Cyan Magenta Yellow Black
1 oldal
A Rába Jármûipari Holding lapja
LIX. évfolyam 8. szám 2007. október www.raba.hu
Elkészült a Városrét elsô háza 2. oldal
Szeptember végén kezdtek beköltözni az elsô lakók a városréti Amarillisz-kertbe, és a másik két épület – a Tulipán-ház és a Dáliapalota – építése is zajlik. A rábás és a volt rábás dolgozók, valamint családtagjaik kedvezménnyel vásárolhatnak lakást az új városrészben.
Moszkva–Gyôr tengely futómûveken 5. oldal
Korszerûsítés után és elôtt a futómûszerelde KISS SÁNDOR
9. oldal
Augusztus 29. és szeptember 2. között Oroszország fôvárosában rendezték meg az idei moszkvai Motor Show-t. A világ jármûipari cégeinek legnagyobb orosz seregszemléjén a gyôri Rába Futómû Kft. is a kiállítók között volt. A Rába számára a térség kiemelt fontosságú. Jól jelzi ezt, hogy futómûeladásainak értékét négy év alatt ötszörösére növelte e régióban.
Cyan Magenta Yellow Black
2 oldal
2 Holding
A Rába volt Budai úti telepén lévô épület lakásainak közel 90 százaléka elôvételben elkelt
Elkészült a Városrét elsô háza U alakú épület, a Dália-palota a Mosoni-Duna partján áll, nagyon sok, vízre nézô ablakkal. Benne a hagyományos lakások mellett penthouse lakásokat is kialakítanak. Az átadásra a tervek szerint 2008 decemberében kerül sor. Az értékesítési arány az elôbbi háznál meghaladta az 50, az utóbbinál a 20 százalékot. Avigdor Rosenbaum, az Engelcsoport gyôri területi igazgatója hangsúlyozta: nemcsak az épületeket készítik el kiváló minôségben, kulcsrakészen – a mûszaki átadásokon a leendô tulajdonosok gyakorlatilag nem találnak hibát –, hanem ezzel egy idôben az utakat, a közvilágítást és a parkosítást is. Emellett minden lakáshoz vásárolható a mélygarázsban parkolóhely és tároló. A cél az, hogy a lakók az elsô perctôl úgy érezzék, nem építkezésre, hanem valódi városnegyedbe költöztek be. Avigdor Rosenbaum arról is beszélt, hogy az eddigi vásárlók hozzávetôlegesen négyötöde gyôri, de van közöttük például debreceni, tatai, zalaegerszegi is. Sôt: jó néhány külföldre szakadt hazánkfia a Városrétre tér haza Dániából, Németországból, Ausztriából. Sokan befektetésként vesznek otthont valamelyik házban, de a vásárlást érdemes megfontolni azoknak is, akik albérletben laknak. Lakáshoz ugyanis már 0 százalék önerôvel is hozzá lehet jutni. Ilyen esetben a vételi árat havi részletekben kell törleszteni. eptember végén kezdtek beköltözni az elsô lakók a városréti Amarillisz-kertbe, és a másik két épület – a Tulipán-ház és a Dália-palota – építése is zajlik. A rábás és a volt rábás dolgozók, valamint családtagjaik kedvezménynyel vásárolhatnak lakást az új városrészben.
Sz
A beruházó Engel-csoport a szeptember végi határidôre az egykori kettes porta helyén felépítette az új városrész elsô házát, amelyet Amarillisz-kert névre kereszteltek – tájékoztatta lapunkat Szabó József stratégiai beszerzési, eszköz- és vagyongazdálkodási igazgató. Az épületben eredetileg 86 lakást terveztek, de a vevôi igények alapján többet összenyitottak, így a végsô szám 81 lett. Az elsô ütem részeként befejezés elôtt áll a Tulipán-ház építése is: várhatóan a december végi határidônél korábban készül el. Ebben zömmel másfél-két szobás lakásokat terveztek. A harmadik,
AVIGDOR ROSENBAUM ÉS SZABÓ JÓZSEF
A területi igazgató kifejtette: a kis stúdiólakásoktól a három és fél szobásig minden megtalálható kínálatukban, de az említett összenyitásoknak köszönhetôen vannak 130–150 négyzetméteresek is. Ennek megfelelôen a célcsoport is meglehetôsen széles, az egyedülállók, az egyetemisták, a különköltözôk éppúgy beletartoznak, mint a fiatal házasok, a nyugdíjasok, a sokgyermekesek. Tulajdonképpen minden korosztály és minden társadalmi helyzetben lévô megtalálhatja számítását – a rábások pedig különösen. Szabó József elmondta, hogy jelenleg a Rába és az Engel-csoport közötti megállapodás értelmében a mostani és a volt rábás dolgozók, valamint családtagjaik 2 százalék kedvezményt kapnak a városréti otthonok árából, valamint megajándékozzák ôket egy kétrészes hûtôszekrénnyel is. Az igazgató beszámolt arról is, hogy megszületett a megállapodás a Rába, az Engel Csoport, valamint az önkormányzat között arról, hogy a közterületek a városhoz kerülnek, így Városrét valóban Gyôr része lett. Az új városrész lakói egyébként nem mindennapi költségkímélô megoldásokkal enyhíthetik kiadásaikat. Az Engel Csoport a Városrét Lojalitás Program segítségével nemcsak a beköltözésnél, hanem folyamatosan kényelmesebbé kívánja tenni a városréti életmódot. A jövendôbeli lakók már az építkezések befejezése elôtt megkapják a lakáshoz járó ügyfélkártyát, amellyel kedvezményesen juthatnak hozzá a programban részt vevô 21 partner szolgáltatásaihoz. A folyamatosan bôvülô kínálat mindenre kiterjed, ami szükséges az életvitelhez. A Városrét-kártya tulajdonosai találhatnak lakberendezési, fürdôszoba-, wellness- és konyhastúdiót, világítás- és árnyékolástechnikai, függöny-, valamint mûszaki-elektronikai és bioszaküzleteket, sôt, még képzômûvészeti galériát, nyelviskolát, autókereskedést, óra-ékszer szalont is. Az otthonok beköltözésében pedig költöztetô cég áll a leendô lakók rendelkezésére. A program célja, hogy pezsgô, élettel teli közösség alakuljon ki. Ezzel összhangban a Városrét – partnereivel közös együttmûködésben – még kiterjedtebb, ugyanakkor kedvezményes szolgáltatásokat nyújtva járul hozzá a lakások otthonosabbá tételéhez, így biztosítva a XXI. századi életstílus színvonalasabb megteremtésének lehetôségét anélkül, hogy a lakóknak messzire kellene menniük otthonuktól. H. G.
Cyan Magenta Yellow Black
3 oldal
Holding
Változások a rendelésvállalásban 2008-tól az Oracle-rendszer korszerûsítése következtében Ahogy arról már többször beszámoltunk, a Rábánál június elején elkezdôdött az Oracle termelésirányítási és pénzügyi rendszer 11.03-as verziójának lecserélése, idegen szóval upgrade-je. Ez a móri gyár kivételével egyaránt érinti az Alkatrészgyártó Kft.-t, a Futómû Kft.-t és a Jármû Kft.-t. Szalai Attila értékesítési modulgazda lapunkat arról tájékoztatta: október-novemberben már az elfogadó tesztperiódus zajlik. Ekkor éles adatokkal töltik fel a rendszert. Hozzátette: a folyamattesztekkel már végeztek. A valódi éles indulás elôtt minden olyan felhasználó oktatása megtörténik, aki munkája során használja majd az új rendszert, az Oracle 11i-t.
A szakember az ô területérôl, a rendelésvállalási modul upgrade-jérôl részletesebben is beszélt. Elmondta, ez három részbôl áll, a vevôi rendelések, az árazás és a kiszállítás kezelésébôl, amelyek a legtöbbet változnak a jelenleg használt verzióhoz képest. Szalai Attila erre több példát is felhozott. Több fogalom más lesz, de a kezelôfelület is nagyon eltér a mostanitól, ami a felhasználók számára az elsô pillanatban talán a legszembetûnôbb különbség. A konszignációs rendeléskezelésnél külön készletszervezeteket alakítottak a konszignációs raktárakra, ahonnan úgynevezett belsô rendelésekkel kerül majd át a vevôi igény az ellátó készletcsoporthoz. Ebben vannak a
készáruraktárak, amelyeket az üzemek már egy fejlesztett elosztási jegyzék alapján – készletszervezetek közötti – mozgatással elégítenek ki. Sokat változott a társgyárakkal való kapcsolat is. A régi rendszerben erre egy interface, áttöltéses rendeléskezelést fejlesztettek ki, az újban pedig vállalatközi számlázást vezetnek be. Utóbbi egyértelmû elônye, hogy zárt egységet alkot. Ugyancsak különbség, hogy az upgrade után a bérmunkásrendelések az E-Commerce Gateway nevû programmal töltôdnek át. Szalai Attila hangsúlyozta: összességében az értékesítés területén a felhasználóknak sokkal kevesebb gépelnivalójuk lesz a késôbbiekben.
