. Az Egyházmegye kijelenti, hogy az ingyenes használatba adott ingatlanokban a jelenleg ott működő önkormányzati közoktatási intézményegység feladatával azonos alapfokú (általános iskolai) nevelési-oktatási tevékenységet kíván folytatni 2012. szeptember 1-jei hatállyal. Az Önkormányzat kijelenti, hogy a jelzett időpontig az ingatlan állagának megőrzéséről és rendes karbantartásáról gondoskodik. 3. Az Egyházmegye a feladatátvétel minél zavartalanabb lebonyolítása érdekében vállalja, hogy: a) az intézménybe 2012. szeptember 1. napja előtt beíratott tanulók esetében a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kertvárosi Tagintézményében jelenleg érvényben lévő pedagógiai program szerinti nevelést-oktatást tovább folytatja az alapfokú (általános iskola) nevelés-oktatás teljes időtartama alatt; b) a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kertvárosi Tagintézményében dolgozó közalkalmazottakat (… fő határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező pedagógus, …. fő határozott idejű kinevezéssel rendelkező pedagógus, … fő határozatlan idejű kinevezéssel egyéb munkakörben, … fő határozott idejű kinevezéssel rendelkező egyéb munkakörben foglalkoztatott) 2012. szeptember 1. napjától átveszi – akként, hogy a fizetési feltételeket, előmeneteli rendszert, illetménypótlékokat, éves szabadságot és pótszabadságot, valamint az egyéb kedvezményeket illetően nem kerülnek a közalkalmazottakénál hátrányosabb helyzetbe, - a
1
közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben szóló 138/1992. (X.8.) Korm. rendeletben, illetve a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 122. § (1) bekezdésében foglaltak szerint – a munkaviszony keretében tovább foglalkoztatja, amennyiben azok elfogadják a katolikus intézmény szellemiségét. 4. Az Önkormányzat nyilatkozik arról, hogy a) jegyzője a tanügy-igazgatási feladatokat az átadás időpontjáig ellátja, az addig keletkező ügyeket befejezi; b) a feladat átadásához szükséges kötelező jellegű tájékoztatásokat megteszi; c) a Kt. 104. § (1) bekezdése szerinti törvényességi ellenőrzése nem tárt fel olyan hiányosságokat, melyek intézkedést igényeltek volna; d) vállalja a gyermekétkeztetés költségei vonatkozásában külön megállapodás kerül megkötésre; e) a tanulók számára biztosítja a városi fürdő létesítményeinek ingyenes igénybe vételét testnevelés foglalkozás keretében történő úszásoktatás céljából; f) a pedagógusok számára lehetővé teszi az Önkormányzat által szervezett, ingyenes, oktatással kapcsolatos rendezvényeken való részvételt; g) biztosítja a katolikus nevelési-oktatási intézmény pedagógusai részére, hogy a Makó Város Nevelésügyéért kitüntető címet és a pedagógus napi Makó Város Pedagógiai Nívódíja elismerést az intézmény alkalmazottai az önkormányzati intézményben dolgozó pedagógusokkal egyenlő feltételek mellett elnyerhessék. 5. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a fenntartói jogok átadása érinti jelen megállapodás 1. sz. mellékletében felsorolt projektekből származó ingóságok tulajdoni viszonyait, melyek részletes felsorolását jelen megállapodás 2. sz. melléklete tartalmazza. Az Egyházmegye kötelezettséget vállal ezen pályázatok fenntartási időszakában meglévő kötelezettségek teljesítésére, továbbá, hogy a fenntartóváltással összefüggésben a támogatott projektekben bekövetkező változás bejelentését a támogatási szerződésmódosítási kérelem Közreműködő Szervezet részére történő benyújtásával teljesíti. Az Egyházmegye kötelezettséget vállal arra, hogy jelen megállapodás 1. sz. mellékletében szereplő pályázati indikátorokat a fenntartási időszak végéig biztosítja. 6. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy azoknál a pályázatoknál, melynek kedvezményezettje Makó Város Önkormányzata, az új katolikus nevelési-oktatási intézmény létrejöttét követően az Önkormányzat képviselője és az Egyházmegye képviselője együtt eljárnak a Közreműködő Szervezettnél a Támogatási Szerződés módosítása érdekében, majd a Közreműködő Szervezet által jóváhagyott módosításokat legkésőbb 2013. 06. 30. napjáig keresztülvezetik jelen megállapodáson. 7. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy azoknál a pályázatoknál, melynek kedvezményezettje a Makó Város Önkormányzata fenntartásában lévő Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet az új katolikus nevelési-oktatási intézmény létrejöttét követően a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet képviselője és az Egyházmegye képviselője együtt eljárnak a Közreműködő Szervezettnél a Támogatási
2
Szerződés módosítása érdekében, majd a Közreműködő Szervezet által jóváhagyott módosításokat legkésőbb 2013. 06. 30. napjáig keresztülvezetik jelen megállapodáson. 8. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen megállapodás csak közös megegyezéssel vagy valamely fél súlyos szerződésszegése esetére történő felmondással a tanév végére mondható fel. 9. Ezen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Ezen három (3) számozott oldalból álló megállapodást Felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012. …………….
Makó, 2012. …………….
Szeged-Csanádi Egyházmegye képviseletében:
Makó Város Önkormányzata képviseletében:
_____________________ Kiss-Rigó László megyéspüspök
______________________ Dr. Buzás Péter polgármester Pénzügyileg ellenjegyeztem: …………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
3
1. számú melléklet HEFOP-3.1.3/B-09/3.-2009-04-0008 A kompetencia alapú oktatási programok eszközi elemeinek, értékelési eszközeinek, valamint ezek megjelenítésére alkalmas eszközök biztosítása a HEFOP 3.1. intézkedésben érintett közoktatási intézmények számára Önerő: 0 mFt Támogatás: 9,5 mFt Összesen: 9,5 mFt A projektzárás dátuma: 2009.06.30. Fenntartási időszak vége: 2014.12.31. Pályázat tartalma: Kompetencia alapú oktatáshoz szükséges tananyagok, értékelési eszközök és ezek megjelenítésére alkalmas kis értékű eszközök beszerzése. Elvégzendő feladatok: A beszerzett eszközöket és a gyermeklétszámot megbontani szükséges. Változásbejelentővel aktualizálni kell. A beszerzésre került eszközök szétosztásra kerülnek a Makói Általános Iskola és a Kertvárosi épületei között. A Katolikus Iskolába maradó eszközök : Netbook 26 db, szavazóegység 26 db, külső DVD író 1 db, vevőegység 1 db, netbook szoftver 1 db, digitális tananyag 0 db. A projekt mutatók alakulása:
Mutató Könyvtári állományba vett eszközi elemek száma Beszerzett intézményi állományba vett eszközök darabszáma Könyvtári állományú eszközi elemeket használó tanulók száma Intézményi állományba vett eszközöket használó tanulók száma
Pályázatban szereplő értékek A jelentés Kiinduló készítésének Célérték érték időpontjában érvényes érték
Tervezett módosítások Makói Általános Iskola
Katolikus Iskola
0
75
75
75
0
0
118
118
63
55
0
738 (Almási, Kertváros i)
688 (csökkenő gyereklétszám miatt)
581 (Almási, Bartók)
226
0
738 (Almási, Kertváros i)
688 csökkenő gyereklétszám miatt)
581 (Almási, Bartók)
226
1. számú melléklet HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0064/1.0 Mindenkit illet - ékesség, kompetencia alapú oktatásra a makói Kertvárosi Általános Iskolában
Felkészítés
a
Önerő: 0 mFt Támogatás: 18 mFt Összesen: 18 mFt A projektzárás dátuma: 2008.05.31. Fenntartási időszak vége: 2013.12.31. Pályázat tartalma: Felkészülés a kompetencia alapú oktatásra, pedagógusképzések, új módszerek elsajátítása, új programcsomagok kipróbálása, eszközbeszerzés (15 db számítógép) és rendezvényszervezés. Elvégzendő feladatok: A Kertvárosi épület viszi tovább, 2005-ben lett beadva, a Kertvárosi épületre vonatkozik. A projekt fenntartási időszakában évente 1 db fenntartási jelentése szükséges, még 2 év van hátra a fenntartási időszakból. A Közreműködő Szervezet felé bejelenteni szükséges a fenntartó változását vagy az üzemeltetőt bejelentését. Mutató mértékegysége
Kiinduló érték
Fenntartási kötelem
Képzésben érintett pedagógusok száma (nő)
fő
0
6
Képzésben érintett intézményvezetők száma (nő)
fő
0
2
Képzettséget szerzett személyek száma (nő)
fő
0
8
Fejlesztési téma gyakorlati megvalósítása során érintett gyerekek és tanulók aránya
%
70
A lemorzsolódás mértéke a programban résztvevő intézményekben
%
1
Mutató megnevezése
Eszközátadás: 15 db számítógép átadása
1. számú melléklet TIOP-1.1.1-07/1-2008-0346 Infokommunikációs tudásbázis a Maros mentén Önerő: 0 mFt Támogatás: 53,65 Ft Összesen: 53,65 mFt A projektzárás dátuma: 2011.05.15. Fenntartási időszak vége: 2016.05.15. Pályázat tartalma: Informatikai eszközök beszerzése az alábbi bontásban. Elvégzendő feladatok: A Kálvin tagintézményben lévő gépparkot változásbejelentővel aktualizálni szükséges (az üzemeltetőt, az eszközök elosztását és az indikátorokat). A fenntartási időszakban 1 db projekt fenntartási jelentést szükséges benyújtani, amelyhez az együttműködést biztosítani kell. Megnevezés Számítógép (db) Monitor(db) Interaktív tábla(db) Projektor (db) Hordozható számítógép(db) Szerver(db) Szerverszoftver(db) Szavazógép(db) Wi-Fi csomag(db)
Kálvin Almási Kertvárosi Nagyér Királyhegyes Összesen 38 25 3 3 144 75 38 25 3 3 144 75 3 1 1 2 21 14 3 1 1 2 21 14 3 1 1 2 21 14 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 1 1 1 1 1 4 0 1 1 1 1 5 1
Indikátor, mutató megnevezése IKT alapú mérés-értékelés aránya IKT eszközökkel oktatott hátrányos helyzetű tanulók arány IKT eszközökkel tanított oktatási órák aránya IKT eszközökkel oktatott SNI tanulók aránya
Mutató M.e.
