MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK BENKß LORÁND. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék 1999

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK

6.

BENKß LORÁND

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék 1999 1

Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán

Technikai szerkesztő: Földi Éva

Munkatárs: Markó Alexandra Pávics Krisztina ISSN 1419–4481 ISBN 963 463 321 8

©

Bolla Kálmán

A kiadvány megjelenését az ELTE Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszéke támogatta.

Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. Amulett ’98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F. v.: Lajtai Ferenc. 2

3

4

BENKŐ LORÁND VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Ahogy már az előzetes beszélgetésekben is szó volt róla, én lassanként abba a korba csúszom bele, hogy szívesebben emlékezem a régmúltra, gyerekkoromra, ifjúságomra. Ha nem is akarnék ebbe belemerülni, azért egy-két dolgot megemlítenék. Erdélyben születtem, ott töltöttem gyerekkoromat, diákéveim egy részét, és a születési hely egy bizonyos értelemben meg is határozta az életemet. Ma is kihat rám annyiban, hogy nagyon sokat és nosztalgiával gondolok az ott töltött időkre, az ifjúságra. És kihat annyiban is, hogy még tudományos tárgyválasztásaimat is bizonyos mértékben befolyásolja. Ami már közelebbről a tudományos pályámat illeti, talán azzal kezdem, hogy eléggé szerencsém volt olyan tekintetben, hogy a középiskolában is, később az egyetemen, majd az egyetem után is, olyan mestereim voltak, akiktől nagyon-nagyon sokat tanulhattam. A középiskolát Szegeden végeztem, a Klauzál Gábor Gimnáziumban, ahol nagyon kiváló tanári kar verődött össze. Olyan neveket említhetek tanáraim közül, mint a nyelvész Takács Lajos, a nyelvész és irodalomtörténész Fűr István, a klasszika filológus Szabó László, a kiváló germanista Szabó Dezső, még mások is. Olyan tanári kar volt ez, amely engemet is egy életre ellátott sok mindennel. Annak ellenére, hogy éppen a magyar nyelv és irodalom körében és a társadalomtudományok tekintetében ilyen kiváló mesterektől tanulhattam már középiskolás koromban, nekem annak idején, még érettségi táján is, nem volt különösebb szándékomban az, hogy nyelvész legyek, de még az se nagyon, hogy tanár legyek. Engem elsősorban a növény- és állatvilág érdekelt és a földrajz. Valami olyan terveim voltak, hogy talán erdőmérnök leszek, ebben a körben gondolkoztam. Édesanyámnak a rábeszélésére kerültem mégis azután a bölcsészkarra, és természetesen nem bántam meg, hogy az ő tanácsaira hallgattam. Úgyhogy 1941-ben beiratkoztam a kolozsvári egyetemnek a bölcsészkarára és ott végeztem el a tanulmányaim. Ott is 5

szerencsém volt, mert több olyan mesterem volt ebben az időben, akinek a hatása – úgy érzem –, nagyon sokat jelentett nekem, és ellátott életre szóló útravalóval. Elsősorban szeretném megemlíteni Szabó T. Attilát, aki tulajdonképpen egy kis erőszakkal ugyan, de a nyelvészet felé irányította érdeklődésemet, továbbá Mészöly Gedeont, aki a finnugor professzor volt annak idején Kolozsvárott, nagy élvezettel hallgattam az előadásait. Az irodalomtörténészek közül is több nevet említhetnék, de azokat most nem hozom föl. Csak annyit említek ebből az időszakból, hogy ha már nem sikerültek azok a gyerekkori vágyaim, hogy más pályára menjek, még itt az egyetemen is elsősorban inkább az irodalomtörténet érdekelt, és mint ahogy említettem, Szabó T. Attila volt az, aki valamit – úgy látszik – fölfedezett bennem a nyelv és a nyelvészet iránti hajlandóságból, és tényleg nagyon erősen rajta múlott, hogy végül én ezt a pályát válasszam. Az ő alkata, az ő tudományos habitusa, az ő tudományhoz való viszonya, az ő munkabírása, munkaszeretete mind olyan tulajdonságok voltak, amelyek egy fiatalember számára példaként nagyon sokat jelentettek, és engem is megkaptak. Aztán a történelem fordulói meg az én életsorsom is úgy hozta, hogy elszakadtam Erdélytől. Budapestre kerültem és itt megint tulajdonképpen szerencsém volt, ami a tudományos pályámat illeti legalábbis, mert olyan emberek, olyan mesterek hatókörébe kerültem, akiktől megint sokat tanulhattam nemcsak tudományban, hanem emberségben is, úgy érzem. Legelsősorban kívánkozik itt megemlítésre Pais Dezsőnek a személyisége, hatása, akivel voltaképpen nagyon szoros kapcsolatban, együttlétben jó negyedszázadot töltöttem el. Ebből 15 évet legalább, ha nem többet úgy, hogy egy szobában dolgoztunk, és mindennapos érintkezésben voltunk egymással. Pais Dezső mellett nagyon nagy szeretettel emlékezem vissza a már szintén halott Bárczi Gézára, aki – megintcsak úgy gondolom –, minden tekintetben nagy és jó hatással volt rám. És szeretettel gondolok Kniezsa Istvánra, akivel ugyan nekem elég sok írásbeli és szóbeli hadakozásom volt, de mindig úgy, hogy egymást kölcsönösen, emberileg és tudományosan is megbecsültük. Ami a tudományos tevékenységemet illeti, arról én érdemben keveset mondanék, azt majd nyilván nem is a jelenkor, inkább az utókor 6

tudja majd elbírálni. Annyit mindenesetre fölvetnék, hogy úgy érzem, két-három olyan dolog volt a tudományos életben hatással rám, ami segített engem a tudományos pályámnak a vitelében. Legelsősorban említeném azt, hogy Pais Dezsővel együtt 20 évig szerkesztettem a Magyar Nyelvet. Az ő fájdalmas halála után néhány éve már egyedül. És az, hogy most már lassan negyedszázada a Magyar Nyelvnek minden cikkét, mint szerkesztő, többször is el kellett olvasnom, akarva-akaratlanul is olyan szakirodalmi tájékozódást adott a számomra, amellyel talán nem mindenki rendelkezik, hogy úgy mondjam, beleszorított engem abba a helyzetbe, hogy a tudományos előzményeket, amik a szaktárgyamra vonatkoznak, így szinte hivatalból megismertem. Egy másik olyan körülmény, ami úgy érzem, segített a pályámban, az a Nyelvatlasz munkaközösségében és a Nyelvatlasz kutatásaiban való részvételem, amelyre nemcsak azért emlékszem vissza, mert nagyon jó emberi és szakmai közösségben töltöttem el ezeket az időket, hanem azért is, mert a nagyszámú gyűjtés során sokat tanultam. Tulajdonképpen a nyelv földrajzi megoszlásának, a nyelv szociális tagozódásának a dolgában, általában abban a problémakörben, amit ma nyelvszociológiának szoktunk nevezni, nagyon sokat gyűjtöttem össze magamnak, nemcsak anyagot, hanem, úgy vélem, problémalátást is. Nem tudom, hogy még mit említhetnék ebből a körből, de mindenesetre ez a két dolog: a Magyar Nyelv szerkesztése és a Nyelvatlaszban való részvétel eléggé elhatároló volt, úgy vélem, az én pályámon. Talán még egyet megemlíthetnék, ez pedig az Etimológiai Szótár, amelyet – hát nem tudom most, hogy mit mondjak –, jó- vagy balsorsom következtében 15 éve irányítok, szerkesztek, és most már a harmadik kötet befejezése előtt állunk. Azért mondom, nem tudom, hogy jó- vagy balsorsom, mert egyrészt jó volt az, hogy itt működhettem, talán a munkálatnak is voltam némi hasznára, másrészt azonban engem nagyon sokban segített az, hogy tulajdonképpen a magyar szókincs teljes problémakörét, megintcsak hivatalból, igen alaposan megismerhettem. A szókincs problémakörét persze tágabban értelmezve, tehát jelentéstan, művelődéstörténet, hangtörténet és sok más egyéb, ami a szókinccsel kapcsolatos. Itt megint sokat fölszedtem magamba, és talán lesz még alkalmam az életben hasznosítani. A balsorsot inkább azért említem az Etimológiai Szótárral kapcsolatban, mert az a 15 év más oldalról kiesett az életemből. Kiesett any7

nyiban, hogy nagyon lekötött ez a szótár, nemcsak abban a heti két napban, amikor vele hivatalosan foglalkoztam az Intézetben, hanem azon kívül is sokszor az esti, részben az éjjeli óráim egy részét is elvitte, és nem tudtam ebben az időben, ebben az utolsó 15 évben olyan dolgokkal foglalkozni, amilyenekkel szerettem volna. Dehát ez így van rendjén, azt hiszem, valamit valamiért kell adni, és nem bántam meg, hogy így választottam. Talán itt lehet megemlíteni azt, ami befejezésül kívánkozik ebben a beszélgetésben. Mégpedig az, hogy van néhány olyan tervem, amit meg szeretnék valósítani. De hogy ez sikerülni fog-e, vagy sem, lesz-e időm rá, azt nem tudom, inkább az az érzésem, hogy minden, amit elterveztem, hogy megcsinálok, annak csak egy kis része fog megvalósulni. De örülnék annak, hogyha ez a kis része is megvalósulna. Egy-két dolgot megemlítenék és ezzel befejezem. Az egyik ilyen problémakör a nyelvtörténetnek elvi és módszertani kérdései, amelyből készülök egy könyvet írni. Voltaképpen az anyag együtt van, csak össze kellene állítani, az pedig nem kicsi dolog munkában, időben, energiában. Szeretném megírni régi olasz jövevényszavainknak a történetét, egy kicsit tágabban, mint ahogy azt a nyelvészek általában föl szokták fogni. Én valahogy ezt a művelődéstörténet keretébe ágyazva, a mediterrán, adriai kultúra magyarországi hatása keretébe szeretném beállítani. Hát ez is olyan dolog, hogy az anyag együtt van, de hogy mikor lesz belőle mű, vagy mikor nem, azt majd a jövő fogja megmutatni. Megemlíthetném azt is, hogy régóta készülök olyan tanulmánynak vagy talán kisebb könyvnek vagy nagyobb könyvnek, ezt még nem tudom, a megírására, amelynek valami efféle címe vagy talán témaköre lehetne, hogy a mai nyelv a nyelvtörténész szemével. Én tudniillik, bármennyire is nagyra becsülöm a mai nyelvművelésnek az eredményeit, mert tényleg nagyra becsülöm, azokat a személyeket is, akik ezzel foglalkoznak, azt a hivatást is, amivel ezt véghezviszik, nem mindenben értek egyet azzal, ahogy a nyelvi folyamatokat szemlélik, illetőleg, ahogy némelykor a helyesség, nemhelyesség kérdéseiben állást foglalnak. Nekem van egy sajátos szemléletem, amelyik úgy tartom, hogy teljesebb szemlélet, mert történeti szemlélet. Hát ha hozzájutok, akkor ezt a tervemet is szeretném megvalósítani, talán még leghamarább az említettek közül, de ez már nehezebb terület, olyan terület, amelynek nemcsak

