MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK BERECZKI GÁBOR. ELTE Fonetikai Tanszék 1998

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK

7.

BERECZKI GÁBOR

ELTE Fonetikai Tanszék 1998 1

Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán

Technikai szerkesztő: Földi Éva

Munkatárs: Módos Péter

ISBN 963 463 177 0

©

Bolla Kálmán

A kiadvány megjelenését a Numi-Tórem Finnugor Alapítvány támogatta.

Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. ZICKZACK Design Bt. Budapest. 2

3

4

BERECZKI GÁBOR VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Már egészen fiatal koromban elhatároztam, hogy finnugor nyelvész leszek. Negyedik gimnazista koromban már tanultam finnül, ötödikes koromban olvastam Zsirai Miklós Finnugor rokonságunk című könyvét. Aztán mégis néhány fatális véletlennek kellett közbejönnie, hogy finnugor nyelvész legyen belőlem. Az egyetemen Zsirai Miklóst hallgattam csaknem másfél évig, de utána ösztöndíjjal a bukaresti egyetemre kerültem és román szakosként végeztem el az egyetemet. Aztán a Nyelvtudományi Intézetben, Budapesten, a Magyar Osztályon kezdtem dolgozni. Egy év múlva azonban alkalmam nyílt, hogy Leningrádba utazzak aspirantúrára, általános nyelvészetre. Azonban valamiért az akkori nagy öregjeinknek, Bárczi Gézának, Pais Dezsőnek, Kniezsa Istvánnak nem tetszett a dolog és addig forgatták, amíg finnugor nyelvészet nem lett az általános nyelvészetből. Így kerültem Leningrádba, ott végeztem el a 3 éves aspirantúrát. Itthon Lakó professzor azt mondta, hogy mordvinnal foglalkozzam, mivel nincs ilyen szakember Magyarországon. Ott viszont, Leningrádban, csak cseremisz csoport volt. Így kedtem el hát foglalkozni a cseremisszel és ezt azóta is folytatom. És Leningrádból utaztam először a Volga-vidékre, a cseremiszekhez. Aztán később a cseremiszek mellett eljutottam a csuvasokhoz, votjákokhoz, mordvinokhoz. Több mint tíz alkalommal fordultam meg a Volga- és a Káma-vidéken és talán elmondhatom, hogy eddigi életemnek a legmaradandóbb élményét jelentik ezek az utak. Három évet töltöttem Leningrádban az aspirantúrával, utána 3 évig tanítottam, és 1959-ben tértem haza Magyarországra, és azóta tanítok a Finnugor Tanszéken. Első helyen a munkásságomban természetesen a tanítás áll. Itt különösen a finnugor szakos hallgatóknak az oktatása nagyon szép, de sok gondot és elfoglaltságot igénylő feladat. Ezen kívül a második helyen a Vikár Lászlóval immár 20 év óta folytatott közös, Volga–Káma-vidéki népdalgyűjtéseinket említeném, finnugor és török népeknél. Ezt annak idején Kodály szorgalmazta, hogy egy népzenekutató és egy nyelvész együtt utazzank, mert a gyűjtött anyag csak így válik mind a két szakterületnek hasznára, így lehet használható anyaghoz jutni. Így összesen már mostanáig mintegy 3000 cseremisz, csuvas, votják, mordvin, tatár dalt gyűjtöttünk össze. Ebből az első kötet megjelent néhány 5

évvel ezelőtt, a cseremisz kötet, most a csuvas van sajtó alatt. Összegyűjtöttük a votják kötethez szükséges anyagot, és ezt még követi bizonyára a mordvin. Emellett az utóbbi 15 évben rengeteg energiát fordítottam a rokon népek irodalmának a hazai megismertetésére. Itt elsősorban az észtet kell megemlítenem, de emellett a finn irodalmat, a cseremiszt, sőt még a mordvint is. Mindig az volt a felfogásom, hogy kultúrpolitikai jelentősége van annak, hogy a rokon népek kultúráját, irodalmát Magyarországon megismertessük. A finnen kívül jóformán csak a nyelvészek azok, akik a rokon nyelveket ismerik, és az ő feladatuk, az ő kötelességük, hogy a kultúrájukat közvetítsék. Összesen már mintegy 200 ívre tehető azoknak a fordításoknak a száma, ami eddig megjelent az én fordításomban. Ezek jórészét egyetemi oktatásban is fel tudjuk használni. Az utóbbi években behatóan kezdtem foglalkozni a Volga–Kámavidéki finnugor és török népek, areális nyelvek, areális egyezéseivel. Ezt bevettük a Finnugor Tanszék kutatási tervébe is, és már a kutatás kezdetén is kiderült az, hogy melléktermékként a magyar nyelvnek is számos jelenségét meg tudjuk magyarázni. Az utóbbi évtizedek során a finnugrisztika erősen kibővült. Új diszciplínák jelentek meg. Én azon igyekeztem, hogy a Finnugor Tanszéknek a profilját ehhez igazítsam. Sőt amennyire tőlem, erőmből tellett, magam is munkásságom ehhez igazítottam. A felvétel 1977. február 21-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.

6

BERECZKI GÁBOR ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA A. Tudományos munkásság 1957. Finno-ugorskie élementy v leksike marijskogo jazyka. Avtoreferat dissertacii. Diss. Zaščiščena p. maja 1958 g. Leningradskij Gosudarstvennyj Universitet im. A. A. Ždanova. Leningrad. 1959. Etümoologilisi märkmeid mari keelest. ESA 5. 288–93. Leksičeskie svjazi marijskogo jazüka s drugimi finno-ugorskimi jazykami (Tezisy). Sovščanie po voprosam istoričeskoj grammatiki i istoričeskoj dialektologii finno-ugorskij za. Moskva, 3–4. 1960. Etimológiai megjegyzések. NyK 62. 128–31. Nemzetközi Finnugor Kongresszus Budapesten. Magyar Tudomány 67. 751–3. 1962. Beke Ödön: Mari szövegek III, IV. Magyar Tudomány 69. 334–5. (Ism.) Beke Ödön: Mari szövegek 3. és 4. kötet. Gyűjt. és kiad.: –, (Német ford.: Illés László, Loványi Gyula, Tauber Anna). Bp. 1961. Akadémiai. NyK 64. 230–3. (Ism.) Radanovics Károly: Névutós határozók a komi nyelvben. Kandidátusi értekezés vitája. I. OK 19. 301–3. Vikár László: A Volga vidéki mari népzene. Kandidátusi értekezés vitája. I. OK 19. 317–20. 1963. Beke Ödön 80 éves. NyK 65. 193. p. Cseremisz szövegmutatványok. NyK 65. 49–76. Etimológiai megjegyzések. NyK 65. 175–7. Etimológiai megjegyzések. NyK 65. 404–5. Szómagyarázatok. In: Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből. Szerk. Benkő Loránd. NytudÉrt 40. 50–1. Vzaimootnošenija marijskoj leksiki s leksikoj mordovskih i permskih jazykov. In: Congressus Internationalis Fenno–Ugristarum Budapestini habitus 20–24. IX. 1960 redigit Gy. Ortutay. Budapest, 202–3.

7

1964. Etimológiai megjegyzések. NyK 66. 117–21. Etimológiai megjegyzések. NyK 66. 385–8. Paula Palmeos, Karjala valdai murrak. NyK 66. 188–9. (Ism.) 1965. Wichtigere lautgeschichtliche Lehren der russischen Lehnwörter im Tscheremissischen. In: Referate der Vorträge und Mitteilungen. Zweiter internationaler Finnougristen Kongress Helsinki, 23–28. 8. 1965. 11. p. Paul Ariste 60 éves. NyK 67. 394–6. Etimológiai megjegyzések. NyK 67. 115–6. Etimológiai megjegyzések. NyK 67. 339–40. 1966. Etimológiai megjegyzések. NyK 68. 89–93. Eesti murded I–II. Tallinn, 1961., 1965. Eesti Riiklik Kirjastus. NyK 68. 201–2. (Ism.) Stoebke, D.-E., Die alten ostseefinnischen Personnamen im Rahmen eines urfinnischen Namensystems. Hamburg, 1964. Leibniz Verl. ALH 16. 186–8. (Ism.) 1967. Széljegyzetek cseremisz gyűjtőfüzetemből. Ethn. 78. 491–5. Mit hozott 1917 októbere a Szovjetunió uráli népeinek? NyK 69. 235–43. Steinitz, W.: Geschichte des finnisch-ugrischen Vokalismus. Berlin, 1964. Akademie Verl. ALH 17. 182–8. (Ism.) Az olma piros, mint a vür. Kutatóúton a Volga menti rokonoknál. Beszélgetés az MTA felolvasó ülése után Bereczki Gábor, a nyelvtudományok és Vikár László, a zenetudományok kandidátusával. Népszava nov. 26. 7. p. 1968. W(olfgang) Steinitz és E(rkki) Itkonen finnugor vokalizmuselmélete és a cseremisz nyelv. NyK 70. 23–34. Wichtigere leutgeschichtliche Lehren der russischen Lehnwörter im Tscheremissischen. In: Congressus Secundus Internationalis Fenno-Ugristarum Helsingiae habitus 23–28. VIII. 1965. Pars I. Acta Linguistica. Helsinki, Societas Fenno-Ugrica 70–6. A magyar szókészlet finnugor elemei I. Bp. 1967. Akadémiai. NyK 70. 449– 51. (Ism.) Cseremiszek között. (Népköltészet, irodalom). Napjaink 7. 7. p.

8

Az aranyfonó lányok. Észt népmesék. (Kullaketrajad. Eesti muinasjutud). Vál., ford., utószó, jegyzetek. Versford. Képes Géza, ill. Loránt Lilla Budapest. Utószó: 155–60. (Népek meséi) [Ism.: Küllős Imola = Ethn 82. 1971, 108–9.]

