Erdélyi Gyülekezet Reménység Szigete
Zalatnay István 2007. 08. 19. A lélek táplálása
Lekció: Mik 7,7-20 Textus: Jn 6,35-59 Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon. ... Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem. A zsidók erre vitatkozni kezdtek egymással, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?” Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, csen élt tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.” Ezeket a zsinagógában mondta, amikor Kapernaumban tanított.
Kedves Testvérek! A János írása szerinti evangélium egyik legfontosabb, legszembeötlőbb vonása a jézusi „én vagyok” kijelentéseknek a sora. Én vagyok a jó pásztor, én vagyok az igazi szőlőtő, én vagyok a világ világossága, én vagyok az út, az igazság és az élet, és még folytathatnánk ezt a sort. Ebbe illeszkedik ez a jézusi mondás, pontosabban közmondás, amelyben Jézus mint kenyér jelenik meg. Én vagyok az élet kenyere, én vagyok az igazi kenyér, én vagyok a mennyei kenyér. Ez az egyik leggazdagabb, legjobban kibontott jézusi én vagyok-mondás. Hiszen nyilvánvalóan kapcsolódik hozzá szorosan az is, amelyik az éhezés mellett a szomjúhozásról beszél, arról, hogy az éhező és szomjúhozó örökké megelégíttetik Krisztus által. És nyilvánvalóan kapcsolódik hozzá az a jézusi csoda, amely a legtöbbször van leírva az evangéliumokban. Mindegyikben benne van, sőt, van, ahol két különböző formában is a kenyérszaporítás csodája, illetve a négy- és az ötezer ember megvendégelése. Nem kétséges, hogy egy páratlanul gazdag tanítás ez, amiből most legföljebb egy-két, nekünk különösen fontosnak tűnő gondolatot emelhetünk ki. Az első egy olyan gondolat, ami nem is feltétlenül csak a keresztyén gondolkozás számára lehet nyilvánvaló, a mai ember számára mégis, érthetetlen módon, idegen: az, hogy a léleknek ugyanúgy van tápláléka és táplálkozása, mint a testnek. Szinte megdöbbentő az, hogy mennyire nincs tisztában ezzel a mai ember. Egyszerűen nem számol azzal a ténnyel, hogy sok szempontból az emberi lélek és szellem táplálása, ennek a jó és rossz lehetőségei, hasonló törvényeknek engedelmeskednek, mint az emberi test táplálása. Miközben egyre többet tudunk az emberi test táplálásáról, sőt mára ez egy sokakat minden másnál jobban foglalkoztató kérdéssé vált, egyre több jogszabály vonatkozik erre, egyre jobban kutatják, egyre többet beszélünk arról, hogyan, milyen módon
ajánl, egészséges, harmonikus emberi lelket formál. És nemcsak egészséges, harmonikus lelket, de azt is ígéri Jézus: örök életet ad. És ez végképp zavarbaejtő lehet. Hogyan lehetséges, hogy örök életre szóljon ez a tápláltatás? Erre gyönyörűséges, szép válasz az, amit Ravasz Lászlónál olvashatunk. Akik résztvettek már a húsvéti vigíliánkon, azok többször hallhatták Ravasz László prédikációját az úrvacsoráról, amelynek gyönyörűséges gondolata, hogy a lelkünk tápláltatása Jézus teste által azért más, annyiban más, mint a testi táplálék, mert testi táplálkozás esetében a táplálék hasonul a táplálkozóhoz. A mi testünkbe épül bele az, amit magunkhoz vettünk. A mennyei tápláltatásnál pedig mi válunk hasonlóvá ahhoz, aki a táplálékunkká vált. Nem Jézus teste válik olyanná, mint amilyen a bűnös, gyarló, emberi létezés, hanem a mi gyarló emberi létezésünk hasonul Krisztushoz, válik Krisztus testévé. Olyan valósággá, amely örökkévaló. Amely valóban nem romlandó, amelyre igaz, hogy soha el nem múlik. Ezért mondhatja, taníthatja Jézus, hogy az ő teste igazi, valóságos táplálék, amelyet a legkiváltképpeni módon akkor veszünk magunkhoz, amikor az úrvacsorában egy falat kenyér és egy korty bor színe alatt tápláltatunk vele. De Krisztus örökkévaló, csodálatos, mennyei kenyérként mindig körülvesz bennünket. és napról napra táplálja a mi lelkünket, szellemünket, életünket. Ámen