Kiinduló érték
Célérték
%
0
30
%
0
30
%
0
30
%
0
30
2. számú melléklet
TIOP-1.1.1-07/1-2008-0346 Infokommunikációs tudásbázis a Maros mentén
Telephely AZONOSITO Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi
004609‐131112 004611‐131112 004615‐131112 004616‐131112 004617‐131112 004625‐131112 004627‐131112 004637‐131112 004638‐131112 004639‐131112 004641‐131112 004642‐131112 004643‐131112 004646‐131112 004647‐131112 004651‐131112 004655‐131112 004657‐131112 004667‐131112 004685‐131112 004695‐131112 004700‐131112 004714‐131112 004715‐131112 004730‐131112 004733‐131112 004739‐131112 004745‐131112 004753‐131112 004754‐131112 004763‐131112 004771‐131112 004772‐131112 004774‐131112 004775‐131112 004776‐131112 004777‐131112 004789‐131112 004790‐131112 004791‐131112 004812‐131112 004816‐131112 004817‐131112 004829‐131112 004851‐131112 004869‐131112 004870‐131112 004871‐131112 004872‐131112 004873‐131112 004888‐131112 004900‐131112 004933‐131112 004942‐131112 004947‐131112
NEV
M.e. Meny. GYARTSZAM
Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Számítógép HP Elit 7100 DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Monitor Fujitsu E19‐5 19' TFT DB Interaktív tábla SB 685 DB Notebook Acer 5741 DB Projektor EPSON EB 450W DB Szavazógép szett Smart Aesponse DB ROUTER WIFI csomag (szám.gép hDB
1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00
SCZC041FB1J SCZC039CM9H SCZC039CM9M SCZC039CM9N SCZC039CM9P SCZC039CM9Y SCZC039CM90 SCZC041FB1F SCZC041FB1G SCZC041FB1H SCZC041FB1L SCZC041FB1M SCZC041FB1P SCZC041FB1S SCZC041FB1T SCZC041FB1Y SCZC041FB22 SCZC041FB24 SCZC04203HS SCZC04203J3 SCZC04203KN SCZC04203KZ SCZC04203L3 SCZC04203L5 SCZC04203M3 YV2A012173 YV2A012200 YV2A012875 YV2A012885 YV2A012886 YV2A012939 YV2A012951 YV2A012952 YV2A013053 YV2A013054 YV2A013055 YV2A013056 YV2A019754 YV2A019756 YV2A019758 YV2A019870 YV2A019877 YV2A019878 YV2A206899 YV2A024949 YV2A013832 YV2A014466 YV2A014469 YV2A015099 YV2A015105 SB685‐H2‐013873 LXPSZ0C06602360A4 MRTF040041L 96822 44079500605330
Jelenlegi Pályázat Leírt érték nettó ár bekerülési csökkenés (2012.03.3 érték 1) 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 140944,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 31869,00 574286,00 232214,00 255186,00 326175,00 17250,00
54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 54252,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 12268,00 221058,00 89385,00 98228,00 125554,00 6640,00
86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 86692 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 19601 353228 142829 156958 200621 10610
2. számú melléklet
HEFOP-3.1.3/B-09/3.-2009-04-0008/1.0 A kompetencia alapú oktatási programok eszközi elemeinek, értékelési eszközeinek, valamint ezek megjelenítésére alkalmas eszközök biztosítása a HEFOP 3.1. intézkedésben érintett közoktatási intézmények számára
Kis értékű tárgyi eszközök (bruttó 100.000 Ft alatti)
Telephely
cikkkod
cikknev
mennyiségi egység
mennyiség
Kertvárosi
13179-5772 LG GP08LV10 külső dvd író drive
DB
1
Kertvárosi
13179-5773 SMART Senteo SNT vevőegység
DB
1
Kertvárosi
13179-5774 SMART Senteo SNT szavazóegység
DB
26
Kertvárosi
13179-5775 SMART Senteo SNT notebook szoftver
DB
1
2. számú melléklet
HEFOP-3.1.3/B-09/3.-2009-04-0008/1.0 A kompetencia alapú oktatási programok eszközi elemeinek, értékelési eszközeinek, valamint ezek megjelenítésére alkalmas eszközök biztosítása a HEFOP 3.1. intézkedésben érintett közoktatási intézmények számára
Nagy értékű tárgyi eszközök (bruttó 100.000 Ft feletti)
Telephely KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI KERTVÁROSI
Jótállás D214828 D214829 D214830 D214831 D214832 D214833 D214845 D214846 D214847 D214848 D214849 D214850 D214851 D214852 D214853 D214854 D214855 D214856 D214866 D214867 D214868 D214869 D214870 D214871 D214872 D214873
Gyári szám LUS700B05791912E931601 LUS700B05791912EAB1601 LUS700B05791912EEC1601 LUS700B0579191305F1601 LUS700B057919131FF1601 LUS700B057919141CB1601 LUS700B05791914DF71601 LUS700B057919155921601 LUS700B05791915A981601 LUS700B05791916A6D1601 LUS700B05791916CED1601 LUS700B05791916D211601 LUS700B05791916D2A1601 LUS700B05791916DAC1601 LUS700B05791916DB11601 LUS700B0579191785B1601 LUS700B05791917BD81601 LUS700B05791917C281601 LUS700B0579191276B1601 LUS700B05791912AAD1601 LUS700B05791912AB01601 LUS700B05791912B611601 LUS700B05791912B751601 LUS700B05791912B831601 LUS700B05791912C731601 LUS700B05791912DF71601
Cikknév ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook ACER ASPIRE One D250-1B netbook
M.e. Meny. DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
2. számú melléklet
HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0064/1.0
Mindenkit illet - ékesség, Felkészítés a kompetencia alapú oktatásra a makói Kertvárosi Általános Iskolában
Telephely
AZONOSITO
Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi
001120-131122 001121-1311912 001122-1311912 001134-1311912 001135-1311912 001136-1311912 001123-1311912 001124-1311912 001137-1311912 001138-1311912 001139-1311912 001125-1311912 001126-1311912 001127-1311912 001128-1311912 001129-1311912 001130-1311912 001131-1311913 001132-1311912 001133-1311912 001140-1311912 001141-1311912 001142-1311912
NEV Varázsláda Projektor Sanyo 40500100 Projektor Sanyo 40500100 Projektor Sanyo 40500100 Projektor Sanyo 40500100 Projektor Sanyo 40500100 Aktív tábla Mimio Xi 50300002 Aktív tábla Mimio Xi 50300002 Aktív tábla Mimio I-Board Aktív tábla Mimio I-Board Aktív tábla Mimio I-Board Számítógép Notebook Acer 10201016 Számítógép Notebook Acer 10201016 Számítógép Notebook Acer 10201016 Számítógép Notebook Acer 10201016 Számítógép Notebook Acer 10201016 Számítógép Notebook Acer 10201016 Számítógép EO PC MM Számítógép EO PC MM Számítógép EO PC MM Számítógép EO PC MM Számítógép EO PC MM Számítógép EO PC MM
M.e. Meny. DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
GYARTSZAM nincs G6306100 G6305773 G6305896 G6306091 G6305974 nincs nincs nincs nincs nincs 001638014C21601 0016380145C1601 001638014C11601 001638014EF1601 001638014821601 nincs nincs MTC0012516 MTC0012513 MTC0012515 MTC0012512 MTC0012517
Pályázat Jelenlegi Leírt érték bekerülési nettó ár csökkenés érték (2012.03.31) 290 000 Ft 214 120 Ft 214 120 Ft 214 120 Ft 214 120 Ft 214 120 Ft 179 001 Ft 179 001 Ft 249 000 Ft 249 000 Ft 249 000 Ft 148 800 Ft 148 800 Ft 148 800 Ft 148 800 Ft 148 800 Ft 148 800 Ft 139 600 Ft 139 600 Ft 139 600 Ft 139 600 Ft 139 600 Ft 139 600 Ft
272 484 Ft 256 944 Ft 256 944 Ft 256 944 Ft 256 944 Ft 256 944 Ft 0 Ft 214 801 Ft 298 000 Ft 298 000 Ft 298 000 Ft 178 560 Ft 178 560 Ft 178 560 Ft 178 560 Ft 0 Ft 178 560 Ft 0 Ft 167 520 Ft 167 520 Ft 167 520 Ft 167 520 Ft 167 520 Ft
75 016 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft
2. számú melléklet
HEFOP‐3.1.3‐05/1.‐2005‐10‐0064/1.0 Mindenkit illet ‐ ékesség, Felkészítés a kompetencia alapú oktatásra a makói Kertvárosi Általános Iskolában Kis értékű tárgyi eszközök (bruttó 100.000 Ft alatti) Telephely Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi Kertvárosi
cikkkod 13179‐5339 13179‐5340 13179‐5341 13179‐5342 13179‐5335 13179‐5336 13179‐5337 13179‐5338 13179‐5343 13179‐5343 13179‐5343 13179‐5343 13179‐5343 13179‐5343 13179‐5343 13179‐5343 13179‐5343 13179‐5333 13179‐5334 13179‐5334 13179‐5334 13179‐5334 13179‐5334 13179‐5334 13179‐5334 13179‐5104
cikknev Elektr. Földrajzi atlasz (A Föld) Elektr. Földrajzi atlasz (Európán kívüli kontinensek) Elektr. Földrajzi atlasz (Európai kontinens) Elektr. Földrajzi atlasz (Magyaro., Kárpát medence) Elektr. Képes történelmi atlasz I. (Őskor‐ókor) Elektr. Képes történelmi atlasz II. (Középkor) Elektr. Képes történelmi atlasz III. (Újkor) Elektr. Képes történelmi atlasz IV. (Legújabbkor) I.. Interaktív számháború II. Interaktív számháború III. Interaktív számháború A problémamegoldás tanulható A problémamegoldás tanulható A problémamegoldás tanulható A problémamegoldás tanulható A problémamegoldás tanulható A problémamegoldás tanulható Fellowes laminálógép USB Flash Drive 2 GB Kingston USB Flash Drive 2 GB Kingston USB Flash Drive 2 GB Kingston USB Flash Drive 2 GB Kingston USB Flash Drive 2 GB Kingston USB Flash Drive 2 GB Kingston USB Flash Drive 2 GB Kingston Lénárt gömb
mennyiségi egység DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB DB
mennyiség 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 5,00
KÖZOKTATÁSI MEGÁLLAPODÁS TERVEZET amely létrejött egyrészről Makó Város Önkormányzata (6900 Makó, Széchenyi tér 22., képviseli: Dr. Buzás Péter polgármester) - továbbiakban: Önkormányzat-, másrészről Szeged-Csanádi Egyházmegye (6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 2., képviseli: Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök) - továbbiakban: Egyházmegye mint a …………..………Katolikus Óvoda és Általános Iskola (6900 Makó, Návay Lajos tér 12. A.) fenntartója között a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése, a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 81. § (13) bekezdése alapján, illetve 81. § (3) bekezdés figyelembe vételével a mai napon, a következő feltételek szerint: 1.
Az Egyházmegye vállalja, hogy a) az általa alapított katolikus nevelési-oktatási intézményben fogadja mindazokat a makói gyermekeket és tanulókat, akinek a szülei egyetértenek azzal, hogy gyermekük keresztény neveltetésben részesüljön a maximálisan felvehető létszám keretén belül; b) ingyenesen, illetve térítési díj ellenében ellátja a Kt. 114. §, 115. §, 116. § és 117. §-aiban meghatározott óvodai és általános iskolai alapfeladatokat azon gyermekek/tanulók számára, akiket a szülők a szabad intézményválasztás alapján ebbe az intézménybe iratnak be; c) az intézménybe 2012. szeptember 1. napja előtt beíratott gyermekek/tanulók esetében az óvoda és általános iskola jelenleg érvényben lévő nevelési, illetve pedagógiai programja szerinti nevelést-oktatást tovább folytatja az óvodai, nevelés és az alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatás teljes időtartama alatt; d) a gyermekek óvodába, általános iskolába történő jelentkeztetését legkésőbb az önkormányzati intézményekre vonatkozó, Makó Város Képviselő-testülete által meghatározott városi beiratkozási időszakban lebonyolítja; e) az intézményben az általános iskola tanulólétszámát a későbbiekben is a jelenlegi tanulók számával azonos szinten, a 254 fős maximális létszám keretein belül, 9 osztályban biztosítja, az óvodai gyermeklétszámát a későbbiekben is a jelenlegi gyermekek számával azonos szinten, 150 fős létszámkeretein belül 6 csoportban biztosítja; f) a jogszerű és köztartozásmentes működés folyamatos fenntartását, az oktatási integrációs feladatokban való részvételt, és hozzájárul a feltételek teljesülésének ellenőrzéséhez, az e tevékenységhez kapcsolódó adatgyűjtéshez, adatkezeléshez; g) az intézménye autonómiáját megőrizve Makó közoktatási hálózatának a szerves része marad; h) az Önkormányzatnak a kiegészítő támogatás megfinanszírozásához a makói lakosú, tárgyhó 1-jén beírt és az ellátást ténylegesen igénybevett gyermek/tanulólétszámról tárgyhó 5. napjáig tájékoztatást küld; i) az éves közoktatási statisztikát minden évben október 15. napjáig megküldi az Önkormányzatnak.
2.
Az Önkormányzat vállalja, hogy biztosítja
1
a) a gyermekek/tanulók számára a városi fürdő létesítményeinek ingyenes igénybe vételét testnevelés foglalkozás keretében történő vízhez szoktatás/úszásoktatás céljából; b) a pedagógusok számára az önkormányzat által szervezett, ingyenes, oktatással kapcsolatos rendezvényeken való részvételt; c) a katolikus intézmény pedagógusai részére, hogy a Makó Város Nevelésügyéért kitüntető címet és a pedagógus napi Makó Város Pedagógiai Nívódíja elismerést az intézmény alkalmazottai az önkormányzati intézményben dolgozó pedagógusokkal egyenlő feltételek mellett elnyerhessék. 3.
Szerződő Felek egyezően rögzítik, hogy az Egyházmegye igénybe veszi a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény V. fejezet A központi alrendszer és az államháztartáson kívüli szervezetek kapcsolata, 14. Az egyházak és társadalmi önszerveződések közcélú és egyéb tevékenységének támogatása cím alatt a 38. § (1) bekezdés szerinti normatív és egyéb hozzájárulást, valamint a 38. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti kiegészítő támogatást, és a továbbiakban Makó Város Önkormányzatával szemben pénzügyi követelése nincs.
