RENDSZERVÁLTÁS ÉS GAZDASÁG
1948–2008 agyarországon 1948 után megkezdõdtek a szovjet típusú gazdasági jog évtizedei. Ennek egyik alapvetõ tényezõje volt a szovjet jogi technikával végrehajtott államosítás: nem a társasági részesedést (részvényt) államosították, mint a fasiszta diktatúrákban (Olaszország, Spanyolország, Portugália), hanem a vállalatot, amely ezáltal elvesztette kereskedelmi társasági minõségét és – a rendszerváltozás utáni privatizációt igen megnehezítõ módon – intézménytípusú jogi személlyé vált.
M
lóan a csehszlovákhoz és a lengyelhez) a szocialista ideológiai burok átvételével ráült erre az 1950-es évek elejére már kialakult szovjet polgári jogi vonalra, és a jogtechnikai megoldások szintjén lényegében fenntartotta a 1945 elõtti civiljogi hagyományokat. A gazdasági civiljogban tehát a jogdogmatikai fejlõdés nem szûnt meg a szocializmus Szovjetunió által kikényszerített bevezetésével. (Ennek megtestesítõje az 1959-es magyar polgári törvénykönyv, amely az 1928-as magánjogi törvényjavaslaton alapul, és még ma is hatályban van.)
A tervgazdálkodás joga
A gulyáskommunizmus joga
A szovjet típusú gazdasági jogrendszer a tervgazdálkodás jogrendszere, az állam a közhatalmi és tulajdonosi minõség, egysége az egységes és oszthatatlan állami tulajdon, amelyben „bürokratikus hierarchikus koordináció” megy végbe egy zárt társadalomban, a pártállamban. Magyarországon is – bár jelentõs eltérésekkel – ez a rendszer épült ki. Az eltérések lényegében a következõk: a) A „vad” sztálinista irracionális terrorkorszak viszonylag rövid ideig, néhány évig érvényesült (1948–1953). b) Az 1950-es évek elejére a Szovjetunióban is adaptálták a tervgazdálkodásra a hagyományos liberális jogintézményeket. (A szovjet gazdasági jogi irányzatok radikális újítási kísérlete, a jogi nihilizmus nem szolgálta a sztálinizmus érdekeit, ezért az 1930-as évek végére felszámolták.) Visszaállították a szovjet polgári jogot, amelyben a korábbi jogintézményeket árugazdasági lényegüktõl megfosztva, de alkalmazták a naturalista szovjet tervgazdálkodásra. A jóval nagyobb jogi kultúrával rendelkezõ magyar jogtudomány (hason-
A civiljog fejlõdéséhez jelentõsen hozzájárult az 1956-os népfelkelés leverése után a sajátos kádári konszolidáció. Az 1960-as évek elején jelentõs életszínvonal-emelkedés következett be, amelyet szokás fridzsiderszocializmus-
nak, gulyáskommunizmusnak is nevezni. Mindez kedvezett az áruviszonyok jogának, a polgári jognak – 1958-ban Magyarországon a kisiparosok, magánkereskedõk közkereseti társaságokat alapíthattak, egyre erõsebb lett a szerzõdéses rendszer. A mezõgazdaság kollektivizálása 1962-ig lezajlott ugyan, de a föld államosítása nélkül és a tsz-tagok erõs háztáji gazdaságával. A kádári puha diktatúra pedig kitermelte a kvázi gazdasági jogállamiságot: a Szovjetunióval ellentétben a gazdaság alapvetõ szabályait az 1960-as években törvényi alapra helyezték, kialakult egy viszonylagos gazdasági jogbiztonság a „legvidámabb barakkban”. Mód volt kis(nyárs)polgári életmódra, kialakulhattak az állampolgárok között civil életviszonyok, volt kereskedelem, volt fogyasztás és ez jogszabályi keretekbe került. Ezt a fejlõdést tetõzte be az 1968-as ún. új gazdasági mechanizmus. A magyar gazdasági reform 20 éves – elõreszaladásokkal és visszaesésekkel terhelt – ciklikus története azt mutatja, hogy bár értelemszerûen nem lehetett az 1970-es években kilépni a szocialista politikai és ideológiai burokból, de az áruviszonyok egyre nagyobb teret nyertek Magyarországon, és ez tükrözõdött a magyar gazdasági civiljogban is. A tervgazdálkodás indirektté vált (az 1972-es tervtörvény megszüntette a kötelezõ tervmutatókat), és kialakult az állami vállalatok és a szövetkezetek
Az amerikai érdekeltségû Standard Villamossági Rt. Üzemcsarnoka az államosítás utáni napokban, 1949. december
MNM Történeti Fényképtár
57
MNM Történeti Fényképtár
Az új gazdasági mechanizmus elsõ lépései. Karikatúra, Népszabadság, 1968. január 6.
