Kommunikáció felsőfokon

Kommunikáció felsőfokon Hogyan írjunk, hogy megértsenek? Hogyan beszéljünk, hogy meghallgassanak? Hogyan levelezzünk, hogy válaszoljanak? Szabó , Katalin

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Kommunikáció felsőfokon : Hogyan írjunk, hogy megértsenek? Hogyan beszéljünk, hogy meghallgassanak? Hogyan levelezzünk, hogy válaszoljanak? Szabó , Katalin

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Tartalom 1. A KIADÓ ELŐSZAVA ................................................................................................................. 1 2. AZ OLVASÓHOZ ......................................................................................................................... 2 3. HOGYAN ÍRJUNK, HOGY MEGÉRTSENEK? .......................................................................... 4 4. 1. STÍLUS ÉS BESZÉDMODOR .................................................................................................. 5 1. A STÍLUS ÉS AZ EMBER ................................................................................................... 6 1.1. Oxbridge – a stiláris belépő ...................................................................................... 6 1.2. Nőiesen szerény – férfiasan határozott Nyugatiasan direkt – keletiesen bizonytalan 7 2. ÍRD ÉS MONDD! ................................................................................................................. 8 3. A SZAVAK EREJE .............................................................................................................. 9 3.1. A szókincs .............................................................................................................. 12 3.2. Eredeti kifejezések .................................................................................................. 12 4. IDEGEN SZAVAK, IDEGEN KIFEJEZÉSEK ÉS IDEGENSZERŰSÉG A NYELVHASZNÁLATBAN ................................................................................................... 13 4.1. Nyelvi önvédelem ................................................................................................... 13 4.2. Az idegen szavak mint jellemfestők ....................................................................... 14 4.3. A hunglish diadalmenete ki károsodik? .................................................................. 14 4.4. Mikor idegent? Mikor magyart? ............................................................................. 15 4.5. Idegenszerű magyar ................................................................................................ 15 5. STÍLUSELEMEK ÉS STÍLUSHIBÁK .............................................................................. 16 5.1. Közhelyek ............................................................................................................... 16 5.2. Pestiesen szólva – a szleng határai a tudományos szövegben ................................. 17 5.3. Eufemizmusok ........................................................................................................ 17 5.4. Nyelvficamok ......................................................................................................... 18 5.5. Képzavarok ............................................................................................................. 18 5.6. Aktív és passzív szerkezetek .................................................................................. 19 6. HOGYAN FEJLESSZÜK A STÍLUSUNKAT? ................................................................. 19 6.1. A jó stílus: világos, tömör, erőteljes ....................................................................... 20 6.1.1. Világosság .................................................................................................. 20 6.1.2. Tömörség ................................................................................................... 21 6.1.3. A magával ragadó stílus: lendület, érzékletesség, erő ................................ 23 6.2. Szavak, szavak, szavak ........................................................................................... 23 6.3. A ritmus .................................................................................................................. 24 6.4. Szókincsteszt (1) ..................................................................................................... 24 6.5. Szókincsteszt (2) ..................................................................................................... 28 6.6. Szókincsteszt (3) ..................................................................................................... 31 6.7. A tesztek megoldása ............................................................................................... 34 6.8. Feladatok ................................................................................................................ 34 6.9. Megoldások ............................................................................................................ 37 6.10. Hivatkozások ........................................................................................................ 39 6.11. Ajánlott irodalom .................................................................................................. 39 5. 2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? ....................................................... 41 1. A TÉMAVÁLASZTÁS ARANYSZABÁLYAI ................................................................. 41 2. A FORRÁSOK FELTÁRÁSA ÉS KEZELÉSE ................................................................. 42 2.1. A források fajtái ...................................................................................................... 42 2.2. A személyes tapasztalatok szerepe ......................................................................... 43 2.3. Kérdőíves felmérések ............................................................................................. 44 2.4. Interjúk ................................................................................................................... 45 2.4.1. Az interjúk típusai és értékelésük ............................................................... 45 2.4.2. Mikor használjunk interjúkat? .................................................................... 45 2.4.3. Néhány jó tanács az interjúkészítéshez ...................................................... 46 2.4.4. Az interjúk rögzítése, dokumentálása ........................................................ 46 2.5. Tapasztalatszerzés kísérletekkel ............................................................................. 47 2.5.1. Kísérlet és empirikus kutatás ..................................................................... 47 3. SHERLOCK HOLMES A KÖNYVTÁRBAN ................................................................... 49 3.1. Első kézből vagy másodkézből: a dokumentumok fajtái és hitelessége ................. 49 3.2. Mit találhatunk a könyvespolcokon? ...................................................................... 50

iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3.3. Jó tanácsok a klasszikus könyvtárazáshoz .............................................................. 3.4. Kézikönyvek forgatása ........................................................................................... 3.5. A szürke irodalom .................................................................................................. 4. CÉDULÁZÁS ÉS JEGYZETELÉS .................................................................................... 4.1. A jegyzetelés és kivonatolás fajtái .......................................................................... 4.2. Aktív és passzív jegyzetelés ................................................................................... 4.3. Cédulázási technikák .............................................................................................. 4.4. A cédulák rendszerezése ......................................................................................... 5. VÁZLATKÉSZÍTÉS .......................................................................................................... 5.1. Mire jó a vázlat? ..................................................................................................... 5.2. Tartalmas és semmitmondó vázlat .......................................................................... 5.3. Mire ügyeljünk vázlatkészítéskor? ......................................................................... 6. A DOLGOZAT FELÉPÍTÉSE ÉS MEGSZÖVEGEZÉSE ................................................. 6.1. Meghatározás – állítás – bizonyítás – a tudományosság kritériumai ...................... 6.2. Tiszta fogalmak használata ..................................................................................... 6.3. Oksági magyarázat: okság és racionalitás .............................................................. 6.4. Bizonyítás és cáfolat[32] ........................................................................................ 6.5. A tudás szubjektivitása és a paradigmák versenye ................................................. 6.6. A bizonyítás korrektsége: egyoldalú és kétoldalú közlemények ............................ 6.7. Összekapcsolódó láncszemek – logikai rend .......................................................... 6.8. Lejtés és fokozás, avagy a szöveg makroszerkezete ............................................... 6.9. Mondatszerkesztés – bekezdések ........................................................................... 7. CÍMADÁS .......................................................................................................................... 7.1. „Ne adj nevet könnyelműen!” avagy mit várunk el a címtől .................................. 7.1.1. A cím funkciói ........................................................................................... 7.1.2. Főcím – alcím ............................................................................................. 7.1.3. Címhierarchia ............................................................................................. 7.2. Hogyan találjunk ki frappáns, élénk, vonzó címeket? ............................................ 7.2.1. Élénkítés írásjelekkel kérdő és felkiáltó címmondatok szerkesztése ......... 7.2.2. Sajátos címmegoldások .............................................................................. 7.2.3. Köznyelvi fordulatok – szólásmondások ................................................... 7.2.4. Játékosság a címben ................................................................................... 8. NYELVI ÉS STILÁRIS PROBLÉMÁK SZAKMAI SZÖVEGEKBEN ........................... 8.1. A mélyszerkezettől a nominalizmuson át a „béna” szórendig ................................ 8.1.1. Mélyszerkezet ............................................................................................ 8.1.2. Egyszerű vagy összetett mondat? ............................................................... 8.1.3. Névszós szerkezetek ................................................................................... 8.1.4. Szórend ...................................................................................................... 8.2. Gyakran elkövetett „apró” hibák ............................................................................ 9. TARTOZÉKOK .................................................................................................................. 9.1. Tartozékok a főszöveg előtt .................................................................................... 9.1.1. Címoldal és belső címoldal ........................................................................ 9.1.2. Copyrightoldal ........................................................................................... 9.1.3. Előszó, köszönetnyilvánítás, bevezetés ...................................................... 9.1.4. Mottók, ajánlások ....................................................................................... 9.1.5. Tartalomjegyzék ......................................................................................... 9.1.6. A rezümétől a précisig ............................................................................... 9.2. Tartozékok a főszövegben ...................................................................................... 9.2.1. Táblázatok .................................................................................................. 9.2.2. Ábrák, diagramok ....................................................................................... 9.2.3. Tudnivalók az illusztrációkról .................................................................... 9.3. Tartozékok a dolgozat végén .................................................................................. 9.3.1. Befejezés, összefoglalás ............................................................................. 9.3.2. Függelék ..................................................................................................... 9.3.3. Név- és tárgymutató ................................................................................... 9.3.4. Szakszavak jegyzéke (glossary) ................................................................. 10. FORMAI KÖVETELMÉNYEK KÜLSŐ MEGJELENÉS .............................................. 10.1. Feladatok .............................................................................................................. 10.2. Megoldások .......................................................................................................... 10.3. Hivatkozások ........................................................................................................ iv Created by XMLmind XSL-FO Converter.

51 52 53 54 54 55 55 56 57 57 57 58 59 59 59 60 62 63 65 66 67 68 69 69 70 71 71 72 72 73 74 75 76 76 77 77 77 78 78 80 81 81 82 82 83 83 84 85 85 86 87 88 88 88 89 90 90 91 92 93

10.4. Ajánlott irodalom .................................................................................................. 95 6. 3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ .................... 97 1. MIRE JÓ AZ INTERNET? ................................................................................................. 98 2. KERESÉS A VILÁGHÁLÓN TUDNIVALÓK AZ INTERNETES KERESŐRENDSZEREKRŐL ............................................................................................. 102 2.1. Funkciók és szolgáltatások ................................................................................... 103 2.2. A keresőrendszerek csoportosítása ....................................................................... 104 3. ÁLTALÁNOS ÉS SPECIALIZÁLT KERESŐRENDSZEREK ...................................... 106 3.1. Általános célú keresőrendszerek ........................................................................... 106 3.2. Specializált keresőrendszerek ............................................................................... 106 4. A KERESŐRENDSZEREK FELÉPÍTÉSE– EMBERI BEAVATKOZÁSSAL VAGY ANÉLKÜL ............................................................................................................................ 109 4.1. Katalógusok és keresőmotorok ............................................................................. 109 4.2. Keresőmotorok divatja – a Google ....................................................................... 110 4.3. Metakeresők ......................................................................................................... 111 4.3.1. Mi az a metakereső? ................................................................................. 111 4.3.2. Hogyan használjuk a metakeresőket? ....................................................... 112 4.3.3. Online referensz szolgáltatások, avagy “ask a …” ................................... 112 5. FEKETE LYUKAK A KIBERTÉRBEN, AVAGY MIKÉNT HOZZUK FELSZÍNRE A REJTETT TARTALMAKAT? ............................................................................................. 113 5.1. Miért mondanak olykor csütörtököt a keresők? .................................................... 113 5.2. Mi a teendő, ha nem találjuk azt, amire szükségünk van? .................................... 113 5.3. Keresési segédeszközök ........................................................................................ 114 5.4. ál-metakeresők ...................................................................................................... 115 6. MIT, HOL? NÉHÁNY PRAKTIKUS TANÁCS A KERESÉSRE .................................. 115 6.1. Mire ne használjuk az Internetet? ......................................................................... 118 6.2. Néhány weboldal, amelyről nem árt tudni… ........................................................ 119 7. INFORMÁCIÓK KÖZLÉSE AZ INTERNETEN ............................................................ 121 7.1. Elektronikus szöveg – hagyományos szöveg ........................................................ 121 7.1.1. Változtathatóság, „tökéletesítési hajlandóság” ......................................... 121 7.1.2. Kooperációbarát természet ....................................................................... 121 7.1.3. Precizitás, alacsony hibázási koefficiens .................................................. 122 7.1.4. Könnyű benne keresni .............................................................................. 122 7.1.5. Ideiglenesség, tünékenység ...................................................................... 122 7.2. Mi legyen a honlapunkon? .................................................................................... 123 7.2.1. Pontos tájékoztatás ................................................................................... 123 7.2.2. Személyesség ........................................................................................... 123 7.2.3. Interaktivitás ............................................................................................. 123 7.2.4. BLOGOK ÉS KOMMENTEK ................................................................. 123 7.3. Internetes szótár és zsargon ................................................................................. 124 7.4. Feladatok .............................................................................................................. 126 7.5. Megoldások .......................................................................................................... 128 7.6. Hivatkozások ........................................................................................................ 128 7.7. Ajánlott irodalom .................................................................................................. 129 7. 4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? 131 1. MIKOR HIVATKOZZUNK, ÉS MIKOR NE? ................................................................ 131 1.1. Három ok, ami miatt nem kerülhetjük el a hivatkozásokat ................................... 131 1.2. Bibliai tekintélyek Karácsonyi üdvözletek ........................................................... 133 1.3. A parafrázis .......................................................................................................... 134 1.4. Hivatkozás bibliográfiai adatok nélkül ................................................................. 134 1.5. Közvetett hivatkozás ............................................................................................. 135 2. KIRE HIVATKOZZUNK? ............................................................................................... 135 2.1. A hivatkozások ellenőrzése és elhelyezésük ......................................................... 135 2.2. Válogassuk meg hivatkozásainkat! ....................................................................... 136 2.3. A Barnaby Rich-szindróma .................................................................................. 137 3. HOGYAN IDÉZZÜNK? MIKÉNT HIVATKOZZUNK? ................................................ 137 3.1. A szöveg közben előforduló hivatkozások ........................................................... 137 3.2. Hivatkozzunk félreérthetetlenül! .......................................................................... 138 3.3. Milyen hosszan idézzünk? .................................................................................... 138 3.4. Hivatkozások, felhasznált irodalom, bibliográfia ................................................. 138 v Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3.5. A név- és évszámrendszer, illetve a számozási rendszer összevetése ................... 139 4. A TANULMÁNY VÉGÉN SZEREPLŐ HIVATKOZÁSOK RENDJE .......................... 141 4.1. Bonyodalmak a nevek írása körül ......................................................................... 141 4.2. A kiadási idő ......................................................................................................... 143 4.3. A cím és az alcím feltüntetése .............................................................................. 143 4.4. A kiadó, a kiadás helye ......................................................................................... 144 5. MÉG NÉHÁNY TUDNIVALÓ A HIVATKOZÁSOKRÓL ........................................... 145 5.1. Kell-e oldalszám? ................................................................................................. 145 5.2. Kettős hivatkozás .................................................................................................. 145 5.3. Nem is olyan egyszerű az ábécé! .......................................................................... 146 5.4. Hivatkozás többszerzős cikkek esetében .............................................................. 146 5.5. A szokványostól eltérő hivatkozások Hivatkozás elektronikus forrásokra ........... 146 6. A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNYEK HATÁSÁNAK MÉRŐSZÁMAI ÉS ÉRTÉKELÉSÜK ............................................................................................................................................... 148 6.1. Idézettség, impakt faktor, felezési idő .................................................................. 148 6.2. A citációs indexekre alapozott értékelés korlátai .................................................. 149 6.2.1. Egy felettébb érdekes felmérés ................................................................ 150 6.2.2. Periferikus országok lehetőségei .............................................................. 151 6.3. A tudományos munka értékelése .......................................................................... 151 6.4. Mit értékelünk? ..................................................................................................... 152 6.4.1. Milyen szempontok szerint értékelünk? ................................................... 152 6.5. Értékelési mátrix ................................................................................................... 152 7. A PLÁGIUM ..................................................................................................................... 154 7.1. Feladatok .............................................................................................................. 155 7.2. Megoldások .......................................................................................................... 157 7.3. Hivatkozások ........................................................................................................ 157 7.4. Ajánlott irodalom .................................................................................................. 159 8. HOGYAN BESZÉLJÜNK, HOGY MEGHALLGASSANAK? ................................................ 160 9. 5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS ..................................................................... 161 1. CICERÓNAK SEM VOLT KÖNNYŰ ............................................................................ 161 1.1. Felkészülés és rögtönzés ....................................................................................... 162 1.2. Szóban vagy írásban? ........................................................................................... 162 2. AZ ELŐADÁS ELŐKÉSZÜLETEI ................................................................................. 163 2.1. Rövid és hosszú távú felkészülés .......................................................................... 163 2.2. A leírt szöveg mint akadály .................................................................................. 164 2.3. Hogyan „készüljünk” a hallgatóságból? A hallgatóság megnyerése .................... 164 2.4. Csak semmi pánik! Az előadás előtti percek ........................................................ 165 2.5. Hogyan fogjunk hozzá? ........................................................................................ 166 2.6. Bemutatkozás ....................................................................................................... 166 2.7. Nyitómondatok és bevezetés ................................................................................ 166 2.8. Ellenjavallatok a nyitómondatokra ....................................................................... 168 2.9. A téma lehatárolása, avagy mit ne várjanak tőlünk .............................................. 168 3. A KIFEJTÉS ..................................................................................................................... 168 3.1. Néhány fontos megkülönböztetés ......................................................................... 168 3.2. Képszerűség .......................................................................................................... 169 3.3. Figyelemfelkeltő tényezők .................................................................................... 170 3.4. Hitelesség – szemléletes alátámasztás .................................................................. 171 3.5. Vetítsünk, vagy ne vetítsünk – kalandok a Power Pointtal ................................... 171 3.6. Rend a lelke mindennek! ...................................................................................... 173 4. A BEFEJEZÉS .................................................................................................................. 173 4.1. A mondanivaló párlata .......................................................................................... 173 4.2. Nyitás záráskor ..................................................................................................... 173 4.3. Baklövések befejezéskor ...................................................................................... 174 5. HOGYAN KEZELJÜK AZ ELŐADÁS KÖZBEN VAGY UTÁN FELMERÜLŐ ELLENVETÉSEKET, KIFOGÁSOKAT? ........................................................................... 174 5.1. Hogyan viselkedjünk, ha erős és (akár) személyre menő kritika ér bennünket? .. 175 5.2. A bombák hatástalanítása ..................................................................................... 175 6. HOGYAN SZERVEZZÜNK VITÁKAT AVAGY A HATÁSOS SZELLEMI HARCMODOR 176 6.1. Az eredményes diszkusszió előkészítése .............................................................. 176 vi Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6.1.1. Miért vitatkozunk? ................................................................................... 6.1.2. Semmi sincs ingyen! ................................................................................ 6.1.3. A meghívottak .......................................................................................... 6.1.4. A vitavezető kiválasztása és feladatai ...................................................... 6.1.5. Technikai előkészületek ........................................................................... 6.2. A vita menete ........................................................................................................ 6.2.1. A tapogatózástól az aratásig ..................................................................... 6.2.2. Színház az egész vita! .............................................................................. 6.2.3. Az elnöki pulpituson ................................................................................ 6.3. Szép viták – csúnya viták ..................................................................................... 6.3.1. Érvek csatája vagy az előítélet és a rosszindulat rohamai ........................ 6.3.2. Tisztességtelen taktikák ........................................................................... 6.3.3. Te csak kérdezz! ....................................................................................... 7. A SZÖVEG HANGZÁSA HATÁSOSSÁG ÉS BESZÉDTECHNIKA ........................... 7.1. Paranyelv .............................................................................................................. 7.2. A hangzás – vivőerő ............................................................................................. 7.3. Hangképzés ........................................................................................................... 7.4. Hangerő és hangsúly ............................................................................................. 7.5. Beszédtempó – szünet .......................................................................................... 8. A SZAVAK NÉLKÜLI KOMMUNIKÁCIÓ ................................................................... 8.1. A gesztusok és mozdulatok nyelve ....................................................................... 8.2. A nem verbális kommunikáció: kultúra és történelem ......................................... 8.3. Tanácsok távirati stílusban ................................................................................... 8.3.1. Öltözködj a sikerért! ................................................................................. 8.3.2. Kiállás, szemkontaktus, arckifejezés, gesztusok ...................................... 8.4. Az összhatás ......................................................................................................... 8.5. Feladatok .............................................................................................................. 8.6. Megoldások .......................................................................................................... 8.7. Hivatkozások ........................................................................................................ 8.8. Ajánlott irodalom .................................................................................................. 10. 6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS ................................................................................... 1. HALLGATÁS ÉS SZAKMAI KARRIER ........................................................................ 1.1. Aktív és passzív hallgatás ..................................................................................... 1.2. A hallgatás mint munka ........................................................................................ 2. A HALLGATÁS FOLYAMAT ELEMEI ........................................................................ 2.1. A figyelés .............................................................................................................. 2.2. A jelentés kijelölése .............................................................................................. 2.3. A szelektálás ......................................................................................................... 2.4. Az értékelés .......................................................................................................... 2.5. A hozzákapcsolás ................................................................................................. 2.6. A bevésés .............................................................................................................. 2.7. A hallgatás válfajai ............................................................................................... 2.8. Az információszerző hallgatás .............................................................................. 2.9. A kritikus hallgatás ............................................................................................... 2.10. A „visszhangozó” vagy empatikus hallgatás ...................................................... 2.11. A taktikai hallgatás ............................................................................................. 2.12. A szórakozási célú hallgatás ............................................................................... 2.13. A rossz hallgató .................................................................................................. 2.14. Az érdektelen, lusta hallgató ............................................................................... 2.15. Az álhallgató ....................................................................................................... 2.16. A külsőségekre koncentráló hallgató .................................................................. 2.17. A szorongó, bizonytalan hallgató ....................................................................... 2.18. A „bevetésre váró” hallgató ................................................................................ 2.19. Az egocentrikus hallgató .................................................................................... 2.20. A versenyző hallgató .......................................................................................... 3. A HALLGATÁSI KÉSZSÉG ÉS KÉPESSÉG JAVÍTÁSA ............................................. 3.1. Hallgassunk gyakran másokat .............................................................................. 3.2. A visszajelzés fontossága ..................................................................................... 3.3. Hallgatási teszt és megoldása ............................................................................... 3.4. Feladatok .............................................................................................................. vii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

176 177 177 178 178 178 179 179 181 182 182 182 184 185 185 186 187 187 189 189 189 191 191 191 192 193 193 196 197 198 199 199 200 201 202 203 203 203 203 203 205 206 206 207 208 209 209 210 210 211 211 211 211 211 211 211 212 213 213 214

3.5. Megoldások .......................................................................................................... 216 3.6. Hivatkozások ........................................................................................................ 217 3.7. Ajánlott irodalom .................................................................................................. 217 11. HOGYAN LEVELEZZÜNK, HOGY VÁLASZOLJANAK? ................................................. 218 12. 7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ E-MAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG ...... 219 1. RÖVID DOKUMENTUMOK SZERKESZTÉSE ............................................................ 219 1.1. Hivatalos/üzleti levél ............................................................................................ 219 1.1.1. Egy látszólag elfogadható, szokványos levél ........................................... 220 1.1.2. A 12 pont – avagy a tanulságok ............................................................... 225 1.1.3. A leggyakoribb hibák a hivatalos/üzleti levelezésben .............................. 226 1.2. Hogyan írjunk hatásos e-mailt? ............................................................................ 228 1.2.1. Az e-mailek tizenöt szabálya .................................................................... 228 1.2.2. Előnyök és hátrányok – avagy mikor használjuk a világhálót levelezésre? 230 1.2.3. Mikor használjunk e-mailt? ...................................................................... 231 1.2.4. Mikor ne használjunk e-mailt? ................................................................. 231 1.2.5. Netikett ..................................................................................................... 231 1.3. Speciális levélfajták .............................................................................................. 232 1.3.1. Bejelentkezés, kapcsolatfelvétel ............................................................... 232 1.3.2. Támogatás, illetve segítségkérés .............................................................. 233 1.3.3. Ajánlólevél – támogató vélemény ............................................................ 235 1.4. Hogyan írjunk szakmai önéletrajzot? ................................................................... 238 1.4.1. Milyen messzire menjünk vissza az időben? ........................................... 239 1.4.2. Mennyire legyen részletes? ...................................................................... 239 1.4.3. Mennyire legyen személyes? ................................................................... 239 1.4.4. Legyenek-e mellékletei az életrajznak? ................................................... 239 1.4.5. Életrajzminták .......................................................................................... 240 1.4.6. Tipikus hibák az életrajzban ..................................................................... 246 1.4.7. A publikációs lista .................................................................................... 246 1.5. Elektronikus cv – A számítógép mint „személyzetis” .......................................... 248 1.6. Hogyan írjunk jegyzőkönyvet? ............................................................................. 249 1.7. Hogyan írjunk úti jelentést? .................................................................................. 251 2. MINDENT A PÁLYÁZATOKRÓL ................................................................................. 253 2.1. Általános jó tanácsok ............................................................................................ 253 2.2. A pályázat szerkezete ........................................................................................... 254 2.2.1. Fedőlap ..................................................................................................... 254 2.2.2. A pályázat teste, érdemi része .................................................................. 255 2.3. Lista az ellenőrzéshez Tipikus hibák .................................................................... 257 2.4. Néhány további megfontolás a pályázatokkal kapcsolatban ................................. 258 2.4.1. A pályázati stílus sajátosságai .................................................................. 258 2.4.2. Pályázatfigyelés ....................................................................................... 259 2.4.3. A pályázatok elbírálása ............................................................................ 259 3. „280 000 HIBA EBÉD ELŐTT” HOGYAN ADJUNK INTERJÚT A SAJTÓNAK? ..... 259 3.1. Elkerülhető-e Humpthy Dumphty csapdája, avagy mikor szólaljon meg a vészcsengő? 260 3.2. Az interjúadás tízparancsolata .............................................................................. 261 3.3. Feladatok .............................................................................................................. 261 3.4. Megoldások .......................................................................................................... 262 3.5. Hivatkozások ........................................................................................................ 264 3.6. Ajánlott irodalom .................................................................................................. 265 4. EPILÓGUS ....................................................................................................................... 265 4.1. Hivatkozások ........................................................................................................ 267 13. Impresszum ............................................................................................................................... 268 Tárgymutató ................................................................................................................................... 269

viii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. fejezet - A KIADÓ ELŐSZAVA 1997 tavaszán Kiadónk gondozásában napvilágot látott egy könyv, amelynek a szerzője és a címe is azonos az olvasónak most tisztelettel átnyújtott munkáéval. Szabó Katalin „Kommunikáció felsőfokon” című könyve, amelynek a második – több mint kétszeresére bővített és jelentősen átdolgozott – kiadását tarthatják kezükben az érdeklődők, négy évvel ezelőtt újdonságnak számított a hazai könyvpiacon. Sőt bátran mondhatjuk, a régióban is hiánycikknek minősültek az effajta munkák. Szerzője Magyarországon az elsők között, sőt talán elsőként kísérelte meg egyetlen műben összefoglalni mindazokat a kommunikációs tudnivalókat, amelyekre az egyetemen tanulóknak és a tudományos életben forgolódóknak szükségük van. A mostani második kiadás is elsősorban arra szolgál, hogy könnyítsen a szakemberek és a szakembernek készülők kommunikációs nehézségein. Hogyan írjunk, hogy megértsenek bennünket? Hogyan beszéljünk, hogy meghallgassanak? Miként hallgassunk, hogy megértsünk másokat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ az 1997-es első kiadás, amely – a Kiadó számára egyáltalán nem váratlanul – sikerkönyv lett, és az azóta eltelt időben több utánnyomást ért meg. Az egyetemekre érkező gólyák éppoly haszonnal forgatták, mint a kezdő kutatók vagy üzletemberek. A szakmai kommunikáció számtalan fogását felsorakoztató könyv még a „haladók”: a tapasztalt kutatók-oktatók számára is tartogatott újdonságokat. Ezért örült őszintén a Kiadó, hogy a szerző – az olvasói és baráti észrevételeket és a saját (azóta felgyülemlett) tapasztalatait egyaránt figyelembe véve – vállalkozott a könyv újraírására és jelentős bővítésére. A könyv az 1997-es kiadáshoz képest két új fejezettel gazdagodott. Az újonnan beiktatott 3. fejezet az internet nyújtotta kommunikációs lehetőségek hatékony kiaknázásához kínál hasznos ismereteket. A szintén új 7. fejezet pedig a diákok, kutatók számára is fontos „hivatalos” kommunikáció problémáit taglalja: a meghívólevél megfogalmazásától a szakmai önéletrajz (divatos nevén CV – curriculum vitae) megírásának mesterfogásain keresztül egészen a pályázatok összeállításáig. A két új fejezeten túl a szerző még számos igazítást végzett a korábbi kéziraton, kiegészítő gondolatokkal fejelte meg a korábbiakat, hogy még hasznosabbá, jobban „kézre állóvá” tegye könyvét az olvasó számára. A 2014-ben közreadott elektronikus kiadás is elkerülhetetlenné tett bizonyos változtatásokat, amelyek kizárólag a 3. Kommunikáció a világhálón című fejezetet és az 5. fejezet „Vetítsünk, vagy ne vetítsünk?” című pontját érintették. Sok technikai trükköt és módszert kell elsajátítanunk az akadémiai- egyetemi, de az üzleti világban is addig, amíg elmondhatjuk magunkról: nincsenek kommunikációs problémáink, s szóban és írásban egyaránt könnyen megértetjük magunkat a szakmai publikummal. Mindig lesznek persze olyanok is, akik minden különösebb tudatos erőfeszítés nélkül már eleve jó eséllyel lépnek fel a szakmai karrier startkövére. Hiszen ők már otthon magukba szívják azt a kommunikációs tudást, amellyel majd jól elboldogulnak a felsőfokú tanintézet falai között éppúgy, mint a világvállalatnál, a minisztériumi íróasztalnál csakúgy, mint a politikai színtéren. Mások azonban nem ilyen szerencsések. A kedvezőtlen helyzetben lévők – ahogyan Pierre Bourdieu, francia szociológus írja – mindig elkésnek, hasonlóan ahhoz az emberhez, akinek csak vénségére sikerül felépítenie családi házát, miközben mások már húszéves korban örökölnek egy lakást. Szabó Katalin könyve – meglátásunk szerint – mindkét csoport számára kínál új ismereteket, habár nyilvánvalóan kevésbé nélkülözhetik azok, akiknek a szellemi otthona a saját egyéni munkájukkal épül fel, lassan – sokszor kínlódva –, évtizedek alatt. Akár örököljük, akár magunk építjük is azonban a házunkat, senki sem vitathatja, hogy folyamatosan akad javítani-szépíteni való rajta. A műveltséggel, a kultúrával, a stílussal, a szép beszéddel, az okos hallgatással is ugyanígy áll a dolog. Ha Ciceróvá nem is válhat az olvasó pusztán e megújult külsővel és tartalommal kézbe adott könyv tanulmányozásával, mégis sok segítséget kaphat ahhoz, hogy javuljon a kommunikációs készsége, stílusa, s ezáltal a szakmájában is sikeresebb lehessen. Hogy pontosan mit kell tennie evégett? Megtudhatja, mire végére ér a második, bővített és átdolgozott kiadásban közreadott munkának.

1 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. fejezet - AZ OLVASÓHOZ Mindannyiunkkal megesett már, hogy a hófehér papírlappal vagy az üresen villogó képernyővel kellett farkasszemet néznünk, miközben vészesen közeledett a dolgozat – cikk, tanulmány, házi dolgozat, jelentés, beszámoló – leadási határideje. Az sem ritka az egyetemi polgárok vagy a felnőtt szakemberek életében, hogy ki kell állniuk a nyilvánosság – a csoport, a vizsgáztató, az auditóriumban ülők, a vitakör, az értekezlet résztvevői – elé, elmondani a véleményüket, közölni kutatásaik vagy munkájuk eredményét úgy, hogy mások elfogadják, vagy legalábbis meghallgassák azt. Sovány vigasz, hogy e kihívással már évezredek óta szembenéznek a tanulók és a tanítók, a szakemberek és a közszereplők. Az újat alkotás, az írás, a megszólalás nehézségei, buktatói, trükkjei és technikái már régóta foglalkoztatják az alkotó embereket. Akár írásban, akár szóban fejezzük ki azt, amit a világról megtudtunk, mindenképpen párbeszédben veszünk részt, még ha e párbeszéd sokszor hallgatólagos is. A kommunikáció mindig interaktív. Senki sem magányos sziget: az előadóval szemben mindig ott vannak a hallgatók, az íróval szemben az olvasók. Hogyan beszéljünk, hogy meghallgassanak? Hogyan írjunk, hogy megértsenek? Hogyan hallgassunk, hogy másokat megérthessünk? Hogyan levelezzünk, hogy válaszoljanak? E könyv célja, hogy választ találjon ezekre a mindenkit izgató és egyáltalán nem könnyű kérdésekre, vagy legalább segítsen az olvasóknak választ találni rájuk. Nem általában a kommunikációval foglalkozunk, hanem a tudományos-szakmai kommunikáció módszereiből, technikáiból szeretnénk annyit megismertetni az olvasóval, amennyit a terjedelmi korlátok engednek. Ha fontos a bankárnak, hogy értsen a regresszió-számításhoz, fontos az is, hogy megértesse magát az ügyfelekkel; ha nélkülözhetetlen a szociológus számára, hogy tudjon kérdőívet szerkeszteni, nem kevésbé fontos, hogy szóba álljanak vele azok, akiket ki akar faggatni. A marketingsikerek sem függetlenek attól, miként bánunk a szavakkal, mint ahogyan a vezetők érvényesülése is elképzelhetetlen anélkül, hogy világosan beszélnének partnereikkel, munkatársaikkal, feletteseikkel. Nem mindegy, miként írunk meg egy jelentést a kormányhivatalban, mennyire meggyőző a közgyűlési beszámoló a részvényesek számára, vagy mennyire hatásos a fellépésünk a szakmai konferenciákon. A hivatásra való felkészülés közben – a szaktudás megszerzése mellett – a korábbiaknál jóval nagyobb gondot kell fordítanunk a kommunikálni tudásra is. A kommunikációs készségek fejlesztésére legtöbb időnk az egyetemen adódik, és itt a legkisebb a kockázata annak, hogy elrontunk valamit. Használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket, s ne csak szakmai ismereteinket gyarapítsuk, hanem írásunkat és beszédünket is csiszoljuk! E könyv célja, hogy némi támpontot nyújtson ehhez. Azokkal a kommunikációs problémákkal foglalkozunk elsősorban, amelyeknek a legnagyobb a jelentőségük az egyetemi és általában a szakmai pályafutás során. Hogyan írjunk tudományos dolgozatot? Hogyan idézzünk? Hogyan hivatkozzunk? Miként kezdjünk el egy előadást? Hogyan küzdjük le lámpalázunkat? Mi módon szelídítsük meg kellemetlen vitapartnerünket? Aligha végzi el az egyetemet valaki anélkül, hogy ne szembesülne a fenti dilemmákkal. Nem foglalkozunk azonban olyan kérdésekkel, amelyek az egyetem falai között nem olyan jelentősek vagy ritkábban fordulnak elő. Az idő szorításában és tapasztalataink hézagossága miatt nem törekedhettünk teljességre. Nagyon sok fontos kommunikációs ismeret van, amit az olvasó hiába keres ebben a könyvben. A hivatkozásokban szereplő irodalom és a fejezetek végén közölt ajánlott irodalom tanulmányozása talán néhányat eltüntet a fehér foltok közül. Írás közben elsősorban a kezdők, a diákok gondjait tartottuk szem előtt, de ez, reméljük, nem jelenti azt, hogy a felnőtt szakember, kutató vagy oktató ne forgathatná haszonnal a kötetet. E könyvet elsősorban a társadalmi és a gazdasági kérdésekkel foglalkozóknak szánjuk. Hozzáértésünk hiányában valószínűleg kevesebbet nyújthatunk a műszaki szakembereknek vagy az orvosoknak. Remélhetőleg azonban a könyvben foglaltak egyben-másban nekik is fontosak lehetnek. Tisztában vagyunk a munka hiányosságaival, bár ezek közül – élve a második kiadás adta javítási-csiszolási lehetőséggel – néhányat talán sikerült eltüntetnünk. A könyvben, a kérdés szakirodalmán túl, elsősorban a saját személyes tapasztalatainkat igyekeztünk összegezni. Nem állíthatjuk, hogy a javasolt megoldások egyedül üdvözítők, csak azt, hogy a szerző szakmai munkájában beváltak. Már eddig is sokat használtak a munkának a kritikai észrevételek, és a második kiadást közreadva is természetesen szívesen vesszük az olvasó észrevételeit és kritikáját. Abban reménykedünk, hogy a jövőben – az olvasók tanácsait, javaslatait megfogadva – még lesz módunk harmadszor is nekigyürkőzni a feladatnak. A bevezető végén nem marad más hátra, mint hogy megköszönjük mindazok segítségét, akik biztatásukkal vagy tanácsaikkal hozzájárultak a munka megszületéséhez. Elsősorban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Általános Közgazdasági Képzése korábbi dékánjának és jelenlegi címzetes dékánjának: Kerékgyártó Györgynének és Szarvas Beatrixnak, továbbá Horváth Istvánné dékánhelyettesnek tartozunk köszönettel az inspirációért. A munka nem kerülhetett volna az olvasó kezébe a jeles nyelvész, Bencédy József értő tanácsai és


AZ OLVASÓHOZ

kiigazításai nélkül, aki a kézirat első változatának lektorálásával segítette munkánkat. De szakmailag sokat segítettek a Tomcsányi Pál akadémikussal és Majoros Pál főiskolai tanárral folytatott konzultációk, akik hasonló témákon dolgoznak évek-évtizedek óta, és maguk is sikeres könyveket publikáltak ebben a témakörben. Nagyban támaszkodtunk Moldován Istvánnak, az Országos Széchényi Könyvtár főosztályvezetőjének és Halm Tamásnak, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkárának az észrevételeire. Köszönetet kell mondanunk a Kossuth Kiadó szerkesztőjének, Hitseker Máriának a gondos szerkesztésért és a kézirat szeretetteljes gondozásáért. Köszönet illeti Csehiné Bánhalmi Andreát és Bogdány Évát, korábbi munkatársaimat a Közgazdasági Szemlénél, akik a kézirat első változatának javításával siettek segítségemre. De köszönet illeti Andó Éva PhD-hallgatót is (ELTE, BTK) a kézirat jobbításához való hozzájárulásáért. Végül, de nem utolsósorban, köszönetet mondok volt és jelenlegi hallgatóimnak, akikkel közös munkában tíz éven át érlelődött e könyv anyaga, és akiktől a legtöbbet tanultam. Némelyiküket név szerint is meg kell említenem: Kováts Gergely, Rosta Miklós, Tordai Bence és Pesei Andrea (valamennyien a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem – a BKÁE hallgatói) segítsége nélkül nem boldogultam volna. Végül köszönet illeti férjemet, Hámori Balázst és fiaimat a türelemért és együtt érző támogatásért, valamint az alkalmanként igen találó kritikus megjegyzéseikért. Budapest, 2000. december Szabó Katalin KÜZDÜNK A NEMLÉTTEL, HOGY LÉTRE FAKADJON, KOPOGUNK A CSENDEN, HOGY ZENE FELELJEN, TENYÉRNYI SELYMEN VÉGTELEN TÉR NYÍLJON, HÜVELYKNYI SZÍVBŐL ÖZÖNVÍZ KELJEN. Lu Csi


3. fejezet - HOGYAN ÍRJUNK, HOGY MEGÉRTSENEK?


4. fejezet - 1. STÍLUS ÉS BESZÉDMODOR A magyar hivatalos tudomány – nehogy bárkit is megsértsen – objektivitásba burkoltan unalmas. Nem is sért meg senkit, kivéve a szellemet. Hamvas Béla A stílus maga az ember. G. L. Buffon A kommunikáció nem csupán abból áll, hogy szóban vagy írásban közöljük egymással a gondolatainkat, elmondjuk, mi a véleményünk, mire van szükségünk, miről szeretnénk információt kapni. Nem pusztán az a fontos, hogy mit mondunk, írunk, hanem az is, hogy hogyan. A „hogyanon” gyakran több múlik, mint a közlés puszta tartalmán. Ez a hogyan a stílus. Az American Heritage Dictionary a következőképpen definiálja a stílust: „A stílus az a mód, ahogyan valamit teszünk vagy mondunk; a stílus tehát többé-kevésbé elválasztható tettünk vagy közlendőnk lényegétől.” (McCrimmon [1976] 166. old.) A lényeg lehet például az, hogy nem fogadunk el egy üzleti ajánlatot. De nem mindegy, hogy ezt a „Szó sem lehet róla, engem ez nem érdekel!” szavak kíséretében tesszük, vagy a „Nagyon vonzó az ajánlat, de sajnos nem fogadhatom el” kifejezéssel élünk. A lényeg ugyanaz, a két mondat stílusa, ebből következően a hatása is, ég és föld. Nem mindegy, hogy a tolakodó embert hogyan dobjuk ki: a „Kérem, távozzon!”-nak kissé más a színezete, mint a „Kopj le!” felszólításnak, noha mindkettő igen határozott hangnemű kiutasítás. A stílus kifejezi az író vagy beszélő attitűdjét ◊ a tárgyhoz, illetve a tényhez, eseményhez, amiről szó van; ◊ a hallgatóhoz, illetve az olvasóhoz; ◊ az anyanyelvéhez; ◊ a társadalmi szabályokhoz és konvenciókhoz. A stílus a beszéd vagy írás formája, amelyet az emberek – áttekintve a kínálkozó lehetőségeket – többé-kevésbé tudatosan, céljaiknak megfelelően választanak meg. Választanak abban, hogy egyes vagy többes számban fogalmazzák meg a mondanivalójukat, tegezzék vagy önözzék inkább a megszólítottakat, ha szóbeli kommunikációról van szó, bizalmas hangot üssenek meg vagy formális-hivatalosat, belekeverjenek szlenget is a szövegbe vagy sem, idegen kifejezésekkel tűzdeljék tele a mondandójukat, vagy inkább tartózkodjanak ettől. A szakemberek, kutatók, oktatók között sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a stílusnak. Közömbös számukra, hogy az írásuk vagy beszédük szép vagy csúnya, jó magyarsággal van megfogalmazva vagy magyartalan, unalmas vagy lebilincselő. Nem sokat törődnek sem a nyelvhelyességgel, sem írásuk eleganciájával, kifejező erejével. „Az a lényeg, hogy megértsenek!” – vágják el röviden a vitát, ha a stílusra kerül a szó. A magyar termelőknek, eladóknak azonban nap mint nap a saját kárukon kell megtanulniuk azt, hogy az üzleti siker szempontjából egyáltalán nem közömbös az áru formája, csomagolása. A marketingszakemberek már régóta tudják, hogy a vevő meggyőzése szempontjából sem csak a gondolatok vagy érvek számítanak, hanem a vevőknek szánt üzenet formája, megfogalmazásának mikéntje is. Megformálatlan vagy rosszul csomagolt gondolatokkal azonban nemcsak a vevőket, de másokat sem lehet megnyerni. Formát adni a gondolatoknak: ez a stílus. A tudományos munkában éppoly fontos a stílus, mint a marketingben. Bizonyos formai követelmények betartása nélkül reményünk sem lehet arra, hogy gondolataink, állításaink, tudományos meglátásaink eljussanak a szélesebb szakmai közönséghez.1 Remélhetőleg nincs messze az a nap, amikor a nyelvi megformálás igényességét az egyetemek, főiskolák is minimumfeltételnek tekintik, s nem fogadnak el dolgozatot, szóljon bármiről is az, hevenyészett megfogalmazásban, rossz helyesírással. A hányaveti megfogalmazás tiszteletlenség nemcsak az olvasóval, a bírálóval, hanem saját magunkkal szemben is. „Nekem ez így is jó” – valami efféle Az Egyesült Államokban jó néhányan élnek abból, hogy az angolul tökéletesen nem tudó vagy csak egyszerűen rosszul fogalmazó kutatók írásait helyesre „fordítják”. A kutatók ugyanis – ellentétben Magyarországgal – ott nem kockáztathatják meg, hogy nyelvileg kifogásolható cikket küldjenek a folyóiratoknak publikálásra. 1


1. STÍLUS ÉS BESZÉDMODOR

rejlik mögötte. Az egyetemi padokban még hajlamosak vagyunk összecsapni a munkát, s olykor formailag igénytelen, alacsony színvonalú anyagokat adunk ki a kezünkből. Legkésőbb a munkába álláskor azonban rá kell majd döbbennünk: ma már egyre kevesebb vállalat, intézmény engedi meg magának Magyarországon is, hogy hibáktól hemzsegő levelet vagy zavaros, érthetetlen termékismertetőt adjon ki a cégjelzése, neve alatt.

1. A STÍLUS ÉS AZ EMBER A stílus az a mód, ahogyan a nyelvet használjuk. Amint a széles körben idézett Buffon mottó is jelzi, a stílus messzemenően jellemző a beszélőre-íróra, sőt szinte azonos vele. Buffon akadémiai székfoglaló beszédében azt fejtegette, hogy a halhatatlanság nem az ismeretek bőségén, nem a nagyszerű tényanyagon, az újszerűségen alapszik – ezek mind az emberen kívül álló dolgok –, hanem a stíluson, mert „a stílus maga az ember”, azaz „magától az embertől való” (ahogyan eredetileg elhangzott). (Békés [1968] 351. old.) Nem lehet nem igazat adni neki! Ha a szakirodalomban elmélyülünk, tapasztalhatjuk, hogy a legjobb közgazdászoknak, szociológusoknak és nyilván más szakembereknek is erős – csak rájuk jellemző –, egyéniségüket kifejező stílusuk van. A gyakorlottabb olvasó már néhány sor után felismeri, hogy Bródy Andrást, Ferge Zsuzsát, Kornai Jánost vagy Vámos Tibort olvas. Nem kell feltétlenül élvonalbeli szakembernek lenni azonban ahhoz, hogy markáns egyéni stílusunk legyen. A közéleti szereplőkre is jellemző a stílusuk. A stílust nem lehet eltulajdonítani, átruházni, legfeljebb utánozni, másolni, felhígítani. Juhász Gyula Buffonéhoz hasonló aforisztikus tömörséggel fogalmazta meg a szállóige fonákját: „A rossz stílus – rossz ember.” (Békés [1968] 698. old.) Ahogyan beszélünk és írunk, vagyis a stílusunk persze nemcsak egyéniségünket fejezi ki, hanem a kultúrát is, amelyben felnőttünk. Köteteket írtak arról, mennyire nehéz szabadulni a gyermekéveinkben elsajátított stílustól, az otthonról hozott kifejezésmódtól. A stílus azonban – ha nem is könnyen – alakítható-fejleszthető, amint azt G. B. Shaw szellemes és metsző gúnnyal megírt darabja, a „Pygmalion” is bizonyítja.

1.1. Oxbridge – a stiláris belépő A szakmai nyelv stílusa ugyanúgy kettős gyökerű, mint a hétköznapi nyelvé. Egyéniségünket éppúgy kifejezi, mint azt a társadalmi környezetet, amelyben felnövekedtünk, illetve ahol élünk. A stílus egyfajta szelektáló tényező is lehet a kaszttársadalmakban – és a ma létező társadalmak legtöbbje kasztokra töredezett. Az elit értelmiség kasztjába mindenütt bizonyos stiláris belépő megfizetésével lehet bejutni. A stiláris elkülönülést biztosító különbség sok esetben nem ölt durva, látható formát. „Gyakran rejtőzködő, szinte csak a beavatottak számára felismerhető. »Oxbridge« végzettjei, az angol uralkodó elit tagjai például könnyen felismerik egymást az említett egyetemi városokban – kifejezetten a megkülönböztetés céljaira – kialakított nyelvhasználatról, mindenki máséval összetéveszthetetlen hangsúlyaikról, hanghordozásukról.”2 (Hámori [1996] 100. old.) Az elit értelmiség köreiben Magyarországon is vannak divatos azonosító szavak, azonosító kifejezések, illetve egyéb stiláris jegyek, mint például a mondathangsúly vagy a hanghordozás. A társadalomtudományokban ma ilyen azonosító kifejezés például a diskurzus, a tematizál, a posztmodern, a story-telling és még sorolhatnánk a példákat. Korábban ilyen volt a létbevetés vagy az életvilág. Ugyanígy felfedezhető a jellegzetes értelmiségi – kissé éneklő – hanghordozás (ez mellesleg ellentmond a magyar nyelv hangsúly-, hanglejtés stb. szabályainak). A stílus lakmuszpapírként működik. Teszteli a beszélőt vagy az írót, akit stílusa alapján sorolunk be valamilyen társadalmi kategóriába.3 Stílusunkat persze nemcsak a családi háttér alakítja, hanem messzemenően meghatározza későbbi pályafutásunk is. Két-három évet eltöltvén a Világbanknál, az IBM-nél, a GE-nél vagy más amerikai, illetve nemzetközi szervezetnél, társaságnál, némelyek szinte idegenbe szakadt hazánkfiaként kezdenek beszélni. Számos kifejezést automatikusan angolul használnak, s magyar kiejtésük is egyes emigránsokéra emlékeztet. 4 Azt is sokszor tapasztaljuk, hogy az emberek többsége magas pozícióba kerülvén, minden átmenet nélkül „főnöki” stílusra vált át. A stílus azonban korántsem csupán passzív függvénye családi hátterünknek, egyéni sorsunknak, pályafutásunknak, hanem mindhárom említett tényezőnek alakítója is. Csak a legutolsót tekintve: mind a Lord Thomas Baloghot, azaz Balogh Tamás magyar származású, neves közgazdászt, volt angol olajügyi minisztert egyszer megkérdezték, nem okozott-e nehézségeket a karrierjében, hogy magyar akcentussal beszélte az angolt. „Még mindig sokkal jobb volt – így a válasz –, mintha munkásosztálybeli akcentusom lett volna.” 3 Legmegdöbbentőbb élményeim között tartom számon, amikor a jó nevű pszichológus „lebunkózott”, pontosabban bunkónak nevezett egy nem kevésbé kiváló társadalomkutató kollégánkat csak azért, mert az illető erős vasi akcentussal és fülsértően harsányan beszélt. 4 Tanársegéd kollégám egy szemeszternyi amerikai tanítás után is már az amerikás magyarok akcentusával szólalt meg, sűrűn keverve angol szavakat a beszédébe, míg SzentGyörgyi Albert fél évszázad után is hibátlanul, akcentus nélkül használta anyanyelvünket. 2



tudományos, mind az üzleti, mind az államigazgatási karrier során sokat számít, hogy mondandónkat milyen stílusban fejtjük ki. Akár kifejezi, akár alakítja sorsunkat, a stílus meglehetősen összetett jelenség. A szókincs, az egyéni szótár éppúgy lényeges összetevője mondatfűzésünknek, mint a stílusban is kifejeződő személyiségvonások: a körülményesség vagy a célratörés, a száraz, a színtelen beszédmód vagy a humor, a nyelvi játékosság, a tétovaság vagy a határozottság, a türelmesség vagy a türelmetlenség, és ezzel természetesen még korántsem teljes azoknak a személyiségvonásoknak a köre, amelyek döntően meghatározzák stílusunkat.

1.2. Nőiesen szerény – férfiasan határozott Nyugatiasan direkt – keletiesen bizonytalan Nemünk5, nemzeti hovatartozásunk, lakóhelyünk is befolyásolja stílusunkat. Az utóbbi időben, különösen az Egyesült Államokban,6 előtérbe kerültek a nemek közötti nyelvhasználati és stíluskülönbségek. „Minden közösségben ismert a nyelvészek előtt, hogy azok a minták, amelyek a nő számára, illetve a férfi számára meghatározzák a stílust, igencsak különböznek.” (Tanneh [1995] 140. old.) A nők az én-nel szemben inkább a mi-t részesítik előnyben. Ugyanez a különbség azonban nemcsak a nemekre jellemző, hanem például a középeurópai régió nyelvhasználata is jelentősen különbözik az angolszászétól, éppen ebben a vonatkozásban. Magyarországon gyakrabban beszélünk – nemtől függetlenül is – többes szám első személyben, mint egyes szám első személyben, eltérően az Egyesült Államok lakóitól. Ebben sok minden összegződik: a felelősségáthárítástól (hiszen nem én tettem, nem én döntöttem, nem én állítottam valamit, hanem mi) a közösség erejére támaszkodásig (egyedül nem vagyok elég tekintélyes, de mindjárt más, ha egy szervezet nevében beszélek, azaz mi-ként lépek fel), és sorolhatnánk még tovább a tényezőket. Megfigyelték, hogy a nők – a férfiaktól eltérően – hajlamosak üres jelzők (izgalmas, fantasztikus, isteni, király stb.) használatára. (A kelet-európai országokban – megfigyelésem szerint – nemtől függetlenül is többször használnak túlzó jelzőket.) Az is tipikusan női vonás, hogy töltelékszavakat, illetve mondatrészeket iktatnak be a szövegbe vagy egy-egy mondat elé. Ezeknek az a funkciójuk, hogy teszteljék a hallgatóságot. Ha a beszélő előrebocsátja az „úgy gondolom” vagy az „azt hiszem” szókapcsolatot, ezzel mintegy zárójelbe teszi az utána következő közlést. Innen, erről a pontról még visszatáncolhat, ha úgy ítéli meg, hogy mondandója nem tetszik a hallgatóságnak. Ugyanezt a célt szolgálja a feltételes mód túl gyakori – és indokolatlan – használata is. Nem „megyek”, hanem „mennék”, nem „jöjjön”, hanem „jöhetne”. Érdekes módon ez a stiláris félénkség nemcsak a nőkre jellemző, hanem Kelet-Európában általában az emberekre – ellentétben az amerikaiak határozott, túl egyértelmű, túl direkt stílusával.7 A férfi beosztott gyakran képtelen érzékelni nő főnöke utasítását, ha az például az alábbi módon van megfogalmazva: „Nem tudom, nem lehetne-e ezt a beszámolót még ma elkészíteni?” Pedig a főnök esetleg csak azt akarta mondani: „Készítse el a beszámolót mielőbb, mert baj lesz.” Csakhogy a férfi fülében mindez nem hangzott egyértelműnek, ezért könnyen azt válaszolhatja: ma biztosan nem tudom megcsinálni. A nők szinte bizonyosan nehezen boldogulnak olyan helyzetekben, amikor – mint a közlekedésirányításban – tulajdonképpen egyértelmű rövid parancsokat kell kiadniuk. A dilemma ilyenkor úgy fogalmazódik meg számukra, hogy miként lehetne kedvessé tenni a dragonyos kapitányi stílust. Ha erre képtelenek, feszélyezve érzik magukat. Egy nő beosztott könnyen személyes sértésnek veszi, ha férfi főnöke így fogalmaz: „Mihamarabb az asztalomon akarom látni a beszámolóját.” A kolléganő ezt elviselhetetlenül direktnek és durvának érzi, és még az is lehet, hogy elpityeredik, mihelyt a főnöke kikerül a látószögéből. A nők gyakrabban kezdik hozzászólásukat mentegetőzésnek ható rituálékkal: „Elnézést, még csak azt akartam mondani…” A férfiak többsége inkompetens megnyilvánulásnak fordítja le ezt a mondatot, holott az „elnézést” A nemek szerinti különbségek egyes nyelvekben – így például a japánban – annyira markánsak, hogy más nyelvi szabályok vonatkoznak a női, illetve a férfi beszélőre. 6 Ez nyilvánvalóan nem független az Egyesült Államokban kitört PC-őrülettől (azaz a political correctness-től), vagyis a diszkriminációellenesség már-már diszkriminációba hajló változatának a terjedésétől. 7 Ez a magyarázata annak, hogy miért nem feltétlenül célszerű pusztán lefordítani az amerikai kommunikációs tankönyveket, bár megszámlálhatatlanul sok kitűnő tankönyvet adnak ki minden évben. Ha úgy kommunikálnánk, mint az amerikaiak, nemcsak nevetségesnek, hanem durvának és naivnak is tűnnénk a hazai közegben. Igaz, a yuppie-stílus (amely a young urban professional, azaz a fiatal városi szakemberek kifejezésből ered) nálunk is rohamosan terjed, általános stílusváltásról mégsem beszélhetünk. Még a mai nyelvfejlődési ütem mellett is évtizedekbe telhet, amíg a külföldről importált stílusminták meghonosodhatnak, ha egyáltalán meghonosodnak. Addig viszont nem lehetünk igazán eredményesek, ha kizárólag amerikai tankönyveket használunk stílusunk javítására. Mindez nem jelenti azt, hogy e tankönyvek használhatatlanok számunkra, csupán annyit, hogy a helyi körülményekhez való hozzáigazítás nélkül nem használhatók. 5



kifejezés itt csak mint bevezető vagy összekötő szöveg szerepelt, az illető tudós(nő) – valószínűleg – egyáltalán nem akart mentegetőzni. (Picard [1996] 78. old.) Általában nőiesnek tartják a szerény stílust, és sok nő meg is akar felelni ennek az elvárásnak. Laurie Heatherington és munkatársai érdekes vizsgálatról számoltak be ezzel kapcsolatban. Diákok százait kérdezték meg vizsga előtt, hogy milyen jegyre számítanak. A fiúk előzetesen jellemzően feljebb, a lányok szerényen lejjebb értékelték a teljesítményüket a valóságosnál. Amikor azonban nem nyilvánosan, hanem egy lezárt borítékban közölték a várakozásaikat, már a lányok sem becsülték alá a várható osztályzatot. (Tanneh [1995] 142. old.) Mindez arra figyelmeztet, hogy stílusunk olyan személyesnek tűnő jegyei, mint például a szerénység vagy a magabiztosság sem feltétlenül csak belülről jönnek, a társadalmi elvárások is nagyban befolyásolnak bennünket. A legtöbb ember úgy beszél, ahogyan elvárják tőle az adott közegben, s csak kevés fenegyerek cáfol rá a stiláris várakozásokra. Nem bátorítanék senkit arra, hogy szakítson a nyelvi konvenciókkal, hagyja figyelmen kívül környezete stiláris várakozásait, normáit, és megbotránkoztató vagy különc stílusban kommunikáljon. Éppen ellenkezőleg: e fejezet azt szolgálja, hogy felhívja a figyelmet a stílus bizonyos szabályosságaira, a stiláris követelményekre. Arra ellenben ösztönözni szeretném az olvasót, hogy bátrabban engedje érvényesülni stílusában az egyéniségét, ne simuljon bele a szürke hivatalnokstílusba, de a közhelyes, néhány „patent” jópofaságra épülő diáknyelvet vagy éppen a lila, zavaros bölcsésznyelvet se tegye magáévá csupán azért, mert többségében ilyen nyelven beszélő emberekkel érintkezik. Merjen egy kicsit elrugaszkodni annak a közegnek az általános beszédmodorától, amelybe tartozik, vagy amelyben mozog, de azért ne annyira, hogy különc csodabogárnak tartsák és kiközösítsék. Annál is inkább javallom a stiláris önérvényesítés tudatos erősítését, mert régiónkban még ma is nagyobb veszély az egyéniség teljes lefojtása, mint túlzó, magamutogató érvényesítése. Különbözzünk, de ne lógjunk ki, mutassuk meg egyéniségünket stílusunkkal is, de ne törekedjünk mindenáron való egyénieskedésre! A különbözőség az alapvető feltétele annak, hogy észrevegyenek bennünket. Ha tökéletesre sikeredik a stílus-mimikri, vagyis a nyelvi közegbe való hézagmentes beilleszkedés, ha annyira belesimulunk a környezetbe, mint a kaméleon, előbb-utóbb nemcsak elrejtjük, hanem elveszítjük egyéniségünket, s ezáltal teljesen érdektelenné válhatunk környezetünk számára. Az élet minden területén erősödő verseny – tetszik, vagy nem tetszik – azt igényli tőlünk, hogy valamelyest változtassunk félénk, bizonytalankodó stílusunkon is. Mielőtt egy fontos levelet elküldünk, vagy egy tanulmányt lezárunk, érdemes ellenőrizni, nem sikerült-e – pusztán beidegződéseink miatt – túlságosan határozatlanra, bizonytalankodóra a fogalmazás. Nem használtunk-e feltételes módot akkor is, amikor az nem az udvariassági formula szerepét töltötte be, s amikor a leírtakban éppen hogy nagyon biztosak voltunk. Nem írtuk-e például, hogy „helyesnek látnám ezt vagy azt a változtatást”, miközben egy csöppnyi kétségünk sem volt az iránt, hogy „a változtatás szükséges és elkerülhetetlen”. Ilyen esetben nem helyesnek látnánk, hanem helyesnek látjuk a dolgot. Irtsuk ki a felesleges feltételes módot, s máris határozottabbá, meggyőzőbbé válik a stílusunk! Szóban se kezdjünk minden mondatot „úgy gondolom”-mal, „azt hiszem”-mel, s kerüljük a hosszas mentegetőzést, magyarázkodást is! Ha minderre ügyelünk, még nem kell attól tartanunk, hogy ellenszenves, lehengerlő stílusban kommunikálunk, csak világossá tesszük olvasónk, hallgatónk, partnerünk, üzletfelünk előtt, hogy van határozott véleményünk. Ha valóban van határozott véleményünk, akkor semmi előnyünk sem származik abból, ha ezt stílusunkkal elfedjük. Más a helyzet természetesen, ha tényleg bizonytalanok vagyunk valamely dologban. Ekkor indokolt az óvatos, határozatlan megfogalmazás, a feltételes mód és más nyelvi formulák, amelyek jelzik a külvilágnak a bizonytalanságot. Az udvariasság is sok esetben feltételes módot követel. A „Szeretném, ha mielőbb válaszolna az ajánlatomra!” természetesen jobb mondat, mint a „Válaszoljon ajánlatomra!”. A feltételes módot értelemszerűen nem ilyen esetekben kell kiirtani, hanem akkor, amikor nincs udvariassági funkciója.

2. ÍRD ÉS MONDD! A stíluskülönbségek nemcsak a társadalmi háttérre, hanem a kommunikáció típusára is visszavezethetők. Vannak olyan stílusjegyek – például a beszédsebesség, a hanghordozás, a mondathangsúly, az akcentus –, amelyek értelemszerűen csak a szóbeli megnyilatkozásokat jellemzik, és vannak olyanok, amelyek csak írásban kerülnek elő (például a többszörösen összetett mondatok szerkesztésének jellegzetességei). Szóban ugyanis nem célszerű túlzottan bonyolult mondatokban beszélni. A szóbeli kommunikáció mindig sokkal közvetlenebb, személyesebb és spontánabb, mint az írásbeli. A szóbeli kommunikációnál azonnali a visszacsatolás, ezért már szöveg közben fennáll a korrekció lehetősége, míg a nyomdába adott írások esetében csak egy esetleges második vagy harmadik kiadás nyújt erre módot. (A fogalmazás ügyetlenségeit, pongyolaságait ugyanakkor írás közben azonnal javítani tudjuk; beszédben ez már nehezebb, többnyire nem is vállaljuk.) 8 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


Az utóbbi néhány évtized túlnyomórészt negatívnak tekinthető irányzata a kétfajta – a szóbeli és az írásbeli – kommunikáció stílusának a közeledése. A közeledést egyrészt az okozta, hogy újabb beszélt nyelvi formák kerültek bele az írott nyelvbe, másrészt az írott nyelvi szerkezetek az élőbeszédben is terjednek. A közeledésnek, mint jeleztük, nem minden esetben örülhetünk. Ha minduntalan a szóbeli kifejezésmódra jellemző szavakat használunk írás közben, az egyfajta nyegleség és pongyolaság látszatát (és nem csak látszatát) kelti. Gondoljuk meg, milyen furcsa lenne, ha „az angolok provokálják az Európai Közösséget” helyett azt olvasnánk, hogy „az angolok cukkolják az Európai Közösséget”! Kevésbé feltűnő, de ugyancsak kifogásolható, ha a just in time módszert pont időben-re fordítanánk, az éppen idejében helyett. A beszélt nyelvi fordulatok írásba való beemelésénél is gyakoribb hiba a szóbeli érintkezés túlbonyolítása az írásbeli közlésre jellemző hosszú mondatokkal, formális kifejezésekkel. 8 Írásban, ha nem szeretjük is, de elfogadjuk a többszörös birtokos szerkezetet. Leírva még úgy-ahogy elmegy „az Akadémia intézetei tervei összehangolásának szükségessége”, szóban azonban már teljesen követhetetlen. Az írásbeli és a szóbeli kommunikáció különbségein kívül vannak azonban a kétfajta közlési módra egyaránt jellemző stíluselemek. A szakmai stílussal összefüggő problémák taglalását ez utóbbiakkal, vagyis az általános stílusjegyekkel, stíluselemekkel kezdjük.

3. A SZAVAK EREJE A stílusra jellemző, hogy meghatározott közlendők kifejezésére miként választunk szavakat. A szavak kiválasztásakor egyidejűleg figyelemmel vagyunk denotációjukra és konnotációjukra. A denotáció a szavak elsődleges jelentése: a név és a megnevezett viszonya. Ha azt halljuk, Budapest, mindannyian egy városra gondolunk, ha azt olvassuk, GDP, akkor is egy meghatározott jelenséget képzelünk e kifejezés mögé. A denotáció a szó explicit jelentése. A konnotáció – a puszta megjelölésen túl – azt tartalmazza, hogy milyen attitűddel álljunk az adott nyelvi formulával kifejezett jelentéshez. Másként hangzik, ha egy jelentést hazugnak nevezünk, és megint másként, ha azt írjuk, hogy valótlan. A tartalom ugyanaz, de a két szó konnotációja más. A konnotáció a szavakkal kiváltható asszociáció-halom, az implicit jelentés, amit a szavak mögé képzelünk. (McCrimmon [1976] 139. old.) Más hangulatot kelt, ha azt írjuk, hogy a vállalat „túlment a megengedett határon”, mintha azt mondjuk, hogy a vállalat a „tervezett deficittel dolgozik”. „Ezt a meggondolást jól szemlélteti a különböző szinonimák léte, amelyek referenciája nagyjából megegyezik, de »emóciós erejük« lényegesen különbözik. Hogy egy alappéldát vegyünk, a határozottnak lenni igét talán úgy ragozhatnánk: én határozott vagyok, te makacs vagy, ő csökönyös.” (Black [1977] 244. old.) A szavakkal való bűvészkedés, a kifejezésekkel való visszaélés, értelmük ellenkezőjére fordítása már a régiek előtt sem volt ismeretlen, amint azt a Lope de Vega9 darabjából vett alábbi részlet is bizonyítja: Frondoso: „Adjon Isten, hölgyeim. Laurencia: Hölgyeidnek hívsz, Frondoso? Frondoso: A divatnak hódolok, Mely szerint nem nagy dolog Bárki kegyét megszerezni, Csak épp másnak kell nevezni, Mindig másnak mondani, Szebbnek, jobbnak, mint ami. A pazarlót bőkezűnek, Ennek gyökerei az ötvenes–hatvanas évek káder-nyelvéig nyúlnak vissza, amikor életveszélyes volt szabadon beszélni. A hozzászólásokat is írásban kellett elkészíteni, s ezért az írott nyelv fordulatai és mondatszerkezetei átmentek a beszélt nyelvbe. 9 A darabra Garai László hívta fel a figyelmemet. In: Klasszikus spanyol drámák [1986]. 122–124. old. 8



A tudákost nagyeszűnek, A vakot hibás szeműnek, A butát jóhiszeműnek, A ripőköt szabadosnak, A részeget kapatosnak, A bolondot vakmerőnek, A talpnyalót megnyerőnek, A pecért útkaparónak, A szószátyárt Cicerónak, A civódót kritikusnak, Az ármányost fifikusnak, A vérszomjast oroszlánnak, A boszorkányt csoroszlyának, Az aggszűzet hajadonnak, A nőcsábászt szeladonnak, A pocsékot tűrhetőnek, A zsarolót sürgetőnek, A zugírászt jogtudornak, A sarlatánt matadornak, A svihákot taktikusnak, A gazembert praktikusnak, Ne csodáld hát, gyöngyalak, Ha hölgyemnek mondalak. Laurencia: Városokban csakugyan Mindez gyakran hallható bár, Mifelénk a faluban Más divat van, más a szótár, Póri nyelvünkön, Frondoso, Másra kell a rossz s a jó szó. Frondoso: Mondhatnál rá néhány példát. Laurencia:



Szívesen. Nos, mink is másnak Szoktunk kit-kit mondani, Csak rosszabbnak, mint ami. Rögzöttnek az önfejűt Szörnynek a rossz külsejűt, Csontváznak az ösztövért, Hájtömegnek a kövért, Kótyagosnak a kedélyest, Őrültnek a szenvedélyest, Bohócnak a szellemest, Nyakasnak a jellemest, Halvérűnek a szemérmest, Bujálkodónak a vérmest, Paráznának a kacért, Léhűtőnek a facért, Sántának a gyöngelábút, Púposnak a hajlott hátút, Zabálónak az evőt, Vásottnak a csínytevőt, Babonásnak a hiszékenyt, Málénak a feledékenyt, Ótvarosnak a rosszbőrűt. Kopasznak a kevésszőrűt. Pipiskedőnek a kényest, Szentfazéknak az erényest, Törtetőnek a serényt, Pipogyának a szerényt, Himpellérnek a rosszmájút, Trágárnak a szabad szájút. Itt van neked, ami kell. Nos? Beéred ennyivel?” A fenti példákból is látható, mennyire nem közömbös, miként választunk szavakat egy adott mondanivaló kifejezéséhez. Az sem mindegy, hogy egyáltalán milyen szótárból dolgozunk, mennyire testes, illetve mennyire 11 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


vékonyka ez a szótár. A szavak, ha kellő hajlékonysággal használjuk őket, nagyban előmozdítják a kommunikációs cél elérését, befolyást szereznek, ellentéteket simítanak el. Csupán meg kell találnunk a megfelelő szavakat, és képesek leszünk embereket lelkesíteni vagy éppen elcsüggeszteni, érzelmeket felkorbácsolni vagy lecsendesíteni, meggyőzni és rábeszélni, lebeszélni és eltántorítani. Az alábbiakban néhány olyan problémára hívjuk fel a figyelmet, amelyek a szavak megválasztásával kapcsolatban vetődnek fel a szakmai kommunikációban.

3.1. A szókincs Szókincsünk alapvetően meghatározza stílusunkat. Nyilvánvalóan nehéz, sőt lehetetlen előadást tartani bonyolult kérdésekről akkor, ha nem vagyunk képesek többet alkalmazni egy-kétezer szónál. Ha szókincsünk szűkös, arra vagyunk kárhoztatva, hogy ne mindig pontosan azt mondjuk, amit szeretnénk. Olyan idegen nyelvek használatakor, amelyeket nem beszélünk jól, sokszor okoz kényelmetlenséget, hogy nem egészen azt mondjuk, amit magunkban megfogalmaztunk, vagy amit ki szeretnénk fejezni. Sokszor fanyalodunk arra, hogy azt mondjuk, amire képesek vagyunk. Ez azonban, bár nem ilyen feltűnő, többször előfordul az anyanyelvünkön kommunikálva is. Különösen a beszédben, ahol nincs idő a keresgélésre, nemritkán választunk alkalmatlan, mondandónk számára nem megfelelő szavakat. Hogy mi a megfelelő és mi nem, az számos tényezőtől függ. Más szavakat alkalmazunk az előadói pulpituson, másokat egy szakmai értekezleten, megint másokat egy ünnepélyes évzárón. Az írásban és a beszédben szereplő szavak is erősen különbözők, mint már szó volt róla. Írásban formálisabb nyelvet használunk, mint szóban. A szóválasztás nehézségeit, pontosabban e nehézségek leküzdése utáni boldog állapotot, azt a helyzetet, amikor végre megtaláltuk az „oda illő szavakat”, szemléletesen írja le Lu Csi, az esztéta költő az ókori Kínából 10: „szavak bukkannak fel a mélyből, mint halak, horoggal torkukban, tátogatnak, lebegő csodák keringenek alá a magasból, mint madarak, szigony-zsinóron fogva vannak… Immár: tudja, mit mondjon és miféle rendben, vizsgál minden szót, és megleli helyét, kopogtat minden színesnek kapuján, válogat mindenből, ami szép…” Az ókori vers érzékletes, pontos leírást ad a szavak, a stílust meghatározó alapelemek megválogatásáról az alkotási folyamatban. Ugyanilyen válogatás megy végbe azonban a fejünkben, amikor éppen beszélünk, legfeljebb az agyunkban működő komputer sokkal nagyobb sebességre kapcsol az élőbeszédben, mint amikor írunk, és ráérősen válogathatunk a szavak között.

3.2. Eredeti kifejezések Az előbbi vers egyben érzékelteti a szavak erejét, különösen, ha azok nem ismert fordulatok, nyelvi közhelyek, hanem éppen most kipattanó, a szerző által újonnan felfedezett kifejezések, olyan szavak, amelyeket korábban nem használtak. A nyolcvanas években például a reveláció erejével hatott a hazai közgazdasági közgondolkodásban a Kornai János által bevezetett puha költségvetési korlát, a súrlódás, a keresés, az átszivárgás, a hiányjelzés, a tűzoltás11, hogy csak néhányat említsünk azok közül a fogalmi újítások, új szavak közül, amelyeket a magyarban Kornainak köszönhetünk. Kornai János tekintélyének, sikerének fontos forrása – megítélésünk szerint – az, hogy valóságos nyelvújítást hajtott végre a magyar közgazdasági irodalomban. A színtelen, tartalmatlan apparátusnyelv helyett, amelyet fellépése idején a tudományban is széleskörűen használtak, olyan új, érzékletes nyelvet alkotott, amellyel képes volt nemcsak megragadni, hanem megértetni is In: Klasszikus kínai költők [1967]. 1. köt. 476–477. old. Kevésbé lelkesedik a szerző az olyan nyelvi újításokért, amelyek importból származnak: Kornainál ilyen például a slack, az outputkészlet vagy az imputkombináció stb. 10 11



azoknak a folyamatoknak a lényegét, amelyekkel mindenki naponta szembesült. Hasonló szómágus Bródy András: a lassuló idő vagy az ódondászat olyan fordulatok, amelyek mindörökre megragadnak abban, aki csak egyszer is találkozott velük. A szavak eredetisége mögött persze a gondolkodás eredetisége áll. Ez azonban semmit sem von le a szavak fontosságából. Ha a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó által kiadott Nobel-díjasok sorozat köteteit forgatjuk, ugyanazt a stiláris gazdagságot, szóalkotási leleményt és plasztikus fogalmazást tapasztaljuk, mint az előbb említett magyar szerzőknél. Egyetlen Nobel-díjas írásával sem találkoztam, amely ne lett volna kiváló stílusban írva, s e közgazdászok közül némelyek – például Paul Samuelson – Winston Churchillhez hasonlóan akár irodalmi Nobel-díjat is érdemelnének nyelvteremtő erejükért, stílusukért. Tapasztalataim szerint a magyar egyetemi, főiskolai hallgatók, illetve a felnőtt szakemberek szókincse meglehetősen szegényes (tisztelet a természetesen létező kivételeknek). A fejezet végén három szókincsteszt található, érdemes ezeket megoldani, majd az alattuk található kulcsból a helyes megoldásokat visszakeresni. Általában 15 pont felett lehetünk többé-kevésbé elégedettek a szókincsünkkel. Ha a szókincstesztekben pontszámunk 10 alatt van, tekintsük figyelmeztető jelnek, hogy megfelelő szókincs hiányában nem leszünk képesek kielégítően kommunikálni szakmai munkánk során. Ha erre a diagnózisra jutunk, mindent meg kell tennünk szókincsünk fejlesztéséért. A hogyanra e fejezet végén térünk ki.

4. IDEGEN SZAVAK, IDEGEN KIFEJEZÉSEK ÉS IDEGENSZERŰSÉG A NYELVHASZNÁLATBAN A szakmai stílus taglalásakor az idegen szavak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Nemcsak azért, mert ezek okozzák a legtöbb nehézséget a szakmai nyelv művelésében, hanem azért is, mert elsősorban az idegen szóhasználat különbözteti meg a szaknyelvet a hétköznapi nyelvtől. A köznyelv, illetve az irodalmi nyelv és a szaknyelv között a legfontosabb különbség elsősorban a szókincsben, azon belül az idegen szavak kiterjedt használatában van. G. B. Shaw-nak az a szellemes mondása, hogy „minden szakma összeesküvés a laikusok ellen”, jól igazolható a szaknyelvvel. A saját szótárt használó szaknyelv szavai – akár az összeesküvők rejtjelei – a legalkalmasabb eszközök arra, hogy a laikusokat kizárjuk, perifériára szorítsuk, elbátortalanítsuk. A közgazdaságtan esetében azonban, amely az emberek mindennapi életét befolyásolja, ez a nyelvi összeesküvés több, mint bűn: hiba. Hiszen – mint Alfred Marshall fogalmazott: a közgazdaságtan „az élet legnagyobb részének a művészete” – nagy szükség van rá, hogy a közgazdasági összefüggéseket minél többen értsék. Ha a szaknyelv sajátos terminológiája ezt akadályozza, akkor szinte fordítóprogramokat kell beiktatniuk a közgazdasági témákról nyilatkozó bankároknak, főhivatalnokoknak vagy vállalatvezetőknek, hogy azok is értsék őket, akiket a mondanivalójuk érint. A szakmai közösségben, a hazai pályán sem kötelező mindig érthetetlen vagy nem közismert szavak tömkelegét használnunk, mert az idegen vagy nagyon speciális szakszavak még akkor is rontják vagy legalábbis lassítják a kommunikációt, ha szűk szakmai körben fejtjük ki a mondandónkat. „Hivatalból” áttekintettem számos, kommunikációval kapcsolatos angol nyelvű tanulmányt és könyvet, de érthető módon sehol sem találkoztam az idegen szavak problémájával. Bár az angol nyelven írók-beszélők is használnak idegen, elsősorban latin és francia kifejezéseket, az angolszász országok tudományos és üzleti nyelvében a mi egyik legnagyobb problémánk nem probléma. Annál neuralgikusabb (lám ez is idegen kifejezés!) pont az idegen szavak használata a nem domináns, az angol nyelv imperializmusától szenvedő nyelvek világában, és különösen élesen vetődik fel a kérdés a kis nyelvek esetében.

4.1. Nyelvi önvédelem A kis nyelveket – köztük a magyar nyelvet12 – féltő honi nyelvművelők kilátástalan harcot vívnak azért, hogy valahogyan gátat vessenek az idegen, köztük az angol szavak áradatának, amely feltartóztathatatlannak tűnik a szaknyelv(ek)ben. Sok tízezerre becsülhető azoknak a magyar szaknyelvekben használt idegen szavaknak a száma, amelyeknek egyáltalán nincs magyar megfelelőjük. Nagyon furcsa lenne, ha az inflációt hirtelen elkezdenénk felfúvódásnak nevezni, s ugyancsak derültséget keltene, ha Milton Friedman óhitűségéről írnánk a neoklasszikus ortodoxia helyett. Nem lenne nagyon okos az sem, ha a sztochasztikus függvényt statisztikai valószínűségen alapuló függvénynek neveznénk, tovább bonyolítva ezáltal – a sokak számára amúgy is nehezen követhető – matematikai fejtegetéseket. Minden bizonnyal többen felkapnák a fejüket, ha professzoruk az Viszonylagos persze, hogy mit tekintünk kis nyelvnek, hiszen a magyar a világ mintegy négyezer nyelve közül a beszélők számát tekintve a 47. helyet foglalja el. Ilyen értelemben akár nagy nyelvnek is nevezhetnénk. 12



előadásában sokszorozó hatásként emlegetné a multiplikátort, valószínűleg azt sem tudnák hirtelenjében, mire gondoljanak. Ezzel szemben semmilyen károsodás nem érne bennünket, ha a következő, unos-untalan használt idegen szavakat, kifejezéseket a zárójelben lévő magyar kifejezésekre cserélnénk: interpretál (értelmez), plauzíbilis (kézenfekvő, belátható), teoretikus struktúra (elméleti szerkezet), divergencia (eltérés), szegmens (terület), szignifikáns (lényeges, jellemző), EK-orientált (EK felé tájékozódó), európai dimenziójú infrastruktúra (európai léptékű infrastruktúra), pénzügyi transzferek (átutalások), konstruál (alkot, létrehoz), kontaktus (érintkezés, kapcsolat), kumulatív (halmozott, felhalmozott), inverz művelet (fordított művelet), invitál (felkér, felhív), kontextus (szövegösszefüggés), migráció (elköltözés/lakhelyváltoztatás), kontemplál (tervez, előirányoz), komparatív (összehasonlító) stb. Nehéz megérteni, hogy miért van szükség egy szakmai szövegben ilyen szövegrészletekre: szupranacionális szféra, inter- és intraindusztriális előnyök. A Közgazdasági Szemlét lapozgatva például, az alábbi gyöngyszemre akadhatunk: „…a populáció stabil a kis mutációkkal definiált perturbációkkal szemben.”13

4.2. Az idegen szavak mint jellemfestők A szociológusok, közgazdászok és más társadalomkutatók munkáiban gyakran találkozhatunk félmondatokkal, mondatokkal, ahol a kötőszavakon kívül nem is igen akad magyar szó. Például: „Ez az új orientáció minőségileg változtatta meg a piaci penetráció dinamikáját.” Az idegen szavakkal teletűzdelt mondatfűzés nem csak azért bírálható, mert megnehezíti az olvasó-hallgató számára a mondanivaló értelmezését, követését, s ezáltal a kommunikáció eszköze helyett annak akadályává válik. Azért sem célszerű így beszélni, mert rossz fényt vet a szerzőre. Az ilyen mondatok gyakran keltik bennünk azt az érzést, hogy a szerzők azért nem használják anyanyelvüket, mert el akarják fedni a gondolatok hiányát, illetve a semmitmondást. Másik, ugyancsak nem túl kellemes feltételezés a Hunglish nyelven íróról-előadóról, hogy az idegen szavakkal mintegy el akarja kápráztatni az olvasót, aki – miközben szótárral a kezében próbálja megfejteni a szavak jelentését – megfeledkezik arról, hogy tulajdonképpen mit is olvas. A szerző talán arra számít, hogy az olvasó, mással lévén elfoglalva, nem hagyja érvényesülni kritikai érzékét. Az alábbi, paródiába illő definíció szembesíthet bennünket azzal, hogy is beszélünk néha, úgymond, a tudomány nyelvét használva. A meghatározás jó példával szolgál a nagyképű semmitmondásra, amely az idegen szavak áradatával csupán a közhelyeket akarja eltakarni: „A szerelem hol a depresszív neurózis, hol pedig a patetikus levitáció szintjén összegződő emóciók definiálhatóan amortizálódott periférikus komplexuma, amelyek a pszeudoindividualisztikus szub-kollagenizáció révén diffundálódott, kvázi habituációs élmények által refetisizálódott egocentrumban kiváltják a »de jó lenne egyesülni a partnerünkkel« érzését.”14 Bár az előbbi sorok a tudálékos semmitmondás paródiái csupán, de valós szövegekben is könnyen találkozhatunk hasonlókkal. Pedig – különösen tankönyvek esetében – megbocsáthatatlan, egyenesen visszaélés az idegen szavak halmozása.

4.3. A hunglish diadalmenete ki károsodik? „Az idegen szók nyakló nélküli használata több szempontból is veszélyes: egyrészt nehezíti/gátolja a megértést, másrészt elaltatja, ellustítja a nyelvteremtő készséget.” (Bencédy József [1993].) További veszély éppen ez utóbbival összefüggésben az, hogy a magyar nyelv – ha kiiktatjuk a tudományos és szakmai kommunikációból – néhány évtized múltán ugyanúgy konyhanyelvvé degradálódhat, mint a luxemburgi, amelyről csak nagyon kevesen tudják, hogy egyáltalán létezik. Mindazonáltal korántsem valamiféle magyarkodás indít bennünket arra, hogy – hadakozva a Hunglish terjedése ellen – a tudományos nyelvteremtés, a magyarítás fontosságát hangsúlyozzuk. Általánosabb meggondolás miatt tartjuk veszélyesnek a nyelvi diverzitás megszűnését, a nemzeti nyelvek háttérbe szorulását a tudományos közéletben. A diverzitás, mint tudjuk, a biológiában a fejlődés feltétele; csökkenése, illetve megszűnése pedig egy adott állat- vagy növényfaj alkalmazkodó- és ezáltal életképességének a gyengülését jelenti.15 Több nyelv használata a tudományos érintkezésben egyúttal sokrétűséget, sokféle gondolkodásmódot jelent, s ennek fontosságát épp a tudományban nem lehet eléggé hangsúlyozni. Vitathatatlan tény ugyanakkor, hogy az uralkodó nyelv a legtöbb tudományágban az angol, amelynek hatósugara egyre növekszik. A Nemzetközi Dokumentációs Központ (FID) adatai szerint a világon rendelkezésre álló tudományos és technikai információtömeg mintegy 80 százaléka angol nyelvű, vagy pedig angol nyelvű absztraktumok formájában hozzáférhető. (Medgyes – Kaplan [1990] 1219. old.) A felsorolt gyöngyszemek java része Bencédy József gyűjtése. Kováts Gergelynek, a BKÁE IV. éves hallgatójának a gyűjtéséből. 15 Valószínűleg ezért kezdik a ma kihalóban lévő nyelveket, akárcsak a növényeket vagy az állatokat, az ENSZ égisze alatt nemzetközi védelem alá helyezni. 13 14



4.4. Mikor idegent? Mikor magyart? A magyar szó, megnevezés köt valahová, beágyazódik a nyelv világába. A számítógép például felidézi bennünk a számok, a számítás, a gép, a gépiesség asszociációit, s ezzel utal a lényegre. A komputer magyarul nem mond semmit, nem kelt asszociációkat. Érdemes tehát használnunk a nyomtató, lemez, billentyűzet szavakat a printer, disc, keyboard stb. helyett. Néha egészen szörnyszülött kifejezéseket alkotunk, amikor az angol szavakat magyar mondatba illesztjük, és ragokkal, toldalékokkal látjuk el: savingel, franchisezol és így tovább… Az angol kifejezések, amelyeket egy másik nyelvcsaládból, sőt nyelvtípusból kölcsönzünk, elütnek a mi finnugor és ragozó nyelvrendszerünktől. Visszás eredményre jutunk, ha például a know-how-t próbáljuk magyar ragokkal, toldalékokkal ellátni, magyar mondatba illeszteni: Mik ezek? Know-how-k. Mit vásárol? Know-how-kat. Ilyen nyelvtörő játékok helyett célszerű az idegen szó magyar megfelelőjét már akkor megkeresni, amikor az idegen kifejezés még friss, még nem nyert polgárjogot nyelvünkben. Ha ezt elmulasztjuk – mint a menedzser, a repokamatláb, afactoring afranchising és hasonlók esetében tettük –, később, amikor már mindenki hozzászokott az idegen szóhoz, sokkal nehezebb, sőt néha lehetetlen rákényszeríteni a magyar kifejezést a közvéleményre. „Tudományosan gondolkodó emberben természetes vágyként merül fel az, hogy elmondhassa, mit lát, mit észlel… A megnevezés a tudományos gondolkodás egyik kulcsfontosságú szakaszát jelöli: amikor a jelenség teljes értékű – és így számos tudat alatti elemet tartalmazó – megfigyeléséből tudatos és tudat alatti szelekciós folyamatokkal kiemelődik a lényeg, amelynek alapján a jelenség besorolást nyer, nevet kap… A helyes megnevezés, a fogalomhasználat tehát csak látszólag »nyelvészeti műgond«, valójában a megismerés egyik leglényegesebb eleme…, a megnevezésben nagyon sokszor nem a precizitás, hanem a »kuszaság, homály, fogalmi tisztázatlanság« szüli a jól hangzó, sok mindent eltakaró angol szakkifejezés használatát, az esetleg több átgondolást, újítást igénylő magyar megfelelő helyett.” (Csermely [1996] 206. old.) Az idegen szavakkal kapcsolatos magatartásunk, különösen a tudományos érintkezés esetében, nem lehet szélsőséges. Sem tűzzel-vassal irtani, sem gondolkodás nélkül átvenni nem helyes az idegen szavakat. A válogatás nélküli irtás ellen szól az, hogy egyes idegen szavak már magyarrá váltak: a rádió vagy a riporter már nem hangzik idegen szónak. Ne mondjunk hát telefon helyett vonali távbeszélőt – amint egy vasúti szabályzatban olvashattuk –, s ne mondjunk lízing helyett eszközbérletet, tőkekoncentráció helyett tőkeösszpontosítást. Ha az idegen szavak a (nemzetközi) szakmai terminológia részei, nemigen kifogásolhatjuk használatukat. A teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány olyan idegen szót, amelyeket a közgazdaságtan területén nem érdemes mindenáron magyarral helyettesíteni: aggregált, akcelerátor, abszolút előny – komparatív előny, akkreditív, árdiszkrimináció, automatizálás, autonóm beruházások, duopólium, bifurkáció, bróker, duopszónia, opció, vertikális integráció. Ezek egyikénél-másikánál természetesen megpróbálkozhatunk a magyar megfelelőkkel: bróker helyett mondhatunk-írhatunk ügynököt, alkuszt, duopólium helyett pedig kettős monopóliumot. Azon idegen szavak esetében, amelyek még nem gyökeresedtek meg, és teljesen egyenértékű magyar megfelelőjük van, használjuk inkább a magyar kifejezést. Lehetőleg ne beszéljünk recesszióról, írjunkmondjunk inkább visszaesést, a distinkció helyett használjuk a különbségtételt vagy a megkülönböztetést, az error helyett a hibát, tévedést. Különösen a napisajtóban, ahol a közgazdászok mind nagyobb teret nyernek, célszerű mellőzni a szakterminológia magyarra fordítható szavait. A GDP-t néha mondhatnánk bruttó hazai terméknek, s noha a bruttó szó még így is idegen marad a kifejezésben, ez az elnevezés mégis könnyíti a laikusok számára a megértést. Azért is helyes az egyenértékű és pontos magyar kifejezések gyakoribb használata, mert ez a törekvés a stílus változatosságának és élénkségének is használ. Ha például egy tanulmány a recesszióról szól, és ezért ez a kifejezés százszor szerepel húsz oldalon, nem százszor írjuk le a recessziót, hanem csak ötvenszer, ha a fennmaradó esetekben visszaesést írunk helyette. Ha minden egyes alkalommal kritikusan átvizsgáljuk írásunkat, s megpróbáljuk a magyarral helyettesíthető szavakat, kifejezéseket magyarul megnevezni, s ezt feltétlenül ajánlom mindenkinek, még egyáltalán nem biztos, hogy megszabadítottuk stílusunkat az idegenszerűségtől.

4.5. Idegenszerű magyar Sokszor akkor is idegenszerűnek hat a stílus, ha csak magyar szavakat használunk. Ennek egyik oka, hogy tükörfordításokat alkalmazunk; nem magyarítunk, csak fordítunk, ami – Karinthyval szólva – sokszor inkább ferdítés. Az utóbbi idők társadalomtudományi példatára számos ilyen hamis magyar kifejezéssel szolgál. A balsikerű magyarítási kísérletre kedvenc példám a játékelmélet alapvető kategóriája: a kifizetés. X vagy Y játékos „kifizetése”… Ez szó szerinti fordítása a pay off-nak, a magyar tükörfordítás azonban még csak nem is utal arra, amiről szó van. Mi több, inkább az ellenkezőjére gondolhatunk. Ha egy játékos kifizetése kettő, akkor magyar nyelven inkább azt érzékeljük, hogy két egységet kell fizetnie. Valójában azonban nem kifizetnie kell valamit, hanem ellenkezőleg: valamihez jut. Lehet a pay off negatív vagy pozitív, azt a játékos mindenképpen kapja, nem pedig kifizeti. Legcélszerűbb lenne talán eredménynek fordítani. (Bár lehet, hogy ezzel a 15 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


javaslatunkkal már elkéstünk, hisz annyira meggyökeresedett a kifizetés szó.) Különösen az angol kifejezésekkel kell vigyáznunk, mert az angol megnevezés sok esetben fordítva működik, mint a magyar, s ezért az a neofita buzgalom, hogy ezek tükörfordításait ültessük be nyelvünkbe, súlyos félreértésekhez vezet. (Feltételezem, hogy aki a pay off-ot bevezette a magyar szaknyelvbe, annak sem közömbös, hogy ő fizet, vagy neki fizetnek.) Ugyanilyen szörnyszülött a manager buy out kifejezés magyar fordítása: a menedzseri kivásárlás. Kivásárlás szó ugyanis nem létezik a magyarban, ez is csak rossz tükörfordítás. Bencédy József nyomán (Bencédy [1993]) megemlíthető még egy-két további idegenszerűség. Az utóbbi időben többször élnek a leépítés főnévvel, hiszen sajnos ez most is gyakorta használt szakszó. Az azonban, hogy gyakorta használt, még nem jelenti, hogy jó is. A leépítést a csökkentés, megszüntetés jelentésben használják: a kiadások leépítése, a támogatások leépítése. E helyett a műmagyar szó helyett sokkal helyesebb lenne megszüntetést vagy csökkentést mondani-írni. Ugyancsak Bencédy József hívja fel a figyelmet arra a meglehetősen gyakori hibára, hogy az egy határozatlan névelőt németesen használjuk. Ne tegyük! Nyelvünkben ugyanis a határozatlan névelő használata sokkal szűkebb körű. Ne használjuk az egy névelőt ilyen összefüggésben: egy szelektív kiadáscsökkentésre kerül sor. (Ne írjuk-mondjuk ki a határozatlan névelőt minden olyan esetben, amikor a fogalom határozatlan!) Az idegen szavak lefordításakor az is rossz vágányra visz, ha – mindenáron magyarítani akarván – meghamisítjuk az eredeti jelentést. Amikor azután a magyar kifejezést visszafordítjuk az idegen nyelvre, még véletlenül sem jutunk vissza az eredetihez, hanem valami torz szószüleményhez, amit az adott idegen nyelvben sohasem használnak, vagy ha használnak is, teljesen eltérő jelentésben. Személyes példám erre egy kezdő kutatóként megélt kalandom, amikor valamilyen okból a spekulációról kerestem cikkeket. Meglepetésemre e címszó alatt semmit sem találtam a könyvtári katalógusban. Később értettem meg a keresési kudarcnak az okát, amikor a könyvtári tájékoztatóban az „Elvont gondolkodás az értékpapírpiacon” címmel találkoztam. A spekuláció valóban elvont gondolkodást jelent, sőt a spekuláció a legelvontabb közgazdasági művelet, amit csak el lehet képzelni. Mégsem tekinthető ez a magyarítás igazán sikeresnek. Ha csak ennyire telik, akkor inkább maradjunk az idegen szónál, kifejezésnél.

5. STÍLUSELEMEK ÉS STÍLUSHIBÁK A következőkben néhány jellegzetes stíluselemre irányítjuk a figyelmet, amelyek fejtörést okozhatnak a szóbeli és írásbeli kommunikációban.

5.1. Közhelyek Közhelyeken az elcsépelt, agyonhasznált, unos-untalan alkalmazott szóképeket, fordulatokat értjük. A közhely a fantázia és az eredetiség hiányára utal, s ez a gyengeség a tudományos, illetve a szakmai közlés során még zavaróbb, mint a hétköznapi életben. Számos közhely mögött ötlet és lelemény volt ugyan a születése pillanatában, de oly sokszor használták őket, hogy az ötlettelenség, a fantáziahiány jelévé váltak. Nem sok eredetiségről tesz tanúbizonyságot az a kutató, egyetemi tanár, PhD-hallgató vagy diák, akinek minden második mondata úgy kezdődik, hogy a történet arról szól, vagy a történet nem arról szól. Ugyancsak nélkülözi az eredetiséget, aki régiesen egyfolytában tanult kollégáimnak szólítja a jelenlevőket, vagy aki körüljárja a témát. Az már egyenesen égbekiáltó, ha valaki egy tudományos diskurzusban a nehézségek ecsetelését valahogy így vezeti be: Ne tudd meg, hogy mit szenvedtem ezekkel az adatokkal! Hasonló gyöngyszem az az nem semmi vagy az az se semmi kifejezés. Néha a közhely nem annyira feltűnő és bosszantó, mint az előbbi esetekben. A megszokott (azt is mondhatnánk, hogy leharcolt – hogy magunk is példát adjunk a közhelyes fogalmazásmódra) fordulat mindössze arra utal, hogy az író, a beszélő lusta volt saját jelzőt keresni, használta hát az unalomig ismertet. A hangzavar a közhelyekre támaszkodónál mindig bábeli, és még véletlenül se tűrhetetlen vagy éktelen, a berendezés matuzsálemi korú, az újdonságnak pedig mindig varázsa van. A tanárok egy leckével járnak a diákok előtt. Nincs új a nap alatt, de minden relatív. A pórul járt embernek pedig annyi. A közhelyszótárból (Hernádi [1985]) dolgozók nagyon gyakran előítéletekre hagyatkoznak. Hogy miért? Ugyanabból az okból, amiért a közhelyek mankójára támaszkodnak! A közhely mindig kéznél van, gondolkodniuk sem kell. A gondolkodás megtakarítása, kikerülése nem valami szívderítő a hétköznapi életben, az egyetemek vagy kutatóintézetek falai között azonban egyenesen riasztó. Akár újabb keletű a közhely, akár ősrégi, mindenképpen nyelvi igénytelenségről tanúskodik. Mindenki használ olykor közhelyeket, de van, aki csak közhelyekből építkezik. Senkit sem róhatunk meg azért, ha egyszer-egyszer bábeli hangzavarról beszél, de



ha írása, beszéde szinte csak ilyen klisékből áll, vagy legalábbis túl sok közhelyes fordulatot használ, akkor már joggal kifogásolhatjuk a stílusát. A szimpla közhelynél zavaróbb, ha a klisét az író vagy a beszélő idegenből kölcsönzi, és nem a magyar nyelvben megszokott módon használja az idegen szót. Vannak például, akik – ha kell, ha nem – szofisztikált módszerről, szofisztikált berendezésről vagy vitastílusról beszélnek, és kifinomult, bonyolult értelmet tulajdonítanak neki. A nálunk megszokott szóhasználatban azonban a szofisztika meddő bölcselkedést, álokoskodást jelent, ennélfogva a szofisztikált jelző, legalábbis azoknál, akik nem annyira „szofisztikáltak”, hogy angolul beszéljenek, pejoratív mellékízt kap. Ez semmiképpen sem egyezik a beszélő szándékával. Hasonló példával szolgál annak a közgazdásznak az esete, aki opportunista magatartást emleget, ha az alkalmazottak – kihasználva a főnök távollétét – lógnak, vagy éppen saját zsebre dolgoznak. Az opportunista azonban nálunk megalkuvót jelent, ennélfogva semmi köze nincs az angol nyelvű közgazdasági közleményekben szereplő opportunistához. Ez utóbbi jelentése az angol szakterminológiában: csaló, a helyzettel visszaélő, saját egyéni érdekeit mások rovására gátlástalanul érvényesítő.

5.2. Pestiesen szólva – a szleng határai a tudományos szövegben Egyetemi előadóként meglehetősen nagy népszerűségre lehet szert tenni azzal, ha elég sűrűn használjuk a diákargó, a pesti szleng éppen divatos kifejezéseit, mintegy összekacsintván a diákokkal: bár a katedrán állok, azért én – ellentétben a fafejű öregekkel – veletek vagyok, veletek érzek. Helyes vagy helytelen ez a gyakorlat? Erre csak azt válaszolhatjuk: attól függ. Ha – különösen élőbeszédben – el-elhelyezünk a szövegben egy-egy, diáknyelvből származó „patront”, azzal élénkítjük stílusunkat, felvidítjuk a fáradt közönséget. Ha azonban jóformán csak ezeket, a szlengre jellemző kifejezéseket használjuk, akkor átcsúszunk azon a határon, amely a szellemes-humoros stílust a közönségestől, a vulgáristól elválasztja. Különösen zavaró, ha ugyanazt a kifejezést állandóan ismételgetjük. Nemegyszer hallottam, egyetemi előadásban is, a szívatott, megszívták kifejezéseket, ami – tekintettel a kifejezés által keltett képzettársításokra, azaz a szó konnotációjára – már egy alkalommal is sok. Vannak olyanok, akiknél a diákok megszívják, ha puskázni mernek, s vannak mások, akiknek előadásában a monopóliumok szívatják a kisvállalkozókat. Ez az a példa, amellyel megvilágíthatjuk, hol kezdődik a közönséges és hol végződik a megengedhető diákos stílus. Írásban természetesen még ritkábban használhatjuk a szlenget, mint szóban. Ha a rokonunk levelében azon örvendezik, hogy sikerült kipaterolnia az albérlőjét, nem ütközünk meg rajta, de ha egy jelentésben olvassuk, hogy a közös vállalatból kipaterolták a magyar partnert, akkor szinte megüt, fejbe kólint a kifejezés.

5.3. Eufemizmusok Az előbb kifejtettek szorosan kötődnek egy másik stiláris jelenséghez, az eufemizmusok használatához. Míg azonban a szlengben mindig van valami durva beütés, az eufemizmusok – éppen ellenkezőleg – a finomítást (is) szolgálják. Az eufemizmusok a brutális vagy sokkoló jelenségek, tények elfedésére szolgáló nyelvi megoldások. Még ha bántó és drasztikus módon távolítottak is el valakit a vállalattól, hivatalosan nem az mondjuk, hogy kirúgták, hanem azt, hogy megváltak tőle. Klasszikusan fogalmazza meg az eufemizmusok szerepét az Economist egy kis cikkecskéje (The Art of… [2000] 72. old.), ahol találóan euphenomicsról beszél a gazdaságra vonatkozó eufemisztikus beszédmódot jellemezve. Csupán azzal, hogy más kifejezést alkalmazunk egy adott gazdasági jelenségre, negatívból pozitív hangulatúvá tehetjük: ◊ Folyó fizetésimérleg-hiány = IMPORTTÖBBLET ◊ Infláció = LASSULÓ ÜTEMŰ PÉNZROMLÁS ◊ A gyorsuló infláció kamatnövekedéssel fenyeget = AZ EURO TÚLÉLI A KAMATREMÉNYEKET ◊ A növekvő olajár inflációs fenyegetése és növekedéslassító hatása = AZ OLAJÁR A FED HELYETT LASSÍTJA A TÚLFŰTÖTT GAZDASÁGOT. A nagybetűvel szedett kifejezések gyakorlatilag ugyanazt mondják, mint a normális betűvel írtak, de egészen más a hangulatuk. Az eufemizmusok jó esetben azok az ostyák, amelyekben könnyebben bevesszük a keserű igazságot, rosszabb esetben pedig a nyilvánvaló hazugság takarói. Hogy mikor miről van szó, azt esetenként lehet eldönteni. Ha a gazdaság csődtömeg, és a kormányzati nyilatkozatban ezt a „már látjuk az alagút végét” kifejezéssel írják le, az a tényeket elkenő eufemizmus kategóriájába tartozik. Ha ellenben zavarosnak találjuk egy hallgató fejtegetését, és azt mondjuk neki, hogy ezt a problémát újra át kell gondolnia, az méltányolható 17 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


eufemizmus. Mi a különbség a két eset között? Az előbbi esetben a kormány a saját teljesítményét próbálja az idézett eufemizmussal negatívból pozitívra maszkírozni, az utóbbi esetben mások érzékenységét, önbecsülését kíméljük, nem pedig magunkat tüntetjük fel a ténylegesnél jobb színben. Nemcsak a pedagógiában, hanem egyébként is, a teljesítményeket mindig a pozitív oldalukról célszerű értékelni. A tanárnak, opponensnek, főnöknek elsősorban azt kell megvilágítania, hogy mit kell tennie a megbíráltnak a jobb eredmény érdekében, nem pedig kétségbeesésbe kergetnie őt. Az eufemizmusok használatakor nemcsak a fogadó közeg érzékenységét kell szem előtt tartani, hanem a továbblépés lehetőségeit is. Rendkívül rossz véleménnyel vagyok azokról a kritikusokról, szerkesztőkről, tanárokról, főnökökről, akik csupán annyit képesek mondani egy anyagról vagy megoldásról, hogy gyenge, csapnivaló. Ha ennél konkrétabban elemezzük az adott műveket (esetleg teljesítményt vagy akciót), akkor segítünk a kritika elszenvedőjének, miközben eufemizmusokkal elviselhetővé tesszük a bírálatot. Nem azt mondjuk például, hogy a tanulmány csapnivaló, hanem: hiányosak a tételeket alátámasztó adatok, áttekinthetetlen a szerkezet, túlbonyolított a fogalmazás, nem meggyőzőek az alapvető állítások. Ezzel tartalmilag ugyanazt mondtuk, mint az, aki nemes egyszerűséggel csapnivalónak nevezte az anyagot, hiszen csupa negatívumot, mégpedig lényeges negatívumokat sorakoztattunk fel. Mégis alapvetően különbözünk a csapnivaló kritika csapnivaló megfogalmazójától. Hogy miben? Abban, hogy kritikai észrevételekbe rejtetten egyúttal megmutattuk a továbblépés lehetőségét is. Onnan nemigen lehet továbblépni, hogy az anyag csapnivaló. De onnan igen, hogy hiányosak az adatok, rossz a szerkezet. Hiszen az adatokat ki lehet egészíteni, a szerkezetet át lehet gondolni. A brutális nyíltság, az eufemizmusokra való képtelenség sokszor a kritika szerzőjének szakmai hiányosságait fedi. Érzi, hogy rossz, gyenge az írás, csak éppen nem tudja, hogy miért. Az is lehet, hogy meg tudná fogalmazni a bírálatát érdemben is, csak éppen erkölcsileg kellemetlen helyzetbe akarja hozni a megbíráltat. Akármi is az oka a brutális fogalmazásnak, sokkal inkább az értékelőre vet fényt, semmint az értékeltre, illetve az ily módon leértékeltre.

5.4. Nyelvficamok Minden kommentár nélkül soroljunk fel egy tucatot azok közül a kificamodott kifejezések közül, amelyeket sohasem használ az, aki tiszteli az anyanyelvét és az olvasóit, illetve a hallgatóit. A kiválasztás szempontja a tízezrével hemzsegő hasonló nyelvi torzszülött közül az volt, hogy ezek gyakran fordulnak elő szakmai szövegekben: ◊ Az OTP meghitelezi a költségeket. ◊ Az egyetem felvállalja az angol nyelvű képzést. ◊ A legutóbbi megbeszélésen rákérdeztünk a határidőkre. ◊ A munkanélküli-segély helyett az alkalmazottak inkább a lerokkantosítást választják. ◊ Az elbocsátott tanárok a biztosítónál nyertek kiképzést. ◊ A hagyományos termelésnél magasak a raktárkészletek. ◊ A probléma megvitatásra került. ◊ A vállalat divatot valósított meg az autógyártásban. ◊ Az utóbbi időben a korábbinál több bűnözés történt. ◊ A tanácskozáson szó esett a tej-témáról, és felmerült a szavatosság problematikája. ◊ Mindez kedvező lehetőséget biztosított a termelők igényeinek realizálására. ◊ A termelést nem vonják adó alá. ◊ Az árfolyamváltozás be fogja folyásolni az exportot.

5.5. Képzavarok A képzavarok szerzői alapvetően jó úton járnak, hiszen beszédüket igyekeznek kifejezővé, láttatóvá, érzékletessé tenni. Ezen igyekezetük azonban gyakran kisiklik, hogy magam is képes kifejezéssel éljek. A 18 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


képzavart tehát úgy határozhatjuk meg, mint – az egyébként üdvözlendő – képes beszéd selejtes darabját. „A menedzser olyan fába vágta a fejszéjét, amely később még nagyszerűen kamatozhat a vállalatnak.” Hogy mi itt a baj? Próbáljunk meg elképzelni egy kamatozó fát! A képzavart úgy tudjuk kiiktatni a beszédünkből, írásunkból, hogy az alkalmazott képeket megkíséreljük szó szerint venni és megidézni a fantáziánkban. Ha az eredmény nevetséges vagy groteszk, akkor képzavarról van szó. A képzavar kamatozó fa típusa abból adódik, hogy össze nem illő kifejezéseket rakunk egymás mellé. A képzavar egy másik fajtája, amikor két szólásmondást zagyválunk össze: Huszárosan átvágta a gordiuszi csomót. Ebben a szókapcsolatban két, önmagában jó és képszerű mondást gyúrunk össze. Huszáros rohamot lehet indítani valami ellen, de a gordiuszi csomót nem lehet huszáros rohammal bevenni, mert próbáljuk csak magunk elé képzelni, hogyan is nézne ki. Ugyanúgy a nézeteinket úgy váltogathatjuk, mint a fehérneműnket, de ez az állhatatlanság kissé más, mintha köpönyegünket, teszem azt, balról jobbra fordítjuk. A politikai szélkakasokat tehát jobb köpönyegforgatónak és nem köpönyegváltónak minősíteni, persze nem ugyanabban a szövegben, mert az már képzavar. Képzeljünk csak el egy szélkakast, amint köpönyeget fordít! Nagy fantázia kell ahhoz is, hogy elképzeljük a nagyobb sebesség kerékkötőjét vagy azt a szerencsétlent, akit tőrbe húznak. Gyakran olyankor is keletkezik képzavar, amikor csupán a helyesírás, pontosabban a rossz helyesírás zavarja össze a képet. Ha például azt írjuk, hogy bevásárló központ, akkor magunk elé kell idéznünk egy központot, amint éppen kis fonott kosárkájával bevásárolni indul. Tiszta esete, iskolapéldája ez a képzavarnak! Ha azonban egy kereskedelemfejlesztésről szóló írásban bevásárlóközpontról olvasunk, az nem idéz elő ilyen problémát. Hasonló példa az üdülőövezet vagy a sétálóutca. Képzavar ellen egyetlen hatásos orvosság az önkritikus ellenőrzés, vagy a mások általi ellenőriztetés a több szem többet lát alapon.

5.6. Aktív és passzív szerkezetek A tudományos nyelvben túltengnek a passzív szerkezetek. A főnevek halottá teszik a szöveget, az igék élővé varázsolják. Arra szeretnénk ösztökélni az olvasót, ne használjon főnevet akkor, ha egyébként, a tartalom megváltoztatása nélkül, igét is lehet. Ne írjuk-mondjuk például azt, hogy a vállalat megszervezése kitűnően sikerült, ehelyett írjuk azt, hogy a vállalatot kitűnően megszervezték! Azt is mondhatnánk: óvakodjunk az igékkel összekapcsolt főnevektől. ◊ Felszámolást végez = felszámol, ◊ beruházásokat eszközöl = beruház, és sorolhatnánk tovább azokat az erőltetett főneves szerkezeteket, amelyek elnehezítik, elszürkítik a stílust, unalmassá, nehézkessé teszik a szöveget. Camuflaged verbs-nek, azaz álcázott igének nevezik az angolban az olyan szerkezeteket, amelyekbe felesleges főneveket iktattunk be: például előad helyett előadást tart, javasol helyett javaslatot tesz. Ha meg akarunk szabadulni ettől a – szinte vérünkké vált – nominális stílustól, írásunkat befejezvén, fussuk át még egyszer, és irtsunk ki szövegünkből minden nélkülözhető főnevet. Elcsodálkozunk majd az eredményen! Meg fogunk lepődni, hogy ettől a tisztogatástól mennyivel élénkebb, hatásosabb lesz a stílusunk, mint előtte volt. Szóbeli megnyilatkozás esetén pedig már bele se bonyolódjunk az előbbiekhez hasonló főneves szerkezetekbe, és pusztán ettől sokkal közvetlenebb, világosabb lesz a beszédünk. Talán meglepő, hogy nem csupán a szókinccsel, hanem a nyelvi szerkezetekkel, írásmóddal is kiválthatunk intenzív hatásokat, amint azt az előbbi példákkal igyekeztünk megvilágítani. A szépirodalomban már régóta ismeretesek ezek a nyelvi fogások. John Updike például azzal forradalmasította az elbeszélés stílusát, hogy – ellentétben az elbeszélőkkel általában – sohasem használ múlt időt. Ezzel az egyetlen nyelvtani újítással az amerikai író mintegy az éppen most zajló történet részesévé teszi az olvasót. Updike-ot olvasva nem befejezett, lezárt történeteket követünk, hanem – akár a színházi happeningek részesei, közvetlenül „benne vagyunk a dologban”. A szerző a jelen idejű igék segítségével tulajdonképpen rejtett interaktív kommunikációt folytat az olvasóval. A szociológusnak vagy a közgazdásznak is nagy szüksége lehet rá, hogy közelebb hozza magához azokat, akikkel közölni akar valamit. Nem árt, ha tudjuk, hogy ebbeli igyekezetünket nyelvtani formák, nyelvi szerkezetek tudatos használatával is alátámaszthatjuk. Előfordulhat, hogy az üzleti élet vagy a szakmai kapcsolatok adott esetben nem bizalmasságot, hanem éppen távolságtartást követelnek. Ehhez is meg lehet keresni azonban a megfelelő nyelvtani, nyelvi formulákat.

6. HOGYAN FEJLESSZÜK A STÍLUSUNKAT? 19 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


A stílus mögött mindig egyfajta gondolkodásmód húzódik meg. A stílust ezért nem lehet a gondolkodás fejlesztésétől függetlenül javítani. Ha gondolkodásunk zavaros, hiába igyekszünk világosan fogalmazni, nem fog sikerülni. Bár a tartalom meghatározó volta cáfolhatatlan, a meghatározott is lényegesen visszahathat a meghatározóra. Akár a magunkra erőltetett mosoly vagy a rosszkedvünk elűzésére felvett elegáns ruha, a stílus is képes hatni a tartalomra. Ha egy unalmas, hosszú mondatokban fogalmazó ember igyekszik rövid mondatokban beszélni, ceteris paribus, kevésbé lesz unalmas és fárasztó. A stílus külső forma, aminek alapján megítélheti a kívülálló, hogy tartalmilag mit várhat a beszélőtől-írótól. Akinek a beszéde közhelyektől hemzseg, aligha fog valami érdekes újdonsággal szolgálni a hallgatóságnak. Ha a stílus fénytelen, matt, a beszélő nemigen fogja fellelkesíteni a munkatársait vagy a diákjait. Ha a beszéd zavaros, a gondolkodás is az. „A szemfényvesztőt, svindlert, mellébeszélőt már a stílusán is rajta lehet érni. Aki biztosan tud valamit, többnyire világos és áttetsző.” (Karinthy Frigyest idézi: Karinthy Ferenc [1973] 13. old.) Ha azonban határozottan törekszünk arra, hogy áttekinthető mondatokban fogalmazzunk, ezenközben tisztázzuk, tisztáznunk kell az eredetileg csak homályos sejtésként bennünk kavargó gondolatokat is. Ez a stílus visszacsatolása a tartalomra.

6.1. A jó stílus: világos, tömör, erőteljes Az előbbi Karinthy-idézet részben már meg is világítja a jó stílus első és legfontosabb követelményét: a világosságot. Mindenfajta kommunikáció célja az, hogy mások megértsenek bennünket. Ha ezt sikerül elérni, akkor már nem lehet nagy baj, ha nem sikerül, hiába minden stiláris bravúr vagy formai dísz, az írás vagy a beszéd elveszíti az értelmét. A világos stílus szorosan összefügg az író-beszélő őszinteségével vagy éppen ennek hiányával. Mellébeszélni meglehetősen nehéz világos stílusban. „Ahhoz, hogy érthetően fejezzük ki mondanivalónkat, őszintén kell beszélnünk…” (Tolsztojt idézi: Marék Antal [1980] 16. old.)

6.1.1. Világosság Ha javítani akarjuk stílusunkat, legelőször is űzzük el a homályt, ami írásunkat és beszédünket is gyakran jellemzi. A homályosság részben immanens, abból következik, hogy mi magunk sem vagyunk egészen tisztában azzal, hogy mit akarunk mondani. „A stílus első szabálya, hogy legyen valami mondanivalód. A stílus második szabálya, hogy ha két dolgot akarsz mondani, uralkodj magadon: először mondd el az egyiket, azután a másikat, ne egyszerre a kettőt.” (Pólya [1971] 236. old.) 16 Az immanens homály abból is fakad, hogy bár tudjuk, mit akarunk mondani, túl sok mindent akarunk egyszerre közölni. Nem szerkesztjük, nem tagoljuk a mondanivalónkat. A mondatok egymásra tornyosulnak, összefolynak, egy mondatban háromfélét is el akarunk mondani, s végül a „célszemély” számára a három közül egyik sem lesz világos. A külső szemlélő számára eleve reménytelen az olyan mondatok értelmezése, mint amilyenre Bencédy József bukkant a Közgazdasági Szemlében: „déliek (a franciák, az olaszok, mellettük a többi mediterrán ország) gazdaságpolitikája viszont a növekedés előmozdításától várja a kedvező struktúrafejlesztési hatásokat, s a növekedésnek köszönhető többletjövedelmekből visszafizetett hitelektől a pénzügyi konszolidációt. Az évtizedes gyakorlat során viszont a francia és az olasz gazdaságpolitika az északiaknál (a németnél és a hollandnál) szignifikánsan erőteljesebb állami beavatkozással, általában magasabb költségvetési expanzióval és nagyobb deficittel járt, ami történelmi időtávban magasabb ütemű inflációhoz vezetett. Jelszószerűen: »Növekedéssel az egyensúlyért«”. Több minden nehezíti itt a megértést: a többszörös alárendelések a tagmondatokon belül, a mondatok terjedelme, a zárójeles közbevetések, a viszonylag hátrább tett állítmány. Bencédy József nemcsak kritizált, hanem lefordította az idézett mondatokat zavarosról világos, érthető nyelvre, valahogyan így: „A déliek gazdaságpolitikája (így a franciáké, az olaszoké s mellettük a többi földközi-tengeri országé) – a fentiekkel szemben – a növekedés előmozdításától várja egyrészt a kedvező hatásokat a struktúra fejlesztésében, másrészt a pénzügyek megszilárdulását. Az utóbbit úgy vélik elérni, hogy a növekedésből származó többletjövedelmekből visszafizetik a hiteleket. A francia és az olasz gazdaságpolitika azonban az elmúlt évtized gyakorlatában jellegzetesen erőteljesebb állami beavatkozással járt, ugyanígy általában lendületesebb költségvetési expanzióval (magasabb költségvetési kiadásokkal) és nagyobb hiánnyal, ez pedig egy bizonyos idő alatt nagyobb ütemű inflációt idézett elő. A jelszó ez volt: Növekedéssel az egyensúlyért!” Ha tehát világosságra törekszünk, ne szerkesszünk túl bonyolult mondatokat, tartózkodjunk a közbevetésektől, zárójeles megjegyzésektől. Arra, amit ezekkel akartunk kifejezni, inkább térjünk vissza később. Kerüljük a többszörös alárendeléseket, mert az olvasó (s még inkább a hallgató) többszörös alárendeléseknél már nem is tudja, hogy mit hova kapcsoljon-kössön! Zárjuk le a gondolatot, mielőtt belebonyolódunk egy másikba!

16

Ezt és az előző két idézetet Zacher László gyűjtéséből kölcsönöztem. (Zacher [1996].)



Különösen zavarók a közbevetések szóbeli megnyilvánulásainkban, hiszen ilyenkor a hallgatónak nincs módja arra, hogy még egyszer végigmenjen a többszörösen összetett mondaton. Minél jobban bonyolítjuk a mondatot, annál több lehetőséget adunk a félreértésre, a téves kapcsolásra. A túlbonyolított mondatok esetében számíthatunk arra, hogy az olvasó-hallgató valamilyen állítást nem oda köt, ahova szándékaink szerint kötnie kellene. A világosság elengedhetetlen feltétele az, amit az angol You attitude-nek nevez, és amire nálunk nemigen szoktak gondolni az előadók-írók, vagy, enyhítsük kritikánkat, sokszor nem gondolnak eléggé. A Te-szemlélet magyarul annyit tesz, hogy bele kell helyezkednünk a másik: az olvasó, a hallgató pozíciójába. Neki nyilvánvalóan nincsenek meg mindazok a háttér-információi, amelyek nekünk, és ami a szövegünket magától értetődővé tenné. Nos, habozás nélkül közöljük vele a háttér-információkat! Mindenkinek van olyan kollégája, barátja (a szerzőnek több is), aki – miközben egy problémát kifejt – számtalan olyan névre, helyre, eseményre, folyamatra hivatkozik, amiről a partner vagy a publikum még csak nem is hallott. Ezzel megnehezíti, olykor lehetetlenné teszi a megértést. A lehető legkövetkezetesebben kerüljük ezt a rossz gyakorlatot! Világosnak tehát nem általánosságban kell lennünk, hanem mindig azok számára, akik éppen hallgatnak vagy olvasnak bennünket. A világosság meglehetősen szubjektív kategória. Mégis jellemző egy akadémikusunk bonmot-ja: „Gyerekek, úgy írjatok, hogy egy egyszerű akadémikus is megértsen benneteket!” A világosság, ha senki másnak nem, de a tanároknak mindenképpen kötelező. Ennek ellenére gyakran halljuk a diákoktól: X. Y. nagyon nagy tudású, csak éppen nem értjük a magyarázatait, túl magasan van hozzánk képest. E jóindulatú megítélésnél sokkal szigorúbb a szerző ítélete: az illetőnek más foglalkozást kellene választania. A világosság nélkülözhetetlen feltétele az egyszerűség, egyszerűnek lenni azonban egyike a legbonyolultabb feladatoknak. „A kifejezés egyszerűsége az alkotó szellem egyik legnehezebben megoldható problémája, s amennyiben sikerül megoldania, a legnagyobb erénye. Persze az egyszerűség nem téveszthető össze az érdektelen szürkeséggel, a hétköznapok felületességével, az igénytelenséggel és fantáziátlansággal. Ahhoz, hogy… a tartalmi és formai egyszerűséget elérjük, bölcsességre, egyensúlyállapotra, a módszerek és az eszközök teljes birtokbavételére van szükség. Hosszú munkában töltött időn át jutunk csak el idáig.” (Kassák [1986] 25. old.)

6.1.2. Tömörség A világosságnál nem kevésbé fontos vonása a jó stílusnak a tömörség. Közgazdászoktól különösen elvárható, hogy ökonomikusan fejezzék ki magukat, lényegre törők legyenek, s kevés szóval sokat fejezzenek ki. Hiszen ki tudná jobban nálunk, hogy a telefonvonal lekötése éppúgy pénzbe kerül, mint a nyomdafesték vagy a hallgatók ideje. Egyiket se terheljük feleslegesen! Más szaktudományokban is illik kímélni az olvasók idejét, energiáját. A tömörség azonban a mi tájainkon nem tartozik a leggyakoribb erények közé. Jellemző, hogy írásaink terjedelmét, más országokkal szemben, többnyire szerzői ívben (40 000 betűhelynek megfelelő terjedelemben) adjuk meg, míg számos nyugati országban szavakban mérik. Ennek ellenére ott is gyakorta panaszkodnak a szétfolyó, tartalmatlan szakmai szövegekre. Egy nagynevű amerikai bíró, Learned Hand 17 például így bírálja a társasági jog áttekinthetetlen szóhalmát: „A szavak jelentés nélküli körmenetben táncolnak a szemem előtt: kereszthivatkozás kereszthivatkozás után, kivétel tornyosul kivételre – absztrakt fogalmakban felvonultatva, amelyek semmi fogódzót nem kínálnak a lényeg megragadásához.” „Előttem egy mai példa – fűzi hozzá David Ewing –, az olajtársaságok árképzési folyamatára vonatkozó kormánydirektívák. Az első mondatot, a szakzsargon 138 műszavával (!), ugyanolyan kínlódás megérteni, mint a kínai katonai szabályzatot. A mondat Alexander Pope versikéjét juttatja az eszembe:»A szavak – akár a levelek, / ahol túl sok susog, / az értelem gyümölcsét / ritkán találhatod.«”18 (Ewing [1987] 542–543. old.) Ha az angolszász írások, különösen bizonyos műfajok esetében, hagynak is némi kívánnivalót a tömörséget illetően, nekünk még mindig van mit tanulnunk tőlük. Tájainkon a locsogás, a felesleges szószaporítás, a cirkalmas szóvirágok és a bürokratikus körmönfont stílus rossz hagyománynak tekinthető, amely azonban, gyakran külső hatásra, némiképp oldódni látszik. Az újságírásban például már Közép- és Kelet-Európában is terjedőben van a rövid írások divatja. Az olvasók híreket, tényeket, nem pedig körülményes, hosszas kommentárokat, netán mellébeszélést várnak. A tudományos közéletben azonban még mindig hadakozni kell az emberekkel, hogy legyenek lényegre törőbbek, ne írjanak hatvan, nyolcvan, sőt százoldalas (!) cikkeket. A szakdolgozatok, disszertációk esetében is inkább a felesleges locsogás szokott nehézséget okozni az olvasónak, s nem a túlzott tömörség. Sajnos a tömörségnek nem használ az az egyetemi szokás, hogy a dolgozatoknak 17 18

Az eredeti angol szöveg: “Words are like leaves; and where they most abound / Much fruit of sense beneath is rarely found.”



minimális terjedelmet szabnak. A tömörség hiánya nemcsak a feleslegesen hosszúra nyúlt, a témához nem tartozó betétekkel tarkított, hosszas történeti bevezetőkkel nehezített dolgozatokban, cikkekben, tanulmányokban érzékelhető, hanem az egyes mondatok szerkesztésében és a szóbeli fellépés mikéntjében is megmutatkozik. Ellentétben a világossággal, a tömörség igen jól mérhető objektív kategória. Ha egy témát húsz oldalon taglalunk, holott nyolc oldalon is ki tudnánk fejteni az érdemi mondanivaló sérelme nélkül, akkor nem vagyunk tömörek. Ha mondataink rendszerint meghaladják a húsz szót, és alaposabb átgondolás után, természetesen megint csak a mondanivaló megváltoztatása nélkül, tíz-tizenkét szóra nyeshetők, akkor sem vagyunk a tömörség mintaképei. Ha másfél órás előadást tartunk valamiről, amire húsz perc is elég lenne, akkor mindent meg kell tennünk, hogy ellenőrizzük mondanivalónk terjedelmét. Különösen könnyen eresztjük el magunkat üzleti tárgyalások, megbeszélések alkalmával. Efféle tárgyalásokra ugyanis a legtöbbször, legalábbis Magyarországon, nincs előre megszabott idő. A déli harangszó felé közeledvén csak a korgó gyomor figyelmeztet: most már itt az ideje, hogy a témára térjünk. A piacgazdaság fejlődése, tapasztalataim szerint, a beszéd és az írás ökonómiájának erősödését hozza magával. Egyre több cégnél, intézménynél vallják, hogy az idő pénz, és ez javára válik a tömörségnek. A szerkesztők mind a mai napig sokat küszködnek az ilyen mondatokkal: „Amint azt az eddig leírtakban is aláhúztuk, és amint az a közelmúltban a Miskolci Egyetemen megrendezésre került konferencia felszólalásaiból is kiviláglott, az új termékek bevezetése vállalatainknál nem tűnik előnyben részesíthető alternatívának a jelenlegi időperiódusban.” E harmincnégy szavas bonyolult mondat, amely hazai viszonyaink között még nem is számít igazán hosszúnak, könnyedén a harmadára tömöríthető. Először is felesleges az első hétszavas tagmondat, hiszen egy rövid cikkben nem kell állandóan visszautalni az előbb kifejtettekre. Bízzunk az olvasó memóriájában! Talán még nem felejtette el, mit írtunk egy bekezdéssel azelőtt. A következő – és-sel bevezetett – tagmondat is lényegesen egyszerűsíthető, ha egyáltalán szükség van rá. Néha elég egy utalás a szóban forgó konferencia anyagaira az irodalomjegyzékben, ahol amúgy is szerepel ez az esemény, ha valamiért fontosnak tartjuk. Ha meg nem fontos, hanem csak egy a sok hasonló rendezvény közül, akkor bátran elhagyhatjuk a rá való hivatkozást. Az ilyenfajta hivatkozásokkal amúgy is csínján kell bánnunk. Ha ugyanis számos esemény közül csak egyet említünk, akkor joggal tekinthető hivatkozásunk önkényesnek. Másrészt, ami az állítás tartalmát illeti, sajnos ma már közhelynek számít, hogy a magyar vállalatok nem jeleskednek sem az új termékek bevezetésében, sem a technológiai fejlesztésben. Ezért kifogásolható az az igyekezet, hogy konferencián elhangzott felszólalások általánosságban való említésével támasszuk alá azt, amit egyébként mindenki tud. Ha mégis annyira fontos nekünk a miskolci konferencia önálló tagmondatban való említése, hagyjuk ki belőle a nominális szerkezetet! Ne írjuk, hogy megrendezésre került, sem azt, hogy a közelmúltban! E helyett pontosan hivatkozzunk az eseményre vagy lábjegyzetben, vagy irodalomjegyzékben! A közelmúlt amúgy sem sok támpontot ad arra, hogy pontosan milyen konferenciáról van szó. Ha a javasolt változtatásokat végrehajtjuk, a második tagmondatból mindössze ennyi marad: „A Miskolci Egyetemen tartott konferencia felszólalásai is alátámasztották.” Ezután már csak a mondat utolsó részét kell megszabadítani a felesleges szavaktól, valahogyan így: „az új termékek bevezetése ma nem előnyös vállalatainknak”. Ha még tömörebben akarunk fogalmazni, talán még a vállalataink szó is elhagyható, hiszen részben a korábbiakban már valószínűleg kiderült, hogy vállalatokról van szó, részben, ha nem esett is szó róluk, ki a csoda vezethetne be új termékeket, ha nem a vállalatok. Egyetemek, katonai alakulatok vagy kórházak viszonylag ritkán szoktak új termékeket bevezetni. A harmincnégy szavas mondatból ily módon a következő mondatot nyertük: „A Miskolci Egyetemen tartott konferencia felszólalásai is alátámasztották: az új termékek bevezetése ma nem előnyös vállalatainknak.” Akárhogyan is számolom, ez a mondat nem több tizenhat szónál! Kevesebb, mint felére vágtuk vissza az eredetit anélkül, hogy az olvasó lényeges információkat vesztett volna. Mielőtt tehát útjára bocsátunk egy húsz, huszonöt, sőt harmincöt szavas mondatot, kíséreljünk meg a fentiekhez hasonló műtétet végrehajtani rajta! Gondoljuk át, mit veszít, és mit nyer az olvasó a szavak indázó burjánzása révén! Aligha tudunk sok tételt felsorakoztatni a mérleg nyereségoldalán. Vezető közgazdasági folyóiratunkat, a Közgazdasági Szemlét a tömörség szempontjából is áttekintette Bencédy József. Az eredmény, amelyet itt különösebb kommentár nélkül közlünk, meglehetősen lehangoló. „Deme László vizsgálataival megállapította, hogy a közlő prózában egy-egy mondat (egyszerű mondat vagy tagmondat) átlagos hosszúsága 9 szó, az MTI híreiben ugyanennyi, a beszélt nyelvi szövegekben 4. Még közismerten körülményesen fogalmazott közigazgatási szövegekben se magasabb ez a szám 13-14 szónál. (Vö. Deme [1981] 144–145. old.) Mi a helyzet a Közgazdasági Szemlében? Átlagot nem számoltam, de feltűntek zsúfolt és terjedelmes mondatok, s ezekben megszámoltam az önálló szókat: nem volt ritka egy-egy mondatban a 16–25 szó…” (41. old.) Egy 29 szavas mondatot elemezve pedig így fogalmazza meg a véleményét: „29 szó és az említett szerkezeti hullámzások révén úgy érzi magát az ember, mintha egy csónakban hányódna a viharos tengeren… Jól megfigyelhető a 22 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


Szemle legtöbb cikkében, hogy egy-egy mondatba szinte mindent bele akarnak fogalmazni, ami a szerzőnek éppen eszébe jut, akár mert szerinte oda tartozik/tartozhat, akár mert az olvasóban felötölhet.” (Bencédy [1993].) Azért is idéztem ilyen hosszasan Bencédy Józsefet, mert az idézett szövegben benne rejlik a megoldás (egyik) kulcsa. Mit tegyünk, ha tömörebben akarunk beszélni-írni? Ne fogalmazzunk mindent bele a mondatba, ami éppen eszünkbe jut, vagy amiről azt gondoljuk, hogy az olvasónak eszébe juthat! Ha ezt a törekvést kombináljuk a mondatok határozott rövidítésével, sokat javul a stílusunk. A nem odatartozó elemek kiiktatásának, a papírral és a nyomdafestékkel való takarékoskodáson túl, még az a (korántsem mellékes) haszna, hogy mondataink áttekinthetőbbek, könnyebben érthetők lesznek, olvasónknak nem kell többé hajótöröttként hánykolódnia a viharos tengeren! Minden helyes törekvést túlzásba lehet vinni azonban. A tömörség nem jelenti természetesen azt, hogy tőmondatokban kellene fogalmaznunk, vagy hogy lényeges információkat is ki kellene hagynunk a szövegből. Vigyázzunk tehát arra, hogy a tömörség ne menjen az érthetőség, az érzékletesség, a szemléletesség rovására! A tömörség jegyében se irtsunk ki minden jelzőt, ne szürkítsük el, ne erőtlenítsük el a stílusunkat!

6.1.3. A magával ragadó stílus: lendület, érzékletesség, erő Ezzel már el is érkeztünk a jó stílus harmadik, talán a legnehezebben megragadható jellemvonásához, amit az angol vigornak nevez, mi pedig erős, érzékletes, magával ragadó stílusnak. (Bárhogyan törekszünk is a tömörségre, egy szóval nem tudjuk kifejezni.) Minthogy a stílusnak ez a vonása nem könnyen írható le, lássunk talán előbb egy példát! Az idézet Széchenyi Istvántól való, aki bár a fáma szerint csak huszonöt éves korában tanult meg magyarul, mégis – az akkori közállapotokat lefestve – minden időkre példával szolgál a magyar nyelv virtuóz használatára: „Szűk ítélet, híg velő; sok szó, kevés tett, nem egy tanácsadó, egy tanács sem; sok theoria, kevés praxis; számtalan szakács, sós leves; elég eszme, elégtelen ítélet; számon túli javasló, számon aluli végrehajtó; több parancsoló, mint szófogadó; számosb oktató, mint tanuló; több hiúság, mint büszkeség; csupa szív és csupasz ész; tágabb önszeretet, mint hazafiság; napirendi rögtönzés, kivételkénti következetesség; szélesb akármicsoda ismeret, mint ön-, s körülmény-ismeret; más szemében mindíg gerenda, magunkéban soha szálka sat. sat.” (Széchenyi [1985] 159. old.) Az 1841-ből származó szöveg lendülete, ereje szinte elsodor, magával ragad bennünket. A legnagyobb magyar másfélszáz évvel ezelőtt megfogalmazott diagnózisa nemcsak megragadja figyelmünket, hanem egyben jelenlegi közállapotainkat is találóan írja le. Lássunk egy modernebb példát is az erőteljes, lendületes stílusra! Az Egon Friedell, bécsi kultúrtörténész könyvéből származó idézetet azért is helyezzük az iménti Széchenyi-idézet mellé, mert az is a közállapotok jellemzésére szolgál, csak éppen szélesebb dimenzióban. Nem egy ország, hanem a világ állapotát igyekszik megfesteni az Újkor hajnalán: „Minden ingadozik… A két koordinátatengely, amelyhez az egész élet… igazodott, elkezdi egymást megsemmisíteni, olykor egészen láthatatlanná válnak… Olyan ez, mintha az emberiség hirtelen elvesztette volna az egyensúlyszervét. Alapjában véve minden keletkező és átmeneti kornak ez a jellege. A régi már nem érvényes, az új még nem… A tájékozódás ilyen teljes megingásának következménye legelőször is mélységes pesszimizmus. Minthogy a múlt hatalmaiban kételkedni kell, kételkednek minden hatalomban. Minthogy az eddigi biztosítékok csődöt mondtak, azt hiszik, már nincsenek is biztosítékok. Második következménye bizonyos szellemi atomizmus. A képzettömegeknek nincs nehézkedési központjuk, nincs kristályosodási magvuk, amely köré csoportosulhatnának, centrifugálisakká válnak és feloldódnak.” (Friedell [1995] 133–135. old.) Hasonló példával szolgál Wartofsky könyvünk 2. fejezetében, ahol a tudomány mibenlétét írja le olyan erős, érzékletes, szinte magával sodró stílusban, hogy csak csodáljuk és irigyeljük kifejező erejét (100. old.). Jó, jó, mondhatja erre az olvasó, de hogyan tehetnék szert lendületes, erőteljes stílusra? A stílus ereje mögött természetesen a személyiség ereje, dinamizmusa a fedezet. Ha valakiből ez teljesen hiányzik, stiláris tanácsok révén nem lehet ezzel felruházni. Van azonban néhány módszer, amellyel javíthatjuk stílusunk lendületességét. A szókincs gazdagítása éppúgy feltétele a lendületes, érzékletes stílusnak, mint az, hogy gondot fordítunk a szöveg ritmusára, a hosszú és a rövid mondatok, tagmondatok váltakozására. A továbbiakban ezekről ejtünk néhány szót.

