Dr. Vass Sándor alezredes Korszerű repülőgépek elektronikai védelmét biztosító új eljárások, eszközök
Az elmúlt évtizedek háborús tapasztalatai egyértelműen igazolják, hogy a megsemmisítő eszközök találati pontossága, pusztító ereje az elmúlt negyed században nagyságrendekkel megnövekedett, miközben alkalmazásukat napszak, évszak, időjárási viszonyok már nem korlátozzák. Ugyanakkor a rádió lokátorok, hőpelengátorok, lézerek segítségével felderített, megcélzott repülőeszközök megsemmisítési valószínűsége is nagyságrendekkel nagyobb, mintha ezt egyszerű, vizuális módszerekkel teszik. A jelenlegi megsemmisítő eszközök hatékonyságának ismeretében a repülőgépek igazán hatékony önvédelmét csak a felderítés, észlelés csökkentésével érhetjük el, hiszen minden megsemmisítés alapfeltétele a pontos felderítés.
Bevezetés Az eljövendő háborúkban a korszerű vadászrepülőgépek a célobjektumok legnagyobb megsemmisítési valószínűsége mellett a saját gépek minimális felderíthetőségi és megsemmisülési valószínűségét biztosítják. A korszerű többfeladatos vadászrepülőgépek sokoldalúan variálhatóak, nagy találati pontosságú fegyverzettel, komplex felderítő, célzó (célmegjelölő) és rávezető rendszerekkel, valamint komplex elektronikai védelmi rendszerekkel rendelkeznek. Napjaink helyi háborúinak tapasztalatai alapján a repülőgépekre a legnagyobb veszélyt az infra és a rádiófrekvenciás vezérlésű levegő-levegő illetve föld-levegő rakéták jelentik. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni a földi telepítésű légvédelmi gépágyúk, kézifegyverek, illetve a repülőgépek gépágyúinak romboló hatásairól sem. Ezen eszközök pusztító hatásait alapvetően a repülési útvonalak helyes megtervezésével és manőverek végrehajtásával érhetjük el. A korszerű repülőgépek túlélését nagyban befolyásolják a repülőgépek által alkalmazott elektronikai védelmi eszközök és módszerek is, de ezek hatékonysága megkérdőjelezhető, ha nem ismerjük pontosan a lehetséges megsemmisítő eszközök típusait. Ezért szükséges megvizsgálnunk azon lehetőségeket, amelyekkel nagy valószínűséggel biztosítható a korszerű repülőgépek túlélése a modern megsemmisítő eszközökkel szemben. 1. A repülőgépek passzív elektronikai védelemének lehetőségei A repülőgépek passzív elektronikai védelméről beszélhetünk akkor, amikor olyan anyagokat, technológiákat alkalmazunk, amelyek állandóan biztosítják az elektronikai felderítés elleni védelmüket. A korszerű repülőgépek harci túlélőképességét nagyban meghatározák a „lopakodó” stealth jellemzői is. A lopakodó technológia lényege, hogy a repülőgép „láthatatlanul” tud átrepülni az ellenséges területen, végrehajtja a feladatát és észrevétlenül távozik. Ezért a korszerű repülőgépnek a megfelelő „lopakodás” érdekében el kell érnie, hogy minimális legyen a vizuális, infra, hang és rádiólokációs felderíthetősége.
