KÖNYVJELZŐ BUDAPESTI HÉTKÖZNAPOK - ÜNNEPÉLYESEN

Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 141-152. p.

Tér és Társadalom 9.

1995

■

1-2: 141-152

KÖNYVJELZŐ BUDAPESTI HÉTKÖZNAPOK - ÜNNEPÉLYESEN Gyáni G (1995) Hétköznapi Budapest. Nagyvárosi élet a századfordulón „A város arcai" (sor.szerk.) Török Gy., Városháza, Budapest.

A település- és tértudományok gyara- történetfelfogás indokoltsága már az els ő podó feltárásai igen sokat köszönhetnek a oldalakon világossá válik, s őt a Braudel helytörténeti búvárlatoknak, s f őként a iskolateremt ő kutatásait követ ő történészmodern történettudomány visszatekint ő nemzedék teljesítménye egyre komolyabb elemzéseinek, a levéltári és hagyatéki eredményekkel bizonyítja a társadalmi törelemzéseknek, a család- és társadalomtör- ténések rekonstruálására törekvés nemes téneti összefüggéseket megrajzoló histori- szándékait. Gyáni a strukturalista-kvantitakus közelítéseknek, valamint a szocioló- tív történetírás helyett a társadalomtörtégiai, kultúrantropológiai, városi néprajzi nész kíváncsiságávál mélyül el a múlt tárkutatásoknak. Gyáni Gábor Hétköznapi sadalmi világában, értelmezési kísérleteket Budapest című kötete, amelyet a pesti tesz az egyes jelenségek min őségének városháza „A város arcai" sorozatában körülírására, de végül is tudatosan megadott ki, ismét — mint Gyáni el őző kötetei hagyja az olvasónak azt a szabadságát, olvastán — hálára kötelezi a szakembert és a hogy maga értelmezze, maga lássa el hétköznapi olvasót egyaránt. Munkája, többletjelentéssel a társadalmi tényeket, mely korábbi írásai, a századforduló Buda- maga keltse életre az elveszettnek hitt világ pestjének nyomortelepi, munkáskörnyezeti, valódi dimenzióit. cselédséghistóriai és térfelfogási elemzései, A kötet (a szerz ő önjellemzésében is) majd a polgári enteri őr, a városi életmód és egy adott korszak „panorámaszer ű" bemuéletstílus, a női munka és a lakókörnyezet tatására vállalkozik, nyíltan beszélve a sajátosságainak feltárását követ ően most a források hiányosságairól, a hamis jelentéshétköznapi élet jelenségei felé fordul, ki- tulajdonítás veszélyeir ől, a múltbeli dolgok emelkedően hasznos forrásanyag, egyúttal kutatásának látszólagos „haszontalanságáélvezetes olvasmány is. A szerz ő kutatói ról". A múlt század végi és e század eleji következetessége miatt nem keletkezik az Budapest hétköznapi életmódtípusainak olvasóban olyan igény, hogy magáról az képsoraival olyasfajta invitációra vállalkoelemzés mikéntjér ől és tudományos alapo- zik, amelyet a jól ismert K/ösz-fotók nézezottságáról el őzetes magyarázatot vagy getése közben tapasztalhat az olvasó. A utólagos indoklást kapjon — az új narratív polgári társadalom térbeli reprezentációja

KÖNYVJELZŐ Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 141-152. p.

142

Könyvjelz ő

olyan intim módon kerül elénk könyve oldalairól, olyan ünnepélyes tartalmaiban világosodik meg, mint amikor a régi fotók eseményei közé odaképzeljük, odagondoljuk magunkat, átélve a térbeli környezet sugallta benső séges banalitásokat, a térbeli mozgás földszintességét, a fotósra bámészkodó hétköznapi emberek érzéseit és kíváncsiságát, a mainál sokkalta emberléptékűbb környezet sugárzását, a kor életérzéseit és a mindennapi történelem mikroeseményeit. Nem mintha Gyáni regényt akarna írni, de — mint azt Braudelt ől idézi — „a mindennapok azokból az apró tényekb ől állnak, amelyek idő ben és térben alig hagynak magukról nyomot, (...) ám sohasem közömbös az a mód, ahogyan a különböző szinteken esznek, öltözködnek és laknak az emberek. Az ilyen pillanatképek olyan ellentéteket, különböz őségeket jelentenek az egyes társadalmak között, amelyek nem mindig felületiek. Szórakoztató játék ez...". S valóban, a játékos képzeletet a hétköznapi múlt roppant hiányos nyomaiból fennmaradt mozaikkockáinak összeállítására használó történészi attitűd maga sem tud kiszakadni abból a kulturális folytonosságból, amely a hagyománytudat és az érzékenység határán megmaradt, a múlt elemzőjét pedig annak eszközévé teszi, hogy az elmúlt korok öntudatát, közérzetét belülről láthassuk. Gyáni abból indul ki, amit a nagyvárosi létrő l, a nagyvárosi ember marginális pozíciójáról és idegenségérzetér ől Georg Simmel és Alfred Schütz írt, ám a társadalomtudományok e két vitathatatlan szakértőjének álláspontjával szemben a túlracionalizált és túltechnicizált tömegtársadalomban lelkileg fásulttá vált embereket nem mint egy személytelen piac termékeit

