KUNSZENTMÁRTON MEZŐVÁROS

KUNSZENTMÁRTON MEZŐVÁROS tanyarendszerének létrejötte, működése

Feldolgozta: Gulyás Imre

2004.

2

3

Az elhagyott falubirtok megszállása Kunszentmárton a Nagykunság 1709-ben elvégzett telep összeírásában – Túrkeve falubirtok csoportjában – Mesterszállás, Csorba pusztával együtt, még elhagyott területként van nyilvántartva.1 Mindezt tapasztalta a hírvivőként e pusztaságon járt „Öreg-koldus”, aki Radics Istványnak, a falubirtok későbbi főbírájának megajánlotta a puszta elfoglalását.2 Radics Istvány mindezt 94 évesen, látásától megfosztva, mondta tollba az utókor számára. Korabeli írásokból kiolvasható, hogy a Rákóczi szabadságharc után példátlan méreteket öltött a lakosok vándorlása, mely legtöbbször az előző lakhelyről való szökéssel valósult meg. Ez az illegális vándorlás a jobbágyok helyhez kötöttsége miatt, egyetlen települést sem került el. Az 1867-es kiegyezéssel a jobbágyság felszabadult jogi kötöttségeinek többsége alól, azonban a letelepedés a Monarchia idején hozott törvénycikk rendelkezései folytán továbbra is korlátozott volt.3 A befogadás engedélyezése a képviselőtestület hatáskörébe tartozott. E jogszabály – bár 1945 után már nem alkalmazták – 1950-ig hatályban maradt. 1717. május 24-én kelt nemzetes és vitézlő ORCZY ISTVÁN Jászkun főkapitány „Szentmárton” megszállását engedélyező levele, melyben számos feltételt is meghatározott: 1. Ha valakinek megtetszik a porta, szabadon „ áttelepíthessék”, vagyis átköltözhet. (Transzferálhassék.) 2. Az áttelepültek 3 évig a közterhek megfizetése alól felmentést kapnak. 3. Az általuk bérelt föld után azonban a 3 év után is haszonbért (árendát) kötelesek fizetni, évenként 30 rajnai (ezüst) forintot. 4. Az eltelt három év szolgálja a „felséges” elöljáró jövedelmét, valamint a lakosok szaporodását. A betelepülés több szakaszban történt: - 1718-ban 21 személy, - 1719-ben 29 személy, - 1720-ban 93 személy költözött a falubirtokra. A betelepülők a beköltözéssel egyidőben létrehozták a faluközösséget irányító tanácstestületet, melynek élére később Radics Istvánt választották bíróvá. 1745. május havában kihirdették Mária Terézia Redemptiót tartalmazó rendeletét. Ennek alapján létrejött a: - Redemptusok (vagyonos földtulajdonosok) rétege, valamint az - Irredemptusok (vagyontalanok) népes csoportja, akik a jobbágyság további utánpótlását voltak hivatva biztosítani. A faluközösség soraiban megvalósult rétegződés a XIX. század második felében számos agrármunkás-megmozdulásnak volt a melegágya. A földbirtokviszonyok – a falubirtok megszállásától kezdve – a XVIII-XIX. században jelentős mennyiségi és minőségi változáson mentek keresztül. 1720-ban 41 család élt a faluközösségben és megművelt 800 pozsonyi mérő földet, ami 400 katasztrális hold területnek felelt meg.4 Az 1725. november 18-i összeírás alapján a faluközösség készletei: 1

Benedek Gyula: Kunszentmárton Város Oklevelei és fontosabb iratai. (1333-1737.) 58. sorszámú Oklevél. (Továbbiakban …sz. Oklevél.) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága 2002. (Továbbiakban: SzMM.) 2 65. sz. Oklevél. 3 1886. évi XXII. törvénycikk 9. §-a. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. (Továbbiakban: SzML.) 4 68. sz. Oklevél.

4 - búza: 1429 kila ( 1 kila 46,56 kg) Összes készlet: 66 534 kg - árpa, köles, zab: 1310 kila. Összes készlet: 60 994 kg - köpü méz: 2 kila 93 kg Kunszentmárton faluközössége 1720-ban még saját területén gazdálkodott. Később bérbe vette Mesterszállás pusztát, mely - mint ismeretes - Csorba-pusztával együtt 1896-ig a mezőváros közigazgatási egységeként volt nyilvántartva. Jász elődeink az elhagyott tájon történő letelepedésüket követően igyekeztek megalapozni jelenüket, de távoli jövőjüket is. A növénytermesztés területén kezdetben önellátásra rendezkedtek be, hiszen ekkor még a gabonakereskedelemnek nem voltak meg a feltételei. Ezzel egyidőben nagy gondot fordítottak az állattenyésztés fejlesztésére, mivel a faluközösség határának nagyobb része legelőterületként volt hasznosítható. A legelő (Pascum) ezidőtájt 500 db szarvasmarha és 1000 db juh eltartására volt elegendő. A faluközösség fokozatos fejlődését a XVIII. században az alábbi adatok is tanúsítják. Az 1725. november 18-i összeírás az állatlétszám alakulásáról is számot adott: - 120 db jármos ökör, - 22 db bérelt ökör, - 106 db csikós ló, - 46 db meddő csikó, - 44 db gulyabeli borjas tehén, - 207 db meddő tulok + üsző, - 29 db göbölyös (hizlalt) ökör, - 120 db sertés volt a faluközösség birtokában.5 A felmérés adatai azt mutatják, hogy ebben az időben még nem fordítottak megfelelő figyelmet a juh- és sertésállomány számszerű gyarapítására. A később megismert felmérési adatok az igásökör, valamint a fogatolásra alkalmas lóállomány gyarapítását mutatják.

Az építési kultúra fejlődése, a tanyarendszer kialakulása A mezőváros tanyarendszerének létrejötte a település újkori történetének szerves része; a társadalmi, gazdasági fejlődés következménye és eredménye. Az elődök faluközösségbeni letelepedésekor még kezdetleges építkezésekre került sor. - A vesszőből font lakásokat agyaggal tapasztották be, hogy kellő védelmet nyújtson az időjárás viszontagságai ellen. Előnyt jelentett a gyors megvalósítás; hátrányként vált ismertté ennek az építkezési módnak a nagyfokú tűzveszélyessége. - Minden bizonnyal ismerték a faluközösség lakosai a vályogvetés módozatait, hiszen templomaikat is vályogból építették fel. Az alap és a felmenőfal közötti szigetelés hiánya azonban ezeknél az épületeknél a gyors elhasználódást elősegítette. - A vert falú építkezések nyomait még a XIX-XX. században is meg lehetett találni. Deszka, vagy vesszőből font kaloda közé pelyvás, szalmás agyagot lapátoltak, azt döngölték. Az épület falvastagsága elérte a 60 cm-t is. Hőszigetelése kiváló volt. (Családunk 1949ben vásárolt – később kiderült: 1848-ban épített – „vert falú” előkertes lakóházat. Lebontására 1968-ban került sor. A falak olyan szilárdak voltak, hogy a 60 lőerős DT erőgép alig bírta a falakat szétszaggatni.) A lakóház födémborítása kb. 50 cm vastag., A mennyezet deszkázata fölött 50 cm-es nádborítást alkalmaztak, ezt fedték be pelyvás sártapasszal. Tetőzete nyeregtető, cserépfedéssel borítva. Az építkezés idején már nem engedélyezték a nádtetők építését. A kéményt téglából kellett építeni. Ezt az előírást a hatóság már az 1700-as évek végén megkö5

71. sz. Oklevél.

5 vetelte. A szabálytalanul épített kéményeket a faluközösség, majd a mezőváros vezetősége lebontatta.6 Az építkezésekre a XVIII-XIX. században egyaránt jellemző volt az irányítottság és a spontaneitás. A faluközösségben meghonosodott építkezési szabályok a mezőváros létrejöttével tovább szigorodta, de a külhatárban zömmel a spontaneitás érvényesült. A település magvát az 1813-ban felépült Városháza, majd az 1838-ban elkészült Nagyiskola impozáns épülete alakította ki. A mezőváros lakosai vízi átkelését biztosító rév, majd később a fahídnak a jelenlegi közúti híd környékén történő megépítése, vonzóerőt jelentett a centrum kiépítésére. A városközponttól az 1887-ben felépült vasútállomás felé haladva kialakult egy nyílegyenes földút, amely az óta többszörös korszerűsítésen átesett, de ma is a város főutcájaként szerepel Kossuth Lajos utca néven. Az úttól balra alakult ki a „Felvég”, Szentes felé haladván pedig az „Alvég”. A település tervszerű kiépítésének elősegítése érdekében Bedekovics Lőrinc mérnök 1802-ben elkészítette a községi utcarendszer kialakítását szolgáló térképet.7 1824-ben, a községi „szárazmalom” kigyulladása következtében kiterjedt tűzvészben, leégett a „szalonnásváros”, majd az Érpart lakóházainak egy része is. A leégett lakóházak felépítésre kerültek. A Köttön, Újvilág, Csokonai, Bercsényi nyílegyenes utcák megléte a településrész megújhodását bizonyította.8 Az 1800-as években impozáns középületek sokasága jött létre, a leírtakon kívül is, többek között a Kerületi Székház (1872), Nagyvendéglő (1830), Nagytemplom új tornya (1827). Az 1807-től mezővárosi címet viselő település belterületén folyó tervszerű építkezések mellett, egyre sürgetőbb igény jelentkezett a paraszti lakosság részéről a korábban megtiltott tanyaépítkezések újbóli engedélyezése érdekében. Az egyre kapitalizálódó mezőgazdaságban az agrárnépesség többsége felismerte, hogy akkor tud birtokán tisztes jövedelmet elérni, ha gazdasága helyszínén élheti szorgos, emellett szerény, számos lemondást is megkövetelő életét. A birtok gazdája, használója együtt kívánt élni nap mint nap a gazdaságával. A fenti lehetőség elérését gróf Almássy Pál gyalupusztai gazdaságának jövedelmezősége, a gazdaság technikai fejlesztésének eredményei is igazolták. Tanyaépítésre már a XVIII. század végén is sor került, bár azt a faluközösség tanácsa nem támogatta. Betiltották a közös legelőn, valamint a faluközösség földjein történő mindennemű építkezést. Erre hivatkozván lebontatták Szaszkó Mátyás tanyáját.9 Még 1825-ben is bizonytalan volt a Pascumon (legelőn) a tanyák építése, még ekkor is fennállt a tanyák lebontatásának veszélye. A tiltás indokául kinyilatkoztatták, hogy a gyermekek a tanyáról nem tudnak bejárni az iskolába. Az 1840-es években mérséklődött a mezőváros tanácsának tanyaellenessége, mert ekkor már Kunszentmárton, de főként Mesterszállás határában tanyák tömegét lehetett fellelni. 1896 táján a kunszentmártoni lakosság 20-22 %-a már tanyán él. Ez a szám a XX. század első évtizedeiben tovább növekedett. 1930-ra elérte a 28,1 %-ot, ami 3277 lakost jelentett. Korabeli adatok szerint 1952-ig a lakosság 1/3-a tanyán élt, a később bemutatandó külterületi lakott helyeken. A tanyaépítkezések tiltásának megszüntetéséhez hozzájárult a belterületi lakosság lélekszámának gyors növekedése. A települési kultúra javítására is gondoló vezetők számba vették: a kiterjedt belterület ivóvízzel, majdan járdával, kiépített villanyhálózattal történő ellátása egyre nagyobb anyagi ráfordítással fog járni, amire a település a jelentős területcsökkenés miatt is, nem volt felkészülve. A községet 1923-ban bekapcsolták a villamos ellátó rendszerbe. Rövid időn belül megnőtt e korszerű világítás iránt a lakosság igénye.

6

Józsa László: A Kunszentmártoni Önkéntes Tűzoltó Testület Története (1892-1992.) Városi Könyvtár. Szabó László: Kunszentmárton lakosságának ízlésváltozása az építkezés tükrében. SzMM. 1982. 8 Szabó László: Kunszentmárton lakosságának ízlésváltozása az építkezés tükrében. SzMM. 1982. 9 Szabó László: Kunszentmárton lakosságának ízlésváltozása az építkezés tükrében. SzMM. 1982. 7

6

A lakosságszám alakulása 1800 – 1980-ig10 Év Lakosság Év Lakosság

1800 4 016 1920 11 787

1828 5 991 1930 11 613

1852 7 485 1941 10 826

1880 9 608 1949 11 525

1900 11 380 1960 11 666

1910 11 664 1980 11 483

A tanyák építése során a korábbi építési szigor már nem érvényesült. A tanyaépület és a gazdasági épületek helyét maga a tulajdonos határozta meg. Követelmény volt viszont a tűzvédelmi szabályok betartása. Előírták a kőkémény építését, tiltották a tűzveszélyes tetőfedő anyagok használatát. Az engedmények következménye: a tanyai lakóépületek nagy része egyszerű, egy szobát, konyhát, kamrát magába foglaló helyiségekből állt. A tanyai lakások töredékében volt két szoba, amelyből az egyik a „tisztaszoba” szerepét töltötte be. Itt történtek a szülések, a lakodalmak, és haláleset kapcsán itt került sor a halott „kiterítésére” is. A tanyai lakások zöme elsőként a Koplaló, az Érköz, valamint a Péterszög nevű határrészen került felépítésre a XIX. század második felében, illetve a XX. század első felében, 1930-ig. Ezekhez a lakóépületekhez csatlakoztatták ezidőben az istálló épületet is. A gazdasági épületek lakóháztól való leválasztása az 1930-as években kezdődött meg. Illetve a módosabb parasztgazdák – figyelemmel a nagyobb állatlétszámra is – már a lakóépülettől elkülönítve építették fel az istállókat. Ahogyan növekedett a határba kitelepülők száma, úgy épült be a Telekpart, Veker, Köttön, Ugar, Jaksor. Ezek a tanyák a korábbiaktól igényesebb kivitelben készültek el. Özv. Dósa Antalné érközi tanyáján a többszobás épület már a „kastély” elnevezést kapta. Igényes tanyaépülete volt: - Herczeg Pál telekparti, II. tanácsosnak, - Kiss Kálmán főbírónak a Telekparton, - P. Kovács Antalnak a Telekparton, - Dósa Mátyásnak a Telekparton, - Bíró Eleknek a Sikolytin, (a Vezérút mellett), - Talmácsi István vekeri lakosnak, - Szabó András és - Fazekas Pál vekeri lakosoknak, - Fazekas Imre köttöni nagygazdának, - K. Kovács Istvánnak a Jaksorparton, - Nagy-Gulyás Józsefnek a köttöni határban, - Gyalupusztán Józsa Károlynak és Magyar Antalnak. A Hármas-Körös északi partján levő Kis- és Nagy Gyalupusztán a tanyák építése az 1920as évek közepétől gyorsult fel. E határrészt ekkor csatolták Szelevény községtől a kunszentmártoni képviselőtestület által birtokolt közigazgatási határok közé 8501 katasztrális hold területtel.11 Az éveken át tartó előkészítő munkában kiemelkedő munkát végzett dr. Barna Domonkos, dr. Mezey Lajos képviselők, Papp Károly főbíró.12 A tanyákat, beleértve a gazdasági épületek többségét is, szakmai képesítéssel nem rendelkező, de építkezésben jártas személyek építették fel. A rangosabb tanyaépítkezéseknél azonban nélkülözhetetlen volt az ismert szakemberek alkalmazása. A XVIII-XIX. században a faluközösségben, mezővárosban létrejött középületek zömét még idegenből jött szakemberek építették fel, például a Nagytemplom és a Nagyiskola építésében Jungl József mester vett részt. A településre beköltözött iparosok eredményei láttán a 10

KSH. Népszámlálási adatok. SzML. 1886. évi XXII. törvénycikk 148-149. §. SzML. 12 Kunszentmárton képviselőtestületének elismerő határozata. SzML. 11

7 helyi építőanyag-ipar és építőipar is bontogatta szárnyait. 1798-ban a helyi fogadó építésénél még idegenből érkezett téglaégető mester működött közre. 1804-ben már állandósult a településen a téglaégetés, 1827-től pedig már helyi cserépégető is dolgozott a lakosság, köztük a tanyán lakó parasztemberek számára is. Az 1817-ben létrejött Céh tagjai között már megtalálhatók az ácsok, de ekkor még hiányoztak a kőművesek. A lassú fejlődés eredményeként azonban 1852-ben már közös Céh-ben vannak az ácsok, molnárok és kőműves mesterek, szám szerint 34-en. Az építőanyag-gyártás terén az áttörést 1891-ben Mátray Lajos téglagyára hozta meg. E gyárat technológiai téren 1912-ben korszerűsítették, amely 1999-ig változó tulajdonosokkal, kiváló hírnevet szerzett helyben, de a szomszédos megyék területén is. Kezdetben a Mátray család a lakosság részére másoknál olcsóbban adta jó minőségű égetett termékeit, megszerezvén ezáltal a piacvezető szerepet. Az uradalmakban foglalkoztatott szakemberek, cselédek, pásztorok sokasága is a tanyai életformát választotta, jóllehet rákényszerült az eddig ismertetettnél szerényebb lakások elfogadására.13 Gróf Almássy Pál uradalmában számos szakembert foglalkoztattak. (Gőzgép- és gőzekekezelőket, uradalmi gépészt, kovácsot, bognárt, asztalost, épületlakatost, kőművest stb.) Részükre egy szoba, konyha, kamra helyiségekből álló önálló lakásokat biztosítottak. A lakások falazata vályog, padlózata agyag, tetőzete hódfarkú kiscseréppel borítva. Fűtési rendszer kemence, a konyhában beépített tűzhely található. A cselédek számára – 28-an voltak – 4 db egy szoba, kamra, közös konyha helyiségekből álló, vályogfalú, agyagpadlós lakásokat adtak. A kemence a két lakószoba közötti volt beépítve, tehát egyszerre két lakást fűtöttek a cselédasszonyok, egymást váltva. A közös konyhában négy beépített tűzhely (sparhelt) és négy darab beépített katlan volt található, mely fedeles, ezért asztalként is használható volt. A nagy létszámú családok részére szűkös volt az egy szoba, emeletes ágyakat helyeztek el, de előfordult, hogy az ágy alá is jutott gyermek, sőt egy ágyon két gyermek aludt.14 A parasztemberek tanyái vályogfalúak voltak. Az érközi határban a lakó- és gazdasági épületek alá tégla-alapot sem alakítottak ki. Tisztán téglából Kunszentmárton határában nem épült tanyaépület. Kivételt képezett Gyalupusztán az Almássy - kastély. Kunszentmárton kedvező helyzetben volt és van jelenleg is nyílegyenes utcái miatt. Elődeink ugyanolyan szakértelemmel alakították ki a dűlőutakat is, mint a belterületen az utcákat. A község déli részén a cserebökényi határig a fő-gyűjtőút szerepét a szentesi útból leágazó telekparti út, az úgynevezett „vezérút” töltötte be. Ez az útszakasz az 1930-as években a vekeri iskoláig 3 méter széles makadámpályát kapott. A szentesi - kiépített – útszakaszból ágazott le a köttöni, az ugari, valamint a Körös-gát felé vezető jaksori út. Ezek az útszakaszok ezideig csak részben kaptak szilárd burkolatot. A „tehéntöltési” út az Érparton levő Kálvária szoborcsoporttól ágazik le, érinti az érparti vasúti megállóhelyet. Kis töréssel éri el a telekparti halom alatti földutat, amely a vezérúttól az öcsödi határig vezet. A tehéntöltési úttól balra található a „vakdűlő”, amely kb. 60 cm széles; gyalogos és kerékpár közlekedésre volt alkalmas. A vezérútból ágazik le valamennyi dűlőút az öcsödi határig. A község északi részén található a gyalui út, amely az 1950-es évekig kiépítetlen volt. Ebből az útból ágazott le Cibakháza felé a „cibaki” út, amely a cibakházi vásár napján a lovak patáitól porfelhőbe burkolózott. A község felmérette a dűlőutakat: a 35 dűlőút hossza 114 km-t tett ki.15 A tanyák töredéke épült fel a dűlőutak mellett, ezért részleges közművesítésük szóba sem jöhetett. A mezőgazdaság kollektivizálását követően a mezőgazdasági üzemek néhány utat szilárd burkolattal láttak el, de ezek mennyisége az egészhez képest elenyésző.

13

Debreceni István 74 éves kungyalui lakos elbeszélése. Özv. Kiss Lajosné sz: Pászti Julianna 74 éves, Kunszentmárton Angyal Dávid utcai lakos elbeszélése. 15 1890. évi törvénycikk 5. §. SzML. 14

8

A tanyai építkezések megkezdésének feltételei -

Ivó-, itató-, ipari víz biztosítása. Utóbbi nélkül a vályogvetést meg sem tudták kezdeni. A vályogvetés lebonyolítása. A lakó- és gazdasági épületek, valamint a takarmányszérűk helyének és területének a kijelölése. A tanyához vezető „bejáró” út nyomvonalának kijelölése.

A tanyavilágban az építkezésekhez zömmel ásott kutakból nyerték a szükséges vízmennyiséget. Ezek gémeskutak, vagy hengeres felvonószerkezettel működő ásott kutak voltak. E felvonórendszert magába foglaló hengeres kutakra inkább a belterületen, a szűk udvarokban volt szükség. Mélyfúrású, artézi vizet szolgáltató kutak fúrására uradalmi majorokban, nagygazdaságokban került sor. A mezővárosban az első artézi kutat 1891-ben fúratták a Főtéren, melynek béléscsöve vörösfenyőből készült.16 A gémeskutak építése Az építéssel, majd a későbbiekben szükségessé vált kúttisztítással, arra szakosodott „kútásó” csapatok foglalkoztak. A községben több kútásó dinasztia is működött: Szarvák család, Liget utcai kútásó csoport. A kútásás balesetveszélyes foglalkozás, a kezdeti időkben számos baleset következett be kútásás közben. A kútásó mester a tanyaudvar legmagasabb pontján jelölte ki a 2 méter átmérőjű kút telepítési helyét. Deszkából kalodát készítettek, amit a kútüreg mélyítése közben egyre mélyebbre süllyesztettek. Főleg a laza talajon (Ugarban, Gyalupusztán) tett nagy szolgálatot a kaloda: elhárította az omlásveszélyt. Az iszapos, vízzel telt agyagot csigás felvonóval juttatták a felszínre. A kút elkészítésének szoros tartozéka volt a kútüreg kötőanyag nélküli körültéglázása. Ez egyben oldalról is megszűrte a kútüregben levő, immár fogyasztásra is alkalmas ivóvizet. Az 1930-as években a téglázás helyett beton kútgyűrűket süllyesztettek a mélybe, ez azonban alkalmatlan volt a víz megszűrésére. A kútüregtől 4-5 méterre felállították az ipszilon alakú, akácfából készült kútágast. Felső részét átfúrták, arra erősítették fel kb. 50 mm-es köracéllal a kútgémet, amelynek hátsó részét terhelték a vízkiemelés megkönnyítése végett. A kútgém elejéhez csatlakoztatták a 6 cm vastag, csuklópánttal ellátott fenyőrudat, a kútostort. Erre erősítették fel a 10 literes fa- vagy fémvedret. A kútüreg fölé elhelyezték az 1x1x1 méteres, deszkából kiképzett kútkávát. Az elszennyeződés elkerülése érdekében szükséges volt a kútkávát fedőlappal ellátni. (Ez számos tanya esetében nem történt meg.) A kútkáva mellett volt elhelyezve az 5-6 méter hosszú cement- vagy lemezvályú, az állatok itatása céljából. A közelben volt a sertések itatására szolgáló, alacsonyabban elhelyezett cementvályú is. Az ásott kutak a tanyai lakosság hűtőrendszereként is szolgáltak. Ügyelni kellett arra, hogy a kút vize tejtermékkel, vagy étellel ne szennyeződjék, mert ez esetben az állatok, különösen a lovak a vizet nem fogyasztották. A kialakított bányagödörbe nyílt vízelvezető árokban vezették el az ásott kút vizét. Sajnálatos, hogy a város belterületén az ásott kutak az 1960-as évektől a szennyvízgyűjtő szerepét töltötték be. Kunszentmárton kül- és belterületén 1891 és 2000 között 62 db artézi kút fúrására került sor. Jelen esetben a tanyai lakosság ellátását szolgáló, külterületen fúrt artézi kutak jellemző adatait ismertetem: 16

Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Szeged vízgazdálkodási osztálya által 378/2/1999 szám alatt megküldött Országos Kútkataszter kivonatos adatai.

9

A kútfúrás17 ideje 1906 1910 1925 1927 1928 1929 1930 1935 1939 1956 1952 1954 1955 1954 1956 1958 1961 1961 1963 1964 1964 1966 1969 1970 1971 1960 1973 1980 1987

helye Istvánháza puszta Betekints, rizshántoló Herczeg Márton Telekpart 109. tanya Szabó András Veker tanya Magyar Antal Gyalupuszta Ivánka-major Istvánháza Fazekas Pál Veker tanya Fazekas Pál Veker tanya Jaksorpart 4. Iskola mellett Jaksorpart Kacár tanya Telekpart Búzakalász Tsz VIII/4 gátőrház VIII/4 gátőrház VIII/4 gátőrház Kopasz major Gyalu Zalka Tsz gépműhely Állami Gazdaság Telekpart Zöldmező Tsz Kungyalu Zalka Tsz Pípás tanya Gyalupuszta Betekints-i gépüzem XI/5 gátőrház Pannónia Vállalat Betekints Pannónia Vállalat Betekints Papp-Szász major KÖTIVIZIG Gátőrház Kacár tanya Jaksorpart Pípás tanya, sertéstelep

talpmélysége (fm) 240 210 70 243 212 236 234 243,1 304 223 242 225 93 70 93 264 229 280 281,5 271 295 260 256 300 700 210 647 273 280

vízhozama ter/perc) 240 85 ? 95 52-75 140-150 110-120 120-300 100 352 150 550 ? ? ? ? 400-500 250-1000 750 600-950 250-750 320-630 100-750 250-750 90-260 ? 95-1000 260-710 180-430

(li-

Az artézi kutak telepítési helyét elemezve megállapítható, hogy a külhatárban levő tanyai lakosok jelentős része 1950 után hozzájutott az egészséges ivóvízhez. E téren ellátatlan maradt az Érköz, a Köttön, valamint az ugari tanyavilág.