1.1. A repülőgépek vizuális felderítés elleni védelme A vizuális felderíthetőség csökkentésének egyik legrégebben ismert módszere az évszaknak, földrajzi övezetnek megfelelő álcázó festés alkalmazása. A korszerű repülőgépeknél a vizuális felderítésének csökkentése érdekében például a hajtómű égésterméke már teljesen füstmentes. Kísérletek folynak olyan speciális elektronikusan vezérelt polimer burkolattal, amely biztosítja, hogy ha földről figyeljük a repülőgépet, akkor a burkolat színe az atmoszféra színeivel egyezik meg, ha a levegőből figyeljük a repülőgépet, akkor a burkolat felveszi a földfelszín, terep jelegzetes színeit. Ezáltal a repülőgépnek, úgy, mint a kaméleonnak szinte lehetetlen a vizuális felderítése.[1]
1. sz. ábra A jövő repülőgépének vizuális álcázása [1] 1.2. A repülőgépek rádiólokációs felderítés elleni védelme Az Öböl-háborúban igazolták először meggyőzően a lopakodó repülőgépek harci hatékonyságukat, fejlesztésük elméleti és gyakorlati helyességét. A lopakodó repülőeszközök felderítés elleni védelmét földi telepítésű lokátorokkal szemben optimalizálták. Mindezek eredményeként a hagyományos, rádiólokációs felderítő rendszer egyáltalán nem, vagy csak késve jelzi e légi járművek megjelenését.[2] A repülőgépek lopakodó tulajdonságukat részben sajátos alakjuknak, részben a felhasznált rádióhullám-elnyelő kompozitanyagoknak köszönhetik. A kezdeti tapasztalatok szerint, ha a gép síkjai különféle szöget zárnak be a radarsugárforrással, akkor minden felület másfelé tükrözi vissza a rádióhullámokat. Minél több különböző és keskenyebb síkból áll a gép felülete, annál többfelé szórja szét a hullámokat. A további kutatások azonban kimutatták, hogy elsősorban a derékszögű felületek verik vissza a hullámokat, ezért ha ezeket kerülik, a gép még lehet aerodinamikailag előnyös formájú. Például az F-22-est ennek megfelelően alakították ki: szárnya és a vízszintes vezérsíkok be- és kilépőéle egymással megegyező szöget zárnak be. A szárny és a törzs felületeit egybeolvadó technikával erősítették össze. A nagy radarfelületű levegő beömlőnyílások vonalai is 60°-os nyilazásúak és a hajtómű mélyen el van rejtve, a levegő útja pedig S-alakú, hogy a radarhullámok minél többször verődjenek vissza, mielőtt elhagynák a gépet. A
pilótafülke, a futóműaknák és bombakamrák ajtajainak varratai fűrészfog-szerűek. A radarelnyelő kompozitanyagokat kevésbé használták (24%), szemben az F-117-essel, amely legnagyobbrészt ebből áll. Erre a szerkezet szélei és döntő fontosságú felületeibe épített görbületei adtak lehetőséget. Kompozitanyagokat elsősorban a szárny széleiben, illetve a hajtóműben (speciális kerámia, ami a hőkibocsátást is csökkenti) alkalmaztak. Itt is alkalmazták a hagyományos gépeknél használatos radarelnyelő festést.[3] A pilóta feje, sisakja, illetve a műszerfal paneljei is jelentős radarvisszaverő felületek. A „Have Glass” technológia a gép radarvisszaverő felületének további csökkentését célozza. A kabintető kap egy speciális festést, amely egy aranyrétegből, ezen pedig indium- és ónoxid rétegből áll. Ez nem engedi át a radarhullámokat, hanem visszaveri és szétszórja. Mérések szerint ez 15%-kal csökkenti a gép által visszavert radarhullámokat. A lopakodó repülőgép a fegyverzetét belső kamrákban hordja, a gépágyú torkolatát is ajtó rejti, amikor nem használja. 1.3. A repülőgépek akusztikai felderítés elleni védelme A repülőgépek által kibocsátott hangok csökkentése is fontos, bár hangjelek alapján vezérelt (irányított) automatikus fegyverek nem léteznek, de felderítés valószínűségének csökkentésével a kézi fegyverekkel szemben túlélés esélyeit nagyban lehet javítani. A hangcsökkentés alapvetően a hajtóművek körüli nagytömegű hangszigetelő anyag többrétegű beépítésével valósítható meg.[4] 1.4. A repülőgépek infra felderítés elleni védelme Az infravörös sugárzás csillapodása a levegőben kisebb, mint a látható fény tartományban, ezért infravörös tartományban kétszer-háromszor nagyobb a felderítés távolsága. A repülőgépek infravörös sugárzásának „álcázása” azért nehéz, mert a repülőgépek működésekor felszabaduló hő nyomtalanul nem szórható szét a környezetben. A vadászgépek az infravörös sugárzásuknak 70-90 %-át a hajtómű fúvócsöveinél 3,2-4,8 µm tartományban, 2-3 méternyi távolságban sugározza ki. A repülőgépek hajtóműveinél alkalmazott hőmérsékletcsökkentő praktikák elsődleges célja az, hogy a magas hőmérsékleten ionizálódó gáz mennyiségét csökkentsék, hiszen ez nagymértékben visszaveri az elektromágneses hullámokat. A hajtóművek hőkibocsátását csökkentő technikáknak köszönhetően a korszerű repülőgépek alig bocsátanak ki a környezetüknék melegebb levegőt, még hangsebesség fölött sem, mivel azt képesek utánégető nélkül is elérni. Hangsebesség fölött már a súrlódás is termel gyenge hőt, amelyet az érzékeny hőkeresőfejjel ellátott légiharcrakéták érzékelhetnek. A repülőgépek infravörös sugárzásának a környezeti sugárzáshoz viszonyított értéke csökkenthető: • a fúvócsövek körkörös árnyékolásával; • a kiáramló hűtött gáz irányának olyan megváltoztatásával, hogy azok minél korábban elkeveredjenek a környezeti levegővel.