Életkép a szocializmus idejébõl: brigádtovábbképzés az Ózdi Kohászati Mûvekben, 1972
törvényekkel garantált önállósága amelyek – persze nem tudatosan – már (1972: szövetkezeti tv., 1977: állami közvetlenebbül készítették elõ a rendvállalati tv.). 1977-ben átszerváltozást, a polgári rendfogóan módosították a polszerhez való visszatérést gári törvénykönyvet és (gmk, vgmk, szakcsoport, megszüntették a tervszerszerzõdéses üzemeltetés), a zõdés intézményét. Felmagántulajdon rehabilitációújultak hagyományos keját. A magyar tételes jog az reskedelmi jogi intézmé1980-as évek elejére egyre nyek, így a „szocialista piatöbb piacgazdasági intézci gazdálkodás jogaként” a ményt rehabilitált (cégjog, versenyjog, „gazdasági tárcsõdjog) – az 1980-as évek sulásként” a kereskedelmi Tervgazdálkodás emlék- elején a tisztán privát gazdatársaságok. A gazdaság sági munkaközösségeknek bélyegen, 1972 igazgatása is törvényi 30 tagja (alkalmaalapra került, megzottja) lehetett. Ez a született a vállalatokmagánkisvállalat nak külkereskedelmi 1989-ig példa nélküli jogot adó külkereskevolt a szocialista videlmi törvény (1974), lágban. A magyar laaz állami pénzügyekkosság számára tehát rõl szóló törvény a piacgazdaság intéz(1979). A vállalati ményei nem voltak isjogviták az adminisztmeretlenek, és ez ratív döntõbizottsánagyban elõsegítette goktól már 1972-ben Emlékbélyeg a KGST jubileumára, 1974 a rendszerváltozást. visszakerültek a bíróságokhoz. A magyar gazdasági jog az 1970-es Modellváltás – vegyes gazdaság évektõl nemzetközileg is nyitottá vált. A KGST 1972-es komplex programja Az 1980-as évek végére a Szovjetunió után ott is helyt kaptak a piaci viszo- a felbomlás állapotába jutott. Mindez nyok, ezek élharcosai a magyar jogá- az európai népi demokráciákban a szoszok voltak. A magyar gazdasági jog cialista rendszer bukásához vezetett. nyugati kapcsolatrendszere jelentõs Az európai szocialista országok többségében „bigott”, diktatórikus szociamértékben helyreállt. Az ún. tervszerû piacszabályozás, a lizmus volt, ennek következtében Hoszocialista gazdálkodó szervezetek köz- necker, Husak, Ceauñescu vagy Zsivti áruviszonyok az 1980-as évek fordu- kov rendszerét 1989 végén–1990 elején lóján egészültek ki az állampolgári kis- forradalmi tömegmozgalom kergette el vállalkozások jogi szabályozásával, és hozta létre a polgári kormányzást.
