Kőszegi jövő-forgatókönyvek Z. Karvalics László – Papp Zsófia (ISES) Június 23.-án a KRAFT-programban érintett kutatók közös gondolkodásra hívtak kőszegi polgárokat. A többek között diákok, nyugdíjasok, városvezetők, oktatási és kulturális intézményekben dolgozók részvételével megtartott beszélgetés részeként egy csoportos szellemi alkotótechnikát, az ún. szcenáriókészítési módszertant segítségül hívva a város jövőjének négy lehetséges forgatókönyve készült el. Az alábbi összefoglaló bemutatja azt az utat, ahogyan a jelenlévők eljutottak a város jövőjére befolyást gyakorló hatóerők (driving forces) azonosításához és összegyűjtéséhez, röviden áttekinti, hogy pusztán ezek megfelelő csoportosításával milyen jövőképek rajzolódtak ki, s végül elemzi, hogy ezek tanulságai alapján milyen irányokba indulhat el egy közös gondolkodás és tervezőmunka. A két alaptengely: Tudati tényezők és erőforrások A jelenlévők együttesen mintegy félszáz olyan tényezőt soroltak fel, amelyek véleményük szerint meghatározó módon járulhatnak hozzá a jövő alakításához. Ezek megfelelő együttállása előre viheti, segítheti, kedvezőtlen alakulása vagy elmaradása viszont akadályozhatja, nehezítheti a fejlődést. A módszertannak megfelelően ezeket a tényezőket két nagy csoportba soroltuk. 1. A jövőt meghatározó tudati tényezők Az, hogy miként sikerül az itt élők közös erőfeszítései, közös elhatározásai és konszenzusai alapján egyesíteni a szándékokat, a terveket, s mindehhez milyen megvalósító erőt sikerül hozzárendelni, szellemi előfeltételek függvénye. A legtöbb fontos kérdés a fejekben dől el: egymás megismerése, elfogadása, a bizalom, a párbeszéd, a kapcsolatok
megfelelő kezelésén alapuló együttműködés és összefogás olyan kiindulópont, amelyre további előfeltételek épülhetnek. Megújulási szándék és képesség, (civil) öntevékenység és kurázsi,
bátorság
és
kockázatvállalás,
új
értelmet
nyerő
lokálpatriotizmus.
A
reménytelenséget sugalló ön-leértékelést felülíró önbecsülés, külső „megváltásra”, segítségre, támogatásra való lefegyverző várakozás, a kijáráson alapuló helyett a belső tényezőkre építés, az önfenntartás és önsegítés új rendjére ébredés, és a mindezekből kinövő tett-erő. Természetesen mindez csak kiindulópont: ehhez a tudati „talapzathoz” minden fontos „helyszínen” megfelelő szemléletnek, megfelelő minőségű gondolatnak, felkészültségnek, szakértelemnek kell társulnia. A városnak saját szellemi erőforrásaira is jobban kell támaszkodnia: az oktatás további „emelése”, a tehetséggondozás, tehetségmegtartás és tehetség-hazavonzás akkor működik jól, ha a fiatalok érzik, hogy erőforrásként tekintenek rájuk. Mindez az idősekre is igaz: ha ismereteik nem hasznosulnak, akkor parlagon heverő tudásvagyonuk nem tud közérdekű értéktermelésbe fordulni. Élni kell a sokféle kapcsolati tőke kínálta lehetőségekkel, erősítve a térségi kapcsolatokat, fokozva a hálózatosodást, nem visszarettenve külső tudások bevonásától sem. Kizárólag a fenti szempontok legtöbbjének érvényesülése esetén remélhető csak megfelelő prioritáskezelés, amellyel a város közösségét legmegfelelőbben szolgáló fejlesztések kerülnek az előtérbe, s olyan korszerűség, felkészültség, igényesség és színvonal, ami a siker reményével kecsegtető teljesülések garanciája lehet. 2. Erőforrások teremtése, rendelkezésre állása, mozgásba hozása, megfelelő hasznosítása A másik meghatározó tengelyhez azokat a tényezőket soroltuk, amelyek a fejlődés feltételrendszerének természeti, anyagi, fizikai, infrastrukturális, hagyományban és meglévő kulturális kínálatban gyökerező kapacitórikus oldalát jelentik, és megfelelő kezelésük, változásuk áramlásokat, teremtő mozgásokat válthat ki. Régóta jól ismertek azok a vitathatatlan előnyök, amelyek a közlekedési infrastruktúra javulásából,
