Közösségépítés másként

Metodista 2009. JÚLIUS-AUGUSZTUS

Közösségépítés – másként ■ KHALED A. LÁSZLÓ FİSZERKESZTİ

A címlapon Adél szemeiben és kézügyességének bizonyítékában gyönyörködhet a kedves Olvasó. Az óbudai és a pesti fiatalokkal az idei nyár legszebb emlékei között tartjuk számon ezt a képet is. A fotó a hagyományosnak tekinthetı évkezdı, közösségépítı ifihétvégénken Kürtöspusztán készült. A 2001 óta minden évben megtartott alkalom a legjobb formának bizonyult abban, hogy a tanulmányaikat a fıvárosban folytató fiatalokat, a nyár végén újra össze- és Istenre hangoljuk. Idén tizenöten vállalkoztunk erre a nagy utazásra, a fıvárosból ebbe a Somogy megyei aprófaluba. Egy új világ tárult fel elıttünk. Egy olyan helyen, amelyet délutánonként – 16.10 órási indulással – egyetlen menetrendszerinti buszjárattal lehet megközelíteni. Vasúti összeköttetés nincsen, akinek mégsincs más választása, az Osztopánból kénytelen egyórás sétát tenni a „pusztáig”.

A SZERZİ FOTÓJA.

Új világ. A buszsofır megrökönyödve hallgatta, ahogy sorban ebbe a világba váltottuk meg menetjegyünket. Mit jelentett nekünk ez a néhány nap? Hónapok óta készültünk ide, de magunk sem tudtuk pontosan majd mire is számíthatunk. Egy gyönyörő épület fogadott: beépített padlástérrel, vendégszobákkal, a földszinten egy jól felszerelt imateremmel, konyhával, gondnoklakással és annak szolgálatkész, kedves lakójával, Horváth Hajnalkával. Az elsı pillanattól kezdve megnyugodhattunk, tudtuk, hogy jó helyen járunk, nekünk ide kellett jönnünk. Ebben a bizonyosságban teltek el napjaink. Ezzel a békességgel töltöttük együtt ezt a rövid idıt azokkal a gyerekekkel, akik azonnal barátként tekintettek ránk. (Köszönet a missziós bevetés „alapozó” munkájáért!) Közösségépítés volt ez is, de másként. Most nem magunkban vonultunk ki a világból, hanem bevonultunk azoknak az ismeretlen embereknek a világába, akik között a közös szolgálat örömét, erejét élhettük át. Ez volt az ı ajándékuk. Tevékeny hétvége volt. Pénteken összeszereltünk egy ping-pong asztalt, és átadtuk a gyerekeknek vett ütıket. Szombat délelıtt és délután kreatív körök zajlottak, Pipicz Zsuzsi tartott egy interaktív tanítást (Jézus lecsendesítette a viharos tengert), és volt gyerekdalos dicsıítés. A hétvége alatt háromszor láttuk vendégül az összegyőlt gyerekcsapatot. A vasárnap délelıtti zárásként Lakatos Lilla hirdette köztünk Isten igéjét. Kürtöspuszta javára két autónyi ruha, cipı, játék adományt, illetve az Óbudai Körzet pénzadományát adtuk tovább. Jó volt szolgálattal indítani az évet, úgy indulni, hogy a fiatalokkal nem csak közösségünk mélyülhetett el, hanem közös szolgálatunk is. Ilyen tanítványok szeretnénk lenni a hétköznapokban is, megtalálni azt a helyet, azt az „aprófalut”, azt a világot, ahová Jézus küld, ahol szolgálatot bíz ránk az ı tanítványaiként. Jó hallani arról, hogy a közösségépítı jellegő napok itt is, ott is felbukkannak egyházunkban (budakeszi gólyatábor, szolnoki és óbudai gyülekezeti csendesnapok). Kívánjuk ezen alkalmak további kibontakozását, terjedését!

IMPRESSZUM

2

Kiadja: a Magyarországi Metodista Egyház ■ Felelıs kiadó: Csernák István szuperintendens ■ Fıszerkesztı: Khaled A. László ■ Rovatszerkesztık: Hecker Héla – ÜZENET, Hecker Róbert – MISSZIÓ, Khaled A. László – RÓLUNK SZÓLVA, Lakatos Judit – MÚLTKOR, Pásztor Zoltán – AKTUÁLIS, Pásztor Zsófia – GYÜLEKEZET, Kovács Csilla – GYEREKSAROK, Szuhánszki János – 24. DIMENZIÓ, Szuhánszky T. Gábor – TEOLÓGIA, Sztupkainé Pál Zsuzsanna – NİKRİL NİKNEK ■ Nyomdai munkálatok: ADUPRINT ■ ISSN 1588-1911 ■ A lap megvásárolható az egyház gyülekezeteiben, illetve megrendelhetı a szerkesztıségbıl. ■ Szerkesztıség: 1032 Budapest, Kiscelli u. 73. ■ Tel./Fax: +36-1/2501536, +36-1/250-1849 ■ E-mail: [email protected] ■ Egy szám ára: 300 Ft ■ Megjelenik kéthavonta ■ Címlap: Khaled A. László – Adél (Kürtöspuszta 2009)

Metodista

TINI TÁBOR

2009. JÚLIUS-AUGUSZTUS

AZ

IDEI NYÁRON AZ

EGYHÁZUNK

ORSZÁGOS CSALÁDI TÁBOR

SERDÜLİ

KOROSZTÁLYA

SERDÜLİ FOGLALKOZÁSAI MELLETT

REGIONÁLIS

SZINTEN

HÁROM

KÜLÖNBÖZİ

– BODROGKERESZTÚRON, SZEGEDEN ÉS GYÖRKÖNYBEN – VEHETETT RÉSZT KOROSZTÁLYOS CSENDESNAPON. AZ ALÁBBIAKBAN EGY ILYEN ALKALOMBA KAPUNK BEPILLANTÁST. HELYSZÍNEN

Serdülıtábor Györkönyben – másodszor

Tavaly hagyományteremtı szándékkal vágtunk bele, a Pesti és a Pécsi Körzet összefogásával, s a sikert látva idén is megrendeztük július 27-31. között a serdülı tábort Györkönyben. A tavalyinál nagyobb létszámban jöttünk össze: 28 gyermek és hét felnıtt. A mi körzetünkbıl 12 gyermek vett részt. Kıszegi gyerekek, pécsi, hidasi gyerekek. A házban és az udvaron sátrakban aludtunk, így mindenki kényelmesen elfért. Az imaházban étkeztünk, itt győltünk össze reggel és este, az egyik csoport délelıtti foglalkozásainak is ez volt a helyszíne, illetve a délutáni kreatív foglalkozások egy része is itt történt. A napirendünk úgy alakult, hogy reggelente fél nyolckor mi felnıttek összegyőltünk egy rövid reggeli imaközösségre, ez alatt a gyerekek is készülıdtek a napra. Nyolc órakor reggeliztünk, majd a mosogatás, takarítás után, ami a gyerekek feladata volt, kilenc órakor gyülekeztünk az imateremben. Énekléssel kezdıdött az együttlét. Volt egy tábori éneklapunk, errıl választhattak a gyerekek énekeket. Az éneket Kissné Hanula Edit vezette, férje Gyula és Gál Kriszti gitáron kísérte. Az éneklés ideje egyre hosszabb lett, gyermek és felnıtt számára egyaránt felemelı, szép napkezdés volt ez. Tábori indulónkká, slágerré lett a gyülekezetünkben is ismert: A mélybıl hozzád száll szavam kezdető dal, amely soha nem maradhatott el a közös éneklésbıl. A búcsú dalunk is ez volt, amikor pénteken elbúcsúztunk egymástól. A reggeli éneklés lélekemelı voltán túl jó alapja volt a délelıtti foglalkozásoknak. A foglalkozások két csoportban (életkor szerinti bontásban) folytak, Pál apostol életével ismerkedtünk a teljes hét során. A nagyobbaknál izgalmas, mély beszélgetések alakultak ki egy-egy igeszakasz megbeszélése során. A reggeli foglalkozás után „kirándultunk” a távoli játszótérre, ahol ebédig élveztük a friss levegıt, testmozgást. Ebéd, mosogatás és csendes pihenı után kreatív kézmőves foglalkozások következtek Pásztor Zsófi lelkes vezetésével. Pólófestés, ajándékkészítés bırbıl, nemezbıl, fiúknak hajóépítés, olajlámpás formázása agyagból. Ezek mellett maradt idı játékra, beszélgetésekre is estig. Vacsora után, este hétkor istentiszteletet tartottunk, melyen rajtunk kívül helyi nénik, bácsik is jelen voltak. Gyurkó József lelkészünk vezetett minket Pál apostol áldott és izgalmas életének újabb állomásainak megismerésében. Az idıtelefon jó formája és eszköze volt az érdeklıdés felkeltésének és megtartásának a legkisebbek számára is, miközben az üzenet mindenki számára érthetıen és világosan hangzott. Áldott esték voltak ezek. Ezután a fürdés, lefekvés izgalmas szervezése volt már csak hátra. A hét második felében már olajozottan ment ez is. Saját csapatommal mindig maradt idı a napi kérdések megbeszélésére, rövid hálaadásra és közös imádságra. A terv az volt, hogy utána alvás, de… tinik… Végül is nem panaszkodom, nagy éjszakázások nem voltak 23 órakor általában már szuszogás hallatszott minden ágyikóból. Hálára ad okot, hogy az Úr mindannyiunkat megırzött balesetektıl, betegségektıl. A gyermekek hamar megbarátkoztak egymással. Tinik között természetesen elfordulnak ütközések egymással, felnıttekkel, de ezek mindig megoldódtak és ezért is hálát adhatunk. Összegezve: szép és áldott hetet töltöttünk együtt. Legszebb bizonyítéka ennek, hogy hazafelé zengett az ének az autóban. Hálaadó imádság ez is. A gyermekek hazamentek. Bízzunk benne, hogy a mag megırzıdik és gyökeret ereszthet szívükben, életükben. Ezért imádkozhatunk. Reméljük, hogy jövıre újra találkozhatunk.

