Gyene István
Koalíciós szakadások Európában A vörös-zöld kabinet felbomlása Németországban 2005-ben
A magyar politikában mostanában egyre többször hallani, hogy a kisebbségi kormányzás nem ördögtől való. Ritkán teszik hozzá, hogy a kisebbségi kormányzáshoz vezető úton az első logikai lépés a megelőző koalíciós kormányzás kereteinek bomlása. Szórványosan kerülnek azonban átgondolásra a külföldi példák, holott azok nagyon is tanulságosak. Az alábbiakban a német példán keresztül kívánjuk bemutatni a koalíciós kormány felbomlását, s megkísérlünk következtetéseket levonni a jelenlegi magyar történéseket illetően. Előrehozott választások Németországban: 1972, 1983, 2005 Németország választói 2005 szeptemberében azért járultak az urnák elé, hogy előrehozott választásokon döntsék el, mely politikai erők irányítsák az országot a következő időszakban. Nem árt megemlíteni, hogy Németország második világháborút követő történetében (az 1990-es újraegyesítéskor lezajlott szavazást nem számítva) immár harmadik alkalommal tartottak idő előtti országos választásokat. Az elsőre 1972-ben került sor, amikor a keleti szerződések ellen keményen küzdő keresztény uniópártoknak a kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványa elbukott, később a Willy Brandt kancellárról „Willy-Wahl”-nak elnevezett előrehozott választásokat pedig a szociáldemokrata-liberális koalíció nyerte meg. Tíz év múltán a Helmut Kohl vezette konzervatív ellenzék hasonló kísérlete már sikerrel járt, így az 1983-as idő előtti választásokat követően, a szociáldemokratákkal folyó gazdaságpolitikai viták miatt a konzervatív oldalhoz „visszapártoló” liberális FDP a CDU/CSU oldalán válhatott ismételten kormányzati tényezővé.
-1-
A 2005. évi választások okai Az 1998-as és a 2002-es választásokon is győztes szociáldemokrata-zöld koalícióra csak 2006-ban várt volna az újabb országos megmérettetés, azonban a reformkormányzás kudarca, a nagyobbik kormányzópárton, az SPD-n belül mutatkozó megosztottság, s nem utolsósorban Gerhard Schröder kancellár hibás taktikai manőversorozata oda vezetett, hogy a négyéves hivatali idő letelte előtt egy évvel másképpen alakultak az események. 2005-ben a hetedik kormányzati évében járó Gerhard Schröder vezette kormánykoalíció felbomlása több okra is visszavezethető. A közvetlen kiváltó ok a 2005. májusában lezajlott észak-rajna-vesztfáliai tartományi választások eredményében jelölhető meg: e baloldali „fellegvárnak” tekinthető helyszínen történelmi vereséget szenvedtek a szociáldemokraták, hiszen a „vörös” tartományban 39 évnyi kormányzás után az SPD, legutolsó itt elért eredményéhez képest 6 %-kal kevesebb szavazatot kapott, miközben a kereszténydemokrata CDU 8 %-kal növelni tudta szavazói számát, így mintegy 45 %-os eredményével az FDP-vel együtt alakíthatott koalíciós kormányt. 1 Magyar összevetésben talán szokatlan módon azonban Schröder már a vereség estéjén előrehozott választások megtartását helyezte kilátásba, politikai földrengést kiváltva ezzel Németországban. Beszédében indoklásképpen a korábban elindított kormányzati reformok folytatásához szükséges világos választói felhatalmazás hiányát jelölte meg. Szerinte pártja „keserű vesztfáliai vereségével” reformpolitikájának lényegi alapja kérdőjeleződött meg, melynek fontos elemét képezte az Agenda 2010 címet viselő, a német szociális rendszert és a munkaerőpiacot
átalakító
reformcsomag. 2
Ez
a
2003
márciusában
meghirdetett
reformkoncepció nem mást, mint a szociális állam átalakítását tűzte ki célul, azon belül pedig a két prioritás a foglalkoztatottság növelése és a gazdasági növekedés keretfeltételeinek javítása volt. A program szükségességét az ellenzék sem vitatta, sőt nagyrészt támogatta is, amit mit sem bizonyít jobban, mint a későbbi kancellárnak, Angela Merkelnek már e minőségében elmondott egyik első beszéde, amelyben személyesen mondott köszönetet elődjének, amiért az bátran és határozottan „lökte be” a reformok ajtaját, hogy a hatalmas 1
Forrás: http://www.bundeswahlleiter.de/bundestagswahl2005/downloads/lwnordrhein-westfalen2005.pdf A reformprojekt megtalálható az Interneten: http://archiv.bundesregierung.de/artikel/81/557981/attachment/557980_0.pdf
2
-2-
