ÖKOLÓGIAI HATÁSOK KOMPLEX

ÖKOLÓGIAI HATÁSOK KOMPLEX MÉRÉSÉRE ALKALMAS MÓDSZERGYŰJTEMÉNY

(RETECOL)

KÉSZÍTETTE: Hatvani Környezetvédő Egyesület 2006

TARTALOMJEGYZÉK I. Talajtani vizsgálati módszerek ............................................................................3 I.1. A talaj fogalma, funkciói, szerepe az ökológiai rendszerben .......................3 I.2. A talajmonitoring célja, kritériumai..............................................................4 I.3. Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer (TIM)...........................6 I.4. Talajmonitoring rendszer kijelölése és talajmintavétel a Gödöllő-isaszegi tórendszer, valamint az Ökörtelek-völgyi hulladéklerakó területén .................10 II. Botanikai vizsgálati módszerek........................................................................13 II.1. Vízi növényzet vizsgálati lehetőségei .......................................................13 II. 2. A Terresztris ökoszisztémák botanikai kutatási lehetőségei ....................19 II.3. Botanikai monitoring kijelölése a Gödöllő-isaszegi tórendszer, valamint az Ökörtelek-völgyi hulladéklerakó területén........................................................29 III. Egyéb, a célterületekhez kötődő ökológiai vizsgálati módszerek ................29 III.1. A víztestek jellemzésére javasolt, EU VKI –nek is megfelelő mutatók ..29 III.2. Meteorológiai vizsgálatok .......................................................................31 III.3. Kovaalga vizsgálatok ..............................................................................32 III.4. Fitoplankton vizsgálatok ..........................................................................33 III.5. Halfaunisztika, halközösségek vizsgálata ................................................34 III.6. Gerinctelen makrofaunavizsgálatok.........................................................36 III.7. Szaprobiológiai vízminősítés ...................................................................36 IV. A felhasznált irodalom jegyzéke .....................................................................38

2

I. Talajtani vizsgálati módszerek I.1. A talaj fogalma, funkciói, szerepe az ökológiai rendszerben A felszín természetes eredetű, ásványi és szerves anyagok bonyolult kapcsolatából álló képződménye a talaj, hazánk egyik legfontosabb, feltételesen megújítható természeti erőforrása. Számos meghatározása közül a legismertebb és legáltalánosabb definíció szerint a Föld legkülső, szilárd burka, amely a növények – és más élőlények – életteréül, termőhelyéül szolgál. Legfontosabb tulajdonsága, hogy a rajta élő növényzetet a megfelelő időben és kellő mennyiségben képes ellátni vízzel és tápanyagokkal. Ezen meghatározás alapján elsődlegesen, mint a termelés eszközére tekintünk a talajra. Ugyanakkor a talaj lényegesen több ennél. Elhelyezkedése miatt termelési szerepe mellett környezetvédelmi, természetvédelmi és kultúrtörténeti funkciója sem elhanyagolható. A talajban egyesül és hat egymásra ugyanis a kőzetburok, a vízburok, a légkör és az élővilág. Ezt szem előtt tartva tehát nem szabad elfelejtenünk, hogy a talaj más természeti erőforrások integrátora, reaktora és transzformátora; a biomassza-produkció színtere; fontos gén-rezervoár, valamint a hőmérséklet, tápelemek és a víz természetes tároló közege. További értéke, hogy természetes szűrőként működik és nagykapacitású pufferközegünk. Mindezek mellett pedig a technikai hasznosítási lehetőségek nyersanyaga; az építkezések helye, valamint a Föld- és kultúrtörténet archívuma. Ezen funkciók alapján HARRACH (1993) a talajok ökológiai szerepét a szabályozó szerep (anyagkörforgás, szűrő és tompító hatás, vízgazdálkodás stb.), az élettér és a termékenységi (növényi produkció) szerep szerint osztályozza. Hangsúlyozza, hogy a talaj többrétű hasznosításakor konfliktusok léphetnek fel. Ilyenek pl. a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás, a hulladékgazdálkodás, a természetvédelem, a szabadidős hasznosítás és a táj esztétikája közötti konfliktushelyzetek. A termőhelyhez alkalmazkodó talajhasználat figyelembe veszi a táj ápolását, a táj arculatának megóvását, valamint a talajok és ökológiai szerepük védelmét. A talajok tartalmazzák és egyesítik a tájat is létrehozó természeti adottságokat, a társadalmi környezet viszont a talajokra gyakorolt hatásokkal (pl. mezőgazdaság) hat a tájalakulásra. Így a talajokon keresztül elemezhetővé válik a természeti és társadalmi környezet, amelyek egymásra hatása hozza létre a természeti- és termesztőtájat egyaránt. A talajok megismerése, állapotuk felmérése, nyomon követése és monitoringozása elengedhetetlen ahhoz, hogy az adottságaihoz igazodó tájhasználatot valósítsunk meg, és a talajhasználat során fellépő, illetve jelentkező hibákat, káros folyamatokat észleljük, és szükség esetén időben orvosoljuk. Az emberi élet minőségének kritériumai között három biztosan szerepel: megfelelő mennyiségű és minőségű egészséges élelmiszer; tiszta víz; kellemes környezet. Mindhárom szorosan kapcsolódik az agroökoszisztémákhoz, azok tényezőihez, kiemelten a talajhoz. Magyarország viszonylag és általában kedvező agroökológiai adottságokkal rendelkezik. Ezt a kedvező helyzetet azonban ezen adottságok nagy és szeszélyes tér- és időbeni variabilitása, valamint az alábbi tényezők korlátozzák, veszélyeztetik: A folyamatok szabályozásának tudományos megalapozásához, az ökológiai változásokhoz kapcsolódó pedológiai folyamatok értékeléséhez korszerű adatbázist, monitoring rendszert kell létrehozni a talaj tulajdonságairól, vízgazdálkodásáról, anyagforgalmáról (VÁRALLYAY 2005).

3

I.2. A talajmonitoring célja, kritériumai A talajtani monitoring célja a megváltozott körülmények következtében várhatóan létrejövő talajtani és talajökológiai változások, folyamatokat nyomon követése és értékelése. Feladatuk, hogy rendszeres mintavételezés és vizsgálatok alapján azokról a talajparaméterekről szolgáltassanak információkat, amelyek a talajfunkciók szempontjából fontosak (pl. tápanyag-ellátottság, szervesanyag tartalom, biodiverzitás, nehézfém szennyezés…stb.). A talaj tulajdonságainak térbeli és időbeli változatosságának, a talajképző folyamatok közötti kölcsönhatások nagy számú kombinációjának eredményeként hazánk talajtakarója igen mozaikos. A talaj monitoring rendszer kiépítése során így felmerült a kérdés, hogy milyen rendszer szerint történjen a mérési pontok helyének kijelölése: valamely elfogadott szisztematikus rendszerben (raszterhálóban), vagy természetföldrajzi egységenként, esetleg hatásterületenként. A monitoring rendszer kiépítésekor elsődleges szempont annak a tér- és időléptéknek a meghatározása, amelyben az egyes talajtulajdonságok területi, illetve időbeli változatosságát nyomon szeretnénk követni. Talajaink térbeli változatosságát nagyléptékben, térségi szinten szükséges jellemezni. Ez alapvetően két lépésre épül: az első a referencia szelvények kijelölése és megmintázása, a második a szelvényadatok térbeli kiterjesztése. Az egyes talajtulajdonságok változékonyságának időléptéke igen különböző. Így például a talaj hőmérséklete és nedvességtartalma a nagyon, a talaj térfogattömege, összes pórustérfogata és telítettségi vízvezető-képessége a közepesen, míg a textúrája és a szemcsék fajsúlya az igen lassan változó jellemzők közé tartoznak. A monitoring rendszer működtetése során ezért az egyes talajtulajdonságokat a változékonyságukhoz mérhető időléptékben szükséges jellemezni. A nagy változékonysággal bíró talajtulajdonságok mérése folyamatosan detektáló műszerek, szondák telepítése lenne eredményes. A közepes változékonysággal bíró talajtulajdonságok mérésére évente 1-2-3 alkalommal célszerű sort keríteni, míg az időben stabil talajtulajdonságokat állapotfelmérés során határozzák meg. A kijelölésnél alapvető követelmény a reprezentativitás, vagyis az, hogy a mérési pont megfelelően jellemezze az egység (pl. természetföldrajzi) talajviszonyait, ezzel lehetőséget teremtve a talajállapot jellemzésére és a bekövetkezett változások nyomon követésére. Reprezentativitás kapcsán beszélhetünk térbeli, valamint időbeli reprezentativitásról. A térbeli reprezentativitás és kiterjeszthetőség elve szerint: a mintaterületen és környezetében található viszonylag nagy kiterjedésű ökológiai egységhez reprezentatív talajszelvény legyen hozzárendelve; a reprezentatív szelvény talajtulajdonságai jellemzőek legyenek az adott talajféleségre a vizsgált területen és megfelelően reprezentálják az adott talaj tulajdonságaiban várhatóan végbemenő változásokat. Időbeli reprezentativitás elve szerint: a referencia szelvényekben az egyes talajtulajdonságok olyan gyakran legyenek meghatározva, amennyire azt az adott talajtulajdonságok változékonysága megköveteli, figyelembe véve a terület megváltozása következtében esetlegesen fellépő, a természetes körülményekhez képest esetenként felgyorsult változásokat is. Ezen elvek betartása mellett előnyben részesültek azok a területek:

4

-

-

-

amelyekre vonatkozóan vannak régebbi talajtani adatok (talajtérkép, speciális céltérkép, talajtani szakvélemény, talajvizsgálati eredmény, feltárt talajszelvény stb.), mivel így a rendelkezésre álló adatok időben a múlt felé kiterjeszthetőek, a bekövetkező, vagy bekövetkezett változások jobban nyomon követhetőek; ahol a természeti környezet egyéb elemeire is folynak mérések (meteorológiai állomás, talajvízszint észlelő kút, hidrológiai megfigyelőállomás, földtani mélyfúrás stb.), mivel ezek lehetővé teszik a talajtani változások és az egyéb természeti viszonyok közötti összefüggések elemzését; ahol szabadföldi tartamkísérletek vannak, így azok kísérleti eredményei összevethetők a mérési pont észlelési eredményeivel.

A talajmonitoring rendszer jól köthető, elemei szelektíven válogathatók az ökológiai jellegű monitoring rendszerekhez. Ez utóbbiak közül táblázatos formában válogattuk össze a munka szempontjából perspektivikus, meglévő vagy kidolgozás alatt álló, a talajmonitoringhoz kapcsolódó vagy abból merítő rendszereket (1. táblázat). Az adatgyűjtő és megfigyelő program neve

Jellege

Célja

CORINE Felszínborítás

digitális adatbázis

Natura 2000

Térkép, adatbázis

kvantitatív, megbízható és összehasonlítható felszínborítási információ biztosítása Hazánk Natura2000 területek lehatárolása

Térkép, adatbázis alapkutatás

A biodiverzitás monitorozása meghatározott állat- és növényfajok alapján

Nemzeti Biodiverzitásmonitorozó Rendszer Magyarország erdőterületeinek digitális adatállománya Magyarország talajveszteség becslő térképe

Digitális, könyv

Méretarány 1:100 000 1:50 000 1:100 000 NA

NA

Digitális

Az erózió ábrázolása

1:100 000

Nemzeti AgrárKörnyezetvédelmi Program

Digitális térképi adatbázis

Adatszolgáltatás és értékelés az agrárkörnyezetgazdálkodási programokhoz, az NAKP programcsomagokhoz

1:100 000

Természetvédelmi Információs rendszer

digitális

taxonómia, szünfenobiológia term.véd. területek adatai, eseményei

1. táblázat: Talajmonitoringhoz kapcsolódó vagy abból merítő egyéb rendszerek A reprezentativitás mellett a monitoring rendszer kiépítésekor a komplexitás valamint a megközelíthetőség és működtethetőség elvét is szem előtt kell tartani. A komplexitás elve szerint a talaj monitoring rendszernek integrálódnia kell egy, már működő monitoring rendszerbe és megfelelően integrálnia kell magába a talajökológiai,

5

természetvédelmi és tájökológiai, valamint szükség esetén az agroökológiai monitoring rendszert. Megközelíthetőség és működtethetőség elve értelmében a referencia szelvényeket és a mintavételi helyeket úgy kell kijelölni, hogy azok földrajzi koordinátáik alapján bármikor újra felkereshetőek legyenek és lehetőleg védhető, könnyen megközelíthető helyen helyezkedjenek el. A fenti feladatok megoldása érdekében került kidolgozásra, bevezetésre és kipróbálásra a hazai Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer, amely útmutatót, valamint mérési pontjai által referencia helyszíneket is nyújt az ökológiai jellegű monitoring-tevékenység talajtani megalapozásához. A rendszer elemeit az alábbiakban mutatjuk be. I.3. Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer (TIM) A talaj funkcióit minél jobban elősegítő tájgazdálkodási rendszer kiépítésének feltétele a talajoknak részletes, megfelelő számú mintavétel alapján történő állapotfelmérése, valamint a működést megfigyelő-hálózat kiépítése és üzemeltetése. A hazánkban 1992 óta üzemel talajmonitoring rendszer (Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer, továbbiakban TIM), amely alkalmas volt az elmúlt évtized célkitűzéseinek teljesítésére. A TIM koncepcióját és rendszertervét az MTA-TAKI irányításával szakértői bizottság dolgozta ki 1991-ben (BUZÁSNÉ et al.). Fenntartása és üzemeltetése kizárólagosan állami feladat, működése kiterjed az ország egész területére, művelési ágak, tulajdonjog és egyéb szempontok szerinti korlátozások nélkül. A TIM mérési pontjai - az előző fejezetben ismertetett elvek figyelembe vételével - kisebb természetföldrajzi egységek jellemző területein kerültek kijelölésre. A mérőhálózat 3 megfigyelési pont típust foglal magába: Az országos törzsmérő hálózat (I) 865 ponttal reprezentálja az ország mezőgazdasági művelésű területeinek talajállapotát. Az erdészeti mérőpontok (E) 183 ponttal jellemzik az erdei ökoszisztémák alatti talajokat. Kijelölésükben szerepet játszott az a tény, hogy az erdőterületek viszonylag érintetlenebbek, káros hatásoknak kevésbé kitettek, mint a mezőgazdasági területek, így igen jó referenciát jelenthetnek. A speciális mérőhelyek a veszélyeztetett, illetve már szennyezett területek jellemzését szolgálják 188 ponton. A speciális mérőhelyek elhelyezése úgy történt, hogy az ország területén lehetőleg minden típusú szennyeződést, illetve szennyezés-veszélyt észlelni lehessen. Természetesen ennyi mérési ponttal nem lehetséges a folyamatok részletes nyomon követése az egész ország területén, csak arra szolgálnak, hogy jelezzék a kritikus, problematikus helyeket és az itt mért adatok alapot szolgáltassanak egy-egy speciális megfigyelő rendszer kiépítéséhez. A speciális pontok típusai: - Degradálódott területek. Főleg mezőgazdasági művelésű területeken elsősorban a természeti erők, valamint az ember tevékenységével létrehozott degradációs folyamatok által veszélyeztetett talajok: szél és víz okozta erózió, savanyodás,

6

-

sófelhalmozódás, szikesedés, tömörödés, talajszerkezet leromlás, biológiai degradáció, talajszennyezés. Ivóvízbázisok hidrogeológiai védőterületei. Fontosabb tavak és tározók vízgyűjtője. Erősen szennyezett ipari körzetek. Szennyvíziszap, szennyvíz, hígtrágya elhelyező mezőgazdasági területek. Erősen szennyezett agglomerációs körzetek, üdülőövezetek. Hulladék és veszélyes hulladék lerakóhelyek környéke. Roncsolt felületek (felszíni bányászat, ipar, infrastruktúra által roncsolt felszínek, rekultivált meddőhányók stb.). Közlekedés által érintett területek, autópályák környezete. Természetvédelmi területek. Környezeti szempontból érzékeny területek (pl. védett területek pufferzónája)