8

tudományos, hanem társadalmi és egyéb vonatkozásai is vannak, kell hogy legyenek, természetesen. Említhetnék még egyéb terveket is, de nem szeretem a tervezést túlságosan ad absurdum vinni, mert azt tartom, hogy nem a tervezés a lényeges, bár az se lényegtelen, hanem az, hogy mit tudunk belőle megvalósítani. Hogy én mit tudok még teljesíteni, azt majd a jövő megmutatja. A felvétel 1976. január 7-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le. ***

Mintegy huszonöt év telt el azóta, hogy most ez elé a mikrofon elé ültem, de úgy gondolom, hogy nem lehet csak az azóta eltelt időről beszélnem, hanem a csaknem hat évtizednyi szakmai munkásságomat egy egységként kell tekintenem. Visszanézve a pályám kezdetére, úgy érzem, hogy egy kicsit hamarabb kerültem bele a nyelvészeti közéletbe, mint kellett volna. Alig múltam el harminc éves, amikor már olyan feladatokat kellett ellátnom, amelyekre még kellő tapasztalat hiányában nem voltam felkészülve. Az persze szakmai biztatást jelentett számomra, hogy 1952-ben megkaptam a kandidatúrát. Az akkori rendszer szerint nem a disszertációt kellett megvédeni, hanem az addigi munkásságra adták meg egy igen szűk körnek ezt a minősítést, ami abban az időben még komoly elismerésnek számított. Magamról elmondhatom, hogy én elsősorban kutatói hajlamú ember voltam és vagyok, olyan, aki mindig is a filológusi munkában lelte gyönyörűségét. Ehhez adott biztatást a kandidatúra elnyerése, mégis úgy érzem, hogy később – az egyre szaporodó tudományos közéleti kötelezettségek miatt – nem volt már soha elég alkalmam arra, hogy ebből a szigorúan szakmai munkálkodásból nekem tetsző módon, kellő nyugalomban kivegyem a részem. 1953-ban egyetemi docenssé neveztek ki. 1954-ben jelent meg a Helyesírási szabályzat tizedik kiadása, amely akkoriban nagy port kavart, mivel beleszóltak az ügyekbe különböző illetéktelen szervek, pártapparátusok, amiből nagy zavar keletkezett. A helyesírási bizottság elnöke, Pais Dezső akkor annyira megundorodott ezektől a dolgoktól, hogy abbahagyta az MTA Helyesírási Bizottsága elnöki teendőinek az ellátását.. Én voltam akkor a bizottság titkára, így engem kértek fel arra, hogy vállaljam el az igen felelősségteljes elnöki posztot, ami rendkívül sok kellemetlenséggel járt számomra. 9

Az ötvenes évek közepén a nyugalomba vonult Mészöly Gedeon helyére akartak Szegedre leküldeni, amit én visszautasítottam, de hozzá kell tennem, hogy akkor persze nem is sejtettem, hogy Pais Dezső hamarosan nyugdíjba vonul. Őt végül is az 56-os események hatására ártatlanul kényszernyugdíjazták. Pais tanár úr nyugdíjazásakor megörököltem az ország első egyetemének, a Budapesti Egyetemnek a Magyar Nyelvészeti Tanszékét, ahol akkor különleges felelősséggel kellett dolgoznom. Szerencsémnek tartom, hogy Pais Dezső és Bárczi Géza is mellettem álltak, és tanszékvezetői kinevezésemet is ennek az idős nyelvész generációnak köszönhettem. Így kerültem én be egy olyan tudománypolitikai helyzetbe, amely nem volt egészen kedvemre való, de ennek ellenére végeztem a munkámat. 1964-ben lettem először a nyelvtudományi bizottság elnöke, amely akkoriban még nagy feladatot jelentett, 1965-ben pedig az Akadémia levelező tagjává választottak. Abban a nemzedékben, amelybe én is tartozom, elsőként lettem akadémikus, így sok teher hárult rám. Igyekeztem munkámat a tőlem telhető legjobb módon végezni, amit nehezített az is, hogy idősebb segítőim elhaltak mellőlem, én pedig – mivel akadályokban e téren sohasem volt hiány – nem tudtam előre segíteni azokat az embereket, akikre lehetett volna támaszkodnom. Így a tudomány forgatagában, amely egyben harc is, nem egy törekvésemmel elakadtam. Kivétel e tekintetben az egyetem, ahol tanszékemet – jórészt tanítványaimból – kedvemre fejleszthettem, s ahol mindig igazán jól éreztem magamat. Visszatekintve úgy érzem, hogy nyugodtabb életet tudtam volna magamnak biztosítani, ha kizárólag a kutatói munkámnak szentelem magam, ha nem kellett volna olyan dolgokkal is foglalkoznom, amelyek nemcsak rengeteg időt és energiát emésztenek fel, hanem az embert magát is. A tudományban ösztönösen törekedtem arra, hogy azokat a hazai nyelvészeti hagyományokat vigyem tovább, amelyek megteremtésében már hosszú évtizedekkel az én működésem előtt elődeim nagy eredményeket értek el. Én ezeken a nyelvészeti eredményeken értem nyelvésszé, és ezekbe a hagyományokba próbáltam beleilleszkedni. Ma úgy látom, hogy szükséges volt így tennem, bár ezt akkoriban nem tudatosan tettem. Amellett mindvégig kitartottam, hogy a tudományos paletta sokszínűségének elvi helyeslése mellett is az általam nagyra tartott úgynevezett budapesti iskola szemlélete háttérbe ne kerüljön. Ebben az ügyben tudtam 10

valamit tenni, annál is inkább, mert a tanszék mellett 1960-tól az akadémiai intézetbe kerültem, és a magyar osztályt vezettem, ahol egyrészt lehetőségem volt arra, hogy segítsem azokat a felnövekvő nyelvészeket, akik a magyar nyelvészeti hagyományokat is folytatni tudták, másrészt pedig olyan munkálatokat tudtam megszervezni és vezetni, amelyek ebbe a nyelvészeti hagyományba tartoztak. Példaként említhetném a Történetietimológiai szótár munkálatainak megszervezését, amely az 1912-ben indult Gombocz–Melich-féle etimológiai szótár nagy hagyományait próbálta továbbvinni. Ebbe a vonalba tartozik az Etimologisches Wörterbuch gárdájának megszervezése és a munkálat lefolytatása, amelynek jelentőségét abban látom, hogy azokat az eredményeket, amelyeket a magyar történeti nyelvészet elért az etimológiai kutatások terén, a magyar nyelvészet szűk körén túl nemzetközi porondra is ki lehetett vinni. Szintén idetartozik a Magyar történeti nyelvtan megszervezése és véghezvitele is, amelynek akkor lehetett nekikezdeni, amikor a TESz. munkálatai befejeződtek, mert két ilyen horderejű munkával egyszerre nem lehetett foglalkozni. (Bár később kiderült, hogy ez mégis lehetséges, hiszen a Wörterbuch és a történeti nyelvtan is egy időben készült, csak a munkatársak voltak mások.) Addigra már felnevelődött egy olyan gárda, amely képes volt e feladatoknak eleget tenni, emellett pedig az egyetemi tanszék is jelentősen besegített, sőt a történeti nyelvtan munkálatainak felét a tanszék munkatársai vállalták. Nagyban segített az is, hogy én egyszerre voltam az intézetben és a tanszéken is, és meg tudtam szervezni úgy a munkálatokat, hogy mindkét intézmény munkatársai részt vegyenek ezekben. Ez a történeti nyelvtan tulajdonképpen a 20-as években elakadt A magyar nyelvtudomány kézikönyvének hagyományait próbálta folytatni, és vitte is tovább, így megszületett a történeti nyelvtan három kötete minden szervezési és anyagi nehézség ellenére. Nem győzőm eléggé hangsúlyozni, hogy Imre Samunak, – aki az ilyen jellegű, csak sokak összefogásával lehetséges munkálatoknak szintén nagy jelentőséget tulajdonított – a szakmai segítsége és támogatása mennyire hozzájárult ahhoz, hogy ezek sikeresen folytak le az intézetben. Ezeknek a feladatoknak a megvalósítása rengeteg időt vett el a számomra oly kedves filológusi munkától, mégsem sajnálom a befektetett energiát, mert van látható eredménye. Még egy fontos intézeti szervezésű munkálatot kell megemlítenem, amelyben én mint munkatárs vettem részt, ez pedig a Magyar nyelvatlasz, amely az 50-es években Bárczi Géza vezetésével indult. Ez 11

olyan munka volt, amelyet nem lehetett eléggé szeretni, és amelyet a kutatók manapság talán nem is becsülnek kellően meg, illetőleg nem használnak fel eléggé, pedig óriási mai nyelvi, sőt már-már nyelvtörténeti értékű dokumentum, amely a magyar nyelv alakulásának rögzítésében csodálatos teljesítmény. Szólnom kell még a Magyar Nyelvtudományi Társaságról is, amely ugyan nem alkotó műhely, de mindenképpen egy olyan magyar hagyomány, amely lassan 100 éve fennáll, és a maga létével, a nyelvészek összetartásával és a közösségi tudat ébrentartásával betöltött és ma is betölt fontos funkciót. Amikor Bárczi Géza halála után engem tiszteltek meg azzal, hogy a társaságot vezessem, én ugyanabban a szellemben próbáltam a társaságot irányítani, amelyet az elődök is képviseltek. Azt hiszem, az előbb említett munkákat sikerként könyvelhetem el, de persze nemcsak a magaménak, hanem a munkaközösség és talán a speciális magyar nyelvtudomány sikerének is. Közben azonban, mint azt már említettem, mindez visszavetett saját kutatásaimban. Szerettem volna többet íróasztal mögött ülni, kutatni és az eredményeimet papírra vetni. Huszonöt évvel ezelőtt említettem, hogy terveim közé tartozott a Magyar nyelvtörténeti módszertan című mű elkészítése. Ez egy két részes munka második fele lett volna; elvi része tankönyv formájában, A történeti nyelvészet alapjai című munkámban meg is valósult, módszertani része azonban, amelyben a nyelvtörténeti munkálkodásba való bevezetést szerettem volna közreadni, elmaradt. Legalább ennyire bánom, hogy nem tudtam elkészíteni a magyar nyelv olasz jövevényszavairól szóló művemet, amihez itáliai levéltári kutatásaim során óriási anyagot gyűjtöttem össze, és amiből talán egy nagy monográfia is kikerekedhetett volna. Viszont sikerült megvalósítani az akkori tervek közül, hogy olyan művet hozzak létre, amely a magyar nyelvművelés kérdéseit a nyelvtörténész szemével vizsgálja: ez a napokban megjelenő Nemzet és anyanyelve című cikkgyűjtemény formájában lát napvilágot. Már jó ideje foglalkoztat a korai magyarság történetének kérdésköre a nyelven, főként pedig a legkorábbi magyar névanyagon keresztül szemlélve. Amikor fiatalon a névtannal kezdtem el foglalkozni, ösztönösen éreztem, hogy a nevek mögött mennyi minden rejlik. Engem a nyelvben mindig az érdekelt, amit ki lehet belőle hámozni a magyar múltra vonatkozólag. A nevek világa ebben a tekintetben rendkívül sokat nyújt, ez a témakör pedig olyan gazdag, hogy sok ember munkássága kellene feltárásához. Amíg tehetem, ebből a gazdagságból szeretnék csipegetni, 12

