MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
60.
ÉDER ZOLTÁN
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék 1999
1
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
Munkatárs: Forgó Zoltán Markó Alexandra Pávics Krisztina
ISSN 1419–4481 ISBN 963 463 291 2
©
Bolla Kálmán
Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. Amulett ’98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F.v.: Lajtai Ferenc.
2
3
4
ÉDER ZOLTÁN VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL At mihi, qui omni vivo destitutus magistro nonnisi venerandos consulere potui mortuos, pronum erat varios commetere errores. (Gyarmathi Sámuel: Affinitas, Praefatio)
Budapesten születtem 1931. április 11-én, vagyis Márai Sándor és József Attila születésnapján. E csillagzat alatt a kedvező és baljós jelek vegyesen váltakoztak életemben, s ezért – Arany János kifejezésével élve – sok “vargabetűt csináltam” pályámon. Értelmiségi családból származom. Édesapám jogász volt, de Sík Sándor tanította őt magyarra a váci piarista gimnáziumban. Édesanyám német–francia szakos tanárnő, a Veres Pálné Gimnáziumban Laczkó Géza tanítványa volt, a francia szakon pedig Eckhardt Sándor első hallgatói közé tartozott. A nyelvek és az irodalom szeretetét édesanyám oltotta belém. Gyerekkoromat Kispesten töltöttem, itt jártam elemi iskolába. A gimnázium hat osztályát a budapesti, a kőszegi és a csepeli bencéseknél végeztem. A bencés tanárok tovább mélyítették humán érdeklődésemet. Igen alaposan tanították a latin nyelvet: az accusativus cum infinitivo, az ablativus absolutus, a genitivus partitivus világában grammatikai gondolkodásra neveltek. Tanáraim közül a pesti gimnáziumból Szunyogh Xavér Ferenc, a misszálé, a római misekönyv magyar fordítója maradt emlékezetes számomra, a kőszegi gimnáziumból a magyar–francia szakos Rezek Román (Sándor) fiatal, lendületes alakja tűnik fel előttem, aki 1945 után Párizsban, majd Brazíliában működött, és Theilard de Chardin életművének kiadásával tette híressé nevét. A gimnáziumban ekkor az ifjúsági könyvtár őre volt, s olvasmányaimat irányította délutáni beszélgetéseken. A csepeli gimnáziumban különösen Levárdy Rezső (Ferenc) neves művészettörténész és kiváló szónok volt rám nagy hatással. Előadókészségemet példájával és az év folyamán tartott retorikai tanfolyamával ő alapozta meg. Az egyházi iskolák államosítása után gimnáziumi tanulmányaimat a kőbányai I. László Gimnáziumban folytattam, illetve fejeztem be. A korábbi német, majd angol nyelv után itt az olasz volt a modern idegen nyelv. Osztályfőnököm, Herczeg Gyula indítására olasz–magyar szakra jelentkeztem, s nyertem felvételt az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Épp 1951-ben, amikor a középiskolában a nyugati nyelvek oktatását megszüntették. 1951-től 1955-ig voltam tehát az egyetem hallgatója, viszontagságos időkben. Különösen az első két évben Damoklész kardja lógott fejünk felett a 5
tanulmányi osztály korlátlan hatalmú, osztályharcos vezetője személyében, aki a szakérettségis hallgatók segédletével sorainkat időnként meg-megritkította. A legnehezebb időket átvészelvén, 1953-tól már enyhébb szelek fújtak, 1955-ben sikerült megszereznem az olasz–magyar szakos diplomát. A diszciplínák közül különösen a nyelvészet, Szabó Dénesnek köszönhetően a leíró nyelvtan, közelebbről pedig a fonetika keltette fel érdeklődésemet. Az ő közvetítésével bejártam a Nyelvtudományi Intézetbe, ahol Hegedűs Lajos irányításával eszközfonetikai kísérleteket is végeztem. De már ekkor is, Kovalovszky Miklós találó szavával élve, a kétlakiság jellemzett. Az első publikációm negyedéves koromban a Nyelvőrben fonetikai tárgyú volt, a szakdolgozatot viszont az olasz preromantika témaköréből készítettem. Egyetemi éveim legnagyobb hiányát, mai szemmel, abban látom, hogy nem akadtam egy igazi mesterre, olyanra, aki kutatói hajlandóságaimat határozott irányba terelte volna. Ezért a továbbiakban mindig az adott munkaköri feladatból fakadó kutatási témával foglalkoztam. A diploma megszerzése után Ceglédbercelre helyeztek magyartanárnak. Ezt a nevében Cegléd közelségére utaló helységet azonban sohasem láttam meg. A fővárosban való elhelyezkedés fejében ugyanis függetlenített úttörő csapatvezetői állást vállaltam. Egy év leteltével 1956 szeptemberében sikerült elhelyezkednem a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban. Hamarosan jött a forradalom. November 2-án délelőtt beszédet tartottam az összegyűlt tanulóknak, amelyben a forradalmi vívmányok megőrzésére buzdítottam őket. A forradalom leverése után kialakult szorongattatott, majd vészjósló helyzetemből a Fővárosi Tanács Oktatási Osztályának vezetője, a nyelvészkörökben nem ismeretlen Gyalmos János mentett meg, amikor 1957 őszén áthelyezett az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumba. Ez a gimnázium menedékhelye volt olyanoknak, akik a forradalom idején valami bűnt követtek el. Velem együtt került ide Jobbágy Károly költő orosztanárnak és Kónya Lajos könyvtárosnak. Az igazgató, Hollósi László nem rettent vissza a minősítésemben szereplő “ellenforradalmár” jelzőtől, hanem szabad teret engedett tevékenységemnek, s munkám alapján ítélt meg. Úgyhogy 1959 őszén, az első tíz ösztöndíjas között, két hónapos tanulmányútra mehettem Olaszországba. Munkásságom ez időben két területen bontakozott ki. Egyfelől nyelvoktatási gyakorlatom és eszközfonetikai jártasságom alapján az alkalmazott nyelvészet nyelvdidaktikai ágát műveltem, tucatnyi cikkben dolgozva ki az olasz nyelv audiovizuális eszközökkel történő oktatását. Másfelől az a körülmény, hogy Babits Mihály egykor az újpesti gimnáziumban tanított, késztetett arra, hogy emlékét felidézzem. Ennek eredményeként született meg első könyvem, a Babits a katedrán, amely a Babits-kutatás számára mindmáig forrásértékű munka. Hatéves újpesti tanárságom idején heti 30-40 órában tanítottam. A dél-
6