6.2. Szavak, szavak, szavak Minthogy a szavak a stílus meghatározó elemei, a stílus javításának legfontosabb módszere szókincsünk bővítése. Nagyobb szókincs birtokában nemcsak pontosabb, érthetőbb, hanem erőteljesebb, lendületesebb is lehet a stílusunk. Minél több szót tudunk, annál szebben, plasztikusabban fejezhetjük ki magunkat, annál inkább magunkkal ragadjuk az olvasót, a hallgatót. De ez még önmagában nem elég erős motiváció a szakember 23 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


számára. Őt a nagy szókincsből az érdekli, hogy a szótárát bővítve találóbban, szabatosabban fejezheti ki magát, pontosan azt mondja, amit akar. A szavak engedelmes eszközei, nem kínlódásának forrásai. Magától javul a szókincsünk, ha eleget olvasunk, elsősorban szépirodalmat. Természetes módon profitálunk a velünk érintkezők nagy szókincséből, hiszen választékos szavaik közül egy-kettő biztosan ránk ragad a rendszeres érintkezés során. Javítja a szókincsünket az is, ha – olvasván vagy hallván egy számunkra új szót – utánanézünk a Magyar értelmező kéziszótárban vagy az Idegen szavak szótárában. Erre annál is inkább szükség van, mert nem számíthatunk arra, hogy a beszélő-író korrekt módon használja a szóban forgó kifejezéseket. Mindenképpen célszerű tehát az új szó jelentését az előbbi módon ellenőrizni, még ha a szövegösszefüggésből tökéletesen kiderül is számunkra a jelentése. Ugyancsak a szókincs bővítését szolgálja, ha aforizmákat, humoros történeteket, anekdotákat olvasunk, amelyek mellesleg nemcsak szóhasználatuk miatt, hanem a történetek miatt is hasznosak, hiszen szakmai előadás során is felhasználhatjuk őket a hallgatóság figyelmének ébren tartására. Az új szavak megtanulásának van bizonyos szinergikus hatása, mivel tíz új szóból legalább harminc kombináció, kifejezés képezhető. Saját tapasztalataim szerint érdemes – a szókincs bővítése céljából – stílusukról, nyelvük erejéről ismert, századokkal korábban élt nagyságok írásait lapozgatni. Szókincsüknek köszönhetően nagy élmény volt számomra Pázmány Péter, Bod Péter, Széchenyi István műveit olvasni, sokat merítettem ezekből az olvasmányokból.

6.3. A ritmus Stílusunk lendülete, ereje nagymértékben függ mondataink ritmusától is. Bármily meglepő is a stiláris kérdésekkel nem sokat piszmogó szakember számára, a jó prózai szövegnek éppúgy ritmusa, lejtése van, mint a versnek. Vegyük például Kennedy elnök híres mondását: „Ne kérdezd, hogy mit tehet érted az ország, azt kérdezd, mit tehetsz te az országért!” Változtassuk meg e mondat ritmusát, és látjuk, mennyit ront a rossz ritmus a szövegen: „Nem szabad azt kérdezned, hogy az ország mit tehet érted, inkább azt kellene kérdezned, hogy te mit tehetsz az országért.” Még rosszabb változat: „Sokkal helyesebb, ha nem azt kérdezgetjük, hogy országunk mit tehet értünk, hanem inkább arra próbálunk meg válaszolni, hogy tehetnénk-e mi valamit a hazánkért.” Különösen kényes dolog a ritmus az élőbeszédben, hiszen ha rossz ritmusú a szöveg, nehezen mondható el, akadozó, követhetetlen lesz.19 A szakemberek se nem költők, se nem szónokok. Mégis elvárhatjuk tőlük, hogy ne döcögő, rossz ritmusú mondatokban fogalmazzanak, illetve beszéljenek. A ritmus, akár a jó stílus más jegyei, tulajdonképpen rejtett rábeszélő. Valami olyasféle szerepe van gondolataink elfogadtatásában, mint a bújtatott marketingeszközöknek az eladásban. Bár marketingről aligha hallottak az ókori Kínában, azt azonban akkor is tudták, hogy a jó ritmusú, érzékletes szöveg áttöri a tartalom elfogadtatásának útjában álló akadályokat, és üzenete sokszor generációkon keresztül is eleven marad: „Az ékes beszéd haszna, hogy az eszme rásimul, vándorol számtalan mérföldön át, nincs előtte gát, korszakok fölé hídként borul,… nincs olyan messzi út, mit el nem ér, nincs olyan finom gondolat, mely nem választja támaszúl…” 20

6.4. Szókincsteszt (1) Adja meg az aláhúzott szavak legpontosabb értelmezését! Az alattuk szereplő a, b, c, d-vel jelölt értelmezések közül válassza ki az egyetlen helyes megoldást, bekarikázva a megfelelő betűjelet! 1. BUZGÁR a) tornaszer Igényesebb színészek, például Tolnai Klári, a szövegkönyvet – különösen, ha fordításról, illetve élő, a színházzal együttműködő szerzőről van szó – nem tekintik megváltoztathatatlannak. Megpróbálnak segíteni abban, hogy a szöveg mondható, azaz jó ritmusú legyen. 20 In: Klasszikus kínai költők [1967]. 1. köt. 479. old. 19



b) vágófegyver c) túlbuzgó ember d) töltésen kitörő víz 2. BUTYKOS a) buktaszerű sütemény b) lapos üveg c) nagyméretű bortároló d) magyar üveges tánc 3. IGRIC a) kistestű madár b) középkori énekmondó c) udvari bolond d) fiatal kölyök, kamasz 4. ELLENTETT a) tiltakozó akció b) ellentétpár c) ellenkező, ellentétes d) berzenkedő 5. GYANÁNT a) következtében b) mellékes c) úgy, mintha d) szerint 6. KARISTOL a) ákombákomokat rajzol b) nyikorog c) karcol, kaparászik d) mélyedéseket vág fémbe, fába 7. KARIMA a) szuggesztív hatás b) kerek szegély, perem c) karmolás



d) karika 8. KARHATALOM a) felkelők b) különleges rendőrosztag c) a társadalmi rendet védő fegyveres szervezet d) könnyű kézifegyveres különítmény 9. KASMATOL a) szedelőzködik b) kutat, motoz c) unatkozik d) bosszankodik 10. KATAFALK a) dísztribün b) ravatal c) templomi dísztárgy d) természeti csapás 11. NAPA a) napéjegyenlőség b) anyós c) öregasszony d) idősebb nőrokon 12. NYÁLKA a) orrfolyás b) algás vízfelszín c) váladék d) nyál 13. NYAKAL a) makacskodik b) lefejez c) mohón iszik d) nyafog 14. SÁFÁR



a) gazdatiszt b) marhahajcsár c) fűszernövény d) hordókészítő 15. KIETLEN a) távoli b) puszta, sztyepp c) kopár, zord vidék jelzője d) kiégett 16. TÁMPÉLDÁNY a) felesleges, eladhatatlan újság b) hivatali nyomtatvány c) kiadványból nyomdában megőrzött darab d) központi hivatalok dokumentuma 17. ÜRÖM a) öröm régiesen b) megpróbáltatás, keserűség c) nosztalgia d) üresség 18. NAGYVILÁGI a) előkelő körökben szokásos b) kihívó, csiricsáré c) földi, nem egyházi d) külföldi 19. BESZÉDÍRÁS a) tollbamondás b) magas szintű gyorsírás c) jegyzetelés d) kínai vagy japán szóírás, fogalmak egyetlen írásjellel jelölése 20. VACKOR a) állat alvóhelye b) növények szárrésze



c) medvebocs d) vadkörte

6.5. Szókincsteszt (2) 1. PAGONY a) bokor b) virág c) liget d) félreeső hely 2. PAPZSÁK a) kövér szerzetes b) telhetetlen ember c) szentfazék d) kapzsi pap 3. SZEGRŐL-VÉGRŐL a) távoli rokonság b) aprólékos elmondás c) túlfeszíti a húrt d) nekiszegezi a kérdést 4. SZÉLLELBÉLELT a) léha, üresfejű b) vékonydongájú c) vékony, átlátszó ruhára mondják d) költői hajlamú 5. TÖRZSÖKÖS a) nehézkes b) rokoni c) régi, ősi d) a fatörzsből hajtó ág 6. VAJDA a) fejedelem, vezér b) cigányok harcias, önvédelmi csoportja c) erdélyi nemes



d) előkelő ember 7. GONDOLA a) léghajó kosara b) velencei csatorna c) olasz hangszer d) vitorlás hajó típus 8. TŐRŐLMETSZETT a) igazi, valódi b) eredeti, ősi eredetét, népe jellegét világosan mutató c) eleven, fürge, gyors mozgású d) egy tőről kisarjadt virágos növény 9. HEGYMENET a) kötélpályára függesztett, kisebb szállító kocsi b) meredek pályán haladó drótkötél vontatta vasút c) jármű útja, haladása emelkedőn felfelé d) hajónak vízfolyás ellenében való felhúzása lovakkal, vagy parton haladó járművekkel 10. KEMÉNYKÖTÉSŰ a) erős, izmos testalkatú b) dacos, agresszív c) mások szenvedése iránt érzéketlen, közömbös d) elveihez, meggyőződéséhez makacsul ragaszkodó, konok 11. TALMI a) ócska, kopott b) mesterkélt, művi c) tetszetős, de értéktelen, nem igazi, hamis d) olcsó, leértékelt 12. EGYÍVÁSÚ a) egyéves növendék állat (borjú, csikó) b) egyidős, egykorú c) együtt katonáskodó bajtárs d) egyformán haszontalan, semmivel sem különb



13. HARMADNAPOS a) a harmadik napon b) három napon át, három nap óta létező, tartó c) három nappal azelőtt megtörtént, három nappal korábbi esemény d) a termény egyharmadáért dolgoz napszámos 14. KÁRÁL a) a kapirgáló tyúk elnyújtott hangon, folyamatosan szól b) dúl-fúl c) nekieresztve hangját, hamisan énekel d) sokat beszél, hosszadalmasan fejezi ki magát 15. SZIKKADT a) keletlen, rosszul sült, szivacsos b) keménnyé száradó c) aszalt, aszalódott (például gyümölcs) d) alig nedves, nyirkos 16. HORDÓSZÓNOK a) handabandázó, részeg b) felelőtlen népámító c) képzetlen előadó d) választásokon a jelölt mellett kiálló, érte beszélő pártaktivista 17. KÖZHASZNÚ a) a legtöbb ember által általánosan fogyasztott, vásárolt b) a közösség hasznára levő, a társadalom céljait segítő c) a nagyközönség által igénybe vett d) mindenkinek vagy a legtöbb embernek rokonszenves, elfogadható 18. HARÁNT a) ferdén, rézsút b) vele szemben, átellenben c) hosszába és keresztbe csíkozva d) két pont között a legrövidebb vonalon 19. SZAPORÁTLAN a) sikertelen, meddő



b) lassan haladó, sok bíbelődéssel járó, kevés eredményt hozó c) a felhasznált anyag elpazarolása, felesleges alkalmazása d) viszonylag gyorsan elhasználódó, mennyiségileg sem kielégítő, a szükségesnél kevesebb 20. BEREK a) főleg vízparti bokros, fás hely, erdőcske b) árterület, magas vízálláskor elöntött partrész c) füves, bokros, enyhén lejtős domboldal d) valamely (szak-) terület képviselőinek összessége

6.6. Szókincsteszt (3) 1. HORGAD a) horogra akad b) lankadtan lehajlik c) bádoggal bevon d) eredménytelenül próbál halat fogni 2. SZORONG a) ismeretlen veszélytől fél b) alaptalanul gyanakszik c) vizsgadrukktól szenved d) vívódik 3. KINTORNA a) megerőltető gimnasztika b) reumás testrészek gyógytornáztatása c) zenélésre szolgáló eszköz d) siralmas, szomorú, nyekergő zene 4. MONDA a) valamely eseményhez, helyhez fűződő, irreális elemeket is tartalmazó elbeszélés b) egyházi legendákhoz kapcsolódó népi színjáték c) középkori, lanttal kísért zene d) néphit 5. KABÓCA a) madár b) rovar



c) bicegő, sántító gyerek d) hirtelen magunkra kapott ócska ruhadarab 6. KAJÁN a) rosszindulatú, másoknak rosszat akaró b) kárörvendő, csúfondáros c) teli torokból kiabáló d) Káin módjára testvérgyűlölő 7. KACAGÁNY a) kacagó, vihorászó ember b) vadállat bőréből készült, vállon átvetett ruhadarab c) szűrhöz hasonló juhászöltözék d) rövid nyelű vágófegyver 8. FELIBE-HARMADÁBA a) részlegesen b) elnagyoltan c) bizonyos fokig d) félresikerülten 9. ÉDESDED a) kedvenc gyerek b) pihentetően kellemes c) túlédesített, szirupos d) nem őszintén kedves 10. ÁMOKFUTÓ a) őrjöngve rohangászó, öldöklő személy b) elvakultan féltékeny, szerelmes ember c) tömeggyilkos, terrorista d) holdkóros, pszichopata 11. ALKUSZ a) alkudozó vásározó kereskedő b) békítő, nyugtató c) ügynök, más megbízásából eladó, illetve vevő d) hivatalokban kijáró, protekciót szerző személy



12. INGÁZIK a) bizonytalankodik, ide-oda áll az egymással szemben álló táborokban b) munkahelye és lakóhelye között rendszeresen és hosszabb távon utazik c) ingával föld alatti kincseket, ásványokat keres d) megingat, elbizonytalanít 13. ESZTERÁG a) ereszcsatorna b) költöző madár, gólya c) juhok hegyi karámja d) forgácsolásra szolgáló eszköz 14. ESZMÉL a) öntudatra ébred b) elmélkedik, gondolkodik c) eszmerendszerekben gondolkodik d) istenít, bálványoz 15. HUMUSZ a) halál utáni b) televényföld c) talaj tápanyagai d) égetés után visszamaradt hamu 16. FATTYÚ a) ebadta rossz kölyök b) házasságon kívül született gyerek c) járulékos dolog, valamihez tartozó d) levágott, megcsonkolt 17. DERELYE a) töltött tasakokból álló tésztaféle b) lélekvesztő, fákból, rossz csónakból összetákolt vízi jármű c) gombóc d) nyeles konyhai vágóeszköz 18. CEFET a) gyalázatos, komisz



b) sör- és szeszgyártás alapanyagául szolgáló lé c) állattal való rossz bánásmód d) az erjesztés művelete 19. CÉLZÓVÍZ a) fegyverek tisztítására szolgáló alkoholos folyadék b) lövészek ajzószerként használt szeszes itala c) vadászgépek célpontjául szolgáló vizesárok, illetve itala medence d) bizonyos célzattal mondott, félrevezető, híg szöveg 20. MALACLOPÓ a) kondákat, gulyákat megrövidítő vidéki tolvaj b) disznóöléskor az állat megfogására szolgáló hurok c) ujjatlan, bő kabát d) diák régies gúnyneve

6.7. A tesztek megoldása

6.8. Feladatok (Elérhető összpontszám: 55) 1. Válassza ki az alábbi mondatok közül a nyelvi és helyesírási szempontból tökéletesen hibátlanokat! (Javítani nem szükséges!) (6 pont) a) A támogatások leépítése katasztrofális helyzetbe sodorta a magyar mezőgazdaságot. b) EU-csatlakozásunkat nagyban akadályozza az európai dimenziójú infrastruktúra hiánya. c) Ha jól csalódom, a levezetés eleve feltételezi azt a következtetést, amihez a szerző el akar jutni.



d) Ahhoz, hogy érthetően fejezzük ki magunkat, őszintén kell beszélnünk. e) Sem tűzzel-vassal irtani, sem gondolkodás nélkül átvenni nem helyes az idegen szókat. f) Amint azt már cikkünk elején is hangsúlyoztunk, s amint az az irodalomban is széles körben tárgyalt, az utóbbi évtized legnagyobb hatású történelmi eseménye a kelet-európai országok leszakadása a Szovjetuniótól. g) Mivel nagy termekben tanítunk, igyekeznünk kell, hogy a hangunk eljusson az utolsó padban ülőkhöz is. h) A szociológusok és más társadalomkutatók munkáiban gyakran találkozhatunk mondatokkal, amelyekben a kötőszavakon kívül nem is igen akad magyar szó. i) Nagyapám gyakran hajtogatta, hogy „könnyebb a tevének átmennie a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyországba.” j) A tanárnak meg kellett magyarázni a hallgatólagos tudás lényegét. 2. Magyarítsa egyetlen szóval vagy kifejezéssel a következő szövegekben kiemelt szavakat oly módon, hogy azok továbbra is illeszkedjenek a szövegösszefüggésbe! (6-6 pont) a) „Kiindulópontunk az a feltételezés, hogy az államnak módja van Pigou-adót kivetni, amelyből finanszírozni képes a környezetvédelem feladatainak ellátásához szükséges árukat és szolgáltatásokat. Ennek alapján két lépcsőben felírhatunk egy függvényt, amelyből kiderül, hogy a környezet abszolút károsodásának változása pozitív kapcsolatban áll a nettó társadalmi termék (Nettosozialprodukt) nagyságával és egy V faktorral, amelyet »szennyeződési koefficiensnek« (Verschmutzungskoeffizient) nevezünk. A szennyeződési koefficiens időbeli változásáról a priori csak keveset lehet mondani.” Finanszírozni ……………………………… Nettó V faktorral

……………………………… ………………………………

Koefficiensnek ……………………………… A priori

………………………………

b) „A környezeti problémákról folyó tudományos vita akkor csapott át nyilvános vitába, amikor megjelent a Római Klub Meadows jelentése. Ez volt az első nagy támadás az ötvenes és hatvanas évek növekedési eufóriája ellen. Nem változott azonban a környezeti politika hatásairól vallott koncepció. Az 1973-ban kitört olajkrízis tovább erősítette azt az impressziót, hogy a természetes nyersanyagok, valamint általában a »környezeti termelési tényező« szűkösebbé válása inkább limitáló, mint ösztönző hatású a gazdasági növekedés aspektusából. Környezeti politikáját abban az időben nem annak foglalkoztatási kihatásai miatt, hanem azok ellenére követelték.” Eufóriája

………………………………

Koncepció

………………………………

Olajkrízis

………………………………

Impressziót

………………………………

Limitáló

………………………………

Aspektusából ……………………………… 3. Fordítsa le az alábbi szöveget magyarról magyarra! (7 pont) Rekonstrukcionális projektjeinket csak optimális financiális feltételek mellett realizálhatjuk, kapacitásunk ugyanis csak minimális konstrukciómódosítási opciót tesz fizibilissé a következő periódusban. Ennek konzekvenciájaként maximálisan kell orientálódnunk a racionálisan kompetitív produkció és a vele kompatibilis szerviz és marketingaktivitás irányában. 35 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


4. Fogalmazza át az alábbi mondatokat „nőiesre”! (3 pont) a) Hozza ide, kérem, azt a könyvet! b) Biztos vagyok benne, hogy ez az egyetlen megoldás. c) Ne totojázzunk annyit, hanem csináljuk végre! 5. Válassza ki az alábbi szópárok (kifejezéspárok) helyénvaló elemét! (4 pont) a) nem elfogadható szerkezet a) be fogja folyásolni az eredményt a) a célkitűzés megvalósítása a) legfelső szintű igazságszolgáltatás a) bitumen borítás a) támogatják a megállapodást, ezzel együtt ismét kibontakozott a vita a) tizenkét emeletes b) el nem fogadható szerkezet b) befolyásolni fogja az eredményt b) a cél megvalósítása b) legfelsőbb szintű igazságszolgáltatás b) bitumenborítás b) támogatják a megállapodást, jóllehet ismét kibontakozott a vita b) tizenkét emeletes 6. Egészítse ki a táblázatokat! (6-6 pont) a)

b)

7. Milyen nyelvi jelenségekre példák a következő kifejezések? (8 pont) 36 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


a) „Ön, kérem, takarékoskodik az igazsággal!” b) „ …s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni.” c) „A puskázó diákok pedig megszívják!” d) „Ízlések és pofonok.” 8. Mi a jó stílus három legfőbb jellemzője? (3 pont)

6.9. Megoldások 1. megoldás d, g, h 2. megoldás a) Finanszírozni valamit anyagilag fedezni Nettó tiszta V faktorral V tényezővel Koefficiensnek együtthatónak A priori előzetesen, eleve b) Eufóriája felfokozott növekedési kedve Koncepció felfogásmód, meglátás, nézőpont Olajkrízis olajválság Impressziót benyomást Limitáló korlátozó, behatároló Aspektusából



szempontjából, tekintetéből, nézőpontjából 3. megoldás Újjáépítési terveinket csak a legkedvezőbb pénzügyi feltételek mellett valósíthatjuk meg, minthogy a termelési lehetőségeink csak igen kis módosításokra nyújtanak reális esélyt a következő időszakban. Ennek következtében a lehető legnagyobb mértékben törekednünk kell az ésszerűen versenyképes termelésre és az ahhoz illeszkedő szolgáltatási és marketingtevékenységre. 4. megoldás a) Nem tudná idehozni nekem azt a könyvet? b) Nekem úgy tűnik, hogy ez talán a legjobb megoldás. c) Jó lenne, ha egy kicsit igyekeznénk! 5. megoldás a, b, b, a, a, b, a 6. megoldás a)

b)

7. megoldás a) eufemizmus b) képzavar c) szleng d) közhely 8. megoldás a) világos b) tömör



c) erőteljes

6.10. Hivatkozások The Art of …[2000]: The Art of Euphenomics. Economist, August 19–25. p. 72. Békés István [1968]: Napjaink szállóigéi. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Bencédy József‟[1993]: A Közgazdasági Szemle nyelvéről. Kézirat. Budapest. Bíró Ágnes (szerk.) [1989]: Szaknyelvi divatok. Gondolat Kiadó, Budapest. Black, M. [1977]: A nyelvhasználatról. In: Horányi Özséb (szerk.): Kommunikáció. 1. köt. A kommunikatív jelenség. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Csermely Péter [1996]: Mikor lehet az író tudós? Magyar Tudomány, 2. sz. Deme László [1981]: Közigazgatási szövegek szerkezeti mutatói. Magyar Nyelvőr, 105. évf. Ewing, D. W. [1987]: A Sinister Disease Invades the Business World. In: Newman, R. G. (with Danziger, M. A. – Cohen, M.): Communicating in Business Today. D. C. Heath and Company, Lexington (Mass) – Toronto. Friedell, E. [1995]: Az újkori kultúra története. 1–3. köt. Holnap Kiadó, Budapest. Hámori Balázs [1996]: A hiúság vására. In: Új utak a közgazdasági, üzleti és társadalomtudományi képzésben. BKE. Jubileumi konferencia. I. köt. Aula Könyvkiadó, Budapest. Hernádi Miklós [1985]: Közhelyszótár. Gondolat Kiadó, Budapest. Karinthy Ferenc [1973]: Leányfalu és vidéke. Szépirodalmi Kiadó, Budapest. Kassák Lajos [1986]: Szénaboglya. Alföld, 5. sz. Knapp, M. L. [1978]: A nemverbális kommunikáció. In: Horányi Özséb (szerk): Kommunikáció. 2. köt. A kommunikáció világa. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Lope de Vega [1986]: Fuente Ovejuna. I. felv. 2. kép. In: Klasszikus spanyol drámák. Ford.: Gáspár Endre. Európa Könyvkiadó, Budapest. Lu Csi [1967]: Ének a költészetről. In: Klasszikus kínai költők. 1. köt. Európa Könyvkiadó, Budapest. Marék Antal [1980]: Tolsztoj naplójából. Könyvvilág, különszám, november. McCrimmon, J. M. [1976]: Writing with a Purpose. Houghton Mifflin Company, Boston–London. Medgyes Péter – Kaplan, R. B. [1990]: A magyar kutatók idegennyelv-tudása. Magyar Tudomány, 10. sz. Picard, M. [1996]: “Talking 9 To 5”: Women and Men at Work. Training, Vol. 33. No. 3. March, pp. 78–80. Pólya György [1971]: A gondolkodás iskolája. Gondolat Kiadó, Budapest. Russell. G. H. – Black, K Jr. [1972]: Human Behavior in Business. Prentice Hall, New Jersey. Széchenyi István [1985]: A Kelet népe. Reprint kiadás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Tanneh, D. [1995]: The Power of Talk. Harvard Business Review, September–October. Zacher László [1996]: Gondolatok a stílusról. Magyar Tudomány, 4. sz.

6.11. Ajánlott irodalom Békés István [1977]: Napjaink szállóigéi. 1–2. köt. Gondolat Kiadó, Budapest.



Bencédy József [2000]: Sajtónyelv. Sajtóház, Budapest. Deme László – Grétsy László – Wacha Imre (szerk.) [1999]: Nyelvi illemtan. Szemimpex, Budapest. Hernádi Miklós [1985]: Közhelyszótár. Gondolat Kiadó, Budapest. Hernádi Sándor [1996]: Beszédművelés. Osiris Kiadó, Budapest. Hernádi Sándor [1999]: Magyar szó, magyar beszéd. Osiris Kiadó, Budapest. Hybels, S. – Weaver II, R. L. [1989]: Communicating Effectively. 2nd Edition. Random House, New York. Kertész Manó [1985]: Szokásmondások. Nyelvünk művelődéstörténeti emlékei. Helikon Kiadó, Budapest. Magyar értelmező kéziszótár [1987]. I–II. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest. A mai magyar nyelv rendszere [1985]. I–II. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest. Nyelvművelő kéziszótár [1996]. Auktor Kiadó, Budapest. O. Nagy Gábor [1999]: Magyar szólások és közmondások. Talentum, Budapest. O. Nagy Gábor – Ruzsiczky Éva [2000]: Magyar szinonimaszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest.


5. fejezet - 2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Mindama ismeretek, amelyek emberi nemünket a vadbőr köténytől a tollatlan repülésig elvezették, kézikönyvtárban elférnek, míg földgolyó méretű könyvszekrény sem lenne elég az összes többi dolgozat befogadására. Robert Musil Min dolgozik? – kérdezték K. úrtól. – Sok gondom-bajom van – felelte. – A következő tévedésemre készülök. Bertolt Brecht A legtöbb társadalomtudomány – a szociológiától a pszichológián keresztül egészen a közgazdaságtanig – nagy szerepet tulajdonít a racionális emberi döntéseknek. A közgazdaságtant egyenesen a lehetőségek közötti választások tudományaként szokták meghatározni. A választások szakértői, a közgazdászok azonban semmivel sem kínlódnak kevesebbet, mint a jogászok vagy a szociológusok, ha valóban választásra kényszerülnek. Mindenki tudja, hogy alaposan meg kell gondolnia az embernek, ha társat vagy munkahelyet választ, kevésbé tudatosul azonban a témaválasztás sorsdöntő volta. Pedig amikor gyanútlanul belefogunk egy téma kutatásába, sokszor csak hirtelen ötlettől vezéreltetve, divatból vagy a szemináriumvezetőnk unszolására, nem is gondolunk bele, hogy a témával együtt némelykor leendő munkahelyünket, karrierlehetőségeinket is megválasztjuk. Vannak témák, amelyek mágnesként vonzzák a sikert, s vannak, amelyekre már eleve a kudarc árnyéka vetül. Bármilyen írásművön dolgozunk, figyelembe kell vennünk, hogy már a kezdőlépésekben valamiképpen benne van az egész. Ahogyan egyetlen sejtünkbe lényegében bele van kódolva valamennyi genetikai információ, amely biológiailag azzá tesz bennünket, akik vagyunk, a témaválasztásban, az anyaggyűjtésben, s azok minden apró mozzanatában már benne van a mű, sőt a későbbi művek is. Találó parabolával érzékelteti ezt Gary Richetto: a régi történet szerint megkérdeznek három kőfaragót, akik éppen egy hatalmas kővel küszködnek, hogy mit csinálnak. Az első válasza: életre keltem ezt a követ. A másodiké: a legjobbat csinálom az egész országban, amit csak kőfaragásban lehet. A harmadik válasz: katedrálist építek.1 A választott téma sokszor már önmagában meghatározza, hogy katedrálist építhetünk-e, vagy be kell érnünk a bódéval. Érdemes tehát – akár egy évfolyamdolgozat vagy évközi esszé esetében is – nagy figyelmet szentelni az első lépésnek: a témaválasztásnak. A témaválasztás többlépcsős. Egy egyetemi hallgatónak mindenekelőtt ki kell választania azt a diszciplínát, amelyben elmélyül. Ha közgazdászhallgatóról van szó, érdeklődése éppúgy fordulhat a mikroökonómia, mint a pénzügytan felé. Ezeket a szélesebb tudásanyagot átfogó területeket diszciplínáknak, tudományágaknak nevezzük. Mivel azonban a mikroökonómia mint olyan túl nagy falat lenne nemcsak egy évfolyamdolgozat, de akár egy nagydoktori disszertáció számára is, a diszciplínán belül is választani kell egy szűkebb területet, amin otthonosabban mozoghatunk. Ez a szakterület (témakör). Ha például az árveréselmélet körében mozgunk, ez a szakterületünk, legtöbb dolgozatunk mégsem az árveréselméletről mint olyanról fog szólni, hanem ezen belül is választunk, például a Vickrey-típusú árverés tanulmányozását. Ez már témának vagy kutatási projektnek nevezhető. Előfordul azonban, hogy egy-egy írásunkat még ennél is jobban le kell szűkítenünk, s valamilyen – a szóban forgó árverési típussal kapcsolatban támadt – konkrét problémát tűzünk a tollunkra. Ez a probléma. (Vö. Tomcsányi [2000] 47. old.) Témánkat folyamatosan szűkítve végül lehet, hogy – így vagy úgy – Bernard Shaw csípős mondatának igyekszünk megfelelni: „Az emberek kezdetben mindenről tudtak egy keveset, majd egyre többet tudtak egyre kevesebbről, végül mindent fognak tudni a semmiről.” Lehet, hogy a szigorú specializálódási követelmények efelé visznek bennünket?

1. A TÉMAVÁLASZTÁS ARANYSZABÁLYAI A következőkben megfontolásra ajánlunk néhány egyszerű szabályt, amelyeket betartva elkerülhetjük a leggyakoribb buktatókat: ◊ Jól körülhatárolható témát válasszunk! Ne írjunk például a privatizációról általában, sem a szegénységről mint olyanról, mert az ilyen tárgyú dolgozat több ezer oldalon is befejezetlen torzó marad. A bírálók mindig találhatnak benne fehér foltot, s azt jogosan kifogásolhatják.

1

Idézi Himstreet – Baty [1984] 575. old.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? ◊ Időben is legyenek egyértelműek a téma határai! Ne írjunk például a házasságról a babilóniaiaktól, vagy az adókikerülésről a török kortól kezdve! ◊ Ne essünk azért az ellenkező végletbe sem! Ne írjunk olyasmiről, ami annyira különleges, hogy egyáltalán nincs is hozzá forrás, és segítségre se számíthatunk, mert senki még csak nem is hallott a dologról! ◊ Lehetőleg az érdeklődés homlokterében álló témát jelöljünk meg, de ne lerágott csontot! Inkább olyan témát válasszunk, amely holnap lesz érdekes, mint olyant, amiről ma beszélnek! Olyan területre kell menni, ahol szabad az út, valami olyasmit kell csinálni, amit mások még nem csináltak. Annál is ésszerűbb ez a törekvés, mert – különösen a kezdőknek – kerülni kell a pályán a szoros versenyt és a zsúfoltságot. ◊ Valódi kérdéseknek rugaszkodjunk neki, valódi megoldatlan dilemmákat vegyünk elő! Ha a probléma nem izgalmas, nemhogy mások érdeklődését nem tudjuk felkelteni, hanem magunk is csak kötelességszerűen foglalkozunk vele. A kényszerből végzett munka sziszifuszi kőgörgetése helyett válasszuk inkább az izgalmas utazást, a rejtvényfejtést! Ha a téma nem hagy nyugodni, és szinte megszállottan foglalkozunk vele, akkor biztosak lehetünk abban, hogy jól választottunk. ◊ Mihelyst kikristályosodik, hogy mit akarunk kutatni, készítsünk a témáról feltételes vázlatot 2, s vele együtt a munka hozzávetőleges ütemezését is írjuk le magunknak – a beadástól visszafelé rögzítve az időpontokat! A feltételes vázlat iránytű lehet számunkra, az ütemezés pedig megóv bennünket attól, hogy elússzunk a munkával! A feltételes vázlat természetesen később, amikor már beleástuk magunkat a tanulmányba, jelentősen módosulhat. E nagy vonalakban felvázolt terv ezért a legtöbbször nem alkalmas arra, hogy valahová benyújtsuk. ◊ A kiválasztott kutatási irányhoz semmiképpen se ragaszkodjunk mereven! Jobb, ha akár jelentős mennyiségű munka kárba vész, mint ha futunk a pénzünk után. Ha hibás a témaválasztás, akkor a legjobb igyekezet is csak közepes eredményt hozhat. ◊ Témaválasztásunkat teszteljük másokon! Kérjük ki a nálunk tájékozottabbak véleményét! Nem feltétlenül azért, hogy megváltoztassuk a kollégáinknak nem tetsző irányt, hanem azért, hogy a témáról beszélgetve újabb ötleteket kapjunk. ◊ Mielőtt véglegesen elköteleznénk magunkat egyik vagy másik téma mellett, térképezzük fel a nyersanyaglelőhelyeket! Annak függvényében, hogy mi lesz próbafúrásaink eredménye, változtassunk is a témán!

2. A FORRÁSOK FELTÁRÁSA ÉS KEZELÉSE Még a legeredetibb – és a szerző alkatához, személyiségéhez legjobban illő – téma is kudarcba fulladhat a források miatt. Különösen egyetemi dolgozatok készítésekor sorsdöntő a források helyes megválasztása, felkutatása és hatékony felhasználása. A kezdő kutató ugyanis egyfelől – kevésbé tájékozott lévén – könnyen eltéved a tengernyi forrás között, alkalmatlan, színvonaltalan, a témához csak lazán kapcsolódó anyagokat gyűjt össze; másfelől – éppen, mert még kevésbé szuverén módon gondolkodik a témáról, mint a rutinos kutatók – rosszul választja meg forrásait, amelyek rányomják a bélyegüket az egész dolgozatra. Az alábbiakban olyan fejtegetésekkel találkozik majd az olvasó, amelyeknek csak az a céljuk, hogy megkönnyítsék a forrásokkal való bajlódást, s segítsenek eligazodni a különböző és más-más célokra alkalmas dokumentumok között. A kezdő kutató vagy hallgató forrásokról hallván, legtöbbször a könyvtári forrásokra asszociál. Holott a forrásoknak csak egy része érhető el könyvtári búvárkodással, s ezeknél az írott/nyomtatott dokumentumoknál nem kevésbé fontosak az „eleven források”.

2.1. A források fajtái Nyomatékosan fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy nem csak könyvtári források léteznek! Forrásként kezeljük a téma szakértőivel, vagy éppen az általunk vizsgált probléma szenvedő alanyaival folytatott beszélgetéseket, de forrás lehet egy magnókazetta, CD-ROM vagy más audiovizuális dokumentáció is! Ezeket is pontosan, ellenőrizhető módon kell dokumentálni és az elkészült cikkben, könyvben rájuk is egyértelműen kell hivatkozni. (A hivatkozások módjáról a 4. fejezetben szólunk.) Magyarországon még mindig meglehetősen bátortalanul nyúlnak a nem írott formában létező forrásokhoz. Törjük meg a tradíciót, próbáljuk ki őket! Néha egészen friss meglátásokra, újdonságokra bukkanunk, ha nem csak a szokványos forrásokra támaszkodunk. Az alábbi ábra a források leggyakrabban használt változatainak áttekintésére szolgál. 2

Az igazi vázlatról külön pontban szólunk e fejezet későbbi részében.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? 1. ábra.A források fajtái

2.2. A személyes tapasztalatok szerepe A személyes tapasztalatokról sokan gondolhatják azt, hogy csak a régi idők kézműves módszerekkel dolgozó kutatói számára szolgálhattak kiindulópontul. Pedig ez koránt sincs így! Elegendő itt néhány híres, huszadik századi tudománytörténeti példára utalni ahhoz, hogy meggyőződjünk a személyes tapasztalatok fontosságáról: Gondoljunk például Alexander Fleming fedetlenül hagyott baktériumtenyészetére, amelynek a penicillin feltalálása köszönhető, vagy Szent-Györgyi Albert megfigyelésére a harapás nyomán megbarnult almáról. Ez utóbbi észlelet volt a kiindulópontja annak a kutatásnak, amely – mint tudjuk – végül is a C-vitamin felfedezéséhez vezetett. De a közgazdaság-tudományban is vannak érdekes példák, amelyekből azt szűrhetjük le, hogy a kutatónak érdemes mindig nyitott szemmel járnia. Néha ugyanis a leghétköznapibb jelenségekből mérvadó tudományos meglátásokra juthat. A Nobel-díjas Theodore Schultz például ifjú kutatóként egy farmertől leste el a híres „emberitőke-elmélet” alapgondolatát. A lepusztulóban lévő farmon felmérést végző Schultz konstatálta, hogy a farmer lassan eladogatja a disznóólait és egyéb gazdasági javait. Amikor sajnálkozását fejezte ki a farmercsalád elszegényedése felett, meglepő reakcióba ütközött: „Én elszegényedek?! – mondta felháborodva a farmer. – Uram, én éppen hogy meggazdagszom. A disznóólak árából négy fiam tanul a Harvardon.” (Gábor R. [1999] 576–577. old.) Hasonlóan személyes tapasztalatok alapján jutott az „ármeghatározó” és „árelfogadó” gazdasági szereplők megkülönböztetéséhez Scitovsky Tibor, a San Franciscóban élő neves, magyar származású közgazdász. Amikor gyerekkorában boltról boltra járva a szüleivel antik bútorok után kutattak, a jövendő professzor megfigyelte: az eladók és a vevők koránt sincsenek egyenlő pozícióban. Hisz mindig az eladó mondta meg az árakat, s azt a szülők ellenkezés nélkül tudomásul vették. Ők tehát árelfogadók, míg az eladók ármeghatározók voltak. Mára már a „price-taker” és „price-maker” megkülönböztetése tankönyvi tétel lett. (Scitovsky [1997] 156. old.) Sokan idegenkednek a személyes tapasztalatok, egyáltalán a tapasztalatok figyelembevételétől az elméleti tudományokban, különösen a közgazdaságtanban. Pedig az elméleti tudományok alaptételeihez egyáltalán nem az elmélet „szeplőtelen fogantatásával”, azaz korántsem axiómákból kiindulva, deduktív logikával vagy a statisztikailag feldolgozott tények szabályos általánosítása útján jutunk, hanem – mint McCloskey megjegyezte – sokszor nagyon is gyakorlatias módon, mindennapi tapasztalatainkra hagyatkozva: „Vizsgáljuk meg ezt a mondatot a közgazdaságtanban: »A keresleti görbe lefelé hajlik.« A hivatalos retorika azt mondja, hogy a közgazdászok a statisztikai evidenciák miatt hisznek ebben… Mégis a legtöbb hipotézisünkbe vetett hit más forrásokból származik: az introspekcióból (Mit tennék én?); a gondolatkísérletekből (Mit tennének ők?); a kérdéssel összefüggésben lévő ellenőrizetlen esetekből (mint például az olajválság); a tekintélyből (Marshall is hitt ebben); a szimmetriából (van keresleti törvény, ha egyszer van kínálat törvénye); a definícióból (a magasabb ár kevesebb kiadásra hagy lehetőséget, beleértve ezt is) és mindenekfelett az analógiákból (ha a rágógumi keresleti görbéje lefelé hajlik, miért ne tenné ezt a lakásé vagy a szerelemé)”. (McCloskey [1987] 174. old.)


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Ha dolgozatot írunk, tartsuk nyitva hát a szemünket, s ne menjünk el a hétköznapi tapasztalatok mellett. A személyes tapasztalatokat ritkán és bátortalanul használjuk a kutatásokban, pedig éppen ezek teszik élővé, hitelesebbé az írást, sok esetben éppen ezek a legérdekesebbek az egész dolgozatban. A tapasztalatok szerepét a kutatásban természetesen korántsem korlátozhatjuk a személyes tapasztalatokra. Ezeknél sokkal lényegesebbek az empirikus kutatások, a különféle felmérések. Az utóbbi időben a tapasztalatszerzés sajátos válfaja: a kísérletek útján szerzett tapasztalat is mind nagyobb szerephez jut a társadalomtudományi, s benne a közgazdaság-tudományi kutatómunkában is. A következőekben röviden kitérünk a kérdőíves felmérések, az interjúk és a kísérletek módszerével kapcsolatos néhány fontos tudnivalóra. 2. ábra.Kérdéstípusok

2.3. Kérdőíves felmérések Meglepően érdekes empirikus adatokhoz juthatunk, ha sikerül a témához illő, fontos kérdéseket tartalmazó kérdőíveket alkotnunk. A kérdőíves felmérés sikere a kérdések megfogalmazásán áll vagy bukik. Amint a 2. ábrából kiolvasható, a kérdéseknek több fajtáját különböztethetjük meg. Természetesen nem elég kérdésekbe önteni azt, amire a vizsgálat irányul, sok múlik a lekérdezési folyamat megszervezésén is. Az alábbi jó tanácsokkal a kérdőíves felmérés folyamatát igyekszünk megkönnyíteni, összefoglalva azokat a lépéseket, amelyeket az ilyen felmérések kapcsán nagyjából az itt leírt sorrendben meg kell tennünk. ◊ Pontosan meg kell határozni, hogy mire vagyunk kíváncsiak, mi a vizsgálat tárgya, fókusza. ◊ Meg kell szerkeszteni a vizsgálat céljainak megfelelő kérdőívet. A bennünket érdeklő tényeket kérdésekké kell fogalmazni. ◊ Meg kell határozni, hogy kiket célszerű bevonni a vizsgálatba. El kell dönteni azt is, hogy reprezentatív mintára alapozzuk a vizsgálatot, vagy inkább a megkérdezettek véletlen kiválasztása felel meg kutatásunk céljainak. A reprezentatív mintába (például a közvélemény-kutatások esetében) a lakosság egészében kialakult arányuknak megfelelően kerülnek az egyes társadalmi csoportok, korosztályok stb. A véletlen mintavétel esetében a sokaság minden eleme kap egy számot, majd a véletlen táblázat (véletlen generátor) alapján válasszuk ki közülük azokat az elemeket, amelyek bekerülnek a mintába. ◊ Válaszolni kell arra a kérdésre is, hogy használható-e az általunk összeállított kérdőív. (Evégett célszerű a kérdőívet előzetesen egy kisebb – és természetesen kevesebb költséggel járó – mintán tesztelni.) A kérdőíveket 44 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? úgy is javíthatjuk, ha kollégáinkkal vagy a felmérésben szereplő célcsoport egyes tagjaival átbeszéljük őket. (Ilyenkor derülhet ki, hogy érthetők-e a kérdőív kérdései, szakmailag helytálló-e a kérdések megfogalmazása, nincs-e már a válasz is benne a kérdésben stb.) ◊ Az előbbi tapasztalatok alapján véglegesíteni kell kérdőívünket: – Meg kell tudnunk mondani, hogyan mérjük a válaszokat. Miként tesszük összegezhetővé őket? – Meghatározó jelentőségű a vizsgálat eredménye szempontjából az, hogy kifejező „mértékegységeket” rendelhessünk a kapott válaszokhoz. – Tisztázni kell, hogy milyen módszereket használunk a válaszok elemzésére. – Végül választ kell találnunk arra a kérdésre is, hogy milyen következtetések adódhatnak a kérdőívek feldolgozásából. Ha mindezekre a kérdésekre sikerül érdemi választ adnunk, akkor minden esélyünk megvan arra, hogy használható ismeretekhez jussunk a kérdőívek összegzése révén. A kérdőívek megalkotása különösen fontos az olyan tudományágakban, mint a szociológia vagy a marketingkutatások. Ezek művelői külön módszertani tanulmányokat folytatnak, hogy kiküszöböljék a kérdőívekkel kapcsolatos buktatókat. (Ezért a kérdőívről írottak inkább az általános tájékozódást szolgálják, semmint az erre specializálódott szakemberek felvértezését.)

2.4. Interjúk Szemben a kérdőíves felmérésekkel az interjúk kétirányú utcának tekinthetők, és az előbbieknél alkalmasabbak arra, hogy korlátozzák a kutató előítéleteiből fakadó torzításokat. Hiszen az interjúalany menet közben is rávilágíthat arra, hogy nem igazán találóak az előre megfogalmazott kérdések, és a kutya esetleg másutt van elásva, mint azt korábban feltételeztük.

2.4.1. Az interjúk típusai és értékelésük Az interjúknak három fajtája különböztethető meg: 1. a „szemtől szembe” történő személyes beszélgetés; 2. a telefoninterjú vagy telekonferencia révén történő úgynevezett valós idejű beszélgetés; 3. a számítógép közvetítette úgynevezett időeltolódásos interjú, amikor a kérdéseket írásban kapja meg a felmérésben részt vevő, és e-mail formájában, időeltolódással válaszol rájuk. Amikor interjúról van szó, nálunk csaknem mindig az interjúk első változatára gondolnak, a harmadik változat még fehér hollónak számít. A számítógépek közvetítette interjúk költségtakarékosabbnak minősülnek a magnóval felvett beszélgetésekhez képest, amelyeket utólag még át kell írni. ugyanekkor a személyes beszélgetés nagy előnye, hogy spontán, míg a számítógépes kérdezz-feleleknél az interjúalany jobban megfésüli (olykor egyenesen kozmetikázza) a válaszát.

2.4.2. Mikor használjunk interjúkat? ◊ Célszerű, ha interjúkra hagyatkozunk a kutatás első tapogatózó fázisában, amikor még magunk sem tudjuk, hogy „merre az arra”, s még nem körvonalazódott bennünk igazán kutatási tárgyunk, illetve a téma fókusza, határai. ◊ Olyankor sem haszontalan ezt a módszert bevetni, amikor fordulópontokhoz érkezünk a kutatás során, s választanunk kell különböző lehetőségek között. ◊ Akkor is az interjú a járható út, ha döntenünk kell bizonyos kérdésekben, amelyek az addigi kutatás során ellentmondásosnak tetszettek, vagyis ha a különböző válaszlehetőségek „döntetlenre” állnak. ◊ Interjúkat használhatunk továbbá a kutatás végső stádiumában is, amikor a kapott eredmények realitását kell ellenőriznünk. Előfordulhat például, hogy a kérdőíves felmérés visszás, nehezen hihető eredményeket hoz. ilyenkor is érdemes interjúkat készíteni. Az interjúk révén ugyanis a végére lehet járni annak, hogy mi az oka a nem várt eredményeknek, s miként lehet reálisan interpretálnunk őket. 45 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT?

2.4.3. Néhány jó tanács az interjúkészítéshez ◊ Teremts bizalmat önmagad és az interjúalany között figyelmes, együtt érző, „elfogadó” hallgatással! Enélkül az interjú teljesen vakvágányra futhat. A bizalmatlan interjúalany mellébeszél, értéktelen információkat zúdít rád, vagyis a vele folytatott beszélgetés nem sok mindenre használható. ◊ Néhány pozitív megjegyzéssel (például irodabútorának megdicsérésével vagy a róla nemrégiben megjelent újságcikk megemlítésével) teremts kellemes hangulatot. ◊ Biztosítsd alanyodat arról, hogy a válaszait bizalmasan kezeled, azok csak kutatási célt szolgálnak, és semmi egyebet, más céljuk, következményük nem lehet. ◊ Ha lehetséges, fogalmazd meg neki azt, hogy közvetlenül vagy közvetve mi haszna származhat az interjúból! ◊ Tömören foglald össze a kutatás célját, fontosságát! ◊ Csak a legszükségesebb esetben szakítsd félbe interjúalanyodat! ◊ Tiszteld a hallgatását, ne sürgesd, hagyd gondolkozni a válaszon! ◊ Ne kommentáld a válaszait értékelő megjegyzésekkel, ezekkel ugyanis eltorzíthatod a mondanivalóját! ◊ Helyezkedj a jóindulatú, semleges érdeklődő pozíciójába! ◊ Ne feledkezz meg arról sem, hogy a testbeszéd néha többet mond, mint ami ténylegesen elhangzik! ◊ Ha szokatlan vagy furcsa választ hallasz, kérdezz rá! Győződj meg, hogy az interjúalany jól értette-e a kérdést! Győződj meg arról is, hogy valóban azt akarta mondani, amit mondott! ◊ Ha alanyod túl fellengzősen, elvontan beszél, kérd meg, hogy mondjon példákat, hasonlatokat arra, amiket állít! ◊ Igyekezz belőle minél pontosabb válaszokat kicsikarni! Ne mondja, hogy „nagyon nagy rész”, mondja azt, hogy kétharmad rész vagy háromnegyed rész. Ne mondja azt, hogy „sokszor”, csikard ki belőle, hogy havonta tízszer vagy hússzor! (A „sok” ugyanis mindenkinek mást jelent.) ◊ Ha egyik szavával agyonüti a másikat, kényszerítsd rá, hogy tisztázza az ellentmondást! ◊ Ha dokumentálható tények, adatok merülnek fel a beszélgetésben, kérd el tőle az adatokat, táblázatokat, képeket! Jól jöhetnek majd az interjúkon nyugvó kutatás eredményeinek formába öntésekor.

2.4.4. Az interjúk rögzítése, dokumentálása Az interjúról mindig készítsünk hangfelvételt, a jegyzetelés megbízhatatlan eszköz. Egy-két hét elteltével már nem fogunk emlékezni arra, hogy mi mit jelent a sebtében készített jegyzetben. Természetesen a beszélgetés rögzítéséhez mindig ki kell kérnünk az interjúalany engedélyét. Az interjúk esetében is igaz, hogy az ördög a részletekben, nagyon gyakran a technikai részletekben lakozik. Nem működik a magnetofon, elfelejtjük a kazettát kicserélni, az erős háttérzaj miatt nem mindig kivehető, hogy mit mond az interjúalany. A beszélők egymás szavába vágnak. Miként lehet elkerülni ezeket a bosszantó technikai bakikat? Milyen óvintézkedéseket kell tenni, hogy elűzzük az interjúkészítők rémálmát: azt, hogy később kiderül, az egész munka kárba veszett, s nem tudjuk felidézni az interjú lényeges részeit. Részben megvéd ez ellen, ha mindig készítünk jegyzeteket is, s ha nem is magnófelvétel minőségben, de duplán rögzítjük az elhangzottakat. Ellenőrizzük a beszélgetés megkezdése előtt, hogy valóban működik-e a technika, bekapcsoltuk-e a magnót, van-e kazetta benne stb. Ha van mód arra, hogy ketten egyszerre készítsük az interjút, nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem sétálunk be a fenti technikai csapdákba. Ha valamilyen okból (például mert alanyunk nem adott engedélyt a magnófelvételre) jegyzetelésre kényszerülünk, címszavakban jegyzeteljünk. Erre azért van szükség, hogy a jegyzetek miatt ne veszítsük el a fonalat, illetve ne tévesszük szem elől alanyunk lényegi mondanivalóját és testbeszédét. Amint végeztünk az interjúval, azonnal tegyük át a jegyzeteket kerek mondatokba. Készítsünk nyersváltozatot a felvett interjúkról.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Megfésülni, nyomdakésszé tenni a felvett anyagot ráérünk később is. Ha félreérthető vagy problematikus elemek vannak a beszélgetésben, és semmiképpen sem nélkülözhetjük a bennük lévő információtartalmat, menjünk vissza a tett színhelyére vagy telefonon ellenőrizzük, hogy jól értettük-e a dolgot. Ezt természetesen csak készséges interjúalanyokkal lehet megcsinálni. Akik eleve nehezen álltak kötélnek, azokat ne bosszantsuk utólagos kérdezősködéssel, mert elképzelhető, hogy később nagyobb szükségünk lehet az együttműködésre. Főszabály: minél kellemetlenebb, elutasítóbb az interjúalany, annál jobban kell figyelnünk minden egyes mozzanatra, ami az interjú során elhangzott. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha kellemes a partner, akkor kikapcsolhatunk.

2.5. Tapasztalatszerzés kísérletekkel3 A kísérletek a mindennapi tapasztalással tartanak szoros rokonságot. Az angolban és számos más nyelvben a két szó „experiment” és „experience” gyöke is azonos, talán nem véletlenül. A természettudományokban megszokott, sőt egyenesen nélkülözhetetlen a kísérletezés. A természetkutatók a legkonzisztensebb teóriákat is csak attól a perctől fogva tekintik többnek szellemes intellektuális játéknál, amikor a predikcióik kísérleti igazolást nyernek. A társadalomtudományok közül nagyban épít a kísérletekre a pszichológia. A társadalomtudományok több ágában azonban – köztük a közgazdaság-tudományban – a kísérletezés még ma is sokak szemében eretnekségnek számít. A kísérletektől való idegenkedés, amit gyakran tapasztalunk az elméleti emberek körében, W. Weisskopf egy vitriolos megjegyzését juttatja eszembe: „… a kísérleti fizikusok hasonlóak azokhoz a katonákhoz, tengerészekhez, akik a hajókat elhagyva partra szálltak, és az új partokon újfajta, ritka… növényekre, emberekre bukkantak… Az elméleti fizikusok azokhoz az emberekhez hasonlóak, akik mindezen idő alatt kényelmesen ültek Madridban, és azt mondták Columbusnak, hogy Indiába jutott el.” (Idézi Simonyi [1978] 425. old.) Mindazonáltal a legutóbbi évtizedben már egyre inkább terjed a kísérleti módszer, s a több száz éves közgazdaság-tudomány új hajtása: a kísérleti közgazdaságtan nemcsak Amerikában, de Európában is hódító útjára indult. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Nobel-díjas Reinhard Selten, a játékelmélet pápája Németországban, Bonnban kísérleti közgazdasági intézetet vezet.

2.5.1. Kísérlet és empirikus kutatás A kutatás fázisain végighaladva, mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy egészen más kutatási szakaszban használhatjuk fel a kísérletekből nyerhető adatokat, mint a kérdőíves felmérés során szerzett vagy egyéb módon összegyűjtött empirikus adatokat. Ha mechanikusan sorba akarjuk rendezni az elmélet, a kísérlet és az empirikus vizsgálat jelenségeit, azt mondhatjuk, hogy a tapasztalás, az empirikus felmérés megelőzi az elméletet, az elmélet pedig a kísérletet. Természetesen az említett hármas viszonya ennél jóval bonyolultabb, hiszen bizonyos kísérleti eredmények a kísérlet bázisául szolgáló elmélet újraértelmezéséhez, finomításához vezetnek, vagy új elmélet felállítását teszik szükségessé. A kísérletező társadalomkutatók éppúgy tényekkel és azok szisztematikus feldolgozásával, illetve értékelésével foglalkoznak, mint az empirikus kutatók, a különbség közöttük csupán az, hogy az egyik „felleli” a tényeket, a másik pedig „generálja”, mesterségesen létrehozza azokat. Az empirikus, kérdőíves felmérésekre, interjúkra támaszkodó társadalomkutató a nyers tényekkel dolgozik, abban a formájukban, ahogyan azok a valóságban fellelhetők, a kísérletező „tisztított”, a „háttérzajtól” megszabadított tényekkel. Az empirikus kutatók, amennyiben tényleg a puszta leírást választják, azt írják le, amit látnak, azaz hagyják, hogy az anyag „maga beszéljen”. A kísérleti kutatók kérdéseket tesznek fel az anyagnak, választ keresnek egy feltételezésre, és annak a goethei mondásnak az igazságában bíznak, miszerint: „Az anyagot mindenki maga előtt látja, a tartalmát csak az találja meg, aki tud valamit hozzátenni.” A másik, szokásosan említett különbség a kétfajta módszer között: a kísérletek megismételhetősége – szemben a valóságos tények replikálhatatlanságával. „A fontos kérdés nem is az, hogy honnan származnak az adatok mint olyanok, hanem az, hogy milyen mértékig állíthatók elő ismét megbízhatóan az adatok bennünket érdeklő jellemzői.” (Binmore [1987] 258. old.) Az igaz, hogy a társadalmi és gazdasági életben a jelenségek egymásutánisága, sorrendje nagyon is fontos lehet számos folyamatban. Különösen az információk esetében döntő, hogy ki előtt, vagy ki után jutunk azokhoz. Döntéseink, ahogyan szakszerűen mondják, útfüggőek, azaz elhatározásaink nagyban függnek az egyes alternatívák összehasonlításának sorrendjétől. A kísérletek ezzel szemben elvileg függetleníthetők a történelmi időtől. Új „leosztással” újrakezdhetők, időbeli lefolyásuk manipulálható, mégis még a természettudományokban is találunk példákat arra, hogy egy valóságos megfigyelés megismételhető, miközben egy kísérlet nem. (Például 3

E rész megírásakor nagyban támaszkodtam egy – a Magyar Tudományban megjelent – cikkemre. (Szabó [1998].)


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? egy-egy csillagászati konstelláció időközönként visszatér, miközben a laboratóriumban nincs mindig garancia arra, hogy a kísérlet valóban megismételhető lesz.) Az igazi különbség azonban a mesterséges, előre megtervezett tapasztalatszerzés és az empirikus vizsgálatok között a két kutatási irány elmélethez való viszonyában van. A kísérletek, minthogy meg kell tervezni őket, előzetes elméleti keretet igényelnek, amelybe a kísérlettel szerzett újabb ismeretek vagy beilleszthetők, vagy nem. „A kísérletezés nem jelenti új, eddig ismeretlen tények felfedését, sem az ismert (már feltárt) tények további tanulmányozását a laboratóriumban. A sikeres kísérlet esetén a tény ugyanannak – és nem rövidzárlatnak, hibának, kísérőjelenségnek, vagy a kísérleti eszköz produktumának – mutatja magát, mint az… első kézből származó megfigyelés.” (Crease [1998] 69. old.) A kísérletek arra jók, hogy alátámasszák (természetesen mindig csak viszonylagos érvénnyel) a tudományos tétel igazságát, vagy megcáfolják azt. Empirikus vizsgálatoknak, felméréseknek ezzel szemben elvileg tiszta lappal – mindenfajta elméleti feltevés nélkül is – neki lehet indulni. Sokan kétségbe vonják persze, hogy egyáltalán létezhetne olyan kutató, aki valóban előítéletek nélkül fogna az empirikus vizsgálathoz. Amint Adorno találóan megfogalmazta „tisztesnek gyakran a tudományban is azt tekintik, aki kész azt gondolni, amit mindenki gondol, mentes attól az úgynevezett hiúságtól, hogy valami különöset akarjon gondolni, kész tehát a fejét ráhúzni a közös kaptafára.” (Adorno [1976] 309–310. old.) Az alábbiakban táblázatszerűen összefoglaljuk a kísérletek révén nyert adatok és az empíria azonos és eltérő vonásait az elméletek szemszögéből. 1. táblázat.A kísérleti adatok és a valóságban fellelhető tények összevetése az elméletek szempontjából

Minthogy az elméleti társadalomtudományok jelentős része (köztük a közgazdaságtan, a rational choice elméletén nyugvó szociológia és marketing) definíciószerűen a racionális választás tudománya, a közgazdasági és más társadalomtudományi kísérletek többsége kifejezetten választási problémák megoldását teszteli. A társadalomtudományi (pszichológiai, szociológiai, közgazdasági) kísérletek körében vannak laboratóriumi, számítógépes és tantermi kísérletek. A laboratóriumi kísérletek (amelyek különösen a pszichológiában gyakoriak, de újabban teret kapnak már a közgazdaságtanban is) között külön tartjuk számon az állatkísérleteket. Sokaknak bizonyára furcsának tűnnek a közgazdasági igazságok tesztelésére végzett állatkísérletek, különösen, ha vezető közgazdasági folyóiratok lapjain olyan címek tűnnek fel, mint „A munkaidő és a szabadidő közötti átváltás állati munkások esetében” (Income-Leisure Tradeoffs of Animal Workers”) (Battalio et al. [1981b]), vagy „Fogyasztói keresleti magatartás a galamboknak mint kísérleti alanyoknak az esetében” (Consumer Demand Behavior with Pigeons as Subject) (Battalio et al. [1981a]). Bármily abszurdnak tűnjék is az állatkísérletek alkalmazása, a kutatókat ez egyáltalán nem rettenti vissza a kísérletek folytatásától. Az állatok magatartásának elemzése a „mintha”-elv alkalmazásával történik, amelyet a nem kísérletező közgazdászok is úton-útfélen alkalmaznak. A kísérletekben az állati viselkedést úgy értelmezik, „mintha” az állat maximalizálni igyekezett volna az „evolúciós siker valutáját”, nevezetesen a darwini értelemben vett „fittnest”.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? A „mintha”-elv Milton Friedman híres módszertani tanulmányában fogalmazódik meg: „Figyeljük meg a levelek sűrűségét a fán. Hipotézisem szerint a falevelek úgy helyezkednek el, mintha – a szomszédos levelek adott helyzete mellett – mindegyik szándékosan maximalizálni akarná a kapható napfénymennyiséget, mintha ismerné a különböző helyzetekben kapható napfénymennyiséget meghatározó fizikai törvényeket, és mintha azonnal és folyamatosan változtatni tudná a helyzetét egy kívánatosabb és még el nem foglalt pozíció irányában… Ezektől a példáktól már csak egy lépés az a közgazdasági hipotézis, hogy a vállalkozók a legkülönbözőbb feltételek mellett úgy viselkednek, mintha azt keresnék, hogyan tudják racionálisan maximalizálni a várható hozamot… és mintha minden adat a rendelkezésükre állna ahhoz, hogy megoldják az optimalizálási feladatot.” (Friedman [1986] 33. old.) A kísérletek számítógépeken lebonyolított válfaját szimulációnak is szokták nevezni. Számítógépes kísérleteket gyakran végeznek a tőzsde szimulálására, különféle aukciók papíron (pontosabban a gépben) történő lejátszására. 1992-ben például Gode és Sunder figyelemre méltó kísérleteket végzett az úgynevezett dupla aukcióra (azaz a vevő és az eladó oldalán folyó kettős licitálásra) vonatkozóan. A kísérlet érdekessége volt, hogy az emberek döntéseinek hatékonyságát az árveréseken a komputerek hatékonyságával mérték össze, azzal a meglepő eredménnyel, hogy nincs lényeges különbség közöttük. A tantermi kísérletek mára bevonultak a társadalomtudományi (elsősorban a pszichológiai, szociológiai és közgazdasági) oktatás szokásos eszköztárába. A mozgalmas, a diákoktól többnyire aktív részvételt követelő kísérletek a „learning by doing” elv alkalmazásával enyhítik az órák egyhangúságát, és hozzák közelebb a diákokhoz a társadalom és a gazdaság történéseit. (Érdekes tantermi kísérleteket közöl időről időre a Journal of Economic Perspectives című folyóirat, amelyből bőven meríthetnek a közgazdaságtan oktatói.) Az elsődleges anyaggyűjtés főbb módszereit, lehetőségeit áttekintve térjünk most vissza a leggyakrabban használt forráskereső módszerhez: a könyvtári kutatáshoz.

3. SHERLOCK HOLMES A KÖNYVTÁRBAN Régi könyvtárlátogatók között is akadnak olyanok, akik e terülj, terülj asztalkámon még mindig csak néhány fogást ismernek. Pedig az ismeretekhez a könyvtárban is igen sokféle módon, sokféle tálalásban juthatunk, még ha sokan e gazdag étlapról mindig csak ugyanazokat a típusú szellemi táplálékokat választják is.

3.1. Első kézből vagy másodkézből: a dokumentumok fajtái és hitelessége Annak, hogy sok könyvtárlátogató meglehetősen egyoldalú szellemi táplálékon él, oka lehet az is, hogy többnyire nincs is tudomásuk azokról a lehetőségekről, amelyek a könyvtárlátogatás révén feltárul(hatná)nak előttük. Az itt következő áttekintés e lehetőségeket igyekszik rendszerezni. (Vö. Tószegi [1999].) 3. ábra.A források csoportosítása tartalmuk szerint

A források kiválasztásakor nagyon kell ügyelnünk a hitelességre és az eredetiségre. Eredeti forrás lehet például egy könyv vagy annak kritikai kiadása, de nem eredeti a könyvről írt recenzió, vagy egy újságban megjelent beszéd. (Eco [1992] 71–75. old.) Különösen diákok, illetve kezdő kutatók hajlamosak feltételezni, hogy ami nyomtatásban egyszer már megjelent, az hibátlan. Ez sajnos koránt sincs így! Forrásainkat tehát kritikával kell szemlélnünk, s ha nyilvánvaló ellentmondásokat, hibákat tapasztalunk a feldolgozásra szánt anyagban, nem szabad átsiklani ezek felett. Ilyen esetben nézzünk utána a dolognak, vessük össze az olvasottakat más forrásokkal, és ha mindez nem hoz eredményt, konzultáljunk a téma szakértőivel. Csak egyet ne tegyünk: ne vegyünk át közleményekből készpénzként olyan állításokat, amelyek helyességéről magunk sem vagyunk


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? meggyőződve! Különösen ne tegyük ezt, ha anyagunkat az internetről, azaz lektorok, szerkesztők által nem ellenőrzött forrásból nyerjük. A forráskeresés során igyekeznünk kell hozzáférni az elsődleges forrásokhoz, de nem kell mindent forrásokkal dokumentálni (például a közismert, általánosan elfogadott megállapításokat nem szükséges ily módon alátámasztani). Egyes szerzők műveiben túltengnek a források, elnyomják az eredeti gondolatokat, illetve nem hagynak számukra teret. A szerző éppen addigra fullad ki, amikorra az összes forráson átrágta magát; így eredeti meglátásokra már se ideje, se ereje nem marad. Ne töltsük az egész kutatásra szánt időt a források felkutatásával és feldolgozásával, adjunk magunknak esélyt a téma saját fejünkkel való átgondolására is! 4. ábra.A források csoportosítása formájuk szerint

A fenti felsorolásból látható, hogy legkevésbé az egyszer hallott szöveget vagyunk képesek megjegyezni, legjobban pedig azt, amihez „multimédiás feldolgozásban” jutottunk. Forráskeresés céljával a legtöbb ember még mindig először a könyvtárba zarándokol el, noha a világhálón már sok minden megtalálható abból, amihez az ember a könyvtárakban hozzájuthat. E fejezetben azonban csak a könyvtári kereséssel foglalkozunk, hisz fontossága miatt a hálón való keresést külön fejezetben – mégpedig a következő, 3. fejezetben – tárgyaljuk majd. Itt csak ezt a szöveges ábrát bocsátjuk előre a források előállításuk módja szerinti csoportosításáról (annál is inkább, mert sokan az online keresés lehetőségéhez is csak a könyvtárakban férnek hozzá). 5. ábra.A források csoportosítása előállításuk módja szerint

3.2. Mit találhatunk a könyvespolcokon? Bármily fontos legyen is azonban az internet, bármennyire rohamosan nő is a szerepe a források begyűjtésében, mégsem beszélünk le senkit arról, hogy ellátogasson a könyvtárba, és a könyvespolcok között keresgéljen. Sőt, egyenesen rábeszélünk a könyvtárlátogatásra! Már csak azért is, mert miközben a könyvtárakban nemcsak a hagyományos, hanem az elektronikus forrásokhoz is hozzá lehet jutni, ugyanakkor sok minden még ma is csak és kizárólag a könyvtárban található. A legnagyobb és a legjobb katalógusokkal felszerelt könyvtárak a washingtoni Library of Congress és a londoni British Library. Itthon az említett világkönyvtárakhoz hasonló


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? szerepet tölt be a Széchényi Könyvtár. A magyar könyvekről, valamint a Széchényi Könyvtár külföldi könyveiről a könyvtár Központi Tájékoztató Szolgálata (OSZK KTSZ) segítségével lehet információhoz jutni. Ha csak a klasszikus, papírra nyomtatott források között keresgélünk, akkor is gazdagabb a választék, mint amire a diákok vagy kezdő kutatók gondolni szoktak. Az alábbi áttekintéssel (vö. Tószegi [1999]) arra szeretnénk buzdítani a kevésbé gyakorlott kutatókat, hogy a könyvtári források mind szélesebb körét vonják be napi munkájukba. 6. ábra.A klasszikus (papír alapú) könyvtári források

3.3. Jó tanácsok a klasszikus könyvtárazáshoz ◊ Nagyon fontos, hogy minél előbb és minél szabatosabban meghatározzuk kutatásunk (dolgozatunk) tárgyát, mert csak így tudjuk felmérni a források fellelhetőségének a problémáját. Csak akkor vágjunk egy témába, ha már pontosan tudjuk, miként juthatunk a forrásokhoz! Előfordul, hogy jól hangzó témákat kell félretenni, mert kiderül: egyáltalán nem tudunk anyagot szerezni hozzájuk, vagy mert nem létezik a témába vágó anyag, vagy mert létezik ugyan, de számunkra nem hozzáférhető. (Nincs az általunk elérhető könyvtárakban, a könyvtárközi kölcsönzés pénzbe kerül és hosszadalmas, az anyag valamilyen szempontból titkosnak minősül stb.) Vállalati belső anyagok, levéltári források, kormányzati dokumentumok esetében mindig ki vagyunk téve ez utóbbi bonyodalomnak. ◊ Nem elég a forrás puszta megléte, az is fontos, hogy a megtalált „kincsek” kéznél legyenek, és kezelni is tudjuk őket. (Hiába találunk például idegen nyelvű forrást, ha nem ismerjük a nyelvet, vagy a téma közepébe vágó, magas szintű matematikai eszköztárral alátámasztott cikket, ha nem ismerjük az alkalmazott eszközök jelentős részét.) ◊ Kétféle hiba is elő szokott fordulni a forráskeresésben. Az egyik az, amikor túlságosan szűk körben keresünk, azaz nem pásztázzuk át a témába nem tartozó, de ahhoz szorosan kapcsolódó irodalmat. A másik hiba az, ha túlságosan széles mezőben, nem célirányosan keresünk (véletlen bolyongásos módszer). E buktatókat elkerülendő először is madártávlatból szemügyre kell venni azt a környezetet, amelybe a dolgozat tárgya 51 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? illeszkedik. A háttér kutatását értelemszerűen nem olyan alaposan végezzük el, mint a tulajdonképpeni tárgy feltérképezését. E tekintetben munkánk a detektívekéhez hasonló, akik először minden szálat igyekeznek összefogni, ami összefüggésben lehet a bűnüggyel, később azonban már csak az ígéretesnek látszó szálak nyomába erednek, s a lehető legkorábban igyekeznek ejteni azokat, amelyek a dolog érdemét illetően nem sok információval kecsegtetnek. Ha például valaki a Nyugat című folyóirat hatását elemzi a magyar progresszióra, valamilyen fokig természetesen szemügyre kell vennie a korabeli irodalmi élet egészét. Az első lépések után azonban világossá válik, hogy bizonyos irodalmi irányzatoknak semmi kapcsolatuk sem volt az említett folyóirattal. Ugyanígy annak, aki Y. cég marketingstratégiáját elemzi, bizonyos mélységben át kell tekintenie a vállalat működésének egészét. A vizsgálódás meglehetősen korai fázisában azonban ki fog derülni, hogy a cég hitelfelvételi politikájának vagy humánerőforrás-stratégiájának nem sok köze van a marketingdöntésekhez. A marketingstratégia tényleges háttere a termékfejlesztés és a K+F. Ekkor a többi szálat ejteni kell, s csak a termékfejlesztésnek, illetve a K+F-nek célszerű alaposabban utánanézni. Nagyon gyakran tapasztalom, hogy hasonló helyzetben a diákok (sőt érett kutatók) egyáltalán nem az előbbi módon járnak el. Ahelyett, hogy detektív módjára fokozatosan szűkítenék a kört, Ádámtól és Évától kezdik az anyaggyűjtést. Idejük tekintélyes részét olyan információk megszerzésére fordítják, amelyeknek semmi közük az adott témához. (Ez a hiba sűrűbben előfordul, mint az ellenkezője, amikor a dolgozatnak tulajdonképpen nincs is háttere, s a feldolgozást végző szűk térben vizsgálódik.) ◊ Ha rátaláltunk egy alapműre, érdemes elolvasni (legalább részben) a fontosabb műveket is, amelyekre hivatkozik. Azért helyes először referáló folyóiratokban4, illetve a cikkek kivonatában tájékozódni, mert így sok felesleges munkát takaríthatunk meg magunknak. Eleve kiszűrhetjük például a témába nem vágó vagy nem sok újdonságot tartalmazó anyagokat. Ha valakinek sok pénze van, annak nem kell a meglévő cikk-kivonatokra hagyatkoznia, hanem megrendelheti a könyvtárban az irodalmazást, mármint a témába vágó legújabb irodalom jegyzékének összeállítását, vagy a feldolgozandó cikkek rövid kivonatát. ◊ Az interneten a közgazdászok elérhetik az EconLit kereskedelmi adatbázist, amelyből – témák szerint csoportosítva, megfelelő térítés ellenében – a legteljesebb képet kaphatjuk a megjelent nemzetközi elméleti szakirodalomról. Az EconLit adatbázist egyébként CD- n is forgalmazzák. Érdemes még megemlíteni az ABI/INFORM adatbázist, amely a gyakorlati közgazdaságtan, a pénzügyek, a biztosítás, a menedzsment és a vállalatgazdaság-tan szakirodalmát tárja fel. A Budapesti Corvinus Egyetemen hozzáférhető a Business Periodical Online, amely a feldolgozott folyóirat-állomány körülbelül felének a teljes szövegét is tartalmazza. ◊ A külföldi folyóiratcikkeket – térítés ellenében – be lehet szerezni a legtöbb vezető egyetemi könyvtárban. Ugyanezekben a könyvtárakban sok tízezer cikket tartalmazó elektronikus katalógusok, sőt letölthető elektronikus adatbázisok állnak rendelkezésre. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára például háromféle módon is segíti az érdeklődő kutatót vagy diákot a szakirodalom áttekintésében: – CD-ROM szakirodalmi adatbázis-galaxis igénybevétele szakirodalmi visszakeresésre; – folyamatos szakirodalom-szűrő témaorientált tájékoztatás az MTA ASCA szolgáltatása révén; – a cikk teljes szövegének a megszerzése a bibliográfiai adatok ismeretében. A társadalomtudományok adatbázisa több ezer folyóirat feldolgozásával ötven tudományterület több mint százezer tudományos közleményét teszi hozzáférhetővé.

3.4. Kézikönyvek forgatása Forráskereséskor, könyvtárazáskor a legtöbben monográfiákra gondolnak, azaz olyan művekre, amelyek egyegy területet, konkrét problémát elmélyülten és kimerítően tárgyalnak. Nem kevésbé fontosak azonban a dolgozatírók, kutatók számára a kézikönyvek, amelyek a tudományok egyes részterületeiről adnak képet.

A folyóiratok nagy száma és a bennük való tájékozódás nehézségei hívták életre a referáló folyóiratokat, amelyek részint tematikus, részint folyóiratok szerinti csoportosításban közlik a más folyóiratok által megjelentetett cikkek bibliográfiai adatait, továbbá recenziókat, illetve tartalmi kivonatokat tartalmaznak az általuk referált írásművekről. A közgazdaság-tudományokban a legismertebb referáló folyóirat a Journal of Economic Literature. Kitűnő magyar nyelvű referáló folyóiratot – a Tájékoztatót – adott ki korábban a BKE Központi Könyvtára is, de ez pénzhiány miatt már sok éve nem jelenik meg. 4


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? A közgazdaságtan egyes részterületeiről kitűnő információkat ad például a Handbook of Economics 1–4 köt., a Handbook of Econometrics, a Handbook of International Economics 1–2. köt. vagy a Handbook of Behavioral Economics. Eredeti magyar kiadásban az utóbbi időben nem jelent meg használható általános közgazdasági lexikon, illetve enciklopédia. E két könyvtípus között mindössze annyi a különbség, hogy míg az enciklopédiák nagy témakörök szerint rendszerezik az egy-egy területen felhalmozódott érvényes tudást, addig a lexikonok ugyanezt ábécérendben rendezik el. Friss magyar közgazdasági lexikonok híján legtöbbször kénytelenek vagyunk külföldi kiadású lexikonokban kutatni, ha valamit meg akarunk tudni. A magyar nyelven kiadott Pearce lexikon (Pearce [1993]) az ismert témáknál jelent ugyan valami segítséget, de az igazán új vagy friss felfedezések nincsenek, újdonságuknál fogva nem is lehetnek benne. Egy-egy részterületen (például az EU) azonban használható kézikönyvek és lexikonok sora áll rendelkezésre. A lexikonok, kézikönyvek forgatásának haszna az, hogy sokkal több tudást lehet meríteni belőlük, mint amiért eredetileg a lexikonhoz fordultunk. Hiszen ha már nálunk van a szóban forgó kézikönyv, feltehetően más információkra is szert teszünk, mint amelyekre vadásztunk, különösen akkor, ha hosszasabban keresgélünk bennük. A források felkutatásához nagy segítséget nyújtanak – a bibliográfiákon, könyvtári katalógusokon, repertóriumokon5, referáló folyóiratokon és magukon a könyvtárosokon kívül – más könyvek, illetve cikkek irodalomjegyzékei.

3.5. A szürke irodalom A források közti válogatásban ügyelnünk kell az időszerűségre! Erőteljes tendencia a nemzetközi kutatásokban, hogy a forrásstruktúra eltolódik az elevenebb, időszerűbb források felé: a folyóiratok dominálnak a könyvekkel szemben, a konferenciaanyagok a folyóiratokkal szemben. Sok területen már a két-három éves cikkek is elavultnak számítanak. Ezért van kitüntetett szerepe az úgynevezett szürke irodalomnak, amely a még nyilvánosságra nem került, s ezért nehezen hozzáférhető írásművek összefoglaló neve. (A könyvtári forrásokat rendszerező 6. ábrában vastag betűvel szedtük azokat a kiadványokat, amelyeket a szürke irodalom körébe sorolhatunk.) A szürke irodalomra mindmáig nincs kanonizált definíció. „Korántsem teljes és elvszerű felsorolással élve a kutatási-fejlesztési beszámolók, a disszertációk és habilitációs munkák, a konferenciaanyagok (másként mondva: előnyomatok, preprintek), bizonyos fordítások, vizsgálati jelentések és állami, önkormányzati dokumentumok tartoznak ide.” (Futala – Mohor [1995] 65. old.) A szürke irodalom egy része később fehér irodalomként is napvilágot lát, azonban – ahogyan a már idézett Futala – Mohor szerzőpáros írja – ez csak a jéghegy csúcsa. A későbbiekben hivatalosan publikálandó szürke irodalmat is érdemes „kifehéredése” előtt megszerezni, mert a szürke formában való elérhetőség egy-másfél évvel megelőzi a rendes közzétételt. Ezzel kapcsolatban két fontos tanácsot fogalmazhatunk meg a hallgatók, a szerzők, egy-egy szakmai vagy tudományos probléma megoldásán fáradozók számára: 1. Vegyék számításba a szürke irodalom létezését, és forráskeresés közben igyekezzenek minél teljesebben meríteni ebből a forrásból is – igénybe véve a náluk jobban tájékozottak, vagy magában a szürke irodalomban tevékenykedők személyes segítségét is. 2. Bánjanak a szokásosnál is óvatosabban, kritikusabban az ilyen forrásokkal, hiszen ezek legtöbbször nem referált tanulmányok, nem mentek keresztül objektív szűrőkön, nem ellenőrizték őket szerkesztők és lektorok. A szürke irodalom egy tekintélyes része csak személyes kapcsolatokon keresztül szerezhető be. Könyvtári kezelésének, katalogizálásának szükségességét először Amerikában ismerték fel. 1980-ban azonban EKtámogatással életre hívták az úgynevezett SIGLE-t6 (System for Information on Grey Literature in Europe). A tagországok polgárai ezt a BLAISE hostjain, más országok felhasználói pedig az STN International hálózatán keresztül érhetik el. Napjainkban három-négyezer dokumentumhoz lehet hozzájutni a szóban forgó európai rendszeren keresztül. A dokumentumok 34 százaléka a társadalom- és humántudományok körébe tartozik. (Futala – Mohor [1995] 66. old.) A repertórium egy adott kérdésre vonatkozó művek jegyzéke. Gyakran adnak ki repertóriumot folyóiratok is. Ez esetben a repertórium a folyóirat több évfolyamában megjelent cikkek jegyzékét tartalmazza valamilyen, többnyire tematikus, csoportosításban. 6 A SIGLE-t létrehozó országok 1985-ben, Luxemburgban bejegyeztették az EAGLE-t (European Association for Grey Literature Exploitation), amely 1993-ban, amszterdami konferenciáján felvetette az észak- és közép-európai országok bekapcsolásának szükségességét is. Magyarországot 1994-ben vették fel a rendszerbe. Mivel a konferencia szponzorai között hasonló japán és amerikai szervezetek is szerepeltek, minden remény megvan arra, hogy hamarosan kialakul a szürke irodalom felkutatásának és regisztrálásának világhálózata. (Vö. Futala – Mohor [1995] 66. old.) 5


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? A friss szürke irodalom felértékelődésével ellentétes hatású az a tapasztalat, hogy a társadalomtudományokban gyakran érdemes visszanyúlni a régiekhez, hiszen eleink is sokat tudtak arról, amit mi a saját vadonatúj felfedezésünknek hiszünk. Érdekes megfigyelés, hogy miközben a két-három, netán öt-tíz éves anyagok – elavultságuk miatt – teljesen használhatatlanok, kétszáz éves anyagoknak még ma is van mondanivalójuk. Előbb nyúljunk tehát Kautz Gyulához vagy Fényes Elekhez, Adam Smith-hez vagy Alfred Marshallhoz, mint a hatvanas–hetvenes évek magyar szakirodalmához.7 (Ennek persze sajátos, itt nem részletezhető, történelmi okai vannak.) A források feldolgozásakor és begyűjtésekor könnyen eshetünk abba a csapdába, amit Weiss írt le a legtalálóbban: „Az információ túltengése meggátolja az egyént abban, hogy megtalálja, amit keres, miközben információban fuldoklik, éhen hal az ismeretvágyban.”8 A számítógépes keresés azonban nagyon nagy részben kiküszöböli ezt a problémát, mivel nagy olvasmányhalmokat tudunk gyorsan átpásztázni, és kiejteni azokat a tanulmányokat, amelyek számunkra haszontalannak, felhasználhatatlannak bizonyulnak. Ne csak a tudományos összefüggések alátámasztására keressünk forrásokat, hanem a szóbeli előadás szempontjait is tartsuk szem előtt! (Mellesleg ez élénkítheti az írásbeli megfogalmazást is.) Ha a forrásokat fel akarjuk használni a dolgozatban, jó, ha a legfontosabbak teljes terjedelmükben rendelkezésünkre állnak. A kiemelten fontos anyagokról, a téma kidolgozásához felhasznált könyvek kulcsfejezeteiről, a legfontosabb dokumentumokról készítsünk másolatot! A legtöbb forrás azonban nincs kéznél, amikor a tanulmányt írjuk. Ezért, meg azért is, hogy a témát behatóbban feldolgozzuk, jegyzeteket készítünk, cédulázunk.

4. CÉDULÁZÁS ÉS JEGYZETELÉS Hagyományosan a könyvtárban cédulázunk lapokra vagy kartonokra. Ma már azonban egy laptop segítségével közvetlenül a számítógépbe is átvihetjük jegyzeteinket. A cédulázást mindenképpen meg kell előznie a témában való általános tájékozódásnak. Ne kezdjük rögtön jegyzetelni az első folyóiratcikket, ami a kezünk ügyébe akad! Először bevezető, általánosabb jellegű könyvek, összefoglaló cikkek révén szerezzünk áttekintést a témába vágó irodalomról, a state of the artról, azaz a tudomány legutóbbi állásáról az adott vizsgálati körben! Csak ezután fogjunk hozzá a tulajdonképpeni irodalom-feldolgozáshoz, a cédulázáshoz! A már említett Journal of Economic Literature például a közgazdaságtanban a legjobb forrás ahhoz, hogy egy adott területen áttekintsük a tudomány állását. Ha a magyar privatizációs tendereket vagy a HungarHotels privatizációját akarjuk modellezni, és erről készülünk tanulmányt írni, először olvassuk el az aukcióelméletről szóló összefoglaló cikket. A cikkből kirajzolódik számunkra az elméleti háttér, és csak azután fogjunk a témához tartozó konkrét anyagok elolvasásához. Mielőtt a cédulázáshoz látnánk, már lehatárolt mezőben kell olvasnunk. A kezdő kutatók Achilles-sarka a lehatárolás. Ez szokott a legkevésbé sikerülni. Alig találkoztam olyan egyetemi dolgozattal, amely ne Ádámtól és Évától kezdte volna. Folytatva a fenti példát, a HungarHotelsprivatizáció elemzését minden valószínűség szerint sokan kezdenék a privatizációnak mint olyannak a történetével, a közép-, illetve kelet-európai privatizáció menetének ismertetésével vagy a hotelszakma történetével a Szent István korabeli vendégfogadóktól kezdve. Ez egyáltalán nem szükséges! Nem hiszem, hogy közelebb vinne a HungarHotels-privatizáció rejtélyének megoldásához az, hogy miként fejlődött a vendéglátás a középkorban. Az elkészült művet érdekessé tehetik ugyan a sok színes epizódot tartalmazó történeti bevezetők, az elfoglalt olvasó, tanár, bíráló azonban sutba dobja a könyvet, tanulmányt, ha az nem tér idejekorán a lényegre. A cédulázást ennek megfelelően akkor kezdjük, ha már legalább két menetben szűkítettük a témát. Nem érdemes cédulákat gyártani olyan tényekről, összefüggésekről, amelyek biztosan nem fognak megjelenni a dolgozatban.

4.1. A jegyzetelés és kivonatolás fajtái Jegyzetelésen a legtöbb hallgató az olvasottak aláhúzását érti. „Emelkedettebbnek” számít a széljegyzetelés, azaz ha az olvasottakhoz kommentárokat fűzünk a lapszélen, vagy kiemelünk egyes szavakat, fontos kifejezéseket az olvasmányból. A jegyzetelés azonban ennél egy kicsit bonyolultabb művelet. Az aláhúzásos vagy széljegyzetelés nem alkalmas módszer akkor, ha dolgozatot írunk, s a jegyzetelt anyagot a dolgozat összeállításához, megírásához szeretnénk felhasználni. Az aláhúzásos jegyzetelés csak akkor működik jól, ha nagy tömegű, verbálisan kifejtett anyag (például egy tankönyv) vizsgára való megtanulásáról van szó. Az önálló 7 8

Kivéve persze azt az esetet, ha éppen ez a korszak kutatásunk tárgya. Idézi Braun – Klein – Zsindely [1996] 69. old.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? mű létrehozásához, dolgozatíráshoz a mechanikus jegyzetelés helyett a cédulázást célszerű választani. A cédulázás azt jelenti, hogy az általunk fontosnak tartott anyagot cédulákra visszük fel, mégpedig dokumentációs egységenként; azaz egy cédulára egy-két gondolatot, esetleg egy rövid gondolatsort viszünk fel. Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a cédulázásba, célszerű előbb az olvasásra kiválasztott anyagokat részletesebben is áttekinteni; azaz be kell iktatnunk egy cédulázás előtti fázist. Ebben a fázisban először a nagyobb anyagban – például egy könyvben – jelöljük ki a fontosnak tartott részeket (skimming – azaz lefölözés), azután pedig már egy adott részen belül keressük meg az írásunk szempontjából relevánsnak minősített részeket (skipping – azaz ugrálás).

4.2. Aktív és passzív jegyzetelés A kezdők gyakran nem tesznek különbséget a kettő között, ám a különbség óriási a kutatás szempontjából. A szokványos jegyzetet – amely egy cikk, tanulmány tartalmát adja vissza, hosszú oldalakon keresztül, abban a logikai rendben, ahogyan a szerző megírta – a későbbiekben szinte semmire sem használhatjuk. Amikor nekifogunk a dolgozat írásának, nem kezdhetünk el bogarászni, hogy az ötven-hatvan cikkből hagyományosan készített jegyzeteinkben megtaláljuk, ki a szerző, hol is írta azt, hogy… Jó, ha egyáltalán emlékszünk a gondolatra, amelyet hónapokkal korábban valamelyik szerzőnél olvastunk. Még ha a fejünkben kavarog is a mondat, amit idézni szeretnénk, nem fogunk rájönni, hogy pontosan hol található. Jegyzetoldalak százait kell átolvasnunk, amíg újra megtaláljuk. Ezzel szemben, ha logikai-gondolati egységekként külön, lehetőleg kartonból készített kis cédulákra visszük fel az anyagot, vagy önálló bekezdésekbe rögzítjük a számítógépen, akkor a jegyzetekben található gondolatok, állítások, tények, összefüggések csoportosíthatók, kártyaként újra keverhetők, sokszorosíthatók, azaz használhatóbbak lesznek. Abba a logikai rendbe illesztjük őket, amelyet egy adott téma kibontásához jónak látunk, nem pedig abban a rendben kell újra és újra átmennünk rajtuk, ahogyan a szerzőik eredetileg megalkották. Ahány ház, annyi cédulakészítési módszer. Magam úgy jegyzetelek, hogy először rögzítem a kijegyzetelni szándékozott cikk vagy könyv pontos bibliográfiai adatait. (Jó, ha ezeket az adatokat számítógépre is visszük, és egy külön fájlban tároljuk.) A bibliográfiai adatok rögzítésekor résen kell lennünk, és többszörösen ellenőriznünk kell önmagunkat. Hiszen bárki könnyen kifelejt egy évszámot, eltéveszti a folyóirat évfolyamát vagy a hónapot, esetleg a szerző nevében ír el egy betűt. A következmény nemcsak az, hogy hivatkozásainkat okkal kifogásolhatják az olvasók és a bírálók, teljes joggal vádolva bennünket hanyagsággal, hanem ami még rosszabb: hónapokkal, néha évekkel később fáradságos kereséssel kell kiegészítenünk a hiányos vagy téves bibliográfiai adatokat. Nem kevésbé bosszantó, hogy ha valami miatt újra kezünkbe akarjuk venni a megfelelő könyvet, folyóiratot, esetleg nem fogjuk megtalálni a hibásan rögzített bibliográfiai adatok miatt.

4.3. Cédulázási technikák Miután a bibliográfiai adatokat rögzítettem, kiírom azokat a logikai egységeket, megállapításokat, tényeket, gondolatokat, adatokat, amelyeket fontosnak tartok a cikk tanulmányozása közben. Ha sok időm van, még ezt megelőzően gyorsolvasással9 végigszántok a cikken, és csak azután rögzítem, amit ki akarok cédulázni. Ha nincs elég időm, ez a művelet elmarad, és az olvasással párhuzamosan jegyzetelem cédulákra az anyagot. Mások jegyzetelési szokásaitól eltérően, csak akkor írom ki szó szerint a szerző gondolatát, ha annyira figyelemreméltónak tartom, vagy olyan szépen van megfogalmazva, hogy később idézni akarom. Ebben az esetben viszont azonnal ellenőrzöm, hogy a leírt szövegrész tényleg az utolsó vesszőig megegyezik-e a cikkben szereplővel. Ha nem ennyire figyelemreméltó a gondolat, akkor inkább azt jegyzem le a saját szavaimmal, ami az adott oldal adott helyével kapcsolatban bennem megfogalmazódott: kritikai észrevételeimet, kiegészítéseimet, néha az olvasmány nyomán támadt, a szerzőétől teljesen független gondolataimat. Ez utóbbi módszert aktív jegyzetelésnek neveztem el. Azért tartom ezt jobb módszernek, mint az olvasmány gondolatainak mechanikus kivonatolását, azaz a passzív jegyzetelést, mert az aktív jegyzeteléssel kidolgozott cédulákból gyakorlatilag már össze lehet állítani a tanulmányt anélkül, hogy a cédulákra felvitt szövegen sokat kellene változtatni. Ha azonban a cédulázással más szerzők szövegét (vagy annak kivonatát) rögzíteném, akkor abból sokkal nehezebben lehetne saját tanulmányt írni. A passzív jegyzeteléssel nyert szövegrészek ugyanis – még ha nem szó szerint idézem is őket – nem az én szövegeim. A passzív jegyzetelésből származó cédulák saját tanulmányba illesztése plágium. Passzív jegyzetelésnek, a feldolgozott irodalom cédulákon rögzített szó szerinti vagy tartalmi visszaadásának csak akkor van értelme, ha a szóban forgó gondolatokat eredeti formájukban akarjuk felhasználni. Ha például meg akarjuk bírálni X. álláspontját, akkor nyilván – lehetőleg minél pontosabban – össze kell foglalnunk a gondolatmenetét. Az is lehet, hogy nem bírálni akarjuk X. nézetét, hanem Bár a gyorsolvasás nagyon hatékony eszköz a dolgozatírásban, e technikára itt nem térhetünk ki, ismertetése szétfeszítené e könyv kereteit. E helyett ajánlott irodalomként szerepeltetjük a legismertebb magyar nyelvű anyagot: Dezső Zsigmondné könyvét. (Dezső [1974].) 9


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? éppen alátámasztani vagy Y-éval összehasonlítani. Ez utóbbi esetekben is szükségünk lesz passzív jegyzetelésre. Egyes szerzők – például Umberto Eco – többféle cédulát különítenek el, illetve többféle jegyzetelési-cédulázási módszert említenek. Az aktív és a passzív jegyzeteken kívül Ecónál külön cédulatípusként jelennek meg úgynevezett ötlet-cédulák, amelyeken a felbukkanó, kósza ötletet próbálja rögzíteni a kutató, vagy a problémacédulák, amelyekre azt írják fel irodalom-feldolgozás közben, miként kellene megközelíteni ezt vagy azt a dolgozatban tárgyalandó kérdést. (Eco [1992] 145. old.) Számomra egyszerűbb, ha csak kétfajta cédulával dolgozom. Egyikre a saját gondolatokat rögzítem, a másikra az idegeneket. Ha az idegen gondolat szó szerinti rögzítését fontosnak tartom, de azon melegében támad hozzá egy gondolatom, akkor azt ugyanarra a cédulára, az idegen szövegrész alá írom, hogy egy lapon szerepeljenek, hiszen a saját ötlet itt tulajdonképpen az idegen gondolat továbbgondolásának tekinthető. 7. ábra.Mi kerüljön a cédulára (vagy a fájlba)?

A cédulákat a rájuk írt szövegeken túlmenően jelzetekkel is ellátom. Sohasem hiányozhat róluk az utalás a forrásra – természetesen erősen rövidített változatban. Az előbb említett Eco-helyről készített cédula gyakorlatilag ugyanazokat a rövid jelzéseket tartalmazza, mint a szöveg közbeni hivatkozás: Eco, 1992. 145. old. (A szöveg közbeni hivatkozásról a negyedik fejezetben lesz részletesen szó.) Fontos, hogy a szerző neve és a lapszám, ahol az idézett hely található, rajta legyen a cédulán, különben használhatatlan az egész. Ha a szerzőtől több művet dolgozunk fel, akkor értelemszerűen az évszámmal különböztetjük meg őket. (Például: Samuelson [1980]; és Samuelson [1991].) A bibliográfiai adatok jelzése, amely így csupán néhány betű, alul a cédula jobb sarkában található, míg felül a bal sarokban a témára, illetve altémára utalok. Gyakran nem egy, hanem két-három ilyen témajelzet is található a cédulán, hiszen egy gondolat vagy idézet több témához is kapcsolódhat. Ilyen esetben célszerű több példányban, fénymásolóval elkészíteni a cédulát, hogy a rendszerezéskor mind a három témacsoportba be tudjam tenni. E könyv első fejezetében az idegen szavak problémájához talált idézetet az alábbi témajelzettel láttam el: (Stil, id. szó.). Legtöbbször nem kéttagú, hanem háromtagú az ilyen témajelzet: a jól tagolt írásművekben ugyanis nemcsak fejezetek és alfejezetek, hanem az alfejezeteken belül még pontok (néha alpontok) is találhatók. A 7. ábrából jól leolvasható, hogy mi kerülhet a cédulára.

4.4. A cédulák rendszerezése


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Amikor végigmentem az egész cikken, illetve a cikknek azon a részén, amely témám szempontjából releváns10, húsz-harminc vagy még több jelzetekkel ellátott cédula fekszik az asztalomon. Mindenképpen jó, ha a számítógépen tárolt jegyzeteket cédulákra kinyomtatjuk, hogy magunk előtt láthassuk az egész anyagot. A kinyomtatott cédulákat közepes méretű borítékokba helyezem, amelyek egy-egy altémát takarnak. Lehet, hogy a borítékok már megvannak, miután korábban több hasonló tárgyú cikket feldolgoztam és borítékokba rendeztem. Ha új téma vetődik fel, természetesen új borítékot nyitok. A borítékokat dossziékban helyezem el – értelemszerűen téma szerint csoportosítva őket. A dossziék egy-egy fejezethez tartozó borítékok (alfejezetek) sorát rendezik átfogóbb egységbe. Amikor azután a megírás fázisához érkezem, felnyitom a borítékokat, kiteregetem a cédulákat, a vázlatnak, illetve a logikus kifejtés követelményeinek megfelelően rendezem őket, és elkezdek írni. A számítógép magát a megírás műveletét felettébb kényelmessé teszi, hisz a beszámozott és külön fájlokba rendezett cédulákat a másolás (copy) és beillesztés (paste) parancsokkal könnyen egységes szöveggé konvertálom, amit már csak rendezni, szépíteni kell. A rendezés természetesen nem mindig sikerül elsőre, néha újra kell keverni a kártyákat, amíg a megírás helyes sorrendje kikristályosodik.11 A rendezésben segítségünkre lehet a részletes vázlat, ha előzőleg, az anyaggyűjtés valamely fázisában elkészítettük.

5. VÁZLATKÉSZÍTÉS Hosszabb terjedelmű dolgozatok vázlatot igényelnek, hogy írás közben ne tévedjünk el, lássuk a fától az erdőt, mondanivalónk kifejtése ne kanyarogjon, mint egy arab népmese, hanem folyamatosan tartsuk a célt.

5.1. Mire jó a vázlat? Igazán jó vázlatot csak akkor tudunk írni, ha már valamennyire előrejutottunk a cédulázásban. A vázlat ilyenkor a cédulázásra épül, ugyanakkor az elkészült vázlat is visszahat a cédulák rendszerezésére. Néha a vázlat megalkotása közben döbbenünk rá, hogy lyukak vannak az anyaggyűjtésben, a téma kibontásához hiányzik valahol egy fejezet vagy alfejezet. Az sem kivételes, hogy egy meglévő fejezet öszvérnek bizonyul: két, össze nem illő témát erőltet egy egységbe. A vázlat átgondolása ilyen esetekben új irányt adhat az anyaggyűjtésnek, vagy éppen eltorlaszolhat néhány olyan irányt, amelyhez összegyűlt ugyan anyag, de a téma kilóg a dolgozatból, felborítaná a tanulmány logikáját. Ezeket a feleslegesen összegyűjtött anyagokat ne dobjuk ki, csak tegyük talonba! A jövőben talán, egy másik dolgozat elkészítésekor vagy előadásra való felkészülés közben, még hasznunkra lehetnek. Nem mindig magunk választjuk meg a vázlatkészítés időpontját. Lehet, hogy akkor kell megszülnünk a vázlatot, amikor még jóformán a kezdőlépéseket sem tettük meg az irodalmazásban. Ebben az esetben is ragaszkodjunk ahhoz, hogy legalább néhány összefoglaló művet áttekintsünk, mielőtt könnyelműen olyan fába vágnánk a fejszénket, amely nem a mienk.

5.2. Tartalmas és semmitmondó vázlat A vázlatnak két fő típusa van: (1) pontokba szedett, tartalomra, témakörökre utaló vázlat; (2) állításokat, kérdéseket megfogalmazó, állásfoglalásunkat is sejtető vázlat (tételvázlat). Ez utóbbi sokkal informatívabb, hiszen nemcsak azt lehet kiolvasni belőle, hogy miről, hanem azt is, hogy mit szándékozunk írni. Ha a vázlatot nem magunknak, hanem valamely külső bírálónak (tanárnak, pályázatra, könyvkiadónak) készítjük, az előbbi vázlattípusok közül a másodikat ajánljuk, mert ennek alapján a bírálók, értékelők pontosabban megítélhetik, mit várhatnak a műtől. Az első vázlattípus elfedi a készülő mű tartalmát, és azt a benyomást kelti, hogy a vázlat szerzőjének még fogalma sincs, miről akarja írni a dolgozatot. Az is igaz persze, hogy a második típusú vázlatot igazából csak akkor lehet elkészíteni, ha a dolgozat már a fejünkben van, jóformán csak le kell írni. Ha a vázlat

A kiragadott részletek alapján történő jegyzetelés gyakorlatát sokan vitatják. Valóban nem helyeselhető akkor, ha a cikk szétbonthatatlan egység. Egy matematikai levezetésnek nyilván nem jegyzetelhetem ki csupán a második felét. Ha azonban egy monográfia tizenöt fejezetből áll, amely a manager by out gyakorlatát tárgyalja a kelet-európai országokban, és én történetesen csak a cseh privatizációval foglalkozom, akkor nem látom be, hogy miért kellene száz oldalakat kijegyzetelnem a litván vagy az albán gyakorlatról. Kezdőknek azonban óvatosságot tanácsolnék a kiragadott részletek jegyzetelésében. Nekik ugyanis az alcímek alapján nem mindig sikerül jól eldönteniük, hogy a tanulmány melyik része kapcsolódik a legjobban témájukhoz. Előfordulhat, hogy a kijegyzetelésre szánt fejezet nem is áll meg a lábán, nem is érthető néhány más, hozzá kapcsolódó fejezet nélkül. Mindenképpen ellene vagyok viszont a részleteken nyugvó jegyzetelésnek a kulcscikkek, a téma legalaposabb, legjobb kifejtései esetében. Ilyenkor még a témánkhoz közvetlenül nem kapcsolódó részletek elolvasása is nagy hozadékkal járhat számunkra. 11 Ezért nem gépesíthető jól véleményem szerint a cédulázás. A cédulák elkészítésére és több szempont szerinti rendszerezésére talán jobb eszköz a számítógép, mint a hagyományosan használt megoldás. Nagy hátránya viszont a gépnek, hogy a rajta rögzített cédulákat kinyomtatás nélkül nem tudjuk igazán áttekinteni, következésképpen megfelelően újrakeverni sem, különösen, ha nagyon nagy anyagról, például egy könyv anyagáról van szó. Ezért csak azt tanácsolhatom, hogy mindenképpen nyomtassuk ki a cédulákat. 10


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? beadásának határidejére nem is jutottunk el eddig a stádiumig, s ha nem tudunk is állásfoglalásunkat sejtető vázlatot készíteni, tartózkodjunk az olyan típusú pontokba szedett vázlattól, mint az alábbi: ◊ Bevezetés ◊ A privatizáció története ◊ A privatizáció eredménye ◊ A privatizáció hatásai a makrogazdaságra ◊ Konklúziók Ez teljesen üres, nem mond semmit. Ha pontokba szedett vázlatot írunk, akkor is sugalljanak a pontok valamiféle irányultságot a puszta témamegjelölésen túl! Valahogy így: ◊ Bevezetés ◊ A spontán privatizációtól a külföldiek túlsúlyáig ◊ A magángazdaság súlya különféle nemzetgazdasági mutatókon mérve ◊ A privatizáció hatása a gazdaság teljesítőképességére és a versenyre ◊ A magyar privatizációs stratégia nemzetközi összehasonlításban Aligha lehet kétsége bárkinek is, hogy ez a második vázlat – annak ellenére, hogy még mindig nem sok konkrét állásfoglalást takar, és teljesen szabad kezet ad megfogalmazójának a megírásban – elfogadhatóbb, többet mond, mint az első. E vázlat az előbbinél jobban utal arra, miként kezd majd a szerző a témához, és pontosan milyen kérdéseket fog megvizsgálni. Néha a vázlatnak sorsdöntő szerepe van az ösztöndíj odaítélésében, a kutatási támogatás elnyerésében. Ne vegyük hát félvállról! Ne írjunk a vázlatba üres általánosságokat, mert – különösen ösztöndíjak esetében, ahol fontos szempont a tárgyszerűség és a konkrétság – könnyen oka lehet az elutasításnak a hevenyészett vagy általánosságokban mozgó vázlat. Ha mások számára készítünk vázlatot, ne feltételezzük, hogy az illetőknek ugyanaz van a fejében, mint a miénkben! Igyekezzünk úgy fogalmazni, hogy a vázlat önmagában is megálljon a lábán! Ne kelljen esetleg utólag magyarázkodásokba bonyolódnunk arról, mit is akarunk tulajdonképpen kidolgozni.

5.3. Mire ügyeljünk vázlatkészítéskor? ◊ A vázlat terjedelme álljon arányban a munka terjedelmével. Ne írjunk tízoldalas dolgozathoz háromoldalas vázlatot, mint ahogyan kétszáz oldalas tanulmányhoz sem illik féloldalas vázlat! Hosszabb vázlat esetén, a vázlaton belül is figyeljünk az arányokra! Egységes stílusban, jelleggel fejtsük ki a vázlat egyes részeit! Ha például az első részben pontokba foglaltuk a vázlatot, akkor ne legyenek a második részben hipotézisek, állítások! Ne bontsuk ki jobban a bevezetést, mint a tárgyalást! Ne foglaljuk tíz pontba azt a vázlatelemet, amelyről gyakorlatilag semmi anyagunk sincs, s két pontba a másikat, amelynél a bőség zavarával küzdünk. A vázlat belső arányainak kialakításakor a tartalmi összefüggések legyenek irányadók. A fontos részeket, az ugrópontokat részletesebben, a mellékszálakat rövidebben fejtsük ki. Az, aki kívülről ítéli meg a vázlatunkat, ilyen apróságokból is következtet arra, hogy meg tudjuk-e különböztetni a lényegest a lényegtelentől, vagy sem. ◊ A vázlatot a munka során ne tekintsük szentírásnak, ne izzadjunk ki magunkból felesleges vagy kidolgozhatatlan részeket csak azért, mert egyszer valamikor beleírtuk a vázlatba! Kivétel az az eset, ha azok ragaszkodnak a vázlatnak megfelelő munkához, akiknek a dolgozat szól. Disszertáció készítésekor előzetesen el kell fogadtatni a vázlatot egy testülettel, és ha jelentősen eltérünk a vázlattól, új tervet kell benyújtanunk. Legtöbbször azonban rugalmasan kezelik a vázlatot, ezért mi is rugalmasak lehetünk. Mindazonáltal, ha nagyon lényegesen eltérünk a benyújtott vázlattól, azaz szinte egy másik dolgozatot írunk ahhoz képest, amit ígértünk, egyeztessük a dolgot az érdekeltekkel akkor is, ha nincs elfogadtatási procedúra. Nemcsak udvariasságból, hanem azért is érdemes ezt megtenni, mert a témavezető, a kiadó, a folyóirat szerkesztője esetleg új szempontokra hívhatja fel a figyelmünket a megváltoztatott tervvel kapcsolatban. A módosítás lehetőségeiről vagy éppen lehetetlenségéről mindenképpen jó előzetes információt szerezni. Arra sem árt ügyelni, hogy a menet közben beálló módosítások miatt ne fussunk ki az időből. Ne határozzunk kardinális változásokról két 58 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? héttel a beadási határidő előtt! Lényegesebb eltérés esetén célszerű a magunk számára is átírni a vázlatot, főként azért, hogy tudjuk, hol áll a fejünk. ◊ Abban a tekintetben se ragaszkodjunk mereven a vázlathoz, hogy mindenképpen a vázlat sorrendjében végezzük a kidolgozást! Egy munka készítésekor sokkal fontosabb a sikerélmény, mint valamiféle előre megírt forgatókönyv, hiszen az idejekorán érkező siker energiát ad a folytatáshoz. Ha történetesen az első fejezet a legnehezebb, viszont a másodikhoz sikerült a legtöbb anyagot összegyűjteni, bátran kezdjük el a vázlat megvalósítását a másodikkal! Semmiképpen se piszmogjunk el sokáig megoldhatatlannak látszó problémákkal, de ne hagyjuk a legnehezebb részek megírását a legvégére, amikor már kifutottunk az időből! Amit nyugodt körülmények között nem tudtunk megoldani, azt a finis rohanásában sem fogjuk. ◊ A vázlat nem használható automatikusan tartalomjegyzékként, még akkor sem, ha munka közben nem változtattunk eredeti koncepciónkon. A vázlat és a tartalomjegyzék külön műfaj! Fordítva is igaz. Ha valamilyen célra vázlatot kérnek tőlünk, s úgy határozunk, hogy korábbi munkánk továbbfejlesztésével teszünk majd eleget a felkérésnek, vázlat gyanánt semmiképpen se adjuk le a korábbi munka tartalomjegyzékét. A tartalomjegyzékben gyakran blikkfangos alcímek szerepelnek, amelyek nem teszik mindig egyértelművé, mit is tartalmaz a szóban forgó rész.

6. A DOLGOZAT FELÉPÍTÉSE ÉS MEGSZÖVEGEZÉSE Amikor a dolgozatot formába öntjük, tudnunk kell, kik lesznek az olvasók. Még egyetemi dolgozat esetében sem fogalmazhatunk azonban úgy, mintha csak a tanár olvasná a dolgozatot. Amikor néha szóvá tettem diákjaim dolgozatainak logikai bakugrásait, homályosságát vagy bizonyos részletek hiányát, nemegyszer találkoztam az alábbi érveléssel: Ezt nem írtam bele, mert a tanárnő úgyis tudja. Ez a megközelítés nem helyes. A szövegnek minden külön magyarázkodás nélkül meg kell állnia a lábán. Az olvasónak sem türelme, sem ideje nincs a rejtvényfejtésre. Ne adjunk hát fel rejtvényeket neki! A jó dolgozat elemi feltétele a világosság. A világosság erényének gyakorlásához közelebb juthatunk, ha mindjárt a bevezető sorokban tisztázzuk: mire jó a dolgozat, és mire nem, milyen várakozásoknak képes megfelelni, és milyeneknek nem. E lehatárolást azonban semmiképpen se mentegetőzés formájában tegyük meg. Természetes, hogy csak bizonyos korlátok között vagyunk képesek kifejteni egy témát, nem akarhatunk egyszerre mindent megoldani.

6.1. Meghatározás – állítás – bizonyítás – a tudományosság kritériumai Egyetemi oktatói gyakorlatomban, de még a befutott kollégák műveit lapozgatva is nemritkán találkozom azzal a problémával, hogy a tudományos dolgozatok írói nincsenek mindig tisztában azzal, hogy mitől tudományos egy írásmű. Nemegyszer hétköznapi eszmefuttatásokkal, alátámasztás nélküli kijelentésekkel, vélemények, előítéletek írásba öntésével helyettesítik a tudományos elemzést. Különösen a puha társadalomtudományokban gyakori, hogy szétválaszthatatlanul összemosódik a publicisztika és a tudományos elemzés. Mielőtt tudományos mű írására adjuk a fejünket – még ha az a tudományos mű csupán egy szakdolgozat vagy évfolyamdolgozat is –, nem árt elgondolkodni azon, hogy mik a tudományosság kritériumai. Saját, esetleges megfogalmazásunk helyett hívjuk most segítségül a tudományfilozófus Marx W. Wartofsky meghatározását a tudományról. Dolgozatunk, cikkünk csak akkor tekinthető tudományos műnek, ha legalább részben önálló tudományos munka áll mögötte; ha megfigyelünk, mérünk, hipotéziseket állítunk fel és vetünk el, ha legalább alapfokon elsajátítottuk a tudományos munka nyelvét és technológiáját. „A tudomány kísérletezik és felfedez, mér és megfigyel, elméleteket alkot, amelyek a dolgok hogyanját és miértjét magyarázzák. Technikai módszereket és szerszámokat gondol ki, javaslatokat vet fel és vet el. Hipotéziseket alkot és próbál ki, kérdésekkel fordul a természethez (tegyük hozzá – a társadalmi valósághoz), és kikényszeríti a választ, véleményt nyilvánít, cáfol, igazol és tagad, az igazságot megkülönbözteti a tévedéstől, az értelmeset az értelmetlentől, megmondja, hogyan jutunk el oda, ahová el akarunk jutni, hogyan kell csinálni azt, amit csinálni akarunk. A tudós olyan ember, mint bárki más, de különbözik is a többiektől, mivel tudja, hogy mindezt hogyan kell csinálni. Szigorúan tudományos kiképzést kapott, s makacs, magabiztos értelmes emberré vált… Mi több: a tudós azzal a ritka előjoggal rendelkezik, hogy a saját fejét használhatja, az önálló gondolkodás nagy és magányos művészetét gyakorolhatja. És mégis ahhoz az egyetemes közösséghez tartozik, amely egyetemes nyelven beszél.” (Wartofsky [1977] 13. old.)

6.2. Tiszta fogalmak használata 59 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? A tudományos dolgozat kritériumaihoz az is hozzátartozik, hogy minden általunk használt fontosabb fogalmat, szakkifejezést pontosan definiáljunk. Már Arisztotelésznél, sőt Platónnál is megtaláljuk azt a felfogást, hogy a fogalom a tárgyak lényegéről szól. A fogalmakhoz absztrakció útján jutunk. A fogalom szabatos meghatározását definíciónak nevezzük. A definíció tulajdonképpen két kérdésre válaszol: Mi ez? Milyen ez? Definíciónak tekinthetjük például a közömbösségi görbe meghatározását, amely szerint „a közömbösségi görbe az egymással közömbösségi viszonyban álló jószágkosarakat reprezentáló pontok mértani helye a fogyasztói térben”. A fogalmakat csoportosíthatjuk, besorolhatjuk általánosabb kategóriák alá, azaz kialakíthatjuk egy-egy tudományterület taxonómiáját. A taxonómia a tudományág jelenségeit fogalmakba sűrítő és azokat rendszerező része. Sokan ezt tekintik a „tudománynak”, holott ha csak a jelenségek rendszerezéséig, fogalmakba sűrítéséig jutunk, az még nem tudomány, hanem egyfajta tudományt megelőző állapot az ismeretek fejlődésében. (Ilyen volt például a növénytan és az állattan a biológia megjelenése előtt.) A tudomány nemcsak leír és rendszerez, hanem a dolgok mögé világít, és okokat keres. Mind a leíráshoz, mind az okokat megvilágító tételek felállításához szüksége van azonban szabatos, pontos fogalmakra. A következőkben röviden összefoglaljuk azokat a követelményeket, amelyek a fogalomhasználatot illetően fogalmazódnak meg a dolgozatírókkal, a tudományos művek alkotóival szemben. A szabatos beszédmód feltételei: ◊ következetes fogalomhasználat, a szinonimák kerülése ◊ definiálási kényszer (első előforduláskor) ◊ az öncélú definíciók kizárása (takarékos fogalomtár) ◊ verbális precizitás ◊ tautológiák tilalma ◊ alkalmazkodás a szóhasználatban tudományágunk főáramlatához ◊ az ettől való eltérések indoklása ◊ két- vagy többértelműség kerülése ◊ idegen szavak használatának korlátozása Fontos, hogy a témánk szempontjából meghatározó jelentőségű kifejezéseket ne akkor definiáljuk, amikor már harmadszor bukkan elő a szóban forgó fogalom, hanem az első előforduláskor. (Természetesen, ha a fogalom triviális, és csak egyféleképpen lehet érteni, nem kell külön meghatározni.) Nemcsak matematikai vagy ökonometriai tanulmányban kell mindent pontosan definiálnunk, hanem talán még fontosabb a fogalmak pontos meghatározása a verbálisan kifejtett dolgozatokban. Nem jó, ha ugyanaz a szó mást jelent az egyik oldalon, mint a másikon. A tudományosság legelemibb feltételeinek sem tettünk eleget, ha csúszkálunk a fogalmak között. Vigyázzunk azonban arra is, hogy a definíciók ne tengjenek túl! Ha bizonyos mértéken túlmegyünk e tekintetben, szövegünk száraz, olvashatatlan, unalmas lesz. Sose definiáljuk öncélúan a fogalmakat, mindig csak akkor határozzuk meg őket, ha kezdeni akarunk velük valamit, azaz ha tényleg felhasználjuk őket a kifejtés során, ha összefüggéseket, tételeket állítunk fel a segítségükkel.

6.3. Oksági magyarázat: okság és racionalitás Nem tudományos dolgozat az, amelyik egyszerűen csak leírja a jelenségeket, és nem keresi az okukat. A tudományban a fogalmak csak arra jók, hogy fontos állításokat, azaz tudományos tételeket fogalmazzunk meg a segítségükkel. A tételek mögött az okok keresése áll. Ahogyan Galilei fogalmaz Bertolt Brecht híres drámájában: „Roppant vágyakozás támadt kutatni minden dolgok okát. Miért esik le a kő, amelyet elhajítunk, és ha földobjuk, miért hág a magasba?” (Brecht [1964] 134–135. old.) A vérbeli tudományos kutató, de a tehetséges diák is olyan, mint a kisgyerek. Tele van „miért” és „hogyan” típusú kérdésekkel. Ahogyan Albert Einstein önmagáról megfogalmazta: „Nincs semmilyen különös tehetségem, csak az, hogy szenvedélyesen kíváncsi vagyok.” (Calaprice [1996] 12. old.) „Egy normális felnőtt nem töri a fejét a tér és idő problémáin. Minden, amit erről gondolni kell, már kora gyermekkorban megtörtént. Én épp ellenkezőleg, olyan lassan fejlődtem, hogy a téren és időn csak később, már felnőtt koromban csodálkoztam el. Következésképpen én


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? mélyebben elmerültem ebben a kérdésben, mint más átlagos gyerek tette volna.” (Uo., 182. old.) A kutatás alfája és ómegája az okkeresés. „Valamely esemény oksági magyarázata annyit jelent, hogy levezetünk egy állítást, amelyik az eseményt leírja.” (Popper [1997] 74. old.) Vegyük Popper klasszikus példáját! Hogyan adhatunk oksági magyarázatot a fonal elszakadására, ha egy 2 kg-os súlyt helyezünk rá, és azt tapasztaljuk, hogy a szóban forgó fonal elszakad. Ha ennek a fonalnak a szakítószilárdsága 1 kg, és ráakasztjuk a 2 kilós súlyt, akkor azt az előrejelzést, vagyis predikciót tehetjük, hogy biztosan el fog szakadni. Kezdeti feltétel, azaz ok. (2) A fonal elszakadásának oka, hogy miközben szakítószilárdsága 1 kg, 2 kg-os súllyal terheltük. Ezt nevezzük kezdeti feltételnek (posztulátum). Mögötte egy általános természettörvény áll. Állítás: Ha bármely fonalat szakítószilárdságánál nagyobb súllyal terhelünk, akkor elszakad. Ez egyetemes természettörvény. (1) Ebből már következtethetünk arra, hogy ebben a konkrét esetben mi fog történni a fonallal, csupán a szakítószilárdságát kell tisztáznunk, és azt kell tudnunk, hogy milyen súlyt akarunk ráakasztani. Az ilyen típusú előrejelzést vagy következtetést – ami a kezdeti feltételből kiindulva, az általános törvény ismeretében megadja azt, hogy mire számíthatunk – predikciónak nevezzük. (3) A predikció tulajdonképpen azt írja le, amit okozatnak neveznek. Az oksági levezetés fenti elemeit Popper a következőképpen foglalta logikai sorba: „Tehát két eltérő alkotórészünk van: a kijelentések két fajtája, s ezek együttesen nyújtanak oksági magyarázatot: (1) a természettörvények jellegével bíró univerzális kijelentések; (2) a szóban forgó kijelentésekre vonatkozó specifikus kijelentések, az úgynevezett „kiinduló feltételek”. Mármost az egyetemes törvényekből (1) a kiinduló feltételek segítségével (2) levezethetjük a következő specifikus kijelentést (3): „ez a fonal el fog szakadni.” (Popper [1989] 132–133. old.) A társadalomtudományok területén azonban nem mindig lehet ilyen egyszerűen megadni az okokat. Mi az oka az inflációnak? ◊ Az olajár begyűrűzése? ◊ A kormány túlköltekezése? ◊ Az élelmiszerárak megnövekedése? Több ok együtt is vezethet valamilyen okozathoz. A modern tudomány az okokat már nem pusztán logikai úton keresi, hanem adatbányászattal is. Ekkor azt próbáljuk kiszűrni a sok lehetséges együtt ható tényezőből, hogy melynek (vagy melyeknek) van kiemelkedő szerepe az adott jelenség meghatározásában. A sok ok mögött, amit egy jelenség magyarázatára felhozunk, gyakran egyetlen mélyebb ok áll. Újabban például a vállalatok kihelyezik melléktevékenységeiket (néha még főtevékenységük egy részét is a vállalat falain kívülre – outsourcing). A jelenséget kutató közgazdászok számos okra hívták fel a figyelmet, amely az outsourcingra késztetheti a vállalatokat. A verseny éppúgy ebbe az irányba tolhatja őket, mint a költségek csökkentésének, vagy a kutatási eredmények megszerzésének a vágya, netán a munkaerő-gazdálkodásuk javítása vagy a bizonytalan piachoz való idomulás parancsa. Valójában, ha jobban megvizsgáljuk a problémát, mindezek mögött egyetlenegy igazi ok húzódik meg: a profitmaximalizálás követelménye. Ha idáig eljutunk az okkeresésben, azt mondhatjuk: ökonomikus magyarázatot találtunk a problémára, hisz számos különböző jelenséget, történést vezettünk vissza ugyanarra az okra. Ahogyan Albert Einstein fogalmazott: „Minden tudomány legnagyobb célja, hogy a legnagyobb számú tapasztalati tényt logikai következtetéssel a legkisebb számú hipotézissel és axiómával fedje le.” (Life Magazin [1950] január 9. Idézi: Calaprice [1996].) Annál jobb, fejlettebb egy tudományos kifejtés, minél inkább képes kevéssel sokat magyarázni. „Egy elmélet akkor szignifikáns, ha kevéssel sokat tud »magyarázni«, ha a magyarázni kívánt jelenséget körülvevő bonyolult és aprólékos észleletek tömegéből képes elvonatkoztatni néhány közös és döntő fontosságú elemet, és kizárólag ezek alapján érvényes predikciókat adni. Ahhoz, hogy egy hipotézis releváns legyen, feltevéseiben a valóság hamis leírását kell, hogy adja, nem szabad, hogy figyelembe vegye és magyarázza a kísérő jelenségek bármelyikét…” (Friedman [1986] 27. old.) Ez az elvet „Occam borotvájaként” is ismerik. A középkori tudós megállapítása, hogy „Csak szükség esetén posztulálj sokféleséget!” – azaz a lehető legökonomikusabban, legtakarékosabban, a lehető legkevesebb okra visszavezetve magyarázd a jelenségeket. Ami a természettudományokban az okság elve, az a társadalomtudományokban a racionalitás. Azért helyezik ki a vállalatok a tevékenységüket beszállítókhoz, együttműködő partnerekhez, mert az így racionális. 61 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Természetesen egy oksági viszonynak látszó összefüggés felállítása még nem bizonyít semmit. Lehetséges, hogy tévesen következtetünk, hiszen például az együttmozgás még nem jelent ok-okozati viszonyt. Augusztinovics Mária találó parabolája szerint, ha áprilisban megjönnek a gólyák, és áprilisban születik a legtöbb gyerek az év során, az még korántsem jelenti azt, hogy a gólya hozza a gyereket. Épp ezért a vélelmezett oksági összefüggéseket és bármely tudományos állítást bizonyítani is kell.

6.4. Bizonyítás és cáfolat[32] Téziseink megfogalmazásában ezért – írjunk bár szakdolgozatot vagy nagydoktori disszertációt – mindenképpen legyünk körültekintők. Csak olyan állítást fogalmazzunk meg, amit bizonyítani is tudunk. A bizonyítás történhet tényekkel, statisztikai adatokkal, táblázatokkal, diagramokkal (empirikus evidenciák), de történhet logikai úton is (deduktív bizonyítás). A valamely tekintélyre történő hivatkozás azonban önmagában még nem bizonyítás, csak akkor, ha meg tudjuk adni a szóban forgó szerző művében azt a helyet, ahol az általunk tárgyalt összefüggést vagy tételt logikailag vagy más módon bebizonyította. A deduktív bizonyítás már ismert dolgok és összefüggések felhasználásával mutatja meg egy ismeretlen vagy kevésbé evidens összefüggés fennállását. A bizonyítás tehát az észre apellál. A bizonyítás a tételt elemekre bontja, melyekből a logikus gondolatmenet során felépül a végső összefüggés. Több különböző tételhez és bizonyításhoz közös alapvető elemeket találva olyan gondolati rendszereket építhetünk fel, melyekben egyértelműen azonosíthatók olyan alapelemek, amelyekre minden további állításunk felépül. Ezek az alapelemek, építőkövek a bizonyítás során a definíciók, az axiómák és a posztulátumok. Az axióma olyan tény vagy állítás, melyet nem bizonyítunk, hanem elfogadunk igaznak a józan ész alapján (csak a józan belátáson múlik). A mikroökonómia, de tágabban az egész neoklasszikus közgazdaságtan logikai építménye például két, nagyon általános axiómán nyugszik: 1. Az ember preferenciákkal rendelkező lény, és képes a dolgokat aszerint rendezni, hogy azok rosszabbak-e vagy jobbak a saját preferenciái szerint (ordinális preferenciarendezés). 2. Az ember intelligens lény, vagyis képes bizonyos fokig előre látni a jövőt, kalkulálni döntései következményeivel. A deduktív bizonyítással összekapcsolt axiomatikus felépítés, amely oly általános a matematikában vagy a fizikában, ahol néhány axiómából levezethető az egész rendszer, egyáltalán nem minden tudományos rendszer sajátja. Vannak, akik empirikus evidenciákra építik tudományos fejtegetéseiket, és deduktív bizonyítás helyett tapasztalataik tanúságára támaszkodnak. Albertus Magnus, Aquinói Szent Tamás tanára már a tizenharmadik században felvetette: „Egy olyan következés, amely az érzékek tanúságának ellentmond, nem hihető. Egy elv, amely a tapasztalattal nem egyezik, nem elv.” (Idézi Simonyi [1978] 134. old.) A reneszánsz idején kialakuló empirikus kutatás, amelyet Francis Bacon nevével fémjelezhetünk, egészen másféle alapokra kívánta helyezni a tudományt, mint az arisztotelészi logikán nyugvó deduktív megközelítés. A Francis Bacon által meghirdetett empirizmus a tények egyszerű szemrevételezését és rendszerezését tartotta a természettudomány megfelelő módszerének. „Tanításunkban csupán egyetlen, igen egyszerű módhoz folyamodhatunk: visszavezetni a tényekhez, a tények sorozatához és rendjéhez az embereket, és rávenni őket, hogy szabaduljanak meg egy időre a fogalmaktól, és szokjanak lassan össze a valósággal.” (Bacon [1954] 34. sz.) Sokan az úgynevezett empirikus kutatók közül még ma is erre alapoznak. Lehet-e azonban a tényekből egyértelműen következtetni az általános összefüggésekre? A huszadik század kezdetén a Bécsi Kör12 vetette fel újra az igazolás (vagyis a verifikáció) problémáját. Nézetük szerint a tudományos tételek a verifikáció folyamatában nyerik el jelentésüket és igazságértéküket. De mi is a verifikáció? Erre a kérdésre sokféle válasz született, melyeknek azonban egyike sem tűnt tökéletesen kielégítőnek. Az adatokkal, tényekkel való igazolás buktatóit látva fogalmazta meg az ötvenes években Popper azt a tételét, hogy az egyedi adatokból, az egyesből nem lehet következtetni az általánosra. Akárhány egyedi adatot sorakoztatunk fel ugyanis egy tétel bizonyítására, mindig akadhatnak olyan újabb tények, amelyek cáfolhatják a már bizonyítottnak látszó tételünket. Számoljunk össze bár tízezernyi fehér hattyút annak az állításnak a bizonyítására, hogy minden hattyú fehér, elegendő átruccannunk az ötödik kontinensre, Ausztráliába, hogy meglássuk, igenis vannak fekete hattyúk, sőt ott minden hattyú fekete. Ahogyan Popper fogalmaz: „…szerintem egyáltalán nem létezik indukció. Így tapasztalatilag verifikált (bármit is értsünk A Bécsi Kör a logikai pozitivizmus (neopozitivizmus) irányához tartozó filozófusok, jogászok, szociológusok, matematikusok csoportja, amely a húszas években alakult a Bécsi Egyetemen. Olyan nevek fémjelzik, mint Rudolf Carnap, Ludwig Wittgenstein és mások. 12


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? ezen) egyedi állításokból logikailag megengedhetetlen elméletekre következtetni. Következésképpen az elméleteket soha nem lehet tapasztalatilag verifikálni.” (Popper [1997] 49. old.) De ha az induktív bizonyítás nem működik, mert mindig befejezetlen, mindig megkérdőjelezhető marad, azaz nyitva hagyja az ajtót a kételkedés számára, akkor az egyetlen, amit tehetünk, hogy folyamatosan próbálkozunk, és újabb és újabb ellenőrzésnek tesszük ki hipotéziseinket. Amíg a tények nem cáfolják azokat, „átmenetileg” érvényesnek tekintjük őket. Popper igazolásról vallott nézete „a verifikálhatóság és a falszifikálhatóság közötti aszimmetrián alapul, amely az egyetemes állítások logikai formájából adódik. Mert ezek sohasem vezethetők le egyedi állításokból, de egyedi állítások ellentmondásban lehetnek velük.” (Popper [1997] 51. old.) Popper szerint tehát a tudományos elméleteket épp az különbözteti meg a nem tudományosaktól, hogy míg az előbbieket lehetséges a tényekkel cáfolni (Popper kifejezésével élve falszifikálni), addig az utóbbiak a körülmények bármely alakulása esetén egyformán tarthatónak látszanak. (Tipikusan az utóbbi, tehát a sem nem cáfolható, sem nem igazolható állítások a hitbeli kérdések). A kritika lehetősége különbözteti meg Popper szerint a tudományt az áltudománytól. A tudósok készek felülvizsgálni elméleteiket, ha a tapasztalat azokat megcáfolja. Popper tanítványa, Lakatos Imre azonban – bár Popper nyomdokain halad – mégis egészen másképp látja a kritika esélyeit. (Vö. Lakatos [1978].) Lakatos véleménye szerint, amikor egy elméletet tesztelünk, sohasem csupán a nyers adatokból indulunk ki. Az adatok maguk is más elméletekből származtathatók. A társadalomtudományokban még inkább jellemző a tényeknek egy előzetes elméleti keretben való értelmezése. A társadalomkutatók némelyike Keuner úr kedvenc állatára, az elefántra emlékeztet: „A füle állítható, csak azt hallja meg, ami tetszik neki.” (Brecht [2000] 34. old.) Az, aki például esküszik a szabadpiacra, az a monopóliumok láttán azzal fog érvelni, hogy ezek csak azért lehetségesek, mert nem eléggé engedtük szabadjára a piacot. Az állami beavatkozás hívei viszont ugyanezt a tényt úgy látják, hogy a monopólium a piac elkerülhetetlen folyománya, és épp a túlzott szabadságból ered. Amikor tehát egy elméletet tesztelünk, valójában más elméletek helytállóságára hagyatkozunk. De mi történik, ha várakozásaink nem teljesülnek? Nem lehetünk biztosak benne, hogy a tesztelni kívánt elméletben volt a hiba. Lehet, hogy a tendenciózusan beállított tények miatt támadt szakadék a tények és az elmélet között. A tudományos kutatási programokban Lakatos megkülönbözteti az elmélet kemény magját, mely lényegében a tesztelni kívánt elmélet fő összefüggéseit tartalmazza. A kemény magot a segédhipotézisek védőöve veszi körül. A segédhipotéziseken lehet módosítani az elmélet sérelme nélkül, de ha a kritika hatására mégis az elmélet valamely fő tételét adná fel valaki, ez Lakatos elméletében azt jelenti: a kutatók új kutatási programot választanak. A tudományos igazolás módszerei már szemmel láthatóan nem tudják biztosítani azt az objektivitást és bizonyosságot, amit a tudósok a tizenhetedik században még a helyes módszer alkalmazásától vártak. Nem véletlenül ütötték fel a fejüket olyan elméletek a természet- és társadalomtudományokban egyaránt, amelyek a bizonytalansággal és a káosszal birkóznak. De ha az igazolással kapcsolatban ennyi jogos kétely merülhet fel, akkor mi biztosíthatja számunkra az ítéletek igazságát és objektivitását?