az
infrastrukturális
szűkösség
megszüntetéséből
fakadhatnak:
jobb
megközelíthetőség, bővülő logisztikai lehetőségek, a határ-közeliség újfajta kiaknázása jobban megoldott vasút-belváros kapcsolat, a belső parkoló-kapacitás fejlesztése. Legalább ennyire fontos azonban, hogy a már meglévő természeti és építészeti adottságokkal, versenyelőnyökkel élni lehessen, a bennük rejlő lehetőségeket megsokszorozó, az eddigiekre ráépülő folyamatok indulhassanak el. (A Hegy, a Naturpark, a tiszta levegő, a kedvező helyi klíma (és az annak változásaihoz való megfelelő igazodás), és a különleges
épített/történelmi örökség, amelyhez a biztonság és a tisztaság reális képzete kapcsolódik.) S nem szabad megfeledkezni a teremtett hagyományokról, a már bevezetett, bejáratott, de nehézségekkel küzdő és még sok lehetőséget hordozó program-kínálatról, látogató-és polgárvonzó attrakciókról: a fesztiválokról, a várszínházról és a konferenciákról. S végül kétség sem férhet hozzá, hogy a jelenlegi vállalkozások megerősítése, újak idevonzása, a mindezekkel összefüggő munkahelyteremtés, a szállás-lehetőségek bővülése is alapvetően határozza meg majd a reálfolyamatokat. Ez talán megfordíthatóvá teszi azokat a kedvezőtlen tendenciákat, amelyek miatt sokaknak telephely/élőhely helyett hálóhely a város. Tengelycsúcsok és forgatókönyvek A fenti módon kialakított tengelyeknek két-két csúcsa van, annak megfelelően, hogy a tengelyre rendezett hatóerők pozitív vagy negatív irányban változnak. A tudati tényezők legtöbbjében elért előrelépés vagy siker összegződő hatásként egy jól érzékelhető, felszabadító erejű szellemi megújulás felé mutat, amely átalakítja a mentális alépítményt, megfrissíti, megfiatalítja a gondolkodást, serkenti a teremtőerőt, a kreativitást, új utakat nyit a képzeletnek: a pozitív tengelycsúcs neve: tudati reneszánsz. A szellemi megújulás elmaradása, a provinciális, múltba néző, elzárkózó mentalitás, a bizalmatlanság erősödése ennek negatív ellentettjét formálja meg a másik tengelycsúcson: a kőszegi „sötét középkort”. Ha
az
erőforrások
világában
sikerül
egymásra
épülő,
egymást
támogató
elmozdulásokat, áramlásokat gerjeszteni, amely a gyarapodás, lendület, teremtő feszültség, bővülés érzetét kelti majd, a pozitív tengelycsúcs maga az életerő, a vitalitás. Mindezek elmaradása, vagy egy alig érzékelhető, minimális, az elvárásokat alulmúló előrelépés a változatlanság, a reménytelenség, kilátástalanság és pangás üzenetét hordozza: a negatív tengelycsúcs allegóriája az enyészet. Az egymást keresztező két tengely négy tartományt, négy lehetséges jövőállapotot rajzol ki, jelenít meg. Ezeknek a forgatókönyveknek az elképzelése, végiggondolása vezet a későbbi cselekvéstervezéshez, a lehetőségekről és esélyekről való közös gondolkodás elindításához. Megközelítésükhöz, megértésükhöz azonban nevet kell adnunk nekik.
