Kutyaharapás szőrével

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

Emily Thompson, a sikeres orvosnő sok megpróbáltatás után úgy dönt, hogy vidéken kezd új életet. Nevelt fia kérésére épp abban a festői kis helységben keres munkát, ahol annak idején első férjével töltötte mézesheteit. Hamarosan kiderül, hogy nemcsak a helyszín juttatja eszébe a régi szép időket, volt férjével, Daviddel ugyanis munkatársak lesznek. Bár a férfi továbbra is szereti, Emily nem hiszi, hogy kettejük számára volna még esély… Eredeti címe: Once More, with Feeling (1994)

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

1. FEJEZET – Végre egyszer pontos vagyok. Emilynek nagy kő esett le a szívéről, amikor bekanyarodott a körzeti rendelő parkolójába. Alig hitte el, hogy három perccel hamarabb érkezett a megbeszélt időnél. Mosolyogva gondolt vissza az álláshirdetés szövegére: „Észak-Devon grőfságbeli körzeti rendelőintézet pályázatot hirdet azonnali hatállyal betölthető háziorvosi állásra. Szülészet és kisebb sebészeti beavatkozások terén tapasztalattal rendelkezők előnyben. Kizárólag gyakorlott térképolvasók jelentkezését fogadhatjuk el.” Időközben kiderült, hogy a legutolsó feltételt ajánlatos volt a lehető legkomolyabban venni. Emilynek idefelé jövet egyelőre le kellett mondania a gyönyörű táj élvezetéről, mert semmiképpen nem szeretett volna elkésni. Szerencsétlen módon ezen a vidéken a főutak majdnem ugyanolyan keskenyek voltak, mint a másodrendűek, úgyhogy alig-alig lehetett őket megkülönböztetni. Emilyt hamarosan cserbenhagyással fenyegette tájékozódási képessége, ezért inkább figyelmesen szemügyre vette a legkisebb útjelző táblát is. Végül sikerült három, azaz már csak két perccel a kitűzött időpont előtt ideérnie. Allen doktorral, a rendelőintézet főorvosával beszélte meg telefonon a találkozót. Az ő hangja bizalomgerjesztő volt, ám Emily tudta, hogy ez még nem elég, mert a másik két orvos rokonszenvét is el kell nyernie. Úgy aligha sikerül, ha itt ülsz a kocsiban, figyelmeztette magát. Gyors pillantást vetett a tükörbe, és megigazította lófarokba kötött haját. Bátorítóan tükörképére kacsintott, aztán kiszállt, bezárta az ajtót, és öntudatos léptekkel elindult a bejárathoz. A váróban nem volt beteg, amikor belépett. – Parancsol, asszonyom? – kérdezte az asszisztensnő kedvesen. – Jó napot kívánok! Emily Thompson vagyok. Az állás ügyében jöttem. – Jó napot, doktornő! – mosolygott a nővérke. – A doktor úr nem számított arra, hogy ilyen korán ideér. Nem tévedt el? – Csupán egyszer – vallotta be Emily nevetve. – Nagyon jó leírást kaptam az útról. – Remek. Sue Hooper vagyok, a rendelő asszisztensnője. Szólok Laurence-nak, hogy megérkezett. Addig foglaljon helyet! – Köszönöm. Emily letelepedett az egyik kemény, kényelmetlen székre, és körülnézett. A padlót könnyen tisztán tartható, de meglehetősen rideg kőlapok borították. Az asztalon nőknek szóló lapok és egy tudományos folyóirat régi számai hevertek. A Surrey grófságbeli rendelőben, ahol eddig dolgozott, igényesebb volt a választék. A falakon már megsárgultak a képek, az egészségnevelési plakátok viszont újak voltak. Az orvosi szobák ajtajai mellé névtáblákat erősítettek. Emily átfutotta a doktorok listáját, és egyszeriben elakadt a lélegzete. Dr. D. Trevellyan. David? Emily nyelvével megnedvesítette hirtelen kiszáradt ajkát. Ez nem lehet igaz! Vagy mégis? Biztosan csak véletlen egybeesésről van szó. Errefelé gyakori családnév a Trevellyan, a D. meg nem feltétlenül a David rövidítése. Emily ráadásul úgy hallotta, hogy David Londonban, a drága Harley Streeten nyitott magánrendelőt. Volt férje nyolc éve is ragyogó szakorvosnak számított, az évek során szerzett tapasztalatok pedig bizonnyal tovább gazdagították tudását. David aligha érné be ezzel a porfészekkel.

2

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Nem, nem lehet ő, reménykedett Emily. Nagyon szerette volna megkapni ezt az állást, elsősorban James miatt, de nem tudta, azt is képes lenne-e érte elviselni, hogy újra találkoznia kelljen Daviddel. Sue egy alacsony férfival jött vissza, akinek vidám, kék szeme volt, és barátságosan üdvözölte Emilyt. – Elnézést a várakoztatásért, doktornő. Igen pontosan érkezett. Laurence Allen vagyok. Emily felállt. Igyekezett megőrizni a nyugalmát, miközben mosolyogva kezet nyújtott a férfinak. – Elvégre kikötötték a hirdetésben, hogy érteni kell a térképolvasáshoz – emlékeztette a főorvost. – Igaz – helyeselt a férfi nevetve. – Robin ötlete volt. Jöjjön, be is mutatom neki. David éppen beteghez ment, de hamarosan visszajön. Szóval mégis David? Adja az ég, hogy ne ugyanaz a David legyen! – Ne felejtse el bevenni a gyógyszereit, Mr. Hardwill! Azonkívül jól tenné, ha egy-két napig a dohányzást is mellőzné, különben soha nem mászik ki a hörghurutból. – Ha nem bagózok, jobban köhögök, doki – morgott a beteg. David fejcsóválva összepattintotta orvosi táskáját. – Van, akin a legjobb szándékkal sem lehet segíteni, mert nem engedi – mondta szomorúan. – Vissza kell mennem a rendelőbe. Új munkatársat várunk bemutatkozó beszélgetésre. – Megint nő lesz? – Merem remélni – bólintott David. – Miért akar egy orvosnő az isten háta mögött élni? – értetlenkedett Mrs. Hardwill. – Nem lehet itt semmit csinálni, még vásárolni vagy táncolni sincs hol. Ez is korosabb asszony? – Velem egyidős. – Szóval süldőlány. Talán kialakul valami maguk között – élcelődött Joe Hardwill. – Kétlem – felelte David udvarias mosollyal. – Ugyanis csak nemrég özvegyült meg. Egyébként sem biztos még, hogy ő kerül hozzánk. Mások is jelentkeztek az állásra. Akkor hát ne feledje, néhány napig nem dohányozhat! – fűzte hozzá. David elköszönt, és kiviharzott. Alig lépte át a ház küszöbét, amikor máris veszekedés hangjai ütötték meg a fülét. Joe cigarettát követelt a feleségétől, aki egyelőre makacsul ellenállt. Az orvos mosolyogva szállt be a kocsiba, és betege megjegyzése jutott eszébe. Ugyan már, nem hibbant meg, hogy bármibe belemenjen az új doktornővel. Egyszer már megütötte a bokáját. Házassága zátonyra futott, és egy időre elege lett a nőkből. Néhányszor megpróbált új életet kezdeni, de egyik kapcsolata sem bizonyult tartósnak. Számomra egyetlen nő létezett csupán, sopánkodott magában, annak pedig, én ostoba, kiadtam az útját. A rendelő parkolójában azonnal szemet szúrt neki a Surrey grófságbeli rendszámot viselő kocsi. Ezek szerint sikerült idetalálnia a doktornőnek, azaz a víg özvegynek, ahogyan Laurence nevezte doktor Emily Thompsont. Már a név gondolatára is fájdalom hasított Davidbe. Biztosan nem az ő Emilyjéről van szó, mégis emlékek és érzések idéződtek fel benne. Nem volt éjjel, hogy ne ébredt volna fel, és ne kereste volna maga mellett. Az ágy másik oldala azonban mindannyiszor üres volt. Üres, akár a szíve. A férfi nyugalomra intette magát. Kényszeredetten rámosolygott Sue-ra, és a tárgyaló felé vette az irányt. Odabentről nevetés hallatszott ki, s ebből arra következtetett, hogy a bemutatkozó beszélgetés a legnagyobb rendben folyik. Örült, mert az eddigi jelentkezők meglehetősen gyengének bizonyultak. Amennyiben Emily Thompsont veszik fel,

3

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

távolságtartóan kolléganőnek is hívhatja majd, ha nehezére esne kimondania a keresztnevét. Benyitott, és földbe gyökeredzett lábbal megállt az ajtóban. Szíve vad kalapálásba fogott, szája kiszáradt. Egy darabig megszólalni sem bírt. – Emily… – kezdte aztán. Az asszony egészen lassan megfordult, felemelte fejét, és a férfira pillantott. – David… Úgy ejtette ki a nevét, mintha imádkozna, és vágyakozásról árulkodott a tekintete. Volt férje semmit sem változott, legalábbis külsőleg. Sűrű haja még mindig sötéten csillogva hullott a homlokába, tiszta, szürke szeme és érzéki szája ugyanolyan volt, mint amilyennek Emily emlékezete megőrizte. Válla széles, csípője keskeny, lába pedig hosszú. Sötétzöld, sportos zakójához pólóinget és kordnadrágot viselt. Kényelmes, barna cipőjét szemlátomást gondos kezek tartották rendben. Nem mosolygott, ahogyan Emilynek sem volt kedve nevetni, de még beszélni sem. Az asszony szótlanul meredt a férfira. Kimondhatatlanul örült a viszontlátásnak, ám azzal is tisztában volt, hogy ilyen helyzetben nem dolgozhat ezek között a kedves emberek között ezen a festői vidéken. – Ti ismeritek egymást? – szólalt meg végül Laurence. Emily pillantása arra kérte Davidet, hogy feleljen inkább ő. – Enyhén szólva. Öt évig házasok voltunk. – Ó! – Hagyjuk őket egy időre kettesben, Laurence! – javasolta Robin, és már fel is állt. A másik orvos egyetértően bólintott, és az ajtó felé indult. – A rendelőmben leszünk, David – szólt még vissza. Emily és David alig vette észre, hogy a távozók mögött becsukódott az ajtó. Le sem tudták venni egymásról a szemüket. Végre aztán a férfi megmozdult. – Meleg még a kávé? – kérdezte. – Azt hiszem, igen – felelte Emily. Őt magát is meglepte, hogy nyugodtan csengett a hangja. Figyelemmel követte David mozdulatait, amint kávét töltött magának. – Jó színben vagy – állapította meg. – Te pedig ugyanolyan gyönyörű, mint régen – mondta a férfi, és Emily felé fordult. – Szóval újra férjhez mentél. Nagyon sajnálom, hogy meghalt a férjed. Az asszony Philipre, az egyik legkedvesebb, legjobb férfira gondolt, akivel életében találkozott, és hirtelen szomorúság lett rajta úrrá. – Köszönöm – válaszolta mégis nyugodtan. – Fiad is született – jegyezte meg David kissé nyersen, ám Emily nem vett tudomást a hangjából kihallatszó szemrehányásról. – Igen. James hatéves. – Igencsak fiatal ahhoz, hogy ismét teljes munkaidőben dolgozz. – Valamiből élni is kell – védekezett az asszony. – Természetesen. Bocsáss meg, nem az én dolgom, hogyan neveled a gyerekedet. – A férfi leült, és megmarkolta a kávéscsészéjét. – Milyennek találod a rendelőt? – kérdezte. – Nagyon szép. Szívesen dolgoztam volna itt. – Dolgoztál volna? – Szerinted talán nem képtelenség? David szótlanul nézett rá, és Emilynek nem sikerült kitalálnia, mi Járhat a fejében. – Nem feltétlenül – kezdte végül a férfi a választ. – Sürgősen szükségünk van egy munkatársnőre, és a jelentkezők közül te voltál a legjobb. Arról nem is beszélve, hogy aligha találnánk máról holnapra olyan doktornőt, aki az álmos Biddlecombe-ban akar dolgozni. – Eltűnődve tetőtől talpig végigmérte az asszonyt, majd ismét a szemébe nézett.

4

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Ami pedig kettőnk között volt, annak már nyolc éve vége. Miért ne sikerülne értelmes emberek módjára viselkednünk? Emilynek eszébe jutott számtalan veszekedésük, sok-sok kibékülésük, és a szenvedélyes érzések is felidéződtek benne, amelyeket a férfi váltott ki belőle. Nem tudta elképzelni, hogy David megtanult volna okosan viselkedni. Az asszony körbejáratta tekintetét a szerényen berendezett helyiségen. – Nem hittem volna, hogy itt talállak. Azt gondoltam, a Harley Streetnél alább nem adod. – Én? – kérdezte a férfi, és gúnyosan felnevetett. – A tájszólással beszélő parasztgyerek? Kilógnék én onnan. Mellesleg remekül megvagyok itt. – Nagyszerűen indultál. Meglep, hogy eltemeted magad. – Szerinted van olyan ember, aki túl jó háziorvosnak? – kérdezte a férfi megvetően. – Te talán azért mentél körzetbe, mert a képességeiddel kórházban nem álltad volna meg a helyed? – Vigyázz, mit beszélsz! – fortyant fel Emily. – Jó orvos vagyok… – Akkor miért akarod eltemetni magad? Dühödten farkasszemet néztek. David egy idő után elmosolyodott. – Ezt a játszmát én nyertem meg – mondta csendesen. Hangja érzéki vágyakat keltett volt feleségében. – Szó sem lehet arról, hogy itt maradjak – jelentette ki Emily mereven. – Máris veszekszünk. – Inkább még csak civakodtunk – tiltakozott David. Az asszony látta rajta, hogy ő is hajdani nézeteltéréseikre gondol, amelyeket mindig békülés követett. Emily néha úgy érezte, kizárólag azért kapnak hajba, hogy utána még hevesebben szeretkezzenek. – Próbáljuk meg! – kérte David hízelkedő hangon. – Amennyiben a többiek beleegyeznek, hat hónap próbaidőt kapsz. Ha végképp nem jövünk ki egymással, még mindig elmehetsz. Legalább az esélytől ne fossz meg bennünket! Kit takar a többes szám? – töprengett magában Emily. A rendelő orvosait vagy őket, kettőjüket? És minek kellene esélyt adnia? A közös munkának vagy talán annak, hogy sikerül felmelegíteniük a rég kihűlt szerelmet? – Nem tudom – tépelődött fennhangon. – Nem vagyok biztos abban, hogy képes leszek rá. – Nyolc év nagy idő. Sokat változtunk, felnőttebbek lettünk. Hidd el, menni fog! Emily kétkedve pillantott a férfira, ő azonban kitért a tekintete elől és kinézett az ablakon. Vajon érez-e még valamit irántam? – mérlegelte az asszony gondolatban. Valószínűleg igen. A múltat sírja vissza? Esetleg gyengédségre vágyik? Aligha, hiszen rettenetes veszekedés után váltak el. Ő azóta megözvegyült, és mindenekelőtt Jamesről kell gondoskodnia. A kisfiúnak rövid élete alatt rengeteg szenvedés jutott már osztályrészül, semmiképpen sem teheti ki újabb sérülés veszélyének. – Nem kezdek veled viszonyt – jelentette ki. Kellemetlen volt erről beszélnie, de tiszta vizet akart önteni a pohárba, mielőtt bármi másról szó esnék. – Mondtam, hogy én akarok veled? – kérdezte David megfejthetetlen tekintettel. – Nem, de így legalább tudod, hogy nemmel felelnék, ha mégis próbálkoznál. – Igyekszem majd észben tartani a figyelmeztetést – ígérte a férfi, és csábosán elmosolyodott, amitől Emily szíve azonnal hevesebben kezdett dobogni. – Elmondjuk a többieknek, mire jutottunk? – kérdezte David, és előzékenyen kinyitotta az asszony előtt az ajtót.

5

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Még nem is adták beleegyezésüket – akadékoskodott Emily. – Téged akarnak – jelentette ki a férfi magabiztosan. – Ahogyan én is. – David! – figyelmeztette az asszony elfúló hangon. – Társnak – fűzte hozzá David halkan. – Mármint munkatársnak. Viszonyról szó sem lehet – emlékeztette Emily, akinek nem kerülte el figyelmét az iménti megjegyzés kétértelműsége. – Ezt már említetted. Az asszonynak csak utólag jutott eszébe, hogy David egyszer sem mondott igent a kikötésére. A kocka azonban már el volt vetve. David egész nap azon töprengett, biztos-e, hogy az összes kereke kivan. Utólag úgy vélte, őrültség volt maradásra bírnia Emilyt. Épp most, amikor végre elviselhetőek lettek az éjszakái, jó állása volt, és a magánélete is úgy-ahogy rendeződött. Keserűen felnevetett. Rendeződött? Kit akar becsapni? Kétségbeesetlen sóvárgott a szerelemre. Arról ábrándozott, hogy hosszú, téli estéken párjával a kandalló előtt üldögél, és végtelen éjszakákon át szenvedélyes gyengédséggel szeretkeznek. Emily jelenléte talán még elviselhetetlenebbé és reménytelenebbé teszi a helyzetét. Az ördögbe is, még mindig megőrül érte! Átkozta a sorsot, mert újra visszahozta az életébe ezt az asszonyt. Miért kell ilyen észbontóan szépnek lennie? Gyönyörű, érett nő, nem is hagyott nyomot rajta a gyerekszülés. Ma is az ő Emilyje, aki az elmúlt nyolc évben éjjel-nappal kísértette. Aki miatt nem a jövőnek élt, hanem a múlt keserédes emlékeinek fogságában. Kinézett az ablakon. A dombok lankás túloldala úgy két mérföldre innen találkozott a tengerparttal. Csodálatos ez a vidék. Ha boldogságot nem is, nyugalmat és békét azonban talált itt. Legalábbis addig, amíg Emily megérkezett. Ha őszinte akart lenni magához, Davidnek be kellett vallania, hogy éppen volt felesége, boldogtalan emlékei miatt esett erre a helyre a választása. Annak idején ide jöttek nászútra, és két gyönyörű hetet töltöttek Emily egykori iskolatársa, Sarah vidéki nyaralójában. Mindketten abban az innen alig öt mérföldnyire található parasztházban veszítették el ártatlanságukat. Előbb David, méghozzá robbanásszerűen, majd Emily is, miután férje kicsit jobban megismerte a testét. Akkor viszont… Eszébe jutott, hogy az izgalomnak mekkora magasságaiba repítette ifjú feleségét. Tenyerébe temette az arcát, és felnyögött. Egyre nehezebben kapott levegőt. A vágy, amelyet éveken át elfojtott, most feléledt, és azzal fenyegette, hogy hatalmába keríti. Ha becsukta a szemét, azonnal megjelent előtte Emily mezítelen teste, ahogyan azon a borongós decemberi napon látta a kandallótűz fényében. Megint felnyögött, majd felpattant, de türelmetlenül rögtön vissza is ült. Kényszerítenie kellett magát, hogy elintézze a papírmunkát. A pokolba kívánta Emilyt, amiért idejött, önmagát meg eszementnek nevezte, mert rábeszélte a maradásra. Az lett volna a legjobb, ha hagyja azonnal elmenni. Semmi értelme, hogy tovább üljön az íróasztalnál. Csak mereng, a munkával meg semmit nem halad. Jólesne egy kis friss levegő. Még egy betegéhez ki kellett mennie, ezért úgy döntött, hogy azonnal elindul. Legalább eltereli a gondolatait Emilyről. Az ajtó nyikorgott, a mennyezetről pókhálók lógtak alá, és porszag töltötte be a levegőt. Emily óvatosan belépett a parasztházba, és bizonytalan léptekkel a nappaliba ment. Már a küszöbön megállt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Itt semmi nem változott azóta. Emlékképek jelentek meg előtte. Látta, hogy David meztelenül hever a kandalló előtt, és vágyakozva nézi, miközben ő a lángok fényében táncol. Aztán férje kinyújtja érte a kezét, lehúzza magához, és szeretkeznek…

6

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Emily érezte, teste a jogait követeli, sokáig elfojtott vágyai életre keltek. Szíve egyre hevesebben kalapált. Alighanem megőrültem, gondolta. Felnyögött, és felforrósodott arcára tapasztotta a kezét. Hogy jöhettem vissza ide, ebbe a házba, amely hemzseg az emlékektől? Ráadásul épp azzal a férfival készülök együtt dolgozni, akivel mindezek az emlékek összefüggenek. A kandalló elé lépett, letérdelt, és megérintette a puha szőnyeget. David akkor végtelenül gyengéd volt. Noha maga is remegett az idegességtől, tapintatosan és türelmesen viselkedett. – Ugye elragadó a ház? – kérdezte tőle Emily, amikor megérkeztek. – Igen, gyönyörű – felelte újdonsült férje. Emily tudta, hogy nem a házról beszél, és zavarba jött. Szinte már elviselhetetlenné nőtt közöttük a feszültség, de most végre mindjárt kezdetét veheti a nászéjszakájuk. – Hideg van – jelentette ki David. – Begyújtok. Igencsak ügyetlenül látott neki a tűzrakásnak. Emily egy idő után félretolta, és ő maga próbálkozott a fával meg a papirossal. Nagyokat nevettek, ugratták egymást, de végül egyesült erővel diadalmaskodtak. Utána David kiment a kocsihoz a csomagokért. Egy üveg pezsgőt is hozott. A házvezetőnő Sarah szüleinek a kérésére finomságokkal rakta tele a hűtőt, kitakarított, és friss ágyneműt húzott fel. A fiatalok hamar bevallották egymásnak, hogy egyikük sem éhes, pezsgőt viszont szívesen innának. Poharakat hoztak, felbontották a palackot, és letelepedtek a kandalló elé a szőnyegre. – Kettőnkre! – mondta David csendesen, majd koccintottak. Emily aprókat kortyolt, és háttal David mellkasának dőlt. A férfi átkarolta, és magához szorította. – Szép nap volt – jegyezte meg a lány ábrándosan. – Azt hittem, sosem lesz vége a szertartásnak – panaszkodott David, majd kivette kedvese kezéből a poharat. Emily úgy érezte, szíve menten kiugrik a helyéből. A férfi kissé ügyetlenül maga felé fordította, és megcsókolta. Szenvedélyesen ölelte, de szemlátomást nyugtalanította valami. – Mi a baj? – kérdezte a lány. – Szeretném, ha gyönyörű lenne neked, de félek a felsüléstől – vallotta be David remegő hangon. – Még soha nem voltam lánnyal. Kérlek, ne várj túl sokat. – Nekem is te vagy az első – árulta el Emily, és megsimogatta férje arcát. – Nem tudom, milyen lesz, csak azt, hogy fájhat. – Nem akarok neked fájdalmat okozni – mondta David szomorúan. – Az idők végezetéig nem halogathatjuk. – A lány kijelentése gyakorlatias gondolkodásról tett tanúbizonyságot. – Igyekszem a lehető leggyengédebben csinálni – ígérte a férfi. – Tudom. David újra átkarolta, és kedvesen megcsókolta. Emilyt már egyáltalán nem érdekelte, fáj-e majd, vagy sem. Csupán arra vágyott, hogy olyan közel kerüljön szerelméhez, mint soha korábban. Kigombolta férje ingét, és meztelen mellkasát simogatta. David reszketett a gyönyörtől. – Fázol? – kérdezte Emily. – Dehogy! – tiltakozott a férfi, aztán levette zakóját, kioldozta a nyakkendőjét, és kibújt az ingéből. A férfias test látványa egyre tovább növelte Emily vágyát. – Most te jössz – mondta David, és felsegítette a lányt a földről. Bizonytalan mozdulatokkal lehúzta ruháján a cipzárat, és ajkával hátának finom bőrét becézgette. – Csodálatos az illatod – suttogta.

7

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Amikor Emily kibújt a ruhájából, a férfinak elállt a lélegzete. Óvatosan a lány majdnem mezítelen mellére tette a kezét. – Emily! – nyögte, szerelme pedig szorosan hozzásimult. – Akarlak – sóhajtotta a férfi. – A tiéd vagyok – felelte a lány egyszerűen. David közelebb húzódott vele a kandallóhoz, majd lesimogatta róla a melltartót és a bugyit. Emily azt hitte, szégyellni fogja magát, most azonban magától értetődően segített a férfinak, hogy utolsó ruhadarabjaitól is megszabadulhasson. David remegő kézzel simogatta ruhátlan testét, Emily pedig valamennyi érintését élvezte. Ő is simogatni kezdte a férfit, hozzábújt, és alig járta, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz. – Segíts, kérlek – suttogta David, amikor bizonytalanul a lányra feküdt és beléhatolt. – Szeretlek – mondta szenvedélyesen. Emily kurta fájdalmat érzett, ám aztán mindjárt csodás élvezet kerítette hatalmába, amelyről korábban még csak nem is álmodott. – Jól vagy? – kérdezte David. – Igen, ó… igen. A férfi belekapaszkodott szerelmébe, és mozogni kezdett. Kis idő múlva hirtelen abbahagyta, és a lány vállába fúrta az arcát. A nevét kiáltotta, majd kielégülten felnyögött. Emily mozdulatlanul feküdt. Nyugtatóan simogatta Davidet, és könny patakzott a szeméből, mert ő még nem érte el a csúcspontot. A férfi imádottjára nézett, és bűntudat fogta el, amikor meglátta, hogy sír. – Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam – mondta. – Nem arról van szó – tiltakozott a lány. Nem kellett folytatnia, mert a férfi megértette. Megint simogatni kezdte, és Emily érezte, hogy izgalma egyre nő. – David! – kiáltotta, és átadta magát a csodás érzésnek. A végén úgy érezte, ennél szebbet soha nem élhet át. Lassacskán mindketten megnyugodtak. Szorosan összebújtak, és David gyengéden csókolgatta szerelmét. – Csodálatos voltál – áradozott. – Nem hittem volna, hogy ilyen jó lesz. – Én sem – suttogta Emily, aki még mindig kába volt a gyönyörtől. – Legközelebb megvárlak – ígérte a férfi. Egy idő után megéheztek. Miközben Emily lezuhanyozott és köntösbe bújt, David farmert meg trikót vett fel, majd salátakölteményt varázsolt a hűtőben talált finomságokból. A földön ülve falatoztak és pezsgőztek. Később a férfi feltett egy CD-t, és megkérte Emilyt, hogy táncoljon a zenére. Csillogó szemmel gyönyörködött a kecsesen hajladozó lányban, aki csábosan a padlóra ejtette köntösét. David egyszer csak visszahúzta a szőnyegre, és ismét magáévá tette. – Emily! Az asszony ijedten megfordult. David állt az ajtóban. Emily első gondolata az volt, hogy a férfi nem meztelen. Utána rögtön azt mérlegelte félve, nem találta-e ki, mi járt éppen a fejében, és zavartan elpirult. – Mit keresel itt? – kérdezte elfúló hangon. – Elhajtottam a ház előtt, és megláttam a kocsidat – felelte a férfi. Emily a kandalló előtt kuporgott, ugyanazon a helyen, ahol egykor szeretkeztek. Biztos volt abban, hogy erre David is emlékszik, és sietve felállt. – Éppen körülnéztem – magyarázkodott. – A régi szép időkre emlékeztél? Amint látom, itt semmi sem változott.