TÉT 1995

■

1-2

szemléli, hanem épp ellenkez ő leg, pontosan azokra a társadalmi életmódelemekre koncentrál, amelyek a mindennapi lét formális és szubjektíve átélhet ő tartalmait, az életstílus, az életcélok és a lelki beállítódás korszakosan jellemz ő sajátosságait testesítik meg. Az érdekli a szerz őt, mit gondoltak egymásról, hogyan éltek a mindennapokban, milyen értékeket preferáltak, milyen célokat és eszményeket, divatokat és szokástartalmakat sajátítottak el, mit fogadtak be és miként különítették el a közés a magánszféra vizuálisan is hozzáférhet ő tereit. Gyáni a viselkedés polgári kódjait, a személyes és a személytelen köztér gyakorlati tartalmait, a csoportidentitások szimbólumait, a magánélet és a nyilvános magatartásformák jelentésességét vizsgálja olyan „szimpla" hétköznapi adatok alapján, amilyenek a hagyatéki leltárak, a házassági szerző dések, a válási peranyagok, az öngyilkossági statisztikák, a lakásalaprajzok, bérlőlajstromok, fővárosi közgyűlési jegyző könyvek. Ezek a források puszta kvalitatív feldolgozás esetén holt és unalmas „történetté" állnának össze — azazhogy épp a történés, az emberekkel megesett dolgok, az életüket jellemz ő egyediségek, a história voltaképpeni legfő bb hordozója veszne el. Gyáni pedig ezekbő l rekonstruálja számunkra az életes sorsokat, a társadalmi érintkezés szabályait, a szatócskodás történeti fejlő désútját, a polgári bérpaloták lakóinak belterjes világát, a társadalmi feltűnés és eltűnés akkoriban szokásos módjait, a patriarchális kis- és nagypolgári, értelmiségi és arisztokrata házasságok feltételrendszerét, a „kalapos dámák" vásárlási szokásait és a telefonhírmondó-hálózat kommunikációs prehistóriáját. A hétköznapi Budapest Gyáni kötetében


TÉT 1995

■

1-2

a pénz, a siker és a boldogság, a ráció és a kalkulatív értékek, a mások elleni harc kíméletlensége, az életmód és a viseletek, a nyelv és a foglalkozási szerepazonosság közéletben megjelen ő formáinak gyűjtőhelyeként jelenik meg. A századvégt ől a második világháborúig ível ő történeti képben ez a fővárosi világ a maga — olykor szánnivalóan merev szabályaival, máskor pedig „blazírt és link" mivoltában — olyasféle ellentmondások lel őhelyeként tárul elénk, amelyhez igazodni korántsem lehetett könnyű, s különösen gyötrelmes lehetett a rohamtempóban növekv ő főváros eltérő kultúrájú, etnikus és vallási tradíciókat megőrizni próbáló, mégis a nagyvárosi asszimilációnak alárendel ődő tömegei számára. A mai könyvolvasó, s főként a múlt historikus földolgozása iránt érdekl ődő korántsem érzi magától távolinak ezt a sokarcú világvárosiságot, hiszen mind a fővárosi építkezés, mind egyes kerületek „hamisítatlan" térbeli azonossága, mind pedig a még e korszakról emlékeket őrző generációk kontinuus léte miatt oly ismerős, hogy elegendő egy fénykép, egy lakótömb vázlatos rajza vagy egy házasságlevél, s máris életképszer űen megelevenedik az egykori Budapest a maiban. A város arcainak, a századforduló polgári és üzleti világának körképe, a telefon, a rádió, a nő i és férfi polgári viseletek, a nagyáruházak, és a bazárok kialakulása, a test kultuszának és a lakáshasználatnak leírása olyan érzékletes Gyáni interpretációjában, hogy az olvasót a mai mindenna-

Könyvjelz ő

143

piságok silányságának átérzése kísérti. A szerző nem fogalmazza meg, de sorai közt az az üzenet rejlik, hogy nemcsak el ődeink életmódja, értéktudata, szokásjogi és gazdasági racionalitások által behatárolt életvezetési elvei szolgálnak saját életünk el őképeiként és a múlt örökségeként, de a mai városi társadalmak hétköznapjai ugyanilyen üzeneteket hordoznak majd a jöv ő nemzedékei számára. Ezt a bels ő kontrollt, mai létünk historikus és morális megindokolhatóságát kell ő távolságtartással és önfegyelemmel szemlélni már a mi saját feladatunk volna. Gyáni ahhoz segít hozzá bennünket, hogy e distancia révén párhuzamosságokat keressünk el ődeink és jelenünk kontinuus elemei, normái, életvezetési felfogásai, lehet őségei és örökségei között. S van ebben a rejtett „figyelmeztetésben" valami abból az ünnepélyességb ől, amit nem a századforduló házassági fotói, épülethomlokzatai, pazar passzázsai, szalonjai és nyelvi cikornyái sugallnak, hanem épp a világvárosi életvitelben még megmaradt intim eleganciák tesznek lehetővé. A lehet őségek társadalomföldrajzi tere, szociológiai együttese, szociálpszichológiai tartalmai pedig vaskos gyökerekkel kapaszkodnak a húszadik század hétköznapiságába, Budapest normafelmutató és polgári hagyományokat teremtő, sőt azokat tartósító históriájába. Köszönet a szerzőnek, amiért e história egy jellegzetes korszakára ablakot nyitott számunkra. A. Gergely András