I. MÁJUSI FAGY. Ha a tudati előfeltételek valóban „szellemi tavaszt” hoznak el, a felpezsdülés okozta lendületet brutálisan foghatja vissza, ha az erőforrások világában nem történik pozitív elmozdulás, és előbb-utóbb az enyészet frusztráló, depresszív ereje diadalmaskodik. II. SZÜRET. Az erőforrások párhuzamosan gyarapszanak a „szellemi tavasszal”, és önfeledt, jó hangulatú, közös élményként átélt, sokszorosan pozitív megélésbe fordulnak. III. LÁPVILÁG Ha mindkét tengelyen a negatív tendenciák erősek, akkor a problémás állapotok az időtengely mentén a javulás helyett a romlás felé indulnak, a város beleragad saját mocsarába. Életjelenségeket mutat ugyan, de az élet egyre nehezebb, a felzárkózási kilátások egyre reménytelenebbek. IV. KIS GÖMBÖC Ha az erőforrások világa örvendetes növekedésnek indul, a város gyarapszik, vagyonosodik, forrásokhoz jut, fejlődik, de a folyamatok gazdasági, kulturális, politikai vezérlése a szellemi sötét középkorba ragadt szereplők és polgárok kezében marad, előbb-utóbb kifulladás és kipukkanás lesz a vége.
Reneszánsz
I. Májusi fagy
II. Szüret
Enyészet
Vitalitás
III. Lápvilág
IV. Kisgömböc
Tudati sötét középkor
A négy forgatókönyv természetesen nem átfogó, univerzális, teljes leírása a lehetséges jövőállapotoknak. Azonban azon tényezők, felhajtóerők szempontjából, amelyeket a beszélgetésen részt vett kőszegiek fontosnak tartottak számba venni, reális, elképzelhető, valószerű változatok. Érdemes szembesülni velük, elképzelni sajátosságaikat, megérteni természetüket, felkészülni arra, ha esetleg valamilyen tiszta vagy kevert formában megvalósulni látszanak, milyen viszonyt alakítsunk ki hozzájuk. MÁJUSI FAGY Egy átfogó, frissítő erejű tudati változást elképzelni, megálmodni korántsem utópia. A folyamat ösztönözhető, támogatható, gyorsítható, irányítható. Kétségkívül lehangoló, elkedvetlenítő, ha ez nem „fordítható át” az erőforrások világába, ha a materiális szférában nem eredményez elmozdulást. A reményt, a lehetőségek keresésének és megtalálásának lelkesítő alaphangulatát felváltja az elmaradt hasznok felett érzett keserűség, és egyre inkább úgy tűnik, a szellemi reneszánsz értelmetlen és „koraszülött” jelenség volt. Csakhogy ez nincs így. A szellem világában számos olyan pozitív elmozdulás történhet, amely az anyagi szférában végbemenő párhuzamos előrelépések nélkül is jobb közérzetet, emelkedő életminőséget és sikeresen megváltoztatott viszonyokat eredményez. Egy egymást jobban ismerő, egymásban jobban bízó, a minőséget, szakértelmet és tudást tisztelő és vonzó városi közösségnek sokkal több lehetősége nyílik arra, hogy készen álljon, amikor mégis megnyílnak a lehetőségek és erőforrások csatornái. Mint Ady versében (Mag hó alatt), az érkező fagy nem pusztítja el az esélyt, csak hibernálja – ha megmarad a (tudati) mag a jövő tavaszig. SZÜRET Látszatra elég örvendeni annak, ha az erőforrások párhuzamosan gyarapszanak a „szellemi tavasszal”, és önfeledt, jó hangulatú, közös élményként átélt, sokszorosan pozitív megélésbe