KÓSA LÁSZLÓ
Művelődés, egyház, társadalom Tanulmányok
AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST, 2011
Kosa.indd 3
2011.07.12. 16:05:39
Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottsága támogatásával
ISBN 978 963 05 9057 0
Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akademiaikiado.hu
Első magyar nyelvű kiadás: 2011 © Kósa László, 2011
A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. Igazgatója Szerkesztette: Gilicze Gábor Felelős szerkesztő: Tárnok Irén Termékmenedzser: Egri Róbert Nyomdai előkészítés: Candid Kft. A nyomdai munkálatokat az Akadémiai Nyomda Kft. végezte Felelős vezető: Ujvárosi Lajos Martonvásár, 2011 Kiadványszám: TK100078 Megjelent 32,75 (A/5) ív terjedelemben Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary
Kosa.indd 4
2011.07.12. 16:05:39
Tartalom
Bevezetés. Keresztények és keresztyének: a magyar kultúra katolikus–protestáns tagoltsága . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kereszt jele a magyarországi protestánsoknál . . . . . . . . . . . . . . . . . . A magánélet vallásossága a biedermeier idején . . . . . . . . . . . . . . . . . . Történetkutató kisvárosi értelmiség a reformkorban . . . . . . . . . . . . . . Gyula alföldi mezőváros református presbitériuma a 19. században . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az egyházak és az állam viszonyának változásai a 19. századi Magyarországon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A polgári szabadság kapujában: a református egyház 1848-ban. . . . . Katolikus és protestáns magatartásformák az abszolutizmus korában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A vallási közönyösség növekedése Magyarországon a 19. század közepén . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Vallási mozgalmak Dél-Magyarországon az újkorban. . . . . . . . . . . . . A szlavóniai magyar reformátusok egyházi és társadalmi állapota 1885-ben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Tordince horvát református falu . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Maradék. Vallás és anyanyelv konfliktusa egy szerémségi községben a 19–20. század fordulóján. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kunágotai áttérés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A református egyház az egyház-politikai küzdelmek idején . . . . . . . . „Egyházi értekezletek.” Újítási törekvések a református egyházban az 1894–1895. évi egyházügyi törvények meghozatala után . . . . . Az elberfeld–debreceni diákcsere. A magyar református egyház és a német hitvalló egyház kapcsolatának egy fejezete . . . . . . . . . . A kultúrprotestantizmus bírálata avagy önbírálata: Szabó Dezső . . .
7 15 34 49 67 118 127 141 155 185 202 230 246 267 289 304 318 366
◆ 5 ◆
Kosa.indd 5
2011.07.12. 16:05:39
Németh László protestantizmusa . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A történész Révész Imre fordulata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Történelemértelmezés a 20. század derekán az evangélikus és a református egyházban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Református ifjúsági körök bomlasztása Budapesten az 1960-as évek első felében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Zsindelyné Tüdős Klára és az Országos Református Nőszövetség . . . Ravasz László leányfalui évei: „ki most Gutenberg előtti időben él”. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az önéletíró Ravasz László. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kötetben közölt tanulmányok első megjelenési helye. . . . . . . . . . . .