és a témával foglalkozni. Ide tartozik az Anonymus-kérdés is. Ezzel kapcsolatban még megjegyzem: Bárczi Géza vette észre – holott Paisnak volt ez leginkább kedvenc témája –, hogy Anonymus messze nincsen nyelvészetileg kiaknázva. Az Anonymus-kutatásnak könyvtárnyi irodalma van, de sok vizsgálat valahogy mindig mellékvágányra futott. Számosan nem magát a művet vizsgálták, hanem inkább azzal foglalkoztak, hogy mi volt a szerzőjének a neve, mit jelent a P., hányadik Béla király jegyzője volt stb. Bárczi figyelt fel arra, hogy az anonymusi műben még sok minden van, aminek a kutatására több ember egész élete sem lenne elég. A mű látszólag a honfoglalásról szól, de valójában korának a keresztmetszetét adja. Ennek feltárása az anonymusi mondanivalón keresztül – nemcsak a névanyagára gondolok, hanem annak körítésére, a személyekre, a helyekre, az eseményekre, a meseszövésre vonatkozó anyagára is – még nem történt meg a kívánt mértékben és eredménnyel. Irodalomtörténeti szempontból viszont elég szépen megközelítette kiváló könyvében ifjú Horváth János. Ugyanakkor nyelvészeti szempontból való rálátása, elemzése ennek az anonymusi problémakörnek még nem valósult meg igazán. Pais tanár úr annak idején – a kor szellemének, szemléletének megfelelően – elsősorban etimologizált. Akkor még arra gondoltak, és úgy hitték (egyébként Melich is, de főként Pais): azzal, hogy az anonymusi neveket etimologizálják, el van intézve a dolog, holott ez csak egy parányi része az anonymusi kérdéskör egészének. Hátralevő időmben ezzel szeretnék még foglalkozni, és egy teljes anonymusi jegyzetanyagot elkészíteni. Azért emlegetem annyit anonymust, mert nekem is kedvencem. (Megfigyeltem elődeimen, hogy öregkorukra az igazi filosz szenvedélyük, szakmai szerelmük visszatért, jóllehet tematikailag kissé leszűkülten. Ezt láttam Melichnél is, Paisnál is, még részben Bárczinál is, másoknál is, és magamon is tapasztalom. Hat évtizedes nyelvészpályámon elég sok mindennel foglalkoztam, s ez a szétszórtabb érdeklődés az öregkorra leszűkült. Így már engem is elsősorban a korai magyarság, az Árpád-kor és benne Anonymus érdekel.) Pályám során jutalomakban, kitüntetésekben, társadalmi elismerésben is részesültem, amelyek megerősítést, ösztönzést, biztatást adtak további munkámhoz. Közülük is a Szinnyei-emlékéremet említem elsőnek, amelyet a Magyar Nyelvtudományi Társaságtól kaptam. Két kitüntetése volt régen a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak – a Szinnyeiemlékérem (ez volt a kisebbik, fiatalabb nyelvészek kapták) és a Szily13

jutalom, melyet érett nyelvészeknek adtak, akik mögött már jelentős szakmai munkásság állt. Ma is roppant kedves számomra az 1947-ben a Szinnyei-emlékéremmel kapott könyvcsomag, mert nyelvészkönyvtáram megalapítása is ehhez kapcsolódik. A magyar nyelvtudományt illetően bizonyos fokig aggódva nézek a jövőbe, mert nem abba az irányba fejlődik, ahogy én szeretném. Egysíkúnak látom a fejlődését, pedig egy tudomány akkor értékes, ha tematikailag minél gazdagabb, szemléletében és módszereiben a sokféleség érvényesül. Tolerálom a ma divatos spekulatív nyelvészetet is, mert a nyelvnek egy másik szeletét vizsgálja, bár az én érdeklődési körömtől eléggé messze esik. Azt azonban aggodalommal tapasztalom, hogy a nagy globalizációs buzgólkodás közepette a történeti nyelvészettel általában, valamint az anyanyelvi nyelvészet hagyományos irányaival szemben türelmetlenség van, és kiszorítási műveletek is tapasztalhatók. A fő bajt ebben látom. Ugyanakkor reménykedem is, hogy a magyar nyelvtudományban van még elég erő és tartás is a nemzeti hagyományokat és az anyanyelv ügyét illetően. Ez nemcsak szemlélet és módszer kérdése, hanem benne van az anyanyelv különleges ügye is. Az anyanyelvet pedig nem lehet úgy tekinteni, mint egyet a sok nyelv közül, mint például a tűzföldi indiánok nyelvét, amelyet bárki vizsgálhat csupán spekulatíve is. Az anyanyelv más szemléletet igényel, annak más a vallomása; tudományos vizsgálata is sok tekintetben más közelítési módokat kíván. Ezért mégis nagyon bízom benne, hogy a hazai nyelvtudomány – a tudomány egyetemességi igényeinek magától értetődő figyelembe vétele és a nemzetközi kapcsolatok ápolása mellett – nem távolodik el saját nemzeti feladataitól sem. A felvétel 1999. november 25-én készült, szövegét Pávics Krisztina jegyezte le.

*

14

A pályakép fontosabb adatai: Benkő Loránd 1921. december 19-én született Nagyváradon. A középiskolát Szegeden, a Klauzál Gábor Gimnáziumban végezte. 1941–44. A kolozsvári egyetemen tanult. 1945-ben került a Pázmány Péter Tudományegyetemre. 1946-tól dolgozik a budapesti tudományegyetemen. 1952-ben elnyerte a nyelvtudományok kandidátusa fokozatot. 1953-tól a Magyar Nyelv szerkesztője. 1959–91. A magyar nyelvtörténeti és nyelvjárástani tanszék vezetője. 1960-tól a nyelvtudományok doktora. 1960–95. Az MTA Nyelvtudományi Intézete magyar osztályának a vezetője. 1962–65. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese 1964–96. Az MTA Nyelvtudományi Bizottságának elnöke. 1965–90. Tanszékcsoport-vezető az ELTE-n. 1965-ben az MTA levelező tagjává választották. 1967–74. Az ELTE rektorhelyettese. 1969-ben a Finn Oroszlán Lovagrend parancsnoki fokozatával tüntették ki. 1973–90. A Pedagógiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke. 1974-ben megkapta az Eötvös Loránd Tudományegyetem aranyérmét. 1976-tól az MTA rendes tagja. 1977-től a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke. 1980-ban Révai Miklós-emlékérmet kapott. 1980–1990. A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság alelnöke. 1988-ban Pais Dezső-díjjal tüntették ki. 1991-ben Apáczai Csere János-díjban részesült. 1993-ban Déry Tibor-jutalmat kapott. 1994-ben nyugállományba vonult. 1995-től a TIT elnöke. 1996-tól professzor emeritusz az ELTE-n. 1996-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki. 1999-ben Munkácsi Bernát-díjjal tüntették ki.

15

BENKŐ LORÁND ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA Rövidítések: ALinguH = Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungaricae. I–. Budapest, 1951– (1988-tól Acta Linguistica Hungarica néven). ÁltNyT = Általános Nyelvészeti Tanulmányok. I–. Budapest, 1963–. AUB SLingu = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Linguistica. I–. Budapest, 1970–. Ism. = ismerrtetés, MNy = Magyar Nyelv. I–. Budapest, 1905–. MNyj = Magyar nyelvjárások. I–. Debrecen, 1951–. MNyTK = A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. I–. Budapest, 1905–. I. OK = A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei. I–. Budapest, 1951–. NyIrK = Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. I–. Kolozsvár, 1957–. NyK = Nyelvtudományi Közlemények. I–. Budapest, 1862–. Nyr = Magyar Nyelvőr. I–. Budapest, 1872–. NytudÉrt = Nyelvtudományi Értekezések. I.– Budapest, 1953–. UAJb = Ural-Altaische Jahrbücher (Fortsetzung der Ungarischen Jahrbücher I–XXIII. Berlin, 1921–1943) XXIV–. Wiesbaden (Aquis Mattiacis), 1952–. Vir = Virittäjä. I–. Helsinki, 1897–.

1944. Üver. Erdélyi Múzeum XLIX, 133–4. A barcasági Hétfalu helynevei. Erdélyi Múzeum XLIX, 148–50. Hágó és társai. Erdélyi Múzeum XLIX, 476–7. 1946. Szentgerice, Szentháromság. MNy XLII, 53–6. 1947. A Nyárádmente földrajzi nevei. Budapest, 51 lap. (MNyTK 73.) Két térszínformanév. MNy XLIII, 27–32. Vécke. MNy XLIII, 134–5. Pilis, piliske. MNy XLIII, 205–7. Csoktele. MNy XLIII, 207. Víz- és helységneveink viszonyához. MNy XLIII, 259–63. Számló, számló föld. MNy XLIII, 289–90. Adalékok a székelyföldi román névadáshoz. Erdélyi Múzeum LII, 105–6. Bardoc. Erdélyi Múzeum LII, 106. Ocfalva. Erdélyi Múzeum LII, 106. Bod és származékai a székelységnél. Erdélyi Múzeum LII, 106–8. A családnév-változtatás kérdései I–II. Magyarosan XVII, 40–5, 65–72. 16

Lok. MNy XLIV, 52–3. Enlaka. MNy XLIV, 54. Betfalva. MNy XLIV, 54–5. Izsó. MNy XLIV, 55–7. A székelyföldi szláv eredetű víznevek kérdéséhez. MNy XLIV, 95–101. Mikecs László: A moldvai katolikusok 1646–47. évi összeírása. Ethnographia LIX, 204–5. (Ism.) 1949. A régi magyar személynévadás. Budapest, 24 lap. A családnév-változtatás kérdései III. Magyarosan XVIII, 1–6. Leürenci. MNy XLV, 77–8. Csokán. MNy XLV, 78. A történeti személynévvizsgálat kérdései. MNy XLV, 116–24, 244–56. Gerezd. MNy XLV, 317–8. 1950. A Nyárádmente földrajzi nevei II. Debrecen, 21 lap. -ka, -ke képzős helységneveink kérdéséhez. MNy XLVI, 143–5. Tővégi magánhangzók rövidült keresztneveinkben. MNy XLVI, 230–3. Árpádkori személynevek. Nyr LXXIV, 18–23. Fiatal nevek és őseik. Nyr LXXIV, 123–8. Az í, ú, ű hang írásáról. Nyr LXXIV, 257–67. Hogyan beszéltek a régi magyarok? Nyr LXXIV, 267–72. Néhány becenevünkről. Nyr LXXIV, 335–42. 1951. Magyar nyelvjárási bibliográfia. Budapest, 220 lap. (Társszerző: Lőrincze Lajos) Magyar nyelvtan a gimnáziumok I-IV. osztálya számára. Budapest, 256 lap. (Társszerző: Kálmán Béla) Helyesírási tankönyv. Budapest, 88 lap. (Társszerző: Rácz Endre és Takács Etel) Helyesírásunk néhány kérdéséről. MNy XLVII, 89–96. Egy jobbágylevél margójára. MNy XLVII, 221–9. A nyelvtani szerkezet és a nyelvtan kérdései. A Nyelvtudományi Intézet Közleményei III, 36–47. A bukovinai székelyek nyelvéről. Nyr LXXV, 273–7.