17

Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Szeged vízgazdálkodási osztálya 378/2/1999 szám alatt megküldött Országos Kútkataszter kivonatos adatai

1

A vályogvetés lebonyolítása A bányagödör kialakítása Figyelemmel a kitermelendő vályogtéglák mennyiségére, határozható meg a bányagödör mérete. Egy közepes méretű, 70-70 m2 alapterületű tanyai lakás elkészítéséhez 12-14 000 db vályogtégla volt szükséges. A bánya területe kezdetben 10 x 5 m-es, mélysége 1,5 -1,6 m. Az első ásónyom földet, a „humuszt” el kellett távolítani. Ez alkalmas volt mélyen fekvő területek feltöltésére, esetleg kisebb talajjavításra is. Ennek hiányában, a vályogvetés befejezését követően a bányagödörbe vissza lehetett tölteni a humuszt. A megnyitott bányából a földet a fenti mélységig kitermelték, majd egy részét a bányában hagyták, és vízzel elárasztották. Előtte az odaszállított pelyvával, vagy szecskázott szalmával az agyagot megszórták. A munkások mezítláb, klott gatyában, vagy feltűrt nadrágszárral, a szálas anyagot hegyes kapával bedolgozták, éjjel pihentették. Másnap, munkakezdéskor az anyagot ismét átkapálták, majd folyamatosan kubikus talicskában az előre kijelölt helyszínre szállították. A vályogvetés sík terepen történhetett, és csak tartósan száraz időben. Ügyelni kellett a szálas kötőanyag mennyiségének az adagolására. Kevés kötőanyag esetén a vályog megrepedt, de a túl sok kötőanyag is kedvezőtlen hatást váltott ki: a vályogtégla szilárdsága csökkent. A vályogvetőt – felváltva – egy ember kezelte. A talicskában lévő anyagot a vályogvetőbe lapátolták, a vályogvetőt kezelő ember tömörítette, majd nedves fasimítóval a tetejét simára elsimította. Az első, zsineggel kijelölt sor helyén a vályogvetőt átfordította, hogy egy vályognyi hely maradjon a vályogok között. Így folytatta a munkát több sor vályog elkészítésekor. Tízelés A vályogtéglákat 2-3 napi száradás után át kellett fordítani. További 2-3 napi száradás után a vályogot „tízelték”: az alsó sorban négy, felette három, afölött kettő, majd legfelül egy vályogtégla került elhelyezésre úgy, hogy a vályogtéglák között félvályognyi rést hagytak, a további száradás végett. Kazlazás E műveletre akkor került sor, ha a kivert vályogtéglákat az adott évben nem építették be. Télire szalma-, vagy szártakaróval bevonták a kazlat, védve a vályogot a csapadék ellen. Amennyiben rövid időn belül beépítésre került a kitermelt vályog, oldaltalan ökrös- vagy lovas szekérrel, kordéval, esetleg kubikos talicskával az építkezés helyszínére szállították. A vályogvetés nehéz fizikai munka volt. Egy ember napi termelése 500 db vályog. Munkaigényessége miatt e munkát jól megfizették, naponként 2-3 napi napszámot is kézhez lehetett venni. A vályogvetés munkaeszközei - rugós ásó, a talaj fellazítására, - vaslapát a humusz, majd a száraz anyag, illetve az agyag talicskába rakására, - vasvilla, a pelyva vagy a szecskázott szalma szétszórására, - háromszögű kapa, az agyag szakszerű megmunkálására, - kubikos talicska, a szállítási munkák végzéséhez, - vályogvető, a vályogtégla formájának kialakításához, - vizesvödör, simító az utómunkák elvégzéséhez.

1

Tanyai lakás építése Az építkezés az alapárok kiásásával kezdődött, majd a téglaalap elkészítésével folytatódott. Mint utaltam rá, szikes talajon nem állt fenn a talajvíz veszélye, ezért a téglaalapot mellőzték. Felmenőfal vályogból, vályogból + téglából, vagy csak téglából épülhetett. (Utóbbiról nincs tudomásom az uradalmi kastélyok kivételével.) A tartófal vastagsága 50 cm, sártapasszal, vagy cementes habarccsal ellátva. A válaszfalak vastagsága 30 cm. A nyílászárók feletti áthidalásra akácfát használtak. A nyílászárók általában egysoros ajtók, ablakok voltak. Igényesebb építkezéseknél már gyakori volt a kétsoros ajtó és ablak készítése. A padlásteret magasították, így alakult ki a „majorpang”. A magasítás indokolt volt, mivel a padlásteret termény- és terméktárolásra használták. A födém áthidalására 40 x 40 cm-es fenyőgerendát alkalmaztak. Erre helyezték fel a 12 x 12 cm-es kisgerendákat, egyméteres távköz meghagyásával. A kisgerendák felső részét 15-20 cm-es sártapasszal látták el. Ezt az épület befejezésekor, majd általában évente „mázolták”. A kéményeket téglából építették, hiszen az 1700-as évek végétől csak a téglakémények építését engedélyezték. Az uradalmi cselédházak konyhái, de a tanyai konyhák nagy része is az 1900-as évek elején még szabadkéményes volt. A konyhából a légáramlat vitte ki a füstöt a szabadba. A téglakémények mellé „füstölő kamrát” is építettek, melyben a téli húsfüstölést bonyolították le. A tanyai lakások általában „nyeregtetős” kiképzést kaptak. A XIX. század második felében még gyakori volt a nádfedés. Ezt a XX. században felváltotta a Mátray-féle téglagyár terméke: a hódfarkú kiscseréppel való fedés, melyből négyzetméterenként 42 db-ot használtak fel. A tetőt kúpcseréppel zárták, melyet acélhuzallal a szelemenhez erősítettek és malteros bevonattal láttak el. A lakóház előtti nyitott „gádor”, vagy zárt folyosó a lakóépülethez féltetővel csatlakozott. Az épület tetőzetének két végét, a padlást, deszkából, vagy éltéglából készített, szellőzővel ellátott fallal lezárták. A nyitott folyosó (gádor) elé deszkakerítést építettek. A gádorban helyezték el a beépített nyári tűzhelyet, a sparheltet is. A zárt folyosó üvegfalú kiképzést kapott. A gádor, vagy a folyosó végén általában 12 m2-es félszoba (kisszoba) is kialakításra került. A lakóépület belső és külső falait sártapasszal, vagy cementes habarccsal pucolták be. A tanyák zömének padlózata agyagpadló volt, melyet 3-4 évenként újra el kellett készíteni. A módosabb gazdák tanyáiban hajópadló, a konyhában pedig tégla- vagy mozaikpadló burkolatot használtak A tanyák többségében kemencével fűtöttek. A módosabb gazdáknál fa, szén vagy vegyes tüzelésű kályhát alkalmaztak. A kemence fűtése a konyhából történt szalmával, ízíkszárral, napraforgószárral, esetleg gallyakkal, napi egy alkalommal. Nagy hideg esetén délután is befűtöttek. A kemenceét a lakószobában helyezték el. Körülötte kb.50 cm-es, gyalult deszkával borított padka, mellette kuckó volt kialakítva. Itt melegítették a háziasszonyok a kenyér- vagy tésztasütés előtt a lisztet, illetve szükség esetén gyermek-fekvőhelyként is használható volt. A konyhában beépített tűzhely, és asztal gyanánt is használható beépített katlan volt elhelyezve. Itt tárolták a konyhai edényeket, vájdlingokat, cserépedényeket, „szilkéket”. A lakások zöme fehér meszelést kapott, melyet évenként ismételtek. A konyhában általában színes meszelést alkalmaztak. A szobafestők által végzett festés és mázolás csak az 1930-

1 as évek közepétől terjedt el. Általában az „aranyozott” minták voltak kapósak, ezt használta Dajka István szobafestő is az esetek többségében. A lakószobák berendezése általában egy-két ágy, amely a menyasszony hozománya volt. Továbbá egy-két szekrény, valamint a kb. 150 cm magasságú „sublót”, az alsóruhák tárolására. Itt volt elhelyezve az étkezőasztal székekkel és a kanapé is. A szoba falán kereszt függött, valamint a szülők házasságkötéskor készült fényképe. Télen a felkért lelkipásztor megszentelte a tanyai lakásokat, ennek tényét az ajtófélfára feljegyezte (1+9+3+0). A kamrából a padlásra létrán, vagy lépcsős „grádicson” lehetett közlekedni. A lakóház előtti gádor kerítésétől a kútig téglajárda kiépítésére került sor. Ugyancsak téglajárdán lehetett közlekedni az istállók, ólak és a gémeskút között.

Gazdasági épületek Az istállók, ólak mérete függött a meglevő, majd az állomány fejlesztése esetére tervezett állatlétszám nagyságától. Az istállókban – méretüktől függően - el lehetett helyezni egy- és kétsoros jászlakat. Az istállókban azonos állatfajhoz tartozó, vagy eltérő állatfaj állatait lehetett elhelyezni. Az uradalmakban, nagygazdaságokban állatfajonként külön istállót építettek. Az istállók – a lakóházakhoz hasonlóan – vályogból készültek, cserépfedést kaptak. A jászlak vályogból, vagy deszkából készültek. Ez esetben a deszkát simára kellett gyalulni, hogy az állat nyelvébe ne kerülhessen gyulladást okozó szálka. A jászol homlokzati részén számos esetben deszkaborítást alkalmaztak, hogy az állatok ne rongálhassák az épület falát. Hátránya, hogy kártékony rágcsálók is megtelepedhettek a deszkaborítás mögött. A nagy fesztávú – 10 m hosszú – istálló nagygerendáját középen akácoszloppal alá kellett támasztani. Egyébként a gerenda meghajolt, vagy eltörött volna. Az istálló tartozéka a takarmányos kaloda, amelyben hideg téli időszakban több napra elegendő takarmányt is lehetett tárolni. Fölötte volt a „kakasülő”. Ezen aludt a béres, vagy a gazda valamelyik gyermeke. Az istálló világítása olajmécsessel, gyertyával, viharlámpával történt. A tűzveszély elhárítására nagy figyelmet kellett fordítani. Uradalmakban az istállóba a takarmányt bivalyfogattal szállították be, a trágyát pedig a kisvasúti sínt használva, lóval vontatott „lórén”. Az istállókhoz csatlakozott a féltetős kocsiszín, melyben a kocsit tárolták, továbbá a szánkót és a gazdasági munkaeszközöket. Ismert volt zárt, vagy félig nyitott formája. A gazdasági udvarban helyezkedett el a kukoricagóré, számos gazdaság építménye. Valamennyi tanyai gazdaságban biztosítani kellett a szemestermények, elsősorban a kenyérgabona megfelelő tárolását. Kisgazdaságokban a kenyérgabonát, majd az ebből készült lisztet a kamrában helyezték el. Középparaszti, valamint nagygazdaságokban a szemester-mények tárolását magtárak építésével oldották meg. A magtárak fala is általában vályogból készült. Ebben az esetben az oldalfalakat legalább 2 m magasságig indokolt volt deszkaborítással ellátni. A padozat fenyőpadló, vagy betonburkolat volt. Ilyen magtárral rendelkezett K. Kovács (Kacár) István jaksori gazdálkodó a Deák Ferenc utcában. Amennyiben egy magtárban többféle szemesterményt tároltak, szorosan záródó deszkafallal választották el a terményeket egymástól. Szükséges volt a zsizsik-fertőzés elkerülése érdekében a magtárakat a nyári betárolás előtt mésztejjel átmeszelni, az oldalfalakat és a padlóburkolatot fertőtleníteni. Ennek elhanyagolás jelentős mértékben csökkentette a szemestermény használati értékét, amennyiben az zsizsik-fertőzést kapott. A zabtermést fajsúlyának alacsony volta miatt a tisztára kitakarított, felmázolt padlózatú padláson tárolták. Ez esetben a teljesen be nem érett szemek is rövid időn belül kiszáradtak, nem állt fenn a termény penészesedésének veszélye. A padlás alkalmas volt gyümölcsök aszalására is. A párszárítóra kirakott felszeletelt alma, valamint a szilva lassan megaszalódott, nedvességét elvesztette. Téli estéken kiváló csemegeként fogyasztotta a család. Sok helyen a

1 padláson tárolták a füstölt húsokat, szalonnákat is. Volt olyan gazdaság, ahol az étkezésben résztvevők száma alacsony volt, ennek ellenére nagysúlyú sertést vágtak le egy-egy téli időszakban. A tucatnyi oldalszalonna a padláson megavasodott, képtelenek voltak elfogyasztani. (Kulik és Lázi család Gyalupusztán.) Mindezek alapján megállapítható, hogy a legjobb minőségű, általában szerénynek nevezhető lakóhelyiségek mellett fontos volt az állatok elhelyezésére szolgáló megfelelő férőhelyek, de a termények befogadására alkalmas tárolóhelyek kialakítása is. Mindezek a kultúrált kis- és nagygazdaságoknál alapvető követelmény volt. Az istállótól távolabb alakították ki a trágyaszarvas helyét, melynek környékét folyamatosan rendben kellett tartani. Az ólak építésénél figyelembe kellett venni az egyes állatfajok tenyésztési sajátosságait. A sertések óljait szakaszolni kellett: hízó, anya, növendék állomány. Az ólak belső falát legalább 1 m magasságig téglaburkolattal kellett ellátni, hogy az állatok az épület falában kárt ne okozzanak. Az ólak előtt téglaburkolattal ellátott, lehetőleg fedett és szakaszolt aklot kellett kialakítani. Itt történt az állatok téli etetése is. Juhoknál elengedhetetlen feltétel volt a szénarács felszerelése, a sózó vályú és a tiszta víz megléte. A baromfi ólakat a szívó kártevők miatt gyakran kellett formalinos oldattal fertőtleníteni. A tyúklétrák fogazata gömbölyű, vagy félkör alakú kellett hogy legyen. A szögletes alakú létráról a baromfi leszédült. Tyúk- és libaféléket elválasztva kellett az ólban télen tartani. Elmaradhatatlan volt a tojókas megléte is. A baromfi ólak padozata telített volt, hogy az állomány ne szenvedjen a hidegtől. Az ajtók, ablakok jól zárhatók voltak, hogy kártevő ragadozók az állományt ne tudják pusztítani. A szakszerű tanya- és gazdasági épületek elhelyezése és felépítése mellett fontos volt a takarmányszérű helyének kijelölése is. A kazlakat úgy kellett elhelyezni, hogy azokban a talajon keletkező csapadék kárt ne okozzon. Fontos volt a szérűskertek határán akác-, szil-, vagy kőrisfasort elhelyezni. Ez védett a viharkár ellen. A kazlak között legalább 6 méter tűztávolságot kellett tartani. Szénakazlat csak szénából készített kötéllel lehetett lekötni. Dróthuzal használata tilos volt, mivel annak egy-egy rozsdás letört darabkája ártalmas volt a recés- gyomrú állatok számára. A lucernakazlat csak szénavágóval lehetett megbontani, ezáltal elkerülhető volt a levelek letöredezése. A törekkazal elejét kukoricaszár-kévékkel kellett befedni, megakadályozván a baromfik kártételét. Tollas takarmányt a lovakkal nem volt szabad etetni. Nyári melegben gondoskodni kellett az állatok lombos fák alatti tartásáról is. A nyári jászlakat lombos fák alá kellett építeni. A juhok számára is biztosítani kellett a hűvöst adó pihenőhelyet. A bányagödröket fűzfával, nyárfával ültették be. A fák alatt vízben jól érezték magukat a vízi szárnyasok, de a sertések is. A trágyaszarvas, takarmányszérű környékét, a tanyaudvar rendbetétele után hétvégén szintén fel kellett takarítani. Mindez fokmérője volt a nagy- és kisgazdaságok kultúráltságának. Arról is szót kell ejteni, hogy a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedeiben milyen típusú lakóházak épültek a mezővárosban, majd a községben. - Görbeházak a XIX. század utolsó évtizedeiben. Főleg a belterületen, a Kossuth Lajos, valamint a Deák Ferenc utcában. A tanyai építkezések ismeretében egykét lakást lehet e formában elhelyezni. - Ámbitus házak. Nagygazdák, értelmiségi családok belterületi lakásai. - Gádoros házak. Nagygazdák, kisgazdák külterületi tanyai lakásai. A tanyarendszer az 1930-as évek elejére kialakult a községben. Ezt követően tanyák építésére csak az 1945-ös földreform során került sor, nem számottevő esetben. Ezek az épületek a korábbiaknál jóval szerényebb kivitelben és telepítési szerkezetben kerültek kialakításra. Nem is feleltek meg az addig megszokott tanyarendszer kritériumainak. (Gazdasági épületek, szérűskertek hiánya, alapterület kicsiny volta.) Az 1930-as évektől megkezdődött a meglevő tanyák egy részének korszerűsítése, elsősorban a homlokzati kiképzést szorgalmazták. A háborús években feledésbe merült ez a tevé-

1 kenység, ugyan úgy, mint az ásott kutak rendszeres tisztításának, iszapolásának a követelménye.

A tanyai népesség 1910-ben Külterületi lakott hely Koplaló Érköz Telekpart Veker Köttön Ugar Egyéb (Péterszög, Jaksor) Össze külterületi lakos: Külterületen élt a lakosság 17,6 %-a.18

Népesség (fő) 279 223 262 382 239 511 162 2 058

A külterületi lakosok száma a következő 20 évben még tovább szaporodott. A gazdasági világválság terheit a tanyán élő lakosság is nehezen viselte, de leküzdésére talán nagyobb lehetőségei voltak, mint a község belterületén élő parasztgazdáknak. Kedvező, hogy az élőmunka végzésére alkalmas 20-59 évesek aránya meghaladta az 50 %-ot. A 60 éven felüliek, fizikai munkavégzésre még alkalmas személyek aránya 6,4 %. A következő oldalon levő kimutatás adatai választ adnak a tanyai lakosság hitbéli hovatartozására is. Eszerint a tanyákon élő személyek 94,5 %-a római katolikus vallású volt, 3,9 %-uk a református vallást vallotta magáénak. Izraelita vallású személy nem volt a tanyai lakosság körében. Az egyéb vallásúak között meg kell említeni az evangélikus vallást magukénak valló, főleg Gyalupusztán élő lakosokat. Főleg a cselédség körében terjedt ez a vallás. Általában a református istentiszteleteken vettek részt. Volt néhány személy, aki a görögkeleti vallás mellett tartott ki. Feltételezhető, hogy a korábbi évszázadokban itt élő és tevékenykedő görög kereskedők késői utódairól van itt szó. Biztató volt, hogy a gyermekkorúak, fiatalkorúak 43,4 %-os létszámaránya garanciát nyújtott a tanyavilágban szorgoskodó parasztemberek utánpótlására. A társadalom ekkortájt már nagy gondot fordított a szülők megnyerésére, hogy gyermekeiket a családot és a hazát szerető, szorgalmas állampolgárokká neveljék. Ez az esetek döntő többségében sikerrel is járt.

18

KSH. Népszámlálási adatok. SzML.

Külterületi lakotthelyek népességének jellemző adatai 1930-ban19 Lakotthely

Érköz Gyalupuszta Istvánháza Jaksor Köttön Papp K.telep Telekpart Ugar Veker Összesen

Népesség összesen 502 628 382 450 590 64 195 296 173 3280

A tanyán élő népesség nemek és életkor szerinti megoszlása (fő) Férfi Nő 1-6 6-11 12-14 15-19 20-39 40-59 60év év év év év év év 261 336 213 223 318 38 122 154 98 1753

241 292 179 227 272 26 73 142 75 1527

73 119 60 73 65 6 25 48 34 503

31 112 54 59 78 9 30 39 23 435

18 19 14 10 19 4 25 9 6 124

58 67 47 35 73 11 23 32 18 364

164 195 115 150 200 21 37 94 57 1023

101 93 72 92 124 21 34 55 31 622

57 24 20 31 31 2 21 19 4 209

Római Református Izraelita Egyéb katolikus vallású 486 540 341 445 573 60 195 292 167 3099

10 51 36 5 17 1 4 3 127

-

6 37 5 3 3 54

E táblázat adatai szerint 1910 és 1930 között 59,4 %-kal nőtt a külterületi lakosok számaránya. Jelentős növekedés tapasztalható az Érköz, Veker, Köttön határrészeken, valamint 1925. január 1-től Kunszentmártonhoz csatolt Kis- és Nagy-Gyalupuszta határrészeken. E terület átcsatolásával 8501 katasztrális holddal nőtt a község művelés alatt álló területe, melynek döntő többsége szántó művelési ágú ingatlan. Főleg az Almássy -uradalomban volt jelentős számú a cselédsorban élő népesség, a nagyobb mérvű gyermekáldás következményeként. Az adott időszakban tanyán élt a lakosság 28,1 %-a.

19

KSH. Népszámlálási adatok. SzML.

Népmozgalmi adatok 1920-ban Összes lakos

Kereső

Eltartott

10 456 100 %

5 099 48,8 %

5357 51,2 %

Kereső férfi 256 2,4 %

Létszám %

Őstermelő Kereső Eltartott 3354 3301 32,1 % 31,6 % Segítő családtag Kereső nő 327 3,1 %

Napszámos Kereső Eltartott 163 130 1,6 % 1,1 %

Házi cseléd Kereső Eltartott 343 3 2,3 % -

Mg-ból élő Férfi Nő 2310 1040 22,1 % 9,9 %

Cseléd Eltartott 1308 12,5 %

Kereső 240 2,3 %

Birtokos 772 7,4

Munkás Eltartott 169 1,6 %

Kereső 1754 16, 8 %

Eltartott 1818 17,4 %

Népmozgalmi adatok 1930-ban Lakosság száma

Férfi

Nő

3 éven aluli

60 év feletti

Házas

Özvegy

11 653 100 %

5878 50,4

5775 49,6

730 6,3

1254 10,8

4881 41,9

851 7,3

Róm.kat. 10 648 91,4

Vallása Ref. 386 3,3

Izr. 202 1,73

Ír-olvas

Aalfabéta

8644 74,2

1304 11,2

E kimutatás adatai szerint a férfiak javára változott a nemek szerinti összetétel: 1,9 %-kal. Jelentős, 6,3 %-os növekedés tapasztalható a római katolikus vallást gyakorlók javára. Jelentős javulás tapasztalható az írni-olvasni tudók arányában is, hiszen 1910-ben az iskolaköteles lakosság 59 %-a tudott írni és olvasni. Ez az arány 1930-ra jelentősen megváltozott, elérte a 74,2 %-ot. Azonban még mindig jelentős volt az analfabéták száma és aránya. 1930-ra befejeződött a község területén a tanyarendszer kiépítése. A termelési, állattenyésztési feladatok ellátása mellett a parasztcsaládok egyre nagyobb figyelmet fordítottak gyermekeik iskolába járatására. Az uradalmakban is megkövetelték, hogy a cselédek gyermekei rendszeres iskolába járók legyenek. A gazdasági világválság lecsengését követően fokozatosan megnőtt a mezőgazdasági ágazat iránti érdeklődés. Következményeként fokozatosan javultak a parasztlakosság életkörülményei, több pénz jutott a népes családokban is a gyermekek ruházkodására. Sajnos, a mostoha körülményeken nem lehetett változtatni. Az iskolák a tanulók jelentős részének a lakásától500 m-re, de inkább 6-7000 m-re voltak. Ezt az utat kedvező, kedvezőtlen évszakokban is a legkisebb gyermektől a legnagyobbakig gyalog kellett megtenniük az iskoláig. A kerékpár ezekben az évtizedekben még ismeretlen volt a tanyavilágban. A statisztikai adatok arról tanúskodnak, hogy az 1920-as években magas volt a lakosság számához képest az eltartottak aránya. Különösen a munkáscsaládokban volt magas a 17,4 %os arány. Kedvező volt viszont a munkaképes lakosok aránya, hiszen a 60 év felettiek aránya alacsony, 10,8 % volt. A családok döntő többsége meghitt házassági közösségben élt, nevelte az utódokat. Az özvegyek arányát nagymértékben növelte az I. világháborúban elesett férjek nagy száma. Kedvező, 94,1 %, a római katolikus vallást követőek aránya, de ennél is kedvezőbb a külterületen élő lakosság katolikus valláshoz való kötődése. A summások tették ki a mezőgazdasági munkások többségét. Alkalmazásuk idényszerű volt, általában 2-3 hónapra fogadták fel őket az uradalmak, bérgazdaságok. (Montág Ákos Gyalupusztán, Dr. Papp-Szász Tamás Istvánházán.) Eljártak a summások Derekegyházára, valamint a martfűi gazdaságba is. Élelmezésük fedezete a „kommenció”-ban testesült meg (kenyérgabona, liszt, szalonna, főzelék, só, ecet, burgonya, tüzelőanyag). Nyári időszakban az aratás, cséplés időszakában tovább csökkent a munka nélkül levő munkások száma. Számos kisgazdaság alkalmazott aratópárt, aratópárokat, az uradalmak, nagygazdaságok pedig 24 főből álló aratóbandákat. Az aratóbandákat, de a summásokat is a dohánypajtákban, az e célra kitakarított juhhodályokban helyezték el. Az aratás kb. 1 hónapig, a cséplési szezon 4-5 hétig tartott. A 38-40 pár cséplőgép-garnitúrához, valamint az uradalmi gőzgép által hajtott cséplőgépek üzemeltetéséhez közel ezer munkáskézre volt szükség. Télen szerencsések voltak azok a munkások, akik a községi jégverem feltöltéséhez szükséges jég kitermelésében részt vehettek. A községháza udvarán 1969-ig meglévő jégveremben tárolt jégmennyiség egész évben fedezte az élelmiszeripari üzemek hűtéshez szükséges jégszükségletét. Bíró Antal Szent István király utcai lakos, hentes és mészáros, lakása udvarán saját jégveremmel rendelkezett. A községben a XX. század 30-as éveiben 289 cselédet tartottak nyilván. A mezőgazdasági cselédeket alkalmazók, valamint a cselédek közötti munkajogi kapcsolatot 1907-ben újraszabályozták.20 Alkalmazásuk során kirívó esetek alig kerültek nyilvánosságra. A cselédtörvény, a korábbi szabályozástól eltérően, a viszonosságon alapult. Számos, korábban ismeretlen ked-

20

1907. évi XLV. törvénycikk. SzML.

vezményt törvénycikkben garantált a jogalkotó a cselédek számára. 1938-ban megjelent az öregségi, özvegyi nyugdíjjogosultságot szabályozó törvénycikk.21 A cselédet ért kirívó jogsérelem esetén a hatóság a gazdával szemben fellépett. A községi képviselőtestület 1942-ben felvette a Szegényházba Szabó Pétert, aki 28 éven át Tropa Balázs gazdálkodó ingyencselédje volt. Bére: élelmezés és a rajta levő ruha. A gazda nem gondoskodott társadalmi biztosításáról. A munkaképtelen embert e szociális intézménybe felvették, de a gazda ellen eljárás indult korábbi pénzügyi kötelezettségei elmulasztása miatt.22 Az sem hallgatható el, hogy a cselédeknek nyújtott jogbiztonságnak ára is volt. A cseléd nem tiltakozhatott, nem sztrájkolhatott. A cselédek bérezésének megyei adatai23 (pengőre átszámítva)

Készpénz Saját termény Vásárolt termény Természetbeni juttatás Összes juttatás

Nagybirtok 1932 1933 60 42 289 223 53 28 238 157

Középbirtok 1932 1933 60 36 298 249 70 26 245 143

Kisbirtok 1932 1933 69 136 50 526 242

640

673

526

450

454

497

Foglalkoztatási mutatók24 Év 1940

Népesség összesen 11 896

Önálló kereső 4 558

Segítő családtag 698

Fizikai munkás 6264

Szellemi szabadfogl. 466

Mg-ban foglalkozt. 7 197

Eltartott Férfi Nő 436 1 142

Mg-i népesség

A külterületi népesség adatai25 Év 1949 -

Lakosok száma

60 év felett

3 205

270

Kereső Férfi 1 233

Nő 394

Állandó fizikai munkásként foglalkoztatott Időszakosan foglalkoztatott Össze mezőgazdasági foglalkoztatott

2 293

430 1 235 3 958

A statisztikai adatokból kitűnik, hogy a korábbiakban tapasztalt fejlődéstől eltérően, a külterületi lakosság számában, arányában 2,3 %-os csökkenés következett be közel 20 év alatt. Többen, akik tanyán gazdálkodtak, idős koruk bekövetkeztével beköltöztek a község 21

1935. évi II. törvénycikk. SzML. 2811/1942/III.5. sz. képviselőtestületi határozat. SzML. Megjegyzés: valamennyi képviselőtestületi és az idézett tanácshatározat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban fellelhető. 23 J. Tóth Dezső: Nagyüzem születik. Múzsák Közművelődési Kiadó. 1984. 24 KSH. Népszámlálási adatok 1941. SzML. 25 Külterületi lakotthelyek főbb adatai SzML. 22

belterületére, földjüket haszonbérlet, vagy feles bérlet útján hasznosították, tanyájukba tanyabérlőt fogadtak be. (HerczegPál, P. Lázi Ferenc, özv. Kakuk Lázárné, Kiss Kálmán telekparti, Gulyás Márton érközi, Gulyás József köttöni, S. Kovács József érközi lakosok, és számos, itt fel nem sorolt gazdatársuk.)