Az előzetesen kijelölt pontok helyét – a vizsgálati eredmények összevethetősége miatt pontosan bemérték GPS (Global Position System) készülékkel, majd a GPS koordinátákat számítógépes korrekció után átszámították földrajzi koordinátákra. Ez lehetővé tette egyrészt azt, hogy minden évben pontosan visszataláljanak a szelvény helyére (navigálás GPS-el), másrészt azt, hogy a keletkezett adatokat földrajzi információs rendszerben (GIS) tárolják és dolgozzák fel. A talajszelvények helyét pontosan bejelölték 1:10 000 léptékű térképen is. Az első felvételezés során, 1992 őszén a TIM helyszínein szabályos talajszelvény feltárására került sor. A talajszelvény helyének meghatározása mellett a szelvény általános adatainak rögzítését is elvégezték (talajszelvény mélysége, humuszos réteg vastagsága, karbonátos réteg megjelenési mélysége, fenolftalein lúgosság megjelenése, talajvízszint mélysége, talajképző kőzet). A genetikai szintek, illetve talajrétegek lehatárolása után következett a szelvény morfológiai leírása, szintenként. Helyszíni talajvizsgálati jegyzőkönyvben kerültek rögzítésre az alábbi adatok: genetikai szint jele, mélysége, színe, fizikai féleség, szerkezet, tömődöttség, nedvesség, pezsgés, fenolftalein lúgosság, kiválások, konkréciók, durva vázrész, talajhiba, gyökérzet, szintek közötti átmenet. Végül meg kellett határozni a talaj típusát, altípusát, változatát. A mintavétel előtt minden talajszelvényről fényképfelvétel készült. A talajszelvény feltárását, leírását, a talajtípus meghatározását és a mintavételt részben a rendelkezésre álló módszerkönyvek, részben a felvételezők számára elkészített útmutató alapján kellett elvégezni. A részletes alapfelvételezést követően azóta évente fúrással végzik a mintavételt, talajszelvény feltárása már nem szükséges. A mintákat azonban azonos módon, genetikai szintenként, vagy rétegenként kell megvenni 150 cm mélységig. Nagyon fontos volt annak meghatározása, hogy a mintavétel minden évben, azonos időben történjen, hiszen néhány talajtulajdonság erőteljes szezondinamikát mutat és csak a közel azonos időben vett minták eredményei vethetők össze az évek során. Az időpont kijelölésénél másik fontos szempont volt, hogy viszonylag kevés mezőgazdasági kultúra borítsa a területeket, hogy a helyszíni munkával lehetőleg minél kevesebb kárt okozzanak. Mindezek figyelembevételével a mintavételt minden évben szeptember 15. és október 15. között kell elvégezni. Az indulás évében minden talajszelvény minden szintjéből külön 2 kg mintát kellett venni egy talajarchívum részére. Az archivált minták lehetővé teszik, hogy az alapállapotra vonatkozóan olyan vizsgálatokat is elvégezhessenek majd, ami eredetileg nem volt a tervben.

7

A TIM pontok mintáin az alapállapot rögzítése érdekében az első évben igen széleskörű vizsgálatokra került sor. A vizsgálandó paraméterek egy részét, csak egyszer, ebben az első évben határozták meg. Az egyes talajtulajdonságok időbeli változékonyságától függően a vizsgálatokat évente, 3 vagy 6 évenként kell megismételni (2. táblázat). Meghatározandó talaj-jellemző Térfogattömeg Mechanikai összetétel Arany-féle kötöttségi szám (KA) Higroszkóposság (hy2) Teljes vízkapacitás (pF0) Szabadföldi vízkapacitás (pF 2,5) Holtvíztartalom (pF 4,2) Hasznosítható vízkészlet (pF 2,5-pF 4,2) CaCO3-tartalom ha > 5 % ha 1-5 % ha < 1 % pH(HOH), ha a CaCO3 tartalom> 1 % <1% pH(KCl), ha a CaCO3 tartalom > 1 % <1% Hidrolitos aciditás, ha a talaj nem karbonátos Kicserélődési aciditás, ha a talaj nem karbonátos Összes vízoldható sótartalom Összes só szikes, vagy szikesedésre hajlamos talajok 1:5 arányú vizes kivonat elemzése (CO23HCO3-, Cl-, SO42-, Ca2+, Mg2+, Na+, K+) /nagyobb sótartalmú talajokon/ Szódalúgosság (szikes talajokon) Szervesanyag tartalom Adszorpciós kapacitás Kicserélhető kationok (Ca2+, Mg2+, Na+, K+) Összes N-tartalom Nitrát-nitrit tartalom "Felvehető" növényi tápelemek mennyisége (P, K, Ca, Mg, Cu, Zn, Mn, Na, Fe, B, Mo) "Toxikus"(vagy toxikussá válható) elemek mennyisége:(Al, As, B, Cd, Co, Cr, Cu, Hg, Mn, Mo, Ni, Pb, Zn) Cellulóz teszt a talaj biológiai Dehidrogenáz aktivitás aktivitásának CO2-produkció jellemzésére Természetes radioaktivitás

Első év * * * * * * * * * * * * * * * * *

Évente

* * * *

3 évente

*

*

* * *

* * * * * * * *

*

*

* *

6 évente

* * * * * * * *

* * * * * *

* * * *

8

Talajvíz kémiai összetétele (pH, EC, Ca2+, Mg2+, Na+, CO32-, HCO23-, Cl-, SO42-, * NO3- NO2-, PO43-,)

*

2. táblázat: A TIM-ben elvégzendő vizsgálatok köre és gyakorisága (MARTH és KARKALIK 2004) A TIM pontok mintáin a talajtani laboratóriumban az alábbi tulajdonságok kerültek meghatározásra: Talajfizikai és vízgazdálkodási tulajdonságok: - Arany-féle kötöttségi szám (KA), - mechanikai összetétel, - higroszkóposság (hy), - térfogattömeg, - teljes vízkapacitás (pF0), - szabadföldi vízkapacitás (pF2,5) - holtvíz tartalom (HV, pF4,2) - hasznosítható vízkészlet (DV) Talajkémiai jellemzők, tápanyagtartalom: - kémhatás /pH(H2O), pH(KCl)/, - összes vízoldható sótartalom, - fenolftalein lúgosság, - hidrolitos aciditás, - kicserélődési aciditás, - szervesanyag tartalom, - szénsavas mésztartalom, - adszorpciós kapacitás (T érték), - kicserélhető kationok, - 1:5 arányú vizes kivonat, - NO3-+NO2-, összes nitrogéntartalom - felvehető tápanyagtartalom (P, K, Mg, Na, Ca, Cu, Zn, Mn, Fe, B, Mo). - oldható toxikus elemtartalom (As, Cd, Co, Cr, Hg, Mo, Ni, Pb, Zn, Cu). - összes toxikus elemtartalom (As, Cd, Co, Cr, Hg, Mo, Ni, Pb, Zn, Cu). Talajvízmintákból meghatározandó paraméterek: - kémhatás, - vezetőképesség, - Ca2+, Mg2+, Na+, K+, CO32-, HCO3-, Cl-, SO42-, NO3-, NO2-, PO43-. Talaj mikrobiológiai vizsgálatok: - nedvességtartalom, - CO2 produkció meghatározása, - cellulózbontó aktivitás, - dehidrogenáz enzimaktivitás meghatározása.

9

Radioaktivitás: A talajban előforduló fontosabb természetes és mesterséges izotópok meghatározását a talaj felső 10 cm-es rétegéből kell elvégezni, de csak megyénként 5 szelvényből, tehát az ország területéről összesen 95 mintából. A vizsgált természetes radioaktív izotópok: 238U - 226Ra sor, 232Th sor, 40K, a mesterséges radioaktív izotópok: 134Cs, 137Cs. Eróziós mérőpontok vizsgálata: A talajréteg vastagságának mérése. A vizsgálathoz a felszín alá, azzal párhuzamosan 1 m2 felületű, 10 mm vastagságú alumínium lemezt helyeztek el. A lemez helyzetét GPS készülékkel rögzítették, majd penetrométer segítségével a visszatöltött talaj vastagságát megmérték. Az ülepedést követően évenként végzik a termőréteg vastagságának mérését, amelyből nemcsak az erózió, vagy a ráhordás mértékére lehet következtetni, hanem az esetleges tömörödésre is. Egyedi vizsgálatok: - növényvédő szermaradék vizsgálatok, - klórozott szénhidrogének, - triazinszármazékok, - fenoxi karbonsavak, - karbamátok, - foszforsavészterek - szerves mikroszennyezők: összes alifás szénhidrogén (TPH), benzol, fenolok, policiklikus aromás szénhidrogének (PAH), halogénezett aromás szénhidrogének, poliklórozott bifenilek (PCB), dioxinok, dibenzofuránok - As, Cd, Co, Cr, Cu, Hg, Mo, Pb, Zn A TIM teljes körű talajtani monitoring rendszert jelent, amelynek egyes elemei jól összeválogathatók különböző jellegű, talajtani alapozást igénylő környezetterhelési, természetvédelmi, ökológiai és agroökológiai vizsgálatokhoz, nyomon-követésekhez. Általánosságban javasolható a talajtani alapadatok felvételezése, majd a munka céljának megfelelő vizsgálati sor szakmai megfontoláson alapuló (talajtani szakértő által végzett) összeállítása, a vizsgálatok megismétlésének ütemezése. Mindezt terepbejárással, a munka céljának megfelelő helyszín és monitoring pont kijelölésével kell megtenni, figyelembe véve a már meglévő és vizsgált TIM helyszínek bekapcsolásának lehetőségét. I.4. Talajmonitoring rendszer kijelölése és talajmintavétel a Gödöllő-isaszegi tórendszer, valamint az Ökörtelek-völgyi hulladéklerakó területén Célok A Gödöllő-isaszegi tórendszer, valamint az Ökörtelek-völgyi hulladéklerakó területén a környezeti biztonság elérésének egyik nélkülözhetetlen eszköze az ökológiai rendszerek változásának nyomon követése. Az élő rendszerek működésének egyik alapfeltétele a szennyeződésmentes, természetes talajképződési folyamataiban megőrzött talaj. A talaj kedvezőtlen állapotváltozásai a talajmonitoring rendszeren keresztül figyelhetők idősorosan. Példáinkban a TIM módszertant felhasználva szakmai alapokon azokat az elemeket kellett leválogatni, amelyek az ökológiai állapotváltozások talajtani vetületét jellemzik, majd el kellett végezni a kiindulásnak tekinthető alapállapot-felvételt.

10

Az alapállapot-felvételezés módszertana Az alapállapot felméréséhez– elsősorban az erózió, a természetesség illetve bolygatottság szemszögéből - a mintaterületen és környezetében a tájalkotó tényezők természetföldrajzi jellemzését végeztük el. A mintavételi és monitoring pontok helyének kijelöléséhez Pürckhauer-féle szúróbotos mintavevővel végeztünk felvételezéseket. Ezzel a technikával lehetővé válik, hogy szelvényfeltárás nélkül is megbízhatóan jellemezni lehessen a terület talajviszonyait, valamint több pont felvételével pontosítsuk az egyes talajtípusok elterjedésének határát. A Pürckhauer-féle szúróbotos mintavevő egy 1 m hosszú, 1-3 cm átmérőjű, felében vagy harmadában nyitott acélcső, amelynek végén keresztben átfúrt, tömör acél fejrész található. A csövet a talajba ütve (műanyagfejű kalapács segítségével) néhány forgatás után kihúzva a minimális bolygatással kiemelhetünk egy “mini-talajszelvényt”. A szúróbot anyagát tekintve rendkívül szívós ötvözetből készült, és keménysége miatt könnyedén megmintázhatók vele az erősen tömődött, vagy nehéz agyagos, esetleg a kőtörmelékes talajok. Az eljárás további előnye, hogy sok ponton teszi lehetővé a szintek vastagságának, színének, fizikai féleségének, karbonáttartalmának, kémhatásának és nedvességének vizsgálatát, és ezáltal alkalmas a talajtípus meghatározására, valamint a talajfoltok durva elkülönítésére. Hátránya, hogy kissé tömöríti a talajt, így a tömődöttség, valamint a szerkezet vizsgálatára nem alkalmas. Mivel a szúróbottal kiemelt talaj mennyisége kevés, nagyobb, laboratóriumi elemzéshez szükséges mennyiségű minta megvételére ugyancsak alkalmatlan. A szúróbot anyagának leírásához és a talajtípusok megállapításához STEFANOVITS (1992) és SZODFRIDT (1993) munkái szolgáltak útmutatóul. A monitoring pontok és talajmintavétel helyét a szúróbotos mintavételek alapján a talajtérképezés iránymutató elveinek figyelembevételével (SZABOLCS (szerk.) 1966, MÓDSZERKÖNYV 1989) határoztuk meg. A szelvény kijelölése és ásása során különböző szabályokat kellett figyelembe vennünk. A léptéknek és a célnak megfelelően választottuk meg a szelvények számát, amelyeket úgy jelöljük ki, hogy reprezentálják a terület talajviszonyait, és emberi hatásoktól, úttól minimum 10 méterre legyenek. A szelvények helyszíni leírását követően a szelvény felső A-szintjéből, szükség esetén a többi genetikai szintből is talajmintát vettünk, amelyeken a laboratóriumban BUZÁS (1989) alapján kezdtünk el a talajvizsgálatokat. A helyszínek kijelölésének indoklása Gödöllő-Isaszei tórendszer A tórendszer területén talajtani szempontból a talajok eróziójának követése, valamint az ebből származtatható, az iszapban megjelenő terhelések megfigyelése alapján a kijelölt tavak környezetében minden helyszínen, a tó 10 m-es parti sávjában mértük fel a talajtani viszonyokat, és végeztük el a mintavételt. Ökörtelek-völgyi hulladéklerakó A talajtani vizsgálati pontokat a botanikai, cönológiai felvételezések helyszínén helyeztük el, a talajtérképezés iránymutató elveinek figyelembe vételével (SZABOLCS 1966, MÓDSZERKÖNYV 1989). A vizsgálati kör kiválasztásának indoklása Gödöllő-Isaszegi tórendszer Az adott környezetben a legfontosabb talajtani hatótényező a talajok eróziója, illetve az abból származó, a tórendszerben jelentkező foszfor-, esetleg talaj eredetű nehézfém-

11

szennyezés. Ezért a talajtani alapadatok (humusz, karbonát, összes só, pH, kötöttség) vizsgálata mellett a foszfortartalom (talaj és fenékiszap esetében), valamint a toxikuselemtartalom (talaj és fenékiszap esetében) került vizsgálatra. Az erózió miatt nagy figyelmet fordítottunk a talajok morfológiai értékelésére, a szint vastagságok pontos rögzítésére, a bolygatottság mértékének becslésére. Ugyancsak gondosan rögzítettük az erózió becsléséhez szükséges, helyszínen vizsgálható paraméter-kört (domborzati viszonyok, felszínborítás, lejtő morfológiai adatok). Ökörtelek-völgyi hulladéklerakó A hulladéklerakó környezetében a talajok termőhelyi szempontú értékelése, valamint az alapadatok rögzítése mellett a nehézfém-akkumuláció rögzítése és detektálása érdekében a toxikuselem-tartalom vizsgálatát jelöltük meg hangsúlyos pontként. Az előző helyszínhez hasonló alapossággal végeztük el a talajok morfológiai értékelését, a bolygatottság becslését is. Összefoglalás A Gödöllő-isaszegi tórendszer, valamint az Ökörtelek-völgyi hulladéklerakó területén az ökológiai rendszerek változásának nyomon követése érdekében talajmonitoring rendszert megalapozó tanulmányt készítettünk. A már működő monitoring rendszerek áttekintése alapján a TIM módszertan tapasztalatait felhasználva végeztük el a helyszíni terepbejárásokat, jelöltük ki a mintavételi és monitoring pontok helyét. A kijelölt területeken talajszelvény feltárást végeztünk, amelyek helyszíni értékelését követően - a célnak megfelelően – a felső és/vagy alsóbb genetikai szintekből talajmintát vettünk. A minták laboratóriumi vizsgálata, valamint az eredmények feldolgozása és értékelése folyamatosan zajlik.

