8. ELŐADÁS KOMBINÁLT SZÁLLÍTÁS A GLOBÁLIS LOGISZTIKÁBAN A kombinált (multimodális) szállítás esetén egy szerződés keretében két vagy több szállítási alágazat vesz részt egy adott szállítási feladat megoldásában, az áru egy szállítási egységben jut el a feladótól a címzettig. A kombinált szállítás változatai • Konténeres szállítási rendszerek esetében, két vagy több közlekedési alágazat együttműködésével bonyolítják le a feladó és a címzett közötti konténerforgalmat. • Huckepack szállítási rendszerek esetében az egyik közlekedési alágazat szállítójárművein továbbítják a másik közlekedési alágazat szállítójárműveit.
Kombinált szállítási lehetőségek A kombinált szállítás előnyei: • a környezetszennyezés és a zajártalom csökkenése, • a közutak zsúfoltságának csökkenése, • a közlekedésbiztonság növekedése, • a közutak elhasználódásának lassítása, • kedvezőbb energia- és nyersanyag-felhasználás, • a vasút és a vízi út szabad kapacitásának kihasználása, • a közúti fuvarpiac megvédése, illetve növelése. A kombinált forgalom termináljai A kombinált forgalom termináljai a helyi és/vagy a körzeti, valamint a távolsági áruszállítást lebonyolító közlekedési alágazatok (pl. vasút-közút, vasút-vízi) kapcsolódási helyei. A terminálok kialakítását és technológiáját elsősorban az határozza meg, hogy az adott terminál a kombinált forgalom mely változatának lebonyolításában vesz részt, azaz röviden mi (vagy melyek) a terminál fő funkciója 1
(vagy funkciói). Ezért megnevezésük pl.: konténer-terminál, huckepack-terminál, RoRo terminál. Abban az esetben, ha a terminál vegyes profilú, azaz többféle kombinált forgalom lebonyolításában vesz részt, a terminált röviden kombi-terminálnak nevezik. A terminálok fő funkciói: • Rakodás: o A szállítási egységek (konténerek, csereszekrények) fel-, lerakása, illetve közvetlen átrakása a távolsági és a helyi, illetve a körzeti szállítás járművei között, o A konténerek, csereszekrények, bárkák, stb. ürítése, megrakása, o A szállítási egységek el-, illetve felfuvarozása a helyi, illetve körzeti forgalomban, • Tárolás: o Átmeneti tárolás a helyi, illetve körzeti és a távolsági szállítás közben, o Hosszabb időtartamú bértárolás a fuvaroztatók megbízásából, • Vámkezelés, vámudvari szolgáltatások, • Egyéb szolgáltató funkciók (pl. büfé). Konténeres szállítás A konténeres szállítás valamennyi közlekedési alágazattal megvalósítható. A szállítási láncban a helyi, körzeti szállítást (fel- és elfuvarozást) rendszerint közúton végzik, a távolsági szállítás pedig vasúton vagy vízi úton történik. A leggyakrabban a közúti-vasúti és a közúti-vasúti-tengeri kombinációk fordulnak elő. A légi áruszállításban általában nem alkalmazhatók a földi szállításnál használt konténerek, ezért az áruk átrakására van szükség. Nagykonténerek rakodási feladatai • Konténerterminálokon: o Konténerek közvetlen átrakása a különböző (esetleg azonos) közlekedési alágazatok szállítójárművei között, o Közvetett átrakás esetén a konténerek lerakása a beszállító járművekről és tárolótérre helyezése, illetve a kiszállító járművek megrakása a tárolótérről, o Konténerek átcsoportosítása a tárolótéren, • A fuvaroztatók telephelyein: o Konténerek le, illetve felrakása a be-, illetve kiszállító járművekről(re), o Tárolótéri konténermozgatás. Rakodóeszközök • Minden konténermozgató-, rakodógép önműködő konténermegfogó keretekkel van ellátva, • Terminálátrakási feladatokra konténer-bakdarukat (kikötőben kikötői konténerdarukat), illetve teleszkópgémes mobil rakodógépeket használnak, 2
• Üres konténerek mozgatására nyeregkocsikat, illetve emelőtargoncákat használnak, • A fuvaroztatók telephelyein oldalrakodós gépkocsik, vagy alkalmazhatóak.