ellenszél dacára a német szociális rendszert az új idők kívánalmaihoz igazítsa. 3 Az Agenda 2010, amely a jóléti rendszer átalakításával kívánta a német állam gazdasági szerepét a 21. század követelményeihez igazítani, élénk ellenállásba ütközött. A szociális juttatások lefaragása, a gazdaság, a munkaerőpiac, a beteg- és nyugdíjbiztosítás, valamint az oktatás- és családpolitika terén végrehajtott átalakítások érzékenyen érintették a társadalmat, s rendkívüli népszerűtlenséget vontak maguk után, ami természetesen leginkább a kormánypártokat, s azon belül is a szociáldemokratákat sújtotta, míg az uniópártok rég nem látott, 50 %-os támogatottságot élveztek a közvélemény-kutatók szerint a 2003-as év végén. 4 A német gazdaság az előrehozott választás évében (mint már azt megelőzően évek óta) igen komoly gondokkal küzdött. A kirívóan magas, történelmi rekordnak számító ötmilliós munkanélküliséget mutató statisztikák, valamint az 1 %-os gazdasági növekedést prognosztizáló előrejelzések nemigen kecsegtettek a helyzet javulásával. 5 Az ellenzék a kialakult helyzetért egyértelműen a kormányt tette felelőssé, mindamellett az uniópártok várakozó álláspontra helyezkedtek. Schröder beszédében így egyrészt politikai őszinteségről és politikai realitásérzékről tett bizonyságot, amikor legitimációjának szinte nullára csökkenésekor a társadalom újbóli felhatalmazását kérte kormányzása folytatásához, másrészt, mint később látni fogjuk, komoly taktikai szempontok is szerepet játszottak az egyébként sok kockázatot magában hordozó döntés meghozatalában. Itt jegyezzük meg, hogy a realitásokat nem tagadó „politikai őszinteség” megnyilvánulására Magyarországon Gyurcsány Ferenc kormányfő híres balatonőszödi beszéde szolgálhat példaként, aminek nyilvánosságra kerülése szenvedélyes vitákhoz vezetett nemcsak a pártpolitika, hanem a köz terein is, mindezzel egyik éles sarokkövét képezve a rendszerváltozás utáni magyar történelemnek.
3
Forrás: http://www.bundeskanzlerin.de/nn_4922/Content/DE/Regierungserklaerung/2005/11/2005-11-30regierungserklaerung-von-bundeskanzlerin-angela-merkel.html 4 Forrás: Infratest Dimap: http://www.infratest-dimap.de/?id=51 5 Forrás: GKM országjelentése: http://www.gkm.gov.hu/data/cms920822/Nemetorszag.pdf
-3-
A belső erőviszonyok alakulása A kancellár szavai hozzájárultak a reformprogramot övező kritika további erősödéséhez, a koncepció ugyanis nemcsak a társadalom elégedetlenségét váltotta ki, hanem megosztotta magukat a (kormány)pártokat is. Bár az SPD szervezetei – köztük a frakció – tudomásul vették az elnökség döntését, s támogatásukról biztosították a pártvezetést, a párton belül mégis a zúgolódás jelei mutatkoztak. Kritika tárgyát képezte egyfelől az a tény, hogy az új választásokról határozó döntés igen szűk körben született meg. Másfelől, néhány prominens SPD képviselő kétkedésének is hangot adott. Michael Müller egykori frakcióvezető és Heiko Maas, saar-vidéki tartományi pártelnök akkoriban azt nyilatkozta, hogy az előrehozott választások szándékának bejelentése „nagyon kockázatos és nem egyszerű stratégia” a párt részéről. 6 A párt baloldali szárnyának egyik legemblematikusabb figurája, Oskar Lafontaine ekkor ki is lépett a pártból, neoliberálisnak nevezve a vörös-zöld kurzust, amelyik szerinte politikájával megtagadta a klasszikus szociáldemokrata értékeket. Az a piaci liberalizmus, amit Schröderék injekcióztak a harmadik utas „Neue Mitte” (Új közép) jelszó hangoztatásával a szociáldemokrata pártba, s aminek szimbólumává az Agenda 2010 vált, nem kis meghasonlást váltott ki az SPD köreiben. 2003-ban, a program beindításának évében mintegy százezren léptek ki tiltakozásul a pártból, hiszen a kancellár politikája nyomán látszólag a szociális állam leépítése vált hangsúlyossá. A párt majd’ hétszázezres taglétszáma így 2005-re alig érte el az 590. 000-ret. A tagság mintegy hatodának kiválása megrendítette ugyan, de nem roppantotta meg végleg az SPD-t. 7 A fordulópontot inkább ez jelentette a párton belül, s nem az a tény, hogy a többi európai szociáldemokrata párthoz hasonlóan az SPD is már rég szakított a hagyományos baloldali értékek (szolidaritás, szociális érzékenység) tényleges felvállalásával, s a legkiszolgáltatottabb
(munkás)rétegek
politikai
érdekképviseletével.
