Közhasznossági beszámoló

2 0 1 2 K ü l ö n s z á m ! Közhasznossági beszámoló

Pilis-Budai Mesék

Nagyon sokatok önzetlen segítsége teszi lehetővé, hogy 2006 óta a környékünkön élő kóborló, kidobott, balesetes, elhagyott kutyákon és macskákon segíteni tudjunk. Mindezt ezzel a kis kiadvánnyal szeretnénk megköszönni.

Bebuktuk!

A bebukás Bebuktam újmagy áll fil tréf ● kutyamentészeti szakzsargon, melynek lényege, hogy a nálad ideiglenesen állomásozó gazdikereső eb sem a közeli, sem a távoli jövőben nem óhajt lakhelyet változtatni. A dolgok ezirányú alakulását például abból veheted észre, hogy az eb nemtetszésének ad hangot, amikor telefonon a gazdijelöltekkel értekezel. Ennek igen különböző megnyilvánulásai lehetnek: például hevesen csóvál a farkával, törleszkedik, jó kutya pózt vesz fel, mélységes, kivert kutya bánatot erőltet vonásaira. Vagy ellenkezőleg: fogait mutogatja, fenyegetően pillant rád, szemében benne van a teljes világfájdalom és csalódás az emberiség utolsó még jónak hitt egyedében, Benned. A „bebukottban” ugyanakkor mardosó fájdalom ébred, ha arra gondol, hogy többet nem látja ezt a szempárt, hogy halálra aggódná magát ha másra bízná, hiszen kizárólag egyetlen megbízható társa lehet ennek az ebnek, és az ő. A bebukás „tárgya” teljességgel mindegy. Lehet féllábú, félszemű, kopasz, ezeréves, vicsorgó haramia... Sőt akkor még nagyobb esélyed van „bebukni”.

Sercli, aki az én kutyám Annak született, csak nem tudtuk róla, sem ô, sem én...

2

kopasz és fekete, az orrán is kopott a szőr. A pofája kissé vérzik. Szőrhiányos mindenhol. Én még ilyet csak tévében láttam. Rettentő sovány, kint van az összes bordája. Fiatal kan. Három-négy év körüli, bár tizenkettőnek néz ki.” Amikor összeszedtük, ment a gondolkodás nagyon: mi legyen? Túléli-e egyáltalán a következő pár napot? Az orvosok is – az eszükre hallgatva – altatást javasoltak. Ki tudjuk-e deríteni, hogy mi a baja, tudunk-e belőle még valaha örökbe adható kutyát csinálni, vagy engedjük el, hogy ne kelljen többet szenvednie? De a szemében ezt láttuk: „Segíts! Élni akarok!” Egyik csapattagunk vállalta a napi többszöri fertőtlenítési procedúrát: kéz- és cipőmosást, váltó ruhát. Ideiglenese szerint „nincs benne egyetlen kullancs, sem bolha. Kimenekültek belőle, féltek, hogy a kutya kiszívja a vérüket.” Serclit elkezdtük kivizsgálásokra vinni: vettünk bőrkaparékot, volt ultrahangon esetleges szervi háttér kizárása céljából, vérlabor vizsgálatot csináltattunk. Napok alatt kizártunk sok betegséget, és többfrontos támadást intéztünk a szőrhiány ellen: szurik, speciális tápok, vitaminok, fürdetés, krémezkedés. Még jelenleg is tart az antibiotikum kúra a bőrét felülfertőzött bacik ellen. Örömmel készítettünk képeket pár hét múlva: a gondos ápolás, és sok szeretgetés eredményeképpen mi már úgy látjuk, hogy alakul. Lágy, könnyed, vékonycsontú, pille kutya. És… lassan megállapíthatjuk, hogy… khm… golden retriever keverék? ☺ Végtelenül ragaszkodó tud lenni. Nem hebrencs, nem ugatós, türelmes, nyugodt, szelíd, békés, szeretni való kutyus. Meggyötört pofijában huncutul csillog a szeme, jön-megy, véleménye van a világról, aminek középpontjában természetesen az ember áll,

Serclit végtelenül legyengült állapotban szedtem össze egy május elsején a főúton Pilisszentkereszt közelében. Csontsoványan, szinte kopaszon, apatikusan. Sercli nevét onnan kapta, hogy valószínűleg előtte nem élhetett sokkal több kaján, mint néhány száraz kenyérhéjon… Első jelentések az állapotáról: „Vanda és Reni a bőrproblémáikkal hozzá képest ipari tanuló. Bőre megvastagodott, különösen a hátsó lábain és az elsőkön is. A mellkasa nem aki elhanyagolta, éheztette, kidobta, hanem aki simogat, akinek pacsit lehet adni, akinek a zsebe mackósajtot rejt. Mi már így is szeretjük őt nagyon, és hiszünk benne, hogy ha kicsit kopaszka is marad, lesz olyan gazdija, aki nem csak a szőréig lát, hanem egyenesen hatalmas szívébe. Később mi már sejtettük. Aztán beköltözött az előszobánkba, rohangált a kertünkben, Sercliből Bucivá alakult. És már együtt maradunk örökre! Bohóc

3

Bebuktuk!

♥

Csipike Csipike a kutyám. Anya fogadta be, míg gazdát nem találunk neki. Mikor először láttam, zsebkutya méretű volt, első látásra megkedveltem. Jelentkezett az első örökbefogadó, amitől szomorú lettem. Kértem Anyát tartsuk meg. A jelentkező Csipiért cserébe játékot is vásárolt volna nekem, de én nem adtam Csipit semmi áron. Így végül ő lett az első kutyám.

♥

♥ Pista

♥ ♥ Képzeljétek el, hogy most nálunk a szerelem uralkodik a kutyák fölött!!! Orka, Csipi, nahát és még Finci is szerelmes Kutyaszerelem