58
Más volt a helyzet azonban Magyarországon, itt nem forradalomra, hanem jog által vezérelt békés rendszerváltozásra került sor. Az életszínvonal – a Kádár-rendszer legitimációjának alapvetõ tényezõje az 1980-as években – csak adósságspirállal volt fenntartható. A gazdasági reform így 1986-tól egyre jobban átment politikai-társadalmi reformba, a demokratikus szocializmus követelésébe. Az 1984– 1985-ben az állami vállalati törvény módosításával végrehajtott vállalatirányítási reform a magyar állami szektor 80%-át önkormányzásra-önigazgatásra állította át, hasonlóan a korábban sokat kárhoztatott jugoszláv rendszerhez. Ezzel az államigazgató állam a gazdaságban jelentõs mértékben visszaszorult. Így jutott el a Grósz-kormány 1987 végén a vegyes gazdaság gondolatához, amelyben az önállósult állami vállalati-szövetkezeti ún. szocialista szektort szervesen kiegészíti a magánszektor, ahol külföldi befektetõk és a belföldi lakossági magántõke is jelentõs szerepet kap. Ezt a koncepciót valósította meg a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (Gt.), amely irreverzibilisnek bizonyult folyamatokat indított el. Ha a gazdaságban a rendszerváltozás a szocialista rendszerrõl a kapitalista rendszerre való átállást jelenti, úgy azt mondhatjuk, hogy az 1989. január 1-jén hatályba lépett Gt.-vel, mint a kapitalizmus feltételtörvényével, a gazdasági rendszerváltozás mintegy másfél évvel megelõzte Magyarországon a politikai rendszerváltozást.
A vegyes gazdaságban az állami gazdasági szektor mellett a magánszektor is szerepet kaphatott. Karikatúrák a Ludas Matyiból, 1983
A piacgazdaság kialakulása (1988–1989) Az 1988:VI. törvény lavinát indított el, és 1989 során részben spontánul sodródtunk, de az év vége felé egyre inkább tudatosan-megszervezetten haladtunk a vegyes gazdaságból a tiszta polgári piaci versenygazdaság felé. A társasági törvényben a privatizáció gondolata még nem jelent meg, de az önállósult vállalati vezetõk a Gt. felhasználásával megkezdték vállalataik privatizálását, és 1989 nyarán megszületett az átalakulási törvény is (1989. évi XIII. tv.). Ennek alapján 1990-re szinte a teljes korábbi kisvállalkozási szektor átállt a korszerû kereskedelmi társasági formákra. Több tízezer tisztán privát bt., ill. kft. született, és megindult a külföldi befektetésekrõl szóló 1988. évi XXIV. törvény (Kbt.) nyomán a külföldi mûködõ tõke áramlása is Magyarországra. Törvények sora alakította ki a piacgazdasági alapintézményeket: adótörvények, a bankrendszer átalakítása, csõd- és cégtörvény. 1990 elején megszületett a modern értékpapír- és tõzsdetörvény (1990. évi VI. tv.), amelynek alapján 1990 márciusában megnyílt a Budapesti Értéktõzsde. A gazdasági jogban árfogó deregulációt hajtottak végre 1989 végén–1990 elején: lebontották a piacgazdaság adminisztratív akadályait. Az állami vállalatok és szövetkezetek a cégbíróság törvényességi felügyelete alá kerültek (1989. évi XIV. és XV. tv.). A gazdasági jogalkotás lerakta a magyar újkapitalizmus alapjait, a politikai-társadalmi életben is – a nemzet-
közi fejleményekkel összhangban –, az ún. modellváltás 1989 során fokozatosan átváltott rendszerváltozássá. A polgári ellenzék mozgásának legalizálása az 1989 eleji egyesülési, gyülekezési és sztrájktörvénnyel történt meg (1989. évi II., III. és VII. tv.), amelyek lehetõvé tették 1989 nyarán a nemzeti kerekasztal-tárgyalások megkezdését. 1989ben módosították az alkotmányt és a választójogi rendszert – elhárultak az akadályok az 1990. tavaszi szabad választások elõtt. Jellegzetes polgári demokratikus alkotmányos intézményeket hoztak létre az 1989. évi törvények, így az Alkotmánybíróságot és az Állami Számvevõszéket. A közjog tehát 1990 elejére kezdte beérni a gazdasági jogot. A gazdasági jog és a közjog fejlõdése között azonban 1989 végétõl jelentõs különbség figyelhetõ meg. A kerekasztal-tárgyalások ugyanis gyakorlatilag leállították a közjogi törvényhozást, de ez nem történt meg gazdasági kérdésekben, utóbbiak a kerekasztaltárgyalásokon alig szerepeltek. Még 1990 elején is jelentõs gazdasági törvényeket fogadtak el, így megszületett pl. az egyéni vállalkozókról szóló, ma is hatályos 1990. évi V. törvény, felállt az állami vagyonkezelõ szervezet (1990. évi VII. és VIII. tv.), létrejött az Állami Vagyonügynökség. A Németh Miklós kormánya által hátrahagyott verseny- és ártörvényt (1990. évi LXXXVI. és LXXXVII. tv.), ill. a kiskereskedelem privatizálásáról szóló törvényt (1990. évi LXXIV. tv.) lényegében változatlan szöveggel 1990 õszén fogadta el a vá-
lasztások után létrejött új, polgári, többpártrendszerû Országgyûlés.
