Havonta megjelenő magazin
Ára: 100 Ft
XXII. évf. 6. szám 2011. június
Kerezsi Szilárd Ferenc
Ma végre
Ma végre itt állok, tovább nem várok, Akkor leírtam, mit ma kiáltok. Kiáltok halkan, csendben, ügyelve minden Apró neszre... Ügyelve nehogy túl Hangos legyek egyszerre. Ma végre komoly leszek, egyszer engedek, Én nem mondom, hogy lezárul mert elmegyek... Itt nem lesz más semmi, itt minden Marad a régiben, marad a már Megszokott mederben. Ma végre látok, köröttem fiúk, lányok. Apák, anyák, boldog, mosolygós családok Egyetlen rövid búcsú... Egyetlen, de minden Szó fölös és karcsú... Minden érzés és Gondolat szörnyen lassú. Ma végre őszinte vagyok, ledobom mit rám pakolt A hétköznap, a durva iskolapad. Magamtól Egyedül szerethetek, már nem kell, hogy fogd a kezem... Magamtól, segítség nélkül köszönhetek... nos Tessék, Itt vagyok, közöttetek!
Itt van a június, vele a nyár, zárul és kezdődik sok minden. Ballagóink – kicsik, nagyok, és még nagyobbak – búcsút mondanak az eddigi fészeknek. Épp csak mögöttünk a vidám gyereknap, és már itt is a nyár. E hónap elején ünnepeljük pedagógusainkat is, a gyerekek és szüleik már fel is köszöntötték őket. Ez alkalomból fogadják szeretettel Kerezsi Szilárd Ferenc versét!
Köszönhetek, szerethetek, Ha kell felejthetek és beléphetek Közétek, elnézhetek és bocsájthatok, És bizonyítványt lóbálhatok, új Utakat próbálhatok... Ma végre mindezt megtehetem, mert felém nyújtottad, Mert átadtad, miután megóvtad és megmutattad A tudás és érzés kenyeres kosarát... Megvártad Míg ráébredek, kivártad ezt a sok kínt és bajlódást Ma végre megköszönöm, hogy szeretve élhetek...
Mindenkinek vidám, élményekben gazdag, gyümölcsöző és pihentető nyarat kíván a Mórahalmi
Körkép szerkesztősége!
Mórahalmi
Rendelési idők Mórahalmon 2011 május 1-től RENDELÉSI IDŐK 2011. május 1-től
RENDELÉSI IDŐ
SZAKRENDELÉS HÉTFŐ KEDD SZERDA
FIZIOTERÁPIA
CSÜTÖRTÖK PÉNTEK LABOR
SZAKORVOS
00
HÉTFŐ-PÉNTEK
8
00
201
- 1900
HÉTFŐ-PÉNTEK
TERHESTANÁCSADÁS
HÉTFŐ
14 - 16
Dr. Szabó József
HÉTFŐ
17 - 21
Dr. Szabó József
SZERDA
9 - 15
Dr. Varga József
- 16
Labor
„A” Épület
00
GYÓGYTORNA
8
RENDELŐ
Kistérségi Eü. Központ I. emelet
730 – 1330 00
ÉPÜLET
00
8 - 19 00 00 8 - 19 00 00 8 - 16 800 - 1600
Szt. Erzsébet Gyógyfürdő
Tornaterem
210
Kistérségi Eü. Központ I. emelet
NŐGYÓGYÁSZAT
FÜL-ORR-GÉGÉSZET UROLÓGIA
KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA
BŐRGYÓGYÁSZAT
GYERMEK PSZICHIÁTRIA SZEMÉSZET
1630 - 20
Dr. Pintér Olivér
30
7 - 10
CSÜTÖRTÖK
17 - 2030
KEDD CSÜTÖRTÖK PÉNTEK
PSZICHIÁTRIA
Dr. Bucsai Ágnes Dr. Hartai Tamás
SZERDA
HÉTFŐ KEDD SZERDA
REUMATOLÓGIA
8 - 12 1700 - 2100
1645 - 2045 30 30 15 - 19 30 30 7 -11 8 - 12 13 - 17 16 - 20
HÉTFŐ
13 - 17
CSÜTÖRTÖK
13 - 17
CSÜTÖRTÖK
16 - 20
HÉTFŐ
1730 - 2130
SZERDA
18 - 22 00
- 1900
ORTOPÉDIA
KEDD
ORTOPÉDIAI SEGÉDESZKÖZÖK
KEDD
15 - 17
KEDD
12 - 17
PÉNTEK
12 - 17
ULTRAHANG DIAGNOSZTIKA
15
Kistérségi Eü. Központ I. emelet
207
Kistérségi Eü. Központ I. emelet
210
Kistérségi Eü. Központ I. emelet
206
Kistérségi Eü. Központ Földszint
111
Dr. Kasznár Tóth Ildikó
Kistérségi Eü. Központ II. emelet
311
Dr. Kapornai Krisztina
Kistérségi Eü. Központ I. emelet
216
Kistérségi Eü. Központ II. emelet
311
Dr. Rattay Katalin
Kistérségi Eü. Központ Földszint
112
Rehab Hungária Rt.
Kistérségi Eü. Központ Földszint
volt recepció
Dr. Ádám Edit
Kistérségi Eü. Központ I. emelet
211
Kistérségi Eü. Központ I. emelet
206
"A"Épület (Leletkiadás: felvételt követő szerda és péntek délelőtt)
1
„A” Épület
1
Dr. Frecska Irén Dr. Szabad Gábor Dr. Bartkó Judit Dr. Varga Judit Dr. Jeszenszky Valéria
Dr. Fülöp Zsuzsanna Dr. Gyetvai Tamás
CSÜTÖRTÖK
13 - 14
Dr. Bánfi Tamás
PÉNTEK
16 - 18
Dr. Mester Lajos
RÖNTGEN DIAGNOSZTIKA
HÉTFŐ - PÉNTEK
8 - 12
Dr. Ádám Edit
TÜDŐGYÓGYÁSZAT
HÉTFŐ, SZERDA, CSÜTÖRTÖK
11 - 16
HÉTFŐ, SZERDA, CSÜTÖRTÖK
16 - 17
KEDD, PÉNTEK
11 - 17
HÉTFŐ
8 - 12
Dr. Gavallér Henriette
KEDD-péntek
16 - 20
HÉTFŐ, SZERDA, PÉNTEK
Dr. Takács Róbert (dr. Jármai Katalin, dr. Gavallér Henriette)
9 - 13
Dr. Dillmann József
HÉTFŐ héten)
16 - 20
ÜZEMORVOSI RENDELÉS
TÜDŐGONDOZÓ (Csak TBC-s betegeknek) BELGYÓGYÁSZAT I. (kardiológia) BELGYÓGYÁSZAT II.
SEBÉSZET
(páros
SZERDA (páratlan héten)
SEBÉSZET - MOZGÁSSZERVI REHABILITÁCIÓ GYERMEKGYÓGYÁSZAT
Dr. Treer Mária Dr. Selypes Ágnes
Kistérségi Eü. Központ II. emelet
307
Kistérségi Eü. Központ Földszint
112
Dr. Sahin-Tóth Gábor 1230 - 1630
KEDD
16 - 20
Dr. Kuncz Ádám
Kistérségi Eü. Központ I. emelet
206
CSÜTÖRTÖK
16 - 20
Dr. Pécsek Mária
Kistérségi Eü. Központ Földszint
112
HÉTFŐ
13 - 14
Dr. Dillmann József
Kistérségi Eü. Központ Földszint
112
CSÜTÖRTÖK
14 - 18
Dr. Sztriha László
KEDD
8 - 13
Dr. Elek Ágnes
Kistérségi Eü. Központ I. emelet
216
Az UH diagnosztika,röntgen, ortopédia, reumatológia, tüdőgyógyászat,belgyógyászat, gyermekgyógyászat és labor orvosi beutalóval vehető igénybe! Csak előzetes bejelentkezéssel lehet igénybevenni szakrendeléseket. Jelentkezés a Gyógyászati Recepción, vagy a 62/580-042-es telefonszámon. Egészségügyi Központ: Szent László park 3. , „A” épület: Millenniumi sétány 7., Fürdő épülete: Szent László park 4.