4.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat a kiegészítő támogatást a Kt. 118. § (9) bekezdése szerint az intézménybe beírt makói lakosú tényleges tanulólétszám (maximum 254 fő), illetve gyermeklétszám (maximum 150 fő) alapján biztosítja. Szerződő Felek tényleges gyermek/tanulólétszámnak tekintik a tárgyhó 1jén beírt és az ellátást ténylegesen igénybevett gyermek/tanulólétszámot, amit az Önkormányzattal tárgyhó 5. napjáig közölni kell. Az Önkormányzat a kiegészítő támogatást csak az intézményre vonatkozó férőhely (tanulói létszám maximum 254 fő, gyermeklétszám maximum 150 fő) legalább 70 %-os kihasználtsága esetén biztosítja, amennyiben az csoport/osztály létszám eléri a Kt. 3. számú mellékletében meghatározott átlaglétszám kilencven százalékát.
5.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a tényleges gyermek/tanulólétszám alapján havonta leigényelt kiegészítő támogatás jogszerűségét évenként egy alkalommal, legkésőbb február 15. napjáig a felvételi és mulasztási napló, továbbá a beírási és osztálynapló, valamint a törzslapok adatainak áttekintésével az Önkormányzat képviselője ellenőrzi.
6.
Szerződő Felek egyezően rögzítik, hogy az Egyházmegye a kiegészítő támogatást jelen megállapodásban rögzített közoktatási feladat ellátásán kívül más célra nem használhatja fel. Az Egyházmegye a részére átutalt összegekről évenként, a vonatkozó pénzügyi rendelkezések szerint a tárgyévet követő év január 31. napjáig elszámol. Ha a fenntartó jogtalanul vette igénybe az összeget, akkor azt az elszámolt időszak utolsó napján érvényes jegybanki alapkamat kétszeresével növelten köteles visszafizetni.
7.
Szerződő Felek ezen közoktatási megállapodást a Kt. 81. § és a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény V. fejezet A központi alrendszer és az államháztartáson kívüli szervezetek kapcsolata, 14. Az egyházak és társadalmi önszerveződések közcélú és egyéb tevékenységének támogatása cím alatt a 38. § (11) bekezdésében foglaltak alapján 2012. szeptember 1. napjától számítottan 5 éves időtartamra kötik.
2
8.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az Egyházmegye jelen megállapodás megkötését követően kezdeményezi a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervénél, hogy a Kt. 81. §-nak (11) és a 118. § (9) bekezdésében meghatározottak szerint egyoldalú nyilatkozatot tehessen. Amennyiben a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve - a közoktatási feladatkörében eljárva - a hozzájárulást megadja, az egyoldalú nyilatkozat benyújtását követő nevelési/tanévtől kezdődően a fenntartó az egyoldalú nyilatkozat alapján jogosulttá válik a kiegészítő hozzájárulásra, a közoktatási megállapodást pedig bármelyik fél – az egyoldalú nyilatkozat megtételét követő hatvan napon belül – azonnali hatállyal felmondhatja. 9. Az ezen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, továbbá a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény és ezek végrehajtási rendeletei az irányadóak 10. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy ezen megállapodás teljesítése során felmerülő vitás kérdéseket először tárgyalás útján próbálják rendezni, amely tárgyalásról feljegyzést, illetőleg jegyzőkönyvet készítenek. A peren kívül nem rendezhető jogvitáik eldöntésére felek perértéktől függően a Makó Városi Bíróság, illetve a Szegedi Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki. 11. Jelen megállapodás a fenntartói jogok gyakorlását nem érinti.
Ezen három (3) számozott oldalból álló megállapodást felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012. …………….
Makó, 2012. …………….
Szeged-Csanádi Egyházmegye képviseletében:
Makó Város Önkormányzata képviseletében:
_____________________ Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök
______________________ Dr. Buzás Péter polgármester Pénzügyileg ellenjegyeztem: …………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
3
KÖZOKTATÁSI MEGÁLLAPODÁS TERVEZET amely létrejött egyrészről Makó Város Önkormányzata (6900 Makó, Széchenyi tér 22., képviseli: Dr. Buzás Péter polgármester) - továbbiakban: Önkormányzat -, másrészről Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3., képviseli: Kondrát Zoltán elnöklelkész, Hajdú Gábor főgondnok), mint a …………..………Református Általános Iskola (6900 Makó, Kálvin tér 6.) fenntartója továbbiakban: Egyházközség - között a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 81. § (13) bekezdése alapján, illetve a 81. § (3) bekezdés figyelembe vételével a mai napon, a következő feltételek szerint: 1.
Az Egyházközség vállalja, hogy a) az általa alapított református általános iskolában fogadja mindazokat a makói gyermekeket, akinek a szülei egyetértenek azzal, hogy gyermekük a református iskola által biztosított világnézetileg elkötelezett neveltetésben, oktatásban részesüljön a maximálisan felvehető létszám keretén belül; b) ingyenesen, illetve térítési díj ellenében ellátja a Kt. 114. §, 115. §, 116. § és 117. §-aiban meghatározott általános iskolai alapfeladatokat azon tanulók számára, akiket a szülők a szabad intézményválasztás alapján ebbe az általános iskolába iratnak be; c) az általa fenntartott intézményben a helyi önkormányzatok által fenntartott intézményekre vonatkozó jogszabályi feltételek szerint lehetővé teszi a gyermekek étkeztetését; d) az intézménybe 2012. szeptember 1. napja előtt beíratott tanulók esetében az általános iskola jelenleg érvényben lévő pedagógiai programja szerinti neveléstoktatást tovább folytatja az alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatás teljes időtartama alatt; e) a gyermekek általános iskolába történő jelentkeztetését legkésőbb az önkormányzati általános iskolára vonatkozó, Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete által meghatározott városi beiratkozási időszakban lebonyolítja; f) az általános iskola tanulólétszámát a későbbiekben is a jelenlegi tanulók számával azonos szinten, a 672 fős maximális létszám keretein belül, 24 osztályban biztosítja; g) a jogszerű és köztartozásmentes működés folyamatos fenntartását, az oktatási integrációs feladatokban való részvételt, és hozzájárul a feltételek teljesülésének ellenőrzéséhez, az e tevékenységhez kapcsolódó adatgyűjtéshez, adatkezeléshez; h) az általános iskolája autonómiáját megőrizve Makó közoktatási hálózatának a szerves része marad; i) az Önkormányzatnak a kiegészítő támogatás megfinanszírozásához a makói lakosú, tárgyhó 1-jén beírt és az ellátást ténylegesen igénybevett tanulólétszámról tárgyhó 5. napjáig tájékoztatást küld; j) az éves közoktatási statisztikát minden évben október 15. napjáig megküldi az Önkormányzatnak.
2.
Az Önkormányzat vállalja, hogy biztosítja a) a tanulók számára a városi fürdő létesítményeinek ingyenes igénybe vételét testnevelés foglalkozás keretében történő úszásoktatás céljából;
1
b) a pedagógusok számára az Önkormányzat által szervezett, ingyenes, oktatással kapcsolatos rendezvényeken való részvételt; c) a református fenntartású általános iskola pedagógusai részére, hogy a Makó Város Nevelésügyéért kitüntető címet és a pedagógus napi Makó Város Pedagógiai Nívódíja elismerést az intézmény alkalmazottai az önkormányzati intézményben dolgozó pedagógusokkal egyenlő feltételek mellett elnyerhessék. 3.
Szerződő Felek egyezően rögzítik, hogy az Egyházközség igénybe veszi a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény V. fejezet A központi alrendszer és az államháztartáson kívüli szervezetek kapcsolata, 14. Az egyházak és társadalmi önszerveződések közcélú és egyéb tevékenységének támogatása cím alatt a 38. § (1) bekezdés szerinti normatív és egyéb hozzájárulást, valamint a 38. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti kiegészítő támogatást, és a továbbiakban Makó Város Önkormányzatával szemben pénzügyi követelése nincs.
4.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat a kiegészítő támogatást a Kt. 118. § (9) bekezdése szerint az általános iskolába beírt makói lakosú tényleges tanulólétszám (maximum 672 fő) alapján biztosítja. Szerződő Felek tényleges tanulólétszámnak tekintik a tárgyhó 1-jén beírt és az ellátást ténylegesen igénybevett tanulólétszámot, amit az Önkormányzattal tárgyhó 5. napjáig közölni kell. Az Önkormányzat a kiegészítő támogatást csak az intézményre vonatkozó férőhely (maximum 672 fő) legalább 70 %-os kihasználtsága esetén biztosítja, amennyiben az osztály létszám eléri a Kt. 3. számú mellékletében meghatározott átlaglétszám kilencven százalékát.
5.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a tényleges tanulólétszám alapján havonta leigényelt kiegészítő támogatás jogszerűségét évenként egy alkalommal, legkésőbb február 15. napjáig a beírási és osztálynapló, valamint a törzslapok adatainak áttekintésével az Önkormányzat képviselője ellenőrzi.
6.
Szerződő Felek egyezően rögzítik, hogy az Egyházközség a kiegészítő támogatást jelen megállapodásban rögzített közoktatási feladat ellátásán kívül más célra nem használhatja fel. Az Egyházközség a részére átutalt összegekről évenként, a vonatkozó pénzügyi rendelkezések szerint a tárgyévet követő év január 31. napjáig elszámol. Ha a fenntartó jogtalanul vette igénybe az összeget, akkor azt az elszámolt időszak utolsó napján érvényes jegybanki alapkamat kétszeresével növelten köteles visszafizetni.
7.
Szerződő Felek ezen közoktatási megállapodást a Kt. 81. § és a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény V. fejezet A központi alrendszer és az államháztartáson kívüli szervezetek kapcsolata, 14. Az egyházak és társadalmi önszerveződések közcélú és egyéb tevékenységének támogatása cím alatt a 38. § (11) bekezdésében foglaltak alapján 2012. szeptember 1. napjától számítottan 5 éves időtartamra kötik.
8.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az Egyházközség jelen megállapodás megkötését követően kezdeményezi a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervénél, hogy a Kt. 81. §-nak (11) és a 118. § (9) bekezdésében meghatározottak szerint egyoldalú nyilatkozatot tehessen. Amennyiben a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve - a közoktatási feladatkörében
2
eljárva - a hozzájárulást megadja, az egyoldalú nyilatkozat benyújtását követő tanévtől kezdődően a fenntartó az egyoldalú nyilatkozat alapján jogosulttá válik a kiegészítő hozzájárulásra, a közoktatási megállapodást pedig bármelyik fél – az egyoldalú nyilatkozat megtételét követő hatvan napon belül – azonnali hatállyal felmondhatja. 9.
Az ezen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a hatályos jogszabályok, valamint a Magyarországi Református Egyház közoktatási törvénye az irányadóak.
10.
Szerződő felek megállapodnak abban, hogy ezen megállapodás teljesítése során felmerülő vitás kérdéseket először tárgyalás útján próbálják rendezni, amely tárgyalásról feljegyzést, illetőleg jegyzőkönyvet készítenek. A peren kívül nem rendezhető jogvitáik eldöntésére felek perértéktől függően a Makó Városi Bíróság, illetve a Szegedi Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
11.
Jelen megállapodás a fenntartói jogok gyakorlását nem érinti.
Ezen három (3) számozott oldalból álló megállapodást felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012.
Makó, 2012.
Makó Város Önkormányzata képviseletében:
Makó-Belvárosi Református Egyházközség képviseletében:
………………………………………….