Pistába. Pista a sok csaj között elvesztette a fejét, nem tud választani közülük. „Pistának így háreme van!” Legjobban mégis Csipi körül legyeskedik. Ezt Csipurka tökéletesen viszonozza. Szerintem titokban már az esküvőt szervezik!!! :-) Még oda is hordja a játékait Pistikének, pedig eddig senki másnak oda nem vitte, mikor megjelent egy új ideiglenes kutya, akkor mindig szép sorjában felmentette a kanapéra a játékait. Néha még ESTI PUSZIT is szoktak adni egymásnak, Csipi Pistának lepucolja a csipáját! Naponta több birkózás is lezajlik. Történt egy nap, hogy Pista napközben oda volt kötve a dívány lábához, hogy sérült lábát ne erőltesse. Egy ilyen alkalommal Csipi Pista előtt riszálta magát balról, jobbról, de Pista nem figyelt fel rá. Ez Csipikének nem tetszett, ezért rávetette magát Pistára, de még erre sem figyelt fel, ezért odavitt neki egy gumibékát, ami persze kutyajáték, na ezt már kikapta Csipike szájából, és elkezdte rágcsálni. Csipi, hogy végre sikerrel járt, most már azzal küzdött, hogy Pistát szabaddá tegye, de a pórázt nem sikerült kihúznia a dívány lába alól. Ebbe nagy nehezen beletörődött, hogy szerelme a fotelhez van kötözve. Hát, szóval ilyen a „SZERELEM” első látásra. Bár Pista úgy udvarolt legelőször, hogy rátámadt a csajokra, de végül rájött, hogy a csajok ezt nem díjazzák. S így elnyerte Csipi tetszését is. Na, ilyen a „KUTYA SZERELEM”. Ilyenek a szívtipró kutya pasik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :-) Pista ezek közé tartozik, mert három nő szívét meghódítani egyszerre… nohát ez nem könynyű. És én is nagyon megkedveltem. Sajnos ez a szerelem nem tarthat örökké, mert Pista idővel saját, végleges családhoz költözik. Réka, 11 éves

♥

♥

4

Ásó, kapa, nagy harang

Don Bosco tíz hónapja Hogyan lesz a kezelhetetlenbôl kezesbárány? Alapos előkészületek után megérkezett hozzánk a híre szerint „nagy, fekete, kerge kutya”. Nagy helyett közepes, fekete, de fehér a nyakkendője, és annyira volt kerge, hogy felnyalábolva kellett az autóból kivenni. Mivel az előző fél évet egy szobakennelben töltötte, kicsit túltengett benne az energia. A rugóit látva és vehemenciájának kiismeréséig futóláncra tettem.

z

Kezdetben hetente cseréltem drótkötelet, nyakörvet, karabínert. Nem akart ő semmi rosszat, csak a benne szunnyadó energiát nem tudta saját maga sem kezelni. Rosszindulat nem volt benne, de türelmetlenség annál több, magával szemben is. Mikor ivartalanításra ment, a doki névsorolvasást tartott a segítőinek, így együtt, teljes létszámban vonszolták be a kezelőbe. Nem megenni akarta őket, de a leteperéséhez kellett a sok erős kéz. Gyorsan felépült, és elmehettünk rendezvényekre, hátha beleszeret majd valaki. Vagy legalább megtűrné és megbecsülné otthon házőrzés fejében. Keserű élménnyel kezdtük. Nagy izgalommal indultunk a napnak, őurasága példásan autózott, nem ugrált és nem piszkolt össze semmit az autóban. Kiszállás után az első szembejövő mondata: „hű de ronda!” – ő nem értette, türelmesen állta a sarat egész nap: mindenki elment mellette, ha valakihez közeledni próbált, az nagy ívben elhúzódott tőle, és senki meg sem kérdezte, milyen is ő valójában. Délután szomorúan elkullogtunk. A csapat látva a beleszorult energiát, beíratott (mindkettőnket!) kutyaiskolába. Ott megtanultunk közösségben viselkedni, na, nem kiválóan, de megjárja, hisz valakinek sereghajtónak is lenni kell egy csoportban. A jutalomfalatos gyakorlataink közbotrányba fullad-

z

tak, az utánunk jövők semmit nem csináltak jól, csak legelték a Bosco által szétköpködött virsli karikákat. Azért mégis sokat tanultunk, főleg én, úgyhogy már hétköznap is hosszú sétákat tettünk a környéken, és lekerülhetett a nyakáról a lánc is. Itthon is egyre többet volt szabadlábon, persze felügyelettel, de még a cicáinkat sem kergette, igaz ők sem akartak a hátán napozni. Így lett a tavaszból tél időközben, és egyre jobban kötődtünk egymáshoz, pedig tudtam, hogy nem szabad. Jött megint a tavasz, de gazda még sehol. Lassanként kezdtem őt sajátként tekinteni. Közben mellette szerencsésen örökbe ment öt másik kutya és néhány cica is (persze ők nem feketék és nem ekkorák voltak), mi pedig neveltük tovább egymást. Egy délután eljött a csoda: érdeklődő a láthatáron, sőt látogató, sőt tetszik, sőt kéri, és „jó lesz neki nálunk!”. És eljött a nagy nap Bosco életében: Költözés! Volt búcsú-játék a kertben és búcsú-kézfogás még itthon. Mindenki összeszorított foggal készült, és várta a híreket. Nem csalódtunk, jó helye lett és új társa is. Élj boldogan Don Bosco, a majdnem énkutyám, végre otthont találtál! Stelvio

Hogyan lesz a Narancsból Varangy?

z

Garancsi Narancs egy vérfarkas. Vagy Jekyll és Hyde. Egész nap szabadon volt Fricivel és a macskákkal. Én nem voltam otthon, Ficere velem tartott, Jenny a lakásban hűsölt. Egy egész napja lett volna a rendbontásra, de nem. Ő csak pihegett a napon, és talán a tegnapi kimerítő sétáról hablatyolt Frigyes úrnak. Minden rendben várt, amikor este hazaértem. De aztán eljött az éjszaka. Az éjszaka, amikor mindenki nyugodtan alszik, vacsi után punnyad, horkolva nagy sétákról álmodik. Csak egyvalaki van, akit kóros álmatlanság kínoz. Garancsi Narancs. Ilyenkor Garancsi Varangy lesz belőle, a gonosz béka. Ma éjjel Ficere kedvenc játékát szaggatta cafatokra. Szegény fekete-fehér, zebracsíkos bigyó kibelezve, feltrancsírozva, játszhatatlan állapotban várta, hogy balszerencsés végzete kiteljesedjen a szemeteszsákba gyűjtéssel. Timi