lelkére jellemző manapság. Illetve ugyanígy volt ez régebben is, csak ma még feltűnőbb, mert annyi más problémánk megoldódott ahhoz képest, amiben a dédszüleink, vagy a többszáz évvel ezelőtt élt emberek éltek. Ezért feltűnő, hogy az emberekben oly sok a kétségbeesett kiábrándultság, a vágyakozás, a soha ki nem elégített vágyakozás valamilyen tiszta, üde, egészséges lelki táplálék után. Ez az éhség az, amitől Jézus, az élet igazi Kenyere megszabadítja az embert! Attól az éhezéstől, amely pedig olyan nagyon gyakori ebben a világban. Csak ezt is sokkal nehezebben vesszük észre, mint azt, amikor Afrikáról vagy valamilyen más szegény országról látunk felvételeket, ahol ott vannak a nyilvánvalóan testileg szenvedő, lefogyott, vagy éppen felpüffedt hasú emberek. De nem ugyanígy van-e oly sok emberrel lelki értelemben a mi világunkban? Ahol pedig már annyi lehetőség lenne, ahol sikerült megoldani a kenyérkérdést. Itt minden rendelkezésre áll, bárki bármilyen táplálékot magához vehetne és mégis döbbenetes látni a kínzó éhséget. Azt a tantaluszi kínt, ami az ókori mítoszban a szenvedés legszörnyűbb képe, ahogy a szomjúhozó embernek szinte a szájához ér a víz, de nem tud belekortyolni. Hány és hány ember él le egész életet úgy, hogy nem tud hozzájutni az igazi táplálékhoz! Jézus ezt ígéri az övéinek, ezt a táplálékot, azt az egészséget, azt a harmóniát, amelyben nincs kínzó, szörnyű, pusztító éhezés. Hanem amiben folyamatos a lélek táplálása. Folyamatos, új és új a tápláltatása ama mennyei Kenyér által. Létezik egészséges test, és létezik rosszul- és félretáplált beteg test. Ugyanígy van ez a lelkünkkel is. És hadd tegyük hozzá, van túltápláltság, és van alultápláltság, és ez is igaz az emberi lélekre. Ma vannak túltáplált, elhízott emberek, akik ezzel a problémával küszködnek, olyanok, akik szinte beteges módon fogyasztják magukat: ma már az önalultáplálás egy külön halálos betegségnek, sokszor halálos végű betegségnek az oka. Így van ez a lelkünkkel is. Az a kenyér, az a mennyei kenyér, amit Jézus nyújt,
lehetne egészségesen táplálkozni, mintha azzal nem lenne tisztában az ember, hogy a lelkünk is táplálkozik. Ahogy a magunkhoz vett testi táplálék belénk épül, ugyanúgy mindaz, ami kívülről, a szemünkön, a fülünkön keresztül a lelkünkre hat, a gondolatok, érzések, amelyek elérnek bennünket, belénk szervesülnek. Azok ugyanúgy táplálékként funkcionálnak. És pontosan ugyanúgy, ahogy lehet beszélni tápláléktípusokról biológiai értelemben, lehet beszélni tápláléktípusokról lelki értelemben is. Igenis van jó és rossz táplálék. Van tápláló étek és van olyan, ami egészen hasznavehetetlennek tűnik. Van egészséges táplálék és van romboló, egészségtelen, sőt, akár mérgező táplálék is. Ahogy az emberi testnek az alakulása lehet egészséges vagy egészségtelen, úgy az emberi léleknek az alakulása is lehet egészséges vagy egészségtelen. Amikor készültem erre az igehirdetésre, különösképpen ez vált megdöbbentővé számomra, hogy mennyire nem számolunk azzal, hogy a lelkünket is táplálják. És ahogy sokszor az ember szinte elmolyosodik azon, hogyan próbálják rátukmálni a testünkre a különböző táplálékokat, ugyanúgy van ez a lelkünkkel is, ahogy ránk zúdulnak a különböző információk, ahogy akarják elfogadtatni magukat különböző lelki és szellemi táplálékok. Igen nagy szüksége lenne a mai világnak arra, hogy tudatosítsa ezt az egyszerű tényt, hogy az ember lelkét ugyan úgy táplálja az, ami eléri, mint a testét: beleépül és ugyanúgy megvannak a maga következményei. Milyen döbbenetes, hogy egyre több ember hatalmas odafigyeléssel és gonddal vizsgálja, milyen táplálékot vesz magához. Ma már kötelező előírások vannak arra nézve, hogy minden ételen szerepeljen, milyen az összetétele. Vannak, akik az életük jó részét ezzel töltik, hogy az egészségüket védelmezzék és közben oda sem figyelnek arra, hogy mi történik a lelkükkel, mi az a szellemi és lelki táplálék, ami éri az őket. Kiváltképp is hadd emeljem ki most azt, hogy mi éri a gyermekeinket! Tessék csak belegondolni: amikor naponta órák hosszat ott ülnek a gyermekeink televízió előtt, milyen hatás éri a