………………………………………… Kondrát Zoltán Hajdú Gábor
Dr. Buzás Péter
elnöklelkész
polgármester
Pénzügyileg ellenjegyeztem: …………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
3
főgondnok
HASZNÁLATBA ADÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET amely létrejött egyrészről Makó Város Önkormányzata (Székhely: 6900 Makó, Széchenyi tér 22., adószám: 15726913-2-06, törzsszáma: 726917, képviseli: Dr. Buzás Péter polgármester) mint Használatba adó (továbbiakban: Használatba adó), másrészről a Szeged-Csanádi Egyházmegye (6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 2., képviseli: Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök, adószám: , Nyilvántartó bíróság: , nyilvántartási szám: ), mint Használatba vevő (továbbiakban: Használatba vevő) továbbiakban együttesen: Szerződő Felek - között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel: 1.) Szerződő Felek rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata ….. /2012. ( ) MÖKTh. számú határozatával jóváhagyott Megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) alapján és erre figyelemmel Szeged-Csanádi Egyházmegye kinyilvánította abbéli szándékát, hogy Makón katolikus alapfokú (általános iskolai) nevelés-oktatást kíván folytatni 2012. szeptember 1. napjától a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet 6900 Makó, Návay Lajos tér 12. A., valamint a Makó, belterület, Vásárhelyi utca 4. szám alatti iskolaépületében. 2.) Használatba adó Használatba adja, Használatba vevő megtekintett állapotban kizárólagos használatba veszi a Makó Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező, - egyébként per-, igény- és tehermentes-, Makó, Návay Lajos tér 12. A. számú általános iskola megnevezésű 2646 m2 alapterületű, 7864/1 helyrajzi számú ingatlant, valamint Makó, belterület, Vásárhelyi utca 4. számú épület megnevezésű, 841 m2 alapterületű, 7606 helyrajzi számú ingatlant. 3.) Jelen szerződéssel való használatba adás kizárólag a Használatba vevő 2.) pontban meghatározott épületekben megvalósuló, a Megállapodásban foglalt feladatainak teljesítése érdekében és céljából történik. 4.) Használatba adó Használatba vevő tulajdonába adja - ingyenesen - az ingatlan tényleges átadásakor készített leltárban szereplő ingóságokat, berendezési tárgyakat. 5.) Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy Használatba adó ingyenesen adja Használatba vevő használatába a 2.) pont szerinti épületeket közfeladat ellátása céljából. 6.) Használatba vevő köteles saját költségére és veszélyére gondoskodni a helyiségek és az ott elhelyezett, használt ingó eszközök rendeltetésszerű használatra való mindenkori alkalmasságát eredményező állagmegóvásáról, karbantartásáról, a kopó, fogyó (tan)eszközök, egyéb ingóságok pótlásáról. 7.) Használatba vevő tudomásul veszi, hogy a használati jogviszony időtartama alatt felmerülő felújítási, beruházási, korszerűsítési, átalakítási munkákat Használatba adó előzetes írásbeli hozzájárulásával végezhet, a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzéséről is Használatba vevő köteles gondoskodni. 8.) Használatba adó Használatba vevő használatába az ingatlant az épület tényleges átadáskor készített használatba adási jegyzőkönyvben rögzített megtekintett állaggal adja át.
1
A használatba vétel időpontjától kezdődően a Használatba vevő saját költségére és veszélyére köteles gondoskodni az átvett épületkomplexumban-, valamint az ott végzett oktatási és egyéb tevékenységek vonatkozásában a tűzvédelmi, vagyonvédelmi, rendészeti, munkavédelmi, munkabiztonsági, egészségvédelmi és népegészségügyi szabályok betartásáról, betartatásáról, az ezekkel kapcsolatos hatósági kapcsolattartásról, a vonatkozó jogszabályok, hatósági határozatok végrehajtásáról. Szerződő Felek megállapodnak továbbá abban, hogy a használatba adáskor a közüzemi mérőórák állását együttesen leolvassák és jegyzőkönyvbe rögzítik, a közüzemi szolgáltatóknak bejelentik és kezdeményezik a közüzemi szerződések módosítását. 9.) Használatba vevő felelős minden olyan ingó és ingatlan kárért, amely az általa gyakorolt rendeltetésellenes használattal áll okozati összefüggésben. A használatba adott épületkomplexum vagyonbiztosítását saját költségére és veszélyére a Használatba vevő rendezi. Használatba vevő kárkockázata csökkentése érdekében köteles a tulajdonba vett ingók vonatkozásában vagyonbiztosítást-, a használt ingatlanban végzendő tevékenysége vonatkozásában felelősségbiztosítást kötni és a jelen szerződés megkötését követő 8 (nyolc) napon belül a biztosítási jogviszonyok fennálltát hitelt érdemlően igazolni Használatba adó felé, illetve köteles bárminemű változásról Használatba adót – a változás bekövetkeztétől számított 8 (nyolc) napon belül értesíteni. Használatba vevő köteles a rendeltetésszerű használat során elkopott, elhasználódott ingó eszközök pótlására. 10.) Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen használatba adási szerződést közös megegyezéssel vagy - a szerződés hatályba lépését követően - kizárólag a másik Fél által elkövetett súlyos jogszabálysértésre vagy súlyos szerződésszegésre való indokolt hivatkozással, a tanév végére szóló felmondás útján szüntethető meg. Használatba adó a szerződést felmondhatja, ha a) Használatba vevő a helyiségeket a 3.) ponttól eltérő célra használja, vagy b) a fenntartási, állagmegóvási, karbantartási kötelezettségét elmulasztja. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen használatba adási szerződés megszűnését követően Használatba vevő köteles ellenszolgáltatás nélkül átadni a korábban átadott használati jogokat, valamint tulajdonjogokat jelen szerződés 2.) és 4.) pontjában foglaltaknak megfelelően. 11.) Használatba vevő kötelezettséget vállal arra, hogy a használati jogviszony megszűnése napját követő 5 (öt) munkanapon belül jegyzőkönyvezett használatba adási és ingóleltári eljárás keretében a helyiségeket rendeltetésszerű használatra alkalmas kifestett, kitakarított állapotban visszaadja Használatba adónak, s egyben igazolja, hogy az ingatlankomplexum használatával járó összes közüzemi költséget a használati jogviszony megszűntének napjáig maradéktalanul megfizette. A használati jogviszony tartama alatt a helyiségeken végzett beruházások értékét Használatba vevő semmilyen jogcímen nem követelheti, valamint használati jogviszony megszűnésekor a használatba adott helyiségek helyett más ingatlan használatára nem tarthat igényt.
2
12.) Használatba vevő feltétlen kötelezettséget vállal a helyiségek használatával kapcsolatosan előírt tűzrendészeti, balesetvédelmi, munkavédelmi, egészségügyi, valamint az ingatlan rendeltetésszerű használatával kapcsolatos egyéb hatósági szabályok, előírások maradéktalan betartására. 13.) Használatba adó jogosult jelen szerződésből eredő, Használatba vevő használati jogviszonyával kapcsolatos kötelezettségek teljesítését ellenőrizni. Használatba vevő köteles a használatba vett javakat-, valamint az azokra fordított költségeket saját könyveiben elkülönítetten nyilvántartani a vonatkozó számviteli szabályok szerint. 14.) Szerződő felek az esetleges vitás kérdéseket igyekeznek elsődlegesen békés úton rendezni. Arra az esetre, amennyiben ez nem vezet eredményre, perértéktől függően kikötik a Makói Városi Bíróság, illetve a Szegedi Törvényszék kizárólagos illetékességét. 15.) Szerződő Felek a jelen szerződést 2012. szeptember 1. napjától számítottan határozatlan időre kötik. Használatba adó jelen szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy Használatba vevő használati joga – kérelmére – az ingatlan-nyilvántartásba jelen okirat alapján bejegyzésre kerüljön. 16.) Jelen használatba adási szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény előírásai az irányadóak. Ezen három (3) számozott oldalból álló megállapodást felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012.
Makó, 2012.
Makó Város Önkormányzata, mint Használatba adó képviseletében:
Szeged-Csanádi Egyházmegye, mint Használatba vevő képviseletében:
…………………………………………. Dr. Buzás Péter polgármester
…………………………………… Kiss-Rigó László megyéspüspök
Pénzügyileg ellenjegyeztem: …………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
3
HASZNÁLATBA ADÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET amely létrejött egyrészről Makó Város Önkormányzata (Székhely: 6900 Makó, Széchenyi tér 22., adószám: 15726913-2-06, törzsszáma: 726917, képviseli: Dr. Buzás Péter polgármester) mint Használatba adó (továbbiakban: Használatba adó), másrészről a Szeged-Csanádi Egyházmegye (6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 2., képviseli: Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök, adószám: , Nyilvántartó bíróság: , nyilvántartási szám: ), mint Használatba vevő (továbbiakban: Használatba vevő) továbbiakban együttesen: Szerződő Felek - között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel: 1.) Szerződő Felek rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata ….. /2012. ( ) MÖKTh. számú határozatával jóváhagyott Megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) alapján és erre figyelemmel Szeged-Csanádi Egyházmegye kinyilvánította abbéli szándékát, hogy Makón katolikus óvodai nevelést kíván folytatni 2012. szeptember 1. napjától a Belvárosi Óvoda 6900 Makó, Zrínyi utca 57. szám alatti óvodaépületében. 2.) Használatba adó Használatba adja, Használatba vevő megtekintett állapotban kizárólagos használatba veszi a Makó Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező, - egyébként per-, igény- és tehermentes-, 6900 Makó, Zrínyi utca 57. számú 1157 m2 alapterületű 2015 helyrajzi szám alatti óvoda megnevezésű ingatlant. 3.) Jelen szerződéssel való használatba adás kizárólag a Használatba vevő 2.) pontban meghatározott épületekben megvalósuló, a Megállapodásban foglalt feladatainak teljesítése érdekében és céljából történik. 4.) Használatba adó Használatba vevő tulajdonába adja - ingyenesen - az ingatlan tényleges átadásakor készített leltárban szereplő ingóságokat, berendezési tárgyakat. 5.) Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy Használatba adó ingyenesen adja Használatba vevő használatába a 2.) pont szerinti épületeket közfeladat ellátása céljából. 6.) Használatba vevő köteles saját költségére és veszélyére gondoskodni a helyiségek és az ott elhelyezett, használt ingó eszközök rendeltetésszerű használatra való mindenkori alkalmasságát eredményező állagmegóvásáról, karbantartásáról, a kopó, fogyó (tan)eszközök, egyéb ingóságok pótlásáról. 7.) Használatba vevő tudomásul veszi, hogy a használati jogviszony időtartama alatt felmerülő felújítási, beruházási, korszerűsítési, átalakítási munkákat Használatba adó előzetes írásbeli hozzájárulásával végezhet, a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzéséről is Használatba vevő köteles gondoskodni. 8.) Használatba adó Használatba vevő használatába az ingatlant az épület tényleges átadáskor készített használatba adási jegyzőkönyvben rögzített megtekintett állaggal adja át. A használatba vétel időpontjától kezdődően a Használatba vevő saját költségére és veszélyére köteles gondoskodni az átvett épületkomplexumban-, valamint az ott végzett oktatási és egyéb tevékenységek vonatkozásában a tűzvédelmi, vagyonvédelmi, rendészeti, munkavédelmi, munkabiztonsági, egészségvédelmi és népegészségügyi szabályok betartásáról, betartatásáról,
1
az ezekkel kapcsolatos hatósági kapcsolattartásról, a vonatkozó jogszabályok, hatósági határozatok végrehajtásáról. Szerződő Felek megállapodnak továbbá abban, hogy a használatba adáskor a közüzemi mérőórák állását együttesen leolvassák és jegyzőkönyvbe rögzítik, a közüzemi szolgáltatóknak bejelentik és kezdeményezik a közüzemi szerződések módosítását. 9.) Használatba vevő felelős minden olyan ingó és ingatlan kárért, amely az általa gyakorolt rendeltetésellenes használattal áll okozati összefüggésben. A használatba adott épületkomplexum vagyonbiztosítását saját költségére és veszélyére a Használatba vevő rendezi. Használatba vevő kárkockázata csökkentése érdekében köteles a tulajdonba vett ingók vonatkozásában vagyonbiztosítást-, a használt ingatlanban végzendő tevékenysége vonatkozásában felelősségbiztosítást kötni és a jelen szerződés megkötését követő 8 (nyolc) napon belül a biztosítási jogviszonyok fennálltát hitelt érdemlően igazolni Használatba adó felé, illetve köteles bárminemű változásról Használatba adót – a változás bekövetkeztétől számított 8 (nyolc) napon belül értesíteni. Használatba vevő köteles a rendeltetésszerű használat során elkopott, elhasználódott ingó eszközök pótlására. 10.) Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen használatba adási szerződést közös megegyezéssel vagy - a szerződés hatályba lépését követően - kizárólag a másik Fél által elkövetett súlyos jogszabálysértésre vagy súlyos szerződésszegésre való indokolt hivatkozással, a tanév végére szóló felmondás útján szüntethető meg. Használatba adó a szerződést felmondhatja, ha a) Használatba vevő a helyiségeket a 3.) ponttól eltérő célra használja, vagy b) a fenntartási, állagmegóvási, karbantartási kötelezettségét elmulasztja. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen használatba adási szerződés megszűnését követően Használatba vevő köteles ellenszolgáltatás nélkül átadni a korábban átadott használati jogokat, valamint tulajdonjogokat jelen szerződés 2.) és 4.) pontjában foglaltaknak megfelelően. 11.) Használatba vevő kötelezettséget vállal arra, hogy a használati jogviszony megszűnése napját követő 5 (öt) munkanapon belül jegyzőkönyvezett használatba adási és ingóleltári eljárás keretében a helyiségeket rendeltetésszerű használatra alkalmas kifestett, kitakarított állapotban visszaadja Használatba adónak, s egyben igazolja, hogy az ingatlankomplexum használatával járó összes közüzemi költséget a használati jogviszony megszűntének napjáig maradéktalanul megfizette. A használati jogviszony tartama alatt a helyiségeken végzett beruházások értékét Használatba vevő semmilyen jogcímen nem követelheti, valamint használati jogviszony megszűnésekor a használatba adott helyiségek helyett más ingatlan használatára nem tarthat igényt. 12.) Használatba vevő feltétlen kötelezettséget vállal a helyiségek használatával kapcsolatosan előírt tűzrendészeti, balesetvédelmi, munkavédelmi, egészségügyi, valamint az ingatlan rendeltetésszerű használatával kapcsolatos egyéb hatósági szabályok, előírások maradéktalan betartására.