17

1952. Hangtani tanulmányok a magyar kettőshangzók köréből. NyK LIV, 37–62. Naspolya ~ lasponya. MNy XLVIII, 203–4. Ellentétes típusú kettőshangzók az Ecsedi-láp vidékén. MNy XLVIII, 233–4. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei II. kötet 1-4 szám. MNy XLVIII, 240–3. (Ism.) 1953. A magyar ly hang története. Budapest, 83 lap. (NytudÉrt 1.) Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig. MNy XLIX, 13–25. Pulyka. MNy XLIX, 196. A kulcs hangtörténetéhez. MNy XLIX, 457–58. Verőfény. MNy XLIX, 466–8. Zsúfol. MNy XLIX, 468–70. Dűlő, dűlőút, dűlőre jut. MNy XLIX, 474–5. Egy moldvai székely mássalhangzó-hasonulásról. MNy XLIX, 523–4. Anyanyelvünk leíró nyelvtana. I. OK IV, 66–8. 1954 Kniezsa István: Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig. ALinguH IV, 463–78. (Ism.) Megjegyzések néhány időszerű helyesírási kérdéshez. MNy L, 179–92. Egy hangfestő igecsoport. MNy L, 254–74. Széljegyzetek egy helyesírási "kritiká"-hoz. Nyr LXXVIII, 399–404. 1955. A magyar ly hang kérdéséhez. Budapest, 1955. 54 lap. (NytudÉrt 6.) (Társszerző: Pais Dezső és Bárczi Géza) Helyesírásunk időszerű kérdései: Bevezetés. NytudÉrt 4. 5–16. A kiejtés szerint (fonetikus) írásmód. NytudÉrt 4. 33–44. A hagyományos írásmód. NytudÉrt 4. sz. 54–5. Egyéb tudnivalók. NytudÉrt 4. sz. 123–6. Megjegyzések Deme Lászlónak "A magyar nyelvjárások néhány kérdése" című tanulmányához. I. OK VII, 500–23. Adalékok a mezőségi a-zás irodalmi nyelvi jelentkezéséhez. MNy LI, 130–4. Hangjelölési adalék a XVIII. századi irodalmi szokásokhoz. MNy LI, 164–9. Az l hiátustöltőről. MNy LI, 328–30. Az éjszaka régi írásmódjáról. MNy LI, 357–8. Fenyeget. MNy LI, 485–7.

18

1956. Az á > ā labializáció eredete. In: Pais-Emlékkönyv 81–9. Hozzászólás a v hang vitáján. MNy LII, 23–6. Germanisztika és magyar nyelvtudomány. MNy LII,199–200. Léha. MNy LII, 203–6. Az ö-zés irodalmi nyelvi szerepéről. MNy LII, 271–9. Bokály. Egy európai vándorszó magyar vonatkozásai. MNy LII, 450–6. Észrevételek a magyar kettőshangzók eszközfonetikai elemzéséhez. MNyj III, 102–12. A régi magyar nyelvjárások. Nyr LXXX, 244–51. Nyelvatlaszgyűjtő úton Romániában. Nyr LXXX, 462–6. Elnöki megnyitó [a "Helyesírásunk időszerű kérdései" vitáján]. I. OK IX, 91–2. Elnöki zárszó [a "Helyesírásunk időszerű kérdései" vitáján]. I. OK IX,131–9. 1957. Magyar nyelvjárástörténet. Budapest, 112 lap. Gondolatok Melich János nyelvtudományi munkásságáról. MNy LIII, 1–12. Néhány megjegyzés az a > a "labializáció" eredetéhez. MNy LIII, 179–82. Fonnyad. MNy LIII, 204–7. (Kő Benedek néven.) Nyelvjárástörténeti megjegyzések. MNy LIII, 279–84. Bámul. MNy LIII, 462–6. A szorgos, szorgalmas stb. szócsalád eredete. Nyr LXXXI, 318–21. 1958. Die ungarische Literatursprache in der zweiten Hälfte des 18. Jahrhunderts in Siebenbürgen. Cercetări de Linguistică (Bukarest) II, 97–106. A hangsúly hangmódosító hatása a keleti magyar nyelvjárásokban. NytudÉrt 17. 53–85. Az irodalmi nyelvi téves visszaütésről. NyK LX, 11–6. A Marosvásárhelyi Sorok és Glosszák. MNy LIV, 17–22. Adalékok a Nyárádmente nyelvföldrajzához. MNy LIV, 380–7. Új nyelv- és irodalomtudományi folyóirat Romániában. MNy LIV, 490–503. Egy XVIII. századi plagizáció nyelvi vonatkozásai. NyIrK II, 45–58. Opponensi vélemény Imre Samunak "A Szabács Viadala" című kandidátusi értekezéséről. In: Imre Samu, A Szabács Viadala. Budapest, 299–309. Az ötéves tanárképzés és a nyelvészeti oktatás. Felsőoktatási Szemle VII, 462– 8.

19

1959. A táji nyelvtípusok szemlélete a XVIII. század második felében. In: Dolgozatok a magyar irodalmi nyelv és stílus történetéből. Budapest, 45–66. Beszámoló az új egyetemi magyar nyelvészeti tanterv vitájáról [előadói jelentés]. MNy LV, 328–38. Technikai tudnivalók folyóiratunk munkatársai számára. MNy LV, 155–63, 303–9, 441–4, 560–8. A Magyar Nyelvatlasz munkálatai. Magyar Tudomány IV, 271–280. 1960. A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában. Budapest, 548 lap. Irodalmi nyelvünk fejlődésének főbb vonásairól. In: Anyanyelvi műveltségünk. Budapest, 221–38. Válasz a hozzászólásokra. In: Anyanyelvi műveltségünk. Budapest, 303–9. Nyelvjárástörténet a névtudományban. In: Névtudományi vizsgálatok. Budapest, 132–5. Technikai tudnivalók folyóiratunk munkatársai számára. MNy LVI, 143–8, 282–6, 419–27, 495–500. Megjegyzések terminus technikusokról. MNy LVI, 238–40. 1961. Ob osznovnih csertah razvitija vengerszkovo lityeraturnovo jazika. Annales Philologica III, 89–105. Felvilágosodáskori nyelvtanaink szerepe az írásbeliség normáinak alakulásában. In: Nyelvtani Tanulmányok. Budapest, 185–202. Nemzetközi nyelvjárástani kongresszus Belgiumban. MNy LVII, 1–13. Pipacs. MNy LVII,162–9. Konty. MNy LVII, 295–303. Új módszerbeli lehetőségek a magyar nyelvjárástani vizsgálatokban. MNy LVII, 401–13. A nacionalizmus és a kozmopolitizmus problémái anyanyelvünk egyetemi oktatásában. Magyar Tudomány VI, 403–14. Az egyetemi tankönyvekről. Felsőoktatási Szemle IX, 747–9. Vita a nyelvtudomány elvi kérdéseiről [hozzászólás]. I. OK XVIII, 40–6. 1962. Einige allgemeine Probleme der Geschichte der Literatursprache. ALinguH XII, 19–52, 273–363. Adatok a magyar szókincs szerkezetének változásához. NyK LXIV, 115–36. Az új magyar etimológiai szótár. MNy LVIII, 261–94.

20

Néhány szó a kettőshangzókról. MNy LVIII, 73–4. Reszel. MNy LVIII, 87–90. (Kő Benedek néven.) A kórógyi nyelvjárás aspirált mássalhangzói. MNy LVIII, 231–5. 1963. Adalékok az ősmagyar szóhasadás eseteihez. NytudÉrt 38. 18–39. Milyen eredetű a piros és családja? MNy LIX, 151–62, 286–297. Mikor dőlt el az ë írásának sorsa? Nyr LXXXVII, 3–20. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára. Magyar Tudomány VIII, 369–79. 1964. Bárczi Géza hetven éves. NytudÉrt 40. 5–l5. A magyar nyelvtörténet korszakolásáról. MNy LX, 137–45. Beke Ödön. Nyr LXXXVII, 91–2. 1965. Huomioita unkarin kielen sanaston alkuperästä. Vir LXVIII, 333–43. A borzas és családja. MNy LXI, 398–404. A földrajzi nevek nyelvtörténeti tanulságai. A Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei I, 69–76. 1966. Die ungarischen etymologischen Forschungen und das neue ungarische etymologische Wörterbuch. Finnisch-ugrische Forschungen (Helsinki) XXXVI, 235–54. The Periodization of the Hungarian Language. ALinguH XVI, 239–50. Etymologische Bemerkungen. Studia Slavica XII, 43–52. Szabó T. Attila hatvan éves. MNy LXII, 119–22. Az anonymusi hagyomány – és a Csepel név eredete. MNy LXII, 134–46, 292– 305. 1967. A magyar nyelv története. Budapest, 600 lap. (Társszerző: Bárczi Géza és Berrár Jolán) A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I. Budapest, 1142 lap. – II, 1970, 1108 lap. – III, 1976 1231 lap. – IV. Mutató, 1984. 493 lap. (Főszerkesztő) A mai magyar nyelvtudomány. NytudÉrt 58. 9–21. A nyelvföldrajz történeti tanulságai. I. OK XXIV, 29–48. Megemlékezés Arany Jánosról. MNy LXIII, 129–30. Nyelvjáráskutatás és településtörténet. Nyr XCI, 455–64.

