májusţ-június mai-iunie

2012-2013

májusţ-június | mai-iunie

Bemutatók Premiere

Móricz Zsigmond

NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL Nu pot trăi fără muzică Traducerea în limba română de Geta Hajdu

Balázs, nyíri birtokos | moşier Pólika, a felesége | nevasta lui Zsani néni | Tanti Zsani Pepi néni | Tanti Pepi Mina néni | Tanti Mina Lajos bácsi | Nea Lajos Biri Veronika, vígözvegy | văduvă veselă Teréz néni, a mamája | Tanti Teréz, mama ei Viktor, pesti jogász | jurist din Budapesta Málcsi néni, a mamája | Tanti Málcsi, mama lui Első asszonyság | prima doamnă Második asszonyság | a doua doamnă Harmadik asszonyság | a treia doamnă Negyedik asszonyság | a patra doamnă Első uraság | primul domn Második uraság | al doilea domn Borcsa, a szakácsné | bucătăreasă Zsuzsi, szolgáló | servitoare Gergő, öreg kocsis | vizitiu bătrân Peták, mindenes | factotum Kati, kiscseléd | servitoare Mircse, cigányprímás | prim lăutar Kisvicákné Pista, suhanc | flăcăiandru Mariska néni | Tanti Mariska Gazsi, klarinétos | clarinetist Lali, nagybőgős | contrabasist

FARKAS LORÁND IMRE ÉVA KATÓ EMŐKE ALBERT CSILLA KÉZDI IMOLA SZŰCS ERVIN SIGMOND RITA GYÖRGYJAKAB ENIKŐ VINDIS ANDREA VATÁNY ZSOLT PÁKAI ZSUZSANNA ZONGOR RÉKA NAGY PÁL RÉKA PUZSA PATRÍCIA INCZE ALÍZ BUZÁSI ANDRÁS KÖLLŐ CSONGOR KALI ANDREA BÍRÓ JÚLIA SINKÓ FERENC MOLNÁR LEVENTE MOLNÁR ENIKŐ PÁL ATTILA VARGA CSILLA MAROSÁN CSABA NÁNÁSI BRIGITTA ÁRUS PÉTER BALLA SZABOLCS

Rendező | Regia: HATHÁZI ANDRÁS Díszlettervező | Decorul: CARMENCITA brojboiu Jelmeztervező | Costumele: GYÖRGY ESZTER Dramaturg | Dramaturgia: VAJNA NOÉMI Ügyelő | Regia tehnică: KEREZSY IMOLA

Nem biztos, hogy az van, amit kijelentünk. Nem biztos, hogy jó dolog előre tudni. Minden változik, de legfőképpen mi. A személyiség, vagy legalábbis az, amit mi annak gondolunk nem egy egységes, változ(tat)hatatlan entitás, hanem csupán egy helyzetfüggő, dinamikus, állandóan változó ütköző, amit mi alakítunk ki önvédelemből a rajtunk kívül eső világ ellenében. (És az még külön erény és szerencse, ha mi alakítjuk ki. Ezzel talán esélyt adnánk esszenciánk majdani felfedezésére és kibontakozására! Én inkább azt tapasztalom, hogy ellessük a magatartásformákat, és mások mintáit csíszoljuk, alakítjuk mindaddig, amíg saját magunkra nem szabjuk őket.) Ennek értelmében nem létezik egyetlen én, és sohasem mondhatjuk, hogy mi azok vagyunk, aminek és akinek gondoljuk magunk. Igaz, hogy egyedi módon reagálunk az örökérvényű emberi helyzetekre, de csak addig, amíg ezt gépiesen tesszük. Abban a pillanatban, ahogy kicsit is kibillenünk egyensúlyunkból pánikszerűen szélsőségesnek érezzük a helyzetünket, „elveszítjük” a „személyiségünket”, „kifordulunk magunkból” és kétségbeesetten igyekezünk betömni azt a rést, amin keresztül a külvilág utat nyert felénk, veszélybe sodorva ezáltal egész létünket. Bármi fenyegethet. Egy váratlan fatális esemény éppen úgy, mint a szerelem – de függetlenül attól, hogy pozitívan vagy negatívan éljük meg a pillanatot: hirtelen lehetőségünk lesz másként is reagálni. Hirtelen szabadok leszünk. Értelmezésem szerint a színpadi események erről szólnak. Emberekről, akik egyszer csak egy olyan helyzetbe csöppentek bele, ahol értelmét veszti gépies magatartásuk, és a körülöttük zajló, őket igen közvetlenül érintő történések arra kényszerítik őket, hogy a megszokottól eltérő módon cselekedjenek. Ilyenkor a kategóriák nem a priori, hanem a posteriori léteznek. A helyzet csakis egy későbbi időpontban rangsorolható, és a benne résztvevőkről is csak akkor lehet megállapítani, hogy ilyenek vagy olyanok voltak, amikor már túl vannak rajta. De ez a múlthoz tartozik, a színház ideje pedig kizárólag a most, a szó legteljesebb értelmében megragadhatatlan jelen. És akkor ez mégis, miként válik lehetségessé? Nem tudom. Mindenesetre nem erre számítottam a Muzsikaszó kapcsán... Hatházi András

Nu este sigur că ceea ce enunţăm, există. Nu este sigur că ne ajută să ştim dinainte. Totul este în continuă schimbare, mai ales noi. Personalitatea, ori cel puţin ceea ce credem noi că este personalitatea, nu este o entitate omogenă, de neschimbat, ci una dinamică, care se transformă în funcţie de situaţie. Este o formă de autoapărare împotriva lumii din afară. (Dacă această personalitate o creăm noi, poate, în acest fel, dăm o şansă descoperirii şi împlinirii fiinţei noastre. Eu observ că, mai degrabă, preluăm atitudinile celorlalţi, şlefuim şi adaptăm modelele din afară, până începem să credem că sunt ale noastre. Din acest motiv, nu mai există un „eu” unic şi nu putem să afirmăm că suntem ceea ce credem că suntem. Avem reacţii imediate la situaţii umane eterne, dar acestea sunt, de fapt, reacţii mecanice. Întrăm în panică dacă ne pierdem echilibrul, credem că suntem într-o situaţie limită, „ne pierdem personalitatea”, „ne pierdem stăpânirea de sine” şi încercăm cu disperare să acoperim fisura prin care lumea din afară şi-a găsit drum spre noi, ameninţând astfel toată existenţa noastră. Orice lucru poate deveni periculos. O întâmplare neaşteptată, fatală sau iubirea. Însă avem şansa de a răspunde altfel. Şi, dintr-o dată, devenim liberi. În interpretarea mea, acesta este sensul evenimentelor de pe scenă. Oameni care, dintr-o dată, se găsesc într-o situaţie în care comportamentul lor mecanic nu îşi mai are rostul, iar întâmplările din jurul lor îi afectează direct şi îi forţează să adopte un comportament diferit. În aceste situaţii, lucrurile nu există a priori, ci a posteriori. Situaţia poate fi clarificată doar mai târziu, iar comportamentul participanţilor poate fi analizat numai după ce au depăşit situaţia limită. Toate aceste lucruri ţin de trecut, pe când teatrul există în prezentul imediat, în sensul cel mai propriu al cuvântului. Şi totuşi, cum devine posibil acest lucru? Nu ştiu. Oricum, m-am aşteptat la altceva de la piesa Nu pot trăi fără muzică... András Hatházi

Hagyni, hogy a szöveg megmutassa magát Hatházi András és Vajna Noémi beszélgetése

Cévé Nem az vagyok, akit kijelentek magamról. Az sem, akinek tartanak. Az adatok (mikor, hol, hányszor) különféle változatokban terjednek, nem akarom sem helyesbíteni sem igazolni őket. Aki úgy gondolja, hogy mindezt megtettem, minden bizonnyal nem ok nélkül hiszi. Aki meggyőződéssel vallja, hogy mindez csak kozmetikázott kép, az sem téved – dehogy fogom én bárkinek is a hitét megcáfolni! Aki szeret, az remélem továbbra is fog, aki nem, bizonyára jól megvan nélkülem, aki pedig elfordult tőlem, vagy éppen most fedez fel valamilyen ürüggyel szemléletet vált. Egyiküknek sincs szüksége tehát az én cévémre. Úgyhogy tehetem a dolgom tovább.

Vajna Noémi: Miért vagy hogyan esett a választásod Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című drámájára? Hatházi András: Nem én választottam. A sztánai lelkésznek, Papp Hunornak volt az ötlete, hogy az ottani farsang 2014-ben esedékes ünnepi, talán 100 éves évfordulója alkalmából bemutassák a darabot. Idővel egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy egy ekkora tervet – amennyiben valóban minőségi munkát szeretnék végezni – csakis a színházzal együttműködve tudok megvalósítani. Őszintén köszönöm Gábornak, hogy az évadnyitó napján elfogadta ezt az utolsó utáni pillanatban érkezett javaslatot. V. N.: A próbák folyamán gyakran beszéltél arról, hogy a szereplők és helyzetek a MOSTban megtörténő igazát keresed, arra törekszel, hogy szereplőid ne meneküljenek automatizmusokba. Miért fontos ez szerinted a színházban? Színészként hogyan élhető át minden este a jelen – ha átélhető... H. A.: Ehhez ide kéne másolnom legutolsó írásom. (Hatházi András az előadás színlapjában megjelent rendezői nyilatkozata, szerk. megj.) És még az sem fedné azt (még kis hányadát sem annak), amit én az emberi automatizmusokról és a mostról gondolok. V. N.: A darab cselekményét a szerző az 1880-as évekbe helyezi. Bár próbáltál nagyon szöveghűen dolgozni – megőrizni a szöveg eredeti formáját, és megfejteni azt, nem pedig ráerőltetni a saját elképzeléseidet – az előadást egy későbbi időpontba, mégpedig 1914-be helyezted. Miért pont 1914? H. A.: Talán azért, mert – ha jól tudom – 2014-ben lesz 100 éves a sztánai farsang, és az előadás létrehozásának ötlete onnan származik.

Textul care se revelează András Hatházi în dialog cu Noémi Vajna Noémi Vajna: De ce, sau cum ai ales piesa Nu pot trăi fără muzică scrisă de Zsigmond Móricz? András Hatházi: Nu eu am ales-o. A fost ideea lui Hunor Papp, pastorul din localitatea Stana, ca la aniversarea festivă de 100 de ani, cred eu, de la prima sărbătorire a carnavalulului, care se împlineşte în 2014, să fie pusă pe scenă tocmai această piesă. Cu timpul, mi-a devenit din ce în ce mai clar că un astfel de proiect vast – dacă dorim într-adevăr ca execuţia sa să fie de calitate – poate fi realizat numai în colaborare cu teatrul. Îi datorez sincere mulţumiri lui Gábor pentru că a acceptat această propunere, sosită în ultimul moment, în ziua de debut al stagiunii. N. V.: În timpul repetiţiilor adesea spuneai că eşti în căutarea adevărului personajelor şi situaţiilor din momentul de ACUM, străduindu-te ca personajele să nu se refugieze în automatisme. De ce este important acest lucru în teatru? Din perspectiva actorului, cum poate să fie trăit prezentul seară de seară – dacă poate să fie trăit… A. H.: Ca să răspund la această întrebare, ar trebui să copiez aici ultima mea scriere [textul lui András Hatházi despre spectacolul Nu pot trăi fără muzică]. Dar nici aşa nu aş putea să epuizez, nici măcar o mică parte a ceea ce gândesc despre tema automatismelor şi a trării prezentului.

A szöveghűség pedig szándékos. Vénülök. Már nem akarom kényem-kedvem szerint nyirbálni a darabot, egyre jobban ragaszkodom a teljes, eredeti szöveghez, amit nem értelmezni akarok, csak elolvasni (rengetegszer), és hagyni, hogy megmutassa magát. V. N.: Még a próbák kezdete előtt beszéltél, a jelmezek és díszlet megálmodása kapcsán, arról, hogy ugyanakkor 1914 számodra az utolsó évet is jelenti az úgynevezett „jó világból”. Az előadás bár a Nyírségben zajlik, nem egy feltétlenül „paraszti” világot képzeltél el. Milyennek látod ezt a kort, ezeket a szereplőket? H. A.: Előkelőnek, közönségesnek, kíváncsinak, fejlődésre éhesnek, nyomorultnak, tudatlannak, önhittnek, reménykedőnek – attól függ kire, kikre gondolok? V. N.: Már a darab első közös elolvasásakor rádöbbentünk, hogy nagyon kevés férfi jelenik meg benne. Az első felvonás névnapi buliján több asszonyság is részt vesz, viszont mind férfi nélkül vannak itt. Ugyanez érvényes a Semsey nénikre is, akik magányosan tengetik mindennapjaikat. Ez mit jelez(het) a te olvasatodban? Illetve hogyan befolyásolja ez a női szereplők Balázshoz való viszonyát? H. A.: Úgy tűnik, hogy Balázs az egyetlen férfi a prérin. Éppen ezért kelendő is. Ami pedig a férfiak hiányát illeti, sok értelmezésre adhat okot. Vélt vagy valós jelenségek is álljanak mögötte – inkább a nemlétük tényét tudom megállapítani, mintsem ennek olvasatát. V. N.: Pólika és Balázs fiatal házasok, akik a párkapcsolatok mindenkori megpróbáltatásaival, konfliktusaival szembesülnek és próbálják a maguk tudása szerint megoldani azokat. Nagyon sokat

N. V.: Acţiunea piesei este plasată în anii 1880. Deşi ai încercat să rămâi cât mai fidel textului – să păstrezi forma sa originală şi să îl descifrezi, în loc să-ţi impui propria viziune asupra sa – totuşi ai plasat acţiunea spectacolului într-un timp istoric puţin mai recent, mai exact în anul 1914. De ce tocmai în 1914? A. H.: Poate pentru că în 2014 se vor împlini, dacă ştiu eu bine, 100 de ani de la prima sărbătorire a carnavalului la Stana, locul în care ideea punerii în scenă a spectacolului îşi are originea. Iar fidelitatea mea faţă de text este voluntară. Îmbătrânesc. Deja nu mai doresc să învârt piesa în toate părţile, după bunul meu plac, ci mă simt din ce în ce mai legat de textul întreg, original, pe care nu vreau să-l interpretez, ci numai să-l citesc, să-l recitesc poate de sute de ori, lăsându-l să mi se reveleze în toată splendoarea sa. N. V.: Chiar înainte de începerea repetiţiilor, în legătură cu proiectarea decorurilor şi a costumelor, ai menţionat că pentru tine anul 1914 totodată înseamnă şi ultimul an din aşa numita “lume bună”. Deşi acţiunea se desfăşoară într-o zonă rurală a Ungariei numită Nyírség, în viziunea ta lumea piesei nu este neapărat una care vieţuieşte într-un mediu ţărănesc. Cum vezi tu această lume, aceste personaje? A. H.: Distinsă, ordinară, curioasă, avidă de progres, mizeră, ignorantă, încrezută, plină de speranţă – depinde la cine anume mă gândesc… N. V.: Deja la prima citire a piesei am constatat, uluiţi, că apar foarte puţini bărbaţi în aceasta. La petrecerea de onomastică din primul act participă mai multe doamne, însă toate sunt prezente singure, neînsoţite de bărbaţi. Acelaşi lucru este valabil şi pentru surorile Semsey, care îşi petrec zilele în deplină singurătate. Ce înseamnă, ce poate să însemne acest fapt în viziunea ta? Şi cum influenţează acest lucru raporturile pe care le au personajele feminine cu Balázs? A. H.: Se pare că Balázs este singurul bărbat de la orizont. Tocmai de aceea are atât de multă trecere la femei. Iar în ceea ce priveşte lipsa bărbaţilor, aceasta se pretează la mai multe interpretări. Fie că este bazată pe fenomene reale sau închipuite – eu mai degrabă constat această lipsă ca un fapt, decât să mă lansez în felurite interpretări ale acesteia.

Ceveu Nu sunt ceea ce spun despre mine. Nici ceea ce se spune despre mine. Datele (când, unde, de câte ori) s-au răspândit în diverse versiuni, nu vreau nici să le corectez, nici să le demonstrez. Dacă cineva crede că am făcut toate aceste lucruri, cu siguranţă are motive s-o creadă. Cel care afirmă cu convingere fermă că aceasta nu-i decât o imagine înfrumuseţată, are de asemenea dreptate – departe de mine să combat credinţa cuiva! Cei care mă iubesc, sper că mă vor iubi şi în viitor, cei care nu, de bună seamă se pot lipsi de mine, iar cei care mă abandonează sau tocmai mă descoperă, îşi schimbă părerea sub un pretext oarecare. Prin urmare nimeni nu are nevoie de ceveul meu. Aşa că pot să-mi continui munca.

alakult az előadás vége, hogyan látod most: happy end-el ér véget az előadás? H. A.: Igen. Én szeretem a sajtot látni, és nem csak a lyukakat benne. V. N.: Eredeti szándékod az volt, hogy szóra avagy játékra bírd a darabot a maga törvényszerűségén, létén belül. Pár héttel a bemutató előtt hogy érzed, mennyire sikerült megvalosítani ezt? H. A.: Vannak részek, ahol megszülte magát a darab, vannak részek, amelyeknél még mindig túlságosan jelen vagyunk mi, akik megpróbáljuk létrehozni az előadást. Mindenesetre, mint a beharangozó szövegben is írtam: nem erre számítottam, amikor kezdett megnyílni a szöveg. És ennek örülök. V. N.: Mire számítottál? H. A.: Semmi különösre. Csak megismételni tudom, hogy nem erre. Az utóbbi időben nem is akarok elérni valahová. Ahová jutok, az a jó. Mert ha konkrét célt tűznék ki magam elé, az egy idő után az ő követésére ösztönözne, és elvakítana. Így pedig egyszer csak felfedezek valamit, amire nem számítottam. Ez számomra nagyobb öröm, mint igazolni azt, amit tudok. V. N.: Utoljára 2001-ben dolgoztál rendezőként a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál, most ismét kipróbálhatod ezt a szerepet. Milyen felkészülést, figyelmet, munkatempót igényel nem színészként együttdolgozni a kollégákkal? Mennyiben más a mostani munka a korábbi rendezéseidhez képest? H. A.: Ugyanolyan mértékben kell jelen lennem, mint mindig, csak ezúttal másra kell fordítanom az időm. Ami pedig a korábbi rendezéseket illeti, talán annyiban különbözik az akkor munkáimtól, hogy annak idején volt koncepcióm, amibe igyekeztem beleerőszakolni a darabot. Most csak felfedezni akarom. V. N.: Milyen terveid vannak a jövőt illetően, mit rendezel legközelebb? Illetve mit rendeznél meg szívesen a kolozsvári társulattal? H. A.: Legközelebb Udvarhelyen fogok rendezni, a Drámázat díjnyertes darabját, az Adorjáni Viktor által írt Lovasok című drámát fogom színpadra vinni. Utána elválik. Ha továbbra is szükség lesz rám játszom, rendezek… Megyek, ahova hívnak, és akikkel sikerül egyeztetni. És továbbra is írok, tanítok. Nincs különösebb tervem. Talán annyi megkötést szabnék magamnak, hogy szívesebben dolgoznék eredeti magyar szöveggel, mert ezt a nyelvet érteni vélem. A fordításokkal az a bajom, hogy nem tudják átültetni azt, ami az eredetiben megjelenik.