6.5. A tudás szubjektivitása és a paradigmák versenye Ki lehet-e szűrni a tudásból a szubjektivitást? Polányi Mihály véleménye szerint nem, és nem is feltétlenül kell. A tudás ugyanis lényegileg személyes. (Polányi [1994].) Amióta Eckert és Mauchly 1946-ban, az Egyesült Államokban, megépítette a világ első számítógépét, az ENIAC-ot a lövedékek röppályájának gyors kiszámítására, a tudást legtöbbször gépiesnek, kiszámíthatónak képzeljük. A tudást gyakran állítjuk szembe az ösztönössel, a megérzésen nyugvóval, a fantáziával. Pedig a tudás legtöbb fajtája nagyon nagymértékben támaszkodik a megérzésekre, a sejtésekre és a képzelőerőre. A hallgatólagos tudás vagy másképpen rejtett tudás kizárólag a személyek közötti közvetlen interakciókban terjed. A rejtett tudás személyhez kötött, szervezet esetében pedig erősen cégspecifikus. Ellentétben a formalizált – iskolákban vagy munkahelyi tréningeken tanított – tudással, a hallgatólagos tudás a másoktól ellesett, a gyakorlatban többé-kevésbé spontán módon elsajátított ismeret, készség, amelyet igen nehéz lenne leírni vagy szabályokba önteni. A hallgatólagos tudás egyike azon kevés tudományos fogalmaknak, amelyek magyar kutató – Polányi Mihály – fejében fogamzottak meg, s ez a terminus szerte a világon ismert és használatos legalább fél tucat szakmában: a közgazdaságtantól a menedzsmenttudományon keresztül az úgynevezett kognitív tudományokig.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? A hallgatólagos vagy rejtett tudást általában szembeállítják az explicit, vagy formális, vagy univerzális tudással. Ez utóbbi három jelző – a hallgatólagos tudástól megkülönböztetendő e jelenséget – a formális tudás más-más vetületét emeli ki, de a különböző címkék lényegében ugyanazt takarják. A rejtett tudásnak, a szavakba nem foglalható, soha le nem írt ismereteknek, készségeknek legalább akkora érték tulajdonítható, mint a szabványos, jól megfogható információknak. „Szánalmasak azok a vég nélküli erőfeszítések, hogy a mikroszkópia, a kémia, a matematika és az elektronika bevezetésével reprodukáljanak egyetlen olyan hegedűt, amilyet a félanalfabéta Stradivari több mint kétszáz évvel ezelőtt rutinszerűen állított elő.” (Polányi [1994] 101. old.) Az új tudás legtöbbször „Stradivari hegedűjeként” bukkan fel a kutatói környezetben is. Hiszen a kutató, az újat alkotó számára nem léteznek előírások, pontosabban vannak ilyenek a kutatásokkal kapcsolatos rutinmunka elvégzésére, de a felfedezés, az új legtöbbször éppen akkor jelenik meg, amikor valamilyen szokványos, szabályokba foglalható előírást átlépünk, és teljesen másfelől közelítjük meg a problémát, mint az addig szokásos volt. A hozzáértés, a kompetencia szintén olyan dolog, amit nehéz formalizálni, mert ha bárki egy könyvből kiolvashatná, hogy mit kell tenni az adott esetben, akkor már nem is beszélhetnénk hozzáértésről. A hozzáértéshez a tapasztalatszerzés hosszú útja vezet. Egyetlen borkóstoló sem tudná leírni, hogyan képes ízek ezreit megkülönböztetni, amiként egy tervező sem tudja elmagyarázni, hogy mi módon kell egy szép formát létrehozni, s miért szebb, ha a vonalat emerre kanyarintja, mintha amarra. Hozzáértés hiányában a dekonstrukcióra kell hagyatkoznunk, valahogy úgy, ahogyan a kezdő, aki az idegen nyelvet csak most kóstolgatja. Ő csak akkor tud lefordítani egy mondatot, ha minden egyes szót ismer, és nyelvtanilag is megemésztette, dekonstruktív módon szétszedte a szentenciát. Ezzel szemben az anyanyelven beszélő „egyben” fogja fel a mondat értelmét, anélkül hogy egyes szavak jelentésén vagy éppen az igeragozáson elgondolkodnék. Polányi Mihály szerint itt egyfajta fokális tudatosságról van szó. A hozzáértő átlátja a helyzetet anélkül, hogy beleveszne a részletekbe (2. táblázat). 2. táblázat.A hallgatólagos tudás megkülönböztető jegyei a formális tudással szembeállítva

A tanulásban is kitüntetett szerepe van a hallgatólagos tudásnak, a tanulás ugyanis legnagyobb részben informális úton megy végbe, személyek közötti információs, kommunikációs folyamaton keresztül, az információk megosztásával, példák és minták besulykolásával a tanuló fejébe. Ebben az összefüggésben beszélhetünk kölcsönös tanulásról is. Bár az effajta tanulás elvileg formális tréningeken is megvalósulhat, a gyakorlatban az a jellemzője, hogy az emberek egymástól tanulnak inkább, mint egyedül, s egymástól inkább, mint egy hivatásos oktatótól. A kölcsönös tanuláshoz nincs szükség tantermekre, az bárhol végbemehet, ha az emberek megosztják egymással értesüléseiket, ötleteiket, tudásukat. A közvetlen személyes kapcsolat a kommunikáció és az információ megszerzésének leghatékonyabb formája. Polányi szerint nem csupán az általa vizsgált hallgatólagos – azaz szavakban nem kifejezett vagy kifejezhető – tudás személyes, mint amilyen például az úszás, a biciklizés, vagy bármiféle gyakorlati tudás, hanem a tudós tudása is: „A mesterséget általában csak úgy lehet elsajátítani, ha elfogadunk egy mesterségen belüli tradíciót, és egyúttal képviselőjévé is válunk annak. (Polányi [1992] 32. old.) Polányi arra hívja fel a figyelmet, hogy a tudományban kitüntetett szerepet játszanak azok az elemek, melyek „túl vannak az érvelési eljárásokon”, s


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? sokkal inkább jellemezhetők a „hit” kifejezéssel. Ezek a kutatók arra vonatkozó meggyőződései, hogy milyen a világ, milyen típusú összefüggések játszhatnak szerepet a folyamatokban stb. A hallgatólagos tudásnak Thomas Kuhn szerint nem személyes formájában van igazi jelentősége, hanem éppen akkor, amikor egy tudományos közösség kutatásainak közös keretévé válik. Az így kialakuló paradigma (Kuhn [1984]) az adott kutatási területen működő tudósok által egyöntetűen elfogadott elméleti-fogalmi-módszertani elemeket rögzíti. A paradigma teszi lehetővé a kutatóközösség egyes tagjai számára a specializált kutatásokat, és az elmélyülést egy-egy részproblémában. Olyan nyelvet biztosít, melyen a kutatók a félreértés veszélye nélkül kommunikálhatnak egymással, és olyan példákat, melyek közös hivatkozási alapul szolgálhatnak a nyitott kérdések továbbgondolására. A paradigma csak bizonyos módokon engedi látni a valóságot. Egyfajta szemüveg tehát, melyen keresztül a tudósok a kutatásaik tárgyát szemlélik. Kuhn szerint nem mondhatjuk, hogy az egyik megközelítés igaz, a másik hamis. Ahogy mondani szokás: két malomban őrölünk. Ettől még a tudományos viták nem értelmetlenek. Meg kell azonban különböztetnünk a paradigmán belüli és a paradigmák közötti vitát. Az előbbi sokkal könnyebben kezelhető éppen azért, mert a felek közös nyelvitapasztalati-elméleti háttérrel lépnek pástra, ami lehetővé teszi az eltérő állítások és megközelítések értelmes megvitatását. A különböző paradigmák képviselői közötti vita ellenben gyakran a süketek párbeszédére emlékeztet. A legmeglepőbb ezekben a vitákban az, amikor kiderül, hogy a különböző paradigmák képviselői teljesen más problémákat tartanak egyáltalán kutatásra érdemesnek. Példaként lehet felhozni a neoklasszikus mikroökonómiát, amely az intézményeket – kezdve a tulajdonjogok intézményétől a társadalmi konvenciókig – nem is tartotta kutatásra érdemesnek, miközben az ellenlábas intézményi közgazdaságtan éppen ezekről szólt. Az ilyen viták – melyeket a társadalomtudományok művelői között gyakran tapasztalunk – az egzaktabb természettudományokban csak tudományos válság idején fordulnak elő. Ilyenkor a paradigma elbizonytalanodása miatt helyet kapnak rivális paradigma-jelöltek. „Lehet, hogy egy új paradigma-jelöltnek eleinte kevés a követője, és gyakran gyanúsak a követők indítékai is. Ennek ellenére, ha értik a dolgukat, tökéletesítik az új paradigmát… és megmutatják, mit is jelentene az általa irányított közösséghez tartozás. Egyre nő az új paradigmára alapozott kísérletek, berendezések, cikkek száma. Újabb és újabb tudósok térnek át az új, normál tudományos kutatási gyakorlatra… végül már csak néhány idősebb kutató tartott ki a régi paradigma mellett, és még ezekre sem mondhatjuk, hogy nincs igazuk.” (Kuhn [1984] 211–212. old.) A tudományos forradalom az új paradigma győzelmét, s a riválisok háttérbe szorulását (vagy teljes eltűnését) jelenti. A győzelem azonban nem jelent egyúttal meggyőzést is. „Valamely új tudományos igazság nem úgy szokott győzelemre jutni, hogy az ellenfelek meggyőzetnek, és kijelentik, hogy megtértek, hanem inkább úgy, hogy az ellenfelek lassanként kihalnak és a felnövekvő nemzedék már eleve hozzászokik az igazsághoz.” (Max Planck önéletrajzát idézi Simonyi [1978] 181. old.) Pontosan ugyanezt fogalmazta meg Darwin is „A fajok eredeté”nek zárógondolataiban: „Ámbár magam teljesen meg vagyok győződve azoknak a nézeteknek az igazságáról, amelyeket e munkámban… előadtam, egyáltalán nem remélem, hogy meggyőzhetek tapasztalt természetbúvárokat, akiknek az elméje olyan tények sokaságával van tele, melyeket évek hosszú során át az én véleményemmel homlokegyenest ellenkező szempontból vizsgáltak… Bizalommal tekintek a jövőbe a fiatal törekvő természetbúvárokra, akikben meglesz az a képesség, hogy elfogulatlanul mérlegeljék a kérdés mindkét oldalát.” (Darwin [1973] 577–578. old.) Ilyesféle módon ment végbe a paradigmaváltás a közgazdaságtanban az úgynevezett régi institucionalizmus vagy a német történeti iskola eltűnésekor. Mindkettőt a marginalizmuson és a metodológiai individualizmuson nyugvó neoklasszikus iskola szorította ki. Az érett tudomány fejlődésének szokásos sémája tehát Kuhn szerint a paradigmaváltás.

6.6. A bizonyítás korrektsége: egyoldalú és kétoldalú közlemények Bármennyi kétely támadhat is bennünk a bizonyítással kapcsolatban, dolgozatainkban mégis törekednünk kell állításaink alátámasztására. Az a kétségbevonhatatlan tény, hogy tudásunk sohasem lezárt, állításaink sohasem véglegesek, nem ment fel bennünket a bizonyítás kötelezettsége alól. Legfeljebb arról van szó, hogy állításainkat csupán valószínűsítjük, s a velünk azonos paradigma alapján dolgozók legfeljebb tudásunk mai szintjén fogadják el azokat cáfolhatatlan igazságokként. Ha tisztában vagyunk is a bizonyítás korlátaival, a bizonyításnak korrektnek, tisztességesnek kell lennie. Nem ragadhatjuk ki például az ismert tények közül azokat, amelyek állításunkat alátámasztják, miközben elhallgatjuk az ellene szólókat. Nem csoportosíthatjuk önkényesen úgy a statisztikai adatokat, hogy azok a mi igazunkat támasszák alá, nem idézhetünk másokat parafrázis formájában olyan módon kicsavarva okfejtésüket, mintha bennünket erősítenének meg, miközben a teljes szöveg nem ezt sugallja. 65 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? A tudományos közélet sajnos éppen olyan, mint a gazdasági élet: sok a csalás, a szándékos vagy pusztán csak hanyagságból, felületességből történő minőségrontás, és kevés az ellenőrzés. 13 Példaként szolgálhat erre a szakirodalomból a közismert Bernoulli-kísérlet, amelynek névadója a valószínűség-számítás körébe tartozó, régóta ismert tudományos tételt fogalmazott meg.14 Azt feltételeznénk tehát, hogy aki tanulmányában említi, az pontosan tudja, mi tekinthető Bernoulli-kísérletnek és mi nem, korrekt módon idézi, és helyénvalóan alkalmazza. Fiorina egy tanulmányában (idézi Binmore [1987]) nagyszámú cikket vizsgált meg, amelyben a Bernoulli-kísérletre hivatkoztak: 38 tanulmányból 23-at talált, amelyben a kísérletet Bernoulli-kísérletként kezelték az optimális magatartás meghatározásában, s amely egyértelműen nem Bernoulli-féle volt, más tanulmányokban a véletlenszerűséget biztosító intézkedések leírása alapján nem volt lehetséges ítéletet alkotni. Csak 9 tanulmányban volt a kísérlet valóban Bernoulli-féle, és ezek közül kettőben felelt meg a megfigyelt magatartás a Bernoulli által megfogalmazott törvénynek. (Binmore [1987] 261. old.) Nem lehetnek jobbak az arányok a kevésbé egzakt, nehezebben megfogható, verbálisan megfogalmazott tételek esetében sem. Egy-egy tétel, állítás – miközben egyik szerző írásából a másikéba, sőt esetleg a sokadikéba vándorol – jelentős deformációkat szenvedhet. Amikor az általunk kutatott témában kifejtjük álláspontunkat, nagy a kísértés arra, hogy kizárólag azokat a tényeket, érveket, bizonyítékokat adjuk elő, amelyek a mi elképzeléseinket igazolják, s elhallgassuk azokat, amelyek ellenük szólnak. Ha engedünk ennek a csábításnak, akkor dolgozatunkat az úgynevezett egyoldalú kifejtés fogja jellemezni. Ha ellenben az álláspontunk ellen szóló érveket, tényeket is felsorakoztatjuk, akkor írásunk kétoldalú közleménynek minősül. Tudományos munkák esetében meggyőzőbbek a kétoldalú közlemények. A szakértő befogadó közeg díjazza nyitottságunkat, azt az igyekezetet, hogy másoknak – a miénkével éppen ellentétes – érveit is kifejtsük. Különösen hatékony a kétoldalú érvelés abban az esetben, ha arra számítunk, hogy álláspontunkat sokan ellenzik. Ekkor nagyon fontos, hogy az ellenzők érveit ne söpörjük a szőnyeg alá, hanem tárjuk fel, és sorra cáfoljuk meg azokat, vagy ha nem is tudjuk megcáfolni, legalább kételyeket keltsünk velük kapcsolatban. A kétoldalú kifejtésnek megvan továbbá az az előnye is, hogy mivel tartalmazza az ellentétes felfogás cáfolatát is, mintegy immunizálja az olvasót a miénkkel ellentétes fejtegetésekkel szemben, amelyekbe később beleütközhet. Mindazonáltal a mondanivalónknak ellentmondó nézeteket óvatosan, körültekintően kell előadnunk. Nem szabad az olvasóban bizonytalanságot kelteni, nem szabad összezavarni, egyértelművé kell tenni számára a kifejtést. Technikailag célszerű az ellentétes érveket elkülöníteni, miközben ki kell domborodnia az értekezés fő vonalának, a szerintünk helyes álláspontnak. A technikai elkülönítés végett célszerű az ellenérveket, ellentétes téziseket sűrűn szedett külön bekezdésekben vagy lábjegyzetben előhozni. Így az olvasó mindig tudja, hogy hányadán áll, mit akarunk bizonyítani neki, és mit cáfolni.

6.7. Összekapcsolódó láncszemek – logikai rend Akár a matematikai levezetésben, a tudományos okfejtésekben sem lehet általában átugorni lépcsőfokokat. Nem lehet belevágni egy témába, majd félbehagyni, és öt oldallal később visszatérni rá. Világos szerkezetet kell adni dolgozatunknak, hogy ne váljunk hasonlóvá a Pázmány Péter által ostorozott rossz tanítómesterhez, aki prédikációját „nem hosszú ideig való jobbításokkal”, hanem „futófélben” készíti. Ahogyan Pázmány fogalmaz: „üti-véti a dolgot; sem elei, sem utólja szólásának, csak haboz, egybe zűr-zavar mindeneket; akármit akárhol előhoz, és ki nem tud gázolni hosszan nyújtott beszédiből.” (Pázmány [1987] 31. old.) Ne számítsunk arra, hogy az olvasó, a szerkesztő vagy az opponens majd helyettünk rendbe teszi okfejtésünket, kibogozza, hogy mit akartunk mondani. Ha hézagos a kifejtés, és nincs érthető magyarázata az egyes tételeknek, megállapításoknak, sőt még azt is nehéz kitalálni, hogy mik az alapvető megállapítások, az arra utal, hogy aki írta a dolgozatot, az sincs tisztában a dologgal. A legnagyobb tudósoktól sem várhatjuk természetesen, hogy mindenről egyértelmű, határozott véleményt formáljanak. A kétkedés, a bizonytalanság és a vívódás a jó kutató csalhatatlan jellemzője. Nem zavarosság, ha kimondjuk problémáinkat, láthatóvá tesszük az anyaggal való birkózásunkat. Csak határoljuk el világosan: mi az, amiben egyértelmű az állásfoglalásunk, s mi az, amiben még bizonytalanok vagyunk, ami további kutatásokat igényel! Az írás őszintesége az elfogadás-befogadás, olvasói azonosulás alapfeltétele.

E talán túl szigorúnak tűnő ítéletet támasztja alá Körösi Gábornak és szerzőtársainak a Szigma című folyóiratban publikált cikke, amely a már nyomtatásban, a többi között a Közgazdasági Szemlében megjelent cikkek szarvashibáit tűzi tollhegyre. Érdemes elolvasni ezt a tanulságos írást, hogy kellőképpen elborzadjunk, és saját munkáinkban – a megbírált szerzőktől és szerkesztőktől eltérően – nagy súlyt helyezzünk a szakmai ellenőrzésre és a pontosságra. (Körösi – Mátyás – Székely [1985].) 14 A Jacob Bernoullitól származó törvény a legegyszerűbb alakjában kimondja, hogy független kísérletek sorozata esetén, ahol egy E esemény valamennyi kísérletben egy állandó p valószínűséggel következhet be, n-et kellően nagynak választva, tetszőlegesen kicsivé tehető annak valószínűsége, hogy E bekövetkezésének relatív gyakorisága n számú kísérletben p-től egy adott pozitív értéknél jobban eltérjen. (A civilek, azaz a nem matematikusok ezt a törvényt a nagy számok törvényeként ismerik, és szinte közhelyszerűen hivatkoznak rá.) 13


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Sokan egyenesen tudatosan alkalmazzák a kérdező-kételkedő, már a görögök által is gyakran használt kifejtési módot, amely nemcsak rokonszenves, hanem nagyon hatásos is. A bátrabbak nem félnek a hétköznapi életből vett példákkal megvilágítani fajsúlyos összefüggéseket. Frappáns idézetekkel, humorral, szellemességgel sikerül a leírtakat legközelebb hozni az olvasóhoz. A kifejtés során mindig az olvasó kényelmét kell keresni, és az ő szempontjait szem előtt tartani. Ha például utalunk valamire, amit az átlagolvasó nem feltétlenül ismer, késlekedés nélkül meg kell magyarázni a lábjegyzetben. Általában is elmondható, hogy a magyar szerzők – tisztelet a kivételeknek – aggasztóan kevés lábjegyzetet használnak.15 Sokan a bőség zavarával küzdenek, s négy-öt oldalon húszféle összefüggést akarnak bemutatni. Ez merénylet az olvasó ellen! Legalább az átolvasáskor legyen erőnk mindent kidobni, ami – bár önmagában érdekes – túlterheli a dolgozatot, és így emészthetetlenné teszi azt az olvasó számára.

6.8. Lejtés és fokozás, avagy a szöveg makroszerkezete A tudományos vagy kvázi-tudományos műnek – legyen szó akár évfolyamdolgozatról, akár elsőrangú folyóiratba szánt cikkről – világos, jól felismerhető szerkezetet kell adnunk. Természetesen többféle szerkezet is elképzelhető – függően a dolgozat jellegétől, a kifejtés terjedelmétől vagy éppen a szerző egyéniségétől. Az alábbiakban egy általános szerkezeti vázat mutatunk be, amely alkalmas arra, hogy a szöveget „megszervezze”: ◊ a probléma felismerése és definiálása; ◊ a problémamegoldás módszerének kiválasztása és leírása; ◊ adatok gyűjtése, csoportosítása és bemutatása; ◊ a probléma megválaszolása, és ◊ a tanulmányban adott válasz korlátainak a leírása. A világos szerkezet nem merül ki csupán a jól felismerhető makrostruktúrában. Az egyes fő részeken belül is markánsan kirajzolódó fejlődésvonalat kell követniük a megállapításoknak, gondolatoknak. A mondatokat világos struktúrájú bekezdésekké, a bekezdéseket alpontokká, az alpontokat jól szerkesztett pontokká, fejezetekké kell rendeznünk. A legtöbb dolgozatíró sajnos nem jeleskedik a szerkesztésben. Ahhoz, hogy egy szöveg jól tagolt legyen, bizonyos rendező elveket kell követnünk. A teljesség igénye nélkül ezek a következők: ◊ időrend; ◊ térbeli elrendezés; ◊ a bonyolultság rendje – az ismerttől a nehezen emészthetőig; ◊ a fontossági sorrend; ◊ értéksorrend; ◊ dedukció-indukció.16 Az időrend magától értetődő. Ha például az elszegényedés folyamatát mutatjuk be a nagycsaládosoknál, ne kezdjük a kilencvenes évekkel, ne folytassuk a hetvenesekkel, majd a nyolcvanasokkal. Nem Esterházyregényről van szó, hanem egy tudományos vagy majdnem tudományos kifejtésről, amely nem nélkülözheti a rendezettséget, s nem tűri az ugrálást! A térbeli elrendezés jelentheti például a geográfiai sorrend követését. Nyugatról kelet felé haladva mutathatjuk be például dolgozatunkban a rejtett gazdaságot, hiszen – mint tudjuk – Angliától Ukrajnáig vagy még távolabb, Kazahsztánig egyre feketül a gazdaság. A bonyolultság rendje azt diktálja, hogy fejtegetéseinket az olvasó számára egyszerű, ismerős megállapításokkal kezdjük, lépésről lépésre közelítve a nehéz összefüggések felé, vagy az olyan állításokhoz, amelyeket paradox voltuk miatt nem könnyű elfogadni.

15 16

A lábjegyzetekről később még lesz szó. Vö. Himstreet – Baty [1984] 103–104. old.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? A fontossági sorrendet követve, ha lényeges és kevésbé lényeges faktorok hatását mutatjuk be egy meghatározott jelenség kialakulására, a lényegesekkel kell kezdenünk, s azokkal befejeznünk, amelyeket csekély fontosságuk miatt akár el is hagyhatnánk. A kommunikációval foglalkozó kutatásokban megkülönböztetik az úgynevezett lejtéses sorrendet, amikor a legfontosabb közlés szerepel legelöl, a fokozásos sorrendtől, amikor progresszíven közeledünk a lényeg felé, s azt – mintegy fejtegetéseink csattanójaként – dolgozatunk végén adjuk elő. (Harmadikként megemlítik még az úgynevezett piramidális elrendezést, amikor a lényeg középen van.) (Bettinghaus [1977] 182. old.) Bár a lejtéses sorrendet semmiképpen sem tekinthetjük egyedül helyesnek, abban megegyeznek a vélemények, hogy a legtöbbször azok a megállapítások, gondolatsorok kapnak nagyobb hangsúlyt, amelyek a kifejtés rendjében előre kerülnek. Az értéksorrend akkor jöhet szóba, ha olyan elemek szerepelnek dolgozatunkban, amelyeknek pénzbeli vagy morális érték tulajdonítható. E sorrendet követve a jelentősebb értékkel bíróktól kell a kisebb számok felé haladnunk. Dolgozatunkat szervezhetjük a dedukció vagy az indukció vonala mentén is. Az elméleti dolgozatokban – mint azt az előző pontokban kifejtettük – gyakori a deduktív kifejtés, amikor néhány nagyon absztrakt, általános megállapításból kiindulva fokozatosan közeledünk a konkrétabb megállapításokhoz, az úgynevezett közbülső absztrakciók vagy a tények felé. A gyakorlatiasabb tudományokban – például az empirikus szociológiában, a menedzsmenttudományokban vagy a politikatudományban – gyakran a fordított utat követjük: a tényekből, az egyedi esetekből vonunk le fejtegetéseink végén általános következtetéseket. A deduktív rendet előnyben részesítők a logika erejére igyekszenek apellálni, az olvasó számára előírnak egy utat, lefektetnek egy vágányt, amelyen elindulva nem is lehet máshová jutni, mint ami a szerző végkövetkeztetése. Az induktív rendnél alkalmazott elrendezés „azt próbálja elérni, hogy az olvasó vagy hallgató együtt gondolkodjék a kommunikátorral… Ezt a vonalvezetést olykor »indirekt« szervezési módszernek is nevezik, különösen, ha a következtetést nem vonják le explicit módon.” (Bettinghaus [1977] 180. old.)

6.9. Mondatszerkesztés – bekezdések Bármily jó a dolgozat makroszerkezete, kevés örömet fog okozni az olvasónak, ha a tanulmány tele van nehézkes vagy rossz mondatokkal, amelyeket önkényesen fűztünk össze bekezdésekké. Nem lévén nyelvészek, itt most nem mélyedhetünk bele a mondatszerkesztés szabályaiba. Ezt különben sem az egyetemen vagy a tudományos karrier létráján lépkedve kell megtanulni! Ezért csak felsorolásszerűen ismertetjük azokat a követelményeket, amelyeket a mondatszerkesztéssel kapcsolatban a tudományos dolgozat írójának teljesítenie kell: ◊ Mondatainkat lehetőleg ne húzzuk egy kaptafára, váltogassuk a hosszú és a rövid, az egyszerűbb szerkezetű és a komplex mondatokat! ◊ Szerkesszünk ökonomikus mondatokat, amelyekben nincsenek felesleges szavak, s amelyekben a lényeg kap hangsúlyt! ◊ Mondataink legyenek nyelvileg korrektek és könnyen olvashatók! ◊ Legyenek érdekesek, ízesek, és stílusukban ahhoz az olvasóhoz igazodjanak, akinek szánjuk az írást! ◊ Ellenőrizzünk minden mondatot az érthetőség mérlegén, kiküszöbölendő a zűrzavart és a homályosságot! ◊ Óvakodjunk a határozatlan vagy nem egyértelmű alanytól, mindig legyen világos, hogy ki vagy mi a mondat alanya! ◊ Hasonló gondolatokat hasonló formában, szerkezettel fejezzünk ki! (Paralelizmus.) ◊ Egymást követő mondatokban lehetőség szerint kerüljük ugyanazokat a fordulatokat, ne ragadtassuk magunkat minden különösebb ok nélkül szóismétlésre! ◊ Ne alkossunk olyan mondatokat, amelyekben főnevek sora követi egymást! Szövegünket nem ömlesztve tálaljuk az olvasó elé, hanem bekezdésekbe rendezve. A bekezdés egyetlen alapgondolat körül köröző mondatok együttese. A bekezdések állnak össze azután alpontokká, ez utóbbiak pontokká, esetleg alfejezetekké és fejezetekké – attól függően, hogy mennyire strukturált a dolgozat. A 68 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? bekezdésekben az alapmondatot kapcsolódó mondatok körítik, amelyeket néha összekötő vagy átvezető mondatok fűznek össze egységes egésszé. Az alapmondat és hozzá kötődő kiegészítő mondatok az alábbi módokon fejleszthetők bekezdéssé17: a kiegészítő mondat lehet az alapmondat (centrális mondat) ◊ illusztrációja; ◊ tartalmazhat összehasonlítást vagy ◊ az alapmondattal ellentétes állítást; ◊ kifejezheti az alapmondatban leírtak okát vagy következményét; ◊ osztályozhatja az alapmondatban leírt jelenséget; ◊ megoldhatja, vagy vitathatja az alapmondatban kifejtett problémát. A szöveg a fenti módokon egymásba hurkolódó bekezdések láncolatából áll össze egy meghatározott irányba tartó gondolatfolyammá. „Szeretném, ha a gondolatok úgy követnék egymást egy könyvben, mint a csillagok az égbolton, rendben, harmóniában, de könnyedén szabályos távolságban, anélkül hogy érintenék egymást, anélkül hogy összegabalyodnának, mégis egymás nyomában, összhangban, egymáshoz illeszkedve. Igen, azt szeretném, hogy guruljanak, de ne csimpaszkodjanak egymásba, mind megálljon a lábán, önállóan is létezzék. Semmi túlontúl szoros kohézió, de inkoherencia sem: a legkisebb inkoherencia is szörnyűséges.” (Jobert [1988] 73. old.) A jól megszerkesztett szöveg olyan, akár egy matematikai levezetés. Egyik lépésből, egyik bekezdésből folyik a másik, s egyetlen elem sem kapcsolható ki ebből az összefüggés, a gondolatmenet sérelme nélkül. Ha nem így függnek össze egymással az egymást követő bekezdések, akkor a szöveg nem jó. Még gyakorlott szerzőknek sem mindig sikerül azonban ilyen koherens, tiszta szöveget előállítaniuk. Mondanivalónk bekezdésekbe rendezésekor igyekezzünk kiszűrni, legalább az ellenőrző átolvasáskor, az úgynevezett fattyú mondatokat, azaz azokat, amelyek kilógnak a bekezdésből, vagy még az előző bekezdéshez tartoznak, vagy már a következőhöz, sőt az is előfordulhat, hogy nem tartoznak sehová, tulajdonképpen feleslegesek. Ezektől fájó szívvel bár, de meg kell szabadulnunk. Ha elkészült tanulmányunk, dolgozatunk szövege, mégpedig koherens, tiszta gondolatmenetbe, jól szerkesztett alpontokba és bekezdésekbe rendezve, akkor minden okunk megvan rá, hogy elégedetten dőljünk hátra a karosszékben. Sokunk számára azonban ez a fázis nem a megnyugvás, hanem egy újabb nehéz menet kezdete. Hiszen csak ekkor döbbenünk rá: a dolgozatnak még címet is kell adni! Ez azután akár többnapos fejtörésre is kárhoztathat bennünket, miközben egyik címet a másik után vetjük el, mert egyik sem tetszik eléggé, egyiket sem tartjuk igazán frappánsnak.

7. CÍMADÁS Ha a bíráló, a konzulens kezébe veszi dolgozatunkat, vagy az olvasó belelapoz egy folyóiratba, könyvbe, elsőként, akarva-akaratlanul, a címekre vetődik a pillantása.

7.1. „Ne adj nevet könnyelműen!”18 avagy mit várunk el a címtől A cím kiugrik a szövegből, s ezért mágnesként vonzza a tekintetet. Az üzletek kirakatához hasonlítható: annak alapján térünk be az üzletbe vagy kerüljük el messziről, hogy mit látunk a kirakatban. Az olvasó kitüntetett figyelme a címek iránt abból is fakad, hogy valamiféle iránytűt keres, amely segíti a tájékozódást az egymás után sorjázó sorok egyhangú tömegében. A cím „a dokumentumon megjelenő szó vagy mondat, amely alkalmas a dokumentumra való hivatkozásra, esetenként annak azonosítására, és amely gyakran (ha nem is változtatás nélkül) megkülönbözteti minden más dokumentumtól.”19 Nehéz megmondani, mikor kell nevet adni dolgozatunknak, mikor időszerű a keresztelő. Sokan még egy sort sem írnak le, s máris határozott elképzelésük van a címről. Mások az utolsó percig halogatják a címadást, és még azután is többször átkeresztelik a művüket. Ha nem tudjuk is pontosan meghatározni, mikor kell címet

Vö. Bovée – Thill [1989] 146. old. Utalás Theodor Storm versére. (Storm [1986] 59. old.) 19 MSZ ISO 690 4. old. 17 18


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? adnunk munkánknak, afelől nem lehet kétsége senkinek, hogy a cím nagyon fontos eleme a tanulmánynak, dolgozatnak, cikknek. A cím vezet el bennünket a cikkekhez, a címek alapján tájékozódunk.

7.1.1. A cím funkciói Az iránytűszerepből következik, hogy a címnek tömörnek, pontosnak, plasztikusnak és figyelemfelkeltőnek kell lennie. A legmegfelelőbb cím kiválasztása a szerző és a szerkesztők (köztük egyes, jól eleresztett újságoknál a címszerkesztők) dolga. A címek – nemcsak a magyar címek, hanem az angol és más nyelvűek is – sajátos, a köznyelvi normáktól eltérő módon fogalmazódnak meg. A címadásnak megvannak a maga szabályai, vagy – a nyelvtan szempontjából vizsgálva – szabálytalanságai. Ezekre mindenképpen oda kell figyelni, hiszen magukban hordozzák a nyelv fejlődésének esetleges jövőbeli állapotát. Az eltérés célja a figyelemfelkeltés, hiszen az ember a megszokottat szinte észre sem veszi, a szokatlanra azonban mindig felfigyel. A cím funkciói az alábbiak: ◊ megnevezi a cikket (esetleg könyvet, tanulmányt); ◊ kifejezi az írásmű tartalmát; ◊ kiemeli a többi közül, felkelti az olvasó érdeklődését; ◊ bizonyos mértékig sugallja a szerző véleményét a szóban forgó témáról. A jó címmel szemben támasztható ötödik követelményként az előbbiekhez hozzátehetjük, hogy a címet ökonomikusan kell megszerkeszteni. A címek megalkotásakor fontos a hellyel és a szóanyaggal való takarékos gazdálkodás, s ennek természetszerűleg ugyancsak megvannak a maga nyelvi vetületei. Első és legfontosabb követelmény a választott címmel szemben, hogy egyedi, összetéveszthetetlen legyen. A már mások által adott cím megismétlése saját munkánk élén nemcsak zavaró, de a szerzői jogokba is ütközik. Ha diákok esetében ez a probléma nem is olyan éles, mégis galibát okozhat, ha szakdolgozatunknak ugyanazt a címet adjuk, mint amit a barátunk alkalmazott két évvel korábban ugyanarra a tanszékre benyújtott dolgozatánál. Az sem sokkal jobb eset, ha nem szó szerint koppintjuk le az alkalmazott címet, hanem egy kis csavarral. A megkülönböztethetőség követelménye ilyenkor is csorbát szenved. Az előbb felsorolt címfunkciók súlya, jelentősége nagyban függ attól, milyen címről, pontosabban minek a címéről van szó. A tudományos folyóiratok címadási szokásai értelemszerűen eltérnek a bulvárlapokétól, de még a tudományos közlemények között is jelentős különbségeket tapasztalhatunk a tekintetben, hogy disszertációról, szaklapban publikálandó írásról vagy vitairatról van szó. A címek jellege országok szerint is változik. Az angol nyelven megjelenő tudományos folyóiratokban, illetve könyvekben lényegesen több könnyed címmel találkozhatunk, mint a német nyelvűekben. Érdekességként megjegyezzük, hogy az elméleti folyóiratok címei korábban erősen különböztek aszerint, hogy „nyugati” vagy „keleti” folyóiratról volt-e szó. A fiatalok által gründolt folyóiratok – így például a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen kiadott Replika című szociológiai folyóirat – általában színesebb címekkel jelennek meg, mint a régebbi, konzervatívabb akadémiai folyóiratok. A könnyed és egyéni címadás iskolapéldája a magyar sajtóban a HVG, amely sikerét nem kis részben címadási szokásainak is köszönheti. A HVG-nél külön címszerkesztő gondoskodik az egyéni ízű, többnyire szókicsavaráson nyugvó címekről. 20 Minél népszerűbb és nagyobb példányszámú egy periodika, annál könnyedebb vagy humorosabb lehet a cím. A jegyzetben közölt HVG-címek elfogadhatatlanok lennének például doktori disszertációban. Az akadémiai címadásban a legfontosabb, hogy a cím kifejezze a lényeget, informáljon. A példányszámban erősen érdekelt üzleti jellegű orgánumokban azonban az információs funkciót megelőzi a reklámfunkció, az, hogy a címek eladják a lapot. Manapság a tudományos vagy szigorúan szakmai publikációknál is egyre fontosabbá válik az eladás szempontja. Két, majdnem azonos tartalmú konjunktúrajelentés különbözőképpen adható el, ha az egyik „Az 1995. év tényszámai és előrejelzés 1996-ra” címet viseli, míg a másik a „Jelentések az alagútból” címmel kerül forgalomba. Melyik az eladhatóbb? A kérdés nyilvánvalóan költői. Egy jó cím adott esetben döntő tényező lehet egy egész intézet pénzügyi boldogulásában, bár természetesen nem állítjuk, hogy csak a címen múlik a dolog.

Néhány cím egy HVG-számból: Kempinski AG: Ágytekervény, Genfi klímakonferencia: Szénreményű ország stb. Mint látjuk, valamennyi egy-egy betű megváltoztatásán nyugvó szókicsavarás. – Szóleleményei és stiláris bravúrjai miatt érdemes ideírni a címszerkesztő nevét: Horváth Zoltán. 20


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? A címadási szokások koronként is erősen változnak. Elegendő kezünkbe venni például egy barokk regényt 21, egy ötvenes években született tudományos művet vagy egy mai, úgynevezett posztmodern kötetet, hogy a címadás és a kor összefüggését érzékeljük. Újabban – a nagyobb egyéni szabadságnak és a formák fellazulásának folyományaként – szakmai-tudományos folyóiratokban, könyvekben is terjed a könnyed, szellemes cím. (Természetesen a könnyedség ritkábban tapasztalható egy statisztikai folyóirat esetében, mint egy szociológiai vagy politológiai folyóiratnál.)

7.1.2. Főcím – alcím Alcím – az MSZ ISO 690 definíciója szerint –: „a címoldalon vagy a helyettesítőjén megjelenő szó vagy mondat, amely a dokumentum főcímét egészíti ki”. Ha egy szigorúan szakmai cikkben úgynevezett blikkfangos (a tekintetet megragadó) címet adunk, amelyben erősen kidomborodik a figyelemfelkeltés funkciója, akkor az alcímben utaljunk a cikk témájára, tartalmára. PÉLDA: Magyarország nyaktörő mutatványa. Az etatizált gazdaságtól a magántulajdonon nyugvó gazdaság felé. (Aula, 1990. 3. sz.) A főcím nem fejezte volna ki a cikk témáját, tárgyát. Ennek megjelölésére azonban tudományos folyóiratban feltétlenül szükség van. Ezért kellett alcímet is adni a tanulmánynak. (Gondoljuk csak meg, mit csinálnának a könyvtárosok, ha ezt a főcímet „szakozniuk” kellene, azaz be kellene sorolniuk valamely tágabb témakörbe! Aligha található a nyaktörésről vagy a mutatványokról önálló könyvtári katalógusdoboz a közgazdasági szakkönyvtárban, vagy önálló alkönyvtár a számítógép memóriájában.) Címadáskor – még szakdolgozat, disszertáció stb. esetében is – legyünk tekintettel arra a követelményre, hogy a cím valamely részében benne kell lennie a hívószónak, azaz a téma lényegét legjobban kifejező szónak: ez a fenti példa esetében a magántulajdon és az etatizált kifejezés.

7.1.3. Címhierarchia Nemcsak a dolgozat vagy tanulmány egészének a címe lényeges, hanem az úgynevezett belső címek is. (Ez utóbbiakra még a címre egyébként súlyt helyező szerzők is kevés gondot fordítanak.) A belső címek adásával választjuk el a szöveg kisebb-nagyobb egységeit egymástól. A jól tagolt dolgozatban egyfajta címhierarchia érvényesül, amelyet tipográfiai megoldásokkal jelölünk. A címfokozatok az alábbiak22: ◊ részcím; ◊ fejezetcím; ◊ alfejezetcím; ◊ szakaszcím; ◊ pontcím; ◊ alpontcím; ◊ bekezdéscím. Természetesen a rövidebb írásoknál nem alkalmazzuk a címrendszer elemeinek mindegyikét. Egy húsz-harminc oldalas dolgozatot kellőképpen tagol az is, ha csak fejezetekre, illetve fejezeten belüli alfejezetekre bontjuk. A részeket csak nagyobb terjedelmű könyvek, monográfiák esetében alkalmazzuk. A tagolás ritkán megy le a bekezdéscím mélységéig. A különböző rendű címeket legtöbbször csak a tipográfiával érzékeltetjük. A résznél és a fejezetnél ugyan rendszerint még kiírjuk, hogy Első rész (ebben a formában), vagy II., illetve Második, azaz 2. fejezet, azt azonban még nemigen láttam kiírni a címsor elé, hogy 14. alfejezet vagy 2. bekezdés. A címszerkezet mélységének összhangban kell lennie nemcsak a dolgozat hosszával, hanem a téma jellegével, az írás műfajával is. Az egyetemi vagy főiskolai jegyzetnek például sokkal jobban tagoltnak kell lennie, sokkal mélyebbre kell lemennünk a belső címekkel, mintha egy irodalmi folyóirat számára írunk esszét. Amikor a címek rövidek voltak, „senki sem mert hosszú címmel előállni – de amikor a barokk idők parókája szertelenül megnövekedett, a könyvcím is nekibátorodott, nyúlt és bővült, s végül úgy elterpeszkedett a címlapon, mint magának a szövegnek bármely nyomtatott lapja”. (Ráth-Végh [1982] 20–21. old.) A barokk időkben – mint az idézett Ráth-Végh könyvből kitűnik – akadt 18 soros cím is. 22 Vö. Gyurgyák [1996] 70. old. 21


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Disszertációban célszerű decimális számozást alkalmazni a címek elkülönítésére (1.; 1.1; 1.1.1 stb.), ötoldalas házi dolgozatban vagy újságcikkben nem lehet. A decimális számozás, különösen bonyolult címrendszer esetén, fontos lehet a tartalom, a szerkezet áttekintése szempontjából. A címrendszer alakításában, az alacsonyabb és magasabb rendű címek adásában legyünk következetesek. A következetességnek nemcsak a betűtípus esetében kell érvényesülnie, hanem a címadás, illetve címszerkezet egészében. Azonos rendű címeket (például a fejezetcímeket) mindig ugyanazzal a betűtípussal és ugyanazzal a kiemeléssel írjuk. Nem elegáns aláhúzni a címeket. A következőkben részletesen (talán túl aprólékosan) írunk a címadás dilemmáiról, a címadáskor alkalmazott stilisztikai eszközökről. A részletezést a téma fontossága magyarázza.

7.2. Hogyan találjunk ki frappáns, élénk, vonzó címeket? Információs értéke miatt a címek egyik leggyakoribb, egyben legszokványosabb, legunalmasabb formája a bővített nominális szerkezet. A bővített nominális szerkezetben utalás történik a tartalommal összefüggő legfőbb elemekre, például: Dale Carnegie: A hatásos beszéd módszerei. Az ilyen címek önmagukban legtöbbször kevéssé kifejezők. A cím szürkeségét ellensúlyozandó a szerzők újszerű, friss alcímekkel, belső címekkel, sajátos szókapcsolatokkal és nyelvi megoldásokkal tehetik elevenebbé az írást. PÉLDA: Szupersztárokkal dolgozni nem fenékig tejfel! (Belső cím McCormack könyvéből.) A címek élénkítésekor ügyelni kell arra, hogy az élénkítést ne hajtsuk túl. Ha már a tartalom szenzációs, felesleges a dolgot élénk címmel túlcifrázni. Vessük össze ugyanannak az újságcikkcímnek két lehetséges változatát: 1. Magyarország az Európai Unió tagja; 2. Végre a kerítésen belül! Ha kinyitjuk a reggeli lapot, melyik címet olvassuk el legelőször? Nem szorul bizonyításra, hogy ebben az esetben bizony a szürkébb a többet mondó. Az első cím sokkal jobban megragadja a figyelmet, mint a második, amely pedig fantáziadúsabb. Ez utóbbi azonban elfedi a szenzációs információt. Általában azonban írásaink rászorulnak a figyelemfelkeltő címre. Melyek azok a nyelvi eszközök, amelyek növelik a cím kifejező erejét?23 Három ilyen eszközt emelünk ki: 1. a címmondat szerkesztése; 2. a beszélt nyelvre jellemző és asszociációkat keltő fordulatok, kifejezések; 3. a szójátékok.

7.2.1. Élénkítés írásjelekkel kérdő és felkiáltó címmondatok szerkesztése Ha nem jut eszünkbe semmilyen frappáns megoldás, de mégis élénkíteni szeretnénk a címet, akkor ennek egyik legegyszerűbb módja az, hogy kérdőjel beiktatásával kérdő intonációt adunk az egyébként kijelentő módban megfogalmazott címeknek. PÉLDA: Kis üzlet – jó üzlet? (Kitalált cím.) Amit szabad Jupiternek? (Belső cím Hernádi Sándor: Szóbeszéd című nyelvművelő kötetéből.) A kérdőjel a kijelentésnek ironikus, kétkedő színezetet kölcsönöz, s arra kényszeríti az olvasót, hogy a cikk tartalmához forduljon eligazításért. A címadási szokások sajátos történelmi determináltságára utal, hogy az utóbbi időben, bizonytalan, hektikus világunkban terjednek a kérdő mondatok.

E pont kidolgozásában nagyban támaszkodtam Péter József [1985] írására, de természetesen felhasználtam a címadásban szerzett saját szerkesztői és szerzői tapasztalataimat 23


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? PÉLDA: Magyar szociológiatörténet: minek a története? (Replika, 1996. december) Ezek az úgynevezett kételkedő típusú kérdő mondatok a gyakori használat következtében mára már sokat veszítettek stilisztikai értékükből. A címszerkesztés másik gyakran alkalmazott formulája a felszólító mondat címmé alakítása. Önmagában a felszólító mondat nyilván izgalmasabb, mint a bővített nominális szerkezet. Különösen a vezetési-szervezésimenedzsment szakirodalomban terjedtek el a felszólító mondatok. Dale Carnegie idézett könyvében szinte valamennyi belső cím felszólító mondat. PÉLDA: Mindjárt az elején mondjon egy példát! Engedje szabadjára érzelmeit! Legyen mindig kész a rögtönzésre! Tömegesen alkalmazva a felszólító mondat veszít mozgósító erejéből. Hasonló tömegesedési-szürkülési folyamat játszódott le azokban a címszerkezetekben is, amelyeket egy másik írásjel – a kettőspont jellemez. PÉLDA: Japán: a konjunkturális expanzió lassulása. Ezeknek a szerkezeteknek az elterjedését elősegíti a szerzők és a szerkesztők azon törekvése, hogy igyekeznek a mondanivalót a címben közölni, technikailag kiemelni. A kettőspont lehetővé teszi, hogy egységbe kapcsoljunk két csonka szövegrészt. A kettőspont ilyenkor az összekötő kapocs, amelynek következtében a cím tartalmilag kiteljesedik, s ugyanakkor megőrzi távirati jellegét. E szerkezet hatásossága különösen akkor ugrik ki, ha összevetjük a kettőspontot tartalmazó változatot azzal, amit ki akar fejezni. Ha az előző cím valódi tartalmát vissza akarnánk adni, az valahogy így hangzana: Az utóbbi időben a japán gazdaságra legjellemzőbb folyamat a konjunkturális expanzió lassulása. Teljesen megalapozatlan viszont a kettőspont azokban a címekben, amelyek alakjukat tekintve egyszerű mondatok. PÉLDA: Az ésszerű gazdaságpolitika: fikció. (Wirtschaftsdienst, 1987. 5. sz.) Ez a forma megsérti a nyelv normáit, a kettőspont a cím díszítőelemévé degradálódik. A kettőspontot tartalmazó címek gyorsan terjednek, egyre távolabb kerülnek az idézettől, amelynek analógiájára megszülettek. A legelterjedtebb forma, amelyhez az előbb idézett Japánról szóló konjunktúratanulmány is sorolható, hogy a cím első felében országnevek, városok, földrészek, térségek, egyszóval földrajzi nevek szerepelnek. A földrajzi nevek mellett megjelentek a vállalatok, intézmények, politikai szövetségi rendszerek nevei. PÉLDA: EU: óvatos optimizmus. (Kitalált cím.)

7.2.2. Sajátos címmegoldások Újabban a címekre jellemzők az olyan szerkezetek is, amelyek alakjukat tekintve mellékmondatok, de hiányzik mellőlük a főmondat, sőt magában az információs anyagban sem fordul elő, tehát nem mondhatjuk, hogy a cikk egy félmondatának kiemeléséről van szó. PÉLDA: Elfutni a hanyatló ágazatokból. A főmondattól elszakadt és a címbe kiemelt mellékmondat elveszti korábbi függőségét és önállóvá válik. Az ilyen címekben a főmondat kiírása nemcsak a cím szerkezetét változtatná meg, hanem jelentősen rontaná stilisztikai értékét, hangulati hatását is. A főmondat nem engedné érvényesülni a címekben elvárható gazdaságossági törekvést sem. Pedig ez a tendencia olyan erős, hogy az önállósult mellékmondatokból néha csak a kötőszó marad meg. Ilyen extrém példa a „Ha” (angol cím egy 1969-es filmre), vagy az „ÉS” – kedvelt irodalmi hetilapunk nem hivatalos, ám annál gyakrabban használt címe. Formailag a kérdő mondatokhoz, de tartalmukat tekintve az önállósult mellékmondatokhoz tartoznak azok a cím-modellek, amelyeket vonatkozó névmás vezet be. PÉLDA: Aki átment a szivárvány alatt. (Könyvcím.)


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? A szerzők, az újságírók és a címszerkesztők egyaránt arra törekednek, hogy egyre újabb és újabb szerkezeteket találjanak ki. Ez önmagában csak helyeselhető. Az érem másik oldala azonban, hogy amint megjelenik egy új, expresszív címmodell, futótűzként terjedni kezd, és lassanként meghódítja az egész tudományos, illetve szaksajtót. Ez a jelenség óvatosságra int. A címek kifejező erejét ugyanis éppen az újdonság varázsa adja. Mihelyt a címmondat sémákat követ, amelyek alapján végtelen számú hasonló címet alkothatunk, csökken a cím érzelmi és gondolati töltete. Rohanó világunkban sem a szerkesztőknek, sem a szerzőknek nincs idejük arra, hogy hosszabb időt fordítsanak újabb és újabb címszerkezetek kiagyalására. Ilyenkor a legegyszerűbb megoldás a már jól ismert és bevált struktúrák alkalmazása. Így fordulhat elő egyrészt, hogy egyes címmodellek időnként nagyon elterjednek, másrészt pedig a szerkesztők figyelmetlenségéből azonos címstruktúrák kerülnek egymás mellé. PÉLDA: Növekedési pálya és tőkeigényesség Modellek és realitások Nyitottság, nyitás és átmenet Ez a három, teljesen hasonló szerkezetű cím a Közgazdasági Szemle 1988. januári címlapján szerepel. Az ilyen címszerkesztési gyakorlat egyhangúvá, unalmassá teszi a könyvet vagy folyóiratot.

7.2.3. Köznyelvi fordulatok – szólásmondások Az utóbbi években a címek szerkezetében beállott változások egyik legszembetűnőbb vonása, hogy nagy számban jelentek meg és nyertek polgárjogot olyan szerkezetek, amelyek eredetileg csak a beszélt köznyelvre voltak jellemzők. Ez a folyamat már a hatvanas években megindult, de különösen az utóbbi két évtized alatt teljesedett ki. A beszélt nyelv egyik sajátossága, hogy bizonyos, melléknévből és főnévből álló szerkezetekben – a gyakori együttes előfordulás következtében – a főnév feleslegessé válik. Jelentését átveszi a melléknév, amely ily módon főnévvé válik. PÉLDA: Kései avató. (Aula, 1990. 4. sz.) (A példában az avató melléknévvel a doktoravató összetételt kívánták helyettesíteni.) Gyakori eset, hogy a cím nem egyértelmű. Ha címben használunk melléknevet főnévként, a cím vonzereje éppen abban van, hogy a kifejezés nem magától értetődő. Befejezetlenségükkel az effajta címek felkeltik az olvasók érdeklődését, mivel végleges jelentésüket csak a cikk elolvasása után kapják meg. Valószínűleg a főnévvé vált melléknevek hatására jelentek meg a címekben az önállósult melléknévi és határozói igenevek is. PÉLDA: Leértékelésre várva. A köznyelvi fordulatokhoz sorolhatók az alábbi, a címek élénkítésére mind gyakrabban használt elemek is: a közmondások, a szállóigék, a közkeletű szólások, a könyv- és filmcímek, dalrészletek. PÉLDA: 1. Kifordítom, befordítom – mégis piac. (Közgazdasági Szemle, 1986. 10. sz.) (A „kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda” mintájára.) 2. Ki állítsa meg a környezet romlását? (Közgazdasági Szemle, 1988. 1. sz.) (Az „Állítsátok meg Arturo Uit!” című Brecht-darab címének kicsavarása.) 3. Nyitnikék. (Közgazdasági Szemle,


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? 1986. 12. sz.) (Az ismert gyermekvers analógiájára.) 4. Zsákbamacska. (Figyelő, 1985. 28. sz.) 5. A cigányok ideje: Egy történelem nélküli nép a Nyugat narratíváiban. (Replika, 1996. december) „A cigányok ideje” című híres Kusturica-film nyomán. A tudományos sajtóban, a tudományos dolgozatok esetében nyilvánvalóan csak módjával lehet ilyen címeket adni. Nagyon fontos a mértéktartás! Legkevésbé alkalmasak ilyen típusú címek szakdolgozatok, doktori disszertációk és más hivatalos elismerési procedúrákon keresztülmenő munkákra, leginkább elfogadhatók évközi esszék vagy népszerű folyóiratok cikkeinek címeként. Semmi botrányos nincs azonban abban, ha valaki még komoly folyóiratban is olyan típusú címet szerkeszt, mint az említett környezetvédelmi cikk szerzője. Kevésbé fogadható el például slágercím egy mértéktartó akadémiai folyóiratban (nem is ott jelent meg). PÉLDA: Ha elindul a vonat… (Tőzsdekurír, 1991. január 17.) (Egy régi sláger mintájára.) A felsorolt címek figyelemmegragadó volta a bennük lévő metaforákban rejlik; a közismert mondás, fordulat cikkcímként új jelentésárnyalatokra tesz szert. Ilyenkor előtérbe kerül a címek reklámfunkciója, hiszen az adott frazeológiai egység vajmi keveset árul el a cikk tartalmáról, ellenben felhívja az olvasó figyelmét, asszociációkat ébreszt benne. Az expresszivitás mindig az adott sor vagy szókapcsolat ismertségére épül. A közismertség alapján az olvasó könnyen visszaállíthatja a teljes idézetet még akkor is, ha – akár helyhiány miatt, akár más meggondolásból – az eredeti idézet erősen megcsonkítva kerül be a címbe. PÉLDA: „Ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad” sor helyett az előbb idézett rövidített forma: Ha elindul a vonat…

7.2.4. Játékosság a címben A szójátékokra épülő címadás más országokban is jellemző, keserves perceket okozva a fordítóknak. A tudományos közleményekben már csak a tudomány nemzetközi jellege, az esetleges fordítás miatt is fontos, hogy mindig adjunk dolgozatunknak egyértelmű címet (is). (Ez természetesen, mint már említettük, lehet az alcím.) Megfigyelések szerint minden száz frazeológiai egység közül több mint harminc megváltozott formában szerepel az újságcímekben. A csere új fordulatot ad a közismert szókapcsolatnak, köti az adott cikkhez, és ezáltal – a kifejező erő mellett – megnő a cím informatív értéke is. Ez az oka az ilyen típusú címszerkezetek elterjedtségének. PÉLDA: Az utolsó csekk a pohárban. (ÉS, 1983. 05. 16.) (A lakossági takarékcsekkel kapcsolatos problémákról.) Love at First Bite. (…sight.) (Newsweek, 1983. 05. 02.) (Szerelem az első harapásra, nem pedig az első látásra.) Az ilyen címek dekódolásához nem mindig elegendő a jó nyelvtudás. Előfordul, hogy a cikk elolvasása, a benne található tartalmi összefüggések segítik a megértést. Még gyakoribb azonban az olyan eset, amikor a cím megfejtése alapos országismereti tudást, általános műveltséget követel. 24

24

Sajnos helyhiány miatt el kell tekintenünk a címfordítási bakik terjedelmesebb felsorolásától.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Végezetül, röviden megemlítjük még a figyelemfelkeltés egyéb, főként a szavak játékos összerakásán alapuló stilisztikai eszközeit. Kihívóak az olyan címszerkezetek, amelyekben két, első látásra összeegyeztethetetlen fogalom kerül egymás mellé. A címben szereplő szókapcsolat tagjai értelmileg ellentmondanak egymásnak. PÉLDA: A tervezett zűrzavar (könyvcím) A gazdasági káosz rejtett racionalitása (Közgazdasági Szemle, 1989. 2. sz.) Egy régi új könyvről (Egyetemi Szemle, 1989. 1. sz.) Előtérben a háttér (A háttériparról.) (Nők Lapja, 1983. 20. sz.) Sokan kedvelik a szójátékon nyugvó címadásnak azt a módját, hogy a cím azonos tövű, de különböző végződésű szavakból áll. PÉLDA: Kikötötték a kikötőket (Esti Hírlap) Az azonos alakú, de eltérő jelentésű szavak nyújtotta szójáték-lehetőségeket is ki lehet aknázni a címadásban. Két homonimát fűz össze ilyen cím, vagyis két olyan szót, illetve szórészt, amelyeknek hangalakja hasonló, de jelentése eltér. PÉLDA: A szocialiska vállalkozás. fel a humor.) (Itt a szocialista és a Liska összecsengéséből szikrázik Különösen hatásos, ha a homonima egy frazeológiai szókapcsolat egyik elemeként van jelen a címben. PÉLDA: Legyen világosság! Ez utóbbi cikkben egy villamossági cikkeket és világítótesteket áruló üzlet megnyitásáról olvashatunk tudósítást. (A címben idézett felszólító mondat egyébként bibliai eredetű.) Rendkívül népszerűek a különböző ismétlések, amelyek mind a költői, mind pedig a beszélt köznyelvet jellemzik. Ilyenkor a címen rendszerint párhuzam vonul végig, amely fokozza a szerkezet kifejező erejét, és bizonyos mértékig a meggyőzés eszközéül is szolgál. PÉLDA: “Doing well by doing good” (Newsweek, 1983. 04. 04.) Gyakran találkozhatunk alliterációval is. Az alliteráció dinamizmusát csak erősíti a címszerkezet hármas tagolása és ritmusa: PÉLDA: Fakes, Forgers and Freud (Newsweek, 1983. 04. 04.) Ha elkészült a dolgozatunk, és címe is van már, nem árt még egyszer végigmenni a szövegen, hogy tovább csiszolgathassuk stílusunkat, s ha maradtak még benne hibák (és legyünk nyugodtak: maradtak), próbáljuk meg a tanulmányt megszabadítani ezektől.

8. NYELVI ÉS STILÁRIS PROBLÉMÁK SZAKMAI SZÖVEGEKBEN 8.1. A mélyszerkezettől a nominalizmuson át a „béna” szórendig Az első fejezetben részletesen foglalkoztunk a stílussal, így itt csak olyan stiláris, illetve nyelvi problémákra térünk ki, amelyek kifejezetten az írás során merülnek fel. Írásban sokan hajlamosak túl bonyolultan, túl hosszú mondatokban, az olvasónak fejtörést okozva fogalmazni. A nyelvészek a hosszan indázó, összevissza facsart mondatok közül elsősorban az úgynevezett mélyszerkezetűeket tartják kerülendőnek. 25

25

Az itt következő négy alpont kidolgozásához nagyban felhasználtam Bencédy József kéziratos tanulmányát. (Bencédy [1993].)


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT?

8.1.1. Mélyszerkezet Deme László alapvető művét (Deme [1971]) követve így nevezik a tagmondatokon belüli többszörös alárendelést. Nézzünk erre egy példát: „Az újrafogalmazott fogyasztói viselkedési elméletet egybekapcsolják a stabil preferenciák hipotézisén nyugvó hasznosságmaximalizálási elmélettel.” (Közgazdasági Szemle, 1993. 1. sz. 94. old.) Mi a gond az efféle, mélyszerkezetű mondatok megértésével? A négy alárendelt mondatrészből álló tárgy után következik az állítmány: „egybekapcsolják”, s ennek jól ismert kapcsolásai miatt (összekapcsol valakit vagy valamit valakivel vagy valamivel) várjuk a társhatározót. Csakhogy míg ezt megkapjuk, a hetedik szintről, tehát mélyen lentről indul egy információs lánc, s csak ennek a végén halljuk: „elmélettel”. Az információáramlás természetes menete a jobbra tartás. Itt azonban balról és lentről kapjuk az információt, hét szint mélységéből, s mire felérünk – úgy mondjuk – a mondat szintjére, kérdés, eszünkben van-e még, hogy hová kapcsolódunk, s egyáltalán, mik az előzmények. Követhetőbb lenne a mondat felbontva: Az újrafogalmazott fogyasztói viselkedési elméletet egybekapcsolják a hasznosság maximalizálását célzó elmélettel, amely a szilárd előnyök feltételezésén nyugszik. A fenti mondatokhoz hasonló, de mélyebb, hat-tizenkét szintes szerkezetek is gyakoriak a tudományos prózában. Csakúgy, mint a zsúfolt, tömör mondatok, amelyek hosszúságuknál és dús információtartalmuknál fogva szinte lehetetlenné teszik a megértést. Példa lehet erre a következő részlet, melyben a fő rész állítmánya az utolsó helyre került. „Itt a pártállam által visszaszorított érdekdifferenciálódásra és érdekartikulációra (ami az érdekek politikai monopolizáltságából és a párt egyéni és szervezeti autonómia iránti idegenkedéséből, valamint a tulajdon állami monopóliuma következtében az elmosódott osztályöntudatból adódott), az 1989-es események jellegére és a gazdasági szigor szükségességére, valamint a baloldali politikai szerveződésekkel szembeni bizalmatlanságra gondolunk.” (Uo., 42. old.) Kiutat jelenthet ebből a labirintusból, ha kettébontjuk a mondatot: Itt a pártállam által visszaszorított érdekdifferenciálódásra és érdekartikulációra gondolunk, amely… (A két idegen szó helyett is állhatna magyar.) A közbevetések, a zárójelbe vagy gondolatjelek közé tett közlések nagy figyelmet igényelnek. Ha nem elég gondosan szerkesztjük a közbevetésekkel tarkított mondatot, könnyen áttekinthetetlenné válik. Nincs szó természetesen arról, hogy a közbevetések alkalmazása minden körülmények között helytelen vagy kerülendő volna. Nagyon is jó szolgálatot tesznek ezek a mondanivaló tagolásában, a kiegészítő, hozzátoldó, másodrangú közléseknek a fő gondolati elemektől való elválasztásában. Ha azonban nem jó helyre rakjuk a közbevetést, vagy nem egyértelmű, hogy mire vonatkozik, akkor inkább nehezíti, semmint könnyíti a megértést.

8.1.2. Egyszerű vagy összetett mondat? Írás közben akarva-akaratlan felvetődik, hogy egyszerű vagy összetett mondatokban fogalmazzuk-e meg mondanivalónkat. Mindkettő egyaránt jó és magyaros, ellentétben azzal az elterjedt tévhittel, hogy az egyszerű mondat érthetőbb és magyarosabb. A különbség csak az, hogy a gondolatunk egyszerű-e, vagy összetett, illetve milyen intenzív figyelmet tételezünk fel az olvasó részéről. Ügyeljünk arra, hogy az összetett mondatok aránya – különösen, ha ezeken belül sok a három, négy vagy több tagmondatból álló – ne haladja meg nagyon az összes mondat 50 százalékát. A túl sok összetett, és főleg többszörösen összetett mondat ugyanis az átlagosnál nagyobb figyelmet igényel az olvasótól.

8.1.3. Névszós szerkezetek A többszörösen összetett, egyhangúan hosszú és kanyargós mondatok nagy aránya mellett elnehezíti stílusunkat és nehezíti a megértést a névszós (nominális) mondatépítés. Nézzünk erre egy példát: „A hazai politikai viszonyok mellett a szelektív kiadásszűkítésnek a feltételei az elmúlt években nem voltak adottak.” (Uo., 69. old.) Az efféle névszós szerkezeteket célszerű igésíteni: az ige nemcsak dinamikus és könnyebben felfogható, mint az elvont főnév (kiadásszűkítés, újraelosztás, túlbecslés), hanem maga köré szervezi a mondat többi részét. Jobb megoldás tehát az előbbi helyett: 77 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? „A hazai körülmények az elmúlt években nem teremtették meg a feltételeket a kiadások szelektív szűkítésére.”

8.1.4. Szórend Az is okozhat félreértést a mondat vagy a szöveg megértésében, ha nagyvonalúan figyelmen kívül hagyunk nyelvtani szabályokat. Eléggé elterjedt, hogy a magyarban szabad a szórend, holott ez nem így van: a mondatrészek rendjét részben grammatikai, részben kommunikációs megkötések szabályozzák. A számos szórendi szabály közül emeljünk ki egyet, amelyet gyakran megszegnek: az új közlés (a hangsúlyos mondatrész) közvetlenül az állítmány elé kerül. A következő részlet első mondatában tehát nem szerencsés a szórend, a másodikban már megfelelő: „1992 decemberéig Magyarországon minden vállalatnak társasági formába át kell alakulnia. Amíg nem privatizálják őket, addig az állam a részvények egyedüli tulajdonosa.” (Uo., 39. old.) – Javítva: …társasági formába kell átalakulnia. Nem szabály, csak tanács, hogy hosszabb mondatokban sem az alanyt, sem az állítmányt ne hagyjuk a mondat végére.

8.2. Gyakran elkövetett „apró” hibák ◊ Sok hibát követnek el a dolgozatok szerzői a nevekben. Milton Friedman nevét például többször láttam két nnel, mint helyesen egy n-nel leírva, de sokakat állít megoldhatatlan dilemma elé Batthyány vagy Dessewffy nevének a leírása is (nem is beszélve az olyan hibákról, amikor ezeket a nehéz neveket mondatba kell illeszteni és ragozni.) ◊ Sokszor találkozunk redundáns megfogalmazásokkal, ha nem is olyan durvával, mint a viccbeli új nóvum. Olyanokat azonban már sokszor látni, hogy „meg lehet különböztetni két eltérő csoportot.” Minek ide az eltérő? ◊ A hosszú és rövid magánhangzók helyes alkalmazása nem erőssége a szerzőknek: az „empírikus”-tól a „mindíg”-en keresztül a piacon forgalmazott „árú”-ig nagyon gyakran találkozunk a hosszú és a rövid magánhangzók felcserélésével. ◊ Sokan kezdenek töltelékszavakkal (szóval, nos, stb.) mondatokat; ez nem szerencsés. ◊ Többen élnek abban a tévhitben, hogy az és kötőszó elé soha nem kell vessző. Kell, ha két önálló tagmondatot kapcsol össze. Szintén gyakori hiba, hogy a mint kötőszó elé akkor is vesszőt tesznek, amikor nem kellene. PÉLDA: Petőfi, mint ember…; Helyesen: Petőfi mint ember. A vagy kötőszó is megzavarja sok dolgozat szerzőjét: Arany, vagy Petőfi? Helyesen: Arany vagy Petőfi? Ugyanakkor, ha a vagy tagmondatokat kapcsol össze, akkor nagyon is kívánkozik elé az a bizonyos kurta írásjel. PÉLDA: Vagy sikerül a pártnak világos programot adnia, vagy el fogja veszíteni a választást. ◊ Más írásjelek sem járnak jobban, mint a vessző. Sok baj van például az idézőjelekkel is. Az összeollózott művekből kifelejtett idézőjelekről most nem beszélünk, hiszen az nem helyesírási, hanem etikai vétség. Feleslegesen tesszük ki azonban az idézőjelet akkor, ha közmondásokról, szólásmondásokról, közkeletű szlogenekről van szó: PÉLDA: Könnyebb a tevének átmennie a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia a mennyek országába. Inkább kevesebbet, de jobban! Magam is hajlamos vagyok idézőjelet használni akkor, ha szokatlan kifejezésről van szó, ettől azonban ez a szokás még rossz szokás! PÉLDA: Ezek a fejlemények más megvilágításba helyezik a „későn jövők” esélyeit. Itt bizony semmi szükség nincs a mondaton belüli idézőjelre. Ha azonban ironikus felhangot akarunk adni az általunk jellemzett személy szóhasználatának, akkor már kitehetjük az idézőjelet: 78 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? PÉLDA: A lektor csak kétféle cikket ismer: „nívóst” vagy „nívótlant”, ennél közelebbről nem tudja jellemezni az általa bírált írásokat. „Ügyeljünk arra, hogy – az általánosan elterjedt mai gyakorlattal szemben – ne használjunk macskakörmöt akkor, amikor bizonytalanok vagyunk a szóhasználatban, s azt érezzük, hogy az illető szó nem tökéletes megoldás, de nem találunk jobbat. Ne alkudjunk meg ilyen könnyen, keressünk jobb megoldást, lehetőleg olyat, amelyet már nem kell idézőjelbe tenni.” (Gyurgyák [1996] 81. old.) ◊ A legtöbb magyar meglehetősen rosszul használja a határozott, illetve a határozatlan névelőt. Úton-útfélen kiteszi a határozatlan névelőt akkor is, amikor nincs rá szükség. Magam, mielőtt leírom az egy-et, mindig elmormolom magamban a mondatot, vajon megállna-e az egy nélkül is. Általában megáll. ◊ Sokan sokat rövidítenek: fogl. helyzet, BWR (Baden Württemberg) és hasonlókat írnak le. Ne tegyék, mert a magyar nem rövidítős nyelv! Nyelvünkben a rövidítés „köznevek esetében igen ritka (például a vállalati formák neve: Bt, Rt. stb. ilyen), inkább csak vegyületek nevére korlátozódik.” (Kálmán [1996] 344. old.) ◊ Rákfene a szakmai szövegekben az egybeírás, különírás. Megnyugtató ellenben, hogy ebben a kérdésben még nyelvészek, szerkesztők és más, a nyelvvel professzionálisan bánó szakemberek is minduntalan rászorulnak A magyar helyesírás szabályaira. Ha a legkisebb bizonytalanságot is érezzük az egybeírással-különírással kapcsolatban, vegyük kézbe a könyvet! ◊ Apró hibának tűnik, de esetenként komoly félreértések forrásává válhat az, ha a főnévi igenév után nem teszünk személyragot. PÉLDA: A tanárnak meg kellett magyarázni a hallgatólagos tudás lényegét. Helyesen: A tanárnak meg kellett magyaráznia a hallgatólagos tudás lényegét. A személyrag elhagyása az első esetben azt a látszatot kelti, hogy a tanár nem értette a dolgot, tehát az ő számára kellett világossá tenni a hallgatólagos tudás lényegét. Holott az író éppen a fordítottját akarta mondani. Egyetlen betűkülönbség megváltoztathatja a cselekvő személyét, ezáltal a mondat értelmét. ◊ Gyakori, hogy a dolgozatok, tanulmányok szerzői állítmányként befejezett melléknévi igenevet alkalmaznak: a piac megosztott, ez valószínűen túlbecsült, csak a PM mérlegei hozzáférhetőek. Nem szerencsés ez a forma, ha személyragozott ige helyett áll. Fogalmazzunk inkább így: ezt valószínűen túlbecsülik, csak a PM mérlegeihez lehet hozzáférni stb. ◊ A szaknyelvben hemzseg a németből átvett magas, illetve alacsony kifejezés, továbbá az alul és felül alkalmazása szóösszetételekben. Szovátay György szellemes füstölgésében (Szovátay [1996] 91. old.) jogosan jegyzi meg, hogy ha a rosszul táplált embert alultápláltként jellemezzük, akkor valójában arra utalunk, hogy a szája helyett egy másik, alacsonyabban fekvő testnyílásán jut szegény a táplálékhoz. Ha nem akarunk hasonló bonyodalmakba keveredni, és lábbal tiporni anyanyelvünket, akkor helyesebben tesszük, ha az alacsony fizetésűt magyarul kis fizetésűnek, a magasan fejlettet erősen fejlettnek nevezzük. ◊ A menedzserekkel foglalkozó szakirodalomban, de általában a társadalomtudományi irodalomban igen gyakori hiba a személyek elsikkasztása. A személytelenség több, mint nyelvi hiba: egyfajta felelősség-elhárítást sejthetünk mögötte. Erre kell gondolnunk, ha azt olvassuk: – nem a cég vezetői döntöttek, hanem a vezetés, – nem a szerző emelte ki a gondolatot, hanem a tanulmány, – nem a tanárok állnak távol a gyakorlattól, hanem az oktatás. Változtassunk ezen a rossz beidegződésen! Ha van cselekvő személy, márpedig az esetek többségében van, akkor őt jelöljük meg a mondat alanyaként, s ne valamely testületet vagy elvont főnevet. ◊ A hibák elleni küzdelemben bevetett csodafegyver, a számítógép – amint az lenni szokott – maga is hibák forrásává válhat. Miközben bizonytalan helyesírásunkat korrigálja, a helyesírási ellenőrző program elaltathatja éberségünket. Ne gondoljuk azt, ha átmentünk a programmal a szövegen, akkor már minden rendben. Ellenkezőleg, olyan új hibákat ejthetünk, amelyeket magunktól sohasem lennénk képesek elkövetni. Ez abból fakad, hogy a gép mást értelmez szónak, mint az agy. „A gépnek a szó szóköztől szóközig tart, illetve írásjelig, ha a szó után ilyen áll. Ennek következtében eleve kívül esnek a vizsgálaton a nehezebb helyesírási helyzetek: a 79 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? szavak hibás különírása, az írásjelek elhibázása. Külön kell említeni az úgynevezett értelmes hibákat, melyek csak az adott szövegkörnyezetben kifogásolhatók. Mivel ezek a szótárban benne vannak, a gép sohasem nyilvánítja hibásnak őket, így ezeket nem bízhatjuk a gépre.” (Kis [1996] 609. old.) A gépet nem idegesíti, ha „valamire halandók vagyunk”, ahelyett hogy „hajlandók lennénk rá”, számára a halandó és a hajlandó egyformán elfogadható magyar szó. Hogy nem illik a szövegkörnyezetbe?! A komputernek emiatt ugyan nem fáj a feje! A gépies helyesírás csak bosszant bennünket, amikor hibásnak mutat ki olyan kifejezéseket, amelyek tökéletesen helyénvalóak. A program e fejezet hivatkozásjegyzékében hullámos vonallal aláhúzta Kis Ádám imént idézett cikkének ironikus címét: Helyesír a számítógép. A helyesír kifejezést a gép nem fogadta el, holott semmi baj sincs vele. Nagyobb baj azonban az, amikor a komputer átsiklik a durva helyesírási hibákon is: elfogadja például, hogy „a beteg fázni kezdet”, mert a „kezdet” értelmes magyar szó. Szó nélkül „beveszi” például ezt a mondatot. „Kel – ez túl erős kifejezés, inkább jó lenne.” A kel úgyszintén értelmes szó, nincs is baja vele a gépnek. ◊ A legvadabb hibákat azonban az elválasztással lehet ejteni, így „senki sem csodálkozi k már, hogy az újs ágok, fol-yóirato-k” hozzávetőleg az előző szavak helyesírásának képét mutatják. Ne adjunk esélyt a gépnek a magyar nyelv helyesírási szabályaival szemben! ◊ Jó, ha tudjuk: leggyakrabban az összetett szavakat választja el hibásan a gép: például: jobboldali; le-galább és hasonlók. A kettős magánhangzók és az idegen nevekben előforduló összetett mássalhangzók elválasztása is kritikus. Helytelen: Roths-child, Brueg-hel Helyes: Roth-schild, Brue-ghel Még durvább a magyar kettős mássalhangzók hibás elválasztása: kívánc-si szós-zegő stb. Ezért megfogadhatjuk az alábbi jó tanácsokat26: Rövid, két szótagú szavakat egyáltalán ne válasszunk el! (Ne írjuk így: pi-ac!) Az összetett szavakat a két szó találkozásánál válasszuk el, s ha ez valamiért nem lehetséges, akkor legalább ne a „forrasztási helytől” egy szótagra iktassuk be az elválasztójelet! (Ne írjuk tehát azt, hogy akciócso-port vagy rendőregyenruha.)

9. TARTOZÉKOK A szorosabban vett dolgozatszövegen túl a legtöbb tanulmány, egyetemi írásbeli munka nem csupán a főszövegből áll, hanem azon kívül is még számos fontos tartozéka van. A teljesség igénye nélkül ezek a következők27: ◊ Címoldal és belső címoldal ◊ Copyright oldal ◊ Ajánlás, mottó ◊ Előszó és/vagy bevezetés, köszönetnyilvánítás ◊ Tartalomjegyzék ◊ Rezümé (beleértve az idegen nyelvűeket) ◊ Táblázatok ◊ Ábrák Vö. Zimányi Magda írásával. (Zimányi [1993] 874–876. old.) A felsorolás a tanulmányban való megjelenésük sorrendjében történt, bár a sorrend nem teljesen merev. Attól függően, hogy milyen dolgozatról van szó, a rezümé lehet közvetlenül a főszöveg előtt, de lehet a végén is. A tartalomjegyzéket ugyan újabban általában előre tesszük, de vannak, akik még mostanában is a dolgozat végén helyezik el. 26 27


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? ◊ Illusztrációk ◊ Befejezés, összefoglalás ◊ Mellékletek, illetve függelékek (beleértve a kronológiát) ◊ Szakkifejezések magyarázata ◊ Névmutató ◊ Tárgymutató ◊ Rövidítések jegyzéke ◊ Hibajegyzék28 Mindezen tartozékok értelemszerűen nem minden dolgozatban jelennek meg egyszerre. Némelyiküknek – mint például a név- és tárgymutatóknak – inkább csak a hosszabb dolgozatokban van jelentősége. Mégis azt tanácsoljuk, hogy a dolgozat írása közben vagy a dolgozat befejezése után a szerző gondolja át, hogy az említett tartozékok közül melyek alkalmasak arra, hogy – akár utólag hozzátéve is – emeljék a dolgozat vagy tanulmány színvonalát, növeljék használhatóságát. Ha minden erőltetés nélkül illeszthetők a főszöveghez, illetve a dolgozat tartalmához, ne töprengjünk, haladéktalanul tegyük hozzá az anyaghoz a kiválasztott tartozékokat (vagy illesszük bele őket). Inkább alkalmazzunk feleslegesen egy tartozékot (például néhány ábra esetén is ábrajegyzéket), semmint hogy egy fontos tartozék, például a tartalomjegyzék lemaradjon. Kis túlzással azt lehetne mondani: Mutasd meg tartozékaidat, megmondom, ki vagy! A gondosan összeállított, használható és az olvasót orientáló tartozékok az író alaposságára, elmélyültségére vallanak, arra, hogy nem összevágta, hanem alaposan átgondolta a munkát, és szem előtt tartja az olvasó, az opponens vagy a lektor kényelmét. A tartozékok egy részén nem is kell különösebben gondolkodnunk. Még a legrövidebb dolgozatnak is legyen címlapja, bevezetése, hivatkozásjegyzéke és – az egészen rövidektől eltekintve – tartalomjegyzéke, továbbá rezüméje. Nagyon hosszú műveknél (disszertációknál, tanulmányoknál) mindenképpen készítsünk név- és tárgymutatót. (A számítógépekben erre külön szoftver van, úgyhogy ez nem okozhat gondot.) A következőkben nagyon röviden megemlítünk néhány tudnivalót az egyes tartozékokkal kapcsolatban.

9.1. Tartozékok a főszöveg előtt Még a legrövidebb dolgozat esetén is ügyeljünk arra, hogy dolgozatunknak legyen külön címoldala.

9.1.1. Címoldal és belső címoldal A címadás tartalmi kérdéseiről és fontosságáról már esett szó, s ebből minden külön indoklás nélkül levezethető a címoldal grafikai kivitelezésének fontossága. A címoldal túldimenzionált, illetve szürke, egyhangú grafikai kivitelezése egyaránt rontja a hatást. A címoldalnak öt fontos elemet kell tartalmaznia: 1. a szerző neve; 2. a dolgozat címe és alcíme; 3. az intézmény, amelynek számára a dolgozatot írjuk (például ELTE, Bölcsészettudományi Kar, Legújabb kori történelem tanszék), vagy nyilvános publikálás esetén a kiadó, illetve kiadó testület; 4. a város, ahol a dolgozat született; 5. az évszám (esetleg a hónap), amikor a dolgozat készült, illetve amikor lezártuk azt. A szerzők nevét egyetemi dolgozatban mindig autentikus írásmóddal tüntessük fel, tehát úgy, ahogyan azt az anyakönyvi kivonatban írják. Ne írjunk például Kováts Gergőt vagy Huszár Marát szakdolgozatunk címlapján, még ha barátaink így szólítanak is bennünket. A kutatók, közírók választhatnak – és gyakran választanak is – A tartozékok listájának összeállításában támaszkodtam Gyurgyák János kézikönyvére. (Gyurgyák [1996] 27., 119. old.) Az itt található felsorolás azonban sem sorrendjében, sem tartalmában nem egyezik meg az övével, ami teljesen logikus, hiszen az említett kézikönyv nem diákoknak és szerzőknek, hanem elsősorban kiadóknak és szerkesztőknek szól. Az egyes elemekkel kapcsolatos tudnivalók ezért főként a saját tapasztalataimat tükrözik. 28


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? művésznevet. Erre gyakran szükség is van, hogy megkülönböztessék magukat az ugyanazon a néven publikáló, már befutott szerzőktől. Címben mindig a teljes nevünket tüntessük fel, tehát ne csak a családi nevet! Társszerzők esetén az egyes szerzők nevét gondolatjellel válasszuk el egymástól, a gondolatjelek előtt és után egy betűhelyet, úgynevezett spáciumot kihagyva. Ne helyettesítsük a gondolatjelet kötőjellel. (Ez egyébként a főszövegben sem túl elegáns.) A társszerzőket lehetőleg ábécérendben tüntessük fel a címlapon, s ne szerepeltessünk háromnál több szerzőt. Sok szerző esetén a szerzők nevének felsorolása a belső (copyright-) oldalra kerül. Ha egy testület tekinthető szerzőnek – például egy intézet közös tanulmányáról van szó –, akkor az intézet nevét a cím alatt tüntessük fel. Nagyon fontos, hogy ilyen esetben semmiképpen se rövidítsünk, hiszen a leendő olvasónak esetleg fogalma nincs arról, hogy mi az a SZTAKI. Ha egy tanulmányt nem szerzőként, hanem szerkesztőként, összeállítóként jegyzünk, akkor a nevünket mindenképpen a cím alatt tüntessük fel. Disszertációknál, szakdolgozatoknál elsődleges szerzőség esetén is szokásos a név cím alatti feltüntetése. Ilyenkor azonban gyakorta az „Írta:” kifejezés teszi világossá, hogy a címlapon feltüntetett név a szerzőé, nem pedig az összeállítóé, szerkesztőé. Előfordul, hogy bizonyos egyetemek, főiskolák saját hagyományukat követik a szakdolgozatok, disszertációk címlapjának megformálását illetően. Ekkor azonban a leendő szerzők rendelkezésére bocsátanak egy tájékoztatót, amelyben feltüntetik, hogy milyen a dolgozat elvárt borítója. Igényesebb dolgozat (például disszertáció vagy publikált tanulmány, illetve könyv) esetén külön külső és belső címoldalra van szükség. A két címoldal tartalma, elrendezése egyetemi dolgozatok esetében általában megegyezik. (Könyveknél a belső címoldal kismértékben eltérhet a külsőtől.)

9.1.2. Copyrightoldal A társadalomtudományokban is mind gyakoribb, hogy egy disszertáció vagy szakdolgozat később fényes karriert fut be, ha nem szerepel is mindjárt a Nobel-díj indoklásában, mint Robert W. Fogel29 PhD-dolgozata. Ezért sokszor már a diákoknak is figyelemmel kell lenniük munkájuk tulajdonjogaira. A professzionális kiadók a szerzői jogok feltüntetése végett úgynevezett copyrightoldalt tesznek a kötetbe, amely rendszerint a belső címoldal hátlapja. A copyrightoldalon szereplő legfontosabb információ a szerzői jog tulajdonosának a neve, amelyet némelykor az oldal legalján, némelykor középtájon tüntetnek fel az alábbi módon: © Kovács János, 1991 A copyrightoldalon sorolják fel a tanulmány vagy könyv létrejöttében szerepet játszó érdemi (nem technikai) közreműködők nevét is. Itt kap helyet a fordító, a szerkesztő, a lektor, valamint a függelék, az irodalomjegyzék, a név- és tárgymutató összeállítója stb. Disszertációk, szakdolgozatok esetén a témavezetőt vagy konzulenst legalább a belső címlap hátoldalán fel kell tüntetni. A copyrightoldalon szerepeltetendők a mű felhasználhatóságát korlátozó tartalmi és jogi információk. Ilyen lehet például az a megjegyzés, hogy a mű nem a szokásos kiadói-nyomdai eljárásokkal készült, s ezért az esetlegesen előforduló hibákért a közreadó nem vállal felelősséget. Hasonló megjegyzés lehet, hogy a szerző a kéziratot még nem tekinti befejezettnek, lezártnak, csupán munkaanyagnak, s ezért a szöveg nem idézhető, nem hivatkozható. A tanulmány felhasználásának formai jogi korlátozása lehet a „Minden jog fenntartva” megjegyzés, amelyet néha még részleteznek is, például a következőképpen: „E jegyzet egészének vagy részének újranyomása, másolása, elektronikus vagy mechanikus újraelőállítása és terjesztése csak a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.” Bár disszertációkban, szakdolgozatokban nem szokásos ilyen megjegyzéseket tenni, bizonyos esetekben hallgatók által írt tanulmányoknál is szóba jöhetnek tartalmi, de a felhasználással kapcsolatos formai-jogi korlátozások is. A tartalmi korlátozások akkor válhatnak különösen fontossá, ha valaki később fel akarja használni a dolgozatban szereplő adatokat, felmérési eredményeket stb.

9.1.3. Előszó, köszönetnyilvánítás, bevezetés Az előszó célja, hogy eligazítsa az olvasót, egyfajta kulcsot adjon a kezébe a mű megértéséhez. Szakdolgozatok, disszertációk, könyvek, hosszabb tanulmányok mindenképpen előszót igényelnek. Házi dolgozatok, év közben beadott esszék esetében mellőzhetjük ezt, vagy egy úgynevezett kopffal, azaz egy nyolc-tíz soros bevezető szöveggel helyettesíthetjük, ami főként arra korlátozódik, hogy jelezze: miről szól az írás. Az előszóban ezzel szemben általában szót ejtenek a mű céljáról, a szerző személyes útjáról, amely az adott témához vezette, az alkalmazott módszerekről, a forrásokkal kapcsolatos problémákról, a mű megírása közben támadt egyéb Amerikai gazdaságtörténész, közgazdász, a University of Chicago tanára. 1993-ban a kliometria – azaz a történelemre alkalmazott kvantitatív módszerek – kidolgozásában elért eredményeiért Douglas North-szal együtt Nobel-díjat kapott. 29


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? nehézségekről, a munka korlátairól, a kutatás szükségszerű tökéletlenségeiről és lehatároltságáról. Ügyeljünk arra, hogy ez utóbbiakat semleges, tárgyilagos hangon, semmiképpen sem mentegetőzve vagy a munkánkat lekicsinyelve adjuk elő. Az ellenkező véglet természetesen még kevésbé vált ki kellemes reakciókat. Nem aratunk nagy sikert, ha az előszóban minduntalan művünk nagyszerűségét, felfedezéseink újdonságerejét hangsúlyozzuk. Különösen veszélyesek az olyan mondatok, amelyek arra utalnak, hogy Magyarországon mi fedeztük fel elsőként ezt vagy azt az összefüggést, vagy mi írtunk elsőként a szóban forgó témáról. Ha ezt mégis fontosnak tartanánk kiemelni, nemcsak a szerénység, hanem a pontosság okán is mindenképpen tegyük hozzá a „tudomásunk szerint” kitételt. Az előszót szokták felhasználni a köszönetnyilvánításra is. Ha régebben kiadott könyveket veszünk a kezünkbe, láthatjuk, hogy a köszönetnyilvánítás három-négy évtizede még nem volt annyira elterjedt, mint manapság. Nyugati mintára lett újra divatossá, és ma már szinte hiányzik az olvasónak, ha egy-egy dolgozat, könyv szerzője önmagán kívül senkinek sem tulajdonít fontosságot a mű létrejöttében. A köszönetnyilvánítás mindenképpen nagy körültekintést követel. Kellemetlen, ha például épp a témavezető tanárt hagyjuk ki azok sorából, akiknek az előszó szerint köszönettel tartozunk. Bizonyos esetekben még a sorrend helytelen megválasztása is galibákhoz vezethet. Az érdemi módon hozzájárulókat tüntessük fel elsőként, de természetesen figyelembe kell venni bizonyos presztízsszempontokat is. Két konzulensünk közül a tanszékvezető professzor nevét még akkor sem tüntethetjük fel a tanársegédé mögött, ha nyilvánvalóan a tanársegéd fordított több időt ránk és a munkánkra.

9.1.4. Mottók, ajánlások Különösen az angolszász országokban nagy divat ajánlásokat, továbbá mottót, aforizmákat, verssorokat, szellemességeket írni a belső címlap után (rendszerint egy külön oldalra, amelyen csak az ajánlás vagy a mottó szerepel). A mottónak nem szabad sem szürkének, közhelyesnek, sem pedig önkényesnek, nem odaillőnek lennie. Ez utóbbi eset akkor áll fenn, ha a mottónak semmi köze sincs a tartalomhoz. Disszertációk és más nehézsúlyú irományok esetén ne adjunk mottót se a Murphy törvénykönyvéből, se pedig valamely éppen divatos pop-nótából. A mottónak a könyv vagy tanulmány mondanivalójához, mégpedig nem csupán a mondanivaló valamely kiragadott részéhez, hanem egészéhez kell illeszkednie. Az ajánlás esetében tartózkodni kell a túlzottan személyes megnyilvánulásoktól. Ne írjuk az ajánlásban, hogy Pucikámnak vagy Mackómnak, még ha otthon történetesen így hívjuk is életünk párját vagy a barátunkat, barátnőnket.

9.1.5. Tartalomjegyzék A tartalomjegyzék korábban általában a tanulmányok végén kapott helyet. Újabban, főleg tudományos műveknél, ismét terjed az előre hozott tartalomjegyzék, amely közvetlenül a címlapot követi. A szépirodalmi műveknél változatlanul a könyv végén található. A tartalomjegyzéket mindenképpen páratlan, új oldalon kezdjük! A tartalomjegyzékben a főszövegben szereplő rész- és fejezetcímeken, illetve alcímeken túl szerepelniük kell a mellékleteknek, a bibliográfiának és más járulékos részeknek is. Lehetőleg minden címet és alcímet fel kell tüntetni abban a mélységben, ahogyan a főszövegben szerepelnek. Ha a tartalomjegyzék jól szerkesztett, sokat elárul a könyvről. A tartalom alapján eldönthetjük, hogy a szóban forgó könyvet, tanulmányt, dolgozatot egyáltalán elolvassuk-e vagy sem, az általunk keresett témába vág-e, vagy idegen attól. A szövegszerkesztők a főszövegben szereplő címek, alcímek alapján ma már automatikusan készítenek tartalomjegyzéket. Ebben az esetben a szerzőre csak a tartalomjegyzék újragondolása, tipografizálása és megszerkesztése vár. Előfordul, hogy az elkészült tartalomjegyzék irányítja rá a figyelmet a szöveg bizonyos egyoldalúságaira, a szerkesztés következetlenségeire. Ilyen esetben a gép által létrehozott tartalomjegyzéket, csakúgy, mint a szöveget magát, módosítani kell. Az utólag elkészült tartalomjegyzék alapján kibuknak következetlenségeink. Például az, hogy bizonyos, tartalmilag hangsúlyos részeket túl röviden intéztünk el, míg a kevésbé fontos részekről terjengősen írtunk. A szerzővel már az is előfordult, hogy egy hosszú tanulmányban bizonyos rövid rész két helyen is szerepelt – és bár többször is végigment a főszövegen – mégsem vette észre a hibát. A csúnya szerkesztési hiba csupán a tartalomjegyzék összeállításakor derült ki. Ha nem a számítógép készíti a tartalomjegyzéket, hanem mi magunk, vagy ha a jegyzék elkészítése után valaki még utólag belenyúl a belső címekbe, előfordul, hogy a főszövegbeli címek és a tartalomjegyzékben szereplők eltérnek egymástól. Ez adódhat például abból, hogy egy címet utólag megváltoztatunk, de a változtatást elfelejtjük átvezetni a tartalomjegyzéken. A tartalomjegyzéket ezért mindig egyeztessük a főszöveggel! Sokszor az oldalszámokban mutatkozik eltérés akkor, ha például egy másik gépen nyomtatjuk ki a szöveget, mint amin eredetileg írtuk. A lap alján szereplő címek ilyenkor átkerülhetnek a következő oldalra, s máris megvan a galiba! Ügyeljünk a pontosságra, és gondos egyeztetéssel kerüljük el az ilyen apró, de bosszantó hibákat.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Az erősen tagolt írásműveknél a tartalomjegyzék általában hosszúra sikeredik, és többszörös alárendelések vannak a címek, alcímek között. A címek rangját vagy decimális számozással, vagy tipográfiával adhatjuk meg. Háromféle betűtípusnál, illetve fokozatnál többet azonban semmiképpen se használjunk, mert a sokféle betűfokozat, illetve típus ízléstelenül tarkává teszi tartalomjegyzékünket. Ha hathét fokozatban adunk címet, akkor a tipográfiai rendszerezés helyett alkalmazzuk inkább a decimális számozást!

9.1.6. A rezümétől a précisig Az összefoglalás még rövidebb terjedelmű írásoknál is előzékenység az olvasóval szemben. Murphy és Hildebrandt a dolgozatnak ezt a részét találóan az olvasó számára nyújtott „élő időmegtakarító szolgáltatásként” definiálja. (Murphy – Hildebrandt [1991] 539. old.) Kevés embernek van ideje hosszú tanulmányokat olvasni, jóval több ember formál igényt arra, hogy vázlatosan megismerkedjen a tanulmányok, dolgozatok tartalmával. Az összefoglalók gyakran önálló életet élnek, önálló publikációként is megjelennek, más esetekben a dolgozat elején vagy végén foglalnak helyet. A dolgozatnak ezt a részét elkülönítjük a főszövegtől, és általában – kivéve a kopfot – külön, páratlan oldalon kezdjük. Az összefoglalásnak számos különböző elnevezése, illetve változata van. Csak a legfontosabbakat említve: ◊ tartalmi kivonat (abstract30); ◊ szinopszis,31 rezümé, epitomé;32 ◊ „felvezető” szöveg (kopf); ◊ précis[54] (a fő pontok összefoglalása, illetve felsorolása); ◊ digest (tömörítvény); ◊ vezetői összefoglaló; ◊ záró gondolatok vagy zárófejezet.33 Mivel az elnevezések még a könyves szakemberek vagy kutatók szóhasználatában sem mindig ugyanazt takarják, kiadónak könyvet, folyóiratnak cikket benyújtva, vagy egyetemi dolgozatot készítve, mindig kérdezzük meg, hogy milyen jellegű összefoglalót vagy rezümét kérnek! Ezzel sok bosszúságtól és felesleges munkától kímélhetjük meg magunkat. Folyóiratok esetében érdemes elővenni a szóban forgó periodika korábbi számait, és megnézni, hogy a már publikált cikkek szerzői milyen jellegű összefoglalókat vagy rezümét, kopfot adtak a tanulmányukhoz. A minta ismerete sokszor jobban eligazít bennünket abban, hogy pontosan mit is várnak tőlünk, mint egy telefonbeszélgetés. Rezümét vagy absztraktot34 alkalmazunk előszó helyett rövidebb dolgozataink előtt. Esetenként a rezümére azért van szükség, hogy megkönnyítsük azon olvasók munkáját, akik épp a rezüméből szeretnék megtudni, vajon érdemes-e végigtanulmányozni művünket. Absztraktokat használunk konferenciákra benyújtott írások esetében is. Konferenciák és más tudományos rendezvények esetében előfordul, hogy csupán a rezüméket publikálják, nem pedig az egész benyújtott tanulmányt, illetve az elhangzott felszólalás szövegét. Már csak ezért is érdemes különös műgonddal megírni! Gyakran ennek nyomán figyelnek fel ránk, hívnak meg egy újabb konferenciára, vagy kérnek tőlünk írást publikálási céllal. Milyen a jó rezümé? ◊ Rövid, öt hat sortól legfeljebb egy-másfél oldalig terjed; ◊ egyértelműen utal a munka tartalmára, mégpedig érdemileg, és nem formálisan; ◊ frappáns, figyelemfelkeltő, kedvet csinál az olvasáshoz.

A Longman Dictionary szerint abstractnak állításaink, beszédünk stb. rövid formáját nevezzük. (Longman [1978] 4. old.) A Longman Dictionary szerint a szinopszis „rövid beszámoló valami hosszabbról, elsősorban film, színdarab vagy könyv tartalmáról.” (Longman [1978] 1126 old.) 32 Az epitomé és a szinopszis között nincs érdemi különbség. Az epitomé arra utal, hogy valaminek a legjava vagy a föle. Ezzel is azt sugallja, hogy a rövid összefoglalókban a dolgozat legértékesebb részeit kell kidomborítani. 33 A felsorolás Murphy és Hildebrandt hasonló felsorolásán nyugszik, de némileg eltér attól. (Murphy – Hildebrandt [1991] 539. old.) 34 A rezümé és az abstract között inkább csak az elnevezésben van különbség. 30 31


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? A tartalomra való érdemi utalás nem azt jelenti, hogy a szerző mechanikusan felsorolja, hogy miről ír. Inkább azt kell fókuszba helyeznie, hogy mit ír. Ne azt emeljük ki ezért a rezümében, hogy írásunk a bankszektor helyével foglalkozik a gazdaságban. E helyett tegyük fel például azt a kérdést, hogy beszélhetünk-e a bankok uralmáról, hatalmi túlsúlyáról az átmeneti gazdaságokban! Ne azt hangsúlyozzuk, hogy a tanulmányban a szegénység szociológiai szerkezetével foglalkozunk, hanem azt: Vajon igaz-e, hogy az öregek, a nyugdíjasok a legszegényebbek társadalmunkban? Az imént leírtakból már következik, hogy a rezümében nem témaköröket, hanem megoldandó problémákat, ha tetszik, rejtvényeket exponálunk. Ezzel ösztökéljük a reménybeli olvasót, hogy időt szenteljen munkánknak. A rezümé mondatait utólag mindig nézzük át abból a szempontból, hogy mennyire konkrétak! Semmiképpen se írjunk általánosságokban mozgó megállapításokat a rezümébe! Ezek senkit sem érdekelnek. A tömörítvény vagy digest többnyire kihúzásokkal áll elő az alapszövegből. Ha egy százoldalas tanulmányból egy rövidebb, húszoldalas formát készítünk, a kitérők, lábjegyzetek, példák vagy bizonyos kevésbé fontosnak ítélt részek elhagyásával, akkor tömörítvényt hoztunk létre. Vannak folyóiratok, amelyek digest jellegűek. 35 . Mivel mindenkinek kevés az ideje, a tömörítvényeket közlő folyóiratok nagy népszerűségnek örvendenek. Könyvtárak is adnak ki tömörítvényeket tartalmazó sorozatokat. Amennyire használhatók az ilyen jellegű források tájékozódásra, annyira alkalmatlanok arra, hogy komoly tudományos munkák alapjául szolgáljanak. Így, ha digest alapján fontosnak ítélünk egy gondolatot, próbáljuk megszerezni az eredeti, hosszabb írást is, amely a digest mögött áll.

9.2. Tartozékok a főszövegben Eltérően az előbb felsorolt elemektől, az ez után következő néhány tartozék valójában nem különül el teljesen a főszövegtől, és a dolgozat érdemi részét alkotja. Két okból mégis a tartozékok között ejtünk szót róluk. Egyfelől azért, mert a táblázatok, illusztrációk stb. vizuálisan akkor is kiugranak a szövegből, ha a szövegoldalakon foglalnak helyet, másfelől azért, mert megalkotásuk közben a főszövegétől teljesen eltérő, speciális problémák merülnek fel.

9.2.1. Táblázatok A táblázat – legtömörebben megfogalmazva – adatok oszlopokba és sorokba rendezett megjelenítése. Táblaigényes tudományágakban, például a statisztikában vagy a szociológiában, a hallgatók megtanulják – a szakma technikájaként – a táblázatok szerkesztését. Itt most nincs mód részletezni ezeket a tudnivalókat. Csupán néhány fontosnak ítélt dologra hívjuk fel a figyelmet. A táblával szemben támasztható elemi követelmény, hogy mondjon valamit az olvasónak. Ha a táblázatból nem olvasható ki világosan egy trend, ha a számokból nem vonható le semmilyen következtetés, akkor a táblát újra át kell gondolnunk. A táblának mind oszlop-, mind sorirányban tartalmi megnevezést kell adni. Oszlopirányban szerepelhetnek például a tábla fejében az évek, sorirányban pedig az országok. (Fordítva nem szokás.) Ha az egyik irányban nem tudunk megnevezést illeszteni a rovatokhoz (például azért, mert túlságosan különneműek), akkor se hagyjuk üresen tátongani a tábla fejét, a szóban forgó rovatba írjuk egyszerűen azt, hogy „Megnevezés”. Az oszlop- és sorirányú megnevezésen túl a tábla fontos kelléke a cím, mely magában foglalja azt, hogy miről szól a tábla. A címet a táblázat felett helyezzük el, ügyelve arra, hogy a cím szélessége kövesse a táblázat szélességét. A táblázat címét, a többi címhez hasonlóan, mindig nagybetűvel kezdjük, és utána egy sort kihagyunk, s csak azt követően kezdjük leírni magát a táblát. A táblázat elengedhetetlen kelléke a forrásmegjelölés, amelyet külön sorban, a tábla alatt szokás feltüntetni. A tábla forrását azért kell közvetlenül a tábla alatt megadni, mert ha később kifényképezik azt a könyvből, tanulmányból, a forrásnak is rajta kell lennie a másolaton. Ezért semmiképpen sem elég, ha a táblázat forrását csupán hátul, a hivatkozásjegyzékben tüntetjük fel. Ha más szerzőktől veszünk át táblázatot, akkor se hagyatkozzunk mindenben rájuk. Megoszlási viszonyszámok esetén például adjuk újra össze a számokat, s meglepődünk majd, hány esetben tapasztalunk eltérést. Ha a táblában kiugró, feltűnő szám van, például ugyanarra a dologra vonatkozó adat a táblában szereplő valamennyi évben tízes nagyságrendű, s egyetlen évben ezres, éljünk a gyanúperrel, hogy az, aki a táblát eredetileg összeállította, illetve leközölte, elírt vagy elszámolt valamit. Ilyenkor próbáljuk meg más forrásból ellenőrizni az adatot. Az önmagunk által szerkesztett táblát is vizsgáljuk meg ugyanebből a szempontból. Ha idegenből fordítunk táblázatokat, ügyeljünk arra, hogy az angol billion milliárd, nem pedig billió, s a mértékegységekben is lehetnek eltérések. A tábla megnevezései esetén se elégedjünk meg a hevenyészett tükörfordítással. Ne a nagyszótárral próbálkozzunk, hanem szakszótárakkal. Ha még így sem vagyunk biztosak a dolgunkban, forduljunk a téma szakértőihez. Ha más szerzőtől átvett táblát manipuláltunk, például kiegészítettük, vagy

35

Legismertebb a Reader‟s Digest, de Magyarországon ilyen volt a Látóhatár című, már megszűnt periodika.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? bizonyos adatokat újraszámoltunk, ezt mindenképpen tüntessük fel! A megjelölés ilyenkor: „a szerző saját számítása” vagy „módosítva a Statisztikai Hivatal 1995-ös jelentése alapján” stb. Ezt közvetlenül a forrásmegjelölés alatt, külön sorban tüntessük fel. Ha a táblán belül valamely adat elüt a többitől (például azért, mert csak becsült adat, vagy mert nem az év tizenkét hónapjára vonatkozik, hanem csak kilencre), akkor azt az adatot felső indexbe tett a, b, c stb. betűjelekkel kell megjelölni, s a tábla alatt megadni hozzá a jelmagyarázatot. Minden egyéb megjegyzés is közvetlenül a forrásmegjelölés alatt helyezendő el. A táblázatok szerkesztésére is vonatkozik a következetesség elve. Ha már a tábla megnevezéseit nagybetűkkel kell megadni, tartsunk ki emellett! Ne kezdődjön az egyik megnevezés nagybetűvel, a másik kicsivel, ne írjuk nagybetűvel a tanulmány elején szereplő táblázatok megnevezés rovatait, ha a végén szereplőknél kisbetűt alkalmazunk! Ne írjuk a tábla sorszámát az egyik fejezetben középre, a másikban jobb oldalra, ne használjuk a dollárjelet az egyik helyen, miközben a másikon a dollár szót tüntetjük fel, és így tovább! Egy-egy írásunkban, dolgozatunkban elhelyezett valamennyi táblázat legyen tipográfiailag egységes! Bármily könnyebbséget jelent is, ne illesszünk a szövegbe különféle helyekről kölcsönzött, tipográfiai szempontból elütő táblákat, mert ez a külcsínt nagyban lerontja, és olykor még értelmezési nehézségekhez is vezethet. A táblákat általában célszerű szöveg közben elhelyezni. Kivételt képeznek talán azok az esetek, amikor a dolgozat szinte csak táblázatokból áll. Ilyenkor szokásos a táblákat függelékben megadni. Ha kezelhető mennyiségű táblázatunk van, tehát három-négy oldalanként fordul elő egy-egy, akkor jobb, ha a szöveg közé iktatjuk be őket. Nem szolgálja az olvasó kényelmét, ha a táblázatokat a tanulmány végén mellékeljük. Ekkor ugyanis előre-hátra kell lapozgatni a táblából levont következtetések és a táblák között. A szöveg közbeni táblázatok nagyban emelik a kifejtés meggyőző erejét. Mark Twainnek tulajdonítják a mondást: Sorakoztasd fel a számokat, és azután már mondhatsz, amit akarsz! Valóban így van, ha a rosszmájú Twain egy kissé talán el is túlozta a dolgot. Ezért, ha csak lehet (és ha nem idegen túlságosan dolgozatunk témájától és jellegétől), minél több táblázatot helyezzünk el a szövegben! Szakítsunk azzal az előítélettel, hogy a táblázatok, a számok szárazak, unalmasak! Egyre nagyobb szerepük lesz a számoknak, a meggyőző erő szempontjából egyre többet nyomnak a latban az objektív adatok (netán mérési eredmények) olyan tudományágakban is, mint például az irodalomtudomány, a pszichológia vagy a jogtudomány stb. Ha dolgozatunkat publikálásra szánjuk, akkor a szerkesztő többnyire azt kéri, hogy a szöveg közé szánt táblázatot is külön lapon mellékelve adjuk meg. A másik kérés: szöveg közben csak azt tüntessük fel külön sorban – a táblázat számát használva (1., 3., 5. stb. táblázat megjelöléssel) –, hogy hova szeretnénk beiktatni a táblázatokat. A táblázat szövegtől való elkülönítése csupán technikai kérdés, és a kefelevonatban már viszontláthatjuk a szöveg közé beiktatott táblákat. A táblázatok között külön műfajt képviselnek az úgynevezett szöveges táblázatok. Ezek többnyire valamely jelenséghalmaz rendszerezett bemutatására szolgálnak. Szöveges táblázatokban gyakran ábrázolunk például szervezeti sémákat, ok-okozati összefüggéseket, jelenségek összehasonlítását különféle paraméterek szerint. A szöveges táblázatok szerkesztésekor semmiképpen se legyünk bőbeszédűek, az adott jelenséget lehetőleg rubrikánként egy-két kifejezéssel írjuk le! A szöveges táblázatok rovataiban szereplő kifejezéseket is nagybetűvel kezdjük, és – akárcsak a címsoroknál – itt sem teszünk pontot a szöveg végére.

9.2.2. Ábrák, diagramok „Az írásos kommunikáció »kódex alapú«, erősen a Gutenberg-galaxishoz kötődő formája erőteljes változáson megy keresztül. Csaknem négy mozdulatlan évszázad után a nyomtatott anyagok ipara gyökeresen átalakult, …mennyiségi és minőségi értelemben egyaránt. Szöveg és vizualitás viszonya gyökeresen megváltozott… A közlés aktusát strukturálisan változtatta meg a képi megjelenítés felerősödő szerepe, a »látványtervezők« a »varázslat« elemeivé váltak. Eközben az olvasói beidegződések is átalakultak olyan mértékben, hogy a régi beidegződések a funkcionális kommunikáció gátjaivá váltak.” (Lőrincz [1996] 1129. old.) Ma az írásműveknél, legyen szó könyvről vagy szórólapról, sokkal fontosabb a vizualitás, mint akár csak két-három évtizeddel ezelőtt volt. Az olvasók egyre kevésbé hajlandók a végtelen betűtengeren vitorlázni, egyre inkább igénylik a képet vagy a képszerű ábrázolást. A számokat sokkal plasztikusabban, képszerűbben jeleníthetjük meg, ha táblák helyett oszlop- és kördiagramot alkalmazunk, vagy grafikonon mutatjuk be a fontos tendenciákat. A számok bogarászása helyett így egyetlen pillantással felmérheti az olvasó, miként alakul például bizonyos betegségek aránya, nő-e a GDP, azaz a bruttó társadalmi termék, avagy csökken, stb. Természetesen az ábráknál ugyanúgy szükség van a címre (gyakran a forrásmegjelölésre) – közvetlenül a grafikon vagy diagram alatt –, mint a táblázatoknál. Ma már a különféle táblázatkezelő programok (Excel, Harvard stb.) kényelmes lehetőséget kínálnak a grafikonok, diagramok megszerkesztésére. Semmilyen külön fáradságot nem igényel, hogy tanulmányunk összefolyó sorait oszlop- és 86 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? kördiagramokkal, grafikonokkal törjük meg. A PC-k ugyan többnyire leveszik a vállunkról a kivitelezés terheinek nagyját, az alól a döntés alól azonban nem mentenek fel, hogy szemléltetésül milyen grafikai megjelenítést válasszunk. Minden formának megvan az előnye és a hátránya is. 36 Oszlopdiagramokat akkor használunk: ◊ ha különböző dolgok nagyságát hasonlítjuk össze – azonos időpontra vonatkoztatva; ◊ egy változó vagy általában egy jelenség különböző értékeit, nagyságát akarjuk bemutatni hosszabb megfigyelési idő során; ◊ egy dolog összetételének, struktúrájának alakulását mutatjuk be egy meghatározott időtartam alatt; ◊ egy dolog struktúráját, megoszlását akarjuk bemutatni egy adott időpontban vagy szakaszban. Az oszlopdiagramnál előnynek számít az összehasonlítás megkönnyítése és a trendek jól látható megjelenítése. Az egyszerű forma alkalmassá teszi szemléltető grafikánkat az írásvetítőn való bemutatásra is. Professzionális nyomtatókon a különböző színek alkalmazásával még szemléletesebbé tehetjük az adatok grafikai megjelenítését. Kördiagramoknál lehetőleg korlátozzuk a szeletek számát. Egyes szerzők maximum hat körcikket tartanak célszerűnek. (Bovée – Thill [1989] 436. old.) Az ennél több körszeletet úgy kerülhetjük el, hogy a túl kis részarányt képviselő részeket egyéb címen összevonjuk. A körszeletek legkézenfekvőbb sorrendje, ha nagyság szerinti sorrendben helyezkednek el, mégpedig úgy, hogy a legnagyobb elem kerül az óra 12-es pozíciójába. Némely esetben célszerű ezt az elvet feladni, és valamely logikai sorrendben egymás után sorakoztatva ábrázolni a körszeleteket. Lényeges az, hogy valamilyen elv vagy rendszer mindenképpen érvényesüljön a kördiagramban, semmiképpen se hányjuk kaotikusan egymásra a körszeleteket. Grafikonon (vonaldiagramon) rendszerint trendvonalakat ábrázolunk, továbbá két tényező, illetve változó egymás közötti kapcsolatát. (Például a függőleges tengelyre a 100 lakosra jutó telefonvonalak arányát vesszük fel – tízenként lépegetve 0-tól a 100-ig, a vízszintes tengelyen pedig az egy lakosra jutó GDP arányát mérjük fel az 1000 $-tól indulva a 30 000 $-ig.) Ekkor, különböző országokat összehasonlítva, az ország általános fejlettségét, gazdagságát jól reprezentáló GDP mutató és a telekommunikáció fejlettsége közötti összefüggést olvashatjuk le a vonaldiagramról.

9.2.3. Tudnivalók az illusztrációkról A tréfás ábrák és piktogramok, fényképek, karikatúrák is ugyanazt a célt szolgálják, mint a kör- vagy vonaldiagramok. Szemléletesebbé, jobban áttekinthetővé teszik az ábrázolt tendenciákat, illetve jelenségeket. Tekintsük át most Murphy és Hildebrandt nyomán azokat a fontosabb tudnivalókat, amelyekre az összefüggések vizuális bemutatásakor figyelemmel kell lennünk: ◊ Semmiképpen se tegyünk ábrát vagy táblát a szövegbe csupán díszítőelemként, a grafikus megjelenítés minden esetben szorosan kapcsolódjék a szöveghez! ◊ A táblázatot, ábrát, piktogramot a tördeléskor helyezzük olyan közel ahhoz a szövegrészhez, amelyet illusztrál, amilyen közel csak tudjuk! Zavaró, ha a táblázat és a hozzá tartozó szöveg más-más oldalon szerepel. (Kivételt képeznek ez alól természetesen az egész oldalas táblázatok.) ◊ Vezessük be a táblázatot, diagramot vagy ábrát egy bevezető mondattal: Például: „Az itt következő táblázatból fény derül arra, hogy” vagy „Az alábbi ábra világosan mutatja az összefüggést az ország fejlettsége és a telefonvonalak száma között” stb. ◊ Ügyeljünk az egyszerűség, áttekinthetőség követelményére! (Három-négy vonalnál többet ne alkalmazzunk például egy vonaldiagramon!) ◊ Ha a tartalom indokolja, emeljük ki (nyíllal, élénk színnel vagy más módon) a leginkább figyelemreméltó adatokat! ◊ Mivel balról jobbra olvasunk, a színeknek balról jobbra kell erősödniük. 36

Erről részletesen lásd Murphy – Hildebrandt [1991].


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? ◊ Kerüljük a hasonló alakzatok egymás mellé helyezését, mert megtévesztő! ◊ A magasság és a szélesség legkedvezőbb aránya az ábráknál, diagramoknál: három a négyhez. Ez a legkellemesebb a szemnek. ◊ Legyünk következetesek a vizuális megjelenítésben egy dolgozaton belül: méretben, stílusban, az alkalmazott betűtípust illetően és minden más vonatkozásban! ◊ Kerekítsük a számokat. 8213,41 $ helyett írjunk 8200 $-t! ◊ A táblázatokról, ábrákról nagyobb számú vizuális elem esetén készítsünk listát!

9.3. Tartozékok a dolgozat végén 9.3.1. Befejezés, összefoglalás Bizonyos írásokhoz összefoglalást is mellékelünk, mégpedig a mű végén. Az összefoglalás nagyon hasonlít a rezüméhez, hiszen ebben is, abban is a mű lényegi elemeire irányítjuk az olvasó figyelmét. Az összefoglalás azonban egyúttal különbözik is a rezümétől: ◊ rendszerint hosszabb, mint a rezümé, terjedelmesebb tanulmányoknál, könyveknél akár tíz-húsz oldal is lehet37; ◊ az izgalmas megállapításokat emeli ki, de többnyire állító, nem pedig kérdő formában; ◊ nem tallóz az állítások között, hanem lehetőleg teljeskörűen ismerteti a legfontosabbakat; ◊ figyelemfelkeltés helyett inkább arra koncentrál, hogy kinyissa a témát, tehát utaljon arra, milyen megoldandó feladatok, dilemmák maradtak még a mű lezárása után, amivel a jövőben a szerzőnek vagy másoknak foglalkozniuk kell, vagy érdemes. Nem tekinthető jó összefoglalásnak a mechanikusan készített zárófejezet, amelyben egyszerűen összemásoljuk az egyes fejezetekben kiemelt szedéssel szereplő téziseket, megállapításokat. Semmiképpen sem jó az, ha az összefoglalás pusztán megismétlése a korábban már leírtaknak. Az összefoglalás funkciója az, hogy – éppen mert röviden összegzi a tanulmányban szereplő gondolatokat – koncentrált formában ráirányítsa a figyelmet a köztük levő összefüggésekre, amelyek az egyes elkülönült fejezetekben, részekben értelemszerűen nem szerepeltek. A használható összefoglaló rendszerint a következő fő elemekből tevődik össze 38: ◊ a dolgozat főbb megállapításainak újrafogalmazása; ◊ összefüggések a dolgozat különböző részei, megállapításai között; ◊ a nyitva hagyott vagy vitakérdések kiemelése; ◊ a szerző további tervei; ◊ javaslatok, utalások a dolgozat hasznosíthatóságára. Bizonyos típusú írásoknál (például a jelentéseknél, áttekintéseknél, vezetői összefoglalóknál) a befejező rész javaslatokat is tartalmaz a vizsgált probléma megoldására. Esetenként szakdolgozatokban, disszertációkban is megfogalmazhatók javaslatok, amelyek semmiképpen sem csökkentik, inkább növelik a dolgozat értékét. A vezetői összefoglaló külön műfaj. Mint a neve is mutatja, az elfoglalt felsővezetők számára készül. Célja, hogy a vezető „képben legyen”, vagyis anélkül hogy ezer oldalakat böngészne át, tudjon mindenről, ami az irányítása alatt álló területen történik, vagy arra nézve fontos lehet.

9.3.2. Függelék 37 38

Murphy és Hildebrandt az összefoglaló terjedelmét a főszöveg 5-10 százalékában adja meg. (Murphy – Hildebrandt [1991] 539. old.) Vö. Bovée – Thill [1989] 572. old.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? A függelék, ahogyan a neve is sugallja, a dolgozathoz erősített rész. A függeléket pótlólagos információk elhelyezésére használjuk, amelyek alátámasztják a dolgozat főszövegében foglaltakat, de amelyeknek nincs logikus helye a főszövegen belül. A függelékben kérdőíveket, műhelytanulmányokat, összefoglaló táblázatokat, kutatásunkat támogató referenciákat, kronológiát39 helyezünk el. (Lesikar [1991] 423. old.) Gyakori a matematikai függelék is, amelyben a szöveget túlságosan megterhelő matematikai levezetések vagy az alkalmazott ökonometriai és egyéb módszerek részletes leírása található. A függelék minden részének külön címet kell adni, s legtöbbször meg is kell számozni az elemeket.

9.3.3. Név- és tárgymutató Mindkét mutató elsősorban hosszabb tanulmányoknál, könyveknél fordul elő 40. A szerző dönti el, hogy külön névmutatót és tárgymutatót alkalmaz-e, vagy inkább összevont név- és tárgymutatót készít. A névmutatóba vesszük fel a tanulmányban szereplő személyneveket, írói neveket és álneveket, földrajzi neveket, a tárgymutatóba pedig a főszöveg kulcsszavai, alapfogalmai kerülnek. Ha külön név- és tárgymutatót készítünk, akkor a névmutató mindig megelőzi a tárgymutatót. A nevek, illetve fogalmak, terminus technicusok, szakszavak után – külön írásjel nélkül, csupán spáciumot (betűhelykihagyást) alkalmazva – feltüntetjük az oldalszámokat, ahol a szóban forgó név vagy fogalom előfordul. Ma már kitűnő számítógépes programok állnak rendelkezésre a név- és tárgymutató elkészítésére. A mi dolgunk csak annyi, hogy kiválasszuk a neveket, illetve fogalmakat, amelyeket a mutatóban szerepeltetni kívánunk. E válogatás azonban mindennek nevezhető, csak egyszerűnek nem. A nevekkel még csak elboldogulunk, ott kevésbé van szükség erős szelekcióra, annál biztosabb kézzel kell válogatnunk a művünkben előforduló tengernyi fogalom között. A fogalmak közötti válogatásra mindig csak a téma, illetve az írás ismeretében lehet tanácsot adni. Mindenképpen szerepeljenek azonban a tárgymutatóban az új vagy speciális kifejezések, amelyek a feltételezett olvasótábor számára nagy valószínűséggel ismeretlenek. Nem árt, ha a szerző által használt terminológia is – rövid, két-három soros definíciókkal – egyfajta mini-lexikonként – szerepel a tanulmány végén (glossary). Alapelvként abból indulhatunk ki, hogy csak a téma szempontjából alapvető fogalmakat szerepeltessünk a tárgymutatóban, és a névmutatóban sem feltétlenül kell megjelennie a témától idegen neveknek. Ha egy közgazdasági könyvben mottóként például Vörösmarty-idézetet alkalmazunk, a költőfejedelem nevének nem feltétlenül van helye a névmutatóban. De ha Ford-ösztöndíjról vagy shakespeare-i mélységekről esik szó a szociológiai szövegben, akkor sem kell e neveket feltüntetni a névmutatóban, „…nem szerepeltetjük a mutatóban a címekben, idézetekben szereplő neveket, s természetesen annak nevét sem, akiről az adott mű szól”. (Gyurgyák [1996] 170. old.) A besorolás mindkét mutatórendszerben, illetve összevont változatukban nagyjában-egészében a magyar ábécérendnek megfelelően történik.41 . Ha a szavak vagy nevek azonos betűvel vagy betűcsoporttal kezdődnek, akkor egymásutániságukat az első eltérő betű ábécérendje határozza meg. A szavak, illetve nevek elején (de csak ott) az egyjegyű betűt elkülöníthetjük az azonos elemmel kezdődő, de külön mássalhangzót jelölő kétjegyű betűtől, tehát például a z-t a zs-től: zene, zúdul, zsindely, zsong. Vagy a névmutatóban: Simonyi, Szabó, Zyman, Zsíros. Ez a szabály nem vonatkozik a családnevekben előforduló régies vagy idegen eredetű kettős, illetve hármas betűkre (például Schelling, Czene). A magánhangzók hosszú és rövid változatai között nem teszünk különbséget. Az a, á, illetve az e, é között azonban ebben a rendben különbséget tehetünk. A vezeték- és keresztneveket eltérően kezeljük a magyar, illetve a külföldi neveknél. Mindkettőnél a vezetéknévvel kezdünk, és a keresztnév az után kerül. A külföldi neveknél azonban a kettő közé még egy vesszőt is teszünk, míg a magyaroknál nem. A tárgymutatóban gyakran egy hívószó alá több, a hívószót tartalmazó szerkezetet sorolunk be, hogy megkönnyítsük az áttekintést, illetve keresést. Ilyenkor az alapszó után több változatban, különféle jelzőkkel megismételjük a szóban forgó kifejezést. Az összetételekben azonban már nem írjuk le újra és újra a kulcsszót, hanem azt ~ jellel helyettesítjük. Ha ugyanaz a szó vagy alárendelt szó a szövegben több helyen, több oldalon fordul elő, az oldalak megjelölését a név- és tárgymutatóban vesszőkkel választjuk el egymástól. Ha a szóban forgó szó egymást követő oldalakon is előfordul, akkor nem írunk le sorban minden oldalszámot, hanem azt a kezdő és a befejező oldallal adjuk meg, amelyeket kötőjellel kapcsolunk össze. PÉLDA:

Történelmi, de gyakran szociológiai, politológiai jellegű műveknél is fontos lehet az események időrendje. Ez a kronológia. Akinek az itt közöltnél részletesebb instrukciókra van szüksége, mert nemcsak dolgozathoz, kiadóba leadandó kézirathoz, hanem például nyilvánosan megjelenő kiadvány szerkesztéséhez keres információkat, annak ajánlom figyelmébe Gyurgyák János már idézett könyvét. [Gyurgyák [1996].) 41 A névmutató ábécérendjére vonatkozóan leírt szabályok érvényesek a hivatkozásjegyzékre, illetve az irodalomjegyzékre, továbbá mindennemű bibliográfia összeállítására. 39 40


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Kereslet Fiktív ~ 114, 101–103, 187, 193 Kezdeti ~ 168, 111, 119, 234, 321, 345–356 Túl ~ 195, 231 Aggregált ~ 1o3, 119, Mint látható, nem képeztünk külön címszót a túlkeresletnek, hanem azt besoroltuk a kereslet alá. A keresleten belüli címszavak szintén ábécérendben követik egymást. Kétszeres alárendelés is lehetséges. Nem az aggregált túlkereslettel kezdtük a kereslet alatt, hanem az aggregált túlkeresletet a túlkereslet alá soroltuk be. A tárgymutató betűrendbe szedésekor a szókapcsolatok szavai nem tartják meg önállóságukat. Ez a szabály nem vonatkozik a személynevekre, tehát a névmutató névsorára42 sem. A névsor összeállításakor a vezetéknevek betűrendje az elsődleges szempont. Ha azonos vezetéknevű szerzők fordulnak elő, a személynevek kezdőbetűi döntik el a sorrendet. Ha ezek is azonosak, akkor főként bibliográfiákban, illetve a hivatkozásjegyzékben a társszerzők megléte, illetve személyneveik kezdőbetűi döntenek. Régies és külföldi neveket nem kiejtés szerint, hanem a leírt betűket külön elemként kezelve sorolnak betűrendbe. Például: Scitovsky, T. Sen, A. Sennyei B. Shakespeare, W. Simonyi K. Szabó T.

9.3.4. Szakszavak jegyzéke (glossary) Ennek a tartozéknak is inkább a hosszabb dolgozatoknál, könyveknél van szerepe, de jó benyomást tehetünk az elbírálókra, ha rövidebb dolgozatokhoz, például egy évfolyamdolgozathoz is készítünk glossaryt 43. A szakszavak jegyzéke, a névmutatótól eltérően, nemcsak felsorolja, hanem definiálja is a fontosabb szakszavakat. Ahhoz mérten, hogy a társadalomtudományokban a rendszerváltás valóságos terminológiai forradalmat hozott, a szerzők nem nagyon kényeztetnek el bennünket a szakkifejezések magyarázatával. Minthogy a terminológiai pongyolaság és zűrzavar – a rendszerváltástól függetlenül is – állandó kísérője a puha társadalomtudományoknak, sőt még a közgazdaságtannak is, nagy szolgálatot teszünk az olvasónak, ha minden fontosabb vagy kevésbé ismert szakkifejezés esetében definiáljuk, hogy mit is értünk rajta. De ha nem akarjuk a főszöveget definíciók füzérévé tenni, s ezáltal teljesen elnehezíteni, akkor kénytelenek vagyunk külön „Szakkifejezések jegyzékét” összeállítani. A fő nehézség itt abban van, hogy a legtöbb társadalomtudományban nincsenek naprakész, megbízható magyar nyelvű kézikönyvek, illetve lexikonok. Így a külföldi forrásokra hagyatkozhatunk csak. Ha meg is találjuk a szakszavakat az idegen – elsősorban angol nyelvű – kézikönyvekben, lexikonokban, az sem biztos, hogy ez megoldja a problémát, hiszen akkor meg az egyezményes magyar szakkifejezés hiánya okoz nehézséget. Kis túlzással azt mondhatnánk, ha tudjuk a szót, akkor nem tudjuk a definíciót, ha pedig tudjuk a definíciót, akkor nem találunk hozzá megfelelő magyar szót. Mindazonáltal még nem kell letennünk a fegyvert. Személyes konzultációk, a téma szakértőitől való véleménykérés ezekben a kritikus esetekben is sokat segíthet.

10. FORMAI KÖVETELMÉNYEK KÜLSŐ MEGJELENÉS Akár egyetemi dolgozatról, akár publikációról van szó, a dolgozat külalakjával szemben is támaszthatók bizonyos követelmények. A szerkesztőségek – az általam ismert nyugatiak mindig – támasztanak bizonyos formai követelményeket, s ezeket rendszeresen közlik is a lapban. Ebben az esetben viszonylag egyszerű a Ugyanez áll természetesen a bibliográfiára, illetve a hivatkozásjegyzékre is, hiszen ott is nevek szerepelnek. E kifejezést a Longman Dictionary szómagyarázatok jegyzékeként definiálja, amely főként a könyvek végén szerepel; latinosan glosszáriumnak is nevezik. 42 43


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? szerző dolga, mert csak követni kell a szerkesztőségek által kiadott formai útmutatásokat. A legtöbb szerkesztőség ma már mágneslemezen vagy e-mailben csatolt fájlként kéri a munkákat, de természetesen a lemezre rávitt, vagy e-mailben küldött anyagnak is meg kell felelnie bizonyos formai kívánalmaknak. Az egyetemen az igényesebb tanárok pontosan meghatározzák, hogy milyen küllemű legyen a dolgozat. Akárkinek írjuk is a tanulmányt vagy dolgozatot, akár vannak előre lefektetett formai követelmények, akár nincsenek, a dolgozatnak jól olvashatónak, hibátlannak, elütésektől mentesnek kell lennie, s munkánkat áttekinthetően és következetesen kell szerkesztenünk. Ha kinyomtatva adjuk be dolgozatunkat, legalább 80 grammos fehér A/4-es (210x297 milliméteres) papírra nyomtassuk. Különösen disszertációk, fontosabb dolgozatok (például szakdolgozat) esetében ne a papíron takarékoskodjunk! Igyekezzünk még a legrövidebb dolgozatot is bekötni! Pár száz forintért összefűzik nekünk a tanulmányt – a legegyszerűbb spirálos vagy ragasztásos eljárással. Egészen másként fognak kézbe a bírálók egy széthulló lapokból álló vagy gemkapoccsal összetűzött „salátát”, mint egy fóliaborítású spirálozott dolgozatot. Ha olyan helyre (például szerkesztőségbe) adjuk be a hagyományos módon, azaz papírra írt dolgozatot, ahol még megszerkesztik, írjunk mindenképpen kettes sortávolsággal! Még a másfeles sortávolsággal írt művekbe is nehéz valamit beleírni, a sor fölé írni, márpedig a szerkesztő többnyire ezt teszi. Ha otthon nincs számítógépünk, a fontosabb dolgozatokat akkor is írjuk szövegszerkesztővel! (Többnyire csak így kerülhetjük el az elütéseket, javításokat, amelyek nagyon lerontják a dolgozat küllemét.) Ha szövegszerkesztővel írunk, arra is legyen gondunk, hogy lehetőleg széles körben használt – például Word for Windows 8.0-ás – változattal dolgozzunk, ne okozzunk konvertálási problémákat a továbbfelhasználónak. Ha kiadónak dolgozunk, kérdezzük meg a szerkesztőt! Mindig magyar ékezetes programokat használjunk! A jobb gépeken ma már nem okoz gondot a görög, a cirill betűk vagy éppen a lengyel, a dán szavak, nevek, a különféle jelek (paragrafus, summa stb.) leírása. Ha olyan gépen dolgozunk, ahol ez nehézkes, a szóban forgó jeleket írjuk be inkább kézzel, de jól olvashatóan, semmint hogy mindenféle öszvérmegoldásokat vagy félreérthető jelöléseket alkalmazzunk. Ha kiadónak szánjuk a dolgozatot, akkor ne tipografizáljuk! A kiadó ugyanis a saját szája íze szerint tördeli a munkát, s a gondos tipografizálással csak az ő munkáját szaporítjuk. Egyértelműen jelöljük be azonban a címszerkezetet, mert a szerkesztő nem feltétlenül találja ki, hogy mit szánunk alfejezetcímnek, s mit alpontnak. Ha iskolai célra készítjük a dolgozatot, akkor is előzékeny a lemezváltozat elküldése. (A tanár, a lektor, az opponens hasznosnak tarthatja például a bibliográfiánkat vagy szeretne egy idézetet átvenni tőlünk, a lemezzel az ő munkáját is segíthetjük.) Papírra fektetett írások esetében rendkívüli mértékben befolyásolja a megértést, hogy a dolgozat szellősen van-e nyomtatva-gépelve, avagy sem. A sűrű gépelés még akkor is a zsúfoltság, a nehezen áttekinthetőség benyomását kelti, ha egyébként nem ilyen a dolgozat. ugyanezt a hatást váltjuk ki, ha nem tördeljük megfelelően a dolgozatot, ha nem szakítjuk meg időnként a szöveg folyamatos áramát belső címekkel. A címek elhelyezésekor azonban következetesnek és koncepciózusnak kell lennünk. Egy alcím alá egy gondolatsort soroljunk be, ne szakítsuk meg az összeillő pontok sorát közéjük ékelt, a koherens logikát megtörő fattyú fejezettel stb. Hosszú dolgozatok esetében öt-hat oldalanként, rövidebb dolgozatoknál két-három oldalanként iktassunk be alcímet. Összegezve: ne elégedjünk meg dolgozatunkban a szellem csillogásával, az okfejtések tisztaságával, fejeljük meg azt a borító szépségével, a tipográfia esztétikumával és a papír tisztaságával. Kedvező hatást a tartalom és a forma együttesétől várhatunk. Kerüljük el, hogy az olvasó csak félig legyen megelégedve, mert – ahogyan Lu Csi44 írja – „tán szép a mondanivaló, de szürke a szó, tán jó a szerkezet, de könnyű a beszéd csobogása, tán régi nyomot követve újat találsz, tán zavaros árba merülsz, és eljutsz a tisztaságra, máskor töprengés feni az elmét, gondos csiszolás vezet finomságra.”

10.1. Feladatok (Az elérhető összpontszám: 34) 44

In: Klasszikus kínai költők [1967]. 1. köt. 481. old.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? 1. Melyik témát választaná kommunikációs (és nem érdeklődési) szempontból egy körülbelül 10–15 oldalas tudományos dolgozat megírásához az alábbiak közül? Miért azt? (1+3 pont) a) A privatizáció folyamata és értékelése. b) Bugyi falu részvétele a globalizáció folyamatában. c) Észrevételek a magyar nők munkaerőpiaci helyzetéről 1990 és 1999 között. 2. Mi a falszifikáció? (3 pont) 3. Melyek a cím fő funkciói? (4 pont) 4. Mi a különbség az aktív és a passzív jegyzetelés között? (3 pont) 5. A tudományos bizonyítás módjára vonatkozóan mi Lakatos Imre alapvető állítása? (5 pont) 6. Milyen egy jó vázlat? Sorolja fel ennek kritériumait! (3 pont) 7. Nevezzen meg legalább négy rendező elvet, amely a szöveg makroszerkezetében érvényesülhet! (4 pont) 8. Mi az egyoldalú és a kétoldalú közlemény közti különbség? (4 pont) 9. Jelölje be az alábbi dolgozatelemek közül azokat, amelyeket célszerű függelékbe tenni! (4 pont) a) a dolgozatban szereplő alapvető fogalmakat; b) a dolgozatban alkalmazott kvantitatív módszerek részletes leírását, ha egyébként a dolgozat nem kifejezetten módszertani jellegű; c) a dolgozatban szereplő valamennyi táblázatot; d) a dolgozat összefoglalóját; e) a főszövegben szereplő tételek részletes matematikai levezetését, illetve bizonyítását; f) a dolgozatban bemutatott vizsgálathoz tartozó kérdőíveket.

