STUDIA CAROLIENSIA
2006. 3-4.
Mágikus nyelvhasználat Pannoniában
FEHÉR BENCE
A mágikus feliratok „görög” nyelve Pannoniából legalább negyven biztosan mágikus tartalmú írást ismerünk, a mágiát legszûkebb értelemben véve, tehát a tradicionális istenek mégoly mágikus formájú invokációját sem számítva, és nem törôdve azzal, hogy még sok más feliratnak, elsôsorban az ún. ábécéfeliratoknak lehet (de nincs kényszerítô erôvel) mágikus jelentôsége.1 Ezek az írások részben gemmák, tehát (varázslásra alkalmasnak tartott) ékkövek feliratai, részben átoklemezek, amelyekre varázsszavakat, -jeleket vagy kifejezett, személyre irányuló átkot karcoltak, majd elásták vagy a folyóba süllyesztették. Ezeket tehát nem velünk egyenrangú földi olvasó, hanem alvilági vagy démoni erôk olvasására szánták, mindazonáltal egész különleges, az antik köznapi beszédhez képest sajátos problémákat felvetô nyelvi világ tûnik fel bennük. Elôször is: mi a mágia nyelve? A római Pannonia köznyelve egész bizonyossággal a latin volt, az összes fennmaradt feliratoknak csak kevesebb, mint 3%-a görög nyelvû.2 Noha névtani adatokból tudjuk, hogy a lakosság elég jelentôs része keleti, fôleg sémi származású volt, vagy görögös neveket viselt, valószerûtlen, hogy a sémi, ill. görög nyelvek mint anyanyelv széles körben elterjedtek lettek volna. A pannoniai görög szövegek mintegy 17%-a bizonyosan mágikus tartalmú, a latin feliratoknál ez az arány jóval 1% alatt marad. Ez önmagában igazolja, amit általában az antik kultúrára igaznak tartanak: a mágia nyelve nem a latin,3 viszont a görög egész
1. A pannoniai ABC-feliratokról ld. BILKEI I.: A pannóniai ABC-feliratok értelmezéséhez. ArchÉrt 104 (1977). 89-93. NB. az ábécéfeliratok egy része biztosan nem tartozik ide, hanem egyszerûen kisdiákok házi feladata. 2. 185 db (2001-es adat), teljes kiadásuk: KOVÁCS Péter: Corpus Inscriptionum Graecarum Pannonicarum. Ed. maior. (HPS 8). Debrecen 2001. (A továbbiakban: CIGP.) 3. BRASHEAR 1995. 3425.
209
FEHÉR BENCE
birodalmi szinten szintén nem az elsôrendûen mágikus nyelv: ez a szerep a koptnak, ill. a héber/arámi nyelvváltozatoknak volna tulajdonítható. A „görög” mágikus szövegek (nagyrészben egy-két szavas gemmafeliratok, csak kisebb részben hosszabb átoktáblák) jó része csak látszatra görög, valójában az általánosan használt, többnyire eléggé vitatható etimológiájú „mágikus szókincshez” tartozik. Ezeknek az értelmezése ma sem kielégítôen megoldott, egyes kifejezések nyilvánvalóan nem is etimologizálhatók, hanem csak hangfestôk, ill. „szerkesztett” szavak, ti. hátulról elôre is olvashatóak. Sajnos, ezt és azt, hogy a hétköznapi mágiát gyakorló, a feliratokat hátrahagyó emberek aligha voltak képzett mágusok és/vagy tanult emberek, következésképp rengeteg hibával írtak, nagyon gyakran nem veszik figyelembe a legkomolyabb értelmezési kísérletek se. Jó példa erre az egyik leggyakoribb „görög” mágikus formula, amelyet Pannoniából is négy vagy öt elôfordulásból ismerünk,4 az , αβλαναϑαναλβα varázsszó. Rengeteg íráshibás formáját ismerjük,5 és a különbözô alakokra különbözô, sôt különbözô nyelvekbôl való (héber, arámi, kopt) megfejtések ismertek,6 noha nyilvánvaló, hogy a helyes, teljes forma visszafelé is olvasható, tehát a , helyes megfejtés valószínûleg csak a feléig kell elérjen (αβλαναϑ). Erre a legegyszerûbb feloldás az arámi nyelvû („Atya, jöjj hozzánk”) olvasat.7
