LÁTÓHATÁR
Családi á l i s t e n e k Az ajándékhozó Nyuszi és az ajándékosztó Télapó ma m á r a gyermeki képzeletvilág állandó lakójának (vendégének) számít. Th. Caplow és M. H. Williamson — a városi közösségek ünnepi viselkedésének kutatói — ezúttal e különös teremtményekhez kapcsolódó modern jelentéseket vették vizsgálat alá (SEMIOTICA, 1980. 32. 3—4.). A r r a a kérdésre kerestek választ, hogy a kiemelkedő családi ünnepek ikonográfiájában miért éppen egy nyúlnak és egy öregembernek van központi szerepe. Az uralkodó szimbólum sohasem véletlen. A mai antropológus eleve abból indul ki, hogy minden kulturális ténynek, jelenségnek van szimbolikus jelentése. Rendkívül nehéz azonban leválasztani valamely jelenség szimbolikus oldalát. Sokkal egyértelműbb a kutató helyzete akkor, ha egy olyan kulturális ténnyel (ez esetben ábrázolással) van dolga, amelyben a jelképes vonatkozásoknak v a n döntő — sokszor kizárólagos — szerepük. Ilyenkor hallgatólagosan zárójelbe teheti a „miért szimbólum?" kérdést. Abból indulhat ki, hogy ha egy szimbólum széles körben elfogadott, akkor ennek jelentésrendszere a kultúra egésze számára n e m lehet közömbös. Th. Caplow és M. H. Williamson egy amerikai kisváros (európai viszonyok között középnagyságúnak számítana) — Middletown — ajándékozási szokásait vizsgálva jutottak el a „miért éppen nyúl?" kérdéshez. A r r a gondoltak, ezt a képzeletbeli és oly gazdag ikonográfiával rendelkező alakot kivételes jó tulajdonságai teszik a családi ü n n e p számára nélkülözhetetlenné. H a m a r o s a n rájöttek, hogy a nyúlszerep magából a nyúlból nem fejthető meg. A kulturális szimbólumok önmagukban n e m értelmezhetők. A jelképek szembenállási rendszerében meg kell keresni a nyúlszerep ellentétpárját. Ez pedig nem más, m i n t az a j á n d é kozási szokások másik főszereplője: a Télapó. A két alak ugyanakkor két különböző ünnepkörhöz (a tavaszihoz és a télihez) kapcsolódik. Mindkét évszakhoz kapcsolódó ünnepkör hetekig elhúzódik, és az ajándékozás pillanatában csúcsosodik ki. Körülbelül ezekre az időszakokra esik a gyermekek téli és tavaszi vakációja (és Middletownban többnyire a szülők szabadsága is). Mindkét ü n n e p k ö r családi összejövetelekkel jár együtt, és magában foglal egy ünnepélyes családi főétkezést Elterjedt az üdvözlőkártyák küldésének szokása is. A vizsgálatok során azonban kiderült, hogy a tavaszi ünnepkörhöz bizonyos szokások nem kapcsolódtak hozzá olyan szervesen, mint a télihez (például az üdvözlőkártyaküldés). Mindkét ünnepet nagyfokú redundancia jellemzi: Middletown átlagembere megszámlálhatatlanul sok Télapót és Nyulat lát mindenütt csokoládéba öntve, levelezőlapokon, tévében, kirakatokban az ünnepek előtt és alatt. A karácsony—húsvét ü n n e p p á r közös jellegzetessége, hogy szimbólumrendszere megkettőződött: a családi ünnep latens funkcióira utaló világi jelképek élesen elválnak az egyházi jelképektől. E kettősségről a hallgatólagos tilalmak egész sora gondoskodik: vallási és világi jelképek sohasem szerepelhetnek egymás mellett, az ünnepi ikonográfiában megjelenő Nyúl és Télapó p r o f á n a l a k j á t durva illetlenségnek számítana szakrális, vallási figurákkal egy képen ábrázolni. Ügyszintén szemet sértő lenne a Télapó ós a húsvéti nyuszi „összepárosítása". Ezeket a tabukat Middletownban sohasem szegik meg. A különböző ikonográfiák (családi-egyházi, korábban kizárólag egyházi jellegű ünnepek erőteljes elvilágiasodására utal, ugyanakkor azt is érzékelteti, hogy a hagyományos téli és tavaszi ünnepkörök szokásrendszerében a middletowni átlagember számára az egyéni, a privát mozzanat kezd eluralkodni. A kettősség emellett lehetővé teszi, hogy a város minden lakója (a nem hivő is) kényelmetlenség nélkül bekapcsolódhassék egy hagyományos szokásrendszerbe. A „miért éppen Télapó" és „miért éppen Nyúl?" kérdések megfejtéséhez, e sajátos ünnepi figurákhoz kapcsolódó szokásrendszerek (és hiedelemrendszerek)
téli-t