KÖZÉPPONTBAN AZ IDEI NYÁR

■ KOVÁCS CSILLA (PÉCS)

3

Metodista

HI TMÉLY ÍTİ


Tényleg csendes napok ■ KURDI BARNABÁS (KAPOSVÁR)

Idén nagyon zsúfolt nyaram volt. Érettségi után azonnal mentem dolgozni, és el is szaladt a július. Augusztus elején éreztem, hogy nagyon elfáradtam, és a sok teendıben lemaradt a lelkem. Éreztem, hogy szükségem lenne egy hónapnyi „hetedik napra”, amit megszentelhetek azzal, hogy csak a számomra legfontosabb dolgokkal, kérdésekkel foglalkozom. Szerettem volna táborba menni, de augusztusra „elzúgott” Hetes és Tiszaliget is. Egy tábor volt még talpon a vidéken, a kismányoki hitmélyítı. Egész nyáron nem láttam legjobb barátomat, és amikor megtudtam, hogy ı is ott lesz, eldöntöttem, hogy megyek én is. Kismányok egy kis falu a Dunántúlon, ahol Gyurkó Józsi bácsi és még sok más ember áldozatos munkájának köszönhetıen minden évben megrendezik a hitmélyítı csendesnapokat.

HORVÁTH ZOLTÁN

Ebben a táborban utólag is azt látom a legjobbnak, hogy tényleg csendes napok. Egy hétnyi vasárnap augusztusban, amikor csendben Istenre figyelhetünk. Én nagyon vágytam erre a lehetıségre, és rengeteget tanultam. Valóban mélyebb, gyökeresebb lett a hitem. Amikor csak vagyok év közben, és a hat napokat élem, sokszor rutinná válik az imádság, az Istennel töltött idım. Üres kapcsolattá lesz, ahol nem várok igazán semmit Istentıl, hiszen a szüleim úgyis mindent „alám imádkoznak”, de azért azt sem szeretném, ha rossz kereszténynek tőnnék mások vagy akár magam elıtt. Ebbıl azután rutin lesz, ami felesleges önbecsapás. Hajlamos vagyok úgy olvasni a Bibliát, ahogyan mosogatok. Kismányok valódi ébresztıóra volt a lelkemnek. Ki nekem Isten? Mert, hogy én ki vagyok neki, arra ı már réges régen megadta a választ. Kismányokon én is válaszolhattam neki. Minden reggel egyéni csendességgel kezdtünk, amit a reggeli követett. A kiváló szakácsoknak és naposoknak köszönhetıen mindig jól laktunk, hogy aztán együtt énekelhessünk. A délelıtt folyamán Hecker Frigyes bácsi tartott elıadást Dániel könyvébıl. Nekem a leginkább Sidrák, Misák és Abednégó története jelentett sokat. Egy részt különösen érdekesnek találtam: Amikor a három férfiút bevádolják a királynál, hogy nem hajlandóak leborulni és imádni az arany álló képet, a király elé viszik ıket. Nabukodonozor megfenyegeti ıket, hogy a kemencébe veti ıket, és onnan kicsoda szabadíthatná ki ıket? Erre a három férfiú így felel: „Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égı, tüzes kemenczébıl, és a te kezedbıl is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany [álló] képet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk.” (Dániel 3,17-18) Számomra lenyőgözı az a hit, amivel szólnak. Nem tudják biztosra, hogy megmenekülnek. De azt igen, hogy Istenük képes ıket megszabadítani. És ennyi elég is nekik. A hit számukra valóban a reménylett dolgok valósága. Frigyes bácsi elıadása után kiscsoportokra oszlottunk, hogy aztán az általa feltett kérdésekre válaszoljunk. Mint az ókori görög filozófia-iskolákban, mi is beszélgetéssel, egymás véleményein keresztül jutottunk el a válaszokhoz. Ott volt ugyan Gyurkó Józsi bácsi és Kovács Zoli, hogy bármire a Biblia szavaival kész választ adjanak, mégis beszélgethettünk szabadon a kérdésekrıl. Egymásra figyeltünk, és így az is fontossá vált, hogy egyvalaki a csoportból hogyan gondolkodik valamirıl. Ezek a beszélgetések nagyon sok választ szültek, mondhatni bıven túlfeszítették az adott téma kereteit.

4


PÜSPÖ KÜNK NAP LÓJA

Mégis számomra a legnagyobb élmény a A LEGNAGYOBB ÉLMÉNY A CSEND VOLT. csend volt. Az elcsendesedés, megpiheAZ ELCSENDESEDÉS, MEGPIHENÉS nés lehetısége Isten tenyerén. A hit nem arra való, hogy magunkba zárjuk, de neLEHETİSÉGE ISTEN TENYERÉN. kem szükségem van néha arra, hogy csak hallgassam Isten igéjét, hallgassam mások gondolatait Isten igéjérıl. Úgy éreztem magamat, mint az ısszel lehullott falevél, amit a szél szárnyára vesz, és tovaröpít. Ugyanakkor találkoztam a legjobb barátommal is, Dobozy Péterrel, a kedves unokatestvéremmel, Thaly Anzsival, és még soksok kedves emberrel. Nemrég láttam egy filmet, ahol érdekes volt a lelkész mondata. Temetést is, esküvıt is így kezdett: „Adjunk hálát a nékünk adatott idıért.” Én is hálás vagyok az Úr Istennek a Kismányokon töltött idıért, ami mindenestül ajándéka volt számomra.