A gazdasági jog teljes kiépülése (1990–2010) A rendszerváltozással a piacgazdasági és a tõkés versenygazdasági intézmények kiszabadultak az államigazgatási pártállam és a szocialista ideológia béklyójából (1. táblázat). Mivel azonban a gazdasági rendszerváltozás törvényeinek jó részét még egy szocialista kormány és parlament fogadta el, a jog stílusjegyeiben a folyamatosság dominált. Mindez jól látszik a gazdasági jog alaptörvényén, a társasági törvényen. Ez a törvény – bár 1997-ben és 2006-ban újraalkották (1997. évi CXLV. tv., 2006. évi IV. tv.) – alapelveiben-felépítésében a rendszerváltozás után változatlan maradt. A magyar újkapitalizmust – amelyben a paternalista szocialista állam maradványai keveredtek az ultramodern globális fiskális turbókapitalizmus jegyeivel – az 1988–1990-es törvényhozás alapozta meg (1. ábra). A második szakaszra az ún. Kupaprogram nyomán, 1991-tõl került sor. E törvények egy része pénzügyi természetû (államháztartási törvény – 1992. évi XXXVIII. tv.; számviteli tv. – 1991. évi XVIII. tv.; csõdtörvény – 1991. évi LIXI. tv.; jegybanktörvény – 1991. évi XV. tv. stb.). A törvények másik része ún. státustörvény, így a Munka Törvénykönyve (1992. évi XXII. tv.), a szövetkezeti törvény (1992. évi I. és II. tv.), a koncessziós törvény (1991. évi XVI. tv.), ill. az állami vállalatok társa-
59
1. táblázat. A gazdasági átalakulás állása 1991 végén Intézkedés
Csehszlovákia
Magyarország
Tervgazdaság megszûnése
igen
Árliberalizáció
nem
A magánszektor fejlõdését segítõ törvények
igen
Munkaerõ-mobilitás
nem
igen
igen
nem
igen
Magánosítás
igen (91)
igen (89)
nem
nem
igen (90)
Bankreform
folyamatban igen
nem
nem
igen
Tõkepiac
vitatott
igen
nem
nem
szûk
Csõdtörvény
nem
igen
nem
nem
korlátozott hatókörû
Külkereskedelem liberalizálása
igen
igen
igen
nem
igen
Világpiaci nyitás
igen
igen
igen
nem
igen
Földreform
nem
elkezdõdött
igen
nem
nem
Bulgária
Oroszország
Lengyelország
igen
igen
nem
igen
igen
igen
igen
igen
igen
igen
nem
igen
Forrás: Csite András–Kovács Imre: Posztszocialista átalakulás Közép-Kelet-Európa rurális társadalmaiban. Szociológiai Szemle 1995/2. 49–72.