2
13.) Használatba adó jogosult jelen szerződésből eredő, Használatba vevő használati jogviszonyával kapcsolatos kötelezettségek teljesítését ellenőrizni. Használatba vevő köteles a használatba vett javakat-, valamint az azokra fordított költségeket saját könyveiben elkülönítetten nyilvántartani a vonatkozó számviteli szabályok szerint. 14.) Szerződő felek az esetleges vitás kérdéseket igyekeznek elsődlegesen békés úton rendezni. Arra az esetre, amennyiben ez nem vezet eredményre, perértéktől függően kikötik a Makói Városi Bíróság, illetve a Szegedi Törvényszék kizárólagos illetékességét. 15.) Szerződő Felek a jelen szerződést 2012. szeptember 1. napjától számítottan határozatlan időre kötik. Használatba adó jelen szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy Használatba vevő használati joga – kérelmére – az ingatlan-nyilvántartásba jelen okirat alapján bejegyzésre kerüljön. 16.) Jelen használatba adási szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény előírásai az irányadóak. Ezen három (3) számozott oldalból álló megállapodást felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012.
Makó, 2012.
Makó Város Önkormányzata, mint Használatba adó képviseletében:
Szeged-Csanádi Egyházmegye, mint Használatba vevő képviseletében:
…………………………………………. Dr. Buzás Péter polgármester
…………………………………… Kiss-Rigó László megyéspüspök
Pénzügyileg ellenjegyeztem: …………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
3
HASZNÁLATBA ADÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET amely létrejött egyrészről Makó Város Önkormányzata (Székhely: 6900 Makó, Széchenyi tér 22., adószám: 15726913-2-06, törzsszáma: 726917, képviseli: Dr. Buzás Péter polgármester) mint Használatba adó (továbbiakban: Használatba adó), másrészről a Szeged-Csanádi Egyházmegye (6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 2., képviseli: Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök, adószám: , Nyilvántartó bíróság: , nyilvántartási szám: ), mint Használatba vevő (továbbiakban: Használatba vevő) továbbiakban együttesen: Szerződő Felek - között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel: 1.) Szerződő Felek rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata ….. /2012. ( ) MÖKTh. számú határozatával jóváhagyott Megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) alapján és erre figyelemmel Szeged-Csanádi Egyházmegye kinyilvánította abbéli szándékát, hogy Makón katolikus óvodai nevelést kíván végezni 2012. szeptember 1. napjától az Újvárosi Óvoda 6900 Makó, Tulipán utca 40. B. szám alatti óvodaépületében. 2.) Használatba adó Használatba adja, Használatba vevő megtekintett állapotban kizárólagos használatba veszi a Makó Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező, - egyébként per-, igény- és tehermentes-, 6900 Makó, Tulipán utca 40. B. számú 2000 m2 alapterületű 7050 helyrajzi szám alatti ingatlant. 3.) Jelen szerződéssel való használatba adás kizárólag a Használatba vevő 2.) pontban meghatározott épületekben megvalósuló, a Megállapodásban foglalt feladatainak teljesítése érdekében és céljából történik. 4.) Használatba adó Használatba vevő tulajdonába adja - ingyenesen - az ingatlan tényleges átadásakor készített leltárban szereplő ingóságokat, berendezési tárgyakat. 5.) Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy Használatba adó ingyenesen adja Használatba vevő használatába a 2.) pont szerinti épületeket közfeladat ellátása céljából. 6.) Használatba vevő köteles saját költségére és veszélyére gondoskodni a helyiségek és az ott elhelyezett, használt ingó eszközök rendeltetésszerű használatra való mindenkori alkalmasságát eredményező állagmegóvásáról, karbantartásáról, a kopó, fogyó (tan)eszközök, egyéb ingóságok pótlásáról. 7.) Használatba vevő tudomásul veszi, hogy a használati jogviszony időtartama alatt felmerülő felújítási, beruházási, korszerűsítési, átalakítási munkákat Használatba adó előzetes írásbeli hozzájárulásával végezhet, a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzéséről is Használatba vevő köteles gondoskodni. 8.) Használatba adó Használatba vevő használatába az ingatlant az épület tényleges átadáskor készített használatba adási jegyzőkönyvben rögzített megtekintett állaggal adja át. A használatba vétel időpontjától kezdődően a Használatba vevő saját költségére és veszélyére köteles gondoskodni az átvett épületkomplexumban-, valamint az ott végzett oktatási és egyéb tevékenységek vonatkozásában a tűzvédelmi, vagyonvédelmi, rendészeti, munkavédelmi, munkabiztonsági, egészségvédelmi és népegészségügyi szabályok betartásáról, betartatásáról,
1
az ezekkel kapcsolatos hatósági kapcsolattartásról, a vonatkozó jogszabályok, hatósági határozatok végrehajtásáról. Szerződő Felek megállapodnak továbbá abban, hogy a használatba adáskor a közüzemi mérőórák állását együttesen leolvassák és jegyzőkönyvbe rögzítik, a közüzemi szolgáltatóknak bejelentik és kezdeményezik a közüzemi szerződések módosítását. 9.) Használatba vevő felelős minden olyan ingó és ingatlan kárért, amely az általa gyakorolt rendeltetésellenes használattal áll okozati összefüggésben. A használatba adott épületkomplexum vagyonbiztosítását saját költségére és veszélyére a Használatba vevő rendezi. Használatba vevő kárkockázata csökkentése érdekében köteles a tulajdonba vett ingók vonatkozásában vagyonbiztosítást-, a használt ingatlanban végzendő tevékenysége vonatkozásában felelősségbiztosítást kötni és a jelen szerződés megkötését követő 8 (nyolc) napon belül a biztosítási jogviszonyok fennálltát hitelt érdemlően igazolni Használatba adó felé, illetve köteles bárminemű változásról Használatba adót – a változás bekövetkeztétől számított 8 (nyolc) napon belül értesíteni. Használatba vevő köteles a rendeltetésszerű használat során elkopott, elhasználódott ingó eszközök pótlására. 10.) Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen használatba adási szerződést közös megegyezéssel vagy - a szerződés hatályba lépését követően - kizárólag a másik Fél által elkövetett súlyos jogszabálysértésre vagy súlyos szerződésszegésre való indokolt hivatkozással, a tanév végére szóló felmondás útján szüntethető meg. Használatba adó a szerződést felmondhatja, ha a) Használatba vevő a helyiségeket a 3.) ponttól eltérő célra használja, vagy b) a fenntartási, állagmegóvási, karbantartási kötelezettségét elmulasztja. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen használatba adási szerződés megszűnését követően Használatba vevő köteles ellenszolgáltatás nélkül átadni a korábban átadott használati jogokat, valamint tulajdonjogokat jelen szerződés 2.) és 4.) pontjában foglaltaknak megfelelően. 11.) Használatba vevő kötelezettséget vállal arra, hogy a használati jogviszony megszűnése napját követő 5 (öt) munkanapon belül jegyzőkönyvezett használatba adási és ingóleltári eljárás keretében a helyiségeket rendeltetésszerű használatra alkalmas kifestett, kitakarított állapotban visszaadja Használatba adónak, s egyben igazolja, hogy az ingatlankomplexum használatával járó összes közüzemi költséget a használati jogviszony megszűntének napjáig maradéktalanul megfizette. A használati jogviszony tartama alatt a helyiségeken végzett beruházások értékét Használatba vevő semmilyen jogcímen nem követelheti, valamint használati jogviszony megszűnésekor a használatba adott helyiségek helyett más ingatlan használatára nem tarthat igényt. 12.) Használatba vevő feltétlen kötelezettséget vállal a helyiségek használatával kapcsolatosan előírt tűzrendészeti, balesetvédelmi, munkavédelmi, egészségügyi, valamint az ingatlan rendeltetésszerű használatával kapcsolatos egyéb hatósági szabályok, előírások maradéktalan betartására.
2
13.) Használatba adó jogosult jelen szerződésből eredő, Használatba vevő használati jogviszonyával kapcsolatos kötelezettségek teljesítését ellenőrizni. Használatba vevő köteles a használatba vett javakat-, valamint az azokra fordított költségeket saját könyveiben elkülönítetten nyilvántartani a vonatkozó számviteli szabályok szerint. 14.) Szerződő felek az esetleges vitás kérdéseket igyekeznek elsődlegesen békés úton rendezni. Arra az esetre, amennyiben ez nem vezet eredményre, perértéktől függően kikötik a Makói Városi Bíróság, illetve a Szegedi Törvényszék kizárólagos illetékességét. 15.) Szerződő Felek a jelen szerződést 2012. szeptember 1. napjától számítottan határozatlan időre kötik. Használatba adó jelen szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy Használatba vevő használati joga – kérelmére – az ingatlan-nyilvántartásba jelen okirat alapján bejegyzésre kerüljön. 16.) Jelen használatba adási szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény előírásai az irányadóak. Ezen három (3) számozott oldalból álló megállapodást felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012.
Makó, 2012.