12

II. Botanikai vizsgálati módszerek A növények a környezeti változásokra adott válaszaik során, mint biológiai indikátorok szerelnek. A növényzet állapota jól tükrözi a körülötte végbemenő változásokat, így monitorozásuk révén lehetővé válik egy adott terültek természetességi állapotának vagy bolygatottságának megítélése, a természetes, vagy antropogén hatásokra bekövetkező változások detektálása. A növényzetben bekövetkező változások nyomon követésére alkalmas módszerek élőhelyenként eltérőek lehetnek, így továbbiakban külön ismertetjük a terresztris és a vízi vegetációk vizsgálati lehetőségeit. II.1. Vízi növényzet vizsgálati lehetőségei A vízi növényzeti kutatási módszerek történetéről Először az 1995-ben közzétett Kohler és Janauer - féle kiértékelő módszerrel nyílt lehetőség arra, hogy a folyó vízi vegetáció egyes térképezések közti mennyiségi változásait kvantitatív módon elemezhessék és mutathassák. A vízinövény jelenléte vagy hiánya, mennyisége és állapota jól tükrözi a körülötte végbemenő változásokat, folyamatos megfigyelésük nélkülözhetetlen a folyó- és állóvizek minőségi viszonyainak feltárásához, és minőségi változásainak hosszú távú nyomon követéséhez. Az EU Víz Keretirányelve a vízfolyások folyamatos monitoringját is előírja. A makrophyta vegetációt 3 éves periódusonként kell vizsgálni. A Kohler-módszer az adatszolgáltatás mellett monitoring vizsgálat lehetőségét is megteremti, amit Friedberger Au síkságon (Németország) folyó hosszú távú monitoring (33 év) eredményei bizonyítanak. A nemzetközi Duna-kutatásban (IAD, Internationale Arbeitsgemeinschaft Donauforschung) a Dunakanyar felmérésekor (1994), ami a módszer első magyarországi alkalmazása volt. Az IAD makrofita munkacsoportját 1988-ban alakították. 2001 és 2005 között a munkacsoport elindította a “Multifunctional Integrated Study Danube: Corridor and Catchment, MIDCC” projektet (www.midcc.at), ami az 1998-2000 között folyó Pilot-Projekt eredményeire és munkatársaira támaszkodik. Az MIDCC a Bécsi Egyetem Ökológiai és Természetvédelmi Intézet Hidrobotanikai Részlegének Projektje, amelyet az osztrák szövetségi Oktatási Tudományos és Kulturális Minisztérium támogat. Céljai közé tartozik a Duna korridor vízivegetációjának első számszerűsített leírása a „Makrofita minőségi mutatóval” és az VKI-ben rögzített ökológiai állapot referencia feltételeinek meghatározása, valamint a statisztikai feldolgozáshoz szükséges a tagországok által hozzáférhető adatbázis felállítása. Az EU által finanszírozott Tisza Projekt (www.tiszariver.com) 2002. január 15-én kezdődött Budapesten a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. (VITUKI Rt.) vezetésével. A projekt legfőbb célkitűzése, hogy integrált hidrológiai eszközök és modellek használatával és kifejlesztésével elősegítse a Tisza vízgyűjtőjében található ökológiai értékek megőrzését, valamint hogy hozzájáruljon a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás megteremtéséhez a teljes vízgyűjtőben. A Tisza Projekt része az Európai Unió által kezdeményezett CATCHMOD elnevezésű “Szuper-projektnek”, amely európai vizes projektek klaszterezésével kívánja a kutatási eredményeket európai szinten optimalizálni. Folyóvízi növényzet vizsgálati módszerei

13

A módszert lényege, hogy független, összehasonlítható eredményeket nyújt, és különös módon alkalmas arra, hogy a vízi vegetációban végbemenő térbeli és időbeli változásokat hosszú évekre nézve vizsgálhassuk (KOHLER 1978.) A módszer alkalmasságát és alkalmazásának korlátait algológiai kutatásokhoz kapcsolódóan HÁZI és SIPOS (1998) vizsgálták. Tapasztalataik szerint a Braun-Blanquet módszerrel vizsgált minta kvadrátokban felvett borítási értékek összegezése és a teljes felülethez való viszonyítás után kapott összborítás a valóságosnál sokkal kisebb érték. Okként a vízben nehezebben mérhető távolságot és a kimérés körülményes technikai hátterét adták meg, mert az apróbbnak nevezett távolság becslési hibák nagy mértékű eltéréshez vezettek, noha többszöri ellenőrzést és viszonyító méréseket is végeztek (HÁZI és SIPOS 1998). A Kohler-módszerrel végzett összehasonlító méréseknél már nem konkrét %-os borítási értékeket kapunk, csupán a fajok és a vízfolyás teljes hínárnövényzetének egymáshoz viszonyított gyakoriságáról és mennyiségéről nyerünk adatokat. A Kohlermódszer használatával Házi és Sipos kiküszöbölte a többszöri mérés és becslés okozta hibahalmozódást, véleményük szerint viszont nagyobb terepi és florisztikai tapasztalatot igényel (HÁZI és SIPOS 1998). Véleményünk szerint a Kohler-módszerrel végzett kutatómunka nem igényel több botanikai tapasztalatot, viszont mindenképpen időigényes, mivel nem pusztán mintaterületek alapján következtetünk az egész vízfolyás vegetációjának viszonyaira, de az így kapott többletinformáció mindenképpen megéri. A vizsgálat során szakaszokat kell kijelölni, a szakaszok határait az egyforma ökológiai viszonyok adták meg. A cél az, hogy az egyes egységek vegetációja körülbelül hasonló legyen. Az ilyen módon kijelölt szakaszok azonban nem egyforma hosszúságúak. Átlagosan 300-600 m-es egységekről van szó. A környezeti, korlátozó tényezők közül elsőleges az árnyékoltság, a meglévő szennyvízberendezések. Azonban a folyóvíz különböző paramétereit sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Vizsgálat során a környezetről is érdemes adatokat gyűjteni: folyószélesség, vízmélység, árnyékoltság, zavarosság, áramlás erőssége, mederalkotó kőzet, parti vegetáció, földhasznosítás a környező földeken. A feljegyzett fajokat a meghatározásuk után a feljegyzésre kerülnek, és borításuk is megbecsülésre kerül. A becslés során a KOHLER (1978.) által meghatározott 5 csoportot lehet alkalmazni (3. táblázat). Ez a szám azt mutatja meg, hogy egy növény mennyire elterjedt abban az egységben. Ha a szakaszon felelhető fajokat egyszerre nézzük, akkor arra is következtethetünk belőle, hogy mekkora növénytömeggel rendelkezik az adott szakasz. 5 4 3 2 1

Tömeges Gyakori Elterjedt Ritka nagyon ritka

3. táblázat: Az egyes becslési értékek jelentése A folyóvizekben előforduló növények öt osztályba sorolhatóak. Az elkülönítés mögött hosszas kutatómunka áll. (KOHLER et al. 1971, 1974). Az osztályba sorolást nagyszámú vízminőség vizsgálat, vegetáció térképezés előzte meg (KOHLER 1978). I. Csoport

a legtisztább, szennyvízmentes források fajai:

14

ƒ Potamogeton coloratus ƒ Chara hispida ƒ Chara vulgaris ƒ Juncus subnodulosus II. Csoport fajok, amelyek elterjedésének súlypontja a nem terhelt területeken van: ƒ Mentha aqvatica ƒ Sparganium natans ƒ Juncus articulatus ƒ Potamogeton berchtoldii III. Csoport fajok, amelyek előfordulási területei a még gyengén szennyezett zónákba is belenyúlnak ƒ Groenlandia densa ƒ Potamogeton natans IV. Csoport a mértékletesen szennyezett területek fajai, a tiszta szakaszokból általában hiányoznak: ƒ Myriophyllum spicatum ƒ Myriophyllum verticillatum ƒ Elodea canadensis V. Csoport erősen szennyezett területek fajai, a tiszta szakaszokból általában Hiányoznak: ƒ Callitriche obtusangula ƒ Zannichellia palustris A vízi felvételezésekkor figyelembe vettük a Nemzeti Biodiverzitás monitorozó elvárásait is, melyet korábbi jelentéseimben összedolgoztuk KOHLER (1975) módszerével. Ez alapján a fajokat a következő csoportba osztva tárgyaljuk: alámerült és úszó (hidrofita fajokat KOHLER: 1975 szerint) és kiemelkedő (amfifita) szintet. A tavi növényzet vizsgálati módszerei A tavak vízi vegetációjának térképezésének hivatalos szabványa kialakítás alatt áll. (CEN 2003). A tavak esetében a teljes tópart mentén körben haladunk, hasonlóan a folyóvízi felvételekkel a part menti zónában a szakaszok kijelölése itt is a hasonló ökológiai viszonyok alapján történik. A szakaszokon belül elvégezett mennyiségi becsléskor a már említett 1-5-ig terjedő skálát használatos. A folyamatos monitoring vizsgálatoknál a módszer egyszerűbb formája a transzszekt térképezés javasolt, ahol a tavak makrofita vegetációjának felvételezése nem összefüggő egységeken, hanem a partra merőleges transzszekteken alapul. Ekkor figyelnünk kell arra, hogy egy homogén parti egységhez legalább 4 felvétel tartozzon, hogy a statisztikai kiértékelés pontosan elvégezhető legyen. A transzszekt alapos vizsgálatához 2m-es szélesség javasolt, de maximum 5m vizsgálható egyszerre. Az így kapott egységekben a folyóvízi térképezésnél leírt mutatókat alkalmaztuk. A vegetáció pontosabb vizsgálatához a transzszekteken belül mélység szerinti egységeket különíthetünk el, általában 0-1m, 1-2m, 2-4m, 4-8m, 8m-nél mélyebb egységeket vizsgáljuk. Így nem csak a teljes transzszektre, hanem az egyes mélységi zónákra vonatkozóan számoljuk ki az RPM MMO/MMT stb. értéket. A mélységi osztással végzett vizsgálat során a csónakból gereblyével való felmérés a mélyebb egységekben magasabb a hibalehetőséget okoz, mert mind a kisebb méretű és létszámú fajok megtalálása mind az egyes fajok mennyiség megbecslése is jóval nehezebb. Itt mindenképpen lehetőség szerint búvár technika alkalmazása javasolt. Tehát a vizsgálati módszert mindig az aktuális vizsgálat alapján kell eldönteni.

15

A VKI-ban meghatározott irányelvet, hogy az ökológiai státusz meghatározásához a fajösszetétele és a fajok mennyiségi paraméterei szükségesek, a vizsgálat során kapott fajlista és RPM értékek teljesítik A kiértékelés lehetőségei Minden számítás alapjául MELZER (1988) feltevése szolgál, miszerint a becsült növénymennyiség és a valódi növénymennyiség közötti kapcsolat nem lineáris, hanem F(y)= x3 összefüggéssel írható le. A függvény figyelembe veszi azt, hogy a felmérésben térbeli kiterjedéssel rendelkező növénytársulásokról van szó (VEIT et al. 1997). Az adatok feldolgozása során többféle mutatót számolunk ki. A helyes értelmezés érdekében a mutatók számításakor csupán a hydrofitákat, az amfifitákat, a mohákat és a Charales fajokat vettük figyelembe. A relatív elterjedési hossz (Relative Arealänge, Lr) megadja, hogy a térképezett szakaszok hány százalékában van jelen az adott növényfaj (PALL és JANAUER 1995, KOHLER és JANAUER 1995).

Lr Lk Lges n

n

Lr [%]=

∑L

k

k =1

Lges

*100

= relatív elterjedési hossz = az előfordulási szakaszok hossza = az összes térképezett szakasz hossza = előfordulási szakaszok száma

A relatív növénymennyiség (Relative Pflanzenmenge, RPM) megmutatja, hogy a vizsgált növénytömegből hány %-ot képvisel az adott növényfaj (1.ábra) (PALL és JANAUER 1995, KOHLER és JANAUER 1995).

∑ (M n

RPM[%]=

RPM Mi Li j

i =1 k

3 i

)

⋅ Li ⋅ 100

 n   ∑ M 3ji ⋅ Li  ∑ j =1  i =1 

(

)

= bizonyos faj relatív mennyisége = a faj ’i’ szakaszra becsült értéke = az ’i’ szakasz hossza = növényfajra jellemző állandó

16

1. ábra: Példa az RPM grafikonos ábrázolására Az átlagos mennyiségi indexek (Mittleren Mengenindices, MMT, MMO) arról adnak felvilágosítást, hogy a megfigyelt területen milyen az egyes fajok megoszlása (2.ábra). MMT (total, teljes) esetében minden vizsgált szakaszt összevonunk, és a teljes területre vonatkoztatva vizsgáljuk a megoszlást, MMO (occurence, előfordulás) esetén csak azokat a szakaszokat vesszük figyelembe, amelyekben a növény előfordul (PALL és JANAUER 1995, KOHLER és JANAUER 1995).

∑ (M n

MMT=

3

i =1

3 i

∑ (M i =1

⋅ Li

3 i

)

n

∑L i =1

MMT MMO Mi Li L

)

L n

MMO== 3

⋅ Li

i

= átlagos mennyiségi index minden szakaszra nézve = átlagos mennyiségi index az előfordulási szakaszokra nézve = a növény mennyisége az ’i’ szakaszban = az előfordulás szakaszának (i) hossza = teljes hossz

2. ábra: Példa az átlagos mennyiségi indexek (MMT/ fekete, MMO/ fehér) ábrázolására Három esetet határolhatunk el MMT/ MMO kiértékelésekor:

1. MMT és MMO egyaránt magas érték: a faj a folyó nagy részén jelen van, és az egyes előfordulási helyeken tömeges állományt alkot. MMO minden esetben nagyobb, mint MMT. Extrém esetekben lehet egyenlő a két érték. Ekkor a teljes térképezett vízfolyásban tömegesen elterjedt az adott faj. 2. MMO szignifikánsan nagyobb érték, mint MMT: az egész vízfolyást tekintve nem elterjedt faj. Minél távolabb áll a két érték, annál pontszerűbben jelenik meg az adott faj a területen, de ott tömegesen. 3. Mindkét érték alacsony: nem számottevő faj sem elterjedésében sem egyedszámában. A jegyzőkönyv egyszerűsített adatai alapján elkészítettem a vízfolyások elterjedésidiagramjait. A diagram egyben tartalmazza a vízfolyás teljes fajlistáját és a sorokban vízszintesen haladva megtudhatjuk, mely szakaszokban fordul elő és milyen értékkel az adott faj. Az egyes cellák arányosak a szakaszok valóságos hosszával, így reálisabb képet alkothatunk. Az ábrán a nem térképezett szakaszokat ’n’-nel jelöltük (3. ábra)

18

3. ábra: Egy elterjedési diagram részlete A folyóvizekben előforduló növények öt osztályba sorolhatóak. Az elkülönítés mögött hosszas kutatómunka, számos vízminőség vizsgálat és vegetációtérképezés áll (KOHLER et al. 1974, 1978, KOHLER 1982). I. Csoport II. Csoport III. Csoport IV. Csoport V. Csoport

a legtisztább, szennyvízmentes források fajai fajok, amelyek elterjedésének súlypontja a nem terhelt területeken van fajok, amelyek előfordulási területei a még gyengén szennyezett zónákba is belenyúlnak a mérsékelten szennyezett területek fajai, a tiszta szakaszokból általában hiányoznak erősen szennyezett területek fajai, a tiszta szakaszokból általában hiányoznak

II. 2. A Terresztris ökoszisztémák botanikai kutatási lehetőségei A relatív növényökológiai mutatók A relatív ökológiai mutatók kidolgozása arra a megállapításra épül, miszerint az élőlények – ez esetben a növények – előfordulásukkal jól jellemzik azt a környezetet, melyben élnek. A növények e jelzőértéke – vagyis, hogy mely termőhelyi adottság esetében találhatók meg a legnagyobb valószínűséggel –, jól számszerűsíthető tulajdonság.

