Küzdelem a gyermekek szexuális kizsákmányolása és szexuális bántalmazása ellen
Bevezetés A gyermekek szexuális kizsákmányolása, szexuális bántalmazása Európa és a világ minden országában létező probléma, az áldozatok száma pedig napról napra nő. Az Európa Tanács az 1990-es évektől küzd a visszaélések ellen elsősorban legfőbb emberi jogi eszközeivel (az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Európai Szociális Karta), valamint az ezekhez kapcsolódó új, kényszerítő jogi eszközök megalkotásával
(A
számítógépes
bűnözés
elleni
egyezmény
és
Az
emberkereskedelem elleni kampány), továbbá nemkötelező érvényű mechanizmusok kidolgozásával (a Parlamenti Közgyűlés Res 1307 (2002) határozata a gyermekek szexuális kizsákmányolásáról – zéró tolerancia). Az „Építsük Európát a gyermekekért a gyermekekkel” kampány részben válasz arra az Európa tanácsi felhívásra, amellyel a gyermekek jogainak védelmét a szervezeten belül
egy
egységes
koncepcióval
akarja
biztosítani,
részben
annak
az
elhatározásnak az eredménye, amivel elindították ezt a három éves (2006-2008) programot, amely a gyermekek elleni erőszak különböző formáit szociális, jogi, nevelésügyi és egészségügyi szemszögből figyeli. A program különösen nagy figyelmet szentel az erőszak új formái elleni küzdelemnek, amelyek az új információs technológiák
nyújtotta
lehetőségekben
rejlenek,
pl.
internetes
pornográfia,
mobiltelefonos zaklatás. Normák Az Európa Tanács emberi jogi dokumentumai a gyermekeket a szexuális kizsákmányolás több különböző formájától védi. A legfontosabbak az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény és az Európai Szociális Karta. Ezeken kívül számos egyéb dokumentuma van az Európa Tanácsnak, amelyek fontos óvintézkedéseket tartalmaznak, mint pl. A számítógépes bűnözésről szóló
egyezmény,
a
nemrégiben
elfogadott
emberkereskedelem
elleni
tevékenykedésről szóló egyezmény, valamint a Miniszteri Bizottság Rec (2001) 16 sz. ajánlása a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni védelemről. 1. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) Az Emberi Jogok Európai Egyezménye az Európa Tanács bármelyik tagállamának joghatósága alá tartozó minden személy számára biztosítja az emberi jogokat és az alapvető szabadságokat. Az Egyezmény kifejezetten nem mondja ki szövegében a gyermekek jogainak védelmét (kivéve az 5. cikk (1) bekezdés d) pontját, amely a kiskorúak őrizetbe vételének körülményeit határozza meg). Ugyanakkor számos olyan eset került a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé tárgyalásra, amely a gyermekek jogait érintette, különösen a velük szemben megnyilvánuló erőszaktól való védelemmel kapcsolatban (a 3. cikk és a 8. cikk tekintetében). Az esetjog nagy része közvetlenül érinti a gyermekek elleni erőszak különböző formáit, a szexuális kizsákmányolást is beleértve. 3. cikk A kínzás tilalma Az EJEE 3. cikke a demokratikus társadalmak egyik alapvető értékét biztosítja azáltal, hogy megtiltja a kínzást, az embertelen vagy megalázó bánásmódot és a büntetést. Nem engedélyez semmilyen kivételt sem, bármilyenek legyenek is a körülmények vagy az áldozat magatartása, és semmifajta engedmény nem lehetséges a tilalom alól. A Bíróság ilyen összefüggésben hozott első ítéletében, az Írország Egyesült Királyság elleni ügyben (1978. január 18., A kötet 25) a testület kifejtette, hogy az elszenvedett büntetés vagy bántalmazás súlyosságának megítélésében figyelembe kell venni az áldozat személyiségének jellemzőit, mint például az életkorát, nemét és egészségi állapotát. Az E. és társai Egyesült Királyság elleni ügy (2002. november 26. Lásd még: Z. és társai Egyesült Királyság elleni ügye, 2001. május 10.) olyan gyermekek esetét tárgyalta, akik rossz bánásmódot voltak kénytelenek elviselni (szexuális és/vagy
fizikai bántalmazás) hosszú időn keresztül anyjuk élettársától anélkül, hogy a szociális szervek felé ezt jelezték volna, és hogy azok lépéseket tettek volna a zaklatások ellen. A Bíróság megállapította a 3. és a 13. cikk (hatékony jogorvoslathoz való jog) megsértését. Ez az ítélet további esetekhez hasonlóan (M.C. v. Bulgária, 2003. december 4.) jól példázza, hogy a gyermekeknek a 3. cikk szellemében való védelme kiterjed a rossz bánásmódért járó büntetőjogi szankciókig is, és hogy a cikk által megfogalmazott kötelezettségek szerint az állami szerveknek meg
kell
tenniük
minden
lehetséges
lépést
annak
érdekében,
hogy
megakadályozzák a jogellenes cselekményeket.