10.2. Megoldások 1. megoldás c) Észrevételek a magyar nők munkaerőpiaci helyzetéről 1990 és 1999 között. Magyarázat: Az „A” variáns túl tág témát ad meg, lehetetlenség 10–15 oldalon kifejteni. A „B” variánshoz nincs forrás, szűk, érdektelen témát jelöl. A „C” variáns behatárolt témájához azonban forrás is kapcsolható, és 10–15 oldalban is megfelelően ki lehet fejteni. 2. megoldás Falszifikáció = cáfolhatóság. Popper szerint egy összefüggést vagy megállapítást csak addig tekinthetünk érvényes tudományos állításnak, amíg ellenpéldát, azaz azt cáfoló jelenséget nem találunk rá. A tudományosság kritériuma, hogy az állítás cáfolható legyen, tehát meg tudjuk mondani, hogy milyen ellenpélda esetén tekintjük tételünket megcáfoltnak. 3. megoldás A cím fő funkciói az alábbiak: ◊ megnevezi a cikket (esetleg könyvet, tanulmányt); ◊ kifejezi az írásmű tartalmát;


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? ◊ kiemeli a többi közül, felkelti az olvasó érdeklődését; ◊ bizonyos mértékig sugallja a szerző véleményét a szóban forgó témáról. + A jó címmel szemben támasztható ötödik követelményként az előbbiekhez hozzátehetjük, hogy a címet ökonomikusan kell megszerkeszteni. 4. megoldás Passzív jegyzetelés: Egy cikk, tanulmány tartalmát adja vissza, hosszú oldalakon keresztül, abban a logikai rendben, ahogyan a szerző megírta – a későbbiekben szinte semmire sem használhatjuk. Aktív jegyzetelés: Túlmutat a puszta kivonatoláson. Az esetleges szó szerinti idézetek, a feldolgozott munkából származó gondolatok mellé azt is lejegyzi a jegyzetelő a saját szavaival, ami az adott oldal adott helyével kapcsolatban benne megfogalmazódott: kritikai észrevételeit, kiegészítéseit, néha az olvasmány nyomán támadt, a szerzőétől teljesen független gondolatait. 5. megoldás Lakatos véleménye szerint, amikor egy elméletet tesztelünk, sohasem csupán a nyers adatokból indulunk ki. Az adatok maguk is más elméletekből származtathatók. A természettudományokban gyakran olyan technikai eszközök segítségével jönnek létre a kísérleti adatok, vagy olyan mérőeszközökkel fogjuk fel őket, amelyek maguk is elméleteken alapulnak. Így az adatok értelmezése nagyban függ elméleti beállítódásunktól. 6. megoldás A jó vázlat ◊ tartalmas, álláspontunkra utaló vagy kérdést megfogalmazó; ◊ részletezettségével és stílusával is igazodik a munka jellegéhez és terjedelméhez; ◊ mások számára is érthető, világosan kirajzolja szándékainkat. 7. megoldás ◊ időrend ◊ térbeli elrendezés ◊ fontossági sorrend ◊ értéksorrend 8. megoldás Egyoldalú közlemény: Kizárólag azokat a tényeket, érveket, bizonyítékokat adjuk elő, amelyek a mi elképzeléseinket igazolják, s elhallgatjuk azokat, amelyek ellenük szólnak. Kétoldalú közlemény: Ha az álláspontunk ellen szóló érveket, tényeket is felsorakoztatjuk, akkor írásunk kétoldalú közleménynek minősül. A kétoldalú közlemény tartalmazza az ellentétes felfogás cáfolatát is. Ezzel mintegy már előre immunizálja az olvasót a miénkkel ellentétes fejtegetésekkel szemben, amelyekbe később beleütközhet. 9. megoldás b), e), f)

10.3. Hivatkozások Adorno, T. W. [1976]: A társadalomtudományok logikájáról. In: Tények, érték, ideológia. A pozitivizmus vita a nyugati szociológiában. Szerk. Papp Zsolt. Gondolat Kiadó, Budapest.


2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Battalio, R. C. – Green, L. – Kagel, J. H. [1981a]: Consumer Demand Behavior with Pigeons as Subject. Journal of Political Economy, February. Battalio, R. C. – Green, L. – Kagel, J. H. [1981b]: Income-Leisure Tradeoffs of Animal Workers. The American Economic Review, Vol. 71. September. Bacon, F. [1954]: Novum organum. I. kötet. Novum Organum és Új Atlantis. Művelt Nép Kiadó, Budapest. Bencédy József [1993]: A Közgazdasági Szemle nyelvéről. Kézirat. Budapest. Bettinghaus, E. P. [1977]: A meggyőző kommunikáció. In: Horányi Özséb (szerk.): Kommunikáció 1. köt. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Binmore, K. [1987]: Experimental Economics. European Economic Review, Vol. 31. pp. 257–264. Bovée, C. L. – Thill, J. V. [1989]: Business Communication Today. 2nd Edition. McGraw-Hill, New York. Braun Tibor – Klein Ágnes – Zsindely Sándor [1996]: A Barnaby Rich-szindróma. Magyar Tudomány, 1. sz. Brecht, B. [1964]: Drámák. II. kötet. Magyar Helikon, Budapest. Brecht, B. [2000]: Keuner úr történetei. Jelenkor Kiadó, Budapest. Calaprice, A. [1996]: Idézetek Einsteintől. Freeman Dyson előszavával. Alexandra Kiadó, Pécs. Crease, R. P. [1998]: The Play of Nature. Experimentation as performance. In: Hermeneutics and Science. Ed: by Fehér, M. – Kiss, Rohályi L. Kluwer Academic Press. Darwin, C. [1973]: A fajok eredete. Magyar Helikon, Budapest. Deme László [1971]: Mondatszerkezeti sajátosságok gyakorisági vizsgálata. Akadémiai Kiadó, Budapest. Deme László [1981]: Közigazgatási szövegek szerkezeti mutatói. Magyar Nyelvőr, 105. évf. Eco, U. [1992]: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Gondolat Kiadó, Budapest. Friedman, M. [1986]: A pozitív közgazdaságtan módszertana. In: Friedman, M: Infláció, munkanélküliség, monetarizmus. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Futala Tibor – Mohor Jenő [1996]: Weewls, R. – Wood, D. N. – Smith, A V.: A szürke irodalom, a SIGLE és az EAGLE. A nemzetközi együttműködés ígéretesen bővülő modellje. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 2. sz. Gábor R. István [1999]: Mi a hasonlóság az egyetemi tanulmányok és a disznóól között? Ajánlás és széljegyzetek. Közgazdasági Szemle, XLVI. évf. 6. sz. Grabher, G. – Stark, D. [1996]: A szervezett sokféleség – evolúcióelmélet, hálózatelemzés és a posztszocialista átalakulás. Közgazdasági Szemle, szeptember. Gyurgyák János [1996]: Szerkesztők és szerzők kézikönyve. Osiris Kiadó, Budapest. Himstreet, W. C. – Baty, W. M. [1984]: Business Communications. Principles and Methods. 7th Edition. Kent Publishing Company, Boston (Mass). Holl András [1996]: Internet kiskáté. Magyar Tudomány, 3. sz. Jobert, J. [1988]: Gondolatok. Ford.: Réz Pál. Helikon Kiadó, Budapest. Kis Ádám [1996]: Helyesír a számítógép. Magyar Tudomány, 5. sz. Kiss Olga [2000]: Verifikáció és paradigma. Tudományfilozófiai összefoglaló. Kézirat. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Budapest. Körösi Gábor – Mátyás László – Székely István [1985]: Ökonometriai alkalmazások – némi hiányosságokkal. Szigma, 18. évf. 3. sz. 94 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Kuhn, T. S. [1984]: A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat Kiadó, Budapest. Lakatos Imre [1978]: “Falsification and the Methodology of Scientific Research Programmes”. Cambridge: Cambridge University Press pp. 8–101. Lesikar, R. V. [1991]: Business Communication. 5th Edition. Irwin, Homewood (Ill) – Boston (Mass). Longman Dictionary [1978]: Longman Dictionary of Contemporary English. Longman, Harlow Essex (England). Lőrincz Judit [1996]: Írás, kommunikáció, társadalmi folyamatok. Magyar Tudomány, 9. sz. A magyar helyesírás szabályai [1994]. Tizenegyedik (példaanyagában átdolgozott) lenyomat. Akadémiai Kiadó, Budapest. McCloskey, D. N. [1987]: Rhetoric. The New Palgrave. Macmillan, London. McCrimmon, J. M. [1976]: Writing with a Purpose. Houghton Mifflin Company, Boston – London. Murphy, H. A. – Hildebrandt, H. W. [1991]: Effective Business Communications. 6th Edition. McGraw-Hill, New York – Paris. Pázmány Péter [1987]: Prédikációi. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. Pearce, D. W. (szerk.) [1993]: A modern közgazdaságtan ismerettára. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Péter József [1985]: Címadás – sajtónyelvi expresszivitás. In: Nyelvpedagógiai írások, 6. sz. Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Budapest. Popper, K. [1989]: A historicizmus nyomorúsága. Akadémiai Kiadó, Budapest. Popper, K. [1997][1974]: A tudományos kutatás logikája. Európa Könyvkiadó, Budapest. Angolul: The Logic of Scientific Discovery. Hutchinson and Cold., London. Polányi Mihály [1992]: Háttér és távlat. In: Polányi Mihály filozófiai írásai. Atlantisz Kiadó, Budapest. Polányi Mihály [1994]: Személyes tudás. I. kötet. Atlantisz Kiadó, Budapest. Ráth-Végh István [1982]: A könyv komédiája. Gondolat Kiadó, Budapest. Scitovsky Tibor [1997]: Egy „büszke magyar” emlékiratai. Közgazdasági Szemle Alapítvány, Budapest. Simonyi Károly [1978]: A fizika kultúrtörténete. Gondolat Kiadó, Budapest. Storm, T. [1986]: Keresztelőre. In: Theodor Storm, Gottfried Keller és Conrad Ferdinand Meyer versei. Európa Könyvkiadó, Budapest. Szabó Katalin [1997]: Közgazdasági kísérletek. Magyar Tudomány, 43. évf. 4. sz. április. 397–410. old. Szovátay György [1996]: Gondolatok tudományos és köznyelvünkről a millecentenárium évében. Magyar Tudomány, 1. sz. Tomcsányi Pál [2000]: Kutatásmódszertan. Szent István Egyetem, Gödöllő. Tószegi Zsuzsanna [1999]: Dokumentumok, információhordozók. In: Könyvtárosok kézikönyve. 1. köt. Osiris kiadó, Budapest. Wartofsky, M. W. [1977]: A tudományos gondolkodás fogalmi alapjai. Gondolat Kiadó, Budapest. Zimányi Magda [1993]: A magyar helyesírást fenyegető veszélyekről. Magyar Tudomány, 7. sz.

10.4. Ajánlott irodalom 95 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. HOGYAN ÍRJUNK TUDOMÁNYOS DOLGOZATOT? Billig, M. [1987]: Arguing and thinking: A rhetorical approach to social psychology. Cambridge University Press, Cambridge. Caldwell, B. – Coats, A. W. [1984]: The Rhetoric of Economics. A Comment. Journal of Economic Literature, No. 2. pp. 575–578. Davenport, T. H. – Prusak, L. [2001]: Tudásmenedzsment. Kossuth Kiadó, Budapest. Deme László [1981]: Közigazgatási szövegek szerkezeti mutatói. Magyar Nyelvőr, 105. évf. Dezső Zsigmondné [1974]: Gyorsolvasás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Dezső Zsigmondné [1987]: A szellemi munka technikája. Ismeretszerzés (gyorsolvasás) – rögzítés, közlés. OMIKK, Budapest. Eco, U. [2000]: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Kairosz Kiadó, Szentendre. Edmondson, R. [1984]: Rhetoric in Sociology. Macmillan, London. Gross, A. G. [1990]: The Rhetoric of Science. Cambridge University Press, Cambridge. Grétsy László [1964]: Szaknyelvi kalauz. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Kovalovszky Miklós [1977]: Nyelvfejlődés, nyelvhelyesség. Akadémiai Kiadó, Budapest. McCloskey D. N. [1983]: The Rhetoric of Economics. Journal of Economic Literature, No. 2. pp. 481–517. Nelson, J. – Megill, A. – McCloskey, D. (szerk.) [1987]: The rhetoric of the human sciences. University of Wisconsin Press, Madison. Nyelvművelő kézikönyv [1985]. I – II. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest. Nyelvművelő kéziszótár [1996]. Auktor Kiadó, Budapest. Pratkanis, A [1992]: A rábeszélőgép. Ab Ovo, Budapest. Scitovsky Tibor [1997]: Egy „büszke magyar” emlékiratai. Közgazdasági Szemle Alapítvány, Budapest.


6. fejezet - 3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ A kibertér bármely számítógépen keresztül elérhető, amely képes bekapcsolódni a hálózatba; egy hely, az egyetlen hely, amely többdimenziós, határtalan, mindenütt van, és sehol sincs, egy hely, ahol semmit sem felejtenek el, és mégis minden változik. Michael Ogden Arthur C. Clarke „A jövő körvonalai” című 1968-ban megjelent művében 2000-re1 tette a világkönyvtár megvalósulását. (Clarke [1968].) A valóság azonban messze túlszárnyalta a nagy képzelőerővel megáldott futurológus jövendölését. Az információk globális elérhetősége hat évvel lekörözte a fantáziát. De ennél is fontosabb, hogy a „világkönyvtár” gazdagsága és naponta felbukkanó új szolgáltatásai messze meghaladják azt, amit valaha is el tudtunk volna képzelni. 1999-ben kétszáz- és négyszázmillió között becsülték az interneten található standard weboldalak számát (Clyde [2000]), míg mára ez a szám 1 milliárd fölé emelkedett.2 Az internet3 több mint világkönyvtár: a világ legnagyobb archívuma és adatbázisa, leggyorsabb postája, legkönnyebben elérhető kiállítócsarnoka, áruháza és koncertterme egyben. Az interneten az emberek legkülönfélébb csoportjai találnak kényelmesen és gyorsan friss információkat. Kevés olyan embercsoport van azonban, amelynek számára annyira nélkülözhetetlen lenne a világháló, mint az akadémiai- egyetemi világban mozgók: a diákok és a tanárok (leszámítva természetesen az E-kereskedelem lázában égő üzletembereket). Bizonyára nem véletlen, hogy a számítógépek összekapcsolásának gondolata is a kutatók közösségében született meg.4 A világháló kezdetleges formákban az 1960-as évek óta nyílt meg professzionális, illetve üzleti célokra, nagyobb forgalom azonban csak az 1980-as években indult meg rajta. Szinte hihetetlen, hogy a World Wide Web5, amely a széles közönség számára lehetővé tette az internet használatát, és amely mára átformálta az egész életünket, csak 1994-ben (!) vált általánosan hozzáférhetővé az Egyesült Államokban. Hogy valamennyire rendet teremtsenek az összekapcsolódó számítógépek világában, az amerikaiak „a hálózatok hálózatának egyre szaporodó csomópontjait különböző alcsoportokra osztották. A külföldi számítógépeket földrajzi elhelyezkedésük alapján jelölték meg. A többit a hat fő internet-ágazat szerint csoportosították: gov, mil, edu, com, org és net. A »gov« a kormány-, az »edu« az oktatási, a »mil« pedig a katonai intézményeket jelölte. Az utóbbiak természetesen elsőként születtek meg, mivel az ARPANET eredetileg a nemzetvédelmi kutatások technikai fejlesztésére jött létre. A »com« a kommerciális, üzleti intézményeket, cégeket, az »org« betűszó pedig a nonprofit szervezeteket jelzi.”6 A weben barangolók nemcsak a világhálón, hanem az amerikai kultúrában is egyre otthonosabban mozognak, hisz a világhálót jobbára ez a kultúra uralja – a kultúrát természetesen a legszélesebb értelemben értve.

Lásd „A jövő térképe” című függeléket Clarke könyvének a végén (Clarke [1968]). http://www.internetlivestats.com/total-number-of-websites/ 3 Az Internet (nagy I-betűvel írva) a „hálózatok hálózata”, egyfajta metahálózat, amely sok tízezer számítógépes hálózatot köt össze. E hiperhálózatban az összekapcsolt számítógépek milliói a TCP/IP protokollt használják. Megkülönböztetendő ettől a terminustól az internet (kis i-betűvel írva), amely bármely – TCP/IP protokollt használó – egyedi hálózatot jelölhet. Hozzá kell fűznünk, hogy napjainkban mind gyakrabban a kis i-betűs változatot használják mindkét hálózatra, ezért mi is így, kisbetűvel írjuk. 4 Tény, hogy egy katonai programon dolgozók küldözgettek először összekapcsolt számítógépeiken üzeneteket egymásnak. Paradoxon, hogy a legszabadabb információcsere-hálózat, az internet a hidegháború gyümölcse. A hatvanas évek végén a Pentagon-ügynökség, az úgynevezett ARPA (Advanced Research Projects Agency) indította el a nagy sebességű szuperszámítógépek összekapcsolásának programját. 1969 decemberére sikerült négy számítógépet összekapcsolniuk, s megszületett az ARPANET. Az ARPANET működésének második évében furcsa dolgok derültek ki a hálózatról. Enyhén szólva nem a rendeltetésének megfelelően használták! Ahelyett, hogy csupán nagy távolságokat áthidaló adatfeldolgozásra alkalmazták volna a rendszert, a forgalom nagyobb részét hírek és személyes üzenetek tették ki. A kutatók a Pentagon-hálózatot elektronikus postafiókká alakították át, de nemcsak a munkával kapcsolatos észrevételek közlésére használták, hanem nyílt pletykálkodásra és smúzolásra is. (Ogden [1993] 716. old.) 5 A World Wide Web az internet egyik alrendszere, szétosztott multimédiás információk egyesítéséhez, illetve eléréséhez. A weben előhívott információs állományokat úgynevezett hipertextekkel jelölt csatolások (linkek) kötik össze egymással. 6 Sterling, B.: Az internet rövid története. In: Buldózer. Médiaelméleti antológia. Szerk. Sugár János. [1997]. http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/media/buldozer/buldozer.mek (Idézi Lassányi [1999].) 1 2


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ „Amerikanizáltsága” mindmáig a világháló egyik nagy korlátja. Ha például magyarul óhajt keresni valaki a weben, jóval szűkösebb anyagra kénytelen támaszkodni, minthogy az interneten lévő tartalmak ma hozzávetőleg 55 százalékban angol nyelven íródnak. Ezen még az sem javít sokat, hogy a magyarokat az eligazodásban magyar illetőségű keresőrendszerek7 is segítik. Még nehezebb a helyzete azonban annak, aki Belizével vagy éppen Elefántcsontparttal kíván foglalkozni, s ahhoz keres információkat a világhálón a helybéli nyelveken. (Angolul sem sok akad egyébként.) A WWW (World Wide Web) – azaz a Világot Átfogó Háló – az internet leginkább használt alrendszere, olyan rendszer, amely egyszerűvé teszi a keresést a globális számítógép- hálózaton.8 A www úgynevezett hipertexteket, azaz olyan szövegeket kínál fel a felhasználók számára, amelyekben utalások vannak a szöveg más részeire, illetve más számítógépeken található szövegekre. Ezeket a szövegrészeket kijelölve, és az egérrel rájuk kattintva oda juthatunk, ahová az utalás történt. A www olvasószoftverek nagyon egyszerűen kezelhetők: a menüből kiválasztott parancsokkal. „Nehezíti azonban az információk beszerzését, illetve a világháló szolgáltatásainak igénybevételét, hogy a számítógépek nem központi, hanem decentralizált regisztrációval csatlakoznak az internethez. A fentiek miatt nincs számítógép-hálózati telefonkönyv, amelyben mindenki benne lenne, nincs garancia arra, hogy egy tegnap igénybe vett szolgáltató ma is elérhető lesz”. (Holl [1996] 342. old.) További probléma, hogy az internet 1994-es indulása előtt keletkezett, illetve publikált anyagok csak részben, bár egyre növekvő részben találhatók meg a hálón.9 Ha nem is kaphatunk meg ma az interneten keresztül mindent, már nagyon sok régi mű elérhető, akár a régi görögök alkotásainak teljes szövege is (Perseus Digital Library). Az EEBO (Early Enlish Books online Online) adatbázisból pedig megszerezhetők az 1473 és 1700 között született angol könyvek digitalizált változatai. Az adatbázisban feldolgozott, százezres nagyságrendű cím között szerepelnek például Bacon, Boyle, Erasmus, Malory, Morus Tamás, Newton, Shakespeare művei, valamint pamfletek, kiáltványok, almanachok, kalendáriumok és más elsődleges források eredeti szövegei is. Az adatbázis a következő címen érhető el: eebo.chadwyck.com

1. MIRE JÓ AZ INTERNET? Nincs egyetlen könyvtára sem a világnak – beleértve a washingtoni Kongresszusi Könyvtárat vagy a British Museum könyvgyűjteményét –, amely a világhálóhoz mérhető mennyiségben tartalmazna információkat. De nem is a mennyiség a lényeges, hanem az elérhetőség! Néhány kattintás10 az egérrel, és máris hozzájutunk a kívánt információkhoz, legyen szó egy könyv pontos bibliográfiai adatairól vagy éppen X vállalat igazgatótanácsának névsoráról. Ha okosan használjuk a világhálót, akkor nem pusztán érdekes cikkeket tölthetünk le róla, de lexikonként is forgathatjuk a rajta található lapokat, esetleg olyan „szakmai klubként” látogathatjuk, amelybe tartozni felbecsülhetetlen előnyökkel jár. Az interneten eleinte csak szövegek jöttek-mentek, de a számítógépes forradalom hatására lehetővé vált a képek, a zene, a videofelvételek, az audioklipek és a szoftverek keresése és letöltése is. A szövegek továbbításán túl, a skype-nak köszönhetően jelen idejű11 képet is biztosító kommunikációt lehet folytatni a neten, vagy csak csevegni például az úgynevezett talk-screen-t használva az IRC-n, azaz az Internet Relay Chat-en keresztül (ez szöveg alapú, de jelen idejű üzenetváltást tesz lehetővé). Az emberi hangra épített kommunikáció az Internet Phone-on, azaz az internetes telefonon folyik. A legfejlettebb – egyben legbonyolultabb – kommunikációs forma a ma már széles körben használt videokonferencia, amelynek köszönhetően sok ember tarthat egyidejű értekezletet a Föld különböző pontján tartózkodva.12 A keresőrendszerekről később esik szó. A World Wide Web (WWW) kialakulásával „forradalmi változás következett be az internet történetében. Olyan felhasználói felületet kapott a hálózat, amely egyrészt rendkívül felhasználóbarát, másrészt egységes módon és roppant egyszerűen képes kezelni bármilyen multimédia eszközt, és a velük való kommunikációt. Megjelentek a piacon a WWW használatát könnyítő böngészők, az új alkalmazásokat lehetővé tevő Java nyelv.” (Lassányi [1999] 15. old.) 9 Mindazonáltal vannak olyan adatbázisok, amelyekben a múlt század harmincas éveiből is találhatunk anyagokat, cikkeket. Ilyen például az amerikai JSTOR. Szépséghiba, hogy ebbe az adatbázisba csak az előfizetők juthatnak be, bár a magyar felsőoktatási intézményekben általában hozzáférhető. 10 Egyébként azt a meghökkentő törvényszerűséget állították fel, hogy a világháló bármely két pontját maximum 19 klikkeléssel össze lehet kötni. Ezt a megállapítást ma már többen cáfolják. 11 Angolban „real time”, azaz valós idejű kommunikációnak nevezik. 12 Ennél is hasznosabb változat a „telekonzílium”, amikor a beteget valahol Afrikában vagy az arab világban egy helyi orvos operálja, miközben öt különböző amerikai város egyetemi klinikáján a téma legjobb szakértői kapcsolódnak be a műtétbe, és úgyszólván vezetik a helyi sebész kését. 7 8


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ Minél viharosabb egy tudományág fejlődése, annál többet számítanak a forráskeresés során a személyes kapcsolatok. Az internet korában az információcsere furcsa módon ismét a tudósok (szakemberek) közvetlen személyes kapcsolata vagy baráti levelezése révén valósul meg. Akárcsak két-háromszáz évvel ezelőtt, Gauss és Bolyai korában, a levelezés lassan fontosabbá válik a könyveknél és a folyóiratoknál. (Mellesleg levelezés útján olyan folyóiratokhoz is hozzájuthatunk, amelyek nálunk nem érhetők el.) A diákok körében kevésbé alakult ki az a szokás, hogy mielőtt beadnák dolgozatukat, a témához értő diáktársaikkal elektronikus úton megvitassák azt. Pedig a rugalmas gondolkodású, kreatív diáktársak esetenként többet segíthetnek a dolgozat szerzőjének, mint a felnőtt kutatók-oktatók. Általánossá vált ezzel szemben az interneta tanár-diák munkakapcsolatban.13 Bármely szerző elektronikus formában másodpercek alatt eljuttathatja munkáját a szakterületén dolgozók postafiókjába. Ezzel összefüggésben meg kell említeni az úgynevezett listeket, elektronikus konferenciákat. Ezeknek a segítségével egy adott témában tíz-száz, sőt több ezer ember is tud elektronikus levelet küldeni egymásnak, egyfajta elektronikus klubként működve. Ezen lehetőségeket kihasználva gyümölcsöző szakmai barátságokat alapozhatunk meg. A lehetőségeket még tovább szélesítette a tudományos jellegű közösségi média (Linkedin), illetve számos tudományos portál. Ezek a listák egyre inkább a tudományos kutatás és az oktatás elengedhetetlen eszközeivé válnak, de az élet más területein is mind hasznosabbak. Magyarországon is számos levelezési lista létezik a filozófiai, történelmi, pszichológiai, informatikai témákkal foglalkozóktól a természettudományos jellegűekig. A hazai listák felderítésének ajánlott forrása a Corvinus Egyetem Központi Könyvtára. A levelezési listák komplett nemzetközi adatbázisát pedig a Wiki Foundation építi. A világháló egyébként is számos olyan személyes, élő, folyamatosan gyarapodó forráshoz juttathat bennünket, amely más módszerrel nem lenne elérhető. Ezek egyike a RePec, amely tudományos anyagok közzétételére és archiválására szolgál. Feltárja feltöltött dokumentumokat, összekapcsolja a meglévő adatbázisokkal, és lehetőséget ad arra, hogy az indexelő rendszerek hatékonyan kapcsolják be a feltöltött anyagokat a világ tudományos vérkeringésébe. Ne habozzunk tehát ehhez a forráshoz nyúlni! Nemcsak éppen folyó kutatásunkban jutunk előbbre, hanem – -anyagainkat feltöltve – több olvasóra (esetleg idézőre) számíthatunk, mintha csak a hagyományos folyóiratokban adnánk közre műveinket. A forráskeresésben legyünk mindenevők, ne csupán a témához közvetlenül kapcsolódó, hanem távolabbi forrásokra is gondoljunk! Ha éppen közgazdasági vagy szociológiai témán dolgozunk, a szépirodalmat vagy a természettudományos, antropológiai stb. irodalmat is bekapcsolhatjuk kutatásaink áramkörébe, és ebben nagy segítségünkre lehet a világháló. Az alábbi kommunikációs lehetőségek alapján képet alkothatunk arról, hogy milyen széles körben és mennyire mélyrehatóan változtatja meg az akadémiai életet – a kutatók, professzorok és diákok közötti közlekedést és információcserét – a kommunikációs és az információs technológia – a KIT. Az akadémiai élet ma már jobbára a kibertérben14 zajlik. Nézzük meg, melyek azok az interneten keresztül elérhető legfontosabb lehetőségek, amelyekkel az akadémiai világban dolgozó felhasználó – legyen élemedett professzor vagy zöldfülű gólya – megkönnyítheti a saját munkáját: ◊ gondolatcsereés fontos információk küldése e-mailen keresztül egyének és csoportok (news-groupok, azaz hírcsoportok15, levelező csoportok) között, blogok és a hozzájuk fűzött kommentek révén. (A hírcsoportok,

A Budapesti Corvinus Egyetemen is széles körben elterjedtek az olyan kurzusok, amelyeken az esettanulmányokat, feladatmegoldásokat a hallgatók elektronikusan postázzák tengerentúli professzoraik számára, vagy a külföldön tanulók küldik magyar professzoraiknak munkájukat ezen a módon. 14 Csakúgy, mint az informatika legtöbb fogalmára – az információs szupersztrádától a szoftverig –, erre sincsen igazán megfelelő magyar szó. Talán kibernetikus térnek lehetne fordítani, de ez csak kevéssé adná vissza az angol kifejezés tartalmát. A „cyberspace”, azaz a kibertér számítógépek alkotta virtuális világ, amely dinamikusan terjeszkedik, reményeket és félelmeket gerjeszt, láthatatlan, mégis mindenütt jelen van. A számítógépek képernyői mögött rejtőző megfoghatatlan univerzumot sokan sokféleképpen próbálták leírni. Álljon itt most Ogden igen érzékletes és átfogó meghatározása: „A kibertér fogalma szerint »hely nélküli tér«, ahol szavak, emberi viszonyok, adatok, gazdagság, státus és hatalom manifesztálódik olyan emberek tevékenysége nyomán, akik számítógép közvetítette kommunikációs technológiákat használnak. Különbözőképpen írják le ezt a jelenséget: mint »új univerzumot«, vagy mint »párhuzamos univerzumot«, amelyet a világ jelenlegi és jövőbeli számítógépei és kommunikációs hálózatai alkotnak. Olyan világ ez, amelyben adatok és tudás, tények és hazugságok, szórakozás és más emberi tevékenységek globális forgalma ölt formát, hangok tízmillióival és kétszer annyi szempárral a tájékozódás csendes, láthatatlan koncertjében, terveket szőve, álmokat megosztva vagy csak felfogva, érzékelve.” (Ogden [1993] 715. old.) 15 A Usenet nevű hírszolgáltató program úgynevezett hírcsoport-kategóriákba rendezi az információkat. Több hírcsoport, és azokon belül számos alcsoport létezik. Ezek tulajdonképpen az információk megosztására szolgáló elektronikus fórumok, ahová be lehet jelentkezni. 13


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ illetve vitafórumok címei megtalálhatók a következő webhelyeken: DejaNews (http://www.deja.com/usenet); ForumOne (http://www.forumone.com);

◊ komputer közvetítette kommunikáció(Computer mediated communication – CMC) aránya gyorsan nő az egyetemeken.16 A kommunikáció e formájánál a diákok egymással számítógépes kapcsolatban dolgoznak. A kiinduló feladatot vagy problémát természetesen a tanár adja meg. Ez lehet például egy cikk, amelyhez a diákoknak hozzá kell fűzniük a véleményüket, tekintetbe véve természetesen az előttük szólók megjegyzéseit is; ◊ globális osztályterem,amely lényegében az előbbi földrajzi kiterjesztése. A globális osztályterem lehetővé teszi, hogy két vagy több osztály a világ különböző pontjain egyidejűleg ugyanazon a problémán dolgozzék; ◊ elektronikus vendégtanár,akit a hálón keresztül kapcsolnak be az óra menetébe (a diákok kérdéseket tehetnek fel neki, meghallgathatják fejtegetéseit vagy akár vitatkozhatnak is vele); ◊ elektronikus tanár,aki a távoktatásban vagy a szokványos oktatásban részt vevő diákokkal úgyszólván napi kapcsolatot tart, tananyagokat, vázlatokat küld, dolgozatokat értékel, kérdésekre válaszol stb. A kurzushonlap különösen hasznos lehet a mai világban, amikor sok diák a felsőbb évfolyamokon már dolgozik valahol, és csak ritkán tud megjelenni a foglalkozásokon. A kurzushonlap majdnem ugyanolyan mérvű aktivitást tesz lehetővé a távol lévő diákok számára, mintha ott ülnének az órákon. Nagy jövője, sőt már jelene van az ún. MOOC-oknak, (Massive Open Online Course), amelyek hozzáférhetővé teszik a vezető egyetemek professzorainak az előadásait a világ legeldugottabb zugában is.17 Ez nagy kihívás a másod-és harmad-vonalbeli egyetemek számára. ◊ elektronikus konzultáns:ezt a lehetőséget használva a diák egy szakértőt keres meg a problémájával, beleértve azt az esetet is, amikor a szakértő „kérdezz-felelek” szolgáltatást is felajánl a számára; ◊ információcsere,amelyben a felhasználók kicserélik egymással összegyűjtött, megszűrt információikat – rengeteg időt takarítván meg kölcsönösen egymás számára. „Míg a World Wide Webet leginkább egy interaktív televízióhoz hasonlíthatjuk, addig az elektronikus levelezés leginkább a magánlevelezéshez, a hírcsoportok pedig az újságok, magazinok olvasói rovatához hasonlítanak.” (Lassányi [1999] 17. old.) Azok számára, akik még nincsenek tisztában az internet lehetőségeivel, illetve használatával, számos oldal ajánlható, amely az egészen kezdőknek szolgál információkkal arról, hogyan lehet bekapcsolódni az internetes beszélgető csoportokba, miként használhatjuk a keresőrendszereket, mi módon tölthetünk le szoftvereket, hogyan létesítünk weboldalt, mit jelentenek az internetes zsargon szavai, és sorolhatnánk még tovább. A világot behálózó számítógépes hálózatok az egyén szemszögéből sok tekintetben függetlenítik a tudás megszerzését a tér, az idő és a pénz, a társadalmi kaszt és a nemzeti határok szabdalta világ korlátaitól. Legalábbis azok számára, akik internet-hozzáféréssel rendelkeznek18, és értenek angolul.19. (Ez a két – korántsem elhanyagolható – belépési korlát azért megmarad.) Bár az internet a csevegéstől a múzeumlátogatásig, az áruvásárlástól a kísérletezésig sok mindenre használható, az egyetemeken mozgó diákok és tanárok számára a legfontosabb mégis ezek közül az ismeretszerzés funkciója. Tekintsük át, melyek azok a – másként csak körülményesen (és drágán) kiaknázható – ismeretforrások, amelyeket néhány kattintással elérhetünk a Neten, és – a dolgozatírástól egy elfelejtett idegen szó felidézéséig – a legkülönfélébb célokra használhatunk fel: Vö. Light és mások [2000] 85. old. „2008-ban egy kanadai professzor páros George Siemens és Stephen Downes indította el első online kurzusát Connectivism and Connected Knowledge címen. Az azóta híressé vált kurzust egy idő után már 2300 hallgató követte a hálózaton. Az elnevezés is itt jelenik meg: „massive open online course”, amit talán „Tömeges Nyilvános Hálózati Kurzusnak” lehetne fordítani. Mostanság az irányadó összesítő webhely szerint majd 4 millió (!) részvevő használja az azóta elterjedt módszer szerinti oktatási formát, s mostanában csaknem 400 kurzus közt válogathatnak, amelyeket 80–90 partner hirdet meg ( Kokas [2013] 374.old.) 18 Az egyenlőtlenség az internetes hozzáférésben még mindig fennáll, de 240 millió internethasználó van a fekete kontinensen (2013-as adat). A mobiltelefonok okos telefonok terjedésével a kommunikációs rés tovább mérséklődik. Afrikában ma már mintegy 500 000 mobiltelefon van. 19 Bár ez utóbbi megállapításnak az ellenkezőjére is tudunk példát mondani. Egyes kis, lokális nyelvek fennmaradását éppen az internet teszi lehetővé. Finnország a hatalmas kiterjedés és alacsony népsűrűségországa. Ennek következtében sok helyütt egy-egy iskolában kevesebb, mint tíz tanuló tanul – egy-két tanár felügyelete mellett. Ezért a számítógépek és a távközlés bekapcsolása az oktatásba alapvető az oktatási anyagok és az információk cseréje szempontjából. A szigorúan a „reális” helyhez és a „valódi” távolsághoz kötődő lokális problémák megoldásának kulcsát sokszor a világhálón, e „hely nélküli térben” kell keresni. A helyi problémák kényszerűen világhálóra támaszkodó megoldásának ugyanakkor számos kedvező mellékhatása is van. A tanároknak ezekben a világtól távoli iskolákban kommunikálniuk kell más iskolák tanáraival, vállalatokkal, külföldi kollégákkal ahhoz, hogy az oktatásba beáramló újításokkal lépést tudjanak tartani. Ez rendkívül stimuláló környezetet teremt az osztálytermekben. 16 17


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ 1. on-line újságok és folyóiratok: amelyek száma exponenciálisan gyarapodik: a Time magazintól (http://www.time.com/time/) az Economiston http://www.economist.com) keresztül a HVG-ig. (http://www.hvg.hu) Sok magyar társadalomtudományi folyóiratnak van online változata, vagy éppen kizárólag ezen a módon érhető csak el. 2. on-line referencia-források, azaz enciklopédiák, szótárak, almanachok: például azEncyclopaedia Britannica Online vagy a Roget’s thesaurus en.wikipedia.org/wiki/ Roget’s _Thesaurus Számos nagy egyetemi könyvtár rendelkezik ún. Virtual Reference Desk-kel Ez utóbbi linkeket tartalmaz szótárakhoz, értelmező szótárakhoz, térképekhez, utazási információkhoz, periodikus rendszerhez, súlyok és mértékek táblázatához, telefonkönyvhöz és postai irányítószámokhoz; 3. online-irodalom: beleértve Shakespeare Összes Műveit, vagy a Magyar Elektronikus Könyvtárat (http://www.mek.oszk.hu) Az on-line irodalom terjesztésében úttörő szerepe volt az úgynevezett Gutenberg Projektnek, amelyet 1971. július 4-én indított el Michael Hart az Egyesült Államokban. Az első on-line írás az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat volt, amelynek elektronikus változatát Hart eljuttatta valamennyi internethasználónak (a számuk 1971-ben mindössze száz volt). Mára a projekt keretében már több mint 45 ezer alapművet digitalizáltak, olyan műveket például, mint Dante „Isteni színjáték”-a három különböző műfajban: az úgynevezett könnyű irodalom (Alice Csodaországban), a komolyirodalom (Shakespeare drámái) és a lexikonok, kézikönyvek műfajában (almanachok, szótárak stb.). A könyvek megtalálhatók a http://www.gutenberg.org/címen. Mindezek ma ingyenesen hozzáférhetők az interneten, és e kincsestárhoz nagyon olcsón hozzá lehet jutni CD-ROM-ok vagy DVD-k formájában is. Hasonlóan értékes információforrás az Online Books Page, amely több mint 1 millió teljes szövegű könyvet listáz. Ezek szintén ingyenesen elérhetők az interneten. Ebbe a könyvgyűjteménybe a kiadók a világ minden tájáról elküldik az általuk publikált könyvek elektronikus változatát. Megemlíthető még az Oxford Text Archive (http://ota.ahds.ac.uk/), amelyet főleg kutatási célokra célszerű igénybe venni, és a Perseus Project (http://www.perseus.tufts.edu/), amelyhez azok forduljanak, akik szívesen élnek a régi görögök bölcs idézeteivel. Itt Homérosztól Arisztotelészig minden fontosabb szerzőt és művet megtalálnak, mégpedig eredeti és angol nyelven egyaránt. 4. virtuális kiállítások: a Louvre-ben található műalkotások együttesétől a Vatikáni Múzeum kincseiig; 5. nemzetközi és hazai szervezetek weblapjai: az OECD-től az ENSZ-en és az EU-n keresztül az OTKÁ20-ig; 6. egyetemi weblapok: a diákok számára nagy értékkel bíró tudnivalókkal: a tantárgyak sillabuszától az ösztöndíj-lehetőségeken keresztül a beiratkozás hivatalos teendőiig. (Az amerikai és számos más külföldi egyetem honlapjait rendszerint az edu rövidítéssel végződő címen találhatjuk.) Az egyetemhez kapcsolódóan az alábbi feladatok intézhetők az interneten keresztül: ◊ beiratkozás; ◊ kurzuskatalógusok, illetve sillabuszok tanulmányozása; ◊ a kuzushoz kapcsolódó anyagok (cikkek, PPT-k, videók stb.) elérése ◊ kurzusokra való bejelentkezés és vizsgajelentkezés;

20

Országos Tudományos és Kutatási Alap, amelynél kutatási pénzekre lehet pályázni.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ ◊ tanári értékelések és jegyek megtekintése; ◊ számlakivonatok. 7. elektronikus katalógusok: amelyekből megtudhatjuk, hogy mi minden található a weben: ◊ az Einet Galaxy (http://galaxy.einet.net/galaxy) ◊ The WWW virtual library (http://www.w3.org/hypertext/) ◊ Overview.html (alfabetikus témamegjelölések); 8. levelezési listák (Mailing lists): Levélküldő alkalmazás, amely ugyanazt a levelet egyszerre sok címre juttatja el. A listán szereplőkhöz automatikusan, illetve bizonyos szűréssel eljutnak a listára beérkező üzenetek. Célja az hasonló érdeklődésű emberekből (vagy szervezetekből) álló csoportok közötti kommunikáció megkönnyítése. 9. Internet roadmapok: amelyek felvilágosítást adnak az internethez kapcsolódó eszközök pontos tartalmáról, illetve használatának mikéntjéről stb. 10. Beginner Guide to html, többféle formában létezik a kezdők instruálására. Ha valaki például saját weblapot akar készíteni, innen tudja meg, hogy mit kell tennie. 11. kereskedelmi oldalak tanulmányokhoz, kutatómunkához is használhatók háttérként a tisztán kereskedelmi oldalak, ahol az Ekereskedelem, a lakásbérlés vagy éppen a repülőjegy-vásárlás folyik.

2. KERESÉS A VILÁGHÁLÓN TUDNIVALÓK AZ INTERNETES KERESŐRENDSZEREKRŐL Mi a közös Madonnában, a kínai édes-savanyú levesben és a DNS szerkezetében? Az, hogy mind a háromról bőségesen találunk információt a világhálón. Az amerikaiak szóhasználatában az a kifejezés, hogy „megtanácskozom a komputeremmel”, éppen azt jelenti, hogy ha hirtelenjében a fenti tárgykörök bármelyikében szükségük támad valamilyen információra, az első, „akit” érdemes megkérdezni a dologról, a saját számítógépük. Pontosabban nem is a számítógép, hanem az internet, amelyet – ha van modem a gépen, vagy az valamely egyetemi, illetve vállalati hálózatba kapcsolva működik – a nap 24 órájában elérhetünk. De miként bányászhatjuk ki a számunkra szükséges adatot, tényt vagy cikket a kibertérben kavargó információtömegből? Képzeljünk magunk elé egy hatalmas szénakazlat! Sok százmilliárd szénaszálat hánytak egy rakásra benne, s ezt a hatalmas halmot elkezdik számba venni. A kultivátor minden áldott nap milliárdnyi újabb szénaszálat hány a kazalra. Nosza, találjuk meg a tűt benne! Ez korántsem hétköznapi feladat! Ahogyan a világháló bővült, és egyre bonyolultabbá vált, mind nehezebb lett eligazodni rajta. Ha a kaotikus és villámsebesen fejlődő hálózaton nem is mindig egyszerű navigálni, az egyetemeken, kutatóintézetekben mindennapossá vált a nagy adatbázisok használata az interneten keresztül. A probléma mind az adatbázisoknál, mind az elektronikus könyvtáraknál a keresés. A naponta felbukkanó és gyakran eltűnő források dzsungelében nem könnyű eligazodni.” Mindenekelőtt meg kell különböztetnünk az információk begyűjtésének három alapvető formáját, amelyet a hétköznapi szóhasználatban nem mindig pontosan használunk. Ezek 1. a szörfölés (surfing);


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ 2. a böngészés (browsing); 3. a keresés (searching). „A legalapvetőbb, amit mindenki legelőször próbál ki, az a szörfölés (surfing), ami valóban egyik linkről a másikra való haladást jelenti, mondjuk barátok oldalairól kiindulva s szinte a véletlenre bízva, hova jutunk el s mi mindent látunk. A »komolyabb« keresés lehet a böngészés (browsing), melyet a katalógusok segítségével folytatunk, s lehet maga a keresés (searching), melyhez pedig a keresőgépeket, meta-keresőket és az ügynököket vesszük igénybe.” (Pluhár [2000] 1. old.)

2.1. Funkciók és szolgáltatások Az alábbiakban megadjuk azoknak a szolgáltatásoknak angol és magyar nevét, illetve jelzését, amelyek közül többet vagy kevesebbet találhatunk az egyes keresőrendszerekben, röviden meghatározva, hogy mit jelentenek. ◊ A szóhoz rakott plusz (+) és mínusz (-) jel Ha ez szerepel a keresőrendszer „étlapján”, az azt jelenti, hogy képesek vagyunk kizárni bizonyos szóösszetételeket a keresésből, illetve kiegészíteni az eredeti keresését bizonyos szavakkal. Például ha az United Stateshez a + jellel illesztjük az America-t, akkor az azt jelenti, hogy olyan keresésre adunk utasítást, amelyben a United States az America-val együtt fordul elő (United States of America); ◊ Boolean search (Boole-i vagy logikai keresés) A logikai keresés az információkeresésnek az a módja, amely az „és”, a „vagy”, esetleg a „nem” szavak használatával kapcsol össze több keresett címszót. Például: kibertér és tartalom, kibertér vagy tartalom, kibertér igen, de tartalom nem. Az első esetben olyan fájlokra keres a rendszer, amelyekben a kibertér együtt fordul elő a tartalom kifejezéssel, a második esetben minden fájlt előhoz, amelyben legalább ezek egyike szerepel, míg a harmadik esetben kizárja a kibertér kereséséből azokat a fájlokat, amelyekben tartalom szó is van, azaz a kiberteret „tartalommentesen” tálalja elénk. ◊ Case sensitive searching (kisbetűt, nagybetűt megkülönböztető keresés) A keresőrendszer képes különbséget tenni a kisbetűs és a nagybetűs szavak között (például FED-re keresünk, ha az amerikai központi bankról akarunk megtudni valamit, és fed-et keresünk, ha a táplálásról vagy élelemmel való ellátásról van szó); ◊ Field searching (mezőben való keresés) Nem csupán kulcsszó szerint keresi a weboldalt, hanem az oldalnak a főszöveghez nem tartozó adataira is kereshet (például a fejlécre, az URL-címre, az oldalon szereplő dátumra stb.); ◊ More like this (hasonló oldalak keresése) Kiterjeszti a keresést az adott oldalhoz hasonló oldalakra; ◊ Phrase searching (kifejezésre keresés) Ha összetartozó szavakat idézőjelbe teszünk, akkor képesek vagyunk az adott keresőrendszerrel nem csupán egyes szavakra, hanem kifejezésekre keresni; ◊ Proximity searching (szomszédság-keresés) 103 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ Ha a keresőrendszerben működik ez a funkció, akkor az alkalmas arra, hogy összetartozó szavakat együtt kezeljünk. A „near” kifejezést használva például azt érhetjük el, hogy bizonyos szavakat csak akkor keressen a rendszer, ha egy másik kifejezés közel van hozzájuk (nem több mint tíz szó távolságra). Ezzel a megkötéssel lényegesen finomíthatjuk a keresést. Például, ha a performance szóra úgy keresünk, hogy near evaluation, akkor nyilván a munkateljesítményekkel foglalkozó cikkeket akarjuk megkapni, nem pedig azokat, amelyek például a művészi értelemben vett performance-szal foglalkoznak. Vannak olyan keresők, illetve metakeresők, amelyek ugyanezt a funkciót az „adj” rövidítéssel jelzik (jelentése ”adjacent”, azaz szomszédos, határos); ◊ Wild card (Jolly Joker) Jele a szótőhöz írt *. Némely keresőrendszerek képesek egy szó töve alapján a tőből származó összes szóra keresni. Ezt a funkciót nevezik vad kártyának, magyarul azonban inkább a Jolly Joker kifejezés illik rá. A vad kártya tehát egyfajta Jolly Joker, a szótő vagy szórész után írva a szó minden alakváltozatára keres. Például: tan* tanulás tanár tanszemélyzet tanóra tanítás stb. Van egy szolgáltatás, a különböző nyelveken való keresés, illetve a szövegek fordítása, amely a fenti funkciók között külön nincs kiemelve. A GOOGLE ebből a szempontból verhetetlen a keresőmotorok választékában: közel 40 nyelven lehet benne keresni, és ráadásul egy kézre álló nyersfordítást is ad a ritkábban használt nyelveken rendelkezésre álló anyagokra, 80 nyelven. Ugyancsak érdemes ezt a rendszert használni akkor is, ha specifikusan MP3-at (zenét), illetve képeket keresünk. A Hotbot a professzionális keresőknek ajánlható, akik önállóan finomítják a keresési algoritmusukat – az adatok rangsorolásától a fájltípusok megnevezéséig. A kezdő internethasználók számára ellenben a Yahoo inkább kézre álló, különösen akkor, ha egy általános témát kell finomítani. A részletezés a Yahoo-ban könnyen menedzselhető. Ha pedig valaki többet akar megtudni a motorokról vagy éppen a legfrissebbekre kíváncsi az alábbi webhelyet kell felkeresnie: searchenginewatch.com. A keresőrendszerek természetesen nem hajszálra egyformák, különbözőképpen oldják meg a keresési feladatot. Egyes funkciók az egyik rendszerben elérhetők, míg a másikban nem.

2.2. A keresőrendszerek csoportosítása A keresőrendszerek bármely fajtája tulajdonképpen egy kereső szoftverre támaszkodik, amelyeket web-portyázó (Web-crawlers), pók21 (spiders) vagy bögöly22 (bots) néven emlegetnek. A szóban forgó okos szoftverek alaposan vagy kevésbé alaposan átpásztáznak minden egyes oldalt, amelyek felkerültek a keresőrendszert működtető számítógépre, és többnyire kulcsszavak szerint rendszerezik, indexelik őket. Amikor a felhasználó belép a rendszerbe, a szoftverek a kulcsszavak vagy témák alapján előhívják azokat az oldalakat, amelyeken az általa keresett szavak meg vannak jelölve. A keresőrendszereket három alapvető szempont szerint csoportosíthatjuk: 1. funkcióik/szolgáltatásaik szerint, azaz hogy „mit tudnak”, milyen keresési feladatokat képesek megoldani a felhasználó számára; 2. a keresés által átfogott terület, a kereső által feldolgozott információk kiterjedése, jellege szerint;

Ez utóbbi a keresés pókhálószerű köreire utal. Ezen a néven emlegetik a lerázhatatlan piaci legyet, amely addig dong körülöttünk, míg el nem éri a célját. A kifejezés nyilván a keresés szívósságát érzékelteti. 21 22


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ 3. az információk feldolgozásának módja, technológiája, a rendszer felépítése szerint. Felhasználói szemmel nézve talán az a legfontosabb, hogy egy adott keresőrendszert milyen keresési feladatokkal bízhatunk meg, mit, milyen kiszolgálást várhatunk tőle. Foglaljuk most táblázatba a három szempont szerinti csoportosítást! Ezért a keresőrendszerek ismertetését ezzel kezdjük. 8. ábra.Keresőrendszerek csoportosítása

A funkciók szerinti csoportosításkor egy-egy konkrét keresőrendszerben vagy adatbázison belül keresők több funkcióhoz besorolhatók, hisz általában nem egy, hanem több keresési módra képesek, kombinálva egymással a különböző keresési feladatokat. Az EBSCO például a boole-i operátor szerinti keresés mellett képes az emelt szintű keresésre. Időben lehatárolhatjuk a keresett dokumentumokat vagy meghatározhatjuk, hogy a keresőszót kizárólag a címben vagy a szövegben keresse. A keresőrendszereket csoportosíthatjuk továbbá tartalmuk, a feldolgozott információk kiterjedtsége szerint: ◊ általános célú keresőrendszerek; ◊ speciális keresőrendszerek. az információk előállításának módja, technológiája szerint: ◊ katalógusok (ember); ◊ keresőgépek (gép); ◊ metakeresők (nincs saját adatbázisa). „Tű a szénakazalban” típusú feladattal szembesül mindenki, aki a világhálón barangol. Csak az egy-egy nap alatt újonnan hozzáadódó információkkal teli „lapok” mennyisége is sok számjegyű. És mindez természetesen nem tartalmazza a magánadatbázisokban, a vállalatok, nemzetközi szervezetek, egyetemek adattáraiban felhalmozott irdatlan mennyiségű anyagot! Ha ellenben az ember belép valamelyik ismert keresőrendszerbe: a Yahoo-ba, az AOL-ba vagy a legelterjedtebb Google-ba (kínai megfelelője a Baidu), nem marad egyedül ezzel a problémával. Az első keresőrendszerek éppen abból a felismerésből születtek, hogy megkönnyítsék a felhasználók dolgát a hálón való barangolásban. „A keresőrendszerek a legegyszerűbb formájukban indexekkel látják el a világháló valamely részét (a nagy keresőrendszerek esetében a legnagyobb részét). Az adott weblapokat különböző algoritmusok szerint teljes szöveggel, metaadatokkal indexelik. Ha helyesen használják őket, a keresőrendszerek megkönnyítik a navigálást a hálón. Bár a legtöbb felhasználó a keresőrendszereket a régi vágású könyvtári katalógusok mintájára képzeli el, az analógia nem helyénvaló. Minden keresőrendszer – és nagyon sok van belőlük – a maga sajátos módján rendszerezi az információkat, és a rendszerek abban is különböznek egymástól, hogy miként kutatnak a hálón.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ Tovább bonyolítja a dolgokat az, hogy a keresőrendszerek – mint maga a web is – állandóan változnak formátumukban és terjedelmükben egyaránt.” (Ensman [2000] 3. old.) Mielőtt részletesebben belebonyolódnánk a keresőrendszerek leírásába, megadunk két fontos forrást, ahol az angolul vagy németül tudók gyakorlatilag minden megtalálhatnak, amit a keresőrendszerekről tudni érdemes: az egyes keresőrendszerek tulajdonságainak összemérésétől a praktikus keresési tippekig: http://www.suchfibel.de/www.wow.com/10+Top+Search+Engine Érdemes itt röviden kitérni a magyar keresőrendszerekre is. Közülük az első volt a Heureka (http://www.heureka.hu). Említsük meg még a SZTAKIkeresőjét. Mindazonáltal a magyar nyelven indított keresések is csak kis részben kapcsolódnak a magyar keresőkhöz. Gyakoribb hogy a nagy keresők, például a Google magyar nyelvű oldalait pásztázzák. Mivel felhasználói szempontból nagyon fontos, hogy mennyire széles mezőben, illetve mennyire specializáltan, egy-egy témára szakosodva keres a kereső, a továbbiakban ezt a problémát tekintjük át.

3. ÁLTALÁNOS ÉS SPECIALIZÁLT KERESŐRENDSZEREK A keresőrendszerek23 különböznek aszerint, hogy mennyire átfogóak, kiterjedtek, illetve mennyire kötődnek egy-egy jól definiálható részterülethez. Az általuk átpásztázott információhalmok szerint e rendszerek lehetnek: ◊ általános célú keresőrendszerek; ◊ specializált keresőrendszerek.

3.1. Általános célú keresőrendszerek Az ismert nagy keresőrendszerek – mint a Googel vagy a Yahoo – olyanok, mint a Tesco vagy az Auchan áruház, a specializált keresőrendszerek pedig az utcasarkon lévő kis szaküzlethez hasonlíthatók. Az általánosan használt keresőrendszerek, amelyeket az amerikaiak, szembeállítva őket a speciális keresőrendszerekkel, tréfásan „nagyfiúk”-nak neveznek, a teljesség igénye nélkül az alábbiak: ◊ Google (http://www.google.com) ◊ Bing (http://www.bing.com) ◊ Baidu (http://www.baidu.com) ◊ Yahoo (search.yahoo.com) ◊ Ask.com (http://www.ask.com)

Az említett keresőrendszerek némileg eltérnek abban, hogy milyen szolgáltatásokat nyújtanak a felhasználónak.

3.2. Specializált keresőrendszerek A specializált keresőrendszerek egy speciális témára, földrajzi körzetre vagy egy bizonyos típusú fájlformátumra összpontosítanak, és mint ilyenek, kevesebb weboldalt dolgoznak fel, illetve látnak el indexekkel. A weben található mérhetetlen információhalomból eleve kigyomlálják azokat, amelyeknek egy bizonyos téma iránt érdeklődők számára nincs fontosságuk. Ennélfogva a megcélzott oldalak nagyobb valószínűséggel találhatók meg eredménylistánk tetején ezeknél, mintha a nagy keresőrendszerekben, a „nagyfiúknál” kutakodnánk információ után.

A legrégibb, úgynevezett ős-keresőrendszerek között érdemes megemlíteni a WWW Worm-t (http://www.cs.colorado.edu/), amely ma már nem érhető el, és a WebCrawlert (http://webcrawler.com). A fejlődés egy későbbi szakaszában ezeket egészítették ki az ember összeállította Yahoo-val (http://www.yahoo.com). 23


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ „Vannak olyan meghatározott oldalak, adattípusok, információk, melyeket az általános keresőrendszerek nem is dolgoznak fel. E-mail-cím, telefonszám megtalálására, könyvtárak állományának végigböngészésére, levelezőlisták, hírcsoportok témáira könnyebb az erre szakosodott keresőkkel vadászni. Ilyen speciális keresőrendszer lehet, mondjuk, a MÁV online tudakozója, az Elvira, a hírcsoportok témái közt keresgélő Dejanews, a Magyar Elektronikus Könyvtár katalógusa és a Gopher 24.-oldalakat feltárhatóvá tévő Veronica. A másik jelentős különbség a specializált rendszerek és az úgynevezett főáramlatú (mainstream) keresőrendszerek között az, hogy a rendszer más-más technológia alapján épül fel. (A keresőrendszerek felépítésének technológiájáról részletesen lásd a következő pontot.) A legtöbb specializált keresőrendszer ugyanis a téma legjobb szakértőit kéri fel közreműködésre, akik nemcsak azokat a fájlokat gyomlálják ki a kínálatból, amelyek nem a témára vonatkoznak, hanem azokat is, amelyek a témára vonatkoznak ugyan, de érdektelenek, értéktelenek. David King ([2000] 67. old.) a következőképpen foglalja össze a specializált keresőrendszerek előnyeit: ◊ Mivel a keresett témára összpontosítanak, időt takarítanak meg a felhasználó számára, aki a speciális keresőrendszer révén eleve a szűkebb tárgykörhöz tartozó fájlok között keresgél. ◊ Lektorált adatbázisokról van szó, tehát a növénybetegségek iránt érdeklődő felhasználónak nem kell tanulók házi dolgozatait átnéznie pusztán azért, mert azok is a növénybetegségekről szólnak. Ilyesmi a specializált keresőrendszerek használatakor nem fordulhat elő. ◊ A keresőrendszerek a felhasználó igényeit, illetve megrendelését tartják szem előtt, és nem a szokásos pókháló/robot indexelési programmal dolgoznak. ◊ A specializált keresőprogramban fellelhető dokumentumok általában szakszerűen annotáltak, és az anyagokat fontosságuk szerint is rangsorolják. Az alábbiakban röviden bemutatunk néhány ilyen specializált adatbázist. Mielőtt csalódást okoznánk az internet nomádjainak, akik szabadon hozzáférhető információkat keresnek, meg kell jegyeznünk, hogy a specializált adatbázisok inkább a „fizetővendégek” igényeinek a kielégítését szolgálják. Az EconLit, a Science Direct és társaik nem az Interneten lévő teljes szövegű, nyilvánosan elérhető információk közötti keresésre valók, hanem az interneten „keresztül” elérhető, kereskedelmi, fizetős adatbázisok. Ugyanakkor számos egyetem és intézet előfizet ezekre, ezért a munkatársak számára ingyen elérhetők. A speciális keresők között azonban található internet navigációs eszköz is, így ez a csoport meglehetősen eklektikus. ◊ EconLit http://www.ebscohost.com/academic/econlit) az adatbázis 1886-ig megy vissza, s számos tudományos lapot katalogizál a közgazdaságtan, a pénzügyek, az üzleti élet és a közpolitika területéről. Az Econlit, amelyet az Amerikai Közgazdasági Társaság szponzorál, elérhető a Science Direct-en keresztül is. Az adatbázis különösen fontos a területen működő tanároknak és diákoknak. ◊ FindLaw (http://findlaw.com/) ezt a speciális jogi adatbázist 1996-ban létesítették. Amerikai törvénytárak, jogszabályok és másodlagos források, például kommentárok találhatók benne. Harmadlagos források (levelező és vitacsoportok) is elérhetők a Find Law-ban, csakúgy, mint a jogászok, ügyvédek, jogi irodák címlistája. ◊ LawCrawler (http://web.lawcrawler.com/ a Find Law-hoz kapcsolódó adatbázis, az intelligens szakértők munkáját kombinálja keresőrendszer robotkeresésével, és ezáltal különlegesen hatékony eszközt ad a jogtárakban és jogi problémákat feldolgozó irodalomban történő keresésre. A természettudományok területén az alábbi specializált adatbázisok állnak az érdeklődők rendelkezésére: ◊ ScienceDirect (http://www.sciencedirect.com)

Ez utóbbi fogalom esetleg szorulhat némi magyarázatra: Gopher volt az ősi, szöveges alapú internet-formátum, s a maga idejében rendkívüli népszerűségnek örvendett. Mivel akkoriban az internet inkább csak tudományos/egyetemi és természetesen katonai célokat szolgált, számos érdekes és hasznos dolog rejtőzködhet még a mai keresők elől elzártan. (Pluhár [2000] 4. old.) A Veronica 2 még most is létezik 24


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ számos tudományág eredményeit megtalálhatjuk ebben az adatbázisban. ◊ SciSeek (http://www.sciseek.com) ez az adatbázis az agrártudományoktól a zoológiáig a természettudományos problémák igen széles körét öleli fel. ◊ MadSciNet (http://www.madsci.org/) a világháló igen érdekes képződménye, amely az örök kíváncsiak érdeklődésének a kielégítésére szolgál. A weboldalon közvetlen kérdéseket tehetünk fel azoknak a tudósoknak, akik hálózatba tömörülve vállalják a laikusok tudományos kérdéseinek a megválaszolását. ◊ United Healthcare Online (https://www.unitedhealthcareonline.com) Az adatbázis főként a professzionális gyógyítók, orvosok, egészségügyi szakemberek információigényét elégíti ki, de kisebb részben az érdeklődő laikusok számára is tartalmaz fontos információkat. A benne található leírásokat szerkesztik, és az orvosi irodalomban használatos tárgyszavak (Medical Subject Heading) szerint csoportosítják. Ha a felhasználó nem talál megfelelő tárgyszót, azaz nem tudja, hogy pontosan hová sorolja be érdeklődésének tárgyát, akkor ebben konzultáns segíti őt.

◊ Health ( health .nih.gov/) fontos, egészséggel kapcsolatos információkat tartalmaz, linkekkel a Medline-hoz, az orvostudomány nemzeti könyvtárának adatbázisához kapcsolódik, amelyben majd számtalan referenciát találhatunk a világ minden táján publikált orvosi szakfolyóiratok cikkeire. ◊ Mwanal (http://mwanallanl.gov/CST/imagemap/periodic/periodic/html) ehhez akkor forduljunk, ha a periódusos rendszerre, egyes kémiai elemek tulajdonságaira stb. akarunk rákérdezni; az oldalt egyébként a Los Alamos National Laboratory működteti. ◊ BioCrawler (http://www.biocrawler.com) 1995-ben hozták létre, és a BioFacts nevű német társaság frissíti és tökéletesíti; a speciális keresőmotor a biológiára koncentrál. ◊ Biolinks (http://www.biolinks.com) 1997 márciusában indult, és az előbbi keresőrendszerrel összehasonlítva, inkább a kevésbé tájékozott érdeklődők igényeit elégíti ki; mindazonáltal jó keresőrendszernek számít. ◊ Genetic Trail (http://www.hhmi.org/blazing-a-genetic-trail) a Howard Hughes Medical Institute weboldala; népszerű formában ismerteti a genetika legfrissebb tudnivalóit. ◊ University of St AndrewsFive a fenti egyetem által támogatott oldal több mint ezer híres matematikus életrajzát tartalmazza. (http://www-history.mcs.st. -and.ac.uk/) ◊ Streambox (http://www.streambox.com) az 1999-ben indult multimédia keresőrendszer, felhőalapú infrastruktúrája értékes szolgáltatást nyújt ezen a területen. Végezetül, az érdekesség kedvéért engedtessék meg, hogy egy kevéssé komoly adatbázisra is felhívjuk a tisztelt olvasó figyelmét. Ha a sok fogas kérdés megoldása közben eltikkad, a specializált keresőrendszer, amelyhez ilyenkor fordulnia kell, a


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ ◊ HumorSearch.com: a humor világkönyvtára.

4. A KERESŐRENDSZEREK FELÉPÍTÉSE– EMBERI BEAVATKOZÁSSAL VAGY ANÉLKÜL A felhasználók szempontjából ugyan kevésbé fontos – mégsem teljesen érdektelen – csoportosítási szempont aszerint különbözteti meg a keresőrendszereket, hogy miként gyűjtik össze, illetve prezentálják az általuk átpásztázott adatokat. Ebben a vonatkozásban az a lényeges, hogy gép vagy ember a főszereplő a keresők felépítésében.

4.1. Katalógusok és keresőmotorok Éppen ebben különbözik a keresőgép és az elektronikus könyvtár, illetve katalógus. „A katalógust – ellentétben a keresőgépekkel – emberek készítik. A klasszikus recept szerint (Yahoo) általában a készítők által bejelentett oldalakat tartalmuk szerint címszavazzák, és így sorolják be őket kategóriákba, alkategóriákba. Az egész meglehetősen hasonlít a hagyományos könyvtárak tárgyszó- vagy tematikus katalógusához. Az a különbség, hogy e katalógusok kategóriái inkább a hálón gyakran előforduló, népszerű témákra épülnek fel, míg a könyvtárak rendszerezése „tudományosabb” alapokon nyugszik. Természetesen jóval kisebb a katalógus elven működők állománya, mint az automatikus keresőgépeké, azonban sokkal kisebb az irreleváns, használhatatlan találatok aránya is. Az emberek, akik az oldalakat kategóriákba sorolják, jelentik az előnyét, de egyben hátrányát is a katalógusoknak; elegendő, ha a határterületekre vagy a több helyre besorolható dokumentumokra gondolunk. (S itt – ellentétben a könyvtári katalógusokkal – nincsenek utaló tételek, melyek fogódzót adnának, hogy ha itt nem, hol keressünk.” (Pluhár [2000] 8. old.) Az ismert, nagy amerikai eredetű világkatalógusok mellett a hazai Net-katalógusokra is érdemes felhívni a figyelmet. A Neumann ház nevű digitális könyvtár feladata a magyar digitális tartalmak összegyűjtése és elérhetővé tétele mindenki számára. http://www.neumannhaz.hu A Neumann ház kiemelten fontos vállalkozása a hazai internetes dokumentumok online katalógusának az építése. http://www.webkat.hu

Az első hazai katalógus, ami a HEURÉKA-hoz kapcsolódott, a HUDIR (http://www.hudir.hu/) A Magyar Elektronikus Könyvtár révén áttekintést nyerhetünk az internetes katalógusokról, beleértve a magyar katalógusokat tartalmazó gyűjteményeket is: http://mek.oszk.hu/ Tematikus internet-katalógusok: http://www.mek.iif.hu/porta/virtual/tematikus/ A megkülönböztetés a katalógusok (elektronikus könyvtárak) és a keresőgépek között nem annyira egyértelmű. Minden kereső, amelyik nem keres elég hatékonyan, egy bizonyos frissítési szint alatt katalógussá válik. Az az internetes katalógus, amelyik egyáltalán nem frissít, meghalt. A keresőgépek (vagy keresőmotorok) – ellentétben a katalógusokkal – a számítógépre építenek, ezért mechanikusan – kulcsszavak, hívószavak alapján – dolgoznak. A széles körben használt keresőrendszerek valójában a katalógusok (könyvtárak) és a kereső szoftverek egyfajta hibridjének tekinthetők. A Yahoo munkatársai például minden nap könyvtárosi munkával áttekintik a keletkező új információkat, rendszerezik, katalogizálják és hozzáadják őket az információ-raktárhoz. Ezenközben a szoftver segítségével a felhasználók folyamatosan kereshetnek a már feldolgozott, rendezett, indexekkel ellátott Yahoo-állományban. „E tevékenység hatékonyságát az alábbi összehasonlítással érzékeltethetjük: Ha az ember csak tíz másodpercet töltene oldalanként az említett kulcsszavak keresésével, 317


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ évig tartana számára, hogy áttekintse az információtömeget, feltéve, hogy minden héten hét napot, és minden nap 24 órát tölt kereséssel.” (Wood [2000] 46. old.) Éppen ezt a 317 évet spórolják meg nekünk minden egyes kereséskor a keresőrendszerek. A keresőszolgáltatások nemcsak különböznek egymástól, hanem „konvergálnak” is. Internetes újságok például egybeépülhetnek egy keresővel – kiegészülhetnek katalógussal, vagyis a többfunkciós rendszerek inkább szabályként, semmint kivételként értékelhetők. Katalógusban akkor keresgéljünk, ha egy meghatározott szakterület irodalmára vagyunk kíváncsiak. Ezzel a keresési móddal jó rálátásunk lehet az esetlegesen kapcsolódó területekre is. Ebben az esetben elegendő a szakterület behatárolása, és nem kell a pontos szóalak megadásán törnünk a fejünket. Nem ajánlatos katalógusban keresni konkrét adatokat (például dátumokat, számadatokat), mert a tartalmi feltárás során ezek nem szerepelnek besorolási adatként. A keresőgépek, illetve a vegyes rendszerek azok számára a leghasznosabbak, akik tudják, hogy mit keresnek, csak azt nem tudják, hol található. Ha ellenben valaki „újszülött” egy-egy témában, akkor az emberek által készített könyvtári katalógusrendszerek (könyvtári adatbázisok25) sokkal jobb forrásnak bizonyulhatnak számára, mint az általános keresőmotorok. Tipikusan ilyen „újszülött” az egyetemi hallgató, akinek a tanára kiadott egy témát feldolgozásra. Az újszülötteknek ugyanis – mint tudjuk – minden vicc új. Ha valaki nem járatos az adott területen, nem ismeri annak terminológiáját sem, s ezért nem tud megfelelő kulcsszavakat találni. Az ilyen kliensek kiszolgálására összpontosít a New York-i illetőségű About.com Inc., amely szakértők által irányított rendszerként definiálja önmagát. Az Aboutnak már a neve is beszédes, és a legkülönbözőbb kérdésekre ad választ, illetve az élet legkülönfélébb problémáira kínál megoldást. Mindezeken felül számos specializált keresőrendszer létezik: egy montreali, azóta már megszűnt aggregátor, a „Mamma.com” pedig meglehetősen szemtelenül „minden keresőrendszer anyjának” nevezte magát. És ha már sehol sem találjuk azt, amit keresünk, végső kétségbeesésünkben fordulhatunk a G.O.D.-hoz, azaz a brit Global Resource Directory-hoz http://globaledge.msu.edu/global-resources

Speciális változat a Dolgok Internetje (IoT, azaz Internet of things) és a Machine to Machine (azaz M2M) termékek globális címtára. Az ideális keresőrendszer pontosan érti, hogy mit kérdezünk tőle, és tömören válaszol rá. „Ha az online információk szénakazla exponenciálisan nő is, vannak olyan keresőhelyek, amelyek használható eszközöket kínálnak majdnem minden tű fellelésére, ha nem is mindig hajszálpontos precizitással.” (Wood [2000] 48. old.). A néhány jól ismert, kommerciális keresőrendszeren és a több száz, sőt több ezer kevésbé ismert keresőn túlmenően, mindig újabbak tűnnek fel a hálón, úgyhogy elérkezett az idő, amikor a kereső- rendszereket böngésző keresők (az úgynevezett metakeresők26), illetve e rendszerek címtárai (directory-k27) is mind fontosabb szerepet töltenek be a közönség tájékoztatásában. A web-megfigyelők előtt jól ismert, hogy növekvő szakadék van azon információmennyiség között, amely valójában elérhető a világhálón, és a leszállított információhalom között, amelyet bármely keresőrendszer egy adott keresés alkalmával nyújtani tud. A különféle keresőmotorok által nyújtható információmennyiség sem azonos természetesen. Egy 2013-as statisztikai kimutatás szerint a Google 30 billió (!) weboldalt rendszerez 28, szemben az induláskori ( 1998-as) 26 millióval29. De valójában nem is az átpásztázott oldalak számában van az igazi különbség, hanem abban, hogy a legjobb keresőrendszerekkel is csak az információk egy része érhető el. A probléma enyhítésére szolgálnak a rejtett tartalmak felderítését célzó módszerek, amelyekről e fejezetben később még szót ejtünk.

4.2. Keresőmotorok divatja – a Google Beleértve természetesen az elektronikus adatbázisokat is. Ezekről később lesz szó részletesen. 27 Ezek a directoryk vagyis címtárak arra használhatók, hogy a mindig időhiányban szenvedő szörfölő eldönthesse: egy adott tárgykörben melyik keresőmotor vagy adatbázis lehet a legilletékesebb. 28 Forrás: WB News. Az angol szövegben a trillion szerepel, de nem tévedés: billióról van szó. 29 Forrás: zurb.com/quips/705 25 26


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ A webhasználók körében most a Google keresőmotor a No.1. A kaliforniai cég (Google Inc.) nevét egy matematikai fogalomra (googol) vezeti vissza: a jelentése tíz a századikon, azaz száznullás számjegy. A céget a Stanford Egyetem két kibukott graduális hallgatója alapította. 30 A Google olyan keresőrendszer, amely meglehetősen logikus módon szállít pontos eredményeket. Nemcsak hogy azonosít minden weboldalt, amely az adott kulcsszó szerint releváns lehet, hanem egy leleményes premissza alapján rangsorolja is őket. Feltételezve, hogy bármely tárgykörön belül a leghasznosabb és legérdekesebb információkhoz csatlakozik a legtöbb más weboldal, azaz ezek rendelkeznek a legnagyobb számú linkkel, a Google azon az alapon rangsorolja tárgyszavak szerint a weboldalakat, hogy hány link vezet hozzájuk. (Wood [2000] 47. old.) A Google-lal ellentétben a legtöbb keresőrendszer meglehetősen mechanikusan, a szerint adja a találatokat, hogy a keresett címszó hányszor fordul elő bennük. A Google rangsorolási szempontja tehát jóval kevésbé formális, mint a többieké. Hiszen a hozzá vezető kapcsolódási pontok száma nyilván többet árul el egy adott dokumentum minőségéről, mint az, hogy hányszor fordul elő benne a keresett szó. (Hamilton [2000].) A rendszerbe még egy további biztosíték is van építve: a linkek esetében a Google megvizsgálja a szavakat, hogy kiszűrje a csak a szó, és nem a tartalom alapján kapcsolódó dokumentumokat. Nem csoda, hogy egy, 33 ezer emberre kiterjedő felmérés során, amikor a megkérdezetteknek rangsorolniuk kellett a tizenhárom legfontosabb keresőrendszert, messze a Google bizonyult köztük a legnépszerűbbnek. (Wood [2000] 47. old.) A Google létrejöttétől fogva a hagyományos keresőrendszerek veszélyes versenytársává vált, minthogy jelentősen lerövidítette a keresési időt (átlagosan kevesebb, mint 0,2 másodpercre van szükség a válasz megadásáig egy keresésnél31). A másik előnye, hogy információs csatornáit nem tömíti el az információs szemét. Ez egyenesen következik abból, hogy a találatokat olyan rangsorba rendezi, amelyeket a kapcsolódások száma minősít. A Google-t használva kevéssé valószínű, hogy a találati rangsor elején értéktelen, semmire se jó anyagokat találunk. Ellentétben a legtöbb keresőrendszerrel, amely monstruózus bejáratot építtetett – a kínai horoszkóptól a freemail-ig mindent ráaggatva magára –, a Google csak egy célt szolgál: a keresést. Keressek bár házipatika-szert az orrmelléküreg-gyulladásomra vagy egy rég nem látott barátom címét, a Google leleményes megoldást kínál mindkettőre. Érdemes megszívlelni a Google társalapítójának néhány hasznos tanácsát: ◊ Ha egy konkrét kifejezést vagy nevet keresünk, tegyük idézőjelbe. ◊ Ha egy linkre rákattintva a „page missing” megjelölést látjuk, a CATCHED gombbal elővarázsolhatjuk az adott lapnak egy, a Google-ba korábban elmentett változatát. ◊ És ha netán egy olyan linkhez jutunk, amelyet különösen hasznosnak találunk, akkor kattintsunk a GOOGLESCOUT gombra, hogy többet találjunk meg a szóban forgó dologról.

4.3. Metakeresők A keresőrendszerek felépítési, működési elve, „technológiája” szerinti csoportosítás harmadik eleme (a katalógusok és a keresőgépek mellett) az úgynevezett metakereső. A második generációs aggregátorok vagy metakeresők lehetővé teszik a felhasználónak, hogy egy időben tíz vagy annál is több keresőmotort bekapcsolva vadásszon információk után a hálón.

4.3.1. Mi az a metakereső? A metakeresőknek rendszerint nincs saját adatbázisuk, ehelyett az olyan általános célú keresők adatbázisát használják, a Yahoo vagy éppen a Google. A szóban forgó elsődleges adatbázisokban található anyagok körülbelül 60 százalékban átfedik egymást, 40 százalékban eltérőek. Ezek a 40 százalékok összeadódnak, és a metakeresőknek köszönhetően sokkal szélesebb körű keresést tesznek lehetővé, mintha egy elsődleges keresőrendszerre támaszkodnánk. A metakeresők mellett működnek az interneten úgynevezett ál-metakeresők is. Ál-metakeresőknek tekinthetők az olyan keresőrendszerek, amelyek az egyes keresőrendszerek gyűjteményét kínálják a felhasználónak, azonban kliensük nem egyidejűleg keres bennük több rendszerben, hanem különkülön pásztázhatja át őket. (Barker [2000a] 1. old.) A metakeresőkről jó áttkintést találhatunk a Berkeley University könyvtárában a következő címen:

30 31

Az egyik alapító Sergey Brin, 26 éves, orosz születésű, a másik alapító Larry Page, a 27 éves michigani illetőségű szakember. Az adat forrása: http://www.internetlivestats.com/google-search-statistics/


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ http://www.lib.berkeley.edu/TeachingLib/Guides/Internet/MetaSearch.html Magyar fejlesztésű metakereső a http://webni.innen.hu/PolyMeta A metakeresők „smarter”, azaz okosabb változatai klaszterezik és lingvisztikai elemzésnek is alávetik az általuk elért elsődleges keresőrendszerekben található anyagokat. Ilyen metakereső például a Clusty, amely a kapott találatokat nem ömlesztve tálalja, hanem csoportokba rendezi. A „smarter” keresők sem lehetnek azonban „okosabbak”, mint azok az adatbázisok, amelyekből az információikat nyerik. Fontos tudni, hogy a metakeresőkben a keresés módja még korántsem standardizált. Majdnem mindben lehet azonban több szóból álló kifejezésre keresni (természetesen a keresett kifejezést idézőjelek közé téve), s némelyikben az úgynevezett Jolly Joker is használható, amelyet csillaggal jelölünk. A metakeresők akkor használhatók jól, ha valami nagyon speciális kifejezésre keresünk, vagy ha csak ellenőrizni akarjuk, hogy néhány kiválasztott kulcsszó közül melyik tartalmazza azt a tárgykört, amelyet valójában keresünk. Kifinomult témán belüli keresésre a metakeresők kevésbé alkalmasak. Van olyan metakereső is, amelyhez úgynevezett személyes bejáratot építhetünk ki. Erről a http://www.customsearchengine.com/index.php?c=10 címen tájékozódhatunk. A személyes bejárat annyit jelent, hogy testre szabhatjuk, saját ízlésünknek megfelelően építhetjük fel a keresést. A kosztümizált keresés felkínál olyan lehetőséget is, hogy ha egy cikket keressük, ne kelljen végiglátogatni egy sor adatbázist, hanem egyszerre többen kereshessünk. A testreszabott keresésről részletes instrukciókat találunk a Zonghuan Wu et al [2003] cikkében.

4.3.2. Hogyan használjuk a metakeresőket? Mielőtt a metakeresőkhöz fordulnánk, nem árt megfontolni Barker ([2000a])32 néhány jó tanácsát: ◊ A metakeresők elsősorban az adatok gyors átnézésére alkalmasak, s ezért valójában az átvizsgált adatbázisokban ténylegesen lévő információknak csak kis részét (!) tárják fel. Gyors és durva, elnagyolt keresésről lehet tehát csak szó, de némelykor ez is megfelel a célnak. ◊ Egy-két szónál többre nem érdemes metakeresővel rákeresni. Ha bonyolultabb logika alapján keresünk, azzal kell számolnunk, hogy ez a logika a keresés közben elvész. ◊ Ha túl sok a találat a metakeresőben, menjünk át specializált keresőkbe. ◊ Próbáljunk meg olyan metakeresőt találni, amely a keresésünket szelektív módon küldi az éppen illetékes adatbázisokhoz. (Ilyen például WebCrawler) Ezeknek ugyanis éppen az az előnyük, hogy olyan kisebb adatbázisokat is bekapcsolnak a keresésbe, amelyek az úgynevezett „nagyfiúk” érdeklődésén kívül rekedtek. ◊ A különböző keresési célokhoz legjobban illeszkedő keresőmotorokról a következő oldalon találunk hasznos információkat: http://www.noodletools.com/debbie/literacies/information/5locate/adviceengine.html

4.3.3. Online referensz szolgáltatások, avagy “ask a …” A keresőszolgáltatások ismertetésének a végén érdemes talán megemlíteni az egyre inkább terjedő online referensz szolgáltatásokat. Hiszen egyre több kereső katalógus található, a metaoldalakból is metaoldalak épülnek. Az átlagos internethasználó már ezek között is nagyon nehezen igazodik el. A jobb eligazodás iránti igényre válaszolnak azok a szolgáltatások, amelyek mögött adott terület szakemberei állnak, és amelyek tulajdonképpen a hagyományos könyvtári tájékoztatószolgálat online megfelelői. A magyarországi könyvtárakról, illetve a könyvtári szolgáltatásokról pedig az alábbi címen lehet tájékozódni:

32

Barker [2000a] 4–6. old. alapján.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ http://mek.oszk.hu/html/opac.htm A neten számos helyről érkezhetnek válaszok a kérdéseinkre. Ilyenek például az All Expert, az Ask Jeeves vagy az Infoplease. A Kérdés-Válasz típusú szolgáltatásokról az alábbi címen kaphatunk áttekintést: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_question-and-answer_websites További információkat nyújt a referensz szolgáltatásokról az eduScapes Online Reference Material oldala. Ahogyan sokszorozódnak a hálón található információk, úgy lesz egyre kritikusabb kérdés a keresők hatékonysága, működésük zavartalansága. A keresők egymástól eltérő algoritmusok szerint, lényegében azonban a weblapok teljes szöveges indexelése alapján dolgoznak. Így a Net exponenciálisan növekvő információs tömegében való eligazodásban – a zajszint növekedésével – egyre kevesebb segítséget tudnak nyújtani. A sok próbálkozás közül, amely ennek a problémának az orvoslására irányul, az egyik a weblapok kiegészítése úgynevezett metainformációkkal, metaadatokkal. Ez tulajdonképpen a „spanyolviasz feltalálása”, azaz lényegében egy egyszerű könyvtári katalóguscédula beillesztése a teljes szövegű elektronikus dokumentumba. Ezt szolgálja a az XML nyelv is, amely már strukturális információkat mond el az illető dokumentumról.

5. FEKETE LYUKAK A KIBERTÉRBEN, AVAGY MIKÉNT HOZZUK FELSZÍNRE A REJTETT TARTALMAKAT?33 A web keresőrendszerek úgy működnek, hogy indexeket generálnak az interneten található szavak számára, amelyek HTML formátumban vannak tárolva. Ebből következően azok a tartalmak, amelyek nem HTML-ben vannak – például a PDF-fájlok –,könnyen elvesznek.

5.1. Miért mondanak olykor csütörtököt a keresők? A keresőrendszerek a nem HTML-ben formattált szöveget nem tudják kezelni. Az ilyen szövegeknek csak a HTML-ben megadott címét tudják indexelni. Következésképpen, ha egy nem HTML-ben formázott szövegnek kevés információtartalommal bíró címe van (például 5. fejezet vagy 3. kiadás), netán a készítője felületes tartalomcímkéket alkalmaz, akkor elég nehéz megtalálni. A PDF-ben felhalmozott információk ilyen okok következtében sokszor láthatatlanná válnak a standard keresőrendszerekkel dolgozók számára. A másik példa a rejtett, nehezen megtalálható szövegekre az úgynevezett C jellegű információk. Ezek tulajdonképpen egy űrlap kitöltésére adott válaszok. (Így működnek például az interaktív szótárak és kalkulátorok.) Keresési csődök állhatnak elő olyan adatbázisok használatakor is, amelyeket még az internet létrejötte előtt alakítottak ki. Ezek esetében ugyanis speciális csatlakozási felületekre (interfészekre) van szükség, hogy a jelenleg használatos böngészők számára olvashatóvá tegyék a bennük levő dokumentumokat. Amikor egy szokványos keresőrendszerben keresünk egy régi dokumentumot, akkor a rendszer a kérdésünket először lefordítja „világháló előtti” adatbázis nyelvére, majd a megtalált választ visszafordítja HTML-re. Ezt a folyamatot nevezik dinamikus HTML-nek. Mivel azonban ezek az oldalak csak fordítás közben, tehát csak ideiglenesen léteznek, a szokásos keresőmotorok nem képesek indexelni őket. Ezért van az, hogy MEDLINEhoz hasonló adatbázisokban található anyagok egyedi citációját és absztraktját nem tudjuk elővarázsolni. A baj csak az, hogy nem kevesen vannak azok, akik számára éppen ezek a rejtett adattárak a legértékesebbek. Ezért fontos, hogy olyan algoritmusokat alakítsunk ki, amelyek segítségével előhívhatjuk ezeket a nagyon hasznos rejtett tartalmakat. Miképpen lehet ezt megtenni?

5.2. Mi a teendő, ha nem találjuk azt, amire szükségünk van? Legelőször is, ha szemügyre vesszük a keresés eredményét, s egyetlen találatunk sincs, valószínű, hogy a rendszer hosszú „hot link” listát, azaz használható kapcsolódási pontokat kínál fel számunkra. Lehet, hogy már ezek valamelyikében megtaláljuk azt, amit kerestünk. A jó témafigyelők általában megjelölik a látható és a láthatatlan információforrásokat is, amelyeket a próba-hiba módszerrel, vagy a kapcsolódó webhelyekre 33

A rejtett tartalmak felszínre hozásáról írottak nagymértékben Snow [2000] cikkén alapulnak.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ kattintva találunk meg. Mindig van mód arra is, hogy egyéni honlapokat látogassunk meg, és külön keresési formákat hozzunk létre, kivonva az értékes információkat a kapcsolódó tartalomból. De legalábbis pókhálószerűen kibővíthetjük a keresési mezőt olyan könyvtárakban, amelyeket emberek, tehát nem szoftverek működtetnek. Másodszor, utánanézhetünk olyan adatbázisoknak, amelyeket a szóban forgó téma szakértői állítottak össze. Hisz nyilvánvaló, hogy az olyan keresőrendszerek, mint a Google vagy az Exite stb., amelyek a témák teljességét ölelik fel, kisebb valószínűséggel tartalmaznak egy meghatározott témára vonatkozó fontos információkat, mint a kifejezetten erre a témára specializálódott weboldalak. Az internetes könyvtárak szerkesztői számára éppen a témák sokfélesége jelenti a legnagyobb szakmai kihívást. Ha ugyanis az általános jellegű adatbázis megalkotói nincsenek teljesen tisztában azzal, hogy melyik a kívánatos célcsoport számukra, az jócskán aláaknázza a megtalálási utakat, s nagyban rontja a keresés hatékonyságát. Nem lehet például egyidejűleg jól kielégíteni a téma szakértőinek és az érdeklődő laikusoknak a kíváncsiságát. Amiként egy könyv esetében írójának el kell döntenie, hogy kinek szánja művét: a nagyközönségnek vagy a szakembereknek, úgy a különféle könyvtáraknak, adatbázisoknak is igazság szerint el kellene különíteniük ezt a két felhasználói réteget. Egészségügyi adatbázisok esetén például nem mindegy, hogy a klinikus orvosokat vagy a hipochondriára hajlamos laikusokat tartjuk szem előtt az adatbázis kialakításakor. Harmadszor a keresés hatékonyságát nagyban növelheti az, hogy ma már léteznek olyan specifikus segédeszközök, amelyeket kifejezetten a világháló rejtett tartalmainak a felderítésére hoztak létre. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül közöljük ezek listáját.34 Mivel ezek többirányú érdeklődést elégítene ki, mindenki kiválaszthatja közülük a számára leginkább „kézre állót”.

5.3. Keresési segédeszközök ◊ Direct Search.Net (a top keresők listáját nyújtja, csakúgy, mint az oktató videók, vagy az álláshirdetések elérhetőségét.) http://www.directsearch.net ◊ Internet Oracle http://www.internetoracle.com/encyclop.htm ◊ StreetEYE (Tőzsdei információk) http://www.streeteye.com ◊ CiteLine (gyógyszerekkel kapcsolatos információk) http://www.citeline. com ◊ OneLook (többféle szótárban keres egyszerre) http://www.onelook.com Végezetül néhány – az egyetemi/ főiskolai hallgatók számára igen hasznos – speciális keresőre, illetve metakeresőre hívjuk fel a figyelmet: ◊ Academic index (Más – az akadémiai emberek számára fontos – adatbázisokban keres) ◊ Base (Ez a legterjedelmesebb tárháza az akadémiai emberek számára értékes, nyílt hozzáférésű tanulmányoknak, írásoknak) ◊ Digital Library of the Commons (Disszertációkat, egyéb tanulmányokat tesz elérhetővé)

34

A listát Snow [2000] cikkéből vettük át.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ ◊ Infomine (A kaliforniai egyetemeken kezelik az adatbázist, amely az az elektronikus folyóiratoktól a levelező listákig számos – a diákok számára nélkülözhetetlen – eszközt tartalmaz. ◊ Iseek (Ez a forrás hiteles kormányzati, egyetemi és más közösségi anyagokat tartalmaz százezres nagyságrendben) ◊ Refseek (könnyen hozzáférhetővé teszi a diákok számára az akadémiai információkat, a könyvekről, folyóiratokról és más szellemi termékekről, beleértve az akadémiai elismertségüket és egyéb adataikat.

5.4. ál-metakeresők Az ál-metakeresők tulajdonképpen keresők listáját kínálják fel, amelyekben azután külön-külön böngészhetünk az adott címszónak megfelelően. Ha egy meghatározott címszóra kattintunk: például az egészségre, akkor egy kereső képernyő tűnik elénk, azaz a klasszikus könyvtár-megközelítést kiterjesztve, több helyen kereshetünk. Hátránya viszont az, hogy a keresett címszót minden egyes site esetén újra be kell gépelnünk. Nincs automatikus eszköz arra, hogy a keresést a tábla egészére átvigyük, illetve kiterjesszük. További probléma, hogy a képernyő megközelítésben nem biztos, hogy olyan finomságban, illetve részletezettségben kapjuk az információkat, mint ha külön-külön látogatnánk meg az egyes internetes helyeket. Ez abból adódik, hogy az eredeti adatbázisokban végrehajtott változások csak hónapokkal később jelennek meg a rejtett tartalomkereső rendszerben. Nincs itt hely arra, hogy valamennyi rejtett tartalomkereső tulajdonságait részletesen bemutassuk, de ellátogatva a megadott címekre, az olvasó maga is kitapasztalhatja előnyeiket és hátrányaikat. Ha meg akarja takarítani a próba–szerencse módszerrel való tanulás fáradságát, részletesen olvashat az egyes rejtett tartalom feltáró rendszerekről Bonnie Snow [2000] általunk idézett írásában, amelynek pontos bibliográfiai adatait megtalálja e fejezet végén.

6. MIT, HOL? NÉHÁNY PRAKTIKUS TANÁCS A KERESÉSRE Az eddig leírtak már számos hasznos ötletet tartalmaznak, amelyek remélhetőleg segítségére lehetnek az olvasónak abban, hogy lerövidítse és hatékonyabbá tegye a keresés fáradságos, de izgalmas munkáját. Az alábbiakban a keresési probléma jellege szerint mutatjuk be a kereséshez támpontként szolgáló javaslatokat. 35 Ha olyan keresési dilemmával szembesül, amelynél az alábbi ötletek sem igazán alkalmazhatók, érdemes kipróbálni a „NoodleQuest”-et (http://www.pcmag.com/article2/0,2817,1781735,00.asp), hogy kiválaszthassa a leginkább megfelelő keresőrendszert, ahol egy kérdőív segítségével megtalálhatja a számára legmegfelelőbb keresési stratégiát.) 1. Ha nagyon gyorsan van szüksége néhány jól felhasználható találatra: ◊ a GOOGLE a megfelelő választás36 ◊ IXQUICK METASEARCH többféle szolgáltatást nyújt, úgymint: kifejezésekre való keresés, Boole-i logikai keresés („és”, „vagy”), illetve a wildcard-ot (*) is ismeri. A legfőbb keresőrendszereket egyesíti, azaz a kliens keresési útmutatásait elküldi ezen keresőmotorokhoz. 2. Ha van egy általános, átfogó tudományos témája, és fel szeretné deríteni az ehhez kapcsolódó anyagokat az interneten, arra az alábbi megoldásokat ajánlhatjuk: ◊ INFOMINE kiváló leszűkítő technikával közelíti meg a tárgyat, ami azt jelenti, hogy a keresést a tágabb fogalmaktól egyre szűkebbek felé hajtja végre. (Olyan a szerkezete, mint a Yahoo.com-nak.) Az anyagokat ebben a rendszerben könyvtárosok gyűjtik össze. 3. Népszerű, üzleti jellegű témákkal kapcsolatban a következő keresőmotorokat érdemes felkeresnie: 35 36

Ezeket a gyakorlati tanácsokat a következő forrás alapján adjuk közre: (http://nueva scholl.org/~debbie/library/research/adviceengine). Részletesen szóltunk e keresőrendszerről a fejezet korábbi részében.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ ◊ YAHOO! faként elágazó keresőmotor, amely úgy növeli adatbázisát, hogy maguk a felhasználók küldik el honlapjaik címét. ◊ A szórakoztatással kapcsolatos keresést indítók is számos kereső közül választhatnak, amelyekről a http://www.virtualfreesites.com/search.entertainment.html címen találunk információkat, mégpedig tematikusan elrendezve. Az ott szereplő adatbázisokban, elsősorban a szabadidővel, életstílussal foglalkozó honlapokról kaphatnak az érdeklődők tájékoztatást. 4. Amennyiben egy általános kulcsszóból indul ki, és finomítani szeretné a keresési stratégiáját, akkor a következő honlapokat érdemes felkeresnie: ◊ HOTBOT SUPERSEARCH sablonok segítségét ajánlja fel úgy, hogy Boole-i logikai keresést, vagy akár kifejezésre való keresést végezzenek a segítségével. E keresőmotor lehetővé teszi, hogy médiatípus, domain-név, vagy akár dátum alapján leszűkítse a találatok számát. ◊ FAST SEARCH ADVANCE SEARCH ugyancsak sablonokkal dolgozó, nagy területet felölelő, gyors keresőmotor. ◊ EXCITE olyan szólistát javasol, amelynek segítségével könnyűszerrel tovább finomíthatja az elsőként felötlött keresési kifejezését. A keresőmotor lehetőséget biztosít arra, hogy a találatához kapcsolódó honlapokat is kényelmesen felkeresse. 5. Ha egy minőségi, értékelő útmutatóra van szüksége, akkor a következő helyeket keresse fel: ◊ VIRTUAL LIBRARY Az az elektronikus formában létező anyagoknak első indexe volt, és még ma is működik, 300 alkönyvtárral. A kereséshez vagy böngészéshez tárgy szerint rendezett, teljes szövegű dokumentumokkal, adatbázissal, valamint átjáróval más keresőrendszerekhez. ◊ ARGUS CLEARINGHOUSE virtuális referensz desk, amely könyvtárosok és egyetemi oktatók által keresett témákhoz ad útmutatást. ◊ ABOUT.COM népszerű, gyakorlati témákban eligazító, válogatott útmutató. Több alváltozata létezik, különféle speciális területeken, mint például az About Education. vagy az About Health. ◊ BUBL LINK Dewey számok37 alapján rendezett útmutató, amely Európára koncentrál. Ugyanezen a néven létezik egy, a Stanford University könyvtára által gondozott internet katalógus is. 6. Amennyiben olyan objektív információkra van szüksége, amelyek megbízható forrásból származnak, s valamilyen iskolai feladat megoldásához, dolgozatíráshoz, kutatáshoz felhasználhatók, akkor használja: ◊ NUEVA SCHOOL LIBRARY amely az iskolai tananyagra összpontosít.

37

Könyvtári decimális rendszer.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ 7. Olyan szavakra szeretne keresni, amelyeket a keresőmotorok gyakran figyelmen kívül hagynak? (például: „Vitamin A” vagy „to be or not to be”): ◊ INFOSEEK amely megengedte a rövid szavak, illetve szócskák, mint például „to” vagy „be” keresését is, sajnálatos módon megszűnt. A világhálón viszont számos útmutatót találunk arra, hogy miként keressünk rövid szavakra. 8. Célirányos kereséshez, ahol egy egyedi kifejezésre vagy szóra próbál rábukkanni: ◊ YAHOO kiválóan talál meg egy tűt a szénakazalban. Az Altavista megszűnése után vette át annak funkcióit. 9. Egy bizonyos névről (személy, hely, tárgy) szeretne információhoz jutni az interneten keresztül: ◊ ALTAVISTA és INFOSEEK ma már nem létező keresők képesek voltak megkülönböztetni a nagy-, illetve a kisbetűket (például: Al Gore, NeXT). Ma az ilyen típusú keresésre a http://casesensitivesearch.com/ címen keríthetünk sort. ◊ HOTBOT SUPERSEARCH Korábban az e címen történő keresésnek a specialitása volt, hogy elfogadja a neveket mind a két sorrendben (például: Picasso, Pablo vagy Pablo Picasso). Manapság ez már minden fontosabb keresőmotorra jellemző. 10. Életrajzi adatra van szüksége: ◊ BIOGRAPHICAL DICTIONARY gyors segítséget nyújt a nevek azonosításához. ◊ BIOGRAPHY.COM adatbázisa számtalan több bekezdés hosszúságú életrajzot tartalmaz. 11. Egy vállalat honlapjának címére van szüksége: ◊ Számos (általában fizetős) adatbázisban kereshetünk a vállalatokra, olyanokban például, mint a Global 5000 Database vagy a 46 millió vállat adatait tartalmazó internationalsales.lexisnexis.com/…/company-dossier.pa. 12. Nehezen megtalálható információra, vagy valamilyen újdonságra van szüksége: ◊ INFERENCE FIND ,amely tulajdonképpen metakereső, és működése közben egyszerre több keresőmotort kérdez le. Jó eséllyel talál meg új vagy ritka információkat, amelyek még nincsenek széles körben indexelve. ◊ YAHOO NEWS folyamatosan frissítik egyéb hírcsatornákból származó információkkal. A keresőrendszer tudósításokat is tartalmaz a legújabb eseményekről. ◊ NORTHERN LIGHTS NEWS – Science Daily folyamatosan frissített szalagcímeket tartalmaz; ezen kívül információt kaphatunk az időjárásról, valamint sporteseményekről. Két hétre visszamenőleg is lehet benne eseményekre keresni.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ 13. Statisztikai adatokért forduljon a következő keresőhöz: ◊ GOOGLE PUBLIC DATA EXPLORER 14. Képekre vagy hanganyagra (fotó, videó, zene, zaj, logók stb.) van szüksége? ◊ AMAZING PICTURE MACHINE (NCREL). Sajnálatos módon már csak az archív változat létezik, azonban a JISC DIGITAL MEDIA eligazíthatja azokat, akiknek ilyen típusú keresésre van szükségük. ◊ AMERICAN MEMORY történelmi képeket és hanganyagokat tartalmaz az Egyesült Államokból. Keresést formátumok alapján végezhet a látogató (térképek, fotók, írott szövegek, hangfelvételek). ◊ FAGAN FINDER: IMAGE

SEARCH ENGINES

Képek, hanganyagok, videók közül válogathat az idelátogató érdeklődő számos keresőmotor segítségével. 15. Térképekre van szüksége? ◊ TIGER MAP SERVICE 2010-ben megszűnt. Most a Tiger termékek a http://www.census.gov/geo/maps-data/data/tiger.html címen érhetők el. ◊ MAP MACHINE - NATIONAL GEOGRAPHIC MAPS honlapja kinyomtatható térképekkel rendelkezik a különböző országokról, sőt az űrből is vannak felvételeik (star charts). Térképei részben politikaiak, részben domborzatiak. ◊ MAPQUEST interaktív szolgáltatást nyújt azoknak, akik autós térképeket keresnek a világhálón vagy tájékozódni szeretnének az útviszonyokról. 16. Szüksége van egy idézetre? ◊ WISDOM OF THE AGES (http://www.quotation.com) 17. Amennyiben virtuális könyvtáros segítségét igényli, klikkeljen az alábbi honlapra: ◊ INTERNET PUBLIC LIBRARY

6.1. Mire ne használjuk az Internetet? Ne használjuk a valóság helyettesítésére. Élő barátok és ismerősök helyett ne elégedjünk meg pusztán az interneten található beszélgető helyekkel (chat roomokkal). Ne töltsük az időnket a hálón található szerencsejátékokkal, mert mindkét tevékenység szenvedéllyé válhat, s majdnem ugyanolyan lelki betegségekhez vezethet, mint a játéktermek. Kimberly Young 396 amerikai internet-függő szenvedélybeteg vizsgálatára alapozta azt a megállapítását, hogy az internet hathatósan távolítja el a háló rabjait a valóságos életben való boldogulástól. (Nash [1997].) Ezek a betegek hetente több mint 38 órát töltöttek a Neten való barangolással. Egy amerikai vizsgálat kimutatta, hogy a megszállott internetezők lassabban haladnak előre a cégeknél a karrierlétrán. Az ok figyelemre méltó: aki örökösen a gépre bámul, arca merev lesz, mimikája pedig jóval szegényesebb azokénál, akik nem váltak rabjává ennek a szenvedélynek. Mivel a nem verbális kommunikációban gyengék, nem tudnak igazán hatást gyakorolni kollégáikra vagy az ügyfelekre, ami szükségképpen gátolja őket az előmenetelben.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ Mindent, amit a komputer bekapcsolása nélkül gyorsabban, olcsóbban vagy könnyebben tudunk elintézni, intézzük el az interneten kívül. Ne rendeljünk tehát pizzát interneten, ha az sokkal bonyolultabb, és tovább tart, mint leszaladni a házunk földszintjén lévő pizzériába. De ha egy jellegzetes Shakespeare-idézet éppen nem jut az eszünkbe, utánanézhetünk a Neten. Mindazonáltal a Shakespeare Összest jobb egy kényelmes fotelben olvasni hosszú téli estéken, mint napokon keresztül görnyedni a képernyő előtt, a rejtélyes angol drámaíró műveit olvasván. Semmiképpen se a hálón kerüljünk közelebbi barátságba a kulcsregényekkel, bár a „Háború és béké”-től a „Huckleberry Finn”-ig sok minden megtalálható rajta az alábbi címszó alatt: http://www.gutenberg.org

Jelenleg 45. 000 szabadon hozzáférhető e-könyvet kínál a rendszer, és a partnerein keresztül még további 100.000 könyvhöz lehet ingyen hozzájutni.

6.2. Néhány weboldal, amelyről nem árt tudni… A Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) a legnagyobb magyar szép-és szakirodalmi gyűjtemény: mek. oszk.hu. Az adatbázis, amelyet 1997-ben indítottak útjára, nem vethető össze a hasonló nemzetközi adatbázisokkal, de életerős kezdeményezés. A MEKhez kapcsolódó Virtuális Könyvtárban hozzájuthatunk a magyar elektronikus folyóiratok kiterjedt kollekciójához. AZ EPA-n, vagyis az Elektronikus Periodika Archivum és Adatbázison keresztül olyan hazai közgazdasági, üzleti elektronikus folyóiratokhoz, heti- és napilapokhoz férhetünk hozzá az epa.oszk.hu címen, mint a Figyelő, a HVG, a Napi Gazdaság vagy a Világgazdaság. A MEK teljes szövegű állományán működő kereső az elektronikus könyvtár még hatékonyabb felhasználását segíti elő. Az utóbbi időben számottevő gyarapodásról számolhatunk be: az állomány 12. 000 tétel körül mozog. Az állomány nagy része az Európai Digitális Könyvtáron keresztül is elérhető. A fejlődés most már az önkéntes segítőkön és rögzítőkön kívül néhány kiadónak és tudományos műhelynek is köszönhető. A MEK munkatársai által ajánlott linkek, olvasnivalók az alábbiak: ◊ Az egyetemi katalógusokhoz az alábbi címen lehet hozzájutni:http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/opac/corvinaang.html ◊ Teljes szöveges kereső a MEK-ben http://mek.oszk.hu/kozoskereso/ ◊ Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ: http://wwww.neumannhaz.hu ◊ Magyar Digitális Képkönyvtár http://www.kepkonyvtar.hu További nélkülözhetetlen adatforrásként említhető néhány nagy nemzetközi és nemzeti adatbázis: ◊ Az EUROSTAT, az Európai Unió statisztikai adatbázisa ec.europa.eu/eurostat címen érhető el. Az adatbázisban a görög dinnyeterméstől a francia tanárok átlagéletkoráig szinte minden megtalálható, amit tudni érdemes. Ha netán mégsem találja meg az ember azt, amit keresett, akkor a honlap elirányít bennünket az egyes EU-tagállamok statisztikai hivatalainak a weboldalára. ◊ A MERIAM-WEBSTER ONLINE DICTIONARY (ingyenesen elérhető szótár. Könnyen érthető, rövid definíciókat közöl a keresett szóról: http://www.merriam-webster.com/dictionary/


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ ◊ LIBRARY OF CONGRESS (a legrégebbi amerikai szövetségi kulturális intézmény, amely 32 millió katalogizált könyvet, illetve dokumentumot tartalmaz. Ezek 470 nyelven íródtak. Kiemelendő a Library of Congress classification, az LCC, amelyet a legtöbb amerikai kutatókönyvtár, illetve könyvtár használ.) http://www.loc.gov

◊ THE EUROPEAN LIBRARY (korábban Gabriel). 48 európai nemzeti könyvtárhoz, illetve vezető kutatókönyvtárakhoz biztosít hozzáférést. Több nyelven lehet benne keresni. http://www.theeuropeanlibrary.org/tel4/

◊ INGENTACONNECT (a világ egyik legnagyobb folyóiratcikk-indexe; amely 17. 000 folyóiratot fog át, és közel 5 millió cikket tartalmaz. Naponta több ezer tétellel gazdagodik az állománya; az előfizetőknek elküldik a megrendelt folyóiratcikkeket) http://www.ingentaconnect.com/

◊ THE BRITISH LIBRARY (hozzáférést biztosít a társadalomtudományi és természettudományi gyűjteményekhez) http://www.bl.uk/ ◊ GERMAN UNION CATALOGUE (GVB) (német nyelvterületen a legrégibb számítógépes katalógusok egyike. http://www.gbv.de/digitale-bibliothek ◊ AUSTRIAN UNION CATALOGUE (osztrák egyesített katalógus) http://www.obvsg.at/kataloge/verbundkataloge/ ◊ BIBSYS (norvég egyesített katalógus) http://www.bibsys.no/en/ ◊

CATALOGUE BNF OPALE PLUS

(a francia nemzeti könyvtár online katalógusa) catalogue.bnf.fr/

◊ UNION CATALOGUES FENNICA AND VIOLA 120 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ (a finn nemzeti könyvtár katalógusa) http://www.nationallibrary.fi/libraries/linnea

7. INFORMÁCIÓK KÖZLÉSE AZ INTERNETEN Az előzőekben azokat a lehetőségeket vettük számba, amelyek a világhálónak köszönhetően forradalmasították az információszerzést. A folyamat nem állt meg itt. Hasonló változásoknak vagyunk tanúi az információk közlésében és forgalmazásában is. Nem csoda, hisz ugyanannak a dolognak a két oldaláról van szó! A számítógépek és a világháló nemcsak a tudományos munka, a kutatás, az egyetemi élet input-oldalát változtatták meg radikálisan, hanem az output-oldalt is. Miközben azonban az internetet egyfajta eufórikus hangulat lengi körül, jóval kevésbé tudatosul az, hogy mennyire megváltozott a kutatómunka eredményeinek formába öntése a digitális forradalom folyományaként. A kibertérben értelemszerűen digitalizált formában bocsáthatjuk csak ki írásainkat, csak így tehetjük közkinccsé bárminemű közlendőnket. A digitalizált formában történő közlés azonban korántsem csak technikai problémákat vet fel.

7.1. Elektronikus szöveg – hagyományos szöveg Miben tér el az elektronikusan létrehozott szöveg a hagyományostól?

7.1.1. Változtathatóság, „tökéletesítési hajlandóság” ◊ Mindenekelőtt abban, hogy könnyen és gyorsan módosítható, felcserélhetők egyes bekezdések, a szövegen végigvezetve frappánsabbal helyettesíthetők egyes terminusok, a formai kivitelezés (betűtípus, betűnagyság, margó stb.) is könnyen változtatható. Mindezek csak technikai paramétereknek tűnnek, de nem azok. Az a tény, hogy egy szükségesnek látott változtatás csak néhány kattintás az egérrel, odavezet, hogy az elektronikusan előállított szövegeketjóval többször módosítják, mint a hagyományos típusúakat. Hagyományos gépelt szöveg esetében két-három átdolgozott variáns átlagosnak számított, míg egy elektronikus szöveg variánsai megszámlálhatatlanok.

◊ Egyáltalán nem lebecsülendő az a tény sem, hogy a változtatások költségmentesek, míg a papírváltozatnál az újraírás tetemes költségekkel jár. Egyébként azonos feltételeket (ugyanaz az író, ugyanazon forrásokra támaszkodik) alapul véve, nyugodtan megkockáztathatjuk azt az állítást, hogy az elektronikusan előállított szövegek jobb szövegek, pontosabbak, alaposabbak, mint a papírra írt szövegváltozatok.

7.1.2. Kooperációbarát természet ◊ Az elektronikus szövegekben nemcsak szerzőjük bölcsessége ölt testet. Ez részben természetesen a hagyományos szövegekre is áll, mégis nyilvánvaló, hogy számítógépen dolgozva könnyebben kapcsolhatunk be külső erőforrásokat a munkába, mint a hagyományos szöveg-előállítási módok esetén. Magán a számítógépen is számos szoftver akad, amely kisegíti a szerzőt, kitágítja kapacitásait. A helyesírási ellenőrző programtól a szinonimák kereséséig, a táblázatszerkesztéstől az illusztrációkig számos segédeszköz áll a szerző rendelkezésére, hogy javuljon a szöveg minősége és az íráskép, s az bizonyos értelemben felülmúlja szerzője ez irányú képességeit. A mondás, hogy „Tévedni emberi dolog” zárójelbe kerül, hisz a gép számos emberi tévedési lehetőséget kiküszöböl. Gondoljunk csak arra, hogy ha egy gyakran használt nevet kell módosítani egy könyv egészén végigvonulóan – mondjuk ötvenhárom esetben –, hányszor siklanánk át fölötte. Biztos, hogy legalább három-négy helyen megmaradna az eredeti, rossz változat. Nos, a gépnél ilyen hiba nem fordulhat elő. Bár természetesen ezek a programok sem hibátlanok, mégis jóval kisebb hibaszázalékkal dolgoznak, mint egy szórakozott professzor. ◊ Ráadásul a szöveg írása közben külső segítség, tanácsadás is egyszerűbben vehető igénybe, mint a nyomtatott változatoknál. Egy e-mail a kérdés ismert szakértőjéhez, vagy az Egyesült Államok legtöbb egyetemén működő úgynevezett Writing Centerek igénybevétele nagyon egyszerűen és gyorsan megoldható. (A Columbia University Writing Centernének a honlapján például különböző útmutatók találhatók az írás megkönnyítésére az ún. APA Style bemutatásától a hatékony mondatszerkesztésig.) Ha a Writing Centerkez


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ hasonló intézmény Magyarországon is létezne, sok diák fejfájása enyhülne. 38 Az írásközpontoknak vagy laboratóriumoknak, amelyeknek on-line változata is működik, az a feladatuk, hogy gyakorlott és szakképzett szerkesztők, nyelvészek és mások segítsék a szerzők munkáját, adjanak tanácsot, működjenek közre a kézirat hibáinak kijavításában. ◊ A számítógéppel előállított szöveg „kooperációbarát” természete abban is megnyilvánul, hogy a társszerzők párhuzamosan dolgozhatnak ugyanazon a szövegen. (A gép mutatja, hogy melyikük mit változtatott.) Az effajta kooperativitás nagyon hasznos lehet az oktatásban, amikor egy-egy tanulócsoport tagjai párhuzamosan dolgoznak ugyanazon a feladaton. Nemkülönben jól működhet együtt a gép segítségével a konzulens és tanítványa.

7.1.3. Precizitás, alacsony hibázási koefficiens ◊ Felbecsülhetetlen előnye az elektronikus szövegnek, hogy amikor más, szintén elektronikus szövegből idézünk, az idézet hajszálpontos lehet. Minden szerkesztő tudja, hogy – legalábbis Magyarországon – a hagyományosan kezelt idézetek jelentős százaléka pontatlannak, hibásnak bizonyul. Ez természetesen nem fordulhat elő egy elektronikus dokumentumból átvett idézet esetén. Ugyanez áll a referenciákra is. A referencialista – a tapasztalatok szerint – mindig a dolgozat hibáknak, pontatlanságoknak leginkább kitett része. Ha egy dokumentumban oldalanként átlagosan két hiba fordul elő, ugyanez a szám a referencialista esetében legkevesebb tíz. Ezt az igen kiterjedt hibalehetőséget szűkíti gyakorlatilag nullára az elektronikus formában átvett referencia. ◊ Az elektronikus szöveg fontos tulajdonsága – szemben a hagyományossal – a közvetlen kapcsolódás lehetősége más elektronikus szövegekhez. A linkek lehetővé teszik, hogy a szöveg mintegy életre keljen, mozgásba lendüljön. A szerző utalásai más műveire például nem igényelnek könyvtárazást az olvasótól, csupán egyetlen kattintás az egérrel, s a korábbi szövegváltozat vagy a szerző azonos tárgyú munkái rendelkezésre állnak. Az elektronikus szöveg tehát sokoldalúbban használható, mint a hagyományos. Az ilyen linkekkel „megbolondított” szövegeket nevezik hypertextnek.

7.1.4. Könnyű benne keresni ◊ Felbecsülhetetlen előnye az elektronikus szövegnek, hogy könnyű benne keresni. Ha egy adatot, megállapítást vagy bármit meg akarunk találni egy „elektronikusan tálalt” könyvben, a keresés félórák helyett másodpercekre rövidül. ◊ Az ilyen szöveg sokkal elevenebb, mint az egyszer s mindenkorra lefektetett hagyományos szövegek. Ez az előnye az elektronikus szövegnek már írás közben is megnyilvánul. Hisz ha valamit változtatni akarunk menet közben, nem kell újra és újra átlapozni a szöveget ahhoz, hogy megtaláljuk egy beszúrás, törlés vagy módosítás kívánatos helyét. Ily módon ellenőrizhető az is, hogy nem bocsátkoztunk-e ismétlésekbe, nem szerepel-e ugyanaz a gondolat vagy adat véletlenül kétszer. ◊ Az olvasó – legyen bár diák vagy kolléga – szintén jobban kiigazodik a szövegben, könnyebben jegyzetelheti vagy kritizálhatja az írást, ha elektronikusan lehet keresni benne. Gondoljuk meg, hogy milyen kellemetlen lehet egy kritikusnak, ha hiányol valamit a szövegből, s azután mégis kiderül, hogy a hiányolt gondolat valójában írva vagyon a könyvben vagy disszertációban. Nos, ezt a „leégést” megtakarítja magának a szöveget kritikailag feldolgozó szakember, ha az elektronikus keresési programot bekapcsolja. ◊ Ily módon persze mélyebb szöveganalízis is végezhető. A keresővel például arról is lehet informálódni, hogy egy bizonyos jelenségnek vagy szerzőnek milyen súlyt ad a könyv vagy tanulmány írója. Az, hogy hányszor szerepel a szóban forgó név vagy kifejezés a szövegben, legalábbis durva becslést ad a súlyokról. Az elektronikus szövegeknek azonban nemcsak előnyeik, hanem hátrányaik is vannak a hagyományos szövegekhez képest. Említsük meg itt a legnagyobb hátrányát, ami azonban nem végzetes, és valamennyire segíthetünk rajta.

7.1.5. Ideiglenesség, tünékenység ◊ Az eszközből adódóan, amivel az elektronikus szövegeket előállítjuk, bizony veszélyes üzemnek tekinthetjük az írást. Egy rossz gomb megnyomásával eltüntethetjük a szöveget. A számítógépek ennek elkerülésére 38

A szerző titkos terve egy ilyen Writing Laboratory, azaz Írás Központ magyarországi meghonosítása.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ természetesen számos biztosítékot tartalmaznak, azaz a legtöbb szöveg végül valami módon elővarázsolható, de nem árt, ha mi magunk is teszünk óvintézkedéseket az ilyen bajok ellen. (pendrive-ra mentünk mindent, mielőtt hosszabb időre elhagyjuk a gépünket, a számunkra nagyon fontos szövegeket másik gépre is átküldjük stb.) Az elektronikus szövegekről írottak után térjünk rá az egyik legfontosabb szövegegyüttesre, amelynek papír alapú megfelelőjét nem is nagyon tudjuk megnevezni, lévén hogy eddig nemigen létezett. Ez a honlap.

7.2. Mi legyen a honlapunkon? 7.2.1. Pontos tájékoztatás Az első dolog, amire egy honlap összeállításakor gondolnunk kell, hogy az tartalmazza (mégpedig a lehető legszabályosabb, legteljesebb formában) a nevünket, címünket, telefonszámunkat, e-mail-címünket. Hogy ez a tanács nevetséges, hisz úgyis mindenki felteszi ezeket a nélkülözhetetlen adatokat a honlapjára?! Nos, nem egészen ez a helyzet! Az IBM például, annak ellenére, hogy százmilliárdos forgalmat produkáló cég, régebben arra kényszerítette honlapjának látogatóit, hogy ötször (!) klikkeljenek, míg végre megtalálják a cégnek a New York állambeli Armonkban található főhadiszállását. (Sterne [1999] old. 96. old.)

7.2.2. Személyesség Az igazán jó honlapok azonnal megragadják a látogatót, s ezt többnyire közvetlen hangvételükkel érik el. Ahhoz, hogy a honlapok tengerében felfigyeljenek ránk, hogy a számunkra fontos dolgokban megkeressenek, arra van szükség, hogy az oldal ne személytelen szürke infomációtenger legyen csupán, hanem áruljon el valamit a személyiségünkről is. Hogy ezt pontosan mivel érjük el? Árulkodik a képünk is, amit használunk. Vajon kosztümös, öltönyös-nyakkendős – a körözött személyekre emlékeztető – merev igazolványképet alkalmazunk, vagy netán egy oldottabbat, amely a kertünkben vagy a kedvenc kutyánkkal ábrázol bennünket? A túlzásoktól természetesen itt is óvakodni kell. A legszebb kertben a legszebb kutya társaságában is feszíthetünk, ha honlapunk nem alkalmas arra, hogy közvetlen kapcsolatba lépjenek velünk, bizony nem sok teteje van a dolognak. Az akadémiai világban furcsán mutatna, ha az ismert tudósnak a Bahama-szigeteken (fűszoknyás szépségek társaságában) felvett képe díszelegne a honlapon, vagy ha gyermekünk pelenkázása közben mutatkoznánk.

7.2.3. Interaktivitás Manapság már nem sokat érnek azok a honalapok, amelyek pusztán tulajdonosuk életrajzáról tájékoztatnak. Egyre kevesebben kíváncsiak pusztán életrajzi adatokra. Ha azt akarjuk, hogy sokan keressék fel honlapunkat, interaktívvá kell tennünk azt. A legkevesebb, hogy a hálón barangolók, közvetlen kapcsolatba léphessenek velünk, kérdéseket tehessenek fel az őket érdeklő dolgokról, illetve információkat szerezhessenek tőlünk. Kínáljunk fel linkeket, amelyeken keresztül más – a mi témánkkal vagy személyünkkel kapcsolatos – weboldalak elérhetők. Tegyük fel dolgozatainkat, tantárgyaink programját stb. Néhány kutató jó példával jár elöl ebben. Érdemes felkeresni például Jon Elster39 honlapját. Elster teljes könyvszövegeket kínál.. Ne tegyük aktívvá a honlapunkat félkész állapotban, ne mutatkozzunk pizsamában a publikum előtt! Csak akkor bocsássuk közszemlére a dolgainkat, ha az nem hemzseg már a hibáktól. Hibáink nem fogják felvidítani honlapunk látogatóit. (Gahran [2000].) Az interaktivitás talán legjobban a blogokban és a közösségi oldalakon nyilvánul meg, ezért ezekre is érdemes röviden kitérni.

7.2.4. BLOGOK ÉS KOMMENTEK A blogok periodikusan, újabb bejegyzésekkel bővülő weboldalak, amelyek – mint az közismert – vitára és információk közvetítésére szolgálnak. Elkülöníthető információs egységekből, ún. posztokból állnak. Bárki véleményt írhat a blogon kibontakozó vitához. A blogok olvasóinak legelőször a legfrisssebb hozzászólás tűnik a szemükbe, de továbbhaladva követhetik az egész vitát. Sok vezető kutató ír blogot. Ezeket érdemes olvasni, hiszen a legfrissebb gondolataik, illetve az azokra adott reakciók sokszor éppen a blogokban érhetők el. A blogok száma igen nagy (72 millió) ez idő szerint, és folyamatosan nő.

39

John Elster – amerikai közgazdász, szociológus. Magyarul megjelent munkája: A társadalom fogaskerekei. Osiris Kiadó, Budapest 1997.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ A legjobb 25 közgazdaságtudományi blog listája http://online.wsj.com/articles/SB124768581740247061

az

alábbi

címen

található:

Hasonló toplista található a http://www.businesseconomics.com/best-economics-blogs.html címen is A szélesebb en vett társadalomtudomány legfontosabb blogjairól az alábbi címen találhatunk információkat: http://www.sociosite.net/weblogs.php Figyelemre érdemes blog még http://eltecon.blog.hu Társadalomtudományi területen már blogmagazin is létezik a http://www.felsofokon.hu/tarsadalomtudomany címen. Ez a magazin felhívja a figyelmet a legújabb blogokra, és átfogó listát ad a fontosabb blogokról ezen a területén. A blog-műfajról így vall az egyik legjobb magyar blogger, a CEU oktatója, az üzleti közgazdaságtannal foglalkozó Bőgel György: "A blog folyamatos vezetéséhez kell némi önfegyelem, de éppen ez a jó benne. Az embert napközben számtalan érdekes impulzus éri: olvas valamit, meghallgat egy előadást, elutazik valahova, diákjaival beszélget. .Ezeken aztán kicsit elgondolkodik, megpróbál rendszerezni, összefüggéseket megállapítani, következtetni. Ezek a gondolatok mind elszállnak, ha nem jegyezzük fel őket.” 40 A blogolásnak köszönhetően sokkal intenzívebb szellemi élet bontakozik ki a világhálón, mint a fizikai térben valaha is. Hasznosulnak olyan gondolatok, ötletek, amelyek a blogok nélkül szűk körben maradnának, vagy teljesen elvesznének. A kommentek kiegészítő információkat adnak egy – a közösségi oldalakon, vagy blogokon és az egyéb internetes fórumokon szereplő – megállapításhoz, adathoz, véleményhez. Vannak olyan oldalak, vitafórumok, ahol a kommenteket moderálják, és nem jelenhetnek meg súlyosan sértő vagy nyomdafestéket nem tűrő megjegyzések. Vannak azonban olyanok is, ahol a vélemény nem szabad, hanem szabados.

7.3. Internetes szótár és zsargon A világhálón könnyebb eltévedni, mint az óceánon. A navigálást nemcsak az információk végtelen tömege nehezíti, hanem a sajátos (sokszor nagyon szellemes és élvezetes) nyelv is, amit az internetezők – azaz a „netizenek” vagy netpolgárok – tábora használ. (Barker [2000b]) Szerencsére számos szómagyarázat is létezik az interneten, amelyek közül most a Berkeley Egyetem speciális glosszáriumát ajánljuk az olvasó figyelmébe: http://www.lib.berkeley.edu/TeachingLib/Guides/Internet/Glossary.html.

A kényelmesebbek vagy az angolul nem, vagy nem jól beszélők kedvéért mindenesetre mi is közzéteszünk egy internetes szómagyarázatot.41 Az alábbi kisszótár azoknak a netes kifejezéseknek a velejét nyújtja, amelyeket sokszor félig értünk, olykor pedig félreértünk vagy rosszul használunk. (Berentson et al [1999] nyomán) ◊ BANDWIDTH (sávszélesség) az a mérték, amely megmutatja, hogy milyen mennyiségű információt tudunk továbbítani egy internetes kapcsolaton keresztül. Minél kisebb a sávszélesség, annál lassúbb az adatátvitel. (Az amerikaiak kis sávszélességűnek mondják azt az embert, akinek lassú a felfogása.) ◊ BOOKMARK (könyvjelző)

Forrás:www.litera.hu/hirek/bogel-gyorgy- blogvilag-egy-mufaj szuletese A hálón számos internet értelmező szótár található. Ezek közül felhívjuk a figyelmet az IESZ Internet Értelmező Szótár V 20ra.(www.iesz.hu),továbbá a Dictionary of Internet Terms–re (http://www.techterms.com/category/internet) 40 41


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ közvetlen kapcsolat a gyakran látogatott webhelyek elérésre. A könyvjelző – akárcsak az igazi – a világhálón is arra szolgál, hogy megjelöljük az érdekesnek talált lapokat, ahova később még szeretnénk „visszalapozni”. A könyvjelzők halmaza kívánság szerint csoportosítható. ◊ BOT (más néven robot) automatikusan és elektronikusan hajt végre egy feladatot a weben. Egy robot például automatikusan kiválasztja a legalacsonyabb árat az internetes kereskedelemben (shopping bot). ◊ BROWSER (böngésző, tallózó) olyan program, amelynek révén kapcsolatba lépünk a világhálóval (Netscape Navigator, Microsoft Explorer). A böngésző segítségével lapról lapra ugorhatunk, miközben az információk a világ legkülönbözőbb sarkaiban működő szerverekről érkeznek el hozzánk. ◊ CACHE (rejtett memória) nagy sebességű memória, amelynek segítségével a számítógépünk elraktározza a gyakran használt adatokat. ◊ CHAT ROOM az üzenőtábla egy változata, amely élő on-line társalgásra szolgál. Sokszor hasznos, de sok hamis információ és bárgyú fecsegés tömi el ezt a csatornát. ◊ COOKIE programozó kód a meglátogatott webhelyről, amelyet a saját számítógépünkben raktározunk el. Ha később meglátogatjuk ugyanazt a helyet, a cookie-t visszaküldjük a weboldalra, hogy emlékeztesse azt a preferenciánkra. ◊ CYBERSPACE (kibertér) általános megnevezés az Internetre és minden más on-line kapcsolatra. ◊ DOMAIN NAME egyedi név, amely egy webhely azonosítására szolgál (lásd URL). A domain nevek rendszerében minden felhasználónak, valamennyi szervernek és programnak saját – másokéval össze nem téveszthető – neve van. Az e-mail címben a domain név a @ jel után álló rész. A domain név első része, amelyet pont választ el az utána következőtől, általában a szerverre, a lokális hálózatra vagy a host-gépre utal, a további részek pedig a fölötte álló rendszerekre utalnak: például [email protected] címben az uni-corvinus a Budapesti Corvinus Egyetemet, a hu pedig Magyarországot jelenti. ◊ DOWNLOAD (letöltés) annyit tesz, mint belépni a hálózatba, azaz on-line kapcsolatot teremteni, és ezen keresztül áthozni egy fájlt a saját számítógépünkbe. Ennek fordítottja az UPLOAD, azaz a feltöltés, az a művelet, amikor lokális számítógépből egy anyagot a szerverre küldünk át. ◊ HACKER (elektronikus garabonciás) folytonosan a világhálón kóborol, mindenhez ért, ami az internetezéssel kapcsolatos. A hackerek vicces emberek, akik néha mások rovására szórakoznak; engedély nélkül látogatják a különféle adatbázisokat és védett szervereket. ◊ HITS ez írja le a látogatók számát egy webhelyen, függetlenül attól, hogy ezek a látogatások hosszúak vagy rövidek. A Google -t egyetlen hónapban milliárdot meghaladó számú látogató keresi fel. ◊ HOME PAGE egy webhely központi oldala, vagyis az az oldal, amely a bejelentkezéskor először feltűnik. 125 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ ◊ HTML (Hyper text markup language) a legtöbb weboldalon alkalmazott programnyelv. ◊ HYPERLINK olykor egyszerű link egy másik webhelyhez. A weboldalakon legtöbbször aláhúzva vagy más színnel kiemelve tűnik fel, s ha rákattintunk, másik weboldalra érkezünk. ◊ ISP (Internet service provider, Internet-szolgáltató) elektronikus szolgáltatásáért havi díjat szed. ◊ MESSAGE BOARD az a hely, ahova a huszonegyedik századi Luther Márton szögezhetné ki a tételeit a wittembergi várkapu helyett. Az a hely, ahova az emberek üzeneteket küldhetnek, azokat mások elolvashatják, illetve megválaszolhatják. ◊ PLUG-IN kiegészítő program, amely valamely nagyobb program kapacitását növeli. ◊ SERVER olyan számítógép, amelyik számítógépek egész hálózatát ellenőrzi. ◊ SNAIL MAIL (csigaposta) a hagyományos levelezés elnevezése az internetes nyelvben; a Posta számára nem a legjobb reklám. ◊ SPAM nemkívánatos, e-mailen keresztül érkező reklám vagy más szóróanyag. Ha túl sok, akkor eltömítheti a levelezési rendszer hasznos artériáit, és lelassíthatja a rendszert. ◊ STREAMING audio vagy videó, amit a weben keresztül élvezünk. ◊ SURF (szörfölés) az a tevékenység, amikor egyik webhelyről a másikra ugrálunk értékes információk után kutatva, vagy csak kielégítve kíváncsiságunkat. ◊ URL (Universal resource locator) internet-cím, amelyet a böngésző ablakába írunk be. A legtöbb „http://www.”-vel kezdődik és „com”-mal végződik. ◊ VIRUS olyan program, amelyet rendszerint egy fájlba vagy e-mailbe rejtenek, és képes megváltoztatni vagy törölni a számítógépünkben elraktározott fájlokat, illetve információkat.

7.4. Feladatok (Elérhető összpontszám: 20) 1. Mi a különbség a keresőmotorok és a metakeresők között? Hozzon rájuk egy-egy példát! (4 pont) 2. Miben különböznek az általános keresőrendszerek a speciális keresőrendszerektől? (3 pont)


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ a) Az általános keresőrendszerekben elterjedtebb, gyakrabban használt keresőszavakat adhatunk meg, míg a speciálisban kizárólag a tudományos élet speciális fogalomtára alapján kereshetünk. b) Az általános keresőrendszerek tartalmuk szerint határolják be a kereshető oldalakat, míg a speciális keresőrendszerek egy-egy meghatározott területre összpontosítanak. c) Míg az általános keresőrendszerek a világhálón található valamennyi információt feldolgozzák, addig a speciális keresőrendszerek csak egy szűk speciális témára koncentrálnak. d) A speciális keresőrendszerekben nagyobb az esélye annak, hogy a keresett információt megtaláljuk, hiszen ezen keresőrendszerek egy meghatározott területre összpontosítanak, míg az általános keresőrendszereknél előfordulhat, hogy túl nagy találati halmazt kapunk, amit már képtelenség átnézni. e) Mindegyik hamis. f) Mindegyik igaz. 3. Kösse össze az alábbi (betűvel jelzett) jelenségeket, szavakat a (számmal jelzett összegző kategóriákkal vagy csoportokkal: (4 pont) a) bögöly b) Boole-i keresés c) Izoquick d) Melvyl e) browsing f) MOOC 1. metakereső 2. elektronikus könyvtári katalógus 3. Internet oktatási célú felhasználása 4. keresési funkció 5. információk világhálóról való begyűjtésének módja 6. kereső szoftver 4. Válogassa szét az alábbi állításokat aszerint, hogy melyek illenek közülük az elektronikus szövegre, s melyek nem! (3 pont) a) Az idegen nyelven tudók könnyebben tudnak elektronikus szöveget előállítani, mint azok, akik csak anyanyelvüket használják. b) Könnyebb jegyzetelni vagy kritizálni az elektronikus formában is megadott írást. c) Írás közben komoly technikai katasztrófák adódhatnak, amelyek olykor végzetes hatásúak, vagy legalábbis nehezen javíthatók. d) Kooperatívabb módon lehet előállítani az elektronikus írásokat, mint a hagyományosakat. e) Könnyebb leleplezni, ha az elektronikus szöveg plágium tárgyává válik. f) Minthogy gépi úton előállított szövegről van szó, a szöveg gépiesen tökéletes lesz, azaz nem fordulhatnak elő benne olyan hibák, amelyeknek a gép lenne az oka. Csak a szerző hibázhat.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ 5. Egyik tanítványom a minap az interneten szeretett volna információt összegyűjteni Michael Hammer „Reengineering the Corporation” című könyvéről. Évfolyamdolgozatához mindenképp szüksége volt releváns adatokra. Ön mit tanácsolna, milyen módon keressen a Yahoo keresővel? (6 pont) a) Reengineering b) +Hammer +”Reengineering the Corporation” c) +”Hammer” +”reengineering” +”corporation” d) +Hammer +„reengineering” e) Ham* +”reengin*” f) +Reengineering the Corporation +Hammer

7.5. Megoldások 1. megoldás A metakeresők abban különböznek a keresőmotoroktól, hogy nincs saját adatbázisuk, hanem olyan általános célú keresők adatbázisát használják, mint a Google vagy a Yahoo. A metakeresők sokkal szélesebb körű keresést tesznek lehetővé, mintha egy elsődleges keresőrendszerre támaszkodnánk. Példa keresőmotorra: Bing http://www.bing.com Példa metakeresőre: Dogpile http://www.dogpile.com 2. megoldás d. 3. megoldás a6; b4; c1; d2; e5; f3. 4. megoldás Illik: b, c, d, e. Nem illik: a, f. 5. megoldás b.