sággá való kényszerátalakításáról és állami vezérlésû privatizációjáról szóló 1992. évi LIII–LIV. és LV. törvények. A teljes polgári gazdasági jogrendszer kiépítése túlnyúlt az Antall-kormányon, és lényegében 1995–1996-ra fejezõdött be. A rendszerváltozást befejezõ törvények sorába tartozik az egységes privatizációs törvény (1995. évi XXXIX. tv.), az állam kincstári vagyonának szabályozása az Áht. módosításával 1995-ben, a biztosítási törvény (1985. évi XCVI. tv.), ill. a deviza- és vámkódex (1995. évi XCV. és 1995. évi C. tv.), a közbeszerzési törvény (1995. évi XL. tv.) stb. A magyar piaci versenygazdaság alapvetõ hordozótörvényeinek megszületése elõnyévé vált az országnak az európai uniós csatlakozás során. (A csatlakozással kapcsolatos „fehér könyvek” a gazdasági jogrendszer fejlettségét egyértelmûen elismerték.) Ezt követõen már nem átalakulási, hanem polgári társadalmon belüli fejlesztõ munkák vártak a magyar civiljogra. Így: a) a gazdasági alaptörvények folyamatos fejlesztése, az Európai Unió kereskedelmi jogával való szinkron teljes megteremtése. Napjainkra az alaptörvények közül csak a polgári törvénykönyv újraszabályozása hiányzik, amelynek szövegtervezete elkészült és az új Ptk. feltehetõen 2010-ben fog hatályba lépni; b) az egyes gazdasági ágazatokra – területekre – irányadó törvények, kormányrendeletek
60
újrakodifikálása. Ez a munka 1992–1993 óta folyik, lényegében a 2000-es évek elejére befejezõdött (bányatv., vasúttv., postatv., hírközlési tv. stb.). A jogalkalmazás szükségképp lemaradt a jogalkotás mögött, kérdései csak a 2000-es években kerültek a középpontba. Jelentõs zavarok vannak még a jogtudatban is – sok a joggal való visszaélés, csekély a kereskedelmi kultúra, gyenge az erkölcsi színvonal. Ebben az értelemben a rendszerváltozás még a gazdasági jogban sem befejezett.
A privatizáció joga (1988–1997) A privatizáció joga a gazdasági rendszerváltozás középpontjában állt. Magyarországon 1988–1997 között rendszerváltoztató privatizáció zajlott le: a szocialista állami tulajdon abszolút fölényén alapuló rendszerrõl áttértünk a magántulajdon dominanciáján nyugvó rend-
szerre. Ebben a folyamatban alapvetõ szerepet játszott a gazdasági jogalkotás. Míg Nyugat-Európában a privatizáció rendszerimmanens, addig a volt szocialista országokban rendszerváltoztató jellegû. Ilyen értelemben a privatizáció Magyarországon rendszerelméleti szempontból „öncél” volt. Mi is jellemezte az 1988 elõtti rendszert, miért volt szükség a privatizációra? a) Nincs polgári jogállam, ha az állam közhatalmi és tulajdonosi minõségének egysége dominál a nemzeti vagyonban, mert az állam közhatalmi tevékenységének demokratikus alkotmányos korlátait lerontja az állam kizárólagos tulajdonosi hatalma. b) Nincs polgári piaci versenygazdaság, ha a monolit állami szektor döntõ erõfölényben van a vállalkozásokkal szemben. A volt szocialista országokban tehát a privatizáció politikai jelleget kapott. Ezért akkor is privatizálni kellett, amikor ez gazdaságpolitikai szempontból hátrányos volt (dömpingszerû kiárusítás). Magyarországon a privatizáció a volt szocialista államok között a legkorábban, már 1989-ben megindult, alapvetõen a társasági (és nem az átalakulási!) törvény alapján. Ez a privatizáció – szükségképp – a vállalatoktól kiinduló önkéntes, decentralizált privatizáció volt, hiszen az állami vállalatok több mint 80%-a a vállalati tanács–küldöttgyûlés–közgyûlés irányítása alatt álló ún. önkormányzó-önigazgató vállalat volt. A folyamat valóban spontánul és nem privatizációs szándékkal indult (a nagyvállalatok adóelõnyök szerzése végett kft.-sítették gyáregységeiket), de az 1989 nyarától kialakult hatalmi ûrben a vállalati vezetés már tudatosan hajtott végre privatizációs akciókat, amely felett az állami ellenõrzés rendszere az 1989. évi XIII. és XIV. törvény, valamint az 1990. évi VII. és VIII. törvény révén csak 1990 elejére alakult ki. Ezt az ellenõrzési rendszert az Antall-kormány 1990 kora õszén tovább erõsítette, és a decentralizált vállalati döntésû önkéntes privatizációt lassan átvezette állami irányítású kényszerprivatizációvá. Ezt a folyamatot az 1992. évi
LIII., LIV. és LV. törvények koronázták meg, amelyek alapján a magyar állami vállalatok 99%-a 1994 végére kötelezõen átalakult részvénytársasággá (90%), ill. kft.-vé (10%).