előtti elfoglaltság után délután és este különféle tanfolyamokon, az esti gimnáziumban még latint is oktattam. 1960-ban az Olasz Kultúrintézet (Istituto Italiano di Cultura) óraadó tanára lettem. Ez a tevékenység egy idő után azonban igen terhessé vált, mert egy rám állított belügyi ágens állandó zaklatásának voltam kitéve. Itteni “karrierem”-nek 1963 nyarán a Gyorskocsi utca alagsorában lefolytatott, államtitokként kezelendő, többórás kihallgatás vetett véget. Gimnáziumi tanárságom utolsó három évét, az olasz és a spanyol nyelv oktatásával, a budai Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban töltöttem. Új szakasz kezdődött pályámon azzal, hogy 1966-ban az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa lettem. A Lőrincze Lajos irányította Mai magyar nyelv osztályán kapva beosztást, a Nyelvművelő kézikönyv megalkotásában társszerzőként működtem közre. Az intézetben kezdtem nyelvtudomány-történettel foglalkozni. Ennek a munkának gyümölcse számos tanulmány és több önállóan megjelent kötet, köztük a Révai Miklósról szóló, valamint a Benkő József nyelvészeti munkásságát tárgyaló monográfia, amelyet 1979-ben kandidátusi disszertációként védtem meg. Ez utóbbihoz a hetvenes évek elején több alkalommal, hetekig is, Kolozsváron gyűjtöttem anyagot. A sors különös ajándékának tekintem, hogy kolozsvári tartózkodásaim idején közelebbről is megismerhettem Szabó T. Attilát. Az intézet révén közelebbi kapcsolatba kerültem a tudományos fórumokkal, és egyre növekvő aktivitást fejthettem ki a tudományos közéletben. 1967-től kezdve több akadémiai ciklusban az MTA Nyelvtudományi Bizottságának tagja, valamint a Román–Germán Munkabizottság titkára, majd az Anyanyelvi Bizottság, az Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottság és a Textológiai Munkabizottság tagja voltam. Kandidátusi és doktori disszertációk vitáján opponensként, ill. a bizottság titkáraként működtem közre. Tagja vagyok a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak. Egészen új fejezet nyílt pályámon azzal, hogy 1974-ben az olasz Közoktatási Minisztérium által meghirdetett pályázaton elnyertem a Nápolyi Keleti Egyetemen (Istituto Universitario Orientale di Napoli) a magyar nyelv és irodalom docensi (professore incaricato) állását. E munkakört öt éven át láttam el, s az ott szerzett tapasztalatok munkásságomat a leíró nyelvtan és a magyar mint idegen nyelv oktatása témakörével bővítették. Ezt az állást azért hozták létre, hogy az évtizedek óta ott tanító, de ekkor nyugdíjba készülő Tóth László utódaként a létrehozandó magyar tanszék vezetőjének személyéről gondoskodjanak. Az akkori hazai gyakorlatnak megfelelően azonban főhatóságom, az MTA öt év leteltével hazarendelt. Tevékenységemben az írásbeli kifejezési formával egyenrangú szerepet töltött be az élőszóbeli megnyilatkozás. Amellett, hogy sok száz nyelvművelő előadást tartottam az országban, hazai és külföldi fórumokon számos tudományos kongresszuson és konferencián vettem részt: egyfelől Budapest, Eger,
7
Szeged, Szolnok, Szombathely, másfelől Róma, Nápoly, Padova, Torino, Urbino, Velence, valamint Bécs, Helsinki, Kolozsvár, Marosvásárhely és Pennsylvania voltak előadásaim színterei. Nápolyi működésem révén lettem tehát a magyar mint idegen nyelv diszciplínájának a művelője, s ennek következtében neveztek ki egyetemi docensi rangban az ELTE BTK Központi Magyar Lektorátusa vezetőjének. Az oktatás színvonalának emelésére és tudományos alapjainak kimunkálására 1982-ben, hazánkban először, létrehoztam a magyar mint idegen nyelv tanári szakot. Az utóbbi évtizedekben is folytattam tudománytörténeti munkásságomat, s 1995-ben Gyarmathi Sámuel Nyelvmesteréről írt tanulmányommal megszereztem a habilitált doktori címet. Ez alapot nyújtott az egyetemi tanári kinevezéshez. Hogy a kinevezés miért nem történt meg, arról hiteles dokumentum van a kezemben: a dékánnak 1996. január 23-án kelt, a Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport vezetőjéhez intézett leirata (ill. ennek fénymásolata), amely így szól: “Tisztelt Tanszékcsoport-vezető Úr! Az egyetemi tanári előléptetésekhez szükséges munkaköri pótlék fedezetének hiánya miatt – figyelemmel a Tudományos Bizottság és a Professzori Tanács elnöksége véleményére is – 1996-ra Éder Zoltán egyetemi tanári kinevezésére nem tehettem javaslatot.” E sorokból nyilvánvaló, ami nem volt újság számomra, hogy én a korábban kialakított kari hierarchiába nem illettem bele. Egyetemi docensként tehát 1997-ben nyugdíjaztak. Vallomásomat a megelégedés és a bizakodás hangján fejezhetem be. 1997 őszén ugyanis a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelvészeti Intézetének vezetője, Hegedűs Attila megbízott azzal, hogy az ötödéves magyar szakos hallgatóknak kötelező tárgyként a magyar nyelvtudomány történetét adjam elő. Azóta, eddigi kutatásaimat tágabb összefüggésekbe helyezve, szellemileg-lelkileg felfrissülve tanítom a katolikus egyetemen kedvelt diszciplínámat. A felvétel 1999. május 27-én készült, szövegét Markó Alexandra jegyezte le.
8
ÉDER ZOLTÁN ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA Rövidítések: ALinguH = Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungariae, ÁltNyT = Általános Nyelvészeti Tanulmányok, AUB SLingu = Annales Universitatis Scientiarum Budapestensis de Rolando Eötvös. Sectio Limguistica, EFF = Egyetemi Fonetikai Füzetek, FilKözl = Filológiai Közlöny, IdNyTan = Az Idegen Nyelvek Tanítása, It = Irodalomtörténet, ItK = Irodalomtörténeti Közlemények, Klny = Különnyomat, MNy = Magyar Nyelv, MNyTK = a Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványa, NPI = Népművelési Propaganda Intézet, Nyr = Magyar Nyelvőr, NyéK = Nyelvünk és Kultúránk, NyK = Nyelvtudományi Közlemények, NytudÉrt = Nyelvtudományi Értekezések, PedSzle = Pedagógiai Szemle
1955. “Beszédművészeti gyakorlatok.” Nyr 79. 181–90. 1956. Vita a versmondás kérdéseiről. Nyr 80. 284–5. Ascher Oszkár: A versmondás művészete és a színpadi beszéd. Nyr 80. 494–7. (Recenzió) Hogyan beszéljünk a nyilvánosság előtt? Népművelés 3. 38–9. 1958. Felvilágosodás, preromantika, romantika és Lessing. (G. Petronio könyve.) Világirodalmi Figyelő 4. 209–12. 1959. Ismeretlen adatok Babits 1919-es magatartásának következményeihez. In: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve. Budapest, 70–7. 1960. A fővárosi általános iskolások kiejtéséről. Nyr 84. 337–45. A magnetofon felhasználása az olasz nyelvoktatás gyakorlatában. IdNyTan 3. 48–56. A hangosfilm a gyakorlati nyelvoktatás szolgálatában. IdNyTan 3. 138–42. 1961. “A bíró” című olasz film nyelvi feldolgozása. IdNyTan 4. 54–9.
