KÖNYV, KÖNYVTÁR, KÖNYVTÁROS

KÖNYV, KÖNYVTÁR, KÖNYVTÁROS 12. évfolyam 1. szám

2003. január

Tartalom

Könyvtárpolitika Vajda Kornél: ígéretes ijesztgetés? Fórum Kozmáné Sike Emese: A nőarcú könyvtár

3 12

Műhelykérdések Bényei Miklós: Mire jó a megyei sajtóbibliográfia? 17 Nagyné Félix Anna-Kovács Bettina: Az információs társadalom „szenthá­ romsága" az iskolai könyvtárban 23 Hornyák Gyula: Betekintés a Miskolci Egyetem Könyvtárának raktározási rendszerébe (a történeti visszatekintés és a fejlesztés tükrében) 27 Konferenciák Csáky S. Piroska: A nemzet könyvtárának szerepe művelődési életünkben ... 34 Lectori salutem Beszélgetés Pátrovics Péterrel

37

Perszonália Karakas Péterné: Dr. Wix Györgyné László Borbála (1926-2002)

57

Könyv Magyarország a középkor végén

58

1

From the contents Kornél Vajda: Notes on the monography by Péter György: Memex. The knowledge in books in the 21 s century (3); Emese Kozma-Sike: Women in the library profession (12); Miklós Bényei: The press bibliographies of counties - from the perspective of a his­ torian (17)

Cikkeink szerzői Bényei Miklós, a Hajdú-Bihar Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese; Csáky S. Piros­ ka, az Újvidéki Egyetem professzora; Hornyák Gyula, a Miskolci Egyetemi Könyv­ tár munkatársa; Karakas Petemé, az OSZK osztályvezetője; Kovács Bettina, a hód­ mezővásárhelyi Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakiskola könyvtárostanára; Nagyné Félix Anna, a hódmezővásárhelyi Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakiskola könyv­ tárostanára; Kozmáné Sike Emese, a Debreceni Egyetem tanszéki könyvtárosa

Szerkesztőbizottság: Biczák Péter (elnök) Borostyániné Rákóczi Mária, Kenyéri Kornélia, Poprády Géza, dr. Tóth Elek Szerkesztik: Győri Erzsébet, Sz. Nagy Lajos, Vajda Kornél

A szerkesztőség címe: 1827 Budapest, I. Budavári Palota Fépület-Telefon: 224-3791; E-mail: [email protected]; Internet: www.ki.oszk.hu/3k Közreadja: az Informatikai és Könyvtári Szövetség, a Könyvtári Intézet, a Magyar Könyvtárosok Egye­ sülete, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Felelős kiadó: Dippold Péter, a Könyvtári Intézet igazgatója Technikai szerkesztő: Korpás István Nyomta az AKAPRINT Nyomdaipari Kft., Budapest Felelős vezető: Freier László Terjedelem: 5,7 A/5 kiadói ív. *r Lapunk megjelenését támogatta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti Kulturális Alapprogram Terjeszti a Könyvtári Intézet Előfizetési díj 1 évre 3600 forint. E g y szám ára 300 forint HU-ISSN 1216-6804

2

mMaTl

J20|/XU_ KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA

^ÁU* 1 *""

KÖNYVTÁRPOLITIKA

ígéret és ijesztgetés? Megjegyzések György Péter könyve margójára 2002 végén jelent meg György Péter könyve. A Memex. A könyvbe zárt tudás a 21. században - e sorok írója szerint - a témában (hogy mi is légyen ez a téma mindjárt látni fogjuk) a legjelentősebb magyar nyelvű munka, ami egyáltalán léte­ zik, illetve - kevés nálunk az ilyesféle - az egyik legjelentősebb a nemzetközi pia­ con is. De hát miről is szól a könyv? Az alcím természetesen jelöl valamit. Méghoz­ zá mindjárt érzelmi, hangulati konnotációkkal ellátottan. A „zárt", az, hogy zárt, hogy tehát a könyvek zárnak, bezárnak valamit, bizonnyal nem semleges megálla­ pítás. Az olvasónak óhatatlanul a Sartre-i Huis clos (Zárt tárgyalás, de zárt ajtónak, kapunak is érthető) és annak a pokla jut(hat) eszébe, és ezt - mint a kötetből magából többször is kiderül - az író szándékolta is. Ám a mű mégsem valamiféle poklot mutat be, sőt. Hangja nemcsak nyugodt és örömteli, de-talán nem túlzás így szólni róla-büszke, diadalmas, lelkesült is. Tanulmánykötetről van szó, de nem afféle, a már megjelent írásokat, előadásszövegeket valaminő álságos közös címke alá fogó „gyűjteményről", szerzői kötetről, hanem igen pontosan és szigorúan történt össze­ állításról, csaknem kismonográfiáról. Erre mutat az is, hogy az egyes tanul­ mányokban gyakori a hivatkozás (mintha csak fejezetek lennének) a többiekben elmondottakra, és ezek a hivatkozások, allúziók, utalások mindenkor „ülnek", való­ di és lényegi összefüggésekre utalnak. Ám természetesen másról és másról szólnak a tanulmányok. Az egyik az olvasásról, a másik a kommunikációról, a harmadik a könyvtárról, a negyedik a digitális archívumokról, az ötödik magaskultúra és tö­ megkultúra kapcsolatáról stb. Illetve dehogyis! Mindegyik egyszerre szól mind­ egyik témáról, épp csak más és más fekvésben. Az egész mű pedig - és ennek a főtémának egy-egy aspektusa csak a különálló tanulmányok hie et nunc tárgya - a tudás, az - egy időre - a könyvbe zárt tudás alakulásának, átalakulásának, új formá­ jának (formainak), e tudás mibenlétének és e tudás folyományainak taglalása. Ahogy azt primitíven, népszerűen, olcsó allúziókat keltőén mondani szoktuk, a „számítógépes szép új világról" szól a könyv, ám persze nem annak valamennyi ágbogáról , hanem épp a tudás és intézményei, a tudás és alakváltozatai, a tudás és birto­ kosai, felhasználói, termelői és részesei metamorfózisairól, alakváltozatairól, mai és közeljövőbeli fejleményeiről. A kötet írásai annyira szerves, organikus egészet ké­ peznek, hogy bátran nyúlhatunk bármelyik oldalról hozzájuk, előbb-utóbb felgöngyölődik az egész koncepció. Könyvtárosok lévén, kezdjük a könyvtárral!

A könyvtár „...az aranykornak vége, a könyvtár múzeumba került. Mégpedig épp egy könyvtár átépítésével. A British Museum belső udvarán 1857-ben nyílt meg a kör 3

alakú Reading Room, amely aztán hosszú évtizedekre Európa egyik leghíresebb olvasóterme lett. Itt olvasott »mindenki«: Marx és Trockij, Eliot és Carré. Sztárok olvastak itt hosszú éveken át, Orwell és Bertrand Rüssel. Mígnem a millennium alkalmából Norman Foster átépítette az egészet. A működő könyvtár elment a St. Pancras pályaudvar mellé, emitt meg attrakcióvá változtatták az olvasótermet. A Great Courtot, ahogy ők mondják, csodálatosan befedték, és annak rendje és mód­ ja szerint múzeumi látványosságot csináltak belőle. Jobbra az egyiptológiai gyűj­ temény, balra az etnográfiai, fenn az étterem, középütt a könyvtár. A könyvtár a múzeumba került. Ami egykor együtt alapíttatott, végül szétvált. így ette meg a posztmodern múzeum egykori társát, így lett az olvasás tere a spektákulum tár­ sadalmának kitüntetett pontja. Megállnak a látogatók, elbámészkodnak: itt olvas­ tak egykor az Olvasók". A szövegből természetesen világos, hogy György Péter tudja, csak az egykori olvasóterem került a múzeumba, a könyvtár - másutt megvan és működik, nyilván olvasnak is benne a (kisbetűs, bár még ez sem bi­ zonyos) olvasók. A metafora, a kép mégis igaz valamiképp, és erre az igazság­ magra épül György Péter könyvének jó része. A szerző persze árnyaltan (nem azonos az óvatossal) fogalmaz. Felteszi a kérdést: „Van-e élet a könyvtáron kí­ vül?" És imígyen válaszol: „Igen van. Mindössze az a kérdés, hogy az az olvasás, amely a könyvtárban zajlott, a felfedezés és a szövegben való elveszés azon mód­ ja, amelyet a polcokon őrzött kötetek közti bolyongás kínál, átmenthető-e a cyberspace nagy világába. A probléma abból ered, hogy a könyvtár lényege az intra muros hatalom védte bensősége: akik a könyvtárban vannak, azokat a lát­ hatón kívül láthatatlan falak is védik a külvilágtól. Ha a könyvtárat az izoláció terének nevezzük, a védettség, a bizonyosságosság színhelyének, akkor ama bi­ zonyos interaktív, individuális, hypertextualizálódott archívumokat a folyamatos és megállíthatatlan kommunikáció terepének kell mondanunk. Tisztában vagyok vele, hogy az előző mondat interaktív, individuális, hypertextualizálódott jelzője egy komoly hatalommal rendelkező kisebbség, a globális technokultúra bennfen­ tesein kívül a klasszikus műveltséggel rendelkező olvasók sokaságában inkább rémületet vagy épp ingerültséget kelthet. Még ez is! Egyszerre saját, szövegek közötti, feletti és még kapcsolatokat is teremt. Miféle archívum ez?... a digitális forradalom bizony felismerhetetlenné tette az írásos dokumentum fogalmát, őr­ zésének gyakorlatát, illetve környezetét egyaránt". És nem sokkal később: „Min­ den másolással, letöltéssel új lehetőség nyílik meg: minden felhasználó saját ar­ chívumában összerakhatja kedvelt másolatait, amelyeket úgy alakít és változtat, amint dolga, kedve diktálja. Az adatok migrációja nem a pontosan definiálható másolatok világát ígéri. A végtelen lehetőségek e tartományában immár nem ka­ talóguscédulák szerint igazodunk el, hanem linkek, collaborative filterek, szeman­ tikán alapuló ágensek, ontológiák újfajta, láthatatlan kommunikatív gépezetek se­ gítségével". Mindez persze nem újdonság. Az újdonság, azon felül persze - és ez nem ki­ csinység -, hogy György Péter remekül, láttató (szinte tapintható) módon írja le, mutatja be és elemzi a fentiekben körvonalazott archívumok világát, éppen az, hogy ezeket a reményben (és itt-ott a gyakorlatban is) közös felhasználásra (is) kerülő magánarchívumokat a szerző szembeállítja a könyvtárakkal. Ez a szembeállítás jo­ gos természetesen. Egészen más kategóriákról van szó, hogy mennyire mélyen másról, az fényesen kiderül a Memex című könyvből. Ám nemcsak strukturális kü4

lönbözőségről szól a könyv. György Péter szembeállítja a két „világot", és nemcsak az objektív (bármily színes) leírásban és jellemzésben, de - mondhatni - elkötele­ zettség vonatkozásában is. A szerző határozottan elkötelezett: az „archívum" mel­ lett, a „múzeumba való" könyvtárral szemben. Ezzel a „pártos" szembenállással nemcsak az lehet a bajunk, hogy figyelmen kívül marad a virtuális, a hypertextualizált (és már régóta létező) könyvtárak világa, hisz - ismerjük be - a könyvtár azért még alapjában véve - és nemcsak nálunk, a periférián, de a centrumban is - még nem ez, vagy csak igen kevéssé ez. Sokkal inkább az lehet a bajunk, hogy György Péter, úgy véljük, csúsztat. Mert nem annyira a számítógépes szép új világ (lásd mint fent!) hozamainak befogadásáról, használatáról, a régi struktúrákba való be­ építéséről van szó, hanem arról, amit a fenti idézet kurzív szedéssel is kiemelt: az interaktivitásról és az individualitásról. A szerző nem azért, nemcsak azért kívánja múzeumba zárni a könyvtárakat, mert képtelenek hasznosítani a cyberspace új esz­ közeit és eljárásmódjait, mert még mindig katalóguscédulákkal (természetesen me­ taforáról van itt is szó) bajlódnak, hanem azért, mert a könyvekbe „zárt" tudást, az írott, leírt tudást, a kanonizált értékeket gyűjtik, őrzik, rendezik, tárják fel és szolgál­ tatják. A könyv ebben a kérdésben nem ismer pardont. Ennek a tudásnak, ennek az értékvilágnak, ennek a kanonizált „magaskultúrának" immáron vége. Lássunk egy újabb idézetet: „A digitális környezet játékszabályai szerint olvasni annyit tesz, mint gyűjteményt alapítani, gyönyörködni a változatokban, örömünket lelni a szö­ vegek fejlődésének, metamorfózisának nyomon követésében jelen lenni a globális kommunikációban... a gyűjtemény immár nem a múltban keletkezett dokumentu­ mok monumentummá változtatásának színtere. A gyűjtés és a párbeszéd ugyanott s ugyanúgy zajlik. A hálózat kultúrája nem pusztán új teret, de mintha új időszámítást és kulturális normákat is teremtett volna". A könyv egy másik helyén György Péter a fluxus jelszavára hivatkozik: amiként e jelszó szerint mindenki (de tényleg min­ denki) művész, akként az archívumok (e szót végig a György Péter szerinti jelen­ tésében használjuk) embere (gyűjtője, tulajdonosa, kezelője stb.) legalább annyira alkotó, mint amennyire befogadó, fogyasztó, felhasználó. De persze semmiképp sem olvasó a szó eddigi, megszokott értelmében. És itt már a kötetnek az olvasással kapcsolatos koncepcióiról kell szólnunk.

Az olvasás Amiként - bizonyos olvasatban - a Memex egésze a könyvtárról szól, akként - egy másikban - az egész az olvasásról szólónak is tekinthető. A bevezető első saját mondata (mert ezt hosszabb idézetek, mottók előzik meg) így szól: „Ez a könyv az olvasás bonyodalmairól szól". Ebony odaírnak elsejéül a szerző az olvasás fogalmá­ nak sokértelműségét jelöli meg: „Megannyi panaszt figyelmen kívül hagytam, nem foglalkozom sok divatos, ám igaznak tűnő tűnő aggodalommal. Milyen keveset olvasnak (kik?), milyen rosszul olvasnak (ugyanazok?), vége az irodalomnak (me­ lyiknek) stb. A magára az. olvasásra vonatkozó kérdést persze hogy megkerültem. Talán nem is az a jó kérdés, hogy valaki olvas-e, hanem az, hogy mit s mi végett. Az sem mindegy, hogy hol és milyen formában. Olvasókról beszélünk, olvasókhoz fordulunk, többen olvasókért kiáltanak, a szövegek írói nem élhetnek azon híveik nélkül, akik naponta újrateremtik az írás kényszerét... A múlt mélységesen mély

5

kútjában éppúgy várnak ránk szövegek, mint a mai újságban. De vajon minden szöveg ugyanúgy vár-e olvasójára?... Nem izgalmasabb és gazdagabb élmény-e az olvasási formák, okok, szokások közötti különbségekről beszélni, mintsem védőbe­ szédet írni »az« olvasás fontossága mellett?... Megannyi szövegtípus megannyi olvasó- és olvasástípust követel és termel. Az olvasói közösség puszta formalitás. Az olvasás kérdése kiüresedett, a válaszok végtelen ismétlődése önmagában forog. Az »olvasáskultúra« féltéséről immár magazinok cikkeznek...". Mintha hájjal ke­ negetnék az olvasás kérdéskörével - hivatalból is - foglalkozó könyvtárost. Hiszen ha valaki tudja, hogy olvasás és olvasás közt alapvető különbségek vannak, hát ő az. Hisz ha valaki tudja, hogy olvasó és olvasó közt alapvető különbségek vannak, hát ő az. Csakhogy a könyvtáros, és most óhatatlanul leegyszerűsítjük György Péter kérdését, de a saját magunkét is, hierarchizált olvasásban és olvasóban gondolko­ dik. A jó olvasó felé tereli, terelné a kevésbé jót, a jó olvasmány felé a kevésbé jó olvasmánnyal beérőt. Mert abból a hipotézisből (meggyőződésből) indul ki (és ez határozza meg szakmai éthoszát), hogy van optimális olvasat, van optimális olvasó és van optimális olvasmány, amelyek persze, és itt teljesen egyetérthet az olvasók­ kal foglalkozó könyvtáros aMemex szerzőjével, sajátos tipológiát mutatnak, egyál­ talán nem egyfélék, de típusonként, fajtánként mindenképp hierarchizáltak. Nos, ezt teszi kérdésessé György Péter, ennek tagadása áll az olvasással foglalkozó passzusai mögött. Az ő olvasója, az ő optimális olvasója tulajdonképpen nem is olvasó, hanem a már említett archívum gyűjtője, felhasználója: „Minden egyes hypertext maga is univerzum, ködös londoni utca, a lehetőségek tartománya, az elágazó ösvények ligete. Ha a könyvtár a francia kertek világa volt, akkor a digitális archívumokat a labirintushoz hasonlíthatjuk. Kiismerhetetlenek a szabályok. Ál­ landóan változnak a terek. S nemigen adatik meg a felülemelkedés csodája, amely­ ben hirtelen átláthatóvá válik minden. A kérdés persze a térkép. Van-e még térkép?" - A kérdésből nyilvánvaló (és a passzusra következő sorok ezt egyértelműsítik): nincsen. És ezt a koncepciót fejti ki és alapozza meg György Péternek az a tanul­ mánya, amely Radnóti Sándor A piknik című művével vitatkozik (erről a munkáról lásd a 3K 2001. 1. számát!). „Radnóti szövegekről, olvasókról, írókról, olvasástör­ téneti fordulatról beszél, de - s ez a döntés összefügg tanulmánya második részének intenciójával, a klasszikus magas kultúra melletti elkötelezettség manifesztálásával - kevésbé veszi figyelembe azoknak a nagyobb memóriaintézményeknek és -tech­ nikáknak az alakulását, amelyek maguknak a szövegeknek a sorsát, fogalmát és jelentését determinálják. Én nemigen tartom elválaszthatónak a szövegtől a szöveg sorsának, előállítási és terjesztési technológiájának kérdését. Mint majd később ki­ fejtem, azokban a kanonizáló keretekben van hatalmas változás, amelyek az olvasás társadalmi gyakorlatát jelentik és jelenítik meg. A »literacy« puszta írni-olvasni tudásnál jóval többet magába ölelő fogalma az elektronikus, digitális forradalom során beláthatatlan változáson megy át. Itt már más az értelme a szöveg-olvasó­ szerző háromszögének. Ahogyan a kéziratról a nyomtatásra való átállás évszázado­ kon át tartó folyamata is új lehetőségeket kínált fel az írók és olvasók számára, ugyanúgy a digitális szövegek eddig nem ismert horizontokat ígérnek. A maga módján mindkét technológia forradalmi változást hozott a szövegek és távolságok viszonyában... S a szövegek terjedésének felgyorsulásával ugyan mindkét eljárás a távolságok legyőzéséhez jelentőségük csökkenéséhez vezetett, mégis úgy tűnik, a két eset alapjaiban eltérő következményeket hozott magával. A nyomtatás kultúrája 6

az egységes normák, a standardok világához vitt közelebb, a szövegek azonossága igen komoly tényező volt a politikailag, kulturálisan egységes terek létrehozásában. A digitális szövegek viszont - melyek a nyomdai lehetőségeknél összehasonlítha­ tatlanul gyorsabban terjeszthetők - mintha épp a kulturálisan egységes terek felbon­ tásához nyújtanának segítséget". Természetesen itt sem semleges leírásról, értékhangsúlyok nélküli bemutatásról van szó. György Péter nemcsak a különbségeket, eltéréseket, „szakadékokat" láttat­ ja, határozottan dönt is. Dönt a magaskultúra ellenében, a klasszikus és tradált érték­ világ ellenében a digitalizált „olvasmányvilág" mellett. Persze ne értsük félre ezt a döntést. A szerző nem elveti, nem visszavonja (mint Thomas Mann Adrian Leverkühnje Beethoven kilencedik szimfóniáját) mindezt, „csak" relativizálja. Több írá­ sa is az átjárhatóságot bizonyítja, mutatja be magaskultúra és tömegkultúra közt. Ennek részleteibe - itt és most - nem érdemes belemennünk. A relativizálás igazi terepe György Péter számára - mind a könyvtár, mind az olvasás vonatkozásában amúgy is a történelem.

A történelem A Memex - alcíme szerint is - a huszonegyedik század „tudásáról" (emlékez­ hetünk: könyvekbe zárt tudásáról) szól. Ám hogy ezt a tudást, ennek a tudásnak alakváltozásait, metamorfózisait bemutathassa, a szerző igen gazdagon él a törté­ nelmi megközelítés legkülönbözőbb módszereivel. Természetesen - címéhez il­ lően, azt indokolva is - részletesen szól a hypertextualizált, digitalizált, számító­ gépes világ kialakulásáról. Remek monográfiák hosszú sorának felhasználásával (minden könyvtáros jól teszi, ha elmerül a kötet igen kiadós, ritka csemegékkel is szolgáló kínálatában), de egyéni kutatómunkájára is alapozva szól a szerző a számítógépek elődeiről, a legkülönbözőbb, sokszor kalandos tervekről, koncep­ ciókról, a nagyszerű meglátásokról és a jövőt (a mát) anticipáló „találmányokról", jóval bővebben (és sokszor sokkal érdekesebben), mint a közkézen forgó könyv­ tári, informatikai tankönyvek megfelelő, általában túlontúl is rövidre méretezett ún. történeti megközelítést, bevezetést kínáló részei, nekifutásai. Ám amikor a történelemről, a könyv történetiségéről, a történelemről mint a relativizálás esz­ közéről és terepéről szóltunk, nem ezekre a - témánk szempontjából másodlagos fejezetekre gondoltunk. Az „igazi" történelmi fejezetek és fejtegetések az olvasás és a könyvtár történetét taglalják. Éppen ezért és így lehetnek a relativizálás esz­ közei, terepei. György Péter - természetesen ezen a vonalon is a francia ún. új történetírás és (még meghatározottabb módon) az angolszász írás-, könyv-, könyv­ tár- és olvasástörténet nagy monográfiáira támaszkodva - azt mutatja be, hogy milyen volt az íráskultúra felfedezése előtti orális világ, hogyan változtatta meg a kulturális képleteket és modelleket az írás elterjedése, miként élt együtt, külön­ böző súlypontelosztások, eloszlások közepette oralitás és írásbeliség, milyen ér­ telmezései, felfogásmódjai alakultak ki az írásos világnak, hogyan történt meg a nyomtatásra való átváltás, milyen paradigmák alakultak ki, hogyan keveredtek a különböző, egy időben érvényesülő tendenciák, miként hatottak egymásra, miként hatották, járták át egymást, miként vált lehetségessé a könyvtárak, a mai (vagy inkább a tegnapi) értelemben vett könyvtárak létrejötte, a különböző technikák, 7

technikai megoldások (az írásoké, a nyomtatásé stb.) hogyan módosították a kul­ turális patterneket stb., stb., stb. Természetesen nemcsak szóba kerül, de igen alapos elemzés alá is vettetik a hangos, a mormoló, a meditáló, a hangtalan, a közösségi, a magányos (stb.) olvasás, a művek (írástekercsek, kódexek, könyvek stb.) változatai, használatuk válfajai, az, hogy mit jelentett megjegyzéseket, glosszákat, kommentárokat írni a kézirat (az épp másolt kézirat) lapjaira vagy külön „kötetbe", hogy az interkommunikáció hogyan valósult meg az antikvitás­ ban és a középkorban, hogy milyen olvasásra szánták a különböző korok szerzői műveiket stb., stb., stb. Mindez természetesen lenyűgözően érdekes és instruktiv, ám nem ezért került sor pertraktálásukra. A hosszú és elmélyült történeti-törté­ nelmi elemzések - bevallottan - azzal a szándékkal és céllal íródtak, hogy bemutattassék: a ma érvényesnek, klasszikusnak, egyedül mérvadónak tűnő írás, olva­ sás, könyv és könyvtár korántsem örök valamik. Viszonylag szűk időintervallum termékei és éthoszának kifejezői, nincs ok tehát arra, hogy abszolutizáljuk, egye­ dül érvényesnek tekintsük őket. Anélkül, hogy a múltat „meg- vagy kikozmeti­ kázná", anélkül, hogy erőszakot követne el rajta, anélkül, hogy - bármily diszk­ réten bár, de - meghamisítaná azt, arra is sort tud keríteni a szerző, hogy árnyaltan, finoman bár, de annál határozottabban utaljon a digitális világ és más, sokkal régebbi világok analógiáira, megfeleléseire, finom párhuzamaira. Vonatkozik ez a műfajokra (florilegiumok és summák) is, az eljárásmódokra is, az oralitásra és a kézírásosságra jellemző attitűdökre is - végig az egész vonalon. És tulajdonképp épp ez (is) a szándéka a szerzőnek: nemcsak a közvetlen múlt diszkreditálása, relativizálása, ideiglenességének kimutatása, hanem a digitális új világ történelmi begyökerezettségének, a történelemből kikövetkeztethető több évezredes „saját" múltjának fel- és kimutatása; nem kimondva bár, de annak a sejtetése, hogy nem­ csak újdonságának nagyszerűsége okán, de történelmi pedigréje miatt is ez az ..igazi". Persze túlzunk, persze karikírozunk egy kissé, de épp csak egy kissé. György Péter szeret a lehetséges különféle, egymásnak akár ellent is mondó ol­ vasatokról elmélkedni. Nos, könyvének van, lehetséges egy ilyen olvasata is. De van ennek a történetiségnek egy másik aspektusa is. Mint minden törté­ netírás, a György Péteré is szelektív. Ezúttal nem arról a szelektivitásról szólnánk, amely a bemutatandó jelenségeknek - a látószögből, a szempontrendszerből, a lé­ nyeges kiemelésére való törekvésből (stb.) következő- válogatását jelenti. Inkább egy másikféléről. Arról, hogy az épp relativizált jelenségeket, jelesül épp a könyv­ tárat úgy tárgyalja, úgy mutatja be, hogy annak bizonyos vonásait, a benne lévő rendezettség (emlékezzünk a francia kert hasonlatára, analógiájára, metaforájára) bázisát adó apparátus (elsősorban a bibliográfia, a szakokra osztás és szakozási szisztémák) jellemző vonásait mintegy kiemeli eredeti közegükből és - egy mintha láthatatlan gesztussal - átnyújtja, odaajándékozza az „archívumoknak". Persze az archívumok megmaradnak a maguk igenelt anarchiájában, labirintusszerűségében, de azért kapnak a - metaforaként (is) értett-bibliográfia áldásaiból is jókora dara­ bot, épp annyit, hogy tulajdonképpen ők tűnjenek, tűnhessenek fel az „igazi" bib­ liográfia hordozóinak, a legnagyobb bibliográfiai törekvések igazi beteljesítőinek és örököseinek. Természetesen - legalább ebben talán György Péterhez hasonlatosan - e sorok írója sem semleges, elfogulatlan, objektív képet rajzolt a könyvről, bár - eddigelé már csak a bőséges idézetanyag jóvoltából is, valamiféle pártatlanság látszata fel8

villanhatott. Mostanra azonban, úgy véljük, elegendő premisszánk gyűlt össze ah­ hoz, hogy a György Péter-i koncepció szerintünk való ellentmondásaira rámutas­ sunk. Persze többszörös mentalis reservatióval élve. Mindenekelőtt hangsúlyozva a súlycsoportkülönbséget. Azt amely egy vérbeli, igazi, nemzetközi hírnévnek örven­ dő tudós, és egy henye cikkíró közt fennáll. De azt is, ami egy évtizedes munkával kiérlelt könyv és egy rövidke publicisztikai ismertetés, beszámoló közt első pillan­ tásra is felismerhető. Persze másról, más különbségekről is szó van, minden esetben az előbbi nem csekély (sőt olykor nyomasztó) túlsúlyával.