Dolgozói elégedettségfelmérés edves Munkavállalók! A Rába Magazin szeptemberi számában kaphattak némi tájékoztatót, illetve olvashattak már egy rövid interjút a dolgozói elégedettség felmérésrôl, amely szeptember elsô felében sikeresen le is zajlott. Mi, a BellResearch vizsgálatot végzô szakértôi röviden szeretnénk Önöket tájékoztatni a kutatás jelenlegi állásáról.
K
A dolgozói elégedettség felmérés adatfelvétele a múlt héten sikeresen lezárult, a gyûjtôdobozokat az egész gyár területén összegyûjtöttük.
bedobta a gyûjtôdobozba a kérdôívet. Örömmel közölhetjük, hogy a kutatás a részvétel tekintetében igen sikeresnek bizonyult, ugyanis a dolgozók több mint fele kitöltötte a kérdôívet. Ez az eredmény mindenképpen jó vállalati légkörre és kimondottan nyílt és demokratikus céges kultúrára utal. A hazai elégedettségvizsgálatok gyakorlatában a jelenlegi eredmények kiemelkedô kitöltési és válaszadási aránynak mondhatók. Ilyen magas válaszadási hajlandóságot, tapasztalataink szerint, csupán az online, internetes és⁄vagy intranetes felületeken keresztül történô lekérdezések szoktak felülmúlni.
dolgozó) véleménye, érzése, gondolata és óhaja szerepel az eredmények között, a felmérés a teljes cégre tekintve megbízhatónak és érvényesnek tekinthetô. Ezek alapján elôrebocsáthatjuk azt is, hogy az elemzéseinken alapuló javaslataink nagyon hasznosak lesznek a vezetés számára számos átfogóbb vállalati döntés meghozatalánál. A cikk megjelenésekor az adatok rögzítése és alapszintû feldolgozása jószerivel már le fog zárulni. Ezután kezdjük el a kapott számadatok közös kiértékelését a projektet támogató team segítségével. Ennek köszönhetôen a Rába Magazin novemberi számában már számos figyelemre méltó eredményt és konkrétumot is be fogunk tudni mutatni. Végezetül ismét meg szeretnénk Önöknek köszönni, hogy értékes válaszaikkal hozzájárultak és segítik elemzômunkánkat, és lehetôvé tették azt is, hogy a cégvezetés hatékonyan és gyorsan fel tudja mérni az uralkodó céges klímát, ami meglátásunk szerint további belsô elégedettséget növelô lépések megtételét fogja eredményezni. BellResearch Kft. Kedves Kollégák! Köszönetünket fejezzük ki a felmérésben részt vevôknek, akik aktív szerepvállalásukkal hozzájárultak a projekt sikeréhez. A Rába Magazin következô számában beszámolunk az eredményekrôl, és a továbbiakban ismertetjük majd az elégedettség növelését célzó intézkedési tervet.
Mindenekelôtt szeretnénk köszönetet nyilvánítani minden rábás munkavállalónak, aki megtisztelt bennünket és a cégvezetést azzal, hogy megosztotta velünk véleményét, illetve
Szakmai oldalról megközelítve elmondhatjuk, hogy ezt a több mint 50%-os mintát már nagyon jól lehet elemezni és értelmezni. Mivel minden második munkatárs (több mint 800
A PROJEKT KOORDINÁCIÓS TEAM NEVÉBEN: MÉSZÁROS MÓNIKA ÉS GULYÁS KRISZTINA
3
Cyan Magenta Yellow Black
4 oldal
4 Holding, Futómû Kft.
Kiállításon és Tech4Autokonferencián a Rába A közelmúltban a gyôri Széchenyi István Egyetemen rendeztek szakmai konferenciát és kiállítást, amelyen a Rába is képviseltette magát. Rákóczy Kálmán konstrukciós teamvezetô és Andrási Mátyás terméktervezési szakértô „Egyfokozatú hajtott futómûvek teherbírásának növelése korszerû fejlesztési módszerek alkalmazásával” címmel tartott elôadást. A kétnapos konferencia tulajdonképpen a Jármûipari Regionális Egyetemi Tudásközpont (JRET) eredményeit mutatta be. A JRET-rôl annyit kell tudni, hogy részt vesz benne a Széchenyi-egyetem, a Rába Nyrt., a SAPU és a Borsodi Mûhely; az együttmûködés célja pedig kettôs: egyrészt, hogy az egyetemi hallgatók és kutatók megismerjék az ipari tevékenységeket; s fordítva is, az ipari cégek használni tudják a tehetséges kutatók munkáit. Az együttmûködést három évre kötötték, most a második évnél tartunk.
ANDRÁSI MÁTYÁS
ÉS
RÁKÓCZY KÁLMÁN
A megújult: www.raba.hu – a 12 minisite-ból álló modern vállalati portálrendszer
Ö
römmel jelentjük Kedves Olvasóinknak, hogy elindult az új Rába-honlap!
Hosszú elôkészületek és a tesztelési folyamat lezárása után szeptemberben elindult az új dizájnnal és szerkezettel mûködô, kétnyelvû (magyar–angol) website. A 2007 elején induló projekt kivitelezését az Integris-Rendszerház Kft. közremûködésével a Gyôr.Net Informatikai Kft. (továbbiakban szolgáltató) végezte. A szolgáltató webstúdiója 10 éve foglalkozik egyedi weboldalak, üzleti megoldások, adatbázisok, webáruházak, online kampányok készítésével és tervezésével. A cél egy olyan információs vállalati portálrendszer készítése volt, amely a vállalatcsoportot és az üzletágakat megfelelô módon bemutatja a weben és lehetôséget nyújt interaktivitásra is. A korábbi weboldalhoz képest egy új, tartalmilag és struktúrájában is teljesen más online megjelenésben gondolkodott a projektteam. Elképzeléseik szerint egy letisztultabb, információjában tagoltabb weboldalt hoztak létre, mely sokkal áttekinthetôbb és használhatóbb a látogatók számára. A www.raba.hu weboldal hátterét a szolgáltató által kifejlesztett Webépítô, egy webes CMSalkalmazás (Content Management System – tartalomkezelô rendszer) biztosítja. A holdingot, a három üzletágat és a kiemelt információkat – mint a befektetôi oldal és a sajtóközpont – külön minisite-ok (ún. aloldalak) mutatják be. Így valósult meg a Rába hatalmas információtartalmának egységes,
A WEBÉPÍTÔ PROGRAM OKTATÁSA SIKERESEN LEZÁRULT. mégis áttekinthetô kezelése. A honlap teljes technikai hátterét (az üzemeltetô szervert, alkalmazásokat, adatbázisokat és adatbázis-kezelôket, a honlap elérhetôségét) a szolgáltató saját, nagy biztonságú és magas rendelkezésre állású infrastruktúráján keresztül biztosítja. A honlap tartalma internetkapcsolattal felszerelt számítógép segítségével bármikor és bárhonnan biztonságosan frissíthetô. Vannak továbbá rendszeresen, automatikusan frissülô információk is, mint az online részvényárfolyam-grafikon és a BÉT-részvényárfolyamok.
A tartalom szerkesztése az egyszerû kezelôfelületnek köszönhetôen (mely megjelenésében egy wordhöz hasonló felhasználói felület) a felelôsök által közvetlenül történhet. Üzletáganként egy-egy, a holding részérôl pedig három személy lett megbízva a honlappal kapcsolatos feladatok ellátására, a tartalom folyamatos frissítésére (futómûüzletág: Mike Lóránt, alkatrészüzletág: Hubik Edit, jármûüzletág: Major Balázs, holding⁄karrier: Csontos-Hoffer Katalin, holding: Koszorus Zsuzsanna és Gulyás Krisztina). A hat kolléga betanítása már megtörtént, mely-
nek lezárultával a Rába immár teljesen maga menedzselheti honlapját. Az új honlapon új funkcióként jelent meg a hírlevél. A hírlevélre bárki feliratkozhat, így a friss információkról mindig azonnal értesülhet. Ezúton hívjuk tehát a Tisztelt Olvasókat, látogassák meg új honlapunkat, iratkozzanak fel hírlevelünkre, és bármilyen, a honlappal kapcsolatos észrevétellel, javaslattal, megjegyzéssel forduljanak hozzánk az
[email protected] e-mail címen. GULYÁS KRISZTINA
Cyan Magenta Yellow Black
5 oldal
Futómû Kft. 5
A gyôri gyár új fejlesztései az oroszországi Motor Show 2007-en
Moszkva–Gyôr tengely futómûveken MUNKATÁRSUNK JELENTI
MOSZKVÁBÓL.
ugusztus 29. és szeptember 2. között Oroszország fôvárosában rendezték meg az idei moszkvai Motor Show-t. A világ jármûipari cégeinek legnagyobb orosz seregszemléjén a gyôri Rába Futómû Kft. is a kiállítók között volt. A Rába számára a térség kiemelt fontosságú. Jól jelzi ezt, hogy futómûeladásainak értékét négy év alatt ötszörösére növelte.