N. V.: Pólika şi Balázs sunt tineri căsătoriţi, care se confruntă cu încercările şi conflictele perene ale relaţiilor de cuplu, pe care încearcă să le soluţioneze aşa cum o ştiu ei mai bine. Finalul spectacolului a suferit mai multe modificări – cum îl vezi acum: spectacolul se termină cu “happy end”? A. H.: Da. Eu prefer să văd caşcavalul, nu numai găurile din el. N. V.: Intenţia ta originală a fost să faci piesa să se manifeste în cadrul propriilor legităţi, al propriei existenţe. Acum, cu câteva săptămâni înainte de premieră, ce crezi, în ce măsură s-a realizat acest deziderat? A. H.: Există nişte părţi în spectacol unde piesa se desfăşoară ca de la sine, dar sunt şi părţi în care prezenţa noastră, a celor care încercăm să făurim spectacolul, este încă prea perceptibilă. Dar în orice caz, aşa cum am scris şi în textul publicitar: nu mă aşteptasem la aceasta, atunci când textul a început să mi se reveleze. Şi mă bucur nespus de aceasta. N. V.: La ce te aşteptai? A. H.: La nimic deosebit. Însă pot doar să repet: nu la ceea ce a ieşit. În ultimul timp nici nu mai vreau să ajung într-un punct anume. Unde ajung, acolo cred că este cel mai bine. Deoarece, dacă mi-aş propune un scop concret, acela m-ar determina, după un timp, să îl urmez cu tenacitate, iar aceasta mi-ar înceţoşa viziunea. Dar aşa, fără un scop anume, mi se întâmplă să descopăr deodată ceva, la care nu mă aşteptam. Aceasta îmi dă o bucurie mult mai mare decât confirmarea a ceea ce ştiam deja. N. V.: Ultima dată ai lucrat ca regizor la Teatrul Maghiar de Stat Cluj în anul 2001, iar acum ai ocazia să-ţi asumi acest rol din nou. Ce fel de pregătire, grijă, ritm de muncă cere colaborarea cu colegii ca regizor, şi nu ca actor? Prin ce diferă acest spectacol de cele regizate de tine mai demult? A. H.: Îmi cere să fiu prezent în aceeaşi măsură cum eram întotdeauna, doar că acum trebuie să-mi canalizez atenţia şi timpul spre altceva. Iar referitor la lucrările mele regizorale din trecut, acelea s-ar putea să difere de aceasta de acum prin faptul că pe atunci aveam o concepţie regizorală, în care mă străduiam să „înghesui” piesa, ca într-un cadru – în schimb acum vreau doar să descopăr piesa... N. V.: Ce planuri de viitor ai, ce regizezi în viitorul apropiat? Ori, ce ţi-ar face plăcere să regizezi împreună cu compania teatrală clujeană? A. H.: Următoarea mea regie va fi la Odorheiu Secuiesc, voi pune în scenă drama care a câştigat premiul întâi la festivalul Drámázat, cea intitulată Călăreţii, de Viktor Adorjáni. Iar apoi mai vedem. Dacă va fi nevoie de mine şi în continuare, am să joc şi am să regizez… Am să mă duc acolo unde voi fi chemat şi la colegii cu care am să reuşesc să îmi armonizez programul. Şi am să continui să scriu şi să predau. Nu am vreun plan deosebit. Totuşi, s-ar putea să îmi impun o restricţie: aş lucra cu mai multă plăcere cu un text original scris în limba maghiară, fiindcă aceasta este limba pe care o înţeleg, sau cel puţin aşa îmi place să cred. Cu traducerile am o problemă: mi se pare că sunt incapabile să transpună în întregime ceea ce conţine originalul. Traducere de Zsuzsanna Mihály

Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879 – Budapest, 1942) író, újságíró, szerkesztő, a magyar próza egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Édesanyja, Pallagi Erzsébet, papleány volt, édesapja pedig Móricz Bálint, földműves, építési vállalkozó. Egy ideig módos parasztgazdának számított, de amikor vállalkozásokba fogott, üldözte a balszerencse, így a család elszegényedett. Móricz Debrecenben teológiát, majd jogot tanult, Pesten bölcsészhallgató volt, ám egyiket sem fejezte be. 1903-ban az Újság gyermekrovatának szerkesztője lett. Ezt kedvvel végezte, hiszen fényes nevek voltak a szerkesztőségben, a főmunkatársak között a legjobb írók, de őt magát tehetségtelennek tekintették. 1908-ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellája azonnali hírnevet hozott számára. A novellát második gyermeke halálakor írta, mély megrendültségében, apai fájdalmában szakadt föl igazi hangja: „Igen késő volt, huszonnyolc éves korom után, mikor rájöttem, hogy voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj. Ami megsebzi az embert.” Ezután sorra születtek sikeres regényei, elbeszélései. 1909-ban közzétette első novelláskötetét (Hét krajcár), Ady üdvözölte, barátságuk szellemi szövetséggé vált. A Nemzeti Színház bemutatta Sári bíró (1910) című színművét. Az új magyar irodalom elismert alakja lett. 1905. januárjában vette el feleségül Halics Eugéniát, aki Janka néven vonult be az irodalomtörténetbe, és több Móricz-regény alakjának ő lett a modellje. Mindenki ellenezte a rokonságból a házasságot, de a fiatal pár szerette egymást. Eleinte a szegénységen kívül nem is volt baj a házassággal. A férj elhalmozta feleségét szeretetével, rajongásával, és a feleség is remek társnak bizonyult. Majd a boldog szerelem vívódó, marakodó ellenkezéssé változott, melynek a végén – huszonegy évi házasság után – Janka öngyilkosságot követett el. Felesége halála után írja: „Én Janka nélkül nem lettem volna az, aki lettem. Nekem sokszor úgy tűnik fel, hogy mi ketten egy életet teljesen befejeztünk, s az én életembe nem jöhet több nő.” Ezt követően, 1926-ban házasságot kötött Simonyi Mária színésznővel. 1929-33 közt együtt szerkesztette a Nyugatot Babitscsal, ám szemléletük különbözősége miatt hamarosan otthagyta őket. 1936-ban megismerkedett Littkei Erzsébettel (Csibe), több írásának modelljével. 1937-ben felbomlott a házassága, Leányfalura költözött. 1939-től a népi írók atyjaként a Kelet népe szerkesztője lett. 1940-ben Magvető címmel magyar irodalmi antológiát adott ki. 1942. augusztus 29-én, Leányfalun, telefonon értesül, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született, meghatottságában leejti a kagylót – agyvérzést kap. A budapesti Korányi klinikán 1942. szeptember 4-én, hajnali három órakor hunyt el.

Móricz Zsigmond:

Életem regénye részletek A házasság is vállalkozás, mint egy házépítés. Én egyetlen dologgal sem foglalkoztam annyit, mint a szüleim házasságával. A magam házassága végtelen nagyságú meglepetéseket hozott, amelyeket nem győztem regényeimben megírni, s hogy a saját esetemet megértsem, önkéntelenül is, sokszor bosszúból, máskor igazolásul vagy vigasztalásul, a szüleim házaséletét tanulmányoztam. Ebben a házasságban igazán két olyan ember került össze, akiket semmiféle isten nem szerkesztett egymás számára. S hogy ők együtt tudtak élni, az tisztára, a házasság intézményének abszolút uralmát igazolja ebben a korban s ebben a körben. A házasság ekkor olyan szentség volt, amely maga együtt tartotta a feleket. Közben mind a két félt átalakította s a másik fél irányába sodorta, de egyúttal mind a kettőt letörte s oly szenvedésekbe vitte bele, amelyekből nem volt megváltás. Apám, aki ebbe a végig nem gondolt s tervrajzszerűen meg nem értett vállalatba belement, igazán csak ötletszerűen csinálta azt, bízva benne, hogy majd csak lesz valahogy. Falusi gyerek volt, de mondom, a falu szellemén kívül nőtt. Meg kell tanulni a paraszttörvényt, hogy el bírja viselni holtig ezt a rabéletet. Vagy tudta? Mért ne tudta volna, hiszen, ha nem is volt eléggé bekürve – az ökröt szokták bekürni a járomba –, azért mégiscsak a falu nevelése volt. Mikor az volt a virtus, akkor meg abban tudott hencegni, ami a falu szemében volt becses. Mért ne tudta volna, hiszen szeretője volt, szép, hozzávaló szegény lány. És szerette is szívbeli szerelemmel, vagy inkább a vérével, mert a szerelem nem a szív dolga, hanem a véré. Édesanyám elmondta, kétszer is, az ellen sem tiltakozott, hogy lejegyeztem: „Nagyapám? csillagom, galambom, így ölelgette az asszonyokat, de azért megérte a kis feleségével... Se Nyilas Pista bátyánkról soha ilyet nem hallottam én... Az első ilyen szemtelenség az uram után vót, Szabó Kati, Kis Lajosné, annak annyira hatalmába vót, hogy nem bánta volna, ha minálunk minden felfordul is... Azontúl (ti. azon az egyen kívül), sohase foglalkozott egy asszonnyal se komolyan, de a legöregebb korába is, ha Csécse szóba jött és Szabó Kati, csak úgy ragyogott a szeme... Egy nagyon szép arcú, csinos termetű asszony. Olyan magas volt, mint apád, láttam őket ölelkezni, éppolyan

magas volt – lakodalomba voltunk s eltűntek. Egyszer csak látom, hogy öleli egy sarokba, és ott se hagyta. Rám kiabált, hogy: “Ereggy haza, feleség, sír a gyerek.” El is mentem bizony, és én sírtam otthon. Mindig figyeltem, hogy nem megy-e a sok utazásába, nem megy-e oda, de nem vettem észre, pedig azért kész lett volna mindenre. Azt mondta, azért adta Idának a Kati nevet. Úgy? nem a nagyanyja kedvéért? Nem, csakhogy legyen nekem Kati.” Számtalanszor elolvastam már ezt a néhány sort. Az bizonyos, hogy édesapám egészen más szellemben fogta fel a szerelmet és a házasságot, mint én. Én azt tartottam szent érzésnek, ha a szerelmi dürrögés idején mindent kidobok a hajóból s a végletekig fokozom a szent őrületet. (...) Édesanyám romantikus ember volt, a szó legismertebb s legszélsőségesebb értelmében. A nemes érzelmek uralkodtak, ha nem is rajta, de gondolkodásán. A szeretet, becsület, barátság, jóság, önfeláldozás s mindennek a csúcsa a szerelem volt az ő álma, ideálja és istenülése. De nemcsak az övé, az egész kor ezekkel a terhes, gyakorlatilag oly nehezen keresztülvihető ideákkal volt tele. Ezeket tanították az iskolában, a prédikálószéken; minden öreg minden fiatalt ezzel támadott meg, ez volt az a valláserkölcsi nevelés, amelyet a liberális korban talán a legmagasabbra fokozott a középosztály, legalábbis a dialektikában. Ha el is ismerték, hogy az élet rácáfol az elvekre, mert az élet gonosz és rút, de az elvek érvényességét fenntartották.

***** Móricz Zsigmond és Janka egy napos házasok voltak, amikor Móricz testvére, Pista, miatt összevesztek, és Janka „otthagyta” Zsigát. „Janka estére odáig jutott, hogy fél tízkor otthagyott; igen, elvált. Otthagyott és elment a nagyanyjához, hogy soha többet nem jön vissza. „Éljen meg, nyomorult, ahogy tud; menjen haza, vigye haza a pénzét a szent családnak; hiszen maga csak a családjának akar élni, hát énmiattam ne haljon éhen a család...” Elment, én dühöngtem és sírtam. Nem tudtam mit csinálni, mert valóban egy fillérem sem volt, s még csak hatodika volt, január hat, 1905, s én csak február elsején kaptam legközelebb pénzt, száz koronát; annyi volt a fizetésem a szerkesztőségben... Csak egy év múlva lett száztíz. Nem is akartam megházasodni, de egyrészt a szerelem, másrészt Janka azt mondta, hogy száz korona az nagy pénz! ő abból fényesen ki tud jönni! az ő apjának csak nyolcvanöt korona fizetése volt, s három gyereket neveltek fel belőle, hát micsoda szégyen volna az, ha ő száz koronából ki nem jönne. Mindenesetre a gyönyörű kis alkóvos lakásban, amit Zsani néni rendezett be, meglepetésül egy olyan altgótikus modern bútorral, hogy Jankát a hideglelés érte utol, mikor meglátta az ajándékot, hogy még meg is kell köszönni a rettenetességet, pedig Zsani néni, nagyanyjának, Pepi néninek, a jóságos fillértelen özvegynek gazdag nővére, külön büszke volt, hogy azt az ebédlőt ócskán igen olcsón meg tudta venni. 180 korona volt az egész és majdnem új... Hát ő szegény elment este fél tízkor, és én megvetettem az alkóvban az egyik ágyat. Ha nagy indulat jön rám, azonnal le

kell feküdnöm. Az még helyes volt, hogy nem mentem utána. Egy férfinak így kell tenni, ha az asszony megy, menjen... ha a szív megszakad is... De az volt a baj, hogy a jobb oldali ágyat vetettem meg magamnak... evvel rontottam el a dolgot örökre: ez tudniillik az ő ágya volt. Huszonnégy óra óta. S alig fekszem le, kopogtatnak az ablakon. Ki az? – kérdem mérgesen. „Nyissa ki” mondja ő. Visszajött a drágám. Kapucsukás előtt visszajött. Igen, mert Zsani néni nem adott neki szállást. Azt mondta: nála egyszer se hál meg. Bizony, csak eredj vissza az uracskádhoz... Most ha én „okos ember” vagyok, kihasználhattam volna az ő megszégyenülését, de én szerelmes voltam s boldog, hogy nem nekem kellett másnap megalázni előtte magamat... Még én támadtam meg másnap Zsani nénit, hogy egy éccakai szállást se ád az én feleségemnek?”

Căsnicia, ca şi ridicarea unei case, este o întreprindere. Nici un alt lucru nu m-a preocupat vreodată atât de mult ca mariajul părinţilor mei. Propria mea căsnicie mi-a adus surprize de proporţii infinite, pe care nu am contenit să le descriu în romanele mele, şi ca să pot să-mi înţeleg propriul caz – chiar şi fără să vreau, de multe ori din răzbunare, altădată din nevoia de a găsi confirmare sau consolare – am studiat viaţa conjugală a părinţilor mei. Bunăoară, această legătură conjugală unea laolaltă doi oameni pe care nici un fel de divinitate nu îi făcuse unul pentru altul. Iar faptul că ei totuşi reuşeau să trăiască împreună, confirmă într-adevăr suveranitatea absolută a instituţiei matrimoniale în acel mediu şi în acea epocă. Pe atunci căsnicia era un sacrament care el însuşi era capabil să ţină laolaltă părţile. Între timp, căsnicia îi transforma pe amândoi şi îi ducea în direcţia celuilalt, dar în acelaşi timp îi şi deprima pe amândoi şi îi arunca în suferinţe din care nu exista mântuire. (Zsigmond Móricz: Romanul vieţii mele, fragment, traducere de Zsuzsanna Mihály)

Zsigmond Móricz (Tiszacsécse, 1879 – Budapesta, 1942) scriitor, ziarist, editor, este una dintre personalităţile de seamă ale prozei maghiare. Mama lui, Erzsébet Pallagi, era fiică de pastor, iar tatăl lui, Bálint Móricz, a fost agricultor şi antreprenor în construcţii. Cât timp s-a ocupat de agricultură, tatăl său era un gospodar înstărit, dar după ce s-a lansat în antreprenoriat, a fost în permanenţă urmărit de ghinion, astfel încât familia a ajuns la sapă de lemn. Móricz a studiat teologia la Debreţin, apoi dreptul, după care a devenit student la litere în Pesta, dar nu a absolvit nici una dintre aceste facultăţi. În anul 1903 a devenit editor la rubrica pentru copii a publicaţiei Újság [Ziarul]. A păşit cu entuziasm în rândul editorilor de la ziar, căci redacţia se mândrea cu nume de marcă, printre colaboratorii principali aflânduse cei mai buni scriitori ai timpului. Pe Móricz, însă, l-au considerat lipsit de talent. Nuvela sa intitulată Şapte creiţari, apărută în 1908, în revista literară Nyugat [Occidentul], i-a adus celebritatea. Nuvela a scris-o după moartea celui de-al doilea copil al său, cu mâhnire profundă, durerea lui de părinte făcându-l să-şi găsească adevărata voce: „Foarte târziu, abia după ce am împlinit douăzeci şi opt de ani, mi-am dat seama că, în fond şi la urma urmei, nu se poate scrie decât despre ceea ce doare. Ceea ce te răneşte.” După aceea, au văzut lumina tiparului, unul după altul, romanele şi povestirile sale, care au avut un mare succes. Prima sa culegere de nuvele, Şapte creiţari, publicată în 1909, a atras aprecierea lui Endre Ady [unul din cei mai mari poeţi ai literaturii de limbă maghiară – nota trad.], iar prietenia lor a devenit în timp o alianţă spirituală. Teatrul Naţional din Budapesta a pus în scenă, anul în 1910, piesa lui Móricz intitulată Judecătorul Sári. Móricz a devenit o figură cunoscută şi recunoscută a literaturii de factură nouă din Ungaria. În ianuarie 1905 a luat-o de soţie pe Eugenia Halics, care în istoria literaturii este cunoscută sub numele de Janka, şi care l-a inspirat în realizarea mai multor personaje din romanele sale. Toţi cei din familia lui Móricz au fost împotriva acestui mariaj, dar tânărul cuplu a trăit mult timp în iubire şi fericire. La început, în afară de sărăcie, nu au avut alte probleme. Soţul şi-a înconjurat soţia cu iubire şi admiraţie, dar şi soţia s-a dovedit a fi o parteneră de viaţă excelentă. Cu timpul însă, iubirea aceasta fericită s-a transformat într-o relaţie conflictuală, cu certuri, zbateri, la capătul căreia – după douăzeci şi unu de ani de convieţuire – Janka s-a sinucis. După moartea soţiei, Móricz scrie: „Fără Janka, eu nu aş fi devenit persoana care sunt acum. Mi se pare adesea că odată cu ea am pus capăt unei vieţi întregi, şi în viaţa mea nu–şi mai are loc nici o altă femeie.” Totuşi, la scurt timp după aceasta, în anul 1926, s-a căsătorit cu actriţa Mária Simonyi. Între anii 1929-1933 a editat revista Nyugat împreună cu Babits, [alt literat de seamă al epocii – nota trad.], însă din cauza diferenţelor de viziune, Móricz a plecat la scurt timp de la revistă. Pe Erzsébet Littkei, care i-a servit drept model pentru personajul Csibe din mai multe scrieri, a cunoscut-o în 1936. În 1937, căsnicia lui s-a destrămat şi scriitorul s-a mutat în localitatea Leányfalu. Începând cu anul 1939, ca lider al mişcării literare de inspiraţie populară, a redactat publicaţia Kelet népe [Oamenii Răsăritului]. În 1940 a publicat o antologie de literatură maghiară intitulată Magvető [Semănătorul]. În data de 29 august, în domiciliul său din Leányfalu, când i s-a dat de ştire telefonic că fiica sa, Gyöngyi, a dat naştere unui copil, cuprins de emoţie, scăpă jos receptorul – cauza fiind, de fapt, o hemoragie cerebrală. S-a stins din viaţă la clinica budapestană Korányi, la 4 septembrie 1942, la ora trei dimineaţa.