Sémi betûs mágia Pannoniában tudjuk, hogy helyenként és koronként igen jelentôs keleti betelepüléssel kell számolnunk, egyáltalán nem lenne tehát csoda, ha valódi sémi varázskifejezések nagy számmal bukkannának fel. Valójában azt hiszem, a helyzet egyáltalán nem így áll. Egyrészt a (szinte kizárólag III. századi) átokszövegek és mágikus gemmák elôfordulási helyei (bár ilyen kis mennyiségnél még a véletlen szerepét sem lehet kizárni) nem a keleti eredetû lakosság gócpontjai, hanem inkább úgy lehet megfogalmazni: a III. században már jelentôs városi múlttal rendelkezô, inkább belsô-pannoniai központok (Siscia, Savaria, Cibalae, Carnuntum). Inkább kivételként vannak limeshelyeken, fôleg Brigetióban. Akármilyen eredetûek a mágikus szavak, semmi nyoma nincs annak, hogy használóik ezeket pontosan, netán anyanyelvi módon értették volna. Tulajdonképpen az, hogy szinte semmi sémi nyelvû feliratos emlék nem maradt ránk,8 és ilyen kevés a görög is, azt mutatja, hogy keleti nyelvüket az ideérkezôk rendkívül gyorsan felcserélték a latinra. ,
4. CIGP. 15, 48, 53, 146, talán CIGP. 152,6. α ϑλανα is ennek torz változata. , , , 5. CIGP. 15. α βλαταναβλα, 48. α βαλανααναλβα; más tartományokból ismert alakok: α βλαναϑα, , α βλαναϑαλβα. 6. BRASHEAR 1995. 3577. 7. BONNER 1950. 202. 8. Latin/görög szövegben személynevek néha tanúskodnak viselôjük sémi származásáról (RIU 1201. Salamati (Dat.), 1202. Sallumas, talán RIU 1175. Abibelus, RIU S 214 Βηνειαµι, RIU 1079. 1099. Barsamsus (és még néhány bar-ral összetett név) stb., de ez nem ad közvetlen információt az általuk
210
MÁGIKUS
NYELVHASZNÁLAT
PANNONIÁBAN
Kivétel lehet ez alól egy átoktábla, amelynek feliratát eddig latin-görög bilingvisként értelmezték characterekkel (azaz mágikus jelentôségû, ábécébe nem tartozó betûkkel) dúsítva.9 E carnuntumi tábla nyelve egyetlen dolgot biztosan elárul: hogy a szerzô rettentô hibásan és primitíven írt, de folyékony népnyelven beszélt latinul. Feltehetôleg anyanyelve volt, de legalábbis anyanyelvi szinten tudta. Mindazáltal véleményem szerint ezek a feltételezett charakterek nagyrészt sémi (föníciai-arámi) betûk. Két helyen vannak, két kis elkülönített keretben, a felsô szabályos tabula ansata ala^µνοõ σφραγειvõ, azaz Salamon király kú, s az alatta levô görög felirat szerint Σολου gyûrûjét ábrázolja. Mindjárt megjegyzendô a dolog jelentôségét hangsúlyozva, hogy a varázsszövegekben felbukkanó történeti vagy mito-historikus személynevek azok tartalmától függetlenül szinte mindig zsidók, ámde Salamon kifejezetten ritka.10 Az alsó egy kisebb négyzetes keret. A „Salamon gyûrûjében” szerintem az alábbi betûk olvashatóak: •••
g[r[y[a[[]11
Értelmes szöveget ez ugyan nem ad, de szinte biztos, hogy a) a szerzô tudott arámiul olvasni, b) az arámi betûk mágikus értékében bízva alakította ki a keretet. A kisebb keret olvasása semmiképp nem egyértelmû, megkísérelhetô görög szisztéma szerint, ez esetben ez jön ki: ΕΑ∃ΙΩ? | Σ† Y † Ez értelmetlen, de nem abszurd: az elsô sor „sémizáló” varázsszó, sôt alighanem egy IAW-változat (εαειω helyett), a másodikban a „hosszú szigma” akár görög, akár sémi ábécébôl eredeztethetô, de itt valószínûleg tényleg character-szerepben vannak. Jobbról balra olvasva viszont az elsô sor alig értelmes: C?IE+’, a másodikban † wys, tehát jellemzôen character-értékû, fôleg sémi ábécébôl válogatott betûket tartalmaz. Ami az egész szöveget illeti, rövid, hatásos felszólítások az alvilági lényekhez, a megcélzott Eudemus nevû egyén változatos elpusztítása végett. Végkövetkeztetésként úgy tûnik, ez a szinte egyetlen példa ténylegesen keleti, valószínûleg zsidó mágiát próbált (több-kevesebb pontossággal) alkalmazni, a szerzô azonban feltehetõleg latin anyanyelvû volt, és ô maga nem lehetett zsidó, legalábbis vallásilag, hiszen az átok elején Dis Patert és a Cerberust invokálta.