Makó Város Önkormányzata, mint Használatba adó képviseletében:
Szeged-Csanádi Egyházmegye, mint Használatba vevő képviseletében:
…………………………………………. Dr. Buzás Péter polgármester
…………………………………… Kiss-Rigó László megyéspüspök
Pénzügyileg ellenjegyeztem: …………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető
3
HASZNÁLATBA ADÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET amely létrejött egyrészről Makó Város Önkormányzata (Székhely: 6900 Makó, Széchenyi tér 22., adószám: 15726913-2-06, törzsszáma: 726917, képviseli: Dr. Buzás Péter polgármester) mint Használatba adó (továbbiakban: Használatba adó), másrészről a Makó-Belvárosi Református Egyházközség (székhely: 6900 Makó, Kálvin tér 3., adószám: képviseli: Kondrát Zoltán elnöklelkész, Hajdú Gábor főgondnok), mint Használatba vevő (továbbiakban: Használatba vevő) - továbbiakban együttesen: Szerződő Felek - között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel: 1.) Szerződő Felek rögzítik, hogy Makó Város Önkormányzata ….. /2012. ( ) MÖKTh. számú határozatával jóváhagyott Megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) alapján és erre figyelemmel a Makó-Belvárosi Református Egyházközség kinyilvánította abbéli szándékát, hogy Makón általános iskolát kíván működtetni 2012. szeptember 1. napjától a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Makó, Kálvin tér 6. szám alatti iskolaépületében. 2.) Használatba adó használatba adja, Használatba vevő megtekintett állapotban kizárólagos használatba veszi a Makó Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező, -egyébként per-, igény- és tehermentes-, Makó ……………..sz. alatt nyilvántartott, valóságban Makó, Kálvin tér 6. faliszám alatti ingatlanból - a jelen használatba adási szerződés 1. számú mellékletét képező változási vázrajzban körülírt - mindösszesen 9264 m2 alapterületű, kivett általános iskola megnevezésű ingatlanrészt, a rajta található iskolai épülettel, tornateremmel és egyéb felépítményekkel, kiszolgáló helyiségekkel a jelen szerződésben foglalt feltételek mellett. 3.) Jelen szerződéssel való használatba adás kizárólag a Használatba vevő 2.) pontban meghatározott épületekben megvalósuló, a Megállapodásban foglalt feladatainak teljesítése érdekében és céljából történik. 4.) Használatba adó Használatba vevő használatába adja - ingyenesen - az ingatlan tényleges átadásakor készített leltárban szereplő ingóságokat, berendezési tárgyakat. 5.) Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy Használatba adó ingyenesen adja Használatba vevő használatába a 2.) pont szerinti épületeket közfeladat ellátása céljából. 6.) Használatba vevő köteles saját költségére és veszélyére gondoskodni a helyiségek és az ott elhelyezett, használt ingó eszközök rendeltetésszerű használatra való mindenkori alkalmasságát eredményező állagmegóvásáról, karbantartásáról, a kopó, fogyó (tan)eszközök, egyéb ingóságok pótlásáról. 7.) Használatba vevő tudomásul veszi, hogy a használati jogviszony időtartama alatt felmerülő felújítási, beruházási, korszerűsítési, átalakítási munkákat Használatba adó előzetes írásbeli hozzájárulásával végezhet, a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzéséről is Használatba vevő köteles gondoskodni. 8.) Használatba adó Használatba vevő használatába az ingatlant az épület tényleges átadáskor készített használatba adási jegyzőkönyvben rögzített megtekintett állaggal adja át.
1
A használatbavétel időpontjától kezdődően a Használatba vevő saját költségére és veszélyére köteles gondoskodni az átvett épületkomplexumban-, valamint az ott végzett oktatási és egyéb tevékenységek vonatkozásában a tűzvédelmi, vagyonvédelmi, rendészeti, munkavédelmi, munkabiztonsági, egészségvédelmi és népegészségügyi szabályok betartásáról, betartatásáról, az ezekkel kapcsolatos hatósági kapcsolattartásról, a vonatkozó jogszabályok, hatósági határozatok végrehajtásáról. A korábbi jegyzőkönyvek és megfelelősségi nyilatkozatok másolatát az Önkormányzat átadja az Egyházközség részére. Szerződő Felek megállapodnak továbbá abban, hogy a használatba adáskor a közüzemi mérőórák állását együttesen leolvassák és jegyzőkönyvbe rögzítik, a közüzemi szolgáltatóknak bejelentik és kezdeményezik a közüzemi szerződések módosítását. 9.) Használatba vevő felelős minden olyan ingó és ingatlan kárért, amely az általa gyakorolt rendeltetésellenes használattal áll okozati összefüggésben. A használatba adott épületkomplexum vagyonbiztosítását saját költségére és veszélyére a Használatba vevő rendezi. Használatba vevő kárkockázata csökkentése érdekében köteles a használatba vett ingók vonatkozásában vagyonbiztosítást-, a használt ingatlanban végzendő tevékenysége vonatkozásában felelősségbiztosítást kötni és a jelen szerződés megkötését követő 8 (nyolc) napon belül a biztosítási jogviszonyok fennálltát hitelt érdemlően igazolni Használatba adó felé, illetve köteles bárminemű változásról Használatba adót - a változás bekövetkeztétől számított 8 (nyolc) napon - belül értesíteni. 10.) Jelen szerződés megszűnik, amennyiben az 1. pont szerinti Megállapodás megszűnik. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen használatba adási szerződés megszűnését követően Használatba vevő köteles ellenszolgáltatás nélkül átadni a korábban átadott használati jogokat jelen szerződés 2.) és 4.) pontjában foglaltaknak megfelelően. 11.) Használatba vevő kötelezettséget vállal arra, hogy a használati jogviszony megszűnése napját követő 5 (öt) munkanapon belül jegyzőkönyvezett használatba adási és ingóleltári eljárás keretében a helyiségeket rendeltetésszerű használatra alkalmas, kitakarított állapotban visszaadja Használatba adónak, s egyben igazolja, hogy az ingatlankomplexum használatával járó összes közüzemi költséget a használati jogviszony megszűntének napjáig maradéktalanul megfizette. A használati jogviszony tartama alatt a helyiségeken végzett beruházások értékét Használatba vevő semmilyen jogcímen nem követelheti, valamint használati jogviszony megszűnésekor a használatba adott helyiségek helyett más ingatlan használatára nem tarthat igényt. 12.) Használatba vevő feltétlen kötelezettséget vállal a helyiségek használatával kapcsolatosan előírt tűzrendészeti, balesetvédelmi, munkavédelmi, egészségügyi, valamint az ingatlan rendeltetésszerű használatával kapcsolatos egyéb hatósági szabályok, előírások maradéktalan betartására. 13.) Használatba adó jogosult jelen szerződésből eredő, Használatba vevő használati jogviszonyával kapcsolatos kötelezettségek teljesítését ellenőrizni. Használatba vevő köteles a használatba vett javakat-, valamint az azokra fordított költségeket saját könyveiben elkülönítetten nyilvántartani a vonatkozó számviteli szabályok szerint.
2
14.) Szerződő felek az esetleges vitás kérdéseket igyekeznek elsődlegesen békés úton rendezni. Arra az esetre, amennyiben ez nem vezet eredményre, kikötik – perértéktől függően - a Makói Városi Bíróság, illetve a Szegedi Törvényszék kizárólagos illetékességét. 15.) Szerződő Felek a jelen szerződést 2012. szeptember 1. napjától számítottan határozatlan időre kötik. Használatba adó jelen szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy Használatba vevő használati joga – kérelmére – az ingatlan-nyilvántartásba jelen okirat alapján bejegyzésre kerüljön. 16.) Jelen használatba adási szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény előírásai az irányadóak. Ezen három (3) számozott oldalból álló megállapodást felek elolvasás és kölcsönös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 5 (öt) eredeti példányban jóváhagyólag írtak alá. Makó, 2012.
Makó, 2012.
Makó Város Önkormányzata, mint Használatba adó képviseletében:
Makó-Belvárosi Református Egyházközség, mint Használatba vevő képviseletében:
…………………………………………. Dr. Buzás Péter polgármester
………………………………………. Kondrát Zoltán Hajdú Gábor elnöklelkész főgondnok
Pénzügyileg ellenjegyeztem: …………………………………. Simonné Fazekas Erika Pénzügyi osztályvezető Jelen használatba adási szerződés a Tiszántúli Egyházkerület Elnöksége, és a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége hozzájárulásával lép hatályba.
3
Belvárosi Óvoda Alapító Okiratának Módosító Okirata Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 185/2009. (V.27.) MÖKT határozattal elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: „Az intézmény telephelyei:
6900 Makó, Zrínyi utca 57. 6900 Makó, Kassai u. 3.”
szövegrészt ” Az intézmény telephelyei: szövegrészre módosítja.
6900 Makó, Kassai u. 3.. „
„Tagintézménye:
Belvárosi Óvoda Kassai Utcai Tagintézménye 6900 Makó, Kassai u. 3”
szövegrésszel kiegészíti. „Maximális gyermeklétszám: szövegrészt
425 fő”
„Maximális gyermeklétszám:
székhely: 275 fő Kassai Utcai Tagintézmény: 75 fő”
szövegrészre módosítja. A „Működési köre:
Makó városban az alábbi utcák által határolt terület: Sírkert u.., Kálvária u., József Attila u., Csanád vezér tér, Kecskeméti Áron u, Deák Ferenc u. Pulitzer u., Úri u., Széchenyi tér, Megyeház u., Aradi u., Nyizsnyai u. által határolt terület Verebes irányába”
szövegrészt „Működési köre: Belvárosi Óvoda székhelyén: Állomás tér; Apaffy u.; Árpád u.; Bajcsy-Zsilinszky lakótelep; Balaton u.; Balogh Ádám u.; Bárányos sor; Báró Jósika u.; Batthyány u.; Béke u.; Csanádi u.; Cserje u.; Csokonai u.; Csősz u.; Dobsa Lajos u.; Dózsa telep; Dr. Tóth Aladár u.; Erdei Ferenc tér; Erdei Ferenc tér; Eszperantó u.; Fürész u.; Gerizdes u.; Gilicze István u.; Gőzmalom u.; Harmat u.; Hédervári u.; Hold u.; Hunfalvy u.; Hunyadi u.; Huszár u.; Irányi u.; Iskola u.; Jég u.; Kálvin tér; Kálvin u.; Kelemen László u.; Kerkápoly u.; Kertész u.; Kígyó u.; Kisporond u.; Kont u.; Kökény u.; Kölcsey u.; Kőrösi Csoma S. u.; Lesi u.;
Liget u.; Lisztes u.; Lonovics sugárút; Lónyai u.; Lúdvári u.; Maros u.; Mikes Kelemen u.; Mikszáth Kálmán u.; Mohácsi u.; Munkácsy u.; Nádasdy u.; Nagyér sétány; Nyizsnyai u.; Páva u.; Pázmány u.; Petőfi u.; Platán u.; Porond u.; Posta u.; Ráday u.; Rákóczi u.; Révai u.; Soproni u.; Szegedi u.; Szigeti u.; Szirbik Miklós u.; Szív u.; Szt. Anna u.; Szt. Gellért u.; Szt. István tér Szt. Lőrinc u.; Szundi Jenő u.; Szúnyog u.; Tinódi u.; Tisza u.; Tölgyfa u.; Töltés u.; Tömörkény u.; Török u.; Új u.; Vasút sor; Velnök u.; Verebes dűlő; Verebes u.; Vízimalom u.; Vörösmarty u.; Wekerle u.; Kelemen László u.; Révész u.; Marczibányi tér Kassai Utcai Tagintézményében: Adriai u.; Alkotmány u.; Almási u.; Aradi u.; Aradi u.; Árvíz u.; Bánat u.; Czuczor u.; Dohány u.; Est u.; Esze Tamás u.; Fejedelem u.; Feltámadás u.; Fiumei u.; Fülemüle u.; Gém u.; Gyöngytyúk u.; Hargita u.; Hársfa u.; Hóvirág u.; Ibolya u.; Jázmin u.; Juhász Gyula tér Kassai u.; Kenderföld u.; Késmárki u.; Kisfaludy u.; Kolozsvári u.; Kórház u.; Korona u.; Liliom u.; Magyar u.; Miklós u.; Munkás u.; Nyúl u.; Orgona u.; Oroszlán u.; Ószegedi út, Pipacs u.; Rigó u.; Róka u.; Sas u.; Sovány u.; Székely u.; Szerecsen u.; Szt. Háromság u.; Tátra u.; Temesvári u.; Torma Imre u.; Üstökös u.; Vágóhíd u.; Váradi Vaskapu u; Virág u.; Zrínyi u.; Révész u.; Szegfű u.” szövegrészre módosítja. Nemzeti, etnikai és más feladatai: A többiekkel együtt gyermekek nevelése.
nevelhető
nagyothalló
szövegrésszel az alapító okirat kiegészül.
„Kiegészítő tevékenysége: 851011 2 Óvodai nevelés, ellátás 851012 2 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása 851000 2 Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása 562912 2 Óvodai intézményi étkeztetés 562917 2 Munkahelyi étkeztetés Az alaptevékenységgel megegyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitásig támogatáson kívüli forrásból, nem haszonszerzési célból tevékenységet végezhet”
szövegrészt törli.. „Kisegítő tevékenysége:
Kisegítő tevékenységet nem folytat”
címet és tartalmat hatályon kívül helyezi. A „Feladatellátást szolgáló vagyon:
Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe sorolt Makó, belterület, Zrínyi u. 57. számú, 1157 m2 alapterületű, 2015 helyrajzi szám alatti, óvoda megnevezésű , valamint Makó, belterület, Kassai u. 3. számú, 1758 m2 alapterületű, 2369 helyrajzi számú óvoda megnevezésű, Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, Makó belterület Kálvin tér 6. szám alatti 1.7924 m2 alapterületű 5301/4. helyrajzi számú, általános iskola, óvoda, megnevezésű ingatlan és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek.”
szövegrész helyébe „Feladatellátást szolgáló vagyon:
Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe valamint Makó, belterület, Kassai u. 3. számú, 1758 m2 alapterületű, 2369 helyrajzi számú óvoda megnevezésű, Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, Makó belterület Kálvin tér 6. szám alatti 1.7924 m2 alapterületű 5301/4. helyrajzi számú, általános iskola, óvoda, bölcsőde megnevezésű ingatlan és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek.”
szövegrész kerül. Az Alapító Okirat nem módosított pontjai az eredeti szövegezéssel változatlanul hatályosak.
