Lénárd Balázs 12. b Etikailag igazolható-e a fájlmegosztás (torrent)? (2014.12.10)
Adatokat és információkat az emberiség hajnala óta cserélünk egymással, ami az évezredek során átalakult és kiegészült. Napjainkban az információk és adatok megosztásának formája, elektronikus úton a legnépszerűbb. „Az internet a számítógépek összekötéséből jött létre, hogy az egymástól teljesen különböző hálózatok egymással átlátszó módon tudjanak elektronikus leveleket cserélni, állományokat továbbítani.”1 A gyökerei az 1960-as évekre nyúlnak vissza, azonban internetről az 1990-es évek elejeközepe óta beszélhetünk,2 majd 1999 júniusában megjelent az első fájlmegosztó oldal a Napster. A Napster jogilag a bíróságon ugyan elbukott, de a sikerén felbuzdulva a későbbiekben fájlmegosztók tucatjai jelentek meg, ezek közül máig a legnépszerűbb a Torrent. A fájlmegosztó oldalak mellett illetve ellene érvelni nem egyszerű feladat. Érvek tucatjai szólhatnak mellette és ellene is, ezek megítélése egyéni habitus kérdése. Törvényes-e? A törvény, különböző jogcímekre hivatkozva bünteti. A múlt évtized leghíresebb szerzői jogi perének végén 2009-ben a svéd bíróság bűnösnek mondta ki a világ legnagyobb torrent oldalát, a The Pirate Bayt alapító és üzemeltető három svéd fiatalembert.3 Ugyanakkor nem minden fájlmegosztás minősül törvénysértőnek és a hatóságoknak sincs sem ideje sem kapacitása minden lakásba becsöngetni, hogy üzemeltetnek-e fájlmegosztót. Hasznos-e? Amíg ingyen lehetőségünk van letölteni, addig nem megyünk el például a könyvesboltba vagy DVD kölcsönzőbe, mert a számítógép elől egyszerűbb és kényelmesebb, adott esetben olcsóbb is a hozzájutás. Viszont vannak olyan tartalmak, amik már elavultak, és ha nem lennének fájlmegosztó oldalak, akkor ezek el is vesznének. Ilyen például egy általam is játszott számítógépes játék a Star Trek Bridge Commander, amit már más forrásból nem lehet beszerezni, így jogdíj sem terheli.
1
http://hu.m.wikipwdia.org/wiki/Internet (2014.12.10) http://hu.m.wikipedia.org/wiki/Internet (2014.12.10) 3 http://index.hu/tech/2012/03/20/bortonbe_mennek_a_pirate_bay_uzemeltetoi (2014.12.10) 2
Etikus-e? A napokban került nyilvánosságra hogy Phenjan-i megbízásból hackelték meg a Sony Picturest és tulajdonítottak el olyan filmeket és adatokat, melyeket később feltettek az internetre. Köztük Az Interjú című filmet melynek december 25.-én lesz Az Egyesült Államokban a bemutatója.4 Ugyanakkor az alkotóknak, szerzőknek lehetőséget enged arra, hogy műveiket, alkotásaikat népszerűsíthessék a különböző megosztókon keresztül. Egy-egy részlet megosztásával ingyen reklámot teremtve maguknak. Helyes-e fizetni a fájlmegosztásért? Vannak olyan oldalak, amelyek előfizetésért cserébe szolgáltatnak. Ezek megvásárolták a szükséges jogdíjakat, úgy működnek, mint egy online áruház. Ilyen például a Google Inc. által működtetett Play-zene vagy a Play-filmek. Viszont vannak olyan fizetős oldalak is, amelyek tisztázatlan forrásból jutottak az értékesítendő adatokhoz. Amennyiben ezeknek az oldalaknak fizetünk, úgy nem tudhatjuk, hogy kihez kerül a pénzünk. Mi a haszna? A számítógép használata nélkülözhetetlen a mindennapi életünkben, így a szerényebb körülmények között élő családok is rendelkeznek vele. Szükség van rá az ügyek intézéséhez, tanuláshoz, stb. Azonban ezek a szerényebb körülmények között élő családok nem biztos, hogy megengedhetik maguknak, hogy megvásároljanak egy könyvet vagy filmet, esetleg moziba menjenek. A fájlmegosztók azonban ingyenes hozzáférést engednek az áhított filmhez vagy könyvhöz. Másrészről a megosztó oldalak nem támogató szervezetek így a felhasználók köre ellenőrizhetetlen, bárki hozzáférhet az ott szereplő adatokhoz, legyen az törvényes vagy törvénytelen, de ez már az üzemeltetők és feltöltők felelőssége, ami egy újabb etikai kérdést vet fel. A magam részéről napi szinten használom a fájlmegosztó oldalakat. Elengedhetetlen a tanuláshoz, kikapcsolódáshoz, adatgyűjtéshez és az élet területén számos más dologhoz. A fájlmegosztás alapelveit nem ítélem el mert hasznos és nagy segítséget nyújthat a mindennapi életben, azonban a fájlok eredete ellenőrizhetetlen. Erről Az ördög Pradát visel című film egyik jelenete jut eszembe, amikor a mindenható főnökasszony teljesíthetetlennek 4
http://hu.euronews.com/2014/12/02/eszak-korea-allhat-a-hackertamadas-mogott (2014.12.10)
tűnő feladat elé állítja asszisztensét. Szerezze meg ikerlányai számára – akik a nagymamához indulnak vakációra – a Harry Potter ötödik részét, ami csak a jövő héten kerül kereskedelmi forgalomba. Az asszisztens egy barátja segítségével, akinek van egy ismerőse a nyomdába, ahol a könyvet nyomtatják, egy óra hosszára megszerzi a kéziratot, hogy lefénymásolhassa azt.5 Ez valószínűleg erős rendezői túlkapás, mert a Harry Potter könyvek kéziratát minden bizonnyal hét pecsét alatt őrizték. Talán mindenki emlékszik rá hogy egy-egy kötet megjelenésének napján hosszú sorok kígyóztak a könyvesboltok előtt. Vajon akkor is így lett volna, ha a megjelenés előtt egy héttel valaki lefénymásolja és felteszi egy megosztó oldalra? Azt gondolom, hogy az általam használt oldalak nem sértenek törvényt. Vajon tényleg így van?
5
2006 David Frankel: Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada), 72:34
Felhasznált források: 1
http://hu.m.wikipwdia.org/wiki/Internet (2014.12.10) http://hu.m.wikipedia.org/wiki/Internet (2014.12.10) 3 http://index.hu/tech/2012/03/20/bortonbe_mennek_a_pirate_bay_uzemeltetoi (2014.12.10) 4 http://hu.euronews.com/2014/12/02/eszak-korea-allhat-a-hackertamadas-mogott (2014.12.10) 5 2006 David Frankel: Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada), 72:34 2