szembeállítása vihet közelebb. Mi ezekben a rögtönzött és igen triviális „misztér i u m j á t é k o k b a n " a Télapó és a húsvéti Nyuszi szerepe? Mi jellemzi a middletowni szülői-gyermeki „mesevilágban" a két alakot? A Télapó egy öregember, a törpék és gyermekek védnöke, aki december 24-én a késő esti órákban érkezik meg ajándékaival az északi-sarki jeges pusztaságról. Gondosan becsomagolt, személyre szóló a j á n d é k o k a t hoz azoknak a gyermekeknek, akik már ágyban vannak, és persze akik főleg a szüleik iránt tanúsított jó magaviseletükkel kiérdemelték ezeket az ajándékokat. (Régebben a Télapó virgácsot is hagyott a rossz gyerekeknek.) Az a j á n d é k o t levélben kell kérni a Télapótól. A Nyuszi n e m e n e m ilyen egyértelmű. Korán reggel érkezik, és az udvaron vagy a kertben a f ű b e vagy a virágok közé d u g j a el a „maga tojta" tojásokat (kettős rendellenesség!), hogy aztán a gyermekek a n a p folyamán az a j á n d é k keresésére induljanak. A gyermekek viselkedése n e m befolyásolja a Nyuszi nagylelkűségét. A tojás azé, aki megtalálja. A Nyúlnak nincs állandó lakhelye, sohasem küld és sohasem kap levelet, n e m érintkezik senkivel. Néma, akárcsak egy igazi nyúl. E családi álistenek évente visszatérő kultuszában Caplow és Williamson szerint az egykori „házi istenek" élnek tovább félig komoly, félig játékos formában. Mindkét alakot némi komikum lengi körül, ugyanakkor alapvető társas szükségleteknek felelnek meg. Ambivalenciájuk azzal magyarázható, hogy nem rónak ki senkire a társadalmi szerepek szokásos „alakításánál" súlyosabb kötelezettségeket. A kultusz t e h á t mégsem valódi: a pirospozsgás vagy pocakos, szigorú vagy szelíd családi (néha intézményi!) „istenségek" d r á m á j á t a hiedelmeket lemosolygó „hitetlen" felnőttek játsszák el n a i v és hiszékeny gyermekeiknek, akiktől e l v á r j á k majd, hogy családi-társadalmi szocializációjuk során elveszítsék kezdeti á r t a t l a n ságukat. Ez az ellentmondás az ünnepi alakok ellentétes személyazonosságában és a j á n d é k a i k eltérő jellegében is megnyilvánul. Middletownban a Télapónak n e m csak személyazonossága, h a n e m neve is van (Santa Claus — Mikulás?). Hímnemű, felnőtt és tekintélyes, mégis meleg személy, akinek a szavára hallgatni kell, aki számon t a r t j a , hogy a gyerekek hogyan tanulnak, minden este megmossák-e a fülüket, idejében lefeküsznek-e, és tisztelettudóak-e? A szétosztott a j á n d é k o k az engedelmesség, a beilleszkedés, a felnőtt társadalom előírta normákhoz való alkalmazkodás egyértelmű jutalmai. Az ajándékok ezért kihangsúlyozottak és változatosak, kiválasztásukban fontos szerepe van az ajándékozó és az ajándékozott közti kapcsolatnak. A szokásrendszer ugyanakkor kifejezetten utal a gyermek családon és intézményeken belüli függő helyzetére: a szülőktől és a társadalom más felnőtt képviselőitől kapott a j á n d é k é r t cserébe a gyermeknek el kell fogadnia az engedelmesség játékszabályait. A Nyuszinak ezzel szemben nemcsak a n e m e tisztázatlan, h a n e m tulajdonképpen személyazonossága sincs. A j á n d é k a i a karácsonyi ajándékoknál kevésbé hangsúlyozottak és változatosak: a festett tojások mellett a „húsvéti kosárban" csokoládétojásokat és csokoládényulakat, különböző édességeket, játékállatokat, ruházati cikkeket lehet találni. Az ajándékozó és az ajándékozott közti kapcsolat itt elhomályosul, mellékessé válik. Ajándékkosarat bárkinek lehet adni kortól, nemtől, társadalmi pozíciótól és a kapcsolat jellegétől függetlenül is. A Télapó az ajándékokat kívülről hozza, előre becsomagolva, ami a kapcsolat védettségére, a természeti erőktől való függetlenségére utalhat. A Nyúl ezzel szemben — maga is természeti lény — teljes egészében a kinti világhoz tartozik: a bent megfestett és rendszerint a házban tartott tojásokat kiviszi, és a természetben dugja el. A j á n d é k a i t nem csomagolja be, ezzel is a megújuló természettel (zöldellő fű, virágok) való egyneműségüket hangsúlyozza. Ha a Télapó engedelmességre int, a Nyúl különös szokásával aktivitásra, kreativitásra ösztönzi a gyermekeket, akik sokszor maguk festik meg a tojásokat, még mielőtt a felnőttek eldugnák azokat, m a j d maguk indulnak az a j á n d é k o k — az ú j ismeretek — felfedezésére. A legtöbb middletowni gyermek tisztában van azzal, hogy ki dugja el a tojásokat. A karácsonyi rejtély a gyermekek szám á r a jóval több ideig őrzi meg titokzatos jellegét. V a n n a k olyan elméletek, amelyek szerint a Nyúl a modern ember termékenységi szimbóluma. Hiszen fő a j á n d é k a — a tojás — is a tavaszi termékenységünnepek hagyományos jelképe. Az igaz, hogy a nyulak termékenységükről híresek, de ezek a tulajdonságok n e m alkalmasak arra, hogy szexuális és orgiasztikus jelentéseket hordozzanak. A nyúl már azért sem lehet az emberi szexualitás jelképe, mert nemi kétalakúsága fejletlen, a hímeket nehéz megkülönböztetni a nőstényektől. Ha már a jelkép előzményei után nyomozunk, a Nyúl sokkal ink á b b a Báránnyal rokon. A bárány szakrális-áldozati jelentéseit a polgári-világi ü n n e p k u l t ú r a a nyúl a l a k j á r a ruházta át. A nyúl éppolyan ártatlan, szeretetre