21

1968. A Magyar Nyelvjárások Atlasza I. Budapest, 1–192. térképlap. – II. 1970. 193–388. térképlap. – III. 1972. 389–570. térképlap. – IV. 1974. 571– 768. térképlap. – V. 1976. 769–960. térképlap. – VI. 1977. 961–1162. térképlap. (A szerzői közösség tagja.) Die Rolle des Protestantismus bei der Herausbildung der ungarischen Literatursprache. In: Congressus Secundus Internationalis FennoUgristarum (Helsinki) 23–8. Die Vergangenheit und die Gegenwart der ungarischen etymologischen Forschungen. Slavica (Debrecen) VIII, 33–44. Nyelvtörténet és mai nyelv. Adalékok a nyelvi szinkrónia és diakrónia viszonyához. ÁltNyT V, 41–67. Két olasz jövevényszavunkról. MNy LXIV, 154–61. Észrevételek a tanszéki szervezet problémaköréhez. Felsőoktatási Szemle XVII, 257–62. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatásának továbbfejlesztéséről. Felsőoktatási Szemle XVII, 577–86. 1969. Le rôle des synthèses dans la linguistique hongroise. ALinguH XIX, 39–67. A szintézisek szerepe a magyar nyelvtudományban. NytudÉrt 65. 41–65. Adalékok a népi mulattatás terminológiájához. Filológiai Közlöny XIV, 480– 95. Emlékezés Simonyi Zsigmond "Tüzetes magyar nyelvtan"-ára. Nyr XCIII, 317– 22. Hozzászólás [Telegdi Zsigmondnak "Általános nyelvészetünk helyzete" című előadásához]. In: Általános nyelvészetünk helyzete. Budapest, 75–85. Hozzászólás [Herman Józsefnek "Az alkalmazott nyelvészet helyzete Magyarországon" című előadásához]. In: Általános nyelvészetünk helyzete. Budapest, 165–7. 1970. Frage der uralischen Nomenverba im Lichte der ungarischen Sprachgeschichte. In: Symposion über Syntax der uralischen Sprachen. Göttingen, 36–45. Zur Ausbildung der ältesten uralischen syntagmatischen Verbindungen. In: Symposion über Syntax der uralischen Sprachen. Göttingen, 33–5. Der Zusammenhang zwischen der grammatischen Synonymik und der Semantik. In: Symposion über Syntax der uralischen Sprachen. Göttingen, 137–9. Névtudományunk helyzete és feladatai. NytudÉrt 70. 7–16. Zur

22

Legrégibb olasz jövevényszavaink nyelvi és történeti tanulságai. MNy LXVI, 154–68. Megjegyzések a magyar nyelvtudomány történetéhez a Sajnovics-évforduló kapcsán. MNy LXVI, 385–96. A középiskolai tanárképzés helyzete és továbbfejlesztésének perspektívái. Felsőoktatási Szemle XIX, 421–7, 519–24. A középiskolai tanárok továbbképzésének megszervezése az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Felsőoktatási Szemle XIX, 715–21. (Társszerző: Szathmári István) 1971. A nyelvtudomány és az anyanyelv egyetemi oktatása. NytudÉrt 75. 5–14. A tudománytörténeti hűségről és a tudománytörténész felelősségéről. NyK LXXIII, 327–42. A társadalom anyagi és szellemi műveltsége a szókincs történeti vizsgálatának tükrében. ÁltNyT VIII, 11–27. A pojáca idegen nyelvi előzményeihez. MNy LXVII, 73–6. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatásügyének újabb fejlődéséről és jelenlegi helyzetéről. Felsőoktatási Szemle XX, 520–5. 1972. Tudnivalók a Magyar Nyelv alakításmódjáról. Budapest, 62 lap. (MNyTK 129.) Die Bedeutung der Synchronie für die sprachgeschichtliche Forschung. UAJb XLIV, 153–61. The lexical stock of Hungarian. In: The Hungarian Language. Budapest, 171– 226. Hungarian proper names. In: The Hungarian Language. Budapest, 227–53. Az oktatás, a kutatás és a tudományos-technikai forradalom. Felsőoktatási Szemle XXI, 465–73. A tudományos-technikai forradalom és az egyetemi oktatás. In: ELTE Évkönyve 1972. 29–47. 1973. Réflexions sur la terminologie hongroise ancienne de la navigation. In: Mélanges offers à Aurélien Sauvageot (Paris–Budapest) 15–22. "Elmélettörténet" – kritika – etika. NyK LXXV, 337–44. Búcsú Pais Dezső akadémikustól. I. OK XXVIII, 365–7. Pais Dezső búcsúztatása. MNy LXIX,131–3. Pais Dezső 1886–1973. Magyar Tudomány XVIII, 541–5.

23

Kronológiai problémák a magyar szótörténetben. In: Adalékok a magyar nyelv életrajzához. Budapest, 33–7. (ELTE Nyelvtudományi Dolgozatok 14.) A Pedagógiai Szemle tartalmi továbbfejlesztésének fő irányairól. Pedagógiai Szemle XXIII, 6–9. Tanárképzés és pedagógia. Felsőoktatási Szemle XXII, 129–34. 1974. Beiträge zum Gebrauch von Orstnamen bei einer umgesiedelten ungarischen Volksgruppe. In: Actes du XIe Congres International des sciences onomastiques (Sofia) 105–10. Eröffnungsprache [az ELTE Finnugor Tanszékének 100 éves jubileumán]. AUB SLingu V, 11–2. A magyar nyelvtudomány Sajnovicstól napjainkig. MNyTK 131. 37–49. Szempontok a jelentésfejlődések jellegének, irányának, kronológiájának megállapításához. NytudÉrt 83. 92–7. Búcsú Kubinyi Lászlótól. MNy LXX, 124–5. Bárczi Géza köszöntése születésének nyolcvanadik évfordulóján. MNy LXX, 249–52. A nyelvtudományi irányzatok viszonyáról. Magyar Tudomány XIX, 162–7. Közoktatásunk tartalma és az egyetemes közművelődés. Köznevelés XX/17, 16–7. 1975. Zur Frage der Chronologisierung der Wörter. In: Congressus Tertius Internationalis Fenno-Ugristarum (Tallinn) 575–9. Linguistics: Science and scholarship in Hungary. Budapest, 259–76. (Társszerző: Németh Gyula) Sándor Mikesy. Onoma (Leuven) XIX, 462–6. Az etimológiai kutatások újabb fejlődése Magyarországon. NytudÉrt 89. 12–26. Elnöki zárszó ["Az etimológia elmélete és gyakorlata" konferencián]. NytudÉrt 89. 314–6. A Magyar Nyelvjárások Atlaszának hangjelölési rendszere és gyakorlata. In: A Magyar Nyelvjárások Atlaszának elméleti-módszertani kérdései. Budapest, 123–65. A történeti nyelvtudomány néhány kérdéséről. NyK LXXVII, 327–44. Zalaegerszegtől az Akadémiáig – Pais Dezső tudományos életútja. Zalai Tükör 1975/II, 21–8. MNyTK 140. 21–8. Apáczai Csere János és a magyar nyelv. MNy LXXI, 385–97. Az élő nyelvi múlt. Magyar Tudomány XX, 726–32. Emlékezés Árvay Józsefre. MNy LXXI, 240–l.

24

Az anyanyelv szerepe Apáczai Csere János műveltségeszményében. Pedagógiai Szemle XXV, 887–97. Mikesy Sándor. Nyr XCIX, 116–7. 1976. Egy emfatikus eredetű hangváltozásról. NyK LXXVIII, 284–91. Búcsú Bárczi Gézától. MNy LXXII, 1–4. A magyar szótörténeti kutatások kiemelkedő eseményéről. MNy LXXII, 39–47. Pavao Tekavčić, Grammatica storica dell'italiano. MNy LXXII, 355–60. (Ism.) Anyanyelv és társadalom. MNy LXXII, 385–94. Szabó T. Attila köszöntése. Nyr C, 120–l, 124–5. Bárczi Géza. Magyar Tudomány XXI, 316–9. 1977. L'œuvre de Zoltán Gombocz reste une source de lumière. ALinguH XXVII, 231–46. Österreichisch–ungarische Beziehungen in der Sprachwissenschaft. AUB SLingu VII, 99–107. Magyar nyelvtörténet – magyar őstörténet. In: Magyar Őstörténeti Tanulmányok. Budapest, 45–57. A legkorábbi magyar szövegemlék-csoport. MNy LXXIII, 130–46, 288–302. Gombocz Zoltán szerepe a magyar történeti nyelvészetben. MNy LXXIII, 412– 9. Elnöki zárszó [a Gombocz-emlékünnepségen]. MNy LXXIII, 480–2. Az idegen szavakról. Nyr CI, 129–41. (Társszerző: Lőrincze Lajos) Anyanyelv és társadalom. Új Írás XVII, 102–8. Herder árnyékában? Kortárs XXI, 1956–9. Az idegen szavakról. Magyar Tudomány XXII, 84–95. (Társszerző: Lőrincze Lajos) Anyanyelvünk a közoktatásban. Pedagógiai Szemle XXVII, 3–9. Előszó [Ligeti Lajos cikkgyűjteményéhez]. In: Ligeti Lajos, A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. Budapest, III–IV. Anyanyelvünk tanítása. Látóhatár 1977. március 189–93. 1978. Das neue ungarische etymologische Wörterbuch und die Namenforschung. Onoma (Leuven) XXII, 682–4. A legkorábbi magyar szövegemlék-csoport. MNy LXXIV, 13–27, 144–63. Benkő Loránd közli. MNy LXXIV, 127–8. Az irodalom szerepe nyelvünk életében (a szerző szakirodalmi bibliográfiájával). I. OK XXX, 345–63.

25

A nyelvi-nyelvészeti ismeretterjesztés helyzete, feladatai és lehetőségei. Nyr CII, 73–6. Az irodalom szerepe nyelvünk életében. Nyr CII, 385–95. Záró megjegyzések az idegen szavakról szóló vitához. Magyar Tudomány XXIII, 197–202. (Társszerző: Lőrincze Lajos) Száz éve született Horváth János. Látóhatár 1978. szeptember 186–7. Szempontok a bölcsészeti karok távlati fejlesztéséhez. Felsőoktatási Szemle XXVII, 85–91. (Társszerző: Unger Mátyás) 1979. Su alcuni problemi riguardo alle ricerche dei prestiti italiani nell'ungherese: Giano Pannonio (Padova) I, 1–12. Zur Entwicklungsgeschichte der ungarischen Verbalpräfixe ki 'aus-' und le'nieder-, unter-'. Studia Slavica XXV, 45–51. Anyanyelvi oktatásunk korszerűsítéséért. MNy LXXV, 8–13. Az "Etymologisches Wörterbuch der ungarischen Sprache" tervezete és mutatványa. MNy LXXV, 142–7. (Társszerző: Papp László) Horváth János és a magyar nyelvtudomány. Nyr CIII, 3–8. Az irodalom szerepe nyelvünk életében. Látóhatár 1979. január 135–52. Elnöki megnyitó [a szövegtani konferencián]. In: A szövegtan a kutatásban és az oktatásban. Budapest, 6–8. Ruffy Péter, Bújdosó nyelvemlékeink. Irodalomtörténet LXI, 203–7. (Ism.) 1980. Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. Budapest, 382 lap. Beiträge zur Geschichte der ungarischen Wortbildung. In: Congressus Quintus Internationalis Fenno-Ugristarum. Turku, 1980. Pars VI, 40–7. Történeti nyelvtanírásunk helyzete és feladatai. NytudÉrt 104. 15–28. Záróbeszéd [A magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusán]. NytudÉrt 104. 162–9. Mazolán. MNy LXXVI, 212–3. (Kő Benedek néven.) Cinadoff. MNy LXXVI, 467–8. (Kő Benedek néven.) 1981. Problemi areali nelle ricerche del lessico. In: La lingua e la cultura ungherese come fenomeno areale. Venezia, 1977–81. 111–24. Prolusione [a visegrádi magyar-olasz nyelvészeti szimpozionon]. In: Giano Pannonio (Budapest) II, 5–6. Le denominazioni degli italiani in Ungheria. In: Giano Pannonio (Budapest) II, 101–11.