386 408 437 455 477 491 510 522
◆ 6 ◆
Kosa.indd 6
2011.07.12. 16:05:39
Bevezetés Keresztények és keresztyének: a magyar kultúra katolikus–protestáns tagoltsága
Írhatnánk a címben „keresztény és keresztyén magyarok”-at, de szükségtelen, mert a fenti két szó is kifejezi: csak magyarokról lehet szó. Ez a kettősség a magyar nyelv sajátja, más nyelvekben nincs párja. Jelentésük egyfelől eltér egymástól, mert felekezetekhez tartozást fejez (fejezett) ki, másfelől ugyanaz, mert megtartotta a görög eredeti jelentést is, amely a khrisztianosz (= Krisztus-hívő) volt. Az újtestamentumi korban, a szíriai Antiochiában kívülállók kezdték ezt a kifejezést használni (Apostolok Cselekedetei 11,26). A khrisztianoszból származó magyar szóalak, a keresztyén eredete az idők folyamán elhalványult, amit a 16. században etimologizálással igyekeztek tisztázni, egyébként logikus módon Krisztus keresztjével hozva összefüggésbe. Bár mindkettő forgott a köznyelvben, egészen a 20. századig a keresztény elsősorban a katolikus szóhasználatban, a keresztyén a protestánsban élt. Mára az előbbi használata már nemcsak katolikusnak, hanem általánosnak, míg az utóbbi régiesnek és felekezeti kötődésű protestánsnak számít. Ezt az ismert kettősséget mint a magyar kultúra vallási tagolódásának sajátos jelét idéztük föl. A tagolódás nyelvi mezeje ennél sokkal szélesebb. Ha felütjük a modern katolikus (1973) és a protestáns (1974) bibliafordításokat, szembetűnik a névalakok írásának eltérése. Például: Izaiás/Ézsaiás, Bileám/Bálám, Sziszera/Sisera vagy a helyneveknél: Szamária/Samária, Kafernaum/Kapernaum, Getszemáni/Gecsemáné. A katolikus fordítók igyekeztek nyelvileg pontos, modern átírást adni, míg a protestánsok inkább ragaszkodtak a hagyományos, megszokott formákhoz. Ez utóbbiak gyakran a reformáció előtti középkori gyakorlatból származnak. A teljes Szentírás első magyar fordítója, a református Károli Gáspár korábbi részfordításokból és egyházi nyelvből vette át őket. Tegyük hozzá: akkor még nem létezett külön katolikus és protestáns hagyomány. Ugyanezért ◆ 7 ◆
Kosa.indd 7
2011.07.12. 16:05:39
találkozunk szólásainkban felekezeti jelleg nélkül Bálám szamarával vagy Sisera-haddal, akár a székelyek körében még nemrég népszerű Ézsaiás alakváltozattal. Legtöbbször a klasszikus latin ejtéstől való eltérés áll a kettős szóalakok hátterében, ami nem magyar sajátság, számos európai nyelv kialakította a maga jellemző latin hangzását. Ugyancsak változó a sorsa középkori latin jövevényszavainknak. Ezúttal arra utalunk, hogy egész csoport, a Bibliával és az egyházzal kapcsolatos szót használunk ma is felekezeti színezet nélkül (például próféta), de kialakultak eltérések is, részben, mert a fogalom a protestánsoknál hiányzik (például mise), részben, mert mást jelent (például zsinat). Ezek a nyelvi tények történeti-művelődéstörténeti tanulságokat is hordoznak. Nemzeti művelődésünk és tudatunk, különösen a múltról alkotott vélemény, a történelemkép, sőt az irodalmi-művészeti értékrend egészen a közelmúltig viselhette a felekezeti eltérés vetületét. A két világháború között közkeletűen megkülönböztették például a katolikus és a protestáns történetírást, ami akár történelmi szereplők, akár események bizonyos fokig ellentétes értékelését is jelenthette, illetőleg meghatározott nézőpontokból protestánsnak vagy katolikusnak minősült. Az élet különböző területein, ízlésben, mentalitásban, mindennapos és ünnepi szokásokban is föllelhetők hasonló eltérések nyomai. Ilyen természetű jellegzetes színt sem a bizánci rítusú egyház, sem a zsidó vallás nem kölcsönzött a magyar művelődésnek. Rokon tagolódással a hagyományosan többvallású társadalmakban másutt is találkozunk Európában. (Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy a „hagyományos” jelzőt nagyjából a 20. század közepéig tartjuk fenntartás nélkül érvényesnek, ugyanis a század második felében földrészünk számos országának