A MÓRA-VITÁL NONPROFIT KFT. SZAKRENDELÉSEI A SZENT MARGIT EGÉSZSÉGHÁZBÓL ELKÖLTÖZTEK!
2
w w w. m o r a h a l o m . h u
Mórahalmi
Az egyik Mórahalmon megjelent újság egy állítólagos beszélgetést szivárogtatott ki, amely a polgármester és a Mórahalom városával szerződéses kapcsolatban lévő kivitelező cég vezetője között zajlott. Megkérdeztük: Nógrádi Zoltán urat, Mórahalom város polgármesterét, országgyűlési képviselőt: - Ennél primitívebb és butább hazugsággal ritkán találkozik az ember. Szeretném tisztelettel kérni, az újság kiadóját és Savanya László urat, hogy a továbbiakban tartózkodjon valótlan tények állításától, ellenkező esetben kénytelen vagyok sajtó pert indítani. A sajtóper sajátossága az, hogy a tényt állítónak hitelt érdemlően igazolnia kell állítását. Az egyik Mórahalmon megjelent újság azt állítja, hogy „…évek óta ömlik a sok pénz Mórahalomra, de minél több jön, annál több a munkanélküli. Országos szinten közel a legmagasabb” Megkérdeztük: Rozsnyainé Hódi Mária asszonyt, Mórahalom város Önkormányzata Szociális és Igazgatási Osztályának vezetőjét: - Az újságban megjelentekkel szemben a következő adatok a valódiak és a hitelesek. Munkanélküliségi ráta: Magyarország 9,71 Csongrád megye: 9,71 Homokháti kistérség: 10,31 Mórahalom: 8,06 Szlovákia: 13,16 ; Franciaország: 9,6 A külterületen élők több ízben jelezték, hogy a heves esőzések következtében járhatatlanok a külterületi utak, tanyájuk megközelíthetetlen.
Megkérdeztük Csányi László urat, Mórahalom város alpolgármesterét: - Április hónapban a külterületeken útkarbantartásokat folytattunk az alábbi helyrajzi számú területeken: Kerület
VI. kerület
II. kerület
Hrsz.
Hossz
Munkanem
0220/1 0256/100 0228/2 0220/31 0200 0250 0407/24 0272/58 0277 0273 0269 0265
2 km 1,5 km 2,5 km 1,5 km 5 km 1,5 km 1 km
Tárcsa, Gréder, Henger, Tolólap
Tárcsa, Gréder, Henger, Tolólap 10 km
0267
IV. kerület
VII. kerület
094 05/2 0101/13 0116/29
Tárcsa, Gréder, Henger, Tolólap, homokhordás, homokrakodás
5 km
Tárcsa, Gréder, Henger, Tolólap
1,5 km
Tárcsa, Gréder, Henger, Tolólap, homokhordás, homokrakodás
A talajvíz csökkenésével egyre több helyen alkalmassá vált a terület a földmunkák elvégzésére. A tanyai lakosok is kivették a munkákból a részüket, volt aki gázolajat, volt aki gépi munkát ajánlott fel. Ezúton is szeretném megköszönni a munkájukat. A továbbiakban a mezőőr folyamatosan ellenőrzi a tanyai utak minőségét és a lakosok bevonásával szervezi a következő útjavításokat.
Mezőgazdasági összeírás Nem zavarja a szemét?! A Központi Statisztikai Hivatal 2011. június 1-15. között „Egyéni gazdaságok júniusi összeírása 2011.” című adatgyűjtés alapján reprezentatív mezőgazdasági összeírást hajt végre. Az EU valamennyi tagországa részére kötelező összeírást az Európai Parlament és a Tanács rendelete írja elő. A feladat közvetlen megszervezését és az adatfelvétel végrehajtásának irányítását az egész ország területére kiterjedő illetékességgel a KSH Szegedi Igazgatósága látja el. Az összeírást a KSH Szegedi igazgatósága által kiadott - pecséttel és aláírással ellátott - igazolvánnyal rendelkező számlálóbiztosok végzik. Mórahalom szerepel a kijelölt mintában, az összeírás itt is zajlik. Kérjük, segítsék a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változások nyomon követését célzó változások figyelemmel kísérését. Polgármesteri Hivatal
Az elmúlt időszakban többször találkoztunk a buszváróknál elhelyezett szemetesekben ott „felejtett” hulladékkal, melyet zsákban, nagyobb nejlonba gyömöszölve a hulladéktárolóba, esetenként mellé helyeznek. A buszvárókra ki van függesztve, hogy aki nem kijelölt helyen helyezi el a hulladékot, az szabálysértést követ el és pénzbírsággal sújtható. Ennek ellenére rendszeresen visszatérő probléma, bírságot is ki kellett rónunk több alkalommal. Kérünk mindenkit, hogy az otthon keletkezett hulladékot megfelelően válogatva a hulladékátrakó udvarba szállítsa el, vagy otthon tárolja! Vigyázzunk és óvjuk környezetünk tisztaságát! Amennyiben illegális hulladéklerakást észlel, kérem, jelezze a Polgármesteri Hivatal illetékeseinek: Balogh Gábor közterület-felügyelő 06-30/7191-707, Liebhaber Gábor mezőőri szolgálat 06-70/3123-103.