méltó (és ehető), m i n t a b á r á n y , l e g f e l j e b b jellegtelenebbül, m u l a t s á g o s a b b a n és e g z o t i k u s a b b a n az. A „családi álistenek" (e r e j t e t t és mégis jól felismerhető, gazdagon á b r á z o l t mesealakok) i k o n o g r á f i á j á t a m a i t á r s a d a l o m a n t r o p o l ó g i á n a k m é g s e m p u s z t á n csak bizonyos f o r m a i a n a l ó g i á k r a a l a p o z v a kellene m e g f e j t e n i e . A „ m i é r t N y ú l ? " k é r désre a válasz a szerzőpáros szerint csakis a „ m i é r t Télapó?" k é r d é s b e n van. A m i d d l e t o w n i vizsgálatok csak úgy é r t e l m e z h e t ő k a m a g u k teljességében, ha a k é t ü n n e p k ö r , a k é t a j á n d é k o z á s i szokásrendszer ellentétét működésében, d i n a m i k á j á b a n sikerül m e g r a g a d n i . Ezt kísérelte m e g a f e n t e b b i s m e r t e t e t t t a n u l m á n y , a m i k o r a karácsonyi i k o n o g r á f i á t a családi-intézményi függőség, a h ú s v é t i t pedig a gyerm e k i függetlenség m o z z a n a t á h o z kapcsolta. A g y e r m e k e k t ő l a f e l n ő t t t á r s a d a l o m e l v á r j a , hogy egy hosszan t a r t ó függőségi, hiszékenységi szakasz u t á n f ü g g e t l e n n é — „ m e s é t l e n n é ? " — v á l j a n a k . Ezt a m i n d e n t á r s a d a l o m r a jellemző e l l e n t m o n d á s t p r ó b á l j a f e l o l d a n i — s a j á t o s s z e m b e n á l l á s á v a l — a két ü n n e p a j á n d é k o s z t ó - a j á n dékkereső jelképrendszere. Józsa E m ő K l á r a
ÚTBAN ROLAND BARTHES FELÉ (Secolul 20, 1981. 8—9—10.)
volt, összeszedve, m i n t e g y két m a r é k b a fogva, a k á r egy kettős p o s z t u l á t u m : a f o r m a (politikai) felelősségéé és a m ű é l vezethez való azonnali jogé, b á r m i l y e n Barthes-ot keresve, rögzíteni igyekezviszontagságos lenne is a történelem. E ve, helyhez kötni egy örökmozgó szellek é t pólus között, m e l y e k jelenvalóságám e t azzal a hasztalan s mégis dicséretes hoz az elmélet m e n e t é b e n feltétlenül buzgalommal, a m e l y az i l y e s f a j t a vállalr a g a s z k o d n u n k kell, szükséges a szakakozások l e g f o n á k a b b öröme, Eugen Sid a t l a n kétirányúság, és é p p e n itt jelentmion a Mesterhez igazán híven és m é l kezik az a bizonyos taktikai eszme: a tón, t e h á t p o l e m i k u s a n á l l a p í t j a meg, m i n k e t körülvevő nyelvek (langages) á hogy a nagy szellemek atopikusak. Egyer a m l á s a nyomást gyakorol r á n k , és elt e m e s h a t á s u k n a k t a l á n éppen ez a titlenállásra szólít, hogy oda t e g y ü k a ka, s egyben m a g y a r á z a t a r r a is, m i é r t hangsúlyt, ahol szükséges, ne e n g e d j ü n k a z alapszövegeknek k i j á r ó izgalommal a túl erőszakos sztereotípiának, vagyis olvassuk a világirodalmi folyóirat hogy dialektizáljuk az elmélet helyzetét B a r t h e s - b r e v i á r i u m n a k beillő, közel h á és kifejezését: ide összpontosul m u n k á n k romszáz oldalas k ü l ö n s z á m a élén azt az egy része, a legvalóságelvűbb s talán — eddig k i a d a t l a n önéletrajzi jegyzetet, m i é r t is ne? — a legpolitikusabb. Csaka m e l y b e n a szöveg tudós élvezője és t u hogy az irodalomelmélet (mint szövegeldós szövegek élvezetes írója szellemi a l a mélet), a m e l y az elmúlt m á s f é l évtizedk u l á s a f o l y a m a t á b a helyez egy száb e n eredeti módon a l a k u l t a dialektikus m u n k r a is döntő fontosságú téridőt. Az materializmus, a pszichoanalízis és a idestova tízéves sorok címzettjei a Secoszemiológia együttes h a t á s á r a , úgy t ű n t lul 20 olvasói, de minthogy m e g í r á s u k (nekem legalábbis), hogy elhomályosíth a n g u l a t á n a k pillanatán, a z a l k a l m o n és ja mindazt, a m i élvezetet j e l e n t h e t az olalkalmiságon messze t ú l m u t a t ó n érvévasásban. Ha m e g í r t a m A szöveg: élvenyes az üzenet, h i á n y t a l a n u l n y ú j t j u k á t zetet, a legkevésbé sem azért tettem, a Korunk olvasóinak ezt a v á r a t l a n ajándékot. m i n t h a kétségbe v o n n á m az irodalomelmélet jelentékeny v í v m á n y a i t , h a n e m „Valahányszor a b b a n a szerencsében hogy jelezzem a másik ütemet (szinkórészesül egyik-másik szövegem, hogy p á n a k neveznők a zenében), hogy hallközlik R o m á n i á b a n , gondolatban