zz

5

Hópofi, a jópofi Avagy hogyan lesz egy három lábú cica falkavezér a kutyák között? Sziasztok! Én vagyok Hópofi (a jó pofi), egy gyönyörűséges fehér kandúrbandi. Sajnos valami történt a bal mellső lábammal, és mire jó emberek megtaláltak, és orvoshoz juttattak, már nem lehetett meggyógyítani, a doktor bácsi amputálta. Tudom, ez elsőre nektek, embereknek rémisztő lehet, de higyjétek el, én nagyon jól érzem magam így is. Főleg, ha végre leveszik rólam ezt a rucit. Na szóval, ott dekkoltam pár napig az állatorvosnál, mire végre úgy döntöttek, hogy hazamehetek. Illetve nekem sajnos még olyanom nincs, de egy kis csapat mostantól azon dolgozik, hogy nekem, a majdani Nagy Fehér Kandúrnak megtalálja az álomgazdit. Addig albérleteskedem. Jut is eszembe! Nem küldhettetek volna valami tapasztaltabb kétlábút értem? Egy kezdő macskást szabadítottatok a nyakamra! Elég béna, bár naon igyekszik. Ha kérem, hogy vegyen fel, akkor ilyen: jajjistenemelnetörjön stílusban emelget. Este, amikor túlestünk a gyógyszerbevevésen: „Hópofiááááááááámostnyeljegynagyotügyescicus” és a vacsin, megkérdezte, hogy alszunk? Én meg odavernyákoltam: Neeeeeeeeeeeeeeeeem. Nem vett komolyan, és lefeküdt. Én viszont? Fergeteges játsziba kezdtem. Bebújtam a lepedő alá, le-fel rohangáltam, aztán szétpofoztam egy lasztit, végül szanaszét pöcköltem az odakészített papírzsepiket. Amikor napközben hazaértek, kiengedték hozzám az átverős kutyájukat. Azért hívom átverősnek, mert úgy néz ki, mint egy perzsamacska, de a szaga… hát az bizony kutya! Próbált nekem jópofizni, de én megmutattam, ki az úr a háznál. Utána előszedtek egy másik kutyaszagút, hát ott kicsit elgondolkodtam, hogy beszóljak-e neki is, mivel elég nagy, de aztán... miért is ne? Majd a Banyus megvéd. Kaptam egy nyakörvet, kéket, mert ugye az megy jól a szememhez, lasztikat és egy egeret. Úgy fest, Banyuson kitört a csörgőmánia, mert mindegyik csörög. Kissé melléfogott, mert nekem nem jön be a dolog, ellenben átverőskutya teljesen begolyózott a lasztijaimtól. El is csórt egyet és szétrágta. A nyakörvnek van egy előnye. Tegnap elbújtam, amikor Banyek porszívózott. Amikor végzett, elkezdett keresni, de Hópofi sehol. Nézi az ablakokat: zárva, ajtókat: zárva. Beleles a kutyapofákba: üresek. Már kezdte volna szétszedni a porszívózsákot, hátha,

Ásó, kapa, nagy harang

végül is pici vagyok, de akkor megcsördültem. Minő megkönnyebbülés. A nyakörvnek van egy hátránya. Amikor megcsördülök, átverőskutya rohan oda, mert azt hiszi, hogy én vagyok a laszti. Aludni is nagyon Hópofin... ööö... jópofin tudok. A lábaim hol a falon, hol Banyus szájában vannak. Imádom, ha kényelmesen végignyúlhatok. Csendesen lábadoztam és kutyát egrecíroztam, amikor egy nap befutott egy telefon. Szeretnének örökbefogadni. Mivel én egy különleges eset vagyok, a csapat mindenképpen azt szerette volna, hogy lakásban élhessek, mivel így lehetnék maximális biztonságban. A telefonban a Hang azt mondta, lakásban élnék, cicatársakkal, biztonságban, kényelemben és nagynagy szeretetben. A Hang eljött hozzám látogatóba is. Némi beszélgetés után bedobozolódtam és útra keltem. Örökbeadódtam. Egy egész macskaéletre. És a Hang az én álomgazdim. Utómiaúúúúúú: Kutyaszőrmentes szép napot! Képzeljétek, honnan írok Nektek! Otthonról! Vagány, mi? Nekem, akinek nem indult túl jól az élete, és alighanem a hétből egyet már el is használtam a balesetem miatt, lett otthonom. Gazdimamival, Gazdipapival és macskaszagú társakkal. Nevezetesen: Seven, Charlie, Pompom, Lili, Szamóca. Egyre jobban kezdenek befogadni, nemsokára már együtt fogunk játszani. Szamóca ugyan kissé megsértődött, mert eddig ő volt az új cica. Ha összeakadunk? Olyan ramazurit csap, hogy mindenki összefut. Visít, mintha épp egyenként tépkedném kifelé a bajszát, közben én meg csak ülök és lesem. Az alakítás mindenestre Oszkár díjért nyávog. De szerintem nemsokára már mancs a mancsban fogunk együtt rosszalkodni. Van saját tévém is! És bár csatornát nem lehet váltani rajta, de alighanem a National Geographicra van beállítva, mivel egy csomó hal úszkál benne. Ha elunom a tévézést, vagy a labdázást, esetleg Szami ijesztgetését, akkor Gazdiék játszanak velem. Nagyon fullos fekhelyünk van ám! Olyan, mint egy szálloda. Macskafának hívják, bár ezt nemigen értem, mert nincs rajta levél. Viszont van 6 cicányi fekvőhely. Szerintem én a középső helyet foglalom le magamnak. Akkor a haversrácok körbevesznek, és az nagyon jó érzés. Köszönöm, hogy hittetek bennem, segítettetek Gazdit találni! Hópofi (magyar hangja Banyus)

6

Ásó, kapa, nagy harang

Zahim Zahim vagyok, egy nagy mafla kutya. Egy nap úgy döntöttem, hogy örökbe fogadok egy családot. Amíg kiválasztottam a megfelelőt, addig ideiglenes helyen voltam. Volt ott két kutyus is. Vandusba beleszerelmesedtem, sutyorogtam a fülébe, adtam neki nagy puszikat, de folyton rám morgott. Pedig neki még azt is hagytam, hogy a kajámat megegye. Bár egyszer rámorogtam, mire Banyusnak elkezdett villogni a szeme, és kilátásba helyezett valami ágyelőt, ráadásul az én bundámból, azóta észhez tértem és rájöttem, hogy itt Vandus az első. Aztán itten van még Zsömi, egy pici szőrcsomó, aki folyton zaklat. Furi hangokat tud kiadni, nyekereg, mint a kenetlen kocsikerék. Néha játszunk, de olyan töpszli, attól félek, ha erősebben rászusszanok, elszáll. Vele is volt nézeteltérésem, de megtanultam, hogy okos enged (ez lennék én), meg hogy úgyis órákig köpködném a szőrét, szal nem éri meg. Hármasban szoktunk sétálni, aminek megvan a maga varázsa. Már az indulás is izgi, mivel elfeledkezem az erőmről, és örömömben, hogy megint csatangolni megyünk. Amikor Banyek benyúl a pórázokért, hátulról ráugrom, és belököm a gardróbba. Ilyenkor jön a: „jajjmázahimazégáldjonmeg”, bár ez nem tudom mit jelent. Általában én vonulok elől (mi más is várható egy szánhúzó mixtől?) A hétvégéket nagyon szeretem. Olyankor a család együtt eszik. Az asztal meg tele minden finomsággal. Én meg elég magas vagyok. Nem veszek le semmit az asztalról, éppen csak kényelmesen ráteszem a fejem, és olyan bánatosan nézek, hogy attól még a többieknek is jut pár külön falatka. Kitaláltam