A
Ha az ember nem tudná, hogy Moszkvában van, s nem botlana folyton cirill betûs feliratokba, azt is hihetné, hogy a Los Angeles-i Motor Show-n sétálgat. A hangszórókból a Hotel California címû szám bömböl, a standok csillognak-villognak, a hoszteszlányok vonzóak, a Boss öltönyös üzletemberek a nagy üzletben reménykedve tárgyalnak, a nyelvzavar pedig bábeli. Mindenki itt van, aki számít, mert az orosz piac dinamikusan fejlôdik, a politikai helyzet stabil, s infrastruktúrára sokat költ az állam, ami a jármûgyártást mindig felértékeli. A Rába futómûveivel az elmúlt négy évben óriási sikereket ért el Oroszországban és a környezô térségben, Belorussziában és Ukrajnában. Míg 2003-ban 5 millió euró értékben kerültek gyôri futómûvek a FÁK-országokba, idén már 24 milliós lesz a megrendelés. Az ötszörös növekedés láttán méltán lehetnek büszkék a Rába munkatársai. A gyôri gyár nem számít kezdônek az orosz piacon s ez helyzeti elônyt jelent a versenytársakkal szemben. Képviseleti irodát 1969 óta tart fenn, s akkor sem zárta be, amikor a rendszerváltás után nem volt divat az oroszokkal jó kapcsolatot ápolni. Sôt, akkor is fenntartot-
ta, amikor a Szovjetunió felbomlása után válságba kerültek az orosz autóbusz- és teherautó-gyártók, s vagy nem rendeltek, vagy pedig nagyon keveset. Mivel a Rába a kicsit is megbecsülte, a piac most a nagyobbal is jutalmazza. Legnagyobb megrendelôi, mint a GAZ-csoport és a Kamaz, nemcsak kiállítóként vannak itt a moszkvai Motor Show-n, hanem a Rába tárgyalópartnereiként is. Márpedig ha ôk fejlôdnek és növekednek, akkor ez a Rábának is újabb esélyeket jelent. Szôcs Károly, a Rába Futómû Kft. üzletfejlesztési igazgatója, Gerendai László moszkvai képviselet-vezetô, Polgár Sándor vevôszolgálat-vezetô és RákóczyKálmán fôkonstruktôr reggeltôl estig tárgyal. Ez is jelzi, hogy nagy a forgalom a Rába standján. Oroszok és más nemzetbeli érdeklôdôk adják egymásnak a képzeletbeli kilincset, hiszen a stand nyitott, ahogy ez egy igazi vásárhoz illik. Ha pedig nem a standon tárgyalnak a gyôriek, akkor úton vannak a vásárban, hogy feltérképezzenek mindenkit, aki potenciális vevô lehet. A minszki trolibuszgyártó céggel stílszerûen a belorusz cég jármûvében kerül sor a tárgyalásra. Nikolay Kravcsenkó cégvezetô éppen abba avatja be Szôcs Károlyt és Geren-
dai Lászlót, hogy bôvíteni akarják termelésüket s futómûveket akarnak vásárolni. A legjobb partnerrel tárgyalnak egy leendô üzlet reményében. Ezek a futómûvek – köztük új fejlesztések is – természetesen a Rába moszkvai standján megtekinthetôk, amelyekhez avatott szakemberek, Gerendai László és Szôcs Károly mellett Polgár Sándor és Rákóczy Kálmán, továbbá Cseh András értékesítô adnak mindenre kiterjedô részletes felvilágosítást. – Az orosz jármûgyártás gôzerôvel fejlôdik, jobban, mint a kínai, a problémánk csupán az, hogy nem rendelkezünk jó minôségû alkatrészekkel – jelentette ki a Rába Magazinnak a GAZ-csoport sajtófônöke, Vlagyimir Torin. – Mivel tudjuk, hogy a jó minôségû jármûhöz jó minôségû komponensek kellenek, nyitottak vagyunk arra, hogy a Rábától tanuljunk – mondta Torin, aki elárulta azt is, szereti a magyarokat, gyermekkorában magyar bélyegeket gyûjtött, s jó napja volt, ha magyar rágógumit rághatott. Ma ô az 5 milliárd amerikai dollárra becsült GAZ-csoport PRés kommunikációs igazgatója. Hát ekkorát változott a világ errefelé is. Hatalmasat. KOLOSZÁR TAMÁS
Négy futómû
ELÔRÔL: GERENDAI LÁSZLÓ, RÁKÓCZY KÁLMÁN ÉS SZÔCS KÁROLY
A Rába Futómû Kft. négy saját fejlesztésû futómûvet állított ki a standon. Az abszolút újdonságnak számító kilenctonnás, tárcsafékes hajtott futómûvet. Látható volt továbbá autóbuszportál mellsô futómû alacsony padlós jármûvekhez, fôhajtómûpár munkagépekhez valamint egy tizenhárom tonnás kamionhoz hátsó futómû, amely akár negyven tonna szerelvény meghajtására is képes.
Cyan Magenta Yellow Black
6 oldal
6 Futómû Kft. utómûveket, fékeket, hajtásláncokat fárasztanak, „kínoznak” a szakemberek – mérnökök, szerelôk, gépésztechnikusok, mûszerészek – a Rába kísérleti üzemének 3 ezer négyzetméterén elhelyezett gépeken, berendezéseken.
F
HORVÁTH ANTAL, PETÔFALVI JENÔ, BOGNÁR ZOLTÁN ÉS RÁKÓCZY KÁLMÁN
A kísérleti team vezetôje, Molnár István elmondta a Rába Magazinnak: az üzem 2005 végétôl folyamatosan költözött ki az egykori vasúti jármû területén lévô kísérleti gyáregységbôl a reptérre, a szerszámüzembe. Ahogy a gépeket letelepítették, máris megkezdôdött rajtuk a munka, többek között hidak fárasztása, szilárdsági vizsgálatok, hajtáslánc- és fékvizsgálatok.
A gyártmányok megbízhatóságát vizsgálják MOLNÁR ISTVÁN
– A technológia és a szerkesztés részére szerelési próbákat végzünk. A szerkesztés egy számítógépes program keretében indítja a vizsgálatot, szemben a régi módszerrel, ahol papíron indult a folyamat, ami most gyorsabb és ellenôrizhetôbb – magyarázta Molnár István. A kísérleti team a vizsgálat elindítása elôtt megvizsgálja, hogyan, milyen eszközökkel és mennyi idô alatt lehet azt végrehajtani. Ezt követôen az engedélyezési folyamat végén a futómûfejlesztési igazgatóhelyettes engedélyezi a vizsgálatot. – Amikor mindez megtörtént, akkor kezdjük meg a tényleges felkészülést. Esetenként szükséges,
NAGY ANDRÁS, MEZEI ISTVÁN ÉS KOVÁCS DEZSÔ
Cyan Magenta Yellow Black
7 oldal
Futómû Kft. hogy technológiai alkatrészeket tervezzünk, s azokat legyártassuk a szerszámüzemmel. Amikor ezek megvannak és megkapjuk a vizsgálati anyagot, kezdjük a vizsgálatot. Futómû esetében például van, hogy alkatrészeket kapunk és mi szereljük össze, van, hogy készen kapjuk a futómûszereldétôl. Ezután kezdôdik a futómû padra szerelése – mutatta be példán keresztül a folyamat indulását Molnár István. Amikor a terhelésnek kitett alkatrész vagy egység jó esetben teljesíti a követelményt, a vizsgálatnak vége van. Abban az esetben, ha nem teljesíti, visszakerül a folyamat elejére. Akkor új vizsgálati anyagot gyártanak, kijavítják a hibákat és kezdôdik minden elölrôl. A példánál maradva, ha a futómû a berendezésen a megfelelô ciklusszámot elérte, s meghibásodott a darab, azt a kísérleti szakemberek szétszerelik, megtisztítják. A törött, sérült darabok a laborba kerülnek, ahol lehet keménységet mérni, szövetet vizsgálni. Kideríthetô, hogy mi volt a hiba oka. – Lüktetô terheléssel vizsgáljuk a hídházakat. Megközelítôen fél-, egymillió ciklusig kell terhelni a darabokat. A vizsgálati frekvencia változó, attól függ, mennyire merev a hídház. Minél jobban behajlik, annál lassabban megy a folyamat, így az tovább tart. Merevebb vagy kisebb terhelésû futómûnél hamarabb be lehet fejezni a vizsgálatot – tudtuk meg a teamvezetôtôl. A fékvizsgálatnál az üzem minôsíti a fékdobokat, féktárcsákat, illetve reklamációs problémák esetén kivizsgálja a reklamáció jogosságát. Egy fékdobot 500-szor fékeznek meg a kísérletiben, forszírozott körülmények között mérik, mit bír ki. De lamellás, olajban futó nedves féket és retardereket is vizsgálnak az üzemben. A futómûalkatrészek közül nyomtáv- és irányzókarok, nyomtávrudak, tengelycsonkok szilárdságát, hajtásláncok melegedési vizsgálatát és szivárgásvizsgálatot is végeznek az üzemben. A kísérletiben 6–6 mérnök és szerelô, 2–2 gépésztechnikus és mûszerész dolgozik. – Ôk látják el a tervezési, üzemeltetési, szerelési feladatokat. Nagyon sokrétû ismeretet igényel ez a munka. Foglalkozni kell gépészeti alkatrészek tervezésével, ezért szükség van a gyártástechnológiai, hidraulikai, méréstechnikai pneumatikai ismeretekre. A munkaerô-utánpótlást is úgy kell megoldani, hogy a fiatal szerelôknek, mérnököknek a nyugdíjba vonulók át tudják adni a tapasztalataikat – mondta el Molnár István. TÓTH GYULA
Kaizen Blitz 20 Szeptember elsô hetében újabb Kaizen-csapattal találkozhattunk a 67 ezres gyártócsarnok területén, melynek alkalmával a mellsôtengelygyártó soron folyt a veszteségvadászat. A csapat a szokásos rend és tisztaság mellett kiemelt feladataként kezelte a mûködô technológiák felülvizsgálatát, illetve a selejtek kialakulásának megakadályozását. A csapat által feltárt 24 fejlesztési lehetôségbôl 15 már az egyhetes tevékenység során megvalósult, 9 kidolgozása házi feladatként maradt. Mérôeszköz-tároló kialakí-
tása, munkahelyi világítás, energiaköltség-csökkentési lehetôségek – csak néhány azon témakörök közül, melyek megoldását célul tûzte ki a kissé furcsa, K3 + L + HU nevet választó team. A csapat speciális helyzetben volt, hiszen tevékenységük egybeesett a Futómû Kft. folyamatos fejlesztés tevékenységét értékelô „Kaizen-audittal”, így nemcsak a menedzsment irányába adtak számot munkájukról, hanem „Kaizen-szakértô” szemmel is eredményes és szakszerû minôsítést kapott tevékenységük. HOFBAUER ÉVA ULRICH TIVADAR, HORVÁTH DEZSÔ, KASZNÁR JÓZSEF, LEIMPEK LÁSZLÓ ÉS KOVÁCS GÁBOR.