26

Über die Sammlung des gesamten Ortsnamenmaterials in Ungarn. Onoma (Leuven) XXIV, 219–26. Megjegyzések a bagó eredetéhez. MNy LXXVII, 203–6. Mészöly Gedeon emlékezete. MNy LXXVII, 257–61. – MNyTK 161. 3–7. Anyanyelvi nevelésünk néhány kérdéséről. Nyr CV, 194–201. Megnyitó [a III. Magyar Névtudományi Konferencián]. MNyTK 160. 7–13. Olasz eredetű régi magyar kelmenevek. In: Lakó-Emlékkönyv, Budapest, 31– 42. A tudományegyetemeken folyó anyanyelvi tanári képzés problémái. In: Az anyanyelvi oktatás korszerűsítésének változatai. Budapest, 322–6. Elnöki megnyitó [a Magyar Nyelv hetén]. In: Társadalmi fejlődés és nyelvi magatartás. Budapest, 14–7. Megnyitó [a Pedagógiai Szemle 30 éves jubileumán]. Pedagógiai Szemle XXXI, 388. 1982. Kazinczy Ferenc és kora a magyar nyelvtudomány történetében. Budapest, 82 lap. (NytudÉrt 113.) Problèmes relatifs à l'aire linguistique dans la recherche lexicologique. Études Finno-ougriennes (Budapest–Paris) XV, 73–80. Antichi nomi ungheresi di stoffa di origine italiana. Scritti Linguistici (Pisa) 671–9. Mittelalterliche ungarische Siedlungsnamentypen. In: Fenno-Ugrica Suecana. In honorem Bo Wickman. Uppsala, 15–21. Egy régi magyar pipafajta nyelv-, tárgy- és művelődéstörténetéről. MNy LXXVIII, 311–21. A név és az ember. Nyr CVI, 391–9. A nyelvjárási monográfiák elvi és módszertani kérdései. In: VEAB Értesítő (Veszprém) II, 9–27. Hozzászólások [a Dialektológiai Szimpozionon]. In: VEAB Értesítő (Veszprém) II, 141–8, 179–82. Mi lesz veled universitás? Köznevelés XXXVIII/14, 3–4; XXXVIII/25, 18–9. 1983. Der Protestantismus in seiner Wirkung auf die ungarische Schriftsprache. AUB SLingu XIV, 3–10. Észrevételek bordély szavunk eredetéhez. MNy LXXIX, 324–8. A nyolcvan éves Ligeti Lajos köszöntése. MNy LXXIX, 369–72. Megnyitó Társaságunk Arany-ünnepségén. MNy LXXIX, 385–6. Zárszó (az első magyar helyesírási szabályzat kibocsátásának 150. évfordulóján tartott tanácskozáson). Nyr CVII,140–1.

27

A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusa. Elnöki zárszó. Nyr CVII, 509–12. Adalékok a magyar zs idegen nyelvi előzményeihez. NyK LXXXV, 305–10. A köznyelv szerepe és a vele kapcsolatos magatartásformák. Magyar Tudomány XXVIII, 888–93. A budai Egyetemi Nyomda a felvilágosodás kori magyar nyelvi műveltség szolgálatában. In: Typographia Universitatis Hungaricae Budae. Budapest, 233–41. Megjegyzések a pedagógusképzéshez. Pedagógiai Szemle XXXIII, 691–9. 1984. A magyar fiktív (passzív) tövű igék. Budapest, 198 lap. Zur Geschichte des Ungartums vor der Landnahme in Zusammenhang mit Leved und Etelköz. ALinguH XXXIV,153–95. Contributo alla storia della viticultura ungherese. AUB SLingu XV, 31–6. Megjegyzések az "Oxfordi glosszák" szavaihoz. MNy LXXX, 74–5. Tájékoztató "A magyar nyelv történeti nyelvtana" munkálatairól. MNy LXXX, 129–40. Megnyitó a Klemm Antal-emlékünnepségen. MNy LXXX, 257–9. A magyarság honfoglalás előtti történetéhez Leved és Etelköz kapcsán. MNy LXXX, 389–419. Elnöki megnyitó (a Kempelen-emlékünnepségen). Magyar Fonetikai Füzetek XIII, 9–10. 1985. Bemerkungen zur Einteitung der ungarischen Mundarten. Dialectologia Uralica (Wiesbaden) 67–75. Néhány filológiai probléma az Ómagyar Mária-Siralom körül. In: A magyar vers. Budapest, 24–7. Székely Oklevéltár. MNy LXXXI, 500–3. (Ism.) Iskola és nyelvhasználat. Édes Anyanyelvünk VII/2, 10. 1986. Geschichte eines ungarischen verbalen Ableitungssuffixes. In: Lyökämme käsi kätehen. Amsterdam, 11–27. Die Szekler. Zur Siedlungsgeschichte einer ungarischen Volksgruppe. Ungarn Jahrbuch (München) XIV, 207–24. Eymologisches Wörterbuch der ungarischen Sprache. Entwurf des Wörterbuches. UAJb Neue Folge VI, 215–27. (Társszerző: Zaicz Gábor) Lőrincze Lajos köszöntése hetvenedik születésnapján. MNy LXXXII, 497–501.

28

Elnöki zárszó [a Pázmány-konferencián]. In: A magyar irodalmi nyelv Pázmánytól napjainkig. Budapest, 41–4. Anyanyelvünk az iskolában. Pedagógiai Szemle XXXVI, 1155–65. Anyanyelvi nevelésünk néhány kérdéséről. In: Program az anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére. Budapest, 27–38. Pais és Dezső. Névtani Értesítő XI, 5–14. Tosu tanár úr. Édes Anyanyelvünk VIII, 7. 1987. Rolle der Schutzheiligen in der mittelalterlichen ungarischen Namengebung. In: Forschungen über Siebenbürger und seine Nachbarn I. München, 303– 15. Megnyitó a Csűry Bálint-emlékünnepségen. MNy LXXXIII, 129–31. Elnöki megnyitó [a Pais-emlékünnepségen]. MNy LXXXIII, 258–61. Honnan vettük mester szavunkat? MNy LXXXIII, 415–21. Megjegyzések néhány olasz jövevényszavunkhoz. In: Szlavisztikai tanulmányok. Budapest, 65–74. Elnöki megnyitó [a nyíregyházi Anyanyelv-oktatási napokon]. In: Szemlélet–tananyag–módszer. Országos Pedagógiai Intézet. Budapest, 9–20. 1988. A történeti nyelvtudomány alapjai. Budapest, 282 lap. Le sedi degli Ungari nel secolo nono. In: Popoli delle steppe: Unni, Avari, Ungari. Spoleto, 283–306. The Teaching of Hungarian School. Pedagogical review (Budapest) 71–4. A magyar birtokos jelzős szerkezet jelölésének történetéből. MNy LXXXIV, 24–31. Imre Samu köszöntése születésének hetvenedik évfordulóján. MNy LXXXIV, 378–82. Yrjö Wichmanns Sammlung zur volkstümlichen Sprache der Tschangonen. AUB SLingu XIX, 65–72. Megnyitó a Budenz-emlékülésen. NyK LXXXIX,101–107. A nyelvi változások mibenléte és jellegzetességei. Nyr CXII, 386–97. Irodalmi nyelv – köznyelv. In: A magyar nyelv rétegződése. Budapest, 15–33. Záróbeszéd [A magyar nyelvészek V. nemzetközi kongresszusán]. In: A magyar nyelv rétegződése. Budapest, 131–4. A terminologizálódás egy sajátos fajtájáról és terjedésének következményeiről. In: Studia in honorem P. Fábián, E. Rácz, I. Szathmári oblata a collegis et discipulis. Budapest, 29–33.

29

1989. In relazione ad alcuni prestiti italiani nell'ungherese. In: Giano Pannonio (Padova) IV, 3–9. Elméleti törekvések a felvilágosodás korának magyar nyelvtudományában. In: A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében. Die ungarische Sprache und Kultur im Donauraum I. Budapest–Wien, 383–93. A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. MNy LXXXV, 271–87, 385–405. Nemzet és anyanyelve. Nyr CXIII, 262–7. Nemzet és anyanyelv. Tiszatáj XLIII/9, 81–8. Egy hibás névfejtés módszertani tanulságai. (Megjegyzések a Dés helységnév eredetéhez). In: Névtudomány és művelődéstörténet. Zalaegerszeg, 76– 8. MNyTK 183. 76–80. Megnyitó [a "Helynévi adattáraink a tudományos kutatás szolgálatában" konferencián]. Baranyai Művelődés 1989/3, 8–10. 1990. A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. Budapest, 40 lap. (MNyTK 186.) Die ältesten Benennungen der Slawen im Ungarischen. AUB SLingu XXI, 43– 52. Őstörténetünk és a magyar nyelvtudomány. Magyar Tudomány XXXV, 267– 272. Adalékok a székelység korai történetéhez. Új Erdélyi Múzeum I, 109–122. Az élő nyelv területisége és szociolingvisztikája. In: Dialektológiai Szimpozion. Szombathely–Veszprém, 9–23. Az időtartam-átváltásról. Egyetemi Fonetikai Füzetek 3. 21–28. Búcsú Balázs Jánostól. MNy LXXXVI, 122–124. Megnyitó a Budenz-emlékülésen. NyK 89. 101–107. Megnyitó a Csűry Bálint emlékülésen. MNyj XXVIII–XXIX, 9–12. A magyartanárok "szakmán kívüli" feladatairól. MNyTK 189. 11–16. 1991. A magyar nyelv történeti nyelvtana I. A korai ómagyar kor előzményei. Budapest, 781 lap. – II/1. A kései ómagyar kor. Morfematika. 1992. 928 lap. – II/2. A kései ómagyar kor. Mondattan. Morfematika. 1995. 851 lap. – Mutató. 1997. 61 lap. (Főszerkesztő) Grundfaktoren des Sprachwandels. ALinguH XL, 211–262. Die Budapester sprachgeschichtliche Schule. AUB SLingu XXII, 5–12. A "budapesti iskolá"-ról. MNy LXXXVII,1–14.