[4] 2. Az aktív elektronikai védelem lehetőségei A korszerű repülőgépeken az aktív elektronikai védelmet alapvetően a fedélzeti elektronikai hadviselési rendszer elemei hajtják végre. A rendszer az infra, rádiófrekvenciás besugárzásjelző alrendszerből, a fedélzeti központi számítógépből, az ellentevékenységet végrehajtó (aktív rádiólokátor zavaró, passzív rádiólokátor zavaró (dipolkivető), infra zavaró vagy infracsapda kivető) alrendszerből és a kijelző alrendszerből áll. Az elektronikai
hadviselés rendszer a veszély észlelése után kiválasztja a legmegfelelőbb ellentevékenységi módszert és eszközt, majd ha szükséges, automatikusan aktiválja azokat, miközben figyelmeztető jelzést küld a pilótának. A továbbiakban tekintsük át részletesebben, hogy a fedélzeti elektronikai hadviselési rendszernek milyen lehetőségei és eszközei vannak például az infra vezérlésű rakéták elleni védelemre. 2.1. Infra vezérlésű rakéták elleni védelem Az infra vezérlésű rakéta az egyik legelterjedtebb vezérlési forma a földi és légi indítású rakéták esetében, így az egyik leghatékonyabb légvédelmi fegyver, amely valaha is alkalmazásra került. Igaz ugyan, hogy az infra vezérlésű rakéták relatív rövid hatótávolságúak, illetve alkalmazhatóságukat nagyban befolyásolják az időjárási és a korlátozott látási viszonyok, de Vietnamtól kezdve Afganisztánon keresztül az öböl háborúig az infra rakéták sorra szedték az áldozataikat. A helyi háborúkban 1973 óta bekövetkezett repülőgép veszteségek 49 %-a az infra vezérlésű föld-levegő rakétáknak tudható be. Más kutatások szerint az utóbbi 15 évben a lelőtt repülőgépek 90 %-át a vállról indítható rakétákkal lőtték le. Az első öbölháborúban bekövetkezett 29 USA repülőgép veszteségből 12 írható az SA-16 (Igla) számlájára. Természetesen mindez annak ellenére történt, hogy a lelőtt repülőgépek az elérhető legmodernebb aktív és passzív infra védelmi eszközökkel is rendelkeztek.[5] Az esetek többségében elmondható, hogy az áldozatul esett repülőgépek egyáltalán nem, vagy nem a megfelelő védelmi eszközökkel rendelkeztek. Természetesen lehetetlen megvédeni minden egyes repülőgépet az összes rakéta típus ellen. Figyelembe kell venni, hogy egyes védelmi eszközök, módszerek csak a rakéták bizonyos típusai ellen hatékonyak. Az egyik fő probléma az adott rakéta ellen megfelelő hatékonysággal bíró védelmi eljárás kiválasztása. A legmodernebb repülőgépek rendelkeznek megfelelő fenyegetés-értékelő és kijelző rendszerrel, amely érzékeli és besorolja a repülőgépre leselkedő veszélyeket és kijelzi azokat a pilóta számára. A pilóta természetesen a kapott adatok alapján választja ki és alkalmazza a legmegfelelőbb védelmi eszközöket.[5] A korszerű repülőgépek a rakétaindítás jelző figyelmeztetése alapján alkalmazzák az úgynevezett válasz jellegű védelmi rendszabályokat, ha a rakéta indításjelző pozitív jelet ad ki. A rakétaindítás jelzővel nem rendelkező vadászrepülőgépek, nagysebességű bombázók esetében azonban nem egyszerű a helyzet, a megnövekedett fenyegetettség rákényszeríti őket elkerülő manőverek és az infracsapdák megelőző jellegű alkalmazására. A jelenleg rendszerben lévő infra rakéták még nem a repülőgép infraképe alapján hajtják végre a rávezetést, a látószögükben lévő legerősebb infra sugárforrásra fognak be. A rakéták a befogás előtt, a célkutatás, célzás idején a legérzékenyebbek a zavarásra. A megelőző céllal alkalmazott infracsapdák már azt is megakadályozzák, hogy a rakéta egyáltalán befogjon a célra. Ez a módszer igen hatékony, mert a régebbi rakétákon esetlegesen meglévő infracsapda elleni védő áramkör csak a szilárd befogás után aktivizálódik. A megelőző jellegű védelmi rendszabály jelentheti infracsapdák folyamatos kilövését, vagy nagy látószögű infra zavaró berendezés folyamatos alkalmazását. Az infra zavaró alkalmazása a kívánatos megoldás, mivel a folyamatosan működő zavaró adó hosszabb időre biztosíthatja a szükséges védelmet. A harcászati repülőgépeken azonban a nagy hely, energia és súly igény miatt általában nem alkalmazhatók ilyen nagy látószögű, nagy teljesítményű infra zavarók.