Bemutatók Premiere

CSIPKE DANTELĂ Máté Angi Mamó című regénye alapján a színpadi adaptációt készítette Góli Kornélia és Mezei Kinga Adaptare scenică de Kornélia Góli şi Kinga Mezei, după romanul Mamó de Angi Máté Szereplők | Cu:

Rendező | Regia: MEZEI KINGA

KALI ANDREA KÁNTOR MELINDA PETHŐ ANIKÓ KERESZTES SÁNDOR VÁTA LORÁND BODOLAI BALÁZS

Dramaturg | Dramaturgia: GÓLI KORNÉLIA Díszlettervező | Decorul: MEZEI KINGA Jelmeztervező | Costumele: GÖMÖRI ÉVA Zeneszerző | Muzica: MEZEI SZILÁRD Fotográfiák | Foto: FÜLÖP PÉTER Ügyelő | Regia tehnică: GYÖRFFY ZSOLT

Zenészek | Muzicieni: Csiszér Viola, Szabó Kati Kinga, Szabó József Attila

Máté Angi Mamója régi csipke. Emlékfoszlányokból összeállt vallomás, önvallomása egy árva gyermeknek. Kirakós-játék, az akarva akaratlanul is egymásba érő sorsokból. Régi fényképek sorozata. Egyetlen hosszú monológ, melyben megelevenednek a gyermekkor meghatározó szereplői, helyei, színei, illatai, érzései, fájdalmai, ahogyan egy magára maradt kislány láttatja velünk, akinek szegény és szürke mindennapjait a képzelete szövi csipkévé. Naiv és szokatlan szófordulatai ellenpontozzák a történet komorságát, Mamó szikárságát, a nehezen megélhető mindennapokat. Ezzel a bájjal tolakodik apró fejével be a világba, hogy tartozzon valakihez, mert egyedül van tulajdonképpen. Mezei Kinga

Piesa lui Angi Máté, Mamó, este asemeni unei bucăţi de dantelă veche. O confesiune însăilată din frânturi de amintiri, o mărturisire a unui copil orfan. Un puzzle format din destine care se ating întâmplător unele de celelalte. O înşiruire de fotografii vechi. Un lung monolog care reînsufleţeşte personaje ale copilăriei, locuri, culori, mirosuri, emoţii şi suferinţe. Toate acestea sunt redate prin ochii unei copile singuratice, ale cărei zile triste şi pline de sărăcie sunt ţesute, în imaginaţia ei, asemeni unei dantele. Vorbele ei naive şi neobişnuite sunt în contrast cu întunecimea poveştii, cu slăbiciunea lui Mamó şi dificultăţile de zi cu zi. Cu inocenţă şi naivitate, ea se aruncă în lume cu micuşul ei cap înainte, dorind să aparţină cuiva, pentru că ea este, de fapt, complet singură. Kinga Mezei

„...az egész történet számomra ilyen csipkeszerű”

„...întreaga poveste mă trimite cu gândul la structura fină a dantelei”

Lőrincz Ildikó beszélgetése Mezei Kingával

Ildikó Lőrincz în dialog cu Kinga Mezei

Lőrincz Ildikó: Eddigi rendezéseidet áttekintve számomra úgy tűnik, hogy ritkán nyúlsz kész drámához. Inkább verseket, novellákat vagy regényeket adaptálsz színpadra. Mi motivál arra, hogy a színpadi adaptáció mellett dönts, és nem előre megírt drámát vigyél színpadra? Mezei Kinga: Hát igen, valóban nem sok alkalom volt rá, talán eddig kettő, de akkor sem maradt meg az eredeti állapotában a dráma. Egyrészt az a fajta világ vagy az a fajta színház, ami engem érdekel, az inkább tud kiindulni a költészetből vagy esetleg egy novellából, mint egy kész drámából. Talán az is motivál, hogy kész drámákkal sokan dolgoznak. L. I.: Nagyobb kihívás? M. K.: Valószínűleg nagyobb kihívás is, illetve úgy érzem, hogy ahhoz a világhoz, amit én keresek túl konkrétak a kész drámák. Persze, foglalkozom azzal a gondolattal, hogy kész drámát kicsit szabadabban kezelni. Például most rendeztem egy Hamletet, amely bizonyos értelemben teljesen követi a klasszikus színházi szabályokat, és más értelemben meg nem, mert bele van szőve az a fajta gondolkodás, ami rám jellemző. Ennek a dramaturgiájában is csináltunk néhány olyan változtatást, ami miatt mégis csak más lett, mint a megírt dráma. L. I.: Ez azt jelenti, hogy a színész meg a rendező mellett egy dramaturg is rejtőzik benned? M. K.: A színpadi adaptációkban minden esetben részt veszek. Nyilván a kiinduló ötletek alapján készül el a színpadi adaptáció, és nem fordítva. Sosem dolgoztam elkészített és nekem leadott szöveggel. L. I.: Hogyan jutott el hozzád a Mamó? M. K.: A kolozsvári színház ajánlotta ezt a regényt. Én Máté Angi gyerekkönyveivel találkoztam a kisfiam révén, ezeket a könyveket már ismertem, van is tőle könyvem, a Mamóról nem tudtam, az nem jutott el hozzánk. Amikor a kolozsvári színház felajánlotta, hogy ezt rám bíznák, akkor ismerkedtem meg a regénnyel. L. I.: Máté Angi kiváló regénye a gyermeki gondolkodásmód egy nagyon újszerű megjelenítése. Csipke lett a címe az általad rendezett előadásnak, amelyet Góli Kornéliával közösen dramatizáltatok. Mesélj egy kicsit a címválasztással kapcsolatos döntésetekről. M. K.: Amikor elolvastam a regényt, akkor ami a legszembetűnőbb volt, az a lebegtetett világa. Az, hogy nem varrja el a szálakat, hanem hömpölyög az egész. Az egész egy régi – hozzánk képest régi – világban zajlik. Úgy értem, hogy a benne megjelenő emberek lelke vagy típusa kapcsán nekem a nagymamám jutott eszembe. Nekünk megvan ez az érzés, csak nem olyan élő, mi már nem ezt éljük. Hogy hogy is jött konkrétan a Csipke? Nem gondolkodtam rajta hosszasan, hanem csak úgy beugrott. Itt konkrétan a régi csipkére gondolok. Tehát az egész történet számomra ilyen csipkeszerű. Volt egy kicsi félelmem, amikor eszembe jutott ez a cím,

Ildikó Lőrincz: Trecând în revistă spectacolele montate de tine până acum, observ că foarte rar pui în scenă piese de teatru şi preferi să adaptezi poezii, nuvele sau romane. Ce te determină să faci acest lucru? Kinga Mezei: Da, într-adevăr, până acum nu am montat decât două opere dramatice, dar şi acestea au suferit nişte modificări. Acel gen de teatru sau universul care mă interesează poate fi construit, din punctul meu de vedere, mai degrabă dintr-o poezie sau o nuvelă. S-ar putea să fiu motivată şi de faptul că majoritatea regizorilor lucrează după piese de teatru. I. L.: Deci te provoacă mai mult să adaptezi un text?

K. M.: Probabil că da, dar, mai degrabă, simt că textele dramatice gata scrise sunt prea concrete pentru a putea reda lumea pe care eu o caut. Fireşte, cochetez şi cu ideea de a prelucra o operă dramatică într-o modalitate mai liberă. De exemplu, am regizat, recent, Hamlet, iar regia mea, dintr-un anumit punct de vedere, respectă întru totul regulile teatrului clasic, dar, din alt punct de vedere, este diferită. Spectacolul poartă amprenta gândirii mele. Şi în adaptarea scenică a spectacolului Dantelă am făcut câteva modificări, foarte diferite faţă de textul care ne-a servit ca punct de plecare. I. L.: Asta înseamnă că, pe lângă calităţile de actriţă şi regizoare, eşti talentată şi ca dramaturg? K. M.: Da, particip activ la adaptările scenice ce stau la baza spectacolelor mele. I. L.: Cum ai ajuns să adaptezi şi să pui în scenă romanul Mamó? K. M.: Acest roman mi-a fost propus de către Teatrul Maghiar de Stat Cluj. Atunci l-am citit pentru prima oară. Citisem deja cărţile pentru copii scrise de Angi Máté. Am un băieţel şi i le citisem lui. Însă Mamó nu îmi era cunoscut, nu ajunsese încă în librăriile noastre. I. L.: Excepţionalul roman scris de Angi Máté, care ne prezintă

Mezei Kinga (Született: Zenta, 1976. augusztus 27.) Az általános iskolát és a gimnáziumot Zentán végezte, az egyetemet pedig Újvidéken, az Újvidéki Művészeti Akadémia színész szakán, ahol 1999-ben diplomázott 1999–2004-ig az Újvidéki Színházhoz szerződött 2004–2009 között a Bárka Színház tagja. 2011-től leszerződik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházhoz. Színészként többek között a következő rendezőkkel dolgozott együtt: László Sándor, Nagy József, Ljuboslav Majera, Zsótér Sándor, Fodor Tamás, Tim Carroll, Alföldi Róbert, Urbán András. Számos színpadi szerepe mellett fontosabb rendezései: Jean Genet: Cselédek (Szorcsik Krisztával közösen, Újvidéki Színház, 1999) Szelidítések (Sziveri János írásai alapján, Újvidéki Színház, 2000) Pác (Hamvas Béla Karnevál című műve alapján, Újvidéki Színház, 2002) Yerma (Újvidéki Színház - Színes Szilánkok Diákszínpad, 2002) A józanok csendje (Csáth Géza műveiből, Belgrádi Nemzeti Színház, 2004) Via Italia (Domonkos István művei alapján, 2004) Tajték (Boris Vian Tajtékos napok című műve alapján, Zsámbéki Színházi Bázis, 2005) Fabula (Pilinszky János műveiből, Bárka Színház, 2005) Koldustetű (Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című műve alapján, Újvidéki Színház, 2006)

hogy nehogy az embereknek egy habos-babos történet, egy ilyen rózsaszín világ jusson magáról a szóról eszébe, de aztán elkezdtem leellenőrizni. Emberekkel beszélgettem erről, rákérdeztem, hogy kinek mi jut eszébe erről a szóról, és majdnem mindenki azt mondta, hogy nem egy ilyen világ jut eszébe. Mindenki értette, hogy én mire gondolhatok, hogy én a régi csipkére, a csipkeszerűségre gondolok, arra, ahogyan a történet össze van szőve, hogy a nagyon pici fonalakon kapcsolódik össze az egész történet maga. Tehát az egész ilyen lebegtetett csipkeszerű valami: többek között a regény finomsága miatt is a csipke jutott eszembe.

L. I.: A regény a gyermeki naivitás és a megrázó tapasztalatokból leszűrt gondolatok váltakozása, amely során egy gyermek világszemlélete körvonalazódik előttünk. Ez a dolog valamelyest be is határolja a színházrendező lehetőségeit. Hogyan sikerült megnyitni ezt a gondolatvilágot a színpadi jelenetek és karakterek megformálása érdekében? M. K.: A regény maga egy hosszú monológ. Az ember nem azt az utat választja, hogy leültet egy színészt és elmesélteti vele a történetet. Mi a színpadi adaptáció során elindultunk egy

Vasárnap nem temetünk (Bohumil Hrabal művei alapján, Bárka Színház, 2007) Józanok csendje (Csáth Géza műveiből, Stúdió "K" Színház, Budapest, 2010) Az eredeti Hamlet (Kosztolányi Dezső Színház, 2012) Lázár Ervin: Berzsián és Dideki (Újvidéki Színház, 2012) Fontosabb díjai: 2002: Alternatív- és Stúdiószínházak Fesztiválja, Gödöllő: Pác – a legjobb díszlet díja Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda: Pác – a legjobb díszlet díja, színészi díj Szorcsik Kriszta, Csernik Árpád Užice: Pác – Andalion-díj a legjobb rendezésért Šabac: Toša Jovanović-díj Rizi szerepének megformálásáért (Pisti a vérzivatarban, r: László Sándor) 2003: Jászai Mari-díj 2004: Színikritikusok díja: Via Itália – a legjobb díszletért Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda: a Via Italia-ért és Szofja (Pojáca, r: Fodor Tamás) szerepének megformálásáért Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválja: Via Italia – a legjobb előadás és a legjobb díszlet díja 2003: Magyar Stúdiószínházi Műhelyek Fesztiválja (Bárka Színház Budapest): A józanok csendje – az évad legjobb rendezője-díj

viaţa văzută prin ochii unui copil, este intitulat Mamó. Spectacolul regizat de tine, la a cărui adaptare scenică a contribuit şi Góli Kornélia, are alt titlu: Dantelă. Cum aţi ajuns la acest titlu? K. M.: Când am citit romanul, am fost frapată lumea lui eterică, inefabilă. De faptul că firele narative nu sunt prelucrate, ci totul pare să se răsfire. Acţiunea se petrece într-o lume îmbătrânită. Sufletul oamenilor care apar în roman, felul lor de a fi, mi-au amintit de bunica mea. Lumea în care noi trăim este diferită, deşi, poate, nutrim aceleaşi sentimente. Cum ne-a venit ideea Dantelei, la modul concret? Nu a fost un concept elaborat, ci mi s-a năzărit aşa, pur şi simplu. M-am gândit la o dantelă veche. Întreaga poveste mă trimite cu gândul la textura fină a dantelei. După mine, Mamó de Máté Angi este o confesiune ţesută din firele memoriei, este confesiunea unui copil orfan. Totodată este şi puzzle-ul unor destine ce, vrând-nevrând, se întrepătrund. O serie de poze vechi. Un lung monolog în care personajele, locurile, culorile, miresmele, sentimentele, durerile definitorii ale unei copilării prind viaţă. Toate aceste lucruri ne sunt prezentate de către o fetiţă rămasă singură, ale cărei zile serbezi şi cenuşii se împletesc, prin puterea magică a imaginaţiei, cu unele fantastice, ca întro ţesătură de dantelă. Alegând acest titlu, mi-a fost puţin teamă, ca nu cumva cuvântul să sugereze spectatorilor o poveste dulceagă, spumoasă, o lume trandafirie. Am verificat dacă aşa stau lucrurile sau nu. Am stat de vorbă cu diverşi oameni şi i-am întrebat ce le vine în minte la auzirea acestui cuvânt. Aproape cu toţii mi-au spus că nu îi vine în minte o astfel de lume. Toţi au înţeles la ce mă gândisem eu, la dantela veche cu textura ei. Felul cum este împletită povestea, părţile disparate fiind ţinute laolaltă prin nişte fire foarte subţiri. Tot romanul are structura unei dantele care se mişcă… De altfel, şi fineţea scriiturii mi-a sugerat un material dantelat. I. L.: Romanul este o alterare între naivitatea unui copil şi trăirile sale zguduitoare, care îi conturează viziunea asupra lumii. Acest lucru este de natură să limiteze, întrucâtva, posibilităţile regizoru-

úton, azon az úton, ami ebből a regényből bennünket megfogott, és utána azt szőttük-szőttük, amíg egyszer csak a sajátunk lett. Ez a színpadi adaptáció már nem a regény, hanem az adaptációt végző alkotóknak és színészeknek a gondolata, gondolkodása arról az anyagról. Vannak olyan jelenetek és vannak olyan konkrét figurák, amelyek nincsenek benne a regényben, de abból indultunk ki. Van olyan is, hogy három figurát összeszőttünk egy figurává, vagy három megjelenő kicsi történetből csináltunk egy vonulatot. Megpróbáltunk játszható figurákat megalkotni.

L. I.: És miképpen alakul a színpadon ez a gyermeki gondolat­ világ? M. K.: Ez nagyon nehéz dolog, mert egy felnőtt szájából a gyermeki gondolatok mindig máshogy hangzanak, mint egy gyermek szájából. Nálunk felnőtt színésznő játssza ezt a kislányt. Ugyanakkor a regény úgy íródott meg, hogy a kislány mondatai vannak benne, de felnőtt korában írta meg Máté Angi – ez egy nagyon összetett történet, és emiatt nagyon nehéz is. Egy csomó olyan rész van a regényben, amit hogy ha így mondatsz el egy az egyben, akkor hiába raksz oda partnereket, óhatatlanul monológhelyzet alakul ki, amit nem feltétlenül tűr meg egy ilyen jellegű előadás. Megpróbáltunk egy csomó általunk kedvelt szövegrészt úgy megtartani, új szituációba helyezni, hogy egyrészt kitaláltunk egy figurát, ami szintén a regényből indult ki, de nyilván ez már egy általunk létrehozott adaptált figura, aki a Máté Angi által megjelenített kislány képzelt barátja. Én azt gondolom, hogy sok olyan gyerek, aki nagyon egyedül van – és nemcsak ők, hanem általában a gyerekek –, kitalálnak egy játszótársat, akivel beszélgetnek. Az előadásban van egy ilyen játszótárs. Én ezt elmeséltem Anginak, aki erre annyit mondott, hogy ez a kislány olyan magányos volt, hogy még csak képzeletbeli játszótársa sem volt, de nem ellenezte, értette a döntésünket. Egyébként a színpad egy csomó olyan megoldásra ad lehetőséget vagy sok olyan lehetőségre ad megoldást, hogy például a gyerek magányossága is megmaradjon, de mégsem a néző felé való beszélés, monológ legyen az. L. I.: Máté Angi történetében nehéz feladatok elé állítódik a kislány: már kora gyerekkorában olyan dolgokkal kell szembenéznie, mint az árvaság, a halál, az öregség, a származás, a család, a szeretet, a vallás, amelyeknek a megértése sokszor még a felnőttek számára sem egyszerű. Hogyan viszonyultok az általad rendezett előadásban az ilyen összetett és nehéz témákhoz?

Kinga Mezei

Data şi locul naşterii: 27 august 1976, Zenta, Serbia Şcoala generală şi liceul le-a absolvit la Zenta, apoi a studiat actoria la Academia de Artă din Novi Sad pe care a terminat-o în anul 1999. În perioada 1999 – 2004 este angajata Teatrului din Novi Sad. Între anii 2004 şi 2009 a fost membră a companiei Teatrului Bárka din Budapesta. Din anul 2011 lucrează la Teatrul Kosztolányi Dezső din Subotica. În calitate de actriţă, a lucrat, printre alţii cu următorii regizori: Sándor László, József Nagy, Ljuboslav Majera, Sándor Zsótér, Tamás Fodor, Tim Carroll, Róbert Alföldi, András Urbán. Spectacole regizate (selecţie): Cameristele de Jean Genet (împreună cu Kriszta Szorcsik, 1999) Îmblânziri (adaptare după mai multe texte ale lui János Sziveri, 2000) Încurcătură (adaptare după Carnaval de Béla Hamvas, 2002) Yerma de Federico García Lorca (Teatrul din Novi Sad – Teatrul Studenţesc Színes Szilánkok, 2002) Liniştea lucizilor (adaptare după scrierile lui Géza Csáth, Teatrul Naţional din Belgrad, 2004) Via Italia (adaptare după scrierile lui István Domonkos, 2004) Spuma (adaptare după Spuma zilelor de Boris Vian, Teatrul Bázis din Zsámbék, 2005) Fabulă (adaptare după János Pilinszky, Teatrul Bárka din Budapesta, 2005) Duminica nu înmormântăm (adaptare după Bohumil Hrabal, Teatrul Bárka din Budapesta, 2007) Liniştea lucizilor (adaptare după scrierile lui Géza Csáth, Stúdió „K” Színház, Budapesta, 2010) Hamlet original (adaptare după Hamlet de William Shakespeare, Teatrul Kosztolányi Dezső, 2012) Berjian şi Dideki de Ervin Lázár (Teatrul din Novi Sad, 2012) Premii (selecţie): Festivalul Teatrelor Alternative şi de Studio, Gödöllő: Încurcătură – premiul pentru cel mai bun decor, 2002 Festivalul Teatrelor Maghiare de peste hotare, Kisvárda: Încurcătură – premiul pentru cel mai bun decor Festivalul din Užice: Încurcătură – Premiul Andalion pentru cea mai bună regie Festivalul din Šabac: Ştefăniţă în ploaie de sânge, regia: Sándor László – Premiul Toša Jovanović pentru rolul Rizi Premiul Jászai Mari, 2003 Premiul Criticilor de teatru pentru cea mai bună regie: spectacolul Via Italia, 2004 Festivalul Teatrelor Maghiare de peste hotare de la Kisvárda: premiul pentru spectacolul Via Italia şi pentru rolul Szofja din spectacolul Paiaţă, regia: Tamás Fodor Festivalul Teatrelor Profesioniste din Serbia: Via Italia – Premiul pentru cel mai bun spectacol şi pentru cea mai bună regie Festivalul Atelier Teatral, Teatrul Bárka din Budapesta: Liniştea lucizilor – Premiul pentru cea mai bună regie a anului, 2003

M. K.: Ez a szituációtól függ. Amúgy meg erről szól a regény: ezekkel a dolgokkal kell szembenéznie a kislánynak, és ezt ha akartuk volna sem tudtuk volna kivenni: tehát az ezekre való reagálásról szól az előadás is. Úgy viszonyulunk ezekhez a problémákhoz, mint ahogy egy ember, aki érez, és akinek lelke van, és egy kislány szemszögéből ezekről gondolkodik. Az ember, fennmaradása érdekében, megpróbál ezeken a helyzeteken humorral túllépni. Persze attól függ, hogy milyen helyzetről van szó, mert nagyon sok mindenen nem tudunk túllépni a humor segítségével, és nagyon sok mindent nem tudunk feldolgozni felnőttként sem. Én úgy gondolom, hogy a gyerekek sokkal jobban kezelik ezeket a dolgokat, mint a felnőttek.