vallási képét a fölgyorsuló szekularizáció és számos kisegyház, valamint a keleti kultuszok elterjedése módosította.) Történetileg ahány eset, szinte annyi változattal találkozunk. A legösszetettebb példa a német kultúra, melynek helyzetét a felekezeti arányok kiegyenlítődöttsége és a több államhoz tartozás bonyolítja. A holland kultúrában a református meghatározottság mellett kevésbé ismert, hogy mindig karakteres volt a katolikus alkotóelem is. A kisebbségben lévő szlovák evangélikusok nemzeti műveltségben vállalt szerepe hasonlít a magyar reformátusokéhoz. Ha Franciaországban az ellenreformáció idején majdnem teljesen meg◆ 8 ◆
Kosa.indd 8
2011.07.12. 16:05:39
semmisült reformátusok (hugenották) köréből kerül ki egy-egy politikus, pénzügyi szakember vagy művész, felekezeti hátterét külön figyelemre méltatják, mert sajátos társadalmi hagyományt képvisel. Hogy ne csupán katolikus–protestáns viszonylatokat említsünk, utalunk a majdnem teljesen evangélikus finnek és észtek ortodox népcsoportjaira. Állítjuk, hogy a többvallású társadalmak kultúráját a vallási tagolódás gazdagította. Igaz ez akkor is, ha a tétel ezúttal megfordíthatatlan, mert természetesen nem mondhatunk szegényebbnek egy kultúrát, ha hiányzik belőle a vallási hátterű rétegződés, mert másféle eltérések tagolták és formálták, amelyek egyedien meghatározzák. Általában és a magyar felekezeti hagyománykettősséggel kapcsolatban is fölvetődik azonban a jól ismert társadalomtudományi tétel: a történelem folyamán a társadalmi és politikai ellentétek gyakran öltöttek vallási köntöst. Sőt az önálló vallási motivációt teljesen kizáró nézetek is születtek. Míg ez utóbbi szerintünk elfogadhatatlan, az előbbi lehetőségét tagadni aligha lehet. Ám ezek az állítások meg is fordíthatók, ha profán dolog, esemény, gondolat bármely okból vallási vagy egyházi kötődésű lesz, már megközelíthető felekezeti szempontból is. Ezúttal eltekintve a hittani vitáktól, illusztrációul – részletekbe bocsátkozás és művek említése nélkül – néhány historiográfiai példát vázolunk föl. A felekezetiességre gondolva, nem lephetnek meg a reformációnak általában mint történelmi eseménynek, továbbá társadalmi vagy kulturális értékelésének olykor egészen nagy különbségei. Ezek mentén az okokat keresve a katolikusok a hierarchia fontosságának megfelelően az egyház szervezeti és erkölcsi hanyatlását, a protestánsok Luther lelkiismereti vívódását és a korabeli európai társadalom erkölcsi válságával összefüggően a tömegek megigazulási vágyát emelik ki. A protestánsok az emberek lelki igényeire hivatkoznak, amelyeket a középkori egyház nem elégített ki. Ez a szempont a katolikus oldalon nem hangsúlyos. A protestánsok az uralkodók és főurak hitbuzgó pártolását, a katolikusok az egyházi birtokok szekularizációjának vágyát és Magyarországon a hódoltságban szétzilálódott katolicizmus bénultságát emelik ki. A magyarázatok sorában egészen sajátos végletekkel is találkozunk. A rekatolizáció gyors, a jobbágytömegeket nem meggyőzéssel, hanem a földesurak vallása után visszatérítő sikerei fölvetették ennek a folyamatnak a szellemi értékét. A katolikus elkötelezettségű szerzők erre a reformáció felületi hatásában ◆ 9 ◆
Kosa.indd 9
2011.07.12. 16:05:39
keresték az igazolást. A gondolatnak megvan a protestáns párja, mely a reformáció viszonylag gyors sikerét azzal is magyarázza, hogy a katolicizmus nem mélyült el igazán. Sőt, amint kötetünk egyik tanulmányában találkozni fog vele az olvasó – ugyan nem szaktudományos megnyilatkozásként –, egészen extrém véleményként az is fölmerült, hogy a magyarság – úgymond – a lelke mélyén pogány maradt, és a protestantizmusban a karakterének inkább megfelelő vallást fogadta el. Végül művelődéstörténeti jelentőségét – egyelőre a 16. századnál maradva – a protestáns oldal az írásbeliség magyar nyelvűvé válásában játszott főszerepében, az irodalom kivirágzásában, nemzeti tudatformáló