fordulnak. Valójában nincs „sikervonat”, amelyre csak fel kéne ülni. A siker útját sok-sikeres, egy irányba mutató, autentikus lépés, cselekvés, beavatkozás rajzolja meg. Ezen az úton könnyű eltévedni, könnyű megtorpanni, ha a szellemi fordulat nem elég erős, ha a fejek újrahuzalozása nem érinti a mélyebb tartományokat, csak a felszínieket. Ha az eredmények és a javak bővülő köre az ellentétes érdekstruktúrákat erősíti, és gyengíti a szolidaritást, az együttműködési szándékot. A hirtelen támadt, szokatlan bőség birodalmában
könnyen leértékelődnek korábban elfogadott prioritások és alapelvek. Ahogy egy szüret is szervezett, a rész-folyamatokba sok tapasztalatot sűrítő, fegyelmezett és jól ütemezett közösségi tevékenység, úgy válik alapvető fontosságúvá a következetesség, az egymásra épülés, a folyamatos reflexió, a kiigazítás és a tántoríthatatlan elköteleződés a közös célok iránt. És csak akkor szabad ünnepelni, és megállni egy pillanatra, amikor már visszafordíthatatlannak látszanak a boldogító eredmények. LÁPVILÁG A
legpesszimistább
jövő-forgatókönyv
fontos
sajátossága,
hogy
esetleges
megvalósulása nem katasztrófa-szerű, gyors lefutású folyamat, hanem lassú és nehezen megfigyelhető a romlás. A változatlanság közelről és tövid távon szinte nem is látszik, csak azáltal fordul érzékelhető leszakadásba, hogy a környezet (esetünkben: más városok) előnyre tesznek szert, vagy csökkentik a hátrányukat. Mint a mocsárba ragadt csizma: minél tovább süllyed, minél mélyebbre kerül, annál nehezebb kiszabadítani egy rántással, annál inkább igényel majd sokkal nagyobb erőforrásokat egy felzárkózási kísérlet. Elsőként a legcsekélyebb alkalmazkodási képességgel rendelkező lakosok érzik meg a saját bőrükön a stagnálás kellemetlen hatáskövetkezményeit, és kerülnek bele az elszegényedés ördögi spiráljába. S mint az egyes háztartások esetében, egy egész városnál is megerősödnek a csodavárás mintázatai, a reménykedés a külső segítségben. Megindul a fizikai és szellemi leromlás, egyre több lesz az üres épület és a törött ablak. Lidércfényként villannak fel talmi esélyek, hamis ígéretek és csábos ötletek, hogy a kiábrándulás csak még mélyebbre taszítson. KIS GÖMBÖC Mintha éppen erre írt volna dalt L.L. Junior és Varga Viktor (Dől a lé): „Mondd el mit tennél, ha lenne sok-sok pénz, de nincsen ész...” Vagyis: mi várható akkor, ha az erőforrások világa örvendetes növekedésnek indul? Ha a város gyarapszik, vagyonosodik, forrásokhoz jut, fejlődik, épül-szépül, ám a folyamatok gazdasági, kulturális és politikai vezérlése a szellemi sötét középkorba ragadt szereplők kezében marad? Szinte borítékolható a pazarlás, a források elherdálása, látszatberuházások sorának indítása, a lehetőségekkel való rossz sáfárkodás. A város szerencselovagok, a kultúrára érzéketlen új vállalkozók és korrupt klientúrák vadászterületévé válik. A mihaszna dőzsölésnek gyomorrontás lesz a vége: a bőségszaru bedugul, és még az átmeneti eredmények sem lesznek fenntarthatóak, Kőszeg a Lápvilágforgatókönyv felé sodródik.