144

Könyvjelz ő

TÉT 1995

■

1-2

TÉRSÉGI INNOVÁCIÓ VAGY PERIFERIZÁLÓDÁS Rechnitzer J (1993) Szétszakadás vagy felzárkózás. A térszerkezetet alakító innovációk. MTA RKK, Gy őr. 208 o.

Egy tízéves kutatási ciklus elméleti és empirikus összegzése jelent meg az RKK győri műhelyében: Rechnitzer János és munkatársainak térszerkezeti vizsgálódásai, a térszerkezetet alakító innovációk típusainak és területi terjedésének elemzései adják e kötet anyagát, s a szerz ő, aki talán a hazai innovációkutatások egyik legtöbbet publikáló személyisége, impozáns részletességgel ismerteti a téma nemzetközi irodalmát illetve elméleti hátterét. Rechnitzer a bevezet ő, elméleti fejezetben elegáns áttekintéssel szolgál az innovációk térbeli megjelenésére és terjedésére vonatkozó külföldi kutatások széles körérő l. Schumpeter (1912-ben publikált) fejlődéselméleti alapm űvére hivatkozva a termelési technikai változások, az új termékek és tevékenységek illetve új szervezetek-kezdeményezések megjelenését a vállalkozási aktivitás motivációival magyarázza, kitérve arra is, hogy az új ötletek, új szervezetek, új közösségi viselkedési módok és motivációk milyen társadalmi és gazdasági feltételrendszer esetén változtatják meg a társadalmi megújulási érzékenységet, milyen döntésekre épülve képesek befolyásolni egyes települések, térségek, régiók alkalmazkodási hajlandóságát. Értelmezése szerint az innovációk konkrét formái a gazdasági-szervezeti, a termelési és tevékenységi, valamint a társadalmipolitikai megújulások folyamatában jelennek meg, amelynek átlátása megkívánja,

hogy a gazdasági változások és a térségi fejlő dés közötti összefüggéseket egyrészt makroökonómiai fejl ődési hullámok, másrészt mikroökonómiai termelési ciklusok idő dimenzióiban hasonlítsuk össze. A kötet első nagyobb fejezetében Rechnitzer a termékéletciklusok és a térségfejlő dés összefüggéseit világítja meg Schumpeter, Kondratyev, Hagerstrand, illetve Barta Gy., Lackó L. és Nikodémus A. munkáira hivatkozva. Kiemeli írásaikból azt a folyamatot, amelyben bizonyíthatóan a dinamikus vállalkozók által megvalósított innováció lesz okozója, ösztönzője a gazdasági ciklusoknak, illetve hatásuk mint az innovációk térbeli terjedésének egyik oka szerepel. Fontos ebben a folyamatban a területi differenciálódás, a regionális átrendező dés, amelynek során a centrumokból a perifériákra helyez ődnek át az innovatív tevékenységek hatásai és maga az innovációs igény számos formája is. A kötet egyes fejezeteiben kimutatja, hogy az újdonságok keletkezése nincs feltétlenül a magterületek agglomerációjához kötve, de a centrumokban (s legfő képpen a fővárosban illetve körzetében, valamint a nagyvárosokban) szükségképpen koncentráltabban találhatjuk meg az erő teljesebb innovációs törekvéseket, lévén hogy ott inspiratívabb a gazdasági környezet, kedvez őbbek a települési és munkaer őpiaci feltételek, sokoldalúbbak az információk és a szakképzettségi mutatók, vagyis az egész innová-


TÉT 1995

■

1-2

ciós miliő gazdagabb. Ugyanakkor a településhálózat történeti tagoltsága illetve ipari és infrastrukturális ellátottsága minden eredend ő elmaradottsága dacára a perifériákon is jelent ős innovációs forrás lehet, lévén sokkal nagyobb szüksége van a megújulásra, a telítetlen piacok feltöltésére, a szakképzetlenebb, de olcsóbb munkaer ő hasznosítására. A perifériák dinamikus fölfejlődésének problémáját viszont strukturálisan akadályozta Magyarországon, hogy bár a hazai regionális iparszerkezetben a termelési kapacitások perifériára kihelyezésével jelentős eltolódás következett be a korábbi túlcentralizáltsághoz képest, azonban mindez nem járt együtt a termelés irányításának decentralizálásával, a gazdálkodás különböző szintjeinek helyi alakításával, a döntési jogosítványok helybeli gyakorlásával és a helyi gazdasági-m űszaki menedzsment kialakításának lehet őségével — ami éppen a rendszerváltás éveiben, a keleti piacok elveszítése és a privatizáció megindulása idején jelentkezett élesen a tervgazdaság látszólag kiegyensúlyozott térségi politikájához képát. Rechnitzer okkal hangsúlyozza, hogy a területi differenciálódás folyamatában a térbeli struktúrák megváltoznak, a központi régió növekedése, stagnálása és hanyatlása a térbeli innovációk átrendez ődését és lassú periferizálódását eredményezi. Ennek azonban csak akkor nincs kényszerít ően kellemetlen hatása, ha a regionális potenciálok, a helyi önszervez ődések, a civil társadalom válaszai pozitívan reagálnak a kihívásokra, vagyis ha a regionális er őforrások és szocioökonómiai tényez ők hajlamosnak mutatkoznak az innovációs hullámok befogadására, hasznosítására. Következőleg az innovációk hullámgörbéi,