50 év... ■ DR. PATRICK STREIFF PÜSPÖK

Ennél egy kicsit idısebb vagyok... Ötven éve, hogy az európai protestáns és ortodox egyházak az Európai Egyházak Konferenciájába egyesültek. A hidegháború kellıs közepén az egyházak hidakat építettek egymás között, melyek segítségével az emberek megoszthatták egymással tapasztalataikat. Korábban esélye sem lett volna annak, hogy találkozzanak és erısítsék egymást a hitben. Amikor júliusban az ötven éves Európai Egyházak Konferenciáját (KEK) ünnepeltük Lyonban, le voltam nyőgözve a bizottságok nem túl ismert, de annál hatékonyabb munkájától a strasbourgi Európa Tanácsban, amelyhez Svájc is tartozik, és az Európai Unió székhelyén Brüsszelben. Az ebédnél megismerhettem az egyik brüsszeli KEK munkatársat, aki az emberi jogokért és vallási szabadságért felelıs. Szerbiából jött. Egy idı után megkérdezte tılem: „Volt ön már a feleségével a szerb vallásügyi miniszternél vendégségben?” Igennel válaszoltam. „Emlékszik rám? Feltettem önnek egy kérdést az Európai Egyházak Konferenciájával kapcsolatban. És most a KEKnek dolgozom Brüsszelben!” Az elmúlt ötven év közelebb hozta az egyházakat egymáshoz. Bizonyos területeken nagyon jó az együttmőködés. Mégis maradtak nagy különbségek. A délkelet-európai ortodox országokban a protestáns és ortodox egyházak közötti viszony továbbra is bonyolultabb, mint az európai konferenciákon. De éppen ezért fontosak ezek a beszélgetések találkozóinkon. Centrálkonferenciánk területén sokan élnek ortodox keresztények. Mire önök ezeket a sorokat olvassák nyári tanulmányaimnak a végére értem. Többek között Wesley teológiájával, illetve azon belül a görög egyházatyák hatásaival foglalkozhattam. Mert Wesley több ortodox gondolkodásmódot szívott magába, mint a protestantizmus sok más jelentıs egyházvezetıje. (FORDÍTOTTA: DOMBY RAYMUND)

MME


A kiscsoportos beszélgetések után ismét egybegyőlt a tábor az ebédre, ami mindig elsı osztályú volt. „Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” (1Péter 4,10) Azt hiszem, ezt az igét töltöttük be: ki-ki azt tette hozzá a táborhoz, amit Istentıl erre a táborra kapott. Volt, aki zongorázott, gitározott, vagy furulyázott az áhítatokon, volt aki fızött, volt, aki prédikált, volt, aki takarított, volt, akinek jó viccei voltak, és volt, akivel jót lehetett beszélgetni. Istennél nincsenek sablonok.

5

Metodista

LY ON


KEK nagygyőlés magyar metodista szemszögbıl ■ HECKER MÁRTON LELKÉSZ (NYÍREGYHÁZA)

13. nagygyőlését tartotta a franciaországi Lyonban a fennállásának 50. évfordulóját ünneplı Európai Egyházak Konferenciája (KEK). Július 15-20-ig tartó konferencián a 10 fıs magyarországi küldöttségében egyedüli metodistaként vettem részt. Ilyen nagymérető konferencián ritkán vesz részt magyar metodista! 306 szavazó küldött, és további mintegy 400 résztvevı tanácskozott, bizottsági jelentéseket vitatott meg, javaslatokat tett, bizottságot, elnökséget választott, tehát az Évi Konferenciánkhoz hasonló ügymenettel találkozhattam itt is.

A 10 FİS MAGYAR DELEGÁCIÓ

KONFERENCIAI ÜLÉS

Nem maradhattak el az ünnepi események sem: 50 év eseményekben gazdag idıszakát ünnepelte a nagygyőlés. 1959-ben hosszú tervezgetés után azért alakult meg, hogy a vasfüggönyön innen és túl élı egyházakat összeköthesse. Volt olyan nagygyőlés, amit a Keleti Blokkból érkezık kiutazási akadályai miatt egy nagy tengerjáró hajón tartottak, amire ık is „felléphettek”. Lám, milyen leleményes a szeretet! A kezdetektıl mostanáig 126 európai tagegyházat tömörít az így kétségkívül legnagyobb európai egyházi szövetség. Mostanra, az Egyesült Európa idején megszőnıben van ez a politikai határokat átívelı híd-szerep. Új utakat keres a szervezet. Ennek egyik jele az is, hogy a menekültek révén létrejövı egyre több új európai gyülekezet, egyház bizottságát tagjai közé vette fel a KEK. A szervezeti keretek is átalakításra szorulnak. Ezért állt fel egy 15 fıs új bizottság, amely átvizsgálja a szervezet mőködését, és javaslatokat dolgoz ki a jövıbeni mőködésre nézve. Az egyházi szövetség szeretné jobban hallatni hangját Strassburgban, az Európa Parlamentben és Brüsszelben, az Európai Unió központjában. A szervezetet képviselı ott dolgozó bizottság erıfeszítései eddig sem eredménytelenek. A bizottság vezetıje, Rüdiger Noll beszámolt arról, sikerült elérniük, hogy az Európai Parlament az egyházi fenntartású egészségügyi intézményekre ne alkalmazza piacorientált elıírásait. Hogy rám személyesen hogyan hatott a konferencia? Négy dolgot szeretnék kiemelni, ami nekem, elıszöri résztvevınek feltőnt.

Az elsı, amivel találkoztam, a sokszínőség mellett megnyilvánuló egység volt. „Egy reménységre hívattunk Krisztusban” volt a konferencia mottóigéje. A reggeli áhítatokban, legyen az akár tömjénfüstös, ikonképes, ortodox liturgiájú, vagy „újhullámos” gitáros, üdvhadsereges vagy örmény csuklyás liturgikus öltözető papok által celebrált, Krisztus állt a középpontban. De ezt érzékeltem a bizottsági munkában, a kiscsoportos beszélgetésekben, az esti taize-i imaalkalmon is. A második a megmutatkozó metodista jelleg volt. Mintegy 40-en voltunk metodisták egész Európából, angolok, németek, portugálok, egy olasz, a mi püspöki kerületünkbıl többen és az északi népek metodista képviselıi. Jó volt egy „nagyobb családhoz” tartozónak tudni magamat. A metodista jelleg pedig valahol a „sorok között” volt érzékelhetı. Értem ezalatt azt, hogy a metodista résztvevık ugyan nem töltöttek be vezetı pozíciót sehol sem, de ott voltak a második sorban, ahol az effektív munka zajlott. Az egyik ülést vezetı moderátor fekete, Angliából érkezett metodista lelkész volt. A jelölı bizottság vezetıje metodista laikus volt. A konferencia munkáját jogi tanácsokkal segítı két jogász egyike metodista volt.

6

Metodista

S TR ASBOURG


A SZERZİ FOTÓI.

A harmadik, számomra talán legmegindítóbb esemény a Dél-Oszét baptista küldöttek egyikének felszólalása volt. Elmondta, hogy a Dél-Oszét Ortodox Egyház moszkvai nyomásra, nyilván politikai okokból, kilépett az EEK-ból. A Dél-Oszét Baptista Egyház 4 küldöttel képviseltethette magát, akik úgy döntöttek, hogy egyikük helyett egy ortodox kollega jöjjön velük Lyonba. A felszólaló küldött megkérte a Konferenciát, hogy hivatalos levélben hívják meg a DélOszét Ortodox Egyházat, hogy legyen újra tagja a szervezetnek.

ALPESI TÁJ – „ISTENI FELÜLNÉZET”

Nem hallgathatok Strasbourg miatt... ■ LAKATOS LILLA HELYI LELKÉSZ (BUDAPEST-ÓBUDA)