A földbirtokviszonyok alakulása Kunszentmárton mezőváros Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye déli szegletében, a tiszai alsójárásban helyezkedett el. Szomszédai: északon Tiszakürt és Cibakháza községek, délen: Cserebökény község, keleten: Öcsöd község, nyugaton: Szentes város és Szelevény község. A mezőváros előnyére válhatott volna a Hármas-Körös folyó, ami ugyan kettészeli a település közigazgatási területét, de kimeríthetetlen lehetőség nyílt a halászatra, sőt az öntözéses kertészeti gazdálkodás bevezetésére is. A békésszentandrási duzzasztómű üzembe helyezésével megteremtődtek a Körösön a személy- és teherhajózás feltételei is. A gabonakereskedők éltek is ezzel a lehetőséggel, mert felvásárolt terményeiket teherszállító hajókon juttatták el a XX. század első évtizedeiben a célállomásra. 1885-ben beindult a Szentes – Pusztatenyő Helyiérdekű Vasúttársaság közreműködésével a vasúti személy- és teherszállítási forgalom, Szolnok, valamint Szentes – Szeged irányába is. Az Almássy uradalom mezőgazdasági terményeit, termékeit és gyalupusztai vasúti rakodó igénybevételével szállították a célállomásokra (gabona, cukorrépa, dohány, mák, olajlen, cukorcirok, ricinus stb.). Lehetőség nyílt arra, hogy a Szolnoki Cukorgyárból a cukorgyártás melléktermékeit (mésziszap, szárított répaszelet, melasz) a településre leszállítsák. A vasútvonal mentén Gyalupuszta, Gyalu-alsó, Kunszentmárton - Vásártér, valamint a Jaksorpart megállóhelyeken megteremtődtek a tanyai lakosságot érintő személyszállítási feltételek. Mivel az alsó-temető környékén levő vásártér az 1920-as években megszűnt – bár helyszínrajza 1901. január 31-én alispáni határozattal lett jóváhagyva26- a Kunszentmárton - Vásártér megállóhely neve Kunszentmárton – Érpart megállóhelyre változott.27 Ez a vasúti pályaszakasz az 1941-1944-es években jelentős katonai szállítást bonyolított le a Délvidékre, valamint Erdélyből az anyaország irányába. A vasúti hidat, valamint a MÁV állomást 19431944 között egy szakasz tartalékos katona – zömmel parasztemberek – őrizték, Schwingula Gyula tartalékos főtörzsőrmester parancsnoksága alatt. (Gulyás Péter, Gácsi Péter érközi, D. Nagy Péter köttöni, Katona Boldizsár ugari, Bíró István Hunyadi utcai lakosok alkották a szakaszt.) A mezőváros határa többségében sík terület, de lehet itt találkozni mély vonulatokkal is: a település alatti Kis-érben, valamint a Telekhalom alatti Nagy-érben. A hóolvadás következtében előállott belvízveszély miatt 1941-ben súlyos veszélynek volt kitéve a Kis-érben levő, kisparcellákból álló, de összefüggő több száz katasztrális holdat kitevő gyümölcsös ültetvény. Bár a Körös – Tisza – Maros Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat szivattyútelepei kb. 5 héten át szivattyúzták a belvizet, majd a fakadó talajvizet, az ültetvényt nem lehetett megmenteni. A kipusztult gyümölcsös újratelepítésére az elmúlt 60 évben nem került sor. A mezőváros mezőgazdasági művelés alatt álló területének 1/3-a szikes. A szikes talajok digózás útján történő megjavítására 1941-1942-ben kormányzati támogatással, kezdeményezések történtek. A kormányzat 1000 pengő támogatást adott katasztrális holdanként a talajjavítás megvalósításához. E munkára az Érköz XIV-XV. dűlőben, valamint a jaksori határrészen került sor, korlátozott mértékben. (Gulyás Péter, Tóth Albert, Gyalai János, G. Bíró Pál, Tropa Mátyás, Imrei Balázs érközi lakosok birtokain, valamint jaksori gazdálkodók földjein.) 26

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye alispánja, Baghy m. kir. kormánytanácsos 1713/1901. január 31-i jóváhagyó záradéka. SzML. 27 22/1937 (I.20.) sz. képviselőtestületi határozat.

A mésziszappal történő talajjavítás kevésbé fárasztó munka, de a nagy szállítási távolság miatt a kisgazdaságok e módszert nem támogatták. A Hármas-Körös északnyugati partján levő árterületen jelentős nagyságú kaszáló és legelőterület volt található. Fűtermését zömmel lekaszálás, valamint legeltetés útján hasznosították. Nagy értéke volt a Körös védőtöltésein kifejlődött fűtermésnek is, amit „szelvényenként” a gátőrök hasznosítottak. A mezőváros területére az állandó csapadékszegénység volt a jellemző. Az éves csapadékmennyiség 600 mm körül váltakozott, eloszlása azonban aránytalan volt. Kevés csapadék jutott a kultúrnövények vegetációs időszakára (május – június - július). Ekkor szökkentek szárba a kalászos növények, ekkor kezdődött meg az életet adó búzaszemek fejlődése. A kapások, főleg a kukorica, gyors fejlődése indokolt volt azért, hogy a júliusi nagy hőség előtt „megkössön” a kukorica, megkezdődjön a csöveken a szemfejlődés. Június-júliusban nyílott ki a napraforgó tányérja is, kifejlődése alapvetően befolyásolta a szemtermést. Nélkülözhetetlen volt a csapadék a gyök és gumós növények fejlődésénél is. A cukorrépa akkor adott bőséges termést, ha gyökérzete bő csapadék hatására kellő időben kifejlődött, ezt követően a cukortartalom is növekedett. Mesterszállás és Csorbapuszta Kunszentmárton mezővárosból történő kiválása kedvezőtlenül érintette az 1896-ban mezővárosi közigazgatási rangját is elvesztő települést. A mezőgazdasági művelés alatt álló területek aránya 49,1 %-ra csökkent- A szántóterület csökkenése mellett 4 %-kal csökkent a rét területe is., amely kihatott az állattartáshoz szükséges szénamennyiség csökkenésére is. Az anyaközségben maradt gazdák a kiesést a lucernaterületek, valamint a zöldtakarmányok intenzívebb termesztésével szándékoztak pótolni. (Bükkönyös zab, csalamádé, vöröshere vetésterületének növelésével.) - A legnagyobb veszteséget a legelőterület 7 %-os csökkenése jelentette az állattartók számára. Ezidőtájt a parasztgazdaságok arra törekedtek, hogy a gazdag fűtermést nyújtó legelőkön minél több növendékállatot neveljenek fel. Ennek egy része a törzsállomány mennyiségi és minőségi gyarapodását szolgálta, más része viszont a kedvező piaci feltételek birtokában, a hízó marha értékesítés növekedését. E gondok ellenére a képviselőtestület mindenkor kiemelt figyelmet fordított az állattenyésztés és az apaállat-állomány fejlesztésére. A község belterületén lakó gazdálkodók által tenyésztett szarvasmarhák legeltetésére 2 csordajárást biztosított a testület. Egyik a Papp-Szász féle Betekints-i legelőn, a másik pedig a bábockai legelőn lett kialakítva. A gazdák a közlegelőre kivert állatok után „szájbért” voltak kötelesek fizetni. A Papp-Szász féle legelőn a 160 db-os állomány figyelembe vételével az éves szájbér 22 pengő volt. Az itatást artézi kútból biztosították. A bábockai legelőre 130 db szarvasmarha kiverésére volt lehetőség. Szájbérként darabonként 18 pengő, további 3 pengő pásztorbérként lett megállapítva. Itt az itatóvíz nehéz fizikai munka mellett, gémeskútból volt nyerhető. A növendék szarvasmarhákat a cserebökényi közlegelőre verték ki, Szent György napjától Szent Mihály napjáig. (Április 24-től szeptember 29-ig.) A mezővárost kedvezőtlenül érintő döntés mellett a XX. század első évtizedeiben pozitív döntés is született. Köztudott, hogy 1924-ben Kunszentmárton közigazgatási területéhez csatolták – ezideig Szelevény község által birtokolt – Kis- és Nagygyalu pusztát 8501 kh területtel. A képviselőtestület mindezt nagy örömmel tudomásul vette és egyben elismerését fejezte

ki ügybuzgalmáért dr. Barna Domonkos és dr. Mezey Lajos képviselőknek, valamint Papp Károly főbírónak.

A mezőváros birtokviszonyainak változásai28 Év

189 5 191 3 193 5

Község

KunszentmártonKuncsorba-Mesterszállás %-ban Kunszentmárton %-ban Kunszentmárton %-ban

28

Gazdaságok száma

Szántó

Kert

Rét

Szőlő

1716

21 416

184

2 806

194

3870

59

-

1 163

-

72,3 11 523

0,62 172

9,45 752

0,65 41

13,3 924

0,21 77

-

2293

79 18156

1,2 198

5,2 1 306

0,3 42

6,3 1 970

0,5 15

79,28

0,87

5,74

0,18

8,66

0,07

Magyar Statisztikai Közlemények új sorozat 99. kötet. 1936. SzML.

Művelési ágak (kh-ban) Legelő Erdő NáNem das termő

Összes

Haszonbéres

29 702

Tulajdonos által művelt 25 059

3,92 1 163

100 14 582

84,36 -

15,64

1

8,0 1 070

100 22 702

14 045

8 657

-

4,07

100

61,09

38,1

4 643

Községi és országos földbirtokok megoszlása művelési áganként29

Össz. ter. kh-ban ha-ban Szántó Rét Szőlő Kert Legelő Nádas Nem műv.

29

1895

%

1935

%

1952

%

1962

%

29 702 17 108,1 21 426 2 990 194 184 3870 1 222

100

22 758 13 108,6 18 156 1 504 42 198 1 970 1 1 070

100

18 829 10 845,4 14 742 1 154 26 1 399 1 445

100

24 960 14 307 17 843 949 2 232 1 907 3 2 761

100

-

-

75,5 3,8 0,9 7,6 11,1

-

59,5 9,1 12,5 1,6 9,3

72,1 10,1 0,7 0,62 13,0 4,1

79,8 6,6 0,2 0,87 10,9 4,7

Statisztikai Közlemények 105. kötet Magyarország mezőgazdaságának főbb adatai 1935-ben.

78,3 6,1 0,1 7,4 7,7

Országos 1950 %

7,8

Kunszentmárton község földterületének összehasonlító adatai 1935-ben

Tulajdonos

Kunszentmárton község Kincstári birtok Római kat. egyház Részvénytársaság és társulatok

Gazdaságok száma 2 293 4 1 8

Szántó

Kert

18 186 5 89 7

198 1 1

Művelési ágak kh-ban Szőlő Rét Legelő Erdő 42 1

1 306 8 -

1 970 21 2 8

Nádas

15 -

1 -

Nem termő 1 70 66 2 246

Összesen

Haszonbérelt

22 708 92 102 263

8 657 -

Földbirtokok és birtokosainak megoszlása 1935-ben Összes terület kh-ban 22 748 Földdel rendelkező (fő) Haszonbérlők területe

1 kh. alatt 133 603

1 kh

1-5 kh

5-10 kh

20-50 kh 5 694 182

50-100 kh 4 613 70

100-200 kh 2 264 18

200500 kh 1 722 6

500-1000 kh 957 1

1000 kh

1 389 194

10-20 kh 1 345 166

2 072 1

3000 kh felett -

112 363

1 447 554

2

6

189

311

795

2 152

1 875

665

592

2 152

2 072

-

A képviselőtestület 1927-ben a gróf Bolza József tulajdonát képező, Szőrfüves határrészen elfekvő 220 kh szántót Tiszakürt község részére átadta. Indokolták azzal, hogy számos Kunszentmártoni gazda rendelkezik szőlő-gyümölcsös ültetvénnyel a tiszakürti Varjas, Cukros, Korhány szőlőkben, többen a tiszakürti templomban gyakorolják vallásukat. Utólag is vitatható, helyes volt-e a képviselőtestület döntése. A bemutatott statisztikai adatok igazolják, hogy aránytalan volt az anyaközségben a földbirtokok tulajdonlása. Az 1 kh-n aluli, illetve a 20 kh területig, a földbirtokkal rendelkezők aránya 86,4 %, a tulajdonukban levő birtoknagyság azonban csak 19,5 %. A 20-200 kh szántót birtoklók aránya 12,3 %, de tulajdonukban volt a szántóterület 55,3 %-a. A bérleményként hasznosított területekből a 20-1000 kh területet bérlők kezében volt a bérelt területek 72,1 %-a. Minderre gyógyírt az 1945-ös földreform igyekezett adni, de ez csak részsiker volt. Az 1945-ös földreform előtti községi földbirtokviszonyok30 Birtokméret kh-ban 1-5 5-25 25-50 50-100 100-200 200-1000 1000-3000 Összesen:

Gazdaságok száma db % 784 59,7 335 25,3 134 10,1 45 3,3 9 0,7 9 0,7 9 0,7 1325 100,0

Területnagyság kh % 2 295 9,9 4 484 19,5 5 546 24,1 3 332 14,6 1 908 8,5 4 037 17,5 4 037 17,5 25 639 100,0

Az 1945-ös földosztás utáni állapot31 Birtokméret kh-ban Földnélküli 1-5 5-25 25-50 50-100 100-200 Összesen:

30 31

Gazdaságok száma db % 224 9,8 1082 47,4 817 35,6 127 5,6 35 1,5 3 0,1 2278 100,0

Kunszentmárton története: 1945-1970. Városi Könyvtár. Kunszentmárton története: 1945-1970. Városi Könyvtár.

Területnagyság kh 3 360 11 302 5 308 2 618 485 23 074

% 14,6 49,0 23,0 11,4 2,0 100,0

A mezőgazdasági munkagéppark adatai 1935-ben Megnevezés Eke Henger Vető- és ültetőgép Aratógép Takarmány előkésztő Borona

db 1019 256 292 45 315 779

Megnevezés Trágyázó gép Ekekapa Cséplő- és osztályozó gép Daráló és szecskázó gép Borgazdasági gép

db 5 321 80 95 48

Uradalmak gépparkja 1945 tavaszán Megnevezés Gőzgép Cséplőgép Traktor Elevátor (szállítószalag) Extilpátor Fogatos vetőgép Rendsodró Daráló

db 5 11 4 2 20 20 11 3

Megnevezés Gőzeke Aratógép Fűkasza Fogatos eke Tárcsás borona Kapálógép Hídmérleg Fűrésztelep

db 3 2 1 22 6 27 5 1

Ezek a munkaeszközök az Almássy uradalomban, valamint dr. Papp-Szász Tamás istvánházi bérgazdaságában lettek számba véve. A mezőgazdasági erőgépek és munkaeszközök adatai arról tanúskodnak, hogy az uradalmakban a nyári, őszi mélyszántást gőzekével, a vetőszántást részben traktorral, vagy ökörfogattal végezték. A nagygazdaságokban, és a kisparaszti gazdaságokban, ha lassan is, de teret hódított a gépi szántás. Az utóbbiakban azonban a szántási munkák jelentős részét, a vetési munkák egészét, ló- vagy ökörfogattal végezték, néhány gazdaságban pedig bivallyal. (Fazekas Imre Köttön, Lázi Pál Telekpart, Ivánkai gazdaság Gyalupuszta.) A mezőgazdasági kormányzat a nyári és őszi mélyszántás biológiai hatásának elfogadtatása érdekében 1939/40-ben minden, ősszel felszántott terület után katasztrális holdanként 5 pengő támogatást nyújtott. A felszántott terület mennyiségi felmérését a mezőőrök végezték: a község déli határrészén Czakó János, az északi határrészen Takács Mihály. Az őszi, tavaszi vetésű kultúrákban kedvezőtlen időjárás esetén, jelentős kárt szenvedtek el a gazdaságok: - Ha az őszi vetés kifagyott, más kultúrákkal kellett pótolni. - Felfagyás esetén, kora tavasszal, gyűrűshengerezéssel végezték a kárelhárítást, talajtömörítést. - Komoly károk következhettek be a „Fagyosszentek” napjai környékén. (Május 1214. Pongrác, Szervác, Bonifác.)

-

Május 25-én, vagy ehhez közeli napokban, az Orbán-napi fagyos éjszakák okoztak jelentős terméskiesést, úgy a szántóföldi kultúrákban, mint a szőlő - gyümölcsös ültetvényekben. - A község mezőgazdasági lakossága 1945-ben, 1947-ben és főleg 1952-ben, komoly mértékű aszálykárt volt kénytelen elviselni. - Alacsony volt a tűz- és jégkár elleni biztosítási hajlam, melynek szemléletbeni, és anyagi okai is voltak. 1934-ben tűzkár elleni biztosítást 180 gazda kötött, jégkár elleni biztosítást pedig 29 termelő. Állatelhullás esetére 30 állattartó kötött biztosítást. A biztosítás elmaradásának komoly következményei voltak. 1934-ben Herczeg Pál telekparti tanyáján gyújtogatás miatt tűz ütött ki, melynek következtében az egész évi szálastakarmány-készlet elégett. Az akkori Hazai Biztosítót gyanúsították a cselekménnyel, mert több hasonló helyzetben levő gazdánál is fellángolt a „vörös kakas”. A tettes soha nem került elő. Végül utalok a szőlő- és gyümölcsös ültetvények helyzetére, az ott végzendő munkákra. Számos kunszentmártoni nagygazdának volt a tiszakürti Varjas, Cukros, Korhány dűlőkben szőlőültetvénye. (Szabó András Veker, Herczeg Pál Telekpart, Fazekas Imre Köttön, stb.) Az ültetvénytulajdonosok a telepítést megelőzően talajfordítást, az ültetést, majd később a nyitást és a takarást általában idegen munkaerővel végeztették. A XX. század első évtizedeiben még nagy gondot fordítottak a növényvédelem hármas egységére: mechanika – biológiai – kémiai. Ez utóbbit mérsékelten alkalmazták a peronoszpóra, valamint a szilvásokat támadó púpostetű kártétele ellen. A mezőgazdaság kollektivizálását követően egyre nagyobb hatóanyagú, egyes élőlényekre kártékonyan ható vegyszerek kerültek forgalomba. A növényvédelem korábbi összhangja felbomlott. Erőgép típusa AUSTIN

FORDSON

32

Erő- és cséplőgép tulajdonosok 1935-ben32 A tulajdonos neve és címe Hegedűs István Koplaló tanya Pálóczi-Horváth pusztai béruradalom Baghy István Gyalupuszta Dósa Antalné és Kiss Endre Köttön tanya 311/2. Szántó István Mátyás király utca 1277. Kerekes József nyugalmazott főmérnök, gazdálkodó Dr. Neuberger Rezsőné Gyalu Ivánka puszta Józsa Károly és Antal Istvánháza 32. Dr. Gulyás János Gyalupuszta Fazekas P. Pál Veker tanya 288. Gugyin János Werbőczy utca 192. Mátyus István Újvilág utca 1388. Szaszkó Lajos Hunyadi utca 7. Szántó István Mátyás király utca 1277. Papp Lajos Veker tanya 248. P. Nagy János tanya 567. Herczeg János Jaksor tanya Szecska Dezsőm Betekint tanya 2. Samu András Mátyás király utca 1273. Busai István Szent István király utca 410.

Dr. Tolnay Gábor, a történelemtudomány doktora, címzetes főiskolai tanár Mezőtúr, feljegyzése.

HOFFER- SCHRANTZ JOHN - DEERE STOCK - WALLIS CLYTON - SHUTTLE (WORT – H.S.C.S.)

HOFFER -SCHWARTZ EGYÉB ERŐ- ÉS CSÉPLŐGÉP TULAJDONOSOK

Dávid István örökösei Kinizsi utca 454. S. Kovács Balázs Arany János utca 1205. Mátyus István Újvilág utca 1388. Szaszkó Lajos Csokonai utca 1420. Józsa Károly és Antal Istvánháza 32. P. Kovács Antal Telekpart tanya. Ifj. Szabó András Veker tanya 228. Lázi István Telekpart tanya 474. Herczeg József Mátyás király utca 1304. Ifj. Szabó Pál Ugar tanya 474. Pálóczi – Horváth pusztai béruradalom Dr. Papp-Szász Tamás Istvánháza 3. Pálóczi – Horváth pusztai béruradalom Kerekes József nyugalmazott főmérnök, gazdálkodó Papp Lajos gazdasága Veker tanya Bíró Antal Szent István király utca Dávid István Kinizsi utca Gyöngyik Margit Mátyás király utca Fazekas Imre Köttön tanya Kiss Mihály Serház utca 1648. Imrei Sándor Montágh Ákos bérgazda Gyalupuszta Dr. Neuberger Rezsőné Gyalu Ivánka puszta Papp Lajos Veker tanya Schweiger testvérek Kunszentmárton Takács Lajos Zs. Hegedűs (Zsigó) testvérek Imre és Flórián K. Kovács (Kacár) István Jaksorpart tanya

Állattenyésztés a faluközösségben és a mezővárosban A jász-elődök nagy gondot fordítottak az állattenyésztés folyamatos fejlesztésére, ezt az 1863-ban végzett felmérés adatai is tanúsítják: - Igásló 2254 db - Igásökör 1846 db - Szarvasmarha 2337 db - Juh 17 716 db A lóállomány szerepének kiemelését, az állományról való gondoskodást bizonyítja, hogy a helyi Nagyszálló udvarán lóistállót építettek a szállásolást kérő vendégek számára. Lóistálló épült a Városháza udvarán is, a mezőváros képviselőtestülete 4 db igáslova számára. Hazánkban a lótenyésztés a XVIII-XX. században kiemelt állami feladatként jelentkezett. II. József császár a lótenyésztés minőségi fejlesztése érdekében számos ménes-birtokot alapíttatott. Mezőhegyesen 1785-ben, Bábolnán 1789-ben. Ezek a lótenyésztő telepek elsődleges te-

nyésztői központokká fejlődtek. Az innen kikerülő tenyész-egyedek alkalmasak voltak az ország lóállománya minőségi fejlesztésére. Léteznek melegvérű és hidegvérű lófajták. A melegvérű lovakra jellemző az élénk vérmérséklet, a gyorsaság. Melegvérű lovak a NÓNIUS - fajták, a LIPICAI - fajták. Előbbi a mezőhegyesi, utóbbi a dunántúli ménes-birtokhoz kapcsolódik. A parasztgazdaságokban a nónius lófajtát kedvelték meg. A hidegvérű lovak – nehezebb testsúlyuk miatt is – lassú mozgásúak, de teherbíró képességük jóval nagyobb, mint melegvérű társaiké. A lótenyésztés célja: - jelentős vonóerő biztosítása a parasztgazdaságok számára, - ki kellett elégíteni a hadsereg lovas és szállító alakulatainak hátasló és fogatos-ló igényét, - biztosítani kellett a lovassport számára a megfelelő versenyló állomány létrehozását. A lóállomány már 1720-tól jelentős szerepet töltött be a huszáralakulatok harctevékenységében. Hasonló volt irántuk az igény az 1848/49-es szabadságharc idején is. A II. világháború vérzivatarában a magyar királyi lovashadosztály állományába tartozó „2. Árpád fejedelem” huszárezred a Pripjet mocsaraknál esett át a tűzkeresztsége, majd 1943. augusztus 3-án bevonult Varsóba. Hősi halottaik között tartja nyilván Kunszentmárton Tóth Mátyás huszárszakasz-vezetőt, valamint Kiss Kálmán és Papp József huszárokat. Valamennyien érközi lakosok voltak.

