Magyar Polgári Együttmûködés Egyesület KARÁCSONY 2004.
-
Gellért-szálló, december 20.
Jelenits István karácsonyi gondolatai Karácsonyra készülünk, kinyitjuk az Evangéliumot. Az Újszövetség elsõ lapja egy meglepõ nemzetségtáblával fogad bennünket, Jézus nemzetségtáblájával. Háromszor 14 nemzedéket sorol fel ez a tábla: Ábrahámtól Dávidig 14 nemzedék, Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig 14 nemzedék, s attól Krisztusig 14 nemzedék. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielõtt egybekeltek volna, kitûnt, hogy méhében fogant a Szentlélektõl. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta õt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban elbocsátja. Amikor ezeket forgatta szívében, az Úr angyala álmában megjelent neki, és így szólt: József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát. Mert a méhében fogantatott a Szentlélektõl való. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert Õ szabadítja meg népét bûneitõl. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: Íme a Szûz méhében fogan és Fiút szül, akit Emmanuelnek fognak nevezni. Ez azt jelenti: velünk az Isten. József pedig fölkelt álmából, és úgy tett, ahogy az angyal megparancsolta neki. Magához vette feleségét, amíg az meg nem szülte a Fiút, és a Jézus nevet adta neki. Milyen érdekes ez a hosszú nemzetségtábla, számunkra ismeretlen nevek sora. Ez a 42 nemzedék egy ezredévet fog át. Akkor, amikor az Isten emberré lesz, ez nem csak azt jelenti, hogy Mária méhében tölt kilenc hónapot, aztán a házában évtizedeket, hogy elinduljon, s megszólítson bennünket. Azt is jelenti, hogy egy évezreden át egy uralkodó család, amelyik aztán a hatalomtól megfoszttatik és eltûnik a szegények között, õrzi annak a tudatát, hogy õbelõle majd sarjad valaki, aki az egész emberiség számára áldást hordoz. Nem könyvek, nem épületek, hatalmi rendszerek, törvények tartják össze elsõsorban ezt a népet, hanem egy remény. S ez a remény, ez a hivatástudat nem teszi õket büszkévé, hanem valamifajta áldás hordozásaként jelenik meg az életükben, s ez nemzedékrõl nemzedékre száll közöttük. El-elsötétül körülöttük a világ és a szívük, de ez a tudat mégis megmarad bennük. S akkor megszületik Jézus. József az, aki Máté szerint ehhez a királyi házhoz kapcsolja, mint nevelõszülõ. Csodálatos módon egy Szûztõl megszületik ez a Fiú, amivel beteljesül Isten ígérete, s elkezdõdik valami más, valami új, amit az új teremtésnek nevez a Biblia. Amikor ezen gondolkodunk, észre kell vennünk, hogy mi magunk is a Karácsony hitét, s a Karácsony ünnepének nagyon mély és nagyon tiszta kegyelmét apánktól, anyánktól, az elõttünk járó nemzedékektõl kaptuk örökségbe. Ezek a nemzedékek is, talán fölsorolhatatlanul, jó ezer évig vezethetõk vissza. Akkor, amikor akár az adventi Hargitán, akár a Csallóközben, akár itt nálunk a karácsonyi énekek megzendülnek a karácsonyfa alatt, akkor ezeréves dallamok hangzanak fel közöttünk. A karácsonyra vonatkozó hitünk, meg a karácsonykor lángra lobbanó örömünk ilyen mélységekbõl fakad. A betlehemes játékok, vagy azok a karácsonyi képeslapok, amelyeket egymásnak küldünk, hányszor õriznek tatárjárás elõtti képeket, amelyek elõtt karácsony éjjelén