Könyvjelz ő

145

diffúziós hatásai serkenthetik az innovációorientált regionális politikát, de mind az állami, központi, mind a lokális, regionálishelyi kormányzatok feladatait kihívások formájában inspirálniok kell, ellenkez ő esetben nemhogy európai felzárkózási álmokat nem dédelgethetünk, de számolnunk kell a leszakadás mellett a szétszakadás, a területi dezintegráció vélhet ően visszafordíthatatlan következményeivel is. A szerző úgy látja, hogy a hierarchikus és a szomszédsági diffúziók, az innovációk terjedésének intézményes és perszonális útjai hozzárendelhet ők bármilyen területi struktúrához, s éppen ezért van nagy szükség a regionális gazdaságtanra, arra, hogy a terjedési minták ismeretében a térbeli mozgáspályákat növelni, szélesíteni segítsen egy új térségi szemléletmód kialakításával. A kötet gondolatilag impozánsan felépített szerkezetén belül a szerz ő lényegében sorra veszi az innovációk típusait, magyarországi megjelenésüket és terjedési mutatóikat, illusztrálja a gazdasági-szervezeti innovációk, a vállalkozások térségi megjelenését, sorra veszi a privatizáció folyamatának máris tettenérhet ő területi összefüggéseit, a városhálózat innovációs mutatóit, a regionális potenciálok megjelenését és irányait, a humánt őke és a vállalkozói környezet inspirálására alkalmas területeket. Különösen izgalmas, ahogy kutatásaira alapozva kimutatja a világútlevelek, a személygépkocsi-értékesítő hálózatok, valamint a számítógépek elterjedésének, vagyis konkrét innovációs törekvéseknek térszerkezeti sajátosságait, s kitér a „vidék" szerepére a gazdaságipolitikai átmenet korszakában, különös figyelemmel a politikai aktivitás regionális


146

Könyvjelz ő

különbségeire és a civil társadalom önszervező erőinek megjelenésére, intézményesülésére, és településtípusonkénti illetve tájegységi adottságaira. A hazai területi politika a magánszféra intézményes korlátozására, a helyi törekvések paternalista kezelésére, a kezdeményezések becsatornázására állt be, az er őforrásokat a településhálózat városi szintjein koncentrálta és kezelte. Ezzel a lokális centrumokban megnövekedett potenciállal, amelyet különösen a polgári hagyományokat erőteljesebben őrző települések tudtak konzerválni, a hazai területi politika még a piacgazdaság elemeinek megjelenése idején sem tudott mit kezdeni. A kormányzati politika a lehetséges er őforrások java részét a válságtérségekbe koncentrálja, további erős függőségi kapcsolatokat kiépítve a centrum és a perifériák között. A növekedés-orientált regionális fejlesztések többek között ezért is szembekerülnek olykor a minőségi innovációs aktivitásokkal; az új regionális fejlesztéseknek tehát posztmodern fejlesztési stratégiákkal kell küzdeniük azért, hogy a szerkezeti problémákkal küszködő centrumok átalakítása és a perifériákon meglév ő új és régi értékek aktivizálása, revitalizálása segítségével ne csak a merev megyerendszeri, s ne csak az elavuló nemzetgazdasági cselekvési pályák változzanak meg, hanem a nagytérségi vagy makroregionális er őforrásokat, az endogén fejlesztési potenciálokat figyelemmel kísérő területfejlesztés lehessen a jöv ő útja. Rechnitzer János tanulmányai a szakmai közönség el őtt jól ismertek, hivatkozottak,