Állatfaj Sz.marha Ló Juh Sertés

1895 2966 2869 2001 6983

Az állatállomány mennyiségi gyarapodása (db) 1911 1935 1942 1943/44 1561 1858 2735 2081 1241 1741 2785

1664 3007 7918

1537 4318 9175

1353 5047

1945 826

1952 1903

274 565

946 4016 5881

A faluközösségben, mezővárosban ismertebb állatfajták: - Magyar szürke marha. Ridegtartásra is alkalmas. Kezdetben, nagyobb számban uradalmi tenyészetekben volt jelen; kisgazdaságokban elvétve lehetett fellelni. (Kovács József Érköz tanya.) - Valamennyi gazdaságban megtalálható volt a magyar tarka marha és az ementáli fajta. - A XVIII-XIX. században a juh- és sertéstartás szerény mértékű volt. A XIX. század második felében azonban a nagykiterjedésű legelők hasznosítása érdekében már egyre több gazdaságban foglalkoztak juhtartással. Hozzájárult ehhez a könnyűipar rohamos fejlődése is, amelynek kapcsán megnőtt a gyapjúszükséglet. - A sertésállományból az igénytelenebb, zsírhasznosítású mangalica sertésfajtát az 1940-es évek elején kiszorította az Angliában kitenyészett Berksire, valamint a Yorksire húshasznosítású sertésfajta. - A lóállomány minőségi fejlesztése állami feladat volt. A községi képviselőtestület igénybejelentése alapján a jászberényi Állami Méntelep Parancsnoksága évenként február 1. és július 31. közötti fedeztetési idényre 3-4 db fedezőmént telepített ki a községbe. Az állomány takarmányozásáról a község, illetve a „csődörös” gondos-

kodott. A lóállomány a háborús években jelentős mértékben csökkent, mivel a magyar királyi Honvédség rendszeresen szervezett katonaló vásárokat. A „remonda” lovakat kiemelt áron vásárolták fel a gazdáktól. Szerveztek lóvásárt 1944 tavaszán a német SS csapatok részére is. - 1944 őszén a szovjet és román katonai alakulatok leromlott fogatos lóállományuk lecserélésére ellenszolgáltatás nélkül elkötötték a gazdák lovainak nagy részét. Mi is így veszítettük el a 7 éves, jó kiállású Maxi nevű paripalovunkat. Mint a jó szándékú állat éveken át volt ápolója, ma is szomorú szívvel gondolok hűséges állatunk elvesztésére. - A községben évenként „lóvizit” keretében vizsgálták meg az egypatás állatok, elsősorban a loval egészségi állapotát, egyeztették a járlatlevélben feltüntetett adatokat. - A szarvasmarha állomány 1944 őszén a szovjet és román csapatok élelmezésével kapcsolatos községi kötelezettségnek esett áldozatul. A ló- és ökörállomány nagyarányú csökkenése következtében 1945 tavaszán és őszén számos gazdaságban a fejőstehenek jármozására is sor került. - A községi képviselőtestület a XX. század első évtizedeiben különös gondot fordított az apaállat-állomány mennyiségi és minőségi fejlesztésére. Tiltotta és büntette a zug-apaállattartást. - A zug-apaállattartás visszaszorítása érdekében számos, példás állattartásáról ismert parasztgazdaságba kanokat, bikákat helyeztek ki. (Szirom Mátyás Koplaló, Herczeg János Telekpart, Huszár Balázs Veker.) - Jelentős mértékben csökkent a község sertésállománya is 1944-ben. Okai: a megszálló csapatok élelmezése, továbbá: a községen 1944 nyarán korábban soha nem tapasztalt sertésvész (pestis) vonult át. Gyógyszer hiányában az állatok védőoltásban sem részesülhettek. Fazekas Imre köttöni gazda Vincze András (ma 77 éves) cselédjét küldte fel Budapestre gyógyszerbeszerzés céljából. A nehézkes vasúti közlekedés folytán, a gyógyszer későn érkezett meg, az állomány nagy része elhullott. - Jelentős juhállománnyal rendelkezett Montágh Ákos gyalupusztai bérgazdasága (Almássy uradalom). Debreceni István juhász évente 1000-1200 db bárányra ügyelt. Amikor a legelő Gyalupusztán elfogyott, a népes nyájjal Mezőtúrra, majd a Makó-környéki legelőkre költözött. Bérezéséhez tartozott az évenkénti 30 db anyajuh tartása. Félegyházi Kiss György számadó juhász a Montágh-bérleményen 1000 db anyajuh gondozását végezte. Járandóságába tartozott 50 db anyajuh tartása, a gazdaság takarmányán. - A kis és közepes gazdaságokban, ahol a legeltetés biztosított volt, reneszánszát élte a juhtenyésztés. A kisiparosok, kiskereskedők megtakarított pénzüket földvásárlásba, egyesek anyajuhok vásárlásába fektették. A juhállományt részes tartásra kihelyezték kis- és középparaszti gazdaságokba. A mi gazdaságunkban id. Dósa László kőművesmester 20 db-os állományára ügyeltünk fel. A tartási feltételek a következők voltak: o A gyapjú és a bárányszaporulat „feles”. o A bárányok leválasztását követően a kifejt tej a gondozót illette. Nagy figyelmet igényelt az egyes állatfajok egészségének védelme, a tartási körülmények biztosítása. A községben az állatorvosi teendőket évtizedeken át dr. Krebs Soma, majd 1940-től az Erdélyből áttelepült, később járási főállatorvosként foglalkoztatott dr. Bajnok Mihály látta el.

-

A recésgyomrú állatoknál kerülni kellett a „felfúvódás” veszélyét. (Szarvasmarha, juh, kecske, bivaly.) - A juhokat, a májmételykór elkerülése érdekében, vizenyős területre nem lehetett kihajtani. - A hasított-körmű állatoknál el kellett kerülni a száj- és körömfájás bekövetkeztét. - Fontos volt a sertésállomány pestis és orbánc elleni védőoltása. - Télen, itatásra, a csúszós udvarokra nem lehetett nagy állatokat kivezetni, mert fennállt a lábtörés veszélye. - Kerülni kellett a penészes takarmányok etetését. - Szénakazlat acélhuzallal nem volt szabad lekötni. Az eltört huzal a recésgyomrú állatok bendőjébe kerülvén, az állat kényszervágását eredményezte. - Takarmányrépát, takarmánytököt lovakkal és szarvasmarhákkal csak reszelt állapotban volt szabad etetni, a fulladásveszély elkerülése érdekében. Nemcsak a tanyavilágban, hanem a község belterületén is jelentős számú fejőstehenet, anyakocát lehetett találni. Legeltetésük a Betekints-i és a bábockai közlegelőkön történt. A csordás és a kondás reggelenként dudaszóval jelezte a gazdának az állatkihajtás idejét. A tanyák melletti legelőkön a tehenek pányván voltak legeltetve. Lehetőség volt arra, hogy az ingatlanok melletti árokpart fűtermését a gazdák az állatokkal lelegeltessék. Az út felöli árokpart fűtermését azonban, a mezőőrtől meg kellett váltani, mert ez a mezőőr számára fizetés-kiegészítést jelentett. A tanyavilágban tenyészett növendékmarhákat a cserebökényi közlegelőre verték ki Szent György naptól Szent Mihály napjáig, a megfelelő szájbér megfizetése mellett. A gazdag fűtermést hozó legelőn az állatok szépen gyarapodtak. A számadó gulyás 4-5 bojtárral, valamint az elmaradhatatlan pulikutyákkal 5-600 db növendékmarhára is felügyelt.

Legelőre járó állatok 1935-ben Szarvasmarha Ló Sertés Juh Hízómarha Hízósertés Vágójuh (házi vágás)

953 113 3059 2737 58 1368 895

Fogatok, fogat-párok33

Egyes 895

33

Lófogatok Kettős 676

Négyes -

Egyes 110

Ökörfogatok Kettős 31

Négyes 31

Magyar Statisztikai Közlemények 105. kötet. Magyarország mezőgazdaságának főbb adatai 1935-ben. SzML.

Közellátást szolgáló állatvágási adatok34 Állatfaj Szarvasmarha Sertés Juh Bárány

1932-ben 194 539 476 13

1933-ban 216 530 461 15

1934-ben 236 660 430 24

1935-ben 58 1358 -

A háborús években a gazdák, de a hentesek sérelmére is megszigorodtak az állatvágások. - A hentesek a sertéseket nem perzselték, hanem kopasztották. A sertésbőrt a hadsereg ellátására be kellett szolgáltatni. Lakossági vágás esetén, zsír-beszolgáltatási kötelezettség terhelte a családokat. Az engedély nélküli sertésvágást büntették, a fellelt húsokat elkobozták. - Juhot korlátozott számban lehette vágni engedélyre. Ez a korlátozás 1946. decemberéig fennmaradt. Papp Péter szűcsmester Kossuth utcai szűcsműhelyét hadiüzemmé nyilvánították. A szűcsök a juhtartóktól átvett bőrökből dolgoztak, tevékenységük törvényekbe ütközött. - Az 1950-es évek elején is meglévő korlátozások a lakosság élelmiszerekkel történő ellátását megnehezítették. A községi tanács 1951-ben elrendelte, hogy a családfők havonta 25 dkg, a családtagok személyenként 10 dkg zsírt kaphattak.35 Emellett voltak egyéb korlátozó intézkedések is: - Aki év közben tehenet vásárolt, terhére tej-beszolgáltatási kötelezettséget elő kellett írni. - Aki nyáron a cséplőgép munkacsapatát indokolatlanul otthagyta, részére kenyérfejadag megszerzését nem engedélyezték. - Tejet, tojást, baromfit a hetipiacokon csak a termelő árusíthatott, aki eleget tett beszolgáltatási kötelezettségének. - A szőlősgazdák bor-beszolgáltatási kötelezettséggel voltak terhelve. Az állathizlalási tevékenység fokozatos fejlesztése érdekében a képviselőtestület közvágóhíd létrehozásáról döntöttA képviselőtestület szívügyének tekintette a vadgazdálkodás fejlesztését is. A község külhatárában levő mezőgazdasági ingatlanokat egy, vagy több vadászati idényre, haszonbérlet útján hasznosította. A bevétel a községet illette meg, a termelők csupán a senki által meg nem térített vadkárokkal találkoztak. Vadásztársaságok bérleményei Vadászterület I. sz. II. sz. III. sz. IV. sz. V. sz. VI. sz. 34 35

Bérlő Palásthy János Talmácsi Gábor Kiss Elek Palásthy János Márkus Gyula Fazekas Dezső

Évi bér (korona) 4 000 3 050 2 200 2 200 2 250 1 550

A kunszentmártoni képviselőtestület 1935. januári ülésének állásfoglalása. 63/1951. (II.9.) sz. községi tanácshatározat.

Az állattenyésztésben kiemelt fontossággal bírt a szerves trágya termelés, hiszen a szántóföldeken 4 évenként 350-400 q szerves trágyát kellett volna alászántani. Ugyanezt a műveletet a szőlő- és gyümölcsös ültetvényekben 3 évenként kellett megismételni. 1935-ben az előállított szerves trágya mennyisége 3069 kh szántóterületre, az összes szántó 16,9 %-ára volt elegendő. Az uradalmakban már ezekben az években használtak nitrogén–foszfor–kálium (NPK) tartalmú műtrágyákat. Kedvező volt az alkalmazó gazdaságok körében, magas nitrogén tartalma miatt, az importált „csillei salétrom”. A kisgazdaságok egy részében még ismeretlen volt a műtrágyázás lehetősége, de az ebbéli szándékoknak sok esetben gátat szabott a gazdaság pénzügyi helyzete is.

A baromfitartás szükségessége és lehetőségei Baromfitenyésztés nélkül nem működhetett a tanyai parasztgazdaság. Az állomány összetételét azonban mindenkor befolyásolta a tartási feltételek megléte. A baromfitenyésztés szükségessége: - Az állomány a családot ellátta hússal, zsírral, tojással, de a háztartásban szükséges tollmennyiséggel is. - Az eladásra szánt sovány és hízott baromfiállomány, főleg az őszi hónapokban, kedvezően befolyásolta a gazdaság pénzgazdálkodását. - A baromfik a gazdaságban talált gabonaszemeket, hulladékot felélték, ezzel is csökkentve a baromfitartás költségeit. - Amellett, hogy a baromfik a szérűskertben, gabonatáblákon talált bogarakat elfogyasztották, növényvédelmi feladatot is elláttak. A pulykák előszeretettel pusztították a lucernatáblák rémét, a lucernabarkót. Igaz, közben a maglucernát is letaposták, amely viszont káros volt. - Végezetül színesítették a parasztgazdaságok egyébként sem unalmas életét. A tyúkfélék között legkedveltebb volt a sárga magyar tyúk, valamint a kendermagos. A felnőtt állomány az év jelentős szakában önellátó volt, téli takarmányozásukról azonban gondoskodni kellett. Előfeltétel volt a megfelelő hőmérsékletet nyújtó ól, de annak rendszeres formalinos fertőtlenítéséről gondoskodni kellett. Követelmény volt, hogy a tyúklétra fogazata gömbölyű, vagy félkör alakú legyen. A szögletes létrafokokról a baromfi leesett. Védeni kellett az állományt a kártékony ragadozók ellen is (patkány, menyét stb.). A szaporítás módozatai: kotlósok által történő keltetéssel, vagy keltetőgépekkel, amelyeket a XX. század első évtizedeiben már alkalmaztak nagyobb telepeken. A bronzpulyka kiváló export termék volt, főleg az angliai piacokon. A kispulykák nagy odafigyelést igényeltek, amíg a „mérgüket” el nem hányták. Élelmük vöröshagyma levelével vegyített túrós dara. Fontos volt részükre a takarmánymész adagolása is, a csontozat erősítése

érdekében. Az árusításra szánt pulykát az utolsó hetekben zárt helyen tartották, árpával, kukoricával takarmányozva így jelentős volt a súlygyarapodásuk. A magyar lúd valamint a pekingi kacsa a vízi-szárnyasok gerincét alkotta. Tenyésztésükhöz azonban elegendő álló- vagy folyóvizet kellett biztosítani. Tenyésztésük a Körös folyó holtágai, kubikgödrei, a Kis- és Nagyér-i csatorna környékén, valamint az érközi, vályogvetésnél használt bányagödrökben volt eredményes. Az állomány egy részét a család hízott állapotban elfogyasztotta, de ősszel jelentős mennyiségű vízi-szárnyas került a kereskedőkhöz, valamint a hetipiacra is. A hízott libákat az izraelita vallású állampolgárok vásárolták fel. A soványan értékesítendő libákat kétszer, a hizlalásra visszahagyottakat háromszor kopasztották. Kopasztásnál gondosan kellett a munkát elvégezni. Megbotránkoztató látvány volt a frissen kopasztott, véres libacsapat látványa, amely a kopasztó csapatok embertelen munkáját tanúsította. A parasztgazdaságok többségében megtalálhatók voltak a félig vadonélő gyöngytyúkok is. Húsukból ízletes levesek, zsírmentes sültek készültek. A gyöngytyúk az őszi vetésekben található gyomnövények bokraiban rakta le tojásait. Ha felfedezte, hogy hozzányúltak a fészkéhez, többet nem ült a tojásokra. Amennyiben nem zavarták meg költőhelyét, a már megerősödött csibéivel visszatért a baromfiudvarba. Rikácsoló hangja általában csapadékos időjárást jelzett. A libák, kacsák tollazata alapját képezte a gazdaságban élő, férjhezmeendő „stafírungjának” (ágyneműjének). A baromfitollat felhasználták még a lőporgyártás alapanyagaként is. Kedves színfoltjai voltak néhány gazdaságnak, a kedvtelésből tartott, díszes tollazatú pávák. (P. Kovács Antal, Lázi Pál, Szabados Lukács Telekpart, Doba Ferenc Köttön, özv. Dósa Antalné, valamint a Tóth testvérek érközi gazdaságában.) A pávakakasok fényes farktollai a csendőrkalapokat díszítették.

A növénytermesztés jelentősége A jász elődök által létrehozott faluközösségben, valamint a mezőváros gazdálkodói körében a növénytermesztés mindenkor kiemelt jelentőséggel bírt. A redemptusok arra törekedtek, hogy a tulajdonba megszerzett birtokaikon az adott kor adottságainak megfelelően növeljék a termelési eredményeket. A mezőváros lakossága 1863-ban már 26 000 kh szántót mondhatott magáénak. A művelés alá vont terület nagysága, a technika fejlődése szükségessé tette, hogy a tanyai életet felvállaló parasztemberek a rendelkezésükre álló ingatlanokat a legjobb hatásfokkal hasznosítsák. Ez a törekvés fellelhető volt az uradalmak, nagygazdaságok gazdálkodási tevékenységében, de a kisés középparaszti gazdaságokban is. A növénytermesztés fokozásához kapcsolódó alapvető igények: - El kellett látni a faluközösség, a mezőváros lakosságát megfelelő mennyiségű gabonával. - Az élelmiszeripar és feldolgozás – kiegyezés utáni – fellendülése előtérbe helyezte az árugabona termelését, a gabonakereskedelmet is. - A kenyérgabona mellett, az egyre nagyobb létszámú állatállomány életben tartása, hizlalása érdekében, egyre inkább fokozni kellett a takarmánygabona termesztését is. - Az állomány részére a szemestermények előállítása mellett – a rét-gazdálkodáson túl – jelentős mennyiségű szálatakarmányt is meg kellett termeszteni - Az egyre jövedelmezőbb ipari növénytermesztés meghonosodás egyre több növényfaj termesztését tette lehetővé (kender, olajlen, cukorrépa, őszi káposztarepce, ricinus, mák, cukorcirok, bükköny, szójabab stb.).

A növénytermesztés eredménye függött: - A rendelkezésre álló termőtalaj mennyiségétől és minőségétől, tápanyagtartalmától. - Az időjárási viszonyoktól. - Az alkalmazott agrotechnikai eljárásoktól (vetésforgó, minőségi vetőmag, növényvédelem stb.). Különösen a XX. században volt ajánlatos a parasztgazdaságok számára a norfolki négyes vetésforgó, amelynek lényege: - Az első évben a terület egy részén pillangós takarmánynövény termesztésére kerüljön sor. - A második évben a kalászosok termesztése volt ajánlott. - A harmadik évben kapások, gyökér és gumós növények termesztése volt kívánatos. - A termőterület ¼ részét minden évben célszerű lett volna pihentetni, a talaj rendszeres gyomtalanítása mellett. A terület szűkösségére és a jövedelem kiesésre hivatkozván, a parasztgazdaságok túlnyomó többsége ezt a módszert nem fogadta el. A gazdaságok zömében alkalmazott vetésforgók: - Őszi, tavaszi kalászos gabonák termesztése. - Kapások: kukorica, takarmányrépa; később ipari növények: szója, olajlen, cukorcirok. - A gazdaságok elenyésző területén évelő növény, lucerna termesztésére került sor. 1945-ben az uradalmak cukorrépa termesztésének kiesése miatt a kormányzat elrendelte, hogy a 10 kh-n felüli gazdaságok területük 3 %-án cukorrépát kötelesek termeszteni. Az illetékes hatóság figyelmen kívül hagyta, hogy a terület egyáltalán alkalmas-e cukorrépa termesztésre. Az eredmény az alacsony termésátlagokban volt tettenérhető. Az uradalmak, nagygazdaságok által kedvezményezett növények: - Őszi, tavaszi kalászos gabonák. - Kapások, elsősorban a kukorica. E gazdaságok azonban jelentős területen, pl. Montágh Ákos bérgazdaságában, 100 kh-n termesztettek cukorrépát. A gyalupusztai határban a cukorrépa területe kisvasúti sínekkel volt behálózva, egy lóval „lóréval” szállították a cukorrépát a vasúti megállóhely melletti rakodóba. Kedvelt volt a mák termesztése is – általában 100 kh-s táblán - , valamint a ricinus, a szója, napraforgó, cukorcirok termesztése. 100 kh-s dohánykertészet is működött a gazdaságban, melyet a „kukások” részesművelés keretében működtettek. Felépült a dohányszárító és csomózó épülete. Az alapvető talajművelési módozatokat csak vázlatosan ismertetem: - A kalászosok betakarítása után a tarlóhántás gépi és fogaterővel. - Vetőszántás, a vetési időszak előtt legalább 6 héttel korábban. Az így előkészített talajba augusztus második felében el lehetett vetni az őszi káposztarepcét, vagy a lucernamagot. Kedvező időjárás esetén, a fagyok beálltáig, mindkét növény megerősödhetett. - Őszi vetések: az őszi árpát Szent Mihály napjáig, az őszi búzát október végéig kellett elvetni. - Az istállótrágyázott, valamint egyéb területeken őszi mélyszántást végeztek. Uradalmakban ezt a műveletet gőzekékkel végezték. Magángazdaságokban traktorral, ökör- ló, néhány helyen bivalyfogattal. Őszi – téli munkák a növénytermesztés területén:

-

A buja őszi árpa, esetleg búzavetéseket juhokkal meg kellett legeltetni. Az őszi vetéseken lejegesedett hótakarót, lóvontatású szánkóval meg kellett töretni. Kora tavasszal: - Gondoskodni kellett a kifagyott növények (főleg az őszi káposztarepce) más növénnyel való pótlásáról. - A felfagyott őszi kalászosok területét gyűrűshengerrel tömöríteni kellett. - Az ősgyepet levegőztetés végett fogasolták, hasonlóan a lucernaterületet is. - Március hónapban került sor a tavaszi árpa, zab, lucerna, cukorrépa vetésére, az őszi kalászosok területén lévő kukoricagyökerek, napraforgógyökerek összegyűjtésére. (Csutkaverés.) - Április hónapban került sora kukorica, napraforgó, olajlen, szója, cukorcirok vetésére. - Május 10-e táján betakarították az első kaszálású lucerna, vörös here, zabosbükköny szénáját. Használatos volt a következő mondás: „fekete széna, fehér kenyér”, ha szénakaszálás idején csapadékos volt az időjárás, s a széna élvezeti értéke csökkent, ugyanakkor a kalászba szökkenő gabonák jó termést adtak. Nyáron: - Júniusban, a kukorica és más kapások első, majd második kapálása következett. Péter-Pál napja környékén megkezdődött az őszi árpa aratása. Az őszi búza aratása július elején kezdődött. Az aratást a családok tagjai, aratópárok, uradalmakban és nagygazdaságokban arató bandák végezték. Természetbeni élelmezésük fedezetéül „komenciót” kaptak (liszt, szalonna, főzelék, só, ecet, tűzrevaló, burgonya). - A cséplési munkák július második felében kezdődtek, a községben lévő közel 50 cséplőgarnitúrával. A cséplés 4-5 hétig tartott. 1944 nyár részben az esős időjárás, valamint a hadiesemények miatt, a községben lévő kalászos gabonák jelentős része 1945 tavaszán került elcséplésre. Augusztusban került sor – csupán néhány cséplőgarnitúra üzemeltetésével – az olajlen, köles, majd a lucernamag cséplésére. Ősszel: - Alapos munkaszervezést követelt meg a gazdáktól az őszi kapások betakarítása. A cukorrépa szedését az uradalmakban „summások” végezték, Élelmezésüket a komencióban juttatott élelmiszerek fedezték. A kukorica betakarításánál nagy szerep jutott a részesművelőknek, „harmadosoknak”. A kukoricaszár bekötésénél dróthuzalt nem volt szabad használni, a korábban leírt veszélyek miatt. A tanyán élő családok sokaságát az időszerű munkák végzése átgondolt szervezőmunkára késztette. A tanyai élet azonban lehetőséget adott arra, hogy a családok idejük minden percét az időszerű munkák végzésére fordítsák.