30

A "budapesti iskola" a magyar nyelvtudomány történetében. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerk. Kiss Jenő– Szűts László. Budapest, 13–26. "ki honi nyelvünk mellett van, nemzetünk életét hordja szívében". Magyar Tudomány XXXVI, 940–946. Maros- és Udvarhelyszék település- és népiségtörténetéhez. Századok 123. 343– 358. A magyartanárok "új" feladatairól. Nyr CXV, 325–330. Nyelvészeti adalék a magyarság erdélyi megtelepedéséhez. Magyar Múzeum I, 52–61. Búcsú Imre Samutól. MNy LXXXVII, 247–249. Üdvözlés a Magyar Néprajzi Társaság centenáriumán. MNy LXXXVII, 118– 119. 1992. Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen. Lieferung 1. Budapest, L + 226 lap. – Lieferung 2. 1992. 272 lap. – Lieferung 3. 1993. 296 lap. – Lieferung 4. 1994. 284 lap. – Lieferung 5. 1994. 288 lap. – Lieferung 6. 1995. 316 lap. – Band III. Register. 158 lap. (Hrsg.) Sprachliche Standardisierungsprozesse im Ungarischen. Sociolinguistica (Tübingen) 6. 84–99. Széchenyi a nyelvről és az anyanyelvről. MNy LXXXVIII, 14–29. Két évszázad a magyar nyelvtudomány szolgálatában. MNy LXXXVIII, 142– 148. Ősmagyar folyamatos melléknévi igenévi maradványok az Árpád-kor személynév-anyagában. In: Rédei–Festschrift. Szerk. P. Deréky–T. Riese–Sz. Bakró-Nagy M.–Hajdú P. Budapest, 57–69. Anyanyelv és irodalmi hagyomány. Nyr CXVI, 413–419. Mióta lehetnek Fehérvár helyneveink? Névtani Értesítő XIV, 16–21. A tanárképzés távlatai felsőoktatás-történeti összefüggésben. Új Pedagógiai Szemle 1992/1: 11–19. 1993. Pais Dezső. Budapest, 182 lap. (A múlt magyar tudósai) Woher stammt das ungarische Wort "lakat"? In: Zeichnen der ungeteilten Philologie. Festschrift für Professor Dr. sc. Karl Mollay zum 80. Geburtstag. Budapest, 47–49. Az Árpád-ház szentjeinek szerepe a középkori magyar helynévadásban. MNy LXXXIX, 10–19. Emlékezés Szvorényi Józsefre. MNy LXXXIX, 243–244.

31

A szinkrónia korlátai a történeti nyelvtudományban. In: Állapot és történet – szinkrónia és diakrónia – viszonya a nyelvben. Szerk. Horváth K.– Ladányi M. Budapest, 17–24. Az olasz szóvégi o magyar megfeleléseiről. In: Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza. Budapest, 50–57. Elnöki zárszó. Nyr CXVII, 500–501. 1994. Az etimológiai minősítés a szótárszerkesztésben. MNy XC, 385–392. Anonymus gesztája nyelvészeti revíziójának szükségességéről. MNy XC, 131– 137. Picula. MNy XC, 74–5. Egy kártyaműszóról. MNy XC, 75–6 [Kő Benedek néven]. Sznobság a nyelvhasználatban. Nyr CXVIII, 377–385. Emlékek első moldvai utamról (Adalékok a magyar nyelvatlasz történetéhez). Néprajzi Látóhatár 3. 299–305. Erdély ”nyelvünknek vídám tavasszán”. Erdélyi Tudományos Füzetek (Kolozsvár) 218. 8–13. Anonymus Boroná-i. MNyTK 200. 35–43. 1995. Mi a helyzet Zalán vezér neve és személye körül?. MNy XCI, 402–411. Az úr etimonjának történetéhez. MNy XCI, 68–69. Anonymus ”kunjairól”. In: Kelet és Nyugat között. Szerk. Koszta László. Szeged, 39–67. P. mester két szatmári helynevéről (Adalékok városneveink történetéhez). In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina. Budapest, 59–70. A helynevek szerepe az Árpád-kori népességtörténeti kutatásokban. In: Magyarország történeti demográfiája I. A honfoglalás és az Árpád-kor népessége. Szerk. Kovács József. Budapest, 96–105. Régi magyar iskolai Georgica-fordítás. Antik Tanulmányok 39. 154–156. Sznobság a nyelvhasználatban. MNyTK 198. 6–13. 1996. Ómagyar szólás nyomai Anonymusnál. MNy XCII, 187–9. Az Árpád-kori magyarság nyelvföldrajzi helyzete. MNy XCII, 399–403. Anyanyelvünk és a honfoglalás. Nyr CXX, 369–75. Többközpontú-e a magyar nyelv? Magyar Tudomány XLI, 310–318. Nyelvünk vallomása a honfoglaló magyarságról. Magyar Tudomány XLI, 958– 963.

32

Anyanyelvünk átvészelt évezredei: Valóság 1996/7. 65–70. Évezredes küzdelem a magyar nyelvért. Erdélyi Múzeum (Kolozsvár) 1996. 59–65. Anonymus Erdély-képe. Honismeret 1996/4. 5–12. – NyIrK XI, 151–159. Adalékok a sószállítás régi magyar terminológiájához. Uralisztikai Tanulmányok 7. 65–72. Anonymus élő nyelvi forrásai. In: A honfoglaláskor írott forrásai. Szerk. Kovács László–Veszprémy László. Budapest, 221–247. Ómagyar kori helyneveink vizsgálatának szempontjairól, különös tekintettel a település- és népességtörténeti kutatásokra. Névtani Értesítő 18. 5–14. Adalékok a bihari székelység történetéhez. In: Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár, 65–77. Köszöntő Penavin Olga tiszteletére rendezett konferencián. Hungarológiai Közlemények (Újvidék) 2. 82–7. 1997. Anonymus beszélő személynevei. MNy XCIII, 144–154. Egy erdélyi tudós a magyar nyelvtudomány szolgálatában. MNy XCIII, 385– 392. Penavin Olga köszöntése. MNy XCIII, 115–118. Emlékezés Pesty Frigyesre. MNy XCIII, 488–490. Búcsú Hadrovics Lászlótól. MNy XCIII, 257–260. Anyanyelvünk ügye és az értelmiség felelőssége. Nyr CXXI, 379–384. – Magyar Tudomány 42. 1246–1251. Van-e szükség Magyarországon anyanyelvi törvényre?. Nyr CXXI, 117–8. Nyelv- és irodalomtudományunk egynémely gondjairól. Irodalomismeret 8. 3– 7. Földvár helyneveink tanúságtételéről. In: Emlékkönyv B. Lőrinczy Éva hetvenedik születésnapjára. Szerk. Bánki Judit. Budapest, 38–44. A honfoglaló magyarság nyelvi viszonyai és ami ezekből következik. In: Honfoglalás és nyelvészet. Szerk. Kovács László–Veszprémy László. Budapest, 163–176. Anonymus képe a Felső-Tisza vidékéről. Aeta Hungarica (Ungvár) 6. 11–17. Megjegyzések a Begej névhez. In: Szavak – nevek – szótárak. Szerk. Kiss Gábor–Zaicz Gábor. Budapest, 62–70. Névtudományunk (Megnyitó az V. Magyar Névtudományi Konferencián). MNyTK 209. 5–9. Anonymus szlávjai. In: Hungaro-Slavica. Szerk. Janusz Bańczerowsky. Budapest, 26–31. Tokaj és kapcsolt nevei. In: Nyíry Antal kilencvenéves. Szerk. Büki László. Budapest, 29–36.

33

Felvilágosodás, reformkor, nyelvújítás. In: Pannon Enciklopédia. Budapest, 74– 78. 1998. Név és történelem. Tanulmányok az Árpád-korról. Budapest, 186 lap. A történeti nyelvtudomány alapjai. 2. kiadás. Budapest, 287 lap. Hogyan is hívták Árpád dédunokáját?. MNy XCIV, 157–165. Balassa Iván köszöntése. MNy XCIV, 110–112. Az ómagyar nyílt e hangszínéről. In: Emlékkönyv Abaffy Erzsébet 70. Születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Keszler Borbála. Budapest, 21–28. Bors vezértől Borzsováig. In: Nyelv. Stílus. Irodalom. Szerk. Zoltán András. Budapest, 62–67. Megnyitó beszéd. In: III. Dialektológiai Szimpozion. Szombathely, 18–23. Anyanyelvi örökségünk. Szükség van-e magyar nyelvművelésre? Valóság 1998/10: 77–84. Anonymus gesztájának egy különös helyéről. MNy XCIV, 466–469. Az itáliai kultúra nyelvi emlékei az Árpád-kori Magyarországon. In: A magyar művelődés és a kereszténység. La civilta ungherese e il cristianismo II. Szerk. Jankovics József–Monok István–Nyerges Judit. Budapest, 1037– 42. Anyanyelvi örökségünk. Nyr CXXII, 381–389. Előszó a "Zrínyi-szótár"-hoz. Irodalomismeret 1998: 5–6. 1999. Nemzet és anyanyelve. Budapest. 304 lap. Barangolások egy ómagyar helynév körül. MNy XCV, 25–40. A székely nemzetségnevek történetéhez. In: Emlékkönyv Imreh István nyolcvanadik születésnapjára. Kolozsvár, 53–67. La situation linguistique des Hongrois de la conquęte et ce qui en résulte. In: Conquęte et integration des Hongroise des IXe–XIIe siècles. Red. István Csernus–Klára Korompay. Paris–Szeged. Adalékok Anonymus Bodrog-torkolati neveihez. Névtani Értesítő 19–24. Összeállította: Bodó Csanád és Farkas Tamás.

34

BENKŐ LORÁND A NYELVTUDOMÁNYI KUTATÁSRÓL (Szemelvények)

A tisztelt Olvasó megértését kérem. Azért, mert nem azt kapja itt, amit a sorozat eddigi kötetei alapján várt, remélt, esetleg el is várt. Nem méltatás, nem visszaemlékezés, nem köszöntő, nem (szubjektivitása ellenére is hiteles) tanítványi múltidézés, nem tudománytörténeti visszapillantás, még csak nem is jókívánság-gyűjtemény következik. Tények következnek. Tények arról, mit mond Benkő Loránd a nyelvnek, s elsősorban is a magyar nyelvnek a tudományos vizsgálatáról. Mindez persze szándékosan, tehát okulásul, tanulságul kínálva az Olvasónak. Magyarázatul – ha egyáltalán szükséges volna – csupán annyi említtessék: az idézendő sorok mögött évtizedeket átívelő munkával szerzett sok-sok tapasztalatnak és felismerésnek az aranyfedezete áll. Húsz idézet következik – mégpedig időrendben – Benkő tanár úr nyelvtudományi munkáiból. Tallózás következik, amely minden véletlenszerűsége ellenére igényt formál arra, hogy jellemzőt, hogy fontosat mondjon szerzőjének nyelvtudományi gondolkodásmódjáról s kutatási tapasztalatairól. * "Az előző irodalom tüzetes ismerete, pontosság, szabatosság stb. – mindezek kétségtelenül természetes kívánalmai, magától értetődő velejárói a jó nyelvtudományi munkának. Mondhatná valaki, hogy fölösleges is külön kiemelni, ha a szerző eme alapvető kötelességének eleget tesz. Sajnos, erről manapság beszélni véleményem szerint éppen nem fölösleges! Napjaink nyelvtudományi termelésében nem kell soká keresgélnünk a nyomait a filológia nagyfokú hiányának: a régi és újabb nyelvtudományi irodalom nem ismerésének, a pontatlan adatközlésnek és idézésnek, a gyorsan összetákolt, pongyola fogalmazásnak, a konkrét mondanivaló híjával levő, csupán a mennyiségre menő fecsegésnek" (in: Imre Samu: A Szabács viadala. Bp., 1958, 300). "régebbi nyelvtudományi terminusokat nem okvetlenül szükséges kicserélni azért, mert esetleg találhatunk olyan szót, amely még jobbnak, még kifejezőbbnek látszik az előbbinél vagy előbbieknél, hiszen jól tudjuk, hogy a termi35