TÉT 1995

■

1-2

sokféleképp vitatottak és értelmezettek. A recenzens itt nem is vállalhatja, hogy a maga szakterülete fel ől kritikai kifogásokat fogalmazzon meg (példaképp a társadalmi átrétegződés területi következményeinek, a munkamegosztási áttagolódás és a térségi munkaerő-gazdálkodás konfliktusos állapotainak, a határmentiség jelent őségének vagy a magyar társadalom kulturálisvallási-etnikai tagoltságából származó térségi eltéréseknek jelent őségét szívesen olvastam volna a szerző tollából). Ennél fontosabbnak látszik viszont az, hogy a kötet (az egyébként nem egykönnyen hozzáférhet ő szakmai publikációkat összefüggő szerkezetben tálalva) a nagyobb nyilvánosság számára is elérhet ő formában rendkívül fontos társadalomgazdasági, régiótörténeti, térföldrajzi és mentalitásbeli vonásokkal gazdagítja ismereteinket, s olyasmire hívja föl a figyelmet, amellyel — túlzások nélkül állítható — a társadalom- és a településtudományok m űvelőinek, a humán erőforrások és a gazdasági innovációk kutatóinak, végs ő soron külföldi vállalkozóknak és magyar bankároknak, ágazati fej lesztőknek és munkaer őpolitikai tervezőknek is (stb.) komoly leckét ad fel. Kihívása egyúttal válasz is arra, hogy a szétszakadás és a felzárkózás esélyei közül a szerző melyik utat választaná és az azon lehetséges elindulást milyen módon képzeli el: könyve ritkán átlátható összefüggésekről, folyamatokról és megoldásokról szól, amelyek nélkül aligha érthet őek meg a nálunk különösen a rendszerváltás folyamatában intenzívvé vált területi politikák. A. Gergely András


TÉT 1995

■

Könyvjelz ő

1-2

147

VÁROSPUSZTULÁS ÉS FELÚJÍTÁS BUDAPESTEN Lichtenberger, E. — Cséfalvay Z. — Paal, M (1995) Magyar Trendkutató Központ, Budapest

A kötet szerz ői sajátos szempontból, a bérlakásállomány pusztulásán, rehabilitációján és privatizációján keresztül vizsgálják a fővárosban az 1990-es években lejátszódott térbeli folyamatokat. A szerz ők egyik érdeme, hogy az angolszász szakirodalomban használatos szakkifejezéseket is felhasználva világos, pontos definíciókat alkottak a várospusztulásról és felújításról, illetve az ezekhez kapcsolódó fogalmakról. A munka alapja a budapesti rehabilitációs övezet (V., VI.,VII., VIII., IX. kerület) teljes bérlakásállományára kiterjed ő empirikus vizsgálat, melynek eredményeit történeti és szociológiai összefüggésben elemezték. A Budapest térbeli társadalmi és funkcionális fejl ődésével foglalkozó szociológiai (Szelényi 1., Csanádi G, Ladányi J.) és geográfiai (Probáld F., Beluszky P., Cséfalvay Z., Pomázi I., Kovács Z.) munkák a bérlakások slumosodásának, privatizációjának, funkcióváltásának kérdését a térbeli folyamatok egyik elemeként érintették. A „Várospusztulás és felújítás Budapesten" című mű ezért fontos elméleti és módszertani adalék mindkét tudományterület művelői számára. Nem hanyagolható el a munka gyakorlati jelentősége sem: az empirikus kutatások segítségével értékelhet ő az előző korszak városfelújítási gyakorlata, felmérhet ő a bérlakásállomány állapota, megbecsülhetőek a felújítás költségei Budapesten és a vidéki városokban.

A szerzők közel 220 oldalon, szigorú logikai rendben foglalják össze eredményeiket. Az els ő lépés — és fejezet — a várospusztulás és felújítás fogalmának definiálása, továbbá e folyamatok általános modelljének felállítása (Lichtenberger, E.), melyet Budapestre is alkalmaznak. A fejlődés főbb szakaszai: a 60-as években nekilendül ő lakásépítés, amely a 70-es évek közepén éri el csúcspontját és megtorpan a 80-as évek közepén; illetve az 1985 körül elinduló felújítási folyamat, amely csak négy-öt évig tart. A rendszerváltással az el őző ciklus félbeszakadt és a megújítás 1990 után, az új szakaszban még nem indult el. Cséfalvay Z. a fenti modellre építkezve elemzi az 1945 és 1989 közötti id őszak fejlődését. Ennek legfontosabb tanulsága a bérlakásállomány szempontjából, hogy a koncepció nélkül történ ő szigetszer ű rehabilitáció, melyet az állam irányított, ám rosszul koordinált, nem vezetett a kívánt eredményre, mert folytatódott a középosztálybeliek elvándorlása e negyedekb ől, ugyanakkor a felújított „szigetek" a második gazdaság színterévé váltak, tehet ős rétegek foglalták el a felújított lakásokat („szocialista dzsentri fi kác ió"). A 90-es években elkezd ődött új ciklusban a szerz ők szerint (Cséfalvay Z.—Lichtenberger, E.) két alapvető változás határozta meg a bérlakások sorsát a szerz ők szerint: új „főszereplők” megjelenése a