Ellentmondások A Memex szerzője több ízben is úgy állítja be magát, úgy határozza meg tevékenységét, mint aki a digitális, hypertextualizált világ etnográfusa, mint aki ennek a világnak etnográfiáját írja (a könyv ajánlása éppen nem véletlenül szól a nagy etnográfusnak és folklórkutatónak, Honti Jánosnak). Ám éppen nem etnog­ ráfusok, legalábbis nem a nagyok, egy Frazer, egy Tylor, egy Lévi-Strauss (vagy épp Honti János) módján végzi munkáját György Péter. Két vonatkozásban sem. Egyrészt korántsem semleges, elfogulatlan, objektív, hanem határozott értékhang­ súlyokkal él, értékválasztásai vannak, a szó Max Weber-i értelmében elhagyja a tudomány talaját, nem a világ varázstalanításán, de sőt elvarázsolásán dolgozik. (Amihez persze - tudósként is - minden joga megvan, sőt!) Másrészt nem a teljes anyagot veszi górcső alá, nem „mindent" vágyik leírni (mint a fenti nagyok), hanem igen határozottan szelektál. És ebben áll könyvének (hangsúlyoznám: sze­ rintünk való) ellentmondásossága. Mert a Memex nem, elsősorban nem azt a digitális világot írja le, elemzi és értékeli, amely a praktikum, a mindennapok és - mondjuk - az üzleti világ vagy a tudomány technizált, modern értelemben al­ kalmazott vonalára, terrénumára esik, hanem azt, amelynek igazi pandanja a ma­ gaskultúra, elsősorban az irodalom. Nem, György Pétert nem, elsősorban nem a digitalizálás szerintünk való igazi terrénuma, a gyakorlati alkalmazás, az infor­ mációhoz (és nem esztétikumhoz) való jutás eszköze érdekli, hanem a - persze a tömegkultúra arra érdemes darabjainak, szeleteinek, aspektusainak „felemelt", a magaskultúrával egyenrangúvá tett vagy tehető, vagy legalább akként értelmez­ hető (hol hát akkor a különbség?) szférájának részévé vált - alkotás. Utaltunk arra a passzusára, amelyben a fluxus jelszavát teszi - mutatis mutandis - magáévá. És erről szól, tulajdonképpen erről szól a könyve. Ehhez képest bizonyul múze­ umba valónak a könyvtár, leértékeltnek a Radnóti által megrajzolt „zseniális" olvasó, és értékelődik fel - szinte mindenek fölé - az archívum. A másik ellentmondást abban véli felfedezni e sorok szerzője, hogy jóllehet a Memex, nem is a sorok között, mintegy az utalások, konnotaciók szintjén, de - az idézetek egy részéből is láthatóvá vált ez - kimondottan is egy új kulturális korszak, egy új civilizációs berendezkedés, egy új világparadigma születését (?), meglétét (?), ki­ bontakozását (?), mindenesetre ígéretét hirdeti, állapítja meg, konstatálja. Ám eh­ hez csupán magát a dolgot (Husserl) mutatja fel. A kontextust mellőzi, még utalá­ sok, allúziók, hivatkozások szintjén is. Ez, azt hisszük, nem megy. A hypertextuali­ zált, archívumokra épülő-építő „szép új világ" értelmezhetetlen, felmutathatatlan a környülállások, a civilizáció döntő szegmentumainak hordozó bázisa hiányában. 9

Hogy világosabban fejezzük ki magunkat, és persze egészen vulgarizálva a dolgot: azt legalább meg kellett volna rajzolnia a könyvnek, hogy - ebből a szempontból ez teljesen mindegy, a példák tetszés szerintiek - a Hankiss fémjelezte „proletár rene­ szánsz", a Tamás Gáspár Miklós által kiszínezett participatív/permisszív vagy mi­ féle más civilizációs paradigmán belül helyezendő el az archívumok kultúrája/civi­ lizációja. (Érdekes és persze örvendetes, hogy a korábbi stádiumok - antikvitás, középkor stb. - esetében a schellingi értelemben vett tájolás korántsem marad el.) Bizonyos ellentmondást érzünk a könyv maximálisan friss szaktájékozottsága (ez a szaktájékozottság - mint láthattuk - nemcsak a digitalizált világ dolgaira vo­ natkoztatandó, de a történelmiekre is, mindkét esetben a lehető legújabb, de ennek ellenére egyúttal a legjobb, legértékesebb munkákra terjed ki, ami eléggé meg nem csodálható teljesítmény) és kissé avíttas filozófiai háttérfelszereltsége között is. Ez szóra sem lenne érdemes, ha a munkának nem lennének - méghozzá igen gazdag és árnyalt - filozófiai implikációi is. De hát vannak, mégpedig jócskán, és a dolog természetéből önként következően. A legtöbbet idézett, a legtöbbször hivatkozott filozófus szerzők persze a francia posztmodernek (élükön Foucault-val és Derridával), de a háttérben elsősorban az angolszász analitikusok állnak. (György Péter úgy tünteti el a kanonizált szövegeket az archívumokban, mint az oxfordiak az Ént a fikciók között.) Nos, ez a tájékozottság - azt hisszük - manapság már nemigen áll meg a vitátokra való - legalább utalások, a velük megkezdett párbeszéd híján. (El­ sősorban a tübingeni Walter Schulz professzor, a bécsi Erich Heintel és az oly korán elhunyt Alwin Diemer stuttgarti iskolájában felnőtt fiatal analitikus kritikusokra gondolunk, vagy az olyan újanalitikusokra, mintDummet, vagy a-társadalomfilo­ zófiában - az amerikai Berger tanítványai.)

Néhány konklúzió... Nemcsak az ellentmondások henye felsorakoztatása, tulajdonképpen a bevezető sorok utáni összes rész azt sugallhatja az olvasónak, hogy a bevezető néhány sor dicsérete egyszerű és őszintétlen retorikai fogás volt csupán. Szó sincs róla. A Memex remek mű (akár egybe is írhatnánk), páratlan a hazai és nemcsak a hazai szak­ irodalomban. Nem ellentmondásai ellenére, hanem - többek közt - ellentmondásai révén is. És ezúttal nemcsak, sőt nem is elsősorban páratlan szakmai tökélyére gon­ dolnánk. Nemcsak, sőt nem is elsősorban csodálatos és irigylésre méltó tájékozott­ ságára, hanem mindenekelőtt arra, hogy a saját koncepcióját végtelen következetes­ séggel (és az ezzel járó, kötelező egyoldalúsággal) fejti ki, lehetővé (sőt kötelezővé) téve nem a továbbgondolást - ugyan ki képes arra-, hanem az alapos elmélyülést és a mondottakkal, írottakkal való szembenézést. Erre pedig, álljunk bármelyik olda­ lon is, a könyvtárén és a „zseniális" olvasóén, a kanonizált és folyamatosan kanoni­ zálandó értékekén avagy az „archívumokén", mindannyiunknak igen nagy szüksé­ ge van. Nem pusztán, sőt nem is elsősorban az ellentábor érveinek, gondolkodás­ módjának, iskolatitkainak megismerése céljából, hanem a sajátunké viharállóbbá tétele, konzekvenciái levonása, érveinek megrostálása, konzisztenciája szerveseb­ bé alakítása okán. Erre pedig, míg a Memex - mondjuk így - könyvtárpárti pár- és ellendarabja meg nem születik (nemigen várhatunk rá), minden könyvtárosnak igen nagy szüksége van. Az Új Könyvek névtelen ismertetése azt írta György Péter 10

könyvéről, hogy az minden könyvtáros „kötelező" olvasmánya. Az idézőjel nyil­ vánvalóan arra utal, hogy az ÚK-nak nincs felhatalmazása bárkit bármire kötelez­ nie, ám ezt a könyvet legszívesebben ráoktrojálná minden könyvtárosra. Nos, a 3K-nak még kevesebb felhatalmazása van az oktrojra., de azt kinyilváníthatja, hogy egyetért a kötelező megítéléssel, és a mű könyvtárosi olvasataitól sokat vár - mind­ annyiunk üdvére.

...és egy kis szemtelenség E sorok írója nagy csodálattal adózott annak a 19. századi német tudósnak, aki csaknem ezeroldalas, a homoszexualitásról szóló, annak minden válfaját részlete­ sen elemző monográfi áj át a Meiner Frau gewidmet ajánlással látta el. Lássa az aján­ lásból mindenki, hogy nem egy meleg professzor könyvét fogja a kezében, hogy a szerző minden gyanú felett áll, a tárgyat ismeri, de nem praktizálja. Kevésbé csodál­ ta, csodálja ugyan azokat a magyar feminista szerzőket, akik munkáikat férjüknek ajánlják vagy legalább az előszóban köszönetet mondanak férjük oly lelkes segedel­ méért, de érti, ezek a hölgyek ily módon is közhírré kívánják tenni: feministák ugyan, de nem olyan feministák akiknek még egy (lelkes, szeretett stb.) férjre sem futotta volna, de sőt! Nos, György Péter könyve - távolról, elmosódóan - hasonló dolgokat juttat az eszébe. Hisz a Memex telis-teli van a könyvtárak beható ismere­ téről, szeretetéről, csodálatáról, a bennük való meghitt otthonosságról nem árulko­ dó, de valló passzusokkal. Maga a szerző pedig kétségkívül mindenben megfelel a Radnóti-féle zseniális olvasó kritériumainak. Szóval... És nemcsak azért, mert ki miben tudós, abban gyanús. Hanem mert még a csodálatos kötetvégi bib­ liográfiának is van egy ilyen olvasata. Csupa-csupa könyv, mindössze két (kettő darab, egyébként ugyanazon szerző cikkét felmutató) website. (Persze a tanulmá­ nyok utáni jegyzetek annál inkább gazdagok website-okban.) A 3K-nak immáron néhány éve hagyománya, hogy januári száma élén újévi beköszöntőt hoz. Az újévi jókívánság ezúttal legyen az, hogy ki-ki lásson hozzá a Memex studírozásához. Jól fog kezdődni ez az év! Vajda Kornél

11

FÓRUM

A nőarcú könyvtár A könyvtárosi szakma (el)nőiesedésének mélyebb összefüggései és konzekvenciái Korábbi írásaimban e lap hasábjain azt vizsgáltam, hogy az ezredfordulón túl­ jutott Magyarországon milyen tendenciák tapasztalhatók a könyvtáros szakma | megújulásában. Kvantitatív módszerekkel, statisztikai jellemzőkkel, számsze­ rűsíthető adatokkal próbáltam leírni szakmánk metamorfózisát. Explicit hipotézisállítások igazolása helyett ezúttal megkísérlem egy „puhább" | jellemző megragadásával, kvalitatív módszerekkel segíteni szakmánk viselke-1 désének, lehetőségeinek, mozgásterének megértését - vállalva ezzel a „szub­ jektivitás" és a „tudománytalanság" vádját.

Nőiesedés vagy elnőiesedés? Már az alcímben megjelenő bizonytalanságom - nőiesedünk vagy elnőiesed­ tünk? - sejteni engedi a probléma néhány vetületét. Mivel pályánkon a nők döntő többségben vannak, a helyzet helytálló(bb) leírására a második kifejezés látszik alkalmas(abb)nak. Ez jobban utal(na) egyébként a folyamat stádiumára is. Nyel­ vünkben azonban meglehetősen pejoratív hangzása van az elnőiesedés szónak ami szándékaimtól független rejtett üzenetet sugallhat. Súlyos dilemmámban a magyar nyelvű könyvtári szakirodalom sem adott iga­ zán fogódzót, valójában nemigen használja egyiket sem - szemérmesen hallgat ugyanis a jelenségről. (Miközben más országokban élénken foglalkoztatja a szak­ mai közvéleményt a nemek helyzete, viszonya és aránya a könyvtárakban.)1 Pedig hazánkban is számos kérdést vet fel e probléma. Hogy megértsük ezek valódi súlyát, tekintsük át röviden magát a folyamatot és a hozzá kapcsolódó miérteket - magyarországi vonatkozásban és női szemmel!

A történelmi folyamat Ha egykori híres könyvtárakra és könyvtárosokra gondolunk, csupa férfi néz vissza ránk a múltból. Könyvtárosnak és tudósnak lenni évszázadokon keresztül férfiaknak való foglalatosság volt. Mígnem a 19-20. század fordulóján megjelen­ tek a nők - a munkaerőpiacon és (1896-ban!) a magyar egyetemeken is. Magyarországon a nők foglalkoztatása mint társadalmi tény tehát már száz éves múltra tekint vissza. Miközben a foglalkozások egyre szélesebb köre nyílt meg 12

előttük, ezzel párhuzamosan megindult a tömörülésük is bizonyos pályák körül. Az egyes foglalkozások feminizálódása fokozatosan következett be, és folyama­ tosan terjed.2 Az a visszafordíthatatlannak tűnő folyamat, mely a könyvtáros pályán a nap­ jainkban érzékelhető női túlsúlyhoz vezetett, valószínűleg a '60-as években gyor­ sult fel. A könyvtárosképzés bázisai ugyanis ekkor lettek a tanárképző főiskolák, az a felsőfokú intézménytípus, ahol már ekkor nő volt a hallgatók többsége! Persze ha a nőiesedés tendenciáit tágabb kontextusban vizsgáljuk, látható, hogy a mi szakmánkat érő hatások másokat sem hagytak érintetlenül. A könyvtárosok és a tanárok mögé lassan felzárkóznak a gyógyszerészek, kissé lemaradva pedig ott találjuk már az orvosokat is.

A nők és a presztízs Felmerülhet a kérdés: van-e valami jellemzően közös a nőiesedő hivatásokban? Néhány biztos támpontunk lehet: a társadalmi elismertség szintje mindegyik ese­ tében igen alacsony, nem társul hozzájuk gazdasági hatalom, és nem utolsó sorban valamennyi igen rosszul fizeti művelőit. Valószínű tehát, hogy azok a pályák nagyobb eséllyel nőiesednek el, amelyek a férfiak számára nem eléggé vonzóak! A feminizálódás folyamata ott és akkor tud kiteljesedni, ahol és amikor veszélybe kerül a teljesíthetősége azoknak a sztereotípiáknak, amiket a társadalom a férfi­ aktól elvár. A férfiak „udvariasan" átadják a nekik már nem elég jó (had)állásaikat ott, ahol pl. a fizetés és a társadalmi presztízs hosszú távon meglehetősen alacsony; ahol a vezetői, döntési és irányítói funkciók már nem működtethetők. (Errefelé hajtja őket egyébként a családfenntartói szerep és - bocsánat! - a hatalomvágy és az önzés is.) A könyvtárosi pálya (el)nőiesedése a szemünk előtt zajlott le. Se megfékezé­ sére, se a folyamat terelésére nem történt kísérlet. Maga a könyvtár is mint szer­ vezet olyan kevés előrelépési lehetőséget ad „tagjainak", hogy közvetve ez is elősegíti a nemek szerinti szegmentálódás fenntartását. Mivel azonban ezt a mér­ tékű foglalkozási koncentrációt a nők számára se fiziológiai, se képességbeli kü­ lönbségek nem indokolják, akár károsnak is tekinthetjük. A férfiaknak egyetlen poszton azért még vannak tartalékaik. A vezetői székek még nem nőiesedtek el olyan mértékben, mint a pálya magc?. (Itt ugyanis még teljesíteni lehet azokat az elvárásokat, amelyekben a férfi szerep tartalmát látja a társadalom. A vezetői státusznak mindig nagy a nimbusza: itt lehet dönteni, fele­ lősséget vállalni, irányítani.) Várható, hogy egy férfi előbb-utóbb vezető lesz, ha a pályánkon marad. A nőknek sokkal kevesebb esélyük van arra, hogy irányítói pozícióba kerüljenek. De még ezzel együtt is - egyre több a női vezető! Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a nők szorítják ki a könyvtárakból a férfiakat. Ez a helycsere egy tünet. Tünet, amely azt jelzi, hogy itt nyílt szabad terep a társadalmi érvényesülésre (is) vágyó nő számára, mert a férfiak innen vándoroltak el tömegesen. Az így egyre inkább „tipikusan női munkának" számító könyvtárosság ezután valóban visszatartja a férfiakat e pályára lépéstől. És ez tovább rontja a pálya presztízsét! Pályánk feminizálódása tehát következménye és nem oka a presztízsvesztésnek. 13

A „nőiség" mint pozitív princípium Mit gondoljunk tehát pályánk elnőiesedéséről? Sürgessük-e a társadalmi be­ avatkozást a folyamat megállítására, vagy inkább használjuk ki a feminista könyv­ tár előnyeit? És a végső, megkerülhetetlen kérdés: az a szellem, amit a nők visznek a könyvtárba, elősegíti vagy hátráltatja a szakmai problémák megoldását? Mielőtt meggondolatlanul válaszolni próbálnánk, nézzük meg, melyek azok az értékek, amelyek a „nőarcú könyvtárban" dominálnak! Azaz milyenné formálja a könyvtárat a női gondolkodásmód és értékrend? A női pszichikum fejlődésének tanulmányozása arról tanúskodik, hogy a nők szeret­ nek másokkal együttműködni, másokról gondoskodni, másokat segíteni, nevelni. Hagyományos női princípium az elfogadás, a megértés, az empátia, az együttérzés, az érzékenység, az érzelemgazdagság. Távol áll viszont tőlünk a ráció, a konfrontá­ ció, az erő, a túlzott teljesítményorientáció, az éleslátás, az eredményességre és versenyképességre törekvés - ezek a hagyományos férfi mentalitás jegyei . A nők alapvető beállítottsága nem megoldáskereső, hanem konfliktuskerülő! Könnyű belátni, hogy a nők belső, személyes adottságaiból táplálkozó menta­ litást és értékrendet képviselő könyvtár ellen dolgozik a könyvtár mai külső kör­ nyezete: a piaci viszonyok, a versenyszellem, a siker- és teljesítményorientált világ5. Korunk preferált értékei nehezen tudnak meghonosodni ott, ahol nincs, aki fogékony lenne rájuk. Ahonnan a férfiak tömegesen elvándorolnak, ott előbbutóbb „kövületek" képződnek. Ilyen értelemben van valóságalapja a könyvtárakat ért bírálatoknak.6 Persze próbálkozik a könyvtár kitörni a dinoszaurusz-létből. (Mert a vezetők azért még sok esetben férfiak, és a vezető nők is „férfias" módszerekkel, gondol­ kodással irányítanak.) De nem a versenyképesség fenntartása, megőrzése moti­ válja a változásokat. A könyvtárak modernizálódó átalakulási folyamatai azokon a területeken igazán sikeresek, ahol a külső elvárások és a feminista belső szellem (a női gondolkodásmód és értékrend) konfliktusai még feloldhatóak. Nagyon rö­ gösek például a könyvtári minőségmenedzsment útjai! A marketing szemlélet is igen lassan terjed. Milyen könnyedén átalakult viszont sok könyvtár ún. „mele­ gedővé". Milyen természetesen felvállalta a fogyatékosokkal, kábítószerezőkkel, szegényekkel, öregekkel való karitatív foglalkozást, a különböző devianciákkal küzdők mentálhigiénés ellátását, a veszélyeztetett, hátrányos helyzetű gyerekek megmentését. Milyen szívesen vették át a könyvtárosok a pszichológus, a peda­ gógus, a szociális munkás, a lelkész szerepkörét.7 Pedig még ilyen irányú tovább­ képzések sem léteznek számukra! Mi más ez, mint az anyai attitűdök megjelenése és térhódítása a könyvtárban! Mivel a könyvtári átalakulások másik iránya, az információs szakember szerep­ körének legitimálódása jóval több szállal kötődik a férfi princípiumokhoz, nem is ilyen gyors és sikeres. A nők számára legalábbis. Még az „informatikus könyv­ tárosokat" foglalkoztató könyvtárakban is szükség van szakképzett informatikusok­ ra. Azaz férfiakra! Bár túlzás lenne azt állítani, hogy ők már sikeresen identifikálódtak a könyvtárban, de tény, hogy a helyüket ezen a területen keresik. A könyvtárak tehát kezdik visszacsábítani a férfi munkaerőt! Ahogy lehet: pénzt, kihívásokat, elismerést ígérve neki; s ezek birtokában már gyerekjáték a hatalmat is megszerezniük! Halottam már olyan véleményt (nőktől), hogy napjainkra az infor14

matikusok (férfiak) a könyvtárosok (nők) fejére nőttek, ők aratják le a babérokat. Nem példa nélküli az sem, hogy a könyvtár az informatikusa továbbképzésére több pénzt fordít, mint könyvtárosa taníttatására! A (had)állások tehát újra épülnek... És ez jó, mert előremutató.

Teendők Igen, előremutató. És itt nem csupán arról van szó, hogy többségünk ideálja mégis csak az, hogy „együtt kerek a világ". Ennél nyomósabb érveim is vannak: a szakmafejlődés mai szintjén előttünk álló feladatok. Hol tartunk most'} Munkánk társadalmi elismertsége javulóban van. A fizetések reformja többé-kevésbé megtörtént. A századforduló kihívásai a szakmaiságot erő­ sítő és fejlesztő átalakulást eredmény eztek. Egyre jobban behatárolható az a. speci­ ális szaktudás, ami szakmánk meghatározó attribútuma lehet. A társadalmilag visszaigazolt speciális kompetenciában rejlő pozicionális előnyök most könnyeb­ ben érvényesíthetők. (Bizonyára nem véletlen, hogy az első könyvtári PhD-re is most érett meg az idő!) Hol nem tartunk még? Valljuk be: valóban korszerű, a modern igényeknek megfelelőkönyvtári ellátást még nem tudunk biztosítani a felhasználóknak! Mert addig nem definiálhatjuk mai értelemben „szolgáltató könyvtárnak" önmagunkat, míg az elavult szervezetfejlesztési módszerekkel, a hagyományos szervezeti mo­ dell fenntartásával, változatlan anyagi és emberi erőforrásokkal dolgozunk. B á r tradicionális történelme okán - ma még nehéz elképzelni a könyvtárat közgazda­ sági fogalomként értelmezett szolgáltatásnak, a társadalmi elvárások, a könyv­ tárhasználói igények és a változások trendje nyomására egyértelműen terelődik a piacgazdaság felé. Tehát az a fejlesztési stratégia, amely a XXI. század küszöbén a legkonstruktívabbnak látszik a könyvtárak számára, a profitorientált gazdaság szemléletének és eszközeinek adaptálásán alapul. Ezek átvételében viszont a fe­ minista szellemű könyvtár mind ez idáig nem volt igazán sikeres. A professzionalizáció folyamata is kiteljesítésre vár. A szakma a '90-es évek­ ben megmutatta, hogy képes az előrelépésre. A pályán lévőknek azonban folya­ matosan bizonyítaniuk kell a társadalomnak (és a döntéshozóknak), hogy a könyv­ tárosság professzió. Azaz: szakma is, hivatás is. A könyvtáraknak együttesen és külön-külön is el kell jutniuk a minőségre tö­ rekvés céljának vállalásáig, majd ezt meg kell valósítaniuk az intézményi gyakor­ latban is.

Zárszó helyett még egyszer „közös" dolgainkról A szakmafejlődés mai szintjén előttünk álló feladatok tehát különösen alkal­ masak a szakmai ambíciók megvalósítására - ami a férfiak számára igen komoly vonzerő lehet. Úgy vélem, a szakmafejlődés folytonossága érdekében pedig szükségszerű és lehetséges is szakmánk nemi szerkezetének fokozatos kiegyensúlyozottabbá válá­ sa. Mert - bár a női princípium nagyon sok korszerű attitűd hordozója (empátia, 15

tolerancia stb.) - együtt sikeresebben tudjuk bizonyítani, hogy munkánkhoz igen magas szinten értünk. Hogy képesek vagyunk hatékony és szakszerű munkát vé­ gezni, minőséget produkálni. És nem vagyunk érdemtelenebbek vagy kevesebbek, mint a többi értelmiségi foglalkozás! Ez pedig jó mulatság -férfi munka lesz-.. ...amihez kívánok 2003-ban is minden könyvtárosnak sok erőt, kitartást és jókedvet.