8. cikk – A magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog A magánélet fogalma igen tág értelmű a 8. cikkben. A Bíróság azt az álláspontot képviselte ezzel kapcsolatban, hogy a kifejezés nem határoz meg teljes definíciót, és hogy a fizikai és pszichológiai integritást foglalja magában (Ben Said Egyesült Királyság elleni ügye, 44599/98, ECHR 2001-I). Az X és Y Hollandia elleni ügy (1985. március 26.) a büntetőeljárás megindításának lehetetlenségét tárgyalta egy 16 éves szellemi fogyatékos fiatal lány elleni nemi erőszak elkövetőjével szemben. Az eljárást nem indították meg, mivel a sértettnek magának kellett volna feljelentést tenni a törvény alapján, de ő jogilag cselekvőképtelen volt. Az ítélet szerint a 8. cikkben megfogalmazott magánélet tiszteletben tartásának egyik alapvető eleme a fizikai integritás. A Bíróság megállapította, hogy a magánélet tiszteletben tartásának értelmezése az adott esettől függ. A szexuális bántalmazás esetében olyan büntető rendszer szükséges, amely lehetővé teszi a bántalmazó büntetését. 4. Cikk A rabszolgaság és a kényszermunka tilalma Ez a rendelkezés kimondja, hogy senkit sem lehet rabszolgaságban vagy szolgaságban tartani, és csak bizonyos kivételekkel lehet bárkit is kényszer- vagy kötelező munkára igénybe venni.
II. Az Európai Szociális Karta (ESZK)
Az Európai Szociális Karta kizárólag gyermekekre vonatkozó különleges jogokat tartalmaz, mint pl. a gyermekek és fiatalok védelemre vonatkozó jogot (7. cikk 10. paragrafus), valamint a gyermekek és fiatalok szociális, jogi és gazdasági védelmére vonatkozó jogot (17 cikk). A 7. cikk 10. paragrafusában a Szociális Jogok Európai Bizottsága (ECSR) a jelenlegi globális és európai folyamatok fényében különös figyelemmel fordul a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni és más kizsákmányolási formákkal szembeni védelmi jog felé. Azért, hogy ez a jog érvényre juthasson, a tagállamoknak különleges intézkedéseket kell hozniuk a gyermekek elleni szexuális kizsákmányolás minden formájának megtiltására, és az ez elleni küzdelemre. Ezt a tilalmat megfelelő felülvizsgáló rendszernek és szankcióknak kellene kísérniük. A legalapvetőbb kötelezettségek: (a) a gyermekek szexuális kizsákmányolásának minden formája legyen büntetendő; (b) nemzeti szintű tervet kell készíteni és elfogadni a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelemről; (c) hatékony politika a gyermekek kizsákmányolása ellen csak úgy valósítható meg, ha az a kizsákmányolás három leggyakoribb, egymáshoz szorosan kapcsolódó formája ellen egyaránt harcol, úgy mint a gyermekprostitúció, a gyermekpornográfia és a gyermekkereskedelem ellen. Tekintettel arra a tényre, hogy az új információs technológiák és az új médiumok könnyebbé teszik a gyermekek szexuális kizsákmányolásának bizonyos formáit, a tagállamoknak feltétlenül meg kell hozniuk a 7. cikk 10. paragrafusában szereplő különleges
intézkedéseket
mind
a
törvénykezésben,
mint
a
gyakorlatban.
Mindemellett, az Európa Tanács számítástechnikai bűnözésről szóló egyezménye (2001) 9. cikkében büntetendővé teszi az internetes gyermekpornográfiával kapcsolatos bűncselekményeket. III. Az Európa Tanács egyezménye az emberkereskedelem ellen Az egyezmény, amit 2005. május 16-án Varsóban nyitottak meg aláírásra, kimondja, hogy az emberkereskedelem minden formája megsérti az emberi jogokat, és felhívja a tagállamokat, hogy küzdjenek ez ellen, védjék az áldozatokat, továbbá független
mechanizmust biztosít a tagállamok számára, amellyel nyomon tudja követni az intézkedések hatékonyságát. Az egyezmény vonatkozik (a) az emberkereskedelem minden formájára, legyen az országon belüli vagy országok közötti, függetlenül attól, hogy az a szervezett bűnözés része-e vagy sem; (b) nőre, férfira, gyermekre, bárki is az áldozat; (c)
a
kizsákmányolás
minden
formájára,
legyen
szó
akár
szexuális
kizsákmányolásról, akár kényszermunkáról, stb. A gyermekek sérülékenységét, esetleges különleges védelemre és támogatásra irányuló igényüket speciális vizsgálódással mérik fel. Az intézkedések során tekintettel vannak többek közt az áldozatok azonosítására, a magánélet védelmére, az elszenvedők támogatására, stb. Tevékenységek A gyermekek szexuális kizsákmányolás elleni védelmének szakértői csoportja (PCS-ES) A PC-S-ES a Rec(2001) 16 sz. ajánlásnak megfelelően alakult meg 2002-ben. A csoport több programot indított útjára annak érdekében, hogy figyelemmel kísérje és ellenőrizze a tagállamokban a nemzetközi és területi jogi dokumentumokban lefektetett különféle előírások végrehajtását. Válaszreakció a gyermekek szexuális kizsákmányolására és bántalmazására (REACT) Ebből a célból a PC-S-ES kidolgozta a „REACT” elnevezésű programot, amely lehetővé teszi az Európa Tanács és tagállamai számára új irányzatok felvázolását, a kihívások értékelését, a figyelem felkeltését, a helyes gyakorlat felismerését és a jövőre vonatkozó új ajánlások elkészítését. A REACT 2004-es elemzése világosan kimutatja,
hogy
még
többet
(www.coe.int/childprotection).
kell
tenni
a
kötelezettségek
megvalósításért
További teendők Az Európa Tanács állam- és kormányfőinek 3. Csúcstalálkozóján (2005. május 1617.) hozott döntése szerint az Európa Tanács további intézkedéseket fog kidolgozni a gyermekek szexuális kizsákmányolásának megfékezésére, beleértve ebbe adott esetben jogi dokumentumokat is.