Záradék: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Belvárosi Óvoda 185/2009. (V.27.) MÖKT határozatával elfogadott, és többször módosított Alapító Okiratának módosítását a …./2012.(V.23.) MÖKT határozatával hagyta jóvá. „Kiegészítő tevékenysége” és „Kisegítő tevékenysége” tekintetében az Alapító Okirat a Magyar Államkincstár által vezetett törzskönyvi nyilvántartásba vétel napjával lép hatályba, a többi pont tekintetében a hatályba lépés dátuma 2012. szeptember 1. Dr. Bánfi Margit jegyző
Dr. Buzás Péter polgármester
Makói Általános Iskola, Alapfokú művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának Módosító Okirata
A Makó város Önkormányzati Képviselő-testülete által a 183/2009. (V.27.) MÖKT határozattal elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. A „Székhelye: 6900 Makó, Kálvin tér 6.” szövegrész helybe a „Székhelye: 6900 Makó, Szegedi u. 4-6. „ szövegrész kerül. „Az intézmény telephelyei: 6900 Makó, Szegedi u. 4-6. 6900 Makó Vásárhely u. 4 6900 Makó, Almási u. 52. 6900 Makó, Návay Lajos tér 12./A 6900 Makó, Kálvin János utca 7./B 6911 Királyhegyes, Jókai u. 29. 6917 Nagyér, Petőfi S. u. 24.” szövegrész helyébe „Az intézmény telephelyei: 6900 Makó, Almási u. 52. 6900 Makó, Kálvin János utca 7./B 6911 Királyhegyes, Jókai u. 29. 6917 Nagyér, Petőfi S. u. 24. „ szövegrész kerül. A „Tagintézményei:
Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Almási Tagintézménye 6900 Makó, Almási u. 52. Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kertvárosi Tagintézménye 6900 Makó, Návay Lajos tér 12./A Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Királyhegyesi Tagintézménye 6911 Királyhegyes, Jókai u. 29. 1-4. évfolyam általános iskolai nevelés-oktatás Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Nagyéri Tagintézménye
1
6917 Nagyér, Petőfi S. u. 24. 1-4. évfolyam általános iskolai nevelésszövegrész helyébe A „Tagintézményei:
Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Almási Tagintézménye 6900 Makó, Almási u. 52. Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Királyhegyesi Tagintézménye 6911 Királyhegyes, Jókai u. 29. 1-4. évfolyam általános iskolai nevelés-oktatás Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Nagyéri Tagintézménye 6917 Nagyér, Petőfi S. u. 24. 1-4. évfolyam általános iskolai nevelés-oktatás „
szövegrész kerül. A „Működési köre: Általános iskolai nevelés és oktatás 1-8. évfolyamon: Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet székhelye: Ószegedi út Zrínyi u. – Apaffy u. – Kálvária u. – Hollósy K. u. – Csanád vezér tér – Széchenyi tér – Megyeház u. – Aradi u. által határolt terület Újszentlőrinc irányába Almási Tagintézmény: Földeáki út - Vásárhelyi u. – Kossuth u. – Csanád vezér tér – Hollósy K. u. – Kálvária u. – Apaffy u. - Zrínyi u. – Ószegedi út által határolt terület Vertán–telep irányába Kertvárosi Tagintézmény: Földeáki út – Vásárhelyi u. Kossuth u. – Csanád vezér tér – Széchenyi tér – Megyeház u. – Aradi u. által határolt terület Honvéd irányába 2009. szeptember 1.-től: Nagylak község közigazgatási területe Általános iskolai nevelés és oktatás 5.-8. évfolyamon Királyhegyes község közigazgatási területe Általános iskolai nevelés és oktatás 1-4 .évfolyamon: Királyhegyesi Tagintézmény Királyhegyes közigazgatási területe Nagyéri Tagintézmény Nagyér község közigazgatási területe Alapfokú művészetoktatás 12 évfolyamon: Makó közigazgatási területe Pedagógiai szakszolgálati feladatok - logopédiai ellátás - gyógytestnevelés Makói Kistérséghez tartozó települési önkormányzatok közigazgatási területe szövegrész helyébe
2
a „A Működési köre:
Általános iskolai nevelés és oktatás 1-8. évfolyamon:
Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Székhelye: Állomás tér, Apaffy u., Aradi u., Arany János u., Árpád u., Bajcsy-Zsilinszky lakótelep, Bajza u., Balaton u., Balogh Ádám u., Bárányos sor, Báró Jósika u., Batthyány u., Béke tér, Berzsenyi u. 27-től növekvő és 24-től növekvő; Bocskai u., Bolygó u., Botond u., Csanád vezér tér, Csanádi u., Cserje u., Csokonai u., Csősz u., Damjanich u., Deák Ferenc u., Dobsa Lajos u., Dózsa telep, Dr. Tóth Aladár u., Eötvös u. 143. és 2-40a;., Erdei Ferenc tér; Erdélyi püspök u., Eszperantó u., Fecske u., Fuvola u., Fürész u., Gerizdes dűlő, Gerizdes u., Gilicze István u., Gőzmalom u., Hajnal u., Hajnóczy u., Harmat u. Hatrongyos tanya, Hédervári u., Hold u., Honvéd 71-től növekvő, Hunfalvy u., Hunyadi u., Huszár u., Irányi u., Iskola u., Jég u., József A.2-40 é 1-17-ig, Kákás u., Kálvária u. 2-42; é 1-33, Kálvin tér, Kálvin u., Kápolna u., Károlyi Mihály u., Kelemen László u., Kerkápoly u., Kertész u., Kígyó u., Kinizsi u., Királyhegyesi u., Kisporond u., Kiss Ernő u., Klapka u., Kont u., Kórház u., Kökény u., Kölcsey u., Kőrösi Csoma S. u., Lázár u., Lesi szőlő, Lesi u., Liget u., Lisztes u., Lonovics sugárút, Lónyai u., Lúdvári u., Madarász u., Makovecz tér, Marczibányi tér, Maros u., Martinovics u., Megyeház u., Meskó u., Mészáros u., Mikes Kelemen u. , Mikócsa u., Mikszáth Kálmán u., Mohácsi u., Móra Ferenc u., Munkácsy u., Nádasdy u., Nagyér sétány, Nap u., Návay Lajos tér, Nyizsnyai u., Ószegedi u., Páva u., Pázmány u., Perczel u., Petőfi park, Petőfi u., Platán u., Porond u., Posta u., Ráday u., Rákóczi u., Révai u., Révész u., Simonyi u., Síp u.2-18, és 1-23, Soproni u., Széchenyi tér Szegedi u., Szemere u., Szent János tér, Szép u. 1-27. és 2-32. Szirbik Miklós u., Szív u., Szt. Anna u., Szt. Gellért u. Szt. István tér, Szt. Lőrinc u., Szundi Jenő u., Szúnyog u., Tábor u., Tatár u., Tátra u., Teleki László u., Tinódi u., Tisza u., Toldi u., Tölgyfa u., Töltés u., Tömörkény u., Török u., Tulipán u., Tükör u., Új u., Úri u., Vásárhelyi u. 1-7. és 2-6., Vasút sor, Velnök u., Verebes dűlő, Verebes u., Vízimalom u., Vörösmarty u. , Wesselényi u. 1-13. és 2-10., Wekerle u., Zoltán u., Zrínyi u. , Dáli tanya, Dáli ugar tanya, Habtató ugar tanya, Járandó tanya. Almási Tagintézmény: Adriai u., Ady Endre u., Ágyú u., Alkotmány u., Alma u., Almási u., Ardics u., Árvíz u., Attila u., Aulich u., Balassa u., Bánffy u., Bánat u., Bárány u., Barcsai u., Baross u., Béke u., Bem u., Bercsényi u. Berzsenyi u. 1-27, 2-24, Bethlen u., Bimbó u., Bíró u. Brassói u., Búza u., Cédulaház u., Czuczor u., Csáki u., Csillag u., Dembinszky u., Diófa u., Dobó u., Dohány u., Dugonics u., Eötvös u. 45-től felfelé és 42től felfelé, Erdő újsor, Erdő u., Est u., Esze Tamás u., Fejedelem u., Feltámadás u., Fiumei u., Földeáki út, Fülemüle u., Fütő u., Garai tér, Gárdonyi Gézau., Gém u., Gizella u., Gyóni Géza u., Gyöngy u., Gyöngytyúk u., Hargita u., Hársfa u., Holló u., Hollósy Kornélia u., Honvéd u., Hosszú u., Hóvirág u., Ibolya u., Jázmin u., Jókai u., József Attila u. 42-től felfelé 19-től felfelé, Juhász Gyula tér, Justh Gyula u. Kálvária 44-től felfelé, 35-től felfelé, Kassai u., Kazinczy u., Kecskeméti Ármin u., Kenderföld u., Késmárki u., Király u., Kisfaludy u., Kmetty u., Kolozsvári u., Korona u., Kossuth, Kürt u., Lakat u., Lehel u., Lendvai u. Liliom u., Luther u., Magyar u., Majláth u., Mátyás u., Mátyás újsor, 3
Megyeri u., Mező u. , Miklós u., Móricz Zsigmond u., Munkás u., Murányi u., Nagycsillag u., Nyúl u., Orgona u., Oroszlán u., Ószentlőrinc, Páger Antal u., Paizs u., Paraszt u., Patai tér, Pipacs u., Pozsonyi u., Pulitzer sétány, Rákos Kossuth u., Rákos Makói u., Rákos Petőfi u., Rákos Rákóczi u., Rákos Táncsics M. u., Rigó u., Róka u., Rózsa u., Rudnay Gyula u., Sarkantyú u., Sas u., Síp u., 23-tól felfelé és 20-tól felfelé, Sírkert u., Sovány u., Szegfű u., Székely u., Szén u., Szép u. 29-től felfelé, 34-től felfelé, Szende u., Szerecsen u., Szigeti u., Szigligeti u., Szikszai u., Szilágyi Dezső u., Szondy u., Szőlő u., Szt. Háromság u., Táncsics Mihály u., Táncsics telep, Teleki Blanka u., Temesvári u., Templomköz u., Thököly u., Tompa u., Torma Imre u., Tömpös tanya, Türr u., Üstökös u., Vadász u., Vágóhíd u., Váradi u., Vásárhelyi u 9-től felfelé, 18-tól felfelé, Vaskapu u., Vasvári Pál u., Vécsei u., Virág u., Vorhand Rabbi tér,. Wlassich u. Wesselényi u. 15-.től felfelé, 12-től felfelé, Bogárzó tanya, Folyamatos telep, Ardics tanya, Igás tanya, Ingó szólő, Jángor tanya, Kisújhegy szőlő, Rákos puszta, Rákos tanya, Semlyék tanya, Ugar tanya. Nagylak község közigazgatási területe Általános iskolai nevelés és oktatás 5.-8. évfolyamon Királyhegyes község közigazgatási területe Általános iskolai nevelés és oktatás 1-4 .évfolyamon: Királyhegyesi Tagintézmény Királyhegyes közigazgatási területe Nagyéri Tagintézmény Nagyér község közigazgatási területe Alapfokú művészetoktatás 12 évfolyamon: Makó közigazgatási területe, Pedagógiai szakszolgálati feladatok - logopédiai ellátás - gyógytestnevelés Makói Kistérséghez tartozó települési önkormányzatok közigazgatási területe szövegrész kerül. A „Felvehető maximális tanulólétszám: Makó: Alapfokú oktatás: Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet székhelye 832 fő Almási Tagintézmény: 432 fő Alapfokú művészeti oktatás: Zeneművészet: 265 fő Táncművészet: 200 fő Képző- és iparművészet: 105 fő Királyhegyesi Tagintézmény: Alapfokú oktatás 1-4. évfolyam 26 fő Nagyéri Tagintézmény: Alapfokú oktatás 1-4. évfolyam 32 fő ”
4