9

1969. Die finnisch-ugrische Vokalismustheorie von W. Steinitz und E. Itkonen und das Tscheremissische. ALH 19. 305–19. Az észt irodalom kistükre. Bp. 1969. Európa. Kortárs 13. 1484–6. (Ism.) Előérzet. Mai észt elbeszélők (Eelaimus. Tänapäeva eesti jutukirjanikke). Antológia. Modern könyvtár P 1968. (Vál., ford., életrajzi jegyzetek). Budapest. [Ism.: Erdődi József = Magyar Hírlap 1970. febr. 19. 6. p. Fehérvári Győző = Nagyvilág 15. 1970, 936. p.] 1970. Aufteilung der tscheremissischen Mundarten. In: Congressus Tertius Internationalis Fenno-Ugristarum. Teesid / Tezisü / Thesen I. Tallinn, 103. p. Volga-vidéki nyelvészeti gyűjtés. In: Vikár emlékünnepség. Kaposvár–Hetes, 1969. ápr. 19–20. (Rend. a Magyar Néprajzi Társaság, MTA Népzenei Kutatócsoport, Néprajzi Kutatócsoport stb.). Szerk. Béres Gyula–Heisz Károly–Klujber László. Kaposvár, 85–91. A magyar szókészlet finnugor elemei I. Bp. 1967. Akadémiai. ALH 20. 214– 9. (Ism.) (Észt írókról szóló lexikoncikkek: J. Aawik, V. Adams, K. A. Adson, A. Alle, B. Alver, J. Barbarus, V. Beekman, E. Bornhöhe) In: Világirodalmi Lexikon I. A–Cal. Budapest. 1971. Cheremis Folksongs. (Transl. Imre Gombos) Budapest. Bibliogr. 541– 4. Társszerző: Vikár László. [Ism.: Simoncsics Péter = Acta Univ. Szegediensis de Attila József Nominatae. Sectio Ethnographica et Linguistica. Népr és Nytud 1972–73/15–16. 204–7. Zaharov, Grigorij: Cheremis Folksongs = Ohtuleht, 1974. jún. 10.] Cseremisz (mari) nyelvkönyv. Finnugor jegyzetek XIX. Budapest. [Ism.: Pusztay János = NyK 74. 1972, 461–3.] Zu den Thesen und Antithesen der finnisch-ugrischen Vokalforschung. UAJb 43. 18–27. Cseremisz szövegmutatványok. NyK 73. 25–48. (Fünfundzwanzig) 25 Jahre Uralistik in Ungarn. ALH 21. 145–54. Óra indul! Népszava 131. 5. p. 1972. Gyűjtőúton a Volga és a Káma vidékén. Népszava 54. 5. p. A finnek őstörténete. In: Dolmányos István: Finnország története. Budapest, 11–8. 10

Károly Rédei: Die syrjänischen Lehnwörter im Wogulischen. Bp. 1970. Akadémiai. NyK 74. 251–2. (Ism.) A magyar szókészlet finnugor elemei II. Bp. 1971. Akadémiai. NyK 74. 454– 6. (Ism.) 1973. A cseremisz nyelvjárások fonematikus átírása. In: Posti, L.–Itkonen, T.: FUtranskription yksinkertaistaminen. Castrenianumin toimitteita 7. Helsinki, SKS, 79–82. Erkki Itkonen 60 éves. NyK 75. 443–5. Gyűjtőúton a Volga és a Káma vidékén. In: Szép Szó Antológia. Budapest, 228–35. 1974. Der Finnisch-ugrische Lehrstuhl für die Erschliessung der Literatur der Finnisch-ugrischen Völker. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de R. Eötvös Nominatae Sectio Linguistica 5. 125– 231. Der 90. Geburtstag von Dávid Fokos-Fuchs. SFU 10. 291–3. A. I. Popov 1899–1973. NyK 76. 429–30. Suščestvovala li pravolžskaja obščnost finno-ugrov? ALH 24. 81–5. A magyar szókészlet finnugor elemei II. Bp. 1971. Akadémiai. ALH 24. 401–4. (Ism.) Valton, Arvo: A hurok és más elbeszélések. Modern Könyvtár P 275. (Szerk., vál. és társfordítókkal ford.) Budapest. [Ism.: Doboss Gyula: Lábszárcsont a hangszertokban = Élet és Irodalom 20. 1975, 10. p. Gombár Endre = Népszava 1975. IV. 4. Iszlai Zoltán: Híradás az észtekről = Népszabadság 1975. jún. 5. 7. p. Pusztay János: Hagyományok és új utak = Tiszatáj 9. 1975, 109. p.] 1975. Észtország. Rokonaink földje. Fotóalbum. (Fotó). Budapest. Társszerző: Rácz Endre. (Szöveg) [Ism.: Falus Róbert: Könyvszemle = Népszabadság máj. 23. 7. p. Az észt nép művészete. Szemelvények az Észtország c. mű előtanulmányából = Szolnok megyei Néplap júl. 22. 7. p. Juhani Nagy János: Jegyzetek egy album margójára = HajdúBihari Napló 1976. ápr. 3. 5. p. Kiss Dénes: Észtország = Népszava aug. 29. 5. p. M. I.: Észak Velencéje. Rokonaink földje = Népszava máj. 22. 4. p. 11

Dr. Szabó István: Raamat Eestimaast. Ungari keeles. Ungarlased Eestimaast = Ohtuleht 178. 2. p.] Aufteilung der tscheremissischen Mundarten. In: Congressus Tertius Internationalis Fenno-Ugristarum Tallinnae habitus 17–23. VIII. 1970. Pars I. Acta Linguistica. Tallinn, 473–7. Paul Ariste 70 éves. NyK 77. 227–8. Mentek kicsit, mentek sokat… MNy 71. 338. p. Johannes Aavik, Keeleuuenduse äärmised võimalused. Stockholm, 1974. Eesti Keele ja Kirjanduse Instituudi toimetised 15. NyK 77. 259–63. (Ism.) Finnugor Kongresszus Budapesten. Népszava szept. 6. A kalász a gyöngyharmathoz hasonló legyen. (Népdalgyűjtés Baskíriában). Népszava nov. 7. Põldmäe, Jaak: Az észt verselés rendszerei. (Ford.). FilKözl 21. 424–8. Észt költők. Huszadik századi észt líra. Antológia. (Társszerzőkkel válogatta, életr. jegyz. ellátta, a szöveget gondozta). Budapest. [Ism.: Bélley Pál: A IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus könyveiből. Észt költők = Magyar Hírlap szept. 14. 10. p. Czine Mihály: Észt költők = Jelenkor l. 1976, 89–92. Domokos Péter: Dal Észtországról = Nagyvilág 1977, 1409– 12. Domokos Péter: Észt költők = NyK 79. 1977, 463–4. Falus Róbert: Észt költők = Népszabadság szept. 12. 7. p. Fábián László: Földgömb – matrózvállon = Élet és Irodalom 3. 1976, 10. p. Juhani Nagy János: Huszadik századi észt líra. Alföld 11. 1976, 36–8. Kiss Dénes: Észt költők. Tiszatáj 9. 1976, 77–80. Kiss Dénes: Testvérnépek énekei. Könyvtáros 25/12. 737–40. –Kulcsár– : Észt költők = Vas Népe 1976, 21/2. 4. p. Kurucz Ferenc: Észtország üzenete (Észt költők) = Somogyi Néplap 1976. ápr. 11. 5. p. Ottó Judit = Népszava okt. 25. 8. p. Pusztay János: Adósság törlesztése = Napjaink 14/11. 10. p. Tornai József: Három költői antológia = Könyvvilág/dec. 3. p.] 1976. Estland (Észtország). Fotóalbum. (Übertr. Liane Dira) Hanau–Budapest. Társszerző: Rácz Endre. Kétnyelvű Finnország. Népszava júl. 10. 7. p. 1977. A magyar nyelv finnugor alapjai. Kari jegyzet. Budapest. Estland. (Észtország. Rokonaink Földje). Fotóalbum. (Übers. Liane Dira). Leipzig–Budapest. Társszerző: Rácz Endre. 12

Permi-cseremisz lexikális kölcsönzések. NyK 79. 57–77. Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai. NyK 79. 430–1. (Ism.) Domokos Péter, Az udmurt irodalom története. Bp. 1975. Akadémiai. Magyar Tudomány 482–3. (Ism.) Viita, Lauri: Moréna (Moreeni). Regény. Világkönyvtár. Ford. és utószó. Budapest, 455–63. 1978. Discours solennel prononcé à la réunion de la Société de linguistique de Hongrie. ÉFOu 15. 11–3. Fokos-Fuchs Dávid 1884–1977. NyK 80. 171–3. Lakó György 70 éves. NyK 80. 395–7. L´unité finnoise de la Volga a-t-elle jamais existé? ÉFOu 15. 1978–79, 81–90. Mordvin halottsiratók és lakodalmas énekek. Tiszatáj 6. 28–9. Domokos Péter, Az udmurt irodalom története. Bp. 1975. Akad. Népr és Nyelvtud 21. 361–6. (Ism.) Ősmúltba világító szavak. Élet és Tudomány 33. 43. p. Tammsaare, Anton: Pünkösdvasárnap. Elbeszélések. Ill. Bartha László. (Vál., társszerzőkkel ford.). Budapest. [Ism.: Bán Magda: Észt vasárnapok = Élet és Irodalom 47. 11. p. Kiss Dénes = Népszava nov. 18. 8. p. Kartal Zsuzsa = Magyar Nemzet dec. 17. 13. p.] 1979. Chuvash Folksongs. (Transl. Imre Gombos.). Budapest, bibliogr. 577– 9. Társszerző: Vikár László. [Ism.: Paksa Katalin: Chuvash Folksongs = FilKözl 28. 608–10.] Tchuwaschische Kasussuffixe im Tscheremissischen. In: Festschrift für Wolfgang Schlachter zum 70. Geburtstag Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica, Bd. 12. Wiesbaden, 65–9. A 70 éves Erdődi József köszöntése. MNy 75. 503–4. A magyar szókészlet finnugor elemei III. Bp. 1978. Akadémiai. NyK 81. 184– 6. (Ism.) H. Bottyánfy Éva–Horváth Mária–Korompay Klára–D. Mátai Mária, Bevezetés az egyetemi magyar nyelvészeti tanulmányokba. Bp. 1976. Tank. MNy 75. 367–9. (Ism.) Gyűjtőúton a Volga–Káma vidékén. Beszélgetés Bereczki Gábor egyetemi tanárral. (Riporter: Lengyel János) Egyetemi Lapok 21/21. 4. p. Tanáregyéniségek. Rokon népek kultúrája. Beszélgetés Bereczki Gábor tanszékvezető egyetemi tanárral. (Riporter: Lengyel János). Egyetemi Lapok 21/13. 6. p. Mai észt költőnők. Tiszatáj 12. 27–9.

13

Hozott isten, holdacska! Finnugor varázsigék, imádságok, siratók. Antológia. Ford. Ágh István, Bella. István stb. (Vál., jegyz., szerk., utószó, nyersfordítások). Budapest. [Ism.: Ambrus Lajos = Életünk 9. 1980, 739–93. Bata Imre = Népszabadság 1980. jan. 8. 7. p. Domokos Péter: Hozott isten, holdacska! = Nagyvilág 1980, 1412. p. Katona Imre = Magyar Nemzet 1980. febr. 22. 4. p. Kiss Dénes = Népszava 1980. jan. 26. 8. p. Pusztay János: Hozott isten, halzsíros atyafiság. Élet és Irodalom 45. 1980, 10. p. Varga Imre: Rokonok, szomszédok = Typographia 3. 1980, 19. p.] 1980. Paralleűnüe javlenija v oblasti pričastnyh konstrukcij v finno-ugorskih i tjurskih jazükah Povolž´ja. In: Congressus Quintus Internationalis FennoUgristarum Turku 20.–27. VIII 1980, Pars III. Dissertationes Symposiorum linguisticorum. Red. Osmo Ikola. Turku, 101–10. Parallelerscheinungen im Partizipiensystem der finnisch–ugrischen und türkischen Sprachen des Wolgagebietes. In: Congressus Quintus Internationalis Fenno-Ugristarum Turku 20.–27. VIII 1980, Pars II. Summa dissertationum. Red. Osmo Ikola. Turku, 76. p. Cseremiszek (marik). Összeállítás a cseremisz irodalomból. Alföld 8. 62–3. 1981. Néhány török tükörfordítás. In: Tanulmányok a magyar nyelv múltjáról és jelenéről. Emlékkönyv Benkő Loránd születésének 60. évfordulójára. Budapest, 281–4. Szómagyarázatok és etimológiák. In: Lakó-emlékkönyv. Nyelvészeti tanulmányok. Budapest, 43–7. Erdődi József 1908–1980. NyK 83. 439–40. Erdődi József (1908–1980.). MNy 77. 366–8. Congressus Internationalis Fenno-Ugristarum, 4. Budapest, 9–15 September, 1975. (Hrsg.: Magyar Tudományos Akadémia. Vorträge). Pars 3. Acta sectionis linguisticae. Curatores Gábor Bereczki, János Gulya. Budapest. Lakó-emlékkönyv. Nyelvészeti tanulmányok. Budapest. Társszerkesztő: Molnár József. 1982. A cseremisz irodalmi nyelv kialakulása. FilKözl 28. 576–80. Etimológiai megjegyzések. NyK 84. 392–4. Hunok Svájcban és egy lépéstévesztés. Kortárs 6. 990–4. 14