hatásának kialakulásában, a Vizsolyi Biblia irodalmi nyelvet alapozó voltában, nyomdák és iskolák programszerű alapításában látja. Ezzel szemben a katolikusok a késő középkori magyar nyelvű szövegek jelentőségét vagy a kiemelkedő protestáns kollégiumok plébániai iskolaelőzményét hangsúlyozzák. Továbblépve a szorosabb egyháztörténeti vonatkozásokon, a magyar múlt és benne a művelődés mély osztottságait mint a „nyugati–keleti” (kulturális orientációra és földrajzi helyzetre egyaránt érthető), a „labanc–kuruc” vagy akár a „népi–urbánus” ellentétpárt vitákban nemegyszer megfeleltették már a „katolikus–protestáns” polarizáltságnak. Kiemelve a „kuruc–labanc” ellentétpárt, az erős függetlenségi tradíció dacára a protestánsok nem fordultak mindig és kizárólagosan az ellen, hogy Magyarország a Habsburg Birodalomban találja meg a helyét (lásd a jozefinistákat és a kiegyezés híveit!). Tudvalévő, hogy a közjogi megosztottságban Habsburg- és Bécs-ellenes katolikus tábor is folyamatosan létezett. Ismeretes, hogy az Erdélyi Fejedelemségben 1568-tól Európában páratlan vallásbéke volt érvényben, amely a további hittani újítás és a felekezetek háborgatása tilalmán nyugodott. Ezek értelmezése azonban nem mindig zárta ki a türelmetlenséget sem a katolikusok, sem a protestánsok részéről. Hosszú ideig például nem volt a római katolikus egyházmegyének püspöke. A Magyar Királyságban a lipóti abszolutizmus és folytatása idején a rekatolizációval bekövetkezett összeütközések nyomán a protestánsok súlyos veszteségeket szenvedtek, vallásgyakorlatukat komolyan korlátozták egészen II. József türelmi rendeletéig. A 17. században politikai és társadalmi okokból a rendi-függetlenségi és a vallási kérdések szorosan összefonódtak Magyarországon. A 19. szá◆ 10 ◆
Kosa.indd 10
2011.07.12. 16:05:39
zadban a formálódó modern nemzeti tudatban ugyanez új, általánosabb jelentéseket kapott. A polgári korszakban a hazai protestantizmus szellemi beállítottsága és értékelése változott. A sorozatnyi különbség közül talán a legfontosabb, hogy a felvilágosodás és a romantika hatására az európai szellemi életben sokan mint a bontakozó liberalizmus egyik ősére tekintettek a reformációra. A felvilágosodás vallásellenes vonulatának következményeit kiheverni nem tudó világkatolicizmus úgy fogadta ezt a gondolatot, hogy a történelembe visszatekintve minden olyan szellemi áramlat, amely a katolikus egyháznak kárt okozott, a reformációra vezethető vissza. Nálunk ezeket az elképzeléseket a nemzeti függetlenséghez való – fentebb már érintett – viszonyulás alaposan átszínezte. A rendi és a vallási szabadság hajdani összefüggése, valamint a katolikus egyház államegyház volta, mely szorosan kapcsolta az uralkodóházhoz, érveket szolgáltatott ahhoz, hogy a protestánsok a mindenkori függetlenségi eszmék letéteményeseként tűnjenek föl. Sok katolikus is csatlakozott ehhez a véleményhez. Kultúránk vallási rétegzettségéhez kapcsolódó kérdés: vajon a modern magyar nemzeti tudatot formálók között melyik oldalnak volt nagyobb befolyása, és ez a befolyás hogyan viszonyul a teljes népességen belüli vallási arányokhoz? Egy másik, hasonló kérdés: vajon a hazai egyházak a maguk nemzetközi „családjában” mennyiben képviselnek sajátos színt? Gondoljunk a nemzeti szentek és a Mária-kultusz sajátságaira vagy a Szent Korona-tan kialakulására, másfelől mind a lutheri, mind a kálvini irányt követő protestánsok egyedi egyházszervezetére, politikai szerepére, társadalmi összetételére! A reformátusok szívesen idézik Illyés Gyulának a genfi reformáció-emlékműről költött sorát: „hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs Kálvin?” A kérdésben rejlő állítás igaz, de úgy gondoljuk, nem sértjük sem a költőt, sem a költeményt, ha írásunk összefüggésében ezúttal fokozzuk az állítást, amely akkor válik „valóban igazzá”, ha más hazai vallásokkal kapcsolatosan megismételjük. Egy verssor értelmezése költői vélemény magyarázata, de természetesen nem felelet kérdéseinkre és a bonyolult kérdéskörre. Ismerjük el, hogy a fölsorolt példák sok viszonylagosságot tartalmaznak, értelmezésük gyakran ellentétes vagy nemegyszer bizonytalan, ami még inkább aláhúzza a vallási kötődések tisztázásának szükségességét. A történetkutatásnak rengeteg adóssága van ezen a téren. Mint Európaszerte, nálunk is az egyháztörténetet teológiai végzettségűek művelték, ◆ 11 ◆