nek, hogy csak én vagyok. Tegnap elvittek valami gazdikereső napra. Kár volt strapálni magukat, nem vagyok én Rex felügyelő, hogy keresgéljek. Azért, hogy ne érje szó a kutya elejét, kerestem magamnak botot, kaját, játszótársat. Sokan megsimogattak, gyerekek is, ami nagyon tetszett. Mindeközben persze szörföztem a neten, lestem azt a sanyarú sorsú családot, akik még kutya nélkül tengetik mindennapjaikat. Egy szép nap rájuk akadtam. Hatalmas kert, ahol majd tudok futkorászni, simis kezű Gazdimami, határozott Gazdipapi és egy Kisgazdi. Illetve figyuzoljatok: két kisgazdi! De olyan egyformák, hogy én is csak az illatuk alapján tudom őket megkülönböztetni. Mivel tetszettünk egymásnak, összeszedtem a motyómat, és elköltöztem hozzájuk. Névre szóló kutyaház várt. Rengeteg ám a tennivalóm. Őrzöm a házat. Na és persze Kisgazdikat. Általában addig jönnek-mennek szanaszét, hogy végül előbújik belőlem a juhászkutyavér, és próbálom őket összeterelgetni egy kupacba. Játszani is szoktam velük. Ha pedig valami kaját elások a kertben, akkor biztos, hogy ők meglátják és utánam hozzák. Így egész nap elfoglalom magam: ásás-megtalálásutánavivés-ásás. Remekül szuperálok kerti kapaként is. Nemrég kaptam egy kutyatársat is, sőt: gazdijaim úgy döntöttek, hogy ők is szeretnének segíteni elhagyott kutyusokon, amíg nem lesz gazdijuk, így várhatóan időről-időre új kutyahaverok lesznek nálunk, amíg ők is megtalálják a hozzájuk illő kétlábút.

Jajjmázahimazégáldjonmeg! magamnak egy csomó jó elfoglaltságot. A kedvencem a „Hogyan hozzuk a frászt a családra” műsorom. Mivel ugye én vagyok a „magaamegtestesülthiggadtságezakutya”, de már otthon érzem magam, és szeretek játszani, beandalgok a szobába ártatlan pofával és körbelesek. Mikor látom, hogy mindenki nyugiban van, akkor fogom magam, a két mellső mancsom odavágom a padlóhoz, a sejhajomat felemelem az égbe, eszetlenűl csóválok és beleugatok a csendbe, de egy akkorát, hogy még a falak is beleremegnek. Az arcok falfehérek lesznek, a lábak beremegnek. Mire visszatér a színük, rájön-

7

Vásárfia Cola Light Út a Paradicsomba Hol volt, hol nem volt, táblán innen vagy inkább túl? Á, pont a Tahitótfalu tábla alatt találtuk Colát egy vásári nap után. Végleg megpihenni feküdt ki oda, feladta a harcot. Teste tele kullancsokkal, forrón a kis élősködők okozta láztól, soványan, pille könnyűen, még pislákoló, meleg barna szemekkel feküdt ott: jöjjön, aminek jönnie kell. Jött, narancssárga pólóban, kedvesen döngicsélő hangot hallatva. Elvitte őt. Homályos emlékek, ide tették, oda tették, apró szúrásokat érzett, matattak a testén, simogatták, becézgették, érezte a részvétet maga iránt. Megmozdulni sem volt kedve, csak feküdt, és élvezte ezt a paradicsomi érzést. Hirtelen rádöbbent: ez már maga a Paradicsom! Kissé megkönnyebbülve elfogadta az ételt-italt. Még félszeg volt, hiszen nem volt tájékozott a mennyországbeli etikettről. Hálás szemeket meresztgetett, csóválta a farkát, ahogy azt a földön tanulta még valamikor gyermekkorában. Mindenesetre elégedett volt, teste újra egészséges, napról napra

erősebb, és figyelem vette körül. Az ilyen rendhez hamar hozzá lehet szokni. Hálás volt, még ha nem is tudta, kinek. Megkapta új nevét: Kormos Kóla. Bánja is ő mi a neve! Megnyugvással vette tudomásul, hogy ő tényleg annyira jó kutya volt, hogy a Mennyországba került. Akkor kezdett számára gyanús lenni, hogy tán hibázik ez az elképzelés, mikor négykerekű gurulóba tették ismét. Vitték egy új kertbe. Nem tudta, örüljön vagy elkeseredjen – de pár nap után, megszokva az új helyet, tapasztalva, hogy ez sem rosszabb, mint a képzelt Paradicsom – ez már nem volt kérdés. Itt volt a május lassan, a tavasz virágoktól illatos hónapja, újra tavasz, újra élet neki is. Nem hagyták, hogy visszacsöppenve az életbe, újra élvezze azt. Már megint a guruló doboz és utazás. Egy újabb kert, benne kutyák meg másféle négylábúak és tollasok, no meg persze az emberek. Kicsi, nagy, fiatal, idős. Tavaszillat az itt is van, ne ítélkezzünk előre.

Ásó, kapa, nagy harang

Nem kellett sok idő, rájött, hogy a guruló doboz egyre jobb és jobb helyekre viszi őt. Jött a nyár, teltek, múltak az eseménydús napok. Tyúkhajkurászás, játék, hűsölés a bodzabokor alatt, játék a barátnővel, Orkával. Jöttek-mentek az apró ideiglenesen befogadott kiskutyák, akikhez sok türelem kellett és némi pedagógiai érzék, de az is akadt fekete, egyre szépülő fejében. Kalandos, új élete alatt eddig itt töltötte a leghosszabb időt, de vajon ez azt jelenti, hogy végleg marad? El tudná képzelni, hogy ezentúl így teljenek napjai. Mégis mintha az lett volna az érzése, itt mindenki azon igyekszik, felkészítse őt valamire. Igyekezték egyre több mindenre megtanítani, megszabadítani apró, régről maradt félelmeitől. Néha elvitték valami narancssárga kendős bulira, ahol jól érezte magát, a guruló dobozt is megszokta, szépen ülve utazott, de mindig megkönnyebbült, mikor hazaért. Azután egyszer csak Őt látogatta meg valaki. Majd pár nap elteltével ismét a négykerekű dobozba szállt, és igen rövid utazás után egy újabb kertben találta magát és a pár nappal azelőtti látogatót. Kedvesen fogadták, körbevezették a kerten, előkerült egy kis nasi is, majd egyszer csak azon kapta magát, hogy ideiglenes gazdijának nyoma veszett. Kisebb kétségbeesés lett úrrá rajta, amit enyhített, hogy valahogy a levegő, a föld szaga, a távoli neszek mind ismerősek voltak, és mintha Orka mély, erős ugatását is hallotta volna, ha jobban figyelt. És itt is ugyanaz az őszt ígérő hajnali hűvös szellő fújt, mint előző kertjében. Apránként beigazolódott a guruló doboz csodája. Most egy még nagyobb, még szebb kertben élte napjait, három igen tapasztalt, kedves, szerető ember oldalán. Elhatározta, hogy rájuk és a kertre még jobban fog vigyázni, mint azt eddigi kertjeiben tette. Érezte, hogy végre elérkezett abba a kertbe, ahonnan már csak utolsó útja vezet majd a Paradicsomba.