Az infracsapdák esetében a fő problémát az jelenti, hogy a repülőgép csak korlátozott mennyiséget vihet magával, a kivető berendezésbe betöltve. Amennyiben a repülőgép 60 db piropatront visz magával, ez másodpercenkénti kilövés esetén egyperces megelőző védelmet tud nyújtani. A közelmúlt háborúiban nem egy repülőgép esett áldozatul annak, hogy a pilóta megkísérelte az infracsapdákkal történő takarékoskodást. Az infracsapda típus kiválasztását a várható infra rakéta érzékenységi hullámhossza, a keresőfej fejlettsége, az alkalmazási valószínűsége befolyásolják. A megfelelő típusú infracsapdákat a repülőgépek infraképe figyelembevételével kell kiválasztani. Az időben történő és megfelelő infracsapda alkalmazása még ma is hatékony védelmet nyújt az első- és részben a második generációs infra vezérlésű rakéták ellen. Azonban az újabb fejlesztésű infra rakéták egyre jobb képességekkel rendelkeznek az infracsapdák elleni védelem tekintetében. Képesek különbséget tenni a kicsiny pontszerű, de igen erős kisugárzással rendelkező, valamint a nagyméretű, de kisebb intenzitású sugárzással bíró repülőgépek között. A korszerű infracsapda kivető berendezés vezérlőegysége szorosan kapcsolódik a radar besugárzásjelző és rakétaindítás jelző berendezésekhez. A felderítési adatok és rendszerben tárolt kisugárzó adatbázis összehasonlítása alapján fenyegetettségi sorrendet hoz létre és annak alapján kidolgozza a lehetséges védelmi eljárásokat, beállítás esetén automatikusan indíthatja is a megfelelő védelmi eljárást. A svéd Celsius Tech / SAAB-tech által kifejlesztett BOL típusú kivető berendezés új típusú megközelítést jelent, mivel az eszköz kialakítása lehetővé teszi a kivető elhelyezését a rakéta-indítósín és a függesztmény között. Az ilyen típusú elhelyezés azzal az előnnyel jár, hogy nem rontja a repülőgép aerodinamikai tulajdonságait és a hordozott fegyverzet mennyisége sem csökken. További előny, hogy az egyéb integrált szóró/kivető berendezések felhasználhatók zavaródipólok, esetleg más típusú infracsapda kilövésére. [5]
2. sz. ábra BOL típusú kivető berendezés [5] A hagyományos infracsapdák fő alkotó eleme egy korong, amely az elégése eredményeképp biztosítja az infra kisugárzást. A korong alkotóelemei: magnézium az üzemanyag, teflon az oxidáló anyag és a viton a kötőanyag. Kis mennyiségben egyéb anyagok is lehetnek a korong anyagai között az égési folyamat szabályozására vagy a gyártási folyamat segítésére. Az ilyen típusú infacsapdákat Magnézium-Teflon-Viton típusú azaz MTV infracsapdának nevezzük. Az infracsapda korongokat alapvetően kétféle módon, préseléssel vagy sajtolással állítják elő. Általában úgy készülnek, hogy a begyújtástól fogva addig égnek, míg teljesen el nem fogynak. A NATO országokban elsősorban az 1" x 2" x 8" MJU 7b (Angliában PW 218) használatos. Ez az infracsapda MTV típusú maggal rendelkezik, a mag be van vonva gyúlékony anyaggal és az egész egy műanyag fedelű alumínium dobozban kerül elhelyezésre, a dobozba gyutacsot és egy biztonsági szerkezetet is beépítenek. A működés alapelve, hogy a