w w w. m o r a h a l o m . h u
3
Mórahalmi
a Mó
n a b á rahalmi Óvod
Május 19-én került megrendezésre, immáron 11. alkalommal a Kistérségi Óvodák Sportnapja intézményünkben. 10 évvel ezelőtt a mi óvodánk volt az első rendezvény lebonyolítója, és a többi térségi óvoda után, ismét reánk került a sor. Közel 270 nagycsoportos korú gyermeket láthattunk vendégül a kísérő felnőttekkel együtt. Nógrádi Zoltán polgármester, országgyűlési képviselő, Sádtné Papp Mária Ibolya az Óvodák Kistérségi Egyesületének vezetője, Dr. Pőcze Tünde rendőr őrnagy és Kosztyu Gyuláné intézményvezető köszöntője után kezdődhetett a játék, az ismeretszerzés a rendőrök munkájáról, a közlekedési szabályokról. Volt kutyás bemutató, rendőrautó kipróbálása, kutya simogatás, gyalogos közlekedés, kerékpáros ügyességi verseny, homokozó-vizező játékon alakíthatták ki a gyerekek a saját szárazföldi és vízi közlekedési útvonalaikat, nyomkövetéssel jutottak el a Rendőrőrs épületébe, ahol a rendőrök mindennapjaival ismerkedhettek meg. Volt ugráló vár, labirintus, majd ebéd után gyermekkoncert és a Mórahalmi ugrókötelesek szórakoztatták a lelkes gyermek-és felnőtt csapatot. Köszönjük mindazoknak, akik felajánlásaikkal, közreműködésükkel elősegítették a rendezvény sikeres lebonyolítását: Katona János László
Oltványi Gyula
Kissné Barna Rita
Oltványiné Módra Enikő
Lucas Vanreusel
Oltványi Imréné
Méreg Istvánné
Óvodák Kistérségi Egyesülete
Móra Ferenc ÁMK
Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
Móraép Kht
Szűcs Zsolt
Mórahalmi Rendőrőrs
Tóth Szilveszter
Mórahalmi Ugróköteles csoport
Tóth Zoltán
Mórahalom Város Önkormányzata
Turu Kálmán Privát Húsáruház
Móra-Net Tv
Varga Ferenc Varga Pékség
Köszönet Csányi László alpolgármester úrnak, hogy jelenlétével megtisztelte rendezvényünket és minden óvodai dolgozónak, akik szervezésből, vendégszeretetből, vendéglátásból ismét kiválóan vizsgáztak. Módra Istvánné óvodapedagógus
4
w w w. m o r a h a l o m . h u
Mórahalmi
Ismét Törpeparádé A Huncutka Bölcsőde és Családi Napközi udvarán 2011. május 20-án idén is megrendezésre került a Törpeparádé! E színes és izgalmas családi délutánra szeretettel vártuk a játszani vágyó kicsiket, és családjukat! A programmal a közös együttjátszás élményének a megvalósítása volt a célunk, ugyanis nagyon fontosnak tartjuk az élmények közös megélését, megismerését. A játék öröme, és a különféle játéktevékenységek önfeledt szórakozást nyújtottak mindenki számára. A játéktevékenységek nemcsak örömet szereztek a gyermekek számára, hanem a különböző képességek, készségek fejlesztését is lehetővé tették. Ezek a játéktevékenységek a következők voltak: - nagymozgásos játékok: ugráló várak; trambulinok; kis akadálypályák - finommozgást fejlesztő játékok: origami, só-liszt gyurmázás - szem-kéz koordinációt fejlesztő játékok,
esztétikai érzéket fejlesztő foglalkozások: nyomdázás; különféle játékos alakzatú tetoválás; lufi figurák hajtogatása - kosarakkal felszerelt forgó hinta, mely szintén a gyermekek jókedvét szolgálta - zsákbamacska A lufi figurák hajtogatása nagyon sok gyermeket vonzott, a felnőttek is örömmel bekapcsolódtak az állatformák készítésébe. A szülők és munkatársaink által összegyűjtött zsákbamacska ajándékok kíváncsivá tették a gyerektekinteteket, így újabb gazdára találtak a régi apróságok, játékok egyegy kispajtás személyében. A kézműveskedés után öröm volt ugrálni a nagy, kültéri trambulinon, az akadály-
pályán végigmenni, átmászni a karikákon. A nap végén pedig „házi” tetoválást szinte minden gyermek kezén lehetett látni. A Móra-Partner Kft. minden egyes munkatársa saját készítésű süteménnyel készült erre a napra, amit a gyerekek szívesen fogyasztottak játék közben és játék után is. A szülők pedig finom receptötletekkel lettek gazdagabbak. A családi program szervezésében és megvalósításában a Móra-Partner Kft., a Huncutka Bölcsőde és Családi Napközi, a Biztos Kezdet Napsugár Gyerekhez és a Napsugár Fejlesztőház lelkes munkatársainak tartozunk köszönettel. Köszönjük továbbá Alpolgármester Úr és ÁMK Igazgató Asszonyának személyes részvételét! A megjelentek létszáma és visszajelzései alapján a rendezvény elérte célját, a gyerekek szüleikkel együtt már izgatottan várják a jövő évi TÖRPEPARÁDÉT! Baloghné Baranyás Ágnes és Csőke Melinda
Kirándulás a zákányszéki Madárkertben A jó idő eljöttével a Biztos Kezdet Napsugár Gyermekház és a Móra-Partner Kft. munkatársaival olyan közeli, látványos és a kisgyerekek számára is érdekes helyet kerestünk, amely a Gyerekház falait hátrahagyva kellemes és tartalmas néhány órát biztosít számunkra. Több lehetőséget mérlegelve a Zákányszéki Madárkert mellett döntöttünk. 2011. május 6-án a Mórahalmi Biztos Kezdet Napsugár Gyerekházba rendszeresen látogató gyerekek szüleikkel együtt egy délelőtti kiránduláson vettek részt a Zákányszéki Madárkertben. Ez az utazás volt a picik (1 éves - 3 éves) első „nagy” buszos kirándulása. A buszunkkal megérkezve a hangok már elárulták, hogy nem mindennapi élményben lesz részünk. A sok színes papagáj mellett a különböző díszfácánok, díszgalambok, kistestű récék és az emuk felejthetetlen látványt nyújtottak.
Felsorolni nehéz lenne a sok fajta papagájt és egyéb madarat, láttunk pirosat, sárgát, kéket, zöldet, fehéret, a tényleges „papagáj” színeket. A páva kakas tollai pedig káprázatosan csillogtak a napfényben. A szerencsések hallhattak néhány papagájt beszélni, meglepődve tapasztaltuk, hogy milyen ügyesen utánoznak szavakat, füttyöket. A kicsik figyelmét azonban nemcsak a színes papagájok kötötték le, érdeklődve nézték a mókusokat, a degut, mocsári hódot, törpe nyuszikat és a tengeri malacokat.
w w w. m o r a h a l o m . h u
A kisállat gyűjtemény érdekes szőrös lakói nem zavartatták magukat, közel merészkedtek hozzánk. A csoport nyugodtan sétálgathatott, üldögélhetett a Madárkertben és a kíváncsi, szelíd őzike, Lala hol itt, hol ott bukkant fel, megjelenésével külön élményben részesített minket. A séta és az állatok megtekintése után a kerti tónál, a teraszon egy kis uzsonnát fogyasztottunk el, majd jó hangulatban hagytuk el dél körül a Madárkertet. Csőke Melinda
5
Mórahalmi
Suli Hírek A Móra Ferenc ÁMK ismét elnyerte az ÖKOISKOLA címet, melyet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium adományozott az intézmény számára. Az átadó ünnepségre 2011. június 4-én kerül sor Budapesten. Az ÖKOISKOLA címet 2014-ig birtokolhatja az intézmény. „Oskolától e-skoláig” Program - A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra komplex fejlesztése a mórahalmi Móra Ferenc ÁMKban című projektünk közbeszerzési eljárása lezajlott. Hamarosan leszállításra kerül 13.823 eFt értékben 9 digitális tábla, 13 db számítógép, 1 db új szervergép, 1 db na-
gyothalló csomag az SNI-s gyerekek esélyegyenlőségének biztosítása érdekében. A program keretében tovább folytatódik a pedagógusok felkészítése az eszközök tanórai használatára pedagógus továbbképzés keretében. Iskolánk 36 végzős tanulója ballagott 2011. április 29-én. A hagyományokat követve szakközépiskolai és az érettségit követő gyógymasszőr szakképzésben résztvevő tanulóink mellett idén először büszkélkedhetünk a panziós, falusi vendéglátó szakvizsgázó tanulóinkkal. Iskolánk táborát az idei nyáron a Somogyi dombságban, a Zselic dombjai között, a
zselickisfaludi ifjúsági táborba szerveztük. A természetismereti séták, túrák mellett tartalmas programokat terveztünk. Minden diákunknak és családjának jó pihenést, és sok közös élményt kívánunk!