A tartui Állami Egyetem 350 éves. Népszava 267. 11. p. Juhan Smuul. Rádió és televízióújság 27. 3. p. Földisten leánykérőben. Finnugor mitológiai és történeti énekek. Antológia. Ford. Tandori Dezső, ill. Czinke Ferenc. (Vá1., szerk., jegyz. utószó és nyersfordítások). Budapest. [Ism.: Erdei Sándor: Földisten leánykérőben = Hajdú-Bihari Napló máj. 22. 9. p. Pusztay János = Kritika 3. 31–2.] Előszó. In: Sziklaszálon szép galamb. A Szovjetunió népeinek folklórjából. Vál., szerk. és ford. Rab Zsuzsa. Budapest. (A világirodalom gyöngyszemei) 1983. Die Entstehung der Literatursprachen der permischen und wolgafinnischen Völker. In: István Fodor-Claude Hagege: Language Reform. History and Future. Vol. l. Hamburg, 179–200. A Volga–Káma-vidék nyelveinek areális kapcsolatai. In: Areális nyelvészeti tanulmányok. Szerk. Balázs János. Budapest, 207–36. Mivel gyarapította nyelvünket a török hatás? Forrás 7. 73–7. A török nyelvek hatása a magyarra. MSFOu 185. 59–72. Beke Ödön (1883. V. 20. – 1964. IV. 10.). NyK 85. 251–7. Hajdú Péter 60 éves. In: Urálisztikai tanulmányok. (Hajdú Péter 60. születésnapja tiszteletére). Budapest, 1–5. Paula Palmeos hetven éves. NyK 85. 149–50. Urálisztikai tanulmányok. (Hajdú Péter 60. születésnapja tiszteletére). Budapest. Társszerkesztő: Domokos Péter. Utószó. In: Viita, Lauri: A végtelen bennünk van. Ford. Gombár Endre. Budapest, 247–53. 1984. Die Beziehungen zwischen den finnougrischen und türkischen Sprachen im Wolga–Kama-Gebiet. NyK 86. 307–14. Zwei Strukturen türkischen Ursprungs im Ungarischen. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de R. Eötvös Nominate Sectio Linguistica l5. 37–9. Die Einteilung der Dialekte des Tscheremissischen. In: Dialectologia Uralica. Erstes internales Sympozion zur Dialektologie der uralischen Sprachen 4–7. September 1984 in Hamburg. Thesen zu den Vorträgen und Vorschlägen zur Klassifizierung und einheitlichen Beschreibung der Dialekte der uralischen Sprachen. Herausg. von Wolfgang Veenker. Hamburg. Mitteilungen der Societas Uralo-Altaica, Heft 6. 16–7. 1985. A cseremisz nyelvtörténet alapjai. (Doktori értekezés tézisei) Budapest. Kriterien zur Aufteilung der tscheremissischen Mundarten. In: Dialectologia Uralica. Materialien des ersten Internationalen Symposions zur 15

Dialektologie der uralischen Sprachen 4.–7. September 1984 in Hamburg. Herausg. von Wolfgang Weenker Wiesbaden. Harrassowitz. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica. Bd. 20. 187–93. Die Beziehungen zwischen den finnougrischen und türkischen Sprachen des Wolga–Kama-Gebietes. In: Šestoj meždunarodnyj kongress finnougrovedov Siktivkar 24–30. VII 1985. Tezisy II. Jazykoznanija. Siktivkar, 32. p. Beiträge zu Lehnbeziehungen der finnisch-ugrischen und Türksprachen. In: Läänemeresoomlastest neenetsiteni, Tallinn, 13–6. Sz. Kispál Magolna (1910–1984). MNy 81. 377–8. Kutatók önmagukról. Szovjet Irodalom 6. 21–30. A nyelvújítás útjai a rokon népeknél. (Pázmánytól napjainkig). Egyetemi Lapok 27/17. 6. p. Kalevala. Eposz. Ford. Vikár Béla. (Jegyzetek). Budapest, 323–9. Kalevipoeg. Észt hősének. Ford. Rab Zsuzsa. (Jegyz., szövegmagyarázat, utószó és nyersfordítás). Budapest. [Ism.: Kálmán Béla: A Kalevipoeg új fordítása. Nagyvilág 1986, 1569–70. p. Balogh Edgár = Utunk 1986. ápr. 11. Dr. Bán Ervin: Kalevipoeg. Megjelent a finnugor kongresszus tiszteletére = Egyetemi Lapok 1986. máj. 19. 4. p. Domokos Péter: The New Hungarian Kalevipoeg = Acta Litteraria Acad. Sci. Hung. 29/1–2. 1987, 207–13. Pusztay János: Az uráli népek eposzai (II.). Kalevipoeg: az észt nemzeti eposz = Magyartanítás 8–21. Tiismus, Mall: „Kalevipoja” ungarikeelse uustolke puhul = Sirp ja Vasar 1982. aug. 2. 32. sz. Mennyire miénk is a Kalevala? Élet és Tudomány 9. 261. p. 1986. Permische Einflüsse in der tscheremissischen Phonetik und Morfologie. FUM 10. 67–75. A nyelvújítás útjai rokon népeinknél. In: A magyar irodalmi nyelv Pázmánytól napjainkig. Szerk. Éder Zoltán. Budapest, 35–40. D. E. Kazancev, Formirovanie dialektov marijskogo jazyka. (V svjazi s proishoždeniem marijcev.). Joškar–Ola, 1985. Marijsk. Izd. SFU 22. 234–8. (Ism.) F. I. Gordeev, Istoričeskoe razvitie leksiki marijskogo jazyka. Joškar–Ola. 1985. NyK 88. 323–4. Interjú Bereczki Gáborral. (Riporter: Várady Eszter). Estonia 1986/4. 4–8., 9– 10.

16

1987. La misura e il carattere dell´influsso turco sulle lingue ugro-finniche. In: Quaderni dell´Instituto di Iranistica, Uralo-Altaistica e Caucasologia dell´Univer-sitá degli Studi di Veneza 20. 59–67. Egy nyelvi jelenség és következményei a finnugor nyelvekben. MNy 83. 129– 34. Permsko-marijskie leksičeskie svjazi. In: Suščnosť, razvitie i funkcii jazyka. Moskva, 112–5. F. I. Gordeev, Istoričeskoe razvitie leksiki marijskogo jazyka. Joškar-Ola, 1985. SFU 23. 297–301. (Ism.) 1988. Geschichte der wolgafinnischen Sprachen. In: The Uralic Languages. Description, History and Foreign Influences. Edited by Denis Sinor. Leiden–New York–KYbenhavn–Köln, 314–50. Suomalainen kirjallisuus unkarilaisen lukijan ja kääntäjän silmin. In: Vanhan kirjallisuuden vuosikirja 3. Vammala, 61–74. Budenz József mint a Volga-vidéki finnugor és török nyelvek kutatója. NyK 89. 205–10. Hogyan és miért lettem az észt irodalom fordítója? Szovjet Irodalom 14/1. 128– 9. A nyelvújítás útjai a rokon népeknél. Olvasó Nép 37. 24–7. Vasilij K. Radajev, Szijazsar. Mordvin eposz. Bp. 1984. FilKözl 34. 104–6. (Ism.) Domokos Péter, A kisebb uráli népek irodalmának kialakulása. Bp. 1985. FilKözl 34. 106–9. (Ism.) 1989. Votyak folksongs. (Transl. Imre Gombos). Budapest. Társszerző: Vikár László. Einige Bemärkungen zur Geschichte der uralischen Affrikaten im Tscheremissischen. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis, Tomus XX, 73–5. A merja nyelv helye a finnugor nyelvcsaládon belül. MNy 85. 439–42. La lingua Merja e le peculiarità della structura linguistica russa. Incontri Linguistici 12. 11–5. 1990. Chrestomathia Ceremissica. Budapest. Vokalharmonie im Tscheremissischen. NyK 91. 25–31. Berichtigungen und Ergänzungen zur Etymologie. In: Gedenkschrift für Irén N. Sebestyén (1890–1978). Specimina Sibirica, Tomus III. redigit János Pusztay. Pécs, 43–9.

17

1991. Tscher. joRn-wüt ~ ung. folyóvíz ‘Fluss’. In: Varia Eurasiatica. Festschrift für Professor András Róna-Tas. Szeged, 9–11.

18

Az ablatívusz prolatívuszi és lokatívuszi használatáról a Volga-vidéki nyelvekben. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 92–4. Észt identitás – észt hagyományok. Hitel 4/15. 32–5. 1992. Grundzüge der Tscheremissischen Sprachgeschichte II. Universitas Szegediensis de Attila József nominata. Studia Uralo-Altaica. 34. Szeged. Türkische Züge in der Struktur des Syrjänischen und ihr Ursprung. In: Festschrift für Károly Rédei zum 60. Geburtstag. Hrsg. von p. Deréky, Sz. Bakró-Nagy M., unsw. Wien–Budapest, 71–6. Az észt függetlenség útja napjainkig. In: Észtország a fordulat előtt. (Vál. és szerk. Bereczki Gáborné Mai Kiisk, Bereczki Urmas). Folia Estonica I. Szombathely, 85–91. A Tartui Egyetem szerepe az európai tudományosságban. In: Észtország a fordulat előtt. (Vál. és szerk. Bereczki Gáborné Mai Kiisk, Bereczki Urmas). Folia Estonica I. Szombathely, 205–8. 1993. Influsso Turco nelle Lingue Ugforinniche. Incontri Linguistici 17. 45–58. The Caracter and the Scale of Turkic Influence on the Structure of Finno-Ugric Languages. In: Comparative-Historical Linguistics: Indo-European and Finno-Ugric. Papers in Honor of Oswald Szemerényi III. Amsterdam– Philadelphia, 509–19. A cseremisz nem-attributiv tőszámnévi kategória eredete. In: Hajdú Péter 70 éves. Szerk. Sz. Bakró-Nagy Marianne–Szíj Enikő. Budapest, 51–4. 1994. A Névától az Urálig. Az Uralisztikai Tanszék Kiadványai 4. Szombathely. Grundzüge der Tscheremissischen Sprachgeschichte I. Universitas Szegediensis de Attila József nominata. Studia Uralo-Altaica 35. Szeged. 1995. Die aktuellen Fragen der Tscheremissischen Spracherneuerung. In: Zur Frage der uralischen Schriftsprachen. Budapest, 63–9. A román nyelv legrégibb magyar jövevényszavainak társadalmi és kulturális hátteréről. In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Budapest, 70–4. A Volga–Káma-vidék népei nyelvének jelene és jövője. In: Anyanyelvünk, irodalmunk ma. A III. finnugor írótalálkozó jegyzőkönyve. (Eger, 1993. augusztus 23–27.). Szerk. Domokos Péter. Budapest, 30–4. Az észtek és az oroszok. Tiszavirág 1995/1. 31–3.