JEGYZETEK 1 A MANCI adatbázis több mint nyolcvan - angol, német nyelvű - tanulmányt „ismer", melyek a könyvtárak és a női munkaerő viszonyát elemzik, illetve bemutatják a nők és férfiak lehetőségeit, esélyeit a pályán. 2 Bővebben lásd Koncz Katalin (szerk.) Nők és férfiak. Hiedelmek és tények. Bp., Kos­ suth Könyvkiadó. 1985. 3 A külföldi szakirodalomban számos tanulmány foglalkozik ezzel a jelenséggel (pl.: Kirkland, Janice J. [1997]: The missing women library directors: deprivation versus mentoring . College and Research Libraries, 1997. 4. no. 376-384. p.); nálunk ez nem „téma". 4 Nagyon tanulságos elgondolkodni azon is, hogy mennyire másféle konfliktusmegoldási módokat használ a két nem. A férfiak többnyire racionális alapon döntenek, a nőket pedig az érzelmeik vezérlik. Pszichológiai kísérlettel igazolták például, hogy a férfiak a „szabad-e lopni a beteg feleség életének megmentése érdekében?" erkölcsi dilemmát „igennel" válaszolták meg, mivel az élet magasabb rendű a tulajdonnál. A nők viszont a „törődés etikáját" követve „nemmel" válaszoltak; úgy vélték, hogy a lopást büntetés követi, és ez elvonja a férjet a beteg feleség ápolásától - ezért a lopás elfogadhatatlan számukra. Részletesebben lásd: Czachesz Erzsébet, Lesznyák Márta, Molnár Edit: Lányok és nők a kötelező olvasmányokban, tankönyvekben. Educatio, 1996. 3. 417-430. p. 5 Jó példák ennek bizonyítására a női vállalkozók. A róluk szóló szakirodalom kiemeli, hogy a női vállalkozások kevésbé koncentrálnak a növekedésre, anyagiakban mindig kevésbé sikeresek - és többségük egyéni, nem társas vállalkozás. Lásd még: Nagy Beá­ ta: Üzleti karrier és képzettség. Educatio, 1996. 3. 390-403. p. 6 Pl.: Mikulás Gábor: Meddig lehet túlélő a könyvtár? Könyvtári Figyelő, 2000. 3. 392398. p. 7 A könyvtárosszerepek átalakulásával részletesebben foglalkozom előző írásaimban. Pl.: Kozmáné Sike Emese: Könyvtárosok a változás viharában. Könyv, Könyvtár, Könyv­ táros, 2001. 6. 36-^7. p. Kozmáné Sike Emese

16

MŰHELYKÉRDÉSEK

Mire jó a megyei sajtóbibliográfia? Gondolatok a szabolcs-szatmár-beregi összeállításról* Nem is olyan régen, szinte napra pontosan másfél évvel ezelőtt az ország túlsó végén, Győrben ünnepeltük az ottani megyei sajtóbibliográfia megjelenését. Most pedig itt, Nyíregyházán köszönhetjük e műfaj legújabb - és szeretném rögtön előre bocsátani: meggyőző, kiváló - termékét, annak összeállítóját és kiadóját. Bátran mondhatom többes számban, mert ott is, itt is jelentékeny érdeklődés övez­ te a bemutatót; s hajói körülnézek, látok néhány kollégát, kolleginát, akik mindkét helyen részesei voltunk, vagyunk az eredményekről, tanulságokról folytatott meg­ beszélésnek. Talán elnézik nekem, ha egy röpke pillanatra visszatérek a győri programra. Akkor arra kértek meg, hogy a megyei sajtóbibliográfiáknak a magyar nemzeti bibliográfia rendszerében betöltött szerepéről beszéljek. Ezúttal egy másik irány­ ból próbálok közelíteni a témához: helytörténeti kutatóként, ha úgy tetszik: hely­ történész könyvtárosként szólnék néhány szót, előbb általában, aztán visszaka­ nyarodva mai összejövetelünk konkrét tárgyához. Bármennyire csábít is a lehetőség, hogy a helytörténeti kutatás mibenlétéről, sajátosságairól, jelentőségéről elmélkedjem, a szűkre szabott keretek ezt nem en­ gedik. Egy dologra azonban mindenképpen szeretnék utalni, nevezetesen arra, hogy a kiváló történészek munkássága és a több évszázados gyakorlat során mára kijegecesedett felfogás szerint a helytörténet a történettudományi kutatás egyik vizsgálódási iránya, sajátos irány, amely a különféle források segítségével az adott hely múltját a maga tartalmi teljességében tanulmányozza, szinte mikroszkopikus részletességgel, mély analízisre törekedve, morzsánként összegyűjtött adatanyag alapján. S ezáltal hozzásegít az ország, a nemzet történetének jobb, alaposabb megismeréséhez, sőt áttételesen az egyetemes mozgástendenciák megértéséhez. Nem véletlen tehát, hogy a történeti kutatásban világszerte előtérbe került a loká­ lis, helytörténeti irányultság. Ma már kevesen vitatják, hogy a lokális látószög - hogy Szűcs Jenő közismert kifejezését használjam - egyenértékű az egyetemes és az országos (vagy nemzeti) szemléletmóddal. Ahogy ezt Douch angol történész írta: „a helytörténet, a hazai történelem és a világtörténelem nélkülözhetetlen ki­ egészítői egymásnak." A helytörténet is a társadalmi mozgás, az emberi tevékeny­ ség mindenoldalú megközelítésére, rekonstruálására törekszik, sőt újabban a termé­ szeti körülmények (a földrajzi környezet, az időjárás stb.) változásait is igyekszik * Előadás a Nyíregyházán 2002. november 14-én rendezett Megyei sajtóbibliográfiák a XXI. század küszöbén, sajtóhungarikumok határainkon túl c. nemzetközi konferencián. 17

felderíteni. Vagyis tematikai gazdagság, változatosság jellemzi; talán a leghaté­ konyabb eszköze az ún. hétköznapi élet jelenségeinek feltérképezésére, számba­ vételére, históriai elemzésére. Természetesen időben is totális, vagyis az adott hely múltjának teljes feltárására törekszik. Másként fogalmazva: a jelenig hatol, annak a könnyen belátható paradoxonnak a folyományaként, hogy ha valami meg­ történt, azon nyomban múlttá, vagyis történelemmé vált, tehát az információk, a dokumentumok, az események, a tények megszületésük pillanatában a történelem, a helytörténet elemévé válnak, az információk, az őket hordozó dokumentumok pedig a történeti kutatás forrásai lesznek. Egyebek között ilyen dokumentumok a sajtótermékek is. Ma már közhely, hogy a polgári kor, másként: a polgárosodás korának kutatása elképzelhetetlen a korabeli időszaki kiadványok tanulmányozása nélkül. Könyvtárosként is tanúsít­ hatom a történetbúvárok fokozott érdeklődősét a hírlapok és más időszaki nyom­ tatványok iránt. Mellőzve a sajtó tipológiai problémáit, feltétlenül szükséges le­ szögezni: most csak a nyomtatott sajtó produktumairól, azok forrásértékéről lesz szó. Mindazonáltal nem szabad elfeledkezni arról, hogy a helytörténeti kutatás nem nélkülözheti az ún. elektronikus sajtó (a rádió, a televízió stb.) műsorainak figyelembe vételét, elemzését, mint ahogy az újabban kibontakozó digitális fo­ lyóiratok és hírlapok információanyagát sem. Mellesleg szólva a nyomtatott sajtó is rengeteg tipológiai kérdést vet fel. Nem időznék a periodicitás, a tematika, a műfaj és egyéb csoportosítás problémái mellett, viszont feltétlenül indokoltnak tartom az országos és a helyi sajtó fogalmának megkülönböztetését. Azonnal és határozottan állapítsuk meg: a helyi sajtó nem azonos a vidéki sajtóval. A jelző itt nem a megjelenés helyére, hanem a lokális kötődésre utal (hiszen vidéken is jelenhetnek és jelennek meg országosnak minősülő hírlapok, folyóiratok). Más kérdés, hogy országunk történelmi sorsának alakulása folytán a vidéken - azaz nem a fővárosban - kiadott lapok túlnyomó többsége tartalmát, olvasóközönségét, hirdetési bázisát stb. tekintve lokális érdekű. A helytörténeti kutatás számára vi­ szont éppen ezek a helyi jellegű orgánumok az igazán fontosak, hiszen a lokális információk zöme ezekben rejtőzik, található. A helyi sajtó - maradjunk most már ennél a kategóriánál - a történetkutató szá­ mára rendkívül gazdag és változatos forrásanyagot kínál. Ennek egyik, alighanem legfontosabb oka abban kereshető, hogy a lapok és közleményeik döntő hányada az eseményekkel egyidejűleg keletkezett, tehát elsődleges forrásnak minősülnek. Kü­ lönösen igaz ez a napi- és hetilapokra, összefoglaló néven: a hírlapokra, de bizonyos értelemben a havonta, kéthavonta, negyedévente napvilágot látó folyóiratok aktua­ litása is magától értetődő. A másik okról ritkábban beszélünk: a helytörténet komp­ lex, átfogó kategória, figyelme az adott hely fejlődésének egészére kiterjed; márpe­ dig a sajtó olyan forrás, amely a társadalmi élet szinte minden szektoráról szolgál­ tathat adatokat, kétségkívül nem egyforma részletességgel. Ha csak éppen belelapozunk a rég- vagy a közelmúlt, netán a jelen sajtótermékei­ be, azonnal ráébredünk: teljesen téves az a hiedelem, hogy - mondjuk - a napi sajtó vagy az ún. kisvárosi, nagyközségi sajtó csak a politikai fejlemények kutatásához nyújt segítséget. Kétségtelen: az újkori politikai történet folyamatainak, eseményei­ nek, szereplőinek, intézményi-szervezeti kereteinek feltárásához felbecsülhetetlen értékű segítséget adnak az egykorú lapok. Gyakran a levéltári iratoknál is több vagy mélyebbre hatoló ismereteket hordoznak: pl. a helyi pártszervezetekről, politikai 18

körökről, a különféle összejövetelekről (gyűlésekről, tiltakozó akciókról vagy ép­ pen rokonszenv-tüntetésekről stb.), a fontosabb nézetekről és azok változásairól, a jelesebb politikusok helyi pályájáról (vagy pályaszakaszáról), a nemzetközi vagy országos események helyi hatásáról. Ennél azonban lényegesen differenciáltabb, igen szerteágazó információanyagot kínálnak; most a teljesség igénye nélkül emlí­ tenék meg néhány példát. A gazdaságtörténész számára szerfölött hasznos adatokat tartalmaznak a hitelintézetek részletes éves mérlegei, a piaci árak, a vállalati és ter­ melőszövetkezeti riportok. A közlekedéstörténet művelői sokat meríthetnek a haj­ dani gyorskocsi- és vasúti menetrendekből. Nemegyszer a korabeli lapokból derül­ nek ki a közművesítés és a telefonhálózat kiépülésének tényei. A mindenkori társa­ dalmi folyamatok és anomáliák, az életmód és életvitel változásainak vizsgálatához szolgálnak adalékul a társasági hírek, a bűnesetekről írt beszámolók, továbbá az apróhirdetések. A színház-, a zene-, a művészet-, a közművelés-történet búvárai számtalan hasznos adatra bukkannak a műsorközlésekben, a kritikákban, az inter­ júkban, a képi ábrázolásokban (metszetekben, fotóreprodukciókban), az irodalom­ történet pedig a recenziókat, a szépirodalmi szövegeket tekinti elsőrendű kútfőnek. Sok-sok adat található a helyi lapokban az iskolákról, az egyházakról és a minket legközelebbről érdeklő könyvtárakról. Különleges forrásértékkel bírnak az egy-egy szűkebb területre szakosodott lapok: az üzemi és intézményi újságok, az iskolai és könyvtári híradók, az irodalmi folyóiratok, a hirdetési közlönyök - hogy megint csak néhány példát említsek. Szinte minden laptípus érdemi segédlete lehet az élet­ rajzi mozzanatok hiteles számbavételének; magam legtöbbször a régi újságok adat­ gazdag gyászjelentéseit szoktam fellapozni. És természetesen a helyi lapok legfon­ tosabb forrásai a sajtótörténetnek. Feltétlenül ki kell térni arra a közismert tényre, hogy az időszaki kiadványok nemcsak egyidejű, ún. szikronikus közleményeket tartalmaznak. Sűrűn előfordul, hogy visszatekintő, szaknyelven: diakronikus publi­ kációk is megjelentek, megjelennek ahasábjaikon: leginkább történeti forrásszöve­ gek (vagy ikonográfiái dokumentumok) vagy visszaemlékezések. Bár most nem tisztem a hely történetírás módszertani kérdéseinek taglalása, elke­ rülhetetlen, hogy legalább az utalás szintjén szóba ne hozzam a sajtótermékekkel, illetve közleményeikkel szembeni forráskritika szükségességét. Természetesen ez a követelmény - eltérő mértékben ugyan, de - minden történeti forrás esetén felve­ tődik, a lapok forgatása közben azonban sajátos szempontok érvényesítése is indo­ kolt. Jó néhány kérdést feltehetünk magunknak. Például: a párthoz való tartozás mennyiben befolyásolta (befolyásolja) a cikkek hangvételét, szemléletét, az infor­ mációk szelektálását, milyen eszmék, nézetek propagálását vállalták? A fejlécen olvasható és a programcikkekben hangoztatott,,független" jelző valóban független­ séget jelentett-e: mondjuk a kormány szubvenciót élvező kisvárosi lapoknál vagy a hirdetők gazdasági szorításában élő újságoknál? A kritikák mennyire elfogultak a barátok vagy éppen a személyes ellenfelek irányában? A hírközlés gyorsasága nem vezetett-e felületességhez? Netán: a tudósító tényleg ott volt a rendezvényen vagy csak az előzetes meghívó, illetve hallomás alapján tájékozódott? Egyáltalán: mit közölt egy-egy lap és miért, illetve mit nem közölt és miért nem? Mindezek és a még tovább sorjáztatható kérdések voltaképpen arra keresik a választ: mennyire megbíz­ ható a történész munkájához egy-egy lap vagy egy-egy közlemény. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de - remélem, elnézik nekem - én sem tudom megállni, hogy ne térjek ki az általam „bűvkör-effektus"-nak elnevezett 19

jelenségre. Könyvtárosként lépten-nyomon tapasztalom, és saját kutatói élményeim is megerősítik: a sajtótermékek búvárlóját sokszor magával ragadja a szóban forgó újság vagy folyóirat rendkívüli változatossága, a hajdan volt idők varázsa. Vagyis szinte óhatatlan, hogy az ember bele-bele ne olvasson olyan rovatokba, közlemé­ nyekbe, versekbe, elbeszélésekbe, meg ne nézzen olyan képeket, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a tárgyához. Sokan leírták már: bármilyen élvezetes el­ foglaltság is, ez bizony azzal a veszéllyel jár, hogy a helytörténész rengeteg időt veszíthet, esetleg - ha megrendelésre dolgozik - lekési a leadási határidőt. Tehát a sajtótermékek kutatása komoly önfegyelmet, ésszerű ütemtervet kíván. Ha elfogadjuk azt a megállapítást - amelyet megkíséreltem kissé részleteseb­ ben, bár csak töredékesen és vázlatosan kifejteni - , hogy a helyi időszaki kiad­ ványok a polgárosodás korának, folyamatának tudományos feltárásában nélkülöz­ hetetlen források, akkor ebből egyenesen következik: a helytörténész semmi mással nem pótolható segédeszköze a sajtóbibliográfia. A hazai könyvtárügy fejlődéstör­ ténete, közelebbről a helyismereti tevékenység múltja az akkori centralizált poli­ tikai irányítás és az élet szinte minden területén létrejött centrális, hierarchikus struktúrák következményeként úgy alakult, hogy az ötvenes évek közepétől a megyei könyvtárak feladata a megye területén megjelent nyomtatványok, köztük a lapok gyűjtése, hozzáférhetővé tétele. Tehát a megye bármely településén kiadott újságok és folyóiratok első számú lelőhelye a megyeszékhely könyvtára. A gya­ rapítás látszólag egyszerű, hiszen a sajtótermékek esetében csaknem kizárólag a topográfiai szempontot - a földrajzi kötődést - érvényesítjük. Igen ám, de a me­ gyehatárok gyakori változása eleve gondokat okoz. Ráadásul a trianoni békeszer­ ződés nyomán az országhatárok is módosultak, és a szerencsétlen döntés korábban szervesen összetartozó közigazgatási egységeket, gazdasági közösségeket osztott ketté, célszerűen kiépített közlekedési vonalakat tépett szét. Tehát a könyvtárak­ nak erre is figyelniük kell, vagyis a történetiség elvét kombinálni a geográfiai meghatározottsággal. Más természetű probléma, hogy a megyei könyvtárak több­ sége új keletű intézmény, ennélfogva csak a működésével egyidejűleg keletkezett kurrens sajtóanyag gyarapításában törekedhet teljességre; igaz, olykor a friss la­ pok beszerzése is komoly, néha leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Sokkal ne­ hezebb a dolgunk a korábban megjelent periodikumokkal, vagyis a visszamenő­ leges, retrospektív gyűjtéssel. A régi lapok eredeti évfolyamai, számai már alig lelhetők fel. Szerencsére a nemzeti könyvtár mikrofilmezési programja sokat se­ gít: a megyei, a városi, sőt - ha a pénzügyi feltételek adottak - a nagyközségi könyvtárak mikromásolatban közvetlenül olvasóik, kutatóik rendelkezésére bo­ csáthatják a lokális periodikumokat. S az utóbbi időben még egy praktikus lehe­ tőség adódott: a digitalizálás. A helyben meglévő sajtótermékekről vagy mikrofilmjeikről (valamint digitali­ zált változataikról) a könyvtári katalógus nyújt tájékoztatást. S innen már csak egy lépés a sajtóbibliográfia, amely a más, netán határon túli gyűjteményekben őrzött helyi lapok adatait is közli. Tehát a kutató számára felvilágosítást ad arról: az adott helyen (megyében, városban, községben, tájegységen belül) mikor és milyen újsá­ gok, folyóiratok és alkalmi időszaki kiadványok láttak napvilágot, kik voltak a szer­ kesztőik, kiadóik és így tovább... S mivel az országos sajtóbibliográfia folyama szakadozott és erősen hiányos, a helyi címjegyzékek nemcsak a lokális tájékozódást könnyítik meg, hanem hézagpótló szerepet töltenek be a magyar nemzeti bibliog20

rafia rendszerében, beleértve a trianoni trauma óta külföldnek minősülő területek hungarikumainak feltárását is. Már több évtizeddel ezelőtt felvetődött ez az igény, és az ötvenes évek közepén számos helyen hozzáfogtak a sajtóbibliográfiák anyagá­ nak összegyűjtéséhez, megszerkesztéséhez és közreadásához. Az imént említett könyvtártörténeti fejlemény következtében elsősorban a megyei könyvtárak vállal­ koztak-többnyire és racionálisan saját állományukra alapozva-sajtóbibliográfiák összeállítására és közzétételére. Noha már tavaly, a győri összeállítás bemutatása­ kor deklarálták, deklaráltuk, hogy több évtizedes erőfeszítés eredményeként a me­ gyei sajtóbibliográfiák sorozata befejeződött, igazából csak ma, a szabolcs-szatmár-beregi jegyzék új, tetemesen bővített és az előzőnél összehasonlíthatatlanul több információt tartalmazó kiadásával történt meg ez. László Gézáné Szarka Ágota mintaszerű bibliográfiával ajándékozta meg a helytörténészeket. Szorgalma, kitartása és az ügy iránti alázata elismerésre méltó. Példás az a fegyelem is, amellyel hasznosította a hasonló kiadványok gyakorlati eredményeit, tanulságait. Munkájára büszke lehet ő is és munkahelye, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár is. A vaskos kötet értékei - úgy vélem a lektort, a napokban elhunyt Kertész Gyulát is dicsérik. Biztos vagyok benne, hogy nem tévedek, ha megkockáztatom az állítást: az ő hozzáértése, lelkiismere­ tessége, tanári mentalitása nagyban hozzájárult a bibliográfia készítése során fel­ vetődött kérdések tisztázásához, a lehető legjobb megoldások kimunkálásához. Szomorú tény, hogy ezt kell mondanom, de okvetlenül mondanom kell: SzabolcsSzatmár-Bereg megye sajtóbibliográfiája immár örökre emlékeztetni fog szeretett és nagyra becsült kollégánk sikeres pályájára, kivételes egyéniségére. Olyan lesz, mint egy nem hervadó csokor a sírján. Mit találhat a helytörténeti kutató ebben a kiadványban? Profán módon azt válaszolhatnám: sok mindent. S így is van: közel ezer cím, több ezer név, rengeteg adat, ötféle mutató, jó néhány ízelítőnek szánt illusztráció között barangolhatunk a mintegy ötszáz oldalon. Korán tisztázódik, hogy a használó a hagyományosan értelmezett időszaki kiadványok leírásaira számíthat, a mai nómenklatúra szerint idesorolandó évkönyvek, kalendáriumok, iskolai értesítők és hasonlók kívül ma­ radtak - szerintem helyesen - a gyűjtőkörön. Már a zárójelbe tett alcímből és még inkább a bevezetőből kiderül, hogy a bibliográfus az ún. történeti megyék periodikumait is feltérképezte, azaz kitekintést ad az elcsatolt ungi, ugocsai és beregi vidékekre is, egyebek között számos, alighanem teljesen elfeledett ruszin lapot regisztrált; mindezzel számottevően előmozdítja a hungarikumok minél teljesebb számbavételének tervét. A helytörténészt - gondolom - mindenekelőtt az érdekli, mely településeken jelentek meg sajtótermékek: erről a földrajzi mutató tájékoztat. Ha egy részterület a kutatás tárgya, akkor a tárgyszómutató igazít el. A kronológiai megközelítésben a hajdú-bihari sajtóbibliográfiánál jól bevált módszert követő időrendi táblázat segít. Ha azt akarjuk megtudni, hogy egyik vagy másik személy közreműködött-e valamely lap (vagy lapok) indításában, szerkesztésében, illetve írt-e bele cikket, akkor a névmutatóhoz fordulhatunk. A kiadókról és a nyomdákról szintén készült index. A címek pedig betűrendben sorakoznak egymás után, vagyis a szerkesztő az egyetlen helyes elrendezési metódust választotta. A keresett vagy a minket közelebbről érdeklő lap tehát igen könnyen meg­ található. S amikor odalapozunk, az információk sokasága tárul elénk. Világos, áttekinthető tördelésben tizenhat adatcsoportra tagolódik egy-egy bibliográfiai 21

leírás. A tájékozódáshoz, azonosításhoz elengedhetetlenül szükséges szokványos, egyébként nagyon precíz tényközlésen túl - cím, címváltozatok, alcím, megje­ lenési hely, indulás és megszűnés dátuma, periodicitás, szerkesztők, kiadó és laptulajdonos, nyomda, méret, melléklapok és mellékletek, előzmény és folyo­ mány, történeti feldolgozások és repertórium - más, kitűnően hasznosítható ada­ tok is bekerültek a jegyzékbe. Három elem külön is kiemelendő. Az összeállító aprólékos gonddal írogatta össze az egyes periodikumok munkatársainak nevét, itt-ott szinte féloldalnyira terjedő vagy még hosszabb lista keletkezett. Rendkívül fontosnak tartom a lapok lelőhelyének feltüntetését, nemegyszer lapszámig le­ menőén. Fontosnak, mert a helytörténész munkáját nagy mértékben megkönnyíti, ha megfelelő felvilágosítást kaphat arról, hogy a keresett laphoz hol juthat hozzá akár eredetiben, akár mikro- vagy digitalizált másolatban. Noha nyilván nem teljes a kör, ám így is negyven közgyűjteményre utal, köztük határon túli intéz­ ményekre is. Mindenképpen egyet kell érteni azzal az elhatározással, hogy a bibliográfia felöleli azokat a lapokat is, amelyek nem maradtak meg vagy isme­ retlen helyen rejtőznek; tulajdonképpen így teljes a kép. A harmadik rovat már első látásra megnyerte a tetszésemet, mondhatni rögtön megkedveltem. A meg­ jegyzésekről van szó, amelyek - véleményem szerint - leginkább bizonyítják, Lászlóné Ágota mennyire elmélyülten dolgozott, milyen körültekintően tájéko­ zódott. Ezek az észrevételek temérdek sajtótörténeti, továbbá köz- és művelő­ déstörténeti információt hoznak tudomásunkra. Itt van például az időrendben első, de mára már elkallódott periodikum, a Kassa-Ungvári Hirdetményi Lap. Kéthárom mondat markánsan villantja fel a reformkor utolsó évei sajtóviszonyainak bonyolultságát: állítólag engedély nélkül indították, ami ellenkezett a királyi ren­ deletekkel, de a reformellenzék nyilvánosságigényével pontosan összefért; a ki­ adó aztán igyekezett elkerülni a bizonyára szigorú kassai cenzort, ezért inkább Ungvárra vitte előzetes ellenőrzésre, vállalva az ezzel járó költségeket és a Hely­ tartótanács dorgálását. A méreteinél és színvonalánál fogva egyaránt impozáns nyíregyházi címjegy­ zék 952 tételből áll. Mint szó esett róla: olyan időszaki kiadványok is szerepelnek benne, amelyek egykori létéről csak az irodalomból szerezhetünk tudomást. Bi­ zonyára még ennél is több sajtótermék látott napvilágot ajelzett földrajzi régióban, tehát olyan újságok vagy folyóiratok is, amelyekről még utalásokból sem értesül­ hettünk eddig. Mind a könyvtárosok, mind a helytörténeti kutatók számára nagy öröm lenne, ha a megyei sajtóbibliográfia ösztönzésül szolgálna a még lappangó periodikumok felderítéséhez. Reménykedjünk, hogy a közeljövőben valóban elő­ kerül néhány lap. Alighanem ez lenne az egyik legnagyobb elismerés a könyv­ tárnak, az összeállítónak. Úgy legyen! Bényei Miklós

22

Az információs társadalom „szentháromsága" az iskolai könyvtárban „Az acél és szikla jövőd nem biztosítja: előbb elporlanak, mint könyvben bölcs szavak. " (Friedrich von Logau 1604-1655)

Ma olyan világban élünk, amelyben hihetetlen módon felgyorsult az ismeretek változásának, bővülésének a ritmusa. Az ember élete során késztetve, ösztönözve, de gyakran kényszerítve is van, hogy már meglévő ismereteit felfrissítse, és újab­ bakkal ki is egészítse őket. Ahhoz, hogy tájékozott és művelt egyénekké váljanak tanulóink, nagyon sok ismeretre van szükségük. Az egész életen át tartó tanulás, önképzés szempontjából tehát nagy jelentősége van a gyermek- és ifjúkorban megszilárduló érdeklődésnek, kutatószellemnek. Iskolai könyvtár vagyunk - intézményünk a Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szak­ iskola (Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9. 6800) -, de pár éve már „közkönyv­ tárként" is működünk, mert lehetőséget adunk a város összes középiskolás tanuló­ jának, hogy könyvtárunkban tanulja és gyakorolja az információkeresést, a könyv­ tári búvárkodást. Ezt azért tesszük, mert a városi kézikönyv-használati vetélkedő szervezésével szeretnénk átjárhatóvá és szorosabbá tenni a város középiskolái között a kapcsolattartást a tanulók érdekében. Arra törekszünk, hogy megtanítsuk a tanulóknak az információszerzés módjait, lehetőségeit a kézikönyvek és az in­ ternet használatával, hogy minél több jártasságot szerezzenek. Tanulóinknak meg kell tanulniuk a könyvtári közegben való tájékozódást, moz­ gást, így képzeljük el jövőnket az iskola életében. Az összefogásban, az együttmunkálkodásban az a jó, hogy könyvtári ál­ lományunkat még jobban ki tudjuk használni, a város középiskolás tanulói pedig ezáltal sok szép és értékes könyvvel ismerkednek meg, ki gyűjtik a hasznos infor­ mációkat, kiemelik a lényeget, megismerkednek az internet keresőrendszereivel, és később már önállóan is képesek lesznek az információszerzésre. Néhány éve a rendezvények új és hatékony módját próbáltuk ki. A rendezvé­ nyek, vetélkedők szervezésével a tudásalapú társadalomban szükséges informá­ ciószerzéshez nyújtunk segítséget; ahhoz, hogy az iskolánkból és a város többi középiskolájából kikerülő, majd továbbtanuló diákoknak ne legyenek nehézségeik a felsőfokú intézményekben. 23

Városi szintű kézikönyv-használati vetélkedőt először az 1999/2000-es tanév II. félévében indítottunk, majd a gyorsan kedveltté vált rendezvényt a város összes középiskolás tanulójára is kiterjesztettük. A kérdések összeállításakor azt tartjuk szem előtt, hogy a diákok olyan kérdé­ sekre keressék a válaszokat, amelyek a tudományok, a kultúra széles körét érintik, nagy mértékben kapcsolódnak az iskolai tananyaghoz, és napjainkban is aktuáli­ sak. A több rétegű kérdéssorral az a célunk, hogy minél több kézikönyvbe, isme­ rettárba kapjanak betekintést, és az egymáshoz kapcsolódó ismeretekkel gyara­ pítsák tudásukat, szélesítsék látókörüket. A korábbi kérdésekhez kapcsolódó feladatokat állítottunk össze a 2001/2002-es tanév második félévében is (lásd alább). A vetélkedőre egyénileg lehet jelentkezni a könyvtárban. A feladat az általános kérdéseket tartalmazó (13+1-es) tesztlapok megválaszolása. Ezek megoldásához a könyvtárban meglévő kézikönyveket (le­ xikon, szótár, enciklopédia stb.) használhatják a benevezett diákok, és sokan a számítógép segítségét (internet - keresőrendszerek) is igénybe vehetik, hogy mi­ nél több plusz pontot szerezzenek maguknak. A tanulók szabadidejükben bármi­ kor betérhetnek a könyvtárba, és folyamatosan oldhatják meg a feladatokat. Ami­ kor összeállnak a válaszok, átgondoltan, szépen kidolgozzák, képanyaggal is szí­ nesítik munkájukat. Nyugtató zenekíséret mellett, jó hangulatban mélyedhetnek el a könyvek, a tudományok birodalmában.

