A Nemzetközi Fényszimpóziumok kezdeményezője Csáji Attila volt 1993-ban. Javaslatára az 1996-os szimpózium résztvevői megalapították a Nemzetközi Kepes Társaságot, amelynek létrejöttét nagymértékben segítette az MIT (Massachusetts Institute of Technology) művészeti kutatóközpontja (Center for Advanced Visual Studies, CAVS). Az azóta rendszeresen megrendezett fényszimpózionokon a Társaság tagjai és meghívott előadók a tudomány és a művészet mai együttgondolkodási lehetőségeiről értekeznek. A szimpóziumok célja a művészeti kutatások eredményeinek bemutatásával a humán és technikai kultúra párbeszédének termékeny fenntartása. A 2015. évi Nemzetközi Fényszimpóziumnak külön jelentőséget ad, hogy a Fény Éve nemzetközi rendezvénysorozatnak ez az első magyarországi művészeti eseménye, melyen ez alkalommal a Társaság tagjai az alkotásaikkal közös kiállítás keretében mutatkoznak be. A szimpóziont és a kiállítást a rendezők a közelmúltban elhunyt Otto Piene (1928-2014) képzőművész emlékének ajánlják, aki Kepes György után a CAVS igazgatója volt. A Nemzetközi Fényszimpóziumhoz kapcsolódó kiállításon a Nemzetközi Kepes Társaság tagjai – Carlo BERNARDINI (Olaszország), Michael BLEYENBERG (Németország), BOHUS Zoltán, BOLYGÓ Bálint (Nagy-Britannia), BORDOS László Zsolt, BORTNYIK Éva és TUBÁK Csaba (Ausztria), Waltraut COOPER (Ausztria), HARIS László, Gilah Yelin HIRSCH (Egyesült Államok), Dieter JUNG (Németország), KELLE Antal, KUCHTA Klára (Svájc), LUX Antal (Németország) Antii MAASALO (Finnország), MATTIS-TEUTSCH Waldemár (Románia), TELEK Balázs (Magyarország), OROSZ István, PÓCSY Ferenc és Sally WEBER (Egyesült Államok)
A Nemzetközi Fényműhely kiállítása 2015.03.08 - 2015.03.14. Mélycsarnok / Műcsarnok/ Kunsthalle Budapest XIV. Dózsa György út 37.
Kuchta Klára: Signes energetiques 2, 2001
Deák Csillag – Kölüs Lajos
Az egérke futott, futott, és rezegtek az atomok Csáji Attila kiállítása (Fényút) adta meg az alaphangot, méltón. A Nemzetközi Fényműhely kiállítása tovább görgette a gondolatokat, mi is az, hogy fény, fényművészet.
Akár egy reneszánsz műhelyben lennék, a világ van jelen, kereszteződési pont lett a Mélycsarnok, nem véletlenül. 3D, lézer, hologram, installáció, tér-idő, fény-árnyék, tükörtükrözés. A fényeffektusok vonzzák a tekintetet, keressük, mi átlátható és mi nem. Mi jön automatikusan, egy reflexió, és mit kell gondolati úton megérteni. A befogadás és megértés kettősében ott az érzékelés-észlelés, a percepció, a fény mágiája. Valahol a teremben Einstein sétál, lesi, miként is birkózunk meg a relativitás elméletével és gyakorlatával. Az irodalom keresi útját a tudományokhoz, amely matematikai képleteket állít fel, hogyan is lehet a rend és a káosz között hidat verni, a bizonyosságból hogyan lesz bizonytalanság és fordítva. A képzelet és a képzelőerő tejtestvérek. Nézve a kiállított tárgyakat, installációkat a nézőpontok sokoldalúságára figyelhetünk fel. Miként is kapcsolódik össze fizika és filozófia, tudomány és művészet, mert egységes világkép nélkül bajos a mai világban eligazodni. Keressük az egység és a sokféleség közös határát, tartományát. Magát a mozgást, annak absztrahált modelljét, mi a véletlen és miként válik valami törvényszerűvé. Az ábrázolt világ tűnik fel szemünk előtt, és el is tűnik, mintha a valóság kontrollálhatatlan, illúzió lenne. Platón barlanghasonlata él. Az emberek nem magukat a dolgokat, csak az árnyékukat látják. A Mélycsarnok lenne a barlang, mi, nézők a foglyok? Prométheusz nem a fényt hozta el az embereknek, hanem a tüzet. Prométheusz az Isten elleni lázadás archetípusa a romantikában (pl. Shelley-nél), Vörösmartynál ez az értelmezés emberiséget teremtő, azt emancipáló, és annak cselekvő öntudatot adó hérosz figurájával bővül. [Milbachser Róbert: Az Előszó egy lehetséges értelmezése, Tiszatáj, 2010, december] A fényművészet is lázadás a megszokott látásmód ellen, új teret nyitott a képzőművészet számára. Az új látvány a befogadás új módját igényli. A fénynek mint fényművészeti eszköznek, tárgynak felhasználása ugyanis számos technikai, technológiai, téralakító, közösségi, felhasználói szempontot vet fel. Mindez a nézőtől mérlegelést, végig gondolást, belátást, szellemi aktivitást igényel. A fényművészet