szövegrész helyébe a „Felvehető maximális tanulólétszám: Makó: Alapfokú oktatás: Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet székhelye . 243 fő Almási Tagintézmény: 432 fő Alapfokú művészeti oktatás: Zeneművészet: 280 fő Táncművészet: 200 fő Képző- és iparművészet: 105 fő Királyhegyesi Tagintézmény: Alapfokú oktatás 1-4. évfolyam 26 fő Nagyéri Tagintézmény: Alapfokú oktatás 1-4. évfolyam 32 fő „ szövegrész kerül. A „Feladatellátást szolgáló vagyon: Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe sorolt Makó, belterület, Szegedi u. 4-6. szám alatti, általános iskola megnevezésű 5154 m2 alapterületű 5407/1 helyrajzi számú ingatlan, Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, Makó belterület Kálvin tér 6..szám alatti 1.7924 m2 alapterületű 5301/4.. helyrajzi számú, általános iskola, óvoda megnevezésű ingatlan, Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, Makó belterület Kálvin János u. 7./B..szám alatti 1011 m2 alapterületű 5301/3 helyrajzi számú, általános iskola megnevezésű ingatlan, Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe sorolt Makó, belterület Almási u. 52. szám alatti általános iskola megnevezésű 10017 m2 alapterületű 1472 helyrajzi számú ingatlan, Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe sorolt Makó, belterület, Návay Lajos tér 12./a számú általános iskola megnevezésű, 2646 m2 alapterületű, 7864/1helyrajzi számú ingatlan, valamint Makó, belterület, Vásárhelyi utca 4. számú, épület megnevezésű, 841 m2 alapterületű, 76o6 helyrajzi számú ingatlan, és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek. Királyhegyes Község Önkormányzata, tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe sorolt Királyhegyes belterület Jókai u. 29. szám alatti, 820 m2 alapterület, 130 helyrajzi számú ingatlan és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek. Nagyér Község Önkormányzat tulajdonában lévő az önkormányzat törzsvagyonába sorolt Nagyér, belterület Petőfi u. 24. szám alatti általános iskola megnevezésű 3988 m2. alapterületű, 252 helyrajzi számú ingatlan, és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek.” szövegrész helyébe
5
A „Feladatellátást szolgáló vagyon: Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe sorolt Makó, belterület, Szegedi u. 4-6. szám alatti, általános iskola megnevezésű 5154 m2 alapterületű 5407/1 helyrajzi számú ingatlan, Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe sorolt Makó, belterület Almási u. 52. szám alatti általános iskola megnevezésű 10017 m2 alapterületű 1472 helyrajzi számú ingatlan, Makó belterület Kálvin János u. 7./B.szám alatti 1011 m2 alapterületű 5301/3 helyrajzi számú, általános iskola megnevezésű ingatlan, és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek. Királyhegyes Község Önkormányzata, tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe sorolt Királyhegyes belterület Jókai u. 29. szám alatti, 820 m2 alapterület, 130 helyrajzi számú ingatlan és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek. Nagyér Község Önkormányzat tulajdonában lévő az önkormányzat törzsvagyonába sorolt Nagyér, belterület Petőfi u. 24. szám alatti általános iskola megnevezésű 3988 m2. alapterületű, 252 helyrajzi számú ingatlan, és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek „ szövegrész kerül. Az „Intézményegységei: Összetett iskola, Logopédiai intézet” szövegrész helyébe az „ Intézményegységei: Általános iskola, Alapfokú művészetoktatási intézmény, Logopédiai intézet” szövegrész kerül. A „Kiegészítő tevékenysége: 852000 2 Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 852011 2 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852021 2 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyamon) 852031 2 Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban 852032 2 Alapfokú művészetoktatás képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ágban 855911 2 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855914 2 Általános iskolai tanulószobai nevelés 856011 2 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység:
6
logopédiai ellátás gyógytestnevelés 931204 2 Iskolai, diáksport- tevékenység és támogatása 562913 2 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 2 Munkahelyi étkeztetés 852012 2 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1–4. évfolyam) 852022 2 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5–8. évfolyam) szövegrész törlésre kerül. A „Kisegítő tevékenysége: Kisegítő tevékenységet nem folytat” szövegrész törlésre kerül. Az Alapító Okirat nem módosított pontjai az eredeti szövegezéssel változatlanul hatályosak. Záradék: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Makói Általános Iskola, Alapfokú művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet 183/2009. (V.27.) MÖKT határozatával elfogadott és többször módosított Alapító Okiratának módosítását a …/2012.(V.23.) MÖKT határozatával hagyta jóvá. „Kiegészítő tevékenysége” és „Kisegítő tevékenysége” tekintetében az Az Alapító Okirat a Magyar Államkincstár által vezetett törzskönyvi nyilvántartásba vétel napjával lép hatályba, a többi pont tekintetében a hatályba lépés dátuma 2012. szeptember 1. Dr. Bánfi Margit jegyző
Dr. Buzás Péter polgármester
7
Újvárosi Óvoda Alapító Okiratának Módosító Okirata Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete által a 184/2009. (V.27.) MÖKT határozattal elfogadott és többször módosított, egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. „Az intézmény telephelyei: 6900 Makó, Tulipán u. 40. 6900 Makó, Petőfi park 14. 6900 Makó, Erdélyi püspök u. 8.” szövegrész „Az intézmény telephelyei:
6900 Makó, Petőfi park 14. 6900 Makó, Erdélyi püspök u. 8.”
szövegrészre módosul. A „Tagintézménye:
Újvárosi Óvoda Petőfi Parki Tagintézménye 6900 Makó, Petőfi park 14.”
szövegrésszel az alapító okirat kiegészül. „Maximális gyermeklétszám: 275 fő” szövegrész „Maximális gyermeklétszám:
Az Újvárosi Óvoda székhelyén 100 fő Az Újvárosi Óvoda Petőfi Tagintézményében 75 fő”
szövegrészre módosul. A „Feladatellátást szolgáló vagyon: Makó Város Önkormányzati tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe sorolt Makó, belterület, Erdélyi püspök u. 8. szám alatti óvoda, lakóház és udvar megnevezésű, 2936 m2 alapterületű, 7599 helyrajzi számú, valamint Makó, belterület, Petőfi park 14. szám alatti, óvoda megnevezésű, 2463 m2 alapterületű, 721 helyrajzi számú, valamint Tulipán u. 40.sz. alatti óvoda megnevezésű, 2000 m2 alapterületű, 7050 helyrajzi számú ingatlan, Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe sorolt Makó, belterület Bajza utca 71., 7309 helyrajzi számú, általános iskolaépület megnevezésű 4025 m2 alapterületű ingatlan és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában annak, vagyonleltárában szerepelnek. „
szövegrész helyébe a „Feladatellátást szolgáló vagyon: Makó Város Önkormányzati tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe sorolt Makó, belterület, Erdélyi püspök u. 8. szám alatti óvoda, lakóház és udvar megnevezésű, 7599 helyrajzi számú, valamint Makó, belterület, Petőfi park 14. szám alatti, óvoda megnevezésű, 2463 m2 alapterületű, 721 helyrajzi számú, ingatlan, Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az önkormányzat törzsvagyoni körébe sorolt Makó, belterület Bajza utca 71., 7309 helyrajzi számú, épület megnevezésű 4025 m2 alapterületű ingatlan és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában annak, vagyonleltárában szerepelnek. szövegrész kerül. A „Működési köre: Makó városban az alábbi utcák által határolt terület: Sírkert u.., Kálvária u., József Attila u., Csanád vezér tér, Kecskeméti Áron u, Deák Ferenc u. Pulitzer u., Úri u., Széchenyi tér, Megyeház u., Aradi u., Nyizsnyai u. által határolt terület Honvéd irányába” szövegrész helyébe Működési köre:
Újvárosi Óvoda székhelye: Ágyu u.;Alma u.; Aradi u.; Aradi u.; Arany János u.; Ardics u.; Attila u.; Aulich u.; Bajza u.; Balassa u.; Bánffy u.; Bárány u.; Béke tér; Bem u.; Bercsényi u.; Berzsenyi u.; Bethlen u.; Bimbó u.; Bocskai u.; Botond u.; Brassói u.; Búza u.; Cédulaház u.; Csáki u.; Csillag u.; Damjanich u.; Dembinszky u.; Dobó u.; Erdélyi püspök u.; Erdő újsor; Fecske u.; Földeáki út Fuvola u.; Garai tér; Gyilkos tó; Gyóni Géza u.; Gyöngy u.; Hajnal u.; Honvéd u.; Hosszú u.; Jókai u.; Justh Gyula u.; Kákás u.; Kápolna u.; Károlyi Mihály u.; Kazinczy u.; Kinizsi u.; Király u.; Királyhegyesi u.; Kiss Ernő u.; Klapka u.; Kmetty u.; Kossuth u.; Lakat u.; Lázár u.; Lendvai u.; Luther u.; Madarász u.; Majláth u.; Mátyás Ujsor Mátyás u.; Megyeház u.; Megyeri u.; Meskó u.; Mészáros u.; Mező u.; Mikócsa u.; Móra Ferenc u.; Murányi u.; Nagycsillag u.; Nap u.; Návay Lajos tér; Ószentlőrinc Paizs u.; Paraszt u.; Patai tér; Perczel u.; Pozsonyi u.; Pulitzer sétány; Rákos; Rudnay Gyula u.; Sarkantyú u.; Simonyi u.; Sirkert u.;
Szemere u.; Szén u.; Szende u.; Szigligeti u.; Szikszai u.; Szilágyi Dezső u.; Szondy u.; Szőlő u.; Tábor u.; Táncsics Mihály u.; Táncsics telep Tatár u.; Templomköz u.; Thököly u.; Toldi u.; Tompa u.; Tulipán u.; Tükör u.; Türr u.; Úri u.; Vadász u.; Váradi u.; Vasvári Pál u.; Vécsei u.; Velnök u.; Vorhand Rabbi tér; Wesselényi u.; Wlassich u.; Zoltán u.; Petőfi Parki Tagintézmény: Ady Endre u.; Barcsai u.; Baross u.; Bíró u.; Bolygó u.; Csanád vezér tér; Deák Ferenc u.; Diófa u.; Dugonics u.; Eötvös u.; Erdő u.; Gárdonyi Géza u.; Gizella u.; Hajnóczy u.; Holló u.; Hollósy Kornélia u.; József Attila u.; Kálvária u.; Kecskeméti Ármin u.; Kürt u.; Lehel u.; Makovecz tér; Martinovics u.; Móricz Zsigmond u.; Páger Antal u.; Petőfi park; Síp u.; Széchenyi tér; Szent János tér Szép u.; Teleki Blanka u.; Teleki Blanka u.; Teleki László u.; Vásárhelyi u.; Fütő u.; szövegrész kerül. Nemzeti, etnikai és más feladatai: A többiekkel együtt gyermekek nevelése.
nevelhető
gyengénlátó
szövegrésszel az alapító okirat kiegészül. A „Kiegészítő tevékenysége: 851011 2 Óvodai nevelés, ellátás 851012 2 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása 851000 2 Óvodai nevelés intézményeinek programjainak komplex támogatása 562912 2 Óvodai intézményi étkeztetés 562917 2 Munkahelyi étkeztetés Az alaptevékenységgel megegyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitásig támogatáson kívüli forrásból, nem haszonszerzési célból tevékenységet végezhet.” szövegrész törlésre kerül. „Kisegítő tevékenysége: Kisegítő tevékenységet nem folytat.” szövegrész törlésre kerül. Az Alapító Okirat nem módosított pontjai az eredeti szövegezéssel változatlanul hatályosak. Záradék:
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Újvárosi Óvoda 184/2009. (V.27.) MÖKT határozatával elfogadott, és többször módosított Alapító Okiratának módosítását a …/2012. (V.27.) MÖKT határozatával hagyta jóvá. . „Kiegészítő tevékenysége” és „Kisegítő tevékenysége” tekintetében az Alapító Okirat a Magyar Államkincstár által vezetett törzskönyvi nyilvántartásba vétel napjával lép hatályba, a többi pont tekintetében a hatályba lépés dátuma 2012. szeptember 1.
Dr. Bánfi Margit jegyző
Dr. Buzás Péter polgármester