A tanyán élő lakosság étkezései szokásai A tanyán élő parasztcsaládok élelmezése – a számtalan kedvező lehetőség birtokában - változatos volt. Jelentős volt a családok kenyérfogyasztása. A XX. század közepén megállapított 220 kg-os kenyérgabona fejadag a parasztcsaládok tagjai számára nem volt elegendő. Ezért időnként visszatértek a XIX. században alkalmazott lóval történő nyomtatáshoz, titokban, éjjel a lovat körbe jártatva, kitapostattak egy-két zsák búzát, rostán átengedték, majd a helybeli Bíró (Gye-

nes) Kálmán szélmalmában, vagy a szentesi határban lévő „Fehér szélmalomban” engedély nélkül – vállalva a kockázatot – megőröltették. A család létszámára tekintettel, a háziasszonyok nyáron kéthetenként, télen háromhetenként, sütötték meg a család kenyérszükségletét. A gyermekek örömmel várták a „kiscipók”, a felnőttek pedig, a „bodag” megsütését. A családok reggeli étkezésénél alapvetők voltak a tej és a tejtermékek, a szalonna, a tojás, a tojásrántotta fogyasztása. Télen a hurkafélék, valamint a tokaszalonna, pörkölt káposztával történő feltálalása volt soron. A gyermekek elegendő szilvalekvárhoz és mézhez is jutottak a reggeli keretében. Ebédnél jellemző volt a húslevesek, tésztalevesek, gyümölcslevesek fogyasztása, valamint a tejtermékkel dúsított levesek tálalása. Jutott baromfi és sertéshús, ősszel juhhús is bőven az asztalra. Nem nélkülözték a burgonyás ételeket, a babból, borsóból készült főzelékeket sem. Vasárnapi ebédre sült tészta is készült. Gazdagította az őszi étrendet a hízott baromfik húsának különböző formában történő elkészítése és a sertésvágás. Novemberben, számos gazdaságban levágtak egy, vagy két db juhot, húsát a padláson kifagyasztották, majd a sertésvágás bekövetkeztéig fogyasztották. Sertésvágásra a tanyai családoknál zömmel decemberben és januárban került sor. Ez alkalomból összejött a szűkebb rokonság, a böllér is közülük került ki. A sertéseket az 1940-es évek közepéig szalmával perzselték, ezáltal lehetett finom szalonnát nyerni. Ezt követően terjedt el a kézi hajtású sertésperzselő használata, melyet fával, morzsolt csutkával fűtöttek. Sertésperzseléskor a gyermekek „kistűzön” melegítették a hajlatokban levő szőrzet kiégetésére használatos járomszöget. A sertésvágás előkészítése alapos szervezőmunkát követelt a családfőtől és a gazdasszonytól. Fel kellett kérni a böllért, a böllérasszonyt. Be kellett szerezni a sertéshús feldolgozásához szükséges fűszereket, (só, paprika, bors, majoránna), a rizst – később köleskását, majd az ezt helyettesítő „burizst”, mely hántolt búza- vagy árpaszemekből állt. Némi rövid- és boritalt is biztosítani kellett a közreműködők számára. A házi böllérek ízletes hurkát, kolbászt, sajtot, tepertőt, abál szalonnát készítettek. A böllérasszony felelőssége volt, hogy a hurkához, kolbászhoz kifogástalan tisztaságú sertésbelet szolgáltasson. Munka közben a jelenlevők reggelire elfogyasztották a dinsztelt vért és májat, ebédkor az ízletes orjalevest, majd a pörköltet. Este általában sült hurka, kolbász, barátfüle vagy pogácsa elfogyasztására került sor. Kedves színfoltja volt a sertésvágásnak, ha hívatlan vendégként az esti vacsorát „szűrös” látogatta meg. Mókázása megkacagtatta a ház népét. E feladatra rendszeresen vállalkozott Zsíros Boldizsár Zrínyi utcai lakos, aki nem volt rest több kilométert gyalogolni sárban, hóban, az ismeretségi körébe tartozó családok megnevettetése érdekében. A családi összejövetelek köréből kiemelkedett a lakodalmak megrendezése. Tanyáról lovas kocsin jött az ifjú pár és az őket kísérő vendégsereg a Városházára, az állami eskütétel végett, majd a délutáni órákban a templomi szertartás következett. A katolikus hitéletük felvállalásáról ismert parasztcsaládok 1950-ig nem mulasztották el az egyházi esküvőket. Ezt követően került sor Sárai Szabó Albert Bethlen Gábor utcai fotótermében, vagy Mészáros János (Dzsoni) fényképésznél az egybekelt ifjú pár fényképen történő megörökítésére. A lakodalmakat általában bőséges vacsora követte, amely a következőkből állt: Újházy tyúklevesből, birkapörköltből, éjfélkor pedig sült hús szolgáltak fel a vendégeknek. Nem maradhattak el a „rostélyos” kalács, az ízletes sütemények, az állatfigurákat ábrázoló „perkelt” torták sem. Az örömteli rendezvény befejezését követően az ifjú pár azonnal hozzáfogott felelős-

ségteljes életcéljai megtervezéséhez és megvalósításához. A parasztcsaládok körében ismeretlen volt a „nászútra” történő elmenetel. Szólnom kell még néhány, nem alapvető élelmezési cikkről: - Hosszú téli estéken kedvelt volt az aszalt szilva, szőlő fogyasztása. - A Húsvét előtti időszakban kedvelt volta csíráztatott búzából készült „csíramálé”, a pattogatott kukorica. Nyáron a főtt és sült csöves kukorica, téli estén a kukorica megfőzött szemes változata. - A parasztcsaládok nyáron jelentős mennyiségű dinnyét fogyasztottak. Az arra alkalmas talajon e szántóföldi gyümölcsöt megtermesztették, ennek hiányában a cibaki dinnyésektől a hetipiacon megvásárolták. - Ősszel kapós volt a kemencében ízletesre megsütött sült-tök. - Ritkábban fogyasztották a kukoricalisztből készült érdes „görhét”, a zsírban, olajban sütött „puliszkát”. Kedvelt volt a köleskása főzelékként, természetesen a finom kolbásszal. - A szántó-vető parasztember felszedte a barázdában talált földimogyorót, amit némi tisztítás után el is fogyasztott. Ismeretlen volt e körben a „diéta”, a káros „koleszterin-szint” és más egyéb, a szervezetet kedvezőtlenül befolyásoló tényező.

Ruházkodási szokások, a lehetőségek birtokában A parasztcsaládok az évszaknak megfelelően ugyan, de szerényen öltözködtek. A gazdaság közterheinek fedezetét általában a ruházkodásra fordítandó költségek megkurtításával teremtették elő. A férfiaknál ünnepnapokon jellemző volt a házasságkötéskor megvásárolt sötét, csizmás öltöny viselete, nyáron ennek pantallós változata. A félcipő viselet ezekben az évtizedekben néhány gazdalegény kiváltságaként volt ismert, hasonlóképpen a világos öltöny is. A hétköznapi ruhaviselet az úgynevezett „ceig” öltönyből állt, amit általában a vásározó szabóktól szereztek be. Tavasztól őszig a kalap volt a fejfedő, télen pedig a báránybőrből készült meleg kucsma. Lábbeliként a zsíros bőrből készült bakancsot, télen a zsíros bőrcsizmát viselték. Felöltőként a ködmönt, vagy a rövid, esetleg báránybőrrel bélelt téli kabátot hordták. A gumicsizma viselet az 1940-es években vált ismertté. A vízzel telített lábbeli levetésére szolgált a „fakutya”, a nyirkos lábbeli felvételét pedig „fédervájsszal” (síkporral) segítették. A parasztfiatalok körében az 1930-as évektől egyre inkább közkedveltté vált a vitézkötéses „Bocskai” kabát. Nyáron a parasztemberek többsége papucsban közlekedett, fején szalmakalappal. A parasztgyermekek zöme tavasztól őszig mezítláb közlekedett a tanyán, így ment az iskolába is. Cipőt az értelmiségiek, kisiparosok, kiskereskedők gyermekei viseltek. A tánciskolai vizsgabálra a legények új öltönyt, a leányok színpompás, virágmintás estélyi ruhát kaptak szüleiktől. A házasságban élő nők télen és nyáron egyaránt fejkendőt viseltek. Otthonukban a fiatal menyecskék a „kontyoláskor” felvett babos kendőt viselték. Télen az asszonyok bekecset, vagy gyapjúból készült „Berliner” kendőt hordtak. Lábukon hosszú szárú cipót, vagy bőrcsizmást viseltek. Szánkón való közlekedés esetén téglát tettek a lábuk alá, melyet előzetesen megmelegítettek. Parasztasszonyok kozmetikumot alig használtak, női fodrász közreműködését nem vették igénybe. Hajukat sütővassal maguk bodorították be. A parasztemberek zöme „éves” borbély szolgáltatását vette igénybe hajvágás, valamint heti egyszeri borotválkozás idején. A munkadí-

jat a cséplés befejeztével, gabonával fizették meg. Éves borbélyok: Diera Antal Deák Ferenc utca, Szakáll Gyula Érpart, Csomán Sándor, Rozsi János Mátyás király utca, Sós borbély a Körös-parton. Hasonló bérezéssel dolgoztak a Lefor-testvérek: Béla és Vilmos is. A parasztemberek kocsizás alkalmával, pokróccal, télen subával takaróztak. Amennyiben hosszabb volt a fogat állásideje, a lovakat pokróccal, subával védték a megfázás ellen. Ismeretlen volt a nyakkendő, valamint a hátra fésült frizura a parasztemberek körében. Utóbbi az 1940es évek második felében terjedt el a parasztfiatalok körében. A család szerény ruhatára bőven elfért az egy lakószobában elhelyezett két szekrényben, valamint az alsóneműk a sublótban. Természetesen a községben lakóházzal rendelkező parasztgazdák, nagygazdák ruhatára, ízlésvilága szélesebb volt, mint tanyán lakó társaiké. A szorgalmas munkában megfáradt parasztembereket utolsó útjukra, általában a házasságkötéskor felöltött sötét öltönyükben kísérték el. Szerény öltözéke mellett ez a társadalmi réteg, szorgalmas és lelkiismeretes, családszerető tevékenységével, mindenkor megtartotta előkelő helyét a mezőváros, majd a község társadalmában.

A tanyákon élők egészségügyi ellátása, szociális támogatása Köztudott, hogy a parasztcsaládok többségében rendszeres volt a gyermekáldás. Írásomban megemlékezem néhány, legalább négy gyermeket felnevelő családról: - Idős Józsa Antal köttöni lakosnak tíz gyermeke született. - Herczeg Pál telekparti lakos tanyáján 6 gyermek nevelkedett. - Lázi Pál telekparti lakos családjában 5 gyermek született. Közülük az Imre nevű fiúgyermek a római katolikus egyház szolgálatába szegődött. - P. Kovács Antal telekparti gazda családjában 4 gyermek érkezését fogadták. A három fiú feleségül vette a Bozóky – család három gyönyörű leányát. - K. Kiss Mátyás érközi lakos családjában 7 leánygyermek született. A szülők szerettek volna fiúgyermeknek is életet adni, de ez számtalan javasasszony által tett javaslat ellenére sem valósult meg. A lányok közül egy szintén az Anyaszentegyház szolgálatát vállalta. - Gulyás Péter érközi lakos családjában négy gyermek, - Ambruzs István érközi otthonában szintén négy gyermek, - Balla József vekeri lakos családjába 7 gyermek született. Közülük hárman, életük kezdeti virágzása idején elhunytak, ketten a II. világháború vérzivatarában vesztették életüket. - Samu István és felesége, vekeri szülők, 8 gyermeknek adtak életet. Ketten közülük a II. világháború harcaiban hősi halált haltak. Egy fiú, túl a negyvenedik életévén, felvállalta a római katolikus egyház szolgálatát. Ma az egyik szentesi plébánia vezető lelkésze. - Pugner István köttöni lakos családjában 4 gyermek, - Fazekas Imre nagygazda – köttöni lakos – családjában 9 gyermek született. - Karsai József érközi lakos felesége 5 gyermeknek adott életet. (A családfő, miközben feleségét védte az orosz katonák garázdálkodásától – gyilkos golyó áldozatául esett.) - Merényi István telekparti lakos családjában 5 gyermek felnevelését vállalták. Ennélfogva a parasztcsaládok az év minden szakában, számtalan esetben igénybe vették özv. Cseuz Ignácné, Szaszkó Mátyásné, Szabó Mihályné és Teleki Béláné szülésznők áldásos

tevékenységét. A szülésznőket (bábaasszonyokat) télen és nyáron, éjjel és nappal lovas kocsin, téli időszakban pedig szánkóval szállították ki a vajúdó asszonyokhoz. Az Almássy – uradalomban szolgáló cselédemberek feleségeihez a homoki illetőségű bábaasszonyt szállították ki. Jeneiné bábaasszony minden esetben készségesen közreműködött az új jö9vevény világra segítésében. A parasztasszonyok a tanyai lakásukban szültek. Ahol a tanyán volt egy „tisztaszoba”, azt rendezték be a várható szülés előtt. A tanyák nagy részében azonban csak egyetlen szoba volt, s a szülés ott bonyolódott le. A családtagok a szülés lefolyása alatt általában a konyhában, vagy ha volt ilyen, a kisszobában várakoztak, számolták az idegtépő perceket. A szülést követő pár nap múlva az édesanyát és kicsinyét meglátogatták a rokonok. Ajándékként finom húslevest, sült húsokat, tésztaféléket vittek a „gyermekágyas” édesanyának. A parasztcsaládok az édesanya megerősödését követően, a felkért majdani keresztszülőkkel együtt bekocsiztak a községbe, a kis jövevény megkeresztelése érdekében. Kedvezőtlen téli időjárás esetén a keresztelés ideje elhúzódott, hiszen féltették az újszülöttet és az édesanyát is a megfázástól. Az Almássy – uradalomban a 28 cseléd családjának, valamint a gazdaságban alkalmazott műszaki szakemberek családjának egészségügyi ellátásáról dr. Ébner Béla községi orvos, Deák Ferenc utcai lakos gondoskodott. Ő volt a bábockai Sós és Léderer – uradalom orvosa is. Nevezett 1944 őszén elhagyta a községet. Ezt követően nem tért vissza lakóhelyére. A községben több orvos is tevékenykedett, akiknek itt is indokolt megemlíteni emberbaráti segítségnyújtását. Pótor doktor a századelőn kezelte a község betegeit. Őt követte dr. Gulyás János Mátyás király utcai, dr. Schöffler Miklós Kossuth Lajos utcai községi orvos, valamint dr. Szabó Margit, akit megbíztak az iskolaorvosi teendőkkel is. Nem feledkezhetünk meg dr. Weisz Dezső községi orvosról, majd az 1940-es években ismertté vált dr. Normann István községi orvosról sem. A lakosság kórházi ellátása a szentesi kórházban történt, hiszen ez a kórház volt a legkönnyebben megközelíthető. A mezőváros, majd a község az elmúlt másfélszáz évben, több esetben működtetett kórházat. 1849-ben a cibakházi csata sebesültjeit a Nagyiskolában kialakított kórházban ápolták. Közülük 52-en, magyarok és más nemzetek fiai, a kórház falai között haltak meg. Emléküket a felső temető kápolnája déli homlokzatán elhelyezett emléktábla őrzi. A II. világháború idején, 1944 augusztus és szeptember havában szintén kórház működött a Nagyiskolában- A harctéri események következtében azonban a hadikórházat ki kellett üríteni. 1944 őszén, a Jókai utcában lévő Cseuz – féle lakásban, ideiglenes jelleggel, ismét létrehozták a kórházat, melynek vezetője dr. Gulyás János községi orvos lett. Utóda dr. Normann István községi orvos volt. 1944 őszén ugyanitt létrehoztak egy négyágyas szülőotthont, megteremtve az intézeti szülések feltételét. Később az intézmény a Kossuth Lajos utcában lett elhelyezve, és itt lett létrehozva 16 ággyal dr. Várnai Albert szülész-nőgyógyász vezetésével a szülőotthon. Bár a községben praktizáló orvosok a parasztlakosság rendelkezésére álltak, a családok csak végveszély esetén fordultak orvoshoz. Fájdalmak ellen számos helyi gyógymódot használtak, többek között a Kalmopyrin szedését. A reumatikus bántalmakat kámforos oldattal, a „tűzerővel”, hatásosan gyógyították. Fülgyulladás esetén a melléképületek tetejét díszítő „kőrózsa” nedvét alkalmazták. A magas vérnyomás csökkentésére, rendelkezésre állt a fokhagyma, súlyosabb esetben a pióca. Prosztata bántalmak elkerülésére, vagy mérséklése érdekében a férfiak előszeretettel fogyasztották a takarmánytök magját. Műtéti beavatkozásról nem szereztünk tudomást. A tiszakürti Cukroson, Varjason, Korhányon termelt szőlőből készített vörösbor javította az alacsony vérnyomás paramétereit. Ha a mezítlábas gyermek lába, karja megsérült, a sebet beszórták az út, vagy az udvar porával. Fertőzés soha nem következett be. A kirepedt lábfe-

jen a bőrt, főleg a sarokrészen, vizelettel gyógyították. Idült alkoholistával tejet fogyasztattak, ennek hiányában a szájába vizeltek. Kerülni kellett az orvosokat, mert gyógykezelésre nem nagyon jutott pénz. Másrész a község határrészein, a Vezér út kivételével, a dűlőutak kiépítetlenek voltak, ősszel-tavasszal a tengelyig érő sárban művészet volt a lófogatokkal közlekedni. A parasztcsaládok szociális támogatásról nem is álmodhattak. A képviselőtestületnek volt ugyan „szegényügyi” politikája, de ennek gazdasági tartalma nem volt megalapozva. A község, szerény lehetőségeiből, a teljesen nincstelen embereket segítette. Más lehetőség nem lévén, egy részüket állandó gondozásra beutalta a Szegényházba. Ha az illetőnek nem volt jövedelme, de rendelkezett szerény magánlakással, segélyt már nem kaphatott. Főleg a gazdasági világválság idején volt nehéz a helyzet, elsősorban a téli hónapokban. A képviselőtestület 1931-ben kénytelen volt Ínségenyhítő Bizottságot létrehozni, amely egy éven át eredményesen működött, majd feladatkörét átruházta az egyházközségre, jóllehet az egyházközség is támogatásra szorult. A háromgenerációs családok többsége, a szorító társadalmi, gazdasági korlátok között élte szerény életét. Az idős szülők a tanyán kaptak egy félszobányi lakhelyet, a „kisszobát”. Az étkezést közösen bonyolította le a család, majd a szeretetre méltó nagyszülők visszavonultak kicsiny szobácskájukba. Ha a családban valaki elhalálozott, azt a tisztaszobában kiterítették, az ott elhelyezett asztalra. Este összejött a család és a szűkebb rokonság, a közeli szomszédok idősebb tagjai, hogy virrasszanak a halott mellett. Ilyenkor olvasói morzsolgatása közben imákat mondtak, énekeltek a halott lelki üdvéért. A tanyai iskoláknál, haláleset bekövetkeztekor, megszólalt a kisharang. Ezáltal búcsúzott a paraszti közösség elhunyt sorstársától. Az eltemetést, a gyászkocsis szállításhoz kötődő szolgáltatást az 1920-40-es években Pászthy Albert temetkezési vállalkozó végezte. A város déli részén elhunyt parasztemberek többsége az alsó temetőben, Gyalupuszta, Istvánháza, valamint a belterület elhunyt lakosai a felső temetőben nyugszanak. Az elhunytért, általában a temetés napján, „gyászmisét” mondattak a közvetlen családtagok. A temetés költségei 1921-ben: - Kistemetés plébános közreműködésével 12 korona - Kistemetés káplán közreműködésével 5 korona - Nagytemetés koporsós kéréssel plébános által 30 korona - Nagytemetés koporsós kéréssel káplán által 15 korona A fizetésképtelen személyeket díjmentesen temették el. A szegény családok által fizetendő térítési díjak: - felnőtt esetében 10 pengő - 14 éven aluli elhunyt esetében 5 pengő36 Egyházi szolgáltatások díja 1946-ban: - sírhely díj 8 forint - kripta díj 40 forint - harangok megszólaltatása 2 forint - Péter harang megszólaltatása 4 forint - gyertya, villanyvilágítás darabonként 10 fillér37 A képviselőtestület, mint kegyuraság állapította meg az egyházi szolgáltatások díjait. Számos családban az elhunyt hozzátartozói, halottjukra emlékezvén, évenként gyászmisét mondattak. Az 1950-es évektől ez a gyakorlat egyre inkább alábbhagyott. 36

330/1921. (I.4.) sz. képviselőtestületi határozat.

37

2355/1946. (VIII. 13.) sz. képviselőtestületi határozat.

A külterületi iskolahálózat kiépítése Mint a korabeli oklevelekből is kitűnik, jelentős volt a gyermekáldás a jász telepesekből létrejött faluközösségben. A faluközösség tanácsát ez arra késztette, hogy a gyermekek iskolai képzését megszervezze. Az 1733. augusztus 8-án kelt 80. sz. Oklevél részletesen tartalmazta az első iskolamesterrel kötött bérezési egyezséget: - Van egy háza, kialakított kerttel. - Számára őszi vetéssel vetünk 7 kila gabonát, amely terem 28 kilát, ami kitesz 14 Ft-ot. - Tavasszal szintén 7 kila gabonát vetünk, amely terem 28 kilát, amely kitesz 8 Ft 40 dénárt. (a kila súlymérték, 1 kila=45,56 kg.) - 4 kocsi széna, kitesz 4 Ft-ot. - A 150 párbérből 75 kila őszi búza, ami kitesz 37 Ft 50 dénárt. - Készpénzfizetés fejében 15 dénár, összesen 22 Ft 50 fillér. - Hízlalás fejében 3 Ft 50 dénár, nehezék (pondus) hús 1 Ft 25 dénár. - 8 font faggyú 40 dénárban. - 9 icce vaj 2 Ft-ban. - Ezen kívül jár négy szekér szalma fűtés céljából a kemencébe, 3 Ft értékben. - 4 szekér tüzelője 4 Ft-ban. - Semmi egyebet. Folyamatosan felismerésre került, hogy a népoktatás fejlesztése a kisebb közösség, de a társadalom egésze érdekét is szolgálja. A humán- és a reálismeretek elsajátítása az egyetemes kultúra része volt mindenkor. A felnövekvő ifjúság oktatásában, nevelésében mindenkor kiemelkedő szerepe volt az 1838-ban felépült Nagyiskolának. Az iskoláztatás kezdete egyébként 1720-ra vezethető vissza. 1777-ben sor került a kötelező népiskolai oktatás bevezetésére. 1784-ben II. József kötelezővé teszi az iskolákban a német nyelv tanítását. Következményeként egy magyar tanítót azért nem alkalmaztak, 1786-ban a faluközösségben, mert nem ismerte a német nyelvet. 1790-ben a tanács célul tűzi ki, hogy bevezeti a magyar nyelv oktatását. Döntött arról is, hogy a következőkben nem a „nótárius” lesz az iskola igazgatója, hanem a mindenkori plébános. 1817-ben, a gyermekáldás rohamos szaporodása miatt, megszervezik a harmadik tanítói állást is, hiszen ekkor már 300 gyermek járt iskolába. 1820-ban már 4 tanítója van Kunszentmártonnak, 3 fiú és 1 leány tanító. Az iskola a későbbi Takarékpénztárban (ma Háziorvosi Rendelő) volt elhelyezve. Az elemi iskolai oktatás a XX. században tovább fejlődött. A korábbiaknál jóval nagyobb gondot fordítottak a tanítók képzésére is. Ugyanakkor az 1920-as években gyakran előfordult, hogy a fiatal végzett tanító vagy tanítónő évekig ingyen tanított, mielőtt kinevezésre került. Közéjük tartozott a ma 88 éves Farkas Józsefné (sz. Parcsami Györgyi), Angyal Dávid utcai lakos.38 Az I-VI- osztályos elemi iskola bázisa a Deák Ferenc utca Nagyiskola. Igazgatói: - Schóber Alajos (1902-1923.) - Vitéz Iványi Károly (1923-1944.) - Gulyás Gyula (1945-1973.) - Dióssy Tibor (1973-1976.) - Tóth István (1976-1986.) 38

Józsa László: A kunszentmártoni Nagyiskola története (1938-1963.) Városi Könyvtár.

- Gedei Sándorné (1986-1991.) - Bocskai József (1991-1995.) - Túri Lajosné (1995-2003.) - Szabó Mihályné (2003- ) Az 1920-as évek művelődéspolitikájának irányítója Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, célul tűzte ki a magyarság kulturális és szellemi felemelkedését. Az 1926-ban elfogadott népiskolai törvény 3500 új tanterem és feleannyi lakás felépítését tűzte ki célul, amely 1930-ra megvalósult. E törvény végrehajtása eredményeként jöttek létre a külterületi tanyavilágban az egytantermes osztatlan elemi népiskolák.39 Ennek eredményeként megteremtődött a tanyai lakosság iskolaköteles gyermekeinek az iskolába járási lehetősége. A Koplalóban, az érközi határrészen lakó gyermekek jelentős részére a belterületen lévő érparti, Zrínyi téri, vagy a Nagyiskolába járt. Az ötletszerűen kiválasztott 41 érközi tanyatulajdonos közül 6 személy rendelkezett belterületi lakóházzal, ahol az idős nagyszülők felügyelete mellett a belterületen járhattak iskolába a gyermekek. A telekparti határban 23 tanyai család helyzetének vizsgálata során megállapítást nyert, hogy 9 családnak – 31,9 %-nak – volt a belterületen, zömmel a „szalonnás városban” lakása, de a gyermekek zöme mégis a külterületen lévő iskolába járt, mert a lakásban nem tartózkodott állandó jelleggel családtag. Az ugari iskola a szentesi kőút mellett épült fel. A kőúthoz közel levő tanyák gyermekeinek kedvező volt az év minden szakában az iskolába járás. Idejártak az ugari tanyavilágban lakók, valamint a szentesi határban lakó parasztemberek gyermekei. A telekparti iskola a cserebökényi határhoz vezető Vezér út mellett épült fel. Ide jártak – több kilométeres távolságból – az érközi, telekparti, valamint a köttöni határban lakó szülők gyermekei. A vekeri iskola szintén a Vezér út mellett került felépítésre. Ebben az iskolában folytatták tanulmányaikat a vekeri határrészen lakók gyermekei. Az 1930-as évek közepén a Vezér út a vekeri iskoláig makadám pályával lett ellátva. Az 1920-as évek második felében épült fel a jaksori iskola. Környékén szilárd burkolatú út nem volt található. Gyalupusztán, az Almássy – uradalom cselédeinek a gyermekei a kastélyban kialakított iskolában végezték tanulmányaikat. A Gyalu - Alsón létrehozott iskola Haraszthy Tivadar ingatlanán lett felépítve, melyből a község megvásárol 2 kh 60 négyszögöl területet.40 Az iskola mellett Józsa Károly nagygazda és több gazdatársa saját költségükön díszes haranglábat építtettek fel, melyhez a harangot is megvásárolták.41 Istvánháza lakossága kérését teljesítve, a külterületi lakott helyen, 1948-ban került sor iskolaépítésre. Pár éves működés után az iskolát a gyermeklétszám hiánya miatt be kellett zárni. Az ingatlanon évtizedek óta az enyészet az úr. A községben a fentieken kívül 1912-1944 között a Deák Ferenc utcai Nagyiskola igazgatósága fennhatósága alatt, működött az izraelita felekezeti iskola. A heti egy foglalkozási napon működő Ismétlő Iskola 1941-ig funkcionált. A Társulati Polgári Fiú- és Leányiskola 1910-1946-ig nyújtott középfokú képzést a jó képességű tanulóknak.