Akikre nagyon büszkék vagyunk!!! Április elején levelet kaptunk, mely az I. Intersport Sportnapra (játékos sorversenyre és kosárlabda bajokságra) invitált bennünket. Kolléganőmmel egymásra néztünk és egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy részt veszünk-e? Soroltuk a neveket és már össze is állt a csapat. Szerencsére a gyerekek is vevők voltak rá! Április 16-án (szombaton) kis csapatunk megérkezett a Szegedi Napfény Parkba az Intersport Áruház elé. Izgatottan szemléltük a többi készülődő csapatot, s közben megállapítottuk, a díszburkolat nem a legideálisabb talaj, s ráadásul még hullámos is. A sorsolás alapján az első csoportba kerültünk. 5 feladatot kellett végrehajtani: versenyzőink futottak, labdát vezettek kézzel, lábbal, hokiütővel, akadályok alatt bújtak át. Valamennyit megnyerték! Sok-sok versennyel a hátunk mögött megállapítottuk, hogy ehhez az izgalomhoz sosem lehet hozzászokni, az adrenalin az egekbe szárnyal. Tanítványaink versengenek, mi pedig biztatjuk őket, tanácsot adunk, szorítunk és szorítunk. A második fordulóban szintén 5 feladat várt a csapatra és közben a kosárlabda bajnokságban résztvevő
gyerekeinkért is szorítottunk. Az 5 feladatból hármat megnyertünk, egyben másodikok és egyben harmadikok lettünk. A két csoport időeredményeit a rendezők „összefésülték”, s az eredményhirdetés váratott magára. Mindketten reménykedtünk egy szép sikerben, de kimondani egyikünk sem merte. A gyerekek is izzadtan, fáradtan, mégis jókedvűen várakoztak. Végre kiderült, hogy kosarasaink a 4. helyen végeztek. A csapatot alkotta: Ábrahám 6
Roland, Király Ádám, Kiss Márkó és Kántor Martin. A játékos sorversenyben pedig a bronzérem jutott. A szép eredmény iskolánknak 75.000 Ft-os sportszer-vásárlási utalványt hozott. A „bronzcsapat” tagjai voltak: Kovács Hédi 1. osztályos, Gárgyán Dániel 2. osztályos, Kántor Martin 3. osztályos, Kiss Márkó 4. osztályos, Király Ádám 5. osztályos, Borsos Éva 6. osztályos, Gárgyán Dominika 7. osztályos és Ábrahám Roland 8. osztályos tanulók. Május 3-án iskolánk adott otthont az országos Wesselényi fittségi felmérés (30 m és 3000 m futás, helyből távolugrás) körzeti versenyének, melyen 5-6. osztályos leány és fiú csapatok vettek részt. Eredményeink: Helyből távolugrás a fiúknál: I. Király Ádám; a lányoknál: I. Lázár Barbara, III. Borsos Éva. 3000 m futás a fiúknál: III. Sziveri Valentin; a lányoknál: II. Paprika Anita, Papdi Dóra. 30 m futás a lányoknál: I. Papdi Dóra, II. Gárgyán Dominika, III. Borsos Éva. S ismét levelet kaptunk. Ebben az állt, hogy a Gárgyán Dominika, Takarics Tímea, Varga Judit, Borsos Éva, Papdi Dóra, Paprika Anita, Lázár Barbara, Dobó Regina, Varga Alexandra, Papp Krisztina, Sztankovics Vivien összeállítású csapat eredménye alapján bekerült az ország legjobb 6 csapata közé. El sem tudom mondani, mit is éreztünk ezeket a sorokat olvasva. A végső helyezések w w w. m o r a h a l o m . h u
eldöntésére június 3-án Budapesten kerül sor. A dátum más miatt is ismerős volt. Ugyanis ezen a napon indulnak az osztályok tanulmányi kirándulásaikra, melyekre ősz óta készülnek. A gyerekek is velünk ujjongtak. S feltettük a kérdést: verseny vagy kirándulás? A nagy többség a kirándulást választotta. Érthető, s elfogadtuk a döntésüket. A IV. korcsoportos lányaink a körzeti atlétika versenyen I. helyen végeztek. Így ők képviselték körzetünket a megyei versenyen, Hódmezővásárhelyen, ahol már olyan versenyzőkkel kellett megküzdeniük, akik igazoltként rendszeresen edzenek és versenyeznek. Eddig soha sem sikerült a dobogóra állnunk ebben a korcsoportban az előbb említettek miatt, pedig a felkészülésen sosem múlott. A csapatot alkotó 6 lány (Ács Brigitta, Karácsonyi Zsófi, Hargitai Réka, Lajos Vanda, Kiss Jázmin és Vlasits Kitti) megtörte ezt a hosszú sorozatot és önmagukat túlszárnyalva, a sikert egy emberként akarva felléphetett a dobogó III. fokára és átvehette a bronzérmet. Egyéniben Ács Brigi a VI. helyen végzett. Úgy gondolom, jogos a dicséret, az elismerés és méltán vagyunk, lehetünk büszkék valamennyiükre. Köszönjük és versenyzőnek!!!
gratulálunk
minden
Kalmár Istvánné és Ördögh Erzsébet testnevelők
Mórahalmi
Pedagógusnap 2011 Egy kis beszélgetésnek indult a dolog. Csak időtöltés, lazítós eszmecsere, csak úgy lazán. Aztán egy esetleges ebédmeghívás elindította a pici hógolyót, amiből a téma lavinája lett. Meghívtak egy kis ünnepségre, ahol viccelődtünk, hogy aztán ki hív meg ebédre. Múlattuk az időt és mindenki tett hozzá valami régi emléket. Zoli annak a régi ebédnek a történetét adta elő, ami még egyedülállóként esett meg vele. Kis faluban a ballagás után a családfő az osztályfőnököt meghívta a családi ünneplésre. Igazi tyúkhúsleves kapirgálós jószágból, csigatésztával, aztán pörkölt és sültek bőven körettel, a dédi sütötte házi sütemények, a bor pedig a gazda hordójából. Mindenki koccintott a tanár úrral, meséltek a gyerekről, a terveikről, mindennapjaikról. Megosztották a szép fekete hajú fiatalemberrel a családi kört, és tisztelettel-szeretettel melegítették a lelkét a kezdő tanárnak – szeretünk, mert tanítod a gyermekünket!
Judittal együtt kezdtünk dolgozni, amikor meglátogattuk idős munkatársnőnket egy műtét után. A tanítóképzős városi évek után enyhén giccsesnek láttuk az öreg tanítónő lakását a sok apró mütyürrel és kirakott emlékkel. Pedig néhány év múlva már az én otthonom is tele volt a mindenféle „vackokkal”, ahogy a férjem piszkált miattuk. De ezek a „vackok” gyermeki szívek és anyai simogatások voltak. Nagyon ízlésem ellen volt a kukoricacsövet mintázó népi kulacs, de akkor is helye lett, mert pedagógusnapra kaptam egy osztálytól. Ennek magam is anyai részese lettem, amíg három gyermekem az iskolapadokat koptatta. A leghangosabb szülő az osztályban rendre tőlem is elkérte az osztályfőnök névnapi virágjára, pedagógusnapi ajándékára, évzáró virágcsokrai a pénzt. Nem nagy dolgok voltak ezek, szívből jött, hálából kovácsolt ajándékok. Ha ma, majdnem nyugdíjas szemeimmel végigtekintek porcelánjaim, hamutartóim, népi kulacsaim, bőrké-
peim során, eszembe jutnak a fényes szemecskék, kócos fejek, rosszcsont diákjaim. Gyenge pillanataimban könnyezem az emlékek súlya alatt, mert olyan jól esik….. Öregségemre nehezebben viselem a mindennapok keménységét. Ha nincs pénz, hogy a családok a gyermekeiknek adni tudjanak, hát a tanyámon vendégül látom az osztályt – legyen közös boldogság mégis. Lelkes anyukák szervezkednek, ki mit fog hozni, még lelkesebb apukák osztoznak a focin és a bográcson! Boldogság! Aztán kevésbé lelkes szülők dünnyörögnek, hogy egy tanárnak vajon miből telik erre? A kezét nyújtotta?! Csak?