8

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Egymásba fúródott a tekintetük. Emilynek elállt a lélegzete, és heves dobogásba kezdett a szíve. – Nem – mondta. – Mit nem? – Nem azért jöttem ide, hogy feltámasszam a múltat – jelentette ki az asszony ellentmondást nem tűrő hangon. – Itt fogok lakni. – Vagy úgy! – felelte a férfi elképedten, és gyengéd pillantása végigpásztázta Emily testét. – Jó ötlet. Csak egy ugrás a rendelő. Sarah-tól bérled a házat? – Nem – felelte az asszony. – Sarah két éve meghalt. Rám hagyta a tanyát. – Sajnálom. Mi történt? – David hangjából szelíd részvét csendült ki. Emily egy pillanatig nem tudott megszólalni, mert felidéződött benne az a rettenetes éjszaka, amelyen Sarah életét vesztette. – Autóbaleset áldozata lett – mondta aztán kifejezéstelen hangon. – Köd volt. A másik vezető ittasan ült kormányhoz. – Borzasztó – jegyezte meg a férfi. – Nagyon sajnálom, drágám. Emilyt még mindig furdalta a lelkiismeret. Akkor éjszaka kérlelte ugyan a barátnőjét, hogy ne induljon útnak a ködben, ám nem lépett fel elég határozottan. Sarah ráadásul igen rossz állapotban volt. Aznap tudta meg, hogy szeretett férje, Philip, a kis James édesapja rákos, és nem lehet rajta segíteni. Emily később azért ment hozzá Philiphez, hogy biztosítsa aprócska keresztfia jövőjét.

9

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

2. FEJEZET Emily két héttel a bemutatkozó beszélgetés után állt munkába. Házvezetőnőjét előreküldte, hogy mindent készítsen elő, mire Jamesszel megérkeznek. A kisfiú nem szívesen hagyta ott a surreyi nagy házat, amelyben annak idején szüleivel élt. Emily azzal nyugtatta, hogy egyelőre nem adják el, és bármikor visszatérhetnek. Ugyanakkor James régóta kérlelte, hogy költözzenek Devonba, az asszony éppen ezért keresett ott állást. Igaz, most már nem tudta, nem követett-e el óriási hibát. Idefele jövet James legalább százszor megkérdezte, hogy a mamája házában fognak-e lakni. – Igen, aranyom – nyugtatta meg Emily mindannyiszor. – Ma este már ott alszunk. – Lesz külön szobám? – Természetesen. Emily sokat töprengett azon, melyik szoba legyen az övé. Négy háló közül választhatott, így nem kellett okvetlenül abba költöznie, amelyikben Sarah és Philip aludt, ők pedig a nászéjszakájukat töltötték Daviddel. Mrs. Bradley, a házvezetőnő, aki már évek óta szolgálta a családot, a James kuckója melletti nagy szobát kapta. Emily egy kisebbel is beérte, amelynek ablaka a völgyre nézett. Ha kipillantott rajta, ott hevert előtte Biddlecombe, és egészen a tengerig ellátott. Mivel a helyiség keleti fekvésű, reggelente a napsugarak ébresztik majd. Mrs. Bradley szívélyesen üdvözölte őket új otthonukban. Együtt fektették le a kisfiút, aki mackójával a karjában csakhamar édesdeden aludt. Utána a két asszony megbeszélté, mi minden vár rájuk az elkövetkező napokban. Emily munkába áll, James pedig a falusi iskola tanulója lesz. Az asszonyt egyedül az nyugtalanította, hogy együtt kell dolgoznia Daviddel. Első munkanapja végül sokkal jobban alakult, mint várta. Volt férje kedves mosollyal üdvözölte, kávét töltött neki, aztán Laurence gondjaira bízta. Sue már betegeket is jegyzett elő Emilynek, főként várandós kismamákat és frissen szült anyukákat. Az asszisztensnő kijelentette, hogy ilyen természetű gondjaival minden asszony szívesebben fordul doktornőhöz, mint orvoshoz. Ha azonban túl sokan lennének Emily-nél, néhányat majd átküld közülük Davidhez, bár a férfi nem lesz nagyon boldog, mert a nők közül sokan ki akarnak vele kezdeni. – Igazából nem lehet tőlük rossz néven venni, elvégre a doki ellenállhatatlanul izgalmas férfi. Ó, bocsánatot kérek – tette hozzá Sue, és zavarában szája elé kapta a kezét. – Semmi baj – nyugtatta meg Emily. – Elváltunk, és rég túl vagyok rajta – hazudta. – Nem kell óvatoskodnia, bármit mondhat róla. Annak viszont örülnék, ha a betegek nem tudnák meg, hogy valamikor férj és feleség voltunk. – Ez csak természetes. Senkinek semmi köze hozzá. Elnézést, hogy kicsúszott a számon. – Mellesleg igaza van – helyeselt Emily mosolyogva. – Valóban pokolian izgalmas jelenség. – Rólam beszélgettek? Nem vették észre, hogy David ott áll mögöttük. Emily ijedten összerezzent. – Önbizalmad a régi – felelte gyorsan. – Egyébként Robert de Nirót elemeztük. Bocsáss meg, de most mennem kell.

10

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Elcsörtetett a férfi mellett, bement a rendelőjébe, és magára csukta az ajtót. David követte, és kijelentette, hogy beszélni szeretne vele. Emily rövid vívódás után hellyel kínálta. Együtt kell dolgozniuk, nem nézheti folyton levegőnek. – Délutánra bejelentkezett hozzád a Blake házaspár. – Az asszony megkönnyebbülésére David már majdnem hivatalos hangot ütött meg. – Eddig hozzám tartoztak. Nem tudom, mit akarnak, de külön kérték, hogy az új doktornővel beszélhessenek. – Rendelés után majd beszámolok a látogatásukról. – Mindenesetre itt leszek a közelben, ha szükséged lenne rám. Találj ki valamit, hogy kimehess, és beszélhessünk! – Gondolod, hogy egyedül nem boldogulok? – Nem tudom, de rossz előérzetem van. Nem látszanak igazán boldognak, és a beszélgetés egy vadidegen doktornővel… – David kétkedőn félbehagyta a mondatot. – Lehet, hogy nincs jelentősége, mindenesetre szerettelek volna figyelmeztetni. – David kinyújtotta a lábát, és hatalmasat ásított. – Ha tudnád, mennyire utálom a hétvégi ügyeleteket! Most hazamegyek, mert meg kell sétáltatnom a kutyákat. Kettő körül itt vagyok megint. Hol ebédelsz? Emily válaszképpen elővett néhány szendvicset a táskájából. – Eljöhetnél hozzám – folytatta az orvos. – Bekapunk valamit, utána meg sétálunk egy nagyot. Csábító volt az ajánlat, de az asszony erős maradt, és visszautasította. Épp elég, hogy Daviddel kell dolgoznia. A szabadidejüket végképp nem fogják együtt tölteni. A férfi sajnálkozóan elmosolyodott, aztán távozott. David balsejtelme helyesnek bizonyult, állapította meg magában Emily, miközben a szemközt ülő házaspárt méregette. Negyvenöt körül járhattak, és ránézésre nem volt rajtuk semmi különös, ám annál furcsább okát adták látogatásuknak. A férfi kijelentette, hogy bizonyára nagyobb eséllyel születhetne még egy gyermekük, ha az első nem aludna állandóan velük egy ágyban. Mrs. Blake zavartan félrefordult, de Emily egyenesen nekiszegezte a kérdését. – Mennyi idős a lányuk? – Négyéves. Állandóan rémálmok gyötrik. Ha nem alhat közöttünk, sikítozva felébred, és órákba telik, mire meg tudom nyugtatni. – Órákba azért nem – jegyezte meg a férfi. – Te könnyen beszélsz – förmedt rá a neje. – Rendületlenül horkolsz tovább, és még engem szidsz meg, amikor felébresztelek a padlónyi-korgással. Na persze ha a csőtörés után rendesen visszaraktad volna a parkettát, akkor most nem mozogna… – Azt hiszem, eltértünk a tárgytól – szakította őket félbe Emily. – Az én fiam hatéves, és neki sem könnyű, ugyanis nemrégiben meghalt az édesapja. Eleinte minden éjjel átjött hozzám. Hogy ne váljon szokásává, egy idő után inkább én feküdtem mellé, amikor felébredt. Csak addig maradtam vele és babusgattam, amíg megnyugodott. Ha mégis átjönne hozzám, akkor is visszavinném az ágyába, mihelyt elaludt. Nálunk bevált, próbálják ki maguk is! Természetesen nem hagyhatják, hogy a gyerek egész éjjel sírjon, de az sem megoldás, hogy miatta tönkremenjen a kapcsolatuk. – Nem az én ötletem volt, hogy engedjük a gyereket az ágyunkba. Ráadásul a helyzet csak rosszabbodott azóta. – Gondolom, engem hibáztatsz – háborodott fel Mrs. Blake. Emily úgy érezte, csakis az vezethet megoldásra, ha külön beszél férjjel és feleséggel. David talán a segítségére lehet. Kitalálta, hogy nincsenek nála a kartonok, és átszökött a férfihoz.

11

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Igazad volt – ismerte el köntörfalazás nélkül. – Érzésem szerint Mrs. Blake nemigen akarja közel engedni magához élete párját. Állítólag már több mint egy éve próbálkoznak a második gyerekkel. – Igazán? Miért tetetett fel akkor hat hónapja másik spirált? – Ezek szerint csupán álcázásul veszi maguk közé a kislányukat. Addig sem kell szeretkeznie a férjével. – Azt beszélik, szeretőt tart. – Az csak bonyolítja a helyzetet. – Küldd át hozzám a férjet vizsgálatra! Addig nyugodtan beszélhetsz feleséggel. Hamarosan kiderült az igazság. Mrs. Blake bizalmasan bevallotta, hogy nem akar második gyereket, legalábbis a férjétől nem. Tőle elhidegült, de szerencsére találkozott egy férfival, akit szeret. Richard nős, és véletlenül ismerkedtek meg a parkban. A férfi felesége gyógyíthatatlan izomsorvadásban szenved. Férje odaadóan ápolja, ám mindent egyedül kell csinálnia. Mrs. Blake elmesélte, hogy hosszú idő után neki sikerült először mosolyt csalnia Richard ajkára. Szeretnének együtt élni, de nem lehet. A férfi nem hagyhatja el beteg nejét, neki pedig anyagi okokból nincs bátorsága ahhoz, hogy beadja a válópert. Neil magának követelné a gyereket, a kislány pedig imádja az apját. Emily kijelentette, hogy az asszony eljárásával nemcsak maguknak, hanem gyereküknek is árt. A lánykának saját ágyában a helye, Mrs. Blake-nek pedig őszintén beszélnie kell a férjével. Ha nem tudja, miként tegye, forduljon házassági tanácsadóhoz. – Mire megyek velük? Talán meg tudják mondani, hogyan szeressek bele megint Neilbe? Erősen kétlem. Ezzel Emily ugyanígy volt, többet viszont nem tehetett. A házaspár gondja kétségkívül nem orvosi természetű. Miután Blake-ék távoztak, a doktornő átment Davidhez, hogy megbeszéljék az esetet. – Attól tartok – jelentette ki a férfi –, Mrs. Blake továbbra is orránál fogva akarja vezetni a férjét. – Szerinted visszajön a férfi, hogy magyarázatot kérjen tőlünk? – Attól függ, milyen ügyesen hazudik a felesége. Nem minden nő nagymestere a lódításnak. David különös pillantásától Emilyn rossz érzés lett úrrá. Igaz, ő nem hazudott volt férjének, de nem is közölte vele, hogy James nem a fia. David felállt, és megkerülte az íróasztalt. Közben le nem vette a szemét Emilyről. – Elmeséljem, kivel lép félre Mrs. Blake? Közben megihatnánk valamit. – Nem – hárította el az asszony határozottan a meghívást. A legszívesebben hátralépett volna egyet, hogy ne kelljen közel lennie a férfihoz. – Fáradt vagyok, ráadásul James ma volt először iskolában. Sietek haza, hogy megkérdezzem Mrs. Bradleytől, milyen hangulata volt a kicsinek, amikor elhozta. – Ki az a Mrs. Bradley? – A házvezetőnőnk. – Házvezetőnőt tartasz? – kérdezte David ámulva. – Philip meghagyta a végrendeletében, hogy a házvezetőnőnek nálunk kell maradnia. Előrelátóan mindenről intézkedett. Mrs. Bradley évek óta a családnál dolgozik. James nagyon szereti, számomra pedig valóságos kincs. Nélküle nem dolgozhatnék. – Való igaz – jegyezte meg David, és kedvesen kisimított egy tincset az asszony homlokából. – Szegénykém! – folytatta. – Nem könnyű a helyzeted. Jamesnek sikerült feldolgoznia, hogy az édesapja meghalt, neked pedig munkába kell járnod? Emily e pillanatban bevallhatta volna az igazságot, mégsem élt a kedvező lehetőséggel. – Amikor Philip állapota súlyosra fordult, abbahagytam a munkát – válaszolta kitérően. – Rákja volt?

12

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Igen, gyomorrákja. Sokáig azt hitte, fekély. Mire kiderítették, mi baja valójában, már késő volt. – Te sem gyanakodtál? – Nem. Hogyan is tehette volna? Akkoriban még nem élt együtt Philippel, ám ezt David nem tudhatja. Előbb vagy utóbb persze el kell neki mondania az igazságot, nehogy azt higgye, szándékosan vezette félre. Ennyit mindenképpen megérdemel. Ám most James mellett a helye. Noha nem ő szülte, mégis megpróbált ereje szerint gondoskodni róla. – Mennem kell. James már vár – jelentette ki. Gyorsan elköszönt, és hazasietett. Biztosan nem kíváncsi rám, gondolta David, de azért megállította kocsiját Emily háza előtt. Egy cserép virággal meg egy üveg borral a kezében indult a bejárat felé. Végül is nem történik semmi rendkívüli. Egy régi barát üdvözli újdonsült szomszédját. Talán megismerkedhet a gyermekkel, akit felesége két évvel a szakításuk után, de még válásuk kimondása előtt szült. Féltékenység gyötörte, és már azt latolgatta, hogy inkább másnap kora reggel a rendelőben csempészi Emily asztalára az ajándékait. Ebben a pillanatban azonban egy idős asszony, minden bizonnyal a házvezetőnő, kinyitotta az ajtót. – Keres valakit? – kérdezte. – Emily itthon van? – érdeklődött David. – Kit szabad bejelentenem? – A házvezetőnő egyszerre hűvösen tartózkodó lett. – Davidet… David Trevellyan vagyok. Az asszony azonnal szélesre tárta az ajtót, és mosolyogva betessékelte a férfit. – Parancsoljon, doktor úr! Emily éppen Jamest fekteti le. Mindjárt szólok neki. David belépett a házba, ahol az összes villany égett, és Mrs. Bradley kezébe nyomta a virágot meg a bort. – Ugye ezeket magára bízhatom? Csak egy kis csekélység a beköltözés alkalmából. – Igazán kedves – mondta a házvezetőnő szívélyesen. David viszonozta a mosolyát. Örült, hogy ilyen kedves asszony viseli a gondját Emilynek és a kicsinek. Mrs. Bradley felment a lépcsőn. Emily hamarosan megjelent az emelőd korlátnál. – David? – kiabált le. A férfi nem tudta eldönteni, csak ő képzelte-e, vagy Emily hangja valóban remegett. – Szia! – köszönt, és felpillantott. – Beugrottam, hogy megkérdezzem, megiszol-e velem egy italt, miután ágyba dugtad Jamest. – Nem úgy öltöztem, hogy még elmegyek valahová – mondta az asszony, és zavartan magára mutatott. – Nagyon csinos vagy. Errefelé nem adnak sokat az öltözködésre. Jó leszel farmerban. – Több mint jó, fűzte hozzá magában David, miközben igyekezett úrrá lenni fura gyomortáji remegésén. – Ám legyen! Megfésülködöm, aztán lemegyek. Emilyt rosszullét környékezte a félelemtől. Vagy inkább a bizonytalan várakozástól? Ostoba helyzet! Gyorsan rendbe szedte a haját, kirúzsozta a száját, és szigorúan szemügyre vette magát a tükörben. Ennyi elég lesz, állapította meg, majd lesietett a lépcsőn. – Kész vagy? – kérdezte David. – Mindjárt, csak hozok még valamit, mert lehűlt a levegő. A férfi rásegítette a kabátot, és a haját ugyanúgy elrendezte a gallér fölött, mint régen. Amikor ujja gyengéden megérintette a nyakát, Emily megborzongott, és ajkán erőltetett mosollyal megfordult.

13

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Megyünk? – kérdezte. David kinyitotta előtte az ajtót, odakint pedig besegítette a kocsijába. Emily túlságosan szűknek érezte az autót. Nyomasztotta a férfi közelsége. – Hová viszel? – kérdezte, hogy megtörje a csendet. – A Buliba. Emlékszel még rá? Emily nagyon is jól emlékezett a sörözőben töltött boldog órákra. Délig lustálkodtak az ágyban, és mielőtt este kényelembe helyezték volna magukat a kandalló előtt, eltöltöttek egy kis időt a Buliban néhány finom szendvics társaságában. – Sokat változott? – Nem. Errefelé nemigen változnak a dolgok. Nyaranta sok a turista, ilyenkor viszont csak helybeliek járnak oda. David behajtott a csaknem üres parkolóba. Hamarosan beléptek az alacsony, faborítású sörözőbe. David és George, a tulaj jó ismerősökként üdvözölték egymást. Az orvos szokásos sörét rendelte, Emily pedig egy pohár száraz fehérbort kért. – A hölgy Thompson doktornő. Most kezdett el nálunk dolgozni – magyarázta David. George megismerkedésük örömére közölte, hogy ő fizeti a doktornő italát. Emily egészségére kívánta a bort, a férfi pedig nevetve azzal vádolta meg, hogy hazabeszél, mert nem akarja kezelni. David utána ahhoz a sarokasztalhoz vezette volt feleségét, ahol gyakran ültek együtt mézesheteikben. – Hosszú és boldog kapcsolatunkra! – mondta a férfi, és magasba emelte a poharát. Emily nem tudta, hogy David a munkájukra vagy kettőjük kapcsolatára gondolt-e. Rákérdezni nem mert, inkább ő is felemelte a poharát, és kortyolt egyet a hűs nedűből. – Nos – szólalt meg kis idő múlva –, megtudhatok valamit Ann Blake-ről és a szeretőjéről? David elgondolkozva letette a poharát. – Richard Wellcome-nak a környéken van gazdasága. Feleségével együtt a betegem. Jenny izomsorvadásban szenved. Előrehaladott a betegsége, már nemigen reménykedhetünk a javulásban. – Szegény asszony! – Igen, bár Richardnak sem könnyű. A föld nem hoz sokat, amit Jenny előtt igyekszik eltitkolni, mert nem akarja nyugtalanítani. Alapjában véve nem lep meg, hogy szeretője van. – Helyesled a viselkedését? – kérdezte Emily élesen. – Ne légy szigorú! – kérte David, és nagyot sóhajtott. – Az élet nehéz munka, és valamennyien azon vagyunk, hogy megkönnyítsük a dolgunkat. Csak örülhetünk, ha Ann segít boldogulnia. – Saját házasságát viszont tönkreteszi. – Az a házasság már évek óta nem működik. Egy nő sohasem csábítja el egy másik asszony férjét, ha odahaza minden rendben van. Emily érezte, hogy forrni kezd benne a düh, mint annak idején. – Nem játszhatod a kívülállót. Azt kellene tanácsolnod Mrs. Blake-nek, hogy keressen segítséget, és igyekezzék megoldást találni a helyzetre… – Orvos vagyok, nem pap. – Nemcsak a testet kell gyógyítanod, hanem a lelket is. – Úgy teszel, mintha a hűtlenség betegség lenne. Nem avatkozhatunk bele mások életébe, Emily. Nem feladatunk. – És a gyerek? Vele mi lesz? – Mi lenne? Majdcsak rendezik valahogy az ő helyzetét is. Orvosi szemszögből egyébként Richard Wellcome az, aki segítségre szorul. Közel jár az összeomláshoz, Ann Blake pedig segít kimásznia a kátyúból. Hogyan foszthatnám meg tőle? Ha Richard erős

14

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

lesz, Jenny otthon maradhat. Szegénynek ez az egyetlen kívánsága. Ott született. Richard alkalmazott volt későbbi apósa gazdaságában. – Ha tehát tönkremegy a gazdaság, minden felelősség Richardé. – Pontosan. Saját érdekedben távol kellene tartanod magad ettől a bonyolult ügytől – ajánlotta David, és kiitta a sörét. Hamarosan hazaindultak. Egész úton hallgattak. Miután a háza elé értek, Emily gondolkodás nélkül behívta Davidet egy csésze kávéra. – Rögtön – felelte a férfi. Megfogta Emily vállát, és gyengéden maga felé fordította. Ajka előbb csak súrolta az ajkát, de aztán felnyögött, szorosan magához vonta az asszonyt, és szenvedélyesen megcsókolta. Kicsit később felemelte fejét, és Emily szemébe nézett. – Ugyanolyan az ízed, mint régen – suttogta elbűvölten. – Neked is – felelte az asszony fátyolos hangon. Aztán kiszálltak a kocsiból, és bementek a házba.

15

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

3. FEJEZET Az asszony a nappaliba vezette Davidet. Távollétükben Mrs. Bradley mindent csillogóra fényesített, és tüzet rakott a kandallóban. – Valójában még korán van ahhoz, hogy begyújtsunk, de a kandallótűz mindig felvidítja az embert. Egyetértesz? David alig figyelt Emilyre. A szoba emlékeket ébresztett fel benne, amelyektől összeszorult a torka. – Igen, Igen – helyeselt, és mosolyt kényszerített magára. A fene egye meg, milyen jól fest ez a nő! – gondolta. Az ajkán még látszik, hogy épp az imént csókolták. David tudta, hogy nem kellett volna megtennie, de semmi sem akadályozhatta volna meg benne. Azzal is tisztában volt, hogy azonnal megismétli, ha az asszony nem húzódik kissé távolabb tőle. – Megyek, megnézem, alszik-e James – mondta Emily, és felsietett a lépcsőn. A férfi sóváran pillantott utána. Szerette volna karjába zárni, hogy szorosan magához ölelje. Várakozás közben körülnézett a szobában. Több dologra emlékezett, például a kis Buddha-szoborra a polcon. Az asztalon álló, ezüstkeretbe foglalt fényképek viszont újonnan kerültek ide. Az egyik Emilyt és Sarah-t ábrázolta tizenéves korában, mellette pedig Sarah esküvői fotóját helyezték el. David elszomorodott, amikor arra gondolt, hogy Emily barátnőjének nagyon fiatalon kellett meghalnia. Egy másik képen Emily állt a keresztelő után Sarah-val, a férjével és egy kisbabával a templom lépcsőjén. A következő felvétel már a cseperedő kisfiút mutatta. Szülei arca ragyogott a boldogságtól. David egy darabig mosolyogva nézte a képet, aztán egy másikra tévedt a pillantása. Emilyt, Sarah férjét és a kisfiút fedezte fel rajta. Szemlátomást ez is esküvőn készült. A férfi fáradtan tekintett a lencsébe, Emily mosolygott, ahogy illik, a kisgyerek pedig elveszetten álldogált mellettük. David előtt lassan derengeni kezdett az igazság. Dühödten meredt a képre, de haragjába féltékenység, büszkeség és megkönnyebbülés is vegyült. James tehát nem Emily fia. Mégsem fogant gyermek a testében, amikor még férj és feleség voltak ők ketten. Hazudni viszont mindenképpen hazudott. Akkor is, ha csupán elhallgatta előle a teljes igazságot. Amikor lépteket hallott a háta mögül, kezében a képpel megfordult. – Mikor akartad elmondani? – kérdezte ridegen. – Vagy talán soha nem tudhattam volna meg? Emily lesütötte a szemét. Kezdet kezdetétől mindent meg akart osztani Daviddel, csak félt, hogy azzal kiszolgáltatja magát leküzdhetetlen vonzerejének, és védtelen lesz vele szemben. – Természetesen megtudhattad volna. – Miért nem mondtad el mindjárt az elején? – Mert nem tartottam fontosnak… – Nem tartottad fontosnak? Meghagytál abban a hitben, hogy már a törvényes válásunk előtt teherbe estél, és ez szerinted nem fontos? Emily egyszerre érzett féltékenységet, haragot és keserűséget. Így együtt ezek az érzelmek erősebbnek bizonyultak józan eszénél.

16

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Neked talán fontos volt? – lendült támadásba. – Neked, aki hat hónap múlva összeköltöztél egy szőke bombázóval? David hátrahőkölt, mintha arcon ütötték volna. – Na és? Ő legalább nem pénzért csinálta. Emily döbbenten nézett fel. Mielőtt elfordulhatott volna, már könnycseppek gördültek végig az arcán. – Gazember! Tűnj el innen! – suttogta. – Ezer örömmel – felelte a férfi fagyosan. Elrohant az asszony mellett, és elhagyta a házat. – Emily, hozhatok maguknak… Ó, Trevellyan doktor már el is ment? – kérdezte Mrs. Bradley, és aggódva méregette a fiatal nőt. Emily lógó vállal, dermedten állt. A házvezetőnő belekarolt, és anyáskodva keblére vonta. – Sejtettem, hogy nem lesz jó vége, ha elfogadja a meghívását. De aztán arra gondoltam, hogy virágot meg bort hozott… – Mikor? – kérdezte Emily könnyes szemmel. – Ma este. Azt mondta, ajándék a költözködés alkalmából. Kivittem a konyhába. Emilynek ismét könny szökött a szemébe, amikor meglátta a virágot. A gyönyörű tövön sötétvörös rózsák nyíltak a cserépben. – Örökké veszekszünk – mondta bizonytalan hangon. – Nem értem, miért. – Egy pillanatra Mrs. Bradley vállára hajtotta a fejét, majd összeszedte magát, és kifújta az orrát; – Beszélnem kell vele. – Még mindig odakint van – jegyezte meg a házvezetőnő. – Igazán? – Emily lopva kikémlelt az ablakon. David autója valóban ott állt a ház előtt. Vajon elpárolgott már a haragja? Teljes joggal dühödött fel, töprengett Emily. Ráadásul nem először fordult elő, hogy David megneheztelt rá. Komoly gyakorlatot szerzett a hasonló helyzetek megoldásában. Bátran a bejárati ajtóhoz lépett, és kinyitotta. David ott állt a küszöbön. – Azért jöttem vissza, hogy elnézést kérjek – mondta rekedt hangon. – Csúnya dolgokat vágtam a fejedhez. – Én meg tőled akartam bocsánatot kérni. – Emily bizonytalanul elmosolyodott. – Semmi közöm ahhoz, kivel éltél. – Erről azért vitatkozhatnánk – jelentette ki David bátortalan mosollyal. – Elszívjuk a békepipát? – Beszélnünk kell. Sok mindent szeretnék elmondani. – Bejöhetek? – kérdezte a férfi halkan. – Természetesen. – Emily előreindult a nappaliba. – A kávéhoz feltettem vizet, a hűtőben van bor, a kenyeret meg a sajtot pedig az asztalra készítettem. Megyek aludni. Jó éjt! – mondta a házvezetőnő. – Köszönjük, Mrs. Bradley. Jó éjszakát! Miután az idős asszony távozott, David letelepedett a díványra. – Ülj ide mellém! – kérte Emilyt. Az asszony eleget tett a felszólításnak. Idegesen babrálta ujján a jegygyűrűt. Mindent el akart mondani Davidnek, de nem volt könnyű megtalálnia a megfelelő szavakat. – Miért nem kezded az elején? – kérdezte a férfi türelmesen. – Sarah és Philip ugyanabban az évben házasodott össze, amelyben mi elváltunk. Philip tíz évvel volt idősebb, és egy csúnya válás nagyon megviselte. Halálosan beleszeretett Sarah-ba, aki visszaadta az életkedvét. Néhány héten belül megtartották az esküvőt, és egy év múlva megszületett James, akinek boldogan elvállaltam a keresztanyaságát. Eszembe sem jutott, hogy egyszer valódi pótmamája leszek.

