Kommunikáció az élet végén Magyari Judit
A halálhoz való viszonyulás megváltozott. A múlt század elejéig nem fordulhatott elő, hogy valaki egyedül maradjon, és ne legyen mellette valaki, aki segít neki élete végén. Régebben a betegek 20%-a halt meg kórházakban, ma ez a szám kb. 80%.
Miért vált tabuvá a halál, a haldoklás?
a rítusok és hagyományok megváltoztak, illetve megszűntek csökkent a vallásos hit szerepe a természetes közösségek felbomlottak a családmodell átalakult, a családi kommunikáció hiányos a halál és haldoklás hospitalizálódott a haldokló izolálódott, kerülik a haldoklót, így halállal való személyes tapasztalat sincs a halál személytelenné vált (média) a halál metaforizálódott, rák, AIDS
Ma a halálra úgy tekintünk, mint nem természetes folyamatra, hanem úgy, mint szükségtelen rossz, amelyet igyekszünk kiküszöbölni, de legalábbis a lehető legmesszebbre tolni.
Gyakran a beteg állapotának rosszabbodását, betegségének előrehaladását, halálát kudarcnak élik meg az orvosok. Ez a kudarcélmény frusztráló, ezért gyakran az ilyen élményt, az ilyen beteggel való találkozást, kommunikációt kerülik vagy igyekeznek azt minimalizálni.
A terminális állapotú betegek gondozásában két szélsőséges szemlélet alakult ki
.A „mindenáron gyógyítás” a beteg utolsó napjáig. A „teljes lemondás”, a beteg hazabocsátása lényegi ellátás nélkül. A hospice-palliatív ellátás a mindenáron gyógyítás és a teljes lemondás között találja meg a helyes megoldást.
A WHO me ghatározása szerint az alábbi készségek szükségesek a palliatív ellátásban dolgozó szakemberek esetében:
megfelelő kommunikációs készség a beteg segítése a döntések meghozatalában a beteg segítése a megbetegedés és/vagy kezelések komplikációinak feldolgozásában testi – lelki tünetek enyhítése a beteg és családja lelki és spirituális segítésének képessége a haldokló gondozása, a haldoklás folyamatának kezelése
A haldokló betegek ellátása során a nyílt, őszinte, de a beteg teherbíró képességeit is figyelembe vevő kommunikációt kell megvalósítani, amely lehetővé teszi a beteg saját állapotával kapcsolatos érzéseinek, gondolatainak, problémáinak megbeszélését is.
Nem lehet nem kommunikálni. Nem vagyunk születetten jó kommunikátorok. „Elég jó” kommunikáció.
Ha az első orvos-beteg találkozás nyugodt körülmények között történik és legalább 30 percig tart, akkor ezzel megalapozódik a jó orvos-beteg kapcsolat.
K – L – A – S – S modell
A nyílt kommunikációnak egyik eleme a diagnózis közlése - Az információkat fokozatosan, több találkozás alkalmával érdemes megosztani a beteggel. - A beszélgetés során a diagnózist közlőnek fel kell mérnie a páciens eddigi ismereteit, a jövőre vonatkozó elképzeléseit, aktuális pszichés státusát. - A betegnek lehetőséget kell kapnia kérdések feltevésére. A válaszok nyújtsanak reális reményt (ilyen például a fájdalmak és az egyéb tünetek hatékony csillapítása).
Elisabet Kübler-Ross meghatározta a betegséghez, a terminális állapothoz való alkalmazkodás stádiumait: 1. 2.
3. 4. 5.
elutasítás és izoláció Düh Alkudozás Depresszió Végső belenyugvás
Elutasítás szakaszában: nem szabad a hárítást durván áttörni (a realitás figyelembevételével, fokozatosan). Düh fázisában: hagyjuk az érzelmek felszínre törését, nem haragszunk rá, elfogadjuk. A haldoklás utolsó szakaszában: szavak helyett érintés, csendes jelenlét.
Saját szakértelmünk nem garantálja érzelmi elfogulatlanságunkat betegeinkkel szemben, ugyanis a betegséggel, a beteggel kapcsolatos nem tudatos érzelmeink kihatnak a gyógyító munkánkra. Ezekre az érzések re adott tudattalan reakciók azonban diagnosztikai vagy terápiás torzítások forrásai lehetnek. ÖNISMERET
Néhány kutatási eredmény:
Egy kutatásban megkérdezték az embereket, mi a fontos nekik a halállal kapcsolatban, illetve az életük végéhez közeledve. nem szeretnének senki számára terhet jelenteni, ha lehet, elkerülnék a fájdalmat, vegyék figyelembe a haldokló akaratát, vagyis hogy akkor haljon meg, amikor szeretne.
Néhány kutatási eredmény:
Egy felmérés szerint betegek több mint kétharmada (69%) súlyos, halálos betegsége esetén is otthon szeretne maradni, és ott szakszerű ápolásban, gondozásban részesülni. A válaszolók mindössze 19%-a nyilatkozott úgy, hogy amennyiben a betegsége úgy hozza, kórházban szeretné tölteni az utolsó napjait. A megkérdezettek legnagyobb félelemként a kiszolgáltatottságot (55%) a fájdalmat (38%) és az egyedüllétet (7%) jelölték meg. A válaszadók 93%-a súlyos betegsége esetén is nagyon fontosnak tartja az őszinte tájékoztatást.
Néhány kutatási eredmény:
a fiatalabbaknak fontosabb az őszinte tájékoztatás, mint az idősebb korosztály számára. az orvos őszinte tájékoztatását igénylők aránya nagyobb az iskolázottabbak körében. a családtagokkal való kapcsolattartás, azok látogatása egyértelműen nagy jelentőséggel bír. a felsőfokú végzettséggel rendelkezők illetve a magukat vallásosnak tartók szignifikánsan nagyobb gyakorisággal jelölték meg a halál preferált helyszíneként az otthonukat. minél idősebb a beteg (61-70 év között), annál inkább aggódik a kiszolgáltatottságtól és annál kevésbé fél a fájdalomtól. A fiatalabbaknál (30 év alatt) a fájdalomtól való félelem a legnagyobb. a magasabb végzettséggel rendelkező betegek nagyobb arányban félnek a kiszolgáltatottságtól, és kevésbé a fájdalomtól, valamint az egyedülléttől, mint az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők.
Egy összehasonlító vizsgálat:
Több magyar orvos támogatta azt a megközelítést, hogy a terminálisan beteg páciensek életük végéig aktív gyógykezelésben részesüljenek, mint ahány amerikai orvos. A magyar orvosok kisebb arányban értettek egyet a terminális állapotú betegek interdiszciplináris csoport által való kezelésével. A magyar orvosok több mint fele vélte úgy, hogy a terminális prognózis megbeszélése miatt a betegek reménytelenséget éreznek, míg az amerikai orvosok többsége úgy érezte, hogy ez csak ritkán fordul elő. Az amerikai orvosoknak kevésbé okoz nehézséget az, hogy közöljék pácienseikkel a terminális diagnózist. Velük szemben a magyar orvosok arról számolnak be, hogy saját belátásuk szerint közlik ezt, illetve csak akkor közlik, ha kérdezik őket.
Köszönöm a figyelmet!