L. I.: Itteni munkád alatt kialakult egy Csipke-csapat. Milyen volt az alkotófolyamat a kolozsvári társulat színészeivel? M. K.: Nagyon jó. Úgy színészileg, mint emberileg nagyon jó csapat alakult ki, jó beszélgetéseink voltak, és ez nekem nagyon fontos. Úgy érzem, hogy egyfajta szeretet alakult ki közöttünk, legalábbis az én részemről mindenképpen. L. I.: Mennyiben jelentett újabb kihívást itteni rendezésed? M. K.: Minden rendezés újabb kihívás. Minden egyes találko-

Máté Angi a kortárs irodalom több mint ígéretes alkotója. 1971-ben született Vajdahunyadon. Óvónő, jelenleg Budapesten él. Költőként és prózaíróként is tevékenykedik, írásai 2009-től jelennek meg. A 2009-ben, a Koinónia Kiadónál megjelent Mamó az első önálló kötete, amelyet 2009-ben az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány Debüt-díjával és a Látó nívódíjával, 2010-ben pedig Bródy Sándor-díjjal jutalmaztak. A Magvető Kiadónál megjelent első könyve, a Kapitány és Narancshal című mese szeretettel és empátiával mutat be egy különleges mesevilágbéli barátságot. Az emlékfoltozók című mesekönyv pedig két különleges lény, két tündérrigólány – a faodúbarna és a limonádéhajú – történetein keresztül láttatja, finoman, szeretettel, hogy együtt élni mennyivel könnyebb és nehezebb, mint egyedül. További díjai: Aranyvackor megosztott első díj – Pozsonyi Pagony kiadó (2009), Év könyve – Transindex internetes portál (2009), IBBY Év Gyermekkönyve-díj (2011)

lui. Cum ai reuşit să descifrezi această lume a gândurilor şi punerea în scenă a personajelor şi situaţiilor dramatice? K. M.: Romanul însuşi este un lung monolog. Nu am ales varianta cu actorul care stă în mijlocul scenei şi spune povestea. Am început adaptarea scenică plecând de la ideea care ne-a captivat, pe care am urmat-o până ne-am însuşit-o cu totul. Varianta la care am ajuns nu mai este romanul iniţial, ci gândurile despre el formulate de creatori şi de actori. Există în textul nostru scene şi personaje care nu se regăsesc în roman. Există şi cazuri în care am înglobat trei personaje într-unul singur, sau din trei fire narative scurte am alcătuit una singură. Am încercat să creăm personaje care pot fi jucate pe scenă. I. L.: Cum aţi ilustrat, pe scenă, această lume a gândurilor unui copil? K. M.: Este foarte greu, căci gândurile unui copil, rostite de un adult, sună totdeuna altfel. În spectacolul nostru, fetiţa este jucată de o actriţă. Şi în roman apar cuvintele fetiţei aşternute pe hârtie ulterior, la o vârstă adultă. Este, aşadar, o poveste foarte complexă, lucru care o face mai greu de adaptat scenic. Există multe părţi din roman, care dacă ar fi puse în gura personajului s-ar crea, inevitabil, un monolog, chiar dacă pe scenă ar fi şi interlocutori cu care acestă s-ar conversa. Monologul nu este neapărat o soluţie reuşită pentru acest tip de spectacol. Prin urmare, am încercat să menţinem multe povestioare şi pasaje dragi nouă, dar am creat situaţii scenice, inventând un personaj sau adaptând unul deja existent în roman, unul dintre prietenii imaginari ai fetiţei. Eu cred că mulţi copii care se simt foarte singuri, sau, copiii în general, îşi inventează un tovarăş de joacă cu care are conversaţii. Un astfel de tovarăş de joacă apare şi în spectacol. I-am propus acest lucru scriitoarei, care spunea că această fetiţă era atât de singură, încât nu avea nici măcar un tovarăş imaginar, şi ea nu a interzis, a înţeles decizia noastră. De altfel, datorită scenei au fost posibile o serie de soluţii în care am putut păstra şi ideea de singurătate a copilului, fără a transforma spectacolul într-un monolog sau într-un discurs îndreptat numai spre spectatori. I. L.: În povestea scrisă de Angi Máté, fetiţa este pusă în faţa unor sarcini dificile: încă din fragedă pruncie este nevoită să se confrunte cu lipsa părinţilor, bătrâneţea, moartea, originea socială, familia, iubirea, religia – uneori, greu de înţeles şi pentru adulţi. Care este atitudinea voastră faţă de astfel de teme complexe şi dificile şi cum o ilustrezi tu în spectacol? K. M.: Depinde de situaţie. De altfel, aceasta este tema principală a romanului. Cu aceste teme trebuie să se confrunte fetiţa, şi, chiar dacă am fi vrut, nu le-am fi putut elimina din spectacol. Deci, şi el se concentrează asupra răspunsului dat acestor probleme. Atitudinea noastră este aceea a unui om care simte cu sufletul şi reflectează asupra acestor lucruri din perspectiva unei fetiţe. Cu ajutorul umorului, omul încearcă să supravieţuiască şi să depăşească aceste situaţii. Desigur, depinde de situaţie. Multe nu pot fi depăşite cu ajutorul umorului, există situaţii peste care trecem cu greu chiar şi la maturitate. Copiii au capacitatea să depăşească aceste probleme mai uşor decât adulţii. I. L.: De-a lungul colaborării tale cu actorii de la Teatrul Maghiar s-a constituit „echipa Dantelă”. Cum ţi s-a părut procesul de creaţie?

zás egy színésszel, minden egyes találkozás egy anyaggal, egy társadalommal. L. I.: Tudom, hogy színházi munkád mellett több mindennel is foglalkozol, gyönyörűen énekelsz, kortárs táncot tanultál, hangszereken is játszol, a színpadi látványvilág is vonz, no meg kézművesként is dolgozol, nemezelsz. Mondhatni te vagy a vajdasági színházi élet egyik legösszetettebb egyénisége. Melyik művészeti területen érzed a legotthonosabban magad? M. K.: Most újabban a nyugalmamat leginkább a zenében vagy az éneklésben találom meg, illetve a Ringató foglalkozásban [a „Ringató foglalkozás” egy magyarországi országos zenei nevelési program (szerk.megj.)]. Amíg a kisgyermekemmel otthon voltam, addig elvégeztem ezt a kisgyerekkori zenei nevelési tanfolyamot, ezzel foglalkozom mostanában és nagyon hiszek benne, mert nagyon fontos dolognak tartom. És az éneklést is nagyon fontosnak tartom. Nagyon szeretek színházat csinálni, csak mostanában áttevődik másra a hangsúly. És nemezelni is nagyon szeretek, a kezemmel bármit csinálni. L. I.: Az Újvidéki Színházban töltött időszakod után egy időre Budapestre mentél, aztán újabb tapasztalatokkal felvértezve újra Vajdaságban, a Kosztolányi Színháznál horgonyoztál le. A mostani kolozsvári kitérőt követően milyen új terveid vannak? M. K.: Nem tudok válaszolni a kérdésre, mert jelenleg éppen gondolkodásban vagyok. Nem tudom az újabb terveimet... Vannak meghívásaim rendezésre, ott vagyok a Kosztolányi Színházban, de még ezután alakul ki, hogy hogy lesz majd.

K. M.: Foarte bun. Atât profesional, cât şi uman, s-a format o echipă foarte bună, am avut discuţii fructuoase, ceea ce înseamnă mult pentru mine. Simt că s-a înfiripat un anumit tip de afecţiune între noi, cel puţin din partea mea, cu siguranţă. I. L.: În ce măsură a constituit regia aceasta o nouă provocare? K. M.: Toate piesele regizate reprezintă o nouă provocare. Ca şi fiecare întâlnire cu un actor nou, cu un material nou, cu o societate diferită… I. L.: Se ştie că pe lângă regia de teatru şi actorie, te ocupi de multe altele: cânţi minunat, ai studiat dansul contemporan, cânţi la instrumente muzicale, faci scenografie, execuţi şi lucrări de pâslărit. Se poate spune că eşti una din cele mai complexe personalităţi ale lumii teatrale din Voivodina. Totuşi, care domeniu artistic ţi-e cel mai familiar? K. M.: În ultima vreme, îmi găsesc liniştea sufletească mai degrabă în muzică, atunci când cânt, precum şi în activitatea de „Alint” [„activitatea de Alint” este un program de educaţie muzicală de anvergură, din Ungaria (nota ed.)]. Când am stat acasă cu copilaşul meu, am făcut acest curs de educaţie muzicală dedicată copiilor mici. De aceasta mă ocup în ultima vreme. Cred foarte mult în acest tip de educaţie, o consider ca fiind foarte importantă. Ca şi cântatul. Îmi place foarte mult să lucrez în teatru, doar că în prezent accentul îl pun pe altceva. De asemenea, îmi place să mă ocup de pâslărit, îmi place orice activitate manuală. I. L.: După un timp petrecut la Teatrul din Novi Sad, ai fost la Budapesta, după care te-ai întors, plină de noi experienţe, în Voivodina şi te-ai stabilit la Teatrul Kosztolányi. Ce planuri ai, după intermezzo-ul de la Cluj-Napoca? K. M.: Nu pot să răspund la această întrebare deoarece, în prezent, sunt în mijlocul unor discuţii legate de ce voi urma să fac. Nu-mi ştiu încă ce va urma… Am primit nişte invitaţii să regizez, lucrez la Teatrul Kosztolányi, dar voi vedea de acum încolo încotro mă voi îndrepta... Traducerea Zsuzsanna Mihály

Angi Máté s-a născut în 1971 la Hunedoara şi este una dintre cele mai promiţătoare scriitoare al literaturii contemporane. Lucrează ca educatoare, în prezent trăieşte la Budapesta. Operele ei au fost publicate printre altele de Látó, Kortárs şi Irodalmi Jelen. Îşi desfăşoară activitatea ca poet şi scriitor. Mamó, apărut în 2009 la Editura Koinónia, este primul volum de sine stătător, pentru care scriitoarea a primit în 2009 premiul de Debut al Fundaţiei pentru Literatura Maghiară din Ardeal şi premiul de stil al revistei Látó, iar în 2010 premiul Sándor Bródy. Alte premii: Premiul Aranyvackor – oferit de Editura Pozsonyi Pagony (2009), Cartea anului – oferit de portalul de limba maghiară Transindex (2009), Premiul IBBY (2011).

Bemutatók Premiere

ELŐKÉSZÜLETBEN | ÎN PREGĂTIRE:

A FÖLDMŰVES ÉS A HALÁL PLUGARUL ŞI MOARTEA Színpadra alkalmazta | Scenariul dramatic: Mihai Măniuţiu Fordította Visky András Dalszövegek | Versuri: Jónás Tamás, Mihai Măniuţiu, Visky András Szereplők | Cu: DIMÉNY ÁRON, GYÖRGYJAKAB ENIKŐ, KATÓ EMŐKE, VINDIS ANDREA, VÁTA LÓRÁND, CSUTAK RÉKA, SIGMOND, RITA, IMRE ÉVA, BALLA SZABOLCS, ORBÁN ATTILA, VIOLA GÁBOR, SINKÓ FERENC, MAROSÁN CSABA, KÉZDI IMOLA, ALBERT CSILLA, KÁNTOR MELINDA, LACZÓ JÚLIA, VARGA CSILLA, FARKAS LORÁND Rendező | Regia: MIHAI MĂNIUŢIU Dramaturg | Dramaturgia: VISKY ANDRÁS Zeneszerző | Muzica originală: IAN URSACHI Díszlet- és jelmezterevző | Decorul şi costumele: DAMIAN ADRIAN Koreográfia | Coregrafia: VAVA ŞTEFĂNESCU Ügyelő | Regia tehnică: NAGY YVONNE

Johannes von Tepl (kb. 1350 – kb.1415), vagy más néven Johannes von Saaz Csehország tartománybeli író volt. Csehül és latinul is beszélt, de művei zömét német nyelven írta. Életéről keveset tudunk, a történészek feltételezései szerint Prágában, Bolognában és Páduában tanult, élete nagyrészét viszont Bohémiában (történelmi Csehországban) töltötte IV. Károly németrómai császár és IV. Vencel cseh király uralkodása alatt. Nevét leginkább a korai humanista verse, A földműves és a halál, miatt ismerjük amit 1401 körül írt és 1460-ban nyomtatták ki először. A költeményt a késő középkor egyik legfontosabb német nyelvű írományaként tartják számon és középpontjában a Halál és a földműves dialógusa áll, aki felesége Margaretha halála miatt perlekedik a halállal.

(részlet az előadás szövegkönyvéből)

(fragment din scenariul spectacolului)

Földművesnek szólítanak. Az én ekém a papírt szántja, madarak öltözetét viseli: írnokok tolla az én ekém. Az én hatalmam nem nagy. De ellenállok neked fáradhatatlanul és teleírom a papírlapokat az irántad érzett gyűlöletemmel. Mert te dúltad fel az én szerencsém fészkét, galádul elraboltad/megölted az én választott gerlepáromat. Kitépted gyökereit a szívemből az én virágomnak, akitől a fény áradt reám. Senki nem teheti jóvá azt a gonoszságot, amit ellenem műveltél. Haraggal és dühvel siratom őt. Te ragadtad el tőlem az öröm jogát. Te irtottad ki belőlem az élet ízét és napjaim gyönyörűségét. Azelőtt élőnek tudtam magam és óráim örömmel teltek. Nappalaim és éjszakáim bizony rövideknek és vidámaknak tetszettek, megrészegedtem tőlük, és úgy éreztem, élek. Éveim, úgy tűnt, áldásban bővölködnek. És most derült égből azt mondod nekem: Szakadj meg! Tűnj el! Zavart elmével ülök egy száraz ágon és siránkozom vég nélkül. Viharos szelek ragadtak el, hadd vigyen a tenger örvénylő vize. Hullámok csapkodnak engem, nincs hova leengedjem horgonyom. Bizony szüntelenül kiáltani fogom: légy átkozott, Halál!

Mi se spune Plugarul. Plugul meu ară prin scris, e din veşmânt de pasăre, din pană de scrib. Puterea mea nu e mare. Dar neobosit mă voi împotrivi ţie şi voi scrie pagini pline de ură împotriva ta. Pentru că tu mi-ai sfărâmat cuibul norocului, pe turtureaua mea aleasă în chip mârşav mi-ai furat-o/ai uciso. Florii/Fiinţei de la care primeam lumină ??? tu i-ai stârpit rădăcina pe care o avea în inima mea. Răul pe care mi l-ai făcut, nu-l poate nimeni îndrepta. Jelesc cu furie şi turbare. Tu mi-ai jefuit dreptul la bucurie. Tu ai smuls din mine gustul vieţii şi plăcerea fiecărei zile. Înainte, mă simţeam viu şi trăiam bucuria fiecărui ceas. Scurte şi vesele mi se păreau ziua şi noaptea, amândouă mă îmbătau şi simţeam că trăiesc. Fiecare an mi se părea un an binecuvântat. Şi din senin, acum, îmi spui: Crapă! Dispari! Stau cu mintea tulbure pe o ramură uscată şi mă vaiet fără sfârşit. Purtat de toate vânturile, mă las dus de puhoiul apelor mării. Izbită de talazuri, ancora mea nu mai prinde nicăieri. Iată de ce voi striga fără încetare: Moarte, blestemul să te lovească!

Johannes von Tepl (aprox. 1350 – aprox.1415), cunoscut şi sub numele de Johannes von Saaz, este un scriitor din zona Cehiei. Cunoştea limbile cehă şi latină, dar majoritatea operelor sale au fost scrise în limba germană. Despre viaţa lui se ştie foarte puţin. Conform ipotezelor lansate de istorici, a studiat la Praga, Bologna şi Padova însă cea mai mare parte a vieţii şi-a petrecut-o în Boemia (Cehia istorică), în timpul domniei împăratului romano-german, Carol al IV-lea, şi a regelui ceh Venceslav al IV-lea. Numele său este cunoscut mai ales datorită operei sale, Plugarul şi moartea, care datează din anul 1401 şi care a fost tipărită pentru prima oară abia în anul 1460. Opera, cu trăsături ale umanismului timpuriu, este considerat şi una dintre cele mai importante scrieri în limba germană din Evul Mediu târziu. Tema centrală este dialogul dintre Plugar şi Moarte. Îndurerat de moartea tinerei sale soţii, Margaretha, Plugarul se ceartă cu Moartea pe care o condamnă pentru pierderea suferită.

Projektszínház Teatru de proiecte

200 citizens A Bobigny-i MC93 színház által kidolgozott, már több UTE tagszínházban megvalósult ATELIER 200 projekt 2012-ben indult el, és mostanáig összesen több mint ezer civil vett részt benne Európa-szerte. Kolozsváron 2013 március 28-án és 29-én került sor a színészi képzéssel nem rendelkező érdeklődőknek szánt eseményre a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A workshopot négy koordinátor: Albu István, Andreea Iacob, Molnár Levente és Sinkó Ferenc színházi alkotók vezették. A workshop első napján a résztvevők megismerkedtek az antik kórus fogalmával és egy-egy karvezető köré csoportosulva megpróbálták rekonstruálni ennek működését, miközben az Antigonéból mondtak el egy részletet ógörög nyelven. A következő lépés egy, a kommunizmusból származó pionírdal betanulása volt egy pontos és összetett koreográfiával együtt, amely a tömegek felvonulását idézte. Ily módon a résztvevők közvetlen közelről is megtapasztalhatták a kórus kommunista változatát. A második napon a résztvevők a kórus modern felfogásával kísérletezhettek. Először megtanították nekik a „Válassz országot” elnevezésű társasjátékot, amelyet a koordinátorok ötöltek ki a számukra: a résztvevők hangosan elénekelték az Európai Unió himnuszát, az Örömódát, de csak azután, hogy mindannyian megtalálták a helyüket egy-egy „országban”, melyet a színpadra vetített fénykörök jelöltek. Ezt követte a személyes panaszok kórusa, majd a közösségi kórus – ez utóbbi akkor jött létre, amikor minden résztvevőt a vasfüggöny mögé zártak, és csak akkor jöttek ki, amikor sikerült megegyezniük néhány közös panaszban. Két zsúfolt napról volt tehát szó, amely alatt a résztvevők sokat tanulhattak színházról, színpadi mozgásról és az egymással való munkáról. A workshop végéhez érve elkészült a csoportkép, majd Biró Eszter, a workshop koordinátora megköszönte mindenkinek a részvételt. A közeljövőben megszervezésre kerül majd a Makkai Bence által készített felvételek kiállítása és a workshop ideje alatt készült film vetítése.

200 citizens După Bobigny, Graz, Roma, Sofia, Porto şi Palermo, în zilele de 28 şi 29 martie 2013, la Teatrul Maghiar de Stat Cluj s-a desfăşurat workshopul ATELIER 200 – conceput de teatrul MC93 din Bobigny şi realizat deja în mai multe teatre membre ale UTE – dedicat celor fără studii de specialitate în teatru. În prima zi, participanţii au primit tricouri pe care şi-au scris numele. Apoi au fost invitaţi în sală unde au fost întâmpinaţi de cei patru coordonatori (István Albu, Andreea Iacob, Levente Molnár şi Ferenc Sinkó) şi de un mesaj de bun venit din partea directorului Gábor Tompa. A urmat încălzirea coordonată de către Ferenc Sinkó, care s-a repetat şi la începutul celei de-a doua zile. În prima parte a workshopului, participanţii s-au familiarizat cu ideea de cor antic şi, grupându-se în jurul unor corifei, au încercat să reconstituie un astfel de cor, rostind în greaca veche un fragment din Antigona. Pasul următor a fost învăţarea unui cântec pentru pionieri de pe vremea comunismului şi realizarea unei coregrafii complexe, asemenea celor din cadrul marilor demonstraţii populiste. În acest fel, participanţii au venit în contact direct cu versiunea comunistă a corului. A doua zi, participanţii au experimentat conceptul modern de cor. Mai întâi, au fost invitaţi să participe la un joc inventat special pentru ei de către coordonatori, „Alege-ţi ţara” – participanţii au intonat imnul Uniunii Europene, Oda bucuriei – rostit în momentul în care fiecare dintre ei şi-a găsit locul într-o „ţară”, delimitată prin cercuri de lumină proiectate pe scenă. A urmat corul of-urilor personale şi, apoi, corul comunităţii – toţi participanţii au fost izolaţi pe scenă, în spatele cortinei de fier, şi au fost „eliberaţi” doar în momentul în care au căzut de acord asupra câtorva of-uri comune. Au fost două zile pline în care participanţii au învăţat mai multe despre teatru, mişcare scenică şi ideea de a lucra împreună. La finalul workshopului s-au făcut poze de grup, iar coordonatoarea Eszter Biró le-a mulţumit tuturor pentru participare. În perioada următoare, va fi organizat un eveniment care va cuprinde vernisajul expoziţiei de fotografie (Bence Makkai) şi proiecţia filmului realizat în timpul workshop-ului.

Jó lenne folytatni a munkát Munca începută ar trebui să aibă o continuare Biró Eszter beszélgetése az ATELIER 200 workshop vezetőivel

Eszter Biró în dialog cu coordonatorii workshopului ATELIER 200

Biró Eszter: Milyennek tűnt az ATELIER 200 workshop? Mi jelentette számotokra a legnagyobb meglepetést és a legnagyobb nehézséget?