Eladó a petrezselyem!

Végtelen történet avagy nem olyan könnyû kutyává lenni A kezdetről a megtaláló: „Nem is tudom, hogy kezdjem. Tudom, hogy létszámstop van. Március 15-én lett két „repülő” kutyusom a gyárban. Valaki átdobta őket a kerítésen, és ők szépen elhelyezkedtek a hátsó tároló színben. Sajna nagyon félősek, megfogni nem lehet őket, de lassan szelídítgetem őket. Két szukácska. Bemutatom Incit (sötét színű) és Fincit (világos színű).” Kéthavi etetés, szelídítés és a befogás megszervezése után félsiker. Ő Finci, a struccpolitika elkötelezett híve. Első lépéseit az ember felé az éhség motiválta, de evés közben is szinte remegett. A póráz, a séta, más kutyák, mind újdonság és rettentő félelmetesek voltak számára, mégis első játékához és oldottabb pillanatához egy másik fajtársa segítette. Állandóan érezhető volt benne az „akarom is, de félek”, mintha neki eleve hosszabb út rendeltetett volna ahhoz, hogy az ember társává váljon. Idővel túlesett az első kiruccanáson, orvoslátogatáson, megtette első csínytevéseit, meglátogatott egy kutyaovit, egyre többször volt „kénytelen elviselni” az emberi simogatást, egyre több tapasztalatot szerzett az emberről, és néha már ő kezdeményezett, érdeklődött. Majd eljött az idő, mikor Fincinek tovább kellett lépnie fejlődése érdekében. Új ideigleneséhez költözött, új dolgokat tapasztalni, új élményeket szerezni. Mint például a szaloncukor leemelése a karácsonyfáról, hoszszúpórázon való veszett nyargalás, gazda fára tekerése és még sorolhatnánk, mi minden izgalom várhat egy városi lakáskutyára az unalmas falusi lét után. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az idézet új ideiglenesétől: „Az utcán elindul az emberek után érdeklődve, kinyújtott nyakkal, akit utolér, azt megbökdösi. Van már kutyahaverja is, akivel ő kezdeményezi a játékot.” Így teltek Finci napjai, mit mondok, hónapjai a befogás óta. Szinte rá sem lehetett ismerni, annyit változott, egyre többet mosolygott, divatozni kezdett, alkotott ezt-azt a gazditól megszerzett alapanyagokból, megtanult kanállal enni. Azért mindenki tudta, még nem az igazi, és hízni sem

8

tudott valahogy, hiába evett méretéhez képest sokat. Ennek ellenére mégis lettek gazdijelöltjei, majd igazi gazdája. Közel egy évvel felbukkanása után ismét gazdikereső lett. Új otthonában magába fordult. A gazdik bár szerető szívvel fogadták, nem kerültek Finci lelkéhez közel. Mentségükre legyen mondva, Ő valóban nem egy átlagkutya. Finci mentségéül pedig az hozható fel, hogy gazdiék falkájába egyedüli négylábúként kellett volna beilleszkednie. Ismét városi vagány lett, és feladta nekünk a leckét. Visszavettük, de mi jobb neki? A kertes ház, összezárva egy családdal vagy valami farm? Furcsa, mert félelmei ellenére mindenhol ahol élt, fejlődött valamiben. Végül a sors döntött. Vagy Finci? Alkotási vágya mindig volt, hát alkotott. Csak most az alapanyagot választotta meg rosszul, így mennie kellett újabb kalandok felé, új ideiglenes gazdához. Megnyugvással konstatálta, hogy kutya aaaz van, naaaagy hely is van az őrült vágtákhoz. És a kiszolgáló személyzet sem pokolian félelmetes. De voltak ott igen furi izgőmozgók. Idézet az új gazditól: „Dózer (egy borz – a Szerk.) kutyának szimatolta, nyúlnak látta. Mivel a borz jobban hisz az orrának, mint vaksi, apró malacszemeinek, kutyaként kezeli.” Finci meghatottságában, hogy valaki igazi kutyát lát benne, újabb kutyatulajdonságokat vett fel. A biztonságos szabadság és mozgás lehetősége oldotta állandó stresszét, még hízni is tudott. Igen ám, de mivel itt kényszerű együttlét nincs az emberrel, behívhatósága, megfoghatósága, hangulat kérdése lett. Most így telnek napjai. Elárvult kölyköket nevelget, és új falkájának tagjaival játszik. Nagy fejlődése és számos homo sapiens-szel szerzett tapasztalat ellenére sem vált átlagkutyává. Persze minden élőlény egyedi és ismételhetetlen a gének keveredése által. Finci génjei között azonban van olyan is, ami őt fajtársaitól még inkább különbözővé, egyedivé teszi. Megtanultuk őt így elfogadni. Őszintén reméljük, hogy ez nem olyan nagy dolog, és másoknak is sikerülni fog. A történet itt még végtelen, de ki tudja, mit hoz a jövő. Gattone