lelküket? Kilépnek az utcára, és körülveszik őket a különböző reklámok – milyen hatás irányul mindenfelől rájuk, amely igenis bele akar hatolni a lelkük mélyébe, pontosan ugyanúgy, ahogy a testi táplálék az ember gyomrába kerül. Mintha egyáltalában oda se figyelnénk, fel sem ismernénk ennek a tétjét, azt, hogy milyen jó és rossz dolgok történhetnek a lelkükkel ezen táplátatás következtében. Pedig hogy’ elképednénk, ha valaki nem figyelne arra, hogy otthagy az asztalon valami mérget, vagy hogy a gyereke gyilkos galócát eszik! Ugyanez nem igaz az emberi lélek, szellem táplálására? Azt bármi elérheti, bármi beleépülhet? Nem véletlenül hangsúlyoztam azt, hogy ennek a felismeréséhez, tudatosításához még csak nem is szükséges keresztyénnek lenni. Más kultúrákban és korább is tisztában volt evvel az ember. A hallgatóimnak sokszor szoktam mondani, hogy a nagy ókori filozófus, Platon a maga főművében, amely végsősoron az ideális államnak a lehetőségéről elmélkedik, szinte teljes magától értetődőséggel mondja, hogy az egyetlen döntő dolog a nevelés. Minden más másodlagos, azzal nem kell foglalkozni: ha megfelelő emberek nőnek fel, jó államot fognak létrehozni. Mintha arra reagálna, válaszolna, amiről mi itt beszélünk. Milyen táplálék él a gyermekek lelkében, milyen meséket, történeteket, mítoszokat hallanak, milyen hangnemű zenét hallgatnak az emberek – írja Platon 2300 évvel ezelőtt! Szoktam arról is beszélni, hogy Japánban a rendőrök képzésében az egyik legfontosabb tantárgy a virágkötészet. Virágkötészetet kell tanulniuk a rendőröknek! Mert ott tudják azt, hogy ahogy az ember a látvánnyal, a színeknek, a virágoknak az összetételével szembesül, harmóniát tanul, és megtanul elrendezni különbözőséget valami egészséges, szép harmonikus egységgé, s azáltal a lelke is alakulni fog. Az, aki ezen a képzésen átmegy, képes lesz egészséges, jó módon reagálni akkor, amikor valamilyen kiélezett helyzetben mint rendőr kell fellépni.
Milyen döbbenetes, hogy mi, akik állítólag keresztyén világba nőttünk bele, ezekről teljesen elfeledkezünk! Mintha nem lennénk tisztában egy olyan nyilvánvaló ténnyel, amely két és fél ezer évvel ezelőtt a görögöknek és a japánoknak magátólértetődő volt, hogy igenis van lelki és szellemi táplálék is! És az ugyanúgy lehet nagyon jó, nagyon tápláló, nagyon egészséges, és lehet nagyon romboló, akár mérgező, mint ahogy így van ez a testi táplálékkal. Milyen nagy szükség lenne arra, hogy kiváltképpen a keresztyén emberek, azok az emberek, akik az Élet Kenyerének, a Krisztusnak a követői, tudatosan és határozottan képviselnék azt a világban, hogy nem sok, nem össze-vissza, hanem egészséges és jó táplálékra lenne szüksége a testünknek és a lelkünknek egyaránt! Lelki táplálékról, sőt mennyei táplálékról, kenyérről beszél Jézus ebben a nagy tanításban. Életet adó kenyérről. A legszembetűnőbb része ennek a tanításnak az, hogy ez a táplálék, amit Krisztus jelent, nem egyszerűen csak jó a rosszal szemben, nem egyszerűen csak táplálék az üressel szemben, hanem azzal a döbbenetes következménnyel jár, hogy aki ezt veszi magához, az soha meg nem éhezik és soha meg nem szomjúhozik! Ha belegondolunk ennek a képnek a logikájába, akkor ez zavarbaejtőnek tűnik. Nem úgy van-e, hogy a táplálkozásnak az a lényege, hogy az állandóan ismétlődik? Természetes, hogy az ember eszik, de megint megéhezik. Hogyan lehetséges, hogy arról beszél Jézus: soha meg nem éhezik és soha meg nem szomjúhozik az az ember, aki engedi, hogy ez a táplálék épüljön bele az életébe? Nincse ez ellentétben azzal, amikor azt olvassuk az evangéliumban, hogy boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot? Miféle éhség, éhezés az, amiről Jézus beszél az élet kenyerével kapcsolatban, hogy ettől megszabadul az az ember, aki ezt az igazi kenyeret, az élet kenyerét veszi magához? Nos hát, az az éhezés, amit olyan gyakran látunk magunk körül embereknek az életében. Az a kínzó, kétségbeesett éhség, az a görcsös éhség, amely oly sokak életére,