19

1996. A magyar nyelv finnugor alapjai. Egyetemi tankönyv. Budapest. Le méria, une langue balto-finnoise disparue. In: Contacts de langues et de cultures dans l´aire baltique. Mélanges offerts à Fanny de Sivers. Uppsala, 69–76. A cseremisz névadásról. In: Ünnepi könyv Domokos Péter tiszteletére. Szerk. Bereczki András–Klima László. Urálisztikai Tanulmányok 7. Budapest, 80–4. Adalékok a finn-volgai és a cseremisz névszóragozás történetéhez. In: Ünnepi könyv Mikola Tibor tiszteletére. Szerk. Mészáros Edit. Szeged, 53–5. 1997. Beke Ödön: Mari nyelvjárási szótár. (Tscheremissisches Dialektwörterbuch) 1:a–b Unter Mitarbeit von Zsófia M. Velenyák und † József Erdődi. Neu redigiert von Gábor Bereczki. Savariae, Bibliotheca Ceremissica Tomus IV. Nekotorye problemy perevoda liteaturnyh proizvedenij finno-ugorskih nadrov. Finnougrovedenie 1997/1. 28–32. D’erď Lako. 26 senťabrja 1908 goda – 15 julja 1996 goda. LingUr 33. 74–6.

B. Fordítások 1963. Fordítások cseremisz nyelvből. In: Cseremisz szövegmutatványok. NyK 65. 49– 76. 1965. Meri, Lennart : Hegyen-völgyön. Kobrák és Karakurtok nyomában. Hajósinasok a zöld óceánon. Útikalandok 49. Budapest. 1967. Smuul, Juhan: A Japán-tengeren. Útikalandok 69. Budapest. Smuul, Juhan: A Japán–tengeren. Bratislava–Budapest, 1967. Tammsaare, Anton: Orcád verítékével. Regény. Versford. Árvay János. Budapest. [Ism. R(uszinyák) M(árta) = Magyar Nemzet 1968. febr. 13. 13. p.] Fordítások cseremisz nyelvből. In: Széljegyzetek cseremisz gyűjtőfüzetemből. Ethn 78. 491–5. Népdalfordítások. In: Vikár László: Cseremisz népdalok. (Gyűjtötte és sajtó alá rend.). Műford. Weöres Sándor. Budapest.

20

1968. Az aranyfonó lányok. Észt népmesék. Versford. Képes Géza. Ill. Loránt Lilla. Népek meséi. (Vál., ford., utószó és jegyz.). Budapest. Kejonen, Pekka: Kis nőcskék. Elbeszélés. In: A boldogtalan konzervatív. Mai finn elbeszélők. Modern Könyvtár P 149. Budapest. Suhonen, Pekka: A hétköznap kegyelme. Elbeszélés. Uo. 287–97. 1969. Előérzet. Mai észt elbeszélők. Antológia. Modern Köyvtár P 168. (Vál., ford., életrajzi jegyz.). Budapest. Az észt irodalom kistükre. (Väike eesti kirjanduse peegel). Vál., a bevezetőket és az ismertető szövegeket írta Jaan Kross. Ford. Bán Aladár, Bereczki Gábor, Fehérvári Győző stb. Budapest. Vikár László: Cseremisz és csuvas népdalgyűjtés 1966-ban. (Versfordítások). NyK 71. 17–20. Kaugver, Rajmond: Az óvóhelyen. Rádiójáték. MRT. 1970. Tammsaare, Anton: Sötét sziklák. Regény. Budapest. [Ism.: Alföldy Jenő: Északi szenvedély = Élet és Irodalom 37. 10. p.] 1971. Tuglas, Friedebert: A kis Illimar: Regény. Ill. Reich Károly. Budapest. [Ism.: Iszlai Zoltán = Élet és Irodalom 40. 10. p.] Liives, Ardi: Az utolsó szó. Rádiójáték. Budapest. 1972. Csavajn: Az élet vize. Elbeszélés. Tiszatáj 26. 66–71. Smuul, Juhan: Zugkapitány. A Vanemuine színház vendégjátéka a Thalia Színházban. (Drámafordítás). Budapest. 1973. Traat, Mats: Tánc a gőzkazán körül. Kisregény. In: A bálvány. Mai észt kisregények. Budapest, 159–327. Valton, Arvo: A fáklyavivő. Elbeszélés. Nagyvilág 18. 33–7. 1974. A hurok és más elbeszélések. Modern Könyvtár P 275. Ford. Bereczki Gábor, Fehérvári Győző és Rab Zsuzsa. Budapest. 1975. Medveének. A keleti finnugor népek irodalmának kistükre. Válogatta és szerkesztette, a bevezetőt és az ism. szövegeket írta, a képanyagot összeállí-

21

totta Domokos Péter. Ford. Ágh István, Bede Anna, Bereczki Gábor stb. Budapest. Smuul, Juhan: A jó tengerészek Gondviselője (Hea meremeeste Hoidja). Elbeszélés. Szovjet Irodalom 6. 95–8. 1976. Smuul, Juhan: Kihnui Jõnn, a zugkapitány. Dráma. In: Vacsora öt személyre. Mai észt drámák. Antológia. Budapest, 5–132. [Ism.: Iszlai Zoltán: Mai észt drámák = Élet és Irodalom 5. 1977, 10. p. Jagusztin László = Alföld 10. 1977, 40–1. Mesterházi Márton: Recept – remekművel = Nagyvilág 11. 1977, 1722–4. –ó –f: Mai észt drámák = Magyar Hírlap 1977. márc. 13. 10. p.] 1977. Traat, Mats: Babkávé. Elbeszélés. Szovjet Irodalom 7. 115–49. [Ism.: Fenákel Judit: Irónia és részvét = Szovjet Irodalom 7. 114–5.] Viita, Lauri: Moréna. Regény. Világkönyvtár. Budapest. [Ism.: A Nieminen familia = Élet és Irodalom 35. 10. p.] 1978. Tammsaare, Anton: Pünkösdvasárnap. Elbeszélések. Ill. Bartha László. Ford. Bereczki Gábor, Kálmán Béla. Budapest. Tammsaare, Anton: A hegymegi öregek. Elbeszélés. Szovjet Irodalom 11. 131– 4. Hans és az ördög. Észt népmese. Szovjet Irodalom 12. 83–8. A vitézek. Cseremisz népmese. Uo. 96–7. A Szitacsillag és a Vízhordórúd-csillag. Cseremisz népmese. Uo. 97. p. Lóbőr. Mordvin népmese. Uo. 98–104. 1979. Kuusberg, Paul: Esőcseppek. Regény. Európa Zsebkönyvek. Budapest. [Ism.: Pusztay János: Mire jó az infarktus? = Élet és Irodalom 33. 10. p.] 1980. Beekman, Vladimir: Éjszakai pilóták. Regény. Kozmosz Könyvek. Budapest. Kaplinski, Jaan: Látunk valamit, de ez nem fény. Arion 12. 141–5. Kross, Jaan: A harmadik hegylánc. Szovjet Irodalom 7. 103–46. [Ism.: E. Fehér Pál: Nota bene = Élet és Irodalom ápr. 19. 6. p.] Majorov, Feliksz: A juharlevél. Alföld 8. 68–71. Sabdar, Oszip: Szemik ünnepe. Uo. 66–8. 22

Upimarij: Az apó és a fia. Uo. 66. p. Meri, Lennart: Tejút fiai. TV-film. Budapest. Meri, Lennart: Vízimadarak népe. TV-film. Budapest. 1981. A szélőrlő. Észt elbeszélők. Ford. Árvay János, Bereczki Gábor, Doboss Gyula stb. Budapest. [Ism.: Bán Magda: Váltás = Élet és Irodalom aug. 1. 10. p.] Unt, Mati: A halál árát a halottaktól kérdezd! Dráma. Szolnok. Szolnoki Szigligeti Színház. A Szolnoki Szigligeti Színház műhelye 1981–1982/3. 1982. Linna, Väinö: Az ismeretlen katona. Regény. Budapest. (A finn irodalom könyvtára) [Ism.: Kiss Dénes: Ismeretlen katonák = Népszava aug. 14. 9. p. Szopori Nagy Lajos: Nemzeti terápia finn módra = Nagyvilág 5. 1983, 772–3.] Meri, Lennart: Az északi fény kapujában. Útleírás. Világjárók 148. Budapest. [Ism.: Erdei Grünwald Mihály: Az én világom és a Világjárók = Népszava 1983. okt 28. 13. p. Fehérvári Győző: Az északi fény kapujában = Nagyvilág 4. 1983, 614–5.] 1983. Beekman, Vladimir: A bambusz. Szovjet Irodalom 4. 73–8. Kaukonen, Väinö: A Kalevala születése. Versfordítás: Képes Géza. Budapest. (Román–magyar közös kiadásban is) [Ism.: Pusztay János: Väinö Kaukonen, A Kalevala születése = FilKözl. 32–33. 104–9.] Kross, Jaan: A cár őrültje. Történelmi regény. Ill. Szemethy Imre. Budapest. [Ism.: Bán Magda: Szerepetika = Élet és Irodalom 44. 10. p. E. Fehér Pál: Krossékkal Budapesten = Népszabadság jún. 15. 7. p. Gereben Ágnes: Kalandozás könyvek között = Népszava júl. 6. 6. p. Lux Alfred: Körkép készülőben? = Nagyvilág 4. 1984, 615–6. Kross, Jaan: A cár őrültje. Történelmi regény. Ill. Szemethy Imre. Bratislava– Budapest. 1984. Erős mackó.A finnugor népek meséi, dalai. Vál. és szerk. Dornbach Mária. Budapest.

23

Finnugor–szamojéd (uráli) regék és mondák I–II. Válog., szerk., az előszót, a portrékat és a jegyzeteket írta Domokos Péter. Ford. Bán Aladár, Bede Anna, Bereczki Gábor stb. Budapest. A medvefiú. Finnugor népek meséi. Válogatta: Pap Éva. Ill. Urai Erika. Ford. Árvay János, Bereczki Gábor stb. Budapest. Kazakova, Rimma: Távhívás. Szovjet Irodalom 11. 128–30. 1985. Kross, Jaan: A cár őrültje. Színdarab. Dramatizálás. Magyar Rádió. 1986. Kuusberg, Paul: A Szakállas (Habemik). Szovjet Irodalom 12. 87–104. 1987. Tuuri, Antti: Erkki szombatja. In: Télidő havazás előtt. Modern finn elbeszélők. A finn irodalom könyvtára. Budapest, 459–74. 1989. Kross, Jaan: Martens professzor elutazása. Regény. Budapest. Virtaranta, Pertti, Suru virret suuhun tuopi. (Társfordítókkal ford.). Helsinki, 49–51. Votyak folksongs. (Transl. Imre Gombos). Budapest. (Közel 400 népdal). Társszerző: Vikár László. 1990. A cseremisz szövegek magyarra fordítása. In: Chrestomathia Cheremissica. Budapest, 124–44.