a k a r a t h a t ó v á tegyem, villanásszerűen, pillanal a n u l visszatérek i f j ú k o r o m n a k a r r a az t o k r a bár, egy n é m i k é p p e n elfelejtett idejére (1948—1949), a m i k o r f r a n c i a lekvagy visszafojtott h a n g színét. A szín tor voltam B u k a r e s t b e n . Az egész világcsak hozzáadódott a képhez; e l h a l v á n y u l r a r á n e h e z ü l t az a korszak, s mégis bolm a j d , persze, mint m i n d e n szín: az eldoggá tettek ott a t e r m é k e n y b a r á t s á mélet f o l y a m a t a s z a k a d a t l a n helyreállígok, az utazások csodálatos t á j a k o n , a tás, kiigazítás, n e m t e t t e m többet tehát valóságos szellemi pezsgés. Még alig íregy gesztusnál." t a m v a l a m i t egy-két cikken kívül, de az kétségtelen, hogy e n n e k a r o m á n i a i t a r t ó z k o d á s n a k az idején ülepedtek le m a r xista ismereteim, anélkül hogy csökkent volna szenvedélyem a zene és az irodalom iránt, melynek oly intenzíven adózt a m a F r a n c i a Intézetben. Egyszóval lee n d ő szövegem (a »szöveg« »szövet« jelentésében) m i n d e n szála m á r ott együtt
Minthogy ő maga az eligazítónk, Rol a n d B a r t h e s felé az u t a k sokfelől és tőle is sokfelé vezetnek. Egykor a felvilágosodás — f r a n c i a n e v é n : a F é n y évszázada — h a l a s z t h a t a t l a n t e n n i v a l ó k ú t j á t világította meg Délkelet-Európa legjobb elméi, legtettrekészebb cselekvői számára. N e m kétséges, hogy a m a i P á r i z s r a
Miután felsorolja munkatársai (Heller Ágnes, Márkus György, V a j d a Mihály és Fehér Ferenc) kutatásait é s könyveit, levele végén Lukács György leszögezi: „Szilárd meggyőződésem: ilyen művekben készülődik a jövő filozófiai irodalma." A Times Literary Supplementnek adott válaszhoz — mintegy bővített magyarázataként — közli az újvidéki lap LUKÁCS GYÖRGY ÉS KÖRE Zdravko Kucinar írását, amely a belg(Híd, 1982. 6.) rádi rádió műsorában hangzott el b e vezetőként a Lukács körül létrejött filozófiai kört bemutató sorozathoz. A Híd című kitűnő újvidéki folyóirat alcímében jelzi, hogy az irodalom és a A jugoszláv szerző is utal az angol művészet mellett a társadalomtudomány lapnak írt levélre, m a j d hangsúlyozza, is témaköréhez tartozik. E szerkesztői hogy az iskola fogalmát nem szabad programnak megfelelően — a szabadkai skolasztikus értelemben használni, hisz Létünk mellett — az e téren is régi hatagjai inkább Lukács munkatársai, mint gyományokkal rendelkező folyóirat ta- tanítványai voltak. Olyan gondolkodóknulságos bepillantást kínál többek köról van szó, akik m á r a saját ú t j u k a t zött a vajdasági magyar társadalomkuj á r j á k . Tény — állapítja meg Zdravko tatók műhelyébe. Kucinar —, hogy „az eltelt évtizedben termékeny tevékenységüknek, az ú j o n Az 1982. júniusi számban több írást n a n feldolgozott tárgyköröknek köszöntalálunk Lukács György hagyatékának hetően teljes nemzetközi elismerésben utóéletéről. A Híd közli magyar nyelven részesültek". először a nagy gondolkodó 1971. febr u á r 15-én kelt válaszát a Times LiteA siker titka abban keresendő, hogy rary Supplement a r r a vonatkozó kérdéa marxizmus reneszánszának lukácsi tösére, hogy mi a véleménye „a jövő rekvése a tanítványok munkásságában könyvei"-ről. A levél rendkívül értékes erőteljes kifejezést nyert a dogmatizmus dokumentum Lukács és közvetlen m u n felszámolása, a marxi forrásokhoz való katársai viszonyáról, az ún. „budapesti visszatérés és a mai világ kérdéseinek iskola" kialakulásáról. korszerű megválaszolása révén. Hozzájárult még a sikerhez ama körülmény, A második világháború utáni helyzehogy a csoport tagjai példás együttműtet felidézve, Lukács emlékeztet arra, ködést alakítottak ki, s ily módon tahogy akkor úgy tűnt, a világ az eszmék nulmányaik a véleménycserék eredmésíkján is egy-egy gondolkodásmód uralnyei is. Lukács munkatársai azt a felfom a alá került. A marxizmus sztálini gást képviselték, hogy az esetleges belső értelmezése és az „american way of ellentétek, amelyek a különböző meglife" neopozitivizmusa állottkibékíthetetlenül egymással szemben. közelítésekből és megoldásokból adódnak, természetes megnyilvánulások, s E monopóliumok megrendülésével n e m szabad sem elleplezni, sem felál— állapítja meg Lukács — erőteljes dozni őket az eszmei egység és szolidamozgalom bontakozott ki, amely a ritás érdekében. marxizmus reneszánszához vezetett. Ú j ból tudatosult, hogy a marxizmus kiA Lukács-iskola sok vonatkozásban emelkedő szemléletmód