9

Mindennapi Hôseink Ez az este is úgy kezdôdött mint a többi… Épp filmforgatásra készültem, és mi mást is játszhat egy magát állatvédőnek valló ember, mint sintért. A kellékeket már összeraktam a rendezői utasítás szerint. Pont gyakoroltam a szöveget (ami amúgy nem volt…) mikor megcsörrent a „csapatteló”. Smucika volt, a szokásossal: „Budajenőn balesetes kutya bekúszott egy vízelvezető csőbe. A megtaláló négy órája próbál megoldást találni számára, senki sem vállalja, kiszedni nem bírják, át tudnál ugrani????” „Éééén? most biztosnem.” Kiesem a szerepemből. Amúgyis jön a Timi, jön vele Ficere, J e n n y néni, viszem Sharont is, tele a kocsi kutyával és felszereléssel. Egyébként is fullteltházvan, nemtudunkmitkezdenivele, se pénzünk se helyünk. „Oké, oké, csak nézz rá, ha ki tudod szedni, a megtaláló intézi a többit.” – „Jaaa jó, akkor arra kanyarodunk majd a forgatás előtt…” Kimentünk, az esőelvezető cső kis keresztmetszetű, a kutyus elérhetetlen mélységben. Megpróbáltam „beüzemelni” a hurkos befogóbotot, nem nagy sikerrel. A kutyusra rá tudtam tenni, de kihúzni teljesen nem tudtam, és a művelet fájdalommal járt mindkettőnknek, igaz nekem nem fizikai fájdalommal. A kutyusnak hirtelen – micsoda fantázia – a Menő Jenő munkanevet adtuk. A megtaláló elmondása szerint a két hátsó lábát nem tudta használni mikor behúzódott a csőbe, úgyhogy nem mertük tovább stresszelni. Ételt raktunk a cső szájához azzal, hogy reményeink szerint éjfél előtt visszajövünk, és kiszedjük a sérültet. A megtaláló is biztosított minket, hogy nyugodtan hívjuk, ha bármi fejlemény van, hozzá betehetjük majd a kutyust reggelig, ha sikerül kihúznunk rejtekhelyéről. A forgatás után este fél tizenegy előtt már ott voltunk Timivel ismét az ominózus cső előtt. Újabb próbálkozásra sikerült kiszednünk a kutyust, szájszíjat helyeztünk rá, és már dobozban is volt. Persze kicsit akadozósabb volt a művelet mint ahogy most papírra kerül, de nagyjából így történt. Telefon a megadott számra: egy álom- (és kissé) ittas férfihang közölte,

Eladó a petrezselyem!

hogy nekik erre a kutyusra nincs szükségük, (amit mi már előtte is tudtunk, csak hát a humanitás, meg az állatszeretet, felelősségtudat, ugye) és nem is tudják miért ígérték meg, de meggondolták magukat, jóccakát… És aztán néma csend. Nem volt őszinte a mosolyunk, hümmögtünk, krákogtunk meg minden, csak épp levegőt vettünk nehezebben a megszokottnál… Most mit tegyünk? Nincs hová vinnünk a kutyust, akik részt vettek a szervezésben, már alszanak. A másik bejelentő felajánlotta a kertjét a szerencsétlen, mozgásképtelen kutyának, mint alternatívát másnapig, amikor is majd az önkormányzattal „elintézik a helyzetet”. Hogy ez mit jelent, gondolom, senkinek sem kell ecsetelni. Időközben az előtte még „vasatrágó”, félelmében acsarkodó kutyus, alias Jenő egy puszilkodós kezes-báránnyá változott, és semmi mást nem kívánt, csak békét, nyugalmat, lehetőleg egy kis meleget, esetleg némi együttérzést. Rövid tanakodás után egy állatklinikán kötöttünk ki. Itt már bealudt az emberi kéz simogatásától, átengedte magát nekünk, a vizsgálatnak teljesen. Egy rossz „szava” sem volt. Az eredménytől nem lettünk boldogabbak: ripityára tört medence, megszakadt csigolya. Műteni kell. Lehet, hogy sikerül a műtét, de benne van a pakliban, hogy sose fogja már visszatartani a kakipisit, a műtét költségei meghaladják a havi költségvetésünket. Persze mindenkit értesítettünk dilemmánkról aki részt vett Jenő mentésében, sőt, még azokat is akik nem. Közben megkerült a gazda, kerítés nincs, ő nem tud mit kezdeni vele, máskor is ütötték már el, inkább lemond róla. Az is kiderült, hogy a faluban imádják, sokszor kíséri útján a postást, máshoz is csapódik napközben, mindenkinek jó véleménye volt róla – aranyos, kedves kutya – és örültek, hogy túlélte az előző napi traumát. Az összefogás ereje segített: a falubeliek gyűjtöttek neki, jöttek a felajánlások, pénz a műtétekre, hely a lábadozáshoz: Jenő megmenekült! Ma már a műtéteken túl van, lábadozik, négylábazik. Úgy tűnik, működik. Elől is, hátul is, minden téren. És szeretne tartozni valahová a teljes felépülése után. A hányattatott év után reméljük, hamarosan megtalálja új otthonát. Ketchup

10

Hírek évrôl évre

Kedves Támogatóink, Barátaink!

Kedves Támogatóink, Barátaink!

Köszönjük Nektek, hogy mi még hihetünk és hiszünk is a mesékben. A 2012-es esztendő jelentős fordulópont a Pilis-Budai Kutyamentő csapat történetében. 2011 decemberében Egyesületünk jogerősen is elnyerte a közhasznú státuszt, így 2012-ben már mint Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete működünk. Továbbá 2012 az első év, amikor jogosultak vagyunk a személyi jövedelemadó társadalmi szervezetek részére felajánlható 1 százalékának gyűjtésére, amit leghamarabb 2012 októberében utal át – remélhetőleg – részünkre az adóhatóság. Miközben továbbra is hiszünk a mesékben, álmodunk is. Álmodunk kevesebb kóbor, éhező, balesetes kutyát; álmodunk gyógyulást, jó minőségű eledelt, meleg kuckót és jobbnál jobb gazdikat a védenceinknek; és álmodunk felelősebb, érzékenyebb társadalmat. Álmodj velünk! Mostantól úgy is segíthetsz álmaink megvalósításában, hogy személyi jövedelemadód bevallásakor az adód 1 százalékát felajánlod a Pilis-Budai Kutyamentők javára. Adószámunk: 18001044-1-13 Ez Neked semmibe nem kerül, mégis ettől függ, mekkorát álmodhatunk. Kérünk, álmodj velünk és segíts! Köszönettel, a Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete

2012 január 1-től a társasági és osztalékadóról rendelkező törvény (1996. évi LXXXI. Törvény) módosítása lehetővé teszi, hogy gazdálkodó szervezetként az előző évekhez képest kedvezőbb feltételekkel nyújthass támogatást Egyesületünknek. A közhasznú státusz elnyerésével és a törvény változásával lehetőség nyílt arra, hogy az egyesületünknek juttatott adomány, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz a vállalkozás érdekében felmerült költségek között elszámolható legyen. 33568 MAGYAR KÖZLÖNY • 2011. évi 140. szám „6. A Tao tv. 3. számú melléklete a következő B/17. ponttal egészül ki: (A vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő egyes költségek, ráfordítások) » 17. az adóévben adomány jogcímen visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke, feltéve, hogy az adózó rendelkezik a közhasznú szervezet, a kiemelkedően közhasznú szervezet, az egyház, a közérdekű kötelezettségvállalás szervezője által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással, amely tartalmazza a kiállító és az adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, az adomány összegét és a támogatott célt, továbbá közhasznú szervezet, kiemelkedõen közhasznú szervezet esetében a közhasznúsági fokozatot.« ” Ezért kérjük, hogy ha van az ismeretségi körötökben olyan cég, melynek vezetése szívén viseli az állatvédelmet és szívesen támogatná egyesületünket, akkor jelezzétek felénk, hogy fel tudjuk venni a kapcsolatot velük. Köszönettel, a Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete

Ég Veled Nyanya! Emlékszem az első fotóira, nagyon meg akart mentődni... X-lábával, Öregnéneőzikéje-tekintetével. Bár nem jött el érte az Álomgazdi, szerintem ő sosem érezte ennek hiányát, Sz-tike gondozásában aktív falkatag volt majd három évig. Az Ő története nem olyan sikertörténet, mint sok örökbeadott esélytelen kutyánké; hanem egy szép történet emberségről, reményről és sajnos végül a méltó elengedésről. Tudtuk hogy öreg, tudtuk hogy nagyon nincs jól, most mégis nagyon fáj. Ég Veled Nyanya!

11

Várom a párom

Tótsarki Füles igazi falugyöngye mindentbele, asszonyok öröme, nagypofájú hapsi, aki a kocsma és a templom között azé’ besunnyog a susnyásba, és mindenfelé gyanúsan gülüszemű, hepciás fekete gyerekeket hagy maga után. Nem túl bonyolult eb, nem kell habosítani: házat őriz, ugat, ügyintéz, figyel, jön-megy, kész. Vagy ha városban él (nem), mindenlében kanál házmester, mindent jobban tudó szaki, seftelős, bagós, a ligetben asszonyokat sétáltatós, nyalka melós csávó. Igazi hedonista falusi serteperte dumagép, kanokkal kekec, kis hülye, pörgős, ugatós, postásgatyaleszaggatós, önjelölt önkéntes polgárőr. Péntekente sörözik a kocsmába’.

Tigrispincs egy igazi fazon, a megismételhetetlen küllemű – egyesek szerint annyira fura, hogy majdnem szép – peckes-pöckös, jópofa hapsika. Kigyúrt, aktív, vállas-melles ifjú, hatalmas egóval, „ki ha én nem” szemlélettel és Don Juan „röptében is...” természettel. Megtanult mosolyogni a maga módján, mutogatja felejthetetlen fogsorát, megdézsmálja a kürtős kalácsokat az örökbe fogadó napokon, kekeckedik a többi – lehetőleg nála tízszer nagyobb – kannal. Milyen családba is illik Tipi? Néha a konok fafeje mellett még kekec is, felemelgetni, ölbekutyázni nem hagyja magát, ha váratlanul nyúlsz hozzá, azonnal rendreutasít, ha sétálni viszed, harsog a szomszédság a bekiabálásaitól. Makacs, öszvér, tacskóvérrel megáldott. Haramia képet tud vágni. Ugyanakkor alig mered elhinni neki, hogy kedves, lágy a gyerekekkel, még ha a pofáján ez nem is látszik. Néha elalél egy simogatástól. Megtanult játszani, hurcibálja hatalmas, saját tulajdonú, párduc babáját, már lassan nem akarja hazazavarni az örökbefogadó napokon a gazdijelöltjeit.

Ánizs Középkorú hölgy keresi élete párját kölcsönös megbecsülés jeligére. Ánizs tapintatos, csendes szeretettel csüng az őt gondozó, vele jót tevő emberen, egy érett hölgy megfontolt bölcsességével szemléli a világot, örömét leli az életben és az emberrel együtt töltött órákban, igényli a szeretetet, de nem tolakodóan. Túl van már szertelen ugrálós korán, de teljesen fitt és energikus. Ízületei hideg időben kissé elgémberednek, ezért olyan helyre szeretne költözni, ahol bent alhat. Emberekkel teljesen békés, gyermekek vagy idősek mellé is beszoktatható.

12

Ficeregény

A világ Ficere szemével Naplórészletek egy gazdakeresô kutyus mindennapjaiból

Főbb mellékszereplők: Frici bá, Jenny néni, Leo bácsi és Suzy Punktum

Sziasztok! Ficere vagyok, a törpeédescukorfalat kiskutya, tízhetes kislány vagyok. Pilisizén találtak az utcán. Itt vagyok, pici vagyok, de már most nagyon okos és türelmes. Nem sírok, pedig még sokat vagyok külön a többiektől, de én ügyesen elfoglalom magam, sokat játszom a játékaimmal, meg sokat alszom. Nagyon várom a végleges gazdim hívását, de még sehol semmi…

Ficere egy álomkutya. Hipergyorsan tanul. Tegnap pl. Sir, …akarom mondani Sár Archibaldtól próbálta ellesni a lukásás fortélyait. Előbb beleesett a lukba, majd valahogy kimászott belőle, aztán Archibaldot próbálta belelökni a lukba, végül leült, és gondterhelt pofával gondolkodott, hogy egyáltalán mi értelme van ennek a lukásásnak?? Semmi értelme… és elment fogócskázni Alfi farka végével.

A Leó bácsinak nagyon tetszettem, igaz csak aznap este, mert aztán elkezdtem ugrálni rá, és harapdáltam is, ezért ő is rám szólt, elég mérgesen. Én annyira, de aaaannyira bőgtem. Rohantam be a lakásba a cicáimhoz vigasztalásért.

Mami, te vagy az?

Az elején minden jól ment, mindenki szeretettel fogadott. Illetve az a Jenny nevű, az nem. Ő mindig morgott rám, ha közeledtem hozzá. Állítólag még mindig búsul egy Tomi nevű izmos törpe után, és nem akar senkit a szívébe fogadni blablabla. Ez hülyeség, engem úgyis meg fog szeretni!

♥

♥

Anya szerint nagyon okos, szép kiskutya vagyok, mégha sima fekete is, de van valami, ami minden embert levesz a lábáról… Ez a mosolyom: :)

Hát ez már megint mi a szösz?

12+1

Ficeregény

Tegnap amikor anya hazajött, hozott nekem egy kiskutyát. Valami nyomott orrú törpét. Ez nem volt izmos, és Jenny se örült neki, így biztos voltam benne, hogy nem a Tomi… Én a szokásos módon üdvözöltem, ahogy a cicáimat is szoktam.