õseink köszöntötték a kisdedet. Az Egyház hivatalos tanításán, a teológiai könyveken túl a családoknak ez az egymásba kapcsolódó láncolata hordozza ma is a Karácsony titkát és meg-megújuló bizonyosságát, az ünnepnek ezt a tisztító, békességet szerzõ és megbocsátásra késztetõ, új erõket serkentõ hatalmát. Amikor ezt a Karácsonyt az Istennek megköszönjük, akkor azt is megköszönjük, hogy ezt a különös láncot felépítette és ennek minket is részesévé tesz. Aki visszaemlékszik gyermekkora karácsonyaira, nem csak valami fájdalmas nosztalgiával gondol vissza, hanem valami adakozó örömmel is, mert hiszen maga körül látja saját gyermekeit, akiket most õ vezet be a Karácsony örömébe. Az ünnep közegében nemzedékek kapcsolódnak látható módon is egymáshoz, akik a modern élet sodrában, a hétköznapokban esetleg elszakadnak egymástól.. Mélységek nyílnak meg bennünk, bennük, és a jövõnek a reménye is megjelenik. Ez az ünnep, amely évezredek óta jelen van, s
mint a mezõt a fû titokzatos gyökérszálaival és meg-megújuló tavaszi pompájával, átszövi a történelmet, és meg nem szûnõ biztonsággal hirdeti a tényt, hogy ez nem csak az Istentõl teremtett világ, hanem az Istentõl szeretett és megváltott világ is. Az evangéliumi elbeszélés, amit most olvastunk, nem annyira könnyed és nem annyira megmunkált, mint Lukácsnak a karácsonyi története. Ahogy ez a József tétován keresi a helyét abban, ami körülötte történik, úgy keresi az evangélista is a szavakat, hogyan is mutassa meg József zavarát, ámulatát, félelmét, s azután hogyan mutassa meg Máriát, akit a csendbe öltöztet az Isten ajándéka. Olyan csendbe, hogy még a férje elõtt sem nyilatkozik meg, megvárja, hogy az Isten szóljon, aki õt kiválasztotta. Amikor megszólal ez az angyal, s József elõtt tisztázza, hogy mi a dolga, hogy odaálljon Mária és a születendõ gyermek mellé, s nevet adjon a gyermeknek, akkor ebben a történetben két név lesz nagyon fontos. József fogja megnevezni az újszülöttet, s a világ elõtt õ lesz az atyja. Az a dolga, hogy Jézusnak nevezze. A Bibliában ezek a fontos nevek mindig beszédes nevek. Ez a Jézus név az ószövetségben nem volt ismeretlen. Ez a név valami hitvallást hordozott, vagy egy reménységet, azt jelenti, hogy Jahve, a mi istenünk, szabadítónk. Ez lesz ennek a gyermeknek a neve. S ha máskor is jelentést hordoz ez a név, akkor itt most ez a jelentés ennek a gyermeknek a sorsában, a rendeltetésében különös erõvel jut érvényre. Mert õ csakugyan azért jött, hogy az Isten szabadító hatalommal avatkozzék bele a világ sorsába. Nem a szegénységbõl, a betegségbõl akarta kiszabadítani az embereket, de elsõsorban a bûnnek a rabságából. Mi nagyon jól ismerjük, hogy ez a bûn mennyire be tudja hálózni a társadalom életét, az ember szívét, s mennyire el tudja ködösíteni azt a világot, amiben élünk. S az emberek közötti kapcsolatokat is mennyire meg tudja mérgezni, hogy egymás terhe lettünk, ahelyett, hogy egymás öröme lennénk. Ettõl a bûntõl hoz szabadulást Jézus. Nem csak azt, hogy az Isten nem haragszik, hanem megbocsát, hanem azt is, hogy az Isten ki akar, és ki tud menteni minket a bûneinkbõl, s nem ítéletet hozott, hanem üdvösséget, s megújulást. S ennek a forrását újra meg újra megújítja, és