17

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Jó, hogy nem ismerjük a jövőnket. Szörnyű lenne, ha előre látnánk a szerencsétlenségeket. – Néha viszont megkönnyíti a helyzetünket. Áldás, hogy halandóak vagyunk, ha elviselhetetlenné válik az életünk. – Philipről beszélsz? – Sarah halála után pokollá lett az élete. Nem tudott másra gondolni, mint arra, hogy mi lesz Jamesszel, ha ő is meghal. – Ezért kért meg, hogy légy a felesége. – Pontosan. Belementem, mert így valamennyit visszaadhattam Jamesnek abból, amitől megfosztottam. – Megfosztottad? – Én is felelős vagyok azért, hogy Sarah meghalt – mondta Emily kétségbeesetten. – Tessék? – David megpróbált az asszony szemébe nézni, ő azonban kitért a pillantása elől. – Sarah eljött hozzám, amikor megtudta, hogy Philip halálos beteg. Rettnetes állapotban volt. James még nem töltötte be a négyet, ő a harmincadik évében járt, és máris romokban hevert az élete. – Mi történt vele? – kérdezte David, és csitítóan Emily vállára tette a kezét. – Nagy köd volt. Ajánlottam, hogy hívja fel Philipet, és maradjon nálam éjszakára, de nem akart. Azt mondta, egyetlen éjszakát sem hajlandó a férje nélkül tölteni, hiszen már aligha lehetnek sokat együtt. – Tehát útjára engedted. – El kellett volna érnem, hogy maradjon – suttogta Emily. – Aztán mi lett? – faggatta tovább a férfi. – Egy részeg autós nem adta meg neki az elsőbbséget. Sarah nem tudta elkerülni az ütközést. Emily zokogva a férfi vállába fúrta a fejét. Görcsösen kapaszkodott belé, mintha karjában könnyebb lenne elviselnie a fájdalmat. David gyengéden átölelte, ringatta, és vigasztaló szavakat suttogott a fülébe. – Szegénykém! – mondta csendesen. – Te is tudod, hogy nem a te hibádból történt. Sarah felnőtt nő volt, aki egyedül is tudott dönteni. – Akkor és ott nem – ellenkezett Emily. Felemelte a fejét, és komolyan nézett Davidre. – Abban az állapotban nem lett volna szabad kocsiba ülnie. Orvos vagyok, látnom kellett volna rajta. – Ne kergesd magad őrületbe! Nem te voltál a hibás, hanem a részeg autós. – Philip ugyanezt mondta, engem mégis bűntudat gyötör. Ha akkor sikerül maradásra bírnom, Sarah ma életben van. – Erre gondoltam, amikor azt mondtam, jó, hogy nem ismerjük a jövőnket. Ki tudja, talán ma éjjel hazafelé engem is szerencsétlenség ér, vagy holnap a rendelőben lepuffant egy dühöngő beteg. – Hagyd abba! – Még mindig aggódsz értem, Emily? – kérdezte David halkan, és mélyen az asszony szemébe nézett. – Természetesen. Rosszul végződött a házasságunk, de azért még nem kívánom a halálodat. – Valóban olyan rossz volt? – kérdezte David fájdalmas, vágyakozó hangon. Ebben a pillanatban Emily szerette volna visszaforgatni az idő kerekét, hogy még egyszer megpróbálják együtt. – Nem – felelte szelíden. – Nem volt rossz, legalábbis kezdetben. A végén sajnos elhidegültünk egymástól.

18

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Én még akkor is szerettelek – vallotta be David. Emily megborzongott a gyönyörtől, amikor a férfi ujjai gyengéden simogatni kezdték az állát. – Akkor miért küldtél el? – kérdezte fátyolos hangon. – Fene tudja – sóhajtotta David. – Agyonhajtottuk magunkat. Ketten együtt százhúsz órát dolgoztunk hetente, szinte soha nem voltunk otthon, és ha mégis, akkor sem beszélgettünk, mert élni is alig volt erőnk. Egy darabig mindketten hallgattak. – Most minden másként lenne – folytatta aztán a férfi. – Idősebbek és érettebbek lettünk. Megpróbálhatnánk még egyszer. Az asszony kibontakozott David öleléséből. A férfi azt mondta ki, amit ő is gondolt, mégsem lehet róla szó. – Nem működne – jelentette ki határozottan. – Jamesre is gondolnom kell. Nem szenvedhet még többet. – Miből gondolod, hogy szenvedne, ha mi újra együtt lennénk? – Biztosan az lenne a vége – állította Emily. – Egy idő után fárasztónak találnád az egészet, és elhagynál bennünket… – Nem tennék ilyet – mondta David, akit szemlátomást szíven ütöttek Emily szavai. – Egyébként sem akarok mindjárt összeköltözni veled. Csak azt szeretném, ha esélyt adnánk magunknak arra, hogy kiderítsük, nyújthatunk-e még valamit egymásnak. – Nyújtottunk valaha is? – kérdezte az asszony kifejezéstelen hangon. – Neked valóban ilyen keveset jelentett a kapcsolatunk? – Nem nekem – vallotta be Emily könnyes szemmel. – Nem én költöztem azonnal össze egy másikkal. – Josie-val – mondta a férfi. – Úgy hívták? – Igen. Ő is segédorvos volt, és bevallotta, hogy kedvel. Magányos voltam, és néha elmentünk ide-oda. Végül aztán felvitt a lakására, és el akart csábítani. – Igazán? – Bizony, de nem sikerült neki. Azazhogy én mondtam kudarcot. Helyette kibőgtem magam a vállán. Akár egy olcsó regényben. – Ó, David… – Josie órákig hallgatott, kávét főzött, aztán kijelentette, hogy nem élhetek egyedül. Valószínűleg attól félt, hogy kárt teszek magamban. Beköltözött a vendégszobámba, és két évig gondomat viselte. – Miért tette? – hitetlenkedett Emüy. – Nem tudom. Azt viszont igen, hogy nélküle aligha éltem volna túl. Nem hiszem, hogy öngyilkos lettem volna, de talán éhen halok, vagy ételmérgezés visz el. Értően egymásra mosolyogtak. A háztartási ismeretek terén a férfi nem jutott tovább a vízmelegítés tudományának elsajátításánál. Emily el nem tudta képzelni, most hogyan boldogul. – Sokat javultam azóta – mondta David, mintha olvasna az asszony gondolataiban. – Mesterszakács nem lettem, de egy szelet hús vagy egy pisztráng elkészítése már nem haladja meg az erőmet. Salátát és sült burgonyát is tudok varázsolni. – Ismét egymás szemébe néztek. – Mi történt velünk? – kérdezte David. – Kezdetben nagyon boldogok voltunk. Egyedül a túlzásba vitt munka lett volna a bűnös? A férfi gyengéden Emily arcára tette a kezét, ő pedig belecsókolt a tenyerébe. – Nem tudom – felelte bizonytalanul. – Talán nem volt elég erős a szerelmünk ahhoz, hogy örökké tartson. – Akkor miért szeretlek még mindig? – kérdezte David alig hallhatóan.

19

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Az asszony csodálkozva felemelte a fejét. – Nem szeretsz. – De, szeretlek. – Nem – ellenkezett Emily szelíden. – Talán így hiszed, valójában azonban csak a régi szép időket sírod vissza. Ha majd gyakrabban találkozunk, megint veszekedés lesz a vége. Nem illünk össze, és ezt le is nagyon jól tudod. – Tudnom kellene? – Igen. – Bármit mondasz, akkor is szeretlek. Hiányoztál. Ez a nyolc év maga volt a pokol. A férfi komoly szavai hallatán Emilynek könny szökött a szemébe. – Ne mondd ezt, David! Te is hiányoztál nekem. A férfi átölelte az asszonyt, és gyengéden ringatni kezdte. – Tudod, hogy miattad mindenki más számára használhatatlan lettem? Emily nem hitt a fülének. – Tessék? – Azóta nem volt nő az életemben. Miután Josie-nál kudarcot vallottam, nem mertem újra próbálkozni. Mire helyrejött az önbizalmam, addigra rádöbbentem, hogy nem akarok más nőt. Egyik sem vehette fel veled a versenyt. – Nyolc év telt el… – Pontosan. Emily megdöbbent. Mindent el tudott volna képzelni Davidról, csak azt nem, hogy nyolc évig képes az önmegtartóztatásra. Amíg együtt éltek, nagyon gyakran szeretkeztek. Igaz, ő is egyedül maradt. Hozzáment ugyan Philiphez, de sosem lettek valódi pár. Nem csoda, hogy mindkettőjüket felizgatta az a csók az autóban. – Szeretnélek újra megcsókolni – kérte David csendesen. – Ne! – tiltakozott az asszony. A férfi gyengéden hátrahajtotta Emily fejét, és ajkéihoz érintette a száját. Az asszony nem ellenkezett tovább, viszonoznia kellett a csókot. David egyre szenvedélyesebb lett, és amikor felemelte a fejét, Emily már sokkal többre vágyott. – Mennem kell – mondta a férfi rekedten. – Ne! David felnyögött, és megint csókban forrt össze az ajkuk. Emily a férfi pulóvere alá nyúlt, és megérintette forró bőrét. David reszketni kezdett, és magához szorította az asszonyt. – Érzed, mit művelsz velem? – kérdezte. – Könyörgök, eressz el, mielőtt olyasmit teszek, amit később mindketten megbánunk. Emily habozva visszahúzta a kezét, és nem nézett a férfira. Emlékezett még, hogy a szeretkezés mennyire kívánatossá varázsolta. – Maradj csak! Egyedül is kitalálok. Miután hallotta, hogy becsukódik az ajtó, az asszony leült a kanapéra. Ölébe vett egy párnát, kétségbeesetten magához szorította, és szabad folyást engedett a könnyeinek. Sírt, mert dühös és csalódott volt. David azt akarta, hogy próbálják meg újra. Ő ugyanerre vágyik, de túlságosan nagy a kockázat. Az első csalódás keservesen fájt. A feltépett seb talán még jobban sajogna. Arcát a párnába temette, hogy zokogása ne verje fel a házat. Minden porcikája Davidet kívánta. Úgy érezte, szíve menten kiugrik a helyéről. James eközben békésen aludt a gyerekszobában. Emily miatta nem mert megint próbát tenni Daviddel.

20

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

4. FEJEZET Laurence Allen másnap délelőtt körbevezette Emilyt a település kis kórházban. A környék összes orvosa vállalt itt ügyeletet, és valamennyi rendelőnek voltak ágyai, ahol saját betegeiket látták el. Emilynek nagyon tetszett a kórház. Minden osztályhoz üveges veranda tartozott. A betegek ott étkeztek, de napközben a gyönyörű kilátást is élvezhették az ablakokból. Derült napokon Walesig is el lehet látni, most azonban komor köd lebegett a Bristoli-csatorna fölött. Osztályunkra olyanokat is fel kell vennünk, akik egyedül élnek, de nem tudják ellátni magukat. Az Észak-devoni Központi Kórházból elbocsátott, de még ápolásra szoruló betegek szintén ide kerülnek. Ennek különösen a családtagok örülnek, mert nem kell annyit utazniuk, ha látogatóba mennek. Néha egy-egy szülésünk is akad. Mindemellett nem tudom, nem kell-e hamarosan bezárnunk. Egyelőre kaptunk rá keretet, és ha mindenki egyetért, megmaradhat az osztályunk. – Teljes az egyetértés? – Majdnem – felelte Laurence, de nem mélyedt el a részletekben. David és Robin már többször szólt elismerően az osztályról, Emily ezért azt gyanította, hogy a többi orvos közül ellenzi valaki a fenntartsál. A főorvos elmesélte, hogy épp új ügyeletet készülnek létrehozni. A számítógépeknek és a tervezett központi szolgálatnak köszönhetően a körzetekben megszűnne a hétvégi ügyelet, persze csak fokozatosan. – A betegeknek előbb meg kell szokniuk, hogy ne minket hívjanak fel, hanem jöjjenek be a kórházba – mondta nevetve. – A műszerezettségnek köszönhetően itt sokkal jobb ellátásban részesülhetnek. – Engem meggyőzött. – Az ötlet Maureentól származik. Mindjárt megismerheti, ha bejön a rendelésemre. A kis baleseti osztályon Maureen nővér éppen a röntgenbe irányított egy vállrándulásos beteget, amikor beléptek. – Jó napot, nővérke! Engedje meg, hogy bemutassam dr. Thompson-nak, rendelőnk új munkatársának. Emily, a hölgy Maureen Whiteacker nővér. – Örülök, hogy megismerhetem. Úgy hallom, remek ötletei vannak. – A doktor úr mesélte? Csak nem arra szeretne rávenni, dr. Allen, hogy menjek vissza a rendelőjébe? Ne fáradjon feleslegesen! Nem cserélem fel a valódi betegápolást ecsetelésre és kötelező oltások beadására. Nézze meg, most is mennyien várnak! A lábujját tört beteget megröntgeneztem, egy másikat pedig, akinek forgács ment a szemébe, előkészítettem kezelésre. – Elvégezné helyettem a szemvizsgálatot, Emily? – kérdezte a főorvos. – Ugyanis otthon felejtettem a szemüvegemet. Én addig visszarakom azt a kiugrott vállat. A sérült szem ellátása és a vizit között Emily együtt kávézott Allen doktorral és Maureennal. A főorvos egy Amy Richardson nevű asszonyról érdeklődött, akinek már meg kellett volna szülnie sokadik gyermekét. Maureen elmondta, hogy Amy valamennyi babáját jócskán túlhordta. A nővér szerint a fájások megindulása érdekében azonban inkább megint lefutna húsz mérföldet, semmint hogy átvigyék a központi kórházba, ahol a bonyolultabb esetekkel foglalkoznak. A viziten Emily rengeteg új arccal találkozott. Mindenkit bemutattak neki, de utána nemigen emlékezett a nevekre. Neil Blake-et természetesen nem felejtette el. A férfi aznap délután ismét megjelent a rendelőben.

21

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Meddig tart még a nejemnél ez az állapot? Folyton azt ismételgeti, hogy várjunk, amíg elmúlik. Azt mondja, később szívesen szül még egy gyereket. Azt azonban nem árulta el, mikor lesz az a később. Segít rajtam, doktornő? Emily megértette, hogy Mrs. Blake hazugságokkal eteti a férjét. Az asszonynak tudnia kellett, hogy Neil itt fog érdeklődni, ezért hivatkozott többször is az orvosi titoktartásra, amikor beszélgettek. – Sajnálom, de a felesége beleegyezése nélkül nem tájékoztathatom az állapotáról – felelte kitérően. – Ugye nincs semmi baja? Egyszerűen csak hazudozik. – Mr. Blake, sajnos, nem mondhatok semmit… – Átkozott nőszemély! Tudtam. – A férfi dühödten felpattant, és fel-alá kezdett járkálni. – Szeretőt tart. Jól gondolom? – A magánéletükhöz semmi közöm, de tegnap az volt a benyomásom, hogy nem beszélgetnek eleget. – Mi egyáltalán nem beszélgetünk – mondta Neil Blake. – Nem lenne jobb, ha ezt tisztáznák előbb, és csak utána gondolnának újabb gyerekre? A férfi elhallgatott, és elgondolkozva nézett Emilyre. – Ugye nincs semmi baja? – kérdezte kis idő múlva. – Nem kell válaszolnia. Tudom, hogy titoktartás kötelezi. Ne féljen, nem mondom neki, hogy itt jártam. Nem is zavarom tovább, doktornő. Köszönöm a türelmét. Miután a férfi elment, Emily kimerülten hátratolta a székét. Mr. Blake volt az utolsó betege a fárasztó nap végén, amely egy ébren töltött éjszakát követett. Egész éjjel Davidre gondolt. Hogyan bírja majd, hogy nap mint nap látnia kell? Ha David továbbra is kedves pillantásokkal és gyengéd érintésekkel ostromolja, akkor sehogy. Ha pedig még szerelmet is vall neki… Emily álmodozását kopogtatás zavarta meg. – Szabad! – kiáltott ki. Szíve hevesebben kezdett dobogni, amikor David lépett be az ajtón. – Hogy vagy? – kérdezte a férfi. Emily lesütötte a szemét. Tudta, hogy volt férje szinte olvas belőle. – Jól – felelte kurtán. A férfi leült az íróasztal szélére. Emily önkéntelenül kinyújtotta a kezét, és megsimogatta izmos combját. – Mit akart Neil Blake? Épp most ment el, ha jól láttam. – Azt akarta megtudni, meddig tart még a feleségénél ez az állapot. A titoktartási kötelezettségemre hivatkoztam, de magától is rájött, hogy a felesége szeretőt tart. Nagyon szomorúnak látszott. – Bizonyára az is – jegyezte meg David. – Hűséges természet. Nem különösebben érzelmes, de jó férj és családapa. Nem ezt érdemelte. Az ilyesmit persze kívülállóként nehéz megítélni. Meg akkor is, ha valaki személyesen érintett. Emily a jegygyűrűjére pillantott. – Igen, nem könnyű. David megfogta az asszony kezét. – Philiptől kaptad? – Nem. Tőled. Philiptől is kaptam egyet, de együtt hordtam őket. A férfi különös tekintettel nézett Emilyre. Szemlátomást büszkeség töltötte el, ám el is gondolkodott. – Menjünk el hétvégén kirándulni! – javasolta aztán. – Jamesszel és a kutyákkal. Kimehetnénk a Vadásztanyához. – Nem, inkább ne.

22

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Miért? Itt az ideje, hogy James megismerje a környéket. Emlékszel még, merre kell menni? – Megtalálom. Értek a térképolvasáshoz. – Igaz – mosolyodott el a férfi. – Arra gondoltam, Jamesnek nagy élmény lenne, ha együtt futkározhatna a kutyákkal. Nekem is, gondolta Emily. Tudta, ha James ott lenne, nyugodtan élvezhetné David közelségét, mert nem kellene elhárítania a férfi közeledési kísérleteit. Érezte, hogy gyengül az ellenállása. – Ne akard magad behízelegni Jamesnél! – figyelmeztette Davidet. – Ezek szerint megyünk? – A férfinak felcsillant a szeme. – Köszönöm – suttogta, majd előrehajolt, és csókot lehelt az asszony ajkára. Néhány perc múlva becsukódott mögötte az ajtó. Emily másnap éjjel ügyeletes volt a kórházban. Rendkívüli esemény nem történt, de így is bőven akadt dolga. Egész éjjel úton lehetett volna, ha minden beteghez neki kell kimennie. Éjfélkor éppen rendet rakott az asztalán, amikor autó állt meg a kórház előtt. Egy mindenórás várandós asszony szállt ki belőle. – Maga Amy Richardson? – találta ki Emily azonnal. – Szóval már hallott rólam a doktornő. – Lefutotta a húsz mérföldet? – kérdezte Emily somolyogva. – Nem, csak ötöt. Tegnap már megvolt a tizenöt. Amy Richardson a férjére támaszkodott, és egy percig zihálva szedte a levegőt. – Szemlátomást meglett az eredménye – állapította meg a doktornő. – Mehetünk a szülőszobára? – Jó ötlet – helyeselt Mrs. Richardson. – Nálam ugyan mindig soká tart, hogy meginduljanak a fájások, de utána nagyon hamar megy. – Hány gyermeke van már? – kérdezte Emily. – Négy. Ez lesz az ötödik. – És egyben az utolsó – fűzte hozzá a férje. – Ünneprontó vagy. – Nincs miből eltartani ezt a sereget. A doktornő lopva elmosolyodott. Látta, hogy a házaspár vadonatúj BMW-vel érkezett, és mindketten drága ruhákat viseltek. Bármibe le merte volna fogadni, hogy gyerekeiket magániskolába járatják. Miközben az éjszakás nővér értesítette a szülésznőt, Emily a számítógépen megkereste Mrs. Richardson kórtörténetét. Megnyugodott, mert semmi nem adott okot aggodalomra. Az okos asszonyka nem most hoz először világra gyermeket, ráadásul Emilynek a szülészet volt a szakterülete. Hamarosan megérkezett a szülésznő. Rövid vizsgálat után kijelentette, hogy egyedül is boldogul, Emily azonban maradni akart. Teázgattak, hogy múlassák az időt, de nem kellett sokáig várniuk. Fél egykor megindultak a tolófájások, és Mrs. Richardson negyedóra múlva egészséges kisfiút hozott a világra. – Nézd, Jeremy! Hát nem édes? – Egy éhes szájjal több – morogta a férfi, de könny szökött a szemébe, és magához szorította a feleségét. – Ügyes voltál, kedvesem. Amíg kilökődött a méhlepény, Emily megvizsgálta az újszülöttet. – Remek emberpalánta – állapította meg, majd édesanyja karjába adta a kicsit. – Egészségesebb már nem is lehetne. Mi lesz a neve?

23

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– David. Mit szól hozzá? – Igazán szép név – felelte Emily, miután nagyot nyelt. Még egy csésze teát ittak a gyerek egészségére, aztán Emily hazaindult. Tudta, hogy pihenésre lenne szüksége, mégsem jött álom a szemére. Egy idő után felkelt, és átment James szobájába. Gyengéden kisimította a gyerek homlokából a tincseket, és közben bevallotta magának, hogy nagyon szereti a kisfiút, de többre vágyik. Lenyelte könnyeit, visszafeküdt az ágyába, és párnájába fúrta az arcát. Gyereket akart, de nem akárkitől, hanem Davidtől. Kivételesen örült, amikor reggel megszólalt az ébresztőóra. Végre elmenekülhet saját gondolatai elől. A derűs, napsütéses szeptemberi szombaton csak enyhe szellő lengedezett. Emily melegítőbe és pólóba bújtatta Jamest, majd megpróbálta kitalálni, hogy ő mit vegyen fel. Éppen kikötött a farmernadrág és a gyapjúpulóver mellett, amikor csöngettek. Gyorsan megfésülködött, és leszaladt ajtót nyitni. David remekül festett. A magas férfi arcát barnára sütötte a nap, haját kedvesen összekócolta a szél. Emily szíve olyan hangosan dobogott, hogy attól tartott, David meghallja. – Gyere be! Mindjárt elkészülünk. A konyhába mentek, ahol James a házvezetőnő felügyelete alatt kukoricapelyhet reggelizett. – James, az úr Trevellyan doktor. David, ő a fiam, James. A férfi figyelmét nem kerülte el a fogalmazás szándékossága. Elmosolyodott, aztán Jameshez fordult. – Szevasz! – üdvözölte. – Szevasz! – felelte a kisfiú teli szájjal. – Edd meg szépen a reggelidet, aranyom! – mondta Mrs. Bradley. – A kutyák már várnak. James villámsebesen kikanalazta a kukoricapelyhet. Szemlátomást örömmel várta a kirándulást. David a küszöbről nézte Emilyt, aki tornacipőbe bújt. – Szerintem inkább gumicsizmát kellene venned. Időnként igencsak mély arra a sár. James esetleg át akar kelni a folyón, és akkor nemigen boldogulsz majd tornacipőben. – Jól van, gumicsizmát is teszek el. – Helyes. A kisfiúk és a nagy vizek izgalmas keveréket képesek alkotni. Emily eltette a cipőt, és gumicsizmát húzott Jamesre, miközben a kisfiú megitta az utolsó korty tejet, és kézfejével megtörölte a száját. Philip halála után Emily sokszor töprengett azon, hallja-e még egyszer nevetni a gyereket. Nevetni ugyan még mindig nem nevetett, de sokkal vidámabb volt a szokásosnál. Szemlátomást izgatottan várta a kirándulást. A két kutya türelmesen álldogált David kombi Volvójában. A férfi becsatolta Jamest, aki hátra ült, besegítette maga mellé Emilyt, aztán helyet foglalt a kormány mögött. – Vigyázz, kész, rajt! Körülbelül húsz percig tartott az út. A kocsit a Vadásztanyánál hagyták, és a kitaposott ösvényen gyalog indultak le a tengerpartra. Emily aggódva pillantott James után, aki előreszaladt a kutyákkal. – Ne félj! – nyugtatta a férfi. – Nem lesz semmi baja. – Mindig zárkózott, befelé forduló volt. – Nem csoda, hiszen sok mindenen ment keresztül. Egyébként nagyon hasonlít Sarahra.

24

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Valóban. Csak a göndör haját örökölte Philiptól, különben teljesen az anyja – mondta Emily. – Időnként felvetődik bennem, hogy talán nem kellett volna ideköltöznünk Surreyből. James azonban itt akart lakni. Édesanyja halála előtt gyakran töltötték itt a nyarat. Bizonyára szívesen emlékszik vissza azokra az időkre. – Fontos, hogy emlékezzék arra, ami szép volt. Ez mindannyiunknak fontos. Emily az utóbbi időben túlságosan sokat foglalkozott szép emlékeivel, ezért sietve másra terelte a szót. – Hogy vannak a szüleid? – Egész jól. Eladták a gazdaságot, és most Croyde közelében élnek. A tengerparton van házuk. Nyaranta szobákat adnak ki reggelivel. – El sem tudom őket képzelni a földjük nélkül – jegyezte meg Emily. – Nem hiányzik nekik a megszokott életük? – Apának igen, anyát viszont inkább megkönnyebbültnek látom. Nem tarthatták meg az összes kutyát, ezért ez a kettő rám maradt. Emlékszel Bibire, a szetterre? Akkoriban még kölyök volt. Emily tüzetesen szemügyre vette a szép ír szettert, aztán bólintott. – Igen, édesanyádé volt. – Így igaz. Ruffi pedig Lord fia. Az asszony Lordot, a gyönyörű pásztorkutyát is ismerte. Ruffinak ugyanolyan szép szőre volt, mint apjának, csak ő nagyobbra nőtt. – Az anyja labrador volt, de őt nem láttad. Még mindig a szüleimnél élnek Lorddal. A többi állatot el kellett ajándékozni, a szamarat viszont megtartották. Megmutathatnánk Jamesnek. Lovagolhatna is rajta. – Azt biztosan élvezné – felelte Emily tűnődőn. – Édesanyámék örülnének, ha láthatnának. Az asszony érezte, hogy sarokba akarják szorítani. Megállt, és esdeklőn felnézett a férfira. – Kérlek, ne kínozz. James miatt egyelőre nem foglalkozhatom azzal, hogy felújítsak egy kapcsolatot, amelynek ő nem volt része. – Most viszont az lehet – ellenkezett David. – Nem és nem. Nem hiszek benned, és nem hiszek magamban. Nem akarom, hogy James újabb sebet szerezzen egy ostoba hiba miatt. Semmi kifogásom az ellen, hogy időnként együtt kiránduljunk, és annak is örülök, hogy játszhat a kutyáiddal. Fájdalmat viszont nem akarok neki okozni. Kérlek, ezt mindig tartsd szem előtt. David mondani akart valamit, de aztán szemlátomást meggondolta magát. Füttyszóval magához parancsolta a kutyákat, és lefutott velük a tengerpartra. Emily lassan baktatott utánuk. Mire leért, James már egy régi mészégető kemencével ismerkedett. – Nem veszélyes? – aggodalmaskodott Emily. – Természetesen nem. Gyere, James, nézzünk be a parti sziklák közé! Lehet, hogy találunk tengeri rózsát. Tudod, olyan állatkát, amelyik tapogatóival rátapad az ujjadra. Fogtál már ilyet? James tágra nyílt szemmel rázta a fejét. – Akkor gyere! David kinyújtotta kezét, a kisfiú pedig rövid habozás után bizalommal tenyerébe csúsztatta a kezecskéjét. Emily követte őket. Látta, hogy leguggolnak, és összedugják a fejüket. – Nézd, itt van egy. Add ide az ujjadat! Nem fáj. Olyan, mintha puszit nyomnának rá. James vidáman kuncogott, és ragyogó arccal Emily felé fordult. – Gyere, próbáld meg te is! Állati jó!

25

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Az asszony könnyes szemmel odament hozzájuk, és egy darabig ott térdelt a kisfiú meg a szeretett férfi mellett. Egy idő után felálltak, és elsétáltak Jamestől, aki a víz partján játszott. – Helyes kölyök, mégis óriási terhet vettél vele magadra. Emily felsóhajtott. – Tudom, de szeretem. – Látszik. Jó hatással vagy rá. Csodállak. Az asszonynak majdnem eleredtek a könnyei, de sikerült uralkodnia magán.