Elemzés. Tanulságok, következtetések, javaslatok A forgatókönyvek tanulságait célszerű összevetni a jelenlegi stratégiai dokumentumokkal (1). Annyi azonban a forgatókönyvek belső logikája alapján is egyértelműnek látszik, hogy a jövő alakíthatóságának kulcskérdése Kőszeg esetében a megfelelő szellemi előfeltételek biztosítása, a tudati reneszánsznak elnevezett komplex folyamat, amelynek a helyi társadalom minden szintjét át kéne járnia. Ennek hiánya vagy sikerületlensége ugyanis paralizálja, gyengíti az erőforrás-tengelyt, miközben az erőforrások hiánya csak részben gyengíti a tudati előfeltételek megteremtésére irányuló igyekezetet. Itt a „belépési küszöb” is sokkal kisebb (kizárólag szemléleti, pszichológiai akadályai lehetnek) és belső szándék, elhatározás is megindíthatja, nem függ semmilyen külső feltételtől. Közvetve az is bebizonyosodik, hogy nem a „Pénz hiánya” (értsd: külső támogatás vagy beáramló tőke) a legszűkebb keresztmetszet, hanem a pénz érkezését kiváltó és megfelelő felhasználását garantáló Gondolat és Képesség. A tudati feltételekhez sorolt elemek áttekintésekor jól látszik, hogy az itt élők szerint nemcsak szükség, hanem lehetőség is nyílhatna ezek fejlesztéséhez – megfelelő összefogással, elszánással, a meglévő tudásvagyon jobb használatával és fejlesztésével. Ez a szempont, mint kiemelt fejlesztési és jövőépítési előfeltétel érdekes módon nem jelenik meg a jelenlegi stratégiai dokumentumokban, és egyik meghatározó szereplőtípusnak sincs határozott elképzelése arról, milyen lépésekkel, milyen eszközökkel és hogyan lehetne a tudati reneszánsz esélyét megnövelni. A „lakossági fórum” típusú, a részvétel, a participáció lehetősége helyett használt párbeszéd-felületek
napja
leáldozott:
sok
csatornás
jelentéscsere,
információbőség,
bizalomerősítés, horizontális szereplőkapcsolatok, társadalmi szoftverek (online párbeszéd-és döntési platformok) jelenthetik a kiutat (a továbbiakban egységes fantázianéven: Pro Civitate) (2), miközben a tudati előfeltételek szinte minden egyes darabjára önálló koncepciók és akciótervek vonatkozhatnak. Ahogy az ötletroham során felvetődött: az ágazati típusú tervezési logikákon keresztbe gázoló tudásvagyon-hasznosítási programcsomagra volna szükség az időseknek – a továbbiakban: Pro Senectute (3) s ugyanakkor a fiatalokban rejlő erőforrások felszabadítását szolgáló koncepcióra – Pro Iuventute – is (4). Nem megnyugtató mindaz, ami a történelmi épületvagyon hasznosításáról, felújításáról, fenntarthatóságáról a jelenlegi elképzelésekben szerepel: egy számos innovatív
és előremutató elképzelést tartalmazó Pro Renovanda programcsomag (5) rendelkezhetne róla. A
forgatókönyvek
megalkotása
meghozta
a
jelenlévők
kedvét
annak
végiggondolására, hogy milyen kérdésekre várnának választ és milyen javaslataik vannak. Az így összegyűjtött 22 tételből álló lista elemzésének legfontosabb (máshonnan már ismert) tanulsága megerősítette azt, hogy kialakult egy társadalmi csapdahelyzet a városért felelős tisztviselők és politikusok illetve a lakosság viszonyában. Mivel a források szerzése és elosztása, a döntés és a beavatkozási lehetőségek világa fokozatosan a városvezetés kizárólagos birodalmává vált, szinte természetes, hogy minden kezdeményezést és lehetőségteremtést tőlük várnak a polgárok, és mindenért őket teszik felelőssé. Ez szükségszerűen elsorvasztja az öntevékenység, az önérvényesítés, a saját jogon szerzett vagy teremtett forrás, saját pályázat készítése, fellépés szervezése iránti igényt. Ennek az öngerjesztő csapdahelyzetnek a megállítását és egy egyenrangú, a jogokat és a felelősséget megosztó illetve a szükséges szintekre és társadalmi csoportokhoz telepítő új viszony kialakítását segítheti a Pro Subsidiaritate (6) koncepció elkészítése. A beszélgetés során gyakran előkerülő szempont, egy új város-imázs, „város-brand”, a leginkább jellemzőnek érzett, sarkalatosnak tartott jellegzetességekre reflektáló egyedi arculat megteremtésével kapcsolatban le kell szögezni: ez csak következménye, folyománya lehet annak a jövőépítő munkának, amelynek a lényeges állomásai még a kőszegiek előtt állnak.