Eszter Biró: Cum vi s-a părut workshopul ATELIER 200? Care a fost cea mai mare surpriză şi care a fost cea mai mare greutate întâlnită? Andreea Iacob: Toate au fost în aceeaşi pachet, şi anume: cum ne vom descurca cu un număr aşa de mare de oameni în condiţia în care nici unul dintre noi nu a avut o asemenea experienţă – cu excepţia lui Kecske? Deci întrebarea pe care ne puneam era în ce măsură lucrurile pe care le-am pregătit pentru oamenii ne vor lua mult mai mult timp decât timpul alocat? Cum să definitivăm cumva momentele pe care le pregătisem? Cea mai mare surpriză a fost tot din prezenţa oamenilor, care au fost extrem de atenţi şi de curioşi şi de voitori să înveţe şi să facem împreună ce ne-am propus. Rezultatele au fost mult peste aşteptările lor, şi implicit şi peste ale noastre. Probabil cu un alt grup ar fi fost altfel, dar acest grup s-a coagulat foarte rapid, şi datorită exerciţiilor lui Feró, şi a devenit foarte responsabil. Fiecare participant era foarte atent faţă de ce făcea el, dar nu numai la ce făceau ei, ci şi la cum arată imaginea de ansamblu. Se ţinea cont riguros de indicaţiile noastre, pe de altă parte venind cu propuneri şi soluţii în situaţii care apărau şi care au fost rezolvate în mod absolut profi. István Albu: Pentru mine surpriza cea mai plăcută a fost curiozitatea participanţilor – a cărei lipsă o simt uneori la oamenii din teatru, pentru care munca în teatru devine o activitate de rutină. Poate că datorită curiozităţii participanţilor am reuşit să obţinem rezultate atât de bune cu ei. Prin rezultat înţeleg – o afirm cu curaj – că întâlnirea a fost pozitivă pentru toată lumea, spun asta nu numai pe baza reacţiilor, dar şi pentru că s-a simţit şi în atmosfera de lucru. Pentru mine aceasta a fost experienţa cea mai plăcută. Au mai fost momente în care scenariul pregătit s-a blocat din nu ştiu ce motiv chiar şi pentru o jumătate de minut. Îmi reamintesc şi acum o mică problemă tehnică: subtitrarea s-a oprit şi am simţit că mi se taie respiraţia. Prima întâlnire a început foarte bine, această defecţiune însă ne-a lăsat cumva într-un haos total. Graţie lui Feró am reuşit să depăşim acest moment foate repede, pentru că a propus un exerciţiu ca să umplem timpul de aşteptare. Cred că am avut cu toţii anumite temeri la început – nu a fost neapărat un sentiment de frică, ci tensiunea pe care o simţi când începi ceva nemaivăzut. N-am

Andreea Iacob: Mindkettő egyszerre ért bennünket: hogyan fogunk boldogulni ilyen sok emberrel, tekintettel arra, hogy korábban egyikünknek sem volt része hasonló tapasztalatban – Kecskét (Molnár Levente) kivéve. Kérdés volt számunkra, hogy mindaz, amit előkészítettünk, sokkal több időt vesz-e igénybe, mint amennyit mi arra szántunk. Hogyan véglegesítsük az előkészített pillanatokat? Az emberek jelenléte szolgáltatta a legnagyobb meglepetést: rendkívül figyelmesek és kíváncsiak voltak, komolyan vették a tanulást, és azt, hogy együtt csináljuk meg mindazt, amiben megegyeztünk. Az eredmények jóval felülmúlták az elképzeléseiket, következésképpen a miénket is. Valószínű, hogy egy másik csoport más lett volna, de ezek az emberek hamar egymásra hangolódtak, és Feró gyakorlatainak köszönhetően rendkívül felelősekké váltak. Minden résztvevő odafigyelt arra, amit tesz, de odafigyeltek az összképre is. Szigorúan betartották az utasításainkat, ugyanakkor javaslatokat és megoldásokat ajánlottak olyan helyzetekben, amelyeket profi módon oldottak meg. Biró Eszter: Látva a képeket voltak-e revelációitok? Bence képeit nézve észleltetek-e valami mást ahhoz képest, amit a színpadon láttatok? Albu István: Nem voltak revelációim, de nem is láttam több képet annál, ami a Facebook-ra felkerült. A képek számomra

igazolták, amit elterveztünk, ugyanazt a szellemiséget hangsúlyozzák, amire törekedtünk. Biró Eszter: Rám nagy hatással voltak például azok a képek, amiket fentről készítettek a görög kórusról, illetve a kommunista koreográfia alkalmából: fantasztikus geometria tárul elénk, amit a teremből nem vettem észre. Andreea Iacob: Nem arról van szó, hogy nem láttunk mást, mint amit elképzeltünk, ellenkezőleg: a képek ugyanúgy néztek ki, mint a fejünkben lévő fiktív képek, amikre az eredményekre koncentrálva gondoltunk. Egyes képeket úgy képzeltünk el, mint amit felülről kell látni, másokról pedig tudtuk, hogy egy másik perspektíva válik előnyükre. Tulajdonképpen megerősödtek bennünk azok az árnyak, amelyek kezdettől fogva velünk voltak, kirajzolódtak azok a formák, amelyeknek a megvalósítására törekedtünk. Kellemes meglepetés volt látni, hogy nem szakmabeliekkel és egy komplex színpadi változattal, napi néhány óra alatt milyen sok mindent meg lehet valósítani... őszintén szólva nem tudom, hogy profikkal sikerült volna-e. Molnár Levente: Működött volna profikkal is... A sajtókonferencián megkérdezték tőlünk, hogy szerintünk az eredmény művészi lesz-e, színház lesz-e. Én innen kezdve hittem, hogy műalkotást fogunk létrehozni, és minden álszerénység nélkül elmondhatom, hogy igazam lett. A workshop menete már az elején jól átgondolt és meghatározott volt, a Bence által említett felfedezés – hogy létrejött egy mikrotársadalom –, már szerepelt a terveinkben. A bakik is a színházhoz tartoznak, és végül sikerült túltennünk magunkat rajtuk. A színpadon civilek voltak, akiktől azt vártuk el, hogy úgy viselkedjenek, mint akik nem szakmabeliek, de azt hiszem, elég sok leckét kaptunk tőlük a kölcsönös tiszteletről. Nem kellett figyelmeztetnünk őket, hogy figyeljenek oda a partnereikre, ezt ösztönösen megtették, alázatosak voltak, és kíváncsiak. Minden résztvevő saját akaratából jött, egyesek elhalasztották az utazásaikat, még húsvétra sem mentek haza a workshop miatt. Úgy gondolom, hogy az elkezdett munkának kellene hogy legyen folytatása.

Albu István: Visszatérve a kérdésre, hogy művészetet csinálunk-e: nem hiszem, hogy ahhoz, hogy színház jöjjön létre, feltétlenül törekedni kell arra, hogy színházat csináljunk. Nem akartunk valami rendkívül bonyolultat kitalálni, és mégis, sikerült színházat csinálnunk – nemcsak azért, mert színpadon

avut nici cea mai vagă idee despre reacţiile pe care le vom întâlni. Ferenc Sinkó: Pe mine m-a surprins reacţia mulţimii. M-am aşteptat că va fi o mare distracţie, dar să fie chiar atât de mare… nu ştiu, câţi dintre noi s-au aşteptat la aşa ceva. Mi s-a părut că ne-am simţit foarte bine cu toţii. Eszter Biró: Feró, tu care te ocupi de mişcare scenică, în calitate de coregraf ai mai lucrat cu un grup mai mare decât acesta? Ferenc Sinkó: Nu, cel de acum a avut efectivul maxim până acum. Eszter Biró: Mărimea grupului nu ţi-a creat dificultăţi? Ferenc Sinkó: Totul a funcţionat ca şi cum aş fi lucrat cu 15 oameni, nu am simţit aproape nicio diferenţă. Este meritul participanţilor că au fost atât de interesaţi şi că s-au concentrat atât de bine – au venit pregătiţi, şi-au asumat faptul că vom face teatru timp de două zile. Eszter Biró: Din răspunsuri a reieşit că unul din momentele cele mai importante a fost învăţarea dansului pionierilor, care a provocat reacţii emoţionale diferite. Un participant mai în vârstă a declarat că generaţia lui a trecut prin acea perioadă şi că experienţa repetată acum, de bună voie, a avut un efect eliberator. În timp ce i-ai instruit ai avut sentimente ambigue? Ferenc Sinkó: Nu, această experienţă a fost şi ea muncă şi distracţie în acelaşi timp. În schimb nu m-am aşteptat să văd atât de puţini oameni care să ştie ce este un pionier. În cursul pregătirii atelierului am căutat un cântec arhicunoscut şi ne-a venit în minte cel cu „Am cravata mea…” – am crezut că toată lumea o ştie. Pe când la sfârşitul primei zile un băiat a venit la mine şi m-a întrebat ce înseamnă „pionier”. Am aflat că are 19 ani, iar eu mi-am dat seama că timpul a cam trecut… Poate că pentru unii a fost o experienţă descătuşătoare, pentru tineri însă cred că a fost distractiv, ca un flashmob. Eszter Biró: Bence, ai făcut poze în permanenţă timp de două zile. Ce sentimente ai avut lucrând cu o mulţime de oameni atât de mare? Bence Makkai: Pentru mine a fost pasionant să pot participa şi la lucrările pregătitoare, iar ulterior, uitândumă la fotografii, mi-am dat seama cum funcţionează situaţia vizuală şi dramaturgică pe care le-am pregătit. Cele mai interesante au fost reacţiile din care a reieşit că toată lumea a înţeles concepţia de bază de la care am pornit: „jocul de-a societatea”. Mai mult, cele două zile au lăsat urme absolut pozitive, dar şi grele. A fost prima ocazie când am lucrat pe scenă, mai bine zis în apropierea scenei, şi am urmărit tot timpul cum se transformă concepţia a patru oameni diferiţi trecând prin exerciţii diverse. Cei patru nu au declarat explicit că au conceput un model de societate, astfel participanţii şi-au dat seama doar la sfârşit şi au rămas uluiţi că de fapt despre aceasta a fost vorba. Participanţii ne-au povestit că, după ce au recunoscut acest lucru, le-au trebuit minute întregi pentru a decide în chestiunile comune şi pentru a încheia procesul. Eszter Biró: Aţi avut revelaţii văzând pozele? Aţi observat ceva diferit faţă de cum aţi văzut lucrurile pe scenă, urmărind pozele lui Bence? Albu István: Eu nu am avut revelaţii, dar nici nu am văzut multe poze decât ce s-a pus pe Facebook. Pentru mine pozele au confirmat ce am planificat noi, pozele accentuează acelaşi

voltunk, hanem azért, mert együtt gondolkodtunk. A résztvevők életkora tizennégy és hatvan év között mozgott, voltak közöttük románok, magyarok, nemzeti vagy nemi hovatartozás miatt nem voltak problémáink. Makkai Bence: A felkészülések során beszélgettünk félelmekről, elképzelésekről, én kívülállóként, a rendezők belülről. Bebizonyosodott, hogy azok, akik eljöttek, nemcsak hogy kíváncsiak voltak, de nagyon érdekelte őket a tanulás és a kísérletezés. Azt hiszem, hogy a rendezőknek ez nagy segítséget jelentett. Albu István: Fontolgattuk, hogy vajon milyenek lesznek a reakcióik: színészek, színházi emberek esetében lehet sejteni, hogy egy adott helyzetben hogyan fognak reagálni, de civilekről lévén szó, még csak hozzávetőlegesen sem tudtuk a választ. Biró Eszter: Mikor kezdtétek előkészíteni a workshopot? Molnár Levente: Két hónappal korábban elkezdtünk hetente találkozni, és brainstormingokat tartottunk arról, hogy mit és hogyan fogunk csinálni. Természetes folyamat volt, kevés stresszel. Számított, hogy hogyan kommunikálunk egymással, és szerencsére ez jól alakult. Biró Eszter: A workshop négy részből állt, mindegyiketek kidolgozott egyet? Levente Molnár: Az UTE által javasolt gondolatból indultunk ki: utána akartunk járni, hogy hogyan működött a kórus különböző korokban, és be akartuk bizonyítani, hogy a manipuláció eszközei koronként nem sokat változtak. Időhiány miatt kihagytunk egy gyakorlatot, pedig már az első nap megszületett az ötlet: szerettem volna megalkotni egy kommunista kórus koreográfiáját miközben az Örömódát énekelik. Működött volna, érdekes csavar lett volna. Félelmetes volt látni, hogy bizonyos folyamatok hogyan ismétlődnek: a második nap az addig csoportban dolgozó résztvevőknek önállókká kellett válniuk. Miután azonban magukra hagytam őket, újraszerveződtek, szükségük volt egy keretre, valakire, aki irányítja őket, két csoportot alakítottak, vitatkoztak, és ismét előkerültek az ideológiák...

spirit pe care ni l-am propus. Eszter Biró: Eu de pildă am fost foarte impresionată de pozele de grup făcute din sus, şi la corul grecesc, şi la coregrafia comunistă: se vede o geometrie superbă pe care nu am văzut-o din sală. Andreea Iacob: Nu doar că n-am văzut altceva decât ce ne imaginam, dimpotrivă: imaginile arătau exact ca imaginile fictive ce am avut în capul nostru când ne gândeam la ce rezultate vom ajunge. Unele imagini au fost gândite pentru a fi văzute din sus, la altele ştiam că le avantajează o altă perspectivă. Practic era o confirmare a acelei umbre pe care aveam la început şi a acelor forme la care vroiam să ajungem. A fost o surpriză plăcută să vezi ce se poate realiza doar în câteva ore pe zi, cu neprofesionişti şi o variantă scenică complexă… sincer nu ştiu dacă am fi reuşit cu profesionişti. Levente Molnár: Mergea şi cu profesionişti… La conferinţa de presă ni s-a pus întrebarea dacă credem că va ieşi artă, dacă va ieşi teatru. Eu de atunci eram convins că va ieşi artă, şi fără falsă modestie zic că am avut dreptate. Traiectoria workshopului era foarte bine gândită şi definită din început, descoperirea amintită de Bence - că s-a născut o microsocietate – era gândită din start. Gafele ţin şi ele de teatru, şi până la urmă am reuşit să trecem peste ele. Pe scenă erau civili de la care aşteptam să se comporte ca neprofesionişti, dar cred că am primit de la ei lecţii de respect reciproc. Nu a fost nevoie să le atragem atenţia să fie atenţi cu partenerii, a fost un lucru instinctiv, au fost umili şi curioşi. Fiecare participant a venit din voie bună, unii şi-au amânat călătoriile, nu s-au dus acasă de Paşti de dragul workshopului. Cred că munca începută ar trebui să aibă o continuare. Albu István: Întorcându-ne la întrebarea dacă facem artă: cred că nu neapărat trebuie să încerci să faci teatru ca să iasă teatru. Nu ne-am străduit să realizăm ceva extraordinar de sofisticat, şi iată, totuşi am reuşit să facem teatru – nu numai pentru că eram pe scenă, ci pentru că am gândit împreună. Biró Eszter: Workshopul a constat din patru părţi, fiecare aţi dezvoltat câte una?

Andreea Iacob: A görös kórus egy bizonyos struktúra szerint jött létre, de volt egy belső szabadsága. A kommunisták idején mindent diktáltak, mindennek megvolt a ritmusa, mindenki tudta, mi a feladata. Az Európai Unió kórusa megengedett egyfajta mozgásszabadságot, kitaláltunk egy játékot erre a mozzanatra ahhoz, hogy végül a teljes szabadságig jussunk el. Végül is tőlük függött, hogy egyénenként hogyan lépnek kapcsolatba egymással, hogyan szabnak meg a közösségnek egy közös irányt – nem volt semmiféle felsőbb hatalom, ami meghatározta volna, hogy hogyan szerveződjenek. A vasfüggöny mögötti pillanat átmenet volt. Albu István: Amíg kint voltunk, nagyon kíváncsiak voltunk, és alig várom, hogy megnézzük a videofelvételeket. Molnár Levente: Számomra olyan volt, mint egy mikroszkóp, ami nem rossz. Abban a pillanatban a függöny mögött minden újrakezdődik: megint létrehozzuk a görög kórust, megint kiáll valaki, mást énekelünk, ismét összedől. Albu István: És lám, a színház nem változtatja meg az életünket... Molnár Levente: Nem is kell megváltoztatnia az életünket. Legfennebb elgondolkodtat. Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik segítettek, a színháznak, az Európai Színházi Uniónak, a fiúknak a Fox in the Box-ból, akik a workshopot filmezték. A film elkészül a fotókiállítás bemutatójára, és a résztvevőkkel együtt nagyon kíváncsiak vagyunk rá, szeretnénk beszélgetni arról, ami történt.

Levente Molnár: Am pornit de ideea propusă de UTE: am vrut să vedem cum funcţionează conceptul de cor în diferite ere, şi să demonstrăm că uneltele de manipulare nu prea s-au schimbat în decursul epocilor. A fost un moment de exerciţiu pe care l-am omis din cauză de lipsă de timp, o idee care mi-a venit după prima zi: aş fi vrut să facem coregrafia corului de comunişti în timp ce se cântă Oda bucuriei. Ar fi mers, ar fi fost un twist. E înspăimântător cum se repetă unele procese: în a doua zi, participanţii care până atunci au lucrat în grup, a trebuit să devină indivizi. Dar după ce le-am lăsat singuri, ei s-au reorganizat, au avut nevoie de un chenar, de cineva care să le coordoneze, s-au format două grupuri, s-au certat, şi au venit iar ideologii… Andreea Iacob: Corul grecesc s-a format cu o anumită structură, dar cu o libertate din interior. În momentul comuniştilor totul era dictat, s-a petrecut pe un anumit ritm, toată lumea ştia exact ce are de făcut. Corul Uniunii Europene a dat o oarecare mişcare liberă, a fost conceput un joc gândit pentru acest moment, ca în final să ajungem la libertatea totală. În final a fost la altitudinea lor cum interacţionează între ei ca indivizi, dar şi cum se creează o direcţie comună a comunităţii – n-a existat nici un fel de forţă superioară care să le dicteze cum să se organizeze. Momentul în spatele cortinei de fier era o trecere.

Levente Molnár: Mie mi s-a părut un microscop, ceea ce nu e rău. Şi din acel moment în spatele cortinei totul începe din nou: iar facem corul grecesc, iar urcă unul, cântăm altceva, iarăşi se destramă. István Albu: Şi iată, că teatrul nu ne schimbă viaţa… Levente Molnár: Nici nu trebuie să ne schimbe viaţa. Trebuie să ne pună pe gânduri eventual. Dorim să mulţumim tuturor care ne-au ajutat, teatrului, precum şi Uniunii Teatrelor din Europa, şi băieţilor de la Fox in the Box care au filmat workshopul. Filmul va fi gata până vernisajul expoziţiei foto, şi suntem curioşi să-l vedem împreună cu participanţii, şi să discutăm despre ce s-a întâmplat.

LEONCE ÉS LÉNA 2013-ban Georg Büchner születésének 200. évfordulójára emlékezünk. A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Tompa Gábor rendezte Leonce és Léna című előadással ünnepli a híres drámaírót. A Leonce és Lénát 2009-es bemutatója óta számos fesztiválmeghívásnak téve eleget, több országban is játszotta már a társulat, így többek között: Szarajevóban, Bogotában, Pécsen és Bukarestben is. 2013 március 23-án és 24-én az előadást a cseh fővárosban mutatta be a társulat, két alkalommal a Prágai Nemzeti Színház egyik legrégebbi épületében az Estates Színházban. A szombati, március 23-ai előadást állófogadás követte, melyen részt vett a Prágai Nemzeti Színház igazgatója és főrendezője, Michal Dočekal, a Prágai Magyar Intézet igazgatója és a Román Nagykövetség képviselői is – akik a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal együttműködve lehetővé tették a prágai vendégszereplést. Tompa Gábor a nyitóbeszédben kihangsúlyozta, hogy milyen fontos Európa két legrégebbi színháza számára az egymással való párbeszéd, hiszen a történelmen túl hasonló művészi értékeket, törekvéseket képviselnek. Az évfordulók jegyében 2013 április 13-án – Samuel Beckett születésnapjának 107. évfordulóján – illetve 14-én, a Prágai Nemzeti Színház Godotra várva című előadása volt látható Michal Dočekal rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében. Lucky szerepében a közönség Jan Kačer neves cseh színészt, rendezőt láthatta, aki több alkalommal is együttműködött Jiří Menzellel. „Eleinte bosszantó a dráma minden mélységének, tragikumának, fájdalmának nagyvonalú semmibevétele, aztán szórakoztató, végül magával sodró. Nem kétséges, röhögve sokkal elviselhetőbb az örök várakozás hiábavalósága, reménytelensége. És röhögve a múlt is kibírhatóbb” – írja az előadásról Zappe László a Népszabadságban. Az UNITER által 2010-ben Legjobb előadás díjára jelölt Leonce és Léna legközelebb Németországban, Giessenben lesz látható a BÜCHNER international fesztivál egyedüli romániai előadásaként.