A növényökológiai kutatások során elsőként a tengerparti zónára vonatkozóan jelentek meg a sótűrést számszerűsítő értékek (IVERSEN, 1936). A szántóföldi növények különböző igényeinek vizsgálata alapján ELLENBERG (1950, 1952) dolgozott ki értékelési rendszert, melyet a német flóra teljes fajkészletére kiterjesztett. A közleményekben a virágos fajok mellett a mohák és a zuzmók jelzőértékei is szerepelnek. Az egyre több és egyre szélesebb körű vizsgálatokkal a felállított skálák tovább bővültek (ELLENBERG, 1974, ELLENBERG et al. 1991). A magyar flóra relatív ökológiai mutatói Zólyomi kezdeményezésére tapasztalati értékek alapján alakultak ki (ZÓLYOMI et al. 1967). E munka 1400 fajra kidolgozott listáját KÁRPÁTI

19

et al. (1968) KÁRPÁTI (1978) és ZÓLYOMI (1964) egészítette ki. A mutatók alkalmazhatóságát és módszertani feldolgozásuk lehetőségeit ZÓLYOMI és PRÉCSÉNYI (1964) vizsgálta, az értékszámok tesztelésével BAGI (1987) foglalkozott. A relatív ökológiai mutatók egyik legteljesebb skálája SIMON (1988, 1992) nevéhez fűződik. Ellenberg munkái, valamint GRIME et al. (1979, 1988) a növények stratégiájáról felállított modelljének figyelembe vételével a magyar flóra fajaira BORHIDI (1991, 1993, 1995) dolgozott ki értékeket. A hazai őshonos száras növényekre SOÓ (1964, 1980) közölt mutatókat, melyeket ötfokozatú skálán tüntetett fel. A növényökológiai értékszámok különböző skáláit BARTHA (1995) foglalta össze. Az ökológiai mutatókkal foglalkozó botanikai munkákban több helyütt talajtani vizsgálatok is szerepelnek (MARRS és PROCTOR 1979, DYRNESS és YOUNGBERG 1966). A növényzet és a mikroklíma kutatása mellett KOVÁCS (1966, 1970) és JAKUCS (1972) a növényzet és a talajok kapcsolatát is tanulmányozta. Több szerző az egyes ökológiai mutatók, valamint a talajtani paraméterek és a növények relatív ökológiai értékei közötti összefüggésekre keresett választ. KUNZMANN (1990) különböző nedvesség fokozatú kategóriákat állított föl, és ennek függvényében vizsgálta a növény számára felvető nitrogén mennyiségét. A növények számára felvehető víz formájára vonatkozóan Ellenberg tapasztalati skáláját KUNZMANN et al. (1990) vizsgálta felül. Az extenzív és intenzív művelésű területek összehasonlítását és a két művelési módot jelző növények előfordulását STEIN és társai figyelték meg. BARTHA et al. (1994) a talajban felhalmozódó nitrogén és a degradáltságot jelző lágyszárúak közötti kapcsolatot tárták fel. BARCZI et al. (1996, 1997) a mért talajparaméterek és a relatív ökológiai mutatók közötti összefüggéseket kutatták. Szikes területeken a Gypsophila muralis előfordulásának talajtani adottságaira vonatkozóan BAGI (1989) végzett vizsgálatokat. A relatív növényökológiai értékszámokat BORHIDI (1993) rendszere szerint alkalmaztuk. A relatív hőigény indikátorszámai (TB): A viszonyszámok az alábbi övezeteknek megfelelő hőklímát, ill. az azoknak megfelelő mikroklímaigényt jelenti: 1: Szubnivális vagy szupraboreális öv 2: Alpesi, boreális vagy tundra öv 3: Szubalpin vagy szubboreális öv 4: Montán tűlevelű erdők öve vagy tajga öv 5: Montán lomblevelű mezofil erdők öve 6: Szubmontán lomblevelű erdők öve 7: Termofil erdők és erdős-sztyepek öve 8: Szubmediterrán sibljak és sztyep öv 9: Eumediterrán örökzöld övezet növényei (BORHIDI 1993). A fajok relatív nitrogénigényének (NB) értékei: 1: Steril, szélsőségesen tápanyagszegény helyek (pl. tőzegmohalápok) növényei 2: Erősen tápanyag szegény termőhelyek növényei 3: Mérsékelten oligotróf termőhelyek növényei 4: Szubmezotróf termőhelyek növényei 5: Mezotróf termőhelyek növényei 6: Mérsékelten tápanyag gazdag termőhelyek növényei 7: Tápanyagban gazdag termőhelyek növényei 8: Trágyázott talajok N-jelző növényei 9: Túltrágyázott hipertróf termőhelyek (pásztortanyák), romtalajok növényei

20

A relatív talajvíz, illetve talajnedvesség (WB) értékek a következők: 1: Erősen szárazságtűrő növények gyakorta teljesen kiszáradó, vagy huzamosan szélsőségesen száraz (sziklai, félsivatagi jellegű) termőhelyeken 2: Szárazságjelző növények hosszú száraz periódusú termőhelyeken 3: Szárazságtűrő növények, alkalmilag üde termőhelyeken is előfordulnak. 4: Félszáraz termőhelyek növényei 5: Félüde termőhelyek növényei 6: Üde termőhelyek növényei 7: Nedvességjelző növények, súlypontosan a jól átszellőzött, nem vizenyős talajok növényei 8: Nedvességjelző, de rövid elárasztást is eltűrő növények 9: Talajvízjelző növények, súlypontosan átitatott (levegőszegény) talajokon 10: Változó vízállású, rövidebb ideig kiszáradó termőhelyek vízi növényei 11: Vízben úszó, gyökerező vagy lebegő vízi szervezetek A növények relatív fényigénye alapján megállapított indikátor számok (LB) (ELLENBERG (1974) 9-fokozatú skálája szerint): 1: Mélyárnyék-növények, még 1% rel. fény mellett fotoszintetizálnak 2: Erősen árnyéktűrő növények. Fot. min .1-5% rel. fény között 3. Árnyéktűrő növények, Fot. min. <5%, de világosabb helyeken is megélnek 4: Arnyék-félárnyéknövény, Fot. min. 5-10% között 5: Félárnyéknövény, Fot. min >10% rel. fény; teljes fénynél ritka 6: Félárnyék-félnapfénynövény. Fot. min. 10-40% rel. fény. 7: Félnapfénynövény; többnyire teljes fényben él, de árnyéktűrő is. 8: Napfénynövény, Fot. min. >40% csak kivételesen kevesebb. 9: Teljes napfénynövény, csak teljesen nyitott helyeken, fot. min. >50% (BORHIDI 1993). A szélsőséges klímahatások éghajlati szélsőségek eltűrésére vonatkozó értékszámok (CB) A szélsőséges klímahatások éghajlati szélsőségek eltűrésére vonatkozó értékszámok ELLENBERG (1974) 9 fokozatú skálája szerint, amely Meusel és Schubert (1972) beosztása alapján készült: 1: Eu-óceánikus faj Közép-Európában kivételesen, nálunk nem fordul elő 2: Óceánikus faj, súlypontosan Ny-Európában és nyugati Közép-Európában 3: Óceánikus-szuboceánikus faj; súlypontja Közép-Európában 4: Szubóceánikus faj; súlypontja Közép-Európában, de Keletre is kiterjed 5: Átmeneti típusok, gyengén szuboceáni és szubkontinentális jelleggel 6: Szubkontinentális, súlypontja Közép-Európa, s a vele határos kelet 7: Kontinentális-szubkontinentális fajok: kelet-európai súlyponttal 8: Kontinentális fajok Keletről még éppen eljutnak Közép-Európába 9: Eu-kontinentális fajok; szibériai-keleteurópai súlyponttal; gyakorlatilag már nem jutnak el Közép-Európába (Bokori 1993). Sótűrőképesség relatív értékszámai (SB) A sótűrő, illetve sókedvelő növények jelölésére szolgáló 9-fokozatú skálát ELLENBERG (1991) újabban vezette be. Fokozatai a következők a talajoldatban található maximális kloridion tartalom alapján: 0: Sókerülő faj, sós vagy szikes talajon nem fordul elő 1: Gyengén sótűrő növény, főleg sóban szegény vagy sómentes talajokon de alkalmilag enyhén sós talajon is előfordul. (0-0.1% Cl-)

21

2: Oligohalin, többnyire igen gyengén sós talajokon élő növény (0.05-0.3%Cl-) 3: béta-mezohalin, többnyire gyengén sós talajokon élő növény, (0.3-0.5% Cl-) 4: alfa-béta mezohalin növény, gyengétől mérsékelten sós talajokig, (0.5-0.7 CI-) 5: alfa-mezohalin növény, mérsékelten sós talajokon, (0.7-0.9% CI-) 6: alfa-mezo/polihalon növény, mérsékelten sós-erősen sós talajokig, (0.9-1.2% Cl-) 7: polihalin növény, magas sótartalmú talajokon (1.2-1.6 Cl-) 8: euhalin növény igen magas sótartalmú talajokon, (1.6-2.3% Cl-) 9: Hipersalin fajok, a száraz időszakban extrém sós talajokon, (>2.3% Cl-) (Borhidi 1993). Cönológiai csoportok vizsgálata: Decimális számokban kifejezett BORHIDI (1993) féle cönológiai felosztás volt követve az adatbázis értékelésekor, melynél csak a nagy egységek lettek figyelembe véve: 1. Vízi, mocsári, lápi növényzet 2. Tengerparti és sós mocsári növényzet 3. Zavart termőhelyek lágyszárú növénytársulásai 4. Magashegyvidéki sziklai vegetáció és havasi gyepek 5. Antropo-zoogén félcserjések, gyepek és rétek 6. Erdőközeli cserjések és kórósrétek 7. Tűlevelű erdők és rokon társulások 8. Lombos erdők A természetességi állapot értékelésének lehetősége Mivel az élőhely milyenségét a környezet állapota határozza meg, egy-egy élőhely természetessége, természetvédelmi értéke szoros összefüggést mutat az előző fejezetben áttekintett növényökológiai jelzőszámokkal. A természetesség-degradáltság kategóriájának irodalmi feldolgozását a növényi társadalmakat kutató munkákkal célszerű kezdeni. E témakörben ugyanis a különböző élőhelyek – benne a növényfajok – természetességére vonatkozóan értékes adatokat, megfigyeléseket találhatunk. A következőkben a növényi társadalmaktól elindulva adok rövid áttekintést a természetesség és a degradáltság kérdésével foglalkozó irodalmakról.

A növényi társadalmakra vonatkozóan az első jelentős megfigyelés MCLEOD (1894) nevéhez fűződik. RAUNKIAER 1907-ben megalkotott életformarendszerében a növényeket a szaporítószervek elhelyezkedése és az áttelelés módja alapján osztályozta. Az 1960-as években az alkalmazkodás sikere alapján Hallé, Oldeman és Tomlinson architekturális formák szerinti csoportosítást végzett. Rapaics Raymund 1925-ben megjelent művében összefoglalást adott mindarról, amit a növényszociológiáról azidőig tudni lehetett. RAMENSZKIJ (1938) a növények között az erőszakosak, a béketűrők és a közömbösek csoportját különítette el. Négy évtizeddel később Ramenszkij rendszerét GRIME (1979) új ökológiai megvilágításba helyezte a kompetítorok, a stressztűrők, és a ruderális fajok osztályozásával. Grime szerint a növényi stratégiákat két vezérlőelv szabályozza: a termőhelyi stresszhatások és a források elosztását befolyásoló zavarás mértéke. Ha a stressz és a bolygatás mértéke alacsony, a kompetítorok vannak előnyben; ha a stressz erős, de nincs bolygatás, a stressztűrők jutnak szerephez. Kis stressz és erős bolygatás egyidejű hatása pedig a ruderális fajok elterjedését eredményezi. Ha megvizsgáljuk, hogy ezen stratégiatípusok milyen szerepet játszanak a növényi társadalmakban, eljutunk a szociális magatartás típusok (SZMT) kategóriájához, amelyet

22

ebben a formában BORHIDI (1991, 1993) fogalmazott meg, szorosan kapcsolódva Grime háromstratégiás rendszeréhez (BORHIDI, 2002). A növényzetben felismerhető fontosabb degradációs jelenségeket Rédei kutatta. Munkájában különböző kritériumokat fogalmazott meg a lombkoronaszintre, a cserjeszintre, az aljnövényzetre, valamint azok egészségi állapotára, a gyomfajok jelenlétére, stb. vonatkozóan. A természetesség-degradáltság szerinti csoportosítás Seregélyes nevéhez fűződik. Ebben az osztályozási rendszerben az egyes élőhelyek öt kategóriába és három „főkategóriába” sorolhatók be, mely szerint az élőhely természetközelinek, természetesnek vagy nem természetesnek minősíthető. Varga Zoltán a különböző élőhelyek értékelésénél a természetesség-leromlottság szerint kategorizál, melynek megfelelően természetes, féltermészetes és nem-természetes élőhelyeket különíthetünk el (FEKETE et al. 1997). Természetvédelmi szempontú csoportosítást Németh is végzett (BORHIDI, 1993). A hazai edényes flóra természetvédelmi értékbesorolását Simon Tibor adta meg, mely által az előforduló növényfajokon keresztül az élőhelyek természetességi állapota jól jellemezhető (SIMON, 1988, 1992, 2000). A térképezett területek természetességi állapotának meghatározásához az Á-NÉR kategóriákat, a Seregélyes-féle értékelési rendszert, az egyes élőhelyfoltok általunk megadott rövid jellemzését, Borhidi SZMT kategóriáit, valamint Simon TVK rendszerét vettem figyelembe. A Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszerben (Á-NÉR) az általános élőhelyek meghatározásához használt kategóriákat, és az ehhez kapcsolódó természetességi viszonyokat a 4. táblázat tartalmazza (FEKETE et al. 1997). Á-NÉR AZ ÉLŐHELYEK ELNEVEZÉSEI TERMÉSZETKÖZELI ÉLŐHELYEK A Hínarasok A1 Békalencsés, rucaörömös, tócsagazos úszóhínár A2 Rencés, kolokános lebegőhínár A3 Békaszőlős, süllőhínaras, tündérrózsás, vízitökös, tündérfátylas, sulymos rögzült hínár A4 Békaliliomos és más lápi hínár A5 Víziboglárkás, tófonalas vagy csillárkamoszatos szikes hínár B Mocsarak B1 Tavak zárt nádasai és gyékényesei B2 Tavi harmatkásás, békabuzogányos, tavi kákás, mételykórós mocsarak B3 Vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös, stb. mocsarak és nádasok B4 Zsombékosok B5 Nem zsombékoló magassásrétek B6 Zsiókás és sziki kákás szikes mocsarak C Forráslápok, átmeneti és dagadólápok C1 Mészkerülő, illetve meszes talajú forráslápok C2 Tőzegmohás átmeneti lápok C3 Tőzegmohalápok D Üde sík- és dombvidéki rétek és rétlápok D1 Üde és nádasodó láprétek-rétlápok D2 Kiszáradó kékperjés láprétek D3 Dombvidéki mocsárrétek Á-NÉR AZ ÉLŐHELYEK ELNEVEZÉSEI D4 Alföldi mocsárrétek