gyújtás után a kiterjedő forró gázok kilökik a korongokat a dobozból, - néhány változatban a forró gázok hője lobbantja be a korongokat. Modernizáltnak nevezzük azokat az új típusú infracsapdákat, amelyeket a második és harmadik generációs rakéták megtévesztésére fejlesztettek ki. A második és harmadik generációs rakéták ellen a hagyományos pontszerű infracsapdák már nem hatékonyak. A modern rakéták kihasználják azt a tényt, hogy az infracsapdák sokkal magasabb égési hőmérséklettel rendelkeznek, mint a repülőgépek által kisugárzott hőmérséklet. Az új típusú rakéták esetében az infracsapdák zavaró hatása elől előre menekülve, új érzékelő anyagokat pl: indium-antimon (InSb) kezdtek el alkalmazni és áttértek a λ = 3-5 µm sávba. Ahhoz, hogy a régebbi típusú infracsapdák sikerrel alkalmazhatóak legyenek az újabb rakéták ellen, részleges átalakításokat, vagy teljesen új fejlesztéseket kell végrehajtani rajtuk. Ezek a változtatások kiterjednek az alkalmazási módszerre (a kilövés technikájára), de az alkalmazott világítóanyagok összetételének továbbfejlesztésére is annak érdekében, hogy az infracsapda spektrumképe minél hasonlatosabb legyen a repülőgép sugárzási profiljához. A legújabb infracsapdák más fontos tulajdonságokban is igyekeznek a repülőgéphez hasonlítani, például a saját hajtóművel rendelkező hamis célok felveszik a cél kinetikai jellemzőit és ráadásul még spektrálisan is hasonlítanak arra.
3. sz. ábra A kinetikus infracsapda hőképe [5] A jelenlegi MTV infracsapdák mintegy 2000°C hőmérsékleten égnek, a repülőgépek hajtómű hőmérséklete pedig csak kb. 600-800°C körüli értéket ér el. A fejlesztők a fő hangsúlyt jelenleg a különleges anyagú infracsapdák Special Material Decoys (SMD) kifejlesztésére fordítják. Ígéretes kísérletek folynak a vas (Fe) – aluminium (Al), réz (Cu), bór (B) alapanyagú fóliákkal. Az új anyagokat tartalmazó infracsapdák tulajdonképpen nem is lassan égnek, hanem gyorsan rozsdálnak, így biztosítva a kellően alacsony hőmérsékletet és a hosszú idejű égést. A viszonylagosan alacsony égési hőmérséklet mellékhatásaként a hordozó repülőgép rejtve maradhat földi vizuális felderítés elől, ezáltal biztosítva légvédelmi fegyverek elleni védelmet, valamint a minél jobb spektrális hasonlóságot. [5]
4. sz. ábra Az új típusú SMD infracsapda család [5] Ezen infracsapdák nem tartalmaznak robbanó összetevőt, csak a levegővel történő érintkezés hatására kezdődik el az égésük. A környezetet nem terhelik, amennyiben 50 m nél magasabbról esnek a földre, a leesésük idejére már teljesen kihűlnek. A kivetéstől számított 90-120 napon belül pedig elemi vassá bomlanak. 2.2. Infra zavaró rendszer alkalmazási lehetőségei A megbízható rakéta indításjelző berendezések hiánya miatt jelenleg az infracsapdák alkalmazása nem jelent teljes körű védelmet, ezért az infra vezérlésű rakéták elleni harcban folyamatosan új módszereket keresnek az infracsapdák helyettesítésére. A legtöbb infrarakétáról elmondható, hogy a célkutatás fázisában érzékenyebb a zavarásra, mint befogás után. Az infra zavarók alkalmasak a célkutatás közbeni, megelőző zavarás végrehajtására. Akár hosszabb időtartamra is be lehetnek kapcsolva, amíg a repülőgép a veszélyes területen tartózkodik, így biztosítva a megfelelő védelmet a veszélyes zónában tartózkodás teljes időtartamára. Sajnálatos módon a minden szempontból megfelelő szélessávú, nagyteljesítményű infra zavarók nagy súlyuk és teljesítményigényük miatt nem megfelelőek a gyors vadászgépek védelmére. Az aktív infra védelmi eszközök folyamatos fejlesztés alatt állnak, a felgyorsult technikai fejlődés újabb és hatékonyabb