7.6. Hivatkozások Abilock, D. [2000]: LibraryHelp. http://atschool.eduweb.co.uk/jonah/searches/srchinf1.html. (2000.12.03. 11.56) Barker, J. [2000a]: Meta-Search Engines. Revised. April 2000. Last updated UC Berkeley Library. Guides/Internet/MetaSearch/html. (2000.06.20. 18.53) Barker, J. [2000b]: Glossary: Web Searching and Netscape Jargon. Teaching Library http://www.lib.berkeley.edu/Teach…b/Internet Workshops, University of California, Berkeley, edu/TeachingLib/Guides/Internet/Glossary http://www.lib.berkeley.html. (2000.11.15. 8.15)


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ Berentson, B. – Schifrin, M. – Solan, J. – Manzo, Emily – Nathan, A. – Leitzes, A [1999]: Internet Jargon Guide. Forbes, Vol. 164. Issue 6, p. 60. Bőgel György [2009]: Blogvilág. Egy műfaj születése. HVG Kiadó, Budapest. Clarke, A. C. [1968]: A jövő körvonalai. Gondolat Kiadó, Budapest. Clyde, A [2000]: Search Engines. Teacher Librarian, Vol. 27. Issue 4, April, pp. 22–29. Ensman, R. [2000]: Search of the Right Search Engine. Poptronics, April, 2000, Vol. 1. Issue 4, pp. 3–5. Gahran, A. [2000]: Home Page, Sweet Home Page. Writer’s Digest, April, Vol. 80. Issue 4, pp. 42–44. Hamilton, A [2000]: Gaga over Google. Time, Vol. 155. Issue 11, p. 95. Holl András [1996a]: Internet kiskáté. Magyar Tudomány, 3. sz. Holl András [1996b]: Internet és tudomány. Magyar Tudomány, 5. sz. King D. [2000]: Specialized search engines. Online, May/June, Vol. 24. Issue 3, pp. 67–73. Kokas Károly [2013]: Könyvtárak a Rubiconnál- A tudományos szakirodalmi információ-ellátás új könyvtári paradigmái. Educatio, No.3. pp..363-376. Lassányi Tamás [1999]: A véleménynyilvánítás szabadsága az Interneten. Szakdolgozat. ELTE, Budapest. Leon, R. V. – Parr, W. C. [2000]: Use of Course Home Pages in Teaching Statistics. C, Vol. 54. Issue 1, February, pp. 44–48. Light, V. – Nesbitt, E. – Light, P. – Burns, J. R. [2000]: Let‟s You and Me Have a Little Discussion‟: computer mediated communication in support of campus-based university courses. Studies in Higher Education, March, Vol. 25. Issue 1, pp. 85–96. Nash, K. S. [1997]: Is the Internet addictive? ComputerWorld, Vol. 31. No. 40. October 6. pp. 45–46. Net result… [2000]: Net result. AdvertisingAge, 03/27. Vol. 71. Issue 13, p. 58. Ogden, M. R.[1993]: Politics in a Parallel Universe. Is there a Future for Cyber-democracy? Futures, 1994. 26. No 7. pp. 713–729. Pluhár Emese [2000]: Keresés az interneten. Kézirat. Budapest. Snow, B. [2000]: The Internet‟s Hidden Content and How to Find It. Online, May/June, Vol. 24. Issue 3, pp. 6– 10. Sterne, J. [1999]: Even a Child Can Do It. Inc. Technology, 06/15/99. Vol. 21. Issue 9, pp. 96–97. The Edge … [2000]: The Edge of the Web. Fortune, 07/10/ Vol. 142. Issue 2, pp. 168–177. Wood, C. [2000]: Engines of growth. A new wave of search sites – led by upstart success Google – is challenging the established Web hunters. Maclean‟s, 05/08/, Vol. 113, Issue 19, pp. 46–48.

7.7. Ajánlott irodalom Comer, D.E. [2006]: The Internet Book. Everything You Need to Know about Computer Networking and How the Internet Works. ( 4th Edition) Addison-Wesley Ensman, R. [2000]: Search of the Right Search Engine. Poptronics, April, 2000, Vol. 1. Issue 4, pp. 3–5. King D. [2000]: Specialized search engines. Online, May/June, Vol. 24. Issue 3, pp. 67–73. Snow, B. [2000]: The Internet‟s Hidden Content and How to Find It. Online, May/June, Vol. 24. Issue 3, p. 61.


3. KOMMUNIKÁCIÓ A VILÁGHÁLÓN AVAGY A DIGITÁLIS ELDORÁDÓ Tyner, R. [2000]: Sink or Swim: Internet Search Tools & Techniques. Okanagan University College. http://www.ouc.bc.ca/libr/connect96/search.htm Ungváry Rudolf: A tartalom szerinti információkeresés rész. http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/konyvtar/forras/ungvary/

az

Interneten.

1–2.

Zonghuan Wu et al [2003]: Creating Customized Metasearch Engines on Demand Using SE-LEGO. In: G. Dong et al. (Eds.): WAIM 2003, LNCS 2762, pp. 503–505.


7. fejezet - 4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? A folytatásra-várót befejezni nem lehet, a végleg kimondottat toldani nem szabad: hát idézd a bölcseket versed fordulóin, és gerendákkal kötöd dalodat. Lu Csi A szakmai közösségekben valamennyi tudományág képviselői nagyra értékelik az eredetiséget. Ezt a jellemvonást tartják sokan a vérbeli kutató legfontosabb tulajdonságának. Éppen azért, mert a kutatók világában kényesen ügyelnek a gondolatok szellemi tulajdonjogára, a tudományok művelői írásaikban egyértelműen megkülönböztetik az idegen, „hozott anyagot” a sajáttól. Ugyanakkor egyetlen kutató-író sem remélheti, hogy egyedül fel tud építeni egy olyan nagyszabású szellemi épületet, amilyen egy monográfia vagy akár csak egy jelentősebb cikk. A publikációs kultúrájukról ismert kutatóközösségekben rövidebb cikkben is – többnyire a cikk bevezetőjében, máskor az újszerű állítások megfogalmazásakor – kötelező megemlékezni a cikkben tárgyaltak előzményeiről. A kutató erkölcsi kötelessége, hogy megemlítse írásában azoknak a kutatótársaknak a munkáját, akik már korábban hozzájárultak a szóban forgó tárgyról szerzett ismereteink bővítéséhez.

1. MIKOR HIVATKOZZUNK, ÉS MIKOR NE? Még a legeredetibb gondolatok szülőatyjai sem léphetnek fel azzal az igénnyel, hogy az adott témakörben velük kezdődött a történelem. Ezért a hivatkozás minden tudományos jellegű dolgozat integráns része, amely nagyon sokat elárul a szerzőről: szakmai hozzáértéséről csakúgy, mint erkölcsi tartásáról.

1.1. Három ok, ami miatt nem kerülhetjük el a hivatkozásokat 1. Először is minden új felfedezésnek, meglátásnak vannak kimutatható gondolati előzményei. Aki igényt tart arra, hogy írását komolyan vegyék, magának is komolyan kell vennie elődei teljesítményét. Ezért minden tudományos műben – még az egyetemi hallgatók szakdolgozataiban is – hivatkozni kell más szerzők műveire. Erkölcsi kötelességünk, hogy – függetlenül írásunk szoros vagy kevésbé szoros kötődésétől a szóban forgó művekhez – megemlékezzünk azokról, akik előttünk jártak a tudományos megismerés útján. E követelménynek való megfelelés legjobb módja, ha írásunk bevezető szekciójában általánosságban hivatkozunk a szóban forgó szerzőkre anélkül, hogy egyetlen mondatukat vagy gondolatukat – akár tartalmilag, akár szó szerint – idéznénk. Az általánosságban való hivatkozás a fejlett publikációs kultúrájú1 közösségekben azt a célt szolgálja, hogy a szerző – informatív célzattal – felsorolja, hogy rajta kívül kik foglalkoztak még az említett témával. E nevek ugyanis általában akkor is említésre méltók, s még akkor is érdemes az olvasók figyelmét felhívni munkáikra, ha a szerző közvetlenül nem merített írásaikból. 2. A másik ok, amiért nem nélkülözhetjük a hivatkozásokat, az a követelmény, hogy a tudományos dolgozatokban minden állításunkat bizonyítékokkal kell alátámasztani. Az „állítás–bizonyítás” ikerkategóriái különböztetik meg a tudományos közlést a hétköznapi beszédtől vagy az újságcikktől. Tudományos műben egyetlen olyan állítás sem szerepelhet, amely nem bizonyítható. (Ha ilyen állításokat valamilyen okból mégis célszerűnek tartunk megfogalmazni, akkor egyértelműen jelezni kell, hogy bizonyítatlan hipotézisről vagy gondolatkísérletről van szó.) A bizonyítás, alátámasztás egyik módja, hogy hivatkozunk azokra, akik a szóban forgó állítást tényekkel, adatokkal vagy logikai bizonyítással már korábban igazolták. A sajtóban, a népszerű

Mielőtt bárkit is megsértenék azzal, hogy hazánkat nem sorolom a fejlett publikációs kultúrájú országok közé, legalábbis a társadalomtudományok vonatkozásában nem, túl szigorúnak tűnő ítéletemet két – ezzel a kérdéssel foglalkozó és sok tekintetben megdöbbentő – cikkel támasztom alá: Such György és Tóth István János munkájával. (Such – Tóth [1989]). Ha az olvasó ezt áttanulmányozza, alátámasztva érzi majd a fenti – szigorú és negatív – minősítést, bár hozzá kell tenni, hogy a helyzet lassan, de biztosan javul. 1


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? tudományos irodalomban, de még a tankönyvekben2 sincsenek ilyen követelmények, s ezért az ezekben szereplő állítások korrektségét nehéz ellenőrizni. A hivatkozás önmagában persze még nem jelenti azt, hogy a tudományos orgánumokban másokra hivatkozva megfogalmazott állítások igazak; nem feltétlenül igazak, de igazságtartalmuk könnyebben ellenőrizhető. A hivatkozásokban szereplő információs források feltárása révén kiszűrhetők a tévedések, a túlzott leegyszerűsítések és a szándékos vagy véletlen torzítások. (Baintner [1982].) 3. A harmadik ok, ami arra indít, hogy más szerzők munkáját, illetve munkáit a sajátunkkal összekössük, az az, hogy az olvasó, ha egy-egy gondolatnak, adatnak utána akar járni, pontosan tudja, hogy hol keresse, azaz – ha szüksége van rá – hozzájuthasson az eredeti forrásokhoz. Sose adjunk mások szájába olyan gondolatot, amelyet ők abban a formában nem mondtak. A pontos, szó szerinti idézet elejét veszi a félreértéseknek, az olvasó pedig a saját bölcsessége alapján el tudja dönteni, hogy az általunk idézett szerző tényleg azt mondta-e, amit neki tulajdonítunk. Más oldalról mi is csak olyan állításokért vállalunk a saját nevünkben felelősséget, amelyek valóban tőlünk származnak. Foglaljuk most listába a hivatkozás legfontosabb motívumait! Miért utalunk munkánkban más szerzőkre? 3 ◊ Tiszteletadás gyanánt valamely összefüggés felfedezőinek, azoknak, akik elsőként mondtak ki egy tudományos tételt ◊ Rokon témájú dolgozatok eredményeinek elismerése okán ◊ Másoktól származó módszerek, technikák megbecsülése jeleként ◊ Szakirodalmi megalapozás végett ◊ Saját korábbi álláspontok helyesbítése céljából ◊ Mások által közölt tények, összefüggések, adatok helyesbítése szándékával ◊ Meghaladott eredmények kritikájaként ◊ Fel akarjuk hívni a figyelmet folyamatban lévő vagy tervezett munkákra ◊ Kevésbé ismert, eldugott eredmények bemutatása, hozzáférhetővé tétele a célunk ◊ Adatok, tények megerősítése szándékával ◊ Idegen ötlet bemutatása céljából ◊ Valamely elképzelés, ötlet cáfolása miatt ◊ Prioritási igény igazolása, illetve mások ilyen jellegű igényének elutasítása céljából Az esetek többségében nem pusztán nevekre vagy művekre hivatkozunk, hanem szó szerinti vagy tartalmi idézeteket is közlünk a tudományos munkákban. Az előbbi gondolatsort folytatva és kiegészítve, foglaljuk most össze, hogy milyen esetekben érdemes, sőt kell idézni, s nem pusztán hivatkozni a szakirodalmat. Akkor idézzük mások munkáját, ha: ◊ alátámasztja állításunkat; ◊ vitatkozunk vele; ◊ olyan fontos adat, megállapítás van benne, amely nélkülözhetetlen a téma kifejtéséhez; ◊ szellemesen és eredetien fogalmaz meg egy – akár ismert – gondolatot;

Az utóbbi időben némileg változtak e tekintetben a magyarországi szokások is. Míg a hatvanas-hetvenes években ritka volt az a tankönyv, amelyikben tisztességes hivatkozások voltak, ma a tankönyvek többsége már hosszú hivatkozásjegyzékkel, név- és tárgymutatóval készül. Ám szerzői jogi szempontból a tankönyvvel szemben még ma is mások a követelmények, mint egy eredeti tudományos alkotással szemben. A tankönyvben – lévén az az adott témáról szerzett tudományos ismereteink összefoglalása – nem úgy vetődik fel az eredetiség követelménye, mint a tudományos munkákkal szemben. A tankönyv nem szerzőjének egyéni véleményét, hanem a tudomány pillanatnyi állását tükrözi, vagy legalábbis azt kellene tükröznie. 3 Garfield [1965] alapján, de kissé átalakítva. (Horváth – Papp [1999] 127. old.) 2


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? ◊ értelmezésre szorul, és értelmezése fontos a téma továbbfejlesztése szempontjából. 4 Általánosságban tehát azt mondhatnánk, hogy minden lehető alkalommal utaljunk másokra, idézzük a szakirodalmat, ha ezzel komolyan előrevisszük a mondanivaló kifejtését. Az adott tudományterület kiváló művelőire való hivatkozás, gondolataik felidézése – ahogyan a mottóban is szerepel – gerendaként, fontos szerkezeti elemként tartóoszlopa lehet tanulmányunknak, ha lényeges és találó idézetekkel sikerül emelni a szöveg színvonalát. Sohase idézzünk azonban öncélúan, csak magáért az idézésért, még kevésbé a terjedelem megnyújtása kedvéért! Ne mondjuk el ugyanazt egy idézettel, amit korábban már a saját prózánkkal elmondtunk! Az idézet minden esetben lendítse előre a szöveget! Bár a tudományos munka komolyságát nagymértékben meghatározza, hogy szerzője milyen mélységben és alapossággal dolgozza fel a szakirodalmat, s ennek nyilvánvaló jelei a referenciák, idézetek, hivatkozások, vannak az idézésnek kifejezett ellenjavallatai is. Bizonyos esetekben az idézetek inkább ártanak, mint használnak a szövegnek, illetve a szerző tekintélyének.

1.2. Bibliai tekintélyek Karácsonyi üdvözletek Semmiképpen se idézzünk: ◊ közismert megállapításokat, szokásos módon megfogalmazva; ◊ a szövegbe nem illő, a témától távol eső eszmefuttatásokat; ◊ bizonytalan eredetű, például nem tudományos orgánumokból származó, nem hiteles szövegeket; ◊ olyan szövegeket, amelyeket nincs módunkban ellenőrizni, vagy amelyeknek valamilyen okból nem tudjuk megadni a pontos forrását; ◊ hibásnak látszó – például rosszul fordított vagy nyilvánvaló hibákat tartalmazó – szövegeket. Ha valamilyen okból mégis áthágni kényszerülnénk a fenti szabályokat, tegyük egyértelművé, világossá a helyzetet! Jelezzük például, hogy a fordítás hibásnak látszik 5, de nincs módunk megszerezni a szöveg eredetijét, de még így, nem a legszerencsésebb fordításban is fontosnak tartjuk idézni a szóban forgó passzust, mert mondanivalónk szempontjából alapvetőnek ítéljük. Azért említettük hangsúlyozottan előbb, hogy a fejlett publikációs kultúrájú közösségekben mi a szokás, mert sajnos sok esetben ütközhetünk az előbbiekétől eltérő hivatkozási-idézési motívumokba. Nem ritka, hogy a szerzők azért hivatkoznak általánosságban, hogy egyfelől „villogjanak” szakmai műveltségükkel, másfelől esetleg éppen annak hiányát fedjék el a könyvtári katalógusból kimásolt cikkjegyzékkel, a „témába vágó” cikkekre való hivatkozással. A szakdolgozatokat, tanulmányokat olvasva, sokszor élhetünk a gyanúperrel, hogy az imponálóan hosszú hivatkozásjegyzék, illetve a szöveg közben találomra elpotyogtatott általános hivatkozások olyan szerzőkre vonatkoznak, akiktől az illető talán egy sort sem olvasott. Nem mindegy, hogy a hivatkozások csak díszítőelemként, formai kellékként vannak jelen, vagy valóban fontos funkciójuk van a szövegben, s lényegesen előreviszik a mondanivaló kibontását. Szakmai szövegekben meglehetősen gyakran találkozunk közhelyszerű hivatkozással. Ilyennek számít, ha valaki például a kelet-európai gazdaságok átmenetéről értekezve az alábbi idézettel indítja fejtegetéseit: „A huszadik század történelme és a közgazdasági gondolkodás szempontjából bizonyára az egyik legjelentősebb esemény a szovjet birodalom és az eme hatalmi berendezkedés által meghatározott sajátos gazdasági rend összeomlása.” (Csaba [1993] 6. old.) Az idézet tökéletesen korrekt ugyan, de mivel olyan állítást tartalmaz, amelyben közmegegyezés van, és amelyet bárki megfogalmazhatott volna, felesleges ezt éppen a kitűnő közgazdásztól idézni. A hivatkozás mikéntje minősíti a szerzőt. Kis túlzással azt mondhatnánk: Mutasd meg hivatkozásaidat, megmondom, ki vagy! A hiányos, pontatlan, felületes hivatkozások, de különösen a hivatkozások hiánya meglehetősen leértékeli a szóban forgó közlemény szerzőjét. Az sem emeli a szerző tekintélyét, ha a cikk hivatkozásoktól hemzseg ugyan, de azok láthatóan „tudományon túli” célt szolgálnak. Ha valaki például X. Y. Umberto Eco az adott témáról szóló könyvében tíz szabályt állít fel az idézetekkel kapcsolatban. Ezek részben tartalmilag egybeesnek az itt közöltekkel, részben azonban különböznek tőlük. Mindenesetre érdemes Ecónak az idézés módjára vonatkozó javaslatait megismerni. (Eco [1992] 187–197. old.) 5 Ezt jelzi az idézett, s hibásnak tűnő szövegrész mögött zárójelben elhelyezett latin „sic” szócska. (Jelentése: így.) 4


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? világhírű tudósra, a „Z. egyetem professzorára” hivatkozik bibliográfiai adatok nélkül, gondoljunk arra, hogy a szerző nem a mondanivaló jobb kifejtése céljából idéz, hanem bibliai tekintélyt akar maga mögé állítani, s ki akar bújni az ellenőrizhetőség követelménye alól. A legtöbb téveszmét ilyen csomagolásban szokták „beadni”. (Baintner [1982] 57. old.) Ennél az esetnél nem sokkal jobb, ha a „brancs”, a szűk baráti kör tagjai kizárólag egymásra hivatkoznak, vagy a tudományos közéletben szereplő családok tagjai támogatják ily módon egymás tudományos karrierjét. Egyik ismert kutatónkról jegyezte meg egy alkalommal rosszmájúan a kollégája: „X. Y. hivatkozásai barátainak szánt »karácsonyi üdvözlőlapok«.” Minthogy minden tudományban – így a társadalomtudományokban is – egyre komolyabban kezdik venni az úgynevezett impakt faktort, azaz azt a tényezőt, amely megmutatja, hogy egy szerzőre hányan, hányszor és hol hivatkoznak, az ilyen „karácsonyi üdvözlet” jellegű hivatkozásokhoz bizony erőteljes kölcsönös érdekek fűződnek. Elfogadhatatlan (tisztességtelen) hivatkozási motívumok ◊ Szellemi eltulajdonítás elfedése, kisebbítése ◊ A témában való jártasságunk fitogtatása ◊ Saját nagyszerűségünk és érdemeink bemutatása ◊ A tudományos klán kötelékeinek erősítése a hivatkozások révén, karácsonyi üdvözlőlap-szerű, „reciprok” hivatkozásokkal ◊ Általános műveltségünk fitogtatása ◊ Logikai okfejtés vagy empirikus bizonyítás helyettesítése tekintélyekre való apellálással ◊ Bizonytalanságunk ellensúlyozása. Ha valaki nem járatos a tudomány berkeiben, annak elég nehéz megítélni, melyik hivatkozást kell komolyan vennie, melyiket nem, melyik hivatkozás utal érdemi dolgokra, s melyiknek nincs semmi funkciója. Éppen azért, mert a nálunk meglehetősen elterjedt baráti hivatkozások etikailag kétségesek, lehetőleg keveset idézzünk ◊ önmagunktól; ◊ barátainktól és rokonainktól; ◊ főnökeinktől; ◊ tanárainktól. Természetesen nem arról van szó, hogy ha éppen a főnökünk vagy szakszeminárium-vezetőnk munkájából ágazott el a saját kutatásunk, akkor ezt el kellene hallgatni. Ellenkezőleg, ha ilyen szorosan kapcsolódik valakihez a munkánk, arra mindenképpen utalni kell. Ha azonban a hivatkozás nélkülözhető, illetve nem viszi komolyan előre a mondanivalót, mellőzzük a főnök állandó citálását, mert olvasónkban rossz gondolatokat ébreszt.

1.3. A parafrázis A tudományos vagy majdnem tudományos műveknek (például az egyetemi szakdolgozatoknak) nélkülözhetetlen attribútumai az idézetek. Más szerzők műveire azonban nem mindig hivatkozunk szó szerint. Előfordul, hogy úgynevezett parafrázist alkalmazunk. Parafrázisnak magyarul a tartalmi (és nem szó szerinti) idézést nevezzük. Sokszor elegendő, ha mondanivalónk alátámasztására – vagy éppen a miénkétől különböző nézetek ismertetése céljából – röviden összefoglaljuk az idézni kívánt szerző mondanivalóját. A parafrázis esetében azonban éppoly korrekt módon és éppoly visszakereshetően kell megadni az említett mű forrásadatait, mint a szó szerinti citálás esetében. Az egyetlen különbség a forrásmegjelölésben, hogy a parafrázisnál nem mindig szerepel oldalszám, hiszen esetleg a kiválasztott szerző hosszabb – több oldalon áthúzódó vagy több különböző oldalon szereplő – gondolatfüzérét foglaljuk össze röviden.

1.4. Hivatkozás bibliográfiai adatok nélkül 134 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? A magukra valamit adó folyóiratok és tudományos könyvkiadók csak akkor fogadnak el hivatkozásokat a szövegben, ha pontosan megadjuk a hivatkozáshoz tartozó bibliográfiai adatokat (a szerző nevét, a mű címét, megjelenésének helyét stb.). Ezekre – mint már többször hangsúlyoztuk – elsősorban az ellenőrzés, a visszakeresés, a tájékozódás céljából van szükség. Ha a kutatási előkészületek során nem voltunk tekintettel a bibliográfiai adatainkkal szemben támasztható szigorú követelményekre, ha elmulasztottuk pontosan rögzíteni a jegyzeteléskor, hogy az átvett gondolatok forrásának mik a pontos bibliográfiai paraméterei, akkor bizony nagy bajba kerülünk a dolgozat vagy a tanulmány véglegesítésekor. Szó szerinti idézés esetén a szövegközi zárójeles rövid referenciában mindig pontosan fel kell tüntetni az oldalszámot is. Gondoljuk csak meg: milyen nehéz lenne oldalszám híján egy hatszáz oldalas műben megtalálni az idézett helyet! Még egy rövid, húsz-harminc oldalas tanulmány esetében is sok időt rabolna el, ha oldalszám nélkül kísérelnénk meg megkeresni benne egy mondatot. Ha nem szó szerint, hanem csak tartalmilag hivatkozunk, ahhoz a szöveg közben elég a név és az évszám feltüntetése. (Baintner [1982].) Elég továbbá akkor is, ha szóbeli közlésre hivatkozunk. PÉLDA: Erdős professzor egy – a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tartott – előadásában hangsúlyozta, hogy…; vagy: A Pénzügyminisztérium egy főosztályvezetőjének szóbeli közlésére alapozva azt állítjuk, hogy… Az említett név pontos megjelölése még a szóbeli közlésben is kötelező, kivéve, ha az illető maga kérte nevének elhallgatását. Lehetőleg ne túl gyakran éljünk az ellenőrizhetetlen hivatkozások módszerével!

1.5. Közvetett hivatkozás Előfordul, hogy az irodalmi hivatkozást más cikkből, könyvből vagy tanulmányból vesszük, és nem tudjuk előkeresni az eredeti közleményt. Ilyen esetekben mindig nagyon óvatosan járjunk el! Csak kivételesen fanyalodjunk kereszthivatkozásokra! Visszatetsző, ha valaki, akiről közismert, hogy nem beszél franciául, egész cikkét francia nyelvű anyagokra építi, amelyeknek értelemszerűen csak a magyar fordítását ismerheti. Az ilyen szerző hivatkozásjegyzéke – félrevezető módon – a nemzetközi irodalom jó ismeretéről tanúskodik, holott erről szó sincsen. Az 1. jegyzetben idézett szerzők: Such György és Tóth István János – az 1963–1987 közötti periódust vizsgálva – kimutatták, hogy a Közgazdasági Szemle idegen nyelvű szerzőkre történő hivatkozásai nagy gyakorisággal kizárólag olyan könyvek esetében fordultak elő, amelyet magyarra is lefordítottak. (Such – Tóth [1989] 1191. old.) Kézenfekvő a következtetés, hogy a szerzők csupán a magyarul is megjelent idegen műveket tanulmányozták, és úgy támaszkodtak a nemzetközi szakirodalomra, hogy – tisztelet a kivételnek – nem is vették kezükbe az eredeti műveket. Máskülönben minden bizonnyal bekerülhettek volna a gyakran idézett cikkek közé olyan anyagok is, amelyeket nem fordítottak le magyarra. Közvetett hivatkozásnál – már csak önvédelmi okokból is – mindig tüntessük fel azt, hogy közvetett hivatkozásról van szó! Ilyenkor a legcélszerűbb lapalji lábjegyzetben megemlíteni, hogy az idézetet nem mi magunk vettük át az eredeti műből. Adjuk meg annak a szerzőnek a nevét, akin keresztül az idézethez eljutottunk! PÉLDA: (Idézi Inzelt [1992].)

2. KIRE HIVATKOZZUNK? 2.1. A hivatkozások ellenőrzése és elhelyezésük Hosszú szerkesztői gyakorlatom alatt nagyon ritkán találkoztam tökéletes idézéssel, hibátlan hivatkozással. Ha más nem, legalább egy vessző hiányzott a szövegből, az ortográfia különbözött az eredetitől, vagy a keresztnév betűje maradt el a bibliográfiai adatokból. Mivel a hivatkozási hibák nem ritkák, minden esetben ellenőrizzük forrásainkat, ha lényeges dolgokról van szó! Ebben a visszakeresésben, felülvizsgálatban vannak segítségünkre a cikk végén közölt hivatkozásjegyzékek, illetve bibliográfiai adatok, amelyek formai kellékeire a későbbiekben térünk ki. Különösen indokolt az ellenőrzés, visszakeresés akkor, ha a szóban forgó idézetet fel akarjuk használni, azaz a közvetett hivatkozás módszerével élünk. Előfordul, hogy állításának alátámasztására a szerző 135 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? olyan közleményt citál, amely épp ellentmond az ő állításainak. Már csak ezért is fontos, hogy minden tudományos mű szerzője a tanulmányában szereplő hivatkozás mellé pontos bibliográfiai adatokat mellékeljen. A hivatkozásjegyzék ábécébe rendezésének megkönnyítésére – kutatásunk elindításától kezdve – külön fájlba raktározzuk el számítógépünkben a hivatkozásokat. Az ily módon rögzített hivatkozások megkönnyítik a munka közben szükséges visszakeresést is. A hivatkozásjegyzéket lehetőleg mindig írásunk végén helyezzük el. Könyv vagy monográfia írásakor azonban előfordul, hogy igen nagyszámú hivatkozást alkalmazunk. Ilyenkor sokkal egyszerűbben kezelhetők a hivatkozások, ha minden fejezet után külön irodalomjegyzéket közlünk. (Baintner [1982].) Ennek ára értelemszerűen némi terjedelemnövekedés, hiszen bizonyos hivatkozások fejezetenként ismétlődnek. Ha nem akarunk fejezetenként külön hivatkozásjegyzéket mellékelni, akkor a hivatkozás felmerülésekor rögtön a tanulmány végére tegyük a bibliográfiai adatokat, a gép azután majd ábécérendbe sorolja, így ezzel külön nem kell foglalkoznunk. A dolgozat utolsó átfésülésekor azonban mindig célszerű ellenőrizni az ábécébe szedett listát. A legtöbb program ugyanis fölöttébb mechanikus, a gép – mint már említettük – nem boldogul a magyar kettős betűkkel, a különleges nevekkel stb. Ha könyvtárban dolgozunk, és laptop nélkül gyűjtünk anyagot, előírásszerűen és pontosan jegyezzük fel a bibliográfiai adatokat egy regiszteres füzetbe. Különösen ügyeljünk erre, ha olyan helyen dolgozunk – például külföldön –, ahová nem térünk vissza egyhamar, s így utólagos ellenőrzésre már gyakorlatilag nem lesz módunk. Gyakorlott olvasók a cikkek, könyvek tanulmányozását hátulról kezdik: a hivatkozások jegyzékével. De nemcsak e jegyzék hossza vagy kurtasága tesz hatást az olvasóra. Nem az a legfontosabb, hogy tízoldalas cikkhez ötoldalas hivatkozásjegyzéket mellékeljünk, hanem az, hogy a legjelentősebb források szerepeljenek a hivatkozásjegyzékben. Óvakodjunk attól, hogy hivatkozásainkat „felhígítsuk”, hogy periferikus közleményekre, gyenge cikkekre vagy tankönyvekre, politikai dokumentumokra hivatkozzunk (kivéve természetesen azt az esetet, ha éppen tankönyvekről vagy politikai dokumentumokról szól maga a dolgozat.) Ha azonban a fizetési mérleg problémáiról írunk, ne a pénzügyminisztériumi államtitkár interjúja legyen a legfőbb forrásunk. Hiszen az interjú nem tudományos mű, és nem is tudományos meggondolásokból született! Nyilatkozataikban a politikusokat, főhivatalnokokat nem az igazságkeresés szándéka, hanem a politikai célok elérése motiválja. Nem állítjuk, hogy nem lehet tudományos műben újságból citálni, ez azonban inkább kivétel legyen, mint szabály.

2.2. Válogassuk meg hivatkozásainkat! A szerzőket, akikre írásainkban hivatkozunk, legalább olyan aggályosan válogassuk meg, mint a barátainkat! Hiszen a hivatkozás révén egyfajta közösséget vállalunk velük. Még ha kritikai megjegyzéseket fűzünk is egy íráshoz, akkor sem mindegy, hogy fontos, alapvető művet kritizálunk, vagy periferikus, fél kézzel cáfolható, silány fércművekre vesztegetjük az időnket és az energiánkat. Hogy mi a periferikus, vagy mi a fontos, azt kezdő kutatók vagy egyetemi hallgatók nem mindig tudják egyedül, minden segítség nélkül eldönteni. Ha azonban tényleg gondosan tanulmányozzák a téma szakirodalmát, azt tapasztalják majd, hogy néhány névre szinte minden közleményben hivatkoznak a szerzők. Ebből már joggal leszűrhetik: a szóban forgó tanulmányok valószínűleg a legfontosabbak közé tartoznak az adott témakörben. Könnyebb jó tanácsot adni általában a hivatkozott irodalom kiválasztására, a válogatás gondosságára vonatkozóan, semmint ténylegesen eligazodni a szakirodalomban. A hivatkozandó anyagok kiválogatásában, az irodalomban való tájékozódásban segítséget nyújtanak a folyóiratok, a különféle periodikák is. A jó nevű folyóiratokban közölt hivatkozásjegyzékek megbízhatóbb kiindulópontot jelentenek a tanulmányunkhoz felhasználandó szakirodalom összeállításában, mint az ismeretlen vagy csak néhány számot megélt periodikák. Mint a második fejezetben már utaltunk rá, vannak úgynevezett referáló folyóiratok is. Ezek, illetve a bennük közölt – a tudomány pillanatnyi állását (state of the art) bemutató – úgynevezett szemléző cikkek hivatkozásai, amely cikkeket az igényes szerkesztők minden esetben a téma legnevesebb művelőivel íratnak meg, már önmagukban véve is egyfajta válogatást jelentenek. Mindezek alapulvételénél mégis sokszor hasznosabb lehet, ha a téma egy ismert kutatójához fordulunk, hiszen róla joggal feltételezhetjük, hogy beleásta magát a szakirodalomba. A témavezetőnk vagy más – a téma szakértőjeként számon tartott – szakember a nem megfelelő, periferikus olvasnivalók kiszűrését már előttünk elvégezte, rá támaszkodva tehát hatalmas kásahegy átrágását takaríthatjuk meg magunknak. Sokan elhanyagolják az információszerzés eme személyes útját, pedig gyakran a leggyorsabb és a legkézenfekvőbb. Mindenesetre tartsuk szem előtt az elvet: a hivatkozásoknál nem a mennyiség, hanem a minőség számít elsősorban. A mennyiség csak annyiban fontos, hogy a szakirodalmi kutatásnak a legrövidebb cikk megalapozásához is el kell érnie egy kritikus tömeget. Ha hivatkozásjegyzékünkben egyetlen szerző árválkodik, ez még akkor sem üdvözölhető, ha az említett szerző valóban a legértékesebb hozzájárulást tette le az asztalra az 136 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? adott témakörben. Főként a lustább diákok hajlamosak arra, hogy egy-két szerző írásának feldolgozásával már „letudják” a szakirodalom tanulmányozását. Mintegy ezt ellensúlyozandó, ezeket a szerzőket orákulumként idézik, hosszasan, kimerítően. Különösen célját téveszti ez a hivatkozási módszer akkor, ha a szóban forgó írást a véletlennek köszönhetően sikerült beválasztaniuk a hivatkozásjegyzékbe.

2.3. A Barnaby Rich-szindróma A hivatkozások mennyisége természetesen erősen függ a témától is. Ha például Lajosmizse kisvállalkozásairól írunk tanulmányt, feltehetően kevesebb tudományos műre hivatkozhatunk, mint ha a privatizációról általában értekezünk. Rendszerint gazdagabb hivatkozásjegyzékkel jár, ha történeti, elmélettörténeti vagy elméleti művet alkotunk, mint ha egy empirikus vizsgálat eredményeit közöljük. A tudomány legkülönbözőbb területein „időnként felszínre kerülnek közlemények, amelyekben a szerző rosszallva taglalja a szakirodalom növekedését. A rosszallás hangsúlyosabbá tételére előszeretettel használnak »blickfangos« kifejezéseket, mint például a szakirodalom »robbanása«, szennyezése, krízise, eutrofilizálása, »túlcsordulása« stb.” (Braun és mások [1996].) A tizenhetedik században élt ír katonaorvosról Barnaby Richszindrómának nevezték el a szüntelen panaszkodást az irodalom túlcsordulása, exponenciális szaporodása, mértéktelen burjánzása miatt. Mit szólna Barnaby Rich a mai állapotokhoz? A huszonegyedik század kezdetén a szakmai ismeretek már nemcsak a reménytelenül egymásra tornyozódó könyvek lapjairól, hanem faxkészülékeinkről lecsavarodva, a világháló felől személyi számítógépünkbe áradva, szinte a tér minden sarkából – negyvenezer kilométerrel a fejünk felett és az óceán fenekéről – ostromolnak bennünket. Egyáltalán nem lényegtelen körülmény azonban, hogy ugyanazon technikai vívmány – a számítógép –, amely megsokszorozza a ránk zúduló anyag mennyiségét, megkönnyíti a feldolgozását is. Mi több – mint az imént idézett szerzők cikkükben kimutatják –, a gépi feldolgozó kapacitás nagyságrendekkel gyorsabban növekszik, mint a feldolgozandó ismeretek.

3. HOGYAN IDÉZZÜNK? MIKÉNT HIVATKOZZUNK? A szövegben öt-hat sornál rövidebb hivatkozásokat (citátumot) célszerű használni, hogy ne törjük meg a szöveg, illetve okfejtés folyamatosságát. E rövid idézetek csupán azt szolgálják, hogy a cikk végén levő irodalomjegyzék, illetve hivatkozások segítségével az olvasó kikereshesse a bővebb, teljesebb szöveget az eredeti műből (referencia).

3.1. A szöveg közben előforduló hivatkozások Nézzünk egy konkrét példát! E könyv főszövegében, az első fejezetben szerepel például a következő idézet: „Minden közösségben ismert a nyelvészek előtt, hogy azok a minták, amelyek a nő számára, illetve a férfi számára meghatározzák a stílust, eléggé különböznek.” (Tanneh [1995] 140. old.) Az idézet végén, mint látjuk, csak röviden, jelzésszerűen szerepel a hivatkozás, az idézet forrásának megjelölése. A cikk szövegében tehát csak utalásszerű a hivatkozás, mindössze a szerző vezetéknevével, a mű kiadásának évszámával és az oldalszámmal hivatkozunk, amely oldalon az idézet, illetve a szövegrész, adat stb. fellelhető a hivatkozott műben. A tanulmány végén a hivatkozások jegyzékében azután pontosan és részletesen megadjuk a bibliográfiai adatokat is az alábbi módon: HIVATKOZÁSOK Tanneh, D. [1995]: The Power of Talk. Harvard Business Review, Vol. 73, No. 5. September–October, pp. 11–22. A kétféle hivatkozás – mármint a cikk szövegében elhelyezett és a cikk végén közölt jegyzékben szereplő – között a kapcsolatot a név és évszám, illetve a hivatkozási szám ismétlődése teremti meg. Azért célszerű a szövegben zárójelben és csupán jelzésszerűen említeni a forrást, és a hivatkozásjegyzékben később bővebben kifejteni, mert nagyon gyakori, hogy ugyanazon szerző művére ugyanabban az írásunkban többször is hivatkozunk. Ennélfogva, ha már a szövegben részletes, lapalji hivatkozást adnánk, feleslegesen írnánk le többször egymás után a sokszor két-három sort is lefoglaló pontos bibliográfiai adatokat, és feleslegesen 137 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? növelnénk a terjedelmet. A lábjegyzet formájában való hivatkozás – bár nemegyszer találkozhatunk ilyennel a magyar folyóiratokban, könyvekben, és még többször a dolgozatokban – nem célszerű, nem szokásos, bonyolultabbá teszi a szövegszerkesztést és megnehezíti a nyomdai munkát. Persze az olyan szöveges lábjegyzetben, amelyben egy önálló gondolatot fejtünk ki, kiegészítést fűzünk a főszöveghez, vagy adatokat közlünk, szintén lehet irodalmi hivatkozás, de pusztán a citátumhoz kapcsolódó bibliográfiai adatok önállóan lehetőleg ne szerepeljenek lábjegyzetben.

3.2. Hivatkozzunk félreérthetetlenül! A szövegközi hivatkozások bejelölésekor ne legyen félreérthető, hogy mettől meddig terjed az állítás, amit a hivatkozással alátámasztunk. Lássunk egy példát6 az effajta félreérthetőségre! Félreérthető szöveg: „Szakértők (Kovács [1990], Balogh [1995], Becker [1992]) kimutatták, hogy a fejlődő, a fejlett és az úgynevezett küszöbországokban egyaránt ellentmondásos a technikai fejlődésnek a munkahelyteremtésre kifejtett hatása.”7 Az így elhelyezett szövegközi hivatkozásból nem derül ki, hogy ki melyik országban vizsgálta meg a technikai fejlődésnek a munkahelyteremtésre gyakorolt hatását. Az is elképzelhető, hogy mindhárman mindegyik országcsoportban vizsgálódtak, de az is, hogy mindegyikük csak egy országcsoportra vonatkozóan foglalkozott a munkahelyteremtéssel. Ugyanakkor e hivatkozási mód azt a látszatot kelti, hogy a felsorolt szerzők mind ugyanazon az állásponton vannak, holott egyáltalán nem biztos, hogy a különböző fejlettségű országokban az ellentmondásos hatás ugyanolyan módon és értelemben jelentkezik. Feltehetően éppen ennek ellenkezője az igaz! Gondoljuk meg, csupán ez az árnyalatnyi probléma a hivatkozás módjában mennyi felesleges munkát okoz! Hiszen annak, aki csupán a fejlődő országok vonatkozásában kíváncsi a technikai fejlődés és a munkahelyteremtés összefüggéseire, mindhárom könyvet meg kell szereznie, mert a hivatkozásokból nem egyértelmű, hogy a három szerző közül melyik foglalkozik ezzel a kérdéssel. Egyértelmű szöveg: „Kimutatták, hogy a fejlődő (Kovács [1990]), a fejlett (Balogh [1995]) és az úgynevezett küszöbországokban (Becker [1992]) egyaránt ellentmondásos a technikai haladásnak a munkahelyteremtésre kifejtett hatása.”

3.3. Milyen hosszan idézzünk? A szakirodalmat kellő hosszúságban kell idézni. De mi a kellő hosszúság? Általában legfeljebb öt-hat soros idézetek minősülnek még normális terjedelműnek. Ilyen hosszúságban az idézet nyilván több, mint kiragadott szó vagy félmondat, ugyanakkor az a veszély sem fenyeget, hogy elnyomná a szerző saját szövegét. Nem tekinthető tudományos műnek az olyan összeállítás, ahol a szerző saját szövegrészletei csupán összekötő szövegeknek minősíthetők, amelyek kapcsolatot teremtenek a különböző szerzők műveiből kivágott és egymás mellé rakott idézetek között. Ha kivételesen az előbb említett öt-hat sornyi idézetnél mégis hosszabban akarunk idézni, tegyük az idézetet új bekezdésbe. Ha az olvasó számára elérhetővé kívánunk tenni valamely fontos forrást (például egy dokumentumot, ami a témához kapcsolódik), ne idézzük, hanem tegyük a cikk vagy könyv végére függelékbe. Mindenesetre csak a legritkábban alkalmazzunk maratoni idézeteket! Ez alól a szabály alól kivételt jelentenek bizonyos művek – például elmélettörténeti dolgozatok, dokumentumelemzések –, ha a kutatás fókusza maga az idézett írás, ezért érthető, hogy oldalszámra idézünk belőle. Kevésbé fontos vagy a témán már kissé túlmutató idézetek lábjegyzetbe is kerülhetnek. Ha nem egész mondatot idézünk, akkor az idézőjel után kisbetűvel kezdve a citálást, tegyünk az első szó elé három pontot. Ugyanígy három ponttal jelezzük a kihagyásokat az idézés során. Erre helytakarékosság miatt sokszor szükségünk lehet, mégis óvatosan járjunk el a kihagyásos idézetekkel, és valóban csak helytakarékossági okokból folyamodjunk e módszerhez. Ha felületesen alkalmazzuk a kihagyásos technikát, könnyen előfordulhat, hogy épp a lényeg marad ki, vagy eltorzítjuk az idézetet, kiforgatjuk a szerző eredeti mondanivalóját.

3.4. Hivatkozások, felhasznált irodalom, bibliográfia A dolgozat végén közölt irodalomjegyzék, illetve a hivatkozások a tudományos közleményeknek az a része, amelyben a formáknak a legnagyobb szerepük van. A szerkesztőségek azonban csak a főbb irányelvekben 6 7

A szerző által kreált példa, a hivatkozások nem valóságosak. A félreérthető hivatkozás hasonló példáira szintén a már idézett Baintner Károly hívja fel a figyelmet. (Baintner [1982].)


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? egységesek, a részletekben nem. Az előbb bemutatott hivatkozás a Közgazdasági Szemle normáit követi, amelyek majdnem tökéletesen megfelelnek az érvényben lévő MSZ ISO 690-es szabványnak, illetve a nemzetközi normáknak. A legtöbb szerkesztőségben szigorúan ügyelnek arra, hogy minden szerző betartsa a házi szabályokat, s legalább a saját kiadványaik egységesek legyenek. Abban is különbség van az egyes folyóiratok között, hogy a cikk végén közölt hivatkozásokat milyen cím alatt közlik. A változatok számosak: Hivatkozások, Felhasznált irodalom, Jegyzetek és hasonló címek alatt jelennek meg a cikk végén azok a könyvek, folyóiratcikkek, amelyekből a szerző merített, vagy amelyeket valamilyen szempontból fontosnak tartott megemlíteni. Mi különbözteti meg a hivatkozásokat az irodalomjegyzéktől vagy, más néven, felhasznált irodalomtól, s mind a kettőt a bibliográfiától? A kezdők számára ez a három fogalom meglehetősen összemosódik, holott a különbség közöttük lényeges. A hivatkozásjegyzékbe csak az kerülhet, ami a cikk főszövegében – szöveg közötti hivatkozásként tételesen is – szerepel. Az irodalomjegyzékben vagy a felhasznált irodalomban általában mindent feltüntetnek, amit a kutatás során az adott téma kidolgozásához felhasználtak, illetve a témakörben fontosnak tartanak, függetlenül attól, hogy a szóban forgó cikkből, könyvből, tanulmányból közölnek-e szó szerinti idézetet, utalnak-e rájuk konkrétan vagy sem. Célszerű vagy-vagy alapon eldönteni, hogy tanulmányunk, dolgozatunk végére Felhasznált irodalmat vagy Hivatkozásokat illesztünk-e. A kettő együtt megzavarhatja az olvasót. Bár bizonyos esetekben célszerű lehet a felhasznált irodalom megoldással élni, a folyóiratok, könyvkiadók szerkesztői általában szívesebben veszik a Hivatkozásokat, mint a Felhasznált irodalmat. A szöveg és a hivatkozások között ugyanis egyértelműbb, világosabb a kapcsolat, mint a szöveg és az irodalomjegyzék között. Az irodalomjegyzékbe könnyebben kerülhetnek be álhivatkozások, kötelezettség, illetve cél nélküli utalások más szerzők műveire. A hivatkozásokból egyértelműen el lehet dönteni, hogy a szerző hol és mennyiben támaszkodott a szóban forgó irodalomra, míg az irodalomjegyzék heterogén: belekerülhetnek olyan tanulmányok, cikkek, amelyekből a szerző nagymértékben merített, de olyanok is, amelyek valamiképpen a témához tartoznak ugyan, de a szerző esetleg el sem olvasta őket. Ebből kifolyólag célszerűbbnek tartjuk, ha azok a forrásként megjelölt tanulmányok, amelyek – a leggyakrabban alkalmazott hivatkozási rend szerint – a cikk végén ábécérendben követik egymást, a cikk főszövegében is jelen vannak. Sőt, nem is csupán az a követelmény, hogy említés essék róluk, hanem hogy annak világos és egyértelmű megjelölésével közöljük az idézett tanulmányokat, hogy milyen értelemben, illetve mi célból idézzük őket. Lehet, hogy valóban csak annyit kíván tenni a szerző, hogy megemlíti a szóban forgó műveket. Csupán az említés szintjén is szerepelhetnek a főszövegben, pontosan jelezve, hogy a szerző ezeket méltónak tartja ugyan olvasója figyelmére, de ő maga valamilyen okból nem támaszkodik rájuk. Ha az idézett irodalmak mindegyike előfordul a főszövegben és a hivatkozásjegyzékben is, akkor az olvasó nem kényszerül rejtvényfejtésre, hogy milyen meggondolásból és milyen attitűddel hivatkozik a szerző a szóban forgó tanulmányra. Az előbbieken túlmenően érdemes megkülönböztetni a felhasznált irodalmat a bibliográfiától is „…bár a kettő közötti határvonalak sokszor elmosódottak… A bibliográfia… – szemben az irodalomjegyzékkel – egy tudományos mű végén vagy jegyzeteiben (úgynevezett rejtett bibliográfia) elhelyezett rendszeres irodalomjegyzék, amelyben a szerző felsorolja a mű szempontjából releváns irodalmat.” (Gyurgyák [1996] 121. old.) A bibliográfiában tehát olyan művek is szerepelhetnek, amelyeket a szerző nemhogy nem idéz szó szerint a főszövegben, de egyáltalán semmilyen formában nem használ fel dolgozatában. A bibliográfia célja, hogy egy adott témában jártas kutató vagy szerző tájékoztassa a téma iránt érdeklődő, de abban kevésbé otthonos olvasókat, hogy milyen szakirodalmi háttere van a cikkben, könyvben, tanulmányban tárgyalt kérdéseknek. A bibliográfia különösen hasznos lehet tankönyveknél, kézikönyveknél, monográfiáknál, tehát olyan természetű írásoknál, amelyek célja egy-egy terület mindenre kiterjedő, átfogó bemutatása – a tudomány legutóbbi állásának megfelelően. Ezekhez hozzátartozik a releváns irodalom jegyzéke is, és itt hangsúlyt kell tennünk a releváns szóra. Nem helyes ugyanis, ha bibliográfiánk minél teljesebbé tétele érdekében elavult, tudományosan tarthatatlan okfejtéseket tartalmazó vagy egyszerűen csak periferikus, gyenge írásokat is szerepeltetünk e jegyzékben. Amiként hivatkozásainkat is megválogatjuk, legalább olyan gondosan válogassuk meg bibliográfiánk tételeit, különösen, ha tankönyvet írunk. Ha nem tudjuk megítélni bizonyos művek értékét, kérjük ki szakértők tanácsát. „Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az irodalomjegyzék (illetve ez esetben a bibliográfia – Sz. K.) összeállítása8 egyben válogatás is: elmúlt korok és szerzők teljesítményének értékelése.” (Gyurgyák [1996] 121. old.)

3.5. A név- és évszámrendszer, illetve a számozási rendszer összevetése 8

A bibliográfia összeállításának technikai problémáira e fejezet végén részletesebben is kitérünk.


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? A citálás és a referencia formáit az ISO 690:1987-es szabvány szabályozza, amelyet világszerte elfogadnak. Magyarországon a szabvány 1991. július 1-jétől hatályos MSZ ISO 6909 néven. A magyar gyakorlatban azonban, különösen a társadalomtudományok területén, e szabvány elfogadása még nem tekinthető általánosnak. Ha a különböző folyóiratokat, sőt egyetlen folyóiraton belül a különböző cikkeket egymás mellé rakjuk, meglehetősen tarka látvány tárul a szemünk elé. Előfordulnak a hivatkozásokban „házi szabványok”, az egyes folyóiratok a maguk szája íze szerint kérik szerzőiktől a hivatkozást, illetve a különböző tanszékek, intézetek különböző követelményeket támasztanak a hozzájuk benyújtott szakdolgozatokkal, doktori disszertációkkal szemben. Jó lenne, ha ez az áldatlan állapot radikálisan megváltozna, hiszen a forrásmegjelölés standardizálása sok hiába elvesztegetett órától és bosszúságtól kíméli meg a diákokat, illetve kutatókat. Az egységesítés leginkább az úgynevezett Harvard-rendszer alkalmazásától várható. „A bibliográfiai hivatkozások jegyzékeiben a hivatkozásokat rendszerint az első adatelem betűrendjében vagy a szövegbeli idézettség számsorrendjének megfelelően kell elrendezni.” (MSZ ISO 690 18. old.) Az előbbi az úgynevezett alfabetikus bibliográfia, az utóbbi a sorszámozott bibliográfia. 10 Az alfabetikus rendszerben, azaz az úgynevezett név- és évszámrendszerben – amelyet szokás Harvardrendszerként is emlegetni – a fejezet, a tanulmány, a cikk, illetve a dolgozat végén található hivatkozások az elsőként megjelölt szerzők ábécérendjében tartalmazzák a könyvtári visszakeresésre alkalmas referenciákat. Ez mindenképpen praktikusabb, mint más hivatkozási formák. Az irodalomjegyzékbe, illetve a hivatkozások jegyzékébe bekerülő bibliográfiai adatok között, éppen a könnyebb visszakereshetőség kedvéért, nemcsak a vezetéknév, hanem a keresztnév is szerepel – általában névbetűkkel. Ha például két Johnson szerepel jegyzékünkben, akkor az illetők keresztnevének, illetve neveinek kezdőbetűi határozzák meg az ábécérendet. Johnson, B. tehát a dolgozat végi hivatkozásjegyzékben meg fogja előzni Johnson, F.-et.11 A sorszámozott bibliográfiában, más néven számozási rendszerben, amely már Magyarországon is visszaszorulóban van, a hivatkozásokat első előfordulásuk sorrendjében számozzuk meg. Például. „Inzelt (19) megállapította, hogy az új termékek magas aránya az elmulasztott innovációk következménye. Ezt később több szerző is megerősítette (5, 10, 20–22).” A számozási rendszerben a hivatkozás ismétlődés esetén megtartja az első alkalommal kapott számát. A fenti példában a számozás először 19-ig, majd ettől 22-ig jutott; a többi szám legalább egyszer már korábban is előfordult. A hivatkozások a számozás sorrendjében kerülnek a hivatkozásjegyzékbe vagy az irodalomjegyzékbe. Sorszámozott bibliográfiákban nehéz keresni, mivel az egész hivatkozásjegyzéken végig kell menni, ha biztosak akarunk lenni abban, hogy például Arrow szerepel-e a hivatkozások között, vagy sem. Alfabetikus rendszerben elég egy futó pillantás az „A” betűs szerzőkre, és máris eldőlt a kérdés. Magyar folyóiratokban éppen ezért többnyire inkább az ábécé szerinti hivatkozásjegyzéket alkalmazzák. A sorszámozás előnye ezzel szemben, hogy kevesebb helyet köt le a főszövegen belül, mint az alfabetikus, úgynevezett Harvard típusú hivatkozás, továbbá kevésbé töri meg a szöveget. Számozási rendszerben az sem okoz problémát, ha szerzőként valamilyen intézmény vagy szervezet, illetve konferencia szerepel. A számozási rendszer hátrányai különösen nagyobb terjedelmű munkákban ütköznek ki. Bár a diákok ritkán írnak monográfiákat, mégis – a jövőre nézve – talán számukra sem haszontalan ismeret az, hogy terjedelmesebb közleményekben (disszertációban, szemlében, könyvben) a számozási rendszer nehézzé teszi az utólagos kiegészítéseket és átírásokat, különösen, ha egyes hivatkozások többször is előfordulnak. Ebből olykor nagy kavarodás keletkezik, és a számozási rendszer a hibás hivatkozások egyik fő okává válik, pusztán a számok felcserélése miatt. (Ezt ugyan a számítógép az automatikus beszámítással kétségtelenül enyhítette, mégsem pártoljuk a sorszámozási rendszer alkalmazását.) Különösen akkor „bolondulhat meg” e rendszer és okozhat sok bosszúságot a határidő szorításában dolgozó szerzőknek, ha egyes hivatkozások többször is előfordulnak. A hosszabb munkákban mindenképpen a név- és évszámrendszert célszerű használni, de ezt javasoljuk – éppen az egységesség jegyében – a rövidebb dolgozatokban is. Az előbb említett problémák is jelzik: a hivatkozás formai követelményei nem valamiféle öncélú kukacoskodásból fakadnak, az alfabetikus rendszer minden tekintetben a racionalitás, a célszerűség elvét követi. Az egyes elemek, illetve követelmények nem véletlenül kerültek bele ebbe a rendszerbe, hanem azért, mert a tudósok közösségének sok évtizedes tapasztalatai ezt indokolták. A célszerűség elve diktálta a szöveg közbeni jelzésszerű és a cikk végi részletes hivatkozás gyakorlatát is. A hivatkozásoknál mindig az olvasó érdekeit kell A szabvány hozzáférhető a Magyar Szabványügyi Hivatal szabványboltjában. 1091 Budapest, Üllői út 25. A szabvány legfontosabb elemeire e fejezetrészben kitérünk. 10 A sorszámozott és a Harvard típusú hivatkozás összevetését lásd Baintner [1982] 58. old. 11 Ettől némiképpen eltér a Közgazdasági Szemle gyakorlata. A Szemlében a magyar szerzőket vezeték- és keresztnévvel és magyar sorrendet követve szerepeltetjük, míg a külföldi szerzőket névbetűkkel. 9


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? szem előtt tartani. Az olvasó helyzetét megkönnyíti, ha – felütvén a legkülönbözőbb országokban és időpontokban megjelentetett könyveket és folyóiratokat – mindenütt egységes és könnyen áttekinthető hivatkozásokat talál. Nem kényszerül rejtvényfejtésre, könyvtári búvárkodásra, a hivatkozások címszó alatt minden információt, adatot megtalál, amire csak szüksége van. A magyar közgazdasági és egyéb társadalomtudományi szakfolyóiratoknak a Harvard-rendszertől és egymástól való eltérései nem számottevőek. Mégis helyesebb lenne talán ebben szigorúan a nemzetközi konvenciót követni, és nemcsak körülbelül megfelelni annak.

4. A TANULMÁNY VÉGÉN SZEREPLŐ HIVATKOZÁSOK RENDJE A hivatkozásokban (illetve a felhasznált irodalom listáján) a hivatkozott mű adatai (az úgynevezett bibliográfiai tételek) a következő sorrendben követik egymást:12 ◊ szerző(k); ◊ kiadási év; ◊ cím – alcím; ◊ kiadás (hányadik kiadás, illetve milyen jellegű kiadás); ◊ kötet; ◊ kiadási hely;13 ◊ kiadó vagy folyóirat, periodika; ◊ oldalszám, terjedelem stb. ◊ megjegyzés; ◊ ISBN vagy ISSN szám.14 A hivatkozásjegyzékek nem minden esetben tartalmazzák az itt felsorolt összes adatot. Az úgynevezett egyszerűsített bibliográfiában is mindenképpen szerepelniük kell azonban az alábbi adatoknak: szerző(k); kiadási év, cím-alcím; kiadási hely; kiadó vagy folyóirat, periodika. Hogy a fenti listán szereplő adatok közül melyekre van szükség és melyekre nem, az elsősorban attól függ, hogy könyvről (monográfiáról, gyűjteményes műről) vagy időszaki kiadványról (folyóiratról, könyvsorozatról, periodikáról) van-e szó, továbbá attól, hogy a kiadvány egészére vagy valamely részére hivatkozunk-e. Az irodalomjegyzékben minden egyes hivatkozást külön sorban kezdünk. A hivatkozás természetesen a legtöbbször nem fér el egyetlen sorban. Ekkor minden további sort legalább három-öt betűhelynek megfelelő behúzással indítunk. (Esztétikailag szebb, ha az adatok folytatását nem a szerző neve alatt helyezzük el behúzással, hanem pontosan a címkezdet alatt. Még helyesebb, ha a nevek kiugranak, s ezért a hivatkozás szöveges részét a nevek után – három-négy betűhely kihagyással – kezdjük.) A „helytakarékos” folyóiratokban folytatólagosan írják egymás után a hivatkozásokat; elkülönítésük csupán gondolatjelekkel történik. Tipográfiai szempontból azonban ezt nem tartjuk elegánsnak, ezért nem is ajánljuk. A következőkben sorra vesszük a hivatkozásjegyzékben szereplő bibliográfiai adatokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

4.1. Bonyodalmak a nevek írása körül Az MSZ ISO 690-es szabvány definíciója szerint a szerző „egy dokumentum szellemi vagy művészi tartalmáért felelős személy vagy testület.”15 A szerző lehet természetes személy, szervezet, intézmény vagy konferencia. A E pont kidolgozásában és a további csoportosításban mindenekelőtt Baintner Károly írását tartottam szem előtt (Baintner [1982] 60–66 old.), de tekintetbe vettem az MSZ ISO 690-es szabványban szereplő szabályokat, valamint a Gyurgyák János által kiadott, szerkesztőknek és kiadóknak szóló kézikönyv javaslatait, ajánlásait is. (Gyurgyák [1996] 135–144. old.) 13 A hivatkozási szempontból számomra irányadó Közgazdasági Szemle a kiadás helyét a kiadó neve után szerepelteti. 14 Szokványos hivatkozásjegyzékben nem szerepel, de hozzátartozik a bibliográfiai adatokhoz. 15 MSZ IS0 690 4. old. 12


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? személy a mű írója vagy az anyag összegyűjtője (e két szereplő az úgynevezett elsődleges szerző) szokott lenni, vagy az úgynevezett másodlagos szerző: a szerkesztő vagy fordító. Gyakran mind az elsődleges, mind a másodlagos szerzőt feltüntetjük a hivatkozásjegyzékben, de a másodlagos szerzők nevét értelemszerűen az elsődleges szerző neve után közöljük. A személynév vagy személynevek (keresztnevek) a vezetéknév mögé kerülnek. A keresztnév, főként idegen szerzők esetében, kezdőbetűjével is megadható. (Bár a kezdőbetűvel történő rövidítésből, gyakori nevek esetében, hibalehetőség adódik.) Azért célszerű a vezetéknevet mind a magyar, mind az idegen szerzők esetében előre tenni, mert általában vezetéknévre keresünk. Nem Paul vagy Farkas művét próbáljuk beszerezni a könyvtárban, hanem Samuelsonét vagy Hellerét. Japán, kínai és más, nem európai neveknél néha nem könnyű eldönteni, melyik a keresztnév és melyik a vezeték- vagy családi név. Ilyenkor a könyvtári információs szolgálatnál célszerű tájékozódni. (A szerzővel már az is előfordult, hogy a szóban forgó ország nagykövetségén tudták megválaszolni az idegen névvel kapcsolatos dilemmáit.) Adott esetben ne habozzunk ilyesfajta „rendkívüli” információs forrásokat is igénybe venni, hiszen még mindig jobb, mint tévedések forrásává, okozójává válni. Ha mégis bizonytalanok vagyunk a név helyességében, bizonytalanságunkat mindenképpen jelezzük. Ha a forrásban hibát találunk, akkor is hűen írjuk, ahogyan a hivatkozott dokumentumban szerepel, csupán egy szögletes zárójelbe tett [sic] szócskával jelezzük, hogy az átvett címadat pontatlan. A nem európai nevek esetében az autentikus formákat igyekezzünk átvenni, ahogyan a név a kiadott publikáció címlapján vagy a cikk fejében megjelenik. Kivételt jelentenek ez alól az orosz, a bolgár és a kínai nevek, ahol nem az angolos átírást, hanem a magyar átírás szabályait követjük. 16 A szerzők sorrendjét is úgy tüntessük fel, ahogyan az a címlapon szerepel, ne változtassuk például ábécérendűvé, ha eredetileg nem úgy volt megadva. Ha idegen (például angol) nyelvből veszünk át hivatkozásokat, az orosz neveket változtassuk meg a magyar átírási szabályoknak megfelelően (például „Khrushtchev”-et „Hruscsov”-ra). Az Amerikában élő oroszok vagy bolgárok nevét természetesen nem magyarosíthatjuk. Wassily Leontief-et például nem írhatjuk Vaszilij Leontyev-nek. Gyakran nagy utánjárást igényel, hogy egy orosz nevű szerzőről, aki amerikai folyóiratban publikál, eldöntsük: „orosz” orosz-e vagy amerikai orosz. Érdemes azonban ezt megtenni, hogy hivatkozásaink korrektek, pontosak legyenek. A kínai nevek három szótagból állnak (például Mao Ce-tung). Ne írjuk hát angolosan Mao Zedongnak. Az első a mi vezetéknevünkkel egyenértékű, a másik kettő pedig a személynévnek felel meg. A japán nevekben szintén a vezetéknév az első, az angol nyelvű kiadványokban azonban ezt a sorrendet megfordítják. A nevek írásmódjával kapcsolatos, nem mindig egyszerű kérdések eldöntéséhez bátran használjuk a Ki kicsodát, a kézikönyveket, lexikonokat. Ha ezekből sem tudjuk kideríteni a helyes írásmódot, forduljunk a könyvtári tájékoztató szolgálathoz, vagy keresgéljünk a nemzetközi adatbázisokban, illetve könyvtárakban az internet segítségével. Ha külföldön publikálunk, kövessük azt az elvet, hogy a név mindenkinek a legszentebb tulajdona, ne angolosítsuk vagy franciásítsuk hát magyar keresztnevünket! Ilyenkor is őrizzük meg az eredeti, autentikus írásmódot. A kettős nevek mindkét tagját vezetéknévnek tekintjük, ha kötőjel köti össze őket (például: Cseh-Szombathy). Ha nincs köztük kötőjel, akkor az angolszász, a skandináv és a portugál kettősneveknek csak a második tagját tekintjük családnévnek, egyébként általában mind a két, esetleg három nevet (például Martin du Gard, Roger). A hivatkozásokban a doktori és más címeket nem vesszük figyelembe. A Mac, O‟ , de, De, von, van, van der prefixumokat a névhez tartozónak vesszük. A névvel egybeírt prefixum – például a Mc – meghatározza az ábécérendet, a különírt nem. Von Lambsdorff nevét például ne a V betűnél keressük. Azonos írású nevek megkülönböztetésére a jr. (ifj.), sr. (id.) rövidítéseket alkalmazzuk a személynév kezdőbetűje után. Magyar nevekkel kapcsolatban mindig csak a magyar rövidítést adhatjuk meg. Több szerző esetén legalább az elsőt feltüntetjük, a társszerzőket pedig az „et al.” (et alii) (munkatársai) kifejezéssel jelöljük. Alkalmazható az „és mások” kifejezés is. A szerzőket mind szöveg közben, mind a hivatkozásjegyzékben vesszővel vagy nagykötőjellel választjuk el egymástól. PÉLDA: Galasi Péter – Kertesi Gábor Galasi P., Kertesi G. Galasi és munkatársai Az átírás szabályai megtalálhatók: Hadrovics László – Zoltán András (szerk.) [1985]: A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása. Az újgörög nevek magyar helyesírása. Akadémiai Kiadó, Budapest. 16


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? Galasi és mások Galasi et al. (Ez utóbbit értelemszerűen idegen nyelvű publikációkban alkalmazzuk elsősorban.) Magyar szerzőknél helyesebb, ha a vezetéknév után a teljes keresztnevet is feltüntetjük. Például: Falusné Szikra Katalin vagy Bródy András. Mindenesetre jobban hangzik, mint a neves kutatókat Falusnéként vagy Bródyként emlegetni. Különösen furcsa, ha egy nőt Vargaként vagy Kovácsként idézünk, lényegesen jobb, ha nem sajnáljuk Varga Júliának vagy Kovács Katalinnak nevezni őt. Előfordul, rendszerint sokszerzős cikkeknél, hogy valaki nem szerzőként, hanem szerkesztőként jegyzi a kötetet. A nevét ilyen esetben is ugyanolyan szabályok szerint kell feltüntetni, mint a szerzőét, csupán neve után zárójelben a szerk. vagy az ed. rövidítés szerepel. Címlapon azonban csak ritkán tünteti fel a szerkesztő a saját nevét. Ha nincs szerző (vagy szerkesztő), akkor a könyv, folyóiratcikk stb. címével helyettesíthetjük a szerző nevét, a névelőt figyelmen kívül hagyva.

4.2. A kiadási idő A kiadás idejeként az évszámot adjuk meg, mégpedig zárójelben a szerző(k) neve után. Ettől eltér számos kiadó és folyóirat gyakorlata, amelyek az évszámot a kiadás helye és a kiadó után, azoktól vesszővel elválasztva adják meg. Ezt nem tartjuk célravezetőnek, mert megnehezíti a tájékozódást. Ha az évszám nem ugrik ki, s keresni kell a hivatkozásjegyzék betűrengetegében, sokkal kevesebbet mond, mint ha már első ránézésre látható. Az évszámok kiugratása azért is fontos, mert az évszámokat átfutva az olvasó arról is tájékozódhat, mennyire frissek, aktuálisak a forrásaink, milyen periódust fog át a szóban forgó dolgozathoz társuló irodalmazás stb. Ha a kiadás évszáma hiányzik, körülbelüli évszámot tüntetünk fel, megkérdőjelezve. PÉLDA: Torino (s. a. – sine anno), 1943?. Néha előfordul, hogy a hivatkozásokban nem egy adott időpontban publikált cikkre, könyvre, hanem sorozatra hivatkozunk. Ilyen helyzet általában inkább bibliográfiák összeállításakor adódik. Ilyenkor nem a név után tüntetjük fel a megjelenés évét (éveit), hanem a vonatkozó szabvány szerint járunk el. Ha több részben megjelenő kiadvány több év alatt jelent meg, a kezdő- és a záróévet kell megadni. Ha a kiadvány megjelenése még nem fejeződött be, a kezdőévet kell megadni, amelyet kötőjel és szóköz követ: PÉLDA: Magyar–Szovjet Közgazdasági Szemle 1948–1954. Közgazdasági Szemle 1877–

4.3. A cím és az alcím feltüntetése A címet úgy adjuk meg, ahogy az az idézett mű címoldalán vagy az idézett cikk elején található. Ez vonatkozik az ortográfiára, a nagybetűk, illetve kisbetűk alkalmazására is. Régebben kiadott könyveknél előfordul, hogy a cím ma már nem érvényes helyesírási szabályok szerint íródott, ilyen esetben természetesen nem kell átírni a címet a ma érvényes helyesírás szerint. Ha lefordított műről van szó, célszerű az eredeti címet zárójelbe téve feltüntetni. Ez nem okoz nehézséget, hiszen a lefordított könyvek, tanulmányok belső copyrightoldalán az eredeti címet is feltüntetik, cikkek esetében pedig általában az első oldalon szokták közölni a lap alján az eredeti megjelenés adatait, így az eredeti címet is. PÉLDA: A bűnözés és Olaszország új gazdasági élete (La criminalita e le ricende economiche d‟Italia). Ha a hivatkozott idegen nyelvű cikk vagy könyv nehezen hozzáférhető nyelven jelent meg, szögletes zárójelben meg lehet adni a magyar fordítását.17 Ezzel eleget teszünk annak a szabálynak, hogy a hivatkozásoknál – írásmódban és minden más tekintetben – az eredetit tekintsük mérvadónak, és csak másodsorban tüntethetjük fel a fordítást, megkönnyítve ezzel is az olvasó dolgát. Kivételt jelentenek ez alól az orosz nyelvű címek. Az orosz nyelvű közleményekre egyes lapok, szerzők cirill betűs eredeti formában hivatkoznak, de sokkal gyakoribb a latin betűs átirat. A cirill betűs szavak átírását (transzliteráció) szabályok rögzítik, s ezek igyekeznek az eredeti kiejtést pontosan visszaadni. Ezekre az átírási szabályokra itt nem térünk ki. 17

MSZ ISO 690 12. old.


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? Időszaki kiadványoknál – például statisztikai közleményeknél – a bibliográfiai adatok felsorolását a címmel kezdjük. PÉLDA: Cím: Communications equipment manufacturers. Szerző: Manufacturing and Primary Industries Division, Statistics Canada Kiadás: Preliminary edition. Keltezés vagy sorszám: 1970– Megjelenés (hely, kiadó): Ottawa, Statistics Canada Év: 1971 Sorozat: Annual census of manufacturers Konferenciák esetében az ülések helyét és időpontját is közöljük. (Lásd a Friedrich Ebert Alapítvány konferenciáját a következő oldalon.) A cím és az alcím közé kettőspontot teszünk, vagy gondolatjellel választjuk el őket egymástól.

4.4. A kiadó, a kiadás helye A kiadót és a kiadás helyét csak a könyvek esetében szükséges feltüntetni, folyóiratok, periodikák idézésekor nem. A folyóirat címe többnyire elegendő támpont a keresésben. Ne írjuk tehát azt a hivatkozásjegyzékbe, hogy Közgazdasági Szemle, Budapest! A Budapest jó szívvel elhagyható, senki sem fogja összetéveszteni a Szemlét egy másik folyóirattal. A folyóiratcímet külföldi és egyes hazai folyóiratokban gyakran rövidítve adják meg. Mindazonáltal helyesebb – hiszen az olvasó dolgát megkönnyíti –, ha a folyóirat teljes nevét kiírjuk. Más vonatkozásokban – például szervezetek, kiadók nevénél is – gyakori a rövidítés. Vegyük tekintetbe azonban, hogy minden rövidítéssel bosszúságot okozunk az olvasónak. A rövidítésnek csak akkor látjuk értelmét, ha a helytakarékosság nem megy az információtartalom rovására. Tehát egyszer adjuk meg pontosan és teljes névvel a rövidíteni szándékozott szervezetet, kiadót, és később – második, harmadik, tizedik előforduláskor – már rövidíthetjük. A hivatkozásjegyzékben azonban lehetőség szerint ne rövidítsünk! A hivatkozáskor gondot okoznak a semmitmondó folyóiratnevek, amelyek könnyen összetéveszthetők egymással. Évekig a BKE folyóiratát Egyetemi Szemlének hívták. Helyes volt a címnek Aulára változtatása, de nem szerencsés a legutóbbi névváltoztatás: Társadalom és Gazdaság.. Hasonló nevű folyóirat (Gazdaság és Társadalom) ugyanis már van Magyarországon, és rendszeresen előfordul, hogy az olvasók összekeverik őket. Gyakran előfordul (különösen konferenciakiadványoknál, belső tanulmányoknál, de olykor még könyvek esetében is), hogy a művet nem hivatásos kiadó, hanem egy szervezet jegyzi, azaz tulajdonképpen egy szervezet vagy intézet tölti be a kiadó szerepét. Ezért az ilyesfajta adatok mindig a kiadó szokásos helyére kerülnek. A szervezetek nevét vagy kiírjuk, vagy a kezdőbetűkből álló rövidítésüket használjuk; az utóbbi esetben szögletes zárójelben a teljes nevet is megadhatjuk. PÉLDA: AFEE [Association for Evolutionary Economics]. Az azonos nevű szervezeteket helységnév-megjelöléssel különböztetjük meg. PÉLDA: Trinity College (Cambridge) Trinity College (Dublin) Államigazgatási szervek esetében az országnév is megadható. PÉLDA: France. Ministére des transport.


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? Ha a szervezet neve egymagában nem mond eleget (valamilyen osztály vagy tanszék), akkor elé írjuk a felette álló szervezet nevét. PÉLDA: London School of Economics. Department of International Economics. A konferenciának a néven kívül címe is lehet: PÉLDA: Tudományos-technikai innovációk keleten és nyugaton. A Friedrich Ebert Alapítvány konferenciája. Budapest, 1988. november 21–25. A kiadás helyét rendszerint a kiadó neve után tüntetjük fel, de egyes folyóiratokban, könyvekben ezek az adatok fordított sorrendben is követhetik egymást. Ilyenkor az elöl lévő városnév után kettőspontot szokás tenni. (A magunk részéről nem javasoljuk ezt a gyakorlatot.) Ha a mű egyszerre több helyen is megjelent, legalább egy helységet megadunk, mégpedig a legismertebbet. Kevéssé ismert kiadási hely esetén az ország vagy tájegység nevével is kiegészíthetjük azt. Például Brookfield (USA) vagy Cambridge (Massachusetts). Ez utóbbira a két (angol és amerikai) Cambridge miatt is szükség van. Közös kiadványok esetén több kiadó szerepel. Ha hiányzik a kiadás helye, akkor a s. l. (sine loco), magyarban pedig a h. n. (hely nélkül) rövidítést használjuk. Ha a kiadó neve hiányzik, a nyomda neve is használható: ha ezt sem ismerjük, akkor az ismeretlen kiadó kifejezéssel élhetünk18, vagy az ennek megfelelő s. n. (sine nomine, név nélkül) rövidítés kerülhet zárójelbe.

5. MÉG NÉHÁNY TUDNIVALÓ A HIVATKOZÁSOKRÓL Az alábbiakban szeretnénk az olvasó figyelmét néhány aprónak látszó, de nem mellékes tudnivalóra irányítani.

5.1. Kell-e oldalszám? A kötetre és oldalszámra különbözőképpen hivatkozunk, ha egy mű egészéről, vagy részéről, vagy egy gyűjteményes mű részéről van szó. A folyóiratok és kiadók gyakorlata meglehetősen különbözik abban, hogy hátul, a hivatkozásjegyzékben megkívánják-e az oldalszám feltüntetését vagy sem. Az érvényes szabvány állásfoglalása egyértelmű: Terjedelem (nem kötelező)19. A magyar kiadók – ennek megfelelően – rendszerint nem követelik meg az oldalszámokat az írást lezáró hivatkozásjegyzékben. Pedig ez a bibliográfiai adat bizonyos esetekben informatív lehet: tájékoztatja például a tanárt, hogy a hallgató mekkora terjedelmű irodalmat dolgozott fel, s az olvasó is véleményt alkothat az oldalszámokból arról, hogy mennyi anyagot tekintett át a mű szerzője. Ha a monográfia egészére hivatkozunk, a mű összoldalszámát, a kötetek számát (ha többkötetes a mű) vagy mindkettőt megadjuk.

5.2. Kettős hivatkozás A tudományos közleményekben a leggyakrabban olyan cikkekre hivatkozunk, amelyek folyóiratokban jelentek meg, de egyre gyakrabban találkozunk a szürke irodalom körébe tartozó más gyűjteményes művekkel is, például vitaanyagokkal (working paper), kongresszusi kiadványokkal, amelyek szerkezete a folyóiratokéra emlékeztet. Gyűjteményes mű egy részére való hivatkozás esetén a referencia kettőssé válik: meg kell adnunk egyrészt a gyűjteményes mű egészére vonatkozó bibliográfiai adatokat, másrészt az idézett önálló rész adatait is. PÉLDA: Varga Lajos [1992]: Ukrajna. Szovjet füzetek, 7. sz. Magyar Russzisztikai Intézet, Budapest. Ha disszertációra vagy annak téziseire hivatkozunk, akkor a szerző neve és a cím után azt is feltüntetjük, hogy milyen disszertációról (doktori, kandidátusi, tudományok doktora, PhD) van szó, továbbá hogy hol és mikor nyújtották be, esetleg azt is, hogy milyen intézményhez. 18 19

MSZ ISO 690 15. old. MSZ ISO 690 16. old.


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? Amikor anyagot gyűjtünk, általában még nem tudjuk, hogy a kijegyzetelt cikkre hol fogunk, és egyáltalán fogunk-e hivatkozni. Ezért a kijegyzetelt vagy kimásolt információk mellől sohase hagyjuk el a bibliográfiai adatokat, sőt ezeket a lehető legteljesebb formában és természetesen hibátlanul írjuk ki. Mint már említettük, célszerű erre a célra egy külön füzetet rendszeresíteni, vagy külön fájlban raktározni. Így nem kell hosszú hivatkozást közölni minden egyes idézett gondolat mellett. Nagyon kellemetlen, ha később vesszük észre, hogy a fénymásolatról hiányoznak a bibliográfiai adatok, vagy a harmadik társszerző utónevének kezdőbetűje, vagy a cikk záró oldalszáma. A címet mindig az eredeti nyelven írjuk ki jegyzetünkbe, mert ezt bármikor magyarra fordíthatjuk, a visszafordított cím viszont sohasem lesz teljesen azonos az eredetivel.

5.3. Nem is olyan egyszerű az ábécé! A hivatkozásjegyzék betűrendbe szedése is sok problémát okozhat. A hivatkozások jegyzékében szereplő nevek sorrendjére ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a névmutatóban szereplő nevekre. Ezeket ezért itt nem ismételjük meg. Az egyetlen eltérés a kétfajta jegyzék között az, hogy míg a névmutatóban a nevek pőrén, önmagukban szerepelnek, addig a hivatkozásjegyzékben évszám is kíséri őket (a mű elkészítésének vagy kiadásának éve). Ez egy újabb megkülönböztetésre ad lehetőséget. Ha több hivatkozás szerzője azonos nevű vagy ugyanaz a személy, akkor sorrendiségük megállapításakor az évszámokat vesszük figyelembe, de más adatokat már nem. Ha a név és az évszám is azonos két vagy több cikknél, akkor a hivatkozásjegyzékben az ábécé kisbetűit ragasztjuk az évhez, így téve lehetővé az írások megkülönböztetését. PÉLDA: Kovács G. [1974a]; Kovács G. [1974b]; Kovács G. [1975]; Kovács S. [1972]; Kovács S. és Kiss B. [1963]; Kovács S., Kiss B. és Nagy Z. [1962]; Kovács S. és Szabó D. [1960]

5.4. Hivatkozás többszerzős cikkek esetében Ha a szerző neve a mondatban úgyis szerepel, a zárójelben azt már nem ismételjük meg. Például: „Tanneh [1995] megállapította, hogy…” Ha több közlemény jelent meg azonos szerzőtől ugyanabban az évben, vagy ha a műnek több szerzője is van, akkor a következő variációk fordulhatnak elő: (Friedman [1992a] [1992ab], Oblath és Valentinyi [1993]), Nelson és Winter [1982], Portes et al. (vagy: és mások) [1987]. A természettudományok esetében nagyon gyakori, hogy egyugyanazon közlemény mögött száznál is több társszerző áll. A társadalomtudományok: a közgazdaság-tudomány vagy a szociológia esetében ez jóval ritkábban fordul elő. A tapasztalatok szerint, minél fejlettebb egy tudomány, annál inkább szükség van a teammunkára, s annál gyakoribb, hogy sokszerzős cikkekre kell hivatkoznunk 20. Ha ez megállapítható is, természetesen nem lehet szó szerint venni. A trend mindenképpen a több szerző által jegyzett cikkek szaporodása a társadalomtudományok területén is. „Kettőnél több szerző esetén rövidíteni lehet az idézést oly módon, hogy csak az első szerző nevét tüntetik fel, a munkatársakat pedig az »et al.« kifejezéssel kiegészítve, feltéve, hogy az így rövidített forma nem teszi kétségessé a rövidítés és a hivatkozás közötti megfelelést.”21 A szerzők felsorolásakor kivételnek tekintjük azt az esetet, amikor – több szerző írásánál – nem az ábécérendben első szerző neve áll a cikk tetején elsőként, hanem annak a neve, aki vezette a kutatást, vagy akinek a lényegesebb volt a hozzájárulása az adott írásmű megszületéséhez. Ez a társadalomtudományi szakmunkákban ritkán fordul elő, de másutt (például orvostudományi közleményekben) ez az általános gyakorlat. Ilyenkor természetesen ezt a „vezérnevet” szerepeltetjük a szöveg közben történő hivatkozásban is. A tanulmány végén közölt hivatkozásjegyzékben azután három-négy szerző esetében kiírhatjuk valamennyi nevet, s csak ennél több szerző esetében folyamodunk az „et al.”, illetve „és munkatársai” megnevezéshez. Szó szerinti idézetnél szükség van az oldalszám feltüntetésére is: (Brown [1978] 302. old.), mégis sokszor előfordul az oldalszám mellőzése. Nehéz egyetlen szerzőnek megtörni ezt a gyakorlatot, hiszen ha például kereszthivatkozással él, akkor rá kell hagyatkoznia arra a szerzőre, akinek a közvetítésével idézte az említett művet. Ha a forrásban nem volt oldalszám, akkor nyilván ő sem adhatja meg. Ha egy mű nevét többször kell említenünk cikkünknek egy rövid szakaszán, az ismétlések helyett az „i. m.” (idézett mű) rövidítést használhatjuk.

5.5. A szokványostól eltérő hivatkozások Hivatkozás elektronikus forrásokra A természettudományokra vonatkoztatva Price a következőket mutatta ki: A háromszerzős cikkek száma gyorsabban nő, mint a kétszerzősöké, a négyszerzős dolgozatoké gyorsabban, mint a háromszerzős cikkeké és így tovább. (Such – Tóth [1989].) 21 MSZ ISO 690 21. old. 20


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? A világhálóról szerzett anyagokra való hivatkozáskor természetesen ugyanúgy meg kell adnunk a szerző vagy közreadó nevét és a munka címét, mint a papírforrások (hard copyk) esetében. Gyakran azonban éppen ezek az adatok hiányoznak vagy nem vehetők ki egyértelműen. Ezért is nagyon fontos az anyag elérési címének a megadása. A szerző és a cím után (ha vannak egyáltalán) a forrás elérhetősége következik, amely rendszerint egy URL-cím. Gyakran be kell érnünk ennyivel. PÉLDA http://www.lib.berkeley.edu/TeachingLib/Guides/Internet/Glossary.htm Ami ellenben igazán fontos, az az, hogy minél pontosabban megjelöljük azt az időpontot, amikor letöltöttük a szóban forgó forrást. PÉLDA: (2000. november 15. 8 óra 15 p.) A teljes hivatkozás a fenti esetben a következő: Barker, Joe [2000]: Glossary: Web Searching Jargon.http://www.lib.berkeley.edu/TeachingLib/Guides/Internet/Glossary.htm.

and

Netscape

Teaching Library Internet Workshops, University of California, Berkeley, November 15. 8.15. (A november helyett természetesen 11-et (mármint 11. hót) is írhatunk.) Nem szokványos hivatkozásokra késztethetnek bennünket továbbá nem konvencionális forrásaink is. Forrás lehet egy magnókazetta, CD-ROM22 vagy más audiovizuális dokumentáció is! (Ezeket a forrásokat természetesen ugyanolyan ellenőrizhető módon kell dokumentálni, mint a hagyományos, gutenbergi lelőhelyeket.) Idézhetünk akár egy e-mail üzenetet is, amelyben diák- vagy kutatótársunk foglalt állást valamely szakmai kérdésben. Ez esetben az idézés módja az alábbi: Kosut, Cynthia [1997]: It‟s Greek to Me. Személyes e-mail üzenet. ([email protected]) Szeptember 4. 11. óra 21 perc.) Mint látható, a subject rovatba írt megjelölés helyettesíti a dokumentum címét, a „személyes e-mail üzenet” pedig olyasféle „műfaji megjelölésként” szolgál, mint a zárótanulmány vagy a konferencia írásos anyaga. A kiadó helyére az URL-cím kerül. Az e-mail esetében, akárcsak minden más, a világhálóról levett dokumentum esetében meghatározó, hogy pontosan mikor jutottunk hozzá. Ha nagyon precízek akarunk lenni, nem csupán a napot, de az órát, percet is kiírhatjuk. Erre az adatra kutatók esetében az elsőbbségi (prioritási) problémák miatt olykor szükség lehet. A prioritási viták szaporodása is jelzi, hogy a társadalomtudományokban, mint más tudományterületeken is, egyre fontosabb lesz a kutatásokban az időtényező. Az ismeretek gyorsan avulnak, nagy szerepe van az írásban még meg nem jelent gondolatoknak is, hiszen gyakran ezek a nem publikált gondolatok jelentik a „tudomány legutolsó szavát” az adott kérdésben. Ha olyan írást idézünk, amely megjelenés alatt áll, a hivatkozásban ezt a körülményt mindenképpen fel kell tüntetni, és – ha lehetséges – jelezzük a megjelenés várható időpontját, illetve idejét is. A „megjelenés alatt” megjegyzés esetén a hivatkozásjegyzékben esetleg már meg tudjuk adni a folyóirat címét, a nyomdai levonatban pedig teljessé tehetjük a referenciát. (Természetesen ez csak akkor sikerülhet, ha az idézett szerző tanulmánya előbb jelenik meg, mint a miénk, illetve ha előbb születik végleges döntés a megjelentetéséről.) Vannak olyan hivatkozások is, amelyeket nem szoktunk betenni az irodalomjegyzékbe, hanem kizárólag a szövegben fordulnak elő. Például: (Szabó Judit személyes közlése). Erre rendszerint akkor kerül sor, ha az idézet írásban nem hozzáférhető. Ilyenkor szöveg közti megjegyzések figyelmeztetik az olvasót, hogy a hivatkozás nem ellenőrizhető, és hogy ezeknek a vizsgálatoknak az eredményeit valószínűleg még semmilyen lektor vagy szerkesztő nem bírálta el. Ezek a „jobb híján” hivatkozások előfordulnak, de a szerkesztők nem szeretik őket. Csak akkor éljünk velük, ha elkerülhetetlen.

22

CD-ROM-ok bibliográfiai leírásáról lásd Prejczer [1996] 223–230 old.


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK?

6. A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNYEK HATÁSÁNAK MÉRŐSZÁMAI ÉS ÉRTÉKELÉSÜK A hivatkozások pontos kezelése azért is nagyon fontos, mert a kutatók teljesítményét éppen a rájuk való hivatkozások mennyiségével (olykor minőségével) jellemzik. Az idézettség fontos értékelő paramétere egy-egy szerző, tudományos közösség vagy folyóirat munkájának. Ezzel összefüggésben vizsgálják a kutatók és dolgozataik másokra gyakorolt hatását, vagyis az úgynevezett impakt faktort. Az impakt faktor nemcsak a kutatók hiúsága vagy a tudományos fokozatok odaítélése szempontjából fontos, hanem az irodalmazást, a szakirodalomban való tájékozódást is megkönnyíti. Érdemes hát lapozgatniuk diákoknak is a Science Citation Index című periodikát (pontosabban a társadalomtudományok esetében a Social Science Citation Indexet), hiszen jó eszköz a szakirodalom útvesztőiben való eligazodásra. E különleges csemege egyedülálló lehetőséget nyújt arra, hogy megvizsgáljuk: hányan hivatkoztak egy adott cikkre az elmúlt két vagy éppen öt évben. A Science Citation Index évente hatszor jelenik meg, és összesített tárgy- és névmutatói is jó szolgálatot tehetnek a keresésben. (Csermely – Gergely [1994] 46. old.)

6.1. Idézettség, impakt faktor, felezési idő Az ISI (Institute for Scientific Information) amerikai magáncég (Philadelphia) 1966 óta publikálja az úgynevezett citációs indexet (szakterületünkön a Social Science Citation Indexet), amely a folyóiratok és a szerzők, illetve a publikációk hatását méri az adott tudományágra. Mindezek az adatok 1997 óta a világhálón is megjelennek a Web of Science adatbázisban. A Web of Science tulajdonképpen interfész a három legnagyobb citációs adatbázishoz, a Science Citation Index Expandedhez (korábban SciSearch), a Social Sciences Citation Indexhez (korábban SocialSciSearch), valamint az Arts&Humanities Citation Indexhez (régi nevén Arts&Humanities Search). Bennünket természetesen mindebből elsősorban az SSCI, a társadalomtudományokra vonatkozó adatbázis érdekel. A publikációk idézettségét feltérképező Social Science Citation Index alfabetikus rendben szerveződik az elsőként szereplő szerző neve szerint. Mindegyik citált eset tartalmazza a hivatkozott szerző nevén és a publikáció címén kívül a folyóirat nevét, a kötetszámot és az oldalszámot. Az SSCI-ben egy adott írásra vonatkozóan kétfajta adat szerepel: a citáció és a referencia. Sokak szemében ez a két dolog majdnem azonos, valójában azonban egymás ellentétpárjai. A referencia tulajdonképpen azt az elismerést fejezi ki, amelyet a szóban forgó dokumentum egy másik dokumentum számára nyújt. A referenciát tehát adják. Referenciának nevezzük azokat a műveket, amelyeket a szerzők felsorolnak egy-egy vizsgált cikk irodalomjegyzékében. A citáció ezzel szemben annak elismerése, amit a szóban forgó dokumentum kapott más dokumentumok szerzőitől. A citáció tehát a vizsgált írásra kapott hivatkozások száma. A kettő együtt kifejezi a kutatók munkájának összefüggését egymással, az adott szerző beágyazódását a tudományos közösségbe. Természetesen a teljesítmény megítélése szempontjából sokkal érdekesebb a kapott hivatkozások száma (citáció), feltehetően ezért is nevezik az indexet citációs, nem pedig referencia-indexnek. A tág értelemben vett Citation Index négy komponensből, négy fejezetből áll. (Garfield [1988].) Ezek az alábbiak: ◊ Citation Index; ◊ Source Index; ◊ Corporate Index; ◊ Permuterm Subject Index. A Source Index abban különbözik a Citation Indextől, hogy valamennyi szerző (tehát nem csak az elsőként megjelölt szerző) alfabetikus listája a vonatkozó művekhez tartozó bibliográfiai adatokkal együtt. A Corporate Index a szervezetek, illetve a társaságok szerint rendezi a hivatkozásokat, földrajzi, illetve alfabetikus csoportosításban. A Permuterm Subject Index a dokumentumokban felbukkanó kulcsszavak szerint rakja sorba a hivatkozásokat, mégpedig páronként (például tőkepiacok és bizonytalanság). A citációs index a bibliometria23 és a scientometria közös forrása. Mindkettő a tudomány tanulmányozása kvantitatív módszerekkel. A citációs indexre alapozódó reprezentatív mérési eredményeket az úgynevezett JCR 23

A bibliometriáról részletesen lásd a Könyvtárosok kézikönyvének 2. fejezetét. (Horváth – Papp [1999].)


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? (Journal Citation Reports) tartalmazza, amelyet az ISI rendszeresen publikál. A JCR a citáción kívül tartalmazza az úgynevezett felezési időt, az immediacy indexet és az impakt faktort. A tudománymetria szempontjából az impakt faktor a legfontosabb mérőszám. ◊ Felezési idő: az az időtartam, amely alatt egy adott tanulmányra történő összes hivatkozások száma a megjelenést követő első évben tapasztalhatónak a felére csökken. Azaz ha a felezési idő öt év, ez azt jelenti, hogy például a megjelenést követő első évben kapott 50 hivatkozás 5 év alatt csökkent 25-re. A folyóiratirodalom átlagos felezési ideje 5,9 év. A Közgazdasági Szemlének más tudományágak folyóirataihoz képest igen alacsony a felezési ideje, azaz a cikkek gyorsan avulnak. 1963 és 1987 között ez a szám 2,1 év volt. (Sajnos újabb felmérés nincsen.) ◊ Price index: egy cikkre történő, 5 évesnél nem régebbi hivatkozások osztva az összes hivatkozások számával. ◊ Impakt faktor: először 1955-ben említették (Garfield [1955]), és azóta is széles körű és heves viták tárgya. Impakt faktor (hatástényező) egy folyóirat átlagos idézettsége, amelyet úgy kapunk meg egy adott évre, például 1999-re vonatkozóan, hogy az 1999-ben kapott összes idézések számát elosztjuk az 1997-ben és 1998-ban publikált cikkek számával. Nyilvánvaló, hogy a szerzőknek célszerű minél magasabb impakt faktorral rendelkező folyóiratban publikálniuk. Az impakt faktor használata fokozatosan fejlődött ki, különösen Európában. A számláló a citációk száma egy adott évben bármely cikkre, illetve folyóiratra, amit az előző két évben publikáltak. A nevezőbe azonban értelemszerűen csak az érdemi publikációk kerülnek (könyvismertetések, hirdetések stb. nem). Hasonló módszerrel nemcsak a folyóiratoknak, hanem az egyes szerzőknek is ki lehet számítani az impakt faktorát. Az impaktfaktor-számítást az utóbbi időben már nemcsak az előző két évre, hanem az előző évre is elvégzik, a cikkek gyors elavulása miatt. ◊ Immediacy index: azt méri, hogy milyen gyorsan fedezik fel a folyóirat átlagos cikkét. Úgy számolják ki, hogy egy adott évben a folyóirat összes cikkére történő citációkat osztják a forrásmunkákra való hivatkozások összes számával. ◊ Citációsűrűség: ez is mond valamit az újságról, és egy cikk referenciajegyzékében hivatkozott szerzők átlagos számát jelöli. A citációsűrűség erősen függ a tudományágtól. Egy elmélettörténeti cikkben nyilván több a citált cikkek száma, mint egy empirikus felmérést ismertető vállalati tanulmányban.

6.2. A citációs indexekre alapozott értékelés korlátai A citációs index és a rá alapozódó tudománymetriai mérések gyengéje, hogy a citációt kiragadott egységként kezelik, függetlenül az idézés jellegétől. Ezenközben azt az érzetet keltik, hogy a citációs index alkalmas az idézés komplexitásának visszatükröződésére, s ezáltal a kutatói teljesítmény értékelésére. Pedig a hivatkozás pozitív és negatív egyaránt lehet. Nyilvánvalóan nem mindegy, hogy valakinek a sorait elrettentő példaként, netán egyszerűen csak megbírálandó álláspontként idézik, vagy pedig pozitívan hivatkoznak rá. Mindazonáltal, ha egy folyóiratcikket negatív értelemben sokan idéznek, akkor az úgynevezett hasznos hibának számít, ami előmozdítja a tudomány fejlődését. Az sem mindegy, hogy a hivatkozás központi jelentőségű, mellőzhetetlen a tanulmány mondanivalója szempontjából vagy periferikus. Az alapvető statisztikai, illetve a kutatások állásáról referáló „szemléző” munkák eleve nagy hivatkozásmennyiségre számíthatnak, miközben esetleg egyetlen gondolattal sem viszik előbbre az adott tudományterület fejlődését. (Lindsey [1978].) (A legnagyobb mértékben hivatkozott közgazdasági folyóirat jelenleg a Journal of Economic Literature, amely kizárólag ilyen referáló jellegű24, tudományos újdonságokat nem tartalmazó cikkeket közöl. A tudományos kutató, illetve a tanulmány pillanatnyi értékét az a folyóirat adja, amelyben megjelenik. A tudományos közlemények száma azonban önmagában nem értékmérő. Az olvashatóságot és az olvasottságot is érdemes megkülönböztetni. Az interneten elvileg sokan hozzáférnek írásunkhoz, de közülük valószínűleg csak igen kevesen olvassák. A legszűkebb szakma sokszor két-három embert jelent egy-egy téma esetében, de az ő véleményük fontosabb lehet, mint hogy hányan látogatták meg az adott cikket a szerző internetes honlapján. (Tomcsányi [2000] 266. old.) Az is teljesen egyértelmű, hogy a már neves kutatókra szívesebben hivatkoznak, mint az ismeretlenekre, még akkor is, ha ez utóbbiak értékesebb munkát tesznek le az asztalra (Máté-effektus). Az első cikkes szerzőktől Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a JEL általában a tudományterület legjelesebb képviselőit kéri fel ilyen referáló jellegű cikkek írására. A legtöbb esetben az első cikket követi egy második is. De a neves szerzőknek is megvannak a maguk hátrányai. Idézettségüket csökkenti, hogy idővel annyira beépülnek a köztudatba, hogy megállapításaik, tételeik szinte szellemi közkinccsé válnak, amire már felesleges névvel hivatkozni. 24


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? való ódzkodás ésszerűnk tűnik, mert az „egycikkes kutatók” aránya az összes publikáló kutatók között igen magas. Azokat véve alapul, akik egy cikket publikálnak, csak 5 (!) százalékuk esetében követi az első cikket egy második is.

6.2.1. Egy felettébb érdekes felmérés Robert May angol kutató a citation index alapján 8,4 millió cikkből származó 72 millió citációt elemzett, amelyeket 1981 és 1994 között publikáltak több mint 4000 folyóiratban. A cikkek 79 országból származtak. (Orlans [1997] 6–7. old.) A vizsgálat a citációs index számos furcsaságára irányította rá a figyelmet. Az indexben Izland szerepel, de Oroszország nem. Az index több, angol nyelven publikált cikket fog át, mint az összes többi nyelven publikált cikkek száma együtt véve. A citációk megoszlása országok szerint 1981 és 1994 között: 1. USA – 35 százalék25; 2. Anglia – 8 százalék; 3. Japán – 7,3 százalék 4. Németország – 7 százalék 5. Franciaország – 5,2 százalék; 6. Kanada – 4,5 százalék; 7. Olaszország – 2,7 százalék Az egy cikkre jutó citációk számában az alábbi sorrend alakult ki, amely a publikációk hatásának durva becsléseként elfogadható: 1. USA 2. Svájc 3. Svédország 4. Dánia 5. Anglia 6. Hollandia 7. Kanada A citációk megoszlása a kormányzati alapokból juttatott egymillió dollár kutatási kiadásra vetített publikációk száma szerint: 1. Kanada 2. Anglia 3. USA A lakosságszámra vetített publikációk száma szerint: 1. Svájc 2–4. Izrael, Svédország, Dánia 5–8. Kanada, Hollandia, Finnország,

25

Több, mint az amerikaiakat követő legtöbbet produkáló 6 ország együttesen.


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? Egyesült Királyság 9. USA Forrás: Orlans [1997] 6–7. old. 1981 és 1994 között a cikkek száma átlagosan évi 3,7 százalékkal nőtt. Hongkong, Szingapúr, Kína, Dél-Korea és Tajvan vonatkozó adata meghaladta a 10 százalékot, miközben az USA-ban ez az adat 2,7 százalék, minek következtében az USA részesedése évi 1 százalékkal csökken.

6.2.2. Periferikus országok lehetőségei Az SSCI durván 3300 tudományos folyóiratot vesz figyelembe a világban megjelenő mintegy 70 000 közül. (Garfield [1988].) A magyar közgazdaság-tudományi folyóiratok közül egyedül az Acta Economica-t ismerteti, a társadalomtudományok területén pedig, beleértve az Actát, összesen két magyar folyóiratot vesz számításba. Az indexbe való bekerülés szükséges, de nem elégséges feltétele egy 10 000 dolláros előfizetés az SSCI-re, továbbá a nemzeti nyelven megjelent cikkek angol nyelvű absztraktjának a közlése és az időben történő megjelenés. (Lost Science… [1995].) Sok folyóirat, csak azért, hogy az SSCI-be bekerülhessen vagy bennmaradhasson, valamennyi cikkét angolul is közli. Némelyik teljesen felhagy az anyanyelven történő publikálással. Nem elég, ha a folyóirat a szerkesztőbizottságban hazája legnevesebb tudósait tömöríti, arra is szükség van, hogy ezeknek a személyiségeknek elég magas legyen az impakt faktoruk. De igazából még ez sem mindig elégíti ki az SSCI embereit, ezért a periferikus országok folyóiratai be szoktak vonni amerikai, illetve kanadai kollégákat a szerkesztőbizottságba. Ugyanakkor előfordult, hogy egy újonnan induló amerikai újságot már bevettek az SSCI-indexbe, s az hat hónapos pályafutás után már azzal hirdethette magát, hogy szerepel az indexben. (Lost Science… [1995].) A periférikus országok számára az is problémát okozhat, hogy olyan kérdéseket, amelyek regionális jellegűek, de az amerikaiakat nem érdeklik, sohasem fognak bevonni a citációs index látókörébe (példa: mexikói kolerakutatások). Ebből következően ezek az országok nemcsak a főáramtól szigetelődnek el, hanem egymástól is. (Nagyjából hasonló a helyzet a posztszovjet régió egészében. Bármelyik amerikai periferikus kérdésről többet tudhatunk meg, mint a lengyel vagy a bolgár fejlődés legfontosabb problémáiról.) Ez tovább erősíti a citációs indexen kívül rekedtek periferiális helyzetét. 1981 és 1993 között a Harmadik Világból származó, SSCI-ben szereplő folyóiratok száma 80-ról 50-re apadt. (Lost Science… [1995].) A fejlődő országok mintegy 2 százalékkal veszik ki részüket az indexelt folyóirat-termésből, miközben a tudományos viták 80 százaléka ebben a térségben zajlik. A fejlődő országok háttérbe szorulása a tudományos közlésekben egyre erősödő folyamat. (Local Impact Factors… [1997].) A tudományos kutatások ilyetén globalizálódása nagy veszélyt jelent a fejlett országokra is. A teljes hírzárlat a fejlődő országok tudományos termését illetően például az egészségügyben sokat árthat nekik is. E veszélyeket felismerve a WHO létrehozott egy konzorciumot 223 fejlődő világbeli orvosi folyóirat indexelésére. A 750 dolláros előfizetési díj mellett ez sokkal inkább elérhető a fejlődő világ számára, mint az SSCI, amelynek az előfizetési díja 10 990 dollár, azaz messze meghaladja bármely fejletlenebb országban található könyvtár lehetőségeit, még azzal együtt is, hogy az ISI néha ezeknek diszkont árakat számol. A citációk tárgyiasult formában jelzik egy-egy kutató vagy folyóirat értékét, és nagy szerepük van a kutatók tudományos előmenetelében is. Az értékelés azonban a citációktól függetlenül is fontos része a tudományos közösségek életének. Ezért, bár nem tartozik szorosan a témához, végezetül kitérünk a tudományos munka kollégák általi megítélésének néhány problémájára, illetve az ezzel kapcsolatos tudnivalókra.

6.3. A tudományos munka értékelése Az értékelésre, amelynek általában része a citációk elemzése is, többnyire a publikálással összefüggésben, illetve a tudományos ranglétrán való előrehaladás jelentősebb lépcsőinél kerül sor (PhD-fokozat, habilitáció, nagydoktori védés stb.). A kutatók sokszor hevesen tiltakoznak munkájuk értékelése ellen, mondván, hogy az erősen emlékeztet a sertésmázsálás texasi módjára. A disznót a libikóka egyik végére helyezzük, a másik végére pedig köveket rakunk addig, amíg az egyensúly be nem áll. Majd pedig megsaccoljuk a kövek súlyát. (Solla Price [1979] 161. old.)26 Az értékelés irányulhat egy-egy konkrét tanulmányra (publikálás céljából) vagy a kutatói életpályára (akadémikusválasztás), esetleg a kettő együttesére (PhD-védés, habilitáció stb.). Az értékelési procedúra a 26

Solla Price-t idézi Tomcsányi [2000] 270. old.


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? legtöbb tudományos közösségben jól szabályozott rítusok szerint folyik.27 Objektivitását a kétoldalúan „vak”, illetve anonim megítélés révén igyekeznek biztosítani. Kettős névtelen lektorálás esetében az értékelő nem tudja, hogy kit értékel, az értékelt pedig nem szerezhet tudomást arról, hogy ki adott róla véleményt. Különösen az úgynevezett referált folyóiratoknál törekszenek anonimitásra, amikor az értékelés tétje egy adott publikáció megjelentetése vagy elutasítása. A tudományos pályán mozgók sokszor kerülnek szembe az értékelés dilemmáival, akár mint értékelők, akár mint értékelés „szenvedő tárgyai”. Kiinduló tétel, hogy mindig az eredményt, és sohasem a személyt kell értékelnünk az úgynevezett ”peer review”, azaz a munkatársi értékelés során. Vagyis normális körülmények között – ahogyan Tomcsányi Pál fogalmaz – az értékelés „eredményfugális” és nem „személypetális”, vagyis a kutató személyének egyéb jellemzőit (címét, pozícióját, nemzetiségét, korábbi munkáit) nem veszi figyelembe. (Tomcsányi [2000] 262. old.)

6.4. Mit értékelünk? Ez persze csak az ideális állapot, és nem a valóság. Minél nagyobb egy ország, vagy minél inkább bekapcsolódott a tudomány globális áramlataiba – ceteris paribus –, annál jobban meg lehet közelíteni ezt az ideát. Annál kevésbé valószínű ugyanis, hogy személyes lekötelezettségek, klánokhoz való tartozás stb. befolyásolhatják az ítéletet. Nagy, illetve nyitott országban nagyobb valószínűséggel lehet a bíráló valóban független. Kis, zárt országban, a függetlenség többnyire illuzórikus.

6.4.1. Milyen szempontok szerint értékelünk? Szellemi érték: ◊ újszerűség; ◊ az adott tudományág fejlődéséhez való hozzájárulás; ◊ megalapozottság, a bizonyítás színvonala. Gazdasági-társadalmi érték: ◊ gyakorlati haszon; ◊ oktatásban való használhatóság; ◊ piaci eladhatóság (ez inkább kiadói szempont). A fenti értékelési szempontok korántsem egyenrangúak. Legfontosabb a munka, a tétel, a gondolat újdonságértéke. Az újszerűség gyakorta a mavericitásból, azaz a szokatlan képzettársításokból adódik. A tudományos önvédelem azonban legtöbbször akadályozza a valóban új eredményekhez vezető szokatlan képzettársításokat (a kitaposott út előnyben részesítése). Ez részben jogos, hisz a meghökkentő gondolatok tetemes részéről kiderül, hogy csupán fantazmagória, s a tudomány eszközeivel nem igazolható. Mindazonáltal – különösen a fiatal kutató számára – ajánlatos kilépni a megszokott mederből, s megkérdőjeleznie azokat a megközelítéseket, amelyekben általános konszenzus alakult ki. Ez még akkor is fontos, ha cáfolhatatlan igazságot kérdőjeleznek meg. A tagadáson, kétkedésen keresztül ugyanis sokkal jobban megértik a vonatkozó tételt, mint ha pozitív attitűddel állnának hozzá, s azonnal elfogadnák azt a gondolkodási fonalat, amelyet a tétel megalkotói kijelöltek.

6.5. Értékelési mátrix Az alábbiakban egy térképet rajzolunk az értékelés szempontjairól. Mellékeljük azt az értékelőlapot, amelynek egy finomított változatát jelenleg is használják a PhD-dolgozatok elbírálására. Arra biztatom az olvasót, hogy ennek az értékelési mátrixnak a kitöltésével ellenőrizze dolgozatát vagy megjelenés alatt álló cikkét, s a kapott eredmények gyenge pontjainak ismeretében próbáljon még valamit változtatni a dolgozaton, már ha természetesen nem holnap van a beadási határidő. De az értékelők is hasznosíthatják ezt a kis táblázatot, ha nem kaptak előre elkészített értékelő lapot attól, aki őket ezzel a nehéz feladattal megbízta.

E rítusok, illetve eljárások természetesen sok kívánnivalót hagynak maguk után, bármennyire törekszenek is objektivitásuk erősítésére. Az értékelés nehézségeiről a citációkkal összefüggésben lásd P. O. Seglen [1997] igen figyelemreméltó írását. 27


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? 3. táblázat.Értékelési mátrix tudományos dolgozatok ellenőrzésére


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? Az 5–10 kérdésben elért pontokat kétszeres súllyal, míg a 13–14 kérdésekben elért pontszámot fél súllyal kell figyelembe venni. A többi egyszeres súllyal számít az értékelésbe. 25 pont körüli érték már jó eredménynek mondható.

7. A PLÁGIUM A tudományos munka értékelésekor alapvető jelentőségű, hogy a teljesítményeket egyénekhez tudjuk kötni, s a kutatók-diákok ne ékeskedjenek idegen tollakkal. Ezen az alapvető morális követelményen túl, már az eddigiekben is érintettünk a hivatkozással kapcsolatban néhány olyan kérdést, amely etikai dilemmákat vet fel. A „karácsonyi üdvözlet” jellegű hivatkozás csakúgy kétségeket ébreszt a dolgozat szerzőjének becsületességét illetően, mint az elődök teljesítményének figyelmen kívül hagyása. A legsúlyosabb etikai problémák azonban kétségkívül a plágium esetében merülnek fel. A plágium más szerzők kutatási eredményeinek idézőjel és hivatkozás nélküli átvétele, saját gondolatként, eredményként történő közreadása, olyan formában, hogy az alkalmas az olvasó megtévesztésére. Más megfogalmazásban: „A hivatkozás elmulasztása valamely fontos, az adott közleménnyel jelentős tartalmi átfedésben lévő dolgozatra a tudományos közlés esetében plágiumnak tekinthető.” (Beck [1992] 263. old.) A plágiumnak természetesen fokozatai vannak: ◊ más szerzők alkotásának teljes egészükben való lemásolása és saját név alatt közlése – a szerzőre való mindennemű hivatkozás nélkül28; ◊ más szerző alkotásainak részbeni eltulajdonítása, fontos gondolatsorok, részek, alfejezetek átemelése hivatkozások nélkül; ◊ más szerző lényeges felfedezésének, gondolatának, felmérésének, megállapításának, gondolatkísérletének közzététele az eredetire való hivatkozás nélkül; ◊ más szerző lényeges felfedezésének, gondolatának, eredményének, modelljének, felmérésének, megállapításának, gondolatkísérletének közzététele az eredetire való hivatkozással, de homályban hagyva a szerző és az átvevő pontos szerepét az adott modell, gondolat stb. kimunkálásában. Sokan – különösen a diákok közül – csak az elsőként, illetve másodikként említett esetet, azaz csak azt tekintik plágiumnak, ha valaki vagy egész dolgozatokat „lop el”, vagy esetleg oldalakat másol ki egy tanulmányból, s azt saját tanulmánya részeként közli anélkül, hogy megemlítené az eredeti dolgozat szerzőjének (szerzőinek) a nevét. Valójában a plágium határait ennél jóval szélesebben kell megvonnunk. Az is plágiumot követ el, aki a tanulmányát összeollózza, több szerző gondolattöredékeiből állítja össze anélkül – és éppen ez a vízválasztó –, hogy maga akár egyetlen érdemi gondolatot is fűzne hozzájuk. Ez még akkor is plágiumnak számít – legalábbis etikai értelemben –, ha hivatkozunk a szerző(k)re. „Idegen kutatási eredmények elsajátításának másik lehetősége a kutatás summázott eredményeinek közlése, annak mindennemű továbbfejlesztése nélkül. Ez a módszer a formai és hivatkozási előírások betartásával akár etikusnak is tűnhet. Nem az. Különbséget kell tennünk ismertetés és közlés között. Az ügyesen megfogalmazott közlésekből rendszerint nem derül ki, hogy a közölt mondanivalóban van-e a szerzőnek saját gondolata is, vagy csupán egy másik szerző eredményeit veszi át az első szótól az utolsó szóig.” (Koncz [1992] 706. old.) Mások kutatási eredményeinek a közlése saját cikkben három esetben lehet etikus: 1. az úgynevezett szemléző cikkek esetén, tehát amikor a tudományos közlemény bevallott célja, hogy ismertesse egy adott tudományterületen elért tudományos haladást, értékelje a kutatók teljesítményeit, bemutassa a tudomány legutóbbi állását, azaz a state of the art-ot; 2. „ha a szerző az adott kérdésekben önálló kutatásokat is folytat, ha a felhasznált idegen kutatási eredmények beépülnek a saját munkájába, annak építőkövévé válnak. Ha az idegen és a saját eredmények egymásra épülnek, vagy egybefonódnak, gazdagítva ismereteinket az adott tárgykörben” 29; 3. ha írásunk kritikai jellegű, s azért kell ismertetnünk más szerző munkáját, mert saját véleményünket annak ellenében fejtjük ki, bíráljuk az említett szerzőt. Az irodalomban rendszerint csak ezt a legsúlyosabb fokozatot tekintik plágiumnak. „Az irodalmi és a tudományos vonatkozású plágium között lényeges a különbség. Az előbbi esetben a szövegazonosság, az utóbbiban a gondolati, a téma- és az adatazonosság a plágium kritériuma.” (Beck [1992] 263. old.) 29 Az idézet Koncz Katalin cikkéből való. (Koncz [1992] 706. old.) 28


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? „Amennyiben e feltételek egyike sem teljesül, csupán a felhasznált összefüggésre utaló közlés engedhető meg, feltüntetve, hogy melyik munkában lehet bővebben tájékozódni. Mások írásműveinek ismertetése számára pedig a szemelvénygyűjtemény, a szöveggyűjtemény műfaja kínálkozik.” (Koncz [1992] 706. old.) Bármily súlyos erkölcsi kérdéseket vet is fel a plágium, sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. Az egyetemeken sajnos nem ritka, hogy egy-egy jól sikerült dolgozatnak „utóélete” van, többször is feltámad poraiból, hogy más tanszéken, más név alatt próbáljon jó értékelést kapni.30 (Vö. Drogemuller [1997].) A plágium enyhébb formái a hivatásos kutatók körében sem ritkák. Különösen az internetről letölthető ellenőrizhetetlen tudáshalmaz csábítja az írástól ódzkodókat arra, hogy a toll, illetve az egér rendeltetésszerű használata helyett az ollóhoz forduljanak, s idegen szövegrészek felhasználásával montázsszerűen állítsák össze dolgozatukat. (Cybercheating [1998].) Bizonyos internetes címeket kifejezetten a lusta diákoknak találtak ki, hogy onnan – ingyen vagy némi díj fejében – évfolyamdolgozatokat töltsenek le. A cél alig titkolt, még ha az oldalak gazdái sietnek is felhívni a figyelmet arra, hogy a dolgozatokat mintának, nem pedig a saját munka helyettesítőjének szánták. A nagy plagizálási botrányok egy időre óvatosabbá teszik a tilosban járókat, de a kényelemszeretet sajnos túl sok esetben győz a becsület felett. Az azért mindenesetre ritka, amivel egy lengyel kutató, Dr. Andrzej Jendryczko, a Chestohowai Műszaki Egyetem tanára, a Sziléziai Orvosi Egyetem volt professzora dicsekedhet. A lengyel orvoskutató tudományos életművének meghatározó részét, amely több mint harminc átütő erejű cikkből állt, építette külföldi kutatóktól ellopott cikkekre. A lopás úgy derült ki, hogy egy dán kutató, Jan Fallingborg, aki a gyomor- és vastagbélgyulladásban szenvedő betegek szeléniumkoncentrációját vizsgálta, és arról egy dán újságban (Dan Med Bull [1989]) cikket publikált, a Medline nevű elektronikus adatbázisban kutatva rátalált egy – a sajátjával majdnem megegyező – cikkre, amit a lengyel professzor a „Przegląd Lekarski” nevű lengyel folyóiratban tett közé 1992-ben. Ezután felgyorsultak az események. Miután Jendryczkót eltávolították az egyetemről, egy, Amerikában dolgozó honfitársa, aki a „Plágium a tudományban” témájú dolgozatához keresett empirikus anyagot, megvizsgálta a lengyel kutató által közétett 125 cikket, és ezek között több mint harminc esetet talált, amelyben Jendryczko kiterjedt plágiumot követett el. A nagy plagizátor a cikkeket vezető nemzetközi orvosi lapokból (a BMJ, The British Journal of Obstetrics and Gynaecology, Cancer, Lancet, and The New England Journal of Medicine) „vette át”, olykor egymással keresztezve, összekombinálva az írásokat. A lefordított cikkeket azután lengyel, illetve kevésbé frekventált európai lapokban publikálta 1986 és 1994 között (az esetet részletesen lásd Zawadzki–Abbasi [1998]). Ez az eset is azt bizonyítja, hogy a plágiumra is igaz olykor az, hogy „addig jár a korsó a kútra…” A tapasztalt tanár, a tájékozott recenzens vagy bíráló nagy valószínűséggel felismeri a plágiumot, de legalábbis gyanú támad benne a dolgozat hátterét illetően. Miről lehet felismerni a plagizált írásokat? Többnyire a hibák vezetnek nyomra bennünket. Ha két, egymástól független írásban több hasonló hiba (elütött betű a képletben, azonos helyesírási baki, hibás szám a táblázatban, rosszul írt név a hivatkozásjegyzékben stb.) fordul elő, az aligha lehet véletlen. Ráadásul az eredeti szerzők sokszor (egy második kiadásban vagy a tényleges publikáció során) kijavítják a hibákat, míg a plagizátor benne hagyja.31 Mindazonáltal sok plagizátor ússza meg a lopást erkölcsi ellehetetlenülés nélkül, hisz ha ügyes (több cikket keresztez, periferikus lapban közli írását valamilyen egzotikus nyelven), csak a véletlen segíthet a leleplezésben.

7.1. Feladatok (Elérhető összpontszám: 20) 1. Olvassa el az alábbi idézetet, és válaszoljon az utána következő kérdésre! Bródy András „A közgazdasági gondolatok piaca” című művét szeretnénk szerepeltetni a hivatkozásjegyzékben. Bár nem túl hosszú (a 7. oldaltól a 19-ig tart), de annál érdekesebb. Az egyetem Társadalom és Gazdaság című folyóiratában jelent meg 1999-ben (ez a XXI. évfolyam), azon belül is a második, tavaszi számban. A folyóirat főszerkesztője Csáki Csabáné, a felelős kiadó a BKÁE felelős rektora. A folyóirat e számának ISSN-száma a belső oldal szerint 1218–9383. Mi a hiba az alábbi harvardi rendszerű hivatkozásban? (3 pont) Bródy András: A közgazdasági gondolatok piaca, Társadalom és Gazdaság, 1999 XXI. évfolyam 2. szám, p. 7– 19, megjegyzés: főszerkesztő Csáki Csabáné A diákok plagizálási hajlamát és szokásait nagyon sok tényező befolyásolja. Érdekes és tanulságos cikket tett közzé erről a témáról Love [1998]. 31 A plágium felismeréséhez írtakhoz Kampis György professzor (ELTE TTK) egy előadása szolgáltatta a muníciót, amelyet 2000. december 4-én tartott a BKÁÉ I. évfolyamos hallgatóinak. 30


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? a) A hivatkozásban a megjelenés évét a szerző után kell írni. b) A hivatkozásban hiányzik az ISSN-szám. c) A főszerkesztő feltüntetése felesleges. d) A központozás hibás. e) Az évfolyam megjelölése felesleges, ott a dátum. 2. Olvassa el az alábbi szöveget, és válaszoljon az utána következő kérdésre! A hivatkozások között szerepeltetni akarom Gábor György Gondolatok könyve című aforizmagyűjteményét (Gábor György a könyv összeállítója és a bevezető tanulmányok írója). A könyv ötödik kiadását 1966-ban adta ki a Magvető Kiadó Budapesten. A könyv alcíme: Az aforizma francia mesterei. A mű terjedelme 751 oldal. Mi a hiba az alábbi harvardi rendszerű hivatkozásban? (3 pont) Gábor György [1966]: Gondolatok könyve. Az aforizma francia mesterei. Ötödik kiadás. Magvető Kiadó, Budapest. p. 751. a) Nincs is benne hiba. b) Mivel Gábor György csak összegyűjtötte az anyagot, ezért a helyes hivatkozásban a nevét a cím és az évszám után kell szerepeltetni. Esetlegesen a neve mögött szerepeltetni kell az „ed.” (szerkesztő) kitételt is. c) A kiadónak a kiadási hely után kell szerepelnie. d) Az alcím feltüntetése felesleges és zavaró. e) Helytelen a központozás. 3. A kereszthivatkozás (2 pont) a) ugyanaz, mint a közvetett hivatkozás; b) ugyanaz, mint a kettős hivatkozás; c) során olyan szerzőre hivatkozunk, aki ránk is hivatkozik; d) során olyan szerzőre hivatkozunk, aki valaki másra hivatkozik; e) megoldás arra, hogy olyan műre hivatkozzunk, amit nem is olvastunk. 4. Hogyan állapítható meg, hogy ki kitől lopott? (2 pont) a) Aki a plágiumot elkövette, valószínűleg kijavította az eredeti szerző hibáit. b) Aki a plágiumot elkövette, valószínűleg nem javította ki az eredeti szerző hibáit, így nem lehet tudni, ki plagizált. c) Az eredeti szerző rájön hibáira és kijavítja azokat, míg a plagizáló nem. d) Az eredeti szerző nem javítja ki a hibáit, de mivel ő beleásta magát a témába, így egy nyílt vita keretében bizonyosan bebizonyíthatja, hogy nem ő plagizált. e) Egyik sem. 5. Mely állítások igazak? (2 pont) a) Parafrázis esetén nem kell hivatkozni a szerzőre. b) A state of the art jellegű munkák esetén etikus mások eredményeinek közlése.


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? c) Ha kritizálunk egy állítást, minden esetben idéznünk kell (tartalmilag vagy szó szerint) az eredeti állítás szerzőjétől. d) Mások kutatási eredménye ismertethető, ha az általunk bemutatni kívánt gondolatsor vagy kísérlet azon az eredményen alapszik. 6. Mikor mondhatjuk nagy valószínűséggel, hogy plágiumról van szó? (2 pont) a) Csak akkor, ha a fele a dolgozatoknak teljesen ugyanaz. b) Azonosak a dolgozat hibái. c) Más gondolatának átvétele is plágium. d) Azonosak a hibák, de ez nem elég, a dolgozat legalább még egy jegyének azonosnak kell lennie. e) Egyik megfogalmazás sem pontos. 7. Miért jobb a harvardi hivatkozási rendszer a számozásos rendszernél? Sorolja fel érveit! (3 pont) 8. Mi a plágium? (3 pont)

7.2. Megoldások 1. megoldás a, c, d 2. megoldás b 3. megoldás a, d 4. megoldás c 5. megoldás b, c, d 6. megoldás b 7. megoldás a) áttekinthetőbb az olvasónak; b) egyszerűbb keresni; c) az utólagos javítás a számozásos rendszerben nagyon nehéz. 8. megoldás A plágium más szerzők kutatási eredményeinek idézőjel és hivatkozás nélküli átvétele olyan formában, hogy az alkalmas az olvasó megtévesztésére. A plágium fogalmába tartozik az is, ha hivatkozás nélkül felhasználjuk más szerző gondolatait, felfedezéseit, eredményeit. Nem csak a lemásolás plágium!

7.3. Hivatkozások 157 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? Baintner Károly [1982]: Hogyan írjunk tudományos közleményeket? Takarmánygazdálkodási Fejlesztési Társaság, Budapest.

TAKEFT,

Tudományos

Baker, D. [1990]: Citation Analysis: A Methodological Review. Social Work Research &Abstracts, Vol. 26. Issue 3, September, pp. 3–10. Beck Mihály [1992]: A tudományos közlés etikai kérdései. Magyar Tudomány, 3. sz. Braun Tibor – Klein Ágnes – Zsindely Sándor [1996]: A Barnaby Rich szindróma. Magyar Tudomány, 1. sz. Csaba László [1993]: Az összeomlás forgatókönyvei. Figyelő Kiadó, Budapest. Csermely Péter – Gergely Pál [1994]: A megismerés csapdái. In: Sejtbiológiai Ki kicsoda sorozat. Magyar Biológiai Társaság Sejt- és fejlődésbiológiai szakosztálya, Budapest. Cybercheating… [1998] Cybercheating: Dishonesty Goes Digital. American Libraries, Vol. 29. Issue 8, September. Drogemuller, R. [1997]: Designing Cyber-Assignments Australian. Science Teachers Journal, Vol. 43. Issue 4. November. Eco, U. [1992]: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Gondolat Könyvkiadó, Budapest. Garfield, E. [1955]: Citation indexes to science: a new dimension in documentation through association of ideas. Science; Vol. 122, pp. 108–111. Garfield, E. [1965]: Can citation indexing be automated? In: Statistic association methods for mechanized documentation. National Bureau of Standards, Washington. Garfield, E. [1988]: Information technology and the social sciences. Current Contents, November 14. pp. 3–9. Garfield, E. [1999]: Journal Impact Factor: A Brief Review. Canadian Medical Association Journal, Vol. 161. Issue 8, 10, 19. Gyurgyák János [1996]: Szerkesztők és szerzők kézikönyve. Osiris Kiadó, Budapest. Horváth Tibor – Papp István (szerk.) [1999]: Könyvtárosok kézikönyve. I. köt. Osiris Kiadó, Budapest. Koncz Katalin [1992]: A plagizálásról. Hozzászólás Beck Mihály tanulmányához. Magyar Tudomány, 6. sz. pp. Lindsey, D. [1978]: The scientific publication system in social science. Jossey-Bass, San Francisco. (In: Baker [1990].) Local Impact Factors [1997]: Local Impact Factors Continue to Indicate Only Modest Impact. South African Journal of Science, February, Vol. 93, Issue 2, p. 96. Lost Science … [1995]: Lost Science in the Third World. Scientific American, Vol. 273, Issue 2, Augustus. Love, P. G. [1998]: Factors Influencing Cheating and Plagiarism among Graduate Students in a College of Education. College Student Journal, December, Vol. 32, Issue 4, p. 539. 12, p. 2 McCrimmon, J. M. [1976]: Writing with a purpose. Houghton Mifflin Company, Boston – London. Orlans, H. [1997]: The World‟s Scientific Papers. Change, Vol. 29. Issue 3, May/June, pp. 6–7. Prejczer Paula [1996]: CD-ROM-ok bibliográfiai leírása. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, június. Seglen, P. O. [1997]: Why The Impact Factor of Journals Should Not Be Used For Evaluating Research. BMJ: British Medical Journal, Vol. 14, Issue 7079, 2.15. Seglen, P. O. [1997]: Why the impact factor of journals should not be used for evaluating research. British Medical Journal, Vol. 314, Issue 7079, February 15, pp. 498–503.


4. MIÉRT HIVATKOZZUNK? KIRE HIVATKOZZUNK? HOGYAN HIVATKOZZUNK? Solla Price, D. de [1979]: Kis tudomány – Nagy tudomány. Akadémiai Kiadó, Budapest Such György – Tóth István János [1989]: A magyar közgazdaság-tudomány a Közgazdasági Szemle tudománymetriai vizsgálatának tükrében. Közgazdasági Szemle, 10. sz. Tapolcai Ágnes [2000]: A hálózati dokumentumok bibliográfiai leírása (meta adatok) és a Dublin Core. http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/konyvtar/ekonyvt/dublin/ 2000. 12. 04. 11.07 Tomcsányi Pál [2000]: Kutatásmódszertan. Szent István Egyetem, Gödöllő. Zawadzki, Z. – Abbasi, K. [1998]: Scandal Unearthed. British MedicalJournal, Vol. 316, Issue 7132, February 28.

7.4. Ajánlott irodalom Baintner Károly [1982]: Hogyan írjunk tudományos Takarmánygazdálkodási Fejlesztési Társaság, Budapest

közleményeket?

TAKEFT,

Tudományos

Eco, U. [2000]: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Kairosz [Szentendre]. Gyurgyák János [2000]: Szerkesztők és szerzők kézikönyve. Osiris Kiadó, Budapest. McCrimmon, J. M. [1976]: Writing with a purpose. Houghton Mifflin Company, Boston – London. Tapolcai Ágnes [2000]: A hálózati dokumentumok bibliográfiai leírása (meta adatok) és a Dublin Core. http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/konyvtar/ekonyvt/dublin/ 2000. 12. 04. 11.07 Tomcsányi Pál [2000]: Kutatásmódszertan. Szent István Egyetem, Gödöllő


8. fejezet - HOGYAN BESZÉLJÜNK, HOGY MEGHALLGASSANAK?


9. fejezet - 5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS Szép viták azok, amelyekben mindkét félnek egyformán vagy majdnem egyformán igaza van, szép viták azok, amelyek olyanok, mintha egy lelkiismeret igazi nyugtalanságát tükröznék, szép viták azok, amelyek türelmességre tanítanak. Osvát Ernő „Beszélni nehéz” – Péchy Blanka, a nyelvművelés nagyasszonya ezt a találó címet adta könyvének. „Az ókorban úgy tartották, hogy mindenféle szellemi alkotás közül a szónoklat igényli a legnagyobb tehetséget, s néhány kiváló író úgy ítélte meg, hogy még egy nagy költőnek vagy filozófusnak sincs szüksége olyan kiemelkedő képességekre, mint amelyek a nyilvánosság előtti beszédhez kellenek.” (Hume [1992] 102. old.) A retorika (ékesszólás) a középkorban a hét szabad mesterség (grammatika, retorika, logika, aritmetika, zene, geometria, asztronómia) egyike volt, s nagy súllyal szerepelt az oktatásban.

1. CICERÓNAK SEM VOLT KÖNNYŰ A szakmai tárgyú megszólalás nem csak azért rejt megannyi buktatót magában, mert beszéd közben számtalan bonyolult szabályt kell szem előtt tartanunk – a helyes lélegzetvételtől a hanglejtésen át az udvariassági és mondatszerkesztési szabályokig. Azért is nehezebb, mint az írásbeli megnyilvánulás, mert a beszéd – legyen akár egy kétperces hozzászólás a szemináriumon, akár egy szakmai konferencia nyitóelőadása – mindig közszereplés, amelyben ott és akkor mérlegre teszik teljesítményünket, sőt egész személyiségünket. Egyáltalán nem lep meg, ha a hallgatók, sőt a befutott szakemberek is arról panaszkodnak, hogy minden nyilvános fellépés előtt a torkukban dobog a szívük. Eddy Rickenbauer, az Eastern Airlines légitársaság egykori elnöke – miután túlélte azt a dermesztő szituációt, hogy a tiszteletére rendezett banketten szólásra emelkedve egy végtelenségnek tetsző fél percig nem tudott megszólalni, majd amikor mégis sikerült neki, nyelvtanilag hibás és zagyva mondatokat hordott össze – már másnap három emberrel erősítette meg a stábját: egy „beszédtrénerrel”, egy beszédíróval és egy nyelvtantanárral. Némelyek nyilvános beszédre kényszerülve annyira zavarban vannak, hogy nem is tudnak világosan gondolkodni. Képtelenek összeszedni magukat, s mintha elszállnának, azt sem tudják, hol vannak, és miként kerültek oda. Ha egy hallgatót egy rövid cikkrészlet felolvasására kérek, az eredmény nemritkán követhetetlen makogás lesz. Ritka, ha valakinek elsőre sikerül világosan, tagoltan, értelmesen felolvasnia néhány mondatot. A felnőtt közgazdászok, és nem csak a közgazdászok 80-90 százaléka érez lámpalázat megszólalás előtt, és vannak, akik még baráti társaságban is zavarba jönnek, ha szóban kell kifejteniük a véleményüket. A szakirodalomban „pánik és üresség szindróma”1 néven emlegetik azt a tünetegyüttest, ami az embert hatalmába keríti, amikor nyilvánosan meg kell szólalnia. E tünetegyüttes annyira ijesztő és félelmetes, hogy nagyon sok embert még álmában is gyötör. Gyakorlott kommunikátorok is rendszeresen álmodják: ott állnak szemben a közönséggel, és egyetlen hang sem jön ki a torkukon. „A lámpaláz szó olyan fizikai állapotot jelöl, amely akkor következhet be, amikor mások előtt kell beszélnünk, szerepelnünk. Attól félünk ilyenkor, hogy majmot csinálunk magunkból, hogy belesülünk, elrontjuk, butaságokat mondunk, rosszul csináljuk, tehát eláruljuk tudatlanságunkat, és nevetségessé tesszük magunkat. Ez a pszichológiai alapja a lámpaláznak.” (Ben-Menachem [1995] 119. old.) A lámpalázat a legnagyobbak, a messze földön híres szónokok, a legsikeresebb előadók sem kerülhetik el. „Sok munka, nagy okosság, temérdek tudomány és mindenekfelett tekéletesség kívántatik a prédikáláshoz. Híres orátor volt Cicero, mégis mindenkor rettegve kezdett a szóláshoz. Sőt mikor egy nap a tanácsban kellene szólani, örömében szabadossá tette a szolgáját, ki hírt hozott, hogy holnapra haladott a törvény.” (Pázmány [1987] 31. old.) Pázmány Péter, maga is felülmúlhatatlan szónok, több mint háromszáz éve vetette papírra e sorokat a nyilvános fellépés nehézségeiről, de szavainak igazsága semmit sem halványodott. Ha Cicerónak annyira nehezére esett a szólás, a nyilvános fellépés, hogyne okozna gondot nekünk, egyszerű földi halandóknak. E fejezet célja, hogy némi munícióval lássa el az olvasót a sikeres nyilvános fellépéshez. Nincs mód arra, hogy – a szakmai prezentációtól a vizsgaszereplésen át a felvételi beszélgetésig – valamennyi fellépéstípus problémáit sorra vegyük, ezért az előadást és a vitát állítjuk a középpontba. Azért foglalkozunk a 1

Lásd erről Newman [1987] 511. old.