VÁROSI KÉZIKÖNYV-HASZNÁLATI VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEI 2001/2002 tanév II. félév Melyik lexikonban, szótárban, enciklopédiában és egyéb segédkönyvben, illet­ ve internetes oldalon találod meg az alábbi kérdésekre a választ? 1. Mit tudsz a Föld legszebb palotájáról, az Indiában álló Tadzs MahahóY! Mi­ lyen anyagból és hány évig épült a palota? írd le építésének történetét! Miért építették? 2. Milyen céllal és mikor épültek & piramisok? Hogyan zajlott az építésük? A három gizai piramis az ókori egyiptomi építészet legismertebb és legimpo­ zánsabb alkotása. Melyek ezek? Mit jelképeztek? 3. Mi az esőerdő? Milyen trópusi esőerdőket ismersz? Melyik szinten él a leg­ több állat? írj néhány közmondást az eső szóval, add meg a jelentését is! Mit tudsz a savas esőxőW 4. Ki volt Prométheusz? Mi a nevének a jelentése? Mit tett az emberekért? Mi lett a jutalma? Kik dolgozták fel a zenében, a festészetben és az irodalomban a „Prométheusz-mítoszt?" 24

5. Mióta létezik a Nap? Milyen távol van tőlünk és mekkora? Miért világít? Miért látjuk reggel és este vörösnek? Miért kel fel és nyugszik le a Nap? Mi a napforduló? írj néhány szólást a Nap szóval! 6. Röviden jellemezd Egerszegi Krisztina pályafutását! A világ legjobb magyar úszónője 1992-ben hol és milyen eredményeket ért el? Mi volt a beceneve? Sportoló múltjáért milyen kitüntető címeket kapott? 7. Minek a rövidítése az AIDS? Mit tudsz róla? Hogyan terjed és mivel előzhető meg? Mi a jelentése a vírus szónak? Mi jellemző a vírusos fertőző betegsé­ gekre? 8. Mi jellemző a teknősökre: Hol élnek? Van-e foguk? Honnan tudhatjuk meg a teknősök korát? Hány jelentését ismered a teknő szónak? Hogyan kelnek ki a levesteknős utódai? 9. Ki volt II. Rákóczi Ferenc? Mikor és hol választották meg Erdély fejedelmé­ vé? Hány nyelven beszélt és írt a nagyfejedelem? Hol élt száműzetésben, és ki volt a leghűségesebb híve, aki leveleskönyvében leírja az emigráció min­ dennapjait? Mit tudsz a Rákóczi-szabadságharcról? Miért folyt a küzdelem? 10. Mikor volt a mozi születésének pillanata? Kik voltak az úttörők? Hol található a világ filmiparának központja? Melyek a legfontosabb filmdíjak? Mióta lé­ teznek? Készítsd el kedvenc színészed/színésznőd filmográfiá)éX\ 11. Mit tudsz Munkácsy Mihály gyermekkoráról? Hogy hívták eredeti nevén? Mi volt az első maradandó műve, és mi volt az első világhírű festménye? Milyen díjjal tüntették ki? Ki volt a legjobb barátja? 12. Mi az időjárás, s mi irányítja az időjárási rendszereket? Sorold fel a legfon­ tosabb időjárási elemeket! Kire mondjuk: Olyan mint az (áprilisi) időjárás? Ki és hol építette a világ első meteorológiai állomását! Mi volt a „neve"? 13. Ki az a híres magyar író, aki 50 éve halt meg New York-ban, 1927-ben megkapta a francia Becsületrendet, és fogadta az amerikai elnök is; s Játék a kastélyban című darabja 326-szor ment a Broadway-n? Ismertesd legfon­ tosabb műveinek címét és rövid életrajzát is! Hogyan hangzik ironikus ars poeticája? +1. Értelmezd a. párt szót! Milyen politikai rendszerek vannak a kormányzó pár­ tok száma szerint? 1988-tól jellemezd röviden a magyar politikai viszonyokat! Sorold fel a legfontosabb parlamenti pártokat napjainkban!

Felhívtuk a tanulók figyelmét arra, hogy az információkeresés során próbálják a sorok közül a lényeges dolgokat kiemelni, és minél több kézikönyvben, szak­ könyvben megtalálni a keresett információt. Lehetőséget adtunk nekik, hogy a vetélkedő munkáit - az anyaggyűjtés után - szövegszerkesztőbe tegyék. Módjuk­ ban állt az internetről képeket, szövegeket áttenni munkájukba, szkennelt képeket is beilleszthettek a szövegbe, de fénymásoltuk is az általuk kért képeket, egyes ábrákat, kisebb szövegeket. Tehát megpróbáltuk megtanítani a tanulókat a kor 25

követelményeinek megfelelő, szép és színvonalas munkák készítésére. Volt olyan diákunk is, aki otthon CD-re másolta a vetélkedő anyagát, majd a könyvtárunkban áttette Power Point-bemutatóba, és az eredményhirdetés alkalmával kivetített be­ lőle 40 kockát. Amennyiben a tanulók nem értek rá a mi könyvtárunkban összeállítani a pá­ lyamunkákat, úgy a saját iskolájukban is megtehették ezt a számítógépeken, majd floppyn hozták el a kész anyagot, és itt, a könyvtárunkban kinyomtathatták. Mindenki, aki elkészítette a vetélkedő anyagát, magyarból kapott egy ötöst, ezen kívül az igen színvonalas és igényesen összeállított dolgozatokat még külön is díjaztuk. Valamennyi résztvevőnk emléklapot kapott, a díjazottak pedig könyvutalvá­ nyokkal és tárgyjutalmakkal térhettek haza támogatóink jóvoltából. Támogatónk, szponzoraink szívesen adták az értékes ajándéktárgyakat a nemes cél érdekében. Örülünk, hogy egyre többen tértek vissza azok közül, akik már korábban is részt vettek ezeken a vetélkedőkön, tehát úgy érezzük, hogy a tanulók megsze­ rették és igénylik ezeket a vetélkedőket, valamint hogy jól érzik magukat a mi könyvtári környezetünkben. Más iskoláktól kissé távol esik a könyvtárunk, mégis szívesen jönnek ide a város középiskoláiból a tanulók, mert szeretik ezt a módját az információszerzésnek. A mai tudás alapú társadalmunkban egyre fontosabb szerepet tölt be a könyv és a könyvtár. Az itt megszerzett ismeret és gyakorlat képessé teszi a tanulónkat arra, hogy valamennyi tantárgy tanulásánál ezeket felhasználva eredményesebb, sikeresebb, műveltebb emberré váljanak. A könyvekben rejlő tudásanyag és az internet információbősége persze mit sem ér a felhasználó személye nélkül. A mi szerepünk abban áll, hogy megtanítsuk tanulóinkat a gyors, de rendszerező információszerzésre. Az információszerzés tulajdonképpen azonos a szükséges információhordozók (kézikönyv, szakkönyv, számítógépes keresőrendszer stb.) megtalálásával. Tudnunk kell, hogy mihez nyúljunk. A bőség zavara azonban ellustíthatja fiataljainkat. De elég-e egy címszó és a komputer, ha valamire kíváncsiak vagyunk? Természetesen nem; ezért is viseli kezdeményezésünk a kézikönyv-használati vetélkedő címet. A könyvekben tudás rejlik, s lehet hogy van nála gyorsabb információhordozó - de mi Umberto Eco nézetét valljuk, miszerint: „Mindenkit meg kell tanítani arra, hogy miként válassza ki a számára szükséges információkat, miközben ezzel egyidejűleg élet­ ben tartja a könyvet, az emberi fejlődésnek ezt a nélkülözhetetlen eszközét is." „A kocka el van vetve..." - vetélkedőnket folytatjuk. Nagyné Félix Anna-Kovács Bettina

26

4

Betekintés a Miskolci Egyetem Könyvtárának raktározási rendszerébe (a történeti visszatekintés és a fejlesztés tükrében) E rövid betekintő az Egyetemi Könyvtár, Levéltár, Múzeum raktározási rend­ szerébe nemcsak időszerűnek, de szükségszerűnek is tűnik. A jelen állapot rög­ zítése mellett ugyanis megállapíthatjuk: • az intézménynek a raktározásra kialakított terei mára már teljesen megteltek - az utolsó folyóméterek feltöltése történik; • az Egyetem, illetve a Könyvtár fejlesztése kapcsán felmerült egy új raktárépü­ let építésének szükségessége, a legfrissebb elképzelések pedig egy új könyvtár építését célozzák meg.

A Központi Könyvtár, Levéltár, Múzeum Az 1949. évi 23. törvény rendelkezett arról, hogy Miskolcon „Nehézipari Mű­ szaki Egyetem" elnevezéssel új felsőoktatási intézményt kell létesíteni. Az Egye­ tem alapító okirata három fakultásról rendelkezett: Bányamérnöki, Kohómérnöki és Gépészmérnöki Karról. A karok telepítése úgy ment végbe, hogy Sopronból Miskolcra rendelték a bányamérnöki és a kohómérnöki tanszéket, miskolci szer­ vezésben pedig megindult a gépészmérnökképzés. A két ősi karnak Miskolcra telepítéséről a törvény szó szerint nem intézkedett ugyan, de a dolgok tényszerűen így alakultak. A könyvtárat okiratilag nem alapították meg Miskolcon, és a Selmecbányái, illetve soproni könyvtári előélet folytatását sem mondták ki hivatalos formában. Az 1949-ben Miskolcon megkezdett könyvtári élet azonban mégis a megelőző időszak folytatásának tekinthető. A folyamatosság azért számítható így, mert egy­ felől az itt létesített tanszékek már 1949-ben megkezdték a könyvbeszerzést, más­ felől a Sopronból fokozatosan áttelepülő tanszékek hozták magukkal addig létre­ hozott gyűjteményeiket. Jóval később a központi könyvtár állományának jelentős része is Miskolcra került, a tanszéki könyvanyaggal együtt közelítően 100 ezer kötet. (Közte a Selmeci Műemlékkönyvtár 30 205 kötetet kitevő állománya.) A jog­ folytonosságot tehát igazolja a Selmecbányái és soproni eredetű irodalmi anyag és természetesen az a tény, hogy Miskolcon igen hamar elkezdődött a könyvtár megszervezése. • Az első tíz év (1949-től 1959-ig) a könyvtárrá szerveződés évtizede volt. 27

• A második tíz esztendő (1959-től 1969-ig) a felkészülés, a tudományos könyvtárrá szerveződés időszaka. • A harmadik, az 1969-től a máig terjedő időszak legfőbb jellemzője pedig az, hogy európai rangú intézménnyé vált a könyvtár külsőségeiben és mun­ kája tartalmában egyaránt. A Miskolci Egyetem (1990. július 1-jéig Nehézipari Műszaki Egyetem) Köz­ ponti Könyvtára hazánk nagy felsőoktatási könyvtárai közé tartozik. Országos ha­ tókörű, nyilvános tudományos szakkönyvtár (elsősorban a bányászati és kohászati tudományok területén), a régió (BAZ, Heves, Nógrád megye) legnagyobb műszaki szakkönyvtára. Feladata: szakirodalmi információhordozók gyűjtése és rendelke­ zésre bocsátása az egyetemen folyó oktatás és kutatás igényeinek megfelelően. Egyetemünknek egyébként 122 intézménnyel van kapcsolata. Ebből 44 a belföl­ di és 78 a külföldi. A tőlük kapott évi kb. 360-féle dokumentumból 203 a folyóirat, illetve az időszaki kiadvány és mintegy 150-160 db a könyv. Ennek közel 80%-a a Központi Könyvtár állományát gazdagítja, a többi karokon, tanszékeken kerül elhe­ lyezésre. Mi mintegy 560 db csereanyagot küldünk szét évente. Az intézmény történeti gyűjteményei közül elsőként a múzeumot említhetjük, amely 1985. július 1 -jétől nyilvános múzeumként működik. Az egyetem 250 éves történetét bemutató állandó kiállítás 1984 szeptemberében nyílt meg. A kiállítás anyagai között az egyetemi kiadványok, egyetemi oktatók és kutatók által írt köny­ vekjegyzetek, egyetemi, bányászati és kohászati érem- és plakettgyűjtemény (400 db) mellett ugyanúgy megtalálhatjuk az ifjúsági élet tárgyait (egyenruhákat, kupá­ kat, valétaszalagokat, képeslapokat, emlékkönyveket), az egyetem működésével kapcsolatos tárgyi emlékeket (oklevelek, leckekönyvek, kéziratok, műszaki rajzok stb.), mint a neves professzorok személyi okmányait, kitüntetéseit, fényképeit, fest­ ményeit. Az anyag többsége - természetesen -jól védett raktárban van elhelyezve. A Selmeci Műemlékkönyvtár egyetemünk ősének, a selmeci Bányászati és Er­ dészeti Akadémiának (Főiskolának) szinte hiánytalanul megmaradt könyvtári ál­ lományát tartalmazza az 1735 és 1918 közötti időszakból. A mintegy 45 ezres állomány háromnegyed része könyvtárunkban, egynegyed része pedig a másik utódintézmény, a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem könyvtárában található. A Selmeci Műemlékkönyvtár - hazánk legelső és egyetlen, épségben fönnmaradt műszaki szakkönyvtára - muzeális védettséget élvez. Ez a fokozott védelem és gondoskodás nyilvánult meg az egyetemi könyvtár új épületének tervezésénél és építésénél is (1969): korszerű állományvédelmi elveknek megfelelő, különálló múzeumtermet alakítottak ki a gyűjtemény részére. Ebben a 132 négyzetméter alapterületű, külső behatásoktól elszigetelt légkondicionált teremben tekinthető meg a gyűjtemény közel hét és félezer egysége olyan szisztematikus fölállításban, ahogyan az a selmeci akadémián volt 1862-ben. Az állomány további része (kb. 26 ezer kötet) a raktárépület elkülönített szintjén található. A könyvtár egyidős fönntartó intézményével. A bányaiskola alapításáról ren­ delkező bécsi kamarai leirat (1735) megjelöli azokat a fontosabb bányászati-ko­ hászati szakkönyveket is, amelyeket az iskola részére be kell szerezni. (Ezek az első könyvek a kiállítási tárlóban megtekinthetők.) A könyvtár szervezeti keretein belül működik az egyetem levéltára (alapítva 1982-ben), amely az intézmény két és fél évszázados történeti értékű irat- és kézira28

tos anyagait gyűjti. Az állományon belül jól elhatárolható három korszak iratanya­ gait találjuk: a selmeci, a soproni és a miskolci korszak anyagait. Jelen pillanatban az összállomány mintegy 430 folyómétert tesz ki, amely teljes egészében kimeríti a levéltár tárolókapacitását. Éves iratgyarapodása egyébként 10-15 fm.

Európai Dokumentációs Központ (EDC) a Könyvtárban 1999 novemberétől könyvtárunk az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Főigazgatóságának engedélyével jogot nyert önálló Európai Dokumentációs Központ (EDC) megnyitására. A Dokumentációs Központ a Központi Könyvtár épületében kapott elhelyezést. A szervezet segítségével intézményünk folyamatosan érkezteti a különböző nyelven megjelent publikációkat. Minden olyan kiadvány könyvtárunk rendelke­ zésére áll, melyet az Európai Unió intézményei jelentetnek meg, pl. rendeletek, statisztikák, gazdasági és politikai tanulmányok, elemzések stb. Ezek a kiadványok részletes betekintést engednek az Európai Unió belső éle­ tébe, megismerhetjük különböző szervezeteit és azok feladatait, a tagországokról és a csatlakozásra váró országokról készült jelentéseket, statisztikákat és össze­ foglalókat. Az állomány jelentős része angol nyelven megjelent kiadványokat tartalmaz, de a publikációk között megtalálhatóak a könyvtár által beszerzett magyar nyelvű ismertetők és egyéb, az Európai Unióval kapcsolatos kiadványok. Jelenleg intéz­ ményünkbe 86-féle folyóirat (csak helyben lehet használni) és kb. 700-750 (nagy­ részt könyv) egyéb dokumentum érkezik. /. táblázat Az Egyetemi Könyvtár, Levéltár, Múzeum 2002 végére várható éves gyarapodása Dokumentum Könyv (db)

CD/AV (db)

Könyv+ CD/AV (db)

Folyóirat (féleség)

Igénybe vett összes folyóméter*

Központi könyvtár

8 000

300

8 300

650

450

Tanszéki, kari könyvtárak

7 000

100

7 100

550

350

15 000

400

15 400

1200

800

Összesen * Levéltár (15 fm) is!

A raktározási rend A Miskolci Egyetem Központi Könyvtárában a folyószámos (zártsoros) rak­ tározási rend (numerus currens) érvényesül. A beérkezett dokumentum a leltárba vétel után a típusának megfelelően kap egy (megkülönböztető) betűjelet és azon 29

belül a beérkezés sorrendjének megfelelő számot (pl. A 12.324). Az áttekinthe­ tőség érdekében - természetesen - szükség volt (van) a típus (és azon belül a könyveknél a nagyság) szerinti megosztásra. A könyvek A, C, D, E, a jegyzetek 0, a „selmeci anyag " S, ^folyóiratok F, illetve a napilapok Fn betűjelet, folyóirat-mellékletek (CD, av-anyag!) a folyóirat raktári jelét (illetve számát) kapj ák; az,, önálló " elektronikus adathordozók betűjele N (nem hagyományos adathordozó!), az európai uniós anyagoké mindkét esetben Eu! (A régebbi állományban léteztek még pl. sima számos, S betűs, Bi (bányász ideo­ lógia), Bj (bányász jegyzet) stb. raktári jelzetek, de ezek az utóbbi években a gépi adatbázis építése során „beolvasztásra" kerültek a fenti jelű csoportokba - csök­ kentve ezzel is a „sokféleséget", egyszerűbbé és átláthatóbbá téve az állományt.)

A raktározás (tárolás) terei Az állomány nagy része a zárt raktárrészben található, de a szabadpolcos ál­ lomány is jelentős. A Könyvtár összalapterülete 7610 m2, amelyből maga az ol­ vasóterem 2702 m2-t tesz ki. Itt mintegy 460 fő foglalhat helyet egyidejűleg. A raktár tárolási kapacitását megépítésekor 15 120 polcfolyóméterre méretezték. így kb. 600 000 kötet tárolására van lehetőség. A zárt, 6 szintes raktárépület egy nyaktaggal kapcsolódik a kétszintes könyvtár­ épülethez a (kiszolgáló-kölcsönző egységhez). Az egyes szinteket - külön-külön lezárhatók - lépcsőkön és (súlyosabb dokumentumok szállítására valamint a kiszol­ gálás gyorsabbá tétele érdekében az 5. szintig) személy- és 2 teherszállító kislift segítségével lehet megközelíteni. (Az utolsó - a 6. - szintről a liftépítők valamilyen oknál fogva, „megfeledkeztek"!). A földszint (elosztó raktár) a feldolgozatlan anyagok tároló helye. A szint másik felét teljes egészében a levéltári anyag foglalja el. A földszinttől a 6. szintig az alábbi gyűjtemények találhatók a mintegy 11 000 fm-en (több mint 300 ezer db könyv és kb. 4 ezer féle folyóirat): a teljes 0-ás, A-s, C-s, D-s, E-s, az elektronikus (CD/av) állomány, a folyóiratok és napilapok, disszertációk, szabványok, szabadalmi leírások, valamint Heckenast Gusztáv történelmi szak­ könyvtára, amelyet 2000-ben adományozott a Miskolci Egyetemnek. Továbbá: a csereként küldendő anyagok, illetve a tanszéki, kari könyvtárak tárolásra átadott állományegységei; a Selmeci gyűjtemény, az ún. Különgyűjtemény (az egyetem, illetve az egyetemhez kötődő alkotók kiadványai), valamint az aukciókon szerzett értékes, első kiadású (archivált) anyag. (Ez utóbbi különösen védett állomány!) A szabadpolcos részen két jól elkülönített állományegység is található (közel 2000 fm-en majd 100 ezer db könyv és kb. 400-féle folyóirat). Az egyik a helyben használható állomány, ahol a két olvasótermi (könyv és folyóirat) rész mellett a kézikönyvtár is megtalálható, valamint a legkeresettebb folyóiratok utolsó 10 évfolyamának bekötött számai. Az olvasóteremben az egyes szaktudományok (szakágak) alapvető kézikönyvei, jegyzetei szakcsoportba ren­ dezve kerülnek a polcokra. (Pl. G 1 - Ábrázoló geometria, H 31 - Népművészet, Kg 6 - Marketing stb.) A folyóirat-olvasóban úgyszintén a szakcsoportos rende­ zési elv érvényesül (pl. Bányászat, Jogtudomány stb.) Az itt lévő napilapok, illetve folyóiratok számai (folyó év!) egyébként szabadon használhatók. 30

A másik a kölcsönözhető állományrész, ahol három nagyobb egység kapott helyet: a Cutter-szám alapján rendezett szépirodalom, a szakcsoportos beosztású tankönyvek és a nyelvek szerint csoportosított nyelvkönyvek, szótárak. Mindezek mellett nem feledkezhetünk meg - természetesen - azokról a mun­ kaszobákban tárolt anyagokról (dokumentumokról) sem, amelyeket az intézmény dolgozói munkájuk végzéséhez használnak. Külön szólnunk kell a tanszéki (kari) könyvtárakról, hiszen ezek gondozása, módszertani segítése szintén a központi könyvtár feladata. A 86 kari, tanszéki könyvtár közel 300 ezres könyvállománnyal rendelkezik, folyóirat-állománya kb. 5 ezer féleség. A leltározás minden esetben központilag történik. A tanszékre kerülő anyagok raktári számot nem kapnak, ugyanakkor a gyűjteményazonosító (Tsz - tanszék) mellé megkapják az adott tanszék rövid azonosító jelét (pl. B 1 - Eljárástechnikai Tsz., Bt 4 - Filozófia Tsz. stb.), A központi könyvtár és a tanszéki könyvtárak között a dokumentumok „odavissza áramlása" folyamatos, így a központi könyvtárból nemcsak átkerülnek anyagok a tanszékekre, hanem azokról vissza is kerülnek. A visszakerülő doku­ mentumok minden esetben raktári számmal ellátva „beolvasztásra" kerülnek a központi könyvtár állományába. Ha az egyes kari, illetve tanszéki könyvtárak tárolási gondokkal küszködnek, akkor - szükségszerűen - ők is a központi könyv­ tár „tárolóhelyeit" veszik igénybe.

2. táblázat A könyvtár állománya (a tanszéki könyvtárakkal együtt) Dokumentum

Központi könyvtár

Könyv (db)

CD/AV (db)

Könyv+ CD/AV (db)

Folyóirat (féleség)

Igénybe vett összes folyóméter*

400 000

2000

402 000

4000

13 000

Tanszéki, kari könyvtárak

300 000

500

300 500

5000

10 500

Összesen

700 000

2500

702 500

9000

23 500

* Levéltár (430 fm) is!

A Miskolci Egyetem fejlesztési terveiről A Miskolci Egyetem Beruházási Tervét az Oktatási Minisztérium által létre­ hozott bírálóbizottság 1999-ben elfogadta, és a Beruházási Tervben foglalt fel­ adatok megvalósítására 2000. március 2-án megkötött szerződésben 26 millió dol­ lár (6,76 milliárd forint) összeget hagyott jóvá. A beruházások közel egyéves előkészítő munkálatok után 2001-ben indultak meg az alábbi területeken: • Oktatási-képzési infrastruktúra-fejlesztés; • Informatikai infrastruktúra-fejlesztés; 31

• Hallgatói életkörülmények javítását célzó fejlesztések; • Kutatási infrastruktúra-fejlesztések.

Könyvtárfejlesztési tervek és a valóság A központi multimédia-szerver mellett a.Miskolci Egyetem Központi Könyvtára beszerzett egy IBM pSeries 620 típusú könyvtári szervert, amely a jelenleg mű­ ködő szervert valtja fel, és a könyvtári on-line szolgáltatások széles körét teszi elérhetővé valamennyi felhasználó számára. A könyvtárfejlesztési program keretében új könyvtár épült Sárospatakon, a Comenius Tanítóképző Főiskolai Karon. A Sárospataki Új Könyvtár elkészültével nemcsak a Főiskola nagy értékű könyvállománya és tudományos gyűjteményei kerültek végre méltó körülmények közé, hanem a hallgatók is minőségileg meg­ újuló könyvtári szolgáltatásokat vehetnek igénybe. Ugyancsak a könyvtárfejlesztési program része a Miskolci Egyetem Központi Könyvtárának felújítása és & pénzügyi keretektől függően új épülettömbbel való bővítése.