Virág mellé, virág helyett A közelgő pedagógusnap alkalmával egyre másra eszembe ötlenek apró emlékeim. Halványan rémlik az a jó érzés, amikor az óvónénim egy alkalommal a rajzom fölé hajolt, és megsimította a fejem búbját. Régi képek az agyamban egy gyereknapról, amikor a tanítónéninél vendégeskedtünk, s ő palacsintát sütött nekünk. Egy elismerő, meleg mosoly testnevelőmtől, amikor végre nagy nehezen sikerült felszenvednem ma-
gam a kötél tetejére. Egy ölelés a kollégiumi tanárnőmtől, az első hetek egyikén, amikor rám telepedett teljes súlyával a honvágy. Egy büszke, szeretetteljes tekintet ének tanárnőmtől egy sikeres koncert után, ahogyan végignézett rajtunk, és mindannyiónk úgy érezte, hogy személyesen – egyenként – dicsért meg minket, pedig voltunk vagy százan. Vajon meddig tudnám sorolni? Ki tudja? Az életünk egy igen nagy részében a pedagógusok vannak velünk, kísérnek, terelgetnek minket, s így vagy úgy, de hatással vannak ránk. Mi is rájuk. Én a magam részéről sokat köszönhetek nekik. Tudást, útmutatást, jó szót, szeretetet. Nem győzöm köszönni. Most a másik oldalon állok, mint szülő. A csodálatos az a dologban, hogy most is kapok tőlük: a pedagógusoktól, akik a gyerekeimet nevelik, foglalkoznak velük, és nem csak tudásuk legjavát adják, hanem szeretetet, gondoskodást. Egyik óvónőm azt mondta a szülői értekezleten, hogy úgy beszélgessünk egymással, mint egy nagy család. Ha belegondolunk, azok is vagyunk. w w w. m o r a h a l o m . h u
Miért nem az egész karját? A pedagógusnap ma már nem ünnep. Üres boríték és nyakunkba zúduló világ-baja! Mindenki számon kér, mindenki „döbörög”! Amiből az öreg tanító semmit nem ért, mert nem ért a gazdasághoz, hitelhez, pénzhez és kamatos kamathoz. Csak egy valamihez ért, a tanításhoz és a neveléshez! Amíg táplálkozik az elmúlt gyermekkorok virágaiból és ajándékaiból, tud adni a szeretetéből a jövendőnek! De az a fiatal pedagógus, akinek még „vackai” sincsenek, az honnan tudja, hogy szeretik őt az anyák és a gyermekek is, csak kimutatni nem tudják? Gyarmati Zoltánné
Gyerekeink nevelésében ők és mi egyaránt részt veszünk, s akkor leghatékonyabb a dolog, ha igazi együttműködés van köztünk. Ha felismerjük azt, hogy nem csak mi akarjuk a gyerekeink javát, hanem ők is. Ezt szem előtt tartva hoznak döntéseket, ráadásul úgy, hogy lehetőleg mindenkinek jó legyen ebbe a nagy családban: gyerekeknek és szülőknek is. Belegondolunk, hogy hányan vagyunk mi szülők egy osztályban vagy csoportban, hányféle igénnyel, és elvárással? Ha mindenkinek megfelel, ahogyan egy óvónő, vagy tanító, tanár rendezi a rábízott gyerekcsoport dolgait, az igen nagy teljesítmény. Vajon értékeljük ezt az igyekezetet? És ha igen, kimutatjuk-e? Nem mindig. Magamról tudom, hogy olykor fáradtan, és türelmetlenül reagálok egy-egy kérésre, kérdésre. De bízom benne, hogy ők tudják, hogy hálás vagyok azért, amit az enyémekért tesznek, túl azon, ami a kötelességük. Egyik alkalommal, amikor valamelyikőjüknek köszönetet mondtam, azt mondta, hogy nem kell köszönnöm, ez a munkája. Tudom. Én nem is azt köszönöm meg, amit tesz, hanem ahogyan teszi: hivatástudattal, szívvel, lélekkel, szeretettel. Berta Gyuláné 7
Mórahalmi
Locsoló bálat tartottunk Végre elérkezett a nagy nap! Igaz, elmúlt már a húsvét, de azért mi nagyon nagy lelkesedéssel készültünk locsoló bálunkra. Évek óta az Aranyszöm Rendezvényház ad otthont rendezvényeinknek, így volt ez most is. Vendégeink a Zákányszéki Gondozási Központból, az Ásotthalmi Gondozási Központból, Mórahalom Bástya Nyugdíjas klubból, a Napfény
Nyugdíjas klubból, az Idősek Otthonából érkeztek, no és persze a mi gondozottaink is ott voltak. Nagy-nagy örömünkre a zákányszéki polgármester úr, Matuszka Antal, és Mórahalom alpolgármestere, Csányi László is megtisztelt bennünket jelenlétével. Szerény lehetőségeinkhez képest igyekeztünk egy vidám, önfeledt napot ajándékozni
mindenkinek. Műsorunk egy mókás mesével kezdődött, majd maroknyi csapatunk modern tánccal kedveskedett vendégeinknek. Nagy derültséget keltett kisfilm összeállításunk, amely a mindennapjaink tréfás történeteit mutatta be „amatőr színészeink” komikus előadásában. A játékos vetélkedők, találós kérdések után jóízűen fogyasztottuk el a Csonka Lajos által főzött finom disznópörköltöt. Ezután kezdetét vette a mulatság. Kiváló zenészünk magyar csárdással csábította a táncparkettre a táncolni vágyókat. Utolsó programunk, a tombolatárgyak kisorsolása keltette a legnagyobb várakozást. Sok szép, értékes tárgy talált gazdára, melyet helyi és környékbeli felajánlásokból kaptunk. Az idő nagyon gyorsan eltelt, és mi reménykedünk abban, hogy sikerült sok kedves embernek örömet okoznunk. Mórahalom Gondozási Központ Horváthné Dékány Erika
Biztonság a kertben A nyár a gyerekek számára az önfeledt játék, a kirándulások, a strandolás és nagy kalandok ideje - amihez még tavaly kicsi volt, idén biztos kipróbálja. A szülők természetesen büszkén és aggódva figyelik a világ felfedezésének kísérletét, tiltás és támogatás között vívódva. Akkor irány a kert! Fontos hogy a gyermekünk szemszögéből nézzük a világot, mert csak akkor tudjuk csökkenteni a veszélyeket. A gyermeket soha ne engedjük ki egyedül játszani csak felügyelet mellett, de akkor is a könnyen nyitható kapukat jól
8
zárjuk be, a lépcsőket és járdákat tartsuk tisztán, jó állapotban, mert ezzel megelőzhetjük az eleséseket. A legtöbb családnál van házi kedvenc, melyekkel együtt játszik a gyermek, ezért fontos a védelmük, nehogy betegséget okozzon (védőoltás, féregtelenítés, élősködők elleni védelem). Ma már nagy divat a kertben medence és halas tó, ezeket célszerű elkeríteni, nehogy beleessen. A jó idő közeledtével nőnek a kerti összejövetelek, grillezés, bográcsozás, szalonnasütés, mindig tartsuk távol őket a tűztől még akkor is, amikor már befejeztük a sütést az égési sérülések miatt. A gyermekjátékokat fűre állítsuk, hogy felfogja az estleges eséseket, tartsuk karban: a fa ne legyen szálkás, a kötél ne rojtosodjon ki, a láncszemek ne kopjanak el. A homokozó egy nagyon fontos játék terület, ezért lehetőleg tartsuk tisztán és lefedve a játék befejeztével. A gyerekek szeretnek segíteni a szülőknek, ezért gyakran olyan szerszámokat is megtalálnak és kipróbálnának, melyet nem tudnak szakszerűen használni, ezért ezeket w w w. m o r a h a l o m . h u