26

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

5. FEJEZET Jamesnek szemlátomást nagyon tetszett a kirándulás, Emily mégis örült, amikor végre hazaértek. Nehezen viselte, hogy a kisfiút együtt kellett látnia Daviddel. A gyerek élvezte, hogy férfi is van velük, Emily-nek viszont örökösen Sarah és Philip jutott eszébe. Az egész hétvégét nyomott hangulatban töltötte, de James előtt mindig mosolygós arcot mutatott. Hétfőn aztán megkönnyebbülten indult munkába. Rendelője előtt egy percre sem ürült ki a váró. Mindenki kíváncsi volt az új doktornőre. Sokan kizárólag azért Jöttek el, hogy megismerjék. – Pillanatnyilag maga a legnépszerűbb személy Biddlecombe-ban, Emily – jegyezte meg Sue a délelőtti kávészünetben. – Örömmel átadom a betegeimet – nevetett Laurence. – Úgyis valamennyien csak magáról beszélnek. Rendelés után Emilynek néhány fekvő beteghez kellett kimennie. Egyikük, egy nyaraló, szúró mellkasi fájdalomról panaszkodott. Elmondta, hogy nem akart beindulni a kocsija, ezért betolta. Valószínűleg meghúzódott egy izma, de a szívrohamot sem lehetett biztonsággal kizárni. Emily mentőt hívott, hogy kivizsgálásra kórházba szállítsák Mr. Warrent, és addig is fájdalomcsillapítót adott be neki. Éppen visszaért a rendelőbe, amikor szembe Jött vele az ebédelni induló Robin Black doktor. Az asszony elmesélte neki a nyaraló esetét. – Mit csináljak vele? – kérdezte aztán. – Nem itt él, viszont nem akarom, hogy meghaljon, mert ártatlan izomhúzódásnak vélem a szívrohamát. – Mellkasi sérülésről nem lehet szó? – Nem észleltem zörejt, amikor meghallgattam. – Az apróbb sérülés lehetőségét akkor sem zárhatjuk ki. Szerintem mindenképpen EKG-t kell csináltatni. Mivel Emily még a betegnél így döntött, most már csak az eredményt kellett megvárnia. Délután benézett a kórházba. Mr. Warrent feleségével és gyermekeikkel együtt a betegfelvételen találta. Érdeklődésére a férfi elmondta, hogy fájdalmai egyre erősebbek. Emily bement Maureenhoz, és vele együtt átnézte a beteg EKG-leletét. A szívműködés nem volt rendellenes. A doktornő úgy gondolta, hogy Mr. Warrennak elmozdulhatott egy bordája, de idegbecsípődés is okozhatja a fájdalmakat. A beteg állapotának rosszabbodása Maureen szerint mindenképpen mellkasi sérülésre utal. Abban egyetértettek, hogy Mr. Warrent fel kell venni a kórházba. A röntgenről hamarosan megérkezett az eredmény. A jobb tüdőfél fölötti sötét folt arra utalt, hogy a mellkasba levegő jutott be, amely kívülről nyomja a tüdőt, s fájdalmat és légszomjat okoz. A sérülés nem volt olyan komoly, hogy váladékkivezetésre lett volna szükség. Emily-nek helyi érzéstelenítés mellett a levegő nagy részét sikerült leszívnia. Utána azt javasolta, hogy a férfi megfigyelés céljából az éjszakát töltse a kórházban, és néhány napig még kímélje magát. Miután visszaért a rendelőbe, Emilynek első dolga volt, hogy elismerését fejezze ki Robin Blacknek a helyes kórisméért. – Miért nem gondoltam mellkasi sérülésre, amikor mindenki más arra gyanakodott? – Mert maga rosszabbtól tartott. Igaz, az is elég rossz, ha épp nyaralás közben történik ilyesmi az emberrel. – Gyakran keresik fel nyaralók a rendelőt?

27

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Ajjaj, különösen főidényben. Többnyire apróbb sérülésekkel jönnek, vagy gyomorrontással, mert túlzásba viszik az amúgy remek helyi tejszín fogyasztását. Roy Warren állapota szépen Javult. A doktornő megengedte, hogy autót vezessen, és családjával haza is utazzon Londonba. Emily elégedett lehetett a munkájával, azt viszont nem sikerült eldöntenie, hogyan viszonyuljon Davidhez. A férfi ismét megkérte, hogy menjenek el vele a szüleihez, akiknél James lovagolhatna a szamáron. Az asszony elbizonytalanodott, és nem tudta, mit feleljen. Annyit azért megígért, hogy fontolóra veszi a lehetőséget. Végül aztán elutaztak Putsborough-ba. James nem tudott betelni a szamár simogatásával, David édesapja pedig türelmesen vezette fel-alá a kertben az állatot, hogy a kisfiú lovagolhasson rajta. Emily aggódva figyelte őket, míg volt anyósa be nem hívta a konyhába, hogy segítsen elkészítenie a kalácsot. Emily nagyon jól tudta, hogy Mrs. Trevellyan egyedül is boldogulna, de szívesen vele tartott. A közös szorgoskodás régi emlékeket idézett fel benne, és örömét váratlanul szomorúság váltotta fel. – Jó színben vagy – jegyezte meg az idősebb asszony. – Nagyon sajnálom James szüleit. Bátor döntés volt, hogy magadhoz vetted a kicsit, pedig egyedül kell róla gondoskodnod. – Nem egészen. Velünk van Mrs. Bradley, aki nélkülem is el tudná látni Jamest. – Helyes gyereknek látszik – folytatta Mrs. Trevellyan. – Igen, az. – Davidból remek apa vált volna. Emily kinézett az ablakon. David a kertben állt, és kezét mélyen esőkabátja zsebébe süllyesztette. A kutyák mellette ültek. – Tudom – bólintott aztán, és ismét elfogta a saját gyermek utáni vágy. – Kár, hogy nem született gyereketek. Akkor talán nem mentetek volna szét olyan hamar. – Kérlek, ne beszélj erről – mondta Emily. Közel járt ahhoz, hogy elsírja magát. – Sajnálom – felelte Mrs. Trevellyan. – Nem tudtam, hogy még mindig fáj. – David azt mondta, a válásunk után nem volt kapcsolata nővel. – Tudtommal nem, és én biztosan tudnék róla – mondta a férfi édesanyja, és gyúrni kezdte a tésztát. – Gondolom, tisztában vagy azzal, hogy újra szeretne elvenni – jegyezte meg váratlanul. – Mondta? – kérdezte Emily szívdobogva. – Kell ezt mondani? – kérdezett vissza az idős asszony, és figyelmesen vizsgálgatta volt menye arcát. – Nem mehetek hozzá. Egyelőre Jamesszel kell törődnöm, az ő érdekeit kell néznem, nem a magaméit. – Az talán nem jó Jamesnek, ha boldog a nevelőanyja? – Pontosan erről van szó. Daviddel nem mindig tettük egymást boldoggá. Voltak idők, amikor egyikünk sem érezte jól magát. – Nem értettetek szót, ennyi az egész. – Pontosan. Miből gondolod, hogy most jobb lenne? – Az ember mindig tanul a hibáiból. – Ezt hogy érted? – Ezúttal bizonyára jobban odafigyelnétek arra, hogy kicseréljétek a gondolataitokat és az érzéseiteket. Annak idején túl sok volt közöttetek a félreértés – mondta Mrs. Trevellyan, és pihenni tette a tésztát.

28

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Az is lehet, hogy most te értesz félre valamit – jegyezte meg Emily. – Én talán nem akarom újra megpróbálni. – Még mindig hazudsz magadnak? Ennek is vége lesz egyszer. David rendkívül meggyőző tud lenni. Emily a férfi csókjaira gondolt, és elvörösödött zavarában. Volt anyósa szerencsére nem vette észre, mert Ismét a tésztával foglalatoskodott. Emily megterített, miközben David édesanyja sütőbe tette a tésztát, a hűtőből pedig hatalmas tál tejszínt és saját készítésű eperlekvárt vett elő. – Mindjárt kész a kalács – mondta az asszony egy idő múlva, és teavizet tett föl. – Hívd be a férfiakat! Kézmosás közben James lelkendezve mesélt frissiben szerzett élményeiről, utána pedig jóízűen lakmározott a süteményből. Emily ennek különösen örült, mert a gyerek az utóbbi időkben nagyon rosszul evett. Teázás közben sokat nevettek. Mindnyájan remekül érezték magukat. Búcsúzásnál Emily a kisfia nevében is megköszönte volt apósának, hogy rendelkezésükre bocsátotta Topsy szamarat. – Eljöhetek máskor is? – kérdezte James csillogó szemmel. – Persze, fiacskám. Amikor csak akarsz. – Mr. Trevellyan kedvesen összeborzolta a gyerek haját. – Mindkettőtöket szívesen látjuk. Emily tehetetlenül Davidre pillantott, ám ő nem sietett segítségére, csak ártatlan képpel mosolygott. – Nagyon kedvesek vagytok – rebegte az asszony végül. – Gyere, James, beszállás! – kiáltotta David, és kinyitotta kocsija hátsó ajtaját. – Érzésem szerint feleslegesen aggódsz a gyerek boldogságáért, Emily – jegyezte még meg Mrs. Trevellyan. – Adj esélyt Davidnek! Jó ember. Idősebb és érettebb lett, ráadásul őszintén szeret. Emily meglátta volt anyósa szemében a könnyeket, és gyorsan elfordult. – Köszönöm a remek teát – mondta, és beszállt a kocsiba. Becsukta az ajtót, és előreszegezte a pillantását. David beült a kormány mögé, kiintegetett a szüleinek, aztán elindult. – Anya meg akart győzni? – kérdezte. – Találd ki! A férfi megszorította a kezét. – Sajnálom. Szólnom kellett volna, hogy hagyjon békén. – Jót akar – nyugtatta Emily. David keze meleg volt, és vigasztaló. Az asszony csaknem sajnálta, hogy a férfi az útkereszteződésnél elengedte. Mégsem hívta be a házba, és David sem kérte rá. Kitette őket, aztán elhajtott. James a kocsi utána nézett, és vágyakozóan felsóhajtott. – Jó lenne, ha nekünk is lenne olyan kutyánk, mint Bibi vagy Ruffi. – Lehet, hogy nemsokára veszünk egyet – vigasztalta Emily. Már neki is eszébe jutott, hogy szert tehetnének egy kedves négylábúra. A kutyák odaadóak és nem bírálják a gazdájukat. Hibáikkal együtt szeretik az embereket. Valószínűleg egy kutya lenne számomra a legmegfelelőbb társ, tűnődött az asszony. A következő héten meglátogatandó betegeinek listáján egyik nap ott szerepelt Jenny Wellcome is, Ann Blake szeretőjének a felesége. Richard Wellcome a kertkapuban várta. Az átlagos termetű, kopaszodó férfi idősebb volt, mint Emily képzelte. Szeme barátságosan csillogott, de a kétségbeesést is észre lehetett benne venni. Szorosan mellette egy kutya állt, amely valószínűleg mindenhová elkísérte.

29

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Hogy van a felesége? – kérdezte a doktornő. – Úgy látom, napról napra rosszabbodik az állapota – felelte Mr. Wellcome elesetten, és önkéntelenül kutyája fejére tette a kezét, mintha attól megvigasztalódhatna. – Érzem, hogy már nem sokáig lesz velünk. – Sajnálom – mondta Emily, és egyenesen a férfi bús szemébe nézett. – Én is. Bármit beszélnek rólam, szeretem a feleségemet. – Elhiszem. Megértően összemosolyogtak, aztán bementek a házba. Jenny a kandalló előtt elhelyezett kanapén feküdt. Az ajtónyitásra férje és Emily felé fordult, s elgyötörten elmosolyodott. – Bizonyára maga az új doktornő. Jenny Wellcome vagyok. – Üdvözlöm, Mrs. Wellcome! Emily odament a kanapéhoz, és megfogta a beteg nő erőtlen kezét. – Örülök, hogy megismerhetem. Miben lehetek segítségére? – Meg szeretnék valamit beszélni a doktornővel. Trevellyan doktort akartam kihívni, de ő ma nem rendel, és attól tartok, sürget az idő. Richard, drágám, ugye főzöl nekünk egy kávét? A férfi kiment. Hamarosan behallatszott, hogy a csészéket rakosgatja, és közben a kutyával beszélget. – Megvizsgáljam közben? Davidtól tudom, hogy a gyógyszerek nem hatottak kellőképpen, ezért emelnie kellett az adagot. Jobban érzi magát? – Nem, még mindig minden kiesik a kezemből. – Azt nem feltétlenül az izmok rossz összehúzódása okozza. – Nem tudom. Nem érzem a lábaimat, és nem tudom visszatartani a vizeletem – sorolta Mrs. Wellcome kifejezéstelen hangon. Szemlátomást elfogadta a helyzetét. Emily csodálta a bátorságát. Richard visszajött, és letette eléjük a kávét. – Megitassalak? – kérdezte Jennyt. – Majd én segítek, ha kell – ajánlkozott Emily. – Magával is szeretnék beszélni, mielőtt elmegyek. A férfi kedvesen megcsókolta a feleségét, és megint kiment. – Ha jól tudom, elég ideje él már itt ahhoz, hogy eljusson magához a pletyka – kezdte Jenny Wellcome néhány perc múlva. – Milyen pletyka? – kérdezte Emily, és félve várta a választ. – Amit Richardról és Ann Blake-ről beszélnek. – Nem foglalkozom szóbeszédekkel. – Néha pedig nem árt. Hónapok óta viszonyuk van. Ann kedves nő, csak a kislányát sajnálom. A doktornő nem tudta, mit mondjon, de Mrs. Wellcome szavak nélkül is megértette. – Ezek szerint tudta – folytatta. – Richard bővérű férfi, és én egy ideje semmit sem nyújthatok neki. Ráadásul a gazdaságunk miatt is fő a feje. Nem állunk jól anyagilag. Legjobb lenne, ha eladná a földet, de ezt előttem említeni sem meri. A gazdaság ugyanis az én örökségem volt, és nem akar nyugtalanítani – tette hozzá Jenny fáradt mosollyal. – Mindig szomorú, ha Anntól jön haza. Valószínűleg lelkifurdalás gyötri, ahogyan engem is. Tönkreteszem az életét. Nélkülem több ideje jutna a gazdaságra, és talán az anyagi gondok is megszűnnének. Nagyon sokba kerül a betegségem. – Jenny szünetet tartott. – Elképzelni sem tudja, mit jelent, ha elveszítjük a függetlenségünket – mondta kicsit később. – Téved. A férjem rákos volt, és a halála előtti egy évben kibírhatatlanul sokat szenvedett. A végén már szinte teljesen tőlem függött. Akkoriban közelebb álltam hozzá, mint bárkihez életemben. Rengeteget beszélgettünk. Mindkettőnknek fontos volt, nekem

30

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

pedig sok minden megértésében segített – Régebben mi is sokat beszélgettünk Richarddal – mondta Jenny szomorúan. – Amióta viszont megbetegedtem, minden az ő vállán van. Ezért nem zavar, hogy rátalált Annre. Szüksége van valakire, akire számíthat. Mivel én már nem lehetek az, mást kellett keresnie. A beteg asszony önzetlensége kivívta Emily csodálatát. Gyötrelmes lehet, hogy magatehetetlenül fekszik itt, és közben tudja, hogy férje éppen a másik nővel van. Emily segített a betegnek, aki megitta a kávét. – Megtenne nekem egy szívességet? – kérdezte aztán Mrs. Wellcome. – Az íróasztal fiókjában talál egy fontos iratot. Meg szeretném mutatni magának, és megkérném, hogy csatolja a kórtörténetemhez. A doktornő teljesítette a kérést, és elővette a lepecsételt borítékot. – Nyissa ki, kérem. A boríték egyetlen papírlapot rejtett. – Nyilatkozatot tettem – mondta Jenny nyugodtan. – Nem járulok hozzá a további kezelésemhez. Nem vagyok hős, fájdalmaim csillapításáról nem tudok lemondani. Az életem meghosszabbítását célzó kezeléseket viszont elutasítom. Elég volt. Előbb vagy utóbb mindnyájan meghalunk. Rendelkezésemnek akkor is érvényben kell maradnia, ha elveszítem az ítélőképességemet. Nem akarom, hogy Richard másként döntsön. Emily elolvasta a nyilatkozatot, és megállapította, hogy Jenny mindenre gondolt. – Beszélt már erről a férjével? – Nem. Nem egyezne bele. – Talán mégis el kellene neki mondania. – Nem – jelentette ki Jenny Wellcome. – Van elég baja, nem akarom még ezzel is terhelni. Szeretném, ha azt hinné, hogy nem volt más lehetőség. Egyébként sem holnap lesz a napja. Mindenesetre időben szerettem volna intézkedni. – Beszéljen a férjével! – kérte Emily. – A maga életéről van szó, és ha nem bírja tovább, jogában áll elutasítani, hogy mesterségesen meghosszabbítsák. Ennek ellenére azt hiszem, nem helyes, ha egyedül dönt. – Nem érti a helyzetet – sóhajtotta Jenny. – Richard hajlamos a mélabúra, és nem alkalmas hasonló döntések meghozatalára. Nem akarom, hogy élete végéig okolja magát. – Ahogy gondolja. Beszélgetésünkről az első adandó alkalommal beszámolok Trevellyan doktornak. Valószínűleg személyesen is eljön, de azért elviszem a nyilatkozatot, és berakom az anyagába. – Richard meg fogja kérdezni, miről beszélgettünk – töprengett Jenny fennhangon. – Hazudna a kedvemért? Mondhatná, hogy a havibajomról kérdeztem, és kínosnak éreztem volna, ha előtte beszéljük meg. – Valóban kínos lett volna? – Azt hiszem, igen. Ki is térhet a válasz elől, és akkor majd én kitalálok valamit. – Az lenne a legjobb, ha az igazságot mondaná el – jegyezte meg Emily, és felállt. – Nem lehet. Ne aggódjék, megoldom. Köszönöm, hogy kijött hozzám. – Szívesen. Még biztosan találkozunk. Kifelé menet Emily összetalálkozott Mr. Wellcome-mal. – Minden rendben? – kérdezte a férfi. – Igen. Jennynek jólesett, hogy beszélgettünk egy kicsit. – Van valami újdonság, amiről tudnom kell? Emily úgy döntött, a kérdésnek csak az első felére válaszol. – Újdonság nincs. A felesége elégedetlen a gyógyszereivel, ezért hívatott ki. – Köszönöm, hogy eljött, doktornő. Azt is köszönöm, hogy a múltkor olyan kedves volt Annhez.

31

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Emily mosolyt erőltetett az arcára. Mit mondhatott volna? Nem tetszett neki ez az ügy, és egyre inkább igazat adott Davidnek abban, hogy ki kell belőle maradnia, amennyire csak lehet. A rendelő felé menet meglátta, hogy David háza előtt ott áll a Volvo. Hirtelen ötletének engedve megállt, és kiszállt a kocsijából. Csengetésére rögtön kinyílt az ajtó. – Emily! – csodálkozott el a férfi. – Kerülj beljebb! Minek köszönhetem a megtiszteltetést? – Ennek itt – felelte az asszony, és táskájából előhúzta Mrs. Wellcome nyilatkozatát. – Eredetileg veled szeretett volna beszélni, de nem akart várni. Talán attól félt, hogy megfázik, vagy valamilyen más fertőzést szed össze. – Nem hiszem. Minden ellen kapott védőoltást. Inkább az sürgetheti, hogy úgy véli, az agya is a teste sorsára jut, és hamarosan nem tud majd beszélni. Ettél már? – kérdezte David váratlanul. – Még nem. – Éppen levest akartam magamnak melegíteni. Kérsz? – Be kell szólnom, hogy hol találnak. – Ott a telefon. Szereted a tyúkhúslevest? Emily bólintott. Miután felhívta a rendelőt, kiment Davidhez a konyhába. Bibi felemelte a fejét, és csóválni kezdte a farkát. Ruffi csak egy pillanatra nyitotta ki a szemét, aztán aludt tovább. Emily leült az asztalhoz, és nézte Davidet, aki mikrohullámú sütőbe tette a levest, majd pirítóst készített. A férfi az asztal közepére rakta a meleg levest és a pirítóst, aztán leült Emilyhez. – Milyen volt Mrs. Wellcome-nál? – kérdezte, miután szedtek maguknak. – Rettenetes – felelte az asszony, és elmesélte, miről beszélgettek Jennyvel. Azt is elmondta, hogy a nagybeteg nő tud férje viszonyáról. – Ajjaj! – Úgy láttam, elfogadja a helyzetet. – Mi egyebet tehetne? – Megígértem neki, hogy tájékoztatlak. – Köszönöm. Majd kimegyek hozzá. Mondd csak, haragszol még édesanyámra? – Édesanyádra? – csodálkozott el Emily. – Mert beleszólt a dolgunkba. – Azért? – Az asszony nevetve legyintett. – Ugyan már! Szeret téged, és örülne, ha a történetünk boldog véget érne Egyébként nagyon finom a leves – terelte Emily másra a szót. – Ugye nem akarod azt mondani, hogy te főzted? – Nem. Anya néha főz rám, én csak mélyhűtőbe teszem az ételeket. Kérsz még? – Köszönöm, nem. Vissza kell mennem a rendelőbe. – Miért? Itt elérhetnek. Igyál velem egy csésze kávét, és kóstold meg anya püspökkenyerét! – Látom, ismered a gyengéimet – nevetett fel az asszony. – Élek-halok a mamád püspökkenyeréért. – Tudom. Baj, hogy cselekhez folyamodom? Lélegzetüket visszafojtva néztek egymás szemébe. – Most pedig megcsókollak – figyelmeztette a férfi Emilyt, aztán felhúzta a székről, átkarolta, és szorosan magához ölelte. Az asszony érezte, hogy elhatalmasodik rajta a vágy. Tudta, ellenkeznie kellene, mégis hagyta, hogy David megcsókolja. Nem törődött józan esze intelmeivel, és átadta magát a férfi gyengéd közeledésének.

32

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

A telefon éles hangja váratlanul belehasított a csendbe. David elengedte az asszonyt, és rövid tétovázás után felvette a kagylót. – Trevellyan. Igen, itt van. Átadta Emilynek a kagylót, és ceruzát meg jegyzettömböt tolt elé. Az asszony reszkető kézzel felírta a beteg nevét és címét. – Mennem kell – mondta aztán. – Baleset történt az egyik gazdaságban. Ismered Joe Hardwillt? – Igen. Elviszlek kocsival. Nehéz odatalálni. A kanyargós utak láttán Emily kimondottan örült, hogy nem egyedül kellett jönnie. Csaholó kutyák hada fogadta őket az udvaron, majd egy ötven körüli, szemlátomást kétségbeesett asszony futott ki eléjük. – Istennek hála, végre Ideért, doktor úr! Odafent a földön felborult a traktor. Azt hiszem, meghalt az uram.

33

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

6. FEJEZET Joe még élt, amikor odaértek, de a sérülése igen súlyosnak látszott. – Mikor történt? – kérdezte David az elkeseredett feleséget. – Nem tudom pontosan. Délre vártam az ebéddel. Mindig időben haza szokott érni. Mivel ma még fél egykor sem jött meg, aggódni kezdtem, és a keresésére indultam. A szerencsétlenül járt férfi krétafehéren, elkékült szájjal feküdt a traktor alatt. Lábát beszorította a jármű, mellkasa viszont szabadon volt. A baleset feltehetőleg órákkal korábban történt. – A mentőket már értesítettem, és a szomszédunk is jön a traktorával, hogy elhúzza a miénket – mondta Mrs. Hardwill. – Van remény, doktor úr? David átkarolta az asszony vállát. – Megtesszük, amit tudunk. Maga menjen vissza a házhoz, várja meg a mentőt, és azonnal irányítsa ide! Mrs. Hardwill szemmel láthatóan örült, hogy végre tehet valamit a férje érdekében. – Én mit csináljak? – kérdezte Emily. – Kössünk rá infúziót! Valószínűleg több helyen eltört a lába. Biztosan műteni kell. Jó lesz, ha az altatáshoz rendbe hozzuk a vérkeringést, már amennyire lehet. Szótlanul tették a dolgukat. Hamarosan megjött a mentő, aztán a szomszéd is a traktorával. David megkérte, emelje meg egy kicsit Mr. Hardwill járművét, hogy alábújhasson, és megvizsgálhassa a sérüléseket, mielőtt a sebesültet kihúznák. Emilynek majdnem elállt a szívverése. Mi lesz, ha a nehéz traktor megcsúszik, és Davidet is maga alá temeti? De nem tiltakozott, mert tudta, valamelyiküknek meg kell tennie. A férfiak pedig aligha engednék, hogy egy nő vállalkozzék erre a veszélyes feladatra. Némán, lélegzetét visszafojtva figyelte Davidet, aki bekúszott a traktor alá. – Kicsit magasabbra! – kiáltotta. – Így jó lesz. A férfiak vastag deszkákat toltak a jármű alá, aztán David a mentősökkel együtt óvatosan kihúzta a sérültet, akit tüstént hordágyra fektettek. Joe halkan felnyögött, de rögtön újra elvesztette az eszméletét. David aggodalmas pillantást vetett rá. – Siessenek! – utasította a mentősöket. – Minél hamarabb kórházba kell kerülnie. Már újra a kocsiban ültek, amikor David észrevette, hogy Emily reszket. – Jól vagy? – kérdezte. – Ezek csak az utóhatások. – Igen, rettenetes volt. – Nem a balesetre gondoltam – mondta az asszony. – Rettenetes volt látni, hogy bemászol a hatalmas szerkezet alá. A férfi hitetlenkedve meredt rá. – Aggódtál értem? Úgy látom, haladunk. – Ne butáskodj! Bárki másért ugyanúgy izgultam volna. – Én meg már azt hittem, újra halálos szerelemre lobbantál irántam! Tévedni emberi dolog, gondolta Emily. És ha még sincs szó tévedésről? Joe Hardwill élete hajszálon múlott, de végül túlélte a műtétet. Már egy hete feküdt az intenzív osztályon, amikor az orvosok hinni kezdtek abban, hogy megmarad. David többször meglátogatta a központi kórházban. Joe sajnálta, hogy a baleset napján eszméletlen volt, és nem láthatta az új doktornőt.

34

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Alig várja, hogy megismerhessen – ugratta David Emilyt. – Megnyugtattam, hogy eleget láthat majd, miután átkerül a mi kis kórházunkba. – Bolond vénember lehet – jegyezte meg Emily fejcsóválva. – Kedvelni fogod – biztosította a férfi. – Azt mondja, negyven évvel ezelőtt hozta ide a feleségét, akinél közel s távol nem volt szebb nő, amíg te hozzánk nem költöztél. Igaz, a te bájaidról még csak hallomásból tud. – Remélem, kiokosítottad. – Emily nevetett, de zavarában el is pirult. – Természetesen. Közöltem vele, bármilyen gyönyörű lehetett a neje, te biztosan lefőzöd. – Ugye ezt csak most mondod? – Igen – ismerte be a férfi mosolyogva –, bár akkor is mondhattam volna. Ha tudnád, mennyire hiányoztál! – David, kérlek. Ne itt! – Akkor hol? – Sehol. Mondtam már, semmi értelme. – Még esélyt sem adsz magunknak – panaszkodott a férfi. – Abban viszont igazad van, hogy itt és most sem a hely, sem az idő nem alkalmas. Mindketten szolgálatban vagyunk. Emilynél aznap délután a betegek egymásnak adták a kilincset. Több spirált is felhelyezett, aztán egy harmincöt éves asszonynak, aki éppen leszokott a dohányzásról, a fogamzásgátló szedésének abbahagyását javasolta, egy húszéves lánynak pedig az egyéb védekezési lehetőségeket ecsetelte. Utoljára egy tizenöt éves lány maradt. Clare-nek hívták, édesanyja nélkül érkezett, és ő is tablettát akart felíratni. Emily letette a tollát, hátradőlt a székén, és alaposan szemügyre vette a feszengő lányt. Valószínűleg életében most először beszél valakivel a fogamzásgátlásról. – Hány éves is vagy? – kérdezte, noha ismerte Clare korát. – Tizenhat leszek. – Volt már testi kapcsolatod? A lány bólintott, és zavarában fülig pirult. – Most hogyan védekezel? – A barátom használ gumit, legalábbis többnyire. – Többnyire? – Néha nincs nála. – Tudod, hogy egy alkalommal is teherbe eshetsz? – Persze – felelte a lány, és felháborodott pillantást vetett az orvosnőre. – Mit gondol, miért vagyok itt? Tudtam, hogy ez lesz, és nem írja fel! Clare felpattant, és ki akart rohanni a szobából, de Emily visszahívta. – Ülj le szépen, és viselkedj felnőtt ember módjára! Elvégre azt akarod, hogy úgy kezeljelek, igaz? – Sajnálom – kért elnézést a lány. – Rendben van. Ugye a barátod meg te tisztában vagytok azzal, hogy ebben a korban a törvény nem engedi a tabletta szedését? – Igen, de ma már más időket élünk. Mindenki csinálja. – Biztosan nem mindenki, ha te úgy is érzed. Azt tudod, hogy a tablettának mellékhatásai lehetnek? Clare a fejét rázta, mire Emily szakszerűen felvilágosította. Azzal fejezte be, hogy a lánynak mindenekelőtt a szüleivel kellene beszélnie. – Nem! – kiáltotta Clare. – Apám megölne.