Összegzés • Az egyetemi könyvtár a térségben az egyedüli regionális tudományos szak­ könyvtár, amelynek báziskönyvtárrá való fejlesztése elengedhetetlen. • A Könyvtártörténetére visszatekintve azt láthatjuk, hogy 1736-1969-ig, azaz 234 éven át az intézménynek rendeltetésszerű, önálló otthona nem volt. A Selmecbányáiról, de a soproniról is mint viszontagságos évekről emlékeznek meg a krónikák. Ezek a körülmények nem változtak a miskolci időszak első 20 évében sem. Az 1969-ben átadott új könyvtárépület és raktár kb. 30 évre „oldotta" meg a könyvtár „gondját". A legnagyobb gondot ugyanis - ahogyan most is - mindvégig a raktári fé­ rőhely nyomasztó hiánya okozta. A raktározási rendszer jelen állapotának rögzítése és fejlesztési irányának átgondolása tehát nemcsak időszerű, de szükségszerű \s. • Az új könyvtár (raktár) megépítéséig mindenképpen számolnunk kell a sza­ badpolcos részlegek bővítésével, új állományegységeknek a raktárból a sza­ bad térbe történő kitelepítésével. A jelen helyzetben egy kapacitásbővítés csak nagyobb átcsoportosítással old­ ható meg. Egyes - összefüggő- állományegységeket ki lehet emelni a raktári térből (pl. a folyóirat-állomány), és a szabadpolcos (vagy más) részre át lehet költöztetni. Ehhez természetesen újabb polcokra van szükség. Csökkenthető még az állomány egy nagyarányú apasztással (selejtezéssel) is, de ebben az esetben elengedhetetlen a teljes raktári állomány átmozgatása. Megoldást azonban - hosszú távon - mindenképpen az új könyvtár (vagy rak­ tár) mielőbbi megépítése jelent. Addig minden próbálkozás csak „tűzoltás­ ként" értelmezhető. 32

A jövőre tekintve megállapíthatjuk: a tömeges kiszolgálás, illetve az, hogy a raktári (tároló) helyek egyre nagyobb távolságbeli szóródást mutatnak, megkerülhetetlenné teszi a raktári kiszolgálás gépesítését, az emberi erőt kí­ mélő kisgépek beszerzését. Ugyanakkor személyi számítógépeknek a raktári részleg(ek)ben történő el­ helyezésével a raktár közvetlenül kommunikálhat az olvasószolgálattal - ez­ zel lerövidülhet a könyvstátusz azonosítási és a dokumentum kölcsönzőrész­ legbe történő szállításának ideje. Hornyák Gyula

Jelentkezési felhívás a Debreceni Egyetem levelező informatikus-könyvtáros szakára A Debreceni Egyetem Természettudományi Kara a 2003/2004. tanévre is meghirdette a levelező informatikus könyvtáros szakot az egyetemi és főiskolai oklevéllel rendelkező könyvtárosok, könyvtárostanárok számára. A képzés költségtérítéses, időtartama öt félév. Az utolsó szakaszban lehetőség nyílik speciá­ lis képzésre is, könyvtár-informatikus és könyvtárostanár irányban. A végzettek in­ formatikus könyvtáros egyetemi oklevelet kapnak. Jelentkezési határidő: 2002. március 1. A tudnivalókról és a költségtérítés várható összegéről a „Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2003" c. kötetből kapnak felvilágosítást. A levelező képzésre jelentkezhetnek a tanár- és tanítóképző főiskolák könyvtár szakán 2003 júniusában végző hallgatók is. Felvételi vizsga nincs. Tisztelettel várjuk kollégáinkat egyetemünkön. Debreceni Egyetem TTK Matematikai és Informatikai Intézete

33

KONFERENCIÁK

A nemzet könyvtárának szerepe művelődési életünkben A Vajdasági Magyar Tudományos Társaság 2002. október 26-án 10 órai kezdettel tudományos tanácskozást szervezett az Országos Széchényi Könyvtár megalapításának 200. évfordulója alkalmából a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia újvidéki tagozatá­ nak székházában (Svetozar Markovié u. 6.) Hazai és külföldi elő­ adók szóltak a 18. század vége és a 19. század történelmi és tár­ sadalmi helyzetéről, az OSZK hagyományokra épülő fejlesztésé­ ről, könyvtár és közösség kapcsolatáról, könyvészeti értékekről a vajdasági könyvtárakban, helytörténeti kutatásokról, az OSZKnak a vajdasági felsőoktatási intézetek könyvtárával fenntartott kapcsolatáról, valamint bemutatták az OSZK néhány részlegét a használó, a kutató szemével. A tanácskozás meghívott előadókkal valósult meg. Dr. Ribár Béla akadémikus üdvözlő szavai után dr. Káich Katalin felolvasta a Szerb Matica könyvtárigaz­ gatójának, Miro Vuksanovicnak az üdvözlő táviratát, amelyben sajnálatát fejezte ki, hogy más elfoglaltsága miatt nem vehet részt e jeles összejövetelen, majd dr. Csáky S. Piroska elnökletével kezdetét vette a tudományos ülésszak. Ózer Ágnes beszélt a korról, amely megszülte a nemzet intézményeit: a Nem­ zeti Múzeumot, a nemzeti könyvtárat és más intézményeket. Rády Ferenc, az OSZK főigazgató-helyettese képviselte a jubiláló könyvtárat, de nem a múltról beszélt, hanem Hagyományokra épülő fejlesztések az Országos Szé­ chenyi Könyvtárban címen a jövőbe tekintve ismertette a 2002/2004-es stratégiai tervet. Szerinte nemcsak a múltat kell értékelni, hanem előre kell tekinteni, amikor egy új kulturális korszak kezdődik, az ún. technokultúra kora. A stratégiai terv kitér az integrált számítógépes rendszerre, a régi katalógusok egységes adatbázisba tör­ ténő konvertálására, a nemzeti periodika adatbázisra, a CD-ROM-ok nyilvántartá­ sára, a könyvtárak tájékoztatására (LIBINFO), a Magyar Elektronikus Könyvtár továbbfejlesztésére, a képi dokumentumok digitalizálására 1473-tól 1920-ig, majd a személyek, szervezetek, külföldön lévő magyar könyvek nyilvántartására, 10 tvműsor digitalizálására és átjátszására DVD-re. Mintegy 82 feladatot láttak el. Am­ biciózus tervük megvalósítása a támogatásra érkező pénzösszegtől függ majd. Prio­ ritásokat kellett kidolgozniuk, amelyek a gyűjteményszervezést részesítik előny­ ben, mégpedig a dokumentumok gyűjtését, s nem csupán az információtárolást. Alapfeladatuk között helyet kapott a határon túli könyvtárak támogatása. 1994 óta nem kapnak pénzbeli támogatást erre a célra. 34

A marosvásárhelyi vendég, Kimpián Annamária az ugyancsak 200 éves Teleki könyvtárról beszélt, színes képet festve a korról, Marosvásárhelyről, az emberek­ ről, életmódjukról, a könyvgyűjtésről és Teleki Sámuel könyvtárának használói­ ról. Előadása végén fényt derített a könyvtár mai névhasználatának kialakulására (Teleki—Bolyai Könyvtár). Heinermann Péter A Szerb Matica Könyvtár és az OSZK kapcsolatairól beszélve visszapillantott a két intézet alapítására, s azokra a 19. században kialakult csere­ kapcsolatokra, amelyek az első világháború idején ideiglenesen szüneteltek. 1960tól együttműködési egyezményt kötött a két intézmény, amely eredményes munkát biztosított nemcsak a könyvcsere megvalósításában, hanem a munkatársaik kutatá­ si célú cserelátogatásaiban is. Egészen 1990-ig tartott ez a virágzó együttműködés, azóta csökkent a könyvcserék száma, a kutatók kölcsönös munkája pedig teljesen megszűnt. Az új megállapodás létrejöttének reményében léptek a Szerb Matica könyvtárosai az új évezredbe. Hajnal Jenő Könyvtár és közösség címen megtartott előadásában reményét fe­ jezte ki, hogy abban a korban, amikor az emberek a történelmi kataklizmák ha­ tására lemondanak értékeikről, sikerül közel engedni magukhoz a jövő esélyét. Ahogyan most tevékenykedünk, egyéni teljesítmények laza együttese képezi ered­ ményeinket. Talán ha felépül a magyar kultúra háza, könnyebb lesz egyesíteni erőinket és értékeinket. Kunkin Zsuzsanna megismertette a hallgatóságot a Szabadkán kialakult, nagy hagyományokkal rendelkező könyvgyűjtéssel. Az egykori magángyűjtemények gazdag állományát ma a Szabadkai Városi Könyvtár őrzi, s közülük a XVII. századi állomány magyar vonatkozásairól hallhattak a résztvevők érdekes, színes előadást. Olyan - eddig ismeretlen - ki advány t is magáénak tud a Városi Könyvtár, amelynek létezéséről nem tudtak ezideig a Széchényi Könyvtárban sem. Csuka MáriaA helytörténeti kutatások lehetőségei a Bánságban című értekezése tanúbizonyságot tett arról, hogy ezen a vidéken is vannak tettrekész emberek, akik fontosnak tartják összegyűjteni múltunk dokumentumait, s többnyelvű kiadvány­ ban meg is jelentetik (Zavicajac). Reményét fejezte ki, hogy ezzel is hozzájárulnak az egyetemes kultúra megőrzéséhez, identitástudatunk elmélyítéséhez. A bánáti magánkönyvtárakról Németh Ferenc értekezett. Néhány jelentős bá­ náti könyvgyűjtő magánkönyvtárának állománya a tulajdonos halála után szétszó­ ródott, és nehéz volt a kutatónak nyomon követni a bejegyzések és ex librisek alapján, hogy hol lappang belőlük egy-egy értékes darab. Dr. Káich Katalin a kutató és használó szemszögéből mutatta be A Színháztör­ téneti Tár szerepét a kutatásban. Előadása lírai hangvételével nem hagyományos módon szólt erről a részlegről. Ispánovicsné Csapó Julianna ugyancsak a kutató szemével vizsgálta az OSZK különgyűjteményeit, azokat a részlegeket, amelyeket kevésbé ismer a nagyközön35

ség. Nemcsak a létezésükről szólt, hanem felhasználhatóságukról is beszélt. Színes, élményszerű szövege különös színfoltja volt a tanácskozásnak. Az utolsó előadó, dr. Csáky S. Piroska Az OSZK és az újvidéki Magyar Tanszék kapcsolatairól beszélt. Ezek a kapcsolatok előbb jöttek létre, mint ahogyan a Tan­ szék megalakult, illetve hogy a könyvtára megnyílt az olvasók előtt. A felfelé ívelő kapcsolatok az elmúlt évek során megtorpantak. Nemcsak a könyvküldemények száma csappant meg, hanem jónéhány folyóirat küldése sem szerepel a jegyzéken. Pedig kulcsfontosságú időszaki kiadványokról van szó, amelyek nélkül nehéz meg­ valósítani a tanárok képzését (Irodalomtörténet, Magyar Nyelv, Magyar Nyelvőr, Századok, stb.). A késő délutánba nyúló előadássorozatot nagy érdeklődéssel követte a hallga­ tóság, s a külföldi vendégek is kifejezték elégedettségüket, hiszen meglepetéssel tapasztalták, hogy mennyi újat mondhatnak az ő számukra is a mi kutatóink. Az Országos Széchényi Könyvtár rövid története és jövőbeni fejlesztési tervei mellett a hazai közgyűjtemények értékes állományát, együttműködési igényeit és lehető­ ségeit ismerhették meg. A vajdasági könyvtárosok, művelődéstörténészek, kutatók így tisztelegtek a 200. évfordulóját ünneplő Országos Széchényi Könyvtár, a nemzet könyvtára előtt. S ha nem is sikerült kellőképpen tudtára adni a vajdasági magyar olvasó­ közönségnek mindazt, ami elhangzott a tanácskozáson, szándékuk mindenesetre figyelemre méltó kellő médiavisszhang nélkül is. Csáky S. Piroska

36

LECTORI

SALUTEM

Beszélgetés Pátrovics Péterrel Kedves Péter! Engedd meg, hogy én mutassalak be a 3K olvasóinak, hisz ha rád hagyom ezt a feladatot, ismert szerénységed miatt csak igen keveset tudnánk meg rólad. Több cikket is írtál már a 3K-nak, ám ezek életművedben csak afféle kis kirándulások voltak. Nyelvész vagy, mérvadó szakkörök véleménye szerint a legte­ hetségesebb és legtöbbre hivatott fiatal nyelvészek egyike, akinek PhD-értekezése különleges szakmai szenzációt ígér. (Rövidesen könyvformában is megjelenik.) Aspektológiával foglalkozol (és ki ne tudná mi fán is terem az aspektológia) és az ELTE-n oktatsz. Szaktanulmányaid sokasága jelent meg már a hazai és a nemzet­ közi nyelvészeti orgánumokban, némelyik nemzetközi feltűnést is okozott. De írsz laikusok számára is érthető cikkeket, elsősorban talán a különböző rétegnyelvek és foglalkozások nyelveinek problémáiról, a nyelvtanulás kérdéseiről stb. (Ez utóbbi­ ról annál is jogosabban, mivel, hajói tudom, legalább tucatnyi nyelven tudsz ma­ gad is.) Minket azonban most nem a nyelvészet érdekel. Arra lennénk kíváncsiak, mit olvas egy nyelvész, egy nyelvtudós. Először talán arról szólhatnál, mik a „köte­ lező" olvasmányai egy nyelvésznek. Azt, hogy egy nyelvész milyen műveket olvas (az egyes művek hozzáférési, elérhetőségi lehetőségét most figyelmen kívül hagyva) elsősorban - úgy érzem két dolog határozza meg: az, hogy az illető mely nyelveket ismer olyan szinten, hogy azokon olvasni is tudjon, illetve hogy mi a szűkebb értelemben vett szak­ területe. Persze - és vélem, kérdésed végül is erre vonatkozik - azért vannak olyan munkák, amelyeket minden magát nyelvésznek tartó/valló embernek el kell olvasnia, amelyeket ismernie illik, attól függetlenül, hogy mi is a szűkebb érte­ lemben vett kutatási területe. Én ezeket olyan obligát tételeknek nevezném, ame­ lyeken - mondjuk így: túl kell esni. Az megint csak más kérdés, hogy ha az ember érdeklődéssel olvas valamit, akkor ez a folyamat nemhogy kevésbé fájdalmas, de egyenesen élményszerű. Sőt, általában ezek azok a művek, amelyeket az ember igyekszik a magánkönyvtárába is beszerezni, amelyekhez többször is „visszanyúl" mintegy emlékeztetőül vagy útmutatásért, tanácsért, egy-egy idézetért, meg egy­ szerűen azért is, amit Horatius úgy fogalmaz meg, hogy: „lectio quae piacúit decies repetita piacebit" azaz: az az olvasmány, amely egyszer tetszett, tizedszer olvasva is tetszeni fog. Én ezek közé sorolnám Georg von der Gabelentz Die Sprachwissenschaft (A nyelvtudomány) c. művét, amelyet - hajói emlékszem 1901-ben adtak ki Lipcsében. Óráit, amelyeket a lipcsei egyetemen kelet-ázsiai nyelvekkel és általános nyelvészttel foglalkozó professzorként tartott, Saussure is buzgón látogatta. S evvel most eljutunk a második olyan műhöz, nevezetesen Ferdinand de Saussure Cours de linguistique générale-jához, amelyet tulajdon­ képpen a tanítványai adtak ki, és amelyet itt szintén megemlítenék. Ez magyarul Bevezetés az általános nyelvtudományba címen jelent meg. Véleményem szerint ugyancsak ide tartozik még Otto Jespersen munkája is, amely a Language címet 37

viseli, csakúgy Hermann Paul Prinzipien der Sprachgeschichte c. műve, amely az ún. újgrammatikus iskola elveinek frappáns összefoglalását adja. Apropó, meg ne feledkezzünk Kari Bühler 1934-es - a rövidebb változat szerint csak - Sprach­ theorie c. munkájáról, amely az európai nyelvészetre igen nagy hatást gyakorol(t). Amennyiben valaki az indoeurópai nyelvekkel foglalkozik (főként pedig, ha kimondottan indoeuropeista), és ráadásul még olaszul is olvas, akkor nem kerül­ hető ki Pisani Introduzione álla linguistica indoeuropea c. műve sem, persze ez a tulajdonképpen propedeutikus jellegű könyv „kiváltható" a talán ismertebb Brugmann és Delbrück-fé\c Grundriss der vergleichenden Grammatik der indo­ germanischen Sprachen című munkával is. Mivel a leíró nyelvészetben - a tör­ téneti nyelvészettel ellentétben - többször is történt/történik paradigmaváltás, egy nyelvésznek szükséges olyan műveket is kézbe vennie, amelyek jó eligazítást nyújtanak, jó útmutatást adnak ebben a tárgykörben. Én itt most (kicsit önző módon) J. Fisiaknak a Wstep do wspóczesnych teorii lingwistycznych (Bevezetés a modern nyelvészeti elméletekbe) c. lengyel nyelven írott munkájára utalnék, amely nagyon jó összefoglalása az egyes irányzatoknak. A modern nyelvészeti irányzatokról szólva azonban hadd említsem meg Apreszján nagy hatású művét, amely magyarul A modern strukturális nyelvészet címen jelent meg, valamikor a hetvenes évek elején. Amennyiben azonban az amerikai nyelvészeti irányzatokról van szó, akkor ezút­ tal megint csak egy magyar nyelven is hozzáférhető művet említenék, amelyet E. Sapir írt, ennek címe: Az ember és a nyelv. És ha már az amerikai nyelvészetnél tartunk, szólnunk kell a nagy hatású Noam Chomskyróh akit Pléh Csaba igen találóan (épp az általam itt felsorolni kívánt két tanulmányt: a Syntactic Structures-t [Mondattani szerkezetek] és a Language and mind-ot [Nyelv és elme]) tartalmazó kötet utószavában „mindig időszerű szellemi forradalmárnak" nevezett. - Igen, meghaladott és önmagát is újra és újra meghaladó nyelvész (vagy talán inkább polihisztor?) ő, akinek munkái a modern nyelvészetben fundamentális jelentőségűek, ezért aztán - akármilyen is legyen hozzájuk az illető nyelvész viszonya - lehetetlen ezeket ignorálni, nem kézbe venni. A nyelvészet újabb irányzatairól szólva kívánatos, hogy egy nyelvész ezekben is „otthon legyen", így tehát - mondanám - ismernie illik Langacker nevét, és itt most elsősorban a Foundations of Cognitive Grammar-xo. gondolok, vagy kézbe kell vennie valamit Rosch-tól, ha mást nem, hát a Lloyd-al közösen készített Cognition and Categorization c. munkát. Persze most kicsit specifikusabb terü­ letre tévedtünk, nevezetesen a kognitív nyelvészet területére, amelyet Janusz Banczerowski igen találóan úgy jellemzett, hogy ez a nyelvészetben „az úgynevezett posztmodernista paradigmát tükrözi". És most, ha már Banczerowskit említettem, engedtessék meg nekem egy kis digresszió. Azt hiszem, az ő neve már a könyv­ tárosok számára sem ismeretlen, hiszen nemrégiben megjelent könyvéről, amely A nyelv és a nyelvi kommunikáció alapkérdései címet viseli, éppen te írtál a 3K 2001. márciusi számába recenziót. (Ebben a könyvben egyébként az olvasónak bőven van alkalma tájékozódni - többek között - a fentebb említett kognitív nyelvészet mibenlétéről is.) Szóval el kell mondjam, hogy Banczerowski Janusz professzornak mind szak­ mailag, mind pedig emberileg nagyon sokat köszönhetek. Petrivel szólva „Tőle tanultam a türelmet, vagyis hogy: a magam módján legyek azzá - ami" - és itt 38

most megtöröm az idézetet - vagyok. Valóban, tőle tanultam - számtalan más dolog mellett - például azt is, hogyan kell egy tudományos cikket megírni, vagy hogy hogyan kell ehhez egyáltalán hozzáfogni. Most azonban véget vetek ennek a kis kitérőnek, és visszatérek tulajdonképpeni mondandómhoz. Amint említettem tehát, némileg specifikus területet érintettünk a kognitív nyel­ vészettel. S tettük ezt anélkül, hogy a jelentéstanról, azaz a szemantikáról vagy a pragmatikáról, illetve az ezekhez kapcsolódó olvasmányokról szót ejtettünk volna. Nos, én elsőként, tudatában lévén annak, hogy az a vád érhet: „minden szentnek maga felé hajlik a keze" (bár ez tkp. alaptalan, hiszen én szentnek korántsem vagyok nevezhető), polonistaként itt most Adam Schaff lengyel nyelven írott művét, a Wstép do semantyki-t (Bevezetés a szemantikába) említeném. Igaz, ez csak egy bevezetés, de hát ahogy az angol mondja: first things first. És talán ugyanez áll Geoffrey Leech Semantics-jára. is. Azért persze - és talán ezeket a neveket kellett volna első helyen említenem - ebben a témában alapműnek számítanak Morristól a Signs, Language and Behavior, Nidától a Componential Analysis of Meaning és az Ogden és Richards szerzőpárostól a The Meaning of Meaning címen megjelent munkák. Hát ennyit a szemantikáról... Ami a pragmatikát - tehát tulajdonképpen meglehetősen leegyszerűsítve és egysíkúvá téve a dolgot: a jelrendszerek és az eze­ ket használó ember viszonyát - illeti, számos idevágó könyvtől, tanulmánytól elte­ kintve, én mégiscsak George Yule művét, a Pragmatics-t emelném itt most ki. És mintegy - azonban korántsem felesleges(!) - adalékként hozzátenném még a felso­ roltakhoz John L. Austin immár akár klasszikusnak is nevezhető művét, a How to do things with words címűt, annál is inkább, mivel ez már régóta ismert magyarul is Tetten ért szavak címen. Eddig főként ismert külföldi szerzők neveit és műveit soroltam. Most azonban szeretnék a magyar nyelvészek (és ezt hangsúlyozom!) általam fontosnak, hovato­ vább nagyszerűnek ítélt munkáiról is szólni néhány szót. Mindjárt három „alapmű­ vel" kezdeném. Az első Bárczi Géza Bevezetés a nyelvtudományba c. könyve, a második mű pedig a Tegyey I.-Vekerdi J. szerzőpáros tollából való, a. Bevezetés az indoeurópainyelvtudományba. Ez utóbbit, amely hajói tudom az adott téma egyet­ len magyar nyelvű áttekintése, másodéves egyetemistaként nemcsak hogy olvas­ tam, de - mivel megszerezni nem sikerült, s csak könyvtári szabadpolcon férhettem hozzá - ki is jegyzeteltem. Harmadikként, mintegy zárandó a sort pedig Telegdi Zsigmondnak a Bevezetés az általános nyelvészetbe c. könyvét nevezném meg. Igen fontosnak tartom még Benkő Lorándtól A történeti nyelvtudomány alapjait (erről egyébként épp a mester 80. születésnapjára szóló akadémiai köszöntőből tud­ tam meg, hogy nemrégiben Olaszországban, olasz nyelven is megjelent, és nagy sikert aratott). Még egy kicsit a történeti nyelvészetnél maradva, feltétlenül megem­ líteném itt a néhány éve elhunyt Hadrovics László akadémikus professzor kiváló munkáját a Magyar történetijelentéstant, amelyet mindmáig gyakran forgatok. Hadro­ vics László neve egyébként ismert lehet a szélesebb magyar olvasóközönség előtt úgy is, mint pl. egy, a magyar frazeológiáról szóló könyv szerzőjéé, vagy úgy, mint annak a magyar-orosz/orosz-magyar nagyszótárnak a társszerzőjéé, amelyen mondjuk így: orosztanárok, szlavisták generációi nevelkedtek. Végezetül még egy, a magyar nyelvésztársadalomban véleményem szerint talán kissé méltatlanul mellőzött vagy elfeledett (?) nevet említenék, Zsilka Jánosét (és evvel most kicsit visszakanyarodtunk a szemantikához). A jelentés szerkezete c. művét 39

igen nagy érdeklődéssel olvastam egyetemi éveim alatt, s ugyancsak ezt mondha­ tom - hajói emlékszem, valamivel későbbi - Szintaxis c. munkájáról, amelynek nem egy tételét a magam tartotta mondattan szemináriumba is beépítettem. Most pedig összegzendő az eddig elmondottakat következzék két olyan álta­ lános mű, amelyet a nem nyelvészeknek, a nyelvészet iránt csupán érdeklődőknek, laikusoknak is bízvást ajánlhatok. Mindkettő azonos szerzőtől, nevezetesen David Chrystalltól származik. Ezek egyike - ismereteim szerint - csak angolul hozzá­ férhető és a címe Linguistics (azaz Nyelvészet), a másik - amely tulajdonképpen kézikönyvként is jól használható - pár éve magyarul is megjelent A nyelv encik­ lopédiája címen. Most pedig elérkeztünk ahhoz, amit én második meghatározó faktorként em­ lítettem, azaz a szűkebb szakterület kérdéséhez. Mert például ha egy nyelvész a fonológia-fonetika irányába mozdul el, akkor lehetetlen nem kézbe vennie Trubetzkoy Grundzüge der Phonologie c. nagy hatású művét vagy Roman Jakobson néhány idevágó munkáját. Ha pedig az illető magyar nyelvész, azt ugye már mondanom sem kell, hogy Laziczius Gyula Fonetikáját is ismernie illik, illetve, hogy a Fejezetek a magyar leíró hangtanból című könyvvel „igen szoros kap­ csolatba kéretik kerülni", hogy csak egyfajta legszükségesebb minimumról be­ széljünk. Persze az előbb a fonetika kapcsán felsorolt könyvek olyannyira alapvető fontosságúak, hogy tulajdonképpen minden nyelvész számára nyugodtan kötelező olvasmánynak is vehetők. És persze igen fontos az is, hogy az illető germanista-e vagy esetleg szlavista netán romanista, mert ezek (nemcsak az adott „nyelvi kör" ismertsége miatt) mégiscsak nagyban meghatározzák a későbbi olvasmányanyag jellegét. Mert például, ha valakit a tibeti-burmai nyelvek érdekelnek, feltétlenül kézbe kell vennie Körösi Csorna Sándor tibeti nyelvtanát, a Grammar of the Tibetan Language-t. Ez a könyv mellesleg része az én magánkönyvtáramnak is, és néhány társával együtt meglehetősen szokatlan módon került oda: az egyetem folyosóján vettem ki az egyik szemeteskosárból, hajói emlékszem 1991-ben. Ez volt az az időszak - és így mindjárt érthetőbbé válik a bizarr történet - amikor az egyes tanszékeken ideológiai és egyéb okokból sok könyvet „kiselejteztek". Ez általában a tisztán politikai tartalmú, idejétmúltnak ítélt kiadványokat érintette, meg úgy általában a cirill betűs könyveket. Ezt a fölöslegesnek tartott anyagot jobb esetben aztán a folyosóra tették ki, hogy az egyetemisták még válogathas­ sanak belőle, rosszabb esetben viszont mindjárt a szemétbe dobták. A fentebb említett könyv szerintem úgy kerülhetett a szemétbe, hogy valaki felületesen át­ vizsgálva a könyvanyagot cirill betűsnek nézte, vagy csak egyszerűen halvány fogalma sem volt arról, mit tart a kezében, s az „amit nem értek, az biztosan hülyeség" alapon megszabadult tőle. Ebben az időben ugyanilyen módon gazda­ gítottam magánkönyvtáramat orosz értelmező szótárral, a francia Henri Grappin Párizsban kiadott lengyel nyelvtanával, német elöljárószókról oroszul írott tanul­ mánnyal. A történet érdekessége, hogy néhány évvel később egyes „folyosóról ismert" szótárak, nyelvtanok a jegyzetboltban bukkantak fel újra, immár több ezer forintos áron... Most pedig visszatérve az indoeurópai nyelvek köréhez - ha ger­ manisztikáról van szó, mindjárt előkerülhet olyan kiváló nyelvészek neve mint Krahe, Prokosch, Vries, Zsirmunkszkij vagy épp Guchmann: az utóbbi két nyel­ vész munkáit doktori disszertációmban magam is felhasználtam. S ha a magyar 40