m a r a d t a társaösztönözte a marxista filozófia felújítádalomfejlődés értelmezésében. „Álszesát. Marx-értelmezései éppúgy gondolatrénység lenne nem említenem — írja —, ébresztőnek bizonyultak, mint a m i n hogy a közvélemény e változásában az dennapi életre, a szükségletekre és az én elméleti m u n k á i m is bizonyos szereértékekre, a társadalmi ontológiára vopet játszottak és játszanak." Ez a teljenatkozó kutatásai. sítmény azonban nem a magányos Lényeges és jellemző még a m u n k a gondolkodóé, hisz Lukács elméleti tevétársak viszonyulása Lukácshoz, ami a fő kenysége m á r kezdettől fogva egy műveihez fűzött kritikai észrevételeikirányzat, egy „iskola" létrehozására iráben is kifejeződött. A Történelem és nyult. osztálytudathoz, Az esztétikum sajátosságához és A társadalmi lét ontológiájáAmi e csoportosulás hivatását illeti, hoz kapcsolódó megjegyzések és viták Lukács szerint abból a célból jött létre, „nemcsak az »iskolát« a tanítómestertől hogy kipróbálja a m a r x i módszer terelválasztó vonulatra m u t a t n a k rá, hamékenységét a társadalmi lét összes n e m világosan megjelölik azokat a kufontos területén. Jellemző volt továbbá tatási feladatokat is, amelyek lehetővé rá, hogy „különböző irányokba elágazó, teszik álláspontjainak a túlhaladását. de összefüggő és koherens gondolatviláLukács tanítványai, azáltal hogy nem got képviselt".
vetett „vigyázó szemek" (ha lejárt is a művelődéstörténeti analógiák ideje) joggal tekintik a századunk ötvenes éveitől a nyolcvanas évekig terjedő szakaszt s benne három, i m m á r lezárt életmű — Sartre, Barthes, Lacan — kibontakozásának idejét az ú j francia „Lumiéres" évtizedeinek. Sz. J.
f o g a d j á k el a naturalizmus m a r a d v á hogy m u n k á m n a k éljek és az egész »élenyait, a tükrözéselméletet, a szigorú detet« kikapcsoljam." Lukács „fekete doterminizmust stb., tulajdonképpen azt a boz"-ának kegyetlen m o n d a t a egy hét [ . . . ] hordalékot vetik el, ami a Törtéévvel korábbi feljegyzést asszociál: „Éjnelem és osztálytudat után nagymértékjel éreztem megint: I r m a az élet" (Napben jellemezte az egész lukácsi művet" ló, 1910. m á j u s 8.); a prózai, nyers,„formá" — állapítja meg Zdravko Kucinar. szürke p a n t e o n j á v á süllyedt — élettelen élet; a „formák" emberének metafizikai Ugyancsak a Híd 1982. 6. számában olv a s h a t j u k Hódi Sándor Eszmény és va- énjéről lepergő, ideatikusan megvetett élet. Az alkotó csak „ m u n k á j á n a k " éllóság című írását, amelyben Heller Ághet, létének alapja a Mű, az „élet"-ről nesnek a szükségletek elidegenedéséről csupán megvető szavai lehetnek. Irma, szóló koncepcióját taglalja. (Az újvidéki folyóirat hat folytatásban közölte Lu- az asszony, fényévnyi távolságban lebeg az A lélek és a formák megálmodójának kács György kiemelkedő m u n k a t á r s á n a k szellemi-érzelmi vonzásától, aki a Mű A szükségletek jelentősége és jelentése Marx gondolatrendszerében című tanul- tisztaságát kizárólag az élet „kikapcsolásá"-ban vélte megvalósíthatónak. A mányát.) „nem szabad szeretned" sátáni imperatíHódi Sándor nagyra értékeli, hogy vusza Leverkühn tragédiája előtt fél évHeller éppen azt b o n t j a ki a m a r x i m ű századdal is tragédiát szül: Seidler ből, ami a lélektanban alegtisztázatlanabb: „a magatartás és cselekvés rejtett Irma öngyilkosságát. A f o r m á k tisztaságával rugóiként használatos kategóriák eszmeiideológiai vonatkozásait." Nem kisebb az érzelmek tisztaságát féltőn szembeszegző asszony csak létének megsemmijelentőségű az a teljesítmény sem, hogy az említett törekvés során Heller le- sítésével menekülhet az életet (a priori) bontja a szükségletek társadalomfilozó- megvető filozófia kategóriái elől. („Éjjel fiai értelmezésére rakódott ideologikus éreztem megint: Irma az élet.") elemeket. Messzire vezetne a megkezdett gondoAmi a szükségletek elidegenedését il- latmenet elmélyítése, felvetése mégis leti, Hódi kiemeli, hogy ezzel kapcso- fontos, bár az öreg Lukács György elvel a t b a n Heller „a marxizmus keveset em- tette az ifjúkori esszék (Stefan George, legetett értékválasztási mozzanatára, Philippe, A lelki szegénységről stb.) lokellőképpen n e m hangsúlyozott h u m a - gikai-gondolati szintézisének tetemes rénizmusára h í v j a fel a figyelmet". szét. Az esztétikum sajátossága vagy A társadalmi lét ontológiája szerzőjének A Híd 1982. 