35

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Lehet, hogy rájönnek. Mi lesz, ha megtalálják a tablettáidat? Nem lenne jobb, ha tudnának róla, és beleegyezésüket adnák? Elképzelhető, hogy nem tetszene nekik, de akkor is a szüleid, és szeretnek téged. Vagy talán nem érdekel a véleményük? – Öregek és maradiak. Nem értenék. – Meglehet, kellemesen csalódnál – vetette fel Emily. – Ha őszintén beszélnél velük, alighanem ők is könnyebben elfogadnák a helyzetet. Senki nem örül, ha kiderül, hogy rászedték. A legtöbb szülő pedig előbb vagy utóbb rájön. Clare elgondolkozott, de aztán megint a fejét rázta. – Nem. Anyáék belehalnának, a nagyiról már nem is beszélve. Vagy felírja a doktornő a tablettát, vagy egyszer úgy maradok. Kész csoda, hogy eddig még nem történt semmi. – Biztos? – Igen, néhány napja jött meg a vérzésem. – Jól van. Megvizsgállak, és felteszek néhány kérdést a családodról. Amennyiben mindent rendben találok, akkor felírok egy alacsony hormontartalmú készítményt. Rendszeresen kell majd szedned. A lány éppen elment, amikor belépett David. – Megiszol velem egy italt? – kérdezte. – Nem, haza kell mennem. Talán majd máskor. A férfi leírhatatlanul csalódottnak látszott. Emily már bánta, hogy visszautasította. Miért ne ihatnának meg valamit? Elvégre az még nem jelentene újrakezdést, és Jamesnek sem ártana vele. – Mit akart Clare? – kérdezte David váratlanul. – Tablettát. – Tessék? – Ismered? – kérdezte Emily, akit meglepett a férfi hirtelen hevessége. – A nagyanyja a betegem. Mélyen vallásos család. Remélem, határozottan megmondtad a véleményedet. – Te jó ég! – nyögött fel az asszony. – Clare ráadásul rendszeresen lefekszik a barátjával. David a hajába túrt. – Isten óvjon bennünket, ha az apja rájön! Mit tanácsoltál a lánynak? – Felhívtam a figyelmét a mellékhatásokra, és felírtam a tablettát. – Megtagadhattad volna. – Hogyne, aztán visszajön nekem terhesen. Tudom, hogy helyesen döntöttem. Az apja feljelenthet, ha akar. – Ne dühöngj, Emily! – mosolyodott el a férfi. – Inkább gyere velem! Úgy látom, rád férne egy ital. – Nem – ellenkezett az asszony. – Nem kell nekem más, csak forró fürdő, egy pohár meleg ital, és egy órácska lustálkodás a kandalló előtt. – Csábítóan hangzik – jegyezte meg a férfi vágyakozva. – Veled tarthatok? – David… – kezdte Emily, de már erőtlenebbül csengett a hangja. – A múltkor a csókolózásnál félbehagytuk – emlékeztette a férfi. – Légy szíves, hagyd abba! – kérte az asszony, és hátrált egy lépést. – Nem vagy sportszerű. – Így igaz. Nem tudom, minek kerülgetjük a lényeget, mint macska a forró kását. Talán jobb lenne, ha felhagynánk vele. Ki-ki élhetné tovább a maga életét. David sarkon fordult, és elviharzott. Emily látta rajta, hogy végtelenül csalódott, akárcsak ó. Nekitámaszkodott az íróasztalának, és azon tűnődött, megszűnik-e valaha is vágyódni olyasvalami után, amit soha nem kaphat meg.

36

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Szép október köszöntött rájuk. A fák levelei a vörös és az aranysárga megszámlálhatatlanul sok árnyalatában pompáztak a kellemes napsütésben. Az iskolában éppen megkezdődött az egyhetes őszi szünet. Emily kedden, amikor szabadnapos volt, a közeli Watermouth-kastélyhoz kirándult Jamesszel. Elbűvölten hallgatták a régi hangszereket, megcsodálták a letűnt évszázadok konyháit, pénzt dobtak a koros játékautomatákba, és együtt borzongtak a csempészek és boszorkányok történeteit ábrázoló képek láttán. A kertet serénykedő kerti törpék díszítették, és még játszótér is volt, amelyen James kipróbálhatta élete leghosszabb csúszdáját. Emilynek csak azzal sikerült indulásra bírnia, hogy megígérte, hazafelé meglátogatják David szüleit. James természetesen ismét fel akart ülni a szamárra, és Mr. Trevellyan készségesen kiment vele a mezőre. Emily kettesben maradt volt anyósával. Nagyon remélte, hogy az asszony nem folytatja ott, ahol legutóbb abbahagyta. Reménye beteljesedett. Mrs. Trevellyan elnézést kért múltkori viselkedéséért, aztán megmutatta legújabb kézimunkáját. – Egyre hosszabbak az esték, és legalább van mit csinálnom. Még mindig nem sikerült megszoknom, hogy nem kell ellátnom a tyúkokat meg a teheneket. – Hiányzik a gazdaság? – Igen is, nem is. Szeretünk itt lakni, és így Davidet is gyakrabban látjuk. Bill mar nem bírta a sok munkát, mindenképpen el kellett adnunk a földet. Topsytól azonban nem tudtunk megválni. Nyáron a vendégek gyerekei lovagolhatnak rajta. Bill imádja a kicsiket. Emily kinézett az ablakon, és látta, hogy volt apósa remekül kijön Jamesszel. A gyerek a szamár hátán ült, az öreg pedig körbe-körbe vezette a jámbor állatot. Az idős férfi éppen felnevetett, amitől megszólalásig hasonlított a fiára. Emilynek hirtelen megfájdult a szíve. – Ugye még mindig szereted Davidet? – kérdezte Mrs. Trevellyan csendesen. – Igen – bólintott Emily. – Csakhogy ez nem mindig elég. – Ha védekezünk ellene, akkor semmiképp – felelte David édesanyja. – Ideje, hogy teázzunk – mondta aztán. Emily hallgatott. Nem tudta, hogyan győzhetné meg volt anyósát. Rettenetesek voltak Daviddel folytatott veszekedéseik, és áthidalhatatlan szakadékot nyitottak meg közöttük. Annak a hangulatnak semmiképpen nem teheti ki Jamest, akinek már amúgy is sok mindenen kellett keresztülmennie. Felsóhajtott, és elfordult az ablaktól. Kényszeredett mosollyal felajánlotta, hogy megteríti az asztalt. Mrs. Trevellyan szomorúan bólintott. Emily és James nem maradt sokáig. A kisfiúnak másnap reggel Surrey grófságban élő nagyszüleihez kellett utaznia, és az asszony azt akarta, hogy pihenten induljon útnak. Mrs. Bradley néhány nap szabadságot vett ki, és Emily nem tudta, hogy bírja majd egyedül az üres házban. Már az is eszébe jutott, hogy kézimunkázni fog, mint volt anyósa, vagy kihoz egy halom filmet a kölcsönzőből. Aludnia azonban mindennap kell majd, és tapasztalatból tudta, hogy az éjszaka lesz a legnehezebb… Másnap reggel Mr. Wellcome felhívta a rendelőt, mert felesége rosszullétre és látási zavarokra panaszkodott. – A kór valószínűleg elérte az agyat – jegyezte meg David leverten. – Szerinted tudta, hogy ez lesz? – kérdezte Emily. – Lehetséges. Az viszont biztos, hogy egyelőre nem beszélhet a férjével a döntéséről. Miután visszatért a betegtől, David elmondta Emilynek, hogy Jenny tudata zavart volt, és keze nem engedelmeskedett az akaratának.

37

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Nehezen lélegzik. Nem kizárható, hogy tüdőgyulladása van. Ma éjjel te leszel az ügyeletes? – Igen – bólintott az asszony. – Ránézzek? – Lehet, hogy beutalom. Később még egyszer kimegyek hozzá. Jenny állapota tovább romlott, ezért David öt órakor bevitte a kórházba. Amikor Emily éjjel meglátogatta, az asszony gyenge volt, de rendíthetetlenül elszántan viselkedett. – Nem veszek be antibiotikumot – jelentette ki. – Ne hallgasson Richardra! Nem ér felkészületlenül, ha el kell mennem. – Biztos ebben? – kérdezte a doktornő. – Igen – felelte Jenny habozás nélkül. – Elegem van. Be akarom fejezni. Aznap éjjel Maureen volt szolgálatban. Emily tájékoztatta Jenny kívánságáról. – Jóságos ég! – nyögött fel az ápolónő. – Ha Richard megtudja, kitör a parasztlázadás. A férfi pedig megtudta, amikor bejött a feleségéhez, hogy jó éjszakát kívánjon. Jennynek közben magasra szökött a testhőmérséklete, de nem kapott lázcsillapítót. Emilyt áthívták az osztályra, hogy szelídítse meg a tomboló férjet. Mielőtt elindult, még gyorsan felhívta Davidet. – Talán jó lenne, ha bejönnél, és beszélnél vele. Jenny végül is a te beteged, és Maureen szerint Mr. Wellcome magánkívül van. Richard valóban zavarodott benyomást keltett. Mindenáron beszélgetni akart a feleségével, ő azonban nem érezte magát elég erősnek. Csak arra kérte a férjét, hogy maradjon mellette. – Szoríts magadhoz! – suttogta. Emily és David tehetetlenül nézte, hogy Richard behunyja a szemét, és gyengéden magához öleli haldokló feleségét. – Kérlek, Jenny, ne hagyj el – zokogta. A két orvos kiment a szobából. – Helyes, amit teszünk? – kérdezte David komolyan. – Természetesen. Ő akarta így, mi nem is tehetnénk másként. Én vagyok a szolgálatos orvos, de nem kezelhetem, ha nem akarja. Tiszta tudattal közölte velem a szándékát. Állapota még mindig megengedné, hogy megváltoztassa a döntését. Mindamellett nem hiszem, hogy megteszi. – Biztos vagy ebben, Emily? Együtt kell majd élned a tudattal, hogy így döntöttél. – Szerinted könnyebben viselném, ha mesterségesen tartanám életben? – kérdezte az asszony indulatoséin. – Ne veszekedj! Alapjában egyetértünk, csupán valamennyi szempontot mérlegelni szeretnék, mielőtt késő lenne. – Már késő van, David. Jenny ideje évekkel ezelőtt lejárt. Kérlek, engedd méltósággal meghalni. A férfi elgondolkodott. – Megyek, beszélek Richarddal – mondta aztán. – David? – Ne aggódj! Tiszteletben tartom Jenny akaratát. Az asszony megkönnyebbülten fellélegzett. Félt, hogy David esetleg figyelmen kívül hagyja a haldokló kívánságát, ami nemcsak a betegnek lett volna rossz, hanem neki is. Azt jelentette volna ugyanis, hogy a férfi nem bízik szakmai ítélőképességében. Megmagyarázhatatlan okból Emilynek nagyon sokat jelentett David egyetértése. Miután ellátta betegeit, az asszony visszament az osztályra. Jenny állapota nem változott. Richard ott ült mellette, és fogta a kezét. Emily nem zavarta őket. Megkérte Maureent, értesítse, ha szükség lenne rá, aztán hazament.

38

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Nagyon lehűlt a levegő, és sűrű köd borított mindent. Sarah egy ugyanilyen éjszakán szenvedett balesetet. Emilyn vakrémület lett úrrá vezetés közben. Mi lesz, ha rossz helyen fordul be? Talán máris eltévedt. Bárhogy erőltette a szemét, alig látott valamit. Egy idő múlva rádöbbent, hogy menthetetlenül eltévedt. Nem volt más választása, vissza kellett mennie a városba. Megállt, kinyitotta az ajtót, körülnézett, aztán óvatosan betolatott egy kocsibeállóba. Egyesbe kapcsolt, és elindult előre. Autója azonban oldalra csúszott, és felborult. Emily egy darabig rémülten ült. Miután csitult heves szívverése, megállapította, hogy nem sérült meg. Alighanem elvétette a beállót, és az árokban kötött ki. Kikapcsolta a világítást, zsebre rakta a kocsi kulcsait, majd letekerte az ablakot, és kimászott rajta. Ugyanezen az úton orvosi táskáját is kivette a hátsó ülésről. Sejtelme sem volt arról, hol lehet. Ismét rémület fogta el. Merre menjen? Reszketve, botladozva elindult az úton. Végre elért egy kereszteződéshez. Az útjelző tábla alapján majdnem biztos volt abban, hogy nem járhat messze David házától. Ha megtalálja, biztonságba kerül. Már egész testében remegett a hidegtől, de bátran felkapaszkodott a dombra. Egy idő múlva elbizonytalanodott, hogy talán mégis rossz irányba indult. Nem lenne meglepő, ha ebben a ködben elveszítené tájékozódó képességét, és órákig körbe-körbe járna. Gyenge szél támadt, és egy pillanatra felszakította a ködöt. Emily kissé távolabb egy házat pillantott meg. Odarohant, és dörömbölni kezdett az ajtón. – David! – zokogta. – David! A férfi hamarosan ajtót nyitott. Az asszony egyenesen a karjába zuhant. – Emily! Jóságos ég, mi történt veled? – Eltévedtem a ködben, árokba borultam a kocsival, aztán nem találtam el hozzád… – Szavai zokogásba fúltak. David ölbe kapta, és bevitte a nappaliba. – Megsérültél? – kérdezte, miután felkapcsolta a villanyt. – Nem. Nagyon ügyetlen voltam… – Annyi baj legyen! Megijedtél, de most már minden rendben van. Itt vagy nálam. A férfi addig ringatta Emilyt, amíg az abba nem hagyta a sírást. – Jobban vagy? – kérdezte David mosolyogva, és letörölte a könnyeit. Emily szégyenkezve bólintott, de ahhoz még nem volt ereje, hogy megmozduljon. David viszont felkelt, kiment a konyhába, és egy üveg konyakkal tért vissza. – Tessék, igyál egy kortyot! – ajánlotta, és már töltött is. – Aztán zuhanyozz le forró vízzel, amíg tüzet rakok a kandallóban. Meglátod, utána jobban érzed majd magad. A meleg víz jólesően simogatta Emily bőrét. Felmelegedett, és lassan a nagy ijedtségen is túljutott. – Odakészítettem egy fürdőköpenyt – kiáltott be David az ajtón át. – Ne öltözz fel rögtön, előbb abba bújj bele! Emily megtalálta a puha köpenyt. Kifakult póló és egy pár meleg zokni is volt mellette. Az asszony felvette őket, aztán kifésülte nedves haját. Már lefelé tartott a lépcsőn, amikor rádöbbent, hogy igencsak hiányos az öltözéke. David mosolyogva várta. – Minden rendben? – Igen, köszönöm. – Ülj ide a tűzhöz, és idd meg az italodat! A férfi lehúzta a szőnyegre Emilyt, hátulról átölelte, és kezébe adta a poharat. – Utoljára a nászéjszakánkon ültünk így – suttogta. – Emlékszel? Az asszony bólintott.

39

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

A férfi a kisasztalra tette a poharaikat, majd oldalra csúszott, hogy Emily feje a vállára kerüljön, és óvatosan megcsókolta. Az asszony vágyakozón felnyögött, aztán átkulcsolta David nyakát, és szorosan hozzásimult. Csókjuk hosszú és gyengéd volt. A férfi egy idő után felemelte a fejét, de Emily a hajába túrt, és visszahúzta magához. David remegő hangon az asszony nevét ismételgette, a csípőjét simogatta, és szorosan magához ölelte. – Érzed, mit művelsz velem? – kérdezte. – Kívánlak, Emily. Légy az enyém! Itt és azonnal. Ha nem akarod, most még abbahagyhatjuk. Az asszony mélyen a férfi szép szürke szemébe nézett. Szerelmet, gyengédséget és vágyat olvasott ki belőle. Ugyanazt, amit évek óta ő is érzett iránta. – Akarom – suttogta. – Akarlak. Itt és most. Egy pillanatra úgy tetszett, hogy David nem kap levegőt, de aztán megkönnyebbülten fellélegzett. A szőnyegre döntötte Emilyt, és szorosan összefonódott a testük. – Kimondhatatlanul kívánlak. Nagyon régen. Egy örökkévalóság óta… Reszkető kézzel kifejtette Emilyt a fürdőköpenyből, majd a pólótól és a zoknitól is megszabadította. Az asszony meztelenül ült előtte. David felállt, lekapcsolta a villanyt, de már jött is vissza, és folytatta az érzéki simogatást. – A kandallótűz fényében úgy csillog a bőröd, akár a tiszta arany – suttogta. – Semmit sem változtál. Ugyanolyan szép vagy, mint voltál. – Vetkőzz le! – kérte Emily. – Látni akarlak. David felegyenesedett, és kibújt a pulóverből meg a farmerból. Emily szíve vadul kalapált, és elakadt a lélegzete, amikor meglátta a férfit. Aztán máris a karjában találta magát, és bőrén érezte felforrósodott bőrét. Gyengéden simogatta a vállát, mellkasát, hátát és végül a csípőjét. David megférfiasodott és megszépült az eltelt időben. Ajka Emily melléhez ért. Előbb csak incselkedett vele, majd szájába vette a rózsás bimbót. Az asszony felsikított. David felemelte a fejét, és huncutul rámosolygott. – Szereted? – Minek kérded, amikor tudod? – Hát ehhez mit szólsz? A férfi megcsókolta Emily hasát, derekát, combja érzékeny belső oldalát és térdhajlatát. Érintései egyre jobban felkorbácsolták az asszony vágyát. Egy idő után úgy érezte, nem bírja tovább, és felemelte a fejét. – Most? – Igen, kérlek, igen – nyögte Emily. David beléhatolt, és az asszony úgy érezte, egész testét kitölti. Alig hitte el, hogy régi vágya végre beteljesült. David itt van vele, benne… – Emily! – kiáltotta a férfi. – Gyere, gyere velem! A hosszú várakozás ezennel véget ért.

40

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

7. FEJEZET Emily tiszta, illatos ágyban ébredt. Meztelenül feküdt a meleg dunyha alatt, és jóleső, kielégült fáradtság töltötte el. David éppen visszajött a hálószobába a földszintről, ahonnan telefonon beszélt valakivel. – Emily? – Mi történt? – kérdezte az asszony álmos hangon. – Be kell mennem a kórházba. Jenny sokkal rosszabbul van. Maradj itt, sietek vissza, ahogy csak tudok. – Hány óra? – Hajnali négy. Aludj tovább! Miután David elsietett, Emily felkelt, lezuhanyozott, és lement, hogy főzzön magának egy csésze teát. Szórakozottan addig élesztgette a kandallóban a tüzet, amíg újra lángra lobbant. Gyönyörű volt Daviddel, gondolta ábrándosan. Teste felismerte a férfit, és ugyanúgy fogadta magába, mint egykoron. Könnyes szemmel nézett a lángokba. Semmi kétség, szereti Davidet, a férfi pedig viszonozza az érzéseit. Igen ám, de lehet-e szó közöttük tartós kapcsolatról? Van-e biztosíték arra, hogy ezúttal hosszú életű boldogság vár rájuk? Kihűlt a teája, miközben mélázott. Újat készített, és csészéjével letelepedett a kandalló előtti szőnyegre. Elgondolkodva vakargatta a mellette elheveredett kutyák füle tövét. Hirtelen James jutott eszébe. Ha visszajön, megkapja a kutyakölyköt, amelyet Emily már ki is nézett neki. Amikor ott járt, a labradorkeverékek még túl kicsik voltak ahhoz, hogy elválasszák őket az anyjuktól. Az asszony a leghelyesebb kölyköt választotta az alomból. Koromfekete bundája volt, csak mellkasán díszelgett egy apró fehér csillag, orrocskájánál puhábbat pedig elképzelni sem lehetett volna. Vajon David kutyái kijönnek majd a kölyökkel? Miken tépelődsz te? – teremtette le magát azonnal gondolatban. Felesleges találgatnod, elvégre találkozniuk sem feltétlenül kell. Akármennyire is nem akarta, elszomorodott, amikor idáig jutott a töprengésben. Egyszeriben nem értette, mit keres itt. David köntösében üldögél David kandallója előtt, és David visszatértére vár. Alighanem elment az esze. Hogy engedhette meg, hogy a férfi a magáévá tegye? Váratlanul eszébe jutott Jenny Wellcome. Életben van-e még, és ha igen, megéri-e a reggelt? Lehet, hogy ott és akkor kell elfogadnunk a szerelmet, ahol és amikor találkozunk vele, mert sohasem tudhatjuk biztosan, virrad-e még számunkra reggel. Sarah és Philip számára nem adatott meg a közös másnap. Ha az éjjel valamivel mélyebb az az árok, most talán már én sem élnék, gondolta Emily. Richardra gondolt, aki őszintén aggódik a felesége, a gazdaság és Ann miatt. Aztán Neil Blake jutott eszébe. Felesége már nem szereti, és védőpajzsnak használja ellene közös gyermeküket. Emilyt leginkább mégis Jenny sorsa szomorította el, és egyszeriben jelentéktelennek érezte saját gondjait. David röviddel hét óra előtt jött vissza. Emily, aki még mindig a kandalló előtt ült, az ajtónyitásra nehézkesen feltápászkodott.

41

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Jenny? – kérdezte, bár már tudta a választ. – Nem sokkal azután, hogy beértem a kórházba, meghalt. Mostanáig Richardot istápoltam. – Hogy van? – Teljesen összetört. Hazavittem, és nyugtatót adtam neki. Most alszik. Édesanyja elindult ide, az a férfi pedig, ciki a teheneiket feji, már ott volt. Ő majd ránéz időnként. – David kimerülten letörölte arcáról a verítéket. – Szeretetre vágyom – mondta egyszerűen. Emily rögtön odalépett hozzá, és átkarolta. – Gyere vissza egy kicsit az ágyba! – kérte. Kéz a kézben felmentek a hálószobába, és gyengéden, önzetlen odaadással szerették egymást. A férfi utána sem engedte el Emilyt, aki szoros ölelésében hallotta, hogy hevesen zakatol a szíve. – Nem tudnám elviselni, hogy még egyszer elveszítselek – suttogta David, és reszkető kézzel az asszony vállát simogatta. – Maradj velem, Emily! Gyere hozzám feleségül! Szeress! Az asszony David vállába fúrta az arcát. Fájt, hogy el kell utasítania. – Nem merem megtenni. Mi lesz Jamesszel? Máris sok szörnyűségen ment keresztül. Mi lesz, ha most sem sikerül, és megint veszekedni kezdünk? – Nem fogunk – ígérte a férfi. Emily nem hitt neki. Túlságosan különböző természetük és életfelfogásuk nagyban rontja a békés együttélés esélyét. – De igen. Azt pedig James már nem viselné el. – Meg sem próbáljuk? – Már megpróbáltuk, csak éppen nem sikerült. – Gyerekek voltunk még, egyikünk sem tudott engedni. Kapni akartunk, és vérig sértődtünk, ha valami nem úgy történt, ahogyan elképzeltük. – David gyengéden simogatta az asszony haját. – Szeretlek, Emily, te vagy a mindenem. Inkább leharapnám a nyelvemet, semmint hogy olyat mondjak, amivel megbánthatlak. Az asszony kétségbeesetten lehunyta a szemét. – Szépen kérlek, hidd el, hogy lehetetlen. – Nagyon is lehetséges – ellenkezett David kitartóan. – Csak merned kell. A fenébe, Emily, mit veszíthetünk? – De James… – Pokolba Jamesszel! Hagyd ki a játékból! – Nem tehetem. – Az asszony felült, és egyenesen a férfi szemébe nézett. – Épp erről beszéltem, David. James nem viselne el még egy csapást. Nem feledkezhetem meg róla. David is felült az ágyon. – Nem úgy gondoltam. – Hát hogy, ha szabad kérdeznem? – Csak arra a kis időre hagyd ki a játékból, amíg kiderítjük, hogy… – Ne kiabálj! A férfi döbbenten nézett Emilyre, aztán a bocsánatát kérte. – Adj esélyt magunknak, és közben ne aggódj Jamesért! Én sem akarok neki fájdalmat okozni, de ha kettőnknek sikerül boldogan együtt élnünk, akkor James teljes családban nőhet fel. Nem az válna leginkább a javára? Az asszony kénytelen volt igazat adni Davidnek, mégis félt. Mi lesz, ha nem értik meg egymást? Valóban James miatt aggódik a férfi, vagy kizárólag a saját érdekeit nézi? Emily nagy levegőt vett, és mélyen David szemébe nézett. – Jól van, tegyünk próbát!

42

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Köszönöm – suttogta a férfi könnyes szemmel. Karjába zárta szerelmét, és már össze is ért az ajkuk. Nem igazi csók volt ez, inkább ima. Könyörgés azért, hogy végre béke legyen közöttük. Másnap a rendelőben mindenki Jenny Wellcome haláláról beszélt. Sokan ismerték és gyászolták. Férjének szintén kijutott az együttérzésből. Mint kiderült, a vártnál jóval többen tudták, hogy viszonya volt Ann Blake-kel, de a többség kizárólag a nőt ítélte el. Emily nem nyilvánított véleményt, és kitérően válaszolt, ha kérdezték. Rendelés után az asszony megtudta Davidtól, hogy kocsiját kihúzták az árokból, és már el is vontatták a szerelőhöz. – Hazaviszlek – ajánlotta fel a férfi. – Hozzád vagy hozzám? – Inkább hozzám – válaszolta Emily zavartam. – Lezuhanyoznék, és át szeretnék öltözni. – Jól van. Én még ki akarok menni Richard Wellcome-hoz, és el kell látnom a kutyákat. Akkor hát előbb hozzád, aztán hozzám? – Megbeszéltük. – Ne aggódj feleslegesen, drágám! – kérte David szelíd szeretettel. – Minden rendbe jön, csak adj egy kis időt! Csodálatosan sikerült az este. Miután elhoztak néhány holmit Emilytől, kivitték sétálni a kutyákat, majd kandallótűz mellett teáztak. Aztán David kiment Richard Wellcome-hoz, Emily pedig elkészítette a vacsorát. Mire a férfi hazatért, már finomra fűszerezett, borral megöntözött csirke rotyogott a sütőben. – Mennyei illatokat érzek – kiáltotta David, és gyengéden megölelte Emilyt. Az asszony érezte az izgalmát, és benne is azonnal fellángolt a vágy. – Szereted, ha átölellek? – kérdezte a férfi. – Felesleges kérdés. – Nem az. Ki kell mondanod. Beszélgess velem! Ezt rontottuk el a múltkor, drágám. Csak az ágyban adtuk oda magunkat a másiknak. – Lehet, hogy egész házasságunk kizárólag ágyjelenetekból állt? – tűnődött el Emily szomorúan. – Nem, ez nem igaz – tiltakozott a férfi határozottan, és elengedte az asszonyt. – Jóval több volt, de sok mindenre nem figyeltünk oda. Ezért is szeretném feleleveníteni mindazt, ami szép volt a házasságunkban. – Ugyanazt még egyszer, csak több érzelemmel? – kérdezte az asszony. – Pontosan. Kutyaharapást szőrével. Hol is hagytuk abba? David szenvedélyesen megcsókolta Emilyt, és nekiszorította a tálalónak. Gyors mozdulatokkal kigombolta a ruháját, és meztelen combja közé dugta a kezét. – Akarlak – mondta érzéki hangon. – Itt? Most? – Igen. A férfi kinyitotta farmernadrágját, és azonnal az asszonyba hatolt. Összekapaszkodtak, és mohón csókolták egymást. – David! – sikoltott fel Emily a gyönyörtől, mielőtt mindketten elérték volna a csúcsot. – A fenébe, még a függönyt sem húztuk be! – mérgelődött utána David, és sietve pótolta a mulasztást. Emily elnevette magát. Úgy érezte, a boldogság menten szétveti a szívét. – Bolond vagy, tudod? De azért szeretlek. – Én is téged. David egy darabig némán, áhítattal nézte az asszonyt, majd ismét karjába zárta. – Hálás vagyok az égnek. Most pedig együnk végre! Menten éhen halok.