ez jelen lesz közöttünk, mint egy kút, amibõl mindig fölfakad az újjászületésnek a vize. S azok, akik nemzedékrõlnemzedékre azt a hitet továbbadják, hogy igenis egy ilyen Isten van, és velünk van, azok ezt is továbbadják, hogy ez az Isten nem haragvó, büntetõ bíró, hanem szabadító Isten. Eszményeket tûz elénk, nem azért, hogy ezeket számon kérje, hanem hogy a gyengeségeinkbõl újra meg újra felemeljen, segítsen felépíteni, újraépíteni a szeretet világát. Egy olyan világot, ami épülõben van itt a Földön, s aminek a kibontakozása az örökkévalóságban megvalósul. Milyen érdekes az is, hogy ennek a Gyermeknek a neve Emmanuel, ami azt jelenti, hogy velünk az Isten. A próféciából is tudjuk, amit Máté idéz, hogy valamikor Krisztus elõtt vagy 800 évvel ezt a nevet egy királyfi kapta, aki akkor született, amikor már úgy látszott, hogy magva szakad a dinasztiának, megsemmisül a messiási remény, amire az Isten õket kiválasztotta. Akkor öregkorában a királynak mégis gyermeke született, s õ volt Emmánuel, akinek a léte bizonyítja, hogy velünk van az Isten, aki az utolsó pillanatban mégiscsak utánunk nyúl. S ez az Emmánuel név Máté szerint Jézusra is ráillik, csak sokkal erõteljesebben, mint ahogy ráillett Acház király fiára. Õbenne valóban az Isten lép közénk. Nemcsak megjelenik emberi alakban, hogy ideig-óráig megszólítson valakit, akit különösen ki akar tüntetni a bizalmával, hanem magára veszi az emberi létet, osztozik velünk a sorsunkban. Abban, hogy megszületik, hogy tanulnia kell a világot, mint bárki másnak. S azután közénk jön, hogy igyék a poharunkból, egyék a kenyerünkbõl, hogy az éhségünkben osztozzék, s magára vegye a mi emberi életünk sokszor nagyon nehéz terhét. Máté, aki evangéliumának elején Jézus eljövetelét jövendöli, evangéliumának végén majd a feltámadott Jézust állítja elénk, akinek utolsó szava az lesz, hogy veletek vagyok mindennap a világ végezetéig. Nemcsak velünk volt, hanem velünk van. S az Emmánuel, az, hogy velünk van, ez ma is érvényes. Nem csak egy elmúlt történet messzeségbe távolodó emléke, hogy valaha itt járt közöttünk az Isten, hanem a hitünkben élõ valóság. Velünk van, s ha Õt keressük, akkor nem az a dolgunk, hogy elszakadjunk az emberi létnek a tapasztalataitól, és valami peremre húzódjunk, hogy minél többet tudjunk felfogni Isten távoli nagyságából és fényébõl. Az a dolgunk, hogy vállaljuk a saját emberi létünknek, ha kell, a
keresztjét. S akkor tapasztaljuk majd meg ennek a velünk való Istennek a közelségét. Erre érdemes gondolnunk ennek az új évezrednek a küszöbén, ezeknek a nehéz éveknek, hónapoknak, napoknak a közelében. Így köszönjük meg, hogy Karácsonyt ünnepelhetünk, hogy nem csak valami régmúltat idézõ szomorúsággal, hanem biztonságot, bátorságot merítõ örömmel fordulhatunk oda ehhez a Jézushoz, aki az Isten szabadító hatalmának a követeként ma is velünk van. Köszönthetjük az Istent, aki Emmánuel, aki velünk van, s aki azért jött, hogy gondjainkat is, a kudarcainkat is, életünk sötét óráit is a kegyelemnek a hatalmával járja át. Azután szeretetet fakasszon belõle, megbocsátást, békét hozzon, belénk, magunkba elsõsorban, hogy meg tudjuk osztani másokkal is. Azután odanyitja fejünk fölé az örökélet reményét. Nem úgy, hogy attól elsötétül még inkább ez a Föld, hanem éppen úgy, hogy a gondjaiban is szépségek nyílnak benne, amiket felfedezhetünk, megköszönhetünk. Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindnyájunknak áldott Karácsonyt. *