148 - Könyvjelz ő piacon (a tulajdonossá vált kerületek és a növekvő kereslettel jelentkez ő külső beruházók) és a piaci viszonyok meghatározóvá válása a szerepl ők viszonyában. Ilyen feltételek mellett kezd ődött meg a bérlakások privatizációja, melynek eddigi legfontosabb eredménye eddig a kerületek között és az azokon belül meginduló térbeli differenciálódás a privatizáció és a felújítás ütemében (utóbbi esetében a cityhez közel fekvő városrészek el őnyére). A várospusztulási jelenségeket és a felújítás folyamatának hatásait a munka „központi" része, a leghosszabb fejezet tartalmazza (Lichtenberger, E.). Alapja a Michaela Paal által végzett felmérés a rehabilitációs övben házanként, lakótömbönként és a klasszikus társadalmi-építészeti hierarchia szerint. Színes melléklet és több mint másfél tucatnyi ábra, térkép mutatja be lakótömbök, kerületek példáján az említett folyamatokat. A szocialista felújítási gyakorlat eredményeit összegezve a szerző megállapítja, hogy arra a szigetszerűség és befejezetlenség jellemz ő, és ami mindezek hátterében áll: a programok felaprózódása, a pénzügyi források és az irányítás koordinációjának hiánya. Ennek következménye a bérlakásállomány halmozódó pusztulása lett. A 90-es évek elején elinduló privatizáció az állományon belül meglevő különbségeket tovább erősítette, a felújított „szigetek" és környékük felértékel ődött — amit az ingatlanárak alakulása is bizonyít —, és a privatizáció itt gyorsan lezajlott. Ugyanakkor a leromlott lakónegyedek slumosodása tovább folytatódik, a magánosítás is megtorpant, elsősorban az V. és VIII. kerület kiterjedt területein. Az irodahelyiségek élénkül ő piacán a rehabilitációs

TÉT 1995

■

1-2

övezet cityhez közeli részei fontos tartalék területeknek bizonyultak. A city expanziója és a slumosodás a felmérés szerint tehát párhuzamosan, egymás t őszomszédságában zajlik. A könyv talán legkevésbé sikerült fejezete a társadalom térbeliségét taglaló rész. A szerző (Lichtenberger, E.) elsősorban a bérlakás-privatizáció mutatóin keresztül kísérelte meg felvázolni Budapest funkcionális modelljét. A vizsgálat szintjét a kerületek jelentették, és ennek alapján három sajátos elem emelhető ki a térszerkezetb ő l: a budai zöldövezet, amely megmaradt „elitnegyednek" és ahol a privatizáció korán lezajlott; a terjeszked ő city, ahol a megmaradt lakásállomány erősen leértékelődött; illetve a differenciálódó rehabilitációs övezet. A többi városrész jóval kisebb hangsúlyt kap az elemzésben, ami nyilván az alkalmazott mutatóknak köszönhet ő. A társadalmi folyamatok elemzéséhez szükséges szociológiai kategóriák is hiányoznak, a „középosztály" és a „fels ő osztályok" meghatározása nem elég pontos egy térbeli társadalmi modell megrajzolásához. A szerz ő inkább csak néhány, a bérlakások privatizációja által érintett városrész mobilitási folyamataira utal, a modell felvázolása nem mondható sikeresnek. A könyv méltó — és igen érdekes — befejezése Bécs és Budapest bérlakás-problémáinak összevetése, amely alapján fővárosunk kelet-közép-európai, megkésett fejl ődéséből fakadó sajátosságai is kirajzolódnak. Ezek közé tartozik a századfordulón lejátszódott városrobbanás, amely gyenge minőségű, tömeges bérházépítésre ösztönözte a befektet őket, valamint a második világháború után kialakult (kialakított)


TÉT 1995

■

1-2

tulajdonviszonyok. Bécs lassúbb, harmonikusabb fejlődése, a rehabilitáció koncepciózus, köz- és magánszektorra alapozott végrehajtása fontos tanulságokkal szolgál a hazai várostervez őknek és -irányítóknak. Úgy vélem, a fenti tanulságokhoz már csak egy dolgot kell hozzátennünk: hasonló vizsgálatokat Budapest többi kerületében (például a lakótelepeken) és vidéki

Könyvjelz ő

149

nagyvárosainkban is szükséges elvégezni, hiszen az összehasonlítás az egyes önkormányzatok gyakorlatában és az intézkedések társadalmi hatásaiban fontos tanulságokkal szolgálna elméleti és gyakorlati szakemberek számára egyaránt. Nagy Erika

KAZINCBARCIKA - ZSÁKUTCA VAGY ÚTELÁGAZÁS Síkos T. T (szerk.) MTA RKK, Budapest, 1995. 174 o.

Az MTA RKK Budapesti Osztálya munkáját dicséri ez a kötet, még akkor is, ha a szerzők között más kutatók nevével is találkozhattunk. A könyv egy „csinált" város múltját és jelenét tárja fel a szerz ők által legfontosabbnak ítélt aspektusokból. A témaválasztás tovább mutat a konkrétan feldolgozott példán, s általában felveti azt a kérdést, hogy a magyarországi „csinált" városok hogyan, milyen eszközökkel, s mennyiben voltak képesek alkalmazkodni a társadalmi-gazdasági-környezeti válság egyes jelenségeihez. E városcsoportnak az elmúlt néhány évtized által kijelölt fejlődési pályája mennyiben vólt továbbvihet ő, s végül a települések milyen eszközrendszerrel rendelkeznek ahhoz,

hogy a város további fejl ődését aktívan képesek legyenek alakítani. A most megjelent kötet az olvasót rögtön továbbgondolásra készteti, összehasonlításra saját városa, vagy a közeli várósok példájával és történéseivel, s ezzel ismét ráirányíthatja a figyelmet a hazai városhálózat más elemeinek további kutatására is. A kötet szerkezete világos, könnyen követhető, bár az egyes fejezetek sorrendjével vitába lehetne szállni. A bevezetőben a szerzői kollektíva megfogalmazza a kötet létrejöttének célját: „A könyv keretei között arra kívánunk vállalkozni, hogy feltárjuk a város és a városkörnyék életében a legneuralgikusabb és feszítőbb társadalmi és gazdasági kérdéseket, továbbá a felmerült problémák orvoslására