germanisztikáról esik szó, nem tehetjük meg, hogy ne említsük Mollay Károly vagy Hutterrer Miklós nevét - és az utóbbi nagyszerű könyvét, A germán nyelvek címűt, amely számomra igen nagy olvasmányélmény volt. Ez a remekmű egyéb­ ként Wiesbadenben később német nyelven is megjelent. - Szlavistaként azonban némileg mások a preferenciák. És meghatározó az is, hogy az ember általános szlavisztikai irányba indul el vagy tovább specializálódik (persze nehezen tudnék elképzelni olyan szlavistát, akinek nincs „szűkebb hazája", nyelve (mint ahogy nekem pl. a lengyel) - érted ugye, mire gondolok? És vélem, hasonlóan van ez a germanisztikában is, mivelhogy ha valaki az északi germán nyelvekkel foglal­ kozik, akkor ott van ugye Adolf Noreen neve, aki Vart Sprák (A mi nyelvünk) címen írt egy svéd nyelvtant, amely egy skandinavista számára kikerülhetetlennek tűnik, és amelynek egyes részleteit - igaz, először orosz fordításban - épp az aspektus kapcsán olvastam. S megint egy kis kitérő: nekem - és ezt meg- vagy inkább be- (?) kell valljam (látod néha egy nyelvész, sőt mi több állítólag aspektológus is tanácstalan) - a germanisztika, és ezen belül is a skandinavisztika - nem is azt mondanám, hogy szívügyem, hanem inkább mondanám, hogy a „hobbym" ha fogalmazhatok így. Ezért is írtam egyik szakdolgozatomat az észak-germán­ keleti szláv nyelvi kölcsönhatásokról, amelynek egy része (a történelmi háttér) orosz nyelven is megjelent. Most reményem van arra, hogy a másik (nyelvészeti szempontból tulajdonképpen jelentősebb részt) angol nyelven is publikálni tudom. Szóval a szlavisztika ürügyén még annyi hadd adassék, hogy megemlíthessek néhány nagy nevet meg művet (és itt persze megint hirtelen fontossá válik az idegen nyelve(ke)n való olvasási készség). Nos én ügy gondolom, egy szlavistá­ nak ajánlatos ismerni (tulajdonképpen kézbe venni és végigolvasni) az alábbi szerzők műveinek legalább egy részét: A. Meillet, F. Miklosich, A. Vaillant, W. Vondrák, V, Jagic, A. Leskien vagy épp A. M. Szeliscsev vagy K. Horálek (lehet közülük a nyelvismeret alapján választani, persze az általam utolsóként említett szerző műve Bevezetés a szláv nyelvtudományba címen magyarul is megjelent). Fentebb persze túlnyomórészt nyelvtörténeti munkákat, ószláv grammatikákat so­ roltam. Megint kiemelném azonban P. Diels Heidelbergben kiadott művét, az Altkirchenslavische Grammatik mit einer Auswahl von Texten und einem Wör­ terbuch címűt, amely szerintem az egyik legjobban megírt és legátfogóbb ismer­ tetés. És ki ne hagyjuk Stiebert, aki kicsit elbeszélőbb stílusban (és lengyelül írott), Max Vasmernak, a híres lexikográfusnak-etimológusnak ajánlott művével szerintem nagyszerűt alkotott. Ezt a könyvet (a szláv nyelvek általa írt összeha­ sonlító nyelvtanáról van szó - a lengyel címtől a 3K olvasóit ezúttal megkímél­ ném) magam gyakran föllapozom, sokszor hivatkozom rá, mert mindig találok benne valami frappánsat, valami érdekeset, valami nekem kellőt. És itt szakítsuk is most meg a többek között szlavisztikai művekről is szóló - és a 3K olvasói számára talán már kissé unalmassá vált - lelkendezést/áradozást. Mondhatni el­ szakadva a szlavisztikától, és mégis a legszorosabb egységben maradva vele (talán némileg predesztinálva is erre a feladatra) én egy alternatív (?) úton indultam el. Az én történetem tehát annyiban más, hogy engem egyetemista éveim elég korai időszakától kezdve az aspektológia vonzott, azaz (ezúttal a legszükségesebb mér­ tékben leegyszerűsítve a dolgot) a folyamatos versus (vs.) befejezett, lezárt tör­ ténéseket/cselekvéseket kifejező grammatikai kategória vizsgálata, illetve az ilyen je­ lentések kifejezésére szolgáló eszközök számbavétele az adott nyelv(ek)ben. A 41

döntő lökést ehhez egyrészt Bemard Comrie Aspect c. műve adta, amely a Nyelvtu­ dományi Intézetben került először a kezembe. Akkoriban volt ott egy a világ nyelvei címen tartott kurzus, amelyre - amennyiben futotta az időmből - én is el-el látogat­ tam - másrészt a Jászay László-Tóth László szerzőpáros Az orosz ige magyar szem­ mel c. nagyszerű könyve, amelyik aztán később-hajói tudom-nívódíjban is része­ sült. Nos, ezt a könyvet olvasva s később többször is felütve fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy ezt a kérdést néhány elszórt tanulmánytól eltekintve lengyel-magyar viszonylatban igazán behatóan még nem vizsgálták, s talán megvan a létjogosultsága egy később, egyes részleteiben glottodidaktikailag is felhasznál­ ható munkának. így hát erről írtam lengyel szakra benyújtott szakdolgozatomat, amely idővel végül is egy doktori disszertációvá „nőtte ki magát". Persze itt most egyszerűsítettem egy kicsit, hiszen doktori disszertációm - a megkezdett kutatási irányvonal (mondhatnék akár főcsapásirányt is) követése mellett - azért már egy egészen más, lényegében teljesen új munka, amelynek vajmi kevés köze van néhai szakdolgozatomhoz (leginkább csak a témája, de talán abszolút értelemben még ez sem igaz így). A két munka közé eső időszakban egy sor hatás ért (és most csak néhányat említek), pl. professzoromtól megkaptam azt diJurij Maszlov szerkesztette, orosz nyelven közzétett átfogó művet, amelynek magyarra fordítva Az igeaspektus kérdései a címe, és amelyet érzésem szerint minden túlzás nélkül akár ,,az aspektológusok bibliájának" is nevezhetnénk. Ez tulajdonképpen egy tanulmánygyűjtemény, amely számos nyelv aspektuskifejező eszközeiről szolgáltat információkat. Ugyanígy hatott rám Jászay Lászlónak egy orosz nyelven megjelent jegyzete, amely szándékoltan propedeutikus jellegű és oktatási céllal készült, ugyanakkor olyan rendkívül érdekes kérdéseket is felvet, amelyek feltétlenül továbbgondolásra ösztönzik az embert. O egyébként a doktori iskolán belül egy, a funkcionális grammatikáról szóló kurzust is vezetett, és ehhez elengedhetetlen volt a kiváló, és nem túlzok, ha azt mondom: világszerte ismert és elismert orosz aspektológus, Bondarko műveivel való mélyebb megismerkedés. (Vele - mármint Bondarkóva] alkalmam volt személyesen is találkozni, sőt vizs­ gát is tettem nála, amelyre mindmáig büszke vagyok. Bár a jeles eredmény, vélem, annak tudható be, hogy ő velünk/velem - ha fogalmazhatok így - jóindulatúbb, elnézőbb volt, mint „rendes" hallgatóival.) Ugyanebben az időszakban ismerked­ tem még meg Wacaw Cockiewicz kiváló habilitációs értekezésével lengyel-német viszonylatban (erről egyébként magam is írtam recenziót, amely aStudia Slavica Savariensia hasábjain jelent meg), és most már tisztán a német nyelv vonatkozá­ sában Abraham Werner vagy Heinz Vater frissebb tanulmányaival, amelyek arra sarkalltak, hogy a már általam amúgy is ismert német nyelvet szintén az elemzés tárgykörébe vonjam, mert csak ezzel együtt lesz/lehet teljes a kép. Hát ennyit iudnék mondani az általad „kötelező olvasmányoknak" aposztrofált művekről, és most - már látom előre - biztosan lesz egy sor nyelvész, aki azt mondja, hogy ezt fölösleges volt megemlíteni, azt meg egyenesen bűn volt ki­ hagyni, de vélem, itt azért elsősorban egyéni olvasmányélményekről van szó, és e jogon megtehetem, hogy csak azokat a műveket sorolom fel, amelyekkel én magam szorosabb kapcsolatba kerültem. Az egy adott személy által olvasott mű­ vek pedig nem ölelhetik fel akár egy mégoly szűk terület teljességét sem, mint pl. a lengyel aspektológia (többek között az első mondataimban említett hozzá42

férési lehetőség miatt sem). Meg hát azért sem, mert: „vitae summa brevis, spem not vetat incohare longam" - vagyis: „az élet rövid, ne táplálj túlzott reményeket." Ez egyébiránt egy E. Dowsontól származó vers címe, és most azért is hozakodtam elő vele, mert sejtem, reménykedem (?), hogy következő kérdésed már nem a szűkebb értelemben vett szakmai olvasmányokat célozza. Úgy tűnik, szinte egy teljes emberéletet, minden számba vehető időt legfoglal magának a saját szakban, a saját tudományban és kutatási területen szükséges olvasmányok halmaza. Marad-e időd mást is olvasni? Szépirodalmat például. Igen, igyekszem erre is időt szakítani, bár mostanában igazán csak a nagyobb oktatási szünetek idején, tehát pl. nyáron tudom az olvasásba belevetni magamat. Emlékszem, egyetemi csoporttársaim között eléggé elterjedt volt az a jelenség, hogy valakit „beskatulyáztak" annak megfelelően, hogy nyelvész vagy irodalmár-e az illető. (Mert ha ugye például nyelvész, akkor nyilván „legyint" a szépirodalomra, következésképp nemigen érdeklik a regények, versek stb. stb.). Nos én ezt a meg­ osztást már akkor is anakronisztikusnak, hovatovább fölháborítónak tartottam, és mindig tiltakoztam is ellene. Mert ugye azért mára már belátható, hogy a dolgok efféle merev elhatárolása az egyes tudományterületek egyre nagyobb mérvű integ­ rációja felé mozgó és sokszor egyfajta interdiszciplináris hozzáállást követelő vilá­ gunkban nem állja meg a helyét. (Gondoljunk csak a hermeneutikára, amelyben összefonódni látszik - többek között - a filozófia, a nyelvészet, a történelem, az irodalomtudomány, és amelynek - sok egyéb más mellett - komoly didaktikai kon­ zekvenciái is vannak). Éppen most van a kezemben pl. egy olasz nyelvű tanulmány­ kötet, amely a többnyelvűség szépirodalmi művekben fellelhető nyomairól szól. Az irodalom és nyelvészet közötti kapcsolat ebben az esetben azt hiszem nem szorul magyarázatra. Tehát, amiképp egy irodalmárnak is igen hasznos, ha nyelvészeti tudással fel van vértezve, a nyelvésznek is „igen jól jön" a szépirodalom területén való tájé­ kozottság, az olvasottság. Számtalan esetben éppen irodalmi példákkal támaszt­ ható alá hitelesen egy-egy nyelvi forma vagy szerkezet megléte. Nos, ami szépirodalmi olvasmányaimat illeti, én most az előzőekhez képest megfordítanám a sorrendet, és a magyar szerzőkkel kezdeném már csak azért is, mert ez volt az a nyelv, amelyen olvasni tanultam, az idegen nyelv(ek)en történő olvasás esetemben értelemszerűen később következett. Az egyik első olvasással kapcsolatos élményem -nevezhetjük akár divatos szóval „sztorinak" is - amelyre emlékszem, és amely még gyermekkoromba nyúlik vissza, Arany János Balla­ dáival kapcsolatos. Ez elég nagy méretű, szép kiállítású könyv volt, amelyet na­ gyon gyakran nézegettem - olvasgattam, még ha nyilván nem is igen értettem akkoriban, miről is van benne szó. (Be kell valljam, hogy érdeklődésem felkel­ tésében jelentős szerepet játszottak Zichy Mihály csodálatos rajzai, illusztrációi is.) Később aztán ez a „szenvedélyem" odáig fajult, hogy a szüleim egy magasabb polcra tették fel előlem a könyvet. A problémát egy kisszék segítségével „oldottam meg." Arany balladáinak (amelyek közül akkor különösen kettő: az Agnes asszony és a Tengeri hántás tetszett nagyon) ez a meglehetősen korán indult ismerete gimnáziumi éveim alatt „kamatozott." S ha már a költészettől indultam és a gimnáziumot is említettem, el kell mond­ jam, hogy ezek voltak azok az évek, amikor talán a legtöbb számomra meghatá43

rozó jelentőségű verset olvastam. Itt szerettem meg igazán Adyt, József Attüát, Radnótit, Pilinszkyt, s ezek az élmények máig megmaradtak, hiszen ma is sokszor föllapozom az „Ady összest". S ha már Adyt említettem, meg kell mondjam, nekem bizonyos versein kívül (melyekre itt most nem térnék ki), legkedvesebb az a tárcagyűjtemény, amely A tegnapi Paris címen jelent meg, s amelyet stíl­ szerűen épp egy nyári párizsi utamra vittem magammal). Újra és újra elolvasom persze József Attilától az Eszméletet, a Költőnk és korát vagy meghallgatom az Ódát amiről - én legalábbis - azt tartom, hogy a világirodalom talán egyik leg­ szebb verse (igen, jól hallottad, ez utóbbit inkább hallgatom, ha lehet, csakúgy mint Radnóti Két karodban c. versét és mindig Latinovits előadásában - csak így szeretem). Pilinszkyt azonban olvasni szoktam, és itt is hadd emeljek most ki három verset, az Apokrif, a Mire megjössz és a Végkifejlet címűeket. Bár meglehet, talán balgaság volt most csak ezeket kiragadni vagy fölsorolni, mintha valamiféle tananyag kényszeres felmondásáról lenne szó... Más magyar költőkről és köteteikről is szót ejtve, talán Weöres Sándor Kútbanézőjét említhetném, vagy Csoórit, s tőle is a Breviáriumot (bár megint kénytelen vagyok hozzátenni, hogy ebben épp az első vers, az Anyám fekete rózsa ragadott meg a leginkább). Ja, és Petri György, akitől fentebb már idéztem is. Nos, számos verse közel áll hozzám, bár mégis az életmű utolsó darabját, a halál közelségében kiérlelt és vagy úgy két éve megjelent Amíg lehet kötetet hoznám itt most fel, ame­ lyet azonban én csak egy éve ismerek. Ezekkel a költőkkel és művekkel azonban már az egyetemi évek alatt ismerkedtem meg mélyebben. Azért azt hiszem, ennek alapján látható, tulajdonképpen hasonlóan állok a köl­ tőkkel is, mint a nyelvekkel: ahogyan nincs „kedvenc nyelvem", csupán kedvenc szavaim, kifejezéseim vannak, úgy nincs „kedvenc költőm" sem, csak kedvelt ver­ seim vagy köteteim vannak - talán ez is az oka az előbbi talán kissé „iskolás" cím­ felsorolásnak. Persze a kedvenc verseket - ez azt hiszem még a gimnáziumi memo­ riterek tanulásának kési lenyomata - többnyire azért emlékezetből is reprodukálni tudom, így legalább megspórolok magamnak némi fáradságot és nem kell mindun­ talan a kötetekért rohangálnom, ha kedvem támad egyiket-másikat ezek közül föl­ idézni. A verseken kívül természetesen prózát is olvastam/olvastunk ott, ebből azonban most csak egy momentumot ragadnék ki. Tulajdonképpen Esztergomban a ferences gimnáziumban eltöltött időben került a kezembe az Új írás folyóirat egy száma, amely akkoriban Temesi Ferenc regényéből, a Porból közölt folytatásokban részle­ teket. Ez akkor irodalmi berkekben afféle szenzációnak számított, mert nem volt még addig a magyar irodalomban szótár formában írott regény. Engem nagyon ér­ dekelt a dolog, így hát olvasni kezdtem. Néhány hónap múlva aztán, amikor a re­ gény már kötet formában is megjelent, az esztergomi városi könyvtárban magával az íróval is volt alkalmam beszélgetni egy író-olvasó találkozó keretében. Hát ilyen, mondjam azt „szellemi újdonságokban" is lehetett része néha az embernek - na­ gyon sok más pozitív dolog mellett - Esztergomban. Az említett Por-t ma is gyak­ ran föllapozom. Ami a magyar prózát illeti, nagyon szeretem Krúdy Gyulát, aki azt hiszem rendkívül életszerű leírásaival, képi világával ragadott meg és Csáth Géza egyes novelláit. De nagyon közel áll hozzám Karinthy és Örkényit,. Érdekességként mondom, hogy ez utóbbi novelláit és Macskajáték^, drámáját még lengyel fordítás­ ban is olvastam. 44

És most ejtsünk néhány szót a külföldi szerzőkről is. Megint csak gyerekkori élményem Oscar Wilde Canterville-i kísértet c. műve, ami még hetedikes korom­ ban került a kezembe, és olyannyira megragadta a fantáziámat, annyira megtetszett, hogy egymásután többször is elolvastam. (Ehhez az íróhoz később, az egyetemen sem lettem hűtlen, kedvencem tőle még zBunbury, azt hiszem éppen sziporkázó nyelvi ötletei és szellemes párbeszédei miatt, ezt azonban már angolul olvastam. S most akkor egy nagy bakugrással az egyetemi évek olvasmányairól szeretnék részletesebben néhány szót szólni. Orosz és lengyel szakosként nyilván alaposab­ ban meg kellett ismerkednem ezen népek irodalmával. Én igyekeztem betartani azt az elhatározásomat, hogy lehetőleg mindent eredeti nyelven olvassak, persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy időhiány miatt (gondoljuk csak meg, hogy sokszor számos más „kisebb jelentőségű" író mellett olyan nagyok szerepeltek együtt egy félévben, mint pl. Turgenyev, Dosztojevszkij vagy Tolsztoj - egy is közülük kitölthetne akár egy egész szemesztert) néhány eredetiben megkezdett művet magyar nyelven kellett sebtében befejeznem. Akik rám az orosz nyelvű irodalomban nagy hatást gyakoroltak - azaz a legkedveltebb íróim - , Gogol, Cse­ hov és Bulgakov. Most nemcsak Bulgakov Mester és Margaritajara gondolok (amelyről már a gimnáziumban OKTV-pályázatot készítettem, és aminek jutal­ maképp aztán megint csak orosz művet, nevezetesen Lev Tolsztoj négykötetes Háború és békéjét kaptam meg), hanem rendkívül szellemes elbeszéléseire is, ezek egy része magyarul is megjelent - ha emlékeim nem csalnak -, a magyar kötet címét épp Bulgakov egyik elbeszélésének címe, a Kakasos törülköző adta. Ugyanezt mondhatom Csehovról (akitől azt hiszem a kedvenc drámám a Sirály volt és marad), de akinek a szélesebb olvasóközönség által kevésbé ismert elbe­ széléseit szintén igen jónak, szellemesnek tartom. Egyébként ha már Csehovnál járunk, meg kell említenem a nagy norvég drá­ maíró, Ibsen nevét is (ők Csehovval nemcsak kortársak, de jó barátok is voltak.) Ibsennek egyébiránt a Nóra c. drámája tette rám a legnagyobb hatást. (Talán kevesen tudják, ezért elmondom, hogy Ibsen a TU Ungarn [Magyarországhoz] c. versben üdvözölte az 1848-as magyar szabadságharcot, tehát van itt egy magyar vonatkozás is.) Emellett visszatérve az orosz irodalomra, még hadd utaljak Bábelre, akivel „ismeretségünk" szintén a gimnáziumtól datálódik, és akinek Lovashadseregéből a két kedvenc novellám (talán a lengyel vonatkozások miatt) a Pan Apolek és a Gedáli. Szeretném még megemlíteni Tolsztojtól (nem, ezúttal nem Lev Nyikolajevicstől, hanem a kevésbé ismert Alekszej Konsztantyinovicstól) az Upyr (azaz Vámpír) című elbeszélést, amely egyetemi éveim önszorgalomból elolvasott ked­ ves emléke. Egyébként a Nobel-díjas lengyel írónak, Wladysaw St. Reymontnak is van egy azonos című regénye, amelyet azonban én csak nemrégiben olvastam (hajói tudom, magyarul is hozzáférhető). És meg ne feledkezzem JerofejevxőX, tőle a Walpurgis-éj, (orosz szerző - ger­ mán párhuzam...) avagy a kővendég léptei c. meglehetősen kései drámája gya­ korolt rám nagy hatást. Egyébként a Kővendégre. Petri is utal a Tetemes a corpusunk c. versében, amely a már említett Amíg lehet kötet egyik darabja. S akkor most térjünk rá a (de hisz talán már rá is tértünk) a lengyelekre - ugye az átlagos magyar olvasó talán nem is gondolná, hogy négy irodalmi Nobel-díjjal is dicsekedhetnek... 45

Kezdeném mindjárt a költészettel, s akkor olyan, itthon talán kevéssé ismert neveket kell említenem mint Leopold Staff, Wladyslaw Broniewski, Julian Tuwim, illetve Maria Pawlikowska-Jasnorzewska. Utóbbiról megjegyezném, hogy versei immár magyar nyelven is olvashatók, Csókok címen önálló kötetben jelentek meg. Szerény véleményem szerint a fordítások egészen jól sikerültek, és valóban meg­ sejtetnek, átadnak valamit az eredeti művek hangulatából-üzenetéből. S következzék akkor a próza. Elsősorban Stanislaw Lem két regényét emelném ki, az Edeni, amit még gyerekkoromban olvastam (s később aztán újra...) és a magyarul Az emberiség egy perce címen megjelent (eredetileg A XXI. század könyvtára [Bibliotéka XXI. wieku] címet viselő) műveket. Csak annyit róluk, hogy mindkettőt egyben ajánlanám is azoknak, akiket érdekel az emberiség jövő­ beli sorsa, az emberi civilizáció tovább- vagy inkább túl(?)élésének esélyei, a honnan jöttünk-hová megyünk kérdésekre adható válaszok... Witold Gombrowicz. neve is ismert lehet a magyar olvasók előtt (Drámák, Transz-Atlantik, Pornográ­ fia, Testamentum); nos ezeket (egy részüket kötelező jelleggel) magam is olvas­ tam, mégis azt mondanám, nyelvi neologizmusaitól eltekintve (amely a fordítót szinte megoldhatatlan feladat elé állítja, a magyar olvasó mindazonáltal ezt nem­ igen értékeli/érzékeli) énhozzám ő mint író nem igazán áll közel. Olvasóként közelebb érzem magamhoz Edward Stachura műveit - itt van például mindjárt a Szekerce lárma, amelynek alapján film készült, és Kovács István fordításában magyarul is olvasható. S beszélhetnék még Mrozekről is, akinek drámáit és elbe­ széléseit szintén kedvelem, s aki úgy gondolom a magyar olvasóközönség számára sem ismeretlen. Most azonban mégsem ezt teszem, hanem lezárandó a lengyel irodalomról szóló részt, inkább két lengyel szerző két művét említem. Az egyik Czeslaw Milosz, és a regény Az Issa völgye (Dolina Issy), amely - több más értéke mellett - hallatlanul szép tájleírásokat tartalmaz egy általunk talán Európa peremé­ nek tartott és elfeledettnek hitt vidék flórájáról és faunájáról. A másik Tadeusz Konwicki Dziura w niebie (hevenyészett fordításomban: Lyuk az égen) c. munká­ ja, amelyben nyelvészként is rengeteg csemegézni való akad, mivel mintegy coleur locale-ként a szerző gyakran használ litván szavakat, kifejezéseket. Egyébként az utóbbi szerző volt az, aki Milosz általam fentebb említett regényét filmre vitte. Apropó, ki ne maradjon Marék Hasko neve, ő azt hiszem a magyar olvasók számára szinte teljesen ismeretlen, Lengyelországban a múlt rendszerben is szinte teljesen agyonhallgatták a kényszerűségből külföldön maradt és disszidensnek tekintett, tragikus sorsú szerzőt vagy csak negatív kritika jelenhetett meg róla. Nyugat-Európában azonban, sőt a tengeren túl is egy időben meglehetősen nép­ szerű szerzőnek számít(ott), különösen a fiatalok körében. Egyik másik műve - talán épp kíméletlen társadalomkritikája és életszagú ábrázolásmódja miatt kisebb botrányt is kavart. Én többek között a Piekni dwudziestoletni (Szép húsz­ évesek) c. regényét és még számos elbeszélését olvastam; ezek közül néhányat tanítványaimmal is „átveszek", mert amellett, hogy az író stílusa közel áll a mai lengyel beszélt nyelvhez, igen jó vitaindító anyag is pl. stílusgyakorlatokon. És most, túljutva a lengyeleken, következzék egy kis „csapongás" - előre is elnézést érte -, bár visszatekintve úgy tűnik, olvasmányélményeim eddigi bemu­ tatásában sem tengett túl a rendszeresség. Folytassuk most akkor a német nyelvű 46

irodalommal. Itt most először osztrák szerzőket említenék, pl. Franz Grillparzert és művét a Der Traum ein Leben-t, amely magyarul az Egy élet álma címen jelent meg. Ezzel a művel már korai egyetemi éveimben ismerkedtem meg, és néhány részlete máig is él bennem. Ugyanígy szeretném még itt említeni Heimito von Doderer nevét, akitől a Die Dämonen (A démonok) az egyik legkedveltebb mű­ vem. És nem tehetem meg, hogy ne szóljak Artúr Schnitzlerről - legalább két mű erejéig - ezek a Die Liebelei (Szerelmeskedés) és a Der grüne Kakadu (A zöld kakadu). Mindkettő igazán érzékletesen mutatja be a századvégi Bécset (egyébként egy talán kissé ide nem tartozó megjegyzés: egyik legkedveltebb városomat). És most megint egy „mini kitérő": a legközelebb hozzám azt hiszem a századvég, igen, az ún. fin de siécle korszaka áll, legyen szó akár irodalomról, akár festészetről, akár építészetről. Ezért nem is kell ugye magyaráznom, miért lelkesedem annyira Stefan Zweig műveiért. Bár legtöbb írását német nyelven olvastam, két művét azonban később magyarul is, ezek az Ungeduld des Herzens (Nyugtalan szív) és a Brennendes Geheimnis (Égő titok). És most néhány szót két osztrák költő, pub­ licista két verséről. Az egyik Richard Beer-Hofmann, akinek személye és művei már talán feledésbe merültek, pedig az előbb említett Schnitzlerhez és Hugo von Hofmannsthalhoz is szoros barátság fűzte, s az ún. Ifjú Bécs meghatározó alak­ jának számított. Tőle a Schlaflied für Mirjam (Altatódal Mirjámnak) c. verset tartom a legszebbnek. S most más. Tavaly került kezembe Peter Hammerschlag Cabaret c. alkotása (a nevét ismertem, de tőle ezt nem) egyszerre „jópofa", szellemes játékos és valahol a mélyben kissé keserű is. Annak frappáns versbe foglalása, mire is indíthatja a „ma­ gunkfajta halandót" egy ún. la belle dame sans merci-\é\ való találkozás. (És ki ne találkozott volna már élete során ilyennel - és most nemcsak Keats azonos című híres versére gondolok...) Ugyancsak felhozom itt most Peter Handke-t, akit nem­ csak meg nem alkuvó kísérletező szelleméért, hanem - nyelvészként - a „szójáté­ kokban való tobzódásáért" vö. Die Hornissen (A darazsak) is kedvelek. (Ez a fajta szójátékra való hajlam egyébiránt Petrinél is bevallottan előjön.) A német nyelvű irodalom kapcsán el kell még mondjam, hogy Thomas Mann művei is nagy hatással voltak rám, ezek közül talán a Varázshegy ragadott meg a leginkább. Persze említhetem még Heinrich Böllt, akinek két műve fogott meg igazán a Das Brot der früheren Jahre (A korai évek kenyere) és az Ende einer Dienstfahrt (Egy szolgálati út vége) meg Günter Grass-t (bár nincs kifejezetten szándékomban itt Nobel-díjasokkal dobálózni): tőle a Katz und Maus (Macska és egér) a kedvenc mű, meglehet a danzigi/gdanski vonatkozások miatt. (Úgy három éve alkalmam nyílt látni az író szülőházát is Gdanskban, így mondhatni testkö­ zelbe kerültek az egykor olvasottak.) De itt befejezem a német nyelvű irodalmat (s ráadásul úgy, hogy a költészetről alig-alig ejtettem szót. Pedig...) De áttérek mindjárt Beckettre, (ha már az előbb úgyis az abszurdra lyukadtam ki), és elmondom, hogy a Godot-ra várva és A játsz­ ma vége még a gimnázium utolsó évének meghatározó olvasmányélményei voltak. Aztán (kb. egy év múltán) jött a katonaság, és ott kezdtem bele Sylvia Plath Üveg­ bura c. regényébe, amely (talán a környezet miatt?) igen mély nyomot hagyott ben­ nem. Egyébként ő annak a Ted Hughesnak volt egy ideig a felesége, aki Pilinszky verseit angolra fordította. 47