*
*
Jókai Anna: Adventi gondolatok Úgy gondoltuk, hogy ezen az Adventen több ajándékot tudunk majd vinni Karácsonyra, mint amennyit sikerült. Azt kell, hogy mondjam, hogy az adventi idõszak, a születés várásának az idõszaka 2000-valahány évvel ezelõtt sem volt könnyû. Az emberi gonoszság milyen sok csecsemõt gyilkolt meg azért, hogy megpróbálja megakadályozni, hogy a világra jöjjön az, akit az emberiség annyira várt. Nem sikerült, akárhogy is volt, a születés megtörtént. Most is várakozó állásponton vagyunk, s amire várunk, meg fog születni. Csak türelemre, szeretetre, bátorságra, s igazmondásra van szükség. Amikor az apokrif imáimnak a sorát írtam, úgy gondoltam, hogy megpróbálom az Adventet megfogalmazni, és amikor megfogalmaztam, még nem tudtam, hogy ilyen ádventünk lesz. De amit írtam, olyan, mintha most írtam volna. Így szól: AZ ADVENT Az Adventben nincs hiba. Sóvárogva várjuk a valódit. De az Érkezõt nem ismerjük fel; S helyette dicsérjük, aki lódít. Az Antikrisztus cifra névjegyét Színes bakelit-tálcán kínálja Az Égi Küldött a küszöbön ül, Hogy behívják, arra várva. Jöjj el, jöjj el ahogy már eljöttél, Megölettél, ki sosem öltél, Mégse haltál: feltámadtál, A vég ellen gyógyírt adtál. A csalónak kívül tágasabb; Bennünk sütött föl már a Nap. *
*
*
Mit üzen vajon az Advent? Mit üzen a családnak, mit üzen a gyermeknek az Advent és a Karácsony? Mi megszoktuk, hogy Karácsony elsõsorban a család ünnepe és ez helyes is. Nagyon fontos a vérségi szeretet, ami ebben a széthulló világban összeköti az embereket. Ugyanakkor azt mindannyian tudjuk, hogy ez a szeretet Krisztus óta nem csak a családban létezik. Mindenki felé sugárzik a világban, mindenkit megérint. Mégis, olyan sok gyermek él ebben az országban hidegségben, közönyben. A pénz megvan, az ajándék megvan, de igazából szomorúak és magányosak. Szeretném, ha meghallgatnák, amit errõl írtam, egy négy-öt éves kisfiú nevében.
A GYERMEK IMÁJA Jézus-baba, hát eljöttél. Ide a ronda panelba, hozzám. A kék égbõl jöttél, mondják, én meg a lila óvodából. Nézd, a többiek alszanak már. Ketten vagyunk ébren. A holdautó pörög és berreg. A robotember nyikorogva lépked. A lézerpisztoly villog és sivít. Ezek az ajándékaim, bizony, most kaptam õket. De Te csendes vagy, nincs semmi mutatványod. Csak fekszel itten a gipszjászolban. Mert Te jó vagy. A rossz én vagyok, mert szaladgálok, izgekmozgok folyton. Fetrengek is, ugrálok is. És azt a nagyok nem szeretik. Azt szeretik, ha ülök vagy állok. De a legjobban azt szeretik, ha alszom. Jézus-baba, tedd, hogy csak akkor kelljen aludnom, ha álmos vagyok. Maradj mellettem éjjel, amikor annyira félek. Mert jön lefelé a gonosz manó a csõben. Tudod, az, amelyik a rossz gyerekeket a lábuknál fogva behúzza és leviszi a csatornába. Ahogy a nagyok mondják, hogy ez megtörténhet. És akkor a fejem nem fog átférni a lyukon. Össze fog törni darabokra. Mert elõbb-utóbb ez lesz a vége. Még az anyukám is ezt mondja néha. Hogy értem jön a gonosz