Kosa.indd 11
2011.07.12. 16:05:39
ami eleve az említett felekezeti meghatározottsággal járt. A saját egyház történetén belül is jelentős eltolódások alakultak ki. A katolikus oldalon a figyelem elsősorban a középkorra, az egyházkormányzási egységekre vagy a szerzetesrendekre, utóbb a katolikus megújulásra és a barokk korra esett. A protestánsok ezzel szemben sokat foglalkoztak a reformáció és az ellenreformáció századaival. A 19–20. századot mindkét oldal általában elhanyagolta. Laikus egyháztörténet-írással már a 19. században is találkozunk, de a felekezeti szempontokat ez sem nélkülözte. A vallási háttér hiányával valójában csak a 20. század derekától számolhatunk, ekkor azonban a marxizmus ideológiai elkötelezettsége lépett a helyébe. Ráadásul ez a korszak nem is kedvezett a tárgy iránti érdeklődésnek. Az utóbbi néhány évtizedben – miközben hosszú aléltságából a felekezeti kutatás is föléledt – egyre inkább teret nyert a vallási háttértől független laikus kutatás is. Mindemellett a korábbi mulasztások pótlása nem könnyű feladat. Ma egyetlen magyar egyház történetének sincs korszerű monográfiája, nemhogy szintetizáló műveket vehetnénk a kezünkbe. Ez utóbbin egy adott korszak minden egyházának párhuzamos és egymásra vonatkoztatott történetét értjük, amit tőlünk nyugatra évtizedek óta művelnek. *** A kötet tanulmányait a címével jelölt széles témakörben 1978 és 2009 között készült írásaimból válogattam össze. Munkám során elsősorban az foglalkoztatott, hogy a kétezer éves keresztény–keresztyén egyház hogyan találja meg a helyét a felvilágosodás után kialakuló polgári társadalomban (mindenekelőtt a változó kulturális viszonyok között), hogyan alakítja azokat és azok hogyan hatnak vissza rá. Esetenként korábbi korok, illetőleg a szocializmus évei is tudományos érdeklődésem körébe esnek. Ha az imént említett hiányokra és aránytalanságokra gondolunk, azokból a 19–20. század történéseinek vizsgálatával igyekszem valamelyest törleszteni. Ha egyháztörténetként olvassuk ezeket az írásokat, nem teológiai alapú kutatások, mert hittani kérdéseket csak nagyon áttételesen érintek, hanem művelődés- és társadalomtörténeti, esetenként történeti néprajzi alapozásúak. Törekszem abból az igényből is valamennyit kielégíteni, amelyet fentebb – jobb szó híján – „szintetikus” megközelítésnek neveztem. A tanulmányok egy részében több egyház és felekezet kérdése◆ 12 ◆
Kosa.indd 12
2011.07.12. 16:05:39
inek együttes elemzését, de legalább egymáshoz viszonyításukat végzem el. Az írások nagyobb részében azonban a protestánsokkal, többségében a reformátusokkal foglalkozom. Legátfogóbb célom minden írással a magyar művelődés és a magyar múlt felekezeti tagoltságának bemutatását gazdagítani. Szeretném, ha az olvasó nem a megoszlást, hanem még a szembenállások és ellentmondások mögött is elsősorban kultúránk egységén belül a színek és elemek egymást kiegészítő voltát látná. Néhány írást kisebb mértékben az eredeti tartalmat érdemben módosító, saját újabb kutatási eredményekkel szükségesnek tartottam kiegészíteni, amit az első megjelenés helyének közléséhez kapcsolódva jelzek. Különben csak apróbb stiláris javításokat végeztem a szövegeken, vállalva az újabb szakirodalom idézésének hiányát és az egyes tanulmányok közötti óhatatlanul előforduló átfedéseket. Ezen a helyen is köszönöm Róna Juditnak és T. Katona Zsuzsannának a kötet gondozásához nyújtott nélkülözhetetlen segítségét.
◆ 13 ◆
Kosa.indd 13
2011.07.12. 16:05:39