43

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Azon a héten minden este szeretkeztek. Hogy elejét vegyék a szóbeszédnek, Emily kocsiját elhozták a szerelőtől, és éjszakára mindig a háza előtt hagyták, noha többnyire mindketten Davidnél voltak. Szombat délután megjött James, és Mrs. Bradley szabadsága is letelt. Szemlátomást mindketten remekül érezték magukat, mert egyformán vidámak és boldogok voltak. Mrs. Bradley a lányát látogatta meg, akinek nemrégiben született meg a második gyermeke. Az idős asszony roppant büszke volt az unokáira. Jamest tejben-vajban fürösztötték a nagyszülei, ám szerencsére nem ártott meg neki a kényeztetés. – Kétszer voltunk moziban – mesélte. – Nagyapa még a repülőtérre is kivitt – folytatta jóval izgatottabban. – Láttuk, hogy szállnak fel és le a gépek. Emily, lehetek pilóta, ha nagy leszek? – Miért ne? – kérdezte az asszony kedvesen, és magához ölelte a kisfiút. – Szeretnéd? James hevesen bólogatott. – Állati jók a repülők. Nagyok és szépen csillognak. A gyerek vágyakozón kipillantott az ablakon, mintha azt mérlegelné, elférne-e egy repülőgép az udvaron. Emily alig bírta ki nevetés nélkül. – Nagyapa azt mondta, apának volt repülője, de én nem emlékszem rá. – Nem is emlékezhetsz, mert még nagyon kicsi voltál. Ő vezette a kétülésesét. – Most az is az enyém? – Nem, drágám. Már nincs meg. – Kár – sajnálkozott a kisfiú. – Megtarthattuk volna, hogy legyen min gyakorolnom. – Vehetsz egy újat, ha elég nagy leszel hozzá. Persze lehet, hogy akkor már nem is akarsz majd repülni – mosolygott az asszony. – Az nem lehet – jelentette ki James komolyan. Emily elképzelhetőnek tartotta, hogy a fiú nem tesz le szándékáról. Philip is szeretett repülni, és majdnem meghasadt a szíve, amikor eladták a gépet. Akkor már tudta, hogy soha többé nem repülhet. James sok mindent örökölt az édesapjától. Philip és Sarah biztosan nagyon büszke lenne rá. Emily ismét érezte a magára vállalt felelősség súlyát. Nehéz és komoly feladat felnevelni egy idegen gyermeket. Az sem kizárt, hogy túlbecsülte az erejét, s egyaránt csalódást okoz Sarah-nak, Philipnek és Jamesnek. Lehet, hogy David iránti vágyakozása megzavarta a látását, és szem elől tévesztette a kisfiú érdekeit? – Istenem, segíts, és mutasd meg a helyes utat! – suttogta. – Mondtál valamit, Emily? – kérdezte James. – Nem fontos – felelte az asszony mosolyogva. – Éhes vagy? Vacsorázzunk? – Csinálsz mexikói melegszendvicset? – Ha akarod. – Hú de jó! Most? – Igen. Emily hagyta, hogy James a konyhába vonszolja, és erőnek erejével száműzte Davidet a fejéből. Ha vele lesz együtt, őt illeti majd minden gondolata. Most viszont egyes-egyedül Jamesszel foglalkozik. Jenny Wellcome-ot november első szerdáján temették. Szokatlanul meleg volt, még a nap is kisütött. A harangszó a tiszta időben az egész völgyet betöltötte. Emily nem vett részt a szertartáson. Úgy érezte, nem tartozik a gyászolók közé. David viszont elment, és a templom utolsó padsorában foglalt helyet. – Richard hogy viselte? – kérdezte Emily, miután a férfi visszatért a rendelőbe.

44

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Megkeseredettnek láttam. Aggódom érte. – Gondolod, hogy lelki gondozásra lenne szüksége? – Valószínűleg. Azt mindenesetre meg kellene engednie, hogy a haláleset feldolgozásában segítsenek neki. Érzésem szerint bűntudat és lelkifurdalás gyötri. Később kimegyek hozzá. Davidet azonban kihívták egy idős hölgyhöz, aki elesett, de nem volt hajlandó bemenni a központi kórházba. A férfi felhívta Emilyt, és megkérte, hogy hazafelé ugorjon be helyette Richard Wellcome-hoz, mert ő nem végez egyhamar. A ház felé menet autó hajtott el Emily mellett. Ann Blake ült a kormányánál. A doktornő igencsak zavartnak látta, és azon töprengett, a szeretőjétől jön-e éppen. Emily nem igazán ítélte megfelelőnek az időpontot. Richard Wellcome a dolgozószobájában ült. Lábát felrakta az íróasztalra, fejét erőtlenül lógatta, és ivott. – Bejöhetek? – kérdezte a doktornő a küszöbről. A férfi felemelte a fejét, az asszony felé fordította zavaros tekintetét, és bizonytalanul megvonta a vállát. Emily beleegyezésnek vette a hallgatást. Elhessegette az ablak melletti széken terpeszkedő macskát, és leült. Richard rettenetes állapotban volt. Szeme kivörösödött, arca minden színét elveszítette, és keskeny vonallá szűkült össze a szája. – Hogy van? – kérdezte Emily kedvesen. – Köszönöm kérdését, doktornő. Pompásan – felelte a férfi. Gúnyosan felnevetett, szájához emelte az üveget, és jókorát húzott az italból. – Ma temettem az asszonyt. Mit gondol, mit érzek? – Bizonyára szomorúságot. Talán haragszik is a feleségére, aki egyedül hagyta, és bűntudat gyötri, mert maga még él. – Bűntudat? – Richard levette lábát az asztalról, és Emily felé fordult. – Látta Annt? – Igen. Zavart benyomást keltett. – Épp az előbb mondtam meg neki, hogy köztünk mindennek vége. – Értem. – Emily szórakozottan simogatta a lábához dörgölődző macskát. – Mindent tudott. – A felesége? – Kezdettől fogva tudta, és megértette. – A férfi elkeseredetten felnevetett. – A fene essen belém! Lefeküdtem Ann-nel, de soha nem szerettem úgy, mint a feleségemet. Tudtam, hibát követek el, de segített elviselnem a helyzetet. Mindennek ellenére egyedül Jennyt szerettem, és most is csak őt szeretem. Richard hangja elcsuklott, és egy pillanatra lehunyta a szemét. – El kell adnom a gazdaságot, hogy kiegyenlíthessem az adósságaimat – folytatta, miután erőt vett magán. – Amíg Jenny élt, mindent megtettem volna, hogy megmentsem a földünket. Különös, de ma már nem érdekel. A férfi most először nézett Emily szemébe. – Ne aggódjon miattam, doktornő! Megoldom. – Telefonáljon, ha szüksége lenne ránk! – ajánlotta fel Emily a segítségét, aztán felállt, és távozott. Még odabent látta, hogy a férfi előtt kézzel írt levél feküdt az asztalon. Mi állhat benne? Azt gyanította, Jenny írhatta, és nem szívesen hagyta magára Richard Wellcomeot. Reggel hatkor megcsörrent a telefon. – Ki tudnál jönni Wellcome-ékhoz, Emily? – kérdezte David a vonal túlsó végéről.

45

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Az asszony álmosan dörzsölte a szemét, és meglepetten felült. – Tessék? Most? – A rendőrök szeretnének veled beszélni. Emily szeméből egyszeriben kiment az álom. – A rendőrök? – kérdezte rosszat sejtve. – Richard Wellcome az éjjel főbe lőtte magát. – Jézusom! – Ide tudsz jönni? Beszélni kívánnak veled, mielőtt elvinnék a holttestet. Emily felkeltette Mrs. Bradleyt. Sietve elmondta neki, mi történt, aztán ruhát kapott magára, és elindult. Az udvaron mentőautó és több rendőrkocsi állt. David Volvója mellett a tehenész járgánya parkolt. Ő talált rá fél hatkor Richardra. A dolgozószobában rettenetes kép tárult Emily elé. – Az bizony soha nem szép, ha valaki szájába veszi a pisztolyt, és elsüti – mentegetőzött az egyik rendőr. – Meg tudja erősíteni, doktornő, hogy ez az a férfi, akivel tegnap este beszélt? – Igen, természetesen – felelte Emily. – Mi történt? – kérdezte aztán. – A tehenész talált rá ma reggel. Feltehetőleg ön az utolsó, aki életben látta Mr. Wellcome-ot. Hacsak Ann nem járt nála később. – Itt volt – bólintott az asszony. – Elhajtott mellettem, amikor idefelé jöttem. Meglehetősen feldúltnak láttam. Nem tudom, fontos-e, de viszonyuk volt. – Már mondták – válaszolta a rendőr. – Később Mrs. Blake-et is kihallgatjuk. Tudja esetleg, miről beszélgettek? – Mr. Wellcome azt mondta, véget vetett a kapcsolatuknak. – Valóban? – szólt közbe David meglepetten. – Igen. Bevallotta, hogy nem szerette Annt. Szerintem lelkifurdalás gyötörte, mert rájött, hogy elhunyt felesége tudott a viszonyáról. Kézzel írt levelet láttam előtte az asztalon. – Ez az? – A rendőr műanyag tokba zárt, vérfoltos papírlapot mutatott fel. – Azt hiszem, igen. – Olvassa el, kérem, és mondja meg, nézete szerint megmagyarázza Mr. Wellcome tettét. A levél ugyanazon a gyengéd és megértő hangon íródott, amelyen Jenny a doktornőnek is beszélt a férjéről. Emily semmi újat nem tudott meg belőle, Richardot viszont meglephette. – Mr. Wellcome-nak tehát sejtelme sem volt arról, hogy felesége értesült a viszonyáról. Ez az egyetlen újdonság a levélben. A gazdaság miatt is aggódott. Amíg a neje élt, feltétlenül meg akarta tartani, utána azonban minden mindegy lett számára. Istenem, észre kellett volna vennem, mit tervez! Ehelyett elmentem, miután azt tanácsoltam, hogy hívjon fel bennünket, ha segítségre lenne szüksége. – Az asszony visszaadta a rendőrnek a levelet. – Hagyott hátra búcsúlevelet? – Nem, semmit sem találtunk. Ittas volt. – Igen, akkor is ivott, amikor itt jártam. A rendőr megkérte Emilyt, hogy még egyszer gondolja végig, miről beszélt Richarddal. Miután a doktornőnek semmi olyan nem jutott eszébe, amiről korábban ne szólt volna, elmehetett. David kikísérte. Emily mélyeket lélegzett az udvaron. – Szörnyű látvány volt. – Igen. Sajnálom, hogy ide kellett jönnöd.

46

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Már jobban vagyok. Tegnap este közbe kellett volna lépnem. Richard vészjóslóan nyugodt volt. – Nem láthattad előre, hogy ez lesz a vége. Talán így a legjobb. – Hogy mondhatsz ilyet? Egy ember eldobta magától az életét, és te azt mondod, így a legjobb? Nincs benned együttérzés? – Hát benned? Richard éppúgy ereje végére jutott, mint Jenny, csak éppen neki nem volt lehetősége arra, hogy feleségéhez hasonlóan fejezze be. Ami történt, megtörtént. Senkin sem segít, ha szemrehányásokat teszel magadnak. – Azt hiszem, tévedsz – kötötte Emily az ebet a karóhoz. – Segítenem kellett volna neki. Talán mégis hibát követtünk el, amikor Jennyt hagytuk meghalni. – Semmit sem tehettél ellene. – Úgy gondolod? – sziszegte Emily, és egyenesen a férfi szemébe nézett. – En nem. Mindketten tehettünk volna ellene. Kezdem azt hinni, hogy rossz döntést hoztunk.

47

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

8. FEJEZET Emily továbbra is kételkedett abban, hogy helyesen döntöttek Jenny és Richard Wellcome esetében. Allén doktorral is megvitatta az ügyet, mégsem nyugodott meg. A főorvos teljes támogatásáról biztosította, de az asszonyt változatlanul lelkifurdalás gyötörte. Emellett fájt neki, hogy David igen kevés megértéssel viseltetett iránta. Nézetkülönbségük megmérgezte a kapcsolatukat, és egyik este hangos vitatkozásra került közöttük sor. A rendelésnek régen vége volt, de Emily még mindig az íróasztalánál ült, amikor David belépett. – Gyere, igyunk meg valamit! Rád fér egy kis kikapcsolódás. – Köszönöm, nem – utasította vissza az asszony a meghívást. – Hiába szeretnéd, az időt nem lehet visszaforgatni. Hidd el végre, hogy helyesen cselekedtél! – Nem hiszem. – Emily felállt, és asztalára tette orvosi táskáját. – El kellett volna térítenem Jennyt a szándékától, vagy legalább ahhoz ragaszkodhattam volna, hogy beszéljen a férjével. Richardot pedig kórházba kellett volna utalnom akkor éjjel. Nyilvánvalóan önveszélyes állapotban volt. – Ez nem igaz. – De igen. Cserbenhagyott az orvosi ítélőképességem. – Sokkal nagyobbat tévedtél, amikor Clare Remingtonnak felírtad a tablettát – vetette a szemére David. – Talán meg kellett volna várnom, hogy teherbe essen? – Halkabban! Nem vagyunk egyedül. – Na és? – fakadt ki Emily. – Azért írtam fel a tablettát, hogy elejét vegyem számos sokkal fájdalmasabb következménynek. – Ez az eset akkor is kétségesebb, mint a Wellcome házaspáré. – Szerintem viszont pofonegyszerű. Felelőtlen és ostoba, aki védekezés nélkül él nemi életet. – Miért, mi talán védekeztünk? – Jóságos ég! – nyögött fel Emily. – Na ugye! – David diadalittasan elmosolyodott, aztán elindult kifelé, de a küszöbről még visszafordult. – Azt se felejtsd el, hogy Jenny Wellcome döntése nem ütközött törvénybe, amit viszont Clare művel a barátjával, az igen. Ez a gondolat éppúgy hideg zuhanyként érte Emilyt, mint az, hogy gyereket várhat Davidtól. A gyanú a következő napokban igazolást nyert. Mire bizonyossá vált, hogy várandós, Emily már kimondhatatlanul örült David gyermekének, aki azon az eseménydús éjszakán fogant, amelyen ő árokba csúszott a kocsijával. Először megrettent a gondolattól, hogy még egy gyermeket kell majd nevelnie, de hamar megnyugodott. Elvégre nincs egyedül, ott van neki Mrs. Bradley és James. A kicsinek helye lesz az életében, akár az apjával együtt, akár nélküle. Természetesen meg fogja engedni Davidnek, hogy találkozzék a gyermekkel, függetlenül attól, hogy ők ketten egypár maradnak-e. Ez valójában lényegtelen. Kizárólag az a fontos, hogy végre gyereke lesz Davidtól. Úgy döntött, hogy egyelőre nem mondja el neki a nagy újságot, bár nehezére esett eltitkolnia a boldogságát.

48

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Clare Remington egyik nap ismét megjelent a rendelésen, és elmondta, hogy jól bírja a fogamzásgátlót. – A matracomon van egy lyuk, abban tartom – közölte bizalmasan a doktornővel. – Senki sem tud róla. Emily ismét megpróbálta elérni a lánynál, hogy beszéljen a szüleivel, de nem járt sikerrel. Mivel Clare panaszmentes volt, és a tabletta nem okozott nála mellékhatást, Emily döntésében a szakmai szempontok győzedelmeskedtek az erkölcsi kételyek fölött. Clare újabb vénnyel hagyta el a rendelőt. Tél eleje lévén a kórházban sok tennivaló akadt. Kitört az influenzajárvány, de gyomorés bélrendszeri fertőzésekre is sokan panaszkodtak. Az idősebbek gyakran elcsúsztak a jeges utakon, de többségük szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett. Éppen Emily teljesített szolgálatot a baleseti ügyeleten, amikor Harry Brown ismét vállrándulással jelentkezett. Emilynek ezúttal még sikerült a kezelés, de a jövőre nézve kisebb műtétet ajánlott, hogy elkerülhető legyen az ízületi gyulladás vagy az idegek károsodása. A beteg megígérte, hogy elgondolkodik a dolgon. A következő héten már vissza is jött, hogy időpontot kérjen a beavatkozásra. Hálája jeléül nagy csupor házilag készített tejszínt hozott. Emily kisfia nevében megköszönte az ajándékot. – A doktornőnek is ennie kellene belőle – jegyezte meg a beteg. – Sokat fogyott. – Egy keveset talán – állította Emily. – Azért nem hízom, mert állandóan a maga karját kell helyére rángatnom. – Én mást hallottam – felelte a férfl, és cinkosan az asszonyra kacsintott. – Tessék? – Azt beszélik, megint elcsavarta Trevellyan doktor fejét. – Mit beszél? – suttogta Emily elképedten. – Ne vegye a szívére, kedvesem! Tudjuk, hogy annak idején nem jöttek ki egymással, és maga aztán máshoz ment férjhez. Senki sem veszi rossz néven, hogy így döntött. A doktor urat meg nagyon kedveljük, és szeretnénk, ha újra megnősülne. Természetesen az lenne a legszebb, ha a saját feleségét vezetné oltár elé. Emily hátradőlt székén, és ledobta a tollát. – Erről mindenki tud? – kérdezte nyugodtan. – Hogyne. Én George-tól hallottam a Bullban. Az idősebbek egyébként még abból az időből emlékeznek a doktornőre, amikor a doktor úrral itt töltötték a mézesheteiket. Ugye Sarah barátnője volt? Nagyon szerettük őket a férjével. Gondolom, a doktornő Sarah halála után ment feleségül Philiphez, és most az ő fiát neveli. Megjegyzem, óriási felelősséget vett magára. Emilyt meglepte, hogy Harry Brown mindent tud, és nem értette saját magát. Miért hallgatta ilyen sokáig egyetlen szó nélkül a férfi fejtegetéseit? Szóra nyitotta a száját, de a beteg csitítóan felemelte a kezét. – Akik tudnak arról, amit most mondtam, valamennyien hallgatni fognak, akár a sír. Tőlünk senki más nem értesül semmiről. Ezért kezeskedem. Elvégre nem lenne szerencsés, ha az emberek pletykálni kezdenének, igaz? Ami pedig a vállamat illeti… David nem lepődött meg, amikor Emily beszámolt neki a Mr. Brownnal folytatott beszélgetéséről. – Harry mindenről tud, ami itt történik – magyarázta. – Ha viszont azt mondja, nem adja tovább az értesülését, akkor az úgy is lesz. A férfi behúzta maga mögött az ajtót, és odasétált Emily íróasztalához. – Elmegyünk este valahová egy pohár sörre? Hetek óta nem voltunk kettesben.

49

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Azt hittem, nem akarod – felelte az asszony keserűen. – Nem bízol az ítélőképességemben. – Én bízom benned – jelentette ki David elképedten. – Te nem bízol magadban – tette hozzá. – Kérlek, ne vitatkozzunk többé erkölcsi kérdéseken. Sokkal fontosabb, hogy velünk mi lesz. – A kettő nem egy és ugyanaz? – Nem. Szakmailag homlokegyenest ellentétes nézeteket is képviselhetünk. – Alapvető kérdésekben is? Nem arról volt szó, hogy melyik orvosságot írjuk fel köhögésre. – Nem, és mégis igen – mosolyodott el David. – Mindketten képzett orvosok vagyunk, akik meg tudják indokolni, mit miért tesznek. Ki ítélheti helyesnek vagy helytelennek a döntéseinket? Az a fő, hogy többnyire igazunk legyen. – Nem – ellenkezett az asszony. – Mindig igazunknak kell lennie. – Én nem vagyok olyan hiú, hogy azt állítsam, mindig igazam van – jegyezte meg David nevetve. – Megváltoztál. Régen soha nem ismerted el a tévedéseidet. – Igen, megváltoztam – ismerte be a férfi, és mélyen Emily szemébe nézett. – Örülnék, ha elhinnéd, hogy így van. – Nem merem. – Gyere el ma este hozzám! Vágyom rád. – Nem mehetek. Mrs. Bradley szabadnapos. – Akkor hadd menjek én veled. Nálatok is leülhetünk a kandalló elé, tévézhetünk, és megihatunk egy csésze kávét. – Beérnéd ennyivel? – Kénytelen vagyok – felelte a férfi somolyogva. – Azért lehet, hogy titokban majd megpróbálok lopni egy csókot. – Jól van, de csak fél kilenc után gyere. Addigra James már ágyban lesz. Egyébként meglepetés is vár rád. – Meglepetés? Micsoda? – Majd meglátod – felelte Emily, és nem árulta el, hogy a kiskutyára gondolt. David épp akkor érkezett, amikor Csini, az aprócska labrador a nappali szőnyegére piszkított. – Jaj, Csini, miért pont most? – sopánkodott Emily. Felemelte a kutyát, kinyitotta az ajtót, és a küszöbön álló David kezébe nyomta a fekete pamacsot. – Légy szíves, fogd egy kicsit! Éppen megfeledkezett magáról a nappaliban. Davidet meglepte a fogadtatás, de hamar felocsúdott első döbbenetéből. – Hogy te milyen édes vagy! A kutyakölyök a férfi arcát nyalogatta, miközben Emily eltüntette a foltot a szőnyegről. – Biztosan nyoma marad – sóhajtotta. – Nem tesz semmit. Remek figura! Mennyi ideje van nálatok? – Kedd óta. Alig vártam, hogy megmutathassam. – Csak meg kellett volna hívnod. – Nem akartam. Azt gondoltam… – Mit? – Magam sem tudom. Mintha megint elkezdődtek volna a veszekedések. David fejcsóválva lehúzta maga mellé Emilyt a kanapéra. – Nem veszekedtünk, csak más véleményen voltunk. Szerintem itt a baj. Ha nem teljes közöttünk az egyetértés, többé nem szólunk egymáshoz. Mindig is így volt. Emily a férfi vállának dőlt, és elgondolkozva simogatta Csini puha szőrét. – Igazad van – felelte kis idő múlva.

50

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Ideje, hogy felhagyjunk az elhamarkodott ítéletalkotással. Beszélgetnünk kell, mindenről, minél többet, hogy jobban megismerjük egymást. Sok év telt el, természetes, hogy mindketten változtunk. – David kisimította a hajat az asszony arcából, és csókot lehelt az ajkára. – Szeretlek. Erre gondolj, ha haragszol rám, és úgy látod, mindennek vége. – Én is szeretlek – mondta Emily csendesen. – Igyekszem mindig erre gondolni, de néha más dolgok fontosabbnak tűnnek, sajnos. – Ennél semmi sem lehet fontosabb. Az asszony egyetértően bólintott, aztán elvette a férfi öléből a kiskutyát. – Most kimégy szépen a kertbe, te kis szörnyeteg, utána pedig alvás. Elvégre még csecsemő vagy. A férfi követte Emilyt a konyhába. Az asszony kitette a kutyát a kertbe, majd megmosta a kezét. – Kérsz kávét? – kérdezte, miután elzárta a csapot. – Igen. Elkészítsem? – Inkább ne! – tiltakozott Emily nevetve. – Te mindig túl erősre főzöd. David mókás fintort vágott, és átölelte az asszonyt. – Házsártos boszorka! Alig várom, hogy kettesben lehessünk. – Én is – suttogta Emily. – Mikor? – Holnap? – Nincs mit tenni, kivárom. Összerezzentek, mert odakint heves ugatás verte fel a kert csendjét. David beengedte a kutyát, Emily pedig megfőzte a kávét. Miután leültek a nappaliban, David elmesélte, hogy Joe Hardwillt, a traktor alá került gazdát a központiból áthelyezték az ő kis kórházukba. – Még mankóval jár és erősen köhög, de sokat javult az állapota. – Holnap szolgálatban leszek. Majd bemutatkozom neki. – Örülni fog. Említettem, hogy esetleg meglátogatod, mire rögtön megnézte, nála van-e a fésűje. Azt hiszem, tud a kapcsolatunkról. – Van, aki nem? – Azért még akad hely, ahol bizalmas kettesben lehetünk. Emily ingerülten felnyögött. – Bocsáss meg, nem akarlak sürgetni. Az asszonynak fájt, hogy el kellett szomorítania Davidet, de nem akart a jövőről beszélni, amíg nem volt maradéktalanul biztos a dolgában. Így aztán tizenegy óra tájban a férfi elbúcsúzott. Előtte azért még szenvedélyesen megcsókolta Emilyt. – Mr. Hardwill? Thompson doktornő vagyok – mutatkozott be Emily az ősz hajú férfinak. A beteg a verandán üldögélt. A női hangra tüstént megfordult, és tekintetét mohón végigjáratta az előtte álló asszonyon. – Öreg szemem végre láthat valami szépet – jegyezte meg, és valószínűleg folytatta volna a bókolást, de a heves köhögés megakadályozta benne. – Meglátja, nem hiába szokott le a dohányzásról. Hamarosan sokkal jobban érzi majd magát. – Ki mondta, hogy leszoktam? – kérdezte az öreg. – Maureen nővér eszén nem könnyű túljárni – mosolygott Emily sejtelmesen.