6. száma a koncepciózus szerkesztés ösztönző példája. G. E. az eszmei szótárában már nyoma sincs a n n a k a kommunikációsagnoszticizmusnak,a jelre nak, amely a heidelbergi korszak filozófiai, esztétikai és . . . S Z E M I O T I K A I A ,,JEL" szemléletét alapvetően meghatározta. — EGY ÉLET(MŰ) ÁRNYÉKÁBAN Mert Lukács György (a bevezetőben m á r (Magyar Filozófiai Szemle, 1981. 8—9.) említett eszmei sokrétűség függvényében) nemcsak — az általános széptan próbaAkiknek nemcsak „kenyerük", de szelkövének tekinthető — zeneesztétikát dollemi szükségletük is szövegek figyelmes goz ki, nemcsak a filmdramaturgia égető olvasása — rég felfigyelhettek a lukácsi elvi kérdéseihez szól hozzá (hajlott koéletmű eszmei sokrétűségére, az etikai, rában is érdeklődéssel követte a magyar gazdasági, esztétikai, irodalom- és filo„új hullám" teljesítményeit), de egész zófiatörténeti problémakörök — föéletét, gondolkodói magatartását végiglényes biztonsággal „homogén közeg"-gé kíséri a jelrendszerek (ezen belül a gyúrt — elméleti konstrukciójára. A nyelv) kommunikatív funkciójának, a megtorpanásoktól, buktatóktól sem menm ű s t r u k t ú r á n a k (mint jelviszonyok sui tes eszmerendszer a szerteágazó tendengeneris világának) végső soron szemioticiákat lenyűgöző erudícióval ötvözi belső kai problémája. Persze le kell szögezni: egységgé, a felhalmozott emberi tudásra alapozó világra nyitottság és lehetőség- Lukács nem volt szemiotikus, legalábbis n e m olyan értelemben, mint Saussure, keresés szép példájaként. Peirce vagy Morris, akik átfogó rendIsmeretes, hogy a filozófus 1917 őszén szer keretében közelítenek a jel szerHeidelbergben összecsomagolt, azzal a kezetéhez, de olyan értelemben sem, mint szándékkal, hogy visszatér Budapestre. Lotman vagy Uszpenszkij. akik (a t a r Kéziratait, leveleit előbb gondosan egy tui iskola képviselőiként) konkrét alkokis bőröndbe rejtette, m a j d egy bankfiók tások nyelvi analíziséből indulnak ki. A széfjében letétbe helyezte. Innen került lukácsi szemiotika korai megnyilvánuláelő (több mint egy évvel halála után) az sában művészetfilozófiai vétetésű, míg a a Paul Ernstnek írt levél, amelyben hakései m ű v e k jelvizsgálata egyre inkább zatérési szándékát bejelenti és indokolja: „Ez az egyetlen lehetőség számomra,
az esztétikum szintjére tevődik át, az zásánál viszont nem kis nehézséget okoz első jelzőrendszerbe sűrítve az alkotás és az, hogy „a logikai sorrend a kronolóbefogadás aktív viszonyának dialektikus giainak épp a fordítottja". Kénytelen teszemléletét. hát az Ontológia és Az esztétikum sajátossága jellemzőit összevontan tárgyalni, Egy i f j ú kolozsvári filozopter — Egyed előbbit mintegy az utóbbi lételméleti Péter — nem kisebb feladatra vállala l a p j á n a k tekinteni. Ezen elmélyült s a kozott, mint eme bonyolult, szertemai szemiotikai problémák szemszögéből ágazó és különösen eszmeérzékeny életkritikai elemekben bővelkedő analízis műben olykor búvópatakként felbukkanó két vonatkozását feltétlenül ki kell emeljelelméleti meggondolások átfogó, értő elemzésére. „Lukács György életművé- ni: 1. Az írás tudomásunk szerint az elsők között kísérli meg egy terjedelnek kutatói felfigyelhetnek arra, hogy mében is impozáns életmű szemiotikai munkásságának különböző időrendi és szempontú, módszeres feltérképezését, elméleti korszakaiban a filozófus jelelolyan implicit jelelmélet nyomait követméleti meggondolásokat használt. Ebben ve, amelynek „alapelemei egy társadanincs semmi különös: ismeretes módon, lomszemiotika filozófiai-ontológiai mega filozófia adott kérdések felvetésében alapozásában felhasználhatók". 2. Zoltai és tárgyalásában sokszor a jelelmélethez Dénes Adorno és a zenefilozófianegativit nyúl. Csak a legkiemelkedőbb mozzanaható: „a kétségbeesett visszavétel gesztokat említve, ez a helyzet Platónnál, a tusát a magyar olvasó is ismeri, ha mássztoikus logikusoknál, a Port Royallogikusainál-grammatikusainál,de hasonhonnan nem, legalább Thomas Mann lóképpen olyan modern gondolkodóknál, Doktor Faustusának Adorno ihlette nagy mint amilyen Locke vagy Hegel. Egézeneesztétikai exkurzusaiból." Nos, a szen természetes tehát, hogy a filozófia„visszavétel"-t mint gesztust a magyar történeti hagyománynak ez a modellje olvasó — Egyed Péter tanulmánya ezt Lukácsra is jellemző. Különös és vizsgáminden kétséget kizáróan tanúsítja — latra méltó azonban az, ahogyan Lukács korai jelkoncepciójából is (!) és ahol ő szemiotikai természetű megolmegismerheti. Adrian Leverkühn a megdások felvázolására vállalkozik filozófiai valósult művet a k a r j a visszavenni, a f i a kérdések tárgyalásakor. De