SUTTOGÁSOK ÉS SIKOLYOK KOREÁBAN Közel 500-an tekinthették meg a Koreai Nemzeti Színház nagyszínpadán felépített stúdiótérben a Suttogások és sikolyok című Andrei Şerban rendezte előadást Szöulban a Kolozsvári Állami Magyar Színház április 29. és május 6. között zajlott turnéján. Köztük volt Jaram Lee színésznő, énekesnő és Nam Inwoo rendező, az Ukcsuk-ga című pansori-előadás

Turnee LEONCE ŞI LENA În 2013 se împlinesc 200 de ani de la naşterea cunoscutului dramaturg Georg Büchner. Teatrul Maghiar de Stat Cluj marchează acest important eveniment pentru lumea culturală internaţională prin intermediul unor tunee cu spectacolul Leonce şi Lena, regizat de Gábor Tompa. Spectacolul Leonce şi Lena a avut premiera în anul 2009 şi, încă de la început, a fost invitat la numeroase festivaluri din ţară şi străinătate, dintre care amintim: Saraievo, Bogota, Budapesta, Pécs şi Bucureşti.

Primul tuneu pe care Teatrul Maghiar de Stat Cluj l-a întreprins anul acesta a fost la Praga, în cadrul schimbului cultural cu Teatrul Naţional din capitala Cehiei. Astfel, în zilele de 23 şi 24 martie 2013, în istorica sală a Teatrului Estates (Stavovské divadlo) actorii Teatrului Maghiar de Stat Cluj au jucat spectacolul Leonce şi Lena. La finalul celor două reprezentaţii, spectatorii prezenţi în număr foarte mare au aplaudat în picioare minute în şir. La eveniment au fost prezenţi directorul artistic şi regizorul principal a Teatrului Naţional din Praga, Michal Dočekal, directorul Institutului Maghiar din Praga, reprezentanţi ai Consulatului României şi ai Institutului Cultural Român din Praga. În discursul de dinaintea primului spectacol, Gábor Tompa a accentuat importanţa acestei colaborări pentru cele două vechi teatre ale Europei, similare atât din punctul de vedere al parcursului istoric cât şi din cel al valorii trupei şi repertoriului. Următoarea etapă a colaborării dintre cele două teatre a fost turneul Teatrului Naţional din Praga la Cluj. Astfel, în zilele de 13 şi 14 aprilie în Sala Mare a Teatrului Maghiar s-a jucat spectacolul Aşteptându-l pe Godot de Samuel Beckett, regizat de Michal Dočekal. Continuând seria aniversărilor, spectacolul din data de 13 aprilie s-a jucat chiar în ziua în care se împlinesc 107 de la naşterea lui Samuel Beckett. Spectacolul Leonce şi Lena nominalizat de către UNITER la Cel mai bun spectacol al anului 2010 va putea fi văzut şi în Giessen, Germania, la festivalul BÜCHNER international, fiind singurul spectacol din România.

Turnék Turnee

Turnék

alkotói. A produkciót az INTERFERENCIÁK 2012 fesztivál alkalmából nagy sikerrel játszották Kolozsváron. A négy alkalommal előadott Suttogások és sikolyokat a szöuli közönség és a helyi színházi szakemberek rendkívüli elismeréssel fogadták. A Szöuli Színművészeti Egyetem színis diákjai már korábban, a május elsejei próbán megtekinthették az előadást.

Az első fellépést követő állófogadáson Ahn Hosang, a Koreai Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy évek óta tervezték az előadás meghívását, és nem bánták meg, hogy a kisebb méretű nézőtér ellenére éppen erre a produkcióra esett választásuk. A fogadáson jelen volt Kim Yun-Cheol, a Színikritikusok Nemzetközi Szövetségének elnöke, a Koreai Nemzeti Művészeti Egyetem professzora, akinek ajánlására létrejött a meghívás. Kim Yun-Cheol gratulált a Suttogások és sikolyok alkotóinak és elmondta, örül, hogy Szöulban látja viszont a bukaresti Nemzeti Színházi Fesztiválról és az Interferenciák fesztiválról ismerős arcokat. Andrei Şerban rendező és Tompa Gábor színházigazgató megköszönték a vendéglátást és reményüket fejezték ki, hogy a kolozsvári társulat hamarosan visszatér Szöulba. A Korea Joongang Daily május 3-i számában a mostani turné alkalmával interjút közöltek Andrei Şerban rendezővel, aki kiemelte az itteni színházi közönség rendkívüli érzékenységét és műveltségét: „Az alapján, amit a koreai turné során megtapasztaltunk az a benyomásom, hogy a koreai közönség igencsak érzékeny és művelt. Annak idején A trójai nők című előadást 30 különböző országban mutattuk be, és már akkor úgy gondoltuk, hogy az előadás koreai fogadtatása volt a legkellemesebb azok közül, amit szerte a világban érzékeltünk.” A turné óta eddig megjelent koreai sajtóanyag egyöntetűen elismerően szól a kolozsvári társulat előadásáról. Kwon Jaehyun a Dong-a Ilbo nevű lapban május 7-én közölt kritikájában dicséri „az eredeti film álomszerűségét is felülmúló, kiemelkedően erős vitalitású” előadást. Ugyanott a következőket írja: „Bergman szerint a piros szín a lelket jelképezi: «gyerekkoromban a lelket szárnyas, kék sárkányként képzeltem el: félig madár, félig hal, a belseje vöröses árnyalatokban játszó, nedves hártya.» A román származású híres rendező, Andrei Şerban felvezeti az Ingmar Bergman rendezte Suttogások és sikolyok c. film összetett és kiemelésre méltó részeit, amelyet úgy jelenít meg, mintha egy filmezés próbáin megvalósuló történetfüzér lenne, és amelyet sikerül humorral és életképességgel feldolgoznia.” (a kritika fordítása Lyudmila Atanasova, a koreai Hankuk University of Foreign Studies és a Seongsuk Han hallgatójának munkája).

STRIGĂTE ŞI ŞOAPTE ÎN COREEA DE SUD În perioada 29 aprilie – 6 mai, Teatrul Maghiar de Stat Cluj a întreprins un turneu în Coreea de Sud, cu spectacolul Strigăte şi şoapte de Ingmar Bergman, regizat de Andrei Şerban. Cele patru reprezentaţii de la Teatrul Naţional din Coreea au fost călduros primite de public şi de oamenii de teatru din Seul. Printre cei prezenţi s-au numărat: actriţa şi cântăreaţa Jaram Lee, regizoarea Inwoo Nam, creatorii spectacolului pansori Ukchuk-ga (prezentat cu succes în cadrul Festivalului Internaţional de Teatru INTERFERENŢE 2012). Spectacolele au fost precedate de o repetiţie cu public la care au fost invitaţi studenţii de la Facultatea de Teatru din Seul. Atât înainte cât şi după spectacol, în Seul au apărut numeroase articole şi cronici care vorbeau despre spectacolul Teatrului Maghiar de Stat Cluj şi despre prestaţia actorilor. Titlul articolului scris de jurnalistul Kwon Jae-hyun, apărut în data de 7 mai 2013, în ziarul Dong-a Ilbo, a fost: „Aplauze pentru un spectacol care a depăşit filmul original”, iar spectacolul Strigăte şi şoapte a fost notat cu patru stele din cinci. Acelaşi jurnalist coreean nota: «După Bergman, culoarea roşie simbolizează sufletul: „încă din copilărie, îmi imaginam sufletul ca un dragon albastru. Un dragon cu aripi, jumătate pasăre, jumătate peşte, cu toate organele interne clocotind într-un lichid stacojiu." În acelaşi fel, Andrei Şerban, faimosul regizor de origine română, descrie subiectele complexe şi remarcabile ale filmului Strigăte şi şoapte regizat de Ingmar Bergman. Înterpretându-l ca o poveste care se desfăşoară pe parcursul unei repetiţii pentru o filmare, el reuşeşte să-l reconstituie cu umor şi vivacitate.” (traducerea Lyudmila Atanasova, Hankuk University of Foreign Studies şi Seongsuk Han, Coreea).»

CINA FESTIVĂ A LUI DON JUAN LA DIJON Trupa Teatrului Maghiar va participa cu spectacolul Cina festivă a lui Don Juan, regia Matthias Langhoff, la festivalul Théâtre en Mai 2013 din Dijon. Spectacolul va fi jucat de două ori pe zilele de 25 şi 26 mai pe scena teatrului Théâtre Dijon Bourgogne. “Cu toate că Théâtre en Mai este întremeiat în primul rând pe dialogul formelor, el se doreşte a fi în acelaşi timp un spaţiu al

DIJONBA UTAZIK A DON JUAN A Dijonban évente megszervezésre kerülő Théâtre en Mai 2013 fesztiválon vesz részt a Matthias Langhoff rendezte Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadás. Az előadást két alkalommal: május 25-én és 26-án játssza a kolozsvári társulat a Théâtre Dijon Bourgogne színpadán. Benoît Lambert a színház igazgatója és főrendezője a fesztivál köszöntőlevelében megírta, mekkora öröm a dijoni színház számára, hogy viszontláthatja Matthias Langhoff rendezőt, mint a fesztivál egyik főmeghívottját és mégpedig egy olyan nagyszerű társulat előadásával, mint amilyen a Kolozsvári Állami Magyar Színház: “Bár a Théâtre en Mai elsősorban a formák párbeszédén alapul, ugyanakkor arra is törekszik, hogy helyet teremtsen a nemzedékek közötti dialógus számára: ebből kifolyólag, és hogy az ünnep teljes legyen, arra gondoltunk, hogy a fiatal társulatoknak bemutatjuk az európai színpad két markáns alakját. Így lett az idei rendezvény védnöke Matthias Langhoff német rendező, aki a fesztivál nyitóestjén Szophoklész Oidipusz király-át mutatja be orosz nyelven, a Szaratovi Színház előadásában. Ugyancsak ő jegyzi a záróeseményt is, amelynek során Franciaországban először kerül bemutatásra Don Juan ünnepélyes vacsorája – Molière, Tirso de Molina és Mozart nyomán –, amelyet a romániai Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszerű társulata fog előadni.“ (Benoît Lambert, rendező, a Théâtre Dijon Bourgogne igazgatója)

dialogului între generaţii: din această cauză şi pentru ca sărbătoarea să fie totală, ne-am propus să prezentăm în faţa acestor trupe tinere două figuri de marcă ale scenei europene. Astfel, regizorul german Matthias Langhoff, patronul acestei ediţii, va inaugura festivalul printr-o reprezentaţie a piesei Œdip Rege de Sofocle, jucată în limba rusă de actorii Teatrului din Saratov. Tot el va încheia evenimentul prin premiera în Franţa a spectacolului Cina festivă a lui Don Juan, inspirat din Molière, Tirso de Molina şi Mozart, interpretat de formidabila trupă a Teatrului Maghiar din Cluj, România.“ (Benoît Lambert, Regizor, director al Théâtre Dijon Bourgogne)

TURNEE ÎN UNGARIA La sfârşitul lunii mai, pe data de 29 mai, compania Teatrului Maghiar de Stat Cluj va juca două spectacole la Budapesta: După Caragiale în cădere liberă: Leonida Gem Session, regia Gábor Tompa şi spectacolul Am omorât-o pe mama de András Visky, regizat şi jucat de actorii Csilla Albert şi Áron Dimény.

MAGYARORSZÁGI VENDÉG­ SZEREPLÉSEK A társulat két előadást játszik Budapesten május 29-én. A Vígszínház Házi Színpadán két alkalommal lesz látható Visky András: Megöltem az anyámat, Albert Csilla és Dimény Áron előadása, illetve a Pesti Színház közönsége a Caragiale után szabadesésben: Leonida Gem Session című előadást láthatja, Tompa Gábor rendezésében. Június végén a Tompa Gábor által rendezett Romok igaz menedék című táncelőadás a 25. alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján lesz látható.

Spectacolul de mişcare Ruins True Refuge, în regia lui Gábor Tompa, va fi jucat în cadrul Festivalului Teatrelor Maghiare de peste hotare Kisvárda, Ungaria.

Díjak Premii

Három UNITER-díj a Hedda Gabler szereplőinek

Trei premii UNITER din trei nominalizări

A Kolozsvári Állami Magyar Színház mindhárom UNITER-díjra jelölt színésze elnyerte az elismerést a Román Színházi Szövetség díjkiosztó gáláján.

Luni, 13 mai, la Teatrul „Vasile Alecsandri” din Iaşi a avut loc cea de-a XXI-a ediţie a Galei UNITER, organizată de Uniunea Teatrală din România. Cu această ocazie, au fost premiate cele mai importante spectacole ale anului 2012 şi nu numai. Anul acesta, Teatrul Maghiar de Stat Cluj a fost nominalizat prin trei dintre actorii care joacă în spectacolul Hedda Gabler de Henrik Ibsen, regia: Andrei Şerban. Au fost trei nominalizări şi tot atâtea premii. Astfel, Imola Kézdi a primit premiul pentru Cea mai bună actriţă în rol principal pentru Hedda Gabler, Enikő Györgyjakab a primit premiul pentru Cea mai bună actriţă în rol secundar pentru Doamna Elvsted, iar András Hatházi premiul pentru Cel mai bun actor în rol secundar pentru Judecătorul Brack. Imola Kézdi a mai câştigat premiul pentru Cea mai bună actriţă în anul 2002, pentru rolul Lea din spectacolul Flacăra albă, flacăra neagră (regia: David Zinder), iar András Hatházi a câştigat premiul pentru Cel mai bun actor în rol principal, în anul 2007, pentru rolul titular din spectacolul Unchiul Vania (regia: Andrei Şerban). Enikő Györgyjakab primeşte pentru prima oară Premiul UNITER.

Kézdi Imolát a Hedda Gabler (r. Andrei Şerban) című előadás címszerepéért a Legjobb női fő­ szereplő díjára, Györgyjakab Enikőt Elvstedné szerepéért a Legjobb női mellékszereplő díjára, valamint Hatházi Andrást Brack bíró szerepéért a Legjobb férfi mellékszereplő díjára jelölték. A huszonegyedik díjkiosztó gálát Iaşi-ban, a Vasile Alecsandri Nemzeti Színház nagytermében tar­ tották. Kézdi Imola több jelölés mellett 2002-ben, a Fehér tűz, fekete tűz (r. David Zinder) című előadásban nyújtott alakításáért megkapta a Legjobb színésznőnek járó díjat. Hatházi Andrást szintén többször jelölték az UNITER elismeréseire, 2007-ben pedig a Ványa bácsi (r. Andrei Şerban) címszerepéért a Legjobb férfi főszereplő díjával tüntették ki. Györgyjakab Enikőt először tüntették ki UNITER díjjal.

Panek Kati kapta az EMKE Poór Lili-díját

Panek Kati a fost distins cu premiul EMKE

Panek Katinak ítélte oda a Poór Lili-díjat idén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), élményszerű színészi teljesítményeiért, a kolozsvári magyar színjátszás elkötelezett szolgálatáért. Az elismerést április 13-án adták át a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, laudációt mondott: Visky András. Panek Kati 1980 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, 2007-ben a Legjobb női alakítás díjával jutalmazták a Kisvárdai Színházi Fesztiválon, Sáchás Ruth szerepéért a Jákobi és Lájdentál című előadásban (rendező: Elie Malka).

Societatea Maghiară de Cultură din Transilvania (EMKE) a acordat anul acesta premiul „Poór Lili” actriţei Teatrului Maghiar de Stat Cluj, Kati Panek. Premiul i-a fost acordat pentru activitatea bogată şi pentru devotamentul faţă de Teatrul Maghiar din Cluj. Ceremonia de decernare a premiului a avut loc pe data de 13 aprilie, în sala de festivităţi a Institutului Teologic Protestant din Cluj. În cadrul aceluiaşi eveniment, András Visky i-a făcut un Laudatio.

Tompa Gábor számos előadásában nyújtott emlékezetes alakítást: többek között játszotta Mrs Martin (E. Ionesco: A kopasz énekesnő), Heléna (W. Shakespeare: Troilus és Cressida), Jacques mama (E. Ionesco: Jacques vagy a behódolás), Tache Farfuridi (I.L. Caragiale: Az elveszett levél), valamint legutóbb Revoluţia, vagyis A forradalom szerepét (Caragiale nyomán szabadesésben: Leonida Gem Session). Együtt dolgozott más neves rendezőkkel is, köztük Vlad Mugurral (Carlo Goldoni: A velencei ikrek), Selmeczi Györggyel (Benjamin Britten-Selmeczi György-Visky András: A vasárnapi iskola avagy Noé bárkája), Mihai Măniuţiu-val (Christopher Marlowe: Doktor Faustus tragikus históriája), Elie Malka-val (Hanoch Levin: Jákobi és Lájdentál), illetve Silviu Purcărete-vel (Giacomo Puccini: Gianni Schicchi).

Kati Panek este membră a companiei Teatrului Maghiar de Stat Cluj începând cu anul 1980. În anul 2007 la Festivalul de Teatru din Kisvárda (Ungaria) a primit Premiul pentru cea mai bună actriţă pentru rolul Ruth Sachas din spectacolul Yakobi şi Leidental de Hanoch Levin (regia: Elie Malka). Kati Panek a avut roluri importante în mai multe spectacole montate de Gábor Tompa, dintre care amintim: Mrs Martin (E. Ionesco: Cântăreaţa cheală), Heléna (W. Shakespeare: Troilus şi Cressida), Jacques mama (E. Ionesco: Jacques sau supunerea), Tache Farfuridi (I.L. Caragiale: O scrisoare pierdută), Revoluţia (Adaptare după Caragiale în cădere liberă: Leonida Gem Session). De asemenea, a colaborat şi cu alţi regizori importanţi precum: Vlad Mugur (Carlo Goldoni: Doi gemeni veneţieni), Silviu Purcărete (Giacomo Puccini: Gianni Schicchi), György Selmeczi (Benjamin Britten, György Selmeczi, András Visky: Şcoala de duminică sau Arca lui Noe), Mihai Măniuţiu (Christopher Marlowe: Tragica istorie a doctorului Faust), Elie Malka (Hanoch Levin: Yakobi şi Leidental).

Nyílt nap – színházi világnap Ziua porților deschise

Gyerekprogram | Program pentru copii

Mindenke és a varázsdoboz | Totulică şi cutia magică

Színházi vacsora | Cină teatrală

Színházi vacsora | Cină teatrală

Gyerekprogram | Program pentru copii

Gyerekprogram | Program pentru copii

Concert Loose Neckties Society koncert

Gyerekprogram | Program pentru copii

Színházi vacsora | Cină teatrală

Kosármérkőzés | Meci de baschet

Concert Loose Neckties Society koncert

Kosármérkőzés | Meci de baschet

Concert Loose Neckties Society koncert

Mindenke és a varázsdoboz | Totulică şi cutia magică

Mondén Monden

„Szeretem a csapatmunkát, de csak ha a csapattagok függetlenek maradhatnak”

„Îmi place lucrul în echipă, dar cu independenţa membrilor săi” Ildikó Lőrincz în dialog cu Carmencita Brojboiu

Carmencita Brojboiu és Lőrincz Ildikó beszélgetése A budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet 2013. március 20. és 2013. május 30. között adott helyet a Rajzok – gondolatok – álmok – Cita című kiállításnak. A kiállításon, melyet Visky András nyitott meg, az ismert díszlet- és jelmeztervező munkáinak egy részét láthatjuk. Az esemény kapcsán beszélgettem Carmencita Brojboiuval hivatásának titkairól. Szakmai tevékenységének egy ilyenfajta áttekintése azért is érdekes, mert immár több mint harminc Kolozsvári Állami Magyar Színházi előadás számára tervezett díszletet avagy jelmezt. Lőrincz Ildikó: A budapesti kiállítás kurátora, Szebeni Zsuzsa, azt mondta, hogy művészi munkásságod rövid bemutatásához olyan hatalmas anyagból kellett választani, hogy az öt nagy kiállításra is elég lett volna. Melyek voltak a válogatás szempontjai? Carmencita Brojboiu: A rendelkezésünkre álló sokféle változat közül olyan rajzok mellett döntöttünk, hogy azok a lehető legtöbb területet lefedjék, amelyeken dolgoztam: a bábszínházat, a drámát, a balettet stb. Azt akartam, hogy a kiállítás látogatói megértsenek valamennyit abból, hogy mit jelent a díszlet- és jelmeztervezői foglalkozás. Ezért jelmezterveket, technikai vázlatokat, díszletvázlatokat és díszletterveket állítottunk ki. Úgy gondolom, nagyon fontos ma mindannyiunk – színházi emberek és nézők – számára, hogy legyen alapvető fogalmunk arról, hogy milyen munka van egyegy előadás hátterében. Az összes többi elem mellett a díszlet- és jelmeztervezésnek eléggé jelentős a szerepe. Mindaz mögött, ami végül a színpadon megmutatkozik, nagyon összetett munka van. Éppen ezért választottam ehhez a kiállításhoz olyan rajzokat, amelyek érdekelhetik azokat a látogatókat, akik szeretnék felfedezni egy előadáson dolgozó díszlet- és jelmeztervező munkáját. L. I.: Elégedett vagy azzal, ahogyan a munkáidat fogadták, ennek a kiállításnak a visszhangjával?