Az úgy kezdıdött, hogy egy esti beszélgetésben, 2009 februárjában Streiff püspök egy diakonissza közösségrıl beszélt nekem. Tudva, hogy diakonissza-létre kaptam elhívást, azt javasolta, hogy látogassam meg ıket, ismerkedjem meg velük. Kikkel is? A strasbourgi nıvérekkel! Nürnbergben már jártam. A Bethesda diakóniai szervezet svájci (Basel) és németországi (Wuppertal) diakonisszáiról már hallottam. Franciaországban viszont még sosem voltam, a nyelvet sem ismerem. Mégis megérintett a helyzetük, és kíváncsivá tett az ı létük. Azzal a vággyal indultam el, hogy ha ez az a hely, akkor Isten tegyen bizonyossá! Elérkezett a nyár. Ezzel együtt elérkezett a várva várt utazás. Strasbourg is a Bethesdához tartozik, de különálló szervezetté lett ez a kis elzászi közösség, amelynek tagjai itt a képen láthatók (5 évvel ezelıtt készült fotó). Nevük: „Congregation des Diaconesses de Bethesda Stasbourg”. Heinrich Bolleter nyugdíjas püspök kíséri életüket. Hálásak az ı támogatásáért, fıképpen mivel a fınıvér, Marlyse Kroenig már évek óta súlyos beteg, s az irányítás feladatát nehézkesen tudja ellátni. A nıvérek mind ápolónıként dolgoztak, legtöbben igen fiatalon léptek be a rendbe. A betegek és idısek ápolásában valósult meg diakóniai szolgálatuk, így válaszoltak Isten szeretetére. A Bethesda kórházban nagyra értékelték szolgálatukat. Most már mind nyugdíjasok, s az a ház, amit az állam ajándékba adott nekik új lakóhelyül 2004-ben, új kihívások elé állítja ıket. Ebben az évben egy lelki és gyakorlati hitélettel kapcsolatos elıadássorozatnak adnak helyet. Egy lelkigondozói szervezet tart fenn irodát szintén itt. Az ajtó nyitva áll, szívesen fogadnak vendégeket is ebben a felújított patinás épületben nem olyan messze Strasbourg központjától. Milyen jó is volt vendégnek lenni a kedves nıvéreknél, szeretetüknek számtalan jelét adták. Segítıkészek voltak a francia nyelv elsajátításának kezdı lépéseiben, hiszen látogatásom célja a nyelvtanulás is volt. Elvittek sétálni, kirándulni, Colmar, Landersen, Hohrodberg szerepelt a programban. Nem csak az elfogadó szeretet jellemzi ıket, hanem a humor is, valamint kicsinységüknél fogva a bensıségesség is. Hitük egészséges, megpróbált hit, amely még nyugdíjas éveikben is tettre indítja ıket.

MME


A negyedik pedig az utazásomhoz kötıdı élmény. A repülıbıl, a tiszta égbıl lenézve az alpesi hófödte hegyek olybá tőntek, mint a homokozóban kialakított kis kupacok. Arra kellett gondolnom: Így láthatja életünket a mi Urunk is. Mi lentrıl egy hegy elıtt állva azt sem tudjuk, a hegy mögött mi van. De jó, hogy rábízhatjuk magunkat Jézus hatalmas kezére, aki szeret minket, aki tudja, mi vár ránk a „hegyen” túl, és fel is segít oda! Jó magunkat rábízni azokra a kezekre, amelyekbıl senki és semmi sem ragadhat ki!

7


Túl szépnek hangzik, ha azt mondom elsı perctıl kezdve jól éreztem magam, de ıszintén szólva tényleg így volt. Az örömben osztoztunk, ık legalább annyira örültek a jövetelemnek, mint én annak, hogy diakonisszák között vagyok. Úgy éreztem magam, mint az az ember, aki hegymászónak készül, és ezért keményen edz, gyakorol, olvas a hegyekrıl, fényképeket nézeget, de igazán nagy hegyet még nem is látott, mert egyszerően Magyarországon nincs. Szóval maga a tény, hogy ott voltam, láttam ıket nap mint nap, együtt reggeliztem, ebédeltem és vacsoráztam velük, örömöt adott. Egy nap úgy nézett ki, hogy reggeli, áhítat, francia óra egy közeli nyelviskolában, délután pihenés, vagy séta, vagy beszélgetés, vagy tanulás, este vacsora és áhítat. Annyit mondtam, lelkész a végzettségem. Erre ık felajánlották, hogy két esti áhítaton is a rövid igei üzenetet én közvetítsem. A liturgiai részeket egy nıvér olvasta franciául, s én németül beszéltem nekik arról, hogy mind magvetık vagyunk, s cselekedeteinkkel is magot vetünk, nem csak szavakkal. Isten dolga azután, hogy növekedést adjon. Másik áhítatomban azt mondtam el, hogy Isten reménységre hív bennünket, a reménység hitvallásához kell ragaszkodnunk. A Bethesda strasbourgi diakonisszái között helyemre találtam, Istenben férjemre találtam, s ezzel magamra találtam. Felszabadult hála ez, örvendezés abban a hatalmas, jelenvaló és cselekvı Istenben, aki 12 éves korom óta vezet ezen az úton, és ı véghez viszi életemben mindazt, amit szeretı szíve kigondolt számomra. Meg is erısített ebben Isten, hiszen ott szólított meg e szakasz, mikor azon gondolkodtam, mi lesz velük, és velem:

A STRASBOURGI NİVÉREK CSOPORTJA ISTEN ELKEZDI A MUNKÁT, ÉS VÉGHEZ IS VISZI

„Nem hallgathatok Sion miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint az égı fáklya. Látni fogják igazságodat a népek, dicsıségedet az összes királyok. Új nevet adnak neked, melyet az ÚR maga határoz meg. Ékes korona leszel az ÚR kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén. Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják pusztaságnak, hanem úgy hívnak, hogy gyönyörőségem, országodat pedig úgy, hogy férjnél van. Mert gyönyörködik majd benned az ÚR, és országodnak ı lesz a férje.” (Ézs 62,1-4) Az örömöm megsokszorozódott, amikor megosztottam velük, hogy hogyan jutottam el közéjük, és hogyan vezetett Isten ezzel az igével, és gyızött meg arról, hogy köztük a helyem. Így jöttem el augusztus elsı napján, s tartom a kapcsolatot velük azóta is. Strasbourg – nem lehet róla hallgatni. Strasbourg, ahol nem akarok többet vendég lenni, hanem az ı nıvérük, akarom mondani, húguk. Diakonisszának lenni, együtt imádkozni, dolgozni, másokért lenni, szeretni és Krisztus nevében szolgálni. Erre készülök, erre vágyom, ezen az úton megyek tovább. S egyúttal mindenkit biztatok, ne adja fel Istentıl kapott álmait! Az én rövidke eddigi életem bizonyság, hogy Isten hő, nem vét hibákat, és megérteti velünk akaratát egészen pontosan, akkor is, ha várni kell. İ, aki elkezdi a munkát, folytatja is, sıt el is végzi bennünk, rajtunk, másokért, az İ nagy nevéért.

CSENDES PERCEK Áhítatok minden napra! Felekezetközi, nemzetek közötti kiadvány, 77 kiadásban, 44 nyelven. Személyes bizonyságtételek, imádságok az év minden napjára, melyeket valamennyi földrészen több mint hatezren olvasnak! Kapcsolódjon be Ön is! Megrendelés: MAGYARORSZÁGI METODISTA EGYHÁZ 1032 BUDAPEST, KISCELLI U. 73. TEL.: 061/250-1849 WWW.CSENDESPERCEK.HU

8

EGY SZÁM ÁRA 2010-TİL: 265 FT ELİFIZETÉS EGY ÉVRE: 1590 FT


WES T - VI RGI NI A

„Here I Am To Worship!”