23

D5 Patakparti és lápi magaskórósok E Domb- és hegyvidéki gyepek E1 Franciaperjés domb- és hegyvidéki rétek E2 Veres csenkeszes hegyi rétek E3 Hegyvidéki sovány gyepek E4 Szőrfűgyepek E4 Szőrfűgyepek E5 Csarabosok TERMÉSZETKÖZELI ÉLŐHELYEK F Szikesek F1 Ürmöspuszták F2 Szikes rétek F3 Sziki magaskórósok F4 Mézpázsitos szikfokok F5 Padkás szikesek és szikes tavak iszapnövényzete G Nyílt szárazgyepek G1 Évelő nyílt homokpusztai gyepek G2 Mészkedvelő nyílt sziklagyepek G3 Mészkerülő nyílt sziklagyepek H Zárt száraz és félszáraz gyepek H1 Zárt sziklagyepek H2 Sziklafüves lejtősztyepprétek H3 Pusztafüves lejtősztyeppek és erdőssztyepprétek H4 Stabilizálódott félszáraz irtásrétek, gyepek és száraz magaskórósok H5 Alföldi sztyepprétek I Nem ruderális pionír növényzet I1 Árterek és zátonyok pionír növényzete I2 Löszfalnövényzet I3 Sziklafalak és kőfalak növényzete I4 Görgetek pionír növényzet Á-NÉR AZ ÉLŐHELYEK ELNEVEZÉSEI J Liget- és láperdők J1 Fűz- és nyírlápok J2 Égerlápok és égeres mocsárerdők J3 Bokorfüzesek J4 Fűz- és nyárligetek J5 Égerligetek J6 Tölgy-kőris-szil ligetek K Üde lomboserdők K1 Alföldi gyertyános-tölgyesek és üde gyöngyvirágos-tölgyesek K2 Hegyvidéki gyertyános-tölgyesek K3 Nyugat-délnyugat-dunántúli bükkösök és gyertyános-tölgyesek K4 Dél-dunántúli ezüst hársas-bükkösök és gyertyános-tölgyesek K5 Középhegységi szubmontán és montán bükkösök K6 Törmeléklejtő erdők, szurdokerdők és sziklai bükkösök K7 Üde mészkerülő tölgyesek és bükkösök L Zárt száraz lomboserdők L1 Mészkedvelő és melegkedvelő tölgyesek

24

L2 Cseres-tölgyesek L3 Lombelegyes, tölgyes jellegű sziklai maradványerdők L4 Száraz mészkerülő tölgyesek M Fellazuló száraz lomboserdők és cserjések M1 Molyhos tölgyes bokorerdők M2 Tatárjuharos lösztölgyesek M3 Sziki tölgyesek TERMÉSZETKÖZELI ÉLŐHELYEK M4 Pusztai tölgyesek M5 Borókás-nyarasok M6 Sztyeppcserjések M7 Sziklai cserjések M8 Száraz-meleg erdőszegélyek N Fenyőerdők N1 Mészkerülő erdeifenyvesek N2 Mészkedvelő erdeifenyvesek N3 Lucfenyvesek TERMÉSZETKÖZELI BOLYGATOTT ÉS GYOMOS ÉLŐHELYEK O Másodlagos, illetve jellegtelen származék mocsarak, rétek és gyepek O1 Kiszáradó, jellegtelen és másodlagos mocsarak és sásosok O2 Zavart és degradált felszínek iszapnövényzete O3 Ártéri és mocsári ruderális gyomnövényzet O4 Ártéri félruderális növényzet O5 Alföldi gyomos szárazgyepek O6 Alföldi gyomos üde gyepek O7 Domb- és hegyvidéki gyomos szárazgyepek O8 Domb- és hegyvidéki gyomos üde gyepek O9 Másodlagos, egyéves homoki gyepek O10 Természetközeli mezsgyék, rézsűk és gátak növényzete O11 Természetközeli gyepek felhagyott szántókon O12 Felhagyott szőlők és gyümölcsösök O13 Taposott gyomnövényzet P Természetközeli, részben másodlagos gyep-erdő mozaikok P1 Zárt erdők helyén kialakult vágáscserjések és őshonos fafajú pionír erdők P2 Spontán cserjésedő-erdősödő területek P3 Fiatal erdősítés degradált természetközeli gyepmaradványokkal P4 Fáslegelők P5 Gesztenyeligetek P6 Kastélyparkok és arborétumok az egykori vegetáció maradványaival vagy regenerálódásával R Másodlagos, illetve jellegtelen származékerdők ligetek R1 Spontán beerdősödött területek részben betelepült cserje- és gyepszinttel R2 Tájidegen fafajokkal elegyes erdők részben túlélt/betelepült cserje- és gyepszinttel R3 Jellegtelen telepített erdő részben betelepült cserje- és gyepszinttel ERDŐ-, MEZŐGAZDASÁGI ÉS EGYÉB ÉLŐHELYEK S Telepített erdészeti faültetvények és származékaik S1 Akácosok S2 Nemes nyarasok

25

Á-NÉR AZ ÉLŐHELYEK ELNEVEZÉSEI S3 Egyéb tájidegen lomboserdők S4 Erdei- és feketefenyvesek S5 Egyéb tájidegen fenyvesek S6 Nem őshonos fajokból álló spontán erdők cserjések S7 Facsoportok, erdősávok és fasorok (fásítások) ERDŐ-, MEZŐGAZDASÁGI ÉS EGYÉB ÉLŐHELYEK T Agrár élőhelyek T1 Egyéves szántóföldi kultúrák T2 Évelő szántóföldi kultúrák T3 Zöldség- és dísznövénykultúrák T4 Rizskultúrák T5 Vetett rétek és legelők T6 Kistáblás mozaikok T7 Nagyüzemi szőlők és gyümölcsösök T8 Kisüzemi gyümölcsösök és szőlők T9 Kiskertek U Egyéb élőhelyek U1 Belvárosok, lakótelepek U2 Kertvárosok U3 Falvak U4 Telephelyek, roncsterületek U5 Meddőhányók U6 Nyitott bányafelületek U7 Homok-, agyag- és kavicsbányák, csupasz löszfalak, digó- és kubikgödrök U8 Folyóvizek U9 Állóvizek

4. táblázat: Élőhelytípusok A természetességi kategóriák SEREGÉLYES (1995) szerint a következőképpen alakulnak: "1" - A természetes állapot teljesen leromlott, az eredeti vegetáció nem ismerhető fel, gyakorlatilag csak gyomok és jellegtelen fajok fordulnak elő (szántók, intenzív erdészeti és gyümölcskultúrák, bányaudvarok, meddőhányók, vizek betonparttal, stb.). "2" - A természetes állapot erősen leromlott, az eredeti társulás csak nyomokban van meg, domináns elemei szórványosan, nem jellemző arányban fordulnak elő, tömegesek a gyomjellegű növények (intenzív gyepkultúrák, fenyérfüves, csillagpázsitos leromlott legelők, szántó vagy gyep helyére telepített erdők, vizek mesterséges, szabályozott mederrel, stb.). "3" - A természetes állapot közepesen romlott le, az eredeti vegetáció elemei megfelelő arányban vannak jelen, de színező elemek alig fordulnak elő, jelentős a gyomok és a jellegtelen fajok aránya (túlhasznált legelők, intenzív turizmus által érintett területek, stb.). "4" - Az állapot természetközeli, az emberi beavatkozás nem jelentős, a fajszám a társulásra jellemző maximum közelében van, a színező elemek aránya jelentős, a gyomok és a jellegtelen fajok aránya nem jelentős (erdészeti kezelés alatt álló öreg erdők, természetes parti övezettel rendelkező vizek, régebben felhagyott hegylábi gyümölcsösök, stb.).

26

"5" - Az állapot természetes, illetve annak tekinthető, a színező elemek (zömük védett faj) aránya kiemelkedő, köztük reliktum jellegű ritkaságok is fellelhetők. A gyomnak minősülő fajok közül kevés jellemző. (Őserdők, őslápok, hasznosítatlan sziklagyepek, tőzegmohalápok gazdag lápi flórával, fajgazdag hegyi kaszálórétek, stb.) Ebben a rendszerben az 1. kategória a nem-természetes; a 2. és 3. a természetközeli, a 4. és 5. kategória pedig a természetes élőhelyeket jelzi. A fajok szociális magatartás típusai (SBT, vagy SZMT) és ritkasági kategóriái BORHIDI (1993) szerint a következők: Szociális magatartás típusai: A) Természetes termőhelyek szociális magatartás típusai: Specialisták, jelük: S, értékük: +6 Szűk ökológiájú stressztűrő, többnyire kis versenyképességű fajok, amelyek valamely termőhelyi feltétel vagy termőhely típus érzékeny indikátoraiként, vagy valamely társulás illetve társuláscsoport karakterfajaként jelentős ökológiai-cönológiai információ hordozói. A termőhely minőségében, zavartalanságában, természetességében bekövetkezett változásokat ezek a fajok jelzik a legérzékenyebben. Kompetitor fajok, jelük: C, értékük: +5 A természetes társulások vagy azok valamely szintjének domináns vagy uralkodó fajai. Többnyire magas allokációs rátájú, K-stratégista, évelő vagy fás életformájú, nagy produkciójú fajok, amelyek a szukcesszió egy bizonyos szakaszában az adott termőhelyen a legnagyobb versenyképesség kifejtésére alkalmasak. Hosszabb távon képesek lehetnek stabilizálni a társulás összetételét, működését; a zavaró behatások ellen viszonylag ellenállók, a társulások szerkezetét az idegen behatásokkal szemben a legtovább megőrzik. Generalisták, vagy kísérő fajok, jelük: G, értékük: +4 Természetes növénytársulások széles ökológiai tűrőképességű fajai, amelyek sokféle termőhelyen és társulásban megélnek, de az antropogén zavarást rosszul tűrik. Többnyire évelő növények, melyek fontos szerepet töltenek be a társulás anyag- és energiaforgalmában, valamint belső egyensúlyának fenntartásában. Természetes pionír növények, jelük: NP, értékük: +3 Természetes eredetű zavaró tényezők által kialakított élőhelyek fajai. Jellemzőjük, hogy túlnyomórészt magas reproduktív allokációs rátájú R-stratégisták. A termőhelyi feltételek szélsőségeit jól tűrik, tápanyagigényük és versenyképességük kicsi. Stabilitás-megőrző képességük csekély, viszont fontos szerepük van a társulások rehabilitációs és regenerációs folyamataiban.

B) Bolygatott, másodlagos és mesterséges termőhelyek növényeinek magatartási típusai Zavarástűrő természetes növényfajok, jelük: DT, értékük: +2 Ide tartoznak a tartós növénytársulások egyszeri destrukciója után meginduló másodlagos szukcesszió pionír elemei, valamint a mesterséges létesítmények (pl. töltések) benépesítésében szerepet játszó évelő növények. Természetes gyomfajok, jelük: W, értékük: +1 Tartós antropogén hatás alatt álló mesterséges termőhelyek növényei. Többnyire Rstratégista egyévesek vagy efemerek, melyek egy vegetációs periódus alatt képesek 3-4 generációt is létrehozni. Utak, útszélek, trágyázott romtalajok, különböző mezőgazdasági kultúrák, szennyezett termőhelyek természetes fajai, melyek régóta a flóra természetes tagjai. Meghonosodott idegen fajok, jelük: I, értékük: -1

27

Táj- és flóraidegen növények, amelyeket valamilyen gazdasági cél érdekében hoztak be és honosítottak meg. Ide tartoznak a mezőgazdasági haszonnövények, a tájidegen haszonfák, és a dísznövények. E fajok általában nem viselkednek kultúrszökevényként, hanem azon a területen maradnak, ahová gazdasági célból ültették őket. Jelenlétük a természetes növénytakaróban azt jelzi, hogy az adott terület tartósan gazdasági célokra van vagy volt hasznosítva. Behurcolt vagy adventív fajok, jelük: A, értékük: -1 Táj- és flóraidegen növények, melyek nem szándékosan, hanem emberi tevékenység következtében véletlenül, elterjedő vagy betelepedő gyomok formájában jelentkeznek és honosodnak meg. Megjelenésük gyakran csak átmeneti. A tartósan megtelepedők közül csak azokat soroljuk ide, amelyek másodlagos termőhelyek növényzetében jelennek meg. Ruderális kompetitorok, jelük: RC, értékük: -2 A természetes flóra domináns gyomjai, amelyek hatékony propagációs stratégiájuk vagy konkurencia-szegény környezetük miatt uralkodóvá és társulásalkotóvá válnak, másodlagos edifikátorként működve a termőhely átalakítására és a szukcesszió irányának megváltoztatására képesek. Agresszív tájidegen inváziós fajok, jelük: AC, értékük: -3 Táj- és flóraidegenek, amelyek szándékos betelepítés vagy véletlen behurcolás révén kerültek a flórába. Agresszivitásuk, és a versenytársak hiánya miatt képesek arra, hogy a természetes és féltermészetes társulásokba behatoljanak, és uralkodóvá váljanak. Gyakran másodlagos edifikátorként működve a termőhelyet átalakítják, elfoglalják, és a természetes szukcesszió gátjaivá válnak. Ritkasági kategóriák Értékük hozzáadódik az adott faj szociális magatartási típusának pontértékéhez. Ritka faj, jele: r, értéke: +2 Unikális faj, jele: u, értéke: +4 A fajok természetvédelmi értékkategóriái (TVK) SIMON (1988, 1992, 2000) szerint a következők: A) Természetes állapotokra utaló fajok: - U: unikális fajok, Reliktumok, különleges ritkaságok, védettek, vagy fokozottan védettek. Néhány kivételtől eltekintve kevesebb, mint 10 helyen fordulnak elő hazánkban. - KV: fokozottan védett fajok, - V: védett fajok, - E: társulásalkotó fajok, Olyan természetes fajok, melyek uralkodó szerepet játszanak a természetes növénytársulások, formációk felépítésében. - K: kísérőfajok, Az eredeti flóra egyszerű tagjai, természetes fajai. Ide tartozik továbbá számos ritka színező elem is, melyek jelentős része védett. - TP: pionír fajok. Az elsőként megtelepülő fajok csoportja.

B) Degradációra utaló fajok:- TZ: zavarástűrők, Elviselik a kis mértékű zavarást, sőt, hatására föl is szaporodhatnak. - A: adventív fajok, Behurcolt, idegen eredetű fajok. Egyik csoportjuk a természetes, degradálatlan társulásokban csak ritkán jelenik meg. Igen veszélyes azonban az adventív fajok azon csoportja, amely erőszakosan, a természetes társulásokat kiszorítva terjed.

28

- G: gazdasági növények, Különböző célból termesztett fajok. Közülük néhány olyan mértékben vadult ki, hogy agresszív gyommá vált. - GY: gyomfajok. Az erőteljes emberi tevékenység nyomán, azaz másodlagos, rontott termőhelyeken jelennek meg. Egy részük a hazai vegetációban őshonos, és innen terjedt el; más részük viszont adventív, azaz behurcolt, idegen eredetű. II.3. Botanikai monitoring kijelölése a Gödöllő-isaszegi tórendszer, valamint az Ökörtelek-völgyi hulladéklerakó területén

A mintaterülten 5 mintavételi helyet jelöltünk ki, melyek lefedik a terület különböző élőhely foltjait. Fontos volt a kijelöléskor, hogy a terület határában húzódó Natura 2000-es területen vagy szélén is legyen mintapont. Ezen túl lényeges volt, hogy minden felvételi kvadrátban előforduljon olyan faj, mai a nehézfémeket akuumlálja. Ez a faj a fehér mécsvirág (Melandrium album=Silena alba subsp. latifolia) volt. Minden térszínen kijelöltünk egy 4x4 m-es kvadrátot, és felvételeztük a növényfajokat. A borításukat %-ben adtuk meg. Ezen felül a környezetében lévő növényfajokat is külön feljegyeztük. Minden fajnál mellékeljük a relatív ökológiai mtaók értékeit is, melyek segítségével a jövőben a változásokat követhetjük nyomon, a monitoring vizsgálatokat végezhetjük el. A kijelölt területeken fotódokumentációt készítettünk és a kézui GPS segítségével a koordinátákat is feljegyeztük. A mintaterületen a talaj és a nehézfém vizsgálatokra szánt növényi mintavétel is párhuzamosan folyt. A vizsgálat során felvételezett mintaterületek: • 1. mintaterület: a telep bejárata környéki terület, • 2. mintaterület: az I-es, már lefedett lerakótól délre lévő út melletti sáv, • 3. mintaterület: az IA-s, újonnan kijelölt lerakótól délre lévő, a természetes homoki gyep szélén található rész, • 4. mintaterület: a Natura 2000-es mintaterület erdővel határolt része, • 5. mintaterület: terület észak-nyugati elvégződése utáni déli kitettségű zárt gyep és akácos határa.