rendszerek kifejlesztését teszi lehetővé. Az Infra Védelmi Rendszer egy infra tartományú zavaró az AN/ALQ-212 Advanced Threat Infrared Countermeasure és az AN/AAR-57 rakétaindítás jelző egységes rendszerbe integrált alkalmazását jelenti. A rendszer működésének a lényege, hogy a rakétaindítás jelző figyelmeztetést ad az ellenséges rakéta indításáról. A fedélzeti számítógép kiválasztja a fenyegetésnek megfelelő védelmi rendszert. Amennyiben az infra zavaró berendezés kerül kiválasztásra a zavaró fej a cél irányába fordul, befogja a közeledő rakétát és megkezdi a követését. Amikor a rakéta eléri a megfelelő távolságot, a zavaró fej automatikusan megkezdi annak zavarását. A Xenon ívlámpa és a lézerfej az előre kidolgozott modulációs programoknak megfelelően folyamatosan megvilágítja a rakéta keresőfejet. A felderítéstől a zavarásig tartó működési ciklus végrehajtása kevesebb, mint egy másodperc időt igényel. A rendszert leginkább nagyméretű szállítógépek és helikopterek védelmére célszerű alkalmazni.
Lézeres infra zavarófej
C-12511 Zavarás vezérlő egység C-12510 Elektronikus vezérlőegység
SU-201 Lézeres infra zavaró
Infracsapda SU-202 Elektro-optikai érzékelő 4-6 db
AN/ALE-47 Sorrendvezérlő
D-61 Modernizált Infracsapda, dipól kivető Infracsapda, dipól kivető
5. sz. ábra AN/ALQ-212 infra zavaró berendezés [6] Összegzés: Napjaink katonai konfliktusai alapján megállapítható, hogy a korszerű repülőgépek számára a legnagyobb veszélyt továbbra is a vállról indítható infra vezérlésű rakéták jelentik. A jövőben a 3000 - 5000 m-ig tartó magasság tartományt a vállról indítható infra vezérlésű rakéták veszélye miatt csak korlátozottan lehet igénybe venni. Ugyanakkor a vállról indítható rakéták továbbra is folyamatos modernizáción mennek keresztül, általánossá válik a két színtartományú rávezetőfej és megjelenik az infrakép szerinti rávezetés is. Természetesen az infra védelmi eszközök korszerűsítését sem lehet elhanyagolni, újabb védelmi eszközöket és alkalmazási módszereket kell kidolgozni. A vállról indítható rakéták gyors elterjedésével egyre több terroristacsoport jut ilyen fegyverhez. A terroristák kezében a viszonylagos olcsóság és a könnyű kezelhetőség hatékony fegyveré válhat a korszerű repülőgépek ellen. Az egyetlen megoldás erre a problémára a megfelelő rakétaindítás figyelmeztető, amely riasztja a pilótát és vezérli az infracsapdák kilövését és az infra zavarást. Amennyiben a pilóta időben kap figyelmeztetést a rakétaindításról még az újabb típusú infravezérlésű rakéták is jó eséllyel leküzdhetők infracsapdával vagy manőverrel.
Felhasznált irodalom [1]F/A 22 RAPTOR. http://www.f-22raptor.com/st_getstealthy.php [2] Óvári Gyula: Régi gondok új közelítésben: vadászrepülőgép-beszerzés 2000 után. http://zrinyi.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/1999/ht-1999-34-14.html [3] F/A-22 Raptor: http://www.harcirepulo.hu/F-22/#stealth [4]Dr. Óvári Gyula: Biztonság- és repüléstechnikiai megoldások katonai helikopterek harci túlélőképességének javítására. http://www.szrfk.hu/konf2005/cikkek/ovari_gyula.pdf [5] Tandari Ferenc: Elektro-optikai és infravörös vezérlésű fegyverek alkalmazása és az ellenük való védekezés lehetőségei, MHLP, Veszprém, 2003. [6] AN/ALQ-212 Advanced Threat Infrared Countermeasures (ATIRCM) http://www.fas.org/man/dod-101/sys/ac/equip/siircm.htm