39

Magyarország Képes Története Magyar Könyvklub 1999. 290/1928. sz. képviselőtestületi határozat. 41 2515/1935. sz. képviselőtestületi határozat. 40

Az elemi iskolai oktatás I-VI. osztályos volt, a külterületen egy tanerős, osztatlan rendszerben működött. Az elemi iskolai oktatás további fejlesztésére az 1941/42-es tanévben került sor. Ez érintette a külterületi iskolai oktatást is. A külterületi iskolákkal egybeépítve készültek el a tanítói szolgálati lakások. Magam ismertem a külterületi iskolák oktatási rendszerét, mert a VI. elemi iskolai osztályt a Telekparton végeztem Révész Endre tanító irányítása mellett. Révész Endre az ugari iskolából kerékpározott naponként a telekparti iskolába. Az Oda-vissza út kb. napi 20 km-nek felelt meg. Télen sítalpon közlekedett az iskolába, ezáltal lerövidült a közlekedési ideje. Az ugari iskolában tanított Révész Endréné. 1945 után Lapu Erzsébet és Katalin, valamint Szabó István „országjáró Pista bácsi”. A vekeri iskolánál tanított Dávid Mihály, majd 1945 őszén Tóth István, a kiskunfélegyházi Tanítóképző Intézet III. évfolyamos hallgatója. Az 1950-es évek elején további 2 évet tanított a neves pedagógus a vekeri iskolában42. A községi képviselőtestület a tanyai iskoláknál tartandó hitoktatási órák megtartására dr. Nagy Gábor hitoktatót Kelemen Mihály érközi lakossal fuvaroztatta ki, évi 400 pengő ellenében.43 Gyalupusztára Szelevény községből kellett Matkovics Sándor plébánost kiszállítani id. Pászti Mihály „tiszti” kocsisnak 1944 őszéig. Bár Kis- és Nagy Gyalupusztát 1924-ben Kunszentmártonhoz csatolták, a képviselőtestület kérései ellenére nem sikerült elérni, hogy e területek lakosságát a kunszentmártoni egyházkerület határkörébe helyezzék.44 A gyalui iskolában tanítottak: Tóth Margit (férjezett Varga Lajossal), Parcsami György, özv. Szűcs Lajosné (sz. Jernei Gizella). A külterületi iskolákban istentiszteletek tartására is sor került, de a leventeszakaszok itt tartották elméleti foglalkozásaikat is.45 A tanyai gyermekek télen és tavasszal, ősszel egyaránt, 3-5 km utat voltak kénytelenek megtenni gyalog, iskolájukig. Gyakori látvány volt, hogy az idősebb testvérek hátukon vitték kisebb testvéreiket, mert azok a nagy távolságon elfáradtak. Előfordult olyan is az 1920-as évek tájékán, hogy 6 gyermek részére csupán 3 pár csizma állt rendelkezésre. Erre való tekintettel a gyermekek felváltva jártak iskolába. A csizmát a legidősebb gyerekhez méretezték. Ha a kisebbek használták, zoknikkal, kapcákkal kitömték. Az éves cselédek gyermekei a gazdák gyermekeivel együtt jártak iskolába. E kötelezettséget a cselédtörvény előírta.46 A tanyai iskolák felszerelése, ellátottsága: - A gyermekek az ivóvizet az ásott, hengeres kútból fogyasztották. - Az árnyékszék a szabadban, deszkákból volt felépítve, gondoskodva a nemek közti elkülönítésről. - Kézmosási lehetőség az előtérben, ruhatárként is használatos helyiségben, mosdótálból történt. - A tanteremben volt katedra, tanítói asztallal, valamint - bekockázott, vonalzott nagy méretű állványos tábla. - Számolásra rendelkezésre állt a golyós, állványos számolószerkezet. - A falra felfüggesztésre került a Magyar Királyság címere, a kormányzó arcképe, - Magyarország, benne Csonka Magyarország térképe, külön az ország hegy- és vízrajzát ábrázoló térkép. - Volt földgömb is. 42

132/1945. sz. képviselőtestületi határozat. 4983/1936. sz. képviselőtestületi határozat. 44 750/1932 (IV.19.) sz. képviselőtestületi határozat45 1938. évi II. törvénycikk. SzML. 46 1907. évi XLV. törvénycikk. SzML. 43

-

Megtalálható volt a tanteremben az ABC betűrendszert, valamint a 10-es számrendszert ábrázoló szemléltető tábla, egy-két neves költő arcképe. - A fűtés nagyméretű szenes kályhával történt, ez az iskolaszolga feladatát képezte. A lányok fázósabbak voltak, padsoruk a kályha felőli oldalon volt elhelyezve. Egyébként az osztályteremben két sor régi vágású pad volt. - Valamennyi osztály tanulói külön padban foglaltak helyet. Az iskola létszám 4050 fő volt. A tanítási rend: - A tanítás reggel 8 órakor kezdődött és délután 13-13,30-ig tartott. - A tízperces óraközi szünetekben el lehetett fogyasztani a zsíros kenyérből, lekváros- vagy mézes kenyérből, esetleg disznósültből összeállított tízórait. - A tanító kiosztotta az osztályok feladatait. Amíg egy osztály néhány tanulója felelt, a többi dolgozatot írt, olvasott, vagy az adott tananyagot tanulta. - A hittan is osztályozott tantárgy volt. - A gyermekek karácsonyra, húsvétra, közbenső érdemjegyeket feltüntető bizonyítványt, évvégén végbizonyítványt kaptak, amelyben fel voltak tüntetve a gyermek igazolt és igazolatlan hiányzásának napjai is. A tanulók felszerelése: Szolid kivitelű, a tanuló hátára erősíthető iskolatáska. Az elsős gyermekek részére palatábla, palavessző, vonalas és kockás füzet, olvasókönyv, tolltartó. Feladatuk volt az ABC elsajátítása mellett a folyékony olvasás begyakorlása. Az első osztályban 20-ig, a másodikban 100-ig, a harmadik osztályban 1000-ig számoltak, és tanulták meg az alapműveletek végzését. A VII-VIII. osztályosok tananyaga már megkövetelte a százalék- és ezrelékszámítást is. A IV. osztálytól kiemelt feladat volt a kézügyesség, a történelmi és a földrajzi ismeretek elsajátítása. Magam a VII-VIII. osztályt a Gazdasági Népiskolában végeztem, kitűnő eredménnyel. Aki hasonló iskolában kitűnő, vagy jeles osztályzatot ért el, tovább mehetett a polgári iskola III. osztályába. Nekem ez sikerült. Továbbtanulásomnak azonban gátat szabott a háború, és az ezt követő családi kötelezettségek ellátása. Gyakorlati ismeretekből sokat tanultam Nagy Károlytól, a gazdasági iskola igazgatójától, akivel több napot is eltöltöttem az iskola gazdaságában. Az iskola 1943-ban korszerű szakoktatót kapott Farkas József személyében. Révész Endre a gyengébb tanulókat is igyekezett felhozni az átlagos színvonalra. Tanítványai hálásak lehetnek neki. A jó képességű tanulók többsége az életben kiemelkedő gazdasági, oktatói életpályát mondhatott magáénak. A Társulati Polgári Fiú- és Leányiskola bizonyítványával rendelkezett Ambruzs István, Józsa László, Tóth István, Samu András, Ambruzs János, Szabados János, Szabados Lukács és sokan mások. Többségük életpályája folyamatosan felfelé ívelt: - Tóth István, a jaksori parasztgyermek, tanítói majd tanári oklevél birtokában, a Deák Ferenc utcai Nagyiskola igazgatójaként vonult nyugdíjba. - Kocsis István, érközi gyermek, a Szakmunkásképző Iskola igazgatói tisztét töltötte be éveken át. - Talmácsi István, vekeri parasztgyermek, tanári oklevél boldog tulajdonosa volt. - Ambruzs (Aradi) István gépészmérnöki oklevelet szerzett- Sajnálatos, hogy élete fiatalon tragikus véget ért. - Réz László, istvánházi parasztgyermek, gépészmérnöki diplomával a szakmunkásképző tanára, majd a rendszerváltást követően a város polgármesteri tisztét töltötte be. Ma Pro Urbe díjas városi polgár. - Herczeg Béla, jaksori parasztgyermek, tartalékos főhadnagy, egy időben a községi rendőrség rendbiztosa volt. - Tóth Margit, érközi lakos, tanítói oklevél boldog tulajdonosa volt.

- Széplaki (Szaszkó) József általános iskolai tanárként vonult nyugdíjba. A múlt század első felében a tanyai iskolák diákjai is, év végén, szüleik jelenlétébe, évzáró vizsgát tettek a nyilvánosság előtt. Ilyen alkalmakkor az irodalomban legjáratosabb tanulók versmondásra lettek felkérve. Az iskolai oktatás mellett azonban iskolán kívüli rendezvényeken is részt vettek a tanyai iskolák tanulói. - A Madarak és Fák Napját Talmácsi István gyümölcsöskertjében rendezte meg a telekparti iskola tanítója. Érdekes előadást hallgattunk meg az énekes madarak hasznos biológiai tevékenységéről, védelmük lehetőségeiről. Majd sor került a zöld gyepen szabadtéri játékokra is, ahol a gyermeksereg jól érezte magát. (Megjegyzem, ez a terület levente gyakorlótérként is használatos volt.) - Anyák Napján szedett-vedett rajzocskákkal kedveskedtek a tanulók édesanyjuknak, amit azok általában könnyes szemmel vettek át. - Gyalupusztán, karácsony előtt, minden évben felszólította tanítványait Tóth Margit tanítónő: „Mossátok meg lábaitokat, mert jön Király suszter és méretet vesz lábaitokról”. A bérlő, Montágh Ákos, minden karácsonykor egy pár cipőt adományozott azon cselédgyermekek számára, akik rendszeresen részvettek az iskolai oktatásban. Megjegyzem, a mulasztókat bírságolták. A bírság összegét a képviselőtestület határozata alapján, a szegénysorú gyermekek körében osztották szét. Összefoglalóként leírom, hogy a tanyai gyermekek döntő többsége tisztelte tanítóit. Felismerték, hogy azok érdekükben cselekszenek akkor is, amikor magatartásuk lanyhulása, tanulmányaik visszaesése miatt, szigorúságukról tettek tanúbizonyságot. A paraszti életformát életcélul kitűző fiatalok, később elvégezték Szentesen az ezüst- és aranykalászos gazdatanfolyamot. Itt már a gyakorlat mellett magasabb szintű elméleti ismeretekre is szert tettek, amelyek valóra váltása elengedhetetlen volt a község mezőgazdaságának kapitalista körülmények közötti fejlődéséhez. Közöttük megemlítem Ecsédi Kálmán ugari, M. Kovács János köttöni, Szabados Lukács és P. Lázi Péter telekparti lakosokat.

A sport- és a kulturális élet lehetőségei A parasztgazdaságokban az időszerű munkák naponként látástól vakulásig folytatódtak. Ennélfogva a parasztfiatalok fizikai erőnléte állandó fejlődésben volt. Széna betakarítás, növényápolás, aratás és cséplés időszakában a munkaképes fiatalok el voltak foglalva a napi feladatok elvégzésével. Ezért versenyszerű sportolásra már nem jutott idejük. Ezt a lehetőséget átengedték az iparos és munkásfiataloknak, akik viszont számos sportágban derekasan helytálltak. A XX. század első felében a község sportélete – számos szakosztály kimagasló eredménye folytán – fellendülőben volt. A sporttevékenység élharcosa Molnár Lajos főjegyző volt. A községben több labdarúgópálya állt a fiatalok rendelkezésére. Az Erzsébet – ligetben teniszpályát is kialakítottak. E lehetőség birtokában azonban a parasztleányok, asszonyok aligha érdeklődtek dr. Pokomándiné által szervezett teniszversenyek iránt. A versenysport iránt kimagasló érdeklődést tanúsítottak azok a parasztfiatalok, akik a Társulati Polgári Fiú- és Leányiskola tanulói voltak. Ők Arany Sándor testnevelő tanár vezetésével részvettek atlétikai versenyeken, valamint az évenként megrendezett színpompás tornaünnepélyeken. Résztvevői voltak az évenként más és más kun települések megrendezett Nagykun – viadalnak, amelynek költségeihez a képviselőtestület 1932-ben 223 pengővel járult hozzá.47 47

2227/1932. (VII. 30.) sz. képviselőtestületi határozat.

Támogatta a képviselőtestület a Magyar Úszószövetség déli kerülete (Kunszentmárton – Szarvas – Békéscsaba) vándordíj alapítását. Kulturális téren szélesebbek voltak a tanyán élő lakosok lehetőségei. Számos fiatal részt vett a Katolikus Legény- és Leányegylet tevékenységében, a Mátyás király utcában levő Katolikus körben. A fiatalok az egyesületben választ kaptak lelki gondjaikra. Részt vettek a – a családi élet megalapozására hivatkozván – a menyasszony és vőlegény tanfolyamokon. Továbbá a lányok a szabás-varrást, főzést megismertető tanfolyamokon. A lovaglást kedvelő parasztfiatalok részt vettek a lovasbandérium tevékenységében. Felvonultak 1935-ben Palásthy István másodbíró vezetésével a bérmálásra érkező megyéspüspök fogadására. Majd 1945 őszén, az öcsödi határ úttól a római katolikus nagytemplomig kísérték a plébánossá megválasztott, Mesterszállás községből érkező dr. Kiss Péter esperes-plébánost, a község szülöttét. A parasztemberek egy része, zömmel a fiatal korosztályok tagjai, részt vettek a Katolikus Körben a szilveszteri ó-év búcsúztatón. A vagyonosabb családok tagjai a Gazdakörben tartották a rendezvényt. Számos parasztfiatal (köztük a szerző is) részt vett iskolai színjátékok bemutatásában, a telekparti iskolában. Sajnos előfordult egy-két olyan eset, hogy izgága fiatalok megzavarták a rendezvényt. Magatartásuk hatósági intézkedést eredményezett. Kedvelte a parasztfiatalok többsége Szabó József tánctanár által minden év őszén beindított „tánc- és illemtan” kurzusokat. A tandíj 1 q búza, vagy annak ellenértéke volt. A kurzus 3 hónapig tartott, heti 2 tanulói esttel, heti egy „zeneesti” szórakozással. Számos fiatalnak nehézkes volt a kulturáltabb környezetbe beilleszkedni. A csinos parasztlányoknál ez könnyebben ment. Kihasználták az új iránti fogékonyságukat az iparos- és kereskedőlegények. A csinos parasztlányokat egymás után választották el szívük korábbi választottjaitól. Gazdagabb volt a „mesterzacskók” szókincse, anyagi lehetősége. A 3 hónap alatt tapasztalt rivalizálás nem egy esetben tettlegességig fajuló konfliktus forrása lett. Természetesen voltak a tanulók között visszahúzódó legények, leányok. Hogy a kevésbé mutatós leánykák se „unatkozzanak”, a lányos mamák külön fizettek a táncmesternek: gondoskodjon leányuk mulattatásáról. A „szégyenkörben” lézengő legények közül jó párat kiválasztott a táncmester, rásózta a petrezselymet áruló leányt. Helyzetük kilátástalanná vált, mert a táncos rendezvény végéig senki nem kérte le az ily módon táncospárt választó leányt. A tánc- és illemtan kurzus – általában vízkereszt után – rangos vizsgabállal zárult. A tényleges katonai szolgálatra való bevonulás előtt is táncos rendezvényt szerveztek a bevonulásra készülő majdani katonák. A tanyákon élő családok körében a század első évtizedeiben kevés irodalmi anyag fordult meg. Az idős nagyszülők figyelmét esténként lekötötte az imakönyvek olvasgatása. A családok többsége beszerezte az évenként megjelenő Kincses Kalendáriumot, azért is, mert az tartalmazta az országos vásárok jegyzékét is. Többen olvasták a parasztság lapját, a Kis Újságot. Kedvelt volt a Körös-Tiszavidéke c. helyben előállított térségi lap is. A háborús események kiterjedését a tanyai lakosok a Rajniss Ferenc szerkesztésében megjelent Magyar Futár olvasásával kísérték figyelemmel. A képes riportok általában győztes csatákról szóltak, de a hősi halottak egy részének közzé tett fényképei azt bizonyították, hogy e háború súlyos ember és erkölcsi veszteséggel jár a magyarság számára. Ez az érzés főleg 1943 januárja után erősödött fel, mivel ez időtől kezdve számos család többé nem kapott értesítést szerettétől. A rádió az 1930-as években még újdonságnak számított a tanyavilágban. Az Érköz határrészen közel 100 tanyai lakos közül – visszaemlékezésem szerint – három családnak volt detektoros rádiója. (gulyás Péter, Tóth Albert, Gyalai János.) A fülhallgatós rádió rendszeresen sugározta a híreket, de ezt csak a szülők hallgathatták. 1942-44 között elterjedt a tanyavilágban a telepes rádiók használata. A szovjet csapatok közeledtével, 1944. július havában, a rádiókat a

postán le kellett pecsételtetni, hallgatásuk tilos, sőt büntetendő cselekmény volt. Tavasszal, nyár elején a rádióban hangzottak el: „Duna-Tisza köze, Dunántúl” légiriadó! Légiriadó! Alighogy elhangzott a közlés, az égboltot beborította 4-500 db Liberátor, valamint az ő védelmüket ellátó vadászgépek sokasága. A gyermekek a western (covboj) regényeket nagy számban vásárolták özv. Polánszky Károlyné trafikjában, azokat egymásnak kölcsön adva olvasták. Gyóllai Mátyás moziüzemének működése az 1930-as években már fellendülőben volt. Parasztember mozielőadásra azonban csak kivételes alkalmakkor jutott el. Persze voltak kivételek. Az egyik, 10 kh földdel és gyalui tanyával is rendelkező parasztgazda érékesítette tanyai birtokát, és a könnyebb élet reményében a község belterületére költöztek. Tehéntartásra tértek át. Úgy gondolták, hogy a 4 db tehén eltartja őket. Házi sütés helyett friss pékárut fogyasztottak, rendszeresen jártak moziba, sőt a Gőz- és Kádfürdő szolgáltatásai is igénybe vették. Az általuk választott gazdálkodási forma rövid időn belül csődöt mondott. A család az új életet idegen ember birtokán, haszonbérlőként kezdte újra. Ünnepszámba ment, ha egy-egy mesterszállási rokon hazalátogatott az anyaközségbe. Elsődleges kérésük volt, hogy az itteni rokonok kísérjék el őket a moziba, hiszen náluk a mozgóképszínház ismeretlen fogalom volt. E kedves kérés elől szüleim sem tértek ki, elkalauzolták rokonunkat Ecsédi Ferencné született Benke Máriát és annak szépséges leányát a moziba. Számukra az ott látottak felejthetetlen élménynek számítottak. A mesterszállásiak az itteni szívélyes fogadtatásukat a kisasszonynapi búcsú és bál alkalmával viszonozták, minden év szeptember 8-án. Szólni kell arról is, hogy a téli estéken számtalan esetben összejöttek a szomszédok egy-egy kártyapartira. A kártyajátékok a parasztcsaládok körében – más szórakozás hiányában - kedveltek voltak. Az összejövetelek során kicserélték gazdálkodási tapasztalataikat, szót ejtettek a politikáról is, ki-ki vérmérséklete alapján. A parasztcsaládok körében egyébként dominált a humánum, az egymás iránti segítőkészség, amelynek megnyilvánulását nap, mint nap meg lehetett tapasztalni.

A parasztlakosság hitéletének gyakorlása Az 1719ben betelepedett jász elődök római katolikus vallásúak voltak. Az elhagyott, gazdátlan terület beépítését hátráltatta a földesurak ki várása, akik a környéken élő (Öcsöd) református vallású személyek hely3tt katolikusok letelepedését várták. A Jászapátiból idevándorolt elődök tiszteletből megtartották a település korábbi nevét. Mi késői utódok is hálásak lehetünk nemes gesztusuk iránt. Letelepedésük kezdeti szakaszában vízmentes helyen építették fel szerény hajlékaikat. A betelepült lakosok helyfoglalásukat követően, azonnal hozzáfogtak ideiglenes kápolna építéséhez. A második, kicsiny templomot 1722-ben építette fel a faluközösség. A lakosságszám gyors növekedése következtében, ez a templom rövid időn belül kicsinynek bizonyult. Az új templom építésében bízván, az istenhívő emberek az 1739-es esztendőben dúló pestisjárvány idején, 57 család jelentős számú lábasjószágot és ruhaneműt hagyományozott a majdani templom számára. 1745-ben a faluközösség lakossága hozzáfogott harmadik templomának felépítéséhez. Kivitelezője Szablyik János füleki építőmester. A templom azonban, a hiányos műszaki megoldások miatt, rövidesen instabillá vált. A meghívott építési szakértő, Jung József, a templom lebontását javasolta, életveszélyessége miatt, ami meg is történt.

1781-ben elkészültek a mai Nagytemplom műszaki tervei. Figyelemmel a várható népszaporulatra, a templom hossza 22 öl (közel 40 méter), bolthajtásai két ippéren nyugszanak. Az alapkő letételére 1781-ben került sor. A felkért kivitelezők: Rab Károly kőművesmester, Gruber József ácsmester. A fővállalkozó szerepét Jung József vállalta fel. Az 1763-ban elfogadott 14 öles torony magassága 1822-ben meg lett növelve, egyben megtörtént a korszerűsítése is. 1783-tól a második világháború befejezéséig, soha nem feledhető hagyomány valósult meg. A tornyos („tormos”) a harangozás mellett köteles volt negyedóránként, majd óránként, az óraütés elhangzása után „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszöntést hangosan kiabálni. Ezzel jelezte nappal és éjjel éberségét, továbbá azt, hogy a települést az adott órában sem árvíz, sem tűzvész nem fenyegeti. Nagy szolgálatot tett a tornyos tűzjelzés esetén. A község négy kerületre volt osztva. Tűz esetén félreverték a harangot; a kerület számát is magában foglaló kongatás hangzott el éjjel és nappal. Nappal a kerület irányába lengetett zászlóval, éjjel lámpással jelezték a tűz kitörésének vélt helyét. A Nagytemplom felszentelésére 120 év múlva, 1910-ben került sor, Szmrecsányi Lajos megyéspüspök részvételével. A Nagytemplom a II. világháború harci cselekményei során 1944. október 8-án belövést kapott. A súlyos sérülést dr. Kiss Péter esperes-plébános irányításával javították ki. 1973-ban, Fellegi Sándor esperes-plébános iránymutatása alapján, megtörtént a templom tetőzetének és külső homlokzatának a felújítása. Nagy Ferenc esperes-plébánosra várt a feladat az 1980-1990 közötti években, hogy a templombelső korszerűsítését elvégeztesse. Napjainkban Túri Kis István plébános feladatát képezi – Gyulai Endre megyéspüspök támogatását élvezvén – a torony, a szobrok, valamint a parókia felújítása.48 Kunszentmárton község lakossága az 1910-ben végzett statisztikai felmérés szerint 11 664 fő, 84,9 %-uk római katolikus vallású. Az 1930-i felmérés szerint, e téren további fejlődés tapasztalható. A község 10 648 lakosából 94,1 % római katolikus, 3,3 % református, 1,7 % izraelita vallású. Csekély számban voltak evangélikusok, valamint görögkeleti vallásúk is. A római katolikus vallást gyakorlók, zömmel a tanyákon élő parasztemberek, a kiemelkedő ünnepek alkalmából, Karácsony, szilveszteri „hálaadás”, Húsvét, Pünkösd, Úrnapja, Szent István ünnepe alkalmából, rendszeresen megtöltötték a 800-1000 fő befogadására szolgáló templomot. Előnyt élveztek a tanyán lakó, de a belterületen is lakással rendelkező parasztemberek, aki a XX. század első felében e nagy ünnepeken, de vasárnapokon is meghallgatták Timon Zisgmond apát-plébános, Szabó Elek esperes-plébános, dr. Kis Péter esperes-plébános érzelmi töltésű, de az értelemre is ható szentbeszédeit. A parasztemberek a szentmisék végeztével a sekrestye előtt gyülekeztek, a Varga Boldizsár vagy Jakab tizedesek által elmondott, az elöljáróság intézkedéseit tartalmazó, publikációk meghallgatására. A szentmiséken az iskolaköteles korú gyermekek, valamint a levente és cserkész fiatalok is rendszeresen részt vettek. A házasuló parasztfiatalok az állami anyakönyvvezetőnél történt eskütétel mellett megjelentek a templomban, hogy családjaik, rokonságuk körében vegyék magukhoz az egész életükre utat mutató házasság szentségét. A fiatal szülők első dolga volt, hogy a zivataros téli napok ellenére, mielőbb megkereszteltethessék újszülött gyermeküket. Ünnep volt a családban, amikor a 8 éves fiú, vagy leány - a „kismenyasszony” -, első áldozóvá lett, majd később részt vett a bérmálás liturgikus eseményén is. A fiatalok 1950 előtt, az iskolából már kimaradván, továbbra is rendszeresen részt vettek a szentmiséken. A község lakosságának közel 1/3-a, 3277 fő, az 1930-as években a külterületen, tanyai lakásokban élt. Közülük 94,4 % a katolikus vallást vallotta magáénak. A református vallásúk aránya 4,2 % volt. 48