ez még mintal Lukács visszavétele viszont a komdig a filozófiatörténethez tartoznék; kimunikációnak már az eszmei vonatkomondottan szemiotikatörténeti probléma zását, a közlést mint esztétikai-szemiotiazáltal lesz, hogy Lukács a tulajdonképkai alapmozzanatot célozza. Nem a leverkühni peni szemiotika vizsgálati területéhez negativitásával, sőt: a normatív kellés tartozó spekulatív jelelméletet fejt ki. alapvető vágyként való tételezésével, de Ennek kutatása pedig a magyar szemio— végső fenomenológiai elemzésben — tika története szempontjából is érdekes, az esztétikai szféra etikaiba (!) való átugyanis b á r diszciplínatörténetileg a lucsapásával: ,,Az esztétikai magatartás kácsi elmélet semmiképpen nem előzmé[ . . . ] nem föl a szubjektumok nye, a kísérlet komolysága és kifejtettsége miatt mégis számolja számot tarthat az érlényegbeli különbségét, ellenkezőleg, ez deklődésre." Világos helyzetjelentés, amea különbözőség és a szubjektumokelérhe lyet (a magyar szemiotikatörténet kereszerű előfeltételei számára; a forma esztein túllépve) talán annyiban lehetne ártétikai művet konstituáló fogalma éppen nyalni, hogy a kései Lukács-művek jelszemlélete a moles-i percepciós szint a közlés sémájából jön létre, nem pedig a n n a k felszámolásából." Amint a formastartkövének tekinthető, s ha a két alapképző erők („vágy" képében) etikai mozvető jelféleség: az ikonikus és szimboligatórugót kapnak, a kommunikáció kus viszonyát dialektikus párként kezelproblémája megszűnik, hiszen az élmény jük (az indexet némileg homályban intenzitásának szuggesztív átvitele ily hagyva), rögtön nyilvánvalóvá lesz, hogy módon pszichés jelenségnek tekinthető. Arisztotelész mimézis- és harmóniaelve, A Mű a közlés inadekvát sémája, hatása K a n t kötött és szabad szépsége, Fechner kizárólag immanens jelviszonyaiban kedirekt és asszociatív faktora mellett Luresendő. Ez a szélsőséges korai álláskács elvont és mimetikus tükrözési módpont talán nem annyira meglepő, ha fija azért felfogható az említett ikonikusgyelembe vesszük, hogy a filozófust már sZ'imbolikus pár „előzménye"-ként. a d r á m a szimbolizmusa elemzésének korszakában jobban érdeklik az élet stilizálásának módozatai, mint az élet maga. Egyed Péter a lukácsi szempontok reEszmei háttere ez a n n a k az 1911-es esekonstrukcióját a művek kronológiai sorménynek, amely egy fiatal művészjelölt r e n d j é b e n végzi el. Tanulmánya így lány tragikus halálát okozta, s szolgálkönnyen áttekinthető, szabatos gondolati tatta a későbbi Irma-esszék „embervérvázat kap, egyenes vonalban haladva az ifjúkori eszmekör szemantikaiszolipszizmusátóla kései művek közösségiszemiozis
rel" kevert alapanyagát. („Éjjel éreztem megint: Irma az élet.") ,,[...] jobb csődöt mondani a kommunikációban, mint alkalmazkodni hozzá." Ezt az adornói paradoxont az érett Lukács már nem h a j l a n d ó követni. P. T.
út Auschwitzba torkollt. Századunk irracionalizmusának tapasztalatai a r r a tanítottak bennünket, hogy az észben bízzunk. Az ész és a fejlődés az emberiség, két ú j mítosza. Mégis összekavarodott minden, n e m lehet a józan észt és a f e j lődést különválasztani, h a n e m mindez zavaros egyveleg, mely megnémít benF I N N HÉTKÖZNAPOK ÉS MÍTOSZOK nünket, és amelyre gyógyírt az ú j sámánoktól: a számítógépektől remélünk. (Suomi, 1982. 1.) Információfolyamatot követelünk, a valóság szüntelen elemzését, mert minden A „tájékoztató folyóirat Finnországinformációs űr szorongást vált ki belőról" első száma betekintést n y ú j t a f i n n lünk." A francia Jean-Edern Hallier a életforma többé vagy kevésbé ismert műszaki fejlődés és az emberi gondolhétköznapjaiba és a „magas kultúra" kodás fejlődése közti ellentétről szólt. időszerű kérdéseibe. Egy ilyen bemutatHallier szerint „korunk elmaradt önmakozásból természetesen nem hiányozhat gától. Alapja a régi keresztény kalena szauna leírása, a rénszarvas („észak dárium, melyet alig korrigált a felvilásétáló termelőüzeme") vagy a „kocogás", gosodás és az 1789-es francia forradalom. a tömegsport népszerű és hatékony Mítosza a fejlődés, hőskölteménye a megnyilvánulása. E témakörökben is technika — ez fausti civilizációnknak a találkozunk a hagyományos motívumokkal, illetve ú j adatokkal, értelmezések- sátánnal kötött egyezsége. A mítoszok ú j kalendáriumára v a n szükség, mert a kel. Művelődés- és irodalomtörténeti technológiai barbárság ellen csak míto— minket (a fordító révén) közelről szokkal lehet küzdeni." érintő — mottóval kezdődik például a szaunát népszerűsítő cikk (Pirkko ValÉs amiképpen a múlt, hasonlóképpen takari írása); a Kalevalát idézi: „Vár a a jelen irodalmáról is meglehetősen elszauna, fő a fürdő, / víz is van, áztattérőek a vélemények. A Suomiban megtam ágat, / lesúroltam mind a lócát; / szólaltatott finnországi két költő, Lassi készülj kedvedre fürödni, / örömödre Nummi és a már említett Bo Carpelan öntöződni." 