Megadatott. Június közepén feleségemmel, kislányommal és egyik barátommal elutazhattunk az Egyesült Államokba. Noha egyszer már jártam ott tíz napra egy konferencián, mégis egészen másként készültem a „nagy visszatérésre”. Barátainkhoz, testvéreinkhez indultunk. A tavalyi évben körzetünkbe, Györkönybe érkezı metodista önkéntesek közül egy asszony – mi csak Mommie-nak nevezzük – úgy döntött, hogy idén nem utazik sehova. A pénzt félreteszi, és meghív bennünket Amerikába. Ez a meghívás együtt járt azzal is, hogy férjével együtt befogadott bennünket otthonába. Mindezek mellett pedig ott tartózkodásunk alatt megmutatta West Virginiát, és segített abban is, hogy az ottani metodisták életébe kicsit beletekinthessünk. Jó érzés volt ott metodistának lenni. A kisváros, Morgantown, amely ennek az államnak egyetemvárosa, tele volt metodista közösségekkel. Kisebb és nagyobb közösségek. Hagyományos és modernebb épületek, templomok. Ami számomra igazán meglepı, de ugyanakkor nagyszerő élmény volt: mennyire fontosnak tartják az ott élık az istentiszteletet. Hét közben a gyermekektıl a nyugdíjasokig, a férfiaktól az asszonykörig, a bibliatanulmányozástól egészen a „zumba” tánccsoportig mindenki megtalálhatta a neki leginkább megfelelı találkozási pontot és lehetıséget, hogy bekapcsolódjon a gyülekezeten életébe. Mégis a vasárnap reggeli istentisztelet volt az egész közösségi élet közép-, és csúcspontja. Itthon ilyet még nem éreztem. Készülni egy istentiszteletre? Talán egy prédikációra igen. Rendben. De egy istentiszteletre? Oda elég elmenni, énekelni valamit, meg imádkozni, meg hallgatni, meg imádkozni, meg hallgatni, meg énekelni, végül bedobni a kétszázast a perselybe, és felállni az áldáshoz. Lehet másképp is. Lehet úgyis, hogy az istentisztelet valódi Krisztussal való találkozás legyen. Nem azért, mert felállunk éneklés közben, vagy leülünk. Nem azért, mert ifjúsági énekeket éneklünk, vagy hagyományos dicséreteket. Ezek mind megfértek egymás mellett. Egyszerően azzal a várakozással készültek egy-egy ilyen alkalomra, hogy találkozni fognak Jézussal és a testvéreikkel. Várták. Pont az ottlétünk alatt tartották a West Virginia állambeli Évi Konferenciát, egy metodista „college”-ban. Hatalmas épületegyüttes, egy csodálatos templommal a közepén. Több száz laikus küldött és lelkész. A szombat délutáni ún. kiküldı istentiszteleten vettünk részt. És elkezdıdött: „Here I Am To Worship”, „Eljöttem, hogy áldjam” kezdető énekkel. Az imádságok, az igeolvasások, a videobejátszás, a rövid, de annál többet mondó püspöki üzenet, a végén pedig a pásztori imádság. Egységben volt. A fekete püspök fehér ruhában letérdel az oltár elé, és nem betanult, nem százEGYRE INKÁBB AZT szor elmondott, hanem szívbıl jövı imádságot mond, ÉREZTEM, HOGY TUDOM, amely inkább bőnvallás, könyörgés a rá bízott emMIÉRT JÖTTEM. berekért. Nem volt negyven perces „szétegzegetált” TANULNI. igehirdetés, inkább csak egy rövid üzenet, az istentisztelet azonban egészében véve üzenet volt. Egyre inkább azt éreztem, hogy tudom, miért jöttem. Tanulni. Szinte valamennyi megtakarított pénzünket könyvekre költöttük. Ez egy másfél gyermekes családban nem kis konfliktusokat szül, de feleségem úgy éreztem megértette. Lehet, hogy megérintett az amerikai stílus? Lehet. Sokkal jobban megérintett azonban, hogy a hívı emberek vasárnap mernek és akarnak együtt ünnepelni. Az istentiszteletet ugyanis nem az tette élıvé, hogy micsoda liturgiát írtak, hány napig készült a lelkész az igehirdetésre, mennyit gyakoroltak a zenészek vagy az igeolvasó hányszor olvasta el a bibliai részt, mielıtt kiállt. Hanem a várakozás. Az a várakozás, hogy itt kapni fognak valamit.

A SZERZİ FOTÓI.


■ KOVÁCS ZOLTÁN LELKÉSZ (SZEKSZÁRD)

9

I FJÚS ÁGI TÁBOR


Az utolsó vasárnapi alkalom a helyi gyülekezetben nem volt egy hatalmas nagy durranás. Ó, láttam ennél már százszor jobbat. Átlagos kántorral – barátom szerint a bevonuló, bevezetı tétel inkább a Vuk zenéjéhez hasonlított, egyszerő szolgálókkal, átlagos, bár lelkesítı igehirdetéssel. De az istentisztelet során valahonnan eljutottunk valahová. Saját magunk gondolataitól, problémáitól eljutottunk az Igéig, eljutottunk Krisztushoz. Egy dolog például nagyon megragadott. A lelkész a bevezetés során elmondta, hogy kikért lehet imádkoznunk. És az ún. „Prayer Time” rövid ima percek alatt szó szerint megmozdult a gyülekezet. Két asztalt állítottak fel két beteg ember képével, egy-egy szıttest helyeztek el az asztalokon, melyekbıl kis szálak álltak ki. A tagok elıremehettek, és egy-egy csomót kötöttek ezekre a szálakra, miközben egy imádságot mondhattak el. Mások az oltárhoz térdeltek, és imádkoztak. Megint mások összekapaszkodva egymásért imádkoztak. A lelkész áldóimádságot mondott azok felett, akik kérték. Az egész két percig tartott és megmozdította a több, mint kétszáz fıs közösséget. És hol volt még a prédikáció? Istentisztelet, ahová megérkezünk saját problémáinkkal, keserőségünkkel, fájdalmainkkal, és a felénk szolgáló Jézus képessé és alkalmassá tesz arra, hogy mi másoknak szolgáljunk. Mennyire más ez, mint felülni a buszra, és elutazni, hogy meghallgassuk, majd kielemezzük a prédikációt, ami vagy jól sikerül, vagy kevésbé. Itt Jézus jelenléte a „garancia”, jelenléte az énekekben, az imádságban, az Igében, az Úrvacsorában, a másik testvér bátorításában. Gazdagságunk ez keresztényeknek. Ez a gazdagságunk nekünk metodistáknak is. Nem az a kérdés, hogy harmónium vagy gitár. Négyszólamú kórus vagy dicsıítı csoport. Hagyományos istentisztelet öltönyben vagy szabadabb farmernadrágban. Hanem az, hogy eljutunk-e magunktól Jézusig. Jézustól pedig a mellettünk ülı ember problémájáig. Nem kell teletőzdelni mindenféle extrával az alkalmakat, hanem végig kell járnunk egy utat magunktól a másik emberig Jézus jelenlétében. Ezek az élmények, tapasztalatok nagyon meggazdagítottak. Tanítottak arra, hogy az istentisztelet legelején kimondjam: “Here I Am To Worship” „Eljöttem, hogy áldjam”.

Valami a levegıben ■ HECKER HÉLA (BERLIN)

MME

A HETESI IMHAÁZ

A nyári, országos ifjúsági táboroknak hagyománya van az egyházban. Az utóbbi évek tapasztalata mégis azt mutatta, hogy valami nincs rendben – egyre kevesebb és kevesebb fiatal vett részt az együttléteken. Indokokat kerestünk: túl drága, túl nagy a kínálat (az országos csendesnapon túl hitmélyítı, cserkész, serdülı, evangelizáló táborok sokasága versenyez a résztvevıkért), túl messze van, rossz az idıpont, unalmas a program…A racionálisan megfogalmazható indokokon kívül mégis kellett, hogy valami egyéb ok is legyen. Sokat tanakodtunk különféle fórumokon és személyes beszélgetésekben, mígnem arra jutottunk, hogy a hiány lelki eredető. Mintha kiüresedtünk volna. Mintha együttléteink csupán egy fajta alternatívát kínálnának az együttlétek sokadalmában – és mint ilyen, valljuk be ıszintén, a sokkal kecsegtetıbb lehetıségek között alul marad. Egy keresztény ifjúsági tábor erıssége ugyanis nem a kalandtábor jelleg, nem az esti partizás, nem a kötetlen program és nem is a legfinomabb koszt. Egy ilyen együttlét egyetlen dologban lehet elsı a piacon: abban, hogy Krisztust állítja a középpontba, és a lelki „igényeket” elégíti ki. Beszélgetéseink során arra jutottunk, hogy talán ez a lelki vonal kopott meg az utóbbi években, és a hogyan érezzük jól magunkat? kérdésére helyezıdött a hangsúly. Úgy gondoltuk, hogy igény igenis van a mélyebb, tartalmasabb együttlétekre, s éppen ezért hasznosnak találtuk, hogy a szervezési kérdésekrıl a spirituális tartalomra fordítsuk a tekintetünk. Legyen ez a hangsúlyosabb, amikor a tábort szervezzük! Hogyan jelenhetne meg közöttünk Krisztus, mindenki

10


I FJÚS ÁGI TÁBOR

számára megtapasztalhatóan? Nem csak az évek óta hívık, hanem a még keresık számára is? Hogyan adhatna a tábor minden részvetı számára lehetıséget az Istennel való találkozásra? Ezeket a kérdéseket fontolgatva került arra sor, hogy megfogalmazódott egy új feladatkör. Ez az úgynevezett spirituális. A spirituális minden esetben valaki az egyház lelkészei közül. Olyan személy, aki a tábor lelki tartalmáért felel – nem kell szervezési problémákkal foglalkoznia, viszont az ı felelıssége a tematikus rész kidolgozása: mi álljon a középpontban, milyen igeszakaszok mentén gondolkodjunk együtt. A spirituális a táborban az elsıdleges – de nem egyetlen – lelkigondozó, ı fogja össze a munkatársi csapatot, vezeti a megbeszéléseket, vezeti, készíti föl a munkatársakat – mindezt a lelkiek felıl megközelítve.