Kaizen-audit – A folyamatos fejlesztés tevékenység értékelôrendszere emmi sem olyan jó, hogy ne lehetne még jobbá tenni, ezért minden területen a folyamatos fejlôdésre kell törekedni. Ennek a filozófiának, a folyamatos jobbításnak a japán megfelelôje a Kaizen szó, mely azon eszköztár összességét rejti magában egy cég számára, mellyel alapját képzi a kiválóság és a tökéletes minôség felé vezetô úton való haladásnak.
S
A Kaizennek az innovatív tevékenységek mellett a mindennapok munkájában is meg kell jelennie. Nagy ereje a tömegmegmozgató és -aktivizáló szerepébôl adódik, hiszen amit mások veszteségként, azt a Kaizen lehetôségként kezeli módszereivel. A Kaizen folyamatos, napi, mindenhol és mindenki által elvégzendô tevékenység, nemcsak a gyártásban, hanem a vállalat egészénél (irodában) is, mert a minôség a részfolyamatok minôségének végsô eredménye, amibe az információáramlás minôsége is beletartozik. Ennek a tevékenységnek a megvalósulását, aktuális státusát kívánta értékelni a „Kaizen-audit”, mely a Toyota Production System modell elemei szerint értékeli a folyamatos fejlesztés tevékenységet. Az értékelés a kiválóság alapját képzô nyolc területet vizsgált és három fejlettségi szinten értékelte a szervezetet: a képzettséget, a kommunikációt, a folyamatok lebontását, a teljes áramlás menedzsmentet, az átfogó hatékony karbantartás tevékenységet, a teljes körû minôségszabályozást és a támogató rendszereket. Az audit átölelte azokat a folyamatokat és termelé-
kenységi elemeket, amelyek a hatékony teljes áramlást teremtik meg (a TPS-rendszer alapelvei szerint) a cégen belül, az ember, gép, anyag, módszer, környezet, mérés oldaláról (három idôbeli aspektusban). Az audit a fejlesztési pontok feltárását szolgálja és rangsort állít fel számszerûsített adatok alapján, független és objektív módon, mely alapján meghatározható a rövid, közép- és hosszú távú fejlesztési stratégia és azonosíthatóak a folyamatos fejlesztés stratégiai eszközei. A Kaizen-auditot lefolytató Vajna István szakértô az audit eredményének ismertetésekor kiemelte, hogy a vállalatnál bizonyos területeken vannak az értékelés szempontjából fejlett szinten lévô elemek, megvan a folyamatos fejlesztés tevékenységhez szükséges alaptudás, de az egyes folyamatok összefûzésében még vannak fejlôdési lehetôségek, hiszen a belsô szállító-vevô szemlélet csak akkor fog teljesülni, ha az érték és veszteség szemlélet operátori szinten is megvalósul. Kihangsúlyozta, hogy a folyamatos fejlesztést nem elegendô csak vertikálisan végrehajtani, a horizontális kiterjesztést azonnal meg kell lépni bármilyen kis ötlet esetén is. Az audit eredménye alapján a „TPS-ház” alapját alkotó stabil és szabványosított folyamatok kialakításához az 5S- és VSM-eszközök alkalmazását választottuk stratégiai elemként, ezt támogatja a szeptember utolsó hetében megkezdôdött 5S-oktatás és referenciaterület kialakítása. HOFBAUER ÉVA
7
Cyan Magenta Yellow Black
8 oldal
8 Futómû Kft. A NEGYEDÉVES PONTGYÛJTÉS „LEGTERMÉKENYEBB” KOLLÉGÁJA, VADAS ÁRPÁD, AKI A MELLSÔTENGELY TEAM DOLGOZÓJA.
Minôségpont Rába Futómû Kft.-nél mûködô minôségpontrendszer folyamatosan bizonyítja életképességét. A harmadik negyedévben 31 pontot gyûjtöttek munkatársaink, éves szinten pedig már 110 pontnál tart a program. A szabályzatnak megfelelôen negyedéves szinten a „legtermékenyebb” pontszerzôk külön jutalomban részesültek, mely az erkölcsi visszaigazoláson kívül pénzben is mérhetô értéket nyújt.
A
Vadas Árpád, Bezselics Tamás, Borsos Ferenc, Dénes Lajos, Németh Jenô, Petz László, Csapó Géza, Nagy Sándor, Póczik László és Rózsahegyi Tibor személyesen Kocsis Sándor operációs és minôségügyi igazgatótól vehették át jutalmukat, aki megköszönte a díjazottaknak, hogy „nyitott szemmel” jártak, és a továbbiakban is hasonló hozzáállást kér minden
munkavállalónktól! A minôségponttal jutalmazott kollégák a dolgok természeténél fogva a szerelés, festés, csomagolás területeire koncentrálódnak, jellemzôen a termék gyártásának befejezô szakaszában részt vevô munkatársaink közül kerülnek ki. Ez nem feltétlenül kell hogy ilyen állapotban maradjon, a „nyitott szemmel járó” kollégák félkész⁄ gyártásközi darabokon is észlelhetnek esetenként a természetes folyamatba beépített ellenôrzési pont elôtt hibát, amiért jár a pont. Ennek példáját bizonyítja a most jutalmazott negyedéves pontgyûjtés „legtermékenyebb” kollégája, Vadas Árpád is, aki a mellsôtengely team dolgozója. HOFBAUER ÉVA
Ötletversenyt Minôségköltség-tervezés hirdetünk! Az ötletládaprogram a kezdeti lelkesedési szakasza és az ahhoz tartozó nagyszámú ötletelés után csökkenô trendet mutat, az utóbbi idôben megtorpant a beadott ötletek száma, ami elméletben két okra vezethetô vissza: egyrészt a területeken feltárható ötleteket kezdjük kimeríteni; másrészt mintha megcsappant volna a munkatársak lelkesedése. Utóbbihoz hozzájárulhat, hogy egy-egy ötlet keresztülvitele az értékeléstôl a megvalósításig hónapokba telhet, melybôl sokan helytelenül azt a következtetést vonják le, hogy nem érdemes ilyen irányban próbálkozni. Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy egyetlen használható ötletet sem hagyunk elveszni, minden értékelhetô javaslat rögzítésre kerül és a rendelkezésre álló erôforrások szerint, ütemesen történik megvalósításuk⁄bevezetésük. A lehetôségek kimerülésének opcióját a folyamatos fejlesztésfilozófia eleve kizárja, mivel soha, sehol nincs olyan terület, tevékenység, folyamat, melynek hatékonyságát egy jó ötlet ne tudná javítani. A lelkesedés fellendítésére és a csapatban való gondolkodás elôsegítésére egy ötletversenyt hirdetünk meg, 2007 októberétôl kezdôdôen a legtöbb értékelhetô ötletet benyújtó teamet – és ezzel a team minden kollégáját – negyedévente különdíjban részesítjük! HOFBAUER ÉVA
vállalat mûködési költségeinek egyik meghatározó tételét képezik a minôségköltségek, melyek – egyszerûen fogalmazva – a termék minôségének biztosítására fordított összeget jelentik. Mivel ezen költségnemmel kapcsolatban az összetevôk nehezebben érzékelhetôek, a munkatársak némelyike nem tanúsít irányukba megfelelô figyelmet.