9
1962. Auditív lexikai előkészítés magnetofonnal olasz órán az I. osztályban. IdNyTan 5. 83–8. Adalékok Babits újpesti és budapesti középiskolai tanárságának éveihez. It 50. 138–46. (Klny.) Ötven éve tanított Újpesten Babits Mihály. In: A Budapesti IV. ker. Könyves Kálmán Ált. Gimn. (Újpest) Évkönyve az 1961–62. iskolai évről. (Közzéteszi: Hollósi László) I–XV. + 1 fényképmelléklet. (Klny.) 1963. Muki. Nyr 87. 474-6. Babits Mihály újpesti tanítványainak emlékezetében. PedSzle 13. 534–44. Emlékezés Babits Mihály szegedi tanáréveire. Tiszatáj 18. 11/9. Babits Mihály elfelejtett pedagógiai cikke: Erkölcs és iskola. Köznevelés 19. 548–50. 1965. L’impiego dei mezzi audiovisivi nell’ insegnamento della lingua italiana in Ungheria. In: I Problemi della Pedagogia (Roma) 1/117–37, 2/234–53. (Klny.) A magnetofon és a diavetítő alkalmazása a nyelvoktatásban. Audio-Vizuális Közlemények 3. 55–74. Az audiovizuális eszközök felhasználása a nyelvoktatásban. Budapesti Nevelő 1. 1965. 104–20. 1966. Babits a katedrán. Szépirodalmi, Budapest. Ismertetések: Erki Edit: Könyvtájékoztató 11. 1/2. Név nélkül: Új könyvek 3. 4/24. Pomogáts Béla: Élet és Irodalom 10. április 16. Abody Béla: Élet és Irodalom 10. április 16. Falus Róbert: Népszabadság 11. március 18. Kun Lajos: Tolna Megyei Népújság 16. május 1. Név nélkül: Új Ember 22. május 15. ky: Egyetemi Lapok 8. május 19. Kardos Pál: Alföld 13. 6/87–8. Kun Lajos: Életünk 4. 153–5. Seres József: Köznevelés 19. június 3. 431. Sz[alatnai]. R[ezső].: Magyar Nemzet 22. június 12. Rába György: Kritika 4. 7/63.
10
Horpácsi Sándor: Napjaink 5. augusztus 1. 5. Rajnai László: Jelenkor 9. 11/1086–7. Név nélkül: Korunk 25. 11/1641. B[árdos]. P[ál].: Tiszatáj 20. 11/961–2. Láng József: ItK 70. 3/363–4. Babits Mihály költői nyelvéről. Nyr 90. 429–44. Babits Mihály feledésbe merült versei. Alföld 13. 8/63–5. A szóbeli kezdő szakasz mint a tanulói aktivitást megalapozó eljárás a gyakorlati nyelvoktatásban. Modern Nyelvoktatás 4. 1–2/62–75. Zavartalan-e az árusítás? Élet és Tudomány 21. 49/2323. 1967. Az igeidők, –módok és alakok gyakorisága és használata “A bíró” című olasz filmben. FilKözl 13. 200–10. (Klny.) A nyelv “orális”, beszélt jellegének fontossága. In: Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. Szerk. Grétsy László–Szathmári István. Tankönyvkiadó, Budapest, 233–5. Audio-vizuális eszközök és eljárások a magyar beszéd oktatásában. In: A magyar nyelv története és rendszere. Szerk. Imre Samu–Szathmári István. Akadémiai Kiadó, Budapest, 430–4. (NytudÉrt 58.) A szép magyar beszéd újabb országos középiskolai versenye. Nyr 91. 386–7. Szabó Lőrinc ismeretlen zsengéi. Kortárs 11. 10/1653–5. A hangok a versben. Somogyi Néplap 23. január 1. Arany János születésnapjára. Élet és Tudomány 22. 9/416. Moldáviai vagy moldovai? Élet és Tudomány 22. 18/846. Rangos. Tolna Megyei Népújság 17. július 23. Allergiás. Tolna Megyei Népújság 17. augusztus 13. Itt lesz fogyasztva? Tolna Megyei Népújság 17. szeptember 3. Rám-rámnéz a Nem-Lett-Volna Szabad. Tolna Megyei Népújság 17. Szeptember 24. Peter Stuyvesant és társai. Élet és Tudomány 22. 38./1806. Te, igen – Te, nem. Tolna Megyei Népújság 17. október 15. Égi és földi a költő szavaiban. Tolna Megyei Népújság 17. december 17. Ma hull a hó, és álom hull a hóban. Tolna Megyei Népújság 17. december 31. 1968. Valeri, Diego: Városom, Velence. Gondolat, Budapest. (Ford.) A nép fiaival poharat, eszmét koccintok. Nyr 92. 38–40. (Klny.)
11
A hangok szerepe és stilisztikai értéke az irodalmi alkotásban. Irodalmi és Nyelvi Közlemények 2. 78–103. L’insegnamento dell’ italiano con sussidi audio-visivi nelle scuole secondarie. In: Il Romanticismo. Atti del Sesto Congresso dell’Associazione Internazionale per gli Studi di Lingua e Letteratura Italiana. A cura di V. Branca e T. Kardos. Akadémia Kiadó, Budapest, 695–7. (Klny.) Nemzetközi romanisztikai kongresszus Bukarestben. Nyr 92. 362–3. Egy talpalatnyi föld elég nekem. Tolna Megyei Népújság 18. február 4. A mindennapos agyvérszegénység borult reájuk. Tolna Megyei Népújság 18. február 18. Mihályi Rozália csókja. Tolna Megyei Népújság 18. március 10. 7. Te meg én. Tolna Megyei Népújság 18. március 31. Meghajnallott arcán szép Piroska vére. Tolna Megyei Népújság 18. április 7. Szerszámot és parolát cseréltünk boldogan. Tolna Megyei Népújság 18. június 2. 1969. Simonyi Zsigmond és a nyelvtudomány-történet. (Simonyi Révairól.) Nyr 93. 330–40. (Klny.) Valter, Tauli: Introduction to a Theory of Language Planning. NyK. 71. 194–9. (Recenzió, klny.) 1970. Kéregtelenítés. Nyr 94. 120–1. Beszédtechnika: Az élőszó erejének kiaknázása. In: Családi események társadalmi megünneplése. Népművelők Kézikönyve III. Fővárosi Művelődési Ház, Budapest, 145–58. Az élőszó erejének kiaknázása. In: A szónoklástan főbb kérdései. Szerk. Grétsy László. TIT, Budapest, 60–7. Ütötte fel a fejét, mintegy dacos feleletül. Magyar Szó (Újvidék), február 15. 1971. Halotti és emlékbeszédek a XIX. és XX. századból. NPI, Budapest. (Vál., szerk., bev., jegyz.) Ismertetések: Kenyeres Ágnes: It 61. 493–5. Új Könyvek 7. 6/30–1. A nyelvészettől a nyelvoktatásig. [E. Arciani könyvéről.] Nyr 95. 177–88.
12
“Szerbusztok, édes egy jó lelkeim” – “Ütötte fel a fejét, mintegy dacos feleletül” – A hangok a versben – “A villany az új, a csillag a régi”. In: Anyanyelvi őrjárat. Szerk. Ferenczy Géza. Gondolat, Budapest, 112–4; 244–7; 262–5; 265–70. Elmondanám ezt néked, ha nem unnád… Magyar Hírlap 4. április 4. Szervusz – szia! Képes Ifjúság (Újvidék) 27. szeptember 29. A személyes névmás a szerelmesek nyelvében. Képes Ifjúság (Újvidék) 27. október 13. A te megszólítás a fiatalok nyelvében. Képes Ifjúság (Újvidék) 27. november 10. “Szöveghűség és helyesírás.” Magyar Nemzet 27. november 28. 1972. Révai Miklós. Akadémiai Kiadó, Budapest. (A múlt magyar tudósai) Ismertetések: Kovalovszky Miklós: Nyr 97. 490–2. Gulya János: NyK 75. 477–8. Kemény Gábor: ÁltNyT 284–8. A magyar nyelvtudomány történetére vonatkozó munkálatok az utóbbi negyedszázadban (1945–1970). MNy 68. 107–20; 243–55; 355–68. A magyar nyelvtudomány történetére vonatkozó munkálatok az utóbbi negyedszázadban (1945–1970). MNyT, Budapest. (Jav. és bőv. kiad., MNyTK 130.) A magyar nyelvművelés új lendülete Romániában. Nyr 96. 129–38. (Klny.) Buda Pestre – Nagy Váradra – Sáros Patakra. Nyr 96. 249. p. Elég az hozzá… Somogyi Néplap 28. március 26. “És oda mi lesz?” A személytelen udvariatlanság és modorosság. Somogyi Néplap 28. május 7. 1973. Révai Miklós: A szép magyar toll. Akadémiai, Budapest. (Közzéteszi és az utószót írta) Ismertetések: Herczeg Gyula: FilKözl 19. 481–2. Nagy Mária J.: A Hét július 19. Fried István: ItK 77. 5/646–7. Kolozsvári G. Emil: Kritika 4. 5/15. Kolozsvári G. Emil:It 63. 631–43. Szabó Zoltán: NyIrK 111–3. Mi legyen a kezét csókolommal? Magyar Hírlap 6. április 21. Minden könyv nyomot hagy bennünk. Magyar Hírlap 6. június 2.