150

Könyvjelz ő

TÉT 1995

■

1-2

kívánunk alternatív lehet őségeket vázolni. élelmiszeripari vagy a könny űipari fejlesz(...) nem törekedhettünk teljes kör űségre, téseket preferáló elképzelés, melynek minden részlet aprólékos leírására, csak a viszont hiányzik a helyi kereslete. A kutatók által lehetségesnek vélt kiút fő problémakörök átfogó elemzését tartottuk járható útnak a munka elkészítése egyik eleme az lehetne, hogy a város és közvetlen környéke váljon a környezetresorán". A rendszerváltásig tartó id őszak főbb habilitációval foglalkozó cégek referenciatörténéseit fogja össze az els ő fejezet területévé, így a munkában részt vev ő (Beluszky P.), némi kitekintéssel az azóta cégek és a város egyaránt jól járhatna e zajló felszínen is látható, követhet ő folya- kezdeményezés megvalósulása esetén. matokra. A társadalmi-gazdasági változáA város és környékének termékeit bemusok fő folyamatait könnyen követhetjük a tató rendezvénysorozat szintén növelhetné tömör, világos leírásból. Talán nem ha- a város ismertségét itthon és külföldön ladta volna meg a könyv terjedelmi korlá- egyaránt, s fokozatosan hozzájárulhatna a tait, ha a társadalmi változások esetében a korábban kialakult egyoldalú kép megválpuszta leíráson túl a folyamatok mögöttes tozásához is. tartalmáról is kaptunk volna némi A harmadik fejezetben a szerz ő információt. (Beluszky P.) bemutatja a magyar városoA gazdaság — ezen belül is kiemelten a dás folyamatának visszásságait, s rámutat a vegyipar — múltja és jelene a második városi szerepkörök fontosságára a város és fejezet témája (Tiner T.). A város az elem- vidék kapcsolat kialakulásában. A kilenczés tanúsága szerint egyirányú fejl ődési venes évekre Kazincbarcika a városi utat járt be, s jöv ője továbbra is a BVK szerepkörök mennyiségi mutatói alapján utódszervezeteinek prosperitásán áll, vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megye másodikbukik. harmadik városává vált, de intézményrendA válságból kivezet ő út felvázolásánál a szerének kiépülése féloldalas maradt, kökutatók egyrészt a hagyományos, helyi er ő- szönhetően annak, hogy a város nem források feltárásán alapuló utat követték, kapott adminisztratív jogosítványokat a mely újra csak valamilyen ipari (pl. épít ő- környező községek ellátásához. anyag-ipari) fejlesztés képében jelentkezne Az intézmények min őségi jegyeit vizsa városban. gálva a kép már korántsem egyértelm ű, A már „hagyományos" ágazatnak tekint- számos intézmény hiányzik, melyek a polhető vegyipar talpraállása/talpraállítása gárosodás lehetőségét, kereteit biztosíthatszintén sokak által üdvözölhet ő forgató- nák a helyben élőknek. könyvnek t űnik. Úgyszintén népszer ű az A meglévő szerepkörök kialakították önerőből végrehajtott kitörés lehet ősége, vagy éppen napjainkban is alakítják vonbár erre nézve az esély a helyi gazdaság ér- záskörzetüket, melyet Kazincbarcika a kitéktermel ő képességét és a helyi társada- sebb közeli városok rovására folyamatosan lom mobilizálható tartalékait tekintve cse- tágítani tudott. A város er őteljes vonzódása kély. a megyeszékhely felé rontja egy kompakt, Szintén az iparon belül gondolkodik az jól lehatárolható, s a városhoz egyértel-