Spontán privatizáció Az ún. spontán (decentralizált) privatizáció Magyarországon legfeljebb háromnegyed évig tartott, és az állami szektor legfeljebb 2%-át érintette. Nagyrészt törvényes keretekben zajlott, a visszaélések többsége részben a kisprivatizációra szánt tanácsi kereskedelmi vállalatoknál, részben a privatizációs törvények hatókörén kívül esõ MSZMP–KISZ-vagyonnál következett be. A késõbbi szociológiai vizsgálatok egyáltalán nem bizonyították a kommunista pártfunkcionáriusok spontán privatizációval történt hatalomátmentését, azt azonban igen, hogy a magyar privatizációs folyamat nyertesei a „tûzhöz közel lévõ” vállalatvezetés, a gazdasági államigazgatás, ill. a korábbi kisiparos–magánkereskedõ–kisvállalkozói réteg lettek (természetesen a külföldi tõke, a multinacionális vállalatok mellett). Ez azonban nemcsak az 1989– 1990-es évekre, hanem a privatizáció teljes idõszakára igaz. A társadalmi igazságtalanság tehát megállapítható, de reális alapon más lehetõség aligha volt, a népi részvénykapitalizmus vágya irreálisnak bizonyult, egy mérsékelt menedzserkapitalizmus viszont realitássá vált.
Tömeges privatizáció A privatizáció Magyarországon a kapitalista eredeti tõkefelhalmozást helyettesítette (részlegesen). A demokrácia ára – Konrád György szerint – a kapitalizmus volt, a szabadság mindenkié lett, a vagyon keveseké. A magyar privatizációs törvények nyilván nem voltak hibátlan törvények, hiszen kitaposatlan úton jártunk. Véleményem szerint 1987–1989-ben az önkéntes vállalati döntésû privatizáció jogszabályi kedvezményezése még a szocialista rendszer keretében logikus volt, hiszen a vállalati önkormányzás-önigazgatás megszüntetését még legradikálisabb reformjavaslatok sem indítványozták. Ugyanakkor egy követ-
kezetes kapitalista rendszerrel nyilván nem fért össze a vállalati önigazgatás, így az is szükségszerû volt, hogy 1990 után a polgári kormány felszámolta. A külföldi befektetéseket is csak központilag lehetett ösztönözni, a pénzügyi befektetõk is elvárták a vállalati önállóság felszámolását. Emellett a központi költségvetésnek – már a jelentõs államadósság, de a gazdasági feszültségek kiélezõdése miatt is – szüksége volt a teljes privatizációs bevételre, a decentralizált privatizációnál viszont csak az ellenérték 20%-a folyt be a költségvetésbe. Az 1992-es törvények alapján végbement a „jogi” privatizáció, azaz megszüntették az állami vállalatok intézményi formáját és létrejött a privát, azaz kereskedelmi társasági formájú állami vállalat. A második lépcsõ, a szociológiai-közgazdasági értelemben vett valódi privatizáció viszont (a kiskereskedelem-vendéglátás kivételével, amely az 1990-es ún. elõprivatizációs törvény nyomán teljesen magántulajdonba került) 1994-ig viszonylag csekély mértékben haladt elõre (kb. 30%-os volt). A tömeges privatizációra, az állami szektor „kemény magjának” piaci alapon való értékesítésére 1995–1996-ban került sor, mégpedig egy új privatizációs törvény, a 2008. január 1-jéig hatályos 1995. évi