speciális bakdaruk
Konténerrakodó targonca
Konténerrakodó kikötői bakdaru
Huckepack szállítási rendszerek Közúti-vasúti kombinált szállítás
A közúti-vasúti huckepack szállítási rendszerek főbb jellemzői 3
A Ro-La rendszer lényege, hogy a tehergépkocsik homlokrakodón át felhajtanak az alacsony rakfelületű vasúti kocsikra. A célállomáson a közúti járművek hasonló módon saját keréken gördülnek le a szerelvényről. A rendszer előnye, hogy nem igényli a közúti járművek különleges kialakítását, valamint, hogy egyszerű és gyors a fel- és lehajtás. Hátrányként említhető a különleges vasúti kocsik nagy beszerzési költsége. A csereszekrény a közúti jármű levehető felépítménye, fém oldalfalú ponyvázott ERKE, ami normál pőrekocsin vagy konténerszállító vasúti kocsin szállítható. Jellegzetessége, hogy a meg-, ill. kirakás helyén támasztólábakra állítható, és a gépkocsi kihajthat a csereszekrény alól. Elszállításkor a kocsi ugyancsak fel tudja venni alátolatással. Bimodális rendszerek A bimodális rendszerek közúti félpótkocsik vasúti szállítását teszik lehetővé anélkül, hogy ehhez speciális vasúti teherkocsikat kellene alkalmazni. A vasúti teherkocsikat speciális vasúti forgóvázak helyettesítik. A bimodális rendszerek közül Amerikában a RoadRailer terjedt el. Ennek alapján Európában a Kombirail-rendszert fejlesztették ki 1992-ben. A Kombirail-rendszer félpótkocsijai megfelelnek valamennyi nemzetközi közúti közlekedési előírásnak, ugyanakkor vasúti sínpályán is tudnak közlekedni. A bimodális rendszerek fő előnyei a közúti-vasúti kombinált rendszerekhez képest • kedvezőbb össztömeg/hasznos tömeg kihasználás • egy irányvonatban több közúti jármű egység szállítható • egyszerű termináli infrastruktúra (50 m hosszú betonozott vasúti pályaszakasz) • ugyan az így szállítható pótkocsi 10-20%-al drágább, de a vasúti oldalon jelentős költségmegtakarítás érhető el A közúti- vízi kombinált szállítás A Ro-Ro (Roll on - Roll off) rendszerű közúti-vízi kombinált szállítás lényege, hogy a közúti járművek - megfelelően kiépített rakodókon át saját kerekein felgördülnek a vízi járművek (kompok, uszályok, hajók) rakfelületére, illetve a vízi szállítási út végpontján hasonló módon legördülnek azokról. A rendszer előnye, hogy bármilyen közúti jármű szállítható ilyen módon, valamint, hogy a fel- és lehajtás egyszerű és gyors művelet. A kompokat, komphajókat elsősorban az átkelőforgalom lebonyolítására használják. Gyakran vegyes funkciójúak, személy- és áruszállító közúti járműveket egyaránt szállítanak, de vannak olyan tengeri komphajók is, melyek vasúti szerelvények továbbítására is alkalmasak. A közúti-tengeri kombinált szállítás A Ro-Ro hajóknál a hajó hátsó vagy mellső részén, esetleg az oldalán elhelyezett felhajtó rámpákon át gördülnek a közúti járművek a hajótér belsejébe. A nagyobb hajókon a járművek több fedélzeten is elhelyezhetők. Egyes Ro-Ro hajókon vasúti szerelvények is szállíthatók. Ro-Ro hajók elsősorban a rövid távú tengeri forgalomban közlekednek. Tipikus Ro-Ro forgalmi területek pl. a Földközi tenger, az Északi tenger, a Keleti tenger, az Ír tenger és a Karib tenger. 4
A közúti-folyami kombinált szállítás A közúti-folyami kombinált szállítás esetén folyami Ro-Ro hajókon vagy uszályokon továbbítják a közúti járműveket. Amíg a Ro-Ro rendszerű szállításnak a tengereken való elterjedését elsősorbana szűk kikötői kapacitások megszüntetése, a kikötői várakozási és rakodási idők megrövidítése iránti törekvés indokolta, addig a belvízi utakon a fenti szempontok mellett a fő cél a közutak tehermentesítése, valamint energia-megtakarítások elérése volt. A folyami Ro-Ro szállítás főbb előnyei a hagyományos vízi áruszállítással szemben • A kikötői állásidő csak töredéke a hagyományos hajókénak • kis rakodási költség (nincs szükség az áruk átrakására, azaz nem kell költséges rakodóberendezés) • járművei kisvízi időszakban is üzemeltethetőek (40-60% a merülés a hagyományos hajókhoz képest) • nincs szükség külön kikötőre, hiszen a komplejárók is megfelelnek Főbb hátrányai • RoRo üzemű hajók beszerzési költsége nagy • tényleges hajóhordképesség-kihasználás a hagyományosé alatt marad (nagy holttömeg) Folyami-tengeri kombinált szállítás A folyami-tengeri kombinált szállítás lehetővé teszi, hogy a szárazfölt belsejében vízi úton feladott rakomány átrakás nélkül legyen eljuttatható egy mási kontinens belsejében levő folyóparti rendeltetési helyére. A különleges kialakítású belvízi (folyami) uszályokat (bárkákat) un. bárkaszállító hajókkal (barge carriers) szállítják a tengeren. Ennek az un. Si-So (Swim in - Swim out) rendszernek az a lényege, hogy a bárkák beúszással jutnak a hajóba. Bárkaszállító hajók alkalmazásának előnyei • elmarad az áruk hagyományos átrakása a folyami-tengeri kikötőkben • a bárkaszállító hajók az üzemidő 85-90%-át töltik a tengeren a hagyományos kialakítású hajók 35-40%-val szemben, tehát több mint kétszeres hatékonyságú • üzembe állításuk nagy beruházási költséggel jár, de a termelékenység növekedésével a szállítási költségek jelentősen csökkennek • a bárkák rakodása nem zavarja a kikötői munkát • a rakodás függetlenné válik az időjárástól • a nagy teherbíróképességű és méretű bárkákon sokféle áru szállítható • a bárkák rakodása közben nem keletkezik árukár
5