51

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Vén csatahajó! – szitkozódott a férfi. – Meg kell várnom, hogy hazamenjen, csak utána csempészhetek be cigarettát. Mindig jól eldugom. – Igazán? – kérdezte a doktornő meglepetten. – Hová, ha szabad kérdeznem? – Majd pont magának fogom elmondani! – felelte Mr. Hardwill, és újabb köhögési roham tört rá. – Miután majdnem belehalt a műtétbe, nem lenne szabad felelőtlenül kockára tennie az egészségét. Joe Hardwill elutasítóan legyintett. – Megnézi a lábam? – kérdezte. – Nem. Trevellyan doktortól tudom, hogy szépen gyógyul. – Beszélt magának a lábamról? – kérdezte az öregember. – Talán ebéd közben? – Nem ettünk. Kávéztunk – javította ki az asszony, és igyekezett megőrizni a komolyságát. – Ha ideadja a cigarettáját, cserébe mindent elmesélek. – Az orvosok több trükköt ismernek, mint a bűvészek. Köszönöm szíves ajánlatát, de inkább megtartom a cigit. A délutáni rendelésen Amy Richardson is megjelent. – Jól van a baba? – kérdezte tőle Emily. – Remekül. Kilenc hete szültem, így hát ideje, hogy megint védekezzünk. A férjem sterilizáltatni szeretné magát, én azonban nem vagyok biztos abban, hogy akarom-e. – Öt gyerek nem elég? – kérdezte a doktornő. – Engem már akkor szédülés környékez, ha a pelenkahegyekre meg a rengeteg főzésre gondolok. – Van segítségem – mondta Amy mosolyogva. – Tudja, eddig mindig úgy volt, hogy amint egyéves lett valamelyik gyerekem, engem rögtön elfogott a vágy a következő után. Érti ezt, doktornő? Emily bólintott. Pontosan tudta, miről beszél Amy. – Olyankor aztán nem lehet velem bírni, amíg meg nem fogan az új baba. Ismeri, milyen érzés, ha élet növekszik a szívünk alatt? Szép lassan fejlődik. Aztán eljön a nagy pillanat, amikor megmozdul. Előbb könnyedén, akár egy pillangó, a végén meg akkorákat rúg, mint egy teljes focicsapat. Kicsinek és védtelennek születik, de én minden erőmmel azon vagyok, hogy gondoskodjam róla. Szemem láttára cseperedik, egy szép napon elindul, beszélni kezd, és én máris szülném a következőt. Miközben Amy beszélt, Emily lopva saját hasára tette a kezét. Még nem látszott rajta, hogy most éppen ez játszódik le benne. Minduntalan a növekvő kis életre gondolt. – Megértem – felelte, miután Mrs. Richardson elhallgatott. – Egyszer azonban abba kell hagynia. Nem csupán anyagi vagy egyéb külső okokból, hanem orvosi szempontból is. Mit szól a szervezete ahhoz, hogy majdnem mindig állapotos? – Semmit. Naponta tornázom, és úszom a medencénkben. Jeremy néha sopánkodik a kiadások miatt, de nem élünk rosszul. A férjem író, sok politikai regénye aratott már komoly sikert. Az egyikből tévésorozat is készült, és már tervezik a folytatást. – A múltkor úgy beszélt, mintha kenyérgondjaik lennének – emlékeztette Emily mosolyogva az asszonyt. – Szeret túlozni. Akkoriban éppen be kellett fizetnünk egy nagyobb összegű adóhátralékot, de igazából sem a pénzzel, sem a testemmel nincs baj. – Arra nem gondoltak, hogy maga spirált helyeztessen fel? – Úgy lettem terhes Daviddel. – Pesszárium? – Annak köszönhetjük Juliánt. Emily kezdte elveszíteni a türelmét. – Mit szólna a tablettához?

52

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Felesleges, ugyanis mindig elfelejtem bevenni. Olvastam egy beültethető készítményről, amely öt évig hatásos. – Igen, a bőr alá ültetünk be egy pálcikát. Fokozatosan adja le a fogamzásgátló szert. – Mi történik, ha közben úgy döntünk, hogy mégis gyereket szeretnénk? – El lehet távolítani. – A doktornő be tudja ültetni? – Igen, bár már rég csináltam. Talán valamelyik doktor úr átvállalja tőlem. – Olyan nehéz? – Nem, dehogy. Néhány milliméteres metszést ejtünk a bőrön, és alátoljuk a pálcikát. Helyi érzéstelenítés mellett a beavatkozás nem tart tovább húsz percnél. – A doktornő szerint vállalkozzam rá? – Semmi nem szól ellene. Mindössze azt kell megtudnom, van-e nálunk raktáron. Ha nincs, majd rendelünk. Addig hogyan akarnak védekezni? – Gumi óvszerrel – felelte az asszony. Emily látta rajta, hogy nem rajong az ötletért. – Még mindig jobb, mintha azonnal újra teherbe esne – mondta vigasztalóan. Teázás közben Emily megkérdezte a főorvost a beültethető fogamzásgátlóról. – Meg kell rendelni, és huszonnégy órán belül itt lesz – felelte Laurence. – Kinek kell? – Amy Richardsonnak. – Nem túl hosszú távú védekezés ez neki? – Azt hiszem, megpróbál leszokni a szenvedélyéről – válaszolta Emily somolyogva. – Nem úgy, mint Joe Hardwill. Ő bezzeg még mindig dohányzik. – Mit vártál? – kérdezte David. – Álszent öregember. Vajon hová rejti a cigarettáit? – Megpróbáltam belőle kiszedni, de csődöt mondott a tudományom. – Zavarba hozott? – Nem. Csupán annyit mondott, amikor odamentem hozzá, hogy öreg szeme végre láthat valami szépet. – Amiben tökéletesen igaza volt, kedvesem – jegyezte meg Laurence, és felállt az asztaltól. – Megyek vissza dolgozni. Ó, majdnem elfelejtettem, hogy estére bejelentkezett Mr. Remington. Jó lenne, ha itt maradna, Emily. Szükségem lehet magára. A bősz atya valószínűleg rájött, hogy Clare fogamzásgátlót szed. Nigel Remington tagbaszakadt ember volt. Ragaszkodott ahhoz, hogy Emilyn és Allen doktoron, a rendelő főorvosán kívül felesége és lánya is jelen legyen a beszélgetésen. – Haladéktalanul magyarázatot követelek. Hogyan írhattak fel veszélyes szert egy tizenöt éves lánynak a szülei tudta nélkül? – kezdte a férfi felbőszülten. Sápadt és zaklatott felesége kissé távolabb állt, Clare pedig durcásan, kisírt szemmel figyelte a jelenetet. – Az ilyeneknek vissza kellene vonni a diplomáját! Mégis, mit képzelt? – förmedt rá Emilyre. – Semmit, Mr. Remington – felelte az asszony a tőle telhető legnyugodtabb hangon. – Felvettem a család kórtörténetét, és hosszan elbeszélgettem Clare-rel. Utána azt tettem, amivel szakmai megítélésem szerint leginkább használhattam. – Használhatott? – háborgott Mr. Remington. – Szakmai megítéléséről egyébként jobb nem beszélni. Mást persze aligha várhat az ember egy olyan erkölcsi felfogást képviselő orvostól, mint maga. – Tessék? – emelte fel Emily a hangját. – Ne tegyen úgy, mintha nem tudná, miről beszélek. Vagy fogalmazzak világosabban Clare előtt? – Azt hiszem, eltértünk a tárgytól – szólt közbe Laurence bosszúsan. – Leánya védekezni akart, miután nemi életet élt. Véleményem szerint Thompson doktornő azt tette,

53

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

amit bármelyik orvos tett volna hasonló esetben, hogy megakadályozza egy tizenéves lány nem kívánt terhességét. Biztosan tudom, hogy az még kevésbé tetszett volna magának. – Le kellett volna beszélnie a kapcsolatról – folytatta Mr. Remington, aki szemlátomást csak nagy nehezen uralkodott magán. – Clare-nek erkölcsi támaszra lett volna szüksége, amely megóvta volna a bűnös testi vágyak kísértésétől. – Tökéletesen egyetértünk – szakította félbe Emily a szóáradatot. – Mindössze annyit tennék hozzá, hogy amiről beszél, azt nézetem szerint a szülőknek kell megtenniük. Hol voltak, amikor a lányuknak szüksége volt magukra? – Mindig ott voltunk mellette. – A férfi már kiabált. – Igaz, de a föld felett jártatok, és nem hallgattatok meg, mert túlságosan lefoglalt benneteket, hogy fejembe verjétek a Bibliát – szólt közbe Clare. – Tessék, most már tudjátok. Rendszeresen együtt vagyunk Colinnal. Szeretem, és amint betöltöm a tizenhatot, hozzámegyek feleségül. – Csak a holttestemen keresztül – üvöltötte az apa. – Az is megoldható – suttogta a lány. Apja meghallotta szemtelen megjegyzését, és ütésre emelte a kezét. Emily gyorsan közbelépett. – Én nem tenném – tanácsolta. A férfi lassan leeresztette a kezét. Gyűlölettel nézett Emilyre. Tekintete mindenkit megijesztett volna. – Nem most hallott rólam utoljára – mondta fenyegetően. Emily hátán végigfutott a hideg. Kimerülten lerogyott egy székre, és tanácstalanul Laurence-ra emelte tekintetét, miután Mr. Remington kitaszigálta maga előtt nejét és lányát az ajtón. – Ne aggódjék, Emily! – mondta a főorvos. – Maga mellett állok. Megnéztem Clare beteglapját. Maga mindent gondosan és lelkiismeretesen feljegyzett, amire egy esetleges per során a bíró kíváncsi lehet. Per? Az asszony megdermedt. Még próbaidős, és ha gondjai lesznek, talán nem véglegesítik. – Nagyon gondterheltnek látom. – Mondja, Laurence, megbízik az orvosi ítélőképességemben? – kérdezte Emily komoly hangon. – Természetesen. – A Wellcome házaspár esetében is? – Az igencsak zavaros ügy. Akkor este Davidnek el kellett volna mennie Richardhoz. Tudta, hogy rettenetes állapotban van. – Megkért, hogy menjek oda helyette. Feltételezte rólam, hogy helyesen ítélem meg Richard állapotát, és megfelelő kezelésben részesítem. – Maga viszont úgy gondolja, hogy nem ezt tette. – Nem kérdés volt, hanem megállapítás. – Maga mit gondol? – Utólag tévesnek bizonyult az ítélete. Ugyanakkor számtalan jel mutat arra, hogy Richard előbb vagy utóbb mindenképpen öngyilkos lett volna. Legyünk őszinték, és mondjuk ki: nem maradt sok értelme az életének. Higgye el, Emily, hogy mind a Wellcome házaspár, mind Clare esetében helyesen cselekedett. A főorvos odalépett az asszonyhoz, és vállára tette a kezét. – Ne aggódjék! Meglátja, minden elrendeződik. James éppen vacsorázott, amikor Emily hazaért. – Szia, drágám! Mi újság az iskolában? – kérdezte, miután csókot nyomott a gyerek homlokára.

54

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Én leszek az egyik pásztor a betlehemes játékban. Inkább király akartam lenni, de nincs elég korona. Meg aztán nekem van kutyám, ami vigyáz a bárányokra. Emily, elvihetem Csinit? Majd felveszed videóra, és ha nagyobb lesz, lejátsszuk neki. – Remek ötlet – mondta az asszony. – Nekem viszont át kell öltöznöm. Vacsorázni megyünk Daviddel. – Én is? – Most nem – felelte Emily rossz lelkiismerettel. – Talán máskor. Hétvégén. – A következőn? – Nem, akkor ügyeletes leszek. – Mindig dolgozol – duzzogott a fiúcska. – Sajnálom. A karácsonyi műsorra azonban biztosan elmegyek. Emily éppen elkészült, amikor csengettek. James felpattant, és kirohant az előszobába, de nem az ajtót nyitotta ki, hanem feltrappolt a lépcsőn a szobájába. Az asszony értetlenül nézett utána, aztán beengedte Davidet. – Légy szíves, várj egy kicsit! – kérte. – Beszélnem kell Jamesszel. Nagyon különösen viselkedett. A kisfiú egy összerakható autóval játszott az asztalánál. Oda sem fordult Emily felé. – Megjött David – mondta az asszony. – Jó. – Nem maradunk sokáig. – Jó. Emily búcsúzóul megcsókolta Jamest, ő azonban meg sem rezzent. Az asszony elgondolkozva visszament a földszintre. – Minden rendben? – érdeklődött David. – Nem tudom. Alig beszél. – Elképzelhető, hogy a szülei hiányoznak neki. – Valószínűleg. Menjünk! – Biztos? – Biztos. Később majd megint beszélek vele. Egy csendes kisvendéglőbe mentek, amely remek konyhájáról híre-sült el. Az étel valóban pompás volt. Kivételesen nem a betegekről beszélgettek. Davidnek többször is sikerült megnevettetnie az asszonyt. Kis időre elfeledtette vele Mr. Remington fenyegetőzését, a Wellcome házaspár szomorú sorsát és Jamest. Kart karba öltve hagyták el az éttermet. Amire David háza elé értek, már semmi másra nem tudtak gondolni, csak arra, hogy kimondhatatlanul kívánják egymást. – Gyere be! – kérte a férfi, és nem várta meg a választ. Kézen fogta Emilyt, hálószobájába vezette, és vetkőztetni kezdte. Nem kapkodott az asszony testének minden pontját megcsókolta. Emily meztelenül állt előtte, és ki akarta gombolni az ingét, de remegő keze megakadályozta benne. – Bújj ki belőle! – kérte, aztán ajka bejárta David felsőtestét, kinyitotta a farmerját benyúlt aprócska alsónadrágjába, és simogatni kezdte. – Csodálatos – suttogta a férfi. Szenvedélyesen nézett Emily szemébe, aztán az ágyra fektette. Simogatták, csókolták egymást, testük összefonódott, és vadul, mégis gyengéden szeretkeztek. Jó idő elteltével Emily felült. – Vissza kell mennem Jameshez – mondta. – Biztosan alszik már. – Igen, de sokszor vannak rémálmai, ha ilyen különös a hangulata. Olyankor mellette kell lennem.

55

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Értem. A férfi még egyszer kedvesen megcsókolta, majd felöltöztek, és Emily házához hajtottak. Az asszony ezúttal nem hívta be Davidet. – Köszönöm a gyönyörű estét – mondta, és búcsúzóul megcsókolta. – Hamar meg kell ismételnünk. Nagyon hamar. Emily a férfi távolodó kocsija után nézett, aztán belépett a házba, és repeső szívvel felment az emeletre. Talán minden rendbe jön. Jamesnek is lesz apja, meg a születendő kicsinek is… Az asszony mosolyogva hasára tette a kezét. Holnap elmondja Davidnek. Bement a szobájába, és elképedten látta, hogy James ott ül az ő ágyában. A kisfiú nagy szemével szemrehányóan nézett rá. – Rosszat álmodtam, és felébredtem – panaszolta. – Te pedig nem voltál itt. Emily úgy érezte, kést döftek a szívébe. – Sajnálom, kicsim. Mit álmodtál? – Most már mindegy – jelentette ki James, és lemászott az ágyról. – Nem akarom, hogy eljárkálj Daviddel. Maradj itt velem! Nem szeretem, ha elmégy. – Csak rövid ideig voltam el – csitította Emily a gyereket. – Kerestelek – makacskodott a fiúcska. – Nem akarom, hogy vele járj. Lehajtott fejjel elhagyta a szobát. Emily álmai egyszeriben szertefoszlottak. Nem kezdhetik elölről Daviddel.

56

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

9. FEJEZET Emily első gondolata az volt, hogy azonnal beszélnie kell a férfival. Már tárcsázott is, de félbehagyta, és helyére rakta a kagylót. Úgy döntött, időt ad Jamesnek, hogy feldolgozza a történteket. Később még egyszer leül majd vele, és megpróbálja kideríteni, hogyan érez valójában. Csak utána beszél Daviddel. A kisfiú másnap reggel nagyon levert volt. Többször is megkérdezte Emilytől, hogy este is elmegy-e Daviddel. – Nem – felelte az asszony minden alkalommal. – És holnap? – érdeklődött tovább James. – Holnap sem – biztosította Emily komolyan, és erőtlen mosoly lett a jutalma. – Szeretlek, kicsim – tette hozzá, mire a gyerek a nyakába vetette magát, és kétségbeesetten hozzábújt. Napközben az asszony hazaszaladt a rendelőből, es kikérte Mrs. Bradley véleményei a gyerekről. – Nagyon bántotta, hogy nem volt itt, Emily. Alig tudtam megnyugtatni. – Még mindig nem heverte ki a történteket – sóhajtotta a doktornő. – Talán hosszabb időre van szüksége, hogy megszokjon itt. – Elképzelhető. Emily csupán annyit mondott Davidnek, hogy James nehezen szokja meg az új körülményeket, ezért egy ideig esténként otthon kell maradnia vele. Titkon attól tartott, hogy a férfi nem érti majd meg, ő azonban keserű mosollyal az ajkán meghajolt a döntése előtt. – Te neveled. Alkalmazkodom hozzád. Ilyen egyszerűen ment minden. Mr. Remington viszont kevésbé megértőnek bizonyult. Egyik nap levél érkezett a rendelőbe az ügyvédjétől. – Ostoba fajankó! – szitkozódott Laurence. – Csupán azt teszi, amit a lánya érdekében helyesnek tart – csitította Emily. – Maga aztán igazán higgadt álláspontot képvisel, különös tekintettel arra, hogy az úr fel akarja jelentem. – Megpróbálom magam a helyébe képzelni, ez minden – mondta Emily. Elvégre ő is gyermeket nevel, akinek csakis a javát akarja. Igaz, pillanatnyilag nem túl nagy hatásfokkal tevékenykedik. Ráadásul Davidnek még mindig nem szólt közös gyermekükről. Mrs. Richardson aznap megjelent a rendelésen, és kérte a beültethető fogamzásgátló felhelyezését. Emily megkérte Allen doktort, hogy legyen jelen, mert már régen végzett hasonló beavatkozást. Szerencsére minden simán ment, és negyedóra múlva már túl is voltak az egészen. – Remek! – örvendezett Amy. – Most már legalább nem kell attól rettegnem, hogy elfelejtem bevenni a tablettát. – Alaposan gondolja meg, vállal-e még egy gyermeket! – tanácsolta a doktornő. – Úgy lesz. Most előbb ki kell vetetnem hozzá ezt a micsodát. Tudják, egy gyerek drága kincs. Csak akkor lenne szabad vállalkozni rá, ha igazán akarjuk. Mi egyébként valamennyit akartuk, még a véletlenül fogantakat is.

57

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Emily együtt nevetett Amyvel, és akaratlanul hasára tette a kezét. Igen, ő is olyan gyerek lesz, akit akarnak, várnak. – Jól van? – kérdezte Laurence. Emily ijedten összerezzent. Elfelejtette, hogy a főorvos is ott van velük. – Igen, persze – felelte. – Csak egy kicsit rendetlenkedik a gyomrom. Köszönöm a segítséget. – Szívesen. A következőt már egyedül is meg meri csinálni? – Igen. – Helyes. Egyébként elhatároztam, hogy még egyszer beszélek Clare apjával. – Menjek magával? – Inkább ne! Azt hiszem, Mr. Remington enyhén szólva nem helyesli a kapcsolatukat Daviddel. Emily elpirult zavarában. – Ne törődjön vele! – folytatta Laurence. – Magának ugyanúgy joga van a magánélethez, mint bárki másnak. Egy ilyen kisvárosban semmi sem marad titokban. A boldogságát viszont akkor is meg kell keresnie. Az asszonyt meghatották a főorvos szavai. – Igyekszem nem elfelejteni, amit mondott – felelte bizonytalan hangon, és elrámolta a műszereket. Honnan tudja Laurence, hogy már nem sokáig őrizheti a titkát? – töprengett közben, amikor belépett David. – Készen vagy? – kérdezte. – Igen. Miért? – Nekem is ebédszünetem van. – És? – Gyere el hozzám! – Fényes nappal van – tiltakozott az asszony. – Na és? Vágyom rád. – Nem lehet. – Miért? Emily feladta. – Jó, majd utánad megyek. Befejezte a munkát, aztán ő is elindult. David azonnal átölelte, és hosszú, gyengéd csókkal üdvözölte. – Hiányoztál – mondta végül. – Csak három napja, hogy találkoztunk. – Akkor is. Felmentek a hálószobába. A férfi olyan vadul szerette Emilyt, mintha sejtette volna, hogy elveszíti. – Szeretlek – suttogta. – Soha ne feledd, hogy szeretlek. Az asszony nem válaszolt, mert sírás fojtogatta, és elszorult a torka. Elhúzódott Davidtól, és felkelt. – Hová mégy? – kérdezte a férfi. – Zuhanyozni. – Ne! Emilyt megijesztette a férfi hangjából kicsendülő fájdalom. – Mi a baj, David? – Valahányszor szeretkezünk, utána azonnal zuhanyozol, mintha nem bírnád elviselni, hogy hozzád értem. Az asszony zavartan visszament az ágyhoz. – Nem igaz, és ezt te is tudod.

58

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Pedig nagyon úgy fest. Emily letérdelt az ágy elé, és a férfi arcára tette a kezét. – Rosszul látod. – Miért csinálod? – kérdezte David, és megfogta az asszony csuklóját. – Miattad teszem – felelte Emily zavartan. – Nem akarom, hogy… – Mit? – Nem akarlak zavarba hozni. – Ha akarnál, sem tudnál – jelentette ki a férfi, és magához ölelte Emilyt. – Engedd, hogy szeresselek! Az asszony lefeküdt David mellé. – Sajnálom, ha megbántottalak. – Felejtsd el! – suttogta a férfi, és csókolgatni kezdte Emily jó illatú testét. – Szeress! – könyörgött az asszony. – Szeretlek, és örökké szeretni foglak. David ezúttal lassan és gyengéden hódította meg. Amikor mindketten felértek a gyönyör csúcsára, Emilynek könny csillogott a szemében. – Mi a baj? Az asszony David vállába fúrta az arcát, mert nem akarta elárulni, hogy sír. A férfi azonban maga felé fordította az arcát, és kérdőn nézett rá. – Mi történt, kedvesem? – James nem akarja, hogy találkozzunk. David egy darabig szólni sem tudott a döbbenettől. – Mit mondott? – kérdezte aztán. – Azt hittem, jól megértjük egymást. – Eddig én is. Most azonban közölte, nem tetszik neki, hogy veled járok. Azt hittem, idővel elfogadja majd. Nem így lett. Tegnap este megint szóba hoztam, és igen elutasítóan viselkedett. David védelmezően magához szorította az asszonyt, aki ismét sírva fakadt. – Ez volt a búcsúnk, drágám? Ezt akarod értésemre adni? – Úgy kell lennie – felelte Emily. A férfi lehunyta a szemét, de az asszony észrevette, hogy könnyezik. – David? – Semmi baj. Tudtam, hogy ez lesz a vége. Siess vissza a rendelőbe! Nemsokára megyek én is. David kiment a fürdőszobába, és megnyitotta a zuhanyt. Az asszony magára kapkodta a ruháit, majd elhagyta a házat. Bántotta, hogy épp most mondta el a férfinak, amikor nem volt idejük hosszabb beszélgetésre. Egyébként talán jobb is így, gondolta aztán. Délután Emilynek sok betege volt, lélegzethez is alig jutott. Rendelés után az asszisztensnő megemlítette, hogy David már bement a kórházba, mert ő lesz az ügyeletes. Sue figyelmesen vizsgálgatta Emilyt. Az orvosnő tudta magáról, hogy rettenetes állapotban van, beszélgetni viszont a legkevésbé sem akart az okairól. Odahaza ügyesen elrejtette a bánatát. Egész este Jamesszel meg a kutyával hancúrozott nagy vidáman, és csak akkor engedett szabad folyást a könnyeinek, amikor már egyedül feküdt az ágyában. Emily hétvégén sem pihenhetett. Készenléti szolgálatban volt, délelőttönként pedig még a kórház baleseti ügyeletén is rendelt. Vasárnap éppen végeztek az ebéddel, amikor megcsörrent a telefon. – Maureen Whiteacker vagyok. Vissza tudna jönni a kórházba, doktornő? Clare Remington felvágta az ereit.

59

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Öngyilkossági kísérlet. Már csak ez hiányzott! Mielőtt elindult volna, Emily felhívta Laurence Allent, és megkérte, hogy ő is menjen be a kórházba. – Attól tartok, az apa elveszíti a fejét. A főorvos megígérte, hogy azonnal elindul. Apa és lánya a váróban ült. Mindketten felálltak, de Emily csak Clare-rel akart beszélni. – Megkérem, hogy várjon idekint – mondta, és legnagyobb meglepetésére Mr. Remington nem ellenkezett. – Mi történt? – kérdezte a doktornő az orvosi szobában. – Apám eltiltott Colintól, én viszont nagyon szeretem őt. A doktornő nem tudhatja, milyen az. Emily nagyon is tudta, de titkát megtartotta magának. – Mutasd a csuklódat! – kérte kedvesen, és eltávolította az ideiglenes kötést. A vágás szerencsére nem hatolt mélyre. Emily örömmel látta, hogy a tett inkább volt kétségbeesett segélykiáltás, semmint komoly öngyilkossági kísérlet. A bal csuklón összevarrta a sebet, a jobbon elég volt kitisztítania, s mindkettőt átkötözte. – Édesapád mit szólt? – Semmit. Gyorsan bekötötte a kezemet, autóba ültetett, és behozott. Közben egy árva szót sem szólt. Odakintről lárma hallatszott be, aztán kivágódott a rendelő ajtaja. – Clare? Mi történt? A farmernadrágot és farmerdzsekit viselő fiatalember letérdelt a lány elé. Óvatosan megfogta a kezét, és a kötéseire meredt. – Miért csináltad? – Megtiltotta, hogy találkozzunk. A fiú meghatottan csókolgatta Clare csuklóját. – Buta kislány – suttogta – Nem érek én ennyit. – Nekem igen. – Jóságos ég! – nyögött fel a fiatalember, és szorosan magához ölelte a lányt. – Nem szívesen zavarok – szólalt meg Emily –, de szeretném befejezni a kötözést, mielőtt teljesen megfeledkeznek magukról. A fiú szemlátomást zavarba jött. Elengedte a lányt, de egy tapodtat sem mozdult mellőle, amíg Emily ellátta a sebeit. – Ezzel meglennénk – mondta a doktornő. – Még beszélek édesapáddal, aztán mehettek is. Az asszony magukra hagyta a fiatalokat, és elindult, hogy megkeresse Mr. Remingtont. Laurence szobájában talált rá. A főorvos Időközben megérkezett, és behívta magához. – Hogy van Clare? – kérdezte az apa. – Jól. Nem mélyek a sérülések. Biztos, hogy nem akart meghalni, de a maga helyében komolyan venném ezt a segélykiáltást. – Úgy lesz – bólogatott Mr. Remington. – Azt hiszem, ideje, hogy a lányom meg én komolyan elbeszélgessünk. Talán elég érett már ahhoz, hogy kapcsolata legyen. Nemigen hiszem, de azért mindenképpen meghallgatom. – Mr. Remington elgondolkozott, majd egyenesen Emily szemébe nézett. – Elnézést kell kérnem magától, doktornő. Időközben beláttam, hogy nehéz körülmények között a legjobb megoldást választotta. Féltem, hogy könnyen-gyorsan felírja a tablettát, de rájöttem, hogy talán még nálam is több kétség gyötri. Ráadásul a doktornő odafigyelt a lányomra. Köszönöm. Emily elképedése nem is lehetett volna teljesebb. Vádaskodásra számított, a férfi azonban elnézését kérte.

60

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Néhány kimérten udvarias szóval válaszolt, aztán visszament Clare-hez és a barátjához. Mr. Remington követte. A férfi egy darabig szótlanul nézte a fiatalembert, aztán kezet fogott vele. – Velünk teázol, Colin? Clare-nek felderült az arca. – Köszönöm, papa – kiáltotta, és apja karjába vetette magát. – Továbbra sem helyeslem, ami történt – figyelmeztette a férfi a fiatalokat. – Komoly beszélgetésünk lesz. Pénteken Clare megjelent a rendelésen, hogy kiszedesse a varratokat. Elmesélte Emilynek, hogy abbahagyta a fogamzásgátló szedését. – Papa azt mondta, mindketten nagyon fiatalok vagyunk, még előttünk az élet. Találkozhatunk, de csak mások jelenlétében. Ha egy év múlva is szeretjük egymást, újra beszélünk a kapcsolatunkról. – Neked mi erről a véleményed? – kérdezte Emily. Attól tartott, hogy Clare titokban mégis találkozik Colinnal, ami tabletta nélkül súlyos következményekkel járhat. – Apának alighanem igaza van. – Örülök, hogy beszéltél a szüleiddel – mondta a doktornő megkönnyebbülten. – Annak is, hogy okosan viselkedtek Colinnal. Való igaz, túl fiatalok vagytok még a tartós kapcsolathoz. Ha nem eléggé komoly az ügy, a nemi életnek sincs helye. Clare zavartan lesütötte a szemét. – Most már tudom. Ugye az igazi szerelem egészen különleges dolog? – Igen, Clare. Legalábbis annak kellene lennie – felelte Emily, aki közben kicserélte a kötést. – A sebeid gyorsan begyógyulnak. Vigyázz magadra! Ha pedig mégis meggondolnád magad, akkor előbb gyere el hozzám! – Úgy lesz. Köszönöm a kedvességét, doktornő. Sajnálom, hogy apa elveszítette a fejét. – Minden oka megvolt rá, Clare. Talán ugyanígy viselkedtem volna, ha az én lányom vagy. Megértően összemosolyogtak, aztán Clare hazament. Emily erősen remélte, hogy valóban jó véget ér ez a történet. Rendelés után be akart számolni Laurence-nak a fejleményekről, de csak Davidet találta a pihenőszobában. – Szia! – üdvözölte a férfi csendesen. – Szervusz! Laurence nincs itt? – Már hazament. – Nekem is azt kellene tennem – jegyezte meg Emily bizonytalanul. – Boldog vagy? – kérdezte David váratlanul. – Mire gondolsz? – Arra, hogy tőlem eltekintve jól érzed-e magad a rendelőben, Biddlecombe-ban, odahaza, Jamesszel? – Igen. Miért kérded? – Csak úgy – felelte a férfi. Emily nem tudta, mit mondjon, ezért gyorsan elbúcsúzott. Nem bírta elviselni David szomorú tekintetét. Valóban olyan boldog lehetett volna, mint hosszú évek óta nem, ha James nem áll közéjük. Még egyszer beszélnie kell a gyerekkel. Talán már nem idegenkedik oly erősen attól, hogy David is életük része legyen. Az asszony kétségbeesetten reménykedett, mert tudta, hogy David nélkül senki és semmi. Ő ad az életének értelmet, amelyet nyolc magányos évig hiába keresett.