költség, hiszen a „bajt” jobb, olcsóbb megelôzni, mint utólag rendezni. Ráadásul a megelôzési költség pontosan tervezhetô és mérhetô. Ezzel szemben a hibaköltség a „rossz” költség, mert általában nagyobb, mint a kiváltó hiba közvetlen költsége, hiszen járulékos anyagi és eszmei károk is képzôdhetnek. Ráadásul a hibaköltségnek (legalábbis elméletileg) „nincs vége”, mivel bizonyos hatások idôben eltolódva bármikor felmerülhetnek. A minôségköltségek a termék hibáinak A minôségköltség-tervezés folyamán arra megelôzésével, megállapításával, elhárításá- keressük a választ, hogy milyen módon tudval és kiküszöböléséjuk a hibaköltségeket A MINÔSÉGKÖLTSÉG-TERVEZÉS FOLYAMÁN minimalizálni úgy, vel kapcsolatos tevéARRA KERESSÜK A VÁLASZT, HOGY MILYEN kenységek folyamán hogy közben a megképzôdnek, így a fej- MÓDON TUDJUK A HIBAKÖLTSÉGEKET MINIMA- elôzési költség a leLIZÁLNI ÚGY, HOGY KÖZBEN A MEGELÔZÉSI lesztés, a tervezés, a hetô legalacsonyabb termelés, a minôség- KÖLTSÉG A LEHETÔ LEGALACSONYABB LEGYEN. legyen. Mind a piac, szabályozás, a termék MIND A PIAC, MIND A GAZDASÁGI KÖRNYEZET mind a gazdasági körKIKÉNYSZERÍTI, HOGY MIND ALACSONYABB értékesítése és a ternyezet kikényszeríti, mékek utóéletének KÖLTSÉGSZINTEN ÁLLÍTSUK ELÔ TERMÉKEINKET, hogy mind alacsokövetése során is. A TEHÁT ÖSSZESSÉGÉBEN AZ ELÔZÔ IDÔSZAKHOZ nyabb költségszinten minôségköltségeket VISZONYÍTOTT MINÔSÉGKÖLTSÉGNEK MINDIG állítsuk elô termékeKISEBB ÉRTÉKEN KELL MEGÁLLNIA. tehát alapvetôen két inket, tehát összessérészre bonthatjuk: a gében az elôzô idômegelôzési költségekre és a hibaköltségekre. szakhoz viszonyított minôségköltségnek minA két költségnem közötti legfôbb különb- dig kisebb értéken kell megállnia. ség, hogy a megelôzési költség egy negatív eseEz ezen költségnemek esetében úgy fogalmény bekövetkezte elôtt merül fel és mint mazható meg, hogy a hiba és a megelôzés neve is mutatja, a megelôzést szolgálja, míg költsége kisebb kell legyen, mint az elôzô a hibaköltség a negatív esemény (hiba) után idôszakban (pl. évben), úgy, hogy a hibamerül fel és természetesen már csak a reagá- költségnek csökkennie kell, még olyan áron lást, reakciót jelenti. is, hogy a megelôzés költsége kismértékben A két költség közül a megelôzési a „jó” növekszik. KOCSIS SÁNDOR
A
Cyan Magenta Yellow Black
9 oldal
Vagyongazdálkodás
A beruházás várhatóan három év alatt térül meg
Robot is dolgozik a Futómûben uszonöt év elteltével újra bevezette a robottechnológiát a Rába Gyôrben. A három év alatt megtérülô beruházásra elsôsorban a szakképzett hegesztôk hiánya miatt volt szükség.
H
A Rába az országban az elsôk között vezette be a robottechnológiát 1982-ben. A folyamat utána megakadt, majd az elmúlt években újjáéledt. A Jármûipari Alkatrészgyártó Kft. móri üzemében már tíz kiváló robotállomás mûködik, nemrégiben pedig Gyôrbe, a Futómû Kft. 67 ezres csarnokába is került egy. A részletekrôl Szabó József stratégiai, beszerzési és eszközgazdálkodási igazgató számolt be lapunknak. Eszerint a 32 millió forintos beruházásra elsôsorban a szakképzett hegesztôk hiánya miatt került sor. A bekerülési költség várhatóan három év alatt térül meg, amihez hozzájárul, hogy két mûveletet öszszevontak. A japán Motoman finn-
országi üzemében gyártott hattengelyes, humanoid típusú robot egyrészt a hídházak középrészét, másrészt – amíg a dolgozó darabot cserél – a hídra késôbb ráhegesztendô karimákat vágja ki, jelentôsen csökkentve a mellékidôket. Feladata egyéb lemezalkatrészek vágása is. A vállalat máris elindította további két robotállomás vásárlását, amelyeket ugyancsak a hídházhegesztô gyártósorban állítanak munkába még az idén. A fejlesztésekkel állandó minôséget, a termelékenység és a hatékonyság növelését is szeretnék elérni. A hegesztôrobotokon kívül tervezik egy kiszolgálórobot beszerzését, amely a kovácsüzemben nehéz tételek emelését, adagolását végezné.
Korszerûsítés után és elôtt a futómûszerelde A Rába Futómû Kft.-ben folytatódik a szereldék megújítása. Ahogy arról Szabó József, a Rába Jármûipari Holding Nyrt. stratégiai, beszerzési és eszközgazdálkodási igazgatója beszámolt, tavaly a nagy sorozatú szereldét korszerûsítették, nemrégiben pedig a fôhajtómûveket gyártó szereldét. Az augusztus 31-ig befejezôdött munkálatok során automata szerelôszalagokat alakítottak ki. Ezekhez
felhasználták a régi szerelôsorokat, amelyeket felújítottak, többek között a vezérléseket is kicserélték. Az igazgató szerint a beruházásra nagy szükség volt, mert eddig a kapacitás havonta 400–500 futómû volt, hamarosan pedig – az idén áprilisban megkötött hároméves keretmegállapodás értelmében – csak az egyesült államokbeli Marmon-Herrington cégnek havi 900-at kell szállítani. Az új szerelôsorral egyébként az 1500as mennyiség gyártása is megoldható – a Rába számít arra, hogy a megrendelôi igények tovább nônek. A 73 millió forintos, költségkereten belül megvalósult fejlesztés révén az élômunka-hatékonyság mintegy 10 százalékkal nôtt. Szabó József elmondta azt is: további 50 millió forintért a futómû-végszerelést is korszerûsíteni kívánják. Ebben a szereldében szerelôbakok vannak, amelyek helyett sínpályán haladó szerelôkocsikat alkalmaznának, hasonlóan a tavaly átadott beruházáshoz. A tervezésre ebben az évben, a megvalósításra jövôre kerül sor. Ennek a szereldének a kapacitása így várhatóan havi 1200 futómû körül lesz – a végleges szám attól függ, hány szerelôállásra bontják az ütemet.
9
Cyan Magenta Yellow Black
10 oldal
10 Alkatrész Kft., Mór
Móron most helyezik el az új robotokat terveket meghaladó, kiváló félévet zárt a Rába Jármûipari Alkatrészgyártó Kft., a tavalyi árbevételt 14%-kal túlteljesítette – tájékoztatott Urbányi László ügyvezetô igazgató.
A
A sikerhez szervesen hozzátartozik, hogy a növekedés három kulcsfontosságú megrendelônél – a Magyar Suzuki Zrt.-nél, a NAF GmbH-nál és a Rábánál – megközelítette az 50%-ot. Urbányi László elmondta: a következô idôszak legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy újabb nagyvásárlókat nyerjen meg az Alkatrészgyártó Kft., ennek elérése érdekében el is indult egy üzletfejlesztési projekt. Ehhez – tette hozzá az ügyvezetô igazgató – általában az egész üzletfejlesztési politikát strukturáltan szervezi át a vállalat. A stratégia részeként említi Urbányi László, hogy 2007. október 1-jétôl Czetli Imrét pozíciójában megerôsítették, így gyárigazgatóként látja el feladatát a továbbiakban. Változások a gyárban Számos nagyobb fordulatra kell számítani Móron a közeljövôben, ezek közül a gyár igazgatója, Czetli Imre elsôként az online beszállítási munkákat emelte ki a Suzukival, ami hatvan embernek ad munkát. A közelmúlt fôbb eseményei közé
tartozik, hogy szeptember 28-ával mérnöki, konstrukciós változtatásokat hajtottak végre a Swift hátsó ülésein: az ülôlap és a tartószerkezet gyártása mellett a támlavázakon is módosítanak. Czetli Imre hangsúlyozta: az átállásra hosszú – három hónapos – felkészülési ideje volt a vállalatnak, ezalatt többek között robotokat kellett telepíteni az üzembe és újra kellett gyártani a hegesztôszerszámokat. Közismert, hogy október 31-ig futtatják ki az Ignis gyártását, ez Móron mind a habosítási, mind a szabászati, mind a varrodai munkálatok terén – és a huzalhajlító-mûhelyben is – változást hoz, de létszámleépítésre nem kerül sor, ehelyett átcsoportosításokat tervez az üzem. Sôt, tette hozzá kérdésünkre az igazgató, még negyven fôvel többre is lesz szükség a januártól induló, új Wagon-R gyártásához. Napi 1250 autóra vállalt a cég üléshuzatgarnitúra-, üléshab- és hátsóülésváz-gyártást. Beszédes adat az is, hogy az évi 220 ezer autó helyett jövôre 300 L. B. ezret lát el a móri gyár.
Cyan Magenta Yellow Black
11 oldal
Alkatrész Kft., Sárvár 11
Sárváron letelepítették az új berendezéseket egérkeztek az új gépek az Alkatrészgyártó Kft. sárvári gyárába, ezzel a kapacitásbôvüléssel biztosítani tudja a gyár a vevôi igények kielégítését. Érkezett egy Daewoo Puma NC-eszterga, s két NC-száleszterga, az elôbbi a Marmon-üzlet igényeit, míg a két utóbbi a Suzuki-ülések alkatrészeinek gyártását szolgálja.