TÉT 1995

■

1-2

Könyvjelz ő 151

műen kötődő településcsoport meghatáro- tek fel a helyi értelmiség csoportjának zását, melyre a válasz a kisebb közpon- meghatározásakor is. A kötet eddigi — egységes — szerkezetét tokkal (Putnok, Edelény, Sajószentpéter) megtöri a környezetvédelemmel foglalkozó való intenzívebb együttm űködés, s bizohatodik fejezet. A fejezet írója (Kerényi nyos esetekben a funkciómegosztás lehet. Az olvasó számára nehezen indokolható A.) láthatóan küzdött a szakszer űség, a kereskedelmi szerepkör külön fejezetben illetve a közérthet őség kettős követelmétörtént elhelyezése. Számomra ésszer űbb- nyével, s a konfliktus feloldása nem minnek tűnt volna a gazdasági fejezetbe való dig sikerült. A jobb követhetőség érdekében a szerz ő betagolása, de a szerz ők a központi szerepkörök között is helyet szoríthattak volna e pontokra, alpontokra tagolta a fejezetet, de benne több következetlenség is maradt. A résznek. Külön fejezetre tagolását lényegében a Zajvédelem és a Hulladékkezelés alpontok kérdőíves felmérés eredményeinek bemu- — szerintem — nem tartoznak A vizek tatása indokolta. Szakmai szempontból szennyezettsége és védelme cím ű pontba. Kár ezért a hibáért, mert a fejezet egésze előremutatónak tartjuk a kereskedelmi hálózat városon belüli elhelyezkedését be- nagyon fontos új szempontokat vet fel a mutató ábrát és elemzést, bár ilyen kisebb város mint lakókörnyezet és a benne él ők népességű város esetében igazán nagy viszonyáról, az egészséges életmódról, a meglepetésekre nem lehet számítani. környezeti ártalmakról, s ezek megítéléFontos lenne azonban, hogy a nagyvárosi séről a társadalomban. A lakókörnyezet mennyiségi és min őségi hálózatról is készüljön hasonló tematikájú bemutatás, mely az elmúlt évtized változá- állapotát mutatja be a hetedik fejezet (Beluszky P.—Síkos T. T.), mely részletesen sait illusztrálná. A város konfliktus-térképének bemutatá- foglalkozik az egyes városrészek kialakusára vállalkozik a szerz ő (Szirmai V.) az lásával, jelenlegi habitusával, épített képéötödik fejezetben. A város életét befo- vel, infrastrukturális ellátottságával és tárlyásoló, az itt lakók közérzetét meghatáro- sadalmi szerkezetével — a szükségesnél kizó, a helyi társadalmat különböz ő törések sebb terjedelemben. Számomra nagyon érdekes lett volna, mentén megosztó problémákról nagyon jól egy Swot-analízis a városrészek szintjén, összefogott leírást olvashatunk. A fejezet erényein túl gyenge pontja, mely a városon belüli különbségek, eltér ő hogy kisszámú interjú készült az egyes tár- fejlődési lehetőségek bemutatására is alsadalmi rétegek, státuscsoportok képvise- kalmas lehetett volna. Az elvégzett kutatás összegzése és a lőivel, így a szubjektív elemek kisz űrése nagyon nehézzé vált az egyes beszélgeté- város jövőbeni fej ődésének lehetséges útjai jelennek meg a nyolcadik fejezetben (Besek feldolgozása során. Szívesen láttam volna egy olyan fogalmi luszky P. — Síkos T T.). A szerzői kollekmeghatározást is, mely a többi kutató szá- tíva Kazincbarcika irányítói számára mára megkönnyítette volna a helyi elit valóban komoly elemzés után kínál reális meghatározását. Hasonló gondjaim merül- alternatívákat, melyek a város által követ-


152

Könyvjelz ő

hető fejlődési irányokat jelölik ki. Feltűnik az idegenforgalom, mint potenciál, aminek részletesebb elemzésével a kötet korábbi fejezetei adósak maradnak. A könyvet 27 táblázat (+3 táblázat a Függelékben), 33 ábra teszi könnyebben követhetővé, s a kötet végén 24 feketefehér fotó mutatja be a város jellemz ő arcait. A város vonzóbb image-ének kialakítása szempontjából talán célszer űbb lett volna színes képeken bemutatni Kazincbarcikát. Ennyit igazán megérdemelt volna!

TÉT 1995

■

1-2

Ajánlom a könyvet minden településekkel foglalkozó kutatónak, és minden középiskolai tanárnak, akik els ősorban a fakultációs órákra való felkészülésekkor forgathatják hasznosan a most megjelent munkát. Nagy Gábor

A DUNÁNTÚL SZOLGÁLATÁBAN Előadások Rúzsás Lajos emlékének (Szerk.) Horváth Gy. MTA Regionális Kutatások Központja, Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportja, Pécs, 1995. (Ára: 800,- Ft) T Mérey Klára : Rúzsás Lajos életpályája Horváth Gyula : A Dunántúli Tudományos Intézet 50 éve Vonyó József: A Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportjának 40 éve Benda Gyula: A dunántúli városfejl ődés Rúzsás Lajos írásaiban Bácskai Vera : Dunántúl városhálózata a 18. században Kajtár István: Városi önkormányzatok a 18-19. században a Dél-Dunántúlon Szili Ferenc: Adatok Somogy megye kereskedelméhez a kései feudalizmus id őszakában Ódor Imre: Kurialista nemesek a 18. századi Baranyában Simonfj5) Emil: Úrbérrendezés a nagykapornaki apátsági uradalomban Hajdú Zoltán: Dél-Dunántúl politikai földrajzi helyzetének történeti változásai Sziráki Zsuzsanna: Rúzsás Lajos tudományos munkássága Benda Gyula: Rúzsás Lajos és Benda Kálmán levelei Benda Kálmán hagyatékából A kiadvány megrendelhet ő az alábbi címen: MTA RKK Könyvtára 7601 Pécs, Pf. 199

KÖNYVJELZŐ BUDAPESTI HÉTKÖZNAPOK - ÜNNEPÉLYESEN

Recommend Documents