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS sokféle szóbeli szereplési lehetőség közül kiemelten az előadással, illetve a vitaszerepléssel, mert a nyilvános fellépéskor adódó problémák legtöbbje felmerül ezek kapcsán is. Azoknak a tudnivalóknak a többsége, amelyeket az előadás problémáit taglalva megfogalmazunk, alkalmazható a kerekasztal-megbeszélésen való részvétel során csakúgy, mint a tévé-vitában elhangzó hozzászóláskor. E fejezet második részében külön kitérünk a vitában adódó nehézségekre, s arra, miként tudjuk érvényesíteni álláspontunkat éles szópárbajban, netán barátságtalan közegben is. Először azonban lássuk az előadást! Az előadásnak többféle változata lehetséges: ◊ rögtönzött előadás; ◊ memorizált előadás; ◊ felolvasás; ◊ vázlat alapján megtartott előadás (Himstreet – Baty [1984] 536. old.). A különféle változatok közül – gyakoriságánál, jelentőségénél fogva – a vázlat alapján megtartott előadással foglalkozunk. Ma már nem divat sem a memorizált előadás, sem a felolvasás. Egészen kivételes, többnyire ünnepélyes vagy protokolláris alkalmaktól eltekintve, a felolvasás igen rossz benyomást tesz a hallgatóságra. Úgy hat, mintha betanult leckét vagy idegen szöveget mondanánk. A szokásos szóbeli fellépések esetében ezért lehetőleg sose folyamodjunk felolvasáshoz!

1.1. Felkészülés és rögtönzés A nyilvános fellépés sikerének – legyen szó egyetemi referátumról, konferencián történő fellépésről vagy vitáról – első és alapvető feltétele a felkészülés. „Roger Ailes, a Fehér Ház volt tanácsadója és sok menedzser konzultánsa figyelmeztet: három dolog van, amit a hallgatóság nem bocsát meg nekünk. Az első: ha nem vagyunk felkészültek; a második: ha nem lelkesedünk azért, amiről beszélünk; a harmadik: ha nem vagyunk érdekesek.” (Newman [1987] 514. old.) Bármennyire triviális is a felkészülés szükségessége, sokan már ennél a lépésnél elbuknak: felkészülés híján vagy a nem megfelelő felkészülés miatt a kudarc eleve be van programozva. A felkészülés, ahogyan a mindennapi életben általában, az előadás esetében is kettős értelmű. Egyfelől az adott előadásra, beszédre, prezentációra, vizsgára való felkészülést jelenti, másfelől hosszú felkészülést arra a pályára, amelynek természetes velejárói az előadások s az egyéb szóbeli megnyilvánulások. A színészmesterséget sem úgy tanítják, hogy a színinövendék egyszerűen megtanulja a „My Fair Lady” Lizájának a szerepét. A színészpalánták először hosszasabban és szélesebb mezőben készülnek a szerepjátszásra: megtanulnak bejönni és kimenni, színpadképesen beszélni, megbotlani és köhögni. Az előadóképességet és a szakmai tudást is évekig kell csiszolgatni, és ha ez nem történt meg előzetesen, sokat nem várhatunk magunktól akkor sem, ha mégoly alaposan felkészülünk is egy konkrét vitára vagy előadásra. A fordított egyoldalúság is a kudarc melegágya. Általánosságban ugyan jól felkészültek vagyunk – mind az előadói tapasztalatokat, mind a szakmát illetően –, csak éppen az adott előadásra nem gyűjtöttünk muníciót. Arra hagyatkozunk, hogy úgyis otthon vagyunk a szóban forgó témában: „Majd csak lesz valahogy!” – nyugtatgatjuk ilyenkor magunkat. Különösen befutott szakemberek – elfoglaltságuk, bokros teendőik nyomása alatt – engedik meg maguknak a blöffölést, a felkészületlenséget. A diákok is sokszor megpróbálnak jó beszélőkéjükre vagy általános műveltségükre hagyatkozni. Egy-egy alkalommal persze még „megúszhatják”, ha a vizsgáztató éppen elbóbiskol, vagy ha a hallgatóság annyira lelkes és naiv, hogy nem veszi észre a botlásokat, a tátongó lyukakat, a bakugrásokat az előadásban. Hosszú távon azonban ez a stratégia a kudarc stratégiája, és a kudarc, inkább előbb, mint később, rendre be is következik. Sokan bíznak az improvizálóképességükben, de – akár a zongoristák vagy a humoristák esetében – improvizálni nyilvános szóbeli fellépésen is csak az tud, aki előzőleg sokat és hosszan készült. A látszólagos könnyedség és a „slágfertig” előadói személyiség mögött, ahogyan Pázmány Péter is hangsúlyozta, „sok munka, nagy okosság és temérdek tudomány van”.

1.2. Szóban vagy írásban? Az emberek többsége abban a tévhitben él, hogy „szövegelni” mindig egyszerűbb, mint megírni egy tudományos dolgozatot, kritikát vagy rezümét. Ez többszörösen is téves vélekedés. Egyfelől azért nem igaz, mert az élő előadásban nincs korrekciós lehetőség, nem írhatjuk újra, nem fésülhetjük át utólag az előadásunkat. Másfelől azért is tévesen gondolják ezt, mert az előadó magányosan néz szembe a kihívással, míg az író – az 162 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS írás bármely tetszőleges fázisában – igénybe vehet segítséget, utánanézhet a dolgoknak, adatoknak, amelyekben bizonytalan. Harmadszor, azért is egyszerűbb jól írni, mint jól beszélni, mert a beszédhez az írás szinte valamennyi szabályát és technikáját ismerni kell, de ezek még kiegészülnek azzal a nem kevés technikai követelménnyel, amely csak szóban merül fel. Írásban nem hallatszik a dadogásunk, a selypegésünk, nem lehet rossz a mondathangsúlyunk, és a megjelenésünk sem zavarhatja a mondanivaló elfogadását. Szóban mindezekre külön kell ügyelnünk. A szóbeli megnyilvánulás – néha még az egyszerű szakmai megbeszélés is – sokszor szinte színészi képességet követel az emberektől. Az írás stabilabb környezetben valósul meg, a beszéd az alkalom fogságában születik. Ahogyan a sportoló is hiába ugrik világcsúcsot az olimpia után, csak abban a percben kifejtett tevékenysége számít, amikor éppen az olimpiai megmérettetésre sor kerül, az előadónak is éppen azokra a percekre vagy órákra kell csúcsformába hoznia magát, amikor az előadás zajlik, nem egy órával előbb vagy két nappal később. A mondanivalót a fentiek miatt az előadásra sokkal jobban ki kell dolgozni, mint az írás megkezdéséhez. Az írással párhuzamosan még tovább folytathatjuk a háttérmunkát, a felkészülést, az előadás esetében ez nem így van. Itt nem szólunk külön a felkészülés döntő mozzanatairól: az anyaggyűjtésről, a szakmai előtanulmányokról, a könyvtári munkáról, hiszen erre – apróbb módosításokkal – ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az írásbeli dolgozatokhoz szükséges anyaggyűjtésre. E helyütt kifejezetten a szóbeli előadással kapcsolatos módszertani-technikai problémákra irányítjuk a figyelmet, amelyek tudatosítása segíthet az előadásra való felkészülésben.

2. AZ ELŐADÁS ELŐKÉSZÜLETEI Az előadást, szóljon bármiről, alaposan meg kell tervezni. A tervezés során: ◊ meg kell határozni az előadás célját, fókuszát; ◊ fel kell térképezni a hallgatóságot, illetve a reménybeli hallgatók igényeihez igazodva tisztázni kell az előadás műfaját, jellegét; ◊ az előadónak szembe kell néznie saját lehetőségeivel és korlátaival; ◊ biztosítani kell a megfelelő fizikai körülményeket, illetve az előadónak meg kell győződnie arról, hogy ezek rendelkezésre állnak-e; ◊ meg kell választani a megfelelő grafikai eszközöket. (Newman [1987] 496497. old.) Ha ezek bármelyike is elmarad, az előadás menthetetlenül megbukik, vagy legalábbis messze elmarad a lehetséges színvonaltól.

2.1. Rövid és hosszú távú felkészülés Abraham Lincolnnak tulajdonítják a mondást: „Hiszem, hogy soha nem leszek olyan tapasztalt szónok, hogy zavar nélkül beszéljek, ha nincs mit mondani.” Az, hogy képesek vagyunk-e valamit mondani, nagyrészt az előadás előtt dől el. Nem az előadást megelőző két hétben, amikorra a felkészülést időzítjük, hanem a megelőző években, visszamenőleg a középiskoláig. Ha az előadás hosszú távú előkészítésével valami baj van, akkor nehéz jó tanácsot adni egy konkrét előadással kapcsolatos teendőkről. Ha valakinek nincs megfelelő szakmai háttere a szóban forgó előadáshoz, ha kicsi a szókincse – visszavezethetően a középiskolai oktatásra, sőt tovább, a családi környezetre –, ha nem tanult meg helyesen beszélni, ha nem tapasztalt-olvasott, művelt ember, s ezért képtelen érdekes példákkal megvilágítani a mondanivalóját, ha nincs stílusérzéke, akkor hiába készül fel bármily tökéletesen egy adott előadásra, az aligha lehet átütő erejű. E hiányok leküzdésére legfeljebb azt tanácsolhatjuk, hogy ki-ki tudatosítsa magában e problémákat, s ha egyetlen előadásra való felkészülés közben nem is, de néhány év alatt jelentős haladást érhet el ezek megszüntetésében. Ha a „gólya” az egyetemi tanulmányok első hetében rádöbben, hogy bizony nagyon kicsi a tudása, szegényes a szókincse, ez alapvetően megváltozhat, mire megkapja a diplomáját: műveltségbeli fehér foltjai eltűnhetnek, vagy jelentősen visszahúzódhatnak. (A stílusról szóló fejezetben már esett szó a szókincs fejlesztésének módszereiről, ezért külön itt erre nem térünk ki.) A másik módszer, amely a problémák tudatosítása és hosszú távú leküzdése mellett valamit segíthet az ilyen típusú gondokon, a folyamatos külső kontroll igénybevétele. Kérjük meg barátainkat, csoporttársainkat, figyelmeztessenek a mondanivalónkkal, stílusunkkal kapcsolatos problémákra, vegyük igénybe tanáraink segítségét! Egy-egy bonyolultabb probléma esetén szakemberhez is fordulhatunk. (Ilyenek lehetnek például a súlyosabb beszédhibák.) 163 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS A harmadik módszer, amellyel az általános felkészülést segítjük, az állandó gyakorlás. „Ha természetes hajlamod van rá, tanulmány és gyakorlat jeles szónokká avat; ha egy is hiányzik e három közül, tökéletlen leszel.” (Platón [1909] 102. old.) A természetes hajlamokon már nemigen változtathatunk az egyetemi padokban, hiszen génjeink, családi környezetünk, neveltetésünk határozzák meg őket, ezeket nem mi választottuk meg. Hiába tudjuk: „a leendő szónokoknak legelőször is hibátlanul beszélő dajkára van szükségük” (Hevesi [1908] 10. old.), dajkánk személyét illetően utólag már semmit sem tehetünk. A tanulmány és a gyakorlat érdekében azonban még hatalmunkban áll egy s más. Rá kell venni magunkat, hogy minden lehető alkalmat ragadjunk meg a nyilvános beszédre. Tanárok, munkahelyi vezetők és más, emberekkel foglalkozó szakemberek a megmondhatói, mennyire nehéz önként vállalkozót találni referátum megtartására, konferencián való fellépésre, vitavezetésre. Nem kell tehát túlságosan erőszakosnak vagy tolakodónak lennünk ahhoz, hogy ilyen feladatokhoz juthassunk. Az előadás szakmai részének előkészítéséhez is vegyünk igénybe külső segítséget! Még ha ez nem tökéletes is (például azért, mert a szóban forgó kolléga sem ért jobban az adott témához, mint mi magunk), mégiscsak segítség. Minden előadásnak határozottan javára szolgál az „idegen fül” igénybevétele. Az a tapasztalatom, hogy a gyakorlatban kevesen élnek ezekkel a lehetőségekkel. Pedig ha megtennék, számos hibát, problémát kiküszöbölhetnének, amelyeken előadás közben, értelemszerűen, már nem lehet segíteni.

2.2. A leírt szöveg mint akadály A siker feltétele, hogy lehetőleg ne írjuk le az előadást. A leírt szöveg megköt, fogva tart. Az előadáson is szeretnénk azokat a hangzatos, bonyolult mondatokat felidézni, amelyeket előzetesen papírra vetettünk. Nem fog menni! Sőt, ha nincs szerencsénk, teljesen leblokkolhatunk, és – miközben lázasan keresgéljük a fejünkben, milyen frappáns mondattal indítottuk a leírt szöveget – szóbeli megnyilvánulásunk akadozó, követhetetlen lesz. Néha nincs választásunk abban, hogy leírjuk-e a szöveget vagy sem. Konferenciákon sokszor kérik tőlünk az előadás írásos változatát, s a TDK-konferenciákon, tanulmányi versenyeken is előzetesen be kell adni az írott szöveget. Mit tegyünk ilyen esetben? A lehetőséghez mérten igyekezzünk lélekben-gondolatban minél jobban eltávolodni a leírt változattól. Erre két egyszerű mód is kínálkozik. Az egyik: sok héttel a fellépés előtt befejezzük a szöveg írását, s egyszerűen hagyjuk, hogy az idő meghozza a jótékony feledést. Néhány hét elteltével ugyanis már nem zengnek bennünk a leírt mondatok, csak a lényegre, a mondanivalóra emlékezünk, nem pedig a konkrét megfogalmazásokra. A másik módszer: a már leírtakhoz utólag kiegészítéseket keresünk, aktualizáljuk a szöveget. Az aktualizálásra egyébként a legtöbb esetben tartalmi okokból is szükség van. Ezekben az években oly gyorsan elavulnak a szakmai megállapítások, hogy néha a fél évvel korábban leírt előadás is archaikusan cseng, és tele van érvényüket vesztett állításokkal. Ha aktualizáljuk a már korábban leírt anyagot, s mondanivalónk csak részben leírt szöveg, könnyebb elrugaszkodni az írott változattól. Amennyire nem szerencsés, ha az egész szöveg a kezünkben van az előadás megtartása előtt, alatt, annyira jó szolgálatot tesz az elkészített vázlat. Újabban, nyugati hatásra, a legtöbb előadó írásos vázlatot mutatnak be és a Power Point használatával teszi követhetővé előadását. (Némelyek elektronikusan rögzítik előadásuk minden lényeges elemét, a fontosabb csoportosításokat, adatokat is. A Power Pointban rögzített szövegek, képletek, ábrák szamárvezetőként irányítják az előadót és a hallgatókat. Nem vagyok ellene a technikára alapozott látványos prezentációknak, sőt! De számolnunk kell azzal a veszéllyel, hogy a Power Point kezelése közben elvész a szemkontaktus a hallgatósággal, ez pedig kardinális jelentőségű.

2.3. Hogyan „készüljünk” a hallgatóságból? A hallgatóság megnyerése A téma mellett készülnünk kell a hallgatóságból is. Biztos információkat kell szereznünk a hallgatóság: ◊ létszámáról és összetételéről; ◊ az idegenek, vagyis a számunkra teljesen ismeretlen emberek arányáról a hallgatóságon belül; ◊ a jelenlévők témában való jártasságáról; ◊ érdeklődésük hőfokáról; ◊ arról, hogy várhatóan hogyan viszonyulnak a felvetődő problémákhoz; ◊ az ellenséges vagy kétkedő beállítottságúak vélhető arányáról a hallgatóságon belül.


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS Ritka nálunk az olyan előadó, aki valóban kellő figyelmet szentelne a fenti kérdéseknek. Sokszor a saját kárunkon kell megtanulnunk, mennyire fontosak az imént említett információk. Ugyanaz a mondanivaló, amely lenyűgözi az elit közgazdász-vagy jogásztársadalmat, kifejezetten visszatetsző lehet egy vidéki művelődési ház vegyes közönsége előtt. Az előadói stílus, amely sikert hoz nekünk egy – a legjobb, legtehetségesebb, legérdeklődőbb hallgatókat tömörítő – szakkollégiumi előadáson, maga lehet a kudarc saját csoportunk kevésbé lelkes hallgatósága körében, amelynek érdeklődését önmagában a szakmai újdonságokkal nem lehet ébren tartani. Egy kiváló közgazdászunkat egyszer a BKÁE négyszáz fős nagy előadójába invitálták meg. Csúfos kudarc lett a vége, pedig a meghívók egy kis körültekintéssel megkímélhették volna őt a kellemetlen élménytől: akik jól ismerik, tudják róla, az illető kamaramuzsikus, húsz ember előtt kiváló, négyszáz fős közönség előtt csapnivaló. A hallgatóság előzetes feltérképezése nagyban segít abban, hogy később, az előadás során megfelelő kapcsolatot alakíthassunk ki a résztvevőkkel. Az, hogy mennyire lehetünk vonzók az előadás során, sok tekintetben már előre eldől. Fizikai megjelenésünknek, külsőnknek, hangszínünknek2 éppúgy szerepe van a vonzerő meghatározásában, mint annak, mennyire közös a gondolkodásunk a hallgatók többségével, mennyire osztjuk nézeteiket. Bármennyire tárgyilagos próbál is lenni a hallgató, jobban szereti azt, aki ugyanúgy vélekedik a dolgokról, mint ő, mint azt, aki homlokegyenest ellenkező állásponton van. Az előadó és a hallgatóság között láthatatlan kapcsolatot teremthetnek bizonyos, nem személyes vonások is. Magyarországon is jobban hat a közönségre adott esetben a „földi”, azaz aki elárulja magáról, hogy – mint a hallgatók – ő is „Vazs” megyében született, vagy ő is ugyanabba a középiskolába járt, mint a hallgatóság többsége, netán más értelemben brancsbeli, esetleg ugyanabban a sorsban osztozik, mint a hallgatói (például az ő munkahelye is átszervezés előtt áll) stb. Ezeken az adottságokon természetesen nem lehet változtatni sem előadás közben, sem előadás előtt. Tudatosítanunk kell azonban magunkban őket, mint a pozitív vagy a negatív hatáskeltés elemeit. Az sem abszolút értelemben igaz, hogy a hallgatókkal összekötő, illetve tőlük elválasztó adottságok megváltoztathatatlanok. Ha alacsony, köpcös kisemberből nem válhatunk is deli daliává az előadásra való felkészülés közben, külső megjelenésünk hátrányos vonásait – öltözködéssel, egyebekkel – tompíthatjuk, előnyös vonásait pedig kiemelhetjük. Ugyanígy, a közeghez alkalmazkodva, adottságaink közül azokat hangsúlyozhatjuk, amelyek közelebb visznek a hallgatókhoz, nem pedig azokat, amelyek eltávolítanak tőlük. Az amerikai előadói gyakorlatban nem ritka, hogy az előadó valóságos hírszerzést folytat a közönség környezetében. Ennek célja, hogy a megtartandó előadáson kidomboríthassa a mondanivaló személyességét, meghittebbé tegye kapcsolatát a közönséggel. Sztorikat gyűjt, amelyek kapcsolatban vannak a publikummal, és azokkal indít. Ha X. vállalatnál tart továbbképzést, és a vállalat az előadást megelőző héten piacra dobott új termékével nagy sikert ért el, akkor az új termék reklámszlogenjének a közönség számára ismerősen csengő mondatával indítja az előadást. Néha kiszúr a közönség soraiból valakit, akivel valami érdekes történt, és nevén szólítva (ez nagyon fontos elem) az ő sztorijával kezdi az előadást, vagy valahol beleszövi a történetet fejtegetéseibe. Ha európai, illetve magyar közegben erőltetettnek hat is a személyességnek ez a formája, maga az alapelv – a személyesség – nálunk is elengedhetetlen az előadás sikeréhez. Gyakran még a negatív értelemben személyes, azaz személyeskedő tanárok is nagyobb sikereket érnek el a hallgatóságnál, mint a személytelen, rideg előadók. A BKÁE egyik matematikaoktatója arról volt híres, hogy „cikizte” a hallgatókat az előadás során, tréfás megjegyzéseket engedett meg magának a jelenlévők rovására. Bármilyen furcsa is, tény, hogy a hallgatók provokálásával, ami persze sohasem nélkülözte a humort, kiemelkedő népszerűségre tett szert. A hallgatók (az emberek többségéhez hasonlóan) értékelik az effajta személyességet: „Mindegy mit, csak beszéljenek rólam!” Konklúzió: a szokásosnál sokkal erősebben kell törekedni az előadás során a személyességre. Az előkészületek idején nagy figyelmet kell fordítani a közönségre s néhány olyan gyengeségünkre, illetve erősségünkre, amelyek talán külsődlegesnek tetszenek (például a megjelenés), mégis döntő tényezővé válhatnak az előadó mondanivalójának elfogadásában, illetve elutasításában.

2.4. Csak semmi pánik! Az előadás előtti percek Mielőtt fóliákkal vagy azok nélkül belépünk az előadóterembe, nem tanácsos gyorsan újra átgondolni a mondanivalónkat, netán azon idegeskedni, mit felejthettünk ki, hol vannak a gyenge pontok. Előadás előtt felejtsük el az előadást, és lazítsunk! Lélegezzünk mélyeket, s ha módunk van rá, tegyünk rövid sétát a szabadban. Önmagában ezek megnyugtatnak. Ha már beléptünk a terembe, akkor is jót tehet egy kis levezető 2

Erről külön szólunk e fejezet későbbi részében.


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS mozgás. Megigazíthatjuk a táblát, beállíthatjuk az írásvetítőt, elrendezhetjük – ha vannak ilyenek – az előadás kellékeit.3 Ha nincsenek, akkor legyenek! Ha például egy fontos könyvre fogunk hivatkozni, nem árt, ha magunkkal hozzuk és felmutatjuk. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy a hallgató később kézbe veszi a javasolt könyvet, mint ha csak szóban említjük. Általános tapasztalat, hogy legtöbbször az elviselhetetlen feszültség csak addig tart, amíg el nem kezdünk beszélni. Rosszabb esetben, az első néhány mondatban még kísért, de azután – amint belelendülünk a témába – nyomtalanul elmúlik. Ez is megnyugtató lehet számunkra. Ha azonban nagyon drukkos előadónak gondoljuk magunkat, azzal is javíthatunk a helyzetünkön, hogy – amikor csak erre lehetőség kínálkozik – az elsők között szólalunk meg. Ha tudjuk, hogy úgyis beszélnünk kell, nem jó, ha végigvárunk másik öt előadást vagy hozzászólást, s amikorra ránk kerül a sor, szinte belefáradunk az izgalomba. Az izgulós ember számára természetesen az sem előnyös, ha elsőként kell megszólalnia. Helyesebb tehát, ha másodikként vagy harmadikként kerül sor a prezentációjára.

2.5. Hogyan fogjunk hozzá? Mindezen megnyugtató előkészületek után elkezdhetünk beszélni. De hogyan fogjunk hozzá?

2.6. Bemutatkozás Lényeges technikai probléma, bár csak ismeretlen vagy új környezetben merül fel, a bemutatás vagy bemutatkozás. Ha van elnök, bízzuk a bemutatásunkat rá, de beszéljük meg vele, hogy mit szeretnénk feltétlenül és mit nem szeretnénk hallani a bemutatás során. Szerényebb emberek ódzkodnak attól, hogy két percig sorolják a címeiket, rangjaikat, vagy feldicsérjék őket. Címeinket mértéktartó rövidséggel adjuk meg, és csak a témához tartozó címeket említtessük az elnökkel. Fontos tudni például, hogy X. Y. egyetem tanárai vagyunk, de azt már nem, milyen kitüntetéseink vannak. Ha magunk mutatkozunk be, fontos, hogy a nevünket és az intézményt, amelyhez tartozunk, világosan, érthetően mondjuk, és nevünk mindkét részére hangsúlyt helyezzünk. Nem jó, ha az előadás nyomán formálódó kapcsolat azzal kezdődik, hogy valamilyen Kovácsot keresnek, mert nem értették a keresztnevünket, még szerencsétlenebb persze, ha János, Jenő vagy József után nyomoznak.

2.7. Nyitómondatok és bevezetés Az angolszász szakirodalom nyomán célszerű élesen megkülönböztetni az előadás megnyitását a bevezetéstől. „Egy előadás nyitása és bevezetése rendszerint nem ugyanaz. Mégis mind a kettő különlegesen fontos. A nyitás a hallgató figyelmének megragadását jelenti. Az első megjegyzéseket gyakran úgy tekintik, mint a figyelem megragadását, hiszen a cél a hallgató érdeklődésének felcsigázása. Kiváló grabberek (figyelemfelkeltők) a következők: ◊ határozott megállapítás arról, ami a hallgatót a leginkább érdekli; ◊ a munkánk, tanulmányaink során felfedezett legfőbb újdonság; ◊ egy érdekes anekdota vagy idézet („de legyünk biztosak abban, hogy valóban releváns”). (Newman [1987] 506. old.) Mindezek egyúttal a captatio benevolentiae (a hallgatóság megnyerése) funkcióját is betöltik. Hisz az első percekben a hallgatóság még nem a szöveg szakmai tartalmára figyel, hanem magára az előadóra. Az előadó stílusát, megjelenését, fellépését ítéli meg. A bevezetés, a nyitástól eltérően, lényegében az előadás vázlatának az ismertetése. „A prezentáció (vagy előadás – Sz. K.) bevezetése napirendet vagy egyfajta útvonaltérképet kínál a hallgatók számára. A legtöbb esetben ez az előadó álláspontját rögzíti, és a legfontosabb felvetéseket tartalmazza, amelyeket megvizsgálni szándékozik álláspontja alátámasztásakor.” (Newman [1987] 506. old.) A nyitás és a formális bevezetés nálunk gyakran összecsúszik, és ez egyáltalán nem válik javára az előadásnak. A „minden kezdet nehéz” talán semmire sem illik annyira, mint egy előadás vagy prezentáció első néhány mondatára. Hogy technikailag átsegítsük magunkat az első mondatok nehézségein, kapaszkodjunk valamibe! Ez lehet egy papírlap, például éppen a vázlat, lehet ceruza vagy szemüveg. Ha valamit fogunk a kezünkben, az A grafikus kellékek természetesen nemcsak szóbeli előadásra használhatók, hanem az írott anyagokban is. Szerepüket az olvasók, hallgatók meggyőzésében mi sem mutatja jobban, mint e kellékeknek az üzleti kommunikációban játszott szerepe. Az Egyesült Államokban a nyolcvanas években a társaságok hozzávetőleg évi 14 milliárd dollárt költöttek vizuális prezentációra, 1,2 milliárd slide-ot és írásvetítőbe való fóliát produkáltak. (O‟Malley [1986] 105. old.) 3


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS később egyfajta biztonságot ad az előadás folyamán. A nyitómondatoknak frappánsnak, figyelemfelkeltőnek kell lenniük. Ezt a hatást nemigen lehet kiváltani azzal, ha csupán egy-két bővített mondatban elmondjuk az előadás témáját. Részint azért nem, mert a legtöbb esetben a közönség már korábban értesült a témáról, számára tehát ez az információ redundáns. Ha még sincs így, akkor sem túl eredeti azzal kezdeni, hogy erről és erről fogok beszélni. A jó szónokok ritkán engednek meg maguknak ilyen unalmas vagy szokványos kezdést. Kezdjük hát kérdéssel vagy sztorival! A tudományos előadások nyitórészében meg kell fogalmaznunk azt az alapkérdést vagy eldöntendő dilemmát, amire az előadás választ keres. Százötven-kétszáz évvel ezelőtt a nyelvújítás hevületében a dilemmát „vagykának” nevezték. Kell, hogy legyen „vagyka”. Ha nem fogalmazható meg egy alapkérdés a témára vonatkozóan, az előadás nemigen lehet tudományos. Sokszor azonban az előadás végéig sem derül ki, hogy mi is valójában az a probléma, amelyet az előadó meg akar oldani. Pedig a probléma, a dilemma, a kérdés megfogalmazása nemcsak a tudományos kifejtés nélkülözhetetlen kelléke, hanem a hallgatók bevonásának is a legjobb módja. A hallgatók a kérdésre felkapják a fejüket, hiszen hozzájuk intézzük azt. Még ha a kérdés nyilvánvalóan költői is, és teljesen egyértelmű, hogy az előadó maga fogja megválaszolni, akkor is kezdetnek jó, ha a hallgatóság elkezd gondolkodni. Ha kihívás éri a hallgatókat az előadó részéről, nagyobb valószínűséggel kerülnek vele egy hullámhosszra. Nyilván nagyobb hatást tehetünk arra, akivel egyszerre, egy időben ugyanazon törjük a fejünket, mint azokra, akik még az előző előadás nyitva hagyott kérdésein, netán az előző napi koncert dallamain merengenek. Jó kezdő kérdést feltenni természetesen nem könnyű. A kérdés nem lehet annyira bonyolult, hogy még az előadás meghallgatása után se tudja senki megválaszolni, még kevésbé lehet azonban triviális. Triviális kérdéssel csak akkor kezdjünk, ha éppen azt akarjuk majd bebizonyítani az előadás során, hogy a triviálisnak hitt kérdés mennyire nem az. Nagyobb kockázatot rejt magában – bár a hallgatóság figyelmét kétségkívül még a kérdésnél is jobban megragadja – a sztorival való kezdés. A kockázat abból adódik, hogy kevesen tudnak jól, frappánsan elmesélni egy történetet. Ha a sztori sántít, ha nehézkesen, bonyolultan adjuk elő, ha a vicc poénja nem ül, ha magyarázni kell, mi volt a történet csattanója, az eredmény rosszabb lesz, mint ha szokványosan kezdtük volna a mondókánkat. Mit tegyünk, ha kétségeink vannak afelől, hogy képesek vagyunk-e egy történetet hatásosan előadni? Semmiképpen se ugorjunk fejest bele! Mielőtt a hallgatóság előtt „élesben” kipróbálnánk, hogy alkalmasak vagyunk-e ilyesmire, kísérletező kedvünket szűkebb körben éljük ki. Alkalmi hallgatóságot toborozhatunk családunk tagjaiból vagy szűk baráti körünkből. Ha meghitt közegben jól mesélünk, kisebb a valószínűsége, hogy az előadáson belesülünk az anekdotába vagy történetbe. A próba során arra is fény derül, hol vannak a döccenők a mesében, amelyeken majd valahogyan át kell lendülnünk. Példaképpen hasonlítsuk össze a sztorira alapozott kezdést a szokványos bevezetéssel! Az előadás témája a kommunikáció. Szokványos kezdés Kedves hallgatóim! A következő másfél órában azzal fogok foglalkozni, milyen szerepe van az országok fejlettségének, illetve fejlődésének az emberek közötti kommunikációban. Figyelemfelkeltő kezdés Amikor Montaigne a tizenhatodik század végén esszét írt a brazil indiánokról, elmondta róluk, hogy bátrak, nemes lelkűek, sőt tehetségesek is a maguk módján. Azután hozzátette, mintegy kortársai gondolkodásmódjára utalva: miként lehet, hogy mégsem viselnek térdnadrágot. Úgy tűnik, a nyugati kommunikációs kutatások is többé-kevésbé saját „térdnadrágjuk” viselését kérik számon a fejlődő országoktól, jó másfél évtizede. (Szecskő Tamás [1978] 323. old.) Van azonban még egy dolog, amit mérlegelnünk kell, mielőtt frappáns történetre alapoznánk az előadás indítását: az, hogy tényleg „ül”-e a történet, azaz szorosan kapcsolódik-e a szakmai mondanivalóhoz. Az idézett eset – az indiánok térdnadrágja, pontosabban annak hiánya – tökéletesen megfelelt ennek a követelménynek. A fejlett országok képviselői a kommunikációban is hajlamosak arra, hogy minden – az övékétől eltérő – kommunikációs szokást barbárnak és visszamaradottnak tekintsenek. Ha egy történet elbeszélésével indítjuk a kifejtést, fel kell tennünk magunknak a kérdést: valóban jobban megértethetjük-e viccbe, aforizmába vagy történetbe ágyazva az előadás lényegi mondanivalóját, vagy sem. „Mi a helyzet a humorral? Kockázatos. Az előadó anélkül, hogy nagyon gyakorlott volna az anekdotázásban, és biztos lenne abban, hogy a történet tökéletesen illik a mondanivalójához, s tényleg mulatságos, vékony jégen korcsolyázik.” (Newman [1987] 506.


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS old.) A humoros történet vagy vicc további kockázata, hogy csak meghatározott közegben hangzik humorosan. A story-tellinggel tehát különös elővigyázattal kell bánnunk akkor, ha nem hazai pályán adunk elő. A régi kabaré közkedvelt alakja, Nagy Endre szemléletesen érzékeltette, hogy miért nehéz a vicceket lefordítani. Előadásában a következő példát idézte: „A francia Mórickát megkérdezi a tanító bácsi, hogy egy liter tej hány deciliter. Móricka azonnal rávágja a franciául helyes választ: hat deciliter. Mármint hat deciliter tej és négy deciliter víz. Franciaországban – így Nagy Endre – ez egy jó vicc, Magyarországon pedig jó tej.” Ha alapos mérlegelés után bizonytalanok vagyunk abban, hogy igazán jól forgatjuk-e a humor csodafegyverét, fájó szívvel, de mondjunk le a sztorival vagy viccel történő indításról. Vajon ez azt jelenti, hogy vissza kell térnünk a szürke, fantáziátlan kezdőmondatokhoz, és semmit sem tehetünk a hallgatóság figyelmének megragadásáért, azaz a hatásos entrée-ért? Semmiképpen sem! Az is kellőképpen felcsigázza a hallgatóság figyelmét, ha érdekes adattal vagy merész, újszerű állítással kezdjük előadásunkat. A frappáns kezdet mindenképpen igényli a külön bevezetést. Akár kérdéssel, akár sztorival, akár egy sarkos megállapítással kezdjük gondolataink kifejtését, még fejtegetéseink elején, legkésőbb az ötödik-hatodik mondatban sort kell kerítenünk a bevezetésre, azaz arra, hogy tisztázzuk az előadás fő gondolatköreit. (Ebből már az is következik, hogy az indító sztori vagy vicc nem lehet ennél hosszabb, nem mesélhetünk indításképpen egy negyedóráig valamely történetet.) A bevezetésben arra is vigyáznunk kell, hogy ha egyszer három téma fejtegetését ígértük, akkor a végső elszámoláskor ne derüljön ki róla, hogy kettő lett belőle. A hallgatóságot még az ilyen kis dolgokban sem lehet becsapni. Irányítsuk most a figyelmet az indítás kapcsán két olyan mozzanatra, amelyet minden körülmények között kerülnünk kell.

2.8. Ellenjavallatok a nyitómondatokra Ne kezdjük mentegetőzéssel, de ha a mentegetőzésre nyomós okunk van, fogjuk a lehető legrövidebbre! Ne késsünk el, de ha már elkéstünk, ne meséljük el részletesen, hogy milyen forgalmi dugóba kerültünk! Azzal se indítsunk, mennyire nem értünk a témához. Ha valóban így van, ne terheljük féltudással hallgatóinkat, és ne vállaljunk előadást az adott témakörben. Ha ellenben csak álszerénységből mentegetőznénk, arra semmi szükség sincs. Az effajta mentegetőzés őszintétlen, időrabló művelet. Annál nagyobb szükség van azonban tudásunk határainak, korlátainak bemutatására.

2.9. A téma lehatárolása, avagy mit ne várjanak tőlünk A téma lehatárolására még az előadás bevezetőjében kell sort keríteni. Lehetőleg rögtön a kifejteni kívánt témakörök bemutatása után, mintegy azok ellenpontjaként térjünk ki a lehatárolásra. Korlátaink bemutatásával nem azt fejezzük ki, hogy nem értünk az adott témához, ellenkezőleg: pontosan tájékoztatjuk a hallgatót, mihez értünk és mihez nem. Ne várjon tőlünk senki elméleti előadást, ha csak a gyakorlatból szereztük ismereteinket, és megfordítva: ne kecsegtessük hallgatóságunkat sem a címmel, sem más módon olyan gyakorlati ismeretek nyújtásával, amelyeknek valójában nem vagyunk birtokában. Sajnos a magyar gyakorlatban az elviselhetőnél többször találkozunk ilyesmivel. Az előadók gyakran két rossz megoldás között választanak. Vagy egyáltalán nem tisztázzák, hogy hol húzódnak ismereteik határai, azaz hogy mit ne várjunk tőlük, vagy a címmel, a bevezetéssel olyan hamis várakozásokat keltenek, amelyeknek azután nem képesek megfelelni.

3. A KIFEJTÉS A kifejtés problémái, illetve a jó kifejtés trükkjei erősen emlékeztetnek az írásbeli dolgozat kifejtésének dilemmáira, illetve eszközeire. A kifejtés során hipotetikus választ kell adnunk az előadás elején felvetett kérdésre. A hallgató számára teljesen egyértelműnek kell lennie annak, hogy mi a tétel, az alapvető állítás vagy propozíció. Mi az „üzenet”? Mit akar elfogadtatni az előadó? A tétel kimondását követően bizonyítanunk kell azt, érvelni kell tudni mellette. Tudományos jellegű előadások esetében mindig meggyőzésről, nem pedig rábeszélésről van szó. (Ez utóbbi inkább az emóciókra hat.) A bizonyításnak alapvetően két módja van: a direkt és indirekt bizonyítás (az utóbbi megnyerőbb, hisz a hallgató maga jön rá, hogy mi a helyes). A „kérdés, állítás, bizonyítás” hármasa tehát éppoly fontos az előadásban, mint az írásbeli dolgozatban. Legalább olyan fontos az egyértelmű, tiszta szerkezet, vagy a mondatok logikus összekapcsolása, amelyről az írás kapcsán korábban már szót ejtettünk. Ezért csak néhány kiegészítő gondolatot fűzünk a korábbiakhoz.

3.1. Néhány fontos megkülönböztetés Mindenekelőtt néhány világos megkülönböztetésre van szükségünk, ha a hallgatóság számára tiszta és követhető gondolatmenetet akarunk nyújtani. Először is meg kell különböztetnünk a kifejtést a bevezetéstől. Nem folyhat 168 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS össze a kettő. A hallgatóknak érzékelniük kell, hogy az előadó, a bevezetés után, most rátért érdemi mondanivalójának taglalására. Ezt be is szoktuk jelenteni: „most pedig rátérek” Másodszor, világossá kell tennie az előadónak azt is, hogy melyek a gondolatfolyam fő pontjai, szerkezeti tartóoszlopai, és mely fejtegetések csupán kitérők, mellékesen említett összefüggések. Ha az előadás szilárd váza nem emelkedik ki a beszédfolyamból, akkor nagyon ingatag szellemi épületet lehet csak emelni, amely rossz esetben már az előadás során, jobb esetben utólag, a hallgató fejében, de mindenképpen megroggyan. „Sokan a haszontalan okoskodás ágain vagy a fárasztó szószátyárkodás levelei között vergődnek, s a világért nem bukkannak rá az eset lényegére; százszor kerülgetnek egy pontot, magukat és másokat kifárasztva, csak éppen az ugróponthoz nem jutnak el soha. A kusza elmék bűne ez, amelyek képtelenek kigabalyodni, csak pazarolják az időt és a türelmet olyasmire, amit elhagyhatnának.” (Gracián [1996] 96. old.) Az előadás fő pontjai és a mellékes, csupán ezeket támogató témák közötti különbséget az időbeosztásból is érzékelnie kell a hallgatóságnak. Az előadó nem veszhet el az apró részletekben, nem töltheti minden idejét kitérőkkel, az idő java részét az alapgondolatok kifejtésére kell fordítania. A jó előadó arról ismerszik meg, hogy nem zsúfolja túl az előadását gondolatokkal. Tekintettel van ugyanis a hallgatóságra, melynek befogadóképessége korlátozott, a témában való jártassága pedig rendszerint alatta marad az előadóénak. Ha úgy tapasztaljuk, hogy az előre előkészített néhány fő pontot sem képes befogadni a hallgatóság, egy-két kevésbé fontos gondolatsortól menet közben is meg kell válnunk, ügyelve természetesen arra, hogy a logikai lánc ne szakadjon meg. A tapasztalatlan előadók különösen hajlamosak arra, hogy összefüggésekkel, tudnivalókkal, adatokkal zsúfolják tele előadásukat. Nem tudnak választani, sajnálnak kihagyni egyetlen gondolatot is, mindent egyformán fontosnak tartanak. Így nem vállalunk túl nagy kockázatot, ha azt tanácsoljuk a kezdő előadóknak, hagyják ki annak a felét, amit eredetileg mondani szándékoztak. Az előadás menetében különösen a fő gondolatokat, kardinális megállapításokat kell kiemelnünk, s megemészthető mennyiségűre szorítanunk. Kevésbé vonatkozik ez a példákra, amelyekkel érzékeltetni szeretnénk a fő pontok mibenlétét. Ha egy-egy ponthoz nemcsak egy példát használunk, hanem többet, kevésbé fordulhat elő, hogy az éppen néhány pillanatra vagy egy percre kikapcsolódó hallgató elveszít valamely fontos összefüggést. Írásvetítőre alapozott előadás esetén a példákkal egyenértékűek, sőt talán azoknál fontosabbak a különféle ábrák, statisztikai táblázatok, egyéb szemléltető- és bizonyítóeszközök. Akármilyen eszközt használunk is az előadás színesítésére, a hallgatóság figyelmének ébren tartására és a mondanivaló hatékony rögzítésére, nagyon fontos a konkrétság. Sokkal hatásosabb a történet, és mondanivalónkat sokkal hitelesebbnek tekintik a hallgatók, ha nem egy nagyvállalatról, hanem a General Motorsról beszélünk, ha nem egy emberről, hanem X. egyetem tanáráról vagy Y. iparágban dolgozó vállalatvezetőről. Sokkal jobb, ha neveket, konkrét időpontokat, helyszíneket stb. említünk, mint ha általánosságban beszélünk. Történetünk, e részletek híján, a levegőben lóg. Természetesen, ha túlságosan is személyhez kötődő a történet, ügyelnünk kell a személyiségi jogokra. E sorok írója járt már úgy, hogy egy meghatározott vállalat nem éppen szívderítő ügyeit használva példaként, a hallgatóság soraiban ott találta a vállalat három csúcsvezetőjét, akik persze rögtön védeni kezdték a mundér becsületét, s megpróbálták aláásni a történet hitelességét.

3.2. Képszerűség A pszichológusok állítása szerint ismereteinket 85 százalékban vizuális benyomások útján szerezzük. (Carnegie [1990] 55. old.) Ez feltehetőleg csak erősödött a tévé-, illetőleg multimédia-korszakban. Az oktatók és a közszereplők, különösen itt nálunk Közép-, illetve Kelet-Európában – úgy tűnik – még nemigen mérték fel ennek következményeit. A hallgatóság soraiban olyan emberek ülnek, akiknek a tudatát naponta ragyogóan megkonstruált, profi módon fényképezett képek és dokumentumok ezrei bombázzák. Az ilyen hallgató egyáltalán nem fogékony a szövegre, illetve csak annyiban, amennyiben az is képszerű. Mi a képes beszéd? Helyettesítsük például a következő szövegrészletet képszerűbbel: A pénzügyi hatóságok inkább megelégszenek a ma biztosan felvehető kölcsönökkel, mintsem a jövőbeli bizonytalanokra összpontosítanák energiájukat. Ugyanez képszerűbben: A pénzügyi hatóságok a „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” elvét alkalmazzák a külföldi hitelfelvételeknél.


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS A nyelvi képes beszéden túlmenően nagy gyakorisággal kell használnunk kézzelfogható eszközöket, látható gesztusokat, ha azt akarjuk, hogy mondanivalónk valóban gyökeret verjen a hallgatóság tudatában. (Ha például egy meghatározott országról beszélünk, körbeadhatunk néhány fotót róla, vagy – ha a megfelelő vetítő rendelkezésre áll – le is vetíthetjük ezeket.) E technikákat és trükköket sohase alkalmazzuk öncélúan! Ne csupán kis színes epizódok, pihenők legyenek az előadás folyamatában, hanem járuljanak hozzá a mondanivaló jobb megértéséhez és rögzítéséhez, emlékezetessé tételéhez. A szemléletes előadáshoz tartoznak a valóban képi, nem csak képes eszközök és tárgyak is. A tábla és a poszterek használata nemcsak a szemléletesség szempontjából alapvető, hanem az előadás menetébe szükségszerűen beiktatandó szünetek okán is. Amíg írok a táblára, utalok, rámutatok a poszterre, mozgásommal élénkítem, de egyszersmind pihentetem is a hallgatóságot. Ha a legkisebb képességünk van rá, rajzoljunk ábrákat, figurákat! A mulatságos, ügyetlen rajzok derűt visznek az előadásba, játékossá teszik, egyszersmind megragadják és pihentetik is a hallgatóságot.

3.3. Figyelemfelkeltő tényezők A hosszabb előadásokat még valódi érdeklődés esetén is nehéz követni. A hallgatóság figyelme 20-25 perc után lankadni kezd. A fiatalok, akik a képernyő előtt nőttek fel, és rövid klipekhez vannak szokva, gyakran még eddig sem bírják. Nagyon fontos, hogy az előadó időről időre megtalálja azokat az eszközöket, amelyekkel ismét magára vonhatja a hallgatók figyelmét, melyekkel elűzi fáradtságukat. Az alábbiakban ezeket a figyelemfelkeltő tényezőket (Jacobi [1996]) igyekszünk csokorba kötni, az irodalmat és saját előadói tapasztalatainkat egyaránt latba vetve. ◊ „Épp ezt írta fel nekem az orvos” A testre szabott, az adott közönség érdekeit érintő, érdeklődésének középpontjában álló témák felvetése, vagy beszövésük egy-egy utalással az előadásba, mindig sikerre számíthat. Vannak témák, amelyekre a hallgatóság rögtön hegyezi a fülét. A diákokat érdeklik például a zenekarok vagy az igazságos osztályozás, a középkorú nőket a fogyókúra, a férfiakat az autók vagy a futball stb. Ha ilyen hasonlatokkal és sztorikkal fűszerezzük a szöveget, máris belophatjuk magunkat a szívükbe. Az előadás ilyen „színezéssel” sokkal érdekesebb lesz a hallgatóknak, mint ha tőlük függetlenül alakítottuk volna ki a szöveget. Az előadás feltétlenül tartalmazzon olyan elemeket, amelyeket az emberek hasznosnak találnak. Még jobb, ha azonnal tudják használni őket. Tudományos előadásnál ez persze sokkal nehezebb, mint egy egészségügyi felvilágosító előadás esetében, mégis érdemes törekedni rá. ◊ „Expedíció a sötétbe” Sokakat vonz az ismeretlen. Ha olyasmit mondunk nekik, amit először hallanak, nyert ügyünk van. Jólesik a fűtött teremben kalandokba bocsátkozni, ismeretlen dolgokat felfedezni az előadó segítségével. ◊ Gladiátor effektus A versengés stimulálja az embereket, így a hallgatóságot is. Mindegy, miről van szó, ha rangsorok hangzanak el, ha az a tét, hogy ki győz, és ki kullog a sor végén, az emberek felkapják a fejüket. ◊ Harapós postás effektus Ha a postás harapja meg a kutyát, akkor arra mindenki felfigyel, fordítva senkit sem érdekel a dolog, hiszen az a normális. A szokatlan, az atipikus is delejes hatással van ránk. ◊ „Ki ütött előbb?” Az összeütközések magukra vonzzák a figyelmet. Kissék vagy Nagyék mindaddig nem érdekelnek bennünket, míg szépen élnek, de ha hangos veszekedés zaja szűrődik ki az ajtón, azonnal fülelni kezdünk. Hasonlóan figyel a hallgatóság, ha konfliktusok kerülnek szóba az előadás során. Vigyáznunk kell azonban arra, hogy ne terheljük túl a publikumot a konfliktusokkal. Ha az előadás végig a konfliktus körül köröz, az inkább árt, semmint használ. ◊ A kör négyszögesítése effektus A megoldandó probléma vagy rejtvény általában izgatja a hallgatóságot. A többség figyelni kezd, mert rá akar jönni a dolog nyitjára. Hasznos tehát, ha egy fogas kérdésre irányítjuk a hallgatóság figyelmét. 170 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS ◊ A legkisebb királyfi effektus Az emberek jelentős részének nincs része sikerekben, így bátorítást jelent számukra, ha sikertörténetekről hallanak, különösen akkor, ha a sikeres ember hasonló hozzájuk, vagyis átlagember. ◊ Madonna effektus Az emberek sokkal jobban figyelnek az előadóra, ha elhangzik egy híres ember neve az előadáson. Ha az anekdotában egy híresség szerepel, a csattanó nagyobbat csattan. ◊ Móricka effektus A humort általában kiemelkedően jól fogadják a hallgatók. Ami humoros, az szinte mágnesként vonzza az embereket. Mindenki szereti, ha az előadó megdolgoztatja a rekeszizmát. A legsikeresebb előadók gyakran és szívesen humorizálnak. Az önmérséklet azért itt sem árt, folyamatosan nem lehet sziporkázni, mert az erőltetett. A humor fűszer, csak egy kevés kell a levesbe. ◊ Nemecsek effektus Szívre ható történetek is figyelmet ébresztenek a hallgatóságban. Hősiesség, jóság, becsület, hála stb. előadásunkba szőve szintén hatásos figyelemfelkeltők. ◊ Pompei effektus A pszichológusok tudnak csak rá magyarázatot, de közismert tény, hogy a katasztrófa, a járvány vagy a bűnözés mindig érdeklődést vált ki. Amitől félünk, az iránt érdeklődünk, noha természetesen ez az érdeklődés borzongással vegyül. Az emberek a biztonságos, jól fűtött teremben szívesen hallgatnak meg kriminális eseteket, katasztrófákat. ◊ Prométheusz effektus A haladás, illetve az újdonságok különösen a fiatalok és a férfi hallgatók figyelmére számíthatnak. A radikális újítás azonban majdnem mindenkit lenyűgöz. A jó stílus és az élénkítő elemek kellő pillantban történő bevetése önmagában még nem teszi meggyőzővé az előadást. Az előadás üzenete könnyebben célba ér a hallgatóknál, ha a megértést, az elhangzottak megemésztését, ábrákkal, táblákkal is előmozdítjuk.

3.4. Hitelesség – szemléletes alátámasztás Közgazdasági, szociológiai, de néha még a politológiai vagy pszichológiai előadásokban is fontosak a statisztikai táblázatok. Ezekről az eszközökről az írásbeli kommunikáció kapcsán már részletesen szóltunk az előző fejezetekben. Itt csupán néhány – a szóbeli fellépés szempontjából fontos – tudnivalóval egészítjük ki a leírtakat. Számhalmokat tartalmazó zsúfolt táblák helyett előadáson inkább oszlopdiagramot, kördiagramot és hasonló, az adatokat szemléletesen megjelenítő grafikai eszközt használjunk. Ha az adatok rendelkezésre állnak, nagyon rövid idő alatt kitűnő és pontosan, elegánsan kivitelezett diagramokat, grafikonokat rajzoltathatunk a számítógépünkkel. Használjunk piktogramokat is! Sokkal hatásosabb, ha az ágazatok közötti munkaerőmegoszlást vagy a politikai pártok szavazóinak arányát nem kördiagrammal mutatjuk be, hanem az arányoknak megfelelő számú „káposztafej” jelzi az egyes ágazatok vagy pártok súlyát. Mennyi vonaldiagram, oszlopdiagram, ábra, tábla, rajz stb. fér bele egy előadásba? Mikor mondhatjuk, hogy az előadás vizuális kivitelezése szegényes, s mikor, hogy a szemléltetés terhelően sok? Egyesek szerint hárompercenként lehet feltenni egy ábrát az írásvetítőre, de tíznél semmiképpen se többet, még ha az előadás hosszabb is fél óránál. Valójában nehéz lenne általános szabályokat felállítani. Nem kell feltétlenül kárhoztatni azt az előadót, aki másfél órás előadásába tizennégy vizuális elemet iktat be, de azt se, aki csak ötöt. Ez függ a témától (egy statisztikai előadásban nyilván több ilyen mozzanatra van szükség, mint egy elmélettörténeti téma bemutatásakor), de számtalan egyéb tényezőtől is.

3.5. Vetítsünk, vagy ne vetítsünk – kalandok a Power Pointtal A vizuális megjelenítésnek alkalmazkodnia kell a közönséghez. Hogyan fogadják vonaldiagramjainkat? Rögtön átlátják az ábrázolt összefüggéseket, vagy egymással vitatkozva próbálják a tartalmukat kibogarászni? A 171 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS vizuális elemek és a bemutatásukhoz szükséges eszközök – például a projektor, a számítógép – nagyon jelentősen emelhetik az előadás színvonalát, azonban veszélyeket is rejtenek magukban. Ki ne látott volna már gyöngyöző homlokú előadót, akinek „lebénult” a projektora? Ki ne bajlódott volna olyan számhalmokkal a táblán, amelyeket még az első sorból is lehetetlen volt elolvasni? Ki ne látott volna előadót izgatottan szaladgálni, mert nem találta meg a hosszabbítót a számítógéphez? Ha sok diánk van, és egyik dia után azonnal egy másik következik, vagy egyik ábra után máris egy másik tűnik fel a számítógépes prezentáció során, ez kölcsönözhet egyfajta biztonságérzetet, de lehet nagyon elidegenítő hatású is a hallgatóságra. E helyzeten azzal lehet segíteni, ha önkorlátozással készítjük elő a prezentáció vizuális elemeit. Mérsékelt mennyiségű kép, diagram, stb. esetén – az egyes elemek bemutatása között eltelő időben – nem a technikával, hanem a hallgatósággal foglalkozunk, igyekezvén minél személyesebb, minél közvetlenebb kapcsolatot kiépíteni a teremben lévőkkel. A vizuális technikákkal „megbolondított” előadások elterjedése felgyorsulni látszik. Nagy lendületet adott ennek a magyar fejlesztésű Prezi 4megjelenése, amely a korábbinál sokkal látványosabbá tette az előadásokat. Azért is javaslom az előadás jó vizuális megalapozását, mert ez önmagában is az előadás jobb előkészítésére sarkall. Az a tény, hogy előzetesen szilárd vázat adtunk előadásunknak, letisztultabbá, jobb szerkezetűvé teszi mondandónkat, a hallgatóságban pedig azt az érzetet erősíti, hogy alaposan felkészültünk; márpedig ez alapvető igénye a hallgatóságnak velünk szemben. Magam gyakran tapasztaltam, hogy a fő gondolatok, elemek diákra rögzítésekor derültek ki igazán a korábban kidolgozott és logikusnak tűnő előadás fehér foltjai, logikai bakugrásai, hiányosságai. A technika – sok előnye ellenére – kétélű fegyver: egy PPT-nél „előfordulhat, hogy a terem nem sötétíthető el megfelelően, a vászonra nem merőlegesen esik a kivetített kép, a kép nem mindenütt éles, a lencse torzít, a léghűtő motorja zúg, a kép remeg, stb. Ritkán fordul elő, hogy valamennyi technikai tökéletlenség egyszerre fellépjen, de egy-kettő közülük mindig bejön, silányítva az előadás élvezhetőségét.” (Wiegandt [1996] 350. old.) Vannak olyan elemei az előadásnak, amelyeknél kifejezetten nélkülözhetetlen a vizualitás, másoknál ellenben határozottan zavaró lehet. Célszerű kiaknázni a Power Pointban és a Preziben rejlő lehetőségeket: ◊ bonyolult ábrák és rajzok bemutatásakor; ◊ függvények, grafikonok, számtáblázatok (mátrixok) és folyamatábrák ismertetésekor; ◊ nyelvi nehézségek esetén, ha mondanivalónk kulcselemeit akarjuk megismertetni idegen nyelven beszélő hallgatóságunkkal; ◊ hosszú felsorolások, terjedelmes programok bemutatásakor, amikor azt szeretnénk, hogy a hallgatóság egyben is áttekintse a különböző elemeket. Ellenjavallatok: ◊ nem szabad a technikára bíznunk magunkat akkor, amikor az kizárólag és egyedül csak arra szolgál, hogy biztonságossá tegye az előadást (azzal, hogy a legfontosabb elemeket előre felírtuk); ◊ nem szerencsés hosszú idézeteket, szövegeket diákról felolvasni vagy képernyőről kivetíteni; ◊ nem szerencsés bonyolult definíciókat sem hasonló módon bemutatni; ◊ nem jó, ha a vizuális megjelenítést eluralja a verbalitás, mert ezek a technikák alapvetően nem arra valók, hanem a képszerűen is megjeleníthető összefüggések bemutatására. A projektort, a számítógépet és minden más technikai eszközt használat előtt sokszorosan ellenőrizni kell. A technikai buktatókat részben elkerülhetjük, ha mások segítségét vesszük igénybe: megkérjük például egy kollégánkat, vagy egy hallgatót kérünk fel, hogy kezelje a gépet. Ezeknek még az a mellékes hasznuk is megvan, hogy jobban megragadjuk a hallgatóság figyelmét. Nagy valószínűséggel figyelmesebben követik a laptopnál vagy a táblánál ügyködő segítő vagy éppen a saját társuk ténykedését, mint ha mi magunk végeznénk a szemléltetés figyelmet követelő műveletét. Nem véletlenül találták fel már a régi egyetemeken is a demonstrátor intézményét. A PPT-t ne használjuk pillanatnyi ötletektől vezéreltetve, ne írjunk-rajzoljunk ott helyben, összefüggéseket, ábrákat! Erre a célra sokkal jobb a tábla vagy az úgynevezett flipchart.5 Ügyeljünk arra is, hogy a technika ne A technikáról részletesen informálódhat a http://www.prezimagyarul.hu/#blog-on, Azt a táblát nevezik így, amelyről az előadó – mint a hagymahéjakat – egymás után tépi le a fehér lapokat, és amelyre speciális alkoholos tollal ír. Sajnos nincs magyar neve, az elnevezést az olvasóra bízzuk. 4 5


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS ékelődjön közénk és a hallgatóság közé. „Minden előadásnál (vagy tanítási órán) a legfontosabb a minél közvetlenebb kapcsolat az előadó (a tanár) és a hallgatóság között. A közvetlen kapcsolat az együttgondolkodásnak, az együtt-felismerésnek az élményét adja, amely létrejöhet úgy is, hogy a hallgatóság részéről egyetlen közbevetett kérdés sem hangzik el.” (Wiegandt [1996] 349. old.) Számtalan lehetőséget nyit meg az előadók előtt a videók bekapcsolása, amelyeket rendszerint az internetről töltenek le. Akkor használjuk helyesen a vizuális vagy multimédiás technikákat, ha azok segítik az együttgondolkodást, és nem akadályozzák azt. Akkor helyeselhetjük az ilyen eszközök igénybevételét, ha azok élénkítik az előadást és nem megmerevítik, tökéletesebbé, gördülékenyebbé teszik a „kivitelezést”, nem pedig akadozóbbá, silányabbá. Akkor segít a technika, ha gyakorlottan és könnyedén bánunk vele. Akkor viszi előre mindez a mondanivaló megértetését, ha nem adódnak olyan bakik, mint hogy „a kivetített preprint6, vagy egyes színessel írt szövegrészek már a második sorban sem olvashatók, az előadó hibát fedez fel a saját [diáján], amit a helyszínen kezd javítgatni, az előadó keresgéli, mert nem találja [a következő diához vezető átkötést] (a kínos szünet ugyanazt a hatást kelti, mintha belezavarodott volna előadásába). Ha mindez összejön, akkor a jó modorú előadó halk és monoton hangon fog beszélni, nehogy megzavarja a szunyókáló hallgatóságot.” (Wiegandt [1996] 350. old.)

3.6. Rend a lelke mindennek! Nem csak formai, sokkal inkább tartalmi szempontból fontos, hogy rendet tartsunk a kifejtésben! Ha például időrendben kezdtünk egy témát kifejteni, ne váltsunk át az előadás közepén a térbeli elrendezésre vagy valamely logikai rend szerinti csoportosításra. Ha mégis kivételesen rákényszerülnénk ilyen természetű váltásokra, ezt tudatosítsuk a hallgatókban is! Tekintsük partnereknek a hallgatókat! Osszuk meg velük, mit miért teszünk, miért ezt vagy azt a sorrendet alkalmazzuk a kifejtéskor, miért hagyunk el bizonyos részleteket, és emelünk be másokat, miért hivatkozunk az egyik alapkönyvre, és miért nem a másikra stb.! A kifejtés menetében többször is érdemes visszatérni arra, hogy az adott rész milyen tágabb összefüggésrendszerbe illeszkedik. Ezzel menet közben is állandóan hangsúlyozzuk az előadás központi gondolatát. A hallgatók – a pillanatnyi és gyakorlatilag elkerülhetetlen kikapcsolódások ellenére – kevésbé veszítik el a fonalat, ha az előadó többször felmutatja (vagy ha PPT-t alkalmaz, többször bemutatja) menet közben a vázlatot.

4. A BEFEJEZÉS A tapasztalatlan előadónak legalább akkora gondot jelent az előadás befejezése, mint az elkezdése. Aki biciklizni tanul, annak is néha nehezebb megtanulni, hogyan szálljon le a kerékpárról, mint azt, miként kell felszállni rá. Mivel a befejezés az előadás fontos és hangsúlyos része, nagyon gondosan ki kell dolgozni az előkészületek során. Úgy kell fellépnünk az előadói pulpitusra, hogy egészen pontosan tudjuk, mivel fogjuk lezárni fejtegetéseinket. Ahogyan bemutatkozáskor sem jegyzetből mutatkozunk be, úgy a hallgatóktól való szellemi elköszönés közben sem célszerű idegesen lapozgatni a jegyzetekben. Már csak ezért is kívánatos a befejezés alapos előzetes átgondolása.

4.1. A mondanivaló párlata A befejezés során útravalóval kell ellátni a hallgatóságot, össze kell foglalni azt, amit az előadás nyújtott. Az előadás lezárásának nem kell új gondolatot tartalmaznia a kifejtéshez képest, de az sem elegendő, ha szó szerint megismételjük a kifejtés során elhangzottakat. A befejezéskor új, magasabb rendű egységbe szervezzük az előadás mondanivalóját azáltal, hogy összesűrítjük, és az egyes részek között lévő logikai kapcsolatot világosabban megfogalmazzuk.

4.2. Nyitás záráskor A befejezéshez hozzáfogván, világossá kell tennünk, hogy elérkeztünk az előadás lezárásához. Az összegző szavakon, a fő pontok újszerű elővezetésén túl még egy fontos funkciója lehet a befejezésnek. E funkció az előadás kinyitása. A lezárásnak ugyanis semmiképpen sem kell abszolút értelemben vett lezárásnak, befejezésnek lennie. Ellenkezőleg! A zárás paradox módon akkor sikerül jól, ha tulajdonképpen nyitás, ha az 6

E kifejezésnek sincs magyar megfelelője.


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS előadás végén kinyitjuk a témát a jövőre, vagyis rámutatunk, hol mit kell még kutatni, milyen kérdéseknek érdemes még utánanézni. „Ösztönözd a hallgatóságot cselekvésre!” – mondja egyik alcímével egy kommunikációs tárgyú könyv a befejezés kivitelezéséről. (Hybels – Weaver [1989] 330. old.) Adj feladatot a hallgatóságnak, a kapcsolatokat vidd át a jövőbe, tartósítsd azáltal, hogy a hallgatót valami megtételére, elolvasására, átgondolására, kipróbálására kéred fel! Esztétikai szempontból célszerű, ha az előadást a kezdéshez hasonló módon zárjuk. Ha anekdotával kezdtük, esetleg egy másik anekdotával fejezzük be, ha kérdéssel, akkor a kérdésre adott válasszal zárhatjuk fejtegetéseinket stb. Az embereket megnyugtatja és gyönyörködteti a szimmetria, minden kelendőbb, amiben meglelik az arányosságot és a szimmetriát.

4.3. Baklövések befejezéskor Gyakori baklövés a befejezésben, hogy az előadó, kifutván az időből, egyszerűen elhagyja a zárást. Ez nagyon nagy hiba. A hallgatóban akkor is a tökéletlenség, hevenyészettség érzését hagyja maradandó benyomásként, ha az előadás maga aprólékosan kimunkált, és egyébként jól szervezettnek minősíthető. Másik hiba az elhúzódó befejezés. Konferenciákon, előadásokon gyakran lehetünk tanúi, hogy az előadó már húsz perccel a befejezés előtt elkezd búcsúzkodni, kinyilvánítja, hogy elérkezett a befejezés ideje, de csak nem akarja mondókáját lezárni. Az ilyen előadó ahhoz a vendéghez hasonlít, aki egy-két órával a távozás előtt feláll a székéből, de csak ott marad, sokszor még vacsorára is. Az elhúzódó befejezés azért nagyon rossz előadói szokás, mert türelmetlenséget ébreszt a hallgatóban. Nem hagyjuk lecsengeni benne az élményt, még ha volt is. Az utolsó percben már csak arra gondol, mikor fogjuk már végre befejezni a mondókánkat. 4. táblázat.Az előadás szerkezete

5. HOGYAN KEZELJÜK AZ ELŐADÁS KÖZBEN VAGY UTÁN FELMERÜLŐ ELLENVETÉSEKET, KIFOGÁSOKAT? Előadások során gyakran megesik, hogy a hallgatóság nem fogad el kétkedés nélkül mindent, amit mondunk, hanem szkeptikusan, néha ellenségesen reagál fejtegetéseinkre. Különösen tág tere van a kritikának, ha – mint 174 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS tudományos előadásokon sokszor előfordul – erre egyenesen felszólítjuk a hallgatóságot. Vitákon, szakmai tárgyalásokon is falakba ütközhetünk. Néha a mondanivalónk váltja ki a kétkedő vagy ellenséges hangulatot, néha a személyünket nem fogadja el az a közeg, amelyben élőszóban meg kell védeni álláspontunkat.

5.1. Hogyan viselkedjünk, ha erős és (akár) személyre menő kritika ér bennünket? ◊ Mielőtt bárhogyan is reagálnánk, tisztázzuk magunkban: Mit is akar elérni a kritikus? Tényleg érdemi észrevétele van, még ha egyoldalú vagy vitatható is, vagy a célja pusztán feltűnéskeltés, okoskodás, netán az előadó provokálása? Ha az általa elmondottakból ez nem derül ki, kérdezzünk rá, fogalmaztassuk meg vele újra az észrevételt, mielőtt megválaszoljuk a szemrehányásokat; így kihúzzuk azok méregfogát! ◊ Maradjunk nyugodtak és tárgyszerűek! Semmiféleképpen, se arcjátékkal, se testbeszéddel ne fejezzük ki, hogy a dolog mélyen érintett, netán felbőszített bennünket! Mutassunk fogadókészséget a bírálattal szemben, még akkor is, ha megalapozatlan, könnyen elhárítható, udvariatlan vagy heves formát ölt! (Nyissuk ki az ajtót az előtt, aki éppen berúgni készül azt!) ◊ Hagyjuk „kibeszélni” a kritikust, ne szakítsuk félbe, sőt ellenkérdésekkel beszéltessük hosszan! Minél hosszabban beszél, annál kevésbé lesz csattanós, annál inkább leereszt a kritika. Különösen akkor ajánlott ez a taktika, ha úgy érezzük: méltánytalan és arrogáns támadás ért bennünket, netán gúnyolódó, rossz ízű kritika céltáblájává váltunk. ◊ Ha nehezen megválaszolhatók az ellenvetések, kérjünk gondolkodási szünetet, ha ez is kevés, halasszuk egy más alkalomra az észrevétel megválaszolását. Jobb, ha ilyenkor visszavonulunk, és erőt gyűjtünk, mint ha felkészületlenül belevágunk egy számunkra feltehetően balul végződő szellemi csatába. A gondolkodási idő kérése nem utal gyengeségre vagy arra, hogy a vitában alulmaradtunk. Lehet, hogy a hallgatóság megfontoltnak, elmélyültségre törekvőnek ítél majd bennünket, ha nem replikázunk azonnal, hanem először átgondoljuk a felvetett problémát. ◊ A kritikát mindig tömören és szabatosan válaszoljuk meg. A hosszú válasz, tartalmától függetlenül, magyarázkodásnak, mentegetőzésnek hat. Válasz közben igyekezzünk visszaszorítani az emóciókat (még ha esetleg jogosak is)! Zárjuk le gyorsan a pengeváltást ellenkérdésekkel vagy szellemességgel, és próbáljuk a vitát az eredeti medrébe visszaterelni!

5.2. A bombák hatástalanítása A következőkben arról szólunk, milyen specifikus eszközeink vannak arra, hogy hatástalanítsuk, illetve semlegesítsük a szóban forgó negatív megnyilvánulásokat, mi a megfelelő reakció a kritikák sajátos típusaira, válfajaira, milyen fordulatokat, nyelvi megoldásokat használhatunk az oktalan bírálatok leszerelésére. (Ruhleder [1982].) ◊ Visszakérdezési módszer Kitűnő eljárás a homályos, vagdalkozó kritikával szemben. Ha ellenkérdésekkel arra késztetjük az ilyen kritikust, hogy fogalmazza meg pontosan, strukturálja mondanivalóját, rendszerint zavarba ejtjük. Hiszen célja inkább csak az volt, hogy sértéseket és cáfolhatatlan szentenciákat vágjon a fejünkhöz, semmint hogy fontos gondolatot szegezzen a miénkkel szembe. Ha erről a szubjektív síkról igyekszünk őt a racionális, tudományos diskurzus síkjára átterelni, ellenvetései rendszerint gyorsan elolvadnak. ◊ Megértő-elfogadó attitűd Például: „Ez az érv kitűnő, de gondolja csak meg…” Ebben az esetben elkerüljük, hogy vissza kelljen utasítani a kritikát, toleránsnak, nyitottnak mutatkozunk, mégis meg tudjuk védeni álláspontunkat, ha a de oldalán fajsúlyos érveket sorakoztatunk fel. ◊ Preventív védekezés Már az előadásban, illetve a kifejtésben célszerű kitérnünk a lehetséges ellenérvekre, és ezeket sorra méregteleníteni. Ez a stílust igen nagymértékben élénkíti, és sokkal meggyőzőbb, mint ha más veszi észre a gyenge pontokat, kritizálható elemeket előadásunkban.


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS ◊ Elhajlási módszer Ezt akkor tanácsos alkalmazni, ha nem tudjuk, vagy nem akarjuk megválaszolni a kritikát. Elhajolunk előle, azaz más fontos szempontot dobunk be a vitába, amivel eltereljük a figyelmet. Ez nem túl korrekt módszer, időnként azonban, ha kutyaszorítóba kerülünk, rákényszerülhetünk az alkalmazására. ◊ Kinyilatkoztatásra kényszerítés Különösen keményfejű és ellenálló vitapartnertől vagy kritikustól meg kell kérdezni, milyen feltételek esetén lenne hajlandó álláspontunkat támogatni, vagy egyáltalán a vitát folytatni. Mindenképpen meg kell törnünk a partner hallgatását, és el kell érnünk, hogy ő is állást foglaljon, mert az általa elmondottakba már bele lehet kapaszkodni. Ezt a megoldást, lévén egy kissé provokatív, csak végső esetre tartogassuk! ◊ Nyitási módszer Ez a módszer segít abban, hogy időben megtudjuk a kifogásokat, ellenvéleményeket, és a vitában fokozatosan kialakítsuk az ellenfelek számára is elfogadható közös álláspontot. Például: Ismernek-e még további érveket, amelyekkel a kép kikerekíthető? Van-e még ok arra, hogy az álláspontomat ne fogadják el? stb.

6. HOGYAN SZERVEZZÜNK VITÁKAT AVAGY A HATÁSOS SZELLEMI HARCMODOR Az utóbbi évtizedekben Magyarországon is szabadabb szellemű lett a szakmai közélet. A viták nem előre megírt forgatókönyvek szerint zajlanak, egyre kevésbé üres rituálék, a vitában részt vevők el merik mondani véleményüket, s akár sarkosan is megfogalmazzák álláspontjukat. A tekintély egyre kevésbé meghatározó az eszmecserékben, egyre inkább az érvek súlya, a kifejtés színvonala, szellemessége ad esélyt egy-egy álláspont képviselőjének arra, hogy elfogadtassa gondolatait és önmagát a diszkusszióban. Ugyanakkor sajnálatos módon kedvezőtlen jelenségek is felütötték a fejüket. Az átmeneti idők nyugtalansága a szakmai vitákra is rányomja a bélyegét, gyakran érzékelünk türelmetlenséget, arroganciát, udvariatlanságot, bizonytalanságot az eszmecserékben. A viták társadalmi hátterét ugyan nincs módunkban megváltoztatni, mégis – bizonyos technikákat alkalmazva – sokat tehetünk eredményességükért, jó légkörükért.

6.1. Az eredményes diszkusszió előkészítése Ahogy az előadáson, a csoportos fellépésen – azaz a vitán – is, sok minden már az elnöki csengő megszólalása előtt eldől. A vita sikere szempontjából talán a legfontosabb az, hogy a vita szervezőinek határozott elképzelésük legyen az eszmecsere céljáról. Aligha lehet eredményes az olyan vita, amely előtt a résztvevők meg sem tudják fogalmazni, hogy tulajdonképpen mit várnak tőlük, miért jöttek össze, és miért töltöttek együtt hosszú órákat.

6.1.1. Miért vitatkozunk? A szakmai vita célja lehet egy tisztázatlan tudományos probléma megoldása, vagy – szerényebben – legalább annak egyértelmű tisztázása, hogy mik az álláspontok az adott kérdésben. A diszkussziót összehívhatjuk azzal a szándékkal, hogy megoldjunk valamilyen égető problémát, vagy legalább kidolgozzuk a lehetséges alternatívákat a probléma megoldására. A vita célja lehet továbbá, hogy döntést hozzanak valamely kérdésben, vagy segítsék azt, akinek döntenie kell az ügyben. Bármi is a célja a vitának, a fő, hogy egyértelmű célja legyen! Nem szerencsés az sem, ha a célok összekuszálódnak, ha különféle össze nem illő célokat egy vitára hozunk össze (például egy tudományos kérdés eldöntését összekeverjük személyi döntésekkel). Még kevésbé kecsegtet sikerrel az, ha igazából nem tudjuk, miért ültünk össze, s tulajdonképpen „csak úgy” vitatkozunk. A tudományos életben, az egyetemeken, de még az üzleti világban is sokan nem szeretik a vitákat, időrablónak tartják őket. Pedig minden embernek, minden közösségnek szüksége van fórumra, ahol fontos kérdésekben meghallgatják őt, és ő is meghallgat másokat. Különösen nélkülözhetetlenek a viták a tudományos közösségekben, hiszen ezek nyújtanak alkalmat a kutatóknak eredményeik elfogadtatására, ellenőrzésére, a hibás eredmények elvetésére. A vita visszacsatolás, amely igazolhatja, hogy jó úton járunk, vagy figyelmeztethet arra, hogy vakvágányra tévedtünk. A vitában sok gondolattal, ötlettel, sőt élménnyel leszünk gazdagabbak. Mindez természetesen csak az értelmes, jól szervezett, hatékony vitákra igaz.


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS Az emberek ódzkodása a vitarészvételtől azonban sok esetben teljesen jogos, hiszen se szeri, se száma a szétfolyó, „zűrös”, frusztráló, meddő eszmecseréknek. Az ilyen jellegű viták hibáztathatók azért, hogy az országban mindennap tízezer-számra zajló viták egy tetemes részéről a zárszó után a résztvevők csak azt állapíthatják meg: Kár az elfecsérelt időért!

6.1.2. Semmi sincs ingyen! Bár az olvasók nagy része nem közgazdász, kérem, gondolkodjanak egy pillanatra közgazdász-fejjel! A vita mindenképpen pénzbe kerül, még ha első pillantásra ez nem látszik is. 7 A rezsiórabér ma Magyarországon az egyszerű szakmunka esetében is legkevesebb 3000 Ft, egy egyetemi tanár munkáját óránként 2-3000 forinttal (!), egy ügyvéd munkaóráját 15 000 forinttal, egy tanácsadóét 20-30 000 forinttal, egy külföldi tanácsadóét akár 100 000 forinttal is számolhatjuk. Képzeljünk el mindezek ismeretében egy vitát, amelyben tíz kiválóan képzett szakember vesz részt két óra hosszat. Nem követünk el nagy hibát, ha az ügyvéd rezsiórájával szorozzuk be a húsz órát, s az alapköltségünk máris 300 000 forint. Akkor még nem számoltuk a titkárnő munkáját, aki postázta a meghívókat, sem a postaköltséget, sem a fűtött helyiség költségeit, amelyben a vitát tartották! Nem kalkuláltuk a papírt sem, amire a vitaanyagot nyomtatták, sem a vitában részt vevők esetleges utazási költségeit a vita helyszínére és így tovább. A legszerényebb számítással is közel fél millió forintba kerül egy ilyen vita. Természetesen, ha egyetemi hallgatók a vita résztvevői, akkor az összeg mérséklődik, de 100 000 forint alatt ma nemigen hozható ki egy kisméretű vita sem. Az említett költségek sok esetben természetesen nem jelentkeznek közvetlenül pénzben, hiszen például a hallgatók „órabérét” nem kell kifizetni. A költségek azonban akkor is felmerülnek, hiszen a vitára vesztegetett idő helyett a hallgató megtanulhatott volna valami fontos összefüggést, végezhette volna a félállásos munkáját, vagy éppen óránként 2000 forintért angolórát is adhatott volna. Mindenki, aki vitát szervez, gondoljon erre! Miről lehet felismerni az értelmetlen, idő- és pénzpocsékoló, meddő vitákat? William N. Yeoman listába8 foglalta, hogy milyen vitáktól idegenkednek joggal az érintettek: ◊ a résztvevők nem tudják, mi célból szervezték a vitát; ◊ senkinek sem világos, hogy mit is kellene a vitának megoldania; ◊ nincs napirend vagy időbeosztás; ◊ túl hosszú ideig tart a diszkusszió; ◊ unalmas az egész eszmecsere; ◊ az emberek „lövészárok-történetekkel”, azaz a témától távoli anekdotákkal és oda nem illő magánszámokkal traktálják egymást; ◊ túl sok megoldandó feladatot tűznek napirendre; ◊ senki sem akar beszélni az igazi problémákról; ◊ egyes résztvevők csak fizikai valójukban vannak jelen, lélekben valahol messze járnak; ◊ túl sok súrlódás, zavar, szakadás, megakadás van a vita folyamában; ◊ előre eldöntött kérdésről vitatkoznak, s a vezető csak a pecsétet szeretné rányomni a vita révén a már rég elhatározott döntésére; ◊ a résztvevők vadul támadják, vagy éppen csendesen fojtogatják, ingerlik egymást.

6.1.3. A meghívottak A meghívottaknak nemcsak a száma a fontos, hanem a személye is. Nem az a fontos, hogy hány ember fejti ki a véleményét a kérdésről, hanem az, hogy azok, akik kifejtik, értenek-e hozzá. Rossz magyar szokás, hogy rosszul Vö. Herta A. Murphy és Herbert W. Hildebrandt fejtegetéseivel könyvük “Succesfull Business Meeting” című fejezetében. (Murphy – Hildebrandt [1991] 673. old.) 8 A vitát elrontó, a vita értelmét aláásó magatartásformákról és tényezőkről összeállított listát idézi Hybels – Weaver II. [1989] 234. old. A listát természetesen saját tapasztalatok és más olvasmányok alapján kiegészítettem, és az egyes passzusokat a magam stílusában átfogalmaztam. 7


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS értelmezett udvariasságból olyanokat is meghívunk a vitára, akik egyáltalán nem számítanak a téma szakértőinek. Ugyanakkor azokat, akik esetleg nagyon is hozzájárulhatnának a vita eredményességéhez, kifelejtjük a meghívandók listájáról csak azért, mert nincsenek szem előtt. A meghívandók listájának összeállításakor gondoljunk azokra is, akik ugyan nem közvetlenül a téma szakértői, de mivel határterületen működnek vagy érintettek a vizsgált problémában, a véleményük mégis fontos lehet. A demográfiai vitában érdekes lehet például a humán erőforrásokkal foglalkozó szakember, a szociológus vagy az orvos véleménye. Persze csak akkor, ha a vita nem a szűk szakmai módszertannal foglalkozik, hanem általánosabb kérdéseket érint. Nem elég, ha kiküldjük a résztvevőknek a meghívókat, jó, ha visszajelzést is kérünk arról, elfogadták-e a meghívásunkat. Ezáltal még takarékoskodhatunk is, hiszen ha 50 meghívottból 20 lemondja a részvételt, elegendő lesz egy kisebb terem is, kevesebb üdítőre, kávéra van szükség. Ám ha 50 meghívottból 35 nem akar részt venni a tervezett vitán, akkor gondolnunk kell a vita időpontjának, helyének megváltoztatására. A részvétel tömeges lemondásának némelykor szemmel láthatóan nem technikai okai vannak, hanem az érdektelenség tartja vissza az embereket. Ilyen esetben esetleg teljesen le kell mondanunk a szóban forgó rendezvényről, mert ha érdektelenségbe fullad a vita, akkor biztosan kidobott pénz.

6.1.4. A vitavezető kiválasztása és feladatai Az előkészületek során nagyon fontos, hogy jól válasszuk ki a vitavezető személyét. Határozott, tekintélyes, de együttműködésre kész személyiség a legmegfelelőbb vitavezető, aki empátiával fogadja az övétől esetleg gyökeresen eltérő véleményeket is. Nagymértékben előrelendítheti a vitát, ha a vitavezető közkedvelt, népszerű személyiség, és még humora is van. Ebben a vonatkozásban se essünk azonban végletekbe: a vitavezetőnek nem kell egy kabaré-konferanszié képességeivel rendelkeznie; ha hajlamos a bohóckodásra, akkor inkább árt, mintsem használ egy tudományos vagy szakmai vitának.

6.1.5. Technikai előkészületek A vita résztvevői a meghívóból értesülnek a vitáról. A meghívónak tartalmaznia kell: ◊ a vita helyét, pontos idejét és a vitát rendező intézmény nevét; ◊ a vita tárgyát vagy címét; ◊ a vitavezető személyét, esetenként külön lapon csatolva ehhez a vitában részt vevők listáját is; ◊ a vita napirendjét, amelyet általában szintén külön oldalon mellékelnek. Jó, ha a meghívóval együtt a vitaanyagot is megkapják a résztvevők. Az eredményes diszkusszióhoz értelemszerűen a szervezőknek kell biztosítaniuk a megfelelő fizikai feltételeket is. Mifelénk, Közép-Európában a szervezőknek legtöbbször nem az erős oldala a kifogástalan feltételek biztosítása. Ha van terem, akkor nincs írásvetítő, ha van írásvetítő, akkor kiderül, hogy a termet már valakik korábban lefoglalták egy másik konferenciára. Ha van terem és írásvetítő is, akkor késve postázzák a meghívókat. Ha idejében érkeznek a meghívók, akkor a vitaanyagban keverednek össze a lapok, vagy éppen néhány résztvevőnek már csak olyan példány jut, amelyhez elfelejtették csatolni a függeléket. Ismervén ezt a rossz tulajdonságunkat, igyekezzünk különös gondot fordítani az előkészületeknek erre a részére! Nem egy vita az előbb említett fizikai nehézségeken bukik meg, és torkoll nevetségességbe. Mindig legyen olyan résztvevője (akár több is) a vitának, aki képes a „technikai vendéglátó”: a host, illetve hostess szerep eljátszására. (Általában a titkárnők vagy a diákok is jól elláthatják ezt a feladatot.) Nyilvánvaló, hogy aki erősen érdekelt a vita tartalmi vonatkozásaiban, például a vitavezető vagy az, akinek az anyagát éppen vitatják, nem gondolhat arra, hogy idejében kiürítsék a hamutartókat, sem arra, hogy ha tábla áll rendelkezésre, akkor kréta is legyen hozzá. A „Csináld magad!” mozgalom jegyében nemegyszer láttam gyöngyöző homlokú nagydoktor-jelölteket, amint pár perccel a védésük előtt kávéért szaladgáltak a büfébe. Nem ritka az sem, hogy a vita díszelőadója tanácstalanul keresi a krétát vagy a dugaszolóaljzatot, mert senki sem segít neki.

6.2. A vita menete Bármennyire is informális jellegű a vita, bizonyos formalitásoktól semmiképpen se tekintsünk el: ◊ Legyen vitavezető vagy levezető elnök, ennek híján vitánk könnyen a gittegylet üléséhez válik hasonlóvá! 178 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS ◊ Az elnök mindenképpen üdvözölje, és ha szükséges, mutassa be egymásnak a résztvevőket! ◊ A vitát minden körülmények között zárjuk le, és foglaljuk össze a konklúziókat! Ha nincs konklúzió, akkor azt rögzítsük, hogy a vitában nem jutottunk megoldásra! ◊ Elnöki funkcióban okvetlenül köszönjük meg a részvételt és az aktivitást, mégpedig nem elmormolva, elhadarva, és utaljunk a folytatásra!

6.2.1. A tapogatózástól az aratásig A vita menetében a korábban már idézett Murphy és Hildebrandt négy fázist különít el (Murphy – Hildebrandt [1991] 674. old.), amelyek angolul jóval szellemesebben hangzanak, mint ahogyan magyarra fordíthatók. Ezek: ◊ Forming (tapogatózás, tájékozódás); ◊ Storming (a vélemények egymásnak feszülése); ◊ Norming (a vélemények közeledése, a problémák tisztázása); ◊ Performing (a vita eredményeinek a leszüretelése). A forming a vita bevezető, tapogatózó, erőfelmérő része. Ebben a szakaszban kell tisztázódnia annak, hogy honnan is indul tulajdonképpen a vita. „Ez az orientációs fázis a vita résztvevői számára”. (Murphy – Hildebrandt [1991] 674. old.) A második, storming szakaszban „kitör a vihar”, azaz a vita, egymásnak feszülnek az ellentétes nézetek, megfogalmazódnak az álláspontok, a résztvevők kiépítik hadállásaikat. A norming azaz a fegyelmező, összefogó szakaszban a szereplők kezdik feloldani konfliktusaikat, az álláspontok közelítenek egymáshoz, a vitavezető és a békebíró hajlamú résztvevők közreműködésével formát nyer a vita közös alapja, az a minimum, amiben a résztvevők meg tudnak egyezni. A performing az aratás fázisa a vitában. Ebben a szakaszban születnek meg a vita eredményei, fogalmazódnak meg a döntések, pattannak ki a résztvevők fejéből a közös gondolatok, érnek be a következtetések. Eredményes viták esetén a performing szakaszban jön létre a vita hozadéka, teljesedik ki az egész folyamat értelme.

6.2.2. Színház az egész vita! A vita résztvevőit egyetlen említett fázisban sem szabad káposztafejekként kezelnünk. Már a meghíváskor gondolnunk kell arra, hogy minden vita jól vagy rosszul megírt darab, amelyben mindig kialakul egy bizonyos szereposztás. Murphy és Hildebrandt [1991] szerint a főbb szerepek a következők: ◊ a szervező; ◊ a (meg)világosító; ◊ a kérdező; ◊ a főszereplő; ◊ az energiaadó; ◊ az éceszgéber (az ötletember); ◊ az ördög ügyvédje; ◊ a kiegyensúlyozó, békítő; ◊ a hűséges Sancho Panza, aki segíti mások véleményének a kifejtését. Ejtsünk néhány szót az előbb felsorolt klasszikus szerepekről!


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS A szervező funkciója, hogy ne hagyja a vitát szétfolyni, térítse vissza a mellékvágányokra tévedőket a fő kérdéshez. Adott esetben ezt a feladatot a vitavezető is elláthatja, de előadódhat olyan helyzet, hogy a résztvevők közül kell egy jó áttekintőképességű embernek eljátszania e fontos szerepet. A megvilágosító olyan tiszta fejű ember, aki helyreüti mások zavaros fejtegetéseit, világosabban, érthetőbben összefoglalja, mi is hangzott el eddig a vitában. Ez a funkció sok tapintatot igényel, hiszen nem gyakorolhatjuk azt a gondos anyuka szerepében tetszelegve, aki mindig jobban tudja, hogy mit is akar Pistike, mint maga Pistike. A kérdező feladata magától értetődő. Mivel gyakran a helyesen megfogalmazott kérdések lendítik a legjobban előre a vitát, ez a funkció nagyon fontos. A kérdező is bizonyos mértékben megvilágosító, hiszen nem hagyja, hogy fontos pontok, részletek homályban maradjanak, s a vita úgy gördüljön tovább, hogy ezeket nem tisztázták. A tényleges főszereplők azok, akik a leglényegesebb gondolatokat fogalmazzák meg. Ők azok, akik a legfontosabb hozzászólásokat mondják, akik tulajdonképpen a vita érdemi tartalmát, eredményét meghatározzák. Az energiaadó (energizer) szerep gazdájának feladata, hogy lelket öntsön a lankadó résztvevőkbe. Az energiaadóknak köszönhető, ha a vita végig eleven, stimuláló marad, azaz megőrzi kezdeti hőfokát. Sokszor azzal lehet a szerepet betölteni, hogy a frusztrált és lehangolt szereplőknek megmutatjuk az alagút végét. (Murphy – Hildebrandt [1991] 692. old.) Az ötletember friss ötleteket dob be, kreatív, eredeti, olykor meghökkentő válaszokat ad a tárgyalt kérdésekre, olyan dolgokra irányítja a figyelmet, amelyekre a többiek még csak nem is gondolnak. PÉLDA: „Tegnap olvastam egy cikket a Fortune-ben,amely egészen új oldalról világítja meg ezt a problémát.” vagy: „Úgy érzem, mi olyan keményen dolgoztunk eddig egyetlen megoldáson, hogy vakok vagyunk az elhangzott többféle megközelítés kombinációjára.” (Murphy – Hildebrandt [1991] 693. old.) Az ördög ügyvédje (critical tester) az a szereplő, akinek józansága, ítélőképessége megakadályozza a többi szereplőt abban, hogy túlságosan elragadja őket a hév, s kivihetetlen ideákról elmélkedjenek, bizonyítatlan hipotézisek mellett kötelezzék el magukat úgy, mintha azok már a végső igazságok lennének. Az ördög ügyvédje kellemetlen kérdéseket tesz fel. PÉLDA: „Úgy gondolják, hogy elég adatot, tényt soroltunk már fel ahhoz, hogy eljuthassunk erre a következtetésre?” „Vajon az elhangzott adatok megbízható forrásból származnak?” „Tényleg elég ez az ok ahhoz, hogy a szóban forgó következtetést vonjuk le belőle?” A vita többi résztvevője sokszor kellemetlen fráternek tekinti az akadékoskodó kritikust. Mégis, különösen a tudományos vitákban és döntés-előkészítéskor nélkülözhetetlenek az ilyen kellemetlen figurák, akik a pontosság, az igazság, a megalapozottság, a körültekintés mellett kötelezték el magukat. Ők azok, akik visszatérítik a valóságba az álmodozókat, helyreigazítják a felületeseket, megóvnak bennünket az elhamarkodott következtetésektől. Mint minden szerep, természetesen ez is túljátszható, a kákán is csomót kereső, rosszindulatú kritikus inkább árt, mintsem használ. Megakadályozza a termékeny ötletek kiagyalóit a vitában való érvényesülésben, elveszi a többiek önbizalmát, s gyakran magának is árt. Mivel annyira kritikus másokkal szemben, inkább nem csinál semmit, nehogy ő is hibázzon, mint a többi egyszerű földi halandó. Ha azonban a kritikus nem játssza túl a szerepét, nélkülözhetetlen és nagyon hasznos résztvevője lehet a vitának. Az éles vitákban a vitázók erős szembenállása esetén ugyanilyen elmaradhatatlan szereplő: a békebíró. Olyan interakciókban, amelyeknek résztvevői túlságosan makacsak, s mindegyik a magáét fújja, inkább előbb, mint utóbb, holtpontra jut a diszkusszió. Innen azután nagyon nehéz elmozdulni. Ilyenkor jól jön a vitába túlságosan belehevült, némelykor egymás fejéhez már sértegetéseket vagdosó szereplők szétválasztása az objektív, higgadt 180 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS résztvevő által. A békebíró – és ez a leglényegesebb – képes arra, hogy megtalálja a közös alapot a felhevült szereplők álláspontjaiban, miközben ők maguk folyamatosan csak a szembenállást hangsúlyozzák. A békebíró úgy tudja újrarendezni az elhangzottakat, hogy mindkét (vagy több) álláspontból kiemel olyan mozzanatokat, amelyek valamennyi résztvevő számára elfogadhatók. Néha azonban, ha túlságosan élesek az ellentétek, nincs más kiút, mint hogy a békebíró ilyen javaslattal álljon elő: Most tisztán látjuk magunk előtt a szemben álló álláspontokat. Fejezzük be a vitát, s adjunk mindkét nézet megfogalmazójának időt, hogy nyugodtan átgondolja az ellentétes érveket! Hátha találnak majd egymás álláspontjában valamit, ami meggondolásra késztetheti mindkettőjüket. Jövő héten újra összejövünk, s az új módon árnyalt vélemények ismeretében talán könnyebb lesz döntenünk. A másoknak segítő, a mások teljesítményét aláfestő szereplő ugyancsak jól jön minden vitában. Az ilyen segítő funkció nagyfokú önzetlenséget, kooperativitást, empátiát igényel. Ugyanakkor az, aki képes efféle szerepet eljátszani, előnyöket is élvezhet. Azt a résztvevőt, aki mindig konstruktív és segítőkész, szívesen látják minden vitán, és általában hálásak is neki a többiek. Ennél a szerepnél is fenyeget azonban a beskatulyázódás veszélye. A többiek megszokják a hűséges Sancho Panzákat, s nem is számolnak már velük mint önálló egyéniségekkel. Ezt a végletet, bármily együttműködők vagyunk is, természetesen el kell kerülnünk. Akárcsak a színházban, a vitában is előfordul a többes szerep. Aki egy adott helyzetben segítséget nyújt ahhoz, hogy egy másik résztvevő jobban meg tudja fogalmazni a véleményét, az a következő szakaszban a békebíró szerepét is eljátszhatja. A színházban elmarad az előadás, ha két szereplő megbetegszik, ha azonban nincs gazdája az előbb felsorolt nyolc szerepnek, attól még megtarthatjuk a vitát.

6.2.3. Az elnöki pulpituson Sokaknak közülünk a torkában dobog a szíve, ha nem egyszerűen csak meghívják a vitára, hanem megkérik, hogy vezesse azt. Mivel előbb-utóbb mindenki kerülhet ilyen helyzetbe, érdemes összefoglalni a levezető elnök feladatait: ◊ Építse fel a vita menetét gondolatban, tervezze meg az eszmecsere lefolyását! Természetesen nem azért, hogy azután mereven ragaszkodjék ehhez a tervhez, hanem azért, hogy menet közben arra késztesse a résztvevőket, hogy egy világos gondolatmenethez tartsák magukat. Ha minden előzetes terv nélkül ül ki valaki az elnöki pulpitusra, nagy a valószínűsége annak, hogy a vita szétfolyik, eredménytelen lesz. ◊ Vigye végig a tárgyalt problémákat, ne hagyja, hogy a résztvevők egyik kérdésről a másikra ugráljanak anélkül, hogy bármit is tisztáznának vagy lezárnának! ◊ Tartsa kordában a szószátyár és a bőbeszédű résztvevőket! Az elnöki pozíció lehetőséget ad arra, hogy megvonja a szót azoktól, akik túl sokat fecsegnek. ◊ Bátorítsa azokat, akik gátlásosak, kedvesen vegye rá őket, hogy fejtsék ki a véleményüket! ◊ Azokat a véleményeket, amelyek esetleg félreérthetők vagy homályosak, időről időre foglalja össze a saját szavaival, megkérdezve természetesen az esetlenül hozzászólót, hogy helyesen interpretálta-e az álláspontját. (Himstreet – Baty [1984] 575. old.) ◊ Tartsa kézben az időt, gondoskodjék arról, hogy ha három témát tűztek ki egy kétórás vitára, ne időzzenek el másfél óra hosszat az első napirendnél! ◊ Alkalmas helyeken vágja el a beszéd fonalát, és összegezze az addig elhangzottakat! ◊ A vita végén pedig értékelje, hogy miben jutottak előre a vita eredményeképp, s mely kérdések maradtak még nyitva, és mit kell tenni a vita nyomán!9 A vitavezetőnek meghatározó szerepe van a vita hangnemének, atmoszférájának kialakításában. Az e fejezet mottójában szereplő Osvát-idézet a szép vitáról inkább vágyakozást fejez ki a termékeny eszmecserék iránt, semmint a szokásos viták gyakorlatát tükrözi. Sajnálatos módon sokszor kell részt vennünk olyan vitákban, amelyek a legnagyobb jóindulattal sem minősíthetők szépnek. Természetesen nem azt tekintjük csúnya vitának, amelyben markáns kritikai észrevételek hangzanak el. A szakmai közélet demokratizálódásának a következménye, hogy kevesebb időt vesztegetünk mostanában tiszteletkörökre, nem rejtjük véka alá elégedetlenségünket egy kifejtéssel szemben, csak azért, mert fontos ember szájából hangzott el. Ez önmagában 9

A vitavezető funkcióiról részletesen lásd Lesikar [1991] 509–511. old.


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS kifejezetten üdvözlendő. Kárhoztatható viszont a viták durvasága, a felesleges taposás és tülekedés. „Szókratész mondta: Mit kívántok, az eszesek lelkét-e vagy az esztelenekét? – Az eszesekét. – A józan vagy a fonák eszűekét? A józaneszűekét. – Miért nem törekedtek hát utána? – Mert már megvan. – Hát akkor mit tülekedtek és tusakodtok?” (Marcus Aurelius [1996] 136. old.)

6.3. Szép viták – csúnya viták A szakmai közélet demokratizálódásának köszönhetően a legtekintélyesebb kutató sem számíthat arra, hogy az általa kifejtetteket kinyilatkoztatásnak tekinti majd a szakma. Eleve rosszul áll a dologhoz, ha abból indul ki, hogy csak hódolat illeti, nem bírálat. Sokkal nagyobb esélye van arra, legyen szó bármilyen fórumról vagy előadásról, hogy nemcsak rázós kérdéseket kap, hanem a hallgatók némelyikével vitába is keveredik. Vannak természetesen olyan vitaalkalmak is, amelyeken nem az előadó és a hallgató áll szemben egymással, hanem egyenrangú vitapartnerek, akiknek álláspontja sokszor szögesen ellentétes. Ha meg vagyunk győződve álláspontunk helytállóságáról, akkor meg kell találnunk az eszközöket, hogy vitában is érvényesítsük.

6.3.1. Érvek csatája vagy az előítélet és a rosszindulat rohamai Racionálisan gondolkodó, az érvekre hallgató partnerekkel szemben persze könnyű a dolgunk. Csupán fel kell sorakoztatnunk az érveket, alátámasztani, jól körülbástyázni álláspontunkat, és a partner máris meg van győzve. „A tudományos viták – ha a szó igazi értelmében vett tudósok között zajlanak – érvek és nem az érveket képviselő emberek csatái. Ha tényleg érvelés, nem pedig pusztán meggyőződések, vakhitek ütköztetése folyik, a vitában a »hozott« tekintély szerepe csak másodrendű lehet.” (Csermely – Gergely [1994] 79. old.) Természetesen mi is fegyelmezetten vegyük tudomásul, ha nincs igazunk! Ilyenkor hajoljunk meg az érvek előtt, sőt legyünk hálásak partnerünknek, mert olyan információkhoz juttatott bennünket a vitában, amelyek a helyes vágányra terelték gondolkodásunkat! A legtöbb vita azonban sajnos nem ilyen idilli. Még a tudományos vitákról sem mondható el, hogy pusztán az érvek csatái. Tudományos vitában, még ha igazunk van is, sem könnyű igazunk érvényesítése. Nemcsak partnerünk szellemi kapacitásával, érveinek erejével kell számolnunk, amelyek révén esetleg még helytelen álláspontját is sokáig tartani tudja, hanem az előítéletekkel, a rosszindulattal, a tudománytól idegen stratégiákkal és érdekekkel is. Ha a vita korrekt, és nem fajul el, csak idő kérdése, hogy a felek közös álláspontra jussanak, vagy legalább világossá tegyék, milyen okok miatt nem juthatnak közös álláspontra. Ezek a szép viták. A kívülállókat ilyenkor szórakoztatják a vitázók szellemes riposztjai, az éles pengeváltások. Vannak azonban csúnya viták is. Minél bizonytalanabbak az emberek, minél kevésbé éreznek szilárd talajt a lábuk alatt, minél inkább fenyegetve vannak egzisztenciálisan, annál valószínűbb, hogy a vitájuk elfajul, ellenséges, rossz légkörben zajlik. Néha csak egy-egy renitens résztvevő rontja el az egyébként szépnek induló vitát. Akár így, akár úgy, fel kell készülnünk, hogy nem mindenki játszik tiszta eszközökkel a vitában, fel kell vérteznünk magunkat a nem tisztességes, nem korrekt magatartással szemben is. Nem tehetjük le a fegyvert a partner előtt csak azért, mert megengedhetetlen eszközöket használ. A következőkben néhány unfair taktikával10 való találkozásra igyekszünk felkészíteni az olvasót. Ha ugyanis a negatív hatások váratlanul érnek bennünket, könnyen lebénulhatunk, reakcióképtelenek leszünk, vagy nem megfelelően reagálunk.

6.3.2. Tisztességtelen taktikák ◊ „Mondd még egyszer!” taktika, avagy az „ártatlan” érdeklődő Az ilyen taktikát alkalmazó, nem egészen jóhiszemű partner felszólít bennünket, hogy ismételjük meg fejtegetéseink valamely részét. Az értetlenkedéssel ellenfelünk azt a benyomást igyekszik kelteni a hallgatóságban, hogy összevissza beszélünk, mondanivalónk homályos. Máskor az ilyen taktikát alkalmazó laikusnak tetteti magát – valahogyan így: „Nem értem, megmagyarázná, miről van szó?” Ha ezzel a magatartással szembesül, az előadó később térjen vissza a témára. Ne hagyja magát eltéríteni eredeti gondolatmenetétől, hosszas magyarázkodással ne ismerje be közvetett módon, hogy zavarosan beszélt. De csak akkor érdemes így reagálni, ha fejtegetésünk valóban érthető, tiszta volt, és biztosak vagyunk abban, hogy az ellenfél manipulatív jelleggel szakított meg bennünket. ◊ Halogatási taktika Ezzel akkor találkozhatunk, ha heves vitába bonyolódunk valakivel. Az ellenfél, nem találván érveket, sokszor arra hivatkozik, hogy majd később visszatér a problémára, vagy pedig ismételt visszakérdezésekkel próbál időt 10

Az inkorrekt vitamódszerek ellenszereinek bemutatásakor nagyban támaszkodtam Rolf Ruhleder munkájára. (Ruhleder [1982].)


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS nyerni. Ha úgy tetszik, a mi előbbi taktikánkat fordítja velünk szembe. Ilyen esetben próbáljuk meg irányítani a párbeszédet! Kényszerítsük partnerünket állásfoglalásra! Mondjuk azt, hogy éppen ebben a gondolkodási menetben lenne fontos megtudni a véleményét! ◊ Sokatmondó hallgatás Az ellenfél hagyja, hogy az összes érvünket felvonultassuk, hosszasan és jelentőségteljesen hallgat, mint akinek tarsolyában van a megsemmisítő szellemi fegyver, amivel az összes állításunkat „kilövi” majd. A vita egy későbbi fázisában, minden átmenet nélkül, nagy vehemenciával kinyilatkoztat valamit, azután váratlanul ismét elhallgat. Ellenszerként mutassunk csodálkozást mind a hallgatással, mind a hirtelen támadt nagy hangerővel szemben! A hallgatást egy-egy jól irányzott kérdéssel fel lehet törni. Ne hagyjuk hallgatni az ellenfelet, lendítsük ki ebből a pozícióból! A kirohanásokkal nem kell foglalkoznunk, azt a hallgatóság magától visszaszorítja, minthogy rendszerint az érvek gyengeségét érzi mögöttük. ◊ A szavak kiforgatása Az ellenfél kiforgatja szavainkat, és teljesen más értelemben használja azokat, mint mi. Ebből a kiforgatott állításból azután vad és irracionális következtetéseket von le. Ilyenkor lendüljünk át támadásba! Teljes határozottsággal kell visszautasítanunk a hamis következtetéseket! Érdemes megkérdezni az okvetetlenkedőt, nem lehet-e más (a helyes, eredetileg szándékolt) értelmet tulajdonítani szavainknak! Erre az ellenfél már csak igenlően válaszolhat, és akkor ebből már normális következtetéseket lehet és kell levonni. ◊ Partizán módszerek Az ellenfél teljesen váratlanul témát változtat. Ezzel elvonja a hallgatóság figyelmét rólunk, illetve az érveinkről, amikor éppen nyerésben vagyunk. Ilyenkor úgy járunk el a leghelyesebben, ha udvariasan, de határozottan megkérdezzük: nem lehetne-e a témához visszatérni. Erősítésképpen elismételhetjük a vita tematikáját, hogy a hallgatóságnak is világos legyen: az ellenfél nem helyénvaló témára ugrott! ◊ Tekintélyi érvelés Az ellenfél tekintélyeket idéz. Kutyaharapást szőrével! Bányásszunk elő az emlékezetünkből hasonló idézeteket! (Persze ez csak alapos felkészülés esetén lehetséges.) Nyilvánítsuk ki az akadékoskodó idézeteivel kapcsolatban, hogy éppen ezekre vártunk! Így mintegy kapcsoljuk be azokat a kifejtésbe. ◊ „Fától az erdőt” taktika Ez akkor fordul elő, ha részletesen, adatokkal dokumentáljuk állításunkat. Ekkor az ellenfél azt hangsúlyozza, hogy az egésszel, a folyamatok teljességével kellene foglalkoznunk, s azzal próbál lekicsinyelni bennünket, hogy a fától nem látjuk az erdőt. Ilyenkor nincs mit tenni, meg kell kérdezni, tud-e valami konkrét adatot, tényt ellene szegezni állításainknak, mivel csak ekkor tudjuk az észrevételét komolyan venni. ◊ Szőrszálhasogató taktika Az előbbi ellenkezője. Apró részletekbe köt bele, illetve a részleteket hiányolja, azzal a felkiáltással, hogy az ördög a részletekben lakozik. Az ilyen vitapartnerrel szemben hivatkozzunk arra, hogy a részleteket is megvizsgáltuk, de az előadásban csak a legfontosabb dolgokat van módunk kiemelni. Mi több, egy rövid előadásban csak ezt célszerű kiemelni. ◊ „Vagy – vagy” taktika Az ellenfél hamis, szélsőséges alternatívát hoz fel anélkül, hogy látni lehetne: itt tulajdonképpen egy hosszú lehetőségsor két végéről van szó. Ilyen esetben tegyük fel vitára azt a kérdést, vajon nem lehetne közösen egy középutat találni! ◊ Övön aluli ütések Nem a dolgokat vagy állításokat, hanem az előadó személyét támadják vagy provokálják. Például: „A dolgozat méltó előadója nevéhez.” (Az illető vezetékneve Tompa volt.) Bár a személyeskedés legtöbbször olyan mélyen érint bennünket, hogy megvan az esélye annak, hogy lebénulunk, mégis szedjük össze magunkat. Kérdezzük meg udvariasan, nem akar-e a partner érdemben nyilatkozni a dologról. Nincs-e valami konkrét hozzászólása a tárgyhoz? Hagyjuk a negatív állítást többször megismételni, azzal a felkiáltással, hogy nem értjük! Kérdezzünk 183 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS rá! Ezzel zavarba lehet hozni az ellenfelet! Természetesen nem könnyű higgadtnak maradni, ha éppen vérig sértettek vagy nevetségessé tettek bennünket. Ha azonban sikerül higgadtságunkat megőrizni, s kívülről nézni az incidenst, akkor sértetlenül kerülhetünk ki a kellemetlen szituációból. Az övön aluli ütések különösen alattomos fajtája a rejtett személyeskedés. Ahelyett, hogy a vitapartner az éppen zajló vitához szólna hozzá, elővesz valami régi dolgot, amivel lejárathat vagy zavarba hozhat bennünket. Ilyenkor az a leghelyesebb, ha leleplezzük a rossz szándékot a célozgatásban, és ez esetben is megkérdezzük: nem akar-e inkább a jelenleg napirenden lévő tárgyhoz hozzászólni. ◊ Beskatulyázás Az ellenfél valamilyen negatív előjelű csoportba sorol bennünket. Például: „Ezt szokta mondani mindenki, aki egyetemen dolgozik, és távol áll a gyakorlattól.” Ilyenkor arra kell rákérdeznünk, hogy jogos-e ez az általánosítás, s mennyivel jutunk előbbre ilyen általánosításokkal. ◊ A „túl öreg – túl fiatal” taktika Fiatalabb vagy gyengébb, vagy idősebb és már a dolgok középpontjából kikerült ellenféllel szemben szokás alkalmazni. Például: „Persze, Ön még nem elég felkészült és tapasztalt ahhoz, hogy…” Idősebb vitapartner esetén a kompetenciát azzal igyekeznek kétségbe vonni, hogy „ez az álláspont már régen túlhaladott”. Ilyenkor kérdezzük meg a vitapartnert, tulajdonképpen mi szól az álláspontunk ellen. Így arra kényszerítjük őt, hogy a minősítés helyett valami konkrét érvet hozzon fel. Ha ilyen nincs a tarsolyában, és egyszerűen csak „címkézett”, akkor megszégyenül. ◊ Idegen szavak taktikája Az ellenfél a tudományágunkban ritkán alkalmazott idegen szót használ, vagy idegen szavak áradatával igyekszik lejátszani bennünket az emelvényről. Érdemes ilyenkor udvariasan megkérni: ugyan fordítsa már le a szóban forgó idegen kifejezést! Ez a felszólítás valószínűleg nagy rokonszenvet vált ki a hallgatóság többségéből, akik általában szintén nem ismerik az adott fogalmat. Néha az ellenfél, továbbfejlesztve ezt a változatot, megpróbál azzal nevetségessé tenni bennünket, hogy rámutat: rosszul használtunk egy idegen szót. Többnyire ilyen fordulattal: „Nyilván azt akarta mondani, hogy…” és itt a helyes vagy helyesen kiejtett szó következik. Ne habozzunk beismerni, ha valamit rosszul használtunk! Jussunk túl minél gyorsabban ezen a problémán! ◊ Elbizonytalanítás Az ellenfél különösen kritikusan szemléli fejtegetéseinket. Nehéz ellenkérdéseket vet fel, és testbeszéddel, mimikával is kifejezi, hogy amit mondunk, az badarság, cabbage vagy quatsch – ahogyan az angol vagy a német mondaná. Legcélravezetőbb ilyenkor, ha nem vesszük észre a testbeszédet! Vegyünk fel magabiztos testtartást, és ne hagyjuk magunkat kilendíteni az eltervezett gondolatmenetből! ◊ Példa mindenre és mindennek az ellenkezőjére Az ellenfél egyes tényeket, példákat hoz fel, amelyek ellentmondanak állításainknak. Ez esetben hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a kiragadott példák semmit sem bizonyítanak. Érdemes felhozni egy-egy kiragadott példát, amelyek viszont éppen a mi érvelésünk mellett szólnak. Így példa áll példával szemben, és az ellenfél által felépített példa-kártyavár összeomlik.

6.3.3. Te csak kérdezz! Összefoglalva: A nehezen leszerelhető és nem egészen tisztességes vitamódszerek kezelésére leghatásosabb az ellenkérdés. Nem csak inkorrekt partnerekkel szemben és nem csak kiélezett vitákban használhatjuk őket. Jó szolgálatot tehetnek ezek üzleti tárgyaláson vagy akár fontos magánbeszélgetésekben is. Még vizsgák alkalmával is élhetünk ellenkérdésekkel, hiszen az ellenkérdések hozzájárulhatnak a vizsgakérdés jobb értelmezéséhez, megértéséhez. Mi több, még a vizsgáztatót is segíthetik abban, hogy a diákok számára is érthetően tegye fel a kérdést. Mint minden kommunikációs elemet, természetesen ezt is mértékkel kell használni. A vizsgáztatót felidegesítheti például, ha a diák – ahelyett hogy kifejtené a tételét – állandóan „ellenkérdez”. A tudományos vitát is komolytalanná teheti, ha kibújunk a válaszadás alól, s minduntalan „ellenkérdezünk”. Egy-egy jól irányzott ellenkérdés azonban – mind a normális, mind az elfajult vitában – előrelendítheti a probléma tisztázását. Nehezen kezelhető emberek is sokszor lehiggadnak, ha racionális 184 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS kérdezővel, jól kidolgozott kérdezéstechnikával találják szembe magukat. A kellemetlenné vált vitákban alkalmazható ellenszerek között is, mint fentebb látható, többnyire ilyen kérdéstípusokat soroltunk fel. Melyek az előnyei a kérdésekre alapozott, a kérdezési technikát hatékonyan alkalmazó vitamodornak? ◊ A vitapartnernek azt az érzést nyújtja, hogy valódi érdeklődéssel követjük, amit mond, hiszen kérdéseket teszünk fel a mondókájához; ◊ kérdésekkel könnyen megváltoztathatjuk a vita folyásirányát; ◊ lehetővé teszi a vitapartner diplomatikus (nem direkt, nem sértő) helyesbítését; ◊ segíti az ellenfél, a partner gondolkodásának jobb megismerését (Hogyan fogadja, és hogyan válaszolja meg a kérdéseinket?); ◊ fegyvert ad a kezünkbe a méltatlan támadások leszerelésére; ◊ időt ad arra, hogy míg a partner válaszol, összeszedhessük magunkat, megformáljuk a következő kérdésünket; ◊ kérdésekkel arra késztethetjük vitapartnerünket, hogy ő maga jöjjön rá arra, amit mi szeretnénk, ha elfogadna. „Az ember sokkal könnyebben hagyja magát olyan okok által meggyőzetni, amelyekre maga jön rá, mint amelyeket mások tudatosítanak benne.” (Pascal [1943] 130. old.)

7. A SZÖVEG HANGZÁSA HATÁSOSSÁG ÉS BESZÉDTECHNIKA Ejtsünk néhány szót az előadás vagy vitahozzászólás hangzásáról is. Amikor hangzásról beszélünk, nem csupán a kiejtésre, a szöveg ritmusára vagy hasonlókra gondolunk, hanem tágabb értelemben mindarra az akusztikus élményre, amelyhez egy előadás vagy beszélgetés során jut a hallgató. Az előadók, beszélők ugyanis a hagyományos értelemben vett nyelv mellett egyfajta paranyelvet is elsajátítanak. „Némi egyszerűsítéssel élve a paranyelv nem azzal foglalkozik, hogy mit mondunk, hanem azzal, hogyan mondunk valamit, a nem verbális vokális jelzések körével, amely beburkolja a közönséges beszédviselkedést.” (Knapp [1978] 75. old.) A paranyelv fogalmára a nyelvészeti szakirodalom leginkább a szupraszegmentális hangszerkezeti összetevőket használja, de sokszor említik intonáció néven.11 Péter Mihály12 az intonációról írva Otto Jespersent idézi, aki az intonációt „az érzelmek hőmérőjének”, „gondolataink legfinomabb acélból készült bonckésének” nevezte. Azt is említi, hogy Jespersen felfigyelt arra a jelenségre, miszerint a fogalmi jelentéstartalom és az intonáció ellentétes előfordulásakor az utóbbinak hiszünk. Az emberi beszéd tagolásának legalapvetőbb módja a lineáris tagolás, a szegmentálás. A szegmentális szint alapegysége a szintén tovább bontható beszédhang. „A beszéd nagyobb egységeire jellemző egy másfajta megszerkesztettség, mely a beszédszakaszok, megnyilatkozások hangsajátságainak változásaiból ered… A hangminőséget kialakító akusztikus tényezők: az intenzitás, a frekvencia, az időtartam és a rezgések szüneteltetése, vagyis a szünetek.” (Andó [1996] 18. old.)

7.1. Paranyelv G. L. Trager szerint13 a paranyelv a következő alkotórészekből tevődik össze: ◊ a hangtulajdonságok (idetartozik például a hangmagasság vagy a beszédtempó); ◊ a hangkiadás speciális fajtái, a vokalizációk (idetartoznak olyan hangeffektusok, mint a nevetés, a sírás, a köhögés, a torokköszörülés, a nyafogás, a nehézlégzés stb.); ◊ továbbá az olyan, beszédnek nem tekinthető kifejezések, mint az öö vagy az ööö, a hm és így tovább.

A szupraszegmentális hangszerkezetekkel kapcsolatos pont kidolgozásában nagyban támaszkodtam Andó Éva [1996] szakdolgozatára. Péter Mihály [1991]. 13 Idézi Knapp [1978] 75. old. 11 12


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS Amikor beszélünk, a verbális üzenettel összeolvadva mindig feltűnik ez a paranyelv is, amely éppúgy jellemző a beszédstílusunkra, egyéniségünkre, mint az elhangzó szöveg. Plasztikusan fejezte ki ezt egy könyvfejezetének címében Montágh Imre: „A hangom én vagyok”. (Montágh [1996] 39. old.) Sőt, bizonyos értelemben a paranyelv szerepet kap a mondanivaló közvetítésében, módosításában vagy hangsúlyozásában is. Ugyanazok a mondatok, ha éles, magas hangon adjuk elő őket, egészen mást jelentenek, mint amikor normális hangon beszélünk. Ha a mondat közben gyakran öö-zünk, mondanivalónk sokkal bizonytalanabbul hangzik, mint ha ezt nem tesszük. Az öö-zéssel vagy a szavakba való többszöri belefogással bizonyos értelemben zárójelbe tesszük a mondandónkat. Ha beszélünk, ezekre a hangtulajdonságokra, illetve nem verbális, de mégis hangzó kifejezésekre is figyelmet kell fordítanunk. Nem árt ezért időnként magnóra felvenni előadásunkat vagy telefonbeszélgetésünket, s ebből a szempontból elemezni. Ezzel a módszerrel legalább tudatosíthatjuk magunkban: hol szorít a cipő, s egyben-másban változtathatunk is paranyelvünkön. Ha mások beszédét hallgatjuk, akkor sem tekinthetünk el a paranyelvtől, hiszen az üzenet értékelése szempontjából korántsem közömbös, hogy valaki nevetgélve, nyögdécselve vagy semlegesen adja-e elő ugyanazt a szöveget. A paranyelv tekintélyes része nehezen változtatható adottság, amelyet azonban mégis ellenőrzésünk alá lehet és kell is vonni. A beszédsebesség, csakúgy, mint a nyafogó hang jellemző lehet ránk, mégsem tekinthetjük őket teljesen megváltoztathatatlannak. Nem lévén nyelvészek, ezzel kapcsolatban csak néhány fontos tudnivalóra irányítjuk rá a figyelmet. Nem törekedhetünk e tekintetben teljességre, sőt még csak kerekségre sem, a hiányokat néhány beszédtechnikai tanulmány olvasására való felhívással ellensúlyozzuk.

7.2. A hangzás – vivőerő A hatás szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy az elhangzottak miként jutnak el a hallgató füléhez, milyen akusztikai élményt váltanak ki. A megértést és a mondanivaló elfogadását segítheti, de nagyban gátolhatja is a hangzás minősége: az, hogy mennyire érthetően, hallhatóan, mennyire tisztán beszélünk. A legjobban kidolgozott előadás is megbukhat, ha nem jut el a hallgató füléig, illetve ha a hallgatóság csak foszlányokat ért meg az elhangzottakból. A hangnak nemcsak hogy el kell hatolnia a hallgató tudatáig, hanem kellemesnek, természetesnek is kell lennie. „Általánosságban a jó hang inkább mély vagy közepes, könnyen meghallható, de nem túl hangos, vivőereje egyenletes, rugalmas és érzelmi tartalmat hordoz. A gyenge vagy a rossz hang, más oldalról, magas fekvésű és monoton, túl lágy vagy túl hangos ahhoz, hogy kellemesen csengjen az ember fülében, döcögős, zaklatott, és nélkülözi a rugalmasságot.” (Himstreet – Baty [1984] 530. old.) A monotónia nemcsak unalmas, hanem a megértést is nehezíti. A monotónia megtörésével, a hang árnyalataival, felemelésével vagy leengedésével segíteni kell a hallgatót az előadás vagy a hétköznapi mondandó strukturálásában, a lényeges és a lényegtelen megkülönböztetésében. Ne higgyük, hogy a hanglejtésnek semmi köze a tartalomhoz, illetve a beszélő személyiségéhez! Egyáltalán nem pusztán a beszédtechnikáról van szó, bár ezt a problémahalmazt gyakran így emlegetjük. Nem véletlen, hogy már Lu Csi, a másutt idézett ókori esztéta is a hangzással érzékelteti a tartalom kisiklásait: „Lehet, hogy az észt félreveted, a különös vonz és nem a jó, elvész az őszinteség, a szeretet, beszéded talajtalan, szétfolyó – mint vékony húr erőszakos hangja: van harmónia, de nem szívre ható.”14 Az ókori megfigyelés pontos: a hang kifejezi az előadó azonosulását a témával, őszinteségét vagy éppen őszintétlenségét. A gyakorlott ember, mint vadász a nyomokból, olvas a hangból. A hangunkba, hangszínünkbe fontos üzenetek vannak kódolva a hallgatóság számára. A lélektelenül ledarált szöveg aligha fog meg bárkit is, még ha fontos összefüggésekről, felismerésekről szól is. A behízelgően kellemes hang elősegíti a meggyőzést, a határozott hang szinte szuggerál, megnyugtatja az elbizonytalanodott hallgatót. A hangzással kapcsolatos két alapkövetelmény: ◊ beszéljünk tisztán, érthetően, a terem nagyságához igazodó hangerővel, 14



5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS ◊ tartsuk meg a helyes magyar kiejtés szabályait!

7.3. Hangképzés A tiszta, érthető beszéd első feltétele a helyes hangképzés.15 Az, hogy mennyire tűnik értelmesnek, amit mondunk, nemcsak gondolataink minőségén, hanem a légzéstechnikán is múlik. „Funkcióját tekintve kétféle légzésmód van: élettani és úgynevezett beszédlégzés. Az elsőnek az a legfontosabb szerepe, hogy a tüdőn át elegendő friss oxigént juttasson a vérbe, majd a szervezetbe… A másiknak, a beszédlégzésnek emellett még elegendő levegőt kell biztosítania a beszédhez is, ahhoz, hogy a már elhasznált, »fáradt« levegővel még munkát végezzünk: beszéljünk. A két légzésmód elsősorban ritmusában különbözik egymástól. Az élettani légzés három ütemű: belégzés – kilégzés – szünet. Három egysége nagyjából azonos időtartamú:

A beszédlégzésnek változatos a ritmikája. Lényege: gyors, erőteljes, de csendes, hangtalan belégzés az orron és a szájon (gyakran csak a szájon) át; a kilégzés helyébe a változatos hosszúságú és időtartamú beszéd lép, melynek során sok levegőt kell felhasználnunk, a szünet pedig teljesen elmarad. Ritmusát így ábrázolhatnánk:

A testrészeinkhez kapcsolódó légzéstípusok közül az úgynevezett kombinált légzés – a mellkasi és rekesz(hasi) légzés kombinációja – a legmegfelelőbb az előadóknak. A »szimpla« mellkasi légzés esetén, mikor megemelkedik a mellkas, és behúzódik a has – a tüdőre nehezedő feszítő nyomás következtében – összezáródnak a hangszalagok, a hangunk kemény, éles lesz. Ez bizony nem kellemes a fülnek! Ezzel szemben a rekesz-, illetve a kombinált légzéskor a hasfal emelkedik ki, nincs feszítő érzés a tüdőben, a hangszalagok kilégzéskor képesek lesznek árnyalt, modulált hangképzésre. Ugyanakkor elegendő levegő lesz a tüdőben, jó lesz az agy vérellátása, kisebb a memóriazavar lehetősége. Légzéstechnikai okai is vannak, hogy például vizsgadrukk esetén szinte meg se tudunk szólalni, nehezen jön ki hang a torkunkon, s – éppen a vérellátási problémák miatt – nincs mit mondanunk, nem jut eszünkbe semmi. A helyes légzés tudatos szorgalmazásával csökkenteni lehet a lámpalázat, a vizsgadrukkot. Ha elég levegőnk van, csökken a szorongásunk is.” (Wacha [1974].) A testtartás, illetve elhelyezkedés alapvető fontosságú a beszédben. Állva vagy ülve beszéljünk? Inkább állva, mint ülve, ha csak nem kötetlen, szűk körben folyó vitáról van szó, ahol felesleges felállni. Ez egyfajta tiszteletet fejez ki a hallgatóság iránt, és beszédtechnikai okokból is kedvezőbb. Állva és felemelt fejjel – fiziológiai okokból – sokkal jobban lehet beszélni, mint ülve és lehajtott fejjel. A tartás nemcsak a hangszínre vagy a hangerőre van hatással, hanem – egyfajta testbeszédként – üzenet a hallgatóknak. Bertolt Brecht „egypercese” erre az összefüggésre világít rá: „K. urat meglátogatta egy filozófus professzor, és a saját bölcsességéről beszélt neki. Egy idő után így szólt hozzá K. úr: – Kényelmetlenül ülsz, kényelmetlenül beszélsz, kényelmetlenül gondolkozol. – Ne rólam beszélj, hanem arról, amit mondtam – mondta mérgesen a professzor. – Semmit sem mondtál – felelte K. úr. – Esetlenül botorkálsz, és amint látom, nem érsz el semmiféle célt. Homályosan beszélsz, beszéded nyomán nem támad semmi fény. Magatartásod láttán nem érdekel már, mi is a célod.” (Brecht [1958] 180. old.)

7.4. Hangerő és hangsúly 15

A hangképzéssel foglalkozó pont kidolgozásában nagyban támaszkodtam Wacha Imre [1974] tanulmányára.


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS Előadások alkalmával, de viták során is sok problémát okoz a nem megfelelően megválasztott hangerő. Zavaró, ha az előadó ordít, de az is, ha motyog. Ha nagyobb teremben technikai segítséget vesz igénybe – hazai viszonyok között –, a Murphy-törvény terepére téved. A mikrofon recseg, visít vagy nem működik. Jó tudni, hogy csak tényleg nagy, sok száz fős teremben van szükségünk mikrofonra. Kellő artikulációval közepes méretű termeket (sokszor még száz személy felett is) képesek vagyunk a saját hangerőnkre támaszkodva behangosítani. Nincs olyan szóbeli megnyilvánulás – lett légyen vizsgafelelet vagy nagyelőadás –, amelyet egyforma hangerővel kellene végigmondanunk. A kezdő előadók hibája, hogy mindent fontosnak tartanak, tehát mindent egyforma nagy hangerővel akarnak elmondani. Ez a Fischer Sándor által találóan dinamikus monotóniának nevezett beszédmód az ellenkező hatást váltja ki, mint amit az előadó szeretne. A monoton nagy hang elaltatja a hallgatóságot. Felvillanyozóan csak a hangerő váltogatása, az erős hangtól egészen a suttogásig, hathat a jelenlevőkre. A moduláció, azaz a hangunkkal való játék nemcsak a hangerő váltogatását jelenti, hanem a hangszín és a hangmagasság váltásait is. A már többször hivatkozott Lu Csi költeménye jól fejezi ki a váltásokból, a változatosságból adódó dinamizmust: „Erő és lanyhaság váltakozása, ihlet árja és apadása: jöttében nincs nyugovása, mentében nincs maradása, elillan, mint az árnyék kél mint visszhang varázsa.”16 A hanglejtésről az a tévhit terjedt el, hogy a magyar mondat mindig ereszkedő jellegű. Többnyire igen, de ez általánosságban így nem igaz. Bár a mondatok, sőt a tagmondatok lejtése a legtöbbször valóban ereszkedik, vannak ettől eltérések: vesszőnél felvisszük a hangot, kérdés esetén úgynevezett szökő hangmenettel élünk: először felvisszük, majd hirtelen leeresztjük a hangunkat. „A magyar beszéd általában enyhén ereszkedő jellegű. Ez azt jelenti, hogy az indulatmentes társalgási hangon elmondott kijelentést felülről indítjuk, és a legmélyebben fejezzük be.” (Fischer [1981] 179. old.) Ezen általános szabályokon túl a hanglejtés elősegíti a mondatok artikulálását, értelmezését, egyes szavak kiemelését. Ahová hangsúlyt teszünk, ott magasabbról indul a hang lefelé, a hangsúlytalan részeket alacsonyabb hangfekvésben mondjuk. A bonyolultabb szerkezetű mondat több hangfekvésben mozoghat, hiszen éppen ezek váltásával különítjük el a szerkezeti logikai egységeket, tesszük világossá a mondat szerkezetét. A hanglejtéssel kapcsolatban a szakemberek, de a diákok körében is, tapasztalataim szerint, a leggyakoribb (akadémiai körökben az átlagosnál is gyakoribb) hiba az úgynevezett éneklő beszéd, amely egyeseknél szinte az olasz dallamosságig mehet el. Éneklő beszédben egy közömbös, tehát nem hangsúlyozandó szó vagy (többnyire utolsó) szótag kap ugrásszerű, helytelenül alkalmazott, melodikus (vagy ritkán dinamikus) hangsúlyt. A másik tipikus hiba a monotónia: a hangsúlyozás hiánya. Harmadikként talán érdemes a rossz tagolás, a mondat széttörése miatt beálló értelemváltozást említeni, amelyre klasszikus példa: „A királynőt megölni nem kell félnetek” kezdetű, mindenki által ismert üzenet. Kevesen gondolnak rá, de a rossz szóhangsúlyból is számtalan félreértés fakad. Félreértésekre adhat okot például a szóvégek indokolatlan elharapása; ez, ellentétben számos nyugati nyelvvel, a magyar nyelvtől teljesen idegen, mert a magyarban a szavak végén vannak a viszonyítást megjelölő ragok. Ha nem is érthető félre, egyszerűen ronda a szocializmus helyett szocizmust vagy az intézeti helyett intzetit ejteni, netán természetest természetesként kimondani. A magyar jól artikulál, tisztán ejti a hangokat (kivéve persze a teljes és részleges hasonulás eseteit). „A magyar irodalmi kiejtést a magánhangzók pontos, karakterisztikus artikulációja, és az időtartam szabályos betartása jellemzi. A szűk fogrésű, renyhe ajakmozgású magánhangzóejtés az igénytelen köznyelvi beszédmód sajátja. A túlzott, szájbarágós artikuláció viszont a félműveltek sajátja.” (Montágh [1996] 53. old.) Bár nem helyes – ha Kádár János mintáját követve – hangsúlyozottan látjuk-ot ejtünk a láttyuk helyett, az még kevésbé, ha impazmusnak minősítjük az imperializmust. Nem tesz jót a szép kiejtésnek a hosszú magánhangzók önkényes rövidítése sem: ha szinészt mondunk színész helyett, vagy megfordítva: a rövidek megnyújtása, vagyis ha kórmányt ejtünk kormány, kőrutat körút helyett. Jó lenne tartózkodni attól, hogy a mássalhangzóknál is önkényes nyújtásokat vagy kurtításokat vezessünk be. Ne 16



5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS ejtsük tehát a kellemest kelmesnek vagy az ellenőrizt elenőriznek. Csúnya hiba, bár sokan beleesünk: a -ban, ben rag -ba, -be való helyettesítésébe. A Rádióban dolgozom, nem pedig a Rádióba – noha ez igen sokszor így hangzik el. Speciális kiejtési hiba az idegen szavak „flancos” ejtése. Ne mondjunk Pari-t Párizs helyett, se Barszelónát Barcelona helyett, az IMF-et se ejtsük ájemef-nek, legfeljebb akkor, ha nemzetközi konferencián vagyunk. Ott biztos, hogy jól megértik az eredeti angol ejtésmóddal. Az általános beszédhibákon: a raccsoláson, a selypegésen, a hadaráson17, stb. a szerző sajnos jó tanácsokkal nem tud segíteni. Enyhébb hibák esetén sokévi gyakorlással magunk is úrrá lehetünk a problémán, erősebb, kifejezettebb hibák esetében szakemberhez kell fordulni. Érdemes ennyit megtenni a nyelvi önérvényesítés érdekében. A súlyosan beszédhibás embert nem fogadja együttérzés, valószínűbb, hogy gúny céltáblája lesz. Az a tapasztalatom, hogy még egyetemista korban sem késő e bajainkon segíteni, sőt talán a tévé- és a rádióbemondókat is erre kellene biztatni. Mérges vagyok rájuk azért, mert nem tanácsolhatom hallgatóimnak: beszédük hangzásának javítása érdekében nézzenek tévét, hallgassanak rádiót. Tisztelet a kivételnek – a már klasszikusként számon tartott bemondóknak –, a szép magyar beszéd inkább kivétel, mint szabály a „dobozban”.

7.5. Beszédtempó – szünet Az ejtési és hanglejtési dilemmáknál fontosabb talán az igényes előadásmód szempontjából a beszéd sebessége, illetve a beszédtempó, továbbá az a mód, ahogyan szüneteket iktatunk egy hosszabb beszédbe. Ha lassúbb beszédre váltunk, akkor a hallgatóság azt érzékeli: itt most valami fontos következik, ha gyorsítunk, arra következtethet, hogy az ezután következő információkat nem kell megjegyezni. Sose éljünk hát önkényesen a beszédtempó változtatásával: ne kezdjünk például hadarni csak azért, mert észrevesszük, hogy kifutottunk az időből! A szünet, a beszéd közben beálló csend is fontos eszköze az előadónak. A hallgatásról szóló fejezetben részletesebben is szólunk a hirtelen támadt csend jelentőségéről. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a csend, illetve a szünet „menedzselésre” szorul. Ne azért álljunk meg, mert a rossz levegővétel következtében hirtelen kifogytunk a szuszból, hanem azért, mert a leállással valamire késztetni akarjuk a hallgatókat. Például azt szeretnénk, hogy jobban figyeljenek a következő mondatra, vagy azt, hogy egy pillanatra gondolkozzanak el a dolgon. A hirtelen támadt néhány másodpercnyi csend mindenkinek alkalmat ad arra, hogy gondolkodjék. A szünet néha szinte az „egyperces néma felállás”-nak felel meg, megrendítheti a hallgatókat. Ha viszont azért támad csend, mert az előadó kiesett a szerepéből, összezavarta a papírjait, akkor az ilyen csend ahelyett, hogy összefogná a gondolatokat, szétzilálja, és lelohasztja a figyelmet.