beszélt nyelvrôl. Az alább bemutatandó szövegen túl egy további sémi írást tartalmazó varázsszöveget Németh György készül publikálni. 9. CIGP 16. Vö. R. EGGER: Inschriften. RLiÖ 16 (1926). 117-156, Nr. 72; R. EGGER: Eine Fluchtafel aus Carnuntum. In: Römische Antike und frühes Christentum I. Klagenfurt 1962. 81-87; A. BETZ: Die griechischen Inschriften aus Österreich. Wiener Studien 79 (1966). 597-613, No. 15. 10. Ábrahám, Izsák, Jákób, ill. Mózes a leggyakoribbak (BRASHEAR 1995. 3427), Pannoniában CIGP 152. , ` , 47. ’Αβραα;;µ ’Ισα;;κ ’Ιακω [β] – esetleg felvethetô, hogy CIGP 53,R3 ’Ηλι´α olvasható? ’Αβραι`µ 11. r helyett esetleg olvasható b vagy éppen a is.
211
FEHÉR BENCE
Latin nyelvû mágia Érintôleg említem, hogy a szöveg latin része nem archaizál és nem törekszik felsôköznyelvi szintre, hanem teljesen vulgáris. Latin nyelvû varázsszöveg ezen kívül egészen kevés van,12 de ezekre mindre nagyjából ugyanez mondható nyelvileg, így a pannoniai nyelvhasználatnak messze legfontosabb forrásai közé tartoznak.13 A görög átokverziók efelôl sajnos kétségben hagynak minket, nyelvük természetesen koiné, de többnyire nem világos, milyen kulturális szinten áll.14 Istennév-characterek A mágikus „igék” megfejthetôségének kérdéséhez még egy-két adalékot szeretnék hozzátenni, illetôleg néhány jellemzô csoportjukra példát adni. A kétségtelenül leggyakoribb jelcsoport (talán nem is annyira kimondható ige, mint inkább charactersorozat) a görög ábécé magánhangzóinak kombinációja, leggyakrabban hárombetûs sorozat I-A-Ω alakban, de néha egész más elrendezés is. Közismert tény, hogy ez nem más, mint a Tetragrammaton görög betûs átírási kísérlete. A legelterjedtebben (és ez ismét a mágikus nyelv sémi alapjait hangsúlyozza) tehát az Isten kimondhatatlan zsidó nevét használták varázslásra — ez azonban számtalanszor jelenik meg a kétkígyófarkú Abrasax isten ábrázolása mellé írva,15 tehát ha azt mondjuk, hogy a felhasználóknak obskúrus és semmilyen vallással össze nem egyeztethetô istenfogalmaik voltak, akkor még elég finomak voltunk... Ez teljes mértékben elmondható az elôbb tárgyalt CIGP 16. táblára is, ahol nem a titkos mágikus lénnyel, hanem a tradicionális görög-római alvilág isteneivel kombinálják a zsidó eredetû, mágikus célú motívumok egész sorát. A mondottak szellemében a teljes görög magánhangzó-sorozat idônkénti szerepeltetését szintén nem ábécé-varázslatnak, hanem a kimondhatatlan istennévnek tekinthetjük. Ragyogó bizonyítéka ennek két carnuntumi eredetû gemma, ahol a hátlapon ez olvasható (az elôlap mindkettônél értelmetlen betûk, fôleg magánhangzók):
12. AIJ. Nos. 557, 432, újabb vizsgálatok szerint CIGP 111, ld. R. KOTANSKY: Greek magical amulets: the inscribed gold, silver, copper and bronze lamellae. Pap. Col. 22/1. Opladen 1994. 81-88. No. 18. 13. AIJ 557-nek, amely igen nehezen olvasható, számos megfejtési kísérlete ismert, egymástól lényegében függetlenek: J. BRUNŠMID: Rimsko ôaranje na olovnog ploôici iz Kupe kod Siska. VHAD 14 (1915–1919). 176-185; V. HOFFILLER (AIJ loc.cit.); E. VETTER: Eine lateinische Fluchtafel mit Anrufung des Wassermannes. Glotta 36 (1957–1958). 304-308; H. MIHÃESCU: La langue latine dans le sudest de l’Europe. Bucureæti–Paris 1978. 339§ egy-két jelentéktelen változtatással Vettert követi. 14. Az egyik leghosszabb CIGP 12. gyógyító varázslat, 50. átok egészen szabályos nyelvûnek tûnik, a 69. szörnyû íráshibákat tartalmaz, de ezeknek talán semmi köze a kiejtéséhez. 15. CIGP 71, 147, vagy nevével együtt, mintha csak ugyanannak a démoni lénynek két neve volna: CIGP 143. A különös interpretatio Hebraicát bôvebben értelmezi: NAGY Á. M.: A kakasfejû-kígyólábú istenalak: ábrázolható-e az Ábrázolhatatlan? Ókor 3/3 (2004). ?-?