manó. Mégsem viszik arrább a csõtõl az ágyat. Értem jön a gonosz manó. Ha csak meg nem javulok. Jézus-baba, segíts javulni! Meséld el, mi kell egy igazi, érvényes javuláshoz! Õk már tudod, õk itt vajon végképp meg vannak már javulva? És hogy jobban hallják egymást, azért ordítanak? Csak egy kicsit vedd le a hangjukat, kérlek. A nyomogatós fekete irányítóval a távolból is megteheted. Amit nekem nem engednek megnyomni soha. Pedig jaj, de szeretném. Futtatni elõre meg hátra a videón a képet. De az árt. És ami a holmiknak árt, az a legtilosabb. A kár hamar megvan. S hiába nem akarattal, õk megvernek mégis. Jézus-baba, szólj nekik. Látod, minden játékom tud valami izgalmasat. Te sem lehetsz butuskább. Hiszen ma este rád mutattak és úgy szólítottak: megváltó. Hogy ez pontosan mit jelent, nem értem. Van beváltás (forintot dollárra) van kiváltás (láncot a zaciból) van felváltás (ezrest a közértben) van leváltás (ez érte apukámat) és visszaváltás is van, a sok-sok nehéz és büdös üveggel. De ez a megváltás ez még valahogy homályos. Mindenesetre ha ez valami jó dolog válts meg engem is. Ki ne hagyjál belõle. Mert engem ki szoktak hagyni. Az óvodában a játékból itthon a beszédbõl az utcán a fagylaltból, és engem csúfolni is szoktak az óvodában az orrfolyásért otthon a kényeskedésért az utcán a csámpás lábam miatt pedig azt mondják mindez csupán katonadolog, helyt kell állni, mert késõbb jönnek azok a bizonyos nehézségek de Te ezt nálam sokkal jobban tudod talán, hiszen téged egyszer nagyon meg fognak kínozni, van errõl egy képem, sõt föl is szögeznek majd egy keresztre - ha ezt egyáltalán elõre megmondták neked -, én ezért nagyon sajnállak, Jézusbaba, olyan kicsi vagy, és külön rám mosolyogtál, amikor a gyertyák égtek talán még nem is olyan biztos, hogy ez a szörnyû történés meglesz, a tavasz még messze van, csak most kezdõdött a tél. Tanácsolom: próbálj egy kicsit lassabban nõlni. De ha mégis valamivel nagyobb leszel, hógolyózunk és én fogok rád vigyázni, kõ a hógolyóban ne legyen persze vigyáz rád az anyukád is, itt van; egészen melletted. Szelíd anyuka, nincs karcos gyûrû a kezén. Ráér csak ringat téged. Az apukád is csendes; nem randalíroz, csak békén örvendez. Akarták, hogy Te megszülessél. Pedig milyen
szegények
istálló szalma és mindenféle állatok nekem állatot nem engednek, elég gond vagyok nekik én magam is, mondják. Bizony, szomorú, hogy ekkora gond vagyok szerencsétlen anyukámnak. Ha elmennék innen, biztosan könnyebb lenne neki. De én nem merek egyedül elmenni. Rosszaság hogy lógok a nyakán, amikor siet, hogy benyálazom az arcát, amikor éppen kifestette magát, hogy nyaggatom a meséért, amikor a tévét nézi. Igen, talán akkor lennék jó, ha hipp-hopp, nem lennék, de azért, Jézus-baba, mégse engedd, hogy a gonosz manó darabokra szaggasson a csõben, hanem úgy intézd, hogy valahogy egészbe maradjak, úgy vigyél el, mert akkor, ha az anyukám mégis sírna értem, rögtön vissza tudnék jönni, és akkor talán kapnék legalább egy plüssmackót, mert egyelõre ilyesmit sem kapok, mert a mackó fölfeslik, és a fûrészpor a szõnyegekbe beleeszi magát, helyette itt a lézerpisztoly, nem csinál kárt, nagyon ártalmatlan, illik szépen megköszönni, és volt ám nekem