Fotó | foto: Szebeni-Szabó Róbert

În perioada 20 martie – 30 mai 2013, la Institutul şi Muzeul Naţional de Teatru din Budapesta are loc expoziţia intitulată Desene – gânduri – vise – Cita. Vernisată de Visky András, expoziţia cuprinde o parte dintre lucrările cunoscutei scenografe Carmencita Brojboiu. Pornind de la acest eveniment, am vorbit cu artista despre secretele profesiei sale. O astfel de privire în ansamblu a activităţii profesionale este interesantă cu atât mai mult cu cât Carmencita Brojboiu a realizat scenografia şi costumele pentru mai mult de 30 de spectacole ale Teatrului Maghiar de Stat Cluj. Ildikó Lőrincz: Curatoarea expoziţiei din Budapesta, Zsuzsa Szebeni, zicea că pentru această scurtă trecere în revistă a parcursului tău artistic a trebuit să faceţi selecţie dintr-un imens material care ar fi putut să ajungă pentru cinci mari expoziţii. Care au fost criteriile de selecţie? Carmencita Brojboiu: Am decis să alegem dintre multe variante pe care le aveam, desenele care acopereau cât mai multe dintre domeniile în care am lucrat: teatru de păpuşi, dramă, balet, etc. Am vrut ca vizitatorii acestei expoziţii să înţeleagă puţin din ceea ce înseamnă profesia de scenograf. De aceea, am expus schiţe de detaliu, schiţe tehnice, schiţe şi planuri de decor. Cred că, în momentul acesta, este foarte important pentru noi toţi, oameni de teatru şi spectatori, să avem noţiuni elementare despre ceea ce înseamnă munca din

C. B.: Igen. Nagyon nagy öröm és megtiszteltetés, és nagy meglepetés is volt, hogy a budapesti Színháztörténeti Múzeum – kurátora, Szebeni Zsuzsa révén – előállt ezzel a javaslattal. Nagyon sokat dolgoztam az évek során, de soha nem tűztem ki célul magam elé, hogy kiállítsam a munkáimat. Hatalmas odafigyeléssel gondolták ki ezt a kiállítást, a hely pedig, ahol megvalósult, igen kiváló és barátságos. A munkáim nagyon jól beleillettek abba a térbe. Az volt az érzésem, hogy nem vagyok idegen attól a helytől, az emberek pedig nagyon barátságosak és befogadóak voltak. Már a kiállítás bejelentésekor voltak visszhangok, ezért köszönetet mondok nektek, neked és Mirelának és az egész Marketing irodának, hogy népszerűsítettétek az eseményt a sajtóban. Olyan emberek hívtak fel telefonon vagy küldtek emailt, akikkel régóta nem beszéltem, vagy akiket nem is ismerek személyesen. Ott, Budapesten, nagyon sokan jöttek el a megnyitóra, és az utána következő beszélgetéseket nagyon érdekesnek találtam. Aztán néhány olyan budapesti színházi embertől kaptam emailt, akik látták a kiállítást, és felkértek, hogy működjünk együtt a jövőben. Nagyon érdekes számomra, és örömmel tölt el, hogy hívtak, hogy dolgozzunk együtt. Azt hiszem, nagyon sokat számított az az elgondolásunk – a Zsuzsáé és az enyém –, hogy megmutassuk, mit jelent a díszlet- és jelmeztervező munkája. L. I.: Menjünk vissza egy kicsit a múltba! Tettél egy kis kitérőt a természettudományok felé: a jászvárosi egyetemen geológiát és geofizikát hallgattál. Mi vezérelt ide? C. B.: Ez egy személyesebb történet. Nyolc évig jártam a konstancai képzőművészeti iskolába. Kiskoromban színházról és díszlettervezésről álmodoztam, de abban az időben nagyon nehéz volt a felvételi vizsga ezekre a szakokra (a díszlettervezés szakon csak három hely volt...). Nagyon nagy elvárásokkal néztem a tervezői felvételi elé (a kamaszkor elvárásai)... Megharagudtam magamra, teljesen megváltoztattam az irányt, és a művészettel teljesen ellentétes területre mentem, egy nagyon nehéz, de érdekes szakra: geológiára. Az egyetem alatt végig használtam a kézügyességemet, nagyon sok képet és plakátot készítettem. Múlt ősszel, amikor a jászvárosi operánál dolgoztam, egyik vasárnap elmentem, hogy újból megnézzem a geológia tanszéket, és hihetetlenül meglepődtem, amikor húsz év után felfedeztem az egyetem falán a képeimet, a saját aláírásommal. Tehát a geológiai és geofizikai tanulmányoknak ez az időszaka egyfajta vezeklés volt, amit magamra kiszabtam, ám a kötelező három gyakorlóév után véglegesen lezártam ezt a fejezetet. Ennek ellenére kitartó diák voltam, mert nagyon igényes vagyok magammal szemben: bármit csinálok, szeretem a legkomolyabban és legjobban tenni. L. I.: Ezek után több mint húsz bábszínházi előadáshoz tervezted meg a színpadképet, aztán meg Görögországban volt több díszlettervezői munkád. Majd további díszletek és jelmezek tervezése következett, több mint száz előadáshoz (színház, tánc, opera, film). Volt egy sor irányváltás a szakmai pályafutásod alatt – tudnál erről mesélni? Hogyan váltott át a grafikusi karriered díszlettervezőibe? C. B.: Amikor leszámoltam a geológiával, muzeográfusként helyezkedtem el a Tulceai Művészeti Múzeumnál, melynek nagyon értékes a gyűjteménye. Abban az időben minden évben szerveztek egy metszettárlatot. Valamennyi metszettárlat

spatele unui spectacol. Alături de toate celelalte elemente, scenografia are un rol destul de important. În spatele acestui produs final care se vede pe scenă este o muncă complexă. De aceea, am selectat în această expoziţie desenele care ar putea să îi intereseze pe vizitatorii dornici să descopere munca unui scenograf la un spectacol. I.L.: Eşti mulţumită de felul cum au fost primite lucrările tale şi de cu ecourile pe care această expoziţie le-a avut? C.B.: Da. A fost o mare bucurie, o onoare şi o mare surpriză propunerea venită din partea Muzeului Naţional de Teatru din Budapesta, prin curatoarea Zsuzsa Szebeni. În decursul anilor am lucrat foarte mult, dar nu mi-am propus niciodată să fac o expoziţie. Modul în care a fost gândită această expoziţie a fost unul foarte cald, iar locul unde se desfăşoară este unul foarte bun şi prietenos. Lucrările mele s-au potrivit foarte bine acelui spaţiu. Am avut senzaţia că nu sunt străină de locul aceea, iar oamenii au fost foarte prietenoşi şi calzi. Ecouri au fost încă de la anunţarea expoziţiei, pentru asta vă mulţumesc vouă, ţie, Mirelei şi întregului Departament de Marketing pentru mediatizarea evenimentului. Am primit email-uri şi telefoane de la persoane cu care nu mai vorbisem de multă vreme sau de la oameni pe care nu îi cunosc personal. Acolo, la Budapesta, oamenii au venit în număr mare la vernisaj, iar discuţiile de după mi s-au părut foarte interesante. Apoi am primit e-mail-uri de la câţiva oameni de teatru din Budapesta care văzuseră expoziţia şi m-au invitat pentru o viitoare colaborare. E foarte interesant şi îmbucurător pentru mine că m-au chemat să lucrăm împreună. Cred că gândul nostru – al Zsuzsei şi al meu – de a arăta ce înseamnă munca de scenograf a contat foarte mult. I.L.: Să călătorim puţin în trecut. Ai avut o mică ieşire spre ştiinţele naturii: la Universitatea din Iaşi ai studiat la Facultatea de Geologie-Geofizică. Ce fel de interes te-a călăuzit aici? C.B.: Asta este o poveste mai personală. Am făcut Liceul de Arte Plastice la Constanţa timp de opt ani. De mică am visat teatru şi scenografie dar în perioada aceea admiterea la această facultate era foarte dificilă (doar trei locuri la scenografie...). Aveam aşteptări foarte mari legate de admiterea la scenografie (aşteptările adolescenţei)… Supărată pe mine, am schimbat complet direcţia şi m-am dus la polul opus al artei, într-un domeniu foarte greu, dar interesant: geologia. Mi-am folosit talentul şi manualitatea mea în timpul facultăţii, unde am făcut foarte multe tablouri şi afişe. În toamna acesta, când am lucrat la opera din Iaşi, m-am dus într-o duminică să revăd facultatea de geologie, şi am avut extraordinara surpriză să descopăr după 20 de ani, pe pereţii facultăţii, tablourile realizate de mine, cu semnătura mea. Deci a fost un fel de penitenţă pe care mi-am impus-o, această perioadă a ştiinţelor geologice şi geofizice, iar după ce trei ani obligatorii de stagiu am terminat definitiv acest capitol. Cu toate acestea am fost un student perseverent pentru că sunt foarte pretenţioasă cu mine: îmi place ca tot ceea ce fac să fie cât mai serios şi bine. I.L.: După acestea ai realizat scenografia la peste 20 de spectacole de teatru de păpuşi, după care ai realizat un şir de scenografii în Grecia. Apoi au urmat decorul şi costumele la peste o sută de spectacole (teatru, dans, operă, film). Ai avut o serie de schimbări mari de direcţii în cariera ta profesională – poţi povesti despre

munkái a múzeum gyűjteményébe kerültek. Nagy grafikusokat ismertem meg ott, többek között Marcel Chirnoagă-t, aki néhány éve távozott közülünk. Ő színpadképet is tervezett. Valahogy barátok maradtunk, majd sok év múlva közösen csináltunk díszleteket. A tulceai muzeográfusi időszakom után közelebb költöztem Konstancához, mert időközben anya lettem. Aztán rajztanárként dolgoztam Konstancán. Első dolgom az volt, hogy ismét felfedezzem a konstancai bábszínházat, és hogy elvigyem a diákjaimat az előadásaira. Ott láttuk a Făt frumos din lacrimă-t (A hárskirályfit) Mona Chirilă rendezésében. Véletlenül úgy esett, hogy éppen abban az időben a bábszínház versenyvizsgát hirdetett tervezői állásra. Nagyon nehéz vizsga volt, éppen 1990-et írtunk, amikor megpróbálták leépíteni a bürokráciát, változott a hozzáállás. Hosszas gyakorlati és elméleti vizsgákon kellett átmennem. Átmentem és díszlet- és jelmeztervezőként dolgozhattam a bábszínházban. Mona azonnal megkeresett, és azt mondta: szeretné, ha együtt dolgoznánk. Az első beszélgetéseinktől kezdve éreztem, hogy megnyílt egy ajtó egy olyan tér felé,

Fotó | foto: Szebeni-Szabó Róbert

ahová már régóta vágytam bebocsáttatást nyerni, egy térbe, ahol a grafikai munkáim is otthonra leltek. A konstancai bábszínháznál eltöltött időszak – amikor is együtt dolgozhattam Mona Chirilă-val és annak a színháznak a csapatával, melyet abban az időben az egyik legjobbnak tartottak Európában (Silviu Purcărete is ott dolgozott) – a tanulás és a felfedezés időszaka volt. Gyakorlatilag ott jöttem rá, mit jelent a színház, és mit jelent együtt dolgozni rendkívül tehetséges emberekkel, akik teljesen a munkájuknak szentelték magu-

acestea? Cum a evoluat de fapt cariera ta de grafician la cea de scenograf? C.B.: Când am terminat cu geologia m-am angajat ca muzeograf la Muzeul de Artă din Tulcea, unde exista o colecţie valoroasă, şi în acelaşi timp se organiza în fiecare an salonul de gravură. În colecţia muzeului erau lucrările tuturor saloanelor de gravură. Acolo am cunoscut mari graficieni, printre care şi pe Marcel Chirnoagă, care a plecat dintre noi acum câţiva ani. El a făcut şi scenografii. Am rămas cumva prieteni, iar după mulţi ani am lucrat împreună decoruri. După ce am fost muzeograf la Tulcea m-am apropiat de Constanţa pentru că între timp devenisem mamă. Revenind la Constanţa m-am angajat ca profesor de desen. Primul lucru pe care l-am făcut a fost să redescopăr Teatrul de Păpuşi din Constanţa, şi să duc elevii la spectacolele acelui teatru. Acolo am văzut Făt frumos din lacrimă în regia Monei Chirilă. Întâmplarea a făcut ca exact în aceeaşi perioadă teatrul de păpuşi să organizeze un concurs pentru postul de scenograf. A fost un examen foarte dificil, era chiar în 1990, când oamenii încercau să schimbe birocraţii, mentalităţi. Examenul a fost foarte dificil şi lung cu probe practice şi probe teoretice. Am avut şansa să fiu admisă ca scenograf la teatrul de păpuşi. Mona m-a căutat imediat şi mi-a spus că doreşte să lucrăm împreună. Din primele discuţii pe care l-am avut am simţit că s-a deschis o uşă spre un spaţiu la care visam să ajung de mult timp, spaţiu în care se regăseau şi lucrările mele de grafică. Perioada de lucru la teatrul de păpuşi din Constanţa cu Mona Chirilă şi cu echipa acelui teatru, considerată la aceea vreme una din cele mai bune din Europa (lucrase acolo şi Silviu Purcărete), a fost una de studiu şi descoperiri. Practic eu acolo am aflat ce înseamnă teatrul şi lucrul în echipă cu oameni extrem de talentaţi, dedicaţi muncii lor. A fost o perioadă foarte frumoasă, în care am făcut spectacole deosebite cu Mona. I.L.: Cu ce ai mai lucrat la Constanţa? C.B.: Tot la Constanţa exista şi renumita Companie de balet a Teatrului „Oleg Danovski”, care era foarte bună, singura trupă de balet şi de dans contemporan, care m-a invitat să fac câteva spectacole acolo, şi astfel am avut şansa să lucrez cu Gigi Căciuleanu – o întâlnire extraordinară. La un moment dat Mona a plecat din Constanţa, stabilindu-se la Cluj, unde m-a chemat să lucrăm împreună la Teatrul Maghiar de Stat (Gogol: Căsătoria, 2000). I.L.: Şi a urmat o altă perioadă… C.B.: Colaborările erau cam una pe an la Teatrul Maghiar din Cluj. Mona avea o echipă constantă: T. Th. Ciupe făcea decorurile, eu -costumele, Corina Sârbu -muzica. În perioada aceea am fost artist liber profesionist, lucrând cu mai multe teatre. Aş menţiona perioada de aproape 7 ani în care am lucrat la spectacole foarte interesante în Grecia şi în Marea Britanie). I.L.: Când a început colaborarea cu Gábor Tompa… C.B.: Am venit la un festival aici în Cluj şi am ieşit cu Bogdán Zsolt la un ceai. În timp ce vorbeam cu el, mă suna cineva: era Gábor Tompa, care îmi propunea să lucrez cu el la Sibiu la spectacolul Gândacii de Witkiewicz. Era prima colaborare cu Gábor Tompa. Coincidenţa făcea ca acest spectacol să se întâmple imediat după venirea mea de la Zakopane, unde fu-

Fotó | foto: Szebeni-Szabó Róbert

kat. Nagyon szép időszak volt, kiváló előadásokat csináltunk Monával. L. I.: Mi történt még Constanţán? C . B.: Ott működött az „Oleg Danovski” Színház híres baletttársulata is, amely egy kiváló csapat volt akkoriban: az egyetlen balett- és kortárs tánc-társulat, amely meghívott, hogy csináljak néhány előadást náluk. Így volt lehetőségem együtt dolgozni Gigi Căciuleanuval – amely különleges találkozást jelentett számomra. Egyszer aztán Mona elment Konstancáról, Kolozsváron telepedett le, és engem is hívott oda, hogy dolgozzunk együtt az Állami Magyar Színháznál (Gogol: Háztűznéző, 2000). L. I.: Ezzel egy új időszak következett... C. B.: Körülbelül évi egy közreműködésünk volt a Kolozsvári Magyar Színházzal. Monának állandó csapata volt: T. Th. Ciupe készítette a díszleteket, én a jelmezeket, Corina Sârbu szerezte a zenét. Abban az időszakban szabad foglalkozású művész voltam, több színháznak dolgoztam. Szeretném külön kiemelni azt a majdnem hét évet, amikor nagyon érdekes előadásokon dolgoztam Görögországban és Nagy-Britanniában. L. I.: ...és akkor elkezdődött az együttműködés Tompa Gáborral... C. B.: Egy fesztiválra jöttem Kolozsvárra, és megittunk egy teát Bogdán Zsolttal. Miközben beszélgettem vele, valaki felhívott: Tompa Gábor volt, és felajánlotta, hogy dolgozzak együtt vele Szebenben Witkiewicz Svábbogarak című előadásában. Ez volt az első együttműködésem Tompa Gáborral. Véletlen egybeesés, hogy éppen akkor jöttem vissza Zakopanéból, a Witkiewicz Színházból, és nagyon élénken élt bennem az a benyomás, amit Witkiewicz ott jelenlevő emléke keltett (még az épületeken is az ő művészetét megörökítő nagy falfestmények voltak). L. I.: 2006-tól alkalmazottja vagy a Kolozsvári Állami Magyar

sesem la Teatrul Witkiewicz, păstrând o amintire puternică legată de prezenţa lui Witkiewicz acolo (până când şi clădirile aveau mari picturi murale în care reproduceau arta sa). I.L.: Începând cu anul 2006 eşti membră a Teatrului Maghiar de Stat Cluj, cu care ai lucrat şi înainte. Cum ai ajuns sa colaborezi cu teatrul clujean? C.B.: Colaborarea cu Teatrul Maghiar de Stat Cluj a început din 1999, atunci când am venit să lucrez cu Mona Chirilă. După Gândacii, Gábor Tompa m-a chemat să fac la Cluj Jacques sau supunerea. După care am devenit membră în compania teatrului maghiar. Pentru mine, ca scenograf, acesta este un spaţiu extraordinar. Este tipul de teatru în care pot să mă exprim, sunt oameni cu care pot comunica foarte bine. Aici este un adevărat laborator de teatru unde se lucrează într-un ritm foarte susţinut. Poate că acesta este destinul meu de pelerin... mi-am găsit locul acolo unde oamenii cu care comunic cel mai bine sunt de o altă limbă decât limba mea maternă. I.L.: Decorul şi costumele creează un anumit climat pe scenă care poate reprezenta o interpretare a textului dramatic. Cât de liberă poţi fi la crearea unui astfel de climat şi cât de mult trebuie să supui ideile tale regizorului şi echipei de lucru de pe scenă? C.B.: Este importantă echipa. Atunci când discuţi îţi vin idei. Când mă interesează ceva, „citesc” idei şi „gândesc” în imagini. Când regizorul vorbeşte despre ceva, în mine se creează imagini, nu se înregistrează cuvinte. În mod reciproc, ceea ce prezint eu poate influenţa spectacolul. Sigur că lucrez şi creez de una singură, dar, în acelaşi timp, creaţia mea are nevoie să se plieze pe viziunea regizorului, poate că ceea ce am gândit este neaşteptat pentru el, şi poate va îmbogăţii spectacolul... Regizorii sunt foarte diferiţi, unii extrem de stricţi şi precişi, alţii deschişi propunerilor şi schimbărilor… Pentru mine, modalităţile ideale de lucru sunt acelea în care există un