Támogatóink voltak: Börcsök Istvánné Duka Félix Gárgyán Jánosné Király Ildikó Miklósné Kádár Hajnalka Nagy Imre Oltványi Gyula Szűcs Tibor Tanács József Turú Kálmán Vass Antal Vámos Zoltán Általános iskola napközi konyha Coop ABC Ezüstkehely Patika Gyöngyi Optika Homokháti Szociális Központ zákányszéki tagintézménye Móra Vitál Raguza Kft. Reál ABC Szent Erzsébet Fürdő Tóth Tészta Kft. Varga pékség Viola kertészet Zákányszéki Madárkert
gondosan zárjuk el. Permetező szereket csak saját dobozában tároljuk és azokat is jól zárjuk el. A kisdedek sok mindent megkóstolnak, ezért ügyelni kell a mérgező növényekre, bár ritka az olyan kerti növény, amelynek megevése halálos mérgezést okoz, nagyon kellemetlen hatásuk lehet, a bőrizgalomtól egészen a gyomorbántalmakig. Minden gyerek kíváncsi próbálgatja a határait, ezért gyakran kerülnek veszélyes helyzetekbe, fára másznak, de lejönni nem tudnak, ezért a szülő feladata, hogy segítse a próbálkozásokat megfelelő irányítással. Meg lehet előzni a bajt, ha mások példáján keresztül tanítjuk a gyermekünket, amikor ő maga még nincs veszélyben. De ha már bekövetkezett a baleset, akkor fontos a gyors és szakszerű elsősegélynyújtás. Májusban nagy sikerrel került megrendezésre a gyermek elsősegélynyújtó tanfolyam szülők részére az Egészséges Mórahalomért Közalapítvány támogatásával, melyet a későbbiekben is szeretnénk megszervezni. További információkért forduljanak bizalommal Dr Forgács Erika gyermekorvoshoz és a védőnőkhöz. Apró Annamária Védőnői Szolgálat
Mórahalmi
Szentlélek, jöjj! „Szentlélek, jöjj – lobogó láng! Szentlélek, jöjj – a világ vár! Szentlélek, jöjj – viharos szél! Jöjj, áradj szét!” A pünkösdi eseményeket sokszor talán még nehezebben lehet megérteni, mint a húsvétkor történteket, hiszen itt olyan valakiről szólnak az írások, aki szemmel láthatatlan, kézzel megfoghatatlan – sőt, értelmünket is próbára teszi, ha megpróbáljuk felfogni a létét és a lényegét. A harmadik isteni személyt nem látta senki, ami teljesen érthető is, hiszen lélekről van szó. Az embereknek azonban szükségük van olyan mindenki által ismert fogalmakkal körülírható képre, amivel el tudják mondani, milyen is Isten. Ennek köszönhető, hogy az Atya számos ábrázolásban ősz szakállú bácsiként jelenik meg, holott a Szentírásban nem találunk olyan részt, ahol efféle képben mutatkozott volna valaki előtt. A Szentléleknek is éppen ezért kellett olyan formában megjelennie a világban, amit az emberek ismernek és képesek befogadni. Amikor galamb képében ereszkedett le a mennyből Jézus megkeresztelkedésekor, akkor a Mennyei Atya fiának szánt áldását közvetítette és jelenítette meg egy szelíd, barátságos madár formájában. A mennyországba visszatért Jézus megígérte nekik, hogy elküldi hozzájuk Isten lelkét segítségül. Arról viszont nem szólt, milyen formában érkezik majd meg ez a segítő. De azt nehéz lenne elképzelni, hogy egy kedves galamb megjelenése segített volna felrázni a rettegő és bizonytalan apostolokat pünkösd ünnepén... A félelem ellen tűz kellett, a határozatlanság ellen mindent elsöprő
Családi események Házasságkötés: Hambalkó Sándor és Kónya Gabriella; Sprokk Zsolt és Farkas Marianna; Klépity Attila és Kertész Boglárka házasságot kötött. Sok boldogságot kívánunk! Születések: Buknicz Bernadettnek és Kószó Péternek Emma; Csala Adriennek és Molnár Tamásnak Bálint; Németh Edinának és Bálint Attilának Bálint; Pintér Ildikónak és Szécsi Tibornak Levente Máté; Dr Tarján Anikónak és Dr Domán Gábornak Regő; Módra Hajnalkának és László Zoltánnak Barnabás nevű gyermeke született. Gratulálunk és jó egészséget kívánunk! Halálozás: Tóth István, Röszkei u. 37.; Tóth Szeles Antal, Szeged Szél u. 25.; Juhász Imre István, Május 1 u. 16.; Annus László, Szegedi u. 1.; Ferenczi Józsefné Ábrahám Tandari Jolán, Domb u. 5.; Vajas Imréné Kiss Valéria, Szeged Barát u. 18/a . Nyugodjanak békében!
vihar! Isten erős lelke töltötte be őket, Isten magából adott nekik bátorítást, hogy menjenek ki az emberek elé és hirdessék az örömhírt. A Szentlélek nem egy galamb. Nem is szélzúgás és nem lángnyelvekből áll. Láthatatlan, megfoghatatlan, mégis mindent betöltő és mindenütt jelen lévő. Mindenben ott van, hiszen maga Isten is jelen van a teremtett világ legapróbb elemében is – s a Szentlélek maga az Isten. S hogy néha szélvészként vagy tűzként jelenik meg? Az bizony akkor is és most is miattunk történik: Isten minket szeretne felrázni a tespedésből és elindítani, hogy menjünk és hirdessük az örömhírt mindenkinek. Reméljük, ez az erős lélek tölti majd el bérmálkozóinkat is, akik június 26-án veszik fel a felnőtt keresztény élet szentségét! Imádkozzunk azért, hogy közülük minél többen maradjanak meg a hitben és a közösségben, ugyanakkor bármerre is kerülnek életük során, mindig vigyék magukkal, magukban a Szentlélek ajándékait! MG
Véradás Legyen Ön is véradó! Szeretettel hívjuk és várjuk a 18 évüket betöltött személyeket, akik - tudják, hogy adni mindig jó, - még nem adtak vért, és nem tudják, milyen csodálatos érzés másokon érdek nélkül segíteni!
A véradás ideje: 2011. július 5. (kedd) 9.00 -15.00 óráig Helye: Aranyszöm Rendezvényház
Megkérünk minden egyes véradót, hogy személyi igazolványát, lakcím-kártyáját, és TAJ-kártyáját hozza magával. Beteg embertársaink nevében előre is köszönjük megjelenésüket.