M
– Mint az a Rába Magazin elôzô számában megjelent, a fejlôdés és a beruházások éve az idei a mintegy háromszázmillió értékû fejlesztéseknek köszönhetôen – jelentette ki elöljáróban Boldis Géza, a sárvári gyár igazgatója. A cég vezetôje elmondta, a Daewoo Puma 400-as eszterga és a két Lynx 220-as száleszterga mellett egy MCV 1016-os megmunkálóközpont is érkezett. – Mindegyik berendezést telepítettük, beüzemeltük és már folyik rajtuk a gyártás. Amint arról korábban szó volt, az esztergán és a megmunkálóközponton a Futómû Marmon-igényeit elégítjük ki. Nevezetesen a kardánperemeket, kapcsolóagyakat, irányzó- és nyomtávkarokat fogjuk gyártani rajtuk. A szál NC-ken a Suzuki-üléscsapok készülnek – részletezte Boldis Géza. Az igazgató a 2007-es beruházásokhoz kapcsolódóan elmondta: a telepítéseknél az egyes berendezések célszerû áttelepítése megtörtént, hogy azok szervesen épüljenek be a meglévô berendezések közé, s hatékonyan, többgépes rendszerben üzemeljenek.
NAGY CSABA – Ennek kapcsán átalakult a fékkulcsgyártás rendszere. A szálesztergák, valamint az NC-esztergák sorában a bolygómûházak és karok gyártásához szükséges NC-gépek rendszerét is kialakítottuk. Ezzel egy idôben más gépeket is egy csoportba telepítve gyártási szigeteket hoztunk létre – tudtuk meg Boldis Gézától. A sárvári gyár a megérkezett új berendezésekkel az egész telephelyet úgy alakította s alakítja folyamatosan, hogy azok szervesen épüljenek a meglévô rendszerekbe. A telepítés során 17 gépet telepítet-
HORVÁTH CSABA KOVÁCS TAMÁS
tek új helyre, illetve átforgatták, beforgatták azokat a hatékonyság érdekének megfelelôen. Az igazgató hangsúlyozta, hogy mindez hozzájárul a 2007-es terv sikeres teljesítéséhez, másrészt nagy lépést tettek a 2008-as terv teljesítéséhez. Széles körben tudják kiszolgálni a NAF és a Deutz, valamint a Futómû megnövekedett igényeit. – Ilyen mérvû beruházás eddig egyik évben sem történt. S ez a jövôre is már kitekintést jelent. Mivel a gépeket többgépes rendszerben kívánjuk üzemeltetni, az újak és a meglévôk kihasználásához jelenleg is munkaerôt kere-
sünk. Ezt saját és bérelt munkavállalókkal oldjuk meg. Az utóbbiak száma harminc körül van, az ország különbözô területirôl érkeztek. A kívánatos az lenne, hogy minden dolgozónk helyi legyen, de a megye és környéke munkaerô-ellátottságát tekintve ez nem valósítható meg – mondta el Boldis Géza. Az igazgató biztos munkaerôforrásnak nevezte a saját tanmûhelyükbôl kikerülô tanulók munkába állítását. Szakképzett NC- és hagyományos forgácsoló szakmunkás-bizonyítvánnyal ugyanis nehéz dolgozót találni. TÓTH GYULA
Cyan Magenta Yellow Black
12 oldal
12 Dolgozóink
Mit gondol a teamvezetôi
TÁLOS ZOLTÁN CELLAVEZETÔ – Hallottam a nyilatkozatról, s mint cellavezetô, úgy gondolom, szükség van az ilyen kezdeményezésekre. A nyilatkozat mindenki munkáját segíti, egyfajta iránymutatást ad, mitôl lesz, illetve lehet jobb a termelés. Azt tapasztalom, az emberek is érzik ennek a súlyát, de az is tény, ez valaminek még csak a kezdete lehet.
NÉMETH JÓZSEF CNC-GÉPKEZELÔ – A munkafegyelem miatt is fontos ez a nyilatkozat, annak ellenére, hogy itt a gyárban nyilván mindenki tudja, mi a feladata, s hogy azt teljesíteni kell. A tapasztalatok eddig nagyok jók, ami megerôsíti, hogy szükség van ilyen megállapodásokra a dolgozók és a vezetôk között.
VARGA ISTVÁN CELLAVEZETÔ – Nem rossz az elképzelés, de vannak benne hibák. A teljes rendszert és a mindennapi rutint ugyanis nem láthatja át a teamvezetés. Példát is mondok: ha két ember beszélget, az nem biztos, hogy rossz dolog, mert lehet, épp egy problémát oldanak meg közösen. A nyilatkozat viszont az ilyen „lazításokat” mellôzné.
MUZSAI ATTILA MEÓS – Egyetértek azzal, hogy bár jó az elképzelés, de a nyilatkozat sokkal inkább papíron mûködik, mint a valóságban. Jó lenne, ha több átfedés lenne a gyakorlat és az elméleti elképzelések között, mert akkor a dolgozók is jobban magukénak éreznék az elvárásokat összegzô nyilatkozatot.
KISS ZSOLT CELLAVEZETÔ – Jó ötletnek tartom, és szükség is van egy ilyen nyilatkozatra. Néhány hiányossága azonban van, mi például konkrét javaslatokat is megfogalmaztunk, de azokat nem láttuk viszont a szövegben. A mi célunk is az, hogy a nyolcórás munkaidôt minél hatékonyabban használjuk ki.
ERDÉLY JENÔ CELLAVEZETÔ – Vannak jó dolgok benne, de nagyobb figyelem irányulhatott volna a fizikai munkásokra. Jó lenne konkrétan az anyagban látni például, hogy a dolgozók több segítséget kapnak akkor is, ha délutános vagy éjszakás mûszakban hibásodik meg a szerszám. A munkaszervezésen ugyanis nagyon sok múlik.
KISS VIKTOR FOGAZÓ – A teamvezetôi nyilatkozatban benne van minden, ami benne lehet. Ezzel együtt lehet, hogy újabb kollektív szerzôdésekre is szükség lenne, amelyek pontosan rögzítik, kinek mi a feladata. Ez leginkább azokra vonatkozik, akik húsz-harminc éve már itt dolgoznak, s lehet, már nincs is érvényes szerzôdésük.
FÖLDES ATTILA SZERELÔ – Jó lenne, ha a mûszakátadás könnyebben és hatékonyabban menne. Az is, ha mondjuk valaki írásba foglalná, hogy a szereldét be lehet keríteni, s így nem kell minden váltás elôtt elrakni a szerszámokat. Ezzel legalább negyedórát lehetne nyerni mûszakonként – ilyen célokat fogalmaz meg tudtommal a nyilatkozat is.
KAPUVÁRY ANDRÁS CELLAVEZETÔ – A gyakorlati részbôl én is többet olvastam volna a teamvezetôi nyilatkozatban. A kollégámmal egyetértek abban, hogy nagy segítség lenne, ha bekerítenék a szereldét, s ezzel megkönnyítenék a munkások dolgát. Ha ilyeneket látnánk viszont a szövegben, még nagyobb lenne az elfogadottsága is.
Cyan Magenta Yellow Black
13 oldal
Dolgozóink 13
nyilatkozatról? KOCSIS SÁNDOR OPERÁCIÓS ÉS MINÔSÉGÜGYI IGAZGATÓ: – A teamvezetôi nyilatkozat egy fontos lépés abba az irányba, hogy az egészséges munka- és viselkedéskultúrát a cégnél meghonosítsuk. Minden munkatársnak tudnia és értenie kell, hogy az értékteremtés a cég mûködési alapfeltétele, s aki ez ellen vét (akár úgy, hogy idôt vesz el az értékteremtéstôl), a céget és általa mindegyik munkatársat károsítja. Bízom a teamvezetôk határozottságában és kitartásában a nyilatkozat pontjainak véghezvitelében és természetesen minden támogatást biztosítok ehhez.
HAJBA JÓZSEF FÜGGETLENÍTETT SZAKSZERVEZETI TISZTSÉGVISELÔ: – A teamvezetôk olyan dolgokat fogalmaztak meg, amelyek kötelezôvé teszik a dolgozók számára a rendtartást. Ezzel javul a munkaidô-kihasználás és a teljesítmény is. Semmi olyat nem találtam a nyilatkozatban, ami a dolgozók ellen irányulna.
HÉCZ VIKTOR HEGESZTÔ – Új ember vagyok a cégnél, de azt ennyi idô alatt már megtapasztaltam, hogy nálunk mindenki tudja a dolgát és teszi is azt. Az nem baj, ha több véleménybôl egy közöst formálnak, a kérdés az, hogy az elmondottakat megfogadják-e a dolgozók, s persze a vezetôk, vagy sem.
BINDICS MÁRK CNC LÉZER-GÉPKEZELÔ – Nem olvastam a nyilatkozatot, de ennek az egyik oka éppen az, hogy szerintem anélkül is tudjuk a dolgunkat. Nálunk legalábbis így megy a munka, s papír nélkül is tisztában vagyunk azzal: a mi érdekünk, hogy minél hatékonyabb legyen a termelés. Ezért pedig meg is kell tenni mindent.