az idő és a tér evidenciáit taglalja, gondolja újra, a valós és virtuális tér kapcsolatát állítja a látvány és látás középpontjába, legfőbb eszköze a mesterséges fény, a lézertechnika és hologram. Az új vizuális gondolkodás a metamorfikus folyamatokra koncentrál, az időbeliség és fénnyel teremtett környezet kapcsolatára. Nem lehet megkerülni az interdiszciplináris szempontokat és kérdéseket, amelyek a tudomány és művészet kapcsolatát érintik a fényművészet kísérletei során. Az intenzív fényerejű pontszerű fényforrás nagyfokú irányíthatósága és koherenciája vált ki csodálatot a nézőből. Fénytereket látunk, és nem kamerával rögzített képeket. Virtuális tömeget hoztak létre technikai eszközökkel, egyúttal magát a virtuális teret is. A fényművészet a ’testetlen fény’ közvetlen artikulációja, mely a fénytulajdonságok ismeretében, vetítés vagy mesterséges fénygerjesztés által realizálódik. Virtuális valóság, melynek különálló elemei önmagukban csak a mű lehetőségének hordozói. [Fodor Pál: Kettő és fél dimenzió, A térábrázolás paradox jelenségei a képzőművészetben, http://www.old.art.pte.hu/files/tiny_mce/File/dla/2011/Fodor_DLA_dolgozat.pdf] A Mélycsarnokban kissé szűk a hely, szakaszosan lehet csak a terembe bemenni, a számos műtárgy miatt. Sor követ sort, ki kell várni, mire egy-egy műhöz hozzáférhetünk. Körbekörbe járunk, a látvány lenyűgöző. Fényképezni lehetetlen, csak a szem az, ami megőriz, felfedez valamit. A kiállító művészek közül többen jelen vannak, kérdést várnak és jönnek a
kérdések. Válaszolnak, ha kell, névjegyet adnak. A néző nem marad magára, a fény kommunikáció, információs médium is, ezt most helyben tapasztaljuk. Létezik megszokott térérzékelésünktől eltérő tér, ami nem engedelmeskedik az Eukleidészi geometria szabályainak. Létező és látszat kapcsolódik egybe, az anyagi és az anyagtalan. Kuchta Klára Signes énergétiques, No.2, 2001 című alkotása a tér-idő, fény-árnyék, érzékelés-észlelés, fényeffektusok rendszerét tanulmányozza. Valtraut Cooper Világméretű szivárvány alkotásában is a fény világító ereje dominál. Nem a színskálát kapjuk, csak annak illúzióját. Az aranyszín él, virul. Akár az ókorban lennénk, függőlegesen futnak a színoszlopok. Valamit érnek, már az anyaguk miatt is. Aranyból vannak. Dieter Jung, alkotásának címe önmagáért beszél: Tisztelet Otto Piennének. Otto Pienné Berlinben 1120 kézzel festett képet hét projektorral vetítette.
Dieter Jung: Hommage to Otto Piene multimedia hologram, glass,30x40cm,screenshot Ez az installáció lett a kortárs német művészet egyik legjelentősebb darabja. Orosz István, a Vitruvius-tanulmányban a mesterfokon művelt anamorfózis jelenségét csodálhatjuk meg.
Orosz István: Vitruvius-tanulmány, 2015 Pócsy Ferenc, Tiltott átjáró, 2015 műve huszonkét darab, mindkét oldalán tükröződő, páronként derékszögben elhelyezett tükörsávból áll.
Pócsy Ferenc: Tiltott átjáró, 2015 A homlokfelületre eső fény négyszeres visszaverődésben látható. A Sky Loupe, 2010 (Bolygó Bálint) olyan eszköz, amely végtelenül változatos fény kitöréseket jelenít meg, mintha az aurora borealist, sarki fényt látnánk, minden pillanatban új, váratlan élményt nyújtanak, a néző figyelmét magával ragadják, nem tudni, mi fog történni a következő percben.
Bolygó Bálint: Sky Loupe, 2010 Telek Balázs Aranykapu-ja egy szembe illesztett Lánchíd. Fotó. Többszörös tükrözés, tömeg és tekintet, tömeg és légiesség, tömeg és eltakarás.
Telek Balazs: Aranykapu, 1998, 18x40 Parmenidész arra ösztönözte az embereket, hogy ne hallgassanak az érzékszerveikre. Csak gondolkodással (logosz) ismerhető meg a világ. Testeket látunk és testetlen fényeket. Egyek, szét nem választhatók. A mémek világában élünk. Csíkszentmihályi Mihálynak is itt lenne a helye. Mémnek tekintjük a gondolatoknak azokat a legkisebb, már önmagukban is értelmes egységeit, amelyek nem genetikusan meghatározottak, és amelyek eléggé megbízhatóan és termékenyen másolódnak az egyik emberi agyból a másikba.”[Mérő László: Az élő pénz, Tericum Kiadó, 2004. 98.p.] Titok lappang a fényművekben. A tudás hatalma. Beavatáson vagyunk, előreléptünk, de időben visszafelé is. Az archaikus világban a beavatandó valami titkot ismert meg. Ahogy most a néző is. A XXII. századot látnánk?