Az
„új
szociáldemokrácia” sok esetben a médiahatékonyságot kiindulópontba helyezvén, a növekvő individualizációra támaszkodva, immár a kapitalizmus mindenhatóságának szellemében
6
Forrás: http://www.spiegel.de/politik/deutschland/0,1518,357076,00.html Érdekes megállapítások levonásához vezethetne annak a gondolatnak a továbbfűzése, hogy mi történt volna hazánkban akkor, ha a második Gyurcsány-kormány programjának bejelentése elleni tiltakozásképp a szocialista pártnak a német példában jelzett hányada elhagyta volna a pártot.
7
-4-
hangsúlyozta a gondoskodó állam átalakításának elkerülhetetlenségét, a hatékonyság és a versenyképesség javítását, az egészségügyi és nyugdíjbiztosítási rendszer megreformálását, stb. A tradicionális szociáldemokraták az effajta politika következtében Németországban is egyre inkább eltávolodtak pártjuktól. 8 A kancellár később természetesen nemcsak Lafontaine vádjait, hanem az SPD baloldali szárnyának érdemi irányváltást sürgető feltevéseit is visszautasította. A párt vezetőségében felbukkanó elégedetlenkedésre célozva pedig még egy 2002 végén tartott elnökségi ülésen megjegyezte: „Ha valaki azt hiszi, hogy jobban tudja csinálni, hát csinálja!” A kancellárnak ez a mondata kísérteties hasonlóságot mutat Gyurcsány Ferenc jelenlegi magyar miniszterelnök-pártelnöknek az MSZP legutóbbi országos pártértekezletén elhangzott egyik kijelentésével, amikor „kard ki kard” alapon szólította fel párton belüli kihívóit. 9 Menekülés a választásokba és az alkotmányos szabályok A vörös-zöld koalíció szavakban tehát már felbomlóban volt, amikor másfél hónappal a vesztfáliai vereség után Schröder mindent egy lapra téve fel, 2005. július elsején konstruktív bizalmatlansági indítványt javasolt saját maga ellen a Bundestagban. Ez a lépés a lehetséges hátrányok mellett igen komoly taktikai előnyökkel bírt. Egyrészt a „médiakancellár” ismét jelét adta kiváló politikai ösztöneinek: lépésével nemcsak a német lakosságot, politikai ellenfeleit, hanem szövetségeseit is meglepte; egyúttal a saját táborában a tradicionális baloldaliakat sikerült gyorsan „leszerelnie”, hiszen a választások előtt a sorok azonnal összezártak. A párton belüli feszültség ezzel a sajátos konfliktuskezelői technikával tehát jelentős mértékben csökkent. Másrészt, mivel Schröder saját előremenekülésével kockáztatta egyébként igen valószínűnek tűnő bukását is a választásokon, úgy jelenhetett meg a közvélemény előtt, mint aki nem enged elveiből, és a lehető legnagyobb tanúbizonyságát adja a reformpártiságnak. A szintén kormánypárti Zöldek nem tehettek komoly erőfeszítéseket a bizalmatlansági indítvány ellen, s bár az egyik zöld párti politikus alkotmányellenességgel is 8
A „harmadik út” európai irányvesztését kiválóan világítja meg Antal János cikke: http://www.krater.hu/krater.php?do=3&action=a&pp=891 9 Forrás: http://www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/szervezetek/mutatAloldal&fnId=9125
-5-
megvádolta a kancellárt, a későbbi szavazáson a párt három minisztere és a pártelnök is tartózkodott. Schröder választásokat sürgető bejelentése nyomán az ellenzéki pártok is hátrányba kerültek, hiszen az SPD lépéselőnyéből adódóan saját tempóját kényszeríthette rájuk. Nyílt titok volt ezt követően például az, hogy miután a CDU „erős embereit” teljesen váratlanul érte a bejelentés, ezáltal konzervatív kancellár-jelöltként csakis a pártelnök, vagyis Angela Merkel neve merülhetett fel. Némelyik kereszténydemokrata tartományi miniszterelnök számára már önmagában ez a tény is valamifajta „párton belüli nagykoalícióval” ért fel. A keletnémet származású Merkel gyenge személyes ellenfélnek tűnt Schröder számára, de mint