SZIKORA LÁSZLÓ LÁNGVÁGÓ – Az jó dolog, ha meghallgatják a dolgozókat, a kérdés mindig az, hogy ennek lesz-e hatása. Sokszor volt ugyanis olyan, hogy mi elmondtuk a véleményünket, aztán hoszszú hetekig nem történt semmi – lehet, ez csupán egyetlen emberen múlt. A nyilatkozat egyfajta egységre utal, ami jó, csak lássuk az eredményt is.
ZAKÁL PÉTER HEGESZTÔ – Persze, meg kell beszélni a dolgokat, de én azt vallom: úgyis tudjuk, mi a dolgunk, papírral vagy anélkül ugyanúgy dolgozunk. Ami egyszer már bevált, azon nem kell változtatni, persze ha lehet javítani a hatékonyságon, akkor tegyük meg – de ne elméletben, hanem gyakorlatban.
FARKAS BÉLA LAKATOS – Van értelme az ilyen nyilatkozatnak, már csak azért is, mert azt láttuk, föntrôl is érkeznek hozzánk intézett kérdések. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, össze kell fognunk a vezetéssel, de meg kell tennünk azt is, ami rajtunk áll. Ilyen a rend, amit nem lenne olyan nehéz betartani, mégsem tartja fontosnak mindenki.
HORVÁTH GÉZA CSABA MÛSZAKVEZETÔ: – Az akarat, a meghirdetett változások láthatók. Vannak megrendeléseink, és ehhez hozzá kell tennünk a minôséget és az elvárható teljesítményt is, hogy elfogadjon bennünket a világ, a piac. Én hiszem, hogy hosszú távon lesz munkánk és munkahelyünk. Ezt úgy tudjuk kifelé legjobban demonstrálni, ha mindenki a saját területén rendet tart, a tôle elvárható legjobb tudása szerint dolgozik, és ez itt kezdôdik. A kis lépések visznek elôbbre bennünket. Bízom abban is, hogy ha a menedzsment akarata és a végrehajtás lendülete találkozik, akkor a köztes réteg is felveszi a fordulatot. Csak együtt jutunk elôbbre!
SCHVARCZ ISTVÁN DARABOLÓ – Olvastam a teamvezetôi nyilatkozatot, s meg vagyok vele elégedve. Benne van, hogy mit várnak tôlem, mit kell csinálnom, én pedig szeretem, ha tiszta képet vázolnak elém, mert abból értek. A sikere azon múlik, hogy ezt magukénak tekintik-e a dolgozók, s betartják-e a benne foglaltakat.
Cyan Magenta Yellow Black
14 oldal
14 Jármû Kft.
A Rába Jármû Kft. már csaknem teljesen felkészült az új feladatra
Vasszerkezetek a kéttonnás dömperhez dén heti hat, jövôre összesen 740 darab kéttonnás dömperhez gyárt vasszerkezetet a Rába Jármû Kft. a brit Terexnek. A sorozatgyártás október végén kezdôdik.
I
A Rába Jármû Kft.-nél az utolsó fázisában tart a felkészülés a brit Terex cég új kéttonnás dömperére, amelynek vasszerkezetét – a Csehországban gyártott puttony kivételével – Gyôrben gyártják. Homér Zoltán technológus lapunknak elmondta: az angol cég egy tavalyi piackutatás eredményeként döntött úgy, hogy vevôinek a meglévô három-, hatés kilenctonnás hordozható súlyú dömpereken kívül kéttonnásat is kínál. Áprilisban dôlt el, hogy a kisebb jármû mellsô és hátsó alváza, emelôollója, forgózsámolya, valamint puttonybillentô egysége náluk készülhet. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszott a két vállalat közötti négy és fél éves jó kapcsolat, valamint az, hogy a kilenctonnás változathoz is beszállít a Jármû Kft. Az elmúlt hónapok során a mintagyártás három szakaszát kellett végigvinni a Martin úti üzemben. Elôször csak alkatrészenként küldték ki a szigetországba a tételeket, amelyeket ott szereltek össze. Emellett a Terex szakemberei ellenôrizték a kisalföldi megyeszékhelyre a gyártáshoz általuk küldött szerszámokat, készülékeket. A második fázisban Gyôrött elkészültek az elsô hegesztett tételek, mindegyikbôl egy. A harmadik etap a nullszériáé: minden tételbôl három darab készül. Ezzel párhuzamosan október végéig a csar-
HOMÉR ZOLTÁN nokban kijelölt területet is „felöltöztetik” darukkal, helyi emelôkkel, elektromos szekrényekkel, a gáz- és a levegôelvételi helyekkel. „Arra törekszünk, hogy a folyamatok a lehetô legkoncentráltabbak legyenek. Még a forgácsolást, azaz a fúrást is szeretnénk ide helyezni, hogy ne kelljen másik hajóban a tételeket utaztatni” – tette hozzá a szakember. Homér Zoltán kifejtette: október végén kezdôdik meg a sorozatgyártás. Idén hetente hat jármûhöz kell a megrendelt elemeket elkészíteniük, jövôre pedig egész évben 740-ét. A vasszerkezeteket egyelôre nyersen adják át, de a termelés felfutása esetén a festés is a
HÉTZ VIKTOR HEGESZTÔ ÉS MECSÉRI TIBOR LAKATOS
Jármû Kft.-ben történhet. Erre van esély: eleinte arról volt szó, hogy „csak” évi ötszáz darabról szól az üzlet, a szám azonban már az említett 740-nél tart, sôt, a Terexnél nem tartják kizártnak, hogy 2008ban végül meghaladja a 800-at. A kéttonnás dömper négy típusban készül. Az elsô körben kettô gyártását indítja el a brit cég: az egyiknél a puttony kiemelhetô és billenthetô, a másiknál forgatha-
tó is. A harmadik és a negyedik típus között a különbség ugyanez, de a puttony nem emelhetô ki az alváz felületérôl. A Jármû Kft. idôközben újabb munkát nyert el a Terextôl. A 2008 januárjáig kifutó kilenctonnás termékcsalád utódjának szánt tíztonnás – de kilenctonnásra is szerelhetô – dömperek vasszerkezete ugyancsak Gyôrben készül 2008-tól.
Cyan Magenta Yellow Black
15 oldal
HR 15 DOMONKOS LÁSZLÓ
ÉS
RÁKÓCZY TIBOR ÉS PINTÉR ISTVÁN
PINTÉR ISTVÁN
MEGEGYEZÉS A JEDLIK ÁNYOS GÉPIPARI ÉS INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLÁVAL ÉS A LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKKÉPZÔ ISKOLÁVAL.
Együttmûködési megállapodás a középiskolákkal N
apjainkban egyre több vállalat szembesül a régiós, hazai, sôt, nemzetközi szinten is problémát jelentô szakemberhiánnyal, így a Rába is.
A Rába biztosítani kívánja az egyre bôvülô feladatok ellátásához szükséges munkaerôt, így kiemelt figyelmet kíván fordítani a gyôri iskolákkal való hoszszú távú együttmûködésre. A vállalati versenyképesség meghatározó tényezôje a tudás. A Rába tradicionálisan nagy tudással rendelkezô vállalat, fontos, hogy ezt az értéket megôrizzük és a jövôben továbbfejlesszük, illetve a város által kínált kiemelkedô képzési lehetôségekkel összekapcsoljuk. A cég profiljának megfelelôen 3 szakiskolával szeretne szorosabb kapcsolatokat kialakítani. Két iskolával, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolával, illetve a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképzô Iskolával már sikerült megállapodni. Az együttmûködés keretében mindkét iskola vállalta, hogy a Rába részére a szükséges szakmákban osztályokat indít. A Jedlik elsôsorban forgácsoló, NC⁄CNC-gépkezelô szakmákban, a Lukács-iskola pedig melegüzemi szakmákban (pl. ko-
vács, hôkezelô, öntô) tud a képzéshez segítséget nyújtani. Mivel a munkaerôpiacon egyre nagyobb a verseny a megfelelô tudással rendelkezô szakemberekért, fontos az, hogy a vállalat már a szakképzési folyamatba bekapcsolódjon, így akár tanulmányi szerzôdés és ösztöndíj felkínálásával magához kösse a fiatalokat. A harmadik intézménnyel, a Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskolával az együttmûködésrôl az egyeztetés még folyamatban van. A szakképzési együttmûködés mindkét fél számára elônyös, hiszen a vállalat igényeinek megfelelô szakemberekhez jut, a szakiskolák pedig vonzóbbá válhatnak azáltal, hogy elhelyezkedési lehetôséget, korszerû, piacképes tudás megszerzését teszik lehetôvé. Ugyanakkor a Rábának fel kell készülni a fiatalok fogadására, hogy a tanulók olyan vonzó munkahelyként tekintsenek a Rábára, amire egy egész életpályát érdemes építeni. A szerzôdéses együttmûködés elsô lépéseként egy tanulócsoport október 9-én üzemlátogatást tesz a Rába Futómû Kft.-nél, melyrôl a magazin következô számában beszámolunk majd. CSONTOS-HOFFER KATALIN
Új parkoló 25 millió forintból Huszonötmillió forintos beruházással 125 személygépkocsi befogadására alkalmas parkolót épített a Rába Nyrt. – tájékoztatta magazinunkat Szabó József stratégiai beszerzési, eszköz- és vagyongazdálkodási igazgató. A cég amiatt döntött a fejlesztés mellett, mert a Martin utca felôli bejáratnál nagyon sokan – egyébként nem csak rábások – hagyták ott autóikat a közterületen, szabálytalanul. Az új, nem ôrzött parkolót – amely a 67 ezres csarnokhoz közel, a portától keletre található – kizárólag a Rába dolgozói használhatják. Az automata sorompó kizárólag rábás belépôkártyával nyílik. Szabó József emlékeztetett rá: tavaly a vállalat területének déli oldalán alakítottak ki parkolót.