nusok jósága, alkalmassága elsősorban is pontos fogalmi körülhatárolásuktól, nem pedig egészüknek vagy részeiknek "köznyelvi jelentésé"-től függ (mert ha az utóbbitól függene, akkor sürgősen hozzá kellene látnunk jelenlegi terminológiánk jó részének kicseréléséhez)" (MNy 1960, 238). "A nyelv szinkrón tényei általában, nyelvföldrajzi tényei pedig különösen magukban hordják diakróniájukat" (I. OK 1967, 29). "a Saussure-féle "külső nyelvészetet" minden ellenkező nézet ellenére sem száműzhetjük a nyelvtudományon kívülre, főként nem a történeti nyelvtudomány határain túlra" (ÁltNyT V, 1967, 41). "A mai nyelv a nyelvtörténet egyik legfontosabb forrásanyaga. Valójában nincs is olyan nyelvtörténeti probléma, amelyre vonatkozóan a mai nyelv szinkróniájában ne rejlenének fontos diakrón tanulságok. Nyelvtörténeti búvárlatainkban tehát sohase hagyjuk figyelmen kívül a szinkrón nyelvi forrásanyag nyújtotta, sokszor igen jelentős és sokrétű fogódzókat" (ÁltNyT V, 1967, 67). "Aligha túlzunk, ha azt mondjuk, hogy nyelvünk szavai ezreinek, tízezreinek vallomásából szinte mikroszkopikus pontossággal elemezhető ki a magyar nép művelődésének kialakulása, gondolkodásmódjának fejlődése, mégpedig nemcsak ezernyi részletében, hanem egységbe állítva egész folyamatában is" (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I. Bp., 1967, 6). "Hogy a mai nyelv szinkróniájára irányuló leírások sokrétűen, széleskörűen hasznosíthatók legyenek a történeti nyelvtudomány számára, egyrészt a köz- és irodalmi nyelv anyaga mellett – de természetesen nem azzal összekeverve – ki kell terjeszkedniük a nyelvjárások anyagára is, másrészt a nyelvi szinkrónia valódi és nem sematikus képét kell nyújtaniuk, annak esetleges ingadozásaival, variációival, kivételeivel is számolva" (ÁltNyT V, 1967, 67). "Nem lehet ... kétséges, hogy a nyelvtörténeti kutatások felfrissítésének, továbbfejlesztésének alapvető tényezője a "vissza a forrásokhoz" elv gyakorlattá válása, s ennek keretében az eddig föl nem tárt, a tudomány vérkeringésébe be nem kapcsolt adatok minél nagyobb tömegben való közzététele" (MNy 1976, 45). "E szövegekben [ti. az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékeiben] olyan nyelvi műveltség képe bontakozik ki – még ha az alkotóknak szűk és a felhasználóknak sem túlságosan tág körére kell is mindezt értenünk –, amelynek fennköltsége, a tartalom és a forma egységében megnyilvánuló igényessége,

36

szépsége nemcsak saját korában kelthette föl az elérni kívánt hatást, hanem amely régmúlt időket a jelennel összekapcsolva átragyog sok-sok évszázadnak, még nyelvileg is "zordonabb" évszázadoknak a távlatán, s megkapja, lebilincseli a ma nyelvet, stílust értő magyarját is" (Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. Bp., 1980, 383). "Az emberi közlés racionális, ökonomikus annyiban, hogy szükségtelenül, okok és célok nélkül legtöbbnyire sem a forma, sem a funkció vonatkozásában nem hoz létre új elemeket, és nem tart fönn régieket, azaz a változtatásokat nem a lehetőségek sokféleségéhez, hanem a közlési igényekhez szabja" (A történeti nyelvtudomány alapjai. Bp., 1988, 112). "A nyelvi norma merev, helytelen felfogása talán a köznyelv és a többi belső nyelvhasználati változat viszonyának megítélésében fejtheti ki legkárosabb hatását. Az ilyen nyelvszemléleti magatartás nem számol a nyelvhasználat variálásának szituációs igényével, a nyelvi variációk kifejezési értékével, az egyéni nyelvi ízek személyiségegyedítő, kiemelő voltával ... pedagógusaink nyelvi nevelésének egyik, ma is eléggé általános gyengéje, hogy a közmagyar nyelvi normák használatára irányuló, egyébként helyes nevelési igyekezetüket összekeverik a nyelvjárási és regionális nyelvi sajátosságok programszerű viszszaszorításával, sőt gyakran kíméletlen irtásával, ahelyett, hogy a t ö b b r é t ű, s z i t u á c i ó h o z a l k a l m a z o t t n y e l v h a s z n á l a t megismertetése és gyakorlati előmozdítása érdekében tevékenykednének" (in: A magyar nyelv rétegződése I. Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. Bp., 1988, 28–9). Előadásom "az annyira kényes, a közneveknél sokkal nehezebb, bonyolultabb névfejtések számára nyújthat bizonyos módszerbeli tanulságokat. Egy névmagyarázathoz kapcsolódóan is rávilágíthat ugyanis arra, hogy milyen könnyű félrecsúszni, hibás következtetésekre jutni a névtan e területén, illetőleg hogy mennyire elengedhetetlenül szükséges a megfelelő módszertani lépcsők bejárása és a szigorú kritika alkalmazása, ha biztonságosabb eredményekre akarunk jutni. S mivel a névtudomány eredményeit más tudományágak, elsősorban a történettudomány művelői gyakorta fölhasználják, az itt elmondottak – remélem – alkalmasak lehetnek arra is, hogy figyelmeztessenek a névtudomány művelőinek felelősségére, valamint óvatosságra késztessék a tulajdonnevek vallomását segédtudományi anyagként alkalmazókat" (MNyTK 183. Bp., 1989, 80). "bevallhatom – amit a nyelvről tudok, annak elég jelentős részét ... nyelvjárásgyűjtő tapasztalataimból merítettem" (in: II. Dialektológiai szimpozion. Szerk. Szabó Géza. VEAB, Veszprém. 1990, 13).

37

"Csodák vannak benne [ti. a kéziratos mezőségi magyar nyelvatlaszban] ..., hiszen a Mezőség magyarsága területileg erősen tagolt, egyes részeken nyelvjárássziget-szerűen széttördelt, s nyelve ezért is rendkívül archaikus és neologikus egyszerre. Még talán különlegesebb anyag van e gyűjtésben, mint a Székely Nyelvjárási Atlaszban, amely pedig szintén csodálatra méltó gazdagságú. Ennek a mezőségi szórványmagyarságnak, amely ott egyes egységeiben elzártan évszázadok óta él, a nyelvi állapota sok-sok nyelvésznek nagyon sokáig adhatna kutatnivalót, és sok értékes magyar nyelvi problémának a megvilágításához segítene bennünket" (in: II. Dialektológiai szimpozion. Szerk. Szabó Géza. VEAB, Veszprém. 1990, 19). "Olvasom a magyar nyelvészeti cikkeket: leírókat és történetieket, köznyelvi és nyelvjárási témájúakat elég szép számban, és bizony azt látom, hogy nemcsak a nyelvjáráskutatók, de általában a nyelvészek legtöbbször nem is tudják, hogy mit lehetne fölhasználni belőle [ti. A magyar nyelvjárások atlaszából]. Nagyon kicsi annak az anyagnak a kihasználtsága, ami ott fekszik abban a hat hatalmas kötetben (1162 térképlapon), nagyon hátra vagyunk értékeinek, nyelvi forrásanyagként való felhasználhatóságának felismerésében" (in: II. Dialektológiai szimpozion. Szerk. Szabó Géza. VEAB, Veszprém, 1990, 12). "egy témát, magyar nyelvészeti témát viszonyítani nagyon gyakran szükséges a magyar nyelv egészéhez. Nem csak az irodalmi nyelvhez, a köznyelvhez (ahogy ma nagyon sokan csinálják, azt híve, hogy ha a köznyelvet ismerik, mert ők is beszélik, a magyar nyelvet általában is ismerik)" (in: II. Dialektológiai szimpozion. Szerk. Szabó Géza. VEAB, Veszprém. 1990, 13). "A magyar nyelvészek, közelebbről a nyelvtörténészek feladata, kötelessége ... megőrizni, továbbvinni ennek a hagyománynak [ti. a "budapesti iskolá"-nak] minden olyan elemét, amely időt állónak, sőt előre mutatónak bizonyulhat számunkra; ugyanakkor elkerülni, meghaladni e hagyományból mindazt, ami már idejétmúlt, ami nem egyeztethető össze a ma nyelvtudományának követelményeivel" (MNy 1991, 14). "Az etimológia sikamlós tudományterület, könnyű elcsúszni rajta. Így van ez a közszavak magyarázatában is, s még inkább áll a tulajdonnevek megfejtésére, amely többféle okból is különlegesen kényes területe az etimológiai vizsgálatoknak. Talán itt a legnagyobb a kísértés a könnyen odavetett ötletek elpufogtatására, az érdekességek hajszolására, a fantázia korlátok nélküli szabadjára engedésére, illetőleg a kritikai éberség elaltatására, a módszerbeli követelmények mellőzésére. A tulajdonnevek vizsgálatának egész története bizonyítja ennek a nem éppen hízelgő ítéletnek a valósság-értékét" (in: Emlékkönyv

38

Rácz Endre hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor–Laczkó Krisztina. Bp., 1992, 42). "Ha nem is tekintenénk azt a fejlődést, amely a szemlélet és a módszer tekintetében a történeti nyelvtudományban végbemegy, magának a kutatás tárgyának objektív valóságtényezői, az azóta feltárt új források, az azóta felhalmozódott új eredmények, a társtudományok előmenetelében felmerülő új szempontok szükségszerűen, elkerülhetetlenül haladnak túl egykor biztosnak vélt nézeteket, – és persze így lesz ez mindenkor a jövőben is" (MNy 1994, 132). "névtani módszertani alapelv..., hogy a magyar nyelvterület helyneveinek viszonylatában – különösen a sokszoros előfordulások esetén – mégis előbb a magyar nyelv körül kellene vizsgálódni, s ha ez sikertelen, akkor lehet, sőt kell a számba jöhető idegen nyelvekhez fordulni, ott is elsősorban – a nyelvi, kronológiai, szubsztrátum-viszonyokat tekintve – a szláv nyelvekhez" (Név és történelem. Tanulmányok az Árpád-korról. Bp., 1998, 165). Kiss Jenő

39

Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáznál több hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítettek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelentkezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a századunk utolsó negyedének nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. Bolla Kálmán

40

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA

27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY *** folytatás a belső borítón

41

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK (Újabb felvételek) folytatás a hátsó borítóról

53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 55. GADÁNYI KÁROLY 57. SUBOSITS ISTVÁN 59. BÉKÉSI IMRE 61. BÜKY LÁSZLÓ

54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 56. PUSZTAY JÁNOS 58. H. TÓTH IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN 62. RÉDEI KÁROLY

Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 6., 7., 8., 11., 12., 15., 17., 19., 24., 26., 27., 28., 31., 33., 34., 35., 37., 39., 40., 43., 44., 48., 49., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 59., 60., 62.

42