Díjak és kitüntetések I. MTA nagydíj (1976): Bereczki–Vikár: Cheremis Folksongs II. Európa Kiadó nívódíja: Tammsaare: Orcád verítékével (1968) Észt költők. XX. sz. észt líra (1976) Földisten leánykérőben. Tandori Dezsővel közösen (1983) Kross: A cár őrültje (1984) Kalevipoeg. Rab Zsuzsával (1986) Kross: Martens professzor elutazása (1989) Gondolat Kiadó nívódíja: Meri: Az északi fény kapujában (1983) Corvina Kiadó nívódíja: Bereczki–Rácz: Észtország. Rácz Endrével (1976) III. A Finn Fehér Rózsa Lovagja-rendjel II. fokozat (1960) A Tartui Egyetem díszdoktora (1960) Az ELTE professor emeritusa (1998) A Mária Országa Keresztje-rendjel III. fokozata (1998, Észt Köztársaság) 24

A bibliográfiát összeállította: H. Laborc Júlia, Heverdle László, Kirsi Rantala és Kiss Gabriella. 25

KORTÁRSAK BERECZKI GÁBORRÓL Bereczki Gábor, a finnugor nyelvek kutatója Nem célom ezen ünnepi méltatás keretében jubilánsunk életútját bemutatni, csupán röviden villantom fel gazdag és termékeny élete eddigi főbb állomásait. Bereczki Gábor 1928. március 24-én született Békésen, az elemi iskolát és a gimnáziumi tanulmányait is ott végezte. Egyetemi tanulmányokat a budapesti és a bukaresti egyetemen folytatott (magyar nyelv és irodalom, romanisztika). Budapesten Zsirai Miklós és Pais Dezső előadásait hallgatta, Bukarestben pedig a világhírű E. Petrovici és I. Jordan tanítványa lehetett. Egyetemi tanulmányai befejeztével rövid ideig a MTA Nyelvtudományi Intézete tudományos segédkutatója volt (1952–53), majd a Leningrádi Állami Egyetemen lett aspiráns (1953–56). Leningrádi tanárai közül megemlítendő a polihisztor tudós, A.I. Popov. Bereczki Gábor aspiránsévei alatt gyakori hallgatója volt Paul Ariste észt tudós előadásainak a tartui egyetemen. Kandidátusi diszszertációja megvédése után (1958) a leningrádi egyetemen tanársegédi minőségben magyar nyelvet tanított (1956-tól 1959-ig). A lektori tevékenység befejezése után, 1959-ben tér haza Budapestre. Először a Beke Ödön számára létesített II. számú Finnugor Tanszéken kap docensi beosztást. Beke Ödön halála után a két tanszéket egyesítik: Bereczki Gábor az összevont tanszéken ugyancsak docensi státusban folytatja munkáját. 1973-tól docensi, majd 1979-től egyetemi tanári minőségben vezeti a finnugor tanszéket. 1985-ben elfogadja az Udinei Egyetem meghívását, és 1995-ig nyilvános r. egyetemi tanári minőségben finnugor nyelvészetet tanít Olaszországban. 1995-ben Olaszországból hazatér. A hazatérés azonban csak állomáshely-változtatás, hiszen nyugdíjba vonulása után továbbra is tanít és dolgozik az egyetemen (1998-tól az ELTE emeritus professoraként). Bereczki Gábor mozgalmas (pontosabban: helyváltoztató) életében nyugállományba vonulása – emeritálása óta nem történt lényeges változás: az őszt és a telet oktatással és tudományos munkával Budapesten tölti, tavasszal és nyáron pedig az észtországi Koongában váltakozva tudományos és rurális tevékenységet folytat. A továbbiakban Bereczki Gábor nyelvészeti tudományos munkásságáról szeretnék rövid áttekintést nyújtani. Bereczki Gábor ma a volgai finnugor nyelvek – a cseremisz és a mordvin – egyik legkiválóbb ismerője és kutatója. Érdeklődése és kutatómunkája ezeken a nyelveken kívül a finnugor nyelvtudomány általános, az egész nyelv26

családot átölelő problémáira is kiterjed. Tudományos pályája etimológiai kutatásokkal kezdődött. Ilyen tematikájú kandidátusi értekezése (Finnougorskie elementy v leksike marijskogo jazyka = Finnugor elemek a mari nyelv szókincsében). Az etimológia iránti érdeklődése ezután sem szűnt meg. Ez irányú munkásságáról tanúskodik pl. Etimológiai megjegyzések című cikksorozata (l. ünnepeltünk 60. születésnapjára kiadott emlékkönyv bibliográfiai tételeit: 4, 12, 13, 14, 16, 17, 21, 22, 23, 104). Külön figyelmet érdemel a Permi-cseremisz lexikális kölcsönzések című tanulmánya (NyK 79. 1977, 57–77). Ezen dolgozatnak az az újdonsága, hogy a permi (ősvotják, votják) > cseremisz szókölcsönzések révén elsőként irányítja rá a figyelmet a permi (votják)–cseremisz kapcsolatokra. Bereczki Gábor megbízható és szilárd eredményeket ért el a cseremisz és ezen keresztül a finnugor hangtörténet kutatása terén. A cseremisz első szótagi magánhangzók történetéről szól W. Steinitz és E. Itkonen finnugor vokalizmuselmélete és a cseremisz nyelv (NyK 70. 1968, 23–34) című dolgozata (németül: Die finnisch-ugrische Vokalismustheorie von W. Steinitz und E. Itkonen und das Tscheremissische. ALH 19. 1969, 305–19). Idevágó vizsgálódásainak főbb eredményei: 1) a cseremisz első szótagbeli redukált magánhangzók (o, ü, R, R) viszonylag kései keletkezésűek, a szomszédos török nyelvek (csuvas, tatár) hatására (az őscseremisz kor után) korábbi u, ü, i-ből fejlődtek. 2) A cseremisz nyelv nem bizonyítja a finn alapján feltehető hosszú magánhangzók (i, u, e, o) ősi (finnugor, FP kori) meglétét. E. Itkonennal vitázva ezen tételeit védi meg Zu den Thesen und Antithesen der finnisch-ugrischen Sprachforschung (UAJb 43. 1971, 18–27) című írásában. Az azóta eltelt időben a kutatók tekintélyes része Bereczki nézetét fogadta el. Bereczki Gábor hangtörténeti kutatásainak betetőzése Grundzüge der tscheremissischen Spachgeschichte I–II (Szeged 1992, 1994) című monográfiája, amelyet akadémiai doktori értekezésként védett meg. Az első kötet a cseremisz mássalhangzók és magánhangzók történetét tárgyalja. A második kötet a cseremisz szókincs finnugor elemeinek és permi (votják) jövevényszavainak az etimológiai szótára. A könyv tudományos eredményeinek részletes taglalásába itt nem bocsátkozhatom, csupán annyit szögezek le összefoglalásul, hogy ez a műve nélkülözhetetlen kézikönyv mindazok számára, akik a cseremisz nyelv s általában a volgai finnugor nyelvek hangtörténetével vagy szókincsével foglalkoznak. Bereczki Gábor harmadik területe az areális nyelvészet. A Volga-vidék areális nyelvi viszonyaival már őelőtte is foglalkoztak, ám e terület finnugor (cseremisz, mordvin, votják) és török (csuvas, tatár) nyelvi kapcsolatainak a feltárása és leírása a nyelv különböző síkjain (hangtan, alaktan, mondattan) elsősorban Bereczki Gábor érdeme (l. bibliográfia: 86, 94, 97, 111, 112, 113,

27

119, 120, 125). Az e témakörben megjelent publikációk nem nélkülözhetik az ő kutatási eredményeit (l. pl. W. Wintschalek, Die Areallinguistic am Beispiel syntaktischer Übereinstimmungen im Wolga-Kama-Areal. 1993). A fentebb említett hangtörténeti témájú doktori értekezésen kívül ünnepeltünk még a következő nyelvészeti tárgyú monográfiákat tette közzé: 1. A magyar nyelv finnugor alapjai (Tankönyvkiadó, Budapest, 1977). Ez a változat egyetemi oktatási célokat szolgál. Nagyobb anyagra építve és szélesebb tudományos alapokra helyezve jelent meg e könyv második kiadása (Universitas Kiadó, Budapest, 1996). Ez az átdolgozott és a legújabb kutatási erdményeken alapuló könyv nemcsak az oktatási célokat elégíti ki, hanem fontos kézikönyv a kutatás számára is. 2. Egyetemi tankönyvnek készült a Cseremisz (mari) nyelvkönyv is (Tankönyvkiadó, Budapest, 1971). E tankönyv lényegesen bővített változata a Chrestomathia Ceremissica (Tankönyvkiadó, Budapest, 1990), amely gazdag anyagánál fogva a cseremisz nyelvet kutató szakemberek számára is fontos forrás- és kézikönyv. Bereczki Gábor kollégánk nemcsak íróasztal mellett dolgozó szobatudós, hanem alaposan kivette részét a terepen végzett gyűjtőmunkából is. Ifjúkori gyűjtőtevékenységének termékei az alábbi publikációk: Cseremisz szövegmutatványok (NyK 65. 1963, 49–77); Széljegyzetek cseremisz gyűjtőfüzetemből (Ethnogr 78. 1967, 491–5); Cseremisz (mari) szövegmutatványok (NyK 73. 1971, 25–48). Kodály Zoltánnak a szovjet hatóságoknál való közbenjárására 1958 és 1979 között Vikár Lászlóval együtt hatalmas területeket portyáztak be a Volga– Káma-vidék finnugor és török népeinél (több mint 300 faluban jártak). Gyűjtőútjukról minden alkalommal nagy nyelvi és zenei anyaggal tértek haza. Az eddig kiadott kötetek: László Vikár–Gábor Bereczki: Cheremis Folksongs (Akadémiai Kiadó, 1971); Uők: Chuvash Folksongs (AK, 1979); Uők: Votyák Folksongs (AK, 1989). A mordvin, baskír és tatár szövegeket és dalokat még nem publikálták. Aki életében végzett nyelvészeti, folklorisztikai gyűjtőmunkát a Szovjetunióban, csak az tudja megítélni, hogy mennyi fáradságot, erőnlétet, testi és szellemi kitartást, az emberekkel (az adatközlőkkel) való kontaktusteremtő készséget igényel az ilyen jellegű tudományos munka. Ezért a párját ritkító teljesítményért a tudományos világ örökre hálás lehet a szerzőpárosnak. A publikált anyag kétféle tudományos tevékenységet tételez fel és foglal magába: nyelvészeti (filológiai) és zenetudományi együttműködést. Bereczki Gábor orosz nyelvtudása, emberekkel való bánásmódja nélkül nem lehetett volna a hatalmas anyagot feljegyezni; ezenkívül az ő cseremisz, csuvas és tatár nyelvismerete kellett ahhoz, hogy a nyelvi anyag a magnetofonfelvételekről pontos,

28

fonematikus átírásban lejegyzésre kerüljön. A dalok kiválogatása, lekottázása és zenetudományi értékelése Vikár László érdeme. De ennek elvégzése a nyelvész-szakember, Bereczki Gábor munkája nélkül – vagyis a különböző nyelveken lejegyzett anyag megszólaltatása nélkül – kivihetetlen lett volna. Ez a szakemberek számára magától értetődő. Anélkül, hogy Vikár László teljesítményét kicsinyítenénk, legyen ez a rövid méltatás a szakmai kör – a finnugrista kollégák és barátok – elismerése Bereczki Gábor tudományos gyűjtőmunkája iránt. Bereczki Gábor kollégánk – és sokunk közeli barátja – 1998. március 24-én tölti be 70. életévét. Ilyen jeles alkalomkor a jubiláns és vele együtt a kollégák, barátok köre is ünnepel, visszaemlékezik. Ünnepeltünk életútja szép és jelentős tudományos eredményekkel van kikövezve. De ünneplésünk ne csak visszapillantás legyen, hanem előretekintés is! Hiszen Bereczki Gábor ma is töretlen energiával, munkabírással dolgozik. Kerek születésnapján a magam, a barátok és a kollégák nevében jó egészséget, boldogságot és további sikereket kívánok neki. Isten áldása kísérje élete útján! Rédei Károly

Keresetlen szavak Bereczki Gáborról – mert a lexikonok szerint 70 éves lett – Szóla pedig hozzám Bereczki Gábor anno domini 1973 ilyeténképpen: "János, tebelőled soha nem lesz igazi finnugor nyelvész, s annak három oka van: nem vagy református, a családneved nem keresztnév, végül pedig, mert nem tudsz furulyázni". Akkor még igyekeztem megfelelni bizonyos elvárásoknak, azaz vettem egy furulyát. Mindezek ellenére, sőt tán éppen ezért tanítványaként köszöntöm Bereczki Gábort. Ha a tanítv-ány akar írni mesteréről, többféleképpen is megteheti ezt. Írhatnék róla mint tudósról, méltathatnám munkásságának egészét, egyes darabjait. Írhatnék róla mint sokáig, de nem kellő ideig volt hivatali főnökömről. A legszívesebben azonban írnék róla mint atyai barátról és a mesterről, de – éppen mert ezt tenném a legszívesebben – erről tudok a legnehezebben, vagy egyáltalán nem is tudok. Bereczki Gábor többet jelent nekem annál, hogysem normálisan és formálisan írhassak róla. Ezért csupán hangulatmozaikokat próbálok adni.