13
A Pápai-Páriz-szótár Eder-féle bővítéseinek egyik forrása. MNy 69. 275–86. 1974. Fél szemük alszik? Magyar Hírlap 7. március 16. Az Addenda szerzője a Pápai-Páriz-szótár Bod-féle átdolgozásában. MNy 70. 36–44. Éder József Károly a nyelvjárásokról, a jövevény- és idegen szókról. Nyr 98. 150–6. Az első magyar nyelvű stilisztikai kézikönyvről. In: Jelentéstan és stilisztika. A Magyar Nyelvészek II. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu–Szathmári István–Szűts László. Akadémiai, Budapest, 119– 24. (NytudÉrt 83.) 1975. Tiszti szójegyzék 1790-ből. (Az “Erdélyi Magyar Hírvivő” nyelvművelő törekvései.) Nyr 99. 156–70. Újabb szempontok a “Demonstratio” hazai fogadtatásának kérdéséhez. In: “Beiträge zum IV. Internationalen Finnougristenkongress in Budapest.” Istituto Universitario Orientale di Napoli, Napoli, 21. (Klny.) 1976. A hangok a versben. In: Dávid András: Nyelvünk élete, magyar nyelvtan a gimnáziumok IV. osztálya számára. Tartományi Tankönyvkiadó Intézet, Újvidék, 189–91. (2. kiad.) A köznyelvi stílus jelenségeinek áttekintése és értékelése. In: Mai magyar nyelvünk. Szerk. Grétsy László. Akadémiai, Budapest, 75–85. (Grétsy Lászlóval és Kovalovszky Miklóssal.) 1977. Die Aufnahme der “Demonstratio” von Sajnovics in Ungarn. Neue Aspekte zur Geschichte der Frage. ALinguH 26. 305–23. (Klny.) 1978. Assisi Szent Ferenc Virágoskertje Fioretti. Bécs, P. Radnai Tibor. 2. kiad. Uo., 1988. 3. kiad. Uo., 1989. (Ford., előszó, jegyz., az első két kiadásban E. Megyeri András, a harmadikban saját néven) Ismertetés: Tóth Sándor: Új Ember 45. március 18.
14
Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság. Akadémiai, Budapest. Ismertetések: Taxner-Tóth Ernő: Magyar Nemzet 24. november 12. Bartha János: Új Élet 34. 2/21. B. Lőrinczy Éva: Nyr 103. 2/237–40. Pusztai Ferenc MNy 76. 91–4. Szász Lőrinc: NyIrK 124–7. Kemény Gábor: NyK 82. 400–2. Szabó T. Attila MTA I. OK. 399–402. Szabó T. Attila: Tallózás a múltban. Kriterion, Bukarest, 285–90. Szabó T. Attila: Hungarian Studies 1/1. 63–4. Fél szemük alszik? – Mi legyen a kezétcsókolom-mal? In: “Nyelvünk világa.” Vál., szerk. Kovalovszky Miklós. Gondolat, Budapest, 273–5, 326–9. Egyetemi magyartanítás Nápolyban. NyéK 32. 35–41. Il primo tentativo per la sistemazione dei prestiti italiani in ungherese. In: Giano Pannonio. Annali Italo-Ungheresi di Cultura. Padova, 167–76. 1980. A magyar igealakok személyes névmási tárgyhatározottsága. “A magyar nyelv grammatikája.” A Magyar Nyelvészek III. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu–Szathmári István–Szűts László. Akadémiai, Budapest, 289–98. (NytudÉrt 104.) Szócikkek a Nyelvművelő Kézikönyvben. In: Nyelvművelő Kézikönyv I. Főszerk. Grétsy László–Kovalovszky Miklós. Akadémiai, Budapest. Hallottuk a szót. Élet és Irodalom 24. október 18. 1981. Minek nevezzelek? Népszabadság 26. április 4. Pápaszem szavunk keletkezésének művelődéstörténeti háttere. MNy 77. 177– 88. + 2 melléklet. Egyetemi magyartanítás Nápolyban. In: “Nyelvünk és kultúránk a nagyvilágban.” Vál. és szerk. Imre Samu. NPI, Budapest, 100–5. A társadalmi kapcsolatteremtés nyelvi formái és lehetőségei napjainkban. “Társadalmi fejlődés és nyelvi magatartás.” A magyar nyelv hete 1981. évi rendezvénysorozatot bevezető tudományos ülésszak előadásai. Szerk. Grétsy László. TIT, Budapest, 21–31.
15
A magyar mint idegen nyelv oktatásának elvi és módszertani kérdései a magyar egyetemeken. “Magyar nyelv külföldieknek – Az V. Magyar Lektori Konferencia anyaga.” Szerk. Grétsy László–Ruszinyák Mária. Művelődési Minisztérium–Nemzetközi Előkészítő Intézet, Budapest, 29–33. Sui problemi principali del sistema verbale ungherese. “La lingua e la cultura ungherese come fenomeno areale – Atti del IIIo Convegno interuniversitatio degli studiosi di lingua e letteratura ungherese e di filologia ugrofinnica (Ca’ Foscari, 8–11 novembre 1977) ” a cura di Andrea Csillaghy. Venezia, 1977–1981. 361–70. 1982. Egyetemi felkészítés a magyarnak mint második nyelvnek az oktatására. “Nyelvünk és Kultúránk — A IV. Anyanyelvi konferencia tanácskozásainak összefoglalása.” Szerk. Imre Samu. NPI, Budapest, 161–3. Tudós mérséklet érvényesülése a nyelvújítási harcban. (Kazinczy és a két Teleki-gróf.) MNy 78. 263–70. 1983. Fejezetek a magyar mint idegen nyelv oktatásának történetéből. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 1.) Éder Zoltán írja [a magyar mint idegen nyelv tanári C-szakról a Központi Magyar Nyelvi Lektorátuson.] MNy 79. 108. p. Simbiosi della lingua e cultura italiana ed ungherese nella cittá di Fiume. In: “Fiume”, Rivista di Studi Fiumani (nouva serie) 5, Anno III, aprile, Padova, 47–63. Magyar nyelvismeret – magyarságismeret. Hungarológiai oktatás régen és ma. Szerk. M. Róna Judit. Tankönyvkiadó, Budapest, 209–12. Fejezetek a magyar mint idegen nyelv oktatásának történetéből. Nyr 107. 309– 23. + 4 melléklet. L’insegnamento dell’ ungherese in Italia e quello dell’ italiano in. Ungheria: Angela Marcantonio (a cura di) Atti Vo Convegno interuniversitario dei docenti di Lingua e Letteratura Ungherese e di Filologia Ugrofinnica in Italia. Roma, 15–23. 1984. A magyar mint idegen nyelv diszciplináris helye. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 2.) A magyar mint idegen nyelv diszciplináris helye. Nyr 108. 63–74.