'Nagy Kálmán fordítása) nézetei mégis a lényeges kérdésekben közel állnak egymáshoz. Nummi így látA Kalevala, a finn nemzeti eposz terja a f i n n líra legutóbbi évtizedét: „Én mészetesen mindegyre feltűnik a folyóúgy érzem, hogy egész háború utáni köliratban. A tavaly megtartott, tizedik tészetünk alaphangja többé-kevésbé vállahti nemzetközi írótalálkozó t é m á j a is tozatlan. Ezt úgy értem, hogy a finn lényegében ehhez a saját és sajátos haköltő alapélményei: az ember és a tergyományhoz kapcsolódott, noha az iromészet viszonya, a háborútól, az egyedalom és a mítoszok kapcsolatát n e m temes pusztulás lehetőségétől való féleannyira a múlt, mint inkább a jelen lem, az elmagányosodás, divatos szóval szempontjából vizsgálta. Jávorszky Béláelidegenedésünk riasztó képei léptennak a Suomiban olvasható beszámolója nyomon kísértenek. Vissza kell utalnom a két vitaindító, George Steiner és Bo az ötvenes évek lírájára, mely a formák Carpelan egymással részben vitázó véleszétrobbantásán, a szabad vers eluralményét emeli ki. Steiner szerint „a míkodásán túl nagyfokú képgazdagságot, tosz tudatunk alapja, mely m á r akkor ugyanakkor a költői nyelv egyszerűsödéis létezett, amikor még n e m volt beszéd. sét eredményezte. Ezen a hatvanas évek Ennek következménye, hogy a mítosz lírája is csak annyiban változtatott, hogy alakítja az írót, s n e m az író a mítoszoa politikai elkötelezettség követelményeikat." Carpelan négy irányból közelítette nek bevezetésével tovább sallangmentemeg a kérdést: „a mítosz 1. mint irosítette a vers nyelvi anyagát, m a j3. d mondalomtörténeti tény. 2. mint amélytudati modellek forrása, mint irodalmi tázstechnikát, politikai szövegek, újságmódszer az alkotó író kezében, 4. mint cikkek közvetlen felhasználását vezette az élet és a teljes világnézet modellje. be a költői gyakorlatba. S ezt láthatóSzerinte, bár a mítosz legenda, rege, lag elunván, a 70-es évek második felémelynek eredeti jelentését m á r elfeledtől ismét »líraibb« útra tért. Az ú j iránytük, épp tragikumában ismerjük fel ú j zat nem jelent visszatérést az én nemra meg ú j r a saját tragikumunkat." Töbzedékem költői ideáljaihoz, stílusához; ben is fölvetették — így Gisbert Jänicke az ú j költők nem hozták vissza a képés Günter Grass —, hogy a mítosz vegazdagságot, ám az eddiginélapolitikusabb szélyt is hordozhat magában, amint ezt Németország ú j a b b kori történelme bi- r á t írnak. Hogy ki testesíti meg a legjobban ezt az ú j irányzatot, azt nehéz zonyította; Grass szavaival: „a náci Némegmondani. Talán Arto Melleri, aki a metországban megpróbálták századunk fiatalok egyik vezéralakja. Vagy Jorma nagy mítoszát megteremteni, d e ez az
Eronen, aki Castrén n y o m á b a n b e j á r t a Szibériát, és a f i n n u g o r m ú l t a d t a lehetőségeket k u t a t t a . Vagy Risto Rasa, a m i n i a t ű r v e r s i f j ú mestere. N e m tudom. Tény, hogy m é g m a is h a t az u n d e r g r o u n d líra, és a k o r á b b i n á l jóval erősebb a kölcsönhatás a hazai f i n n és svéd n y e l v ű költészet között." C a r p e l a n erről a svéd nyelvű f i n n o r szági líráról a d közelebbi k é p e t : „A h a gyományosan helsinki központú költészettel szemben k i a l a k u l t p é l d á u l egy öst e r b o t t e n i (középnyugat-finnországi) írócsoport, m e l y igyekszik a főváros m e g határozó szerepét csökkenteni. L í r á n k r a
Bencsik J á n o s : Széttört gömb
egyébként — akárcsak a finn nyelvűre — e g y f a j t a »líraizálódás« a jellemző. Elég volt a v i l á g f á j d a l m a k b ó l , a politikából. A költő és az olvasó láthatólag több f a n t á z i á t , mesét a k a r , ú j mítoszokra, m o d e r n l e g e n d á k r a v a n szükség. Mai svéd n y e l v ű líránktól é r d e k e s m ó d o n a m o d e r n bukolika, a f a n y a r irónia és a szelíd h u m o r s e m idegen. E tekintetben elég, ha L a r s Huldén vagy P e r - H a r k o n P á w a l s verseire utalok." T e h á t ismét m í toszok — ezúttal távol a politikától. De n e m távolodva el a hétköznapoktól, n e m utolsósorban az együttélésnek a hétköznapjaitól. K. L