A koncepció mőködött. Olyan sokan vettek részt az ifjúsági napokon (összesen 85 fı), mint már évek óta nem. A dicsıítések hangulata, az esti istentiszteletek légköre, a délelıtti elıadások tartalma – mind mind egy egésszé állt össze, amiben mindenki megtalálhatta az ıt leginkább megszólító momentumot. Az együttlét egységes keretét az Útvonaltervezés témája adta, amely minden fiatal életében aktuális. Útvonaltervezés, mint pálya és párválasztás, illetve Istenkapcsolat. Olyan területei az életünknek, amelyek minden nap tükröt tartanak elénk, és megkérdezik tılünk: hol tartasz éppen? Olyan kérdések, amelyeket fontos, hogy komolyan vegyünk, akkor is, ha sokszor nagyon nehezen és sokára születnek meg a válaszok. A tábor egésze bátorítás volt, hogy küzdjük meg ezeket a harcokat, még ha az elején elkeserítı is, amit a tükörben látunk. Úgy gondolom, hogy az útvonaltervezés nagyon jól kifejezi azt a szakaszt is, ami az ifjúsági munkában most, ezzel a nyári együttléttel elkezdıdött. A táborértékelı lapokat olvasva olyan személyes, pozitív visszajelzéseket olvashattunk a lelki tartalmat illetıen, ami leginkább a hitmélyítı táborokra jellemzı. Útvonaltervezés kezdıdött, mert égetıen fontos, hogy az egyház fiataljai ne jól nevelt keresztényekké váljanak a jól elvoltunk táborokban, hanem olyan emberekké, akik a személyes, hétköznapi életüket is keresztényként élik meg és így lehetnek világossággá ebben a világban. Ez az egyház felelıssége is, és az ifjúsági bizottságé is, amely – a tükörbe pillantva – meglátott egy hiányosságot, a langyossá válás veszélyét és felvette ellene a harcot. A legnagyobb bátorítás az, hogy ezekben a keresésekben, a régit levedleni akaró, az újat fölölteni vágyó küzdelmekben Isten jelenlétével számolhatunk. İ az, aki a változás vágyát a szívünkbe ülteti, ı az, aki kimunkálja magát a változást is – ha odaszánjuk, odaadjuk magunkat, és komolyan vesszük a követelményt, hogy nem lehet megmaradni a régiben, mozdulatlanul. Ezen a nyáron valami új kezdıdött el. Minden új kezdet gondozást igényel, mert az élet egy új hajtása, és mint ilyen, nagyon védtelen, kiszolgáltatott, könnyen feledhetı és feladható. Idınek kell eltelnie, amíg az új által hozott szemlélet elfogadottá és gyakorlattá, netán hagyománnyá válik. Ezért mindenki tehet, aki szívén viseli az egyház fiataljainak ügyét. A lelkészek, ha vállalják a spirituális csöppet sem könnyő, sok feladattal és figyelemmel járó feladatkörét, illetve ha eljönnek a táborokba, jelenlétükkel jelezve, hogy a fiatalok között vannak, kíváncsiak rájuk és készek meghallgatni ıket. De nem csak a lelkészek, hanem a már „igazi” felnıttek is – ha eljönnek közénk, és elmondják a saját tapasztalataikat, utakról, tévedésekrıl és feltámadásokról, arról, hogy hő az, Aki elkezdte a munkát. Aki bizonnyal be is fejezi azt.

MME


Ezt az elképzelést idén nyáron próbáltuk elıször átültetni a gyakorlatba. Fontosnak tartottuk, hogy a munkatársak a táborozóknál korábban megérkezzenek – egyrészt elıkészíteni a terepet, másrészt lélekben, imádkozva fölkészülni az együttlétre. Ebben az évben, a spirituális Hecker Róbert volt. Az ı vezetésével töltöttek el a tábor munkatársai (programszervezık, kiscsoport vezetık, zenészek) egy napot a tábor kezdete elıtt a helyszínen, Hetesen. Ezen a napon fontos volt egyrészt a közösségépítés, hogy mi magunk egymásra hangolódhassunk. De még ennél is fontosabb volt, hogy megismerjük a tábor lelki tartalmát, ahogy azt a spirituális elképzelte, és megbeszéljük együtt, ki, mit gondol a témáról. Ugyanakkor maradt idı a terület elıkészítésére, amelynek legfontosabb része a falu közösségi házának dekorálása volt, amely lehetıvé tette, hogy istentiszteleti helyszínként is funkcionálhasson.

11

NİKRİ L NİKNEK


Szubjektív nıi tükörben: Tiszaliget 2009 ■ HÁK KOVÁCS ANDREA (MOSZKVA)

2000 km távolságából vártuk az idei családi tábort, gyermekeim és én. Számukra, gondoltam én, a gyökereik felerısitése miatt fontos különösen, hogy Tiszaligeten, a metodista közegben horgonyt vessenek, s évrıl évre biztos pontként visszatérhessenek, jómagam pedig határozott céllal jöttem: hogy a nık körében valamilyen módon bizonyságot tehessek életünk elmúlt idıszakáról. Konkrétan, nıkrıl nıknek. A miértekrıl lentebb, teljesen szubjektiven. A nıi kör programja három napos. Szervezés – remek. Témaválasztás – remek. Vezetés – remek. Elsı nap mégis a hangulat – bizonytalan. Mintha valami ellenállás lenne a levegıben – magamat is beleértve egyértelmően. Amig a bevezetı elıadást hallgatjuk, még minden tökéletes. Könnyő, passzivan hallgatunk, ez nem nehéz, jó lesz, kényelmes lesz, kapok valamit, amivel feltöltıdhetem, amit hazavihetek, s mindezt anélkül, hogy komfortzónámból ki kellene lépnem. A baj csak az, hogy a komfortérzés nem sokáig tart sajnos. Jönnek a kiscsoportos körök és én kimondottan kényelmetlenül érzem magam. Korábbi szándékaim ellenére nem akarok megszólalni, én ebben jó nem vagyok, fáradt vagyok, nem jó a kedvem, meg egyébként sem ismerek senkit, megosztani privát lelki dolgokat, meg aztán együtt imádkozni másokkal ıszintén, tiszta szivbıl és sablonok nélkül – semmi kedvem. Kifogás kifogás után (s bár mások lelkébe nem látok, de mégis sejtem, hogy talán nem én vagyok az egyedüli, akik fejében hasonló gondolatok futkosnak át), s talán soha nem is lenne vége, ha közben sziven nem ütne az üzenet: hiszen az egész nap témája pont az, hogy beszéljünk az elhivásról, s valami fura módon az összes bibliai példa olyan emberekrıl szól, akik számára nehézséget okozott elfogadni az elhivást, viszont a kifogások sorolása már nem VALAMILYEN OKNÁL FOGVA annyira. Péter, Jeremiás, Jónás, Mózes, ezek a konkrét AZ ÚRISTEN IDE VEZÉNYELT, példák, de persze beszélhetnénk még Sáráról vagy akár S AZ ÉGI VEZETÉSBEN Máriáról is, hogy a nıi témánál maradjunk, akikkel TAPASZTALATBÓL MEGBÍZOM. szintén elıfordult legalább egyszer, hogy kevésnek, tehetségtelennek, méltatlannak és ügyetlennek érezték magukat, mint én (mi?) ott az elsı napon. S bár oda tartozónak továbbra sem érzem magam, maradok mégis, mert valamilyen oknál fogva az Úristen ide vezényelt, s az Égi Vezetésben tapasztalatból megbizom, tudom, hogy valami jó fog kisülni az egészbıl (azt már az elsı nap elején megtudtuk, hogy a három délelıtti program egy egészet alkot). Túl kell lépnem saját korlátaimon, hogy a lelki ajándék birtokába jussak, és tapasztalatból avval is tisztában vagyok, hogy türelem kell ahhoz mindenek felett, a hitélet nem instant, mint a Nescafe, csak a program a 3 az 1-ben, mint kedvenc italom. És a várva várt jutalom nem is marad el. Isten igért, és adott. Az elsı nap üzenete után, aminek a lényege hogy „Isten nem a tehetségeket hivja el, hanem az elhivottakat ruházza fel tehetséggel”, a második és harmadik napon nagyon szórakoztató, gyakorlatias útmutatást kapunk arra nézve, hogy hogyan is teljesit az Isten. Saját bırünkön tapasztalhatjuk meg és próbálhatjuk ki együtt, közösen a virágozásnak induló nıi munka alappilléreit: a csapatmunkát és a nevetést, a két fontos „hozzávalót”, amivel a sikeres recept mőködik. S hogyan? Gréti és Katinka két nagyon szórakoztató játékot hoztak el nekünk, amivel hihetetlen módon megmozgatják elıször agyilag, majd fizikailag is az egész, erre a pontra már a nevetéstıl megbugygyant társaságot. Csapatmunkát épitünk, hogy épüljön a bizalom, vagy bizalmat ahhoz, hogy csapatban tudjunk dolgozni együtt? Valahogy mindkettıt egyszerre, azt hiszem, s hogy hogyan?