61

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Tanult a hibáiból. David mindenkinél és mindennél fontosabb számára, nem akarja újra elveszíteni. Azért imádkozott, hogy James is szeresse meg a férfit. A másik lehetőség olyan szörnyű volt, hogy egyelőre belegondolni sem akart.

62

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

10. FEJEZET Emily régóta várta a kedvező pillanatot, hogy beszélhessen James-szel. Az alkalom szokás szerint most is akkor jött el, amikor a legkevésbé számított rá. Vasárnap késő délután Csini és James a szobában játszott. A kisfiú rendre eldobta, a kutya pedig mindig elkapta a gumilabdát, aztán elvonult vele a sarokba, és boldogan rágcsálta. James bosszankodott, mert azt akarta, hogy Csini hozza vissza a labdát. – Szerinted David meg tudná rá tanítani? Bibi és Ruffi mindig visszaviszi. – Szeretnéd, ha foglalkozna Csinivel? – kérdezte Emily óvatosan, és hevesen kalapáló szívvel várta a választ. – Igen. Mit gondolsz, megteszi? – Megkérdezhetjük – javasolta az asszony. – Persze, úgy nemigen járhat sikerrel, ha nem találkozunk vele – tette hozzá látszólag közönyösen. – Csini tudná, ha akarná – jelentette ki James bizakodón, és újabb próbát tett. Ezúttal sem járt sikerrel. – Davidnek kell megtanítania – fordult mosolyogva Emily felé. – Nekem nem megy. – Gyere, ülj le egy kicsit mellém, James! – kérte az asszony. – Beszélni szeretnék veled. A fiúcska felmászott a kanapéra, és odabújt Emilyhez. – Miről? – Davidról. – Rég nem volt itt. Már nem szeret? – Úgy gondoltam, te nem akarod látni. – Tessék? Honnan vetted? – Azt mondtad, nem akarod, hogy elmenjek vele esténként. – Azt nem szeretem, de azt sem, ha dolgozni mégy, pedig azt kell. Szeretem Davidet. Jó fej – mondta a kisfiú. – Egy kicsit hasonlít apára – tette hozzá rövid habozás után. Emily gyengéden magához ölelte a gyereket. Nem akart hinni a fülének. – Igen, egy kicsit talán hasonlít – mondta, és igyekezett leplezni szárnyaló örömét. – Mit szólnál, ha David amolyan pótpapád lenne? – Ahogy te a mamám vagy? Az asszony bólintott. – Csuda jó lenne! Akkor mindig szamarazhatnék, meg Bibivel és Ruffival is játszhatnék. Szerinted ő is akarja? Az asszony legszívesebben sírva fakadt volna örömében. Igaz ez? – Azt hiszem, igen – válaszolta meg James kérdését. – Ugye neki kell téged megkérnie? A nőknek nem lehet. – Majd ráveszem, hogy kérjen meg – felelte az asszony komoly hangon, de kimondhatatlan boldogsággal a szívében. Emily legközelebb csak hétfőn találkozott Daviddel. A váró zsúfolásig volt betegekkel, így magánbeszélgetésről egyelőre szó sem lehetett. Ráadásul az asszonyon váratlanul ideges izgalom vett erőt. – Beszélhetek veled később? – kérdezte bizonytalanul. – Ugyanezt akartam kérdezni tőled – felelte a férfi. – Ebédidőben feljössz hozzám? – Igen. Egy óra körül ott leszek. – Rendben – bólintott David, és elsietett.

63

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

Az asszony visszament a rendelőbe, és behívta a következő beteget, egy tizenkét év körüli kislányt. A gyerek levertségre panaszkodott, hőemelkedése volt, és fájlalta a bal karhajlatát. Emily megállapította, hogy kissé duzzadt ott a nyirokcsomó, de a testen máshol nem tapasztalt hasonlót. Aztán feltűnt neki, hogy a lányka bal kezén karmolásnyomok éktelenkednek. A macskákról baktériumok kerülhetnek át az emberekre, amelyektől megduzzad a karmoláshoz legközelebb eső nyirokcsomó. Antibiotikummal azonban gyorsan megszüntethető a fertőzés. Nem sokkal később egy asszony szintén kisebesedett kézzel érkezett. Kiderült, hogy a napokban a sütőjét tisztította, méghozzá szokásától eltérően gumikesztyűben. Eközben nem a súrolószerre, hanem éppen a gumira volt érzékeny. Emily viszketést enyhítő krémet és tablettát írt fel. A beteg távozott, a doktornő pedig órájára pillantott. Negyed tizenegy múlt pár perccel. Több mint két órát kell még kibírnia. Szíve várakozásteljesen dobogott. Csitítóan hasára tette a kezét. – Ne félj, picikém! – mondta halkan. – Hamarosan tisztázzuk az összes félreértést, és igazi család leszünk. Behívta a következő beteget, és folytatta a rendelést. Tizenegy óra körül kiment Sue-hoz, mert elfogyott a vénye. Az asszisztensnő éppen nem volt a helyén. Emily szeme a recepttömb keresése közben megakadt egy orvosi lapnak címzett levélen. Elképedve olvasta a megjelentetni kívánt hirdetést: „Észak-Devon grófságbeli körzeti rendelőintézet pályázatot hirdet…” Szóról szóra ugyanaz a szöveg volt, mint azé a hirdetésé, amelyikre ő jelentkezett. Meg akarnak szabadulni tőlem, villant át az agyán. Legalább szóltak volna. Két hónapja jöttem ide, és máris csomagolhatok. Dühösen magához vette a levelet, és a pihenőszobába sietett. Laurence-ot és Robint találta ott. Szó nélkül a főorvos orra alá dugta a levelet. – Mit jelentsen ez? – kérdezte kis idő múlva. – Legalább szólhattak volna, hogy nem véglegesítenek, mielőtt feladják ezt a hirdetést. Laurence lassan felállt, és vizslatón végigmérte az asszonyt. – Nem a maga állásáról van szó, Emily. – Tessék? Csakis arról lehet. Ki máséról lenne? A főorvos nagy levegőt vett. – Davidéról. Az asszony elsápadt. – Davidéról? – kérdezett vissza alig hallhatóan. – Magának nem szólt? – Egy szót sem. Mikor adta be a… – A hét végén. Azt hittem, tudja. – Sejtelmem sem volt – mondta Emily hitetlenkedőn. – Legjobb lesz, ha most azonnal beszél vele. Otthon találja. – Még ki kell mennem a betegeimhez. – Átveszem őket. – Igazán? Köszönöm. Sue-nál vannak a címek. – Menjen csak! Később majd találkozunk. Emily sarkon fordult, visszaszaladt a rendelőjébe, felkapta a táskáját és a kulcsait, majd kirohant a kocsijához. Úgy hajtott Davidhez, mintha az ördög kergette volna vasvillával. A férfi kocsija mögött állította le a sajátját, kiszállt, és futva tette meg a rövid utat az ajtóig. Ott azonban inába szállt a bátorsága. Nem tudta, hogy bírhatná Davidet maradásra. Még nem is csöngetett, amikor a férfi kinyitotta az ajtót. Egy darabig szótlanul méregette Emilyt.

64

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Szóval már tudod – mondta aztán. – Ma akartam elmondani. – Miért? – kérdezte az asszony. – Nem hagyhatsz el. Most semmiképpen. Hová mégy? – Még nem tudom. Talán Cornwallba. Nem maradhatok tovább. Felemészt ez a helyzet. Te már megszoktál itt, James is jól érzi magát, így inkább én szedem a sátorfámat. – David szünetet tartott. Kinyújtotta a kezét, és gyengéden megérintette az asszony arcát. – Hiányozni fogsz – tette hozzá. – Nem fogok. – De igen. – Nem, mert nélkülem nem mégy sehova. David félrefordult. – Ne butáskodj! – kérte. – Ha Jamestől el is tekintünk, mit nyújthatok én neked? A házad szebb, mint az enyém, és életemben nem tudnék annyit összegyűjteni, amennyi pénzed neked már most van. Nélkülem is boldog lehetsz. Emily legszívesebben toporzékolni kezdett volna dühében. – Rám figyelnél egy pillanatra? A házamban nincs semmi különleges. Philip pénzét James részére befektették, kivéve Mrs. Bradley fizetését és a legfontosabb kiadásokra szükséges összegeket. Mindössze néhány száz fontom van a bankban. James pedig… – Az asszony félénken megérintette David vállát. – James pedig azt szeretné, ha megtanítanád a kutyájának, hogy hozza vissza az eldobott labdát. A férfi egészen lassan Emily felé fordult. – Mit szeretne? – James tegnap este azt mondta, szeret téged – mondta Emily óvatos mosollyal az ajkán. – Szerinte hasonlítasz az édesapjára, és elfogadna pótpapának. Csak azért nem akarta, hogy esténként elmenjek veled, mert utálja, ha nem vagyok otthon. Ez a gond hamarosan magától megoldódik, ugyanis a baba miatt otthon kell maradnom egy ideig. Feltéve, ha eltartasz bennünket. David értetlenül meredt rá. – Milyen babáról beszélsz? – kérdezte aztán bizonytalan hangon. – A miénkről. Akkor éjszaka történt, amikor árokba csúsztam a kocsival. A férfi eleinte zavarodott képet vágott, de csakhamar boldog mosoly áradt szét az arcán. – Gyerekünk lesz? – Igen, ami miatt ebben a városban biztosan szájukra vesznek bennünket az emberek. Ha nem akarod rossz híremet kelteni, akkor fel kell tenned azt a kérdést, amelyet James szerint én nem tehetek fel neked. – Jól vagy? – Nem ez a helyes kérdés – korholta Emily csendes szóval a férfit. David boldogan felnevetett, és viharos mozdulattal átölelte az asszonyt. – Emily, hozzám jönnél feleségül? Még ma! – Ilyen gyorsan nem megy. – Számomra nem mehet elég gyorsan. – Léteznek törvényi előírások. – Fütyülök rájuk. – Én viszont nem. Ugyanis szeretném, ha érvényes lenne a házasságunk. – Én is – komolyodott el David. – Most sikerülni fog. Bízzál bennem, és mindannyian boldogok leszünk. A férfi gyengéden Emily ajkához érintette az ajkát, majd ölbe kapta, és a hálószobába vitte. Kimondhatatlanul gyengéden szerette, és utána is sokáig karjában tartotta, mintha vigyáznia kellene rá.

65

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Ahhoz mit szólnál, ha pénteken lenne az esküvőnk? – kanyarodott vissza oda, ahol félbehagyták a beszélgetést. – Nem jó. Akkor tartják az iskolában a karácsonyi ünnepséget. James lesz az egyik pásztor. Megígértem, hogy elmegyek. – Hétfőn? – Akkor van az első házasságunk évfordulója. – Ez jó vagy rossz jel? – kérdezte David nevetve. – Nem tudom – felelte Emily. – Babonás vagy? Ugyanis ez lett volna a tizenharmadik. – Talán szerencsét hoz. Így legalább nem kell még egy jeles napot megjegyeznünk. Ha két okból is emlékezetes lesz, akkor biztosan mindig időben kapsz majd tőlem virágot. – Az még úgysem fordult elő – nevetett az asszony. – Ezután viszont gyakran előfordul majd, ígérem. Ezúttal mindent jól fogunk csinálni. David másnap reggel bement a kórházba, és többek között Joe Hardwillt is meglátogatta. Meghallgatta a tüdejét, és némi javulást állapított meg. Utána a sérült lábat is megvizsgálta. – Hogy halad a gyógytornával? – kérdezte. – Egész jól. Képzelje, már mankó nélkül járok. Gondolom, hamarosan hazaengednek. – Szerintem is – mondta David, és visszahúzta a férfi lábára a pizsamanadrágot. – Joe, emlékszik még, hogy szeptemberben, amikor az új doktornőről beszéltem, maga azt mondta, talán kialakul közöttünk valami? A beteg huncutul mosolygott. – Megkérte a kezét? – Ahogy mondja. – Mikor lesz a nagy nap? – Hétfőn, ha a lelkész úr ráér. – Ennyire sürgős? – Két nyomós okunk is van. Az első, hogy először ezen a napon esküdtünk. – Arról már hallottam – mondta Joe. – A másik okot pedig nem nehéz kitalálni. Ennyi év után éppen ideje volt. – Alighanem igaza van – mondta az orvos, és megveregette betege vállát. Ebédszünetben Emily és David elment a lelkészhez. A tiszteletes úr igencsak elcsodálkozott, de azért beleegyezett, hogy hétfőn összeadja őket. – Ismétlés lesz – mondta David nevetve –, de ezúttal sikerülni fog. A lelkész egyetértően bólintott, majd elmondta, mit kell tenniük a rendkívüli házassági engedély megszerzése érdekében. Tervük természetesen nem maradt titokban. A betegek másról sem beszéltek a váróban. Kinek-kinek határozott véleménye volt, amelyet feltétlenül ütköztetni akart a többiekével. Abban teljes volt a nézetazonosság, hogy a hír örvendetes. Emellett egyesek hihetetlenül regényesnek tartották az újabb esküvőt, mások viszont hangosan is kimondták, hogy épp ideje volt törvényesíteniük erkölcstelen kapcsolatukat. Emilyt kínosan érintették ezek a vélemények, de nem foglalkozott velük. Megítélése szerint ők ketten roppant tapintatosan viselkedtek, bárki bármit is mond. Davidet jobban ismerték az emberek, épp ezért kíméletlen tréfák és ugratások áldozatává vált. Vidáman elviselte valamennyit, csupán abban bízott, hogy a gyerekről senki nem szerez tudomást. Pénteken kettesben mentek el az iskola karácsonyi ünnepségére, amelyben James is szerepelt, aztán Emily hazautazott a szüleihez Oxfordba. A szekrény mélyéről előásta régi esküvői ruháját, amely még mindig remekül állt rajta. Miután kitisztította, olyan lett, mint új korában volt.

66

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Biztos vagy a dolgodban, drágám? – aggodalmaskodott az édesanyja újra és újra. – David egyszer már nagy fájdalmat okozott neked. – Akárcsak én neki. Túl fiatalok voltunk, de azóta öregebbek és okosabbak lettünk. Meg aztán más okunk is van. – Emily, orvos létedre hogy lehettél ilyen buta? – kiáltott fel az édesanyja. – Szerinted ez butaság? – kérdezte Emily nevetve. – Azt hittem, örülsz, hogy végre nagymama leszel. – Természetesen örülök. Mindamellett remélem, hogy nem kizárólag ezért mégy hozzá. – Nem – felelte Emily megnyugtatóan. – A legkevésbé sem. Kétszáz mérföldnyire Oxfordtól David és szülei között hasonló beszélgetés zajlott le. – Okosabbnak tartottalak, fiam – jegyezte meg az édesapja. – Ezúttal azonban komolyan kell venned a dolgodat. Csak semmi kísérletezés! Gyerekek is vannak a játékban. – Komolyan veszem, apa. Szeretem Emilyt. Mindig is szerettem, de most nem fogok megfeledkezni erről. Hideg, nedves és szeles hétfő reggelre ébredtek. Tizenegy óra körül azonban elállt a szél, szétoszlottak a felhők, és kisütött a nap. Sugarai meg-megcsillantak a vizes háztetőkön. Emilynek édesanyja segített az öltözködésben, Mrs. Bradleynek pedig arra volt gondja, hogy James jól mutasson új öltönyében, nyakkendőjével és a gomblyukába dugott szegfűvel. A kisfiúnak David küldte a virágot Emily csokrával együtt, amely tizenhárom vörös rózsából állt. Minden évre jutott egy szál. Emilyék a szülei kocsijával mentek a templomba. A menyasszony hátul ült Mrs. Bradley és James között. Gondosan ügyelt arra, hogy ne gyűrődjék össze az uszálya. Pontban tizenkét órakor szállt ki a kocsiból. Éppen elkezdődött a déli harangszó. Emily megigazította a fátylát, aztán megkérte az édesanyját és Mrs. Bradleyt, hogy menjenek előre. Ő maga mosolyogva belekarolt édesapjába, és megkérdezte James-től, hogy minden rendben van-e. – Igen – felelte a kisfiú. James idegesnek látszott, és Emilyn egy pillanatra rémület lett úrrá. Mi lesz, ha a gyerek megváltoztatja a véleményét? Megszólalt az orgona. Emily magasra tartott fejjel, édesapja karján belépett a templomba. David az oltár előtt állt. Ikertestvére, aki megszólalásig hasonlított rá, megfordult, és kedvesen Emilyre kacsintott. A menyasszony végighaladt a barátok és kedves jó ismerősök között. Philip szülei is eljöttek. David felemelte a fejét, amikor odaért mellé. Emily érezte az erejét, a szerelmét, azt, hogy maradéktalanul megbízhat benne, és szerelmesen rámosolygott. Ebben a pillanatban valaki hátulról rángatni kezdte a vőlegény zakóját. A férfi álmélkodva megfordult. – Ugye Ruffit és Bibit is magaddal hozod, ha hozzánk költözöl? – suttogta James. David bólintott. – Csinit pedig megtanítod, hogy visszahozza, amit eldobunk? – Igen, megígérem. – Jól van – jelentette ki a gyerek boldogan. David mosolyogva megsimogatta a fiúcska buksiját, aztán a pap felé fordult. – Készen vagyunk – mondta.

67

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

A tisztelendő úr megköszörülte a torkát, és felemelte a kezét. – Kedves gyülekezet! – kezdte. – Azért gyűltünk ma egybe, hogy… Miközben Emily az ismerős szavakat hallgatta, felidézte magában az eltelt tizenhárom esztendőt. Rengeteg hibát követtek el, sok mindent elmulasztottak megtenni, és sokszor megfutamodtak a nehézségek elől. Beszélgetés helyett veszekedtek, és ki-ki sértetten elvonult. Aztán kibékültek ugyan, de akkor sem vesztegettek szót a félreértések tisztázására. Soha többé! – fogadta meg gondolatban. Tudta, hogy elkerülhetetlenül lesznek közöttük veszekedések, de ezentúl mindig beszélni fognak a gondjaikról. Igyekeznek majd elsimítani a véleménykülönbségeket, és tiszteletben tartják a másik álláspontját. David tiszta, nyugodt hangon mondta el az esküvői fogadalmat, s közben mélyen Emily szemébe nézett. Az asszonyt jóleső elégedettség töltötte el. A férfi lehúzta Emily ujjáról a gyűrűt, átadta a papnak, hogy megáldhassa, aztán visszatette a helyére. Az asszony lelkében tökéletes volt a rend. – Ezennel férjnek és feleségnek nyilvánítalak benneteket – mondta a tiszteletes úr. – Amit Isten összekötött, azt ember el nem választhatja. – Nem is akarjuk – ígérte David csendesen, aztán felemelte Emily fátylát, és csókot lehelt az ajkára. – Ez minden, amit kapok? – suttogta az asszony. – Lehetetlen nőszemély vagy – korholta a férfi halkan, majd átölelte, és szenvedélyesen megcsókolta. David újabb fahasábot dobott a tűzre. – Nem vagy éhes? – kérdezte. – Nem. Egy pohár pezsgőt viszont szívesen meginnék. – Ugyanerre gondoltam – jelentette ki a férfi mosolyogva. Kiment a konyhába, és behozta a palackot a hűtőszekrényből. – Rendes volt a szüleidtől, hogy a második esküvőnk költségeit is magukra vállalták – mondta, és kitöltötte a pezsgőt. – Azt hiszem, örömmel tették. Az biztos, hogy inkább fizették az esküvőt, mint hogy törvénytelen unokájuk szülessen. David halkan kuncogott, és leült a kandalló elé a szőnyegre. Emily háttal a térde közé fészkelte magát. – Mintha már ültünk volna így – jegyezte meg. – Szerintem is – mondta a férfi. – Hogy érzed magad? – Pompásan. David asszonya hasát simogatta, miközben ajka a nyakán vándorolt. – Vigyázz, kiömlik a pezsgőm – figyelmeztette Emily. A férfi érintései izgalomba hozták, és remegni kezdett a keze. – Nem is lenne szabad innod. Ha jól tudom, várandós vagy. Add ide szépen a poharad! David letette a poharakat, és maga felé fordította Emilyt. – Tudod, mit fogok most csinálni? – Sejtelmem sincs. A férfi csábos mosollyal elkezdte kigombolni felesége esküvői ruháját. – Alattomos gazfickó! – méltatlankodott Emily. – Gondolom, nem akarsz vetkőzőszámot bemutatni? David felállt, megfogta az asszony kezét, és őt is felhúzta a földről. Egészen lassan valamennyi gombját kigombolta, miközben a hátát csókolgatta. Miután a ruha a földre hullott, a férfi felvette, és szórakozottan a kanapéra hajította. – Óvatosan! – szólt rá Emily.

68

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Miért? Soha többé nem lesz rá szükséged. – Igazad van – helyeselt az asszony mosolyogva. Kioldozta David nyakkendőjét, kigombolta az ingét, és ujjai bejárták a mellkasát. Aztán visszaült a földre, és onnan nézte, hogyan vetkőzik meztelenre a férfi. David letérdelt elé, kicsatolta a melltartóját, és kezébe vette telt keblét. – Jót tesz neked a terhesség – suttogta, és újból megcsókolta. – Tizenhárom éve jobban igyekeztél – mondta Emily halkan. – Azt akarod, hogy siessek? – Nem. Tengernyi időnk van. David elterült a kandalló előtt, karjába vonta az asszonyt, és szívére szorította a fejét. – Szeretlek, Emily Trevellyan. Emily Trevellyan. Furcsa, de jól hangzik, gondolta az asszony. – Én is szeretlek. Nagyon. A férfi mélyen Emily szemébe nézett, és szenvedélyesen megcsókolta. Könyörgése meghallgatásra talált. Béke honolt közöttük. Emily hallotta, hogy nyílik a bejárad ajtó, és David elindul felfelé a lépcsőn. – Szia! Letelt? – Le. Micsoda hétvége volt! Van annyi időm, hogy ágyba bújjak veled, és dédelgesselek? – Nincs – felelte Emily sajnálkozva. – Milyen gyorsan lehet beérni a központi kórházba? – Körülbelül huszonöt perc alatt. Miért? – Azt hiszem, addig már nem tartok ki. – Elfolyt a magzatvíz? – kérdezte a férfi rémülten. – Igen. Már úgy érzem, hogy mindenképpen nyomnom kell. – Jóságos ég! – nyögött fel David, és krétafehér lett az arca. – Hívom a mentőket. – Minek? Én erős és egészséges vagyok, te meg állítólag orvos. – Na de ikrek lesznek! – És? Úgy látszik, nekünk mindenből mindjárt kettő kell. Házasságból, gyerekből… – Könyörgök, Emily, csak ne itthon szüld meg őket! – Akkor vigyél a mi kórházunkba, de gyorsan! – Előbb hadd vizsgáljalak meg! – Szükségtelen – jelentette ki az asszony. – Segíts be a kocsiba, aztán induljunk! David óvatosan levitte Emilyt a lépcsőn, gondosan becsatolta rajta a biztonsági övet, és szirénázva elindult a kórház felé. – Nem túlzás ez egy kicsit? – kérdezte az asszony. – Legalább ennyi előnyünk hadd legyen abból, hogy orvosok vagyunk! Alig álltak meg a kórház előtt, amikor Maureen már szaladt eléjük a hordággyal. Emily első lánya nem várta meg a szülésznőt. Még az érkezése előtt megszületett. David megkönnyebbülten törölte le homlokáról az izzadtságot. – Egy megvan. Jöhet a következő! Emily karjába vette és mellére fektette elsőszülött lányát. Könny szökött a szemébe, amikor rápillantott. – Gyönyörű! – És nagyon hangos – jegyezte meg David, bár szemlátomást büszkeség feszítette a keblét. A másik kislány is megvolt, amire a szülésznő megjött. – Mint két tojás – állapította meg. – Nem lesz könnyű dolguk néhány év múlva a tanító néniknek, ha meg akarják őket különböztetni.

69

Caroline Anderson

Kutyaharapás szőrével

(Szívhang 070.)

– Családi vonás – közölte David mosolyogva. – Magának is van ikertestvére? – Úgy bizony. Emily lenyűgözve nézte a lányait. – Csodálatosak – áradozott, és hálatelt pillantást vetett férjére. – Jól vagy? – Soha nem voltam még jobban. És te? A férfi hirtelen úgy érezte, azonnal le kell ülnie. – Kicsit sok volt egyszerre – ismerte be. – Imádlak benneteket, csajok! – tette hozzá somolyogva. – Otthon is megszülhettem volna őket. – Majdnem úgy lett. Miért nem hívtál fel? – Mert akkor bevittél volna a központi kórházba. – Azt mondtad, ott akarsz szülni. – Én? – kérdezte Emily ártatlan képpel. David bosszankodva csóválta a fejét, aztán kedvesen megsimogatta picurka lányait, akik még mindig édesanyjuk mellén feküdtek. – Mi legyen a nevük? – Sarah és Jenny? – Egyetértek. David felállt, Emily fölé hajolt, és megcsókolta a homlokát. – Ügyes voltál – dicsérte meg, és hiába igyekezett elfojtani, nagyot ásított. – Mindössze az időzítésed nem volt tökéletes. – Nekem megfelelt – jelentette ki az asszony kajánul. A szülésznő megfürdette és felöltöztette a babákat, aztán édesapjuk karjába adta őket. – Üljön le ide a családjával, amíg Allen doktor ellátja a feleségét – javasolta. David hálásan hátradőlt a kényelmes fotelban. Néhány perc múlva mindhárman édesdeden aludtak. Emily jólesően gyönyörködött bennük. Sarah-ra és Philipre gondolt, meg a fiukra, Jamesre, aki most már hozzá és Davidhez tartozik. Aztán Jenny Wellcome-ra emlékezett, aki ugyanazon az éjszakán halt meg, amelyen a babák megfogantak. Emily Sarah halála után jött vissza Biddlecombe-ba, ahol a sors újra összehozta volt férjével. Miután meglátogatta Jennyt a kórházban, eltévedt a ködben, és David karjában kötött ki. A maga módján mindkét asszony hozzájárult a boldogságához. Emily úgy érezte, a lányok neve méltóképpen őrzi majd emléküket. Kényelmesen elhelyezkedett a takaró alatt. Házasságuk második nekifutásra kifogástalanul működik. Sokat tanultak, és tudták, hogy a második esélyt már nem játszhatják el. Kutyaharapást szőrével. Ez volt Emily utolsó gondolata, aztán ő is elszenderedett.

70