III. Egyéb, a célterületekhez kötődő ökológiai vizsgálati módszerek III.1. A víztestek jellemzésére javasolt, EU VKI –nek is megfelelő mutatók

A vízgyűjtőterületek komplex értékelésére a tájökológia szemléletével és Dévai György statikus mutatóinak értelemszerű felhasználásával minden esetben javasolható egy értékelés, ez megfelel az EU – VKI szellemének is. A víztestek értékelésére is kiváló lenne Dévai módszere, mint ahogy ez kutatások során alkalmazásra is került, de a tömeges értékelési igény ennél egyszerűbb módszereket igényel. Első feladat a víztest kategorizálás, méghozzá záros határidőn belül, illetve, az első közelítés ellenőrzése. Erre, az EU VKI ajánlásaira épülően olyan módszert kell javasolni, amely bizonyos feltételeknek eleget tesz, ezek: • a lehetőségekhez képest konkrét legyen, 29

• • • • • • • •

alkalmas legyen:

- a víztér, mint élőhely - a vízminőség (vagy mindkettő minősítésére) vannak hazai hagyományai, vagy ha nem, az EU (vagy egyéb) országokból könnyen átvehető. értékelési módszere, eszköztára ismert, vagy jól definiálható, ill. beszerezhető ha lehet, számítógéppel támogatott módszer tudományos előzményekkel rendelkező, de gyakorlati módszer rendelkezik magyar nyelvű alkalmazási kézikönyvvel, vagy, ha nem, ez hamar előállítható a területi hatóságok biológus végzettségű szakembereinek a rutinvizsgálatokhoz szükséges elemek alkalmazás szintig betaníthatók, illetve, a nem biológus végzettségűeknek megértés szintig előadhatók legyenek az adatok földrajzi helyhez kötött, térinformatikai adatbázisba rendezhetők legyenek

Fentiekre támaszkodva, a víztestek minősítésére az alábbi mutatókat javasoljuk, az EU VKI komplex kutatócsoport, és együttműködő kutatótársai által közölt összeállításban. Hidrológia, Vízgazdálkodás A közölt vizsgálatok végrehajtási módszere ismert, felsorolásuk látszólag vázlatos, e mögött azonban már az EU VKI kutatócsoport közös terepi munkáinak tapasztalatai állnak. Felfogásunk szerint éppen az az új a VKI-ben, hogy az élő természet oldaláról közelít, annak mutatói jelölik ki, hogy a felsorolt tényezők közül mi kerüljön részletesebb elemzésre.

Folyóvizek Vízhozam, vízsebesség, vízállás mutatók, különös tekintettel az árvízi és az (ökológiai?) • minimum-vízhozamra • Keresztszelvény szerinti mérések: Jellegzetes keresztszelvények felvétele a vizsgált szakaszon belül (minta keresztszelvény) , különös tekintettel a szelvényen belüli mélység eltérésekre, és sebességeloszlásra. • Hossz szelvény szerinti mérések: A meder jelentősebb esésváltási helyeinek megállapítása a vízfolyás egészét nézve, de ezen túl, terepi bejárások szerint, be kell jelölni a lokális ökológiai „érdekességeket„, amelyek a mérnöki terveken nem érzékelhetőek, a léptékből adódóan, de az élő természet számára fontosak, pl. pataknál a zúgó, és medence jelleg markáns változása. • Mederanyag: Burkolatlan meder esetén a hordalék, illetve az aljzat szemcseméret szerinti frakció-összetételének értékelése (kevert minta, de ha szükséges, rétegminta) • Tájökológiai folyosó szélének meghatározása és térképi rögzítése • Partmenti területhasználat változások térképi, és hossz- szelvényre történő rögzítése rögzítése (pl. belterületről kilép a folyó a mezőgazdasági területre) • Vízkémiai „minimum mérések„ (bővítés, vagy szűkítés az élő természet jellemzőinek igénye szerint): oldott oxigén, pH, vezetőképesség, ÖK, KOI (permanganátos, kromátos) lúgosság, ammónia, nitrit, nitrát, ortofoszfát, ÖP, klorid, szulfát. • Fotoszintetikusan aktív sugárzás (Bár ez átfedést jelent a meteorológiával, de éppen előzménykutatásaink szerint ez az egyik legfontosabb, növényi szervezeteket érintő, mérhető jellemző) Állóvizek Vízmérleg, vízforgalom • • Tóalak elemzése, különös tekintettel a terület / kerület arányra

30

• • •

Jellemző keresztszelvények Mederanyag (üledékvizsgálatok, kevert, igény szerint rétegminta) Tavat körülvevő növénysáv értékelése, térképi rögzítése

III.2. Meteorológiai vizsgálatok Vízgyűjtőterület, ökológiai folyosó mikroklíma vonatkozásai Egy vízgyűjtő terület klimatikus alapon is értelmezhető. Bár a levegő fizikai állapota mindig komplex hatások eredménye, lehatárolhatóak azonban olyan területek már a terep bejárásakor is, amelyek mikroklimatikus sajátossága döntően a víztér vagy a növényzet jelenlétéhez, illetőleg domborzati vonatkozásokhoz köthetőek. Ezzel tulajdonképpen a vízfolyás meghatározta ökológiai folyosót is jól jellemezhetjük. Meghatározhatóak a vízgyűjtőn azok a térrészek is, ahol a mezo- vagy makroklíma terével való akadálytalan anyag- és energiaforgalmi kapcsolat miatt nem tud stabilizálódni sajátos mikroklíma.

Az elvi lehatárolások műszeres mérésekkel pontosíthatóak, amelyek során a talajmenti térben kell a léghőmérséklet és légnedvesség napi meneteit mérni, majd pedig összehasonlítani a vízgyűjtőn elhelyezett referencia állomás adataival. Arra kell választ adni: - vannak-e ilyen említett elkülöníthető mikroklíma terek - azok mennyire stabilak, vagyis mennyire függetlenek - napszakosan és évszakosan hogyan változnak A mikroklíma mérés helyeit növénytani és geomorfológiai feltárás, vagy ezirányú korábbi vizsgálatok alapján kell meghatározni. A domborzat esetében az égtáji, a lejtési viszonyokat, továbbá a kisebb térrészeknek a nagyobb térségben elfoglalt helyzetét kell vizsgálni. A növényzet esetében a faj és fajta lista mellett a fejlettségi állapot, az állomány magassága, zártsága, homogén vagy heterogén volta a meghatározó. Ez utóbbi figyelembe vétele akár több szintben való mérést is igényelhet. A víztér esetében a víz felszíni kiterjedése, mélysége, mozgásviszonyai és hőmérséklete a lényeges, továbbá a vízhozamok alakulása. Amennyiben a vízgyűjtő terület egészét nézzük, akkor több, egymástól jellegében eltérő táj esetében kell a mikroklíma vonatkozásokat feltárni. Miután a vizsgált kis térségünket magában foglaló nagyobb területek klímája eltérhet egymástól, a szóban forgó mikroklíma reális megítéléséhez a nagyobb természetföldrajzi egység klímájához való viszonyítás valamennyi eltérő struktúráju táj esetében külön-külön referencia meteorológiai mérőpontot kíván. Mindennapos dolog pl., hogy egy vízfolyás hegyvidéki területen ered, így a vízgyűjtő terület magában foglal hegyvidéki, dombvidéki és síkvidéki területeket egyaránt. Mind domborzati, mind növényborítottsági, mind pedig a víztér vonatkozásai jelentősen eltérhetnek egymástól, amely esetekben a vízgyűjtő terület elkülöníthető részterületein egy-egy meteorológiai mérőponton 2 m-es magasságban kell mérni a léghőmérsékletet és a légnedvességet. Az adott „homogén” vízgyűjtő részterület esetében ezen mérőpont adatai szolgálnak majd viszonyítási alapul az egyes kis területek mikroklímái értékelésekor.

31

III.3. Kovaalga vizsgálatok

A VKI magyarországi bevezetése kapcsán vitatott, hogy mely élőlénycsoportokat tudjuk/ célszerű vizsgálni. EU számos országában a bentikus kovaalgákat az egyik kulcsszervezetnek tekintik a vízfolyások ökológiai minőségének becsléséhez és több, mint egy évtizede már alkalmazzák is ezeket erre (Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban, Finnországban, Luxemburgban, Nagy Britanniában, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban), mert relatíve kis költséggel és ahhoz képest nagy „haszonnal” jár a vizsgálatuk. A kovaalgák fontos csoportja a vízi ökoszisztémának, a bevonatok jelentős részét alkotják (nemritkán 90-95%-át) ezért is válhattak a vízminőség monitorozás lényeges részévé, melyben az elsődleges cél a vízminőség jellemzése. Nagy előnyük, hogy minden vizes élőhelyen, minden időszakban megtaláljuk őket. Fontos szempont az is, hogy a gyűjtött kovaalgák tartós preparátum, vagy roncsolt minta formájában korlátlan ideig eltarthatók, és szükség esetén újra vizsgálhatók. Könnyű meghatározni az egyed fogalmát. A mintavételezést részletes szabványok (CEN (ISO) írják elő azért, hogy egységes folyóvízi minősítési rendszert lehessen kidolgozni az EU országaiban. A referencia állapot és az attól való eltérés mértékének a megállapításához jól használhatók tehát a bentikus kovaalgák. A vizsgálatok során a közösségek diverzitása, fajösszetétele, klorofill tartalma mellett egy OMNIDIA nevű számítógépes program segítségével számolhatók kovaalga indexek, valamint számos egyéb jellemzők megállapítása is célszerű. Ilyenek például: az Achnanthidium minutissimum arány megállapítása, mely a közösség zavartsági fokának mértékéről ad felvilágosítást. Ez kis gyakorlattal könnyen felismerhető, számos víz bevonatában domináns kovaalga faj. Emellett a fajok tolerancia és érzékenység értéke és egyéb autökológiai tulajdonságok (az eutróf, a nitrogén heterotróf, a poliszaprób, az alkalofil és a nagy oxigénigényű fajok relatív mennyisége) megállapítása (szintén az OMNIDIA program segítségével többletmunka nélkül elvégezhető) is informatív a közösség állapotára nézve. Vízfolyások: Kovaalga indexek kiszámolása (Magyarországon elsősorban az IPS, IBD használható, • főleg az első) • Egyéb kovaalga attribútumok meghatározása (ld. fönt) • Bevonat a-klorofill tartalmának mérése Tavak (részben kidolgozásra, részben tesztelésre váró módszerek): Kovaalga indexek kiszámolása – a módszer tesztelésre vár más tavakban is, mert • egyelőre csak a Velencei-tóban történt meg. • Bevonat a-klorofill tartalmának mérése (csak felületegységre vonatkoztatható! A Magyarországon sajnos egyre nagyobb teret hódító, bevonat mennyiségére vonatkoztatott a-klorofill tartalomkategorizálás véleményünk szerint rendkívül hibás, félrevezető, ugyanis a bevonat mennyisége a tavak esetében függ az alzat kitettségétől, térbeli helyzetétől, az uralkodó széliránytól, stb. ami viszont nem a vízminőséggel összefüggésben befolyásolja az a-klorofill tartalmat). – a mért értékek kategorizálása, értelmezése még kidolgozásra vár.

32

III.4. Fitoplankton vizsgálatok

A VKI magyarországi bevezetése során a szakértők vitatkoztak arról, hogy milyen élőlénycsoportokat érdemes bevonni a monitorozásba. Az EU mint egyik lehetséges (ajánlott) csoport a fitoplanktont is említi. Manapság Nyugat-Európában még kevés országban tervezik a fitoplankton monitorozásban való alkalmazását (ilyen, pl. Németország), az Egyesült Államokban azonban része a nemzeti monitorozó programnak. Több volt szocialista országban viszont nemcsak tervezik, hanem már használják is ezt a csoportot. Ennek oka részben abban kereshető, hogy mint Magyarországon, más országokban is sok évtizedes hagyománya van a fitoplankton kutatásnak. Ennek megfelelően jelentős adatbázissal rendelkezik az adott ország, ami lehetővé teszi (megkönnyíti) a régi állapotok rekonstruálását, a lehetséges referencia helyek kijelölését, s az ilyen helyeken élő faj-együttesek ismeretében a referencia állapotok meghatározását. A fitoplankton az állóvizek, víztározók és nagy folyók kiemelkedően fontos élőlény csoportja, ahol általában az elsődleges termelés nagyobb hányadát a fitoplankton szervezetek adják (a folyóvizek esetében a gyorsfolyású hegyi patakok, ill. azok, ahol a forrástól a torkolatig gyorsabban jut el a víz 4-5 napnál, általában nem találunk valódi fitoplanktont – euplanktonikus fajokat, bár nem kevés kivételről is tudunk). A fitoplankton jelentős szerepet tölt be a vizek elsődleges termelésében, számos fajuk autökológiája, ökológiai igénye ismert. Emiatt a fitoplankton fajösszetétele, mennyiségi viszonyai alapján a kapott eredményeket régóta fölhasználják a vízminőség jellemzésére. A fitoplankton gyűjtése legtöbb esetben könnyű és pontosan végrehajtható, a mintavételezést részletes szabványok (CEN/ISO) írják elő, ami alapját képezi az egységes minősítési rendszer kidolgozásának. Kétségtelen, hogy a fitoplankton esetében még nem rendelkezünk olyan fejlett minősítő rendszerrel, mint pl. a kovaalgák esetében az OMNIDIA program, de számos indikátor fajról tudunk, melyek dominanciája jelzi a vízminőséget. Ennek elsősorban az az oka, hogy az ilyen számítógépes vízminősítő programok kifejlesztésében élenjáró országokban a fitoplankton kutatásnak jóval kisebb hagyománya van, mint nálunk. Ennek ellenére várható, hogy néhány éven belül a fitoplankton egyik lényeges csoportja a Centrales kovaalgák esetében a mostani OMNIDIA program kiegészül. A Centrales fajok a tavakban, tározókban tavasszal, koranyáron, a nagyobb folyóvizekben pedig koratavasztól késő őszig nagy egyedszámban megtalálható. Velük kapcsolatban ugyanazt elmondhatjuk, mint a bevonatlakó kovaalgák esetében, hogy tartós preparátumuk korlátlan ideig eltartható, meghatározásukra pontos határozó könyvekkel rendelkezünk. A meglévő adatbázis, ill. a pótlólag elvégezhető vizsgálatok alapján a referencia állapot és az attól való eltérés megállapításához jól használhatók a fitoplankton fajok. A vizsgálatok során a közösségek diverzitása, fajösszetétele, klorofill tartalma, az utóbbi időben körvonalazódó funkcionális csoportok ismeretében számos a vízminőséggel kapcsolatos megállapítás fogalmazható meg. Vízfolyásokban (ahol egyáltalán a vízfolyás méreténél, sebességénél fogva egyáltalán kialakul valódi fitoplankton) • Fajösszetétel, egyedszám meghatározás • A-klorofill tartalom mérés Tavakban Fajösszetétel, egyedszám meghatározásA-klorofill tartalom mérés •