16
Megjegyzés [BA1]:
Sajátos rendező elvek a magyar mint idegen nyelv leírásában és oktatásában. Nyelvünk és Kultúránk 56. 7–15. (Kálmán Péterrel és Szili Katalinnal.) Sajátos rendező elvek a magyar mint idegen nyelv leírásában és oktatásában. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 5. Kálmán Péterrel és Szili Katalinnal.) Über das Dipole und das verbzentrische Satzmodell. AUB SLingu, Budapest, 69–76. (Klny.) Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből. Bp., 1984– 1996. 1–34. szám. (Szerk.) 1985. Szócikkek a Nyelvművelő Kézikönyvben. In: Nyelvművelő Kézikönyv II. Főszerk. Grétsy László–Kovalovszky Miklós. Akadémiai, Budapest. Contributi per lo studio della convivenza delle lingue e culture italiana ed ungherese nella cittá di Fiume. In: Roma e l’Italia nel contesto delle storia delle universitá ungheresi. Atti del Seminario italo–ungherese di Storia delle Universitá, Roma, Villa Mirafiori, 10–12 novembre Ed. Ateneo. Roma, 181–99. (Klny.) Discussioni linguistiche in Italia e in Ungheria fra l’Illuminismo e il Romanticismo. In: Popolo, nazione e storia nella cultura italiana e ungherese dal 1789 al 1850, a cura di Vittore Branca e Sante Graciotti. Ed. Leo S. Olschki. Firenze, 189–200. (Klny.) Benkő Loránd: Kazinczy és kora a magyar nyelvtudomány történetében. It 67. 202–6. (Recenzió) 1986. Pázmány nyelvi hagyománya a felvilágosodás korában. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 9.) Pázmány nyelvi hagyománya a felvilágosodás korában. In: A magyar irodalmi nyelv Pázmánytól napjainkig. ELTE, Budapest, 13–24. Hungary through the eyes of the British. In: Hungary. (Ed. J. Eppstein:) ELTE, Budapest, 1–2. 89–90. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 10.) A tudománytörténet fényében. Szabó T. Attila nyolcvanadik születésnapjára. Nyr 110. 1–20. A magyar irodalmi nyelv Pázmánytól napjainkig. ELTE, Budapest. (Szerk.)
17
1987. A tudománytörténet fényében. Szabó T. Attila nyolcvanadik születésnapjára. (Javított klny.) ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 11.) Verseghy Ferenc nyelvművelő kézikönyve. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 12.) 1988. Verseghy Ferenc nyelvtanai tekintettel a magyar mint idegen nyelv oktatására. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 15.) Verseghy Ferenc nyelvtanai tekintettel a magyar mint idegen nyelv oktatására. Nyr 112. 57–66. Hány kiadásban jelent meg az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár I. kötete? MNy 84. 324–27. A Marczibányi Intézet pályakérdése. In: Teleki József: A magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és új szólásmódok által. A szöveget gondozta, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: – –. Szépirodalmi, Budapest. 9–26. Ismertetés: Pomogáts Béla: Új Tükör 25. november 20. Van itt egy jó kis eszpresszó. In: Studia in honorem P. Fábián, E. Rácz, I. Szathmári oblata a collegis et discipulis. ELTE, Budapest, 35–40. Verseghy Ferenc nyelvművelő kézikönyve. In memoriam Verseghy Ferenc 3. Szerk. Szurmay Ernő. Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár, Szolnok, 31– 47. 1989. Az erdélyi magyar nyelvművelésről. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 18.) A magyar mint idegen nyelv tanári szak. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 17. Hegedűs Ritával, Horváth Judittal, Szili Katalinnal.) Egy angol–magyar műveltségközvetítő. Válogatás Békássy Ferenc hátrahagyott írásaiból. (Vál., szerk., a szöveget gondozta, az életrajzot, a bibliográfiákat és a jegyzeteket összeállította: – –.) Nemzetközi Hungarológiai Központ, Budapest. (Hungarológiai ismerettár)
18
Honismereti törekvések a XVIII. század végén az első magyar nyelvű útikönyvben. In: A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében.. Die ungarische Sprache und Kultur in Donauraum I. Szerk. Jankovics József et. al. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, Budapest–Wien, 170–7. A magyar mint idegen nyelv tanári szak. A Hungarológia Oktatása 3. 19–38. (Hegedűs Ritával, Horváth Judittal, Szili Katalinnal.) Az erdélyi magyar nyelvművelésről. Nyr 113. 132–40. Verseghy Ferenc nyelvtanai a magyar mint idegen nyelv oktatása szempontjából. Folia Hungarica 4. Helsinki, 25–39. 1990. Sylvester Grammatikájának utóéletéről. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 19.) Az idegen szavak használata a televízióban. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 20.) Az első magyar nyelvű útikalauzról és szerzőjéről. In: Sándor István: Egy külföldön utazó magyarnak jó barátjához küldetett levelei. A szöveget gondozta, a jegyzeteket írta: – –. Szépirodalmi, Budapest, 7–46. (Ritkaságok) Az idegen szavak használata a televízióban. Nyr 114. 1–13. 1991. Vályi András, a magyar nyelv tanára. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 23.) Verseghy Ferenc nyelvtudománya és az utókor. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 25.) Pápaszem szavunk keletkezésének művelődéstörténeti háttere. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 27.) [Vályi András]: Fundamenta lingvam ungaricam practice docendi et discendi cum tabella in hunc finem praeparata./Grundlinien die ungarische Sprache praktisch zu lehren und zu lehren: nebst einer hiezu eingerichteten Hilfstabelle. A reprintek szövegét gondozta: – –. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 21.) Borítófelirat: Vályi András: A magyar nyelv gyakorlati tanítása és tanulása. Sylvester és Guarino. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. ELTE, Budapest, 154–7.
19
Verseghy Ferenc nyelvtudománya és az utókor. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. Akadémiai, Budapest, 144–50. 1992. Vályi András, a magyar nyelv első tanára a pesti egyetemen. MNy 88. 148–57. Illyés Gyula írásait lapozgatva. (Születésének kilencvenedik évfordulóján.) Nyr 116. 397–405. Nyelvi kultúra – egyházi kultúra. Magyar Nemzet 47. március 28. Máriaremete vagy Makkosmária? Magyar Nemzet 47. április 4. László vagy Szent László? Magyar Nemzet 47. július 25. Boldog névnapot! Édes Anyanyelvünk 13. 10–12/12. p. 1993. A magyar mint idegen nyelv a felsőoktatásban. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 30.) Teleki Domokos: Egynehény hazai utazások leírása. A szöveget gondozta, az utószót és a jegyzeteket írta: – –. Balassi Kiadó, Budapest. (Régi magyar könyvtár. Források 3.) A magyar mint idegen nyelv a felsőoktatásban. Nyr 117. 311–20. A nyelvművelés helye és szerepe a magyar mint idegen nyelv oktatásában. Nyr 117. 432–4. Éder Zoltán írja. [A Magyar Nyelvőr egy cikkéről.] MNy 89. 384. p. Egy olasz utazó Vácott 1780-ban Migazzi püspök udvarában. In: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon 1–3. köt. Szerk. Békési Imre et. al. Budapest–Szeged, 1020–4. 1994. Verseghy Ferenc brünni nyelvtani jegyzetei. MNy 90. 211–4. Verseghy Ferenc és az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság. In: Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság kétszáz éve (1793–1993). Kolozsvár, 23–6. (Erdélyi Tudományos Füzetek 218.) Gyarmathi Nyelvmesterének fő forrásáról. In: A lexikológia és a lexikográfia elmélete és módszertana. A magyar nyelvészek VI. nemzetközi kongresszusa. Szerk. Papp Lajos. Eger, 22–3. Verseghy magyar–német összevető nyelvtana. In: In memoriam Verseghy Ferenc 4. Szerk. Szurmay Ernő. Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár, Szolnok, 53–62. Ferenc Verseghy studia l’italiano durante la sua prigionia. In: Giano Pannonio. Annali italo-ungheresi di cultura 5. Budapest, 193–202. Ferenc Verseghy, precursiva della grammatica descrittiva ungherese. Padova.