12


NİKRİ L NİKNEK

A második feladat, úgyszint megmozgatja mind az összes jelenlévı generációt. Párba kell állni (itt már kicsit óvatosabbak vagyunk és megpróbálunk olyan társat fogni, akivel jól ismerjük egymást, akivel otthoni a terep), egyikünk a szamár, másik meg a hajcsár – állatnak és gazdájának pedig közös hangot kell találni ahhoz, hogy megmozduljon a makacs csacsi – ahhoz, hogy a közös feladatot sikeresen végre tudják hajtani, jól kell ismerniük egymást. Szó szerint dılünk a nevetéstıl. Játszottunk, jól éreztük magunkat, megtört a jég, s egy röpke óra alatt három fontos, egymástól elválaszthatatlan és egymásra épülı dolgot megtapasztaltunk: csapatmunka, bizalom, nevetés. Az elsı nap bizonytalansága, ellenállása már szinte sehol. Most már nem érezzük úgy, hogy túl nagyok a feladatok, a kihivás, az elhivás, most már a saját bırünkben is jobb egy kicsit. Most már egy kicsit jobban tartozunk. A harmadik nap az elızményekbıl kifolyólag sokkal felszabadultabb hangulatban kezdıdik, mindenki valahogy frissebb, örömmel cseveg. Valahogy ráéreztünk az együttlét örömére, az elızı napi nevetésen és közös fejtörésen keresztül megtapasztaltuk az elfogadást, most mindenki nyitott. S én is, remélem, útravalót adok, mert végre alkalmam nyilik arra, hogy valami olyanról meséljek kedves nıtársaimnak, amirıl nem gondoltam volna akár egy pár évvel ezelıtt is, hogy valaha bizonyságot tenni tudok. Történetem a következı: Két évvel ezelıtt, amikor Moszkvába szólitott az utunk, jöttünk lelkesen. Készültem sokat, de arra nem számitottam, hogy az elsı hetek ırült kavarodása után, miután az utolsó könyvet is felraktam a polcra, mennyire egyedül maradok. A gyerekek elmentek iskolába, kedves férjem besétált a bankba, én meg álltam egyedül a nagy lakásban a tizenöt milliós város majdnem földrajzi közepén (öt perc sétára lakunk a Vörös tértıl, közvetlenül a Tretyakov galéria mellett, szóval tudom, kulturálisan igen szerencsés vagyok), s hirtelen nem tudtam, hogyan tovább. Oroszul persze még nem beszéltem - egy órányira talán, de rámtört a totál, fekete kétségbeesés. Az egy biztos pont, amit ismertem, az internet volt, s mivel jobb ötlet nem jutott eszembe, leültem és beütöttem három szót kiindulópontnak: Moszkva, külföldi, nı. Innen kezdve, szó szerint szinte az elsı perctıl fogva felfelé vezet az utam, a kedvem, s utólag persze könnyő bölcsnek lenni is és az Úristennek tulajdonitani a vezetést, de mégis igy van: İ ott volt a nulladik perctıl fogva és a nıkben, akikkel Moszkvában összehozott, váratlan, és életem egyik legnagyobb ajándékát adta. Hitetlenek, hivık, vegyesen, bár az elsı évben az elızın volt a hangsúly – hivı lelki társakat csak a második évben kaptam, de addig is vezetett és egyre erısitett. A helyzet ma a következı. Kb 2000-en élünk az orosz fıvárosban, hozzám hasonló külföldi nık, akik a férjüket követik akár a világ végére is. Dolgozni munkavállalási engedély hiányában nem tudunk, de nem meglepı módon a nıi leleményesség végtelen. A Nemzetközi Nıi Klub keretein (IWC) belül legalább hatvan kis nıi csoport mőködik különbözı érdekes elfoglaltságokkal, s a hét minden napjára jut a karitativ tevékenységek széles spalettájából is: a nık adományokat gyüjtenek, ruhákat válogatnak, hajtogatnak, öregeket látogatnak, árvaházakban beteg gyerekeket sétáltatnak, a hajléktalan szállón levest osztanak. A lehetıségek majdhogynem végtelene, s lehet, hogy közhely, de igaz – aki ad, az kap: egymásban, mi nık, lelki társakat kapunk, együtt sirunk, együtt nevetünk, az elfogadás és szolidaritás mértéke akkora, mint amilyet még ezelıtt életemben soha, sehol nem tapasztaltam. Együtt erısek vagyunk, s hol kisebb, hol nagyobb problémáink megoldására nem kell nıi magazinokat olvasgatnunk, az összeadott tudás együtt sokkal okosabbá teszi az egyéneket, s mivel egy-


Elsıként adott egy kartonlap, egy zsineg, egy darab cellux és egy tojás. Igazi, nyers, egész. Négyes csoportokban az a feladatunk, hogy valami olyan szerkentyőt épitsünk körülbelül hat perc alatt, amivel a tojást ki tudjuk dobni a második emeletrıl azzal a céllal, hogy a földszinti udvar aszfaltján repedések nélkül landolni tudjon. A csapatok között egészséges versenyszellem alakul ki, a szervezés és munkamegosztás még nagyon komoly, de a gyakorlati megvalósulás röpke percei alatt már könynyek csorognak a nevetéstıl. Közben észrevétlenül elvetıdnek a bizalom magjai a csapatok még eddig ismeretlenebb hölgytagjai között is.