212
MÁGIKUS
,
,
NYELVHASZNÁLAT
,
,
PANNONIÁBAN
,
CIGP 47. ó µεγαõ ϑεοõ ’Αβρααµ ’Ισακ ’Ιακω [β] ΑΕΗΙΟΥΩ , CIGP 46. ΙΑΗΙΕΗΙΑ | Ω Σαβαω τ | ’Αδωναιε | ’Ελωαιε | ’Υριελ ΑΕΙΟΥΩ 16 Jellemzô egyébként a „sémizálásra”, hogy az egyébként értelmetlen varázsigéket elôszeretettel végzôdtetik -ωϑ vagy -ηλ betûkkel, és általában nagyon gyakoriak az Ω és Θ jelek. (Persze ez utóbbit „koptizálásnak” is felfoghatjuk). Visszafelé olvasható szöveg Visszafelé is olvasható formulák kivételes módon nemcsak görög, hanem latin kontextusban is ismertek: az aquincumi helytartói palota egy téglájába égetés elôtt a téglát vetô katona, akár mágikus célzattal, akár csak a szójáték öröméért, egy (egyébként Sidonius Apollinaristól is ismert, Epist. IX 14, 1.) ilyen kétoldalas pentameter-sort karcolt bele: Roma tibi subito motibus ibit amor. Mellesleg melléje került a közismert (szintén két oldalról kezdhetô) SATOR AREPO TENET OPERA ROTAS varázsige is. Alig hihetô, hogy az ezzel szórakozó katona ismerte volna ennek az igének valószínûleg a Harpocrates-kultuszra visszavezethetô gyökereit,17 egyáltalán a görög allúziók nélkül tulajdonképpen érthetetlen latin mondat mondott volna számára valamit – de ismerte és felhasználhatónak tartotta. Hogy a feltehetôleg csak hangfestô varázsigékre is lássunk példát, a CIGP 108. gemma igéje így hangzik: αρηρορω ροµανδαρη. Noha más tartományból is ismerjük,18 értelmezése még nincs. Megkockáztatom, azért nincs, mert nem lehet. Rövidítések AIJ BONNER 1950 BRASHEAR 1995 RIU
HOFFILLER, V. – SARIA, B.: Antike Inschriften aus Jugoslavien. I: Noricum und Pannonia Superior. Zagreb 1938. BONNER, C.: Studies on magical amulets, Chiefly Graeco-Egyptian. Ann Arbor 1950. BRASHEAR, W. M.: The Greek magical papyri. ANRW II/18.5. Berlin–New York 1995. 3380–3684. Die römischen Inschriften Ungarns. Hrsg. BARKÓCZI László – MÓCSY András. Amsterdam–Budapest 1972.
16. Kovács Péter (CIGP loc.cit.) itt megjegyzi, hogy a szöveg értelmezéséhez használjuk fel 1Sám 1,11et. Természetesen 1Sám 1,11 egy ennél jóval rövidebb Isten-megnevezést tartalmaz, amelyet gyakorlatilag bármely Sabaóth-varázsige értelmezésénél említhetnénk, de minek. 17. BRASHEAR 1995. 3437. 18. BONNER 1950. 241.
213
FEHÉR BENCE
ABSTRACT THE MAGICAL USE OF LANGUAGE IN PANNONIA Bence Fehér
Magical writings are known from Pannonia in a considerable number, with a peculiar use of language, said not to our fellow mortals, but daemonic or underworld powers. Greek is used far more frequently than Latin, though the primarily magical languages in the imperial horizon are the Coptic and Hebrew/Aramaic. However, the ‘texts’ (mostly one or two words) are mostly not true Greek ones, but of a , general magic word treasure, hard to explain. E.g. the well-known α βλαναϑαναλβα formula was explained in several ways up to now, most likely seeming the Aramaic abâ lanâ thâ reading. Otherwise we cannot find true Semitic inscriptions from the whole province; inhabitants of Semitic origin seem to have given up their language early. Yet a curse tablet from Carnuntum contains (added to Latin and Greek phrases) Semitic letters, in a frame expressis verbis called Seal of Solomon: and a little later ΕΑ∃ΙΩ? | Σ† Y † (very likely an IW variant). These are meaningless, but certainly an imitation of Hebrew magic – from a heathen person, who invocated Dis and the Cerberus. The same syncretistic view occurs by the very frequent IW (Greek Tetragrammaton transscription) variants, when these are associated with the image of god Abrasax. Even the series of the Greek vocals must sometimes be regarded as such a variant, cf. CIGP 46. 47. Other peculiar features of ‘magical’ wording are those formulas that can be read reversely as well, or some purely onomatopoeic words, e.g. αρηρορω ροµανδαρη. As for the intelligible Greek texts, they show a fairly regular koine; the few Latin magical writings are vulgar in the language.
214