20
Estratto degli Atti e memorie dell’ Accademia Patavina di Scienze, Lettere ed Arti. Volume CV. Parte III. Classe di Scienze Morali, Lettere ed Arti. 11. 1995. A Verseghy-fordító. In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina et al. ELTE, Budapest, 111–20. Gyarmathi Sámuel Nyelvmesterének egyik fő forrása. MNy 91. 52–63, 140– 56, 291–310. Verseghy magyar–német összevető nyelvtana. Hungarológia 7. 208–20. Kálmán Péter. MNy 91. 111–2. (Nekrológ) 1996. “én hangosan írok”. Hangzás és íráskép viszonya Babits Mihály A gólyakalifa című regényében. EFF 18. 31–5. Konferencia Kalmár Györgyről. MNy 92. 363–367. Sajnovics és Demonstratiója új megvilágításban. In: Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. Szerk. V. Raisz Rózsa. MNyT, Budapest, 77–82. (MNyTK 207.) 1997. Orsolya meséje Babits “Gólyakalifá”-jában. Irodalomismeret 8/4. 97–101. Babits Mihály: A gólyakalifa. Sajtó alá rend. Éder Zoltán. Historia Litteraria Alapítvány–Korona Kiadó, Budapest. (Kisérő tan. 447–545.) 1998. Verseghy nyelvi rendszere és a kortársi grammatikák. MNy 94. 292–301. Verseghy nyelvi rendszere és a kortársi grammatikák. In: In memoriam Verseghy Ferenc 5. Szerk. Szurmay Ernő. Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár, Szolnok, 38–48. Babits Misike első szárnypróbálgatásáról. Irodalomismeret 9/3–4. 120. p. 1999. Utószó Verseghy Proludiumának magyar fordításához. In: Verseghy Ferenc: Bevezetés a magyar nyelv törvényeibe, amely Adelung rendszere, nemkülönben a keleti nyelvek szelleme, valamint a tiszai és az erdélyi nyelvjárás alapján készült. Ford. Hegyi Balázs. Szerk. – –. Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár, Szolnok, 77–95. Bánhidi Zoltán köszöntése 80. születésnapja alkalmából. MNy 95. 118–20. Éder Zoltán írja. [Sándor István a HB egyik szaváról. A Pannon Enciklopédia nyelvtudomány-történeti cikkéről.] MNy 95. 126–7.
21
Ricordo di János Nepomuki Sajnovics. Annali dell'Istituto Universitario Orientale di Napoli. Studi Finno-Ugrici II, 1996–1998, Napoli, 153–9. (Klny.) Ki volt Mattyasovszky Erzsébet? Irodalomismeret. Irodalomismeret 10/1–2. 17–9. Összeállította: Buda Attila
22
KORTÁRSAK ÉDER ZOLTÁN TUDOMÁNYOS, SZAKMAI ÉS OKTATÓI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szathmári István opponensi véleménye Éder Zoltán doktori habilitációs pályázatáról Éder Zoltánt röviden így jellemezhetnénk: kiváló filológus. Ugyanakkor arra is rá kell mutatnom, hogy a tudósi-kutatói erények mellett birtokában van a szűkebb szakma szeretetének, valamint a műveléséhez szükséges tulajdonságoknak, továbbá hatásos, eredményes előadó és oktató. E szerencsés alkat kifejlődését – egyéniségén kívül – nem kis mértékben segítette a habilitáló eddigi életpályája, amelynek természetesen ő maga is formálója volt. Negyedéves korában nyelvészeti jellegű cikket közöl tőle a Magyar Nyelvőr, de szakdolgozatát olasz irodalomtörténetből írja. Az egy évtizedes gimnáziumi magyar- és olasztanítás – amellett, hogy minden bizonnyal sok tekintetben jó iskola volt a számára – a nyelvoktatás felé tereli érdeklődését, de közben feldolgozza Babits középiskolai tanári éveit is. 1966-tól az MTA Nyelvtudományi Intézetében a Nyelvművelő kézikönyv megszerkesztésében való intenzív részvétele érleli igazán filológussá, és itt fordul a nyelvtudománytörténeti kutatások felé, aminek legmaradandóbb eredménye a Benkő József nyelvészeti munkásságát feldolgozó monográfia, illetve Révai Miklós A magyar szép toll c. nevezetes stilisztikájának, valamint a Révai munkásságát bemutató kis kötetnek a közreadása. Aztán 1974-től a nápolyi Keleti Egyetemen eltöltött ötévi vendégtanári működése természetszerűen fordítja figyelmét a magyar mint idegen nyelv oktatásának az elmélete és gyakorlata felé, s valójában ennek eredményeként lett 1979-től egyetemünkön a Központi Magyar Lektorátus vezetője. És azt is hozzátehetnénk: egyben fellendítője, valójában igazán tudományos alapokra helyezője. Tudniillik 1982-ben létrehozza a magyar mint idegen nyelv tanári szakot (ennek a gyümölcse – mint tapasztalom – mostanában érik be), továbbá kutatócsoportot szervez, és 1983-tól elindítja a Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből címû kiadványsorozatot, amelynek eddig harminc száma látott napvilágot. Éder Zoltán munkásságának középpontjában kétségtelenül a nyelvtudomány-történet és azon belül a nyelvtantörténet, illetve a felvilágosodás kora áll.
23
Foglalkozott az említett nyelvtudósokon kívül kisebb-nagyobb tanulmányokban Verseghy, Gyarmathi, Teleki József, Vályi András, Kazinczy munkásságával, továbbá Sylvester, Pázmány, valamint Szabó T. Attila életművével. Különösen csodálom Éder Zoltán munkamódszerében azt az energiát, amellyel kitartóan utánamegy kéziratoknak, műveknek, akár az MTA könyv- és kézirattáráról, akár kolozsvári vagy éppen müncheni könyvtárakról van szó. És azt a nyomozóképességet is, amellyel lépésről lépésre igyekszik kideríteni, hogy például Gyarmathi Nyelvmesterének az eddigi kutatói eredményeken túl mi volt a fő forrása. Élvezettel olvastam mind a Verseghy munkásságának első szakaszáról, mind a Gyarmathi Nyelvmesterének egyik fő forrásáról szóló előadástervezetét, illetve hosszabb tanulmányát. Jól látja Verseghy értékeit (magam meglepődtem, hogy pl. már 1818-as nyelvtanában az igéket vonzatuk szerint osztályozza, amit egyébként az utóbbi évtizedekben "fedezünk fel" és – jóllehet elmélyültebb elméleti háttérrel – dolgozunk ki). Hasonlóan tanulságos és rendkívül meggyőző mindaz, amit Gyarmathi Nyelvmesterének a Grammaire Raisonnée-val való tüzetes egybevetéséből kikövetkeztet. Szintén igen erdményes nyelvművelő és oktatói tevékenységét ezúttal nem részletezve Éder Zoltán habilitációs pályázatát nemcsak elfogadásra javaslom, hanem azt is megállapítom, hogy habilitációja nyeresége lesz egyetemünknek, karunknak és nyelvtudományunknak.