elsõ apukám is egyik napról a másikra elpárolgott, állítják mind a nagyok, és Jézus-baba ez is rettenetesen félelmetes, hogy egy erõs felnõtt csak úgy megy az utcán és hirtelen pára lesz belõle, mint a vízbõl, ha sokáig forraljuk, és ez mindenkivel akkor megtörténhet, Jézus-baba, egészen váratlanul, ezért aztán félek a téren, különösen, ha fúj a szél, mert a szél még aztán a párát is elfújja. Most is félek például. De ha kiáltok, jönnek és megszidnak. És akkor még jobban félek. Szerencsére szívjóságból ma este egy parányi fényt hagytak. A Te csillagod világol a jászol fölött. Látni téged, Jézus-baba. Ne áruld el, mit tudsz. Ne áruld el nekik. Mert akkor irigységbõl bántanak. Jézus-baba, érdekes: ha üres a zsebem, a játékból kilökdösnek, de ha szebb valamim, agyon akarnak érte ütni. Jézus-baba, tente-tente. Várj, betakarlak, Jól megleszünk mi ketten. Úgy sincs öcsikém. Én vigyázok rád, Te vigyázol rám. Majd ha már olvasni is megtanulsz írok neked levelet is. Kívánságlistát. Amit kérek, nem drága dolgok. Én inkább arra vágyom, Jézus-baba, anyukámnak ne legyen szüksége annyira pénzre, mert közben a lelkét is kifacsarják, s ez borzasztó lehet neki, az új apukám legyen egy kicsit a régi, óvoda csak vasárnap legyen, és az az egy darab maradék nagymamám öregedhessen meg végre. A nagymamám nem az a versbeli, hanem sárgabarackszínû haja van és lila a körme, mint az óvodánk fala. Mindig eszembe jut egyikrõl a másik. De azért a nagymamám nem rossz, nehogy azt hidd, Jézus-baba. Pénzt is ad, csak tilos elköltenem. Matrica, vattacukor, mesekönyv. Ezek a legtilosabb költekezések. A matrica ragad, a vattacukor maszatol, a mesekönyv porfogó. Majd, ha én keresem rá a pénzt. De addig is, annyira szeretnék!
Van egy dobozom, a pénzemet abban tartom. Már majdnem tudok számolni. A nagymamám örül ennek, mert az életben ez a legfontosabb. Csak már öregedne meg a nagymamám végre. Mert addig nincs idege a gyerekre. Majd ha már végképp megöregszik, lesz neki rám idege is. Megígérte. Hát ebben például segíthetnél, Jézus-baba. A nagymamám is biztosan szépen megköszönné. Talán ma jön az alvás. Ma van a szeretet éjjele. Ez délutántól reggelig tart. Ilyenkor muszáj nekik szeretni. Jézus-baba, meglátod, minden jóra fordul. Csak bízzál Te is bennem. Nem akarom, hogy meghalj. Nem akarom, hogy a felnõttek csúfoljanak. Az, akit a képen láttam felfeszítve, egy másik volt. Nem Te. Nem Téged. Csak bízzál bennem, ez nem fog elõfordulni újra, ezt nem szabad elkövetni minden évben, hogy télen megszületsz, és tavasszal mindig megölnek és nagy keservesen tudsz csak feltámadni csicsija, Jézus-baba, mi ketten tartsunk össze, gyere hozzám játszótársnak, akkor is légy, ha nem látnak Isten éltessen, nyugodtan nõj csak nagyra, aztán alapíts majd egy csapatot, és vegyél be legalább Te abba a csapatba, engem, aki még nem tudtam egészen megjavulni, s ezért el vagyok küldve mindenhonnan nyárra is maradj itt csak el ne áruld a terveidet, mert akkor ezek kidobnak a kukába, engem meg kiröhögnek, ahogy ez már lenni szokott idáig mindig meleg fény álom *
*
*
Szép álmokat, Magyarország! (A két írás a Virágvasárnap alkonyán címû, új Jókai Anna kötetben jelent meg. Itt a szerzõ engedélyével közöljük.)