8. A SZAVAK NÉLKÜLI KOMMUNIKÁCIÓ Az előadónak, a vitapartnernek, a beszélgetésben részt vevőnek – hacsak nem a rádióban vagy telefonon beszél – a hangján kívül még számos más eszköze van mondanivalójának támogatására, üzenetének hatásos közvetítésére. A szavakra alapozott nyelv, illetve a vokalizációk mellett ugyanis még számos más nyelven is beszélünk.

8.1. A gesztusok és mozdulatok nyelve A gesztusok és mozdulatok nyelve, a testbeszéd éppúgy jellemző ránk, éppúgy magán viseli sajátos stílusjegyeinket, mint a hely és az idő vagy az öltözködés nyelve. Szavainkon túl vitapartnereink, hallgatóink, beszélgetőtársaink ebből is olvasnak, s ezek súlya mondanivalónk tolmácsolásában, egyéniségünk kifejezésében esetenként nagyobb lehet, mint a kimondott szavaké. „Ha a ló hátracsapja a fülét, amikor közelítünk hozzá, számíthatunk egy váratlan rúgásra. Jól tudják ezt a lovasok. A kutya behúzott farka, elégedett ugrándozása, vicsorgó fogai vagy oldalazó kúszása, mind-mind mást jelentenek… A járás nemcsak a kutya esetében kifejező, az embernél is igen jellegzetes. Benne van a fiziológiai állapot és a személyiségalkat általános és pillanatnyi megjelenése… A komótosan emelvényre ballagó ember mozgósító ereje már a fellépés első perceiben kisebb hatásfokú, mint a friss mozgású, határozott, azonnal cselekvőé.” (Montágh [1996] 27–28. old.) Megyesi Gusztáv maró gúnnyal idézi például a bizonytalan, még könnyen megkérdőjelezhető társadalmi státusú újgazdagok „nem verbális nyelvét”, festi meg vonzónak aligha nevezhető portréját: Beszédhibás kiejtéssel – elvben – lehetetlen a szónoklás. Leninről azonban köztudott, hogy raccsolt, Károlyi Mihály farkastorkú volt, Szunyogh Xavér (híres hitszónok) pöszén beszélt, és még sorolhatnánk azokat, akik beszédhibájuk ellenére a hatáskeltés művészei voltak. (Montágh [1996] 56. old.) 17


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS „Van-e aztán jobb érzés, mint bemenni egy vendéglőbe, s a számzáras aktatáskánkat hanyagul az asztalra dobni? Majd mikor jő a pincér… és akkor a számzáras táska hirtelen kinyílik, s ott van benne minden, ami kell, a vendégsereg csak ámul. Színes dossziék vannak abban az aktatáskában, valamint a rádiótelefon… És a rádiótelefon. Könyörgöm, mondja már meg valaki, mi az úristen baj van ezekkel a rádiótelefonokkal? Hát nem a vis vitalis végső kifejeződése-e, midőn a zebra közepén állva a Kossuth Lajos utcában (ott, a régi Úttörő Áruháznál) rendelünk telefonon száz barrel szőkített olajat kesre, vagy adunk utasítást brókerünknek?” (Megyesi [1994] 1. old.) A nem verbális kommunikáció legtöbbet elemzett eszköze a gesztusok nyelve, a testbeszéd. Teljesen mást fejez ki az, ha széles mosollyal, a vállát veregetve nevezzük kollégánkat vén csavargónak, vagy ha magunkból kikelve, dühösen vicsorítva tolakszunk egy öregember elé az előbbi szavak kíséretében a villamoson. Ugyanazok a szavak más gesztusokkal körítve mást jelentenek. „Miközben beszélünk, szavaink jelentését arckifejezéssel, testmozgással, gesztusokkal, szünetekkel, hanghordozásunkkal vagy éppen a szavak jellegzetes ejtésével hangsúlyozzuk vagy módosítjuk. A nem verbális kommunikáció területén működő kutatók becslése szerint gesztusnyelvünk körülbelül hétszázezer, egymástól elhatárolható különböző jelet foglal magában. A legnagyobb szótárak ennél kevesebb kifejezést tartalmaznak.” (Russell – Black [1972] 93. old.) Hybels és Weaver szerint a kommunikáció során az üzenetek hatása mintegy 93 százalékban nem verbális elemeiken múlik. (Hybels – Weaver [1986] 128. old.) A nem verbális kommunikáció leglényegesebb fajtái a következők: ◊ a testmozgás, azaz a kinezikus viselkedés; ◊ az arckifejezés, az arcon tükröződő érzelmek; ◊ a paranyelv, amely a hanggal összefüggő nem verbális jelzéseket tartalmazza; ◊ a térbeli elhelyezkedés nyelve; ◊ a tárgyak nyelve. Ezek a nyelvek természetesen egyenként is összetettek. A tárgyak nyelve magában foglalja mindazokat a mondanivalókat, amelyeket tárgyak közvetítenek a befogadóhoz. A parfümünktől a szemüvegünkig, a bennünket körülvevő bútoroktól a padlón elszórt szemétig a legkülönfélébb tárgyak, sőt nem kifejezetten tárgyi környezeti hatások (például a zene, mobiltelefonunk hívásjelzésének a hangja vagy a várakozás közbeni hangok a hivatali telefonon) is továbbíthatnak üzeneteket a partnereink felé. (Booher [1999].) Számos, főként a menedzserek képzésében használt könyv valóságos szótárt állít össze a különféle gesztusokról, a környezet, a ruházat stb. üzeneteiről. (Moody [1999].) Magam megalapozottabbnak tartom Pierre Bourdieu megközelítését, aki szerint a kommunikáció során a jelzések rendszeréből, az egészből, nem pedig egyes független jelzésekből vonnak le az emberek következtetéseket. Ezt érzékelteti a francia szociológus a tanár és a diák közötti oktatási interakcióban megfejtett nem verbális jelzések példáján keresztül „A disszertáció vagy a szóbeli vizsga – Bourdieu szerint – arra ad alkalmat a tanárnak, hogy a társadalmi észlelés nem tudatos kritériumai szerint mondjon totális ítéletet olyan totális személyekről, akiknek erkölcsi és értelmi tulajdonságait a stílus vagy a modor, a kiejtés vagy a beszédkészség, a testtartás vagy az arckifejezés, sőt az öltözködés és a kozmetika végtelenül kicsiny árnyalatain keresztül ragadja meg.” (Bourdieu [1978] 61. old.) Ahogy a mondatokban a szavak csak az adott kontextusban értelmezhetők, a gesztusnyelv vagy ruhanyelv sem önmagában vall rólunk, hanem csak azon az összefüggéshálón belül, amelyben ezek a jelek és gesztusok érvényesülnek. A téma szakértői, Paul Ekman és W. V. Friesen a mozdulatok nyelvének öt összetevőjét különböztetik meg: 1. egyezményes jelek (ilyen például a győzelem „V” jele, vagy fejrázás a tagadásnál); 2. mondanivalónk erősítését, alátámasztását szolgáló kézmozdulatok (például valamilyen tárgy kiterjedésének, nagyságának bemutatása az ujjainkkal vagy a karunkkal); 3. szabályozók (ilyen szabályozó, ha a vitavezető rámutat arra, akinek szót ad, vagy ha kezünkkel intünk valakinek, hogy elmehet, illetőleg intéssel magunkhoz hívjuk stb.); 4. érzelmeket kifejező mozdulatok (például, ha felugrunk a helyünkről, vagy ha bevágjuk az ajtót dühünkben);


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS 5. alkalmazkodó mozdulatok (ezek azt célozzák, hogy megbirkózzunk a szituációval, például játszunk az ékszerünkkel vagy csavargatjuk a gombunkat, ha nyugtalanok vagyunk vagy valamin töprengünk). 18

8.2. A nem verbális kommunikáció: kultúra és történelem Az egyezményes jelek – csakúgy, mint az érzelmeket kifejező mozdulatok – kultúránként különbözhetnek. Vannak természetesen alapvető érzelmek, amelyeket mindentől függetlenül azonosíthatunk: a meglepetés vagy a düh arckifejezése ugyanolyan az írásos kultúrával még nem rendelkező ausztráliai törzs tagjainál, mint az oxfordi egyetemi tanároknál.19 Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy az érzelmek kifejeződése az arcunkon minden vonatkozásban egyetemes lenne. „Úgy hisszük, hogy amíg azok az arcizmok, amelyek az egyes érzelmek felkeltésekor mozgásba jönnek, azonosak minden kultúrában, addig a kiváltó ingerek, a kapcsolódó hatások, a kimutatási szabályok és a viselkedésbeli következmények a kultúrák között hatalmas mértékben térnek el egymástól.”20 Jellemző példa az érintés szerepe a különféle kultúrákban. Amíg az angolszászoknál az érintés a kommunikációban részt vevő felek között a családon kívül egészen ritka, a latin népeknél, az araboknál vagy a Puerto Ricó-iaknál jóval gyakoribb. Mi, magyarok, feltehetően valahol középen foglalunk helyet az említett kultúrák végletei között. Ebben az esetben joggal beszélhetünk végletekről. Hybels és Weaver könyvükben egy pszichológusok által végzett felmérést idéznek. Kávéházakban üldögélő, nagyjából azonos számú ember végletesen eltérő gyakorisággal érintette meg egymást ugyanannyi idő leforgása alatt a Föld különböző helyein. Míg az amerikai közegben egy óra alatt két érintést regisztráltak, addig Puerto Ricóban 180-at, Franciaországban 110-et. (Hybels – Weaver [1989] 125. old.) Bár nem vitatható a kultúra meghatározó volta, érdemes hangsúlyozni az érintés fontosságát a kapcsolatok szívélyesebbé tételében. Noha valószínűleg nálunk is furcsán néznének arra az emberre, aki úton-útfélen vállon veregeti, könyökön fogja vagy átöleli üzletfeleit, kollégáit, vendégeit, mégis meggondolandó, hogy ne használjuk-e a megszokottnál valamivel gyakrabban a kommunikációnak ezt a formáját. A kicsit oldottabb kapcsolatokban, ahol a gesztusok félremagyarázásának a lehetőségét kizárhatjuk, talán nem ártana, ha közvetlenebbül, családiasan viselkednénk. 21 Mozgásunkat, arckifejezésünket, nem verbális üzeneteinket nemcsak a kultúra formálja, amelyben felnőttünk, hanem a történelem is erősen beleszól alakulásukba. Magyarországon, és általában ebben a régióban, a nem verbális közlésmódok az utóbbi évtizedekben meglehetősen eldurvultak. Még a közszereplők sem sok gondot fordítanak a közlésnek erre a nehezen megfogható, mégis nagyon fontos oldalára. „Általános ellomposodásunk tünetei mögött történelmi okok keresendők. A harmincas években a nincstelenek nagyrészt ki voltak zárva a művelődés lehetőségéből. Az ötvenes években viszont a megbízhatóság záloga volt a nincstelenség. Az akkori magyar vezető réteg természetesen magával hozta azt a mozgásmódot, amely társadalmi rétegét századokon át jellemezte… Azóta felnőtt egy új nemzedék, amely már sem a fizikai megterhelésnek, sem a művelődésből való kirekesztettségnek nem volt kitéve. Igen ám, de elveszett a modell, nem volt kitől pallérozottságot tanulni.” (Montágh [1996] 30. old.)

8.3. Tanácsok távirati stílusban Előadóink, vitaszereplőink bizony mostanában nem nagyon dicsekedhetnek sem az arckifejezések, sem a mozdulatok, sem a hanghordozás kultúrájával. A tévénézőt, rádióhallgatót, aki netán az átlagosnál érzékenyebb ebben a vonatkozásban, sokszor szinte sokkolják a közszereplők faragatlanságai. A bajok már a puszta megjelenésnél kezdődnek. A problémák részletezése helyett említsünk itt inkább röviden néhány tanácsot, amelyek segítségére lehetnek a kezdő közszereplőknek megjelenésük, mozgásuk alakításában.

8.3.1. Öltözködj a sikerért! A régi retorikai kézikönyvek egyértelmű tanáccsal szolgáltak a megjelenést illetően: „A főnek tehát borzasnak és pelyhesnek lenni nem szabad, de a módi és a maskarás hajfelfodorítások sem helybenhagyhatók. Kipirosított orcával, megvastagított nyakkal, kesztyűsen, gyűrűsen, szagos vízzel megöntözött keszkenővel nem szabad a Részletesebben lásd P. Ekman és W. V. Friesen munkáját. (Ekman – Friesen [1969].) „Arra, hogy az arckifejezések egyetemesek, feltehetően Ekman és kutatótársai hozták fel a legerősebb bizonyítékokat. A boldogságot, a félelmet, a meglepetést, a dühöt, az undort és az érdeklődést kifejező arcokról készült fényképeket a legalább hat (néha elszigetelt és elmaradott) országból származó megfigyelők könnyedén azonosították.” (Knapp [1978] 86. old.) Akadnak ugyanakkor olyan kutatók is, akik az alapvető gesztusok egyetemességét kétségbe vonják. 20 Ekman, P. – Friesen, W. V. [1969]: The Repertoire of Nonverbal Behavior: Notes on the Visual Perception of Human relation. (Idézi Knapp [1978] 87. old.) 21 Értelemszerűen nem intim, félreérthető mozdulatokra gondolunk, hanem a kézrázásra, az átkarolásra vagy belekarolásra, a vállveregetésre és hasonlókra. Természetesen csak akkor folyamodjunk ilyenekhez, ha nem mesterkéltek, és nem esnek nehezünkre. 18 19


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS lelki tanítónak a nép előtt megjelenni.” (Tóth Ferencet idézi Vigh Árpád [1981] 215. old.) John T. Molloy, az „Öltözködj a sikerért!” című mű szerzője a mai korhoz igazítva következőképpen foglalja össze előadóknak szánt tanácsait: ◊ A gondozott ruházat fontos, az emberek rád fognak nézni. ◊ A hallgatóságnak öltözködj! Mivel öt-tíz méterre leszel a hallgatóságtól, ilyen távolságból vedd szemügyre magad a tükörből! (Tegyük hozzá: Olyan távolságból nézd magadat, amilyen távolságra leszel a hallgatóktól!) ◊ Soha ne viselj túl élénk mintázatú ruhát! Az ilyen ruha elvonja a figyelmet, és nyugtalanító. ◊ Úgy öltözz, hogy ne vesszél bele a háttérbe! Nézd meg, hogy milyen háttér előtt fogsz beszélni, és igyekezz olyan ruhát ölteni, amely kontrasztot képez a háttérnek! Ha csak nincs az emelvény nagyon megvilágítva, ne viselj háromrészes ruhát – kisebbnek fog feltüntetni, mint amekkora vagy, mivel csak a sötét szín válik láthatóvá! ◊ Ne viselj semmit, ami zajt okoz! Ahogy Molloy fogalmaz: Az egyetlen, ami kattan, pattan, vagy éppen nagyot durran a prezentációd alatt – maga a beszéded. (Idézi Hybels – Weaver [1989] 349. old.)

8.3.2. Kiállás, szemkontaktus, arckifejezés, gesztusok Távirati stílusban említsünk meg néhány tudnivalót a testbeszéddel, illetve az arckifejezéssel kapcsolatban is. ◊ Kiállásunk egyáltalán nem közömbös előadásunk, felszólalásunk sikere szempontjából. „Ülhet-e a szónok? Adott esetben igen, de akkor ne legyen előtte asztal, s az sem mindegy, hogyan ül. Jobb azonban, ha áll.” (Montágh [1996] 28. old.) Ha ülünk, az már eleve elvesz valamit a lendületünkből, dinamizmusunkból. Az ülő ember ceteris paribus unalmasabb, mint az álló, kevésbé lehet figyelni rá. ◊ „Az állás sohase legyen merev. A kezek ne legyenek sem előttünk, sem mögöttünk összetéve. A lábaink ne legyenek katonásan zártak, mert az bizonytalanná teszi a súlypont elhelyezését. Jobb az árnyalatnyi terpesz. A nagy terpesz közönséges…” (Montágh [1996] 28. old.) ◊ Ne támaszkodjunk az asztalra, ne terpeszkedjünk el az előadói pulpituson. ◊ A súlypontunkat váltogathatjuk, és járkálhatunk is. Csupán arra kell vigyáznunk, hogy ne járkáljunk egyfolytában fel-alá, mint egy ketrecbe zárt tigris. Ez nyugtalanítja a hallgatóságot. Ezzel magunk akadályozzuk meg, hogy figyeljenek ránk. ◊ Karunkat tartsuk lazán, s ne féljünk a gesztikulációtól. Jó lenne persze a gesztikuláció kényszeres vagy modoros válfajait elkerülni. Ha az előadó imára kulcsolt kezeit folyamatosan el és maga felé mozgatja, ha hintázik, előre-hátra vagy jobbra-balra leng, ha dobol ujjaival az asztalon vagy minduntalan egy hajtincset húz ki az arcából, az kényszeres mozgás, s mint ilyen, nagyon idegesítő. ◊ Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szemkontaktus fontosságát, akár egy több száz fős előadóteremben beszélünk, akár négyszemközt vitatunk meg valamit a kollégánkkal. „Kultúránkban különlegesen fontos, hogy nézzünk annak a szemébe, akihez beszélünk… Ideális, ha a beszélő közvetlenül a hallgatóságra néz az idő 90 százalékában.” (Hybels – Weaver [1989] 351. old.) Ha a hallgatókra nézünk, akkor mintegy „fogjuk” a szemünkkel őket, s sokkal nagyobb az esélye annak, hogy figyelni fognak ránk, mint ha elveszítjük a szemkontaktust velük, azaz inkább őket a szemünk elől. „Ne meredjünk a papírra, ne révedjünk, s ne beszéljünk csupán egy embernek a hallgatóság közül; szóljunk mindenkihez. Ha egyszer vesszük magunknak a bátorságot, hogy belenézzünk a hallgatóink szemébe, meglátjuk, milyen erőt ad a derűs érdeklődés.” (Montágh [1996] 35– 36. old.) ◊ A gyakorlott előadók szinte tervezik a szemük mozgását. Soronként mennek végig a hallgatókon, vagy elölről hátra mozognak szemükkel a teremben. Az sem árt, ha a szemünk hosszasabban elidőz a lelkesnek látszó arcokon. Ez egyfajta igazolást, megerősítést jelenthet a számunkra. „Sohasem szabad öncélúan tekingetni, vagy a szövegtudás bizonytalanságában égre nézni, szorongóan befelé figyelni. A személyiség ereje mindig felmérhető a tekintet erejéből. Éppen ezért tilos sötét szemüvegben beszédet mondani.” (Uo.) ◊ Előnyös, ha mimikánk élénk, a pókerarcú szónok inkább zavar, mint lelkesít. Ha vállaljuk az érzelmeinket, ha lelkesek vagyunk a tárgy iránt, amelyről beszélünk, vagy amelyről vitatkozunk, ha sikerül belemelegednünk az előadásba, nagy baj már nem lehet az arckifejezésünkkel. 192 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS ◊ Arckifejezésünkkel szemben két követelmény támasztható: Egyrészt kövesse a szöveget, alkalmazkodjék az elmondottakhoz. Ha például tragikus vagy lehangoló dolgokról beszélünk, senki sem várja tőlünk, hogy széles mosollyal közöljük a tényeket a hallgatósággal. Ha azonban – és ez a másik követelmény – semleges dolgokról beszélünk, igyekezzünk barátságos arcot vágni. A nehezen ellenőrizhető testbeszéd, arcjátékunk, szemmozgásunk mind-mind pozítiv irányba lendül, ha azonosulunk a mondanivalónkkal, ha arról beszélünk, amit szeretünk, és amiről sokat tudunk. ◊ A keep smiling Magyarországon valószínűleg furcsán hatna. Mégis azt tanácsolom, mosolyogjunk többet. Ha például belépünk az osztályba, fejezzük ki a viszontlátás örömét, azt, hogy örülünk a hallgatóknak. Vizsgán is jobb benyomást kelt a mosolyogva belépő hallgató, mint a lógó orrú. ◊ Dühünket ne engedjük szabadjára az arcunkon sem. Igyekezzünk jó képet vágni a dologhoz, még ha az nem is kellemes! A felszabadult, vidám embernek itthon „ritkasági értéke” van. Ha megpróbálunk közelíteni ehhez az eszményképhez, magunk fogunk a legjobban meglepődni azon, mennyivel könnyebben megy a kommunikáció, mennyivel jobban elfogadnak bennünket, mint ha a szokásos kelet-európai nyúzott és szürke, ideges és elégedetlen arckifejezéssel terhelnénk a környezetünket.

8.4. Az összhatás Shakespeare szerint minden szónok egyidejűleg két beszédet tart: az egyik, amit hallunk, a másik, amit látunk. 22 A hatásos kommunikátorok az egész testükkel beszélnek. „Az előadó kiáll a hallgatóság elé, s még meg sem szólalt, máris közöl. Közöl a megjelenésével, testtartásával, arckifejezésével.” (Montágh [1996] 9. old.) Információkat nyújt magáról és a témájáról azzal, hogy amit látunk, és amit hallunk tőle, az kongruens-e vagy sem. Ha nincs összhang a látottak és a hallottak között, máris elvész a hitelesség. „Kongruensnek (megfelelőnek, összeillőnek) nevezzük azt a közleményt, amelyben a nonverbális elemek megerősítik a verbális közleményt… Ha a tekintet, az arcjáték, a hang arról árulkodik, hogy a beszélő tökéletesen azonosul a mondottakkal. Igazi, erőteljes, magával ragadó hatása csak a kongruens magatartásnak van. Inkongruens (össze nem illő) az információátadás akkor, ha a metakommunikáció ellentételezi a szóbeli közlést, ha a nonverbális elemek (a tekintet bizonytalansága, a testtartás szorongó jellege, a kimódolt hang) arra utalnak, hogy a beszélő maga sem hiszi, amit mond. Az efféle szónoki magatartás kifejezetten káros.” (Uo.) A gesztusok, ugyanúgy, mint a szavak, sokszor csak arra valók, hogy elfedjék érzéseinket. Ezért sokkal jobban meg tudja ítélni a kívülálló a hangunkról, hogy például a találkozás felett érzett örömünk, vagy az adott kolléga bemutatásakor használt széles gesztusaink és mosolyunk őszinte-e vagy sem, ha nem látja e gesztusokat, csupán a hangunkat hallja. A hangnál is jobban és spontánabb módon nyilvánítjuk egy-egy munkatárs, ismerős kolléga iránti érzelmeinket, illetőleg a hozzájuk fűződő viszonyunkat a fizikai távolsággal, amelyet ösztönösen tartunk a szóban forgó ember és önmagunk között. Az intimitás vagy távolságtartás talán a leginkább egyértelműen a „hely nyelvében” fejeződik ki. Ha a nagyfőnök három méter hosszú, hatalmas íróasztala mögé barikádozza el magát, ha az előadó egy percre nem száll le magas pulpitusáról, ha az autóban a főnök nem a vezető mellé ül, hanem hátra, s üresen hagyja az anyósülést, akkor – ösztönösen vagy tudatosan – távolságot tart. Ha a tanár önkéntelenül közelebb húzza székét az izgulós diákhoz, ha időnként leszáll a pulpitusról, és a hallgatók közé megy, ha a beosztottat nem raportra hívja a főnök a szobájába, hanem ő megy oda a beosztott íróasztalához, akkor a hely nyelvén valami olyasmit mond, hogy „közelebb akarok kerülni hozzád”. Minthogy a szavak nélküli beszéd igen erősen beágyazódik a kultúrába, s bizonyos mozdulatainkat, gesztusainkat szinte már a bölcsőből hozzuk magunkkal, nem könnyű a dolgunk, ha változtatni szeretnénk nem verbális kommunikációs gyakorlatunkon. Azoknak a közszereplőknek, akiknek „eladása” nagyon nagymértékben azon fordul meg, hogy mennyire tudják magukat megkedveltetni a publikummal, természetesen az átlagembernél jóval nagyobb gondot kell fordítaniuk nem verbális kifejezési módjukra. Ha a politikusnak örökösen gunyoros mosoly játszik az arcán, ha a tévébemondó idegesítően pislog, tenniük kell arról, hogy jobban elfogadják őt az érintettek. A nem verbális kommunikáció javításának technológiái, legalábbis ami a részleteket illeti, már meghaladják e könyv kereteit.

8.5. Feladatok (Elérhető összpontszám: 23) 1. A barátom szerint egy szakmai előadás előtt az alábbi információkat kell beszerezni a hallgatókról:

22

Az utalás a drámaíró-óriásra Alan Garnernél található. (Garner [1989].)


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS Adatokhoz kell jutni a hallgatóság 1. létszámáról és összetételéről; 2. a számunkra teljesen ismeretlen emberek arányáról a hallgatóságon belül; 3. a jelenlévők etnikai hovatartozásáról; 4. érdeklődésük hőfokáról; 5. arról, hogy várhatóan hogyan viszonyulnak a felvetődő problémákhoz; 6. az ellenséges vagy kétkedő beállítottságúak vélhető arányáról a hallgatóságon belül; 7. a jelenlévők lakóhely szerinti megoszlásáról (falusiak-városiak aránya). Egyetért-e maradéktalanul a barátommal a) igen b) nem c) részben Válaszát indokolja! (2 pont) 2. „A »pánik és üresség-szindróma« szókapcsolat olyan fizikai állapotot jelöl, amely akkor következhet be, amikor mások előtt kell beszélnünk, szerepelnünk. Attól félünk ilyenkor, hogy majmot csinálunk magunkból, hogy belesülünk, elrontjuk, butaságokat mondunk, rosszul csináljuk, tehát eláruljuk tudatlanságunkat, és nevetségessé tesszük magunkat. Ez a pszichológiai alapja a lámpaláznak.” (Ben-Menachem [1995] 119. old.) Elfogadható-e ez a definíció? a) igen b) nem c) részben Válaszát indokolja! (3 pont) 3. Az alább felsorolt ötletek közül melye(ke)t tart alkalmasnak arra, hogy csökkentsék az előadó feszültségét előadás előtt? (2 pont) a) gyorsan elintézni valami ügyes-bajos dolgot (OTP-ügyet, levélfeladást stb.); b) telefonon felhívni valamely rég nem látott barátot; c) sétát tenni a szabadban; d) még egyszer átolvasni a vázlatunkat; e) egy kicsit ledőlni vagy lazítani egy kényelmes fotelben; f) inni egy jó erős kávét; g) tulajdonképpen valamennyi előbb felsorolt módszer alkalmazható. 4. Mikor döntene úgy az alábbi esetek közül, hogy felolvassa előadását? (3 pont) a) vendégként rövid felszólalásra invitálnak a parlamentbe; b) előadást tartok egy nemzetközi konferencián, de hadilábon állok a munkanyelvvel;


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS c) egyetemen kértek fel a saját témámból előadónak; d) TDK-konferencián szerepelek; e) egy vacsorával egybekötött klubesten kell külföldön szólni a magyar gazdaság helyzetéről; f) vállalati szakembereknek tartok szakmai tájékoztatást; g) egyik esetben sem célszerű a felolvasás; h) ha jobb vagyok írásban, mint szóban, akkor a-f esetek mindegyikében jobb, ha felolvasom a mondókámat. 5. Mi a lényege röviden az alábbi „effektusoknak”? (3 pont) a) Madonna effektus b) Móricka effektus c) Prométheusz effektus 6. Hogyan határozná meg röviden az alábbi fogalmakat? (3 pont) a) captatio benevolentiae b) storming c) flipchart 7. A tudományos vitával kapcsolatos alábbi állítások közül melyik a kakukktojás? Miért? (2 pont) a) a résztvevők nem tudják, mi célból szervezték a vitát; b) senkinek sem világos, hogy mit is kellene a vitának megoldania; c) az elnök időnként összefoglalja a vita addigi eredményeit; d) nincs napirend vagy időbeosztás; e) túl hosszú ideig tart a diszkusszió; f) a témához értő alacsonyabb beosztású személyeket is meghívnak; g) unalmas az egész eszmecsere. 8. Jelölje meg, hogy az alábbi állítások közül melyek helytelenek! (2 pont ) a) Újabban általános, hogy a legtöbb előadó Power Pointra vagy a prezire alapozva teszi szemléletesebbé előadását. b) A diák szamárvezetőként irányítják az előadót és a hallgatókat. c) Számolnunk kell azzal a veszéllyel, hogy a PPT-re koncentrálva, esetleg elvész a szemkontaktus a hallgatósággal. d) Egyik sem helytelen. 9. A klasszikus vitaszerepek közül melyik párosítás tagjai állnak egymáshoz a legközelebb? (3 pont) a) a kérdező és a (meg)világosító; b) a főszereplő és az ördög ügyvédje; c) az éceszgéber és a hűséges Sancho Panza;


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS d) a szervező és a kiegyensúlyozó, békítő. Válaszát indokolja!

8.6. Megoldások 1. megoldás c) Indoklás: a 3. és a 7. tényező általában irreleváns az előadás sikerét illetően. (Kivéve, ha éppen az etnikai vagy a falu-város ellentétekről szól az előadás.) 2. megoldás c) A fenti idézet a lámapaláz definíciója. A meghatározás csak részben illik a „pánik és üresség-szindrómára”. Ez a szindróma is akkor következhet be, amikor mások előtt kell beszélnünk, szerepelnünk. A meghatározásnak ez a része helyes. A szóban forgó szindróma azonban sokkal súlyosabb pszichés állapot az egyszerű lámpaláznál. Az ebben szenvedők annyira zavarban vannak, hogy nem is tudnak világosan gondolkodni. Képtelenek összeszedni magukat, s mintha elszállnának, azt sem tudják, hol vannak, és miként kerültek oda. 3. megoldás c), e) 4. megoldás a), b) különösen a b-nél egyértelműen az a helyes. 5. megoldás a) Madonna effektus: hírességek szerepeltetésével, a rájuk való hivatkozással felkelteni a figyelmet. b) Móricka effektus: humoros történetekkel, viccekkel felvillanyozni a hallgatókat. c) Prométheusz effektus: a technikai újdonságokkal, a technika legújabb csodáinak ismertetésével felébreszteni a figyelmet. 6. megoldás a) captatio benevolentiae: a hallgatóság jóindulatának megnyerése az előadás bevezetésekor; b) storming: a vita azon szakasza, amikor az ellentétes álláspontok egymásnak feszülnek; c) flipchart: azt a táblát nevezik így, amelyről az előadó – mint a hagymahéjakat – egymás után tépi le a fehér lapokat, és amelyre speciális alkoholos tollal ír. Sajnos nincs magyar neve. 7. megoldás A c) és az f) a kakukktojás, mert az nem rontja a vita hatékonyságát. 8. megoldás d) 9. megoldás a)


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS Indoklás: a kérdező is bizonyos mértékben megvilágosító, hiszen nem hagyja, hogy fontos pontok, részletek homályban maradjanak. Gyakran éppen a feltett kérdések járulnak hozzá a legnagyobb mértékben a vitatott pontok tisztázásához.

8.7. Hivatkozások Andó Éva [1996]: Írott szöveg-hangzó forma. Szakdolgozat. ELTE BTK. Budapest. Ben-Menachem, M. [1995]: Vizsgaláz. Dan Könyvkiadó, Budapest. Booher, D. [1999]: Communicate with Confidence and Make Your Body Language Say the Right Thing. Women in Business, Vol. 51 Issue 6, November/December. Bourdieu, P. [1978]: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Gondolat Kiadó, Budapest. Brecht, B. [1958]: Kalendárium. Magyar Helikon, Budapest. Carnegie, D. [1990]: A hatásos beszéd módszerei. HVG Kiadó, Budapest. Csermely Péter – Gergely Pál [1994]): A megismerés csapdái. In: Sejtbiológiai Ki kicsoda sorozat. Magyar Biológiai Társaság Sejt- és fejlődésbiológiai szakosztálya, Budapest. Ekman, P. – Friesen, W. V. [1969]: The Repertoire of Nonverbal Behavior: Notes on the Visual Perception of Human Relation. Idézi: Knapp, M. L. [1978]: A nem verbális kommunikáció. In: Horányi Özséb (szerk.). Kommunikáció. 2. kötet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Fischer Sándor [1981]: Retorika. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Garner, A. [1989]: Conversationally Speaking. McGraw-Hill, New York. Gracián, B. [1996]: Az életbölcsesség kézikönyve. Windsor Kiadó, Budapest. Hevesi Sándor [1908]: Az előadás művészete. Stampel (Révai) Kiadó, Budapest. Himstreet, W. C. – Baty, W. M. [1984]: Business Communications. Principles and Methods. 7th Edition. Kent Publishing Company, Boston (Mass). Hume, D. [1992]: Összes esszéi. 1. köt. (Ford. Takács Péter.) Atlantisz Kiadó, Budapest. Hybels, S. – Weaver II, R. L. [1989]: Communicating effectively. 2nd Edition. Random House, New York. Jacobi, P. [1996]: What you need are stories with „interest factors.‟ Editor‟s Workshop, November. Knapp, M. L. [1978]: A nem verbális kommunikáció. In: Horányi Özséb (szerk.): Kommunikáció. 2. köt. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Lesikar, R. V. [1991]: Business Communication. 5th Edition. Irwin, Homewood (Il) – Boston (Mass). Lu Csi [1967]: Ének a költészetről. In: Klasszikus kínai költők. 1. köt. Európa Könyvkiadó, Budapest. Marcus Aurelius [1996]: Elmélkedései. (Ford.: Huszti József.) Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Megyesi Gusztáv [1994]: A faragatlanság örömei. Élet és Irodalom, október 28. Montágh Imre [1996]: Figyelem vagy fegyelem. Az eredeti szöveget átdolgozta: Montágh Imréné, Riener Nelli. Holnap Kiadó, Budapest. Moody, M. [1999]: The unspoken language Director, London, October. Murphy, H. A. – Hildebrandt, H. W. [1991]: Effective Business Communication. 6th Edition. McGraw-Hill, New York – Párizs.


5. ELŐADÁS ÉS VITA A SZÓBELI FELLÉPÉS Newman, R. G. with Danziger, M. A – Cohen, M. [1987]: Communicating in Business Today. D. C. Heath and Company, Lexington (Mass) – Toronto. O’Malley, C. [1986]: Graphics. Personal Computing, October. Pascal, B. [1943]: Gondolatok. Vál.: Mauriac, F. Bibliotheca, Budapest. Pázmány Péter [1987]: Prédikációi. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. Péchy Blanka [1987]: Beszélni nehéz. Tankönyvkiadó, Budapest. Péter Mihály [1991]: A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai. Tankönyvkiadó, Budapest Platón [1909]: Válogatott művei. 3. köt. Franklin Társulat, Budapest. Ruhleder, R. H. [1982]: Rhetorik Kinesik Dialektik. Redegenwandtheit, Körpersprache, Überzeugungskunst. 3. verb. Auflage. Bad Harrburg. Russell, G. H. – Black, K. Jr. [1972]: Human behavior in Business. Prentice Hall, New Jersey. Szecskő Tamás [1978]: A lépcsőnjárás dilemmái. In: Horányi Özséb (szerk.) Kommunikáció. 2. kötet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Vigh Árpád [1981]: Retorika és történelem. Gondolat Kiadó, Budapest. Wacha Imre [1974]: A szöveg hangos megjelenítése. In: Szónokok, előadók kézikönyve. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Wiegandt Richárd [1996]: Tudományos előadások, meg az írásvetítő. Magyar Tudomány, 3. sz.

8.8. Ajánlott irodalom Ben-Menachem, M. [1995]: Vizsgaláz. Dan Könyvkiadó, Budapest. Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor [1993]: Rejtjelek. Interart – Szorobán, Budapest. Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor [1995]: Rejtjelek 2. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Montágh Imre [2000]: Figyelem vagy fegyelem. Az eredeti szöveget átdolgozta Montágh Imréné, Riener Nelli. Holnap Kiadó, Budapest. Pease, A. [2000]: Testbeszéd. Gondolatolvasás gesztusokból. Park Kiadó, Kaposvár. Ruhleder, R. H. [1982]: Rhetorik, Kinesik, Dialektik. Redegenwandtheit, Körpersprache, Überzeugungskunst. 3. verb. Auflage. Bad Harrburg. Wacha Imre [1995]: A korszerű retorika alapjai. Szemimpex Kiadó, Budapest. Wacha Imre [1992]: A retorika vázlata. Magyar Rádió Nyelvi Bizottsága, Budapest.


10. fejezet - 6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS Hallgatni, mikor beszélni kell, szintoly nagy hiba, mint beszélni, amikor inkább hallgatni kellett volna. Széchenyi István Hallgass olyan dolog, Kiben sok jó forog. Régi magyar mondás A közvélekedéssel ellentétben a hallgatás nem velünk született adottság, hanem olyan készség, amelyet egész életünk során tökéletesítünk.

1. HALLGATÁS ÉS SZAKMAI KARRIER A hallgatás és a meghallgatás képességének döntő szerepe van a szakmai sikerben – legyen szó akár egyetemiakadémiai karrierről, akár az üzleti életről. Egy amerikai felmérés szerint – amelyet 450, üzleti tanulmányokat végzett hallgató körében készítettek – a végzettek hallgatási készségüket tekintették a legfontosabbnak karrierjük alakulása szempontjából. A szakmai munka során a kommunikáció elemei közül a hallgatásra fordítjuk a legtöbb időt (53 százalék), míg az írás 14, a beszéd 16, az olvasás 17 százalék. (Hybels – Weaver II. [1989] 51. old.) Kiáltó ellentmondásban áll ezzel az a tény, hogy mind az üzleti, mind a szakmai-akadémiai körökben csak kevesen számítanak elfogadható, s még kevesebben tehetséges, felkészült hallgatónak. Mi gátol bennünket abban, hogy másokat meghallgassunk, s a hallottakból azt szűrjük le, amit a beszélő ténylegesen mondott?1 „Nehéz mások elképzeléseit vagy véleményét figyelmesen meghallgatni, mert ez sebezhetővé tesz bennünket, mivel véleményünk módosítását, esetleg elvetését igényelheti. A változtatás kényelmetlen. Noha az állandó változások korában élünk, ez még szemmel láthatóan egyáltalán nem könnyíti meg számunkra az új helyzetek elfogadását.” (Russell – Black [1972] 123. old.) Álláspontunk módosításának szükségessége hallgatólagosan feltételezi ugyanis, hogy korábban valamilyen vonatkozásban hibáztunk, helytelen, elfogadhatatlan véleményen voltunk. A hallgatás másik akadálya ama igyekezetünk, hogy valódi szándékainkat, törekvéseinket elfedjük a partnerek előtt. Ugyanezt a magatartást feltételezzük másokról is. Azt gondoljuk, hogy akkor járunk el helyesen, ha megelégszünk a beszélő által közölt tények és adatok felszínes felfogásával, hiszen a többi úgyis „fekete doboz” számunkra. Abból indulunk ki, hogy úgysem hatolhatunk be e doboz belsejébe, ezért nem is fordítunk túl nagy erőfeszítéseket arra, hogy mélyebben megértsünk másokat. Ahogyan Russell és Black fogalmaz: „…ilyenformán tartjuk a karnyújtásnyi emocionális távolságot másoktól” (Russell – Black [1972] 124. old.), ami eleve felszínes, rossz hallgatóvá tesz bennünket. Ugyancsak gátolnak bennünket az eredményes hallgatásban előítéleteink, amelyeket meg kell különböztetnünk előzetes ítéleteinktől. Bármilyen párbeszédbe bonyolódunk vagy bármely kommunikációs szituációban veszünk részt, természetes, hogy vannak előzetes hipotéziseink, feltételezéseink, elképzelésünk mind a beszélő(k)ről, mind a beszélgetés, az előadás várható kimeneteléről, tartalmáról. Amennyire természetes, hogy hipotézisekkel a fejünkben kezdünk hallgatni másokat, annyira káros, ha rabjai leszünk a saját hipotéziseinknek, s mindenben, amit a beszélő mond vagy tesz, csupán hipotéziseink igazolását látjuk. „Az előzetes ítéletek akkor válnak előítéletekké, ha az újonnan feltárt ismeretek nem képesek változtatni rajtuk.” (Allport [1977] 39. old.) Az előítéletek arra késztetnek bennünket, hogy ne figyeljünk a beszélőre, hiszen úgyis megvan róla a véleményünk. Akármit mondjon is, ezen nem vagyunk hajlandók változtatni. Valójában nincs fülünk a hallásra, mert nem akarjuk meghallgatni a beszélőt. Nem akarjuk meghallgatni, mert nem akarjuk kitenni megkövült előítéleteinket egy esetleges megcáfolásnak. Ragaszkodunk az előítélethez, hiszen az egyfajta biztonságot nyújt. Az előítélethez hasonló hatást vált ki a „Az igazán jó hallgatók ritkák. Megvan az a képességük, hogy kizárják a hallgatás akadályait, s szemüket, fülüket és agyukat az üzenetre összpontosítsák.” (Himstreet – Baty [1984] 308. old.) 1


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS hallgatókban a beszélő személyének az elutasítása. Mivel ellenszenvet érzünk a beszélővel szemben vagy fenntartásaink vannak vele kapcsolatban, nem is igazán figyelünk a mondanivalójára. Ez nagyon kártékony magatartás, amellyel nem annyira az elutasított partnernek, hanem elsősorban magunknak árthatunk. Még az ellenszenves vagy joggal elutasított személy is mondhat ugyanis olyasmit, ami hasznunkra lehet. A személy elutasítása semmiképpen sem keverhető össze a mondanivaló elutasításával. A jó hallgató attitűdje a tudóséhoz hasonló. Objektivitásra törekszik, mert az igazságot akarja kihámozni abból, amit hall. A mondanivalóra ügyel, s nem engedi személyes érzelmeit fölülkerekedni. Ez még akkor is igaz, ha a beszélő kifejezetten ellenséges vagy kellemetlen dolgokat mond. Ha valaki nem az objektivitás attitűdjével kezd hallgatni másokat, aligha nyerhet világos képet az elhangzottak tartalmáról. „Érzelmeink gyakran a legnagyobb ellenségeink, ha jó hallgatóvá próbálunk válni. Minél inkább részesei vagyunk egy meghatározott szituációnak, illetve problémának, és minél több energiát fektetünk bele, annál kevésbé valószínű, hogy hajlandók és képesek vagyunk mások érzéseit és attitűdjét megérteni. Minél jobban érezzük annak a szükségét, hogy kielégítsük a saját igényeinket, annál kevésbé leszünk képesek mások szükségleteire reagálni.” (Rogers – Farson [1987] 595. old.) Érdemes néhány jelzésre odafigyelni hallgatás közben, amelyek akár vészjelzésnek is felfoghatók. Az alábbi jelek arra figyelmeztethetnek bennünket, hogy nem vagyunk a megfelelő állapotban ahhoz, hogy másokat igazán figyelmesen és eredményesen meghallgassunk: ◊ ha defenzívában érezzük magunkat; ◊ ha kihívást érzékelünk a beszélő részéről; ◊ ha úgy gondoljuk, hogy érzelmeinket el kell nyomnunk;2 ◊ ha annyira lefoglalnak a saját gondjaink, hogy belső monológunkat nem vagyunk képesek megszakítani a beszélő vagy a beszélgetőpartner kedvéért. A hallgatás hatékonyságát nagyban rontja, hogy e tevékenység közben is állandóan magunkkal vagyunk elfoglalva, nem a másikra, hanem magunkra összpontosítjuk a figyelmet. Hányszor fordul elő, hogy nem értünk egy viccet vagy egy okfejtést, de jót nevetünk rajta vagy egyetértően bólogatunk, mert a fő célunk nem a valódi megértés, hanem a presztízsünk védelme. Ezért aztán akkor sem kérdezünk rá a hallottakra, amikor az nagyon is helyénvaló lenne. „Talán attól tartunk, hogy megsértenek, vagy elveszítjük státusunkat; bármi is az ok, a félelem visszatart bennünket attól, hogy igazán meghallgassunk másokat.” (Russell – Black [1972] 124–125. old.) A rossz és alacsony hatékonyságú hallgató általában defenzív hallgató is egyszersmind.

1.1. Aktív és passzív hallgatás A hallgatás fejlesztése szempontjából fontos az aktív és a passzív hallgatás megkülönböztetése. Az előbbi nem feltétlenül jelenti azt, hogy az aktív hallgató beszél is, tehát ilyen értelemben interaktív. Azt azonban feltétlenül magában foglalja, hogy a hallgató „be van vonva”. Az aktív hallgatás Rogers és Farson meghatározásában azt jelenti, hogy „…a hallgatónak nagyon határozott felelőssége van… Nem pusztán passzívan »felszívja«, abszorbeálja a szavakat, amelyeket hozzá intéznek, hanem igyekszik aktívan megragadni a tényeket és érzéseket, amelyeket hall, és hallgatásával megpróbál segíteni a beszélőnek, hogy az feldolgozza a saját problémáját”. (Rogers – Farson [1987] 593. old.)3 A legkönnyebb felfogni azt, amit hallani akarunk, sokkal nehezebb azt meghallani, amit a partner ténylegesen mondott. Még bonyolultabb azt meghallani, ami ténylegesen nem is hangzott el, vagyis értelmezni a csendet. Néha a csend sokkal ékesszólóbban beszél, mint a kimondott szavak. Az egyetlen lehetőség arra, hogy gyakorlott hallgatókká váljunk, aktívan elemezni és mérlegelni a hallottakat. Passzív hallgatásra a szakmai életben ritkán kerül sor. „A hatékony hallgatásban semmi passzív sincsen.” (Russell – Black [1972] 125. old.) A következőkben ezért csak az aktív hallgatásról lesz szó. A hallgatás képességének és technikájának a fejlesztése furcsa módon sokkal kevesebb figyelmet kap a kommunikációs tréningeken és a szakmai oktatásban, mint amennyit jelentősége alapján megérdemelne. A laikus azt hiheti, hogy mi sem egyszerűbb, mint hallgatni. Pusztán fel kell hagyni a beszéddel, és nem csinálni semmit, nem venni részt a kommunikációban. Mit kellene vagy lehetne ezen megtanulni? A kétkedés a hallgatás megtanulhatóságával kapcsolatban első pillantásra kézenfekvőnek tűnik, valójában azonban kevés ennél nagyobb félreértés akad!

„Bármilyen is a természete, az alapvetően őszinte viszony a legproduktívabb mind között. A másik fél biztonságban érzi magát, ha azt tapasztalja, hogy hallgatója az iránta tanúsított érzéseit becsületesen és nyíltan kifejezi.” (Rogers – Farson [1987] 596. old.) 3 In: Newman [1987] 589. old. 2


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS „A jó és hatékony hallgatás olyan ritka, hogy ha mégis előfordul, a beszélő valószínűleg különleges melegséget, barátságos érzelmeket és kooperációs hajlandóságot érez az ilyen típusú hallgató iránt.” (Russell – Black [1972] 126. old.) Azt a mindennapi életben is tapasztalhatjuk, hogy környezetünkben azoknak van a legnagyobb sikere, akik úgymond lelki szemetesládák, akiknek bátran kiönthetjük a szívünket, akikkel megoszthatjuk a problémáinkat. Valójában ez a funkció még fontosabb a szakmai közéletben, mint a mindennapok során, illetve a magánjellegű kapcsolatokban. A munkahelyeken, egyetemi csoportokban is azt látjuk, hogy a csoport tagjai bizonyos emberek társaságát kifejezetten azért keresik, mert az illető jól tud hallgatni, pontosabban meghallgatni. A jó hallgató képes arra, hogy szabad, megengedő-elfogadó, meleg légkört teremtsen, amelyben az emberek nyugodtan kibeszélik magukat, mert nem éreznek semmilyen fenyegetést, kritikus elutasítást vagy ellenséges attitűdöt. A légkörteremtő képességnek nem csupán az a jelentősége, hogy a szóban forgó „nagy hallgatót” szeretni, becsülni fogják, hiszen szükségük van rá, mivel mindenkinek szüksége van értő vagy együtt érző figyelemre. A szubjektív megbecsültségnél azonban jóval fontosabb az az előny, ami azzal függ össze, hogy a „nagy hallgatók” az átlagnál sokkal több szakmai információt szívhatnak fel magukba. Ennek a jelentőségét az információs forradalom korszakában, úgy vélem, felesleges ecsetelni. A hallgatás fontosságát már évezredekkel ezelőtt felismerték, amint a következő vers is bizonyítja: „A tudó nem beszél, a nem-tudó beszél. Aki betömi odúját, bezárja kapuját, élét tompítja, görcseit oldja, fényét fakítja, elvegyül a porba: él a rejtettel azonosulva. Nem rokonítható, nem ócsárolható, nem jutalmazható, nem károsítható, nem magasítható, nem alacsonyítható, csupán becsülnivaló.”4 Tudásunk, amely könyvekben, tanulmányokban, előadásokban, vitarészvételben, szakmai problémák, munkahelyi konfliktusok megoldásában ölt látható formát, úgy is felfogható, mint a hallgatás eredménye. Azaz azért tudunk okosakat írni-mondani, mert előzőleg képesek voltunk okosan hallgatni. De mit jelent az okos hallgatás?

1.2. A hallgatás mint munka Ha hallgatásról beszélünk, rendszerint meghallgatásra, odafigyelésre gondolunk, s nem pusztán arra, hogy nem jön ki hang a torkunkból. Az aktív, tevékeny hallgatásra az a tény teremt lehetőséget, hogy gondolkodásunk A kínai taoizmus fő művének a címe Lao-ce, a hagyomány szerint ez egyben a szerző neve is. A könyv, amelyből a fenti idézet való, egyes feltételezések szerint négy, mások szerint két és fél évszázaddal időszámításunk előtt született. A taoista filozófia alapműve magyarul Weöres Sándor fordításában is megjelent. Az említett idézet ebből az 1994-ben „Tao Te King”, magyarul „Az út és erény könyve” címmel kiadott, verses formában megírt műből való. Minden írástudónak illik ismernie. 4


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS sebessége sokszorosan meghaladja az átlagos beszédsebességet. „Míg az átlagos beszélő száz és kétszáz közötti szót ejt ki percenként”5, az olvasás átlagos sebessége ezt két-háromszorosan múlja felül. A gondolkodás sebessége pedig többszörösen meghaladja az olvasásét is. (Himstreet – Baty [1984] 308. old.) Miközben partnerünk vagy az előadó beszél, anélkül hogy elveszítenénk a beszéd fonalát vagy akár csak egyetlen gondolatot is, képesek vagyunk: ◊ gondolatban megelőzni az előadót, vagy előtte járni a vitapartnernek, prognosztizálni a beszéd vagy beszélgetés lefolyását; ◊ minősíteni a beszélő által elmondottakat; ◊ időről időre összefoglalókat készíteni a fejünkben mindarról, ami elhangzott; ◊ tudunk a sorok között olvasni, azaz gesztusokból, elhallgatásokból, szövegösszefüggésekből következtetéseket levonni, információkat megfejteni, azaz mintegy kitölteni a beszélő által hagyott fehér foltokat, meghallani azt is, amit a beszélő szándékosan hagyott homályban. A hallgatás – eltekintve az előadások passzív meghallgatásától, vagy ránk nem tartozó párbeszédek véletlen meghallásától – nem csupán aktív ténykedés, hanem rendszerint magában rejti a kölcsönösség mozzanatát is. A hallgatás tehát, akárcsak a beszéd, többnyire interaktív: egy probléma megvitatása során kölcsönösen meghallgatjuk egymást. Az okos hallgatás pedig annyit jelent, hogy a hallgatást ökonomikusan, jól szervezzük meg, úgy alakítjuk, hogy a lehető legtöbb hasznot hajtsa. Ezenközben folyamatosan ésszerűen választunk. Választásaink során a következő kérdésekre kell válaszolnunk: Kit hallgatunk meg, illetve kivel hallgatunk együtt interaktív módon? Mennyi időt szánunk a hallgatásra vagy a meghallgatásra? Mikor kapcsolunk ki, azaz engedjük figyelmünket tudatosan lankadni? Milyen sorsot szánunk azoknak az információknak, amelyeket a hallgatás során beszereztünk? Rögzítjük-e írásban, fejben tároljuk vagy egyszerűen töröljük őket? És így tovább! Sajnos a szakemberek, diákok, kutatók többsége nálunk még ma sem szervezi kellő tudatossággal a hallgatását. Sok időt fordít olyan társalgásokban, párbeszédekben, vitákban, előadásokon, megbeszéléseken való részvételre, amelyeknek az információs hozadéka csekély, míg esetleg elmulaszt olyan hallgatási lehetőségeket, amelyek pedig valamilyen szempontból döntő fontosságúak lennének, és amelyekhez elvileg jelentős érdekei fűződnek. A jó és a rossz „hallgatót”, illetve „meghallgatót” az különbözteti meg egymástól, hogy az utóbbi rendszerint fel sem teszi magának a hallgatással kapcsolatos fentebbi kérdéseket. Úgy hallgat, mintha háttérrádiózna, azaz engedi a fülébe jutni a hanghullámokat, de ha fél óra múlva megkérdezzük, miről is volt szó, akkor ugyancsak zavarba jön a kérdéstől. Nem jobb nála az a típusú spontán hallgatás sem, amikor a hallgató – akár egy gyűjtögető – minden információt válogatás nélkül elraktároz, s hagyja a fejét „információs szeméttel” terhelni. Szent-Györgyi Albert egy tévéinterjújában annak idején ez utóbbi jelenséget egyenesen a kreativitás kibontakozását, illetve a gondolkodást akadályozó tényezőnek minősítette. Ahogyan ő fogalmazott: a sok információ zöme csupán „szecska”, ami eltömi a fejünket, s akadályozza, hogy agyunk kerekei mozgásba lendüljenek. Akár szecskától eltömött tároló, akár szita a fejünk, amelyen csupán átfolyik az információ, anélkül hogy bármi nyomot hagyna, a probléma mindenképpen az, hogy hallgatásunk nem strukturált, illetve nem megfelelően strukturált. ,A legtöbbünk azt gondolja magáról, hogy jó hallgató, de a kutatások az ellenkezőjét állítják. Tízperces társalgás után az átlagember csupán körülbelül a felére emlékezik annak, amit mondtak neki, és ennek is a felét elfelejti 48 órán belül.” (Bovée – Thill [1989] 536. old.)

2. A HALLGATÁS FOLYAMAT ELEMEI A hallgatási folyamat az alábbi fő szerkezeti elemekre bontható 6: ◊ figyelés; ◊ a jelentés kijelölése (szelektálás, értékelés, tapasztalatokhoz kapcsolás); ◊ bevésés (belső jegyzetek készítése).7 Ebben feltehetően van némi különbség a magyar nyelv és az angol nyelv között. A magyar nyelven megszólalók átlagos beszédsebessége jóval kisebb, mint az angoloké, így hát a magyar még több lehetőséget ad a „menet közbeni” gondolkodásra. 6 Más szerzőknél is megtalálhatjuk ezeket az elemeket, ha nem is pontosan ugyanebben a megfogalmazásban. Így például Bovée és Thill a hallgatás alábbi elemeit említi: érzékelés, interpretálás, értékelés, emlékezés, válaszolás. (Bovée – Thill [1989] 536. old.) 7 Az elemek felsorolása megtalálható Hybelsnél és Weavernél. A hozzájuk fűzött kommentárok azonban már a szerző véleményét tükrözik. (Vö. Hybels – Weaver [1989] 54–55. old.) 5


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS

2.1. A figyelés A figyelés annyit jelent, hogy a szavak eljutnak hozzánk, észleljük, halljuk őket. A figyelés mozzanata puszta regisztrálás, ennél azonban jóval több történik az aktív hallgatás során, amely az egyik legaktívabb kommunikációs művelet. Ennek belátásához elég megfigyelni magunkat: mennyire elfáradunk, ha akár csak egy egyórás előadást intenzíven követünk, végighallgatunk. Már maga ez sem olyan egyszerű, ezért szokták az előadók figyelmét felhívni, hogy 40 perc – egyesek szerint már 20 perc – után is erősen lankad a figyelem.

2.2. A jelentés kijelölése A figyelésnél jóval összetettebb folyamat a jelentés kijelölése. Ez annyit jelent, hogy nem csupán meghalljuk, hanem fel is fogjuk, értjük a szöveget.

2.3. A szelektálás A megértés, a kijelölés legfontosabb feltétele a szelektálás: az „ocsú”, az információs hulladék elválasztása a „tiszta búzától”, azaz a fontos információs egységektől. Az eredménytelen, illetve alacsony hatékonyságú hallgatás mögött többnyire a szelektálás helytelen „kivitelezése” áll. Vannak olyan hallgatók, akiknek az agya ennél a műveletnél szinte fordítva jár: a lényegtelent veszi észre, jelöli ki, s elveszíti a lényeget. Tanári megfigyelésem, hogy a hallgatók sokszor a kis színes mondatokat, illetve szavakat fogják fel, s elmulasztják a mögöttük lévő tartalmi információkat. Gyakran tapasztaltam, hogy amikor például a pénz fejlődéséről volt szó, nagy figyelemmel jegyezték meg a bennszülött törzseknél pénzként használt kagylókat, állatbőröket vagy hasonlókat, csak éppen arra nem figyeltek, mi különbözteti meg a pénz történetében ezt a fejlődési fázist a következőtől. A kiváló hallgatóknál viszont gyakran figyeltem meg ennek a jelenségnek az ellenkezőjét. Néha úgy tűnt, hogy alszanak, de amikor a lényeges elemek következtek a mondanivalóban, felkapták a fejüket, „készültségbe helyezték” önmagukat, vagyis kiválóan működött a „szelektáló szerkezetük”.

2.4. Az értékelés A kijelölés másik mozzanata: az értékelés. Míg szelektáláskor csupán azt kell eldöntenünk, hogy egy információs egység mennyire fontos, az értékeléskor el kell mélyíteni az előbbi egydimenziós megítélést. Az elhangzottak az értékelés során a helyükre kerülnek, azaz egyfajta minőségvizsgálatot végzünk. Az elhangzottakat – a szövegtől, helytől, időtől függően – igen sok szempont szerint ítéljük meg. Bizonyos esetekben az értékelés során az a fontos, hogy igaz vagy hamis-e az állítás, amit hallunk. A vizsgáztató tanárnak például el kell döntenie, hogy helyes vagy helytelen az elhangzott mondat. Általában is fontos ennek az attitűdnek az érvényesítése, hiszen a mégoly tekintélyes előadó is tévedhet. Szavait tehát úgy kell vennünk, ahogyan a bankpénztárosnak a bankjegyeket: előbb meg kell vizsgálnunk, s csak azután elfogadnunk, azon az értéken, ami „rá van írva”. Különösen fiatal hallgatóknál tapasztalható, hogy naivan „mindent elhisznek”, azaz nem érvényesítik az értékelés szempontját. Az értékelés mozzanata kiemelkedően fontos lehet olyan esetekben, amikor a hallott beszédben mögöttes tartalmat kell keresnünk. Felvételi interjúknál gyakran előfordul például, hogy „túl szép a menyasszony”. Az interjút végzőnek viszont az a feladata, hogy az elhangzottak valós tartalmát igyekezzék kihámozni. Az értékelés azonban természetesen nem csupán az „igaz–hamis”, „jó–rossz” differenciálatlan eshetőségei között mozog. Az értékelés során ítéljük meg a szöveg színvonalát, a beszélő egyéniségét, a szöveg újdonságértékét, és sorolhatnánk még a végtelenségig, hogy mi mindent.

2.5. A hozzákapcsolás A kijelölés harmadik mozzanata: a tapasztalatokhoz kapcsolás. E nélkül a mozzanat nélkül sem igazán megérteni, sem rögzíteni nem tudjuk az elhangzottakat. Új információk csak úgy rögzülhetnek a fejünkben, ha valamiképpen a régi, már ismert dolgokhoz kapcsoljuk őket. A tapasztalatokhoz kapcsolás hasonlóan játszódik le, mint a feltalálás, az innováció. Az innovációnál is arról van szó, hogy az ismert elemekből építkezünk. A kerék és a gőzgép összekapcsolásából keletkezett a gőzmozdony. Ehhez az újításhoz azonban szükség volt a kerékben és a gőzgépben testet öltött, már ismert elemekre. A nyomtatás és a betűk összekombinálásából alakult ki Gutenberg találmánya: a szedés. A kolostorokban korábban egész oldalakat faragtak ki fából, és így készítettek róluk lenyomatokat. Hogy a szavakat, illetve a szöveget betűk kombinációjából állíthatjuk elő, már évezredekkel Gutenberg előtt kitalálták, hiszen így működik az írás. Gutenberg azonban új módon kapcsolta


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS össze a fejében ezt a két régi elemet. Az ősi elemet, az elkülönült betűket, a szintén már meglévő találmányhoz, a nyomóformához kapcsolta.8 Valahogy így van ez a hallgatás esetében is. Akkor tudjuk értelmezni a hallottakat, ha a fejünkben már meglévő panelekhez rögzítjük őket. Ha példának okáért előadást hallunk egy olyan teljesen új jelenségről, mint a tömeges testreszabás (mass customization), ami nem más, mint az információs forradalom korának megfelelő rugalmas technológiai rendszer, akkor – a hallottak strukturálásához – elő kell bányásznunk a korábbi információink közül valamit, amihez egyáltalán kapcsolni lehet ezt a radikálisan új jelenséget. Meglehetősen kézenfekvő, hogy az a korábbi információhalmaz, amihez valamiképpen kötni lehet a tömeges testreszabást, a tömegtermelés, vagyis éppen a most letűnőfélben lévő termelési mód, illetve technológiai rendszer, aminek az úgynevezett tömeges testreszabás a helyébe lép. Ha normálisan működik a kijelölés, a tömeges testreszabást automatikusan a tömegtermeléshez (mass production) kapcsolom. Nézzük meg a mass customization példáján (5. táblázat), miként mennek végbe ezek a kapcsolások! A jó előadók eleve számítanak arra, hogy a hallgatónak valamihez kapcsolnia kell az új jelenséget, és maguk sietnek ebben a segítségére. Ha rutinos előadó világítja meg a hallgatók számára, mi is a tömeges testreszabás, akkor feltehetően ő maga írja fel a táblára, vagy vetíti ki az írásvetítőn a kapcsolódásokat tartalmazó táblázatot. Nem mindig van azonban olyan szerencsénk, hogy jó előadóval hoz össze a sors. Gyengébb előadó vagy vitapartner esetében magunknak kell strukturálni a hallottakat, és végrehajtani a hozzákapcsolás műveletét. A kijelölésnek ez az eleme, azaz a hozzákapcsolás magyarázza, miért sokkal hatékonyabb „hallgatók” a nagyobb tudású emberek, mint azok, akiknek az agya tabula rasa. A jól informált, nagy tudású emberek fejében sok kapcsolódási pont van készenlétben, amelyekhez könnyedén hozzá lehet kötni az újonnan hallottakat. Ez az egyik magyarázata annak is, miért tanulnak könnyebben azok, akik úgymond hozzászoktak a tanuláshoz, és megfordítva: miért nehéz sokaknak újra visszaülni az iskolapadba, esetleg tíz-húsz évvel azután, hogy felhagytak a rendszeres tanulással. 5. táblázat.A tömegtermelés és a tömeges testreszabás összevetése

Gutenberg arra jött rá, hogy a nyomóformákat nemcsak úgy lehet létrehozni, hogy az egész oldalt egyszerre kifaragjuk, hanem úgy is, hogy betűket öntünk, és betűkből állítjuk össze az oldalt. Később, ha már kinyomtattuk a lapot, szétszedjük a nyomóformát, és ugyanazokból a betűkből egy másik oldalt, egy új nyomóformát állítunk elő. A tévesen a könyvnyomtatás feltalálójaként emlegetett Gutenberg újítása teljesen kézenfekvő, mégis korszakalkotó: minden egyes oldalon ugyanazon betűk ismétlődnek, csak természetesen más-más sorrendben. Ezért elég a betűk készletét egyszer kifaragni, abból bármit össze lehet állítani. 8


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS Ne higgyük, hogy az összekapcsolás műveletét csak akkor kell elvégeznünk, ha egyetemi előadásokat hallgatunk! A leghétköznapibb hallgatási gyakorlat is számos ilyen hozzákapcsolással jár. A mindennapi életben információk özöne zúdul az agyunkba, s ezt csak hozzákapcsolás révén tudjuk valahogy értelmezni, elrendezni. Az egyetemi előadók világától meglehetősen távol, például az üzleti életben is zajlik a hozzákapcsolás. Amit az intézményi elemzők Polányi nyomán rejtett tudásnak (tacit knowledge) neveznek, annak a nagy részéhez is hozzákapcsolás révén jutunk hozzá. Amikor például megtanuljuk, hogyan lehet finoman elutasítani valakit, milyen gesztusok, szavak, szemmozgások illenek ehhez a szituációhoz, akkor ezt a szavakba nem is foglalható, újonnan szerzett ismeretet is hozzákapcsoljuk valami más, a fejünkben már meglévő információhoz, a viselkedésünkbe programozott rutinhoz.

2.6. A bevésés A hozzákapcsolásnak fontos szerepe van a kijelölés utolsó műveletében, a bevésésben, a megjegyzésben is. A megjegyzést mintegy belső jegyzetkészítésnek is felfoghatjuk. Sokan úgy gondolják, ha van írott jegyzetük – akár egy számítógép memóriájában, akár egy kockás jegyzetfüzetben rögzítve –, akkor már nincs is szükségük megjegyzésre. Ez azonban egyáltalán nincs így. Bár a szóbeli vizsgák kezdenek kimenni a divatból, s belső jegyzetekre ebből a szempontból már egyre kevésbé van szükségünk, annál fontosabbak a belső jegyzetek az életben. Először is nincs mindig kéznél a számítógép vagy a jegyzetfüzet, amikor aktivizálnunk kellene a bennük őrzött információkat. Másodszor, gondoljuk csak meg, mennyivel meggyőzőbbnek, szakmailag mennyivel hitelesebbnek tűnik egy olyan ember, aki nem jegyzetfüzetekből néz ki mindent, nem puskázik szüntelenül, hanem fejből sorolja az információkat. A diákoknak is sokkal kellemesebb egy olyan előadó, aki a szemükbe néz, és nem a jegyzetfüzetében lapoz állandóan. Semmiképpen sem tekinthetünk el tehát a hallgatás során a belső jegyzetek készítésétől, ha nem akarjuk, hogy később – a hallottak felhasználásakor – tárgyalópartnereinkben, ügyfeleinkben, tanárainkban, tanítványainkban a bizonytalanság benyomását keltsük. A bizonytalanság látszatánál talán még kellemetlenebb az őszintétlenségé vagy a felkészületlenségé, ezzel ugyanis óhatatlanul számolnunk kell, ha mindent papírokból olvasunk ki. Azt is gondolhatják a velünk szemben állók, hogy nem a saját véleményünket mondjuk, valaki felkészített bennünket, s valójában nem is tudjuk, miről beszélünk. Hosszasan sorolhatnánk még az okokat, miért van szükségünk megfelelő „tárolóra” a fejünkben is. A pszichológusok azonban csak mostanában kezdték felfedezni a memória fejlesztésének egy további – egyáltalán nem elhanyagolható – előnyét. Arra jöttek rá, hogy a régi gimnáziumoknak vagy az ősi kínai mandariniskoláknak az a gyakorlata, hogy százoldalszámra magoltattak be diákokkal verseket és más írott szövegeket, hihetetlen mértékben pallérozta az elmét, javította az észbeli képességeket. Ugyanez feltehetően vonatkozik a hallott szövegek megjegyzésére, tárolására is. Sokan állítják magukról, hogy akárhogy igyekeznek is, nem képesek rögzíteni, bevésni a hallottakat, rossz a memóriájuk. Van némi igazság abban, hogy az emberek ebben a tekintetben nagyon különbözők. Vannak, akiknek egy többórás előadás lényegének a rögzítése sem okoz gondot, és szinte szó szerint képesek a hallottakat – akár évekkel később is – felmondani, mások néhány mondatnyi információt is képtelenek fejben tartani. Némelyeknek csak a számok megjegyzése okoz gondot, másoknak a szavakba foglalt információk rögzítése sem megy. Szélsőséges eset, de nem ritka, hogy a szétszórt emberek már a beszélgetés közben is felejtenek, és pár perccel később nem tudják, mit mondott vagy mit nem mondott a partnerük. Nem kell hosszasabban ecsetelni, hogy a rögzítés hiánya vagy hibája miatt leértékelődhet az egész hallgatási teljesítményünk. A rögzítési nehézségeket azonban nem szabad istencsapásnak felfognunk. Javítani lehet és kell is e képességeinken is. Szakmai előadások, megbeszélések tartalmának rögzítésekor általában könnyebb helyzetben vagyunk, mint a hétköznapi életben. A rögzítést ilyenkor segítheti a szakmai közlendő belső logikája, a szakmai szótár standardizáltsága, bizonyos egyezményes szakmai szabályok. Az ellenkező véglet, ha egy számunkra tökéletesen idegen témát kell valamilyen okból követnünk. Ekkor az előbbi fogódzók egyáltalán nem állnak rendelkezésre. Szakmai előadásokon a legtöbb esetben elég néhány kulcslépést rögzíteni, mivel a lépések logikusan következnek egymásból. Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy ha tudom az elejét, akkor már tudom a végét is. Sokat segít a rögzítésben az asszociáció módszere is. Tudják ezt a szakemberek is, s ezért gyakran adnak tételeiknek olyan asszociációkat keltő neveket, amelyeket könnyű megjegyezni. A közgazdaságtannál maradva, ilyenek például: a tragacs-modell, a potyautas-probléma, a világítótorony mint a közjavak szimbóluma, az Okun lyukas vödre, az M-forma (a vállalatoknál), a hüvelykujjszabály és sorolhatnánk még hosszasan tovább a példákat. Más tudományokban is bőven találkozhatunk hasonló, gazdag asszociációs lehetőségeket kínáló terminus technicusokkal. Példa erre a hőhalál, a kettős spirál vagy az önző gén. Ha eszembe jut a lyukas vödör, vagy a koraszülött jóléti állam, akkor már eszembe jut az egész redisztribúcióra 205 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS vonatkozó állítás, illetve tétel is. Kiváló előadók gyakran élnek az asszociációkat keltő plasztikus megfogalmazások lehetőségével, amivel nemcsak előadásukat teszik csillogóvá, de – egyszerűbbé téve a rögzítést – egyben a hallgató dolgát is megkönnyítik. Kevésbé kiváló előadók vagy vitapartnerek esetén a tároláshoz magunknak kell kialakítanunk a kódokat, azaz a hívószavakat. Különösen vizsgára tanuláskor lehet fontos, hogy a hallottak kulcsszavait, amiket hívószavaknak is nevezhetnénk, jól raktározzuk el az agyunkban. (Ben Menachem [1995].) Akárcsak a számítógép memóriájában történt raktározáskor, a saját agyunkban való kereséskor is döntő fontosságú, hogy megfelelő hívószavakat találjunk. Ezeknek könnyen megjegyezhetőknek, plasztikusaknak kell lenniük. Vannak olyan emberek, akiknek a memóriájából nem hívószavak, hanem bizonyos szituációk, szagok, hangok segítségével lehet elővarázsolni a hallottakat. Ezeket nevezhetjük nem verbális hívójeleknek.

2.7. A hallgatás válfajai Az előbbi pontban felsorolt elemek – a figyelés, a kijelölés és a bevésés – valamilyen arányban mindenfajta hallgatás esetében megjelennek. Arányuk természetesen különbözik aszerint, hogy a hallgatás melyik válfajáról van szó. A hallgatás célja, irányultsága szerint az alábbi hallgatási típusok különböztethetők meg9: ◊ információszerző hallgatás; ◊ kritikus hallgatás; ◊ „visszhangozó” vagy empatikus hallgatás; ◊ taktikai hallgatás; ◊ szórakozási célú hallgatás. Természetesen egy-egy esetben a különféle hallgatási típusok össze is keverednek. Ha valaki a Jogi Karon Sárközy professzort hallgatja, vagy a Műegyetemen ama bizonyos Czigány professzort hallgathatta, akinek legendája évtizedekkel túlélte őt, akkor nemcsak információt szerez, illetve szerzett, de szórakozik is. Az sem ritka, hogy egy-egy hallgatási teljesítményben szinte a hallgatás összes felsorolt válfaja szerepet kap.

2.8. Az információszerző hallgatás Tipikusan információszerző hallgatásról van szó előadásokon, tájékoztatókon való részvétel esetében, amikor egyoldalúan csak hallgatunk, bár – mint szó volt róla – ez korántsem jelent passzivitást. Az információszerzés – ebben a látszólag „tétlen” formájában is – nagy aktivitást feltételező művelet. Jelentőségét tekintve talán az információszerző hallgatás a legfontosabb, leggyakoribb, hiszen az írásbeliség széles körű elterjedtsége előtt különösen, de most is ezen a módon jutunk tudásunk oroszlánrészéhez. Paradoxon, hogy miközben a tudás átadásának eszközei mind tökéletesebbé válnak, a legmagasabb rendű tudás – például a tudományos ismeret, a politikai vagy gazdasági értesülés stb. – nagy részét is személyes érintkezésben, információszerző hallgatással szerezzük. Miközben a könyvkiadás vagy a levelek száma szinte exponenciálisan nő (Magyarországon a posta például naponta milliónyi levelet kézbesít), a legfontosabb információszerző eszközünk mégiscsak a saját fülünk. A tudományos fejlődés túl gyors a könyvkiadás sebességéhez mérten. Mire könyvformában megjelenik a legtöbb tudományos ismeret, addigra az idő rég túllépett rajta. Ezért a konferenciákon való részvétel vagy a személyes kapcsolat, esetleg napi beszélgetésekkel körítve, sokkal fontosabb lehet a legtöbb tudományágban, mint a könyvtár, ha érdemi új tudományos információk megszerzéséről van szó. (Más szempontból persze a könyvtár nélkülözhetetlen, mint más helyeken utalunk rá.) Információszerzés szövi át az interaktív hallgatás nagyobb részét is. Gyakran kizárólag információszerzés céljából veszünk részt a beszélgetésben, vitában, de ha nem ez az egyedüli cél, akkor is jelentős az információszerzés súlya a célok között. Interaktív kommunikáció esetében az információszerző hallgatás lényege a partner beszéltetése. Azért hallgatunk, hogy minél többet beszélhessen a partnerünk, s ezáltal minél több és minél jobb minőségű információhoz jussunk a beszélgetés során, esetleg olyanhoz is, amit a beszélgetőtárs nem feltétlenül szándékozott elmondani. A partner beszéltetése – ami pedig igen-igen fontos

A különböző szerzők természetesen különféle neveken említik a hallgatás itt felsorolt típusait, az egymástól eltérő elnevezések azonban többé-kevésbé a hallgatás ugyanazon válfajait takarják. Így Bovée és Thill négyfajta hallgatást különböztet meg: a tartalom- vagy befogadó hallgatást, amely megfeleltethető az információszerző hallgatásnak, a kritikus hallgatást, az empatikus hallgatást, amely csak más elnevezése a reflektív hallgatásnak, továbbá az aktív hallgatást. (Vö. Bovée – Thill [1989] 537. old.) 9


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS lenne az információszerző hallgatás folyamán – gyakran ütközik a hallgató mentális korlátaiba. „Azt, amit a barátunk mond, nem az ő szempontjából, hanem a saját szempontunkból ítéljük meg. Az általa elmondottak inkább azt a vágyat keltik bennünk, hogy beszéljünk, semmint azt a kívánságot erősítik, hogy tovább hallgassuk őt, és világosabban kommunikáljunk vele. Amikor egyetértünk vagy éppen nem azzal, amit valaki mondott, hajlamosak vagyunk nem igazán őt hallgatni, hanem ahelyett inkább saját gondolatainkkal foglalkozni. A beszélő ezt tudatosan vagy öntudatlanul is megérzi, és ez kellemetlenül érinti őt.” (Russell – Black [1972] 130. old.) Mindez természetesen gátolja partnerünket, és blokkolja, vagy legalábbis korlátozza őt abban, hogy minden információt átadjon, amit eredetileg szándékozott. Az információszerző hallgatás kritikus vetülete, hogy – legyen szó akár személyes beszélgetésekről, akár előadások meghallgatásáról – általában rendkívül pontatlanul értjük meg és szedjük fel az információkat. Bírák körében végzett felmérés kimutatta, hogy csak 40 százalékuk volt képes korrekten „beazonosítani” a hallottakat, és a megfelelő jogszabályokat vonatkoztatni a körülményekre. Magyarán: ilyen, szó szerint életbe vágó esetekben is 60 százalékban félreértették az információkat! Az üzleti információk megértése, illetve félreértése közvetlenül forintban (dollárban, márkában stb.) fejezhető ki. Ha mindenki csak ezerforintnyit téved évente, az Magyarország közel hárommillió munkavállalójára vonatkoztatva már hárommilliárd forint. Néha egy-egy tévedésnek sokkal nagyobb a jelentősége. A hetvenes években például két nagy repülőgép-katasztrófát okozott Magyarországon – mai pénzben milliárdos kárértékkel – az a hiányosság, hogy a hajózó személyzet és az irányító toronyban dolgozók nem tudtak megfelelően angolul, és nem értették meg az ezen a nyelven elhangzó utasításokat, azaz súlyos hibát követtek el az információszerző hallgatásban. Ezzel is képet kaphatunk az információszerző hallgatás alaposságának és tévedésmentességének fontosságáról. Érdemes lenne néha ellenőrizni, hogy vajon tényleg helyesen értettük-e az egy-egy beszélgetés vagy előadás során elhangzó kulcsinformációkat. C. R. Rogers szerint egy igen egyszerű szabály betartásával elkerülhetők a társalgás során keletkező félreértések: ha az elhangzott fontos megállapítások után – minden kommentár és a saját álláspontunk kifejtése nélkül – úgy foglaljuk össze a saját nyelvünkre lefordítva a beszélő által elmondottakat, hogy azzal a beszélő is maradéktalanul egyetért. (Russell – Black [1972] 130. old.) Lehet, hogy ez nem sikerül elsőre, de addig próbálkozzunk, míg az általunk a beszélőnek tulajdonított mondanivaló el nem nyeri a beszélő teljes egyetértését. (Ezt megtehetjük például előadások után vagy közben is az alábbi szavak kíséretében: „Ha jól értettem professzor urat, ön azt állítja, hogy…” vagy „Értelmezhetem-e úgy az ön mondanivalóját, hogy…”) Az információszerző hallgatás fő elemei Hybels és Weaver [1989] szerint a következők: ◊ a lényeg felfogása; ◊ a kiegészítő információk azonosítása; ◊ mentális vázlat készítése; ◊ prognózis a következő témáról; ◊ összekapcsolás a tapasztalatokkal; ◊ hasonlóságok és különbségek keresése; ◊ kérdések és parafrázis. Az információszerző hallgatás esetében azzal, hogy hallgatunk, mintegy kényszerítjük a beszélgetés többi résztvevőjét, hogy adják ki az általunk megszerezni kívánt információkat. „A természet irtózik az ürességtől”, a dialógusban, beszélgetésben, vitában részt vevők pedig természetellenesnek, feszélyezőnek tartják a beállt csendet. Ha tehát a szükségesnél kevesebbet beszélünk, visszafogjuk magunkat, „elharapjuk a nyelvünket”, s így mintegy kényszerítjük a beszélgetés többi résztvevőjét az információkkal telített beszédre. Az információszerző hallgatás során a lehető legsemlegesebb magatartást kell tanúsítanunk. Ha a beszélő érzi, hogy ugrásra készen várjuk, hogy elszólja magát, akkor természetesen óvatosabb lesz, köntörfalazni fog vagy lényegtelen részletekkel tölti ki a csendet. Ha olyan információkat próbálunk kicsikarni, amelyeket a partner önként nem kíván a rendelkezésünkre bocsátani, akkor az információszerző hallgatást ötvöznünk kell a hallgatás másik válfajával: a kritikus hallgatással. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ha a beszélgetés a kényes részekhez közelít, az információszerző hallgatásnak kritikus hallgatásba kell átváltania.

2.9. A kritikus hallgatás


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS Kritikus hallgatásra akkor kerül sor, ha a beszélő mondanivalója valamely objektív vagy szubjektív oknál fogva felülvizsgálatra szorul, tehát nem vehetjük névértéken. Kritikus hallgatáskor partnerünk (vagy az előadó) szavait nem vesszük készpénznek, hanem mérlegeljük, mit lehet elfogadni belőlük és mit nem, mit miért mondhatott. Kritikusan hallgatja például a tanár a vizsgázót, s talán csak akkor lankad valamelyest kritikai ébersége, ha az első néhány mondat meggyőzte, hogy a diák kiválóan tudja az anyagot10, rögtön a lényegre tapint, fején találja a szöget stb. Kritikusan hallgat a vevő, ha az eladó valamit rá akar „sózni”, kritikusan hallgatnak a tudós-kollégák, ha valaki egy korszakalkotó új tudományos felfedezést ismertet velük. Kritikusan hallgatnak a parlamenti bizottság tagjai is, ha meghallgatásra idéztek be egy leendő minisztert. Teljesen kézenfekvő, hogy ellenérdekelt felek interakcióit gyakran övezi kritikus hallgatás. A kritikus hallgatásnak mindazonáltal egyáltalán nem kell, sőt nem is szabad kellemetlennek lennie. Azt kell érzékeltetnünk a beszélővel, hogy ítélőképességünk teljes birtokában vagyunk, mérlegeljük a szavait, nem dőlünk be neki elsőre, de hagyjuk magunkat meggyőzni, ha valóban meggyőzően, logikusan érvel, ha önmagukért beszélő tényekkel, adatokkal tudja alátámasztani a mondanivalóját, ha látszik, hogy az általa előadottak mögött tudás, biztos, korrekt információk rejlenek, azaz az illető nem „blöfföl”. Ahhoz, hogy nehéz kérdéseket tegyünk fel, a beszélőnek kényelmesen kell elhelyezkednie. A testbeszéd fontos elem, a kritikus hallgatásnál erősen tekintetbe kell venni mindazt, amit a beszélő a testével, arcával, szemével fejez ki. Ha a beszélő teljesen ellazult, mindezek az elemek jobban érvényre jutnak, s nem kell azon töprengenünk, hogy vajon a kényelmetlen szék miatt feszeng-e, vagy amiatt, hogy nem mond igazat. A kritikus hallgatás pozitív oldala, hogy mintegy kényszeríti a beszélőt: minél meggyőzőbben, minél gazdaságosabban és minél tárgyszerűbben fejtse ki a mondanivalóját. A kritikus hallgatás is, akárcsak a hallgatás más válfajai, természetesen strukturált. Ugyanazoknak az elemeknek meg kell lenniük a kritikus hallgatásban is, mint az informatív hallgatásban, de ezen túlmenően még a kihívást is érzékelnie kell a hallgatónak, ami a beszélő részéről éri. A kritikus hallgatás többletelemei11: ◊ a beszélő motivációjának meghatározása; ◊ a fő pontok megkérdőjelezése, ellenkihívás; ◊ a tények megkülönböztetése a véleményektől; ◊ saját előítéleteink felismerése; ◊ az üzenet elsajátítása, befogadása. A kritikus hallgatás nem rosszindulatú, a kákán is csomót kereső hallgatás, csupán arról van szó, hogy az elhangzottakat erősebben kontrolláljuk, mint a hallgatás többi válfaja esetében hallottakat. A rosszindulatú hallgatás célt téveszt, hiszen ha a partner információiból azt sem hisszük el, ami igaz, akkor saját magunkat vezetjük félre, saját magunknak ártunk, nem beszélve arról, hogy az ilyen rosszindulatú hallgatás nem tesz közkedveltté bennünket partnereink körében. Különösen problematikus és kárhoztatható a rosszindulatú hallgatás, ha a partnerek egyenlőtlen pozícióban vannak. A tanár, a főnök, a bizottsági tag, aki egy ösztöndíjkérelmet bírál el, semmiképpen sem lehet rosszindulatú. A kritikus hallgatás egyben önkritikus hallgatás is, hiszen nemcsak a partner esetleges „csalását” kell kiszűrnünk, hanem a saját előítéleteinket is le kell küzdenünk.

2.10. A „visszhangozó” vagy empatikus hallgatás Ez akkor kerül előtérbe, ha tanácsot vagy véleményt, esetleg csupán lelki-erkölcsi támogatást kérnek tőlünk, hiszen ilyenkor abból a célból hallgatunk, hogy reflektálni tudjunk a partner szavaira, fejtegetéseire. A „visszhangozó” hallgatás célja nem a kritika, hanem az együttérzés. Ha az emberek megosztják egymással az érzelmeiket, problémáikat, jobban megbirkóznak velük. Fontos, hogy kibeszéljük magunkat. Ha a hallgató ezt nem veszi észre, és reflektív hallgatás helyett valamilyen más típusú hallgatásra áll be, a legkevesebb, hogy dühösek leszünk.

Ebből persze a diákok számára az is következik, hogy a tételek kidolgozásakor nem árt, ha a tétel elejére: a bevezetésre az átlagosnál nagyobb gondot fordítanak, hiszen gyakran a „belépő”, és nem az egész kifejtés alapján ítélik meg őket. Ugyanez vonatkozik az üzleti tárgyalásra vagy az akadémiai szereplésre is. Az entrée hagyja a legmélyebb benyomást, s gyakran elaltatja a kritikai éberséget. 11 A hallgatás válfajai c. fejezet elején található felsorolás folytatása. 10


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS A helyes reakciók ilyen esetben: ◊ az érzelmek azonosítása; ◊ a „sztori” meghallgatása; ◊ türelem a partner problémái, illetve érzelmei iránt. Hogy megfelelő módon reagálhassunk, nagyon fontos értelmezni, s egyben átérezni a beszélő érzelmeit. Nem szabad összetévesztenünk a dühöt a szomorúsággal, vagy az örömöt a kíváncsisággal. A felháborodott ember nem vigaszra szorul, hanem arra, hogy vele együtt ítéljük el azt, amit ő elítél, éppígy a szomorú embert sem nyugtatja meg, ha vigasztalás helyett felháborodunk. A reflektív hallgatás esetében igen negatív hallgatási reakciónak minősül a partner érzelmeinek az elutasítása. A feldúlt embert nem tudjuk megnyugtatni, ha lesöpörjük az asztalról az érzelmeit, csekélységnek minősítjük azt, ami miatt fel van dúlva. Ilyen esetben csak az elfogadás, az empátia attitűdje lehet a kiindulópont, s csak fokról fokra terelhetjük a partnert saját problémájának racionális megítélése irányába. A „visszhangozó” hallgatásnak egy másik változata kevésbé az érzelmekhez, a konfliktus-feldolgozáshoz, mint inkább a szakmai problémákhoz, nehézségekhez kötődik. Ilyenkor a partner azért akarja, hogy meghallgassuk, hogy megoszthasson velünk egy számára nehezen megoldható szakmai problémát, vagy segítséget vár egy nehezen feldolgozható munkahelyi konfliktus kezeléséhez. A „visszhangozó” hallgatás ez utóbbi típusában nagyon fontos, hogy helyesen értelmezzük a partner(ek) által mondottakat, hiszen – akár egy pingpongmeccsen – mindig arra a labdára kell rámozdulnunk, amelyet a partner elütött. Ilyenkor egyfajta megerősítő, rezonáló szerepet töltünk be. Színdarabokban ezért is szokták ezt a szereplőt rezonőrként emlegetni. Ha a visszhangozás nem sikerül, könnyen a süketek párbeszéde alakulhat ki. A reflektív hallgatás esetében kell lenni annyi önismeretünknek, illetve önmérsékletünknek, hogy csak akkor bocsátkozzunk ilyen interakciókba, ha valóban képesek vagyunk reagálni a partner szavaira, s ráhangolódni az ő hullámhosszára. Különösen főnöki pozícióban lévő emberek érezhetik úgy: képeseknek kell lenniük arra, hogy minden „labdát” visszaüssenek, minden felvetésre reagáljanak a munkahelyi közösségen belül. Ezzel az attitűddel azonban könnyen nevetségessé tehetik magukat. Példa erre a közgazdaságtan történetében, illetve az elméleti közgazdaságtanban járatlan főnök, aki – amikor egy munkahelyi beszélgetésen Schumpeterre terelődött a szó – úgy érezte, hogy neki is reflektálnia kell az elhangzottakra, holott igazából nem volt hozzászólnivalója. „Á, Schum Péter, Schum Péter” – morzsolgatta a valószínűleg életében először hallott nevet a szájában. „És még én gondoltam – mondta dicsekedve-panaszkodó stílusban –, hogy minden magyar közgazdászt ismerek!”

2.11. A taktikai hallgatás A hallgatás e nemének inkább üzleti tárgyalásokon, munkahelyi konfliktusok megoldására szervezett beszélgetésekben van szerepe, s nem annyira a tudományos vagy egyetemi életben. Természetesen ez utóbbi helyeken is néha sor kerülhet taktikai hallgatásra. A taktikai hallgatásnak több változata van. Az első, amikor a hallgatást azért iktatjuk be, hogy rendezzük gondolatainkat, erőt gyűjtsünk, készüljünk a következő csörtére. Fontos üzleti tárgyalásokon a felek például kiváló nyelvtudásuk ellenére azért használnak tolmácsot, mert amíg a tolmács beszél, magától értetődően taktikai szünetek iktatódnak be a beszélgetésbe. A taktikai hallgatás másik, hasonló célból beiktatott, de explicit formája, amikor az üzleti tárgyaláson a beszélgetés kellős közepén hirtelen elhallgatunk, jelezve ezzel, hogy állásfoglalást várunk partnerünktől. Addig nem nyilatkozunk, amíg túl nem jutunk egy nehéz vagy kritikus ponton. Ezt a fajta taktikai hallgatást sokatmondó szünetnek lehetne nevezni. „A sokatmondó szünet használata – írja McCormack – az előadás során nagyon hasonlatos a hálóval való vadászathoz. Kivetjük a hálót és várjuk, hogy a zsákmány beleakadjon.” (McCormack [1989] 119. old.) Ilyen sokatmondó szüneteket iktatnak be – természetesen az előbbitől gyökeresen eltérő céllal – az előadók is. Mondanivalójuk valamely hangsúlyos részénél, ahol a hallgatóságtól állásfoglalást, elmélyülést, együttgondolkodást igényelnek, taktikai szünetet tartanak, mintegy a dolog jelentőségét hangsúlyozandó. Végül a taktikai hallgatás alesete a kérdő hallgatás. „Ha egy bizonyos tárgyban kérdést teszünk fel, és nem kapunk kielégítő választ, a legjobb nem tovább kérdezni, kérdéseinket fejezze ki hallgatásunk.” (McCormack [1989] 118. old.) A kérdő hallgatás szinte kicsalogatja a partnerből azt a választ, amit az előbb még el akart kerülni.

2.12. A szórakozási célú hallgatás


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS Ennek a hallgatásnak nem sok tere van a szakmai kommunikációban. Kabarét vagy egy baráti élménybeszámolót szórakozás céljából hallgatunk, a szakmában ritkán van alkalmunk szórakozásra. Nem szabad azonban lebecsülni a szórakozási célú hallgatást – mint a hallgatás járulékos válfaját – a szakmai kommunikációban sem. Szakmai tárgyú előadás-sorozaton azonnal népesebb lesz a közönség, ha a humoráról közismert előadóra kerül sor. Ne szégyelljük, hogy a savanyújóskánál többre becsüljük az olyan partnert, aki szórakoztató, és szívesebben tárgyalunk vele a legszigorúbban vett szakmai kérdésekről is. A spontán igyekezet, hogy ilyen partnerekre akadjunk, nemcsak kellemes perceket, hanem szakmai hasznot is hozhat számunkra. Egyrészt, a humoros előadó mondandóját – épp a „csomagolás” miatt – sokkal jobban tudjuk rögzíteni, ezáltal a számunkra hasznos elemeket később felhasználni. Másrészt, a velünk érintkezők humorából valami ránk is ragad, s más partnerekkel szembekerülve mi is szórakoztatóbbak lehetünk. Ezáltal nemcsak a szakmai barátságok építgetése lesz könnyebb a számunkra, hanem a humornak köszönhetően – éppen szerteágazóbb kapcsolataink révén – jóval több információra fogunk szert tenni, mint ha kizárólag savanyú emberek társaságában forgolódnánk, és mi magunk is halálosan komolyak lennénk. A humor további fontos előnye, hogy segít oldani a munka közben törvényszerűen felmerülő feszültségeket, emberi problémákat is. Így akár tudatos „humorvadászok” is lehetünk, nem kell magunknak szemrehányást tenni azért, hogy munka közben lehetőséget keresünk a szórakozásra.

2.13. A rossz hallgató Ha nem könnyű okosan és ökonomikusan hallgatni az egyoldalú hallgatási szituációkban – például egy egyetemi előadáson vagy egy konferencia érdeklődő résztvevőjeként –, még bonyolultabb a hallgatási feladat az interaktív hallgatás esetében. Nem egyszerű helyesen dönteni, ha egy párbeszéd, vizsga vagy szakmai megbeszélés során kell válaszolni arra a kérdésre, hogy miként vagy mikor hallgatunk. Szakmai megbeszéléseken néha kínos pillanatokat okoz, ha az indító szöveg után a résztvevőkre hirtelen csend ereszkedik, s mindenki a másikra vár, hogy kezdje meg észrevételeinek az elővezetését. Ennek a várakozó attitűdnek lehetnek előnyei, de hátrányai is. Előnyös oldala, hogy a többiek véleményét feltérképezve körültekintőbben, látványosabban tudjuk kifejteni a saját véleményünket. Hátránya azonban, hogy ha engedjük a többieket megnyilatkozni, nagy valószínűséggel az ő véleményük fogja megszabni a beszélgetés további menetét. Nehéz például a saját véleményünket markánsan kifejteni, ha valaki előttünk már ostobaságnak nyilvánította a szóban forgó álláspontot. Ha nincs is igaza az illetőnek, utána sorra kerülvén, már gyengébb pozícióval kell megelégednünk, hiszen bizonygatnunk kell: álláspontunk nem is annyira ostoba, mint ahogyan azt az előttünk szóló állította. Mindebből azt szűrhetjük le, hogy egyaránt rossz hallgatási szokás, ha egy megbeszélésen nem tudunk hallgatni, várni a sorunkra, illetve a legkedvezőbb pillanatra, és előre futunk, de az is problematikus, ha kivárjuk, míg mindenki más véleményt nyilvánít. Különösen versengő vagy ellenséges közegben kell igyekeznünk lehetőleg az elsők között szólni, hogy megakadályozzuk a beszélgetés számunkra kedvezőtlen mederbe terelődését. Bizonyos esetekben azonban a kiváró taktika még ellenséges közegben is kifizetődő lehet, hiszen ha hagyjuk a többieket „kibeszélni”, egyrészt felhasználhatjuk azokat a „ziccereket”, amiket önkéntelenül is nyújtanak számunkra mondanivalójuk kifejtése közben, másrészt mintegy a vitavezető pozíciójába manőverezhetjük magunkat, még akkor is, ha hivatalosan nem vagyunk vitavezetők. Utolsóként szólásra emelkedve mintegy összegezhetjük mindazt, ami előzőleg elhangzott, s így sokkal komplexebb, megfontoltabb, sokoldalúbb megközelítést alkalmazhatunk, miután már megkaptuk hozzá a muníciót. A hallgatóknak van néhány típusa, akiknek az attitűdje már magában hordja a hallgatás kudarcát. A teljesség igénye nélkül megemlítünk néhány, eleve kudarcra ítélt hallgatótípust.

2.14. Az érdektelen, lusta hallgató A lusta hallgató valójában nem követi a párbeszédet, nem akar semmit sem kezdeni a hallottakkal, egyszerűen meg akarja takarítani azt az erőfeszítést, amit a hallgatás, az odafigyelés követel. „Semmiből nem lesz semmi” – ez meglehetősen régi igazság. Erőfeszítések nélkül nem jutunk a megfelelő információkhoz, illetve nem tudjuk megjegyezni azokat. A figyelmetlen hallgató sok információt veszít. Ezek közül az információk közül később még sok lehetne hasznára, még akkor is, ha pillanatnyilag úgy gondolja, hogy nemigen lehet mit kezdeni velük. Himstreet és Baty felhívja a figyelmet arra, hogy a hallgatók e típusának növekvő gyakoriságában minden bizonnyal a modern telekommunikáció is ludas. „A televízió például számos választási lehetőséget kínál. Ha a téma túl nehéz vagy nem szórakoztató, egyszerűen csatornát váltunk.”12 (Himstreet – Baty [1984] 309. old.) A A másik oldalon, az előadók, beszélők oldalán viszont számolni kell azzal, hogy többségében olyan hallgatóik lesznek, akik a televízión nőttek fel. Sajnálatos, hogy egyetemi oktatásunk módszereiben még a leghalványabb jelét sem látom ennek a felismerésnek. Oktatóink 12


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS figyelmes, aktív, erőfeszítésekkel is járó hallgatásról ily módon szerencsésen leszoktatott emberek képtelenek koncentrálni egy kevésbé látványosan előadott mondandóra, mert egyszerűen untatja őket. Gyakran még akkor is felhagynak a figyeléssel, amikor az elemi érdekük volna. Módszeresen száműzni kellene magunkból ezt a modern hallgatási attitűdöt, mert az üzleti tárgyalások vagy főnöki leszúrások, amelyekre pedig nagyon is oda kellene figyelnünk, ritkán szórakoztatók, csakúgy, mint az analízis-előadások vagy a kereskedelmi jog paragrafusai. A lusta hallgató rengeteg időt veszít, mert a legtöbbször később úgyis meg kell emésztenie azokat az információkat, amelyek az úgymond érdektelen előadásokon vagy tárgyaláson elhangzottak. Csakhogy az előadáson elvesztett idő következtében az információk megszerzése neki kétszer annyi időbe kerül, mint a jól összpontosító hallgatóknak.

2.15. Az álhallgató Az álhallgató csak mímeli a hallgatást, a gondolatai valójában messze járnak. Lehet, hogy egy ideig sikerül is megtéveszteni a beszélőt, annál kínosabb azonban, amikor lelepleződik, s kiderül, hogy egyáltalán nem figyelt a partnerre vagy az előadóra.

2.16. A külsőségekre koncentráló hallgató A hallgatók e típusa többet foglalkozik az előadók megjelenésével, beszédhibájával, tikkjével, mint azzal, amiről szó van. Nemcsak önmaga veszti el ezáltal gyakran a fonalat, hanem másokat is zavar megjegyzéseivel. Gyakorta találkozunk a hallgatók e típusával az osztálytermekben és az egyetemi előadókban.

2.17. A szorongó, bizonytalan hallgató Nemigen lehet hatékonynak nevezni a hallgatásnak azt a típusát sem, amelyet a szorongó, bizonytalan hallgatónál figyelhetünk meg. Az ilyen ember úgy hallgat, mintha éppen a mélybe készülne ugrani, szinte érezzük, hogy a torkában dobog a szíve. Nehéz ilyen emberrel párbeszédet folytatni, mert nem tudjuk, mikor szólal meg, s azt sem, miként értékeli az általunk elmondottakat, valójában a félelemtől szinte nem is képes gondolkodni, ítéletet alkotni, megbénul, megsüketül, s szinte azt sem érzékeli, hol van.

2.18. A „bevetésre váró” hallgató Az interaktív hallgatás értékéből sokat levon a saját sorára váró, a küszöbönálló fellépésre koncentráló hallgató magatartása. Szinte nem is figyel a másik mondókájára, s a dialógus során valójában monológot ad elő. Nem palástolja türelmetlenségét, esetleg bele is vág a partnerek szavába. Az ilyen kolléga, partner körül ugyancsak hamar megritkul a levegő. S minthogy a bevetésre váró hallgató csak arra összpontosít, hogy mikor fejthetné ki már végre, ami benne rekedt, igazából nem is tudja követni a beszélgetés fonalát, s menet közben számos fontos információt elveszít.

2.19. Az egocentrikus hallgató Az önmagát középpontba helyező hallgató egyáltalán nem arra használja a hallgatást, amire való: nem a partner feltérképezésére, a mondanivaló újrarendezésére a hallottak fényében, inkább önmagával van elfoglalva. Az énközpontú hallgató a beszélgetés során végig csak a saját teljesítményére koncentrál, vagy éppen saját gyengéin kesereg. Ezalatt természetesen nem figyel a partnerre, sőt gyakran a beszélgetés fonalát is elveszíti. Legjobb esetben akkor kapja fel a fejét, ha valami olyant hall, amit személyesen magára vonatkoztathat.

2.20. A versenyző hallgató A versenyző típus csatának fogja fel a párbeszédet, hallgatása az ellenfél sebezhető pontjainak feltérképezésére irányul. Akár a kosárlabdameccseken a labdatartást, ő is percre kiszámolja, mennyit van nála a szó, s igyekszik az egyszer elkapott fonalat nem kiereszteni a kezéből.

3. A HALLGATÁSI KÉSZSÉG ÉS KÉPESSÉG JAVÍTÁSA többsége pontosan annyira unalmasan és kevéssé szemléletesen ad elő, mint elődei a televízió előtti korszakban. Sőt az egyetemi oktatás tömegesedése következtében talán e tekintetben még romlott is egy kicsit az előadásmód.


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS Hogyan tudjuk elkerülni ezeket a csapdákat? Miként javíthatjuk hallgatásunk minőségét, növelhetjük hatékonyságát? Mindenekelőtt, amint azt Rogersre (idézi Russell – Black) hivatkozva már említettük, hasznosnak bizonyul, ha gondolatban igyekszünk a saját nyelvünkre lefordítani, saját szavainkkal megfogalmazni a hallottakat. Ennek a technikának az előnye, hogy állandó, aktív munkára kényszerítve önmagunkat, kevésbé andalodunk el, kevésbé vesszük át kritikátlanul a hallottakat, vagy éppen kevesebbszer alszunk el, veszítjük el a fonalat. A már idézett Russell és Black szerint jobban hallgatni annyit tesz, mint hosszabban hallgatni, gyakrabban hallgatni, tisztelettel, odafigyeléssel hallgatni, a másikra élénken reagálva hallgatni és elhamarkodott, éretlen értékelés nélkül hallgatni.

3.1. Hallgassunk gyakran másokat ◊ A hallgatás meghosszabbítása az egyetlen ellenszere annak a rossz gyakorlatnak, hogy a beszélő első szavait hallva, úgy véljük, hogy a folytatást úgyis tudjuk, ezért a figyelmünk gyorsan alábbhagy vagy teljesen meg is szűnik. Pedig nyilvánvaló, hogy a beszélő első szavai vagy mondatai sokszor nem tartalmaznak, nem előlegeznek meg mindent a később elmondandókból. Gyakorta előfordul, hogy a beszélő a későbbiekben rácáfol a bevezetőjére. Unalmasan kezd fejtegetni valamit, de azután belelendül, mondanivalója élénkké válik, s az unalmas bevezetőt tartalmas kifejtés követi. Előfordul, hogy az első mondatok a megtévesztést, félrevezetést szolgálják, s beszélgetőpartnerünk csak később jön elő a farbával. Az sem ritka, hogy először meghökkentő állítással kezdi partnerünk, amit eleve elutasítunk. Ha később is figyelnénk rá, kiderülne, hogy nyomós érveket tud felsorakoztatni meghökkentő, és első pillantásra ellenszenves állítása mellett. A fordított helyzet sem zárható ki. A meggyőzőnek hangzó állításokról később kiderülhet, hogy ugyancsak gyenge lábakon állnak, s amit a beszélő bizonyításnak szánt, az valójában inkább cáfolatnak tekinthető. Talán már ennyi érv is elegendő annak belátásához, hogy erővel is kényszeríteni kell magunkat a hosszabb hallgatásra, sőt néha arra, hogy az első szótól az utolsóig figyelmesen hallgassuk végig partnerünket. ◊ Jó hallgató csak az lehet, aki gyakori hallgató. Egyetlen készségünk sincs, ami ne rozsdásodna be, ha nem gyakoroljuk eleget. Így áll a dolog a hallgatással is. Sokan vannak abban a téves hitben, hogy ha egy adott dologgal kapcsolatban meghallgatják mások véleményét, az csorbítja az önállóságukat. „Ha minden más lehetőséget kimerítettél, tedd azt, amit a főnök mond!” Sokan hamisan értelmezett önállóságból tartózkodnak attól, hogy a főnöküket vagy munkatársaikat meghallgassák, pedig sokat segítene a probléma megoldásában, ha tudnák, hogyan vélekednek a dologról mások. Ez egyben csökkentené a felelősségüket is, hiszen így mintegy a főnököt vagy a munkatársat is bevonnák a probléma megoldásába. Az sem baj, ha a kollégák nem tudnak értékelhető vagy megfogadható tanácsot adni, de legalább tudomást szereznek arról, hogy hol szorít a cipő. Sokszor a kívülállóknak, a nem szakértőknek is támadhatnak jó ötletei, vagy rossz ötleteikkel is bogarat ültethetnek a fülünkbe, s ezzel elősegíthetik a megoldást. ◊ Nemcsak saját problémáink megoldása érdekében kell másokat figyelmesen meghallgatnunk, de azért is, hogy segíthessünk nekik. Ha valakit meghallgatunk, az sokszor már fél gyógyulás a számára, ha túlságosan belebonyolódott, szinte belebetegedett egy megoldhatatlannak látszó problémába, helyzetbe. Másokon segítve a meghallgatással nemcsak karitatív funkciókat látunk el, hanem élettapasztalatokat gyűjtünk, ami megkönnyíti a helyzetünket akkor, ha nekünk is hasonló problémákkal kell szembenéznünk. Saját magunk ellenőrzése kedvéért rögzítsük néha, hogy egy nap alatt hány embert hallgattunk meg segítő szándékkal, vagy hány ember véleményét kértük ki saját problémáink megoldása érdekében. Nem lennék meglepve, ha sokan ébrednének rá arra, hogy hallgatási teljesítményük mindkét értelemben szegényes. ◊ A hallgatás lényegesen javul, ha tiszteletet érzünk beszélgetőpartnerünk iránt. Aligha hallgatunk valakit hosszan és figyelmesen, ha a szóban forgó személyt semmibe se vesszük. „Az emberek között akkor alakul ki tényleges megértés, ha alapvetően egyetértenek abban, hogy minden individuumnak joga van a saját integritásához és értékéhez. A hatékony hallgatás ezért alapvetően attól a készségünktől függ, hogy úgy tudjunk tekinteni másokra, mint egyedülálló személyiségekre saját hitekkel, gondolatokkal és értékekkel.” (Russell – Black [1972] 128. old.) Ha lebecsüljük a partnert, akkor legfeljebb tettetni tudjuk az őszinte érdeklődést. A legérzéketlenebb, legkevésbé intelligens ember is megérzi ezt a negatív attitűdöt, s aligha alakul ki ilyen körülmények között értelmes párbeszéd. ◊ Gyakran az akadályoz meg bennünket a hallgatásban, hogy elragadnak az indulataink és a szenvedélyeink. Igyekezzünk féken tartani őket! „A dühös emberek falat építenek maguk köré. Megkeményítik a pozíciójukat, és agyukat szinte blokkolják mások szavai előtt.” (Lesikar [1991] 522. old.)


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS ◊ Ha jó hallgató akarsz lenni, hagyj fel a beszélő provokálásával és a vitatkozással! Ez defenzívába kényszeríti a beszélőt. Elhallgat, visszahúzódik a csigaházába vagy feldühödik – vérmérsékletétől függően. Fogadjuk meg Baltasar Gracián tanácsát: „Ne iparkodjunk mindig ellentmondani. Az ellentmondás szelleme ostobaság és bosszúság… A mindig akadékoskodó elmés lehet, de makacssága nem menekülhet az ostobaság vádja elől. Az ilyenek a legkellemesebb társalgást is közelharccá teszik, s így nagyobb ellenségei környezetüknek, mint azoknak, akikkel nem érintkeznek. A legízletesebb falatokban legjobban érezhető a szálka, amely átfúrja.” (Gracián [1996] 95. old.) A gondolatot tovább fűzi Lesikar: „Ha még nyersz is a vitában, igazából veszítesz. Nagyon ritkán nyer bármelyik fél is a kritizálásból vagy a vitából.” (Lesikar [1991] 522. old.).

3.2. A visszajelzés fontossága A hallgatás során, még ha netán pókerarccal ülünk is végig egy párbeszédet, folyamatosan jelzéseket bocsátunk ki. Mindannyian éreztük már kiélezett helyzetekben, például egy vizsgán, mennyivel kellemesebb az olyan vizsgáztató, aki egyértelmű és élénk jelzésekkel reagál fejtegetéseinkre, mint aki szinte rezzenéstelen arccal hallgat bennünket. ◊ Ha partnerünk hosszabban beszél, arcjátékkal, egy-egy közbevetett szócskával, fejbólintással kell visszaigazolni szavait. Mint mindenben, ebben is fontos a mértéktartás, mert aki „ühüm-ühüm”-jével vagy „mondjad-mondjad”-jával másodpercenként megszakítja a beszélőt, aligha számít jó hallgatónak. ◊ A jó hallgató türelmes hallgató. Időt hagy a beszélőnek, hogy kifejezze a gondolatait. Nem csak az udvariasság diktálja, hogy ne szakítsa minduntalan félbe a partnert vagy az előadót, hanem az a tény is, hogy „a közbeszólások az információcsere akadályai.” (Lesikar [1991] 522. old.) ◊ Amennyire zavaró lehet a közbeszólás, annyira biztató a kérdés. A közbevetett kérdésekkel azt fejezzük ki, hogy figyelmesen hallgatjuk a beszélőt. Emellett a kérdésekkel segítünk is neki, hogy pontosan juttathassa célba üzenetét, a félreértés kockázata nélkül fogalmazhassa meg a mondanivalóját. ◊ És végül ahhoz, hogy jól hallgass, legelőször is hallgatnod kell. A hallgatás minden további javítása azon múlik: képesek vagyunk-e egyáltalán hallgatni. „A tudás köre a beszéd, míg a bölcsesség privilégiuma a hallgatás.”13 Minél többet gyakoroljuk, annál nagyobb privilégiumnak fogjuk érezni.

3.3. Hallgatási teszt és megoldása Értékeljen minden egyes választ az alábbi módon: gyakran (3), néha (2), soha (1)! 1. Ha nem értek egyet valakivel, a hangom hamisan cseng, mivel igyekszem az egyet nem értést elleplezni. 2. Ha fogalmam sincs arról, hogy mit beszélnek, annál inkább igyekszem a koncentrált figyelem látszatát kelteni bólogatással vagy az előadóra szegezett tekintettel. 3. Kellemetlennek találom, hogy utólag rákérdezzek valamire. 4. Ha a téma unalmas, a figyelmem elkalandozik, néha a témától egészen távoli területekre. 5. Előadás közbeni unalmamat rajzolgatással vagy valamilyen fizikai tevékenységgel vezetem le. (Például rendet rakok a táskámban.) 6. Nehezen viselem el a bonyolult levezetéseket, s már az elején feladom a követésüket. 7. Ha a téma kellemetlen, legszívesebben befognám a fülemet. 8. Amikor egy beszélgetés során hallgatok, gyakran gondolok arra, mit is fogok mondani, ha rám kerül a sor. 9. Ha én állok a beszélgetés középpontjában, könnyebbnek találom a hallgatást. 10. Ha valaki beszélgetés közben piszkálja valamelyik testrészét vagy ráng a szeme, már nem is figyelek arra, amit mond. 11. Úgy hallgatok, hogy nincs igazán kérdésem a beszélőhöz. 13

Oxford Dictionary of Quotation [1968] 251. old.


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS 12. Az előadásokon azt érzem, hogy egy arctalan tömeg része vagyok, amely fölött az előadó túl magasan áll. 13. Az emberek érzelmeiről szóló beszélgetések hallgatása kényelmetlen számomra. 14. Előfordul, hogy mások szemrehányást tesznek nekem, hogy nem figyelek az okfejtésükre. 15. Az, hogy az előadó rokonszenves-e vagy sem, meghatározza azt, hogy mennyire tudom követni. 16. Idegesítenek a barátaim, ha jelentéktelen problémákon lelkiznek. 17. Nehezemre esik kimutatni, hogy mennyire izgat az előadás, valahogyan színpadiasnak érzem a csillogó tekintetet, a sűrű bólogatást, vagy azt, hogy a végén odasündörögjek az előadóhoz. 18. Ha feldühít az előadó, akkor nem nagyon rejtem véka alá elégedetlenségemet. Aki kiáll a pódiumra, az számoljon a lehurrogással is. 19. Ha a partnerem lassan beszél, igyekszem értésére adni, hogy az idő pénz. 20. Társalgás során annyira belemelegszem a mondanivalómba, hogy le se lehetne lőni. Nem veszem észre, hogy valaki már régóta közbe akar szólni.14

Értékelés: Ha válaszaink összpontszáma 50 és 60 között van, akkor nem számítunk jó hallgatónak, komolyan javítanunk kell hallgatási szokásainkon. Ha 30-50 pont közötti végeredmény adódik, akkor is oda kell figyelnünk hallgatási magatartásunkra, még van mit javítani rajta. Jó hallgatónak akkor minősülünk, ha összpontszámunk 30 alatt marad.

3.4. Feladatok (Elérhető összpontszám: 15) 1. Mit ír körül az alábbi felsorolás? Koherens listának tekinthető, vagy van(nak) kakkuktojás(ok) is benne? (3 pont) a) ha defenzívában érezzük magunkat; b) ha kihívást érzékelünk a beszélő részéről, s az felborzolja kedélyünket; c) ha előítéletes partnerrel kerülünk szembe; d) ha úgy gondoljuk, hogy érzelmeinket el kell nyomnunk; e) ha annyira lefoglalnak a saját gondjaink, hogy belső monológunkat nem vagyunk képesek megszakítani a beszélő vagy a beszélgetőpartner kedvéért; f) ha a partner el akarja fedni a szándékait előttünk. 2. Válassza ki az alábbi megállapítások közül azokat, amelyek helyesek! (2 pont) a) A figyelmes hallgatást akadályozza, ha el akarjuk fedni szándékainkat partnerünk előtt, hisz ez az igyekezet annyi energiát köt le, hogy nem tudunk eléggé figyelni másokra. b) A hallgatást előmozdítja, ha számolunk azzal, hogy mások belső világa mindig „fekete doboz” marad számunkra. c) Ha valamiről előzetes ítéletet formálunk, akkor kizárjuk, hogy helyesen halljuk meg azt, amit mások mondanak. d) Minél jobban érezzük annak a szükségét, hogy kielégítsük a saját igényeinket, annál kevésbé leszünk képesek mások szükségleteire reagálni. 14

A teszthez részben felhasználtam Hybels és Weaver tesztjét. (Vö. Hybels – Weaver [1989] 59. old.)


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS e) Minél inkább részesei vagyunk egy meghatározott szituációnak, illetve problémának, és minél több energiát fektetünk bele, annál kevésbé valószínű, hogy hajlandók és képesek vagyunk mások érzéseit és attitűdjét megérteni. f) A hallgatást nehezíti, ha a partner ellenszenves számunkra. g) Ha rákérdezünk a hallottakra, az már önmagában mutatja: nem vagyunk figyelmes hallgatók. h) Az objektivitás attitűdjével hallgatva sohasem érthetjük meg a partnert, hisz ő is szubjektív, érző ember. i) „Érzelmeink gyakran a legnagyobb ellenségeink, ha jó hallgatóvá próbálunk válni…” 3. Válassza ki az alábbi szavak közül azokat, amelyek olyan tevékenységekre utalnak, amelyeket hallgatás közben, a hatékony hallgatás érdekében hajtunk végre! (3 pont) a) prognosztizál b) minősít c) visszabeszél d) összecsuk e) leszakad f) olvas a sorok között g) szétterít h) összefoglal i) szervez j) megfejt k) elkalandozik l) legyűr m) improvizál n) dönt. 4. Keressen megfelelő viszonyítási pontokat a számmal jelölt fogalmakhoz és jelenségekhez. Hajtson végre hozzákapcsolódásokat! 1. Osztrák–Magyar Monarchia 2. kisipari termelés 3. eklektika 4. szociológia 5. posztmodern 6. falszifikáció 7. euklideszi geometria. 5. Sorolja be az alábbi „hallgatásokat” a hallgatás különböző válfajai alá! (4 pont) a) Időjárás-jelentést hallgatok a Kossuthon.


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS b) Kollégám doktori védésén veszek részt. c) Van egy jegyem a Rádiókabaré élő felvételére, ott leszek. d) Üzleti tárgyaláson gyakran hallgatok jelentőségteljesen. e) A tanárom idegesítően vizsgáztat, mielőtt beírná a jegyet, vészjóslóan hallgat. f) A fiam kész humorzsák, mindig szívesen hallgatom, amint a kollégáit karikírozza. g) Gyakran megfordulok a kollégáim szobájában, mert mindig felcsípek ott egy jó kis pletykát. h) Ha a nagyfőnökök tartanak tájékoztatót, azt mindig türelmesen végigülöm. i) Sokáig nem hívtam fel az üzleti partneremet, majd csak engedni fog az árból. j) A szüleim hálás hallgatóság, ha a munkahelyi problémáimat ecsetelem. k) Álláshirdetésre jelentkeztem, meglepetésemre a fél vállalat kíváncsi volt az előéletemre. l) Minden hónapban összejövünk a barátnőimmel. Ránk is fér, versengve panaszkodunk egymásnak. Szerencsére kölcsönösen figyelünk is egymásra. m) A barátom mindent kiszed belőlem, mert ha elmondok valamit, nem kommentálja. A feltámadt csendben azután kénytelen vagyok olyan részleteket is az orrára kötni, amiket nem is akartam. 1 = információszerző hallgatás; 2 = kritikus hallgatás; 3 = „visszhangozó” vagy empatikus hallgatás; 4 = taktikai hallgatás; 5 = szórakozási célú hallgatás.

3.5. Megoldások 1. megoldás Azokat a jeleket írja le, amelyek arra figyelmeztetnek bennünket, hogy nem vagyunk megfelelő állapotban mások figyelmes meghallgatásához. A c és az f kakukktojásnak minősül, hisz azok nem a mi belső pszichés kondíciónkra vonatkoznak. 2. megoldás a, d, e, f, i 3. megoldás a, b, f, h, i, j, n 4. megoldás 1. Oszmán Birodalom 2. tömegtermelés 3. klasszikus építészet 4. közgazdaságtan 5. modern


6. A HALLGATÁS ÉS A MEGÉRTÉS 6. bizonyítás 7. nem-euklideszi geometria 5. megoldás a1, b2, c5, d4, e4, f5, g1, h1, i4, j3, k1, l3, m1.

3.6. Hivatkozások Allport, G. [1977]: Az előítélet. Gondolat Kiadó, Budapest. Ben-Menachem, M. [1995]: Vizsgaláz. Dan Könyvkiadó, Budapest. Bovée, C. L. – Thill, J. V. [1989]: Business Communication Today. 2nd Edition. McGraw-Hill, New York. Gracián, B. [1996]: Az életbölcsesség kézikönyve. Windsor Kiadó, Budapest. Himstreet, W. C. – Baty, W. M. [1984]: Business Communications. Principles and Methods. 7th Edition. Kent Publishing Company, Boston (Mass). Hybels, S. – Weaver II, R. L. [1989]: Communicating Effectively. 2nd Edition. Random House, New York. Lao-Ce [1994]: Tao Te King. Az Út és Erény könyve. (Ford.: Weöres Sándor – Tőkei Ferenc) Tercium Kiadó, Budapest. Lesikar, R. V. [1991]: Business Communication. 5th Edition. Irwin, Homewood (Il) – Boston (Mass). McCormack, M. H. [1989]: Amit a Harvardon sem tanítanak – avagy a józan ész iskolája. Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Budapest. Newman, R. G. [1987] with Danziger, M. A – Cohen, M.: Communicating in Business Today, D. C. Heath and Company, Lexington (Mass) – Toronto. Oxford Dictionary of Quotation [1968]: Oxford University Press, London. Rogers, C. B.–Farson, R. E. [1987]: Active Listening. In: Newman, R. G. with Danziger, M. A. – Cohen, M.: Communicating in Business Today. D. C. Heath and Company, Lexington (Mass) – Toronto. Russell, G. H. – Black, K. Jr. [1972]: Human behavior in Business. Prentice Hall, New Jersey.

3.7. Ajánlott irodalom Ben-Menachem, M. [1995]: Vizsgaláz. Dan Könyvkiadó, Budapest. Deese, J. – Deese. E. K. [1996]: Hogyan tanuljunk? Negyedik kiadás. Panem Kft., Budapest. Himstreet, W. C. – Baty, W. M. [1984]: Business Communications. Principles and Methods. 7th Edition. Kent Publishing Company, Boston (Mass).


11. fejezet - HOGYAN LEVELEZZÜNK, HOGY VÁLASZOLJANAK?


12. fejezet - 7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ E-MAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG Mindenki tudja, hogy tévedhet, mégis kevesen tartják szükségesnek, hogy óvintézkedéseket tegyenek ez ellen. John Stuart Mill A szakmai kommunikáció nem szorítható be az előadótermek vagy a laboratóriumok világába. Ahhoz, hogy sikeresen elvégezzük az egyetemet, nem csupán vizsgákat kell átvészelnünk, felmérőket, dolgozatokat kell írnunk. A tudományos karrierhez sem elegendő, ha cikkeket, könyveket teszünk közzé, előadásokat tartunk. Rögös pályánkon számtalan egyéb kommunikációs feladattal kell megbirkóznunk – külföldi kollégánk meghívólevelének a megírásától a kutatóhely pályázatának összeállításáig. Bármennyire is nemszeretem tennivalók ezek a „tudós” emberek számára, mégis színvonalasan meg kell oldanunk őket, másképpen ebben a világban sem boldogulunk. Érdemes ezért az üzleti/hivatali levelezés néhány elemét behozni az akadémiai látómezőbe. Erre annál is inkább szükség van, mert az egyetemek, kutatóintézetek lassanként már jövedelmük felét üzleti tevékenységből szerzik, s csak a másik fele származik állami forrásokból. Egyáltalán nem kivételt erősítő szabály tehát, hanem maga a szabály, hogy az akadémiai világban lényünk egyik felével üzleti/hivatalos teendőkre kell koncentrálnunk. Az alábbiakban néhány ilyen teendőt veszünk sorra. A fejezet első részében a gyorsan megoldható, mégis számtalan dilemmát felvető rövid hivatalos írásművekkel foglalkozunk, a második részt a pályázatok, ösztöndíjkérelmek összeállításával összefüggő feladatoknak szenteljük, míg a harmadik részben – néhány fontos tudnivaló erejéig – a sajtókapcsolatokra térünk ki.

1. RÖVID DOKUMENTUMOK SZERKESZTÉSE A fejezetben tárgyalt rövid dokumentumok az alábbiak: ◊ hivatalos/üzleti levél; ◊ e-mail; ◊ ajánlólevél/támogató vélemény; ◊ szakmai önéletrajz – elektronikus CV; ◊ úti jelentés; ◊ jegyzőkönyv. Kezdjük talán a hivatalos/üzleti kommunikáció körében a leggyakrabban előadódó feladattal: az üzleti levelezéssel.

1.1. Hivatalos/üzleti levél Ha üzleti levél írásába fogunk, tollunkat, pontosabban egerünket, öt alapvető cél1 vezeti: 1. informálni akarunk; 2. megmagyarázni valamit (vagy magyarázkodni); 3. meggyőzni a levél címzettjét valamiről, rábeszélni valamire; 4. elutasítani a címzett javaslatát vagy kérését; 1

Vö. Newman [1987] 137–138. old.


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG 5. vagy egyszerűen udvariasságból fordulunk a címzetthez. Akármi is a célunk, a hivatalos/üzleti levél három érdemi részre tagolható: 1. az első rész tartalmazza az üzenetet, amiért a levél megszületett; 2. a második részben megvilágítjuk, alátámasztjuk, részletesen kifejtjük a levél érdemi mondanivalóját; 3. a harmadik részben pedig alkalmas formulákkal lezárjuk azt. A levelekben nem csak a levél tárgyát képező alapvető üzenetet juttatjuk el a címzetthez. Minden levél kimondatlan üzenetek sokaságát tartalmazza. A köszönőlevél például nem csupán azt fejezi ki, hogy hálásak vagyunk partnerünk valamilyen, számunkra kedvező akciójáért vagy döntéséért. A levélnek ez a fontos típusa, amelyről oly könnyen feledkezünk meg, személyiségünkről árulkodik. „Kifejezi továbbá azt az értéket, amelyet egy adott kultúra a hálának tulajdonít, miközben az oldalakat végigszántó sorok olyan érzelmeket is feltárnak, amelyeket nem is mindig önthetünk szavakba.” (Lawrence [1998] 7. old.) Az európai kultúrában a levélnek általában nagyobb a súlya, mint a szóbeli közlésnek, hiszen: A szó elszáll, az írás megmarad. Az átmeneti országok alacsony bizalmi szintű gazdaságaiban még nagyobb mértékben támaszkodunk az írásbeliségre, mint a fejlettebb üzleti kultúrájú országokban, hisz amit papírra tettek, ami utólag dokumentumok sorával igazolható, abban talán jobban megbízhatunk. Emellett bizonyos tartalmakat könnyebb levélben kifejezni, mint szóban, ezért sokan még akkor is szívesen leveleznek, ha a partner, akinek írnak, elérhető közelségben van.

1.1.1. Egy látszólag elfogadható, szokványos levél Azt hihetnénk, hogy az üzleti levél pusztán a feladó és a címzett ügye, ez azonban nem feltétlenül van így. Az üzleti vagy a hivatalos érintkezés világában született üzeneteket nem feltétlenül csak az olvassa el, akinek szánták. Nagyon is meg kell fontolnunk tehát, hogy mit írunk le egy hivatalos levélben, s persze nem is csak „önvédelmi okok” miatt. Ha empátiát érzünk a levél címzettje iránt, gondolnunk kell arra, hogy még a legkellemetlenebb tartalmú közlés is elfogadható, ha azt a partner iránti tisztelet hatja át. Könnyebben célba ér az üzenet, ha írója szemmel láthatóan nem megsemmisíteni, önérzetében megbántani akarja a címzettet, hanem tárgyilagosan közli vele a közlendőket. Minden levélíró címzett is egyben, ezért jó, ha észben tartja a klasszikus törvényt: „Úgy járj el másokkal szemben, ahogyan szeretnéd, hogy mások eljárjanak veled szemben!” Persze az empátia és a beleérző képesség mellett agyunk valamely hátsó fertályában ott motoszkálhat az is, hogy e dokumentumok nemritkán üzleti viták tárgyává válnak, amelyekben jelentőséget kaphat minden vessző, minden egyes jelző, sőt még a dátum és a levél más – nem közvetlenül az üzenethez tartozó – „alkatrésze” is. Természetesen a sima levelek esetében sem mindegy, hogy miként fogalmazunk, hogyan szólítjuk meg a címzettet, milyen papírra, milyen helyesírással vetjük sorainkat. Mielőtt néhány jó tanáccsal ellátnánk az olvasót a levélírás célszerű módjait illetően, olvassa el az alábbi hivatalos levelet, amely válasz egy üzleti továbbképzésen részt vevő, vezető beosztású hallgató panaszlevelére (a levélben szereplő név és cím nem valós).


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG A panaszlevél, amelyre ez a válasz született, azt kifogásolja, hogy a továbbképző kurzuson nem azt az előadót és nem azokat az időpontokban kapták, akit, illetve amelyeket az intézmény előzetesen meghirdetett, és ráadásul a szervezők nem voltak hajlandók a menet közbeni cserére. Figyelmesen elolvasva az előbbi levelet, ítélje meg, hogy a leírtak megfelelnek-e az üzleti/hivatalos levéllel szemben támasztható követelményeknek! Tegyen kísérletet a levél javítására, majd vesse össze saját megoldását a később közölt helyes megoldással. Az első, ami szembetűnik a levél olvasásakor, hogy az Intézet nem használ fejléces papírt. Ez bizony nagy hiba! Manapság már nem kell drága nyomdákhoz fordulni, egy jó formaérzékű munkatárs – a számítógép segítségével – a kisebb intézmények számára is elegáns fejlécet hozhat össze. De a fejléc egyáltalán nem csupán formakultúra vagy elegancia kérdése, hisz információkat is közöl az intézményről/cégről (telefonszám, e-mail cím stb.). Újabban még magánszemélyek körében is terjed a fejléces papíron való levelezés, utalva az illető igényességére, összeszedettségére, rendezettségére. A személyes fejlécből az világlik ki, hogy adunk magunkra, és egyben precízek vagyunk. A személyes fejléc ugyanakkor a biztosíték arra, hogy teljes és pontos címünk (az irányítószámmal együtt) minden levelünkön feltűnik, továbbá – akárcsak a névjegyeken – automatikusan szerepel a pozíciónk, foglalkozásunk, anélkül hogy hivalkodnánk vele. (Your business… [1999] 4. old.) Ha nincs személyes fejléc, levélírás közben sokszor gondot okoz, hogy miként tüntessük fel ezeket a fontos információkat. A személyes fejléc feloldja e dilemmákat, miközben időt takarít meg nekünk a levélíráskor. Az előre nyomtatott fejléces papír, illetve annak elektronikus megfelelője megkímél bennünket attól, hogy minden egyes levélben ellenőrizni kelljen: megadtunk-e valamennyi fontos információt magunkról a címzettnek. Formai hiba az is, hogy a levél „szerzője” nem írta ki maradéktalanul Kovács Lajos rangját a címzésben, hanem rövidítette. A magyar – ellentétben az angollal vagy az orosszal – nem rövidítős nyelv. Különösen bántó, ha a csúnya rövidítés partnerünk rangjához kapcsolódik. Ez még csak öntudatlan átvétele az angol rövidítési szokásoknak, az ellenben már „flancolás”, s nagyon rossz fényt vet az első levél írójára, ha magyar levélben az angol formai elemeket majmoljuk. Erre utal az, ha a megszólítás nem középen van, felkiáltójellel, hanem angolszász módra a bal szélen, vesszővel. A sznobizmus mindig torz eredményekhez vezet, hiszen ha már vesszőt használunk, akkor utána természetesen nem kezdődhet nagybetűvel a mondat, mint a fenti „béna” levélben. További kívánnivalót hagy maga után a kliens megszólítása. Üzleti partnereinket (és jelen esetben egy üzletemberrel folytatott levelezésről van szó) nem Kovács Úrnak, hanem Igazgató Úrnak szólítjuk. „Kovács Úrnak” csak akkor szólíthatjuk, ha – noha tudjuk a rangját – nem hivatalos minőségében kerülünk kapcsolatba vele. Szomszédunkkal nyugodtan levelezhetünk a „Kovács úr” formulával, akkor is, ha tisztában vagyunk vele, hogy az illető osztályvezető. Bizarr lenne ugyanis „Osztályvezető Úr” megszólítással arra kérni, hogy vágja le a kertünkbe áthajló fa ágait, mert zavarják a telefonvezeték elhelyezését. Nemcsak a mintalevél elején, de a végén is számos formai hiba akad. Nincs igazán elköszönő, lezáró formula, és a dátumsor olyan, mintha egy gép nyomtatta volna a papírra. Nemcsak túlságosan technikai azonban, hanem könnyen eltéveszthető is, hisz elegendő egy számmal odébb nyúlni a billentyűzeten, hogy rossz legyen a dátum. A formai hibákon túlmenően számos tartalmi mozzanat is kifogásolható. A mintalevél írója alapvetően pozitív tartalmú, megkövető célú levelét negatív tartalmú közléssel kezdte. Ez semmiképpen sem követendő példa. A legnagyobb baj mégsem ez, hanem a félreérthető fogalmazás. (Ez a levél semmiképpen sem felelt meg a világosság követelményének, hiszen sem az nem világlik ki belőle, hogy tulajdonképpen ki hibázott, sem az, hogy a furcsa kárpótlással – a fogadásra szóló meghívással – pontosan hogyan élhet a levél címzettje.) Fokozza a zavart az a nyelvileg is hibás mondat, amely szerint: „A rendezvényt ez év június 26-ára este 7-kor tervezzük.” A „26-ára 7-kor” semmiképpen sem összeillő formulák, s az is megzavarja a levél olvasóját, ha a „tervezzük” szót használják. Hiszen ha csak „tervezzük”, akkor még nem biztos, hogy valóban akkor és ott lesz a fogadás, ahová és amikorra tervezzük. A hasonló levelekben, de – mint a 2. fejezetben említettük – legkülönfélébb szakmai közleményekben is igen gyakori hiba a személyek elsikkasztása. A személytelenség több mint nyelvi hiba: egyfajta felelősségáthárítást sejthetünk mögötte. A mintalevél kapcsán erre kell gondolnunk, ha azt olvassuk: „Ennek biztosítása érdekében intézetünkben kétszeres ellenőrzési rendszer került bevezetésre.” Nem elég a rossz bürokratikus fordulat: a „biztosítása érdekében”, ezt még a levél írója a „került bevezetésre” formulával tetézi, amely nemcsak személytelen, de szerzője a nyelvhelyességet is lábbal tiporja.


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG Nem nagyon érthető az sem, hogy a kellemetlen élmény ellensúlyozására miért éppen egy fogadásra hívja meg a pórul járt klienst. De ha már meghívta, miért szólítja fel katonás stílusban, hogy máskor igyekezzék a jelentkezési lapot pontosabban kitölteni. Ezzel mintegy kétségbe vonja a saját bocsánatkérő gesztusát. Végezetül két nyelvi, illetve stiláris hibára is fel kell hívnunk a figyelmet: zavaró a szóismétlés, ráadásul éppen egy helytelen formula ismétlése egymást követő mondatokban: bevezetésre kerül… megrendezésre kerül… Ilyen formulák a magyar nyelvben nem léteznek. Helytelenül használja továbbá a levél írója a „bonyolít” szót. Ez azt jelenti, hogy a dolgot komplikáltabbá teszi. A levélben nyilván nem ezt akarták mondani, hanem a „lebonyolít” szót kívánták használni. Tehát nem a tanfolyam bonyolításáról, hanem lebonyolításáról kellett volna beszélni. (A tanfolyamok maguktól is elég bonyolultak, nem kell őket tovább bonyolítani.) Miután a legfőbb hibákat szóvá tettük, nézzük most meg a javított változatot!