Dr. Kiss Lajos szakmai értékelése az OTKA számára Éder Zoltán tudománytörténeti kutatásairól Éder Zoltán Verseghy nyelvtudományi munkásságának elemzésében az 1805-ben megjelent Neuverfasste Ungarische Sprachlehrének kitüntetett helyet adott: ez megokolt is, hiszen grammatikusunknak e munkájával különösen mostohán bánt az utókor. E művet Éder mint szinkronikus magyar–német összevető nyelvtant mutatja be. Éder megállapította, hogy az ún. brünni jegyzeteket tévesen minősítették szótári jegyzeteknek: ez az anyag ui. egy grammatika előmunkálatának része. Verseghy forrásai közül a forrásrövidítések alapján több nyelvtant azonosított; a források egyikét, egy olasz nyelvkönyvet a piaristák (budapesti) könyvtárában találta meg. De Verseghy e forrásánál is fontosabb a Halléban 1758-ban megjelent Grammaire Raisonnée. A hazai könyvtárakban nem sikerült megtalálni e nyelvtant, ezért Münchenbe utazott, s a Bayerische Staatsbibliothekban látott hozzá a szóbanforgó francia nyelvtan tanulmányozásához. Mint szerzőnk írja, “egy fel24
villanó gondolat indítására” a “Hálai Franczia Grammatikát” nemcsak Verseghy munkájával, hanem Gyarmathi Sámuel “Okoskodva Tanító Magyar Nyelvmesterével” is összevetette. Kiderítette, hogy Gyarmathi nevezetes alkotásának mintája az említett Grammaire Raisonnée volt, amelynek egész fejezeteit “szó szerinti fordításban beolvasztotta munkájába”. E jelentős fölfedezésével Éder Zoltán választ adott egy olyan tudománytörténeti kérdésre, amelyre szakirodalmunk nem tudott felelni, pedig oly kiváló tudósok foglalkoztak vele, mint Szabó T. Attila és Gáldi László. (…) Eredményeit Éder Zoltán tekintélyes időszaki kiadványokban közölte.
Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság Részletek Szabó T. Attila recenziójából A magyar nyelvtudományi munkásságban a korszakokat átfogó tudománytörténeti szemlélődés sajnálatos hiánya a további kutatásban többszörös nehézséget jelent. Nagy összefüggésekben nem látjuk elsősorban saját nemzeti tudományszakunknak az egyetemes és az egyes nemzetek nyelvtudományi munkásságához viszonyított helyzetét, illetőleg azokat a kapcsolatokat, amelyek a magyar nyelvtudományi munkálkodást az egyetemes nyelvtudományi vizsgálódásokhoz fűzik. (...) E tudománytörténeti vonatkozású gondolatokat (...) azért látszott időszerűnek papírra vetni, mert Éder Zoltán előttem fekvő kötete egyszerre két tudósegyéniség értékelésében is pótolja legalább részben az előbbiekben felemlegetett hiányt. E két személyiség alakját az eddigi tudománytörténeti szemlélődés más vonatkozásban a feledésből ugyan kiemelte, nyelvtudományi munkálkodás körébe vonható tevékenységükről azonban vajmi keveset tudott. Az egyik személyiség a polihisztor Benkő József (1740–1814) középajtai református pap, Erdély történetének és az erdélyi honismeretnek úttörő munkálása mellett a növényvilág nagy ismerője és ismertetője, Linné növénytani rendszerének első magyar alkalmazója. A másik személyiség Aranka György (1737–1817), az Erdélyi Királyi Tábla elnöke, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság és egyben az erdélyi magyar tudományos igyekezetek úttörője. (...) Maga az itt érdeklődésünk körébe vont munka – a rövid Előszón (7–8) kívül – három részből áll. Az első rész fő alakja Benkő József (9–133); a másik részé (135–41): Aranka György. A két egyéniség személyi kapcsolatai és rokon tudományos törekvései miatt érthetően a Benkőről szóló rész is át meg át van szőve Aranka életének és munkásságának szálaival. A szerző fejtegetéseihez a szilárd filológiai alapot a harmadik legterjedelmesebb részben Függelékként 25
közzétett kéziratanyag (6 mell. + 145–300) biztosítja. Benkő életével és munkásságával részletesen gr. Mikó Imre, az EME és az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület alapítója már 1867-ben közzétett monográfiájában foglalkozott. (...) Az újabb monográfia szerzőjét éppen az OSzK-ban őrzött, Mikó által nem tanulmányozott Benkő-kéziratok és levelek ösztökélték a további kutatásra. Az Erdélyi Múzeum Levéltárának a Kolozsvári Akadémiai Könyvtár, majd újabban az Állami Levéltár kolozsvári fiókja őrizetébe került kézirat- és levéltári anyagához vezető szálakat bogozgatva, Éder olyan további jelentős új forrásanyaghoz juthatott hozzá, amely egyrészt Benkő, másrészt meg Aranka eddig egyáltalán nem, vagy legalábbis kellően nem ismert nyelvészeti tevékenységére vet fényt. A nagy polihisztor újabb kritikai ismertetésébe beleágyazva, Éder az eléje került újabb kéziratok, levelek és más források anyagának kritikai vizsgálata rendjén monográfiája első részében Benkő nyelvészeti tevékenységének tüzetes megvizsgálására kerít sort. Erre valóban szükség is van, hiszen eddig Benkőről a nyelvtudomány csak azt tartotta számon, hogy a nyelvújítási harcok korában olyan nagy szerepet játszó Magyar Hírmondó közölgetett tőle az újító mozgalom híveként apróbb cikkeket és hogy – más természetvizsgálókkal együtt – elévülhetetlen érdeme volt a régiség és a népnyelv növényneveinek felkutatásában és segítségükkel a magyar növénytani műnyelv kialakításában (...). Éder sort kerít Benkőnek eddig is ismert növénytani szóújításai korabeli hatásának és nyelvújító tevékenységének részletes értékelésére (60–92), egy külön alfejezetben szót ejt nyelvi érdeklődésének és nézeteinek gyökereiről (35–40) is. Úgy találja, hogy nyelvi érdeklődésének szálai ugyan a gyermekkorig nyúlnak vissza, s a környezet székely nyelvjárási hatásával magyarázhatók, de szinte kétségtelen, hogy nagy hatással lehetett ilyen érdeklődése izmosodására Bod Péter is. Bod “a magyar nyelvnek ékesgetésére” felállítandó Magyar Társaság szükségességének indoklásában a jövevényszók, idegen szók és általában a magyar szókincs kérdéséről nyilatkozott a maga korában feltűnő józansággal és újszerű nyelvszemlélettel (37–9). Ilyen ösztönzésre Benkő még enyedi diák korában szógyűjtésbe kezdett, s mikor aztán értesült arról, hogy a magyarigeni prédikátor Pápai Páriz Ferenc latin–magyar és magyar–latin szótárának német értelmezésekkel is megbővített új kiadását készíti elő, terjedelmes szógyűjteményét eljuttatja Bodhoz. Minthogy azonban ez a gyűjtés nem került idejében a szótárszerkesztő kezéhez, Benkő szógyűjteménye csak részben és csak a szótár Addendájában kapott helyet. A monográfia szerzőjének e kérdésre vonatkozó fejtegetései most a Bod-féle harmadik PP-kiadás készülésének lényeges kérdéseire nézve nyújtanak felvilágosítást (40–5). Miután Éder egy alfejezetben kimutatja, hogy Benkő szóeredet-kutató érdeklődése (...) még nagy erdélyi honismertető munkája, a Transilvania megje-