Józsa László: Kunszentmártoni római katolikus nagytemplom

Valamennyi tanyai iskolánál fakereszt, valamint fenyőgerendákból összeácsolt haranglábon nyugvó harang emlékezett a határban dolgozók esetében a déli harangszóra, vagy a környékbeli elhunyt tanyai lakos emlékére. Kungyalu - Alsóban 1935-ben Józsa Károly és több társa, saját költségükön, díszes haranglábat építtetett, abba harangot vásároltak, Isten dicsőségére. Kunszentmártonban az elmúlt másfél évszázadban, a katolikus hívek mellett, református polgárok is éltek. A református egyházközség 1936-ban, a községi képviselőtestület támogatásával, templomot, majd parókiát és lelkészlakot is építtetett. Benkő Viktor református tiszteletes több évtizeden át szolgálta hívő anyafiait.49 A gyalupusztai lakosság 1944-ig a szelevényi egyházközség igazgatása alá tartozott, holott a helyzet megváltoztatását a képviselőtestület az egyházi hatóságoknál kezdeményezte.50 A Montágh béruradalom cselédei, szakemberei az uradalmi kápolnában vettek részt Matkovics Sándor szelevényi plébános által celebrált istentiszteleteken. A gazdáknak kötelességük volt biztosítani cselédeik hitéletének gyakorlását.51 A református, evangélikus és görögkeleti vallású cselédek Benkő Viktor tiszteletes által celebrált gyülekezeti összejövetelen vettek részt. A községi képviselőtestület, valamint az egyházak vezetői között feloldhatatlan probléma maradt az országos vásárok napjának meghatározása. E jogot a mezőváros I. Ferenc császártól kapta meg 1807-ben. A katolikus és a református egyház azt kérte, hogy a vásárok napját vasárnapról helyezzék át hétköznapra, hogy a vásárba járó hívek részt tudjanak venni az istentiszteleteken. A képviselőtestület e kérelmet, főleg anyagi, de morális megfontolásból sem támogatta. A rendszeresen pótadó kivetésére kényszerülő képviselőtestület nem mondhatott le a jelentős hídvám és helypénz bevételről. Ugyanakkor hétköznapokon nem jelentek volna meg a szomszédos települések lakosai sem a vásárokon. Az izraelita hitfelekezet tagjai 1912-ben a Deák Ferenc utcában korszerű zsinagógát építettek fel, eklektikus stílusban. Hitéletüket 1944 tavaszáig zavartalanul gyakorolhatták. A vészkorszak azonban véget vetett a zsidó családok békés életének. A zsinagóga 1944 késő tavaszán „gettó”-ként működött. Innen indult utolsó útjára 183 izraelita polgár, köztük sok gyermek és aggastyán. Közülük senki nem tért vissza. Fontosnak tartom, hogy a parasztcsaládok vallásukhoz való kötődését, szokását bemutassam: - A felcseperedő kisgyermeket az édesanyja a beszéd mellett megtanította imádkozni. - A parasztember a déli harangszó elhangzásakor, a határban kalapját levéve keresztet vetett, többen gangtalan imádkozásba kezdtek. - A parasztemberek többsége a gazdaságban sorra kerülő nehéz munkát (kapálás, aratás, szénabetakarítás, cséplés) ”Uram Jézus segíts!” fohászkodással kezdte el. - A parasztgyermekek valamennyi, nálánál idősebb személyt „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszöntéssel üdvözölt. - A parasztemberek egy része részese volt a környéken megtartott búcsúknak. Némelyek külföldre is eljutottak, többek között Kiss Péterné (sz: Berta Mária) és annak örökbefogadott leánya, Mária, Jernei Márton gazdálkodó felesége. - A frissen sütött kenyér fogyasztása előtt a családfő a kezében lévő kenyérszeletelő késsel keresztet rajzolt a kenyér aljára, majd felszelte. Ezt követően a család tagjai elmondták az asztali imát. A lehullott kenyeret, a szennyeződéstő megtisztítva, megcsókolták és elfogyasztották. Hiszen ez a falatka is „mindennapi kenyerünk” része. 49

51/1927.(I.26.) és 1906/1936.(IV.30.) sz. képviselőtestületi határozat. 4203/1941.(VIII.) sz. képviselőtestületi határozat. 51 1907. évi XLV. Törvénycikk. SzML. 50

-

A gyermekek felnőttként is tisztelték szüleiket, nagyszüleiket, testvéreiket. Dicsértessék a Jézus Krisztus! köszöntéssel és kézcsókkal üdvözölték a felmenőket. Irányukban a tegezés ismeretlen volt. Sajnos, e humánus megnyilvánulások a mai ember gondolatvilágából hiányoznak. Mi, parasztemberek, többségünkben, anyagiakban szegényebbek voltunk mi a ma embere, de lelkiekben kiegyensúlyozottabban, gazdagabbként éltük szerény életünket. Szólni kell arról is, hogy a parasztemberek, anyagi helyzetüknél fogva, az egyházi adó befizetése mellett, egyéb adományokkal is segítették egyházuk működését: - Mint utaltam rá, Józsa Károly, Tóth József és több gazdatársa Gyalupusztán haranglábat építtetett és ahhoz működő harangot is vásároltak. - Kiss Péter és neje: Barta Mária, felépítették a 44-es út, valamint a gyalui út találkozásánál a Béke – keresztet. – Megvásárolták a templom részére a Péter harangot. – Oltárt építtettek a nagytemplomban. - Parasztemberek az Öcsödi út mellett felépítették a Pap – keresztet. - A jaksori határrész felé haladván, a város nyugati szélén áll a Laky – kereszt, az L. Kovács családok ajándéka. - A Szentesi út és a Vezér út találkozásánál került felállításra a Balázs – kereszt. - A Kármelita Rendház építéséhez számos parasztember járult hozzá anyagiakkal, az 1940-es évek elején. - Sajnálatos, hogy az emberi gondatlanság, valamint a természet erőinek rombolása (villámcsapás), jelentős mértékben megrongálta az Érparton felépített Kálvária szoborcsoportot. Évtizedek óta nem jutott anyagi forrás arra, hogy a szoborcsoport felújítást nyerjen. Szólni kell egy felejthetetlen liturgikus eseményről, a bérmálásról is. E szertartásra 10 évenként kerül sor, általában a nyári hónapokban, hogy szabadtéren tarthassák meg az egyházi eseményt. A bérmálkozó fiatalok a plébánián jelentették be részvételüket, ahol közölték a „bérmanevet” is. A nagytemplom és parókia közötti parkosított területen külön sorban felálltak a férfiak és a nők. Az egri egyházmegye püspöke, kijelentvén a bérmálkozó keresztnevét, áldását adván, elvégezte a bérmálást. A bérmálás ünnepélyességéhez hozzátartozott a szülők, valamint a bérmaszülők részvétele is. Utóbbiak, a bérma-keresztgyermeknek szerény ajándékot is kilátásba helyeztek, de többen az ígéretekről elfeledkeztek. Talán arról is, hogy bérmáláskor vállalták a megbérmált fiatal lelki gondozásában való részvételt is.

A parasztlakosság és a kisiparosság kapcsolata A parasztlakosság már a jász elődök letelepedésétől kezdődően igényelte az egyes ipari szakmák művelőinek a jelenlétét. Templomainak építését a XVIII. században még idegenből jött építőmesterek végezték. Az 1800-as évek elején hazaköltözött a mezővárosba egy hajdani téglaégető. 1820 táján már helyi téglaégető műhely foglalkozott téglaégetéssel, ami az építkezés, főleg a kémények építésének elengedhetetlen feltétele volt. A tanyarendszer fokozatos kiépülése igényelte a kőműves és ács szakmát művelőinek a jelenlétét. Az Almássy – uradalomban, dr. Papp-Szász Tamás béruradalmában és a nagygazdáknál folyó tanya és gazdasági épületek létrehozásában csak szakképzett emberek vehettek részt. (P. Kovács Antal, Lázi Pál, P. Lázi Ferenc, Szabó András, Fazekas Imre tanyaépítkezései.) Kőműves szakember építette fel özv. Dósa Antalné érközi „kastélyát” is.

1891-ben megkezdte működését a Mátray – féle téglagyár, amely az 1912-ben történt korszerűsítés után nemcsak a helyi, hanem a környék lakossága építési tégla igényét közmegelégedésre kielégítette. Nagy volt az igény a hódfarkú kiscserépből is, mivel a nád- és zsuppfedeles építkezések kezdtek kimenni a divatból, elsősorban tűzveszélyességük miatt. A XVIII. században a faekék használata a bognár szakmának kedvezett, viszont a fémből készült ekefejet már a kovácsoknak kellett a fagerendelyre felszerelni és csak ők tudták az ekevasat megélezni. A XX. század első felében már számtalan kovácsműhely üzemelt a községben: Zs. Hegedűs (Zsigó) Flórián, Kovács Elek, Szarka kovács a Szentesi úton, Szöllősi András a Csokonai utcában, Szabados, Zsemberi valamint Németh István kovács a Szent István király utcában, Tóth János, Szaszkó Szilveszter a Wesselényi utcában (utóbbi a fronton hősi halált halt), Habranyi kovács a Batthyányi utcában, de nem lehet megfeledkezni Gulyás István kovácsmesterről sem. Feladatukat képezte a lóállomány rendszeres patkolása, a kocsik szekerek vasalkatrészeinek, a mezőgazdasági munkaeszközöknek a javítása, az ekevasak rendszeres élezése. Szakmájukhoz kapcsolódott a bognármesterség, hiszen a kocsikat, szekereket, jármokat a bognároknak kellett elkészíteni, hogy a kovácsok keze alá kerüljenek. Ismert bognárok: Vereb Mátyás a Szentesi úton, Nagy József a Csongrádi utcában, Urdán János a Munkácsy utcában, Takács Mátyás és Lukács László a Szent István király utcában. A lovak szerszámait általában a parasztgazdák megjavították, de a nagyjavítást a szíjártókkal végeztették el, és tőlük szerezték be az új lószerszámokat is. Jelentős megrendelői köre volt Márkus Ferenc Mátyás király utcai, Kovács Kálmán Szentesi úti szíjártónak (hősi halált halt). Szerényebb üzletkörrel rendelkezett Vígh András Alkotmány utcai szíjártó mester. Fogyó anyag volt a lábas jószágok kötőfékje, a lovak istrángja. Mindezeket a köteles mestertől szerezték be az állattartók. A szőlő, gyümölcs ültetvényt birtoklók gyakran felkeresték Hegedűs (Szopi) József Mátyás király utcai kádármestert, aki jó minőségű boroshordókkal, káposztáskádakkal, kútvedrekkel állt a parasztlakosság rendelkezésére. Tőle lehetett kölcsönvenni őszi idényben a káposztagyalut, amely elengedhetetlen munkaeszköz volt a savanyú káposzta készítéséhez. A gazdák építkezéseinél a kőműveseket követték az ácsszakma képviselői, többek között Dósa Gergely, S. Kovács József (Sajder), Bozsó Ernő és számos társa. A tanyaépületeket, mint korábban leírtam, általában hozzáértő, de szakmai képesítéssel nem rendelkező személyek építették. Az ácsok szaktudását azonban ezekben az esetekben sem lehetett nélkülözni. A szakszerűen kialakított tetőszerkezet évtizedeken át ellenállt a viharoknak, az időjárás viszontagságainak. A bádogosok munkáját inkább a nagygazdaságokban vették igénybe. Így is bőven el volt látva munkával Pásztor János, valamint Besnic bádogos. Az új, igényesebb építkezéseknél (Telekpart, Veker, Köttön, Ugar) már nem feleltek meg a hevenyészett munkáról tanúskodó nyílászárók. Szükséges volt az épületasztalosok munkájára, majd a szobák berendezése kapcsán a bútorasztalosokra is. Ezeknek az igényeknek mindenkor eleget tett Hegedűs Antal, Szabó János, Beleznay Ferenc, Kovács Dezső, Szeberényi Lőrinc, majd szakmabeli társuk Hirsch Jenő. Az 1930-as évek közepétől már a módosabb tanyai lakosoknál felfedezhető volt a szobafestők keze munkája. Korábban a lakások falait mésztejjel meszelték. A szobafestők melegen ajánlották a sárgás, majd aranyozott mintákat. E téren meg kell említeni Dajka István József Attila utcai szobafestőt, Papp József, Gál Lajos, Szabó József, Bíró Ferenc, Tóth Mátyás szobafestőket. A frigyre lépett párok Sárai Szabó Albert műtermében készíttették el esküvői fényképeiket. A mestert színvonalas felvételeivel követte Mészáros János (Dzsoni) Kossuth utcai lakos.

Szabó András szitásmester, a parasztasszonyok kedvében járva, minőségi szitákat készített a parasztcsaládok számára. A parasztember ki volt szolgáltatva az időjárás viszontagságainak. A népes családok gyakran vették igénybe a községben működő 72 cipész, csizmadia, esetenként papucskészítő mesterek segítségét. Híres cipészként, a községi képviselőtestület tagjaként, majd az Iparoskör elnökeként volt ismert Kakuk Matuzálem. További ismert cipészek: Kakuk Mihály, Kakuk Imre, Kiss Boldizsár, Kuna Imre, Molnár András, a Szarka család, Kiss István, Szűcs István és annak fia, a ma 82. évét megélő Imre. A munkavégzéskor használatos ceig öltönyt a parasztemberek a vásározó szabóktól szerezték be, de az esküvői öltönyök készítésénél már nem nélkülözhették az Ökrös família tagjait: Ferencet és Imrét, a közelmúltban, 92 éves korában elhunyt Tigyi Károlyt, Tóth László, Kardos Antal, Szabó Antal, Szaszkó Pál, Bozsik Béla igényes munkáit, de a vásározó Szamecz Sámuel szorgalmát sem. Női varrók között említést érdemel a számos női varrónőt kinevelő Sipos Mariska, Obreczán Ferencné sz: Herskovits Róza, Balla Veronika, mint paplankészítő kisiparos. A parasztemberek és a kisiparosság kapcsolata kiegyensúlyozott volt, a kölcsönösség elve érvényesült. A legtöbb parasztgazda „éves” borbély szolgáltatását vette igénybe. Cséplés után, kenyér- és takarmánygabonával egyenlítették ki a családdal kapcsolatos borbélyszolgáltatás díjait. Számos borbély állat a parasztlakosság szolgálatában: Diera Antal Deák Ferenc utca, Lefor Vilmos és Béla, Balga Károly, Sós borbélya Körös parton, Rozsi János, Csomán Sándor, Szakáll Gyula, utóbbi az érparton. A parasztemberek nemcsak az iparossággal, hanem a kereskedőkkel is jó kapcsolatot alakítottak ki. Róth Izsó, Józsa Gyula Mátyás király utcában levő gabonakereskedése kedvelt volt a gazdák körében. A gyalupusztai gazdák előszeretettel keresték fel Weisz Dezső gabonakereskedését. Május végén, a gazdák egy részénél, üres volt az „eklézsia”, nem volt fedezet az I. félévi adó befizetésére. Róth Izsó, az ügyfélkörébe tartozó gazdák részére, önzetlenül folyósított kamatmentes „zöldhitelt”. Nem kért ő aláírást, csupán egy füzetbe jegyezte be a kölcsönadott összeg nagyságát. Soha, senki nem csapta be a kereskedőt! Az 1941-es esztendőtől kezdődően a NOSTRA német érdekeltségű részvénytársaság is bekapcsolódott a gabonakereskedelembe, Lengyel István és Gulyás Mátyás közreműködésével. A parasztgazdák a gabona őrlésére a Horváth, vagy a Cseuz testvérek gőzmalmát vették igénybe. Takarmánygabona őrléséhez Bíró (Gyenes) Kálmán, valamint Dajka Gyula szélmalmát kedvelték a gazdák. Engedélynélküli őrlést 1945 után a szentesi határban lévő „Fehér” szélmalomban végeztettek. Az egész évre engedélyezett 220 kg kenyérgabona fejadag, a nehéz munkát végző parasztember számára nem volt elegendő, rákényszerült a hatályos törtvények megsértésére. Tettenérés esetén azonban a büntetés nem maradt el. A község belterületén lakó parasztasszonyok egy része, mellőzve a házi kenyérsütést, a helybéli pékekkel végeztetett bérsütést. Előtte a kenyérgabonát a Cseuz-testvérek „csuvár” fogatával szállították be a malomba, majd onnan visszakapták az osztályozott őrleményt. A pékekről is illő megemlékezni: Homola pékség a Szent Imre herceg utcában, Mészáros Béla a Hunyadi utcában, Lovas János péksége a Szent István király utcában, Kiss József péksége az Újvilág utcában. Lovas pék finom süteményeit, kiflijeit ekként reklámozta hetipiacok alkalmával: „Jaj, de finom, jaj, de jó! Olyan, mint a fehér hó. Lovas kenyér és cipó!”52 A parasztgazdaságok vágóállatait a községben működő hentes és mészárosok vásárolták fel. Többek között: Huszár Béla, Sipos Béla Szent István király utca, Bíró Flórián Attila utca, Kál52

Kunszentmártoni Hírek XII. évf. 11. szám.

ecz Ferenc Munkácsy utca, Molnár Gyula Munkácsy utca, Czakó István Mátyás király utca, Gulyás hentes a Szent Imre herceg utcában. Tüzelő- és épületanyag árukról Porgesz Antal Kossuth Lajos utcai telepe, valamint Kovács János Munkácsy utcai kereskedése gondoskodott. Fűszer- és vasárukról az alábbi kereskedések gondoskodtak: Berta József Kossuth utca, Herczeg Pál, Munkácsy utca. Fűszer és vegyeskereskedést működtetett Barna Mátyás a Szent István király utcában (hősi halált halt), Barna Mátyásné, P. Horváth János a Mátyás király utcában, Kovács János Munkácsy utcai, Kiss Péter Szentesi úti, Berta Ernő Bercsényi utcai, Kovács Lázár Körös hídfő, Hürkecz István Szent István király utcai, Klein-testvérek Kossuth utcai kereskedők és számos, itt fel nem sorolt cégtulajdonos. Mindezekből megítélhető, hogy a mezőváros, később a község agrárgazdasági szektora, ipari és kereskedelmi szolgáltatásban nem szenvedett hiányt. A parasztgazdaságok vásárlóereje mindenkor függött a termelési eredményektől, az állatok és állati termékek értékesítési lehetőségeitől. Számos csapást viselt el ez a szektor, de 1945 után ismét nagy bizakodással fogott hozzá a tanyán élő lakosság gazdasága megújításához. Sajnos, az örömteli évek gyorsan elszálltak.

Vásárok, hetipiacok Kunszentmártonban A mezőváros lakói minden bizonnyal örömmel vették tudomásul, hogy I. Ferenc császár 1807-ben a mezővárosi cím adományozása mellett, évenként 4 országos állat- és kirakodóvásár megtartását is engedélyezte. A téli vásár megtartására február hónapban, a tavaszi vásár tartására május hónapban került sor. Kiemelkedett a vásárok közül a Szent István napja körül megtartott nyári, valamint a novemberben, Szent Márton napjához kötődő őszi vásár. A vásárok időpontját kb. 1 évvel korábban meg kellett határozni, hiszen ezt közzétették az évenként megjelenő Kincses Kalendáriumban, valamint az országos lapokban is. A lakosok a vásárok tartását önmagától eredendőnek tartották. Az idő múlásával már senkinek nem jutott eszébe, hogy ez az összejövetel császári, vagy királyi kegyből eredeztethető. Lehetőség nyílt arra, hogy ezeken a vásárokon a tanyai lakosság – de a környező települések parasztsága is – felvezesse értékesítés céljából, valamely okból feleslegessé vált állataikat, vagy az állomány frissítése, bővítése céljából fiatal, lehetőleg fajtiszta egyedeket vásároljanak. Ugyanakkor a vásárok alkalmasak voltak ara is, hogy a gazdaság, vagy a háztartás zavartalan működéséhez szükséges tárgyak beszerzésre kerüljenek. Erre leginkább a nyári és őszi vásárokon került sor. Befejeződött a cséplés, az árugabona és az eladásra szánt baromfiállomány nagy része ekkor már értékesítésre került. Ugyanakkor a korábban, gyakran kényszerből elodázott beszerzések, az év utolsó harmadában már elkerülhetetlenné váltak. Ez különösen vonatkozott az iskolaköteles gyermekek ruházatának a beszerzésére, de meg kellett vásárolni a lovak szabadban való álldogálása esetére, a megfázástól mentesítő pokrócot, egynémely helyen a subát is. Ekkor kerültek megvásárlásra a tiszakürti, tiszaugi cigányok által nyárfából kivájt fateknők, fakanalak, és egyéb konyhai eszközök, mint a káposzta őszi savanyításához szükséges káposztáskád, a zománcozott üst, vagy a Jauernik család termékeként ismert rézüst a lekvár főzéshez. Az istállózott állatok kötőfékje elhasználódott, de rojtossá váltak lovak istrángjai is. Mindezeket a helybéli, vagy az öcsödi kötélgyártó mestertől lehetett megvásárolni. Az országos vásár napja ünnep volt a parasztcsaládok felnőtt és fiatalkorú tagjai részére egyaránt. A szülők bíztak az állatértékesítésből származó jelentős bevételben, majd a kedvező áron történő vásárlásban. A tanyán maradt gyermekek pedig epedve várták, milyen vásárfiával lepik meg őket szerető szüleik. A kunszentmártoni vásárok kiemelt jelentőséggel bírtak a szom-

szédos települések lakosai körében is. Jelentős volt az állatfelhozatal Mesterszállás, Öcsöd, Cserebökény, Szentes, Csépa, Tiszakürt, Cibakháza községekből, de nagy várakozással jöttek az itteni vásárokra a tiszakécskei lakosok is. Kölcsönös volt ez a kapcsolat, mert a kunszentmártoni gazdák is rendszeresen eljártak a felsorolt települések vásáraira. A helybeli lovak patáitól porzott a gyalui útból észak felé leágazó cibaki út, a nyári vásár időszakában. A XIX-XX. században a mezőváros két vásárteret alakított ki. Az első vásártér már az 1880-as években működött, az alsó-temető, Szentesi út, Csongrádi út, Bercsényi utcával határolt beépítetlen telkeken. A vásártér helyszínrajzát megkésve 1901. január 31-én hagyta jóvá Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye alispánja, Baghy magyar királyi kormányfőtanácsos. Ez a vásártér az 1920-as évek környékén megszűnt, az üres telkek lakóházakkal lettek beépítve. Az új vásártér a MÁV állomás nyugati oldalán lett kialakítva, és 1969-ig üzemelt. A vásártér szakaszolva volt: - lóvásártér, - szarvasmarhák, egyéb nagylábas állatok, - sertés, kecske, juh vásártér. A vásártér déli oldalán behajtásra alkalmas kapuk voltak kialakítva. A lóvásártéri behajtónál ez fedett volt. Artézi vízvételi hely a lóvásártér délkeleti szegleténél volt, itt működött az állomás kútjáról lecsatlakoztatott közkifolyó. A vásártér területe dróthálóval körül volt kerítve, a szakaszok elválasztása acélhuzallal történt. Vásári napokon a környékbeli állatorvosok összevonásra kerültek, ennélfogva valamennyi kapuhoz jutott állatorvos. A lovak kapujához több is. Vizsgálták a felvezetett állat küllemét, nem fedezhető-e fel betegség gyanúja. Egyeztették az „irányított” járlatlevél adatait. Erre főleg a lovaknál, valamint a felnőtt szarvasmarháknál kiemelt figyelmet fordítottak. A vidékiek csak irányított járlatlevéllel mehettek be a állatvásár területére. A helybéli állattulajdonosoknak is rendelkezni kellett az állat járlatlevelével. Vásár előtti napokon nagy volt a forgalom a pakszus-írás helyszínén, a községházán. Kurucz járlatlevél-kezelő olvashatatlan írásáról volt ismert. Szerencsére, segítője, Jakab István, polgári iskolát végzett fiatalember formás írásmódot használt. Vásári napokon nagy volt a forgalom a Körös-folyó közúti hídján is. A „RIHÁZ”-nál szolgálatot teljesítő I. világháborús hadirokkant Hegedűs József (Obecz) és társa, alig győzték a hídvám beszedését. Ez a fizetési kötelezettség 1945-ben szűnt meg a vidéki lakosság számára. A Mátyás király utcán Szentes város, valamint Cserebökény felől érkező kocsisor zsúfolódott fel. A forgalmat Vas József, később Pataky Mátyás, majd az 1940-es években Herczeg Béla tartalékos főhadnagy, községi rendbiztos által irányított községi rendőrök irányították. (Fehér István, Kézsmárki Balázs, Molnár Mátyás, Csadó József, Kovács György.) A vásárok rendjére az Erdei Antal csendőr-főtörzsőrmester vezette csendőrőrs gondoskodott, amely ilyen alkalmakra a tiszakürti, öcsödi őrs személyi állományából erősítést kapott. A vásáron a helypénz beszedéséről 1932-39 között a Herczeg Pál tanácsos irányítása alatt álló Eszes István és Hürkecz Antal helypénzszedők gondoskodtak. A vásárra nemzőképes hímivarú marhát, lovat felvezetni nem lehetett. A vásárokról nem maradhattak el az öcsödi cigány lókupecek, Molnár Kálmán és a „Pracsoj” néven ismert helybéli lókupec sem. Jelen volt a szarvasmarha vásáron a szentesi marhakereskedők népes tömege is. Délelőtt 10 óráig a vélelmezhető vevők csak szemlélték az állományt, elemezték az árakat, lesajnálták a felvezetett állatokat. 10 óra után azonban egyre több lovas-kocsi kereke le volt kötve; így próbálták ki az eladásra felkínált ló „indítási” szándékát. Valamennyi vásártéri sza-

kaszon egyre gyakoribb látvány volt az eladók és a vevők tenyércsapkodása. Ennek keretében alakult ki az eladási ár. A vásárlás megtörténtét követően, a vásártér közelében lévő „Cédulaház”-ban beindult a munka. Egyre többen jelentek meg az állatok tulajdonjoga átruházásának érdekében. A vásárok szervezéséért egyébként a mindenkori másodbíró volt a felelős. 1934-1944 között Palásthy István, Hegedűs Mihály, Tóth József, 1945-től Zsíros József. Az eredményes alkuk után egyre gyakoribbá vált az „áldomás” fogyasztása, a vasútállomás melletti „kukorica”-csárdában (Andracsik-vendéglő), valamint a vásártér melletti lacikonyhákban. Előfordult, hogy néhány atyánkfia megsoványodott pénztárcával tért haza otthonába. Előfordult olyan eset is, hogy apa és fia a hódmezővásárhelyi vásáron értékesített egy tehenet. Három nap múlva hazatértek tanyai otthonukba egy ébresztőórával. Számos parasztemberre nagy veszélyt jelentett a kártya használata, de a parasztlakosság többségére ez nem volt jellemző, hiszen minden fillérnek mindenkor meg volt a maga helye. A vásártérrel szemben lettek elhelyezve a lacikonyhák, majd a kisiparosok: szabók szűcsök, papucsosok, csizmadiák sátrai. Vásározó szabóként volt ismert Szamecz Sámuel, Lajkó Antal, Szaszkó Pál és számos, szakmabeli társuk. Őket követték a sorban: Kakuk Matuzálem, Kakuk Imre, Kakuk Mihály, Molnár Antal cipészek, és társaik sátrai. Részt vett a vásáron Szabó András szitakészítő mester, valamit Takács Ferenc kosárfonó is. Márkus Ferenc, Kovács Kálmán szíjártók művészi színvonalú lószerszámaikkal vonultak fel. Volt ott köszörűs, kádár és teknővájó cigány is. Nagy volt a kínálat konyhai eszközökből, fakanálból, szíjostorokból, bugylibicskából egyaránt. A bazárosok hangzatos strófáikkal kínálták portékáikat: „Hét, hét, hét, minden darab hét. Hét a bazár, hét az ára, hétér’ lesz az elprédálva. Hét, hét, hét, minden darab hét. Társa rákontrázott: „Hét, hét, hét, minden darab hét. Hét a bazár, hét az ára, hétér’ lesz az elprédálva.”53 Ismert és rendszeresen alkalmazott szövegek voltak ezek a bazársoron. A legények a leányok részére mézeskalácsszívet, cukorkát vásároltak. A fügét, narancsot árusító sátrak között sétálgattak, nézelődtek. A céllövöldés értékes ajándékot ígért a kispuskát kipróbáló játékosoknak. A sergőt (ringispilt) 5-6 gyerek forgatta, mely munkáért 1-2 ingyenmenetet kaptak. A tanyai gyermekek – magam is – várták kedves szüleik érkezését: milyen vásárfiát hoznak a vásárból? Örültünk a bugylibicskának, szájharmonikának, szentjánoskenyérnek, fügének; télen a frissen sütött szelídgesztenyének. Vásári napokon általában arattak a vendéglősök: a Körös Szálló, Molnár Janika „Otthon” vendéglője, a Vécsey utcai „Kék Csillag”. Szép lányai miatt némi vendég özv. Szabó Albertné (Combos Etel) Szapáry utcai füstös kocsmájába. Nem panaszkodott a Wesselényi utcai Farkas kocsmáros, özv. Dani Áronné (Puha Panna) a Munkácsy utcán, de jutott vendég a Szentesi úton levő Dékány kocsmába is. A vásárt látogatók, közel a szentesi határhoz, betértek még egy pohárka italra Talmácsi Balázs korcsmájába, mások Szecska Dezső Betekints-i csárdájába. A vá53

Ecsédi Ferenc gyűjtőmunkái. Leírta dr. Barna Gábor.(Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara.) SzMM. 1982.

sár napján történt „kikapcsolódást” követően, a parasztemberek számára ismét jöttek a szorgos hétköznapok.