Országos Vérellátó Szolgálat
w w w. m o r a h a l o m . h u
Magyar Vöröskereszt
9
Mórahalmi
Beszélgetés Bakai Bernadettel
Szeged-alsóközponti asszonysors a Tudományos Diákkörön Bakai Bernadett a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának gyógypedagógia szakára jár. Az idei tanévben tudományos diákköri dolgozatot adott be, melynek címe Szeged-alsóközponti leány-asszonysors a huszadik század első felében. A dolgozat témájáról, a munka mikéntjéről kérdeztem Bernadettet. Honnan jött az ötlet, hogy megírd ezt a dolgozatot? A Tudományos Diákköri Konferenciára készítettem el a dolgozatot, s a helyi fordulóban 2. helyezést értem el, így nevezhettem az országos versenyre, mely Óbudán, a Zsigmond Király Főiskolában került megrendezésre. Itt, szociológia II. szekcióban országos 5. helyezést értem el vele. A témája abból adódott, hogy tartottam egy órát a parasztasszonyok életéről, s egyrészt tanári késztetésre, másrészt mert megragadott ez a téma, ezt választottam a tudományos diákköri dolgozatom témájának. Hogyan épül föl a dolgozat, milyen részei vannak? A dolgozat első felében a gyermeknevelésről, iskoláról, és az óvodáról írok, hogyan alakult ki Mórahalmon, mi volt rá jellemző. A második felében fejtettem ki az asszonyok sorsát a múlt század első felére vonatkozóan. Honnan lehet ehhez anyagot találni? Mik voltak a forrásaid, amiből dolgoztál? Felhasználtam a Mórahalmi monográfiát, a Szécsi György -féle könyvet, Képek Mórahalom múltából és jelenéből, sokat keresgéltem a Szegedi Naplóban, amiben nagyon érdekes cikkeket lehet találni, lapozgattam a régi Tanyai Újságot, és főként interjúkat készítettem. Igazából nagyon kevés olvasható a női sorsról ebből az időből, nem foglalkoztak vele. Csak a 20. század első felében kezdték el szóba hozni, de nagyon csekély mértékben. Akkor mondhatjuk, hogy szükség is volt már egy összegző dolgozatra ebben a témában. Kiket szólítottál meg az interjúkban?
A Gondozási Központban kezdtem, oda mentem be beszélgetni. Igazából ezek a beszélgetések is alakították a dolgozatot, hiszen közben olyan történeteket hallottam, amit nem lehetett kihagyni belőle. Például Tóth Lászlóné Emi néni, aki a Madarászcsárdai Iskolába járt annak idején, s ő nagyon sokat mesélt erről. Egy teljes fejezetet szenteltem ennek: Egy nap a Madarászcsárdai Iskolában. Vagy Ótott Kovács Piroska néni, akit egyszerűen Piros néninek szólítanak, ő arról mesélt, amikor még 4-5 éves volt, hogyan nevelték a gyerekeket, s hogy milyen volt az iskola. Mi tudtál meg az óvodáról? A Mórahalmi Kalendáriumból indultam ki, ahol volt egy cikk Sipeki Balás Margitról, aki az első óvónő volt a településen. Ennek alapján jutottam el Ördögh Imrénéhez, aki ismerte és jóbarátságban volt vele. Mesélt is róla néhány kedves történetet, ami közelebb hozta hozzám ezt az asszonyt, aki szívvel lélekkel végezte a munkáját. Ő érte el azt is, hogy napközis legyen az óvoda. 1938. június 1-jén nyílt meg, de csak 1-1,5 évvel később lett konyhája, és lehetett egész napra ott hagyni a gyerekeket. Sipeki Balás Margitot Szerényi Julianna követte az óvodában. Róla Vörös Szilárdtól kaptam képeket, és anyagot, hiszen az ő családja gondozta őt, amikor maga maradt. Hol volt eredetileg az óvoda? A Honvéd utca 7. szám alatt. Idősebb Börcsök Antal adta oda bérbe az egyik házát erre a célra, itt nyílt meg az óvoda. Ő egyébként Pintér Mátyásné, vagyis ahogyan sokan ismerik Csirike dédnagyapja volt. Róla és az óvodáról ő mesélt nekem sokat.
Állatorvosi ügyelet Mórahalom - Zákányszék - Domaszék - Röszke Június
Június 4-5.
Dr. Perényi János
Tel: 06-30-998-2684
Június 11-12-13.
Dr. Tóth Ferenc
Tel: 06-20-476-3517
Június 18 - 19.
Dr. Kovács Tibor
Tel: 06-30-965-3114
Június 25 - 26.
Dr. Máthé Ellák
Tel: 06-30-638-6740
10
Azt mondtad, hogy a dolgozatod második felében írtál az asszonyok sorsáról. Találtál ebben a témában forrást? A Szegedi Naplóban volt egy-két érdekes cikk, ami segítségemre volt, illetve amiből kiindulhattam. Az egyik például egy konkrét lakodalmat ír le részletesen az elejétől a végéig. Egyébként a nők épp a század első felében kezdtek lázadni, és ellent mondani a család akaratának. Nagyjából a ‚30-as évektől kezdett lazulni a szigor a házasodásokat illetően, odáig teljesen az anyagi helyzet és a család szabta meg, hogy kihez menjen férjhez a lány. Visszatérve a forrásokra, itt is sokat merítettem a beszélgetésekből: leánynézéssel kapcsolatban, a lakodalmakról, a gyereknevelésről. Ez utóbbiról és az idősek helyzetéről Szűcs Tamásné mesélt sokat. Hozzá a menye vitt ki, Szűcsné Piroska. Hogyan dolgoztad fel a hallottakat? Irányítottad a beszélgetéseket konkrét kérdésekkel? Igen, azt is, de inkább hagytam őket mesélni, és aztán válogattam, összedolgoztam, amit hallottam tőlük. Igyekeztem hű maradni az interjú-alanyaimhoz, és úgy átadni a dolgokat, ahogyan elmesélték. Élmény volt ez – nem is munka, hanem eltűnődési alkalom. Valahogy belecsöppentem az ő életükbe egy kicsit, s onnan nézve a saját sorsomat is másként látom. Sokat könnyebbedett azóta a nők élete. Látom, nagyon szívedhez nőtt ez a téma. Lesz-e folytatása? Ez most egy lezárt dolog, de mindkét résszel – az iskolával és az asszonyok sorsával is – szívesen foglalkoznék még. De hogy milyen formában, azt még nem tudom. Szakdolgozat mindenesetre nem lehet belőle, mert az én szakomon nem fogadják el ezt a témát. De akkor is érdemes volt ezt választani, mert úgy érzem, gazdagabb lettem vele. Berta Gyuláné
Mórahalmi Mórahalom Város tájékoztató kiadványa Főszerkesztő: Berta Gyuláné Szerkesztőbizottság tagjai: Baksáné Farkas Zsuzsa, Módra Istvánné, Széll Ilona Layout: Duka Félix Szerkesztőség, hirdetésfeladás és kiadás: MHV. Önk. Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház Felelős kiadó: Törökné Kiss Bernadett 6782 Mórahalom, Röszkei út 2. • Tel, fax:62/281-441
[email protected] • Lapzárta minden hó 25-e. Készült: Agent Print Kft. Nyomdájában 650 példányban ISSN 2061-4861 (nyomtatott) ISSN 2061-487x (online)
w w w. m o r a h a l o m . h u
Mórahalmi
„Különféle útépítések Mórahalmon” „A Nagy Imre utca, a Mátyás király körút egy szakaszának, a Füstölő sor, az 55. sz. főút és 0243 hrsz-ú út közötti 0405/38 hrsz-ú út, az 55. számú főút melletti Szervizút és az 1652 és 1653 helyrajzi számú utcák szilárd burkolattal való ellátása Mórahalmon” tárgyú pályázat 2011. júniusában lezárul. Az utak átadását egy záró rendezvény fogja véglegessé
tenni, amit júniusban fogunk megtartani. Az útépítés befejezését követő időszakban a műszaki átadása lezajlott, 2011. május 6-án a forgalomba helyezési eljárás keretében megtartott helyszíni szemle lezajlott és a forgalomba helyezési engedély megadását megvárjuk. Így 2011. júniusától hivatalosan is hat új útszakasszal bővül a mórahalmi úthálózat.