26
lenése (1798) előtti korra nyúlik vissza (46–60), külön faggatóra fogja azt az újabban előkerült kéziratot és a hozzá szervesen kapcsolódó levelezést, amelynek vizsgálatát eleve is kötete legfontosabb feladatának tekintette (8). A szerző meggyőző bizonyítása nyomán Benkő kéziratának keletkezési időpontjául kétséget kizáróan az 1791. évet jelölhetjük meg; erre nézve az 1792. január 2-áról keltezett, az akkor már befejezett munka elé vetett Előbeszéd és főként Benkőnek Aranka Györggyel folytatott levelezése tájékoztat (101, 221). A Kolozsvárt 1792. április 21-én kelt latin nyelvű cenzori engedély (l. a kötetbeli hasonmást) bizonyítja, hogy szerzője ezt a munkát ugyan közzétételre szánta, de a kinyomtatás elmaradt; valószínűleg azért, mert megjelentetése nem állott összhangban Arankának az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság kiadói munkásságával kapcsolatban melengetett terveivel (126–8). A végeredményében ilyenformán kéziratban maradt munka címének már első része – A magyar és török nyelv mely keveset egyezzen – mutatja, hogy Benkő – Sajnovics János nyelvhasonlításának odaadó híveként – a török– magyar nyelvrokonság cáfolatául írta munkáját, és Sajnovics nyelvhasonlító módszerének alkalmazásával szókincsbeli, alak- és mondattani ellenbizonyítékok felsorakoztatásával meggyőzően cáfolta a török–magyar nyelvrokonságot. A monográfia szerzője a munka jelentőségét éppen a munka cáfolat-jellegében látja, hiszen a török–magyar nyelvrokonság gondolatának akkor a magyar tudományosságban már meglehetősen nagy hagyománya volt. (...) Benkő cáfolatként írt munkájának negatív kicsengésén túl jelentős pozitív érdeme a jövevényszavak kérdésének felvetése és a velük kapcsolatos elméleti fejtegetések józansága és a kérdésnek a maga korában újszerű szemlélete. Benkő előtt senki nem vállalkozott arra, hogy a magyar szókincs idegen eredetű elemeit ilyen átfogóan és ilyen mélységesen rendszerezze. Benkő mind elméletileg, mind pedig módszertanilag megelőzte Sándor István és Gyarmathi Sámuel e téren elért eredményeit. Vizsgálódásai végső kicsengéseként Benkő nyelvtudományi munkásságának összefoglaló értékelésekor Éder úgy véli, “nem túlzás, ha Benkő Józsefet kora kiemelkedő nyelvtörténészeként tartjuk számon, munkáját pedig a magyar szókincs eredet szerinti vizsgálatának történetében egyfelől Sajnovics János, másfelől Gyarmathi Sámuel és Sándor István művei között helyezzük el” (126). (...)
27
Jelentőségben eltörpül, és az előbbi, Benkő munkásságáról szóló résszel alig-alig mutat kapcsolatot a monográfiának utolsó, »Az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság és Aranka György szótárírói törekvései« címmel beiktatott fejezete. A további tudománytörténeti vizsgálódás számára e laza kapcsolat ellenére is e fejezet lényeges megállapításokat tartalmaz azzal, hogy kimutatja: a Nyelvmívelő Társaságnak korunkig megőrződött szótárírói teljesítményei közül az eddig Gyarmathi Sámuelnek tulajdonított két darab nem tőle, hanem Aranka György kezétől származik. Ezzel a megállapítással Éder új nevet iktat be nemcsak a Nyelvmívelő Társaság lexikográfiai munkásainak szerény sorába, hanem az egyetemes magyar szótárírói törekvések történetébe is. Hogy a ránk hagyományozott szótárírói fejtegetések a korabeli lexikográfia szintjén nem maradtak alul, arra bizonyság a függelékrészben betű szerinti közlésben hozzáférhetővé tett mintegy tíz, a lexikográfia körébe tartozó fejtegetés, szójegyzék, illetőleg szócikkmutatvány. Ezeknek tekintetbe vételével kellően indokoltnak tarthatjuk Édernek azt a fejtegetéseit záró megállapítását, hogy ezeknek láttán Arankának nemcsak a Nyelvmívelő Társaság fáradhatatlan szervezőjeként, hanem a korabeli erdélyi nyelvtudomány egyik szorgalmas munkásaként számon tartása a méltányos tudománytörténeti kötelezettségek közé sorolandó (141). A függelékrész az Aranka keze alól kikerült kéziratok közreadása mellett Benkő Józsefnek a magyar–török nyelveredeztetést cáfoló munkáján, Benkőnek Arankához írt, tudománytörténeti szempontból jelentős levelein, és Arankának a már említett szótári dolgozatain kívül a Nyelvmívelő Társaság néhány tagjának levelezéséből is közöl tíz darabot. Ezekben is sok új, eddig ismeretlen adalék őrződött meg az erdélyi nyelvtudományi igyekezetek történetére vonatkozóan. Az előzőekben ismertetett munka összefoglaló értékeléseként e sorok írója véleményét így fogalmazhatja meg: Éder Zoltán az erdélyi művelődéstörténet két jelentős alakjának, Benkő Józsefnek és Aranka Györgynek munkásságát új vonásokkal kiteljesítő monográfiája gondos kutatás során feltárt új ismeretanyagával, az eddigi tudománytörténeti eredmények kritikai felhasználásával, az egyéni életsors társadalmi és művelődési keretbe való beállításával, nem utolsósorban az általa felfedezett új forrásanyag gondos filológiai aprómunkával való közzétételével olyan jelentős tudománytörténeti mű, amely az erdélyi magyar nyelvtudományi munkálkodás XVIII. századi történetének sok eddig ismeretlen részletmozzanatát tárja fel a kérdéseket történeti távlatban és nagy összefüggésekben vizsgáló kutatás számára. In: I. OK. 1981, 399–402, újra: Szabó T. Attila: Tallózás a múltban. Válogatott tanulmányok, cikkek VI. Bukarest, 1985, 285–91.
28
Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáznál több hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítettek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelentkezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a századunk utolsó negyedének nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. Bolla Kálmán
29
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA
27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY *** folytatás a belső borítón
30
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK (Újabb felvételek) folytatás a hátsó borítóról
53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 55. GADÁNYI KÁROLY 57. SUBOSITS ISTVÁN 59. BÉKÉSI IMRE 61. BÜKY LÁSZLÓ
54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 56. PUSZTAY JÁNOS 58. H. TÓTH IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN 62. RÉDEY KÁROLY
Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 7., 8., 11., 12., 15., 17., 19., 24., 26., 27., 28., 31., 33., 34., 35., 37., 39., 40., 43., 44., 48., 49., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 59., 60.
31