A hetipiacok működési rendje A mezőváros, de a község lakossága is, az állat- és kirakodó vásárok megrendezése mellett, nagy jelentőséget tulajdonított a hetipiacok megtartásának is. A hetipiac helye megtartásának helye és ideje: - A volt Kádár-házzal szemben volt kijelölve a tej- és tejtermékek, a zöldség és gyümölcs, valamint az élő baromfik piaca. Hetenként három nap tartására volt szükség és lehetőség. is. - A Horváth téren, a Kálvária szoborcsoport és a Horthy-liget szomszédságában volt a sertés, juh, kecske és egyéb kisállatok piaca. Télen sor került itt szálas- és szemestakarmányok értékesítésére is. Hetenként egy piaci nap tartására volt itt lehetőség. A község főterén levő piactéren értékesíthették a tanyai lakosok a Farkas-féle tejcsarnokban át nem vett tejet, valamint a tejtermékeket: tejfölt, túrót, vajat, sajtféleségeket. Itt kapott elhelyezési lehetőséget Halász Mátyás paprikakereskedő is, aki minőségében garantált őrölt paprikával jelent meg a piacon. A háziasszonyok egy része az érközi, telekparti, de a több kilométerre levő vekeri tanyákról is, kosarakban hozták fel a tojást, tejtermékeket, egy-két pár baromfit. Lófogattal akkor érkeztek a hetipiacra, ha ősszel nagyobb mennyiségű sovány, vagy hízott baromfi felhozatalára került sor. A kerékpár a 20-40-es években még ismeretlen volt a tanyavilágban. Amikor valóssá vált a kerékpárok beszerzése, a 40 éven felüli korosztályból kevesen vállalták a kerékpározás elsajátítását. Aki a hetipiacon tejterméket árusított, köteles volt fehér kötényt, valamint fehér könyökvédőt használni. Az árusok a tejet 0,5 literes mérőedénnyel mérték ki a vásárló edényébe. A tejföl kimérésére 2 dl-es „kismérőt” alkalmaztak. A tömény terméket tányéros mérlegen kellett kimérni. Húzós mérleg alkalmazását csak a baromfipiacon engedélyezték. Nagy gondot kellett fordítani a tejtermelő gazdaságokban a tejkezelésre, tisztaságának, élvezeti értékének megőrzésére. A tisztiorvosi szolgálat rendszeresen ellenőrizte a piacokon az élelmiszerek árusítását, beleértve a pékek sátrait és a hentesek bódéit is. Szúrópróba-szerűen mintát vettek a tejkészletből, a tejfölből. Utóbbinál ellenőrizték, nem hamisították-e a tejfölt liszttel, hogy sűrűbb legyen. Őrölt paprika esetén vizsgálták nem szennyezett-e a paprika, pl. téglaporral. Az élvezeti értéknek nem megfelelő árut a hatóság elkobozta, árusítóját megbírságolták. A tányéros mérlegeket a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Mérleghitelesítő Intézet kétévenként hitelesítette. Ennek tényét a mérleg tányérjába beütötték. A zöldség- és gyümölcsféléket a Tiszakürti Varjas, Cukros, Korhány, Bogaras, valamint a szelevényi Halesz szőlőből szállították a termelők a piacra. Volt olyan kistermelő, aki termelvényét a tiszakürti szőlőkből tragacson tolta be, hogy a fuvarköltséget megspórolhassa. A fogattal nem rendelkezők többsége azonban összefogott, fuvarost fogadtak az áru beszállítására, majd a göngyöleg hazaszállítására. Gyakoriak voltak a csongrádi burgonyatermelők a zöldségpiacon, a jóízű csongrádi „rózsa” burgonyájukkal. Tavasztól késő őszig jelentős volt a gyümölcsfélék felhozatala, ami kihatással volt az árak alakulására. Nyáron a cibaki dinnyések lepték el a piacot dinnyéikkel. Szeptemberben, jó szil-

vatermés esetén, nagy volt a felhozatal magvaváló, lekvárkészítésre alkalmas szilvából. Egyegy tanyai gazdaság 50-60 kg szilvát vásárolt lekvár céljából. Október végén, november elején fehérlett a zöldségpiac a tiszakécskei, lakitelki termelők őszikáposzta-hegyeitől. A piac végére azonban megváltozott a kép, a jó minőségű áru gazdára talált. Egy-egy család 80-100 kg fejeskáposztát is megvásárolt. Családunk ekkortájt még öt tagú, de 80 kg fejeskáposzta eltevéséről gondoskodtak szüleim. A káposztagyalut Hegedűs (Szopi) József kádármestertől kölcsönözték ki a családok. Az esti órákban került sor a káposzta legyalulására. A tiszta káposztáskádba elhelyezett gyalult káposztát sózták, az egyes rétegek közé káposztaleveleket tettek „szármá”-nak, valamint erős csöves paprikát. A facsavarral ellátott kádba helyezett, összepréselt káposzta 2-3 hétig fűtött helyiségbe, a szobába lett elhelyezve. Miután az erjedés megtörtént, a káposztáskádat hideg helyiségbe, kamrába, tisztaszobába helyezték el. A családtagok a téli hónapokra el voltak látva a magas C-vitamin tartalmú savanyúsággal, melyet számos formában el lehetett készíteni: töltött káposzta, lucskos káposzta, perkelt káposzta stb. A baromfipiacon ősszel megnőtt a sovány és hízott baromfik felhozatala. A sovány kacsákat általában a kispénzű munkáscsaládok vásárolták. A hízott libákat a zsidó lakosság vásárolta előszeretettel. A pulykák zömé Lővy baromfikereskedő vásárolta fel, és általában angliai exportra kerültek. Lehetett e piacon vágógalambot is vásárolni. A templom előtti járdaszakaszon voltak elhelyezve a hentesek kerekes bódéi, valamint a pékek sátrai. Sátraikban árulták a finom illatú kenyeret, sós kiflit, zsömlét, egyéb süteményeket. A piaci árusok kötelesek voltak helypénzt fizetni. Ennek beszedéséről két helypénzszedő: Eszes István és Hürkecz Antal gondoskodott. Keresett volt a hentesek bódéiban a friss tőkehús, különösen a borjú- és a birkahús. A választék széles volt, erről gondoskodtak Bíró Antal, Bíró Flórián, Molnár Antal, Kálecz Ferenc, Czakó István, Huszár Béla, Sipos Béla, Gulyás Mihály hentesek. Az élelmiszert, húsféléket árusító iparosok, kereskedők, az áru hűtéséhez szükséges jeget a községháza udvarán lévő jégveremből vásárolták meg 1969-ig. A sertés, juh, kecske és egyéb kisállat piaca a Horthy-liget szomszédságában volt elhelyezve. Az állatpiacra csak érvényes járlatlevéllel rendelkező állatot lehetett felhajtani. Az állatok itatására rendelkezésre állt a Horváth-malomból kivezetett artézi víz közkifolyó. Lehetőség volt arra is, főleg tél utóján, amikor az egyes gazdaságokban fogytán volt a szálas- és szemestakarmány, a tiszakécskei, lakitelki gazdáktól mindezt beszerezhessék. Az eladó kiszállította a vevő tanyájára a takarmányt, ami nem volt könnyű feladat, mivel csak a Vezér út volt ellátva makadámpályával. A község 114 km földútja kiépítetlen volt. A téli zord hideg, valamint a nyári nagy meleg enyhítésére a közelben rendelkezésre állt özv. Dani Áronné (Puha Panna) vendéglője, a Wesselényi utcai Farkas-korcsma. Kiszerelt rövid italt 2 dl-es üvegben, 3 dl bort a fűszer- és vegyeskereskedésekben is be lehetett szerezni. Ez jelentősen megnövelte Herczeg Pál Munkácsi utcai boltjának forgalmát. A megvásárolt italt azonban az üzletben nem lehetett elfogyasztani. Előfordult olyan eset, hogy a piacon az árusítást befejező gazda betért a Wesselényi utcában lévő Farkas korcsmába, és ott a kelleténél tovább időzött. Kocsiján elhelyezkedvén, ott elaludt, de lófogata, végig haladva a „Tehéntöltés”-i úton, hazaszállította a gazdát telekparti tanyájára. Szerencséje volt, hogy a lófogat az érparti vasúti rámpánál nem találkozott vasúti szerelvénnyel. A nyári nagy melegben, a piaci árusok számára enyhülést nyújtott a piactér mellett elterülő, 1928-ban telepített Horthy-liget. A szil- és kőrisfa kedves színfoltja volt az Érpart környékének. Sajnos a lakosság, főleg a politikai ellenszenv, valamint a tüzelőhiány következtében, 1945 telén a fás ligetet kiirtotta. Így járt a Cseuz-malom melletti Erzsébet liget faállománya is. A lige-

tek újratelepítéséhez az elmúlt közel 60 évben nem került sor. Elődeink a mai kor emberénél jobban becsülték az élővilág részét képező fás ligeteket, facsoportokat. - Elődeink a Deák Ferenc utcában kb. 70 évvel ezelőtt – mindkét oldalon - vadgesztenyefa-sort telepítettek. A fák jelenleg is a város jellegzetes ültetvényének számítanak. - A tanyai ingatlanok szérűskertje körül, az adott talajnak megfelelő fasor telepítésére került sor. A fákkal körülvett terület jelentős védelmet jelentett a viharkár ellen. - A gazdaságokban levő állatok nyári jászlait a lombos fák alá építették fel. - A tűző nap melege elől, a legelőn tartózkodó, gazdaságban tartott szarvasmarhát, lovat, a délidőben jelentkező hőség elől a lombos fák alá kötötték ki. - A juhállomány a lombos fák alá húzódott a déli meleg órák idején. - A sertések, víziszárnyasok a kubikgödrökben, árnyas fák alatt szerettek fürödni, pihenni. - A dűlőutak, árokpartok mentén fákat telepítettek az ingatlanok tulajdonosai. - Kiemelkedő volt a vízügyi szervek árvízvédelmet szolgáló fásítási akcióinak megvalósítása. A gátak közelségébe általában fűzfákat telepítettek. Gallyait kétévenként visszavágták, a megtermelt rőzsét kévébe kötötték és a gátak oldalán rőzsekazlakba helyezték el. Az árvízvédelmi technika fejlődésének kezdetén, ezek a rőzsekazlak nagy szolgálatot tettek a vízügyi szerveknek. A veszélyeztetett gátszakaszt rőzsehengerrel, homokzsákokkal védték a pusztító ár ellen. Így történt ez Kunszentmártonban is az 1970. évi Tisza-Körös-Marosvölgyi árvíz időszakában is. A községbe bevezető 44-es főút egy szakasza, a gyalui úttól a Körös-hídig, a forgalom elől el volt zárva. Ott fenn a „csúcson” nem gondoltak arra, hogy az északi ipartelepen munkát végző közel 1000 ember miként jut ki a munkahelyére. Mi, akik felelősek voltunk a község árvízvédelméért, a vízügyi szervekkel egyetértésben, rőzsehengerrel, homokzsákokkal bevédtük a kérdéses útszakaszt, biztosítva a munkások napi – munkahelyre és lakásukra való – szállítását. - Az sem elhanyagolható, hogy az erdősített, vagy facsoportokat magába foglaló terület, a vadállomány kiváló búvó és fészkelő helye. Kaán Károly, az Alföld fásításának nagy szerelmese, az 1920-as években grandiózus tervet dolgozott ki az Alföld szikes és elhagyott területeinek fásítására. Tervei az 1950-es évek elején városunkban részben megvalósultak, de befejezésre nem kerültek. A légköri viszonyok a normálistól gyakran eltérő változása, a sivatagosodás veszélyének időbeni felismerése, még inkább szükségessé teszi a fásítási, erdősítési munkák felgyorsítását. Minden olyan terület befásítását, amely a mezőgazdasági kultúrnövények gazdaságos termesztésére kevésbé alkalmas. Érdekünk a program továbbfolytatása, hiszen az ember és a természet mindenkor harcban is van egymással. Rajtunk is múlik, hogy az ember minél gyakrabban, győztesen kerüljön ki e küzdelemből. Az e dolgozatban foglaltak alapján megállapítható, hogy tiszteletreméltó jász elődeink követői, Kunszentmárton mezőváros parasztlakossága, létszámban és szellemiekben óriási, ma még csak részben feltárt utat tett meg a közel 300 év alatt szülőhelye, lakóhelye és majdani végső nyughelye felvirágoztatása érdekében. A földtulajdonnal bírók, az uradalmi magán haszonbérlők, a feles bérlők, a részes művelők, a tanyabérlők, a gazdasági cselédek, a summások, a mezőgazdasági munkások népes tábora, eltérő gazdasági érdekeik ellenére, települése felvirágoztatása, családja békés jövője érdekében, fizikai és szellemi erejét megfeszítve dolgozott, elődei hagyatékának megőrzéséért, fejlesztéséért. Több esetben fegyvert fogott a haza védelmében. Elsiratta hősi halottait. Emlékükre a Nagytemplom falán elhelyezett márványtáblák figyelmeztetik az utókort.

Elődeink, mint vallásos közösségekhez tartozó emberek, sorsdöntő kérdésekben, de napi munkájuk végzésekor is, mindenkor segítségül hívták Istenüket. Többgenerációs elődeink bölcs előrelátással megalapozták a mezőváros fejlődésének fő irányát, ezáltal jövőbeni feladatainkat is. Az utódokon, rajtunk múlik, mit tartunk meg a múlt örökségéből, miként képzeljük el a talán kevesebb szenvedéssel járó, közeli és távoli jövőnk építését. Nem hallgathatom el, hogy a fizikai és szellemi megpróbáltatásoktól, de a romantikától sem menetes tanyai életnek, az ehhez kapcsolódó gazdálkodási formának, az 1950-es évek elején megkezdődött az alkonya, majd fokozatos elhalása. A mezőváros mezőgazdaságát 1952 nyarán súlyos, kiheverhetetlen aszálykár érte. A parasztemberek nagy többsége, a kilátástalan helyzet és a politikai ráhatás eredményeként, 1952. őszén, a település déli határrészén létrehozta a Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet. Az 1948-ban megalakult Zalka Máté Termelőszövetkezet mellett, az akkor már önálló Kungyalu községben, Zöld Mező Termelőszövetkezet jött létre. A termelőszövetkezetekbe belépett parasztemberek fájó szívvel búcsúztak a közös gazdaság részére átadott igavonó, és a háztáji méreteket meghaladó haszonállatoktól, a magángazdálkodáshoz nélkülözhetetlen munkaeszközöktől. A tanyai gazdálkodás alkonyán, az életerős fiatalemberek, a helybéli, vagy a vidéki üzemekben kerestek munkalehetőséget, elhagyván szülőhelyüket is. Az idősebb, termelőszövetkezeti tagként dolgozó korosztályok tagjai, egymás után fordítottak hátat a tanyai életnek, hiszen az értelmét vesztette. Beköltöztek a belterületre, ahol a korábbiaknál kultúráltabb lakáskörülmények vártak rájuk. (Villany, artézi víz, fürdőszoba, kiépített járdák és közlekedő utak, egészségügyi és kulturális intézmények stb.) A több generációnak is védelmet nyújtó tanyák lebontásra kerültek. A tanyaudvarok, szérűskertek területe növelte a mezőgazdasági művelés alá vonható szántóterület mennyiségét. A mezőváros határában felépült közel 700 tanyai lakásból ma már alig létezik 60-70, műszaki állapotában elavult, romos tanyaépület. Ezek egy részében még ott élnek a zömmel egyedülálló idős családtagok. Közülük többüknek a városban is van lakóháza, de mint a tanyai élet megszállotta, ragaszkodik a sok lemondást követelő tanyai élethez. Számosan vannak olyanok is, akik anyagiak hiányában nem tudnak változtatni, ma már mostohának nevezhető sorsukon. Ma már nem füstölnek a kenyérsütésre befűtött kemencék, hiszen az ott felejtett emberek is a kereskedelmi forgalomból beszerzett kenyeret fogyasztják, és szerencsések azok, akik a környéken lévő valamelyik artézi kút vizét fogyaszthatják. Jelen körülmények között, a tanyákon élő idős embereknek, mostoha szociális körülményeik mellett, aggasztó a személyi és a vagyonbiztonságuk védelme is. Mind ezek a gondok nagy odafigyelést követelnek meg a város szociális szervezeteitől, de a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés által létrehozott Idősügyi Tanácstól is. Amikor a mezőváros tanyarendszerének létrejöttét, folyamatos fejlődését feldolgoztam, célul tűztem ki, hogy egyben emléket is állítok példamutató elődeinknek, akik a tanyarendszer, a tanyai életforma létrehozásáért, folyamatos fejlesztéséért, több mint egy évszázadon át, sorozatos megpróbáltatások mellett is fáradoztak, példásan munkálkodtak.

Kunszentmárton, 2004. február hó Gulyás Imre

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

Felhasznált irodalom Benedek Gyula: Kunszentmárton Város Oklevelei és fontosabb iratai (1933-1737.) (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága 2002.) Józsa László: A Kunszentmártoni Önkéntes Tűzoltó Testület Története (1892-1992.) (Városi Könyvtár) Józsa László: A Kunszentmártoni Nagyiskola Története (1838-1963.) (Városi Könyvtár) Józsa László: A kunszentmártoni római katolikus nagytemplom Kunszentmárton története: 1945-1970. (Városi Könyvtár) Magyarország Képes Története (Magyar Könyvklub 1999.) Szabó László: Kunszentmárton lakosságának ízlésváltozása az építkezés tükrében (JászNagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága 1982.) J. Tóth Dezső: Nagyüzem születik (Múzsák Közművelődési kiadó 1984.)

6

Tartalomjegyzék Az elhagyott falubirtok megszállása..............................................................................................3 Az építési kultúra fejlődése, a tanyarendszer kialakulása.............................................................4 A lakosságszám alakulása 1800 – 1980-ig....................................................................................6 A tanyai építkezések megkezdésének feltételei.............................................................................8 A gémeskutak építése................................................................................................................8 A kútfúrás..................................................................................................................................9 A vályogvetés lebonyolítása........................................................................................................10 A bányagödör kialakítása........................................................................................................10 Tízelés .....................................................................................................................................10 Kazlazás...................................................................................................................................10 A vályogvetés munkaeszközei.................................................................................................10 Tanyai lakás építése.....................................................................................................................11 Gazdasági épületek......................................................................................................................12 A tanyai népesség 1910-ben........................................................................................................14 Külterületi lakotthelyek népességének jellemző adatai 1930-ban...........................................15 Népmozgalmi adatok 1920-ban...............................................................................................16 Népmozgalmi adatok 1930-ban...............................................................................................16 A cselédek bérezésének megyei adatai....................................................................................18 Foglalkoztatási mutatók...........................................................................................................18 A külterületi népesség adatai...................................................................................................18 A földbirtokviszonyok alakulása.................................................................................................20 A mezőváros birtokviszonyainak változásai...........................................................................23 Községi és országos földbirtokok megoszlása művelési áganként..........................................24 Kunszentmárton község földterületének összehasonlító adatai 1935-ben...............................25 Földbirtokok és birtokosainak megoszlása 1935-ben ............................................................25 Az 1945-ös földreform előtti községi földbirtokviszonyok.....................................................26 Az 1945-ös földosztás utáni állapot.........................................................................................26 A mezőgazdasági munkagéppark adatai 1935-ben..................................................................27 Uradalmak gépparkja 1945 tavaszán.......................................................................................27 Erő- és cséplőgép tulajdonosok 1935-ben...............................................................................28 Állattenyésztés a faluközösségben és a mezővárosban...............................................................29 Az állatállomány mennyiségi gyarapodása.............................................................................30 Legelőre járó állatok 1935-ben................................................................................................32 Fogatok, fogat-párok................................................................................................................32 Közellátást szolgáló állatvágási adatok...................................................................................33 Vadásztársaságok bérleményei................................................................................................33 A baromfitartás szükségessége és lehetőségei.............................................................................34 A növénytermesztés jelentősége..................................................................................................35 A tanyán élő lakosság étkezései szokásai....................................................................................37 Ruházkodási szokások, a lehetőségek birtokában.......................................................................39 A tanyákon élők egészségügyi ellátása, szociális támogatása.....................................................40 A külterületi iskolahálózat kiépítése............................................................................................43 A sport- és a kulturális élet lehetőségei.......................................................................................47 A parasztlakosság hitéletének gyakorlása...................................................................................49 A parasztlakosság és a kisiparosság kapcsolata...........................................................................52 Vásárok, hetipiacok Kunszentmártonban....................................................................................55 A hetipiacok működési rendje.....................................................................................................58

6

MELLÉKLETEK

6

6

1. ábra Kunszentmárton térképvázlata 1872.

6

2. ábra Ásott kút az érközi tanyavilágban

6

3. ábra A vályogvetés eszközei

6

4. ábra Pelyvahordó kas

5. ábra Vályogvető asztal

6. ábra Száradó vályogok

7

7. ábra Vályogok tízelése

8. ábra Vályogok szállítása

7

9 ábra Sarló

10. ábra Kasza

11. ábra Szénagyűjtő villa

7

12. ábra Egyes eke

13. ábra Kettős eke

14. ábra Ekekapa

7

15. ábra Borona

16. ábra Henger

7

17. ábra Vetőgép

18. ábra G-35-ös traktor

7

19. ábra Cséplőgép

20. ábra Gabonaszelelő

7 A tanyán használt eszközök

31. ábra Ágasfa

22. ábra Dézsa

7

23. ábra Káposztás dézsa

24. ábra Párszárító

7

25. ábra Méhkas

26. ábra Galambdúc

7

27. ábra Tanya Gyalupusztán

28. ábra Tanyán élő család

29. ábra Jószágok a tanyán

8 Ismertebb állatfajok

30. ábra Nónius

31. ábra Hidegvérű mén

8

32. ábra Magyar fésűsmerinó kos

33. ábra Berksir koca

34. ábra Mangalica kocák

8

35. ábra Magyar szürke tehén

36. ábra Magyar tarka tehén

8

37. ábra Szimentáli bika

38. ábra Sárga magyar tyúk

39. ábra Pekingi gácsér

8

40. ábra Fehér magyar libatörzs

41. ábra Bronz pulyka

8

42. ábra Parasztcsalád házasságkötési fényképe

8

43. ábra A kunszentmártoni vásártér helyszínrajza