Új elnök a Rába Jármû Kft. felügyelôbizottságának élén A Rába Jármû Kft. felügyelôbizottságának elnöki posztja Peski László sajnálatos halálával megüresedett. A Rába Nyrt. mint alapító a megüresedett helyre Romvári Ferencet javasolta. A Jármû kft. új felügyelôbizottsága (FB) szeptember 21-én ülést tartott, ahol Romvári Ferencet megválasztotta az fb elnökének. Romvári Ferenc munkájához ebben a beosztásában is sok sikert kívánunk. A Rába Nyrt. vezetôsége
RÁBA MAGAZIN – A RÁBA JÁRMÛIPARI HOLDING HAVONTA MEGJELENÔ LAPJA A MUNKATÁRSAK ÉS A PARTNEREK SZÁMÁRA. FELELÔS KIADÓ: GULYÁS KRISZTINA
A RÁBA NYRT. MEGBÍZÁSÁBÓL KIADJA A LAPCOM KFT. (9021 GYÔR, ÚJLAK U. 4⁄A) ÜGYVEZETÔ IGAZGATÓ: SZAMMER ISTVÁN FELELÔS SZERKESZTÔ: KOLOSZÁR TAMÁS TERVEZÔSZERKESZTÔ: SUDÁR ÉVA MUNKATÁRSAK: HANCZ GÁBOR, LACZÓ BALÁZS, SUDÁR ÁGNES, TÓTH GYULA FOTÓ: H. BARANYAI EDINA SZERKESZTÔSÉG: 9021 GYÔR, ÚJLAK U. 4⁄A TELEFON: 96⁄504-444, FAX: 96⁄504-414. E-MAIL:
[email protected] NYOMÁS: SZÉCHENYI NYOMDA, GYÔR A RÁBA NYRT. KOMMUNIKÁCIÓS SZERVEZETE: 9027 GYÔR, MARTIN U. 1. TELEFON: 96⁄624-370
Cyan Magenta Yellow Black
16 oldal
16 HR
Jubilánsok
15 év KÉRI JÓZSEF fémkikészítô, hôkezelô team, Rába Futómû Kft. MÉHESNÉ TÓTH ERIKA raktárvezetô, logisztika, Rába Futómû Kft. VINKLER ISTVÁN kovács, kovácsteam, Rába Futómû Kft. DENKE JÓZSEF mérnökségi csoportvezetô, Mór, termékmérnökség, Rába Alkatrész Kft. HRABATI MIKLÓSNÉ gépkezelô, Mór, présmûhely II., Rába Alkatrész Kft.
20 év LÉGMÁN LÁSZLÓ vezetôtervezô, konstrukció, Rába Futómû Kft. RÁCZ IMRE teamvezetô, tányér- és kúpkerékteam, Rába Futómû Kft. MEZÔ ANDRÁS minôsített hegesztô, hôkezelô, hegesztôteam, Rába Futómû Kft. ENDRESZ LÁSZLÓ karbantartó lakatos, karbantartási team II., Rába Futómû Kft. CSELEDI GÁBOR NC-megmunkáló, központi forgácsoló, Sárvár, MKC-megmunkálóközpont, Rába Alkatrész Kft. DÉNES VINCE NC-forgácsoló, Sárvár, gyûrû-gys., Rába Alkatrész Kft. FÜGE ANTAL gépkezelô, Mór, szabászat, Rába Alkatrész Kft. SZABÓ LÁSZLÓ készletezô, Mór, Cooper, Rába Alkatrész Kft. SZILI JÁNOS lakatos, Mór, szabászat, Rába Alkatrész Kft.
25 év PÁSZTOR CSABA gépi magkészítô, hídházteam, Rába Futómû Kft. SZALAY TIBOR raktárvezetô, logisztika, Rába Futómû Kft. GÁSPÁR ANTALNÉ varrónô, Mór, varroda, Rába Alkatrész Kft. HAVLIK ANIKÓ anyagkezelô, Mór, belsô logisztikai raktár, Rába Alkatrész Kft. HORVÁTH GÉZA hôkezelô, Sárvár, hôkezelô gys., Rába Alkatrész Kft. KOVÁCS ZSOLT ANDRÁS NC-forgácsoló, Sárvár, vegyes alk. rész. gys., Rába Alkatrész Kft.
LASCSIK HUBERTNÉ termelésszervezô, Mór, rezsi, Rába Alkatrész Kft. MOZBAUER ISTVÁN gépkezelô, Mór, habosító, Rába Alkatrész Kft. NAGY LÁSZLÓ gépbeállító lakatos, Mór, habosító, Rába Alkatrész Kft. PISCH TIBOR gépkezelô, Mór, présmûhely II., Rába Alkatrész Kft. SZÁSZ GÁBOR lakatos, Mór, hegesztés III., Rába Alkatrész Kft. SZEGVÁRI ATTILA végellenôr, Mór, hegesztés III., Rába Alkatrész Kft. HERCZIG LÁSZLÓ ingatlangazdálkodási elôadó, vagyongazdálkodás, Rába Vagyonkezelô Kft.
30 év SZABÓ JÓZSEF beszerzési és eszközgazdálkodási igazgató, Rába Nyrt. FORRÓ KÁLMÁN NC-marós, melegüzemi team, Rába Futómû Kft. PÓCZA GYULA NC-marós, melegüzemi team, Rába Futómû Kft. RABI ISTVÁN köszörûs, hidegüzemi team, Rába Futómû Kft. SAMU JÁNOS számítástechnikai mûszaki elôadó, konstrukció, Rába Futómû Kft. SZÛCS KÁLMÁN termelési elôadó, termeléskoordináció, Rába Futómû Kft. TATAI JÁNOS marós, hajtómûház-megmunkáló kp. team, Rába Futómû Kft. BAUMGARTNER KÁLMÁN NC-forgácsoló, Sárvár, gyûrû-gys., Rába Alkatrész Kft. BOGNÁR ISTVÁN esztergályos, Sárvár állócsap-gömbcsap gys., Rába Alkatrész Kft. DANDÉ ISTVÁN gépkezelô, Mór, présmûhely I., Rába Alkatrész Kft. FAZEKAS JÓZSEF fúrós, Sárvár, sajtológys., Rába Alkatrész Kft. GÁRDOSI ZOLTÁN NC-forgácsoló, Sárvár, gyûrû-gys., Rába Alkatrész Kft. NÉMETH JÓZSEF NC-forgácsoló, Sárvár, metaldyne-gys., Rába Alkatrész Kft. ÓDOR TAMÁS NC-gépkezelô, Sárvár, Denso-gys., Rába Alkatrész Kft. PAPP IMRÉNÉ esztergályos, Sárvár, utánmegmunkáló, Rába Alkatrész Kft. PENCZ JÓZSEF NC-megmunkáló, központi forgácsoló, Sárvár, MKC-megmunkálóközpont, Rába Alkatrész Kft.
ZSÖLLEI LÁSZLÓ kárpitos, Mór, szabászat, Rába Alkatrész Kft.
35 év GYUREK ZOLTÁN teamvezetô, laboratórium, Rába Futómû Kft. HRISZTOV GYÖRGY cellavezetô, karbantartási team III., Rába Futómû Kft. MÓCZÁR IMRE teamvezetô, öntôtechnológia, Rába Futómû Kft. SZÖRÉNYI MIKLÓS technológia, öntôtechnológia, Rába Futómû Kft. HORVÁTH EDE teamvezetô, jármûalváz-értékesítés, Rába Jármû Kft. SZABÓ JÁNOS tehergépkocsi- és alváztervezô, konstrukciós team, Rába Jármû Kft. ZSIGMOND LAJOS karbantartó lakatos, Sárvár, üzemfenntartás, TMK, Rába Alkatrész Kft.
40 év BOZSANICZ FERENC szemcseverô, hôkezelô, hegesztôteam, Rába Futómû Kft. KAINCZ LÁSZLÓ szerszámkészítô, hidegüzemi team, Rába Futómû Kft. VECSEY MIHÁLY fogaskerék-összejárató, tányér- és kúpkerékteam, Rába Futómû Kft. BALOGH JÓZSEFNÉ gyártmányfejlesztô, konstrukciós teamvezetô, Rába Jármû Kft. HÉRICS JÁNOS lakatos, Mór, szerszámforgácsoló, Rába Alkatrész Kft. KELEMEN ISTVÁN termelésirányító, Mór, hegesztés I., Rába Alkatrész Kft.
Megemlékezés Végh István (58) a Kovács MIBI Team volt munkatársa 2007. szeptember 9-én otthonában tragikus hirtelenséggel elhunyt. 1993. június 1-jétôl dolgozott a kovácsüzem minôségbiztosítási szervezetében gyártásközi, majd végellenôrként. Emlékét kegyelettel megôrizzük.