Nyaralás a magyar tenger partján! Balaton északi partján, víz közeli 3 szobás, most felújított, mindennel felszerelt nyaraló 2 utcányira a strand területétől, 1 sarokra a bevásárló központtól
KIADÓ
Napi bérleti díj:12 ezer Ft. Időpont egyeztetés: a 06- 20/ 925 – 83 - 83 telefonszámon A bérleti díj az idegenforgalmi adót is tartalmazza. A strandon vezetékes vízisí pálya is működik! Társaságok, egyéni vállalkozók, őstermelők könyvelését, adóbevallások elkészítését vállalom. Wolf Éva 30/97-20-203 - Mórahalom, Röszkei út 20. LCD monitor és TV JAVÍTÁS 1 év garanciával! HELYSZÍNEN, minden szerdán és pénteken.
Komlós Zsolt tv-műszerész Tel.: 06 30/626 1021
www.lcd-tv-monitor-szerviz.hu E-MAIL:
[email protected]
Cím bejelentése a Szegedi u. 48. sz. alatti Iparcikk üzletben Tel.: 281-468
Egyéni vállalkozók, mezőgazdasági őstermelők és társas vállalkozások
teljes körű könyvelési feladatait
Szemüvegkeretek 20-50% engedménnyel Multifokális lencse 35% engedménnyel Többfajta fényre sötétedő lencse engedménnyel
vállalom.
Gyöngyi Optika
Érdeklődni: Lapuné Ilia Ildikó 30/ 200-9069
Mórahalom, Millenniumi sétány 5.
w w w. m o r a h a l o m . h u
11
Mórahalmi
Ribiszkés-diós lepény Hozzávalók:
A tésztához: 45 dkg finomliszt, 4 evőkanál kristálycukor, 16 dkg vaj, 2 tojássárgája, csipetnyi só, 2-3 evőkanál tejföl A tepsi kikenéséhez: vaj, finomliszt A töltéshez: 2-3 evőkanál zsemlemorzsa vagy piskótamorzsa, 1 kg piros vagy fekete (lehet vegyesen is) ribiszke (fagyasztott is lehet), 1 csapott kiskanál őrölt fahéj, 4 evőkanál barna cukor A diós masszához: 4 tojás, 4 evőkanál kristálycukor, 4 evőkanál tejföl, 15 dkg darált dió A tálaláshoz: porcukor Elkészítés: A tésztához valókat egy tálba rakjuk, majd addig gyúrjuk, míg sima nem lesz, és el nem válik az edény falától. Kivajazott, belisztezett nagy tepsibe nyomkodjuk, a morzsával egyenletesen behintjük. A ribiszkét megmossuk, a szemeket a szárról lefejtjük, lecsöpögtetjük, a tésztára szórjuk, a fahéjjal összeforgatott cukorral meghintjük. A diós masszához a tojássárgáját a fele cukorral habosra keverjük, a tejfölt hozzáadjuk.
A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé a maradék cukrot is hozzáadjuk. Két részletben, vigyázva, hogy ne törjük, a cukros tojássárgájába forgatjuk, közben a diót is beleszórjuk. Egyenletesen a cukros ribiszkére simítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 35 percig sütjük. Ha kihűlt kockákra vágjuk, és porcukorral meghintve tálaljuk. Jó étvágyat!
Ügyfélfogadások júniusban 1. GDF-Suez Energia Magyarország Zrt. (korábbi ÉGÁZ-DÉGÁZ Zrt.) Szerda: 16:00 – 20:00 Csütörtök: 8:00 – 12:00 Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház épületében, bejárat a Szegedi út felől. 2. EDF-DÉMÁSZ Zrt. Hétfő: 16:00 – 20:00 Kedd: 8:00 – 12:00 Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház épületében, bejárat a Szegedi út felől. 3. APEH Ügyfélfogadás Csütörtök: 9:00 – 12:00; 12:30 – 15:00 Mórahalom, Tömörkény u. 3 4. Okmányiroda: Hétfő: 8:00 – 12:00 Kedd: Szünnap Szerda: 8:00 – 12:00 és 12:30 – 16:30 Csütörtök: 8:00 – 12:00 és 12:30 – 15:30 Péntek: 8:00 – 12:00 Mórahalom, Millenniumi sétány 2. 12
5. Földhivatal: Hétfő: 8:00 – 14:30 (ebédidő: 11:30 – 13:00) Kedd: Szünnap Szerda: 8:00 – 14:30 (ebédidő: 11:30 – 13:00) Csütörtök: 8:00 – 11:30 Péntek: 8:00 – 11:30 Mórahalom, Millenniumi sétány 17. 6. Dél-alföldi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Csongrád-megyei Kirendeltsége Mórahalom, Tömörkény utca 3/a. (Az APEH ügyfélszolgálat mellett található.) Minden csütörtökön 9:00 – 14:00 óráig 7. Csongrád Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Szakigazgatási Szerve Mórahalom, Tömörkény u. 3. Minden hónap l. és 4. csütörtök 9:00 12:00 óráig. Júniusban ügyfélfogadási napok: június 2., június 23. w w w. m o r a h a l o m . h u
JÚNIUSI Kalendárium Június 2 – 8. Ünnepi Könyvhét Supka Géza 1927-ben, Miskolcon a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete közgyűlésén fogalmazta meg a könyvhét gondolatát. Eredeti javaslata szellemében a jogutód Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 1929 óta szervezi meg az Ünnepi Könyvhetet. A kiadók ekkorra időzítik kiadványaik egy részének megjelentetését, s ezekről egy úgynevezett könyvheti lista segítségével lehet tájékozódni. A rendezvényeken író-olvasó találkozók, dedikálások és egyéb programok várják több napon keresztül a látogatókat. Június 3. vasárnapja Apák Napja Az Egyesült Államokban kezdeményezték először az apák megünneplését a század elején. A nyugat-virginai Fairmont templomában 1908 júliusában tisztelegtek először az apák előtt, majd 1909-ben a megemlékezés túllépte a templom kapuit. 1972-ben Richard Nixon amerikai elnök kezdeményezésére törvénybe iktatták megünneplését. Ma már a világ számos helyén minden év júniusának harmadik vasárnapján köszöntik a gyermekek édesapjukat. Szent Iván napja közelében – A Múzeumok Éjszakája Magyarország 2003-ban csatlakozott az európai kezdeményezéshez. A múzeumok éjszakája alkalmából Budapest és az ország számos városának múzeumai és gyűjteményei – állandó kiállítások és időszaki tárlatok egyaránt –várják a látogatókat éjjel is. Az alkalom különlegessége, hogy nemcsak a kiállítások tekinthetők meg ekkor, hanem számos egyéb rendezvény – ének, zene, tánc, színielőadás – is gazdagítja a kínálatot. Június 21. A Zene Ünnepe Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt zenével köszöntsék. 1982ben tartották meg először Franciaországban. Az ötlet az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával valósult meg. Mára a zene ünnepe európai, sőt világméretűvé vált; több mint száz országban rendezik meg június 21-én. Európában ez a kezdeményezés egyesületi formát öltött testet. A Zene Európai Ünnepe egyesülete szervezők és intézmények hálózatát fogja össze. A Zene Európai Ünnepének chartáját 1997-ben 12 európai ország 16 városa írta alá Budapesten.