33

III.5. Halfaunisztika, halközösségek vizsgálata

Az EU Víz Keretirányelv (VKI) fő célkitűzése a vizek jó ökológiai állapotának elérése és fenntartása (AMBRUS et al. 2003). A hatékony természetvédelmi intézkedéseket segíti a megbízható, alapos faunafelmérés, figyelembe véve a szezonális változásokat, évszakos vándorlásokat is. A tanulmányozott víztéren belül a jellemző élőhely-típusokon külön-külön célszerű elvégezni az adatgyűjtést. Fontos követelmény a standardizált, gyors, megbízható mintavétel. A mintavételi helyszínt a vízfolyások olyan részén érdemes kijelölni, amelyek reprezentálják a jellemző élőhely típusokat. Az EU-javaslatok értelmében a kisebb, 15 méternél keskenyebb vízfolyásokon a mintavételi helyszín hossza legalább 20-szorosa legyen a meder szélességének, de legalább 100 méter hosszúságú. Az EU javaslata szerint a halászati adatgyűjtést kisvizes-, csapadék-mentes időszakban érdemes végezni. A mintavételi helyszínek kijelölésével és méretének meghatározásával az Európai Standardizálási Bizottság (CEN) elektromos halászatra vonatkozó szabványa (Sampling of fish with electricity, CEN/TC 230/WG 2/TG.4 N27) fog foglalkozni, azonban ennek véglegesítése jelenleg folyik, még nem dőlt el, hogy az egységnyi mintavételi terület lehalászása a fontosabb, vagy időegység alatt történő halászati mintavételek eredményeit kell alapul venni. Természetesvízi halfaunánk az évszázadok során folyamatos változáson megy keresztül, Apáczai Csere János 1653-ban még csak 8 halfajt írt le vizeinkből, Marsilius 1726-ban 45 halfajt ismertetett a Dunából, Kramer 38 fajt, míg Miskolci 1767-ben csak 14 folyó- és tavi fajt említett, Benkő 1778-ban 21 halfajt, Grossinger a magyar fauna első feldolgozója 1794ben 35 halfajt vett jegyzékbe. Földi 1801-ben Természeti históriájában 32-, Leonhárd 1818ban 21-, Rissinger állattanában 1830-ban 67 halfajt taglalt, melyből 46 volt a hazai édesvíziek száma. Fitzinger 1832-ben 70 halfajt ismertetett, melyek jelentős része dunai volt. Heckel 65 halfajt sorolt fel, köztük 19 új, vagy Magyarországra nézve új fajt is. HECKEL és KNER művében (1853) 60-ban állapítja meg a hazai halfajok számát, Petényi jegyzeteiben 67 halfajt sorolt fel. Frivaldszky 1865-ben 70 halfajt csoportosított a Kárpátokban, illetve a közbezárt medencében való előfordulásuk alapján (VUTSKITS 1918). KRIESCH (1868) 55 halfajt, MARGÓ 1876-ban 45 halfajt vett sorra, KÁROLI (1879) 54 fajról, HERMAN 1887-ben 54 magyar halfajról számolt be. E század elején UNGER (1919), LOVASSY (1927), HANKÓ (1931) vette számba a hazai halfajokat. Hankó a pliocénkori, dél-európai medence-rendszer kialakulásával magyarázta a fajok bevándorlását a mai Kárpát-medence területére és csoportosítása szerint a halfajok egy része európai (29 faj), pannóniai bennszülött (15 halfaj) és bevándorlók, melyek pontusiak (22), mediterrán eredetűek (2), északiak (3), és 5 fajt Észak-Amerikából telepítettek be. MIHÁLYI (1954) 60 halfajt tekintett át, BERINKEY (1966) 74, PINTÉR (1989) 78 halfajt sorolt fel. Egyes halfajok megritkultak, vízrendezések, vízszennyezések miatt élő- és szaporodási helyeik csökkentek. Más halfajok terjeszkedés vagy betelepítés eredményeképpen jelentek meg. Hazánk változatos vízrajzi adottságai folytán az előforduló halfajok száma viszonylag magas, az európai fajok majdnem negyede előfordul és ezeket élő- és szaporodási helyeikkel együtt kell védenünk. Ennek érdekében szükségesek a halfaunisztikai vizsgálatok, a folyamatos adatgyűjtés a halfajok igényeiről és populációik változásairól. A természetesvízi halfauna óvása a biodiverzitás fenntartása érdekében is fontos feladat, hisz az itt élő halfajok ritka természeti értéket képviselnek és egy részük endemikus. A méretszerinti szelektivitás miatt többféle gyűjtési módszer használható: elektromos kutató halászgép (RADET IUP-12 típus), melyre pulzáló egyenáramként 4-15 A és 20-100 Hz

34

jellemző, továbbá négyszögletes, ivadékfogó keretes háló. Az elektromos kutató halászgép használatát a módszer kíméletessége indokolja, használatával a gyűjtött egyedek óvatos mérés után sérülésmentesen a vízbe visszahelyezhetők és ez védett, veszélyeztetett halfajok vizsgálatánál feltétlenül szükséges. Közvetlenül esős időszak után nem lehet eredményes halfaunisztikai feltérképezést végezni, mivel az esőtől megáradt, zavaros vízben nem láthatók a halak. A víz áramlásával szemben haladva végeztük a gyűjtést, az anódra szerelt háló szembősége kicsi, 5x3 mm-es volt, mely alkalmas az egynyaras példányok begyűjtésére is. A gyűjtött példányok vizsgálata A helyszínen meghatározott fajok egyedeinek kora a testhosszgyakoriság eloszlás alapján határozható meg. Megállapítható az egyes halfajok veszélyeztetettségi foka, melyet LELEK (1987) alapján IUCN kategóriák használatával fejezhető ki (KERESZTESSY 1993, 1996, 1998, 2000a,b). Közvetlenül veszélyeztetett (E) az a halfaj, mely élő- és szaporodási helyével szemben speciális követelményeket támaszt, vagy rövid életciklusú faj lévén vízrendezésekre különösen érzékeny és kettőnél több élőhelyén populációi hirtelen eltűnnek. Veszélyeztetett (V) halfajok közé sorolható azok a fajok, melyeknél a körülmények különböző változásai eredményeiképpen populációik csökkenése következik be. Az alacsony egyedszámú populációk jelzésére a ritka (R) kategória alkalmazható, továbbá a köztes helyzetűek (I) és közönséges, gyakori előfordulásúak (C) kategóriáit különböztethetjük meg, ez utóbbit azokra a fajokra, melyek számos élőhelyen, tömegesen elterjedtek.

Az életstratégiák szerinti besorolás (WINEMILLER és ROSE1992, KERESZTESSY 1993, 1996, 1998, 2000a,b) szerint periodikus kategóriába tartoznak a hosszú életciklusú, késői ivarérettséget elérő, magas ikraszámmal rendelkező halfajok, opportunisták a kis testű, gyors fejlődésű, korai ivarérettséget elérő, rövid életű halfajok és egyensúlyi kategóriába tartoznak a rövid életű, korai ivarérettséggel jellemezhető utódgondozó fajok, melyek alacsony ikraszámmal rendelkeznek. A szaporodási hellyel szemben támasztott igény jellemzésére BALON (1975, 1990) kategória használható, mely a szaporodási aljzat fontosságát hangsúlyozza. A mintavételi helyszín kijelölése és megadása Vízgyűjtőként történjen a mintavételi helyek kijelölése, és ezeket egyértelműen adjuk meg (településnévvel, jellegzetes tereptárggyal, továbbá GPS-koordinátákkal). Folyóvizeknél minimum egy-egy mintavételi helyszínt jelöljünk ki az alsó-, középső- és felső szakasz területéről. Állóvizek esetében a parti régióban - az állóvíz nagyságától függően - két, vagy három mintavételi helyszínen célszerű kutatni. Amennyiben eresztőhálóval is rendelkezünk, úgy a nyíltvízi régió vizsgálatára is sor kerülhet. A helyszínen fotó készítése is javasolt. A mintavételi gyakoriság meghatározása Helyszínenként két-két tavaszi- és őszi mintavételi gyakoriság célszerű, és az adatgyűjtést rendszeres időközönként megismételjük. Erre egyébként a VKI 3 évet javasol, azonban véleményem szerint-, ha a lehetőségek nem engedik az ilyen gyakori felmérést, a következetesen 5-évente végrehajtott mintavétellel is egyértelmű adatokhoz juthatunk. A mintavétel módszer meghatározása A halászati mintavétel pulzáló egyenáramú elektromos kutató-halászgép használatával történjen, mely módszer a legkíméletesebb és egyben a legkevésbé szelektív, így megbízható adatokat nyerünk. Minden alkalommal és mintavételi helyszínen a fontosabb fizikai- és

35

kémiai paramétereket is mérjük meg (vízhőfok, vízsebesség, vezetőképesség, vízben oldott oxigéntartalom, pH) és jellemezzük az aljzatot. A gyűjtött halegyedek mérése, vizsgálata A halfajok egyedeinek meghatározása a mintavételi helyszínen történjen, feltüntetve az egyes fajokhoz tartozó egyedek számát, továbbá megmérve a példányok törzshosszát. III.6. Gerinctelen makrofaunavizsgálatok

Munkánkat a Magyar Makrozoobenton Család Pontrendszer alapján végeztük, amely az áramló vizek biológiai vízminősítésére hivatalosan elfogadott metodika hazánkban. A módszer alkalmazásakor az áramló víz minősítésére biotikus indexeket használunk, amelyek az adott időben jelenlévő gerinctelen élőlényegyüttes összetétele alapján jellemzik az élőhelyet. A biotikus indexek család, vagy magasabb szintű taxonokra vonatkoznak és értékük 1 és 10 között változik. A magasabb pontszámú taxonok a jó, míg az alacsonyabb pontszámúak a gyengébb vízminőséget jelzik. A Magyar Makrozoobenton Család Pontrendszer alkalmazásakor a vízminőség fogalmát tág értelemben kell használnunk, hiszen ez a módszer nem csupán a kémiai vízminőség, hanem a mederviszonyok és a vízjárás megváltozását is jól jelzi. Pl. kis vízfolyásoknál gyűjtéskor elsősorban a nyeles kézi egyelőhálós módszert alkalmazzuk. (folyóknál természetesen más a helyzet) Ennek során a vízben állva a háló keverő mozgatásával gyűjtjük össze a kövek közül, és a lábbal felkavart aljzatról az áramló vízbe került gerinctelen állatokat. A kézzel történő gyűjtés során a szilárd aljzatról, kövekről, faágakról csipesszel szedjük össze az élőlényeket. A hálózással begyűjtött törmelékes anyagot lapos, fehér edényekben szétválogatjuk és azonosítjuk az egyes taxonokat. A begyűjtött állatokról fotódokumentációt készítünk. Az előforduló családnevek alapján kiszámítottuk a minta összpontszámát és az egy taxonra jutó átlagpontszámot. Az összpontszám és az átlagpontszám alapján is meghatározzuk a minőségi indexet, majd a két index számtani átlagából állapítottuk meg a biológiai vízminőségi osztály-kategóriát. (A módszer részletes, gyakorlati példákkal illusztrált leírása Kriska György: Az édesvizek és védelmük c. könyvében olvasható, amely 2003-ban jelent meg a Műszaki Kiadónál). III.7. Szaprobiológiai vízminősítés

Az ökológiai indikáció módszerei közül hosszú múltra tekint vissza a szaprobiológiai vízminősítés módszere. Szaprobiológia: a szennyvízbiológia része, a szerves szennyezés és szennyeződés, a szerves anyaggal szennyezett vizek tisztulása és tisztítása, az ilyen vizekben található élővilág minősége és változása, valamint a szerves anyag biológiai bomlásának törvényszerűségeit kutatja. Szennyvízzel terhelt felszíni vizekben jó információkat szolgáltat (Környezet és Természetvédelmi Lexikon, 2002).

36

IV. A felhasznált irodalom jegyzéke AMBRUS A., CSÖRGITS G., FÜLÖP S., HAVASNÉ SZILÁGYI E., KIS F. 2003. A Víz Keret-Irányelv temészetvédelmi vonatkozásai. Magyar Természetvédők Szövetsége, Budapest, p. 47. ARADI CS., DÉVAI GY., GYŐRI SZ., CSABAI Z., NAGY S. 1999: Különböző típusú vízterek és vizes élőhelyek természetvédelmi kezelésének gyakorlati követelményei. Összefoglaló tanulmány a „Magyarország Vízgazdálkodási Stratégiája az Ezredforduló után” c. MTA projekthez. Kézirat, Budapest. BAGI I. (1991): A Felső-Szunyog pusztai bioszféra-rezervátum természetvédelmi értékelése. Természetvédelmi Közlemények, 1. 41-48. p. BAGI, I. (1987): Statistical relationships between the ordination of coenological relieves and characteristic indicator values. Acta Botanica Academiae Scientiarum Hungaricae, 33. 199210. p. BAKÓ B., BERTY L., BREUER L., DUKAY I., HÁZI J., NEUMAYER É., PINTÉR B., SELMECZI K. Á., SZILÁGYI L. 2002: Vezető füzet a Váci Ártéri Tanösvényhez, Göncöl Alapítvány, Vác. BALON E.K. 1975. Reproductive Guilds of Fishes: A Proposal and Definition. J. Fish Res. Boerd Can., Vol. 32. 821-864. BALON E.K. 1990. Epigenesis of an epigeneticist: the development of some alternative concepts on the early ontogeny and evolution of fishes. Guelph Ichthyology Reviews, 1. 1-48. BÁNHIDI L. 1998: Új váci kalauz. Kucsák Könyvkötészet és Nyomda, Vác. BÁNHIDI L. 2001: A XXI. század küszöbén: Vác. CEBA Kiadó, Budapest. BARCZI, A. - PENKSZA, K. - CZINKOTA, I. - NÉRÁTH, M. (1996-1997): A study of connections between certain phytoecological indicators and soil characteristics in the case of Tihany peninsula. Acta Botanica Academiae Scientiarum Hungaricae, 40. 3-21. p. BARTHA D. - BILKÓ A. - KOVÁCS G. (1994): Degradáltság-vizsgálatok a Kőszegi Hegységben. In: Bartha D. (ed.): A Kőszegi-hegység vegetációja. Sopron, 183-197. p. BARTHA D. (1995): Ökológiai és természetvédelmi jelzőszámok a vegetációs értékelésben. Tilia, 1. 170-184. p. BERINKEY L. 1966. Halak - Pisces. Fauna Hung. 20. /2/ p. 136. BORHIDI A. (1993): A magyar flóra szociális magatartásformái. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatala és a Janus Pannonius Tudományegyetem Kiadványa, Pécs, 93 p. BORHIDI A. (2002): Gaia zöld ruhája. MTA, Budapest, 283-299. p. BORHIDI A. 1995: Social behaviour types, the naturalness and relative ecological indicator values of the higher plants in the Hungarian flora. – Acta Bot. Sci. Hung. 39:97-181. BOROS Á. (1922): Adatok Békés- és Bihar-megyék síkjainak flórájához. M. B. L., XXI. Évf. 1-2. sz. 32-33. p. BOROS Á. (1922-1968): Florisztikai jegyzetek. BOROS Á. (1927): Adatok a tiszántúli szikesek flórájához. Botanikai Közlemények, 24. 176178. p. BOROS Á. (1960): Rizs-gyom tanulmányok. Agrobotanika, II. 141-163. p. BUZÁS I. (szerk.) (1988): Talaj- és agrokémiai vizsgálati módszerkönyv 2. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 242 p. BUZÁSNÉ HARTYÁNYI M. - MARTH P. - MOLNÁR E. - PODMANICZKY G. - SZABADOS I.SZABÓNÉ KELE G. - VÁRALLYAI GY. (1995): TIM - Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer. 1. kötet, Módszertan. Budapest, p. 92 CEN TC 230/WG2/TG 3/N72 Water quality – Guidance standard for the surveying of macrophytes in lakes – Complementary element) 43 p (Készülő szabvány)