XXXIX. törvény alapján. Ez a törvény már jelentõsen csökkentette a tartósan állami tulajdonban maradó állami vállalatok körét és az Áht. 1995-ös módosítása az állam kincstári vagyonát is szûkebb körre szorította. A többi állami vállalkozói vagyonra nézve viszont értékesítési kötelezettséget állapított meg. A privatizáció alapvetõ útja a nyilvános versenyeztetési eljárást követõ értékesítés, amely egy adásvételi szerzõdéshez közel álló, a törvényben részletesen szabályozott privatizációs szerzõdéssel történt. A magyar privatizáció tehát – a szocialista országok többségétõl eltérõen – fõszabályként piaci privatizáció volt, az ingyenesség szélsõ kivétel, a kedvezményes privatizációs technikák korlátozottak voltak, a készpénzes értékesítés volt az alapvetõ. A piaci értékesítéshez igazodva a korábbi költségvetési szerv, az Állami Vagyonügynökség helyett a privatizáció központi szervét 1995-tõl részvénytársasági formában
szervezték meg (Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Rt.). A törvény növelte a privatizáció nyilvánosságát, áttekinthetõségét, jogállami garanciáit. Az 1995-ös privatizációs törvény alapján a tömeges és intézményes privatizáció 1997–1998-ig lezajlott, a rendszerváltoztató privatizáció lezárult, az egységes állami vagyontörvény már 1998-ban meghozható lett volna (tervezete el is készült). Idõközben azonban a privatizáció konkrét gazdaságpolitikai céljai körül politikai küzdelem alakult ki, amelynek következtében az intézményes privatizációt formálisan lezáró vagyontörvény (2007. évi CVI. törvény) csak 2008. január 1-jével lépett hatályba.
Versengõ politikai irányzatok A privatizáció kérdésében versengõ mindkét politikai irányzat – szerintem – polgári alapon áll, és mindkettõ képviselhetõ az Európai Unióban: a) Az egyik álláspont lényegében az olasz–francia–osztrák példát követve 15% állami vállalati szektort indokoltnak lát megtartani. Ezt a felfogást követve az Orbán-kormány 1998 után alig privatizált tovább és korlátozott mértékben visszaállamosított. b) A másik (liberális) álláspont lényegében minimálisra csökkentené az állam vállalkozói vagyonát, mint ez a skandináv államokban vagy pl. Svájcban tapasztalható. Ezen az úton haladt a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány. Ez a vita azonban már nem tartozik a már befejezett tulajdonosi rendszerváltozás körébe, hanem konkrét gazdaságpolitikai kérdés. Ha képesek vagyunk korszerûen szabályozni, kellõ hatósági és szerzõdéses biztosítékrendszert megalkotni és azt betartatni, úgy elvileg a privatizáció elõnyös lehet, ha viszont a közigazgatás gyenge, a privatizáció folytatása ronthatja a közszolgáltatásokat. SÁRKÖZY TAMÁS
A téma iránt érdeklõdõknek ajánljuk: Sárközy Tamás (szerk.): A rendszerváltozás gazdasági joga. Bp., 2005.; Miskolczi Bodnár Péter (szerk.): A civilisztika fejlõdéstörténete. Miskolc, 2006.; Jakab András, Takács Péter (szerk.): A magyar jogrendszer átalakulása 1985/2005. Jog, rendszerváltás, EU-csatlakozás. I–II. k. Bp., 2007.
61