S akkor mondanék még néhány nevet: Jane Austinét egyébként (talán éppen az általam is olvasott Büszkeség és balítélet és a belőle készült film okán), ő az angolul olvasók körében meglehetősen felkapott lett. G. B. Shaw-t, akit eddig még nem említettem, de legyen szó akkor itt a Pygmalionról - amely voltaképp az angol kiejtésről szóló szatíra is egyben, az angol nyelvet ismerő nyelvésznek ez ugye szin­ tén „csemege". Ugyancsak nem szeretném, ha kimaradna Joyce sem, tőle a Dub­ liners [Dublini emberek] tette rám a legnagyobb hatást, a Finnegan ébredéséből csak részleteket olvastam, s azt is magyar fordításban. Kedvelem még a lengyel származású Joseph Conradot is, főleg a Lord Jim c. regényét és a Nostromót. S most az amerikai irodalom: hadd mondjak három nevet: Poe-ét, Bradbury-ét (akkor a. Marsbéli krónikák) és Updike-ét (az On the Farm-ját). Az első kettő még nagyon korai - majdnem gyerekkori - élményem (úgy tizenhárom éves koromtól egy jó ideig mondhatni „faltam" a szellemhistóriákat, a horrorisztikus elemekkel megtűzdelt elbeszéléseket és úgy általában a science fiction-t, de ezek a műfajok tőlem ma sem idegenek. Nemrég láttam pl., hogy a viszonylag fiatalon elhunyt H. P. Lovecraft (a.z angol gótikus regény hagyományainak egyik legjobb folytatója, akit tanítványai később Edgar Allan Poe-hoz és Nathaniel Hawthorne-hoz hasonlítot­ tak), gyerekkorom egyik nagy olvasmányélménye, most mennyire ismertté vált a magyar könyvpiacon. Mondhatni csak úgy sorjáznak a műveiből készült magyar fordítások. Tíz-húsz éve ő még szinte teljesen ismeretlen volt a magyar olvasó szá­ mára, most úgy tűnik kezdik újra? felfedezni.) Egyébként nem gyermekkori, de fiatalkori (gimnázium utáni) és felejthetetlen olvasmányélményem Emilé Zolától a Mouret abbé vétke, amelyet - be kell valljam - tulajdonképpen nem túl szívesen, mondhatni húzódozva, anyai nagyanyám unszolására olvastam el. Zola megtet­ szett, s jött később a Három város: Lourdes, Rome, Paris és a Le Ventre de Paris (azaz a Párizs gyomra). Élmény volt persze Remarque is, és nem, nem elsősorban a Nyugaton a helyzet változatlan, hanem sokkal inkább a Szerelem és halál órája. Apropó, Poe kapcsán: az azért fantasztikus, hogy Arany Jánosnak milyen nagy­ szerű Poe Ravenjének a Hollónak a fordítása. A „Soha már" nagyon jól visszaadja az amerikaiban eléggé általánosan elterjedt „morgósabb" (szaknyelven retroflex) r ejtésmódját, amely a visszatérő „never more"-ban fordul elő (ott viszont kétszer is). A Raven refrénjének brit ejtésmóddal koránt sincs olyan szuggesztív hatása mint amerikaival. Egy nyelvész a szépirodalom olvasása közben ilyenekre is figyel. Gyak­ ran megtörténik velem, hogy így mintegy mellékesen... felmerül bennem ez-az. Végezetül két talán kevésbé ismert név: egy olasz szerzőé, Italo Calvinoé, akitől én a. Láthatatlan városok c. kisregényt olvastam. Ez végig párbeszédre épül, Marco Polo és a despota uralkodót megtestesítő Kublai kán párbeszédére, amelynek során a nagy világutazó élményeit ismertetve bemutatja, hogy mennyire sokszínű, hetero­ gén is a világ - s a tulajdonképpeni csattanó: hogy miközben a világ, a kultúrák sokféleségéről, tarka forgatagáról, múltról-jelenről és lehetséges jövőről hallunk, csak a regény vége felé döbbenünk rá, hogy Marco Polo tulajdonképpen mindvégig csak saját szülővárosáról, szeretett Velencéjéről beszél. Ez persze az általunk hét­ köznapinak tartott és ismertnek vélt dolgok tulajdonképpeni ismeretlenségének fi­ lozófiai mélységű kérdését is felveti. A másik név egy argentin szerzőé: Adolfó Bioy Casares-é, művének címe pedig a. Morei találmánya. Bioy Casares az argentin iro48

dalom hagyományainak egyik legjobb folytatója (mestere és később pályatársa mellesleg a világhírű Borges, de olyanok is hatottak rá, mint például az általam már említett Poe vagy Kafka). Ez a regény a valós és a fiktív élet, a halál és a halhatatlan­ ság közötti választás lehetőségével szembesíti az olvasót. A Morei gépével elérhető halhatatlanságnak ugyanis keserű ára van, a probléma: hogy a halhatatlanságot vá­ lasztónak le kell mondania a bár mulandó, de reális, valós élet lehetőségéről. Mind­ két műnek nagy erénye, hogy a problémák át- illetve továbbgondolására serkenti olvasóját, hát ezért is szerettem volna szólni ezekről. Kicsit megakadtam..., gondolkozom, hogyan is zárjam le ezt a választ. Lehetne kevéssé választékosan így: na jó, az én szépirodalmi olvasmányélményeimből ennyi elég volt... Pedig még sok (ha nem kívánok hízelegni magamnak, akkor is néhány) dolog kimaradt. De nem baj, maradjon így, töredékesen, nem túl torz torzó. Mindent számba venni úgy sincs módom. Válaszadás közben persze mindvégig az a szándék vezetett, hogy valamiképp ki- vagyis hogy elkerüljem olvasmányélményeim száraz címlistává való degra­ dálását. Hogy ez legalább valamely mértékben sikerült-e, vagy ebbéli igyekeze­ temben netán teljes csődöt mondtam, annak megítélését az olvasóra bízom. Céloztunk rá, Te is említetted, hogy a nyelvészeti stúdiumok elképzelhetetlenek bizonyos társadalomtudományi-történelmi ismeretek nélkül. Ez megint csak olva­ sástjelent. Ezeken a területeken hogyan tájékozódsz, miket olvasol? Igen, elképzelhetetlenek, de nemcsak a nyelvészeti stúdiumok (ennek bizony­ ságául ugye ott van mindjárt a szociolingvisztika), hanem véleményem szerint már maguk a nyelvi stúdiumok is elképzelhetetlenek bizonyos társadalomtudomá­ nyi-történelmi ismeretek nélkül. Az igényes nyelvtudáshoz ugyanis feltétlenül szükségeltetik az adott nyelv hátterével való megismerkedés, a nyelvország(ok) történelmében - kultúrájában való elmélyedés. Elég nagy problémának tartom, hogy sok esetben ez az ún. „mindent gyorsan - könnyedén" típusú nyelvoktatás­ ban nem merül fel kellő súllyal, pedig azt ugye nem kell mondani, hogy pl. a ma a legelterjedtebb és talán legdivatosabb, akár „slágernyelvnek" is nevezhető angol esetében is mennyire fontos ez a kulturális háttér, már amennyiben nemcsak egy­ fajta „nyelvi túlélési szintet" kívánunk elérni, hanem igazán komoly felsőfokú ismeretek birtokába szeretnénk jutni. Büszkén mondhatom ugyanakkor, hogy pl. a budapesti Lengyel Filológiai Tanszéken mindig is fontosnak tartották az irodal­ mi és nyelvészeti kurzusok mellett a történelmi, országismereti képzést is. E rövid kitérő után azonban rátérnék tulajdonképpeni kérdésedre, mert veszem észre, né­ miképp elkalandoztam a tárgytól... Szóval ami a történelmet illeti - s most egy aktualitás: épp mostanában birkózom Norman Davies Europe a history c. monumentális művével. Nos, én ezt a könyvet még évekkel ezelőtt vettem meg Krakkóban, de csak 2000 nyarán jutottam odáig, hogy bele tudtam kezdeni. Lebilincselően érdekes és izgalmas olvasmány, ugyan­ akkor szerintem nem lehet, nem célszerű „egyszerre kiolvasni" - nem is arra való. Én magam is megszakításokkal olvasom, s egyfajta, mondjam azt, „rendszertelenrendszerességei" (na ez az, amire a latin találóan azt mondja, hogy contradictio in adiecto, azaz közérthetőbben: önellentmondás, de igyekszem mindjárt megmagya­ rázni). Szóval nem mindennapi olvasmányom ez a könyv, van úgy hogy nem ve­ szem kézbe mondjuk egy-két hétig, de azért előbb vagy utóbb mindig visszatalálok 49

hozzá. És persze vannak a könyvnek olyan részei, amelyek időrendi sorrendben később következnének, de én már túljutottam rajtuk, mert érdekeltek, mert hivat­ koztam rájuk stb., stb. Ott van pl. C. N. Deglerntk az amerikai történelemről szóló munkája is, Az élő múlt, amely azonban esetemben már egy lezárt történet. Ez a te szóhasználatoddal élve afféle kis „kirándulás" volt, mivel az amerikanisztika nem tartozik kutatási területeim közé. Ugyanakkor végigolvasva a könyvet és így előzetes ismeretekkel is felszerelkezve értőbben vettem kézbe Kövecses Zoltánnak az amerikai angolról szóló könyvét vagy a Spitzbart-Grüf szerzőpáros hasonló című, német nyelven írt munkáját. Most visszatekintve ezekre az élményekre úgy érzem, megérte ez a kis „kiruccanás" az amerikanisztika területére, nemcsak azért, mert az angoltudásom is mélyült vele, hanem azért is, mert ez megint csak egy adalék ahhoz, hogy hogyan változik egy nyelv új környezetben, új körülmények között, hogyan formálják a nyelvet bizonyos hatások. Ez pedig a nyelvész számára rendkívül érdekes. Ugyanígy - s ez már közelebb áll szakjaimhoz - amikor a keleti szláv-skandináv nyelvi kapcsolatokat kutattam (gondoljunk itt most szókölcsönzésekre), szük­ séges volt ehhez behatóbban megismerkedni ezzel a történelmi korszakkal, főként mivel a szavak etimológiájának ismertetésén túl én egy történelmi bevezetőt is kívántam adni, amely aztán orosz nyelven meg is jelent. Segítségemre voltak itt Kosztomarov, Rydzevszkaja, Gustav Faber és Gösta Bergman művei. Ugyancsak megemlítenék itt egy igen szép kiállítású és gazdagon illusztrált könyvet, az Il­ lustrierte Geschichte Österreichs-í (Ausztria képes története), amelyet én még Grazban vásároltam meg. Ez a mű nemcsak végigkalauzolja az embert a szom­ szédos Ausztria történelmén, hanem emellett olyan képi anyaggal is szolgál (köz­ tük ritka vagy eddig még szélesebb körben nem közölt fotókkal), amely így ebben a formában még igen sok „utánajárással" is alig lenne hozzáférhető. Néha megtörténik, hogy olyan könyvre bukkanok, amely egy engem érdeklő vagy valamilyen szinten (még ha nem is közvetlen módon) „szakmába vágó" kérdést boncolgat, és akkor úgy érzem, hogy ezt nekem is el kell olvasnom, ebben nekem is tájékozódni szükséges. Van úgy, hogy a szerző olyan kérdést tárgyal, amelyről nekem is megvan az előzetes tudásom vagy a „különbejáratú vélemé­ nyem", de annál inkább érdekel, mások mit gondolnak efelől, hogyan látják a témát. Nos, tipikusan ilyen volt Domány Andrásnak a nyolcvanas évek vége felé megjelent könyve, az Aki lengyel, katolikus? című, amely az akkori pártállam, a lengyelországi Katolikus Egyház és a lengyel munkások meg a Szolidaritás vi­ szonyát boncolgatta. Az akkori „átlag magyar szemmel" nem ismerve a sajátos lengyel viszonyokat, sőt egyenesen: mit sem tudva a lengyelekről vagy a Szoli­ daritásról ugyanis furcsának tűnhetett a lengyel munkásvezérek, Szolidaritás-ak­ tivisták mély vallásossága. Hát ezt a kérdéskört próbálja ez a könyv körüljárni a maga módján. A közelmúlt egyik legmaradandóbb élménye azonban Carola Stern Willy Brandtról szóló azonos című monográfiája, amelyből azon kívül, hogy egy nagy formá­ tumú politikus életútját ismertem meg, nagyon sok mindent megtudtam Német­ ország egy ellentmondásokkal terhes korszakáról, és rengeteg apró részlettel let­ tem gazdagabb a berlini fal keletkezésének körülményeiről is, arról a pattanásig feszült politikai helyzetről, amelyben ezt a falat építették. Ezt a könyvet én né­ metül olvastam, és nem tudom magyarra lefordították-e, de mindenkinek bátran 50

ajánlom, aki olvas németül, és akit érdekel (egy személyiség életútján át láttatva) az 1910-es évektől a kilencvenes évek elejéig tartó időszak Németországban. Ha nem mondanánk, akkor is kiderült mostanra, hogy „nagy olvasó" vagy. De vajon könyvtárjáró is vagy ? Hogyanjutsz olvasnivalóhoz, hol leled fel olvasmányaidat ? Mindenekelőtt azt szeretném itt hangsúlyozni, hogy minden kutatónak szük­ sége van egy nevezzük így: megfelelően összeválogatott „házikönyvtárra". Én ennek az alapját egyetemi éveim alatt vetettem meg, és most is folyamatosan bővítem, anyagi lehetőségeim függvényében persze... Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy ilyen „magán-kézikönyvtár" nélkül, amelyben az ember tulajdon­ képpen bármikor utánanézhet valaminek, ellenőrizhet bizonyos adatokat, nem le­ het komoly tudományos munkát végezni. Nos nekem ez a házikönyvtár az elsőd­ leges forrásom, és mindig itt keresek információt az engem érdeklő adott kérdés­ ről. A legtöbbször persze további iránymutatást, művekre való utalást találok, amelyek nekem már nincsenek meg, amelyeket aztán a könyvtárban lelek fel, de ekkor már legalább nagyjából tudom mit is keressek, mit érdemes kikérnem vagy kikölcsönöznöm. Ha a könyvtárakról van szó, elmondanám, hogy egyetemista koromban (már ami a pesti könyvtárakat illeti) elég sokban megfordultam (az ún. „kari olvasón" kívül persze, mert azt csoporttársaim, ismerőseim közül szinte mindenki elég gyakran látogatta. -Ebben egy praktikus ok is közrejátszott: helyben volt). Szóval gyakran jártam az Egyetemi, az Országgyűlési, az akkor még Gorkij, ma már Idegennyelvű Könyvtárba és persze a Széchényi-be meg az MTA könyvtárába. Erről azt mondha­ tom, hogy a kép mára már „letisztult", és leginkább csak kettőbe, az MTA könyv­ tárába és az Idegennyelvű Könyvtárba, a „Bibliotékába" járok. Mindkettő mond­ hatni „egy nyomvonalon" van. Legtöbbször nem kölcsönzők ki könyveket (bár azért ez is gyakran megesik), hanem a szabadpolcon lévőkből van szükségem vala­ milyen adatra vagy egy folyóiratban megjelent cikkre, és akkor ezeket fénymáso­ lom magamnak. Van még persze további két hely is: a Goethe-Intézet és a British Council könyvtára, ezekben azonban csak ritkán fordulok meg, ha olyan dologra van szükségem (kazetta, hanganyag esetleg egy mű eredetiben), amelyet máshol nem sikerült fellelnem. Abban, hogy ma már csak ezekbe a könyvtárakba járok, persze annak is szerepe van, hogy ezeket valahogy „hangulatilag is" közelebb érzem magamhoz - őszintén szólva tudom, ez így nagyon szubjektív, ha könyvtárról van szó: én a „Bibliotéká­ ban" érzem magam a legjobban, legotthonosabban. Ahova gyakran járok (nem is igen tudok elmenni előttük úgy, hogy be ne térjek), azok a könyvesboltok és az antikváriumok. S mivel meglehetős gyakorisággal „önfelejtkezem" ilyen helyeken, nekem az a tapasztalatom, hogy ilyenkor- számomra legalábbis - gyorsabban telik az idő. Nos ezek a helyek is „forrásai" az én olvasmányaimnak. Néha nem is gondol­ ná az ember, hogy milyen nagyszerű (vagy már régóta keresett) kiadványokra lehet bukkanni apró könyvesboltokban, eldugott kis antikváriumokban. Úgy tudom, gyakran jársz külföldön.Benézel-e odakint is a könyvtárakba, vagy erre nemigen van alkalmad? Mik a tapasztalataid külföldi könyvtárakban? Igen, ha adódik erre alkalom, feltétlenül benézek kinti könyvtárakba is. Tanul­ mányutakon, hosszabb külföldi tartózkodást feltételező kutató-ösztöndíjak eseté51

ben ez persze nemcsak természetes, de mondhatni egyenesen kötelező jelleggel merül fel, mert ugye épp a kutatás (ami értelemszerűen maga után vonja a könyv­ tárba járást) a tartózkodás fő célja. így jártam többször Varsóban, Krakkóban, de ösztöndíjjal voltam Zágrábban és Grazban is. Aztán voltak olyan „magánjellegű" útjaim is, amikor valahogy nolens volens mégiscsak kapcsolatba kerültem a könyvtárral. Ez történt pl. Torinóban, ahol egy barátnőmet látogattam meg, és az egyetemre is meg a könyvtárba is eljutottam egyszerűen annak okán, hogy (egyéb­ ként jól) gondolta: kíváncsi vagyok arra, hogy ott milyen az egyetemi élet, hogyan telnek a hallgatók hétköznapjai, egyáltalán: milyen az egyetem. Némileg hasonló helyzetbe kerültem akkor is, amikor már másodszor jártam Londonban, itt viszont már én voltam nagyon kíváncsi a Londoni Egyetemre (The London University) és a könyvtárra meg persze mindarra, amit első látogatásomkor nem volt alkal­ mam megtekinteni, ami akkor kimaradt. Általánosan azt mondhatom, hogy jók a tapasztalataim a külföldi könyvtárakban, mert például Londonban, Torinóban 5-6 évvel ezelőtt jártam, de ott már akkor minden nagyon modern volt, és sok minden már „készen állt" - itt most főként a számítógépes adattárolásra és az operatív rendszerekre gondolok -, ami nálunk még csak nemrég vagy egyes könyvtárak esetében részlegesen horribile dictu egyáltalán nem valósult meg, esetleg csak tervbe van véve. De hiszen minderről szóltam is már a 3K olvasóinak a grazi könyvtár, legutóbb pedig a máltai nemzeti könyvtár kapcsán is. Most azonban a külföldi nagyvárosi könyvtárakról szóló valamiféle összegzés vagy beszámoló helyett inkább két olyan kis könyvtárhoz kapcsolódó érdekes élményemet szeretném megosztani az olvasókkal, amelyeknek mindegyike mély nyomot hagyott bennem. Az első ilyen élmény Angliához kötődik, pontosabban a St. Albán katedrálishoz és monostorhoz, ami Londontól nem messze található. Egy gyönyörű, egyes részeiben még a normann hódítás korából származó kated­ rális emelkedik ezen a helyen, egy bár kicsiny, ugyanakkor igen jelentős, főként teológiai gyűjteményét tekintve gazdag könyvtárral. Bár ez a könyvtár (maga a királynő, II. Erzsébet nyitotta meg újra!) már egy nyolcvanas évek elején épült szárnyban kapott helyet, mégis ez az épületegyüttes kiválóan illeszkedik a temp­ lomhoz. Ami itt a csodálatos történelmi környezeten kívül egy könyvtárosnak különösen figyelemreméltó lehet, az az, hogy több ősnyomtatvány és krónika között itt őrzik az apátság krónikaírójának, egy bizonyos Matthew Parisnak azt a sűrűn illusztrált História Anglorum c. munkáját, amely az angoloknak jelentő­ ségében körülbelül talán a „mi" Anonymusunk Gesta Hungarorum-ához hason­ lítható. A másik élményem, amelyről be szeretnék számolni, már Lengyelország­ hoz, egészen pontosan egy nyugat-lengyelországi, Poznanhoz nagyon közeli kis­ városhoz, Komikhoz kötődik, s ott is egy kastélyhoz, amely a kis település talán egyetlen igazi látványossága. Ezt a XV-XVI. századból származó épületet, ame­ lyet lengyelül Zamek Górków-nak neveznek, s amelyet aztán valamikor a XIX. században építettek újjá (s itt most egy kicsit megint Anglia) az angol neogótika stílusában. Meglehetősen furcsán is hat a lengyel tájban..., ami persze semmit nem von le szépségéből, eredetiségéből. Ma a PAN (Lengyel Tudományos Aka­ démia) múzeumaként és könyvtárként funkcionál. Ami itt - sok más egyéb mel­ lett - megragadott az az ősnyomtatványokban, krónikákban gazdag anyag. Ezek egyikét, talán a gyűjtemény legszebb, legértékesebb darabját - egy középkori zsoltároskönyvet nekünk meg is mutattak (szerintem velünk polonistákkal mint 52

a Varsói Egyetem Polonicumának ösztöndíjasaival kivételt tettek, mert nem hi­ szem, hogy minden látogatónak alkalma lenne belelapozni egy igazi középkori zsoltároskönyvbe, legfeljebb üvegen át tisztes távolból szemlélheti). Hát ennyi jut most eszembe a külhoni könyvtárakról, és persze azt is elmonda­ nám még, hogy külföldön is gyakran benézek a könyvesboltokba, még a rövidebb tartózkodások idején is, akkor is, hacsak egy napot van alkalmam tölteni pl. a szom­ szédos Kismartonban vagy Bécsben, de értelemszerűen akkor is, ha huzamosabb ideig tartózkodom külföldön. Ki gondolná, de igaz, hogy pl. egyik első orosz szlengszótáramat Londonban szereztem be, persze vettem azért francia etimológiai szótárat suo loco: azaz Párizsban, a Le Quartier Latin-ben. A már többször említett Davies-féle Európa-történetet viszont épp Krakkóban vásároltam. Mint egyetemi oktató nyilván sűrűn kell tanítványaidat olvasásra biztatnod. Van-e foganatja az. ilyen biztatásnak ? Vannak módszereid az „ olvasásra nevelésben ? " Egy kicsit keserűen tudok erről nyilatkozni, mert ha őszintén kívánok válaszol­ ni, el kell mondjam, hogy jelenlegi hallgatóim (tisztelet a kivételnek!) nem szívesen olvasnak, vagy talán fogalmazhatnék úgy is: nem erősségük az, hogy utánajárjanak valaminek, pl. megszerezzenek egy cikket. Persze rá lehet erre őket szorítani. Álta­ lában az a jellemző, hogy szeretik „készen kapni" az anyagot (pl. könyvet, fénymá­ solatot stb.), s akkor talán elolvassák. Emlékszem, az én időmben (tudom, ez most kicsit hiteltelenül hangzik, hisz nem volt az olyan rég...) ha X professzor úr azt mondta, hogy kérem megjelent erről egy értekezés ebben és ebben a folyóiratban, akkor mi mentünk és elolvastuk, vagy kijegyzeteltük - kicsit később - fénymásol­ tuk (na, ez már sokkal praktikusabb volt). De nem vártuk, nem is várhattuk el, hogy az illető tanár fénymásolja azt nekünk, és ő ossza szét - mert ugye egyébként jön a kifogás, hogy: hát kérném szépen ezt mi nem tudtuk megszerezni, következésképp: nem is olvastuk. Mára odáig jutottunk, hogy boldog vagyok, ha a fénymásolt anya­ got vagy a kijavított dolgozatot elolvassák, megkeresnek az esetlegesen felmerült problémákkal, és nem mindjárt a „szemétkosárban landol" az anyag - mert sajnos erre is volt már példa. Bocsánat, de azt kell mondjam - és ezt már néhány kollégám is észrevételezte -, hogy elharapódzott a linkség, és ez most nemcsak a hallgatók olvasási kedvére vonatkozik. Ami az „olvasásra nevelést" illeti: vannak rá módszereim, bár ezek hatásossága nem mindig mutatkozik meg azonnal, és ez talán nem is mérhető egzakt módon. Gyakran választok például hosszabb tárcákat vagy irodalmi szemelvényeket a nálunk stílusgyakorlatoknak nevezett tulajdonképpeni haladó nyelvóra anyagául. Ez összhangban van egy általam preferált nyelvtanítási módszerrel is, nevezetesen a Susanna Buttaroni-Alfred Knapp által kidolgozott ún. Sprachwachstum (tkp. nyelvi növekedés) módszerével, amely gyakran alkalmaz autentikus nyelvi szö­ vegeket a nyelvoktatás során. Ennek aztán olyan hatása is van, hogy egy-két hallgatónak megtetszik az illető újságíró vagy író stílusa, és akkor mást is szeretne tőle olvasni. Egyesek ilyen esetben hozzám fordulnak, hogy én mit ajánlok, vagy azt kérik, hogy mást is vegyünk ettől a szerzőtől. Ez pedig egyfajta visszaigazolást jelent. Az Olvasás Eve után vagyunk. Mint nagy olvasó milyen esélyeket adsz az olva­ sásnak ? Miben és mennyiben osztod az olvasás jövőjével kapcsolatos pesszimista— 53