37

DÖVÉNYI Z., HAJDÚ Z. 2002: A magyarországi Duna-völgy területfejlesztési kérdései I-II. kötet, MTA, Budapest. DYRNESS, C. T. - YUONGBERG, C. T. (1966): Soil-vegetation relationships within the ponderosa pine type in the central oregon pumice region. Ecology, 47. 122-138. p. ELLENBERG, H. - WEBER, H. E. - DÜLL, R. - WIRTH, W. - WERNER, W. - PAULISSEN, D. (1991): Zeigerwerte von Pflanzen in Mitteleuropa. Scripta Geobotanica, Goltze Vrt. Göttingen, 18. 248 p. ELLENBERG, H. (1950): Landwirtschaftliche Pflanzensoziologie I. Unkrautgemeinschaften als Zeiger für Klima und Boden. Ulmer, Stuttgart, 141 p. ELLENBERG, H. (1952): Landwirtschaftliche Pflanzensoziologie II. Wiesen und Weiden und ihre standortliche Bewertung. Ulmer, Stuttgart, 143 p. ELLENBERG, H. (1974): Zeiger der Gefäßpflanzen Mitteleuropas. Scripta Geobotanica, 97 p. Európai Bizottság (2002): Víz Keretirányelv: Fogjunk hozzá! Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Irodája, Luxemburg, 12 p. FARKAS S. 1999: Védett növényeink. – Mezőgazdasági Kiadó, FEKETE G. - MOLNÁR ZS. - HORVÁTH F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása, határozója és a Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer. Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. FEKETE G. (1965): A gödöllői dombvidék erdővegetációja (Die Waldvegetation im Gödöllőerhüggelland), Akadémia Kiadó, Budapest, 223 p. FEKETE G., MOLNÁR ZS., HORVÁTH F. (szerk.) 1997: A magyarországi élőhelyek leírása, határozója és a Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer. – Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. MTM, Budapest 92-94. GEISLHOFER, MARIA-BURIAN, K. 1970: Biometrische Untersuchungen im geschlossenen Schilfbestand des Neusiedler Sees. – Oikos 21, 248-254. GLÄNZER U., HABER W., KOHLER A. 1977: Experimentelle Untersuchungen zur Belastbarkeit submerser Makrophyten. Arch. Hydrobiol, 79, 193-232. p. GOMBOCZ, E. (1945-1946): Diaria itenerum Pauli Kitaibeli. s. n., Budapest. GRAUL H., (1962): Die naturräumlichen Einheiten auf Blatt 180 Augsburg. – Bundesanstalt für Landeskunde und Raumforschung. Selbstverlag, Bad Godesberg. GRIME, J. P. – CHICHESTER, S. - WILEY J. (1979): Plant Strategies and vegetation Processes. New York, Brisbane, Toronto, 222 p. GRIME, J. P. - HYMAN, U. (1988): Comparative Plant Ecology. London, Boston, Sydney, Wellington, 742 p. GUILIZZONI P. 1975: Manganese, copper and chromium content in macrophytes of Lake Endine (Nothren Italy). — Mem. Ist. Ital. Idrobiol. 32. 313-332. H. MARRS, R. - PROCTOR, J. (1979): Vegetation and soil studies of the enclosed heath lands of the Lizard peninsula, cornwall. Vegetacio, 41. 121-128. p. HANKÓ B. 1931. Ursprung und Verbreitung der Fischfauna Ungarns. Arch. Hydrobiol., 23. 520-556. HARBER W., KOHLER A. 1977: Experimentelle Untersuchungen zur Belastbarkeit submerser Makrophyten. Arch. Hydrobiol, 79,193-232.p. HARRACH T. (1993): Bodenutzung und Bodenschutz. Kurzfassung des Vortrages vom 15. 10. Nidderau, Kézirat HECKEL J.J., KNER, R. 1853. Die Süsswasserfische der Österreichischen Monarchie mit Rücksicht der angrenzenden Lander. Wilhelm Engelmann Verlag. Leipzig, p. 388. HERMAN O. 1887. A magyar halászat könyve. I-II. K. M. Természettudományi Társulat, Budapest, p. 860. IVERSEN, J. (1936): Biologische Pflanzentypen las Hilfsmittel in der Vegetationsforschung. Levin und Munksgaard, Kopenhagen, 224 p.

38

JAKUCS, P. (1972): Dynamische Verbindung der Wälder und Rasen. Akadémia Kiadó, Budapest. KARCSÚ A. A. 1886: Vácz Város Története, Mayer Sándor Könyvnyomdája, Vác. KÁROLI J. 1879. Kalauz a Magyar Nemzeti Múzeum Halgyűjteményéhez. Budapest, p. 103. KÁRPÁTI I. (1968): Magyarországon elterjedtebb ruderális gyomnövények synökológiai besorolása. A Keszthelyi Agrártudományi Főiskola Közleményei, 10. 1-40. p. KÁRPÁTI I. (1978): Magyarországi vizek és ártéri szintek növényfajainak ökológiai besorolása. Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Kiadványa, 20. 1-62. p. KERESZTESSY K. 1986. Halfaunisztikai kutatások a Duna-Tisza közén. (Disszertáció) Debreceni Agrártudományi Egyetem, 62 p. KERESZTESSY K. 1996. Természetesvizi halfaunisztikai vizsgálatok tapasztalatai. XXII. Biológiai Vándorgyűlés, Gödöllő, Proceedings, 31. KERESZTESSY K. 1998. Természetesvízi halfaunisztikai monitorozás. (Jegyzet). Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, 166 p. KERESZTESSY K. 2000a. Veszélyeztetett hazai halfajok. Doktori (PhD) értekezés. Debreceni Egyetem, Debrecen, p. 130. KERESZTESSY K. 2000b. Halvédelem Magyarországon. 105-142. p. In: Faragó S. (szerk.): Gerinces állatfajok védelme, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Sopron, 2000. p. 294. KERNER, A. (1863): Nachtrag zu C.M. Nendtrich's Enumeratio plantagum territorii QuingueEcclasiensis. Ver-ZB Ges., 1863. XIII. list. 561-574.1. KOHLER A., 1978a: Methoden der Kartierung von Flora und Vegetation von Süßwasserbiotopen. – Landschaft+Stadt 10: 73-85. KOHLER A 1978B: Methoden der Kartierung von Flora und Vegetation von Süßwasserbiotopen. Landschaft+Stadt 10: 73-85. p. KOHLER A. , JANAUER G. A. 1995: Zur Methodik der Untersuchungen von aquatischen Makrophyten in Fließgewässern. – In: STEINBERG CH. , BERNHARDT H. , LAPPER H. (HRSG.): Handbuch angewandte Limnologie. Ecomed-Verlag. KOHLER A. 1978: Methoden der Kartierung von Flora und Vegetation von Süßwasserbiotopen. – Landschaft+Stadt 10: 73-85. KOHLER A. 1982: Wasserpflanzen als Belastungsindikatoren. –Decheniana Beih. 26:31-42. KOHLER A. 1992: 22 Jahre Forschungen über Fließgewässer- Makrophyten. – In: DUHME, F., R LENZ & L. SPANDAU (Hrsg): 25 Jahre Lehrstuhl für Landschaftsökologie in Weihenstephan mit Prof. Dr. Dr.h.c. W. Haber. KOHLER A.- VEIT U. 2002: Die EU-Wassaerrahmenrichtlinie-Anmerkumgen aus der Sicht der Makrophyten-Forschung in Fließgewässern KOHLER A., 1975: Submerse Makrophyten und ihre Gesellschaften als Indikatoren der Gewässerbelastung. – Beitr. Naturk. Forsch. Südw.-Deutschl. 34, 149-159. KOHLER A., JANAUER G. A. 1995: Zur Methodik der Untersuchungen von aquatischen Makrophyten in Fließgewässern. In: Steinberg, CH.-Bernhardt, H.- Klaper, H. (HRSG.): Handbuch angewandte Limnologie. Ecomed-Verlag. KOHLER A., L., WARNEK G., ZELTNER H (1989): Veränderungen von Flora und Vegetation in kalkreichen Fließgewässern der Friedberger Au von 1972 bis 1987. – Arch. Hydrobiol. Suppl. 83: 407-451. KOHLER A., R., BRINKHEIMER, VOLLRATH H. 1974: Verbreitung und Indikatorwert der submersen Makrophyten in den Fließgewässern der Friedberger Au. – Ber. Bayer. Bot. Ges. 45: 5-36. KOVÁCS M. (1955): A Gödöllő - Máriabesnyő környéki rétek botanikai felvételezése ökológiai és gazdasági szempontok figyelembevételével. Agrártudományi Egyetem Agronómiai Kar Kiadványa, 1. 1-24. p.

39

KOVÁCS M. (1957): A nógrádi flórajárás Magnocaricion társulásai. Botanikai Közlemények, 47. 135-155. p. KOVÁCS M.- PRISZTER SZ. (1956): A Nógrádi flórajárás (Neogradense) érdekesebb növényei. Botanikai Közlemények, 46. kötet, 3-4. füzet, 309-311. p. KOVÁCS, M. (1962): Die Moorwiesen Ungarns. Magyarország láprétjei. Akadémia Kiadó, Budapest, 214 p. KOVÁCS, M. (1966): Die Wirkung der geomorphologischen (Expositionsbedingten) mikroklimatischen und Bodenfaktoren auf die Entwicklung des Standortes der azidophilen Wälder im Mátra-Gebirge. Acta Botanica Academiae Scientiarum Hungaricae, 12. 293-324. P. KOVÁCSNÉ LÁNG E., TÖRÖK K. (szerk.) 1997: Növénytársulások, társuláskomplexek és élőhelymozaikok. - Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer III. MTM, Budapest 13-117. KRIESCH J. 1868. Halaink és haltenyésztésünk. Pest, p. 105. KUNZMANN, G. (1990a): Überprüfung der Ellenberg`schen Feuchtezahlen az Hand Bodenkundlicher Parameter auf Grünlandstandorten in Mittelhessen. Verhandlungen der Gesellschaft für Ökologie, 19. 386-397. p. KUNZMANN, G. (1990b): Die Bestimmung des Ökologischen Feuchthegrades von Grünlandstandorten mit einem modifizierten Zeigerartenverfahren. Z. f. Kulturtechnik und Landentwicklung, 31. 368-380. p. LELEK, A. 1987. Threatened Fishes of Europe. (Vol 9, The Freshwater Fishes of Europe). Aula-Verlag Wiesbaden, p. 342. LOVASSY S. 1927. Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik. Természettudományi Társulat, Budapest, p. 895. MARGÓ T. 1876. Budapest és környéke állattani tekintetben. Budapest, p. 141. MAROSI S. - SOMOGYI S. (szerk.) (1990): Magyarország kistájainak katasztere, I-II. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest. MARTH P. - KARKALIK A. (2004): A Talajvédelmi Információs és Monitoring (TIM) rendszer módszertana, működése, informatikai rendszere. Kézirat, p. 28. MÁTHÉ I. (1956): Vegetációtanulmányok a nógrádi flórajárás területén, különös tekintettel rétjeinek és legelőinek ökológiai viszonyaira. MTA Agrártudományi Osztály Közleményei, 9. 1-56. p. MELZER A. 1988: Die Gewässerbeurteilung bayerischer Seen mit Hilfe makrophytischer Wasserpflanzen. In: Gefährdung und Schutz von Gewässern. Tagung über Umweltforschung an der Universität Hohenheim. Ulmer Verlag, Stuttgart. MIHÁLYI F. 1954. Revision der Süsswasserfische von Ungarn und der angrenzenden Gebieten in der Sammlung des Ungarischen Naturwissenschaftlichen Museums. Ann. Hist. Nat. Mus. Hung., 5, 433-454. MÓDSZERKÖNYV (1989). Útmutató a nagyméretarányú országos talajtérképezés végrehajtásához. Agroinform, Bp., p. 152 PALL K., JANAUER G. A. 1995. Die Makrophytenvegetation von Flußstauen am Beispiel der Donau zwischen Fluß-km 2552,0 und 2511,8 in der Bundesrepublik Deutschalnd.- Arch. Hydrobiol. Suppl. 101 (2): 91-109. p. PENKSZA K. 2003: Vízipáfrány-társulás (Salvinio-Spirodeletum Slavnic 1956) monitorozása Biharugrán (kutatási jelentés). PENKSZA K. - ENGLONER A. - ASZTALOS J. - GUBCSÓ G. - SZEGEDI E. 1999: Adatok a Körös menti „szentély” jellegű holtmedrek flórához és vegetációjához. – Crisicum 2: 51-65. PINTÉR K. 1989. Magyarország halai. Akadémiai Kiadó, Budapest, p. 202. RÁTH B. (1994) Botanische Aufnahme der Wassermakrophytenbestände mit Kohler-Methode im ungarischen Donauabschnitt bei Vác (Stromkm 1670-1697) 30. Arbeitstagung der IAD, Schweiz 1994.

40

RÉTI M. 1997: Ártéri kalauz. Göncöl Alapítvány, Vác. RICKER, W.E. (ed.) 1971. Methods for Assessment of Fish Production in Fresh Waters. IBP Handbook No. 3. Blackwell, Oxford, Edinburgh, 313 pp. SÁPI V. 1983: Vác története I-II. kötet. Kiadta a Pest Megyei Múz. Ig., Szentendre. SIMON T. (1988): A hazai edényes flóra természetvédelmi értékének becslése. Abstracta Botanica, 12. 1-23. p. SIMON T. (1992): A magyarországi edényes flóra határozója. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 892 p. SIMON T. (2000): A magyarországi edényes flóra határozója. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 846 p. SIMON T. 1988: A hazai edényes flóra természetvédelmi értékének becslése. - Abstr. Bot. 12:1-23. SIMON T. 2000: A hazai edényes flórahatározója. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. SIPOS V.K.- KOHLER, A.- KÖDER, M.- JANAUER, G.A. (2003): Macrophyte vegetation of Danube canals in Kiskunság (Hungary) Arch. Hydrobiol. Suppl. 147, 143-166. p. SOMLYÓDI L. 2002: A hazai vízgazdálkodás stratégiai kérdései. MTA, Budapest. SONNTAG E., POZZI D., PENKSZA K., ZELTNER G.-H., BJÖRK S., KOHLER A. 2000: Macrophyten-Vegetation und Standqualität im eutrophen Björka-Kävlinge-Fluβ (Skåne, Südschweden). – Limnologica 30: 281-298. SOÓ R. - MÁTHÉ I. (1938): A Tiszántúl flórája. Debrecen. SOÓ R. (1964): A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve I., VI. Akadémia Kiadó, Budapest, 56-57., 270. p. SOÓ R. (1980): A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve VI. Akadémia Kiadó, Budapest, 557 p. STEFANOVITS P. (1992): Talajtan. Mezőgazda Kiadó, Bp., p. 380 STEFANOVITS P. (1993): Magyarország tájainak talajviszonyai. Szent István Egyetem, Gödöllő, 105 p. SZABOLCS I. (szerk.) (1966): A genetikus üzemi talajtérképezés módszerkönyve. Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, Bp., p. 428 SZILÁGYI L. 1992: Ökológiai állapotfelvétel a váci Gombás-patakról és annak torkolati árteréről. Göncöl Alapítvány, Vác. SZILÁGYI L. 1994: A váci ártéri erdő. Duna – Ipoly Nemzeti Örökség Park Program, Göncöl Alapítvány, Vác. SZODFRIDT I. (1993): Erdészeti termőhelyismeret-tan. Mezőgazda Kiadó, Bp., p. 320 UNGER E. 1919. Magyar édesvízi halhatározó. Országos Halászati Egyesület, Budapest, p. 80. URBANITÁS TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ KFT. 2004: Vác Város Építési Szabályzata és Szabályozási Terve. URBANITÁS TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ KFT. 2004: Vác Város Településszerkezeti Terve. VÁC POLGÁRMESTERI HIVATAL IRATTÁR 2005. NOV. 8. ELŐTERJESZTÉS: A Váci-Liget Természetvédelmi kezelési és felújítási terv, Vác. VÁRALLYAY GY. (2005): Agroökológia – tájökológia. Tájökológiai Lapok, 3. évf. 1. szám, p. 155-175. VKI (2000): Az Európai Parlament és a Tanács 2000. október 23-i 2000/60/EK Irányelve az európai közösségi intézkedések kereteinek meghatározásáról a víz politika területén, Az Európai Közösség Hivatalos Lapja. VUTSKITS Gy. 1918. A Magyar Birodalom Állatvilága. Fauna Regni Hungariae. Budapest, p. 42. WANZENBÖCK, J., KERESZTESSY, K. 1995. Zonation of a lentic ecotone and its correspondence to life history strategies in fish. Hydrobiologia, 303, 247-255.

41

WINEMILLER, K.O., ROSE, K.A. 1992. Patterns of life-history diversification in North American fishes: implications for population regulation. Can. J. Fish Aquat. Sci., 49. 21962218. Zólyomi B. (1958b): Fitocönológiai analízis az alföldi löszhátak eredeti növénytakarójának maradványain. A II. Biológiai Vándorgyűlés előadásainak ismétlése, Szeged, 1958. május 1921. Zólyomi, B. - Précsényi, I. (1964): Methode zur ökologischen Charakterisierung und Vegetationseinheiten und zum Vergleich der Standorte. Acta Botanica Academiae Scientiarum Hungaricae, 10. 377-419. p. Zólyomi, B. (1936): Übersicht der Felsenvegetation in der Pannonischen Florenprovinz und dem Nordwestlich Angrenzenden Gegierte. Ann. Hist.-Nat. Mus. Nat. Hung., 32. 136-174. p. Zólyomi, B. (1967): Einreihung von 1400 Arten der ungarischen Flora in ökologische Gruppen nach TWR-Zahlen. Fragmente Botanica, 3. 101-142. p.

42