Ráugrottam a hátára és csóváltam és boldog voltam és hancúroztam és ... olyan jó volt! De aztán rájöttem, hogy valami baj van. A pincsi nem morgott, nem harapott és nem is pofozott, mint a cicáim, csak állt mereven.

Aztán súgtam a pincsinek egy TITKOT és ettől elkezdtünk játszani. Anya meg csak nézett, micsoda okos, ügyes kiskutyája van. Olyan jól sikerült feloldanom a pincsi félelmeit, hogy már rám is mert morogni! Mert persze miután feloldódott, újra a hátán ugráltam. Ahogy kell :) Jenny megszerezte a plüssömet és Anya hiába kínálta a másik végét, az túl közel volt Jenny morgós szájához. Persze Punktum Suzy sugdosott a fülembe, hogy rajta Ficere, ne félj, majd Anya megvéd és hasonlókat. Végül jókat súgott, mert tényleg felbátorodtam, mint láthatjátok: szerintem titokban azért kedvel ez a Jenny néni ám. Persze csak titokban, mert ha nem titkolná, akkor állítólag megsérülne az imidzse vagy mije…

♥

Ficere lányom jól figyelj, mert csak egyszer mondom el! Ez itt a focilabda, a kutyák szeretnek vele játszani. Lehet fejjel gurítani, ez a labdafejelés.

A labdát futó lépésben, szájban visszük egyik helyről a másikra, időnként rázva rajta egyet: Két kislány örökbe fogadta Punktum Suzyt. Nem értettem, miért kellett tőlünk elmennie, de elmagyarázták. Azt mondják, engem is örökbe akar adni Anya. Hát nem tudom, most összezavarodtam... Ha örökbead, oda vihetem Jenny nénit és a cicáimat? (Nem vihette, mert Timi már nem adta örökbe. Bebukta. – a Szerk.)

Végül a legfontosabb labdázási szabály: ha én jelen vagyok, a labdával csak én játszhatok… Esetleg Anya is, ha nagyon akar.

Topiclakók tolla

Út a gazdás kutyává válásig, avagy így készülnek az örökbe-kutyák. Gyöngyszemek az állatmentôk on-line mindennapjaiból. Bepillantás a kulisszák mögé.

– Kiró jobb füle lekonyult. Mi jöhet még?! – érkezik a költői kérdés Gattonétól. – Letört? – kérdezi Smuciliba – Akkor meg kéne ragasztani! – Nem tört el csak leszotytyadt. – felel Gattone – Timi hoz valami csodaszert. A bal füle rendben. A jobb amúgy is szottyadtabb volt. Gattone jelenti: – 20.00: Kiró bal füle lekonyul. – 20.01: Kicsit megtámogatom a fülét. Áll. – 06.00: Kiró bal füle kipihente magát, áll. Nem kell támogatni.

„Zsófi, ha nyerünk a lottón (azaz nem kell dolgozni) én benne vagyok egy kutyamentő-logisztikai központ megszervezésében. Bár az én álmom egy terepjáróban berendezett kutyamentőautó-mobil rendelő, persze nínóval a tetején.” (Misu)

„A Rumpold Bicskénél (szemetesek) fotóztam, és most ugyan elbizonytalanodtam, de Nagymedve! (vagy gyermeke?)” (Bohóc) „Ezt a mondatodat tíz olvasás után sem értem.” (Csillár)

Bohóc időt, energiát, internetet nem kímélve jár utána a gazdi jelölteknek: „***** község polgármesteri hivatalában igazgatási előadó a hölgy. Szeret kötni, horgolni.” „Ez fontos infó volt, köszönjük Emese.” (Miramama)

„A pincsikkel sok a baj. A kis genya engem is megjelölt a piacon. Herén legyintettem, de aztán rájöttem, hogy nincs is heréje… (Timi)

Gyönyörű szép, fekete keverék kutymó abból az esélytelen fajtából, de nagyon barátságos! Ő a rendelő saját kutyusa, vagy övé a rendelő...? (Ketchup)

Fajtameghatározás a’ la Bohóc „Azért írtam, hogy közfelkiáltásra rotik, mert szerintem sincs hozzá elég lábuk.”

„Juj most írom be, mert el fogom felejteni névötleteim. Ma közértbe’ plattyogván: Dzsem Bori, Dzsum Buj, Dzsi’ N’Dzsa, Dzs’ Uva (nem röhög! uva = szőlő olaszul), Dzsin Gisz és végül, Dzs’ Edy. Persze csak ha a Töfi, Röfi, Pöfi, Böfit elhasználtuk egy négyes alomra. (Misu)

Egy budaörsi elképesztő csávó hívott az én kis Pipikém miatt. „Teszkó, Ósan, valahun vót plakát, nagyon fájin kis feketefehér kískútya, a kis fejin is van csík nekije, lelógós a füle, kicsike, csöpp ez egisz, 39ezer forint a nyugdíjam, de a gyerek akarja a kiskútyát, de a másikat elvitte valaki, hát, ki, hát tugygyuk, hát az eggyik barátnője nekije, na, figyejjé, hát akkor intézkeggyé, kicsike kell, kanyi, ne egyen sokat!” – Vazze, hogy rázom le őket?? (Csillár)

„Zahimért asszem eljött az álomgazdi. Szombaton költözik. Családunk kezd gyászba borulni.” (Banyus) Majd beszámóló az örökbeadásról: „A koreográfia innen mondhatni a szokásos volt. Kocsiba beszállás, Banyus krokodil könnyek, embör: sohatöbbetnemjönidesemmilyenkutyaalelkedetiskibőgödmiattuk – de az ő szeme is gyanúsan csillogott.”

És a végére két fohász amúgy PBK-s módra: „Isten óvja az ebeket az állatvédőktől...” (Misu) „... és Isten óvja az ebeket az állatorvosoktól!” (F.eszter)

Főkolompolt: Smuciliba Macskakapart: Banyus, Bohóc, Gattone, Ketchup, Miramama, Réka, Stelvio, Timi Belevaúúúúúzott: Ági, Csillár, Dóra, Feszter, Gini, Misu, Szezám, Tmacska, Vorsi, Zsófi Tördelt és cifrázott: a Cifra Produkció Kattinngatott és prrrüntyögött: Banyus, Csillár, Gini, Smuciliba, Timi Visszavaúúúzni itt lehet: +36-30-944-2919 • [email protected] • www.pilisbudaikutyasok.hu Megjelent hihhetetlen exkluzív kiadásban 2012 januárjában