13

NİKRİ L NİKNEK


máson keresztül tartjuk egymásban a lelket, otthon, a család is csak nyer, hisz mindannyian sokkal kiegyensúlyozottabbak, jobb kedvőek leszünk. A második évben hivı közösségre is leltem a nık között, s ezzel a kis sejtcsoporttal heti rendszerességgel találkozunk. A Biblia körben tizen vagyunk, a nagyon egyszerő program, amit szinte soha nem hagy ki senki, a következı: mindig másnál talákozunk, a házigazda állja az ebédet is. Mindig van egy téma, most legutóbb a tavasszal két hónapon keresztül egy házassági konferenciát néztünk együtt. Egy fél órás kötetlen beszélgetés után egy órát foglalkozunk az anyaggal, utána pontjaira szedjük, megvitatjuk, s közben jó sokat nevetünk. Együtt tanulunk, együtt növünk. A nagyon egyszerü formátumú alkalmat egy körimával zárjuk, aminek az a lényege, hogy mindenki elmondja a társaságnak, hogy miért szeretné, ha imádkoznánk a héten – az egyetlen szabály, hogy mindenki hallgat, egyszerre egy beszél, senki nem szól bele – majd körben imádkozunk, mindenki a jobbján ülıért, hogy azért a végtelenségig se húzódjon el a dolog. Akár a házigazda, akár saját magunk, de szorgalmasan jegyzetelünk , mindenesetre az imakérések folyamatosan velünk maradnak, igy az elkövetkezendı héten is tudunk egymásra gondolni, egymásért imádkozni, s ezáltal minden csoda vagy óriási erıfeszités nélkül egy hihetetlenül megtartó hálót épiteni egymás alá, ami mindig megtart, amikor esésnek indulunk. A kommunikáció nagyon spontán sokszor folytatódik egész héten, a következı alkalomig, sokszor elıfordul, hogy ha valaki választ kapott egy imára, azonnal értesiti a többieket. Ez nagyszerő dolog. S ez az útravaló, amit a tiszaligeti nıtársaimnak adok: a nıi testvérekben az Úristen egy ingyen (szó szerint – semmiféle anyagi befektetés nem szükségeltetik) ajándékot adott – gyakorlatias, lelki és imatársakat. Csak elsı látásra, felszinesen vagyunk különbözıek, hogy is lehetnénk nagyon azok, hiszen egy anyagból gyúrtak minket. Problémáink, kihivásaink, szomorúságaink és örömeink is szinte ugyanazok – a csodálatos az egészben, hogy ezeket általában különbözı idıszakokban éljük meg az életünkben, ezért mindig van valahol annyi szabadon kerengı kapacitás, hogy egymást erısiteni, segiteni tudjuk és épiteni ahhoz, hogy az élet különbözı területein sokkal kiegyensúlyozottabban tudjunk helytállni magunk. S most igy, hogy Tiszaligeten kislányaim is és én is talán gyökeret eresztettünk kicsit, jó lesz sok mindenkit újra látni szeptember végén a nyiregyházi nıi napokon, amire feltétlenül repülök haza.

ORSZÁGOS NİI TALÁLKOZÓ „AZ ÉLET NEM RÓLAM SZÓL” CÍMMEL 2009. SZEPTEMBER 24-27. KÖZÖTT NYÍREGYHÁNİI BIZOTTSÁG. AZ ELİADÁSOKAT TÖBBEK KÖZÖTT KRANK JÓZSEF ORTODOX, ZSARNAINÉ URBIN NÓRA EVANGÉLIKUS, LUCZKE KRISZTINA REFORMÁTUS ÉS LAKATOS LILLA METODISTA LELKÉSZEK TARTJÁK.

ZÁN ORSZÁGOS NİI CSENDESNAPOKAT SZERVEZ A

GYÜLEKEZETI KÖRZETEINK KÖZPONTJAI BUDAKESZI Rákóczi u. 2. (23/451-570), BUDAPEST / ÓBUDA III. ker. Kiscelli u. 73. (1/250-1536), BUDAPEST / PEST VI. ker. Felsıerdısor u. 5. (1/3218456), DOMBÓVÁR Bezerédj u. 2/c (74/465-031), KAPOSVÁR Tallián Gy. u. 8. (82/318-504), MISKOLC Apáczai Csere J. u. 6. (46/326-591), NYÍREGYHÁZA Színház u. 6. (42/318-935), PÉCS Tompa M. u. 52. (72/210069), SZEGED Londoni krt. 30. (62/311-483), SZEKSZÁRD Munkácsy M. u. 1. (74/313-310), SZOLNOK Kassai u. 15. (56/420-771)

14


RÓLUNK SZÓ LVA

Hírek ■ WWW.METODISTA.HU

OKTÓBER A REFORMÁCIÓ HÓNAPJA 2009-BEN IS! Október 1-én kezdıdik a Reformáció Hónapja, amiben (a református, az evangélikus, és a baptista egyház mellett) a metodista egyház is tevékenyen bekapcsolódik. A kezdetet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának központjában (Budapest, Magyar tudósok krt. 3.) egy megnyitó ünnepséggel teszik ünnepélyessé, amiben a nyitó áhítatot követıen kulturális és tematikus programok szerepelnek (2009. október 1. 14.00-16.00 között). Bıvebb információ a www.meot.hu honlapon! ÖNKÉNTESEK

– ÚJRA!

Szeptember 22-én ismét metodista önkéntesek érkeznek Virginia államból a Szekszárdi Körzetbe. A lassan hagyománnyá váló „küldetés” tagjai ezúttal a körzeti központ épületén fognak dolgozni Szekszárdon.

CONNEXIO KÜLDÖTTSÉG HAZÁNKBAN Szeptember 21-tıl tartózkodik Magyarországon a Connexio által szervezett küldöttség, amely szeretné a szolgálatunkat és országunkat megismerni. A hét fıs svájci csoport ebbıl az alkalomból találkozik szeptember 24-én este az Óbudai Körzet vezetıségével, illetve az egyházközponti iroda munkatársaival, majd a következı napokban Miskolcra, Alsózsolcára, Nyíregyházára és Pécsre látogatnak.

DÉL-DUNÁNTÚLI

LELKÉSZTALÁLKOZÓ

Szeptember 15-16-án a Kaposvári Körzetben tartották ıszi találkozójukat lelkészeink. Kedden a júniusban felavatott kürtöspusztai Roma Centrum imatermében, szerdán a Hetesi Metodista Imaházban voltak együtt a résztvevık. A kedd esti istentiszteleten Hecker Frigyes ny. lelkész szolgált.

NYÁRI

ADOMÁNYOK

Hálával adjuk hírül, hogy a 13. Országos Családi Táborunkon tartott győjtések a következık szerint végzıdtek: Bazár győjtés az alsózsolcai templom építés javára: 58.085 Ft Vasárnapi persely a Sátormisszió javára: 106.115 Ft Teaház győjtések (Szolnokon és Hetesen) Kürtöspuszta javára: 26.200 Ft

SZEPTEMBERI ÉVKEZDÉS Augusztus 30-án, vasárnap, a Budapesti Évkezdı Ifihétvége zárónapjával befejezıdött idei nyári táboraink hosszú sorozata. A 2009-es nyáron tizenkét különbözı programon vehettek részt az érdeklıdık. Az országos táborainkban idén is nagy számban vettek részt egyházunk tagjai és az érdeklıdık: a 13. Országos Családi Táborba 315 fı, az Országos Ifjúsági Táborba 85 fı látogatott.

AUGUSZTUSI GYÜLEKEZETI CSENDESNAP A hagyományos augusztusi gyülekezeti csendesnapnak Észak-Magyarországon idén Kistokaj (Miskolci Körzet) adott otthont. A miskolci és nyíregyházi gyülekezetek augusztus 23-án, vasárnap délelıtt találkoztak, a csendesnapot Szuhánszky István és Hecker Márton lelkészek vezették a kistokaji metodista kápolnában.

FİVÁROSI

FELÚJÍTÁSOK

A fıvárosi (pesti és óbudai) egyházi épületeinknek a nyári hónapokban végezték a homlokzatfelújítási munkálatait. Az óbudai Egyházközpont festését a Liszi Bau Kft. térítésmentesen végezte el. A pesti gyülekezetnek is otthont adó Felsıerdısor u. 5. szám alatti három emeletes bérházat a tervek szerint szeptemberben fejezi be majd a lakók által megbízott kivitelezı.

GYERMEKÁLDÁS Az elmúlt hónapokban egyházunk több lelkészi munkatársa is gyermekáldásban részesült. Március 14-én Khaled A. Lászlónak és Boginak Lilian nevő gyermeke, június 29-én ErdeiNagy Lászlónak és Beának László nevő kisfia, augusztus 29-n Kovács Zoltán és Gabi második kislánya Johanna jött világra. Isten megtartó áldását kívánjuk életükre!

CÍMVÁLTOZÁS Szabóné Klára és Szabó Andor új címe: Dombóvár, Zalka u. 11. II/2. Telefonszám: 74/461-166


VIRGINIAI

15

Közösségépítés másként

Recommend Documents