29

Írás közben, persze, föl-föltörnek az adomák, történetek, mondások, amelyek hozzá fűződnek. Mindjárt éppen az, ami jellemzi mostani helyzetemet. Bereczki Gábort mintegy húsz éve fölkérték, hogy írjon valamelyik finnugrista nagyságról, amire ő: "úgy látszik, elértem abba a korba, hogy már nekem kell írnom az öregekről." Mintegy harminc esztendeje tartó kapcsolatunknak természetes fokozatai vannak. Először tanárom volt, egy a bölcsészettudományi kar oktatói közül. Még amikor diákként közelebb kerültem a finnugrisztikához, akkor sem vált az első években meghatározó alakjává életemnek; sokat volt külföldön, diákként én is két évet voltam távol, így keveset is találkozhattunk. Tanulmányaim vége felé vált egyre inkább meghatározó személyiséggé számomra, hogy azután majdani sokéves együttműködésünk kezdetétől követendő példaként tekinthessek fel rá. Nem tudom meghatározni az okokat, de azok sokféleségét talán az alábbi sorok érzékeltetik. Ha mégsem, annak egyedül az én gyarlóságom az oka. 1973-ban vette át az ELTE Finnugor Tanszékének vezetését. Azonban már korábban készülhetett erre a feladatra, hiszen 1970-ben az ő kezdeményezésére és támogatásával kaptam egy tanéves ösztöndíjat Helsinkibe, majd miután elvégeztem az egyetemet, 1972-ben, el tudta érni, hogy a tanszék évtizedes önmegtartóztatás után végre alkalmazzon egy éppen akkor végzett finnugor szakos fiatalembert, aki történetesen én voltam. Ezzel, ha lassú ütemben is, de a tanszék személyi állománya fejlődésnek indult. (Az ő ideje alatt több fiatal került a tanszékre, tehetséges ígéretek, akiknek azonban Bereczki Gábor távoztával, sajnos, el kellett menniük.) A Finnugor Tanszék fogalommá vált a karon. A korábban a magyar szakos diákok körében rettegett tárgy iránt megnőtt az érdeklődés, a tanszéken korábban soha nem tapasztalt mértékben jelentkeztek finnugrisztika iránt érdeklődő hallgatók. Ez főként a családias tanszéki légkörnek volt köszönhető. "A fejétől díszlik a tanszék" – mondhatnám – kissé kitekerve a mondást – teljes joggal. A "fej", azaz a főnök jelenléte abban nyilvánult meg, hogy észre sem vettük, hogy főnökünk van – legalábbis a szó adminisztratív értelmében. ő nekünk barátunk volt, aki kifelé képviselte a tanszéket, s aki házon belül a különböző beállítottságú, hangulatú munkatársak között – ahogy újabban mondani szokás – integráló szerepet játszott. A fizikailag is erős emberek irigylésre méltóan rendíthetetlen nyugalma és derűje jellemzi. Pozitív gondolkodására álljon itt az alábbi eset. Egy követségi fogadás következtében többen rosszul lettek, köztük az egyébként orvost csak hírből ismerő Bereczki Gábor is. Olyannyira, hogy Gábor tanár urat májfertőzés gyanújával beutalták a László Kórházba. Úgy nézett ki, hogy hosszú heteket kell majd ott eltöltenie, s erre azt mondta, "legalább lesz időm arra,

30

hogy lefordítsam Az ismeretlen katonát". (Egyébként a regényt "szabadlábon" fordította le, mivel a gyanú – hála Istennek – nem igazolódott be.) Derűje átragadt a tanszék egészére. A tanszék barátságos légköre, jó hangulata pedig kisugárzott a kar nagy részére. Az ajtó mindenki előtt nyitva állt, s ezzel a társtanszékek oktatói gyakran éltek is. A jó hangulatnak szerves velejárója, de nem előidézője volt a Schaumbad a maga minőségi, egyáltalán nem habzó tartalmával, amelyet elfogyasztani mi sem haboztunk. A főnök azért volt főnök, hogy hagyjon mindenkit, aki akart, dolgozni. Nem hajtott senkit, de elvárta, hogy mindenki haladjon előre a tudományban. A főnök viszont nem volt tipikus főnök abban az értelemben, hogy nem voltak allűrjei, s ha kellett, ugyanúgy húzta az igát, mint bárki más a tanszéken. Amikor egy-két esztendeig erősen foghíjas volt a tanszék oktatói állománya, s az óraelosztáskor kiderült, hogy a beosztottaknak nagyon magas az óraszámuk, önként vállalt 12 órát, mondván, "amíg a tanársegédnek magas óraszáma van, addig a professzor is 12 órát vállal." Utazásai miatt viszonylag gyakran volt távol, ilyenkor aztán kisebbnagyobb technikai átalakításokat vittünk végbe a tanszéken. Hol a szekrényeket cseréltük le, hol a függönyöket, hol a könyvtárt – ma "táncterem" – rendeztük át. Amikor hazajött, körülnézett, s megállapította, hogy nálunk is végbement a kínaiaktól már ismert "négy nagy modernizálás". A mester Talán kevesen mondhatjuk el magunkról, hogy tanítványai vagyunk. Én cseremiszt és balti finn összehasonlító nyelvészetet hallgattam nála, azaz olyan témákat, amelyekkel azóta sem foglalkozom. Hogy mégis őt tekintem mesteremnek, az az ő emberiességének, toleranciájának és szakmai nyitottságának köszönhető. A klasszikus történeti-összehasonlító nyelvészettől indulva eljutott az uráli nyelvészetet sok tekintetben megújító areális nyelvészetig. Fogékony minden új kutatási módszer iránt, akkor is, ha ő maga az adott módszert éppen nem alkalmazza. Nemcsak kezdő koromban volt, de most is megnyugtató érzés, ha valamely "forradalmi", őrült vagy éppen világmegváltó elképzelésemről megkérdezhetem a véleményét. Most értem igazán, amit huszonévvel ezelőtt mondott nekem, miután elolvasta első cikkeim egyikének kéziratát, amelyben valamely kérdésről nagyon határozottan mondtam véleményt: "Tudod, húsz évvel ezelőtt én is ilyen határozott voltam." A sokat tudó ember – hogy László Gyulától kölcsönözzem a meghatározást – "termékeny bizonytalansága" mondatta ezt vele. Amikor elkészült Cseremisz (mari) nyelvkönyve, utolsó éves koromban együtt végigvettük. Még diákként recenziót írtam róla, és a kéziratot megmutattam neki. ő kiegészítette, s fölhívta a figyelmemet a jegyzet néhány fogyatékos-

31

ságára, hiányosságára, mondván, írjam meg, mert a jegyzet ezekkel a korrekciókkal lesz jól használható. Mesterként tisztelem sokoldalúsága miatt is. Nem az én tisztem, hogy szerteágazó tevékenységét méltassam, röviden mégis emlékezetükbe idézem – nyelvészeten túli – munkásságának két meghatározó jelentőségű területét. Vikár Lászlóval együtt legújabbkori tudománytörténetünk legnagyobb szabású gyűjtőútjainak résztvevője. Bejárta az – akkor még szovjetunióbeli – finnugor és törökségi népek lakta területek jelentős részét, kezdve kedvenc cseremiszeivel, majd fokozatosan újabb és újabb népekhez, mordvinokhoz, csuvasokhoz, votjákokhoz, tatárokhoz látogatva, mígnem eljutott egészen az Urál hegységig. (Mindezt szemléletesen, szellemesen örökítette meg útijegyzeteiben, amelyeket A Névától az Urálig címen adtuk ki Szombathelyen, Az Uralisztikai Tanszék Kiadványai c. sorozatunk negyedik köteteként.) A szakma eredményes műveléséhez nem csak magas fokú felkészültségre, tudósi elhivatottságra van szükség, hanem – amint azt az útijegyzetek derűsen megírt, de a valóságban bizonyára borús történeteiből is kiderül – humorra, életbölcsességre, lelki és nem egyszer fizikai erőre is, hogy az expedíciók emberpróbáló körülményeit, a szó szoros értelmében vett kihívásait – gondoljunk csak a tatár falu birkózóbajnokának kihívására – el lehessen viselni. Bizonyára sokan nem értették, vagy netán félremagyarázták, miért vállalt szerepet a finnugor népek népköltészetének és az észt, ill. finn irodalomnak a fordításában. Biztos, hogy sok időt vett el ez a tevékenység a nyelvészettől. Biztos, hogy írhatott volna még egy-két nyelvészeti témájú könyvet, néhány tucat tanulmányt. Ő azonban fontos kultúrpolitikai missziót vállalt a műfordításokkal, a népköltészeti kötetek szerkesztésével. Az észt irodalom az ő és tanítványai révén vált ismertté Magyarországon, a Kalevipoeg általa készített ún. nyersfordítását Rab Zsuzsa szerint minden országban magas művészi szintű műfordításként értékelnék. Gondoljunk a finn és az észt irodalom olyan gyöngyszemeinek magyarítására, mint Viita Morénája, vagy Linna Ismeretlen katonája, Kross és Tammsaare regényeire, s a sort még hosszan folytathatnám. Ezek egyszersmind a magyar műfordításirodalom örökbecsű értékei is, amelyekből akár magyarul is tanulhatunk. Ha világnyelvekből fordított volna, ő lenne a magyar műfordítás-irodalom (egyik) pápája. Vagy gondoljunk finnugor népköltészeti gyűjteményeire (Hozott isten, holdacska; Földisten lánykérőben)... Nyugodt lélekkel vezethetne műfordító-iskolát. Amikor a Domokos Péter szerkesztette Medveének c. válogatás készült, kezdő szakemberként én is fordíthattam bele, egyebek között cseremiszből. Egy olyan novella újrafordítását kellett elvégezni, amelyik korábban már megjelent ugyan magyarul, de az a fordítás oroszból készült, s az eredetire nem lehetett ráismerni. Végtelen türe-

32

lemmel beszélte meg velem a fordítást; sok-sok nyelvi, stiláris tanácsot kaptam, s betekinthettem egy sikeres műfordító alkotó világába.