defetista nézeteket? Szólnál-e ebben a vonatkozásban az olvasás állítólagos nagy ellenségéről, az elektronikus, digitális „galaxisról"? Én adok esélyt az olvasásnak, és semmiképpen nem sorolom magamat azok közé, akik azt vallják, hogy mindez leáldozóban van, esetleg épp az elektronikus adatfeldolgozó és -tároló rendszerek terjedésének köszönhetően. Amerikában is voltak (nem is olyan régen) olyasféle próbálkozások, hogy pl. egy Hemingway vagy Steinbeck regényt, esetleg egy Shakespeare drámát magnóra vettek, hogy az elfoglalt üzletember, miközben limuzinjában rója a hosszú kilométereket, fel­ tegye és meghallgassa ezeket - ha már olvasni nincs ideje. Az olvasás persze már egyfajta interpretációt is jelent, es nem biztos, hogy aki olvassa, annak a stílusa, vagyis az értelmezési módja nekem épp megfelel. A géphang meg „agyonüti" az egész művet - monoton, álmosító, nem természetes. Szóval aztán „áttörést" ez sem hozott, pestiesen szólva: nem jött be, és ezt az érintettek is belátták. A digitális és a Gutenberg-galaxis ellentétéről, harcáról nekem az a véleményem, hogy a számítógép, az internet stb. - egyelőre legalábbis úgy tűnik- nem igen tudja kiszorítani a hagyományos könyveket, amennyiben a hagyományos értelemben vett olvasásról van szó. Éppen az egyik kedves tanítványom hívta fel a figyelmemet arra, hogy bár igaz, hogy az interneten rengeteg információ van, azazhogy hozzáfér­ hető, de ezeket az emberek nem olvassák, illetve amire ebből az információhalmaz­ ból szükségük van, azt kinyomtatott formában olvassák. S ha meggondolom, én magam is jobb szeretem kinyomtatva átolvasni, javítani a cikkeimet, mint a villódzó képernyő előtt ülve tenni ugyanezt. Azt is megjegyezném még, hogy egyes adattá­ rolási eszközök meglehetősen sérülékenyek, egyesek közülük pedig csak rövid ide­ ig alkalmasak erre a feladatra. A sokak által használt floppy lemez például nagyon sérülékeny, jobbára csak az adatok rövid távú megőrzésére szolgál, s a CD-ket is igen gondosan, szigorú szabályokat betartva kell tárolni ahhoz, hogy az információ­ kat hosszabb távon biztonságosan megőrizzék. Persze a technikák, az eszközök tö­ kéletesedhetnek, nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy belássuk: fognak is. Én azonban mégiscsak azt mondom, semmi sem pótolhatja azt az érzést, amikor az ember szobája szegletében (esetleg egy hűvös őszi vagy egyenesen hideg téli - tes­ sék ad libitum választani -estén) kézbe veszi kedvenc kötetét. Az én nemzedékem - történelmi okokból - egynyelvű olvasónak számít. Ma már a fiatalok (és nemcsak a legfiatalabbak) jól tudnak idegen nyelveken is. De vajon olvasnak-e idegen nyelvű munkákat? És ha nem, szükség lenne-e arra, hogy vala­ miképp elharapóddzon ez a szokás? Úgy vélem, a 19. századi magyar értelmiség lényegesen többet olvasott idegen nyelven (persze főként németül), mint anyanyel­ vén. A 21. század értelmisége mutat-e ilyesféle hajlamokat? Kellene-e, jó lenne-e, ha mutatna ? Igen, azzal egyetértek, hogy a fiatalok körében sokkal inkább elterjedt az idegen nyelvek ismerete, bár azért így sem túl rózsás a helyzet. Megjegyezném, hogy a Tárki 2000. évi felmérése alapján hazánkban kb. 13 százaléknyian beszélik az an­ golt, amely még az Európai Unión belül általánosan alacsonynak tekintett spanyol átlagtól (ez 36%) is jelentősen elmarad. A németül tudók aránya - nyilván történel­ mi-földrajzi okokból is -ennél valamivel jobb, ez 17%. A „nagyon jól tudók" ará­ nya hazánkban még ennél is elkeserítőbb: ez az angol esetében 2, a németében pedig 3 százalékos. Nos azt hiszem, más, illetve az ún. „kis nyelvek" esetében sem túl 54

nagy ez az arány. Ahhoz pedig egyébként, hogy valaki szakirodalmat vagy bármifé­ le irodalmat olvasson idegen nyelven (most az élvezetet nyújtó, értő olvasásra, nem pedig a szótárban szavanként való kikeresés sziszifuszi munkájára gondolok), elég­ gé magas szintű nyelvismeret szükségeltetik. Egyébként maga a nyelvtudás is „jól karban tartható" a célnyelven történő gyakori olvasással, amennyiben beszélgetőpartner(ek)nek éppen híjával vagyunk. Tehát - visszatérve az előzőekhez - bőven van még mit pótolni a nyelvtudás terén. Ami kérdésed másik részét illeti, azt hiszem, a XXI. század értelmisége szá­ mára egyenesen elengedhetetlen az idegen nyelvek ismerete, az idegen nyelveken való olvasni tudás. Ezt egyébként az Európai Unión belül is felismerték, hisz épp tavalyelőtt fogadtak el Strassbourgban egy határozatot, amely az anyanyelven kívül még legalább két európai vagy világnyelv kielégítő ismeretének megszer­ zését célozza. Mindezt pedig az iskolai oktatás keretén belül képzelik el. Én tehát azt hiszem, hogy a XXI. század értelmisége számára egyenesen létfontosságú az idegen nyelveken való olvasni tudás, illetve ennek a képességnek a kifejlesztése, megszerzése, s mutat is erre hajlandóságot. Tegyük még mindehhez hozzá, hogy napjainkban meg is van erre minden lehetősége, s a történelmi tényezők, a légkör is kedveznek ennek. Nem beszélve arról, ami már közismert, amit mindenki tud vagy a bőrén érez, hogy nyelvismeret birtokában jobbak a kilátásai az embernek többek között a munkaerőpiacon is. De ez azt hiszem annyira közhelynek számít, hogy nem is szeretnék evvel tovább foglalkozni. Az idegen nyelvek ismeretének fontosságáról, hasznosságáról egyébként két maxima jut eszembe, mindkettő német gondolkodótól-írótól származik: az egyikük Goethe, aki azt írta egy helyütt, hogy „Aki nem ismer idegen nyelveket, az a saját anyanyelvét sem ismeri." A másikukMar*, tudom, őt mostanában nem divat idézni, mindenesetre (a tőle megszokott módon meglehetősen harcias ízű) mondás szerin­ tem találó, így tehát én ezt most mégis megteszem: „Egy idegen nyelv fegyver az élet harcában." S most akkor németül is, ha kell: „Wer fremde Sprachen nicht kennt, kennt nicht mal seine eigene Sprache." - Goethe, „Eine fremde Sprache ist eine Waffe im Kampfe des Lebens." - Marx. Nos ezeket (is) szem előtt tartva, gondo­ lom, máris egyértelművé válik a válasz arra, hogy kellene-e, jó lenne-e, ha a XXI. sz. értelmisége mutatna hajlamokat a több nyelven való olvasásra. Végül egy talán henye kérdés—kérés. Mondanál-e olvasóinknak néhány friss, szerinted igen fontos olvasnivalót? Hazait és külföldit, olyanokat, amelyeket a könyvtárosoknak is érdemes lenne a hosszú téli estéken kézbe venniük, és/vagy amelyeket bízvást ajánlhatnánk legjobb, legszorgalmasabb olvasóinknak ? Igen, itt van mindjárt két friss könyv - mindkettő történelmi témájú vagy tör­ ténelemmel kapcsolatos, amely nemrégen jelent meg a magyar könyvpiacon. Az egyik az általam már említett Günter Grass-tól származik, a Kutyaévek, amely a második világháború alatti és utáni német társadalom rajzát adja, egy kutya sor­ sának tükrében. Ugyanakkor ezt az ún. gdanski trilógia darabjának is tekintik, s számos részletében a „letűnt" régi Gdansk világát is idézi. A másik könyv egy Robin Maxwell nevű írónő műve, a Boleyn Anna titkos naplója című. Ez sze­ rintem nagyon érdekes olvasmány, amely a híres-hírhedt VIII. Henrik és I. Er­ zsébet uralkodásának idejébe kalauzol el bennünket, és amely Anglia történelmé­ nek egy igen izgalmas korszaka. 55

De nyelvész lévén engedtessék meg nekem, hogy ebbe a tárgykörbe tartozó vagy ehhez közel álló könyveket is ajánljak. Az egyik már nem tartozik a magyar könyvpiac legfrissebb újdonságai közé, bár nem is túl régi, 1998-ban jelent meg, és a nálunk már más regényeiről (pl. A rózsa neve, A Foucault-inga stb.) ismert Umberto Eco tollából származik. Ennek címe A tökéletes nyelv keresése. Ez a könyv igen hosszú és lebilincselő utazásra hívja olvasóját: egészen a bibliai nyelv­ keveredés legendájától, tehát az ún. confusio linguarum időszakától egészen a mai a priori és a posteriori műnyelvek létrejöttéig követi nyomon az emberiség egyik nagy álmának, a tökéletes nyelv felfedezésének illetve megalkotásának a folyamatát. Mindenkinek ajánlom, akit kicsit is érdekel a nyelvek természete, a nyelv(ek)ről szóló gondolkodásunk alakulása, változása az európai kultúrkörön belül. A másik nyelvészettel, illetve pontosabban szólva az emberi kommuniká­ cióval és annak zsákutcáival foglalkozó könyv egy amerikai írónő, Deborah Tan­ nen műve, a Miért értjük félre egymást? A könyv főként (de nem kizárólag) a férfi és a női kommunikációs stílus különbségeiről és az ebből adódó lehetséges félreértésekről szól, így egy-két megállapítása, tanácsa talán a gyakorlatban is hasznosítható, kamatoztatható. Magam ez utóbbi könyvről recenziót is készülök írni, s a témával esetleges további cikkek keretében is foglalkozni kívánok. Nos mit is szóljak lezárásképpen... Egy angol mondás szerint: books and friends should be few and good... szabadon fordítva: jó könyvekből és jó barátokból kevés is elég. Én azt kívánom a 3K olvasóinak, hogy mind jó könyveknek, mind pedig jó barátoknak bővében legyenek, és sok szép olvasmányélménnyel gazdagodjanak. Köszönöm a beszélgetést!

56

PERSZONÁLIA

Dr. Wix Györgyné László Borbála (1926-2002)

A mindenkori évvégékre jellemző hajrában dolgoztunk és készülődtünk a szoká­ sos decemberi évbúcsúztatóra, az osztály közös karácsonyi délutánjára. Erre az al­ kalomra Borika évek óta minden osztálytársának narancsdzsemet készített, amit apró üvegekbe töltött, és karácsonyi címkével díszítve nyújtott át. Éreztük, idén bizonytalan ennek a kedves hagyománynak a folytatódása. Tudtuk, Borika évek óta súlyos betegséggel küzd, s azt is, hogy idősebbik lánya halála soha el nem múló lelki fájdalmat jelent számára. De azért reménykedtünk. Hisz volt már olyan év, amikor a dzsemekkel teli kosarat nem ő hozta be, de az ajándék és az ajándékozó megérkezett a kollégák­ hoz. Neve napján már közelinek éreztük a veszélyt. A köszöntésére szánt mikulás­ virágot nem tudtuk lakásán átnyújtani, a jókívánságokkal teli képeslapot Klári lánya a kórházban olvasta fel neki. És december 10-én telefonon érkezett a bizo­ nyosság: meghalt. Véget ért hát nehéz, megpróbáltatásokkal teli élete, melyet a történelmi és az egyéni tragédiák sora jellemzett. Küzdelem a puszta létért hamis iratokkal, egyet­ len fivérének és három nevelt testvérének halála munkaszolgálatosként, férje el­ vesztése autóbalesetben, végül Kati lánya eltemetése. Tragikus sorsa ellenére emberbarát, életigenlő, a tudást és szorgalmat értékelő, a gyakorlatias és a tudományos munkát egyaránt elismerő és megbecsülő vezető volt. 1957-től szolgált könyvtárunkban; 1976-tól nyugdíjazásáig, 1983-ig a Gyarapítási osztályt vezette. Két felsőfokú nyelvvizsga után munka mellett végezte el egyetemi tanulmányait. Műveltségét szüntelenül gyarapította, rengeteget dolgozott, miköz­ ben özvegyen gondoskodott öreg szüleiről, gyermekeiről, unokáiról, ápolta rokoni és munkatársi, baráti kapcsolatait - és szeretett növényeit is. Szerettük vitrinjeit: ha kiállítást rendezett, keze nyomán érződött megalapozott tudása és érzelmi gazdagsága. Tudományos tevékenységét értékelni nem vagyok hivatott, ám méltatom emberi nagyságát, fáradhatatlan munkabírását, töretlen helytállását, kitartó szakmaszeretetét, praktikus munkamódszereit. Mindezt a hagyatékot és példát sokunk jól-rosszul igyekszik követni. Szenve­ délyes vonzalmát a régi könyvek, a szép könyvkötések, a metszett illusztrációk, a „csinos kis képikók" iránt az itt töltött évtizedek alatt észrevétlenül belénk graví­ rozta, s míg élünk, szívünkben, lelkünkben őrizzük, továbbhagyományozzuk. ...és hála egyik „Mircikénk"-nek, ezen a karácsonyon is megérkezett időben az elmaradhatatlan karácsonyi narancsdzsem... Karakas Péterné 57

KÖNYV

Magyarország a középkor végén Digitális térkép és adatbázis a középkori Magyar Királyság településeiről A térinformatikáról immáron több kitűnő magyar nyelvű kiadvány is az érdek­ lődők rendelkezésére áll. Köztudott, hogy a térinformatika „forradalmi" változást hozott a földrajztudományban. Egészen egyszerűen és primitíven kifejezve, általa nőtt össze, kapcsolódott szerves egységbe az, ami - elvben legalábbis - mindig is összetartozó volt, ám technikai apparátus és lehetőségek hiányában a térinfor­ matika megjelenéséig szigorúan és - sok szempontból végzetesen - két teljesen különböző „fakkba" tartozott. Voltak egyrészt a legkülönbözőbb információkat, információcsomagokat, -halmazokat tartalmazó könyvek, nyomtatott dokumentu­ mok, másrészt a legkülönbözőbb térképek. És oly mindegy volt, hogy külön tér­ képgyűjtemények, atlaszok és szöveges kötetek formájában vagy egyazon borí­ tóba foglalva, térkép és szöveg, szöveg és térkép külön voltak, a kettőt egymásra vonatkoztatni, „fedésbe " hozni csak szellemileg lehetett, külön elmebéli (és persze manuális, lapozgató) módon, e kettősségnek minden hátrányával. A térinformatika ezt az elkülönülést, ezt a szétszakítottságot szüntette, szünteti meg, összekapcsol­ va, szerves, organikus egységbe hozva térképet, grafikai megjelenítést és szöve­ get, adatokat, információkat. Hisz a térinformatika lényege, legegyszerűbb meg­ határozása éppen ez: grafikai megjelenítéshez társított adatbázis. Ilyen térinfor­ matikai kiadvány is van már bőségesen, hazánkban is. Most jelent meg azonban az első térinformatikai, digitális történelmi „térkép", a Magyarország a középkor végén, Engel Pál, a közelmúltban elhunyt nagy történész, akadémikus úttörő mun­ kája. Mondhatnánk, mondhatná bárki: derék dolog, nyilván számos hasonló ki­ advány fogja követni. Ám ennek a digitális térképnek, térinformatikai CD-ROMnak a jelentősége aligha eltúlozható, és éppen nem (vagy nemcsak) abban áll, hogy egy műfaj első fecskéje, hogy módszertani tanulságai számosak. Tulajdon­ képpen egészen másról, sokkal többről van szó. A francia új történetírás nagymesterei, Marc Bloch és Fernand Braudel (vala­ mint számos társuk) nem győzték eléggé hangsúlyozni, hogy a mai falvak, váro­ sok, földek, utak (stb.) eloszlása, egyáltalán látványa, maga a táj nem érthető, nem világos, nem „élvezhető", ha nem ismerjük a történelmet, elsősorban a történelmi földrajzot. Csak e „harmadik dimenzió" bekapcsolásával, hozzá- és ráértésével válik világossá, miért ilyen a települések eloszlása, miért így futnak az utak, miért így és nem másképpen alakult a házak, a szántóföldek, a gyümölcsösök (stb.) rendje, miben is áll ez a „rend" egyáltalán. És persze korántsem csupán a turis­ tákra, esztétikai szempontból szemlélődőkre áll ez a dolog. Alapvetően fontosak ezek az ismeretek, a harmadik (a történelmi) dimenzió bekapcsolása a regionális vagy lokális tervezőknek, területalakítóknak, politikusoknak, közgazdászoknak, 58

önkormányzatoknak stb. A digitális térképen láthatóvá válik a múlt, összevethető a közelmúlttal és a jelennel, számos ponton megmutatja azt is, milyen irányban lehetséges, kívánatos, elképzelhető egyáltalán a fejlődés. És ehhez megint csak túl nem becsülhető segítséget (egyáltalán lehetőséget) nyújt a térinformatikai ki­ advány, hiszen manipulálható, kiegészíthető, térképei kinek-kinek a kezében újjá alakíthatók, továbbgondolhatok, variálhatók. De még ez is „csak" származékos haszna, egyik, nem a legfontosabb funkciója a munkának. A térkép elsősorban a történelemtudomány nagy remeklése. Engel Pál termé­ szetesen nem érte be azzal, hogy a meglévő történelmi földrajzi adatokat, felméré­ seket, forráspublikációkat használja, azok adatait vigye rá a térképre, tegye át az adatbázisba. Természetesen ezt is megtette, a teljesség igényével. Ám igen teteme­ sen ki is egészítette őket saját kutatásaival, a publikálatlan források minuciózusán gondos feldolgozásával, az okleveles anyag áttekintésével, adataik beépítésével. A múlt klasszikusan nagy történelmi földrajzi munkáinak, a Györffy György-féle Ár­ pád-kori és a Csánki Dezső-féle Hunyadiak-kori sokkötetes műveknek modern pár­ ja készült el, annyival tökéletesebb és korszerűbb formában, amennyivel a térinfor­ matika többet (és egészen mást is) nyújtani képes, mint a klasszikus módszerek és műfajok. Elképzelhetetlen olyan történelem iránt komolyabban érdeklődő, legyen az akár történelemtanár, akár szakos egyetemista vagy főiskolás, vagy egyszerűen csak művelt érdeklődő (a nyílt eszű gimnazistától az amatőr történészkedő öregú­ rig), aki ne venné hasznát a kiadványnak, akit ne nyűgözne le a több mint 23 000 település (város, mezőváros, falu, puszta, vár, kolostor stb.) pontos térképi lokalizá­ ciója, a hozzájuk rendelt adatok szinte mérhetetlen sokaságával (névadatok, birto­ kosok, birtoktörténelmi, uradalmi adatok, megyebeosztás, adójegyzékek, törökkori adatok, piacok, országos vásárok megléte, egyházi adatok, kolostorokkal, ispotá­ lyokkal, plébániákkal, egyházi igazgatási beosztásokkal kapcsolatos információk, a települések mai nevei, a rájuk vonatkozó források és szakirodalom felsorolásai, a birtoktípusok jelzései, a területnagyságok stb., stb., stb.). Mindez egyszerre látható és olvasható, egymásra vonatkoztatható, egyetlen, persze sokszorosan tagolt egysé­ get képez, természetesen a keresés és visszakeresés, a kérdés-felelet csak digitálisan megvalósítható lehetőségeivel. És természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy mindez a középkorvégi Ma­ gyarországra vonatkozik. Kétszeresen sem az. Egyrészt az akkorra kialakult hely­ zet előre is, visszafelé is „kilátópont". Felfogható egy évszázadokat átívelő fejlő­ dés végpontjának és a modern, a mai helyzet kiindulópontjának. Rögzíti mindazt, aminek egy olyan nagy részét a török hódoltság elpusztította, és azokat a nyomo­ kat is, amelyek fennmaradtak. Jóllehet egyetlen, persze évtizedekre terjedő álla­ potot rögzít (az 1500 körüli évekről van szó), komprimáitan tartalmazza az előés utótörténetet is. Ám mindig vannak „tartalékai". Mindannyian tudjuk, ám ez a tudás meglehetősen latens, rejtett, kevéssé igazán tudatos tudás, hogy „régen" minden másképpen volt. Hogy mást jelentett a föld­ birtok, a földbirtoklás a középkorban (ami - minálunk - a 19. századig eltartott, némileg tovább is), mást a jog, mást a politika stb. Nos, ebből a másságból ad leckét Engel Pál digitális térképe. Ahogy ő maga írja: „A Magyarország a közép­ kor végén térkép célja, hogy a földesúri jogok területi megoszlását ábrázolva nyújtson szemléletes képet a középkori magyar királyság politikai viszonyairól. A legfontosabb, amit a térkép megértéséhez tudni kell, az, hogy a középkori ere59

detű földesúri rendszer, amelynek az 1848-as forradalom vetett véget, a társada­ lomban elfoglalt helyét tekintve alapvetően különbözött a modern földbirtokrend­ szertől, jogi természetét tekintve pedig a modern polgári tulajdontól. A modern földbirtok gazdasági fogalom. Mezőgazdasági üzem, amelyet éppúgy, mint más üzemeket, gazdasági kritériumok jellemeznek, elsősorban a termelés módja és a jövedelem mennyisége. A mezőgazdaság állapota minden országban több-keve­ sebb hatással van a társadalomra és a politikára is, de ez a hatás, tudjuk, nagyon közvetett és áttételes, és a kifejezetten agrárországokat leszámítva sehol sem meg­ határozó. A földesúri rendszer ezzel szemben, amíg fennállt, a politikai intéz­ ményrendszer része, sőt annak legfontosabb eleme volt. Szemben a modern föld­ birtokkal, amelynek tárgya lényegében a mezőgazdasági művelésre alkalmas te­ rület, a földesúri rendszerben minden talpalatnyi földnek volt földesura, tehát a lakott területeknek - falvaknak, városoknak - is. A középkori ország egésze ezért úgy is ábrázolható^ mint földesuraságok halmaza. Térképünk ezt illusztrálja... A középkori földesúri jogok három, világosan elkülönülő csoportra oszthatók: kirá­ lyi, egyházi és nemesi jogokra. (Térképünkön a királyi jogokat a piros és rózsaszín különböző árnyalataival, az egyházi jogokat többféle lilával jeleztük, a többi szín különböző nemesi birtokosokat jelöl.)" Szóval egy minden ízében elmúlt, a mi korunkétól radikálisan különböző kate­ góriákban élő és gondolkozó világot jelenít meg - szemléletesen - a digitális térkép, lehetővé téve - először -, hogy láthatóvá váljék a múlt egyik legfontosabb aspektu­ sa. Kitűnő bevezetés így a térkép a történelmi gondolkodásba, a történelmi szemlé­ letbe, a történelemértés iskolájába is. És - természetesen - alapvető eszköze a munka a helyismereti-helytörténeti munkának is. Ki-ki koncentrálhat (és kell is, hogy koncentráljon) benne, rajta, az ő segítségével a saját „adott helyére", régiójára, megyéjére, városára, községére. Annak múltját tárja fel a térkép, évszázadokra visszamenően és utólag alapozva meg, egészítve ki a mai és a tegnapi információk sokaságát feldolgozó, tároló, gyűjtő helyismereti gyűjteményeket. Helyismereti könyvtári gyűjtemény nem le­ het meg a térkép nélkül. De mint láttuk, nemcsak ott van helye. (VK)

60

F E L H Í V Á S !

Tisztelt Könyvtáros Kollégáink! Kedves Barátaink! Bizonyára Önök is tapasztalták, hogy sokan azért akarnak búcsút mon­ dani a könyvtárnak és egyúttal az olvasásnak, mert megromlott a látá­ suk, vagy azért nem kerestek még olvasnivalót, mert csökkentlátók, illetve olvasási zavarokkal küzdenek. A sajtótermékeket manapság számítógéppel szedik, így azok egyre ki­ sebb betűmérettel jelennek meg, még tovább csökkentve a látási nehéz­ ségekkel küzdők esélyeit. Segítsünk nekik! Mozgalmat hirdetünk a könyvtárak számára, hogy létesítsenek jól ol­ vasható könyvekből úgynevezett ÖREGBETŰS KÖNYVEK POLCÁT. Er­ re gyűjtsük össze látási nehézségekkel küzdő embertársaink számára a szokásosnál nagyobb betűmérettel szedett könyveket, illetve a Fekete Sas Kiadó Öregbetűs sorozatának külön e célból megjelentetett köteteit. Kérjük segítse mozgalmunkat! Ha könyvtári munkája során színvonalas ÖREGBETŰS könyvre bukkan, a könyv bibliográfiai adatait küldje meg a [email protected] címre, hogy az adatokat a könyvtári szaksajtóban rendszeresen közzétehessük. így a későbbiekben a mozgalomhoz csatlakozó könyvtárak be tudják azokat szerezni. A Nemzeti Kulturális Alapprogram segítségével plakátot és szórólapot készíttetünk, amely az olvasók figyelmét hívja fel az új lehetőségre arra a tényre, hogy az adott könyvtár csatlakozott a mozgalomhoz, és ÖREGBETŰS KÖNYVEK POLCÁVAL segíti a látási nehézségekkel küz­ dőket. Kedves Barátunk! Ha egyetért a felhívásunkban foglaltakkal, és létre kívánja hozni könyv­ tárában az ÖREGBETŰS KÖNYVEK POLCÁT, kérjük, jelentkezzen a [email protected] címen. Ekkor mi plakátot, illetve szórólapot küldünk, amellyel az olvasóit tájékoztatni tuja. A jelentkezők számára szakmai összejövetelt szervezünk, s rendszeres kapcsolatot tartunk a médiákkal. Tettre kész jelentkezésüket várva, baráti üdvözletét küldi: Havas Katalin, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fazekas István, Fekete Sas Kiadó

Biczák Péter, Pest Megyei Könyvtár