7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG Miért jobb ez a levél, mint az előző, amelynek kijavítására biztattuk az olvasót? Legfőképpen azért, mert a tartalma világos, félreérthetetlen, és annak az alapvető piacgazdasági elvnek a jegyében született, hogy mindig a kliensnek, az ügyfélnek, a hallgatónak van igaza. Még akkor is, ha netán hepciáskodik, túl igényes, szekánt, a kákán is csomót keres. Ezért helyes, hogy ebben a levélben elmaradt a panaszt tevők esetleges hibájára való utalás. A nagystílűség a szolgáltatásokban, így az oktatási szolgáltatásban is mindig kifizetődő. Fontosabb, hogy a szóban forgó cég továbbra is az adott továbbképző intézetbe küldje tanulni vágyó munkatársait, netán ügyfeleinek, barátainak is javasolja a kurzusokon való részvételt, mint az, hogy egy technikai kérdésben kinek volt igaza. A javított változat javára szól, hogy írója pozitív megállapítással kezd egy kellemetlen ügyet elsimító írást. Ez úgyszólván kötelező! Negatív megállapítással, rossz hírrel senkit se kólintsunk fejbe, ne rontsunk ajtóstól a házba a kellemetlen közléssel. Az előző változathoz képest azért is javult az írás, mert nem tartalmaz homályos, megfejthetetlen elemeket. Javára vált a levélnek a bankettre való meghívás pontosítása azért is, mert eredetileg nyelvileg is hibás mondatot tartalmazott. („A rendezvényt ez év június 26-ára este 7-kor tervezzük.”) Nem is egy, hanem sok okból formai fölényben van ez a változat az előbbivel szemben. Az első és legfontosabb ezek közül, hogy e levélnek – mint látható – tisztességes fejléce van, amely nemcsak a küldő cég levelezési címét tartalmazza, hanem a tárgymegjelölést, a dátumsort, az ügyintéző nevét és a telefon-, illetve faxszámot is. Ez utóbbi különösen fontossá válhat, ha a címzettnek további kérdései vagy megjegyzései lennének. A telefon-, illetve a faxszámhoz mind több cégnél csatlakozik e-mail cím is, jelezve, hogy a cég él az üzleti kommunikáció áramvonalasabb formáival is. Végül, de nem utolsósorban ez a levél magyarul van írva, megszabadult mindazon nyelvi és stiláris hibáktól, amelyeket az előzőekben szóvá tettünk.

1.1.2. A 12 pont – avagy a tanulságok Foglaljuk most össze a jó és a rossz változat összevetéséből leszűrhető tanulságokat! A hivatalos/üzleti leveleknek számtalan tartalmi és formai követelménynek kell megfelelniük. Nehéz megmondani, hogy e követelmények közül melyik a fontosabb, s melyik kevésbé fontos. Az alábbi intelmek ezért semmiképpen sem fontossági sorrendben követik egymást: 1. A levelet akkor tarthatjuk hatásosnak, ha pontosan azt fejezi ki, amit mondani szerettünk volna. Fogalmazzunk egyértelműen, szabatosan! Akár többszöri átfogalmazás árán is kíséreljük meg ezt az állapotot elérni! Kerüljük mind a dagályosságot, mind a körülményes, bürokratikus fordulatokat! Ne használjunk szlenget vagy túlságosan elkoptatott szavakat. 2. Az üzleti levélnek – műfajánál fogva – célratörőnek és rövidnek kell lennie. 3. Az első egy-két mondatban egyértelművé kell válnia a címzett számára, hogy miért is íródott a levél, a következő egy-két bekezdésben meg kell világítani, részletezni az első mondatokban foglaltakat, majd alkalmas befejezéssel zárni a gondolatsort. 4. A levél formai elemei a következők: a) a feladó címe, ahová a választ várja. (Ez gyakran előre van nyomtatva – a fejléces levélpapíron.) Helye a bal oldalon van, de előfordul, hogy a teljes felső sort vagy két sort kitölti a grafikussal megterveztetett fejléc. Magára valamit is adó cég előre nyomtatott fejlécet használ. Az előre nyomtatott fejléc jellemzi a vállalatot (intézményt), és reklámcélokat is szolgál. A hivalkodó, túlzsúfolt fejléc nem tesz jó benyomást, csakúgy, mint a hibás fejléccel „pompázó” papír. A fejléc jobb felső sarkában gyakran előre kinyomtatják az ügyintéző nevének, telefonszámának a helyét, és helyet hagynak a tárgymegjelölésnek is; b) a dátumsor (a levél legfelső mezőjében, a jobb oldalon vagy a levél alján, a főszöveg után). A dátumot ne rövidítsük! Ez elejét veszi az esetleges elírásoknak. Sokkal többször előfordul, hogy a 08 hónap helyett – különösen a hónap első napjaiban, amikor még az előző hónap száma van a fejünkben – véletlenül 07-et írunk, mint hogy július helyett augusztust. A pontosság a dátumnál is elengedhetetlen, hiszen viták, perek esetén sorsdöntő lehet a levél dátuma. A levélírók ezt gyakran elfelejtik ellenőrizni, a titkárnők pedig sokszor elütik a szövegszerkesztőn; c) a belső címzés (a címzett neve, rangja, az intézmény neve, postai címe) a bal oldalon; d) a megszólítás (középen, nem pedig angolosan a bal szélen);


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG e) a szöveg; f) az udvarias zárás; g) a kézírásos aláírás, s alatta ugyanaz géppel. 5. Mind a belső, mind pedig a külső címzésnél ügyeljünk arra, hogy a címzés pontos legyen. Az emberek nagyon érzékenyek arra, ha eltévesztik a nevüket, s még inkább arra, ha „lefokozzák” őket. Az is kellemetlen, ha „kinevezik” a címzettet egy magasabb posztra, noha sokan célzatosan így leveleznek. 6. A megszólításkor ne használjuk túl gyakran a „tisztelt” szót, legtöbbször a „kedves” a megfelelő, és barátságosabb is. Ha bizarr lenne az illető foglalkozását írni a megszólításban – például „Tisztelt Egyetemi Hallgató Úr!” ,vagy „Tisztelt Nyugdíjas Postai Kézbesítő Úr!” –, akkor írjuk a teljes nevét vagy a vezetéknevét. („Kedves Kovács István!” – a hallgató esetében, vagy „Kedves Kovács Úr!” – az utóbbi esetben.) Ha nem cégek képviselőinek, hanem magánembernek írunk üzleti levelet, akkor a nevet és hozzá az úr, illetve asszony megszólítást használjuk. Hivatali partnereinkkel levelezvén használjuk az „Osztályvezető Úr”, „Főorvos Asszony” stb. megszólításokat. Ezek mindkét elemét a megszólításban nagybetűvel írjuk („Osztályvezető Úr”). A nyelv – így az üzleti nyelv is – nagyon rugalmas, a változatok százait kínálja fel egy-egy hasonló probléma megoldására. Így például a „tisztelt”-et váltogathatom a „kedves”-sel, a „tisztelettel”-t a „szívélyes üdvözlettel”lel, ha egyenrangú partnerrel levelezek. 7. Hacsak nem kifejezetten testületeknek (például bíróságnak, akkreditációs vagy bírálóbizottságnak stb.) írunk, ahol a személytelenség a pártatlanság záloga, kerüljük az általános, nem egy meghatározott személynek szóló megszólításokat („Tisztelt Asszonyom!” „Uram!”, stb.), még inkább kerüljük a „Tisztelt Díjbeszedő Hivatal!”, „Tisztelt Marketing Osztály!” és hasonló megjelölést. Ha van névvel, címmel ellátott partnerünk – márpedig az esetek nagy részében van –, akkor ne nevezzük őt „Tisztelt Osztálynak!” Ez utóbbi nemcsak személytelen, de nevetséges is. Elterjedtsége ellenére próbáljunk meg radikálisan szakítani vele. Személytelen megszólítást – a pártatlan testületeken túlmenően – csak körlevelekben, prospektusokban alkalmazzunk. Levelünk mindig meghatározott személyhez szóljon. Inkább szánjunk rá néhány telefont az előzetes érdeklődésre, mintsem hogy a levél vég nélkül bolyongjon a különféle hivatalok, ügyosztályok között. Újabban az angolszász országokban – elsősorban az Egyesült Államokban – még a körlevelekben is terjed a személyes megszólítás. A választási csatában a jövendő képviselők például gyakran fordulnak személyes hangú levelekkel potenciális szavazóikhoz. A személyességet odáig fokozzák, hogy nem is hivatalos nevén Robertként vagy Williamként szólítják meg a behálózandó áldozatot, hanem még személyesebben: Bobként vagy Billként. Ez a meggyőzési technika része, és abból a pszichológiai felismerésből indul ki, hogy a saját nevük és főleg a keresztnevük elhangzása, illetve írott formában való megpillantása szinte mágikus hatást gyakorol az emberekre. Amerikai kollégákkal fenntartott akadémiai kapcsolatban is gyakran tapasztalhatjuk, hogy a levelezésben egykét levél után már áttérnek erre a bizalmasabb hangnemre, sokszor egészen mókás becézési formákat alkalmazva. 8. Negatív tartalmú leveleket is kezdjünk mindig egy pozitív vagy legalább semleges tartalmú közléssel. A jó híreket tartalmazó levelek esetében ezzel szemben haladéktalanul, már az első mondatban térjünk rá a lényegre! 9. Ne mentegetőzzünk, ne használjunk feleslegesen feltételes módot, mert az a határozatlanság, a bizonytalanság benyomását kelti. Ha azonban sokat késlekedtünk a válasszal, ha egyértelműen hibásak vagyunk valamiben, vagy ha kellemetlenséget okoztunk, a lehető legrövidebben kérjünk bocsánatot! Bármilyen kínos ügyben levelezünk is, őrizzük meg stílusunk tárgyszerűségét és az udvarias hangnemet! 10. Az udvarias zárást az oldal közepén kezdjük új bekezdéssel. Ha csak nem faxokról, egészen rövid üzenetekről van szó, a zárásnak tartalmaznia kell az együttműködési készséget kifejező mondatot, s csak azután zárjuk le levelünket az elköszönő formulával. („A további jó együttműködésben bízva” stb.) A záráskor – mint a megszólításban – túl gyakran használjuk a „tisztelettel” formulát, többször kellene helyette az „üdvözlettel” vagy „szívélyes üdvözlettel” formulával zárnunk. 11. Mindig kézzel írjuk alá a levelet! 12. A kapott leveleket minél hamarabb válaszoljuk meg! A kész levelet pedig mindenképpen olvassuk el újra, és – ha a tartalma megengedi – másvalakivel is olvastassuk el! Sok felesleges bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat. Ügyeljünk a papír, a boríték, a gépelés, az írás minőségére! Ne ezen spóroljunk!

1.1.3. A leggyakoribb hibák a hivatalos/üzleti levelezésben 226 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG „Ferde, rossz ág / természetes, kiváló íj lehet.” (Browning [1961] 118. old.) Robert Browning a romantikus költészet mestere vigasztalja így mindazokat, akik nehezen néznek szembe gyengeségeikkel. Való igaz, hibáink sokszor egybeesnek erényeinkkel. Szószátyárságunk a pozitív oldaláról nézve jó kommunikációs készségként, élénkségként is felfogható, míg kukaságunkat, zárkózottságunkat megfontoltságként, elmélyültségként is lehet értelmezni. Sajnos nem minden hiba fordítható ilyen könnyen a szebbik oldalára. A beszédünket, írásunkat éktelenítő nyelvhelyességi, helyesírási hibákat még versben sem lehet kimagyarázni. Legegyszerűbb ezért, ha el sem követjük őket. Az alábbiakban néhány ilyen hibára irányítjuk a figyelmet. A felsorolás ellenőrző listaként is szolgálhat. Levelünk lezárása után ellenőrizhetjük magunkat, hogy vajon nem követtük-e el ezek egyikétmásikát. ◊ Az üzleti levél üzenetének célba juttatását, illetve hatékonyságát gyakran rontja, ha többcélú levelet írunk, azaz egyetlen levélbe foglaljuk bele a méltatlankodást (például azért, hogy a címzett nem egyenlítette ki idejében a számlát), egy újabb üzleti lehetőség felvillantását, és a gratulációt, hogy partnerünk fia megszerezte a diplomáját. A többcélú levél óhatatlanul zavaros lesz, és gyakorta egyik célját sem teljesíti kielégítően. Ha háromféle ügyben keressük meg partnerünket, írjunk három rövid levelet neki. (Your business… [1999] 4. old.) Annál is inkább célszerű három levelet írni, mert a partnerintézménynél gyakran három különböző osztályra vagy három ügyintézőre tartoznak a többcélú levelekben foglaltak. Nehéz az ilyen leveleket levélbontáskor a megfelelő embernek, illetve osztálynak szignálni. Ha szerencsénk van, és mindenkihez eljut az üzenet, akkor is felesleges információkkal terheljük az ügyintézőket, olyanokkal, amelyek nem rájuk tartoznak. ◊ Az üzleti levelek legkellemetlenebb hibája a bonyodalmas, bürokratikus fogalmazásmód, amely ráadásul – bár éppen a pontosságra törekvés jegyében sikeredik oly körülményesre – sokszor nem szabatos, nem egyértelmű. Ha egy kereskedelmi cég levelében azt olvashatjuk, hogy „biztosíthatja a vevő papírigényét”, arra kell gondolnunk, hogy gondoskodik arról, nehogy a vevő valaha is papírhoz jusson. Nem sokkal világosabb az a mondat sem, amelyben a szórend „keveri meg” az olvasót. Sajnos az az álláspontunk, hogy alaptalanul hozták összefüggésbe intézményünk nevét a hibás intézkedéssel. Mi itt a sajnálatos? Nyilván nem az álláspontunk. A mondat tehát helyesen úgy hangzott volna: Az az álláspontunk, hogy sajnos jogtalanul hozták összefüggésbe intézményünk nevét a hibás intézkedéssel. Apró hibának tűnik, esetenként mégis komoly félreértések forrásává válhat az, ha a főnévi igenév után nem teszünk személyragot. Példa: „Az egyetemnek kellett fizetni a még hátralévő összeget.” Ez szó szerint azt jelenti, hogy az egyetem kapott pénzt, pedig a levélíró nyilván nem ezt akarta mondani, hanem azt, hogy „az egyetemnek kellett fizetnie.” ◊ Az üzleti levelekben, feljegyzésekben gyakorta szerepelnek számok. Ha pedig számok vannak bennük, akkor hiba is adódik. Elütünk vagy felcserélünk egy számjegyet, rossz helyre tesszük a tizedesvesszőt, egy nullával többet vagy kevesebbet írunk a kelleténél. A számokat mindig gondosan ellenőrizzük, és lehetőleg egy „friss szemmel” is ellenőriztessük. Ugyanezt kell tennünk a nevek esetében is, hisz rendkívül bántó lehet, ha valakinek elvétjük a nevét, vagy nem megfelelő ortográfiával írjuk le. Gondok lehetnek a dupla vagy szimpla s-sel a Kiss, illetve Erőss nevű partnerek esetében, az y-t sem illik i-re cserélni a nevek végén. Sok bajjal járnak a külföldi vagy különleges nevek, ezért ezeket minden esetben vessük össze a partner eredeti levelével, vagy valamely más forrással, ahol a név biztosan helyesen van leírva. ◊ A levelekben, üzleti dokumentumokban is gyakori a személyek elsikkasztása. Sokan úgy gondolják, hogy ettől válik írásuk igazán „hivatalossá”, emelkedetté. Meggyőződésünk, hogy a mi esetünkben nem a „szerkesztés” vagy a „nyomda” vállalja majd a felelősséget azért, ha netán kényesebb ízlésű nyelvészek szerint a „tökéletes” mintalevélbe is becsúszott volna egy-két kellemetlen hiba. Mentegetőzhetnénk ugyan azzal, hogy ezek az eredeti kéziratban nem szerepeltek, de ez – bár néha helytálló lehet – valljuk be – nem igazán elegáns. ◊ A hibák felemlítése rögtön alkalmat nyújt arra, hogy megfogalmazzunk egy fontos követelményt. Levelünk, beszámolónk, iratunk utolsó olvasói mindig mi magunk legyünk. Akkor legalább csak magunkat hibáztathatjuk. A legtökéletesebb titkárnő is félreérthet valamit, ügyfelünk ellenben nem „a Mónit” és „a Krisztit” rója meg a hibás levélért, hanem azt, aki aláírta. Egy-két éve jelent meg egy irodalmi lapban egy nyílt levél rangos egyetemünk nem kevésbé rangos vezetőjének aláírásával. A rosszmájú újságírók már a következő számban csínos gyűjteményt állítottak össze a levélben található megszámlálhatatlanul sok nyelvi, sőt helyesírási (!) hibából. Hiába vállalta magára a levél írójának irodavezetője nyilvánosan a vétket, ez – ahogyan mondják – már nem sokat változtatott a leányzó fekvésén. Kerüljük el ezért azt a gyakorta elkövetett hibát, hogy a sok kézen átmenő papírok, levelek követését hirtelen abbahagyjuk. Ennek következményeként azután nem azt írjuk alá, ami a papíron van, hanem egy emlékképet, amely csupán a fejünkben létezik. Csak a gép nem téved, zárhatnánk le ezt a gondolatsort, ha igaz lenne. Sajnos


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG a számítógép is sokszor jégre viszi a levélírókat, talán éppen azért, mert a gépben jobban bíznak, mint önmagukban. ◊ A gép által elkövetett hibákat már lajstromba szedtük a 2. fejezetben. Ezért erre itt nem térünk ki, csupán ismételten felhívjuk az olvasó figyelmét a lehetséges buktatókra.

„Mindenki tudja, hogy tévedhet, mégis kevesen tartják szükségesnek, hogy óvintézkedéseket tegyenek ez ellen” – idéztük némi beletörődéssel a nagy angolt, John Stuart Millt. (Mill [1980] 41. old.) E fejezetnek semmi más célja nincs, mint az, hogy a „kevesek” minél többen legyenek.

1.2. Hogyan írjunk hatásos e-mailt? A hagyományos hivatalos levélstílustól némileg eltér – és szükségképpen el kell térnie – az elektronikus levél stílusának. Az internetet gyakorta és rendeltetésszerűen használók levelek tucatjait kapják naponta. Ezt mindenkinek, aki elektronikus levél írására adja a fejét, figyelembe kell vennie. „Az e-mail – mint a globalizáció korának ideális üzleti kommunikációs formája – hangnemében olyan, mint a kapitalizmus maga: tárgyilagos, hideg, semleges, és kissé »rámenős«.”2 (Austin-Smith [1998] 47. old.) Az alábbiakban ezért külön kitérünk a levelek eme áramvonalas (egyben nagyon praktikus) változatával kapcsolatos követelményekre.

1.2.1. Az e-mailek tizenöt szabálya 1. Első szabály: Győződjünk meg minden esetben, hogy a kapott levél nekünk szól-e, és arról is, hogy tőlünk várnak-e a levélre választ. Gyakran előfordul, hogy cc jelzéssel csupán tájékoztatásul kapjuk meg a másnak küldött levelet, és valójában senki sem vár választ tőlünk a benne foglalt problémára. 2. Második szabály: Ne feltételezzünk túl sokat levelünk címzettjéről. Induljunk ki abból, hogy nem biztos, hogy tudja, kik is vagyunk. A homályt eloszlatandó, készítsünk rövid „nacionálét” magunkról (név, beosztás, intézmény, postacím, telefonszám) és azt automatikusan illesszük valamennyi levelünk végére. Valahogy úgy, ahogyan amerikai kollégánk tette: Susan A. Smith, Ph.D.3 Professor of International Management Duke University Fuqua School of Business 2000 Sprunt Avenue Durnham, NC Tel.: 367-274-2851; Fax: 367-274-3712; E-mail: [email protected] 3. Harmadik szabály: Ugyanilyen gondossággal tisztázzuk, hogy kinek írunk tulajdonképpen. Különösen külföldre irányuló posta esetében nem mindig egyszerű eldönteni: vajon személyről, cégről vagy intézményről van szó. Ne elégedjünk meg bizonytalan információkkal, járjunk a dolog végére. 4. Negyedik szabály: Ha valamit nem tudunk megválaszolni, de ismerjük azt, aki válaszolhat rá, továbbítsuk a levelet a szóban forgó személynek, s egyben jelezzük a feladónak, hogy levelét továbbadtuk az illetékesnek. Ilyen esetben azonban a lehető legnagyobb óvatossággal járjunk el. Gyanús, alá nem írt, bizonytalan eredetű levelet ne továbbítsunk senkinek, és anélkül se adjuk tovább az e-mailt, hogy erről értesítenénk a feladót. Ha Szó szerint: “The tone of e-mail as the ideal form of business communication in the age of globalization is that of capitalism itself: detached, cool, neutral to slightly officious.” 3 A név és a cím nem valós. 2


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG ugyanis rossz helyre küldtük a levelet, vagy olyan valakinek, aki jó magyar szokás szerint nem válaszolja meg azt, a felelősség a miénk lesz, hisz a levél írója nem is tud róla, hogy merre kószál a levele. 5. Ötödik szabály: Nem mellőzhető a tárgymegjelölést szolgáló blokk kitöltése. Sokan a gyorsaság hevében megfeledkeznek róla, noha a címzettnek fontos, hogy némi képet kapjon az e-mail tartalmáról, mielőtt kinyitná a levelet. A levelek archiválását is megkönnyíti a tárgy megjelölése. Hivatalos jellegű levelek esetében mindenképpen kötelező a tárgymegjelölés, és az sem közömbös, hogy milyen az. Fontos, hogy egyértelmű és informatív legyen. Ne írjunk tehát ilyen semmitmondó megjelöléseket, hogy „válasz a válaszra”, vagy „értékelés”. Ezek helyett jobb, ha tartalmi megjelölések szerepelnek levelünkben: például: a 2000. január 31-i megrendelés-állomány, vagy a 21-es csoport vizsgajegyei. 6. Hatodik szabály: Az e-mail talán legfontosabb szabálya, hogy minél rövidebb legyen. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az e-maileket többnyire képernyőn olvassák, ritkán nyomtatják ki, csak azért, hogy kényelmesebb legyen az elolvasásuk. Fogalmazzunk tehát egyértelmű, néhány szavas mondatokban. A rövidség azonban természetesen nem jelenti azt, hogy elhagyjuk e-mailünkből a legfontosabb információkat. Különösen a hivatalos vagy üzleti leveleknél megkerülhetetlen saját magunk, illetve cégünk (egyetemünk, intézetünk stb.) pontos feltüntetése. Ha ezt elfelejtjük megtenni, a levél címzettjének okozunk gondot, hisz a válaszadáskor nem lesz tisztában azzal, hogy pontosan kinek is küldi a levelet. 7. Hetedik szabály: Jelezzük a levélen, ha az valamilyen okból mégis hosszúra nyúlt („Long” jelzéssel, ha pedig magyaroknak írunk, akkor a „hosszú” megjelöléssel). Készítsük fel a címzettet arra, hogy sok időt igényel levelünk elolvasása és megválaszolása. 8. Nyolcadik szabály: Az e-mailt tekintsük nyílt levélnek, s ne bízzuk fontos, netán titkos információk továbbítását a levelezés eme egyszerű, gyors, de könnyen felnyitható formájára. A levél címzettje – akár tévedésből is – egy rossz paranccsal százaknak továbbíthatja levelünket. Így járt egy világcég egyik alkalmazottja, akit a cég egyik leányvállalatához helyeztek ki. Elpanaszolván újdonsült kollégái modortalanságát, tudatlanságát és egyéb rossz tulajdonságait a központban dolgozó barátjának, megfeledkezett arról, hogy ez akár magukhoz az érintett kollégákhoz is visszakerülhet. A barát, tévedésből, „körlevélként” továbbította ezt az e-mailt egy másik – valóban a cég minden munkatársára tartozó – levél helyett, s így a leányvállalatnál dolgozók a képernyőjükön olvashatták, hogy milyen elviselhetetlenek – legalábbis újdonsült kollégájuk szerint. 9. Kilencedik szabály: azt is tartsuk észben, hogy minden esetben olyan formában fogalmazzuk meg emailünket, mintha szemtől szembe kellene elmondanunk a tartalmát a címzettnek, vagy mintha a főnökünk (tanárunk, osztályvezetőnk stb.) kezébe kerülne. Sokan olyan szavakat írnak le e-mailekben, amelyeket szemtől szemben vagy „hivatalos” érintkezés során sohasem használnának. Természetesen itt nem elsősorban a nyomdafestéket nem tűrő szavakra gondolunk, hanem a túlzottan bizalmaskodó, „jópofizó”, hevenyészett megfogalmazásokra. Sose írjunk e-mailbe olyat, amit egy nyílt postai levelezőlapon nem írnánk meg. 10. Tizedik szabály: Bármennyire is gyorsposta az e-mail, a gyorsaság nem ment fel bennünket a helyesírás, a központozás szabályai alól. Az e-mail címzettjének egyáltalán nem lesz jó véleménye rólunk, ha sok az elütés, gyatra a helyesírás. Ebből a szempontból tehát ugyanolyan gondosan fogalmazzuk meg levelünket, mintha nem is e-mail lenne. 11. Tizenegyedik szabály: Óvakodjuk az állandó kiemeléstől, ami e-mail esetében a nagybetűs szövegrészeket jelenti, hisz ott általában nincs módunk kövér betűkkel vagy aláhúzással kiemelni az általunk fontosnak vélt dolgokat. Nem kevésbé durva a felkiáltójel túlzott használata, azaz, ha szinte minden mondatot ezzel zárunk, vagy éppen többszörös felkiáltójelet használunk. „Csütörtökön érkezem!!!!” helyett egyszerűen „Csütörtökön érkezem.” 12. Tizenkettedik szabály: tartsuk szem előtt, hogy a hagyományos levélhez hasonlóan az e-mail sem nélkülözheti az üdvözlő sorokat, illetve az aláírást. Az e-maileket Magyarországon most még nem lehet jogilag hitelesen aláírni, de a megoldás egyre közelebb van. Egyfajta hitelességet kölcsönöz azonban az elektronikus levélnek is az, hogy tartalmazza a feladó automatikusan rányomott adatait, illetve a feladás dátumát. E-mailben se spóroljunk az üdvözléssel! Nagyon negatívan, mondhatni sokkolóan hat, ha egy célratörő amerikai kollégától az alábbi levelet kapjuk:


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG Has Mr. Kovats left the Chamber?4 Is IBG an American firm and how far from Budapest is it? 5 Se aláírás, se kérem, se köszönöm… A célratörésnek valószínűleg nem ez a formája az, amit feltétlenül át kell vennünk az amerikaiaktól. Még ha ilyen levelet kapunk is, semmiképpen se válaszoljuk az eredeti levélhez hasonló szerkezetben: “Yes. Yes. 100 miles.” Szánjunk rá néhány kerek mondatot, hogy megadjuk a válaszokat a feltett kérdésekre. A rövidség nem egyenlő a pattogással vagy a modortalansággal. 13. Tizenharmadik szabály: Bármily gyors reakciókat is vált ki belőlünk a világháló, e-mailjeinket mégis megfontoltan, körültekintően kell megfogalmaznunk, és ugyanúgy még egyszer át kell olvasnunk elküldés előtt a szöveget, mint a hagyományos levelekét. Soha ne írjunk e-mailt hirtelen felindulásból. A „reply”, azaz a „válasz” gomb szinte tálcán kínálja a lehetőséget, hogy azonnali választ adjunk a negatív tartalmú, esetleg sértő, bántó levelekre, de ne tegyük. Az e-mailként küldött válaszlevelek pszichológiailag fontos mozzanata ugyanis, hogy az elektronikus posta esetében hiányzik a technikai előkészítés. A szokványos levelek esetében már az alatt is lehiggadhatunk, amíg megkeressük a levélpapírt vagy kinyitjuk a gépet. Az elektronikus postánál azonban azonnal replikázhatnánk, ha nem lennénk ennél bölcsebbek. Régi igazság, hogy a harag rossz tanácsadó. Sose hallgassunk rá! Ha egy nyomasztó, konfliktusokkal telített témában azonnali reakciót látunk szükségesnek, emeljük fel inkább a telefont, vagy – ami még jobb – találkozzunk személyesen azzal, akivel a problematikus vagy kínos dolgot tisztáznunk kell. 14. Tizennegyedik szabály: A haragnál ritkábban okozhat kínos perceket, de az öröm is félrevihet bennünket. Ezért kedvező tartalmú e-mailek esetében is kerüljük az azonnali választ. Első pillanatban ugyanis talán hajlamosak vagyunk szuperlatívuszokban fogalmazni. Egy állásajánlat esetében azonban nem feltétlenül jó, ha a címzett megtudja, élünk-halunk a betöltendő állásért. Várjunk tehát legalább tíz percet bármilyen levél megválaszolásakor. (Ez alól természetesen a baráti vagy meghitt tartalmú levelek kivételt képezhetnek.) 15. Végül a tizenötödik szabály: Ha e-mailre válaszolunk, idézzük azt. A legtöbb levelezési program ezt automatikusan megteszi. Idézéskor az átvett sorokat „”-jellel jelezzük. Igyekezzünk azokat a részeket idézni, amelyekre ténylegesen hivatkozunk a levélben.

1.2.2. Előnyök és hátrányok – avagy mikor használjuk a világhálót levelezésre? Az átlag levélíró hagyományos leveleit ritkán írja meg egy ültő helyében, míg az e-mailnél ez a normális eset. A szokványos levélnél előfordulhat, hogy a hétvégén elkezdjük írni, és a következő hét közepén teszünk pontot a végére. Az elektronikus levelezés esetében az ilyen öreguras szokás majdnem kizárt. Az e-mailek szörnyű rövidítésekre csábítanak, mint azt az alábbi amerikai levél (Klavan [1998] 17. old.) is mutatja: ”Got yours, thanks. Kids fine.” Ami „normális” levélstílusban – magyarul és udvariasan – körülbelül így festene: Pénteken vettem kézhez kedves leveledet, igazán nagy örömet okoztál vele. Köszönöm a levelet és mindent, amit a legutóbbi látogatásom alkalmával értem tettél. Kitűnően éreztem magamat nálatok, és remélem, nem voltam túlságosan terhetekre. Alig várom, hogy ismét lássam kedves családodat. Nálunk a gyerekek jól vannak, a kicsi alig várja az iskolát. Sokat kérdezgettek rólatok, és mindenki sokat derült New York-i történeteimen. Remélem, hamarosan nálunk találkozunk újra. Sok szeretettel: Susan A végletekig lecsupaszított stílus ellentételezéseként, az e-mail nagyon nagy előnyöket is kínál. E-mailt sokkal könnyebben írunk, mint hagyományos levelet. Az emberek nagyobb része rossz levélíró, halogatja a levelek megválaszolását. Az elektronikus posta menüje, a „válasz” és a „továbbítás” (a „reply” és a „forward”) gombokkal szinte kikényszeríti az azonnali cselekvést. 4 5

A konkrét adatokat természetesen megváltoztattam, de valós, nem kitalált levélről van szó. Magyar fordításban: Eltávozott-e Kováts úr a Kamarától? Amerikai cég-e az IBG? És milyen messze van Budapesttől?


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG További előnye ennek az új levelezési csatornának, hogy az esetek túlnyomó többségében arról is azonnal tudomást szerzünk, ha levelünk véletlenül nem ért volna célba. (Ez egyáltalán nem mondható el a szokványos levelezésről.) Amiben azonban igazán különbözik a levelezés új korszaka a régitől, az a tartósság. „Az e-mailt megsemmisíthetjük egyetlen gyufaszál fellobbantása nélkül, és elraktározhatjuk iratgyűjtők nélkül is. Szomorú, hogy inkább eltüntetjük, semmint hogy lemezeken megőriznénk őket.” (Austin-Smith [1998] 47. old.) Minthogy az e-mail nem egyszerűen a levél egy fajtája, hanem egy új kommunikációs csatorna, minden egyes esetben döntenünk kell, mielőtt a címzett rovatot kitöltjük: vajon a másik három lehetséges érintkezési mód: a személyes találkozás, a telefon, a hagyományos levél nem lenne-e megfelelőbb az adott célra. (Grimm [2000] 40. old.)

1.2.3. Mikor használjunk e-mailt? ◊ Ha gyorsan akarunk fontos információhoz jutni; ◊ ha valamilyen okból gyors válaszra, illetve gyors levélváltásra van szükségünk; ◊ könnyed hangvételű üzenetek írásához; ◊ ha üdvözölni akarunk valakit (természetesen nem a Kossuth-díj átvétele alkalmából, hanem valamilyen hétköznapi apropóból); ◊ ha szűkében vagyunk a pénznek, és küldeményünk továbbítására másképpen nem nyílna mód; ◊ ha hosszabb dokumentumokat (például cikkeket) akarunk továbbítani, amelyeket egyébként nehézkes és hosszadalmas lenne eljuttatnunk a címzetthez.

1.2.4. Mikor ne használjunk e-mailt? ◊ Nagyon idős emberekkel történő kapcsolatfelvételkor (lehet, hogy az illetőnek nincs is e-mail címe, s csak zavarba ejtjük, ha az e-mail címe után tudakozódunk); ◊ hivatalos beadványoknál, leveleknél (egyelőre Magyarországon még nem minden hatóság fogadja el a beadványokat digitalizált formában, ez azonban remélhetőleg gyorsan változik. Már ma is sok olyan hatóság van – például a Fogyasztóvédelem –, ahová minden további nélkül e-mailben is eljuttathatjuk a panaszunkat.); ◊ bizalmas, személyes ügyek intézésekor.

1.2.5. Netikett Kiküszöbölendő, de legalábbis enyhítendő az elektronikus levelezés számos hátrányát, illetve a belőle fakadó visszaélési lehetőségeket, a háló számára külön viselkedési kódexet – úgynevezett netiquette-et – alakítottak ki. A szellemes szó, amelyet magyarosan netikettnek írunk, a hálón való közlekedés, benne az elektronikus levelezés etikai és viselkedési normáinak összességét jelzi. Az e-mailek írásának szabályairól szólva már eddig is megfogalmaztunk néhányat, amelyeket célszerű, illetve illik figyelembe venni a világhálón való levelezéskor. Ezeket egészítjük ki most még néhány további netikett normával.6 ◊ „A hálózaton a közvetlen tegeződő stílus dukál. Ugyanakkor angolszász rigorózussággal illő betartani a létező szabályokat, és tilos átlépni a közvetlenség jól körülszabott határait. A hálózati illemtan számos helyen föllelhető, és pontosan szabályozza, hogy hol, mit nem illő, nem szabad tenni.” (Lassányi [1999].) ◊ Kitűnő hüvelykujjszabály: legyél konzervatív feladó, és liberális címzett. Magyarán szólva, nézz el többet másoknak, mint amit magadnak megengedsz. ◊ Ha a másoktól kapott e-mailben foglalt információkat szeretnénk megosztani valakivel, és még inkább, ha szélesebb körben ismertté akarjuk tenni, minden körülmények között kérjünk engedélyt a levél írójától. ◊ Semmiképpen se továbbítsunk láncleveleket e-mailben. Ezek legtöbbje ugyanis komolytalan, némelyike pedig kimeríti a szélhámosság fogalmát. Ne rángassuk bele ilyesmikbe gyanútlan levelezőpartnereinket.

A szabályok összeállításához felhasználtam a Netiquette Guidelines című forrást. Network Working Group S. Hambridge (Request for Comments: 1855) Intel Corold. FYI: 28 October 1995. 6


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG ◊ A netikett szabályrendszere tiltja a durva tréfákat a hálón. Ha mégis tréfálkozó kedvünkben vagyunk, a levél komolytalan voltáról egy stilizált arccal tájékoztathatjuk viccünk potenciális áldozatait. A félreértések elkerülése végett érzelemnyilvánításra, a beszélt nyelv hangsúlyozásának közvetítésére használatosak az úgynevezett smiley-k: a mosolygó vagy szomorú fejek [A :-) viccel, B :-( szomorú]. Ilyen jelekből több tucat van. ◊ Az elektronikus levelezés sajátos szabálya, hogy a csupa nagybetű kiabálásnak számít, használata szigorúan kerülendő. Külön szabályok vonatkoznak a levelező csoportokban7 és csevegő csatornákon szokásos illemre, amelynek néhány szabályára – stílszerűen tegező formát használva – az alábbiakban hívjuk fel a figyelmet: ◊ Viselkedj úgy, mintha egy olyan klubban lennél, amely zsúfolva van ismerős és ismeretlen emberekkel. ◊ Ha belépsz, köszönni illik. ◊ Tartsd tiszteletben mások személyiségét! Ne engedj meg magadnak ízetlen tréfákat a rovásukra, olyasmiket kifigurázva, amikről a tréfa tárgyai egyáltalán nem tehetnek! ◊ Ha sértő dolgot akarsz mondani valakire a csevegő csatornán, számolj el 10-ig! ◊ Ha valaki más minősíthetetlenül viselkedik, az még senkit sem jogosít fel arra, hogy ő is hasonlóképpen viselkedjék. Sértésekre nem kell válaszolni. (Ne adj isten, visszasértegetni az illetőt). Ha nagyon idegesít, használd az ignore-t. ◊ Ha egy másik levelező csoportot akarsz népszerűsíteni, azt ne a levelező csoportban tedd! A „generális” meghívást a legtöbb helyen „kick”-kel [kirúgással], esetleg „ban”-nal [letiltással] jutalmazzák! ◊ A színes szövegeket, a félkövér írást, az úgynevezett ascii-rajzokat, ékezeteket nem mindenhol szeretik. A nem Windowst használó kliensek ezekből semmit nem látnak, csak egy nagy halom karaktert. Mielőtt ilyet használnál, kérdezd meg, hogy a szóban forgó levelező csoportban engedik-e! ◊ Cégek reklámozására, szolgáltatások hirdetésére illetlenség levelező fórumokat vagy csoportokat használni. ◊ Ha kidobnak valahonnan, gondolkozz, hogy mivel adtál okot erre! Ha hosszas gondolkodás után sem jössz rá, kérdezd meg azt, aki kidobott. Nem kell azonnal visszamenni, és a szádra venni a partnerek családfáját. ◊ Ne flood-olj, ezt mindenhol megtorolják (vérmérséklettől függően). Vagyis: ne áraszd el partnereidet tartalmatlan levelekkel. Ha kérdezel valamit, és nem válaszolnak, akkor az valószínűleg azért van, mert senki nem tudja a választ, és nem azért, mert az a csevegő csatorna alacsony IQ-jú emberek gyülekezete.

1.3. Speciális levélfajták Akadnak olyan levéltípusok, amelyekkel nagyon gyakran találkozunk. Jó, ha egy fájlba elmentjük az ilyen típusleveleket, értékes félórákat takaríthatunk meg vele. Az ilyen standard leveleket se küldjük el azonban gondolkodás nélkül, hanem igyekezzünk az alkalomhoz igazítani őket.

1.3.1. Bejelentkezés, kapcsolatfelvétel (A bejelentkezés, kapcsolatfelvétel témakörre vonatkozó – angol és magyar nyelvű – mintaleveleket a következő oldalakon közöljük.) Magyar változat:

7

A levelező csoportokról lásd a 3. fejezetet.



Angol változat:

1.3.2. Támogatás, illetve segítségkérés Magyar nyelvű támogatáskérő levél:



Angol nyelvű támogatáskérő levél:



1.3.3. Ajánlólevél – támogató vélemény Az akadémiai világban meglehetősen gyakori, hogy ajánlólevelet kell írnunk, illetve kérnünk valakitől: kollégától, főnöktől, tanártól. Az alábbiakban ezért bemutatunk egy mintalevelet, majd összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat az ajánlólevél műfajával kapcsolatban. Magyar nyelvű ajánlólevél:



Angol nyelvű ajánlólevél:



Melyek a legfontosabb tudnivalók az ajánlólevéllel kapcsolatban?


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG ◊ Az első és legfontosabb követelmény az őszinteség. Ha nem igazán akarjuk ajánlani azt, aki ajánlólevelet kér tőlünk, ha bizonytalanok vagyunk a személy megítélését illetően, vagy csak nagyon kevéssé ismerjük az illetőt, udvariasan tanácsoljuk neki azt, hogy másvalakit kérjen fel erre a feladatra. Az ő érdeke is, hogy a lehető legjobb papírokat csatolhassa a pályázatához vagy ösztöndíjkérelméhez. ◊ Fontos szabály, hogy ha ajánlólevelet írunk, mindig beszéljük meg a levél tartalmát azzal a kollégával, diákkal, aki számára írjuk. Ezt a lépést akkor se mulasszuk el, ha történetesen jól ismerjük a szóban forgó diákot, kollégát. Hisz az alapos és elmélyült ismeretek mellett is lehetnek olyan fontos mozzanatok a munkájában, amelyekről nem tudunk. Az sem mellékes körülmény, hogy ő pályázik vagy adja be levelünket valamilyen céllal, ezeket a körülményeket is ő ismeri tehát a legjobban. Ő a tudója a szervezet pontos megjelölésének, ahová az ajánlást benyújtja, ő ismeri a szempontokat, amelyek alapján a pályázók között szelektálnak, ő tud a határidőkről és egyéb, korántsem mellékes feltételekről. Konzultáció híján előfordulhat, hogy ajánlásunkban olyan elemeket hangsúlyozunk vele kapcsolatban, amelyek éppen „ellenjavalltak”, nem mozdítják elő az ösztöndíj vagy az állás elnyerését. Természetesen a személyes meghallgatást a másik oldalról is szorgalmazni kell. Ha diákként tanárunktól szeretnénk ajánlólevelet, feltétlenül kérjünk tőle személyes találkozót, de legalábbis hosszabb telefonbeszélgetést. Csak így kerülhető el, hogy durva bakik bukkanjanak fel az ajánlólevélben.8 ◊ Az ajánlás megírásakor használjunk fejléces papírt, hisz többnyire ebből világlik ki az ajánlott hallgatóhoz vagy kollégához való viszonyunk is. Ha nem is ugyanazon az egyetemen oktatunk, az ajánlásból egyértelműen ki kell derülnie annak, hogy miként kerülhettünk kapcsolatba azzal, akit ajánlunk. Nem kevésbé fontos az együttműködés időtartamának feltüntetése, a közös munka pontos elhelyezése az időben, hisz nem mindegy, hogy három éven keresztül foglalkoztunk a diákkal vagy csak egy nyári egyetem kéthetes kurzusán kerültünk kapcsolatba vele. Ugyanez áll természetesen a kollégánk, pályatársunk számára írt ajánlásra is. ◊ Emeljük ki – és terjedelemben is leghosszabban taglaljuk – azokat a tevékenységeket, amelyek az elnyerendő állás, pályázat, ösztöndíj szempontjából relevánsak és ne sok szót vesztegessünk mellékes körülményekre. A rövid, de velős ajánlásokat mindig szívesebben fogadják, mint a „végtelen történeteket”. ◊ Mindazonáltal igyekezzünk ajánlásunkat sajátos részletekkel színesebbé tenni, hisz ezek azok a „bogáncsok”, amelyek megragadnak a pályázatot elbírálók memóriájában, kiemelik az általunk támogatott pályázót a pályázók szürke tömegéből. ◊ Fejezzük be ajánlásunkat egy összegző bekezdéssel, amelyben elhelyezzük a diákot az évfolyamban, vagy méltatjuk kollégánk szakmai pozícióját, elismertségét az adott szakmán belül. ◊ Érdeklődjünk a pályázat eredménye iránt, nemcsak udvariasságból, hanem azért is, mert ez egyfajta visszacsatolás lehet számunkra, amely segíthet bennünket később, ha hasonló ajánlásokat kell írnunk. ◊ Őrizzük meg ajánlólevelünket számítógépünkben! Egy külön dossziéban tüntessük fel a levél elküldésének dátumát is! Semmiképpen se használjuk azonban az egyszer megírt ajánlólevelet arra, hogy egy másik hallgatót ugyanazzal a szöveggel ajánljunk. Bizonyos panelek és formák azonban természetesen felhasználhatók a levélből.

1.4. Hogyan írjunk szakmai önéletrajzot? A szakmai önéletrajz a legfontosabb írásművek egyike, mégis ritkán szentelnek annyi időt és figyelmet a megírásának, amennyit megérdemelne. Az életrajz – ahogyan Bennett találóan definiálja – „nyilvános, szakmai személyiségünk csontváza”. (Bennett [1992] 155. old.) „Kifelé” ez a néhány oldal a legfőbb protektorunk ösztöndíjak, állások odaítélésekor, előadói meghívások alkalmával. Az intézményeken belül is széles körben használják. Nincs előléptetés, végleges kinevezés, habilitáció, időszaki értékelés életrajz nélkül. „És mégis, nyilvánvaló fontossága ellenére a tudományos pályán mozgók tipikus életrajza különös módon hiányos, alaki hibákban gazdag, fogyatékos dokumentum.” (Bennett [1992] 155. old.) Amikor hozzáfogunk életrajzunk megkomponálásához vagy felfrissítéséhez, néhány alapvető dologban Á-t vagy B-t kell mondanunk. El kell döntenünk például, hogy ◊ Milyen messzire menjünk vissza az időben? 8

Vö. Hodgson [1998] 34–35. old.


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG ◊ Mennyire legyen részletes az életrajz? ◊ Mennyire legyen személyes?

1.4.1. Milyen messzire menjünk vissza az időben? Nyilvánvaló, hogy egyetemi habilitáció esetében felesleges részletezni, hogy hol végeztük az általános iskolát. A főiskolai felvételihez benyújtott önéletrajzban azonban megemlíthetjük ezt az adatot. A múlt kútjába való lemerülésünk mélységét annak is befolyásolnia kell, ha valamilyen törés van az életpályánkban. Ha például egykét év szakmai munka után öt évet a gyermekeink mellett töltöttünk 25 és 30 éves korunk között, és jelenleg 52 évesek vagyunk, akkor elegendő, ha a gyermekgondozás után vállalt munkahelyig megyünk vissza az időben. Fontosabb ugyanis a folyamatos karrier középpontba állítása, mint az, hogy hol töltöttük két gyakornoki évünket. Fokozottan áll ez azokra, akiknek a szakmai karrierjét munkanélküli periódusok szakították meg. Ebben az esetben is jobban járunk, ha egy-két átmeneti munkahelyet figyelmen kívül hagyunk, mintha életrajzunk szaggatott vonalként jelenik meg az állásunkról döntők előtt. Általában is követendő cél, hogy a jelennek, illetve a közelmúltnak nagyobb súlyt adjunk CV-nkben, mint a távoli múltnak. Az újabban nálunk is teljesen általánossá vált amerikai típusú életrajzban ezért vannak az adatok fordított időrendben. Vagyis nem a régmúlt eseményei, teljesítményei tűnnek szembe először, hanem a jelenlegi állapotunk, illetve teljesítményünk. Annál is inkább a jelenre, sőt a jövőre kell koncentrálnunk életrajzunk formáját alakítva, mert az információs korszakban az évek során elraktározott tudás tetemes része elavul. „A tapasztalatok csak annyiban értékesek, amennyiben a jövő hasonlít a múlthoz. Egyre több azonban az olyan iparág, amelyben a terep olyan gyorsan változik, hogy a tapasztalat irrelevánssá, mi több veszélyessé válik.” (Hamel [1996] 74. old.) Fokozottan áll ez a tudásipar meghatározó szegmensét adó egyetemi-akadémiai szektorra.

1.4.2. Mennyire legyen részletes? Ez a kérdés gyakran okoz fejfájást az életrajz összeállítójának. Természetesen másként vetődik fel ez a kérdés egy PhD-diák, mint egy pályája végén járó egyetemi tanár esetében. Az előbbinél az a kérdés, mivel töltse ki a lapot, az utóbbinál a bőség zavara okoz gondot. Nyilvánvaló, hogy az előbbiben jut hely az alkalmi megbízásoknak, mellékfoglalkozásoknak, könyvismertetéseknek is, míg az utóbbi esetében ez tökéletesen felesleges, mi több, megmosolyognivaló lenne. Az erős jelölteknek – sok sikerrel a hátuk mögött – vissza kell fogniuk magukat, hogy ne zsúfolják feleslegesen túl az életrajzot. „Bármibe kerül is, ne folyamodjanak a »konyhai mosogató« attitűdhöz, olyan részletek garmadáját hányva egymásra, amelyeknek semmi közük sincs karriercéljaikhoz.” (Newman [1987] 286. old.)

1.4.3. Mennyire legyen személyes? Mit áruljon el a hobbinkról, családi körülményeinkről, szenvedélyeinkről? Nyilvánvaló, hogy gyermekeink és nagyszüleink fényképét nem kell mellékelnünk, de azt meg szokás említeni, hogy házasok vagy egyedülállók vagyunk-e. Ez ugyanis releváns információ a munkáltatónak. Nem szükséges áradozni arról, hogy golfőrültek vagyunk, de meg lehet említeni, hogy rendszeresen sportolunk, mert ez szintén olyan információ, amely befolyásolja a munkaképességünket. Ne nyilatkozzunk egészségi állapotunkról, vallásunkról, kisebbségekhez tartozásunkról. Ezek legszemélyesebb adataink, amelyek a törvény védelme alatt állnak! A diszkrimináció tilalma miatt egyetlen munkáltatónak vagy bírálóbizottságnak sincs jogában efelől faggatni bennünket (kivéve természetesen azt az esetet, ha épp egy vallási alapítványhoz nyújtunk be ösztöndíjkérelmet). A személyes adatokat is minél objektívebben kell tálalni, azaz csak a legszükségesebb tényekre szabad szorítkoznunk.

1.4.4. Legyenek-e mellékletei az életrajznak? Legyenek, különösen akkor, ha a pályázat vagy álláshirdetés kifejezetten erre szólít fel bennünket. Így szükségessé válhatnak bizonyítvány-, illetve diplomamásolatok, erkölcsi bizonyítvány és egyéb dokumentumok. Fogasabb kérdés az ajánlólevél. Vannak pályázatok, állások, amelyeknél ezt kérik tőlünk. Ez esetben a dilemma máris eldőlt, csupán azt kell gondosan mérlegelnünk, hogy kit kérünk fel az ajánlólevél írására. Néhány esetben a neveket kell csak megadnunk, akiktől referenciát kérhetnek tőlünk. Fontos tudnivaló, hogy az életrajzot sohase postázzuk önmagában, feltétlenül írjunk hozzá kísérőlevelet. A kísérőlevelet ugyan a címzett előbb olvassa, mint a mellékelt életrajzot, mi azonban éppen fordított sorrendet


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG kövessünk. Ha már összeállítottuk az életrajzunkat, egyszerűbb meghatározni, hogy mit írjunk, illetve mit emeljünk ki a kísérőlevélben. A továbbiakban bemutatunk két életrajzmintát (magyar, illetve angol nyelven).

1.4.5. Életrajzminták Dr. Veress Kálmán BUDAPESTI INFORMATIKAI EGYETEM Vállalat-gazdaságtan Tanszék 1093 Budapest, Remény krt. 18. Telefon: 417 93 23 Internet: http://www.bie.hu/oc E-mail: [email protected] [email protected]. hu SZEMÉLYES ADATOK: Születési hely, idő: Veresegyháza, 1946. november 9. Családi állapot: nős (Kováts Beatrix, 1971.) Két fiúgyermek: György, 1972; Miklós, 1979. KÉPZÉS: A Közgazdaságtudomány doktora fokozat. (Száma: 2777.) MTA, Budapest, 1992. XI. 4. Értekezés címe: Piaci formák és versenypolitika A Közgazdaságtudomány kandidátusa fokozat. (Száma: 6951.) MTA, Budapest, 1981. VI. 18. Értekezés címe: Vállalatelmélet és piacanalízis Egyetemi doktori fokozat. (Okmány száma: Á/78/1971–72.) MKKE, Budapest, 1971. XII. 29. Értekezés címe: Az ellenőrzött piacok Egyetemi diploma. (Okmány száma: ÁD/09/1968/1965.) MKKE, Budapest, 1969. VII. 8. Képesített gépésztechnikus. (37/1963/C.) 1964. VI. 16. FOGLALKOZÁS / BEOSZTÁS: 1994-jelenleg egyetemi tanár: BIE Közgazdaságtan Tanszék


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG 1988-jelenleg A Gazdaságinformatika című folyóirat felelős szerkesztője 1978–1994 egyetemi docens: BIE Vállalatgazdaságtan Tanszék 1973–1986 Az Informatika című folyóirat gazdasági rovatvezetője 1971–1978 egyetemi adjunktus ugyanott 1969–1971 egyetemi tanársegéd ugyanott 1965–1969 gyakornok ugyanott JELENLEGI KUTATÁSI TERÜLETEK: • Az E-business gazdaságelméleti nézőpontból • Az információ közgazdaságtana és a technológiai fejlődés KUTATÁSI PROGRAMOK: • Az információgazdaság alapjai. OTKA, T09 625 sz. kutatási szerződés • A SAP bevezetésének hatása a Magyarországon működő transznacionális vállalatok szervezeti fejlődésére. Közös kutatás Martha Smith-szel (Duke University) az NSF9-pályázat keretében OKTATÁS • Mikroökonómia (előadás, szeminárium, tankönyvfejlesztés) • Az információs társadalom és a gazdaság (előadás a BIE Európai Központja számára) • Bevezetés a közgazdaságtanba (előadás a BIE Továbbképző Intézetében) PUBLIKÁCIÓK 3 önálló könyv, 7 tankönyv és jegyzet, körülbelül 50 cikk és tanulmány • a piaci formák és a vállalati szervezet, • az információgazdaság és a technikai fejlődés témakörökben. (Részletesen lásd a publikációs jegyzéket)

9

National Science Foundation, amerikai kutatásfinanszírozó alapítvány.


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG SZAKMAI KÖZÉLETI TEVÉKENYSÉG 2000– Az Információs Technológia Alapítvány Közgazdasági zsűrijének elnöke 1997– Az Informatika Szerkesztőbizottságának tagja 1992–1995 Ipar és Gazdaság Szerkesztőbizottságának tagja 1980–1990 Magyar Közgazdasági Társaság Informatikai Szakosztályának társelnöke 1980– Magyar Közgazdasági Társaság Közgazdasági Szakosztályának tagja 1975–1980 MTA Szervezési és Informatikai Bizottságának tagja KÜLFÖLDI TANULMÁNYUTAK 1999 Indiana University (Bloomington) 1996 Nyári Egyetem, Bamberg 1996 Stockholm University 1995 Sorbonne, Párizs 1994 California State University (Los Angeles) 1991 Bolognai Egyetem 1991 Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem 1980 Akademgorodok, Novoszibirszk, Szovjetunió KITÜNTETÉSEK: 1987 Nemzetközi Informatikai Díj KVALIFIKÁCIÓ:


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG Legmagasabb tudományos fokozat: Közgazdaságtudomány doktora 1992. november 4. Száma: 2777. Nyelvvizsgák: német (középfokú állami nyelvvizsga) 1968. 2936. sz. orosz (középfokú állami nyelvvizsga) 1970. 1948. sz. orosz (felsőfokú állami nyelvvizsga) 1972. 4338. sz. angol (Cambridge Proficiency Leeds, Egyesült Királyság) 1991. 91 C 615940216 sz. ANGOL NYELVŰ ÉLETRAJZ Curriculum vitae Endre Cecey Personal data Residence: 1125 Budapest, Hunyadi út 2/b. Hungary Phone/Fax: (36-1) 216 44 84 E-mail: [email protected] Place and Date of Birth: Szeged, Hungary, 20 03 1975 Marital status: Single Permanent employment Budapest University of Economic Sciences and Public Administration Full-time Ph.D. student Department of Statistics H – 1093 Budapest, Fővám tér 8. Phone/Fax: (36-1) 216 57 73 Internet: http://www.bke.hu/~mst


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG a) Professional preparation 1998 – present Ph.D. at the Budapest University of Economic Sciences (BUES) Simulation in Economics and Finance 1995 – 98 Master degree at BUES, School of Economics Modeling of Economic Decisions 1992 – 95: First degree at BUES Advanced courses in economic theory and methodology 1988 – 92: High-school diploma (G.C.E.) at Fazekas Mihály High School Advanced courses in mathematics and physics b) Work experiences 1998 – present Full-time Ph.D. student at the Department of Statistics (BUES) 1998 – 2000 Consultant at the Data Mining Ltd. Leading Data Mining projects and representing the firm at international conferences 1998 – present Mathematical-economic modeler at the telecommunication corporation, Westel 1997 – present Web designer at Department of Mathematical Statistics (BUES), Department of Economics (BUES), Data Explorer Ltd., Institute for Economic Analysis (Ministry of Economic Affairs) Designing Internet pages and multimedia CD-ROMs 1998/99 Winter Graduate assistant lecturer Lecturing statistics for first-year-students at the BUES 1997/98 Winter Graduate assistant lecturer


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG Lecturing Computing System for first-year-students at the BUES Lecturing Applied Micro- and Macroeconomic Models – Simulation for third-fourth-year-students at the BUES 1996/97 Summer Intern Business Internship with the German corporation Siemens 1996 – 1997 Multimedia product designer Developing the multimedia educational material: Simulation of Queuing ESM (European Simulation Multiconference), CD publication of the conference material 1995 – 1997 Student assistant at the Department of Statistics (BUES) 1994 – 1995 Student assistant at the Department of Mathematics (BUES) c) Publications Cecey, Endre [2000]: Data Mining Methods, Vezetéstudomány. Vol.12. No. 6. pp. 32–49. Cecey, Endre – Kerényi, Katalin – Kováts, Gábor [1999]: Riccati Extended Forms, Colloquium on the Qualitative Theory of Differential Equations, August 6–9, Milano. pp. 1–43. Cecey, Endre [1999]: Option Pricing, Szigma, Vol. 43. No. 2. October pp. 12–23. Cecey, Endre [1999]: Analyzing the Eficiency of Marketing Actions with Statistical Methods, Working Paper Series of BUES Statistical Department, Budapest. pp. 1–56 Cecey, Endre [1998]: Hotel Hyatt, TDK (Scientific competition among students) May 8. Gödöllő, pp. 1–38. First prize, Section: Computing. Cecey, Endre [1998]: Computer Aided Experiments, TDK special prize, Section: Theoretical Economics. Miskolc, June 2–5. pp. 1–47. Cecey, Endre [1998]: Option Pricing by Transaction Costs, Degree work. May, pp. 1–132. Cecey, Endre [1997]: Purchasing Habits of Customers in Budapest, Szervezés és Vezetés, Vol. 34. No 9. September, pp. 67–89. Cecey, Endre [1997]: Computer Applications for Managing Projects, Teaching material for the management training course at the Ministry of Economic Affairs. pp. 36–98. Cecey, Endre [1997]: Simulation of Queuing Systems, Electronic publication. http://www.simul.hu. December. d) Foreign experiences 1999/00 Summer University of Dublin – MultiMedia and Simulation


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG 1996/97 Winter FHO Bamberg – Statistics, Computing 1996 September Sussex University – Modeling 1996 July Hebrew University of Jerusalem – MultiMedia 1996 January FH Köln – MultiMedia, CD Publishing 1995 August University of Manchester – MultiMedia, Simulation 1991 June Cambridge School of English – Language course

1.4.6. Tipikus hibák az életrajzban ◊ Nagyon sok életrajz elfedi, vagy homályosan mutatja be írója legfontosabb szakmai teljesítményét. Miközben mellékes, alárendelt tények sokaságát zúdítja az olvasóra, keveset mond arról, amiről igazából szólnia kellene. Még azok az eredmények is, amelyek meg vannak említve, sok esetben nem a kívánatos módon és formában kerülnek elő. Az életrajz így mintegy kicsúszik alkotója kezéből, s egészen más képet mutat róla, mint amit magáról nyújtani szeretett volna. ◊ Gyakori hiba az input-oldal eluralkodása az életrajzban. A végzett munka mennyiségét, a ráfordításokat hangsúlyozzuk, ahelyett hogy az elért eredményekre, az output-oldalra összpontosítanánk figyelmünket. Bőségesen részletezzük, hogy mennyit tanítottunk, vagy hogy milyen széles körű külföldi tapasztalatra tettünk szert, ahelyett hogy a tanításban elért eredményeinket vagy a külföldi tapasztalatok minőségét állítanánk középpontba. Sokkal hatásosabb például, ha az életrajz elbírálója azt olvashatja, hogy milyen új kurzusokat fejlesztettünk ki, mint ha azt, hogy heti 24 órában alapkurzusokon tanítottunk. Fontosabb az, hogy kiugorjanak a referált folyóiratokban megjelent publikációink, mint hogy hosszú listát adjuk sohasem publikált „working paperekről” és belső tanulmányokról. Nagyon sok esetben azonban még a mennyiségi teljesítményünk is homályosan jelenik meg, hisz nem szerepelnek az életrajzban olyan egyszerű tények, mint az általunk oktatott hallgatók száma, a kontakt órák gyakorisága. Nem mindegy ugyanis, hogy három szemináriumunk keretei között 15 vagy 115 hallgatóval foglalkoztunk. Még ritkábban tüntetjük fel a szokványostól eltérő stílusú óráinkat és eredeti oktatási módszereinket.

1.4.7. A publikációs lista Életrajzunk meghatározó jelentőségű melléklete a publikációs lista, amelyet ugyanolyan bibliográfiai adatolással kell elkészítenünk, mint a hivatkozási jegyzéket. Ezért erre itt külön nem térünk ki, helyette néhány szempontot vetünk fel, amelyeket érdemes szem előtt tartani publikációs listánk elkészítésekor. A publikációs listák közlésekor két végletet kell elkerülni. Az egyik, amikor az életrajz írója valamennyi fontos és kevésbé fontos publikációt ráönt a potenciális olvasóra. Az ilyen életrajzok zsúfolt raktárra hasonlítanak, amelyekben semmit sem találunk meg. Nem kétséges, hogy a harmincoldalnyi publikációval a kutató el akarja 246 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG kápráztatni azt, aki majd az ösztöndíjról vagy az előadói meghívásról dönt, valójában inkább csak felbosszantja. A másik véglet, ha nem készítünk külön publikációs listát, hanem csak néhány fontos publikációt sorolunk fel az életrajz végén. Természetesen egy rövid áttekintést betehetünk az életrajzba is a publikációinkról, de ezzel nem helyettesítjük a részletes publikációs listát. Fontos, hogy szakirodalmi tevékenységünket rendezett formában tárjuk az olvasók elé. A publikációs listát rendszerint az alábbi sorrendben szokás összeállítani: ◊ könyvek (egyedül vagy egy-két társszerzővel együtt írt több mint öt ív terjedelmű alkotások); ◊ könyvrészletek, fejezetek gyűjteményes kötetekben (professzionális kiadóknál megjelent ISBN-számmal ellátott alkotások); ◊ tankönyvek, jegyzetek (itt már nem fontos elkülöníteni az egyedüli szerzőként jegyzett tankönyveket a csoportos alkotásoktól, annál is kevésbé, mert az előbbi meglehetősen ritka); ◊ folyóiratcikkek, periodikákban megjelent tanulmányok; ◊ recenziók mások műveiről; ◊ újságcikkek, interjúk, tudománynépszerűsítő írások;10 ◊ nem hivatalos kiadók által közreadott konferenciaanyagok, tanulmányok (például egyetemi kiadványok, meg nem jelent disszertációk, tanszéki vitaanyagok stb.). A publikációs jegyzék tételeit típusaik szerint elkülönítve és a megfelelő típust jelző felcím alatt adjuk meg. Az egyes publikált tételek megjelenítésére, bibliográfiai adataira ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a könyvek, cikkek végén található hivatkozásjegyzékekre. A publikációs jegyzék készítésekor is elsőrendű követelmény az egységesség. Ha tehát a „KÖNYVEK” felcímet csupa nagybetűvel emeljük ki, akkor ugyanezt kell tennünk a „RECENZIÓK” felcímmel is. Ha ellenben a kiemelést vastag betű jelzi, akkor mindenütt vastag betűt kell használni. Ha az évszámot a cikkeknél szögletes zárójelbe tesszük, akkor a könyveknél is ugyanígy kell eljárnunk stb. Célszerű a publikációs jegyzék egyes tételeit folyamatosan beszámozni, mert ezáltal a jegyzék olvasója képet nyerhet tevékenységünk mennyiségi vetületeiről. Két további jegyzéket is szokás még mellékletként a szakmai életrajzhoz csatolni: „Recenziók X. Y. műveiről” címmel a mások által az életrajz benyújtójának műveiről írt könyvismertetések, bírálatok, recenziók jelennek meg, míg „Hivatkozások X Y. műveire” címmel azokat a szakirodalmi helyeket kell listába szednünk, ahol kollégáink saját írásaikban egyik vagy másik korábban megjelent művünkre hivatkoznak. Mindkét jegyzékben fel kell tüntetnünk a művünkre hivatkozó, illetve róla írt mű pontos bibliográfiai adatait (az idézés pontosan megjelölt oldalszámával együtt), valamint azt is, hogy mely művünkre történt hivatkozás, illetve mely művünkről szól a gyakran más címmel megjelent recenzió. A továbbiakban példajegyzékeken mutatjuk be e két fontos dokumentum összeállításának mikéntjét: Recenziók, ismertetések Szalai Jenő műveiről KOVÁTS György: Határon innen és túl. Auer Éva és Szalai Jenő: Globális kihívás című könyve kapcsán. Vezetéstudomány, 1995. 25. évf. 7–8. sz. 18–19. old. FORRÓ Emese: A piac internacionalizálódása. Szalai Jenő doktori disszertációjának védéséről. Közgazdasági Szemle, 1989. 36. évf. 5. sz. 150–157. old. GYŐRFFY István: The Challenge of Globalization. Recenzió Szalai Jenő „Transznacionális társaságok a világgazdaságban” című könyvéről. Acta Oeconomica, 1985. 27. évf. 4. sz. 420–421. old.

Van olyan felfogás, hogy ezeket nem is kell szerepeltetni a publikációs listában. Valóban, ezekben nemigen jelenik meg önálló tudományos eredmény, mégis a szerző véleménye szerint a teljes és részletes publikációs jegyzékben a népszerűsítő cikkek is helyet kaphatnak (világosan elkülönítve természetesen az új tudományos eredményt tartalmazó mag-publikációktól). A tudomány népszerűsítése nélkülözhetetlen funkciója a tudománynak, és más nemigen tudja művelni ezt a műfajt, mint az, akinek betudhatók a tudományos eredmények. 10


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG Hivatkozások Szalai Jenő műveire 1. NEUBAUER L.: Market Relation in Intra-Enterprise Wage Bargaining, Acta Oeconomica, Vol. 37. No. 3–4. pp. 319–338. Hivatkozás a 237. oldalon: Szalai Jenő: A transznacionális vállalat elmélete című művére Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1985. 2. Gubas, Z.: Antinomies of Property Hungary. Osteuropa, 1989. 2. sz. 170–177. old. Hivatkozás a 173. oldalon, a 2. sz. jegyzetben: Szalai Jenő: A transznacionális vállalat elmélete című művére Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1985. 3. KÁROLYI, É. – SZAMOSI, L: A multikról. MTA Nemzetközi Gazdasági Intézet, 1999. 1–210. old. Hivatkozás 48. oldalon, a 17. sz. lábjegyzetben: Szalai Jenő: Nemzetközi gazdaságtan című művére Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1998.

1.5. Elektronikus cv – A számítógép mint „személyzetis” A számítógép forradalmasította az életrajzok kezelését is. A nagy sebességű szkennerek révén a gépeket egyre növekvő mértékben vonják be az életrajzok feldolgozásába – optikai betűfelismerésre (OCR = optical character recognition) alkalmas szoftvereket használva. A rendszerbe szkennelt életrajzok sokaságában a személyzeti ügyekkel foglalkozó munkatárs már könnyen kereshet bizonyos címszavakra. Ha például az Excelt alkalmazni tudó szakemberre van szükség, elegendő beírni, hogy Excel, s a komputer máris elkülöníti az alkalmas neveket az alkalmatlanoktól. Az egyetlen erősen korlátozó tény itt az, hogy a jelölt nem feltétlenül azzal a szóval írja le a keresett képességet, amit a komputer keresőjébe betáplálunk. Bár az Excelt nehéz valami mással helyettesíteni, de azt, hogy „nagy gyakorlat”, vagy „emberekkel való bánni tudás” már igencsak sokféleképpen lehet kifejezni. Az elektronikus „resume”, „vita” vagy „CV”11 (általában ezeket az angol kifejezéseket használják az életrajzzal kapcsolatban) egyáltalán nem a jövő zenéje. Néhány világvállalat: a Mercury Communications, a Motorola, az ICL vagy a Northern Telecom már ma is messzemenően alkalmazza a számítógépet mint „személyzetist”. A globalizáció korában egy-egy állásra gyakran százak, ezrek pályáznak a világ minden részéből, az életrajzok feldolgozása ezért emberi erővel nem is lehetséges. Ki az a HR12-szakember vagy bizottsági elnök, aki képes lenne ezer életrajzot reálisan összemérni? Az Egyesült Királyságban kifejlesztettek egy olyan – Remix elnevezésű – rendszert, amely gyorsan elterjedt az Egyesült Államokban is. Az Apple Computers, a Microsoft, a Xerox és a Bell Atlantic széles körben használja ezt a CV-kezelő rendszert. Bár ezt tartják a legjobbnak, számos versenyző megoldás is létezik. Becslések szerint az Egyesült Államok nagyvállalatainak 70 (!) százaléka használ már hasonló rendszereket emberi erőforrásainak fejlesztésére és értékelésére. (Theaker [1995] 35. old.) Nem kell nagy jóstehetség annak előrevetítéséhez, hogy a szóban forgó értékelési rendszerek előbb-utóbb az akadémiai világba is be fognak szivárogni. A mesterséges intelligencián alapuló kiértékelési és szelekciós rendszerek nagyon okosan válogatnak. Kivonják a kulcsadatokat az életrajzból, és azt a munkahely vagy a testület elvárásainak megfelelő sorrendbe állítják. Így a tényleges interjúkon már csak azzal a néhány jelölttel kell leülniük a munkaadóknak, akik a kulcsadatok

Angol kifejezéseket használunk, mert ezeket többnyire angolul kérik tőlünk. Magyar tulajdonú cégek ritkán kívánnak elektronikus életrajzot. 12 A Human Resource, azaz az emberi erőforrások rövidítése. 11


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG szempontjából sorba állítva megfelelőnek tűnnek. A mesterséges intelligencián nyugvó keresés feltételezi, hogy a munkáltató sorba tudja rendezni az adatokat fontosságuk szerint. Nyilvánvalóan vannak kizáró kritériumok (például az angol nyelvtudás hiánya a multinacionális vállalatoknál). Azok, akiknek az életrajzában nem szerepel az angol nyelvtudásra utaló adat, lehetnek akármilyen jó könyvelők vagy mérnökök, nem jöhetnek szóba. A szakmai diploma megléte lehet például a második kritérium, itt is sorba lehet rendezni iskolák szerint a jelölteket. Nyilvánvalóan többet ér a Harvard Business Schoolban szerzett diploma, mint a Trentói Egyetem Üzleti Karán szerzett. A rendszerek kombinálni tudják a gyakran többtucatnyi megkövetelt képességet, illetve a szakmai jellemzők sokaságát, amelyeket az ember nem is tudna igazán objektívan sorba rendezni. A mesterséges intelligenciára alapozott szelekciós rendszerek képesek ugyanazt a tényt a legkülönbözőbb elnevezéssel megtalálni az életrajzban. Teljesen mindegy tehát, hogy a jelöltek mit írnak: Bachelor of Science, BSc-t vagy BS-t, a gép ugyanúgy kezeli mind a hármat. (Theaker [1995] 35. old.) Mégis, a jelölteknek tisztában kell lenniük azzal, hogy életrajzukat első szűrőként egy gép olvassa, ezért tényleg csak a kulcsszavakra kell szorítkozniuk, tartózkodva minden pátosztól és kerülve a locsogást. Az elektronikus életrajzokra (amelyek legtöbbjét ma angol nyelven adjuk be, hiszen többnyire a világcégek használják őket) jobbára ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a szokványos életrajzra. Néhány eltérésre azonban fel kell hívnunk a figyelmet: ◊ Minthogy az életrajzokat első szűrőként gép olvassa, és a gép általában főnevekre keres (accounting, manager, price, experience, education stb.), használjunk főneveket! Azaz főnevesítsük azt is, amit általában igével fejezünk ki! ◊ Standardizált kifejezésekből állítsuk össze életrajzunkat, költői hajlamunkat egy ilyen típusú életrajz írásakor tegyük talonba. Ne nehezítsük meg ízes, egyéni kifejezésekkel a gép dolgát! ◊ Törekedjünk egyszerűségre! Kerüljük el a grafikák, logók stb. használatát, mert a gép nem tudja olvasni, ezért nagy valószínűséggel kiselejtezi az ilyen típusú életrajzokat. ◊ A lehető legritkábban folyamodjunk rövidítéshez, legfeljebb az egészen elterjedt és bevett rövidítéseket engedjük meg magunknak (Ph.D. MBA stb.) ◊ Az életrajzot szellősen helyezzük el az oldalon, a számítógép szereti a széles közöket! Ha új dologba kezdünk, hagyjunk ki elég helyet, nehogy az új információ összefolyjon az előző paragrafussal! ◊ Használjunk egyszerű, könnyen érthető nyelvet! ◊ Szigorú szabály: egy ilyen életrajz terjedelme semmiképpen sem haladja meg az egy oldalt!

1.6. Hogyan írjunk jegyzőkönyvet? A tudományos élet fontos eseményein, tanácskozásain írásban is rögzíteni kell az elhangzottakat, mégpedig a lehető leghitelesebb, legpontosabb formában. Minthogy hivatalos iratnak minősül, amelyet gyakran törvényben írnak elő, a jegyzőkönyv számos formai kellékkel rendelkezik, amelyek hiánya alááshatja a jegyzőkönyv hitelét. Így mindenekelőtt egyértelműen tisztázni kell: ◊ a jegyzőkönyvben rögzített esemény, történés pontos helyét és időpontját; ◊ a jelenlevők – különösen az érdemi funkciókat ellátó hivatalos személyek – névsorát, beosztásukat, tudományos rangjukat, ◊ a jegyzőkönyvet többnyire az esemény középpontjában álló testület elnöke és a jegyzőkönyvvezető hitelesíti. Ez lehet a testület titkára, tagja, vagy az eseményre kirendelt adminisztrátor; ◊ a hitelesítés saját kezű aláírással történik. A jegyzőkönyvnek jól érthetőnek, áttekinthetőnek kell lennie, evégett sokszor pontokba is foglalják a leírtakat. A jegyzőkönyveket mindenképpen archiválni kell.





1.7. Hogyan írjunk úti jelentést? Az úti jelentést általában a kiküldetést finanszírozó intézmény kéri. A jelentésben mind az út „technikai” adataira, mind legfontosabb tartalmi vonatkozásaira ki kell térni. A jelentésben szerepelnie kell ◊ a kiküldött nevének, egyéb fontos személyi adatainak és tudományos pozíciójának; ◊ az utazás céljának; ◊ a fogadó intézmény legfontosabb adatainak; ◊ az utazás mikéntjének, mind az oda-, mind a visszautat illetően; ◊ a fogadó intézménynél való tartózkodás során felkeresett kutatók (intézmények) és konzultációk pontos adatainak; ◊ az elért tudományos, illetve szakmai eredményeknek; ◊ a megszerzett információk, módszerek hazai felhasználási lehetőségeinek; ◊ az utazásra biztosított költségkeret elszámolásának (néha ezt mellékletben adjuk meg); ◊ egyéb figyelemre méltó tapasztalatoknak. A továbbiakban mintaként bemutatunk egy úti jelentést. ÚTI JELENTÉS A kiküldött neve: Dr. Mártonffy Éva/Dr. Kiss Ferencné beosztása: egyetemi docens munkáltatója: BIE útlevél száma: PT 891264 úti cél: kutatás Az utazás módja oda: repülő: Budapest – Frankfurt – Chicago – Indianapolis autóval: Indianapolis – Bloomington vissza: autóval: Bloomington – Indianapolis repülő: Indianapolis – Chicago – Frankfurt – Budapest 251 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG Az utazás helye és időtartama: ország: U.S.A., Kelly School of Business, Bloomington, Indiana időtartama: 17 nap indulás: 2000. nov. 1. Budapest Ferihegy – 6.50 h (Lufthansa) érkezés: 2000. nov. 17. Budapest Ferihegy – 17.10 h (Lufthansa) Az utazás célja: kutatás és konzultáció A kutatás témája: A technológiatranszfer a Magyarországon működő nemzetközi vállalatokban A kutatás kerete: OTKA T 02933625 / 1997–1999 (Témavezető: Kustos Melinda egyetemi tanár) A fent nevezett OTKA-kutatás keretében – Kustos Melindával közösen – egy könyvet írunk „Amerikai vállalatok Magyarországon” címmel. A könyv nyersváltozata készen áll. Az amerikai utazás célja, hogy a kiadás előtt felfrissítsük a könyv szakmai adatait és legfőbb megállapításait. Könyvtári kutatások Kutatási munkánk nagy részét az egyetem könyvtárában, a Main Libraryben és az üzleti tudományok irodalmára specializált Business Libraryben folytattuk. A bloomingtoni Main Libraryt az Amerikai Egyesült Államok tíz legjobb egyetemi könyvtára között tartják számon (szakmai színvonalát és ellátottságát tekintve). Nagyszerű lehetőség volt számunkra, hogy ezekben a könyvtárakban kutathattunk és olvashattuk a témánkban megjelent legújabb publikációkat. Sikerült továbbá azokat a könyveket és folyóiratokat is felkutatnunk és feldolgoznunk, amelyeket a hazai könyvtárakban nem találtunk meg. Az idő rövidsége miatt a legfontosabb és legérdekesebb könyvekből egy-egy fejezetet kimásoltunk. Másolásra 60 dollárt költöttünk. A számunkra biztosított internethozzáférésnek köszönhetően olyan „full-text”-es könyvtári adatbázisokba sikerült belépnünk, amelyekhez az itthoni könyvtárunkban még nincs hozzáférési lehetőség. Szakmai konzultációk Bloomingtoni tartózkodásunk ideje alatt két szakmai konzultációra került sor a következő professzorokkal: • Bruce Dale, a Kelly Business School dékánja és a Business Economics Department tanszékvezető professzora, a BIE díszdoktora, • Ian O‟Hara, a Kelly Business School International Business Economics Department professzora, • Jeanne Nelson, az Indiana University (Indianapolis) Business Management Department professzora. Az első konzultáción – Dale professzorral és O‟Hara professzorral – az üzleti és menedzsmenttudományok új irányzatairól volt szó. Rövid prezentációban ismertettük könyvünk főbb mondanivalóját, kutatási módszerünket és eddigi legfontosabb megállapításainkat.


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG A második konzultáción – Nelson professzorasszonnyal és O‟Hara professzorral – arról volt szó, hogyan lehetne és kellene a jelenlegi kutatásainkat továbbfejleszteni, és kutatási módszereinket kitágítani. Minthogy az ő kutatási területük és a mi kutatási témánk szoros rokonságban áll, rendkívül hasznos tanácsokat kaptunk tőlük. Részletekbe menően konzultáltunk az empirikus kutatási módszerekről és felmerült egy közös empirikus kutatási program lehetősége is. Az utazás költségei 1. útiköltség: repülőjegy (+biztosítás) 2 főre = 250 490 Ft

1 főre = 125 245 Ft

2. szállás: Bloomington, Tulip Tree, Apartment 1920 2 főre = 850 USD

1 főre = 425 USD

3. másolás: szakirodalom fénymásolása 2 főre = 60 USD

1 főre = 30 USD

2. MINDENT A PÁLYÁZATOKRÓL A pályázati anyagokat legtöbbször standardizált formában kérik a potenciális résztvevőktől. Ma már a legtöbb ösztöndíj-lehetőség, pályázati felhívás megjelenik az interneten. A felhíváshoz többnyire űrlapokat is mellékelnek, amelyek kitöltésére kérik a pályázókat. Mindazonáltal a pályázat vagy ösztöndíjkérelem nem csupán technikai jellegű írás, inkább a szabványos panelek és a kreatív ötletek egyfajta elegye. E rövid fejezetben természetesen a pályázatnak nem azt az oldalát állítjuk előtérbe, amely „művészet”, hanem inkább a technikát, amellyel a pályázók számára megkönnyíthetjük ezt a nemszeretem tevékenységet.

2.1. Általános jó tanácsok Az első és legfontosabb tanács: pályázzunk! Bármily triviálisnak tűnik is az, hogy, ha nem pályázunk, nem nyerünk, mégis ez az igazság. Ne keserítsenek el az első kudarcok. (Nagyon sok pályázatot kiíró szervezetnél működik az úgynevezett „beakaszkodási effektus”). Ha most el is tanácsolnak, egy következő vagy egy azután következő pályázatnál már mint kitartó pályázót vehetnek figyelembe bennünket. Nem szólva arról, hogy a nagy számok törvénye is működik: a sok-sok pályázatból egy csak sikeres lesz. Ne várjuk azt, hogy egyből eggyel győzünk. Az se kedvetlenítsen el bennünket, ha egy adott pályázati forrás nem éppen bőségszaru, és a kiírás értelmében a lehetséges legmagasabb támogatási összeg sem fedezi a tervezett projekt költségeit. Kéthárom vagy négy „kis hal” felér egy nagy hallal. Ne finnyáskodjunk: ma egyre gyakoribb, hogy a pénzt több forrásból kell összeszedni. Némely pályázatoknál egyenesen feltételként jelölik meg, hogy társfinanszírozót tudjunk felmutatni. Hasonló szemléletre kell váltanunk, ha történetesen diákok vagyunk, és a felajánlott ösztöndíj a költségeknek csak egy részét fedezi. Pályázzuk meg ezt is! Még mindig könnyebb a költségeket más forrásból vagy végső soron a családi kasszából fedezni, mint semmit se kapni. A pályázatírás második aranyszabálya: szánjunk időt a pályázati kiírás alapos áttanulmányozására, és pontosan kövessük a pályázat kiírójának instrukcióit. Nincs riasztóbb, mint az olyan pályázat, amelynek benyújtója még arra sem vette a fáradtságot, hogy elolvassa: miről is szól a pályázat. Ha látványosan nem felelünk meg a kiírásban szereplő feltételeknek, mert például már betöltöttük 35. életévünket, akkor az ifjúsági pályázat elbírálói a legjobb esetben mosolyognak rajtunk, rosszabb esetben bosszankodnak. Mi pedig hiába „cirkalmaztuk ki” szépen egyébként a pályázatot, ha a kiírás elolvasásában még addig a sorig sem jutottunk, amelyik arról tudósított volna bennünket, hogy kifejezetten ifjúsági pályázatról van szó. A legtöbb pályázati kiírás megadja az ügyintéző (contact person) nevét, akitől bővebb információkat szerezhetünk a pályázatról. Érdemes ezt is kihasználni, hisz egy rövid személyes vagy telefonbeszélgetés az ügyintézővel sok hibát és buktatót küszöbölhet ki. Fontos tanács, hogy mindig őrizzük meg valamennyi pályázatunk, ösztöndíjkérelmünk teljes dokumentációját, sok mindent felhasználhatunk belőle ugyanis egy következő pályázathoz. Nem beszélve arról, hogy számos pályázati űrlapon fel kell tüntetni a korábban elnyert pályázatok pontos adatait, amelyeket így minden nehézség nélkül könnyen elővarázsolhatunk „házi adatbankunkból”. (Searching for… [1999] 4. old.) Fontos, hogy mindig 253 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG legyen előkészített pályázati anyagunk, egyfajta „mirelit pályázat”, azaz naprakész anyag, amelyből könnyen, gyorsan összeállítható a következő dokumentáció. Nem egy pályázati kiírást olvastam már, amely egy- vagy kéthetes határidőt jelölt meg. Gyanítható, hogy ilyen esetben megvan már a nyertes, de mégis kiírják a pályázatot, mert erre kényszeríti a kiírókat a törvény. Hozzuk zavarba a törvény mezsgyéjén járókat azzal, hogy akár két nap alatt tökéletes pályázati anyagot nyújtunk be. Jó magyar szokás szerint a pályázatot az utolsó előtti pillanatban szeretjük beadni. Ehelyett azt tanácsoljuk, hogy legalább két-három nappal a hivatalos postázási határidő előtt nyújtsuk be anyagunkat, elkerülendő, hogy egy előre nem látható késés miatt diszkvalifikálják pályázatunkat. Az időtényezőt nem csak a pályázat beadásakor érdemes észben tartani, hanem menet közben is, hogy viszonylag arányosan oszthassuk el a pályázattal kapcsolatos feladatokat, helyesen állítsuk fel az egyes feladatok sorrendjét, és becsüljük meg időigényüket.

2.2. A pályázat szerkezete Érdemes áttekinteni azt az általános szerkezetet, amelyet a legtöbb pályázat követ. A pályázat rendszerint a következő elemekből áll: ◊ kísérőlevél; ◊ fedőlap; ◊ a pályázat teste (a tartalmi rész); ◊ mellékletek. Az alábbiakban néhány kommentárral kissé részletesebben is szót ejtünk a szóban forgó elemekről.

2.2.1. Fedőlap A fedőlappal viszonylag kevés dolgunk van, hisz a legtöbb pályázat esetében ezt a kiírók szabványos formában, általában űrlapként teszik a pályázók számára hozzáférhetővé. Ha nincs ilyen űrlap, akkor is érdemes „fedőlapot” gyártani pályázatunkhoz, amely mintegy „személyi igazolványként” szolgál a pályázati anyaghoz. A fedőlap áttekintésekor a kiíró vagy a bírálók tömörített formában áttekinthetik a pályázat legfontosabb adatait. Rövidsége ellenére nagyon sok hibát követhetünk el a fedőlap kitöltésekor vagy megalkotásakor. Ezen a lapon a következő adatokat célszerű feltüntetni: ◊ a projekt címe, megnevezése; ◊ a projektfelelős neve, címe; ◊ a szervezet neve; ◊ a pályázat kiírójának megnevezése; ◊ a projekt tartama; ◊ a projekt költségvetési főösszege; ◊ a benyújtás dátuma. A fedőlap tartalmával kapcsolatos javaslatainkat szem előtt tartva, az olvasónak remélhetőleg sikerül majd néhány csapdát elkerülnie. A projekt címe, megnevezése Ezzel kapcsolatban megjegyzendő a tartalomra utaló cím fontossága. Mindazonáltal a tartalomhoz erősen kötődő címben is használhatunk érzékletes szavakat. Lehet, hogy épp egy ilyen különlegesen plasztikus szó lesz az, ami kiemel bennünket a pályázók szürke tömegéből. Jó, ha a pályázat címe velős, de mindenképpen tételesen meg kell felelnie a kiírásnak. Magyarországon ezt a kiírók még nem veszik komolyan, és előfordul,


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG hogy kakukkfiókákat is befogadnak az elbírálandó pályázati csomagok közé. Mégse számítsunk erre. Igyekezzünk minél tartalmasabb és a kiírásnak egyértelműen megfelelő címet adni. Nagyobb baj persze az, ha nemcsak a cím kakukkfióka, hanem a téma is. A kutatók olykor-olykor rá vannak utalva arra, hogy olyan helyekre is benyújtsanak pályázatokat, amelyek kiírásai nem igazán illeszkednek az általuk kutatni szándékozott területhez. Ilyen esetben azzal a kihívással szembesülnek, hogy valós átfedési mezőt találjanak a kiírás és a kutatás között. A formális, de ordítóan erőltetett megfeleltetés inkább árt, mint használ. A pályázat már az első szűrőn sem megy át, ha látszik rajta, hogy semmi köze sincs a kiíráshoz, csak megpróbálták ahhoz „hasonló színűre” átfesteni. A projektfelelős neve, címe Ezzel kapcsolatban inkább a kiválasztás fontosságát hangsúlyozzuk, azaz annak eldöntését, hogy ki jegyezze első helyen a pályázatot, ki legyen a pályázat benyújtója. Nem mindig az a meghatározó, hogy ki kezdeményezte az adott kutatást, még csak az sem, hogy ki vesz részt majd a legintenzívebben benne. A sikeres pályázathoz olyan ember kell, aki kellően ismert, hisz a bírálókban is működik a „Máté-effektus”. Ahogyan a Bibliában áll: „Akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól elvétetik.” Egy, korábban már több projektet elnyert és azokat sikeresen be is fejező kutatónak több esélye van arra, hogy a neve alatt beadott pályázat elnyeri a támogatást, mint egy mégoly érdemdús, de ismeretlenebb kutatónak A pályázó vagy a befogadó intézmény neve Itt csak arra kell ügyelnünk, hogy a pályázó szervezet nevét pontosan írjuk le. Ha választhatunk több szervezet között (mert például a projektvezető több helyen van állásban), akkor a kutatás szempontjából legfontosabb, legtekintélyesebb szervezetet írjuk be, mint a kutatásnak otthont, hátteret adó intézményt.13 Az sem mellékes körülmény természetesen a választáskor, hogy a szóba jöhető szervezetek a projekt főösszegének hány százalékát kérik a kutatás adminisztrálásáért. (Magyarországon ez az arány jelenleg 2–20 százalék között mozog.) A pályázat kiírójának megnevezése A név pontos írása itt még fontosabb, mint az előző pontnál, hiszen legalább azt illik tudni, hogy kitől kérünk támogatást. A projekt tartama A kutatási projektek többsége 1–4 évet ölel fel, ennél rövidebb vagy hosszabb idő ritkán szerepel a pályázati kiírásban. Ügyelnünk kell arra, hogy a választott futamidő összhangban legyen a vállalt feladatokkal. Heroikus feladatot vállalni rövid határidővel a komolytalanság látszatát kelti. A projekt költségvetési főösszege Az összeg megválasztása nem kevésbé kényes kérdés. Célszerű reális, vagy annál egy árnyalattal (5–10 százalékkal) nagyobb összeget beírni, nem pedig jó magyar szokás szerint a dupláját kérni annak, amit valójában kapni szeretnénk. Nem egy pályázat bírálóbizottsága szembesül olyan tervekkel, ahol egyetlen pályázó több támogatást kér, mint a kiíró szervezet egész büdzséje. Érthető, ha ilyen esetben a bírálóbizottság a kisebb, a keretekbe beleférő projektek közül választja ki a finanszírozandókat. A benyújtás dátuma Ha módunk van választani, és a dátum nem kötött, reális időpontot kell megjelölnünk, amely egyben egyéb teendőinkkel is összhangba hozható. Egyetemi oktatónak vagy hallgatónak például célszerű szeptember elejét választania, hisz akkor rendelkezésére áll az egész nyár. Az utolsó, beadás előtti roham ilyenkor biztos, hogy nem esik egybe más fontos teendőkkel.

2.2.2. A pályázat teste, érdemi része

Egyéni pályázatok esetében is legtöbbször megkövetelik, hogy legyen egy, a pályázónak hátteret, infrastruktúrát nyújtó szervezet, amelynek a számlájára a pályázati pénzek is befolynak. Ezt nevezzük befogadó intézménynek vagy ernyőszervezetnek. 13


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG Sok esetben erre is előre gyártott formulát kínál fel a pályázat kiírója, amelyet ki kell tölteni. A pályázati űrlap többnyire az alábbi rovatokat tartalmazza: ◊ A probléma exponálása, a pályázatban leírt tevékenység szükségességének indoklása. ◊ A pályázat részletes célkitűzései (konkrét, mérhető – számon kérhető célokat érdemes itt megfogalmaznia). ◊ Hogyan kívánják megoldani a feladatot (a végzendő munka realitása, fizibilitása). ◊ A megvalósításban részt vevő személyek, intézmények megnevezése (húzónevek, nemzetközi vagy hazai kooperáció). ◊ A projekt már létező infrastruktúrája, egyéb támogatók, illetve támogatások megjelölése. ◊ Az értékelés, beszámolás szempontjai. (Min mérhető pontosan az eredmény?) ◊ A tevékenység eredményeinek hasznosítása, a legjobb gyakorlat elterjesztése. ◊ Kedvezményezettek (hasznosítók pontos megnevezése, esetleg nyilatkozata arról, hogy fel kívánja használni az eredményeket). ◊ Elterjesztés konkrét módozatainak leírása (kommunikációs terv). ◊ Költségvetés. ◊ Referenciák (már működő projektek, a pályázó korábbi sikeres tevékenysége). ◊ Mellékletek (fényképek, térképek, filmek, CD-k, magnókazetták, statisztikai háttér). A probléma exponálásakor, a pályázatba foglalt tevékenység szükségességének indoklásakor kétfajta csapdát célszerű elkerülni. Az egyik, hogy általánosságokat fogalmazunk meg, amelyek nem érintik meg a pályázat kiíróját. Nem érdemes tehát a világfejlődés kihívásaira vagy a nemzet huszonegyedik századi érdekeire hivatkozni, ha a pályázatot az Oktatási Minisztérium írta ki. Jobb, ha a magyar műszaki felsőoktatás, vagy az aprófalvas települések iskoláinak érdekeire hivatkozunk. A másik csapdát az üresen kongó, bombasztikus jelzők jelentik. Ilyenek és ehhez hasonlók: „óriási”, „hatalmas”, „hihetetlen” és így tovább. Tartsuk a stílust a tárgyszerűség mezőjében, ami persze nem jelent lapos vagy szürke fogalmazást, mégis kikerüli az előbbiekhez hasonló túlzó formulákat. A pályázatban foglalt tevékenység részletes leírásakor ugyancsak a konkrétumokra helyezzük a hangsúlyt. Ha képesek vagyunk a vállalt feladatokat számokban kifejezni, tegyük azt. Tartsuk mindig szem előtt Mark Twain korábban már idézett mondását: Sorakoztasd fel a számokat, és azután már mondhatsz, amit akarsz. Félretéve a tréfát, sokkal meggyőzőbb, ha egy pályázat benyújtásakor azt írjuk, hogy 439 tanuló számára biztosítunk internet-hozzáférést, mint ha azt írjuk, hogy iskolánk valamennyi tanulója számára biztosítjuk a világháló elérését. Meggyőzőbb, ha azt írjuk, tizenöt íves könyvet publikálunk a témában, mint ha azt írjuk, hogy könyvet publikálunk. Még ezeknél is meggyőzőbb azonban, ha a pályázatban elérni kívánt eredményt grafikonokkal, diagramokkal tudjuk ábrázolni, számtáblázatokba foglalni. Ne higgyük azt, hogy az úgynevezett minőségi célok mellé nem kerülhetnek számok. Hiszen például egy iskola tanulmányi versenyben való részvételéhez kért támogatás esetében is megírhatjuk: hány első helyezésre, hány dobogós helyre számítunk, hány órát fordítanak tanáraink hozzávetőlegesen a tanulók felkészítésére stb. A célok megvalósításának realitása, módjai, a program teljesítését támogató infrastruktúra Ennél a pontnál azt kell hangsúlyozni, hogy a pályázó nem a sült galambot várja, nemcsak a donor erőforrásaira apellál, hanem maga is kockáztat. Anyagi és szellemi erőforrásokat áldoz a támogatandó pályázat sikeres megvalósítására, és megvannak ehhez a feltételei, illetve a képességei. Egy tárgyszerű, pontos leltár arról, hogy mi minden áll rendelkezésére a pályázónak ahhoz, hogy a feladatot sikeresen végrehajthassa, többet mond az elbírálóknak, mint az üres kijelentések arról, hogy a pályázót munkahelye teljes mellszélességgel támogatja, vagy a bombasztikus jelzők, hogy adottságai milyen kiválóak. Alapvető a know-how részletes leírása, vagyis hogy miként, milyen lépésekben, milyen módszerekkel kíván a pályázó a célba érni. Különösen akkor nagy jelentőségű ez, ha új típusú vállalásról van szó.


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG Az értékelés szempontjai Előfordul, hogy a pályázat kiírója eleve megadja a pályázat elbírálásának szempontjait. Még ebben az esetben sem felesleges, hogy a pályázó leírja, hogy mikor milyen paraméterek teljesülése esetén tekintené a saját pályázatát sikeresnek. Sok esetben ugyanis a pályázó többet tud a projektről, mint a bírálók. Segítheti tehát ez utóbbiak munkáját, ha hiteles módon eléjük tárja: milyen „mértékegységekben” kell mérni majd az általa végzett munkát. A tevékenység eredményeinek hasznosítása kommunikációs terv A hangsúly ennél a pontnál is a konkrétumokon van. Nem sokat mond az a bírálóknak például, hogy a pályázati alapon készülő tankönyvet országszerte használják majd, sokkal többet mond az, ha a pályázó leveleket mellékel arról, hogy a kiskunmajsai, a kiskőrösi, a szatymazi, a csongrádi stb. általános iskolák 2001-től kezdve ebből a könyvből szándékozzák tanítani az állampolgári ismereteket. Az is nagyon fontos, hogy világossá tegyük: hogyan közvetítjük a program révén elért eredményeket a potenciális felhasználók számára. Egyáltalán, honnan fognak tudomást szerezni a projekt hasznosítható eredményeiről? Az adekvát fórumok megválasztása lényeges, hisz ha a felhasználók nem jutnak információhoz, az egész munka értelmét veszti. A költségvetés összeállításának némely buktatóiról a fedőlappal összefüggésben már szóltunk. Sok kutató nincsen egészen tisztában az egyes kategóriák (egyéb költségek, személyi kiadások stb.) pontos tartalmával. Ezért, ha a kitöltési útmutató nem igazít el bennünket ebben az útvesztőben, forduljunk inkább szakemberhez segítségért, mintsem később zavarokat okozó tételeket állítsunk be a költségvetésbe. Végezetül a mellékletek szerepét hangsúlyozzuk. Ha erőltetettség nélkül el tudjuk látni pályázatunkat mellékletekkel (fényképekkel, térképekkel, statisztikai táblákkal, grafikonokkal stb.), érdemes a szóban forgó mellékleteket összeállítani. A mellékletek puszta léte a pályázó gondosságára, alapos felkészültségére utal. (Kivéve természetesen azt az esetet, ha a mellékleteket hevenyészetten állították össze, ha hibásak, vagy nem tartoznak a tárgyhoz.)

2.3. Lista az ellenőrzéshez Tipikus hibák14 Azt hihetnők, hogyha mindazt szem előtt tartjuk, amiről az előző részekben esett szó, és végre összeállítottuk pályázatunkat, kényelmesen hátradőlhetünk karosszékünkben, vagy akár néhány nap pihenéssel is jutalmazhatjuk erőfeszítéseinket. Korai azonban még az ünneplés, hisz hátravan még egy fontos fázis: az ellenőrzés. Az előbbi fejezetrészben található felsorolások egyben ellenőrző listaként is szolgálhatnak, mint arra már korábban felhívtuk a figyelmet. A menet közbeni önellenőrzések után – mielőtt postáznánk pályázatunkat – érdemes még egy végső áttekintést, ellenőrzést megejteni. (A postázással kapcsolatban arra kell ügyelnünk, hogy a pályázatot mindig ajánlva és kellőképpen felbélyegezve adjuk fel, lehetőleg egy nagyobb postahivatalban. Legyen bizonylatunk arról, hogy a pályázatot elküldtük a kiírónak.) Tekintsük most át a végső ellenőrző listát, illetve a hibakeresési pontokat (természetesen a kiküszöbölésük érdekében teendő intézkedéssel együtt)! 6. táblázat.Tipikus hibák a pályázatokban és ellenszereik

14

Vö.: Scholarship application… [1999].



2.4. Néhány további megfontolás a pályázatokkal kapcsolatban A szorosan vett pályázat-összeállítással kapcsolatos tudnivalók után közreadunk még néhány általánosabb megfontolást, amelyeket érdemes szem előtt tartani a pályázatíráskor.

2.4.1. A pályázati stílus sajátosságai Minthogy a pályázatok nemcsak kitöltendő űrlapokból állnak, hanem szöveges indoklást, leírásokat is tartalmaznak, nem közömbös az eredményesség szempontjából, hogy milyen stílusban fogalmaztuk meg a pályázatnak ezeket a részeit. Az általános stiláris követelmények természetesen ugyanúgy vonatkoznak a pályázatszövegekre is, mint bármely más textúrára. Az első fejezetben foglaltakat: a nyelvhelyesség, a helyesírás jelentőségét ezért talán felesleges is hangsúlyozni. Inkább azokat a stiláris jegyeket próbáljuk meg listába szedni, amelyek a pályázat esetében talán még fontosabbak, mint más szövegeknél: ◊ tömörség, ökonomikus és mégsem szürke fogalmazás; ◊ egyértelműség, világosság, a terminusok egyértelmű magyarázata; ◊ a rövidítések mellőzése (vagy ha mégis szükségesek, egyértelműen definiálni kell őket, mégpedig az első előfordulásukkor. Lehet, hogy a bírálók szeretik a rejtvényeket, de aligha a tucatnyi pályázat olvasásakor akarnak rejtvényt fejteni)15; ◊ a „Bogáncs effektus” kihasználása (kisszámú, jól megválasztott, érzékletes megfogalmazással kell felkelteni az elbírálók kíváncsiságát, amelyek azután bogáncsként ragadnak meg az emlékezetükben); ◊ formai igényesség (ha valahol, a pályázatoknál érdemes erre törekedni);

15

Vö.: Reboussin – Schwimer [1997]).


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG ◊ a direkt meggyőzés kerülése (a pályázat nem áru, és benyújtója nem ügynök. Tervünk direkt dicsérete, reklám-ízű „eladása” inkább árt, mint használ. Az indirekt meggyőzés sokkal célravezetőbb. Hagyjuk, hogy a bíráló vonja le a következtetést: tervünk kitűnő, támogatásra érdemes); ◊ a kompetencia, szakértelem érzékeltetése (a direkt öndicséret helyett inkább ez utóbbira törekedjünk, anélkül persze, hogy belevesznénk a szakmai részletekbe. Figyelem: a szakértelem nem egyenlő a laikusok számára érthetetlen szakmai zsargon túltengésével. Ez utóbbi inkább riasztóan hat a sokszor szakmán kívüli bírálókra).

2.4.2. Pályázatfigyelés A sikeres pályázó jól informált. Nem bízza a véletlenre, hogy tudomást szerez-e egy-egy pályázatról vagy sem, szisztematikus pályázatfigyelés alapján választja ki a szóba jöhető pályázási lehetőségeket. Érdemes munkatársainkkal, barátainkkal, illetve a rokonintézményekkel „információs klánba” tömörülni, és állandó figyelemmel kísérni a pályázási lehetőségeket. Fő információforrásokként Magyarországon az Esély című folyóirat, a napilapok, a szakmai fórumok és a hetilapok, a nagyobb alapítványok és a nemzetközi programok honlapjai (SOROS, Erasmus stb.) jönnek számba. A világhálón barangolva számtalan pályázati kiírásra lelhetünk. Ezt a látszólag céltalan szörfölést már csak azért is érdemes megejteni, mert így lehetünk „naprakészek”. Határozottan kifizetődik, ha figyelemmel kísérjük a nemzetközi trendeket. Ezekből tudjuk ugyanis kiolvasni, hogy mely témák vannak felfutóban (legalábbis a szponzorok fontossági rangsorában), mely témák kopnak lassanként ki, melyek a „hiánycikkek” és melyek a „lerágott csontok”. A számunkra nem releváns kiírásokat is érdemes tanulmányozni, hiszen számos ötletet, formai megoldást meríthetünk belőlük, amelyeket azután a magunk területén hasznosíthatunk. Visszautasított pályázatunkat se dobjuk a szemétkosárba, még kevésbé landoljon ott az elutasító levél. Bár többnyire ezek a levelek igen szűkszavúak, mégis tanulhatunk belőlük, és a tanultak talán hozzásegítenek bennünket egy későbbi sikeres pályázathoz.

2.4.3. A pályázatok elbírálása A különféle pályázatokat, ösztöndíjkérelmeket ugyanúgy kiadják bírálatra, mint a folyóiratcikkeket, illetve könyveket. Mégis kevés figyelmet szentelnek ennek a tevékenységnek, noha a tudomány egészséges fejlődése minden bizonnyal inkább ezeken a bírálatokon fordul meg, mint a publikálást megelőző bírálatokon és lektori véleményeken. Hiszen ahogyan Simon Wesley találóan megjegyezte, a cikkeket az elutasító vélemények ellenére többnyire publikálják valahol, ha nem is abban az újságban, amelynek lektora kiselejtezte a szóban forgó alkotást. Az ösztöndíjkérelem vagy pályázat elutasítása azonban gyakran azzal jár, hogy véglegesen elvágják a kutatót vagy a hallgatót attól a tudományos tevékenységtől, amihez pénzügyi hátteret keresett a pályázat benyújtásával. Míg a folyóiratoknál megszülető bírálatoknak könyvtárnyi irodalma van, addig a pályázatok elbírálásának mechanizmusairól, illetve e mechanizmus sérülékeny elemeiről alig lehet olvasni valamit. Jellemző az az adat, hogy a lektorálásról és bírálatírásról 1997-ben, Prágában rendezett nemzetközi kongresszuson 92 előadás foglalkozott az újságok lektorálási gyakorlatával, míg a pályázatok elbírálásáról mindössze egy előadás szólt. (Wesley [1998].) A legtöbb kutató és szakember vonakodik részt venni az elbírálási folyamatban, amely „sok munka – kevés dicsőséggel”. Haragosokat ellenben könnyen lehet szerezni. A bíráló személyét ugyan legtöbbször homály fedi, az elbírálás általában anonim, de különösen egy olyan kis országban, mint Magyarország, nem nehéz rájönni, hogy ki is akadályozta meg pályázatunk elfogadását. Sokszor ehhez még nyomozásra sincs szükség, a stílus és a téma alapján következtethetünk a bíráló személyére. A bírálattól ódzkodó kutatókat néha kényszerrel kell erre a tevékenységre fogni. Az ausztrál „OTKA” például a pályázat érvényességi feltételének tekinti, hogy a pályázó aktívan részt vegyen más pályázatok elbírálásában. Nemzetközi tapasztalat, hogy a bírálatokat írók többsége elég konzervatív. A szolid kutatásokat kedvelik, még ha semmilyen új eredményt sem tárnak fel, és óvakodnak az innovatív jellegű pályamunkáktól és kísérletező kedvű szerzőiktől egyaránt.

3. „280 000 HIBA EBÉD ELŐTT” HOGYAN ADJUNK INTERJÚT A SAJTÓNAK? Bár a tudomány iránti érdeklődés elég kicsi Magyarországon, s egy harmadosztályú tv-bemondónő több reflektorfényt kap, mint egy nemzetközi hírű tudós, mégis fel kell készülnünk arra, hogy olykor-olykor megszólaltatnak bennünket a TV-ben vagy a rádióban, nyilatkozatot kérnek tőlünk az újságok.



3.1. Elkerülhető-e Humpthy Dumphty csapdája, avagy mikor szólaljon meg a vészcsengő? Az elfoglalt kutatók hajlamosak arra, hogy könnyen vegyék ezeket az interjúkat, s „majd csak eszembe jut valami” alapon ülnek le a kamerák elé. A nagy nyilvánosság veszélyeit jól érzékeli egy amerikai újságíró körökben kerengő anekdota, amikor is a szerkesztő raportra hívta egy munkatársát, hogy kérdőre vonja egy hiba miatt: „Nos – mondta –, ön már 280 ezer hibát követett el ma, és még csak dél van.” Az újság ugyanis 280 ezer példányban jelent meg. (Howard [1987].) Hibáinkat a média a példányszám, illetve a nézőszám arányában sokszorozza meg! Ezért nem nyilatkozhatunk csak úgy átabotában, minden előkészület nélkül. Semmilyen közszereplést se vállaljunk anélkül, hogy alaposabban utána néznénk annak, amiről majd kérdezni fognak. Mindenkit lebeszélek az ad hoc nyilatkozatokról. Ha valóban nem tud időt szánni a dologra, inkább ne adjon interjút. De ha már kötélnek állt, készüljön fel alaposan ezekre a beszélgetésekre. Ha ez sikerül, akkor már könnyebb eleget tenni a második aranyszabálynak: összpontosítsunk minden pillanatban mondanivalónk lényegére. Különösen, ha nem élő adásban beszélgetünk vagy adunk interjút, és megvágják az anyagot. Ez esetben ugyanis ki vagyunk téve annak, hogy az újságíró épp a lényeget vágja ki. Nagyon is megeshet, hogy a riporter a mellékes körítésre koncentrál, csak mert körítésként valami szellemes dolgot mondtunk. Nem az újságírók bűne, hanem sok tekintetben a szakma velejárója, hogy a formát legtöbbször elébe helyezik a tartalomnak. A nézők, olvasók ugyanis ugyanígy vannak vele: izgalmas dolgokat akarnak hallani, nem pedig száraz fejtegetéseket. A plasztikusan fogalmazó szellemes ember ezen a színtéren mindig előnyben lesz a mégoly felkészült, de sótlan kollégájával szemben. Kényes, számunkra különösen fontos témák kifejtésekor ne úgy tálaljuk mondanivalónkat, hogy először a pozitív, majd a negatív tényezőket kötjük csokorba, és megfordítva. Ha így teszünk, akkor ne csodálkozzunk azon, ha a megvágott anyagban már csak az éremnek az egyik oldalával találkozunk, mert a másikat kihagyják az interjúból. Amikor csak alkalom kínálkozik rá, szólítsuk meg az interjú készítőjét, illetve – ha csoportos beszélgetésről van szó – a vitapartnereket. Az amerikaiak ehhez hozzá szokták fűzni, hogy szólítsuk őket mindig a keresztnevükön. Európai, illetve magyar közegben ezt azonban jóval kevésbé fogadják el. Sőt, egyenesen visszás hatású volt, amikor jó néhány évvel ezelőtt egy neves politikusunkat akadémiai körökben mozgó vitapartnere – a korábbi jó barátság okán – folyamatosan „imrézte”. Másnap az újságok tele voltak ennek a magatartásnak a kifigurázásával. Az sem mindegy, hogyan szólalunk meg. A jó fogalmazás mellett legalább olyan fontos, hogy energikusan, lelkesen, őszintén, nyíltan, szókimondón beszéljünk. (Howard [1987].) Bölcs tanácsok, mondhatja erre az olvasó, de miként legyünk lelkesek, ha a téma csontig lerágott, ha a riporter nyilvánvalóan inadekvát, nem odaillő, nem helyénvaló kérdéseket tesz fel, vagy ha a vitapartnerekből árad az unalom. Egyetlen ellenszere van a halovány, „inkább árt, mint használ” típusú megszólalásnak, ha csak olyan témában vállalkozunk beszélgetésre, amivel valóban száz százalékig azonosulunk, amiről tényleg érdemi mondanivalónk van. Ha a téma iránt elkötelezettek vagyunk, nem kell mesterségesen tüzelni önmagunkat, magunktól is fontos gondolatok jutnak az eszünkbe, és sodró lendülettel adjuk elő őket. Sohase felejtsük el, hogy nem a riporternek beszélünk, hanem a publikumnak. Szóbeli megnyilvánulásainkban ezért fogalmazzunk tisztán, érthetően, ne beszéljünk rébuszokban, ne dobjunk be olyan dolgokat a vitába, amelyekről rajtunk kívül senki sem hallott. Ha mégis szükségesnek látjuk sosem hallott dolgokkal bombázni a közönséget, magyarázzuk meg azokat, ha másként nem, kézzelfogható hasonlatokkal. Nem kell zavarba jönni, ha egy szám nem jut az eszünkbe. Újságban megjelenő interjúk esetén nyugodtan mondhatjuk a riporternek, hogy az adatokat később prezentáljuk. Ugyanúgy ne hagyjuk magunkat zavarba hozni azzal, ha számunkra új állításokat, adatokat dob be a riporter. Nyugodtan reagálhatunk úgy, hogy a dolog számunkra új, még utána kell néznünk. Nem kell kész ténynek venni, és megpróbálni válaszolni rá, vagy netán magyarázkodni. Munkatársainkra bátran támaszkodhatunk az interjú előkészítésében, illetve a szöveg véglegesítésében, de ne vonuljunk fel a stúdióba „tanácsadók tömegével, hogy úgy fessünk, mint Gulliver a liliputiak seregétől övezve”. (Howard [1987] 614. old.) Nem szabad megengednünk azt, hogy a riporter fogalmazza meg helyettünk a mondanivalónkat. Így, amint meghalljuk azt a kifejezést, hogy „Igaz az, hogy ön…”, vagy „Úgy gondolja…” vagy „Ha jól értem, ön azt mondja” és ehhez hasonló formulákat, szólaljon meg fejünkben a vészcsengő! Ha bemegyünk ebbe az utcába, ne


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG csodálkozzunk, ha a szavaink eltorzítva verődnek vissza. Ilyenkor a helyes magatartás, hogy újra megfogalmazzuk – immár a saját szavainkkal – a helyes mondatot. Ha a riporter a szavunkba vág, akkor elképzelhető, hogy azért teszi ezt, mert elvesztette a fonalat, s hosszadalmas tudományos fejtegetésünk egyáltalán nincs ínyére. Ilyenkor, amennyiben a félbeszakított fejtegetés fontos számunkra, fejezzük be, de közérthető mindennapi életből vett analógiák segítségével. Igyekezzünk pozitívan fogalmazni. Kerüljük a „nem”, a „soha”, a „semmiképpen” és hasonló kifejezéseket. Ha tagadni akarunk valamit, egy ellenirányú pozitív állítással fejezzük ki a tagadásunkat, és ne direkt tagadással. A „direkt tagadás” esetében ugyanis tulajdonképpen a „nem” szóval kibővítve megismételjük, s ezáltal megerősítjük azt az állítást, amelynek éppen ellent akarunk mondani. „Ne járjunk el úgy, mint Humpthy Dumphty tiszteletes Alice Csodaországában, aki szerint: Amikor egy szót választok, az éppen azt jelenti, amire kiválasztottam, sem többet, sem kevesebbet.” (Howard [1987] 614. old.) Ennek éppen az ellenkezője az igaz. Ugyanazok a szavak más közegben, más hangsúllyal, más kontextusban, merőben különböző dolgokat fejeznek ki. Kerüljük azt a meglehetősen gyakori helyzetet, hogy egy egyszerű kérdést, amelyre igennel vagy nemmel lehet válaszolni, tizenöt mondatban válaszolunk meg.

3.2. Az interjúadás tízparancsolata Foglaljuk most össze Jerr Boschee ([1987] 619. old.) nyomán 16 a meginterjúvoltak tízparancsolatát: 1. Alaposan készülj fel, próbáld kitalálni, hogy mit fog kérdezni a riporter, válaszold meg, és próbáld ki valakin, hogy miként hat rá a válaszod! 2. Ne téveszd szem elől a tárgyat! Győződj meg arról, hogy minden fontosabb gondolat, amelyet a publikumnak szántál, elhangzott, illetve belekerült a szövegbe! 3. Sose mondj olyat, amit nem a magnetofonnak szántál! Sose mondj olyat, ami – úgymond – csak az újságírónak szól, és amelyet rád hivatkozva nem idézhetne. Sose kínálj fel információkat, amelyeket az ellenőrzésed nélkül használhatnak fel! 4. Ragaszkodj ahhoz, hogy az elkészült interjú szövegét elolvashasd, a felvételt megtekintsd vagy meghallgasd! Ez sokszor kellemetlen és körülményes az újságíró szempontjából, de fontosabb, hogy pontosan tudja meg a véleményedet, illetve a tényeket a publikum, mint az újságíró múló rossz érzése. 5. Ha nem tudsz valamit, ne próbáld kitalálni, vagy megkerülni a választ, ígérd meg, hogy később, ha utánanéztél, majd megválaszolod a kérdést! 6. „Légy egyszerűbb, ne komplikáld a dolgot!”17 – ahogy a költő mondja. Kerüld a technikai zsargont, az idegen szavakat, a műveltséged, tudásod fitogtatását! A publikum nagyon hálás lesz ezért. 7. Koncentrálj a kérdésekre, ne lopd a riporter (és a közönség) idejét! 8. Sose válaszolj keményen vagy bántón! 9. Sose kínálj se jó, se rossz információkat a konkurenciáról! Magadról, illetve az intézményedről beszélj! 10. Ne engedd, hogy a riporter olyanokat adjon a szádba, amiket te sose akartál mondani!

3.3. Feladatok 1. Írjon panaszlevelet a fejezet elején szereplő Kováts Lajos igazgató nevében a Továbbképző Intézet programfelelősének címezve!*

16 17

A Boschee-féle tízparancsolatot saját kútfőnkből, saját tapasztalataink alapján kiegészítettük. Utalás Paul Géraldy versére.


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG 2. Írjon köszönőlevelet szintén Kováts Lajos nevében Szabó Tibor programigazgatónak címezve, s egyben mentse ki magát azzal, hogy hivatalos elfoglaltságai miatt nem tud a megjelölt időpontban részt venni a banketten.* 3. Javítsa ki az alábbi levelet, és felsorolásszerűen foglalja össze a legfőbb hibáit!* BKE Ált. Közg. kara Dékáni Hivatala tárgy: kérelem Tisztelt Dékáni Hivatal! Egy félreértés tisztázását szeretném Önöktől kérni. A félév megkezdésekor leadott jelentkezésemben – tévedésből – helytelenül töltöttem ki a választható törzstárgyak rovatot, és emiatt a beszámolási időszak folyamán nem tudtam vizsgázni az általam hallgatott tárgyból, hiszen abból nem szerepeltem a vizsgázók listáján. Szeretném tehát kérni, hogy szíveskedjenek korrigálni a hibámat, hogy a félévi vizsgák alkalmával már gazdaságtörténetből és nem filozófiából vizsgázhassak. Megértésüket és munkájukat előre is köszönöm. Tisztelettel:

Varga Péter

I. évf. hallg. * Vesse össze saját levelét a helyes megoldással, s ítélje meg, hogy mennyire sikerült a helyes megoldás legfontosabb elemeit beépíteni a levélbe, illetve milyen mértékben hiányoznak ezek.

3.4. Megoldások 1. megoldás Ramona Kft. Levélcím: 1054 Budapest, József Attila u. 15. Telefon: 34 (1) 319-5176 Fax: 34 (1) 319-5173 E-mail: [email protected] Budapest, 2000. június 3. Ügyintéző: Kiss Béla Iktatószám: 2000/103 Tárgy: Panasz Szabó Tibor programigazgató Csongrádi Egyetem Továbbképző Intézete 6058 Csongrád, Petőfi Sándor út 15. Kedves Programigazgató Úr! Mindenekelőtt magam és kollégáim nevében hadd fejezzem ki elismerésemet az ez év májusában véget ért marketingkurzuson tapasztalt kiváló oktatói munkáért. Őszintén remélem, hogy az újonnan tanultak hozzájárulnak majd cégünk sikeresebb és hatékonyabb működéséhez, annak ellenére, hogy végül nem pontosan 262 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG azon a tanfolyamon vettünk részt, illetve nem azzal az oktatóval dolgoztunk együtt, akit korábban kiválasztottunk. Bevallom, számomra komoly nehézséget jelentett a jelentkezési lap értelmezése és áttekintése. Talán az ebből adódó pontatlanságoknak tudható be a téves csoportbeosztás. Menet közben jeleztük ugyan Kőváry Tamás adjunktus úrnak, hogy a párhuzamos csoportba szeretnénk átjelentkezni, de ő – többszöri ígérete ellenére – sem intézkedett áthelyezésünkről. Április elején, amikor ismételten szóvá tettük, hogy a péntek 10 órakor kezdődő kurzuson könnyebben megoldható lenne munkatársaink folyamatos részvétele, mint a csütörtök 2 órai kezdettel megtartott tanfolyamon, azzal hárította el kérésünket, hogy a kurzus félidején túljutva már nem lenne értelme átjelentkezésünknek. Sajnálom, hogy ez a hiba végül – az egyébként kiváló oktatás ellenére – árnyékot vetett a Ramona Kft. és a Továbbképző Központ hosszú ideje eredményes együttműködésére. Bízom abban, hogy észrevételem elősegíti a hasonló hibák elkerülését, és a könnyebben áttekinthető, ezért eredményesebb jelentkezési rendszer kialakítását. Üdvözlettel: Kováts Lajos igazgató 2. megoldás Ramona Kft. Levélcím: 1054 Budapest, József Attila u. 15. Telefon: 34 (1) 319-5176 Fax: 34 (1) 319-5173 E-mail: [email protected] Budapest, 2000. június 9. Ügyintéző: Kiss Béla Iktatószám: 2000/109 Tárgy: Köszönet Szabó Tibor programigazgató Csongrádi Egyetem Továbbképző Intézete Kedves Programigazgató Úr! Örömömre szolgál, hogy észrevételemmel hozzájárulhattam a jelentkezési rendszer pontosabbá és rugalmasabbá tételéhez. Nagyra értékelem, hogy igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben figyelembe venni a hallgatói igényeket, és őszintén remélem, hogy már a közeljövőben – személyesen vagy munkatársaim révén – lehetőségem lesz megtapasztalni az új rendszer előnyeit. Szeretném megköszönni szívélyes meghívását az évzáró bankettre. Sajnálatos módon a bankett napján üzleti ügyekben külföldön vagyok, így nem tudok megjelenni az Arany Bárány étteremben. Kérem, ezúton fogadja jókívánságaimat az elkövetkezendő tanévre. Üdvözlettel: Kováts Lajos


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG igazgató 3. megoldás Az eredeti levél hibái: ◊ pontatlan és helytelen címzés (nincs feltüntetve, hogy kinek és pontosan milyen címre szánják a levelet); ◊ személytelen megszólítás (a hivataltól kérünk vagy a hivatal egy dolgozójától?); ◊ bekezdések hiányoznak, a szöveg nem tagolt; ◊ a levél írójának elérhetősége (cím, telefonszám, e-mail cím) nincs feltüntetve (csak a borítékon nem elég); ◊ dátum hiánya. A levél javított változata: Dr. Pető Zsuzsa

Tárgy: kérelem

dékán Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Informatikai Kar Dékáni Hivatal Helyben Tisztelt Dékán Asszony! Varga Péter, első évfolyamos hallgató vagyok, és vizsgaengedély ügyében fordulok Dékán Asszonyhoz. A félév megkezdésekor leadott jelentkezésemben – tévedésből – helytelenül töltöttem ki a választható törzstárgyak rovatot (gazdaságtörténet helyett a filozófiát jelöltem meg). A beszámolási időszak folyamán így nem tudtam vizsgázni az általam hallgatott tárgyból, hiszen nem szerepeltem a vizsgázók listáján. Tisztelettel kérem, hogy engedélyezze a gazdaságtörténet vizsga utólagos letételét. Kérem, hogy amint módjában lesz, szíveskedjék erről írásban tájékoztatni (címem: 1106, Tarkarét utca 6.), vagy – amennyiben ez kényelmesebb az Ön számára – hadd kereshessem fel a Dékáni Hivatalt válaszáért. Megértését és fáradozását előre is köszönöm. Budapest, 2001. január 20. Tisztelettel: Varga Péter I. évf. hallgató 23. csoport

3.5. Hivatkozások Anning D. [1997]: Creating a computer-friendly CV. Management, July, Vol. 44. Issue 6, p. 14. Austin-Smith, B. [1998]: A new age of letters. Canadian Dimension, Marc/April, Vol. 32. Issue 2, p. 45. Bennett, J. B. [1992]: The curriculum vitae. College Teaching, Fall, Vol. 40, Issue 4, pp. 155–156.


7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG Browning, R. [1961]: És Pippa énekel… Magyar Helikon, Budapest. Boschee, J. [1987]: The Anatomy of an Interview. In: Newman, Ruth G.: Communicating in Business Today. D. C. Heath and Co. Lexington (MA) – Toronto Flynn, N. [1998]: E-mail: Keep it clean, make it snappy. Business First, Columbus, Vol. 15, Issue 8, October 16. pp. 26–27. Grimm, J. [2000]: E-mail & Netiquette. Editor & Publisher, 04/24/2000, Vol. 133. Issue 17, pp. 40–42. Hamel, G. [1996]: Strategy as Revolution. Harvard Business Review, Vol. 74, No. 4. July–August. Hodgson, P. [1998]: A few words on their behalf. Techniques: Making Education & Career Connections, October, Vol. 73, Issue 7, pp. 34–35. Howard, C. [1987]: When a Reporter Calls. In: Newman, R. G.: Communicating in Business Today. D. C. Heath and Co. Lexington (MA) – Toronto. Klavan, E. [1998]: Current correspondence. Christian Science Monitor, 03/25/, Vol. 90, Issue 82, p.17. Lawrence, L. [1998]: Put It in Writing. Christian Science Monitor, Vol. 90, Issue 243, November, p. 10. Lassányi Tamás [1999]: A véleménynyilvánítás szabadsága az Interneten. Kézirat. Budapest. Mill, J. S. [1980]: A szabadságról. (Ford: Pap Mária.) Magyar Helikon, Budapest. Newman, R. G. [1987] with Danziger, M. A. – Cohen, M.: Communicating in Business Today, D. C. Heath and Company, Lexington (MA) – Toronto. Reboussin, R. – Schwimer, C. J. [1997]: Grant Writing. FBI Law Enforcement Bulletin, September, Vol. 66, Issue 9, pp. 18–24. Scholarship application… [1999]: Scholarship November/December, Vol. 28, Issue 3, pp. 4–5.

application

do‟s

and

dont‟s.

Career

World,

Searching for… [1999]: Searching for scholarships. Source: Career World, Vol. 27, Issue 4, January, pp. 4–5. Theaker, M. [1995]: Entering the era of electronic CVs. People Management, Vol. 1, Issue 16, 08/10/, pp. 34– 36. Wesley, S. [1998]: Peer review of grant applications: What do we know? The Lancet, Vol. 351, No. 25, p. 301. Your business correspondence… [1999]: Your business correspondence. Teaching Music, Guide for Music Educators, February, Vol. 6, Issue 4, p. 4.

3.6. Ajánlott irodalom Hybels, S. – Weaver II, R. L.: Communicating effectively. Random House, New York. McCrimmon, M. [1976.]: Writing with a Purpose. Houghton Mifflin Company. Atlanta – Dallas – London.

4. EPILÓGUS A kutatók feltételezése szerint az első nyelvhasználó lény – a cro-magnoni ősember – harminchatezer évvel ezelőtt bukkant fel a Földön. Ha azt a harminchat évszázadot, amióta emberi módon beszélünk, egyetlen napba sűrítenénk, akkor e nap egy órája másfél évezrednek, egy perce pedig huszonöt évnek feleltethető meg. Tekintsük át most e képletes napnak – az emberi kommunikáció megszakítatlan folyamának – a történéseit! (Himstreet – Baty [1984].) Amikor feljön a hold, a nap utolsó hatodában, este 8 óra 40 körül találják fel az emberek az írást. Ily módon szólhatnak hozzánk olyanok, akiket ezer mérföldek messzesége vagy ezer évek szakadéka választ el tőlünk. E csodálatos találmány eredményeként olvashatjuk ma is a nagy teremtésmítoszokat: a Gilgamest vagy Mózes könyveit, élvezhetjük Euripidész drámáit és Platón „Lakomáját”. 265 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG Az írás ad módot arra, hogy az egyidejűség izgalmával és a szellemi rokonság szívmelengető érzésével kövessük Lu Csi – e könyvben többször idézett – versét. Az ókor végén leírt sorokat kölcsönvéve a kínai mesternél ezerhatszáz évvel később és egy másik földrészen született szerző is a legpontosabban fejezheti ki a gondolatait az alkotás gyötrelmeiről, az írás művészetéről. Az írás azonban a Hat Dinasztia koránál jóval később válik a mindennapok csodájává, akkor, amikor – jelképes napunkon hozzávetőleg 20 perccel éjfél előtt – a mainzi Gutenberg János mester feltalálja a nyomdai szedés műveletét, amelynek révén a műveltség terjedése sokkal egyszerűbb lesz, mint annak előtte volt. „Gutenberg különálló alkatrészeire, a betűkre szedte szét azokat a fatáblákat, amelyekkel először képeket, később aláírásokat és végül könyveket nyomtak. Ez ugyan legelőször is individualista tett, megszabadítás a középkor kötöttségéből, társulati és testületi szellemétől. A szó, a mondat, a gondolat szervezetét felépítő elemek, mintegy sejtek, önállósulnak, szabadokká lesznek, mindegyik külön életet él, végtelen kombinációs lehetőséget nyitva meg. Addig minden szilárd, megadott, statikus, hagyományos volt. Most minden folyékonnyá, változtathatóvá, dinamikussá, egyénivé válik. Az eltolható betű a humanizmus jelképe. De ennek visszája is van: egyúttal minden gépies, irányítható, egyenlő értékű, egyöntetű lesz. Mindegyik betű egyenlő jogú építőkő a könyv szervezetében, s egyúttal személytelen szolgáló, technikai lény…” (Friedell [1995] 288. old.) (Kiemelések tőlem – Sz. K.) A Gutenberg-féle könyvnyomtatás – mint minden nagy újítás az emberek közötti kommunikációban – egy új világ előhírnöke és feltétele. Továbbpergetve a képzeletbeli homokórát, pár perccel a nap vége előtt: éjjel 11 óra 54 perckor tűnik fel Morse találmánya: a távíró. 11 óra 54 és 57 perc között szinte megszakítás nélkül követik egymást azok a technikai vívmányok, amelyek mérföldkövet jelentenek az emberek közötti kapcsolattartásban: az Atlanti-óceán két partját összekötő kábelek, a telefon, a rádió. A vizsgált periódus utolsó három percében – ami a teljes időszaknak csupán egynegyed (!) százaléka – jelenik meg mindaz, amit modern információs és telekommunikációs technológiának nevezünk. A vizsgált időszak utolsó egynegyed százalékában sokkal nagyobb lépést tett előre a kommunikációs technológiák fejlődése, mint az azt megelőző 99,75 százalékában. Az utolsó „három percben” kezd villódzni a képernyő, kezdik róni végtelen köreiket a műholdak az égen. A 24 óra utolsó perceiben váltja fel a diktálást az adatok mágneslemezre rögzítése és a szövegszerkesztő, válnak szokványossá a videokonferenciák, jön, lát és győz az e-mail. A tér és idő végtelen mélységeit áthidalva, mindezek a káprázatos technológiák azonban nemcsak megkönnyítik és meggyorsítják a társadalmi érintkezést, hanem egyben kihívást is jelentenek a beszélővel-íróval szemben. A kommunikáció történelmi sebességváltása azt követeli tőlünk, hogy pontosabban és gyorsabban formáljuk meg mondandónkat. Bármily boszorkányos gyorsasággal is juttathatjuk célba üzeneteinket, még mindig nekünk kell kigondolni és megfogalmazni azokat. Az emberiségnek máig a legnagyobb találmánya a nyelv, amelyet egyetlen technikai csoda sem szárnyalhat túl, a nyelv, amelyet mégis sokszor oly méltatlanul használunk. Nemcsak az idegen nyelveket törjük kerékbe, de anyanyelvünkkel sem bánunk kellő tisztelettel. Durván és elővigyázat nélkül élünk a nyelvi formulákkal és kifejezésekkel, sőt olykor egyenesen visszaélünk velük. A szavak, amelyeknek össze kellene kötniük, gyakran szétválasztanak és szembeállítanak bennünket. A nyelv nem csak arra képes, hogy bizalmat teremtsen a kommunikációban részt vevők között, nem csak arra jó, hogy megosszuk tudásunkat egymással. A nyelv néha csupán arra használtatik, hogy – ahogyan Talleyrand írja – eltitkoljuk gondolatainkat. Máskor a szavakat csak azért hívjuk elő emlékezetünkből, hogy gúnyolódjunk és sebezzünk velük, megalázó feltételeket és ultimátumokat közöljünk a másikkal, megtévesszünk, lekicsinyeljünk és kifosszunk másokat. „Az emberek olyan nehezen közelednek egymáshoz ügyleteikben, annyira kényesek a legcsekélyebb érdekeikre is, annyira okvetetlenkedők, annyira be akarják csapni a másikat, annyira nem akarják, hogy a többiek becsapják őket; annyira nagyra tartják, ami az övék, s annyira lebecsülik, ami a másé, hogy bevallom, nem tudom, hogyan és miképpen köttetnek meg a házasságok és a szerződések, a vásárok, a békék, a fegyverszünetek, egyezmények és szövetségek.” (Jean de la Bruyère. Idézi Gábor [1990].) E könyvben azt a nyelvet szerettük volna közvetíteni, amely a béke, a szövetségek és megegyezések nyelve. A kooperáció nyelvére a tudományos közéletben és az egyetemeken nem kevésbé van szükség, mint másutt, ellenkezőleg: jóval nagyobb mértékben van szükség rá. A világos, őszinte kommunikációnak, a nyelv körültekintő és korrekt használatának mindenütt óriási a jelentősége, de talán a legnagyobb a tanulás és a tanítás során. A nyelvben, amelyet örökségül kaptunk, kimeríthetetlen energiák rejlenek. E feszítőerővel nem csak pályafutásunknak adhatunk kezdősebességet. A nyelv energiáiból futja arra is, hogy szavainkat oly módon tüzesítsük át, hogy azok valóban a dolgok elevenjébe vághassanak. A szép és tiszta beszédbe zárt energiákkal melegíthetjük fel az emberek közötti kihűlő kapcsolatokat, világíthatunk meg homályba burkolózó utakat, győzhetjük le a távolságot nemcsak önmagunk és kollégáink, önmagunk és a közönség, de önmagunk és tárgyunk között is. Ha mindezekhez csak egy kis szikrával is hozzájárult ez a könyv, akkor a szerző már nem dolgozott hiába. 266 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

7. KOMMUNIKÁCIÓ „HIVATALBÓL” AZ EMAILEKTŐL A PÁLYÁZATÍRÁSIG A könyv megítélése természetesen az olvasó dolga. A szerző hajdan élt elődje szavaival zárja könyvét: „Micsoda írásmódot követtem? Az iminnen-amonnan, egytől s mástól tanult tulajdon magamét. Mivel még eddig senki sem adott ki tudtomra egy olyan közönséges jó írásmódot, mely szerént mindnyájan írhatnánk… Annakokáért amit mások írásaiban, leveleiben, szájokban s tulajdon fejemben jónak lenni ítéltem, azt kellett követnem az írásmódra nézve. Ha valaki azért valamely hibámról fundamentomos okokkal meggyőzend, köszönettel fogom venni, és a jó tanács szerént magamat megjobbítom… Addig is pedig, míg a lenne, ki leszen, jól tudom, téve gyűjteményes könyvecském crisisnek, melyen én nem búsulok, hanem még örvendek, kivált ha látni fogom, hogy nem mocskolódó, … hanem hazánk nyelvét szerető criticus rostálánd meg; mely nem gyalázatomra, hanem megjobbulásomra szolgáland.” (Andrád [1988] 51–52. old.)

4.1. Hivatkozások Andrád Sámuel [1988]: Elmés és mulatságos rövid anekdoták. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. Friedell, E. [1995]: Az újkori kultúra története. 1–3. köt. Holnap Kiadó, Budapest. Gábor György [1990]: Gondolatok könyve. Az aforizma francia mesterei. Hatodik kiadás. Magvető Könyvkiadó, Budapest. Himstreet, W. C. – Baty, W. M. [1984]: The Changing World of Communication. (Introduction) In: Himstreet, W. C. – Baty, W. M.: Business Communications. Principles and Methods. 7th Edition. Kent Publishing Company, Boston (Mass).


13. fejezet - Impresszum A könyv elektronikus változatának kiadója Kossuth Kiadó http://www.kossuth.hu A kiadásért felel a Kossuth Kiadó igazgatója. Az e-könyv létrehozásában közreműködött: Katona Zoltán, Pekó Zsolt Projektvezető: Földes László A kötetet szerkesztette Hitseker Mária A borító Kun Gábor munkája ISBN 978-000-0000-00-0 © Szabó Katalin 1997, 2001, 2009 © Kossuth Kiadó 1997, 2001, 2009, 2014 Minden jog fenntartva. http://www.multimediaplaza.com [email protected]


Tárgymutató


Kommunikáció felsőfokon

Recommend Documents