33

Asylum Utinense Aztán a Bereczki-korszaknak egyszerre csak vége szakadt. A 80-as évek közepén áttette székhelyét Itáliába, hozzájárulva ezzel is a magyar finnugristák exodusához. (Csak mellékesen, s nem ünneprontásként: tudománypolitikai szempontból sem lenne érdektelen annak indulatoktól mentes megvizsgálása, miért és hogyan fejeződött le egykor nemzetközi hírű szakmánk.) Alkalmi fűzfapoétaként az utolsó uzsonnán a tanítványok és kollégák nevében is szólva, a Schaumbad ihletésében, emígyen vettem búcsút a mestertől: Eddig Danubia földjén termettek csak a könyvek, Most Itália is ont cseremisz dalokat. Ég veled és furulyád, Professore Bereczki, Nem fújod minekünk, táncoltasd a digót! Ettől kezdve aztán Udinébe járhatott boldog s boldogtalan, s ott ez utóbbi is boldognak érezhette magát. A társasági ember Szerény, csendes természete ellenére, vagy tán éppen azért, erős kisugárzása van, s azonnal a társaság középpontjába kerül. Aztán ha már ott van, megindul a – tudománytörténeti értékű – adomák árja. Ezek egy részét közzé is tette már említett könyvében. A hangulat emelkedtével a már fentebb megemlegetett furulya is, hol a Bige József készítette, a személyre szóló, hol a közönséges gyári. Bármelyiket is fújta meg, gyönyörűen szóltak a magyar meg a cseremisz dalok. Aztán halkan dalba is fogott, inkább csak a hangot adva meg, s ha kellett, soronként súgva a szöveget, hogy aztán a dal a többiek ajkán szálljon. A tanszéki kirándulásokon nem egyszer emlegette, "háromszáznál hullik a férgese". Nem is egyszer úgy énekeltünk végig kétnapos kirándulást, hogy egy dal sem ismétlődött. Ő állt a "finnugor kruzsok" békebeli összejöveteleinek szellemi középpontjában. Mindig törekedett arra, hogy a fiatal, szárnyukat bontogató kollégák is részt vegyenek a kruzsok kötetlen hangulatú, de sokszor komoly szakmai kérdésekkel is foglalkozó összejövetelein. Egyre jobban atomizálódó, elidegenülő világunkban a mai fiatalok nem is tudják, mit jelentett a fehér asztal mellett megismerkedni szakterületünk hazai és esetenként külföldi nagyságaival. Beszélhetnék a Rédei Károllyal közös úszásokról, de főleg az azokat követő energiapótló ebédekről, amelyekre engem, a kezdő szakembert meghívtak. Aztán beszélhetnénk a somlóhegyi szüretekről is, amelyekre általában magas "impaktfaktorú" társaság gyűlt össze; hazai és külföldi professzorok próbáltak kárt tenni a szőlőben. Egy alkalommal a szüret befejezése után – útban Budapestre – megálltunk Kodolányiéknál Balatonakarattyán. A villa teraszán ülve hamarosan csak-

34

nem vallásháború tört ki a reformátusok és a katolikusok között. Domokos Péter a katolikusokat védelmezve említette, hogy ő maga is katolikus, mire Gábor tanár úr halkan megjegyezte: "Nem baj, Péter, az a fő, hogy egészség legyen." Az észt gazda Az utóbbi esztendőkben idejét megosztja két hazája, Magyarország és a választott haza, Észtország között. Tavasztól őszig észtországi tanyájukon élve "tölgyszigeti" (Tammsaare) regényének magyar nyelvű, Bereczkis címét kölcsönvéve "orcája verítékével" műveli nem csak a finnugrisztikát, hanem a kertet, a földet is, megvalósítva a szellemi és a fizikai munka egészséges egyensúlyát, egy gyakran idealizált, s egyre inkább azt hiszem, valóban eszményi életformát. Tanyájuk, hogy is lehetne másként, zarándokhely. Ki mindenki nem fordult már meg náluk, élvezve a Bereczki család legendás vendégszeretetét, kipróbálva Gábor tanár úr közismert szakácsművészetét. Kedves Gábor bátyám, azt terjesztik rólad, hetven éves lennél. Ha már így van, 70 év ide vagy oda, "nem baj, Gábor bátyám, csak egészség legyen", mégpedig bis hundert und zwanzig, ámbár ne kössük meg a Gondviselés kezét. Szeretettel Pusztay János

Kedves Gábor Tanár Úr! Sokunk Szeretett Barátja! Engem kértek föl baráti köszöntésre 70. születésnapod alkalmából. Amennyire megtisztelő ez nekem, annyira meglepő lehet esetleg másoknak. Neked rengeteg barátod van: aki ismer, mind annak vallja magát, hiszen soha senkit sem tudnál megbántani. A legnyilvánvalóbb tévedésre, vagy inkább elfogult igaztalan állításra egyszer a fülem hallatára mondtad: „Talán nem egészen úgy van az”. Ilyen embernek csak barátai lehetnek, s vannak is! Köztük olyanok, akik régebb óta ismernek, s olyanok is, akik most ismernek jobban. Meg aztán nem is effajta köszöntésre készültem! Te tudsz arról, hogy egyik nagyszerű könyvedről, az önéletrajzi „A Névától az Urálig” címűről akartam írni hetvenedik születésnapi kötetedbe. Több száz ízes, jellegzetes békési szót, szólást, szófordulatot jegyezgettem ki, hogy majd csokorba kötöm, ha elkövetkezik a mostani köszöntésed.

35

Azt kérték a szerkesztők, hogy írjam meg: miként lettünk barátok. A miértre semmiképp sem tudok válaszolni, hiszen Te fogadtál azzá, s ezt nyilván nem az érdemeimért tetted. Talán a Békés megyeiség, az ősi nyakas kálvinizmus, Szenci Molnár zsoltárainak a kedvelése, vagy a hasonló sors: paraszti sorból való fölküszködésünk, vagy az azonos vélemény a világ dolgairól, emberekről, eseményekről, vagy az aurea mediocritas tisztelete a forgandó és szélsőséges világban? Talán mindez együtt! Erre nem tudok, nem is föladatom válaszolni, de a „hogyan?” kérdésére már inkább, pedig erre sem könnyű. Közel harminc esztendő hozott egyre közelebb bennünket a nyelvjárási gyűjtőutaktól az olaszországi nagy kirándulásig, az orosházi közös méhészkedésig. Korábbi életedről csak olyat írhatok, amit Te mondtál el nekem, – s természetesen másoknak is, – de névtanos lévén, engem az is megragadott, hogy nem azért lettél Gábor, mert az arkangyal régi ünnepnapján születtél, hanem mert ezt örökölted, s bármikor is születtél volna, Gábornak keresztelnek édesapád után. Jó lenne bővebben írni a gyerekkori élményeidről, „Kërëzsbeni” fürdéseidről, a híres békési gimnáziumbeli tanulmányaidról, budapesti, majd bukaresti egyetemi éveidről, leningrádi életedről, de minderről majd csak Te írhatsz csupán, ha egyszer rászánod magad, hogy első kötete is legyen fönt említett érdekes, hangulatos önéletrajzodnak, A Névától az Urálig című könyvednek. Mert így csonka a történet: se előzménye, se „utózmánya”! Amikor föleleveníted magadban a szép „bíkísi” nyelvet – mert a tájszótárhoz kellenek a gyermekkori és fiatalkori emlékek,– egyúttal írhatnál az életedről. Megírhatnád a nagy utazásaid előtti és az azt követő időszakot. Ez éppen olyan tartozás, mint a tájszótár, bár erre soha nem tettél ahhoz hasonló ígéretet. Ha már a két régi, szülővárosodbeli nyelvész: Szabó István és Végh József nem gyűjtötte össze a békési tájszavakat, magad is úgy érezted, s többször állítottad is, hogy ezt neked kell megtenned. Úgy tudom, hogy nem is mondtál le erről: együtt az anyagod, és rokoni látogatásaidkor ellenőrzöd, kiegészíted azt. Egyszer csak formába öntöd majd, s meg is jelenik. Eközben még mennyi mindent kellene megírnod magadról, ami részben kortörténeti dokumentum, másrészt a hozzátartozóid, barátaid, meg a tudományos közélet számára fontos, hasznos, érdekes tudnivaló! Arról ugyan tettél említést, hogy nem egészen magadtól kívánkoztál a bukaresti egyetemre, majd a leningrádi aspirantúrára. Hogy azután mindkét helyen jól és otthon érezted magad, azt többször is mondtad. Egy-két leningrádi finnugrista professzorról szóló történetet leírtál a könyved függelékében, ami bizonyítja részvételed az ottani tudományos életben. Ennek egyik alapföltétele volt az orosz nyelv biztos ismerete a finn, észt s a fölsorolhatatlan más finnugor nyelv mellett. Arra viszont soha nem utaltál, vagy legalábbis nem emlékszem, hogy kitől örökölted hihetetlen nyelvtehetséged, milyen módszerekkel tanultad a

36

nyelveket. Mert ugyan „minden” nyelven nem tudhatsz (mint ahogyan Rot tanár úr mondta egyszer magáról), de tizenegynehányon jól beszélsz, huszonvalahányon pedig megérteted magad – ahogy egyszer összeszámoltuk valamelyik nyelvjárásgyűjtő utunkon. Anekdotaként hallottuk, hogy amikor Udinébe érkeztél, két hónap alatt úgy megtanultál olaszul, hogy hallgatóidnak anyanyelvükön tartottad az előadásokat. Nyelvészeti adatokat és népdalokat gyűjtő útjaidról nem is kellene szólnom, hiszen mindent vagy legalábbis sok érdekeset megtudhatunk önéletrajzi jellegű útleírásodból, s ha meséltél is azokon kívül mást, most nehéz eldöntenem, olvastam-e vagy hallottam egy-egy epizódot, történetet. Csodálatosan szép, de nagyon fáradságos utak lehettek (s most egyik jelző sem a naponkénti vodkázásokra vonatkozik)! Tudományos eredményeit mindenki ismeri, s minden bizonnyal föl is sorolja az Akadémiai Kiadónál megjelent lemez- és kötetsorozataitokat ebben a füzetben is az arra hivatott köszöntő. Az alábbi megfigyelés azonban nem a tudományos tevékenységedhez, hanem jellemedhez, emberi sajátságodhoz tartozik. Többünknek föltűnt, hogy az egyik háromlemezes albumnak (amelyiket 1984-ben Finnugor és török népek zenéje címmel adtak ki) borítóján egyedül Vikár László nevét tüntették föl, jóllehet sok munkát és időt fordítottál rá Te is nemcsak a dalok ősszegyűjtésekor, hanem azok fordításakor, szövegeik megértetésekor. Nagy türelmed és baráti nagylelkűséged mutatja, hogy ezt soha, egyetlen szóval sem panaszoltad föl, nem éreztél megbántódást, vagy legalábbis nem nyilvánítottad ki azt. Számtalan más jó tulajdonságod egyikéről sok valós élményem alapján írhatok. Hogy csöndes szerénységed mellett is mennyire lelke tudtál lenni a társaságnak, ezt számtalanszor megfigyeltem. Egy-egy nyelvjárásgyűjtő úton az esték hangulatát úgy határoztad meg, hogy észre sem vették sokan. A nótázásokon csak népdalok hangozhattak el, de ha valaki nem azt kezdett, nem intetted le, csak csöndben jegyezted meg a melletted ülőknek: „ez nem igazi, de még elmëgy”, s megvárva a kifulladását – mert hát azért a többség (legalábbis a régebbi időkben) csak a népdalokat kedvelte – valódi magyar népdalt kezdtél. Soha nem hangosan, irányítva, de mindig biztosan, jól vezetve a dallamot. Irígylésre méltó hallásod akkor vált igazán nyilvánvalóvá, amikor alig észrevehetően elővetted a mindig magaddal hozott furulyád, s régi szép dallamokkal ámítottad el az ifjúságot — meg bennünket is. Ha meg még Fodor Kati vagy Czine Borcsa is elkezdett énekelni, örömmel kísérted az ősi székely vagy csángó dalokat. Közben egy-egy koccintás az általad (is) kedvelt „vërës” borból, ami meghozta anekdotázó kedved, s ha a társaság is elfáradt kissé, olyan adomákat meséltél, amitől új életre kelt a hangulat. Kiváló memóriád segített abban, hogy fölelevenítsed régi nagy nyelvészeink emlékét, jellembeli kiválóságait vagy néha a gyarlóságait is, így emberi közelségbe hozzad a sokak számára