később kiderült, a „hideg” politikus-asszonyt jelentősen alábecsülte. A hirtelen lépéssel alternatívák sem igazán kínálkoztak: a kisebbségi kormányzás lehetősége, vagy nagykoalíció megalakítása ugyanúgy a majdani választások függvényévé vált. Schrödernek már csak a parlament feloszlatását kellett jogilag megoldania. Németországban ez nem könnyű folyamat, hiszen az alaptörvény szerint a Bundestag nem oszlathatja fel önmagát. Kimondja viszont azt, hogy a kancellár felvetheti a bizalmi kérdést, és amennyiben nem élvezi a többség támogatását, indítványára az államfő 21 napon belül feloszlathatja a Bundestagot, ha a törvényhozás addig többségi szavazással nem választ más szövetségi kancellárt. 10 A Szövetségi Alkotmánybíróság szerint a 68. cikkely egyértelmű célja, azaz a cselekvőképes kormányzás biztosítása nem sérült akkor, amikor Schröder 2005. július 1-jén saját párttársait is a saját maga elleni szavazásra buzdítván elvesztette kancellári többségét. A szavazás kimenetele nem lehetett kétséges, az államfő ezt követően pontosan három hét múlva, július 21-én, esti televíziós beszédében bejelentette a 15. Szövetségi Gyűlés feloszlatását, és egyben új választásokat írt ki szeptember 18-ára. Választások, tanulságok Mindössze két és fél hónap telt el a bizalmatlansági indítvány benyújtása és elfogadása, valamint az előrehozott választások napja között. A választásokon a szociáldemokraták és az ellenzéki uniópártok egyaránt a szavazatok mintegy 35 %-át kapták, a liberálisok, a Zöldek, valamint – a nyugati tartományokban azóta rendkívüli sikereket elérő,
10
Forrás: Szövetségi Igazságügyi Minisztérium: http://bundesrecht.juris.de/gg/art_68.html
-6-
az SPD-t így komoly fejtörésre késztető - posztkommunisták 8-10 % körüli eredményt értek el. 11 Az eredmény patthelyzetet eredményezett, s bő két hónap elteltével ismételten mindenki meggyőződhetett arról, hogy a politikában nincsenek lehetetlenek: novemberben Angela Merkelt, mint a CDU/CSU-SPD nagykoalíció jelöltjét, kancellárrá választották. Ezzel a momentummal végződött Schröder előremenekülése a biztos vereség elől. A harmadik utat kereső német szociáldemokrácia az elkerülhetetlen reformok bevezetése okozta felháborodás miatt elodázta az átalakításokat, és leginkább talán a felelősség megosztása reményében egy évvel előrehozta a választásokat. Magyar szemmel nézve a németországi eseményeket, a jelenlegi hazai és az akkori német helyzet között jó néhány hasonlóság és tanulság kínálkozik. 1. Míg Németországban egy tartományi választás, addig hazánkban egy népszavazás idézett elő politikai robbanást, s teremtett ezzel koalíciós válságot. 2. Mindkét esetben a neoliberalizmussal „összekacsintó” harmadik utas reformpolitika társadalmi támogatottsága fogyatkozott meg, amely révén az SPD és az MSZP is szembekerült nemcsak saját szavazóbázisának egy részével, hanem a párt hagyományos baloldali szárnyával is. 3. A válság eredményeképp (gazdaság)politikájában mindkét erő baloldali fordulatot hajtott végre. De míg Németországban az SPD ezt az irányváltást nagykoalíció keretei között tette, addig itthon a jelek szerint az MSZP kisebbségi kormányzással próbálkozik. Mint azt a fentiek tükrözik, Németországban egy választási szereplés rendkívül komoly következményekkel járt mind a nagyobbik kormánypárt, mind a kormány első embere számára. Magyarországon a sok tekintetben fordulópontot jelentő őszödi beszéd hatása, majd az azt követő önkormányzati választásokon elszenvedett súlyos vereség sem késztette hosszú ideig a kormánypártot, s vele együtt a miniszterelnököt a megfelelő konklúzió levonására.
11
Forrás: http://www.bundeswahlleiter.de/bundestagswahl2005/ergebnisse/
-7-