Színháznak, ahol korábban meghívott művészként dolgoztál. Hogyan lettél a kolozsvári társulat tagja? C. B.: Az együttműködés a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal 1999-ben kezdődött, amikor idejöttem, hogy Mona Chirilă-val dolgozzak. A Svábbogarak után Tompa Gábor hívott, hogy csináljam meg Kolozsváron a Jacques vagy a behódolást. Ezután lettem tagja a magyar színház társulatának. Számomra, mint tervező számára ez egy rendkívüli tér. Az a típusú színház, amelyben meg tudok nyilvánulni, olyan emberekkel vagyok körülvéve, akikkel nagyon jól tudunk kommunikálni. Igazi színházi műhely van itt, ahol lankadatlan ritmusban dolgoznak. Lehet, hogy ez az én zarándoksorsom... ott találtam meg a helyem, ahol az embereknek, akikkel a legjobban meg tudom értetni magam, más az anyanyelvük, mint az enyém. L. I.: A díszlet és a jelmezek olyan légkört teremtenek a színpadon, amely a drámai szöveg értelmezésének reprezentációja lehet. Mennyire lehetsz szabad, miközben ezt a légkört megteremted, és mennyire kell alávetned az ötleteidet a rendezőnek és a színpadi munkások csapatának? C. B.: A csapat fontos. Beszélgetés közben jönnek az ötletek. Amikor valami érdekel, ötleteket „olvasok”, és képekben „gondolkodom”. Amikor a rendező valamiről beszél, képek születnek bennem, nem a szavak ragadnak meg. Hasonlóképpen, amit én bemutatok, befolyásolhatja az előadást. Persze hogy egyedül dolgozom és alkotok, ugyanakkor az alkotásomnak illeszkednie kell a rendező víziójához, lehet, hogy amit kigondoltam, váratlan számára, és lehet, hogy gazdagítani fogja az előadást... A rendezők nagyon különbözőek, egyesek rendkívül szigorúak és precízek, mások nyitottak a javaslatokra és a változtatásokra... Számomra az az ideális munkamód, ha állandó eszmecsere van, ha új dolgokat fedezel fel, és alkalmat adsz új dolgok felfedezésére. Szeretem a csapatmunkát, de csak ha a csapattagok függetlenek maradhatnak. L. I.: Még mi képes hatni rád egy színpadkép megtervezésekor? C. B.: Amikor elkezdek dolgozni egy új projekten, nagyon sokat dokumentálódom. Keresem, hogy mit írtak róla, hogy lássam, mit és hogyan csináltak meg eddig – nem azért, hogy lemásoljam, hanem hogy tudjam, milyen javaslataik és milyen megoldásaik voltak másoknak. Minden ihletett ötlet mögött tüzetes dokumentálódás van. Örülnék, ha többet láthatnék abból, ami jelenleg a művészetben történik. Amikor turnézni megyünk, minden szabadidőmben kortárs művészeti múzeumokba rohanok. Úgy gondolom, hogy a vizuális művészetek jelenleg is nagyon fontosak a modern kultúrában, a díszlettervezés pedig szerves része a vizuális művészeteknek. Amit ma a művészetben csinálnak, nagyon közel áll a színházhoz – és itt a happeningekre és az installációkra utalok. A határok ma már nem annyira hangsúlyozottak.

schimb permanent de idei, unde descoperi lucruri noi şi prilejuieşti descoperirea altor lucruri. Îmi place lucrul în echipă, dar cu independenţa membrilor săi. I.L.: Ce te mai poate influenţa la realizarea unei scenografii? C.B.: În momentul în care încep să lucrez la un proiect mă documentez foarte mult. Caut să citesc ce s-a scris despre, să văd ce s-a făcut – nu pentru a copia –, ci ca să ştiu ce propuneri, ce rezolvări au avut alţii. În spatele fiecărei idei inspirate stă şi o amplă documentare. Mi-ar plăcea să am posibilitatea să văd mai mult din ce se întâmplă în artă în lume la ora actuală. Când mergem în turnee, cât timp îmi rămâne, fug la muzee de artă contemporană. Consider că şi la ora actuală, arta vizuală este foarte importantă în cultura modernă, iar scenografia este o parte integrantă a artelor vizuale. Ceea ce se face acum în artă este foarte teatral – şi fac aici referire la happeninguri şi la instalaţii. Barierele nu mai sunt aşa de accentuate.

Fotó | foto: Szebeni-Szabó Róbert

Fotó | foto: Szebeni-Szabó Róbert

Cita a Körteremben, avagy a tér átváltozásai

Cita în Sala Rotundă - sau trans­ figurarea spaţiului

Jó látni, hogyan kerültek a papírról a színpadra az alakjai, nem jelmezeket tervez: figurinokat alkot, talán a bábos múltja miatt is. Két éve együtt voltunk a Városligetben az éves szcenikai bemutatón, amikor láttam az örömet és az érdeklődést, amellyel a kiállított munkákat nézte. Magától értetődőnek tűnt a gondolat, feltétlenül el kell hozni a terveit Budapestre. Első találkozásom Carmencita világával a Háztűznéző című kolozsvári előadáson volt. Nem ismertem és megkérdeztem még az előadás alatt, hogy ki a tervező? Nem tudtam, hogy a válasz kulcs a művészetéhez, az, hogy konstancai. A látvány csak abban tért el minden korábbitól, hogy egy más léptéket, egy más perspektívát használt. Ettől az előadás új, különös hangsúlyt, más akcentust más levegőt kapott. Mindenki óriási volt és gömbölyű, bugyogott és redőződött, bumfordi- boteros lett, a finom humor visszhangosodott a látványvilágban. Az előadással friss, markáns szín áramlott a Kolozsvári Állami Magyar Színház szcenikai életébe. Akkor még nem tudtam, hogy a tenger milyen alapvetően meghatározza a gondolkodását. ....elérkezett végre a válogatás ideje. Az Áldássy palota klasszicista szalonja még soha nem tűnt számomra, ennyire szűknek. Osztottunk szoroztunk, kétszáz munka semmiképpen sem kerülhet ki. Ahogy kézbe kerültek a munkák, mindenikhez különös történetek, furcsa talányok kapcsolódtak... Aztán tovább szabtuk-varrtuk Budapesten a lehetetlent... Hogy különleges tárlat lesz azt már akkor gondoltam, amikor a kollegáim hada minduntalan felbukkant, és építés alatt is, élénk figyelemmel kísérték, hogy mi történik. Volt is mit, mert a míves, legmagasabb grafikai kvalitással kidolgozott tervek mellett megjelentek a groteszk maszkok, papírlapon és térben egyaránt... és a Jaques avagy a behódolás jelmezei olyanformában, ahogyan soha eddig... kiderült, hogy az ember elállatiasodásának jegyei nem csupán a jelmezek külső felületén jelentek meg egy egy jelzés formájában (szőr, toll, csont ), hanem a selyembélések teljes felületén, ahogyan a színpadon teljes terjedelmükben soha nem voltak láthatóak. Az alapként megépített papírszobrok, semleges plaszticitása csak fokozta a jelmezfestmények sodró lendületét... A kerek tér csodája, a tervező és látványtervező (Szebeni-Szabó Róbert) együttműködésének eredménye az a háló, amelyet közösen szőttek, és amely révén sikerült térben és szemléletben egyaránt középpontban elhelyezni Senkálszky Endre jelmezét a festett frakkot... Egy hálót álmokból és munkákból, amely által Carmencita Brojboiu tervező látványvilágának részletei megcsillanhatnak, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet terében... Mert, aki az ő munkáit nézi soha ne feledje, hogy bárkinek bármilyen hálója lehet, de csak abból tud világot építeni, ami a saját maga tengerpartján van. A kiállítás május 31-ig várja mindazokat, akik készek az ÁTVÁLTOZÁSRA.

E o plăcere să urmăreşti cum au ajuns figurile ei de pe hârtie pe scenă – ea nu face design de costume, ci creează figurine, poate şi din cauza trecutul ei legat de teatrul de păpuşi. Cu doi ani în urmă, când ne-am întâlnit la prezentarea anuală de scenografie din Városliget, i-am surprins bucuria şi interesul cu care contempla lucrările expuse. Ideea încolţită atunci, de a-i aduce neapărat proiectele la Budapesta, părea cât se poate de firească. Prima mea întâlnire cu lumea Carmencitei a avut loc la spectacolul clujean intitulat Căsătoria. Nu o cunoşteam pe atunci şi încă în timpul spectacolului m-am interesat de persoana designerului. Nu ştiam, de asemenea, că răspunsul – o constănţeancă – constituie cheia artei sale. Viziunea scenică era diferită faţă de toate cele precedente doar în utilizarea unei proporţionalităţi şi a unei perspective diferite. Aceasta i-a conferit spectacolului accente noi şi stranii şi o aură, o atmosferă aparte. Lumea de pe scenă avea dimensiuni uriaşe şi era rotofee, se bulbuca şi se încreţea, devenind grotescă într-un mod drăgăstos, stil Botero, imaginea scenică degajând un umor rafinat. Spectacolul a adus în viaţa scenică a Teatrului Maghiar de Stat Cluj o nuanţă proaspătă, de un caracter bine pronunţat. ...şi a sosit, în fine, şi momentul selecţiei lucrărilor Carmencitei. Salonul clasicist al Palatului Áldássy niciodată nu mi se păruse atât de neîncăpător ca atunci. Adunam şi scădeam, dar era limpede că două sute de lucrări nicicum nu puteau fi expuse. Luând contact cu lucrările, ne dădeam seama că fiecare dintre ele avea de spus o poveste stranie, de fiecare se lega câte-o enigmă incitantă... La Budapesta, continuam să facem şi să dregem imposibilul... Că va fi o expoziţie cu totul aparte, o presupuneam deja judecând după numărul mare de colegi care ne dădeau târcoale şi urmăreau cu interes, ce se întâmplă, încă de la început, din timpul pregătirilor. Interesul lor era cu totul îndreptăţit, întrucât proiectele elaborate, de o calitate grafică de nivel superior, erau secondate de nişte măşti groteşti, pe hârtie şi în spaţiu deopotrivă... Costumele pentru spectacolul Jaques sau supunerea aveau un aspect cu totul inedit... Semnele degradării umane până la animalitate, sub forma unor indicii de ordin material (păr, pene, oase) apăreau nu numai pe suprafaţa exterioară a costumelor, ci şi pe întreaga suprafaţă a căptuşelii de mătase – aşa cum niciodată nu putuseră fi văzute pe scenă. Iar plasticitatea neutră a statuilor de hârtie din fundal nu făcea altceva decât să accentueze elanul febril al desenelor de costume... Miracolul spaţiului rotund este rezultatul colaborării dintre designer şi scenograf (Róbert Szebeni-Szabó) …ca şi plasa care a fost ţesută împreună, şi care a făcut posibilă aşezarea costumului lui Endre Senkálszky, fracul pictat, drept în centru, din punctul de vedere al spaţiului dar şi al viziunii regizorale… O plasă …din visuri şi trudă creativă, prin care detaliile lumii plăsmuite de designerul Carmencita Brojboiu pot transpărea în spaţiul Muzeului şi Institutului Naţional de Istorie a Teatrului din Budapesta... Toţi cei care sunt dornici de TRANSFIGURARE sunt aşteptaţi să viziteze expoziţia până la data de 31 mai. Zsuzsa Szebeni

Szebeni Zsuzsa

Program

Mţájus | Mai 4. szombat 20.00; 16. csütörtök 20.00

14. kedd 20.00

Matei Vişniec: KENYÉRZSEB BUZUNARUL CU PÂINE

LEONIDA GEM SESSION

R: TOMPA GÁBOR Stúdióterem | Spectacol în sala studio Cu supratitrare în limba română 1 óra szünet nélkül

R: ALBU ISTVÁN Stúdióterem | Spectacol în sala studio Cu supratitrare în limba română 1 óra 20 perc szünet nélkül

17. péntek 19.00 – BEMUTATÓ ELŐADÁS 19. vasárnap 17.00; 31. péntek 19.00

8. szerda 20.00

Arthur Miller: EGY ÜGYNÖK HALÁLA MOARTEA UNUI COMIS VOIAJOR R: TOM DUGDALE Stúdióterem | Spectacol în sala studio Cu supratitrare în limba română 2 óra szünet nélkül

Móricz Zsigmond: NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL nu pot trăi fără muzică

15!

R: HATHÁZI ANDRÁS Nagyterem | Spectacol în sala mare Cu supratitrare în limba română 3 óra egy szünettel

9. csütörtök 19.00

Henrik Ibsen: HEDDA GABLER

18. szombat 20.00

Georg Büchner: LEONCE ÉS LÉNA LEONCE ŞI LENA

R: ANDREI ŞERBAN Stúdióterem | Spectacol în sala studio Cu supratitrare în limba română 2 óra 40 perc szünet nélkül

R: TOMPA GÁBOR Stúdióelőadás | Spectacol studio Cu supratitrare în limba română 1 óra 40 perc szünet nélkül

10. péntek 18.00

DON JUAN ÜNNEPÉLYES VACSORÁJA cina festivă a lui don juan R: MATTHIAS LANGHOFF Nagyterem | Spectacol în sala mare Cu supratitrare în limba română 4 óra 20 perc egy szünettel

20. hétfő 19.00

A. P. Csehov: VÁNYA BÁCSI UNCHIUL VANIA 14!

11. szombat 20.00

August Strindberg: JULIE KISASSZONY DOMNIŞOARA JULIE R: FELIX ALEXA Stúdióterem | Spectacol în sala studio Cu supratitrare în limba română 1 óra 40 perc szünet nélkül

21. kedd 20.00 – BEMUTATÓ ELŐADÁS

CSIPKE | dantelă

R: MEZEI KINGA Stúdióterem | Spectacol în sala studio Cu supratitrare în limba română 1 óra 40 perc szünet nélkül

12. vasárnap 20.00

Visky András: MEGÖLTEM AZ ANYÁMAT AM OMORÂT-O PE MAMA

R: ALBERT CSILLA, DIMÉNY ÁRON Stúdióterem | Spectacol în sala studio Cu traducere simultană în limba română 1 óra 20 perc szünet nélkül

R: ANDREI ŞERBAN Stúdióelőadás | Spectacol studio Cu supratitrare în limba română 3 óra 10 perc egy szünettel

12!

14!

Június | Iunie 1. szombat 11.00

12. szerda 19.00

R: PUSKÁS ZOLTÁN Nagyterem | Spectacol în sala mare Cu supratitrare în limba română 2 óra 15 perc egy szünettel

R: ANDREI ŞERBAN Stúdióelőadás | Spectacol studio Cu supratitrare în limba română 3 óra 10 perc egy szünettel

2. vasárnap 18.00

16. vasárnap 20.00

R: MATTHIAS LANGHOFF Nagyterem | Spectacol în sala mare Cu supratitrare în limba română 4 óra 20 perc egy szünettel

R: TOMPA GÁBOR Stúdióelőadás | Spectacol studio Cu supratitrare în limba română 1 óra 40 perc szünet nélkül

Frank L. Baum – Zalán Tibor: ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ | VRĂJITORUL DIN OZ

A. P. Csehov: VÁNYA BÁCSI UNCHIUL VANIA

DON JUAN ÜNNEPÉLYES VACSORÁJA cina festivă a lui don juan

Georg Büchner: LEONCE ÉS LÉNA LEONCE ŞI LENA

14!

3. hétfő 20.00; 9. vasárnap 20.00

19. szerda 20.00

CSIPKE | dantelă

Liam Clancy, Mary Reich, Yolande Snaith, Shahrokh Yadegari, Tompa Gábor: ROMOK IGAZ MENEDÉK RUINS TRUE REFUGE

R: MEZEI KINGA Stúdióterem | Spectacol în sala studio Cu supratitrare în limba română 1 óra 40 perc szünet nélkül

R: TOMPA GÁBOR Táncszínházi előadás | Spectacol de teatru-dans 1 óra szünet nélkül 12!

6. csütörtök 19.00

Henrik Ibsen: HEDDA GABLER R: ANDREI ŞERBAN Stúdióterem | Spectacol în sala studio Cu supratitrare în limba română 2 óra 40 perc szünet nélkül

20. csütörtök 20.00

LEONIDA GEM SESSION R: TOMPA GÁBOR Stúdióterem | Spectacol în sala studio Cu supratitrare în limba română 1 óra szünet nélkül

7. péntek 19.00

Móricz Zsigmond: NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL nu pot trăi fără muzică R: HATHÁZI ANDRÁS Nagyterem | Spectacol în sala mare Cu supratitrare în limba română 3 óra egy szünettel 10. hétfő 20.00; 11. kedd 20.00

Thomas Vinterberg – Mogens Rukov – Bo Hr. Hansen: SZÜLETÉSNAP ANIVERSAREA R: ROBERT WOODRUFF Stúdióterem | Spectacol în sala studio Cu supratitrare în limba română 1 óra 30 perc szünet nélkül

16!

Stúdióelőadás 1 Spectacol studio Stúdióterem 1 Spectacol în sala studio Nagytermi előadás 1 Spectacol în sala mare 12!/14!/15!/16!/18! - korhatár

14!

Terek, jegyek Spaţii, bilete Nagyterem | Sala Mare

Stúdióterem | Sala studio

Nagytermi előadás földszint és erkély, 1. sor 15 RON erkély (az 1. sor kivételével) 12 RON kedvezményes jegy ára diákoknak és nyugdíjasoknak * 10 RON min. 15 fős csoportok számára, nagytermi előadásokra kedvezményes jegy ára 8 RON

Spectacole în Sala Mare parter şi balcon, rândul 1 balcon (cu excepţia rândului 1) preţ bilet redus pentru studenţi şi pensionari * preţ redus pentru grupuri de min. 15 persoane, pentru spectacole în sala mare

Stúdióelőadás jegyár kedvezményes jegy ára diákoknak és nyugdíjasoknak *

10 RON

Spectacole studio preţ bilet preţ bilet redus pentru studenţi şi pensionari *

10 RON

A Ványa bácsi, a Suttogások és sikolyok és a Leonida Gem Session című előadások jegyára:

20 RON

Preţul biletelor pentru spectacolele Unchiul Vania, Strigăte şi şoapte şi Leonida Gem Session:

20 RON

A Születésnap és a Hedda Gabler című előadások jegyára:

25 RON

Preţul biletelor pentru spectacolele Aniversarea şi Hedda Gabler:

25 RON

15 RON

15 RON 12 RON 10 RON 8 RON

15 RON

Online jegyvásárlás (csak teljes árú jegyek): www.biletmaster.ro

Bilete online (numai la preţ întreg): www.biletmaster.ro

* Kedvezményes jegyek vásárlása esetén diákigazolvány vagy nyugdíjszelvény felmutatása kötelező!

* Prezentarea legitimaţiei sau a cuponului de pensii este obligatorie!

Amennyiben szeretné a havi műsort és a színházzal kapcsolatos híreket rendszeresen e-mailben megkapni, iratkozzon fel hírlevelünkre a színház honlapján: www.huntheater.ro

Dacă doriţi să primiţi programul lunar şi informaţiile legate de teatru pe e-mail, înscrieţi-vă la newsletter pe site-ul www.huntheater.ro

Szerkesztőség 1 Redacţia: Visky András (koncepció 1 concept) Vajna Noémi (felelős szerkesztő 1 redactor responsabil) Fülöp Noémi (szerkesztő 1 redactor) Lőrincz Ildikó (szerkesztő 1 redactor) Mirela Sandu (szerkesztő 1 redactor) Fotók 1 foto: Biró István Kolozsvári Állami Magyar Színház Teatrul Maghiar de Stat Cluj Igazgató | Director general şi artistic: TOMPA GÁBOR Str. E. Isac nr. 26–28, 400023 – Cluj, România Tel. | fax: +40-264-593469 e-mail: [email protected] Jegypénztár | Casa de bilete: +40-264-593468 Nyitvatartás | Program: 10.00–13.00, 16.30–18.30 Online jegyvásárlás | Bilete online: www.biletmaster.ro

www.huntheater.ro Nyomdai előkészítés | Pregătire tipografică: Mészáros Klára Készült az ALUTUS nyomda támogatásával | Tipărit cu sprijinul Tipografiei ALUTUS Csíkszereda | Miercurea Ciuc www.alutusprint.ro

A Kolozsvári Állami Magyar Színház fenntartója a Román Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium Instituţie publică subordonată Ministerului Culturii

Partnereink Parteneri:

ALUTUS prose antique

Médiapartnerek Parteneri media:

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az Európai Színházi Unió tagja Teatrul Maghiar de Stat Cluj este membru al Uniunii Teatrelor din Europa