37

csak írásaikból ismert tudósait vagy kevésbé ismert mellékalakjait a magyar vagy a finnugor nyelvtudománynak. Azt is jó emlékezőtehetségednek köszönhettük, hogy (néhány „alapvicc” kivételével) nem ismételted önmagad. Dicsekedni soha nem hallott senki, de néha olyan szellemesen, jó humorral tudtad előadni valamilyen sikered, hogy ezek egyikét föl kell idéznem. Amikor az Új magyar irodalmi lexikon számára (ez a bővített kiadás még nem jelent meg) írtam rólad a névcikket, kérdeztelek kitüntetéseidről. Ekkor mondtad, hogy a Tartui Egyetem díszdoktora vagy, s így „Lev Nyikolajeviccsel (vagyis Tolsztojjal) egy társaságba” kerültél. A nyelvjárásgyűjtő utakra legtöbben nem vittünk munkát. Még Bárczi professzor úr is csak a Ludas Matyit olvasta az úton. Benkő tanár úrnál azonban mindig volt valami korrektúra, amit a buszon vagy a munka szünetében elő-elővett – ha éppen nem rendelt el kötelező futballozást. Nálad legtöbbször egy finn vagy észt könyv volt, amelyet éppen magyarra fordítottál. Sohasem felejtem el, hogy Linna könyvének (Tuntematon sotilas) első leírásban olvashattam a részleteit, s együtt ízlelgettük a magyar szavakat, kifejezéseket (széltoló, darócnadrág, elpatkol, sercint, pakli dohány, fűbe harap, szorul a kapca, kiadod a szuflád, eldobta a kalapácsot stb., stb.), vajon melyiket érti meg még közülük a városi olvasóközönség. Leginkább azonban az volt a beszédtéma, hogy megjelenhet-e egyáltalán ez a könyv. Ugyanis ez volt az első szépirodalmi munka (de azóta sem olvastam másik olyat), amely nem a győztes hatalmak, hanem a Szovjetunió ellen harcoló kis Finnország szemszögéből szólt a háborúról. Mondanom sem kell: nagyon humánusan, emberien. A minap állapítottad meg, hogy amikorra mégis megjelenhetett, a nagy átalakulás, rendszerváltás előszelében nem kapta meg azt a sikert, elismerést, amit megérdemelt volna. Természetesen az észt irodalom nagy alkotóinak a műveiből sokkal többet tolmácsoltál. Közülük is kiemelkedik Tammsaare néhány szép, igaz regénye és sok novellája. Számomra Tammsaare az egyik legcsodálatosabb író, s valódi magyar könyvek lettek a művei fordításaid nyomán! Akár az Orcád verítékével című regényét, akár a Pünkösdvasárnap novelláinak általad készített fordításait olvasom, kellemes, otthonos érzés tölt el. Legérdekesebb azonban az, hogy Sötét sziklák címmel átültetted magyarra azt a regényét is, amelyet Bán Aladár fordításában 1933-ban adott ki a gyomai Knerr Kiadó és Nyomda. Hasznos és érdekes stilisztikai tanulmány lenne összehasonlítani a két fordítást. Csak ízelítőül néhány sort! Bán fordításában: „zengett a vörösbegy, csicsergett a megkésett seregély, csipogott a barázda-billegető”. Nálad: „csivitelt a vörösbegy, fütyült a megkésett feketerigó, pityegett a barázdabillegető”. Bánnál: „Daloltak a sövény végén növő nyárfán...”; nálad: „Daloltak a csűr végénél álló nyárfa susogó, hajlékony ágai között...” Legfontosabb azonban az, hogy míg Bán Aladár lefordítja a keresztneveket és becézőket (János, György,

38

Károly; Vili, Évi, Ádi, Miska stb.), Te megtartottad az eredeti észt névalakokat (Juhan, Jüri, Karla; Villu, Eevi, Eedi, Mikko stb.), s így nem veszett el a mű falusias hangulata, amit Bán fordítása tönkretett a városias (Évi, Vili, Károly) nevekkel. A családnevek lefordítása (pl. Ördögbarlangi) pedig kissé komikussá is tette Bán magyar szövegét. Helyesebb volt megtartani helyette a Põrgupõhja nevet, ahogyan Te tetted azt. Szavaidból sokszor kitűnt, hogy szerinted Jaan Kross a legnagyobb észt író, s ezért tőle is lefordítottál magyarra több könyvet. Fölsorolhatatlan a jobbnál jobb regények, útleírások címe, amelyeket Te ültettél át magyar nyelvre, s általad ismerhettünk meg mi, észtül, finnül nem tudók. Hát még ha a nyersfordításaid nézzük! Ezek közül mindenképp ki kell emelni a Kalavipoeg hatalmas kötetét, amelyet azután Rab Zsuzsa öntött formába, de a Te nyersfordításod nélkül sohasem lett volna belőle magyar könyv. Ugyancsak zömében a Te átültetéseid alapján készült a finnugor varázsigék, imádságok, siratók szép és megható kötete, a Hozott isten, holdacska, és ennek a folytatása a Földisten leánykérőben, amely finnugor mitológikus történeti énekeket tartalmaz Tandori Dezső megverselésével. Mindezek (és a meg sem említett munkáid) alapján tudományos tevékenységeden kívül szépirodalmi alkotásaiddal is bekerülsz a magyar halhatatlanok közé! A nyelvjárási gyűjtőutakon kívül még egy nagy élményem volt, amit veled éltem át, s neked köszönhetek: Udine és Olaszország! Erről azonban mások, nagyon sokan tudnának írni, hiszen hány vendégkönyv telt volna be meghívott barátaid, kollégáid vagy éppen arra járó és bevetődő finnugrista és magyar nyelvészek és nem nyelvészek neveinek beírásaival, akik az ott töltött kilenc éved alatt vendégei voltak Leonardo da Vinci utcai lakásodnak?! Balázs Jánostól Antal Lajosig hány vendégedtől kérdezted meg: „Mit önthetek? Vodka, pálinka, konyak, whisky?” S magad adtad meg a János bátyánktól hallott, s általad klasszikussá vált választ: „A sorrend nem fontos, Gáborkám!” Hány magyar nyelvésznek nyújtottál felejthetetlen élményt, hányunkat kalauzoltál Tarvisiotól Cividalen, Aquileán át Velencéig; egész csoportokat is beleértve?! Az olyan kitérőkről most nem is beszélek, mint Tolmezzo vagy a híres „Sonkaút” S.Danieleig! Mindenkinek megmutattad a Gorízia melletti szerényebb, de szépen ápolt magyar–osztrák katonasírokat a monumentális olasz katonai temetővel szemben. Emlékszem, milyen nehezen találtuk meg, de fölkerestük Doberdó mellett, a sziklás hegyek között az első-világháborús emlékművet. Amennyire megszeretted, úgy másokkal is meg tudtad szerettetni azt az Olaszországot, amelyik nem a turisták mindennapos látnivalóit mutatja, hanem a rejtett szépségeket, értékeket tárja a valóban érdeklődő szemei elé. Természetesen azt is meg tudtad érteni, hogy Velencében is gyönyörködnek azok, akik először látják. S ott is olyan ismerős voltál, hogy a legeldugottabb templomokban

39

is megtaláltad és megmutattad azt a Tintoretto vagy Tiziano képet, amelyikről a részletesebb utikönyvek sem emlékeznek meg. Több voltál, mint idegenvezető! Téged örömmel töltött el, ha valakinek tényleg tetszett az, amit megmutattál. Mintha kincset osztottál volna meg velünk. S valójában így is volt: úgy osztogattál szellemi kincseket Olaszországban, ahogyan válaszoltál bármikor bárkinek azokra a kérdéseire, amelyekre csak Te tudtál válaszolni: soha nem a többet tudás fölényével, hanem a segíteni akarás szándékával s örömével. Hányan csodáltuk meg hihetetlen természetismereted, amikor hosszú buszutakon vagy autózás közben mutogattad a különböző fafajtákat! Az égerfát akkor ismertem meg, a vörösfenyőt akkor tanultam meg megkülönböztetni a lucfenyőtől, a sokfajta bokorról nem is beszélve. A munka közbeni pihenés is alkalom volt arra, hogy a legtöbb növény nevét egyeztessük: nálatok hogy hívják, minálunk mi a neve. Mennyivel többet ismertél a gyomok, gazok, virágok, rovarok, madarak közül, pedig én is kapáltam, kaszáltam fiatal koromban! Már csak két dolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik a „tanya” Észtországban, amelyről oly elragadtatással tudsz beszélni. Asylum ez számodra, mint öreg tengerésznek a révbeérés, vándornak a megérkezés, fáradtnak a megnyugvás, pihenés. Tudományos munkáid mellett a fizikai munka öröme és sikere sugárzik minden szavadból, amikor az ottani kertről, saját termelésű veteményeidől, a csűr átalakításáról, a szaunáról, a lakás otthonossá tételéről beszélsz. Hát még a környék, a vidék, az erdők, a láp, a gyümölcsösök csodálatos leírása! Ha eddig már többször meg nem hívtál volna, most könnyen azt hihetnéd, hogy ki akarom provokálni. Megyek is szíves örömest, de megvárom, amíg a méhesedben Horatiust, Tacitust vagy talán mégis inkább Tammsaaret, esetleg Krosst olvasva találhatlak. A másik, amiről még írni kell, ami újabban a legtöbb örömöt szerzi neked, az két kis leányunokád. Róluk szól az utóbbi idők legtöbb, legszebb anekdotája, életed legfontosabb eseményeinek meséje. Mit tudnak már! Hogyan beszélnek egyszerre három nyelven! Hogyan tolmácsolnak, kérdeznek, gondolkoznak! Hogyan tanítja az idősebb a kicsit! Számtalan szép történeted lehetetlenség elmondani róluk. Legjellemzőbb rájuk talán ez a kérdésük: „A Jóisten megérti, akármilyen nyelven imádkozom hozzá?” Vagy mégis inkább az, hogy amikor megmondod nekik egy-egy új dolog, növény, állat nevét, megkérdezik: „És hogy van ez észtül? És finnül?” Máris megnyugodhatsz: lesznek folytatói hihetetlen nyelvtudásodnak, sokoldalúságodnak, részletekre kiterjedő gondolkodásmódodnak, alapos megfigyelő és leíró képességednek! Befejezésül barátaid és ismerőseid nevében is köszöntelek születésnapodon, kívánok sok örömöt, jó egészséget, további eredményes tudományos, szépírói, fordítói és fizikai munkát, mindenben s mindenhez sok sikert, jókedvet; tisztelő barátsággal:

40

Hajdú Miska

41

Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáznál több hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítettek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelentkezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a századunk utolsó negyedének nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. Bolla Kálmán

42

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA

27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY

Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 7., 8., 11., 19., 24., 28., 33., 35., 39., 40., 43., 48., 49.

43

44